Szebeni magyarként képviseli Székelyföldet
Városlátogatásra és sajtótájékoztatóra hívta a székelyudvarhelyi újságírókat Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. A honatya személyesen kalauzolta végig a történelmi városközponton a sajtó képviselőit, majd a Magyar Házban beszélt az elmúlt időszakban az RMDSZ által is támogatott törvényekről, tervezetekről.
Az építészmérnök diplomával rendelkező politikus számos érdekes információval szolgált, például az ő igazgatósága alatt történt néhány fontos történelmi épület renoválása, restaurálása Szeben központjában. Beszédében kitért a multikulturális városban élő magyarok jelenlegi helyzetére, az éppen most zajló nemzetközi színházfesztiválra, és arra, hogy magyarként miként élik meg a mindennapokat, hogyan illeszkednek be a város életébe, majd a parlamenti tevékenységéről beszélt. „Iktattuk a 215-ös közigazgatási törvényt, amely szerint 20 százalékról 10 százalékra szeretnénk csökkenteni az anyanyelv-használati küszöböt, és szeretnénk bevezetni egy kedvezményes küszöböt: hányan laknak egy településen, milyen kisebbségek élnek és annak függvényében lehessen használni a kisebbség nyelvét. Ellenőrzés alatt szeretnénk ezt tartani, hogy betartják-e vagy sem. Lehetővé tettük az anyanyelv használatát az egészségügyben, illetve a szociális szolgáltatásokat végző intézményekben. Kérni fogjuk, hogy 2018. december elsején hozzák összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekkel, jogszabálytervezetet iktattunk az önkormányzatok pénzügyi autonómiájának erősítéséért. Elfogadták azt a tervezetet is, amely előírja, hogy ki és milyen mértékben felel a közigazgatási dokumentumok aláírásáért, úgy gondoljuk, hogy a felelősséghez társított arányos bérezés visszaszoríthatja a korrupciót.”
A képviselő gyakran felkeresi az udvarhelyszéki települések elöljáróit, és megpróbál segíteni mindenben, amiben segítségét kérik, viszont ha nem az ő hatáskörébe tartozik az adott probléma, továbbítja kollégáinak. „A legtöbb polgármester a vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekkel fordul hozzám, úthálózatok, hidak javításának lehetőségeiről érdeklődnek” – fogalmazott Benedek Zakariás.
Nagyálmos Ildikó Nyugati Jelen (Arad)

Nincs nagy baj, de hiányzik a szakvizsgálat (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Orvosok Háromszéken)
Közel hatszáz szakvizsgálatot végeztek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház orvosai és asszisztensei hétfőn Sepsibükszádon, tegnap hasonló érdeklődés volt az ingyenes szűrések iránt, a vendégorvosok a felnőttek mellett az óvodások és iskolások egészségügyi állapotát is felmérték.
Egy héten át öt orvos és tizenkét szak­asszisztens fogadja az Olt menti települések lakóit a vizsgálatokra, a hét első két napján a sepsibükszádi sportcsarnokban rendezték be az ideiglenes rendelőket, mától Mikóújfaluban fogadják a pácienseket.  Tegnap a hetvenhét éves Szép Mariska azért jelentkezett kardiológiai szűrővizsgálatra, mert az utóbbi időben könnyen fárad, a hat éve fekélyes lába aggasztja, arra gondol, édesanyja magas vérnyomásos volt, talán ő is örökölte. Édesapja betegségeiről keveset tud, mert ő tífuszban hunyt el orosz fogságban. Mariska néni elégedett a helyi családorvosi ellátással, de azt különösen dicséri, hogy a magyarországi orvosok eljöttek Sepsibükszádra, „mert annak a hanyagság és a pénzhiány is oka, hogy akinek kellene, nem megy Sepsiszentgyörgyre szakorvoshoz”. Dr. Lőrincz Ambrus kardiológus megerősíti, hogy nincsenek nagyobb bajok, de az érződik, hogy hiányzik a rendszeres szakvizsgálat az olyan esetekben, ahol korábban már valami rendellenességet észleltek. Hatodik alkalommal végeznek szűrővizsgálatokat Székelyföldön, Háromszéken ez a harmadik terepútjuk, és ezúttal is azt a módszert alkalmazzák, hogy a vizsgálati lapot az eredményekkel együtt átadják a páciensnek és a családorvosnak, ha súlyos esetről van szó, személyesen is megbeszélik a helyi szakemberrel. A családorvos segítségét olyankor is igénybe veszik, ha valami rendkívüli történik, mint például hétfőn, amikor egy súlyosan rendellenes EKG-eredmény miatt mentőt hívtak egy beteghez. A szív- és érrendszeri szűrés mellett bőrgyógyászati, ideggyógyászati, szemészeti, a gyermekeknél fogászati és testtartási vizsgálatokat végeznek, ezenkívül mérnek csontsűrűséget, vérnyomást, vércukorszintet, vérzsírt, testsúlyt, koleszterinszintet. Vannak, akik többféle vizsgálatra is feliratkoznak, másoknak a szakorvos ajánlja, hogy a pontos diagnózis megállapítása végett lépjenek be egy másik ideiglenes szakrendelőbe is. Valóban ideiglenes vizsgálóhelyiségekről van szó, de a szolnoki orvoscsapat elismeri, egy sportcsarnokban aligha lehetne jobb körülményeket teremteni, ráadásul a helyi önkormányzat erre az alkalomra rendezett be megfelelő bútorzattal néhány kis termet, falakat meszeltek, térválasztókat helyeztek el. A szervezésért felelős szolnoki Lehoczky Ildikó asszisztens szerint a helyiek mindent megtettek, hogy a Hetényi Géza Kórház munkatársai megfelelő körülmények között végezzék a szúrővizsgálatokat.  A gyermekek egészségi állapotának felmérését az iskolában és a két óvodában végezték, senki nem maradt ki a szűrésből, sőt, még csecsemőt is hoztak, akinek az éppen kibújó fogacskájáról akartak többet megtudni a hozzátartozók. Dr. Matolay Ágnes gyermekgyógyász lapunk érdeklődésére elmondta, a gyermekeknél a korosztályoknak megfelelő vizsgálatokat végezték, legszembetűnőbb a rossz fogak helyzete, de a nagyobbak egy részénél már látszik, hogy kezelték a fogukat. Ugyanezt állapították meg a rossz testtartásról, ezt  sok esetben javítják, de a kisebbeknél ez nem gyakori, ellenben nagyon sok a lúdtalpas gyermek. A szemhibákra is csak későn figyelnek fel, illetve későn tesznek a javításért a szülők, ez általában a hátrányos helyzetű családokban jellemző – erősítik meg a helyi pedagógusok.  A szolnoki orvoscsapat ma Mikóújfaluba költözik, ide várják a helyieket, és pénteken a málnási érdeklődőket is megvizsgálják – ezzel lesz teljes az Olt menti felmérés.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

TIFF 2017 – a számok tükrében
Csupa rekordról számolnak be az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A 16. TIFF több eseményére már a fesztivált megelőző napokban elfogytak a jegyek, a tíz nap alatt vetített 225 filmre összesen kilencvenezer belépőt értékesítettek, ez pedig 14 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi eladásokat, derül ki a beszámolóból.
Az abszolút rekordot az idei Életműdíjas, Alain Delon 1981-ben saját rendezésében és főszereplésével bemutatott Egy zsarú bőréért című filmje tartja, amelyet a főtéri szabadtéri képernyőn láthatott a közönség egy alkalommal, és amelyre összesen 3312 jegyet adtak el. 
Felfele ívelt az online eladott jegyek száma is, a belépők 38,9 százalékát értékesítették ezzel a módszerrel, ami 13,72 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest.
A vetítésekre és a különböző kísérő rendezvényekre – műhelymunkák, kiállítások, beszélgetések – összesen 130 ezer ember volt kíváncsi, és több mint 1200 – romániai és külföldi – meghívott volt jelen a június 2-a és 11-e között lezajlott filmes eseményen.
A fesztivál nyitófilmjére, A belgák királyára szintén több mint háromezren voltak kíváncsiak, a szabadtéri vetítés leglátogatottabb filmjei között pedig ott találjuk A szerelem történetét (rendezte: Radu Mihăileanu) 3000 eladott jeggyel, az Őrült boldogságot (La pazza gioia, r. Paolo Virzì) és az Isten bocsásson meg nekünk címűt (Que dios nos perdone, r.: Rodrigo Sorogoyen), mindkettő két-két ezer belépővel.
Abszolút telt házat vonzott Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének mindkét vetítése, ezenkívül pedig 27 más filmre fogytak el a jegyek szinte percek alatt.
Nagy sikernek örvendtek a templomokban sorra kerülő koncertek, és a Film Food elnevezésű események is, amelyek a gasztronómiát helyezték előtérbe. 
Megtöltötték a termeket a Román Filmnapok alatt vetített alkotások is, a fesztivál utolsó napján pedig a díjnyertes filmek vonzották be az érdeklődőket, ezen a napon ugyanis újravetítették a fődíjakat elnyerő produkciókat. 
Idén mintegy 400 – tizenöt és 43 év közötti – önkéntes segítette a szervezők munkáját, sokan külföldről jelentkeztek az önkéntességi programra, voltak franciaországi, olaszországi, litván, brit és spanyol résztvevők. Közülük ötven személyt Az év önkéntese címre terjesztettek fel, kilencen pedig a különböző partnerfesztiválokon vehetnek részt a továbbiakban. Szabadság (Kolozsvár) 

A vagyon elveszhet, de a tudás megmarad (Ballagtak az egyetemisták)
Egy ideig az ismeretek mennyiségi felhalmozása történik, de arra kell törekedni, hogy mindez átalakuljon minőségi tudássá – hangsúlyozta Cziprián-Kovács Loránd, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának igazgatója tegnap az alap- és a mesteri képzés végzős hallgatóinak ballagási ünnepségén.
A Gaudeamus felcsendülése után elsőként a végzős egyetemisták búcsúztak tanáraiktól, kisebb kollégáiktól, majd a három szak vezetői látták el tanácsokkal tanítványaikat. Fosztó Mónika, a vállalatgazdaság szak irányítója azt mondta, a jó tanár-diák és tanár-tanár kapcsolat mindvégig segítette a hatékony tudásátadást. Itt ötvenhárman fejezték be az alap- és a mesteri képzést, a másik két szakon csak alapoktatás történik. A környezettudományi szakon is jó volt a közösségi hangulat, ezt a hallgatók is kiemelték, vezetőjük pedig a terepgyakorlatok szerepét hangsúlyozta, amelyek hozzásegítik a fiatalokat, hogy élesben szembesüljenek a környezeti problémákkal. Bartalis Ildikó leszögezte: itt kell élnünk, és ezt a környezetet kell védenünk. Erről a szakról tizenhárman ballagtak, nevükben Rácz Zoltán szólalt fel, aki szerint a környezetvédelem nemcsak a szakemberek feladata, hanem mindenkié. A huszonegy közigazgatási szakos ballagót Czip­rián-Kovács Loránd búcsúztatta, és bejelentette: a kihelyezett tagozat fennállásának huszadik évfordulóját októberben rangos tudományos konferenciával ünneplik. A végzősöknek Fazakas József, a tagozat korábbi igazgatója azt tanácsolta, ne értékeljék alul magukat, használják a megszerzett tudást, és ne veszítsenek a lendületből. A munkaerőpiac változásairól Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-ügynökség igazgatója beszélt. Egyes szakmák eltűnnek, mások megerősödnek, a fiataloknak ehhez kell igazítaniuk képességeik és készségeik fejlesztését – mondotta. Fontos a vagyon, a tisztség, de mindkettő elveszíthető, míg a tudás megmarad – hangsúlyozta Kelemen. Beszélt az élethosszig tartó tanulás fontosságáról és az általa vezetett hivatal álláskeresőket támogató lehetőségeiről. A ballagási ünnepség az oklevelek átadásával ért véget.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ne adjátok olcsón magatokat!
Ballagó egyetemisták
Összesen 87 végzős hallgató ballagott el tegnap a Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán. A vállalatgazdasági szakon 53-an, a közigazgatáson 21-en, a környezettudományi szakon 14-en végeztek, idén 17 mesterképzőst is kicsengettek.
Cziprián-Kovács Loránd főigazgató kissé szarkasztikus, de oldott hangnemben vezényelte le az ünnepséget, amelyben szóhoz jutottak a közgazdaság és környezettudomány karok vezetői, dr. Fosztó Mónika és dr. Bartalis Ildikó, a három szakot képviselő búcsúzó diákok és a meghívottak, Fazakas József volt igazgató és Kelemen Tibor, a Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal igazgatója. Fosztó Mónika az egyetemre jellemző meghitt, más egyetemekénél jobb tanár–diák kapcsolatot értékelte, Fazakas József pedig azt javasolta az élethosszig való tanulást gyakorló végzősöknek, akik huszonévestől ötvenesekig minden korosztályt képviseltek, hogy „ne adjátok olcsón magatokat, gyémántok vagytok!”
Cziprián-Kovács Loránd elmondta, a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat idén októberben egy nagyszabású konferenciával ünnepeli meg fennállásának huszadik évét.
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Díjátadással zárt évadot a nagyváradi Szigligeti Színház
Fényes Szabolcs és Harmath Imre szilveszterkor bemutatott Maya című revüoperettjével – Novák Eszter rendezésében – zárta a 2016/17-es színházi évadot a nagyváradi Szigligeti Színház pénteken este. Az előadás után maradásra invitálták a közönséget, mivel idén először átadták a tavaly elhunyt Varga Vilmos színművészről elnevezett díjat, a társulat hagyományos díjait és a közönségdíjat is.
A Varga Vilmos-díjat a nagyváradi Kiss Stúdió Színház alapításának 23. évfordulójára és a tavaly elhunyt Varga Vilmos színművész emlékére alapították, mondta el Kiss Törék Ildikó, a stúdiószínház másik alapítója, Varga Vilmos özvegye, aki fiukkal, Varga Zsombor Zalánnal közösen adta át díjat Dobos Imre színművésznek. A díjazott úgy fogalmazott, szerencsésnek tartja magát, hogy Varga Vilmos pályatársa lehetett.
A Földes Kati díjat – ezt a társulat 35. évnél fiatalabb tagjai kapják társulati szavazás alapján – a tavalyi díjazottól, Ababi Csillátót vette át Pitz Melinda.
A Holnap Kulturális Egyesület Holnap-díját ebben az évben megosztva kapta Tóth Tünde és Pitz Meillnda, előbbi A mizantróp, utóbbi a Maya című előadásban nyújtott alakításáért. A díjat Simon Judit, az egyesület elnöke adta át, majd Czvikker Katalin színházigazgatótól vehette át az Aranybérletét Nagy Magda,
A Szigligeti Önkéntesek Csoportja, azaz a Szöcskék is díjaztak, mint Szűcs Tamás elmondta, az évad legjobb táncosává Brugós Sándor Csabát, legjobb bábszínészévé Oláh Anikó Katalint választották, a színészek között „döntetlen” lett az állás, így Dimény Levente és Szotyori József is megkapta az önkéntesek Aranyszöcske-díját. A Kulissza-díjat Derzsi Ákos szenátor ajánlott fel és adta át idén Varga Friderika ügyelőnek.
A nívódíjak átadása előtt Simon Judit színházkritikus, zsűritag röviden értékelte az évadot, melynek nívódíjait Elisabeta Pop színikritikussal ítélték oda. A legjobb gyermekszínész díját Szűcs Tamás kapta, a legjobb férfi főszereplő díját Dimény Levente, a legjobb női főszereplőét Gajai Ágnes vehette át, a legjobb mellékszereplő pedig Kardos M. Róbert lett. A közönségdíjat – Pető Dalma vállalkozó felajánlását – a több mint négyszáz szavazat alapját szintén Dimény Levente nyerte el.
A legjobb táncos díját idén Kerekes Dalma, a legjobb bábszínészét pedig Daróczi István kapta meg. Az Életmű-díjat idén Seres Lajos bábszínész vehette át. Méltatását Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője olvasta fel, a nyugdíjas díjazott pedig megígérte: sokszor visszatér még a bábszínházba, hiszen valamit ott hagyott: a szívét.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

A helybeliek hálásak a vizsgálatokért (Szolnoki orvosok Olt menti háromszéki falvakban)
Az elmúlt huszonhét évben hatalmon levő kormányok elűzték az orvosokat, asszisztenseket, a családorvosok közül sokan hamarosan nyugdíjba vonulnak, ezért is különösen nagy a jelentősége annak, hogy ötödik alkalommal végeznek kecskeméti és szolnoki orvosok ingyenes szűrővizsgálatokat Háromszéken – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke pénteken Mikóújfaluban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház szakembereinek ötnapos háromszéki munkálkodását lezáró sajtótájékoztatón.
Az öt orvosból és tizenkét asszisztensből álló szolnoki csapat harmadszor rendezkedett be néhány napra háromszéki településeken, korábban kecskeméti szakemberek is végeztek szűrést falvainkban. A Hetényi Géza-kórház orvosai és asszisztensei hétfőtől több mint háromezer vizsgálatot végeztek el az Olt menti települések lakóinak körében, egyesek több szakorvosnál is megfordultak, összesen közel ezren éltek az ingyenes szűrés lehetőségével. Sepsibükszád, Mikóújfalu és Málnás felnőtt lakosságán kívül a szakemberek az óvodások és iskolások egészségi állapotát is felmérték. A gyermekeknél gyakori a lúdtalp, a száraz bőr és a rossz fog, a felnőtteknél a szív- és érrendszeri betegségek fordulnak elő a legnagyobb arányban, s bár ezeket kezelik, többen őszintén elmondták, hogy nem szedik rendszeresen a felírt gyógyszert.  Dr. Lőrincz Ambrus nyugdíjas szolnoki kardiológus úgy értékelte, két előbbi háromszéki terepútjuk alkalmával Kommandón és Erdővidéken azt tapasztalták, sok az elhanyagolt eset, ehhez képest az Olt mentiek jobb állapotban vannak. Szerinte az egyén hozzáállásán is múlik, hogy milyen az egészségi állapota, Kommandón például találkoztak olyan emberrel, aki több év után csak az általuk végzett szűrőprogramra jött le a hegyről a faluba. A vizsgálatokról kiállított leletet eljuttatják a helyi családorvoshoz, a további analízisek, kezelések szükségességéről ő dönt – mondta Lőrincz doktor. Lehoczky Ildikó szak­asszisztens, a erdélyi tereputak szervezője elmondta, a Béres Gyógyszergyár ötmillió forint értékű Béres-terméket adományozott a háromszéki szűrőprogramban résztvevőknek, de a szolnokiak játékokat, könyveket, fertőtlenítő- és kötszereket is hoztak magukkal. Demeter Ferenc mikóújfalusi és Szotyori Angéla málnási polgármester megköszönte a háromszéki és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat közbenjárásával, a Hetényi Géza-kórház orvosai által végzett szűrővizsgálatokat, amelyek Málnás esetében azért is jelentősek, mert a tavaly elhunyt helyi családorvos helyére még nem sikerült szakembert találni.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

