Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. április 5.
Országos vándortábor Háromszéken (Jubilál a heke)
Megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóján ünnepelt az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya – manapság használt betűnevén HEKE – Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A hétfő esti rendezvényen a múltról, jelenről, a közeli és távolabbi jövőről is beszéltek, különös tekintettel arra, hogy idén először Háromszéken, Réty határában szervezik meg az EKE országos vándortáborát, amelyre 1200 résztvevőt várnak Erdélyből és külföldről, főként Magyarországról. A kezdeményezést a megyei tanács is támogatja, részben ezért nyilvánította 2017-et a turizmus évének.
A természetjárás mellett az ember által teremtett értékek népszerűsítését is céljának tekintő civil szervezetet előbb az innenső végéről, újjáalakulásától mutatta be Dukrét Lajos, a HEKE elnöke a jelen levő, alig ötvenfős közönségnek, amelynek zöme aktív EKE-tag. Elmondta: 1990-ben volt egy kísérlet hasonló szervezet megalakítására, de nemigen talált követőkre, ezért 1992-ben – kereken 100 évvel az alapítás után – majdnem ugyanaz a csapat újabb kísérletet tett, és ezúttal sikerrel járt, 19 taggal létrehozta a háromszéki EKE-osztályt. Az egyesületnek sokáig székhelye sem volt, évekig ide-oda hányódtak, jelenleg az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság irodájában húzzák meg magukat – ennek ellenére évi 40–50 túrát szerveztek, ezen kívül ismeretterjesztő előadásokat, vetítéseket, túravezetői tanfolyamokat és hasonlókat, itt találták ki a már másutt is népszerű babatúrákat, és kétezer kilométernyi ösvényen festették újra a turistajelzéseket. Most pedig arra készülnek, hogy házigazdái legyenek az országos vándortábornak. A túratervek már elkészültek, és mivel itt nincsenek magas hegyek, viszont tömbmagyar vidék, nagyobb hangsúlyt kap a kultúra, honismeret, néprajz. Legutóbb 11 évvel ezelőtt tartottam itt előadást, akkor dobtak ki a kolozsvári Babeş–Bolyai-egyetemről a többnyelvű táblák miatt – így kezdte beszédét Kovács Lehel István országos EKE-elnök, és azzal folytatta: 13 megyei tanácsnak írtak – a hegyimentőkkel együtt – levelet a többnyelvű turistajelzésekért, de csak kettő válaszolt: a Kolozs megyei tanácselnök ki akarja kérni a minisztérium véleményét is, aradi kollégája pedig azt felelte, hogy épp most újítják fel a jelzéseket, de nincs pénz arra, hogy magyarul is tájékoztassák a kirándulókat. Brassó fölött, a Keresztényhavason még látható régi, háromnyelvű irányítótábla, de egyébként már csak Hargita és Kovászna megyében divat a többnyelvűség: Maros megyében az Istenszéke felé folyton bemázolják a magyar szöveget, csak az Erdélyi Szigethegységben sikerült újra háromnyelvű táblákat kitenni. Ezért is fontos, hogy Háromszéken a megyei tanács odaáll a szervezet mellé – vélekedett. Az EKE érték: annak idején vármegyei főispánok, polgármesterek, miniszterek, tanácsosok, grófok, bárók hívták életre és működtették az 1949-es államosításig – ma pedig alulról szerveződik, és bár pillanatnyilag nem áll a legjobban –, az egykori 35 osztályból (volt köztük bécsi, pozsonyi és budapesti is) 18 maradt, de az idén még lehet pesti tagszervezete az egyesületnek –, olyan közösségről van szó, amelynek tagjai szoros kapcsolatban állnak, egymás rendezvényeit is segítik. Azt is elmondta: az államosításkor 29 menedékháza volt az EKÉ-nek, ma csak egy van, amit a Nagykőhavason építettek újjá 1990 után. Kovács Lehel ajándékot is hozott: az országos EKE tavalyi, 125 éves születésnapjára készült bort és néhány kiadványt Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek adta át.
A háromszéki megyevezető viszonzásul partnerséget ígért: az évforduló emlékezetessé tételére, a vándortábor szervezésére és a turizmus népszerűsítésére is. Azt szeretnénk, hogy aki idejön, az jó hírét vigye a térségnek, és visszajöjjön – indokolta meg a támogatást, amelyet konkrétumokban is megnevezett: önálló székhely biztosítása a HEKÉ-nek, segítség a turistajelzések felújításához és a vándortábor megszervezéséhez, új térkép kiadása és egy „kilátó, menedékház vagy beálló” építése a Bodoki-tetőre. Tamás Sándor bemutatta a vándortábor logóját, és megígérte, hogy az egyik túrán maga is részt vesz. Végül arra buzdított: próbáljunk nagy ügyekben gondolkodni, úgy induljunk neki, hogy a tábor végére ismét forrjon össze egy erős csapat, amely nekivág a következő 125 évnek. A beszédek után Tóth Szabolcs Barnabás a háromszéki EKE-osztály megalakulásának évéről, 1892-ről készített filmjét mutatta be: ismertette a kezdeti nehézségeket, a kiadványokat, a korabeli „túraöltözetet” – az urak frakkban-cilinderben, a hölgyek földig érő, csipkés ruhakölteményekben kirándultak –, azt a törekvést, hogy a természet mellett a gazdaságra is figyeltek (üzemeket, fürdőtelepeket látogattak meg), és megtudhattuk, hogy az Oltszem–Málnásfürdő–Sepsibükszád–Tusnádfürdő–Szent Anna-tó túrának 500 (!) résztvevője volt, ami ma is elképesztő szám, az akkori közlekedési viszonyok között pedig komoly szervezési kapacitásról tanúskodik (szekerekről, lovakról, uzsonnáról kellett gondoskodni). A múltfeltárás folytatódik, tehát akinek régi fényképei, térképei, eszközei vannak a háromszéki turistaságról, azt szívesen fogadják. Az utóbbi időben egyébként több nosztalgiarendezvényt szerveztek az EKÉ-sek, mindegyik jó hangulatú volt.
Az ülés végén a közönség kapott szót, páran fel is álltak néhány buzdító szóra vagy önkéntes munka felajánlására, a legnagyobb tapsot azonban Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a HEKE egyik újraalapítója kapta, aki csak üdvözölni kívánta az idősebb és fiatalabb túratársakat, ám derűjével mindenkit megmosolyogtatott.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóján ünnepelt az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya – manapság használt betűnevén HEKE – Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A hétfő esti rendezvényen a múltról, jelenről, a közeli és távolabbi jövőről is beszéltek, különös tekintettel arra, hogy idén először Háromszéken, Réty határában szervezik meg az EKE országos vándortáborát, amelyre 1200 résztvevőt várnak Erdélyből és külföldről, főként Magyarországról. A kezdeményezést a megyei tanács is támogatja, részben ezért nyilvánította 2017-et a turizmus évének.
A természetjárás mellett az ember által teremtett értékek népszerűsítését is céljának tekintő civil szervezetet előbb az innenső végéről, újjáalakulásától mutatta be Dukrét Lajos, a HEKE elnöke a jelen levő, alig ötvenfős közönségnek, amelynek zöme aktív EKE-tag. Elmondta: 1990-ben volt egy kísérlet hasonló szervezet megalakítására, de nemigen talált követőkre, ezért 1992-ben – kereken 100 évvel az alapítás után – majdnem ugyanaz a csapat újabb kísérletet tett, és ezúttal sikerrel járt, 19 taggal létrehozta a háromszéki EKE-osztályt. Az egyesületnek sokáig székhelye sem volt, évekig ide-oda hányódtak, jelenleg az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság irodájában húzzák meg magukat – ennek ellenére évi 40–50 túrát szerveztek, ezen kívül ismeretterjesztő előadásokat, vetítéseket, túravezetői tanfolyamokat és hasonlókat, itt találták ki a már másutt is népszerű babatúrákat, és kétezer kilométernyi ösvényen festették újra a turistajelzéseket. Most pedig arra készülnek, hogy házigazdái legyenek az országos vándortábornak. A túratervek már elkészültek, és mivel itt nincsenek magas hegyek, viszont tömbmagyar vidék, nagyobb hangsúlyt kap a kultúra, honismeret, néprajz. Legutóbb 11 évvel ezelőtt tartottam itt előadást, akkor dobtak ki a kolozsvári Babeş–Bolyai-egyetemről a többnyelvű táblák miatt – így kezdte beszédét Kovács Lehel István országos EKE-elnök, és azzal folytatta: 13 megyei tanácsnak írtak – a hegyimentőkkel együtt – levelet a többnyelvű turistajelzésekért, de csak kettő válaszolt: a Kolozs megyei tanácselnök ki akarja kérni a minisztérium véleményét is, aradi kollégája pedig azt felelte, hogy épp most újítják fel a jelzéseket, de nincs pénz arra, hogy magyarul is tájékoztassák a kirándulókat. Brassó fölött, a Keresztényhavason még látható régi, háromnyelvű irányítótábla, de egyébként már csak Hargita és Kovászna megyében divat a többnyelvűség: Maros megyében az Istenszéke felé folyton bemázolják a magyar szöveget, csak az Erdélyi Szigethegységben sikerült újra háromnyelvű táblákat kitenni. Ezért is fontos, hogy Háromszéken a megyei tanács odaáll a szervezet mellé – vélekedett. Az EKE érték: annak idején vármegyei főispánok, polgármesterek, miniszterek, tanácsosok, grófok, bárók hívták életre és működtették az 1949-es államosításig – ma pedig alulról szerveződik, és bár pillanatnyilag nem áll a legjobban –, az egykori 35 osztályból (volt köztük bécsi, pozsonyi és budapesti is) 18 maradt, de az idén még lehet pesti tagszervezete az egyesületnek –, olyan közösségről van szó, amelynek tagjai szoros kapcsolatban állnak, egymás rendezvényeit is segítik. Azt is elmondta: az államosításkor 29 menedékháza volt az EKÉ-nek, ma csak egy van, amit a Nagykőhavason építettek újjá 1990 után. Kovács Lehel ajándékot is hozott: az országos EKE tavalyi, 125 éves születésnapjára készült bort és néhány kiadványt Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek adta át.
A háromszéki megyevezető viszonzásul partnerséget ígért: az évforduló emlékezetessé tételére, a vándortábor szervezésére és a turizmus népszerűsítésére is. Azt szeretnénk, hogy aki idejön, az jó hírét vigye a térségnek, és visszajöjjön – indokolta meg a támogatást, amelyet konkrétumokban is megnevezett: önálló székhely biztosítása a HEKÉ-nek, segítség a turistajelzések felújításához és a vándortábor megszervezéséhez, új térkép kiadása és egy „kilátó, menedékház vagy beálló” építése a Bodoki-tetőre. Tamás Sándor bemutatta a vándortábor logóját, és megígérte, hogy az egyik túrán maga is részt vesz. Végül arra buzdított: próbáljunk nagy ügyekben gondolkodni, úgy induljunk neki, hogy a tábor végére ismét forrjon össze egy erős csapat, amely nekivág a következő 125 évnek. A beszédek után Tóth Szabolcs Barnabás a háromszéki EKE-osztály megalakulásának évéről, 1892-ről készített filmjét mutatta be: ismertette a kezdeti nehézségeket, a kiadványokat, a korabeli „túraöltözetet” – az urak frakkban-cilinderben, a hölgyek földig érő, csipkés ruhakölteményekben kirándultak –, azt a törekvést, hogy a természet mellett a gazdaságra is figyeltek (üzemeket, fürdőtelepeket látogattak meg), és megtudhattuk, hogy az Oltszem–Málnásfürdő–Sepsibükszád–Tusnádfürdő–Szent Anna-tó túrának 500 (!) résztvevője volt, ami ma is elképesztő szám, az akkori közlekedési viszonyok között pedig komoly szervezési kapacitásról tanúskodik (szekerekről, lovakról, uzsonnáról kellett gondoskodni). A múltfeltárás folytatódik, tehát akinek régi fényképei, térképei, eszközei vannak a háromszéki turistaságról, azt szívesen fogadják. Az utóbbi időben egyébként több nosztalgiarendezvényt szerveztek az EKÉ-sek, mindegyik jó hangulatú volt.
Az ülés végén a közönség kapott szót, páran fel is álltak néhány buzdító szóra vagy önkéntes munka felajánlására, a legnagyobb tapsot azonban Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a HEKE egyik újraalapítója kapta, aki csak üdvözölni kívánta az idősebb és fiatalabb túratársakat, ám derűjével mindenkit megmosolyogtatott.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 5.
Táblaügy: észérvek és/vagy érzelmek?
A kérdést – hogyan tovább a kolozsvári helységnévtábla perében – valószínűleg (és remélhetőleg) a polgármester is felteszi magában, talán egyre sűrűbben, arra való tekintettel, hogy a napokban letelik a törvényszék határozata elleni fellebbezés tizenötnapos határideje. Ennyi állt a polgármester rendelkezésére ahhoz, hogy eldöntse: nem fellebbez, hanem elfogadja és tiszteletben tartja a bírónő döntését, és intézkedik, hogy magyarul is kiírják a helységnévtáblákra Kolozsvárt. Vagy fellebbez és megtámadja a döntést, közben pedig nem intézkedik Kolozsvár nevét magyarul is feliratni a helységnévtáblákra, ezáltal tovább húzva-halogatva egy olyan ügyet, amely már rég túlmutat valamely politikai kényszercselekvésen, de még a presztízskérdésen is. Tizenöt nap alatt kellett (volna) most már jól átgondolni egy tizenöt éves történetet, amelynek ezúttal a peres folytatásáról lassan lekopott, lehullott minden észérv, jogi máz, sőt, mára megfakult rajta a politikai köpönyeg is.
Emil Boc eddig már többször is azok kedvére cselekedett, akik (pártján belül vagy azon kívül) elvárták tőle a vehemens tiltakozást és következetes ellenkezést a helységnévtáblák – meg egyéb feliratok – többnyelvűsége tekintetében, kielégíthette azon választók óhaját is, akiknek az volt fontos, hogy ne lássanak magyar városfeliratot – hiszen ismételten újraválasztották Kolozsvár polgármesterévé. Lejárt egyelőre tehát mindenféle kampány, ahol esetleg népszerűségnövelő lehetne a többnyelvűség megtagadása. A városi tanácsban sem szenvedne hátrányt, ha úgymond feladná a „harcot” a magyar városfelirattal szemben, a következő helyhatósági választások pedig még olyannyira távol vannak, hogy senki nem foglalkozik egyelőre a politikusok népszerűségét firtató lakossági felméréssel, amely adott esetben a polgármesterre nézve visszaesést mutasson.
Marad tehát a kérdés, hogy hogyan tovább a kolozsvári táblaperben? Ez pedig egyik-másik helyi román napilapot is foglalkoztatja. Érdekes azonban megfigyelni, hogy mennyire másképp, tulajdonképpen megfordítva teszik fel a kérdést és válaszolják meg, érvelnek az ügyben a többségi román lakosság lapjában. A törvényesség, törvénytisztelet számukra azt jelenti, hogy ne tegyenek ki magyar (többnyelvű) feliratokat a város bejárataihoz; azt tekintik törvényesnek és kötelezőnek a polgármesterre nézve, hogy fellebbezzen a törvényszék szerintük érthetetlenül engedékeny határozata ellen, mivel ellenkező esetben a polgármester hivatali visszaélés miatt vonható büntetőjogi felelősség alá. Szerintük az RMDSZ zsarolja a polgármestert a választási koalíció felbontásával, ha netalán fellebbezne, úgy látják, hogy a fellebbviteli bíróságon „még helyrehozható az ügy”, és ezt az egész táblafeliratozást azért tartják rendkívül veszélyesnek, mert tulajdonképpen az első lépés: az „elmagyarosítás” felé, a „magyar nyelvhasználatnak a térnyerésében egész Erdélyben”, ami majd oda vezethet, hogy az RMDSZ (természetesen budapesti segédlettel) a magyart hivatalos regionális nyelvként ismerteti el. Tehát egyesek szerint (mert általánosítani mégsem kell: nem az törvényes és jogszerű, nem az szolgálja a gazdasági és turisztikai érdekeket, nem az áll közelebb a jobb együttéléséhez, ha magyarul, sőtt még több nyelven kiírnak, illetve feliratoznak a városban vagy a település bejáratainál; egyeseknek nem az észszerű, hogy betartsanak egy helyi határozatot, egy bírói döntést, egy pártközi megállapodást; egyeseknek hiába volt a tíz évvel ezelőtti európai uniós csatlakozás, ha a hivatalosan is soknyelvű Európában továbbra is zavaró számukra elsősorban a magyar szó, továbbá meg általában a többnyelvűség. Ami meg a politikai hozzáállást illeti, figyelemreméltó a helyi szociáldemokraták felhívása a polgármesterhez, miszerint hagyjon már fel ezzel az oktalan hadakozással a helységnévtábla ügyében, és teljesítse a bírói elvárást. Érdekes lenne azonban megtudni, hogy a helyi ellenzéki párt akkor is így vélekedne, ha nekik kellene intézkedni a magyar feliratozásért, vagy ez csak kárörvendő fricska Emil Bocnak és pártjának.
Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
A kérdést – hogyan tovább a kolozsvári helységnévtábla perében – valószínűleg (és remélhetőleg) a polgármester is felteszi magában, talán egyre sűrűbben, arra való tekintettel, hogy a napokban letelik a törvényszék határozata elleni fellebbezés tizenötnapos határideje. Ennyi állt a polgármester rendelkezésére ahhoz, hogy eldöntse: nem fellebbez, hanem elfogadja és tiszteletben tartja a bírónő döntését, és intézkedik, hogy magyarul is kiírják a helységnévtáblákra Kolozsvárt. Vagy fellebbez és megtámadja a döntést, közben pedig nem intézkedik Kolozsvár nevét magyarul is feliratni a helységnévtáblákra, ezáltal tovább húzva-halogatva egy olyan ügyet, amely már rég túlmutat valamely politikai kényszercselekvésen, de még a presztízskérdésen is. Tizenöt nap alatt kellett (volna) most már jól átgondolni egy tizenöt éves történetet, amelynek ezúttal a peres folytatásáról lassan lekopott, lehullott minden észérv, jogi máz, sőt, mára megfakult rajta a politikai köpönyeg is.
Emil Boc eddig már többször is azok kedvére cselekedett, akik (pártján belül vagy azon kívül) elvárták tőle a vehemens tiltakozást és következetes ellenkezést a helységnévtáblák – meg egyéb feliratok – többnyelvűsége tekintetében, kielégíthette azon választók óhaját is, akiknek az volt fontos, hogy ne lássanak magyar városfeliratot – hiszen ismételten újraválasztották Kolozsvár polgármesterévé. Lejárt egyelőre tehát mindenféle kampány, ahol esetleg népszerűségnövelő lehetne a többnyelvűség megtagadása. A városi tanácsban sem szenvedne hátrányt, ha úgymond feladná a „harcot” a magyar városfelirattal szemben, a következő helyhatósági választások pedig még olyannyira távol vannak, hogy senki nem foglalkozik egyelőre a politikusok népszerűségét firtató lakossági felméréssel, amely adott esetben a polgármesterre nézve visszaesést mutasson.
Marad tehát a kérdés, hogy hogyan tovább a kolozsvári táblaperben? Ez pedig egyik-másik helyi román napilapot is foglalkoztatja. Érdekes azonban megfigyelni, hogy mennyire másképp, tulajdonképpen megfordítva teszik fel a kérdést és válaszolják meg, érvelnek az ügyben a többségi román lakosság lapjában. A törvényesség, törvénytisztelet számukra azt jelenti, hogy ne tegyenek ki magyar (többnyelvű) feliratokat a város bejárataihoz; azt tekintik törvényesnek és kötelezőnek a polgármesterre nézve, hogy fellebbezzen a törvényszék szerintük érthetetlenül engedékeny határozata ellen, mivel ellenkező esetben a polgármester hivatali visszaélés miatt vonható büntetőjogi felelősség alá. Szerintük az RMDSZ zsarolja a polgármestert a választási koalíció felbontásával, ha netalán fellebbezne, úgy látják, hogy a fellebbviteli bíróságon „még helyrehozható az ügy”, és ezt az egész táblafeliratozást azért tartják rendkívül veszélyesnek, mert tulajdonképpen az első lépés: az „elmagyarosítás” felé, a „magyar nyelvhasználatnak a térnyerésében egész Erdélyben”, ami majd oda vezethet, hogy az RMDSZ (természetesen budapesti segédlettel) a magyart hivatalos regionális nyelvként ismerteti el. Tehát egyesek szerint (mert általánosítani mégsem kell: nem az törvényes és jogszerű, nem az szolgálja a gazdasági és turisztikai érdekeket, nem az áll közelebb a jobb együttéléséhez, ha magyarul, sőtt még több nyelven kiírnak, illetve feliratoznak a városban vagy a település bejáratainál; egyeseknek nem az észszerű, hogy betartsanak egy helyi határozatot, egy bírói döntést, egy pártközi megállapodást; egyeseknek hiába volt a tíz évvel ezelőtti európai uniós csatlakozás, ha a hivatalosan is soknyelvű Európában továbbra is zavaró számukra elsősorban a magyar szó, továbbá meg általában a többnyelvűség. Ami meg a politikai hozzáállást illeti, figyelemreméltó a helyi szociáldemokraták felhívása a polgármesterhez, miszerint hagyjon már fel ezzel az oktalan hadakozással a helységnévtábla ügyében, és teljesítse a bírói elvárást. Érdekes lenne azonban megtudni, hogy a helyi ellenzéki párt akkor is így vélekedne, ha nekik kellene intézkedni a magyar feliratozásért, vagy ez csak kárörvendő fricska Emil Bocnak és pártjának.
Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 7.
Vidám Versek Versmondó Versenye
Díjak a háromszéki diákoknak
Szatmárnémeti adott otthont a Vidám Versek Versmondó Versenye országos szakaszának. A rangos megmérettetésen több mint száz elemista és gimnazista vett részt. A háromszéki tanulók egy első, két második díjjal, három dicsérettel és három különdíjjal tértek haza.
Idén 17. alkalommal szervezte meg a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum a Vidám Versek Versmondó Versenyének országos döntőjét, ahol 15 megyéből 134 tanuló vett részt. Kovászna megyét 15 diák képviselte, 8 alsó tagozatos és 7 felső tagozatos tanuló. A gyerekek kitűnően szerepeltek, sok díjat szereztek: első helyezett Rancz-Gyárfás Hanna (VII. osztály, Petőfi Sándor Gimnázium, Kézdivásárhely). A Napsugár gyermekfolyóirat különdíját kapta Dancs Máté (I. osztály, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy), a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség különdíjában részesült Szöllősi Kriszta (I. osztály, Trefán Leonárd Általános Iskola, Kézdiszentkereszt) és Rancz-Gyárfás Gergő (III. osztály, Petőfi Sándor Gimnázium, Kézdivásárhely) – számolt be Füleki Katalin tanítónő, a verseny megyei szervezője.
A legfiatalabb versenyző, Fülöp Eszter kifejező előadásmódjával, tiszta, szép beszédével érdemelte ki a zsűri elismerését.
– Eszter nagyon tehetséges kislány, érzi a verset. Szépen, artikuláltan, hangsúlyosan szaval. Már a tanévnyitón is felfigyeltem rá, hogy milyen természetesen mondja a verset – mesélte Kisgyörgy Katalin tanítónő. Az előkészítő osztályos kisdiák a mesemondó-verseny körzeti szakaszán is részt vett, ahol dicséretben részesült, egy kicsit csalódott volt, jobb eredményre számított, de a szatmárnémeti vetélkedőn elért második helyezéssel elégedett.
– Nagyon örvendett, boldog volt. Nehéz verset mondott, Kovács András Ferenctől a Futokoda Cukijó, a japán csodaegér címűt, de nagyon ügyesen megoldotta a feladatot – mondta tanítója.
Kolcza Nikolett nagyon szereti a verseket, több alakommal vett részt a Kányádi Sándor Versmondó Verseny országos szakaszán, és mindig a díjazottak között szerepelt. A Vidám Versek Versmondó Versenyén első alkalommal képviselte megyénket.
– Nagyon ügyes, szorgalmas, tehetséges lány. A felkészülés sarkalatos pontja a vers kiválasztása. Nemes Nagy Ágnes Kéményről kéményre című, szolidan vidám versére esett a választásunk. Örülünk a lehetőségnek és az eredménynek. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy egy ilyen tehetséges gyerek került hozzám, nincs más dolgom, mint féltve ápolni, gondozni a tehetségét, és segíteni őt a kibontakozásban – mondta Egyed Ildikó tanítónő.
Rancz-Gyárfás Hanna rutinos versenyzőnek számít, több megyei és országos versenyen nyert díjakat, elismeréseket. Szatmáron Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek prózájából egy részletet mondott el.
– Hanna előadónak született. Tehetséges, szorgalmas, szépen, érthetően beszél, jó az arcmimikája. Édesanyja magyar szakos, így két tanártól kap hasznos tanácsokat. Én versenyek előtt mindig elmondom neki, ha díjazzák az nagyon jó, de már a részvétellel is nyer, hiszen tapasztalatot szerez – fogalmazott tanára, Peti Botond.
Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Díjak a háromszéki diákoknak
Szatmárnémeti adott otthont a Vidám Versek Versmondó Versenye országos szakaszának. A rangos megmérettetésen több mint száz elemista és gimnazista vett részt. A háromszéki tanulók egy első, két második díjjal, három dicsérettel és három különdíjjal tértek haza.
Idén 17. alkalommal szervezte meg a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum a Vidám Versek Versmondó Versenyének országos döntőjét, ahol 15 megyéből 134 tanuló vett részt. Kovászna megyét 15 diák képviselte, 8 alsó tagozatos és 7 felső tagozatos tanuló. A gyerekek kitűnően szerepeltek, sok díjat szereztek: első helyezett Rancz-Gyárfás Hanna (VII. osztály, Petőfi Sándor Gimnázium, Kézdivásárhely). A Napsugár gyermekfolyóirat különdíját kapta Dancs Máté (I. osztály, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy), a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség különdíjában részesült Szöllősi Kriszta (I. osztály, Trefán Leonárd Általános Iskola, Kézdiszentkereszt) és Rancz-Gyárfás Gergő (III. osztály, Petőfi Sándor Gimnázium, Kézdivásárhely) – számolt be Füleki Katalin tanítónő, a verseny megyei szervezője.
A legfiatalabb versenyző, Fülöp Eszter kifejező előadásmódjával, tiszta, szép beszédével érdemelte ki a zsűri elismerését.
– Eszter nagyon tehetséges kislány, érzi a verset. Szépen, artikuláltan, hangsúlyosan szaval. Már a tanévnyitón is felfigyeltem rá, hogy milyen természetesen mondja a verset – mesélte Kisgyörgy Katalin tanítónő. Az előkészítő osztályos kisdiák a mesemondó-verseny körzeti szakaszán is részt vett, ahol dicséretben részesült, egy kicsit csalódott volt, jobb eredményre számított, de a szatmárnémeti vetélkedőn elért második helyezéssel elégedett.
– Nagyon örvendett, boldog volt. Nehéz verset mondott, Kovács András Ferenctől a Futokoda Cukijó, a japán csodaegér címűt, de nagyon ügyesen megoldotta a feladatot – mondta tanítója.
Kolcza Nikolett nagyon szereti a verseket, több alakommal vett részt a Kányádi Sándor Versmondó Verseny országos szakaszán, és mindig a díjazottak között szerepelt. A Vidám Versek Versmondó Versenyén első alkalommal képviselte megyénket.
– Nagyon ügyes, szorgalmas, tehetséges lány. A felkészülés sarkalatos pontja a vers kiválasztása. Nemes Nagy Ágnes Kéményről kéményre című, szolidan vidám versére esett a választásunk. Örülünk a lehetőségnek és az eredménynek. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy egy ilyen tehetséges gyerek került hozzám, nincs más dolgom, mint féltve ápolni, gondozni a tehetségét, és segíteni őt a kibontakozásban – mondta Egyed Ildikó tanítónő.
Rancz-Gyárfás Hanna rutinos versenyzőnek számít, több megyei és országos versenyen nyert díjakat, elismeréseket. Szatmáron Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek prózájából egy részletet mondott el.
– Hanna előadónak született. Tehetséges, szorgalmas, szépen, érthetően beszél, jó az arcmimikája. Édesanyja magyar szakos, így két tanártól kap hasznos tanácsokat. Én versenyek előtt mindig elmondom neki, ha díjazzák az nagyon jó, de már a részvétellel is nyer, hiszen tapasztalatot szerez – fogalmazott tanára, Peti Botond.
Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. április 8.
Bombával békét?
Fel sem ocsúdtunk még a legújabb merényletekből – hihetetlen, hogy az iszlám fanatikusok által eddig nem fenyegetett helyen, a putyini Oroszországban is oltottak ki ártatlan életeket a házilag gyártott bombák –, és máris rosszabb, súlyosabb esemény történik: vegyi fegyvereket vetettek be Szíriában, Amerika pedig határozottan, rakétákkal válaszolt. Hát ez már háború, s bármennyire messze van tőlünk, hatásait érezzük és érezni fogjuk.
