Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2004. március 12.
A romániai magyarság érdekvédelmi szövetsége első ízben 1992 októberében, a Kolozsvári Nyilatkozatban fejtette ki a területi önkormányzatokkal kapcsolatos álláspontját. A többségi politikusok ezt a román állam feldarabolására tett kísérletnek minősítve, azonnal elutasították. Ennek ellenére magyar részről az elmúlt években több tervezet született, de a román politikusok változatlan álláspontja miatt ezekről még vita sem bontakozott ki. Az RMDSZ-nek a brassói kongresszuson elfogadott programja célul tűzi ki „a nemzeti azonosság megőrzését s a kisebbségi társadalom önszerveződését lehetővé tevő önkormányzatok biztosítását”, illetve „történelmi és földrajzi sajátosságainkat tekintetbe véve, a romániai magyar nemzeti kisebbség számára a helyi és területi önigazgatást, a személyi és művelődési önkormányzatot tekintjük irányadónak és követendőnek”. Mégis 1995 óta, amikor Bodó Barna–Szász Alpár Zoltán–Bakk Miklós, majd Bakk Miklós, végül Csapó I. József kidolgozott egy-egy önkormányzat-tervezetet, az RMDSZ nem foglalkozott a kérdéssel. 2003-ban azonban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kidolgozott egy-egy tervezetet. Csapó I. Józsefnek az SZNT számára kidolgozott önkormányzati törvénytervezete a Székelyföldre vonatkozik, míg az EMNT szakértői csoportja által elkészített, Bakk Miklós által összehangolt tervezet a székelyföldi tervezetet a területi önkormányzatokra vonatkozó kerettörvénybe foglalja. Csapó I. József tervezetében Varga Attila a nemzetállam logikáját fedezte föl. Legújabban Székely Ervin képviselő még élesebben bírálta Csapó I. József tervezetét. Szerinte az burkoltan ugyan, de etnikai elvű közigazgatás létrehozását írja elő. /Asztalos Lajos: A területi önkormányzat megvalósításának esélyei. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./
2004. március 12.
Ismét sarkukra álltak a kolozsvári önkormányzati képviselők márc. 11-én: nem a Funar polgármester által javasolt, többnyire propagandisztikus határozattervezeteket vitatták meg, hanem azokat, amelyek a város számára fontos kérdéseket orvosolnak. Az önkormányzati képviselők többek között jelentős összegeket szavaztak meg a kórházaknak. A tanácsosok magyar érdekeltségű kulturális intézményeknek is pénzt szavaztak meg: közpénzhez jutott a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, illetve a Kriza János Néprajzi Társaság. Előbbi 400 millió, utóbbi pedig 350 millió lejt kapott a helyi költségvetésből. /K. O.: Pénzkiutalás magyar intézményeknek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2004. március 12.
Tőkés László mind mélyebbre süllyed tévedéseinek bozótjában – ítélkezett Makkai János, a Népújság főszerkesztője. Marosvásárhelyen, a Vártemplomban önkéntes hallgatósága és a „kirendelt bolyais diákok” előtt fejtette ki nézeteit. A püspök elfogultsága provokáló, írta Makkai, mert inkvizítori agresszivitással ostorozott mindenkit, aki nem tartozik a táborába. Makkai szerint Tőkés László leszerelő, a magyarságot tétlenségre kárhoztató üzenetet kínál. A főszerkesztő ajánlotta Tőkés Lászlónak: mutassa fel azokat, akik az elmúlt másfél évtizedben a bátorságukkal, rendíthetetlenségükkel, önfeláldozásukkal tűntek ki. /Makkai János: Ige helyett ítélethirdetés. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 12./
2004. március 12.
Aranyosmeggyes község és a hozzá tartozó kisfalvak magyarsága 1350 főt tesz ki, arányaiban az összlakosság csupán 18,5 százaléka. Mégis polgármesterjelöltet állítanak, Oláh Szabolcs helybeli vállalkozó a jelöltjük, akit a község mindhárom református közössége, egyöntetűen az RMDSZ színeiben. Rreformátus papok is jelöltetik magukat az RMDSZ önkormányzati listáin. /(Sike Lajos): Református papok is indulnak az RMDSZ színeiben! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./
2004. március 12.
