Szeptember 21. – a magyar dráma napja
Évről évre mind több rendezvény köszönti a magyar dráma napját. Mindenütt, ahol magyarok élnek, szeptember 21-én a szokásosnál is jobban megpezsdül a színházi élet, és valamilyen formában megemlékeznek Madách Imre drámai költeménye, Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-i ősbemutatójáról. Ez a nap a magyar drámatermés népszerűsítésére, feledésbe merült színpadi alkotások, kevéssé ismert életművek népszerűsítésére is jó alkalom. Többfelé felolvasó-színházként visznek közönség elé arra érdemes színműveket, másutt nyitott kapukkal igyekeznek becsalogatni az érdeklődőket a színházba, illetve a kulisszák mögé, és különféle ötletekkel próbálják felhívni a figyelmet drámairodalmunk értékeire.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 18 órai kezdettel Molter Károly Tank című darabját szólaltatja meg ősbemutatóként felolvasó-színházi változatban. A kistermi produkció rendezője Gáspárik Attila. A sokszereplős színmű a száz éve kitört első világháborút követő válságos időszakot idézi fel. Cselekménye emberpróbáló időszakban, 1919 őszén bonyolódik. A dráma elhangzása után a szerző, Marosvásárhely egykori szellemi életének egyik vezéregyénisége és emblematikus alakja, Molter Károly munkássága, hagyatéka kerül terítékre a Demény Péter vezette kerekasztal-beszélgetésen.
Akárcsak az előző években, a színházban zajló események előtt, délután 5 órakor Aranka György köztéri szobránál koszorúzási ünnepségre várják a közönséget. A társulat vezetősége egy hazai írót is felkért, hogy erre az alkalomra fogalmazza meg ünnepi gondolatait. Ezúttal Visky András köszönti a magyar dráma napját. Üzenetét a megemlékező összejövetelen olvassák fel.
A másfelé zajló drámanapi rendezvények sokaságából kiemeljük a nagyváradit, ahol a Szigligeti Színház a Várad folyóirattal és az Erdélyi Riporttal közös szervezésben ugyancsak felolvasó-színházi formában adja elő a Bodega teremben Székely Csaba, marosvásárhelyi színműíró trilógiájának Bányavíz című darabját.
Budapesten a Nemzeti Színház nyílt napot szervez vasárnap. Számos érdekességgel, szórakoztató megnyilvánulással fogadják a nézőket. Külön figyelmet érdemelnek a Bánffy Miklóshoz kapcsolódó események. A Bánffy-torony című kiállításon az OSZMI-gyűjteményből válogatva felvillantják a polihisztor írói, látványtervezői, grafikusi életművét Szebeni Zsuzsa kurátor és Bakos Ildikó szobrászművész koncepciója alapján. Két film, a Magyar grófnő Tangerben és az Egy nyughatatlan ember is megtekinthető Bánffy munkásságáról, életéről. Felolvasó-színházi bemutatóra is sor kerül. Az író Naplegenda című művét Rideg Zsófia dramaturg és Nagy Péter rendezőgyakornok feldolgozásában tolmácsolja két alkalommal a társulat.
Népújság (Marosvásárhely)

Novák Csaba Zoltán
LÉPÉSKÉNYSZERBEN „Barátságra ítélve.” Kádár János és Ceausescu 2.
A mérsékelt számonkérés időszakától a diplomáciai hidegháborúig: Kádár jól látta Ceauşescu „predesztinált” bukását, de kettőjük kapcsolatából rövid távon Ceauşescu került ki nyertesen.
A „mérsékelt számonkérés” időszaka
A hatvanas évek végére, a hetvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a két ország közötti kapcsolatban nem csak a történelmi örökség és a nemzetiségi kérdés jelent problematikus pontot, a kommunista ideológia értelmezésében, a szocialista tábor jövőjét illetően is jelentős eltérések mutatkoztak. Kádár számára, amint azt többször hangsúlyozta, a Szovjetunió által kezdeményezett politikai, gazdasági együttműködés tűnt a járható útnak oly módon, hogy közben Magyarország ne térjen le a „klasszikus kádárizmus” útjáról. A romániai belpolitikai történések viszont jelentős belpolitikai fordulatot vettek. 1971-ben véget ért a Ceauşescu által, politikai célokból kezdeményezett rövid nyitási időszak. A júliusi tézisekkel nyilvánvalóvá vált, hogy a Ceauşescu-féle pártvezetés az ideológiai befele fordulás, a gazdasági reformok elutasítását helyezi előtérbe. Ceauşescu rendszere látványos neosztálinista jegyeket hordozott magában, amit különutas politika folytatása tett még markánsabbá. A jó taktikai érékkel bíró román pártvezető a szovjetek oldaláról is bebiztosította magát. A hatvanas évek második felében világosan jelezte a szovjeteknek, hogy nem kérdőjelezi meg a kommunista dogmákat, a szocialista tábor egységét, de ezek romániai megvalósításában külön utat akar.
A romániai helyzet változásával párhuzamosan Kádárnak belső kritikákkal is szembesülnie kellett. A magyarországi értelmiségi társadalom és ennek hatására néhány politikus is érzékelte, hogy a román-magyar viszony nem lépett előre a hatvanas évek tárgyalásai, az ott alkalmazott taktika nyomán. 1968-ban a Magyar Írószövetségben az értelmiségiek azt kérték számon, hogy mit tesz az MSZMP a határon túliak kérdésében. Nem sokkal később a romániai Fazekas János panaszai miatt a Népszabadság főszerkesztője, Gosztonyi János feljegyzést intézett Kádárhoz és felrótta az MSZMP Romániával szemben tanúsított passzivitását. A lassan körvonalazódó újabb Kádár-Ceauşescu találkozóra tehát az előbbinek lépnie kellett.
Erre az 1972-es barátsági szerződés aláírása jelenthetett megfelelő lehetőséget. A megoldatlan problémákat immár nem lehetett megkerülni, a magyar vezető nem tekinthetett el a belső kritikáktól. A találkozó előkészítése, Komócsin Zoltán és Aczél György tárgyalásai a román partnerekkel látszólag ezt jelezték. Az előkészítéssel megbízott Aczél és Komócsin az egyeztetések során egy sor olyan problematikus kérdést is felvetett, amire az előző években nem volt példa.
A két magyar politikus szembesítette a román küldötteket azzal, hogy a magyar fél, hogy az előző tárgyalások során lefektetett együttműködési alapelvek nem valósultak meg a gyakorlatban. Aczél sérelmezte, hogy Magyarország már évek óta nem kap választ olyan fontos kérdésekben mint: a vízügyi megállapodás, kulturális cserék, gazdasági kapcsolatok, kereskedelem stb. Ezúttal terítékre kerültek a román-magyar kapcsolatok neuralgikus pontjai, köztük a legkényesebb kérdés, az erdélyi magyarság helyzete is. A Paul Niculescu Mizil vezette román küldöttség válaszaiból azt lehetett kiszűrni, hogy a két vezető találkozása során végre előrelépésekre kerül sor.
A előkészítés során tehát adott volt a terep Kádárnak, hogy eredményeket csikarjon ki román partnerétől, amely ezúttal is a megszokott defenzív stratégiát választotta: védeni a meglevő pozíciókat, a status-quót, kivédeni és mérsékelni Magyarország túlzottnak tartott közeledési törekvéseit. Kádár ezúttal a jó példák ismertetése mellett egy kis lépéssel lelőbbre ment, a mérsékelt számonkérés taktikáját is bevetette. A két vezető beszélgetése során ismét felszínre került a két rendszer működése közötti különbség. Kádár, az aki nincs ellenünk, velünk van taktikáját vázolta fel, de Románia ekkor már az ideológiai szigor újabb útját járta. Kádár újabb kísérletet tett a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére, konzulátusok felállítását javasolta és a Ceauşescuval való találkozásai során (tudomásunk szerint) először felvetette az oly kényes nemzetiségi kérdést is. Hangsúlyozta, hogy belügyi kérdésnek tekinti ugyanakkor arra hivatkozott, hogy érdekli a magyar közvéleményt a probléma, ezért nem kerülheti meg.
A román vezető az eddig is bevált taktikát alkalmazta, elviekben egyetértett a magyar felvetésekkel, a gyakorlati megvalósításokat viszont időben eltolta. A romániai helyzet felvázolása közben pedig visszaverte a nemzetiségi kérdésben elhangzott magyar utalásokat. Kádár nem bonyolódott vitába, pedig a magyar pártvezetésnek ekkor már összetett elemzései voltak a romániai helyzetről, a nemzetiségpolitikában felmerülő problémákról. A találkozóról Kádár javaslatára emlékeztető is készült, amely a magyar fél számára életben tartotta azt a reményt, hogy ezúttal konkrét megvalósításokra is sor kerül.
Az 1972-es találkozó nem váltotta be a várt magyar reményeket. A román pártvezetés nem nyitott, ellenkezőleg sok területen még inkább visszafogta a kétoldalú kapcsolatokat, elsősorban a kulturális élet területén. Ceauşescu, ekkor már államelnöki funkcióban is, nagyfokú hatalomkoncentrációt hajtott végre, személyi kultusza növekvő tendenciákat mutatott. A magyar külügyminisztérium elemzése szerint a szomszédos ország a „nemzeti érdekeit a szocializmus fölé állította, a szocializmusban bekövetkezett változásokat figyelmen kívül hagyja a szocialista országokkal való kapcsolatában, a KGST-ben a saját érdekeit a közösségi érdekek fölé helyezi.” Az elemzés aláhúzta, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai formailag rendben vannak, de messzire elmaradnak a lehetőségektől. Az 1972-es találkozó emlékeztetőjéből a reméltnél is kevesebb valósült meg, nem növekedett a kishatárforgalom, a kulturális termékek cseréje csökkent és nem utolsó sorban, nem javult, sőt látványosan romlott a határon túli magyarság helyzete is.
A magyar közvélemény ekkor már tisztában volt a helyzet mélységével. Az értelmiségiek részéről egyre több kritika fogalmazódott meg Kádár irányába, hogy magára hagyta az erdélyi magyarokat. Közben elkészült az első hivatalos elemzés is a határon túli magyarok helyzetéről. Valószínűleg a belpolitikai nyomás hatására vállalta Kádár, hogy egy újabb, számára egyre kényelmetlenebbé váló, magyar-román találkozón vegyen részt. Kádár tartózkodó magatartásáról számol be Roska István is visszaemlékezésében. A magyar vezető már annyira nem óhajtotta román partnere társaságát, hogy nem volt hajlandó Nicolae Ceauşescuval egy épületben megszállni. Kádár ekkor még mindig hajlott arra, hogy a kényes kérdéseket a kétoldalú kapcsolatok szintjén lehet megoldani és nem a nemzetközi fórumok előtt. Végül 1977-ben két fordulóban találkoztak a határ mellett, Nagyváradon, majd Debrecenben.
Kádár ismét a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésével próbálkozott. Az ebben a kérdéskörben szokásos problémák (kulturális csere, oktatási együttműködés, kishatárforgalom stb.) mellett két olyan javaslattal is előállt, ami gyakorlatba ültetésétől konkrét megoldásokat remélt. A nemzetiségek híd szerepének elfogadtatásától az erdélyi magyarság kettős, elsősorban a Magyarországihoz való kötődésének elismerését remélhette. A konzulátusok felállításával pedig a kétoldalú kapcsolatokat pedig jogilag és törvényesen szabályozott új szintre lehetett volna emelni a remények szerint.
Kádár némi sikerként könyvelhette el, hogy végül is mindkét javaslatát elfogadta a román fél. A közös nyilatkozatban szerepelt a nemzetiségek híd szerepének elve, illetve a konzulátusok felállítására is konkrét ígértek hangzottak el.
A jószomszédi stratégia bukása és a diplomáciai „hidegháború”
A Nagyvárad-Debrecen találkozó utáni reményeket a romániai belpolitikai változások nagyon gyorsan eloszlatták. A reformokra képtelen, a nemzetközi gazdasági helyzettől is sújtott Ceauşescu rendszer tovább ment a neosztálinista gazdaságpolitika és az egyszemélyes diktatúra fémjelezte úton. A román pártvezér felismerte azt, hogy addig, amíg nem áll fenn részéről a szocialista tömb elhagyása, addig Románia kérdése nem lesz stratégiailag fontos az amúgy is belső politikai és gazdasági problémákkal terhelt Szovjetuniónak. A nyolcvanas évektől kezdődően nyílt asszimilációs politikát folytattak a nemzetiségek ellen. A két ország kapcsolat nem hogy javult volna 1977 után, hanem határozottan negatív tendenciákat mutatott. Kádár Nicolae Ceauşescuval kapcsolatos külpolitikai törekvései és stratégiája csődöt mondott. A magyar külügyminisztérium éves jelentése csökkenő tendenciákról beszélt minden területen.
Kádár ekkor már, felismerve a Nagyvárad-Debrecen utáni zsákutcás helyzetet, tudatosan kerülte a román pártvezetővel való hivatalos találkozót. Ceauşescu viszont több úton-módon jelezte, hogy szívesen ellátogatna Budapestre, viszonozni az 1972-es magyar látogatást. Kádár, az eddigi sikertelen próbálkozásai után nem szerette volna legitimálni a romániai állapotokat, Ceauşescunak viszont, az egyre elszigeteltebb külpolitikai helyzetben jól jött volna ily módon kommunikálni, hogy a román-magyar kapcsolatok a helyes mederben vannak. A hivatalos magyar álláspont szerint a felsőbb szintű találkozó akkor érik be, ha a függő kérdéseket le tudják zárni, ha a 1977-es találkozó eredményeiről pozitív mérleg vonható meg.
Kádárnak 1977 után sikerült elkerülnie a Ceauşescuval történő hivatalos, kétoldalú találkozót. A nemzetközi fórumokon kívül többé nem találkoztak. Ugyanakkor nem menekülhetett a román vezető politikájának következményeitől. A romániai magyarság helyzetének romlásával és a magyarországi közvélemény ebben a kérdésben is egyre aktívabb megnyilvánulásai lépéskényszerbe hozták. A magyar pártvezetésnek komoly ellenlépéseket kellett tenni. Kádár ebben már nem kívánt részt venni, a megoldást másokra bízta, azt is mondhatjuk, szabad kezet adva. A nyolcvanas évek közepétől erőteljes propaganda- és diplomáciai háború bontakozott ki a két ország között. Ceauşescu teljes erőbedobással vett részt ebben, Kádár viszont csak asszisztált.
Összegzés Ha a fent vázolt eseményeket kivetítenénk egy képzeltbeli grafikonra egy erőteljesen hullámzó, az idő múlásával kimondottan lefele tendáló kapcsolatrendszer képét kapnánk meg. Mindezt több tényező is befolyásolta: a két ország belpolitikai helyzete, történelmi öröksége, a szocialista táborban és a nemzetközi életben lezajlott folyamatok, a két politikus szocializációja, habitusa. A két vezető kapcsolatát és a korszakot alaposan megvizsgálva kijelenthetjük, hogy két, egymástól nagyon különböző, esetenként egymásnak teljesen ellentmondó személyiségről, politikai koncepcióról beszélhetünk.
Kádár János internacionalista volt, Trianon után született és a munkásmozgalomban szocializálódott. Reálpolitikus volt, nem szerette a kockázatot. Fontos volt számár a „fontolva haladás”, a biztosan elérhető eredmény. Internacionalizmusa végigkísérte egész pályafutását, és meghatározta a munkásmozgalomhoz és a szocialista táborhoz fűződő viszonyát. Ami a Szovjetunióval való kapcsolatát illeti, ezt nagymértékben meghatározta 1956 öröksége is. Kádár plebejus nemzetfelfogása is valószínűleg az internacionalista szocializációjából és az ország reálpolitikai helyzetéből fakadt. Kádárra, ahogy többen is megállapították, jellemző volt, hogy gyakran jobban félt a magyar nacionalizmustól, mint a szomszédos országok nacionalizmusától.
Nicolae Ceauşescu szintén a munkásmozgalomban szocializálódott, de politikai karrierjének alakulását nagyban meghatározta a párton belüli frakcióharc. 1952-ben a hazai, „nemzeti” vonal győzedelmeskedett a Luka László és Ana Pauker fémjelezte moszkovita frakció fölött, 1956 után pedig a megerősödött román pártvezetés fokozatosan elkezdte a Szovjetuniótól történő „függetlenedés” előkészítését és megvalósítását. Ez a későbbiekben a párt egyik legfontosabb legitimációs eszköze lett. Ceauşescu ilyen értelemben nacionalista volt, hatalmát nagymértékben a nemzeti szuverenitásra és saját erőforrások használatának mobilizálható hatására építette. A nacionalizmust legitimációs és mobilizációs eszközként használta. Ceauşescu a hatvanas évektől egy emancipációt óhajtó romániai elit élén állt, és ennek a törekvéseit fogalmazta meg, ugyanakkor diktátor is volt. Kádár reformokkal, antinacionalizmussal, társadalmi megbékéléssel és jóléttel operált, Ceauşescu ellenkezőleg: egyre nagyobb teret engedett a nemzeti tudatnak.
A hatvanas évek közepétől Kádárnak a nagy társadalmi támogatottsággal bíró Ceauşescuval kellett volna rendezni a magyar-román kérdéseket, kitörni az 1956 utáni defenzív állapotokból. Kádár ekkor úgy mérte fel, hogy a két ország belső viszonyainak kölcsönös kiismerésével, rendezésével elérhető lesz a szerinte mindenre megoldást hozó kétoldalú kapcsolatok elmélyítése. Az 1966-os és 67-es találkozók ennek a szellemiségében zajlottak le.
Kádár a belső reformok, a szocialista együttműködés útján járó, a belpolitikai „hibákat” állandóan az internacionalizmus szellemiségében korrigáló Magyarország barátságát ajánlotta fel annak érdekében, hogy kielégítse a magyar társadalom és a politikai osztály igényeit, elvárásait. Ceauşescu ekkor már a különutas politika ösvényét járta. Románia részéről nem merült fel a kommunista ideológiával való szakítás, a tábor elhagyásának lehetősége, ugyanakkor világosan jelezte (és az adott politikai kontextusban meg is tehette), hogy saját erőforrásait használva halad a szocializmus útján. Ebben Magyarországra csak annyiban volt szükség, hogy a román pártvezetés szándékainak megfelelően kezelje a két ország között a nemzetiségi kérdés miatt fennálló sajátos viszonyt. Ceauşescunak ebből a logikából nézve nem állt érdekében a kétoldalú kapcsolatok átlagosan túli elmélyítése. Az internacionalizmus sem motiválta, és a romániai magyarság és az anyaország viszonyának elmélyülése sem állt érdekében. Ezt különböző taktikai fogásokkal érte el. Kádár Jánossal szemben a halogatás és a látszatkapcsolatok fenntartása taktikáját alkalmazta, belpolitikai szinten pedig esetenként a romániai magyar elit részleges politikai integrációjával húzta ki sikeresen a kérdés méregfogát.
A hetvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált Kádár számára is, hogy az előző taktika nem hozta meg a kívánt eredményeket. Ráadásul, a nemzetiségi kérdés területén a magyar értelmiség részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedett rá. A román pártvezetés mindenképpen szembesíteni kellett a magyar részről felmerülő problémákkal. Kádár ezt 1972-ben és 1977-ben mérsékelt formában tette meg. Ekkor sem mert felvállalni egy esetleges konfliktushelyzetet román partnerével. Jellemző, hogy az Aczél, Komócsin előkészítőn sokkal hangsúlyosabban merültek fel a problémák, mint a későbbi államfői találkozón. 1977-ben a két vezető a két ország határán találkozott, és mindketten elmentek addig a határig, ameddig politikájuk engedte őket. És ez fordítva is igaz: mindkét politikus eljutott addig a pontig, ameddig a másik engedte őt.
1977 után már nem került sor több kétoldalú találkozóra, habár a román fél taktikai megfontolásból többször is szorgalmazta. A két ország viszony a nyolcvanas évektől folyamatosan romlott, sőt azt is mondhatjuk, hogy egyfajta diplomácia „hidegháború” vette kezdetét. Kádár ebben viszont már nem vállalt aktív szerepet.
A korszakot vizsgálva azt is megállapíthatjuk, hogy az esetek többségében Kádár lépéskényszerben volt Ceauşescuval szemben. 1956 után új alapokra kellett helyezni a kétoldalú kapcsolatokat, a hatvanas évek végén figyelembe kellett venni Ceauşescu nemzetközi sikereit, és nem utolsó sorban folyamatosan figyelni kellett a két ország történelmi örökségét, a romániai magyarság helyzetét, amire a magyar társadalom érthető módón érzékeny volt.
Kádár és Ceauşescu kölcsönösen nem kedvelték egymást, és ez a kortársak visszaemlékezése mellett kimutatható a személyes találkozókról készült jegyzőkönyvekből is. A Kádár-Ceauşescu beszélgetésekből általában hiányoztak a hivatalos kapcsolatokon túlmutató személyes megnyilvánulások. A szovjet-román találkozókon a két ország kapcsolatában mélypontot jelentő hatvanas években sem maradtak el az anekdotázások, a különböző vadásztörténetek kölcsönös megosztása. Kádár nem kedvelte román partnere stílusát, személyiségét, politikai habitusát. Ceauşescu túl gyengének tartotta Kádárt, aki nem képes erőteljesen kezében tartani a dolgokat, így teret enged a Románia által túlzottan is félt magyar nacionalizmusnak. Ceauşescunak Kádár annyiban volt fontos, hogy a külvilág számára fenntartsa a normalitás látszatát, Magyarország nem tartozott a stratégiailag fontos partnerek közé.
Kádár nem volt dinamikus a Ceauşescuval való kapcsolatában, a tárgyalások során sosem váltott ütemet, kerülte a konfrontációt még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az általa szorgalmazott stratégia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Elvi megfontolásokból ugyanazt az internacionalista diskurzust erőltette, internacionalista szocializációja és a Trianon-komplexus foglya maradt a román partnerével szemben.
A valóság az, hogy a két vezető között az idő előrehaladtával egyre több volt a nézetkülönbség a szocializmus fejlődését illető kérdésekben is. A Kádár által preferált kivárás taktikája, hogy Ceauşescu „eltévelyedése” a szocializmus helyes útjáról a diktátor és az általa képviselt politika bukását eredményezi, nagyon későn avanzsált előnnyé. Mire ez beérett a nyolcvanas évek második felében, Kádár esetében már egy öregedő, a konfrontációkat még inkább nem vállaló politikusról beszélhetünk. Kádár jól látta Ceauşescu „predesztinált” bukását, ugyanakkor nem sikerült megoldást találni a bukás bekövetkeztéig fennmaradó időszakra. Kettőjük kapcsolatából rövid távon Ceauşescu került ki nyertesen, hiszen mérsékelt diplomáciai agresszivitással és ügyes külpolitikai lavírozással mindig sikeresen tematizálta a felmerülő kérdéseket, elhárította a Kádár részéről érkező gyenge kísérleteket.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben született Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Eelek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Fontosabb publikációk: Raport final. (A romániai kommunizmust elemző Tismăneanu Bizottság jelentése) társszerző Fejezetek Marosvásárhely új- és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. társszerkesztő Aranykorszak? A Ceausescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010. Rendszerváltás és politikai átmenet Marosvásárhelyen 1945-1948. In: Marosvásárhely új és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. „A nyitás éve”, 1968. A romániai magyar értelmiségiek találkozója Nicolae Ceausescuval. Múltunk 2008/2. 229-266. pp. A román külpolitikai gondolkodás magyarságképe 1956 után. Limes, 3-4/2008. 52-68. pp. A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 204-210. pp. A Brezsnyev doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai következményei. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 274- 278. pp. Revoluţia din decembrie 1989 în judeţele Harghita, Covasna şi Mureş. Clio 1989, 2008/2. Bucureşti. 48-59. pp. Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért. (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescunal 1968-ban). Székelyföld, 2008/július. Anul posibilităţilor? 1968 în România şi problema naţională. In: Partide politice şi minorităţile naţionale din România în secolul XX. 4. Techno Media, Sibiu, 2009. 299-319. pp. Politica naţională a PCR la sfârşitul anilor ’60 la începutul deceniulul următor. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009. Impactul reformei administrative don 1968 asupra politicii faţă de minoritatea maghiară. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009. Faţă în faţă. Întâlnirea dintre conducerea de partid şi elita intelectuală maghiară din România la 28 iunie 1968. Anuarul Institului de Istorie „Nicolae Iorga”. A Székelyföld és az 1968-as közigazgatási reform. Székelyföld, 8/2010, 91-111. pp. În slujba naţiunii şi a partidului. Dubla identitate a unui activist maghiar. Exemplul lui Janos Fazekas. Partide politice şi minorităţi naţionale din România în secolul XX., Techno Media, Sibiu, 2010, 316-329. pp.
Transindex.ro