I. Fehér Megyei Magyar Napok: minőségi együttlét a szórványban
Óriási siker övezte a merész kezdeményezést
A gazdag programokat kínáló, többhelyszínes rendezvénysorozatra 2017. június 15. és 18. között került sor, a rendezvény megmozgatta a megye magyarságát, közel 2500-an vettek részt a különböző eseményeken.
A fő helyszínen, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban közölte a város lakosságával a friss híreket Lőrincz Helga alpolgármester: aláírták a szerződést a vártemplom felújítására és hamarosan elkezdődik a Bethlen utca lakosainak áttelepítése.
Szórványban, ahol a magyarság aránya 20% alatt van, nem könnyű a kisebbség érdekeit képviselni, a komolyabb, hosszú távú  célokat és beruházásokat megvalósítani, az átlagember számára pedig nyíltan és büszkén felvállalni magyar identitását. Kellenek hozzá határozott vezetők, korrekt és élelmes politikusok és elengedhetetlen a különböző közösségi mintaformálók és intézményvezetők együttműködése. Ugyanakkor pontosan kell ismerni a közösség igényeit, elvárásait, és ugyanannyira fontos a külső segítség, a tömbben élő magyarsággal való kapcsolattartás valamint az anyaország részéről hozzáadott anyagi támogatás is, amelyek hiányában a szórvány legfeljebb csak araszolhat, de fejlődésről szó sem lehet. Fehér megyében, különösen Nagyenyed esetében úgy tűnik, sikerült meglelni  ezeket a sokrétű  erőforrásokat, amelyek új fejezetet nyitnak a közösség életében.
„A Fehér Megyei Magyar Napok hagyományt kívánt teremteni azáltal is, hogy – bár a Dr. Brendus Gyula Egyesület volt a jogi lebonyolító – civil szervezetek, tanintézmények, egyházak, vállalkozók és a helyi társadalom tagjai közös erővel a Fehér Megyei RMDSZ infra­struktúráján keresztül együtt dolgoztak a rendezvény sikeréért” – fogalmazott Horváth Enikő projektvezető, akinek tapasztalata mindvégig kulcsfontosságúnak bizonyult.
„Rendezvényünket, amely összefogni és erősíteni kívánta a minőségi együttlét útján a Fehér megyei magyarságot, az Erdélyben zajló hasonló magyar napok mintájára terveztük, figyelembe véve a szórvány sajátos igényeit. Legfontosabb célunk a közösségépítés, valamint népi hagyományainknak és kulturális értékeinknek a bemutatása volt. Ezek tudatosítása, megőrzése és megismerése által a jövő nemzedéke is részesülhet ebben az ajándékban. Meggyőződésem, hogy e négy nap alatt egy olyan esemény meghonosítása valósult meg, amely több szempontból is elősegíti egy aktív és élhető közösség erősödését, ugyanakkor fontos kezdeményezése az interetnikai párbeszédnek és a toleranciának is. Programjaink mindenkihez, minden korosztályhoz, érdek- és szociális csoporthoz szóltak, a családi szellem és az itthon maradás fontosságát hangsúlyozták” – nyilatkozta összegzésképp lapunknak Lőrincz Helga alpolgármester. 
Magyarul hangos a központ! 
avagy miénk itt a tér – ez volt az első kellemes benyomása mindazoknak, akik Nagyenyed főterén megfordultak a négy nap alatt. A gyönyörűen felújított kollégium impozáns látképe mellé a magamfajta lokálpatrióták már előre odaképzelték a kívül-belül restaurált református vártemplomot és a „kiszellőztetett” Bethlen utcát is, úgyhogy az öröm azonnal meghatványozódott és ugyanaz az érzés remegtette meg sokak keblét: még mindig mi uraljuk itt a központot…!
A magyar beszéd mellett a kollégium udvaráról kihallatszó zeneszótól is „boldogok voltak a város utcái” – ahogyan egyik kedves ismerősöm fogalmazott. Csütörtökön este a sztármeghívott Republic adott fergeteges koncertet – amiről egy évvel ezelőtt még álmodni sem mert senki –, pénteken pedig a helyi Smici Blues Band rockzenekar ejtette ámulatba a közönséget, mindenféle túlzás nélkül, hiszen a véndiákokból álló csapat, élükön Farkas Balázzsal, a magyar napok kedvéért állt össze újra és nyújtott emlékezetes produkciót.
Természetesen a népzene sem hiányozhatott: pénteken este felléptek Antal Tibor és Zenekara, Boros Erzsébet Csokonai Vitéz Mihály-díjas népdalénekes, a marosludasi Hajdina Néptánccsoport, valamint a Nagybaconi Pásztortűz  Néptánccsoport, utóbbi a Kovászna megye tanácsa által támogatott székely-szórvány kapcsolatnak köszönhetően. A nap magyar retro partyval, illetve táncházzal zárult, ahol a jó muzsikát a magyarlapádi Pirospántlikás és a vajasdi Margaréta népzenekarok szolgáltatták.
A vidéki zenés produkciók közül említésre méltó a Titán együttes bethlenszentmiklósi fellépése. 
Iskolai rendezvények különös hangsúlya 
A magyar napok idejére két iskolai esemény is beékelődött: az évzáró és a hagyományos tornavizsga. Előbbit megtisztelte jelenlétével Csulák Péter magyar konzul, aki a Bethlen Gábor Kollégiumot az erdélyi oktatás egyik legfontosabb bástyájának nevezte, ahol – mivel maradéktalanul érvényesülnek a keresztény és a magyar oktatás hagyományai – annak szellemiségét nem lehet elpusztítani. Az 1847 óta megrendezésre kerülő tornavizsga mindig nagy látványosságnak számított a városban, a magyar napok pedig csak tovább növelték az érdeklődők táborát. A Kerekes Ferenc és Tályai Stefánia tornatanárok által összeállított főprodukció mutatós látványt nyújtott, ugyanakkor zenei aláfestésként a Pál utcai fiúk szuggesztív vezérdala valamint a gyakorlat végén az összes diák által kézenfogva kialakított, az összetartozás erejét sugalló hatalmas kör mélyen meghatotta a közönséget. A tornavizsga szépségét, magasztosságát kiemelte az egyforma „uniformis” is: a kék-fehér Bethlen-színeket jelképező öltözetben mutatták be a gyakorlatokat.
A sporttevékenységek közül nagy érdeklődés övezte a pénteken megrendezett Bethlen Kupát, amelynek keretében izgalmas kosárlabda-mérkőzésekre került sor, a Két Fűzfa Egyesület szervezésében. 
Véndiáktalálkozó és igényes kulturális programok 
A rendezvény az elszármazott és a környéken élő véndiákok találkozójának is tekinthető, hiszen a Fehér Megyei Magyar Napok alkalmat nyújtottak arra is, hogy az elszármazottak együtt lehessenek. Bitai László, a Két Fűzfa Egyesület elnöke pénzügyi előadást tartott Mibe fektessünk 2017-ben? címmel és ismertette a Bethlen-kollégium érdekében elindított, hosszú távú tőkebefektetést, amelyről lapunkban már részletesen beszámoltunk.
A magyar napokon több könyvkiadó is standot állított fel a kollégium udvarán, és pénteken néhány könyvbemutatóra is sor került. Szőcs Ildikó igazgató és Kapitány Horváth Zsuzsa A nagyenyedi főnixmadár című, az iskola történetét új szemszögből tárgyaló, elsősorban építészettörténeti vonatkozások ismertetésében jeleskedő munkát ismertették.
Csécs Márton torockói unitárius lelkész Sebes Pál az ember és hagyatéka elnevezésű kiadványt mutatta be, amelyet a torockói iskolát virágzóvá tevő rektor születésének 230. évfordulójára adtak ki 2016-ban.
Ezt követően a Székelyföld folyóirat mutatkozott be – első ízben Nagyenyeden –, a városhoz kapcsolódó írásokat állítva a figyelem központjába (Bakó Botond cikke a kollégium felújításáról, Hantz Lám Irén írása az enyedi és torockói tájat megörökítő Vass Albert festőművészről). Lövétei Lázár László főszerkesztő ismertette a 20 éves lap arculatát, legfontosabb díjait és sikerének titkát, hiszen aSzékelyföld rendelkezik a legtöbb előfizetővel a Kárpát-medencében. A Kriterion Közművelődési Alapítvány szervezésében kettős könyvbemutatóra és filmvetítésre került sor: az érdeklődők Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat és Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár című köteteit ismerhették meg, és elbeszélgethettek Jancsó Miklós színművésszel. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója ismertette majd részleteket vetített a Kastélyok Erdélyben című dokumentumfilmből.
Szombaton került sor a Fehér megyei RMDSZ  Nőszervezetének konferenciájára, melyet Tóth Tünde pszichológus tartott A nők elleni erőszak megelőzése címmel.
A kollégium és a város történetéről szóló építészettörténeti sétákat is szerveztek, Kapitány Horváth Zsuzsa művészettörténész vezetésével. Az állandó jellegű kulturális programok közül kiemelkedőnek bizonyultak az Erdélyi magyar művészek a nagyenyedi Inter-Art táborokban című tárlat, a Lőrincz család és Harácsek Lehel fotókiállítása valamint az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület szervezésében megvalósított Kontraszt-kiállítás. 
Előtérben a helyi értékek 
A magyar napokra jellemzően, kézműves vásárral, gyerekprogramokkal és gasztronómiával várták a szervezők az érdeklődőket. A FaLó sátránál különleges koktélokat, a borstandoknál helyi borokat, az Igazi Csíki Sörnél hideg söröket kóstolhattak. A nagyenyedi dűlőkön termett híres nedűkből Papp Péter pincészetének borkóstolóin, illetve a házi borok mustráján lehet ízelítőt kapni.
A gyereksátrakban a szervezők minden játszani vágyót játékokkal és érdekes programokkal vártak, amelyek közül nagy érdeklődés övezte Szekeres Ildikó székelykocsárdi tanárnő magyar népi mintás tányérfestészetét, Albert Ferenc, a Palmetta Kézműves Egyesület elnökének fafaragó minitanfolyamát és nem utolsósorban Lőrincz Konrád felenyedi lelkipásztor bemutatóját, aki a merített papír készítésének mesterségét igyekszik feleleveníteni. Mint ismeretes, a felenyedi papírmalomban készült a 16–18. század folyamán az a jó minőségű, vízjeléről beazonosítható papír, amely a Bethlen-kollégium nyomdáját látta el alapanyaggal.
Szombaton  Zöld Napot, közös hulladékgyűjtési akciót tartottak a megye 12 településén, vasárnap pedig  Nagyenyed – Torockó – Nagyenyed útvonalú látványos kerékpártúrára hívták a sport kedvelőit, a torockói TAT Egyesület szervezésében.
A záróeseményre a Nagyenyedi Vártemplomban a vasárnapi ünnepi istentisztelet keretében került sor. Tóth Tibor református lelkipásztor a 118. Zsoltár öröménekét, az isteni kegyelem általi „jó előmenetelt” példázta, a megható prédikációt pedig Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonakoncertje tette egyben fennköltté is.
Basa Emese Szabadság (Kolozsvár)

Szombaton családi nappal ünnepelnek
15 éves a TransylMania
Szombaton a vargyasi Daniel-kastélyban minden igényt kielégítő családi nappal ünnepli 15. születésnapját a „forrás vidékéről származó zenekar”, a határokon túl is jelentős sikereket elérő TransylMania csapata. A részletes programot az alábbiakban ismertetjük.
A nap a 11 órás hálaadó Istentisztelet rajtol a vargyasi református Makovecz-templomban. Délben hivatalos megnyitó, ezt gyermek-táncház követi István Ildikó és a Folker zenekar kíséretében. 13.30-tól örömzenélés, ezzel párhuzamosan kiállításmegnyitó (Könczey Elemér, Bajkó Attila). Előadások: Weithaler Walter: Betekintés a halak életébe, világába; Élő Kastély – baráti beszélgetés a WebKastély vetélkedő és a Formula táborok szervezőivel a Daniel-kastély jövőjéről.
Délután öttől borkóstoló Borbély Zsolt Attila borfilozófussal, ezzel párhuzamosan a Deep Height baróti alternatívrock-együttes koncertje zajlik, 18-tól a magyarbikali ifjúsági zenekar lép fel. 18.50-től az Örökségünk című ének előadása (IV. B. osztály), 19.30-tól TransylMania-koncert. 21.30-tól az Ismerj meg Európa turné kisfilm levetítése, 22 órától felnőtt táncház (Folker zenekar) szerepel a programban.?;;; Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kulturális határátkelő Debrecen és Várad között -
Debrecen és Hajdú-Bihar megye kincsei címmel nyílt kiállítás pénteken a nagyváradi várban a Szent László Napok keretében. A tárlat ízelítőt nyújtott a cívisváros történelmi, népművészeti, kézműves értékeiből, illetve a Hajdúság és Bihar egyedi stílusú népi kultúrájából.
„Öröm a szemnek, öröm a léleknek a kiállítás” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a pénteki tárlatnyitóra összegyűlt érdeklődőket Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője, majd átadta a szót Szakáli István Lorándnak, a magyar Földművelésügyi Minisztérium helyettes-államtitkárának. – Nagyon szép, lélekemelő esemény az, amikor Debrecen bemutatkozik Nagyváradon, és megmutatja az értékeit – méltatta az eseményt Szakáli István Loránd, a Szent László emlékév kapcsán lovagkirályunk történelmi jelentőségét hangsúlyozva beszédében. „Nem lehet véletlen, hogy halálát követően rövid időn belül tiszteletének, és nagyszerű tetteinek kultusza az egész Kárpát-medencében elterjedt, aminek emlékei a mai napig megtalálhatóak Felvidéktől a Székelyföldig, a Dunántúltól egész az Isztriai-félszigetig. Életművének üzenete ma is érvényes: álhatatossága, a magyarság megmaradásának ügyében végzett szolgálata erőt és reménységet adott évszázadokon keresztül, és adhat nekünk is a nehéz időkben” – mondta Szakáli István Loránd. A tárlat kapcsán hangot adott véleményének, miszerint „a mai esemény résztvevői, és a kiállítás látogatói egyfajta virtuális, szemmel nem látható kulturális határátkelő-építésben vesznek részt Debrecen és Nagyvárad között. Ennek az építésében segítenek bennünket a hungaricumok is, amelyek olyan megőrzendő és egyedülálló értékek, amelyek az összetartozás érzése, az egység és a nemzeti tudat erősítése miatt fontosak számunkra”. Mint megtudtuk, immár több mint ezer értéktár működik szerte a Kárpát-medencében, a lehetőség pedig továbbra is adott úgy a magyarországi, mint a határon túli közösségek számára, hogy pályázzanak és létrehozzák saját értéktáraikat. Szakáli István Loránd bejelentette azt is, hogy a bizottság június 20-i döntése értelmében bekerült a hungaricumok közé az első kifejezetten külhoni érték is: Torockó épített öröksége.
A cívis város üzenete
Dr. Mazsu János, a Debreceni Közgyűlés Kulturális Bizottságának és a Debreceni Értéktár Bizottságnak az elnöke köszönetet mondott azért, hogy Debrecen díszvendége lehet a Szent László Napoknak, és hogy a kiállítás a középkori magyar várrendszer egyik gyöngyszeme, a váradi vár területén kaphatott helyet. Mint megfogalmazta, a cívis város üzenetét hozta Váradra, mégpedig kétféle formában: az egyik egy tárgyiasult kiállítás, amely tartalmazza Debrecen városának, és tágabb környezetének a tradícióit, tárgyi, népi kultúráját, szellemi örökségét. – A kiállítás együttesen mutatja be azt a fajta kulturális gyökeret, amely Debrecent a ma egészében a Kárpát-medencére kiterjedt magyar kultúrához kötötte, de amely fel is mutatta a cívis város sajátosságait – fogalmazta meg Mazsu János. Az általa vezetett értéktár bizottság megalakulásával kapcsolatosan megtudhattuk: az volt a cél, hogy felmutassák, melyek azok a hagyományok, értékek amelyek ma sem muzeális jellegűek, nem vitrinben tarthatók, hanem orientálhatják mai közösségeinket, ezek újraépítésében meghatározó szerepet játszhatnak, de amelyek Debrecen hagyományaihoz híven akár újabb üzleti sikereket is hozhatnak.
A kezdeti gondolatra visszautalva dr. Mazsu János megfogalmazta: a cívis város üzenetének másik fele a „kinyújtott kéz”. Szeretnék ugyanis, hogy jövőre Nagyvárad jelenjen meg Debrecenben egy hasonló kiállítással, oly módon, hogy ebben a nagyváradi magyar, illetve a román értékek is bemutatásra kerüljenek.
Végezetül Angela Lupșea várigazgató köszöntötte magyar nyelven a megjelenteket, kifejtve: Nagyvárad és Debrecen megmutatta, hogy nincs köztük határ, kultúra és hagyomány szempontjából a vár és a debreceni kultúra együtt, kéz a kézben jár.
Az esemény hangulatát a Debrecenből érkezett Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós emelte: előbb citerakísérettel hortobágyi pásztordalokat hallhattunk, majd hegedű kíséretében bihari és hajdúsági népdalokat.
Tárlatvezetés
A köszöntők után a kiállítás kurátora, Mátrai-Nagy Andrea Bíborka tartott szakavatott tárlatvezetést a megjelenteknek. A kiállítás anyagát két teremben helyezték el, az egyikben Debrecenre, míg a másikban a megyére vonatkozó értékekre fókuszálva. Mint elhangzott, főleg a textilkultúra, a szőttesek, hímzések azok, amelyek kiemelkedő fontosságúak, ezen kívül pedig a fazekasmesterség, a bőrműves-mesterség, végül pedig a viseletkultúra: ezekből nyújtottak ízelítőt az érdeklődőknek a tárlat keretében.
Tököli Magdolna erdon.ro