Febr. 10-én, közel ötévi igénylés után a bukaresti Petőfi Könyvtár visszakerült jogos tulajdonosához, a magyarsághoz. A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság tulajdonában levő Petőfi Házban működő Petőfi Könyvtár az első könyvtár, amelyet a Romániában élő magyarság visszakapott jogtalanul elkobzott könyvtárai közül. A könyvtár az államosítás után is magyar nyelvű kölcsönkönyvtárként működött a Petőfi Házban. Az 1970-es években azzal az indokkal, hogy régi „nacionalista, soviniszta, irredentista" könyveket tartalmaz, könyvállományát egy szép napon teherautóra rakták. Dr. Molnár Szabolcs, a Bukaresti Tudományegyetem hungarológia szakának tanára, abban az időben a magyar nyelv és irodalom tanszék tanársegédje, szemtanúja mindenek. A könyvekből leemelt egy párat a teherautó rakományából és kegyelettel őrizte meg a tanszéken. A magyar könyvek minden bizonnyal zúzdába kerültek. A magyar könyvtárból kétnyelvű könyvtár lett, és 1945 után megjelent könyvekkel töltötték fel, nevét is megváltoztatták, jó ideig Alexandru Donici nevét viselte. 1995-ben a könyvtárat bezárták, csak 1998 őszén nyitották meg újra, amikor Árvay Zsolt személyében magyar könyvtárost alkalmaztak. Az épületet a román kormány 1999 nyarán sürgősségi rendelettel visszaszolgáltatta a bukaresti magyar közösségnek, és Petőfi Ház néven a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság tulajdonába került. A sürgősségi rendelet azonban nem vonatkozott az épületben található könyvtárra. Így a könyvtár ingóságai, bútorai, könyvei a Sadoveanu Könyvtár leltárába tartoztak. A Petőfi Művelődési Társaság a ház átvétele után saját, magyar nyelvű, Petőfi nevét viselő nyilvános könyvtárat létesített. A Sadoveanu Könyvtárral való tárgyalások első eredményeként 2000-ben mintegy 18 ezer kötetet szállítottak el (főleg román nyelvűeket), így megnyílt a lehetőség az adományokból származó, mintegy 16 ezer kötetet számláló állomány elhelyezésére is. Ellenben a Sadoveanu Könyvtár nem volt hajlandó kivonulni, s átadni a könyvtárat. A társaság számos beadványt juttatott el Bukarest főpolgármesteréhez, alpolgármesteréhez és a Kisebbségi Hivatalhoz. Egyik beadványukra sem kaptak írásbeli választ. Czédly József, a bukaresti RMDSZ területi elnöke (2001–2003 május) folytatott tárgyalást több ízben a Petőfi Könyvtár átadása érdekében, de nem tudott eredményt elérni. Végül egy tipikusan bürokratikus, de a jelenlegi törvényeknek megfelelő, megkerülő megoldást született: leírták a könyvállományt, megszüntették a román könyvtárhoz tartozó könyvtárrészleget, és árveréssel a Petőfi Társaság megvásárolhatta az ingó javakat. Így a társaság megvásárolta jogtalanul elvett könyvtárának ingóságait, a Petőfi Könyvtár végre visszakerült jogos tulajdonosához. /Árvay Zsolt: Újra a miénk a fővárosi Petőfi Könyvtár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./
2004. március 12.
Dicséretes kezdeményezéssel állt elő a magyarországi Szent László Akadémia még februárban. Összefogni a Kárpát-medencei, nem magyarországi magyar sajtót, hogy szervezettebb formában is együttműködjön. A Szent László Akadémiáért Alapítvány, Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Szerbia-Montenegróból és Horvátországból csak egy-két lap képviselőjét hívta meg a munkaértekezletre, amely minden utódállam írott információs sajtójának nagyszabású őszi konferenciáját készítette elő. Ez a rendezvény nem utolsósorban pénzkérdés. A magyarországi kormány szigorú költségvetési politikája pedig azokat a programokat is veszélyezteti, amelyek kreatív módon a nemzet határok fölötti újra egymásra találásának terén tennének építő jellegű lépéseket. Azok, akik a hátrányos kisebbségi helyzetben eddig tették a dolgukat a nemzeti önazonosság-tudat megőrzésének a terén, könnyebben közös hangot találnak. Egész sor kezdeményezés született az összekapcsolódási pontok mentén kialakítandó közös munkára. A horvátországi Új Magyar Képes Újság, a pozsonyi Új Szó napilap és a pozsonyi Vasárnap hetilap (nem azonos a kolozsvárival), az ungvári Kárpáti Igaz Szó, a bukaresti Romániai Magyar Szó, a kolozsvári Szabadság és az újvidéki Magyar Szó szeretné, ha számos közös program megvalósulna. Újságírói csereprogramok indulnak be az érintett lapok között, s ha van rá megfelelő partner, magyarországi sajtókiadványokat is bevonnának a körbe. Ugyanez vonatkozik a cserepéldányok egymásnak küldésére is. A nagyobb szabású tervek közé tartozik a magyarországi hirdetésszervező cégek, valamint a magyarországi lapok reklámszakembereinek a meghívása az őszre tervezett médiakonferenciára. /Balló Áron: A Kárpát-medencei sajtókör. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2004. március 12.
Négy új tagszervezet felvételét hagyta jóvá a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) a márc. 10-én tartott közgyűlésén. Az új tagszervezetek: a vajdahunyadi Ifjúsági Keresztyén Egylet (IKE), a petrozsényi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a dévai IKE, valamint a nemrég újjászerveződött dévai MADISZ. A közgyűlésen résztvevő nyolc eddigi tagszervezet elfogadta a leköszönő elnökség beszámolóját. Borbély Károly elnök az országos ifjúsági szervezetekkel való kapcsolattartásról tájékoztatta a tagszervezetek képviselőit, Széll Lőrinc alelnök pedig a megyei szinten kialakult együttműködés eredményeiről. A HUMMIT közgyűlésén kijelölte öt képviselőjét a Megyei Képviselők Tanácsába, valamint Széll Lőrincet javasolta az RMDSZ megyei tanácsosjelölti listájának ötödik – az ifjúsági szervezet részére fenntartott – helyére. A HUMMIT valamennyi településen támogatja tagszervezeteinek a helyi tanácsosi listákra való felkerülését. Az idei tevékenységi program keretében a HUMIFI című ifjúsági kiadvány két számának megjelentetéséről, illetve az áprilisban megrendezendő ifjúsági konferenciáról és az év végén sorra kerülő megyei ifjúsági műhelytábor megszervezéséről döntöttek a jelenlévők. Végül megválasztották a HUMMIT új vezetőségét: elnök Takács Attila, alelnökök Széll Lőrinc és Ghencea Gerhard, titkár Gergely Szabolcs. /GBR: Bővült a HUMMIT. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./
2004. március 12.
