Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gábos-Foarță Ildikó
3265 tétel
2016. november 16.
Bérek DNA-blokád alatt – Pénzre várnak a katolikus iskolában
Nem kaptak fizetést a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium tanárai, mióta az aláírási joggal rendelkező Tamási Zsolt igazgatót az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hatósági felügyelet alá helyezte. Hasonló helyzet alakult ki a Maros megyei tanfelügyelőségen is.
Tíz nappal Ştefan Someşan őrizetbe vétele után sincs megbízott főtanfelügyelője Maros megyének, holott az intézmény munkatársai már a múlt hét elején ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca hamarosan megoldja a problémát. Someşan hiányában ugyanis egyetlen helyettes főtanfelügyelő sem rendelkezik aláírási joggal. Ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy késnek a fizetések, hanem abban is, hogy nincs, aki felvállalja az új igazgató kinevezését a Római Katolikus Gimnázium élére. A láncreakció következménye pedig az, hogy a tanintézet pedagógusai sem kapták meg múlt havi járadékukat.
„Mi csak reménykedünk”
A hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt helyébe kinevezésre váró Székely Szilárd lapunknak elmondta, sem ő, sem más tanár nem rendelkezik aláírási joggal. „A fizetésre szánt pénz ott van a kincstárban, de nem nyúlhatunk hozzá. Rendszerint minden hónap 13-án érkezik a fizetés, most nem jött, nem jöhetett be a pénz” – újságolta Székely. Hozzátette, kollégái nagyrészt megértőek, azonban másokhoz hasonlóan ők is a fizetésükből, és nem hitelre vásárolnak vagy törlesztik a számláikat. A DNA górcsöve alá került felekezeti iskola tanárai azt remélik, hogy egy-két napon belül kinevezik az új, ideiglenes vezetőt, és ezáltal az ő anyagi helyzetük is rendeződik.
Illés Ildikó: tűkön ülünk
Nagy a bizonytalanság a tanfelügyelőségen is, mivel a minisztérium tíz nap után sem jelölte ki Ştefan Someşan utódját. „A főtanfelügyelő csak feladatköröket szokott leosztani, aláírási jogot nem. Hétfőn kellett volna fizetést kapjunk, azóta is várunk. Ráadásul az aláírási jog nemcsak a pénz megszerzéséhez szükséges. Egy sor intézkedést kell hoznunk, de nincs, aki ezeket felvállalja” – mutatott rá Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes hozzáfűzte, kollégái közül páran próbálták rávenni, hogy írjon alá különböző dokumentumokat, de, mint magyarázta, erre nincs jogi felhatalmazása. „Tűkön ülünk, és mindennap várjuk, hogy hátha ma, vagy ma, vagy ma nevezik ki az új főtanfelügyelőt. Ígéret naponta elhangzik” – mondta kissé neheztelő hangnemben Illés Ildikó.
Hiányzott a főtitkár
Király András oktatási államtitkár is azt reméli, hogy csak egy-két nap szükséges a kérdés megoldásához. „Naponta háromszor is felhívnak Marosvásárhelyről, különböző kérdéseket tesznek fel, de nem én vagyok a miniszter. Csak annyit tudok, hogy az ügy intézése folyamatban van” – szögezte le a szakpolitikus. Kérdésünkre, hogy miért húzódik el ennyire egy látszólag egyszerű kinevezés, annyit mondott, hogy minisztériumi főtitkár hiányában a tárcavezető egyedül nem hozhat döntéseket. Az államtitkár viszont úgy tudja, hétfőn a kormány kinevezte az új főtitkárt. További faggatózásunkra az RMDSZ politikusa elismerte, hogy nem ismeri az új tisztségviselőt, a nevét sem tudja, így arról sincs tudomása, mikor veszi át hivatalát.
Mint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálatot indított a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-es törvénytelennek vélt létrehozása miatt, és az ügyben november 3-án őrizetbe vette Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelőt, és 60 napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsoltot, a gimnázium igazgatóját. A DNA Ştefan Someşant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt József igazgatót hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 17.
Végelszámolás (Egy megfigyelt család 32.)
Puskás Lajos tanár, történész és műfordító, ahogy személyét itt-ott megjelenítő helyeken olvashatjuk, feleségével, a jobbára régi módon csak magázott Margit asszonnyal szép családot hagytak az erdélyi magyar életnek. Négy gyerekük közül ketten, Ildikó húgom és Árpád öcsém később Magyarországra költözött. Családunk tulajdonképpen tanulmányaink végeztével szóródott szét, és már jobbára csak vendégek voltunk Kolozsváron.
Családunk hagyományőrző, jellegzetes polgári család volt, erős vallási kötődéssel és szilárd magyar öntudattal, amely nem jelszavakban nyilvánult meg, hanem szüleink és gazdag könyvtárunk folyamatos ránk hatásával. Ezért valamennyiünk számára az 1944 őszén Kolozsváron megjelent szovjet és román hadsereg importálta és román sovinizmussal megfejelt bolsevizmus negyvenöt éves üldöztetést jelentett. Erről olvashattak eddig a 31 fejezetben. Nem maradt más dolgom, mint hogy az átkos rendszer bukásával a családunkra telepedett kommunizmus hatását adatokban vonjam össze. Édesapámat 1947-ben internálták. Öt hónapot volt a szamosújvári börtönben. Engem mint csíkdánfalvi tanárt 20 (plusz 10) évre ítéltek 1959-ben. Öt és fél év után, 1964-ben az általános közkegyelemmel szabadultam. Csaba öcsémet, a gyimesfelsőloki tanárt szintén 1959-ben 18 évre ítélték, ő is 1964-ben szabadult. Börtönlétünk alatt házasodott Magyarországra tanítónő húgunk, Ildikó. Árpád öcsém édesanyánk 1990-ben bekövetkezett halála után költözött Tatabányára, orvos fia közelébe. Édesapámat (akit ideiglenesen megfosztottak nyugdíjától) 1961-től haláláig (1982) figyelte a Securitate. Az általuk összeállított dosszié 1876 lapot tartalmaz. Folyamatosan 14 szekus tartotta számon 12 besúgó hathatós segítségével (közülük három valódi neve ismert). Előbb „Pescaru Teofil”-ként, majd „Károly”-ként titkosították valódi nevét.
Puskás Attila, „Şahistul” (Sakkozó) lett a nyilvántartási nevem. A csíkszeredai tanárok és diákok perében, fővádlotti minőségemben, majdnem valamennyi dossziéban szerepelek. A 19 vaskos kötet 2216 oldalból áll, 17 kötet a perrel foglalkozik (P/109), két kötet (I/1–2.) információs anyagokat tartalmaz. Velem 9 szekus tiszt és 16 informátor (három kilétét sejtem) „foglalkozott” kiszabadulásomtól 1989 decemberével bezárólag.
Puskás Csaba öcsém dossziéja négy kötet 118 lappal (mivel mindössze hat évet élt kiszabadulása után). Marosvásárhelyről a peripravai rabtáborba vitték. Itt volt kiszabadulásáig. Az öt besúgóból egyiknek a nevét ismerjük. Titkosított neve nem volt.
Puskás Árpád öcsém gyógyszerésztechnikus Kolozsváron. Őt 1972–1979 között figyelte a Securitate sűrű levelezése és számos baráti kapcsolata miatt. Kétkötetes dossziéja 321 lapot tartalmaz. Tizenhárom szekus neve szerepel ezekben 21 forrásként megjelölt besúgóval. Valódi nevük ismeretlen. Összesítve: nyilvántartásunkra a román állam – teljesen fölöslegesen – 29 kötetben 4531 lapot pazarolt el, 54 informátort (besúgót) foglalkoztatott 39 szekus tiszt (hadnagytól ezredesig). Megtörni egyikünket sem tudták, soha nem voltunk a kommunisták ifjúsági (KISZ) vagy felnőttpártjának (RKP) a tagjai. Ma már nyugdíjasként olyan életre emlékezünk, ahol az egymás és népünk iránti szeretet és hűség adta az erőt elviselni a negyvenöt év megpróbáltatásait.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 17.
Rendezvények Esztelneken
Beszélgetés Székely Ildikó művelődésszervezővel
Inkább fiatalokkal, iskolásokkal és frissen végzettekkel lehet rendezvényeket, előadásokat szervezni, bár sajnos Esztelneken is érezhető, hogy ebből a korosztályból sokan külföldön keresik a megélhetést. A helyi közönségre ugyanakkor nem lehet panasz, mindig van érdeklődés, a munka nem hiábavaló – avatott be Székely Ildikó könyvtáros, a település művelődésszervezője.
Tavaly októberben szervezték meg először Esztelneken a szüreti felvonulást és bált nagy sikerrel. Amint Székely Ildikó mondta: jónak látta a településen is bevezetni ezt a szép hagyományt, ami sikerült is, hiszen idén megismételték. Ezeken a felvonulásokon a hagyományok ápolására fektetnek hangsúlyt, székelyruhában vannak a résztvevők, népdalok, szüreti nóták, bordalok elevenednek fel.
Januárban két, egyenként félórás színdarabbal léptek fel az ifjak, egyben a nagykorúvá váltakat is köszöntötték. Az előadáson Esztelnek egyik testvértelepülése, Nyíradony polgármesterasszonya is jelen volt, akinek úgy megtetszett az egyik színdarab, hogy meghívására a nyáron az anyaországi közönségnek is bemutathatták. Ez nagy lépés volt a fiatalok számára, a vendégszereplést párnapos kirándulással is összekötötték.
Farsangkergető bált is szerveztek, a határkerülés hagyományát is próbálták visszahozni.
– Régen a határkerülésnek nagy hagyománya volt, ezt igyekszünk visszahozni azok segítségével, akik még emlékeznek ennek az egyházi eseménynek a pontos menetére, az énekekre, a határmegállókra – mondta Székely Ildikó.
Március 15-én Esztelnek és Kurtapatak fiataljai is felvonultak székelyruhában Kézdivásárhely főterén, húsvét után az ifjúsággal kosaras bált szerveztek, Segesd testvértelepülés küldöttségének is előadták az előbb említett színdarabot – egyszóval tartalmas évet jegyezhetnek.
– Rengeteg munka, motiváció szükséges ahhoz, hogy a fiatalokat össze lehessen fogni, ezt kirándulásokkal, közös szülinapozással is erősítjük, ám évről évre kirepül egy nemzedék, akiket nehéz pótolni. Vannak, akik az elején félénkebben csatlakoznak, de örvendetes, hogy az érdeklődők több mint háromnegyede végül a csapattal marad – zárta a beszélgetést a település könyvtárosa.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 18.
Emlékszel még?
Operettest tizedszerre
Nagy tömegeket vonzó, kortalan dallamok töltik be november 21-én, hétfőn este 7 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalotát. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület tizedik alkalommal szervezi meg a hungarikumnak számító magyar operett előtt tisztelgő estet, amelyen kiemelkedő marosvásárhelyi tehetségek, illetve egy meghívott előadó gyönyörködteti a nagyérdeműt. A részletekről Náznán Olga, az egyesület elnöke és Trozner Kincső énekesnő, az operett-esteken évről évre fellépő Varieté Expressz tagja tájékoztatott.
– 2007-ben szerveztük meg az első operettestet, és az elmúlt évtizedben egyszer sem maradt el ez a rendezvény. Rendszerint október 24-e, a magyar operett napja, Kálmán Imre születésnapja körül kerítettünk rá sort, idén teremgondok miatt tolódott novemberre. Az est címe: Emlékszel még? A Csárdáskirálynő ismert operettbetétjének kettős üzenete van, az elmúlt tíz évre is szeretnénk emlékeztetni vele a hallgatóságot. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan a Varieté Expressz – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trozner Kincső – lép közönség elé. Minden évben volt egy meghívottunk is, kolozsvári és budapesti művészeket is vendégül láttunk. Ezúttal Erdős Róbert, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum egykori diákja jön el hozzánk Budapestről. Ezzel is kifejezésre juttatjuk az operettestek fontos célkitűzését, az ifjú tehetségek felfedezését, megismertetését – mondta Náznán Olga.
Trozner Kincső az elmúlt tíz év marosvásárhelyi operettestjeinek történetét körvonalazta.
– A legelső esten Buta Árpád és jómagam énekeltünk, a jelenlegi felállásban 2009-től lépünk a nagyérdemű elé. A repertoár sokat bővült az évek során. A magyar operettirodalom legszebb darabjait szólaltatjuk meg, a nagyoperettektől a revüoperettig. Ezúttal is Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Szirmai Albert közismert műveiből hallhat a nagyérdemű, és – mint a korábbi években is – lesznek újként ható, kevésbé ismert dalok is. Zongora- és hegedűkísérettel adjuk elő az operettbetéteket, és az előadásban a színészi játék, illetve a tánc is fontos szerepet kap.
– A Varieté Expressz az operettestek égisze alatt született. A négy tehetség egyedi színfoltot képvisel a város életében, nekik köszönhetően van saját operett-társulata Marosvásárhelynek – jegyezte meg Náznán Olga, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a művészek hangja rendszerint mikrofon nélkül tölti be a Kultúrpalota nagytermét. Januárban, a magyar kultúra napján Marosludason is fellépnek, illetve számos más helyszínre, rendezvényre is meghívást kapnak.
– A legfőbb célunk ledönteni az operett műfajához kapcsolódó előítéleteket, és az ifjabb korosztályokkal is megszerettetni ezt a műfajt. Igaz, hogy egy évszázaddal ezelőtt íródtak az operettek, de üzenetük ma is időszerű, hiszen örök érvényű emberi érzelmekről, szerelemről, konfliktusokról szólnak. Az előadásmódban igyekszünk újszerűbbé tenni őket – mondta Trozner Kincső, aki a Művészeti Líceum énektanáraként sok fiatallal kerül kapcsolatba, és tapasztalatai szerint a diákok nagyon át tudják adni magukat ennek a színészi játékot is igénylő, könnyed, de korántsem könnyű műfajnak.
A fiatalok megszólításában fontos szerep jutott a vetélkedőknek is, amelyeket a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület a magyar operett napja alkalmából évről évre megszervezett. Az elmúlt években a műfajhoz kapcsolódó elméleti tudásukat bizonyíthatták, tavaly és idén viszont operettszámok előadásában mérhették össze tehetségüket a versenyzők – tudtuk meg Náznán Olgától, aki az operettestekre visszatérve arra is felhívta a figyelmünket, hogy míg az első három estre inkább az idősebb korosztály jött el, az elmúlt években egyre több fiatal ült a közönség soraiban. Náznán Olga elárulta, régi szomorúsága, hogy nincs Marosvásárhelynek egy operettszakértője, aki méltóképpen értékelhetné a fiatal tehetségek produkcióit, és ezáltal őket, illetve ezt a – sokszor másodrangúként kezelt – műfajt is ismertebbé, megbecsültebbé tehetné.
Az Emlékszel még? című operettestre november 21- én, hétfőn este 7 órakor kerül sor a Kultúrpalota nagytermében. Akárcsak az elmúlt kilenc évben, a belépés ezúttal is ingyenes.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 19.
Hamis forradalom, hamis forradalmárok
Egy volt államtitkár és több állami hivatalnok is előzetes letartóztatásba került tegnap a hamis forradalmári oklevelek miatt. Az ügyészek szerint legalább 3500-an vásároltak maguknak – a tisztviselők megvesztegetésével, egyenként kétezer euróért – különféle előjogokat és tisztes jövedelmet biztosító diplomákat, és ennek a botránynak különös visszhangot ad, hogy a már elsüllyesztett 1989-es aktákat nemrég újra elővették, átfésülték, és eddig elhallgatott tanúvallomások, bizonyítékok kerülnek nyilvánosságra a máig tisztázatlan decemberi eseményekről.
A két ügy összefügg, s bár a hamis papíroké pitiáner csencselésnek tűnik az ezernél több erőszakos halál és háromezernél több sebesülés mellett (ezek többsége már a Ceauşescu házaspár elmenekülése után történt!), ugyanolyan régóta borzolja a kedélyeket. Azt ugyan senki nem vonja kétségbe, hogy a diktatúrával szembeszálló bátrakat megilleti az elismerés, de Romániában ez is nagyon eredeti módon sikerült. A kommunizmus alatt (sokszor koholt vádak alapján vagy egy gyertyagyújtás miatt) sokévi börtönre, kényszermunkára ítélt, kitelepített, meghurcolt, megbetegített, leszegényített, kivégzett vagy a kegyetlen bánásmód következtében elhunyt áldozatok és családjaik ma sem részesülnek annyi kiváltságban, mint a diplomás forradalmárok. Akik között szép számban – némelyek szerint többségben – vannak azok, akik csata után, elsősorban anyagi megfontolásból lettek hősök olyan településeken is, ahol mindenki a tévéből értesült az új világ beköszöntéséről. A forradalmár-egyesületeknek se szeri, se száma, és már kevesen ismerik ki magukat a megszolgált és a megvett érdemek piacán. Az viszont elgondolkodtató, hogy azok közül igen kevesen váltották ki a forradalmár-igazolványt, akik életüket kockáztatva kiálltak fütyülni a kivezényelt fegyveres erőkkel szemben; még a tiltakozást Temesváron kirobbantó Tőkés Lászlónak sincs ilyen. Alig húsz év múlva jutott eszébe valakinek, hogy (sok más valódi és álhős után, még csak nem is elsőként!) illene őt is kitüntetni az elnyomó rendszer megbuktatásában játszott szerepéért – és most ezt az érdemrendet is elvitatják tőle azok, akik neki és a hozzá csatlakozóknak köszönhetik jelenlegi pozícióikat... Rég ideje lett volna rendet teremteni ebben a zűrzavarban is, de 1990 óta egyik kormányunk sem akarta lemosni magáról a forradalom bemocskolásának vádját. Sőt: ez az újabb korrupciós botrány a vonatkozó jogszabályok alig két éve, 2014-ben történt módosításának köszönhető. Ahelyett, hogy eltörölte volna ezeket a vitatott kiváltságokat, a Ponta-kormány bevezette a „meghatározó szerepű” forradalmári minősítést, és újabb lendületet adott az ügyeskedő haszonélvezőknek. Most, a 27. évforduló előtt elindult valami. Valóban tisztázni akarják-e a történteket, és megbüntetni a bűnösöket, vagy csak porhintés ez is? Megtudjuk, ha megérjük.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 22.