Akikre szívesen emlékezünk…
Az Akiknek szívesen tapsolunk rendezvénysorozat újabb eseményét ezúttal a visszaemlékezés jegyében szervezték meg: Csíky Ibolya és Varga Vilmos alakját idézték meg pénteken délután.
A Szent László Napok keretében lebonyolított rendezvényen levetítettek egy Varga Vilmosról készült filmet (Piski Norbert alkotását) és a Csíky Ibolyáról szóló Ifjúság és vénség című portréfilmet, melyet Boros Zoltán készített a Román Televízió számára. A megjelenteket Török Sándor, az Akiknek szívesen tapsolunk sorozat házigazdája köszöntötte, kiemelve, hogy a magyar színjátszás két emblematikus színészóriására emlékeznek, de megidézte Ács Tibor alakját is, aki szintén nemrégiben hunyt el. A váradi színjátszás két nagy alakjára Varga Vilmos özvegye, Kiss Törék Ildikó, Csíky Ibolya lánya, Vindis Andrea, valamint két pályatárs, Miske László és Dobos Imre emlékeztek. A beszélgetés szomorú hangnemben kezdődött, hiszen Török Sándor azt kérdezte a hozzátartozóktól hogyan lehet feldolgozni a veszteséget. Kiss Törék Ildikó válaszában bevallotta, hogy Varga Vilmos eltávozását lehetetlen számára teljesen feldolgozni, de mindig jólesik emlékezni rá. Vindis Andrea elmondta, hogy testvérével nap mint nap igyekeznek feldolgozni a feldolgozhatatlant, de a szeretett édesanyát nem fogják elfelejteni soha. Miske László aláhúzta, hogy Csíky Ibolya és Varga Vilmos ragyogó tehetségű emberek voltak, akik gazdag életutat hagytak maguk után, majd vidámabb hangnemben folytatva saját emlékeit idézte fel Csíky Ibolyáról és Varga Vilmosról. Elárulta, hogy egyszer ezt mondta Csíky Ibolyának: „Ibi, te egy plasztelin Manci vagy!”, amin aztán mind a színésznő, de a pénteki visszaemlékezésen jelenlevő közönség is jót derült. Miske László elmagyarázta, hogy ezzel a furcsa kifejezéssel azt akarta kifejezni, hogy Csíky Ibolya bármikor, bármilyen szerepre alakítható volt, és ez számára sem szakmailag, sem emberileg soha semmilyen problémát nem jelentett, és soha senki és semmi miatt nem sértődött meg. Varga Vilmosról a pályatárs elmondta, hogy az erdélyi magyar színjátszásban nincs még egy olyan színész, akinek annyi és olyan sokrétű munkája lett volna, mint neki.
Emlékek
Dobos Imre is azt emelte ki, hogy Csíky Ibolyát egész életében elkísérte a jókedv, és nagyszerű közös munkáik voltak. Mint említette, ő is és Csíky Ibolya is nagyon sajnálták azt, hogy a Godot-ra várvát nem tudták kijátszani, holott azt az előadást mindketten nagyon szerették. Mint mondta, Varga Vilmossal azért volt nagyszerű együtt játszani, mert amikor a színpadon valaki az ő szemébe nézett, azt látta, hogy olyan teljes beleéléssel és meggyőződéssel játszik, amivel színészpartnereit is magával ragadta, beszippantotta az előadásba. „Mindkét kollégának fantasztikus humora volt”, jelentette ki ezután Dobos Imre, amivel a többi visszaemlékező készséggel egyetértett, majd mindannyian fel is idéztek néhány Csíky Ibolyához és Varga Vilmoshoz kapcsolódó humoros emléket, estet, ezzel a megidézett művészek személyiségéhez igazodva teljes mértékben vidám hangulatúvá varázsolva a visszaemlékezést. A két színész vidámságát, humorát, bohémságát ismerhettük meg ezekből az adomákból, ami szintén emberi és művészi nagyságukat bizonyítja, hiszen mint Miske László kifejtette, a színészi tehetség óhatatlan velejárója a bohémság. „A színészethez menthetetlenül hozzátartozik a bohémság, aki nem bohém, azzal kapcsolatban felmerül bennem a kérdés, hogy még rejtegeti a színészi tehetségét, vagy egyáltalán nincs is neki” – fogalmazott Miske László.
A díjalapításról
A beszélgetés végén a Varga Vilmos-díj alapításáról, annak célkitűzéséről beszélt Kiss Törék Ildikó, elárulva azt, hogy Varga Vilmos bár sok díjat kapott, de ezek egyike sem járt együtt pénzzel, ezért gondolta ő, és fiuk, mint alapítók azt, hogy legyen egyfajta válasz Varga Vilmos részéről az, hogy az ő nevét viselő díjhoz járjon a boríték is.
Pap István erdon.ro

Fiatal filmkészítők szárnypróbálgatása: sokszínűség a Sapientia kolozsvári karán
Egyre lelkesebb, aktívabb diákgenerációk jelentkeznek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2003-ban indult fotóművészet, filmművészet, média szakára – értékelt Pethő Ágnes tanszékvezető a Krónikának a nagyközönség számára is nyitott kolozsvári tanévzáró rendezvényen, amelyen a hallgatók idei alkotásait láthatták az érdeklődők. A sokszínű, változatos képzésre nemcsak Erdélyből, de Magyarországról is jelentkeznek fiatalok.
Sokoldalúság jellemzi a Sa­pientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotóművészet, filmművészet, média szakának idei termését, akárcsak a képzést, hiszen nemcsak filmeket készítenek a hallgatók, hanem a mozgókép és a többi művészetek kapcsolata, valamint a kísérletezés jegyében született alkotásokat is – értékelte a Krónikának Pethő Ágnes egyetemi docens, a tanszék vezetője a kolozsvári szak First Cut 2017 című évzáró bemutatóján. Az egyetem Tordai úti épületében tartott hétvégi rendezvényen a nagyközönség is betekintést nyerhetett abba, hogy a 2003-ban indult kincses városi szak diákjai, végzősei és mesteris hallgatói mit alkottak, a filmeken kívül különféle tárlatokat mutattak be, utóbbiak csütörtökön négytől nyolcig még megtekinthetők.
Sokszínűség a szürkének tűnő filmkockákon „Nehéz volt az elkészült anyagok közül válogatni, és örülök, hogy látszik a változatosság: nemcsak filmek, de fotókiállítások, hangosképek, installációk születnek, és egyfajta kísérletezés zajlik már alapszakon is” – mondta a tanszékvezető. A film és többi művészetek kapcsolatáról szóló mesteris tantárgy keretében készült az egyetem stúdióterében látható alkotás, amit a hallgatók nagy lelkesedéssel készítettek másfél éven keresztül: a mozgóképes kiállítás, dokuinstalláció a kolozsvári Monostor negyed sokszínű, sajátos világát jeleníti meg négy kivetítőn.
„Beszéltünk a diákokkal arról, hogy a filmművészet ma már nemcsak a moziban vetített filmeket jelenti, hanem tágabb értelemben a mozgókép művészetét, installációs filmeket (vannak olyan alkotások, amelyeket lehet filmként is nézni, de installációként is) – ennek jegyében született a Monostor-kiállítás” – fejtette ki Pethő Ágnes. Hozzátette, a lakónegyedben készített felvételek mozgó fotográfiák, amik nem történeteket mesélnek: az alkotók képszerű beállításokat kerestek, amelyeken keresztül a néző észreveheti, hogy a látszólag unalmas, egyhangú és szürke képkockákon mennyi szín van, így az élet sokszínűsége, egy rendkívül gazdag mikrovilág és élettér jelenik meg. Jakab-Benke Nándor, a filmszak projektmenedzsere kérdésünkre elmondta, megpróbálják hagyománnyá tenni a nagyközönség számára is nyitott nyári rendezvényt. „A First Cut cím az első filmvágást jelenti, ami később sokat finomodik, amíg létrejön az utolsó, az úgynevezett final cut. Az itt tanuló alkotók életművének ez az első first cutja, vagyis szárnypróbálgatása: van a munkák közt animáció, animált dokumentumfilm, teljesen dokumentarista alkotás és játékfilm is. A rendezvény természetesen felvételi-reklám jellegű is, szeretnénk jövendőbeli hallgatókat vonzani, ugyanakkor ezen a szakon olyan alkotókat képeznek, akiknek életük része, hogy megmutassák munkáikat a nagyközönségnek, zsűrinek, a First cut pedig jó első löketet jelent: fel kell vállalniuk a közönség előtt az alkotásaikat” – fejtette ki Jakab-Benke Nándor. Hozzátette, úgy látja, a filmszak valamennyi évfolyamán vannak erősebb és gyengébb láncszemek, de a filmművészetben éppen az a szép, hogy ezek kiegészítik egymást: aki egyszer rendezett, lehet, hogy következő alkalommal scriptel, vagy mást csinál a forgatáson. „A végzettek közül persze nem lesz mindenki filmrendező, de a szaknak nem is ez a célja. Tulajdonképpen ugródeszkának tekinthető, hiszen a tágabb értelemben vett szakmában is elhelyezkedhetnek a végzettek, akad, aki tévénél, vagy aki filmhanggal fog foglalkozni, esetleg colorist lesz, sokan továbbtanulnak” – tette hozzá.
Sapientiás végzettek Cannes-ban és a Berlinálén
Pethő Ágnes úgy fogalmazott, nagyon képlékeny és számokban nem fejezhető ki, hogy hányan helyezkednek el a végzettek közül a szakmában. „Diákjaink egy része úgy érzi, hogy a hároméves képzés kevés, még a mesterivel együtt is, így akad, aki továbbtanul Bukarestben, Budapesten a filmszakon. Több volt diákunk is elhelyezkedett a szakmában, akadtak, akik jelen voltak neves szakmai színtereken.
Makai Beáta például Enyedi Ildikó Berlinálé-fődíjas filmje forgatásánál dolgozott, Dunai László vágóként sikeres (Makai Beáta Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, az idei Berlinálén Arany Medve díjjal kitüntetett alkotásának forgatásán dolgozott gyártási asszisztensként, tapasztalatairól februárban beszélt a Krónikának. Dunai László, a Sapientia 2010-ben végzett diákja a cannes-i filmfesztiválon volt jelen májusban Kristóf György Out című filmjének egyik vágójaként – szerk.megj.)
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

Kezdődik a 25. Incitato nemzetközi lovas művésztábor
Az Incitato Sportegyesület szervezésében holnap kezdetét veszi a jubileumi, 25. Incitato nemzetközi lovas művésztábor. Az idei tábor témája a lovas legendák, ennek jegyében alkot majd huszonhat hazai, magyarországi és németországi képzőművész – festő, grafikus, fotós és szobrász – két héten keresztül.
A művésztábor ideje alatt készült alkotásokat július 16-án délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében megnyíló tárlaton mutatják be a nagyközönségnek.
A művésztelep helyszíne immár tizennegyedik éve a bálványosfürdői Vár és Kárpátok Panzió. A tábor művészeti vezetője Vincze László grafikusművész, a táborszervező pedig Tóth Ildikó. Háromszéket a kovásznai Deák M. Ria és Deák Barna, a sepsiszentgyörgyi Simó Enikő, a kézdivásárhelyi Nagy Lajos, Sárosi Csaba, Vetró András és Vetró-Bodoni Zsuzsa, valamint Bimbó Botond, Gábor Balázs, Máthé Balázs és Németh Orsolya „művészpalánta” képviseli.
Az egyre csökkenő anyagi támogatás miatt Magyarországról csak három alkotó vesz részt az idei táborban: Gonda Zoltán Debrecenből, Ürmös Péter Budapestről és Vincze László Sárándról. A művészek zöme visszatérő, a Németországból érkező Balla-Móni Aranka újonc.
A műtermi munka mellett a tábor programjában egész napos tanulmányi kirándulás is szerepel, amelynek során a művészek a kovásznai Kádár László- és a kézdivásárhelyi Kosztándi-képtárat, kézdivásárhelyi műtermeket, valamint kézdialmási és kurtapataki lovardákat látogatnak meg. Iochom István / Háromszék; Erdély.ma

A szabadság állapota
Interjú a 70 éves Ágoston Vilmossal
A Humanizmus: ettől – eddig?, a Lassú vírus, a Húzd a himnuszt, ne káromkodj, a Godir és Galanter, Az érvelés ideje, A konvenció vendégei és más kötetek szerzője 1947. július 8-án született Marosvásárhelyen. Az író, esszéíró, kritikus, újságíró 1986-ban települt át Magyarországra. Ott is folytatta tanulmányírói, szerkesztői munkáját, több könyve Budapesten látott napvilágot. Hosszabb ideje az Amerikai Egyesült Államokban él. Az alább olvasható születésnapi beszélgetésre a világháló adott lehetőséget.
– Nem tartozol a gyakran közlő írók közé. Ezért egyeseknek talán fel sem tűnt, hogy régóta nem olvashattak tőled semmit. Sokan azt sem tudhatják, hogy évek óta Amerikában éltek. Nehezen elképzelhető, hogy olyan tollforgatóként, akinek mindenre kiterjedt a figyelme, beérnéd a nagyapai teendőkkel. Az ottani valóság nem kínált föl semmilyen írói provokációt?
– A Húzd a himnuszt, ne káromkodj című könyvem írásakor döbbentem rá, hogy vannak helyzetek, amikor ha valaki elmegy egy közösségből – az 1980-as években valóban hermetikus határokkal körülzárt közösségben éltünk Romániában –, az otthon maradtak számára olyan, mintha meghalt volna. Egyesek, a közeli barátai követik, hogy hova, merre visz az útja, de az otthon maradtakat is annyira lekötik a saját mindennapi problémáik, hogy ha valaki nem ír naponta nekik, nem szól hozzájuk, az számukra nem létezik. Én ezt tudomásul vettem már akkor, amikor Magyarországra menekültem (települtem, „migráncsoltam”) az elviselhetetlen légkörű romániai diktatúrából. Az erdélyiek jó ideig nem olvashatták írásaimat, mert azok a régi Magyar Nemzetben jelentek meg Budapesten, illetve más magyarországi lapokban, amelyek alig jutottak be a hermetikusan elzárt országba. De a magyarországiak sem ismerték a korábbi, romániai írásaimat, mert nem terjesztették Magyarországon a romániai sajtót. Néhány erdélyi írón kívül senkit nem ismertek Magyarországon. Az, hogy közel tíz éve most már Amerikában élek, és mindössze egy-két egykori otthoni barátommal, ismerősömmel tartom a kapcsolatot, kevés magyarországi lapba írok, most már természetesnek tűnik számomra. Valóban kevesebbet közlök, de az utóbbi évtizedekben is inkább alapítványoknak írtam tanulmányt és könyveket, amelyeket szintén szűkebb körben terjesztettek. A Kisajátított tér című tanulmánykötetemről is elsősorban a magyarországi sajtó írt, nem az erdélyi, pedig kimondottan erdélyi írókról szól. A másik magyarázat, hogy szeretném elkerülni annak még a látszatát is, mintha az áttelepülés után beleszólhatnék, „okos tanácsokkal” láthatnám el az otthon maradtakat, és szövegeimmel meg tudnám változtatni a körülményeiket. A társadalmi gondokkal, együttéléssel naponta, újból és újból meg kell küzdenie mindenkinek éppen ott, ahol él. Természetesen más hatások, tapasztalatok értek, amikor Vásárhelyről áttelepültem Budapestre, megintcsak más, amióta itt élek Texasban. De ezeket a tapasztalatokat a legjobban naplóban lehetne rögzíteni. Többek között ezért írt naplót Márai Sándor is San Diegóban. Na meg valóban leköt az unokáim oktatása, iskoláztatása. Rajtuk keresztül jobban belelátok az amerikai társadalomba, közvetlenebbül megértem az amerikai kultúrát, oktatást, nevelést. Fiatal koromban Zoltán Ildikó marosvásárhelyi tanárnőmtől kaptam kölcsön Németh László tanulmányköteteit. Azóta is foglalkoztat az Iskola Kakaskúton című írása. Most azokat az oktatási módszereket próbálgatom tanítani a Texasban született unokáimnak angolul és magyarul. Nagy örömömre szolgál, hogy tapasztalataimról beszámolhatok és néha tanácsot kérhetek egykori tanárnőmtől Marosvásárhelyről.
– Tudom, hogy onnan is próbáltál figyelni a magyarországi és a romániai eseményekre, történésekre, közhangulatra. Szépirodalmi, fikciós műben, vagy esszében, tanulmányban sikerülne inkább megragadnod a honi realitások lényegét, sajátosságait?
– Az igazság az, hogy az interneten olvasható újságokból nemigen tudom közvetlenül érezni az otthoni élet súlyát. Mint ahogyan az itteni életről is csak ideológiai információk jutnak el a világsajtóba. Feltételezem, otthonról is nehezen tudjátok elképzelni, hogy milyenek a reális amerikai hétköznapok. Amikor nem történik semmi, és az emberek élik a normális életüket. Olvasom az otthoni politikai szövegeket, de nem tudom például, mennyibe kerül egy kiló kenyér, vaj, szalámi Romániában. Sok az, vagy tűrhető ár egy átlagembernek? Eddig minden évben hazalátogattam. Végigsétálok a főtéren. Már alig találkozom valakivel, akinek köszönni kellene. Valamelyik szállodai szobából hallgatom elérzékenyülve a Vártemplom harangjának hangját, amely gyerekkoromat végigkísérte, hiszen ott laktam a Rákóczi utcában, a vár alatt. Persze, már ezekre az utcanevekre sem emlékeznek a maiak. A Bolyaiból (korábban Rángecz József iskola) hazafelé a Sáros utcán vagy a Kazinczyn mentem, és az egyik nagynéném a Kossuth utcában lakott, a másik a Jókai utcában. Hát ezeket az utcaneveket már hiába keresném. Ugyanakkor a városban olyan híres, tehetséges személyiségek élnek, mint Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Gáspárik Attila, Tompa Gábor, Parászka Boróka, Székely Csaba és még sokan mások. Az idősebbeket, a korosztályomat nem is említem. Szerintem ők jobban meg tudják írni, mi van Erdélyben, mint én, innen Texasból.
– Szekusdossziéi tanulmányozása nyomán több erdélyi író könyvben is közzétette ezzel kapcsolatos életérzéseit, gondolatait. Téged annak idején meghurcolt, sokat zaklatott a politikai rendőrség; a veled, veletek történteket nem kellene valamilyen formában a mai nyilvánosság elé tárnod?
– Erről az élettapasztalatról írtam a Lassú vírus című könyvemet. Jellemző az ellentmondásos romániai cenzúrára, hogy a könyv megjelent, mégpedig Ceauşescu idején, a Kriterionnál. Molnár Gusztáv szerkesztette, Elekes Károly képzőművész tervezte a borítót. Senkinek nem kellett magyarázni, hogy miről szól. A könyvben valójában a szekuritáté tisztjeinek a kérdéseit parodizáltam, rá akartam döbbenteni az olvasót, hogy ezekkel a bornírt ideológiai kérdésekkel nem lehet megközelíteni az irodalom, a képzőművészet és a zene alkotóinak a gondolatvilágát. Magával a konkrét „doszárjaim” nyilvánosságra hozásával több gondom is van. Az egyik és talán legfontosabb: egy nyelvi-alkotói kérdés. Nem hinném, hogy magyarul hitelesen rekonstruálni tudnám azt a sajátos szekus román nyelvet, amelyen ezek a jegyzőkönyvek, jelentések készültek. Anélkül viszont éppen az egyik lényegi jellemzője veszne el a dokumentumnak: a szekusnyelv. A másik, hogy hiába írtam két levelet a 90-es évek közepén a titokhivatalnak Bukarestbe, azt a választ kaptam, hogy nincs dossziém. Humorosnak találtam, hiszen diákkoromban egy és fél évig voltam a kolozsvári szekuritáté pincéinek és különböző kihallgatási szobáinak a vendége. A hivatalos minőségem: „cercetare în stare de libertate” volt. Kivizsgálás szabadlábon. Így tanultam meg a román diktatúrában a „szabadság állapotának” fogalmát. A kihallgatást mindennap megszakították 1-2 órára, így nem kellett koszt-kvártély-ruhát adniuk nekem. A dossziém egy részét már akkor láttam. Mielőtt átküldték a katonai törvényszéknek, ideadták, hogy olvassam el, írjam alá az egészet. Akkor elolvashattam a barátaim ellenem tett vallomásait, láthattam a felsorolt bizonyítékok egy részét. A nyomozati anyagot később ismertem meg, amint egyes akadémiai kutatók, köztük elsősorban Molnár Gusztáv barátom, megszerezték nekem néhány dossziém másolatát. Tehát van anyagom, de nem teljes. Most ismét kérhetném a titokhivatalt, hogy immár több „titkot” tudok ugyan magamról, kérem a többit is. A doszárom valóban tartogatott (esetleg még mindig tart) meglepetéseket. Nem az, hogy ki mit mondott rólam, bár az is érdekes, hogy Gáspárik Attila olvasta a levéltárban, hogy még Magyarországról is jelentettek rólam a román titkosszolgálatnak. De ez engem ott már nemigen érdekelt. A nyomozati részen is ma már csak nevetni lehet, mint Svejk Lukas főhadnagyon. Mennyi energiát és pénzt beleölt a hatalom, hogy megfigyeljenek, fényképezzenek minket… És akkor még jól néztünk ki, fiatalok voltunk. Mi az, amin a legjobban megdöbbentem? Az, hogy a korabeli világot nem lehet fekete-fehér fogalmakkal leírni. Igen ellentmondásos volt. Nem lehet most úgy gondolni a korra, hogy egyik oldalon voltak a jók, azokat elvitték, a másikon csak a hatalom és a rosszak. Gyűlöletmentes zónát kellene teremteni, hogy higgadtan lehessen elemezni a múltat. Én például csak a dossziémból tudtam meg, hogy Magda Ludovic, a kolozsvári katonai ügyészség főügyésze (alezredes volt abban az időben), akihez felterjesztette Liviu Calian őrnagy a Securitatétól a doszáromat, elutasította az ellenem hozott vádakat, felmentett, és lezárta a dossziét. Ezért nem került az ügyem a kolozsvári katonai törvényszék elé, mint ahogyan azt a Securitate szerette volna. A nyomozók nem vették tudomásul a főügyész állásfoglalását, folytatták a kivizsgálásomat, és kizárattak az egyetemről, pontosan egy évvel később. Ha nem lett volna Szilágyi Júlia (szerkesztő), Gáll Ernő (főszerkesztő), Méliusz József (írószövetségi alelnök) és Domokos Géza (a Kriterion vezérigazgatója), akik kiálltak mellettem, és továbbították ügyemet az RKP Központi Bizottságához, ahol szintén volt emberük, hogy megmentsenek, akkor talán egészen másként alakul a sorsom. A világ nem volt egyértelműen fekete-fehér, mint ahogyan ma képzelik egyesek. Az igaz, hogy mindenki nyomasztó félelemben élt, a hatalmon belül és kívül egyaránt. Az én félelmem akkor szűnt meg, amikor magyar „migráncsként” átléptem a román–magyar határt. Azóta legfeljebb csodálkozom azon, amit látok a világban, de félelem nélkül élek. Nehéz a szabadságban rekonstruálni az egykori félelem világát.
– Tudomásom szerint nemcsak az irodalom, az irodalmi élet érdekelt, jártas vagy a képzőművészetben is. Sokan jogosan kapcsolják a nevedet a MAMŰ-jelenséghez, a honi vizuális avantgárd kibontakozásához. Emiatt is számos támadás ért a diktatúra idején. Mintha később eltávolodtál volna ettől a csoportosulástól. Nincs már mondandód róla?
– Dehogynincs. Korábban tanulmányt írtam Szörtsey Gáborról. A tavaly nyitottam meg Antik Sándor képzőművész, egyetemi tanár, egykori MAMŰ alapító tag kiállítását Sepsiszentgyörgyön. Természetesen most már a mai technikai lehetőséggel, Skype-on keresztül szóltam a hallgatósághoz innen San Antonióból, amelyet a sepsiszentgyörgyi tárlatlátogató közönség helyben nézhetett kivetítőn. Előzetesen a kiállításra kerülő anyagot interneten megnézhettem. A virtuális világban közelebb vannak az emberek egymáshoz, mint a reális térben. Még ma is gyűjtöm a felvételeket a kiállításaikról. Éppen te nyújtottál nagy segítséget a vásárhelyi kiállítások dokumentálása során. De visszatérve a régi időkre, a Marosvásárhelyi Rádiónál, ahol riporter voltam, és te voltál a művelődési osztály vezetője, neked köszenhettem, te tartottad a hátad a főnökök felé, hogy én nyugodtan foglalkozhasam az avantgárd képzőművészekkel, fiatal írók műveivel, elmehettem a kiállításaikra, hangfelvételeket készítettem velük, és műsorokat szerkeszthettem olyanokkal, mint Baász Imre, vagy az első Médium kiállítás alkotóival, később a szárhegyi táborban, valamint részt vehettem a stúdióban a MAMŰ első tárlatának a zsűrizésén is. Később Magyarországon is én nyitottam meg a MAMŰ utolsó közös tárlatát Szentendrén. Az utóbb Budapesten létrejött MAMŰ társaság már más történet. Azt nem ismerem annyira. A korábbi, marosvásárhelyi avantgárd műhelyről könyvet szeretnék írni, hiszen sok dokumentumot, hangfelvételt őrzök, kár lenne azokat olyanokra hagyni, akik nem tudják, mihez kezdjenek vele.
– Sok mindennel próbálkoztál az eltelt évtizedekben. Az esszé-, a kritika-, a tanulmány- és regényírás mellett a lapszerkesztésbe, újságírásba is belekóstoltál. Interjúk is készültek veled, de nemigen olvastam arról, hogy a rádiózást is kipróbáltad. Közel negyven éve lettél a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, amíg a hatalom el nem távolított onnan. Mennyire hatott rád az élő szó varázsa? Gazdagodtál-e valamiképpen általa?
– Fiatal korom óta újságíró szerettem volna lenni. Igen érdekelt, hogy miként élnek, gondolkoznak az emberek. Ez a kíváncsiság vezetett a különböző építőtelepekre, gyárba, bányába, ahol érettségi után dolgoztam. A szellemi munkát (irodalmat, filozófiát, kritikai gondolkozást) és fizikai munkát a mai napig egyenlőnek tartom. Örömmel, a saját kezemmel építettem egykor a gödöllői házamat is. Az egyetemre is úgy kezdtem járni, hogy nappal dolgoztam egy kolozsvári építőtelepen. Amikor az egyetemet elvégeztem, éppen a korábban említettek miatt nem vettek fel egyetlen laphoz sem. Csíkszeredába kerültem tanárnak. Ezek lettek a legszebb fiatal tanári éveim. Tanár koromban több tanulmányt, könyvet írtam, és szerencsére nem kellett újságíróként robotolnom, nem kellett olyasmiről írjak, amit nem szerettem volna. Később Budapesten, a Magyar Nemzet újságírójaként, valamint a Köztársaság és a Respublika rovatvezetőjeként már arról írhattam, amiről akartam, eléggé szabadon választhattam meg a témáimat és riportútjaimat.
A Marosvásárhelyi Rádióhoz véletlenül kerültem. Mivel az orvosok tanácsára el kellett költöznöm a számomra oly kedves, de sokszor ködös Csíkszeredából, a vásárhelyi tanfelügyelőség visszautasította kérésemet, nem találtak angoltanári állást nekem a megyében. Akkor hallottam meg, hogy a rádió munkatársakat keres. Bodor Pálnak, az RTV akkori magyar adásai főszerkesztőjének köszönhetem, hogy az ajánlására és politikai felelősségvállalására felvettek a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Eleinte az ipari osztályra kerültem, mert nálad, a művelődési osztályon nem volt hely. Bizony keményen tanultam a mesterséget. Nem szégyelltem bevallani, hogy ahhoz én nem értek. Amikor kimentünk egy gyárba, vagy valakivel riportot kellett készíteni műszaki témáról, azzal kezdtem, hogy őszintén bevallottam neki, nem értek hozzá, mondjon el mindent róla. Én angoltanár vagyok, nem mérnök. Így tettem a statisztikai hivatalokban is, mindent összemásoltam, sokat dokumentálódtam, később még a kollégák is tőlem kértek adatokat. Ebben az időben a legtöbbet Gyarmati Dénestől tanultam. Megmutatta nekem, hogy nincs elveszett hanganyag. Szinte hangokból össze lehet ragasztani az olyan beszélgetéseket, amelyekben az alany rendkívül nehezen fejezi ki magát. Ez a tapasztalat igen hasznos volt később, amikor a te osztályodra kerültem, és a fiatal képzőművészekkel akartam interjút készíteni. Volt közöttük olyan, aki alig tudta elmondani, mire gondol. Én hiába sejtettem, intuitíven ráéreztem, hogy mit akar, neki kellett megfogalmaznia, nem mondhattam el helyette. Ilyenkor segített az olló, a „fonotekálás”. Persze, manapság már komputeren vágnak, jártam az új vásárhelyi rádióstúdióban, talán alig tudják elképzelni, hogy korábban még óriási munka volt akadozó, nyögdécsélő szövegből folyamatos beszédet készíteni. Sokat tanultam, jó közösség volt, igazi jó hangulatú alkotómunkában voltunk együtt. Tanulságos zenei kísérletem is volt. Egyszer ugyanezzel a technikával meg akartam vágni egy Beethoven-szimfóniát. Bárki megpróbálhatja. Lehetetlen. Nincs egyetlen lélegzetnyi szünet sem a műben, ahol vágni lehetne. Néhány hónappal ezelőtt igen meglepődtem. Szekrényi Katalin, egykori kollégánk felesége írta, hogy nyugdíjba megy a rádiótól, addig ő kezelte az Arany-szalagtárat. Aztán felhívott egyik rokonom Csíkszeredából. Kérdem, hogyan jutottam eszébe? Mondja, most hallgatja a riportomat Seres András néprajzkutatóval a vásárhelyi rádió szalagtárából. Döbbenetes. Közel negyven éve készítettem a hangfelvételt egy kis Kovászna megyei faluban. Azt hittem, a hangfelvételeim mind elvesztek a jilavai börtönben, amikor bezárták a rádiót. Legalábbis a képzőművészeti anyagok tudtommal eltűntek.
– Itthon, Erdélyben több fontos visszaemlékezés, önéletírás jellegű kötet jelent meg az utóbbi időben. Hetvenévesen már nem meglepő, ha valaki ilyenszerű számvetéssel rukkol elő. Téged nem kísértett meg ez a gondolat?
– De igen, néha gondolok erre is. Feltehetően ráérek megírni. Még csak hetvenéves vagyok.
– Ebben egyetértünk. Isten éltessen sokáig! Népújság (Marosvásárhely)

