Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. május 28.
Kormozástól a karbantartásig
A Házsongárdi temető 429 éves története és értékei előtt adózva a közelmúltban nemzetközi konferencia keretében vitatták meg az erdélyi panteon gondjait és lehetőségeit. Az eseményen felmerült kérdésekről és az aktuális kihívásokról Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet, a Házsongárd Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
– Az alapítvány alapító igazgatójaként hogyan emlékszik a kezdetekre?
– Fizika–kémia szakos tanárnőként nem a temető volt a foglalkozásom tárgya, de osztályfőnökként mindig megpróbáltam a valós történelmi múltra is tanítani a gyerekeket. Akkoriban jelent meg Gaal György Házsongárdi panteon című írása térképpel és személyek életrajzával ellátva, kitűnő kiindulópont volt, hogy az osztályokat vihessünk ki, megmutathassuk nekik a temetőt, kérdezhessünk, versenyeket szervezhessünk. Az alapítvány tulajdonképpen az osztályfőnöki munkából nőtt ki. S hogy miért maradt életben? A gyerekek miatt: annyira lelkesek voltak, s végre nem volt jó tanuló, rossz tanuló. Húzták a gyomot, szedték ki a csutakokat, hiszen az egész temető egyetlen ősbozót volt. Én is belelkesültem, vittem a párhuzamos osztályt, az iskolát, majd évek során más iskolákat. Az volt a cél, hogy ne csak halottak napján kormozzuk a köveket – mert annak nálunk nagy hagyománya van, hogy a szép és értékes köveket jól begyertyázzák és bekormozzák –, hanem az év más szakában is jöjjenek, és valamilyen felelősséget érezzenek a temetőért, családtagjaik vagy nagyobb családunk, a nemzet kiemelkedő személyiségei iránt. A ledőlt köveket felemeltük, az írást megfestettük, ám lassan kiderült, hogy az osztályfőnökség ehhez túl kevés. Ennek a gondozói munkának a rendszeresebbé, szakmaibbá és szervezetté tétele érdekében született meg az alapítvány.
– S miért az Erdélyi Református Egyházkerület adott jogi keretet az alapítványnak?
– Funar idejében nem volt ajánlatos Házsongárddal kapcsolatos alapítványt létrehozni, és a református egyház ajánlotta fel leghamarabb, hogy belső alapítványként megbújhassunk Ábrahám kebelében. Mindez 1999-ben történt, mindenben segítettek. Valamennyi történelmi magyar egyháztól van kurátorunk, minden kolozsvári magyar iskolát történelemtanár képvisel. Van az alapítványnak műépítésze is, tehát vigyáztunk, hogy minőségi munkát végezzünk, ne hagyjunk ki senkit, aki segítőkész és különösen érdekelt. Érkeztek adományok, elkezdtünk pályázni. Tizenhárom éve egyedül írom a pályázatokat, jövőre már biztosan segítségre lesz szükségem. A temetőigazgatósággal jó viszonyba kerültünk, ők is mindenben támogattak. Nekiláttunk a teljesen elhagyott, szépséges’ talált kövek – 1634-es dátumtól kezdve – felújításának. Az eredmény nem csekély, 95 régi sírkövet újítottunk fel, egész kicsiktől a pompás nagyokig, hat kriptát teljesen vagy részlegesen. Két emberünk rendben tartja a sírokat: háromszázzal kezdődött, ma már nagyjából hatszáz sírt gondozunk, javarészt gazdátlanokat, vagy olyakat, amelyekben külföldre szakadtak rokonai nyugszanak.
– Mégis megromlott a kapcsolatuk a temetőigazgatósággal...
– Ez azután történt, miután négyszáz sírt védetté nyilvánítottak, azóta ellenszélben dolgozunk. A műemlékké nyilvánítások hatására az igazgatóság egyik napról a másikra ellenséges lett, a nyomunkban jártak, ránk küldtek rendőrséget, térfigyelő kamerát helyeztek oda, ahol tudták, hogy dolgozni szoktunk. Folyamatos az akadékoskodás. Ezt egyesek szeretik nemzeti kérdésként kezelni, pedig nem ez a fő probléma, hanem egyszerűen az, hogy nincs temetkezési hely. A konferencián Virgil Pop műemlékvédelmi szakember elmondta a nemzetközi grémium előtt: van a városban egy újgazdag réteg, tele van pénzzel, és amilyen ízléstelen házakat épít a városban, ugyanolyan szörnyű síremlékeket épít a temetőben. Ezt dokumentáltuk is, a temetőtörvény ellenére ugyanis nap mint nap látjuk, hogy zúznak, eltűnnek sírok. Az 1,20 méteren maximált sírkőmagasság mellett csak alapok épülnek másfél-két méteresre, s még arra jön – ki tudja, mikor – a még élő emberek emléke. Ezért a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság húszéves évfordulóján kéréssel fordultunk Kelemen Hunor kulturális miniszterhez. Megfeszített munkával sikerült elkészítenünk a védetté nyilvánított sírok adatlapjait, és volna még mit a műemléklistára feltenni. Aztán persze jött a politika és a választások, olyankor mindenki kampányol, amivel tud. Nem számított, hogy tizenhárom éve önkéntesek óvják a Házsongárdot nagy eredménnyel és magyar állami pénzzel. Jelentős összegeket gyűjtöttünk önkéntesen írt pályázatokkal, kínnal, keservvel, lobbizással.
– Honnan érkeztek támogatások?
– Annak idején többek közt az Illyés Alapítvány támogatott, az utóbbi időben pedig a Bethlen Gábor Alap segít, ennek köszönhetően tudunk működni. A Bánffy-kriptának nevezett, Ybl Miklós tervezte iktári Bethlen-kripta ügyét pedig a magyar külügyminisztérium karolta fel. – A konferencián elhangzott, hogy titkosak a sírokkal kapcsolatos adatok, így nem tudják, melyik sírnak mikor jár le a megváltása, s válik veszélyeztetetté. Mit tudnak így tenni?
– Igen, mindennek a rákfenéje, hogy három éve, a műemléklista létrehozása után titkosították az adatokat is. Addig bárki megkérdezhette, hogy mi a helyzet a sírokkal, a nénikének megmondták, hogy vigyázzon a határidőre. Most az örökösöknek sem egyszerű, és a szervezeteknek sem, mert az adatok nem hozzáférhetőek, nem tudható, melyik síroknak jár le a megváltása. Mióta titkosították az adatokat, második irodaként dolgozom. Hozzám jön a fél város kérdezősködni, jönnek az idősek, hogy megy el a sír, nincs pénzük, le kell járatni a hagyatékot. Kolozsváron ugyanis bárkitől elvették a megváltási díjat, ezért nem siettek hagyatékozással: rengeteg – ezres nagyságrendű – család esetében az elhunyt nagyszülő nevén van a sír. Szerencse, hogy annak idején rengeteg adatot összegyűjtöttem, de mivel nem látszott ez a végkifejlet, ez nem volt rendszeres. A lényeg, hogy ha nem az illető nevén van a sír, nem adják ki még az apja sírjának adatait sem. Csak abban az esetben, ha közjegyző által hitelesített okirattal bizonyítja, hogy folyamatban van hagyatéki vagy más jogi eljárás. Az is felháborító, hogy az irodán senki nem beszél magyarul: a nénikéket úgy megijesztik, hogy még az ismert román szavakat is elfelejtik.
– Mi lesz egy lejárt megváltású sírral?
– Nem nagyon értesítik a tulajdonost. Egyrészt mert roppant rendetlen és régi a nyilvántartás. Ha nem váltják meg a sírt, három hónap a türelmi idő. Tudok olyat, hogy egy nappal később mentek, és már nem engedték megváltani: az apja, nagyapja sírját a leszármazott nem kaphatta újra bérbe, egy vadidegen azonban igen! Másik konkrét történet: sosem tudtam, hogy kié egy szép sírkert két régi neogótikus kővel. Nem mertünk hozzányúlni, nehogy valaki reklamáljon. Aztán hazajött Argentínából egy hölgy, ott sírdogált a dédszülei sírkövének tövében. Nagyon rég nem volt Erdélyben, bement a temetőirodába, de semmilyen adatot nem adtak meg neki. Valaki hozzám küldte a hölgyet, a sírkertet hál’ Istennek rátehettük a műemléklistára, így megmenekült. A családnak egyébként a Főtéren volt gyönyörű porcelán- és üvegüzlete. De fordulnak hozzám Amerikából, Ausztráliából, küldik a családfákat, könyörögnek, nézzük meg. Olyan esetben, amit nem ismerünk, semmit nem tudunk tenni, mert semmilyen segítséget nem kapunk. De Gaal György temetőkutatóként sem nézhet bele a papírokba. Ráadásul vannak húsz-harminc éves kézírások a temetőirodán, azokba a regiszterekbe úgy nyúlhatnak bele, ahogy akarnak, senki nem fogja tudni megmondani, hogy azt húsz éve írták be vagy az idén. Kimondatlanul is tudható, hogy az esetek hogyan zajlanak, tudjuk az útját, próbáltunk tenni ellene, mindent leírtunk, képeket csatoltunk, elküldtem rendőrségre, minisztériumba, polgármesteri hivatalba, műemlékesekhez, de semmi: nevetséges válaszokat kaptunk. Valahol nagyon szorosra zárnak.
– A temető történelmi részének lezárása megoldást jelenthetne a romlás és rombolás ellen?
– A lezárás majdnem valamennyi magyar családot érintene Kolozsváron, mivel a sírok nagy része a család bérletében van. Az lenne a megoldás, ha megszabnák, hogy nem nyúlhatnak a sírok külleméhez, a feliratokat ne kaparják le, legyen szabvány, hogyan jelezhetik az új neveket, esetleg fedlapra. Az értékes síremlékekhez hozzányúlni tilos!
– Tehát nem a lezárás a megoldás, hanem a létező sírok jobb védelme?
– Első lépésben. A lezárás jöhet azután, s az is lényeges, hogy ha a család már nem váltja meg vagy elveszíti a sírt, abba ne fektessenek új elhunytat – mint ahogy most teszik –, mert az újabb száz évet jelent… Azok a sírok „éljenek”, amelyeknek van hozzátartozójuk, gondozzák őket, a többit pedig valamilyen temetőgondozással kell megoldani. Mert vannak olyan részei a temetőnek, hogy sokszor a sírokon járunk, olyan sűrűn állnak egymás mellett a nyughelyek. A temetőirodában lennie kellene egy műemlékvédelmi szakembernek, aki ellenőrzi a temetőben zajló munkálatokat. A felügyelet ma annyit jelent, hogy bennünket egészen biztosan felügyelnek. Hallom, mikor belépek, hogy mondják, „a sosit”. Nagyon fontos volna, hogy nyilvánosak legyenek a regiszterek, továbbá az is, hogy legalább egy magyarul beszélő alkalmazott is dolgozzon az irodán.
Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet
Nyugalmazott fizika–kémia szakos tanárnő, a Házsongárd Alapítvány alapító igazgatója. 1942. május 19-én született Kolozsváron. 2010-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kőváry László-díjával, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el az erdélyi panteonként is ismert temetőben végzett munkáját.
– A konferencián mit állapítottak meg ebben a témakörben?
– 429 évvel ezelőtt, 1585-ben épp májusban adták ki a Házsongárdi temető alapító okiratát, úgyhogy egyfajta születésnapi ajándék volt a Teleki László Alapítvánnyal közösen szervezett nemzetközi konferencia. Megfogalmazták, hogy két óriási, egyedülálló előnye van a Házsongárdnak: a fekvése és a kora. A hasonló korú temetőket többnyire lezárták már. A Házsongárd működő, ez teszi egyedülállóvá, de egyben ez a veszély is. A résztvevők közösen memorandumot adnak be ajánlásokkal a polgármesteri hivatalhoz. Előrelépést jelenthetne, ha a Házsongárd szerepelhetne a Kiemelkedő Európai Temetők Egyesületének taglistáján. Romániából jelenleg csak az 1858-ban megnyílt Bellu temető szerepel a listán. Itt volt az egyesület, az ASCE alelnöke, ígéretet is tett, de a tagságot a polgármesternek kell kérelmeznie. Reméljük, nem fogja visszautasítani. A tagság azt jelentené, hogy egy európai szervezet tagjaként már nem lehetne sumákolni a temetőben, a sírkert bekerülne az európai vérkeringésbe, s a több figyelem nagyobb törvénytiszteletet hozhatna magával.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. május 30.
Sipos Zoltán
JOBBIKOS KAPCSOLAT
Kisgyermekes családok és karlendítés: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben I.
Az Erdélyi Magyar Ifjak egyike a legrégebbi és legnépszerűbb szervezeteknek. Körükben elfér a liberális és a bakancsos aktivista is.
Az utóbbi években Erdélyben egyre több fiatalt lehet látni a radikális rendezvényeken. Ez azért különös, mert szociológusok felmérésekre alapozva állítják: a nemzeti radikális mozgalmaknak egyelőre nincsen tömegbázisuk az erdélyi magyarság körében. Ezt alátámasztja az a tény, hogy az országgyűlési választásokon a Jobbik a vártnál is jóval kevesebb szavazatot szerzett határon túlról. Cikksorozatunk első részében bemutatjuk az Erdélyi Magyar Ifjakat.
Az egészen kis csoportokat leszámítva jelenleg három-négy fontosabb magyar radikális szervezet is működik Romániában. Bár mindegyik kapcsolódik ilyen vagy olyan formában valamelyik magyarországi szélsőséges szervezethez, ezek nem a magyarországi szervezetek kicsinyített másai.
A legfeltűnőbb különbség a nyilvános diskurzusban érhető tetten: míg Magyarországon főként az euroatlanti szervezetekkel kapcsolatos szkepticizmus, az antiszemitizmus és a cigányság problematikája foglalkoztatja a nemzeti radikálisokat, addig Erdélyben inkább a kisebbségi lét különféle problémáit, Székelyföld autonómiáját tematizálják.
Foglalkoznak még szimbólumhasználattal (a székely zászló használata állandóan szálka a román hatóságok szemében), nyelvi jogokkal (Romániában, bár a törvények lehetővé teszik hogy hivatalosan is használni lehessen a magyar nyelvet ott ahol a magyar lakosság eléri a 20 százalékot, ezt ritkán alkalmazzák). Ezen kívül tüntetéseken, megemlékezéseken vesznek részt, koszorúznak.
Ezek a témák egyébként a mainstream erdélyi magyar pártokra is jellemzőek. A radikális szervezetek annyiban képviselnek mást, hogy azok sokszor nem ismerik el a trianoni határokat, és esetenként az erőszakra mint a cél eléréséhez szükséges, legitim eszközre tekintenek.
Személyes kapcsolatok
Bár a négy szervezet – Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Jobbik erdélyi szervezetei és a megszűnés szélén billegő Székely Gárda – között az együttműködés nem intézményesült, sőt, adott esetben a vezetők között kisebb súrlódások is előfordulnak, azért „figyelnek egymásra”, egymás rendezvényét gyakran népszerűsítik.
Előfordul hogy a helyi tagszervezetek egy-egy rendezvényt együtt szerveznek, azonban ezek az együttműködések pontszerűek és főként személyes kapcsolatok, ismeretségek, szimpátiák mentén alakulnak.
Ellentmondásos viszony a politikai mainstreammel
Az erdélyi magyar politikai mainstream – az RMDSZ, az EMNP valamint az MPP – viszonyulása a radikális szervezetekhez ellentmondásos. Egyrészt vigyáznak arra, hogy nyilvánosan ne közeledjenek túlságosan hozzájuk, ugyanakkor viszont érzik, hogy egyre kevésbé lehet megkerülni ezeket a szervezeteket.
Sokszor jól jön tíz-húsz plusz résztvevő egy-egy rendezvényen, így a helyi szinten folyamatosan emberhiánnyal küszködő pártok nem csak szemet hunynak a fekete pólós, árpádsávos lobogót lengető fiatalok jelenléte fölött, de – főleg Székelyföldön – néha igénybe is veszik a fiatal aktivisták szervezői kapacitását.
Sok esetben a mainstream pártok rekrutációs bázisként is tekintenek rájuk. Több erdélyi magyar politikusról is köztudott, hogy radikális mozgalomban vett részt fiatal korában, sokuk jelenleg is nyíltan szimpatizál a radikális mozgalmakkal.
Jelen sorozat az említett négy szervezet vezéregyéniségeivel való háttérbeszélgetéseken alapul. Bár tisztában vagyunk vele hogy ezen szervezetek között óriási különbségek vannak, az anyag egységes keretét az képezi, hogy a beszélgetések során főleg a szervezeti felépítésre, célkitűzésekre, finanszírozásra és más szervezetekkel való együttműködésekre kérdeztünk rá.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI)
Mivel az EMI szervezetként rendkívül sokszínű, számunkra is kérdés, hogy van-e egyáltalán helye egy, a nemzeti, radikális szervezetekről szóló összeállításban. Végül azért döntöttünk úgy hogy bevesszük, mert az EMI hagyományosan jó viszonyt ápol a Jobbik vezetőségével.
Fő rendezvényén, az EMI táborban kiemelt helyen szerepelnek a magyarországi radikális jobboldal vezéregyéniségei, Vona Gábor Jobbik-elnök például rendszeres meghívott. További érv, hogy az EMI az egyik legrégebbi ilyen jellegű szervezet Erdélyben. Az EMI története nélkül nehéz megérteni az erdélyi radikális oldal fejlődését.
Az EMI magyarországi szervezetektől függetlenül alakult, miután egy erdélyi baráti társaság észrevette: nincsen olyan civil szervezet Erdélyben, mely kifejezetten nemzeti, magyar ügyekkel foglalkozik.
Kuruc brigadéros
Soós Sándor mellett az EMI másik vezéregyénisége a kezdeti időkben Bagoly Zsolt volt. Ő később Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő erdélyi kabinetvezetője lett, emellett sok ideig az Erdélyi Napló című, jobboldali hetilapnak dolgozott. Úgy tudjuk, Bagoly Zsolt jelenleg visszavonulva él egy nyárádmenti faluban.
„Mi magyar identitást erősítő, megőrző nemzeti szervezetként definiáltuk magunkat. A 2002-es alakulástól kezdve tabudöntögető témákat szerettünk volna bevinni a közbeszédbe” – mondta Soós Sándor alapító, aki sokáig az elnöke is volt a szervezetnek.
Az első, EMI-hez fűződő botrány 2005-ben robbant ki a Koltay Gábor-féle Trianon-filmvetítés kapcsán. A filmet a román hatóságok betiltották.
Szintén feltűnést keltettek a Wass Albert-felolvasómaratonnal, majd – a 2004 december 5-i népszavazási kampány ellen tiltakozva – 2005 márciusában megakadályozták, hogy Eörsi Mátyás SZDSZ-es politikus előadást tartson Kolozsváron.
Egy „menjetek a gázai övezetbe beszélgetni” bekiabálás miatt az EMI-t antiszemitizmussal kezdték vádolni, noha az EMI állítása szerint ezt egy idősebb résztvevő kiabálta, aki nem volt a szervezet tagja.
Liberális, bakancsos együtt
Jelenleg az EMI-nek Erdély-szerte 20 aktív tagszervezete és mintegy 500 tagja van. Nincsen fizetett alkalmazott, mindenki önkéntes alapon dolgozik. „Egy olvasókör” – kommentálta ironikusan az EMI tevékenységét egy radikálisabb interjúalanyunk.
A szervezet annyira sokszínű, hogy nem egyértelmű elhelyezkedése a palettán. „Az EMI táborban fellép a Romantikus Erőszak és a Hooligans is. Van liberális tagunk és bakancsos aktivistánk, ez így nálunk elfér egymás mellett, az egyedüli kérdés, hogy ki mit ad hozzá a közöshöz, tudunk-e együtt szervezni valamit” – így Soós Sándor.
Az EMI nem politizál, egyedüli politikai döntésük az volt, amikor támogatták Tőkés László függetlenként való indulását 2007-ben, az Európai Parlamenti választásokon. Az erdélyi magyar pártok közül az EMI vezetősége általában az Erdélyi Magyar Néppárttal ápol jó kapcsolatokat (Soós Sándor jelenleg az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnöke), azonban gondosan vigyáznak az EMI függetlenségére. Elutasították az EMNP és MPP ajánlatát, hogy váljanak a párt ifjúsági szervezetévé.
Az EMI táborban egyszer maga Soós szedetett le egy túlságosan feltűnő helyre kitett EMNP-EMNT-bannert. A volt elnök állítása szerint kampányban sem használják az EMI erőforrásait. Nyilván ha egy EMI-tag saját maga jelentkezik plakátolni az EMNP-nek, akkor azt nem utasítják vissza.
A területi szervezetek ugyanakkor szabad kezet kapnak a helyi szintű partnerségek kialakítására – minden további nélkül együtt dolgoznak az RMDSZ-szel, EMNP-vel, MPP-vel. Ennek oka egyszerűen az, hogy főként a kis településeken kevés a közélet iránt érdeklődő, aktív fiatal, így nem lehet politikai szempontok szerint válogatni.
Az EMI-HVIM viszony: el sem kezdődött, már véget is ért
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal nem volt zökkenőmentes a viszony. „Kezdetben, amikor megalakultak, megkeresett Toroczkai. Szimpatikusak voltak, találkoztunk is a kolozsvári Bánffy-palotában, egy teraszon. Tudni kell, hogy ez még Funar-korszak volt Kolozsváron, az egész város tele volt román nemzeti trikolórokkal.
Beszélgetünk, és egyszer csak kijelentette: «Erdélyt vissza kell venni!» majd kimegy, és visszatér egy román zászlóval: ezt így kell csinálni, mondja” – emlékezik vissza Soós. „Erre én azt válaszoltam, hogy bocsi, másként látjuk a dolgokat, nem zászlótépés, hanem konkrét programok kellenek. A HVIM-EMI kapcsolat itt véget is ért.”
A hűvös viszony csakhamar ellenségessé vált, amikor 2003-ban szakadt a HVIM, és a szakadárok Egyesült Magyar Ifjúság (E-M-I) néven új Kárpát-medencei ernyőszervezetet hoztak létre. Az E-M-I erdélyi testvérszervezete az EMI lett. Az erdélyi HVIM sokáig konkurrenciaként kezelte az EMI-t – ez mostanában kezd megváltozni. A kolozsvári HVIM tagjai mindig ott vannak az EMI rendezvényein, sőt, Kézdivásárhelyen már rendezvényt is szerveztek, EMI-HVIM-EMNT felállásban.
A HVIM-hez képest az EMI más életritmust képvisel. Az EMI erdélyi szervezet, belépési nyilatkozattal, tagsági díjjal, belső választásokkal – így Soós.
„Jobbikos Tusványos” az EMI-tábor?
Az EMI legfontosabb rendezvénye, az EMI tábor nagyon sok vonatkozásban hasonlít a fidesz- és EMNT-közeli Tusványosra. És mivel az EMI táborban hangsúlyos a jobbikos jelenlét, sokan egyszerűen csak „jobbikos Tusványosként” emlegetik a gyergyói-medencében, Borzonton megrendezett tábort.
Soós szerint Tusványossal való párhuzam bizonyos mértékig megállja a helyét, főleg azután, hogy az utóbbi években a Tusványos a román-magyar párbeszéd helyett a magyar-magyar párbeszéd helyszíne lett. Az EMI táborba a minden pártot és szervezetet meghívnak, a baloldalt leszámítva.
A jobbikos kapcsolat pedig egyszerűen azért alakult így, mert míg a Jobbik minden esetben elfogadta a meghívást, míg a Fidesz viszonyulása már kétértelműbb volt. Soós szerint a Fidesszel való viszony akkor romlott meg, amikor az egyik évben nem hívták meg Szász Jenő MPP-elnököt. Akkor Kövér László (Szász Jenő régi jó barátja) megharagudott.
Az EMI vezetősége illetve Soós Sándor egyébként főként a Jobbik vezetőségével, Vona Gáborral és Szávay Istvánnal van jó viszonyban, az időközben Erdélyben megalakult Jobbik-szervezetekkel nincsen sok kapcsolat. A programról, meghívottakról informálisan konzultálnak is a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnökével, Farkas Gergellyel, aki amúgy régi EMI-táborozó.
A volt EMI-elnök cáfolta, hogy az EMI tábor számottevő támogatást kapna a Jobbiktól: „ha eljönnek és kifizetik a belépőt, az már nagy támogatás nekünk” – mondta, hozzátéve, a tábor legfőbb jövedelemforrása a belépőjegyek ára, amit mindenki ki kell fizessen.
A tábornak anonim támogatói is vannak, akik megkérik a rendezőket, ne tegyék ki a logót, mivel az számukra politikailag nem előnyös. Fontos részlet, hogy a tábort Hargita Megye Tanácsa közpénzből évek óta támogatja. A rendezvény költségvetése nagyjából 45 ezer euró.
A Székely-Magyar Nemzetőrség és a lövöldözős videó
2013-ban napokig az EMI táborról szóltak a bukaresti hírtelevíziók, ugyanis valaki pár nappal a tábor kezdete előtt feltöltött a YouTube-ra néhány, éles lövészgyakorlatot bemutató videót. A képsorokról nem lehet biztosan megállapítani hol készültek.
A videók címe szerint a felvétel Borzonton, a 2012-es EMI-táborban készült, a leírás pedig így szólt: „Mi vagyunk a roman megszallas alol Erdély felszabaditani hivatott Székely-Magyar Nemzetőrség. Ha csatlakozni szeretnél, keress fel minket a borzonti EMI Taborban.”
A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség parancsnoka, Klutsik György szerint a felvételek valósak, az ő szervezetének tagjai láthatóak rajta, de egy magyarországi lőtéren, nem pedig Borzonton, az EMI táborban készültek. Állításuk szerint a felvételt néhány tagjuk készítette, akiktől időközben „megváltak”.
Soós elmondta, a Székely-Magyar Nemzetőrség három évig segített be a tábor őrzésébe, jelenlétüket abszolút pozitívan értékelték úgy a szervezők, mind a tábor résztvevői, sőt, a helyi rendőrök is. 2013-ban azonban nem a Székely-Magyar Nemzetőrség, hanem annak négy tagja, magánszemélyként vett volna részt a tábor őrzésében.
Bukarestből érkező szerkesztői utasítások
„A tábor kezdete előtt egy román újságíró hívott, és felhívta a figyelmem a videókra” – emlékezik vissza a Soós.” A YouTube nézettség-számlálója szerint én voltam a második személy, aki megnézte azokat”.
Miután a bukaresti média felkapta a filmeket, hiába cáfoltak a szervezők, a Székely-Magyar Nemzetőrség, sőt, a helyi rendőrök is.
„A bukaresti szerkesztőségek azt az utasítást adták a helyi, valóságot jól ismerő tudósítóknak, hogy lövöldözős anyagot kell készíteni. Sokszor az újságírók maguk is tehetetlenül vonogatták a vállukat, közölve, hogy Bukarestben a történet semmilyen más verzióját nem fogadják el” – mondta a volt EMI-elnök, aki szerint az lehetett a háttérben, hogy a tábort megpróbálták volna betiltani, arra hivatkozva, hogy feszültséget okoz.
„Nagyon vigyázunk arra, hogy betartsuk a romániai törvényeket. Állandóan ránk vannak szállva a hatóságok, a tábor ideje alatt gyakorlatilag végig románul beszélek. Előfordult az is, hogy egyszerre nyolc különféle hatóságtól érkezett ellenőrzés, megpróbáltak szétszedni, hátha hibázom” – állítja Soós.
Kisgyermekes családok és karlendítés
Jelenleg összesen mintegy 12-13 ezer ember fordul meg a táborban. Nagy részük nyilván nem az előadások vagy politikai szimpátiák, hanem az esti koncertek miatt, kikapcsolódni érkezik.
„Lehet találni bakancsosokat, ahogy Tusványoson is. Nem kizárt hogy karlendítés is van, ugyanakkor pedig nagyon sok a kisgyermekes család is. Kérdés, hogy minek alapján akarjuk megítélni a tábort” – így a szervező, aki szerint a jelenlegi tömegrendezvény helyett visszatérnének a kisebb, barátságosabb, családbarát táborokhoz.
A cikksorozat eredetileg az Atlatszo.hu-n jelent meg. A sorozat következő részében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szervezetéről lesz szó. Transindex.ro