Nehéz a feladata a mai erdélyi magyar közösségépítőknek
Rendezvények a szórványban: ébren tartani a nemzeti hovatartozás
Komoly nevelési és közösségépítő szerepe kell hogy legyen egy kulturális fesztiválnak – vallja Serfőző Levente a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, aki idén tizenegyedik alkalommal szervezte meg az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben. A több mint egy évtized rendezvényszervezés bőven szolgál most már tapasztalattal, tanulsággal, ugyanakkor rálátással is arra, mikor és mire van szüksége a magyar közösségnek a szórványban, ahol a közösségépítés mindig nehezebb és körülményesebb feladat: nem csak az igényeknek kell megfelelni, hanem igényesnek is kell lenni egyszerre, mindezt pedig a rendszerint elégtelen anyagi források mellett kell megvalósítani. Interjúnkban Serfőző Levente mesél múltról és jövőről, arról, hogy régebb több lehetőséggel és kevesebb tapasztalattal rendelkeztek, ma pedig mindez fordítva érvényes, és milyen lehetőségeket meg korlátokat eredményez az önállóság.
A nagyszebeni hatnapos Ars Hungarica rendezvénysorozat programjai Borsos Miklós szobrász, grafikusra, az idén 230 éves nagyszebeni református templomra, valamint a november 15-ei szórványnapra összpontosítottak, de persze nem maradtak el a gyermekprogramok, színházi előadások és esti koncertek. A műfaji sokszínűség és a különböző korosztályú és nemzetiségű közönség megszólítása állandó jellemzője a fesztiválnak, amely évről évre a magyar kultúra népszerűsítésének fóruma. A különféle igényeknek való megfelelés nehézségeiről, az idei fesztivál erősségeiről faggattuk Serfőző Levente főszervezőt.
– Értékelje kicsit az idei Ars Hungarica fesztivált. Melyek voltak az erősségei, melyek a gyengepontjai? Hogyan épült fel az idei műsorstruktúra?
– Tizenegy éve szervezzük az Ars Hungaricat Nagyszebenben. Volt időnk kitapasztalni, hogy milyen a helyiek kulturális igénye, melyek azok a műsorok, amelyek a leginkább felkeltik az érdeklődésüket és melyek azok, amelyekre a legszívesebben eljárnak a vegyes házasságban élő párok is. Természetesen megkérdeztük a közönségtől, hogy mit hiányolnak a kínálatból, és kiderült, hogy a színházat. Ezért az idén két előadást is meghívtunk. A program összeállításakor figyeltünk arra is, hogy minden évben sok magyar fiatal érkezik a nagyszebeni egyetemekre, vagy éppenséggel munkát keresni, de gondoltunk a vegyes házasságokból származó gyerekekre, akiknek alternatívaként kínáljuk a magyar kultúrát és azt a lehetőséget, hogy kapcsolatba kerüljenek magyar gyerekekkel. Ez egy sokoldalú fesztivál, ami egyben az erőssége és gyengesége is, hiszen a programnak nagyon komplexnek kell lennie ahhoz, hogy az elvárások nagy részét kielégítse: az óvódás bábszínháztól a komolyzenei műfajokon keresztül, a szavalóestig, kiállításokig és a táncházig, továbbá népzene, jazz, rock vagy épp ezen műfajok vegyesen előadott koncertjéig terjed a kínálat. Ugyanakkor egy fesztivál nem szólhat csak a hatásvadászatról, hanem komoly nevelési és közösségépítő szerepet is fel kell vállalnia. Szervezőkként megfogadtuk, hogy az Ars Hungarica kulturális fesztivál is ilyen közösségépítő esemény, ezért a Kárpát-medence fiatal tehetségeinek munkásságát követjük, és ha alkalmunk, lehetőségünk van rá, akkor vendégül látjuk őket Nagyszebenben. Mert a nagyszebenieknek is találkozniuk kell a Góbé együttessel, Pély Barnával vagy Wágner Péterrel, hogy ne csak a tévében, hanem élőben is megcsodálhassák munkájukat, művészetüket. És ezektől lesz „magyarabb” Nagyszeben. Emellett figyeltünk a gyermekelőadásokra, négy műsort szerveztünk a kicsiknek idén. De nagy hangsúlyt fektetünk továbbra is a fiataloknak szóló eseményekre és az esti Atrium kávézóban, illetve Music Pubban szervezett koncertekre, amelyekre fogékonyabb a nagyközönség. Fennáll a veszélye a közhelyességnek, de meg kell említenem a gyenge pontokat is: az elégtelen anyagi források nemcsak a fesztivál szervezésére, hanem az iroda egész éves működésére is kihatnak, hiszen az eseménysorozatot egész évben szervezzük, ehhez pedig állandó alkalmazottra lenne szükség (vagy akár egy Petőfi-programos közösségszervezőre). Szerencsére ezt pótolja a 15-20 önkéntes lelkes munkája, akik hisznek az Ars Hungaricában.
– Mennyire sikerült bevonni, megszólítani idén a helyi közösséget?
– Egyik kiemelkedő rendezvényünket elsősorban a román közönségnek ajánlottuk: a Borsos Miklós Visszanéztem félutamból című könyvének nagyszebeni vonatkozású fejezeteit román (Sibiu, dragostea mea), illetve angol (Looking back halfway in life) nyelvű fordításának bemutatóját, valamint a Szülőföldjeim című életrajzi film rom​án feliratozással való levetítését. A könyvbemutatón és filmvetítésen kívül a szombat esti táncházba és bálba is ellátogattak, a vegyes házasságban élőkön kívül román és német vendégek is bekapcsolódtak a táncba. Természetesen a kiállítások megnyitóin – és minden évben legalább négy ilyen alkalmat kínálunk – szép számban jelennek meg más nemzetiségű nagyszebeniek. Az esti koncerteken az Atrium kávézó 60 férőhelyes, illetve a Music Pub 120 férőhelyes termeit fele-fele arányban tölti meg magyar és más nemzetiségű közönség. Természetes, hogy az egyetemes nyelven beszélő műfajok, mint a zene és tánc, vonzzák leginkább a nagyközönséget, bár a zárókoncert előadói, az Apnoe együttes magyar népzene átdolgozásokat játszottak, mégis nagy tapsot kaptak. Wágner Péter krétarajzai és a Borsos Miklós szobrairól készült fotók, könyvillusztrációk Nagyszeben két leglátogatottabb helyszínén tekinthetők meg november végéig: a központi Turisztikai Információs Központ galériájában és a Tanácstoronyban, így sokáig kapnak még az Ars Hungarica-ból a nagyszebeniek és a turisták. Meggyőződésem, hogy ami értékes és tiszta szívből felkínált, az átlépi a nemzetiségi határok kérdéskörét.
– Szórványközösségben mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni?
– A fiatal nemzedékre és a nemzeti hovatartozás folyamatos ébrentartására kell jobban odafigyelnünk, ami messziről sem olyan könnyű, mint más megyékben. Meg kell erősíteni a pilléreket: a templomot, az iskolát és a kulturális eseményeket szervező intézményeket. Ne feledjük, hogy Nagyszeben a 12. század óta a magyarság déli határa, de egyre nehezebb a „megvédése”. Ez nem csak a magyar szórvány problémája: a 21. század életstílusa, az egyre kevesebb minőségi idő, kevés közösségi idő, a képernyő elől nehezen kimozdítható közönség, az asszimiláció, az igazi értékrendek felbomlása egyre hangsúlyosabb. És nagyon reméljük, hogy az Ars Hungaricával segítünk ezek elől menedéket nyújtani.
– Milyenek voltak a fellépők visszajelzései? Hogy érezték magukat Szebenben?
– A Góbé együttessel készült interjúban ez olvasható: „Nagyon jól éreztük magunkat Szebenben és a fesztiválon is. Volt alkalmunk megnézni a várost, kicsit belemenni az éjszakába, megkóstolni a helyi ételeket. Egy szó mint száz, nagyon örülünk, hogy itt lehettünk”. A David Yengibarian Trió azt nyilatkozta az erdélyi turné 11. és egyben utolsó állomásán, hogy itt, Nagyszebenben, de általában Erdélyben nagyon jó koncertezni, mert könnyebb kapcsolatot teremteni a közönséggel, az emberek ki merik mutatni az érzelmeket! És ez egy óriási dolog, amit továbbra is meg kell őrizni.
Szervezéskor odafigyelünk arra, hogy vendégeink számára is élmény legyen a fesztivál és Nagyszeben, mert ki tudja mikor, de egyszer biztos visszajönnek egyénileg, családjukkal, barátokkal vagy csoportosan. A művészek nem napszámosok, akik megkapják koncert végén a csekket és mehetnek haza, hanem megajándékoznak bennünket művészetükkel, egy darabkát hagynak itt magukból.
– Lehet-e már tudni valamit a jövő év terveiről, esetleg a tematikáról?
– Prioritás marad a minőségi színt megőrzése, esetleg növelése (de ennek több tényezője és összetevője van), új gyerekműsorok megszervezése és elismert magyar előadók, művészek meghívása városunkba.
– Hogyan látja, az elmúlt 11 évben merre fejlődött az Ars Hungarica?
– Első perctől kezdve nagyon magas volt a mérce, hiszen 2007-ben az Ars Hungarica fesztivál képviselte a magyar kultúrát Európa Kulturális Fővárosában. Persze, akkor több lehetőségünk volt, kevesebb tapasztalatunk, most pedig fordított a helyzet. De ebben a felállásban (állandó székház és fizetett alkalmazottak hiányában), és ilyen keretek közt (kevés pénzforrás politikai önállóság miatt) is a maximálisat próbáljuk kihozni a helyzetből. Most kezdett megtörni a jég, és kezd felszínre törni az elmúlt tizenegy év munkájának eredménye, de megoldatlan konfliktusok is visszatetszenek némelykor. Mindezt igyekszünk higgadtan kezelni, orvosolni, elnézést is kérünk az érintettektől, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a „gyógyír” megvásárlására.
A mai erdélyi szervezőknek, közösségépítőknek nem könnyű a feladatuk. Nagyon nehezen lehet kompromisszummentesen cselekedni Erdélyben, mert bármely irányba fordulna az ember elkötelező módon viszonyulnak a támogatók, pályáztatók, és csak üzleti szempontokra építeni az erdélyi magyar kulturális életet lehetetlen a szociálisan rendezetlen helyzetben. Ezt ki is használják, hiszen a függővé tételnek az aranykorát éljük. Ez sem nemzeti identitásunk megőrzésének, sem anyanyelvünk ápolásának, sem közösségeink helyes fejlődési irányának nem kedvez. Ennek ellenére optimista maradok, talán-talán megkongatnak valahol egy vészharangot, ameddig nem késő.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 22.
Művelődési ház viseli Varga Vilmos nevét
Kegyeletteljes megemlékezés, maradandó gesztus, tisztelgés egy olyan színművész iránt, aki évtizedekig hirdette Thália igéit a Bihar megyei közönségnek. Így lehetne összefoglalni azt a péntek esti rendezvényt, amely során Hegyközkovácsiban a felújított kultúrházat a nemrég elhunyt Varga Vilmosról nevezték el.
A névadás ötlete a helyi református közösség lelkészétől, Forró Lászlótól ered, ő szorgalmazta, hogy a településen született színész után nevezzék el az újjávarázsolt művelődési házat. Az ünnepi rendezvényen részt vettek Varga Vilmos családtagjai, színészkollégái, tisztelői, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) vezetői, a Bihar Megyei Tanács tagjai, akik támogatták a felújítási munkálatokat, illetve a magyarországi nyírbogányi református közösség küldöttei. Utóbbiak emléktáblával ajándékozták meg a hegyközkovácsiakat, mely táblát a Varga Vilmos Művelődési Ház falán helyeztek el, és melyen egy részlet olvasható Madách Imre Az ember tragédiája című művéből.
A rendezvényen köszöntőt mondott Csűry István, a KREK püspöke és Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei elnöke is. Az avató, egyben névadó ünnepségen megjelent Kiss Törék Ildikó színművésznő, az elhunyt művész özvegye is, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik szorgalmazták és megvalósították, hogy férje és színésztársa örök emléket kapjon szeretett szülőfalujában.
(szőke)
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. november 24.
Emlékezés és díjátadás
Erdővidéki Közművelődési Napok
A hétfői operettest után kedd este megemlékezéssel, majd az Erdővidék Kultúrájáért-díj átadásával folytatódtak az Erdővidéki Közművelődési Napok a baróti művelődési ház Bodosi Dániel Termében.
A 120 éve Baróton született Kászoni Gáspár órásmester, helytörténész és magángyűjtő emlékét Kisgyörgy Zoltán újságíró, a Háromszék napilap munkatársa idézte fel, miután a baróti római katolikus temetőben található sírját is megkoszorúzták.
Zoli bácsi elmondta, hogy Kászoni Gáspárral jó viszonyt ápolt, sok közös témájuk volt, legemlékezetesebbek viszont az együtt tett kirándulások maradtak, a természetet ugyanis Gáspár bácsi is szerette. Felidézte a Hagymás-tetőn található Kustaly vára romjaihoz tett egyik közös kirándulásuk élményeit, amikor a vargyasi neves történész, Borbáth Károly kalauzolta őket. Szólt Gáspár bácsi gyűjtőszenvedélyéről is, arról, hogy sokszor jómaga elégítette ki, úgy, hogy a bányánál talált régi eszközöket, felszereléseket átadta neki. Ezeknek egy része ma a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban lelhető fel.
Kisgyörgy Zoltán kapta az Erdővidék Kultúrájáért-díjat
A megemlékezés után Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke vette át a szót, ismertetve az Erdővidék Kultúrájáért-díj történetét. Mint mondta, létrehozásakor szándékuk az volt, hogy elismerésben részesítsék azokat, akik próféták tudtak lenni saját hazájukban, Erdővidéken, tettek annak hírnevéért, előrehaladásáért. A 2005-ben alapított díjjal elsőként Bodosi Dániel képzőművészt tüntették ki, majd azt rendre a vargyasi bútorfestő Sütő család, Varga Béla baróti fotográfus, a Kájoni Consort régizene-együttes, a bodosi születésű Egyed Ákos professzor, Kászoni Zoltán halbiológus, Kósa Bálint olaszteleki metszőművész, Deák Vilma baróti könyvtáros, Kubánda Gizella középajtai pedagógus, Máthé Ferenc Ilonka vargyasi fafaragó és dr. Demeter János, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület alapító tagja vehette át.
A díj kuratóriumának döntése alapján idén Kisgyörgy Zoltán lett a kitüntetett. Mint azt Demeter László hangsúlyozta, Zoli bácsi tizennégy éves baróti tartózkodása alatt mindenben benne volt, ami köthető volt az erdővidéki kultúrához, közösségszervezéshez, mi több, ő írt először turistakalauzt Erdővidékről, amit 1973-ban adtak ki. Újabb ilyen jellegű munka csak negyven év elteltével jelenhetett meg ismét.
Szép szavak a kitüntetettről
A kitüntetettet munkatársa, dr. Szekeres Attila heraldikus, újságíró méltatta, elmondva többek között, hogy Kisgyörgy Zoltán 1936-ban Árkoson született, szülőfalujában és Sepsiszentgyörgyön járt iskolába, a Székely Mikó Kollégiumban szerezve érettségi oklevelet 1953-ban. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földtan-földrajz szakán végezte érdemoklevéllel. Három évig Ozsdolán, majd Apácán tanított, majd a Köpeci Bányavállalat geológus- és hidrogeológus mérnöke lett. 1974–1983 között a Kovászna Megyei Turisztikai Hivatal alkalmazottja volt. 1990-től a Háromszék napilap belső munkatársa.