Kettő helyett három osztály a kolozsvári magyar szakiskolában (fotóriporttal, videóval)
Az eredetileg tervezett kettő helyett nem kis küzdelem árán három osztállyal nyílik meg október elején ünnepélyesen is a kolozsvári magyar tannyelvű szakiskola. A szakácsokat, villanyszerelőket, szépségipari szakembereket, víz-gázszerelőket korszerű konyha, fodrászszalon várja a Református Kollégium keretében beindult, a Horea úti volt faipari líceumban berendezett iskolában.
A túljelentkezés igazolta az erdélyi civil, politikai és szakmai szféra, a történelmi magyar egyházak, az érdekképviselet és az önkormányzat magyar képviselőinek egyhangú, magyar szakiskola beindítására vonatkozó évtizedes kérésének jogosságát. A közös óhaj visszhangra talált Budapesten is: a magyar kormány mintegy 650 ezer euróval támogatta a református egyháznak visszaszolgáltatott Horea úti volt faipari líceum helyén immár működésre készen álló intézmény létrejöttét.
Pontosan milyen szakok indulnak az új tanintézményben, kik tanítanak, hogyan zajlik az oktatás gyakorlati része, és miért volt szükséges, majd hogyan sikerült létrehozni ezt az iskolát, az mind kiderül a Szabadság szombati számából, ahol megszólal még Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, Magdó János volt kolozsvári magyar főkonzul, Máté András RMDSZ-es parlamenti képviselő és Székely Árpád, a szakiskolát befogadó Református Kollégium igazgatója is. Ebből kínál ízelítőt a videointerjú, fotóriportunk és cikkünk alábbi részletei.
Sziszifuszi küzdelem az indításig
Az önálló intézményként működő magyar nyelvű, hároméves, úgynevezett duális szakképzés beindítására már évtizedekkel ezelőtt voltak próbálkozások. Célja az anyanyelvű szakemberképzés különböző hiányszakokon, illetve az elmúlt 25 évben a régióban kiépített elméleti líceumi képzés valamilyen szintű kiegyensúlyozása a gyakorlati vonal fellendítésével.
Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere szerint az intézmény létrehozásának igen összetett és sokrétű folyamatából a magyar civil, politikai és egyházi életben tevékenykedő személyek és intézményvezetők valamilyen szinten mind kivették a részüket.
– Hosszú éveken át megoldásra várt a helyszín, a tanerő és nem utolsósorban a finanszírozás biztosítása. Már a kezdetek kezdetén körvonalazódott, hogy a magyar szakiskola valamely visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban indul majd be. Igen ám, de valamennyi ilyen esetben az épületet fel kell szabadítani az éppen aktuális bérlőtől, rendszerint ennek a hatóságok új működési teret kell hogy biztosítsanak. Az is világos volt, hogy nagyobb finanszírozásra is szükség lesz az épület felújítására, illetve a gyakorlati oktatáshoz feltétlenül szükséges felszerelés beszerzésére. Mindenki tudta ugyanakkor, hogy a szakmai és politikai szféra is kiveszi majd részét a folyamatból, ugyanis román kormányzati, illetve a megyei tanfelügyelőség szintjén is hathatós támogatásra volt szükség. Mint ismeretes, az utóbbi években az ágazatban folyamatos leépítések tapasztalhatók, így több irányból megalapozott kérésre és lobbira volt szükség ahhoz, hogy az illetékesek az új tanintézmény kapcsán alkalmazási igényekkel hozakodjanak elő – mondta az alpolgármester. – Menet közben körvonalazódott az is, hogy önálló iskolát nehezebb létrehozni, mint befogadó intézményt találni, amelynek keretében a szakképzés zajlik. Az induló osztályoknak még így is át kellett esniük a jóváhagyásokon és az akkreditáció első szakaszán. Még ezelőtt találni kellett olyan elkötelezett, tanügyben dolgozó és a célt felvállaló személyeket, akik vállalják a kihívást, s az ezzel járó következményeket, illetve részt vesznek az osztályok beindítását megelőző akkreditációs folyamatban.
Gazdasági érdeket közérdekért áldozott a református egyház
A Horea úti volt faipari líceum visszaszolgáltatására vonatkozó hatósági döntés körülbelül 5 éve született meg, a végleges és visszavonhatatlan bírósági döntés alapján pedig az ingatlan fizikai visszaszolgáltatása mintegy másfél évvel ezelőtt történt. Ezt követően egy kedvező konjunktúra következtében az ott működő környezetvédelmi szakiskola elköltözött, így a megürült épületben berendezkedhetett az új magyar tanintézmény. Horváth Anna szerint nagy vállalás volt a református egyház részéről, hogy hozzájárult a tanintézmény működéséhez.
– Központi fekvésű, rendkívül értékes ingatlanról lévén szó, megtehették volna az is, hogy jövedelmező gazdasági tevékenységet folytatnak itt. Mi több, az épület mintegy másfél évig üresen állt várva a projekt sikeres végkifejletét. Rendkívül sokat jelentett az is, hogy a Református Kollégium vezetősége hajlandó volt az intézmény keretében beindítani a hároméves duális szakképesítést biztosító oktatást, tudva, hogy ez a magyar közösséget szolgálja – mondta Horváth Anna.
Megítélése szerint az elmúlt 25 évben a magyar nyelvű képzés „elcsúszott” az elméleti oktatás irányába, egyre kevesebb iskola vállalta be a magyar szakképzést. Ennek következtében évente mintegy 90, azaz három osztálynyi, nyolcadikat végzett magyar gyerek „tűnt el” az anyanyelvű oktatásból, s ment át román líceumi-szakiskolai osztályokba. Ezt a folyamatot az idén sikerült csak megállítani, amikor tízzel több, tehát minden valószínűség szerint más megyéből is érkezett nyolcadikos iratkozott be a magyar líceumokba, szakiskolába.
KISS OLIVÉR, Szabadság (Kolozsvár)

Dél-tiroli megoldások Székelyföldön
Interjú Bognár Zoltán politológussal
– Milyen példákból merítettek a tervezet megfogalmazói?
A területi autonómia a gyakorlatban politikai autonómiát jelent. Nem csak Európában, hanem mindenütt a világon, ahol ilyen típusú autonómia-megoldások működnek. Ez azt jelenti, hogy egy államon belül autonómiával felruházott közigazgatási egységek önállóan dönthetnek és járhatnak el a kizárólag a jogalanyt érintő ügyekben.
Azonban területi-politikai autonómia nagyon sokféle lehet. Nem csak nemzeti kisebbségek védelmét szolgálhatja, számos példát találunk arra, hogy egy ilyen típusú autonómiával rendelkező régió nem kisebbségvédelmi célzattal kapta meg ezt a státust. Minden esetben a térség lakosságának sajátos identitása, speciális érdekei állnak a háttérben, de ezek nem feltétlenül etnikai vonatkozásúak. A szövetségi államok tagállamai is területi elvű politikai autonómiát élveznek, léteznek etnikai föderációk is, ahol legalább egy tagállam határait úgy jelölték ki, hogy egy nemzetiség az entitáson belül a lakosság többségét adja.
Székelyföld vonatkozásában azonban azok a példák relevánsak, amelyek a Románia államszerkezetével megegyező országokban működnek, tehát egységes államokban vagy tagállami szint alatt, intézményesített autonómia-megoldások. Ebből következően politikai autonómiával felruházott területi önkormányzatokat kell keresnünk, mert államszint alatt ebben a formában oldható meg.
Még akkor is, ha csak az Európai Unió tagállamait vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy a területi autonómiák létrejöttéhez két eltérő törekvés vezetett: az egyik a történelmi régiók autonómiájának garantálása, a másik a kisebbségek autonómiájának biztosítása. Jogi szempontból nem jelent nagy különbséget, de a két eltérő koncepció jelentősen meghatározza az autonómiák intézményszerkezetét és működését.
Szabadság (Kolozsvár)

Háromezren az igazságért
Tiszteletet és igazságot vezérmondattal vonult fel a szervező Chopper Academy MC Romania összesítése alapján mintegy háromezer, az ország minden pontjáról érkezett motoros szombat délután Kézdiszentléleken.
A községben augusztus 10-én történt motoros tragédia 40. napjára szervezett békés megemlékezésen a húsz bejelentkezett motoros egyesület (Chopper Academy MC, Free Frog’s Riders RC, Burnout MC, Crazy Bike MC, Daimler MC, Flagellum Dei MC, Heavy Riders MC, Kronstadt MC, Rebel Wolves MC, Red Evils MC, Moldavia Bikers RC, Free Riders RC, Slowriders RC, Black Helmets RC, Road Wolves RC, Intruder Owners Club Romania, Dusty Dogs RC, Vulcan Riders Romania RC, The Gents RC és On The Road To Heaven RC) tagjai mellett rengeteg „szabadúszó” is lerótta kegyeletét a szovátai Sebestyén Attila emléke előtt.
„Az igazság megtalálja a maga útját”
Az összesereglő motorosok a kézdivásárhelyi Kaufland áruház és a Vadrózsák vendéglő parkolójában gyűltek össze, hogy összetartásuk, részvétük és igazságszolgáltatással szembeni kitartó „konokságuk” bizonyításaként több kilométeres konvojban vonuljanak be a kézdiszentléleki cigánysorra, a baleset helyszínére.
A kézdivásárhelyi Free Frog's Riders RC vezetője, Kiss Levente (Béka) a gyülekezés helyszínén tartott rövid sajtótájékoztatójában elmondta, a főszervező Chopper Academy MC Romania kérte fel őket, hogy „az elmúlt huszonöt év legnagyobb ilyen jellegű eseményének” lebonyolításához segítséget nyújtsanak.
„Egyesek szerint baleset történt. Mi azt állítjuk, hogy gyilkossági ügyben kellene nyomozni. Lassú az egész igazságszolgáltatási rendszer, amire oda kerülnénk, hogy valakit ténylegesen azonosítani kell, el fog telni három év, és a tanúk nem fognak emlékezni az arcokra” – fejtette ki Kiss Levente. Mint mondta, a gyilkosság tényének igazolására bizonyítékuk is van, „egy fénykép a baleset után, amelyen Sebestyén Attila látható, olyan bántalmazásnyomokkal az arcán – levágott fül, eltörött állkapocs, roncsolódott orr, koponya –, amelyeket nem szerezhette bukósisakban”. Hozzátette, amikor Pál Tamás, a balesetet szenvedett mögött érkező, majd két késszúrással életveszélyesen megsebesített motoros a helyszínre ért, még Attila fején volt a sisak, ugyanakkor lélegzett, életben volt.
A Free Frog's Riders RC vezetője ugyanakkor üdvözölte a bukaresti motoros klub kezdeményezését, hiszen így bizonyítást nyert, hogy olyan összetartó közösségről van szó, amelynek tagjai nemzetiségtől függetlenül mind döbbenten állnak a történtek előtt. Fő szempont továbbá, hogy követelik, az illetékes hatóságok minden erejükkel igyekezzenek egyrészt a hasonló esetek megelőzésére fektetni a hangsúlyt, másrészt, hogy időhúzás és félremagyarázás helyett minél gyorsabban és objektívebben folytassák le a nyomozást, kézre kerítve a felelősöket.
A Chopper Academy MC Romania névtelenséget kérő képviselői kihangsúlyozták: „mindenféle rasszista kicsengést mellőzve” is a hatóságoknak be kell ismerniük, hogy Kézdiszentléleken a cigányok bűncselekményt követtek el, de „elég megnézni az itt lévő tömeget, megtörténhet ez fordítva is”. Abban mindannyian bizonyosak, hogy „az igazság megtalálja a maga útját”.
„Nevetséges apróságon múlik”
A nyomozás „egy rendkívül nevetséges apróság, egy ürügy” miatt stagnál – tértek a szervezők jelenlétük megemlékezés melletti lényegére, a vizsgálat felgyorsítására. „Bürokráciai ostobaság miatt történhet az meg, hogy negyven nappal a tragédia után sem adták még ki a törvényszéki orvostani jelentést” – hangsúlyozták. Mint kiderült, a nyomozóhatóság „jelenleg nem rendelkezik anyagi forrással arra, hogy a boncolási jegyzőkönyvet kiváltsák a törvényszéki orvostól”, ezért a Chopper Academy MC Romania fogja jövő héten kifizetni a szakvélemény kétezer lejes ellenértékét.
Motoros sorfal kilométereken át
A kézdivásárhelyi Kaufland áruház és a Vadrózsák vendéglő parkolóiból rendezetten, kettes sorban útra kelő mintegy háromezer motoros rendőri felvezetéssel ért Kézdiszentlélekre, azonban a község bejáratánál kialakult torlódás miatt néhányan felborultak kétkerekűikkel.
A végeláthatatlan, több kilométeres sort megtekinteni már Kézdivásárhelyen is több százan gyűltek a motorosok útvonala mellé, Kézdiszentléleken pedig tömött emberi sorfal várta az érkezőket, szűnni nem akaró tapssal fejezve ki szolidaritásukat. A motorosok fegyelmezetten foglalták el a számukra kijelölt helyeket, majd az első kerékhez helyezett bukósisak mellett mindenki egy-egy gyertyát gyújtott Sebestyén Attila emlékére.
A békés, csendes megemlékezést követően a résztvevők Kászonok irányába indultak, ahol egy ideiglenesen létrehozott körfogalom segítségével mindenki egy felszabadított közlekedési sávon távozhatott.
Menekülőre fogták
A hír igaz – közölte Kiss Levente azzal a szóbeszéddel kapcsolatban, miszerint a Sebestyén Attila által elsodort cigány kislány családja, továbbá a balesetet követő lincselésbe bekapcsolódó felbőszült rokonok, közeli ismerősök a megtorlástól való félelmükben elköltöztek Kézdiszentlélekről. „Megjelentek olyan nyilatkozatok a hatóság részéről, hogy a cigányok ismeretlen helyre távoztak. Mindenkit meg lehet találni, csak egy kevés akarat kell hozzá” – jelentette ki, hozzátéve, a motorosok is tudják, hol tartózkodnak a szóban forgó személyek.
„Megtréfálták” a csendőröket
A kézdivásárhelyi gyülekezőt megelőzően egy kisebb krosszmotoros csapat a cigánysorra „merészkedett”, némi mozgásra kényszerítve a délelőtt óta ott állomásozó csendőrcsapatokat, majd a közeli domboldalon keresztül rendbontás nélkül távoztak.
A budapesti Gój Motoros Egyesület szervezte augusztus 27-ei megemlékezésen megjelent több száz csendőrhöz és számos hírszerző-szolgálati ügynökhöz képest ezúttal csupán néhány tucat – Brassóból és Sepsiszentgyörgyről kivezényelt – csendőr és rendőr biztosította a helyszínt.
Megbeszélés: eredmény egyelőre semmi
A Gój motorosoktól kapott augusztusi javaslatcsomagból „kézzel foghatóan” még semmi nem valósult meg – tudtuk meg a helyszínen. Amint Kiss Levente tájékoztatott, egyelőre a térfigyelő kamerarendszer felszerelésére van ígéret, ez valószínűleg a közeljövőben megtörténik.
Segítségnyújtásért kiközösítés
A tragédia helyszínén Sebestyén Attila segítségére a közeli házból egy idős cigány asszony sietett, aki vízzel locsolta a sérültet, mielőtt a cigánysor többi lakója kirobbantotta a verekedést. Mint kiderült, az asszonyt a sajtónak tett nyilatkozatai, illetve a motorosokkal való szolidaritása miatt kiközösítették, és teljesen elfordultak tőle.
Székelyhon.ro

