Halogatja László Attila a Iorga-tábla eltávolítását
Teljes kudarcba fulladt Kolozsváron a Nicolae Iorga történésztől származó, Mátyás királyt román nemzetiségűként beállító idézettel ellátott köztéri tábla eltávolításának terve. Noha László Attila, a kincses város alpolgármestere már december elején úgy nyilatkozott: reális esély van arra, hogy karácsonyig, legkésőbb év végéig leszereltessék a Mátyás-szoborcsoport talapzata elől a bronzplakettet, erre a mai napig nem került sor. Miközben az RMDSZ-es elöljárót a korrupcióval vádolt Sorin Apostu letartóztatása óta magyar civil szervezetek is felszólították, rendelje el a tábla eltávolítását, László Attila a Krónikának tegnap is úgy nyilatkozott: „mindent a maga idejében”.
Mint ismeretes, Fadrusz János 1902-ben leleplezett monumentális alkotására 1932-ben szerelték fel a Nicolae Iorga történésztől származó idézettel – „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányánál, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult” – ellátott táblát. A román fél később is úgy állította be a történteket, hogy a Mátyás-szoborcsoportot tulajdonképpen az igazságos uralkodót románként beállító felirat mentette meg attól, hogy a mócok ledöntsék.
A szélsőségesen magyargyűlölő Gheorghe Funar expolgármester 1992. december 1-jén, a román nemzeti ünnepen helyezte el ismét a műemlék talapzatára, a Mathias rex felirat alá az 1932-es táblát, ideologikus értelmezésbe helyezve „a saját nemzetére támadó, de legyőzött királyt”. A szoborcsoport 2009-ben kezdődött restaurálási munkálatai során a tábla lekerült a mellvédről, ahová a helyreállítás befejezése alkalmából 2011. április 2-án rendezett ünnepségig nem is került vissza. Nem is kerülhetett, hiszen műemlékvédő szakértők egybehangzó véleménye szerint mindez törvénytelenség lenne, hiszen annak idején Funar is építkezési engedély nélkül helyezte el a plakettet.
Csakhogy ezzel mit sem törődött Sorin Apostu akkori polgármester, aki – vélhetően román történészek, akadémikusok nyomására – május végén, az éj leple alatt kirakatta a Iorga-idézetet a talapzat előtti zöldövezetre. Különben Apostu hamisan állította, miszerint a tábla szerepelt a restaurálási tervben, ugyanakkor nem sok jót ígér, hogy annak idején vehemensen követelte a tábla újrahelyezését Radu Moisin alpolgármester is, aki Apostu letartóztatása után ideiglenesen ellátja a polgármesteri teendőket.
Apostu november 10-ei letartóztatása után a Iorga-tábla eltávolítására szólította fel László Attilát a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), amely szerint erre immár törvényes eszközökkel lehetőség nyílna. Annál is inkább, mivel az ügyben korábban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, később pedig a Kelemen Hunor vezette kulturális minisztérium is bűnvádi feljelentést tett az ügyészségen; a nyomozó hatóság azóta sem fejezte be a nyomozást. Kolozsvár alpolgármestere novemberben leszögezte: az eltávolítás nem jöhet szóba, amíg az ügyészség le nem zárja az ügyet, később, december elején több sajtóorgánumnak sokat sejtetően azt nyilatkozta, hogy a tábla eltűntetésének reális az esélye, és ez „rövidesen, karácsonyig” megtörténik.
László Attila tegnap a Krónika megkeresésére, miszerint a tábla még mindig a helyén van, úgy válaszolt: „mindent a maga idejében”. Kérdésünkre, miszerint van-e esély arra, hogy esetleg januárban eltávolítsák onnan, a politikus úgy válaszolt: „van”.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a „halhatatlan” Boctól
Tíz bizalmatlansági indítványt vészelt át és egymást követően öt kormány élén állt Emil Boc miniszterelnök, aki ezzel nehezen megdönthető rekordot állított fel.
Sikerekben gazdag politikai karriert futott be az utóbbi években a miniszterelnöki tisztségéről tegnap lemondott Emil Boc, aki politikai alakulatához hű pártkatona maradt, de mindvégig Traian Băsescu árnyékában állt.
Funar legyőzője
A kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem volt előadótanára 42 éves koráig semmilyen jelentős funkciót nem kapott az államapparátusban. Politikai alakulatában, a Demokrata Liberális Pártban viszont jól képzett elméleti szakembernek tartották, aki a nottinghami, pittsburghi, charlottesville-i, brüsszeli és michigani egyetem ösztöndíjasa volt. A politikai tudományok és a politikai filozófia doktora. Politikusként a 2000–2004 közötti parlamenti ciklusban tűnt fel, a demokrata liberálisok egyik legkövetkezetesebb honatyájaként. A sajtósok is kedvelték, mivel bármikor szívesen állt a rendelkezésükre, nyilatkozatai kon- krétak, közérthetőek voltak.
Első visszhangos győzelmét 2004-ben aratta: az akkor még Demokrata Párt névre hallgató politikai tömörülése felkérésére indult a helyhatósági választásokon, és legyőzte Gheorghe Funart a Kolozsvár polgármesteri tisztségéért kiírt megmérettetésen. Mandátumát a kincses város élén négy évvel később újabb fölényes választási győzelemmel erősítette meg. Ezt követően pártvonalon és a parlamentben is töretlenül haladt felfelé a ranglétrán. 2000-ben pártja Kolozs megyei politikai irodájának elnöke lett, ekkor nyerte el első honatyai mandátumát is. Parlamenti képviselőként 2002-ben az alsóház jogi bizottságának alelnökévé választották, majd a demokraták frakcióvezetői, 2003-ban pedig pártja ügyvezető elnöki tisztségét látta el.
2005-ben, miután Traian Băsescu megnyerte az államfőválasztásokat, pártja elnöke lett. Băsescu nem maradhatott továbbra is pártelnök, mivel az alkotmány értelmében államfőként pártsemlegesnek kellett lennie. Ám nem lett, mert Bocot kinevezve továbbra is ő irányította a politikai alakulatot.
Álom – és rémálom
2008-ban, nem sokkal polgármesterré történt újraválasztása után, pártja újabb felkérésének eleget téve elvállalta a miniszterelnöki megbízatást. Kormányát a 2008. évi parlamenti választásokat követően alakította meg. Az úgynevezett első Boc-kormány a szociáldemokratákkal közösen jött létre – ezt a szövetséget Traian Băsescu akkor még álmai beteljesülésének nevezte. Nem sokkal később már maga sem titkolta, hogy a koalíció inkább rémálma volt. Emil Boc azonban csak azután jött számításba a kormányfői tisztségre, hogy azt Theodor Stolojan parlamenti beiktatása előtt visszautasította, állítólag azért, mert csak a koalíciós partnerek jóváhagyásával mozdíthatott volna el minisztereket.
A kabinet 2009 szeptemberéig működött, amikor is a szociáldemokraták kiléptek belőle, az ellen tiltakozva, hogy a miniszterelnök, „választói turizmus” megszervezésének gyanúja miatt leváltotta tisztségéből Dan Nica szociáldemokrata belügyminisztert.
2009-ben, miután Traian Băsescu elnyerte második államfői mandátumát, ismét Emil Boc került a kormány élére, ekkor az RMDSZ-szel és a nem magyar kisebbségek képviselőházi frakciójával közösen megalakította a „második Boc-kabinetet”, amelynek később tagja lett a szociáldemokratáktól és a nemzeti liberálisoktól „átvándorolt” politikusokból létrejött Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülés is.
Ebben az évben három bizalmatlansági indítványt is benyújtottak a kormány ellen, ebből kettőt a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kezdeményezett közösen, mindkettő megbukott. A harmadikat viszont a szociáldemokratákból, nemzeti liberálisokból és az RMDSZ-ből álló parlamenti többség megszavazta. Címe – Tizenegyen Románia ellen – a tisztségeiket ideiglenes megbízatással töltő tárcavezetőkre utalt.
Az októberben menesztett kormány ideiglenes kabinetként működött az elnökválasztások után is, mivel a miniszterelnökként javasolt Lucian Croitoru, majd Liviu Negoiţă megerősítését elutasította a parlament. A törékeny parlamenti többséggel rendelkező „második Boc-kormány” további hét bizalmatlansági indítványt élt túl – igaz, összetétele többször is változott, így a miniszterelnök összesen öt kabinet élén állhatott. Mindkét teljesítményével rekordot állított fel.
A vég
Emil Bocnak sikerült mostanáig megmaradnia a kormány élén, jóllehet 2010-ben és 2011-ben számos támadás érte, nemcsak az ellenzék, de tulajdon pártbeli kollégái részéről is. A demokrata liberálisok több hangadó politikusa is követelte, válasszák külön a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztséget, hogy a párt vezetője többet törődhessék politikai alakulata ügyeivel. Mi több, legfőbb védelmezője, Traian Băsescu államfő is felvetette annak lehetőségét, hogy Emil Bocot független miniszterelnökkel helyettesítik. Ekkor az a hír járta, hogy az államfő technokrata kormányfőt látna legszívesebben a kabinet élén, Emil Boc pedig pártja elnöke maradna. A párt vezető politikusai többségének nyomására azonban Boc megőrizhette miniszterelnöki tisztségét is.
Most nagyrészt kormányának és pártjának a megszorító intézkedései nyomán bekövetkezett népszerűségvesztése miatt kellett távoznia. A demokrata liberálisok ugyanis joggal tartanak attól, hogy szavazóbázisuk rohamos csökkenése nyomán elveszíthetik a helyhatósági és parlamenti választásokat. Traian Băsescu és demokrata liberálisai abban reménykednek, hogy a kormányváltás lecsillapítja a háborgó közvéleményt.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Megszámoltak, elszámoltak, felszámolnák a számlálókat
Kolozsváron folytatta a népszámlálás tematikájában tartott vitaestjeinek sorát a Szabadelvű Kör. A Népszámlálás 2011–2012. Számmisztika és számháború címmel meghirdetett szerda esti kerekasztal-beszélgetésre Magyari Nándor László, Veres Valér és Péter László szociológusokat, egyetemi oktatókat, valamint Székely Istvánt, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetőjét hívta meg az RMDSZ-platform. A beszélgetést Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke moderálta, és az eseményen jelenlévő népes hallgatóság között megjelent László Attila alpolgármester, valamint Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor is.
A vitaest a tavalyi népszámlálásról és előzetes eredményeiről kívánt szakértői összképet formálni, a prók és kontrák párbeszédében pedig elég nagymértékben a kontrák kerültek túlsúlyba. Felhasználhatóságról, manipulációról, inkompetenciáról, gyászos fogyásról és borúlátás elleni szikrákról egyaránt szó esett a Minerva Művelődési Egyesület előadótermében.
Minél több helyszínen szerveznek vitaestet, annál nagyobb az igény az ilyen jellegű rendezvényekre – közölte Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke, a beszélgetés moderátora. Az elhangzottak alapján megállapíthattuk: nem meglepő, hogy magas rá az igény, hiszen a számtalan buktató és a manipulatív rendszerfelépítés, ezek mellett pedig a puszta számrengetegből levonható tanulságok olyan mértékben tágítják a népszámlálás és vonatkozásainak kereteit, amelyeket egyhamar nem lehet kimeríteni.
„Minden szerkezetében recseg-ropog”
Magyari Nándor László szociológus a népszámlálási folyamat kritikus értékelését szorgalmazta. Vitaindító beszédében rávilágított arra, hogy a demográfiai, szociológiai és politikai vonatkozásokon kívül számos más vetülete volt a népszámlálásnak, és forráskritikai vonalon igyekezett körvonalazni a tavaly októberben véghezvitt számbavételt. Magáról a folyamatról, a számok felhasználásáról és kisebbségi szempontból vázolta a következtetéseket.
„Nagy kérdőjelekkel és fenntartásokkal kezelem az előzetes eredményeket. A kérdőívek összeállítása, a kérdezőbiztosok felkészültsége és a feladat végrehajtása számos apró hibát szült, ezek összessége pedig hiteltelenné tette a népszámlálást” – fogalmazott a szociológus, aki többek között a lebonyolításra előírt rövid időszakot is kifogásolta. A megjelentek egyetértően bólogattak megjegyzésére, amely szerint az adatok személyes közlése, tehát az autoidentifikációsnak tervezett eljárás is nagy mértékben kifogásolható, az időszakosan és a végleg elköltözöttek száma ugyanis rendkívül képlékeny csoportot képez, amelyet nem kezeltek kellő óvatossággal az illetékesek.
Magyari Nándor László szerint „minden szerkezetében recseg-ropog a népszámlálás”, és nagy bajban lesznek a szakaemberek mintavételkor – például a választói lista összeállítása kapcsán –, ha milliós nagyságrendben nem tudjuk, hol vannak a lakosok.
Nemsokára reális lesz a kimutatás
Veres Valér szociológus hangsúlyozta, hogy a közzé tett adatok ideiglenesek, a végleges számadásban – nem jelentős mértékben ugyan, de – változni fognak a számok. Szerinte a jelenlegi adatok relevánsak ugyan, de nem annyira fontosak, mint amekkorának sokan beállítják.
„A lakhelyváltoztatás terén súlyos elmaradásaink vannak” – mutatott rá az egyik legfontosabb tanulságra a szociológus. A nyilvántartások elavultsága elkeserítő, a megyénkénti lebontásban például helyenként nevetséges adatokkal találkozhatunk, mert „az emberek turistaként távoznak”, és akár néhány hetes külföldön tartózkodás esetében is torzulnak a statisztikák. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nemzetiségi hovatartozásukat be nem vallók csoportja sosem látott magas értéket mutat: tíz évvel ezelőtt mintegy kétezren hallgatták el etnikai identitásukat, 2011-ben viszont közel 60 ezren – hangsúlyozta Veres Valér és Magyari Nándor László.
Veres Valér szerint a ma még túlzó számokról tanúskodó előzetes adatokat komolyan vehetjük bizonyos szempontból: „A migráció olyan mértékű, hogy hamarosan tényleg valósak lesznek a számok”.
„Adatkonstrukciós gyakorlat”
Péter László szociológus nem demográfiai, hanem inkább társadalmi reflexiók vonalán értekezett a tavalyi népszámlálás kapcsán. Négy pilléren lépegetve vázolta kifogásait, észrevételeit. Elsőként a szuburbanizációs folyamatra hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy érdekes lenne egy arról szóló tanulmány, amely például a Kolozsvár 40 km-es körzetében megfigyelhető népességmozgásról szolgál adatokkal. Kiemelt szempont a vendégmunka kapcsán tapasztalt külföldön tartózkodás, és ugyancsak érdekes tény, hogy – bár emelkedett – a becslésekhez képest még mindig jóval alacsonyabb a romák száma. Vitatható az Országos Statisztikai Intézet (INS) hozzáállása, annak ténykedése is.
Péter László szerint nemcsak standardizálni kell a külföldön tartózkodást ellenőrző rendszert, hanem kompatibilissá is kell tenni a célországok ugyanezt vizsgáló rendszerével.
„Szociológiai felmérések alapján olyan országban élünk, ahol óriási a bizalmatlansági index. Tízből kilenc ember nem bízik a másikban” – mutatott rá a szociológus. Ez a tény is kétségeket ébreszt annak tekintetében, hogy mi mehetett végbe, amikor nem személyesen kérték az egyes polgártól annak adatait. A szociológus szerint a tavalyi népszámlálás inkább nevezhető adatkonstrukciós gyakorlatnak, mintsem a népesség profi szintű számbavételének. Meglátása szerint a módszerek összekeverése helyett az összeszámolásra meghatározott időtartamot kellett volna meghosszabbítani akkor, amikor látták, hogy súlyos szervezési problémákkal szembesülnek a kérdezőbiztosok és az adatfeldolgozók. Veres Valér szerint az anyagi vonzat miatt nem tolták ki az időkorlátokat.
A nagy szám a kelet-európai szándék
Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője a népszámlálás intézményének védelmére sietett a szerdai beszélgetésen. „Fogadjuk el, hogy közös Európai Unióban nem lehet a külföldön tartózkodókról pontos számot kapni, és ebből kell kiindulnunk” – szólít fel a szakember. Székely István elismeri, hogy nem volt alkalmas az a módszer, amellyel az ország határain kívül tartózkodó állampolgárokat akarták összeszámolni, de hangsúlyozta, hogy e mögött nem hátsó szándék húzódik meg, mindössze a fent említett tényező az oka.
Székely István azt is hangsúlyozta, hogy utolsó száz métereken változott az eljárás azokra vonatkozóan, akik külföldön tartózkodtak a számbavétel idején. Az EU meghatározta, hogy aki 12 hónapnál hosszabb ideje él az ország határain kívül, azt a célországban számolják össze, tehát a tartósan külföldön tartózkodók nem sorolhatók Románia lakosságához. Végül azonban úgy döntöttek, hogy aki az utolsó naptári évben egyszer is hazajött, azt romániai lakosként számolhatják el.
A szakember szerint Kelet-Európában az a szándék, hogy minél nagyobb legyen a lakosság száma. László Attila alpolgármester szerint jelentős erőfeszítéseket tettek egyes kérdezőbiztosok annak érdekében, hogy minél több személyt számoljanak össze azok közül is, akik nincsenek itthon.
„Ki kéne rúgni az egészet”
Parázs vita nem alakult ki a beszélgetésen, de azt sem mondhatjuk, hogy a meghívottak simogatták volna az érintetteket ott, ahol inkább „szópofozkodás” kívánkozott ki. „Nem lennék elnéző a népszámlálás intézményével, sem azokkal szemben, akik lebonyolították. Ez egy zárt, »szekus« intézmény még mindig, és a politikumnak mihamarabb be kellene avatkoznia. Ki kéne rúgni az egészet és felsózni a helyüket. Szükséges az Országos Statisztikai Intézet teljes átszervezése” – mondta Magyari Nándor László, figyelmeztetve arra is, hogy sürgető a bevándorlási politika gatyába rázása, ugyanakkor a romák integrációjának is a fontos feladatok listájára kell kerülnie.
Korábbi népszámlálások közzé nem tételével, illetve a jelenlegi adatok körüli „titoktartással” kapcsolatban Székely István megjegyezte, hogy a titokban tartott adatok az OSH „dugipénzét” képezik. Elszomorító szerinte is, hogy nem biztosítottak az ország egyes alapinformációi.
Kolozsvári vonatkozások
Több szempontból világítottak rá a kolozsvári magyarság számbeli és aránybeli csökkenésére is, és felemás véleményeket hallhattunk annak tekintetében, hogy mit jelent a 16 százalékos részarány. Mindenki egyetértett abban, hogy Kolozsvár a csökkent létszámmal és aránnyal is „magyarabb” város, mint korábban, Funar idejében.
A nyelvtörvény által biztosított feltételek veszélyeztetettségéről is szó esett. Ennek kapcsán Székely István arról a felvidéki precedensről beszélt, amely alapján Szlovákia az EU kérésére 20-ról 15 százalékra csökkentette azt a kisebbségi lakossági küszöböt, amelynél kötelező a kisebbségiek anyanyelvének használata a közigazgatásban. Románia lassan két és fél éve késik ezzel a jelentéssel, így „védekezve” az EU-s intézkedés ellen. Veres Valér arra hívta fel a figyelmet, hogy több országban is bevett eljárás, hogy a kisebbség arányától függetlenül egy meghatározott abszolút szám – 10 000 lakos – fölött a helység nevét többnyelvű tábla jelzi.
Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos szerint az abszolút szám megállapításához és gyakorlatba ültetéséhez nem volt meg a kellő politikai akarat Romániában, de bízik benne, hogy a közeljövőben ez is megoldódik.
László Attila alpolgármester elmondta, 360–400-as nagyságrendben stabilizálódott a magyar nevet viselő gyermekek születésének száma Kolozsváron, egy korábbi – lapunknak adott – nyilatkozatában pedig rámutatott, hogy évente 400–500 magyar fiatalt kellene nyernie a kolozsvári magyarságnak a fogyás megállításához – nemcsak születésekből, hanem ide „csalogatott” egyetemisták soraiból is. Az alpolgármester szerint az ingatlanok és a lakások fejezete megbízható a népszámlálási adatok közül, a többihez azonban rengeteg torz szám került be.
Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor drámának éli meg a 10 ezres fogyást, de meglátása szerint minőséget kell rendelnünk a szám mellé, és ha 14 százalékra csökken a magyarság aránya, akkor is meg kell őrizzük „láthatóságunkat”.
Ugyanezt állapította meg Székely István is a romániai összmagyarság kapcsán: „Nem szabad azon gondolkodnunk, hogy ki kapcsolja le utoljára a villanyt, de újra kell gondolnunk a közpolitikákat. Ki kell dolgoznunk a nyugdíjkorhatár nem folyamatos, hanem drasztikus emelését, gyermekjárulékokat kell biztosítanunk, adójóváírást eszközölnünk, részmunkaidőt bevezetnünk” – vallja a politológus. Ellenkező esetben – ahogyan többek szájából is elhangzott – „mi” már nem fogunk nyugdíjt kapni.
Magyari Nándor László szerint nincs miért kétségbeesni, ehelyett ki kell józanodnunk, és ki kell dolgoznunk olyan politikai módszereket, amelyek visszaszorítják, majd pedig megállítják a népességfogyást.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)

