Az óvoda nemzetmegtartó erő
A gazdaságfejlesztési programoknak akkor van értelme, ha nem ürül ki a Kárpát-medence, ehhez pedig minden gyermeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy már az óvodától kezdve anyanyelvén tanulhasson – hangsúlyozta Grezsa István kormányzati biztos szerdán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Óvodafejlesztés a Kárpát-medencében témájú -beszélgetésén.
A magyar állam 17,1 milliárd forintot költ a külhoni magyar óvodafejlesztési programra az első szakaszban, ami a Kárpát-medencében hatvan-hetven új óvoda építését és 265 meglévő létesítmény felújítását jelenti – ismertette Grezsa István. Az óvodákra figyelést a nemzetpolitikai államtitkárság indította a 2012-ben meghirdetett külhoni magyar óvodák évével, ezt kutatás követte, amelyhez minden elcsatolt nemzetrészen a program stratégiai partnerei biztosítottak forrásanyagot, így készült el a fejlesztési térkép, a megvalósításban egyházi és világi együttműködők segítenek.
A program révén a vegyes házasságú családok gyermekeit is be szeretnék vonzani a magyar óvodákba, mert úgy tartják, ez az első lépés ahhoz, hogy a gyermeket magyar iskolába írassák. Az óvodafejlesztés második szakaszát is tervezik, ebben több mint ezerötszáz helyen kívánnak kialakítani óvodai játszótereket, óvodasarkokat, és lehetőség nyílik, hogy a szórvány után a tömbmagyarságban is támogassák az óvodai hálózatot.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az infrastrukturális fejlesztés mellett a módszertani, szakmai munkában is partnere a programnak, az egyeztetésekbe bevonták a megyei és helyi RMPSZ-szervezeteket, a cél érdekében együttműködnek az önkormányzatokkal és a politikummal – ismertette Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke. Az eddigi tervben 14–15 fejlesztés szerepel, de a szövetséghez érkeztek még igénylések, amelyeknek remélhetőleg a program 2.0 szakaszában sikerül eleget tenni – közölte. Aki kétségbe vonja a porgram hasznát, az nem tekint a jövőbe – hangsúlyozta Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa. Kiemelte, nem minden önkormányzat partner a programban, van, ahol kilencven nap után sem kaptak kézhez egy ingatlanra vonatkozó engedélyt, de például Erdőszentgyörgyön az önkormányzat telket ajánlott fel óvodaépítésre. Nem felekezeti óvodákat, hanem magyar intézményeket építünk – szögezte le. A bürokrácia útvesztőiről beszélt Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa is, aki szerint, ha a szülők látnák, hogy anyanyelvű oktatás szempontjából van jövő gyermekeik számára, talán nem vándorolnának el. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója a bánsági pozitív példákról beszélt. Hangsúlyozta, tudatosan építik a magyar iskolahálózatot, vigyáznak arra, hogy egyetlen fejlesztés se oltson ki egy másikat. Ha a szülőben sikerül az óvodában bizalmat kiépíteni a magyar oktatás iránt, ha a vegyes házasságból származó gyermekek is jó nyelvi kompetenciákat szereznek, akkor nagyobb az esélye annak, hogy magyar tannyelvű elemi iskolába viszik gyermekeiket – mondotta.
A vajdasági helyzetet Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke vázolta: óvodákat, szórvány óvodaközpontokat építenek, óvodasarkokat hoznak létre, kisbuszokat vásárolnak, Szabadkán gyakorlóóvodát létesítenek, és amióta a program elindult, a helyi közösségekben is megszületett az igény a magyar óvodára, máris vannak kérések, amelyek teljesítését a második szakaszban remélik. Azt mondta, világiak és egyháziak együtt használják ki a lehetőséget, mert mindannyian tudják, hogy az óvoda nemzetmegtartó erő. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója az óvodaválasztási szokásokkal kapcsolatos további kutatások fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy minél többet fektetünk be az oktatás alsó szintjén, később annál több térül meg. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója moderátorként azt emelte ki: az óvoda nemcsak épületet, hanem pedagógust, pedagógusi munkát is jelent, és a jövőben ezen a területen is fejleszteni kell.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványosi kerekasztal-beszélgetések Kevés a gyerek, nő az elvándorlás
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) első napján a honosítási sikertörténet mellett az erdélyi magyarság elvándorlásáról, az óvodafejlesztésekről és a medveveszély elhárításáról is tartottak panelbeszélgetést. Csütörtökön délelőtt az anyanyelvi oktatás és a megélhetési politizálás került terítékre. Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit. Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta. Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni. Kitért arra is: a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye megmutatta, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak. Jogi tanácsadó iroda működtetése megoldást jelenthetne – jegyezte meg. (A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus líceum kétnyelvű molinóját Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért.) Egymillió állampolgársági kérelem A napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet – jelentette be Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szerdán. Elmondta: ezzel sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése. Az első nap panelbeszélgetései között szó volt arról is, hogy változó intenzitással és célországokkal, de folyamatos az erdélyi magyarság kivándorlása, s az utóbbi időben fokozottan érinti a szórványterületeket. Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezető tanácsadója elmondta: a Népesedéstudományi Kutatóintézet és intézetük közös felmérésben vizsgálta a Magyarországra történő áttelepülést. A Kárpát-medencében az elmúlt száz évben kimutathatóak a migrációs folyamatok, és ez független a politikai viszonyoktól. Hozzátette: ha ez a folyamat nem indult volna el, akkor a magyarországi népesség 10 évvel korábban csökkent volna 10 millió alá. Klaus Iohannis román államfő kedden tett székelyföldi látogatása kapcsán Semjén Zsolt kijelentette, hogy korrektnek és pozitívnak tartja azt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – mutatott rá Semjén Zsolt. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos egyik alapítója a megnyitón úgy vélekedett: bár a román államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Iohannis moderátora lesz a román–magyar párbeszédnek. A többnyelvűség gúzsba kötve Anyanyelvhasználat terén tulajdonképpen ex lex állapot van, hiszen ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, a többi megyékben nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni – Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Gúzsba kötött többnyelvűség című, szerdai beszélgetés moderátoraként már indításkor rávilágított a romániai közigazgatási törvény kétértelműségére. A megoldás a regionális hivatalos nyelv bevezetése lenne, hangsúlyozta Székely István, aki előbb a törvényes lehetőségekre kérdezett rá, majd arra is, hogy a lakosság hogyan viszonyul az anyanyelvhasználat kérdéséhez. „Amíg a lakosság úgy érzi, hogy szívességet vár el a hivataltól és megpróbál megfelelni a hivatalnok komfortérzetének, nem pedig jogait érvényesítené, addig kérdés, hogy előre lehet-e lépni a nyelvi jogok terén” – fogalmazta meg a kétnyelvűség mindennapos dilemmáit Székely István. Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a 215-ös közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírásainak hiányosságaira hívta fel a figyelmet. „A gyakorlat az, hogy azokon a településeken, ahol a magyar közösség többségben él, vagy magyar polgármester, alpolgármester van, ott vannak kétnyelvű utcanévtáblák, ott az önkormányzatok magyar nyelven tartják a tanácsülést, és az intézmény külső és belső kommunikációjában is használják a magyar nyelvet, ahol viszont 50 százalék alatti a magyarság aránya, ott már személyzethiányra és egyéb problémákra hivatkozva részlegesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot. Egyértelművé kell tenni a törvényi előírásokat, hogy ne a jó szándékon múljon, hogy egy-egy intézményben, településen lehetővé teszik-e a kisebbségi nyelvhasználatot” – fogalmazott Péter Ferenc. „A helyi közigazgatási törvényben benne van az anyanyelvhasználat lehetősége, de a központi közigazgatásra már nem vonatkozik, tehát a helyi tanácshoz lehet magyarul fordulni, de a közegészségügyi igazgatósághoz már nem. Rosszhiszemű alkalmazói is vannak a törvénynek, ilyen a prefektúra, a számvevőszék. Látjuk azt is, hogy millió feljelentés van ebben a témában is” – mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az államból élés karrierje A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz – állapították meg szerdán A román politika – a szervezett káosz iskolapéldája című tusványosi pódiumbeszélgetésre meghívott politológusok. Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE oktatója másfél évszázados történelmi visszatekintésében megállapította: a román politika átvette ugyan az európai politikai modelleket, de ezeket egyfajta formaként használta, hiányzott mögüle a társadalmi tartalom. Székely István politológus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke kifejtette: 2006 óta Romániában többnyire politikai társbérlet van a parlamenti többség és a vele szemben álló államfő között. Az egyébként parlamenti köztársaságként működő Romániában a közvetlenül választott államfőnek a titkosszolgálatok területén vannak igazából komoly jogosítványai. Székely azt valószínűsítette, hogy Romániában az egyre nagyobb költségvetéssel és személyi állománnyal rendelkező titkosszolgálatok aktivizálása az elnöki hatalom megteremtését és stabilizálását segíti, ebbe pedig szerinte a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) is becsatornázták, amely a szolgálatoktól kapott információk alapján indít eljárásokat. Szerinte a kérdés csak az, hogy Klaus Iohannis államfő csak megörökölte a „rendszert”, vagy ő maga ennek a rendszernek terméke. Székely István Gergő politológus, a Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a román pártrendszer bemutatásakor megállapította: Romániában a pártok többnyire klientúra (és nem programatikus) alapon működnek. Ezért van az, hogy Romániában mindenki mindenkivel koalícióképes, a parlamentben gyakori jelenség a pártváltás, a koalíciókötés logikája pedig többnyire azt a szempontot követi, hogy az aktuális legerősebb párt ellen szövetkezik a második-harmadik. Az előadó szerint 1996 óta az RMDSZ is a forráselosztásban való részvételre alapozta legitimációs stratégiáját, de a magyar polgármesterek ügyészségi meghurcolása nyomán egyre kevésbé vonzó az érdekképviselet számára ez a modell, és az is látható, hogy az RMDSZ ma már ódzkodik a kormányzati szerepvállalástól. (Hírösszefoglaló) Népújság (Marosvásárhely)

Tusványos – Semjén: nem a mi készülékünkben van a hiba, ha a román-magyar viszony nem megfelelő
Semjén Zsolt szerint “nem a mi készülékünkben van a hiba”, ha a román-magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul. A miniszterelnök-helyettes erről péntek reggel beszélt Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) mini-Máértnek is nevezett nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén, melyen valamennyi nemzetrész és a magyar kormány képviselői vettek részt.
Nemzetpolitikai áttekintésében Semjén Zsolt úgy vélte: valamennyi magyar nemzetrész pozitív példaként használhatja fel jogkövetelésében, hogy Szerbiában a megvalósulás fázisában van a magyar közösség kulturális autonómiája. Szerinte Magyarország és a magyarság a történelmi sebeken túllépve őszintén kiegyezett és kibékült Szerbiával, és bizalmi, baráti, szoros a két ország együttműködése nemzetközi téren is. “Ha velük meg tudtuk csinálni, nem hiszem, hogy a mi készülékünkben van a hiba, ha a románokkal nem tudjuk” – fogalmazott a politikus. Pozitív példaként hozta fel azt is, hogy a visegrádi együttműködés keretében szlovák katonák is védték a magyar határt, és Szlovákia magyarul beszélő katonákat küldött Magyarországra. “Nem gondolom, hogy a mi hibánk az, hogy a románokkal hasonló nem alakult ki” – tette hozzá. A felhozott példák kapcsán megállapította: a nemzetrészek nemcsak önmagukért felelősek, hanem a teljes magyarságért is, mert ami egyik vagy másik nemzetrészben történik, az kihat a többire is. Áttekintésében Semjén Zsolt kijelentette: a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és a magyar emberek életminősége javuljon. A magyar nemzet pedig csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad. Ezért a legtermészetesebbnek tartotta, hogy az anyaország támogatja a határon túli nemzetrészeket és a világban szétszóródott magyarságot. Amint összefoglalta, a támogatás első hagyományos pillére az oktatás, kultúra, identitásmegőrzés támogatása. Az erre fordított összeget 2010 óta megtízszerezte a kormány, és ez most eléri a 90 milliárd forintot. Magyarországnak azonban mára már megvan a gazdasági ereje ahhoz, hogy ne csak az identitás megőrzését támogassa, hanem hasonló összeget szánjon arra is, hogy a határon túli magyarok meg tudjanak élni a szülőföldjükön. A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését tartotta a nemzetpolitika harmadik tényezőjének. Úgy vélte, ez olyan “acélabroncs, amely a kulturális identitáson túl egybefogja a magyar nemzetet”. “A szavazati jog azt jelenti, hogy a határon túliak politikai akarata is megtestesül a magyar Országgyűlésben” – fogalmazott. Azért tartotta ezt fontosnak, mert – mint fogalmazott – a külhoni magyarság száz év múlva is rá tudja kényszeríteni a szavazatával a mindenkori magyar kormányt arra, hogy vegye komolyan a külhoni nemzetrészeket. Semjén Zsolt a külhoni magyar szervezetek támogatását is fontosnak tartotta. Mint fogalmazott, nem mindegy, hogy a magyar szervezetek mekkora erővel vannak jelen a Magyarországgal szomszédos államok parlamentjeiben, részei-e a kormánykoalícióknak. “Ahhoz, hogy a magyarság érdekérvényesítése megtörténjen, fontos, hogy a helyi politikai pozíciókban minél magasabb szinten minél több magyar legyen” – jelentette ki. A miniszterelnök-helyettes katalizátor jellegűnek minősítette a magyar állam által nyújtott támogatást. Szerinte az igazi megtartó erőt azok a személyes szálak, barátságok és szerelmek alakítják ki, amelyek Tusványoson és a hasonló rendezvényeken kialakulnak. Semjén Zsolt Lendvai Ildikó szocialista politikusnak egy, a szavazati jog kiterjesztését bíráló kijelentésére is reagált. Felidézte, hogy annak idején nem fogadták el azt a szocialista javaslatot, hogy szavazati jog nélküli adjanak állampolgárságot a határon túliaknak, és ezzel “B kategóriás állampolgárokká” tegyék őket. Hozzátette: “Lendvai Ildikó úgy kóvályog magyar belpolitikában, mint vasorrú bába a mágneses viharban”.
MTI; erdon.ro

Létszám és/vagy stratégia hiánya?
Szegényes iskolavita
Bár címe szerint a nap egyik legfontosabb panelbeszélgetésének kellett volna lennie, kissé szétesett A Magyar iskoláink veszélyben létszám és/vagy stratégia hiánya? című vita Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) második napján.
A vitát Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője vezette, aki – hogy szemléltesse, ez „nem elméleti kérdés, hanem mindennapi valóság” – az iskola díszegyenruhájába öltöztetett kisfiát kiültette a Marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum molinója elé.
– Hét hónapja harcolunk az iskola megszűnése ellen, úgyhogy nagyon is aktuális problémáról beszélünk – nyomatékosította Csíky Csengele.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke úgy fogalmazott: az iskolák veszélyben vannak, de elsősorban nem a stratégia hiánya miatt, hiszen „stratégiát bármennyit tudunk csinálni”, hanem amiatt, mert nem világos, ezeket kinek és miként kellene alkalmaznia. Tulajdonképpen megvannak a megfelelő szinten az embereink. Vannak parlamenti képviselők, szakpolitikusok, akik a törvényhozási szinten próbálják egyengetni az utat, vannak a tanügyminisztériumban igazgatói, sőt, államtitkári szintű szakembereink, vannak tanfelügyelőink, néhány megyében főtanfelügyelőnk, és vannak, egyáltalán nem utolsósorban, az oktatással foglalkozó civil szervezeteink – sorolta az RMPSZ elnöke.
– A gond az, hogy ezek nem működnek együtt, hiányzik a koordináció és az egészséges munkamegosztás. Ezen úgy lehetne segíteni, hogyha létrehoznánk egy közoktatási tanácsot, ahol mind a négy szint képviselői jelen legyenek, és amelyik intézményként is felelősséget vállalna, hogy az ezen a területen dolgozó minden szintű szakembergárda egységes stratégia szerint dolgozik – fejtette ki Burus-Siklódi Botond.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója nagyjából hasonló hangot ütött meg.
– Ha nem lehet tudni, kinek kell döntenie, és ki vállal felelősséget egy adott ügyben, akkor nincs amiről beszélni. Hiába vannak alapos tanulmányok, hiába vannak jól kidolgozott stratégiák, ha senki nem tudja, ezeket kinek kellene életbe léptetnie, és kinek lenne feladata, hogy kövesse, ellenőrizze, mi történik utólag ezekkel – mondta a szakember.
A beszélgetés végén, némi habozás után, Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház oktatási előadótanácsosa megfogalmazta, amit mindenki egy órája kerülgetett: csak az RMDSZ oktatási politikusai vannak abban a helyzetben, hogy ezt a feladatot megoldhassák. Csak nekik vannak kapcsolataik a román és a magyar kormányhoz, ők tudják az oktatással foglalkozó minden érdekelt állami és civil szervezettel felvenni a kapcsolatot, nekik van infrastrukturális és intézményi hátterük mindebben eljárni. Ám ők még hallgatóként sem voltak jelen a sátorban…
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Nem iskolák, hanem a kisebbségi magyar oktatás van veszélyben”
A magyar kisebbségi oktatás helyzetéről és főleg jövőjéről beszélgettek Tusványoson, egy oktatási panelen.
A kisebbségi oktatás veszélyeztetett, attól függetlenül, hogy tömbvidékről vagy szórványról van szó, hiszen a többségi társadalomnak nem az az érdeke, hogy minél több segítséget nyújtson a kisebbségi oktatás fennmaradásához, már csak abból az egyszerű logikából kiindulva sem, hogy a kisebbségi oktatás többletköltséggel jár – elég csak a magasabb fejkvótára vagy a kisebbség nyelvén írt tankönyvek kiadására fordított összegekre gondolni. Ez nem jelenti azt, hogy az illető kisebbség nem találhatja meg azokat az alternatív módszereket, amelyekkel a saját kisebbségi oktatásán javíthat, és messze hatékonyabb a folyamat, ha ebbe az anyaország pénzügyi, morális és nemzetközi színtéren politikai támaszt is nyújt - így foglalható össze az a panelbeszélgetés, amelyen oktatásügyi szakértők arra keresték a választ, hogy a magyar iskolákat a létszámcsökkenés és/vagy a stratégia hiánya veszélyezteti inkább. A Tusványos második napján tartott beszélgetést Csíky Csengele, a Katolikus Teológiai Líceum szülői bizottságának szóvivője moderálta, aki magával hozta az iskola díszegyenruhájába öltözött kisfiát is, hogy mindenkit emlékeztessen: az iskola ellehetetlenítésével igazi, hús-vér gyerekek jövője forog kockán. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója szerint hiányzik egy oktatáskutató intézet, vagy egyéb keretek, fórumok, amelyek szakmai támaszt nyújthatnának az erdélyi magyar pedagógustársadalomnak.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke egyetértett azzal, hogy hiányzik a háttérintézményi rendszer, amely segítené a szakmai munkát, amit ad-hoc jelleggel összehívott csoportok próbálnak pótolni, azonban nem sok sikerrel. Az oktatáskutató intézet hiányát felvető véleményre reflektálva Burus-Siklódi Botond úgy vélekedett rendszerszintű hiányosságok vannak, az oktatással kapcsolatos teendők megosztásával vannak gondok. Mint kifejtette, a romániai magyar oktatás ügyét számos szinten képviselik politikusok, oktatási szakemberek, kezdve az erdélyi magyar törvényhozókkal, magyar személy által vezetett kisebbségi oktatásért felelő államtitkársággal, tanfelügyelőség szintjén működő kisebbségi oktatásért felelő tanfelügyelőkkel, és a civil szférában tevékenykedő szervezetek, személyek sokaságával befejezve. Ezeknek a szinteknek – oktatáspolitika, oktatásirányítás és a civil szervezetek – a koordinációját meg kell oldani a magyar oktatás felzárkóztatása és az iskolák veszélyeztetettsége csökkentése érdekében. Viszont szerinte nem világos, hogy ezt a koordinációs munkát kinek kellene irányítani. Erdei Ildikó szerint nem lehet rendszerről beszélni ott, ahol nem tudni, hogy kinél van a döntés joga. A Barna Gergő, Kapitány Balázs, Kiss Tamás, Márton János és Toró Tibor által készített tanulmánykötet, a Iskolák veszélyben című tanulmányban számos javaslat létezik arról, hogy mit kellene tenni, tehát a stratégiák léteznek, nem kell kitalálni őket. Viszont ezidáig nem történt semmi a tanulmányok eredményeivel, mert a makroszintű döntéshozatal és a koordináció hiányzik. Burus-Siklódi Botond szerint sem a stratégia hiányzik, sokkal inkább a kivitelezés, a nyomon követés és a számonkérés mechanizmusai nem épültek ki. Orosz Ildikó, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora szerint nem szabad elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy az állami, tehát többségi oktatási rendszernek az alrésze a kisebbségi oktatás, aminek fenntartásához és működtetéséhez a többségi hatalom adja az eszközöket. A kisebbségi oktatásszervezők mozgástere ilyen értelemben korlátozott, hiszen egy rendszerszintű problémát nem fognak tudni kisebbségi közösségként megoldani. Sikereket akkor érhetnek el, ha alternatív megoldásokban gondolkodnak, amely vonzóbbá teszi a magyar oktatást a szülők számára. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség képviseletében vesz részt a kerekasztalon, ő elsősorban a szervezetnek azt a jó gyakorlatát mutatta be, amellyel a Kárpát-medencében segítik a magyar vagy vegyes családból származó gyerekek magyar tannyelvű intézményekbe való beiskolázását. A gyerekeket születésüktől fogva nyomon követik, tartják a kapcsolatot a szülőkkel magyar iskolaválasztásra buzdítva őket. Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, volt főtanfelügyelő szerint a folyton változó oktatásra vonatkozó törvényekkel van a baj, a kiszámíthatatlanságuk és ellentmondásosságuk vezet olyan helyzet kialakulásához, mint amelyben most van a marosvásárhelyi katolikus iskola. A másik nagy probléma, hogy az oktatási hálózatot a rendelkezésre álló pénzügyi kerethez szabják. Éppen ezért önkormányzatok megerősítésében látná a megoldást, amelyek képesek fenntartani iskoláikat. Emellett az oktatási törvénykezés szintjén kellenek olyan egész, koherens és legalább középtávon megváltoztathatatlan törvények, amelyek által kiszámíthatóvá válik a rendszer. A megoldás az önkormányzat megerősítésében van, bővíteni kell azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a helységek fenntarthatják a saját közoktatásukat. Egy decentralizált rendszerben kellene megoldani az oktatást, azok a hátrányos helyzetű települések lehetnének kivételek, ahol a kormányzati beavatkozás nélkül nem lehetne fenntartani a közoktatást. Burus-Siklódi Botond úgy vélte, a demográfiai mutatók, a migráció, az asszimiláció a fő problémák. A szakmának is felelőssége, hogy olyan minőségi oktatási intézményeket működtessen, amelyek odacsábítják a tétovázó szülőket is, és egyértelművé teszik azt, hogy érdemes magyar oktatásban részesíteniük a gyerekeiket. Erdei Ildikó szerint szórványban és tömbmagyar vidékeken egyaránt arra kell törekedni, hogy minél több gyerek magyar iskolába járjon. Szórványban pedig fontos arra is figyelni, hogy ne csak az iskola nyelve legyen a magyar. Szerinte jó lenne, ha sikertörténetek bemutatása is téma lenne a médiában, nem csak a kudarcok, amint az az érettségi eredmények esetében történt. A pályát vonzóvá kell tenni a magyar pedagógusok számára, ehhez a státusuk megerősítésére és a munkájuk erkölcsi elismerésére is gondot kell fordítani. Andrási Benedek unitárius lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási előadója, volt iskolaigazgató arra a kérdésre kereste a választ, hogy kinek lenne a tiszte a koordinációs munka felvállalása. Szerinte erre az RMPSZ lenne alkalmas, hiszen neki az összes szóba jöhető döntéshozóval vannak kapcsolatai: az erdélyi magyar politikummal, a magyar kormánnyal, a pedagógusokkal, szülőkkel, oktatáspolitikai szakemberekkel és rendezvényei azok, amelyek keretében minden szereplő egy asztalhoz szokott ülni. Csíky Csengele azt javasolta, hogy a beszélgetés résztvevői 2-3 pontban fogalmazzanak meg olyan célkitűzéseket, amelyek a kerekasztal lejártával meg lehetne valósítani, hiszen a beszéden túl konkrét cselekedetekre van szükség.