A menekültválság és a terrorizmus mindennapjaink részévé vált, s noha minket – még? – elkerült mindkettő, aggódva lessük a híreket, fokozott figyelemmel követjük úton levő szeretteinket, üzleti utat és külföldi szabadságot egyaránt jobban megfontolunk, némelyiket el is napoljuk vagy lemondjuk, másfelé keresgéljük. Bizonytalanabb, fenyegetőbb, sötétebb lett a világ ezen a tavaszon, pedig az előző évek, évtizedek sem voltak felhőtlenek. A kommunizmusból felszabadult Romániának előbb délnyugati, utóbb északkeleti szomszédjában ropogtak a fegyverek, s a jelenlegi csend sem megnyugtató, különösen Ukrajnában, ahol rendezetlenül maradt a konfliktus. S hiába hittük, hogy legalább a terrorizmust illetően egyetértés van a nagyhatalmak között: lám, Moszkva elégedetlen Washington fellépésével, újabb feszültség mutatkozik az amúgy is viharos láthatáron... Ebben a szomorú időben a kereszténység egyik legnagyobb ünnepére, húsvétra készülődik. Erre kevesebb külsőség telepedett rá, mint a karácsonyra, kicsit jobban ráér befelé nézni a máskor látástól vakulásig hajtó ember is, elgondolkozni a maga, környezete és a világ sorsán. Talán kicsit jobban értékeli a nyúzott hazai polgár is, hogy békében élhet, még ha igazán sok és meg nem érdemelt bosszúsága van a hétköznapokban. Talán örül a tavasznak, a már nevével is derűt sugárzó virágvasárnapnak, a protestáns templomokban ilyenkor hitet valló fiataloknak, vagy annak, hogy a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi férfiakat gyakorlatilag felmentették, szabadon térhetnek haza otthonukba, vidáman kergethetik a (csoki)nyuszikat gyermekeikkel; ez önmagában is ünnep, ami nevetségessé teszi a Bukarestben kikínlódott ítéletet. Örvendhetünk, hogy ez is megtörténhetett. Lényegében ez az egyetlen eszközünk a gondokat, válságokat erővel, fenyegetéssel, fegyverrel kezelő emberek és hatalmak ellen. A másik úton az elvakultság, erőfitogtatás, gyűlölködés menetel katonás sorban, mindent elgázolva és lerombolva, ami értékessé, élhetővé teszi a földet. Persze, a terrorizmust le kell győzni – ám egyelőre inkább a viszályok és veszélyek dagadását és szaporodását észleljük, nem apadásukat és fogyásukat. Úgy tűnik, ezen a legmodernebb haditechnika sem segít – üdvös lenne tehát valami más megoldást keresni a béke védelmére.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Fel sem ocsúdtunk még a legújabb merényletekből – hihetetlen, hogy az iszlám fanatikusok által eddig nem fenyegetett helyen, a putyini Oroszországban is oltottak ki ártatlan életeket a házilag gyártott bombák –, és máris rosszabb, súlyosabb esemény történik: vegyi fegyvereket vetettek be Szíriában, Amerika pedig határozottan, rakétákkal válaszolt. Hát ez már háború, s bármennyire messze van tőlünk, hatásait érezzük és érezni fogjuk.
A menekültválság és a terrorizmus mindennapjaink részévé vált, s noha minket – még? – elkerült mindkettő, aggódva lessük a híreket, fokozott figyelemmel követjük úton levő szeretteinket, üzleti utat és külföldi szabadságot egyaránt jobban megfontolunk, némelyiket el is napoljuk vagy lemondjuk, másfelé keresgéljük. Bizonytalanabb, fenyegetőbb, sötétebb lett a világ ezen a tavaszon, pedig az előző évek, évtizedek sem voltak felhőtlenek. A kommunizmusból felszabadult Romániának előbb délnyugati, utóbb északkeleti szomszédjában ropogtak a fegyverek, s a jelenlegi csend sem megnyugtató, különösen Ukrajnában, ahol rendezetlenül maradt a konfliktus. S hiába hittük, hogy legalább a terrorizmust illetően egyetértés van a nagyhatalmak között: lám, Moszkva elégedetlen Washington fellépésével, újabb feszültség mutatkozik az amúgy is viharos láthatáron... Ebben a szomorú időben a kereszténység egyik legnagyobb ünnepére, húsvétra készülődik. Erre kevesebb külsőség telepedett rá, mint a karácsonyra, kicsit jobban ráér befelé nézni a máskor látástól vakulásig hajtó ember is, elgondolkozni a maga, környezete és a világ sorsán. Talán kicsit jobban értékeli a nyúzott hazai polgár is, hogy békében élhet, még ha igazán sok és meg nem érdemelt bosszúsága van a hétköznapokban. Talán örül a tavasznak, a már nevével is derűt sugárzó virágvasárnapnak, a protestáns templomokban ilyenkor hitet valló fiataloknak, vagy annak, hogy a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi férfiakat gyakorlatilag felmentették, szabadon térhetnek haza otthonukba, vidáman kergethetik a (csoki)nyuszikat gyermekeikkel; ez önmagában is ünnep, ami nevetségessé teszi a Bukarestben kikínlódott ítéletet. Örvendhetünk, hogy ez is megtörténhetett. Lényegében ez az egyetlen eszközünk a gondokat, válságokat erővel, fenyegetéssel, fegyverrel kezelő emberek és hatalmak ellen. A másik úton az elvakultság, erőfitogtatás, gyűlölködés menetel katonás sorban, mindent elgázolva és lerombolva, ami értékessé, élhetővé teszi a földet. Persze, a terrorizmust le kell győzni – ám egyelőre inkább a viszályok és veszélyek dagadását és szaporodását észleljük, nem apadásukat és fogyásukat. Úgy tűnik, ezen a legmodernebb haditechnika sem segít – üdvös lenne tehát valami más megoldást keresni a béke védelmére.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 10.
Az orvostudomány magyar nyelvű műveléséért (Erdélyi Múzeum-Egyesület)
Közel hatszáz résztvevő, négy plenáris előadás, százhuszonhét tudományos dolgozat, tizenkilenc továbbképző előadás, kiosztott díjak és sok-sok óra kötetlen beszélgetés – összegezhető számadatokban a Kovásznán szombaton zárult háromnapos orvostudományi ülésszak, amelyet huszonhetedik alkalommal szervezett meg az Erdélyi Múzeum Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya. A szervezők úgy vélik, az eredmény ellenben nem a számokban rejlik, hanem abban a tudásban, amelyet a résztvevők magukkal visznek, illetve az emberi kapcsolatokban, amelyeknek nemcsak a szakma művelői a haszonélvezői, hanem a betegek is.
A csütörtöki megnyitón Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke üdvözlőbeszédében az orvosok aktív részvételét kérte a háromszéki gyógyturizmus szakmai megalapozásában és népszerűsítésében, ismertette, hogy az idei esztendő a Turizmus éve Háromszéken, és megköszönte azt az egységes kiállást, amelyet 2015 áprilisában megtapasztaltak, amikor tíz nap alatt több mint harmincezer ember írta alá a beadványt a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház nevének visszaállítása érdekében. A megyei önkormányzat elöljárója szerint Székelyföld akkor tud fejlődni, ha a szakmai elit itthon vállal munkát, köztük az orvosok is. Az alkalommal Tamás Sándor elismerő oklevelet adott át dr. Szabó Béla marosvásárhelyi szülész-nőgyógyász professzornak, az EME ülésszakot szervező szakosztálya elnökének a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének bátor, határozott képviseletéért, az erdélyi magyar orvosképzésben kifejtett oktatói és tudományos tevékenységéért. A résztvevőket köszöntötte dr. Albert István belgyógyász-kardiológus, az idei ülésszak főszervezője és Gyerő József, Kovászna polgármestere, majd megkezdődött a kétnapos maratoni előadás-sorozat.
Dr. Szabó Béla professzor lapunk érdeklődésére elmondta, mindig örvendenek, ha Marosvásárhelyen kívül is van jelentkező az évente tartott ülésszak megrendezésére, és szerinte a sepsiszentgyörgyiek idei kínálata igazán megfelelt az elvárásoknak. „Az EME célkitűzésének megfelelően megvalósul itt a tudomány magyar nyelvű művelése, egymást jobban megismerjük, és a kialakult kapcsolatok hasznosak számunkra és a betegek számára is” – hangsúlyozta az orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztály elnöke. A rendezvényen ezúttal is osztottak ki díjakat: a Csőgör Lajos-díjat dr. Balla Árpád székelyudvarhelyi gyermekgyógyász főorvosnak ítélték gazdag szakmai, tudományos és szervezői munkásságáért, a Lencsés György-díjat dr. Süveges Ildikó budapesti szemész, egyetemi tanár, akadémikus kapta, a Dr. Kopp Elemér-díjban Bába László István, Bálint Hajnalka Zsófia és Ferencz Adél gyógyszerészhallgatók részesültek, előadásdíjat Pálosi Tímea kapott a kísérletes orvostudomány kategóriában.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közel hatszáz résztvevő, négy plenáris előadás, százhuszonhét tudományos dolgozat, tizenkilenc továbbképző előadás, kiosztott díjak és sok-sok óra kötetlen beszélgetés – összegezhető számadatokban a Kovásznán szombaton zárult háromnapos orvostudományi ülésszak, amelyet huszonhetedik alkalommal szervezett meg az Erdélyi Múzeum Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya. A szervezők úgy vélik, az eredmény ellenben nem a számokban rejlik, hanem abban a tudásban, amelyet a résztvevők magukkal visznek, illetve az emberi kapcsolatokban, amelyeknek nemcsak a szakma művelői a haszonélvezői, hanem a betegek is.
A csütörtöki megnyitón Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke üdvözlőbeszédében az orvosok aktív részvételét kérte a háromszéki gyógyturizmus szakmai megalapozásában és népszerűsítésében, ismertette, hogy az idei esztendő a Turizmus éve Háromszéken, és megköszönte azt az egységes kiállást, amelyet 2015 áprilisában megtapasztaltak, amikor tíz nap alatt több mint harmincezer ember írta alá a beadványt a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház nevének visszaállítása érdekében. A megyei önkormányzat elöljárója szerint Székelyföld akkor tud fejlődni, ha a szakmai elit itthon vállal munkát, köztük az orvosok is. Az alkalommal Tamás Sándor elismerő oklevelet adott át dr. Szabó Béla marosvásárhelyi szülész-nőgyógyász professzornak, az EME ülésszakot szervező szakosztálya elnökének a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének bátor, határozott képviseletéért, az erdélyi magyar orvosképzésben kifejtett oktatói és tudományos tevékenységéért. A résztvevőket köszöntötte dr. Albert István belgyógyász-kardiológus, az idei ülésszak főszervezője és Gyerő József, Kovászna polgármestere, majd megkezdődött a kétnapos maratoni előadás-sorozat.
Dr. Szabó Béla professzor lapunk érdeklődésére elmondta, mindig örvendenek, ha Marosvásárhelyen kívül is van jelentkező az évente tartott ülésszak megrendezésére, és szerinte a sepsiszentgyörgyiek idei kínálata igazán megfelelt az elvárásoknak. „Az EME célkitűzésének megfelelően megvalósul itt a tudomány magyar nyelvű művelése, egymást jobban megismerjük, és a kialakult kapcsolatok hasznosak számunkra és a betegek számára is” – hangsúlyozta az orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztály elnöke. A rendezvényen ezúttal is osztottak ki díjakat: a Csőgör Lajos-díjat dr. Balla Árpád székelyudvarhelyi gyermekgyógyász főorvosnak ítélték gazdag szakmai, tudományos és szervezői munkásságáért, a Lencsés György-díjat dr. Süveges Ildikó budapesti szemész, egyetemi tanár, akadémikus kapta, a Dr. Kopp Elemér-díjban Bába László István, Bálint Hajnalka Zsófia és Ferencz Adél gyógyszerészhallgatók részesültek, előadásdíjat Pálosi Tímea kapott a kísérletes orvostudomány kategóriában.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 11.
Újjáéled a szórványszínjátszó fesztivál Fehér megyében
„… legbelül ég a láng”
Demény Piroska kolozsvári egyetemi tanár kezdeményezését a nagyenyedi Bethlen-kollégium közössége és környéke sohasem felejti el: enyedi magyartanárként tizennyolc évvel ezelőtt kitalálta a szórványságban, a többségi nyelv szorításában élő diákok számára a diákszínjátszás fesztiváljait. Az írók ismerik igazán nyelvünk szépségeit, a tisztán kiejtett szavakat, a szófordulatokat, amit az olvasással és a színpadon lehet leginkább tetten érni. A szórványban különös jelentősége van a színjátszásnak, ahol együtt követhetjük a „mese kerekét”, a közönség pedig – miközben figyel a jelenetekre, a szereplőkre, a szép magyar szóra – akaratlanul is részese lesz anyanyelve gyakorlásának.
A nagyenyedi kollégium régi „függönyös” színpada sok szép emléket rejteget, a sikeres diákprodukciók mellett a hajdani tanári előadásokat is. Visszaemlékszünk a fóti Kovács Éva és Kiss Tibor drámapedagógusok (a Magyar Drámapedagógiai Társaság képviseletében) nagyszerű szakmai segítségére, ami hozzátartozik a nagyenyedi diákszínjátszás újkori sikertörténetéhez. Akkor is játék, tehetség és fantázia kellett a jó eredményhez. A 11. fesztivál alkalmából Szőcs Ildikó igazgató köszöntötte a szórványszínjátszás nagyenyedi fórumát és örömét fejezte ki, hogy a „stafétaváltás ellenére is összehozták a találkozót” és igazi színházat teremtettek. (Korábban a Szabadság 2010. 06. 02-án számolt be róla.) A kollégiumi színjátszás töretlenül fejlődött egészen 2011-ig, amikor az épületfelújítás miatt hirtelen megszakadt, mert már nem lehetett elszállásolni a sokfelől érkező vendégeket. A megszakítás után egy közeli vidéki iskola, a Magyarlapádi Általános Iskola vállalta át és szervezi ma is a diákszínjátszást, sikeresen megoldva az ezzel járó problémákat.
Fesztivál két helyszínen
Közben a kollégiumban is újra fellángolt a színjátszó kedv, ezúttal egy gyökeresen átalakított, nyitott színpadon léphettek fel a műkedvelők. Megtudtuk és meggyőződtünk róla, hogy létezik eltökéltség és akarat a folytatásra. Így az idén váratlanul két helyszínen tartották meg Fehér megyében a diákszínjátszás fesztiválját, közös plakáton hirdetve a két, egymás utáni napon bemutatott műsort.
A felújítás első főszervezője Gábor Ella angol szakos tanárnő, aki szívesen vállalta a nem könnyű feladatot. Az igazgató üdvözlő szavai után hat előadást láthatott a főleg diákokból és egyelőre kevés felnőttből álló közönség. Horváth Piroska szavaival: „Létünknek színpadán csengettyű csilingel, előadás indul – vágyakhoz bilincsel, jelmezek színesek, arcunkon színes máz, tapsvihar lelkesít – legbelül ég a láz”.
A kollégiumi színpadon a nagyenyediek és az ilyefalviak is három-három darabot adtak elő. A közönség tapsviharral fejezte ki tetszését. Elsőnek a nagyenyedi vár őrei a Hinni a Fényben című igen látványos, hangulatos előadást mutatták be (felkészítő tanár: Fodor Elemér). Nem először léptek fel ezzel a sajátos hangulatú előadással, és ezúttal is sikert arattak. A Kis herceget az ilyefalvi Bicebóca színjátszó csoport adta elő (felkészítő tanár Henning Emese). A Márciusi ifjúság jelenet a nemrég ünnepelt március 15. emlékét idézte. A kitűnő produkció a kollégium 7.-es tanulóinak köszönhető (tanáruk Fodor Brigitta). A Virágot Angélának című színdarabot szintén az ilyefalviak mutatták be, A bolond falu című darab igazi bemutató volt, hiszen először került színre (Kovács Kinga tanár vezetésével). Végül az Az amerikai rokon című jelenetet az ilyefalvi Já(t)cint színjátszó csoport adta elő (tanáruk Henning Emese). Mindegyik bemutató élvezetes, szórakoztató, magas színvonalú volt.
A belső „láng” nem aludt ki Magyarlapádon sem. Aludtunk egyet a kollégiumi élményekre, és nézőként folytattuk a mindössze tíz kilométerre fekvő „lapádi nagyhegy” alatt. A lelkes és kitartó ilyefalviak ide is eljöttek, hogy bemutassák színjátszó tudásukat. Tanáruk, Henning Emese már tizenegy éve töretlen lelkesedéssel és türelemmel tanítgatja diákjait a színjátszás rejtelmeire. Elkísérte diákjait és a bemutatókat Szőcs Ildikó igazgató is végignézte.
A szervezést a helyi kultúr-életben jeleskedő óvó- és tanítónő Szilágyi Andrea, Székely Melinda, valamint Kovács András matematika- és Szabó Dániel testnevelőtanárok végezték. Szilágyi Andrea a lapádi fesztivál megnyitóján elmondta: a játék és a mese szebbé teszi életünket, játékkal ismerjük meg barátainkat. A lapádi fesztiválozást színesítette egy meghívott vendég, Demeter Ferenc bábjátékos színész, aki a János vitéz című bábjátékkal bűvölte el a lapádi tanulókat és a felnőtt közönséget. Ezután nyolc előadás következett, ahol a lapádiakon kívül a nagyenyediek, az ilyefalviak és a torockóiak is felléptek. Sorba színre került: A walesi bárdok(Lapád), A nagyenyedi két fűzfa (Nagyenyed), A kis herceg(Ilyefalva), Legyünk jók, de hogyan? (Torockó), Virágot Angélának(Ilyefalva), Bolond falu (Nagyenyed), Az amerikai rokon (Ilyefalva), A pletyka (Magyarlapád). Ez utóbbi kettő osztatlan sikert aratott különösen jól megjelenített, a közönség által is díjazott sajátos humorával.
A közösen elfogyasztott nagyszerű ebéd után rövid kiértékelőt tartottak. Demeter Ferenc jegyzeteiből sok minden kiderült: főleg dicséretek az igyekezetért, de megszívlelendő kritikák is, amelyek a továbblépést szolgálják. Végül a tanulókat kivétel nélkül oklevéllel és szép díszes, faragott emléktáblákkal jutalmazták.
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)
„… legbelül ég a láng”
Demény Piroska kolozsvári egyetemi tanár kezdeményezését a nagyenyedi Bethlen-kollégium közössége és környéke sohasem felejti el: enyedi magyartanárként tizennyolc évvel ezelőtt kitalálta a szórványságban, a többségi nyelv szorításában élő diákok számára a diákszínjátszás fesztiváljait. Az írók ismerik igazán nyelvünk szépségeit, a tisztán kiejtett szavakat, a szófordulatokat, amit az olvasással és a színpadon lehet leginkább tetten érni. A szórványban különös jelentősége van a színjátszásnak, ahol együtt követhetjük a „mese kerekét”, a közönség pedig – miközben figyel a jelenetekre, a szereplőkre, a szép magyar szóra – akaratlanul is részese lesz anyanyelve gyakorlásának.
A nagyenyedi kollégium régi „függönyös” színpada sok szép emléket rejteget, a sikeres diákprodukciók mellett a hajdani tanári előadásokat is. Visszaemlékszünk a fóti Kovács Éva és Kiss Tibor drámapedagógusok (a Magyar Drámapedagógiai Társaság képviseletében) nagyszerű szakmai segítségére, ami hozzátartozik a nagyenyedi diákszínjátszás újkori sikertörténetéhez. Akkor is játék, tehetség és fantázia kellett a jó eredményhez. A 11. fesztivál alkalmából Szőcs Ildikó igazgató köszöntötte a szórványszínjátszás nagyenyedi fórumát és örömét fejezte ki, hogy a „stafétaváltás ellenére is összehozták a találkozót” és igazi színházat teremtettek. (Korábban a Szabadság 2010. 06. 02-án számolt be róla.) A kollégiumi színjátszás töretlenül fejlődött egészen 2011-ig, amikor az épületfelújítás miatt hirtelen megszakadt, mert már nem lehetett elszállásolni a sokfelől érkező vendégeket. A megszakítás után egy közeli vidéki iskola, a Magyarlapádi Általános Iskola vállalta át és szervezi ma is a diákszínjátszást, sikeresen megoldva az ezzel járó problémákat.
Fesztivál két helyszínen
Közben a kollégiumban is újra fellángolt a színjátszó kedv, ezúttal egy gyökeresen átalakított, nyitott színpadon léphettek fel a műkedvelők. Megtudtuk és meggyőződtünk róla, hogy létezik eltökéltség és akarat a folytatásra. Így az idén váratlanul két helyszínen tartották meg Fehér megyében a diákszínjátszás fesztiválját, közös plakáton hirdetve a két, egymás utáni napon bemutatott műsort.
A felújítás első főszervezője Gábor Ella angol szakos tanárnő, aki szívesen vállalta a nem könnyű feladatot. Az igazgató üdvözlő szavai után hat előadást láthatott a főleg diákokból és egyelőre kevés felnőttből álló közönség. Horváth Piroska szavaival: „Létünknek színpadán csengettyű csilingel, előadás indul – vágyakhoz bilincsel, jelmezek színesek, arcunkon színes máz, tapsvihar lelkesít – legbelül ég a láz”.
A kollégiumi színpadon a nagyenyediek és az ilyefalviak is három-három darabot adtak elő. A közönség tapsviharral fejezte ki tetszését. Elsőnek a nagyenyedi vár őrei a Hinni a Fényben című igen látványos, hangulatos előadást mutatták be (felkészítő tanár: Fodor Elemér). Nem először léptek fel ezzel a sajátos hangulatú előadással, és ezúttal is sikert arattak. A Kis herceget az ilyefalvi Bicebóca színjátszó csoport adta elő (felkészítő tanár Henning Emese). A Márciusi ifjúság jelenet a nemrég ünnepelt március 15. emlékét idézte. A kitűnő produkció a kollégium 7.-es tanulóinak köszönhető (tanáruk Fodor Brigitta). A Virágot Angélának című színdarabot szintén az ilyefalviak mutatták be, A bolond falu című darab igazi bemutató volt, hiszen először került színre (Kovács Kinga tanár vezetésével). Végül az Az amerikai rokon című jelenetet az ilyefalvi Já(t)cint színjátszó csoport adta elő (tanáruk Henning Emese). Mindegyik bemutató élvezetes, szórakoztató, magas színvonalú volt.
A belső „láng” nem aludt ki Magyarlapádon sem. Aludtunk egyet a kollégiumi élményekre, és nézőként folytattuk a mindössze tíz kilométerre fekvő „lapádi nagyhegy” alatt. A lelkes és kitartó ilyefalviak ide is eljöttek, hogy bemutassák színjátszó tudásukat. Tanáruk, Henning Emese már tizenegy éve töretlen lelkesedéssel és türelemmel tanítgatja diákjait a színjátszás rejtelmeire. Elkísérte diákjait és a bemutatókat Szőcs Ildikó igazgató is végignézte.
A szervezést a helyi kultúr-életben jeleskedő óvó- és tanítónő Szilágyi Andrea, Székely Melinda, valamint Kovács András matematika- és Szabó Dániel testnevelőtanárok végezték. Szilágyi Andrea a lapádi fesztivál megnyitóján elmondta: a játék és a mese szebbé teszi életünket, játékkal ismerjük meg barátainkat. A lapádi fesztiválozást színesítette egy meghívott vendég, Demeter Ferenc bábjátékos színész, aki a János vitéz című bábjátékkal bűvölte el a lapádi tanulókat és a felnőtt közönséget. Ezután nyolc előadás következett, ahol a lapádiakon kívül a nagyenyediek, az ilyefalviak és a torockóiak is felléptek. Sorba színre került: A walesi bárdok(Lapád), A nagyenyedi két fűzfa (Nagyenyed), A kis herceg(Ilyefalva), Legyünk jók, de hogyan? (Torockó), Virágot Angélának(Ilyefalva), Bolond falu (Nagyenyed), Az amerikai rokon (Ilyefalva), A pletyka (Magyarlapád). Ez utóbbi kettő osztatlan sikert aratott különösen jól megjelenített, a közönség által is díjazott sajátos humorával.
A közösen elfogyasztott nagyszerű ebéd után rövid kiértékelőt tartottak. Demeter Ferenc jegyzeteiből sok minden kiderült: főleg dicséretek az igyekezetért, de megszívlelendő kritikák is, amelyek a továbblépést szolgálják. Végül a tanulókat kivétel nélkül oklevéllel és szép díszes, faragott emléktáblákkal jutalmazták.
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 11.
Díjeső erdélyi művészeknek a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjében
Erdélyi művészeket is díjaztak a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjén vasárnap: Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatója számos elismerést kapott, díjazták Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét, valamint Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatóját.
Bajkó Edinának ítélték a fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn: Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat, ő vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó 2 személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint 2 tiszteletjegy a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-ei Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – szintén a vásárhelyi hallgató nyerte el – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
„Előbb a pódiumműsor lehetőségét kaptam meg, aztán szerre-szerre a többi elismerést, még akkor sem hittem el, hogy a fődíjat is nekem ítélték. Nem először voltam versmondó versenyen, de még sosem nyertem" – mondta el lapunknak a kovásznai származású színészhallgató, aki András László Mikor van vége című versével nyerte el a szakmai zsűri tetszését. Bajkó Edina elmondta, mindig is nagyon szerette a verseket, szinte nincs is olyan nap, amikor ne olvasna költeményt, legyen az kortárs vagy klasszikus, nyilván nemcsak olvasni, mondani is szereti a verssorokat. A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde kolozsvári rendező, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50-50 ezer forint pénzjutalmat kaptak.
Kocsis Tünde a Krónikának elmondta, meglepődött, hogy a fesztivál a versfilm-kategóriával bővült, és úgy tűnik, a műfaj népszerűsítése még gyermekcipőban jár. A fiatal művész Háy János Csigák a triászból című költeményére készített versfilmet, amely immár két éve megtekinthető a Youtube videomegosztón. „Azt sem tudtam, hogy a díjátadón levetítik-e az alkotást, de úgy döntöttem, hogy elmegyek Pestre, a rendezvényre. Abból is látszott, hogy egyelőre nem nagyon tudják, mit kezdjenek ezzel a műfajjal, hogy a háromórás rendezvény legvégén egy mondatban említették meg a kategóriát, és le sem vetítették az alkotásokat. Úgy tűnik, mintha most fedezték volna fel a műfajt, ugyanakkor remélem, jövőre legalább egy versfilmet bemutatnak a döntőn. Annak mindenképpen örülök, hogy a jelek szerint a világ egyre nyitottabbá válik a hasonló alkotások iránt" – nyilatkozta Kocsis Tünde.
A „megzenésített vers nyelvi megformálásért" 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. A színművész lapunk kérdésére kifejtette, bár a díjat neki ítélték oda, csak úgy lehet méltányos a rangos elismerés, hogy nem választható el alkotótársai, dr. Incze G. Katalin zeneszerző és Szép András zongorista, a két dalszerző munkájától, csak így érzi magukénak a díjat. Laczkó Vass Róbert kitért arra is, hogy a döntőn az Incze G. katalin által megzenésített Ady-verset, A márciusi naphoz című költeményt, Szép Andrással pedig Szálinger Balázs Számold meg a gazdag ember pénzét című versét adta elő.
„Az Ady-vers intenzív töltetű, önkritikus, tipikus Ady-vers, amely rengeteg energiát sugároz, ezt adja vissza a megzenésített változat is. A Szálinger-vers szintén »férfivers«, viszont teljesen más húrokat pendít meg: a férfiról szól, akit elhagy gyermeke anyja. A verset portugál fado-dallamra zenésítettük meg" – fejtette ki a színművész. Kitért arra is, hogy bár a zsűrinek elismert zenészek is tagjai voltak, a különálló „zenés" kategória mintha egy kicsit elveszett volna abban a nagy közös kalapban, amelybe a fesztivál mindenik kategóriáját sorolták, holott egy megzenésített versnek teljesen más a jelrendszere, mint annak, amit zene nélkül adnak elő, hiszen a zeneszerző továbbgondolja a művet.
A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatója vehette át. A vasárnapi döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők márciusban zajlottak. A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Földes László „Hobo" előadóművész, dalszerző, Lovasi András dalszerző, énekes, Földes Eszter színművész, valamint a 2016. évi Versünnep Fesztivál diákseregszemléjének két győztese és két „szenior" versmondó, Gyulányi Eugénia és Szabó Ildikó. A Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Márta István zeneszerző, tagja Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész volt.
Kiss Judit, Szász Cs. Emese / Krónika (Kolozsvár)
Erdélyi művészeket is díjaztak a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjén vasárnap: Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatója számos elismerést kapott, díjazták Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét, valamint Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatóját.
Bajkó Edinának ítélték a fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn: Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat, ő vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó 2 személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint 2 tiszteletjegy a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-ei Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – szintén a vásárhelyi hallgató nyerte el – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
„Előbb a pódiumműsor lehetőségét kaptam meg, aztán szerre-szerre a többi elismerést, még akkor sem hittem el, hogy a fődíjat is nekem ítélték. Nem először voltam versmondó versenyen, de még sosem nyertem" – mondta el lapunknak a kovásznai származású színészhallgató, aki András László Mikor van vége című versével nyerte el a szakmai zsűri tetszését. Bajkó Edina elmondta, mindig is nagyon szerette a verseket, szinte nincs is olyan nap, amikor ne olvasna költeményt, legyen az kortárs vagy klasszikus, nyilván nemcsak olvasni, mondani is szereti a verssorokat. A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde kolozsvári rendező, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50-50 ezer forint pénzjutalmat kaptak.
Kocsis Tünde a Krónikának elmondta, meglepődött, hogy a fesztivál a versfilm-kategóriával bővült, és úgy tűnik, a műfaj népszerűsítése még gyermekcipőban jár. A fiatal művész Háy János Csigák a triászból című költeményére készített versfilmet, amely immár két éve megtekinthető a Youtube videomegosztón. „Azt sem tudtam, hogy a díjátadón levetítik-e az alkotást, de úgy döntöttem, hogy elmegyek Pestre, a rendezvényre. Abból is látszott, hogy egyelőre nem nagyon tudják, mit kezdjenek ezzel a műfajjal, hogy a háromórás rendezvény legvégén egy mondatban említették meg a kategóriát, és le sem vetítették az alkotásokat. Úgy tűnik, mintha most fedezték volna fel a műfajt, ugyanakkor remélem, jövőre legalább egy versfilmet bemutatnak a döntőn. Annak mindenképpen örülök, hogy a jelek szerint a világ egyre nyitottabbá válik a hasonló alkotások iránt" – nyilatkozta Kocsis Tünde.
A „megzenésített vers nyelvi megformálásért" 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. A színművész lapunk kérdésére kifejtette, bár a díjat neki ítélték oda, csak úgy lehet méltányos a rangos elismerés, hogy nem választható el alkotótársai, dr. Incze G. Katalin zeneszerző és Szép András zongorista, a két dalszerző munkájától, csak így érzi magukénak a díjat. Laczkó Vass Róbert kitért arra is, hogy a döntőn az Incze G. katalin által megzenésített Ady-verset, A márciusi naphoz című költeményt, Szép Andrással pedig Szálinger Balázs Számold meg a gazdag ember pénzét című versét adta elő.