Márc. 7-én tisztújító közgyűlést tartott a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület. Szrága Zoltán elnöki beszámolóját a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A közgyűlés ellenszavazat nélkül hagyta jóvá az újonnan választott vezetőségi névsort, Szrága Zoltán elnök maradt. Az új vezetőség tervbe vette egy modern, de ugyancsak a Kós Károly építészeti stílusának jegyeit hordozó Kalotaszegi Kulturális Központ építését Az épületben fafaragó, kerámia és képzőművészeti műhelyek, internetes terem, valamint egy 200 férőhelyes előadóterem kap helyet. A telket a Zetwitz Sándor vezette 77 Elek Technika budapesti kft. vásárolja meg az egyesület számára. /Péntek László: Bánffyhunyad. Kalotaszegi Kulturális Központot építenek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2004. március 13.
Maros megyében, a helyhatósági választások során bárki jelölt lehet az RMDSZ listáin, aki tagja a szövetségnek. Marosvásárhelyen több mint száz küldöttből álló jelölőgyűlés dönti el a végleges névsort – mondotta Borbély László parlamenti képviselő, a Maros megyei Területi Képviselők Tanácsának az elnöke. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke, a szövetség marosvásárhelyi polgármesterjelöltje elmondta, az idei önkormányzati választás során szeretnék megtartani a korábbi eredményeket. Eddig az RMDSZ-nek Maros megyében 36 polgármestere és 500 önkormányzati képviselője volt. Tőkés László utóbbi napokban tett kijelentéseivel kapcsolatban, miszerint az RMDSZ-nek esélye van az erdélyi magyarság egységének a megőrzésére, ha elfogadja az ő elképzeléseit, Kelemen Atilla kijelentette: „Mint már korábban mondottam: nem a farok csóválja a kutyát, hanem ez fordítva szokott történni." A román újságírók kérdésére, hogy mi a véleménye az RMDSZ-nek a különböző autonómia-tervezetekről, Borbély László válaszolt: választási évben nem aktuális autonómia-tervezetekkel kell előállni, és emlékeztetett arra, hogy a szövetség már 1993-ban elkészítette a saját, ilyen jellegű tervezetét, ami nem került parlamenti megvitatásra. Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezetei felhívással fordultak a térség magyar lakosságához, amelyben március 15-e méltó megünneplésére, egységes fellépésre szólítottak fel mindenkit. /Máthé Éva: Maros megyei választási előkészületek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./
2004. március 13.
Veszélyeztetik a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) hosszú távú fejlesztését a magyarországi költségvetési megszorítások, állapították meg az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői márc. 11-én Kolozsváron tartott ülésükön. Tőkés László püspök az MTI-t tájékoztatta arról, hogy Kolozsváron összeült az Erdélyi Történelmi Egyházak Elöljáróinak Állandó Értekezlete. Az ülésen részt vett Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke, aki beszámolt a HTMH által kezdeményezett, januárban és februárban végzett szakmai átvilágítás eredményeiről. Az auditálásnak az volt a célja, hogy a hivatal átláthassa a Sapientia Alapítvány és az EMTE működését, felmérve, hogyan áll az egyetemépítésnek a végleges akkreditáció érdekében zajló folyamata. Komoly hiányosságok derültek ki például a szabályozás és a döntéshozatali mechanizmus terén – mondta Bálint-Pataki József, emlékeztetve arra is, hogy az egyetem négy évvel ezelőtti alapításakor alapvetően olyan szakok beindítását tervezték, amelyek nincsenek a romániai állami felsőoktatásban. A hivatalvezető fontosnak tartotta, hogy készüljön egy rövid és középtávú stratégiai és fejlesztési terv, amely figyelembe veszi a képzési igényeket és a majdani elhelyezkedési lehetőségeket. Szorgalmazta egy akkreditációs menetrend kidolgozását is. Tőkés László tájékoztatása szerint az egyházi elöljárók az említett beszámoló tükrében határozatcsomagot fogadtak el. Ebben részben megszívlelik az általuk megalapozottnak tekintett bírálatokat, s a jövőben az eddiginél fokozottabb felelősséget vállalnak az egyetem működéséért. Előirányozták, hogy elkészítik az egyetemi hálózat közép- és hosszú távú fejlesztési stratégiáját. Előirányozták az egyetem belső szabályozásának a kidolgozását. Az egyházi vezetők ugyanakkor hangot adtak aggodalmuknak a magyarországi költségvetési megszorítások miatt, amelyek a határon túli magyarságot is sújtják. Kérik, hogy 2004-ben az egyetem számára kieső 360 milliós összeget pótolják más forrásokból, s hogy a 2005-ös költségvetésben pótolják a mostani elvonásokat. Az egyházfők érthetetlennek tartják, hogy miközben új beruházást hajtanak végre az erdélyi magyar televízió létrehozásáért, más területektől elveszik a pénzt. Bálint-Pataki József ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet: az egyetem számára komoly, 500 millió forintot meghaladó maradványösszegek állnak rendelkezésre, amelyek takarékos és ésszerű felhasználása biztosítja az idei működést és a marosvásárhelyi campus beruházásának a befejezését. Emlékeztetett: az egyetem létrehozásakor az alapítók maguk is megfogalmazták, hogy pénzügyileg több lábon kell állni. Csakhogy ma, négy év elmúltával is a rendszernek a magyar költségvetés a kizárólagos anyagi forrása – fűzte hozzá a HTMH elnöke. /Féltik az EMTE működését a magyar történelmi egyházak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2004. március 13.