2014. június 3.
Nyílt támadások – háttérből
Romániában nincsenek szélsőséges pártok – dicsekszik a román kormány, és erről értekezik szinte irigykedve a magyarországi jeles szoclib publicista, arra a következtetésre jutva, hogy az a tény, miszerint nincs szélsőjobboldali párt e tájakon, azt jelenti, hogy rég az ideje, még a kilencvenes években világossá vált mindenki számára, hogy ezek zsákutcába vezetnek.
A helyzet korántsem ilyen rózsás. Igaz, Vadim Tudor már annyit hőbörgött, hogy mindenki unja, Gheorghe Funar meg olyan korlátolt, fafejű, olyan átlátszóan hazug adatokkal próbál gyűlöletet szítani, hogy még megfogyatkozott számú hívei is tamáskodva fogadják nagyotmondásait. Ám óriási tévedés azt hinni, hogy a nemzetféltő, szélsőséges nacionalizmus vagy a magyarellenesség eltűnt a román politikából. Igaz, a válogatás nélkül mindent magába szívó Ponta-féle Szociáldemokrata Párt nyíltan és programszerűen nem vállalja fel a magyarellenességet – hogy is tehetné, mikor törékeny többségét épp az RMDSZ támogatja –, de számos olyan szószólója van, ki ezzel tartja felszínen magát, s kimondja, amit a párt vezetői nem tehetnek. Jellemző példa: Tőkés László kitüntetésének megvonását például egyetlen ellenszavazat nélkül javasolták az államelnöknek. De az a cirkusz, amit a Sütő-szobor felállítása vagy a MOGYE magyar tagozatának újraalakítása ellen vívnak a román civil szervezetek, jól mutatja, ha pártjuk nincs is, léteznek, dolgoznak, bomlasztanak.
A szocdemeknek van egy képviselőjük, bizonyos Bogdan Diaconu, aki – a román tolerancia legnagyobb dicsőségére – épp tegnap mutatta be törvénytervezetét, mely még az autonómia szó kiejtését is börtönnel sújtaná, s egytől öt évig rács mögé dugná azokat, kik kiállnak az önrendelkezés mellett. Feloszlatna minden olyan szervezetet, mely e cél érdekében küzd, s melyeket – állítja – természetesen Budapestről támogatnak. Pénzzel és paripával. Ha Diaconu törvényjavaslatát elfogadnák, nem lehetnének autonómiatüntetések, e témáról szervezett nyilvános viták, konferenciák, tudományos értekezletek, tilos lenne az ilyen jellegű plakátok, zászlók, reklámanyagok használata. A jeles férfiú azt sem átallja kijelenteni: Orbán Viktor és az RMDSZ egyre javuló kapcsolata valójában az egységes és oszthatatlan román nemzetállamot veszélyezteti, hisz a magyar miniszterelnök beiktató beszédében vállalta a határon túli közösségek autonómiaigényeinek támogatását.
Ritkán beszélünk a Spanyol honban kóborlovagló Dan Tănaséról, aki szinte napi rendszerességgel törne rá Székelyföldre, koholt információkkal, mérgezett csemegékkel látva el a román hírtelevíziókat s az egyébként Hargita aljáról származó, magyarellenességét véka alá nem rejtő nemzetvédelmi minisztert.
Kár tehát arról értekezni, hogy Románia a kilencvenes években kinőtte az agresszív nacionalizmust. Él és virágzik az ma is, jó esetben néhányan, kik ebből éltek, levitézlettek. De itt dübörögnek a legújabb nagyhangúak.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. június 12.
Idős magyar sors öregek otthonában
A bágyoni öregotthon nagy társalgóasztalát körülülő néhány lakó Pálfi Éva szociális munkás társaságában tölti délelőtti programját. A 11 idős ember mintegy fele vesz részt a közös foglalkozáson a napsütéses délelőttön: aki nem ágyhoz kötött beteg, kimondottan örül, ha napi rendszerességgel összeverődik a négy asszonyból és egy férfiből álló asztaltársaság. Néhány percre magam is beülök közéjük. Nehezen indul a beszélgetés. Egy kintről jött ember mindig megzavarja az eltemetett múlt fölötti elmélkedést. Az öregotthonba „száműzött” idős embereket ritkán keresik fel hozzátartozóik, van, akit soha. A kíváncsiskodó akkor is sebeket tép fel, ha megpróbál a lehető legtapintatosabban „moderátori” szerepet vállalni. Az asztalfőn ülő egyetlen férfi, Korpos György arról beszél, hogy 11 éve, amikor felesége meghalt, teljesen megváltozott az élete. Hozzátartozók híján Körösfőről került be az idősek otthonába, azóta itt él. Elérzékenyülve beszél arról, hogy évek óta nem látogatja senki: utoljára néhány évvel ezelőtt jött el hozzá egy falubeli ismerőse...
Hasonló történetek sorakoznak. Kun Polixénia Kanadában élő keresztlányával tartja a kapcsolatot, aki két-három évente jár Erdélyben, akkor találkoznak. A többiek magukba roskadva hallgatnak: nem akarnak beszélni a kitéphetetlenül lelkükben hordozott örökségről. A öregotthon szociális munkása, kedves, fiatal lány megpróbál jobb hangulatot teremteni. Arról beszél, hogy a lehetőségek szintjén igyekeznek otthonosabbá, családbaráttá tenni a házat: nemcsak a változatos napi foglalkozások, a tágas, parkosított kertben eltöltött séta és pihenés szolgálja ezt, hanem a születésnapok és az egyházi ünnepek közös megünneplése is.
Kapacitásuk negyedén
A Torda közeli Bágyon negyven férőhelyes öregotthonának épületei ugyan nem kínálnak luxuskörülményeket, de erdélyi összehasonlításban állják a versenyt. Az 1350 lejes havi önköltség azonban sokak számára megfizethetetlen kiadás. Az évekkel ezelőtt 26 bentlakóval üzemelő öregotthon lakóinak egy része elhalt, és egyre kevesebb az új jelentkező.
Sógor Gyula gondnok (képünkön) a bekerülési kritériumokról beszél, amelyek között az egészségi állapot is szerepel. Olyan jelentkezőket látnak igazán szívesen, akik nem szenvednek súlyos betegségben, főleg nem a speciális gondozást igénylő Alzheimer-kórban. Kolozsváron létezik krónikus betegek gondozására szakosodott magyar öregotthon is, oda bekerülni azonban pénz kérdése: a havi 2000 lej körüli összeg kifizetése sok nyugdíjas számára lehetőségeit messze meghaladja.
Az 1996-ban alakult Misericordia – Irgalmasság Háza aranyosgyéresi alapítvány patrónusa, az időközben elhunyt lelkész-esperes, Sógor Gyula – a mai gondnok édesapja – még a hetvenes években Svájcban találkozott az időskori egyházi gondozással. A gyéresi református lelkésznek húsz évet kellett várnia, amíg Erdélyben is létrehozhatta az új egyházi szociális intézményt. Előbb Aranyosgyéresen próbálkozott, a helyi román polgármester azonban csak úgy engedélyezte volna, ha az önkormányzat is társtulajdonossá válik. Így került az öregotthon a Gyérestől mintegy 20 kilométerre fekvő Bágyon református szórványgyülekezetébe. A többségében unitárius lakosságú falu 25 tagú református gyülekezetében örültek, hogy a romos egyházi telekre végre élet költözik: a kétszáz éves felújított épületbe került az adminisztráció, az öregotthon lakói számára pedig nyugati támogatással két új épületet emeltek. A szűkös büdzsét ma is két holland alapítvány egészíti ki: egy-egy ellátott idős ember havi 1600 lejébe kerül az alapítványnak, és bizony nem mindenki tudja fedezni amegszabott 1350 lejes alapösszeget sem.
„A családi törvénykönyv nemcsak azt írja elő, hogy a szülőknek hogyan kell bánniuk a gyerekükkel, hogy a gyámhatóság ne lépjen fel ellenük, hanem arról is rendelkezik, hogy a gyerekek kötelesek gondoskodni öreg szüleikről. Az állam azonban csak a gyerekek jogaival foglalkozik, az idős szülőkével nem” – mondja Sógor Gyula. Hosszas jogi huzavonába kerül behajtani a gyerekeken a fenntartási költségeket, olyan esetet is említ, amikor négygyerekes szülők kerültek számkivetetten az öregek otthonába, anélkül, hogy a gyerekek kipótolnák az idős ember kevéske nyugdíját.
Rendszer közadakozásból
Öregotthont profitorientált vállalkozásban fenntartani Romániában lehetetlenség. Ez a történet szolidaritásról, emberi elkötelezettségről szól” – magyarázza Tokay Rozália (képünkön), a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata által fenntartott kolozsvári Szent Kamill Szociális Otthon vezetője. A gyerekkori bénulás következtében mozgássérült képzőművész hölgy rendszerváltás utáni élete egybeforrt az 1990-ben létrehozott egyesület, és a 2000-re megépült első magyar kolozsvári szociális intézmény történetével. Tokay Rozália jegyezte be az 1989 utáni első magyar egyesületet Kolozsváron, Gheorghe Funar pedig csak úgy akarta aláírni az öregotthon építési engedélyét, ha az egyesület nevéből kiveszik a magyar szócskát. Hosszú, több éves hercehurca következett, míg az Ausztriából hozott használt ruha árából mégiscsak elindult az építkezés.
„Amikor Bécsben a Kamilliánus Rend vezetőjének arról beszéltem, hogy készen állunk az építkezésre, de nincs pénzünk, visszakérdezett: van-e hitem? Amikor azt mondtam, hogy igen, ezekkel a szavakkal küldött haza: kezdjétek el az építkezést, mert a pénzről Isten gondoskodik” – mesél a kezdetekről. Az ingatlanegyüttes építésének minden mozzanatára igaznak bizonyult az osztrák szerzetes jövendölése: nemcsak a két tágas épület emelkedett fel adományokból, közadakozásból, de működését is az biztosítja. A hatvan főre tervezett öregotthonnak ma 40 lakója és 32 alkalmazottja van. A lakók 30 százaléka képes fizetni a bennmaradás költségeit, a fenntartáshoz szükséges pénz többi részét saját bevételekből és adományokból fedezik. Egyik emeleten vendégszobákat rendeztek be, ahol Kolozsváron tartózkodó szállóvendégeket fogadnak.
Tokay Rozália szerint Románia nemcsak abban különbözik Európa civilizáltabb részétől, hogy nem támogatja állami szinten az idősek ellátását, hanem abban is, hogy megdézsmálja azokat, akik önerőből erre vállalkoznak. Eddig több beadványt küldött a román törvényhozásnak, hogy legalább az adóktól és illetékektől mentesítsék az alapítványi működésű szociális intézményeket, de választ sem kapott. Az éves állami támogatás pedig kéthavi gázszámla költségeire lenne elegendő. A 200-300 lejes fejkvóta állami kifizetésére volna ugyan lehetőség, de cserébe az állam mindenbe beleszólna: többek között abba, hogy kik kerülhessenek be az intézetbe. Ezt a fajta együttműködést az alapítvány nem vállalja, hiszen a költségeik töredékének finanszírozásáért nem hajlandók lemondani önállóságukról.
Nyugati minta, romániai gyakorlat
Az elmúlt 25 esztendőben Romániában az egyházaknak és a magánalapítványoknak köszönhetően sok minden jó irányba változott az idős emberek ellátása terén, a nyugati modellt azonban nem sikerült meghonosítani. Az Európai Unió nyugati térfelén minden idős ember alanyi jogon jogosult szociális intézményi ellátásra, az intézményi beutalással járó gondozás költségeit az állam fedezi, amennyiben az érintett nyugdíja ezt nem teszi lehetővé. Az idős ember egyházi, alapítványi vagy magántőkével működő öregek otthonába kérheti felvételét. Nyugaton külön kategóriát jelent a magánintézmények luxuskörülményeket kínáló szolgáltatása, amit az igénylő fizet, cserébe viszont élete végéig külön szobát kap.
A hazai gyakorlat zömében egyházi és alapítványi tőkével működik, és az egyre fogyatkozó nyugati segítséggel fenntartott öregek otthona hálózatát jelenti. Ebben a rendszerben az ortodox egyház által működtetett szociális házak vannak előnyben, amelyek rendszerint a helyi önkormányzatokkal közösen kínálnak olcsóbb bekerülési lehetőséget a gondozásra szoruló, idős embereknek.
Amíg nem muszáj, szinte senki sem jön – szól Sógor Gyula tapasztalata. Sokan érdeklődnek, fontolgatják a lehetőséget, aztán amikor minden kötél szakad, megérkeznek a szerződés aláírására. Általában egy hónap próbaidő következik, ami alatt mindkét fél felmondhatja a megállapodást. Tokay súlyosabb esetekről is beszél, amikor a hozzátartozók eladják a szülő feje fölül a házat, és valaki értesíti az alapítványt, hogy az idős ember valamilyen pincehelyiségben vagy barakkban tengeti életét. Ilyenkor érte mennek, behozzák az intézetbe, az állami szervek ugyanis nem nagyon törődnek ezekkel az esetekkel.
Petőfi a tömbházrengetegben
A kolozsvári Hajnal negyed egyik csendes, félreeső utcájában felépített Szent Kamill otthon épületei által közrefogott udvaron Petőfi mellszobra fogad, nemzetiszínű szalagos koszorúkkal. A leányanya-központtal, magyar bölcsődével és óvodával kiegészítendő szociális épületegyüttes udvarát hamarosan gyerekzsivaj tölti majd be. Az otthon vezetői így is szeretnének családiasabb környezetet teremteni az öregek számára. Akik hamarosan nem csak Petőfi mellett, hanem történelmünk több nagy alakja mellszobrának társaságában pihenhetnek majd az udvaron. Tokay Rozália szerint a kolozsvári román hivatalosságoknak nem tetszik a magyar szoborpark ötlete, de nincs mit tenniük. Ő már Funar óta megszokta, hogy nem szabad engedni. Mert azért fontosak a magyar szociális intézmények, hogy ne csak magyarként éljük le az életünket, hanem az elmúlás időszakában is valahol otthon legyünk Erdélyben.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. június 30.
A szeretet parancsa
Szeressem, ne szeressem? Itt bizony nem lekváros kenyérről van szó, hanem a hazaszeretet, a román zászló kötelező megsüvegeltetéséről, a román zászló rajongó szeretetéről – a mi, magyari részünkről. A mesebeli rossz király érdekházasságot köt, országa fölpuffad, kormányozni nem tud, ám a kényszerházasságban követeli igenis feleségét, hogy az szeresse ám, repesve, feledje naponta a megveretést, a toronyba zárt életet.
Magyarok százezrei nem is tudják, hogy nemzeti ünnepként van Román Zászló Napja. Román parancsolat, hogy „a román zászlónak a nemzeti kisebbségeknek is nemzeti jelképe KELL lennie.” És ordít tovább a parancsolat, hogy „a tiszteletet minden román állampolgárnak ki kell fejeznie!” Tilos a székely, a magyar zászló Erdélyben! Olténiában, ott nem.
Szeretni parancsszóra? Azt a hatalmat, mely naponta, óránként, mindenütt és mindenben érezteti alsóbbrendűségünket azon a földön, ahol soha román nem dirigált senkinek, még a sajátjainak sem? Itt kötelező mindenkinek azt szeretni, aki belénk rúg? Ez már túlzás, szekusok! Ez már hányinger, és még akkor is az lenne, ha valóban lenne is, amiért tisztelnénk ezeket a Tudorokat, ezeket a semmiházi Funarokat. Mit tettek itt rendre-szerre a román kormányok, vezérek 94 év alatt, de még korábban is, annak érdekében, hogy tiszteljük azokat, aztán – talán – még meg is szeretnénk?
Szeretet csak a tisztelet sodrában virágzik. Akik a mi saját nemzeti jelképeinket, kultúrkincseinket lerondítják, azokat nem tudjuk szeretni. Egyszerű. A gyermek saját apja kezét nem csókolja meg, ha megveri az a kéz. A csíkszeredai román érsek Erdély felszabadításának nevezi a trianoni nemzetgyilkolást. És – maga is követeli a nekik járó szeretetet.
A szeretetet meg kell szerezni, megszolgálni. Ez a válaszunk.
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. július 25.
Közösségépítés magyar rendezvényekkel
A magyar közösségi élmény megerősítése, identitás megőrzése, magyar összetartozás: a Rendezvény, rendezvény, rendezvény! (Kár)pótól vagy fejleszt? című beszélgetést hallgathatták meg az érdeklődők péntek délután a Cseh Tamás-sátorban Tusványoson.
Az Oláh-Gál Elvira újságíró vezette beszélgetésen Kolozsvári Magyar Napok, a Vásárhelyi Forgatag, a Gombaszögi Nyári Tábor, a Szent László Napok, a Brassói Magyar Napok főszervezői, valamint a Rákóczi Szövetség főtitkára a panel címében feltett kérdésre keresték a választ.
A (kár)pótlásnak és a fejlesztésnek a Rákóczi Szövetség a maga tevékenységével igyekszik megfelelni. „Mi azokat a magyarokat szeretnénk kárpótolni, akik nem a mai Magyarország területén élnek. Azokat a családokat szólítjuk meg, ahol billeg az identitás, ahol kérdés, hogy magyar iskolába íratják-e a gyermeket a szülők. Ifjúságszervezéssel foglalkozunk, határozottan a középiskolásokat szólítjuk meg. Van igény a programjainkra és talán sikerül kárpótolni is és fejleszteni is a Kárpát-medencei magyar összetartozás tudatát” – osztotta meg a jelenlevőkkel Csáky Csongor, a szövetség főtitkára.
Közösségi élmény
Az idei Gombaszögi Nyári Tábor a múlt héten zajlott le. A rendezvényt először 1928-ban szervezték meg, jelenlegi célkitűzése, hogy összefogja a felvidéki magyar egyetemistákat. „Nem egy hiánypótló rendezvényről van szó, hiszen ez a legbeágyazottabb felvidéki tábor. Rendezvényünk szerepe a fejlesztésben rejlik, hiszen huszonnyolc civil szervezet talál ilyenkor egymásra, amelyek mindenféle programsátrak és programrészek megszervezésével hozzák össze ezt a nagy egészet. A mi célkitűzésünk, hogy Pozsonytól Nagykaposig egy közösségi élményt biztosítsunk azoknak a felvidéki magyaroknak, akiknek egyébként ilyen jellegű rendezvényre máshol nincs lehetőségük” – mutatott rá Orosz Örs főszervező.
Tartást, élményt nyújt
Mindkét felvetett szempont érvényesül a Kolozsvári Magyar Napok esetében – véli Gergely Balázs főszervező. „Mindenki ismeri Kolozsvárnak a közelmúltját. A Kolozsvári Magyar Napokkal a fél évszázadon keresztül kiéheztetett közösségnek talán sikerült megteremteni azt a lehetőséget, hogy újra a teljes közösségi élmény örömét meg tudják élni. Mert nem volt módjuk sem a kommunista időszakban, sem Funar ideje alatt. És utána még jó néhány évig sajnos a tehetetlenség és az apátia miatt nem született hasonló rendezvény. Ilyen értelemben teljesen nyilvánvaló, hogy kárpótol a rendezvényünk. Ami a fejlesztést illeti, az első és legfontosabb, hogy egy teljes közösségi élményt nyújt, tehát egy atomizálódó, széteső, hitevesztett kis közösségekre, vagy egyénekre szakadt ötvenezres kolozsvári magyarságot sikerült összerántani. A kolozsvári magyarok hatvan, hetven százaléka részt vesz a rendezvényen. Ez egy olyan tartást, élményt nyújt, amiből aztán utána egy egész éven át lehet táplálkozni érzelmileg, szellemileg. Látszik az, hogy megváltozott valahol az önbecsülésük, a tartásuk, egy kicsit kiegyenesedett gerinccel mozgunk a saját városunkban.”
Elmondta, egy másik fejlesztő hozadéka ennek a rendezvénynek, hogy megpróbálják megmutatni azokat az értékeket, amelyeket többségében nem ismernek a velünk együtt élő nemzetiségek.
Nem szédít, épít
Ez a Vásárhelyi Forgatag idei szlogenje. Azt kellene építeni, amit az elmúlt 15 év szétcincált – mondta el a rendezvény főszervezője, Portik Vilmos. „Szétzilált és hitehagyott közösséget igyekszünk valahogy újra kohézióba kovácsolni. Rendezvényünk egy kicsit a kolozsváritól és a nagyváraditól is különbözik, legalábbis a háttere. Az első perctől kezdve, mikor ennek a rendezvénynek a gondolata megfogalmazódott, tudtuk, hogy Vásárhelyen olyan különleges helyzet van, hogy ha belevágunk ebbe, akkor meg kell próbálni a lehető legnagyobb magyar konszenzus révén szervezni. Míg a tavalyi évben attól volt hangos a média, hogy a polgármester nem engedélyezi, hogy Vásárhely területén legyen, és minden nyilvános programunkkal kiszorultunk a szomszédos helységnek a területére, az idén azt szeretnénk, ha attól volna hangos, hogy meg tudjuk ismételni. És bár idén sem kapunk segítséget a polgármesti hivataltól, meg tudjuk csinálni a saját, a közösség erejéből. Vásárhelyen olyan akkut közösségi problémák vannak, amelyre ma már politikai erő, szervezet nem tud választ adni. Egy teljesen más szempontokat, stratégiákat és célokat tömörítő kezdeményezés tudna és ilyen lehet a Vásárhelyi Forgatag.”
Csoda és új szín a város életében
Csomortányi István, a nagyváradi Szent László Napok főszervezője szerint rendezvényük új színt vitt a város életébe. „Egy negyvenes évekbe visszamenő kezdeményezést említenék meg ennek a rendezvénynek az elődjeként, hiszen akkor már megszervezték Nagyváradon a Szent László napokat. Aztán a jól ismert történések miatt nem folytatódott. A mi rendezvényünk nem is keveset pótol, hiszen gyakorlatilag a város magyar napjait szerveztük meg. Az 1992 óta évről évre szervezett Varadium az idők múltával megkopott, szükség volt valami fiatalosra, lendületesre.”
Tóró Tamás, a Brassói Magyar Napok főszervezője elmondta, kisebb csoda, hogy sok-sok év után magyar kulturális programokon lehet részt venni Brassóban. A rendezvényt idén ötödik alkalommal szervezik meg.
Péter Beáta, Székelyhon.ro