„Az Ady-vers intenzív töltetű, önkritikus, tipikus Ady-vers, amely rengeteg energiát sugároz, ezt adja vissza a megzenésített változat is. A Szálinger-vers szintén »férfivers«, viszont teljesen más húrokat pendít meg: a férfiról szól, akit elhagy gyermeke anyja. A verset portugál fado-dallamra zenésítettük meg" – fejtette ki a színművész. Kitért arra is, hogy bár a zsűrinek elismert zenészek is tagjai voltak, a különálló „zenés" kategória mintha egy kicsit elveszett volna abban a nagy közös kalapban, amelybe a fesztivál mindenik kategóriáját sorolták, holott egy megzenésített versnek teljesen más a jelrendszere, mint annak, amit zene nélkül adnak elő, hiszen a zeneszerző továbbgondolja a művet.
A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatója vehette át. A vasárnapi döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők márciusban zajlottak. A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Földes László „Hobo" előadóművész, dalszerző, Lovasi András dalszerző, énekes, Földes Eszter színművész, valamint a 2016. évi Versünnep Fesztivál diákseregszemléjének két győztese és két „szenior" versmondó, Gyulányi Eugénia és Szabó Ildikó. A Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Márta István zeneszerző, tagja Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész volt.
Kiss Judit, Szász Cs. Emese / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 13.
„A versek már a kezdetektől tanítanak engem”
Költészet-napi beszélgetés Szabó Balázs dalszerző-énekessel
A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert – fogalmazott a János Zsigmond Unitárius Kollégium Atlantisz harangoz versmondó versenye alkalmával bandájával Kolozsvárra látogató Szabó Balázs, amikor a versekkel való kapcsolatáról faggattam. – Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni – tette hozzá a dalszerző énekes, akit már gyerekkorában magával ragadott az irodalom titokzatos világa. Hogy miért érzi ezt fontosnak, hogyan próbálja meg a mindennapok részévé tenni, arról kérdeztük.
– A saját szövegű dalok mellett versfeldolgozásokkal is ki szokott egészülni a koncertprogramotok. Miért tartod fontosnak becsempészni a költészetet a saját szövegek közé? Miért ez a ragaszkodás a versekhez?
– A versek már a kezdetektől tanítanak engem. Az első zenei lépéseimnél is fontosnak tartottam a szöveget. Mikor középiskolásként megírtam az első dalfoszlányaimat, már akkor is sokszor nyúltam versekhez, mert úgy éreztem, hogy a szöveg, a vers legalább olyan messze repít, mint maga a zene. Ez az érzés azóta sem változott. Amikor néhány dalunk után fölcsendül egy-egy megzenésített vers, az mindig egy másfajta elmélyülés a színpadon is, és szeretnénk ezt a fajta mélységet, katarzist megosztani a hallgatósággal is. Néhány éve össze is állítottunk egy – a zenekar hagyományos koncertjeitől teljesen eltérő –, verses műsort, Csöndkabát címmel, amit azóta rengeteg helyre vihettünk magunkkal. A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert. Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni. Azzal, hogy visszük ezeket a sorokat koncertről koncertre, remélem, valósan segíthetünk azon, hogy a versek ne csak a könyvtárakban legyenek otthon, hanem a mindennapjainkban is.
– Népzenészként, zenészként, rendezőként, bábszínészként elég sok műfajba belekóstoltál már. Mi a közös pont ebben a sokrétűségben, és hogyan tudod megtalálni az egyensúlyt az alkotómunka során?
– Szeretem, hogy néha egyik, néha másik borul rám és nem hagy belefásulni a futásomba ezen a világon. Mindegyik táplálkozik mindegyikből, mindegyik segít helyt állni. A ritmus például ugyanolyan fontos a bábszínházban, mint a zenében, vagy egy népdal ugyanúgy tud a pillanathoz szólni, mint egy éppen kortárs, modern dal – a határokat kicsit mi magunk teremtjük. Bennem ezek a határok akarva akaratlan föloldódnak az adott feladatban, nagyon hasonló érzés hangszerelni egy dalt és megalkotni egy jelenetet egy előadásban. Nem érzem, hogy van egy bábos énem és egy zenész énem, vagy hogy szét kellene választani ezeket a dolgokat, mindkettőhöz álmodozni, ábrándozni, teremteni kell, ami néha sikerül, néha nem. Szóval azt hiszem, hogy a közös pont az egész életem, és ezek a kicsit más történetek ugyanarról a tőről fakadnak.
– Hogyan képzelnél el egy irodalom és költészetmentes párhuzamos dimenziót? Mit jelentenek számodra a versek?
– Valahogy úgy, mint egy sótlan húst, vagy egy színtelen filctollat. Lehet, hogy minden működne és élne ugyanúgy, de semmi nem lenne annyira magas és mély, mint most. Azzal, hogy gondolatainkkal együtt úgymond beléphetünk egy másik ember fejébe, avagy írásaiba, azáltal útitársakká válunk, és olyan dolgokat tapasztalhatunk meg egy fotelből, vagy egy buszmegállóból, amiről álmodni sem mertünk volna. Lemondani erről a kalandról azt hiszem, elég nagy badarság lenne. Ezért is fontos számomra a vers, mert olyan dolgokat mond ki helyettem, amit mindig is tudtam, csak nem gurultak így ki a szavak, képek, pillanatok az én életemben. Vagy épp ellenkezőleg: olyan dologról mesél, ami még soha nem foglalkoztatott, vagy soha nem mertem hinni, hogy létezik.
– Melyik a kedvenc versed és miért?
– Szerencsére sok van és kevés itt a hely, hogy mind felsoroljam. Ha mindenképp ki kell emelnem közülük egyet legalább, akkor azt mondom, hogy az egyik bizonyosan Pilinszky János Apokrif című verse. Minden sora szorongatja az ember torkát, minden soráról eszembe jut még valami, ettől pedig hihetetlen távlatokat nyit, amikor olvasom. Elvisz messze a gyerekkoromba, de kikezdi a jelenemet is, örök érvényű.
– A saját dalaidnak nagyon szuggesztív a szövege, miből merítesz ihletet dalszövegíráskor?
– Mindig váratlan helyről érkezik az ihlet. Nagyon sok dalom egy konkrét vízióról szól, amit néha vagy megálmodom, vagy pusztán ábrándként látni vélek egy padon, vagy egy peronon. A hétköznapok is szoros részei ezeknek a kis történeteknek, az ember fut, hajt, szalad és néha, amikor ki tud pillantani az idő ablakán, akkor megdöbbenve látja, hogy mennyi minden mellett szalad el észrevétlen. Ezekkel a pillanatokkal aztán jó újra foglalkozni egy nyugodt éjszakán, néha dal lesz belőlük, néha csak egy naplójegyzet, vagy éppenséggel ködbe vesznek, de mindenképp foglalkoztatnak. De az is tény, ha az ember sokat olvas, az valahogy jobban rendszerezi a gondolatokat a fejében. Amikor több időm van olvasni, több jegyzet is születik a telefonomban, vagy az íróasztalomon, amiből később esetleg dal is születhet.
– Az elmúlt években sokszor játszottatok Erdélyben is. Látsz-e különbséget az itteni és a magyarországi közönség között?
– Nem érzek más energiákat a színpadon, mert itthon is és otthon is voltak már szívet melengető koncertek és pillanatok. Persze közben mindig tudja az ember, amikor Erdélyben jár, hogy mennyi minden más a hétköznapokban ott, mennyi mindenért máshogy kell küzdeni és ez nyomot hagy az emberekben. Nekem mindig különös, jó bizsergés útnak indulni Erdélybe. Amíg a koncert egy kis ünneppé tud válni és el tudja vinni a hallgatót a hétköznapi bajoktól, addig azt hiszem, így van jól ez a kaland, bárhol bárkinek is muzsikáljunk.
– A költészet napja apropóján mit kívánsz a költészet szerelmeseinek?
– Aki másnak verset ás, maga esik bele…
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
Költészet-napi beszélgetés Szabó Balázs dalszerző-énekessel
A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert – fogalmazott a János Zsigmond Unitárius Kollégium Atlantisz harangoz versmondó versenye alkalmával bandájával Kolozsvárra látogató Szabó Balázs, amikor a versekkel való kapcsolatáról faggattam. – Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni – tette hozzá a dalszerző énekes, akit már gyerekkorában magával ragadott az irodalom titokzatos világa. Hogy miért érzi ezt fontosnak, hogyan próbálja meg a mindennapok részévé tenni, arról kérdeztük.
– A saját szövegű dalok mellett versfeldolgozásokkal is ki szokott egészülni a koncertprogramotok. Miért tartod fontosnak becsempészni a költészetet a saját szövegek közé? Miért ez a ragaszkodás a versekhez?
– A versek már a kezdetektől tanítanak engem. Az első zenei lépéseimnél is fontosnak tartottam a szöveget. Mikor középiskolásként megírtam az első dalfoszlányaimat, már akkor is sokszor nyúltam versekhez, mert úgy éreztem, hogy a szöveg, a vers legalább olyan messze repít, mint maga a zene. Ez az érzés azóta sem változott. Amikor néhány dalunk után fölcsendül egy-egy megzenésített vers, az mindig egy másfajta elmélyülés a színpadon is, és szeretnénk ezt a fajta mélységet, katarzist megosztani a hallgatósággal is. Néhány éve össze is állítottunk egy – a zenekar hagyományos koncertjeitől teljesen eltérő –, verses műsort, Csöndkabát címmel, amit azóta rengeteg helyre vihettünk magunkkal. A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert. Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni. Azzal, hogy visszük ezeket a sorokat koncertről koncertre, remélem, valósan segíthetünk azon, hogy a versek ne csak a könyvtárakban legyenek otthon, hanem a mindennapjainkban is.
– Népzenészként, zenészként, rendezőként, bábszínészként elég sok műfajba belekóstoltál már. Mi a közös pont ebben a sokrétűségben, és hogyan tudod megtalálni az egyensúlyt az alkotómunka során?
– Szeretem, hogy néha egyik, néha másik borul rám és nem hagy belefásulni a futásomba ezen a világon. Mindegyik táplálkozik mindegyikből, mindegyik segít helyt állni. A ritmus például ugyanolyan fontos a bábszínházban, mint a zenében, vagy egy népdal ugyanúgy tud a pillanathoz szólni, mint egy éppen kortárs, modern dal – a határokat kicsit mi magunk teremtjük. Bennem ezek a határok akarva akaratlan föloldódnak az adott feladatban, nagyon hasonló érzés hangszerelni egy dalt és megalkotni egy jelenetet egy előadásban. Nem érzem, hogy van egy bábos énem és egy zenész énem, vagy hogy szét kellene választani ezeket a dolgokat, mindkettőhöz álmodozni, ábrándozni, teremteni kell, ami néha sikerül, néha nem. Szóval azt hiszem, hogy a közös pont az egész életem, és ezek a kicsit más történetek ugyanarról a tőről fakadnak.
– Hogyan képzelnél el egy irodalom és költészetmentes párhuzamos dimenziót? Mit jelentenek számodra a versek?
– Valahogy úgy, mint egy sótlan húst, vagy egy színtelen filctollat. Lehet, hogy minden működne és élne ugyanúgy, de semmi nem lenne annyira magas és mély, mint most. Azzal, hogy gondolatainkkal együtt úgymond beléphetünk egy másik ember fejébe, avagy írásaiba, azáltal útitársakká válunk, és olyan dolgokat tapasztalhatunk meg egy fotelből, vagy egy buszmegállóból, amiről álmodni sem mertünk volna. Lemondani erről a kalandról azt hiszem, elég nagy badarság lenne. Ezért is fontos számomra a vers, mert olyan dolgokat mond ki helyettem, amit mindig is tudtam, csak nem gurultak így ki a szavak, képek, pillanatok az én életemben. Vagy épp ellenkezőleg: olyan dologról mesél, ami még soha nem foglalkoztatott, vagy soha nem mertem hinni, hogy létezik.
– Melyik a kedvenc versed és miért?
– Szerencsére sok van és kevés itt a hely, hogy mind felsoroljam. Ha mindenképp ki kell emelnem közülük egyet legalább, akkor azt mondom, hogy az egyik bizonyosan Pilinszky János Apokrif című verse. Minden sora szorongatja az ember torkát, minden soráról eszembe jut még valami, ettől pedig hihetetlen távlatokat nyit, amikor olvasom. Elvisz messze a gyerekkoromba, de kikezdi a jelenemet is, örök érvényű.
– A saját dalaidnak nagyon szuggesztív a szövege, miből merítesz ihletet dalszövegíráskor?
– Mindig váratlan helyről érkezik az ihlet. Nagyon sok dalom egy konkrét vízióról szól, amit néha vagy megálmodom, vagy pusztán ábrándként látni vélek egy padon, vagy egy peronon. A hétköznapok is szoros részei ezeknek a kis történeteknek, az ember fut, hajt, szalad és néha, amikor ki tud pillantani az idő ablakán, akkor megdöbbenve látja, hogy mennyi minden mellett szalad el észrevétlen. Ezekkel a pillanatokkal aztán jó újra foglalkozni egy nyugodt éjszakán, néha dal lesz belőlük, néha csak egy naplójegyzet, vagy éppenséggel ködbe vesznek, de mindenképp foglalkoztatnak. De az is tény, ha az ember sokat olvas, az valahogy jobban rendszerezi a gondolatokat a fejében. Amikor több időm van olvasni, több jegyzet is születik a telefonomban, vagy az íróasztalomon, amiből később esetleg dal is születhet.
– Az elmúlt években sokszor játszottatok Erdélyben is. Látsz-e különbséget az itteni és a magyarországi közönség között?
– Nem érzek más energiákat a színpadon, mert itthon is és otthon is voltak már szívet melengető koncertek és pillanatok. Persze közben mindig tudja az ember, amikor Erdélyben jár, hogy mennyi minden más a hétköznapokban ott, mennyi mindenért máshogy kell küzdeni és ez nyomot hagy az emberekben. Nekem mindig különös, jó bizsergés útnak indulni Erdélybe. Amíg a koncert egy kis ünneppé tud válni és el tudja vinni a hallgatót a hétköznapi bajoktól, addig azt hiszem, így van jól ez a kaland, bárhol bárkinek is muzsikáljunk.
– A költészet napja apropóján mit kívánsz a költészet szerelmeseinek?
– Aki másnak verset ás, maga esik bele…
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 15.
Fába vésett arcok
„Aki a fához nyúl, tudja, hogy a fa mindent megtestesít, amit az igaz embernek önmagával szemben tanúsítania kell. A fa a becsület, a tisztesség, az egyenesség jelképe. Aki ezt az anyagot választja, nagy eséllyel közel van a néphez, a nép művészetéhez, a népi iparművészethez” – jelentette ki Tifán Irén, az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének elnöke csütörtökön, Waum Péter székelyudvarhelyi fafaragó egyéni kiállításának megnyitóján.
A székelyudvarhelyi városi könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában kiállított tizenhárom domborműről a nemzet nagyjainak fába faragott portréi tekintenek a látogatóra. A tárlat Waum Péter alkotói életpályájának csupán egy részét mutatja meg, hiszen nemcsak portrékat, hanem székely kapukat, kopjafákat, oszlopokat, történelmi csatajeleneteket, népi életképeket, valamint címereket is készít. Húsznál több székely kaput faragott már, honfoglalás kori mintákkal kiegészítve.
Munkáiban egyformán tükröződik a hagyomány és az alkotó egyénisége. Külföldön is ismert, saját tervezésű íjtartói az idők folyamán Angliába, Németországba és Törökországba kerültek.
Dósa Ildikó / Székelyhon.ro
„Aki a fához nyúl, tudja, hogy a fa mindent megtestesít, amit az igaz embernek önmagával szemben tanúsítania kell. A fa a becsület, a tisztesség, az egyenesség jelképe. Aki ezt az anyagot választja, nagy eséllyel közel van a néphez, a nép művészetéhez, a népi iparművészethez” – jelentette ki Tifán Irén, az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének elnöke csütörtökön, Waum Péter székelyudvarhelyi fafaragó egyéni kiállításának megnyitóján.
A székelyudvarhelyi városi könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában kiállított tizenhárom domborműről a nemzet nagyjainak fába faragott portréi tekintenek a látogatóra. A tárlat Waum Péter alkotói életpályájának csupán egy részét mutatja meg, hiszen nemcsak portrékat, hanem székely kapukat, kopjafákat, oszlopokat, történelmi csatajeleneteket, népi életképeket, valamint címereket is készít. Húsznál több székely kaput faragott már, honfoglalás kori mintákkal kiegészítve.
Munkáiban egyformán tükröződik a hagyomány és az alkotó egyénisége. Külföldön is ismert, saját tervezésű íjtartói az idők folyamán Angliába, Németországba és Törökországba kerültek.
Dósa Ildikó / Székelyhon.ro
2017. április 15.
Jelenések könyve – Gy. Szabó Béla fába vésett látomásai egy albumban
Fametszet kiállítás júniusban a Refo500-on
Gy. Szabó Béla Jelenések könyve fametszet-sorozatát készülnek kiadni a Reformáció 500. évfordulója alkalmából, de nemcsak albumkiadást tervez a képzőművész hagyatékát gondozó Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, hanem az eredeti fametszet-lenyomatokat az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozná ez alkalomból. Az Apokalipszis című albumban található fametszeteket nem fűzve, hanem külön lapokként rendezik albumba a kötet gondozói. – Azért döntöttünk így, mert azt reméljük, hogy a lelkészek szívesen használják majd saját gyűjteményük kiegészítésére az album tartalmát – mesélte Ferenczy, aki a képzőművész egykori műtermében fogadott bennünket. Gy. Szabó Béla alkotásai – grafikák, pasztellek, olajfestmények – köszöntek vissza ránk a falakról, ecsetek, vésők sokasága, tanulmányrajzok gyűjteménye mind-mind a szenvedélyesen alkotó művész emlékét idézik egykori otthonában. Aki oda belép, önkéntelenül is úgy érzi, a városközpont egyik rejtett kincsesládájára bukkant.
– Júniusban rendkívüli közgyűlést szerveznek a Farkas utcai templomban, ezen a református és evangélikus lelkészeket együtt szentelik fel, amire még nem volt példa a történelem során. Ekkor a templom kerengőjében állítanák ki a Jelenések könyve sorozatot. Annak kevés esélyét látom, hogy addig az album is megjelenik, de legkésőbb a Kolozsvári Magyar Napokig kiadják a kötetet – részletezte a terveket Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, majd lankadatlan lelkesedéssel tárlatvezetésbe kezd az emlékszobában
Erdei tánc, háromezer óra
– Az első nagyméretű dúca a Fáramászó volt. Ez annak apropóján született, hogy egy 1932-ben szervezett kiállításán találkozott Kós Károllyal, aki azt kérdezte tőle: fiatalember, miért nem mászik fára? A fára mászást persze nem szó szerint értette, hanem arról faggatta, miért nem készít fametszeteket – mesélte Gy. Szabó Béla első nagyméretű fametszetének történetét Ferenczy. Számos közismert személyiség látta el kézjegyével a róla készült fametszeteket. Dedikált neki verset Kányádi Sándor, Dsida Jenő is, de őriznek dedikált portrémetszetet Kós Károlyról, Reményik Sándorról, Szabédi Lászlóról, Bara Margitról, Terényi Edéről, Szabó T. Attiláról, Nagy Istvánról.
– A fametszet dúcokat mindig körtefából készítette. A vésőit csináltatta, és egy-egy vésőt egy egész este fent, hogy a metszéshez megfelelő éle legyen. Nagyon jó szerszámokra volt szüksége, mert például az alkotásain megjelenő fénysugarakat nem vonalzóval, hanem szabad kézzel, egy határozott kézmozdulattal metszette ki – árult el részleteket az alkotómunka folyamatáról Ferenczy Miklós, és közben mosolyogva azt is elmesélte, hogy gyakran állt modellt Gy. Szabó Bélának figurális rajzokhoz. – Általában 40-50 lenyomat készült egy metszetről. De ott van például az Erdei tánc című fametszet, amelyből azért nincs sok, mert nagyméretű alkotás volt, és papírhiány akadályozta nagyszámú lenyomatának készítését. Később aztán ez a papírhiány is megoldódott, mert japán papírt szerzett be. Az erdei tánc témájának kidolgozásán összesen háromezer órát dolgozott. Az első metszetet megsemmisítette, aztán később újrametszette ugyanezt a témát és az első elképzelésnek csak bizonyos elemeire fektet hangsúlyt. Az első metszeten szereplő sok táncosból csak három táncospárt helyez előtérbe, és az alkotáson látható gyereknek is fontos szerepet tulajdonít, de az első változaton jól látható zenészek már háttérbe szorulnak a második verzión – mesélt az egyik különlegesebb nagyméretű fametszetről.
Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg
– Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg 1955-56-ban Nyárádszentbenedeken, ahol nagyapám lévita tanítóként dolgozott, és Gy. Szabó sokat járt oda dolgozni, rajzolni. Sok metszete készült a Nyárádmentén, vonzotta az ottani szép táj, érdekes emberi arcok – mesélt kérdésünkre a képzőművésszel való kapcsolatáról a hagyatékgondozó. – Később kisgyerekként Kolozsvárra kerültem, nagynéném Ferenczy Júlia festőművész három testvért nevelt, Imrét, aki hegedűművészként, Istvánt, aki csellistaként, tanárként tevékenykedik, és engem, aki nyomdokaiba léptem az elődeimnek olyan értelemben, hogy a felmenőim a 17. századig visszamenőleg papi, tanítói családból származtak. Júlia nénémnek köszönhetően, aki valamikor Fuhrmann Károly felesége volt, olyan környezetben nőttem fel a Farkas utcában, ahol ragyogó embereket ismertem meg. Többek között Kós Károlyt, Kelemen Lajost vagy Szabó T. Attilát. Magával ragadott ez a környezet, mert ugyan lelkész lettem, de a képzőművészethez mindig is kötődtem – mesélt a gyerekkori emlékeiről, amelyeknek egyik meghatározó szereplője volt Gy. Szabó Béla is.
– Talán ez az első alkalom, hogy elmesélem: gyerekként jól rajzoltam. Júlia néném biztatott, Gy. Szabó Béla pedig fel is ajánlotta, hogy oktat, de az ő tehetségük láttán visszakoztam. Ettől függetlenül mindig fogékony voltam a zene, a képzőművészetek iránt, és az életem szerves részeként tekintek ezekre a művészeti ágakra. Ez az oka annak is, hogy lelkészként több galériát is sikerült beindítani: az esperesi hivatalban működött Gy. Szabó Galériát, amely 130 kiállítás helyszíne volt; ottani lelkészségem idején felépült a Pata utcai gyülekezeti ház, amely Fehér galériaként ma is működik. Emellett a Gy. Szabó Béla hagyatékból halála után kétszáznál több képet kereteztünk be, amit 110 kiállításon mutattunk meg a nagyközönségnek – mesélt képzőművészeti missziójáról a lelkész.
A Jelenések könyve sorozatát már a 80-as években a Pata utcában és a Vártemplomban is kiállították. – Ezt a sorozatot jobbára gyülekezetekben mutatjuk be, mert tematikailag érdekes, de az üzenetéhez csak akkor kerülhet kicsit közelebb az alkotást szemlélő, ha tanulmányozza a Bibliát. Számos hazai és magyarországi gyülekezethez sikerült eljuttatni ezt az üzenetet az évek során, és 2008-ban, a Biblia évében a brüsszeli Európai Parlamentben is látható volt a 22 fametszet – mondta el a sorozatról.
– Azért fontos számomra Gy. Szabó és a hagyatéka, mert kisgyerekként, diákként, fiatal házasként mindig segített és támogatott. Mindig azt mondtam, hogy ha csak annyit kaptam volna tőle, akkor is igazán hálás lehetek, de ennél sokkal többet kaptam, hiszen neki köszönhetően nagyszerű embereket ismertem meg, ezáltal pedig lélekben gazdagodhattam. Ennek a hagyatéknak az őrzése számomra misszió, amely arra sarkall, hogy alkotásainak üzenetét, szépségét minél több emberrel megosszam – beszélt a kettejük közötti kapcsolat meghatározó jellegéről. – A legfrissebb élményem magyarlétai, ahol ugyan nem Gy. Szabó Béla képeit, hanem Olajos Istvánnak, egy 29 évesen elhunyt képzőművésznek az ő tulajdonában álló alkotásait állítottuk ki, aki egyike volt a Barabás Miklós Céh alapítóinak. Életében soha nem szerveztek neki tárlatot, halála után találtam rá a hagyatékban, egy külön albumban negyven munkájára, amit bekereteztem és paszpartukat készítettem hozzá. Így sikerül halála után több helyszínen is bemutatni az alkotásait. A létai gyülekezeti teremben négy egyszerű asszony csodálta éppen a képeket. Odaértemkor afelől érdeklődtek, hogy mennyi ideig maradhat ott a kiállítás, mert nagyon tetszettek nekik képek. Akkor is úgy értékeltem, hogy ha csak ennek a négy embernek sikerült örömet okozni a képek bemutatásával, már akkor is megérte megszervezni a kiállítást, oda is juttatni az alkotás örömének lenyomataiból – fogalmazott a „misszionárius”.iá
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
Fametszet kiállítás júniusban a Refo500-on
Gy. Szabó Béla Jelenések könyve fametszet-sorozatát készülnek kiadni a Reformáció 500. évfordulója alkalmából, de nemcsak albumkiadást tervez a képzőművész hagyatékát gondozó Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, hanem az eredeti fametszet-lenyomatokat az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozná ez alkalomból. Az Apokalipszis című albumban található fametszeteket nem fűzve, hanem külön lapokként rendezik albumba a kötet gondozói. – Azért döntöttünk így, mert azt reméljük, hogy a lelkészek szívesen használják majd saját gyűjteményük kiegészítésére az album tartalmát – mesélte Ferenczy, aki a képzőművész egykori műtermében fogadott bennünket. Gy. Szabó Béla alkotásai – grafikák, pasztellek, olajfestmények – köszöntek vissza ránk a falakról, ecsetek, vésők sokasága, tanulmányrajzok gyűjteménye mind-mind a szenvedélyesen alkotó művész emlékét idézik egykori otthonában. Aki oda belép, önkéntelenül is úgy érzi, a városközpont egyik rejtett kincsesládájára bukkant.
– Júniusban rendkívüli közgyűlést szerveznek a Farkas utcai templomban, ezen a református és evangélikus lelkészeket együtt szentelik fel, amire még nem volt példa a történelem során. Ekkor a templom kerengőjében állítanák ki a Jelenések könyve sorozatot. Annak kevés esélyét látom, hogy addig az album is megjelenik, de legkésőbb a Kolozsvári Magyar Napokig kiadják a kötetet – részletezte a terveket Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, majd lankadatlan lelkesedéssel tárlatvezetésbe kezd az emlékszobában
Erdei tánc, háromezer óra
– Az első nagyméretű dúca a Fáramászó volt. Ez annak apropóján született, hogy egy 1932-ben szervezett kiállításán találkozott Kós Károllyal, aki azt kérdezte tőle: fiatalember, miért nem mászik fára? A fára mászást persze nem szó szerint értette, hanem arról faggatta, miért nem készít fametszeteket – mesélte Gy. Szabó Béla első nagyméretű fametszetének történetét Ferenczy. Számos közismert személyiség látta el kézjegyével a róla készült fametszeteket. Dedikált neki verset Kányádi Sándor, Dsida Jenő is, de őriznek dedikált portrémetszetet Kós Károlyról, Reményik Sándorról, Szabédi Lászlóról, Bara Margitról, Terényi Edéről, Szabó T. Attiláról, Nagy Istvánról.
– A fametszet dúcokat mindig körtefából készítette. A vésőit csináltatta, és egy-egy vésőt egy egész este fent, hogy a metszéshez megfelelő éle legyen. Nagyon jó szerszámokra volt szüksége, mert például az alkotásain megjelenő fénysugarakat nem vonalzóval, hanem szabad kézzel, egy határozott kézmozdulattal metszette ki – árult el részleteket az alkotómunka folyamatáról Ferenczy Miklós, és közben mosolyogva azt is elmesélte, hogy gyakran állt modellt Gy. Szabó Bélának figurális rajzokhoz. – Általában 40-50 lenyomat készült egy metszetről. De ott van például az Erdei tánc című fametszet, amelyből azért nincs sok, mert nagyméretű alkotás volt, és papírhiány akadályozta nagyszámú lenyomatának készítését. Később aztán ez a papírhiány is megoldódott, mert japán papírt szerzett be. Az erdei tánc témájának kidolgozásán összesen háromezer órát dolgozott. Az első metszetet megsemmisítette, aztán később újrametszette ugyanezt a témát és az első elképzelésnek csak bizonyos elemeire fektet hangsúlyt. Az első metszeten szereplő sok táncosból csak három táncospárt helyez előtérbe, és az alkotáson látható gyereknek is fontos szerepet tulajdonít, de az első változaton jól látható zenészek már háttérbe szorulnak a második verzión – mesélt az egyik különlegesebb nagyméretű fametszetről.
Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg
– Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg 1955-56-ban Nyárádszentbenedeken, ahol nagyapám lévita tanítóként dolgozott, és Gy. Szabó sokat járt oda dolgozni, rajzolni. Sok metszete készült a Nyárádmentén, vonzotta az ottani szép táj, érdekes emberi arcok – mesélt kérdésünkre a képzőművésszel való kapcsolatáról a hagyatékgondozó. – Később kisgyerekként Kolozsvárra kerültem, nagynéném Ferenczy Júlia festőművész három testvért nevelt, Imrét, aki hegedűművészként, Istvánt, aki csellistaként, tanárként tevékenykedik, és engem, aki nyomdokaiba léptem az elődeimnek olyan értelemben, hogy a felmenőim a 17. századig visszamenőleg papi, tanítói családból származtak. Júlia nénémnek köszönhetően, aki valamikor Fuhrmann Károly felesége volt, olyan környezetben nőttem fel a Farkas utcában, ahol ragyogó embereket ismertem meg. Többek között Kós Károlyt, Kelemen Lajost vagy Szabó T. Attilát. Magával ragadott ez a környezet, mert ugyan lelkész lettem, de a képzőművészethez mindig is kötődtem – mesélt a gyerekkori emlékeiről, amelyeknek egyik meghatározó szereplője volt Gy. Szabó Béla is.