Erdővidéki pályafutása idején tagja volt a bányavállalat színjátszó társulatának, bányászénekkarának, részese volt a mindenkori bányásznapok műsorának, szakszervezeti kultúrfelelősként is tevékenykedett. 1963-tól bekapcsolódott a baróti művelődési mozgalomba, változatos témájú cikkeket közölve Erdővidékről majd mindenik országos és helyi lapban. Számos ismeretterjesztő előadást tartott Erdővidék falvaiban, barlangászkört is alapított.
Homo universalis
1972-ben a Köpecbánya 1872–1972 című ipartörténeti monográfia összeállításáért Munkaérdemrenddel tüntették ki, 2001-ben Barót város díszpolgárává avatták. Tiszteletbeli tagja az Erdélyi Kárpát Egyesületnek, 2007-ben Sepsiszentgyörgy városa Pro Urbe-díjjal ismerte el munkásságát. 2002-ben és 2016-ban is megkapta a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, 2013-ban az RMDSZ Ezüstfenyő-díjban részesítette. 2014-ben Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét is átvehette.
Végül, de nem utolsósorban Zoli bácsi „saját hazájában” is próféta lett: 2016-ban szülőfaluja, Árkos díszpolgárává avatták – jegyezte meg a méltató.
„Kisgyörgy Zoltán a legmeggyőzőbb cáfolata annak, hogy eltűnt Erdélyből az utolsó polihisztor. Ő ugyanis homo universalis. Számos terület szakértője, avatott ismerője, aki ráadásul be is tudja avatni a laikust a geológia, az őslénytan, a balneológia rejtelmeibe. Megbízható túravezető a borvizek, a várak és kastélyok, a szülőföld, Háromszék tájain” – idézte végül a laudátor Ambrus Attilának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének szavait.
A díjat a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület részéről Demeter László elnök és Demeter Zoltán titkár adták át, akik ugyanakkor Mecénás-díjjal tüntették ki a baróti Hermann gyógyszertárat is, megköszönve így az egyesületnek évről évre nyújtott anyagi támogatást. A díjat Egyed Ildikó gyógyszerész vette át.
Az ünnepségen közreműködtek a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Iskola tanárai: Sebestyén-Lázár Enikő szoprán és Imreh Claudia.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 28.
Volt egyszer egy gyermekegyüttes
Jövőben lesz 60 éve…
Az ötvenes, hatvanas évek Marosvásárhelyének különleges színfoltja volt a Székely Népi Gyermekegyüttes. Az egykori kis énekesek, zenészek, táncosok 2007-ben a Maros Művészegyüttes termében ünnepelték az együttes megalakulásának ötvenedik évfordulóját. A jövő évi 60. évforduló emlékezetessé tételére múlt kedden a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében gyűltek össze először a szervezést felvállalt tagok.
– A marosvásárhelyi Székely Népi Gyermekegyüttes 1957-ben alakult, egy közel száztagú kórus, egy 40 tagú tánckar tartozott hozzá, illetve saját gyermekzenekara is volt – idézte fel kérésünkre az indulást Cseh Gábor, a 60 éves találkozó kezdeményezője, aki kilencéves korától táncolt az együttesben. – Tízéves működése alatt több nemzedék életében játszott fontos szerepet az együttes, az évek során közel négyszáz kisiskolás és tizenéves tagja volt. Ha jól emlékszem, a tizennégy évesek voltak a legidősebbek. Az első bemutatóra 1958-ban került sor, ezt követően minden évben legalább egy új előadással színpadra álltunk. A legsikeresebbek a táncjátékok voltak, a Bíborkáné lánya és a román Poarta de aur, azaz Aranykapu című előadás. Mindig telt ház előtt léptünk fel, és sohasem maradt el a vastaps. Egyedülálló volt, szenzációnak számított akkoriban ez az együttes. Nemcsak itthon és a környező településeken, hanem távolabbi román vidékeken, például Moldvában is szeretettel fogadtak. A legnagyobb sikere Bukarestben volt a gyermekegyüttesnek. Az előadás után a Román Kommunista Párt első titkára száz szál rózsával jutalmazta a produkciót, az elkövetkezőkben pedig fenti utasításra a fővárosban megalakult a pioníregyüttes, amelynek tagjaival később Prahova megyébe, a Cheia nevű településen szervezett közös táborozásra is elvittek. A gyimesi táborok emléke is felejthetetlen számunkra.
Cseh Gábor az oktatókról is szívesen beszélt. Birtalan József a kórust, a néhai Székely Dénes, azaz Dini bácsi és Domokos István a tánckart irányította, és az oktatók közé tartozott többek között Orbán Ottó és Márton Mihály is.
A gyermekegyüttes a felnőttegyüttes mellett, annak utánpótláscsoportjaként működött, az államhatalom azonban a Pionírházhoz csatolta. Ez lett az együttes veszte. Tagjai azonban a későbbiekben is megőrizték, továbbvitték mindazt, amit a tíz év alatt tudásban, szellemiségben kaptak, sokan közülük művészi pályára léptek, színészek, táncosok, balett-táncosok lettek. Az együttes tagja volt Kilyén Ilka, Toszó Ilona, Bálint Márta színművésznő, a szintén Thália szolgálatába állt Buzogány testvérpár, Márta és Béla, Áment István balettművész, Kincses Elemér író, rendező, Molnár H. Lajos néhai közíró – sorolta a jövő évi ünnepség főszervezője. Könyvbemutató és kopjafaállítás
– Az ötvenéves találkozóra kiadtunk egy emlékkönyvet Gyöngyvirágtól lombhullásig címmel. Kuti Márta szerkesztette, hatalmas munkát foglal magába. A gyermekegyüttes 385 tagjáról emlékezünk meg a kiadványban, a 2007-es ünnepségen azonban kiderült, hogy egyes énekesek, táncosok kimaradtak. Ezért érezzük szükségesnek az új, bővített kötet kiadását, amelyben az új írások mellett a bővített névsor is helyet kap. Ennek az emlékkönyvnek a bemutatója képezné a 60. találkozó egyik fontos mozzanatát. Emellett kopjafát szeretnénk állítani valamelyik marosvásárhelyi temetőben az együttes elhunyt tagjainak emlékére. Erről az elkövetkezőkben az egyházakkal kell egyeztetnem – mondta Cseh Gábor.
A 60. évforduló alkalmából megszervezendő délutáni gálaműsor helyszíne a Kultúrpalota vagy a Maros Művészegyüttes terme lenne. A szervezők azt szeretnék, ha az ünnepségen a Maros Művészegyüttes utánpótláscsoportja, a Napsugár néptáncegyüttes, illetve a szintén marosvásárhelyi Csillagfény gyermekegyüttes is fellépne, hiszen mindkettőt a Székely Népi Gyermekegyüttes jogutódjának tekintik.
– Ünnepi, ugyanakkor családias legyen a rendezvény. Olyan, amilyen az együttesünk volt – összegzett a megbeszélés végén Kelemen Ferenc nyugalmazott rádiószerkesztő, aki hatodikos korában lett a Székely Népi Gyermekegyüttes tánckarának tagja. A jelenlevők elhatározták, hogy az elkövetkezőkben kéthavonta találkoznak, addig pedig mindenikük igyekszik felvenni a kapcsolatot a külföldön, Magyarországon, Ausztriában, Izraelben, illetve a világ más tájain élő egykori gyermekművészekkel.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 28.
Elismerésözön Kolozs megyei magyar pedagógusoknak
Háromféle díjat vehettek át az arra érdemes Kolozs megyei pedagógusok Tárkányi Erikától, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete elnökétől szombat délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében, miután meghallgatták a szemet gyönyörködtető népviseletbe öltözött Kis Evelin, a Református Kollégium X.A. osztályos tanulója által előadott népdalt. Köszöntőjében Székely Árpád, a házigazda intézmény igazgatója azt kívánta: az RMPSZ továbbra is töltse be szerepét, és tudjon még többet tenni a magyar pedagógustársadalomért, mert „megérdemeljük a mindennapi harcért, munkáért, amit teszünk”.
„A pedagógusszövetséghez idén tavasszal érkezett a megkeresés a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről, miszerint Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel szeretnék kitüntetni az anyaország határán túli pedagógusokat. A felkérésben úgy fogalmaztak, hogy erre a díjra olyan pedagógust javasolhatunk, aki idén szeptemberben vonul nyugdíjba. Megyei szövetségünk részéről a javaslattételek megtörténtek, és mindkét pedagógusunkat elfogadták erre a magyar állami kitüntetésre” – közölte Tárkányi Erika, majd átadta Nagy Vilma tanítónőnek és az idén elhunyt Tőkés Erika magyartanár leányának, Tőkés Orsolyának az emlékérmet. Négy pedagógus részesült Apáczai-díjban, amelynek elnyerésére az RMPSZ Tudományos Tanácsa kétévente pályázati lehetőségét hirdet. Ennek célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének felmérése, segítése és ösztönzése. A Tudományos Tanács nyilvántartja mindazokat a pedagógusokat, akik valamely területen tudományos értékű munkát végeznek, számba veszi az eddig megjelent munkákat, és lehetőségei függvényében népszerűsíti azokat, hogy az azonos vagy határtudományok művelői kapcsolatokat építhessenek ki egymással, közös projekteket valósítsanak meg. A Tudományos Tanács méltó emléket kíván állítani Apáczai Csere János munkásságának azáltal, hogy létrehozta a róla elnevezett díjat, és kétévenként odaítéli a legjobbaknak érdemesült, önálló kötetben, elismert tudományos szakirányú lapban megjelentetett vagy a világhálón közzétett munkák szerzőinek. Az Apáczai-díj Dicsérő oklevelét vette át Katona Lajos a Látássérültek Kolozsvári Intézetének történetéről szóló munkája, valamint Málnási Ferenc több mint negyven év alatt közzétett publikációinak elismeréseként. Az Apáczai-díj Elismerő oklevelében részesítették Bucur Tünde Csillát tudományos tevékenységének és Plesek Zoltán Ákost Az életmentő orvosi segítség megtagadásának racionalitása című munkájának elismeréseként. Az Érdemes oktató-nevelő díjat idén 15 Kolozs megyei pedagógus vehette át (zárójelben a laudáló neve): Székely Árpád tanár (Rácz Melinda), Bota Ilona óvónő (Bódi Tünde), Darvasi Gyöngyvér tanár (Antal Orsolya), Demeter Zsuzsa tanár (Dózsa Izabella, Kötő Andrea), Gál-Máté Éva óvónő (Komáromi Tünde), Kassay Ildikó tanár (Czondi János), Kató Levente tanár (Márton Zsolt), Kulcsár Margit tanító (Márton Zoltán), Nagy Emese tanár (Vorzsák Milán), Nagy Vilma tanító (Kállay-Miklós Tünde), Ráduly Zörgő-Éva tanár-logopédus (Schuller Hajnal), Szabó Mária tanító (Timsa Ildikó), Tamás Éva tanár (Török Zita), Tárkány Margit tanár (Pávai Erika), Varga György tanár (Szabó Gábor). A tartalmas, nagy gonddal és igényesen összeállított laudációk felolvasása során képet alkothattunk emberi és pedagógusi képességeikről, több évtizedes tevékenységükről. A díjazottak a dicsérő szavak után köszönetet mondtak a kollégáknak és a családtagoknak a munkájukban nyújtott támogatásért. Végezetül Székely-Varga Gyopár XI.A. osztályos kollégista versmondását hallgathatták meg, majd a kórus fellépésével zárult a díjátadó ünnepség.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 5.
István Ildikóék ünnepváró ajándéka
Az ünnepvárásban is megtörténhet a csoda – bizonyították tegnap este István Ildikó tanítványai, akik az internetes világ kihívásai mellett és ellenére a magyar népdalok megismerését, megtanulását és tovább éltetését választották. Advent második vasárnapján a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban tartott, Örvendezzünk című műsorral a Művészeti és Népiskola népdal szakkörös diákjai mutatkoztak be. Az elemista és általános iskolás tanoncok székelyföldi karácsonyváró dalaikkal, archaikus imádságaikkal, rigmusaikkal, köszöntőikkel Jézus-várástól János napjáig kísérték a nagyszámú közönséget. Oktatójuk munkáját dicséri, hogy nemcsak a gyermekhangokat csiszolta, hanem figyelmet szentel a hagyományok éltetésére is.
Így került műsorba egy-egy eleme a híres udvarhelyszéki regölésnek, amit a kénosiak vicces és komolyabb formában is ismernek. István Ildikó mezőföldi altatója volt az előadás gyöngyszeme, de az egy szólamban éneklő, vegyes korosztályú népdalkórus már csak azért sem maradt le ettől a produkciótól, mert minden énekese úgy tartotta: gyöngyszemet hordoz énekhangon. Az osztálynyi énekcsoportot hangszerrel kísérte Mihály Pál (hegedű) és Lőrinczi Zsolt (brácsa, koboz).
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 5.
Volt egyszer egy Communitas kör
A román kommunista diktatúra legsötétebb éveiben működött a Communitas kör, amely egyáltalán nem azonos a kilencvenes évek végén létrejött Communitas Alapítvánnyal.
Előbbi ugyanis a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Gînduri Studențești című diákfolyóirata keretében alakult meg, és az orvostanhallgatók általános műveltségi színvonalának az emelését szolgálta. Az alakulásakor még el nem nevezett kör első találkozójára a szerkesztőség szűknek bizonyuló szobájában került sor 1986. november 24-én, amelyen Mészáros József Könyv és ember címmel értekezett. Két héttel később is megtisztelte körünket, és az alábbi szövegű cédulával oldotta meg névadó dilemmánkat: „A kör nevének javasolnám: Kommunitas – kis közösség, társaság – gondolom, ez mindkét nyelven megfelelne!” Egyöntetűen elfogadtuk, és tapintatból Communitasnak írtuk.
A diáklap akkori főszerkesztője, Andrei Cristian nagy szerepet játszott abban, hogy a Communitas körnek hivatalos alapot és hátteret találtunk. Az már más kérdés, hogy román nyelven csupán egyetlen találkozóra került sor, amely Mircea Eliade munkásságát ismertette. Magyar nyelven viszont több mint három éven át kéthetente egymást követték a találkozók. Igényeinkből fakadtak. A tervezett programot közösen állítottuk össze, és alapító-szervező társaimmal együtt (Pávai Zoltán, Seres-Sturm Róbert) leosztottuk a feladatokat.
Az előadások története a találkozóról találkozóra vezetett Communitas-emlékfüzet, amely összesen harmincnyolc szellemi együttlét krónikája 1986 novembere és 1989 májusa között. Művelődéstörténeti jelentőségét alátámasztja, hogy a meghívottak gondolatait, némely esetben verseit, novelláit tartalmazza, és általuk ismert személyiségek egykori vallomásai elevenednek meg. A Communitas kör tizedik születésnapjára emlékkönyv készült, amely az emlékfüzet anyagán kívül néhány egykori előadó és résztvevő visszaemlékezését, valamint újságcikkeket is tartalmaz, és röviden beszámol az 1990 novemberét követő újjáalakulás összesen tizennégy találkozójáról. Ha figyelembe vesszük, hogy 1989 őszén is sor került négy előadásra, akkor összesen 56 értelmiségi találkozó volt megszervezve a Communitas kör égisze alatt (Communitas Emlékkönyv 1986–1996, szerkesztette Ábrám Zoltán, kiadja a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, 1996).
Jelképes köszönetünk mindazoknak, akik erdélyi magyar értelmiségi felelősségük birtokában eleget tettek az egykori marosvásárhelyi orvostanhallgatók lelkes meghívásának. Az egykori meghívottak közül ma már sokan nincsenek az élők sorában, tisztelettel adózunk nekik. A Communitas kör vendégeinek a nagy családját alkotják: Mészáros József, Markó Béla, Kozma Béla, Nemess László, Spielmann Mihály, Béres András, Balogh András és Józsa T. István, Dósa Jenő, Oláh Tibor, Jakabffy Tamás, Bogáthy Zoltán, Éltető József, Tonk Sándor, Dóczy Tamás, Lázár László (Lazics), Csíky Boldizsár, Marosi Ildikó és Illyés Kinga, Györffi Kálmán, Gergely Géza, Marosi Barna, Szépréti Lilla és Molnár Dénes, Rostás Zoltán, Székely János, Tófalvi Zoltán együtt Barabás Lászlóval és Bálint Zsigmonddal, Ander Zoltán, Lászlóffy Aladár, Chereji Peris Teréz, Dávid Gyula, Olosz Katalin, Olosz Egon (Öcsi Bácsi), Gálfalvy György és Jánosházy György, Kincses Elemér, Cs. Gyimesi Éva, Mózes Attila, a Pávai István–Könczei Árpád–Kostyák Botond–Sinkó András–Fazakas János kvintett, Domokos Géza. Milyen csodálatos társaság! Egy aranykorszakbeli jelképes vásárhelyi találkozó, vagy marosvécsi találkozó résztvevőiként bizonyára nem vallottak volna szégyent!