Fejétől büdösödik a hal…
…tartja a szólás. És nem véletlenül. Mondhatni nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy így van. Meglepődünk, megdöbbenünk, amikor fiatalok időnként, szinte menetrendszerűen ordítják, firkálják a falra, „Ki a magyarokkal az országból!”, „Románia a románoké!”. De nincs miért megdöbbennünk, hiszen például a nagy nézettségű Realitatea Tv egyik, képpel is alátámasztott szövegében naponta sokszor elhangzik: „Románia a románoké. Azoké, akik nem lopnak, akik dolgoznak, akik küzdelmesen, de szeretettel nevelik gyermekeiket, azoké, akik nevetnek, barátaik vannak, szeretik egymást, olyan embereké, akiknek szép az arcuk és a lelkük, az okos embereké, akik a többség javáért feláldozzák magukat, akik alkotnak, építenek. Románia a miénk, nem az övék.” Tiszta beszéd. Aki nem román, annak kuss. Örvendjen, hogy eddig még nem űzték ki az országból.
Ezt a botrányos szöveget utólag, mintegy két hét múltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács beadványának köszönhetően, kivették a Realitatea Tv műsorából. A mag azonban el van vetve. Aki látta, egyhamar nem felejti el. A mérgező gyom kihajthat.
A magyarellenesség, mint szeg a zsákból, gyakran előbújik. Úgy is mondhatjuk, állandóan jelen van, benne van a levegőben. Ott él nem is olyan nagy mélységben, és amint teheti, fölüti a fejét. És állandóan vannak, akik gondoskodnak arról, hogy így legyen.
A kettészakadt Realitatea Tv másik fele sem akar lemaradni e nagy, e „dicső”, „nemzetféltő” tevékenységben. Február 11-én este, 10 óra után, a nagy havasalföldi hótorlaszok bemutatása után, ugyanabban a hatóságokat ócsárló műsorban – nehogy a nézők elunják magukat, amolyan emlékezetfrissítőként – ránk is sort kerítettek.
A két meghívott, a „kérdés” két „kiváló szakértője”, C. V. Tudor és Gh. Funar jelenlétében, szorgalmasan festették az ördögöt a falra. Nyomban az elején szóba került, immár ki tudja hányadszor, a szerintük nem létező Székelyföld. Az, hogy itt, saját hazájukban, úgymond kisebbségi sorban tartják a románokat. Hogy amint a maroshévízi polgármester keservesen elpanaszolta, a megyei tanács úton-útfélen hátrányos megkülönböztetésben részesíti városát, anyagilag nem támogatja őket kellőképpen stb. Hogy vérlázító módon a kormány szemet huny efölött, hogy a kisujját sem mozdítja értük.
Hargitából, saját hazájukból elüldözik a románokat. Az értelmiségiek legnagyobb része, így a tanárok, már el is költözött innét. Arról persze szó se hangzott el, hogy ezeket az „őslakosokat” az „aranykorszakban” az erőltetett iparosítással, a magyar oktatás tervszerű elsorvasztása, a helyi közigazgatás tervszerű elrománosítása idején telepítették a nem létező Székelyföldre.
A csíkszeredai főpap arról panaszkodott, hogy a nem létező Székelyföld egyik falva színtiszta román volt, de mára már alig laknak benne románok. Nem említette, miért. Talán „elüldözték” őket, akár a többieket. Netán az elmagyarosítás „áldozatai” lettek.
„Természetesen” sehol egyetlen szó arról, hogyan folyt 1918 után Erdély-szerte az erőszakos románosítás. És hogyan folyik ma is, erőszakmentesen, sunyi módon, de lankadatlanul.
Aztán fölvetődött a műsor szerkesztőit és a nagy nemzetféltőket rendkívüli mértékben nyugtalanító kérdés: mi egyáltalán a székely? Amit mi, mint mondták, pillanatnyi érdekünknek megfelelően hol magyarnak, hol székelynek mondunk. S amit ők nem értenek. Nem fogják föl ezt a számukra tébolyító kettősséget. Magyarok-e tehát a székelyek vagy sem?
Következett a területi önkormányzat megvalósításának nemzetállam-fenyegető réme. A területi önkormányzat igényének törvénytelensége. Mindeközben folyt a képi aláfestés. A madéfalvi emlékmű, amint ormán a „félelmetes” turul „fenyegetőn” tárja szét szárnyait. A kedves néző idegeit borzoló „rejtélyes” jelek – vagyis rovásírásos sorok – bemutatása. „Borzalmas” képek piros-fehér-zöld kokárdát viselő „marcona”, kucsmás, bajuszos bácsikról. „Felháborító”, „idegen” piros-fehér-zöld, címeres zászlót lengető „félelmetes” atyafikról. Táncoló, „ismeretlen” – székely – népviseletbe öltözött gyermekekről.
Nem maradhattak el a térképek sem. Piros-fehér-zöld Nagy-Magyarország darabokra szabdalva, amint egy kéz Erdélyt – talán ilyen nevű terület, esetleg tartomány sem létezik –, maga felé húzza. A nem létező Székelyföld ugyanilyen színekben, körülötte sűrű szögesdrótfonadék. Aztán a területi önkormányzattal rendelkező Székelyföldtől – a bemondó szavai szerint – Magyarországig vágott, azzal összekötő széles folyosó, a második bécsi döntés utáni Észak-Erdély. Amivel a székelyföldi területi önkormányzattal kapcsolatban már több ízben is riogatták a tévénézőt.
Szóval, „remek” kis műsor volt. Egy ilyen láttán nem csoda, ha a nézőben fölmerül, „mit keresnek ezek, ezek az idegenek itt, a mi országunkban?” Majd ezt követően „ki velük az országból!” Mint ahogy az sem csoda, hogy a kolozsvári önkormányzat román tanácsosai, pártállástól függetlenül egy emberként, heves ellenvetés kíséretében – legnagyobb dicsőségükre –, megtagadták a Kolozsvári Magyar Napok folyó évi rendezvényeinek anyagi támogatását.
ASZTALOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

European Committee Human Rights Hungarians Central Europe
Nyílt levél Radu Moisin úr részére
Tisztelt Polgármester Úr!
Sajnos, mind a mai napig nem kaptam választ a 2011. 04. 25-én keltezett, és Kolozsvár polgármesterének címzett levelemre, holott a polgármesteri hivatal hivatalosan átvette azt. Lehetséges, hogy az Ön elődje, Apostu úr nem válaszolhatta már meg a levelet, mert vizsgálati fogságba került egy korrupciós ügy miatt.
Levelemben arra kértem a polgármester urat, hogy tartsa be a magyar anyanyelvű lakosság nyelvi jogait. Panaszomat elküldtem a Diszkrimináció Elleni Tanácsnak, amely ítéletet is hozott az Ön városában hiányzó magyar nyelvi jogokra vonatkozóan.
Ennek a döntésnek megfelelően, a magyar nyelvi jogok biztosítása harmonizál a 2001/215-ös törvénnyel, illetve amennyiben egy reális szükségletről van szó. Mindez a kisebbségi keretegyezményen alapszik (§10, román közlöny, 1995/82). A legutóbbi népszámlálás során 49 375 ember vallotta magát magyarnak az Ön városában, ez bőven kielégíti a reális szükséglet fogalmát.
Amennyiben a magyar nyelv használata többletköltséggel járna, akkor az alapítványunk megtérítheti ezeket a költségeket. Szívesen felajánlok Önnek az alapítvány nevében 5000 eurót azzal a céllal, hogy a polgármesteri hivatal területén magyar nyelvű táblákat helyezzenek el. Alapítványunk átvállalhatja mind a táblák elkészítését, mind azok elhelyezését.
Továbbá arra kérem Önt, hogy tartsa tiszteletben a kolozsvári városi tanácsnak a jogerős határozatait, és minél hamarabb rendelje el a magyar nyelvű helységnévtáblák elhelyezését. A fent megnevezett 99-es számú és 2002. március 7-én hozott határozat értelmében 7500 RON-t különítettek el a magyar nyelvű helységnévtáblák elkészítésére és elhelyezésére.
A magyar nyelvű helységnévtáblák hiánya az Ön városában uralkodó jogtalanságnak a szimbóluma. Ugyanakkor a megyei rendőrség teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a diszkrimináció elleni tanács döntését, amely a magyar feliratok elhelyezésére vonatkozott egy Kolozs megyei falu rendőrőrsén.
Végezetül tájékoztatni szeretném Önt arról, hogy az Ön elődjét meghívtuk a Hollandiai Frízországba az alapítványunk költségén. Ez a meghívás még mindig érvényes. A frízországi Leeuwardenben megtekintheti Ön azt, hogy hogyan tartják tiszteletben Hollandiában a fríz kisebbség nyelvi jogait.
Hollandia Romániához hasonlóan ratifikálta a nemzeti kisebbségekről szóló keretegyezményt és a regionális nyelvek kartáját. Az, hogy Hollandia hogyan tartja be a fríz kisebbség nyelvi jogait, példaértékű a romániai joggyakorlat számára.
Valószínűleg Ön tudja már azt, hogy Leeuwarden Kolozsvárhoz hasonlóan jelöltként indul az Európa kulturális fővárosa címért. Kolozsvárral ellentétben, ahol a funari sovinizmus sajnálatos módon még mindig nem tűnt el, Leeuwarden óvja és ápolja saját identitását, és idegen tőle az erőszakos asszimilációnak bármilyen formája.
A fentiek fényében arra kérem tehát Önt, hogy tartsa tiszteletben a 99-es számú határozatot, és helyezze el a magyar nyelvű táblákat a polgármesteri hivatalban.
Tisztelettel
Drs. G. Landman elnök ’s Hertogenbosch, Hollandia, 2012. 03. 09; info@hungarian-human-rights.eu www.hungarian-human-rights.eu
/ Radu Moisin Kolozsvár polgármestere/
Szabadság (Kolozsvár)

Kettős könyvbemutató a konzulátuson
Albert Ildikó székelyföldi pszichológus és Lászlóffy Csaba kolozsvári író új köteteit mutatták be hétfőn este a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében. Albert Ildikó Mindennapi lelkünk, Az utazás divatja és Léleképítés című könyveit – amelyek a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál jelentek meg – Kozma Mária író ismertette, Lászlóffy Csaba Az éden kényszerképzete című, négy kisregényt tartalmazó kötetét (Napkút Kiadó) Kántor Lajos irodalomtörténész és a magyarországi Korpa Tamás irodalomkritikus, költő, szerkesztő méltatta.
Albert Ildikó pszichológus könyveinek bemutatása előtt Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kifejtette: a pszichológia olyan tudomány, amely nagyon sok embert érdekel. Kozma Mária székelyföldi író először az önismeret szükségességéről és a reális én-kép kialakításáról kérdezte Albert Ildikót. A pszichológus-szerzőtől megtudtuk: a média azt sugallja, hogy boldognak és sikeresnek kell lennünk, ám az állandó boldogság irreális. – Ha felhagyunk a negatív gondolkodással, az előítéletekkel, akkor boldogabbak és sikeresebbek lehetünk. Nem kötelező mindent átvenni, amit a média és a környezet sugall.
Álmodozni is szabad, de nem kellene elszakadnunk a valóság talajától – hangsúlyozta Albert Ildikó, aki azt is elárulta, hogy könyvei pszichológusi bosszúságából is fakadtak. Mint kiderült, nem csak a szakmáján belül „ragadtatta magát” könyvírásra, hanem utazási élményei is írásra sarkallták. Ennek eredménye Az utazás divatja című könyv, a pszichológus pedig további könyvek írását is tervezi.
Az est következő programpontjának felvezetőjeként Kántor Lajos kifejtette: Lászlóffy Csaba eddig is nagy életművet alkotott. – Lászlóffy Csabát első sorban költőként tartjuk számon. Prózai műveiben főleg a magyar történelem témái jelennek meg, saját szemléletmódján átszűrve. A szerző egész életében versenyhelyzetben volt – például testvérével, Lászlóffy Aladárral, valamint kortársával, Szilágyi Domokossal –, amely sajátos ösztönzést jelentett. Az éden kényszerképzete című regényben ez a versenyhelyzet a világirodalomra is kiterjedt, hiszen a könyvben több írótól idéz, vagy megemlíti nevüket. Kassák Lajos, Szabó Dezső, Aquinói Tamás, Dosztojevszkij, Stendhal, Cholnoky neve különböző asszociációk formájában jelenik meg, és épül be Lászlóffy szövegébe – magyarázta Kántor. Korpa Tamás irodalomkritikus kiemelte: a négy évtizede publikáló szerző ebben a könyvében bravúros kultúrtörténetről és prózatechnikáról tett tanúbizonyságot. Lászlóffy Csaba megjegyezte: a négy kisregényt tartalmazó, most bemutatott könyvéből kettő a Funar-korszakot idézi, de az 1980-as évek lehallgató terrorjának bemutatása is nyomon követhető benne. Ugyanakkor könyvében a magyar nyelv és szókincs lehetőségeit is kipróbálta, tette hozzá a szerző.
A rendezvény folyamán Márkos Albert és Béres Melinda hegedűművészek R.M. Glier- és Bartók-hegedűduókat adtak elő, Jancsó Miklós színművész és Jancsó Hajnal előadóművész pedig részleteket olvasott fel a Lászlóffy-regényből.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarellenes adás miatt kapott büntetést a tévé
Tízezer lej bírságot kapott kedden a Romania TV , amelyet az Országos Audiovizuális Tanács amiatt marasztalt el, hogy egyoldalúan tájékoztatott egy olyan adásban, amely „Székelyföld elmagyarosításáról" szólt. A Romania TV által sugárzott adásban Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista román politikusok vettek részt meghívottként. A Mediafax román hírügynökség tájékoztatása szerint az adásban Vadim Tudor kijelentette egyebek között, hogy „a magyarokat Szibériába kellene vinni", a műsorvezető pedig nem határolódott el ettől az uszító kijelentéstől. Erdély.ma

Magyarellenes adás miatt bírságolt televízió
Tízezer lej bírságot kapott kedden egy román hírtelevízió, amelyet az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) amiatt marasztalt el, hogy egyoldalúan tájékoztatott egy adásban, amely „Székelyföld elmagyarosításáról” szólt. A Romania TV által sugárzott adásban Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista politikusok vettek részt meghívottként.
Vadim Tudor kifejtette, „a magyarokat Szibériába kellene vinni”, a műsorvezető pedig nem határolódott el ettől az uszító kijelentéstől. Az Active Watch Médiafigyelő Ügynökség tett feljelentést az adás ellen, amelynek készítői a szervezet szerint többször megsértették a szabályt, miszerint a műsorvezetőnek kötelessége felszólítani a meghívottakat, támasszák alá bizonyítékokkal a megfogalmazott vádakat.
A civil szervezet feljelentésében megállapította: a székelyföldi románok helyzetéről készült riportban szereplő interjúalanyoktól sem kérdezte meg a riporter, milyen bizonyítékokkal támasztják alá a kijelentéseiket, miszerint a Hargita megyei önkormányzat „diszkriminálja és szabotálja” a román polgármesterek által vezetett településeket, valamint, hogy csak román iskolákat zártak be a hatóságok két megyében és egyetlen magyart sem.
A február 11-én sugárzott riportot követő beszélgetőműsor vezetője egyebek között kijelentette, „a Román Tudományos Akadémia egyik tanulmánya szerint Hargita és Kovászna megyében egyre kevesebb román él, akiket a hatóságok huszonkét éve magukra hagytak, és akik idegenként élnek saját hazájukban.” A CNA megállapította, helytállóak a civil szervezet észrevételei, és megbírságolta a hírtelevíziót. Szabadság (Kolozsvár)