2014. augusztus 5.
Vigyáznak ránk
Örvendhetünk, mert vigyáznak ránk. Vigyázó szemét ránk vetette, és vigyázó fülét ránk hegyezi a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ). Ezt eddig is tudtuk, de most a titkosszolgálat vezetője tudomásunkra is hozta miheztartás végett, nehogy tévedésbe essünk, és valami olyasmit kövessünk el, amit aztán bánhatunk.
Például nehogy törvénytelenül kiharcoljuk az autonómiát. De az is lehet, nem minket, hanem az egységes nemzetállamot védik, tőlünk. És ha ezt hatékonyan teszik, akkor most már Románia mind külsőleg, mind belsőleg teljesen védett lesz. A külső ellenségtől, az oroszoktól a NATO véd meg, a luxembourgi perben – hogy Székelyföld ne enklávésodjék – a külügyminisztérium, a belső ellenségtől az RHSZ. Régen is így volt, csak akkor a külső ellenségektől és a kapitalizmustól a Varsói Szerződés, a belsőktől a Securitate védett egyfolytában. Azokban az időkben sokkal látványosabb eredményeket hoztak ki, mint mostanság. Rengeteg embert zárattak be vagy ítéltettek halálra. Ha valakinek járt a szája, a szocialista államrend elleni izgatás címén befogták. Aztán a szocialista államrend mégiscsak megdöntetett, és most már senki nem küzd a kapitalizmus ellen, bár szinte mindenki másmilyennek képzelte. Azt gondoltuk, hogy a biztonságiaknak nem maradt egyéb feladatuk, mint csendben figyelőzni és hallgatózni, legfeljebb fülön csípni azokat, akik kilopják mások szájából a falatot. A minap viszont kiderült, hogy miközben kormányunk a központosítás ellen küzdene, ők újabb harci feladatot is vállaltak – az autonómia ellen. Ugyanis többfrontos harcba kell szállni a magyarokkal szemben, akik eléggé el nem ítélhető módon állandóan azt hangoztatják, hogy több mint 1,2 millióan vannak, és nem románok, ezért Románia nem egységes nemzetállam. Ráadásul még autonómiát is akarnak, zászlókat huzigálnak fel, városháza-feliratokat írnak ki. És anyanyelvű oktatást kérnek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Viszont az ilyen aljas és romboló tettek ellen a román államnak hatékonyan kell fellépnie. A munkamegosztás jegyében a székely zászlók és magyar feliratok ellen a prefektusok, a magyar orvosképzés ellen az egyetem szenátusa, az alkotmány első pontjának megvédéséért és az autonómia ellen az RHSZ küzd hősiesen. Pedig nem lenne feladata, sem hatásköre, bizonyosan amolyan önkéntes, hazafias munkaként vállalták. Most sok magyar politikusunk tiltakozik a hírszerzés eme aktivitása hallatán, mondván, hogy a politikai küzdelmekbe nem avatkozhat a titkosszolgálat.
De kérdem én, ki harcoljon, amikor az olyan hős hazaffyak, mint Funar vagy C. V. Tudor, majdnem teljesen eltűntek a politikai porondról? Lehet, hogy a titkosszolgálat titokban alkalmazta őket. Teljesen törvényesíteni lehetne a szolgálat harcát, ha párttá alakítanák. Megalakíthatnák a Román Hírszerző Szolgálat Pártját. És akkor már nyilván szabadon harcolhatnak. Tagja lenne minden alkalmazott, régi és új besúgó. A következő választásokon simán nyerne, és így akár kormányozhatna is.
És nem venné be az RMDSZ-t a hatalomba, ahová most is fondorlatosan beférkőzött.
Kuti János, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. augusztus 14.
Ponta és az "átkozott" magyar szavazatok
Hozzászoktunk, hogy bármi történjék is ebben az országban, egyeseknek mindenről a magyarok jutnak az eszébe. A minap egy "politikai elemző", a sok közül, azt vetette fel, hogy miközben az embereket a Voiculescu- ügy szögezi a tévék elé, vagy ha az nem lenne eléggé "izgalmas", hallgathatnák Basescu fenyegetőzéseit, de – hozzátehetnénk – drukkolhatnak Johannisnak, Monica Macoveinek, esetleg Funarnak az elnökválasztáshoz, tehát, miközben ezekkel a dolgokkal vannak elfoglalva a politikusok, sajtósok, egyszerű tévénézők, észre sem veszik, hogy a miniszterelnök a magyarok szavazataival akarja megnyerni az őszi elnökválasztást. Ami az említett "elemző" szerint túl nagy ár, és teljesen felesleges.
Az egyébként igencsak terjedelmes "elemzés" kissé teveálomszerűre sikeredett, mert belekeverte Tusványost, a magyar kormányfőt, az RMDSZ-t, a Magyar Polgári Pártot, de még a Washington Postot is, amiből aztán egyfajta "zakuszka" keletkezett – most van a szezonja –, aminek a "sava-borsa", azaz a lényege az, hogy szerinte az RMDSZ és az MPP azért szövetkezett, mert minden idők "legveszélyesebb ütközetére készül Románia megkaparintásáért". Ez a veszedelem, gondolom, kitalálták, természetesen az autonómia, ami "lényegében és európai uniós összefüggésben, függetlenséget jelent".
Az "elemző" ennél is tovább megy, és kijelenti: "A magyar etnikumú román politikusok által az őszre előkészített csapás egyebek között "a románok történelmi kultúrájának hiányára alapoz".
Állításait igazolandó felvázolja "a magyar etnikumú román politikusok akcióinak rövid történetét". Eszerint az RMDSZ reméli, hogy a Gyulafehérvári Kiáltvány napirenden tartásával megnyerheti az erdélyi románság támogatását is autonómiaügyben. Csakhogy – világít rá –, 1918-ban "ideiglenes autonómiáról" volt szó az alkotmányozó nemzetgyűlésig, de a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban megengedett anyanyelvhasználat is "ideiglenes" volt, és az 1923-as alkotmány megszületésével megszűnt. Fájlalja, hogy erről a történelemkönyvek sem beszélnek.
Hogy mi köze van ezeknek a dolgoknak a Ponta kampányához?
Az, hogy az "elemző" szerint a kormányfő "lábbal tipor mindent néhány szavazatért", és ahelyett, hogy örülne, hogy "nincs magára" Európában – köztudott, hogy Románia belépett a luxemburgi bíróságon levő autonómiaperbe az elutasító EB oldalán –, menesztette a Hargita megyei prefektust, "szabad mozgásteret" biztosítva ezáltal a magyar pártoknak. És mindezt néhány "átkozott" szavazatért.
Nem férne be egy "aktuális" keretébe a további eszmefuttatás, a lényeg az, hogy lehet, sőt kell is barátkozni a székelyföldi magyarokkal, hogy "érezzék itthon magukat" Romániában, de ennyit és nem többet. Mert szerinte a magyar politikusok az autonómián tulajdonképpen a krímihez hasonló függetlenséget értenek. Ergo, az RMDSZ-nek semmi keresnivalója a kormányban, mert elért mindent, ami törvényesen elérhető. Ki kell rúgni, megszüntetni etnikai pártként, iratkozzanak be a PPDD- be vagy a PRM-be.
Sommás eszmefuttatás. Hasonlókkal egyre gyakrabban fogunk találkozni az elkövetkezendőkben.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2014. augusztus 16.
Többnyelvűség egykor és most
Ahogy számos más erdélyi városban, ahol a románság többséget alkot, úgy Kolozsváron sem természetes ma a többnyelvű feliratozás. A kérdésre érzékeny szemek szinte mindenhonnan hiányolhatják a magyar nyelvet a 16 százalékos kisebbségi jelenlét ellenére. A város képe sokat változott az elmúlt száz évben, a folyamatot Kustán Magyari Attila összegezte fiatal történészek munkája mentén.
Az Igen, tessék! mozgalom nemrég a város többnyelvűségét szemléltető, évszázados visszatekintésre vállalkozó kiállítást szervezett Kolozsvár főterén, ahol az érdeklődők megtekinthették, a különböző történelmi korokban milyen pozitív példákat találni a békés együttélésre román, magyar, zsidó részről egyaránt. A kiállítás célja a jó példák felsorakoztatása volt, így teljes kép nem rajzolódott ki, ezért arra vállalkoztunk, hogy az anyagot összeállító történészeket felkeresve leírjuk, milyen hangulat, törvénykezés uralta a korszakokat a dualizmustól napjainkig. A témát a kiállítás mellett az Acum-Most anonim szervezet akciója is aktuálissá teszi, miután néhány napig Kolozsvár Torda felőli bejáratánál a román mellé magyar és német helységnévtáblát helyeztek el. A feliratokat két nappal később ismeretlenek eltávolították.
Az elsikkadó többnyelvűség kora
A kiegyezést követően a nyelvhasználat egyike volt az országot érintő legkényesebb kérdéseknek, magyarázza Fazakas László történész. A törvényhatóságokon mindhárom nyelvet használták, a magyar és román mellett a németet is. Az átmeneti időben, a nemzetiségi törvény elfogadása előtt a kormány nagyon óvatos volt, de az „oszthatatlan egységes magyar nemzetet” kimondó törvény változtatott az addig sajátos erdélyi állapotokon, ez pedig vitathatatlanul rontott a románok és szászok nyelvhasználati helyzetén. 1869-ben feloszlatták az erdélyi Főkormányszéket, ami azt jelentette, hogy a törvényhatóságoknak ügyeik rendezésében most már a minisztériumokhoz kellett fordulniuk, ez viszont még nem jelentette az erdélyi nyelvhasználati szokásjog végleges eltűnését, hiszen egyes erdélyi hatóságok ezután is német és román nyelven küldték fel jelentéseiket a királyi biztosnak, továbbá Hunyad, Belső-Szolnok megyék, valamint Naszód és Fogaras vidéke és a szász törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelve a román, illetve a német maradt. A háromnyelvű hivatali nyelvhasználat bizonyos elemei a királyi biztos feloszlatásáig fennmaradtak, de ettől kezdődően a magyar nyelv térhódítása egyre inkább nyilvánvalóvá vált.
Kolozsvár, Cluj-Kolozsvár, Cluj
1918 karácsonyától Kolozsváron magyar impérium már nem létezett, a hatalmat fokozatosan a román állam kezdte el gyakorolni, Kolozsvár azonban – sok erdélyi városhoz hasonlóan – magyar többségű maradt. Szabó Csongor felvázolja, a város etnikai összetétele miatt is a magyar nyelv meghatározó maradt Kolozsváron, főleg az 1920-as években. A korabeli képeslapokon román és magyar nyelvű feliratok szerepelnek, emellett a héber és a német nyelv használata is számottevő. Érdekes eset a Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara helyzete, ahol a jegyzőkönyveket 1926-ig román és magyar nyelven is vezették.
1926-tól Kolozsváron lehet használni a magyar nyelvet a közigazgatásban, azonban nem minden esetben bírálják el az ilyen beadványokat. 1937-től korlátozzák még nagyobb mértékben a kisebbségi nyelvhasználatot, az elnevezéseket, cégtáblákat csak román nyelven lehet használni. Ezek a hivatalos nyelvhasználatra vonatkoznak: sajtóorgánumok ugyan megjelenhettek anyanyelven, a település megnevezésekor azonban a Cluj-Kolozsvár volt használatos, 1937-től pedig csak a Cluj.
Az 1940-44 közti években aztán ismét a magyar állam részét képezte a város, így ekkor újra dominánssá vált a magyar nyelv, a korábbi román utca- és térneveket vissza-, vagy újramagyarosították (például a Mátyás-szoborra visszakerül a MÁTYÁS KIRÁLY felirat, a mai Horea utcát Horthy Miklósra nevezik át, míg a román hatalom alatt Ferdinánd király volt a neve).
A sötét korszak
Az első időszakban még volt ok a bizakodásra Takács Kincső-Eszter szerint, az erdélyi magyarság képviseletére önként vállalkozó Magyar Népi Szövetség és a Román Kommunista Párt között az együttműködés jegyében egy sor hangzatos elvárás és ígéret fogalmazódott meg, mint például a magyar anyanyelv hivatalos nyelvként való elismerése Erdélyben, a magyar nyelvű oktatás biztosítása az elemi iskolától az egyetemig.
Hatalmas fordulópont volt az erdélyi magyarság életében ‘56, utána Gheorghiu-Dej haláláig, 1965-ig több megtorlási hullám is végigsöpört az erdélyi magyarok fölött. A magyar egyenlő lett a szeparatizmussal és a nacionalizmussal, ez volt az az időszak is, amikor megtörtént a máig fájlalt egyetem-összevonás, a Babeşből és a Bolyaiból közös felsőoktatási intézmény lett.
A Ceauşescu éra első hét éve egy nyitottabb korszak volt, létrehozták a Kriterion Kiadót, a Román Televízió nemzetiségi adásait, de ezek nem sokat javítottak az általános kisebbségi helyzeten. Ekkor indultak meg a nagy betelepítési hullámok az iparosítás jegyében, 1972-től aztán már nem is csináltak többet titkot belőle, hogy Románia nemzetállam, ahol a kisebbségek asszimilációja megkövetelt és elkerülhetetlen. Az addigi hézagos többnyelvűség a nyolcvanas évektől aztán szinte teljesen eltűnt, a települések magyar neveit kivonták a forgalomból.
Erőtlen hangok
Ebben a korszakban nyilván voltak elvárásai a magyarságnak, a kérdés inkább az volt, hogy ezeket mennyire tudják publikusan hangoztatni. ‘56-ban sokan voltak, akik lehetőséget láttak a magyarországi eseményekben, de erre nagyon durva megtorlással válaszolt a hatalom. Utána sokáig nem lehetett megszólalni, a hetvenes évektől viszont egyre többen hangot adtak a panaszaiknak. Szamizdat kiadványok láttak napvilágot, a disszidensek is próbáltak elérni valamiféle változást, de fontos említeni Király Károlyt vagy Takács Lajost, a Nemzetiségi Minisztérium egykori államtitkárát (1947-1948), akik a hetvenes évek végén levélben, szóban intéztek felhívást a párthoz, többek között a magyar nyelv használatáért az oktatásban, a közigazgatásban. Ezek az egyéni megnyilvánulások, a szamizdat kiadványok, az értelmiségi vitakörök, levelek konkrét eredménnyel nem jártak, legalábbis nem azzal, amit elérni szándékoztak, de mégis fontos, hogy voltak hangok, akik mertek felszólalni, harcoltak az anyanyelv szabad használatáért, azért, hogy a magyar gyerekek magyarul tanulhassanak, egyáltalán merjenek megszólalni az utcán.
Funarizmus és fellélegzés
A rendszerváltás utáni első évek kapcsán Fodor János arról számolt be, hogy Kolozsváron olyan diskurzus indult be, amelyik közelítette a román és magyar közösséget. Sor került béketüntetésre is, amely a párbeszédet kínálta gyanakvás helyett, tárgyalásokat tartottak a Vatra Românească képviselőivel is, így késleltetve a nacionalista hangulatot.
Amikor viszont Funar lett a polgármester, minden megváltozott, és egészen a bukásáig partizánharc zajlott a magyar érdekekért. Az intézkedések negatívan érintették a magyarságot, a tiltakozások sem hatottak. Megemlítendő viszont, hogy abban az időben az egyetem korábbi rektora, Andrei Marga akadályozta meg a magyar tanszékek elsorvasztását, de több értelmiségi is hangoztatta, hogy nem a nyelvi különbségek, hanem a nemzeteken átívelő szolidaritás a fontos.
Emil Boc jelenlegi polgármester váltotta Funart 2004-ben. Ez egyértelműen a fellélegzés korszakát hozta el, folyamatosan csökkent a trikolórra mázolt padok és kukák száma, ugyanakkor beindult a gazdasági élénkülés, ami általában elfeledteti a nacionalista érzéseket. A korábban szándékosan legyengített szerveződések és magyar hangok mára közismerten felerősödtek, Kolozsvár pedig pozitív példaként említendő az erdélyi városok között a magyar-román együttélés tekintetében. Az elmúlt évszázad története azonban azt mutatja, hogy az együttélés néha jobb, néha konfliktusos, ezért a párbeszédre, az észérvek felsorakoztatásra és a békére így mindig készen kell állni.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2014. augusztus 18.
Rácz Tímea
KMN 2014
Boszorkányok bűvöletébe estünk a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján A Székely Dózsa György táncjáték valóban látványos, különösen a teljes színpadot betöltő táncjelenetekben. És hivatalosan is elindította a fesztivált.
Még sosem kanyargott ekkora rettenetes sor a Kolozsvári Magyar Napok nyitógálája előtt, mint idén vasárnap kezdés előtt egy órával, és még sosem köszöntöttek ennyi meghívottat, mint idén, és arra már őszintén nem emlékszem, hogy máskor megtapsolták volna egyenként a köszöntötteket, de az biztos, hogy ekkora taps sem volt még, mint az idén. Persze a Székely Dózsa György táncjáték előadói kapták a legnagyobbat.
A felszólalók között most is első volt Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, aki a fesztivál idei szlogenjét magyarázta: mesébe illő, hogy negyven évi kommunizmus és a funari korszak után a magyar napok csodája ötödjére is megtörténhet, illetve az is mesés, hogy vannak olyan gyerekek, akik már ebbe nőnek bele, az első emlékeik akár az első magyar napokhoz köthetők. Máté András Levente, az RMDSZ kolozsvári elnökének rövid köszöntője után Emil Boc polgármester köszönte meg a magyar napoknak azt, amit Kolozsvárért tesznek. Visszahoztuk a normalitást, azaz azt, hogy mindenki otthon érezheti magát Kolozsváron – mondta. Horváth Anna alpolgármesternek is köszönetet mondott.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja tulajdonképpen búcsúbeszédet mondott, kiküldetése ugyanis a magyar napok után lejár. Amikor két éve idejött, azt gondolta, Kolozsváron sok mindent lehet és kell tenni, és ehhez igazodva végezte is a munkáját. Balatoni Mónika, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy míg a GDP-adatokat gyorsan elfelejtik, a kulturális történések, értékek évszázadokon át fennmaradnak, és ugyanitt említette meg, hogy a magyar kormány Kolozsváron is kulturális intézet nyitását tervezi, remélhetőleg már az idén.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár azt az örömet emelte ki, amely a Kolozsvári Magyar Napokat jellemzi. Szatmári Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy történetet mondott el arról, hogy a Kolozsvárt nem ismerők számára a várost tényleg mese és misztérium lengi körül. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a „kultométer” feltalálásának szükségességéről anekdotázott, amely a kulturális kisugárzást méri – ám ezt szerinte nem csak a magyar napok hetében, hanem az év minden napján lehetne mérni. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke megismételte, hogy mindennapi csoda részesei vagyunk, és kiemelte, hogy a magyar napokon olyan együttműködés valósul meg, amelyet a politika egyelőre csak keresgél, és a rendezvénysorozat más erdélyi nagyvárosoknak – Marosvásárhelynek, Nagyváradnak, Brassónak – is például szolgál.
Végül Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólalt fel, aki szerint mintha nem is ötödik éve lennének Kolozsvári Magyar Napok, hanem évtizedek óta, és a természetesnek tűnő állapothoz gyorsan hozzászoktunk. Kiemelte azonban, hogy meg kell érteni, nem volt ez mindig így, és meg kell erősíteni a „csodát”, hogy a helyzet ne lehessen visszafordítható.
A táncjáték nem először látható Erdélyben, előadták már a Székely Vágtán és Temesváron is. A Zsuráfszky Zoltán koreografálta előadás története Dózsa (Novák Péter) párviadalával kezdődik, amelyet a szendrei lovas szpáhik vezérével, Alival vívott, és néhány pillanatot villant meg az életéből: a nemesi rangra emelését, a keresztes háborúba indulását, Pálfy Piroska (Fekete Zsuzsanna) iránt érzett szerelmét, a felkelésbe forduló harcokat.
Táncelőadásban nehéz karaktereket építeni, nem is ez a fő cél, Dózsa mégis összeáll: a Székely Dózsa György koncepciójában folyton szenved, hol a szerelemtől, hol a küldetéstől, hol a gyilkolástól, hol együtt az elnyomottakkal. Krisztusi figurát faragtak belőle, nagyjából olyant, amilyen kép a közhiedelemben ténylegesen él róla.
Maga az előadás egésze valóban látványos, különösen a teljes színpadot betöltő táncjelenetekben, és néhány olyan látványelemben, amelynek történetmesélési szempontból nem volt elengedhetetlen funkciója, ám színpadon nagyon jól mutatott. Ilyen például, amikor ködben csónakáznak (!) be a színpadra, vagy Bakócz Tamás érseket trónon, vállukon hozzák énekelni.
Az énekes magánszámok kevésbé megkapóak, nem úgy a zenei kíséret, amelyben a népzenét rock-, pop- és reneszánsz dallamokkal vegyítették, minden jelenetre találóan. Megkockáztatom, hogy az egyik legjobb jelenethez, a keresztes háborúba indulás előtti boszorkánytánchoz már-már mulatósra vették, bár igazából egy népies popdal videoklipje is lehetne ez a passzus.
Remek jelenet még a kivégzés is: amíg a tüzes trónt készítik elő, gregoriánra hasonlító kórus Te Deumot énekel, üllőn kalapáccsal ütött "harangozás" közepette. A nézők közül járomban érkező Dózsa pedig - bár tartottam tőle - szerencsére nem énekel még egy számot a tüzes koronával a fején, hanem számára itt tényleg véget ér.
Transindex.ro