– Talán ez az első alkalom, hogy elmesélem: gyerekként jól rajzoltam. Júlia néném biztatott, Gy. Szabó Béla pedig fel is ajánlotta, hogy oktat, de az ő tehetségük láttán visszakoztam. Ettől függetlenül mindig fogékony voltam a zene, a képzőművészetek iránt, és az életem szerves részeként tekintek ezekre a művészeti ágakra. Ez az oka annak is, hogy lelkészként több galériát is sikerült beindítani: az esperesi hivatalban működött Gy. Szabó Galériát, amely 130 kiállítás helyszíne volt; ottani lelkészségem idején felépült a Pata utcai gyülekezeti ház, amely Fehér galériaként ma is működik. Emellett a Gy. Szabó Béla hagyatékból halála után kétszáznál több képet kereteztünk be, amit 110 kiállításon mutattunk meg a nagyközönségnek – mesélt képzőművészeti missziójáról a lelkész.
A Jelenések könyve sorozatát már a 80-as években a Pata utcában és a Vártemplomban is kiállították. – Ezt a sorozatot jobbára gyülekezetekben mutatjuk be, mert tematikailag érdekes, de az üzenetéhez csak akkor kerülhet kicsit közelebb az alkotást szemlélő, ha tanulmányozza a Bibliát. Számos hazai és magyarországi gyülekezethez sikerült eljuttatni ezt az üzenetet az évek során, és 2008-ban, a Biblia évében a brüsszeli Európai Parlamentben is látható volt a 22 fametszet – mondta el a sorozatról.
– Azért fontos számomra Gy. Szabó és a hagyatéka, mert kisgyerekként, diákként, fiatal házasként mindig segített és támogatott. Mindig azt mondtam, hogy ha csak annyit kaptam volna tőle, akkor is igazán hálás lehetek, de ennél sokkal többet kaptam, hiszen neki köszönhetően nagyszerű embereket ismertem meg, ezáltal pedig lélekben gazdagodhattam. Ennek a hagyatéknak az őrzése számomra misszió, amely arra sarkall, hogy alkotásainak üzenetét, szépségét minél több emberrel megosszam – beszélt a kettejük közötti kapcsolat meghatározó jellegéről. – A legfrissebb élményem magyarlétai, ahol ugyan nem Gy. Szabó Béla képeit, hanem Olajos Istvánnak, egy 29 évesen elhunyt képzőművésznek az ő tulajdonában álló alkotásait állítottuk ki, aki egyike volt a Barabás Miklós Céh alapítóinak. Életében soha nem szerveztek neki tárlatot, halála után találtam rá a hagyatékban, egy külön albumban negyven munkájára, amit bekereteztem és paszpartukat készítettem hozzá. Így sikerül halála után több helyszínen is bemutatni az alkotásait. A létai gyülekezeti teremben négy egyszerű asszony csodálta éppen a képeket. Odaértemkor afelől érdeklődtek, hogy mennyi ideig maradhat ott a kiállítás, mert nagyon tetszettek nekik képek. Akkor is úgy értékeltem, hogy ha csak ennek a négy embernek sikerült örömet okozni a képek bemutatásával, már akkor is megérte megszervezni a kiállítást, oda is juttatni az alkotás örömének lenyomataiból – fogalmazott a „misszionárius”.iá
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 15.
Békeüzenetet hirdetett Atlantisz harangja
A versek világában rejlő békesziget nyugalmára vágyott minden diák és pedagógus, aki az elmúlt hétvégén részt vett a tizenhetedik alkalommal szervezett Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőn, az idei tematikát ugyanis a Béke van szívemben címmel határozták meg a szervezők. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház által szervezett vetélkedőre ezúttal 47 versmondó sereglett össze az ország különböző településeiről, hogy Radnóti Miklós Himnusz a békéről és szabadon választott, magyar vagy világirodalmi alkotással, témához illeszkedő modern vagy posztmodern verssel, versrészlettel kerüljön közelebb belső békéje megteremtéséhez.
Daróczi Klarissza, többszörös Atlantiszos díjazott versmondása, Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénikus áhítata és az Ercsey-Ravasz Ferenc által vezényelt Péterffy Gyula kórus ajándékdalai hangoltak rá az idei versenyre az esemény megnyitóján. – A versmondóversenyre érkezett diákok együtt megtapasztalhatják a lélek szépségét, amelyet a költők a verssorokba préseltek. Közösen átélhetik a versmondás lélekerősítő óráit – fogalmazott beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki arra szólította fel a résztvevőket, hogy maradjanak mindig hűséges harangozói anyanyelvüknek. Nagy Éva a kisebbségi oktatásért, a parlamenti és a szociális partnerekkel való kapcsolatért felelős államtitkár kabinetjének igazgatója a közelgő virágvasárnapi sokszínűség, a társainkra való odafigyelés, a hit, remény, szeretet jegyében köszöntötte a résztvevőket. – Itt és most az a cél, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, jobban megismerjük egymást a vers sajátos világában, amelynek ti vagytok a főszereplői – mutatott rá megnyitóbeszédében. A kabinetigazgató ezúttal a zsűrielnöki feladatot is ellátta, a bírálóbizottság tagjaiként pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színművészetis hallgató és Nánó Csaba szerkesztő segítették.
Szabó Balázs és bandája három éve járt utoljára a szavalóversenyen, akkor nemcsak zenészként, hanem versmondóként és zsűritagként is bemutatkozott a résztvevőknek. Ezúttal csak a péntek esti fergeteges koncert „felelősének” nevezték ki a szervezők, nem véletlenül, hiszen az igencsak erőteljes szövegű dalok mellett felcsendültek a magyar költészet gyöngyszemei is sajátos dallamvilág kíséretében.
A tulajdonképpeni megmérettetés szombaton várt a versenyzőkre, és bár pénteken este Szabó Balázs már megkapta a neki kijáró „fődíjat”, azért szombatra is jutott az elismerésekből. 9-10. osztályos kategóriában a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból érkező Balogh Ádám vihette haza az első díjat, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból érkező Bakó Gabriellának járt a második díj, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Grebur Krisztinának pedig a harmadik díj. Dicséretet érdemelt a Segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumből Varga Gergő, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Nagy Kincső, és a JZSUK-s Dimény Kristóf. Különdíjat kapott a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Kopándi-Benczédi Gusztáv, a Kolozsvári Református Kollégium tanulója, Farkas Júlia, a nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnáziumból Naphegyi-Boldis Zsuzsanna és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból Deák Gellért-Gedeon.
A 11-12. osztályosok közül a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból érkező Barti Lehel-András nyerte el az első helyezést, a házigazda JZSUK diákja, Bogdán Farkas második díjban részesült, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja, Pál Emil András pedig harmadik díjat kapott. Dicséretben részesült a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból Mészáros Cynthia, a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból Oláh Csilla és a Báthory István Elméleti Liceumból Varga Péter. Különdíjat érdemelt a Kolozsvári Református Kollégiumból Fekete Hanga, a Brassai Sámuel Elmáleti Liceumból Szallós Kis Csaba, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból Józsa Tamás és a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból János Kinga.
A felajánlott különdíjakért köszönet illeti a Kriterion, Polis Könyvkiadókat, a Művelődést, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítványt, Vitéz Magyari Esztert, Pop Erzsébetet és Simon Kamillt, valamint Nánó Csabát.
Az idei rendezvényt a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup Száll a világ című Weöres Sándor verses-zenés előadása zárta.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
A versek világában rejlő békesziget nyugalmára vágyott minden diák és pedagógus, aki az elmúlt hétvégén részt vett a tizenhetedik alkalommal szervezett Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőn, az idei tematikát ugyanis a Béke van szívemben címmel határozták meg a szervezők. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház által szervezett vetélkedőre ezúttal 47 versmondó sereglett össze az ország különböző településeiről, hogy Radnóti Miklós Himnusz a békéről és szabadon választott, magyar vagy világirodalmi alkotással, témához illeszkedő modern vagy posztmodern verssel, versrészlettel kerüljön közelebb belső békéje megteremtéséhez.
Daróczi Klarissza, többszörös Atlantiszos díjazott versmondása, Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénikus áhítata és az Ercsey-Ravasz Ferenc által vezényelt Péterffy Gyula kórus ajándékdalai hangoltak rá az idei versenyre az esemény megnyitóján. – A versmondóversenyre érkezett diákok együtt megtapasztalhatják a lélek szépségét, amelyet a költők a verssorokba préseltek. Közösen átélhetik a versmondás lélekerősítő óráit – fogalmazott beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki arra szólította fel a résztvevőket, hogy maradjanak mindig hűséges harangozói anyanyelvüknek. Nagy Éva a kisebbségi oktatásért, a parlamenti és a szociális partnerekkel való kapcsolatért felelős államtitkár kabinetjének igazgatója a közelgő virágvasárnapi sokszínűség, a társainkra való odafigyelés, a hit, remény, szeretet jegyében köszöntötte a résztvevőket. – Itt és most az a cél, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, jobban megismerjük egymást a vers sajátos világában, amelynek ti vagytok a főszereplői – mutatott rá megnyitóbeszédében. A kabinetigazgató ezúttal a zsűrielnöki feladatot is ellátta, a bírálóbizottság tagjaiként pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színművészetis hallgató és Nánó Csaba szerkesztő segítették.
Szabó Balázs és bandája három éve járt utoljára a szavalóversenyen, akkor nemcsak zenészként, hanem versmondóként és zsűritagként is bemutatkozott a résztvevőknek. Ezúttal csak a péntek esti fergeteges koncert „felelősének” nevezték ki a szervezők, nem véletlenül, hiszen az igencsak erőteljes szövegű dalok mellett felcsendültek a magyar költészet gyöngyszemei is sajátos dallamvilág kíséretében.
A tulajdonképpeni megmérettetés szombaton várt a versenyzőkre, és bár pénteken este Szabó Balázs már megkapta a neki kijáró „fődíjat”, azért szombatra is jutott az elismerésekből. 9-10. osztályos kategóriában a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból érkező Balogh Ádám vihette haza az első díjat, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból érkező Bakó Gabriellának járt a második díj, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Grebur Krisztinának pedig a harmadik díj. Dicséretet érdemelt a Segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumből Varga Gergő, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Nagy Kincső, és a JZSUK-s Dimény Kristóf. Különdíjat kapott a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Kopándi-Benczédi Gusztáv, a Kolozsvári Református Kollégium tanulója, Farkas Júlia, a nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnáziumból Naphegyi-Boldis Zsuzsanna és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból Deák Gellért-Gedeon.
A 11-12. osztályosok közül a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból érkező Barti Lehel-András nyerte el az első helyezést, a házigazda JZSUK diákja, Bogdán Farkas második díjban részesült, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja, Pál Emil András pedig harmadik díjat kapott. Dicséretben részesült a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból Mészáros Cynthia, a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból Oláh Csilla és a Báthory István Elméleti Liceumból Varga Péter. Különdíjat érdemelt a Kolozsvári Református Kollégiumból Fekete Hanga, a Brassai Sámuel Elmáleti Liceumból Szallós Kis Csaba, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból Józsa Tamás és a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból János Kinga.
A felajánlott különdíjakért köszönet illeti a Kriterion, Polis Könyvkiadókat, a Művelődést, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítványt, Vitéz Magyari Esztert, Pop Erzsébetet és Simon Kamillt, valamint Nánó Csabát.
Az idei rendezvényt a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup Száll a világ című Weöres Sándor verses-zenés előadása zárta.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 19.
A színházcsinálók is emberek – Török Sándor az Akiknek szívesen tapsolunkról
Török Sándor ötletgazda beszélt az Akiknek szívesen tapsolunk elnevezésű nagyváradi rendezvénysorozatról a Krónikának. A havonta szervezett beszélgetések keretében színészekkel, „színházcsinálókkal” találkozhat a közönség.
Kissé döcögősen indult ugyan, de az utóbbi időben havi gyakorisággal szervezik meg a nagyváradi Szent László Egyesület programfelelősének, Török Sándornak az Akiknek szívesen tapsolunk című beszélgetőprogramját, amelynek keretében a színházcsinálás munkafolyamatáról, örömeiről és bosszúságairól, vagyis a lehető legemberibb arcáról ejtenek szót a meghívottak.
A rendezvénysorozat ötletéről Török Sándor elmondta, hogy középiskolás korától kezdve színházrajongó, színésznek készült, be is jutott, de személyes okok miatt otthagyta a színművészetit. Középiskolásként kezdett járni Nagyvárad közismert „színházi emberéhez”, Farkas Teri nénihez, máig élete egyik legmeghatározóbb egyéniségéhez. Tulajdonképpen nem hagyományos felkészítők voltak ezek az alkalmak, hanem a versmondásra és különösképpen az előfeltételnek tartott szövegértelmezésre helyezték a hangsúlyt. Nagy hasznát vette ennek később, amikor kolozsvári villamosmérnök-hallgatóként szorgalmasan járt a diákművelődési házba, a Bereczki Péter vezette színjátszó csoportba. A hangjával meg voltak elégedve, a mozgásával kevésbé, de miután eljátszhatta Bródy Sándor A medikus című darabjának a címszerepét, másodjára is felvették a színire, egyenesen másodévre.
De a színészi pálya valahogy csak nem alakult ki számára, holott Szilágyi Domokos-estjének nagy sikere volt, és a rádióbemondói munkakört a diákrádiónál szintén nagyon szerette. Ott a Visszhang csapat tagja lett, hetente rendeztek a diákművelődési házban beszélgetéseket olyan személyiségekkel, mint Lőrincze Lajos, Kányádi Sándor, Harag György, a Czikéli színészházaspár, egyszóval érdekes, színes világot ismert meg Kolozsváron. Mérnökként Sepsiszentgyörgyre került, akkoriban ott is nagyon jó volt a színház és Szilágyi Domokos-estjének is sikere lett.
A szerepformálás „szülési fájdalmairól”
Visszatérve a nagyváradi beszélgetőműsorokra, Török Sándor természetesként említi, hogy legelőször az idősebb művészekkel beszélgetett, Csíky Ibolyával, Hajdu Gézával, Dobos Imrével, a Varga Vilmos – Kiss Törék Ildikó házaspárral, Bató Idával, majd Fábián Enikővel, F. Márton Erzsébettel, Meleg Vilmossal, illetve a „kulisszák mögül” Körner Anna súgóval, Joó Emília és Vajda Zoltán ügyelőkkel, legutóbb pedig Novák Eszter rendezővel, a színház jelenlegi művészeti igazgatójával.
A meghívott művészeket mind jól ismeri a váradi közönség, és nagyon szívesen hallgatta egy-egy szerep megformálásának a „szülési fájdalmait”, a különböző szövegtanulási, illetve a kollégákkal és nem utolsósorban a műszakkal való együttműködési szokásokat. Minden alkalommal személyes történetek hangzanak el, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a színészek, a színházcsinálók is emberek, ugyanazok a hétköznapi gondjaik, mint mindnyájunknak, legföljebb az évek során felhalmozódott tapasztalat és emberismeret segítségével könnyebben és gyorsabban sikerül megoldaniuk ezeket.
A színház mint templom
A fogadtatás, a közönség visszhangja egyértelműen pozitív: beszélgetésről beszélgetésre többen és többen jönnek, kialakult a törzsközönség is, amely az áldatlan helyszínváltozások dacára sem hagyja cserben a sorozatot. A jövőben előfordulhat majd páros meghívás, barátok, állandó partnerek megszólaltatása. Török elmondta, nagyon fontosnak tartja Novák Eszter jelenlétét, mivel minden színész alakításában meghatározó a rendezőhöz fűződő viszony, illetve az elmúlt évek során meglátszott a színház életében is az állandó rendező hiánya, a hosszas felújítási munkálatok miatt kialakult helyzet mellett.
Ezért sem érdekli, mondja Török, hogy hányan jönnek egy-egy beszélgetésre, mert számára a lényeg, ha beszélnek a műsorról, és reméli, hogy ez is hozzájárulhat egyrészt a közösségépítő szerep erősödéséhez és ahhoz, hogy a közönség újra a „szívére ölelje a színházát”. A színházba járás olyan, mint a templomba menés, az öröm, a meghatottság, a csend, szipogás, majd pedig a taps közös megélése. Novák Eszter esetében fontos a Nagyvárad–Budapest-kapcsolat, a beszélgetések általános hozadéka pedig annak az átérzése, hogy ők is emberek, s amit elmondanak, azzal mindnyájan jól járunk.
Molnár Judit / Krónika (Kolozsvár)
Török Sándor ötletgazda beszélt az Akiknek szívesen tapsolunk elnevezésű nagyváradi rendezvénysorozatról a Krónikának. A havonta szervezett beszélgetések keretében színészekkel, „színházcsinálókkal” találkozhat a közönség.
Kissé döcögősen indult ugyan, de az utóbbi időben havi gyakorisággal szervezik meg a nagyváradi Szent László Egyesület programfelelősének, Török Sándornak az Akiknek szívesen tapsolunk című beszélgetőprogramját, amelynek keretében a színházcsinálás munkafolyamatáról, örömeiről és bosszúságairól, vagyis a lehető legemberibb arcáról ejtenek szót a meghívottak.
A rendezvénysorozat ötletéről Török Sándor elmondta, hogy középiskolás korától kezdve színházrajongó, színésznek készült, be is jutott, de személyes okok miatt otthagyta a színművészetit. Középiskolásként kezdett járni Nagyvárad közismert „színházi emberéhez”, Farkas Teri nénihez, máig élete egyik legmeghatározóbb egyéniségéhez. Tulajdonképpen nem hagyományos felkészítők voltak ezek az alkalmak, hanem a versmondásra és különösképpen az előfeltételnek tartott szövegértelmezésre helyezték a hangsúlyt. Nagy hasznát vette ennek később, amikor kolozsvári villamosmérnök-hallgatóként szorgalmasan járt a diákművelődési házba, a Bereczki Péter vezette színjátszó csoportba. A hangjával meg voltak elégedve, a mozgásával kevésbé, de miután eljátszhatta Bródy Sándor A medikus című darabjának a címszerepét, másodjára is felvették a színire, egyenesen másodévre.
De a színészi pálya valahogy csak nem alakult ki számára, holott Szilágyi Domokos-estjének nagy sikere volt, és a rádióbemondói munkakört a diákrádiónál szintén nagyon szerette. Ott a Visszhang csapat tagja lett, hetente rendeztek a diákművelődési házban beszélgetéseket olyan személyiségekkel, mint Lőrincze Lajos, Kányádi Sándor, Harag György, a Czikéli színészházaspár, egyszóval érdekes, színes világot ismert meg Kolozsváron. Mérnökként Sepsiszentgyörgyre került, akkoriban ott is nagyon jó volt a színház és Szilágyi Domokos-estjének is sikere lett.
A szerepformálás „szülési fájdalmairól”
Visszatérve a nagyváradi beszélgetőműsorokra, Török Sándor természetesként említi, hogy legelőször az idősebb művészekkel beszélgetett, Csíky Ibolyával, Hajdu Gézával, Dobos Imrével, a Varga Vilmos – Kiss Törék Ildikó házaspárral, Bató Idával, majd Fábián Enikővel, F. Márton Erzsébettel, Meleg Vilmossal, illetve a „kulisszák mögül” Körner Anna súgóval, Joó Emília és Vajda Zoltán ügyelőkkel, legutóbb pedig Novák Eszter rendezővel, a színház jelenlegi művészeti igazgatójával.
A meghívott művészeket mind jól ismeri a váradi közönség, és nagyon szívesen hallgatta egy-egy szerep megformálásának a „szülési fájdalmait”, a különböző szövegtanulási, illetve a kollégákkal és nem utolsósorban a műszakkal való együttműködési szokásokat. Minden alkalommal személyes történetek hangzanak el, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a színészek, a színházcsinálók is emberek, ugyanazok a hétköznapi gondjaik, mint mindnyájunknak, legföljebb az évek során felhalmozódott tapasztalat és emberismeret segítségével könnyebben és gyorsabban sikerül megoldaniuk ezeket.
A színház mint templom
A fogadtatás, a közönség visszhangja egyértelműen pozitív: beszélgetésről beszélgetésre többen és többen jönnek, kialakult a törzsközönség is, amely az áldatlan helyszínváltozások dacára sem hagyja cserben a sorozatot. A jövőben előfordulhat majd páros meghívás, barátok, állandó partnerek megszólaltatása. Török elmondta, nagyon fontosnak tartja Novák Eszter jelenlétét, mivel minden színész alakításában meghatározó a rendezőhöz fűződő viszony, illetve az elmúlt évek során meglátszott a színház életében is az állandó rendező hiánya, a hosszas felújítási munkálatok miatt kialakult helyzet mellett.
Ezért sem érdekli, mondja Török, hogy hányan jönnek egy-egy beszélgetésre, mert számára a lényeg, ha beszélnek a műsorról, és reméli, hogy ez is hozzájárulhat egyrészt a közösségépítő szerep erősödéséhez és ahhoz, hogy a közönség újra a „szívére ölelje a színházát”. A színházba járás olyan, mint a templomba menés, az öröm, a meghatottság, a csend, szipogás, majd pedig a taps közös megélése. Novák Eszter esetében fontos a Nagyvárad–Budapest-kapcsolat, a beszélgetések általános hozadéka pedig annak az átérzése, hogy ők is emberek, s amit elmondanak, azzal mindnyájan jól járunk.
Molnár Judit / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 20.
Szakmai konferenciát tartottak az óvodapedagógusok
Harmadik alkalommal találkoztak Erdély magyar óvodapedagógusai Székelyudvarhelyen, hogy a kapcsolatépítés mellett új tanítási módszerekkel ismerkedjenek, ugyanakkor megosszák egymással szakmai tapasztalataikat. Az országos konferencia témakörei ez alkalommal az óvodáskorú gyerekek megismerésének fontossága, a másság elfogadása és elfogadtatása, valamint a népi játékok általi készségfejlesztés módszertana voltak.
Az első országos konferenciát 2012-ben szervezték a székelyudvarhelyi Eszterlánc Napközi Otthon óvodapedagógusai, majd pár év szünet után tavaly volt a második, szerdán és csütörtökön pedig a harmadik szakmai találkozó. A képzéseket mi kerestük magunknak, aztán ha valahol találtunk olyat, ami érdekesnek tűnt, az előadót elhívtuk haza, hogy olyanokhoz is eljusson az információ, akiknek nincs lehetőségük kiutazni Magyarországra. Aztán úgy gondoltuk, jó lenne a szórványból is meghívni a kollégákat, megismerni azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülnek. A konferencia programját mindig úgy állítjuk össze, hogy ne csak a szakelőadók, hanem az óvónők is tartsanak előadást, mutassák be gyakorlati tapasztalataikat a többieknek” – mesélte Koncz Melinda székelyudvarhelyi óvodavezető. Ezúttal hét megyéből közel kétszáz óvónő vett részt a rendezvényen. Mivel a szakmai találkozó egyik célja a módszertani megújulás, a pszichológus, gyógy- és óvodapedagógusok mellett egy magyarországi néptáncpedagógust is meghívtak, aki egy vidékünkön teljesen új módszertant mutatott be.
Népi kultúránk tudatos alkalmazása
A népi játék a rajzoláshoz hasonlóan az önkifejezés eszköze, teljes érzelemvilágunk megjelenik benne. Segítségével jól fejleszthető a mozgáskultúra, a logikai gondolkodás, az érzelmi intelligencia, a kommunikációs készség, könnyebben elsajátítható a társadalmi viselkedésminta – jelentette ki Balatoni Katalin néptáncpedagógus. Munkája során sokat foglalkozott problémás gyerekekkel is, általuk megtapasztalta a népi játékok, valamint a néptánc terápiás hatását. Elmondása szerint sokat javult az együttműködésük, volt eset, hogy tünetmentessé váltak, ugyanakkor egészséges társaik képességei is látványosan fejlődtek. Az évek alatt figyelte a gyerekek reakcióit, és ezek alapján egy teljesen új módszert fejlesztett ki, amely az Így tedd rá elnevezést kapta. Az újítás iránt egyre több nyugat-európai, valamint amerikai magyar óvodapedagógus érdeklődik.
Játék a mindennapokban
A konferencia szervezői tavaly egy tatabányai óvodában találkoztak először a módszerrel, és úgy gondolták, ahogyan nekik, úgy a többi erdélyi óvónőnek is elnyerné tetszését. Az óvodai tanterv rugalmassága megengedi a módszer alkalmazását, ugyanakkor minden óvodának van helyi nevelési terve, amelybe beilleszthető – magyarázta Koncz Melinda óvodavezető.
Bár a népi játékok, dalok, táncok jelen vannak a magyar óvodákban, Balatoni Katalin úgy tapasztalta, hogy a pedagógusok kevésbé tudatosan, gyakran helytelenül élnek vele, hiszen ahelyett, hogy a mindennapok részévé tennék, a kulturális eszköztár használata jobbára az esztétikára, a színpadi fellépésre korlátozódik. Előadásaival ezen szeretne változtatni, illetve átadni a pedagógusoknak azt, amit gyerekként ő is megélt. Az elméleti ismertetést követően közös játékra hívta az óvónőket, megkönnyítve ezáltal a módszer lényegének megértését. Dósa Ildikó / Székelyhon.ro
Harmadik alkalommal találkoztak Erdély magyar óvodapedagógusai Székelyudvarhelyen, hogy a kapcsolatépítés mellett új tanítási módszerekkel ismerkedjenek, ugyanakkor megosszák egymással szakmai tapasztalataikat. Az országos konferencia témakörei ez alkalommal az óvodáskorú gyerekek megismerésének fontossága, a másság elfogadása és elfogadtatása, valamint a népi játékok általi készségfejlesztés módszertana voltak.
Az első országos konferenciát 2012-ben szervezték a székelyudvarhelyi Eszterlánc Napközi Otthon óvodapedagógusai, majd pár év szünet után tavaly volt a második, szerdán és csütörtökön pedig a harmadik szakmai találkozó. A képzéseket mi kerestük magunknak, aztán ha valahol találtunk olyat, ami érdekesnek tűnt, az előadót elhívtuk haza, hogy olyanokhoz is eljusson az információ, akiknek nincs lehetőségük kiutazni Magyarországra. Aztán úgy gondoltuk, jó lenne a szórványból is meghívni a kollégákat, megismerni azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülnek. A konferencia programját mindig úgy állítjuk össze, hogy ne csak a szakelőadók, hanem az óvónők is tartsanak előadást, mutassák be gyakorlati tapasztalataikat a többieknek” – mesélte Koncz Melinda székelyudvarhelyi óvodavezető. Ezúttal hét megyéből közel kétszáz óvónő vett részt a rendezvényen. Mivel a szakmai találkozó egyik célja a módszertani megújulás, a pszichológus, gyógy- és óvodapedagógusok mellett egy magyarországi néptáncpedagógust is meghívtak, aki egy vidékünkön teljesen új módszertant mutatott be.
Népi kultúránk tudatos alkalmazása
A népi játék a rajzoláshoz hasonlóan az önkifejezés eszköze, teljes érzelemvilágunk megjelenik benne. Segítségével jól fejleszthető a mozgáskultúra, a logikai gondolkodás, az érzelmi intelligencia, a kommunikációs készség, könnyebben elsajátítható a társadalmi viselkedésminta – jelentette ki Balatoni Katalin néptáncpedagógus. Munkája során sokat foglalkozott problémás gyerekekkel is, általuk megtapasztalta a népi játékok, valamint a néptánc terápiás hatását. Elmondása szerint sokat javult az együttműködésük, volt eset, hogy tünetmentessé váltak, ugyanakkor egészséges társaik képességei is látványosan fejlődtek. Az évek alatt figyelte a gyerekek reakcióit, és ezek alapján egy teljesen új módszert fejlesztett ki, amely az Így tedd rá elnevezést kapta. Az újítás iránt egyre több nyugat-európai, valamint amerikai magyar óvodapedagógus érdeklődik.
Játék a mindennapokban
A konferencia szervezői tavaly egy tatabányai óvodában találkoztak először a módszerrel, és úgy gondolták, ahogyan nekik, úgy a többi erdélyi óvónőnek is elnyerné tetszését. Az óvodai tanterv rugalmassága megengedi a módszer alkalmazását, ugyanakkor minden óvodának van helyi nevelési terve, amelybe beilleszthető – magyarázta Koncz Melinda óvodavezető.
Bár a népi játékok, dalok, táncok jelen vannak a magyar óvodákban, Balatoni Katalin úgy tapasztalta, hogy a pedagógusok kevésbé tudatosan, gyakran helytelenül élnek vele, hiszen ahelyett, hogy a mindennapok részévé tennék, a kulturális eszköztár használata jobbára az esztétikára, a színpadi fellépésre korlátozódik. Előadásaival ezen szeretne változtatni, illetve átadni a pedagógusoknak azt, amit gyerekként ő is megélt. Az elméleti ismertetést követően közös játékra hívta az óvónőket, megkönnyítve ezáltal a módszer lényegének megértését. Dósa Ildikó / Székelyhon.ro
2017. április 21.
Újabb bukaresti próbálkozás a vásárhelyi iskolaügyben
A marosvásárhelyi önkormányzat a minisztériumtól várja a jogi patthelyzet feloldását a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a városi iskolahálózat esetében. Korábban a szülők nem jártak sikerrel a fővárosban.
A marosvásárhelyi önkormányzat az oktatási minisztériumhoz fordul átiratban a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, valamint a városi iskolahálózat helyzetének a megoldása érdekében – erről a testület csütörtöki, rendkívüli ülésén fogadott el határozatot.
A szerdai, eredménytelenül végződött ülés folytatásaként csütörtökön délelőtt összeült az iskolaüggyel foglalkozó különbizottság, az egyeztetésen a szülők képviselőin kívül többek közt Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes és Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója is részt vett.