Mennyire lett román város Kolozsvár?
Száz éve Kolozsvár még majdnem tisztán magyar város volt, mára a magyarok aránya 16 százalékra apadt. Egy Magyarországon most megjelent tanulmány azt elemzi, hogyan élnek együtt a városban magyarok és románok.
A XX. század egyik legpusztítóbb ideológiája (a szovjet típusú rendszereken kívül) a felfokozott nacionalizmusból fakadó nemzetiszocializmus és fasizmus volt. Talán éppen ezért is kezdték meg a kutatók az 1980-as évektől a nacionalizmus – mint közösségi ideológia – alapkategóriáinak lebontását, az ideológiai „dekonstrukciót". Ilyen az amerikai Rogers Brubaker, aki szerint az etnikai közösségek voltaképpen egyfajta csoportszemlélet termékei.
A nacionalizmusokat általában felülről konstruálják meg, de ha ezt ügyesen teszik, akkor a hétköznapi életben is megnyilvánulhat az etnicitás, és ezt már a kutatók aztán „alulról" is vizsgálják. Brubaker is ezt tette Kolozsváron, ahol a magyar és a román lakosság mindennapi együttélését, elsősorban nyelvi kommunikációját vizsgálta.
Magyarokkal, románokkal kezdett beszélgetni, sőt munkatársakat is toborzott maga köré, akikkel együtt fókuszcsoportos felméréseket végzett. Ennek eredménye az a könyv, amely 2006-ban jelent meg angolul, majd idén a L'Harmattan Kiadónál magyarul is napvilágot látott. Brubaker a kolozsvári Feischmidt Margittal, az angol Jon Foxszal és a román Liana Granceával együtt írta meg a „Nacionalista politika és hétköznapi etnicitás egy erdélyi városban" című kötetet.
Nem etnikai problémaként élik meg a kolozsváriak a nehézségeiket
A kutatók az etnicitás megnyilvánulásait a hétköznapi beszédben, élethelyzetekben próbálták megragadni – egy körülbelül tíz évvel ezelőtti állapotot, Gheorghe Funar ultranacionalista polgármesterségének utolsó éveit regisztrálva. Hétköznapi szituációkban nem igazán nyilvánultak meg a kutatók szerint ezek a nemzetiségi különbségek, minthogy a kolozsvári magyarok és románok képesek a mindennapjaikat enélkül is élni. (Általános anyagi nehézségeik miatt inkább túlélni.) Problémáikat csak időnként és bizonyos körülmények között értelmezik etnikai alapon – ez az egyik legfontosabb megállapítása Brubakeréknek.
Az egyes etnikai csoportokon belül persze különböző vélemények, kijelentések hangzottak el. Brubaker felidézi azokat a helyzeteket is, amikor a magyarok „a román, de rendes" szituációban hozzák elő román ismerőseiket, vagy éppen fordítva, az „ungur dar de treaba", vagyis „magyar, de rendes" kitételek kerültek elő. Hasonló szituáció, amikor valamilyen, a közvélekedéstől eltérő állásponton van a beszélő. Ilyenkor hangsúlyozza, hogy bár a „másik" csoport érvelését támogatja, de mentségül megemlíti, hogy ő amúgy az „egyik" csoport tagja.
A vizsgálat szerint a románok megosztottabbak Kolozsváron, mint a magyarok. Nemcsak a magyaroktól különülnek el, de esetenként a regáti, azaz a Kárpátokon túl élő románoktól is. Létezik egyfajta transzszilvanizmus: az erdélyiség tudata összeköti a helyi, kolozsvári gyökerű románokat és magyarokat.
A marosvásárhelyi etnikai konfliktus
Brubakert erősen befolyásolta az 1990-es marosvásárhelyi magyarverés (erről az origo.hu pár héttel ezelőtt írt részletesen). Az foglalkoztatta, hogy Kolozsváron miért nem alakultak ki véres konfliktus, Románia miért nem vált a volt Jugoszláviához hasonlóvá. A kutatók szerint Kolozsváron azért nem tört ki az erőszak, mert a hétköznapokban az etnicitás mégsem hatja át olyan mértékben az ottani életet, mint ahogyan azt a politikai elitek, vagy a nacionalizmusra rájátszó „etnopolitikai vállalkozók" állítják. Ilyen szempontból a kolozsvári példa nemcsak Kolozsváron vagy Erdélyben, hanem az egész világon modellértékű lehet Brubakerék szerint. Ehhez Feischmidt Margit a pár hete tartott budapesti könyvbemutatón hozzátette: a kolozsvári magyarokat és románokat nem választják el éles osztálykülönbségek, talán ez is nagy szerepet játszik a békés együttélésben.
A kolozsvári román-magyar együttélés békés jellege mellett nyilvánvaló az is, hogy a két csoport két párhuzamos világban él. Szűk és korlátozott ugyan a magyar világ Kolozsváron, s folyamatosan szorul vissza – tehetjük hozzá a friss népszámlálási eredmények alapján – de éppen azzal, hogy megvannak az oktatási és más intézményei, meg tudott maradni. A magyar intézmények egy olyan zárt világot hoznak létre, ahol éppen a kisebbségi lét „megjelöltségét" sikerül elfeledtetni, természetes közeggé alakítani. Nem kell a magyaroknak sem mindig az etnicitásra koncentrálniuk, éppen a saját intézményrendszerük miatt. (Jellemző példa, hogy a városban párhuzamosan működik egy-egy állami fenntartású színház és opera, magyar és román nyelven. A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar gimnáziumot végzett színház szakos hallgatójával megtörténhet, hogy rögtön az Állami Magyar Színház alkalmazza, és utána kizárólag a magyar kulturális közegben mozog. Viszont egy zenész diáknak ugyanerre már kevesebb az esélye, mert a zenei szakközép és a zeneakadémia vegyes, illetve kizárólag román tannyelvű.)
A konfliktusok tompítására sajátos módszereik vannak a Kolozsváron élőknek: általában nem beszélnek az etnikai problémákról, nem is mindig foglalkoztatja őket ez. Inkább a gazdasági nehézségekről beszélnek egymással. Ha pedig netán szóba kerül az etnicitás, egyszerűen elviccelik az ügyet, vagy akár még ugratják is egymást.
Vitatémák: Kolozsvár elrománosodása
Történészek ugyanakkor Brubaker könyvének számos pontját vitatják. A budapesti könyvbemutatón elsősorban Bárdi Nándor kisebbségkutató kifogásolta a történelmi háttér elnagyoltságát. Azt például, hogy miként vált egy magyar városból román dominanciájú településsé Kolozsvár egy évszázad alatt. Bárdi a hatvanas évekre tette azt az időpontot, amikor a domináns nyelv a román lett. Kiemelte ebben a lakótelep-építés szerepét, amivel az etnikai magyar szigeteket megtörték. Válaszában Rogers Brubaker hangsúlyozta: nem száz évet, hanem a már fennálló helyzetet elemezték.
Ez azonban nem teljesen igaz, hiszen a könyv hosszú történeti bevezetőjében alapvetően a város iparosításával, modernizálásával magyarázza a románok túlsúlyba kerülését. Nem pedig a nemzetiesítéssel – tulajdonképpen a románosítással – amelynek a létezését amúgy nem tagadja Brubaker, és főleg a magyar oktatás Ceausescu alatti visszafejlesztésével illusztrálta ezt.
A román állam telepítési politikájáról nem sokat ír Brubaker
Pedig Kolozsvár etnikai összetételét a román politika igyekezett befolyásolni. A román kommunista párt vezetői közül Nicolae Ceausescu a nemzetiségi összetétel „javítását" úgy tartotta megoldhatónak, ha a legnagyobb erdélyi városok körüli községeket a városokhoz csatolják – ezt Stefano Bottoni történész egy 1960-as dokumentum alapján idézi egyik könyvében.
Szintén nem emeli ki Brubaker (csak néhány célzást tesz rá), hogy az erdélyi városok elrománosodását szervezett állami akciók segítették. A „Hetven év. A romániai magyarság története" című 1990-es kötetben erről ez olvasható: „Románia az ötvenes évek végétől gyakorlatilag nem biztosította állampolgárai számára a lakhely és a munkahely szabad megválasztásának jogát, az állami telepítési politika pedig szinte lehetetlenné tette a vidéken élő magyar nemzetiségű lakosság számára, hogy a közeli nagyvárosokba költözzön."
Ráadásul Romániában „1968-tól évente minisztertanácsi határozat szabályozta a tételesen felsorolt városokba települők számát, sőt 1971 után mindenkitől igazolást kértek arról, hogy lakása az adott településen biztosítva van-e. Az egyedi engedélyezés diszkriminációra és olyan ún. zárt városok létrehozására adott lehetőséget, ahová magyarok nem telepedhettek be." Ilyen zárt város volt Kolozsvár is – erről Brubaker nem ejt szót.
Brubaker hosszan elemzi a holokausztot, azt, hogy Észak-Erdély (és így Kolozsvár) Magyarországhoz való visszacsatolása után a zsidónak minősített emberek közül sok ezret deportáltak 1944-ben Auschwitzba. Ez a kolozsvári és a város környékén élő, magyarul beszélő népesség jelentős részének (12-18 ezer embernek) az eltűnését, halálát jelentette. A deportáltak túlnyomó többsége ugyanis magyar anyanyelvű volt. Brubaker ugyanakkor nem hangsúlyozza, hogy Magyarország 1944-ben német megszállás alatt állt.
Szatmárnémeti: nem, Marosvásárhely: igen
Bárdi Nándor megjegyezte a könyv kapcsán azt is: ma már jobban lehet tudni, miért Marosvásárhelyen és nem Kolozsváron verték 1990-ben a magyarokat. A Ceausescu-rendszer 1989 decemberi bukása után a volt titkosszolgálat, a Securitate utódszervezetének minél gyorsabb létrehozásában voltak érdekeltek ugyanis bizonyos erők. Ők Szatmárnémetit és Marosvásárhelyt jelölték ki eredetileg a provokációk helyszínéül. Szatmárnémetiről végül lemondtak, mert túl közel volt a magyar határhoz (veszélyesnek tartották ezt katonai szempontból). Ráadásul az ottani románok kevésbé voltak manipulálhatóak, mert többnyire beszéltek magyarul. Mindezt Bárdi a már általunk is említett Stefano Bottoni legfrissebb, még részben publikálatlan kutatásaira hivatkozva mondta el a könyvbemutatón.
Szegő Iván Miklós
origo.hu. Erdély.ma

Kinek a jövője?
Hetek óta összeszorult szívvel követem, hogy mi történik Marosvásárhelyen a MOGYE-vel, a polgármester-állítással, és büszke voltam, hogy a kolozsváriak példát mutattak, és meg tudnak egyezni a magyarság érdekében. Amikor a szombati újságot (Szabadság, 2012. április 14.) a kezembe vettem, és elolvastam a 4. oldalon levő összeállítást (Kolozsváron sem várható magyar össszefogás a választásokon), azt hittem, eláll a szívverésem. Először felháborodtam, utána keserűség töltött el, és elkezdtem visszapörgetni emlékeimet.
Az elmúlt rezsimben nem voltam párttag, mert amikor a hierarchia 2-3. sorába kerültem, ahol már kötelező volt a párttagság, olyan igazgatóm volt, aki többre becsülte a tudást és a lelkiismeretes munkát az ideológiai besorolásnál, és megvédett a primitív párttitkár zaklatásaitól. 1990 után azt hittem, itt az ideje, hogy a saját értékrendemnek megfelelő pártmunkában szerepet vállaljak. Ezt az alakuló keresztyéndemokrata pártban láttam. Hamar kiderült, hogy egyesek egyenlőbbek akarnak lenni, s ez már nem az én gusztusom szerint való volt. Így örökre véget ért az én pártkarrierem. Jobbnak láttam továbbra is a háttérben csendesen dolgozni, segítve azok munkáját, akik jó szakértelemmel, kiállással dolgoznak értünk.
1990 elején, a februári hosszú estéken a konyhánkban zajlottak a beszélgetések, viták, éjszakába nyúlóan, a lelkes fiatalokkal, akik jövőt akartak építeni. A férjem segített nekik rendszerbe tenni a sok ötletet, és megfogalmazni a KMDSZ alapszabályzatát. Lélekmelegítő esték voltak!
A férjem az RMDSZ-ben is szerepet vállalt. 12 évig volt városi tanácsos a Funar idején. Jogi és közgazdasági tudásával, a város alapos ismeretével, jó romántudásával és néha humoros megjegyzéseivel védte a város vagyonát, hírnevét és a magyar közösségünk érdekeit. Tette ezt a vallásügyi törvény megalkotásának vitáiban is, amikor a hierarchikusan gondolkodó ortodox elvekkel szemben rávilágított a demokratikus protestáns, illetve az erdélyi hagyományokban gyökerező jogalkotás különbözőségére, és az abban rejlő értékek átemelésének szükségességére. Mindig részt vett azon intézmény igazgatótanácsának ülésein, amelybe városi tanácsosként beosztották, és építő hozzászólásaival hozzájárult az illető vezetőség tisztánlátásának javításához.
Én ezalatt végeztem szakmai munkámat, és terelgettem, nevelgettem gyermekeinket, akik a város magyar iskoláiban végeztek. Cserkészkedtek, vesenyeken vettek részt, szerepet vállaltak iskoláik legkülönbözőbb tevékenységében: diáktanácstól elkezdve a különböző szakkörökig. Jól érezték magukat, boldogok voltak, miközben együtt álltunk ki a Mátyás szoborért, és ünnepeltünk méltósággal március 15-én. Itt álmodtak jövőt maguknak. Ma itt nevelik gyerekeiket, az unokáinkat.
Most választások előtt állunk. Eddig mindig büszke voltam arra, hogy Kolozsváron van összefogás! A számarányunknak megfelelően van képviseletünk a városi tanácsban, a megyei tanácsban és más fórumokon tudással és ügyszeretettel. Most nem tudom, kik akarnak képviselni engem. Mit tudnak? Miért csak a listán levő helyezésükért harcolnak, ahelyett, hogy ezt félretennék, és a többiekkel együtt erős frontot képviselnének? Aki nem tud lemondani önös érdekéről, az ne képviseljen engem! Olyanra nem fogok szavazni! Június 30-ig ki van fizetve a tagsági díjam, de ha én nem érek annyit nekik, hogy értem, ne helyettem döntsenek, akkor én visszaadom a tagsági könyvemet az RMDSZ-irodában.
Hogy nézzek az unokáim szemébe, milyen városról meséljek nekik, ha semmit sem teszek, teszünk a jövőjükért?
Arra kérem mindazokat a pártokat, szervezeteket, amelyek most versenybe akarnak szállni, fogjanak össze értünk, hogy legyen erős képviseletünk Kolozsváron és környékén. Azt szeretném, ha újból büszke kolozsvári lehetnék, nem pedig lehajtott fejű, szégyenkező, képviselet nélkül maradt polgár.
MIKÓ LŐRINCNÉ JENEI JUDIT. Szabadság (Kolozsvár)