Kertész Melinda / Transindex.ro

A magyar fél nem hibás a rossz viszonyért
Semjén Zsolt szerint „nem a mi készülékünkben van a hiba”, ha a román–magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul. A miniszterelnök-helyettes erről tegnap reggel beszélt Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mini-Máértnak is nevezett nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén, melyen valamennyi nemzetrész és a magyar kormány képviselői vettek részt.
Nemzetpolitikai áttekintésében Semjén Zsolt úgy vélte: valamennyi magyar nemzetrész pozitív példaként használhatja fel jogkövetelésében, hogy Szerbiában a megvalósulás szakaszában van a magyar közösség kulturális autonómiája. Szerinte Magyarország és a magyarság a történelmi sebeken túllépve őszintén kiegyezett és kibékült Szerbiával, és bizalmi, baráti, szoros a két ország együttműködése nemzetközi téren is. „Ha velük meg tudtuk csinálni, nem hiszem, hogy a mi készülékünkben van a hiba, ha a románokkal nem tudjuk” – fogalmazott a politikus. Pozitív példaként hozta fel azt is, hogy a visegrádi együttműködés keretében szlovák katonák is védték a magyar határt, és Szlovákia magyarul beszélő katonákat küldött Magyarországra. „Nem gondolom, hogy a mi hibánk az, hogy a románokkal hasonló nem alakult ki” – tette hozzá. A felhozott példák kapcsán megállapította: a nemzetrészek nemcsak önmagukért felelősek, hanem a teljes magyarságért is, mert ami egyik vagy másik nemzetrészben történik, az kihat a többire is. Áttekintésében Semjén Zsolt kijelentette: a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és a magyar emberek életminősége javuljon. A magyar nemzet pedig csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad. Ezért a legtermészetesebbnek tartotta, hogy az anyaország támogatja a határon túli nemzetrészeket és a világban szétszóródott magyarságot. Amint összefoglalta, a támogatás első hagyományos pillére az oktatás, kultúra, identitásmegőrzés támogatása. Az erre fordított összeget 2010 óta megtízszerezte a kormány, és ez most eléri a 90 milliárd forintot. Magyarországnak azonban mára már megvan a gazdasági ereje ahhoz, hogy ne csak az identitás megőrzését támogassa, hanem hasonló összeget szánjon arra is, hogy a határon túli magyarok meg tudjanak élni a szülőföldjükön. A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését tartotta a nemzetpolitika harmadik tényezőjének. Úgy vélte, ez olyan „acélabroncs, amely a kulturális identitáson túl egybefogja a magyar nemzetet”. „A szavazati jog azt jelenti, hogy a határon túliak politikai akarata is megtestesül a magyar Országgyűlésben” – fogalmazott. Azért tartotta ezt fontosnak, mert – mint fogalmazott – a külhoni magyarság száz év múlva is rá tudja kényszeríteni a szavazatával a mindenkori magyar kormányt arra, hogy vegye komolyan a külhoni nemzetrészeket. Semjén Zsolt a külhoni magyar szervezetek támogatását is fontosnak tartotta. Mint fogalmazott, nem mindegy, hogy a magyar szervezetek mekkora erővel vannak jelen a Magyarországgal szomszédos államok parlamentjeiben, részei-e a kormánykoalícióknak. „Ahhoz, hogy a magyarság érdekérvényesítése megtörténjen, fontos, hogy a helyi politikai pozíciókban minél magasabb szinten minél több magyar legyen” – jelentette ki. A miniszterelnök-helyettes katalizátorjellegűnek minősítette a magyar állam által nyújtott támogatást. Szerinte az igazi megtartóerőt azok a személyes szálak, barátságok és szerelmek alakítják ki, amelyek Tusványoson és a hasonló rendezvényeken kialakulnak. Semjén Zsolt Lendvai Ildikó szocialista politikusnak a szavazati jog kiterjesztését bíráló kijelentésére is reagált. Felidézte, hogy annak idején nem fogadták el azt a szocialista javaslatot, hogy szavazati jog nélküli állampolgárságot adjanak a határon túliaknak, és ezzel „B kategóriás állampolgárokká” tegyék őket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiálltak a magyar nemzetpolitika mellett a kárpát-medencei magyar szervezetek
Immár hagyománnyá vált a Tusnádfürdőn tartott Bálványosi Nyári Szabadegyetemen a péntek délelőtti kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal, amelyen évről évre részt vesznek a magyar kormány megbízottai mellett a határon túli nemzetrészek érdekképviseleti szervezeteinek vezetői, és egyfajta helyzetképet körvonalaznak az őket érintő aktuálpolitikai kérdésekről, nehézségekről, adott esetben megvalósításokról. Idén az erdélyi magyar politikai paletta mindhárom alakulatának vezető politikusai jelen voltak a panelbeszélgetésen, és a többi kárpát-medencei magyar szervezettel egyetemben határozott állást foglaltak az elmúlt hét év következetes magyar nemzetpolitikája, a Fidesz-KDNP-kormányzat megmaradásának fontossága mellett. A magyar nemzet léte az egyetemes magyarság jólétével függ össze; a Trianon kihívásaira adott, a kornak megfelelő válasz pedig a nemzet közjogi egyesítése – hangsúlyozta Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes.
A magyar állam értelme és célja, hogy a nemzet fennmaradjon, és az emberek életminősége javuljon. Minden egyes nemzetrész fontos, hiszen ha bármelyik elvész, az egyetemes magyarság csonkul – emelte ki a magyar kormány nemzetpolitikájának meghatározó elemeit összegző Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Mint mondta, valamennyi nemzetrész felelős önmagáért, de a többiért is, hiszen mindaz, ami egyikben vagy másikban történik, kihat a többire is. Felhívta a figyelmet például arra, hogy a többi magyar nemzetrészek pozitív példaként használhatják fel jogkövetelésükben, hogy Szerbiában a megvalósulás fázisában van a magyar közösség kulturális autonómiája. A kormányfő-helyettes megállapítása szerint Magyarország és a magyarság a történelmi sebeken túllépve kiegyezett és kibékült Szerbiával, és nemzetközi téren is bizalmi jellegű a két ország együttműködése. Megjegyezte azt is, hogy a visegrádi együttműködés keretében Szlovákia magyarul beszélő katonákat küldött Magyarországra, akik résztvettek a magyar határ védelmében. Ilyen körülmények között úgy vélte, nem Magyarország hibája, hogy a román-magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul.
Száz év múlva is számítsanak
A Magyarország határain túl élő nemzetrészek és a világban szétszóródott magyarság számára nyújtott anyaországi támogatás egyik alapvető pillére az oktatás, a kultúra és az identitás megőrzésének elősegítése. Erre a célra fordított összeget a kormány 2010 óta megtízszerezte, így most eléri a kilencven milliárd forintot – hangsúlyozta Semjén Zsolt. Hasonló mérvű támogatást szánnak a határon túli gazdaságfejlesztési projektekre is. A nemzetpolitika fontos tényezője továbbá a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság kiterjesztése által, illetve a külhoni magyar érdekvédelmi szervezetek támogatása – összegezte a kormányfő-helyettes. Felhívta a figyelmet arra, hogy teljes jogú állampolgársága révén a határon túli magyarság száz év múlva is rá tudja kényszeríteni a választások révén a mindenkori magyar kormányt arra, hogy komolyan vegye az anyaország határain kívüli nemzetrészeket.
Semjén Zsolt kommentálta Lendvai Ildikó magyar szocialista politikusnak a közelmúltban elhangzott, a szavazati jog kiterjesztését bíráló kijelentését is. Emlékeztetett, 2004-ben nem fogadták el a szocialista javaslatot, hogy szavazati jog nélkül adjanak, „B” kategóriás állampolgárságot a határon túliaknak. „Lendvai Ildikó úgy kóvályog a magyar belpolitikában, mint vasorrú bába a mágneses viharban” – tette hozzá a kormányfő-helyettes.
Válság és konfliktusok Ukrajnában
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke borús megállapításokat körvonalazott a magyar közösség életét, jövőjét illetően. Elmondta, az Ukrajnát érintő geopolitikai konfliktus nem könnyíti meg a magyarok helyzetét, tekintve, hogy az súlyos gazdasági válságot is eredményezett. Dél-Kelet és Nyugat-Ukrajna között eleve hatalmas különbségek vannak, nemcsak politikai irányultság tekintetében, hanem kulturális, civilizációs kérdésekben is, egy ilyen ország egységét pedig csak egy olyan óvatos, többvektorú politikával lehetne megtartani, amelyet a kilencvenes években folytattak az ukrán vezetők – részletezte. A minszki megállapodás megteremthetné a békét, de ennek az ukrán parlamentben való keresztülvitele problematikus, ugyanis alkotmánymódosításra lenne szükség, hogy a leszakadt területnek szélesebb önkormányzatiságot adjanak. A helyzetet súlyosbítja, hogy többmillió fegyver van magánkézben az országban, és különféle önkéntes félkatonai alakulatok tevékenykednek.
Az adósságválság, amelybe Ukrajna belekerült, nem teszi lehetővé azt sem, hogy a továbbiakban önálló gazdaságpolitikát folytasson, ennek pedig az lesz a következménye, hogy az állam rövidesen felszámolja a szociális háló maradványait is – mondta Brenzovics. Arról is beszámolt, hogy míg az 1996-os alkotmányban rögzítették a kisebbségi nyelvhasználathoz való jogot, az anyanyelvi oktatást, jelenleg egyfajta bújtatott alaptörvény módosítás zajlik; a közelmúltban elfogadott felsőoktatási törvény nem engedélyezi például a nem ukrán nyelvű oktatást ezekben az intézményekben. Hozzátette ugyanakkor, ha tovább korlátozzák is újabb törvények elfogadásával a kisebbségi nyelvhasználatot a közoktatásban, nem valószínű, hogy a magyar, bolgár, román, orosz többségű vidékek iskolái hirtelen átálljanak ukrán nyelvű oktatásra. Mindamellett, ezek a törekvések feszültségeket keltenek, s egy ilyen soknemzetiségű országban a nemzetiségek jogainak biztonsága nélkül nem lesz társadalmi stabilitás. – Mi továbbra is fenntartjuk intézményeinket, iskoláinkat, a sajtót, de ez nem lenne lehetséges Magyarország támogatása nélkül – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.
Magyar „követek” a diaszpórában
Klement Kornél, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének alelnöke azt a kérést intézte a szülőföldjükön élő magyarokhoz, próbáljanak nyíltan, befogadóan közelíteni mindazokhoz, akik jelenleg a különböző államokban szétszóródva élnek, de megőrizték magyarságukat. Hangsúlyozta, sajnos tényként kell kezelni, hogy 2,5-3 millió ember él távol szülőföldjétől. A diaszpóra magyarjai a maguk során a kultúrkincsek megismertetésének „kis követei”, és civil utakon tiltakoznak a Magyarországot érő, rosszindulatú támadások ellen is. Mint mondta, a Kárpát-medencei magyarságot a különféle autonómiaformák létjogosultságának tudatosításával segíthetik.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke úgyszintén a gazdaságfejlesztési projektnek a kisvállalkozások számára nyitott lehetőségeit értékelte, illetve a közösség erősítése szempontjából pozitívumnak minősítette azt is, hogy legkésőbb a jövő év elején megnyílik Lendván a magyar főkonzulátus. Említést tett arról is, hogy mindmáig nem sikerült átfogó nemzetiségi kerettörvényt elfogadtatni, nem utolsósorban azért, mert az olaszokkal nem sikerült egyezségre jutni.
RMDSZ: biztos pont Budapest
A Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő által moderált beszélgetés az erdélyi magyar szervezetek képviselőinek összegzéseivel folytatódott. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke többek között megállapította, az RMDSZ-szel kötött politikai együttműködés „biztos pont” lehet azt illetően, hogy etnikai alapon szerveződő pártokként képviselhessék közösségüket.
– Nemzetpolitikai tekintetben számunkra a biztos pont Budapest. Támogatjuk azt a határozott, meg nem alkuvó külpolitikát is, amelyet az Orbán-kormány folytat a Balkánon belül és kívül – emelte ki hozzászólásában Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora. Hozzátette, hogy a „vazallusi” kapcsolatrendszerekhez szokott nagyhatalmaknak ez a fajta politizálás kényelmetlen, a Balkánon pedig kuriózumnak számít. A színfalak mögött a román politikusok is irigykedve tekintenek Magyarország politikai magatartására, de a felszínen továbbra is a simulékony, balkáni politizálást folytatják. Szerinte egy esetleges budapesti kormányváltás elakasztaná a mostani nemzetpolitikát, ezért fontos, hogy a mostani kormánypártokat a külhoni magyarok szavazataikkal is támogassák, amikor erre sor kerül.
Az erdélyi magyarság számára biztos pont továbbá az RMDSZ, amely a maga hibáin és problémáin túlmenően, az elmúlt 27 évben állandóan jelen volt a román törvényhozásban – állapította meg a szenátor, megjegyezve, hogy az MPP-vel tavaly őszinte partnerséget tudtak kötni, ezzel is bizonyítva, hogy nem zárkóznak el az erdélyi magyar politikai párbeszédtől. Nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a közelmúltban néhány óra alatt olyan magyarellenes hangulatot sikerült a román sajtóban és a közösségi oldalakon kelteni, amely megakadályozta három fontos törvénytervezet elfogadtatását.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke kiemelte, az általa irányított politikai alakulat feladatának tekinti a magyar nemzeti együttműködés rendszerének kiteljesítését, a magyar országgyűlési választásokat megelőző mozgósítást. Mint mondta, az EMNP „ellenzéki párt” Erdélyben, de az erdélyi magyarok önrendelkezésének, az autonómiaigények megvalósításának tekintetében összehangolt politikai stratégiákra, együttműködésre lenne szükség.
Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető alelnöke örömmel számolt be arról, hogy a HMDK az önkormányzati választásokon nagyszerű eredményt ért el, meghatározó tisztségeket szerzett fontos magyarlakta térségekben.
Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a Kisebbségi Szemle legújabb számában olvasható tanulmányra hivatkozva elmondta: a Felvidéken az etnikai alapú politizálás fontosságát alátámasztja az, hogy a magyarok 16 százaléka saját népcsoportját a szlovák nemzet részének tekinti, 27 százalékuk akkor vallja magát magyarnak, ha abból nem származik kára, 19 százalékuk pedig szlovák iskolába járatja gyermekét. A törvényhozásból kimaradt MKP folyamatosan dolgozik támogatottságának javításán, és tudatos fiatalítási folyamatot is elindított a pártban. Mint mondta, a magyar oktatási és kulturális intézményeket a Felvidéken is a magyar kormány támogatásának köszönhetően működtetik, és szívesen fogadják a tervezett gazdaságfejlesztési projekteket is. Hangsúlyozta, hisz a kárpát-medencei magyarság összefogásában, a „felvidéki magyar nemzetpolitika pedig a felvidéki hálószobában kezdődik”.
Három külhoni magyar mandátum várható
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kijelentette, a VMSZ abban érdekelt, hogy stratégiai partnere, a Fidesz-KDNP pártszövetség győzzön a magyar országgyűlési választásokon, és folytatódjék az elkezdett nemzetpolitikai építkezés. Választási részvételre buzdította a visszahonosított magyar állampolgárokat, hangsúlyozva, hogy a magyar nemzet- és szomszédságpolitika folytonossága biztosítja többek között azt is, hogy Szerbiában a magyarokat ne veszélyforrásnak tekintsék.
A külhoni állampolgárokban tudatosulnia kell annak, hogy a sikeres választási regisztrációt követően el is kell menni szavazni – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, megjegyezve, hogy körülbelül három külhoni magyar mandátumra lehet számítani, amellyel élni kellene. Elmondta, a 2014-es országgyűlési választásokig csaknem 200 ezren regisztráltak, és a beérkezett 160 ezer levélszavazat több mint 95 százalékát adták a kormánykoalíció pártjaira. Jelenleg a nem magyarországi lakcímmel rendelkező, regisztrált magyar állampolgárok száma meghaladja a 350 ezret. Az államtitkár kifejezte abbéli reményét, hogy a jövő évi választásokig ez a szám jelentősen nőni fog.