Csíky Csengele, a szülők képviselője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hosszasan keresték a megoldást a kialakult helyzetre, a tanfelügyelőség és a minisztérium ugyanis az érvényben levő törvény és módszertan alapján azt kérte, hogy mutassák be az iskola jogi személyiségét igazoló iratot, hogy a tanintézetet újra bevehesse az iskolahálózatba. Csakhogy ez az irat nem létezik, mert azt a helyi tanácsi határozatot, amelynek alapján az iskolát létrehozták, megsemmisítették.
„A felekezeti tanintézetet nem lehet most újra létrehozni, megalakítani, hiszen működik, az eredeti határozatot követő utóbb elfogadott határozatok alapján. Amíg a bíróság ki nem mondja, hogy nincs iskola, addig nem lehet újra létrehozni – részletezte Csíky Csengele. – Ezért az ülésen az a döntés született, hogy a tanügyi tárcától átiratban kéri a tanács, hogy oldja meg ezt a jogi patthelyzetet. Erre sajnos már csak két hetünk van, mert május 5. a határidő, amíg az iskola visszakerülhet az országos számítógépes programba és fogadhatja a kilencedik osztályba jelentkezőket”. A bizottsági ülést követően újabb rendkívüli tanácsülést tartottak, melyen a jelenlévő tanácsosok megszavazták a testület elé terjesztett határozatot.
Az RMDSZ-es Peti András az ülést követően elmondta, a kijelölt bizottság megpróbálta tisztázni, hogy kinek a hatáskörébe tartozik, és kinek a felelőssége a római katolikus iskola jogi helyzetének tisztázása. Több megoldás körvonalazódott, de végül egyetlen olyan javaslat született, amely körül konszenzus alakult ki: a hivatalt felhatalmazzák, hogy forduljon a minisztériumhoz ezzel a problémával. Peti elmondta továbbá, az elfogadott tanácshatározat két részből áll, egyikben konkrétan a katolikus gimnázium helyzetének az orvoslására kérték fel a minisztériumot, hogy miniszteri rendelettel oldja meg a helyzetet.
A határozat második részében pedig azt kérték, hogy elemezzék a tanfelügyelőség által elfogadott városi iskolahálózatot, s nyújtsanak elfogadható megoldást a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, a Református Kollégiumnak és hat másik oktatási intézménynek, amelyeknek nincs jogi szempontból érvényes működési engedélyük. Jövő héten a városháza és a szülők képviselőiből álló bizottság személyesen is egyeztet majd Bukarestben a minisztérium képviselőivel.
A katolikus iskola vezetőtanácsának, a szülői bizottságnak, valamint a szülők által létrehozott Civilek a katolikus iskoláért csoportnak a képviselői egyébként március végén már tárgyaltak a minisztérium illetékeseivel, ott azonban azt a választ kapták, hogy a városi tanácsnál van a megoldás kulcsa. A szülők akkor azt nyilatkozták, úgy érzik, a különböző illetékes intézmények a bolondját járatják velük.
Simon Virág / Krónika (Kolozsvár)
A marosvásárhelyi önkormányzat a minisztériumtól várja a jogi patthelyzet feloldását a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a városi iskolahálózat esetében. Korábban a szülők nem jártak sikerrel a fővárosban.
A marosvásárhelyi önkormányzat az oktatási minisztériumhoz fordul átiratban a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, valamint a városi iskolahálózat helyzetének a megoldása érdekében – erről a testület csütörtöki, rendkívüli ülésén fogadott el határozatot.
A szerdai, eredménytelenül végződött ülés folytatásaként csütörtökön délelőtt összeült az iskolaüggyel foglalkozó különbizottság, az egyeztetésen a szülők képviselőin kívül többek közt Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes és Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója is részt vett.
Csíky Csengele, a szülők képviselője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hosszasan keresték a megoldást a kialakult helyzetre, a tanfelügyelőség és a minisztérium ugyanis az érvényben levő törvény és módszertan alapján azt kérte, hogy mutassák be az iskola jogi személyiségét igazoló iratot, hogy a tanintézetet újra bevehesse az iskolahálózatba. Csakhogy ez az irat nem létezik, mert azt a helyi tanácsi határozatot, amelynek alapján az iskolát létrehozták, megsemmisítették.
„A felekezeti tanintézetet nem lehet most újra létrehozni, megalakítani, hiszen működik, az eredeti határozatot követő utóbb elfogadott határozatok alapján. Amíg a bíróság ki nem mondja, hogy nincs iskola, addig nem lehet újra létrehozni – részletezte Csíky Csengele. – Ezért az ülésen az a döntés született, hogy a tanügyi tárcától átiratban kéri a tanács, hogy oldja meg ezt a jogi patthelyzetet. Erre sajnos már csak két hetünk van, mert május 5. a határidő, amíg az iskola visszakerülhet az országos számítógépes programba és fogadhatja a kilencedik osztályba jelentkezőket”. A bizottsági ülést követően újabb rendkívüli tanácsülést tartottak, melyen a jelenlévő tanácsosok megszavazták a testület elé terjesztett határozatot.
Az RMDSZ-es Peti András az ülést követően elmondta, a kijelölt bizottság megpróbálta tisztázni, hogy kinek a hatáskörébe tartozik, és kinek a felelőssége a római katolikus iskola jogi helyzetének tisztázása. Több megoldás körvonalazódott, de végül egyetlen olyan javaslat született, amely körül konszenzus alakult ki: a hivatalt felhatalmazzák, hogy forduljon a minisztériumhoz ezzel a problémával. Peti elmondta továbbá, az elfogadott tanácshatározat két részből áll, egyikben konkrétan a katolikus gimnázium helyzetének az orvoslására kérték fel a minisztériumot, hogy miniszteri rendelettel oldja meg a helyzetet.
A határozat második részében pedig azt kérték, hogy elemezzék a tanfelügyelőség által elfogadott városi iskolahálózatot, s nyújtsanak elfogadható megoldást a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, a Református Kollégiumnak és hat másik oktatási intézménynek, amelyeknek nincs jogi szempontból érvényes működési engedélyük. Jövő héten a városháza és a szülők képviselőiből álló bizottság személyesen is egyeztet majd Bukarestben a minisztérium képviselőivel.
A katolikus iskola vezetőtanácsának, a szülői bizottságnak, valamint a szülők által létrehozott Civilek a katolikus iskoláért csoportnak a képviselői egyébként március végén már tárgyaltak a minisztérium illetékeseivel, ott azonban azt a választ kapták, hogy a városi tanácsnál van a megoldás kulcsa. A szülők akkor azt nyilatkozták, úgy érzik, a különböző illetékes intézmények a bolondját járatják velük.
Simon Virág / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 21.
Csángó gyerekek csaltak könnyet a gyergyószentmiklósi nyugdíjasok szemébe
Tizenhat lábnyiki csángó gyerek érkezett kísérőkkel három napra Gyergyószentmiklósra. A Szent István plébánián működő Őszi Rózsák Idősek Klubja tagjai a vendégeknek színes programot állítottak össze.
„Merünk álmodni, tervezzük, hogy a tavaszi vakációban meghívjuk a lábnyiki gyerekeket Gyergyószentmiklósra. Olyan programot állítanánk össze, mely kikapcsolódást, úgymond világlátást nyújtana számukra. Azt szeretnénk, hogy szép élményekben legyen részük, lássanak minél többet a városból. Szeretnénk, ha a gyergyóiak is megnézhetnék a lábnyiki gyerekek gyönyörű műsorát” – mondta tavaly év végén Tamás Anikó, az Őszi Rózsák Idősek Klubjának egyik tagja a lábnyiki látogatásuk után. Az idősek klubjának a megálmodója, létrehozója és koordinátora, György Ildikó a 2016-2017-es tanévtől missziós munkára vállalkozott, magyar nyelvre tanítja a lábnyiki gyerekeket, és tulajdonképpen ő kötötte szorosra a kapcsolatot.
Izgalommal várt találkozás A klubtagok álma valóra vált, szerdán délben megérkezett az a tizenhat gyerek, akik megérintették őszinteségükkel, ragaszkodásukkal, kedvességükkel a gyergyóiakat a novemberi találkozáskor. A terv szerint állították össze a programot a gyerekeknek, akik közül alig néhányan jártak errefelé, sőt, a két idősebb kísérőjüknek is teljesen idegen a város, akárcsak a környező falvak. A kisbusz megérkezését több nyugdíjas is várta a Korona vendéglő előtt, ugyanis itt kaptak két éjszakára szállást a lábnyiki vendégek. A Szent Márton Alapítvány jóvoltából meleg ebéddel várták a gyerekeket, akik közül egyikük sem fogott neki az étkezésnek imádkozás nélkül. Dániel Margit óvónő, a klub jelenlegi vezetője köszöntötte őket, és ismertette a három napra tervezett programot.
A szállás elfoglalása után, délután a Kós Károly iskola diákjai fogadták a csángó népviseletbe öltözött gyerekeket, akik műsort hoztak ajándékba, kis jeleneteket, énekeket, meséket és verseket adtak át társaiknak, tanítóknak és szülőknek. Többen megkönnyezték a gyerekek előadását. A remetei származású Nagy-Portik Katalin, a lábnyiki gyerekek fiatal tanítónője, a műsor összeállítója is örömmel fogadta, hogy a Kós Károlyos diákok is meglepetéssel készültek. A HalVirág Bábszínház Gyilkostó legendája című előadását pedig közösen nézték meg, majd ismerkedtek, beszélgettek. Csütörtökön reggel indultak Csomafalvára, ahol fürödtek, és a kézműves csokigyárba is ellátogattak. Délután városnézést tartottak, templomokat látogattak meg. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai is lelkesen fogadták a kis csapatot. Este pedig a Szent István-templomban a csángó gyerekekért és a vendégfogadásukat támogatókért hálaadó szentmisét tartottak, ezt követően kézműves tevékenységen vehettek részt, ugyanis rózsafüzér-bogozást és mandalafestést terveztek a szervezők. A Súgó-barlang látogatása elmaradt a mai napról, az időjárás miatt.
„Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra” Bot Klára és férje is elkísérte a gyerekeket, név szerint ismerik mindegyiket, hiszen az iskolán kívüli programokon is részt vesznek. Az oktatás román nyelven folyik az alig 700 lelket számláló Bákó megyei kis településen, így délutánonként tanulnak magyarul a diákok. „A szülők engedték szívesen a gyermekeket, ismernek minket, mert mi megtalálkozunk velük, az iskolába is énökölönk, táncolunk együtt. Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra. Otthon a templomban munkálkodunk, őrizzük a templomot, s onnan is ismerjük a gyermekeket, nagyon ügyesek. Sok szép magyar éneket, verset tanultak meg. A gyermekek úgy szeretik, fontos lett nekik a magyar, ezért is vagyunk együtt, nagyon jól tanolni kezdik a nyelvet, s már mindegyik jó beszél. A tanító is jól tanítja, valóság. Az itteni gyülekezésre is nagyon készültek, jaj, de izgatták magokot” – mondta Bot Klára, kinek három unokája is eljött ismerkedni a gyergyói diákokkal.
Minden gyerek beszél magyarul A magyar házban délutáni foglalkozásokat és a kisebbeknek magyar órákat is tart a Lábnyikban missziós munkát vállaló György Ildikó. Az itteni fellépésükre, a gyülekezésre, mint mondta, nagyon vágyakoztak a gyerekek, hiszen sokat mesélt a városról nekik. Lábnyik egy különös világ, teli őszinte, jóindulatú emberrel, gyermekkel. Eleinte nagyon furcsa volt, meg kellett szoknom azt a nyelvet, amit beszélnek. De nagyon szépen haladunk, minden gyerek ért és beszél már magyarul, nagyon sok mondókát, verset tanulunk. Készülünk az ünnepekre, például március 15.-i rendezvényt is szerveztünk, a magyar himnuszt is megtanulták a gyerekek. A szülők hozzáállása is pozitívnak mondható, egyre többen hozzák vissza a gyerekeket a délutáni foglalkozásra, ahol kulturális, kézműves tevékenységek zajlanak. Picit elszomorít az, hogy egymás között még mindig könnyebben beszélnek román nyelven, igaz, hogy nagyon hamar váltanak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a családban többnyire román nyelven zajlik a kommunikáció, ezt, amint a szülők mondták, a gyerekek érdekében, a haladásukért teszik” – ismertette György Ildikó. Hozzátéve, nagyon jó viszonyban van a román kollégáival, elfogadták, és kölcsönösen segítik egymást a kis településen.
Támogatók segítségével sikerült Sok gyergyószentmiklósi felkarolta, támogatta az Őszi Rózsák Idősek Klubjának tervét. Így sikerült előteremteni azt az összeget, amivel az álmuk valóra vált, tudtuk meg Szász Erzsébettől, a klub anyagiakért felelős tagjától. A Szent Márton Alapítvány és a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság mellett számos vállalkozó és magánszemély sorakozott fel, hogy a lábnyiki gyerekek megismerjék Gyergyószéket, élményben lehessen részük, barátságot köthessenek az itteni diákokkal. Ahonnan jönnek, ott hétszáz lélek lakja a falut, melynek központja abból áll, hogy van egy kicsi házikó, ami az üzlet, szemben vele marhaitató, mint minden moldvai faluban, és hat pad.
Újabb találkozásokat terveznek, a lábnyiki gyerekek a Kós Károly iskola vezetőségével, diákjaival is fogják tartani a kapcsolatot.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro
Tizenhat lábnyiki csángó gyerek érkezett kísérőkkel három napra Gyergyószentmiklósra. A Szent István plébánián működő Őszi Rózsák Idősek Klubja tagjai a vendégeknek színes programot állítottak össze.
„Merünk álmodni, tervezzük, hogy a tavaszi vakációban meghívjuk a lábnyiki gyerekeket Gyergyószentmiklósra. Olyan programot állítanánk össze, mely kikapcsolódást, úgymond világlátást nyújtana számukra. Azt szeretnénk, hogy szép élményekben legyen részük, lássanak minél többet a városból. Szeretnénk, ha a gyergyóiak is megnézhetnék a lábnyiki gyerekek gyönyörű műsorát” – mondta tavaly év végén Tamás Anikó, az Őszi Rózsák Idősek Klubjának egyik tagja a lábnyiki látogatásuk után. Az idősek klubjának a megálmodója, létrehozója és koordinátora, György Ildikó a 2016-2017-es tanévtől missziós munkára vállalkozott, magyar nyelvre tanítja a lábnyiki gyerekeket, és tulajdonképpen ő kötötte szorosra a kapcsolatot.
Izgalommal várt találkozás A klubtagok álma valóra vált, szerdán délben megérkezett az a tizenhat gyerek, akik megérintették őszinteségükkel, ragaszkodásukkal, kedvességükkel a gyergyóiakat a novemberi találkozáskor. A terv szerint állították össze a programot a gyerekeknek, akik közül alig néhányan jártak errefelé, sőt, a két idősebb kísérőjüknek is teljesen idegen a város, akárcsak a környező falvak. A kisbusz megérkezését több nyugdíjas is várta a Korona vendéglő előtt, ugyanis itt kaptak két éjszakára szállást a lábnyiki vendégek. A Szent Márton Alapítvány jóvoltából meleg ebéddel várták a gyerekeket, akik közül egyikük sem fogott neki az étkezésnek imádkozás nélkül. Dániel Margit óvónő, a klub jelenlegi vezetője köszöntötte őket, és ismertette a három napra tervezett programot.
A szállás elfoglalása után, délután a Kós Károly iskola diákjai fogadták a csángó népviseletbe öltözött gyerekeket, akik műsort hoztak ajándékba, kis jeleneteket, énekeket, meséket és verseket adtak át társaiknak, tanítóknak és szülőknek. Többen megkönnyezték a gyerekek előadását. A remetei származású Nagy-Portik Katalin, a lábnyiki gyerekek fiatal tanítónője, a műsor összeállítója is örömmel fogadta, hogy a Kós Károlyos diákok is meglepetéssel készültek. A HalVirág Bábszínház Gyilkostó legendája című előadását pedig közösen nézték meg, majd ismerkedtek, beszélgettek. Csütörtökön reggel indultak Csomafalvára, ahol fürödtek, és a kézműves csokigyárba is ellátogattak. Délután városnézést tartottak, templomokat látogattak meg. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai is lelkesen fogadták a kis csapatot. Este pedig a Szent István-templomban a csángó gyerekekért és a vendégfogadásukat támogatókért hálaadó szentmisét tartottak, ezt követően kézműves tevékenységen vehettek részt, ugyanis rózsafüzér-bogozást és mandalafestést terveztek a szervezők. A Súgó-barlang látogatása elmaradt a mai napról, az időjárás miatt.
„Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra” Bot Klára és férje is elkísérte a gyerekeket, név szerint ismerik mindegyiket, hiszen az iskolán kívüli programokon is részt vesznek. Az oktatás román nyelven folyik az alig 700 lelket számláló Bákó megyei kis településen, így délutánonként tanulnak magyarul a diákok. „A szülők engedték szívesen a gyermekeket, ismernek minket, mert mi megtalálkozunk velük, az iskolába is énökölönk, táncolunk együtt. Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra. Otthon a templomban munkálkodunk, őrizzük a templomot, s onnan is ismerjük a gyermekeket, nagyon ügyesek. Sok szép magyar éneket, verset tanultak meg. A gyermekek úgy szeretik, fontos lett nekik a magyar, ezért is vagyunk együtt, nagyon jól tanolni kezdik a nyelvet, s már mindegyik jó beszél. A tanító is jól tanítja, valóság. Az itteni gyülekezésre is nagyon készültek, jaj, de izgatták magokot” – mondta Bot Klára, kinek három unokája is eljött ismerkedni a gyergyói diákokkal.
Minden gyerek beszél magyarul A magyar házban délutáni foglalkozásokat és a kisebbeknek magyar órákat is tart a Lábnyikban missziós munkát vállaló György Ildikó. Az itteni fellépésükre, a gyülekezésre, mint mondta, nagyon vágyakoztak a gyerekek, hiszen sokat mesélt a városról nekik. Lábnyik egy különös világ, teli őszinte, jóindulatú emberrel, gyermekkel. Eleinte nagyon furcsa volt, meg kellett szoknom azt a nyelvet, amit beszélnek. De nagyon szépen haladunk, minden gyerek ért és beszél már magyarul, nagyon sok mondókát, verset tanulunk. Készülünk az ünnepekre, például március 15.-i rendezvényt is szerveztünk, a magyar himnuszt is megtanulták a gyerekek. A szülők hozzáállása is pozitívnak mondható, egyre többen hozzák vissza a gyerekeket a délutáni foglalkozásra, ahol kulturális, kézműves tevékenységek zajlanak. Picit elszomorít az, hogy egymás között még mindig könnyebben beszélnek román nyelven, igaz, hogy nagyon hamar váltanak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a családban többnyire román nyelven zajlik a kommunikáció, ezt, amint a szülők mondták, a gyerekek érdekében, a haladásukért teszik” – ismertette György Ildikó. Hozzátéve, nagyon jó viszonyban van a román kollégáival, elfogadták, és kölcsönösen segítik egymást a kis településen.
Támogatók segítségével sikerült Sok gyergyószentmiklósi felkarolta, támogatta az Őszi Rózsák Idősek Klubjának tervét. Így sikerült előteremteni azt az összeget, amivel az álmuk valóra vált, tudtuk meg Szász Erzsébettől, a klub anyagiakért felelős tagjától. A Szent Márton Alapítvány és a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság mellett számos vállalkozó és magánszemély sorakozott fel, hogy a lábnyiki gyerekek megismerjék Gyergyószéket, élményben lehessen részük, barátságot köthessenek az itteni diákokkal. Ahonnan jönnek, ott hétszáz lélek lakja a falut, melynek központja abból áll, hogy van egy kicsi házikó, ami az üzlet, szemben vele marhaitató, mint minden moldvai faluban, és hat pad.
Újabb találkozásokat terveznek, a lábnyiki gyerekek a Kós Károly iskola vezetőségével, diákjaival is fogják tartani a kapcsolatot.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro
2017. április 24.
Line Ildikó: a koncertmesterségre „születni kell”
Múlt, jelen és jövő egyaránt „terítékre került” a ZeneSzó áprilisi rendezvényén, ahol az erdélyi származású, ám közel három évtizede Magyarországon élő Line Ildikó hegedűművész válaszolt egykori kollégája, Márkos Albert, a kolozsvári filharmónia volt koncertmestere kérdéseire a Györkös-házban megtartott rendezvény során. Természetesen nem hiányzott a zene sem: Line Ildikó hegedűművészt Szokolayné Szőke Diána kísérte zongorán.
Nem volt véletlen, hogy a beszélgetőest ismert zenemű előadásával, Maria Theresa von Paradis (1759–1824) Siciliano című darabjával kezdődött. Ezt a művet szívesen játszotta Ruha István (1931–2004) világhírű erdélyi hegedűművészünk, aki a kolozsvári zeneakadémián Line Ildikó tanára is volt.
Gyerekkorával kapcsolatosan Line Ildikó elmondta: édesapja tudott hegedülni, de nem volt hivatásos zenész. Nővérei zongorázni, Line Ildikó pedig hegedülni tanult a brassói zenelíceumban pár éven át, majd az ottani népművészeti iskolában folytatta hegedűtanulmányait Victor Tereanunál, aki a világhírű Flesch Károly (Carl Flesch) hegedűművésznél tanult egykor Berlinben. A hegedűsök által jól ismert Flesch-skálák képezték hangszertechnikájának alapját. Hetedikesen már Mozart A-dúr hegedűversenyét játszotta a brassói kamarazenekar kíséretével.
Kolozsvári éveiről szólva elmondta: nagyon jól fel kellett készülnie a hegedűórákra. – Ruha István átsugározta növendékeinek mindazt, amit tudott, de el is kellett lesni tőle a hegedülés fortélyait – emlékezett szeretett tanárára Line Ildikó, aki később Ágoston András és id. Balogh Ferenc növendéke lett, amikor Ruha István hegedűművész egy bürokratikus intézkedés miatt már nem taníthatott a kolozsvári intézményben.
A konzervatórium elvégzése után a fiatal hegedűs a nagyváradi filharmóniához került, és a zenekari teendők mellett kamarazenészként is tevékenykedett – ez a zenei műfaj végigkísérte egész életében.
Ezt követően a kolozsvári filharmónia tagja lett, erről Márkos Albert árult el egy titkot. – Az 1970-es évek végén történt, hogy pártutasítás alapján nem vehettünk fel magyar nemzetiségű zenészt a zenekarba azzal az indokkal, hogy „túl sok a magyar zenész” a kolozsvári filharmóniában. Az akkori igazgató egy ismerősét akarta felvétetni, ám Szövérdi Márton oboaművész, aki akkor szakszervezeti elnök volt, határozottan kijelentette: csak akkor írja alá az igazgató által támogatott jelölt felvételére vonatkozó dokumentumot, ha ugyanakkor felveszik a legjobb jelöltet, azaz téged – emlékezett vissza a moderátor. Line Ildikó hozzátette: akkor Ruha István és a filharmónia akkori koncertmestere, Horváth László is kiállt mellette. Line Ildikó a kamarazenélést Kolozsváron is folytatta a Pro Camera vonósnégyes keretében, amelynek Botár Gerő (hegedű), Bányai Miklós (brácsa) és Török Béla (gordonka) volt a tagja. Két lányával és férjével, Bányai Miklóssal, aki a kolozsvári Magyar Opera hegedűse volt, 1989-ben települtek át Magyarországra, ahol Line először a Budapesti Operaházban, majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában hegedült; ez utóbbi intézménynek 1992-től kezdődően 23 éven át volt a hangversenymestere, és továbbra is aktív kamarazenész maradt.
– A koncertmesterségre egyrészt születni kell, másrészt pedig meg kell tapasztalni. Tudni kell bánni az emberekkel. Szerettem koncertmester lenni, kihívásként éltem meg, ami szakmai elégtételt is hozott – magyarázta Line Ildikó.
Megtudtuk: Line Ildikót háromszor tüntették ki Artisjus-díjjal, a Magyar Rádió Nívó-díjat adományozott neki 1999-ben, 2015-ös nyugdíjazásakor pedig a Magyar Rádió Zenei Együtteseihez tartozó művészek titkos szavazással neki ítélték oda az Év muzsikusa címet és az ezzel járó Dohnányi Ernő-díjat.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
Múlt, jelen és jövő egyaránt „terítékre került” a ZeneSzó áprilisi rendezvényén, ahol az erdélyi származású, ám közel három évtizede Magyarországon élő Line Ildikó hegedűművész válaszolt egykori kollégája, Márkos Albert, a kolozsvári filharmónia volt koncertmestere kérdéseire a Györkös-házban megtartott rendezvény során. Természetesen nem hiányzott a zene sem: Line Ildikó hegedűművészt Szokolayné Szőke Diána kísérte zongorán.
Nem volt véletlen, hogy a beszélgetőest ismert zenemű előadásával, Maria Theresa von Paradis (1759–1824) Siciliano című darabjával kezdődött. Ezt a művet szívesen játszotta Ruha István (1931–2004) világhírű erdélyi hegedűművészünk, aki a kolozsvári zeneakadémián Line Ildikó tanára is volt.
Gyerekkorával kapcsolatosan Line Ildikó elmondta: édesapja tudott hegedülni, de nem volt hivatásos zenész. Nővérei zongorázni, Line Ildikó pedig hegedülni tanult a brassói zenelíceumban pár éven át, majd az ottani népművészeti iskolában folytatta hegedűtanulmányait Victor Tereanunál, aki a világhírű Flesch Károly (Carl Flesch) hegedűművésznél tanult egykor Berlinben. A hegedűsök által jól ismert Flesch-skálák képezték hangszertechnikájának alapját. Hetedikesen már Mozart A-dúr hegedűversenyét játszotta a brassói kamarazenekar kíséretével.
Kolozsvári éveiről szólva elmondta: nagyon jól fel kellett készülnie a hegedűórákra. – Ruha István átsugározta növendékeinek mindazt, amit tudott, de el is kellett lesni tőle a hegedülés fortélyait – emlékezett szeretett tanárára Line Ildikó, aki később Ágoston András és id. Balogh Ferenc növendéke lett, amikor Ruha István hegedűművész egy bürokratikus intézkedés miatt már nem taníthatott a kolozsvári intézményben.
A konzervatórium elvégzése után a fiatal hegedűs a nagyváradi filharmóniához került, és a zenekari teendők mellett kamarazenészként is tevékenykedett – ez a zenei műfaj végigkísérte egész életében.
Ezt követően a kolozsvári filharmónia tagja lett, erről Márkos Albert árult el egy titkot. – Az 1970-es évek végén történt, hogy pártutasítás alapján nem vehettünk fel magyar nemzetiségű zenészt a zenekarba azzal az indokkal, hogy „túl sok a magyar zenész” a kolozsvári filharmóniában. Az akkori igazgató egy ismerősét akarta felvétetni, ám Szövérdi Márton oboaművész, aki akkor szakszervezeti elnök volt, határozottan kijelentette: csak akkor írja alá az igazgató által támogatott jelölt felvételére vonatkozó dokumentumot, ha ugyanakkor felveszik a legjobb jelöltet, azaz téged – emlékezett vissza a moderátor. Line Ildikó hozzátette: akkor Ruha István és a filharmónia akkori koncertmestere, Horváth László is kiállt mellette. Line Ildikó a kamarazenélést Kolozsváron is folytatta a Pro Camera vonósnégyes keretében, amelynek Botár Gerő (hegedű), Bányai Miklós (brácsa) és Török Béla (gordonka) volt a tagja. Két lányával és férjével, Bányai Miklóssal, aki a kolozsvári Magyar Opera hegedűse volt, 1989-ben települtek át Magyarországra, ahol Line először a Budapesti Operaházban, majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában hegedült; ez utóbbi intézménynek 1992-től kezdődően 23 éven át volt a hangversenymestere, és továbbra is aktív kamarazenész maradt.
– A koncertmesterségre egyrészt születni kell, másrészt pedig meg kell tapasztalni. Tudni kell bánni az emberekkel. Szerettem koncertmester lenni, kihívásként éltem meg, ami szakmai elégtételt is hozott – magyarázta Line Ildikó.
Megtudtuk: Line Ildikót háromszor tüntették ki Artisjus-díjjal, a Magyar Rádió Nívó-díjat adományozott neki 1999-ben, 2015-ös nyugdíjazásakor pedig a Magyar Rádió Zenei Együtteseihez tartozó művészek titkos szavazással neki ítélték oda az Év muzsikusa címet és az ezzel járó Dohnányi Ernő-díjat.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 27.
Már nem kívülállók
Eddig Outsider Music Fest volt (Kívülállók zenei fesztiválja), most azonban Insider (Bennfentesek) néven is lehetne emlegetni a fogyatékkal élők zenei fesztiválját, amely Romániában először Sepsiszentgyörgyön kapott helyet, idén pedig a Szent György Napok részévé válik, ami szintén példátlan a hazai városünnepek között – jelentette be Makkai Péter árkosi református lelkész, az immár hatodik kiadásához érkezett sajátos zenei találkozó szervezője, kifejezve örömét, hogy a fogyatékkal élők nem csupán az Írisz Ház és a szomszédság szűk körében lépnek fel, hanem nyílt színpadokon is.
Így mindenki meggyőződhet arról, hogy színvonalas zenét produkálnak. A rendezvény megtartja már bejáratott nevét, de több helyszínen és időpontban zajlik: pénteken és szombaton a Romudvarban lehet tapsolni a hollandiai, magyarországi, moldovai, kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai csoportoknak – külön élmény lehet a kolozsvári Kozmutza Flóra intézet siketnéma fiataljainak jelölőkórusát megnézni –, vasárnap a Sugás Áruház előtti színpadon is megmutatja magát a fogyatékkal élők egy-egy zenekara, köztük a sepsiszentgyörgyi Írisz Band is.
Az Outsider Music Fest résztvevői más tevékenységekbe is bekapcsolódnak: indulnak a péntek esti felvonuláson, és palacsintával vendégelik meg azokat, akik a reformációnak szentelt téren (a kicsi Mikó udvarán) felállított Írisz sátorhoz betérnek; szakmai előadás is lesz a sajátos módszereket igénylő együttesekről.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Eddig Outsider Music Fest volt (Kívülállók zenei fesztiválja), most azonban Insider (Bennfentesek) néven is lehetne emlegetni a fogyatékkal élők zenei fesztiválját, amely Romániában először Sepsiszentgyörgyön kapott helyet, idén pedig a Szent György Napok részévé válik, ami szintén példátlan a hazai városünnepek között – jelentette be Makkai Péter árkosi református lelkész, az immár hatodik kiadásához érkezett sajátos zenei találkozó szervezője, kifejezve örömét, hogy a fogyatékkal élők nem csupán az Írisz Ház és a szomszédság szűk körében lépnek fel, hanem nyílt színpadokon is.