Nem lesz magyar koalíciós lista Kolozsváron
Nem tudtak megállapodni a választási összefogásban az RMDSZ, az EMNP és az MPP Kolozs megyei szervezetei. A szerdán este kezdődött, csütörtökön lezárult egyeztetéseken az RMDSZ elutasította az EMNP által javasolt közös koalíciós lista létrehozását Kolozsváron. Máté András Levente megyei RMDSZ-elnök ehelyett azt ajánlotta: a szövetség saját listáján, a tulipán jele alatt helyet biztosít a másik két alakulat jelöltjeinek. A Néppárt Kolozs megyei szervezete ezt elutasította, és közölte: a továbbiakban az MPP-vel folytatja együttműködési tárgyalásait.
Az RMDSZ és az EMNP Kolozs megyei szervezetének csütörtökön délután kiadott közleményei:
Közlemény
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete megtette az utolsó lehetséges lépést a kolozsvári és Kolozs megyei magyar összefogás érdekében. Az imént zárult hárompárti egyeztetésen az RMDSZ felajánlotta: méltányos helyeket biztosít az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt jelöltjei számára a „tulipán” választási jele alatt.
A felajánlás elsősorban azon a józan megfontoláson alapul, hogy az eredményes mozgósítás szempontjából egyáltalán nem harmadrendű kérdés az, hogy már nem szerepelhetnek választási jelek a listákon. A kolozsvári magyarság szempontjából rendkívül rossz emlékű Funar-korszak idején ugyanis éppen a tulipán égisze alatt sikerült 8 magyar tanácsost bejuttatnunk a helyi önkormányzatba. Hisszük, hogy bölcs döntés és őszinte összefogási szándék mellett ez most is megvalósítható lenne.
Úgy ítéljük meg, a jelenlegi helyzetben viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy választóinkban zűrzavart keltsünk, és ebből adódó távolmaradásuk révén kockára tegyük képviseleti esélyeinket a helyi testületekben.
Sajnálattal vesszük tudomásul: dacára annak, hogy Kolozsvár és Kolozs megye magyar közössége köztudottan alulmaradt az utóbbi évek demográfiai mutatóinak vonatkozásában, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt helyi szervezetei visszautasították az összefogásra szólító ajánlatot, amely magyar nemzeti közösségünk talponmaradását lenne hivatott szolgálni.
A Kolozs megyei RMDSZ szervezete nevében
Máté András Levente elnök
Kolozsvár, 2012. április 26.
Magyar egység helyett tulipánt akar az RMDSZ
Sikertelen kormányzás, beváltatlan ígéretek, korrupciós ügyek kísérték az elmúlt években az egykor szebb napokat látott RMDSZ-t. Ennek ellenére, az erdélyi új egység létrehozása érdekében az önkormányzati választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt nagyvonalú ajánlatot tett a kolozsvári szervezetnek.
Az Erdélyi Magyar Néppárt – egyetértésben a Magyar Polgári Párttal – felajánlotta a közös, koalíciós lista létrehozását, a teljes összefogást, amelyet a civil szervezetek, egyházak, az Erdélyi Nemzeti Tanács is fontosnak tartottak.
Kolozsvári koalíciós listát ajánlottunk, amely három párt közös listája lett volna, s így nem megosztja, hanem egyesíti a kolozsvári magyarságot. Ezen túlmenően pedig felajánlottuk az RMDSZ polgármester-jelöltjének és megyei tanácselnök-jelöltjének a támogatását. Elfogadtuk továbbá, hogy Kolozs megyében csak RMDSZ-lista legyen, amelyen a Néppárt a történelmi egyházak által javasolt személyt jelöli.
Történelmi lehetőség állt előttük, de sajnos, az RMDSZ most is elütötte a kolozsvári magyarok kinyújtott kezét, hivatkozva arra, hogy nem szerepelhetne rajta a tulipán jel, márpedig – ahogyan ők fogalmaztak – a „Tulipán kell, mert az emberek megszokták, és jelentős részük amúgy sem tud olvasni!” Megdöbbentő és elfogadhatatlan sértés ez a Kolozs megyei magyarok számára. E régi, mára már csak saját vezetőinek érdekeit képviselő párt körül egyre fogy a levegő. Egyre többen ébrednek rá – még saját soraikban is –, hogy csak a pozíció, a hatalom, a szavazat fontos számukra, amellyel majd saját érdekükben kereskednek.
A régi politika ideje lejárt, s lejárt a régi, önző politikusok ideje is. Új egységre, új megoldásokra, új együttműködésekre van szükség, amelynek legfontosabb alapja az erdélyi magyarság akarata. Az Erdélyi Magyar Néppárt nem mond le az új egység megteremtéséről, nem mond le a magyarság minden tagjának képviseletéről, nem mond le a tiszta kezek, a korrupciómentes politika megteremtéséről, ezért tovább folytatja együttműködési tárgyalásait a Magyar Polgári Párt Kolozsvári Szervezetével, a civil szervezetekkel, az erdélyi magyar egyházakkal.
Hiszünk Erdélyben!
Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete
A Magyar Polgári Párt Kolozs megyei és kolozsvári szervezetének sajtóközleménye
Az utóbbi héten több alkalommal folytattunk egyeztető megbeszéléseket a másik két magyar párttal(EMNP, RMDSZ). Bár az utóbbi napokban reménykedtünk abban, hogy sikerül megegyeznünk a választásokon való összefogásban, az utolsó megbeszélésen az RMDSZ merev álláspontja miatt ez meghiúsult.
Az MPP felajánlotta, hogy visszavonja kolozsvári polgármesterjelöltjét, támogatja az RMDSZ jelöltjét és egy közös koalíciós lista összeállítását, lehetőséget teremtve ezzel akár 7-8 magyar tanácsos bejuttatásához a városi tanácsba. Meggyőződésünk, hogy közösségünk jogos elvárása egy széleskörű képviselet az önkormányzatokban. Ez a lehetőség minden igyekezetünk ellenére nem valósul meg, mert az RMDSZ az együttműködést kizárólag a saját listáján és a tulipán jelképe alatt hajlandó elfogadni, a másik két párt kizárásával. Ez azt jelentené, hogy az MPP és EMNP tagjai kilépnek saját pártjukból és beiratkoznak az RMDSZ-be. Saját tagságunkkal szemben egy ilyen megalkuvásba nem mehetünk bele, habár azt is elfogadtuk volna a magyar közösség érdekében, hogy támogatjuk az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltjét, saját megyei listáját és két olyan személy felvételét erre a listára, akik pártfüggetlenek és akiket a civil társadalom képviselői javasolnak.
Ezennel kijelentjük, hogy az összefogás meghiúsulásáért teljes mértékben az RMDSZ a felelős.
A tárgyaló delegáció tagjai:
Csép Sándor megyei elnök
Simon Csaba ügyvezető elnök
Fodor Alpár polgármestejelölt
Kolozsvár, 2012 április 26. Krónika (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetés Boros Jánosnak
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Magyarország köztársasági elnöke Boros Jánosnak, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete volt elnökének, Kolozsvár volt alpolgármesterének. A tegnap délben sorra kerülő ünnepséget Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: Boros János a tizenkét éves Funar-korszakként elhíresült rendkívül nehéz kolozsvári kisebbségi politizálás éveinek talán a legmeghatározóbb alakja, szakmai és mindenek fölött emberi nagysága révén tagadhatatlanul beírta magát jelenkorunk történelmébe.
A kitüntetést Németh Zsolt, Magyarország külügyminisztériumának parlamenti államtitkára nyújtotta át Boros Jánosnak, a kolozsvári magyar közösség érdek- és jogvédelmének, a közösség nemzeti tartásának megőrzése érdekében végzett kiemelkedő munkájának elismeréseképpen. (Németh Zsolt ünnepségen elmondott méltató beszédét a 3. oldalon olvashatják.)
(P. A. M.) Szabadság (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetést kapott Boros János
Boros Jánosnak, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete volt elnökének, illetve Kolozsvár volt alpolgármesterének adományozta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést Magyarország köztársasági elnöke.
A szombaton megszervezett ünnepségen Németh Zsolt, Magyarország külügyminisztériumának parlamenti államtitkára nyújtotta át a kitüntetést a volt alpolgármesternek a helyi magyar közösség érdek- és jogvédelmének, illetve a nemzeti tartás megőrzése érdekében kiemelkedő munkájáért. Az eseményt Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul nyitotta meg, aki rámutatott, Boros János a 12 éves Funar-korszak kisebbségi politikájának egyik legmeghatározóbb alakja. „Szakmai és emberi nagysága révén tagadhatatlanul beírta magát jelenkorunk történelmébe” – fogalmazott a főkonzul. Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ: erőltetett menetben
Megkezdték a hétvégén választási kampányukat a pártok. Az RMDSZ megyei és területi szervezetei sorra bemutatták a tanácsos- és polgármesterjelöltjeiket. Kelemen Hunor szövetségi elnök pozitív kampányt szorgalmazott.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a hétvégén „erőltetett menetben” látogatta végig a szövetség különböző megyei szervezeteit, hogy nagyobb súlyt adjon a helyhatósági választásokon induló jelölteket bemutató rendezvényeknek.
A szövetségi elnök tegnap a Kolozs megyei jelöltek bemutatkozásán vett részt . Beszédében „barátomnak” nevezte Eckstein-Kovács Péter polgármesterjelöltet, aki korábban, az RMDSZ tisztújító kongresszusán az egyik ellenfele volt a szövetségi elnöki székért zajló versenyben. Arra kérte a jelölteket, pozitív kampányt folytassanak, s ne hagyják cserben „egyetlen szövetségesüket, az erdélyi magyarságot”. Eckstein-Kovács Péter – némi derültséget keltve – harsányan köszöntötte a kolozsvári Agapé vendéglőben megjelent nagy számú érdeklődőt, akiket arra kért, segítsék őt a polgármesteri tisztség elnyerésében. „Kolozsvár volt már Mátyás király városa, Funar városa, Boc városa, miért ne lehetne Eckstein városa is?” – mondta a jelölt, aki román nyelven is tartott beszédet. Arra kérte Kolozsvár román lakosait, szavazzák meg „Ecksteint, a magyart”, aki „szavatartó, jó gazda lenne a város élén”.
Borboly: Csíkban kétharmad a cél
A Csík-térségi önkormányzati jelölteket Borboly Csaba, az RMDSZ Hargita megyei szervezetének elnöke társaságában mutatta be Kelemen Hunor. „Az elkövetkezendő négy hétben nem fogunk negatív kampányt folytatni, mélységesen elítélem azokat, akik ilyen módon próbálják a helyi közösségeket meggyőzni” – üzent a magyar versenypártoknak az RMDSZ elnöke. Borboly Csaba elmondta, arra számítanak, hogy a jelöltek mandátumot fognak szerezni. „A megyei tanácsosi listán a cél a kétharmad, mert láthattuk, milyen sokat számít, amikor egy szavazat hiányzik. Ezért arra kérjük a választókat, szavazzanak és tegyék lehetővé, hogy kétharmadban vegyünk részt a megye irányításában, hisz most, hogy ellenzékben vagyunk, többet és még jobban számítunk az európai uniós pénzekre, amelyek érdekében rengeteg tanácshatározat elfogadására van szükség” – mutatott rá Borboly.
„Mindketten rontják az esélyeimet, és Dorin Florea mostani polgármester esélyét erősítik. Mivel május 8-tól formálisan már nem lehet visszalépni, csupán annyit tehetnének, hogy kijelentik, mindenki szavazzon az esélyesebb jelöltre. De nem hiszem, hogy ezt megtennék” – vélte Frunda György, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje Benedek Imre MPP-s és Smaranda Enache EMNP-s jelölttel kapcsolatban. A Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnökkel közösen tartott szombati kampánynyitó sajtótájékoztatón Frunda elmondta, mindkét ellenfelével egyeztetett, de egyikük se látta be, mekkora kár okozhat.
„A legnagyobb erőnk a tanácsokban van”
Beszterce-Naszód megyében 21 teljes listát tettünk le, összesen 374 jelöltünk van – ismertette a „sarokszámokat” Décsei Attila, a szövetség megyei szervezetének elnöke. A jelöltek bemutatásakor jelenlévő Kelemen Hunor bizakodását fejezte ki, hogy a szövetség idei eredményei nem lesznek semmivel sem rosszabbak a 2008-ban elérteknél. Mint kifejtette, az RMDSZ idén átlépte a bűvös határt, és több mint 10 ezer önkormányzati jelöltje van, 320 polgármesterjelölttel száll versenybe, és 13 megyében indít megyei tanácselnökjelöltet. „Bízom benne, hogy június 10-e után azt tudjuk mondani, hogy több mint 280 települést vezetünk, hiszen továbbra is azt vallom, hogy az önkormányzatokban van a legnagyobb erőnk. A szórványban is nagyon sokat jelent számunkra, ha a magyar közösség képviselői jelen vannak a helyi önkormányzatokban” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette: az idei önkormányzati választásokon az elért eredményekre fognak építeni és azokra az emberekre, akik már bizonyítottak, és visszautasítja a negatív kampányt, a sárdobálást.
A Bánságban is számít minden magyar
„Az elért jogokat nem elég megszerezni, meg is kell védeni azokat, az eredményeket nem elég elérni, meg is kell tartani azokat. Ezért az RMDSZ által biztosított képviselet minden szinten kulcsfontosságú. Ezért van most az ébredés ideje, ezért van most az RMDSZ zászlaja alatti szolidaritás és összefogás ideje” – hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő szombaton, Temesváron, ahol részt vett Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei elnökének meghívására, a megyei kampányindító rendezvényen és a Bánsági Magyar Napok záróestjén. Új Magyar Szó (Bukarest)

Brudaşcu mondja: magyaroké a kultúrház!
A helyi tanács tegnapi ülésén tájékoztatták a városatyákat a Városi Művelődési Ház „száműzése” körül kialakult helyzetről, és felszólalt Dan Brudaşcu is, az intézmény vezetője. „Félrevezették az igazságszolgáltatást, hiteles dokumentumokkal rendelkezünk afelől, hogy a Munkaadók és Kisiparosok Egyesülete (Asociaţia Patronilor şi Meseriaşilor – APM) alaptalanul nyerte el a Főtér 24. szám alatti épületet, nem törvényes jogutódjai a Kolozsvári Iparos Egyletnek, amely számára épült az ingatlan” – közölte az igazgató, bemutatva a dokumentumokat. „Hiába kértük az illetékeseket, nem vették figyelembe ezeket az iratokat, két napja már be sem engednek az épületbe” – tette hozzá Brudaşcu, megjegyezve, hogy az esetet Brüsszelben is ismertetik júniusban.
A városi tanács nem sokat tehet az ügyben – a városházát nem vonták be korábban a perbe –, de számukra is világos, hogy „tolvajlás” történt. László Attila alpolgármester sem gondolja, hogy hiteles igazságszolgáltatás történt, de az érem másik oldalát világította meg, és meglepődésének adott hangot lapunknak tett nyilatkozatában: „Én arra számítottam, hogy Dan Brudaşcu azért jelent meg a tanácsülésen, mert benyújtja a felmondását. A bírósági végzés csak egyik vetülete az esetnek, ettől eltekintve azonban ne felejtsük el, hogy a Főtér 24. szám alatt kultúrház sem működött! Egyik szervezet sem jogutódja a Kolozsvári Iparos Egyletnek. Számunkra az a legfontosabb, hogy azt az épületet felújítsák – nekünk erre nincs keretünk –, és az APM éppen erre a célra pályázott és nyert el uniós pénzeket, amelyeket időben rá kell fordítaniuk a pályázatban megfogalmazottakra. Ráadásul felnőttképzést végeznének az épületben, vagyis azt a rendeltetést szolgálnák, amelyet az Iparosegylet is művelt”.
László Attila elmondta, a Dan Brudaşcu vezette intézménynek felajánlották a Diákművelődési Házat, ahol zavartalanul fejthetnék ki tevékenységüket. Brudaşcu több más helyszínt is kért a városházától, és az alpolgármester szerint bárhova ment volna, csak ne kelljen a városháza ügyintézése alá tartozó Diákművelődési Házba költöznie.
Dan Brudaşcu lapunk kérésére elmondta: „Két okból nem akartunk a Diákművelődési Házba költözni. Egyrészt két különböző profilú szervezet vagyunk, eltérő tevékenységekkel és közönséggel. Némileg konkurenciát is képezünk, és a látogatóink szemében is csorbulna a tekintélyünk, ha a diákok számára fenntartott művelődési házban működnénk. Másfelől reális esélyek vannak arra nézve, hogy olyan helyszínre költözzünk, ahol nem zavarjuk más intézmény működését. Ha erre nem lenne esély, akkor minden további nélkül a Diákművelődési Házba költöznénk” – nyilatkozta az igazgató.
„Nem értem, hogy teheti meg egy, a polgármesteri hivatalnak alárendelt intézmény vezetője, hogy ne engedelmeskedjen, és azt sem, hogy hogyan állhat egy ilyen intézmény élén olyan személy, aki a Funar-korszakban alapember volt” – közölte az alpolgármester, akivel Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos is egyetért: „Brudaşcu valóban nagy legény volt abban az időszakban, Funar egyfajta sajtószóvivője, egyik jobbkeze volt”. Szabadság (Kolozsvár)

Nyirő-megemlékezés: a román sajtó „bohóckodásról és radikalizálódásról" ír
A román sajtó intézményes „bohóckodásról és radikalizálódásról" ír a Nyirő József erdélyi író vasárnapi újratemetésére tett kísérlet kapcsán.
Az Adevarul című napilap hétfői számában külön kommentárt szentel az eseménynek. Az írásban Malin Bot főszerkesztő azt fejtegeti, hogy nincs különbség a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester, valamint Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke és Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere között.
A szerző ironikusan írja, hogy ha Székelyudvarhelyen a legégetőbb kérdés a „nácipárti" Nyirő újratemetése, akkor valamennyi román polgármesternek a székelyföldi városba kellene utaznia példát venni arról, hogy miként tömték be az összes gödröt a közutakon, hogyan hőszigetelték a lakóházakat, hogyan működik svájci óra pontossággal a tömegközlekedés.
Bot szerint a Nyirő újratemetését kitalálók manipulálni akarták Székelyudvarhely lakóit néhány plusz szavazat megszerzése érdekében, és ennek érdekében a csíksomlyói pünkösdi búcsút is megpróbálták felhasználni.
Az ellenzéki Evenimentul Zilei című napilap tudósítása szerint Nyirő újratemetési ceremóniája „komikussá" vált annak ellenére, hogy az esemény „nacionalizmustól duzzadt". A lap a Nyirő hamvainak keresése érdekében tett román hatósági erőfeszítésekről azt írja, hogy az újratemetés „intézményes bohóckodássá" vált, amely pénzpazarlást is eredményezett a román állami intézmények bevonása miatt. A lap megemlíti, hogy Hargita megye prefektusa pénteken éjfél után fél órával fordult a bírósághoz, és kérte a temetési engedély érvénytelenítését.
A román lapok idézik Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének Székelyudvarhelyen a sajtónak adott nyilatkozatát, amelyre a román külügyminisztérium és Victor Ponta román miniszterelnök is reagált. Ebben Kövér kifejti, hogy hosszú hónapokon keresztül ment nyugodt, csöndes mederben a szervezés, és „derült égből villámcsapásként jött az új román kormánynak ez a meglehetősen barátságtalan, civilizálatlan, barbár viselkedése", miszerint egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy a saját szülőföldjében nyugodhasson. Kövér szerint „a komikum határát jócskán túllépte az a hajtóvadászat", amit a román belügyminisztérium folytatott Nyirő hamvainak felkutatása érdekében.
Szintén a román ellenzékkel szimpatizáló Romania libera című tekintélyes román napilap hasábjain Ovidiu Pecican kolozsvári történész Nemkívánatos radikalizálódás címmel írt Nyirő újratemetéséről. A történész „képmutatásnak, ideológiai ostobaságnak és következetlenségnek" nevezi azoknak a románoknak az álláspontját, akik saját szélsőségeseiket elfogadják, de másokéit elutasítják. A szerző utal arra, hogy zsidó emberek életének kioltása miatt felelős Corneliu Zelea Codreanu vasgárdista vezért és Ion Antonescu tábornokot sok román hazafinak tartja, és csodálattal tekintenek rájuk, ugyanakkor tiltakoznak Nyirő újratemetése ellen.
Pecican szerint Nyirő is pont ugyanolyan hazafi volt mint például Octavian Goga, Nechifor Crainic vagy Radu Gyr költők, csakhogy Nyirő számára a hazát Magyarország jelentette.
Pecican szerint Nyirő székelyföldi újratemetésének engedélyezése jóérzésről tanúskodó gesztus lett volna, emellett úgy véli, hogy a románoknak tisztelniük kell a székelyeknek Nyirő életművéről alkotott esztétikai véleményét, ami a magyarok iránti bizalom és tisztelet jele. Ugyanakkor úgy véli, hogy a székelyföldi hatóságoknak elővigyázatosabbaknak kellett volna lenniük. Nyirő írói tehetségét esetleg műveinek új kiadásával kellett volna megünnepelniük – írja a szerző -, és el kellett volna határolódniuk az író politikai múltjától. A szerző szerint azonban a romániai magyar pártok és magyarországi politikusok politikai érdekei határozták meg elsősorban a magyar fél viselkedését az újratemetés ügyében.
A szerző szerint a székelységnek sem szolgál hosszú távon, ha a világ előtt azt a képet alakítja ki magáról, hogy többnyire fasiszta múltú személyiségek kultuszát ápolja, mint ahogy a magyar állam sem nyer abból, ha egy homályos múlt nevében az ellenségeskedést helyezi előtérbe Romániával szemben, mint ahogy Romániának sem érdeke azt táplálni, hogy képtelen békét kötni az egyik nemzeti kisebbségével – olvasható a Romania liberaban.
MTI. Erdély.ma