Az emlékfüzet tanúsága szerint régebbi meghívottakkal szervezett kerekasztal-beszélgetéssel ünnepeltük meg a kör fennállásának kétéves évfordulóját. Továbbá az Igaz Szó szerkesztőit többször vendégül láttuk, jöttek külön-külön, de egyszer szerkesztőségként is. Hajdú Győző nélkül, azaz Hajdu Victort a telefonkönyvben hagyva. Sütő Andrást viszont nem hívhattuk meg, erre „jóindulatú” figyelmeztetést kaptunk. Rajta kívül még akadt olyan személy, akitől el kellett tekintenünk.
A köri találkozók közül a disszidensnek számító Cs. Gyimesi Éva jelenléte volt a legemlékezetesebb. Az 1989. április 3-ai köri találkozón száznál többen vettünk részt, számosan nem orvostanhallgatók. A találkozót követően az alábbi bejegyzést tettem az általam vezetett emlékfüzetbe: „Létköltészet a modern és a posztmodern határán. Végre létrejött a mai találkozó! Cs. Gyimesi Éva, a kolozsvári bölcsészkar előadótanára Szilágyi Domokos költészetét méltatta hibátlan logikai építkezéssel, gondolati okfejtéssel. A kör osztatlan sikeréhez hozzájárult Nagy Zsuzsa VI. éves orvostanhallgató egyéni előadóműsora, aki a költő verseiből szavalt.” Meghívottunk – többek között – az alábbiakat írta az emlékfüzetbe: „A remény ugyan enyhülést kínál, de a költő ehhez is ellentmondásosan viszonyul: hol elfogadja, hol elveti, remény és reménytelenség között hányódik. Az emberi lét mélységeinek és magasságainak, a történelem pozitív és negatív tanulságainak tragikus ellentmondásain megpróbál felülemelkedni az ironikus megalkuvás felülnézetével.” (A sors iróniája: idén halottak napján Szilágyi Domokos negyven évvel ezelőtti halálára emlékeztünk; öt esztendeje Cs. Gyimesi Éva szintén öngyilkosságot követett el.)
A fentieken kívül számomra másért vált felejthetetlenné 1989 áprilisa. Akkoriban ugyanis Marosvásárhelyen gyakran megfordultam a Borsos Tamás utcában (itt működött a Szekuritáté), pedig még nem oda szólt a személyi igazolványom. A Communitas kör létrehozásával és működtetésével szinte párhuzamosan folyó megfigyelésem ekkor „gyümölcsöt termett”. Az I/B ügyosztályt irányító Sabin Bordea őrnagy jóváhagyásával 1989. április 24-én Ștefan Pocan őrnagy, az egyetemünkért felelő szekustiszt írásbeli figyelmeztetésben részesített. Az előző évben már megfogalmazott, szorosabb megfigyelésemre vonatkozó cselekvési tervezet vádpontjai alapján: irodalmi érdeklődés és nacionalista tartalmú írások, kapcsolattartás az állambiztonsági szerv figyelmében álló személyekkel, ellenséges magatartás.
Nem voltam hős, de szerencsére áldozat sem lettem. Csak azt tettem, amit tennem kellett, amit egy értelmiségitől el lehetett, el lehet várni: felvenni a küzdelmet a belenyugvás, a megalkuvás, a közöny ellen. A hatalom helyett a lelkiismeretet választottam. És ma is hiszem, hogy a Communitas kör működtetése nem volt hiábavaló.
Ábrám Zoltán 
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár Krónika (Kolozsvár)
2016. december 6.
Szubjektív visszaemlékezés - Tízéves a Humana Regun
Az önszerveződés követendő példája mindaz, amit a szászrégeni Humana Regun Egyesület jelent a közösségnek. A hagyományt folytatva, a korábban már létező Kemény János Népszínház néhány tagja mintegy tizenöt évvel ezelőtt aktív szerepet vállalt a március 15-i ünnep, a történelem jeles évfordulói alkalmával szervezett rendezvényeken. Ugyanakkor számos más művelődési rendezvényt is szerveztek, amelyek célja a szászrégeni magyarok együvé tartozásának megerősítése volt. Az évtizedes múltra, a teljesség igénye nélkül, Menyei Ildikó, a Humana Regun Egyesület elnöke emlékezett vissza. Az említett rendezvényeket a kezdetekben szászrégeni és a környékbeli iskolák magyar diákjai és néhány tanár bevonásával szervezték. Az évek során több tehetséges fiatal bemutatkozhatott az eseményeken. Másrészt a népszínház tevékenysége fellendült, így anyagi támogatás kellett a színdarabok elkészítéséhez, a kiszállások költségeinek fedezésére. Szükségessé vált egy olyan egyesület létrehozása, amely hivatalos keretek között felvállalja a rendezvények szervezését, a népszínház adminisztrálását, s lehetőséget teremt arra is, hogy a szervezők többet tegyenek a város magyar művelődési életének fejlesztéséért. 2006. augusztus 21-én a nagyrészt értelmiségiekből álló csapat úgy döntött, hogy létrehoz egy civil szervezetet, amely önkéntes alapon, politikamentesen működjön. Célul tűzték ki a szászrégeni magyar köz- művelődési élet értékeinek a meg- őrzését, ápolását és fellendítését. Az alapító tagok Tamás Ibolya, Sükösd Levente, Szabó Annamária, Fábián András és Menyei Ildikó voltak. 2006. október 30-án hivata- losan is bejegyezték és megkezdhette tevékenységét a Szászrégeni Humana Regun Egyesület, amelynek védjegyeként egy szívbe rajzolt tulipánt választottak, ezzel is jelképezve, hogy az egyesület tagjai „szívből, fizetség nélkül” teszik a dolgukat. A megalakulást követően sikeres pályázatok útján rendszeresebben a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta a rendezvényeket. Ezek közül kiemelendő a 2007-ben megrendezett egykori szászrégeni színjátszók találkozója, amelyen azok vettek részt, akik az utóbbi 50 évben, hosszabb-rövidebb időre, a szászrégeni műkedvelő színjátszást erősítették. A műkedvelő színjátszók találkozóján plakát- és képkiállítás, valamint egy színházi előadás is volt. Ennek folytatásaként 2008-tól évente megszer- vezik a Kemény János nevét viselő műkedvelő színjátszók szászrégeni találkozóját. 2009-ben kiemelkedő rendezvény volt Schultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió volt szerkesztője, Szabó Zsolt, a Művelődés és Agyagási Levente, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével való találkozó. Ebben az évben a város első írásos említésének 780. évforduló- ját ünnepelte. Ebből az alkalomból Bíró Donát helytörténész újabb, Szászrégenről szóló könyvet adott ki. Az Adalékok Régen monográfiájához című kötet szerkesztésében és bemutatójának megszervezésében is oroszlánrészük volt az egyesület tagjainak. Az egyesület tevékenységének köszönhetően a színjátszó, báb- és néptánccsoportok Erdély és Magyarország különböző településein is vendégszerepelhettek. Több éven át támogatták az elsősorban diákoknak szóló Historia nostra történelmi vetélkedőt, a környezetvédő rendezvényeket és a Maros menti Vitéz László műkedvelő bábos találkozót, amely szervezőjének, a Humana Regun alapító tagjának, Tamás Ibolyának az elhunyta miatt félbeszakadt. Az egyesület által hagyományosan megszervezett rendezvények között van: a március 15-i ünnepsé- gek, a Hagyományőrző Rügyecskék népdalvetélkedő, a 2011-ben elindított Gézengúzok Diákszínpad találkozó, az október 6-i megemlékezések, a szászrégeni magyar napok. Ezenkívül a rendszeressé vált író-olvasó találkozókon neves erdélyi írók, költők műeit is bemutatták az érdeklődőknek. Állandósult a Kemény János Népszínház gyerek- és felnőttcsoportjainak a támogatása. Az egyesület jó kapcsolatokat ápol a a Szászrégen és Vidéke helyi kiadvány, valamint a Népújság, a Krónika és a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőivel is. Kapcsolatot alakítottak ki és ápolnak a nagykőrösi NATKA és a pécsi KOMA nemkormányzati szervezetekkel. Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 7.
Találkoztak a főtanfelügyelővel, de nem jutottak előbbre a katolikus iskola ügyében
Nem közeledett a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium tanári kara és az újonnan kinevezett főtanfelügyelő álláspontja az ideiglenes vezető kinevezése kapcsán. A két fél közti találkozó tovább odázza a patthelyzetet.
Többet remélt az ellehetetlenítés határára sodort katolikus iskola tanári kara attól a találkozótól, melyre Maros megye új főtanfelügyelőjét, Nadia Raţát és helyettesét, Illés Ildikót hívta meg a tanintézmény Klastrom utcai épületébe. A közel háromórás beszélgetés után a tanárok ugyanúgy álltak fel, ahogy leültek: bizonytalanul. „Eredményről nem beszélhetünk” – vonta le a következtetéseket Székely Szilárd, a tanárok által megbízott képviselő.
A házi őrizetbe vett Ştefan Someşan helyébe kinevezett Nadia Raţă szinte minden felmerült kérdésre azt válaszolta, hogy a törvény határain belül igyekszik megoldást találni, a bizonytalan helyzetre viszont konkrét javaslattal nem rukkolt elő. Mint ismert, Tamási Zsolt hatósági őrizetbe helyezése óta egyetlen személynek sincs aláírási joga, ezért az iskola semmiféle hivatalos okiratot nem bocsáthat ki, személyzete pedig nem kaphatja meg a fizetését. Az már csak hab a tortán, hogy azok a pedagógusok, akik ingyen dolgoznak, a téli vakációban egyetlen szabadnapot sem vehetnek ki, hisz szabadsági kérelmüket nincs, aki aláírja.
A keddi, szinte estébe nyúló tárgyalásnak az lett volna a célja, hogy meggyőzze a főtanfelügyelőt, Tamási helyébe nevezzen ki egy ügyvivő igazgatót, Nadia Raţă azonban elzárkózott a kérdés megoldásától. A főtanfelügyelő azzal érvelt, hogy az a vezetőtanácsi határozat, melyet a tanfelügyelőség november 4-én hozott, miszerint felmenti tisztségéből Tamásit, nem érvényes, mert nem írta alá senki. Ő viszont nem vállalhatja, hogy utólag kézjegyével lássa el. Felmerült, hogy ismét üljön össze a tanfelügyelőség vezetőtanácsa, és hozzon egy újabb döntést, amelyet immár az új főtanfelügyelő aláírhat, Nadia Raţă viszont ezt a lehetőséget is elvetette.
A tanárok is ragaszkodnak a törvényességhez
„A főtanfelügyelő válaszaiban a visszatérő motívum a törvényesség betartása volt. Mi is megkérdeztük, mennyire törvényes, hogy egy iskola vezető nélkül működjék? A válaszból kiderült, hogy a tanfelügyelőség vagy nem mer, vagy nem akar megoldást találni” – nyilatkozta lapunknak Székely Szilárd.
Azon túl, hogy a tanárok hetek óta nem kaptak fizetést, most az egészségügyi ellátásért is a saját zsebükbe kell nyúlniuk. „Az egyik kollégánk kórházi kezelésre szorul, a másik kolléganőnk szülési szabadságra készül. Hiába fizetik a tb-járulékot, nincs, aki munkahelyi igazolást bocsásson ki, ezért úgy tűnik, megfizettetik velük a kórházi kezelést” – panaszolta Székely.
Amennyiben a jövő év elején sem lesz, aki kézjegyével ellássa a hivatalos okiratokat, még az is megeshet, hogy a katolikus iskola nem adhatja le időben a 2017/18-as beiskolázási tervét – hívta fel a figyelmet a tanerők szószólója.
Péter Ferenc: elfogadhatatlan bizonytalanság
Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei politikai alelnöke is megszólalt az iskolában uralkodó állapotok kapcsán. „Elfogadhatatlan, hogy bizonytalanságban tartják a hatóságok a katolikus iskola diákjait és tanárait, miközben az RMDSZ jogászai szerint jogszerűen működik a tanintézet. Nem írhatja felül egy ügyészségi eljárás az anyanyelvi oktatást Romániában, amely alkotmány által biztosított jogunk. Nem lehet tollvonással megvonni az anyanyelven való tanuláshoz való hozzáférést. Idén már nemcsak az a kérdés, hogy bővíthetjük-e megszerzett jogainkat, hanem az is, hogy visszaveszik-e azokat tőlünk, ezért van szükség az összefogásra, egy erős magyar képviseletre” – hangsúlyozta Péter. A Maros megyei önkormányzat elnöke úgy értékelte, a román hatalom ilyen jellegű törekvései az egész romániai magyarság és ennek intézményrendszere ellen irányulnak. Péter Ferenc azt javasolta, a katolikus iskola és általában a közösségi jogok ügyében együttes erővel lépjenek fel minden hazai és nemzetközi fórumon.
Számos teendőire hivatkozva, Nadia Raţă főtanfelügyelő lapunknak csak annyit volt hajlandó mondani, hogy a felekezeti iskolával kapcsolatos kérdésekre csak később tud válaszolni.
Szucher Ervin Székelyhon.ro
2016. december 8.
Húszéves az Elveszett Világ
Két évtized a közösség szolgálatában 
Kedd este, a Tortoma Önképzőkör keretében a baróti Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület elnöke, Dénes Ildikó, illetve Böjte Ferenc és Demeter Zoltán alapító tagok vetítéssel egybekötött visszaemlékező estet tartottak Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében, ahol az egyesület két évtizedes múltját ismerhette meg a népes közönség.
Hoffmann Edit muzeológus, az est házigazdája köszöntötte a meghívottakat. „Olyan világra vigyáznak az egyesület tagjai, amit látogatóként nem lehet rögtön megérteni. Olyan munkát végeznek, hogy nincs az a pénz, amivel meg lehet fizetni. Ezt csak önkéntesen és természetszeretetből lehet csinálni, különben nincs értelme” – fogalmazott.
Baráti beszélgetésből indult
Demeter Zoltán alapító tag, egyesületi titkár a kezdetektől mutatta be az egyesületet, képekkel, érdekes történetekkel illusztrálta az első lépéseket, amelyeket fiatalokként még szinte fel sem fogtak teljesen. 1996 nyarán Böjte Ferenc, Demeter Zoltán és Keresztély-Krall Gyula kezdeményezésére, egy baráti társaság berkeiből pattant ki a szikra, hogy megalapítsák az Elveszett Világot. Elsődleges célja Székelyföld, ezen belül Erdővidék természeti értékeinek, területeinek és objektumainak felügyelete és védelme, újabb védelemre szoruló területek felkutatása és nyilvántartásba vétele, a meglévők bővítése, a kistérség lakóinak környezettudatosságra való nevelése, kiemelt figyelemmel a fiatalok irányába, az ökoturizmus, a magashegyi turizmus, az alpinizmus és a barlangászat népszerűsítése, a térség növény- és állatvilágának, talaj- és felszíni vizeinek, illetve borvizeinek védelme. 2004-től hivatalosan is a Vargyas-szoros Természetvédelmi Terület felügyelői, azóta tevékenységük jelentősebb részét ez a munka teszi ki. 
Kiteljesedett a tevékenység
Az egyesület elnöke 1999-től Dénes István geológus–barlangkutató volt, aki nagymértékben meghatározta és elősegítette a fennmaradást, a további tevékenységek szervezését és megvalósítását. Az ő vezetésével sikerült egyre jobban megismerni az Erdővidéken található természeti értékeket, ahol a túrázások során összegyűjtötték a szemetet is.
Rendszeresen meg- és feljavították a Vargyas-szoros átkelőhelyeit, és újratérképezték a szoros több barlangját. A szoros 2000-től hivatalosan is természetvédelmi területté lett nyilvánítva, melynek határait jelzésekkel látták el, 2002 májusában a Félszigeten a régi palló helyett olyan hidat építettek, amelyet egy nagyobb áradás sem mosott el, majd a Lócsűr előtt ugyancsak tartósabb átkelőt építettek. 
2003 októberében táblát állítottak a vargyasi letérőnél, és folytatták természetvédő tevékenységeiket, szórólapokat, kiadványokat szerkesztettek, védett virágok árusítása ellen kampányoltak, ismeretterjesztő cikkeket írtak, stb. 
Egyre több a munka
2005-től, Dénes István halála után, az egyesület elnöke Dénes Ildikó lett, jelenleg a tevékenységet háromtagú vezetőtanács irányítja, az egykor több mint 30 tagú csapatból mostanra 5-6 személy dolgozik aktívabban. „Egyre kevesebben vagyunk, és egyre több a munka” – fűzte hozzá Demeter Zoltán, aki 2005-től a titkár szerepét is betölti. „A Vargyastól kiépített út hatására sokkal több a látogató, ezért egyre nagyobb a felelősség is” – mondta.
Dénes Ildikó röviden ismertette a szoros földrajzi elhelyezkedését, növény- és állatvilágát, valamint felhívta a figyelmet a védett fajokra is, amelyek fennmaradása a látogatókon is múlik. Bemutatta a 2015-ben átadott látogatóközpontot, beszélt az építés folyamán felmerült nehézségekről, illetve a jövőbeli tervekről is ejtett pár szót. Többek között egy korszerűen kiképzett sátortábor létrehozásának fontosságát ecsetelte, amely segítségével fel lehetne, fel kellene számolni a vadkempingezést. A tervek szerint a 2,8 hektáros tábor területe 400 sátor egyidejű elhelyezését tenné lehetségessé.