2014. augusztus 28.
Kölcsönkapott jelen
Az elmúlás érzése sosem vidám. Miközben egy rendezvény díszleteit bontják – akár képletesen is –, valahogy nem a holnap ígéretei lebegnek előttünk, hanem az „ennek is vége van” melankóliája terjeng körülöttünk finoman. A holnap csak holnap-holnapután jut eszünkbe, amikor a tegnapból már nincs tovább, lépni kell, ébredni, eszmélni.
Kolozsvár városünnepe immár önmagában is érték, és nemcsak a maga szimbolikus dimenziójában. Ötéves pályafutása üstökösszerűnek mondható, még akkor is, ha megbízható erdélyi elődrendezvények kitaposott nyomában jár. Saját arca van, amelynek kialakításához több hossznyi előnyt biztosítanak az egyedülálló történelmi díszletek, és a miliő, amelytől a kincses város a húsz százalék alatt maradó magyarsághányada ellenére is töretlenül őrzi Erdély magyar szellemi fővárosi státusát. Még akkor is, ha utánpótlását javarészt Székelyföldről meríti – de ez alig több a székelyföldiek felé tett gesztusnál.
Az ötödik Kolozsvári Magyar Napok értékének meghatározásakor ugyanis nem szabad feledni, hogy honnan indult a történet. Milyen tudati nyomorral kellett felvenni a harcot alig tíz évvel a sok évnyi, de pusztítása arányait tekintve inkább sok évtizednyi Funar-éra után. Amely profi bérgyilkos módjára igyekezett elpusztítani a kommunizmus évtizedei során vézna csírává satnyult, a ’89-es politikai változások nyomán viszont azonnal szárba szökkenő reményt. Örökre belém égve él a kép, ahogyan az első sorokban álló középkorúak és idősek két éve fogadták a Főtéren felcsendülő Himnusz akkordjait. A nagy kivetítők hűen tükrözték a kolozsvári magyarság akkori tudatállapotát: előbb meghökkent, félve körülpillantó tekintetek, aztán az énekbe bekapcsolódó remegő ajkak, majd könnyek között, tele szájjal éneklő emberek. Két perc alatt ment végbe közel évszázadnyi változás.
Azóta azt a pillanatot el is lehetett volna szúrni. A tudatébredést azonban értőn erősítették az évek folyamán a szervezők, s a magyar napok rendezvénysorozata mára megbízható alapokon nyugvó építménnyé vált. Azzal a mások iránti empátiával telítve, amely amúgy is sajátja a soknyelvűségben élő kolozsvárinak.
De nem csak, és ez roppant fontos. A tömbmagyarságban élők közül ugyanis csak kevesen értik meg azonnal, mennyivel másabb Kolozsváron magyarnak lenni, mint Székelyföldön. Talán nehezebb, talán több kompromisszumot igénylőbb, talán több veszélyt rejtőt – de mindenképpen szép, izgalmas, vonzó. És mindenképpen másolásra érdemes, hiszen a tömbmagyarság is csak kölcsön kapta a sorstól saját jelenét. Hogy ráépíthesse jövőjét.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. szeptember 9.
Élő és holt szavazóink
Sokan kapkodtak régebben is jelképek után éppen az Ady Endre és Octavian Goga barátságához, amikor a politikai helyzet megkívánta az esküdözést a két nép örök barátságára. Szerintem a két nép barátságával nem is lenne semmi baj, ha azt moslékká nem keverné a pillanatnyi politika. Jól látjuk, tudjuk és érezzük ezt kívülről, belülről. Ám ezek a békítő elvtársak és urak ama barátságnak csak az első rebbenéseit emlegetik. Gogából fasiszta miniszterelnök lett, még azelőtt megtörtént az 1916-os román szerződésszegés, Székelyföld, Barcaság, fél Erdély lerohanása és kifosztása, ezrek lemészárlása. Tudjuk. Akkoriban született Ady egyik híres levele, melyben írja, hogy nem cserélne Goga úrral lelkiismeretet...
Én máskor is, szótlanul is, most szóban is inkább a kolozsvári George Sbirceát említeném, remek írásait, vallomásait Kolozsvár iránti szeretetéről, a magyar kultúra egyik csodálójáról. Írt remek verseket magyarul is, könyvet is, írt a Donát úti orgonákról, a magyar város templomairól, a várról, annak bástyáiról. És maradok a másik kolozsvárinál, Gelu Păteanunál, aki szintén két nyelven írt verset, újságot, könyveket.
Az egykori Utunk hetilap (egyetlen) szerkesztőségében kapta a Gyalu nevet. A ’70-es évek kommunista románjai rettenetes dühvel vették tudomásul azt is, és azt különösen, hogy Gyalu a bukaresti A Hét hetilaphoz ment. Kiátkozták, és kiüldözték, Etéd, Énlaka magyar–székely falvak szeretettel fogadták a tökéletes magyarsággal beszélő „tanító urat”. Mert az lett belőle Székelyföldön. Az 1989-es romániai műanyag-forradalom után Budapestre költözött két kisgyermekével. Kapott fordítói munkát, egyetemi oktató volt, ott halt meg.
Hát ezek a példák bizonygatják, hogy van megbékélés, lehetséges, de azt nem Ponta, nem Băsescu, futóbolond Funar, Vadim Tudor teremti meg, s nem a bevándorló románság, nem a gárdák. Mondom ezt mindenféle választások előtt, után és – helyett. Azzal a meggyőződéssel, hogy a régiek, sokan a maiak közül is, helyben, egy miccre megszavaznák az autonómiát számunkra.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. szeptember 19.
Funar, az autonóm
Kedves olvasók, kérjük, készítsék elő ünneplő öltözetüket, magyar és székely zászlóikat, illetve ha még nem rendelkeznek ilyenekkel (mármint zászlókkal), akkor haladéktalanul szerezzék őket be a legközelebbi boltban.
Emellett szerezzenek be rengeteg virágot (nem cserepeset!), hogy legyen amit a fehér lovon bevonuló autonómia elé szórni az utcákon.
Október 23-án ugyanis kikiáltják a Székelyföld autonómiáját, majd ezt követően elfogadják a brüsszeli döntést, amelynek értelmében bevezetik Erdély területi autonómiáját, ezt a csodálatos eseményt pedig méltóképpen meg kell ünnepelni. Hogy honnan tudjuk mindezt?
Nem kisebb személyiség jelentette be, mint Gheorghe Funar. Akiről a Corneliu Vadim Tudor által indított perek miatt most éppen nem lehet tudni, hogy jogerősen a magyargyűlölő Nagy-Románia Párt elnöke, vagy sem, de ez nem is lényeges: egy vérbeli, öntudatos sovinisztát nem az tesz szakmája művészévé, hogy vezető tisztséget tölt be valahol, hanem a nagy, szent belső meggyőződés, a nemzet iránti olthatatlan imádat, amely néha váteszi erővel ruházza fel az embert.
A jelek szerint a felruházás most ismét megtörtént, tünetei pedig egy újabb, gyújtó hangvételű közleményben öltöttek testet, amelyben Funar felszólítja az államfőt, hogy haladéktalanul vezessen be ostromállapotot Erdélyben, de legalábbis Hargita, Kovászna és Maros megyében, hogy a román hatóságok még idejekorán, legalább a székely megyék határainál feltartóztathassák az Édes Erdély, itt vagyunk! akkordjaira masírozó autonómiát.
Érvei között többek között felsorolja, hogy Magyarországnak és az RMDSZ-nek az Európai Uniót, sőt az egész nemzetközi közösséget sikerült meggyőznie az erdélyi magyar nemzeti önrendelkezés jogosságáról. Ehhez többek között hozzájárult, hogy az egymillió romániai magyar mellett már jó hárommillió román is magyar állampolgárságot kapott.
Az államfő felfüggesztésére irányuló kísérlet pedig azon nemzetárulók kezdeményezése, akik így kívánják elejét venni annak, hogy kihirdethesse az ostromállapotot. Meg kell hagyni, Funar egyre magasabb szinten műveli, amit még Kolozsvár polgármestereként kezdett el, látszik, hogy az a szabadság, amelyet mandátuma elvesztése óta élvezhet, kimondottan jó hatással volt a kreativitására.
A legkevésbé sem akar alkalmazkodni a fősodorhoz, saját, összetéveszthetetlen politikai stílussal, eszme- és érvrendszerrel rendelkezik. Mondhatni, igazi autonóm gondolkodóvá vált.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