Visszahelyezi a négynyelvű táblát és feljelentést tesz az EMNP
Két és fél órával a felszerelése után ismeretlenek eltávolították a Kolozsvár határába kitett román-magyar-cigány-német nyelvű táblát. A feliratot egy kereskedelmi reklámfelületre, egy óriáspannóra helyeztette el választási hirdetésként az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a város Nagyvárad felőli bejáratától mintegy 500 méterre, Szászfenes község közigazgatási területén. Gergely Balázs, az EMNP alelnöke, a párt kolozsvári polgármesterjelöltje szerint a tábla eltávolítását Szászfenes polgármesteri hivatala rendelte el. Az EMNP feljelentést tesz az ügyben.
Gergely Balázs szerda délután sajtótájékoztatón közölte: a szászfenesi polgármester utasítására távolították el ismeretlenek a táblát, két és fél órával kihelyezése után. Mint mondta, egy választási óriásplakátról van szó, amelynek elhelyezéséről az EMNP hivatalos szerződést kötött a reklámpannókat bérbe adó céggel.
Az EMNP alelnöke elmondta: csütörtökön visszahelyezik az óriásplakátot a pannóra, és büntetőjogi feljelentést tesznek az ügyben.
A sajtótájékoztatón részt vevő Szőcs Sándor Attila ügyvéd, büntetőjogi szakember szerint hármas bűncselekmény történt, mivel a kihelyezett plakátot eltulajdonították, ezzel ugyanakkor a reklámpannót is megrongálták, és hatósági visszaélés is történt, mivel a szászfenesi polgármesteri hivatal a rendőrség jelenlétében távolíttatta el jogtalanul a táblát.
Az ügyvéd hangsúlyozta: az EMNP a törvényes előírásokat nem sértő feliratot tett közzé, magánterületen.
Ioachim Vancea, Szászfenes polgármestere az MTI-nek elmondta, a táblát azért vették le a polgármesteri hivatal illetékesei, mert az azon megjelent hirdetés után nem fizették be a szászfenesi polgármesteri hivatalnak járó illetéket. Hozzátette, az illetéket a hirdetőtáblát fenntartó cégnek kell befizetnie minden egyes új hirdetés után. A polgármester állítólag utasította alkalmazottait, úgy távolítsák el a hirdetést, hogy az ne rongálódjon meg. A levett feliratokat a polgármesteri hivatal raktárában őrzik, és csütörtökre a hivatalba várják az érintetteket, hogy tisztázzák a jogi helyzetet.
Az óriáspannón Kolozsvár neve szerepelt románul, magyarul és németül, mellette a város történelmi címere, és az Isten hozta felirat románul, magyarul, cigányul és németül. A pannó alsó felében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jele szerepelt.
Gergely Balázs a tábla elhelyezése alkalmával a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: azt a többnyelvű táblát szerették volna ekképpen pótolni, amelynek kihelyezéséről 2002-ben döntött a városi tanács, és amely azóta sem került ki a város bejárataihoz.
A 2002-ben hozott tanácsi határozatra hivatkozva 2011 májusában az RMDSZ helyi politikusai helyeztek ki ötnyelvű (román-magyar-német-angol-francia) köszöntő táblákat a város bejáratainál, a táblákat azonban egy nappal később ismeretlenek eltávolították.
Gergely Balázs elmondta, a következő napokban Kolozsvár többi bejáratához is hasonló táblákat helyeznek el. Hozzátette, kereskedelmi reklámfelületet béreltek a felirat számára, amelynek költségeihez cégek és személyek nyújtottak támogatást. „Szégyennek tartjuk, hogy fizetnünk kell olyan valamiért, ami megilletne bennünket” – jelentette ki Gergely Balázs. Hozzátette, addig folytatják az akciót, amíg a táblaügy meg nem oldódik. Hozzátette, a választási kampány lejártával várhatóan a városhoz közelebb tudnak pannót bérelni. Azt is elmondta, fontosabbnak tartották, hogy az EMNP jelöltjeit bemutató óriásplakátok helyett e felirat számára béreljék a reklámfelületet.
Gergely Balázs elmondta, azt tervezik, hogy mozgalmat hoznak létre a többnyelvű kolozsvári feliratozás érdekében. A választások után kihelyezendő feliraton már nem fog szerepelni a párt logója, helyette a támogató cégek logói kerülnek a tábla aljára.
Újságírói kérdésre az EMNP alelnöke elmondta, a város több mint hatszáz éves címerét és hagyományos megnevezését tüntették fel a táblán. A város hivatalos román megnevezéséből (Cluj-Napoca) lemondtak a Napoca (a város római kori neve) elemről, melyet a kommunista diktatúra idején pártutasításra ragasztottak a város hagyományos nevéhez. A Gheorghe Funar korábbi szélsőséges nacionalista polgármester által terveztetett városcímer helyett pedig azt a címert használták, amely több mint hatszáz éven át jelképezte a várost. Krónika (Kolozsvár)

A város reneszánsza? Vagy valami (egészen) más?
Kolozsvár reneszánszáról természetesen többféleképpen lehet – vagy nem lehet – beszélni. Művészettörténészeink néhány éve (újabb) választ adtak a históriai kérdésre, kutatásaik eredményét a Kolozsvár Társaság kis könyvben jelentette meg (magyarul és román fordításban). Hogy ez lett volna, mármint az európai reneszánsz Erdélybe, Kolozsvárra is eljutott irányzata építéstörténetileg, művelődéstörténetileg városunk nagy korszaka? Ezt a legelfogultabb lokálpatrióták sem igen állítják.
De akkor hol keressük Kolozsvár nagy korszakát? A napokban hozta el nekem a posta a Kaposvárt megjelenő, Somogy című folyóirat idei első (január-márciusi) számát, benne találok egy tanulmányt, pontosabban esszét, ezzel a címmel: Kolozsvár nagy korszaka. Hát persze, most már felidézem a körülményeket is, a felkérést, az alkalmat, amely létrehozta. Ugyanis a szöveget (és a címet), jóval korábban, én követtem el, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság ünnepi rendezvényére készült. A bevezetőt Pomogáts Béla tartotta (Városos Magyarország), és olyan mai meg hajdani magyar (vagy részben magyar) városokról hangzottak el előadások, mint Pécs, Debrecen, Budapest, Pozsony – és Kolozsvár. Én egy közelmúltbeli, már irodalomtörténetinek mondható (?) szakaszt választottam: a 20. század hatvanas éveinek végén, a hetvenesekben itt született, itt megjelent verses és szépprózai alkotások, drámák sorát, no meg akkoriban elég élénk irodalmi életünket vettem számba (lapjainkkal, az Utunkkal, Korunkkal, Echinoxszal, a Fellegvár oldalt megjelentető Igazsággal, a Kriterion Könyvkiadóval, annak kolozsvári fiókszerkesztőségével és persze a Pezsgő-díjjal), Szilágyi Domokos Búcsú a trópusoktól című verskötetétől, Bodor Ádám novelláitól Páskándi Géza történelmi drámáiig s a Bretter-tanítványok antologikus fellépéséig (Szövegek és körülmények) sorjáztatva érveimet. És hogy ez reneszánsz volt-e? Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy nem akármilyen megújulás – ezt 2012 májusának legvégén is merem állítani, amikor különféle újjászületések reményében, ígéretének ízlelgetésében várjuk a nyár első hónapját. Irodalomról is szó van meg más művészetekről és nyilván politikáról, várospolitikáról.
Térfoglalás – könyvekkel
A városi (és országos?) térfoglalásnak természetesen nem elsődleges eszköze, lehetősége az irodalom. Korántsem elsődleges eszköz – és ez természetes – , noha lehet, hogy tartósabb jelet adhat, mint sok más kísérlet. Mindenesetre a kolozsvári tér(vissza)foglalásnak örvendetes mozzanata az, ami Mátyás király szülőháza előtt történik, és aminek újabb érdemleges eseményére készülünk júniusban. A tavaly sikerrel elindított, idén – hetven évvel egy emlékezetes májusi-júniusi kolozsvári irodalmi-művészeti ünnepségsorozat után, amelyen Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Márai Sándor és Cs. Szabó László is jelen volt (és hetveneggyel az 1941-es kolozsvári könyvnapot követően, melynek vendége Móricz Zsigmond!) –, szóval a 2012-ben újra sorra kerülő Kolozsvári Magyar Könyvnapokon alkalom kínálkozik sok mindenen elgondolkodni. (Csak zárójelben egy igényes emlékeztetőről: Poszler György akadémikus, Kolozsvár szülötte a 42-es Művészeti Hetekről írt tanulságos esszét, Eufóriahullámon túl – illúzióvesztésen innen címmel. Megtalálható a KOMP-PRESS kiadta kötetben, A „másik” városban.)
Nem úgy általában kell elmélkednünk, siránkoznunk vagy örvendeznünk, hanem új kiadványokkal a kezünkben, nem utolsósorban az elmúlt napok tapasztalataival gazdagabban. (Még egy rövid zárójel a 2012. májusi Szabédi Napok és a kolozsvári Hitel folyóiratra emlékező budapesti konferencia alkalmából: Szabédi László a Hitelben méltatva az 1942-es könyvnapokat, a magyar önvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet.) A visszhangos, erdélyi megjelenésű (önvizsgáló) könyvek közül most csupán kettőt emelnék ki. A második kiadásban hozzáférhető, 639 oldalas összefoglalását az erdélyi történelmi családok kastélyainak („Isten segedelmével udvaromat megépítettem...”) A csíkszeredai fiatal Gutenberg Kiadónak köszönhető óriásalbumnak van kolozsvári vonatkozása, például a Bánffyak, különösen pedig a Házsongárd (sírjai) révén. A másik, hangsúlyosan Kolozsvárhoz kötődő kiadvány, a Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben (1919-2011) – a Korunk jelentette meg – látványos szakmai siker, az idei budapesti Könyvnapokon adják át a szép könyvek versenyében elnyert oklevelet az alkotóknak. Van hát mire büszkének lenni, már azért is, mert helybeli és más erdélyi városok kiadóival, friss címeivel gazdagíthatnánk a felsorolást, népszerűbb, illetve szaktudományos darabokkal, sorozatokkal (így az Erdélyi Múzeum-Egyesület Tudományos Füzeteivel, amelyekben fiatal kutatók juthatnak, az idősebbek mellett, megjelenéshez). A Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2012-t azért sorolnám ide, mert ahogy épp a Szabadság ismertetőjében olvasom, a külvárosokban élő magyarsághoz kíván szólni, márpedig pontosan ezt a réteget nehéz megszólítani (könyvvel, illetve egyéb, ott bizonyára sokkal hatásosabb utakon). Szeretnék hinni H. Szabó Gyulának, a Kriterion igazgatójának, aki szerint a kalendárium azt bizonyítja, hogy be tudjuk lakni ezt a várost.
Térfoglalás – a nagyváros terében
Helyhatósági választások előtt ennek az igénynek, az igény okos hangoztatásának különös súlya van. Érthető, hogy ez áll a kampány(ok) fókuszában. A jelenlegi (PDL-es) városvezetés, bizonyára nem függetlenül a 2012.júniusi megmérettetéstől jó ideje nekikezdett a Sétatér átrendezésének – a fák alapos megnyirbálásával, a belső utak kövezésével-aszfaltozásával, a padok kicserélésével (nem funari módra!), a hosszú időn át parlagon hagyott Kaszinó épületének restaurálásával (a tó jobb hasznosítása további terv) – és ami hetek óta a járműveken közlekedők és a gyalogosok (meg a környéken lakók) bosszantására igencsak alkalmas: a villamossínek kicserélése van folyamatban, az úttesti mély alapozással, ez pedig útelzárásokkal jár, a fő útvonalakon. Egyelőre tehát a városi közlekedés teljes felborulása az eredmény. Nemsokára megtudhatjuk, ha befejeződnek a nagymértékű munkálatok, hogy az újraindult villamossal jobb, könnyebb lesz-e a város élete, vagy jobb lett volna trolibuszokra költeni a pénzt. Bízzunk benne, mégis jobb lesz. (Útelzárás nélkül biztosan.) A Karolina teret az autók kitiltása után birtokba vehették a fiatalok (a kávézók és sörözők melegedő időben kiköltöztek szabadtérre – ahogy ez a Deák Ferenc utca Főtértől számított bal oldalán is történik).
Természetesen van még birtokba, használatba veendő épület a belvárosban. „Visszaadom a New York Szállót!” – ígéri Eckstein-Kovács Péter a legutóbbi tulajdonostól elhagyott, lezüllött Continental előtt állva. És rokonszenves polgármesterjelöltünk szellemes ötlettel megnyitotta a Szent Mihály templom bejáratával szemben az „Eckstein-patikát” (egy üresen állt üzlethelyiségben), gyógyírt kínálva panaszainkra. A kolozsvári kertek programját ígéri választóinak, magyaroknak, románoknak egyformán. EMNP-s ellenjelöltje a Kétágú református templom mögötti telken nyilatkozik, és a Hójában ifjúsági-kulturális teret alakítana. Gergely Balázs és megméretkezésre készülő pártja eleve a fiatalításra hivatkozik – jóllehet a (város)politikában a tapasztalat sem árt, ebből viszont az RMDSZ-jelölt Eckstein-Kovács Péternek összehasonlíthatatlanul több van.
Ami pedig a térfoglalást illeti, emlékeztetnék a Bolyai Egyetem egykori központi épületéhez közeli, a Kolozsvár Társaság által kezdeményezett és felállított 1956-os emlékműre. Ehhez a végül (tanácsosaink által támogatott) sikeres akcióhoz kapcsolódtak az októberi, úttörést jelentő Kolozsvári Napok (amiről Gergely Balázs folyamatosan elfeledkezik). Noha eltartott egy ideig a szoborállítás engedélyeztetése – akár a Márton Áron szoboré a Főtéren, a templom parkjában –, mégis az összefogásnak sikerült legyőznie a polgármesteri huzavonát. Végül is az utóbb kezdődött Kolozsvári Magyar Napok ugyancsak így bizonyultak sikereseknek.
Térfoglalásilag még két, egyértelműen a művelődési élethez kapcsolódó példát említenék. A napokban már esedékes 11. TIFF, a kolozsvári tereket ugyancsak bekapcsoló Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál román rendező kezdeménye, de az egész város dicsősége – terv szerint Törőcsik Mari, Geraldine Chaplin és Claude Lelouch lesz a 2012-es TIFF-életműdíjas. Nem ér hát minket eleve diszkrimináció, mint ahogy a Jókai utcában (hivatalos nevén ugyan a Napocában) két fontos közösségi tér (az Erdélyi Múzeum-Egyesület tanácsterme mellett) szintén nem „ellenünkre” nyitott – éppen ellenkezőleg. A Quadro Galéria kiállításai, legújabban pedig a Minerva Alapítvány emeleti (a Kós Károly Akadémiának is otthont adó) és alagsori termében tartott tárlatmegnyitók, könyvbemutatók, különböző érdeklődésű embereket vonzó találkozók igazolni látszanak H. Szabó megjegyzését: valóban kezdjük belakni (újra!) ezt a várost, még ha számbelileg fogytunk is. Csak ne csökkentsük – hiúságból, hatalomvágyból – itt-ott (netán a polgármester-választáson is?) jelentkező esélyeinket...
Nyirő József és a végakarat
Ez persze nem kolozsvári, nem elsősorban kolozsvári ügy, de tanulságaiban természetesen ránk tartozik. Minden erdélyire, minden magyarra. És nem csupán magyarra. Aki végigkövette 2012. május 27-ig, 28-ig az eseményeket, a Duna TV adásait is beszámítva, az egyrészt felháborodhat, másrészt alaposan elgondolkodhat az (elmaradt, illetve ökumenikus emlékezéssel behelyettesített) újratemetési histórián. Felmondani az egészet fölösleges, közvetítésekből és kommentárokból bőven lehetett részünk. A Ponta-kormány a MOGYE magyar (magyar-angol) fakultásának megtorpedózásával már kimutatta foga fehérét, legutóbbi, a Nyirő-újratemetést ellenző irányított (külügyes és prefektusi) intézkedésével, majd újabb nyilatkozatával sikerült ismét nacionalista bizonyítványt kiállítania magáról. Választások előtt vagyunk, ugye, országos parlamenti választások előtt is. No meg Szász Jenő és pártja közvetlenül a helyi választás előtt...
Emlékezzünk azért arra is – ezt ugyanis a május 27-i szónokok nem említették –, hogy Nyirő József végakaratában első helyen Kolozsvár szerepel, az itteni temetés, ha pedig ez nem lehetséges, Székelyudvarhelyen legyen a végső nyughelye. Kolozsvárral senki nem próbálkozott, pedig igazán méltó írói helye lehetett volna (vagyis nem politikusként) a házsongárdi panteonban, Bánffy Miklós hamvai, Reményik Sándor, a Benedek Elek „székely fiai” közül Szentimrei Jenő, Kacsó Sándor vagy a transzszilvanizmus fő képviselője, Kós Károly sírja közelében. A magyarországi és a romániai írószövetség összefogásával – politikamentesen – talán meg is valósulhatott volna a házsongárdi temetés. (Egy ilyen írószövetségi lebonyolítás feltételezését Kelemen Hunortól olvashattuk.) A székelyföldi újratemetést természetesen senkinek nincs joga kifogásolni – a „második szándék” (mármint a Nyirőé) akár elsőnek vehető, székely elkötelezettségű életműve ismeretében.
A szónokokat, kommentátorokat hallgatva, egy apró kiegészítést még szükségesnek vélek Nyirő József 1990 előtti erdélyi recepcióját, állítólagos teljes elhallgatását illetően. Kétségtelenül igaz, hogy évtizedeken át Nyirő a kitagadottak közé számított, például Reményik Sándorral együtt. 1969-ben azonban Marosi Péter Utunk-szerkesztő (a pesti tévésként most szerepeltetett Marosi Péter nagybátyja) felkért mint ifjú kritikust, hogy írjak a lapba a három székely prózaíró, Tamási Áron, Nyirő József és Kacsó Sándor novelláiról. Népiség – mítosz – novella címmel elkészült egy hosszabb, méltató és kritikai tanulmány, az Utunk vállalkozott a közlésre, és a Kriterion első kiadói évében, 1970-ben bekerülhetett Alapozás című kötetembe. Ennél fontosabb, beszédesebb egy 1980-as évekből származó emlék. Domokos Gézával, a Kriterion alapító-igazgatójával éppen székelyudvarhelyi író-olvasó találkozón jártunk, kevéssel Az építész fia című Reményik-kötet megjelenése (1983) után. Domokos ott mondta el, hogy nemsokára lesz a Kriterionnak Nyirő-kötete (engem már felkért, Reményik-kötetünk sikeres, bár csonkított kiadását követően, hogy válogassam és előszavazzam a Nyirő-novellákat). A tervet keresztülhúzta a cenzúra – a Ceauşescu-diktatúra már éberebbnek bizonyult.
Politikusoktól nem – irodalomtörténésztől a múlt teljesebb ismeretét várná el az ember.
Röviden a bakui fesztiválról
Csak azért keverem ide a „könnyű” műfajt, mert a nemzeti önismerettel kapcsolatba hozható. Hosszú versenysorozat előzte meg a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál bakui döntőjének világközvetítését. Bevallva a tökéletes kívülállást adott témában – ami nem zárja ki nemzeti elkötelezettségemet, az egészségesnek vélt szurkolást a „mieinknek” –, a Compact Disco magyar képviselőként történt kiválasztását éppúgy furcsálltam, mint a korábbi küldött (hölgy) előzetes magyar feldicsérését. Nyilván elavult az én könnyűzenei ízlésem, próbáltam elkönyvelni az idei (magyar) döntést. Aztán Bakuban, a második fordulóban a 26 továbbjutott közül sikerült az együttesnek megszereznie a kiváló 24. helyet. Valószínűleg a zsűri ízlése is elavult és természetesen más országokban a tévés szavazóké. (Nemzeti szabadságharc volna ez is? Compact Disco?) Valamivel jobban járt, ám ugyanúgy csalódott a Romániát képviselő Maninga. Pár órával korábban a román közszolgálati tévében még azt hallottam, hogy az első ötbe, de akár az első helyre is esélyes a román csapat (kubaival megspékelve). Végül a 12. helyen végeztek. (Mínusz 14 – a 26-hoz mérve.)
A nemzeti önismeret a könnyű műfajban is könnyűnek bizonyul? Vagy Baku ugyanolyan messze van tőlünk, a Kárpátok övezetétől, mint Svédország?
KÁNTOR LAJOS. Szabadság (Kolozsvár)