Bakk Miklós szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem is a történelmi Székelyföldre vonatkozik
Bakk Miklós, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az RMDSZ autonómiatervezete kapcsán az MTI-nek kifejtette, egyik hibájának tartja azt, hogy a tervezet nem rendelkezik nemzeti névjegyzék összeállításáról. Megjegyezte, nélküle nehéz megnyugtatóan rendezni, hogy a köztisztviselői állásokat az etnikai arányoknak megfelelően töltsék be.
Bakk Miklós a tervezet hibájának tartotta továbbá, hogy az RMDSZ Hargita, Kovászna és Maros megye társulásával hozná létre a Székelyföld régiót. A romániai megyék 1968-as kialakításakor e három megyéhez olyan területek is kerültek, amelyek soha nem voltak Székelyföld részei, és román többségűek. Hozzátette, ha az RMDSZ úgy gondolja, hogy a három megye csak kiindulópont, és a települések csatlakozási, leválási folyamatával alakul ki a végleges terület, akkor az ezt leíró a mechanizmust is be kell építenie a tervezetbe. A terület pontos körülhatárolását azért is fontosnak tartotta a politológus, mert szerinte csak a történelmi Székelyföldön biztosítható a törekvések mozgalmi háttere, amit elengedhetetlenül fontosnak tartott a célok megvalósításához.
A politológus azt is megemlítette, hogy a tervezet közzétételét régóta halogatja az RMDSZ, mégsem sikerült kiérlelt szöveggel a nyilvánosság elé állni. Szerinte a közzétett magyar szöveg számtalan fogalmi hibát, pontatlanságot tartalmaz. A közvitára bocsátott tervezettel az RMDSZ azon a helyzeten próbál változtatni, hogy jelenleg az ellenzéke uralja az erdélyi autonómiadiskurzust - tette hozzá Bakk Miklós.
(mti)
Transindex.ro

Ki árt a romániai magyar autonómia ügyének?
Szokatlanul kemény hangnemű közleményben bírálta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke az RMDSZ-t, illetve a szövetség autonómiatervezetét.
Izsák többek között azzal vádolja az RMDSZ-t, hogy autonómiatervezetével valójában a bukaresti hatalom malmára hajtja a vizet, mivel a korábban már az SZNT által kidolgozott tervezettel szemben összeállított törvényjavaslat valójában arra szolgál, hogy Bukarest által ellenőrzött módon megossza az autonómiamozgalmat, és ellehetetlenítse azt.
Az egyik legkeményebb megfogalmazás az, miszerint a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének. Ezzel minden bizonnyal arra utalt, hogy nemrégiben George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója azt mondta: a hírszerzés feladatának tekinti a magyar autonómiatörekvések meghiúsítását.
Az Izsák Balázs által megfogalmazott vádak a cinikus szemlélők szerint akár az összeesküvés-elmélet fogalmát is kimeríthetik, ugyanakkor a Maior által megfogalmazottak, illetve a Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes által tett kijelentés, miszerint az autonómia sohasem fog megvalósulni, jelzik: Bukarest igenis odafigyel a magyar önrendelkezési törekvésekre, és a legkevésbé sem nézi őket jó szemmel.
Az RMDSZ autonómiatervezetével kapcsolatosan elmondható: létrejöttének körülményei alapján a kényszer szülte. A szövetség lépéskényszerbe került, miután az SZNT és a két rivális párt, az EMNP és az MPP is az autonómia jelszavával jelent meg a politikai színtéren. Ezért az RMDSZ-nek is elő kellett állnia egy olyan projekttel, amellyel azt sugallhatja: nem csupán a többiek által diktált trendet követi, de kezdeményezőleg lép fel az önrendelkezés témájában.
A tervezet bemutatásának időzítése – a bemutatás hónapok óta tartó halogatása – arra enged következtetni, hogy az RMDSZ elsősorban kampányeszközként akarja felhasználni a novemberi államfőválasztás előtt, hogy ezáltal bírja rá a magyarokat Kelemen Hunor támogatására az első, illetve az RMDSZ által megnevezett jelöltére a második fordulóban. Maga Kelemen árulta el, hogy jelenleg nem is fűznek sok reményt a tervezet megvalósulásához, ahhoz ugyanis előbb nem csupán alkotmánymódosításra, hanem egyenesen új alkotmányra van szükség.
A projektet amúgy is számos bírálat érte, többek között azért, mert a jelenlegi, 1968-as megyerendszert veszi alapul, ami egyrészt nem fedi a történelmi Székelyföld határait, másrészt az autonóm területen lényegesen több román nemzetiségű polgár élne, mintha a hagyományos székek jelentenék a székely autonóm terület határait. Márpedig ez következetlenségnek tűnik, hiszen ha teljesen új alkotmányt tartanak szükségesnek, akkor abban már a jelenlegi megyerendszer módosítása is szerepelhet. Végső soron megállapítható, hogy az RMDSZ tervezete valóban alkalmas arra, hogy megossza az autonómiát óhajtó erdélyi magyar közösség táborát.
Ugyanakkor úgy tűnik, mintha Izsák Balázs az SZNT-nek vindikálná a székelyföldi autonómiamozgalom vezetésének jogát. Bár a civil szféra tevékenysége rendkívül fontos, az SZNT legitimitását némileg csökkenti, hogy nem hivatalosan bejegyzett szervezet, az autonómia-nagygyűlések és a székely menetelés viszonylagos sikere pedig nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy maradéktalanul elismerhessék a vezető szerepét. A probléma gyökere ott keresendő, hogy a romániai magyar politikai és civil szervezeteknek, pártoknak nem sikerült megállapodniuk egy egységes, közösen felvállalt autonómiatervezetben.
Márpedig amíg ahelyett, hogy közös célért közösen elfogadott projekttel állnának elő, és egységes hangon szólalnának meg, egyfelől kampánycélból külön projektekkel állnak elő, másfelől azon vitatkoznak, hogy melyikük képviseli autentikusabban az önrendelkezés ügyét, addig az egész ügynek egyetlen haszonélvezője van: a központosítás megőrzésében és a kisebbségi jogegyenlőség elutasításában érdekelt bukaresti hatalom.
Mensura Transylvanica
Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ választási üzeneteiről beszélt Kelemen Hunor
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség arról kíván beszélni az államelnök-választási kampányban, hogy az erdélyi magyarok milyen Romániában szeretnének élni – jelentette ki Kelemen Hunor, a szövetség államfőjelöltje Zilahon, ahol egy óvoda avatóünnepségén vett részt.
„Az államelnöki kampány számunkra jó alkalom arra, hogy elmondjuk, milyen Romániát akarunk, és milyen szerepe van ebben az országban az erdélyi magyar közösségnek. Mi egy erős Romániát akarunk, egy olyan államot, amelynek súlya van a balkáni térségben, és az Európai Unióban egyaránt. Egy olyan országot szeretnénk, amely az állampolgárok jólétét tartja legfontosabb feladatának" – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, azt reméli, hogy a többi államelnök-jelölt is az általa vizionált Romániáról beszél majd, és nem sárdobálással foglalkozik a kampányban. Kelemen Hunor úgy látta, Románia olyan régiók országa, amelyekben erős a regionális identitástudat. Ezért is tartotta fontosnak a történelmi régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentését.
Kelemen Hunor azt is kijelentette, hogy Romániának új alaptörvényre van szüksége. Az RMDSZ néhány célja csak új alkotmánnyal valósítható meg. Azt is megemlítette, hogy egy kisebbség akkor erős, ha összefog, és élvezi az anyaország támogatását abban, hogy szülőföldjén maradjon és fejlődjön. A választási kampányüzenetekkel kapcsolatban Kelemen Hunor korábban kijelentette, nem kívánnak a felépített hidakkal, a leaszfaltozott utakkal dicsekedni. Az RMDSZ hétfőn adja le a Központi Választási Irodánál azt a közel 270 ezer aláírást, amelyet Kelemen Hunor elnökjelöltsége támogatására gyűjtött.
MTI, Erdély.ma

„Csökkenteni fogja a román-magyar feszültségeket”
Borbély bízik az autonómia-tervezet közvitájában
„Aggasztónak tartom, hogy bár mindenkinek van véleménye az RMDSZ autonómia-tervezetéről, valójában kevesen olvasták el annak tartalmát pontról pontra” – nyilatkozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Radio France Internationale (RFI) rádióállomás román nyelvű adásának. Hozzátette, a Szövetség értetlenül állt a Legfelső Bírói Tanács (CSM) állásfoglalása előtt is, amely, egy kiszivárogtatott, nem hivatalos és akkor még nem is végleges verzió átolvasása után azt mondta ki: maga a tény, hogy erről a kérdésről tárgyaljanak a közbeszédben, már önmagában is veszélyes a román alkotmány és a román jogrend számára. „Egy demokratikus jogállamban bármiről közvitát lehet indítani, főként akkor, ha egy közel másfél milliós közösség igényeit fejezi ki” – magyarázta Borbély.
Borbély László elmondta: reméli, hogy a székelyföldi autonómia témája kapcsán kialakult egyeztetések nem növelni, de csökkenteni fogják a román–magyar feszültségeket, hiszen a tervezet nem szól senki ellen, mi több, olyan előírásokat is tartalmaz, amelyek a székelyföldi román közösség javát szolgálnák. „Hogy csak egy példát említsek, a tervezet értelmében a megye, vagy a régió egyik helyi alelnöke automatikusan egy nem magyar etnikumú, tehát román anyanyelvű személy lenne. Remélem, mindenki úgy véli, hogy Románia egy demokratikus állam, amelyen belül beszélhetünk decentralizációról, és a kisebbségi közösségek számára fontos jogokról, amelyek a fejlett európai országokban, köztük Olaszországban vagy Finnországban, már működnek. Remélem, sikerül a politikai pártokkal nyugodt és eredményes tárgyalásokat folytatnunk az autonómiatervezet kapcsán is, ahogyan azt a 90-es évek óta tesszük más szövetségi kezdeményezések kapcsán.
Az RMDSZ autonómia-tervezetének csütörtöki bemutatása és a skóciai népszavazás között vélt összefüggések kapcsán, a politikai alelnök kifejtette: véletlen egybeesésről van szó. „A Szövetség által bemutatott tervezetnek semmi köze nincs a Skócia függetlenségére irányuló népszavazáshoz. Skóciának volt államisága, és tulajdonképpen ma is van, még akkor is, ha az Egyesült Királyság része marad. Mi a székelyföldi régiónak az autonóm elismerését szeretnénk, egy egységes és oszthatatlan román állam keretén belül” – hangsúlyozta Borbély László az RFI-interjúban.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol az egyes román politikusok által a tervezet kapcsán megfogalmazott negatív véleményekről, az RMDSZ politikai alelnöke elmondta: mindenkinek azt ajánlja, olvassák el figyelmesen a tervezet pontjait, és pusztán azért, mert választási kampány előtt áll az ország, ne zárkózzanak el a tárgyalásoktól.
„A tervezet több cikkelye is szorosan kapcsolódik a decentralizációs törvényhez, amely mint tudjuk, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányprogramjának a része. Sajnálom, hogy a törvény elakadt az alkotmánybíróságnál, remélem, hamarosan ismét napirendre kerülnek a decentralizációs tárgyalások” – tette hozzá Borbély.
Nyugati Jelen (Arad)

Milyen az a „helyes magyar út” (I.)
A múlt hónapi ünneplés táncos, zenés, tűzijátékos hangulata után, ismét elindult egy ingerlékeny politikai polémia, eléggé rosszmájúan és a mai valóságtól erősen eltávolodva, az ún. magyar útról, pontosabban a „szentistváni, keresztény, magyar útról”. A hozzászólások nagy része zűrzavaros, rosszindulatú vagy túlságosan elfogult volt, és mint mindig a magyar politikában, mindkét oldal szócsőnek használta a „szentistváni” témát.
Az anyaországi viták mellett Erdélyben is megemlékezések hosszú soráról olvashattunk, de ezek nagy része mérsékelt hangú volt.
Lokálpatrióta módon egy picit itthon maradok, a mi aradi újságunknál, és egy személyes „sérelemre” is válaszolok.
Tíz évvel ezelőtt megjelent könyvem, első, szent királyunkról írt kis fejezetét, a Nyugati Jelen aug. 20-án leközölte. Egy „hozzászóló” több pontban elég erősen megbírált. Megjegyzi, hogy „talán mégsem voltak annyira pogányok a magyarok, mint ahogyan ennek tudatát ma ránk akarják erőszakolni”. Most bocsánatot kell kérnem, én nem akarok senkire, semmit ráerőszakolni, de mindenütt, ahol eddig olvastam, a régi nomád, lovas pásztornép, a magyar pogány nép volt. Különben a pogány szó latin eredetű, és a régi (pl. őskeresztény) időkben falusit, vidékit jelentett. (Az új keresztények inkább a városokban szaporodtak, talán innen a megkülönböztetés.) Később a többistenhívőkre használták, tehát aki nem zsidó, nem keresztény vagy mohamedán. „Hozzászólónak” ajánlom Herczeg Ferenc: Pogányok című könyvét. Régi (bocsánat) pogány magyarokról szól.
Második megjegyzése, hogy a Szent Koronát István nem kaphatta a Vatikántól, „mert ott a levéltárban semmi nyoma sincs a korona küldésnek”. Most szégyenkeznem kellene, mert eddig mindenütt úgy olvastam, hogy a Szent István fejére helyezett korona II. Szilveszter pápától ered. Nos, félre téve az iróniát, a Szent Korona körül még mindig tartanak a viták, de ez nem is lényeges. Két komolyabb levéltári anyag maradt fenn, szó szerint egyik sem bizonyítja, hogy ténylegesen Szilveszter küldte volna (személyesen) a koronát. Tudjuk azonban, hogy a Koronának elsősorban szimbolikus értelme (tisztelete) van, az viszont tény, hogy a korona és királyi cím adományozása, annak idején pápai jog volt, de erre „csak a császárnak, mint a keresztény világ tényleges irányítójának hozzájárulásával kerülhetett sor”. A pápától kért koronát végül is, mai szóhasználattal, lobbizás útján kaptuk meg, mert István ügyét támogatta felesége, Gizella és sógora, Henrik bajor herceg is, aki jó viszonyban volt a császárral, és kihasználva politikai befolyását, minden erővel támogatta a magyarok önálló királyságát, hiszen ott húga lett a királyné.
Hozzászólóm kötekedő szándékát mi sem bizonyítja jobban utolsó megjegyzésénél: „Amúgy, ez az egész forrás-könyv zagyvaságokkal lehet tele,…amiként Polgár Judit sem éppen az a szentistváni nagyság, hogy egymás mellett lenne a helyük. Egyazon könyv-címlapon emlegetni őket, enyhén szólva is nagy túlzás. Nagyon nehéz erre józanul reagálni. Könyvem megjelenésekkor – a jobboldalról – olyan megjegyzéseket kaptam, hogy a 101 híres magyar között sok a „nem tiszta magyar”. Kényes téma ez nálunk, és látom, még sokáig az marad. A zsidószármazású sakkozó lány, és a szent király egy könyvben? ! Mosom kezeimet, és kijelentem: nem tehetek róla, hogy a zseniális magyarok egy része zsidószármazású volt. Arról sem tehetek, hogy Nyugaton pl. a Puskás, vagy éppen a Polgár nevet jobban ismerik, mint Szent Istvánét. Az a Polgár- lány egy zseni, akit az egész világ csodál, megérdemli, hogy ott legyen a kiemeltek között. Ezzel nem rontom a nagy király „presztízsét”. Arról, hogy Judit nem „tiszta magyarnak” született, nem tehet, mint ahogy Molnár Ferenc, Teller Ede, Szilárd Leó, Ábrahám Pál, Köstler Arthur és a többiek sem tehetnek.
A fentiek, látszólag magányügynek számítanak, hiszen csak egy könyvről, és néhány megjegyzésről esett szó, de a probléma vetülete szélesebb.
A magyarság még mindig hajlamos, hogy részben téves, és nem ritkán veszedelmes felfogások rabja legyen. A szentistváni útról szóló viták is ezt bizonyítják.
(Folytatjuk)
Hollai Hehs Ottó, Németország
Nyugati Jelen (Arad)