Az 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlés közelgő centenáriuma kapcsán, Semjén Zsolt kérdésre válaszolva kifejtette: a tudományos műhelyeknek meg kell adni minden állami támogatást ahhoz, hogy a történelmi valóságnak megfelelően írhassák meg az első világháború, Trianon és az idegen impériumokba szakadt magyarság történetét, mert „ha azok írják meg, akik velünk szemben állnak és álltak, abból nem fogunk jól kijönni”. Felidézte, Trianonnak részben azért lett ilyen végkimenetele, mert Budapesten „egy nemzetietlen, hazafiatlan társaság szétverte, felszámolta a magyar honvédelmet, feloszlatta a hadsereget. Ez történelmi tanulság arra nézve, hogy ha „nemzetietlen hatalom van Pesten, az egyetemes magyarság ügye rosszul fog állni” – hangsúlyozta a magyar kormányfő-helyettes.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)

A XVI. Kisiratosi Falunapok sikere
Kiváló program, szíves vendéglátás
Amint azt előzetesen hírül adtuk, péntektől vasárnapig tartották meg a Kisiratosi Falunapok idei, szám szerint a XVI. rendezvényét, ami pénteken a fiatalabbak számára a Rózsa presszóban retrobulival, illetve a helybeli, újraalakult nyugdíjasklub szervezésében nyugdíjasbállal vette kezdetét. Utóbbit a nagy- kultúrotthonban szervezték, mintegy 200 résztvevővel, köztük a lőkösházi, a kétegyházi, a nagyiratosi, illetve a kisiratosi nyugdíjasok mulattak, számukra Torma Gizella és Kristóf Rozália finom babgulyást főzött. Almási Vince, a házigazda nyugdíjasklub elnöke tombolanyereményekről is gondoskodott, a sorsoláson a fődíjat, a porszívót a helybeli Papp Mária vihette haza. A hangulatot csúcsra járatta a Terék Julianna és Horváth Margit nyugdíjasok által Kabaré a buszmegállóban címmel előadott vidám jelenet, amellyel meghívót kaptak egy magyarországi fellépésre is. A nagyszabású rendezvényt megtisztelte jelenlétével Korondi-Józsa Erika polgármester, Andó László alpolgármester, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő is. Gépzenére, de kiváló hangulatban, ugyancsak velük mulatott hajnaltájig a felvidéki Balony község öttagú küldöttsége is. Szombaton 14 órától a kívül-belül felújított kiskultúrotthon tanácskozótermében szervezték meg a falunapok alkalmával szokásos könyvbemutatót, amelyen Sarusi Mihály, kisiratosi gyökerű magyarországi közíró legújabb két kötetét mutatták be. Az egybegyűlteket, illetve a szerzőt a prezídiumból Korondi-Józsa Erika polgármester köszöntötte. Örömének adott hangot, amiért a kisiratosi gyökerű, népszerű közíró újabb két kötettel örvendezteti meg az olvasóit. A továbbiakban köszöntötte az asztalnál helyet foglaló Vajda Noémit, aki tavaly nem tudott eljönni, idén viszont áldott állapotban is megtisztelte a rendezvényt, értékelőt is írt a szerző egyik művéről, ami Innen a rácson címmel jelent meg. Kiemelt örömmel nyugtázta, amiért Vajda Noémi és férje, Almási Lóránt harmadik gyermeket is vállalnak, hozzájárulva a kisiratosi demográfiai helyzet javításához. Ezt követően kifejtette: tekintve, hogy a Sarusi-könyvek szokásos méltatója, Vágner Szabó János gyengélkedik, nem tud jelen lenni, az Öreghegyen innen, öreghegyen túl című kötetének írásba foglalt értékelőjét a Páter Godó Mihály Általános Iskola egyik irodalombarát, tehetséges végzős diákja, Torma László olvassa fel. Abban történelmi személyiségeknek, képzőművészeknek a magyar tájról, a természet szépségeiről megszólaltatott gondolataiból, alkotott műveiből ihletődve, a szerző hazaszeretetet sugárzó, mélyenszántó gondolatait osztja meg az olvasóval. Táj, nép és kultúra valóságos megjelenítése ez a könyv. A továbbiakban Sarusi Mihály méltatta a betegeskedő barát, újságíró és író, Vágner Szabó János munkásságát, partiumi kötődéseit ismertette, majd abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a következő könyvbemutatón újra Kisiratoson lehet. Utána Vajda Noémi kérdéseire Sarusi Mihály az Innen a rácson című kötetének anyagfeltárással, az ihletéssel, a megírási technikákkal kapcsolatos részleteiről beszélt. Ebben – levelesládájában kutakodva – feldolgozta a Simonyi Imrétől, Ördögh Szilvesztertől, Körmendi Lajostól és Nagy Gáspártól kapott leveleket, a hozzájuk fűződő emlékeit az 1960-as évek politikailag igen terhelt időszakából. Gyakorlatilag az olvasó szemei előtt bomlik ki egy szerkesztői kapcsolatnak barátsággá alakulása egyik legjobb barátjával, Nagy Gáspárral. Vajda Noémi kérdéseire válaszolva, Sarusi Mhály hangot adott a jelzett írókkal kapcsolatos emlékeinek is.
A könyvértékelők után a szerző dedikálta műveit.
Vastaps jutalmazta a fellépőket
Szombaton délután Kisiratos központi parkjában a helybeli zenekar térzenével köszöntötte az érkező vendégeket, a polgármesteri hivatalban fogadták a határon túli és a hazai meghívott elöljárókat. Valamivel 17 óra előtt a Páter Godó Mihály Általános Iskola előtt felsorakozott néptáncosok, a házigazda Gyöngyvirág és az iskola néptánccsoportjának a felvezetésével, zenekísérettel vonultak a kultúrotthon felé. A központi útkereszteződésben körcsárdást, majd frisseset táncoltak az összegyűlt tömeg tapsa közepette, aztán bevonultak a szabadtéri színpadhoz. Ott 17 órakor Vörös Annamária műsorvezető köszöntötte a XVI. Kisiratosi Falunapok néptáncgála-programjának a közönségét, a vendégeit, majd a színpadra kérte Korondi-Józsa Erika polgármestert és Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt. Üdvözlőszavait követően a polgármester külön köszöntötte Faragó Péter parlamenti képviselőt, a nagyperegi, a nagyiratosi, a nagyzerindi, a majláthfalvi és a sofronyai elöljárókat, külön köszöntötte a testvértelepülések küldöttségeit, Pusztaszabolcsból Csányi Kálmán polgármestert és kollégáit, Úri községből Haraszti Imre polgármestert és csapatát, Lőkösházáról Szűcsné Gergely Györgyi polgármestert és csapatát, utoljára, de nem utolsósorban a legújabb testvértelepülésről, a szlovákiai Balonyból Matus Frigyes polgármestert és küldöttségét. Zárszavaiban köszöntötte, illetve megköszönte a fellépést mindazoknak, akik a rekkenő hősében is vállalták a szereplést, a közönség szórakoztatását. Miután mindenkinek jó szórakozást kívánt, Faragó Péter parlamenti képviselő üdvözölte a közönséget, köztük a vendégeket, akik a jelenlétükkel hozzájárulnak magyar közösségünknek a további erősítéséhez. Mindnyájuknak jó szórakozást, kellemes, baráti együttlétet kívánt. A programot a kisiratosi Napraforgó citerazenekar fellépése nyitotta meg, Juhász Kálmán vezetésével népdalokat játszottak, énekeltek vastaps közepette. Utánuk a Páter Godó Mihály Általános Iskola néptánccsoportjának szilágysági tánca aratott osztatlan sikert Verbóczki Kinga vezetésével. Ezt követően a pécskai Búzavirág néptánccsoport magyarbődi tánca következett Engi Márta Ildikó vezetésével.
Utánuk a Black and White moderntánc-csoport 7 lánya járt ritmikus táncot. A zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Nagy Rozália és Haász Endre betanításával tetszetős mezőségi és vajdaszentiványi táncot mutatott be. A továbbiakban a kisiratosi Kikelet gyermek- citerazenekar Juhász Kálmán vezetésével sárközi dallamokat és vajdasági magyar népdalokat játszott, énekelt vastaps közepette. Utánuk a kisperegi Napraforgó néptánccsoport Molnár Csaba vezetésével kalocsai, a majláthfalvi Százszorszép Halál Endre vezetésével szatmári, míg a nagyzerindi Ibolya néptánccsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájával, Kiss Csilla vezetésével széki és felcsíki táncokkal érdemelte ki az elismerést.
Az Arany László-díj átadása
Mint az utóbbi négy évben rendszeresen, Pusztaszabolcs Város Önkormányzata idén is a Magyar Nyelvért Arany László-díjjal tüntetett ki egy olyan kisiratosi végzős diákot, aki éltanuló, részt vesz a közösségi és kultúrmunkában, illetve tovább kíván tanulni. A színpadra kért Korondi-Józsa Erika kisiratosi, Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester társaságában kifejtette: idén nagyon nehéz volt a díjra való jelölés, mivel az iskola több diákot is javasolt, közülük Almási Dórára esett a választás. Ezúttal is megköszönte Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának és Csányi Kálmán polgármesternek, amiért az utóbbi 5 évben egy-egy kisiratosi kiváló diákot rendszeresen támogat.
Csányi Kálmán polgármester kifejtette: már ott tartunk, hogy az első díjazott idén leérettségizett, magyar nyelven, ami csak megerősíti a támogatók elhatározását, hogy a tehetséges diákokat érdemes segíteni, hogy minél többen megtartsák, ápolják az országhatár innenső oldalán is a magyar nyelvet. A díj 100 ezer forint iskolakezdési támogatást is feltételez. Miután a polgármester gratulált, illetve átadta a díjat Almási Dórának, az bebizonyítva, hogy érdemes a kitüntetésre, mély átéléssel szavalta el Szép Ernő Imádság című költeményét. A továbbiakban a kisiratosi és a pusztaszabolcsi polgármester a színpadon ünnepélyesen megújította a két település között 2007. július 22-én aláírt partnertelepülési szerződést, amit ezúttal kibővítettek: a kultúra, a sport, a közművelődés, a hagyományőrzés, a népművészet és a vállalkozói szféra területén kialakuló kapcsolatok kiszélesítésére törekednek. A közönség tapsa közepette mindkét polgármester aláírta az együttműködési szerződés meghosszabbítását. Amint az ünnepélyes esemény után Csányi Kálmán kifejtette, a mai esemény egyben számvetés is, amikor a polgármester elődeik tíz éve aláírták az első szerződést, olyan dolgokra gondolhattak, amik az utóbbi években valóban jól beindultak a két település között, mindkét közösség épülésére, javára. Abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy 10 év múlva is építőnek, hasznosnak bizonyul az együttműködés.
Folytatódó néptáncgála
A néptáncgála folytatásában a pécskai Búzavirág nyárádmagyarósi tánca következett, nagy sikerrel. A kisiratosi Rónasági citerazenekar Juhász Kálmán vezetésével, Korondi-Józsa Erika jelenlegi és Almási Vince leköszönt polgármester közreműködésével halasi és vajdasági népdalokat játszott, énekelt vastaps közepette.
A néptáncgála végét, egyben csattanóját a házigazda néptánccsoport, a Gyöngyvirág fellépése képezte. Az 5 megújult pár Verbóczki Kinga vezetésével mezőségi, bolgártelki és kalotaszegi, szépen koreografált és kivitelezett táncokkal lepte meg a közönséget. Ugyanúgy ünnepelték a ráadást, a két egykori gyöngyvirágos pár táncbemutatóját is. Ezt követően kiértékelték a bográcsos pörköltfőző verseny eredményét is. A Haraszti Imre, Úri község pol¬gár¬mestere által vezetett zsűri értékelése a következő volt: a 6 főzőcsapat közül az AMISZ két csapata, illetve a helybeli fiatalok főzőcsapata dicséretet, az aradi Lion csapat III. díjat, Sávai Krisztián és Szalai Dávid II. díjat, míg az I. díjat a kisiratosi tűzoltók és a dombegyházi polgárőrök közös csapata érdemelte ki. A továbbiakban Balla Tibor tekerőlantművész előadásán, 21 órától a V-Tech együttes koncertjén, 22 órától a 3 Amigó zenekar élő koncertjén mulatott a közönség. 24 órától parádés tűzijátékot láthattak, majd a Rózsa presszóban szervezett bálon, illetve a termálstrandon tartott diszkón mulattak hajnalig. Tegnap, vasárnap a helybeli templomban 10 órától megtartott szentmisével zárultak a XV. Kisiratosi Falunapok rendezvényei.
Köszönet A rendezvény sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatásért a Megyei Kulturális Központnak – az RMDSZ közbenjárására –, a Kisiratosi Polgármesteri Hivatalnak és a községi tanácsnak, az Agrodor Mezőgazdasági Társulásnak, illetve a helybeli támogató gazdáknak a segítségért. Ugyanakkor köszönet jár a főzésben közreműködött Torma Gizellának és csapatának, továbbá mindazoknak, akik a vendégek ellátásában segédkeztek, öregbítve a híres kisiratosi vendéglátásnak a hírnevét!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Isten legyen a legbiztosabb pont!
2017-ben is változatos programok várták a Keskeny út sátorban az érdeklődőket. Minden nap szentmisével kezdődött, ahol Bilibók Géza, Tódor Attila, Puskás Attila és László Rezső szolgáltak. Július 19-én, szerdán tíz órától A Biblia és reformáció című kiállítás megnyitójára került sor, melyet a reformáció 500. évfordulójának alkalmából állított össze a Magyar Biblia Társulat. A megnyitót egy fesztiválos áhítat követte. Bardócz Csaba, az ikafalvi református gyülekezet lelkésze kötetlen prédikációjában felhívta a figyelmet arra, hogy Isten feltétel nélkül szeret minden embert, valamint, hogy az igaz hit felbecsülhetetlen értékkel bír. Délben Blága Botond és Enikő nagycsaládos házaspár Ásó, kapa, nagyharang, vagy már az anyakönyvvezető közbe kell lépjen?- szerintünk családban élni jó című előadásának lehettünk részesei. A házaspár megtéréstörténetét, bizonyságtételét hallgathattuk meg, emellett, jelenlegi életvitelükről is beszámoltak. Az előadásokkal párhuzamosan párhuzamosan, gyerekfoglalkozások folytak a sátor mellett, azon szülők gyerekei részére, akik a Keskeny utas programon szerettek volna részt venni. A különböző játékok kipróbálása mellett a gyerekek arcfestésben is részesülhettek.
A délután – minden egyes nap – a népszerű Láthatatlan színházé volt, ami lelki támaszt nyújtott a fesztiválozóknak, illetve elgondolkodtató kérdésekkel szembesítette őket. A napot gitáresttel zártuk. Éneklés és beszélgetés mellett, tea és zsíros kenyér várta az arra járókat.
A Tusványos második napjától az áhítatot megelőzően keresztény meditáción vehettek részt az érdeklődők, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy a betérők elcsendesedjenek a fesztiválos pörgés közepette és magukba nézzenek a zajos mindennapok futószalagszerű egymásutánjában. Az utána következő délelőtti fesztiválos áhítatot Incze Zsolt György esperes tartotta.
Áhítat után az Önismeret függőség? „Képzelj egy tükröt; gondold, hogy belenézel; hidd el, amit látsz.” (Fodor Ákos) című előadást hallgathattak meg az érdeklődők, melyet Homa Ildikó, kolozsvári pszichológus, szociális testvér tartott. Az előadó kihangsúlyozta az önismeret és az önértékelés fontosságát, de óvva intett attól, hogy önismeret függőségbe essünk. Utat mutatott arra, hogy – hitünket tekintve – mások megismerésére, csak a helyes önértékelés tükrében leszünk képesek.
Csütörtökön a fesztiválos áhítatot Márton Edit tartotta, akinek főként imádsága érintette meg a betérőket. Ruszka Sándor „…ember vagyok és szeretlek, minek is bántottalak?” című előadásában az emberközi kapcsolatokról, azok fontosságáról osztotta meg gondolatait. A nagyon sok saját példával kiszínezett előadásban a kézdivásárhelyi lelkipásztor arról szólt, hogy a párkapcsolatban ne a másik felet akarjuk megváltoztatni, mert az nem fog menni. Az egyetlen akit – esetleg – meg tudunk változtatni az mi vagyunk. A válság pillanatában nem a miért kérdésén, hogy miért csinálom én ezt, vagy azt kell gondolkodni, hanem azon, hogy kiért, mert ez könnyebben elvezet a jó megoldásokhoz. A lelkész azt is megemlítette, hogy ne restelljünk segítséget kérni, amíg még lehet. Az előadás ideje alatt a gyerekeket a különböző játékok, valamint az arcfestés foglalta le.
A pénteki napot Marosán Csaba színművész Luther Asztalánál című formabontó előadása zárta. A színművész egy egyszemélyes előadás keretein belül osztotta meg Luther doktor gondolatait népes hallgatóságával.
Az idei év utolsó Tusványosi napján az Orbán Viktor miniszterelnök előadását megelőzően a Keskeny utas csapat református tagjai az Erdélyi Református Egyházkerület által készítetett több száz „Református magyar vagyok, amíg élek az maradok”, illetve „Isten kegyelméből református” feliratú kalapot osztottunk ki a tűző napon ülő hallgatóságnak. A melegre való tekintettel pillanatok alatt elfogytak a kalapok, és nagyon sokan hálájukat fejezték ki, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából ilyen hasznos ajándéktárgyat kaptak emlékbe, amit azonnal ki is tudtak használni. Mivel a nemzet miniszterelnöke és előadó társai mind reformátusok, ezért a főszínpadra is eljuttatunk egy-egy kalapot a kiemelt előadóknak.
A Keskeny út sátor programja a Bonus Pastor Alapítvány meghívottaival várta szombati vendégeit. Kozma Ferenc, a Bonus Pastor önkéntese moderálta a Balló Géza, Dénes Margit, Kovács Tibor, Kovács Tivadar, Márk János bemutatkozását. Mindegyik meghívott a saját „szabadulása” történetét mesélte el. Öröm volt hallgatni, hogy van szabadulás az alkohol, drog, vagy egyéb szenvedélyek rabságából, amihez az Alapítvány több lehetőséget kínál, úgy mint a kilenc hónapos hosszú terápia Magyarózdon, vagy a kéthetes rövidterápia az ország több településén, több időpontban, illetve a támogató csoportok, amik szintén több településen, heti rendszerességgel zajlanak. Jó volt hallani azt, hogy most már több olyan ember is van, aki a támogató csoport alkalmain való részvételnek köszönhetően megszabadult a káros szenvedélyeitől. A bemutatót követően bezárt a Keskeny út sátor, ami a Tusványoson immár biztos pontnak számít, hiszen ez volt a tizenharmadik alkalom, amikor részt vettünk Erdély legnagyobb fesztiválján, és egy ideje a több tucat programsátor közül a miénk a legrégebb óta folyamatosan, ugyanazon név alatt futó programsátor.
A Keskeny út önkénteseinek ezzel eljött a pihenés ideje, – néhány napig, mert a legtöbben más táborokban tovább dolgoznak. Igazi fesztiválmissziósként a fesztiválon bent lakni és az éjjeli párhuzamos bulik közepette pihenni, majd nappal több, mint tizenkét órát szolgálni embert próbáló feladat. A betérők, a visszatérők, a több éve folyamatosan a Keskeny útra járók hűsége viszont erőt ad a fáradtság és más emberi tényezők leküzdésére. Köszönjük a jó Istennek, hogy ebben az évben is eszközei lehettünk ezen a nem szokványos területen is.
Nagy Csenge, Bardócz Csaba / Erdély.ma

Forró nap a MOGYE-n
Egyetemi felvételik
Szerdán délelőtt tíz órától tartották a felvételi vizsgát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem három karának kilenc szakjára. A beiratkozási számok alapján a magyar tagozaton a fogorvosi szakon jelentkeztek egy helyre a legtöbben, a gyógyszerészeti karon a felvételizők alig haladták meg a meghirdetett helyek számát. A korábbi évekhez hasonlóan a román nyelvű képzés sokkal több hallgatót vonzott, ugyanis az ország elismert orvosi egyetemeinek a többségén két tantárgyból kell továbbra is felvételi vizsgát tenni, míg Marosvásárhelyen választani lehetett a biológia és a kémia között. Magas számukkal arányosan valószínűleg több lesz a jó átlag, ezért a magyar felvételizőknek csekély esélyük van arra, hogy tandíjas helyre bejussanak.
A tét már a magyar tagozaton sem akkora, mint valamikor, a szülők, hozzátartozók idegessége azonban továbbra sem változott. Tíz óra után nem hiányzott az egyetem elől a rendőri felügyelet, parkolóhelyet lehetetlenség volt találni, a szülők tömegesen álltak, vagy a kerítés betontalapzatán próbáltak megpihenni, ami rendkívül kínos lehetett három órán át. Talán nem ártana valamilyen civilizált megoldást keresve kijelölni egy helyszínt, ahol a hozzátartozók várakozhatnak, különösen azok, akik más településekről érkeztek. Volt olyan szülő, aki nagy reményekkel kísérte el másodszorra a gyermekét, aki a múlt évi vizsgán az elsők között esett ki.
A diákok szerint a tesztvizsgát a „beugratós”, egymáshoz közel álló, hasonló válaszok nehezítették. A helyes megoldásokat már a kora délutáni órákban feltették az egyetem honlapjára, és lapzárta után eredményt is hirdettek tegnap, amire holnap lapszámunkban visszatérünk.
Eredmények a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán alapképzésen 12 szakot hirdettek meg, ezekre július 11–17-e között lehetett benyújtani a felvételi dossziét. Idén több szakon írásbeli vizsga is volt. A felvételi eredményeket közzétették a marosvásárhelyi kar székhelyén és honlapján, a felvételt nyert diákoknak ezen a héten július 29-ig, szombatig kell elfoglalniuk helyeiket. Az egyes diákok visszalépésével felszabaduló helyeket újraosztják, és a végleges eredményeket hétfőn függesztik ki – tájékoztattak a Sapientia marosvásárhelyi karának titkárságán.
A mesterképzésre jelentkezők négy szakból választhattak, számukra július 11–15. között zajlott a beiratkozási időszak. A felvételt nyert diákok szintén szombatig foglalhatják el helyüket.
A második rangsorolás után bekerülők jövő héten hétfőtől szerdáig iratkozhatnak be az egyetemre. Aki nem foglalja el helyét ebben az időszakban, azt kiiktatják a felvételi jegyzékből. A betöltetlenül maradt helyekre szeptember 7–9. között zajlik a dossziévizsga.
Az újraosztás előtti eredmények szerint alapképzésen informatika és számítástechnika szakon minden hely betelt, mechatronika szakon még három tandíjas hely maradt. A tandíjmentes helyek az automatika és alkalmazott informatika, fordító és tolmács, kommunikáció és közkapcsolatok, közegészségügyi szolgáltatások és szakpolitikák, illetve a kertészmérnöki és a tájépítészet szakon is beteltek, tandíjas helyekre viszont szeptemberben még lehet jelentkezni. A legtöbb hely – 7 tandíjmentes, 15 költség-hozzájárulásos és 13 tandíjas – a távközlés szakon maradt. Szintén maradtak betöltetlen helyek a négy mesterképzőn is, erről – akárcsak az alapképzésen meghirdetett szakok helyzetéről – a Sapientia marosvásárhelyi karának honlapján lehet tájékozódni.
Megmérettetések hete a Művészeti Egyetemen
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen július 24-én, hétfőn kezdődött és 29-éig, szombatig tart a felvételi vizsgák időszaka. A Magyar Művészeti Karon alapképzésen színművészet, mozgásművészet, teatrológia, audiovizuális kommunikáció, forgatókönyv- és reklámírás, média, illetve zene szakra nyerhetnek felvételt a diákok, valamennyi szakon hét állami és öt költségtérítéses helyet hirdettek meg.