2014. szeptember 25.
Rajt előtt
Felsorakoztak immár az államfőjelöltek, a törvényes határidőig 14-en iktatták indulási szándékukat és a támogató aláírásokat a Központi Választási Irodánál.
Köztük a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes szocialista Victor Ponta, a korábban miniszterelnökként sokkal következetesebbnek és megnyerőbbnek mutatkozó Călin Popescu Tăriceanu, illetve a jobboldalon a jelenlegi kormányfő legkomolyabb kihívójának tartott Klaus Johannis, az elnöki pártot képviselő Elena Udrea, az igencsak harcias volt igazságügy-miniszter, Monica Macovei. Jelentkeztek eddigelé jóformán ismeretlen aspiránsok ismeretlen pártok színeiben – például William Brânză vagy Constantin Rotaru –, de ott vannak a jól ismert örökös jelöltek, a habzó szájú nacionalisták, Gheorghe Funar és Corneliu Vadim Tudor is. S mert Romániában bármi megtörténhet, a határidő előtt egy nappal ringbe szállt Theodor Meleşcanu, aki hétfőn lemondott a Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetői tisztségéről, kedden reggel pedig már 400 ezer támogató aláírással jelentkezett a választási hatóságnál. A sietség aligha véletlen, a napokban ugyanis kiderült: Klaus Johannis összeférhetetlenségi perét ma tárgyalja a legfelsőbb bíróság, ha pedig vétkesnek találják, Ponta legesélyesebb ellenfele már a rajt előtt kiesik a versenyből. Meleşcanura tehát afféle tartalékjelöltként tekint a román sajtó: ha minden kötél szakad, mögéje sorakozhat fel a jobboldal. De ami bennünket leginkább érdekel: abszolút újdonság, hogy a tizennégy jelentkező közül kettő magyar. E tekintetben tehát számarányához képest jócskán felülreprezentált a magyarság, a kampányban pedig immár ketten tolmácsolhatják az erdélyi, a székelyföldi magyarok igényeit, elvárásait. Azt is pozitívumként értékelhetjük, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt együttesen közel félmillió támogató aláírást nyújtott be – sikerült tehát olyanokat is megszólítani, akik az elmúlt voksoláskor távol maradtak. Az Erdélyi Magyar Néppárt ráadásul már a megmérettetés előtt győzelemként könyvelheti el, hogy össze tudta gyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer aláírást, és így ismét legitimálta létét, kiköszörülte az európai parlamenti választásokon való távolmaradása miatt esett csorbát, miközben nagyjából egy táborba terelte a nemzeti oldal erőit. Ahhoz azonban, hogy mindannyian nyertesek legyünk, a két magyar jelöltnek tisztán, bátran kell közvetítenie elvárásainkat – nekünk pedig minél nagyobb számban kell a szavazóurnákhoz járulnunk. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizennégy jelölt (Államelnöki választások)
Az államelnöki választásokra a kedd éjféli határidőig tizennégy jelölt adta le a törvény által megkövetelt, legalább 200 ezer támogató aláírást, és a központi választási iroda mindannyiuk pályázatát elfogadta – közölte tegnap délután Marian Muhuleţ, az intézmény szóvivője. Ennyi jelölt Románia elmúlt huszonöt évnyi történelmében egyetlen elnökválasztáson sem volt, a nagyszámú aspiráns mellett a legnagyobb újdonság a két magyar jelölt megméretkezése.
Elsőként Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke kérte felvételét a szavazólapra, a közvélemény-kutatások szerint neki van a legnagyobb esélye, hogy a következő államelnök legyen. A jobboldali jelöltek közül a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata-Liberális Párt alkotta Keresztény-liberális Szövetség színeiben induló Klaus Johannis liberális pártelnöknek van a legnagyobb esélye – Ponta mellett – bekerülni a második fordulóba: a jelöltek közül számára gyűjtötték a legtöbb (2,2 millió) támogató aláírást. A felmérések szerint Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a kormány mellett maradó liberálisokat tömörítő Liberális Reformpárt elnökének támogatottsága is közelíti a tíz százalékot. Az elnökjelöltek között két nő van: Elena Udrea, a Traian Băsescu támogatását élvező Népi Mozgalom Párt vezetője, és a függetlenként induló Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter. Mindketten az elkötelezett jobboldali választók voksaira számítanak. Első ízben fordul elő, hogy két magyar jelölt is összegyűjtötte az induláshoz szükséges kétszázezer aláírást: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje. Az utolsó napon felbukkant meglepetésjelölt, Teodor Melescanu a Külügyi Hírszerző Szolgálat éléről mondott le, hogy indulhasson az elnökválasztáson. A korábbi liberális politikust a média a jobboldal „tartalékjelöltjének” tekinti arra az esetre, ha az igazságszolgáltatás megakadályozná az összeférhetetlenséggel vádolt Johannis részvételét az elnökválasztáson. A liberálisok elnöke egyébként ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta tegnap, örül, hogy ilyen korai időpontot szabtak ki a tárgyalásra ügyében, amelyet államelnökjelölt ellenlábasai felhasználnak ellene, de „feltétel nélkül” bízik az igazságszolgáltatásban, és hangsúlyozta, a bíróság bármilyen döntését tiszteletben kell tartani. Újra szerencsét próbál az elnökválasztáson több – immár hanyatló népszerűségű – populista politikus, így Gheorghe Funar (független), Corneliu Vadim Tudor (Nagyrománia Párt) és Dan Diaconescu (Dan Diaconescu Néppárt). A listát Constantin Rotaru, a Szocialista Alternatíva, William Brânză, a Román Ökológus Párt és Mirel Amaritei, a Prodemo Párt jelöltje egészíti ki. A központi választási irodának 48 órán belül kell határoznia, hogy a leadott iratok megfelelnek-e a törvényes feltételeknek, a jelöltek ellen azt követően 24 órán belül lehet óvást emelni az alkotmánybíróságon. A szavazólapra felkerülő államfőjelöltek, illetve a választási jelek listája az óvások elbírálása után, szeptember 28-án válik véglegessé. Az elnökválasztás első fordulóját november 2-án rendezik. Ha egyik jelölt sem kapja meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok több mint felének (több mint 9 millió polgárnak) a támogatását, az államfői tisztség sorsa a két legjobban szereplő jelölt között dől el a november 16-án tartandó második fordulóban. A megválasztott elnök december 22-én kezdi meg ötéves mandátumát.