Közismert, hogy a régi rendszerben a vegyes lakosságú területeken rendszerint a színtiszta magyar települések kárára hozták létre a közigazgatási egységeket, még akkor is, ha ezek nagyobbak voltak, mint a községközpontnak kijelölt román vagy vegyes lakosságú falvak. Így került Szatmár megyében Egri Batizhoz, Csomaköz Szaniszlóhoz, Kökényesd Halmihoz, Tamásváralja Batarcshoz, Józsefháza Aranyosmeggyeshez vagy Gencs Érkáváshoz. Megfogyatkozott lakosságuk miatt már nem mindegyik élhet a különválás lehetőségével, de néhánynak már sikerült elérni az önállósulást szentesítő sikeres népszavazást. Sőt Kálmánd már esztendeje elvált Kaplonytól, s a közelgő helyhatósági választás után, immár saját önkormányzattal és polgármesterrel jogilag is önálló lesz Egri, Kökényesd és Csomaköz. Rövidesen. négy új magyar község jelenik meg Szatmár megye térképén, olyan községek, amelyek tanácsülésein (érvényes román törvény szerint) magyarul beszélhetnek. Az ötödik Avasújváros lehet, de ott más a helyzete. Hozzá annak idején egy nagyobb lélekszámú román települést csatoltak, a ráksai polgármester nem segíti faluja önállósulását. Nemrég a megyei román lapban arról írt, hogy Avasújvárosban nagyszabású etnikai konfliktus van kibontakozóban, mert az újvárosi magyarok el akarnak válni a ráksai románoktól. Másnap Szabó István megyei elnök válaszolt a lapban, hogy nincs szó semmiféle etnikai ellentétről, erről maga is tudna, hisz ott lakik. Most azonban kiderült, hogy a ráksaiak is a váláshoz szükséges népszavazás mellett döntöttek. /(Sike Lajos): Négy új magyar község és az ötödik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./
2004. március 13.
Húsz éve hunyt el Kacsó Sándor. Tiszteletreméltó az 1937–45 közti időszakot magába foglaló életrajzi kötetének őszintesége (Nehéz szagú iszap alatt). Kacsó Sándor 1945 után beiratkozott a Kommunista Pártba, ezentúl engedelmeskednie kellett. A Magyar Népi Szövetség alelnökeként részt vett e szervezet "dicsőséges" szakaszában, mikor nagyrészt kiépültek a magyar tanügyi-kulturális szervezetek. Ez az időszak a békeszerződés aláírásáig tartott (1947 febr.). Utána megkezdődött a lassú leépülés; ennek következtében 1947 novemberében leváltották Kurkó Gyárfás elnököt, helyébe Kacsó Sándort ültették. Az MNSZ központját Bukarestbe költöztették. Végrehajtotta az utasításokat. E periódus megaláztatásai alighanem élete végéig bűntudattal tölthették el. Emlékirata 1985-ben csak Magyarországon jelenhetett meg, otthon csak 1992-ben. Bizonyos pletykák szerint őszintén megírta a dicstelen 1945–53 közötti éveket is. Jó lenne felkutatni és kiadni ezt az emlékezést. /Nagy László: Tehette parancsra? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2004. március 13.
Márc. 12-én bemutatták a csíkszeredai Corvina Könyvesházban Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész Náció és nemzet /Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda/ című tanulmánykötetét. Ebben a szerző a nemzet fogalmának időbeni jelentésváltozását vizsgálta a rendi nemzettől a politikai, avagy kulturális nemzetig. /Könyvbemutató a Corvinában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 13./
2004. március 15.
Medgyessy Péter miniszterelnök a határon túli magyarokhoz intézett üzenetében kiemelte, annak, hogy Magyarország az Európai Unió részévé válik, 15 milliós nemzetközösségünk lesz gazdasági-szellemi haszonélvezője. "Európa újraegyesítésével megteremtődik a lehetősége a régi sebek begyógyításának, a nemzet határok feletti békés újraegyesítésének is. Tudom, Önök, Romániában, Horvátországban, Szerbia és Montenegróban, valamint Ukrajnában élő magyarok most ránk néznek, mert saját jövőjüket látják. A modern magyar nemzet európai jövőjét" – áll az üzenetben. „Legyen az idei március 15-e az európai magyarság új összefogásának ünnepe határon innen és túl”. /Medgyessy Péter üzenete a határon túli nemzetrészeknek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./
2004. március 15.