Szintén ezen a héten zajlik a felvételi a magiszteri képzésekre, ahol minden képzés esetében – színművészet, alkalmazott bábművészet, teatrológia, művelődésszervezés, korszerű zenei koncepciók, drámaírás – öt állami és hét költségtérítéses helyért lehet versenybe szállni. Amennyiben a tanügyminisztérium jóváhagyja, szeptemberben a művészetek és új média, illetve a zenés színészmesterség nevű magiszteri képzésre is szerveznek felvételit. Színészdoktori képzésre szintén szeptemberben zajlik majd felvételi, erre egy-egy tandíjmentes ösztöndíjas, illetve ösztöndíj nélküli helyet és nyolc tandíjas helyet hirdettek meg.
További lehetőségek
A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemre július 12–20. között nyújthatták be felvételi dossziéjukat a „gólyajelöltek”. A felvételt nyert diákok névsorát július 21-én függesztették ki, nekik legkésőbb ma kell elfoglalniuk helyüket. 28-án, pénteken a végső felvételi eredményeket is közzéteszi a tanintézmény. A betöltetlenül maradt helyekre július 31. – szeptember 14. között lehet beiratkozni. A fellebbezések előtti eredményeket szeptember 15-én, a végső eredményeket 22-én függesztik ki.
A Dimitrie Cantemir Egyetemen július 10. – augusztus 28., illetve szeptember 9–29. között zajlik a beiratkozási időszak. Az egyetem kínálatáról, illetve a beiratkozás módjáról bővebb tájékoztatást a www.cantemir.ro/admitere honlapon találhatnak az érdeklődők.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ, BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Egyházi szolgálattevők Gegesben
Nyáron zajossá válik a kis település
A nyári vakáció idejére benépesül a gegesi Barátság Háza és annak udvara, gyermekcsoportok veszik birtokba többnyire egyházi nyári táborok alkalmával. Egyébként nem olcsó dolog egy nyári táborozás vidéki környezetben sem, de itt jutányosan kapnak helyet a rendezvények.
Múlt héten harminc gyermek táborozott a gegesi Barátság Házában, néhány kivétellel Gyulakuta község településeiről érkeztek. A Szivárvány tábort már évek óta megszervezi Tőkés Ildikó tanárnő a küküllőmenti gyerekeknek, neve az itt zajló programok és résztvevők sokszínűségét jelzi, a változatos tevékenységek pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy mindenki azt élje meg, amit szeret – tudtuk meg Tőkés Attila gegesi református lelkipásztortól.
Játék, tanulás, kirándulás – nyári élmények
Az idei ötnapos táborban számos tevékenység várt a gyerekekre, akik a napi étkezések, takarítások, pihenések idejét leszámítva délelőtt és délután órákon át szórakozhattak és dolgozhattak, hagyományőrző tevékenységek, kézműves-foglalkozások, sportprogramok, játékok, vetélkedők, kirándulások, éneklés, zenélés várt rájuk. Emellett a reformáció ötszázadik évfordulójáról is sokat tanulhattak, kisfilmet láthattak egy 500 kilométeres svájci kerékpártúráról, a reformátorokról hallottak már az első napon is. Második nap a rovásírást gyakorolták, őseink vadászfegyverét, az íjat próbálták ki, meglátogatták a helyi iskolamúzeumot és Gegesi Kis József Kossuth-huszárhadnagy sírját. A harmadik nap a sporté volt, senki nem maradhatott ki a tollaslabda-, foci-, asztalitenisz-, korongjáték-vetélkedőkből, ezekben a küzdelmekben az volt a lényeg, hogy egymásra figyeljenek, észrevegyék segítségre szoruló társaikat és segítsenek nekik. A tábor negyedik napján a kézművesség volt a téma, üvegre festettek, gipszből készítettek képtartókat, a tiszteletes terepjáróval vitte körbe őket a határban, este tábortüzet raktak, énekeltek. A tábor utolsó napján, pénteken mindenki egy kicsit szomorúan ébredt, de a vizes lufi játék csakhamar felvidította a társaságot, közösen énekeltek, valamint egy rögtönzött koncertet is meghallgattak.
Sokan használják a házat
A helyszínt többnyire egyházi csoportok használják, ezen a héten például a sövényfalvi gyülekezet gyermekei vették birtokukba az ingatlant. A Fazakas Csaba lelkész által szervezett táborozás célja a vakációs nyári bibliahét, amikor a KOEN alapítvány által kidolgozott program szerint zajlanak a foglalkozások, de szabadidőben a faluval és látványosságaival is megismerkednek a gyerekek.
A nyár folyamán a gyülekezet vendége volt egy holland csoport, egy másik augusztusban érkezik, de itt ver tanyát egy cserkészcsapat is, továbbá Batizán Attila szentgericei református lelkész is ide hozza táborba gyülekezete ifjait. Az egykori felekezeti iskola pedagógusai számára emelt épületet államosították, az egyház 2008-ban kapta vissza, 2011-ben holland segítséggel felújították, azóta táboroknak, gyülekezeti alkalmaknak és különféle rendezvényeknek ad helyet, barátságok szövődnek itt.
Amúgy egyheti nyári táborozásnak eléggé borsos ára van, ezzel szemben a gegesi jóval olcsóbb lehetőséget jelent, hiszen csak önköltségi árat fizetnek a résztvevők. Ezért is jönnek sokan ide – tette hozzá Tőkés Attila, aki szolgálatnak is érzi azt, hogy az egyházközség ilyen feltételek mellett fogad vendégeket. „Nem az a cél, hogy profitot hozzon, hanem hogy lehetőséget teremtsen minél több csoportnak” – jegyezte meg a lelkész az épület rendeltetése kapcsán. Azt is elmondta: ilyenkor a kétszáz lelket számláló falu megtelik élettel, gyermekzsivaj tölti be a máskor csendes utcákat, és jó ezt látni-hallani.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Guzsalyasék nyári kalákája (XXXII. Kézműves- és Alkotótábor)
Telt ház van a Sepsiszentgyörgy melletti Benedek-mezei táborban: a megyeszékhelyi Guzsalyas Alapítvány e héten tartotta Nyári Kaláka Kézműves- és Alkotótáborát, immár a harminckettediket. A tevékenységet – jelképesen – ma koronázzák meg: este 8-kor a rendezvénysátorban kiállítás nyílik a hét nap kézművesterméséből.
Oktatókkal együtt nyolcvanan tartózkodnak a táborban, a házikókon kívül sátrakban is megszálltak a résztvevők. A tevékenységek négy műhelyben zajlottak, zajlanak. A tűzzománckészítőket Csókási Katalin Nóra szegedi zománcműves irányítja, a feladat mécsestartó készítése, ezenkívül fantázia, ügyesség és tehetség kérdése, hogy ki mit alkot még. Gyönyörű ékszerek kerültek ki a szorgos kezek közül. Szász Judit csíkdánfalvi származású, Sóváradon élő kézművesmester a bőrműveseket igazgatja – itt szandálkészítés a feladat, ezentúl ki-ki használati és dísztárgyakat készít. A fazekasokat Máté-Szentkirályi Imola felügyeli. Főleg visszatérők vagy a Guzsalyasék tanfolyamaira járók jöttek el, de kezdők is akadnak, mint mindenik műhelyben. Tóth B. Tinka és Kolozsi Ildikó a nemezelőket irányítja: mintás terítők, ruhaneműk, sálak, kendők készülnek. Újdonság, hogy ezúttal ausztrál merinó gyapjúból dolgoznak, mondta Tóth B. Tinka, hozzátéve, ez a legfinomabb anyag, másképp kell bánni vele, mint az eddig használt erdélyi cigája gyapjával, amely merevebb. Felnőtt táborról van szó ugyan, de egyes résztvevők gyerekeikkel érkeztek. Velük Benkő Éva és Szász Csilla foglalkozik, a kézművesmesterségek alapjait játékosan igyekeznek elsajátíttatni, népi játékokkal és mesemondással is szórakoztatják a kicsiket. A tavalyhoz hasonlóan húsz kamaszkorú részvételét támogatta a Bethlen Gábor Alap. Az ifjak nem kedvelték a fazekalást, a másik három műhely között oszlottak meg, de főleg a nemezelést választották.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi vizekre eveznek (Országos EKE-vándortábor)
Elcserélném éjszakai babakocsis zergepárkánytúrámat tusnádi wellnessre – olvasható többek között az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) sorrendben 26. országos vándortáborának hirdetőfalán a Rétyi-tónál. A sátorozás nem a legkényelmesebb nyaralási mód, de aki belekóstolt egy ilyen óriástábor életébe, megérthette, hogy a természetjárók miért ragaszkodnak hordozható szállásukhoz. Pezsgés és jókedv uralkodott a héten egész Háromszéken, hiszen a résztvevők a megye minden nevezetességéhez eljutottak, és sokan vissza is fognak térni, de nem ez volt az egyetlen hozadéka a rendezvénynek: az EKE közgyűlésén elhatározták, hogy Kárpát-medencei szintű magyar természetjáró szövetséget hoznak létre, és kérik felvételüket a legnagyobb európai gyalogos turistaszövetségbe, az ERA-ba (European Ramblers’ Association). Bővült is az EKE: a Kárpáti Gyepű Egyesület immár a 16. tagszervezete, amely a székely határjáró mozgalom csatlakozását jelenti Erdély legnagyobb civil szervezetéhez.
Az embernek egyféle rangja van csak, a jelleme – ez a Márai-idézet áll a sátortáborhoz vezető út egyik fatörzsén. Több hasonló gondolatot is kifüggesztettek egymás mellé, de már az alkalmi, elbontható fürdőszobáknál tréfás feliratok fogadják az érkezőt. A tó partjára helyezett színpadról zene szól, előtte még üres a tér szombat délután, a vízből azonban vidám hangok hallatszanak. Aznap nem volt túravezetés, de végre kisütött a nap, és a gyűlésen részt nem vevő táborozók önállóan túráztak a környéken. Sokan már össze is csomagoltak és hazaindultak, a többiek lassan szállingóztak a záróünnepségre. Nem mindenki lakott a kempingben – a környékbeli szálláshelyeket is mind elfoglalták a kirándulók –, de az utolsó estére is több százan összegyűltek. Dukrét Lajos, a házigazda háromszéki szervezet (HEKE) elnöke elsőként a 130 fős szervezői stábot szólította színpadra, majd az idei vándortábor sarokszámait ismertette: 1347 résztvevő regisztrált, közülük 555 EKE-tag. Erdélyből 762-en jöttek, Magyarországról 570-en, Hollandiából hatan, Angliából öten, Németországból ketten, és még Vietnamból is „idetévedt” egy turista. Romániában a legtávolabbról Szatmárról, Nagybányáról és a Bánságból érkeztek, a legnépesebb csoport a csíkiaké volt (94), a legkisebb a négyfalusiaké négy személlyel. Tíz év alatti résztvevő 121 volt, 85 év fölötti 5, 71 fölötti 69. A táborozók átlagéletkora 42 év. A jelenlevők 72 százaléka túrázott: az első napon 992, a másodikon 955, a harmadikon 875 személy. A legsportosabban az ózdi postás utazott: 707 kilométert kerékpározott három és fél nap alatt, hogy itt lehessen.
A szervezőknek és résztvevőknek Kovács Lehel István országos EKE-elnök mondott köszönetet. Értékelése szerint nagyon jó tábor volt a rétyi – túrakínálatban, programban és szakmai szempontból is. Ismertette a közgyűlés döntéseit is: az EKE megérett arra, hogy nemzetközi vizekre evezzen, ezért egy Kárpát-medencei magyar turistaszövetség létrehozását kezdeményezik – első körben éves konferenciákat és tapasztalatcseréket szerveznek, hogy ne legyen átfedés a különböző programokban, de minél szélesebb legyen a kínálat –, és elindítják a csatlakozási eljárást az európai gyalogjárók szövetségéhez, ami majd újabb lehetőségeket és kedvezményeket nyit a tagok számára a határokon kívüli túrázáshoz. Kovács Lehel üdvözölte az EKE újonnan felvett tagszervezetét, a Kárpáti Gyepű Egyesületet is, és ezzel elkezdődött a díjkiosztás. A hagyományokhoz híven nem csupán azokat díjazzák, akik az elmúlt évben a legtöbbet tettek a szervezet működtetéséért, jutalmazzák a leghűségesebb, legidősebb és legfiatalabb táborlakókat is. Idén először 25 éves hűségdíjat is osztottak – annak a marosvásárhelyi házaspárnak, amely csak egyszer, akkor is igazoltan hiányzott az országos vándortáborokról; húsz részvételért egy, 15 jelenlétért 23, tízért pedig 13 személy kapott oklevelet. A legtöbb tavaszt megért táborlakó hölgyet és a legtöbb nyarat megért urat, illetve a legidősebb túravezetőt – Kisgyörgy Zoltánt, lapunk főmunkatársát – is díjazták; a legfiatalabb kislány nyolchetesen, a legfiatalabb kisfiú nyolc hónaposan kapta első diplomáját. Az év embere az EKE-ben a kolozsvári Bránya Róbert lett a teljesítménytúrázók számára létrehozott online rendszerért; 30 személynek kiosztották a Czárán Gyula-, Xántus János-, Merza Gyula- és Tavaszy Sándor-díszokleveleket – utóbbiból egyet posztumuszként a Páreng-hegységben nemrég elhunyt túratársnak, akire egyperces néma felállással emlékeztek –, valamint a Balogh Ernő- és Érdemes természetjáró díjakat. Különdíjat kapott a legnépesebb család – a Mandel család 11 tagja volt táborlakó –, a táncos lábú CSEKE (a csíkszeredaiak néptánccsoportja) és több szervező. Az EKE vándordíját – amelyet az országos szervezetért legtöbbet tett tagszervezet kap meg – egy évre a csíkszéki EKE viheti haza, amit a kitüntetettek nagy üdvrivalgással fogadtak. Egy közös imádság után Deák Botond tiszteletes áldást mondott az útra kelőkre, és a tábori harang szava mellett bevonták a tábori zászlót – ebben a percben mindenki vigyázzban, a zászlóra függesztett szemmel állt –, majd a gyermekek közreműködésével megkezdődött a tombolasorsolás. A záróünnepségen már nem mondták el, de a gyalogos, biciklis, szekeres, buszos túrák mellett délelőttönként gyermekfoglalkozásokat, délutánonként pedig helytörténeti előadásokat tartottak az érdeklődőknek, és zene is jutott majdnem minden napra. A keddi megnyitón a rétyi Kováts András Fúvószenekar és a CSEKE lépett fel, csütörtökön Deák Abigél, Miklós Katalin és Lőfi Gellért hegedű- és zongoradarabokkal színezte a hangulatot, pénteken táncház volt, szombat este pedig a PressTones Független Sajtózenekar teremtett igazi bulis hangulatot; tábortűz is volt, ahogy ez illik a szabadtéri mulatsághoz. Az utolsó hazaindulók vasárnap délelőtt vettek búcsút a rétyi tájtól, a következő, jövő évi vándortábort a brassói EKE szervezi.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A napfény lírikusa
Áprilyről a kastélykertben
A Trianon után született erdélyi magyar irodalom őrzőinek, formálóinak szellemiségét idézték meg a hét végén a marosvécsi kastélykertben. A múzsák kőasztalánál a fél évszázada elhunyt Áprily Lajos emléke előtt tisztelegtek a jelenlevők.
A Helikon – Kemény János Alapítvány szervezte találkozó első napján, péntek délután a kastélyban Kemény János emlékezete címmel nyílt meg a budapesti Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum emlékkiállítása. Szintén pénteken került sor az Áprily emlékére tartott konferenciára, amelyre egy későbbi lapszámunkban visszatérünk. A találkozó második napján, szombat délelőtt húszegynéhány fős társaság gyűlt össze a több évszázados fák alatt. A helikoni leszármazottakat, illetve az esemény iránt érdeklődőket H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke, majd Ördög Ferenc, Marosvécs polgármestere üdvözölte. A községgazda elmondta, büszke arra, hogy ezekben a napokban Marosvécsre irányul a figyelem, ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy kevesen jöttek el a jelentős rendezvényre. Ezt követően Benkő Mihály marosvécsi református lelkipásztor tartott rövid áhítatot. „Őrizd a várat, figyeld az utat...” – hangzott fel a Szentírásból vett idézet, Náhum próféta intése, amelyet az igehirdető mai korunkra vonatkoztatott. – Kisebbségi sorsban mindent védeni kell, ami nemes, tiszta – mondta a lelkipásztor, majd a Tetőn című Áprilyverssel illusztrálta a történelmi időkön átívelő igazságot. – A Kós Károlynak ajánlott alkotás valóságát szinte mindennap átéljük. A tetőről, a várból minden másként látszott. Vallani, vállalni, ez volt a néző- pont, amikor lent minden összeomlott. Itt, a várban, a várkertben elődeink mertek álmodni, magasra emelték tekintetüket az értékvesztett világban, mertek Erdélyben maradni, alkotni, imádkozni. (...) Egy jól megépített várat nem a külső ellenség rombol le, hanem a félelem, a széthúzás, illetve az, ha elfogynak a tartalékok – hangsúlyozta a lelkész, a belső források, tartalékok meg- őrzésére intve hallgatóságát. A rendezvény forgatókönyve szerint a továbbiakban Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár értekezett volna Áprilyről. A meghívott hiányában Szabó Dániel helikoni leszármazott, az Ariel színház bábművésze Kuncz Aladár gondolatait szólaltatta meg, amelyek 1921-ben a fiatal Áprily Falusi elégia című verskötetének előszavaként születtek. Az erdélyi líra „kaotikus ködében” felsejlő tehetségek között Kuncz Aladár szerint elsősorban Áprily Lajos az, akinek a költészete „a magyar irodalom egyetemes szempontjaiból is maradandó értéket teremt”. Kuncz gondolatmenete elején inkább művészként, mint költőként említi a fiatal alkotót. Szót ejt fordításairól, arról, hogy „a német és francia lírikusokon keresztül a románokig mennyire hozzá tud simulni nemcsak a különböző műformákhoz, hanem azokhoz a lélekösszetételekhez (...), amelyek ezekben a versekben kifejezésre találnak”, majd erre a következtetésre jut: „költészete (...) mégiscsak elsősorban saját sorsának és rendeltetésének a bensőséges átélése... Igaz, hogy csak sóhajt ott, ahol más talán zokogna, igaz, hogy képekben vagy nyelvmodulációiban közvetve fejezi ki azt, amit talán más közvetlenül, szívének, idegeinek kitépett darabjaival hozna elénk, de mégiscsak költő, és első- sorban költő, mert egyéni életében, egyéni sorsfordulataiban látja és éli meg a kozmikus világ jelentőségét”. A továbbiakban így folytatódik az értékelés: „Témái legtöbbször nagyon egyszerűek, s költőivé éppen zenei megélésük teszi őket. Elmuzsikálja a fedélcsatorna tavaszi zubogását, az olvadást, a napfényt, a napsütésben halászó leányt (...), s ezeket az egyszerű élményeket (...) bele tudja kapcsolni az életnek s a természetnek nagy és örök ritmusába. (...) Egész költészetében kihangsúlyozva talán csak egyszer fordul elő az Erdély szó, de akkor az érzelmi lendületnek oly napsugaras csúcsán, hogy ez fényét egész költészetére szétszórja”. Lemez, könyv és Dsida hangja A továbbiakban a helyi iskola diákjai Áprily-verseket szavaltak, majd koszorúzásra került sor. A program a kastély udvarán a marosvécsi kis néptáncosok műsorával folytatódott, ezt követően a jelenlevők a Kis pipázóba vonultak, ahol Kilyén Ilka színművésznő készülő lemezének hanganyagából nyújtott ízelítőt. – Dédelgetett vágyam, hogy a helikonista költők írásait minél szélesebb körbe eljuttassam. Maroshévízen kérdezték meg tőlem, hogy hangfelvételen megtalálhatók-e ezek a költemények. Így született meg a lemezsorozat gondolata – ismertette a színművésznő a Helikon – Kemény János Alapítvány támogatásával elindított kezdeményezés előzményét. A sorozat Lisztóczky László irodalomtörténész javaslatára tematizálva szólaltatja meg a helikonisták alkotásait, az első lemez Istenhez írott verseiket. Kilyén Ilka a találkozón négy, kerek évfordulós alkotó – Bárd Oszkár, Jékely Zoltán, Olosz Lajos, Dsida Jenő – lírai világából villantott fel színeket. Ezt követően Pomogáts Béla Marosvécs (1926-1944) című, a helikoni irodalmi műhelybe bepillantást nyújtó kötetét ismertette H. Szabó Gyula, a könyv szerkesztője. A helikoni találkozók jegyzőkönyvét magába foglaló mű egyik fontos mozzanata az 1942-es vita, amely egyértelművé teszi, hogy az erdélyi irodalom építői akkor is transzszilvanisták voltak, amikor „nekik fújt a szél” – tudtuk meg az értékelőtől, aki a könyv végén található képes mutatóra is felhívta a figyelmet, amelyből az is kiderül, hogy az 51 szerző mely években vett részt a találkozón. A kétnapos rendezvény különleges színfoltja Marosán Csaba kolozsvári színművész Dsida-műsora volt. Az interaktív előadás előtt a színész elmondta, hogy célja újjáéleszteni a helikoni közösséget, ezért viszi el erdélyi templomokba, kastélyokba, illetve Magyarországra is a „jószívek falára” plakátot ragasztó költő üzenetét.
Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Megmenthető a magyar falu?