Kelemen Hunor: olyan Romániát akarunk, amelynek súlya van az EU-ban
Az RMDSZ arról kíván beszélni az államelnök-választási kampányban, hogy az erdélyi magyarok milyen Romániában szeretnének élni - jelentette ki Kelemen Hunor, a szövetség államfőjelöltje vasárnap Zilahon, ahol egy óvoda avatóünnepségén vett részt.
Az államelnöki kampány számunkra jó alkalom arra, hogy elmondjuk, milyen Romániát akarunk, és milyen szerepe van ebben az országban az erdélyi magyar közösségnek. Mi egy erős Romániát akarunk, egy olyan államot, amelynek súlya van a balkáni térségben, és az Európai Unióban egyaránt. Egy olyan országot szeretnénk, amely az állampolgárok jólétét tartja legfontosabb feladatának" - idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, azt reméli, hogy a többi államelnök-jelölt is az általa vizionált Romániáról beszél majd, és nem sárdobálással foglalkozik a kampányban. Kelemen Hunor úgy látta, Románia olyan régiók országa, amelyekben erős a regionális identitástudat. Ezért is tartotta fontosnak a történelmi régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentését.
Kelemen Hunor azt is kijelentette, hogy Romániának új alaptörvényre van szüksége. Az RMDSZ néhány célja csak új alkotmánnyal valósítható meg. Azt is megemlítette, hogy egy kisebbség akkor erős, ha összefog, és élvezi az anyaország támogatását abban, hogy szülőföldjén maradjon és fejlődjön.
A választási kampányüzenetekkel kapcsolatban Kelemen Hunor korábban kijelentette, nem kívánnak a felépített hidakkal, a leaszfaltozott utakkal dicsekedni.
Az RMDSZ ma adja le a Központi Választási Irodánál azt a közel 270 ezer aláírást, amelyet Kelemen Hunor elnökjelöltsége támogatására gyűjtött.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy elkötelezett székely tudós
Jancsó Benedek emlékezete Háromszéken
Négy napon át különböző programokkal emlékeztek a megyeszékhelyen, Kézdivásárhelyen és Gelencén egy példamutató munkásságú székely tudósra, dr. Jancsó Benedekre. A születésének 160. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat szeptember 18-án, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban kezdődött neves meghívottak részvételével és előadásaival, majd értékes kulturális programokkal tarkítva Kézdivásárhelyen és Gelencén folytatódott, magába ölelve a Jancsó leszármazottak családtalálkozóját is.
Nagyszabású és magas színvonalú tudományos értekezleten emlékeztek meg dr. Jancsó Benedek személyiségéről és munkásságáról csütörtökön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Az eseményen többek között dr. Egyed Ákos akadémikus, valamint Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységé
A magyar himnusz eléneklése után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a Magyarországról érkezett, valamint erdélyi érdeklődőket, akik között a szülőfalu, Gelence polgármestere és plébánosa is jelen volt.
ancsó munkásságára utalva az elöljáró arra figyelmeztetett, a tudós férfiú száz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai sajnos most is időszerűek, hiszen napjainkban ugyanúgy meg kell küzdenünk nemzeti önazonosságunk megőrzéséért és jövőnk biztosításáért, mint annak idején. Az anyaországból érkezett Jancsó Antal a Jancsó Alapítvány nevében szólt az egybegyűltekhez, Rugonfalvi Kiss István szavaival, testestől-lelkestől székelynek nevezve jeles felmenőjét.
Elmondta, hetedik alkalommal jönnek Háromszékre Jancsó Benedekre emlékezni, és minden egyes látogatás szellemi és lelki feltöltődést jelent számukra. „A székely irodalomtörténész volt az, aki évtizedekkel előre látta a magyar sors veszélyeit. A mai nemzedéknek az a kötelessége, hogy emlékezzen azokra a bátor, mostoha sorsú emberekre, akik előttünk jártak. Jancsó Benedekről halála után iskolákat és szakköröket neveztek el: elsőként a gelencei általános iskola vette fel a nevét 2000-ben, valamint mellszobrot is állítottak a tudós tiszteletére, akinek munkáját következetesség, minőség, cselekvő odaállás jellemezte.”
A tudományos előadások sorát dr. Egyed Ákos nyitotta meg, aki Jancsó Benedeket a trianoni kérdés legjobb szakértőjének tartja. Olyan, nemzetiségi ügyekben elmélyült szaktekintélynek, aki felismerte, hogy a kisebbségi létbe került magyarság sanyarú sorsa csak nemzetközi segítséggel és nyomással javítható. Akinek véleménye szerint a magyar külpolitikának a valós helyzet külföldi megismertetésére és a nemzet kulturális újraegyesítésére kell fektetnie a hangsúlyt, mindehhez pedig csendes, állandó és kitartó munka szükségeltetik.
Jáki László professzor Jancsó pedagógusi munkásságáról és máig érvényes szemléletéről beszélt, mely szerint a pedagógusnak nem mestersége, hanem hivatása van, tevékenységét pedig a gyermekek iránti szeretetre kell alapozza.
A gelencei Bodor György Kultúrotthonban csütörtökön este Kónya Ádám háromszéki kúriákat ábrázoló fotóiból és Jancsó Zoltán festőművész alkotásaiból nyíltkiállítás. Dr. Deák Ferenc kézdivásárhelyi tanár a Kónya Ádámhoz fűződő személyes emlékeivel megtűzdelve beszélt az utolsó háromszéki polihisztor érdemeiről
A továbbiakban Jancsó András Sas Péter művelődéstörténésznek Jancsó Benedek egy eddig ismeretlen levelét is tartalmazó tanulmányát olvasta fel, majd Tóth-Bartos András történész a polihisztor és a Székely Nemzeti Múzeum kapcsolatáról értekezett. Fráter Olivér Jancsónak a Székely Nemzeti Tanács 1918-ban történt megalakításában és működésében játszott szerepéről, Raffay Ernő történész professzor pedig bukaresti küldetéséről beszélt.
Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységét
A tudományos ülés végén Rekita Rozália színművésznő elszavalta Dsida Jenő Sirató ének Jancsó Benedek halálára című versét, az értekezlet a székely himnusz eléneklésével zárult.
A sepsiszentgyörgyi tudományos konferencián jelen volt a budapesti Mátyás-templom kórusa is, énekszámmal köszöntve a résztvevőket. Az anyaországi énekkar repertoárjával a pénteki, szombati események hangulatát is emelte. Szombaton este Sepsiszentgyörgyön, a zsúfoltságig megtelt Krisztus király templomban Mozart Requiem-ével búcsúztak, amelyet a Laudate, a Vox Humana, a Pro Musica kamarakórusok és helyi zenészek közreműködésével adtak elő Tardy László vezénylete alatt.
A látó ember
Dr. Jancsó Benedek egyike volt azon erdélyi személyiségeknek, akik kimagasló és többsíkú tudásukat önzetlenül és teljes odaadással népük és hazájuk szolgálatába állították. Éppen ezért örvendetes, hogy nevének hetvenévnyi elhallgatása után elkezdődött a tudomány és a kultúra számos területén végzett munkásságának újraértékelése és elismerése, ugyanis a nemzetnek ma is égető szüksége van magasröptű és jövőbe mutató gondolataira.
Az utolsó polihisztorok egyikeként emlegetett, hét nyelven beszélő tudós férfiú nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot a háromszéki Gelencén, 1854-ben. Kolozsváron, valamint Bécsben folytatott egyetemi tanulmányai során magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett, 1878-ban pedig bölcsészdoktorrá avatták.
Tanárként Pancsova és Arad után Budapestre került, ahol a tanítás mellett folyóiratot alapított, illetve tanulmányokat és cikkeket közölt a szakmai közélet és a gimnáziumi oktatás fellendítése érdekében. Felkérésre elemzést készített Románia oktatásügyi és műveltségi helyzetéről, a kormány nemzetiségi ügyosztályának munkatársaként pedig a kisebbségi kérdés és a román hódító politika nemzetközileg elismert szakértőjévé vált, négy könyvben tárva a közvélemény elé a magyar államot létében fenyegető folyamatokat.
zombaton, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás parkban a Jancsó Alapítvány és a Székely Nemzeti Tanács márványlapot állíttatott Jancsó Benedek emlékére
1918 novemberében egyik alapítója volt és elnöke lett a Székely Nemzeti Tanácsnak, részt vett a béketárgyalásokat előkészítő bizottság munkájában, majd megírta Erdély történetét. 1930-ban bekövetkezett halála a nemzet egészét megdöbbentette, s életpályáját a legnevesebb folyóiratok méltatták.
Bedő Zoltán
Gondolatok a történelemről
Erdély története című művének előszavaként vetette papírra Gelence nagy szülötte az alább idézett, ma is érvényes és jövőbe mutató gondolatait:
„Meg vagyok győződve, hogy az erdélyi magyarság történeti múltjának tanulmánya forrása lesz nemcsak a történeti öntudaton alapuló erős nemzeti érzésnek, hanem annak a higgadt, előrelátó politikai okosságnak is, amely annyira szükséges, hogy az erdélyi magyarság a román állam keretében ne csak létét biztosíthassa, hanem mint a vele együtt élő másfajú nemzetek nemes versenytársa, részes is lehessen abban a művelődési, társadalmi és gazdasági alkotó munkában, amely nemcsak az állam megszilárdulásának, hanem az általános emberi haladásnak is legelső rangú tényezője. A történelem az élet tanítómestere s azért a mi erdélyi történetünk is a mi legjobb tanítómesterünk lesz. E tanítómestert igyekeztem e könyvemben tolmácsolni, abban a reményben, hogy példám követésre fog találni és rövid idő múlva több, különb, ékesebb szavú, tudósabb és bölcsebb tolmácsa is lesz ennek a nagy tanítómesternek, mint amilyen én lehettem e könyvben.”
Budapest, 1922. december 15-én. Dr. Jancsó Benedek
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tanfelügyelők és módszertanosok tanácskoztak
Csíkszeredában zajlott a Magyar Oktatásért Felelős Tanfelügyelők és Módszertanosok Országos Tanácskozása szeptember 18. és 20. között. A helyszín minden évben változik, Hargita megyében először rendezték meg a szakmai eseményt, melynek ezúttal a Jakab Antal Tanulmányi Ház adott otthont.
A magyar oktatásért felelős magyar szakos tanítók és óvodapedagógusok megyei tanfelügyelői, valamint a módszertanosok minden tanév elején találkoznak, hogy tájékozódjanak az újdonságokról, majd hazatérve módszertani nap keretében átadják a három nap tapasztalatait kollégáiknak. Az évente egy alkalommal megtartott szakmai fórumot éveken át külön szervezték az óvónőknek, a tanítóknak és a tanároknak, ám immár ez a negyedik alkalom, hogy minden, a magyar oktatásban érintett szakember együtt tanácskozik.
Nehézkes a kommunikáció
Idén Bukarestet is beleértve 18 megyéből érkeztek szakemberek a találkozóra, összesen 45-en. Ugyanakkor a Tanügyminisztérium négy munkatársa: Szőcs Domokos, a minisztérium Kisebbségi Oktatásért Felelős Főosztályának vezérigazgatója, Dr. Nagy Éva, Király András államtitkár kabinetigazgatója, Mátyás Emőke, az elemi és óvodai magyar nyelvű oktatás minisztériumi tanfelügyelője és Borsos László, az államtitkári kabinet tanácsosa is részt vettek a szakmai napokon.
Az éves találkozón a 12 tagú, Magyar Nyelvű Oktatást Felügyelő Országos Bizottság is összeül, melyben az ország minden részéből vannak képviselők. Ilyenkor kapnak visszajelzéseket a tanfelügyelőktől, módszertanosoktól. Egyes felvetésekre azonnal tudnak reagálni, míg más esetekben a Bukarestbe visszatérő minisztériumi szakemberek tudják megoldani a problémát.
A Kisebbségi Oktatásért Felelős Főosztály vezérigazgatója az évente megrendezett tanácskozás legfőbb pozitívumaként a személyes találkozást emelte ki.
„Felhívtam a figyelmet, hogy borzasztó nehézkesen kommunikálunk a tanügyön belül. Kifogások vannak, hogy miért, de ezeket a mai világban már nem fogadom el, amikor mobiltelefon van, internet van, e-mail, sorolhatnám a különböző kommunikációs eszközöket, alkalmazásokat. Tehát ki van zárva, hogy valaki azért nem értesül egy fontos dolgról, mert nem volt erre módja. Hatékonyabban kell kommunikálnunk“ –hangsúlyozta Szőcs Domokos.
A minőségi oktatás a pedagógusokon múlik
Dáné Szilárd magyar nyelv és irodalom szakos Hargita megyei tanfelügyelő, szervező elmondása szerint az újdonságok, tankönyvek, tanmenet, vizsgák tematikája mellett a tanárok fórumán az egyik fő téma a tantárgyversenyek voltak, kiemelten az Apáczai Csere János nemzetközi magyar nyelv, irodalom és kultúra tantárgyverseny.
„A megmérettetések követelményrendszere még nincs véglegesítve, így talán figyelembe tudják venni, amit több kolléga elmondott: nem találják jó ötletnek, hogy az Apáczai versenyen tavaly bevezették, hogy az egyéni versengés mellett a csoportos tevékenységet is pontozták, mert ez felborította az egyéni rangsort, így a helyezések nem biztos, hogy a valódi tudást tükrözték“ – nyilatkozta a tanfelügyelő.
Szőcs Domokos vezérigazgató elmondta, akadnak problémák a magyar oktatásban, jelenleg például nincs tankönyv az elsősök számára, ám véleménye szerint –attól függetlenül, hogy mi zajlik az országban – igenis lehet tartani a jó színvonalat. “Ugyanis a minőségi oktatás a pedagógusokon múlik. Ám nem elég három-négy lelkes ember, mindenkit mozgósítanunk kell az ügy érdekében” – mondta.
Sipos Betti, maszol.ro

Robert Turcescu: ügynök voltam
Megdöbbentő vallomást tett az egyik legismertebb, legbefolyásosabb véleményformálónak számító román újságíró, Robert Turcescu: a televíziós szerkesztő, műsorvezető vasárnap este blogján tette közzé, hogy a román hírszerzés fedett tisztje volt alezredesi rangban.
Turcescu nyilvánosságra hozta katonakönyvének fénymásolatát, valamint néhány fizetési bizonylatot is annak igazolására, hogy valóban titkos ügynök volt. Az újságíró azt írta, majd élő adásban – láthatóan zaklatottan – arról beszélt: azért leplezte le magát, mert elviselhetetlen terhet jelentett, hogy titkolóznia kell.
„Nem éltem meg felszabadítóbb érzést, nagyobb ünnepet, nem hallottam szebb dolgokat a lelkemben annál, mint ma, miután megszabadultam ettől a tehertől. Rájöttem, hogy becstelenség az Istennel, magammal és a családommal, valamint mindannyiótokkal szemben. Nem tudod tovább hazudni, el kell mondanom, be kell vallanom, függetlenül attól, mivel kell fizetnem érte” – írta Turcescu. Hozzátette: aláveti magát az igazságszolgáltatás ítéletének.
Az újságíró azt is közölte, hogy hétfőtől már nem folytatja a Traian Băsescu államfőhöz, illetve a jobbközép ellenzékhez közel álló B1 hírtelevízión sugárzott műsora szerkesztését.
Turcescu akár súlyosan meg is fizethet az önleleplezésért: az új büntető törvénykönyv értelmében államtitoknak minősülő adatok nyilvánosságra hozataláért kettőtől hét évig tartó szabadságvesztéssel sújtható. Államtitoknak minősülő dokumentumot nyilvánosságra hozataláért három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés, vagy bírság róható ki.
A védelmi minisztérium hétfőn nem kívánta kommentálni a hírt, Victor Ponta miniszterelnök viszont azt mondta: nem lepte meg a bejelentés, mivel „aki szelet vet, vihart arat”, és ez érvényes más, Traian Băsescuhoz közel álló személyekre is.
Mindazonáltal a román sajtóban olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek megkérdőjelezik Turcescu állításait. A Hotnews portálnak nyilatkozó források szerint katonakönyvvel csak a tartalékos tisztek rendelkeznek, a tényleges egyenruhások szolgálati igazolványt kapnak, a hírszerzőknek pedig nincs katonakönyvük. Emellett a nyilvánosságra hozott katonakönyvben az újságíró blogján szereplő fénykép látható.
Ponta: Băsescu a szeku tisztje volt
Traian Băsescu államfő a Szekuritáté tisztje volt – vádolta meg az elnököt Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje. Ponta egy vasárnap esti televíziós műsorban azt mondta: azért nem szavazott Băsescura, mert tudta róla, hogy 1989 előtt a hírhedt kommunista titkosrendőrség tisztje volt.
Mint arról beszámoltunk, Băsescu nemrég közölte, tudomása van arról, hogy az államfőjelöltek között egy jelenlegi vagy volt titkos ügynök is van, és ha nem áll elő önként, ő maga leplezi le. Az államfő sejteni engedte, hogy Pontára célzott. A kormányoldal nyomására hétfőn elhalasztották az ellenzék által az ügy kivizsgálása céljából létrehozni kívánt bizottság megalakítását.
Balogh Levente, Székelyhon.ro

Érdekképviselet és közművelődés
A marosvásárhelyi székhelyű gazdaszervezet, az RMGE-Maros nemcsak a gazdálkodók érdekképviseletét, érdekvédelmét vállalja fel, de a közművelődés, oktatás terén is hozzá kíván járulni az erdélyi vidéki társadalom felemeléséhez.
Amint Csomós Attila, a szervezet elnöke portálunknak elmondta, a folyamatos oktatási, továbbképzési tevékenység, valamint a szaktanácsadás, a gazdák tanácsokkal való támogatása mellett a közművelődés terén is tenni akarnak. „Ha csak a mikházi, csűrszínházi gazdanapokat említem máris bizonyítást nyernek a fentiek. A szakmai előadások, bemutatók mellett a népművészet, a művészi szinten űzött kézműves tevékenység is helyet kapott a programban, de a népdal, népi tánc is jelentős hányadát töltötte ki a programnak. Utána egy pécsi és horvátországi út következett, amelyen részt vettünk, s amelyet a pécsi XXIII. Határon Túli Magyarok Fesztiváljának keretében ejtettünk meg” – mondta el az elnök.
Az RMGE Maros Regionális Oktatási és Információs Központ a hármasfalui Barátosi házban működő gazdakörrel együtt tagszervezetként szerepel a kolozsvári EMKE magyar házainak láncolatában, s így esett meg, hogy a pécsi fesztiválra meghívták a marosvásárhelyieket is. Szeptember 12-én pedig a pécsiek látogatást szerveztek a horvátországi Drávaszögbe, ahol magyar házakat, és magyar szervezeteket látogattak meg.
„Érdekes volt megtapasztalni, hogy a Drávaszögben élő alig tizenötezres lélekszámú magyarságot mennyire támogatja a horvát kormányzat. Pénzt adnak arra, hogy ingatlanokat vásároljanak, azokat felújítsák, funkcionálissá tegyék, fenntartsák, s bennük magyar kulturális tevékenységet szervezzenek. Ottjártunkkor tapasztalhattuk meg, hogy a kis lélekszámú magyarság mennyire aktív közösségi életet tud élni itt. Amellett, hogy fesztiválokat, kulturális rendezvényeket szerveznek, a gazdálkodókat is összefogják. Nekem eddig nem volt ismeretem az itteni gazdaköri tevékenységről, de most élőben láthattam, hogy ezekben a házakban a magyarok gazdasági tevékenységeit, a gazdálkodókat is összegyűjtik, programokat szerveznek számukra, elméleti és gyakorlati síkon támogatják őket” – mondta Csomós Attila.
Emellett egy rövid horvátországi körúton is részt vettek. A két évtizeddel ezelőtt háború sújtotta Vukovárra is eljutottak. Először a Vukovári Magyar Otthonba látogattak el, majd a vukovári emléktemetőbe, és ott koszorút helyeztek el a ’91-es honvédő háborúban elhunytak tiszteletére állított emlékműnél. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) ügyvezető elnöke, Jankovics Róbert a horvátországi magyarok hetilapjában, az Új Magyar Képes Újságban erről így beszélt: „Nagyon hasznos volt a találkozó az erdélyi magyar szervezetekkel, amely a kapcsolatépítésen túl tapasztalatcserére is alkalmat adott. Bízom benne hogy ez a találkozó egy hosszú együttműködésünk első lépése volt. Bokor Bélának, a Határon Túli Magyarságért Alapítvány elnökének pedig köszönjük a közreműködést.”
Az RMGE-Maros elnöke rendkívül hasznosnak ítélte meg ezt a látogatást, hiszen ezzel a szervezet kapcsolatrendszere bővült, esély adódott arra, hogy az Európa e részében élő magyar gazdálkodók jobban megismerhessék egymást, kapcsolatokat alakíthassanak ki a gazdakörök egymással mindannyiuk hasznára, épülésére.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

Az orgona szerelmese
Kozma Mátyás-emlékműsor
Marosvásárhely zenei világának meghatározó egyéniségére, Kozma Mátyás orgonaművészre, zeneszerzőre emlékeznek szeptember 26-án, pénteken 18 órától a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban. A 85 éve született és 20 éve eltávozott művészről, illetve az emlékműsorról Kozma Mátyás özvegyével, Jászberényi Emese rádióriporterrel, szerkesztővel beszélgettünk.
– Jó és kell emlékezni azokra, akik itt éltek, itt alkottak Marosvásárhelyen, és nagyon szerették ezt a várost. Kozma Mátyás orgonaművész, zeneszerző és egyetemi tanár ennek a városnak volt a rabja, a szerelmese, de elsősorban az orgonáé. Kolozsváron, a Gheorghe Dima Zeneakadémián végzett, és mivel kitűnő diák volt, ott akarták tartani tanársegédnek. De a kolozsvári templomok és orgonák nem csábították el, így hazajött Marosvásárhelyre. Annak idején a Székely Színház és a Székely Népi Együttes is a Palotában székelt, a színészek és muzsikusok reggel és délben ott próbáltak, a hangversenyeket, valamint a színházi előadásokat este tartották, így sokszor késő éjszaka volt, mire odaférhetett az orgonához, és gyakorolhatott. De számára ez volt a legcsodálatosabb.
– Kozma Mátyást a népzene is nagyon vonzotta.
– Egy időben a népi együttes művészeti titkára volt, de a korábbi években számos gyűjtést is végzett a 12 kilogrammos Tesla magnóval. Táncjátékait a Székely Népi Együttes be is mutatta. Az ötvenes évek közepén egy érdekes felkérést kapott, amit nagyon szeretett. Balettzenét kellett komponálnia a Szent Anna-tó legendájához. Abban az időben nagyon híres balettintézet működött Marosvásárhelyen, egy orosz balettművésznő tanította a gyerekeket, és az ő irányításával színre vitt előadások mindig nagy sikert arattak. Ezenkívül Kozma Mátyás a magyar és a világirodalom költőinek zeneileg is érdekes verseit megzenésítette. Többek között Áprily, Dsida, Puskin, Verlaine verseit, hogy csak néhány nevet említsek. De első és utolsó szerelméhez, a hangszerek királynőjéhez mindig hű maradt, így a legtöbb szerzeményét orgonára írta.
– Milyen volt Kozma Mátyás, a tanár?
– A Tanárképző Főiskola zene szakán zenetörténetet tanított. Mindig legalább ötkilós táskával érkezett az órákra, mert ha az impresszionizmusról volt szó, például Debussyről, nem tehette meg, hogy ne mutassa meg diákjainak Manet, Monet festményeit vagy ne olvastasson, olvasson fel Baudelaire, Verlaine verseiből. Azt is mondta róla az egyik tanítványa: "nagyon tiszteltük, nagyon szerettük, és szégyelltünk nem tudni a vizsgáin."
– Milyen embernek ismerte ön Kozma Mátyást?
– Végtelenül szerény volt, és nagyon ritkán mosolygott. Imádta a rajzfilmeket, és Chaplin, akit a legnagyobb színésznek tartott, mindig meg tudta nevettetni.
– Beszéljünk egy kicsit a pénteki műsorról.
– Elsősorban szeretném megköszönni mindazoknak, akik azonnal válaszoltak a felkérésemre, és részt vesznek a megemlékezésen. Úgy érzem, hogy egy olyan emberre, aki az életét a zenének, az irodalomnak, a tudománynak szentelte, és mindössze 65 évet élt, de értékes életmuvet hagyott maga után, legalább ilyenkor, 85 évvel a születése és 20 évvel a távozása után emlékezni kell. Azért választottam színhelyül az unitárius templomot, mert Kozma Mátyás nagyon sokat orgonált ebben a templomban. Dávid Ferenc 400. születési évfordulóján pedig, amit Kolozsváron tartottak, a Tebenned bíztunk eleitől fogva című zsoltárt adta elő, amelyet ő írt át toccatára és fugára. Akkoriban nem volt szokás templomban tapsolni, de az Amerikából érkezett lelkipásztorok felállva, tapssal ünnepelték, majd a vacsoránál kérésükre le kellett kottáznia a művet.
Az emlékműsorra visszatérve Kozma Mátyás műveit Molnár Tünde szólaltatja meg, és Albinoni csodálatos, mindenki által nagyon ismert művét is eljátssza. A Soli Deo Gloria kórus Hajdó Károly karnagy vezetésével a Kicsi tulok, nagy a járom című kórusművét énekli. Madaras Ildikó az Altatódalt adja elő, kíséri Szakács Mária Magdolna. Mezei Erzsébet zenetanárnő az egykori tanárra emlékezik, Borbély Zoltán zeneszerkesztő a rádiós éveit idézi fel. A rádió indulásakor ő volt a Marosvásárhelyi Rádió zeneosztályának a vezetője, és talán nem sokan tudják, hogy a rádió szünetjele a Szeresd népedet című kórusművének refrénje. És bármennyire is hihetetlen, a Novax nevű rockegyüttessel is fellépett Kozma Mátyás, erről majd az emlékműsoron tudhatnak meg többet Novák József képzőművésztől, aki a plakátot is tervezte. Az emlékműsort a Cantuale együttes fellépése is gazdagítja. Vasile Cazan, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója is örömmel emlékezik egykori tanárára, barátjára. Nagy László lelkipásztornak, az est házigazdájának külön köszönet. Kovács Zsuzsa zenetanárnő lesz az est másik házigazdája. A nyitó- meg a zárószám legyen meglepetés. Mindenkit nagy szeretettel várok az emlékhangversenyre.
Nagy Székely Ildikó
Kozma Mátyás (Marosvásárhely, 1929. július 23. – Marosvásárhely, 1994/ orgonaművész több évig Tanárképző Főiskola zene szakán volt adjunktus
Népújság (Marosvásárhely)