„Soha ennyire érdekes”
Az államelnöki választások még soha nem voltak ennyire érdekesek, mint az idén, tekintve a jelöltek nagy számát, vélte Emil Boc volt kormányfő tegnapi sajtótájékoztatóján. „Soha nem volt még 14 jelöltünk az állam legmagasabb tisztségére, és ezek közül kettő nő” – mondta Boc.
Az államelnöki választások versenyébe 14 jelölt szállt be a törvény megszabta határidőig, azaz szeptember 23-án 24 óráig, benyújtva jelöltetését a Központi Választási Irodához.
A jelöltek a következők: Victor Viorel Ponta (PSD-UNPR-PC Választási Szövetség), Klaus-Werner Iohannis (PNL-PDL Keresztény-liberális Szövetség), Monica Luisa Macovei, Călin Popescu Tăriceanu és Teodor Meleşcanu független jelöltek, Elena Udrea (Népi Mozgalom Párt).
Benyújtották még jelöltetésüket Kelemen Hunor (RMDSZ), Szilágyi Zsolt (Erdélyi Magyar Néppárt), Dan Diaconescu (Dan Diaconescu féle Néppárt), Corneliu Vadim Tudor (PRM), Constantin Rotaru (Szocialista Alternatíva Párt), William Brânză (Román Ökologista Párt), Mirel Mircea Amariţei (Prodemo Párt) és Gheorghe Funar független jelölt.
A Központi Választási Irodának a jelöltetések benyújtását követő 48 órán belül kell iktatnia avagy elutasítani a jelöltetéseket.
A jelöltetések beiktatását vagy elutasítását követő 24 órában a jelöltek, politikai pártok és szövetségek és a választók megóvhatják a Központi Választási Iroda eme döntéseit.
Az óvásokat írásban kell benyújtani az Alkotmánybírósághoz.
Nyugati Jelen (Arad)