Érdekes és elszomorító beszélgetést folytattak a magyar falu sorsáról, kulturális örökségéről és önfenntartási lehetőségeiről a 28. bálványosi nyári szabadegyetemen július 21-én az Orbán Balázs-sátorban. Pedig két pozitív példát hoztak magukkal a meghívottak: a Hargita megyei Énlaka a világörökséggé válás útján halad, a magyar Alföldön fekvő Átány pedig tudatára ébredt értékeinek. De ott is visszafordíthatatlan változások történnek, ami pedig a székely falvakat illeti, jövőjük igen borúsnak látszik. Még ha nem is reménytelennek...
A Kárpát-medence legsérülékenyebb településtípusa a falu, különösen, ha lakossága két-háromezer fő alatti. Vajon van-e esély, hogy a napjainkban egyre divatosabb önfenntartó életmód miatt újra felértékelődjék, élettel teljen meg az utóbbi évtizedekben kiürülő vidék? – ezzel a kérdéssel indította az együtt gondolkodást Molnár Gergely.
Elsőként Énlakáról, az ott folyó kutatómunkáról számolt be Visy Zsolt régész, miniszteri biztos, aki maga is vett ott házat. Elmondta: a firtosi kistájhoz tartozó falu félreeső volta miatt elnéptelenedéssel, elöregedéssel, épített örökségének pusztulásával, kilátástalansággal küzd. Esélye épp abban rejlik, hogy most is olyan, mint száz évvel ezelőtt, és ez olyan érték, ami mellett nem lehet elmenni. A falu lakói támogatást kapnak Magyarországról, hogy épületeiket eredeti alakjukban őrizzék meg (ugyanez történik Torockón is) – magyarázta a pécsi tudományegyetem professzora, aki szerint a településen keresztül az embereket, a társadalmat is meg lehet menteni. Már tíz éve, hogy az egyetem több tanszéke – régészek, néprajzosok, építészek, szociológusok csapata – kutatja a falut, amely a hajdani római birodalom határvonalán helyezkedik el, és ez a vonal előbb-utóbb mindenütt a világörökség része lesz. Énlaka azonban saját jogán, épületeivel is érdemes rá – rovásírásos temploma van, amelyet most is sokan látogatnak –, tehát két okból is felkerülhet a listára, ami fellendülést hozhat az ott élőknek. Nyilván, ehhez a román államnak is el kell végeznie a maga feladatát a római limesre vonatkozóan... 2007-ben öt székelyföldi múzeummal is szerződést kötöttek, és attól kezdve kétévenként konferenciákat szerveznek a székely gazdálkodásról, mesterségekről, népdalokról, iskolai és népi színjátszásról. 2012-től 28 énlaki porta teljes felmérését készítették el, ebből kiállítás is született, és a munka folytatódik. Több mint 360 régi, XVII–XIX. századi sírkövet tártak fel – sokat verses feliratokkal –, ebbe már a helybeliek is bekapcsolódtak. A feltárás, örökségmentés mellett ez is cél, a visszacsatolás a közösséghez.
Átányt Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója, az Átányért díj idei kitüntetettje mutatta be. Egy Hevestől nyolc kilométerre fekvő faluról van szó, amelyen első látásra semmi különös nincs, de a leginkább kutatott településként – ami számos véletlennek köszönhető – rendkívüli hírnévre tett szert a tudományban, vaskos monográfiák jelentek meg róla német és angol nyelven, amikor magyarul nem lehetett (a kommunizmus éveiben). Különleges, kétbeltelkes településszerkezete, ami a nemek elkülönítését hozta – a nők és gyermekek a belső lakómagban éltek, a férfiak a külső, gazdasági övezetekben (tanyákban) –, zárványjellege – református közösség a katolikus tömbben – miatt is érdekes település, és bár az utóbbi időben lakossága és képe is sokat változott, értékeit ismerő és megélhetését részben kulturális turizmusra építő lakossága van: műemlék temploma mellett a Kakas-ház, élő paraszti porta, helytörténeti gyűjtemény és két új kiállítótér is várja a látogatókat. Van helyi értéktárgymozgalom, és új munkahelyek jöttek létre: az önkormányzat kertészetet, állattartó farmot működtet, tésztaüzem is van, a vendégeknek tehát helyi terméket tudnak kínálni. Mindez nem csupán megélhetést, hanem reményt is ad, ezért érdemes folytatni. Énlakán – ahogy a legtöbb székely faluban – éppen a folytatás a legnagyobb kérdés: alig három-négy fiatal család él ott, a többség hetven éven felüli. Óvoda sincs, az iskola – egy nagyobb székely ház egy már lebontott csűrrel – üres, két osztálytermében kiállítást rendeztek be, mert érdeklődő szép számban van. Kellene még egy korszerű illemhely és egy tájékoztató központ, ezekhez a tervek megvannak, ingyen adják annak, aki felépítésükre vállalkozik – mondta Visy Zsolt, aki szerint jól alakulnak a dolgok, csak nagyon lassú folyamatról van szó. Amíg az azonnali érdek és haszon szempontjából néznek mindent, nem lesz áttörés, de a lehetőségeket fel kell mutatni. Eleinte csodabogárnak nézik az embert, aztán lassan kezdik elismerni a munkáját, de még mindig nem érzik, hogy nekik is lenne tennivalójuk. Egy falu revitalizációjához fiatalok kellenek, munkahelyek, iskola, de senkit sem lehet kívülről megváltani, ha ők maguk nem akarják, nem lesz semmi – vélekedett. Reményt a világörökségben lát: ez tény lesz, és biztosan hoz eredményt, remélhetőleg jót. A gyakorló gazda keserű tapasztalatait Kolumbán Gábor volt Hargita megyei tanácselnök, a Civitas Alapítvány elnöke adta át, aki most készül megírni az ideológiai meggondolásból falura telepedett értelmiségi kálváriáját. 2008-ban bivalyok tenyésztésébe fogott, akkor szembesült azzal a szabad vadkapitalizmussal, amely 1990 után alakult ki, adócsalással, feketegazdasággal, irigységgel... A falu, ahogy elképzeléseinkben él, már nem létezik: kaláka nincs, közösségi szellem nincs, csak emberek, akik nagyon súlyos egzisztenciális küzdelmet vívnak nap mint nap, évtizedek óta, és a szívesség árát is megkérik. Ennek egyik oka a földtörvényekben rejlik: Énlakán közel 30 év alatt sem sikerült kimérni, telekkönyveztetni, azonosítani azokat a területeket, amelyekre rég kiállították a birtokleveleket, és amíg ez meg nem oldódik, nem lehet civilizált mezőgazdaságot folytatni. A betelepülők – még a faluért sok áldozatot hozó nyugalmazott tanító is – évtizedek után is idegennek számítanak. De egymás között is farkastörvények uralkodnak: minden udvaron van traktor, mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy elkerüljék az együttműködést... A baj nagyon nagy – véli Kolumbán –, és amíg nem jön egy olyan nemzedék, amely fantáziát lát a természetközeli életmódban annak minden nyűge ellenére, nem sok esély van a falvak fennmaradására. Falun nehéz egzisztenciát teremteni, a helybeli erőforrásokhoz betelepülő nem fér hozzá, az ingatlanok állapota nem túl jó, támogatásokra, vállalkozásfejlesztésre van szükség, és mindezek mellett óvodákra, iskolákra. Elindult egy mozgalom, vannak már falura költöző fiatalok, de nagy próbakő a gyermekek iskoláztatása, amin minden jó szándék megbukhat. Egy-két család ugyanis nem elég egy óvoda fenntartásához, nagyban kell ezt csinálni. A falvak elnéptelenedéséről egyébként nem a szocializmus tehet: ez a korábban kitört ipari forradalom eredménye, de most már nincs szükség olcsó munkaerőre sem, mert az élő munka terhe nagy, társadalombiztosítást és mindenféle egyéb járulékot kell fizetni, míg a robot után csak profitadót; a mezőgazdaságban is robotosítás folyik, több ezer tehénhez öt ember is elég. Így a falunak nincs jövője, és ha szembeállítjuk a várossal, akkor is vesztesként jön ki. A Civitas Alapítvány az együttműködés irányába próbálja mozdítani a dolgokat, ahol a falu és város nem versenytársként, hanem egymás kiegészítésében él. Így volt ez a középkorban is, ma is ebben kellene érdekeltté tenni az érintetteket: a falu jó minőségű élelmet, tiszta levegőt, élhető környezetet tud ajánlani, és erre mindig szükség van...
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A legnagyobb hiba az lenne, ha 2018-ban beburkolóznánk sündisznóállásba”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kisebbség-többség közti paktumot szorgalmaz
2018-as centenáriumára készülésről Kelemen Hunor RMDSZ elnök lapunknak úgy nyilatkozott: hiba lenne, ha beburkolóznánk sündisznóállásba, és egész évben csak siránkoznánk, félnénk, rettegnénk. Ezt el kell kerülni, így ugyanis nem lehet építkezni. Ebből a meggondolásból döntöttek úgy, hogy jövőre az őszinte beszédet választják: Ezer év Erdélyben, száz év Romániában mottóval arra törekednek, hogy megmutassák, mi, magyarok az elmúlt száz évben mit tettünk, mivel járul Kelemen Hunor: hiba lenne sündisznóállásba burkolózni tunk hozzá Romániához, tehát az értékalkotás és értékalkotók bemutatása lesz az egyik cél. Az RMDSZ szövetségi elnökével készített interjúnkban arra is rákérdeztünk: hogyan értékelik az együttműködést a parlamenti pártokkal az eltelt fél év után, Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán arra voltunk kíváncsiak, várnak-e változást az államfővel való kapcsolatban. Kelemen Hunor azt is megemlítette, ismét javasolta a kisebbség-többség paktum megkötését.
- A választásoktól eltelt fél év parlamenti munka után, hogyan értékelik az együttműködést a parlamenti pártokkal?
- Alapvetően az volt a szempont, hogy legyen egy folyamatos párbeszéd valakivel a parlamenti csoportok, pártok közül. Mert eredményeket nem lehet elérni 7%-kal, bár erősebb a parlamenti frakciónk, mint volt az előző mandátumban, de mégis messze vagyunk az 50%-tól, amivel törvényeket lehet alkotni. A kormányzó koalíció, a PSD-ALDE ajánlotta fel az együttműködést, sajnos, az első félév bebizonyította, az ellenzéki oldalon nincs, akivel érdemben lehetne együttműködni. Ez nem biztos, hogy így fog maradni, de ma ez látszik. Ezért a kormánypártokkal indítottuk el az együttműködést, és abban állapodtunk meg, hogy minden olyan kérdésben, amelyben egyeztetünk, és közös álláspontot tudunk kialakítani, támogatjuk a kormánynak az előterjesztéseit, illetve a kormánytöbbség megszavazza a mi tervezeteinket.
Természetesen arra is kell számítani, hogy az együttműködésben mindig kódolva van a konfliktus is. Az első ilyen már rögtön az év elején megjelent, amikor a 13-as sürgősségi kormányrendeletet elfogadták, ugyanis mi nem tartottuk helyesnek az eljárást. A legutóbbi kormányválság idején nem kértünk semmi olyat, amiről az elmúlt években ne lett volna szó, vagy ami nem lenne összeegyeztethető az alkotmánnyal, Románia nemzetközi vállalásaival és az európai uniós értékekkel. Ők szerintem akkor hibáztak, amikor az erdélyi képviselőiket nem hozták el a tárgyalásokra, és amikor visszaléptek a magyarellenes hangulat miatt. De volt egy csomó olyan kérdés, amelyben sikerült megegyeznünk: a költségvetéstől a bértörvényig, a betegjogoktól a nyelvhasználatig a szociális és egészségügyi intézetekben, az oktatási törvény esetében. Összességében ezt a fél esztendőt elfogadhatónak, jónak tartom, ezért az augusztus végére tervezett együttes frakcióülésen a parlamenti együttműködés folytatását fogom javasolni. A megállapodást négy évre írtuk alá azzal a megjegyzéssel, hogy minden parlamenti ülésszak után mindkét fél kiértékeli azt. Mind Calin Popescu Tariceanu, mind pedig Liviu Dragnea részéről azt a jelzést kaptuk, hogy folytatni szeretnék az együttműködést velünk.
Az elmúlt félévben a kormányba lépés lehetősége valóban felmerült kétszer. Először rögtön a költségvetés elfogadása után februárban. Ekkor azt mondtuk, hogy ez most nem alkalmas, mivel nem teremtődtek meg ennek a feltételei. Majd felmerült a júniusi cirkusz előtt, hogy amikor váltják Sorin Grindeanut, akkor egyben a koalíciót is bővítenék, de ezt sem tartottuk járható útnak. Nekik nélkülünk is megvan a többségük (54%), és ha fegyelmezetten dolgoznak, akkor szinte nincsen olyan kérdés, amelyben nem dönthetnének.
- Az ellenzéki pártok közül az USR-vel milyen a viszonya a szövetségnek? Foglalkoztatja-e annak esélye vagy veszélye, hogy ez az alakulat inkább magához csábítson magyarokat, hiszen nemrég magyar nemzetiségű személyt választottak az élére?
- Ők azt mondják, hogy a 2016-os parlamenti választáson kaptak magyar szavazatokat, ezt el tudom képzelni, de nem azokkal nyertek. Egyébként az elmúlt 27 évben mindig voltak olyan román politikai pártok, amelyre magyarok kisebb vagy nagyobb arányban voksoltak. Jelen pillanatban az USR saját identitásválságát éli, és nem lehet tudni, hogy jön vagy megy. Ebben a pártban szinte mindenféle ideológiát valló személy megtalálható, kérdés tehát, hogy mi marad belőle. Jelenleg a viszonyunk velük nagyon változó, képlékeny. A betegek jogainak tárgyalásánál például az USR-sek és a liberálisok a végszavazáson kimentek, s elmondták, mennyire nagy hiba, hogy az anyanyelven való szolgáltatás, segítségnyújtás egyáltalán szóba került. Aki figyelmesebb, és a mikrofonhoz hamarabb érkezik, annak a hangja hallatszik, tehát nincs összehangolt álláspont az alakulaton belül.
- Klaus Johannis székelyföldi látogatása után milyen mederbe terelődött az államfővel a kapcsolat, egyáltalán mi várható el tőle?
- Jó lett volna, ha erre a látogatásra 2015-ben, és nem 2017-ben kerül sor, így ezt úgy lehet értékelni, hogy az újraválasztása irányába tett első lépések egyike volt, hiszen megválasztása óta nem üzent és nem tett semmit a magyar választók irányába. Az államfőválasztáson a magyar emberek mindenhol Johannist támogatták döntő többségben. Azt állítják, a legtöbb magyar szavazatot a Székelyföldön kapta: igen, mert ott többségében magyarok élnek, de ha megnézzük Kolozsvárt vagy a Partiumot, akkor itt is mindenhol a magyarok 80%-a vagy még több rá voksolt. Azok a magyarok, akik elmennek szavazni, sokkal hamarabb szavaznak egy szászra, mint egy románra, még akkor is, ha kifogásaik vannak vele szemben, és ez azt hiszem 2017-re is érvényes. Johannis a magyar szavazóit biztos nem veszítette el, a kritikusait kevésbé valószínű, hogy meggyőzte, ugyanakkor román szimpatizánsait sem ábrándította ki, mert a román zászlóval eljátszott történetből jól került ki. Utána elment Marasestire, az első világháború csatájának egyik helyszínére, tehát nagyon vigyázott arra, nehogy magyarbarátsággal vádolhassák meg.
A szűk körű megbeszélésen elhangzott, hogy megpróbálja megemészteni, amit tőlünk hallott, de alapvető változást ma még nem mernék megjósolni. Tájékozattuk az elnököt a közösségünket foglalkoztató kérdésekről, de nem beszéltünk olyasmiről, amelyek ugyan rettenetesen fontosak számunkra, de orvoslásuk nem az államelnök feladata és kompetenciája, mint például az infrastruktúra, a költségvetés és hasonlók. Ugyanakkor kiemelném: ilyen típusú államelnöki látogatásra, hogy a székelyföldi vezetőkkel egyszerre találkozott és tárgyalt, eddig még nem került sor, és ezzel akár azt is üzenheti, hogy Székelyföldet egy entitásként kezeli.
Az államfőtől többek között azt kértük, éljen elnöki jogkörével, és vállalja a mediátor szerepet, amikor magyarellenes hangulat bontakozik ki, hogy legyen, aki a többséget csitítja és visszafogja. Még 2015-ben javasoltuk, hogy a kisebbség és többség közötti paktumnak legyen ő a kezdeményezője, erre nagy szükség lenne 2017-ben is.
- A kisebbség-többség paktumot milyen elvek alapján kellene megfogalmazni?
- Ezt a kérdést 2015-ben javasoltam az elnöknek egy beszélgetésünkön rögtön a megválasztása után. Vittem egy konkrét szövegjavaslatot is kiindulópontnak. Gyakorlatilag egy bevezető után négy pontot indítványoztunk, amelyek arra vonatkoznak, hogy a megszerzett jogokból nem lehet visszavenni sem törvényes, sem adminisztratív intézkedésekkel. Kezdeményeztük, hogy azokban az esetekben, ahol a törvényhozó szándékát egyértelműsíteni kell, módosítsunk közösen, továbbá a meglévő jogok bővítését együtt tervezzük meg, s társadalmi párbeszéd után fogadtassuk el a parlamentben, valamint vegyük ki a belpolitikai küzdelmekből a kisebbségi kérdést, azaz a magyar ügyet. Hiszen amikor valakinek nincs jobb ötlete, akkor általában előveszik a magyar kérdést, hogy viszik Erdélyt, szakítják szét az országot, stb. Tudom, mindez szinte illúzió, enyhén naiv dolognak tűnhet, de ha ezt a pártok felvállalnák, akkor könnyebb lenne.
- Mitől, illetve kitől függ az, hogy a megállapodás ténylegesen is létrejöjjön?
- Azért javasoltam Johannisnak, mert az államelnöktől kell elindulnia egy ilyen kezdeményezésnek, neki kell vállalnia érte a garanciát, alkotmányos feladta és szerepe a társadalomban mediátorként cselekedni. Ha valamelyik párt áll elő ezzel, akkor nyilvánvaló, hogy aki a másik oldalon van, nemet mond. Egyébként 2015-ben a parlamenti pártok elnökeinek is jeleztem a szóban forgó paktum megvalósításának a lehetőségét, de választási év következett, ezért részükről semmilyen reakciót nem kaptam. Minden ilyen paktumnál, legyen szó infrastruktúráról, hadseregről, oktatásról, EU-ról vagy NATO-ról, mindig az államelnök kezdeményezett. Másrészt úgy gondoltam, hogy ennyit bevállalhat egy szász nemzetiségű politikus…
- Hogyan készül az RMDSZ a mai Románia létrejöttének 2018-as centenáriumára?
- Az ügyvezető elnökségen létrejött egy munkacsoport, amely ezzel foglalkozik. Tervezünk az elkövetkező évben néhány akciót, ami szerintem fontos. Köztudottan 1918-nak az értékelése száz évvel az események után sem igazán változott a két közösségen belül. A magyarok sem gondolkodnak ma másképpen 1918-ról és az elmúlt száz évről, mint a románok, és úgy vélem, ez nem igazán fog változni a következő hónapokban 2018-ig. Rengeteg oka van annak, hogy miért alakultak így a történések, mindezt nem szeretném elemezni, ez történészek, társadalomtudósok feladata. Biztos vagyok abban, ha a román állam az elmúlt száz évben folyamatosan és nagyon nyíltan nem arra törekedett volna, hogy asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban mindent, ami nem román, akkor talán a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez a kérdéshez. De mivel a két világháború között, Ceausescu alatt is egyértelmű volt ez a szándék, 1989 után szintén gyakran lehetett ezt a ki nem mondott törekvést érezni, nyilvánvaló, hogy újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól. Ezek a félelmek nyilván a jelenbe, illetve a jövőbe torkollnak, és nem látom annak a lehetőségét, hogy lényegesen változtatni tudjunk rajta.
A legnagyobb hiba az lenne, ha 2018-ban beburkolóznánk sündisznóállásba, és egy éven keresztül csak félnénk, rettegnénk és siránkoznánk. Ezt kell valahogy elkerülni, mert siránkozásból, rettegésből, félelemből nem lehet építkezni, inkább a tisztességes, őszinte beszédet kell választani. El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni. Azt tapasztalom, hogy a különböző nemzedékek értékelésében azért van jelentős különbség. Az elmúlt száz évben felnőtt nemzedék csak közvetett tudással rendelkezik arról, hogy mi történt 1918 előtt. Még az 1940-44 közötti időszakra is kevesen emlékeznek, közvetlen emlékeik nincsenek, már ők is csak szüleiktől tudják, hogy mi volt akkor. Ezért úgy véljük, hogy olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, ahol ezt a száz évet elemezzük, megbeszéljük, kibeszéljük történészekkel és szakemberekkel, megértjük, újraértelmezzük, újrafogalmazzuk, amit ilyenkor újra lehet fogalmazni. Ugyanakkor kiadványokkal készülünk, amelyekben felmutatjuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettünk, mivel járultunk hozzá Erdélyben Romániához – minden területen az értékalkotást és az értékalkotókat mutatnánk fel. Mindennek azt a munkacímet adtuk, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Ugyanakkor a románok felé, főleg a fiatalok, 20-30 évesek irányába próbálnánk egy lazább, érthetőbb kampányt folytatni, főleg az online médiában, de nem csak. Megpróbáljuk elmagyarázni, kik vagyunk mi, a 21. században élő erdélyi magyarok, és mit akarunk. Mert rengeteg olyan tévképzet, előítélet él rólunk, amelyet a román társadalom történelemszemlélete alkotott. A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at. Ez a kölcsönös megértésnek és tiszteletnek kellene a terepe legyen. Időnként félek attól, hogy mivel Románia nagy megvalósításokat a centenárium évében nem tud felmutatni, ezért rosszízű nacionalista retorikával elkenik a száz évet, amire a BBTE rektora már erős kísérletet tett. Nem fogják tudni azt mondani, hogy építettünk 1800 km autópályát, összekötöttük száz év után végre a történelmi régiókat. Nem számolhatnak be arról, hogy ma, ha felülsz a vonatra Bukarestben, hamarabb elérsz Balázsfalvára, mint száz évvel ezelőtt. Azt fogják tudni elmondani, hogy ma másfél órával többet utazol Balázsfalváról Bukarestbe, mint száz évvel korábban. Tehát ilyen szempontból számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország. Ekkor ugye hajlamosak nacionalista retorikával mindenféle szólamokat puffogtatva megünnepelni a száz esztendőt.