Zárt ajtók mögött hallgatták meg Corina Crețut
A regionális politikáért felelős európai biztosi tisztségbe jelölt Corina Creţu meghallgatása zárt ajtók mögött zajlott tegnap az európai ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottságokban.
A meghallgatás Cictor Ponta kormányfő is részt vett.
„Építő jellegű vita volt a portfólióval kapcsolatosan. A regionális politikáért felelős európai biztosi tisztségbe jelölt személyként voltam jelen, és ez számomra nagy megtiszteltetés” – fejtette ki Corina Creţu, a PSD EP-képviselője a meghallgatás után.
Valeriu Zgonea képviselőházi elnök kijelentette: a román parlament plénuma nem fog szavazni Corina Crețunak az európai biztosi tisztségbe való kinevezéséről, hanem csak meghallgatására került sor.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Ami az Erdőhegyi Napok tudósításából kimaradt
II. Évkönyv, példaértékű közösségépítés
z V. Erdőhegyi Napok helyszíni tudósításából helyszűke, de főként amiatt maradtak ki bizonyos gondolatok, mert azok elütnek a gazdag, vegyes nyelvezetű kulturális programnak a hangulatától.
Mivel az Erdőhegyi Általános Iskola a második tanévét éli önálló oktatási intézményként, tanévkezdés előtt második alkalommal adták ki magyarul-románul az iskola évkönyvét. Ebben idén az elmúlt tanév több mint 40 tevékenysége kapott helyet, de belefoglalták a diákok különféle versenyeken való részvételeinek az eseményeit, a véndiákok kerek évfordulós találkozásait is, mindazokat az események, amelyek év közben a Nyugati Jelenben is napvilágot láttak. A gyermekekről, unokákról, hozzátartozókról, az iskolásokról és az óvodásokról szóló eseményeket egyetlen kötetbe foglalva, a családokhoz eljuttatva, a helybeli magyarsághoz is közelebb viszik, családtaggá teszik az iskolát is. Tehát a kezdeményezésnek igen jelentős közösségformáló, összetartó ereje van.
Ugyancsak második alkalommal szervezték meg az Erdőhegyi Napok alkalmával megnyitott néprajzi kiállítást is. Az V. osztály tantermében nyitva tartott kiállítás anyagának egy részét már a tavaly is bemutatott darabok képezték, de új elemekkel is gazdagodott, amelyeket az év során gyűjtöttek össze. Az Erdőhegy – múltunk és jelenünk kiállítás tavalyi rendezvényén főként az emberekre, az idei kiállításon látható fotókon viszont az erdőhegyi épületekre, a diákoktól és felnőttektől kapott tárgyakra, használati eszközökre került a hangsúly. A tárgyakat a rendezvény után mindenki hazavitte, hogy jövőre újra kiállíthassák. A seregszemle egyik érdekes eleme volt a régi rádió, aminek a belsejét is kitakarította a gazdája, Pusztai Levente, vagy az a járóka, amiben még Sime Judit iskolaigazgató nagyapja állt kicsi korában, de a rokka, a kendertiló és -fésű, a sziták és kenyér-szakajtók társaságában a vajköpülő is felkeltette a látogatók érdeklődését. Ugyancsak Sime Judit hozta otthonról a dédnagyapja bejegyzéseit tartalmazó naplót. Amint elmondta, a családi ereklyéket a nyilvánosságnak is megmutatni, különlegesen melengető érzés, ami jobban összekovácsolja az erdőhegyi pedagógusokat, szülőket, hozzátartozókat és diákokat.
A kiállítást ezúttal is közösségi munkával hozták össze, az Erdőhegyi Napokon használt trikók feliratát is maguk készítették, a pedagógus férjek, illetve más családtagok is bekapcsolódtak a szervezőmunkába. A pedagógus férjek által főzött bográcsos pörköltet a zsűri díjazta – mondta el az Erdőhegyi Napok rendezvényén Sime Judit iskolaigazgató.
Visszagondolva az Erdőhegyi Általános Iskola önállósodásának a három évvel ezelőtti aggodalmaira, a külön út választásának a félelmeire, jóleső érzéssel hallgattuk az önállósodás óta virágzó közösségi élet, a közösen végzett munka fölötti öröm, elégtétel történeteit, megnyilvánulásait. Éppen ezért szeretnénk hangsúlyozni: részükről a legjobb döntés volt az önállósodás, a maguk útjának a követése, amelyen az anyanyelvű iskola köré csoportosuló erdőhegyi magyarság láthatóan megerősödött, megbecsüli, élvezi a közösségi munka örömeit, sikereit. Sikertörténetük példaértékű lehet nemcsak a magyar kisközösségek, hanem a partiumi és a bánsági szórványmagyarság kulturális autonómiájának a kiépítésben is.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

A monarchia hadereje
Székelyek a birodalom hadseregében
Nemrég a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében Nagy József hadtörténésztől hallhattunk új értesüléseket tartalmazó előadást az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregéről, ezen belül pedig a marosvásárhelyi 22. honvéd gyalogezred felépítéséről, összetételéről és sorsának alakulásáról az I. világháború előtt és alatt.
A fiatal kutató – mint azt elmondta – véletlenül döbbent rá, hogy a magyarországi intézményekben és levéltárakban a mai napig feldolgozatlanul hevernek az első világégés harci eseményeire vonatkozó adatok. Beleásva magát a hatalmas, de rendszerezett irathalmazba, sok, időközben feledésbe merült, de a történtek megértéséhez nélkülözhetetlen adatra bukkant, ezért kötelességének tartotta az általa kiásott anyag közzétételét.
Ennek részleges ismertetése során megtudhattuk, hogy az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően a birodalom haderejének három összetevője volt. A 80%-át alkotó és német parancsszavakat használó császári és királyi közös hadsereg, melynek békeidőbeli létszáma 450 ezer, a háború kitörése után pedig 1,8 millió főt tett ki. A kötelékébe tartozott továbbá a 30 ezres császári és királyi haditengerészet, valamint a kezdetben 19, majd 79 repülőszázadot, vagyis 50 ezer katonát számláló légierő, melynek a háború során 5400 repülőgépet bocsátottak a rendelkezésére.
Budapest követelésére engedélyezték a magyar nyelvi vezényletű és csak Magyarországról szervezett királyi honvédség megalakítását, mely kezdetben csak kerettel rendelkezett, azonban 1913-ra már 100 ezer főre duzzadt, 1914-ben pedig hadiállományát 200 ezerre növelték. Cserébe az osztrák területeken létrehozták a kimondottan csak Bécs alárendeltsége alá tartozó és a magyarral egyforma méretű császári haderőt. Mindezek következtében az 1910-es népszámlálás szerint az 52 millió fős birodalom lakosságának 19,6 %-át kitevő magyarság számaránya a katonaságon belül 23,1%-ra növekedett. A haderő harmadik tartóoszlopa a magyar királyi és osztrák császári népfelkelés volt, ami azt jelentette, hogy minden leszerelt férfi 42 éves koráig hadköteles, így szükség esetén behívható. A hadüzenet pillanatában, a monarchiában 3,2 millió katona állt fegyverben, utasításra várva.
A birodalmat 15 katonai kerületre osztották fel, melyek egyikét – Nagyszeben székhellyel – az erdélyi alkotta. Ezek háború esetén, a saját területükön elrendelt mozgósítás után hadtestté alakultak. A magyar honvédség hat, a császári és királyi kerületekkel párhuzamosan és csak Magyarország területén működő kerülethez tartozott. Ebből az ötödik, Kolozsvár székhellyel a 15 gyalog- és 2 lovashadosztályt számláló erdélyi volt. A székelyek azonban – főleg a háromszékiek zöme – a német vezényszavú ezredekben szolgáltak, így a Székelyudvarhely központú 82. császári és királyi székely gyalogezred legénységének több mint 90%-át csík- és udvarhelyszékiek alkották. A szászokkal vagy románokkal vegyesen más ezredekben is voltak, például a másodikban és 62.-ben, azonban arányuk ritkán haladta meg a legénység 60%-át. Kimondottan székely alakulatot még az 1886-ban Marosvásárhelyen létrehozott, 3200 főt számláló 22. honvéd gyalogezred képezett.
Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarul, de mégsem
Magyar nyelven fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot – áll a Romániai Magyar Demokrata Szövetség múlt heti közleményében. Ugyan hatályos sürgősségi kormányrendeletről van szó, a nép ügyvédje marosvásárhelyi területi irodája képviselői számára nem egyértelmű a szabályozás.
A képviselőház plénuma megszavazta a nép ügyvédjének működését szabályzó törvény módosítására vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet. Ezzel kapcsolatban Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Székelyhonnak kifejtette, hogy a sürgősségi kormányrendelet érvényben van, az ombudsmannak kutya kötelessége azt alkalmazni. „Törvénnyé válásával sem hiszem, hogy gondok lesznek, látványos módosításokra nem számítunk, ugyanis arról van szó, hogy anyanyelven lehessen beadni kérvényeket és ezekre magyarul kapjanak választ az érintettek” – mondta Borbély László az RMDSZ kezdeményezte rendeletről.
Alkotmányellenes határozat?
Megkerestük Eugen Ciobotát, a nép ügyvédje marosvásárhelyi területi irodájának vezetőjét, aki kifejtette: nem éri újdonságként őket a jogszabály, ugyanis ha eddig nem is létezett törvényes előírás, Hargita megyei kiszállásaik során Csíkszeredában, ha megértésbeli nehézségek akadtak, mindig segítségükre sietett egy, az ottani prefektus által kinevezett személy. Ciobotă magánvéleményének is hangot adott. „Tisztségemnél fogva azt kell mondanom, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartania. Azonban a sürgősségi kormányrendelet két erre vonatkozó cikkében van néhány olyan árnyalatbeli megfogalmazás, amely pontosítást igényelne. Egyik ilyen annak pontos meghatározása, hogy az anyanyelvhasználat mely helyszínekre vonatkozik: a székhelyünkre vagy a kiszállási helyeinkre” – mutatott rá.
A vásárhelyi területi iroda vezetőjének másik – a tisztségétől teljesen független – véleménye az, hogy a sürgősségi kormányrendeletben foglaltak, ha nagyon szigorúan értelmezzük Románia jelenlegi alkotmányát, akkor alkotmányellenesek lehetnek, különösen annak 120. szakaszába ütközhetnek, ugyanis ebben az szerepel, hogy a nemzeti kisebbségek a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolattartásuk során használhatják anyanyelvüket, viszont a nép ügyvédje intézménye egy független közintézmény és egyik említett kategóriába sem sorolható.
Kérdésünkre, hogy ha ezentúl valaki bemegy a nép ügyvédje Kárpátok sétányán található területi irodájába és magyarul szeretné elmondani problémáját lehetséges lesz-e, az irodavezető kifejtette: erről egyelőre semmilyen értesítést nem kaptak a bukaresti központi intézménytől, ami az idő rövidségével is magyarázható, és úgy vélte, a további eljárások tisztázására csak ezután kerül sor.
Sajnálatos az értetlenkedés
Dáné Erzsébet az országos nép ügyvédje helyettese a fentiekre reagálva elmondta: sajnálatosnak tartja, hogy egy sürgősségi kormányrendeletben foglaltak betartásáról külön értesíteni kell a területi irodák vezetőit, de ezt is meg fogják tenni. A bukaresti tisztségviselő is hangsúlyozta: a rendelet érvényes, szóban és írásban is, magyarul fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azok az állampolgárok, akiknek lakcíme, illetve állandó tartózkodási helye olyan közigazgatási egységekben található, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. Egyelőre, ahol nyelvi nehézségekkel szembesülnek, a kihelyezett irodákból bekéretik a magyar nyelven írt beadványokat és a központi irodában válaszolnak ezekre. Tisztában vannak azonban azzal, hogy hosszú távon ez nem hatékony megoldás, ezért a helyi irodákban versenyvizsgát hirdetnek meg a kisebbség nyelvét beszélő szakemberek számára.
Vass Gyopár, Székelyhon.ro