Böjte Ferenctől megtudhattuk, hogy folyamatban van egy kiadvány szerkesztése is, amely összefoglalja a fontosabb tudnivalókat az egyesületről és a szorosról, majd megköszönte az elmúlt húsz évet az egyesület minden tagjának, akik ennyi éven át, szabadidőt és energiát nem kímélve, munkálkodtak Erdővidék eme páratlan szegletében.
Lázár Szilárd Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 8.
A semmibe lebegtetett katolikus iskola
Betelt a pohár a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tanárai számára, akik hetek óta élnek bizonytalanságban. A pedagógusok mégis azt állítják, hogy nem hagyják az iskolát, a tanulókat és a szülőket sem.
Sem az oktatási minisztérium, sem a marosvásárhelyi önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem igyekszik kimozdítani a holtpontról a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyét. Ennek ellenére az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a román nacionalista politikai erők zaklatásai mellett a felekezeti iskolában zavartalanul folyik a tanítás. Nemcsak a kívülállók nem észlelnek semmi feltűnőt, de a diákok is mindent a lehető legnagyobb rendben találnak. A történelemórára készülők legfeljebb azt látják, hogy a DNA által hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezett igazgató helyett másvalaki lép be az osztályterembe: Tamási Zsolt óráit ingyen és bérmentve másik két kollégája vállalta át. Egy ideje azonban a teljes tanári kar ingyen jár be dolgozni, és ami még furcsább, a vakációban még szabadnapokra sem jogosultak. Ahhoz, hogy a pedagógusok fizetést kapjanak, igazgatói aláírásra lenne szükség, akárcsak a szabadnapokhoz.
Gyerek- és felnőttmesék
Nem csak a Klastrom utcai épület előkészítő osztályának helyet adó terméből szűrődnek ki olykor-olykor mesefoszlányok. Mesék hangzanak az oktatási tárcánál, a városházán, a tanfelügyelőségen is. A tanári szobában összegyűltek már jóformán nem is tudják, melyikben higgyenek. A múlt hónap derekán Illés Ildikó, a Maros megyei magyar nyelvű oktatásért (is) felelős helyettes tanfelügyelő azzal próbálta csitítani a kedélyeket, hogy amint aláírási joggal felruházott új, ügyvivő igazgató kerül a katolikus iskola élére, megoldódnak az adminisztratív gondok. Igazgatót viszont csak a főtanfelügyelő nevezhet ki, az éppen hivatalban lévő Ştefan Someşan viszont házi őrizetből és legfeljebb a sajtóból követheti a fejleményeket. Szintén két héttel ezelőtt Király András minisztériumi államtitkár arról beszélt lapcsaládunknak, hogy amint lesz új főtanfelügyelő, jöhet az új iskolaigazgató is. Aztán kiderült, hogy a főtanfelügyelő kinevezése nem csupán a minisztertől függ, hanem az oktatási tárca főtitkárától is, akinek kinevezését viszont a kormánytól várták. A bürokrácia lassan és jellegzetesen románosan őrlő malmai mára szinte mindent megoldottak: a minisztérium élére megkerült az új főtitkár, a Maros megyei tanfelügyelőség élére pedig az új főtanfelügyelő. Iskolaigazgató viszont mindmáig nincs, mert „annak kinevezése nem épp olyan egyszerű feladat”.\
Tanácstalan tanárok és szülők
Bonyolult kérdés – így fogalmazott lapunk megkeresésére Nadia Raţă, a november utolsó hetében kinevezett főtanfelügyelő, amikor az új igazgató beiktatásáról és a tanárok fizetéséről kérdeztük. A fiatal vezető előbb tiszta képet szeretne kapni az iskola jogi helyzetéről. Ezért több kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz. Írásbeli választ még egyiktől sem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt. A tanárokat azzal nyugtatta, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban a román sajtónak nyilatkozva pedig mindenki értésére adta, hogy számára a katolikus tanintézmény problémája egy a számos gond közül, amely a listáján sorakozik.
Közben a 405 diák szüleit tömörítő bizottság is érdeklődni kezdett: a gyermekeik sorsáért aggódó anyukák és apukák színvallásra szólították fel az iskola létrehozásáért és működtetéséért felelős szerveket. Az egyik kezdeményező, György Annamária reményének adott hangot, miszerint, ha a megszólított polgármesteri hivatal, tanfelügyelőség és minisztérium tiszteletben tartja a közérdekű adatigénylésre vonatkozó 2001/544-es törvényt, tíz napon belül választ kaphatnak.
Az elöljárók nyugodtan alszanak
Egyelőre csak Dorin Florea polgármester igyekezett megnyugtatni az érintetteket, ő is szóban. „Nincs gond az iskola létrehozásával. Ha mégis tévedés történt, azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – reagált a legutóbbi tanácsülésen megjelent szülők aggályaira. Szavai azért sem ígérnek sok jót, mert polgármesterként éppen ő volt az, aki az elmúlt években nyilatkozatokban, illetve per során kardoskodott az egyháznak visszajuttatott iskolaépületek újraállamosítása mellett. Az önkormányzati ülésen elmondottak nem győzték meg a szülőket. Florea szerint a helyi tanácsosok döntése miatt őt is vizsgálja a DNA, de ettől nyugodtan tud aludni.
Tiszta a lelkiismerete az RMDSZ helyi elnökének és városi tanácsosának, Peti Andrásnak is. A volt alpolgármester – aki 2014-ben többedmagával bábáskodott a katolikus iskola újjászületésénél – úgy véli, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség pár soros közleményéből nem derül ki, pontosan mire vonatkozik a vád, és az sem, hogy miért illetik korrupciós váddal a marosvásárhelyi katolikus teológiai középiskola létrehozásának szereplőit. „Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy egy iskola létrehozása a helyi vagy megyei önkormányzat hatáskörébe tartozik. Egy másik rendelet értelmében hét tételnek kell eleget tenni az iskolaalapításhoz: többek között meg kell állapítani a minimális tanulólétszámot, kincstári folyószámlát kell nyitni, és bélyegzőt kell készíttetni. Ezek eljárási kérdések, ehhez képest a korrupcióellenes ügyészség korrupció miatt vizsgálódik. A helyi testület elfogadta a határozatot: az önkormányzatnak addig van hatásköre, amíg megszavazza a döntést, de nem neki kell követnie a határozat utóéletét, sem azt, hogy megtámadják-e vagy sem” – fejtette ki a jogász végzettségű volt alpolgármester. Ennek dacára Peti András nem tudná megmondani, mi történik abban az esetben, ha nem ismerik el a több mint négyszáz diák két iskolai évét, illetve a már érettségizettek oklevelét. Azt sem érti, hogy 2014 óta milyen alapon fizethették a tanárokat, ha az iskola nem létezhetett törvényesen.
CEMO: Nem a DNA a főgonosz!
Sajnos sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem tartotta maradéktalanul tiszteletben az iskolaalapítási törvényeket – állapította meg a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A magyarság nyelvi jogaiért küzdő szervezet bármennyire is örül Marosvásárhely harmadik önálló anyanyelvű iskolájának, nem hagyhatja szó nélkül azokat a mulasztásokat, amelyeket az alapítók elkövettek. Felidézve a két évvel ezelőtt sebtében történteket, Szigeti Enikő elnök kijelentette, hogy az iskolaalapítás nem ment simán, és nem volt túlzottan törvényes, amiről szerinte ugyanúgy kellene beszélni, mint arról, hogy a Tamási Zsolt igazgató ellen indított eljárás mennyire igazságtalan. A civilek úgy vélik, az iskolaalapítás kissé elsietett és erőltetett volt, az illetékesek nem készítették elő az összes dokumentációt, ahogy szükség lett volna rá. Két évvel ezelőtt az iskola alapítását több helyi tanácsi határozat szabályozta, az egyik határozatot – mely által a tanintézet bekerült a marosvásárhelyi iskolahálózatba – megtámadta Vasile Oprea, Maros megye akkori prefektusa, és a helyi táblabíróságon jogerősen meg is nyerte a pert. „A tanfelügyelőség sem tartotta be a törvényes előírásokat. Hogy erről az RMDSZ tudott vagy nem, az irreleváns, ugyanis a szervezetnek kellett volna tudnia mindenről, nem Tamási Zsoltnak” – vélekedett lapunknak Szigeti. Arról, hogy az RMDSZ szinte minden lépésről tudott, abból is kiderül, hogy a szövetség az iskolaalapítást is egyik kormányralépési feltételként határozta meg. Lapunk értesülései szerint, amikor a házi őrizetben lévő Someşan megpróbált keresztbetenni a katolikusok tervének, maga Victor Ponta akkori miniszterelnök figyelmeztette Maros megyei kollégáját, hogy tisztségébe kerülhet a politikai alku szabotálása.
A CEMO áldozatnak tekinti a mindent magára vállaló és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Tamásit, a felelőst pedig az RMDSZ illetékeseinek személyében jelöli meg. „A felelős az RMDSZ marosvásárhelyi volt tanácsosainak körében keresendő, nem feltétlenül a DNA a főgonosz, habár kétségtelen, vannak gondok a korrupcióellenes ügyészség eljárásával” – szögezte le Szigeti Enikő.
Összekovácsoló, lélekerősítő tüntetés
Ha a néhány hete kirobbant iskolaügynek egyáltalán lehet pozitív hozadéka, az mindenképpen a november 12-i tüntetés, amelyen több mint négyezer marosvásárhelyi és környékbeli jelent meg. Olyan személyek is kivonultak könyvvel a kezükben a Vársétányra, és hallgatták egymás beszédét, akik a hétköznapi életben igyekeznek kerülni egymást. Papok, politikusok, közéleti személyiségek örömmel nyugtázták, hogy az utcai tiltakozó akció ismét egybekovácsolta a marosvásárhelyi magyarságot. A rendezvény előtti napokban gyertyás ellentüntetést hirdető személyek ugyan megjelentek a helyszínen, de az egységes tömeg láttán elálltak szándékuktól, és beérték a közösségi oldalakon ostorozni a számukra antipatikus felszólalókat.
Az iskola tantestületét is megerősítette az egyértelmű biztatás, főként, hogy az nemcsak Marosvásárhely, hanem Székelyföld, Erdély és a Kárpát-medence több más szegletéből érkezett. „A dolgunkat akarjuk végezni, és ezt igyekszünk a legjobban tenni még akkor is, ha nincs kinevezett vezetője iskolánknak” – jelentette ki a tantestület által Tamási helyettesének megválasztott Székely Szilárd.
Egyelőre mind a diákok, mind a szülők bíznak a pedagógusokban, és hisznek Tamási Zsolt igazában. A 405 diák közül egyetlen egyet sem írattak át más tanintézménybe, ami az itt tapasztalható összetartásról tanúskodik.
Szucher Ervin | Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 9.
Meghalt Bárányi Ferenc bánsági orvos, író, politikus
Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 81. évében elhunyt Bárányi Ferenc temesvári orvos, író, politikus, a bánsági magyarság kiemelkedő személyisége, első szabadon választott parlamenti képviselője, volt romániai egészségügyi miniszter, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alelnöke – közölte pénteken az MTI-vel a család.
Bárányi Ferenc 1936. május 13-án született a bánsági Nagyszentmiklóson. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen elvégzése után (1959) Szokolon, 1965-től pedig Temesváron volt orvos, később aneszteziológus főorvos. Egészségügyi értekezéseket, ismeretterjesztő műveket, valamint karcolatokat, novellákat közölt a romániai magyar sajtóban és könyvkiadóknál, Égbenyúló kockakövek címmel 1983-ban önéletrajzi ihletésű regényt publikált a sztálini korszakról.
Feleségével, a két éve elhunyt Bárányi Ildikó orvossal, íróval együtt meghatározó szerepet töltött be a bánsági magyar közélet szervezésében. Az 1989-es temesvári forradalom napjaiban alapítóként vett részt a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség megszervezésében. 1990-től 2000-ig Temes megyei parlamenti képviselő az RMDSZ színeiben, 1998-ban néhány hónapig Románia egészségügyi minisztere. Az RMDSZ-en belül a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomban alelnökként tevékenykedett.
Feleségével együtt alapítóként játszottak szerepet a Máltai Szeretetszolgálat romániai hálózatának kiépítésében. Az országos szervezet működésének 25. évfordulója alkalmából októberben mindketten megkapták (felesége posztumusz) a szeretetszolgálat arany fokozatú (Pro Merito Melitensi) érdemrendjét. Tagja volt a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Orvosírók Szövetségének, a Magyar Egészségügyi Társaságnak, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak. Közéleti munkásságát az évek során számos kitüntetéssel ismerték el, 2016 augusztusában Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki karitatív tevékenysége, valamint az erdélyi magyarság közéleti képviselete elismeréseként. Bárányi Ferenc Budapesten hunyt el péntekre virradó éjszaka. Temetéséről a család később intézkedik.
kronika.ro
Bárányi Ferenc /Nagyszentmiklós, 1936. máj. 13. – Temesvár, 2016. dec. 9./ Erdély.ma
2016. december 9.
Vásárhelyi iskolaügy: gyűlnek a megfeleletlen kérdések
Eredménytelenül fejeződött be a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium tanárainak a tárgyalása Nadia Raţă frissen kinevezett főtanfelügyelővel. 
Bár a pedagógusok sokat vártak a találkozótól, melyen Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes is részt vett, a közel három órás megbeszélés után sem tisztázódtak a problémáik – közölte érdeklődésünkre Székely Szilárd, a tanárok által megbízott képviselő. A házi őrizetbe vett Ştefan Someşan helyébe kinevezett Nadia Raţă szinte minden felmerült kérdésre azt válaszolta, hogy a törvény határain belül igyekszik megoldást találni, az intézményvezetői tisztséggel kapcsolatos bizonytalan helyzetre viszont konkrét javaslattal nem rukkolt elő.
Mint ismert, Tamási Zsolt hatósági őrizetbe helyezése óta egyetlen személynek sincs aláírási joga, ezért az iskola semmiféle hivatalos okiratot nem bocsáthat ki, személyzete pedig nem kaphatja meg a fizetését. Az már csak hab a tortán, hogy azok a pedagógusok, akik ingyen dolgoznak, a téli vakációban egyetlen szabadnapot sem vehetnek ki, hisz szabadsági kérelmüket nincs, aki aláírja. A keddi, szinte estébe nyúló tárgyalásnak az lett volna a célja, hogy meggyőzze a főtanfelügyelőt, Tamási helyébe nevezzen ki egy ügyvivő igazgatót, Nadia Raţă azonban elzárkózott a kérdés megoldásától. A főtanfelügyelő azzal érvelt, hogy nem érvényes az a vezetőtanácsi határozat, melyet a tanfelügyelőség november 4-én hozott Tamási felmentéséről, mert nem írta alá senki. Ő viszont nem vállalhatja, hogy utólag aláírja.
Felmerült, hogy ismét üljön össze a tanfelügyelőség vezetőtanácsa, és hozzon egy újabb döntést, amelyet immár az új főtanfelügyelő aláírhat, Nadia Raţă viszont ezt a lehetőséget is elvetette. „A főtanfelügyelő válaszaiban a visszatérő motívum a törvényesség betartása volt. Mi is megkérdeztük, mennyire törvényes, hogy egy iskola vezető nélkül működjön. A válaszból kiderült, hogy a tanfelügyelőség vagy nem mer, vagy nem akar megoldást találni” – nyilatkozta lapunknak Székely Szilárd.
„Azon túl, hogy a tanárok hetek óta nem kaptak fizetést, most az egészségügyi ellátásért is a saját zsebükbe kell nyúlniuk. „Az egyik kollégánk kórházi kezelésre szorul, a másik kolléganőnk szülési szabadságra készül. Hiába fizetik a járulékot, nincs, aki munkahelyi igazolást kiállítson, ezért úgy tűnik, megfizettetik velük a kórházi kezelést” – panaszolta Székely. Amennyiben a jövő év elején sem lesz, aki kézjegyével ellássa a hivatalos okiratokat, még az is megeshet, hogy a katolikus iskola nem adhatja le időben a 2017/18-as beiskolázási tervét – hívta fel a figyelmet a tanerők szószólója.
Életveszélyes művészeti gimnázium
Várhatóan a decemberi tanácsülésen születik döntés a római katolikus egyház tulajdonában lévő Művészeti Gimnázium épületének bérleti szerződéséről, ami áprilisban érvényét veszítette, ráadásul azóta az önkormányzat sem fizet érte. Az épület közben egyre romosabbá és veszélyesebbé válik. A katolikus egyház marosvásárhelyi adminisztrátora, Bálint Géza elmondta, egy hosszú távú bérleti szerződés megkötése lenne jó mindenki számára. 