PAPP ANNAMÁRIA, ÚJVÁRI ILDIKÓ / Szabadság (Kolozsvár)

Unitáriusok találkoznak Szejkefürdőn
Tizenkilencedik alkalommal gyűlnek össze az unitáriusok augusztus második szombatján a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hagyományos találkozót idén a vallásszabadság kihirdetésének 449., a reformáció 500. évfordulója jegyében tartják. Az úrvacsoraosztásos istentisztelet tizenegy órakor kezdődik.
Az idei találkozó szervezői a Magyar Unitárius Egyház (MUE) képviselőtanácsa, a székelyudvarhelyi 1-es számú, belvárosi unitárius egyházközség, valamint a Magyarországi Egyházkerület és a Küküllői Unitárius Egyházkör – tudtuk meg Székely Kinga Rékától, a MUE hitéleti és missziói előadó-tanácsosától, homoródszentpéteri lelkésztől.
Találkozótörténet
A Szejkefürdői Unitárius Találkozó egy, a 19. században már feljegyzett unitárius vallásos találkozóban gyökerezik.
Az aratás és a csépelés utáni időszakban, augusztus utolsó vasárnapján a Kis- és a Nagy-Homoród mente unitárius egyházközségeiből felmentek az emberek Homoródfürdőre, ahol a források mellett istentiszteletet tartottak, majd mulattak. Az Erdély másodszori elcsatolását követő években még élt ez a hagyomány, ám a kommunista diktatúra idején szünetelt. Újjáélesztése és egyetemes szintre való emelése 1999-ben történt. Szejkefürdő 2017
Augusztus 12-én délelőtt tizenegy órától, a huszárok felvonulását és a zászlóátadást követően Kelemen Szabolcs, a házigazda egyházközség beszolgáló lelkésze, Bálint Benczédi Ferenc, a MUE püspöke, Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, valamint Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere mond üdvözlőbeszédet. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten Kászoni Kövendi József, a MUE püspöki helynöke és Orbán Gyöngyvér, a házigazda egyházközség énekvezére szolgál, az úrvacsorai beszédet Szentgyörgyi Sándor, a Küküllői Unitárius Egyházkör esperese mondja. Közreműködik Jenei Ildikó dicsőszentmártoni énekvezér. Az úrvacsora a Küküllői Unitárius Egyházkör és a Magyarországi Egyházkerület adománya. A koszorúzási ünnepségen, Orbán Balázs sírjánál Szalóczy Pál budapesti színművészt hallgathatják meg. A kulturális műsor keretében a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes Kis-Küküllő menti népdalok és néptáncokat ad elő. Utána előadások hangzanak el: Fülöp Dezső Alpár ádámosi lelkész a küküllői egyházkör egyházközségeit, míg Kriza János miskolci lelkész a magyarországi egyházkerület egyházközségeit mutatja be. Tudnivalók
A találkozó ideje alatt gyermek- és ifjúsági sátor működik. A gyülekezeteket kérik, egyházközségi zászlójukat és névtáblájukat, a részvevők pedig énekeskönyvet, pokrócot és esőernyőt vigyenek magukkal. Amennyiben koszorút szeretnének elhelyezni Orbán Balázs sírján, tudassák szándékukat a szervezőkkel. A találkozó helyszínén egyházi kiadványok vásárolhatók. A társszervező egyházközségek nőegyletei eladásra kínálják az általuk készített népművészeti cikkeket. A találkozó helyszínén kapható lesz étel és ital. A parkolásnál kérjék a helyi rendőrök és a szervezők segítségét. Autóbuszjáratok A találkozó napján Székelyudvarhelyről fél tízkor, tízkor és fél tizenegykor indul autóbusz Szejkefürdőre. Mindhárom alkalommal a Patkóban és a Septimia előtti megállóban van lehetőség a fölszállásra. Visszaindulás: fél ötkor, ötkor és fél hatkor.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Mint az Atlantiszt kereső vándormadarak
Tizedszer ünnepeltek Székelybőben
A tíz évvel ezelőtt elindított falutalálkozók sorát folytatva ünnepeltek szombaton Szé- kelybőben a település első írásos említésének 685. évfordulóján. Annak ellenére, hogy a száz lelket sem éri el a falu lakossága, a szervezők hisznek abban, hogy évszázadok múlva is lesznek itt emlékezők, és lesz mire emlékezniük.
Tizedszer gyűltek falutalálkozóra a Nyárádszeredához tartozó, félreeső, elöregedett Székelybőben a hét végén. Szombaton délelőtt zsúfolásig telt a kis református templom, ahol Gáspár István, a székelytompai református missziói anyaegyház lelkésze az isteni szeretetről beszélt: életünkből gyakran elfogy a jóság, a hűség, a bizalom. Isten jósága viszont utoléri az embert, átváltoztatja a lényét, mert ez a szeretet nem a hibát keresi, nem rója fel a múltat, hanem a jóra vezet. Az istentisztelet után a faluközpontban, a világháborús emlékműnél álltak meg rövid időre az ünneplők, ahol a Székelybőért Egyesület és a nyárádszeredai önkormányzat helyezett el koszorút. Gáspár Ildikó tiszteletes asszony viharoktól tépett, villámoktól perzselt szárnyú vándormadarakhoz hasonlította az összegyűlteket: az óceánon átrepülő madarak egy helyen ösztönösen megállnak, és keresik az elsüllyedt Atlantiszt, ahol egykor őseik is megpihentek útközben. Hasonlóan érkeznek haza az elszármazottak is: jó volna látni egy régi arcot, megsimogatni egy kezet, még egyszer a szemébe nézni valakinek és elmondani sok elmulasztott szót.
Tartalmas ünnepi program
A kultúrotthonban ebéd várta mindazokat, akik találkozni, emlékezni, ünnepelni gyűltek össze, és Tóth Sándor polgármester is elküldte üdvözletét és a jó hírt, miszerint nyertes lett az a pályázat, amely anyagi fedezetet biztosít a faluba vezető út leaszfaltozására. Dászkel László, a polgármester tanácsadója szerint egy ilyen nap lehetőség arra, hogy egymással megbéküljenek az emberek, rendet teremtsenek az életükben és valami maradandót hagyjanak maguk után. Ezután bemutatásra került a falu szülötte, a nemrég 61 évesen elhunyt, tízéves korában innen elkerült Jánosi Sándor verseskötete. A „Székelybői” előnevet is felvett, Brassóban élt férfi egész életét és minden gondolatát a szülőföldhöz való őszinte ragaszkodás és a hazatérés vágya szőtte át, de nem adatott meg neki, hogy egy falutalálkozón jelen lehessen. Az Időkapu című kötetből Kilyén Ilka művésznő és a falu gyerekei olvastak fel verseket, az egyesület meg is ajándékozta ez utóbbiakat és a falu összes gyermekét. Az ünnepi műsor részeként a budaörsi Gligor Attila Csaba természetfotós kiállítását nyitotta meg Gáspár Ildikó, majd a marosszentgyörgyi Öreg Fenyők néptánccsoport szórakoztatta a jelenlevőket. Dolgozni és emlékezni
A falu magára ébredését egy újságcikknek köszönhetik a bőiek – tudtuk meg Szente Kinga egyesületi elnöktől, ugyanis ennek nyomán kezdtek el szerveződni az elszármazottak és itthon maradottak, és kezdtek közösen dolgozni a magára maradt falu érdekében. Az elmúlt tíz évben turulmaradaras emlékművet emeltek a falu világháborús hősei emlékére, felújították a kultúrotthont, abban tájszobát és könyvtárat hoztak létre, „kikilincselték” a faluba vezető út javítását, székely kaput állítottak a református templomnál, elkészült a falu címeres zászlója, a gyerekeket karácsonyi és iskolakezdő csomagokkal ajándékozták meg, minden évben a Só útja program keretében városi gyerekeket fogadnak, tíz éve farsangi bálokat szerveznek, és nemcsak falumonográfiát adtak ki, hanem a kultúrotthon történetét is, most pedig Jánosi Sándor verseit kötetbe gyűjtve adták át az utókornak – sorolta a fontosabb megvalósításokat Szente Kinga. Tíz évvel ezelőtt a falu 96 lakost számlált, ma ez a szám 86, de élnek itt fiatalok, gyermekek is, így az egyesület vezetői remélik, hogy akad jó példát mutató, a közösséget összetartó, irányító vezető is, és évszázadok múlva is élnek majd ebben a faluban, lesz aki emlékezzen, és lesz amire emlékezni.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Dicsérjétek az Urat!
A IV. Küküllőköri Unitáriusok Találkozóját szervezte meg a magyarsárosi egyházközség, azt a találkozót, melynek megálmodója és első kivitelezője Kiss Sándor Loránd és neje, Zsuzsánna voltak ezelőtt négy évvel a szőkefalvi Tekenyősben.
Most a helyszín a Ravaszlyuk, mely szépségével és nevének titokzatosságával kelti fel a látogató figyelmét.
A találkozóra unitárius és más felekezetűek neveztek be lelkészeik és gondnokaik társaságában, Ádámos, Dicsőszentmárton, Szőkefalva, Désfalva, Medgyes egyházközségeiből, a vendéglátók nagy örömére.
Az ünnepi megnyitó 10 órakor kezdődött, mikor Jenei László Csaba helyi lelkész köszöntötte az egybegyűlteket és a meghívott vendégeket: Szentgyörgyi Sándor esperest, Kőrösi Viktor Dávid konzult és feleségét Csíkszeredából, Nagy Ferenc György köri felügyelő gondnokot. Köszöntőbeszédében a lelkész azt kívánta, hogy a találkozó lelki örömöt, felejthetetlen élményt, boldog perceket nyújtson kicsinyeknek és nagyoknak, vendégeknek és háziaknak egyaránt. Szívhez szóló szavakkal üdvözölte az egybegyűlteket a konzul és Czerán József helyi felügyelő gondnok is.
Szabadtéri istentisztelettel folytatódott az esemény. Szolgálatvégző Veress Ferenc László bethlenszentmiklósi lelkész volt. Dezső Margit Hajnalka énekvezér irányításával emelkedett közel 350 jelenlevő hangján a hála és a köszönet a magasba.
Az istentisztelet végén a dicsőszentmártoni Barta Sándor, valamint a magyarsárosi id. Székely Pál József Attila és Was Albert verseivel örvendeztette meg a hallgatóságot.
Ezután vette kezdetét a gulyásfőző verseny. Itt már a jó szakácsok vették kezükbe a fakanalat és keverőt. Nagyon ízletes gulyásokat főztek sajátos receptek alapján. Közben a hűsölni és pihenni vágyók a medgyesi, szőkefalvi és magyarsárosi sátrakban látható kézimunkákban gyönyörködtek. Akik pedig a széleken, az árnyas fák alatt érezték jól magukat, kürtőskalácsot, egyéb süteményeket kóstolhattak, viccelődéssel és meséléssel múlatták az időt.
Nem unatkoztak a gyerekek sem. Nekik foglalkozásokat szerveztek, gyermekjátékokkal és kézműves-foglalkozásokkal kedveskedett három lány: Szikszai Krisztina, az ODFIE köri elnöke, Pataki-Bandi Izabella és Jenei Kinga.
Az ilyen jellegű rendezvények meghozzák a gyümölcseiket – mondja Jenei Ildikó tiszteletes asszony –, lelki feltöltődést, aktív nőszövetségi életet, nyugodt lelkiismeretet, összetartozó közösséget és lendületet eredményeznek a további munkához.
Egyházközségünkben folyamatos építkezés és javítás zajlik – teszi hozzá Balázs József gondnok, amit a keblitanács és az egyháztagok teljes mozgósításával, bevonásával és odaadó munkával lehet végezni. Nem feledkezhetünk meg a lélek ápolásáról sem. A mai nap ezt a célt szolgálja. Van akit a hagyományok tisztelete, a baráti kapcsolatok ápolása, a kikapcsolódás vagy a tudatos egyházépítés vezérel, másokat a bizonyítási vágy vagy a hitbéli testvérekkel való találkozás hozott ide.
És vajon mi vonzotta a 150 kilométerről érkező vendéget? Bizonyára a legnemesebb emberi érzés: a tiszta szeretet és tisztelet e közösség iránt!
Mint minden verseny, ez is kiértékeléssel és eredményhirdetéssel végződött. Minden részt vevő csapat elismeréssel, emléklappal és jutalommal távozhatott a helyszínről.
A végén Szentgyörgyi Sándor esperes megköszönte a magyarsárosi közösségnek, hogy második alkalommal is megszervezte a találkozót, külön kiemelve a gondnok és családja támogatását.
Mi is köszönjük a megjelenteknek, hogy együtt lehettünk, amikor a lélek ápolása is központi téma volt, és ünnepi pillanatokat élhettünk át. Reméljük, hogy a rendezvény mindnyájunkat jobbá és szebbé tett, megnyíltak a kapuk lélektől lélekig, és kellemes emlékként őrizzük ezt a találkozást.
Estére már a tisztaság, a csend és nyugalom foglalta el a teret, és újból birtokba vehették a természet lakói.
Tóth Katalin, Magyarsáros / Népújság (Marosvásárhely)

II. Nemzedékek találkozója Petrozsényban
Ez út hazámba visszavisz
Tizenkét évvel az első Nemzedéktalálkozó után, e hétvégén újra megszólalt az iskolacsengő a petrozsényi „Apostolok Házában” (I. D. Sârbu Színházban), hazaszólítva az utóbbi évtizedekben végzett petrozsényi véndiákokat.
A II. Nemzedékek találkozójára több százan jöttek el a Zsil völgyéből, Erdélyből és a határon túlról is. Többségüket csupán a diákévek kötik Petrozsényhoz, hiszen a különböző vidékekről idetelepedett (telepített) családok számára a Zsil völgye gyakran csak átmeneti lakóhely volt, egy állomás az életútjukon. Mégis a véndiákok, a hajdani tanerők úgy fogalmaztak, hogy hazajöttek Petrozsényba. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – idézte Tamási Áront felvezetőjében Bende László véndiák, utalva arra, hogy bár pedagógus szüleit távolról vetette ide a sors és ő maga is máshol él már, az otthont Petrozsény jelenti. Itt a Zsil völgyében mindenkit befogadtak, mert valójában mindannyian jövevények voltunk. Kit a kenyérkeresés, kit a túlélés hajtott e vidékre, mely nem csak megélhetést, de menedékhelyet és tanulási lehetőséget is biztosított sok olyan ifjú és család számára, akik a háború után, a kommunizmus éveiben egyik napról a másikra ébredtek fel a nagy semmiben, megalázva, sok esetben apa nélkül. Hiszen a kisemmizett családfők közül sokan kerültek kényszermunkára a Duna-kanálishoz, a családot pedig a proletár-hangulatúnak titulált Zsil völgyébe űzték. Arra viszont a rendszer vezetői nem számítottak, hogy itt, a Zsil völgyében épp a dolgos mindennapokban, sötét, veszélyes bányajáratokban olyan erős összetartó és értéktisztelő közösség alakul ki, melyben az ideűzött értelmiségiek, hajdani tehetős családok is otthonra lelnek– fogalmazott köszöntőjében Barra Árpádné Makkai Cinke, a rendezvény fő szervezője, aki töretlen hittel tekint ma is a Zsil völgyére és immár második alkalommal hívta össze a mindenkori petrozsényi magyar iskola növendékeit.
Ha az itt megjelent véndiákok mindannyian Petrozsényban maradtak volna, akkor bátrabban beszélhetnénk a jövőről is – hangzott el a sóhajszerű megállapítás Szász János petrozsényi plébános ajkán, s gondolatát a továbbiakban több felszólaló is idézte. Winkler Gyula EP képviselő, párhuzamot vonva szülővárosa, a szintén iparjellegű Vajdahunyad, illetve Petrozsény között, meggyőződéssel állította: bár sokan elhagyják a várost, a hazatérők és az itt élők közössége, összetartása és erős hite reményt ad a folytatásra.
Tiberiu Iacob Ridzi polgármester is bizakodóan szólt a közösséghez, ezúttal is hangsúlyozva, hogy Petrozsény számára rendkívül sokat adott és ad az itt élő magyar közösség.
Szász-Barra Zsófia kisebbségi tanfelügyelő asszony a személyes találkozások fontosságáról beszélt. Azokról az ölelésekről, rég ismert hangokról, meghitt beszélgetésekről, melyeket semmiféle modern kommunikációs eszköz nem képes pótolni. Szentgyörgyi Albert gondolatát idézve – Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája –, hangsúlyozta: a hajdani tanerők, diákok számára e nemzedéktalálkozó tükörbenézés is. Hiszen a jelenlegi petrozsényi magyar oktatás milyenségén mérhető le a korábbi nemzedékek munkájának eredménye.
A rendezvényt hajdani tanárok és véndiákok felszólalása gazdagította. Csutak Klára tanító néni, a találkozó rangidős résztvevője nagy szeretettel emlékezett hajdani kollégáira, diákjaira, megemlítve, mennyire jóleső érzés, mikor egy hajdani kisdiákjából lett hajós tiszt első tengeri útjáról üdvözletet küld volt tanító nénijének. Ilyen apró gesztusok tették széppé a petrozsényi iskolai éveket és azt követő időszakot, hiszen Klári nénit mai napig felkeresik hajdani tanítványai. Búcsúzóul arra intette őket: maradjatok összetartó, hűséges petrozsényi véndiákok! Érdekes színfoltot hozott a találkozó hangulatába fia, Csutak István is, aki szintén Petrozsényban nőtt fel, innen indult színes életútja, melynek kiemelkedő állomása volt a Garabonciás együttes megalapítása. Csutak István zenés előadás során elevenítette fel diákéveit, s néhányat azon pillanatokból, amikor a nagyenyedi szellemiséget megélő pedagógus szülei, illetve tanárai körében megtapasztalt értékrend látványosan ütközött a rendszerrel. Lázadó ifjúként a zene jelentette számára a kitörést. Így a nemzedéktalálkozó alkalmával is gondosan összeválogatott dalokkal érzékeltette a hajdani évek hangulatát, s tolmácsolta mának szóló üzenetét. Polgár Paál Gyöngyvér szintén Petrozsényban tanító édesapjának emlékét elevenítette fel, részletet olvasva fel későbbi jegyzeteiből. Majd März Ferenc, ma Németországban élő nyugdíjas fizikatanár foglalta össze a petrozsényi magyar oktatás múltját, kiemelve a hajdani gazdag kultúréletet, az iskola nevelő jellegét, valamint a nemzetiségi szempontból sokszínű vidék lakóinak egymás iránti nyitottságát.
Szép Sándor petrozsényi véndiák, a Sapientia Tudományegyetem professzora humorosan közölte: 1960-ban érkezett Petrozsényba, „migránsként”. Az itt töltött 7 esztendő meghatározó volt további életére nézve. –Meggyőződésem, hogy az, hogy az itteni bányászgyermekek közül sokan többre vitték szüleiknél, elsősorban tanáraiknak köszönhető, akik megtanították, hogy a helytállás pontos, becsületes munkát feltételez.
A felszólalások között a szervezők külön köszöntötték Csutak Klára rangidős, Kloss Roland legifjabb és Schillinger Mária születésnapos résztvevőt. Az ünnepi műsort Szász János petrozsényi plébános és Liszka Noémi debreceni iskolalelkész fohásza, illetve áldása foglalta keretbe, a jó Isten mindenkori jelenlétére irányítva a résztvevők figyelmét. Az ünnepség Nemzeti imánk, a Székely- és a Bányászhimnusz, valamint diákdalok eléneklésével zárult, melyeket Nemes Simon Ildikó véndiák kísért orgonán.
Az ünnepi alkalmon valamennyi résztvevő ajándékcsomagban részesült. – Nagy örömünkre szolgált, hogy a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően beletehettük e csomagba a petrozsényi magyar oktatásról szóló emlékkönyv második kötetét, melyben hajdani diákok, tanárok emlékezései kaptak helyet, valamint a petrozsényi magyar oktatás történetét felelevenítő fényképek, diák- és tanárnévsorok. A zacskóba került továbbá egy-egy apró széndarab is. Más vidékeken egy-egy marék földet tesznek az elmenők tarisznyájába. Itt, a Zsil völgyében azonban a szén jelentette az életet. Legyen hát számunkra ez a széndarab az útitárs, mely mindannyiunkban más-más emléket ébreszt, de mindenképp egy kis része ennek a vidéknek, ahol az életünk kibontakozott, ahol Emberré nőttünk valamennyien – fogalmazott Barra Árpádné, fő szervező.
Az I. D Sârbu Színházban zajló ünnepség után a nemzedéktalálkozó résztvevői testületileg átvonultak a zárdaiskola épületébe, ahol Balázs Amália, a jelenlegi magyar tagozatos iskola aligazgatója köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Jézus Szíve kollégium szerepét a mai magyar oktatásban. Kutasi Zsolt kisdiák Reményik Sándor Templom és iskola című versét szavalta, majd a petrozsényi véndiákok megtekinthették a több száz fotót felölelő iskolatörténeti kiállítást.