Így mindenki meggyőződhet arról, hogy színvonalas zenét produkálnak. A rendezvény megtartja már bejáratott nevét, de több helyszínen és időpontban zajlik: pénteken és szombaton a Romudvarban lehet tapsolni a hollandiai, magyarországi, moldovai, kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai csoportoknak – külön élmény lehet a kolozsvári Kozmutza Flóra intézet siketnéma fiataljainak jelölőkórusát megnézni –, vasárnap a Sugás Áruház előtti színpadon is megmutatja magát a fogyatékkal élők egy-egy zenekara, köztük a sepsiszentgyörgyi Írisz Band is.
Az Outsider Music Fest résztvevői más tevékenységekbe is bekapcsolódnak: indulnak a péntek esti felvonuláson, és palacsintával vendégelik meg azokat, akik a reformációnak szentelt téren (a kicsi Mikó udvarán) felállított Írisz sátorhoz betérnek; szakmai előadás is lesz a sajátos módszereket igénylő együttesekről.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 27.
Így hallgatja ki a DNA a vásárhelyi iskolaügyben a szülőket
Folytatja az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szüleinek a tanúként való kihallgatását az iskolaalapítás körülményeivel kapcsolatban. A Vásárhelyi Hírlapnak a saját kihallgatásáról beszélt az egyik szülő, akit szerdára hívott be az ügyészség. Az édesanya végig úgy érezte, hogy vallatáson van, és a kérdező próbálta a „szájába adni a szót”.
A bukaresti Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet nem tartja törvénytelennek, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozása ügyében vizsgálódó ügyész az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kihallgatja. Az RMDSZ és a gimnázium vezetőségének panasza nyomán a felügyeletet az ügyészek és bírák szakmai testületeként működő Legfelsőbb Bírói Tanács bízta meg a marosvásárhelyi iskolaügyben folytatott ügyészségi eljárás törvényességének az ellenőrzésével. A felügyelet április 5-én kiállított átiratából kiderül, hogy e dátumig 48 szülőt idéztek be tanúként a DNA marosvásárhelyi részlegére, és a beidézések addig folytatódnak, míg a szülők mindegyikét ki nem hallgatják. A beidézések célja az, hogy tájékoztassák őket a polgári peres lehetőségről. A dokumentum szerint a szülőktől azt kérdezték: a gyermekük iskolába íratásakor voltak-e olyan személyek, akik biztosították őket a tanintézet törvényes működéséről? Mikor értesültek az iskola körüli gondokról? A problémák ismeretében is oda íratták volna-e a gyermekeiket? Ha társulnak a perhez, milyen kárigényük van?
Hisz-e Istenben?
Ugyanezeket a kérdéseket tették fel annak a szülőnek is, aki lapunknak nyilatkozott, de neve elhallgatását kérte. Miután a személyes dolgait leadta, és felvették az adatait, elkezdték a kihallgatását. Többek között arra is kíváncsiak voltak, hogy hisz-e Istenben. Videofelvétel készült a másfél órás beszélgetés alatt, illetve a kérdező személy írásban is rögzítette azt, amit elmondott a szülő. Az elején a hatóság képviselője felsorolta a gyanúsítottak nevét, Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő mellett Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, illetve Nadia Rață volt főtanfelügyelő neve is elhangzott – mondta el az édesanya. Kérdéseket tettek fel arra vonatkozóan, hogy 2015-ben hol és mikor közölték velünk az iskolaalapításról szóló döntést, kitől hallottam először az iskoláról, mit mondott akkor Tamási Zsolt az iskola amfiteátrumában, amikor aláírtuk, hogy átkerülnek a gyerekeink a katolikus iskolába. Aztán elém tettek két aláírást, mindkettő az enyém volt, de azt sugallták, hogy az egyik nem az enyém, mert nem hasonlítanak egymásra a szignók. Biztosítottam őket afelől, hogy mindkettő az enyém. A kérdések között volt az is, hogy részt akarok-e majd venni abban a perben, amely a felsorolt személyek ellen irányulna, ha sor kerülne rá, amennyiben úgy érzem, hogy a gyerekem sérült az iskolaügy kapcsán. Határozott nemmel feleltem erre” – nyilatkozta lapunknak a szülő.
Szájba adott szavak
A hatóság képviselője írásban is rögzítette az elmondottakat, majd kinyomtatta a jegyzőkönyvet, és a szülő aláírását kérte. A szöveget átfutottam, és észrevettem, hogy az áll benne, hogy azért írattuk át a gyereket, mert kizárólagosan magyar iskolába szerettük volna járatni. Kértem, hogy ezt húzza ki, mert nem ezt mondtam, hanem azt, hogy azért, mert az Unirea iskolában elkezdődött a magyar osztályok szisztematikus leépítése, először az óvodát, majd az iskolai osztályokat szüntették meg a magyar tagozaton. Az illető erre kijavította a szöveget, bár elkezdte bizonygatni nekem, hogy még vannak magyar osztályok az Unireában” – fogalmazott a szülő. Kimért, hivatalos hangnemben zajlott a kihallgatás, mondta a szülő. Hozzátette, a kérdező nagyon sokat beszélt, ami őt szorongással töltötte el. Úgy éreztem, mintha számba akarta volna adni a szót, és félek, hogy bármikor felhasználhatják, ha valamit félreértettem, mert nem is az anyanyelvemen beszélt hozzám, ráadásul sokat és gyorsan – nyilatkozta az édesanya.
Barabás Hajnal / Székelyhon.ro
Folytatja az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szüleinek a tanúként való kihallgatását az iskolaalapítás körülményeivel kapcsolatban. A Vásárhelyi Hírlapnak a saját kihallgatásáról beszélt az egyik szülő, akit szerdára hívott be az ügyészség. Az édesanya végig úgy érezte, hogy vallatáson van, és a kérdező próbálta a „szájába adni a szót”.
A bukaresti Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet nem tartja törvénytelennek, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozása ügyében vizsgálódó ügyész az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kihallgatja. Az RMDSZ és a gimnázium vezetőségének panasza nyomán a felügyeletet az ügyészek és bírák szakmai testületeként működő Legfelsőbb Bírói Tanács bízta meg a marosvásárhelyi iskolaügyben folytatott ügyészségi eljárás törvényességének az ellenőrzésével. A felügyelet április 5-én kiállított átiratából kiderül, hogy e dátumig 48 szülőt idéztek be tanúként a DNA marosvásárhelyi részlegére, és a beidézések addig folytatódnak, míg a szülők mindegyikét ki nem hallgatják. A beidézések célja az, hogy tájékoztassák őket a polgári peres lehetőségről. A dokumentum szerint a szülőktől azt kérdezték: a gyermekük iskolába íratásakor voltak-e olyan személyek, akik biztosították őket a tanintézet törvényes működéséről? Mikor értesültek az iskola körüli gondokról? A problémák ismeretében is oda íratták volna-e a gyermekeiket? Ha társulnak a perhez, milyen kárigényük van?
Hisz-e Istenben?
Ugyanezeket a kérdéseket tették fel annak a szülőnek is, aki lapunknak nyilatkozott, de neve elhallgatását kérte. Miután a személyes dolgait leadta, és felvették az adatait, elkezdték a kihallgatását. Többek között arra is kíváncsiak voltak, hogy hisz-e Istenben. Videofelvétel készült a másfél órás beszélgetés alatt, illetve a kérdező személy írásban is rögzítette azt, amit elmondott a szülő. Az elején a hatóság képviselője felsorolta a gyanúsítottak nevét, Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő mellett Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, illetve Nadia Rață volt főtanfelügyelő neve is elhangzott – mondta el az édesanya. Kérdéseket tettek fel arra vonatkozóan, hogy 2015-ben hol és mikor közölték velünk az iskolaalapításról szóló döntést, kitől hallottam először az iskoláról, mit mondott akkor Tamási Zsolt az iskola amfiteátrumában, amikor aláírtuk, hogy átkerülnek a gyerekeink a katolikus iskolába. Aztán elém tettek két aláírást, mindkettő az enyém volt, de azt sugallták, hogy az egyik nem az enyém, mert nem hasonlítanak egymásra a szignók. Biztosítottam őket afelől, hogy mindkettő az enyém. A kérdések között volt az is, hogy részt akarok-e majd venni abban a perben, amely a felsorolt személyek ellen irányulna, ha sor kerülne rá, amennyiben úgy érzem, hogy a gyerekem sérült az iskolaügy kapcsán. Határozott nemmel feleltem erre” – nyilatkozta lapunknak a szülő.
Szájba adott szavak
A hatóság képviselője írásban is rögzítette az elmondottakat, majd kinyomtatta a jegyzőkönyvet, és a szülő aláírását kérte. A szöveget átfutottam, és észrevettem, hogy az áll benne, hogy azért írattuk át a gyereket, mert kizárólagosan magyar iskolába szerettük volna járatni. Kértem, hogy ezt húzza ki, mert nem ezt mondtam, hanem azt, hogy azért, mert az Unirea iskolában elkezdődött a magyar osztályok szisztematikus leépítése, először az óvodát, majd az iskolai osztályokat szüntették meg a magyar tagozaton. Az illető erre kijavította a szöveget, bár elkezdte bizonygatni nekem, hogy még vannak magyar osztályok az Unireában” – fogalmazott a szülő. Kimért, hivatalos hangnemben zajlott a kihallgatás, mondta a szülő. Hozzátette, a kérdező nagyon sokat beszélt, ami őt szorongással töltötte el. Úgy éreztem, mintha számba akarta volna adni a szót, és félek, hogy bármikor felhasználhatják, ha valamit félreértettem, mert nem is az anyanyelvemen beszélt hozzám, ráadásul sokat és gyorsan – nyilatkozta az édesanya.
Barabás Hajnal / Székelyhon.ro
2017. április 28.
Felvételit hirdet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara felvételit hirdet a következő szakokra:
Alapképzés:
– Színész szak – osztályvezető tanár: Harsányi Zsolt és B.Fülöp Erzsébet;
– Mozgásművészet, koreográfia – osztályvezető tanár: Kis-Luca Kinga;
– Audiovizuális kommunikáció – forgatókönyv- és reklámírás, média – osztályvezető tanár: Kós Anna;
– Teatrológia. Dramaturgia – osztályvezető tanár: Ungvári Zrínyi Ildikó;
– Zenepedagógia – osztályvezető tanár: Elekes Márta.
Magiszteri képzés:
– Színészképzés – osztályvezető tanár: Papp Éva;
– Alkalmazott bábművészet – osztályvezető tanár: Máthé Rozália és Bakk-Miklósi Kinga;
– Művelődésszervezés. Impresszárió – osztályvezető tanár: Kuti Csongor;
– Drámaírás – osztályvezető tanár: Albert Mária;
– Kortárs zenei koncepciók – osztályvezető tanár: Molnár Tünde;
– Művészetek és új média – osztályvezető tanár: Szász Attila.
Májusban és júniusban minden hétvégén ingyenes felvételi előkészítőket, a felvételit megelőző héten pedig intenzív felkészítőt tartunk minden szakon. Részletes információ elérhető a www.szini.ro honlapon, illetve az egyetem hirdetőfelületein, székhelyén: Marosvásárhely, Köteles Sámuel utca 6. Nyugati Jelen (Arad)
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara felvételit hirdet a következő szakokra:
Alapképzés:
– Színész szak – osztályvezető tanár: Harsányi Zsolt és B.Fülöp Erzsébet;
– Mozgásművészet, koreográfia – osztályvezető tanár: Kis-Luca Kinga;
– Audiovizuális kommunikáció – forgatókönyv- és reklámírás, média – osztályvezető tanár: Kós Anna;
– Teatrológia. Dramaturgia – osztályvezető tanár: Ungvári Zrínyi Ildikó;
– Zenepedagógia – osztályvezető tanár: Elekes Márta.
Magiszteri képzés:
– Színészképzés – osztályvezető tanár: Papp Éva;
– Alkalmazott bábművészet – osztályvezető tanár: Máthé Rozália és Bakk-Miklósi Kinga;
– Művelődésszervezés. Impresszárió – osztályvezető tanár: Kuti Csongor;
– Drámaírás – osztályvezető tanár: Albert Mária;
– Kortárs zenei koncepciók – osztályvezető tanár: Molnár Tünde;
– Művészetek és új média – osztályvezető tanár: Szász Attila.
Májusban és júniusban minden hétvégén ingyenes felvételi előkészítőket, a felvételit megelőző héten pedig intenzív felkészítőt tartunk minden szakon. Részletes információ elérhető a www.szini.ro honlapon, illetve az egyetem hirdetőfelületein, székhelyén: Marosvásárhely, Köteles Sámuel utca 6. Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 28.
Első protestáns országos olimpia Nagyenyeden
Nagyenyeden tartották az első protestáns tantárgyverseny országos szakaszát. Korábban az iskolai vallásolimpia ökumenikus jelleggel zajlott, az idén viszont két csoportban, külön került sor az országos megmérettetésre. Kolozsváron éppen a napokban találkoztak a hittanvetélkedő versenyzői, a református, evangélikus és unitárius vetélkedőre pedig a hét első napjaiban Nagyenyeden gyűltek össze a diákok, 13 megyéből több mint százan. A díjakban sem fukarkodtak a szervezők, összesen hatvan díjat osztottak ki a legügyesebbeknek.
Nem is lehetett jobb választás a szervezők részéről, mint 2017. április 24. és 26. között, 500 évvel a reformáció után Nagyenyeden szervezni a protestáns felekezetek I. országos tantárgyversenyét. Abban a városban, amelyben teljes pompájában áll a majdnem 400 éves Bethlen Gábor nevét viselő református kollégium, és amely mindig is fontos szerepet játszott a protestantizmus életében, mert fogékony volt a megújulás szellemére. Igazolja ezt a tény, hogy a reformáció elveinek Erdélybe érkezésekor Enyed városa csatlakozott a reformációhoz, még ha nem is volt nyilvánvaló a különbség a lutheri és a kálvini konfessziók között. Nagyenyed protestáns várossá lett. A két reformátori irány szétválásakor szintén Nagyenyed ad helyet annak a zsinatnak, amely a szétválást kimondta 1564-ben és ezzel szervezetileg is létrejött az Erdélyi Református Egyház. Nagyenyed ma sem maradhatott ki a protestáns felekezetek életének fontos pillanataiból…
Erdély 13 megyéjéből 112 diák érkezett Nagyenyedre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessen. A protestáns egyházakat képviselő református, evangélikus és unitárius felekezetű fiatalok vetélkedőjét az Oktatási Minisztérium, a Fehér Megyei Tanfelügyelőség és a Nagyenyedi Református Kollégium szervezte. A rendezvény ünnepi megnyitójára április 24-én hétfőn délután került sor a BGK dísztermében, a tulajdonképpeni versenyt keddre, a díjkiosztó záróünnepséget szerdára tűzték ki. Az ünnepélyes megnyitón meghívottak, szervezők, lelkészek, diákok hallgatták a buzdító ünnepi beszédeket. Az igehirdetési szolgálatot Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese végezte az olimpia vezérgondolataként megfogalmazott bibliai ige alapján: „Célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3, 14) A résztvevőket köszöntötte Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Nyelveken folyó oktatásért felelős kabinetjének igazgatója, Nagy Gabriella, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Nyelveken folyó oktatásért felelős kabinetjének tanácsosa, Eugenia Marcela Dărămus, Fehér megyei főtanfelügyelő, Nicolae Bolea szaktanfelügyelő, Nagy Tímea kisebbségi tanfelügyelő, Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa. Püsök Sarolta, az olimpia országos bizottságának elnöke ünnepi beszédében ez a vezérgondolat 1Kor 14, 13 volt: „Hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt”. Ennek alapján kifejtette, hogy a nevelésnek a teljes személyiségre ki kell terjednie: érzelmi, értelmi és akarati nevelésről beszélt. A jelenlevőket köszöntötte Iulia Adriana Oana Badea, Nagyenyed polgármestere is, és végül Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, a rendezvény házigazdája. Az ünnepi megnyitón fellépett a Bethlen Gábor Kollégium Collegium Gabrielense nevű régizene-együttese, vacsora után pedig a marosvásárhelyi Gordonka zenekar koncertje zárta a napot. Kedden a verseny izgalmai után a diákok Torockóra kirándultak, meglátogatták a torockószentgyörgyi várat, este megnézték a Ficfa Zenekar és a Fügevirág Néptánccsoport előadását, majd a táncházban mulatoztak. A szerdai eredményhirdetés és díjkiosztó között Mit jegyeztél meg az ittléted alatt? címmel tudásbörzét és kvízt szerveztek. Bízunk abban, hogy a diákok és tanárok számára nemcsak vetélkedő, hanem tartalmas együttlét volt a Nagyenyeden töltött három nap.
Lőrincz Ildikó, vallástanár / Szabadság (Kolozsvár)
Nagyenyeden tartották az első protestáns tantárgyverseny országos szakaszát. Korábban az iskolai vallásolimpia ökumenikus jelleggel zajlott, az idén viszont két csoportban, külön került sor az országos megmérettetésre. Kolozsváron éppen a napokban találkoztak a hittanvetélkedő versenyzői, a református, evangélikus és unitárius vetélkedőre pedig a hét első napjaiban Nagyenyeden gyűltek össze a diákok, 13 megyéből több mint százan. A díjakban sem fukarkodtak a szervezők, összesen hatvan díjat osztottak ki a legügyesebbeknek.
Nem is lehetett jobb választás a szervezők részéről, mint 2017. április 24. és 26. között, 500 évvel a reformáció után Nagyenyeden szervezni a protestáns felekezetek I. országos tantárgyversenyét. Abban a városban, amelyben teljes pompájában áll a majdnem 400 éves Bethlen Gábor nevét viselő református kollégium, és amely mindig is fontos szerepet játszott a protestantizmus életében, mert fogékony volt a megújulás szellemére. Igazolja ezt a tény, hogy a reformáció elveinek Erdélybe érkezésekor Enyed városa csatlakozott a reformációhoz, még ha nem is volt nyilvánvaló a különbség a lutheri és a kálvini konfessziók között. Nagyenyed protestáns várossá lett. A két reformátori irány szétválásakor szintén Nagyenyed ad helyet annak a zsinatnak, amely a szétválást kimondta 1564-ben és ezzel szervezetileg is létrejött az Erdélyi Református Egyház. Nagyenyed ma sem maradhatott ki a protestáns felekezetek életének fontos pillanataiból…
Erdély 13 megyéjéből 112 diák érkezett Nagyenyedre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessen. A protestáns egyházakat képviselő református, evangélikus és unitárius felekezetű fiatalok vetélkedőjét az Oktatási Minisztérium, a Fehér Megyei Tanfelügyelőség és a Nagyenyedi Református Kollégium szervezte. A rendezvény ünnepi megnyitójára április 24-én hétfőn délután került sor a BGK dísztermében, a tulajdonképpeni versenyt keddre, a díjkiosztó záróünnepséget szerdára tűzték ki. Az ünnepélyes megnyitón meghívottak, szervezők, lelkészek, diákok hallgatták a buzdító ünnepi beszédeket. Az igehirdetési szolgálatot Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese végezte az olimpia vezérgondolataként megfogalmazott bibliai ige alapján: „Célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3, 14) A résztvevőket köszöntötte Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Nyelveken folyó oktatásért felelős kabinetjének igazgatója, Nagy Gabriella, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Nyelveken folyó oktatásért felelős kabinetjének tanácsosa, Eugenia Marcela Dărămus, Fehér megyei főtanfelügyelő, Nicolae Bolea szaktanfelügyelő, Nagy Tímea kisebbségi tanfelügyelő, Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa. Püsök Sarolta, az olimpia országos bizottságának elnöke ünnepi beszédében ez a vezérgondolat 1Kor 14, 13 volt: „Hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt”. Ennek alapján kifejtette, hogy a nevelésnek a teljes személyiségre ki kell terjednie: érzelmi, értelmi és akarati nevelésről beszélt. A jelenlevőket köszöntötte Iulia Adriana Oana Badea, Nagyenyed polgármestere is, és végül Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, a rendezvény házigazdája. Az ünnepi megnyitón fellépett a Bethlen Gábor Kollégium Collegium Gabrielense nevű régizene-együttese, vacsora után pedig a marosvásárhelyi Gordonka zenekar koncertje zárta a napot. Kedden a verseny izgalmai után a diákok Torockóra kirándultak, meglátogatták a torockószentgyörgyi várat, este megnézték a Ficfa Zenekar és a Fügevirág Néptánccsoport előadását, majd a táncházban mulatoztak. A szerdai eredményhirdetés és díjkiosztó között Mit jegyeztél meg az ittléted alatt? címmel tudásbörzét és kvízt szerveztek. Bízunk abban, hogy a diákok és tanárok számára nemcsak vetélkedő, hanem tartalmas együttlét volt a Nagyenyeden töltött három nap.
Lőrincz Ildikó, vallástanár / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 29.
Új testvérvárosa van Sepsiszentgyörgynek
Huszonkét éve kezdődött az a kapcsolat, amelynek lényegében csak hivatalos formát adtak tegnap a magyarországi Szentes és Sepsiszentgyörgy közötti testvérvárosi szerződés aláírásával.
Az ünnepi ülésre a tanácstagok fele sem jött el, de a városháza üléstermében egy szék sem maradt üresen: sokan érdeklődtek az esemény iránt. Kezdetnek dr. Demeter Attila, Szentes alpolgármestere röviden bemutatta az alföldi várost, és azt is elmondta, hogy az előző két napon – mikor Sepsiszentgyörggyel ismerkedtek – többek között a szemerjai temetőt is felkereste, hiszen felmenői innen származnak. Válaszul Antal Árpád sepsiszentgyörgyi városvezető örömének adott hangot, hogy egy környezetet, természetet, sportot szerető település kerül a „családba”, és kifejezte reményét, hogy a meglévő kapcsolatok tovább gyarapodnak, a kultúra és a sport mellett gazdasági téren is. Ezek után írták alá a megállapodást három nyelven: románul, magyarul és angolul, ez utóbbi a hivatalos okmány. A pezsgő elkoccintása közben Sztojka Péter testnevelő tanár lapunknak elmondta: elsőként a két városban működő úszóklubok kerültek kapcsolatba egymással, és ahogy a diákok nőttek, új meg új generációk között épült és ágazott szét a barátság.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Huszonkét éve kezdődött az a kapcsolat, amelynek lényegében csak hivatalos formát adtak tegnap a magyarországi Szentes és Sepsiszentgyörgy közötti testvérvárosi szerződés aláírásával.
Az ünnepi ülésre a tanácstagok fele sem jött el, de a városháza üléstermében egy szék sem maradt üresen: sokan érdeklődtek az esemény iránt. Kezdetnek dr. Demeter Attila, Szentes alpolgármestere röviden bemutatta az alföldi várost, és azt is elmondta, hogy az előző két napon – mikor Sepsiszentgyörggyel ismerkedtek – többek között a szemerjai temetőt is felkereste, hiszen felmenői innen származnak. Válaszul Antal Árpád sepsiszentgyörgyi városvezető örömének adott hangot, hogy egy környezetet, természetet, sportot szerető település kerül a „családba”, és kifejezte reményét, hogy a meglévő kapcsolatok tovább gyarapodnak, a kultúra és a sport mellett gazdasági téren is. Ezek után írták alá a megállapodást három nyelven: románul, magyarul és angolul, ez utóbbi a hivatalos okmány. A pezsgő elkoccintása közben Sztojka Péter testnevelő tanár lapunknak elmondta: elsőként a két városban működő úszóklubok kerültek kapcsolatba egymással, és ahogy a diákok nőttek, új meg új generációk között épült és ágazott szét a barátság.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 29.
Mesék és drámák (Gyermekszínjátszó találkozó)
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az országos gyermekszínjátszó találkozót a héten Sepsiszentgyörgyön, s bár a vakáció miatt a szokásosnál jóval kevesebben voltak a színpadon és a teremben is, a bemutatott produkciók színvonalából, a rendezvény hangulatából ez semmit sem von le.
Az első napon – csütörtökön – a kisebbek, az I–IV. osztályosok léptek fel, összesen nyolc csapat, és ezek közül csak az egyik érkezett más megyéből: a már évek óta visszajáró régeni Petru Maior Líceumé, akik dicsérettel tértek haza; a Kerek tallér népmesét játszották el. Ugyancsak dicséretet kapott a székelyszáldobosi iskola A főtt borsó történetével, valamint a házigazda Váradi József-iskola Az ördög három arany hajszáláért. Harmadik díjjal a csernátoni Végh Antal-iskola gyermekszínjátszóit jutalmazták Kacor király megelevenítéséért, második helyezést két kézdivásárhelyi iskola, a Molnár Józsiás és a Nagy Mózes csapatai értek el, előbbi a Költői verseny a négyszögletű kerek erdőben, utóbbi A tizenkét csóka produkcióval. Az első díjat a baróti Gyermekek Palotája nyerte el A tök és a csikó meséjének színrevitelével. A díjkiosztás előtt, amíg a zsűri izzadt, a Kicsi óriások tehetségkutató győztese, Zöldi Lara hatodikos sepsiszentgyörgyi diák énekelt társainak, Benkő Éva pedig mesével és játékkal foglalta le a gyermekeket. A második nap – pénteken – az V–VIII. osztályos csapatoké volt a színpad, ezek közül csak a lemhényi Bem József-iskola képviselte Háromszéket, és ezért részvételi díjat kapott A szegény ember három fogával. Dicséretre érdemesítették a régeni Petru Maior Líceum gimnazistáit Vadas László Pótvizsga című darabjának előadásáért, harmadik díjat azonban nem osztottak. Második helyen az etédi Jósika Miklós-iskola diákjai végeztek Arany János Ágnes asszony című balladájával, első a kőrispataki általános iskola Hová lettél kamaszkor? című produkciója (fotó) lett. Érdekesség, hogy mindkét Hargita megyei faluban ugyanaz a pedagógus, Kiss-Márton Rozália tanárnő a színjátszók vezetője. A rangsorolást héttagú zsűri végezte: Prezsmer Boglárka dramaturg, Nagy-Lázár József bábszínész, Ambrus Ágnes tanárnő, Szőcs Imola és Bokros Attila tanfelügyelő, valamint Berde Éva tanítónő (csütörtökön), illetve Incze Melinda tanárnő (pénteken). A díjkiosztás mellett hagyományosan szakmai kiértékelést is tartottak, és ennek van is keletje, a visszatérő csapatokon, irányítóikon látszik, hogy jobban felkészültek – közölte a találkozót szervező Péter Kinga tanítónő, aki azt is elmondta: jó volt szétválasztani a különböző korcsoportokat, mert egész más a hangulat: a kicsik még mesevilágban élnek, ahol minden lehetséges, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, a nagyobbak pedig már igazi drámákat adnak elő, esetenként megrázó hitelességgel.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az országos gyermekszínjátszó találkozót a héten Sepsiszentgyörgyön, s bár a vakáció miatt a szokásosnál jóval kevesebben voltak a színpadon és a teremben is, a bemutatott produkciók színvonalából, a rendezvény hangulatából ez semmit sem von le.
Az első napon – csütörtökön – a kisebbek, az I–IV. osztályosok léptek fel, összesen nyolc csapat, és ezek közül csak az egyik érkezett más megyéből: a már évek óta visszajáró régeni Petru Maior Líceumé, akik dicsérettel tértek haza; a Kerek tallér népmesét játszották el. Ugyancsak dicséretet kapott a székelyszáldobosi iskola A főtt borsó történetével, valamint a házigazda Váradi József-iskola Az ördög három arany hajszáláért. Harmadik díjjal a csernátoni Végh Antal-iskola gyermekszínjátszóit jutalmazták Kacor király megelevenítéséért, második helyezést két kézdivásárhelyi iskola, a Molnár Józsiás és a Nagy Mózes csapatai értek el, előbbi a Költői verseny a négyszögletű kerek erdőben, utóbbi A tizenkét csóka produkcióval. Az első díjat a baróti Gyermekek Palotája nyerte el A tök és a csikó meséjének színrevitelével. A díjkiosztás előtt, amíg a zsűri izzadt, a Kicsi óriások tehetségkutató győztese, Zöldi Lara hatodikos sepsiszentgyörgyi diák énekelt társainak, Benkő Éva pedig mesével és játékkal foglalta le a gyermekeket. A második nap – pénteken – az V–VIII. osztályos csapatoké volt a színpad, ezek közül csak a lemhényi Bem József-iskola képviselte Háromszéket, és ezért részvételi díjat kapott A szegény ember három fogával. Dicséretre érdemesítették a régeni Petru Maior Líceum gimnazistáit Vadas László Pótvizsga című darabjának előadásáért, harmadik díjat azonban nem osztottak. Második helyen az etédi Jósika Miklós-iskola diákjai végeztek Arany János Ágnes asszony című balladájával, első a kőrispataki általános iskola Hová lettél kamaszkor? című produkciója (fotó) lett. Érdekesség, hogy mindkét Hargita megyei faluban ugyanaz a pedagógus, Kiss-Márton Rozália tanárnő a színjátszók vezetője. A rangsorolást héttagú zsűri végezte: Prezsmer Boglárka dramaturg, Nagy-Lázár József bábszínész, Ambrus Ágnes tanárnő, Szőcs Imola és Bokros Attila tanfelügyelő, valamint Berde Éva tanítónő (csütörtökön), illetve Incze Melinda tanárnő (pénteken). A díjkiosztás mellett hagyományosan szakmai kiértékelést is tartottak, és ennek van is keletje, a visszatérő csapatokon, irányítóikon látszik, hogy jobban felkészültek – közölte a találkozót szervező Péter Kinga tanítónő, aki azt is elmondta: jó volt szétválasztani a különböző korcsoportokat, mert egész más a hangulat: a kicsik még mesevilágban élnek, ahol minden lehetséges, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, a nagyobbak pedig már igazi drámákat adnak elő, esetenként megrázó hitelességgel.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 29.