Rekordrészvétel volt a Szent László Napokon
Egy hét alatt több mint hatvanezer embert sikerült megmozgatni, tudatták a nagyváradi Szent László Napok szervezői. Ez jelentős előrelépés, melyet lehet, hogy nehéz lesz túlszárnyalni, hangzott el a hétfői, kiértékelő sajtótájékoztató keretében.
V. Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Zatykó Gyula főszervező mondta el: rekordot döntöttek az ötödik alkalommal megszervezett Szent László Napok során, főleg szombaton és vasárnap volt nagyon jelentős a részvétel, köszönet illeti a szervezésben részt vállalókat. Kiemelte: Nagyvárad és Debrecen polgármestere is kedvezően állt hozzá az eseménysorozathoz, közös megbeszélésen is részt vettek, remélhetően gyümölcsöző lesz a két város közötti kapcsolat a továbbiakban is. Debrecen önkormányzata egyébként nyolc, gyerekeknek és felnőtteknek szóló programmal vett részt, s a vár alkalmazottaitól is nagy segítséget kaptak. Kiemelt partnerük volt a Partiumi Keresztény Egyetem, mellyel új szintre sikerült vinni az együttműködést, ezúttal a szervezésben résztvevő hallgatók számára a tanintézet gyakorlatnak ismerte el az önkéntesmunkát.
Mihálka Melinda programigazgató elmondta: egy hét alatt 120 programot sikerült szervezni és több mint hatvanezer résztvevő volt, ami, mint később elhangzott, mintegy húszezerrel szárnyalja túl a tavalyi rendezvényt. A programigazgató kiemelte a szerdai operettestet, melyen a kolozsvári magyar operettművészek léptek fel, a csütörtöki dzsessz-estet, melyet a Posticum szervezett, s melyre mintegy nyolcszázan jöttek el, a péntek délelőtti kézművesvásárt, a péntek esti koncerteket, melyeken a csendőrség adatai szerint mintegy nyolcezren vettek részt, a szombati KFT és Demjén Ferenc koncertet, melyen tizenöt ezren is megfordultak, s persze a vasárnapi Omega és Metropol koncertet, melyen 20–23 ezer ember vett részt, ugyancsak a csendőrség adatai szerint. „Egy gombostűt sem lehetett volna elejteni” – jegyezte meg Zatykó Gyula. A vasárnapi gyermekprogramoknak is nagy sikerük volt, sokan vettek részt a lovagi tornákon, fegyverbemutatón, de a meseolvasás, a kézműves foglalkozások is sikeresek voltak. „Sikerként könyveljük el a Szent László napokat, a munkát folytatjuk, jövőre is találkozunk” – mondta Zatykó Gyula.
Infarktusa lett
Szántó Ildikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi vezetője elmondta: szombaton és vasárnap többféle kézműves foglalkozást is szerveztek, ezeken 450–500 gyerek is részt vett, s az állami intézményekben, családi típusú gyermekotthonokban nevelkedő gyerekek 25–30 fős csoportja is eljött. Bruncsák Gyöngyitől, a Máltai Segélyszolgálat nagyváradi fiókszervezetének vetőjétől megtudtuk, hogy a rendezvényen az elsőssegély nyújtást vállalták, mivel ez a szervezet irányvonala. Mentőautót Bradács Alíz, a margittai kórház menedzsere biztosított, köszönet illeti ezért. Kiss Balázs, a segélyszolgálat ifjúsági vezetője, aki egyúttal a SMURD asszisztense is, elmondta: három temesvári önkéntessel voltak jelen, utóbbiak a tömegbe vegyülve figyelték, hogy nincs-e rosszul valaki. Elmondható, hogy a fesztivál „csendes” volt, senki nem került túlzott alkoholfogyasztás miatt kómába, összesen huszonhat esetük volt, ami nem számít soknak, a legtöbbször túlzott folyadékveszteség miatt történt a rosszullét. Három alkalommal vitték a mentőautóval a Megyei Kórház sürgősségi osztályára az érintett személyeket. A legsúlyosabb eset egy infarktus volt – a középkorú hölgy a vasárnapi koncertek előtt lett rosszul, saját maga jelentkezett a mentőknél, magas vérnyomással és szapora szívveréssel vitték kórházba; mint kiderült, könnyebb lefolyású infarktusa volt, szerencsére most már jobban van.
Érték született
A Posticum részéről Nemes István programigazgató mondott köszönetet a Szent László Egyesületnek, s szólt arról, hogy nem volt könnyű koordinálni a három helyszínről érkező előadókat, de a koncert sikeresen zajlott. A lényeg az, mondta el, hogy együtt legyünk, nyelvtől és kultúrától függetlenül, hiszen a hétköznapi életben sem párhuzamos társadalomban élnek magyarok és románok; másfelől azt is céljuknak tekintették, hogy túl a közös szórakozáson, értékek is szülessenek. Az előadás második felében előadott számokat, melyek során régi magyar népénekek hangzottak el dzsesszre hangszerelve, s melyeket Balázs Elemér komponált, itt mutatták be először. Az előadás forgatókönyvet egyébként, mint megtudtuk, ő maga írta, közösen Rencsik Imrével, a Posticum alapítójával.
Pázmán Ida, a Nagyváradi Kézműves Ház vezetője elmondta, hogy a kézműves vásáron negyven meghívott mester vett részt, tizenketten Debrecenből érkeztek. A kézműves bemutatók során elkészült a Szent László tiszteletére faragott kopjafa is. Amint Zatykó Gyula megjegyezte, Szent László ezúttal is „megtette kötelességét”, hiszen mindenütt a környéken vihar volt, de a rendezvény helyszínét nem érte. Neumann Andrea / erdon.ro