A rendezvény rendkívül jó hangulatban elköltött, késő estébe nyúló közös ebéddel zárult.
SK / Nyugati Jelen (Arad)

Vendégkiállítás nyílik a múzeumban
Néprajzi kiállítás lesz a Haáz Rezső Múzeumban, Szinte Gábor gyűjtéseit csodálhatja meg a közönség.
A Néprajzi Múzeum programszerűen kiállításokon mutatja be egy-egy neves kutató hagyatékának feldolgozását. Szinte Gábor (1855–1914) rajztanár, gyűjtő, fényképész, rajzoló hagyatéka egy nagyon jelentős anyagot képvisel ezen a területen. A székelyföldi háztípus, a székelykapuk, a fejfák (kopjafák) és az erdélyi fatemplomok kutatásában úttörő szerepe volt.
Fényképészeti és rajzolói tevékenysége olyan dokumentumokat hozott létre, melyek a néprajz és a műemlékvédelem területén is jelentős helyet foglalnak el. A 20. század elején meginduló néprajzi, műemlékvédelmi kutatások, művészettörténeti dokumentálások egyik tevékeny szereplője volt a festőművészek, grafikusok, rajztanárok, építészek csapatából.
A kiállítás a hagyatékban fellelhető több mint háromszáz fényképfelvétel és közel 100 rajz közül válogatva mutatja be azt az erdélyi, elsősorban székelyföldi építészeti és tárgyi kultúrát mely a népművészet és a természeti környezet kölcsönösségében mutatkozik meg.
A székelykaputól a törölközőig – Szinte Gábor gyűjtései című, szeptember 30-ig látogatható vendégkiállítást augusztus 9-én, szerdán 18 órakor nyitják meg. A kiállítást megnyitja Dr. Szőcsné Gazda Enikő muzeológus, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa, a tárlatot Tasnádi Zsuzsanna, a Néprajzi Múzeum muzeológusa mutatja be, közreműködik Osváth Ildikó népdalénekes. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Építészeti életműdíjasok a ferences kolostor árnyékában
A 2017-es Erdélyi Nyári Egyetem résztvevőinek a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókjának a Regionális Biennáléin életműdíjjal kitüntetett építészeket bemutató kiállítását nyitotta meg Guttmann Szabolcs építész tegnap délben a kolozsvári Ferenc-rendi kolostor északi kerítőfalánál. A négy építész munkásságát ismertető pannókiállításból az arra járók megtudhatják, hogy a díjjal is elismert építészeknek, milyen hatásuk volt Kolozsvár jelenlegi városképére, milyen épületek tervezése kapcsolódik a nevükhöz, miben állt munkájuk különlegessége, egyedisége. A pannók Vasile Mitrea, Kós Károly, Pákei Lajos és George Cristinel érdemeit részletezik, miközben a nevükhöz fűződő meghatározó épületeket is ábrázolják, illetve várostérképen tüntetik fel azok elhelyezkedését. A négy építész életművének behatóbb ismeretével mi, jelenlegi városlakók is tisztább képet kaphatunk Kolozsvár jelenlegi arculatáról.
Vasile Mitrea volt az, aki a szocializmusban a nagy negyedek – Grigorescu, Donát, Györgyfalvi – megálmodását, teljesen modernista alapokon való kijelölését vezette. Illetve pontosan a Telefonpalota környékén építészként húsz évvel megelőlegezte azokat a fogásokat, amiket aztán kortársai használtak. – Nagyon tehetséges vénájú építész volt, bár sokat kritizálták a Telefonpalota épülete miatt is, mert pont a város tövében nem ilyen épületet képzeltek el. De ő a modern építészetnek egy olyan Telefonpalotáját alkotta meg, amit most már műemlékvédelemre javasolnak, merthogy az előregyártott elemekből álló tömör falakkal olyan szobrászati megoldást alkalmazott, ami művészeti értékkel bír. Ő tervezte az állatklinika és a poliklinikák épületét is. A 82 éves Mitrea azt mesélte, hogy a nyolcvanas évekre jellemző bezsúfolódásnak a Donát negyed „esett áldozatul” a belváros javára, merthogy sűríteni kellett a várost. Az általa megálmodott modernista kompozícióban több volt a szabad terület a zöldövezetekben, és így csak részben maradt meg a Szamos-partnál egy sor penge blokk, ami a nyitott város építészeti stílus előhírnökének számított, akárcsak a víztükrön megjelenő ladikok. – Mitrea a jövőt illetően elég pesszimistán elmondta, hogy rengeteg olyan felülete van ezeknek a zöldövezeteknek, amelyek visszafordíthatatlanul beépültek. A keleti partról is mesélt, mert egykor a csónakázást át akarta vinni a keleti részére a nagyvárosnak, ahol ugye most már bevásárlóközpont működik. De reménykedik még abban, hogy a repülőtér környékén, ha kiegyenesítik a Szamos völgyét, lesz még alkalom ladikozásra – vázolta Mitrea elképzeléseit Guttmann.
– Kós Károly életműdíja eléggé meglepte az építészkamara tagjait, mert eleinte úgy gondoltuk, hogy idősebb, élő építészeket ismerünk el vele, de nem találtunk olyan képességű építészt, aki díjra érdemes lett volna. És akkor a visszapillantótükör azt mutatta, hogy akadnak olyan építészek, akikről a szakma nem emlékezik meg tevékenységükhöz méltóan. Ezt próbálta pótolni Kós Károly életműdíja, aki egy egész régióra kiszélesítette az ötletbörzét, hiszen nemcsak egy városnak, hanem az egész Kalotaszegnek, egységes, reprezentatív képén dolgozott. Rendhagyó beavatkozása még a Mátyás király szülőházának tudatos restaurálásának szorgalmazása. Ha nem is fejezte be teljes mértékben, a koncepció a mai napig látható. Középkori homlokzatot állított vissza, belső tereket, illetve a Farkas utcának EU-s pénzekből történt felújítása sem úgy nézne ki, ha ő már nem mutatta volna ezt be ugyancsak az 1940-es években. A Kakasos templom és a sétatéri kiállítócsarnok is az ő nevéhez fűződik – magyarázta az építész.
– Pákei Lajos életműdíjával úgy tűnt, hogy lassan-lassan tudatossá válik annak első városfőépítészi rangja és tudatos alkotói minősége. Igaz ugyan, hogy rengeteget kellett bontania, de tudatosan megőrzött mindenféle építészeti részletanyagot. Lehet, hogy ebben egészen más, mint kortársai. Át tudta formálni a Főteret, tudott New York szállodát tervezni, vagy újparkot mai kaszinóval és korcsolyapavilonnal együtt. Nagyon reprezentatív az általa létrehozott városszövet. Úgy alkotott, hogy a bontásra ítélt épületek faragott köveit, amelyeket a középkor, a reneszánsz ránk hagyott, féltő gonddal megőrizte és az Erdélyi Múzeum keretén belül próbálta elhelyezni. Saját lakóháza is jó példa erre, hiszen annak homlokzatát is régi kövekkel díszíti. Az unitárius új iskola és püspökségi rezidencia szintén az általa tervezett reprezentatív épületek egyike, a templom hagymakupolás eklektikus toronysisakjával együtt monumentális együttesnek számított a századfordulón – véli Guttmann.
George Cristinel – ez évi életműdíjas – munkássága szintén érdekes. Különböző pályázatok díjnyertes építészeként érkezett Bukarestből Kolozsvárra a két világháború között. Mottója, ami szimbolikusan a város naprakész kulturális megjelenésének koncepciója is egyben, az Egyetemiek Háza. A régi tervekből és erre vonatkozó iratokból is kiderül, hogy a régi magyar színház helyére épült ugyan, de a régi színház minden tartófalát magában kellett foglalnia. Nem volt könnyű a kialakítása az új épületnek, mert közben a kortárs tűzoltók betiltották a faszerkezet alapú épületeket, emiatt tíz évig húzódott. Aztán megálmodja ezt a vasbeton szerkezetet, ami azért zseniális, mert rá tud hangolódni egy nagyon bonyolult helyszínre, olyan szempontból, hogy az óriássá nőtt egyetemi főépület monumentális traktusa hirtelen átmegy egy földszintes kisutca apró épületei irányába. A megoldást erre a torony építése jelentette, ami urbanisztikailag is megteremtette az átmenetet.
– Jó lenne, ha az elmúlt években épült ortodox templomok sora is hasonlítana valamelyest a kolozsvári ortodox katedrális monumentalitására, ami szintén Cristinel nevéhez fűződik. Az egyértelműen neobizánci elemek mellett látható benne a modernista tömegegység, ami ráhangolta az épületet Kolozsvár monumentális léptékére – jegyezte meg a szakértő.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Fagyival csalogatták a kisfiút az Arany-buszról
Már csak szerda estig lesz Kolozsváron a vándorbusz
Felszálltunk a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vándorbuszára, a magyar színház előtt állomásozó Arany200-as „járatra”, és amit ott találtunk... Nos, az jó órára rabul ejtett, alig akarózott leszállni, s csak a lapzárta sürgető délibábja vethetett véget az utazásnak. A toldisra öltöztetett buszban felfedezhetjük és újrafelfedezhetjük Arany Jánost leleményesen tálalt szikár tények, interaktív okosmegoldások, versrészletek, vallomások, zenék, filmek, rajzfilmek, könyvek, játékok által. A Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti megnyitója kapcsán hosszú sorok kígyóztak a busznál, tegnap délelőtt már ráérősebben lehetett tanulmányozni, de az ott töltött óra alatt több tucatnyi látogató érkezett. Az Arany János születésének 200. évfordulójára létrehozott kiállítás mozgóváltozata a múzeumnak immár negyedik ilyen jellegű projektje, de ez az első, amely bejárja a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit.
Alig múlt 11 óra. A buszon annyian „utaznak”, hogy előbb inkább körbejárom. Körös-körül – kivéve a szélvédőt – Toldi figurák elevenítik fel a farkasokkal való találkozást, a malomkerék-történetet, a bika legyőzését, Toldi estéjét sötétkék alapon. „Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?”, olvasom a busz oldalán a közismert versrészletet, és tucatnyi másikat. A sétatéri színház parkolójában állomásozó jármű mellett nyugágyak, akárha a tengerparton is üldögélhetnénk, de a távolabb sejlő Szamos is megteszi, a székponyvákon Toldi fekete rajzfilmfigurája, a másikon izmos karja a petrencés rúddal. A vékony fa árnyékában asztal Arany-kötetekkel, a személyes feljegyzéseket, kéziratos verseket tartalmazó kapcsos könyvből két példány, kifestők, kérdőíves Arany-próba. A krimikvízben ilyen kérdést találunk: „A radványi sötét erdőben halva találták Bárczi Benőt. Ki a gyilkosa?”. A másik az 500 walesi bárd kivégzésének körülményeit firtatja. Az Arany életéről szóló kvíz arra kíváncsi, mennyi ideig tartott a barátsága Petőfivel, és hány évesek voltak szülei a születésekor. Ha elsőre kínainak is éreznénk az egész játéktesztet, látogatás után érdemes újra próbálkozni, a buszon ugyanis temérdek kérdésre választ találunk. A gyerekek felpróbálhatják a sisakokat, ott találják a ládában, amelyet a Mátyás anyjából ismert fekete holló őriz.
Mindenkinek szívügye ez a busz
– 2008-ban volt az első vándorbusz, a Nyugat 100. évfordulójára, aztán a magyar nyelv busza és az Erkel-busz – sorolja Molnár Eszter Edina, aki másodmagával péntek óta kíséri a Németországban vásárolt buszt, amelyet a múzeum bérel. Az átalakításokat úgy végezték el, hogy odafigyeltek: a program végén lehessen visszaállítani utasszállítónak. Jövő nyár végéig a múzeum munkatársai felváltva vállalnak egy-két helyszínt, Eszterék pénteken Szatmárnémetiben csatlakoztak. Ott naponta többszázan látogatták a mozgókiállítást, és volt olyan 7-9 éves formájú gyermek, akit egy óra után még fagylalt ígéretével sem tudtak lecsalogatni. – Az idősebbek akár 2-3 órát is eltöltenek itt, mindent elolvasnak, aztán van aki azzal az ígérettel távozik, hogy visszatér megfelelő sorrendben végignézni a kiállítást – részletezi Eszter. A tervek szerint a gépkocsivezető végigkíséri az egész éves túrát, a busz néha visszatér a kecskeméti telephelyre, a szükséges ellenőrzést, karbantartási munkálatokat elvégzik rajta, majd indul tovább. Az erőgépet például már meg kell javítani, a szorítós erőpróba már nem működik. – Azt egy mérnök tervezte, Kapolcson feltűnt, kerített egy szerszámosládát és megjavította. Mindenkinek, aki dolgozott rajta, annyira szívügye ez a busz! A szélvédő feliratát át kellett programozni, egy német kisváros neve futott rajta, azt egy másik cég végezte. Annyira különböző szakterületekről érkező emberek dolgoztak, nagyon szép csapatmunka volt a busz elkészítése.
Szkokán Vilmos, a másik „utaskísérő”, jegyet nyom a kezembe. A lyukasztó szépen rányomja a dátumot, aztán meg a különleges pecsételő Arany János aláírását varázsolja a jegyemre. Üvegvitrinben tányér, mellette a keserű-szatirikus Hasadnak rendületlenül Vörösmarty-parafrázis sorai, ott a karlsbadi ivópohár és a pörge kalap. Mellette a Tetemre hívást olvashatjuk, a radványi erdőt jelképező gumicsíkok mögött. Szemben falemezeken részletek Arany János levelezéséből Jókaival, Gyulai Pállal, Petőfivel, Csengery Antallal stb. Odébb interaktív fal, ha megérintjük a Csonkatornyot ábrázoló kockát, az érintőképernyőn részleteket olvashatunk költőnk szülővárosáról, a családi fotót megsimítva a családjáról, a portrékat érintve pedig a barátságairól Tompa Mihállyal, Petőfivel, a nagykőrösi évekről, a pesti időszakról, a forradalomról, kitüntetéséről, betegségeiről stb. Megtudjuk, hogy németül olvasta Shakespeare-t, eredetiben Homéroszt, de „mindez a házasságomig tartott”, akkor ugyanis olvasgatás helyett a családjának kívánta szentelni az idejét, ígéretét viszont csak néhány évig sikerült betartania. Később aztán egy évtizedig szinte teljesen félretette a pennát, amikor unokája születése után fél évvel meghalt a lánya, Juliska, akinek a sírversét maga Arany János írta meg, de lányához írt későbbi verspróbálkozásán ilyen feljegyzés olvasható: „Túl fájdalmas! Nem megy.” A sors ajándékának bizonyult árván maradt unokája, Piroska, akit nagyszülei neveltek, és akihez különleges, humorral és szeretettel teli kapcsolat fűzte a költőt. 1886-ban azonban, alig 21 évesen őt is elvesztették, tüdőbajban meghalt, akárcsak nagyapja több testvére. Olyan ínyencségek derülnek ki, hogy Arany János elsőre félretette Madách tragédiáját, amit a szerző elolvasásra küldött meg neki, hogy aztán második nekifutásra „felfedezze”. Azt is megtudhatjuk például, hogy nemcsak angolul tanult meg könyvekből, hanem ugyanúgy franciául és olaszul is annyira, hogy fordított ezekben a nyelvekben, ám beszélni egyiket sem tudta. Vagy úgy tudta volna csak, mint a következő látogató...
Azok a valeszi bárdok
Közben a busz hátsó felében egy tíz-tizenkét éves forma kissrác gyermeki őszinteséggel fedezte fel a kiállítás kincseit, többek közt az erőpróba standot, és hangosan olvasgatta a feliratokat, ő még csak tanulja, hogy a valeszi bárdok azok tulajdonképpen velszi bárdok, miközben a torz kiejtés hallatán a busz elejében felszisszenő nyugdíjas hölgyek már szakavatottként kutatták az aranyi érdekességeket. Soha találóbb spontaneitással nem lehetne megidézni Arany János szellemét, mint ezzel a valeszivel...
A busz közepén is hallom, amint a kissrác előzékeny idegenvezetőként magyarázza – egyre csigázva türelmetlen kíváncsiságomat –, hogy a székekre le lehet ülni, a fülhallgatóban pedig zene szól és versek. Amúgy is szeretem a finom falatot mindig a végére hagyni, hát előtte még szemügyre veszem azÁgnes asszony fából mintázott, széthajtogatható „ruhára” nyomtatott sorait, majd kétszáz év irodalmárainak elismerő, megrázó gondolatait Arany Jánosról. Mikszáth Kálmán például ezt írta költőtársa halálára, 1882-ben: „Ott fekszik hidegen, mozdulatlanul, / ami törékeny sár volt benne – / ami arany volt, az megmaradt...” Orbán Ottó 1994-ben pedig ezt írja: „Én ha az Istent ember formájú lénynek próbálnám elképzelni, csakis olyannak, mint az öreg Arany János.” Már egyre közeledem a busz hátsó fertályához, minden szék és fülhallgató foglalt, hát még megnézem, milyen intézmények, utcák viselik Arany János nevét, és hol vannak szobrai. Megtalálni a térképen a piros pettyek között az alig ötven méterre nyíló kolozsvári Arany János utcát is. Itt olvashatunk a néhány éve elnevezett Aranyjános kisbolygóról.
Helló, itt a nyár, tikkad a szöcskenyáj
Végre, a finom falat! A játékban ki kell találni, mit jelenthet a pikszis, a brugó, az asztag. Aztán Arany Jánossal, a zeneszerzővel ismerkedünk. Igen, dalokat is szerzett a népdalgyűjtőként szintén értékeset alkotó költő, de emellett angol feldolgozásokat is hallgathatunk. „Idegenvezetőm” akad a nemsokára licista Tibor személyében, aki ismerőként azonnal rákattint a Belga együttes teljesen alternatív Toldi-feldolgozására és felfedezhetem az ígéretesen kezdődő dalt: „Hello, itt a nyár, / Tikkad a szöcskenyáj. / Hello, itt egy srác, / Aki malomköveket dobál.” Biztos akad, aki szentségtörésnek érezheti a dal további sorait (ők meghallgathatják a többi, klasszikusabb alkotást), de Tiborral ketten osztozva a belga Toldiján még a mintegy 30 évnyi korkülönbség ellenére is egyformán jól szórakoztunk: én a bolondos, de emlékezetes dalszövegen, Tibor bizonyára azon, hogy ez nekem mennyire tetszik... Legalább ennyire különleges az a felvétel, amelyen a különböző országok magyarországi nagykövetei mondják el a Családi kört...
A vizuális élménybe kicsit belekavar a képernyőben tükröződő napfényes külvilág, mégis le kell gördülnie egy könnycseppnek egyik kedvenc versem, a Tetemre hívás 21. századira rendezett rövidfilmje alatt (Madarász Isti, 2014), mindig olyan erősek azok a verssorok, s a modern világot ábrázoló kontrasztos képsorok csak fokozzák a hatást.
Irodalomtörténészek mondanak érdekességeket és ismert emberek beszélnek a saját személyes Arany Jánosukról. Enyedi Ildikó filmrendező annak idején a Toldiból értette meg, milyen nehéz dolog férfinak lenni. Az Arany-interjú felkérés kapcsán pedig rádöbbent, hogy amit ő akkor megértett, az a hideg zártság és érzékenység, a testi erőbe bezártság és érzéki némaság kifelé minden férfi szereplőjében benne van. Kukorelly Endre író, költő szerint Arany János az a magyar író, aki nem tudott hibázni, nyelvileg tökéletes: „Például a Keveháza. Hogy miről szól, azt kvázi zárójelbe lehet tenni. Az ember olvassa, és közben elolvad...”
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Értékteremtő értékmentés: fotótárlat
Érdekes és nem mindennapi látásmódba, a szemlélődés tudatos alkalmazásának mikéntjébe avat be a Műemlékek diákszemmel című fotótárlat, amelynek megnyitóját hétfő délután szervezték a Bocskai-házban. A régi és időszerű fényképek emberekről, házakról, terekről, műemlék épületekről nem véletlenszerűen következnek egymás után, hanem tudatosan, sőt céltudatosan elhelyezve végigvezetik a látogatót: történeteken, helyszíneken, érzelmeken, korszakokon. Ez azonban még nem minden, hiszen a fotográfiák úgymond bátor felhasználása kollázs-technikával, valamint a régi felvételek újragondolása, átformálása a mai, modern világba egyfajta játékosságot is éreztet, ösztönöz, hogy a megfigyelésen túl törekedjünk a megértésre és akár gondoljuk tovább a „művet”.
A fotókiállítás tárgyát, témáját egyébként a címe – Műemlékek diákszemmel – is kifejezi: azokról a műemlékekről készült fotók láthatók, amelyeket az RMDSZ által szervezett Örökségünk őrei idei kolozsvári vetélkedőjén részt vett diákok örökbe fogadtak. Ezek az Óváry-ház, a Sétatér, a Státus-paloták, a Mauksch-Hintz-ház és a Mariánum.
A régi, történeti fotók mellett pedig azok „továbbgondolása” is ki van állítva. Például a múlt század elején készült sétatéri felvétel mai változata, vagy a Mariánumban egykor lencsevégre kapott csoportkép „behelyettesítése” mai szereplőkkel. Ettől vált rendhagyóvá, kivételesen mozgalmassá a kiállítás. Sőt egyúttal személyessé is azáltal, hogy az Örökségünk őrei vetélkedő csapatai hogyan „szólítják” meg a tárlatlátogatót: a Sétateret örökbefogadó csapat ugyanis a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai voltak, akik rövid filmfelvételen jelbeszéddel mutatják meg a tárlatlátogatónak a park madarainak nevét.