Nemrég a román határőrök nem engedték belépni az országba Bayer Zsolt fideszes újságírót. A tiltás oka, hogy B. Zs. legutóbbi ittlétekor Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács gyűlésén az autonómiatörekvések számára az ír, korzikai és baszk modellt, vagyis a fegyveres, terrorista akciók módszerét hirdette célravezetőként, írta Fey László. Az RMDSZ részéről Markó Béla és Frunda György azonnal nyilatkozott, kifejtve, hogy távolról sem értenek egyet a B. Zs. és társai által hirdetett eszmékkel, de a kitiltással sem. Van egy réteg, amely a B. ZS.-féle demagóg szövegekre rezonál, nem gondolkodik, hanem fanatikusan hisz, állapította meg Fey. /Fey László: Nincsen jobb… = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./
2004. március 15.
Az RMDSZ Nemzetépítő Platformja felhívással fordult valamennyi romániai magyar szervezethez, minden romániai magyarhoz azzal, hogy „az erdélyi magyarság jelenlegi súlyos helyzetében kötelességünk összefogni, de nem demagóg jelszavak vagy az öndicséret jegyében, hanem a magyarság tényleges érdekének a védelmében”. Létkérdés, hogy tárgyalásokra kerüljön sor az RMDSZ-en belüli és kívüli csoportosulások között. El kell fogadni, hogy az RMDSZ-en kívül is vannak jószándékú emberek és hogy velük együtt még több magyar helyhatósági vagy parlamenti képviselő választható meg. „Az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetősége vessen számot azzal, hogy eddigi politikai vonalvezetése megosztottságot eredményezett” és rajta áll, hogy hajlandó-e helyreállítani az erdélyi magyarság egységét. /Felhívás valamennyi romániai magyar szervezethez, minden romániai magyarhoz. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./
2004. március 15.
Kemény ellenreakciót váltott ki Tőkés László református püspök márc. 10-én tartott vártemplomi igehirdetése, valamint az ezt követő postaréti koszorúzás. Az eredeti egyezség ellenére az RMDSZ felrúgta a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel (RMPSZ) kötött kompromisszumot. Ennek megfelelően ugyanis a Székely Vértanúk emlékoszlopánál, az RMDSZ által szervezett hagyományos ünnepélyen szót kapott volna Bod Aladár is, az SZNT marosvásárhelyi elnöke. Ugyanakkor az RMDSZ lemondott volna a Petőfi-szobornál a déli órákban szervezett műsoráról, átengedve a teret a hagyományos szervezőnek számító pedagógusszövetségnek. „Belátom, hogy a Székely Nemzeti Tanáccsal a március 10-ei ünnepségek miatt esett el az egyezség. Ezt személyesen is közöltem Bod Aladárral” – jelentette ki Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke. Az RMDSZ vezetői felháborodásukat fejezték ki Tőkés László RMDSZ-ellenesnek ítélt beszéde miatt. A zsúfolásig megtelt vártemplomban a püspök többek között kijelentette, hogy „szomorú, ha a gyávák koszorúzzák a hősöket, az elnyomók a szabadság szobrát és vértanúkét, ha a megalkuvók magasztalják a rendíthetetleneket. Az SZNT tiltakozó közleményt adott ki, amelyben többek között ez olvasható: „Március 15. a világ minden magyarja számára a szabadság, egyenlőség, testvériség ünnepe. Marosvásárhely Székely Tanácsa a forradalom emlékének szellemében akart részt vállalni az esemény méltó megünneplésében. Tiltakozunk ezen önkényes, kirekesztő politikai döntés ellen, mely nemzeti ünnepünk méltóságát csorbítja.” Idén szervez első ízben megemlékezést a Petőfi-szobornál az RMDSZ. Az emlékmű felállítása óta minden évben a pedagógusszövetség és valamelyik történelmi egyház rendezte az ünnepélyt. /Szucher Ervin: Az RMDSZ visszavág. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./
2004. március 15.
A két ország filmes történetében első alkalommal szerveznek kizárólag dokumentumfilmek számára fesztivált. A bukaresti Magyar Kulturális Központ rendezésében Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő FILM.DOK több kíván lenni egy dokumentumfilmeket bemutató és rangsoroló rendezvénynél, a szervezők azt remélik, sikerül a szakma képviselői számára fórumot, műhelyt teremteni a kapcsolatok erősítése, újak kialakítása érdekében. A versenyző filmeket a Gulyás Gyula budapesti rendező által elnökölt zsűri bírál el.   A Rendszerváltás kategóriában többek között szó lesz Csíkszereda történelmi városmagja megsemmisítésének tragédiájáról, bukaresti utcagyerekekről, az 1960–70-es évek ifjúságának problémáiról és a romániai arisztokrácia felszámolásáról. Két sepsiszentgyörgyi alkotó filmje is versenyben van, Sylvester Lajos Királyvadászat című, Egy politikus útja a paradicsomból a pokolba felvezetésű, Király Károlyról szóló filmje és Petke László Hogyha az Isten is úgy akarja, az őrkői cigányok mindennapjait bemutató dokumentumfilmje. /Fekete Réka: Magyar–román dokumentumfilm-fesztivál Sepsiszentgyörgyön (FILM.DOK). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./
2004. március 15.