Ezzel egyetért Peti András tanácsos is, aki szerint ezt a szerződést követően azonnal el kellene kezdeni a Művészeti Gimnáziumnak otthont adó ingatlan felújítását. Tarthatatlan az iskola jelenlegi állapota, megoldást kellene találni a felújításra, mert a diákok, tanárok és szülők épségét fenyegetik az omladozó falak” – fejtette ki Peti. Bálint Gézától, az egyház helyi adminisztrátorától megtudtuk, sikerült megszerezni az építkezési engedélyt a homlokzat felújítására, ám a belső felújításokat csak akkor tudnák elkezdeni, ha a polgármesteri hivatal is beszállna ebbe. A katolikus egyház illetékese szerint a polgármesteri hivatal azt szeretné, ha nem kellene fizetnie az egyháznak bérleti díjat. 
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)
2016. december 9.
Elfogyott a gyerekközöség a kis udvarhelyszéki települések tanegységeiből
Egyre kevesebb a gyerek az udvarhelyszéki falvakban – panaszolják a pedagógusok –, ennek következtében az utóbbi tíz évben több település óvodájában is megszűnt az oktatás. A kiürült óvodaépületek jó része kihasználatlanul áll. 
A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint ebben a tanévben 1216 óvodás tanul Székelyudvarhelyen, 1424 pedig a környező települések óvodáiban. A szülők késő délutánba nyúló munkaprogramja miatt a hosszított tevékenységgel működő napközikre alakult ki nagyobb igény Székelyudvarhelyen, ezért már több mint egy évtizede megszűntek a Cérnagyár és a Kipi-kopi napköziotthon mellett hajdanán rövid programmal működő óvodák, így a környék gyerekeit már az Eszterlánc, valamint a Kipi-kopi napközikbe járatják szüleik.
A Napsugárban, valamint a két Csicsergő napköziben külön épületben fogadják a kicsiket, azonban néhány éve jogilag összevonták az oktatási egységeket, közös ügyvezetéssel – tudtuk meg Koncz Melindától, az Eszterlánc napköziotthon vezetőjétől.
Számos udvarhelyszéki faluban a gyereklétszám még indokolttá teszi az óvodák működését, azonban vannak települések, amelyekről már csupán egy-két gyerek jár a községközponti tanegységbe. Ilyen például Miklósfalva és Petek, amelyekről egy, illetve négy gyereket visz reggelente az iskolabusz a kányádi óvodába.
A Miklósfaván és Peteken megüresedett óvodaépületek közel hat éve kihasználatlanul állnak, ugyanúgy, mint a Bögöz községhez tartozó Mátisfalván, Décsfalván vagy Székelymagyaroson, ahol Farkas Mózes bögözi polgármester reményei szerint előbb-utóbb újra gyerekzsivaly tölti majd be a termeket. A többi ingatlantól eltérően – amelyek önkormányzati tulajdonban vannak –, az üresen álló egykori székelydobói óvoda épülete az egyház tulajdonát képezi – tudtuk meg Pál Tamástól, a bögözi általános iskola aligazgatójától.
A Felsőboldogfalvához tartozó Ócfalván négy, Lengyelfalván két éve, idén pedig nincs már elegendő gyerek az óvoda működtetéséhez Patakfalván sem – tudtuk meg Somorai Árpádtól, a Fülöp Áron Általános Iskola aligazgatójától. A megcsappant létszám miatt üresen állnak Lókodban, Recsenyéden, Bágyban, Gyepesben, Városfalván, valamint Kénosban is az egykori óvodák épületei. Kertész Hajnal, a homorodszentmártoni Román Viktor Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy az említett falvakból a község három más településére járnak óvodába a kicsik.
A Parajdhoz tartozó falvakban működnek még az óvodák, igaz ugyan, hogy a megcsappant gyereklétszám miatt Alsó- és Felsősófalván, illetve Békástanyán összevont csoportokkal. Legutóbb több, mint tíz éve szüntettek meg két óvodát a községközpontban: Parajd Zsögöd nevű településrészén az egyiket, továbbá a bányavállalat által működtetett óvodát. Ezek egykor azért létesültek, hogy a település szélén lakók ne kelljen a központba hordozzák gyerekeiket – mesélte Bíró Zsolt, a helyi Áprily Lajos Általános Iskola igazgatója. Az említett településrészén működő óvoda egykori épületében a református egyház diakóniai központot hozott létre, míg a bányavállalat által működtetett óvoda épülete jelenleg üresen áll.
Három éve falumúzeumot működtet a helyi önkormányzat az énlaki óvodaépületben, a siklódiba pedig télen istentiszteletre járnak a hívek. Tiboldi Sándor, az etédi Jósika Miklós Általános Iskola aligazgatója érdeklődésünkre elmondta, az említett falvakból Etédre viszi az iskolabusz a kicsiket.
Dósa Ildikó Székelyhon.ro
2016. december 10.
Karácsonyra hangoló (Mesterségek vására Sepsiszentgyörgyön)
Már most beszerezhetőek a különleges, kézzel előállított, egyedi karácsonyi ajándékok a Sepsiszentgyörgy főterén felállított óriássátorban. A Gál Andrea és Várallyay Réka nevével fémjelzett Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület és a városi Kónya Ádám Művelődési Ház közösen szervezett Mesterségek nagyvására a tegnapi nyitány után még ma várja az érdeklődőket.
A forralt bor kellemes illata csapja meg a sátorba betérőt. Nem csoda, hisz már a bejárat mellett főzik a teát, melegítik a fűszeres bort, s harapnivalónak zsíros kenyeret kínálnak az ital mellé. A sátor nagy, de mégis kicsinek bizonyult. Árusok kínálják benn portékáikat, ha rajtuk kívül nem lenne senki, jól megférnének, de a vásárolni szándékozók vagy csak kíváncsiskodók hada zsúfolja a teret. Igaz, mintha így is valamicskével szellősebb lenne a tér, mint az elmúlt években a Székely Nemzeti Múzeum termeiben szervezett hasonló karácsonyi kézművesvásárokon. Gál Andrea szervező érdeklődésünkre elmondta, a jelentkezők közül hatvanöt vásárost választottak ki, hisz nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekedtek.
Van itt mindenféle kézművestermék, a hagyományostól a ma ízlésének megfelelően formatervezett darabokig, mint például mintás textíliából varrt övtáska vagy válltáska. De nézzünk csak körül: kaphatóak fazekastermékek, bőrdíszművek, nemezelt tárgyak népi motívumokkal, meg korszerű tervezésben is, tűzzománc ékszerek, gyöngyből fűzöttek, méz és cifra mézeskalács, különböző gyümölcslevek és szörpök, díszes üvegtárgyak, rongybabák, ruhák, fából faragott dísz- és használati tárgyak, játékfigurák, fából készült, népi mintákkal festett tárgyak, nemezelt papucsok, karácsonyfadíszek, illatos háziszappanok, szőttesek, ruhanemű, szaloncukor, édesség, gyerekjáték, keksznyomó, mézeskalácsütő fa, de még egyedi kályhacsempe is, és bizonyára akad, ami kimaradt a felsorolásból. A tegnap esti programban szerepelt István Ildikó és a Folker zenekar műsora. A nagyvásár ma is folytatódik, várja a látogatókat délelőtt tíztől este fél nyolcig.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 14.
Sebestyén Csaba képviselő lesz, Józsa-Svella Beáta nem biztos
Sebestyén Csaba is bekerült a parlamentbe: a szavazatok visszaosztása után egy újabb képviselői mandátumot kapott az RMDSZ Hargita megyében, amelyet a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke foglalhat el.
A Központi Választási Irodától kapott információkra hivatkozva Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, a szavazatok visszaosztása nyomán Benedek Zakariás mellett Sebestyén Csaba is mandátumot szerzett a parlamentben, így most már ketten képviselhetik a térséget. Bíró kijelentette, nagyon örül, hogy lesz támaszuk az udvarhelyszéki embereknek, akiknek nagy része hagyományosan földművelésből és állattenyésztésből él.
Sebestyén Csaba megkeresésünkkor azt mondta, nagyon örül a mandátumnak, hiszen mindvégig ebben bízott, ám egyelőre maga sem hiszi el, hogy bejutott a parlamentbe. Hivatalos értesítést cikkünk publikálásáig még nem kapott.
„Elsősorban a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság terén szereztem tapasztalatokat, illetve szakmám is ez. Úgy gondolom, parlamenti képviselői mandátumom elfoglalása után is ezen a téren kell tevékenykednem. A mezőgazdasági bizottságnak szeretnék tagja lenni” – fogalmazott. Rámutatott, ismeri a vidéki problémákat, elsősorban ezekre fog megoldást keresni.
Nem szentegyházi fogja képviselni a Tulcea megyeieket
Megtudtuk, hogy a sajtóban felröppent hírek ellenére a jelenlegi állás szerint nem szerzett mandátumot a Tulcea megyei RMDSZ-listán szereplő, szentegyházi Józsa-Svella Beáta, viszont nem sok szavazat hiányzott.
Értesüléseink szerint a PMP jelöltje lehet esélyes az említett képviselői szék betöltésére. A szövetség hagyományosan minden megyében összeállít egy szenátori, illetve képviselői jelöltlistát, amivel az a céljuk, hogy összegyűjthessék a szavazatokat, melyeket más megyékben adnának le az RMDSZ-re – magyarázta az ügyvezető elnök. Ezekre a listákra általában fiatalok kerülnek fel, akik a szavazatok visszaosztása után mandátumot nyerhetnek, ezáltal tanulhatnak, tapasztalatokat szerezhetnek, amit a magyarlakta megyék hasznára fordíthatnak. Így került közel a parlamentközelbe Józsa-Svella Ildikó Beáta is, mivel az RMDSZ listájára 245-en szavaztak Tulcea megyében.
A Hargita megyei bejutók listája
Tánczos Barna (Csíkszék) és Verestóy Attila (Udvarhelyszék) szenátori listán szerzet befutó helyet, míg Kelemen Hunor (Csíkszék), Korodi Attila (Csíkszék), Bende Sándor (Gyergyószék), Benedek Zakariás (szórvány, Udvarhelyszék) és Sebestyén Csaba (Udvarhelyszék) parlamenti képviselőként állhat munkába. Egy korábbi, az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Tánczos azt nyilatkozta, mivel a Hargita megyei románok nem jutottak parlamenti mandátumhoz, az ő képviseletüket is felvállalja a szövetség.
Fülöp-Székely Botond Erdély.ma
2016. december 14.
A Fogarasy alapítására, a teológiai oktatás évfordulójára emlékeztek
A gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály püspök által alapított iskola 140. évfordulójára, illetve a tanintézményben elindult teológiai oktatás 10. évfordulójára emlékeztek. A szerdai ünnepségen felszólalók úgy vélik: Fogarasy püspök szavai ma is időszerűek.
A Szent Miklós-templomban szentmisével kezdődött az emlékező ünnepség, melyen a főegyházmegye részéről Tamás József segédpüspök az iskola alapítójára emlékezett. Fogarasy Mihály püspök munkásságát emelte ki, illetve a leánynevelő intézet létesítéséről szólt.
„Fogarasy Mihály püspök legtöbb körlevelét az oktatással, neveléssel kapcsolatosan bocsátotta ki, vallotta, hogy az egyháznak az ereje az iskolák felvirágoztatásában van, egyházmegyéjében különös módon a leánynevelést tartotta fontosnak. Nagy áldozatot hozott a nőnevelést felvállaló női szerzetesrendek intézményeiért. Városában zárdát, iskolát épített, melyet 1876 augusztus 27-en szentelt fel. Méltó és igazságos, hogy a zárda, az iskola az ő nevét viseli. Az iskola, amely nevet visel, eljegyzi magát azzal a személlyel, annak szellemiségével, akinek nevét viseli. A név ugyanis kötelez”–  mondta a püspök. Továbbá szólt az egyházi iskolák lecsupaszításáról, államosításról. Majd kitért a pedagógusok nem mindig könnyű feladatára, a 10 éve létrehozott, újra visszaállított teológiai oktatásra, illetve a szülők felelősségvállalására is.
Keresztes Zoltán, a Szent István plébánia plébánosa emlékezett a 24 évvel ezelőtt, 1992 szeptemberében, a gyergyószentmiklósi születésű erdélyi püspök emlékére állított szobornál. Néhai Hajdó István főesperes-plébános akkor mondott szavait idézte: „A püspököt 110 éves sírjából feltámasztottuk, és a nagy püspök hazajött, hogy szóba álljunk vele, és kérdezzük meg, mit kell tennünk, hogy megmaradjunk? A nagy püspök az evangéliumi igazságot idézi: újra építsetek sziklára.
Fogarasy püspök sziklára épített 140 évvel ezelőtt, napjainkban semmi sincs, ami nagyobb figyelmet igényelne, mint az iskola. „Az iskola az egyháznak a veteményes kertje, az iskola a templomnak előcsarnoka, az egyháznak joga van az iskolához éppúgy, mint a földes gazdának a saját szántóföldjéhez” – hangsúlyozta Keresztes Zoltán idézve az idők követelményeit felismerő főpapot, kinek szavai ma is időszerűek, hiszen ma is vannak, akik a felekezeti iskolák működését akadályozzák, jogos létüket kétségbe vonják. „Holnapunkat és jövőnket építsük sziklára, mert aki sziklára épít, azon a pokol kapui nem vesznek erőt” –  zárta ünnepi beszédét az iskola védnöki tisztségét betöltő Keresztes.
Ezt követően a tanintézet előtt álló Fogarasy Mihály püspök szobránál a kegyelet, az emlékezés koszorúit helyezték el.
A tanintézmény dísztermében folytatták az ünnepséget, ahol néhai Hajdó István emlékének adóztak, majd Részeg Ildikó igazgatónő a teológiai oktatás elindításáról beszélt, Fogarasy püspök alapítólevelét ismertette, mely a mindenkori tanodavezetőt nem feladattal ruházza fel, hanem küldetéssel. András Szabolcs történelemtanár pedig a leánynevelő intézet alapítása kapcsán néhány érdekes mozzanatra hívta fel a figyelmet. Tamás József segédpüspök a négy szenthely: az iskola, a család, a templom és a temető közül az iskola szerepét emelte ki, és Reményik szavait idézve jelezte, buzdítása ma is aktuális.
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános a kérés, a hálaadás és az öröm fontosságára tért ki. Bartos Károly plébános az iskolában eltöltött órákról, az osztályokról osztotta meg tapasztalatát, hangsúlyozva, emberségben növekedtek a fiatalok. Görbe Péter főtanfelügyelő is a hála szavait, a vallásoktatás fontosságát hangsúlyozta. Nagy Zoltán polgármester ünnepi beszédében személyes történetét is megosztotta a jelenlévőkkel, ugyanis ebben az iskolában végzett. Az oktatókhoz, nevelőkhöz szólva pedig kitartást, jó munkát, jó kedvet kívánt további munkájukhoz. Szóra Róbert egykori teológiai osztályos emlékezett arra az időre, amikor belecsöppent a vallás osztályba. Mint mondta: a teológia osztály egy jó hely, soha nem bánta meg, hogy ezt választotta. Az emlékező ünnepséget záró igazgatói köszönőszavakat követően szeretetvendégségre hívták a vendégeket. A rendezvényt kulturális műsorral tették még ünnepélyesebbé.
Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro
2016. december 14.
Szép termekben kevés gyermek
A csávási diákokat felszippantja a város
Két éve világbanki támogatásból kívül-belül újjászületett a mezőcsávási iskola, a legtöbb helybéli szülő mégis továbbra is a városban taníttatja gyermekét. Vásárhely közel van, az ottani népszerűbb tanintézetek pedig felszippantják a diákokat – mondta Bordeanu Minerva igazgató. Az intézményvezetőtől megtudtuk, hogy két autóbusznyi, azaz 60 gyermek ingázik a községből a városba. Mezőcsáváson a magyar tagozaton összesen 127 gyermek tanul. A községközpontban idén hét magyar tagozatos gyermek kezdte az előkészítőt, ők a hat negyedikessel tanulnak együtt. A 16 elsősnek külön osztálya van, a nyolc másodikos ugyanennyi h a rma d i k o s s a l osztozik termen és pedagóguson. Az ötödikesek 25-en, a hatodikosok 23- an, a hetedikesek 20-an, a nyolcadikosok 13-an vannak. Szabédon 82 magyar tagozatos diák tanul, az előkészítő az első és a negyedik osztállyal, a második a harmadik osztállyal, az ötödik a hatodikkal, a hetedik a nyolcadikkal összevonva működik. Kölpényben, Mezőfelében és Galambodon csak alsó tagozat van, mindhá- rom faluban előkészítőtől negyedikig egy-egy osztállyal. Felében egy adventista magániskola is van, több magyar szülő oda járatja a gyerekét. Az igazgatónőtől azt is megtudtuk, hogy a tanárok 90 százaléka Vásárhelyről ingázik. Mivel a községbeli tanintézetekben sok az otthoni támogatást nélkülöző, nehéz sorsú gyerek, nagy szükség lenne egy segédtanítóra, a diáklétszám alapján meghatározott állások száma miatt azonban erre nincs lehetőség. A nehézségek ellenére azonban a csávási pedagógusok mindent megtesznek tanítványaik fejlődése érdekében. Ebben az időszakban a felső tagozatosok éppen a közös karácsonyi műsorra készülnek – tette hozzá az intézményvezető.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 14.