2014. szeptember 26.
„Funar, te disznó”
Vadim Tudor ismét formában van
Hajdani cimborájával, Gheorghe Funarral mosta fel a padlót élő tévéadásban. Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke a Romania TV-ben telefonon üvöltözve pocskondiázta a műsorba szintén telefonon bekapcsolt Gheorghe Funart szerdán – tudósít az „eseményről” a főtér.ro.
A műsorban felmerült, hogy a Központi Választási Iroda elutasíthatja Vadim Tudor államfőjelöltségét a támogató aláírások körüli problémák miatt. A politikus persze határozottan elutasította ezt a lehetőséget, de annyira felpaprikázódott, hogy nem tudott uralkodni magán, amikor Funar telefonon bejelentkezett a műsorba, és megköszönte, hogy több PRM-szervezet is gyűjtött neki aláírásokat. Funart ugyanis – miután korábban a PRM főtitkára és elnöke is volt – Vadim kezdeményezésére kirúgták a PRM-ből, így függetlenként indul az államfő-választáson.
„Ez egy semmirekellő, akit még ma beperelek. Melyik PRM-szervezetek segítettek neked, te gyengeelméjű? Miért használod most is »a PRM elnöke« címet, te kolozsvári disznó? Nem szégyelled magad? Én vagyok a párt elnöke. (…) Szerencséd, hogy nem vagy itt, mert lekevernék neked két pofont! Nem fejeznéd be végre ezt az agybajt? Menj, kezeltesd magad, te marha!” – fogalmazott Vadim. „Milyen minőségedben kaptál támogató aláírásokat a PRM-től, te idióta?” – kérdezte hajdani párttársát.
Válaszul Funar azt mondta: ő függetlenként indul, de több PRM-szervezet is gyűjtött neki aláírásokat. Azt is elmondta, hogy csütörtökön megtámadja az Alkotmánybíróságon Vadim Tudor elnökjelöltségét.
Vadim a citynews.ro portálnak azt nyilatkozta: Funar „felébresztette az alvó oroszlánt”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. szeptember 27.
Hogy Erdély közös hazánk legyen
Kampánycélokat szolgál, vagy a zsigeri nacionalizmus megnyilvánulása, esetleg mindkettő – tény viszont: igen rossz fényt vet Kolozsvár polgármesterére az a konok elszántság, amellyel akadályozza, hogy a kincses város nevét magyarul is kiírják. A kolozsvári polgármesteri hivatal ugyanis megfellebbezte azt a civil kezdeményezés nyomán született törvényszéki ítéletet, melynek értelmében kétnyelvű helységnévtáblákat kellene elhelyezni a város bejáratainál.
A városháza eljárása jelzi: messze állunk attól a normalitástól, melyről Emil Boc az augusztusi Magyar napok során beszélt, büszkélkedve Kolozsvár történelmével, többnemzetiségű jellegével. De nem is ez a legnagyobb baj, a kétszínű, képmutató politikusokhoz hozzászoktunk, meg aztán Gheroghe Funar uralgása után bizonyos értelemben mégiscsak lehet normalitásról beszélni Kolozsvár esetében. Az viszont sokkal aggasztóbb, és sokat elmond a jelenlegi román–magyar viszonyról, hogy a többség kizárólag akkor hajlandó úgymond engedményeket tenni a kisebbségnek – valójában természetes, a többség érdekeit semmiben nem sértő jogokat biztosítani számukra –, ha valaki, valami kötelezi őket erre. Most éppen arra hivatkoznak, hogy a törvény csak akkor teszi kötelezővé a többnyelvű feliratokat, ha a nemzeti kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, Kolozsvár esetében pedig ez nem áll. De nem az volna a természetes, hogy a jövőre Európa Ifjúsági Fővárosának tisztjét betöltő, Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsvár vezetése büszkén mutassa fel: nagy múltú erdélyi város, amely óvja örökségét, hagyományait, és értékként tekint arra, hogy lakossága több nemzetiségű?
Vajon eljutunk-e oda, hogy az anyanyelvhasználat joga, a kétnyelvűség természetes állapot legyen, nem pedig jogi, bírósági vita tárgya? És vajon az-e a járható út, hogy Bukarestben kicsikart politikai alkuk révén próbálunk eljutni ide? Ahelyett például, hogy valós párbeszédet kezdeményeznénk román értelmiségiekkel, civilekkel, a környezetünkben élő egyszerű emberekkel, és együtt lépnénk fel mindazzal szemben, amit a Bukarest-központúság hozott életünkbe: az állandó viszállyal, a balkániasodással, a kizsákmányolással, értékeink elherdálásával, a korrupcióval.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. szeptember 29.
A kolozsvári RMDSZ-frakció csalódott a polgármesteri hivatal fellebbezése miatt
Csalódását fejezi ki a kolozsvári helyi tanács RMDSZ-frakciója amiatt, hogy a polgármesteri hivatal úgy döntött, megfellebbezi a kétnyelvű várostábla kihelyezéséről szóló bírósági ítéletet. A polgármesteri hivatal péntek délelőtt iktatott fellebbezését az RMDSZ Kolozsvári Városi Tanácsi frakciója a tolerancia és a multikulturalitás létjogosultságának felülbírálásaként értelmezi - áll a frakció közleményében.
"Kolozsváron, legalábbis pillanatnyilag, minden jel arra mutat, hogy a választási év nyomása, a szavazatszerzési igyekezet győzedelmeskednek, olyan nagy horderejű közösségi célkitűzéseket sodorva veszélybe, mint az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése. Véleményünk szerint Kolozsvár nem tud jó eséllyel pályázni erre a címre, ha a mássággal szembeni elfogadás, tolerancia helyett a funari korszakra emlékeztető felhangokkal közelít a nyelvi jogok kérdéséhez" - írják még a közleményben. A közlemény kiemeli, az anyanyelv használatának kiterjesztése nemcsak politikai ügy, hanem a kolozsvári magyar közösség valós, megalapozott társadalmi igénye. Miután "a város valamennyi román nemzetiségű politikai szereplője elmulasztotta annak az esélyét, hogy európai gondolkodásról, nyitottságról tegyen tanúbizonyságot", az RMDSZ-frakció az elkövetkező időszakban tovább folytatja az újabb megoldások és a megvalósításukhoz szükséges politikai partnerségek beazonosítására irányuló törekvéseit - zárul a közlemény. (hírszerk.)

2014. október 1.
Óvásözön a magyar államfőjelöltek ellen
Kelemen Hunor az első, Szilágyi Zsolt pedig a tizedik helyre került az államfőválasztáson induló tizennégy jelöltet tartalmazó szavazócédulán a Központi Választási Iroda (BEC) által kedden lebonyolított sorshúzás szerint. A jelöltek névsora azután lett végleges, hogy az alkotmánybíróság elutasította a részvételük ellen beterjesztett óvásokat, amelyek a két magyar politikus esetében többnyire a magyar közösség érdekében kifejtett „alkotmányellenes" tevékenységüket kifogásolta.
Több mint ötven óvást emeltek magánszemélyek és szervezetek az idei államfőválasztás november 2-i első fordulójában induló 14 jelölt ellen, a megmérettetésre bejelentkezett két magyar politikus esetében többnyire „alkotmányellenes" tevékenységüket kifogásolták. Az óvásokat az alkotmánybíróság vitatta meg, és kivétel nélkül valamennyit visszautasította, így a legfőbb közjogi méltósági címre pályázók listája már hétfőn véglegessé vált.
Puskás Bálint, a kilencfős bukaresti taláros testület egyetlen magyar tagja a Krónikának elmondta, az óvások mintegy kilencven százalékában felsorolt kifogásoknak semmilyen alapjuk nincs, túlnyomó többségük komolytalan, átgondolatlan érvet sorakoztat fel az államfőjelöltek ellen.
„Akadt, aki azért kezdeményezte valamelyik elnökjelölt indulásának elutasítását, mert korábban nem fogadta fogadóórán, egy másik esetében nem tetszett, mit mondott a televízióban. A jelöltek azonban ezekben az esetekben nem követtek el törvénytelenséget, így a kifogásokat kivétel nélkül visszautasítottuk" – magyarázta Puskás Bálint.
Egyébként a legtöbben (kilencen) a legesélyesebbnek tartott Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök indulásának jogosságát kérdőjelezték meg, a jobboldal legnagyobb népszerűségnek örvendő jelöltjének, Klaus Johannisnak a pályázata ellen csak ketten emeltek kifogást.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ellen hét, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje ellen négy óvás érkezett az alkotmánybírósághoz. A testület által közzétett határozatok – amelyek csak az óvó felek nevét tartalmazzák, a kifogások lényegét nem – Kelemen jelölését kizárólag magánszemélyek, közöttük a választáson ugyancsak résztvevő Gheorghe Funar kolozsvári expolgármester próbálta megakadályozni.
Szilágyi esetében óvást nyújtott be a Román Ökologista Párt (PER) és a Romák Kereszténydemokrata Egyesülete is; utóbbi szervezet egyébként valamennyi jelölt ellen kifogást emelt.
Puskás Bálinttól megtudtuk, a magyar jelöltek ellen beterjesztett óvások zöme a romániai magyar politikusokat általában ért vádakban merült ki. „Felrótták nekik, hogy annak idején nem szavazták meg az alkotmányt, hogy módosítani akarják az alaptörvény 1., Románia egységes nemzetállamiságát kimondó cikkelyét, továbbá hogy felvállalják a magyar közösség problémáit" – jelentette ki kérdésünkre az alkotmánybíróság RMDSZ által delegált tagja.
A Központi Választási Iroda (BEC) kedden sorshúzással alakította ki, hogy a jelöltek neve milyen sorrendben szerepel a szavazócédulákon. Ennek alapján Kelemen Hunor az első, Szilágyi Zsolt pedig a tizedik helyre került; Johannis a második, Ponta pedig a negyedik kockát foglalja el.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Üzenet az új államfőnek: tartsák be nagyapáik ígéretét
Ha a jelenlegi román politikai vezetők nagyapái önrendelkezést ígértek a magyarok nagyapáinak, akkor azt az unokák szinten tartsák be – fogalmazott az MPP elnöke, Biró Zsolt.
A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt október elsejei marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján ismételten elmondta: a romániai magyarság számára tét nélkülinek tartja az államfőválasztást, egyrészt azért, mert a november másodikai első fordulóban csak akkor hirdethetnek győztest, ha a tizennégy jelölt egyike megszerzi a választási névjegyzékben szereplő 18 millió választópolgár felének plusz egy személynek a voksát, másrészt azért, mert a romániai társadalom nem érett meg arra, hogy magyar nemzetiségű államfőt válasszon.
„A választási részvétel pótcselekedet, hiszen a román társadalmat például az autonómiatervezet vagy az alkotmánymódosító javaslatok közvitája kapcsán is meg lehetne szólítani. Az MPP ötpontos alkotmánymódosító javaslatcsomagját tegnap (szeptember 30-án – szerk. megj.) elküldtük a két magyar jelöltnek, Szilágyi Zsoltnak és Kelemen Hunornak, és elküldjük a további tizenkét indulónak is. A következő Victor Ponta lesz, mert ő már elindította kampányát, és programjában a román egységről beszélt az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatra alpozva. Márpedig az MPP azt szeretné, hogy a 100 évvel ezelőtti ígéretek váljanak valóra” – mondta Biró Zsolt.
Hozzátette, Romániában 18 elismert nemzeti kisebbség létezik, közöttük a mintegy 1,2 milliós magyarság, így nem lehet kizárólag a románajkúak érdekeit képviselni. Elmondta, a tizennégy jelölt között nincs olyan, aki esélyes és a magyarság számára elfogadható lenne, hiszen sem Victor Ponta, sem Klaus Johannis programjában nem esik szó a kisebbségek ügyeiről. Továbbá az RMDSZ-szel kötött megállapodás a magyar ügyekre vonatkozik, az államfőválasztást pedig nem tartja ilyennek, ezért ez nem is szerepelt az egyeztetések napirendjén.
„Azt szeretnénk, ha a nemzeti közösségeket államalkotó tényezőként ismernék el az alkotmányban. Az RMDSZ is ezeket az elveket célozta meg, de a mi újításunk abban áll, hogy mi az ígéretekre hivatkozunk. És ha már Victor Ponta beszélt arról, hogy a családjában mekkora esemény volt 1918. december 1., említette erdélyi felmenőit, akkor a Ponta nagyapja által az én nagyapámnak tett ígéretet az unokák szintjén váltsák be” – fogalmazott a politikus, aki azt szeretné, hogy az alkotmánymódosítás és az ötpontos javaslatcsomag kerüljön az államfőválasztási kampány középpontjába.
Sepsiszentgyörgyre november végén
Ennek nyomatékosítására november utolsó hétvégéjén Sepsiszentgyörgyön szerveznek nagyméretű tiltakozást, hogy számonkérjék a be nem tartott ígéreteket. A rendezvény logisztikai kidolgozása még zajlik – mondta Biró –, és várják a civil szervezetek, az egyházak és az összes erdélyi magyar politikai párt képviselőit is, hogy továbbítsák az üzenetet: a december 1-jei nyilatkozat szellemében tartsák be a kisebbségek jogait az Európai Unió-tag Romániában. „Amit akkor a 20. század eleji politikai nyelven megfogalmaztak, az a 21. században azt jelenti: autonómia. Ha valaki tehát ma megkérdőjelezi az autonómiához való jogot, az a gyulafehérvári nyilatkozatot kérdőjelezi meg. November végére lesz új államfő, így neki is megmutathatjuk, hogy a magyar közösség nem tágít, ragaszkodik az önrendelkezéshez” – mondta az MPP elnöke.
Kikre voksolhatunk november 2-án?
A tizennégy államfő-jelölt a szavazólapon található sorrendben: Kelemen Hunor (RMDSZ), Klaus Johannis (Keresztényliberális Szövetség – ACL), Dan Diaconescu (Dan Diaconescu-féle Néppárt – PPDD), Victor Ponta (Szociáldemokrata Párt – PSD), William Brânză (Román Ökológus Párt – PER), Elena Udrea (Népi Mozgalom Pártja – PMP), Mirel Mircea Amariţei (Prodemo), Teodor Meleşcanu (független), Gheorghe Funar (független), Szilágyi Zsolt (EMNP), Monica Macovei (független), Constantin Rotaru (Szocialista Alternatíva Pártja – PAS), Călin Popescu Tăriceanu (a Liberális Reformpárt – PLR által támogatott független), Corneliu Vadim Tudor (Nagy Románia Pártja – PRM).
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

2014. október 3.
Napocai tüntetők
Egyszerre két pofont is kaptak a kolozsvári városvezetéstől azok, akik azt hitték, véget érhet az évtizedek óta tartó magyarellenes őrület.
Az utóbbi években valóban úgy tűnt: a város túlléphet a funari örökségen, és a román többség nyit az őshonos magyar közösség felé, amely immár minden évben a város főterén ünnepelheti Kárpát-medence-szerte ismertté vált fesztiválján a magyar kultúrát, ráadásul a rendezvényen a város román polgármestere is köszöntőt mond.
Nos Emil Boc polgármesternek és az önkormányzatnak csupán néhány napra volt szüksége, hogy ezt az illúziót összezúzza. Először a józan észnek és a toleranciának fittyet hányva megfellebbezték azt a bírósági ítéletet, amely a magyar helységnévtábla kihelyezésére kötelezi az önkormányzatot. Majd Boc bejelentette: esze ágában sincs a kommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu által a hamis történelemszemlélet jegyében a városra erőszakolt Napoca elnevezéstől megválni.
Ezzel szimbolikus lépést tett, közösséget vállalva a ceauşescui korszak soviniszta, durván magyarellenes fasiszta kommunizmusával, amelynek lényege a múlt átírása, a magyar emlékek eltüntetése, a magyarok erőszakos beolvasztása vagy elüldözése volt. A gesztus túlmutat önmagán, és azt jelzi: téved, aki azt hiszi, hogy a zsigeri magyarellenesség kizárólag a rendszerváltás előtti, letűnt korhoz köthető.
Az ugyanis, mint látható, rendszerektől és politikai oldalaktól függetlenül folyamatosan létezik, ha a mai román politikum fel is ró valamit Ceauşescunak, a magyarokkal szembeni lépései nincsenek köztük. A jelenlegi legnagyobb kormánypárt, a PSD Corina Creţu szépreményű EU-biztos-várományos vezetésével ugyanolyan hévvel vetette rá magát a romániai magyar közösség önrendelkezési törekvéseit képviselő Tőkés Lászlóra, mint 1989 előtt a Szekuritáté pribékjei.
Hogy ettől függetlenül az RMDSZ-szel közösen kormányoz, nem a kevésbé „radikális” magyarok iránti szeretet jele: csupán a parlamenti matematika az ok, a cél pedig a magyar politikai képviselőet pacifikálása és a Nyugat megtévesztése. Hogy az RMDSZ miért vállalja a társutasi szerepet, annak elmagyarázása a szövetség illetékeseinek feladata.
Ebben a helyzetben egyszerre abszurd és tragikomikus, hogy egyesek éppen abban a városban tüntetnek a magyar kormányfő ellen, nacionalistának bélyegezve őt, ahol a városvezetés éppen felmossa a magyarokkal a padlót.
Persze tudjuk, hogy a szélsőséges balliberalizmus az ideológiát mindig előbbre helyezi a tényeknél, prófétái pedig nem zavartatják magukat a valós eseményektől véleményük kialakításakor, de amikor a bőrünkre megy a játék, legalább akkor nem ártana a valóságra is odafigyelni a magyarországi demokrácia halálát vizionáló, unalomig ismert ballib mantrák felmondása helyett.
Mert – természetesen tiszteletben tartva a szólás- és véleményszabadságot, azt a jogot, hogy bárki bármi ellen fölemelhesse a szavát – úgy véljük, az erdélyi, partiumi magyar közösségnek a jelenlegi körülmények között, a román politikum lépéseit látva vannak súlyosabb problémái és feladatai is annál, hogy a – bizonyos kérdésekben amúgy többé-kevésbé joggal bírálható, de például az erdélyi magyar megmaradáshoz elengedhetetlen magyar nyelvű oktatást jelentős összegekkel támogató – magyar kormány első embere ellen vagy mellett tüntetgessen.
Balogh Levente