A nagy kivizsgálás
Második munkanapján, hétfő reggel a Tudose-kormány frontális támadást indított a korrupcióellenes ügyészség és a főügyészség ellen. Most legalább tudjuk, hogy miért maradhatott tisztségében Tudorel Toader igazságügyi miniszter, aki egyik koalíciós pártnak sem tagja, és az előző négy hónap alatt, a Grindeanu-kormány tagjaként ügyesen elkerülte a 13-as sürgősségi kormányrendelet csapdáját, a vaskezű vezér, Liviu Dragnea elvárásai ellenére sem enyhített a korrupciós bűncselekmények besorolásán és büntetésén.
Tévedett, aki azt hitte, hogy lám, lehet sármentesen járni, ha valaki rendelkezik a megfelelő felkészültséggel, nem kell vakon követni a kiszabott utat. Ezt az SZDP nem tűri, és az a hév, ahogy nekiront a számára kényelmetlen intézményeknek, az a konokság, amellyel újra meg újra megpróbálja áttörni a jogállami keretet, az a fojtott düh, amely Dragnea nyilatkozataiból ki-kicsap egy-egy sikertelen kísérlet után, beszédesen elárulja, mire számíthatunk, ha eléri, hogy ne fenyegesse semmi a hatalmát
Első hallásra semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy állami intézmény működését az erre hivatott szervek kivizsgálják, legyen az mégoly hatékony és népszerű. Elvégre az ügyészek is emberek, nem csalhatatlanok és nem is mindig elfogulatlanok – nekünk, magyaroknak elég bizonyíték erre a Mikó-per vagy a marosvásárhelyi katolikus iskola elleni eljárás, de ennél sokkal több megkérdőjelezhető eset tisztázására van szükség –, és mivel itt olykor valóban ártatlan emberek meghurcolásáról, életéről, szabadságáról van szó, indokolt az ellenőrzés. Ha egy normális államban élnénk, ahol mindenki a helyén van, és munkáját szakmája szabályai, nem pedig politikai szempontok szerint végzi, természetes lenne, hogy az igazságszolgáltatási felügyelet utánanéz legalább a vitatott ügyeknek. Elvégre még a miénknél sokkal világosabb, átláthatóbb, bejáratott igazságszolgáltatási rendszerekben is fordulnak elő tévedések, mulasztások, melléfogások, nem hihetjük, hogy épp nálunk működik hibátlanul a gépezet. Már az is elgondolkoztató – ha igaz –, hogy a két legfontosabb vádhatóság háza táján évtizede nem járt szakellenőr: vajon miért nem? Kinek jó az önjáró ügyészség? Nem élünk normális államban, ez nyilvánvaló. Itt épp a legfelső, irányító szintek olyanok, mintha senki sem lenne a helyén, nem csoda, ha a kormány beiktatása utáni harmadik napon máris tüntettek ellene. Az egyik kartonlapra azt írták: Az országnak akarunk törvényeket, nem a korruptaknak. Az emberek nem bíznak a kormányban, és a független igazságügyi miniszter nagy kivizsgálásában is csak politikai leszámolást szimatolnak. Erre jó okuk van, de reakciójuk a hisztérikus, mérgezett társadalmi viszonyokra is rávilágít. Ezen kellene nagyon gyorsan javítania a kormánynak, nem a teleormani kiskirály kedélyállapotán. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kárpát-medencei magyar oktatás helyzetéről tanácskoztak a XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen
A nemzet felemelkedéséhez, megerősítéséhez hatékony politikai, oktatási és kulturális intézményrendszerekre van szükség; a célunk az, hogy minél több gyermeket tudjunk megtartani a magyar identitásban, amihez magyar bölcsődékre, óvodákra és iskolákra van szükség – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Felsőszinevéren, a XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem kárpát-medencei magyar oktatással foglalkozó fórumán.
A Magyar nyelvű oktatás helyzete a Kárpát-medencében címmel tartott kerekasztal-beszélgetést megnyitó előadásában Potápi Árpád János kifejtette: a határon túli magyar oktatási rendszerekben folytatódnak azok a trendek, amelyek egy évvel ezelőtt is megfigyelhetők voltak. Mi továbbra is azon az állásponton vagyunk, hogy „a nemzet felemelkedéséhez, megerősítéséhez hatékony politikai, oktatási és kulturális intézményrendszerekre van szükség; a célunk az, hogy minél több gyermeket tudjunk megtartani a magyar identitásban, amihez magyar bölcsődékre, óvodákra és iskolákra van szükség” – mondta. Emlékeztetett arra, hogy ezt a feladatot hivatott megoldani a magyar kormány által tavaly indított átfogó kárpát-medencei bölcsőde- és óvodaépítési program. Jelezte, előkészületben van a második óvodaprogram. A cél az - mutatott rá -, hogy jövőre minden magyar gyermek magyar óvodába járhasson, amihez kiterjedt óvodai hálózatra van szükség. Ennek a feladatnak a megoldásához számítunk a pedagógusszervezetek, egyházak és önkormányzatok segítségére – közölte.
Az államtitkár elmondta, az anyaországi támogatások elegendőek voltak a határon túli magyar oktatási rendszerek megőrzéséhez, ennek érdekében a magyar kormány minden tőle telhetőt megtesz. Hozzáfűzte: a külhoni magyar tannyelvű oktatás egén vannak viharfelhők, de mi arra törekszünk, hogy fennmaradjanak a magyar oktatási rendszerek, és azok a magyar érdekeket szolgálják. Kitért arra, hogy egyes határon túli régiókban a magyar ajkú romák nélkül nem lehetne fenntartani a magyar oktatási rendszert, ezért szükség van az ezzel kapcsolatos problémák orvoslására.
A politikus fontos területnek nevezte a magyar diaszpóra megőrzését, amelyben szerint kulcsszerepe van az anyanyelv oktatásának, amelyet sikerrel folytatnak a Magyarországról kiküldött ösztöndíjasok. Elmondta, hogy a világban 212 hétvégi magyar iskola működik. Nagy előrelépés lesz ezen a téren integrált iskolaközpontok létrehozása a diaszpórában – zárta előadását Potápi Árpád János.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMKSZ) elnöke hozzászólását azzal kezdte, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás problémái 25 éve megoldatlanok. Most ráadásul – tette hozzá – az erősödő ukrajnai gazdasági, szociális és politikai válság tükrében heves hecckampány indult a központi és helyi ukrán médiában kárpátaljai magyarság és újabban már az oktatási intézményei ellen is. Olybá tűnik – mutatott rá –, hogy a 40 milliós Ukrajnában a helyzet általános romlásáért az összlakosságon belül alig mérhető arányú 150 ezres kárpátaljai magyarságot akarják bűnbaknak megtenni.
A szakember elmondta, hogy folyik a kárpátaljai magyar kisebbség alkotmányos jogainak a visszanyesése, olyan jogoktól akarják megfosztani a magyar közösséget, amelyekkel a Szovjetunióban, majd annak megszűnése után is több mint két évtizeden át rendelkezett. Emlékeztetett rá, hogy Ukrajnában folyamatban van az új oktatási törvény elfogadása, amely hatályba lépése esetén felbomlasztaná a kisebbségek, közte a kárpátaljai magyarok iskolarendszerét. A probléma gyökerét az képezi, hogy Ukrajnában a nemzetiségi nyelvű oktatás kérdését politikai és nem módszertani problémaként kezelik. Az ország vezetése nem akar tudomást venni arról, hogy Ukrajnában nem csak ukrán ajkú állampolgárok élnek.
A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy miközben veszélybe került a kárpátaljai magyar iskolák léte, évről évre több százzal nő a beiskolázott tanulók száma, mert sok ukrán szülő adja magyar oktatási intézménybe a gyerekét, így biztosítva számára „menekülési útvonalat” a jövőben. Szerinte komoly gondot okoz az iskolákban, hogy magyarul egyáltalán nem beszélő gyermekeket kell tanítaniuk a pedagógusoknak. Szólt arról, hogy hatalmas az érdeklődés a magyar kormány által finanszírozott ingyenes magyar nyelvtanfolyamok iránt egész Kárpátalján. Míg a múlt évben mintegy ezerötszázan jelentkeztek a kurzusokra, addig idén már meghaladta a 4,5 ezret a magyarul tanulni vágyók száma – mondta el Orosz Ildikó.
Előadásában Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa beszámolt a kárpátaljai magyar pedagógusok körében 2010 óta végzett kutatásairól, különös tekintettel a kelet-ukrajnai konfliktus és a súlyos gazdasági helyzet miatt felerősödött elvándorlásra. Mint kifejtette, a 342 fős mintavételi csoport vizsgálatából kiderült, hogy a megkérdezett pedagógusoknak a 25 százaléka gondolkodik azon, hogy külföldre távozik, 30 százalék nyilatkozott úgy, hogy semmi szín alatt nem hajlandó elhagyni Kárpátalját és a pedagógusi pályát, míg 40 százalék volt az ingadozók aránya, akik nem tudtak pontos választ adni arra, hogy mennének-e vagy maradnának, és csak öt fő jelezte, hogy mindenképp távozni fog.
Arra a kérdésre, hogy mennyire boldogok, a kárpátaljai magyar pedagógusok a tízes skálán a 7. helyet jelölték be, egyúttal jelezve, a boldogságot elsősorban a hivatásuk szeretete jelenti számukra – számolt be kárpátaljai kutatásairól Ferenc Viktória. Varga Béla / MTI

Páva-válogató Mikházán
Mikházán rendezték meg pénteken délután az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza által 2012-ben indított népzenei és néptánc tehetségkutató televíziós verseny, a Fölszállott a páva idei erdélyi területi válogatóját.
Habár a vártnál kevesebben méretkeztek meg, Erdélyhez méltó volt a színvonal – emelte ki a zsűri. A megyénket képviselő Szöllősi Kata és a Gyöngyszemek jól teljesítettek, reménykedhetnek az őszi fellépésben.
A válogatóra vitt tizenhat produkció szakmaiságát nem mindennapi szakemberek bírálták el: dr. Diószegi László történész, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, Györffi Erzsébet pedagógus, a Barozda együttes énekese, Furik Rita rendező, koreográfus, jelmeztervező, dr. Balogh Júlia televíziós vezető szerkesztő (az ő nevéhez fűződik a Fölszállott a páva ötlete), Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népiének-oktatója, Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója, dr. Szalai Zoltán népzenekutató, zeneszerző, egyetemi tanár.
Érthető volt tehát a fellépők izgalma, de a néha megremegő vagy elcsukló hangokon túl értékes előadásokat láthatottt a Csűrszínházat zsúfolásig megtöltő közönség. Visszatérőként (2014-ben táncosként láthattuk) itt volt Eötvös Remus őrkői cigány énekekkel, a kolozsvári Gorzó Boglárka (aki már televíziós középdöntőig is jutott éneklésben), a fiatalokból álló Kalotaszeg legénytársulat, a nyárádremetei Gyöngyszemek vagy Marosán Csaba énekei is elnyerték a közönség tetszését, sőt Marosán még Tamási Áron Márai Sándorhoz intézett szavait is idézte, hogy ennek a népnek „álmai vannak, amelyek nem a zsiványoké, hanem a jövőé”. Egy százhalombattai pár is érkezett 700 kilométerről mezőföldi táncokkal, ők macskájuk miatt (!) lemaradtak a magyarországi válogatóról. Szépen húzta a szamosújvári Téka Alapítvány legújabb generációja, az Ördöngös zenekar, míg a marosvásárhelyi Szöllősi Kata egy nagy taps után azt is megígérte, hogy ha a döntőbe jut, hegedűn kíséri a maga énekét is. A sort nem kevesebb sikerrel az egytemista csángókból álló gyimesközéploki Tartospart néptáncegyüttes zárta. És ha már idén is a Nyárádmentén rendezték az erdélyi válogatót, akkor természetesen a Bekecs néptáncegyüttes félórás műsora tetőzte a hangulatot (versenyen kívül, vendégként lépett a színpadra), amely csapat 2014-ben a Páva közönségdíját hódította el a budapesti döntőben.
Kommunikáció Istennel
Míg a fellépők felvonultak a faluban, hogy mindenki megcsodálhassa viseletüket, hangszereiket, énekhangjukat, addig a zsűri keményen dolgozott, majd a visszatérő versenyzők és a közönség előtt értékelte a látottakat-hallottakat. Balogh Júlia szerint ismét bebizonyosodott, hogy „a hagyomány nem kidobni való régiség, hanem bennünk él”, és az előadott számok „olyan színvonalon jelentek meg, amelyek méltók ehhez a földhöz”. Diószegi László a csodálatos, megnyugtató éneklést emelte ki, „a helyi hagyományokhoz fordulás megtette a hatását”, míg Györffi Erzsébet szerint a tájegységnek megfelelő nyelvjárásban, stílusban mutatták be előadásaikat a fellépők. Szalay Zoltán számára élmény volt az előadás, és sajnálja, hogy csupán ennyien képviselték Erdélyt, ettől függetlenül kiemelkedő tánc- és zenekari produkciók voltak. Bárdosi Ildikó igen tartalmasnak, lélekben tisztának és hitelesnek találta az énekeket, Furik Rita azt emelte ki, hogy az erős erdélyiek ismét a hagyományokhoz és a tiszta forráshoz nyúltak vissza, és „ez az Istennel való egyenes kommunikáció „Kelemen László úgy véli, a Kárpát-medencei magyarság népművészete a határokon átnyúló, egységes és óriási érték.
Ezután a zsűri nyilvánosságra hozta az elért pontszámokat, kiemelve, hogy a 60 pont körüli előadások már szóba kerülhetnek a következőkben, ugyanis a hat területi válogató legtöbb pontszámot gyűjtőit fimfelvételek alapján ismét megvizsgálja egy tizenöt tagú zsűri, amely majd meghozza a döntést, hogy kiket láthatunk novemberben a televíziós vetélkedőkön.
Van remény a továbbjutásra
A péntek délutáni vetélkedő során a nézőtéren felharsogó taps többször jelezte, hogy bizony kell számolni az erdélyi fellépőkkel is a további vetélkedőkön. Ezt igazolta a zsűri is, hiszen kilenc produkció szerzett hatvannál több pontot: legtöbbet, 69-et az Ördöngös zenekar, 68 járt a Tartrospartnak és Szöllősi Katának is. Ez utóbbi kérdésünkre elmondta: elsősorban azért nevezett be a vetélkedőre, mert élete az éneklés, és ezt mindenkinek meg szerette volna mutatni, másodsorban a társaságért, a hangulatért és a népdalokért. Úgy érzi, a legtöbbet hozta ki magából, jól sikerült az előadása, s bár nem bízza el magát, a vásárhelyi lány mégis reménykedik, hogy bejut a televíziós körbe. A nyárádremetei Valódi Gyöngyszemek 65 pontot szerzett. Érdeklődésünkre Veres Orsolya elmondta, keresztanyja biztatására nevezett be társaival, Lénárd Imelda Laurával, Simó Henrietta Krisztinával és László Emőkével, s bár külön-külön akartak megméretkezni, végül közösen énekeltek. Remélik, hogy továbbjutnak, de ha nem, akkor sem keserednek el, hisz már eddig is sokat tanultak, és szurkolni fognak a továbbjutóknak.
Szélyes Ferenc májusban tudta meg, hogy a mikházi Csűrszínház lesz az idei erdélyi válogató helyszíne, aminek örült is, de meg is ijedt kissé, hisz hasonló rendezvényt még nem szerveztek itt. Úgy véli, a helyszínválasztás azt jelenti, hogy odafigyelnek Mikházára, a szervezőknek tetszik a falu, a környezet, a vidék hangulata és a Csűrszínház. Abból, hogy egy ilyen rendezvényre itt kerül sor, Mikháza mindenképp nyerhet, hiszen ez jó reklám a falunak, a közösségnek, Nyárádremete községnek, és erre büszkék is – ismerte be a rendezvény házigazdája, a Csűrszínházi Egyesület vezetője.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

A zsoboki titok: egyéni ambíciók helyett a közösség az első
Sétányt avattak az idei zsoboki falunapon
Képzőművészeti Alkotótábor zárás kiállítással, sétány- és hirdetőtábla-avatás, arcfestés, karaoke, vérnyomásmérés, fellépő vendégek, micss, kürtőskalács… Mindebben részünk lehetett a hétvégi zsoboki falunapon.
A harmadik alkalommal sorra került falunapot a zsobokiak sürgése-forgása előzte meg: minden évben a falunap alkalmával egy-egy újabb megvalósított tervet ünnepelnek. Az első két évben a Zsobokot Sárvásárral összekötő út aszfaltozását és a kultúrház szabadtéri színpadának az elkészülését, idén pedig a templom mögötti sétány térkövezését és hirdetőtábla elkészülését kötötték össze a falu születésnapjával.
Szombaton reggel rövid áhítat keretén belül felavatták a fent nevezett sétányt, mely a Jonathan sétány nevet kapta. Az utcatábla Ambrus István, a hirdetőtábla pedig Gál Potyó István, Ambrus Ferenc Árpád és Gál János Gyuri munkáját dicséri. A lehetséges utcaneveket a zsoboki lakosok javasolták, majd szavazással döntötték el, hogy melyiket kapja az újonnan lekövezett sétány. Bartha István Zsolt, Zsobok lelkésze áhítatában örömét fejezte ki, hogy a falubeliek választása éppen erre az elnevezésre esett, hiszen a Jonathan név Isten ajándékát jelenti. Ez egy olyan utca a faluban, amelyen mindenkinek végig kell menni, aki akár az iskolába vagy a templomba, vagy a gyemekotthonba és nem utolsósorban a kenyeréhez szeretne jutni. Isten áldását kérte az úton járókra, és őszinte reményét fejezte ki, hogy ez az út a találkozás és a barátság útja is lesz egyben.
„Ne azt keressétek, ami széthúz és megemészt benneteket, hanem azt, ami összeköt!” Szent Pál szavaival nyitotta meg Ruzsa Erzsébet, a Bethesda Gyermekotthon vezetője az ünnepséget. Megnyitó beszédében kiemelte az összefogás és összetartás fontosságát, ami nélkül nem jöhetett volna létre az a csodaszámba menő fejlődés, ami az utóbbi időben tapasztalható Zsobokon. És ez annak köszönhető, hogy a falubeliek képesek az egyéni ambíciók helyett a közösség és a település érdekeit előtérbe helyezni. Hiszen a térkövezést is önkéntes munkával végezte a falu férfilakossága egész napos munkájuk után. Ezután felavatták a falu óriás üstjét is, ahol egyszerre 200 adag ételt lehet elkészíteni.
Ezt követően Gál Máté István faluképviselő, Turuca Danut Emil, Váralmás község polgármestere, Székely László, Páty polgármestere, Végh Sándor, Szilágy megye alprefektusa, Wolfgang Braun, a Vörderverein Kinderheim Zsobok Egyesület alelnöke és Uwe Riedel, Murr település képviselője részéről elhangzottak az ünnepi felszólalások, amelyek egyetértettek abban, hogy szükség van az ilyen ünnepekre, ahol a falu apraja-nagyja, külföldi és belföldi vendég közösen kikapcsolódhat. A fellépések sorát a zsoboki néptánccsoport nyitotta meg kalotaszegi táncokkal. A falunap alkalmával egyben zárták a XXII. Zsoboki Képzőművészeti Alkotótábort, ugyanakkor fellépett a Line Ildikó által vezetett kamaraegyüttes és a sztánai kamarazenei mesterkurzus tanárai és növendékei is, továbbá Szabó Attila elődadásában szilágysági citerazenét hallhattak az egybegyűltek, melyet Ágoston István vezénylete alatt a képzőművészeti tábor résztvevői közül erre az alkalomra verbuválódott népzenei előadás zárt, ahol kárpátaljai muzsikát játszottak. Ezzel egyidejűleg a kultúrház benti színpadán Vincze László bábelőadása zajlott.
Ebédre a vendégek a falu újonnan felavatott üstjében elkészült finom bográcsost kóstolhatták meg, de sokan fogyasztottak miccset vagy flekkent, és hosszú sorok álltak a helyben sütött finom zsoboki kürtőskalácsért, melynek sütő berendezését a Zsoboki Malom és Pékség bocsátotta rendelkezésre, a tésztához a tojást a falu asszonyai biztosították, akik az egész napos hőségtől sem megriadva reggeltől esti gyúrták és tekerték ezt a finomságot. A gyerekek mézeskalácsot díszíthettek, arcot festhettek, a felnőttek pedig – igény szerint – a helyszínen vérnyomás- és vércukorszint mérésben is részesülhettek.
A fellépők sorát a zsoboki kisiskolások folytatták kalotaszegi táncokkal. Őket követte a kolozsvári Bogáncs néptánc együttes, akik jobbágytelki és bonchidai magyar táncokat adtak elő. A bánffyhunyadi Suhanc néptánccsoportot stílusában teljesen eltérő műsorszám követte: Loredana Motioc irányítása alatt a Bethesda Gyermekotthon lakóinak a közreműködésével zumba bemutatóra kerül sor. Ezután következett a sokak által várt tombola, ahol a fődíj egy sportbicikli volt. Míg tartott a tombola, a színpadon az Operettissimo Együttes tagjai készülődtek, előadásuk nagy sikert aratott. A Gál Jankó Katalin magyartanár irányításával zajló ZSE-FAKTOR karaoke versenyen kicsik és nagyok lelkesen és nagy lendülettel vágtak bele a megmérettetésbe, sokukat az sem zavarta, hogy időközben eleredt az eső és áramszünet is tarkította a rendezvények sorozatát. Ezt ellensúlyozta az ünnepi tűzijáték, amely messzire láthatóan világította be az eget, ezzel is színesítve és emelve az est hangulatát. A műsort a békéscsabai Score rock banda koncertje zárta, melyet a Bumeráng együttes reggelig tartó utcabálja követett. És bár az időjárás nem volt túl kegyes a vendégekhez, mindenki önfeledten szórakozott és örült annak a lehetőségnek, hogy zsoboki, Zsobokról elszármazott és számos más településről idelátogató vendég együtt tölthetett el újra minőségi időt, és bíznak benne, hogy jövőre ismét találkozhatnak.
BECSKE ADRIENN / Szabadság (Kolozsvár)