Megvan az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak nem hivatalos névsora
Összesen 21 képviselője és 9 szenátora lesz az RMDSZ-nek a parlamentben a következő törvényhozási ciklusban. Ezt nem véglegesnek tekinthető adatok alapján számolta ki Barna Gergő szociológus.
A szakembertől megtudtuk, a választási eredmények 99,82-os feldolgozottságú adataival szimulálta a töredékszavazatok visszaosztását. Tájékoztatása szerint további 33 szavazókörzet adatai hiányoznak, ezek azonban várhatóan nem befolyásolják már érdemben a mandátumeloszlásokat. „Hangsúlyoznám azonban, hogy ezek az adatok nem véglegesek" – mondta Barna Gergő. A végleges választási eredmények szerda estére vagy csütörtök reggelre várhatók.
A szociológus számításai szerint a két frakció összetétele a következőképpen alakul:
Képviselőház
Arad megye: Faragó Péter
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália
Brassó megye: Ambrus Izabella
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás, Sebestyén Csaba
Kolozs megye: Csoma Botond
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József
Maros megye: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Biró Zsolt
Máramaros megye: Apjok Norbert
Szilágy megye: Seres Dénes
Szatmár megye: Magyar Lóránd, Bálint Erdei-Doloczki István
Tulcea megye: Józsa-Svella Ildikó-Beáta
Szenátus
Bihar megye: Cseke Attila, Derzsi Ákos
Hargita megye: Verestóy Attila, Tánczos Barna
Kolozs megye: László Attila
Kovászna megye: Fejér László Ödön
Maros megye: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly
Szatmár megye: Turos Loránd
A névsorban a legnagyobb meglepetést kétségkívül az jelenti, hogy Tulcea megyében is lesz képviselője az RMDSZ-nek. A szövetség listája 245 szavazatot kapott a dobrudzsai megyében, de a visszaosztások "lutrielemeinek" köszönhetően ez elegendő volt ahhoz, hogy az első helyen álló  jelölt, az amúgy csíkszeredai Józsa-Svella Ildikó-Beáta mandátumhoz jusson.
További újdonság, hogy az RMDSZ-nek már nem lesz Temes megyei képviselője, Arad, Brassó és Máramaros megyei viszont igen, emellett a Hargita megyei képviselők száma háromról négyre növekedett. A felsőházi képviseletben is változások vannak. A Szilágy megyei magyarok elveszítette a szenátorukat, viszont a Bihar, Kovászna és Maros megyei magyaroknak a korábbi egy helyett két szenátoruk lesz.
Cs. P. T. maszol.ro
2016. december 16.
Évet zárt a Kiss Stúdió
A XIX. Század költői – Arany, Petőfi, Vörösmarty, elődök és kortársak című előadással búcsúzott a 2016-os évtől szerdán a nagyváradi Kiss Stúdió Színház. A műsor bevezetőjében az egyetlen folyamatosan működő erdélyi magyar nyelvű magánszínház vezetője, Kiss Törék Ildikó mondott köszönetet a közönségnek az évad során mutatott folyamatos érdeklődésért, kitartásért.
Az Irodalmi esték-sorozat részét képező előadás meghívott előadójaként Molnár Judit közíró, magyartanár beszélt a magyar kultúrtörténet egyik legérdekesebb időszakáról, a reformkorról, melyet egyértelműen gr. Széchenyi István neve fémjelez, akit épp a legnagyobb politikai vetélytársa, Kossuth Lajos nevezett a legnagyobb magyarnak. „Mindketten az ország felvirágzását, valamint az osztrákokról való leválást akarták, de Széchenyi reformpárti volt, Kossuth azonban a forradalmi elképzelést támogatta” – emlékeztetett Molnár Judit, aki számos, kevéssé ismert és érdekes információt megosztott a közönséggel.
Az előadás keretében a korszak kiemelkedő költőinek alkotásain keresztül mutatták be a reformkor kulturális és társadalmi változásait, valamint azt, hogy ezek hogyan és milyen irányban befolyásolták a köztudatot. Fazakas Márton Erzsébet, Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos színművészek közreműködésével olyan költemények és versrészletek hangzottak el, mint Kölcsey Ferenc Huszt, Vörösmarty Mihály A Guttenberg-albumba, Kosztolányi Dezső Petőfi Sándorka, Petőfi Sándor Csalogányok és pacsirták, Arany János Ősszel, Vörösmarty Mihály A vén cigány vagy Vajda János Credocímű programverse. Mint a készítők elmondták, a műsor mintegy bevezetője is volt a készülő Arany-előadásnak, melyet a következő évadban mutatnak be, jövőre lesz ugyanis Arany János születésének 200. évfordulója.
Sz. G. T. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. december 18.
„Nem a problémáinkkal, hanem a tehetségeinkkel kell megjelenjünk külföldön”
Huszonhét ifjú zenész jelentkezett a Művészeti Alap Értetek Egyesület (Artstart4U) által Csíkszeredában tartott kétnapos mesterkurzusra, melynek egyik célja az volt, hogy felkészítse a jelentkezőket a Virtuózok című tehetségkutatón való megmutatkozásra.
A komolyzene iránt érdeklődő fiatalokat szólította meg az Artstart4U mesterkurzusa, akik pénteken és szombaton a Nagy István Művészeti Középiskolában elismert szakemberek segítségével fejleszthették zenei tudásukat. Bolyky Zoltán karmester hasznos tanácsokkal látta el a mesterkurzus résztvevőit, Megyimóreczné Schmidt Ildikó a zongora szakos diákokat, Tornyi Beáta és Lakatos György a hegedű, Kovács Lóránt a fuvola, Molnár Levente pedig az ének szakosoknak tartott egyéni konzultációkat. 
Molnár Levente, csíkszeredai operaénekes, az egyesület elnöke a mesterkurzus megnyitóján elmondta, nem a problémáinkkal, hanem a tehetségeinkkel kell megjelenjünk külföldön. Úgy véli, noha bármerre jár, a legjobb zenekarokban sok magyarral találkozik, a magyar zenészeket elismerik külföldön. Rámutatott, Székelyföldön is nagy szükség van a mesterkurzusokra.
„Amikor én voltam cseperedő tanonc, akkor itt nem volt ilyesmi, hogy jöttek volna külföldi, friss vért hozó emberek, és új cseleket, technikákat mutattak volna. Egyetemista koromban kerültem el először egy ilyen kurzusra, és örök nyomot hagyott bennem. Úgy látom, közelíteni kell a tanárokat a diákokhoz. Nagyon fontos a mester és tanítványa közötti jó kapcsolat kialakítása, mert enélkül nincs siker ezen a pályán. Mindig kell egy kontroll, egy segítség. Szeretnék ebből hagyományt teremteni, szeretném azt, hogy ha az erdélyi gyerekek legalább olyan esélyeket kapnának, mint a magyarországi gyerekek. Szeretném ösztönözni és bátorítani az itthoni tanárokat is, hogy jó, ha látják, más hogy áll hozzá egy gyerekhez, mit tud vele kezdeni, milyen új technikája van, milyen skálája, mi az ami igazából a gyereket beindítja. Milyen mesterkurzusra, versenyre próbáljuk meg eljuttatni. Úgy érzem, hogy nagyon szép sikereket értünk el a Virtuózokkal, büszke vagyok rá.” Hozzátette, ha sikerül jó tehetségeket kinevelni, akkor fog hallani Székelyföldről, Erdélyről a nagyvilág.
A mesterkurzuson természetesen az a diák is részt vehetett, aki nem szeretne jelentkezni a tehetségkutató műsorban. Azok viszont, akik jelentkezni fognak, a helyszínen elkészíthették a felvételt, amelyet a jelentkezéskor be kell küldeni. A jelentkezéssel kapcsolatos információk megtalálhatóak a Virtuózok honlapján.
Péter Beáta Székelyhon.ro
2016. december 19.
Több száz gyermeknek adják át az örökséget (A népzene és népdal az életük)
Székelyderzsen született, édesanyjától tanulta a legszebb dalokat, amelyek egy életre meghatározták útját. István Ildikó és férje, a szentegyházi származású Mihály Pál hangszerjavító, hangszerkészítő muzsikus a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában és háromszéki falvakban kétszáz gyermeknek tanít népdalt és néptáncot, az elmúlt tizenöt esztendőt ideszámítva akár az ezret is eléri óvodás és iskolás tanítványaik száma. Tegnap véget ért az Ildikó vezette népdalszakkör karácsonyi előadássorozata, mától a Mihály család lélekben a karácsonyra készül. Náluk hagyományosan a csend és a nyugalom jelenti az ünnep varázsát. Mindezekről az 1807-ben református parókiának épült, általuk felújított sepsiszentkirályi otthonukban beszélgettünk.
– Az volt a szerencsém, hogy egyszerű családban születtem, ahol a népdal érték – indokolja Ildikó, hogy honnan ered a népdal iránti szeretete. – Édesapám juhász volt, édesanyám mellette a háziasszony. Szüleim nagyon szépen mulattak, sokat énekeltek. Édesapám és két fiútestvére szépen táncolt és énekelt, nagyapámtól örökölték, a génjeikben volt. Hárman vagyunk testvérek, és nyaranta mindig volt még hat-hét ember segítségként a juhok mellett, így voltunk mi nagy család. A faluközösség is összetartó volt. Fájlalom, hogy ez kiveszett. Régen, ha valaki elkezdett építkezni, a fél falu ott volt, családként élt a falu is, közösségként. Volt egy nagyon jó papunk, Katona Dénes, neki is sokat köszönhetünk, és ott a gyönyörű templom, annak is megvan az ereje. – A székelyderzsi dalok elkísértek a székelyudvarhelyi gimnáziumba is, az ének miatt egy éjszakára még fogdába is kerültél. Hogy történt ez? – Akkor Dr. Petru Groza Líceumnak hívták a székelyudvarhelyi középiskolát, jelenleg Tamási Áron Gimnázium. Az volt a szerencsém, hogy ahogy bekerültem a gimnáziumba, elég hamar a Venyige együtteshez csapódtam. Ez nagy dolog volt. Hetente egyszer jártunk táncházba, amit bizony akkoriban nagyon tiltottak. Tizenhat évesként egy éjszakát zárkában töltöttem amiatt, hogy a táncház végén mindig elénekeltük a Haza is kéne már menni kezdetű kalotaszegi hajnalit, ami azzal végződik, hogy „valamennyi magyar lány, piros pántlika haján, szeret is az engem igazán”. Talán ez volt a bűnünk, mert egyszer, ahogy a táncházból kijöttünk, négy lódenkabátos egy bentlakó társamat és engem elkapott, beraktak egy dubába, a fejünkre húztak egy zsákot, és azzal elvittek. A néptanács épületének egy sötét termébe vittek, ott jól elnáspángoltak, tenyerünket és talpunkat verték, és folyamatosan azért nyaggattak, mondjuk meg, ki biztatott, hogy ezt csináljuk, és kitől tanultuk. Természetesen minket senki nem kötelezett éneklésre. Ez volt 1986-ban.  Tíz év a színpadon
– Magyartanár akartál lenni, mégis a néptáncos, népdalénekes pályára léptél. – Szép Gyula székelyudvarhelyi muzsikus szorgalmazta, hogy ezt az utat válasszam. Akkor indult a Háromszék Táncegyüttes és Csíkszeredában a Hargita. Először a Háromszék hirdette meg a versenyvizsgát, de mivel akkor érettségiztem, nem tudtam járni a felkészítőkre, ezért Könczei Árpi azt mondta, nem teheti meg másokkal szemben, hogy felvesz. Szalai Zoli is ott volt a bizottságban, és szólt, hogy egy hét múlva Csíkszeredában is tartanak vizsgát. Így kerültem a Hargita együtteshez, ahol tíz évet töltöttem táncosként és énekesként. Sepsiszentgyörgyre úgy kerültem, hogy Pali megkérte a kezem. Akkor hívtak a Háromszék Táncegyütteshez, de nem vállaltam, mert családot akartam, és úgy gondoltam, le kell jönnöm a színpadról, inkább tanítok, de azért valahogy folytatnám az éneklést is, mert nagyon szeretem. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban akkor működött a mindmáig egyetlen néptáncosztály, egy ideig helyettesítettem az oktatót. Aztán megszületett a kislányunk, Dorka, és gyermeknevelési szabadság alatt jártam néptáncot tanítani óvodákba, emellett egyénileg is felléptem, zenekar nélkül. Aztán megkeresett Szilágyi Zsolt, a Művészeti és Népiskola akkori igazgatója, és megkérdezte, elvállalnám-e a néptáncoktatást. Így kerültem oda ezelőtt tíz évvel. Alkalmazhattak, bár nem volt szakvégzettségem, de megvolt a tíz év régiségem a színpadon. 
Hegedű és ló
Mihály Pál Szentegyházán nőtt fel, tizennégy évesen került Székelyudvarhelyre iskolába állategészségügyi szakosztályba, mert az volt az álma, hogy állatorvos legyen. Édesapja cipészmester volt, a családnak volt egy kis gazdasága, Pali ott szerette meg az állatokat. Jelenleg is van lova, a lovaglás számára sport és kikapcsolódás, azt mondja, szabaddá teszi.  Székelyudvarhelyen a Szász testvérekkel, Józseffel és Lőrinccel muzsikált, úgy is volt, hogy Ildikó énekelt és a fiúk zenéltek.
– Hogy került az első hegedű a kezedbe?
– Nyolc-kilenc éves koromban nővérem vette nekem az első hegedűt karácsonyra, s ha már ott volt a hangszer, valamit kellett kezdeni vele. Szüleim elküldtek zenetanárhoz, hogy tanuljak meg játszani. Zongoraszakos volt az illető, néhány évig jártam hozzá, nagyon untam, s egyszer azt mondta, nemigen van, amit tovább taníthatna nekem, így abbamaradt. 
Bekerültem Székelyudvarhelyre a líceumba, ott az osztálytársak között volt, aki muzsikálgatott. Alakítottunk egy rockzenekart, de nem volt hangszerünk, és nem is igen tudtunk zenélni. A többiek egy kicsit jobb anyagi körülmények között voltak, egyik vett dobot, másik gitárt, én nem mehettem haza szüleimhez, hogy vegyenek nekem hangszert. Készítettem egy elektromos gitárt. Addig faragtam, csiszoltam, még a mágnesmagot is megtekercseltem, igaz, két hónapig tartott, de végül megszólalt a gitár. Még én is meglepődtem, hogy sikerült. Közben hegedültem is, lakodalomba jártunk a barátokkal. De aztán összetörött a hegedűm, megreperáltam, egy idő múlva másoknak is javítottam hegedűt, így kezdődött hangszerjavító tevékenységem. A lakodalmakból elég szépen lehetett pénzt keresni, így otthonról nem kellett anyagi segítséget kérnem. Tánccsoportoknak is muzsikáltunk, a gyáraknak általában volt csoportja, és pénzért elvállaltuk a zenélést, sőt, ennek fejében kértem és kiutalással kaptam is egy garzonlakást, tizedikes koromban már kiköltöztem a bentlakásból. Készültem állatorvosira, nagyon sokat tanultam, be is iratkoztam a felvételire, de végül nem mentem el, utolsó percben úgy döntöttem, hangszerkészítő leszek. Ez 1989-ben történt.
Elmentem dolgozni állategészségügyi technikusként a homoródszentpáli kollektívbe. Egyszer meglátogatott a nővérem, aki akkor már Sepsiszentgyörgyön lakott, és látva a körülményeket fél órát sírt, majd azt mondta, ezt tovább ne folytassam. Szentivánlaborfalvára mentem az állami gazdasághoz, majd következett a katonaság, és mire visszajöttem, már nem voltak meg a gazdasági épületek, szétszedték. Haza nem akartam menni, hát hogy nézett volna ki, huszonéves fiatalember, aki hazamegy, mert nincs, miből megélnie, így elvállaltam mindenféle munkát, műanyagfröccsöntést, gombot öntöttem, törtem az őrkői követ. És eltartottam magam. 