Magyar rajzfilmeket mutattak be Kolozsváron, az Apáczai Líceum dísztermébe márc. 13-án. A Homo Ludens Alapítvány és a Csillagösvény Kulturális Egyesület elhozta Kolozsvárra a Pannónia Filmstúdió rajzfilmjeit: a többségükben Jankovics Marcell nevéhez fűződő alkotások erdélyi bemutatását maga a művész is támogatta. /Sándor Boglárka Ágnes: Sikeres magyar rajzfilmnap. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./
2004. március 16.
Márc. 15-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban az erdélyi magyar történelmi egyházak, a kolozsvári magyar főkonzulátus valamint, a politikai és civil szervezetek képviselőinek részvételével, telt ház előtt tartottak ökumenikus istentiszteletet márc. 15-e alkalmából. Ezt követően az ünneplő sereg a volt Biasini Szálló elé vonult, ahol megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját. Este az ünnepség a Role és a TransylMania együttes koncertjével ért véget. Czirják Árpád érseki helynök márc. 15-ét az összmagyarság ünnepének nevezte. Pap Géza református püspök rámutatott, elmúlt az az idő, amikor mások mondták meg nekünk, hogy milyen szabadságra van szükségünk. Szabó Árpád unitárius püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az ünnep ne az egymásra mutogatás alkalma legyen, hanem a megtisztult nép megkülönböztetett napja. Mózes Árpád evangélikus-lutheránus püspök emlékeztetett, a forradalom hősei tudták, hogy harcuk több egyetlen nép harcánál, benne ezeréves szülőföldünkhöz való ragaszkodásuk jutott kifejezésre. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a fájdalmas csalódás és a harc közül az utóbbi választását nevezte helyénvalónak. Medgyessy Péter miniszterelnöknek a határon túli magyarokhoz intézett üzenetét Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul olvasta fel, majd Valentin Cuibus, Kolozs megye alprefektusa Adrian Nastase román kormányfőnek a romániai magyarsághoz intézett köszöntő levelét tolmácsolta. Eckstein-Kovács Péter szenátor hangoztatta: „azt üzenem a polgármesternek, hogy csomagolja össze műanyag pohárkáit, és menjen el”. Vekov Károly képviselő beszédében hangsúlyozta: „nem reálpolitikusokra és pragmatikusokra van szükségünk, akik végiglépegetik a történelmet, és nem hagynak nyomot maguk után, mondta a politikus hangsúlyozva a szabadság jegyében kívánjuk a szabadságot, az esélyegyenlőséget.” A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) nevében Bardóczi Csaba ismertette tizenkét pontban, hogy mit kíván az ifjúság. Ezek: 1. restitutio in integrumot, az elkobozott egyházi és közösségi ingatlanok teljes visszaszolgáltatását; 2. önálló állami magyar egyetemet; 3. erdélyi magyar bankot; 4. a csereháti ügy igazságos és méltányos rendezését; 5. a kötelező katonai szolgálat végleges és azonnali eltörlését; 6. az itthonmaradást ösztönző pozitív jövőképet, gazdasági jólétet biztosító közösségi képviseletet; 7. bátor kiállást magyarságunkat jelképező történelmi személyiségek szobrai védelmében; 8. Eva Maria Barki és Bayer Zsolt persona non grata minősítésének visszavonását; 9. az RMDSZ csúcsvezetősége diktatúrájának eltörlését, az erdélyi magyarság sokszínűségének érvényesítését, az ifjúság megosztásának beszüntetését; 10. a magyarországi és romániai állami költségvetésből az erdélyi magyarságnak szánt összegek feletti RMDSZ uralkodás felszámolását, a politika kivonulását a támogatások elbírálásából; 11. élni a választás szabadságának lehetőségével; 12. teljes önrendelkezést az erdélyi magyar közösségünk számára, autonómiát. A Házsongárdi temetőben zajlott megemlékezést követően több magyar zászlót lengető fiatal vonult végig a Főtéren, majd a Szentegyház-, Bolyai- és Kossuth Lajos utca érintésével a Protestáns Teológiára ment. /Ördög I. Béla, Papp Annamária: Méltósággal ünnepelte március 15-ét Kolozsvár magyarsága. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./
2004. március 16.
Sepsiszentgyörgyön szép számban jelentek meg a márc. 15-i ünnepségen a városközpontban. Kellemes színfolt volt a zalaegerszegi hagyományőrző huszárok felvonulása s a megyeszékhely és a környező települések lovas fogatainak, valamint a Kováts Sándor Cserkészcsapatnak a bevonulása. Gazda Zoltán elmondta: Március 15. a sötét éjben fényes csillaga volt és marad a magyarságnak. Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere kiemelte, jó, hogy együtt ünnepelünk. Székelyföld tudja, hol lesz a helye, megfogalmaztuk magunkat, részt kérünk magunknak, számíthatnak ránk – zárta beszédét a polgármester. Az egyesített kórusok fellépése és a szavalatok után dr. Darkó Jenő történészkandidátus /Budapest/ mondott beszédet. Az ünnepség a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult. /(s): Sötét éjben fényes csillagunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./
2004. március 16.