2014. október 16.
Ilia Mihály és barátai
Meglepő hír, amelyet egy frissen megjelent kolozsvári könyv hátsó borítójáról másolok le: „A metróalagút Szeged s Kolozsvár között régen megépült. Azon közlekednek újra s újra levelek és tanítványok, rajtuk mind az Ilia-pecsét.”
Hányan tudják ezt, kolozsváriak? Ha már rég megépült ez az alagút… Hiszen ilyet még a hálaistennek lassan feledésbe merülő polgármester, Gheorghe Funar sem talált ki – ő csak (állítólag) a Feleki tetőt akarta átfúr(at)ni, megalomániájában. Szeged pedig igencsak messze van tőlünk kilométerekben, nem beszélve a köztes országhatárról…
KÁNTOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

2014. október 18.
Kérvényekre bukkantak a városháza pincéjében
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal alagsorában 5000, elsősorban föld-visszaigénylésekre vonatkozó kérvényre bukkantak a napokban – tájékoztatta a Szabadságot a közintézmény sajtóosztálya.
Oana Buzatu szóvivő lapunkkal közölte: – Sajnos oda jutottunk, hogy az iratokat a városháza folyosóján is tároljuk, az archívum egy részét valószínűleg azért vitték le évekkel ezelőtt a pincébe, mert már sehol máshol nem volt hely – közölte a tisztségviselő, aki cáfolta azt a feltételezést, amely szerint a most megtalált kérvényeket magyar anyanyelvű személyek nyújtották volna be még a rossz emlékű Funar-korszak idején.

2014. október 21.
Államfőjelöltek – Corneliu Vadim Tudor, a magyarellenesség kettes számú apostola
A magyar olvasónak alig kell bemutatni Corneliu Vadim Tudort, aki a szintén államfőjelölt Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármester mellett a szélsőséges magyarellenesség másik romániai zászlóvivője. A soviniszta Nagy-Románia Párt (PRM) alapítója ötödször száll harcba az államfői tisztségért.
Vadim – avagy gúnyneve szerint a Néptribun – 1949-ben született Bukarestben. (Jó évjárat lehetett, hiszen Funar is ugyanebben az évben látta meg a napvilágot). 1971-ben végzett a Bukaresti Egyetem filozófia szakán, államvizsga-dolgozatát vallásszociológiai témában írta. 1975-ben tiszti iskolát végzett.
Kiterjedt irodalmi tevékenységet folytatott, verseket és esszéket írt, a Ceausescu-házaspár udvari költőjének számított. 1991-ben alapította meg a Nagy-Románia pártot (PRM), amelynek egyik fő irányvonala a harcos magyarellenesség. Emellett a România Mare, a Tribuna és a Tricolorul című szélsőséges kiadványokat is működtette.
1992-ben szenátorrá választották, ezen tisztségét 2008-ig folyamatosan megtartotta. Eddig négy ízben indult az államfőválasztáson, a legjobb eredményét 2000-ben érte el, amikor Ion Iliescuval együtt bejutott a második fordulóba, ahol a voksok 33,17 százalékát megszerezve kikapott.
Pártja ezt követően hanyatlásnak indult, belső ellentétek alakultak ki, több politikusa pedig más pártokba iratkozott át. 2009-ben európai parlamenti mandátumot szerzett.
Vadim számára a mélypont 2013-ban érkezett el, amikor Gheorghe Funar a párt júliusi, gyulafehérvári kongresszusán elnökké választatta magát, őt pedig kizáratta. Vadim azonban nem adta fel, perre ment, a bukaresti törvényszék pedig neki adott igazat. Funar fellebbezett, de annak elbírálásáig mindenképpen az alapító elnök marad nyeregben.
Vagyonbevallása szerint nem rendelkezik ingatlannal, csupán egy 2007-ben gyártott Dacia Logan gépkocsi van a nevén, illetve egy értékes autogramgyűjteményt, valamint egykor történelmi személyiségek tulajdonában levő, „felbecsülhetetlen értékű” tárgyakat birtokol. Emellett mintegy 140 ezer lejjel hitelezte meg a România Mare kiadót. Tavaly 72 ezer eurós jövedelemre tett szert EP-képviselőként. Úgyhogy kampányát saját bevallása szerint autója és gyűjteményeinek eladásából fedezné.

2014. október 23.
Funar: „Revizionista magyar” lehet Románia elnöke
Elutasította az alkotmánybíróság szerdán Gheorghe Funar független államfőjelölt újabb keresetét, amelyben azt kérte: írassanak nyilatkozatot az államfőjelöltekkel arról, hogy nem voltak titkos ügynökök.

2014. október 24.
Tánczos feljelenti Funart a diszkriminációellenes tanácsnál
Feljelentést tesz Gheorghe Funar államfőjelölt, volt kolozsvári polgármester ellen Tánczos Barna a Diszkriminációellenes Tanácsnál. Az RMDSZ-es szenátor Facebook-oldalán azt írta, amikor szerda este Funarral együtt meghívott volt a TVR választási vitaműsorában, két nyelven köszönötte a nézőket, és erre Funar úgy reagált, ha ő egyszer elnök lesz Romániában, nem lehet majd a lovak nyelvén megszólalni. Tánczos azt írta, Funar ezúttal valóban elvetette a sulykot. Funar különben a Szilágyi Zsolttal, az EMNP államfőjelöltjével és Mircea Coşeával szervezett beszélgetésen a közszolgálati rádióban is kikelt a magyar nyelvhasználat ellen. Az EMNP közleménye szerint amikor a beszélgetés végén Szilágyi Zsolt románul és magyarul is választásra buzdította a szavazópolgárokat, Funar kijelentette: amennyiben államelnök lesz, a Román Közszolgálati Rádióban kizárólag román nyelven beszélhetnek majd a meghívottak. (hírszerk.)

2014. október 28.
Feljelentették Funart (Szilágyi Zsolt Háromszéken)
Beadvánnyal fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz Szilágyi Zsolt, miután a román közszolgálati rádió választási műsorában Gheorghe Funar többször is támadta őt és a magyar közösséget.
Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje tegnap Sepsiszentgyörgyön beszélt a történtekről: Gheorghe Funar egyebek mellett azt állította, hogy az 1956-os forradalmat csak a magyarok találták ki Erdély elcsatolása céljából, de azt is leszögezte, hogy megválasztása esetén megtiltja a románon kívül más nyelv használatát a közszolgálati médiában. A gyűlöletbeszédre határozott fellépéssel kell válaszolniuk a román állam intézményeinek – indokolta kezdeményezését Szilágyi, reményét fejezve ki, hogy a magyar közösség elleni uszítás nem marad következmények nélkül. Az EMNP államfőjelöltje a Toró T. Tiborral, az alakulat elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján beszámolt eddigi kampánytapasztalatairól. Mindketten hangsúlyozták: van tétje az elnökválasztásnak a magyarok számára is, két jelölt méretkezik meg, van tehát választási lehetőség. A két jelölt versenye értékválasztás is, hiszen Kelemen Hunor, az RMDSZ politikusa a Bukarest-központú politizálást képviselői, Szilágyi Zsolt pedig az Erdély-, Székelyföld-központú politizálást. Szilágyi azt is hangsúlyozta: képviselői a Néppárt, az MPP, de az RMDSZ tagságát, szimpatizánsait is, és rendkívül pozitívan értékelték programját a román regionalisták is. A Románia föderalizációját célzó programjukat bukaresti diplomatákkal is ismertetik, kiállnak továbbá a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútuma mellett. Újságírói kérdésre leszögezte: arról nem döntöttek, hogy a második fordulóban melyik jelöltet támogatják, de az biztos, hogy nem olyant, aki tagadja Székelyföld létezését, hadjáratot indított a székely jelképek ellen, ellehetetleníti a magyar kar létrehozását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A Háromszék kérdésére, hogy hány szavazattal lenne elégedett, Szilágyi kifejtette: az RMDSZ-nek az öt évvel ezelőttihez kell viszonyítania mostani eredményét, akkor Kelemen Hunor mintegy 370 ezer voksot kapott, ha ez alatt teljesít, az kudarcnak számít. Ehhez képest a Néppárt most száll először küzdelembe, így minden egyes autonómiára, regionalizmusra leadott szavazat sikerként értékelendő.
Farcádi Botond

2014. október 29.
Kelemen Hunor szerint Gheorghe Funar klinikai eset
Klinikai esetnek nevezte kedd este az Antena3 hírtelevízió Sinteza zilei című műsorában Gheorghe Funart az RMDSZ államfőjelöltje.
Kelemen Hunort arra kérte a műsorvezető, hogy jellemezze néhány szóban a jelölteket. „Nehéz klinikai eseteket kommentálnom” – mondta Kolozsvár volt polgármesteréről a politikus.
Az RMDSZ elnöke pozitívan nyilatkozott Victor Pontáról, aki szerinte sokat fejlődött, amióta miniszterelnök, illetve Călin-Popescu Tăriceanu volt kormányfőről, akit szavatartónak ismer.
A műsorvezető kérdésére Kelemen megerősítette, hogy csak az elnökválasztás első fordulója után dönti el az RMDSZ, melyik jelöltet támogatja a második fordulóban. „Koalícióban kormányzunk, és azért ez is számít” – tette hozzá.
maszol.ro

2014. október 31.
Erdélyi dilemmák
Nincsenek könnyű helyzetben az erdélyi magyarok.
Vasárnap ismét választani hívják/küldik/ráncigálják vagy lökdösik őket – pártok, papok, aktivisták, lelkészek, némelyiküket (egyre ritkábban) a lelkiismeretük. A szavazás tétje: ki lesz Románia elnöke az elkövetkező öt esztendőben. A magyar jelöltek okozta bőségzavar mellett létezik azonban számos, a szavazástól visszatartó tényező is.
Az erdélyi magyarok – és nem csak ők – csalódottak, de ők például az autonómiáért harcolókban is. Az elmúlt huszonöt esztendőben ígértek nekik fűt meg fát, meleget, önrendelkezést, toronyórát lánccal. Tette ezt rendre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, majd annak civilszervezetekbe és új pártokba tömörült belső ellenzéke. Elmozdulás azonban nem igazán történt. Ahogyan nem mozog a nyugdíjak összege sem felfelé – inkább azok vásárlóértéke, de az már lefelé. Nincs magyar egyetem, csak budapesti támogatású magánintézmény, nincs anyanyelvű orvosoktatás, van ellenben elvándorlás, munkanélküliség s akkora mértékű korrupció, hogy globális szinten elosztva is megrengetne több államot egyszerre.
Ilyen körülmények között indulhat el nem túl nagy jókedvvel az erdélyi magyar felkeresni a szavazókört, ahol állhat majd tanácstalanul, hogy arról döntsön, melyik be nem jutó magyarra üti a pecsétjét (Romániában pecséttel történik a szavazás): Kelemen Hunor RMDSZ-elnökre vagy Szilágyi Zsoltra, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjére. Már ha nem akar a többi, pontosan tucatnyi román jelölt közül választani, akik közül egyik a tíz év után leköszönő Traian Basescu állítólagos és titkos üdvöskéje, de van köztük (állítólag) több hírszerző, demagóg és populista, magát igazi szocialistának valló uzsorás vagy kicsinyes környezetvédő, de a magyarokat legszívesebben egy kanál vízben megfojtó Vadim Tudor, esetleg Gheorghe Funar is egy opció.
Szándékosan hagytam a végére a második fordulóba is feltehetőleg befutó, eddig a közvélemény-kutatásokban a két legjobban szereplő jelöltet: a diplomaplágiuma mellett számtalan korrupciós váddal illetett jelenlegi kormányfőt, a szociáldemokrata Victor Pontát és a jobboldali Klaus Johannist, az elvileg kisebbségi származású nagyszebeni szász polgármestert, aki családjával együtt több műemlék épületet is megszerzett, és még számos összeférhetetlenségi üggyel is büszkélkedhet.
Ez a kínálat, és a szavazófülkében bosszantóan társul majd mellé a fejtörés, hogy ugyan milyen célból is tartózkodik ott és akkor, abban a pillanatban, éppen a világnak azon a pontján a nyájas szavazó. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy Romániának nem lesz magyar államfője. Az erdélyi magyarság politikai alakulatai azért indítottak mégis két jelöltet, hogy az ezzel járó kommunikációs lehetőségeket megragadva közelebb vigyék a románokhoz az autonómia ügyét. Ennek sikerességét talán később ismerhetjük meg, bár sok reményt ehhez nem fűznék.
A másik mozgatórugó viszont a második, döntő forduló előtti szokásos szavazatajánlás lehetőségének a kihasználása volt. Hogy az első két befutó közül tulajdonképpen kinek a támogatására szólítják majd fel híveiket a magyar jelöltek. És ez az első forduló dilemmája is. Majdnem olyan az egész, mint a huszonkettes csapdája. Leszavaz az ember Szilágyira vagy Kelemenre (vagy vice versa), miközben már eleve tudja, hogy tulajdonképpen indirekten valamelyik másikra voksol a többi tizenkettő közül.
Az már tegnap is látszott, hogy a kavarás a leginkább az utolsó száz méteren indult be, mindenféle szavazóbűvölő ki- és bejelentéssel. Miután folyik a „kit támogat a Fidesz Erdélyben és kit nem” polémiája, íme, egy kis ízelítő a legfrissebb kijelentésekből: „Kelemen Hunor Victor Pontával közösen iskolabuszokat vitt Székelyföldre, és Nyergestetőn is együtt kampányoltak. Mindez jól mutatja: aki Kelemen Hunorra szavaz, az Victor Pontát támogatja.”
Közben Kelemen a kampányban végig úgy tett, mintha nem is létezne magyar ellenjelöltje, és vitázni sem volt hajlandó vele. Szilágyi sem személyeskedett, de ő meg azt kommunikálta, hogy az RMDSZ a bukaresti hatalommal egyezkedő, megalkuvó párt, míg egyedül ők az erdélyi magyar autonómiaigény hiteles képviselői.
Szavazó legyen a talpán, aki ezek után vasárnap meg tudja nyugtatni a lelkiismeretét.
Kristály Lehel
Magyar Hírlap