Megélni a nacionalizmusból
Magyarország és Románia problémái
Ovidiu Nahoi, Adevărul
Semmi kétség, mindkét ország számára rossz hír, hogy Bukarest és Budapest között hirtelen megromlott a viszony annak tulajdoníthatóan, hogy a magyar fél megkísérelte eltemetni a Székelyföld szívében Nyirő József hamvait.
Manapság nekünk, románoknak és magyaroknak több fontos közös ügyünk van annál, semhogy megengedhetnénk magunknak a múlt kísérteteinek életre keltését. Példának okáért, miközben javában zajlottak az összecsapások az újratemetés kapcsán, a két ország a barikádnak egyazon oldalára állt, éppen a román fővárosban, hogy határozott jelzést küldjön Brüsszelnek az Európai Unió többéves költségvetése kapcsán. Az unió nagy befizetőinek szándéka, hogy lefelé húzzák a bizottság mezőgazdasági és kohéziós javaslatait, nekünk ugyanolyan rosszul jön, mint a magyaroknak. De mindenek fölött egyformán érdekeltek vagyunk az euró és az európai projekt fennmaradásában. Lehet, hogy a magyar túlfűtöttek és a román álmodozók másként gondolják, holmi 19. századi nemzeti projektek szellemében, de az európai építmény összeomlása nekünk és szomszédainknak is a poklot jelentené. Márpedig a populizmus és a túlfűtött nacionalizmus a legnagyobb veszély manapság, amely az európai kohézióra leselkedik.
Ilyen körülmények között pedig tényleg nem akadt volna jobb dolguk a magyar hazaiaknak Nyirő József újratemetésénél, miközben tudták, hogy az zavarja nemcsak a román barátaikat, hanem a holokauszt túlélőit is? Természetesen az is igaz, hogy a kilencvenes évek elején a bukaresti kormányzatok igencsak jól megéltek a nacionalizmusból – a veterán Ion Iliescu sokat mesélhetne a fiatalabb Victor Pontának azokból az időkből, amikor saját szavai szerint „szövetkezett az ördöggel”, azaz Vadim Tudorral és Gheorghe Funarral. Azonban ez elégséges ok lenne újramelegíteni az „erdélyi csorbát”?
A baj az, hogy Orbán Viktor határozott és állandó támogatásra számíthatott Bukarestből - egészen pontosan Traian Băsescu és a PDL részéről. A párt képviselői foggal-körömmel védték az Európai Parlamentben a budapesti kormány kilengéseit. A PDL reformista (mások szerint konzervatív) szárnya pedig valósággal csodálja Orbánt az új alkotmányért, az igazságszolgáltatás alárendeléséért és a sajtószabadságot korlátozó médiatörvényért. Egy magyar miniszterelnök, aki rájött, hogy a populizmus és a nacionalizmus biztosítja számára otthon a népszerűséget, és egy román elnök, aktív politikai játékos, aki érdekelt abban, hogy radikális magyar politikai szervezetek támogatásával sakkban tartsa az RMDSZ-t, létrehoztak egy pragmatikus partnerséget, amely most felfedi valódi, európaiatlan természetét. Amennyire jól megértették egymást, annyira nem született a partnerségükből egyetlen fontos – regionális vagy európai – kezdeményezés, amire népeink büszkék lehetnének. A két népnek csak a keserűség jutott.
(Fordította: Sz. L.)
Új Horthy-kultusz Magyarországon
Keno Verseck, Der Spiegel
A magyarországi szélsőjobboldal egyre magabiztosabb: ceremóniákkal, szobrokkal és emléktáblákkal ünnepli az antiszemita kormányzó Horthy Miklóst és a náci korszak egyik íróját. Az új kultusz mögött ott áll Orbán Viktor kormányfő több párttársa is.
Az év elejétől hatályos alkotmány „Magyarország mindenekfelett” stílusban idézi fel rég letűnt idők szellemét: az ezeréves magyar államot, amit István király Szent Koronája testesít meg, a „darabokra szakított nemzet” szellemi és lelki egységét, az egyedülálló magyar nyelv, a magyarság és a nemzeti kultúra védelme iránti kötelességet. Nem egyéb ez, mint a becikkelyezése a két világháború közti időszak szellemének, arra a mintára, ahogyan Horthy Miklós kormányzó létrehozta autoritárius, ultrakonzervatív, nacionalista és revizionista rezsimjét. Ez a szellem éled újjá Orbán Viktor konzervatív kormányfő Magyarországában. Május közepén a délnyugat-magyarországi Kerekiben szobrot állítottak Horthynak – ami újdonság a posztkommunista Magyarországon. Elvégre Horthy Miklós hírhedt antiszemita volt, az első világháború utáni „fehérterror” vezetője, 1944-ben pedig az állam fejeként részben ő volt a felelős négyszázezer zsidó deportálásáért Auschwitzba. Pár nappal a Horthy-szobor felavatása után Bölcskei Gusztáv református püspök Horthy-emléktáblát leplezett le a kelet-magyarországi Debrecen evangélikus kollégiumában. A Budapesttől délnyugatra fekvő Gyömrőn park viseli újabban a kormányzó nevét. Újabb és újabb Horthy-szobrok várnak felállításra, még Budapesten is – abban a városban, amelyet Horthy annak idején utálkozva „judeobolsevista fertőként” emlegetett: októberben lepleznek le a Budai Várban egy életnagyságnál is nagyobb lovas szobrot. Ezért beszél Czene Gábor máris „lopakodó Horthy-kultuszról”. (...)
És nem az egykori régens az egyetlen, akit újabban tisztelet illet az orbáni Magyarországon. A magyar parlament újratemetteti erdélyi szülőföldjén Nyirő Józsefet, az egykor háborús bűnösként körözött, 1953-ban Spanyolországban meghalt nemzetiszocialista írót – nem hivatalos állami szertartással. Nyirő kiemelkedő kultúrideológus volt a Horthy-rezsim, majd a nemzetiszocialista Nyilaskeresztes Párt rémuralma idején, 1944 októbere és 1945 márciusa között, amikor magyar zsidók tízezreit küldték halálmenetre vagy mészárolták le. Erdélyi képviselőként Nyirő is a nyilas parlamentben szolgált, ahonnan 1945 márciusában először Németországba, majd 1950-ben a francói Spanyolországba menekült.
Nyirő újratemetését eredetileg pünkösdvasárnapra tervezték, ám a román kormány betiltotta a ceremóniát. Így Székelyudvarhelyen csupán egy ökumenikus istentiszteleten emlékeztek az íróra. Jelen volt – a szélsőjobboldali Jobbik vezetősége mellett – Magyarország kulturális államtitkára, Szőcs Géza, és vele nem kisebb személyiség, mint maga Kövér László parlamenti elnök, aki formálisan a második számú közméltóság. Kövér úgy viselkedett, mintha az első világháború után Romániához szakadt Erdély ismét Magyarország része lenne. „Civilizálatlannak”, „paranoidnak”, „hisztérikusnak” és „barbárnak” nevezte a román kormányt, amiért megtiltotta a temetést, és bejelentette, hogy így vagy úgy, Nyirőt mindenképpen újratemetik, mégpedig a kijelölt helyen. Kövér következtetése: „Győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek.”
Pár nappal az ünnepség után Szőcs Géza művelődési államtitkár az index.hu hírportálnak elárulta, hogy becsempészték Romániába az urnát a nyilas író hamvaival. Szükség volt „konspirációra”, mivel az urna szállítása „nem volt éppen egyszerű”. Ő maga nem vett részt a csempészakcióban, és nem ismeri az urna pontos helyét sem. De Nyirő temetésére hamarosan sor kerül. A megemlékezésen Szőcs egy nagy utazótáskával mutatkozott, amelyet – miközben a Nyirő emlékét méltató beszédét elmondta – az író portréja alatt helyezett el. Hogy benne volt-e a nyilas író urnája, azt Szőcs „sem megerősíteni, sem tagadni” nem volt hajlandó.
Az új Horthy-kultusz és Nyirő újratemetése része a népi-nacionalista reneszánsznak Magyarországon, miközben évek óta egyre sikeresebb a szélsőjobb, amelyet most Orbán Viktor kormányfő és az ő jobboldali nemzeti-konzervatív pártja, a Fidesz is buzgón támogat. Egyes megfigyelők szabályszerűen rémisztőnek tartják a fejleményeket: „Miért áll a nyilaskeresztesek pártjára a Fidesz, egyáltalán hogy juthattunk ide?”, teszi fel a kérdést Somogyi Zoltán politológus. „Kövérnek és Szőcsnek azonnal le kell mondania, máskülönben az országon rajta marad, hogy a kormánya nácikat támogat.” (...)
A hasonló követelések azonban leperegnek a kormánypártról. A Fidesz egyes vezető politikusai és tisztségviselői talán kellemetlennek érzik a nemzeti-nacionalista kurzust, de ha vannak is kritikus hangok, kívülről a nyomukat sem látni. Orbán pártjában a lojalitás mindenekfölött áll. Ezért van az, hogy a kormányzati tisztviselőkkel készített interjúk rendszerint valóságos remekművei a relativizálásnak. Példa erre Prőhle Gergely, a magyar külügyminisztérium európai ügyekkel megbízott helyettes államtitkára. Ő „megérti”, hogy az Orbán-kormány „egyes politikusainak” retorikája „egyes nyugati fülekben kissé pre-modernnek cseng”, azonban Magyarország mégiscsak egy másik ország volna, és más nyelven is beszél. Prőhle úgyszintén visszautasítja a „polgári-konzervatív kormányzat összemosását” a szélsőjobbal és annak ideológiájával: „Ez a baloldaliak taktikája, amit a világtörténelemből jól ismerünk.”
Az említett baloldaliak egyike Dániel Péter budapesti ügyvéd, a parlamenten kívüli ellenzék képviselője, aki 2008-ban az egyik kezdeményezője volt a szélsőjobboldali, félkatonai Magyar Gárda betiltásának. Azzal vádolja az Orbán-kormányt, hogy – akárcsak Horthy – a revizionista politika megszállottja, és bátorít egyfajta „utalásokra épülő szalon-antiszemitizmust”, amely folyamatosan a „zsidókat és a judeobolsevistákat” teszi felelőssé Magyarország problémáiért. (...)
Nemrégiben a kormány elfogadta az új Nemzeti Alaptantervet (NAT). Mások mellett kötelező olvasmányként előírják a nyilaskeresztes Nyirő József műveit, akárcsak a kortárs és írótárs Wass Albertéit. Utóbbi 1998-ban az Egyesült Államokban halt meg, miután Romániában háborús bűnösként távollétében halálra ítélték. Amikor a tanárszövetségek tiltakoztak a szélsőjobboldali és fasiszta íróknak az alaptantervbe történő felvétele ellen, Hoffman Rózsa oktatási államtitkár röviden azt válaszolta: olyan szerzőkről van szó, akiknek nagy hatásuk volt a maguk korában. „Most az őket megillető helyre kerülnek a tantervben.”
(Fordította: Sz. L.)
Betiltandó-e a gyűlöletbeszéd?
John Paul Stevens, New York Review of Books
A gyűlöletbeszéd a címzettek méltóságába gázol, ezen kívül rombolja a normális együttműködéshez és a termékeny vitához nélkülözhetetlen társadalmi légkört. Kérdés azonban, mit segít, ha betiltják.
„Waldron jól érvel a gyűlöletbeszéd betiltása mellett, de maga sem hiszi, hogy érveinek hatására megmozdulna az amerikai jogalkotás” ? írja John Paul Stevens, az amerikai legfelsőbb bíróság nyugalmazott bírája a New York Review of Booksban, Jeremy Waldron, a neves jogfilozófus legújabbkönyvét ismertetve. A gyűlöletbeszéd kára című könyvében Waldron példákat hoz fel arra, hogy más demokratikus országokban milyen szabályok tiltják a gyűlöletbeszédet, és eltöpreng rajta, beleillenének-e ezek az amerikai jogrendbe. A veterán bíró szerint nem illenének, de más példa is van arra, hogy Amerika nem fogad be olyan jogintézményeket, amelyek másutt a felvilágosultság velejárói, így például nem köti engedélyhez a fegyverviselést. Mindazonáltal fontosnak tartja, hogy az amerikai jogtudomány alaposan vegye fontolóra mindazt, amit a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban más országok gyakorlata kínál.
Megfontolandó például Waldronnak az az állítása, hogy Amerika túlzott védelemben részesíti a szólásszabadságot, ezzel csorbát ejt a kisebbségek méltóságán, és az amerikai társadalomban oly fontos befogadó légkört is károsítja. Stevens érdekesnek tartja Waldronnak azt a megállapítását is, hogy a szólásszabadság alkotmányos joga nevében liberális kibicek szokták védelmükbe venni a gyűlöletkeltőt, és sohasem a gyűlöletbeszéd sértettjei. Túlságosan általánosnak találja viszont a gyűlöletbeszéd meghatározását, és megállapítja, hogy nem véletlen: ahogy az obszcén beszédet sem lehet pontosan meghatározni, ez esetben is a jogalkalmazó bölcsességére kell bízni a döntést. Csakhogy ez könnyen megárthat a jogbiztonságnak.
Az amerikai alkotmány egyes számú kiegészítése mindenesetre csak az esetben engedi meg a szólásszabadság korlátozását, ha egyébként erőszakos cselekmények következhetnének be. Márpedig például a híres dán Mohamed-karikatúrák semmiféle erőszakos fenyegetést nem tartalmaztak. Nem úgy az antiszemita uszítás, csakhogy ennek példája Stevens szerint éppen a betiltás ellen szól. Mára ugyanis a nyilvános térből eltűnt az antiszemita uszítás, pedig nem tiltották be. Vagyis az értelmes vita, az igazság megismertetése hatékony lehet. Alkalmasint hatékonyabb, mint a büntetés. (...)
Stevens rokonszenvvel ismerteti Waldron gondolatmenetét azzal kapcsolatban, hogy a társadalomnak meg kell védenie a polgárok méltóságát, de nem esősorban azért, hogy őket ne érje sérelem, hanem mert a társadalom normális működéséhez szükség van arra, hogy a polgárok és a közösségek méltósága biztonságban legyen, s a társadalmi környezet minősége azon is múlik, hogy miként beszélnek egymással a polgárok. Csakhogy – mutat rá Stevenson – ezen az alapon a barátságtalan beszédet is meg kellene tiltani. Stevens egyetért azzal, hogy a társadalomnak meg kell követelnie tagjaitól a civilizált magatartást, és különösen őrködnie kell afelett, hogy a sérülékeny kisebbségek ellen ne terjedhessenek lealacsonyító és kirekesztő rágalmak. De ennek eszközét nem a büntető törvényekben látja, hanem abban, hogy az elismert vezetők következetesen utasítsák el a gyűlölködést.
(metazin.hu) Új Magyar Szó (Bukarest)

Bántalmazták, mert magyarul beszélt
Fiatal lányt bántalmazott két román fiatalember Kolozsvár főterén, amiért magyarul beszélt.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közleménye arról tájékoztatott, hogy tegnap délután fél 4 körül Kolozsváron, a Főtéren két román fiatalember brutálisan bántalmazta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének egyik alkalmazottját. „Úgy tűnik, hogy a választási kampány a 90-es évek Funar-féle nacionalizmusát keltette életre, ahol teljesen természetesnek számít, hogy fényes nappal, Kolozsvár főterén egy fiatal lányt azért bántalmaznak, mert magyar nyelven beszél. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete felháborítónak tartja az ilyen erőszakos megnyilvánulásokat, és azt javasolja alkalmazottjának, hogy éljen büntetőfeljelentési jogával. Elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy a rendszerváltás után 22 évvel, egy multikulturális városban ilyen vagy hasonló megalázó cselekedetek áldozatává válhat a magyar lakosság” – olvasható a közleményben.
Lapunk értesülései szerint a fiatal hölgy egyetemista, aki önkéntesként vett részt az RMDSZ kampányában. Vasárnap délután a Főtéren, az Ursus söröző előtt haladt el, amikor két románul megszólaló, 30 év körüli fiatalember ráripakodott, amiért mobiltelefonján magyarul beszélt. Durván azt ajánlották, hogy ha ezen a nyelven akar beszélni, tegye ezt Magyarországon, majd vadul az egyik épület falának lökték a meglepett lányt. Az eset pillanatok alatt zajlott, a fiúk gyorsan elrohantak. A fiatal hölgy, aki megsérült az incidens következtében, feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen.
SZ. K. Szabadság (Kolozsvár)