Az aradi vértanúk emlékművénél márc. 15-én Dan Vasile Ungureanu prefektus olvasta fel Adrian Nastase miniszterelnök üzenetét, majd a kolozsvári magyar konzulátust képviselő Kónya László Medgyessy Péter kormányfő üzenetét tolmácsolta. A hagyományosan jelen lévő Dorel Popa polgármester örömét fejezte ki, amiért a magyar és román kormány közötti politikai egyeztetés nyomán a kormány döntést hozott a Szabadság-szobor felállításáról. “Személyes elégtétel számomra, hogy a kormányfő ezzel a határozattal rámutatott, hogy amit mi itt valamikor kigondoltunk és megtettünk, nem volt rossz dolog. Medgyessy és Nastase miniszterelnökök megmutatták Európának, hogy itt két nemzetiség van, amelyek ugyanazon a helyen kell hogy éljenek, és képesek európaizmust, civilizációt mutatni.” Tokay György képviselő kijelentette: “Elég nehéz erről beszélni, hisz egy nappal korábban még ez ellen próbálkoztak egyesek és kevesek, de nem sikerült Aradon maguk mellé állítani román barátainkat, hogy a gyűlöletet propagálják” „Ha ők az uszítást propagálják, akkor mi a szeretetet és a megértést propagáljuk.” Az emlékezés végén a jelen lévő egyházak képviselői közös, háromnyelvű miatyánkot mondtak a vértanúk emlékére, majd a résztvevők elhelyezték a megemlékezés koszorúit. /Irházi János: Leborulás a nemzet nagysága előtt. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./
2004. március 16.
Tizenegy román halottja van a múlt heti madridi terrorista merényleteknek, hét román állampolgárt eltűntnek nyilvánítottak, huszonötöt pedig súlyos sérülésekkel továbbra is madridi kórházakban ápolnak. A román halottak és eltűntek sajtóban közzétett névsorából ítélve legalább két-három áldozat erdélyi magyar-román vegyes házasságból származik, vagy magyar nemzetiségű. A moldovai származású áldozatok közül két román állampolgár a csángó településként nyilvántartott Szabófalváról utazott ki munkát vállalni Spanyolországba. Spanyolország után Románia a második európai ország, amely a legtöbb emberéletet vesztette a madridi robbantásokban. /Kilencre nőtt a madridi robbantások román áldozatainak száma. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./
2004. március 16.
Ráduly Róbert képviselő a vele készült beszélgetésben elmondta, a legutóbbi közvélemény-felmérés szerint, mind Csíkban, mind Csíkszeredában a politikusok között a legnagyobb népszerűségi indexet érte el. Csak ezért azonban nem pályázta volna meg a polgármesteri széket. Döntésébe a törvényhozás jelenlegi helyzete is belejátszott. A magyar képviselők szerepe mind súlytalanabb, főleg amióta az RMDSZ elveszítette önálló arculatát, és szinte teljesen összemosódott a jelenlegi kormánypárttal. Ezért a következő években nem kíván a román törvényhozásban tevékenykedni. Mindaddig, amíg nem lesznek Romániában is egyéni választókerületek, mert Ráduly ebben látja a garanciáját annak, hogy a politikai elit magatartása megváltozik, és a képviselők, szenátorok ne a három-négy emberből álló pártvezetés ukázait teljesítsék, hanem a közösségi akaratot képviselhessék. A következő évek nagy kihívása az Európai Unióhoz való csatlakozás. Fel kell készíteni Csíkszeredát, hogy az itt élőknek ez ne újabb terheket, hanem jólétet hozzon. Ráduly a régi értékeket – a rendtartó székely falut, benne az erős székely közösséggel – újra elővéve szeretne segíteni a településeken. Ráduly Csík területi RMDSZ szervezetének elnöke, az RMDSZ színeiben akar indulni. Sok terve van, ipari park létrehozása stb. Rámutatott: anélkül, hogy Székelyföld szintű népszavazás lenne az autonómiáról, a román hatalom sohasem fog foglalkozni az autonómiával. /Román Győző: Kihívás a gödörben. Beszélgetés Ráduly Róbert képviselővel, a Csík területi RMDSZ elnökével, Csíkszereda polgármesterjelöltjével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 16./
2004. március 16.
Julianus-díjat nyújtottak át a hét végén Csíksomlyón Wass Endre közgazdásznak az erdélyi szórványban élő magyarok érdekében végzett munkájáért. A németországi Hamburgban élő gazdasági szakember czegei gróf Wass Albert író legkisebb fia. Mivel a közgazdász nem vehetett részt a Julianus-díjak decemberi átadásán, most a csíksomlyói kegytemplomban lezajlott ünnepség keretében vette a kitüntetést. Wass Endre elmondta, hogy óvodát működtet a Wass-család ősi fészke, Vasasszentgotthárd melletti, magyarok által is lakott mezőségi Feketelakon, a marosvécsi vártól nem messze fekvő Holtmaroson árva gyermekeket neveltetnek családi jellegű otthonokban, Szászrégenben pedig kollégiumot tartanak fenn. /Julianus-díj Wass Endre hamburgi közgazdásznak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./
2004. március 17.
Márc. 15-én újabb bizalmatlansági indítványt tárgyalt a képviselőház. Az 56 ellenzéki képviselő által beterjesztett indítvány címe A Nastase-kormány csődje Románia európai integrációjával kapcsolatban. Az előterjesztést hosszas ügyrendi vita után a plénum végül megtárgyalta, végül elvetette. Az ülésen az RMDSZ részéről Pataki Júlia képviselő szólalt fel. Elmondta: amennyiben a beterjesztett indítványt a parlament elfogadná, eltörölne mindent, amit az utóbbi években megvalósított. /Újabb elvetett bizalmatlansági indítvány. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./
2004. március 17.