Honismereti előadások Baróton
Örökségünkről szabadon
Negyedik alkalommal szervezte meg Baróton Erdővidék Múzeuma és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület a Magyar Örökség elnevezésű honismereti szabadegyetemet és tábort.
A csütörtökön tartott hivatalos megnyitón Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója köszöntötte a vendégeket, ezúttal is hangsúlyozva, hogy a tábor ideje alatt elhangzottak, ahogy eddig sem, ezután sem feltétlenül a hivatalos történészek által elfogadott nézőpontokat képviselik, ám ettől függetlenül a táborban mindenki szabadon elmondhatja meglátásait a magyar őstörténettel kapcsolatban. A cél nem az, hogy bárkivel is szembemenjenek, hanem, hogy gondolatokat ébresszenek a hallgatókban, és esetlegesen a méltán nagyvilág-szerte híres erdővidékiek munkásságára is ráerősítsenek.
Dr. Obrusánszky Borbála történész, orientalista úgy fogalmazott, a népünk történelmét kutatók mindig tudnak új eredményeket felmutatni, és ezek, ha most még nem is, de egy-két évtized múlva akár általánosan is elfogadottakká válhatnak – ez a tény pedig a tábor szükségességét igazolja.
Betyárkártya-kiállítás és nyelvészeti előadások
A tábor egy kiállítással kezdődött. A kiállító a gyergyóalfalusi Vargyas Ildikó képzőművész volt, aki a Betyárkártya című, színes pannókból álló kiállítását hozta el Barótra. A kiállításon az általa készített magyar betyárfigurás kártyát, illetve a figurákat (a betyárokat) bemutató könyvet is meg lehetett vásárolni.
A középiskolát Csíkszeredában végző képzőművész Pécsett járt egyetemre, ahol nemcsak művészetet, de teológiát és képzőművészet-terápiát is tanult. Élete már ott a művészet körül forgott, és azon gondolkodott, mit adhat olyan művészi dolgot az emberek, de inkább a fiatalok kezébe, ami, ha csak néhány órára is, de elvonhatja őket a számítógép, vagy az okostelefonok elöl. Férje révén jött az ötlete, hogy magyar figurás kártyát alkosson, amit meg is valósított.
A tárlatmegnyitó után Czeglédi Katalin nyelvész előadása következett A Volga-Urál vidéki földrajzi nevek magyar nyelvi kapcsolatairól, elemezve többek között a Tortoma és a Barót helyneveket is ilyen vonatkozásban. Így a hallgatóságnak elmondta, hogy a bara szó például a csuvas nyelvben is meg van, árkot, patakot, mélyedést jelent, az ót pedig az Olt folyóhoz köthető szó.
Sántha Attila kézdivásárhelyi kutató a székelyek kölcsönszavait vizsgálta előadásában, levonva azt a következtetést, hogy a székelyek igenis ott voltak a magyar nyelv megszületésénél, és emlékeznek olyan dolgokra, használnak olyan szavakat, amiket mások már nem. Több olyan, a székelyek által ma is használt szót említett – például kujak vagy radina –, melyek megtalálhatóak a ruszin nyelvben is, bizonyítván, hogy valamikor a két nép egymás mellett élhetett. A kutató szerint a Kárpátokon kívül, a mai Moldva területén, ahonnan a székelyek a bizánci előretörés miatt kellett aztán később átkeljenek a Kárpátok hágóin. Érdekes volt megállapítása, ami a zelegorkodik szót illeti. Szerinte a román salahor szóból származik, ami napszámost jelent, akik nappal dolgoztak, este meg zelegorkodtak… így maradt fenn mai jelentése.
Mezőségi daloktól az erdővidéki gyógynövényekig
A pénteki nap köpeci fiatalok népdalelőadásával kezdődött. A Nagy Adél tanítónő által betanított csoportnak ez volt az első nyilvános fellépése, szép, mezőségi népdalcsokrot adtak elő. Legközelebb a Barót Napok alkalmával, vasárnap 13.30-tól lépnek fel, ott ismét lehet majd látni, hallani őket. Ezután a múzeum melletti ifjúsági központ előterében megnyílt Benkő Mihály keletkutató fotókiállítása a mai Kazahsztán területén élő kipcsak-magyarokról. A kiállítást bemutató kutató elmondta, az ottani mazsarok, vagyis magyarok úgy tudják, hajdanán törzseik egy része nyugatra ment – ezek lennénk mi, Kárpát-medencei magyarok –, de ismerik például Hunor és Magor legendáját is.
Ezt követően a nagybaconi származású Bartha Sámuel Gergely tartott beszámolót az erdővidéki népi gyógynövény-ismeretet összefoglaló munkásságáról: mint mondta, már számos településen gyűjtött adatokat, de munkáját folytatná, és ehhez olyan erdővidékiek segítségére számít, akik rendszeresen gyűjtenek gyógynövényeket, rendelkeznek ilyen ismeretekkel. E-mail címe: samuelgergely@gmail.com, telefonszáma +36.303.003.951.
A nap hátralevő részében Kovács J. Attila botanikus, illetve Sófalvi András régész is tartott előadást.
Történelmi folyóirat születik
A szombati nap Obrusánszky Borbála, valamint Darkó Jenő történészek előadásaival kezdődött. Obrusánszky a mai Oroszország európai területén valaha élt jürkákról értekezett, elmondva, hogy ennek az ősi népnek közük nem volt a finnugor népekhez – szkíták voltak. Darkó Jenő a Szent László király idejében lejátszódott történelmi eseményeket elemezte, kitérve az akkori Magyar Királyság mai értelemben vett külpolitikai körülményeire is.
A nap eseménye a hamarosan megjelenő Kelet Kapuja című történelmi folyóirat bemutatása volt. A szerkesztők rámutattak arra, hogy a folyóiratra igenis igény van, egyrészt, mert számos, tanulmányait publikálni kívánó történészt manapság háttérbe szorítanak, másrészt viszont az olvasók is igénylik a hiteles tanulmányokat, hiszen hiába az internet, a számtalan információforrás, a hamis hír is legalább ugyanannyi.
A tábort Kun-Gazda Gergely, Harangozó Imre és Ségercz Ferenc előadásai zárták, minekutána a múzeum udvarán a baróti unitárius nőszövetség tagjainak jóvoltából puliszkás hagymatokányos vacsora várta a vendégeket.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Játék és hagyomány egy térben (Guzsalyas gyermektábor)
Dávid először próbálja ki a szövést, Máté visszatérő kis kézműves, Henrietta szerint Benkő Éváért érdemes eljönni a táborba, Tamás és Soma valóságos Guzsalyas-csemete, Boglárka minden műhelyt szívesen próbál ki, Márkus otthon is szívesen farag – sorolhatnánk, ki miért jelentkezett a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány Benedek-mezei harmincegyedik Nyári Kaláka Gyermektáborába, de a válasz szinte mindig ismétlődik: itt élmény a játék és a tanulás is.
Első nap mindenki agyagozott, az itt formázott kis tálkákat nedves agyagból és újságpapírból rakott kemenceszerű építményben fogják kiégetni. Négy műhelyben tartják a kézműves-foglalkozásokat: Benkő Éva a szövést vezeti, Szász Judit a ceruzatartó festése és díszítése által vezeti be a gyermekeket a hagyományos bútorfestés alapjaiba, Kolozsi Ildikóval nemezelik a tábori kincsek tárolására használható tarsolyt, Demeter Miklós tanítja a szépen szóló pikula készítését, ami a hangszer előállításánál sokkal többet jelent, hisz a fúró-faragó eszközök fegyelmezett használatára is rászoktat. A fő, hogy mindent természetes anyagokból, hagyományos technikával készítsenek. A délután az ügyességi és logikai játékoké, fontos a csapatszellem, a közösségi munka, ma délután pedig a táborban készített tárgyakat állítják ki egy kis tárlaton. Persze lesznek meglepetésprogramok is, ezekről a táborvezetők nem sokat árultak el, de azt már tudni, hogy senki nem megy haza csillagok vizsgálata, tábortűz és egy kis zenés buli élménye nélkül.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pancser munka jó drágán
Nincs egy hónapja, hogy a lakástörvény módosítása hatályba lépett, és máris tudni, hogy eredeti célját, a valutaalapú jelzáloghiteleket törleszteni képtelen családok megsegítését nem éri el. A jogszabályt elfogadásakor sikerként tálalta a kezdeményező RMDSZ, néhány hét után azonban változott a nóta, most azt állítja a szövetség egyik legismertebb politikusa, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – aki már évek óta sürgeti a kérdés megoldását –, hogy alkalmazhatatlan előírásokat tartalmaz. Érvei helytállónak tűnnek, a bökkenő csak az, hogy késő a bánat.
A parlament nem először fogad el olyan törvényt, amelyet a legjobb szándékkal is minimum elfuseráltnak lehet nevezni, és amelytől még tárgyilagosságra törekvő értelmezői is dührohamot kapnak. Különösen, ha tudják, hogy a honatyák bére júliustól közel duplájára emelkedett, költőpénzük szintén tetemesen megnőtt, és választottjaink már vígan elvonultak szabadságolni, fütyülnek rá, hogy milyen galibát okoztak már megint. Rendes helyen az ilyen munkáért fizetéslevonás járna, esetleg útilapu is, de ki merné azt állítani, hogy a legfelsőbb állami szerv valóban az ország, a lakosság érdekeit szolgálja? Ha csak ez az egy félresikerült törvény lenne, még hagyján – de jóformán nincs világos, érthető, meghirdetett céljának megfelelő jogszabály ebben a mioritikus hazában. Nem csoda: a tervezetek zömét a kormány, illetve a hatalmon levők nyújtják be, és ha a szociálliberális koalíció első vonalát nézzük, minden okunk megvan az elkeseredésre. A Tudose-kormány hozzá nem értők gyülevész csoportja – a miniszterek alig felének van szakirányú végzettsége a rábízott tárcához –, a parlamentben gyanús alakok, „okos fiúk”, az igazságszolgáltatás elől menekülők ülnek, abban az arctalan sokaságban elvegyülve, amely csak az igen gomb nyomogatásáért veszi fel immár havi 13 ezer lejt meghaladó járandóságát. Dehogyis gondolkodik bárki a saját fejével: Liviu Dragnea SZDP-elnök parancsait teljesítik, aki vidéki mérnökből mindenhez értő, mindent irányító vezérré vált, sőt, párttársai atyuskájává. Nevethet ezen, akinek van kedve (és nincs jelzáloghitele), de még mindig érthetetlen, hogy miért nyelte le saját tervezete használhatatlanná facsarását az RMDSZ. Nem látjuk azt a kisebbségi jogot, amelyet a túloldalról cserébe legalább felajánlottak volna (mert gyakorlatba ültetése megint más dolog, más üzleti tárgyalás témája), csak érezzük, hogy valami bűzlik a lakástörvény körül. Nem tudjuk, milyen érdekeket szolgál, milyen ügyeskedők számára nyit kiskapukat ez a változat, csak azt, hogy a rászorulók nemigen vannak jobb helyzetben, mint amilyenben a gondjaik orvoslására szánt törvény megszavazása előtt voltak. Akkor mire jó ez az egész törvényhozósdi? Nem elég édes/egzotikus/pikáns a nyaralás a választók rászedése nélkül?
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Incitato: az egyetlen tábor, amely első kiadása óta működik
Lovas legendák
Huszonöt év telt el azóta, hogy a néhai Tóth Ferenc és barátja, a marossárpataki Miholcsa József szobrászművész megálmodta és útjára indította az Incitato művésztábor lovasszekerét. A „fogat” a kilenc éve elhunyt mecénás nélkül is halad tovább: a lovak gyeplőjét lányai – hangsúlyosan Tóth Ildikó – vették a kezükbe, így Európa legegyedibb tematikus tábora 2017-ben elérkezhetett a negyedévszázados mérföldkőhöz, amire ezúttal a Lovas legendák felirat került. Ez ugyanis az idei tábor témája, melynek ideje alatt huszonöt művész fogott tollat, ecsetet, vésőt a kezébe, hogy legendákat álmodjon papírra, vászonba és fába.
– Nagy szó ez nekünk, nagyon örülünk, hogy idáig elértünk, és büszkék vagyunk arra, hogy úgymond van kereslet a művészek és a támogatók részéről is a tábor iránt. Azt hiszem, édesapám egyetlen elvárása az volt, hogy legyen tábor, és a tény, hogy a huszonötödik kiadásához értünk azt bizonyítja, hogy kívánsága ez idáig teljesült. A tábort akkor könnyű megszervezni, ha anyagi háttér van, és nem győzöm elégszer megköszönni a támogatóinknak, hogy mellettünk állnak, mert ez nélkülük nem valósulhatna meg – mondja Tóth Ildikó, aki úgy véli, édesapja szelleme mindig jelen van a táborban, és a művészekben is eleven az emlékezete.
Hasonlóképpen vélekedik Vetró B. S. András is, aki családja révén úgymond beleszületett a táborba, amelyen ha teheti, részt vesz. Mint megjegyezi, a táboralapítót naponta megemlítik, felidéznek vele kapcsolatos történeteket, tőle származó vicces vagy komoly észrevételeket. Vetró nagy megvalósításnak tartja, hogy lelkes embereknek köszönhetően egy kisvárosnak sikerült „kitermelnie” az Incitato művésztábort.
– Szinte hihetetlen, hogy huszonöt éve működik. Főleg, ha az interneten kutatva rájövünk, hogy Európában az egyetlen tábor, amelyet beindulása óta minden évben megszerveztek, és bár esetenként változnak a részvevők, csodálatos hangulata van. Kapcsolatokat és munkákat szül, nagyon örülök, hogy a Tóth lányok ezt évről évre tető alá hozzák – fogalmaz a Brassóban élő képzőművész.
Sokszínű legendák
Az idei téma kapcsán Vetró B. S. András olyan utat választott, amiről feltételezte, hogy más nem gondolt rá. Az interneten böngészve akadt rá egy máramarosi és egy arab legendára, majd arra alapozta öt munkáját. Így például a máramarosi legenda a Lovak hídja, illetve a Lovak vízesése című alkotásait inspirálta, amiket meg lehet majd tekinteni vasárnap.
Tomos Tünde négyfalusi festőművész szerint a téma kimeríthetetlen és inspirálóan hat az alkotó emberekre, akikre utólagos benyomást is tesz.
– A lovakat mindig meg lehet fogalmazni, és festőként olyan technikákat is alkalmaztam ábrázolásukban, ami nem kimondottan jellemzi világunkat. A legendák a mesék világához tartoznak, így a fantázia szabadon szárnyalhat, sőt: van lehetőségünk saját legendát is kitalálni, nincs megkötve a kezünk” – véli.
Brassói művésztársa, Csutak Levente Szent László lovagkirályból merített ihletet, három minuciózus képen ábrázolta az uralkodót, vagy a vele kapcsolatos legendákat. Helyet kaptak képein magyar szimbólumok is, a lovagkirály legismertebb domborművét ábrázoló munkáján az uralkodó feje körül glóriaként sejlik fel az anyaország korabeli térképe, de helyet kap rajta olyan szimbólum is, mint pl. a csíksomlyói hármasoltár. Mindez életszerű, hajszálpontos tusrajzokon, amik már-már fényképnek mutatják magukat.
Idén ez kötelező téma
A kézdimartonosi gyökerekkel rendelkező, Kolozsváron élő Forró Ágnes a Napsugár gyermekfolyóirat illusztrátoraként harminc éve rajzol, és több ízben hangot adott azon sajnálkozásának, hogy az ottani képzőművészek távol kerültek Székelyföldtől. Most rendkívüli örömmel tért vissza pár év után az Incitatoba, ami meglátása szerint sokat számít Erdélynek.
– Szeretem a tematikus táborokat. Kihívás elé állítja a művészt, és mi a legjobb tudásunk szerint igyekszünk megfelelni. A legendák nagyon szerteágazóak, mesékben, regényekben fellelhetjük őket. Inspirálódtam Aranytól, Vörösmartytól – Szent László kapcsán. Mondhatnám azt is, hogy idén ez kötelező téma. A tábor azért jó, mert otthon eszembe nem jutna, hogy a lovat hányféleképpen lehet ábrázolni – osztotta meg lapunkkal a művésznő, akinek édesapja, Forró Antal festő és grafikus emlékét dombormű őrzi szülőfalujában, a Bereckhez tartozó Kézdimartonoson.
A Németországból érkező Balla-Móni Aranka elmondta: leírhatatlan élményt és ihletforrást jelentett számára az, hogy a lovakat testközelből megnézhette.
– Otthonra találtam a táborban, eldöntöttem, ha máskor is meghívnak, eljövök. Engem nagyon meghatottak a bemutatók, amelyeken alkalmunk volt a lovak megismerésére. Rájöttem, rendkívül érzékeny és szép lényekről van szó, amelyek jobbak ily vonatkozásban, mint sok embertársunk.
Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Helyszíneken jártunk: melyik hétvégi román-magyar határátkelő állandósul?
A megnyitás óta eltelt négy és fél hónapban közel 31 ezren használták a román–magyar határon megnyitott tíz ideiglenes határátkelőt. A helybéliek hétvégenként előszeretettel közlekednek ezeken, de még mindig nem tudják, melyeket állandósítják. Ezért megkérdeztük az illetékeseket.
Bár már jócskán letelt a háromhónapos megfigyelési időszak, még mindig nem hozták nyilvánosságra, hogy a februárban megnyitott tíz ideiglenes magyar–román határátkelőhely közül melyek maradnak állandó jellegűek. Öt hónappal ezelőtt azt mondták az illetékesek, hogy a két legforgalmasabbat véglegesítik.
Az Országos Határrendészeti Felügyelőség július elején írásban feltett kérdéseinkre annyit közölt, hogy június végéig közel 31 ezren fordultak meg a tíz alkalmi határátkelőhelyen, a gépjárműforgalom pedid ez idő alatt meghaladta a 10 ezret. Az is írták, hogy a román és magyar kormányközi egyezmény alapján mindaddig mérik a forgalom intenzitását, amíg ezek a határátkelőhelyek üzemelni fognak. Hozzátették, szintén kormányközi, azon belül a két külügyminisztérium közti megállapodás dönti majd el, melyek fognak működni állandó jelleggel.
A határ két oldalán lévő szomszédos települések európai uniós támogatással építették meg, vagy építették újjá a határkeresztező utakat, hiszen ezek többségét a trianoni határok meghúzása előtt napi rendszerességgel használták az ott élők. Abban a reményben ruháztak be az utakba, hogy Románia is be fog lépni a belső határőrizet nélküli schengeni övezetbe. Ám a csatlakozás a 2012-es határidő után öt évvel is késik, ezeken az utakon tehát határőrizeti infrastruktúrát kellene kiépíteni, ami főleg a román államra róna terheket.
Beteljesült várakozás
Arad megyében négy ideiglenes határátkelő is működik. Kisvarjas és Dombegyház, Nagylak és Csanádpalota, Ottlaka és Elek, valamint a megye észak-nyugati csücskében Feketegyarmat és a Dénesmajor között. A határ két oldalán lévő települések lakói előszeretettel használják ezeket, hiszen jelentős távolságokat rövidítenek le, könnyebb a gazdasági, kulturális, de legfőképpen a rokoni és a magyar–magyar kapcsolattartás.
„Ha már európai uniós támogatással megépítettük az utat, azt szerintem használni kellene. A 21. századi Európában az utak azért vannak, hogy összekössenek bennünket, nem hogy sorompó álljon rajtuk” – mondta Papp Attila nagyiratosi polgármester, amikor arról érdeklődtünk, hogy az Iratosból, Nagy- és Kisvarjasból álló község lakosainak a hétvégéit mennyire könnyítette meg a szombatonként nyolc órán át nyitva tartó határ.
Az elöljáró szavai szerint elsősorban a rokoni kapcsolattartásban számít sokat az ideiglenes határátkelő. „Az első világháború után sok család kettészakadt, egy részük Dombegyházon maradt, a másik részük itt, a két Varjason és Nagyiratoson. Most sokkal könnyebben ráveszik magukat az emberek, hogy meglátogassák az ott maradt nagybácsit, nagynénit, mintha Tornya felé kéne kerülni, hiszen Kisvarjastól csak hat-hét kilométer a szomszédos település. De látom én szombatonként, hogy sok dombegyházi autó áll a falu központjában, tehát ők is szívesen jönnek. Olyan nagy dolog lenne állandóvá tenni ezt a határátkelőt? Úgy sem itt folyik az embercsempészet vagy a feketézés, ez tényleg csak a helyieket szolgálná” – fogalmazott Papp Attila.
A Kisvarjas- Dombegyház átkelő a legforgalmasabb
A román és a magyar kormány, illetve az Európai Unió közötti háromoldalú megállapodás több éves várakozást teljesített be. A Kisvarjas és a Békés megyei Dombegyház közötti utat 2013 decemberében avatták fel, de azóta idén februárig a sorompót csak a legritkább esetben emelték fel. A megnyitástól számított első három hónapban a tíz hétvégi határátkelőhely közül itt fordultak meg a legtöbben – erősítette meg nem hivatalos értesüléseinket Varga Lajos dombegyházi polgármester.
„A megfigyelési időszakot három hétről felemelték tizenkét hétre a román fél kérésére, és a külügyminisztériumtól tudom, hogy ez idő alatt 6600-an használták személyforgalomra – mondta. – Úgy, hogy csak az első két nyitva tartási napon volt népszerűsítve, hogy tudjanak róla az emberek, utána nem. Gondoljunk bele, heti nyolc órában tart nyitva, tehát 96 óra volt az első három hónapban, vagyis azt is mondhatnánk, hogy négy nap alatt ennyien mentek át a határok. Ragaszkodom hozzá, hogy a megállapodás alapján, ha a dombegyházi határátkelő a két legforgalmasabb egyike, akkor ezt állandósítsák. Ha a tizedikek vagyunk, elfogadom azt is, de legyen objektív a döntés”.
Csak egy ugrás…
Állítólag azzal lehet felbőszíteni a kisvarjasiakat, ha megkérdezik tőlük, melyik utcában laknak… Az Aradtól 19 kilométerre lévő település ugyanis csak egy utcából áll, párhuzamosan fekszik az országhatárral. Északi csücskében egy körforgalom található, onnan 900 méterre az államhatár, ahol a júliusi 36-38 Celsius-fokos kánikulában egyáltalán nem irigylésre méltó helyzetben dolgoztak a magyar és román határrendészek a múlt szombaton, a nyitva tartás huszadik hetében.
Árnyékot csak egy katonai sátor tartott, a számítógépek működtetéséhez szükséges áramot pedig aggregátorról biztosította a dombegyházi önkormányzat. A bemutatkozás, majd a jövetelem céljának elmagyarázása után telefonálgatás kezdődött mindkét oldalon, majd rövid időn belül – mialatt két-három autó kelt át a határon – tisztelettel közölték, hogy a magyar oldalon nem, de a román oldalon megengedik, hogy az átutazókkal interjút készítsek, amíg ők az útiokmányokat ellenőrzik. Csak az a kikötés, hogy ne fotózzak.
Elsőként Kisvarjas felől érkezett egy gépkocsi, a benne ülő hölgy rövid szabadkozás után bemutatkozott: Kiss Ildikó és a közeli Nagyvarjason lakik. „Mihelyst kinyitják a határt, én megyek, meglátogatom a volt szomszédaimat és a rokonaimat – magyarázta. – A magyarországi fürdőhelyekre is könnyebben eljutunk így, tehát nekünk nagyon jó volna, ha mindig nyitva lenne. Itt, a környéken sokan mezőgazdasággal foglalkoznak, és Magyarországon olyan növényvédő szerek, permetek kaphatók, amik nálunk nem, tehát ezért is hasznos volna…”
Még el sem tűnt a gépkocsi a szemem elől, már be is futott a határra egy másik Magyarország irányából. Arra voltam kíváncsi, milyen gyakran veszik igénybe ezt az utat, de a volánnál ülő ifjú hölgy a családfőre hárította a válaszadást. „Minden második héten jövünk – felelte a dombegyházi Kriszta Lajos. – Nekünk nagyon megfelel, közel van Arad, most is áruházba megyünk bevásárolni”.
„A dombegyházi embernek hiányzik Arad”
A határátkelőtől gépkocsival néhány perc csak a hat kilométerre lévő Dombegyház takaros központja. Egy italméréssel is foglalkozó kisboltban épp a mennyezeti ventilátort szerelték, amikor beléptem, de az egyik középkorú úr, Megyeri András készségesen válaszolt a kérdéseimre.
„Mi konkrétan nagyon várjuk, hogy végleg megnyíljon a határ! – jelentette ki. – Arad egy majdnem kétszázezres lakosú város, és ez a dombegyháziaknak egy kaput jelentene. Mezőgazdasági termelő vagyok, és gyakran aradiak veszik meg tőlünk a dorozsmai piacon a terményt. Ha ez a határ nyitva volna, itt helyben születne az üzlet, ami mindenki jó lenne. Nem beszélve arról, hogy akár mi is kimehetnénk az aradi piacokra… Nagyon sok aradi magyarnak Dombegyházon van már háza, innen járnak dolgozni Aradra. Csak Battonya felé, ami negyven kilométer, erre meg csak a fele volna”.
Egykoron Arad volt ennek a térségnek a gazdasági, szellemi és kulturális központja. Dombegyház is a vonzáskörzetébe tartozott, amit a következőképp írt le beszélgetőpartnerem: „Nekünk azt mondták a nagyapáink, hogy Arad sokat jelentett Dombegyháznak. Mert ha elvittek egy mázsa búzát az aradi vásárba, annak az árából ostorkivágásig fel tudtak öltözni. És ez ma nagyon hiányzik a dombegyházi embernek…”
Zerénd és Gyula között is felére csökkenne a távolság
A négy Arad megyei ideiglenes határátkelőhely közül a nagylaki tart nyitva vasárnap, a többi szombatonként üzemel. A leghosszabb a program Feketegyarmat és Dénesmajor között, ahol reggel tíz és este hét óra között lehet közlekedni. Ezt az utat 2012 novemberében adták át a Fekete-körös-menti településen, de azóta csak kivételes alkalmakkor használhatták.
„Ha ez állandóan nyitva lenne, ebben a térségben mintegy húszezer ember élvezhetné közvetlenül az előnyét – mondta Simándi Sándor nagyzeréndi polgármester (közigazgatásilag Zeréndhez tartozik Feketegyarmat). – Húsz-harminc éve sok zeréndi ember költözött Magyarországra, és itt laknak a környéken, Gyulán, Sarkadon, Dobozon. Nekik is megkönnyítené a hazalátogatást. Jelenleg a távolság Gyuláig, a gyulavarsándi határátkelőn át, körülbelül negyven kilométer, erre pedig csak tizennyolc”.
Simándi Sándor szerint a feketegyarmati határátkelőt két-háromezren használhatták eddig, de hivatalos adatot nem ismer. Azt viszont hozzátette, hogy tudomása szerint nem mindenütt sportszerű módon próbálták növelni a forgalmat. „Úgy hallottam, hogy az ottlakai polgármester megmondta a szociális segélyből élőknek, hogy amikor nyitva a határ Elek felé, menjenek át, oda–vissza többször is. Nos, mi ezt nem csináltunk…” – jegyezte meg.
A zeréndi elöljáró úgy értesült, hogy bármelyik kettőt is véglegesítik a tíz ideiglenes határátkelőhely közül a román–magyar határszakaszon, a hétvégi üzemmód a többin továbbra is megmarad.
Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro

Biró: mondjanak le a Maros megyei tanfelügyelőség vezetői!
Lemondásra szólította fel Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelőt és Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöke a volt oktatási miniszter álláspontjára hivatkozva azt állítja: egyértelmű, hogy a tanfelügyelőség diszkriminálja a magyar diákokat.
A parlamenti képviselő korábban levelet küldött az oktatási tárca vezetőjének, melyben arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy a tanfelügyelőség idén sem gondoskodott arról, hogy minden nyolcadikos magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson tovább. Ezzel szemben a román gyermekek részére több helyet irányoztak elő, mint ahányra szükségük lenne.
Pavel Năstase leköszönt miniszter válaszlevelében azt írta, nem az oktatási tárcán, hanem a Maros megyei tanfelügyelőségen múlott, hogy a magyar diákok hátrányba kerültek.
A tanfelügyelőség hivatalos magyarázata évről évre ugyanaz: a jelenlegi elosztásban sem telnek be a helyek. Én minden évben megvívom a harcomat a helyekért, hogy aztán kiderüljön: még így is több a hely, mint ahány diákunk van. Ha túl sok osztályt tervezünk, szétszóródnak a magyar gyerekek, esetleg nem jönnek létre azok az osztályok” – adott hangot álláspontjának Illés Ildikó.
A lapunk által megkeresett helyettes főtanfelügyelő hozzátette: Biró Zsolt – ha már Bukarestbe került – többet is tehetne a Maros megyei anyanyelvű oktatásért. Egyébként Illés nem érzi hibásnak magát az utóbbi időben adódott gondok miatt. Mint mondta, ő mindig is igyekezett a magyar diákok és oktatók érdekeit képviselni – a törvényes keretek betartásával. Az utóbbi öt esztendőben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) minden évben megállapította, hogy a Biró által kifogásolt intézkedéssel – mellyel szerinte lényegében román osztályba terelik a magyar gyerekek egy részét – sérül az alkotmány és az oktatási törvény által is szavatolt anyanyelvű tanuláshoz való jog.
A volt miniszter levele birtokában Biró szerdán a CNCD-hez fordult, kérve, hogy ismét állapítsák meg a diszkrimináció tényét. Az MPP elnöke tisztában van azzal, hogy a pár ezer lejes bírság nem oldja meg a helyzetet, hisz az érintettek valószínűleg „szponzorpénzből” fogják törleszteni az összeget.
A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nincs mit keresniük a tanfelügyelőség élén olyan személyeknek, akik az utóbbi időben ily módon igazgatták az intézményt. Az MPP-elnök egyébként nemcsak a legutóbbi botrány miatt neheztel a tanfelügyelőség vezetőire, hanem a rosszhiszeműen kezelt katolikus iskola ügyét, illetve a tavalyi iskolaigazgatói és aligazgatói vizsgák alkalmával megállapított diszkriminációt is felrója.
Emlékeztetett: 2016-ban Ştefan Someşan akkori főtanfelügyelő a megye 40 vegyes tannyelvű iskolájában csak aligazgatói tisztségre engedélyezte a „magyarul beszélő személy” jelentkezését. A diszkriminációellenes tanács döntése következtében a főtanfelügyelő kénytelen volt visszavonni korábbi döntését.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Törvényszegők pártfogói
Nagy gondjuk van a törvényhozóknak a börtönben ülőkre: a Klaus Iohannis államfő által pénteken aláírt büntetés-végrehajtási törvény módosítása jelentősen lerövidíti az elítéltek rabságának idejét, ha a körülmények rosszak – hol nem azok? – és ha a bűnöző dolgozik. A kedvezmények összeadhatók, így az ügyesebbek akár félidőre is szabadulhatnak a rács mögül.
A jogszabályt már május elején elfogadta a parlament, amelynek tagjai között jó néhány korrupciós ügyben érintett személy is díszeleg, kezdve a kormánykoalíció vezetőitől: a választási csalásért már elítélt Liviu Dragnea képviselőházi és SZDP-elnöknek a folyamatban levő pere mellett újabbak is indulhatnak, Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnököt hamis tanúzással vádolják, és mögöttük hosszú sorban állnak azok, akik szintén aggódva néznek az igazságszolgáltatás elé. Nem csupán a törvényhozásban, hanem sok központi és vidéki intézményben is. Elsősorban nekik van szükségük enyhébb törvényekre – nem a tyúktolvajok, csencselők és késelők sorsán kívánnak javítani –, ezért próbálkoztak a 13-as sürgősségi kormányrendelettel is, és mivel a büntető törvénykönyv saját céljaikat szolgáló módosítása, illetve a kegyelmi törvénytervezet a lakosság és az államfő ellenállásán megbukott (legalábbis egyelőre), most másik oldalról próbálkoznak, a bezártságot próbálják a lehető legjobban lefaragni és megkönnyíteni. Milyen kapóra jön a strasbourgi emberjogi bíróság: lehet azzal takarózni, hogy elmarasztalták Romániát, mert nem európai polgárhoz illő szűk, sötét, kényelmetlen helyen huzamosan tartózkodni. Persze a honatyák legkevésbé a kifizetendő kártérítéseket bánják: fizetünk már a politikai üldözöttekért, az elmaradt visszaszolgáltatásokért, újabban még a szemétért is, és senki nem tesz ellene semmit. Mennyivel jobb lenne, ha minden EU-s előírást és ajánlást ilyen jó tanuló módra alkalmazna Bukarest, vagy legalább néhány olyant, ami a lakosságnak is előnyös, nem csak a magas polcon ülő törvényszegők szűk csoportjának kedvezne! Van orvosolnivaló épp elég, leginkább a kórházakban, ahol többnyire szintén túlzsúfolt, rosszul szellőztetett, kánikulában izzasztókamraként szolgáló, esőben beázó, sokszor hámló vakolatú termekben fekszenek a betegek, és jobb időtöltés híján az elvonuló bogarakat számolják. A konyha szegényes, az illemhelyek állapota méltatlan a civilizált emberhez, a levegőzési lehetőségek ott sem mindig adottak, ahol udvar és kert is van. A falusi iskolák, óvodák jelentős része nem EU-konform, de mindez nem számít. Csak a börtönben legyen hajszárító, mert Elena Udrea volt fejlesztési miniszter azt hiányolta, és a képviselőházban légkondicionáló, akkor is, ha csak négy rövid nap a munkahét (már annak, aki bejár), és nyáron egyáltalán nem dolgoznak. Vajon ráérnek valamikor arra, hogy a törvénytisztelő polgárokra is odafigyeljenek?
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jó hangulatban zárult a marosszéki tábor
A szokásos számban, de több külföldivel
Vasárnap zárta kapuit a tizenkilencedik alkalommal megrendezett marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén. Idén is számos tánc, ének, hangszer várt a tanulni vágyókra, még több kézműves-foglalkozás, népi mesterség a gyerekekre. Esténként pedig fergeteges táncházba és folkkocsmába vártak mindenkit.
Nyár közepén szinte megkétszereződik a népesség Jobbágytelkén, népzenét és néptáncot kedvelő hazaiak és külföldiek lepik el az utcákat, vernek sátortábort a Nyíri utcában, de a tánctábor idején szinte minden helyi családhoz is jönnek vendégek, hazatérnek a rokonok, érkeznek a barátok, akik az oktatáson kevésbé vesznek részt, de esténként szívesen betérnek a kultúrotthonba megnézni egy táncot, esetleg részt venni a táncházban, elbeszélgetni ismerősökkel, falubeliekkel a kocsmában. A máskor csendesebb települést egy héten át ének- és zeneszó, jókedv és fergeteges tánc uralja, a napi munkában megfáradt helyieknek pedig választaniuk kell: esténként vagy a kultúrotthonban nézik végig, élik meg a jó hangulatot, vagy otthon párnára hajtva fejüket hallgatják elalvásig a zene taktusát, a tácos lábak dobbantását, a felszabadult éneklés ihaj-csuhaját. A szervező marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány két jelszóval hirdeti a tábort: „Ha pihenni jöttél, rossz helyre érkeztél” és „A pihenésre vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől”.
Tanulni, szórakozni, tanulni
Egy héten át nyílt alkalmuk tanulni az ide érkezőknek. A kultúrotthonban és az iskolában László Csaba, László Ildikó, László Zsolt, Fazakas János, Molnár Rozália nyárádselyei és marossárpataki táncokat oktattak, és újdonságként idén a jobbágytelki táncokat helyi fiatalok – Orbán Csaba, Orbán Kálmán, Simó Rita, Bereczki Hajnal, Orbán Rita, Dániel Kinga, Bereczki Szilárd, Mosoni Csongor – tanították a kezdőknek és a haladóknak. A hangszeres oktatás is bővült az idén, a hegedű, brácsa, bőgő mellé a cimbalom is felsorakozott: a kezdőket Sinkó András, a haladókat a már 80 esztendős Csiszár Aladár által vezetett magyarpéterlaki cigány zenészek okították. Népdalokat ezúttal is Kásler Magda tanított az érdeklődőknek. Esténként a napi „táncmenü” egy többlettel bővült, „ínyencségként” mezőkölpényi táncokat is oktattak egy-egy órán át nemcsak haladóknak, hanem idéntől kezdőknek is, ugyanennyi időt szántak arra is, hogy a tanult vagy tanulandó táncrendet egy-egy pár bemutassa minden este. Majd kezdődhetett a fergeteges táncház, ahol a moldvaitól a nyárádmentin át a székiig, kalotaszegiig egyaránt ropni lehetett hajnalig, a folkkocsmában pedig nemcsak a sör, hanem a zenészek ereje és hangszereik húrjai is fogyatkozni kezdett hajnalra.
A tábor nemcsak a felnőtteknek szól, hanem a velük érkező gyerekeket is lefoglalják, a táncoktatás mellett megismerkedhetnek a falu számos jellegzetességével: a tóskerti vagy templom-közi csűrökben számos kézműves-foglalkozást tart számukra Szakács István és Szakács Júlia: sarlót, cséphadarót készítettek, ostort fontak, a három kismalac meséje példájára szalma-, fa- és kőházikókat építettek, agyagoztak, üveget díszítettek fonallal, különböző eljárásokkal festegettek, majd ellátogattak a kalapos és kovácsmesterek műhelyeibe, és kenyérsütést is tanultak. Délután a felnőtteknek is járt egy kis pihenő, de az sem tétlenkedésre, hanem beülhettek egy-egy előadásra: Kádár Elemér Marosszék táncairól, Csíki Emőke indiai barangolásairól, Györfi Zalán a mikházi ferences kolostorról mesélt nekik. Csütörtök este az Öves együttes tartott színpadi koncertet, szombaton délután pedig az esztenára kirándultak a táborozók, volt vetélkedő, tábortűz, hazatérve a gálaműsort a marossárpataki táncosok biztosították számukra, majd vasárnap kora reggelig még egy utolsó fergeteges táncháznak és mulatozásnak örülhettek mindannyian.
Sokan visszatérnek
Egy ilyen nyári táborban nagyon sokat lehet tanulni, de nyilván nemcsak tanulni érkeznek a résztvevők, hanem a vidékkel is ismerkednek, sokan elviszik csemetéiket kirándulni, ezért például a gyerekoktatáson részt vevők száma sem állandó – mondta el Fazakas János (Fazi), aki néhány évnyi szünetet leszámítva állandó oktató a táborban –, s hogy változatos legyen, idén nem jobbágytelki táncokat tanított a környékbeli és a táborbeli gyerekeknek, hanem gyermekjátékokat és csíki táncokat. Czerán Csaba szervező pedig azt emelte ki, hogy az előző évektől eltérően a mostani táborban a résztvevők meglepően nagyon pontosan és rendszeresen megjelennek az oktatáson, és ugyanezt elvárják társaiktól és az oktatóktól is. Puskás Attila szervező szerint idén is kétszáz körüli volt a táborozók száma, ami egy picivel kevesebb az elmúlt évekhez képest, de ők sosem a létszámot szándékoztak duzzasztani, inkább kicsi és hangulatos, mintsem nagy és élménytelen táborokra törekednek. Idén a résztvevők kevesebb mint fele hazai; legtöbben Magyarországról érkeztek, de egytizede nyugati vagy még távolabbi, hiszen jöttek résztvevők Németországból, Franciaországból, Finnországból, az Amerikai Egyesült Államokból, de a távoli Ausztráliából, Új-Zélandról és Hongkongból is. Ugyanakkor a Vajdaságból érkezők száma is megnőtt, hiszen eddig csak „Csalókáék” jártak ide, ők az első marosszéki táborokban voltak kitűnő hangulatzenészek, amikor a szerbiai háború idején Erdélyben dolgoztak. A tábor értéke a kultúra és a tanulás mellett a hangulatban rejlik, ennek köszönhetően járnak vissza évente az emberek, és jönnek újabbak is. Olyan nincs, aki mind a 19 táborban részt vett volna, hiszen néhány év után mást is kipróbálnak, de azért egy idő után szinte mindenki visszatér ide – részletezte a szervező.
Messze földről érkeztek
A hét forgatagában számos érdekes emberrel lehet itt találkozni, idén a távolabbról érkezőket kérdeztük meg. A finn és magyar szülőktől származó Heiler István harmadszor érkezett Jobbágytelkére, ahol nagyon jól érzi magát, nagyon jó a hangulat, az oktatók és az, hogy nincs zsúfoltság. Finnországban van egy kis magyar néptáncközösség, 2015-ben kezdett járni oda, s mivel kedvet kapott a táncoláshoz, azóta ide is eljön tanulni, szórakozni – mesélte. A kaliforniai John Rand (a „Doki”) viszont már hatodszor érkezett a magát „árnyéknak” nevező Debbyvel („Dokiné”). Ez már a huszonötödik alkalom, hogy erdélyi tánctáborban járnak, a zenéért és táncért jönnek ide, bár az étel is nagyon jó. Hazájukban sok magyar van, így járt magyar táncházban, és kétszer is szerveztek egyhetes tánctáborokat, ahová erdélyi és magyarországi táncoktatókat hívtak. Hasonló a Hongkongból érkező kínai John Yau esete is: először amerikai magyarokat hívtak Hongkongba táncot oktatni, később a marosvásárhelyi Fazakas János („Fazi”) és a budapesti Farkas Zoltán („Batyu”) is járt náluk, így került kapcsolatba és nagyon megszerette az erdélyi néptáncokat. Évente két néptánctáborba jön el a már nyugdíjas kínai férfi, járt már Válaszúton, Kalotaszentkirályon, Széken és Vajdaszentiványon, Jobbágytelkére viszont először érkezett. Az idénre három tánctábort tervezett be, így nem sok idő marad kipihenni a hét fáradalmait, hiszen várják az alsósófalvi és a kalotaszentkirályi néptánctáborokba is.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok
Parádés program, kiváló vendéglátás a siker titka
Július 14–16. között, péntektől vasárnapig szervezték meg a hagyományos Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat.
A program pénteken 20 órától a Feketegyarmat központjában megtartott retrobulival indult, DJ Duka közreműködésével. Szombaton ugyancsak Feketegyarmat központjában 9 órakor indították el a bográcsfőző versenyt, 5 csapat részvételével. Ugyanitt 11 órától kisiskolások és ibolyások szórakoztató műsorát szervezték, melynek során a másodikosok Pap Márta vezetésével zumbát táncoltak, a harmadikosok Csáky Apollónia irányításával modern táncot mutattak be, a negyedikesek Szilágyi Ildikó vezetésével népi játékokat adtak elő, míg Kiss Csilla szervezésében a kicsinyek különféle táncokat jártak. Ugyanakkor mókás családi vetélkedőt is szerveztek három család részvételével, továbbá zsákfutást, majd cselgáncsbemutatót tartottak a községbeli Cselgáncsklub gyermekeinek a részvételével. 13 órakor a feketegyarmati református parókia pályáján szervezték meg Fair Play Kupa címmel a kispályás futballbajnokságot hét csapat részvételével, Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével. Első helyezést ért el a nagyszalontai Best Boys, második a nagyzerindi Brazilok, harmadik a Zerindi Ifjak nevű csapat lett, elhódítva a helyezésüknek megfelelő oklevelet és kupát. 14 órától, ugyancsak Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével, bírálták el a pörkölteket, amelyek közül első a gyulavári Sándor Imre, második a gyarmati Vass-csapat, míg harmadik díjat nyert a Bélzerindi Roncsolók csapata. Ugyanaznap 19.30 órától, de már a nagyzerindi piactéren szerveztek zumbát a nagyszalontaiak csapatával. 21.30 órakor kezdődött a Bagossy Brothers Company együttes élő koncertje, majd a Kozsó-koncerten mulatott a nagyszámú közönség. 23.55 órától tűzijátékot láthattak, majd éjféltől szabadtéri diszkón mulattak DJ Dukával. Színes vasárnap
Vasárnap 9 órától a feketegyarmati, 11.30 órától a nagyzerindi református templomban kezdődött ünnepi istentisztelet.
Ugyanaznap déltől a nagyzerindi piactéren számos büfé és lacikonyha, illetve helybeli termelők kínálták a terményeiket. 17 órakor a szabadtéri színpadról Pap Alma köszöntötte a gyülekező közönséget, bekonferálva a nagyzerindi citerások háromtagú csapatát. Id. és ifj. Papp Sándor, továbbá Higyed Ferenc citerázás közben népdalokat énekeltek. Utánuk az Ibolya nagyzerindi citerazenekar 9+2 tagja mutatkozott be, a gyulai Kiss Ferenc citeraoktató vezetésével. Amint Pap Almától megtudtuk, a gyermekek megmutatják, mit tanultak az egyhetes citeratáborban. Nos, az idős mester vezetésével, ígéretesen citeráztak, énekeltek vastaps közepette. Ezt követően a gyula-magyarvárosi kórust kérték a színpadra, ahol Kiss Ferenc citerakíséretével, szólóénekével Galga menti népdalokat, szentesi népdalcsokrot, valamint bácskai dalokat énekeltek nagy sikerrel.
A néptáncgálát házigazdaként az Ibolya néptánccsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével a komoly tánctudást, nagy fegyelmet igénylő széki rendet adta elő a közönség ünneplése közepette.
Utánuk a kisiratosi Gyöngyvirág tetszetős palatkai, illetve bolgártelki táncokkal örvendeztette meg a közönséget.
Testvérkapcsolat
Ezt követően a műsorvezető a színpadra kérte Simándi Sándor polgármestert és vendégeit. A polgármester köszöntőjét követően, bejelentette: a XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapoknak az egyik fénypontja következik, amikor is a magyarországi Nagyberki Községgel kulturális együttműködésre lép Nagyzerind Község. A színpadra kérte a jelzett település küldöttségét, Heizler Zsolt alpolgármester vezetésével, továbbá Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, hogy tisztelje meg jelenlétével a rendkívüli eseményt, továbbá tanúnak Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármestert.
Heizler Zsolt, a Nagyberki település alpolgármestere köszöntőszavait követően megköszönte Simándi Sándor polgármesternek, az alpolgármesternek, a jegyző asszonynak a meghívást, külön Kiss Csillának, aki nélkül nem lehetnének itt. A meglévő kapcsolatot szeretnék testvérkapcsolati szintre mindenfajta jogi bonyodalmak nélkül továbbfejleszteni, működtetni, egymás épülésére, hasznára. Megköszönte a szíves vendéglátást, majd abban a reményben zárta beszédét, hogy hamarosan Nagyberkiben örvendhetnek a nagyzerindi küldöttség látogatásának. Nagyberki a Kaposvár és Dombóvár háromszögben fekszik, mintegy 50 kilométerre a Balatontól, tehát nincs túl messzire Nagyzerindtől, ezért nagy reményekkel tekintenek az együttműködés elé.
Üdvözlőszavait követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő köszönetet mondott a meghívásért, majd kifejtette: nekünk, magyaroknak, akiket lassan száz éve egy országhatár választ el egymástól, nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is törődni, odafigyelni egymásra. Van egy ezeréves közös múltunk, közös kultúránk, közös magyar identitásunk, és minden, ami e világon fontos, az összeköt bennünket. Csakis a kiépített kapcsolatokon keresztül tudunk egymáshoz még közelebb kerülni, megismerni egymást, hiszen nemcsak személyek, hanem önkormányzatok, intézmények között is kapcsolatok épülnek. Mindez nagyon fontos nekünk, a kultúránknak, az identitásunknak a szülőföldünkön való megmaradáshoz. Gratulált a kapcsolatok megteremtőinek, illetve mindazoknak, akik a kapcsolatok működőképessé tételén dolgoznak. További sok sikert kívánt mindkét település vezetőségének, lakosainak. Simándi Sándor házigazda polgármester az Újkígyós Nagyközséggel közel 6 éve meglévő jó kapcsolatokat ecsetelte, abban a reményben, hogy a Nagyberkivel most, a két település lobogóinak a kicserélésével megpecsételendő együttműködés is hasonlóan eredményes lesz, ugyanis velük közösen már be is nyújtottak egy projektet.
Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármester elégtétellel beszélt a Nagyzerind Községgel 2011 óta meglévő, már közös pályázatot is eredményezett kapcsolatokról. A szomszédban lévő Simonyifalva rokon Újkígyóssal, hiszen onnan elég sokan települtek Simonyifalvára. Tehát sok minden összeköti a két kistérséget, amelyek közötti kapcsolatot szeretnék tovább építeni. A továbbiakban Simándi Sándor házigazda polgármester ismertette az egyezség szimbolikus megkötésének a menetét, vagyis egymás között kicserélik a két zászlót, amit ünnepélyesen, taps közepette meg is tettek. Ugyanakkor a Nagyzerind Község nevét viselő plakettet is adományoztak a vendégeknek.
Fergeteges néptáncgála
A néptáncgála folytatásában a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára vajdaszentiványi táncot adott elő vastaps közepette. Utánuk a kisperegi Napraforgó kalocsai táncának tapsolt a közönség, Molnár Csaba betanításában. A simonyifalvi Leveles szatmári, illetve eredeti kalotaszegi ruhában előadott táncait, majd az ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével fellépett Erdőhegyi Általános Iskola tánccsoportja által előadott dél-alföldi tánc aratott sikert. A Kankalin ezúttal mezőségi tánca, majd az ágyai Kistőzike vásári előadása tetszett a közönségnek. Az eleki néptánccsoport dél-alföldi, a biharmicskei Görböcz széki énekei és felcsíki táncai után a belényesi Rozmaring tánccsoport Fekete-Körös-völgyi táncait és balázstelki népdalait Benedek Judit tanította be. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport marosszéki forgatós táncának tapsoltak. Az eleki tánccsoport román néphagyományait felelevenítő táncait Gera Kriszta tanította be, ifj. Szilágyi András koreográfiájára. Utánuk újra a Százszorszép adta elő szatmári táncát, majd az ágyai Tőzike kalocsai tánca következett Erdős Márta vezetésével, Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára. A nagyszalontai Toldi tánccsoport gyermekei népi játékokkal, a nagycsoport sárréti táncokkal lepte meg a közönséget.
Kuriózumnak számított a harminc év után újranyíló aradi Viola, amelynek tagjai élő zenére, Kecskés Ildikó és Hegyi Vilmos betanításával székely táncokat mutattak be. A néptáncgála végét, egyben csattanóját képezte a nagyzerindi Ibolya tánccsoport aprajának-nagyjának a műsora. Ifj. Szilágyi András koreográfiájára a kicsik mezőföldi tánca, a menyecske csoport lendületes dél-alföldi, a haladó csoport nagyszerű szatmári tánca, illetve a nagyok felcsíki mulatsága magával ragadta a közönséget. Utóbbit egy eleki tánctáborban tanulták ifj. Szilágyi András és Gera Kriszta jóvoltából, Halasi Vivien közreműködésével. A közel 80 kisebb-nagyobb táncost megmozgató végjátékot felállva ünnepelte, tapsolta a közönség. Nem véletlenül, mert büszkék lehetnek a községben az utóbbi években kivirágzott néptánckultúrára, ami természetesen nem megy magától. Szükség van egy olyan kiváló koreográfusra, mint ifj. Szilágyi András, egy olyan szívvel-lélekkel dolgozó vezetőre, mint Kiss Csilla és utoljára, de egyáltalán nem utolsósorban egy olyan vezetőségre, mely nem sajnálja az anyagiakat nemzeti kultúránknak az ápolására. A szinte fél óráig eltartott mámoros hangulat közepette előkészítette előadását a simonyifalvi és vadászi gyermekekből álló Loga-Ritmus zenekar, amely több mint félórás koncerttel ajándékozta meg a közönséget.
Záródiszkó A továbbiakban, DJ Duka közreműködésével, szabadtéri diszkó zárta a XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat. Ezek sikeréért köszönet jár a támogatóknak, a polgármesteri hivatalnak és a tanácsnak, de mindazoknak a lelkes embereknek is, akik a munkájukkal járultak hozzá a vendéglátáshoz. Sándor Julianna, Komlósi Piroska, Sándor Julianna II., Sándor Zsuzsanna, Sándor Katalin, Molnár Emese Éva, Simándi Rozália és Mátyás Erzsébet azok az asszonyok, akiknek az ízletes csorbaleveséből, a babgulyásából és a pörköltjéből minden fellépő és vendég jóízűen ehetett, és jóleső érzéssel gondolhat a községbeli hagyományosan jó vendéglátásra.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Tusványos – Hiányfelmérés a romániai magyar oktatásban
A szakmai munkát segítő oktatási háttérintézmények hiányát hangsúlyozták külhoni magyar pedagógus és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) csütörtöki panelbeszélgetésén. Megfogalmazódott: törekedni kell arra, hogy lakóhelytől függetlenül magyar iskolába írassák a szülők a gyermekeket.
Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit.
Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta.
Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora azt mondta, hogy bármilyen kutatóintézet, stratégia születhet, ha nem lesznek hozzá megfelelő politikai, gazdasági eszközök, nem fog működni. A többségi társadalom sokszor nem abban érdekelt, hogy ez működjön, hanem abban, hogy a kisebbség beolvadjon, asszimilálódjon – mutatott rá. Az a tapasztalata, hogy akkor lehet sikereket elérni, ha Magyarország erős gazdaságilag, politikailag, és fel tud lépni a magyar kisebbség érdekében.
Csáki Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára arról beszélt: több mint negyedszázada tevékenykednek annak érdekében, hogy minél többen magyar iskolát válasszanak.
Legnagyobb sikerük, hogy beiratkozási programjuk már nemcsak Felvidékre terjed ki, hanem érinti Kárpátalja, Erdély, Délvidék egyes részeit is. Felvidéken nemhogy nem csökken, hanem némileg még nő is a magyar iskolába íratott gyerekek száma – mondta. Hozzátette: a fő probléma, hogy kevés a gyermek, illetve ha van, akkor a szülők 10-20 százaléka rosszul dönt az iskolaválasztást illetően. Andrási Benedek brassói lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa szerint a „fő törvény” sokszor nem oktatási, hanem költségvetési területen van. Problémaként jelölte meg, hogy bár gyerekek vannak, iskolák is működnek, de a falvak többek között az iskolabuszprogram hiányosságai miatt kezdenek kiürülni.
Ferencz S. Alpár csíkszeredai iskolaigazgató a megoldást az önkormányzatiság erősítésében látta. A fejkvótás rendszert átgondolná, és több lehetőséget adna helyben a közoktatás fenntartására, az állam ugyanis nem költ többet a közoktatásra, mint eddig – mutatott rá.
Ahol hátrányos helyzetű közösségek vannak, vagy gazdasági okok miatt nem tudják fenntartani az iskolát, ott avatkozzon be az állam - vetette fel. Elmondta, hogy óriási tanárhiánnyal kell szembenézni, ami a tömb- és a szórványterületeket egyaránt érinti.
A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus gimnázium kétnyelvű molinóját, Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért. kronika.ro