A Magyar Költészet Napja, húsvét méltatása Lippán
Szerdán 17 órától a lippai Hildegardis Ház tárgyaló termében tartotta e havi ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Az irodalmi ülést a szép számú helybeli érdeklődő mellett a gyoroki József Attila Irodalmi kör két tagjai, Tusa Erzsébet és Simó Klára is megtisztelték a jelenlétükkel. Az egybegyűlteket Czernák Ferenc köszöntötte, aki a Magyar Költészet Napja, illetve a húsvét jelentőségét méltatta. A továbbiakban a jelen lévők József Attila, Ady Endre, Kosztolányi Dezső és Juhász Gyula húsvéttal kapcsolatos verseinek adtak hangot, de locsoló versikéket, húsvéti mondókákat is felolvastak. Czernák Ferenc elszavalta József Attila: A Dunánál című költeményét, ugyanakkor Márai Sándorról is megemlékezett, a Halotti beszéd című költeményének az elszavalásával. A felolvasásban közreműködött Barabás József, Détári Katalin, Igna Ilona, Gurmai András, Tóth Emil, Tusa Erzsébet, Veres Ildikó és Wonerth Loránd, aki egyben a rendezvény kiváló házigazdájának is bizonyult. A szerdai találkozó agapéval, kellemes, baráti beszélgetéssel zárult. Az Olvasókör a legközelebbi ülését Nagyszalontán tervezi az ottani Arany János Irodalmi Körrel közösen.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
Szerdán 17 órától a lippai Hildegardis Ház tárgyaló termében tartotta e havi ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Az irodalmi ülést a szép számú helybeli érdeklődő mellett a gyoroki József Attila Irodalmi kör két tagjai, Tusa Erzsébet és Simó Klára is megtisztelték a jelenlétükkel. Az egybegyűlteket Czernák Ferenc köszöntötte, aki a Magyar Költészet Napja, illetve a húsvét jelentőségét méltatta. A továbbiakban a jelen lévők József Attila, Ady Endre, Kosztolányi Dezső és Juhász Gyula húsvéttal kapcsolatos verseinek adtak hangot, de locsoló versikéket, húsvéti mondókákat is felolvastak. Czernák Ferenc elszavalta József Attila: A Dunánál című költeményét, ugyanakkor Márai Sándorról is megemlékezett, a Halotti beszéd című költeményének az elszavalásával. A felolvasásban közreműködött Barabás József, Détári Katalin, Igna Ilona, Gurmai András, Tóth Emil, Tusa Erzsébet, Veres Ildikó és Wonerth Loránd, aki egyben a rendezvény kiváló házigazdájának is bizonyult. A szerdai találkozó agapéval, kellemes, baráti beszélgetéssel zárult. Az Olvasókör a legközelebbi ülését Nagyszalontán tervezi az ottani Arany János Irodalmi Körrel közösen.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. május 2.
Dalos díjátadás
Zenetanárnak másként nem is lehet kitüntetést átadni, csakis dalkísérettel: Dancs Árpádot volt iskolája jelenlegi és egykori diákjai is zenével köszöntötték az idei Pro Urbe díj átadási ünnepségén, amely oldott hangulatban zajlott vasárnap délben a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A rendezvényen az eddigi Pro Urbe díjasok, Sepsiszentgyörgy teljes vezetősége, a helyi tanács tagjai, kilenc testvértelepülés küldöttsége és a fellépők mellett sok civil érdeklődő is megjelent. Nyitányként a Székely Mikó Kollégium ötödikes diákjai reneszánsz dalokat furulyáztak, majd az első osztályos Dancs Máté szavalta el Kovács András Ferenc Molyocska című versét (amivel országos első díjat is nyert), majd a Mikó középiskolás kórusa és Steckbauer Hanzi Réka énekelt köszöntőt.
A Pro Urbe díjat – a díszoklevelet és az emlékérmét – Antal Árpád András polgármester adta át, megjegyezve, hogy ellenőrizték a tanár úr korát, mivel sem megjelenése, sem gondolkodásmódja nem mutatja a hetven esztendőt... Dancs Árpád laudációját egykori diákja és a Székely Mikó Kollégium jelenlegi igazgatója, Kondor Ágota olvasta fel. Meghatódottan köszönte meg az elismerést maga a kitüntetett. Dancs Árpád elmondta: a díj azoknak jár, akik „pénz és taps nélkül” szolgálták közösségüket, de ő elég sok tapsot kapott diákjaival, noha semmi különöset nem tett, csak hivatását és kedvtelését gyakorolta: a tanítást és a zenét; kicsit zavarban is van, hiszen előtte igen neves személyiségek kapták meg a város legnagyobb elismerését. Ő csak olyan tanár akart lenni, akinek az óráit nem unják, és nagy örömére szolgál, hogy az általa megzenésített mikós himnuszt szívesen, lelkesen fújják azóta is. A maga részéről szüleinek adna kitüntetést, volt igazgatóinak és munkatársainak – kiemelten Péter Albertnek, aki megszerettette vele a népi muzsikát –, egykori diákjainak, hiszen nélkülük nem állna itt: pályafutása alatt több mint 65 szólóénekes, 200 zenekari és 1200 kórustagot nevelt, és mintegy 500–600 előadást vezényelt le. Mindezt családjának is köszönheti: feleségének, gyermekeinek és unokáinak. „Mindenkire büszke vagyok, ahogy a városra is, ahol születtem, ezért köszönettel és alázattal fogadom az elismerést, és remélem, tovább is tudok haladni utamon” – zárta beszédét.
A nagy meglepetés az ünnepség végére maradt: a mikós véndiákok ez alkalomra alig pár napja összeverődött kórusa néhány olyan éneket adott elő, amelyeket még iskolás korukban tanultak meg; utoljára a mikós himnuszt kezdték el, amelyhez már az egész terem felállt, sokan együtt is énekeltek. „Ez jobb volt, mint az eredeti” – jelentette ki Dancs Árpád, amire még egy kollégista dalt kapott ráadásul.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Zenetanárnak másként nem is lehet kitüntetést átadni, csakis dalkísérettel: Dancs Árpádot volt iskolája jelenlegi és egykori diákjai is zenével köszöntötték az idei Pro Urbe díj átadási ünnepségén, amely oldott hangulatban zajlott vasárnap délben a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A rendezvényen az eddigi Pro Urbe díjasok, Sepsiszentgyörgy teljes vezetősége, a helyi tanács tagjai, kilenc testvértelepülés küldöttsége és a fellépők mellett sok civil érdeklődő is megjelent. Nyitányként a Székely Mikó Kollégium ötödikes diákjai reneszánsz dalokat furulyáztak, majd az első osztályos Dancs Máté szavalta el Kovács András Ferenc Molyocska című versét (amivel országos első díjat is nyert), majd a Mikó középiskolás kórusa és Steckbauer Hanzi Réka énekelt köszöntőt.
A Pro Urbe díjat – a díszoklevelet és az emlékérmét – Antal Árpád András polgármester adta át, megjegyezve, hogy ellenőrizték a tanár úr korát, mivel sem megjelenése, sem gondolkodásmódja nem mutatja a hetven esztendőt... Dancs Árpád laudációját egykori diákja és a Székely Mikó Kollégium jelenlegi igazgatója, Kondor Ágota olvasta fel. Meghatódottan köszönte meg az elismerést maga a kitüntetett. Dancs Árpád elmondta: a díj azoknak jár, akik „pénz és taps nélkül” szolgálták közösségüket, de ő elég sok tapsot kapott diákjaival, noha semmi különöset nem tett, csak hivatását és kedvtelését gyakorolta: a tanítást és a zenét; kicsit zavarban is van, hiszen előtte igen neves személyiségek kapták meg a város legnagyobb elismerését. Ő csak olyan tanár akart lenni, akinek az óráit nem unják, és nagy örömére szolgál, hogy az általa megzenésített mikós himnuszt szívesen, lelkesen fújják azóta is. A maga részéről szüleinek adna kitüntetést, volt igazgatóinak és munkatársainak – kiemelten Péter Albertnek, aki megszerettette vele a népi muzsikát –, egykori diákjainak, hiszen nélkülük nem állna itt: pályafutása alatt több mint 65 szólóénekes, 200 zenekari és 1200 kórustagot nevelt, és mintegy 500–600 előadást vezényelt le. Mindezt családjának is köszönheti: feleségének, gyermekeinek és unokáinak. „Mindenkire büszke vagyok, ahogy a városra is, ahol születtem, ezért köszönettel és alázattal fogadom az elismerést, és remélem, tovább is tudok haladni utamon” – zárta beszédét.
A nagy meglepetés az ünnepség végére maradt: a mikós véndiákok ez alkalomra alig pár napja összeverődött kórusa néhány olyan éneket adott elő, amelyeket még iskolás korukban tanultak meg; utoljára a mikós himnuszt kezdték el, amelyhez már az egész terem felállt, sokan együtt is énekeltek. „Ez jobb volt, mint az eredeti” – jelentette ki Dancs Árpád, amire még egy kollégista dalt kapott ráadásul.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 2.
Volt hadifoglyok visszaemlékezései
A tizenhatodik kötet
Csütörtök este a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban mutatták be Iochom István újságíró, a Háromszék napilap felsőháromszéki munkatársa Hadifogolyélet Nyugaton és a Szovjetunióban című új könyvét.
A szép számban megjelent érdeklődőket házigazdaként Hegedűs Ferenc köszöntötte, majd dr. Ambrus Ágnes magyartanár, ny. egyetemi adjunktus, a szerző beszélgetőtársa mutatta be a könyvet. Iochom István tizenhatodik kötete tíz évvel az első, negyven kézdiszéki volt hadifogoly visszaemlékezéseit tartalmazó, Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről című könyv megjelenése után látott napvilágot. A jelenlegi kiadványban eredetileg kizárólag a Nyugaton hadifogságba esett volt magyar honvédkatonák emlékeit tette volna közzé a szerző, azonban, mivel ezekből már nem gyűlt össze egy kötetre való, fele-fele arányban olvashatók Nyugaton, illetve a Szovjetunióban raboskodott egykori hadifoglyok visszaemlékezései.
„A legtöbb egykori hadifogoly átlagéletkora kilencven esztendő. Fő célom az volt, hogy összefogó képet adjak arról, hogy a fogságba került kisemberek hogyan vészelték át a rabság hónapjait, éveit. Ennyi év távlatából nem minden adatközlő emlékezett vissza pontosan a hadifogságban történtekre, van, aki jobban, mások kevésbé tudták elmesélni a velük történteket, de ettől függetlenül azok a visszaemlékezések is helyet kaptak a kötetben.” A legidősebb a 99. életévébe lépő ozsdolai Felcser Miklós, míg a legfiatalabb a 92. esztendős kézdiszentléleki Bara András. Iochom István kifejtette, pár év múlva már nem lehetett volna összehozni ezeket a köteteket, hiszen a tíz éve megjelent első kötet szereplőiből mindössze öten élnek.
Az eseményen jelenlévő Bara András háborús élményeiről mesélt a hallgatóságnak. „Nem vádolom az oroszokat, jók és rosszak egyaránt voltak közöttük is”, summázott az egykori hadifogoly. A szerző magánkiadásában megjelent kötet a kézdivásárhelyi Bandi újságárudában és könyvesboltban, Iochom Ildikónál, továbbá Ozsdolán, a közbirtokosság székhelyén vásárolható meg 25 lejért, ahol a féléve megjelent Az ozsdolai szabó, aki megélt két világháborút – Borbáth József visszaemlékezései című kötet is beszerezhető 23 lejért. Közben előkészületben van Iochom István újabb kiadványa, a Bartos Lóránttal közösen szerkesztett Dálnok képes albuma, melynek megjelenése a dálnoki falunapokra esedékes. „Megvan már a következő könyv témája is, kuláksors Kézdiszéken”, osztotta meg a jelenlévőkkel a szerző.
Daczó Hodor Barna
Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről /Magánkiadás, Kézdivásárhely, 2007/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A tizenhatodik kötet
Csütörtök este a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban mutatták be Iochom István újságíró, a Háromszék napilap felsőháromszéki munkatársa Hadifogolyélet Nyugaton és a Szovjetunióban című új könyvét.
A szép számban megjelent érdeklődőket házigazdaként Hegedűs Ferenc köszöntötte, majd dr. Ambrus Ágnes magyartanár, ny. egyetemi adjunktus, a szerző beszélgetőtársa mutatta be a könyvet. Iochom István tizenhatodik kötete tíz évvel az első, negyven kézdiszéki volt hadifogoly visszaemlékezéseit tartalmazó, Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről című könyv megjelenése után látott napvilágot. A jelenlegi kiadványban eredetileg kizárólag a Nyugaton hadifogságba esett volt magyar honvédkatonák emlékeit tette volna közzé a szerző, azonban, mivel ezekből már nem gyűlt össze egy kötetre való, fele-fele arányban olvashatók Nyugaton, illetve a Szovjetunióban raboskodott egykori hadifoglyok visszaemlékezései.
„A legtöbb egykori hadifogoly átlagéletkora kilencven esztendő. Fő célom az volt, hogy összefogó képet adjak arról, hogy a fogságba került kisemberek hogyan vészelték át a rabság hónapjait, éveit. Ennyi év távlatából nem minden adatközlő emlékezett vissza pontosan a hadifogságban történtekre, van, aki jobban, mások kevésbé tudták elmesélni a velük történteket, de ettől függetlenül azok a visszaemlékezések is helyet kaptak a kötetben.” A legidősebb a 99. életévébe lépő ozsdolai Felcser Miklós, míg a legfiatalabb a 92. esztendős kézdiszentléleki Bara András. Iochom István kifejtette, pár év múlva már nem lehetett volna összehozni ezeket a köteteket, hiszen a tíz éve megjelent első kötet szereplőiből mindössze öten élnek.
Az eseményen jelenlévő Bara András háborús élményeiről mesélt a hallgatóságnak. „Nem vádolom az oroszokat, jók és rosszak egyaránt voltak közöttük is”, summázott az egykori hadifogoly. A szerző magánkiadásában megjelent kötet a kézdivásárhelyi Bandi újságárudában és könyvesboltban, Iochom Ildikónál, továbbá Ozsdolán, a közbirtokosság székhelyén vásárolható meg 25 lejért, ahol a féléve megjelent Az ozsdolai szabó, aki megélt két világháborút – Borbáth József visszaemlékezései című kötet is beszerezhető 23 lejért. Közben előkészületben van Iochom István újabb kiadványa, a Bartos Lóránttal közösen szerkesztett Dálnok képes albuma, melynek megjelenése a dálnoki falunapokra esedékes. „Megvan már a következő könyv témája is, kuláksors Kézdiszéken”, osztotta meg a jelenlévőkkel a szerző.
Daczó Hodor Barna
Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről /Magánkiadás, Kézdivásárhely, 2007/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 3.
Ami bevált és ami nem (Szent György Napok)
Számokat és visszajelzéseket is közölt Antal Árpád polgármester az idei Szent György Napok kiértékelő sajtótájékoztatóján, de hangsúlyozta, hogy véleménye ugyanannyira szubjektív, mint bárki másé, aki a városünnepen részt vett. Az elöljáró a sikerek mellett a program azon elemeit is felsorolta, amelyeken változtatni kellene.
Elsőként köszönetet mondott azoknak, akik számára az a rendezvénysorozat legjobb pillanata, amikor hétfő reggel kiürül a város: a központban lakók türelme és megértése a szórakozásra vágyók iránt megérdemli az elismerést. Megköszönte a szervezőknek, az önkormányzat belső és kívülről bevont embereinek, az önkénteseknek és különösen az egészet irányító Knop Ildikónak az „emberfeletti” munkáját, valamint azt is, hogy a park zöldövezeteit a tömegek nem taposták le: ez komoly civilizációs üzenet. Elmondta: utólag már jobban látják, hogy melyek voltak a jó és rossz döntések, és igyekeznek tanulni belőlük. Az egyik hiba a későn indult szervezés és az emiatt megcsúszott kommunikáció volt: nem sikerült az előző években megszokott ütemben közölni a program alakulását. A rendezvények számán is el kell gondolkodni: habár évek óta hallani, hogy túl sok van belőlük, nem nagyon sikerül 300 alá menni, pedig senki sem tud egyszerre több helyen megjelenni, és a közönséghiány olykor kínos helyzetek okozója; az alternatív színházi előadások nem váltak be (volt, amelyiket negyed házzal játszották), és az irodalmi találkozókat is újra kell gondolni. Akárcsak a Közösségi színpad előtti teret is, amely zsúfolt és rendetlen volt. A főszínpad jól működött, elhelyezése és az üresen hagyott főtér is bevált, ott inkább a műsoron kellene módosítani: kevesebb fellépővel és későbbi kezdettel talán jobb lenne. A polgármester szerint jó ötlet volt a lacikonyhákat kizárni a főtérről, jövőben az összes étkeztetőt a Lábas Ház elé költöztetnék. A kézművesvásárnak is új helyet keresnek, idén annak ellenére is zsúfoltnak hatott, hogy a hétvégén megtartott brassói napok elszippantottak néhány eladót. A tűzijátékot korábbra fogják beütemezni, hogy a gyermekek is örüljenek neki. A gyermekprogramokról egyébként nagyon jók a visszajelzések, a vakáció dacára minden bábszínházi előadáson tele volt a terem, a parki lovagképző is keresett volt. Kedvező a Múzeumkert megítélése is, az idén visszakerült Borudvarral együtt a békés, nyugodt időtöltést szolgálta, erre is van igény, tehát így marad – szögezte le a polgármester, végül pedig azt is elmondta: a városlakók fele 1989 előtt nőtt fel, a másik fele már egy másféle világban, és még generáción belül is sokfélék az emberek, ezért nem könnyű minden ízlést kielégítő programot szervezni; az előző években inkább a fesztiváljelleget erősítették, idén azonban családiasabbra próbálták hangolni a Szent György Napokat. A számvetéshez a főszervező Knop Ildikó adatokkal járult hozzá: a 300 rendezvényből mindössze 2 maradt el, a kulturális héten 3680 jegyet vásároltak meg, a kézművesvásárban 250 sátrat húztak fel, a rendezvényekről 37 fős kommunikációs csapat tájékoztatott, aki tehát lemaradt valamiről, az a városnapok honlapjáról vagy közösségi oldaláról még pótolhatja a kiesést. A főszínpad hátterén futó látvány nagyrészt helybeliek érdeme – csak két zenekar hozott saját képanyagot –, és a vasárnap esti sárkányos performansz is. A nyitó és a záró rendezvény is nagyon erős momentum volt, amely szépen keretbe foglalta a többit; előbbi egy nemzetközi színpadokról hozott zenei produkció volt, amelyet háromszor tapsoltak vissza (ilyen sem volt még), de azután mindvégig „pengeélen táncoltunk”, a sikerhez pedig az is hozzájárult, hogy „az idő és a tömeg is velünk tartott”. Az új arculat és logó bevált, senki sem kifogásolta, ezért ezt is megtartják.
A rendezvény költségvetését még nem összesítették, eddig annyit tudni, hogy egymillió lej körül mozog: ebben az önkormányzat és a támogató cégek hozzájárulása mellett a vásári bevételek is benne vannak.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Számokat és visszajelzéseket is közölt Antal Árpád polgármester az idei Szent György Napok kiértékelő sajtótájékoztatóján, de hangsúlyozta, hogy véleménye ugyanannyira szubjektív, mint bárki másé, aki a városünnepen részt vett. Az elöljáró a sikerek mellett a program azon elemeit is felsorolta, amelyeken változtatni kellene.
Elsőként köszönetet mondott azoknak, akik számára az a rendezvénysorozat legjobb pillanata, amikor hétfő reggel kiürül a város: a központban lakók türelme és megértése a szórakozásra vágyók iránt megérdemli az elismerést. Megköszönte a szervezőknek, az önkormányzat belső és kívülről bevont embereinek, az önkénteseknek és különösen az egészet irányító Knop Ildikónak az „emberfeletti” munkáját, valamint azt is, hogy a park zöldövezeteit a tömegek nem taposták le: ez komoly civilizációs üzenet. Elmondta: utólag már jobban látják, hogy melyek voltak a jó és rossz döntések, és igyekeznek tanulni belőlük. Az egyik hiba a későn indult szervezés és az emiatt megcsúszott kommunikáció volt: nem sikerült az előző években megszokott ütemben közölni a program alakulását. A rendezvények számán is el kell gondolkodni: habár évek óta hallani, hogy túl sok van belőlük, nem nagyon sikerül 300 alá menni, pedig senki sem tud egyszerre több helyen megjelenni, és a közönséghiány olykor kínos helyzetek okozója; az alternatív színházi előadások nem váltak be (volt, amelyiket negyed házzal játszották), és az irodalmi találkozókat is újra kell gondolni. Akárcsak a Közösségi színpad előtti teret is, amely zsúfolt és rendetlen volt. A főszínpad jól működött, elhelyezése és az üresen hagyott főtér is bevált, ott inkább a műsoron kellene módosítani: kevesebb fellépővel és későbbi kezdettel talán jobb lenne. A polgármester szerint jó ötlet volt a lacikonyhákat kizárni a főtérről, jövőben az összes étkeztetőt a Lábas Ház elé költöztetnék. A kézművesvásárnak is új helyet keresnek, idén annak ellenére is zsúfoltnak hatott, hogy a hétvégén megtartott brassói napok elszippantottak néhány eladót. A tűzijátékot korábbra fogják beütemezni, hogy a gyermekek is örüljenek neki. A gyermekprogramokról egyébként nagyon jók a visszajelzések, a vakáció dacára minden bábszínházi előadáson tele volt a terem, a parki lovagképző is keresett volt. Kedvező a Múzeumkert megítélése is, az idén visszakerült Borudvarral együtt a békés, nyugodt időtöltést szolgálta, erre is van igény, tehát így marad – szögezte le a polgármester, végül pedig azt is elmondta: a városlakók fele 1989 előtt nőtt fel, a másik fele már egy másféle világban, és még generáción belül is sokfélék az emberek, ezért nem könnyű minden ízlést kielégítő programot szervezni; az előző években inkább a fesztiváljelleget erősítették, idén azonban családiasabbra próbálták hangolni a Szent György Napokat. A számvetéshez a főszervező Knop Ildikó adatokkal járult hozzá: a 300 rendezvényből mindössze 2 maradt el, a kulturális héten 3680 jegyet vásároltak meg, a kézművesvásárban 250 sátrat húztak fel, a rendezvényekről 37 fős kommunikációs csapat tájékoztatott, aki tehát lemaradt valamiről, az a városnapok honlapjáról vagy közösségi oldaláról még pótolhatja a kiesést. A főszínpad hátterén futó látvány nagyrészt helybeliek érdeme – csak két zenekar hozott saját képanyagot –, és a vasárnap esti sárkányos performansz is. A nyitó és a záró rendezvény is nagyon erős momentum volt, amely szépen keretbe foglalta a többit; előbbi egy nemzetközi színpadokról hozott zenei produkció volt, amelyet háromszor tapsoltak vissza (ilyen sem volt még), de azután mindvégig „pengeélen táncoltunk”, a sikerhez pedig az is hozzájárult, hogy „az idő és a tömeg is velünk tartott”. Az új arculat és logó bevált, senki sem kifogásolta, ezért ezt is megtartják.
A rendezvény költségvetését még nem összesítették, eddig annyit tudni, hogy egymillió lej körül mozog: ebben az önkormányzat és a támogató cégek hozzájárulása mellett a vásári bevételek is benne vannak.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 4.
Kevés magyar film jut be Erdélybe
Tekervényes utat jár be egy külföldi film, amíg egy romániai moziterem vásznára kerül. A magyar filmek romániai térhódítása elé a szokásosnál is több akadályt gördítettek. Többek között annak jártunk utána, hogy a Kincsem nevű nagysikerű magyar filmet miért nem lehet két hónappal a bemutató után sem megtekinteni Erdélyben.
Az országban forgalomba kerülő filmekért elsősorban nem a mozik a felelősek: Romániában olyan filmforgalmazásra szakosodott cégek vásárolják meg az alkotásokat, amelyek erre engedélyt kapnak az Országos Filmművészeti Intézettől (CNC). A nagyobb nemzetközi, illetve magyarországi forgalmazóktól megvásárolt alkotások ára számos tényezőtől függ. Ezt például az is befolyásolja, hogy hány díjat nyert el az alkotás, vagy mekkora nyereség várható a film esetében. A vásárlás után következik a neheze: a forgalmazó cégnek minél több mozinak kell eladnia a filmet. „A filmforgalmazók a legtöbb ellenállásba a moziba kerülés során ütközhetnek, ugyanis Romániában az állami filmforgalmazó (RADEF) működteti a legtöbb mozit, ritkábban a helyi önkormányzat, illetve magánforgalmazó cégen keresztül. De amióta az Odeon nevű román vállalatot felvásárolta, a Cinema City monopol hatalmú moziként működik, így a konkurencia felett állva munkatársai olyan műsorrácsot alakítanak ki, amilyet csak akarnak” – magyarázta el lapunknak Jakab-Benke Nándor filmkritikus, a Filmtett.ro szerkesztője. A szakértő szerint a világ számos országában megtalálható Cinema City elsősorban azokat a filmeket mutatja be a közönségnek, amelyektől a legtöbb nyereséget reméli. Így sok remek európai alkotást figyelmen kívül hagyva jellemzően hollywoodi akciókat, romantikus vígjátékokat, szuperhősöket és lagymatag animációs filmeket tűznek műsorra. A nemzetközi lánccal rendelkező vetítőtermekbe művészfilmek ritkán kerülnek terítékre, főleg, ha magyar nyelvűekről van szó, hiszen nem vonzzák be az elvárt nézőtömeget. Mindezt tovább súlyosbítja, hogy a Cinema City olyan cégcsoporthoz tartozik, amely külön forgalmazó és reklámkészítő ágazattal rendelkezik, tehát a cég önmagában egy összetett rendszer. Szinte nem is lenne szüksége külső forgalmazók filmjeire – magyarázza a szakember.
Hosszú az akadályok listája
A magyar filmek romániai mozikba kerülése nem egyszerű történet. Attól is függ, van-e épp olyan magyar gyártású film terítéken, amely nagyobb közönségnek szól. A Filmtett szerkesztője szerint egyre több olyan magyar filmművészeti alkotás születik, amely nem csak egy szűk nézői réteget vonz. Till Attila Tiszta szívvel című filmjét – amelyet legutóbb Magyarország Oscar-díjra jelölt – több erdélyi városban is vetítették, tavalyelőtt pedig Mundruczó Kornél több neves nemzetközi elismerést is begyűjtött alkotását, a Fehér Istent is elhozták Erdélybe. Az említettek többségét azonban nem az általános mozifilm-forgalmazás keretei között, hanem a Filmtett csapatának köszönhetően ismerte meg a romániai magyar közönség. A Filmtett, fesztiválja mellett évente szervez karavánvetítéseket olyan erdélyi városokban, ahol már nincs mozi. Hasonlóan a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői is igyekeznek karavánokon, illetve különleges vetítéseken keresztül megnyerni a magyar közönséget és a magyar filmek kedvelőit. Bár javulni látszik a helyzet, az eddigi adatok alapján a romániai magyar néző nem repes az örömtől, hiszen 2000-től 2016 végéig összesen 16 magyar film került forgalmazásba Romániában: például a Valami Amerika, Sorstalanság, Állítsátok meg Terézanyut! és az Aglaja. De ha ide is érnek a magyar filmek, legtöbbször jócskán lecsúsznak időben a magyarországi bemutatóhoz képest. Jakab-Benke Nándor szerint ez elsősorban a forgalmazáspolitikán múlik: megvárják ugyanis, hogy a magyarországi eredmények után kiderüljön, érdemes-e elhozni Romániába is a filmet.
A magyar produkciók vetítésének időpontja függ a fesztiválok dátumától, de a számos engedély kiváltását követelő román bürokrácia is megnehezíti az alkotások útját. Mindezek mellé lassító tényezőként társulnak olyan alapvető technikai feladatok, mint a feliratok lefordítása és másolatok készítése. Minél kisebb egy forgalmazó, annál több időre van szüksége a véglegesítéshez. Például azt sem lehet tudni, hogy a már megvásárolt Kincsem című alkotást mikor láthatjuk erdélyi mozivásznon.
Jakab-Benke kifejtette: nem csak az üzleti szempont dönt arról, hogy melyik film kerül a mozikba, ugyanis a fesztiváldíjak is sokat számítanak. Enyedi Ildikó idei, egyebek közt az Arany Medvét és a FIPRESCI-díjat elnyert, Testről és lélekről című alkotására is lecsapott már egy romániai forgalmazó, ahogy a már említett Kincsemre is. A kritikus hozzátette: a Testről és lélekről című alkotást díjnyertes művészfilmként lehet eladni, de a Kincsemért valószínűleg annyira érdeklődnek majd a román a nézők, mint egy cseh vagy lengyel kosztümös film iránt. A Filmtett szerkesztője úgy véli, minden erőfeszítés ellenére a romániai mozik még mindig nem figyelnek eléggé a magyar ajkú közönség igényeire.
Kevés a mozi Erdélyben
A mozikultúra éppen most kezd feltápászkodni Romániában – még a román filmek is köhögni szoktak a pénztáraknál –, ugyanakkor több városban nincs mozi. Az elsődleges üzleti tényező ördögi kört teremt: egy multicég ugyanis előbb látni szeretné, van-e érdeklődés a film iránt. De honnan legyen érdeklődés, ha nincs film? Viszont filmre kevés az esély, ha egész Székelyföldön alig akad mozi: a most beindult sepsiszentgyörgyi és a készülőben lévő csíkszeredai még nem elég a boldogsághoz” – magyarázza a szakértő. Jakab-Benke szerint Gyergyótól Kézdivásárhelyen át Székelykeresztúrig mindenhol létesíteni kellene legalább egytermes mozit, hiszen az érdeklődést tekintve ezek még hétköznaponként is legalább egyharmad arányban megtelnének. A szakember úgy véli, nem elképzelhetetlen újrateremteni a régi mozis időket, amikor még falvakban is működtek vetítőtermek. Csak rengeteg energiát, pénzt kell befektetni a hatékony reklámozás mellett, illetve rá kell ébreszteni a filmkedvelőket: élvezhetőbb és sok tekintetben előnyösebb társaságban, széles vásznon, megfelelő hangtechnikával filmet nézni, mint otthon szűk tévéképernyő előtt, gyenge hangberendezéssel és húszpercenként bosszantó reklámokkal.