Széchenyi-díjjal tüntették ki Kántor Lajost, a Korunk főszerkesztőjét. Kántor Lajos, a Magyar Írószövetség választmányi tagja, az Írószövetségen belüli feszültségről szólt. Döbrentei Kornél költőnek a Tilos Rádió előtt jan. 11-én mondott beszéde után a szövetségből tömegesen kilépő írók döntését felidézve jelezte: néhány erdélyi magyar írótársával együtt levelet fogalmaztak meg a határon túli és inneni írótársaknak. "Azt szeretnénk, ha valamiképpen vége szakadna ennek az őrületnek – mert én annak tartom azt, ami itt hetek óta az írószövetség körül történik"– mondta Kántor Lajos. Az író megjegyezte: nyilvánvalóan mindig lesznek lényeges véleménykülönbségek "világszemléletileg és esztétikailag is" az írók között, de van egy minimum, egy szakmai érdekközösség, s az írószövetségnek ezt kell képviselnie. Kántor Lajos meggyőződését tolmácsolva szólt arról, hogy a magyar íróknak továbbra is szükségük van az írószövetségre. /Széchenyi-díjjal tüntették ki Kántor Lajost. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./
2004. március 17.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt másfél évtized legsúlyosabb válságát éli a Magyar Írószövetség. Az a 84 író ugyanis, aki a múlt héten kilépett a szervezetből (köztük a határon túli irodalmak több jeles képviselője), bár számszerűleg kisebbséget jelent, szellemi súlyát tekintve meghatározó tényező a kortárs irodalmi életben. Döbrentei Kornél vitatható szellemiségű beszédet mondott a Tilos Rádió előtt. Döbrenteinek jogában áll kirekesztő kijelentéseket tenni, írta Papp Attila Zsolt. Ezért sántít a „disszidensek” érvelése. Nádas Péter szerint az Írószövetség „sóhivatal”. Papp Attila Zsolt szerint megint „a népi-urbánus balhé a téma”. /Papp Attila Zsolt: A nagy balhé. = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./
2004. március 17.
Tőkés László püspök, az EMNT elnöke nyilatkozatában kifejtette, egyetért Bugár Bélával, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja elnökével, aki azért nem fogadta el a Magyar Köztársaság Nagykeresztjét, mert megítélése szerint most nem kitüntetésre, hanem támogatásra van szüksége a határon túli magyarságnak. Példája követendő lett volna párthivatali kollégái részéről is, Délvidéken és Erdélyben. A kisebbségben élő magyarságot sújtó kormányzati megvonások mintegy 2 milliárd forintra rúgnak, s a maguk 20%-os arányával többszörösen meghaladják a 4-5%-ra tehető magyarországi takarékossági korlátozásokat. A román Szociáldemokrata Pártnak meg is van minden oka diadalt ülni az aradi Szabadság-szobor ürügyén felállítandó román Diadalívhez, mert a Szabadság-szobor, illetve kisebbségi-nemzeti szabadságjogok megcsúfolásával, valamint az erdélyi magyarság megalázásával sikerült újabb csúfos vereséget mérnie a magyar külpolitikára és az erdélyi magyar politikára. Tőkés László leszögezte, hogy SZDP–RMDSZ-protokollum utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeket sértő paktum. A Románia Újjáépítéséért Szövetség (URR) állásfoglalása szerint az RMDSZ és az SZDP között ezáltal egy "olcsó választási alku" köttetett. Az eset egyébként nagy mértékben hasonlít a Petőfi–Schiller fantomegyetem kiagyalására, amikor is az vált a feltételévé az RMDSZ kormányban való maradásának. Adrian Nastase és Medgyessy Péter miniszterelnökök, valamint Markó Béla pártelnök március 15-i üzenetei a régen meghaladottnak vélt proletár internacionalizmus szellemében fogantak. /Nyilatkozat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 17./
2004. március 17.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tiltása ellenére tavaly több lelkipásztor is indulni kívánt az RMDSZ színeiben a helyhatósági választásokon. Az egyházkerület nov. 14–15-i közgyűlésén hozta Tőkés László püspök javaslatára azt a határozatot, amely megtiltja az RMDSZ-szel való együttműködést. A rendelet csupán Bihar és Szilágy megyében érvényes. Tőkés rosszallását fejezte ki, hogy négy vidéki lelkész jelöltette magát az RMDSZ megyei önkormányzati listájára. „Ez de jure fegyelmi ügy” – jelentette ki a püspök, hozzátéve, az egyházkerület nem minden esetben él a fegyelmezés jogával. Kállay László fugyivásárhelyi lelkész kijelentette, hogy a közgyűlési döntés emberi jogaimban sérti, aki szerint a határozat diszkriminatív jellegű, mivel csak a Szilágy és a Bihar megyei lelkipásztorokra vonatkozik, a Szatmár, Máramaros, Arad, Temes és Krassó-Szörény megyei egyházközségekre nem. /Fegyelmi eljárás politizálásért? = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./