Stratégiák vannak, cselekedni kell (Magyar iskolák veszélyben)
Problémafelvető, a magyar oktatás gondjainak egy részét körüljáró, beiskolázási kérdéseket feszegető, legalább évtizedes megoldási lehetőségekre emlékeztető, amolyan, a feladatokat ismétlő fórumbeszélgetést tartottak tegnap a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Kós Károly Sátrában Magyar iskoláink veszélyben – létszám vagy stratégia hiánya? címmel.
A sokat ígérő oktatási panelt Csíky Csengele, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium szülői közösségét képviselő, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport vezetője moderálta, aki szerint a romániai oktatási törvény kusza és ellentmondó, meggyőződése, hogy a jogok érvényesítéséért a jelenleginél sokkal nagyobb összefogásra van szükség, és javasolta, hogy a fórum résztvevői fogalmazzanak meg egy közös szándéknyilatkozatot, egyfajta kiáltványt a magyar oktatás helyzetének orvoslása érdekében. A meghívott előadók hol arról panaszkodtak, hogy tömegével készültek oktatási stratégiák, de ezek nem valósultak meg, hol a közép- és hosszú távú terveket hiányolták, egyedül Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke mondta ki nyíltan: tervek, stratégiák bőven vannak, de hiányzik egy egységes koordináció, amiben minden érintett fél felelősséget vállal, és az adott területen meg is teszi a szükséges lépéseket. Csáky Csongor, a magyarországi Rákóczi Szövetség főtitkára arról számolt be, hogy szervezetük programjainak köszönhetően az elmúlt években a Kárpát-medencében növekedett a magyar iskolát választók száma. Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa azt tette szóvá, hogy az oktatási törvény nem az oktatási tartalmakra koncentrál, hanem a költségvetésre, a pénz és nem az oktatás minőségének javítása határozza meg a központi stratégiákat. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, a Temes megyei szórványprogram egyik oszlopos tagja szerint nem egészséges külön tömbmagyar- és külön szórványstratégiában gondolkodni az oktatás terén, mert a szórványban is vannak többségi magyar közösségek és a tömbmagyarságban is szórványhelyzetek. A helyi és kistérségi fórumok, szakmai beszélgetések sokat segíthetnek a problémák megoldásában, olykor a helyi megoldások eredményesebbek a központból javasoltaknál – mondotta. Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, az RMPSZ stratégiai javaslattevő csoportjának tagja szerint az oktatási minisztérium túl sokat foglalkozik az oktatásra szánt pénzügyi lehetőségekkel és kevésbé az oktatási tartalmakkal. A magyar oktatás fejlesztéséhez politikai akarat és gazdasági eszközök kellenek, ami nem várható el a többségi nemzettől, mert nekik nem az az érdekük, hogy a magyar oktatás fejlődjék – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.
A Kós Károly Sátorban folytatott beszélgetés résztvevői nem tisztázták egyértelműen, hogy stratégiai tervekben vagy cselekvési programokban van-e leginkább hiány, ezért lapunk az RMPSZ elnökét kérte, tisztázza a helyzetet. Burus-Siklódi Botond: „Egy általánosan elfogadott, minden érintett fél részvételével megalkotott közoktatási tanácsra lenne szükség. Mi mutogatunk az oktatáspolitika irányába, az ő retorikájukban pedig egyre gyakrabban megjelenik, hogy ebben a szakma illetékes, de nem látjuk a konkrét együttműködést. Ott van valahol valakinek a fiókjában az új tanügyi törvény, majd egyszer egy hónapig közvitára bocsátják, és akkor mi azt mondjuk, hogy nem volt kellő időnk, hogy megfelelő szinten, megfelelő professzionalizmussal hozzászóljunk. Meg kellene alakítani a közoktatási tanácsot és annak a műhelyeit, munkacsoportjait, amelyek foglalkoznak a finanszírozással, a törvénymódosítás esetleges változásaival, az oktatás tartalmával. Mérföldkőnek neveztük a 2011-es oktatási törvény kisebbségi oktatásról szóló fejezetét, de ebből nem szabad engedni, semmiféle politikai paktumok árán nem szabad ezeknek sérülniük. Félő, hogy ezeknek a kilúgozása előkészülőben van, előrejelzések szerint politikai egyeztetések vagy valamiféle paktumok születnek, de erről nem tájékoztatnak. Egy ilyen tanács működésének az eredménye kellene hogy legyen a kölcsönös informáltság. Ahhoz, hogy úgy érezzük, bevontak a döntésekbe, meg is kellene szólítani minket, de ez nem igazán történik meg. Ha azzal zárunk le minden vitát, ami mindenkit érint, hogy fölösleges a mi szakmai hozadékunk, akkor ez nem hoz eredményt. (…) Az oktatáspolitika hiába mutogat felénk, vagy mi hiába mutogatunk az ő irányukba, ha nincs meg a közös felelősségvállalás, akkor nincs eredmény. Ezt lehetne helyére tenni egy oktatási tanács keretében.”
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)