Lemondott Boc pártelnök és a PDL teljes vezérkara
Lemondott csütörtökön tisztségéről Emil Boc pártelnök és a Demokrata Liberális Párt (PDL) teljes országos állandó bizottsága (BNP) a jobbközép alakulat önkormányzati választásokon nyújtott gyenge teljesítménye miatt.
A PDL döntéshozói tanácskozásuk végén arra a következtetésre jutottak, hogy testületileg vállalniuk kell a választási kudarc politikai felelősségét.
A PDL, amely a 2008-as önkormányzati választásokat megnyerte, majd a 2008-as parlamenti választások győzteseként idén áprilisig kormányon volt Romániában, a vasárnapi önkormányzati választásokon a voksok felét beseprő szociálliberális szövetség (USL) mögött végzett, a szavazatok alig 15 százalékát szerezve meg.
„A PDL átvezette az országot a válságon, felvállalta azokat a döntéseket, amelyek megmentették Romániát a gazdasági összeomlástól. Ezek az intézkedések helyesek voltak, ám a pártnak súlyos árat kellett fizetnie értük. A párt vezetőinek vállalniuk kell a politikai felelősséget a választási eredményekért, következésképpen mind a párt elnöke, mind pedig az országos állandó bizottság lemondott, és ezzel utat nyit a tisztújítás előtt" – jelentette be Emil Boc a BNP ülése után.
A pártot ügyvivő testület vezeti a tisztújító küldöttgyűlésig.
Emil Boc újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: nem jelölteti magát a pártelnöki tisztségre, mert a kolozsvári városháza irányítására kell összpontosítania.
A PDL távozó elnökét vasárnap harmadik alkalommal választották meg Kolozsvár polgármesterévé. 2004-ben a magyarellenességéről elhíresült Gheorghe Funar Nagy-Románia párti polgármestert győzte le a kolozsvári önkormányzati választáson. Legutóbbi polgármesteri mandátumáról fél év után lemondott, ugyanis – a parlamenti választásokon győztes PDL elnökeként – 2008 decemberében kormányalakítási megbízást kapott Traian Basescu államfőtől.
Emil Boc 2005 júniusa óta volt a – korábban Traian Basescu által vezetett – Demokrata Párt, majd a PDL elnöke.
A politikus 2008 decemberétől 2012 februárjáig volt Románia miniszterelnöke különböző összetételű kormányok élén.
A Boc-kabinet 2010 nyarán drasztikus megszorító intézkedéseket hozott az ország eladósodásának megfékezése és a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében: 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket, létszámstopot rendelt el a közszférában, megadóztatta az átlagon felüli nyugdíjakat és megemelte az általános forgalmi adót.
Emil Boc idén február 9-én mondott le kormányfői posztjáról, az államfő és a kormány elleni tüntetések hatására. A társadalmi elégedetlenség láttán pártjának tucatnyi törvényhozója ült át a szociálliberális szövetséghez, és így áprilisban a PDL által támogatott Ungureanu-kormány is megbukott a bizalmi szavazáson.
A vasárnapi önkormányzati választásokon a PDL szinte valamennyi nagyváros polgármesteri tisztségét elvesztette. A kolozsváriak szociálliberális többségű önkormányzatot választottak ugyan, de megszavazták Emil Boc visszatérését a város élére.
MTI. Erdély.ma

Uniós pénzekben reménykednek az elöljárók
Magyar tervek Szatmártól Háromszékig
Új helyzetet teremtettek Erdélyben az idei helyhatósági választások. Vegyes lakosságú városainkban gyengült a magyar érdekérvényesítés lehetősége, számos településen már alpolgármesterre sem „futja”.
Székelyföldön az RMDSZ-dominancia a jellemző, olyannyira, hogy csak egyetlen várost vezet más magyar párt soraiból származó alpolgármester. Összeállításunkban erdélyi magyar politikusok „vallanak” terveikről.
A vártnál kisebb sikert hoztak a megyei és a városi önkormányzati vezetők tisztségeiről szóló, az RMDSZ és a román pártok közötti egyeztetések. Miután Szatmárnémetiben elúszott a magyar polgármesteri szék, az önmagát is túlteljesítő Szociálliberális Unió (USL) magyar alpolgármesteri tisztséget sem volt hajlandó biztosítani. Nagyvárad is magyar alpolgármester nélkül maradt, akárcsak több olyan erdélyi város, ahol a magyarság részaránya az utóbbi húsz évben drasztikusan visszaesett. Kivételt jelent Zilah, Kolozsvár és Marosvásárhely, ahol a román pártokkal folytatott tárgyalások eredményesnek bizonyultak.
Elsődleges cél a folytatás
A partiumi és belső-erdélyi megyei önkormányzatok magyar elnökhelyettesei a zömmel európai uniós pénzekből elkezdett beruházások folytatását, illetve befejezését tekintik fő célkitűzésüknek. Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzati testület alelnöke szerint az idei évtől más a helyzet, mint az elmúlt négy esztendőben, amikor a városnak és a megyének magyar elöljárója volt, az RMDSZ pedig kormányzati tényezőként segítette munkájukat. Ez egyaránt befolyásolja az érdek-képviseleti munka hatékonyságát és a magyar többségű helyi önkormányzatok támogatottságát. Csehi szerint – magyar alpolgármester híján – rá hárul majd a szatmárnémeti magyarság részéről származó gondok, kérések kezelése. Arra törekszik, mondta, hogy az előző mandátum során elkezdett megyei beruházásokat sikeresen be tudják fejezni, valamint kiemelten kezeli a helyi magyar kultúra, a helyi rendezvények támogatását. Csóka Tibor, a Szilágy megyei önkormányzati testület alelnöke ugyancsak a Szociálliberális Unióval kötött egyezség értelmében lett helyettes megyei vezető. A megegyezés révén az RMDSZ zilahi alpolgármesteri tisztséget is kapott, noha a Szövetség mindössze három képviselővel rendelkezik a 21 fős városi testületben – ez a rendszerváltás óta a legrosszabb eredmény. Csóka a több mint 100 millió eurós uniós projektek kivitelezését és befejezését nevezi meg legfontosabb célkitűzéseként. „Szilágyság számára ez szinte Marshall-tervnek számít. Saját költségvetésükből a települések húsz év alatt sem tudnák korszerűsíteni az út-, az ivóvíz- és a szennyvízelvezető hálózatot” – mondta az alelnök. Csóka szerint a magyar települések fejlődése szempontjából elengedhetetlen az RMDSZ kormányzati szerepvállalása. „Várjuk ki a végét!” – válaszolja felvetésemre, miszerint a következő négy évben stratégiaváltásra lesz szükség, amennyiben az RMDSZ ellenzékben marad. Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzati testület alelnöke árnyaltabbnak látja az RMDSZ kormányzati szerepvállalását. „Az uniós pályázatok önrészének előteremtésénél előnyt jelentett, hogy az RMDSZ a bukaresti kormány tagja volt. Ezt most keményebb helyi érdek-képviseleti munkával kell áthidalni” – fogalmazott. A megyei önkormányzat – a bíróság által is megerősített döntés nyomán – visszaszolgáltatja a magyar tulajdonosoknak a gyalui kastélyt. A Kolozsvár közeli híres épületegyüttest turisztikai látványosságnak szánják. A Kolozs megyei magyar elöljáró kiemelt beruházásnak tartja a Mezőség orvosi ellátását biztosító mócsi kórház újbóli megnyitását. A megye és a régió szempontjából az egyik legfontosabb beruházásnak viszont a kolozsvári reptér korszerűsítési munkálatai számítanak: az új, 3,5 kilométer hosszú le- és felszállópálya az eddiginél nagyobb teher- és utasszállítógépek fogadását is lehetővé teszi. Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzati testület alelnöke az RMDSZ megyei tisztújító közgyűlésén úgy fogalmazott: Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan az előzetes megegyezés ellenére sem biztosított alpolgármesteri helyet a partiumi város magyar közösségének. „Mindent meg fogok tenni, hogy az alelnöki tisztség értékesebb legyen annál, mint amekkora jelentőséget ellenfeleink tulajdonítanak neki” – fogalmazott Kiss.
Két Fadrusz-szobor Zilah főterén?
Városaink magyar elöljárói is az infrastruktúrafejlesztést kezelik elsődleges célként. Az utóbbi négy évben sokat sikerült behozni a települések hatalmas lemaradásából, de még távol van a korszerű, lakható város képe. A harmadik mandátumát kezdő Kovács Jenő nagykárolyi polgármester prioritásként kezeli a több pályázatból álló, rekordösszegű – mintegy 10 millió euró értékű – beruházások kivitelezését. Nagykároly teljes infrastruktúrája megújul a következő négy évben. A beruházásokat kormánypénzek is segítik: 150 új lakás épül, amiből 90 szociális célokat szolgál – rászorulók igényelhetik –, további 60 pedig ANL-lakás. „A kormánypénzekből finanszírozott beruházásokat is be kell fejezni, függetlenül attól, hogy éppen ki van hatalmon Bukarestben” – reménykedik a polgármester.
Fazekas Miklós, Zilah alpolgármestere az immár 17 százalékra csökkent zilahi magyarság szempontjából elengedhetetlennek tartja egy fedett piac létrehozását, ahol zömmel szilágysági magyar falvakból származó, zöldséget, gyümölcsöt és tejtermékeket forgalmazó árusok kínálhatnák portékáikat. Az alpolgármester az RMDSZ által vezetett Ady-ház felújításáról is beszélt: a városiak kedvenc gyülekezőhelye megújulva várná a közös találkozókra járó zilahi magyarságot. „Erdélyben egyediek leszünk abban, hogy a város főterén két Fadrusz-munka áll majd” – jelentette ki Fazekas. A turulszobor a református templom udvarán várja köztéri elhelyezését, miután a zilahi önkormányzati testület 2010-ben már elfogadott egy erre vonatkozó, kedvező határozatot. „Terveink között szerepel, hogy Zilah bejáratainál négynyelvű – köztük magyar – tábla fogadja a városba érkezőket. A kétnyelvű tábla kivitelezhetetlen, a négynyelvű már könnyebben elfogadtatható” – ecsetelte az alpolgármester a zilahi közhangulatot. A magyarellenes közhangulat szempontjából Kolozsvár sincs jobb helyzetben. A kincses városban a Demokrata-Liberális Párttal (PDL), Kolozs megyében pedig a Szociálliberális Unióval egyezett ki az RMDSZ, bár az erdélyi viszonylatban egyedi eset egyetlen román pártnak sem tetszett. Horváth Anna kolozsvári alpolgármester úgy véli, munkájában előnyt jelent, hogy az Emil Boc vezette kabinetben koalíciós partner volt az RMDSZ. Ez a kapcsolat Kolozsváron továbbra is gyümölcsöző lehet. Horváth szerint a kolozsvári magyarság jó esélye az Európa Kulturális Fővárosa címért 2015-ben leadandó pályázat előkészítése lehet. A pályázat nem csak a város, de a megye prioritása is, Nagyszeben példája igazolja, hogy a projekt óriási lendületet kölcsönözhet egy egész régiónak. A polgármester asszony a nyelvi és kulturális örökség előtérbe helyezésében látja a magyar elvárások megoldását: műemlékeinkre felkerülnének a magyar feliratok, civil szervezeteink pedig hangsúlyosabban vehetnének részt a város mindennapi életében. A Mátyás-szoborcsoport előtti illegális felirat ügyében bűnvádi eljárás folyik az elkövetők ellen, a közeljövőben várható bírósági döntés orvosolná a helyzetet, de keresik a megoldást a kétnyelvű táblák kihelyezésére is, amit az Európa Tanács egyik újabb ajánlása segíthet. „Kiemelten fontosnak tartom az élhetőbb Kolozsvárért elindított beruházások folytatását. Kerékpárutakra, tiszta belvárosra és gondozott külvárosra van szükség” – összegezte Horváth a kincses város szempontjából elengedhetetlen kívánalmakat.
A száműzött marosvásárhelyi alpolgármester
Szatmárnémetivel és Nagyváraddal ellentétben Marosvásárhelyen ugyan van magyar alpolgármester, ám a helyzet olyan, mintha mégsem lenne. Az RMDSZ a marosvásárhelyi és a Maros megyei önkormányzati testületben az USL-vel egyezett ki, így mind a kormánypárt, mind az RMDSZ állíthatott alpolgármestert. Válaszként a demokrata-liberális Dorin Florea a szövetség mindkét alpolgármesterét kitiltotta a polgármesteri hivatal főépületéből, gyakorlatilag megfosztotta őket munka-, illetve hatáskörüktől. A történet a Funar-korszak hangulatát idézi, amikor Boros János kolozsvári alpolgármester – hosszú semmitevés után – a pataréti szeméttelepen számolgatta a szemeteskocsikat, míg a helyi tanács jobb belátásra nem bírta a román polgármestert. Úgy tűnik, Marosvásárhelyen Dorin Florea „gondozza” a funari örökséget. Józsa Tibor szerint Floreát az zavarja, hogy a PDL nem kaphatott alpolgármesteri tisztséget. Revansként maga mellé édesgette a volt magyar alpolgármestert, Csegzi Sándort, aki újabban személyes tanácsadóként dolgozik. Józsa úgy véli, Csegzi az elmúlt években is ugyanezt tette, nem volt önálló hangja, így nem csoda, hogy a városvezetés hanyagolta a magyar ügyeket. „ Daniela Ciotlăuș nemzeti-liberális alpolgármester asszonynak részletesen bemutattam követeléseinket a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésétől iskoláink helyzetéig. Személyes segítségét, valamint a helyi koalíció hozzájárulását kértem ahhoz, hogy a sok éve húzódó ügyek kimozduljanak a holtpontról. Az új alpolgármester asszony támogatásáról biztosított” – összegezte első tapasztalatait Józsa. Úgy véli, ha az USL-nek, illetve az RMDSZ-nek sikerül hatékonyan együttműködnie Marosvásárhelyen, vége szakadhat Dorin Florea nyolc éve tartó egyeduralmának. „A helyi önkormányzatban nehéz meccsek következnek, a képviselő-testület kitartásán múlik, hogy ki lesz a győztes” – fogalmazott. Lokodi Editet, a Maros megyei önkormányzati testület alelnökét szabadságolása miatt nem tudtuk elérni. Borboly: meg kell menteni a kistelepüléseket
A két székelyföldi megyében tiszta a kép. A kétharmados fölényben lévő RMDSZ nem érezte szükségét a magyar pártokkal való tárgyalásnak. Antal Árpád újraválasztott polgármesternek köszönhetően csak Sepsiszentgyörgyön kapott alpolgármesteri tisztséggel felérő intézményvezetői beosztást Nemes Előd néppárti önkormányzati képviselő. Nemes a közösségépítés, a Székely Szórvány Partnerség-, illetve a Székely–Csángó-programot koordinálja a jövőben. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint miközben a testület a 2013–2020 közötti európai pályázati kiírásokra készül, saját erőből is keresi a megoldásokat. „Folytatnunk kell az elmúlt négy évben elkezdett Kisfalu programunkat: vonzóbbá, élhetőbbé kell tennünk a kistelepüléseket, infrastrukturális beruházásokkal – az elektromos, illetve vízhálózat, valamint csatornarendszer kiépítésével, aszfaltozással, a helyi termelők felkarolásával –, hogy a fiatalok ne költözzenek be a városba, ne néptelenedjenek el a kis falvak. Továbbra is támogatnunk kell a fiatalok szakképzését, a vendéglátóipart, az élelmiszer-termelést, és a fafeldolgozó-ipart, hogy a faanyag saját középvállalkozóink kezében maradjon, illetve ők értékesítsék” – mondta Borboly Csaba, aki szerint az elkövetkező időszak kulcsszavai: „jó hangulat”, „törődés”, „egymásra figyelés” és „kicsiből sokat”. A megyei önkormányzat elnöke úgy véli, „az ellenzéki szerep nehezíti a munkát, de csak az RMDSZ képes biztosítani a munkavégzéshez szükséges keretet és lehetőséget. Bízom benne, hogy az őszi választásokat követően olyan parlament alakul, amelyben – a magyarság képviseletében – az RMDSZ segíteni tudja az önkormányzatok munkáját.” A másik két magyar párttal történő együttműködésről azt mondta: „Több mint ötven Hargita megyei RMDSZ-es polgármester mellett van négy MPP-s, az EMNP-t pedig egyetlen Hargita megyei közösség sem tüntette ki bizalmával, hogy ráruházza a település irányítását. Az MPP-s polgármesterekkel keresem az együttműködés lehetőségét, hiszen az általuk vezetett települések lakosságáért is szeretnék tenni.” Megújuló székely városok
Az RMDSZ-es sorból „kilógó” egyetlen nagyobb lélekszámú erdélyi település, Gyergyószentmiklós hetvenszázalékos többséggel újraválasztott MPP-s polgármestere, Mezei János elmondta: nagy előny, illetve hatalmas lehetőség, hogy folytathatja a négy évvel ezelőtt elkezdett városfejlesztési terveket, beruházásokat. A távfűtés kérdésének megnyugtató rendezése után a város ivóvíz- és csatornahálózatát akarják teljesen felújítani. Fontos feladatnak tartja a tulajdonviszonyok rendezését, ezzel ugyanis adós a polgármesteri hivatal a város közösségének. Mezei a helyi és a környékbeli turizmus fejlesztésében és támogatásában látja a város és környéke kitörési lehetőségét. A polgármester úgy véli, a közigazgatásilag hozzájuk tartozó Gyilkos-tó kiváló turistacsalogató a város számára, ezt a lehetőséget pedig alaposan ki kell használni.
Bunta Levente, Székelyudvarhely újraválasztott RMDSZ-es polgármestere szintén merész városfejlesztési tervekről számolt be. Ezeknek egy része már elkezdődött az elmúlt években, mások új uniós projektek keretében valósulnak majd meg. A távfűtést biomasszával működtetett hőerőművel szeretnék korszerűsíteni, új óvodát és bölcsődét terveznek, bővítenék a város egyetemi oktatását, támogatják egy magánklinika megépítését, mélyfúrással keresnek jobb minőségű ivóvizet, befejeznék a város körgyűrűjének munkálatait. Bunta úgy véli, a jelenlegi 3–4 millió eurós uniós projektek mellé hamarosan újak is felsorakozhatnak.
Az utóbbi évek egyik leglátványosabban fejlődő székely városa, Csíkszereda polgármestere, a szabadságoló Ráduly Róbert helyett Antal Attila alpolgármester beszélt olyan fejlesztésekről és beruházásokról, amelyek eddig általában meghaladták a székelyföldi városok lehetőségeit. A régi-új csapat harmadik mandátuma során Csíkszeredának teljesen felújított főtere, korszerűsített hulladékgazdálkodása és vízhálózata, számos közösségépítő programja – azaz alapjaiban átalakuló arculata – lesz. Ehhez ma 20 millió eurónyi elnyert uniós pályázat áll a rendelkezésükre, ami a város egyéves költségvetésének felel meg. Antal büszkén említette, hogy az eddigi beruházásokhoz nem volt szükségük kölcsönre, nem adósították el a várost.
Kézdivásárhelyen polgármesterváltás történt: a volt MPP-s polgármestert a választás nyomán Bokor Tibor volt RMDSZ-es szenátor váltotta. Az új polgármester szerint gyakorlatilag mindent újra kell kezdeni, a város ugyanis kimaradt a székelyföldi régióra jellemző nagyobb fejlesztésekből. Problémásnak nevezte a már elkezdett ipari parkot építő uniós projekt kivitelezését: a polgármester szerint a megkötött szerződés hátrányos a városnak. Bokor elsőrendű feladatának tartja a város úthálózatának gyors rehabilitálását, hogy a céhes város élhetőbb településsé váljon. „Hosszú évek után nagytakarítást végeztünk, kitakarítottuk az udvartereket, hogy az itt lakók és az ide érkezők is jól érezzék magukat” – mondta az elöljáró. Ma Kézdivásárhelyen is négy uniós projekt vár kivitelezésre, közülük az ivóvízhálózat felújítása, valamint a hulladékgazdálkodás átalakítása a legégetőbb. A háromszéki önkormányzati testület elnöke, Tamás SÁndor többszöri megkeresésünkre sem válaszolt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy újraválasztott polgármestere a következőképpen összegezte törekvéseit: „Én a szentgyörgyi emberek közérzetének további javítását tűztem ki elsődleges célomul. Mindezt az infrastrukturális és a kulturális-közösségépítő fejlesztések egészséges arányának megtalálásával szeretném elérni.”
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere
Hatvannégy éves korában súlyos betegség után június 24-én, kedden elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere. Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tudatta az MTI-vel. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett részvétnyilvánítás szerint Boros János az RMDSZ alapító tagja volt.
Boros János előbb a kolozsvári műszaki egyetemen szerzett oklevelet, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Intézetben vett részt hitoktatói képzésen. 1997 és 1999 között az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét vezette, 2000 és 2008 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején képviselte a város magyarságának érdekeit a polgármesteri hivatalban.
„Boros János úgy töltötte élete jelentős részét, hogy mindvégig élvezte a kolozsvári magyar közösség bizalmát, közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a városházán, akár az utcán találkozva vele" – áll a Kelemen Hunor által jegyzett részvétnyilvánításban. Boros Jánosnak idén májusban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. MTI
Boros János /Kolozsvár, 1948. jan. 24. - Kolozsvár, 2012. július 24./
Erdély.ma