KISEBBSÉGBEN: Képekbe sűrített muzsika
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2014 – Cseke Gábor fesztiválnaplója
Jó ideje szinte évente közöltem benyomásaimat, élményeimet a lassan életem részévé váló csíkszeredai régizene fesztiválról; olykor hivatalból, másszor kedvtelésből, belső szándéktól vezérelve tettem ezt – tavaly viszont ez a sor megszakadt. A fesztivál ideje alatt nem tartózkodtam a városban, ezért csak elmondások és a baráti figyelmességből hozzám eljuttatott riportképekből alkothattam benyomást a 2013-as eseményekről.
Tavaly ugyanis – „távolsági” tapasztalataim szerint – az a nyílt terekre szánt, óriáspannókon megvalósított művészi fotókiállítás emelkedett ki a fesztivál csúcsteljesítményeként, mely az eddigi rendezvények zenetörténeti jelentőségű mozzanatait dokumentálja, Ádám Gyula fotográfusnak köszönhetően. Az utcán felállított, eső- és fagyálló tárlat sok arra járó fantáziáját megmozgatta, érdeklődését fölkeltette, s az elmúlt év alatt több erdélyi helységben is megfordult, amolyan művészi vándorgalériaként. Kissé sajnáltam, hogy tavaly nem láthattam élőben a debütáló kiállítást, s annál nagyobb volt az örömöm, amikor az idei fesztivált megelőző napokban életnagyságban fedezhettem föl a pannókat a csíkszeredai vármúzeum falai előtt, a rendezvény egyik fő tetthelyén.
Képek – dokumentumok
Vitathatatlan dokumentáris értékén túl (ugyanis a szerző nem csupán hivatali elkötelezettségből készítette a fesztiválról szóló fotóanyagbázisát) a kiállított anyag nemzetközi mércével mérve is profi teljesítmény, kimagasló fotográfusi esemény. A nagyméretű, körüljárható, egymáshoz hangolt és a komplex zenei élmény képekbe sűrített lényegét hitelesen kifejező fotók zöme természetesen az utóbbi évekből való, hiszen ekkor teljesedett ki igazából a fesztiválnak nem csupán a nemzetközi – hangsúlyozottan európai – jellege, de korszerű látványvilága is, illetve a zenei helyszínek gazdag változatossága.
Mivel a csíkszeredai fesztiválnak jól meghatározott történelmi háttere is van, a szervezők – jórészt a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai – jónak látták az idei rendezvény előestéjén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Lapok a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történelméből címmel izgalmas dokumentumkiállítást összeállítani az 1979 óta a helyi lapokban, köztük a Hargita Népében megjelent mintegy 418 digitalizált újságcikkből, plakátokból, régi könyvekből, trófeákból, emlékoklevelekből. A részben számítógépben táplált dokumentumok nem csak a sajtótudósítók munkáját könnyítették meg, de tárgyszerűvé és kézzelfoghatóvá tették a történelmi visszapillantást.
Középpontban: a francia zene; árnyalatok
Örvendetes, hogy ezúttal is megmaradt az évi rendezvénynek kijáró, önálló arculathoz való ragaszkodás. Ezúttal a francia régi zenére esett a választás, aminek egyik oka (vagy éppen következménye?), hogy a fesztiválra több franciaországi vagy francia zenét játszó együttes, előadó is elígérkezett. De a szervezők ezzel még nem úszták meg a média részéről az olyan „örökzöld” kérdéseket, minthogy – miért a régi zene? Mit ad az a ma emberének? Szerencsére, a felelet mindig testre szabott, egyedi. Miként az idén is. Filip Ignác Csaba művészeti igazgató – maga is gyakorló zenész, a remek Codex együttes tagja – így beszélt erről egy interjúban:
„A zene fejlődésével párhuzamosan fontos árnyalatok vesztek el, amelyeket csak a korabeli hangszerekkel lehet visszaadni. A modern hangszerek nyertek ugyan hangerőben, de vesztettek a hangzás finomságát illetően. Vannak olyan érzések, hangulatok, amelyek átadására kimondottan csak a régi típusú hangszerek képesek. Aki pedig ezt képes kihallani a zenéből, egyben bele is szeret ebbe a muzsikába.”
Ez, gondolom – elég meggyőző; persze, csak a következő hasonló kérdésig!
Állandósított kezdeményezések
Amit a rendszeres fesztivállátogató örömmel nyugtázhatott az idén is, hogy a szervezők gondosan vigyáznak rá: egy-egy jó kezdeményezésük sose maradjon egyedi próbálkozás, hanem néhány esztendei csiszolódás, begyakorlás után a hagyomány forgatókönyvét gazdagítsa – egészen addig, amíg a helyét át nem adja valami másnak.
Ilyen szerencsés döntés volt néhány évvel korábban a Régizene Nyári Egyetem beindítása, tevékenységi profiljának a meghatározása. A fesztivál eseménysorát indító nyári egyetemi tanfolyamok gyakorlatilag szinte befejeződnek, amikor is a fesztivál nyitókoncertjére sor kerül. E jól kimódolt naptári „csúsztatás” lehetővé teszi, hogy a hallgatók, a megszerzett zenei tudásukat akár a koncerteken is kamatoztathassák. Az idén pedig meg is teremtődött az a keret, melyben a diákok a kurzuszáró hangverseny mellett önálló műsorszámokkal színesíthették két fesztiválegyüttes fellépte közötti holtidőket, illetve alkalomadtán besegítettek a népesebb hangszeres jelenlétet kívánó produkcióknál. Ezáltal a közös gyakorlatok, az élesben történő helytállás kimondottan jót tettek a tanultak rögzítésének, a nyári egyetem hatékonyságának; nem beszélve arról, mennyire megnövelte az érdeklődést és a figyelmet a fesztivál eseményei iránt.
Hasonlóképpen rendszeresen visszatérő, bevált kísérlet a zenei együttesek napi, rövid utcai fellépése a város különböző, forgalmas pontjain, terein.
Mondhatni, a hagyomány részévé vált már a hét végi reneszánsz gyermekfoglalkozás a várudvaron, a kicsiknek szánt játékos zenei és közösségi programokkal.
A zeneértők számára időzítették a késő esti órákra a vármúzeum protokolltermében tartott házi muzsikálásokat, melyek során 60—70 néző érdeklődésére számítva, az ódon falak védelmében meghitt, hangszeres előadói műsorokat – pl. lant-, gitár-, csembaló szólóesteket – is közönség elé vittek.
Feljegyzések a műsorfüzetben
Szokásomhoz híven, a fesztivál műsorfüzetét idejében beszerezve, műsortervet készítettem magamnak, hogy ne szalasszak el egyetlen fontos zenei eseményt sem. S hogy koncert közben támadt gondolataim, megjegyzéseim könnyen elérhetők maradjanak, minden alkalommal egyenesen a füzet margójára firkantottam azokat. Onnan másolom most ki, kerek mondatokká „szelidítve” helyszíni benyomásaimat.
Első nap (2014. július 10.): Fátyolos felhők alatt * Előző napon, este nagy vihar, zápor vonult végig az Olt völgyén, csak úgy zengtek a dörgésektől a Csíki havasok (mintha ágyúztak volna!). Na de csütörtök délutánra és estére (a kezdésig) jó meleg lett (+29 fok), s a kinti koncertek is befejeződtek, mire ismét összegyűltek a szolgálatos felhők...
A Mikó-vár hangulatos udvara – mint régen. Szinte semmi nem változott. A székek, a padok megszokottak, a büfé is a helyén (gyorsan beszerzek fél liter ásványvizet), megszokott eresz alatti helyemet is üresen találom (az esetre, ha eleredne az eső), kezdődhet az előadás!
A szabadtéri színpadon (agyondíszítve: plakátolva, virágozva) a Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanárai népes csoportja próbálgatja a fesztivál „meglepetésnek szánt” nyitányát (amely így, a gyülekező közönség füléig jutva, már nem meglepetés), amit ügyesen sikerült pár nap alatt betanulni, s most a színpadon összecsiszolják. Sajnos, élőben kissé kényszeredetten (nyekergősen?) hat a produkció, de sebaj, a szervezők szerint a műsorok között még gondoskodnak majd hasonló "kóstolóról" a jobbára kamaszkorú „egyetemisták”.
Megnyitóbeszédek... Egyre jobbak, mert egyre rövidebbek. Ott tartunk, hogy már a lényeg megfogalmazása is jóval könnyedébben megy mindenkinek. Így aztán hamar túljutunk a protokoll-részeken s jöhet a muzsika.
Fesztivál indító: a budapesti Mandel együttes. Még nem hallottam élőben, bár azt mondják, korábban jártak már Erdélyben (igaz, a csíki fesztiválon még nem), s a reneszánsz udvarok zenéjéből nyújtanak ízelítőt. A darabok jó része ismerősen hangzik, a régizene rendezvények megszokott műsorán ott vannak – persze, némileg más hangzásban, stílusban. Az együttest vezető, ősz hajú mester (Mandel Róbert) meghívottakkal játszik, a darabok váltogatása közben mesél, magyaráz, tapasztalt showman. Mandelék muzsikája csendes, bensőséges, nem hozza különösebben lázba a közönséget. Udvarias, hálás tapsot kapnak, ennyi.
Újabb nyári egyetemista meglepetés következik, ezúttal két oboázó lány áll ki a tanárával, a közönség ezalatt tovább gyülekezik, helyezkedik. (Egyesek jönnek, mások mennek...) Majd bevonul a csíkszeredai Codex együttes. A közönség kedveli őket, játékkedvük töretlen. Különösen a vonósok négyeséből sosem hiányzik a lelkesültség: örvendenek szépen szóló hangszerüknek, a zenének, az együttlétnek. Érződik, hogy a négy legény egy egész estét betöltő koncertet is képes lenne elvinni a hátán. Sikerük megérdemelt – ráadásul következetesen újdonságokkal lepik meg a közönséget. Műsorösszeállításukban középkori magyar és román táncok kölcsönhatását is bemutatták, ízes, vérpezsdítő értelmezésben. A végén felhangzott sikerdarabjuk, a már több fesztiválon is elénekelt Boldog ember, mindig biztos siker. Most is.
A 22 órától hirdetett esti programokat általában zárt, kis terembe tervezték: nem tudom, hányan voltak kíváncsiak Szabó István (Budapest) lantmuzsikájára, ami biztosan meghitten szép volt (a canzon francese műfajából adott a program szerint ízelítőt), de kezdetnek elég volt a két koncert – a késő esti finomságok maradjanak csak a vájtfülűeknek!
Második nap (2014. július 11.): Csupa francia és csupa barokk * Déltől a nyári egyetem hallgatóinak vizsgahangversenye—bemutatkozása zajlott, s jócskán belenyúlott a késő délutánba (a művészeti líceum előadótermében mindenki megmutatta, mit tud – s mit nem), aztán a református templom hajójában gyülekezett a közönség, hogy meghallgassa a kolozsvári Transylvania Barokk Együttest, amely már évek óta nagyjából ugyanabban a felállításban játszik: Majó Zoltán (furulya), Bartha Mátyás (barokk hegedű), Ciprian Câmpean (barokk cselló), Erich Türk (csembaló). Egyenruhájuk: fekete ing, nadrág és cipő. Elegánsak, hajlékonyak, karcsúak, olykor együtt játszanak, majd külön-külön is bemutatják, mire képes néhány szerény hangszer, ha jó kezekben van. Megtudjuk tőlük, hogy a francia barokk zene jó hangzása ellenére is némileg egyhangú, csevegő, úgy tűnik, mintha nehéz lenne abbahagyni... A templomhajóba rézsútosan bevetődik a délutáni nap, a foghíjas fél terem közönsége úgy burkolózik a zenébe, mintha jól bélelt fészekben ülne. Semmi kilengés, semmi extra, minden pontosan: órára, percre. A taps is.
A barokk fesztiválzenekar – összetétele rendszerint csak akkor derül ki, amikor a Szent Ágoston templom oltára előtt helyet foglalnak a megnövekedett számú zenészek. Az egyedüli fix pont: a drezdai Ulrike Titze barokk hegedűs, aki koncertmesterként összefogja a mindenünnen érkező és jelentkező zenészeket; ők teszik ki baráti alapon a mindenkori fesztiválzenekart. Ahogy most elnézem, a csíkszeredai kamarazenészek alkotják a kemény magot, sok az ismerős arc, még az elmúlt évek nyári egyetemeinek néhány hallgatója is feltűnik a hátsó sorokban. Volt és van tehát értelme e zenei foglalatosságnak, s felhangzanak sorra, egymás után a fajsúlyos művek: Lully Úrhatnám polgár-a, majd Fasch, Rebel és Rameau egymással vetekedő, már-már fantasztikus művei. A nagyszerű akusztikájú templom megtelt, ezt az esti órát kedveli a leginkább a közönség. Érzik a hangulaton, hogy műértők ülnek a sorokban. Nem tapsolnak bele a tételek közti pillanatnyi, felszusszanásnyi szünetben – nem úgy a két hét múlva sorra kerülő városnapok nyitókoncertjén, ahol a heterogén közönség ha kellett, ha nem, buzgón összeverte a tenyerét (ami biztos, az biztos alapon...)
Harmadik nap (2014. július 12.): Erdélyi hangzásvilág * Gyerekfoglalkozással indult a nap a Mikó-vár udvarán. A repertoár a már ismert, szokásos: játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, majd a Tibia kamarazene együttes koncertje. Sikerült is egészségesen kimeríteni a lelkes gyerkőcök érdeklődését, abban hiba nem volt; talán csak az udvar frissen felázott virágágyásai látták kárát a beléjük taposó gyerek- és felnőttcipőknek...
Az első komoly hangversenyt a bukaresti Lyceum Consort adta, a Mikó-vár protokoll term(ecskéjé)ben. A jól ismert és közkedvelt együttes ezúttal „takaréklángon érkezett”: több tagja anyai elfoglaltság miatt igazoltan távol maradt, de a jelen lévő Öllerer Ágnes, Izsák Katalin, Nagy Zsófia, Popescu Pavel és Banica Anna-Mária becsületesen kitettek magukért. Kár, hogy a koncertlátogatók egy része nem olvasta el figyelmesen a műsorelőzetest és a várudvaron várta a műsorkezdést, s már csak a koncertterem ablakán át kiharsanó tapsról jött rá, hogy bizony, lemaradt a Ricercar című zenei morzsa-összeállításról. A hangsúlyosan furulyákon játszó együttes azt igyekezett bensőségesen illusztrálni, hogy a francia barokk és az olasz barokk muzsikák között nincs kibékíthetetlen ellentét – egyik a másikat generálta, bár vetélkedés és harc létezett körülöttük.
Borongós égbolt alatt, enyhe időben, némi késéssel rajtolt az udvari program: egy csoport frissen végzett zenei egyetemista meglepetés-zenéjével. Jó volt! – még az utánuk következő, felállásra váró Kájoni Consort (Barót) tagjai is megtapsolták. Fegyvert, s bátor szívet című erdélyi és magyar zenei műsorukkal (XV—XVII. sz.) sikeresen ütötték le az alaphangot, majd később csatlakozott melléjük a hangzásvilágban és zenei érdeklődésben hozzájuk közel álló Carmina Renascentia (Nagykároly), s rövid közös műsor erejéig gyönyörködtették a közönséget. Végül, szusszanásnyi szünet után a nagykárolyi együttes népszerű, XVI. századi francia dallamokat adott elő.
Következett egy rendhagyó műsorszám: Shakespeare A windsori víg nők c. darabjából készült reneszánsz táncjáték jeleneteiből mutatott be táncos—kosztümös előadásban a Passeggio táncegyüttes. Zene és mozdulatok, látvány és hangzás sziporkázó összjátéka ellensúlyozta a viharossá forduló időjárás fenyegetését.
A magyarországi Musica Historica és vendégük, Kobzos Kiss Tamás bevállalták a zordra forduló esti időjárást és szenvedélyes szabadtéri előadókként ajándékozták meg a közönséget A Múzsák szállása - Erdélyi muzsika a XVII. századból című új koncertjük színpadra állításával. Az együttes ezúttal Csörsz Rumen István, Farkas Zoltán, Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Széplaki Zoltán és Tövisházi Zsófia felállításban telepedett színpadra.
A harmadik nap estéje megoszlott a foci VB kisdöntője és a várbeli protokoll-teremben felhangzó bécsi kávéházi muzsika között (Divertimento). Előadták: Tóth Mónika (Budapest), Danuta Zawada (Gdansk), Chereji Szilárd (Linz).
Negyedik – és egyben utolsó – nap (2014. július 13.): Két jó banda egy deszkán * Jobb híján így fogalmaznám meg a fesztivál zárónapjának lényegét. Amihez az is hozzátartozik, hogy a viharfelhők reggelre eltakarodtak, délutánra pedig ígéretes melegbe borult a Hargita alatti város. (Pedig már arra készültünk, hogy – mint minden évben – egyszer kötelezően be kell majd ülnünk a tartalékhelyszínre kijelölt színházterembe. Hát nem jött be!)
A program lezsernek ígérkezett, de talán épp ezért nyúlott el majd egy órával: az utolsó nap fellépésre kerülő két banda jócskán felélte a közönség türelmi idejét, bár ezt csak azok bánták, akik minden áron szerették volna megnézni a világbajnoki döntőt, és nem kívántak az utolsó pillanatban behuppanni a tévé előtti karosszékbe...
A Párizsból koncípiált és irányított Balkan Baroque Band nyitott csapatában örömmel fedeztük fel a csíki muzsikusok színe-javát: Kovács Lacit, Adorján Csabát, Lázár Zsombort és Szőgyör Árpádot, de ott volt a fesztivál két olyan régi barátja is, mint a csembalós Erich Türk és a hegedűs Mircea Ionescu. Az együttest irányító Jean-Christophe Frisch el is mondta: korábbi balkáni barátai ezúttal nem értek rá együtt muzsikálni, de jó, hogy itt vannak a helyiek, akik legalább olyan jók... És aztán jöttek egymás után a barokk operák zenei részletei, áriái. Az énekhangot szolgáltató törékeny Cyrille Gerstenhaber nagyszerűen uralta a teret, kifejező gesztusaival valóságos színpadi játékká változtatta áriáit.
Némi kényszerszünet után, miközben alkonyodott, a La Fenice együttes (Párizs) is elfoglalta a helyét a szabadtéri deszkákon. Kasszandra szerelmei című műsorukban barokk kori versek megzenésítését adták elő, érdekesebbnél érdekesebb régi hangszerekkel ismertetve meg a hallgatót. A Pierre Ronsard szövegeire írt dalok kellemesen pergővé tették az előadást - hisz rövidek, érzelmesek, s olykor szellemesen csipkelődőek voltak. Az értelmezést nagyban segítette Elena Maria Şorban értő szinkrontolmácsolása.
Akiket nem vonzott a Németország—Argentína találkozó élménye, azok kitartottak a várban, és a fesztiválon még jelenlévő valamennyi zenész örömmuzsikájára orrvérzésig ropták a táncházban a reneszánsz táncokat.
Gyerekek
A fesztiváludvart az idén is elözönlötték az 1—2 éves csöppségek is, akik inkább futkározni, hengergőzni szerettek a lenyírt gyepen, a széksorok között (olykor a fotósok-filmesek lába alatt).
Köztük volt egy szőke csöppség, akiről hamar kiderült, hogy igazából a Fesztivál gyereke: pár évvel ezelőtt a papa és a mama – Sam Chapman reneszánsz lantos és Fülöp Mária csembalóművész – tulajdonképpen az egyik korábbi csíkszeredai fesztivál idején, szinte a szemünk láttára melegedtek össze, s lettek a továbbiakban gondtalan muzsikáló fiatalokból felelősségteljes élettársak, most pedig szülők. Jó volt látni, ahogy szakmai figyelmüknek is engedve, felváltva viselték gondját a felhőtlen napjait élő, zenében fogant és született kis fesztivál-gyereknek.
Csíkszereda, 2014. szeptember 13.
maszol.ro

Öt Maros megyei polgármestert perelt be a prefektus a zászló kitűzése miatt
A prefektus bejelentette, Csíkfalva, Makfalva, Gyulakuta, Erdőszentgyörgy és Szováta elöljárói ellen indított pert.
Öt Maros megyei település polgármesterét perelte be Vasile Oprea, Maros megye augusztusban kinevezett prefektusa a székely zászló hivatali kitűzése miatt – közölte szerdán a Székelyhon portál.
A kormány Maros megyei képviselője – a Székelyhon szerint – a zászlókitűzés törvényes alapjának a hiányára hivatkozik a törvényszéki keresetekben. Azt is megjegyezte, hogy a székely zászlót a Székely Nemzeti Tanács hagyta jóvá, hogy ezzel az etnikai alapú területi elszakadást népszerűsítse.
A prefektus arra is kitért, hogy a magyar vezetők a zászló kitűzésével hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – Székelyföldhöz – tartoznak. Hozzátette Székelyföld nevű területi egység az alkotmányban nem szerepel. „Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is kikerülhetnének attól függően, hogy az illető községvezető melyikkel szimpatizál" – fogalmazott Vasile Oprea.
Csíkfalva és Gyulakuta elöljárója a prefektus felszólítására eltávolította a zászlót, de a pert ennek ellenére nem szüntették be ellenük. Szováta polgármestere még nem kapta meg a keresetet, Makfalva és Erdőszentgyörgy polgármestere közölte, nem távolítják el a jelképet, és a törvényszéken próbálják megvédeni álláspontjukat.
Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az elnöke úgy vélte, a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmát élvező prefektus ezzel a „boszorkányüldözéssel" próbál érdemeket szerezni a nacionalista szavazók előtt.
A székely zászlót kitűző polgármesterek ellen eddig Kovászna megyében indított pereket a Ponta kormány által kinevezett prefektus.
MTI, Erdély.ma

Amikor elszakad a cérna
Megvert falusi asszonyok sok esetben kényszerülnek a csűrben, istállóban vagy a szomszédnál éjszakázni. A városon élők rosszabb helyzetben vannak, hiszen nincs, ahová menekülniük az erőszakoskodó férjük, élettársuk elől. Legtöbb esetben a nincstelenség, a pénz hiánya okoz feszültségeket.
A Székelyföldön is jól ismert családon belüli erőszakról Tankó Évával, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság munkatársával beszélgettünk.
„Egyre többen fordulnak a gyermekvédelmi vezérigazgatósághoz segítségért, mint a családon belüli erőszak áldozatai, olyan is volt, hogy hárman telefonáltak egy nap alatt” – mondta Tankó Éva.
A családon belüli erőszak lehet verbális, fizikai, lelki, de kevésbé ismert formáit is bünteti a törvény: a kulturális és gazdasági erőszakot is. „Ha az egyik fél nem engedi a másiknak, hogy szabadon gyakorolja a vallását vagy használja az anyanyelvét, akkor kulturális erőszakról, ha pedig elveszi a pénzét, vagy nem enged beleszólást a pénzügyi döntésekbe, akkor gazdasági erőszakról beszélhetünk” – magyarázta a családon belüli erőszak problémájával foglalkozó szakember.
Fizikai bántalmazás miatt panaszkodnak többen
Tankó szerint Székelyföldön a fizikai és a lelki erőszak a legjellemzőbb. „Akkor kérnek segítséget, amikor már nem bírják tovább, elszakad a cérna. Nem bírják a légkört, a durva szavakat, a bántalmazást, emiatt reszketnek és pánikrohamaik vannak” – magyarázta. Falun és városon azonban másképp kezelik ezeket a helyzeteket: falvakon a közösség jobban ellenőrzése alatt tartja a jelenséget, a szomszédok is segítőkészebbek, ismerik egymást, és tudják, kikkel van nagyobb probléma.
„Falun szokás az, hogy a férj vagy az élettárs az asszonyt megveri, elhajtja, és szegény istállókban, csűrökben vagy a szomszédoknál kényszerül aludni. Városon azonban nincs, ahová menekülni, a szomszédok, ha hallják, hogy cirkusz van, inkább kihívják a rendőrséget” – fejtette ki a szakember. Hozzáfűzte, sok esetben indokolt is, mikor nagy a veszély, hogy az egységes segélyhívón, a 112-es számon kérjenek segítséget.
Menedékközpontok
Az áldozatok sok esetben függnek a bántalmazójuktól. „Önbizalmuk nincsen, nem bíznak abban, hogy egyedül is fenn tudják tartani magukat, pénzt tudnak keresni. Sok esetben nem merik elhagyni az erőszakos párjukat” – vázolta a helyzetet Tankó. Pedig segítséget tudnak nyújtani az igazgatóság munkatársai, hiszen amellett, hogy van egy sürgősségi központjuk, az adott helyzetet mindig megvizsgálják, elbeszélgetnek az érintettekkel, konzultálnak arról, hogy a gyerekeket szükséges-e kivenni a családból vagy sem. „A valóságban nem tudjuk, hány ilyen eset van. Biztosan nagyon sokan hallgatnak, mert nem tudják, milyen lehetőségeik vannak” – véli a szakember. Többek között pszichológiai tanácsadással, ügyintézéssel, adott esetben a válás lebonyolításában, menedékközpontokba való elhelyezéssel tudnak segíteni azokon, akik kérik, helyzettől függően pedig orvoshoz vagy törvényszéki orvoshoz küldik az áldozatokat.
„A dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal és egy vásárhelyi menedékközponttal van jó kapcsolatunk, az utóbbiak nemcsak az áldozatokkal, hanem a bántalmazókkal is foglalkoznak, indulatkezelést biztosítanak számukra” – részletezte a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazottja. Tőle tudjuk, hogy ha önként vállalják az indulatkezelést, akkor nagyobb a gyógyulási arány, kevésbé eredményes, ha bírósági rendeletre vesz részt valaki ezen a kezelésen. 2012-ben módosították a 2003-ból származó 217-es törvényt, amely lehetővé tette, hogy a bíróság által kiadott védelmi rendelet alapján a bántalmazót ideiglenesen eltávolítsák a lakásából, attól függetlenül, hogy tulajdonos-e vagy sem. Továbbá távolságtartási végzést is kérhet az áldozat, ehhez egy űrlapot kell kitöltenie, ebben is segítenek az igazgatóság munkatársai.
Gyermekek is fordulnak segítségért
A családon belüli erőszak áldozatai nemcsak a nők, hanem a férfiak vagy akár az idős szülők és sok esetben a gyermekek is lehetnek. Tankó úgy tapasztalta, hogy sok esetben az anyák erőszakosabbak a gyermekeikkel, mint az apák, például, ha rossz jegyet visznek haza az iskolából. Az igazgatósághoz egyébként a középiskolás korúak szoktak inkább fordulni, akik tudatosabbak a jogaikat illetően, de sok esetben túloznak.
A pénznélküliség a fő ok
Legtöbb esetben a nincstelenség, a pénz hiánya okoz feszültségeket a családban és vezet agresszivitáshoz, vagy ha valamilyen válság, változás történik az életükben, például, ha valamelyik fél elveszti az állását. További okok az alkohol- és drogfogyasztás, illetve a szerencsejáték-szenvedély.
Gyilkosságig fajult veszekedés
Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, hogy ebben a hónapban a megyében három esetben lépett közbe a rendőrség erőszakos viselkedés miatt. Oroszhegyen egy asszony alkohol befolyásoltsága alatt összeveszett élettársával, és egy bicskával torkon szúrta.
Barabás Hajnal, Székelyhon.ro