Egy kocsmázás alkalmával jött Simonffy Béla zenészbarátom, aki a művészeti líceumban tanított, és javasolta, hogy menjek az iskolába hangszerjavítónak. Így kerültem 1993-ban oda. Kerezsi János volt az igazgató, tudta, hogy állategészségügyi technikusi végzettségem van, de azt mondta, próbáljam meg. És másnap kezdtem. Munka közben tanultam meg igazán a szakmát, és lassan kezdtek komolyabb munkákkal is megbízni. 1998-ban készült el az első hegedűm, azóta több mint száz hegedűt készítettem. A szerszámokat is én készítettem, most is azokkal dolgozom. Jelenleg fél állásom van a művészeti líceumban, és korrepetitor vagyok a Művészeti és Népiskolában Ildikó néptáncóráin. Utamra indulok
Baróton felnőtteket tanítottak, majd néptánccsoportot indítottak Vargyason, Bereckben, Köpecen, Középajtán, egy ideig jártak tanítani Kézdiszentlélekre, Fülébe, Bodosba, Kökösbe, Sepsiillyefalvára, Sepsibükszádra, sepsiszentgyörgyi óvodákba és iskolákba. Jelenleg Vargyason a harmadik nemzedékkel foglalkoznak, ők a Csillagkövetők néptánccsoport. Tanítottak táborokban, évekig oktattak Nagybánya és Máramarossziget környéki településeken, farsangi időszakban Marosvásárhelyen foglalkoznak több száz gyermekkel. Hétfő szabadnap a Mihály családban, ez a maguk által választott vasárnap, kedden és szerdán Ildikó népdalszakkört tart a Művészeti és Népiskolában 12 órától este nyolcig, csütörtök délután Köpecen tanítanak, pénteken Bereckben, szombat délelőtt Vargyason, délután Középajtán, vasárnap vannak a fellépések. Dorka lányuk hatodik osztályos a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, ő is népdalkörös. 2013-ban jelent meg Ildikó első lemeze, az Utamra indulok. Zenél: Mihály Pál, Kelemen István, Gáspár Csaba (hegedű), Lőrinczi Zsolt (brácsa), Csibi Szabolcs (nagybőgő), Fazakas Albert (cimbalom), Melkuhn Róbert (furulya). Sok helyen bemutatták már, de a legnagyobb élmény a székelyderzsi lemezbemutató volt. Ildikó: – Amit lehetett, otthon mindent megtanultam a szüleimtől és a mulatságokban. Sokat dolgoztunk a mezőn, és ott sokat énekeltünk. Édesanyám volt a példaképem az énekben, ő gyönyörűen énekelt. A középiskolában a tánccsoport műsoraiban énekeltem, sok csíki, udvarhelyi, gyimesi éneket tanultam, a Hargita együttessel gyűjteni is jártunk. Szalai Zoli volt a vezetőnk, nagyon sokat segített a tudatos munkában. A lemezen nagyrészt székelyderzsi dalokat énekelek. A hangszeres kíséret azért érdekes, mert Paliék a homoródabásfalviaktól tanulták meg, Derzsen már jó ideje nincsenek muzsikusok. Nálunk a Marci család volt a nagy muzsikus család. Marci János prímásnak volt három fia, velük muzsikált, és a homoródabásfalvi fúvósók erősítették a bandát, így tanulták meg a derzsi muzsikát. 
– Négy éve indítottad a népdalszakkört a Művészeti és Népiskolában, a huszonhárom tanítványoddal egyenként foglalkozol...
– Minden álmom az volt, hogy éneket tanítsak. A népdal bővíti a szókincset, minden dal egy történet, ezáltal is tanulnak a gyermekek. Az ének, a zene felszabadít, boldoggá tesz.
 Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 19.
Nyíló Akác néptáncegyüttes: az első 30 év
Harminc éve, 1986-ban alakult meg az érmihályfalvi Nyíló Akác néptáncegyüttes, ennek alkalmából szombaton “születésnapi” néptánctalálkozót tartottak a helyi kultúrházban.
Az ünnepségre érkezőket a Bartók Béla Művelődési Ház nagytermében rögtönzött kiállítás fogadta: oklevelek, emléklapok, kupák, plakettek az elmúlt évtizedekből, melyek a Nyíló Akác néptánccsoport sikereiről, eredményeiről tanúskodtak. A műsorvezetői tisztséget Miklós János néptáncos/oktató látta el, aki elsőként Borbély-Simon Csabának adott szót, aki házigazdaként és csoportvezetőként köszöntötte az egykori (akik el tudtak jönni) és mai tagokat, meghívottakat. “Óriási napnak” minősítette, hogy három évtizedét ünnepelheti a csoport (itt taps szakította félbe), mely alatt számítása szerint mintegy 500 tag fordult meg benne hosszabb-rövidebb ideig. Jelenleg 23 taggal működnek és ami legalább ilyen fontos: 60 gyerek van a két utánpótlás csoportban. A csapatvezető felelevenítette: az ötödik generáció táncol a keze alatt, amióta – 2000-ben – az alapító Nyakó József rá, illetve Sütő Szabolcs akkori vezető táncosokra bízta a Nyíló Akácot.
Táncos ünnep
A következő felszólaló az alapító volt. Nyakó József polgármesterként is köszöntötte a megjelenteket, majd ő is a kezdeteket elevenítette fel, amikor 1981-ben visszatért szülőhelyére, aztán megalakították a néptánccsoport elődjét, ’86-ban megtörtént a névadás, amit akkoriban ritkaságszámba menő kiszállások követtek megyeszerte, nagy lelkesedést kiváltva előadókban, közönségben egyaránt. ’89 után aztán “kinyíltak a kapuk” az ország minden részére és külföldre is. Lehetetlen vállalkozás lenne felsorolni az eredményeket, fellépési helyszíneket, ezt nem is kísérelték meg, inkább a tánc vette át a főszerepet. Színpadra lépett természetesen a jelenlegi Nyíló Akác (alföldi és félcsíki tánccal), az Apró és Fürge Lábak csoportok (sóvidéki és mezőségi táncokkal), de természetesen jó alkalom nyílt arra is, hogy az egykori, mai és a jövőt jelentő generáció tagjai (akár szülő-gyerek kapcsolatban is) egyszerre is bemutassák tudásukat, ennek keretében felléptek: Diószegi Ádám, Diószegi Csongor, Gacsádi Alex, Máté Gergő, Máté Vivien, Máté Sándor, Berei Ildikó, Berei Gergő, Bánházi Brigitta, Bánházi Miklós, Kéri János.
Emlékek, sztorik
Közben színpadra léphettek a meghívott néptánccsoportok képviselői is, így a semjéni Ezüstperje, a szatmári Röpike, a létavértesi Villongó, a makói Forgatós, a Holtmaros, a Nagyvárad és nem utolsó sorban a micskei Görböc jókívánságait tolmácsolták, sőt, utóbbi vezetője, Hodgyai Edit az RMDSZ megyei vezetősége üdvözletét is átadhatta, de Hajdúnánás testvérvárosi kézfogása is “megérkezett” dr.Csiszár Imre alpolgármester által. Tiszteletbeli Nyíló Akác-tagságot kapott Miklós János, oklevelet vehetett át az alapító Nyakó József, illetve ajándékokat kapott még Borbély-Simon Csaba és a gyerekcsoportokkal foglalkozó Borbély-Simon Andrea, a születésnapi torta sem hiányzott. Az est első részét rövid technikai szünet választotta el a másodiktól, utóbbiban a Nagyvárad Táncegyüttes adta elő Kata történet című produkcióját. Már a szünetet is kihasználták az egymást rég nem látott “nyílóakácosok” a beszélgetésre, sztorizásra, emlékek felelevenítésere, ami aztán folytatódott az előadás utáni táncházban, hajnalig.
Rencz Csaba erdon.ro
2016. december 20.
Főszerkesztőnk Székely Gézánál – ma utoljára az utcán
Főszerkesztőnk, Újvári Ildikó meglátogatta tegnap Székely Gézát, aki ezúttal a Mátyás király szülőházánál állt sztrájkőrséget az Apáczai-líceum képzőművészeti ötödik osztályának megszüntetéséhez vezető eljárás és módszerek ellen tiltakozva.
Ma az idei utolsó utcai sztrájkőrségéhez csatlakozhatnak érdeklődők a Mátyás szülőházánál, 13–14.30 óra között. A képzőművész-tanár immár harmadik hete folytatja egyszemélyes japánsztrájkját – ezt egyébként holnaptól az iskolában folytatni kívánja. Főszerkesztőnk beszélgetett a tiltakozó tanárral, és maga is tartotta az egyik panasz-feliratot. Míg az újságírók általában a tüntetőkkel szemben állnak, illetve kívülállóként szemlélik az eseményeket, ezúttal érdekes volt résztvevőként is megfigyelni a történéseket, az embereket, az utca életét a tiltakozó felirat másik oldaláról. Mint ismeretes, Székely Géza naplójegyzeteit honlapunkon közöljük. Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 21.
Számadáskor Sepsibükszádon
Az egyre fogyó esztendő mintha összegzésre késztetné a közszférában munkálkodókat, a községvezetést, az oktatókat, a föld megművelőit, az egyháziakat – végül is mindenkit, akinek mérlegelnie kell: mi történt, milyenek voltunk ebben az esztendőben? A Csomád lábánál sincs ez másképp, sőt, felgyorsultak a mindennapok. A kistérség vendéglátói készülnek a csoportok fogadására, asztalhoz ülnek, hogy szó essen arról: mit hoz a küszöbön álló új esztendő, merre húz majd a mérleg nyelve?
Adventi csonka hét
Az ünnepek közeledte felgyorsította a keresztény embert. A községvezetésnél munkaorvos tette tiszteletét, az iskolások karácsonyi műsort, pásztorjátékot próbáltak, a gazdaember az új esztendő kiadásait körvonalazza. Bakó Ferenc plébános betegeknek, ágynak esetteknek nyújtott lelki segítséget az annyira fontos kitartáshoz. Minden gondot áthatott az ünnepvárás hangulata.  Bükszádon két hétig megszaporodik a harangszó. A plébános tájékoztatása szerint karácsony nagyszombatján 17 órakor kezdődik a gyerekmise, azt követi az angyaljárás-csomagosztás. Pásztorjátékot mutatnak be az VII–VIII. osztályos tanulók és a Mikes Ármin-iskola vegyes csoportja Kerestély Zita hitoktatójuk és Bacsó Emília segítségével. Gyóntatás után veszi kezdetét a karácsonyesti szentmise. Az első három ünnepen – vasárnap, hétfőn és kedden – 11 és 18 órakor misére szólnak a harangok, a gyerekek miséjét naponta 13 órakor tartják. Péntekre esik a Szent Család ünnepe, amely egyre gyakoribb Háromszék-szerte. A hívekben tudatosul, hogy 2017-et Szent László-évnek jelentette be a Szentatya, Szent László emléke sok-sok szállal kapcsolódik Háromszékhez is. „A nemzetünkre nehezedő megpróbáltatások lelkivilágunkat terhelik, felnőtt oktatási csoportjainkban is szó esik ezekről, ahol imádkozunk a Szűzanyához, hogy adjon erőt a nehézségek áthidalásához, összetartozásunk erősítéséhez” – mondotta a plébános.
Teendők a közéletben– Miként alakult a sepsibükszádi helyi tanács a választások után? Mi a hír a Csomád alatt? – kérdeztük Bács Csaba polgármestert.
– Elmondhatom, hogy megújult és fiatalodott is a tizenegy tagú községi tanács, amelynek tagjaival nekem együtt kell dolgoznom. Az RMDSZ színeiben hat tanácstagunk van, három személy képviseli a közösséget a Magyar Polgári Párt színeiben, kettő pedig független képviselő. Jó az együttműködés mindkét politikai pártképviselet tagjaival. Anélkül, hogy bárki mondaná, mindenik ráébredt arra, hogy mi mindnyájan egy pártot, Sepsibükszádot képviseljük, a települést kell segítenünk az elkövetkező négy esztendőben. Sikeresen megszerveztük a falunapokat, együtt voltunk, és szorosabbra kötöttük baráti kapcsolatainkat testvértelepüléseinkkel, Berhidával, Vasaddal, és alakulófélben egy újabb kapcsolat a kárpátaljai Gát településsel. Különféle tervezeteket készíttettünk. Az iskola mögötti területen szeretnénk a jelenlegi pályát átalakítani multifunkcionális műgyepes sportpályává. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmánya, és várjuk a jövő évben megjelenő uniós kiírásokat. Annyira fontos ez a sportmozgalom, a fiatalság és tanulóink számára, hogy ha nem lesz ilyen jellegű kiírás, kénytelenek leszünk önerőből is megpróbálni kivitelezését. A jövő évben mindenképpen el kell végeznünk az Ábrahám Árpád nevét viselő felső óvoda szerkezeti és tetőtéri megerősítését. Ha minden igaz, érkezik egy utánfutóval ellátott traktor, amelyet közbeszerzésen sikerült saját pénzünkből megvásárolni, s nagy segítségünkre lesz a település területén – mezőkön, erdőkön és más területeken – végzendő munkálatokban. Az erőgépre és a tulajdonjogilag még nem rendezett, nem véglegesített földterületek rendezésére alkalmas személyt, szakembert kell alkalmaznunk. Utóbbi állásra harmadszori meghirdetés után sem jelentkezett senki. Lenne még jócskán tisztáznivaló, egy sor birtoklevelet kell kiállítani. A nyájak betakarodásával megnövekedett a kóborló kutyák száma, kénytelenek leszünk befogni és kutyamenhelyekre szállíttatni őket. 
Csokornyi érték a község szívében
Az utóbbi időkben megnőtt az érdeklődés a helyi üvegművesség múltja iránt. Sajnos, erről is csak résztanulmányok születtek, egy szintézis felette szükséges lenne. Bekopogtattunk a Mikes Ármin Általános Iskolába, ahol igazi nagyheti pezsgés fogadott.
– December 22-én, pénteken tartjuk az iskolai karácsonyt – újságolták örömmel a tanulók –, kigyúl a suliban a fény, s lehet, hogy egy kis csomagot is kapunk. December 26-án 19.20-kor kezdődik a bükszádi fúvószenekar karácsonyi koncertje.
– Kérem, mutassa be a hutaüveg-gyűjteményt, és szeretnénk megismerkedni az eszperantót tanuló gyerekekkel is – kértük a minket fogadó pedagógust.
Boér Rózsika igazgató készséggel mutatta be a tárlókban őrzött hutakincseket, a helyi üvegművesség remekeit. A vidéket egykor összefüggő lomberdők borították. A bükkösök vetették meg az alapját a bükszádi üvegiparnak. Legelőbb Almásra és a Zsombor-tetőre telepítettek üveghutát. Ezt a helyet nevezték Alsó üvegcsűrnek, s bizonyára gróf Mikó Ferenc (megh. 1755) alapította. S hogy 1756-ban már létezett, mi sem bizonyítja jobban, mint a később Sepsibükszádra került, Ano 1756 feliratú kis „huta-harang”. Zsomborból gróf Mikó Miklós költöztette a hutát 1782-ben a mai falu helyére. A gyártelep Bükszád központjában volt. Körülötte alakították ki a huta munkásai a fiatal települést. A gyár kisebb-nagyobb megszakításokkal 1918-ig működött. A legegyszerűbb befőttesüvegektől és lámpacsövektől a színes, csiszolt és festett üvegremekekig mindent előállított. Különösen szép üvegholmit és szecessziós festésű színes vázákat őriznek innen a Székely Nemzeti Múzeumban. Itt élt és működött az erdélyi üvegművesség legkiválóbb mestere, Sovánka István (1858–1944), aki 1908-ban került ide, és emelte magas szintre a bükszádi üvegművességet. Az üveggyárnak ma már csak egyetlen épülete áll. Az iskola épülete gróf Mikes Ármin vadászkastélya volt. Ma a kis intézmény az ő nevét viseli.
– A zabolai Mikes család támogatta, támogatja iskolánkat – mondta az igazgató. – Tanulóink tánccsoportját és kísérőjüket rendszeresen meghívják a zabolai nyári tánctáborba, és fizetik annak költségeit. Az ott megtanult táncokat itthon a falunapi műsorban be is szokták mutatni. A Mikes grófok legtöbbször a bükszádi templombúcsún is tiszteletüket teszik. Tanulóink közül sokan megtanulták az eszperantót, s Mihai Trifoi nyugalmazott nyelvszakos tanár szorgalma révén most is tanulják, rendszeresen részt vesznek a nemzetközi eszperantótalálkozókon, -kongresszusokon.  – A tanár úr szabad idejében tanítja az eszperantót, bejár az iskolába, tavaly nyáron is végig tanított. Én egy év alatt elég jól megtanultam ezt a nyelvet, nem nehéz – mondotta Szakács Kriszta nyolcadik osztályos tanuló. – Négyen voltunk külföldi kongresszuson: Darvas Kamilla, Flori Felicia Ilie, Valentin Ciucă és én. Szlovákiába, Nyitrára vitt el a tanár úr, s onnan Magyarországra, mind a két helyen kurzusokon vettünk részt. Nagyon jó volt, hasznos volt, és kedvesen fogadtak.
Vendégeket várnak
– Lesz-e vendég az év farkán? – érdeklődtünk a bükszádi Anna Panziónál.
– Telt ház lesz – tudtuk meg Gyöngyösi Józseftől. – Belföldi vendégek foglaltak szállást. A helyi készítmények mellett lesz részük lovas szánkózásban és tábortűzben is.
– Mi csak a szállást biztosíthatjuk az érkezőknek – tájékoztatott a Bella Panzió tulajdonosa, Jungvert Ildikó. – Korszerű konyha áll rendelkezésükre, és szívük szerint készíthetik a szilveszteri és újesztendei ételeket.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)