Magyar Kolozsvár
Magyar tömeg hömpölyög a Farkas utcában, sátrak, standok, emberek olvadnak valami megnyugtató egységbe a patinás kolozsvári utcán. A Székelyföld tömbmagyar biztonságában szocializálódott ember számára mindez a normalitás állapota, de magam is tudom, hogy korántsem volt ez mindig így.
Az átalakulást akár a Krónika pályafutásában is mérhetnénk, hiszen az Erdély különböző részeiből összesereglett szerkesztőségi csapat a bőrén tapasztalhatta meg a funari idők utolsó éveiben, mennyire nem volt akkoriban jó hely a kincses város. És azt is, hogy mennyire jó ma.
Az idei, harmadik Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata örvendetesen erősíti tovább ezt a folyamatot. Sokak – és nem csak kolozsváriak – számára ma már piros betűs időszak, a nyárutó kihagyhatatlan programja ez a tömény hét, amikor szanaszét szakadt barátok találkoznak, ifjúkori emlékek jönnek szembe a fák alatt, vagy ólálkodnak bájosan a ló farkánál. A kolozsvári magyarság fokozatosan magára talál, félelmeik bokrai alól bújnak elő a magyarságukat sokáig titokban ápolgató emberek, és jövőre még többen lesznek.
Olyan időkben, amikor többségünk egyre vékonyabb pénztárcával, törékenyebb lélekkel indul a vásárba, döntéseit, szerepvállalását pedig ennek megfelelően jórészt a körülmények alakítják, nem könnyű egyik napról a másikra a közösségi tudat apostolává válni. Ilyenkor más típusú tartalékainkat vagyunk kénytelenek mozgósítani, hogy a tudatosan élő és cselekvő lény mögé szorítsuk a bennünk szűkölő kisembert. A közösséghez való tartozás tudatos megélése ugyanis nem puszta elhatározás kérdése, ám annak elengedhetetlen feltétele.
Sok minden tette próbára az elmúlt évszázadban magyarságunkat, erkölcsi érzékünket, emberi tartásunkat. A közösség törvényeket állító, azokat érvényesítő ereje, tagjainak összefogása azonban feltámasztható. A bátor példa pedig ragadós, Kolozsvár után jövőre talán már Marosvásárhelyen folytatódhat a talpra állás. Mert ha jó együtt lenni ünnepekkor, könnyebb lesz megélni a hétköznapokat is. Lelkünkben a Farkas utca hosszan húzódó emlékével.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

A ló farka megmaradt, de hol van a Magyar utca?
Hétutca, Jó napot utca, Szélső utca – állandó és időszakos Kolozsvár-lakók jól ismerik ezeket a beszélő utcaneveket, amelyek a kincses város hangulatának, zamatának részei. A Magyar Napokon arról beszélgettek, hogyan lehet megőrizni a régi neveket, amelyek hivatalosan már megváltoztak.
"Nem értették, mi az, hogy Kövespad"
Civil kötelességünk, hogy következetesen használjuk a régi magyar utcaneveket a köznyelvben és a magyar sajtóban is – erre a következtetésre jutottak a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett beszélgetés résztvevői. A Használd tudatosan a kolozsvári magyar utcaneveket! címet viselő fórum meghívottja Asztalos Lajos helytörténész volt, akinek magyar-román utcanévjegyzékére támaszkodik ma már minden kiadvány, kezdve a Kincses Kolozsvár Kalendáriumtól a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Igen, tessék! térképéig.
Asztalos Lajos felidézte a kilencvenes évek funari korszakában szélmalomharcnak nevezhető törekvéseket, hogy – ha nem is adják vissza – legalább az önkormányzat hozzájáruljon, hogy feltüntessék az utcák régi neveinek lajstromát. A helytörténész tapasztalata szerint azonban alapvető kulturális különbségek akadályozták ezt, például, hogy az utcák eredeti, magyar, „beszélő neveit" a román tanácsosok többsége nem értette – még akkor sem, ha lefordították románra.
„Nem értették, mi az, hogy Kövespad. A Kövespad a Szamos köves teraszait, igazából a völgypadot jelenti. Nagyon régi név, ezt a helyet már akkor így nevezték, amikor még nem is volt beépítve – a kuruc-labanc harcok idejéről már vannak feljegyzések, hogy ezt a Kolozsvár melletti térséget Kövespadként említik. Ehhez képest egyik akkori tanácsos asszony (a Funar pártjából) azzal érvelt ellene, hogy De hiszen miért neveznénk kövesnek, amikor le van aszfaltozva? És átnevezték az utcát Aurel Suciura" – emlékezett vissza Asztalos a sok fura történet egyikére.
"A ló farka a ló farka maradt"
Kuszálik János térképész úgy vélekedett: generációja és a régi kolozsvári magyarok nem tesznek eleget azért, hogy a fiatalok ismerjék a régi utcaneveket. „A ló farka persze a ló farka maradt, de ha valamelyik utcában kell találkozniuk, gyerekeink már a román nevét használják" – mondta, hozzátéve, hogy az Igen, tessék-térképhez hasonló kiadványokra van szükség.
Asztalos Lajos elmondta, a román-magyar utcanévtár online változatát már több, mint tízezren tanulmányozták megjelenése óta, azaz másfél év alatt. „Fontos, hogy tudatosan használjuk ezeket a magyar neveket, és a sajtó feladata, hogy az utcák minden egyes említésekor ugyanezt tegye" – nyomatékosította a szakember, aki szerint egy ország kultúrszintjét is mutatja, hogy mennyire tud szembenézni a történelmi tényekkel.
A kisebbségnek minden látható nyomát eltüntetni – erre már Spanyolországban, Franco idején is volt példa, ott a katalán utcaneveket, cégéreket semmisítették meg.
„Segesvár és Szeben példája optimistává tesz és reményt ad, hogy a többségi nemzet tagjai lassan megnyugodnak, hogy nem akarjuk elrabolni Erdélyt. Akkor visszatérhetnek a múlt emlékei, például az utcanevek is" - mondta Asztalos, aki szerint nyugati mintára az ősi, beszédes utcaneveket műemlékké kell nyilvánítani.
T.Koós Imola
maszol.ro

Kolozsvár második felszabadulása
Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet – figyelmeztette Imre herceget Szent István királyunk bő ezer évvel ezelőtti intelmeiben. A Kolozsvári Magyar Napok szervezői tudják: akis lépések és kis kérések ideje leáldozott, lehet és érdemes nagyot álmodni és tenni Erdély földjén is. Három esztendeje óvatosan, némi félelemmel indult útjára a rendezvény, hiszen nem tudtuk, milyen lelki traumát okozhat az ide született vagy ide telepített románoknak több ezer magyar látványa Mátyás király szobrának árnyékában. A (remélhetőleg végleg) letűnt rendszerben jobb volt befogni a szánkat, Funar idejében pedig minden eszközt bevetettek, hogy befogják. Az optimisták titokban reménykedtek, hogy lesz még „magyar Kolozsvár”, a pesszimisták könnyezve emlegették a nemzetünket kerékbe törő Trianont, és kiutat nem találtak.
Kolozsváron azonban a hitből élők tábora győzött, húszévnyi totyogás és botladozás után joggal mondhatjuk: 1940. szeptemberét követően ismét szabad lett a 696 éves kincses város. A legkisebbektől a kamaszokig, az örök ifjakon keresztül az agg bácsikák és nénikék táboráig mindenki egy emberként élte meg a Magyar Napokat. Igazi közösséget alkotunk és hagyományt teremtünk, a hazától elszakítottak új felszabadulását ünnepeljük. Forradalom nem tart mozgásban annyi embert, mint ez az egyhetes ünnep. Olyanok térnek haza boldogan, akik emberöltő óta a határt is alig lépték át. Az Erdélytől távol élők ma már szabadságukat is úgy időzítik, hogy részesei lehessenek a közös ünnepnek. Programok százai várták a sokadalmat, a Főtéren minden este húszezer magyar szív dobbant egy ritmusban. A legfontosabb és legnagyobb ajándék, amit ezekben a napokban Kolozsvár kaphatott: végérvényesen és visszavonhatatlanul elhisszük, hogy jó magyarnak lenni az újra megtalált városban. Büszkén és vidáman is meg lehet élni a kisebbségi létet idegenek kellős közepében. Köszönjük meg elnyomóinknak, mert ha nem fojtják belénk a szót, ha eszükbe nem jut tudatosan pusztítani épített örökségünket, ha nem veszik el évtizedekre alkotókedvünket és nem rontják meg hitünket, talán nem is tudjuk átérezni, mit jelent emelt fővel ünnepelni. Ha soha nem hagytuk el Kolozsvárt, akkor is most tértünk haza igazán. Színesebbek a házak, és szebbek a terek, nyolc napig más a világ. Magyar. „Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel” – szól a szent király Imre fiához. Ha a következő nemzedékek is követik amostani utat, nem kell attól félni, hogy Kolozsváron nem lesz magyar, akiért a Főtéren felcsendüljön a Himnusz.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Mátyás-szoborcsoport ügyében is vizsgálja Sorin Apostut a rendőrség
Műemlékeken és védett övezeteken elvégzett engedély nélküli beavatkozás miatt indított kivizsgálást a rendőrség csalásokkal foglalkozó ügyosztálya Sorin Apostu volt kolozsvári polgármester ellen. A Krónika napilap internetes oldalán csütörtökön idézte a rendőrség szóvivőjét, aki szerint tavaly júniusban hárman is büntetőfeljelentést tettek a városvezető ellen, mivel az engedély nélkül végzett el beavatkozásokat bizonyos műemlékeken, valamint védett területeken. A szóvivő nem pontosította, mely műemlékről van szó, a vizsgálatokról beszámoló kolozsvári sajtó azonban tudni véli, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett magyarokat sértő felirat ügyében folyik a vizsgálat. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után. Egy hónappal később a szobor talapzatánál ismeretlen tettesek bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." A tábla elhelyezését Sorin Apostu akkori polgármester történelmi jóvátételnek nevezte.
A Krónika szerint a tábla ügyében három feljelentést is tettek az ügyészségen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az akkor Kelemen Hunor vezette román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium a tábla törvénytelen kihelyezését, Gheorghe Funar ultranacionalista politikus, volt kolozsvári polgármester pedig a tábla eltávolítását kifogásolta. A tábla Funar polgármestersége idején került a szobor talapzatára.
Sorin Apostu volt polgármester 2011 novembere óta vizsgálati fogságban van. A vád szerint polgármestersége alatt mintegy 94 ezer euró értékben fogadott el csúszópénzt vállalkozóktól azért, hogy azok sikeresen szerepeljenek a polgármesteri hivatal által meghirdetett közbeszerzéseken. MTI
Erdély.ma

Újabb magyarellenes kirohanások a kolozsvári tanács ülésén
A temetőszabályzat helyett a Bob utcai iskola ügye fulladt botrányba
Több szempontból is magyarellenes hangulatkeltés jellemezte a tegnapi kolozsvári tanácsülést, ugyanis várható volt, hogy az ellenzékben visszatetszést vált ki a napirendre tűzött új, jobb és szigorúbb temetőszabályzat. Sőt, a magyarellenességéről ismert egykori kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar is nyílt levelet fogalmazott meg az ügyben, a temető „elmagyarosításától” tartva. A napirendi pontot végül elhalasztották, de ekkor újabb botrány robbant ki: Steluţa Cătăniciu tanácsos indított nyílt támadást a katolikus egyház ellen, amely szerinte nem hagyja játszani a gyermekeket a Bob utcai iskola udvarán. A római katolikus egyház elleni kirohanásairól is ismert liberális párti tanácsos „200 gyermek nevében” kért szót, és arra kereste a választ: az épületet ugyan visszaadták a római katolikus egyháznak, ám ma sem tudja megmagyarázni, hogy a városháza miért nem támadta meg a törvényszéken a visszaszolgáltatási döntést.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A „funarióta” táblák ma is mérgezik a kolozsvári etnikumközi kapcsolatokat
Az elmúlt hét végén a Szórvány Alapítvány Köztéri szimbólumok és interetnikus kapcsolatok Erdélyben címmel szervezett konferenciát a temesvári Kós Károly Közösségi Központban.
A rendezvény első napján, pénteken délután dr. Daniel Vighi (Temesvári Tudományegyetem), dr. Corina Ilin (Temesvári Tudományegyetem), Szekernyés János (Képzőművészek Szövetsége), dr. Bodó Barna (Kolozsvári Sapientia Egyetem) és dr. Călin Rus (Temesvári Interkulturális Intézet) tartottak vitaindító előadásokat a nyilvános terek lélektanáról, kulturális funkcióiról és a köztéri szimbólumok üzenetéről. A konferencia szombaton az előadásokon elhangzottak megvitatásával – moderátor dr. Bakk Miklós volt – és dr. Delesega Gyula Temesvári kalauz című könyve román nyelvű változatának (Ghidul Timişoarei) a bemutatójával folytatódott.
Dr. Daniel Vighi azokról a polgári kezdeményezésekről számolt be, amelyeknek célja Temesvár műemlék épületei, a belvárosi utcák történelmi múltjának megismertetése és sétáló zónává, kulturális rendezvények színhelyévé való átalakítása. Dr. Corina Ilin a temesvári nyilvános terek lélektanáról, köztéri szimbólumoknak a közfelfogásban való tükröződéséről tartott előadást.
Szekernyés János a soknemzetiségű Temesvár emlékműveiről, szobrairól és emléktábláiról tartott vetített képekkel illusztrált előadást. Dr. Bodó Barna előadásában azoknak a kolozsvári műemlékeknek, szobroknak és emléktábláknak a bemutatására helyezte a hangsúlyt, amelyeket a nemzeti közösségek közötti versengés, harc céltáblájává változtattak, és üzenetüket önkényes módon megpróbálták megváltoztatni. Dr. Călin Rus az interetnikus kapcsolatoknak a hazai és a külföldi médiákban való torzított tükrözéséről értekezett.
„Ennek a tanácskozásnak az apropója régóta érlelődik – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke –, a helyi közösségek szintjén az etnikai kapcsolatok kérdése egészen másként tevődik fel, mint a nagypolitikában. Van ennek a kérdésnek egy sajátos kivetülése: azok a szimbólumok, azok a szobrok, emléktáblák, amelyek egy-egy települést meghatároznak, mint a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, olykor versengés, sőt harc célját is képezhetik. Temesváron, amikor a személyiségek sétányának a javaslata fölmerült, a polgármesteri hivatal megengedte, hogy a közvélemény, a kisebbségi közösségek beleszóljanak a sétány kialakításába és javaslatokat tegyenek.
Kolozsváron ezzel szemben kimondottan arról szól a történet, hogy a köztér-használatban miként lehet kiszorítani a másik felet, emberségében megalázni, megsérteni, háttérbe szorítani etnikai szempontból. Az én előadásom azokat a kirívó eseteket mutatta be – a Mátyás-szoborcsoporton, Biasini házon, Baba Novac szobrán törvénytelenül elhelyezett táblák –, amelyeket normális állampolgárként nem tudunk elfogadni és ellenük föl kell lépni. Ezzel a tanácskozással az volt a célunk, hogy a kisebbségi államtitkárságot valamilyen módon vegyük rá arra, hogy mérje föl az emlékhelyek szintjén, hol vannak olyan táblák, feliratok, amelyeket nem szabad a mai állapotukban megtartani.” Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Főhajtás a kolozsvári színjátszás 220. évfordulóján
Háromnyelvű tábla az első magyar kőszínház emlékére
A kolozsvári magyar színjátszás 220 éves története előtt tiszteleg az utókor az első magyar kőszínház helyén álló épület falára helyezett emléktáblával, amelyet pénteken délben, ünnepélyes keretek között avattak fel a Farkas/Kogălniceanu utca 3–5. szám alatt. Starmüller Géza képzőművész alkotását eredetileg a kétszázadik évforduló alkalmából, 1992 decemberében helyezték volna el az Egyetemiek Háza falára, Gheorghe Funar városvezetése idején azonban erre nem kerülhetett sor. Az emléktáblát Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója és Kötő József színháztörténész, az intézmény korábbi vezetője leplezte le. Ünnepi beszédében Tompa a jeles elődök – Kótsi Patkó János, E. Kovács Gyula, Janovics Jenő, Harag György – tevékenységét méltatta, amelynek révén a haladó színházak sorában tudták megőrizni a kolozsvári társulatot, amelyet a legrégebbi hivatásos magyar színtársulatként tartanak számon.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)