A múlt árnyai Ponta mögött
Legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 25 évvel a kommunizmus bukása után nem a jóléti demokrácia áldásainak örvendezhetünk, hanem a rossz emlékű rendszer visszatérése miatt kell aggódnunk.
Pedig jelenleg minden jel arra mutat, hogy az egypárti vezetés felé haladunk, és cseppet sem megnyugtató, hogy éppen az utódpártról van szó, amelyben még mindig szép számmal akadnak olyan aktív politikusok, akik a nyolcvanas években kerültek fel a magas polcra, és azóta is meghatározó alakjai a romániai közéletnek. Valószínűleg főként rajtuk múlott, hogy ma sem áll ott az ország, ahol egy valódi rendszerváltás után állhatna, ha irányítói komolyan veszik magukat és feladataikat. Nem ezt tették, és ennek „köszönhetjük” Marosvásárhely fekete márciusát, a szintén máig kivizsgálatlan júniusi bányászjárásokat, a tisztázatlan földügyeket, az ipar kiárusítását és összeomlását, az erdők kiirtását, az elkobzott vagyonok szétrablását és a visszaszolgáltatási perek tízezreit, az orvoshiányt, a tanulás elértéktelenedését, a fiatalok kivándorlását. Még egy valamirevaló közlekedési hálózatunk sincs, közútjaink és vasúti szállítási körülményeink több évtizedes elmaradottságot mutatnak. Természeti adottságainkat tekintve Európa éléskamrája lehetnénk, és élelmiszert importálunk, itt a legmagasabb az írástudatlanság, és nincs, miből betűvetést oktatni. A munkaképes lakosság fele feketén dolgozik, százezrek hagyják az államra gyermekeiket, bárhová tekintünk, mindenütt megoldatlan gondokba ütközünk. Csak a korrupció virágzik, dacára az egyre sűrűbben hulló fejeknek.
Így állunk most. De ha a szociáldemokrata államfőjelölt szövegeibe belehallgatunk, tátva marad szájunk a csodálkozástól: vajon nem ugyanabban az országban élünk? Mert Victor Ponta fejlődésről beszél, szoborállítási tervekről, nagyromán álmokról és példásan megoldott kisebbségi kérdésről, miközben sportcsarnokban ünnepelteti magát a születésnapján, olyan pazarló pompával és megrendezett lelkesedéssel, hogy a szétlőtt diktátor belesárgulna az irigységbe. Ijesztő mértékű a különbség valós helyzet és a vezetői öntömjénezés között, főleg ha tudjuk, hogy a fiatalságával kérkedő kormányfő semmilyen reformot nem hajtott végre kétévi, kényelmes többségű regnálása alatt, és kampányát mindössze néhány populista intézkedésre, alkalmi pénzosztásra alapozza. Kinek, milyen sötét erőknek jó egy ilyen felelőtlen, minden kényes kérdést nevetgéléssel elütő elnökjelölt, akinek jelleméről mindent elárul, hogy feloszlatta azt a testületet, amely megállapította róla a plagizálást? Akad valaki, aki a szociáldemokrata eszmék nemes zászlóvivőjét látja benne? Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilágyi Zsolt az Erdély-központúsággal kampányol
Leadta tegnap a Központi Választási Irodánál az államfőjelöltségét támogató aláírásokat Szilágyi Zsolt, aki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben indul a novemberi elnökválasztáson. Szilágyi úgy értékelte, önmagában siker, hogy az EMNP-nek és partnereinek 217 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük.
Szilágyi Zsolt szerint a magyar választók máris nyertek abból, hogy két magyar jelölt indul az elnökválasztáson, hiszen együttesen a magyar választók közel felét, csaknem félmillió támogatót sikerült az aláírásgyűjtésnél megmozgatniuk, jóval többet, mint ahány szavazatot kapott a 2009-es választáson az RMDSZ államfőjelöltje (Kelemen Hunorra öt éve 373 ezren voksoltak az elnökválasztás első fordulójában). Elmondta: kampányában olyan szerkezeti átszervezést javasol, amely a régiók Romániájának kialakítását célozza, államfői programjának kulcsszavai pedig a decentralizáció, szubszidiaritás, autonómia és föderalizmus. „Ennek a választásnak a tétje az, hogy az elmúlt huszonöt év Bukarest-központú politikája mellett az Erdély-központú politikát bemutassuk. Csakis úgy lehetünk sikeresek Erdélyben, ha Erdélyt képviseljük Bukarestben, és nem fordítva” – hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, kit támogat az EMNP az elnökválasztás második fordulójában, Szilágyi Zsolt azt felelte, hogy erről nem született döntés, de kizártnak tartja, hogy a Néppárt Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt támogassa. Mint mondta: nem fog olyan jelöltet támogatni, aki tagadja Székelyföld létét, vagy aki a marosvásárhelyi magyar orvosképzés veszélyeztetésével került hatalomra. „Nagyon káros az, hogy a jelek szerint létezik egy Kelemen–Ponta-paktum, és hogy már a kampány előtt az erdélyi magyarok szavazatait a jelenlegi kormányfő irányába próbálják befolyásolni” – vélekedett az EMNP államfőjelöltje. A novemberi államfőválasztáson induló jelöltek tegnap éjfélig adhatták le a támogató aláírásokat, Szilágyi Zsolt tizenkettedikként kérte felvételét a szavazólapra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az anyanyelvhasználatért száll síkra
Augusztus 1-jétől, politikai alkunak köszönhetően, Nagy Zsigmond, Nyárádszereda volt jegyzője foglalta el az alispáni tisztséget, így, miután az RMDSZ-nek nem sikerült megőriznie a megyei tanácselnöki széket, ő lett a legmagasabb magyar megyei közjogi méltóság.
– Miért vállalta el ezt a megbízatást?
– Nem tagadom, jó adag lokálpatriotizmus volt bennem, amikor elhatároztam, hogy eleget teszek az RMDSZ felkérésének. Tudtam, hogy ezt a beosztást csak kemény politikai háttérrel lehet elvállalni, ezt biztosították, jegyzőként volt némi szakmai tapasztalatom, ezért "kötélnek álltam". Nyilvánvaló, hogy szakmai kihívás is számomra az alispáni tisztség. Nagyon sokat számított az az útravaló, amit magammal hoztam Nyárádszeredából. Az viszont helyi közigazgatás volt, ez már államigazgatás, ami más, magasabb szint, másfajta teendőkkel és feladatokkal.
– Korábban Nagy András, Szászrégen volt polgármesterének a neve is felmerült. Miért önre esett a választás?
– Ismerem Nagy András szászrégeni tevékenységét, és értékelem, amit elért. Tudomásom szerint ő megalázónak tartotta ezt az állást elfoglalni. Én nem tartom annak, hiszen második embernek lenni nem másodrendűséget jelent, mert lehet, hogy akik a második vonalban vannak, többet dolgoznak, mint azok, akik általában képviselnek, és ebből a pozícióból sok esetben többet is el lehet érni. Amint ide kerültem, mondhatni az első perctől láttam, hogy a megye magyarságának, a polgármestereknek igen hasznos, ha egy ilyen tisztséget betöltő magyar emberhez anyanyelven lehet fordulni. Azok is, akikkel a kihallgatáskor, minden szerdán 10-12 óra között találkozom, nagyon örülnek, hogy magyarul mondhatják el panaszukat, és ha nem is találok megoldást azokra, de útbaigazítom őket.
– Milyen gondokkal keresik fel önt, milyen hatáskörökkel rendelkezik?
– A prefektus a kormány képviselője, az intézmény pedig kapocs. A munkaköri beosztásomat a törvény határozza meg. Két nagy közszolgáltató egység került a közvetlen hatáskörömbe: a megyei útlevélosztály és a gépkocsi- és jogosítvány- nyilvántartó hivatal. Emellett én felelek az ún. dekoncentrált intézményekkel foglalkozó ügyosztályért, a kapcsolattartásért ezekkel a minisztériumok alárendeltségébe tartozó ügynökségekkel, igazgatóságokkal. Ugyanakkor a megyei földosztó bizottság titkára is vagyok. És ez talán mindennél fontosabb, hiszen legtöbb esetben földügyben keresnek meg az állampolgárok. Én végzem az ún. aposztilázást, a hivatalos okiratoknak az európai normák szerinti hitelesítését, helyettesítem a prefektust. Hiányában a személyzeti politika kivételével mindenben döntést hozhatok. Egy igen fontos terület pedig a helyi közigazgatási egységek jegyzőinek munkamódszertani irányítása.
– Ez miben nyilvánul meg?
– Mint ismeretes, a helyi közigazgatási törvény értelmében a jegyzők készítik elő a helyi tanácsi határozatokat. Több esetben a polgármesterek és a jegyzők is kikérik a véleményemet, hogy törvényes, elfogadható tanácsi határozatokat hozzanak. Azt is ajánlom, hogy ha vitatott ügyben döntenek, vagy bármely határozattervezet jogi indoklása sántít, keressenek meg, hogy utólag ne legyen gond, hiszen a határozatok törvényességét a prefektúra vizsgálja. Ezért szeretnék szorosabb kapcsolatot kialakítani a jegyzőkkel, akik ellenjegyzik a tanácsi határozatokat. Nagyon fontos, hogy a polgármesterek is megértsék: nincsen alá- és fölérendeltségi viszony a településvezetők és a jegyzők között, hiszen ez utóbbi vezető köztisztviselői beosztás. Sajnos, vannak olyan polgármesteri hivatalok, ahol nem megfelelő a munkaviszony, pedig a a jegyző a stabilitást, a polgármester pedig a politikai hátteret biztosíthatja a helyi önkormányzatok működésében. Kétségtelen, a helyi tanácsban politikai döntés születik, de ahhoz, hogy ez a határozat kivitelezhető, megvalósítható legyen, fontos, hogy jogi szempontból helyesen járjanak el.
– Volt, amikor a marosvásárhelyi tanácsülésen egyes tanácsosok azt állították, hogy a főjegyző Cioban Maria egyes, a polgármester számára nem kedvező helyi tanácsi határozattervezetek jogi indoklásakor olyan kiskapukat talált, amelyekkel megakadályozta a tervezet elfogadását, vagy képtelenné tette ennek kivitelezését. Előfordulhat-e ilyesmi, mit tehet ilyen esetekben a prefektúra?
– Jogilag indokolt tanácsi határozatok kerülnek az asztalunkra. Ebben nem látszik, hogy rejtett vagy valós politikai szándék van mögötte. Ha jogilag helytálló, akkor a prefektúra sem talál kivetnivalót. Ezért vannak az ügyes jegyzők, jogászok, akik kellőképpen alátámasztják, megindokolják az adott döntést. Vannak olyan határozatok, amelyeket a jegyző nem ellenjegyez. Ettől még lehet törvényes, ezeket a határozatokat jobban felülvizsgálják, de kizárólag jogi vonatkozásban hozunk döntéseket.
– Az előző években előfordult olyan eset, amikor bizonyos politikai lobbinak köszönhetően a magyarokat érintő kérdésekben a prefektúra számunkra kedvezőtlen döntést hozott. Akár a szimbólumok használatáról, akár a magyar helységnévtáblákról, vagy a nagybirtokossági erdők visszaszolgáltatásáról legyen szó. Milyen eszközei vannak arra, hogy ezekben az esetekben jobb belátásra bírja azokat, akik nem jogi, inkább érzelmi téren közelítenek ezekhez a kérdésekhez?
– Valóban voltak olyan esetek, amikor véleményem szerint a prefektúra másként kellett volna kezeljen egy ügyet. Amint tudomásomra jutott egy olyan eset, amelyben elsősorban a magyar közösségre vonatkozó jogi döntést kellett volna hozni, bementem a prefektushoz, és megpróbáltam megbeszélni vele a kérdést. Ilyen volt a zászlóhasználat is, amikor kifejtettem a véleményemet. Ezzel kapcsolatban is pozitív hozzáállást tapasztaltam. Sajnos, van egy feljelentő, akinek választ kell adni. A prefektus egy alkalommal sem küldte ki úgy a véleményét, hogy ne konzultáltunk volna. Ő is elismeri, hogy az ilyen kérdések, gondok kívülről jövő nyomásra adódnak, politikai indíttatásúak. Nem könnyű konszenzusra jutni. Mert, tetszik vagy sem, adott esetben a törvényesség mentén képviselem a magyar közösséget, és megpróbálom érvényesíteni az érdekünket. Az már előrelépés, hogy a prefektussal tudok tárgyalni ezekről az ügyekről, és megpróbálom meggyőzni őt, hogy ne foglalkozzunk ilyesmivel, mert vannak sokkal fontosabb gondok Maros megyében, amelyeket közösen kell megoldanunk. Gondolok itt a földtulajdonjog-visszaszolgáltatási folyamatra, infrastruktúrabeli beruházásokra, a gazdasági élet fellendítésére. A megye lakóinak nagy részét, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, ez érdekli, és nem az egymásnak feszülés. Ezek az ügyek fölöslegesen felőrlik a prefektúra ügyosztályának erőit, és meg kell mondanom, hogy a kollégáim sem szívesen foglalkoznak vele. Ha érintett a magyar közösség, felhívom rá a figyelmet, képviselem a közösség szemszögét a törvényesség mentén, és megpróbálom befolyásolni a döntést.
– Korábban a román nyelvű sajtóban szóvá tették, hogy ön síkra száll az anyanyelvhasználatért.
– A román kollégák nézzék meg a mai helyzetet, vegyék a törvényt a kezükbe, és ha a jogállamiság szempontjából gondolkodunk, ne érzelmileg közelítsenek a témához, hanem ismerjék el, hogy ezeket a jogokat nekünk a román állam garantálja, hiszen olyan törvényekbe vannak belefoglalva, amelyeket Románia parlamentje elfogadott, és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények szavatolnak. Most dolgozom egy előterjesztésen, amelyet nemsokára benyújtok a prefektushoz, s amelyben a törvényre hivatkozva szorgalmazom az anyanyelv használatát a közigazgatási egységekben. Ez nemcsak a kétnyelvű táblák kihelyezésére vonatkozik, hanem a közintézményekben az ügyfelekkel való kapcsolatra is, hiszen még az ékezetes nevek helyes leírására is van jogszabály.
– Miként alkalmazzák az anyanyelvhasználatról szóló törvényt azoknál az intézményeknél – útlevélosztály és a gépkocsi- és forgalmiengedély-nyilvántartó hivatal –, amelyek közvetlenül az ön hatáskörébe tartoznak?
– Tudomásom szerint az intézmény ügyfélfogadójában vannak kétnyelvű eligazító táblák. Hogy az ügyfelekkel való kapcsolat hogyan zajlik, arra nincs rálátásom. Vannak magyar nyelvű alkalmazottak, felvenni többet nem lehet, mert a köztisztviselői állásokat zárolták. Ettől eltekintve az intézményvezetőkkel kell megértetni, hogy a törvény alkalmazása az ő érdekük is, ez javítja a közszolgáltatást. Nekem nincs jogom felszólítani az intézményvezetőket, hogy a törvény szerint járjanak el, ezt csak a prefektus teheti meg, vagy az állampolgároknak kell tisztában lenniük azzal, hogy használhatják ezt a jogot.
– Létezik-e írásbeli panasz, hogy valakit a prefektúrán vagy az ön által említett két intézményben nem szolgáltak ki, mert magyarul fordult a hivatalhoz?
– Tudomásom szerint nem volt ilyen. Amióta itt vagyok, három beadványt nyújtottak be magyarul, ezeket iktatták, lefordították és továbbították az illetékes ügyosztályhoz, és magyarul válaszoltak rájuk.
– Akkor ezek szerint minden rendben van ezen a téren?
– Azt nem mondanám… van még tennivaló. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

Erről jut eszembe
Patthelyzet van Gyergyószárhegyen. A Lázár- kastély, Erdély nagy hírű reneszánsz műemlék épülete továbbra is zárva. Hiába érkeznek a kirándulóbuszok, a látogatóknak nincs miben gyönyörködniük. Kívülről is vonzó ugyan a pártázott falú várkastély, különleges látvány a háttérben emelkedő hegy s azon a ferencesek kolostora, de az idegenforgalom igazi megpezsdülését mindenekelőtt a művésztelep léte, rendkívüli népszerűsége indította el, tartotta fenn, az pedig kikerült a falak közül. A galériákat felszámolták, a műgyűjteményt ideiglenes helyeken tárolják, a pár esztendeje korszerű vendégházzá alakított schola emeleti termeiben szállodai körülmények között várják sorsuk jobbra fordulását. A kastély udvarán elhelyezett szobrokat is kiásták, szétszedték, leemelték a talapzatról, máshova, talán a község központi parkjába telepítik valamennyit. A bizonytalan fogalmazást az magyarázza, hogy még mindig kérdőjeles a negyven éve szinte a semmiből létesített alkotótábor jelene, jövője. Mire felküzdötte magát a világ hivatalosan is elismert, legizgalmasabb művésztelepei sorába, és irigyelt nemzetközi branddé válva ünnepelhette volna jubileumát, hirtelen el is lehetetlenült. Amint az egyik tekintélyes képzőművész mondotta szombaton, "fapadossá" lett. Ez negatív kihatással lehet mindarra, ami Szárhegyen a kulturális és művészeti központ égisze alatt zajlik, és jelentősen csökkentheti a község, sőt a megye turisztikai vonzerejét is. A hatalmas érték, szellemi tőke pedig, amit a táborban alkotott művek sokasága képez, eltűnik a szemek elől. Ha az anyag méltó elhelyezése, szakszerű gondozása, bemutatása nem oldódik meg a közeljövőben, előbb, mint utóbb a kollekció károsodhat is. Mint ahogy bizonyos szobrok sérültek is télen, amikor erőltetett menetben zajlott eltávolíttatásuk a kastélyudvarról. Túlzónak tűnhet, amit egy másik jeles alkotónk nyilatkozott, de bizonyára nem az, hiszen kárba veszett a művésztelepen kifejtett kemény munkája, a "bontás" során megsemmisült egy műve: "Ami januárban, februárban történt, az felért egy tatárjárással" – mondotta. Nyilván érzelem is vezérelte, amikor így fogalmazott. De kevesen tudnak érzelemmentesen viszonyulni a szárhegyi ügyhöz. Ez azon a konferencián is kiderült, amelyen a jelen levő művészek, művészettörténészek, kultúraszervezők és páran a felelős tisztségviselők közül a megtett útra visszatekintve a hogyan tovább kérdéskörét próbálták boncolgatni. Kastély nélkül is elképzelhető a jövő? A megyei tanácselnök hallani sem akar erről. Egyesek azonban a továbblépésnek ezt a változatát is lehetségesnek vélik. Szárhegyen idén is a Lázár-kastély hiányában szerveztek négy különböző alkotótábort, újabb munkákkal gyarapítva a mintegy kétezer műtárgyas kollekciót. Persze a kastélytalan megoldás is komoly befektetéseket igényelne. Pénzből viszont sosincs elég. A műemlék épület örökösei is így gondolhatják, azok legalábbis, akik elindították a lavinát.
Bírósági perek nyomán született arra vonatkozó döntés, hogy a kastélyt természetben visszaszolgáltatják jogos tulajdonosainak. De osztatlan ingatlanról van szó, nem tudni, hogy belőle mi kié. A nagyobb hányad a Budapesten élő örököst, nagyságrendben a következő részarány az argentínai leszármazottakat illeti, kisebb mértékben egy szárhegyi illetőségű tulajdonost. Amíg a három fél egymással ilyen értelemben meg nem egyezik, az önkormányzatokkal, helyi érdekeltekkel sem lehet megnyugtató, konkrét egyezségre jutni. Ebben a vonatkozásban is különféle állásponton vannak az örökösök, egyesek hajlanak a kompromisszumra, engedményeket is tennének a köz érdekében, de van, akinek fontosabb a saját érdeke. A megyei tanácstól követelt bérleti díjak nagyságrendje is tükrözte kinek- kinek a hozzáállását. Per is folyamatban van. Az esetleges vételár is tanúsítja, kik gondolják valóban úgy, hogy a kastélyt közösségi célokra kellene fordítani, és a történelmi jellegét meg kéne őrizni. Az ügy rendezését a romániai törvények sem segítik, meg van kötve a megyei tanács keze. Az is igaz, hogy különösebben nem is törte magát, hogy a dolgok gyorsan, a lehető legoperatívabban megoldódjanak. Nehézkes a hivatalnoki, jogi gépezet mozgása, a bürokrácia mintha azt is sugallta volna, hogy jobb halogatásra játszani, majd csak jóra fordul minden. Nem. Még a vendégház problémája sem alakult megnyugtatóan. Ott sem fogadhatják úgy az alkotókat, mint eddig. Ebben a jelenlegi korlátozó szabályozások mellett a községi önkormányzatnál kialakult status quo tűnik kerékkötőnek. A pártállásból fakadó szembeszegülés miatt nem tudnak kétharmados döntéseket hozni. És újabb aggodalomra ad okot az a hír is, miszerint olyan gondolat is felröppent, hogy a kolostor szomszédságában kialakított híres szoborpark felső részén található alkotásokat el kellene költöztetni, hogy helyet teremtsenek az ott kialakítandó majdani keresztútnak. Van gond elég, egész újságoldal kevés lenne mindenik részletezésére. Nekem meg eszembe jut, hogy negyven évvel ezelőtt miképpen kezdődött minden, amikor a diktatúra keservei közepette Zöld Lajos újságíró és a két fiatal festőművész, Gaál András és Márton Árpád összefogott, és olyan odaadással, meggyőző lelkesedéssel hitt abban, hogy valósággá tehetik a "szárhegyi csodát", hogy a teljes falu és a környék el is hitte nekik, és mindenben önzetlenül segített álmuk megvalósításában. Rádióriporterként évről évre, lépésről lépésre nyomon követtem a fejlődést, attól az állapottól, amikor a kastély még romokban állt és a kolostor több részén is a végtelen égre nyílt a tető. Végül minden a helyére került. Riportkészítésre is élvezet volt eljönni ide. Ezért is kell ügyelnem, írás közben nehogy túlságosan szubjektívvé váljak. Most meg itt tartunk leforrázva, megfürödve, mindenki megtalálhatja a maira a legtalálóbb helyzetjellemzést. A művésztelep frissen kinevezett, egyébként bizakodó ifjú vezetője, aki a művésztelep születésénél jóval később jött a világra, azt is kijelentette, hogy a tábor működtetése jelenleg olyan, mint amikor az eszméletlen beteg életfunkciói aránylag zavartalanul működnek a lélegeztetőgépen. Sokkolónak tűnhet figyelemfelkeltő hasonlata. De sajnos nem is annyira elrugaszkodott a realitástól. Mégis merem remélni, nem kell túl sokáig várnunk arra, hogy optimistább legyen a gyergyószárhegyi jövőkép.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