A rendszerváltozás után rengeteg magyar filmet nézhettek a filmkedvelők az erdélyi mozikban, idővel azonban csökkent a kirobbanó kínálat. A 2000-es évek folyamán hullámzóan alakult a magyar filmek iránti érdeklődés: a Cinemagia filmes portál adatai alapján a rekordot eddig a Valami Amerika viszi, amelyre 2002-ben 8 246 néző volt kíváncsi, de 2004-ben a Simon mágusra már alig több mint 370-en ültek be. 2009-ben a Gruber utazására majdnem kétezren voltak kíváncsiak, és 2015-ben a Fehér Istent 3 439 néző látta a moziban.
Magyar szinkron és felirat: jók a kilátások
Ha a sikeresebb magyar gyártású filmeket el is hozzák a romániai forgalmazók, az idegen nyelvűeket nem szinkronizálják, sőt, a Filmtett kivételével magyar feliratot sem készítenek – bár erre éppen most találunk pozitív ellenpéldát az idén nyílt sepsiszentgyörgyi mozi esetében. Romániában az is kétséges volt, szabad-e egyáltalán a román nyelvtől eltérő feliratot vetíteni. Ám a tavaly decemberben módosított mozitörvény már lehetségessé teszi, így az ezzel kapcsolatos problémát – a jogi akadályok mellett – ismét az anyagiakban találjuk. A magyar szinkron és felirat Magyarországon élvez szerzői jogvédettséget, így a felhasználási engedély megvásárlása sokba kerül. Ha pedig az adott forgalmazó úgy látja, a román feliratot nem értő magyar közönség nem éri meg ezt az összeget, nem fizeti ki. Jakab-Benke szerint azonban a magyar feliratos filmekre utaló jelek biztatóak, de hangsúlyozza: a forgalmazónak látnia kell, hogy van vásárlóerő a magyar nézőkben, látnia kell, hogy a felirat vagy a szinkron megéri a külön befektetést és fáradtságot. „Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Romániában, az animációkat leszámítva soha nem volt erős igény a szinkronos filmek iránt, ehhez képest Magyarország a szinkron földje” – teszi hozzá a kritikus. Sepsiszentgyörgyön hosszú harcot kellett vívni a moziért. A RADEF 2009-ben adta át az épületet a helyi önkormányzatnak, a korábban ott diszkót működtető vállalkozó azonban nem fogadta el a döntést. Folyamatosan azt hangoztatta: el akarják űzni a román vállalkozókat a székelyföldi városból. Végül 28 bírósági per után 2012-ben vette át az önkormányzat az épületet, a felújítást pedig két év múlva kezdték el. Új szárnyat is építettek, amelyben az Andrei Mureșanu Színház székel stúdiótermével, a mozirész pedig két, egyenként nyolcvan férőhelyes – Chaplin és Fellini nevű – teremmel várja az érdeklődőket. Az intézményt a városi tanács tartja fenn, ezen belül is a Kónya Ádám Művelődési Ház működteti, a filmeket pedig a Cityplex forgalmazza. A Művész Moziban ugyanakkor nemcsak hollywoodi kasszasikereket, hanem hazai, európai, fesztivál- és művészfilmeket is vetítenek hagyományos változatban, néhányat pedig háromdimenziósan is – derül ki a helyi sajtóból. Rögtön a nyitáskor vetítették Till Attila Tiszta szívvel című tragikomikus drámáját és Adrian Sitaru Fixeur című alkotását. Utóbbira a rendezőt is meghívták. Idén már vetítettek magyar szinkronos filmet is – Állati nagy szökés, Halálos iramban 8 –, s bár a drága licenc és technikai okok miatt nem könnyű megoldani a magyar feliratok problémáját, a működtetők ígérik, hamarosan az is lesz. Bár lehet magyar felirattal vetíteni, a románnak mindig futnia kell a film alatt. Így a kérdés az, hogyan oldják meg, hogy kényelmesen, látható módon, a hangsávtól nem elcsúszott magyar feliratot is vetíthessenek. Eközben Csíkszeredában tavaly óta már számos alkalommal tartottak ingyenes próbavetítéseket, és amint megszerzik az engedélyt, a Hargita megyei városban is beindul a mozi.
Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Tekervényes utat jár be egy külföldi film, amíg egy romániai moziterem vásznára kerül. A magyar filmek romániai térhódítása elé a szokásosnál is több akadályt gördítettek. Többek között annak jártunk utána, hogy a Kincsem nevű nagysikerű magyar filmet miért nem lehet két hónappal a bemutató után sem megtekinteni Erdélyben.
Az országban forgalomba kerülő filmekért elsősorban nem a mozik a felelősek: Romániában olyan filmforgalmazásra szakosodott cégek vásárolják meg az alkotásokat, amelyek erre engedélyt kapnak az Országos Filmművészeti Intézettől (CNC). A nagyobb nemzetközi, illetve magyarországi forgalmazóktól megvásárolt alkotások ára számos tényezőtől függ. Ezt például az is befolyásolja, hogy hány díjat nyert el az alkotás, vagy mekkora nyereség várható a film esetében. A vásárlás után következik a neheze: a forgalmazó cégnek minél több mozinak kell eladnia a filmet. „A filmforgalmazók a legtöbb ellenállásba a moziba kerülés során ütközhetnek, ugyanis Romániában az állami filmforgalmazó (RADEF) működteti a legtöbb mozit, ritkábban a helyi önkormányzat, illetve magánforgalmazó cégen keresztül. De amióta az Odeon nevű román vállalatot felvásárolta, a Cinema City monopol hatalmú moziként működik, így a konkurencia felett állva munkatársai olyan műsorrácsot alakítanak ki, amilyet csak akarnak” – magyarázta el lapunknak Jakab-Benke Nándor filmkritikus, a Filmtett.ro szerkesztője. A szakértő szerint a világ számos országában megtalálható Cinema City elsősorban azokat a filmeket mutatja be a közönségnek, amelyektől a legtöbb nyereséget reméli. Így sok remek európai alkotást figyelmen kívül hagyva jellemzően hollywoodi akciókat, romantikus vígjátékokat, szuperhősöket és lagymatag animációs filmeket tűznek műsorra. A nemzetközi lánccal rendelkező vetítőtermekbe művészfilmek ritkán kerülnek terítékre, főleg, ha magyar nyelvűekről van szó, hiszen nem vonzzák be az elvárt nézőtömeget. Mindezt tovább súlyosbítja, hogy a Cinema City olyan cégcsoporthoz tartozik, amely külön forgalmazó és reklámkészítő ágazattal rendelkezik, tehát a cég önmagában egy összetett rendszer. Szinte nem is lenne szüksége külső forgalmazók filmjeire – magyarázza a szakember.
Hosszú az akadályok listája
A magyar filmek romániai mozikba kerülése nem egyszerű történet. Attól is függ, van-e épp olyan magyar gyártású film terítéken, amely nagyobb közönségnek szól. A Filmtett szerkesztője szerint egyre több olyan magyar filmművészeti alkotás születik, amely nem csak egy szűk nézői réteget vonz. Till Attila Tiszta szívvel című filmjét – amelyet legutóbb Magyarország Oscar-díjra jelölt – több erdélyi városban is vetítették, tavalyelőtt pedig Mundruczó Kornél több neves nemzetközi elismerést is begyűjtött alkotását, a Fehér Istent is elhozták Erdélybe. Az említettek többségét azonban nem az általános mozifilm-forgalmazás keretei között, hanem a Filmtett csapatának köszönhetően ismerte meg a romániai magyar közönség. A Filmtett, fesztiválja mellett évente szervez karavánvetítéseket olyan erdélyi városokban, ahol már nincs mozi. Hasonlóan a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői is igyekeznek karavánokon, illetve különleges vetítéseken keresztül megnyerni a magyar közönséget és a magyar filmek kedvelőit. Bár javulni látszik a helyzet, az eddigi adatok alapján a romániai magyar néző nem repes az örömtől, hiszen 2000-től 2016 végéig összesen 16 magyar film került forgalmazásba Romániában: például a Valami Amerika, Sorstalanság, Állítsátok meg Terézanyut! és az Aglaja. De ha ide is érnek a magyar filmek, legtöbbször jócskán lecsúsznak időben a magyarországi bemutatóhoz képest. Jakab-Benke Nándor szerint ez elsősorban a forgalmazáspolitikán múlik: megvárják ugyanis, hogy a magyarországi eredmények után kiderüljön, érdemes-e elhozni Romániába is a filmet.
A magyar produkciók vetítésének időpontja függ a fesztiválok dátumától, de a számos engedély kiváltását követelő román bürokrácia is megnehezíti az alkotások útját. Mindezek mellé lassító tényezőként társulnak olyan alapvető technikai feladatok, mint a feliratok lefordítása és másolatok készítése. Minél kisebb egy forgalmazó, annál több időre van szüksége a véglegesítéshez. Például azt sem lehet tudni, hogy a már megvásárolt Kincsem című alkotást mikor láthatjuk erdélyi mozivásznon.
Jakab-Benke kifejtette: nem csak az üzleti szempont dönt arról, hogy melyik film kerül a mozikba, ugyanis a fesztiváldíjak is sokat számítanak. Enyedi Ildikó idei, egyebek közt az Arany Medvét és a FIPRESCI-díjat elnyert, Testről és lélekről című alkotására is lecsapott már egy romániai forgalmazó, ahogy a már említett Kincsemre is. A kritikus hozzátette: a Testről és lélekről című alkotást díjnyertes művészfilmként lehet eladni, de a Kincsemért valószínűleg annyira érdeklődnek majd a román a nézők, mint egy cseh vagy lengyel kosztümös film iránt. A Filmtett szerkesztője úgy véli, minden erőfeszítés ellenére a romániai mozik még mindig nem figyelnek eléggé a magyar ajkú közönség igényeire.
Kevés a mozi Erdélyben
A mozikultúra éppen most kezd feltápászkodni Romániában – még a román filmek is köhögni szoktak a pénztáraknál –, ugyanakkor több városban nincs mozi. Az elsődleges üzleti tényező ördögi kört teremt: egy multicég ugyanis előbb látni szeretné, van-e érdeklődés a film iránt. De honnan legyen érdeklődés, ha nincs film? Viszont filmre kevés az esély, ha egész Székelyföldön alig akad mozi: a most beindult sepsiszentgyörgyi és a készülőben lévő csíkszeredai még nem elég a boldogsághoz” – magyarázza a szakértő. Jakab-Benke szerint Gyergyótól Kézdivásárhelyen át Székelykeresztúrig mindenhol létesíteni kellene legalább egytermes mozit, hiszen az érdeklődést tekintve ezek még hétköznaponként is legalább egyharmad arányban megtelnének. A szakember úgy véli, nem elképzelhetetlen újrateremteni a régi mozis időket, amikor még falvakban is működtek vetítőtermek. Csak rengeteg energiát, pénzt kell befektetni a hatékony reklámozás mellett, illetve rá kell ébreszteni a filmkedvelőket: élvezhetőbb és sok tekintetben előnyösebb társaságban, széles vásznon, megfelelő hangtechnikával filmet nézni, mint otthon szűk tévéképernyő előtt, gyenge hangberendezéssel és húszpercenként bosszantó reklámokkal.
A rendszerváltozás után rengeteg magyar filmet nézhettek a filmkedvelők az erdélyi mozikban, idővel azonban csökkent a kirobbanó kínálat. A 2000-es évek folyamán hullámzóan alakult a magyar filmek iránti érdeklődés: a Cinemagia filmes portál adatai alapján a rekordot eddig a Valami Amerika viszi, amelyre 2002-ben 8 246 néző volt kíváncsi, de 2004-ben a Simon mágusra már alig több mint 370-en ültek be. 2009-ben a Gruber utazására majdnem kétezren voltak kíváncsiak, és 2015-ben a Fehér Istent 3 439 néző látta a moziban.
Magyar szinkron és felirat: jók a kilátások
Ha a sikeresebb magyar gyártású filmeket el is hozzák a romániai forgalmazók, az idegen nyelvűeket nem szinkronizálják, sőt, a Filmtett kivételével magyar feliratot sem készítenek – bár erre éppen most találunk pozitív ellenpéldát az idén nyílt sepsiszentgyörgyi mozi esetében. Romániában az is kétséges volt, szabad-e egyáltalán a román nyelvtől eltérő feliratot vetíteni. Ám a tavaly decemberben módosított mozitörvény már lehetségessé teszi, így az ezzel kapcsolatos problémát – a jogi akadályok mellett – ismét az anyagiakban találjuk. A magyar szinkron és felirat Magyarországon élvez szerzői jogvédettséget, így a felhasználási engedély megvásárlása sokba kerül. Ha pedig az adott forgalmazó úgy látja, a román feliratot nem értő magyar közönség nem éri meg ezt az összeget, nem fizeti ki. Jakab-Benke szerint azonban a magyar feliratos filmekre utaló jelek biztatóak, de hangsúlyozza: a forgalmazónak látnia kell, hogy van vásárlóerő a magyar nézőkben, látnia kell, hogy a felirat vagy a szinkron megéri a külön befektetést és fáradtságot. „Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Romániában, az animációkat leszámítva soha nem volt erős igény a szinkronos filmek iránt, ehhez képest Magyarország a szinkron földje” – teszi hozzá a kritikus. Sepsiszentgyörgyön hosszú harcot kellett vívni a moziért. A RADEF 2009-ben adta át az épületet a helyi önkormányzatnak, a korábban ott diszkót működtető vállalkozó azonban nem fogadta el a döntést. Folyamatosan azt hangoztatta: el akarják űzni a román vállalkozókat a székelyföldi városból. Végül 28 bírósági per után 2012-ben vette át az önkormányzat az épületet, a felújítást pedig két év múlva kezdték el. Új szárnyat is építettek, amelyben az Andrei Mureșanu Színház székel stúdiótermével, a mozirész pedig két, egyenként nyolcvan férőhelyes – Chaplin és Fellini nevű – teremmel várja az érdeklődőket. Az intézményt a városi tanács tartja fenn, ezen belül is a Kónya Ádám Művelődési Ház működteti, a filmeket pedig a Cityplex forgalmazza. A Művész Moziban ugyanakkor nemcsak hollywoodi kasszasikereket, hanem hazai, európai, fesztivál- és művészfilmeket is vetítenek hagyományos változatban, néhányat pedig háromdimenziósan is – derül ki a helyi sajtóból. Rögtön a nyitáskor vetítették Till Attila Tiszta szívvel című tragikomikus drámáját és Adrian Sitaru Fixeur című alkotását. Utóbbira a rendezőt is meghívták. Idén már vetítettek magyar szinkronos filmet is – Állati nagy szökés, Halálos iramban 8 –, s bár a drága licenc és technikai okok miatt nem könnyű megoldani a magyar feliratok problémáját, a működtetők ígérik, hamarosan az is lesz. Bár lehet magyar felirattal vetíteni, a románnak mindig futnia kell a film alatt. Így a kérdés az, hogyan oldják meg, hogy kényelmesen, látható módon, a hangsávtól nem elcsúszott magyar feliratot is vetíthessenek. Eközben Csíkszeredában tavaly óta már számos alkalommal tartottak ingyenes próbavetítéseket, és amint megszerzik az engedélyt, a Hargita megyei városban is beindul a mozi.
Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. május 5.
Tanári és művészi munkájában egyaránt örömét lelte
Orbán István gyűjteményes kiállítása a Minerva-házban
Sok jó művész, író, pedagógus van, olyanok azonban, akiket mindhárom kategóriában számon tartanak, jóval kevesebben vannak. Orbán István „az ő táborukat gyarapítja”, jegyezte meg Németh Júlia műkritikus a 2016 áprilisában elhunyt képzőművész-tanár gyűjteményes kiállításának szerda délutáni megnyitóján Kolozsváron. A Minerva Művelődési Egyesület és a Művelődés Galéria szervezésében létrejött eseményen ugyanakkor bemutatták a Művelődés Egyesület által megjelentetett, A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegző albumot.
A kiállítást méltató műkritikus szerint Orbán István grafikái összetéveszthetetlenek, „a fehér és a fekete ellentétét békévé oldja a szürkék megannyi variációja, az éles vonalbeszédet pedig a folthatásos fogalmazás variálja”. Németh Júlia felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavaly elhunyt művész az évek során a Barabás Miklós Céh tevékenységében is részt vállalt, minden csoportos kiállításon szerepelt munkáival, ugyanakkor egyéni kiállítással is jelentkezett, de tanárként bemutatta báthorys diákjainak a rajzait is.
Művészek ritkán jó tanárok, a jó tanár nemcsak tanít, tudást ad át, hanem nevel is, kezdte beszédét Timár Ágnes, a Báthory István Líceum igazgatója, aki Orbán István tanári munkásságát méltatta a megnyitón. – Ahhoz, hogy jó nevelők legyünk, nyitott szemmel kell járnunk a földön, figyelnünk, meglátnunk és megértenünk az emberi természetet és az emberi lelket – jegyezte meg az igazgatónő. Úgy vélte, nehéz a tanári és a művészi hivatást összegyeztetni, de Orbán István ebben is kivételt jelentett, egész tanári pályafutása alatt soha nem érezték „a művész türelmetlenségét, aki a nebulók tanítására, nevelésére pazarolja tehetségét és idejét”. Az igazi nevelők figyelmével és szeretetével fordult diákjai felé, és betegségében sem hagyta cserben őket, fűzte hozzá. – Ugyanakkor, mint a Báthory-líceum tanára, felelősségének érezte, hogy feltámassza a nagy múltú iskola, a piarista gimnázium rajziskolájának hagyományát, nemcsak felkutatva és megőrizve annak tárgyi örökségét, de bekapcsolva intézményünket az iskolai képzőművészet egyetemes vérkeringésébe. Orbán Istvánnak köszönhető a Klubgaléria újraindítása is, több mint húsz kiállítást szervezett négy év alatt, közben pedig évente megszerkesztette a Báthory-naptárat, megszervezte a Báthory-napok hagyományossá vált kiállítását, és számtalan versenyre benevezte diákjait. Örömét lelte munkájában, büszke volt iskolájára, diákjaira – sorolta a képzőművész-tanár érdemeit Timár Ágnes igazgató.
A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegező monografikus albumról Szabó Zsolt, a kötetet megjelentető Művelődés Egyesület munkatársa beszélt, megemlítve, hogy a kiadványban igyekeztek mindenben a művész által leírt, elmondott vagy inkább csak szuggerált szándékát követni, ebben a munkában pedig óriási részt vállalt Orbánné Balaskó Erzsébet, aki a legapróbb részletket is igyekezett kideríteni, tisztázni az utalásokat.
A kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Minerva-ház emeleti termeiben (Napoca/Jókai utca 16 szám), munkanapokon, 11 és 16 óra között.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
Orbán István gyűjteményes kiállítása a Minerva-házban
Sok jó művész, író, pedagógus van, olyanok azonban, akiket mindhárom kategóriában számon tartanak, jóval kevesebben vannak. Orbán István „az ő táborukat gyarapítja”, jegyezte meg Németh Júlia műkritikus a 2016 áprilisában elhunyt képzőművész-tanár gyűjteményes kiállításának szerda délutáni megnyitóján Kolozsváron. A Minerva Művelődési Egyesület és a Művelődés Galéria szervezésében létrejött eseményen ugyanakkor bemutatták a Művelődés Egyesület által megjelentetett, A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegző albumot.
A kiállítást méltató műkritikus szerint Orbán István grafikái összetéveszthetetlenek, „a fehér és a fekete ellentétét békévé oldja a szürkék megannyi variációja, az éles vonalbeszédet pedig a folthatásos fogalmazás variálja”. Németh Júlia felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavaly elhunyt művész az évek során a Barabás Miklós Céh tevékenységében is részt vállalt, minden csoportos kiállításon szerepelt munkáival, ugyanakkor egyéni kiállítással is jelentkezett, de tanárként bemutatta báthorys diákjainak a rajzait is.
Művészek ritkán jó tanárok, a jó tanár nemcsak tanít, tudást ad át, hanem nevel is, kezdte beszédét Timár Ágnes, a Báthory István Líceum igazgatója, aki Orbán István tanári munkásságát méltatta a megnyitón. – Ahhoz, hogy jó nevelők legyünk, nyitott szemmel kell járnunk a földön, figyelnünk, meglátnunk és megértenünk az emberi természetet és az emberi lelket – jegyezte meg az igazgatónő. Úgy vélte, nehéz a tanári és a művészi hivatást összegyeztetni, de Orbán István ebben is kivételt jelentett, egész tanári pályafutása alatt soha nem érezték „a művész türelmetlenségét, aki a nebulók tanítására, nevelésére pazarolja tehetségét és idejét”. Az igazi nevelők figyelmével és szeretetével fordult diákjai felé, és betegségében sem hagyta cserben őket, fűzte hozzá. – Ugyanakkor, mint a Báthory-líceum tanára, felelősségének érezte, hogy feltámassza a nagy múltú iskola, a piarista gimnázium rajziskolájának hagyományát, nemcsak felkutatva és megőrizve annak tárgyi örökségét, de bekapcsolva intézményünket az iskolai képzőművészet egyetemes vérkeringésébe. Orbán Istvánnak köszönhető a Klubgaléria újraindítása is, több mint húsz kiállítást szervezett négy év alatt, közben pedig évente megszerkesztette a Báthory-naptárat, megszervezte a Báthory-napok hagyományossá vált kiállítását, és számtalan versenyre benevezte diákjait. Örömét lelte munkájában, büszke volt iskolájára, diákjaira – sorolta a képzőművész-tanár érdemeit Timár Ágnes igazgató.
A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegező monografikus albumról Szabó Zsolt, a kötetet megjelentető Művelődés Egyesület munkatársa beszélt, megemlítve, hogy a kiadványban igyekeztek mindenben a művész által leírt, elmondott vagy inkább csak szuggerált szándékát követni, ebben a munkában pedig óriási részt vállalt Orbánné Balaskó Erzsébet, aki a legapróbb részletket is igyekezett kideríteni, tisztázni az utalásokat.
A kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Minerva-ház emeleti termeiben (Napoca/Jókai utca 16 szám), munkanapokon, 11 és 16 óra között.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 6.
Három tiszteletdíjat adományozott a KLMT
Három Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjat adományozott a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa: a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és más műemlék épületek felújításáért az Erdélyi Református Egyházkerületnek (EREK), a Farkas utcai református templom felújításáért Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközségnek, a széki református templom felújításáért pedig a helyi egyházközségnek.
Gaal György, a KLMT elnöke kifejtette: a nevezettek az erdélyi magyar emblematikus épületek sikeres felújításáért kapták a díjakat. – Az értékek láthatóvá tétele mindannyiunkat gazdagít. Aki ezt rossz szemmel nézi, az szegény, és az is marad. De mi gazdagok vagyunk, sok feladat áll előttünk – közölte Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Az Erdélyi Református Egyházkerületet laudálva a nagyenyedi Bethlen-kollégium és más műemlék épületek felújításáért, Brendus Réka a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese kifejtette: az EREK örökségépítő tevékenysége túlmutat a szakrális területen. Kató Béla, az EREK püspöke pedig azt hangsúlyozta: nem csak műemlék épületeket, hanem élő közösségek otthonait újították fel. Az EREK-nek adott diploma másolatát vette át Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója is. A Kolozsvár-belvárosi és széki református egyházközségeket Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere laudálta.
– A két egyházközség egyedi, de most már összekötik őket a felújítás során átélt hasonlóságok. A lelkesedés diktálja az iramot, de csak a kitartás éri el a célt. Ebben a két esetben a kivitelezők kitartó lelkesedésére volt szükség – vélekedett Horváth Anna. A díjat Fazekas Zsolt lelkipásztor és Nagy Péter főgondnok (Kolozsvár-belvárosi egyházközség), illetve Sallai Márton lelkipásztor és Tamás János főgondnok vette át Gaal Györgytől és Maksay Ádámtól. A zenei kínálat is változatos volt: a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Gergely Zoltán) egyházi jellegű műveket adott elő, a Bethlen-kollégium diákjai (Sipos Zsuzsanna, Turzai Tamás és Fechită Cătălin) szavaltak és énekeltek, Antal Csanád és zenekara ízes széki népzenét játszott. A díj Kolozsi Tibor szobrász bronzplakettjéből és Ferenczy Botond grafikus által tervezett oklevélből áll.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
Három Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjat adományozott a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa: a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és más műemlék épületek felújításáért az Erdélyi Református Egyházkerületnek (EREK), a Farkas utcai református templom felújításáért Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközségnek, a széki református templom felújításáért pedig a helyi egyházközségnek.
Gaal György, a KLMT elnöke kifejtette: a nevezettek az erdélyi magyar emblematikus épületek sikeres felújításáért kapták a díjakat. – Az értékek láthatóvá tétele mindannyiunkat gazdagít. Aki ezt rossz szemmel nézi, az szegény, és az is marad. De mi gazdagok vagyunk, sok feladat áll előttünk – közölte Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Az Erdélyi Református Egyházkerületet laudálva a nagyenyedi Bethlen-kollégium és más műemlék épületek felújításáért, Brendus Réka a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese kifejtette: az EREK örökségépítő tevékenysége túlmutat a szakrális területen. Kató Béla, az EREK püspöke pedig azt hangsúlyozta: nem csak műemlék épületeket, hanem élő közösségek otthonait újították fel. Az EREK-nek adott diploma másolatát vette át Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója is. A Kolozsvár-belvárosi és széki református egyházközségeket Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere laudálta.
– A két egyházközség egyedi, de most már összekötik őket a felújítás során átélt hasonlóságok. A lelkesedés diktálja az iramot, de csak a kitartás éri el a célt. Ebben a két esetben a kivitelezők kitartó lelkesedésére volt szükség – vélekedett Horváth Anna. A díjat Fazekas Zsolt lelkipásztor és Nagy Péter főgondnok (Kolozsvár-belvárosi egyházközség), illetve Sallai Márton lelkipásztor és Tamás János főgondnok vette át Gaal Györgytől és Maksay Ádámtól. A zenei kínálat is változatos volt: a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Gergely Zoltán) egyházi jellegű műveket adott elő, a Bethlen-kollégium diákjai (Sipos Zsuzsanna, Turzai Tamás és Fechită Cătălin) szavaltak és énekeltek, Antal Csanád és zenekara ízes széki népzenét játszott. A díj Kolozsi Tibor szobrász bronzplakettjéből és Ferenczy Botond grafikus által tervezett oklevélből áll.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 7.
Dobbantak a csizmák, perdültek a szoknyák Székelyudvarhelyen
Tizennyolcadik alkalommal tartották meg Székelyudvarhelyen a Kékiringó Néptáncfesztivált az elmúlt napokban. A rendezvény gálaműsorát szombat délután a Művelődési Házban tekinthették meg az érdeklődők.
Nem a versenyről, hanem a baráti kapcsolatok ápolásáról, a közösségről, egymás táncrendjének megismeréséről szól a Kékiringó fesztivál – mondta Both Aranka, a Kékingó Néptánccsoport vezetője. A rendezvény csütörtökön az aprók táncházával kezdődött, pénteken pedig Keresztúrra, Kőrispatakra és Alsósófalvára látogattak a nyolc együttes tagjai.
Szombat délelőtt kézműves-foglalkozásokon vettek részt a Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének mesterembereivel, ugyanakkor megtekintették a Haáz Rezső Múzeum tárlatait.
Délután a fellépések ideje volt, ahol a csíkszeredai Borsika, a székelyszenterzsébeti Cickom, a székelyudvarhelyi Gereben és Kékiringó, az alsósófalvi Gyermekláncfű, a kecseti Kaláka, a székelykeresztúri Mákvirágok, valamint a balánbányai Ördögborda táncától és énekétől volt hangos a Művelődési Ház. A fesztivál késő éjszakába nyúló táncházzal ért véget.
Friss élmények
Április utolsó hetében Magyarországon turnézott a Kékiringó. Első alkalommal léphettek színpadra a budapesti táncháztalálkozó „Minden magyarok tánca” nevet viselő programjában, ami Both Aranka szerint hatalmas élmény volt mindannyiuk számára, hiszen ekkora színpadon és ennyi ember előtt eddig még nem szerepeltek.
Dósa Ildikó / Székelyhon.ro
Tizennyolcadik alkalommal tartották meg Székelyudvarhelyen a Kékiringó Néptáncfesztivált az elmúlt napokban. A rendezvény gálaműsorát szombat délután a Művelődési Házban tekinthették meg az érdeklődők.
Nem a versenyről, hanem a baráti kapcsolatok ápolásáról, a közösségről, egymás táncrendjének megismeréséről szól a Kékiringó fesztivál – mondta Both Aranka, a Kékingó Néptánccsoport vezetője. A rendezvény csütörtökön az aprók táncházával kezdődött, pénteken pedig Keresztúrra, Kőrispatakra és Alsósófalvára látogattak a nyolc együttes tagjai.
Szombat délelőtt kézműves-foglalkozásokon vettek részt a Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének mesterembereivel, ugyanakkor megtekintették a Haáz Rezső Múzeum tárlatait.
Délután a fellépések ideje volt, ahol a csíkszeredai Borsika, a székelyszenterzsébeti Cickom, a székelyudvarhelyi Gereben és Kékiringó, az alsósófalvi Gyermekláncfű, a kecseti Kaláka, a székelykeresztúri Mákvirágok, valamint a balánbányai Ördögborda táncától és énekétől volt hangos a Művelődési Ház. A fesztivál késő éjszakába nyúló táncházzal ért véget.
Friss élmények
Április utolsó hetében Magyarországon turnézott a Kékiringó. Első alkalommal léphettek színpadra a budapesti táncháztalálkozó „Minden magyarok tánca” nevet viselő programjában, ami Both Aranka szerint hatalmas élmény volt mindannyiuk számára, hiszen ekkora színpadon és ennyi ember előtt eddig még nem szerepeltek.
Dósa Ildikó / Székelyhon.ro