A kiállítás megnyitóján Blos-Jáni Melinda, a kolozsvári Sapientia Tudományegyetem Fotó-, Filmművészet, Média szakának tanára elmagyarázta a munkafolyamatot, amely végül a tárlathoz vezetett: megfigyelte az Örökségünk őrei vetélkedőn részt vett diákok fotókkal kapcsolatos tevékenységét, és innen jött az ötlet, hogy mindezt bemutassák kiállítás formájában. Egy múzeumpedagógia projekt keretében pedig a diákok tovább kutattak a Minerva Archívumban, a Fortepan archívumában, az Octavian Goga Megyei Könyvtárban és különböző családi hagyatékokban. Szenkovics Dezső, a Sapientia Kolozsvári Karának dékánhelyettese arról beszélt, mennyire fontos a diákok életében egy ilyen projekt, hiszen ezáltal betekintést nyernek a múltba, törekedve annak megőrzésére. Blos-Jáni Melinda arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erdélyi Audiovizuális Archívum révén céljuk az értékmentés, ezért várják bárkitől a régi fotókat, felvételeket digitalizálásra.
A kiállítás a magyar napok alatt megtekinthető a Bocskai-ház előterében, 11–18 óra között.
Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Ismerjük meg Kolozsvár 19. századi lakóit
Kivételes alkalomban lehet részünk az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum tegnap megnyílt időszakos, szeptember 15-ig látogatható kiállításán: Mitu Melinda és Török Károly muzeológusok jóvoltából megismerhetjük a 19. századi kolozsvári lakosokat, híres személyiségeket, és láthatjuk, hová fejlődött azóta a kincses város.
Mindezt Veress Ferenc, az 1832-ben Kolozsvárott született (és 1916-ban ugyanitt elhunyt) fényképész, feltaláló munkássága révén, aki úttörőként honosította meg a kincses városban a fényképészetet – elsősorban neki köszönhetjük, hogy fényképeken ma is láthatjuk a korabeli Kolozsvárt és környékét, valamint a várost gazdagító és szépítő lakosait. A történeti múzeum gyűjteményében levő 1500 üveglemezről 300-at digitalizáltak majd nyomtattak ki papírra, ezek alkotják a kiállítás tárgyát, amelyet gazdagítottak, változatosabbá tettek korabeli tárgyakkal is.
A tárlatot vezető Mitu Melinda lelkesen avatta be a közönséget mind a képi feldolgozás folyamatába, mind pedig a fényképészet régmúltjába, Veress Ferenc életében és munkásságába. Elmagyarázta, hogyan dolgoztak a zselatin réteggel borított üvegnegatívokkal, hogy majd javított, szép fényképeket állíthassanak ki. Érdekessége vagy akár újdonsága a kiállításnak, hogy számos régi felvételt számítógépen, digitálisan színeztek, igyekezve arra, hogy a ruházatok színe, mintázata minél korhűbb legyen. Erre azért vállalkozott Török Károly, mivel Veress Ferenc hosszú éveken keresztül kísérletezett a színes fényképezéssel – magyarázta lapunknak Mitu Melinda.
A kiállított felvételek nagy többségében a kor ismert személyiségei, díszes öltözékben, vagy éppenséggel népviseletben, egyedül pózolva vagy családtagjaik társaságában. De szép számmal fotózott gyerekeket is Veress Ferenc, vagy embereket valamely tevékenység végzése közben. Láthatjuk például Simon Elek polgármestert, Borbély bajnokot, Enders cirkuszigazgató lányát, Andrei Şaguna ortodox püspököt, Ioan Fechete-Negruţiu görögkatolikus kanonokot, báró Bánffy Ernő leányait, Béldi György gróf fiát, Kendeffy Klára és Tisza Jolán grófnőket, báró Kemény Gézánét, Melka Vince festőművészt Prágából, Barabás Miklós festőt, Szinnyei József nyelvészt – és még hosszan sorolhatnánk városunk értékes, ismert és ismeretlen lakosait. De az egykori Kolozsvár és környéke, a város számos épülete, műemléke szintén Veress Ferencnek köszönheti a „megmaradását”, ezekből a ritka, kevésbé ismert felvételekből is láthatunk a kiállításon.
Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Isten, áldd meg nemzetünket!
Szent István-napi megemlékezés és az új kenyér ünnepe a Színház téren
A marosvásárhelyi magyarok összefogása jegyében szervezte meg a Színház téren az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Szent István-napi ünnepséget.
Az immár hagyományosnak nevezhető rendezvényre augusztus 20-án, vasárnap 19 órától került sor.
Az idén ötödik alkalommal köztéren megtartott Szent István-napi ünnepség a Boldogasszony anyánk című dallal indult a mezőcsávási fúvószenekar előadásában.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, dr. Sándor Krisztina betegség miatt nem lehetett jelen. Államalapító királyunkra emlékező ünnepi beszédét Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében hangsúlyozta: „István igazi politikai nagysága abban nyilvánult meg, hogy éles szemmel meglátta a váltás szükségességét, és volt ereje változtatni. Ő jelölte ki számunkra azt az irányt, amelyet – leszámítva az idegen hódítások idejét – már több mint ezer esztendeje követünk. A magyar nemzet a kereszténység felvételének és az ő életművének köszönhetően vált azzá, ami ma is: európai magyar nemzetté” – mondta a szónok. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében dr. Flender Gyöngyi konzul méltatta a nap jelentőségét.
A rendezvényen fellépett Sorbán Enikő népdalénekes és Simó Annamária énekes, a Csillagfény néptáncegyüttes, amely mezőmadarasi, küküllőmenti magyar és szászcsávási cigánytáncokat adott elő (koreográfus Lengyel Ildikó).
Fellépett a Száztagú Székely Férfikórus marosszéki dalcsoportja, a Marosszéki Harmónia (karvezető: Biró Jenő csejdi református lelkipásztor), amely a Dal a hazáról (Karai József szerzeménye, szöveg Várnai Zseni 1927), illetve az Erdő, erdő, erdő... (Bartók Béla gyűjtése – 1914) című dalt adta elő.
Az ünnepség az új kenyér megszentelésével folytatódott, hiszen a kenyér az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. A szervezők a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezték ki, hogy a haza és az élet összekapcsolódik.
Az óriáskenyereket az Eldi pékség készítette.
Történelmi egyházaink képviseletében a római katolikus egyház részéről főtisztelendő Oláh Dénes főesperes, a református egyház részéről Henter György lelkipásztor, az unitárius egyház képviseletében Nagy László lelkipásztor, az evangélikus egyház részéről Pap Noémi lelkipásztor mondott áldást.
Az esemény a székely himnusz, valamint nemzeti imánk, a magyar himnusz eléneklésével ért véget, majd a jelenlevők között szétosztották a megszentelt új kenyeret.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

Botházi Mária a Nőileg új főszerkesztője
Botházi Mária újságíró, a Krónika volt munkatársa lett a Nőileg magazin új főszerkesztője – jelentették be a Nőileg munkatársaival szervezett közönségtalálkozón a Kolozsvári Magyar Napok keretében szombaton.
Az eseményen a magazin szerkesztői, munkatársai és meghívottjai beszéltek a lap múltjáról, jelenéről, jövőjéről és a közelmúltban indított Mutass jó példát! program alakulásáról. A rendezvényen Sebestyén Kinga felelős kiadó, Grubisics Csaga, a Mutass jó példát program vizuális kommunikációs felelőse, Szántó Ildikó és Konrád Katalin, a program partiumi példaképnyertesei, Ménessy Kinga Kitty szerkesztő, kommunikációs felelős, Rácz Éva MÚRE-elnök, zsűritag, Dimény Levente színész, zsűritag, Vas Réka programvezető és Koós Imola moderátor vett részt. Krónika; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Svájcból érkezett az adomány
Új számítógépek a Bolyainak
Tizenhét számítógéppel gazdagodott szerdán a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fizikalaboratóriuma. A részletekről Szathmáry Zsolt, a Bolyai Kollégium Alapítvány képviselője tájékoztatott.
Az ajándék Svájcból, egy ott élő bolyais öregdiák, Lukács Ottó közbenjárására érkezett, a Bolyai Kollégium Alapítvány közvetítésével. Az utóbbi két hónapban ez már a második svájci adomány. Nemrég egy egész számítógépparkkal bővült a Bolyai líceum infrastruktúrája, a számítógépek mellett óriáskivetítők és 120 szék is az iskola birtokába került – tudtuk meg Szathmáry Zsolttól.
A Bolyai Kollégium Alapítvány illetékese azt is elmondta, hogy a szervezet az elkövetkezőkben tovább támogatja a tanintézetben zajló oktatás minőségének emelését, ugyanakkor – mint ismeretes – szívügyük a bolyais sportpálya felújítása. Ezt a célt szolgálja a Vásárhelyi Forgatag részeként szombaton megrendezésre kerülő Bolyai-olimpia, amelynek során sportversenyekre és bemutatókra, kerekasztal-beszélgetésekre, illetve a Fuss egy kört a Bolyaiért! nevű adománygyűjtő akcióra is sor kerül. A beszélgetéseken egykori és mai élsportolók vesznek részt, 16 órától Veres Amarilla magyarországi kerekes székes vívó paralimpikonnal találkozhatnak az érdeklődők. A sportpályára fordítják idén a „forgatagos” karkötők értékesítéséből begyűlt pénzt is. Szathmáry Zsolttól megtudtuk, hogy a tervezett 50 ezer eurónak eddig majdnem a fele gyűlt össze, és reményeik szerint az első alkalommal megrendezésre kerülő bolyais sportnap után a hiányzó összeg is meglesz.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Emlékező alkotók – erdélyi életutak
Kedei Zoltán Vár-lak-beli műtermében találkozhattunk augusztus 18-án ismét. Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes, az Új Kezdet című református kiadvány felelős szerkesztője, közíró és Kiss Székely Zoltán költő-tanár, közíró voltak a vendégeink. Ötvös József nemrég tartotta utolsó istentiszteletét a Vártemplomban, formailag nyugdíjba vonult. De tud-e egy lelkész nyugdíjba vonulni? A lelkész a hivatást elhivatásnak érzi, igent mond az isteni hí- vásra, jellemével, egész lényével, cselekedeteivel, szavaival élete végéig jó pásztor módjára pásztorolja híveit. Ez a hivatás nem szűnik meg a papi palást levetésével. Ötvös József munkásságát népe és szűkebb pátriája, az erdélyi magyarság szolgálatában töltötte. Tette ezt több mint négy évtizeden át, lelkipásztorként, esperesként, missziói elő- adóként, és jelentős szerepet vállal egyházi és közíróként. A Felső-Maros mente – Székelyföld-Mezőség találkozásánál született 1952. augusztus 27-én, Pókában. „Ma a Mezőség települései között sorolják fel, amit gyermekkoromban nemigen tudtunk, de Wass Albert és Kallós Zoltán óta büszkén vállaljuk mezőségi voltunkat.” Földműves család gyermekeként mindvégig a szülőföld és nemzete elkötelezettje. Elemi iskoláit Pókában, a középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte. Ezek az évek alakították jellemét, határozták meg egész tevékenységét. Teológiai tanulmányait 1971–1976 között végezte Kolozsváron. Itt érett be a szülőfalu, a család, a marosvásárhelyi iskolai évek ötvözetéből származó gyümölcs, mellyel útnak indították Ötvös Józsefet. Gyümölcs, ajándék és hagyaték, ami a tálentumok megsokszorozására kötelezte. „Lelkipásztori szolgálatom helyei egy szép erdélyi életút nyomai” – vallja. Görgényszentimre, Görgényüvegcsűr, Alsóidecs, Jedd az akkor hozzá tartozó Marosagárd, Kebele és Kebeleszentivány falvakkal, majd a marosvásárhelyi Cserealja egyházközség és 2002-től a marosvásárhelyi Vártemplom – ezek a gazdag életút állomásai. A gyülekezeti tagok száma változó volt, a görgényüvegcsűri néhány oda férjezett református asszonytól egészen a cserealji ezres létszámú közösségig. Szívesen mesél a kezdetekről, lelkészként és családfő- ként egyaránt. Már házasságkötése is egyfajta szálka lehetett a hatalom szemében, hiszen feleségének édesapja ’56-os elítélt – Kacsó Tibor, néhai Csiha Kálmán püspök, Páll Lajos festőművész-költő, Dávid Gyula irodalmár egykori rabtársa. Régi történetek elevenednek meg, huszonöt évi fogságra ítélt apósa és társai kifogyhatatlan, keserű emlékei, melyeket fiatal lelkészként receptíven hallgatott. Hogyan lehetett kibírni, hogyan lehetett együtt élni a huszonöt év tudatával? „Úgy gondolták – mondja –, az eltelt huszonöt év alatt háromszor változott a hatalom, így lesz talán a következőkben is, és valamelyik hatalom csak kiszabadítja őket.” Gyermekei névadásában is a tudatos belső ellenállás jelét fedezzük fel: Koppány Bulcsú, Ajtony Atilla, Tétény Álmos – ősmagyar nevek, melyek szimbolisztikája mindnyájunk számára értelmezhető. Közíróként is jelen van, Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötete 2004-ben jelenik meg Kolozsváron, ez rádióban elhangzott beszédeinek, publicisztikai írásainak gyűjteménye; 2011-ben pedig az Ahol még magyarul szól a zsoltár címmel 33 református gyülekezetről szóló riportkötete. Ötvös József felelős szerkesztőként jegyzi a Vártemplom egyházi folyóiratát. „Az Új Kezdetet örököltem… rám testálódott… Azért merem dicsérni, mert egy olyan űrt tölt ki, egy olyan sajátos kiadvány, melyet nem kell szégyellni. A 210. számnál tart a lap. 2000-ben alapította Adamovits Sándor és Fülöp G. Dénes… Voltak hullámvölgyek, amikor nem tudtuk, lesz-e folytatás, mert a lap ráfizetéses, húsz oldalon jelenik meg, száz, fontosabb események alkalmával kétszáz példányban. Egyházi lapról lévén szó, a második oldalán a kezdetektől fogva egy-egy vers olvasható, nagyrészt vallásos versek, eleinte klasszikus magyar költőktől, de helyüket átvették a kortárs, erdélyi költők vallásos versei, például: Baricz Lajos, Nagy József Levente, Fülöp Kálmán. Elmélkedések, prédikációk, történelmi vonatkozású írások követik egymást, két évtized marosvásárhelyi, vártemplomi élete benne van… Amikor a kétszázadik számot szerkesztettük, elkészítettem a lap bibliográfiáját – egy nagy anyag –, és akkor döbbentem rá, hogy a 15 év alatt csupán öt vers ismétlődött… Kétszáz prédikáció, 100 oldalnyi történelmi anyag, még házigazdánkról, Kedei Zoltán festőművészről is van külön írás” – tárja fel előttünk a lap „titkait”. Az Új Kezdet Donáth-Nagy György műszaki szerkesztésében jelenik meg. Ötvös József az Új Kezdet antológiát is örömmel látná nyomtatásban. A másik vendég, Kiss Székely Zoltán is e táj fia, 1951. január 3-án született Marosvásárhelyen, és bár 1990-ben kitelepedett Magyarországra, otthonról gyakran jön haza Erdélybe. Jól ismeri minden zegétzugát, hisz biológiatanár, botanikus kutató. 1974-ben szerzett biológiatanári oklevelet Kolozsváron. Tanárként tevékenykedett Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytat, emellett rendszeresen közöl szaktanulmányokat napi-, heti- és havilapokban, többek között a Népújságban is. Külső munkatársa volt a Marosvásárhelyi Rádiónak. „Civilben” a versírással szemezett már fiatalon, a ’60-as évek elején. A vers felé terelgették: keresztapja, Paál Elek festőművész, Kapusi Ildikó, „bolyais” tanárnője, Cseke Gábor, Lázár László szerkesztők, Székely János, Lőrincz József költők. A kezdeti lelkesedést felváltja egy hallgatási időszak. 1997-ben ért meg benne újra az elhatározás, hogy: „amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(oma)t nem hagyhatom másra. Hiszem, hogy az igazi vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket”. 2008 óta közöl a Népújság Színes Világ mellékletében, a székelyudvarhelyi A Versben, az Erdélyi Tollban, az Erdőszentgyörgyi Figyelőben, a debreceni Tisztásban. „Én jelenleg Magyarországon élek, és itt is, ott is keresztre feszítik a nyelvet, megpróbálunk ezzel a teherrel élni…” Nem véletlen, hogy verseskötének címe Az anyanyelv keresztje (2015-ben jelent meg, Turcsány Péter gondozásában). Allegorikus cím. „Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe…” Kiss Székely Zoltán „körülbástyázza” magát a nagy elődök lírai útravalójával, ezt tapasztaljuk A természet kalendáriuma című népszerű sorozatában, és ennek jegyében született az Áprily Lajos tiszteletére írt versciklus, vagy Bolyai János, József Attila, Reményik Sándor emlékének megidézése. A szülőföld vonzásában alkot, ez az érzelem végigkíséri líráját, néhol fájdalmas, másutt öniróniával fűszerezve szövi lélekfonalát verseiben. „Megérkeztem megint. Itthon vagyok/ ebben a kifosztott tájban.” (A Székely körvasúton 2014-ben) Erdélyi sorskö- zösséget vállal, vallomásszerűen írja: „Sorsom a megmaradás, nem tűnök el.” (Címerem) A délután ünnepi fényét emelte a találkozás elején Kilyén Ilka színművésznő előadásában Áprily Lajos A Fejedelemhez című költeménye, majd Áprily Tetőn című, Kós Károlynak ajánlott verse, és a kései utód Tetődön – három emberöltő távolából Áprily Lajosnak című lírai reflexiója. Zárásként a költő felolvasta Csak fehérbe öltözötten című költeményét, és könyvét dedikálta olvasóinak
Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)

Pedagógus-leleményesség a megoldás a tankönyvhiányra
Áldozati generáció a mostani ötödikesek nemzedéke?
A tanügyminiszter a napokban jelentette be: iskolakezdésre nem lesznek készen az ötödik osztályos tankönyvek, ezért a tanároknak úgynevezett útmutatókból kell majd tanítaniuk. A tankönyvek várhatóan majd két-három hónap múlva jutnak el az iskolákba. Magyar iskolaigazgatókkal beszélgetve a tankönyvhiány még jobban körvonalazódik, hiszen a romániai magyar anyanyelvű diákok csak román, magyar tankönyvekben és római katolikus valláskönyvekben reménykedhetnek, mivel magyarul csak erre a három tankönyvre lehetett pályázni. Az új tantervnek megfelelő matematika tankönyv még a többségi gyermekeknek sem lesz. A megkérdezett pedagógusok egybehangzó véleménye, hogy mindennek a gyerekek és pedagógusok látják a kárát, hiszen a tanév elkezdődik, a leckét le kell adni, haladni kell a tananyaggal. Varga Károly, a dévai Corvin Kiadó igazgatója elmondta: a kiadó iskolakezdésig leszállítja a megrendelt tankönyveket.
Nagy port kavart Liviu Pop tanügyminiszter azon kijelentése, miszerint a szeptemberi tanévkezdésre az ötödikes tanulóknak nem lesz könyvük, majd csak egy-két hónap múlva.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közleményben tiltakozott a kialakult helyzet miatt. Idézik a tanügyminisztert, aki szerint tankönyvek helyett útmutatókat kapnak az ötödikesek az új tanév első két hónapjában. A szaktárca mindezt azzal magyarázza, hogy a különböző könyvkiadók óvásainak rendezése előtt lehetetlen a tankönyvek kiadása. A diákszervezet kifogásolja, hogy a jelenlegi miniszter az immár kilenc hónapja leváltott Cioloş-kormányt tette felelőssé saját kudarcaiért. „Egyértelmű, hogy az útmutatók nem tekinthetőek a tankönyvek teljes érvényű helyettesítőinek, az ebből adódó hátrányt a legodaadóbb pedagógusok sem dolgozhatják le. Elfogadhatatlannak véljük, hogy e kormány ismét olyan félmegoldásokat alkalmaz, amelyek hátráltatják a diákok oktatását. Eddig sem burkolt alkalmatlanságán kívül a minisztérium azt is egyértelművé teszi, hogy a tanulók érdekeit másodlagosnak tekinti, nyugodt lelkiismerettel fosztja meg a diákokat törvényes jogaiktól” – fogalmaz közleményében a diákszervezet, követelve a tankönyvek mihamarabbi kiadását, és bízva abban, hogy a hazai diákságot nem érheti a jövőben hasonló méltánytalanság.
Rendszerint jóval iskolakezdés után tisztázódnak tanügyi kérdések
– A most szeptemberben ötödik osztályt kezdő nemzedéknek és az őket oktató pedagógusoknak mindig szembe kellett nézniük a hiányzó vagy későn megjelent tankönyvek gondjával. Tavaly, amikor ez a generáció negyedik osztályos volt, valamikor októberben, novemberben érkeztek meg az új tantervnek megfelelő tankönyvek. Az ötödik osztályosok új tanterve elkészült, most már tankönyv is kellene. Ha az új tantervvel egybevág, akkor használhatjuk a régi tankönyveket. Máskülönben a pedagógusok leleményességére van bízva, hogyan tanítják meg a tananyagot. Az oktatási segédanyagok is költségesek, hiszen azokat vagy meg kell vásárolni az iskolának, vagy fénymásolni fogjuk – nyilatkozta lapunknak Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)