A legnagyobb kaland (1.)
Beszélgetés Sebestyén Spielmann Mihállyal az erdélyi zsidóság történetéről
A marosvásárhelyi zsidóság múltjáról tartott két sikeres előadást a Vásárhelyi Forgatag tavalyi és idei rendezvényén Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, a Teleki Téka nyugalmazott vezető könyvtárosa. A volt Iskola utcai zsinagógát mindkét alkalommal megtöltötte az érdeklődő közönség. – Nem én kerestem a témát, hanem fordítva, a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek jutott eszébe, hogy hasznos lenne bemutatni a marosvásárhelyi zsidóság történetét. A Borsos Tamás Egyesület két történésze, Novák Zoltán és László Lóránt keresett meg, az ő ötletük volt az előadás. A zsinagóga pedig szinte kínálta magát, a hitközség vezetője ugyanis a megnyitását szorgalmazza, mert sokan nem ismerik, másrészt kitűnő az akusztikája, nagy a belvilága, s Közép-Kelet-Európa más országaiban is, ahol a zsidók száma nagyon megfogyatkozott, a hitélet szolgálata mellett a zsinagógákat megnyitották a közönség előtt.
A témát nagy kiterjedése és a hallgatóság meglehetősen összetett volta miatt két részre osztottam. – Menjünk vissza a kezdetekre. Mikor telepedtek le a zsidók Marosvásárhelyen és környékén?
– Az erdélyi zsidó közösség 450-500 éves. Az első komoly híradások a XVI. századtól kezdődtek, amikor feltűntek Európa keleti felében, s itt Erdélyben is, bár ez a terület kiesik a nagy kereskedelmi útvonalakból. Elsősorban a Konstantinápolyból érkező zsidó kereskedők keresték fel Erdélyt, akik Nyugat-Európába tartottak. Érdekes módon a törökök befogadónak bizonyultak, s a Spanyolországból kiűzött zsidók a török birodalomban kaptak menedéket. Bethlen Gábor, akinek egészségét hamar kikezdte az állandó hadviselés s a korabeli életmód, orvosokhoz fordult. Egy Konstantinápolyban élő zsidó orvost ajánlottak, Sassza Ábrahámot, aki a történészek véleménye szerint tiszteletdíjként azt kérte, hogy Konstantinápolyban élő hittársai Erdélyben is letelepedhessenek. – Mi vonzotta őket ebbe a térségbe?
– Egyrészt a Konstantinápoly és Nyugat-Európa közötti nagy távolság, és feltehetően a só, továbbá az aranybányászat és az élőmarha-export. A fejedelem Gyulafehérvárt jelölte meg egyetlen letelepedési helyként, s a következő fejedelmek idején, amikor megszigorodtak a gazdasági viszonyok, az erdélyi törvényhozás úgy döntött, hogy sehol máshol nem engedélyezik a letelepedésüket. Marosvásárhely és környéke, egész pontosan Marosszentkirály és Náznánfalva kivételt képezett. A hely földesurai ugyanis engedélyt nyertek arra, hogy letelepíthessék a zsidókat, ami azzal a következménnyel járt, hogy Marosszéken és Udvarhelyszéken a XVII. század végén és a XVIII. század elején már egy nagyobb közösség élt és dolgozott. Közös imaházuk volt Marosszentkirályon, ami az 1940-es években még állt, de ma már csak két tábláját őrzik a budapesti Dohány utcai zsinagóga múzeumában. A táblákon az akkori zsidók megköszönték Mária Teréziának és fiának, II. Józsefnek, hogy támogatták őket. 1850-ig a közösség néhány tagjának sikerült pénzzel elintéznie, hogy Marosvásárhelyre költözhessen, ami a nagy többség számára csak 1850-ben vált lehetségessé, amikor az osztrák hatóságok megszüntették a feudális kiváltságok rendszerét, többek között a városi autonómiának a letelepedésre vonatkozó jogát. Ami azt is jelentette, hogy a közösség tagjai a megélhetés, a kereskedelem érdekében beköltöztek a városba, ahol telket vásároltak. A legolcsóbb telkeket kapták meg a Kossuth utcában és annak végén, amelyek árvízveszélyes területek voltak, ahol minden két vagy három évben elölről kellett kezdeni a házépítést, a rendbetételt. A Kossuth Lajos, az Arany János és a Sörház utca környéke még a XX. század elején is sok zsidó családnak nyújtott menedéket. A gazdagabbja beköltözött a város központjába, ahol impozáns épületeket emeltek. Kirívó példa erre az egykori rendőrségi székhely a főtéren, a Feigelbaum-palota, amely tulajdonosáról kapta a nevét, aki kereskedő volt, gyermekei pedig ügyvédek.
Az emancipációt, ami a keresztény népességgel azonos polgárjogokat jelentett, 1867-re szerezték meg a zsidók, amikor a magyar parlament politikai szempontból egyenrangú polgároknak nyilvánította őket, s mint ilyenek, a férfiak választhatók voltak és választójoggal rendelkeztek. A választójogot a magyar nyelv ismeretéhez, az írni-olvasni tudáshoz, a nagykorúsághoz kötötték. – Az Erdélyben letelepedett zsidók eredetileg milyen nyelvet beszéltek?
– A legelsők kétféle rituális közösséghez tartoztak, egyrészt a szefárd zsidók, akik a ladinot, egy spanyol-héber keverék nyelvet beszéltek, a többiek egy némettel és lengyellel kevert hébert, a jiddis nyelvet, amely a középkori német nyelv szókincsét és kiejtését vitte tovább. Ez utóbbiak voltak többen. 1850 után rohamos, önként vállalt magyarosodás kezdődött el, s egy század végi felmérés szerint a zsidóknak már körülbelül csak a 10 százaléka beszélte anyanyelvi szinten a jiddist, a többiek számára megmaradt egyfajta második nyelvnek, amelyet akkor használtak, ha nem akarták, hogy megértse a gyermek. A század végére az emancipáció azt is jelentette, hogy az intellektuális pályák felé indultak el. A zsidó fiatalokban nagyon erős volt a továbbtanulás, a bármi áron diplomát szerezni fontossága, ami egzisztenciális függetlenséget adott. Sok mérnök, jogász, orvos, bankár, újságíró került ki közülük. Ez azzal magyarázható, hogy a zsidó kereskedő, aki jobbára csak ingóságokkal rendelkezett, kénytelen volt folyton számolni, s a láthatatlan Istenben hitt, így adott volt az elméleti megalapozottság ahhoz, hogy a modern absztrakt gondolkodás sok kiválósága megszülessen. Ami az életmódjukból adódott, és nem abból, hogy a zsidók születetten okosak lennének. Az első világháború végére Marosvásárhelyen jelentős izraelita közösség élt, 2750 lélek, akik vállalták zsidóságukat. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar népszámlálások azt, hogy zsidó, nem tekintették nemzetiségnek, csupán vallásnak. A magyar zsidók különlegessége az volt, hogy legalább három vallási irányzathoz tartoztak, olykor nem is beszéltek egymással, a híres zsidó összetartás tehát csak mítosz.
– Ha részleteznéd a három irányzatot…
– Az ortodoxok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz, a reformisták, azaz neológok a főbb imákat mondták héberül, de minden mást magyarul vagy németül, ugyanis német és magyar nyelvterületen hódított ez az irányzat, amely beengedte az orgonát a zsinagógába, lazított a vallási és étkezési szokásokon, a rabbiknak nem tette kötelezővé a szakállviselést stb. A neológok Marosvásárhelyen a gazdagabb zsidók közé tartoztak, ők a feltörekvő kapitalizmus idején jobban érvényesültek. Ilyen volt Bürger Albert, Meszticz Mihály, a Farkas család, amely az összes nagyobb Maros menti fafeldolgozó telepet birtokolta. Ők építették föl az Iskola utcai zsinagógát Jacob Gärtner bécsi építészmérnök tervei alapján.
– Az előadás második része az első világháború befejezésével kezdődött. Mi jellemezte a két világháború közötti időszakot?
– Az első világháború befejeztével teljesen új helyzet állt elő, az új államban meg kellett találni a modus vivendit egyrészt a regáti román világgal, másrészt az odaát élő zsidókkal. Míg az erdélyiek teljes polgárjoggal rendelkeztek, vallásukat (1895-től) elismerték, addig a regátiak számára csak a nyugati hatalmak nyomása hozott javulást. A nagyhatalmak azzal a feltétellel kötöttek békét Romániával, ha a zsidókat egyenrangú román állampolgároknak ismeri el.
Elméletem szerint, amit az utólagos gyakorlat is igazolt, az erdélyi zsidók előtt három út állott. Egyfelől a vallási-kisebbségi élethez való ragaszkodás, a gazdasági kapcsolatok ápolása az őket körülvevő közösséggel, és minden nem zsidó ügytől való visszahúzódás, ami elsősorban a Máramarosban élő közösséget jellemezte (Elie Wiesel is onnan került ki).
A cionisták célja, akik már 1912–14-ben szervezkedtek Marosvásárhelyen, s önmagukat nemzetiségnek, sőt nemzetnek tekintették, az önálló nemzetállam megteremtése és a zsidóknak az évszázados üldöztetés és száműzetés utáni hazatelepedése volt. Ehhez táborokat alapítottak, ahol fizikai munkára készítették fel a fiatalokat, katonai kiképzést is adtak, a modern héber nyelvet kezdték el oktatni, iskolákat és óvodákat alapítottak, tanfolyamot indítottak, lapot adtak ki és szervezetet hoztak létre minden városban.
A harmadik csoportot azok képezték, akik a kor szokása szerinti némi gúnyos ízzel Mózes vallású magyaroknak vallották magukat. Nem szakítottak ugyan a zsidósággal mint eredettel, de a magyar nemzeti célokért és a kisebbségi magyar létben vállaltak szerepet, szolidárisan Magyarországgal, amely számukra polgárjogot adott. Ezek az emberek Marosvásárhelyen a magyar kultúrát támogatták, könyveket adtak ki, s úgy érezték, hogy az iskolarendszert fel kell karolniuk, nem sajnálták a pénzt a kisebbségi szervezetektől, s az Országos Magyar Pártnak akár vezetőségi tagjai is voltak. 1937–38-ig töretlenül hittek abban, hogy a revízió eszméje győzedelmeskedik, Trianon megszűnik, a visszatér az 1918 előtti tündérország. Jellemző példa erre Sebestyén Miklós ügyvéd vagy Bürger Albert személye, ez utóbbi a kereskedelmi és iparkamara elnöke volt a két háború között. Volt egy negyedik csoport is, amely messianisztikus elhivatottsággal hinni akart abban, hogy az állandó válságból és nemzetiségi nyomorból a baloldal ígéretei jelentik az egyetlen kivezető utat. Egy olyan világét, amely szerintük megvalósult a Szovjetunióban, de amiről senkinek nem volt közvetlen tapasztalata. Nem hittek a sztálini erőszakban, a koncentrációs táborokban, a kolhozok elszegényedésében, az ukrajnai éhségben, mindezt a polgári lapokban megjelent propagandának, polgári kitalációnak tartották.
A 30-as években a zsidó közösségnek saját parlamenti képviselete volt, Bukarestben és Bukovinában működött a zsidó párt, amelynek voltak erdélyi vezetőségi tagjai is. A párt egyszer indult önállóan a választásokon, legtöbbször a liberálisokkal szövetkezett. A két világháború közötti marosvásárhelyi zsidó közösség létrehozta, megerősítette a már korábban is létező szervezeteket, amelyek az egyházhoz, a zsidó felekezethez kötődtek. Az ortodoxok templomot építettek a Knöpfler Vilmos utcában, s bár a különböző pártok a támogatásért cserébe megígérték a segítséget, ezt soha nem teljesítették. A zsinagóga elkészült, de már nem lehetett bevakolni, 1944-ben a gettó kórházának használták.
Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely)

Horváth Levente munkaügyi államtitkár előadása
Kihívás a faluturizmus, a biogazdálkodás, a projektek lehívása
A XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozón készült helyszíni tudósításunkban csak érintőlegesen írtunk Horváth Levente Ákos, a Szociális, Család és Munkaügyi Minisztérium államtitkárának előadásáról. Azzal indokoltuk, hogy fontosságára való tekintettel, részletesen visszatérünk rá.
Nos, az államtitkár előadását a szokásos köszöntéssel kezdte, majd kitért az általa képviselt Minisztérium, illetve a kormány munkahelyteremtő törekvéseire. Ezek között a mezőgazdaság is kiemelt fontosságú, ezért mindent meg kell tenni a vidéki munkaerőnek a helyben, illetve itthon tartásáért, a foglalkoztatásáért. Ezt azonban a piac igényeihez kell viszonyítani, vagyis olyan ágazatokat kell fejleszteni, amelyeknek a termékei iránt potenciális vásárlási szándék nyilvánul meg. Másrészt a vidékfejlesztésnek munkahelyteremtő tendenciával is rendelkeznie kell. Főként a fiatal munkaerő számára kell munkalehetőséget teremteni a lakóhelyén vagy annak a közelében. E törekvésben 2014–2020 között a Strukturális Alapokra lehet számítani, de ezeknek a lehívásában, illetve a humán erőforrások foglalkoztatásában kiemelt szerep vár a községi, a városi adminisztrációkra is. Kormányszintről ezt úgy lehetne hatékonyabbá tenni, ha a támogatásokkal a vállalkozói hajlamot serkentenék, előmozdítanák a fiatal mezőgazdászoknak az elhelyezkedését. Ezt a 35 évnél fiatalabb mezőgazdászok vállalkozásainak támogatása, a föld bérbeadásának az előmozdítása, a családi vállalkozásformáknak a támogatása, a technikai felszerelés korszerűsítése és a mezőgazdasági befektetések támogatása révén korszerű technológiák beszerzésével, alkalmazásával lehetne legkönnyebben megvalósítani.
Az alkalmazottak kétharmada a mezőgazdaságban dolgozik
Ami a hazai munkaerőt illeti, kissé elkeserítőek a 2014. I. negyedévének az adatai, melyek szerint a gazdasági szektorban alkalmazottaknak a 2/3-a mezőgazdaságban dolgozik, ami azt jelenti, 2 289 581 fő kötődik a mezőgazdasághoz. Közülük 146 287 fő fizetett alkalmazott, 1 250 789 fő magán mezőgazdasági vállalkozóként keresi a kenyerét, illetve 889 462 fő nem fizetett családi gazdálkodó. Róluk tudni kell, hogy jó részük elavult gépekkel, technológiákkal, alacsony hatékonysággal dolgozik. A közölt adatok szerint, csupán valamivel több, mint 146 ezer alkalmazott után fizetik az egészségbiztosítást, illetve a nyugdíjalapot, a többi után szinte semmit. A helyzeten mindenképp változtatni kellene, hiszen nagyon sok, 35 év alatti hazánkfia a nyugati országok, illetve Magyarország mezőgazdaságában dolgozik, közülük a legtöbb, mintegy 320 ezer az olasz mezőgazdaságban. Őket valamilyen módon haza kellene hívni, meggyőzni őket, hogy itthon, vállalkozókként kamatoztassák a nyugati országokban szerzett mezőgazdasági ismereteiket, tapasztalataikat. A nyugati mezőgazdaságban dolgozó, úgynevezett eperszedők az elmúlt évben több mint 1,3 milliárd eurót küldtek haza, ebből működött az országban a kereslet fenntartása. Az összegből az itthon lévő családtagok építkezhettek, vásárolni tudtak a háztartási berendezések mellett bármit, ami hozzájárul az életvitelük fenntartásához vagy javításához.
Zöld munkahelyek létrehozása
A Munkaügyi és Mezőgazdasági Minisztériumok közös elképzelése a zöld munkahelyek létrehozása, ugyanis az országban még nagyon gyerekcipőben jár az ökologikus munkálkodás, a szélerő felhasználása, a biogazdálkodás, miközben az uniós projektek, illetve munkahelyteremtés szintjén ezeket prioritásként kezelik. Mindazok, amelyek a természetes energiákon alapuló tevékenységgel kapcsolatosak, zöld munkahelyeknek számítanak. A környezetvédő technológiáknak az alkalmazását, illetve a zöldgazdálkodás támogatását lehet még ide venni. E lehetőségek iránt inkább a fiatalok érdeklődnek, potenciális vállalkozókként rájuk lehet számítani.
A kormányelképzelések, illetve általában a stratégiák a „hogyan” kérdéshez jutnak el és nem biztos, hogy a hiba mindig a hivatalnál van.
Éppen ezért, nagy hangsúlyt kell fektetni a szakképzésre, a vállalkozások ösztönzésére. Az államtitkár komolyan hisz abban, hogy a fiatal mezőgazdászoknak igenis van jövőjük Romániában.
A Mezőgazdasági Minisztérium által támogatott 35 éven aluliak közül kár, hogy kevesen vállalkoznak a projekt kivitelezéséhez szükséges ügyintézésre, noha az komoly esélyt jelente számukra, a felzárkózáshoz. E tekintetben nem kell szégyellni szakemberhez tanácsért fordulni vagy átmenni az országhatár túloldalára, tapasztalatokat gyűjteni.
A zöldesítés kötelező a tagállamok számára
Mivel a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozó államtitkár kollégája nem tudott a gazdafórumra eljutni, Horváth Leventét megkérte, hogy a mezőgazdasági támogatásokra is térjen ki.
Ezek szerint, a 2014–2020 közötti agrárpolitikának lesznek kötelező, illetve a tagállamok által választható önkéntes elemei. Ami az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (FEGA) finanszírozott közvetlen területalapú támogatást (SAPS) illeti, Románia azt javasolja, hogy fenn kell tartani 2020-ig. Ugyanakkor meg kell határozni az aktív gazda fogalmát, mivel e támogatásra az aktívan gazdálkodók jogosultak.
A visszaosztott támogatás (FEGA forrásból) fakultatív a tagállamok számára, az első 30 hektárra adható, függetlenül a gazdaság méretétől. Ezzel kapcsolatban Románia a következő támogatási rendszert javasolja: hektáronként 5 euró az első 5 hektárra, hozzávetőleg 45 euró a többi 25 hektárra.
Az I. pillér (a közvetlen támogatások) és a II. pillér (vidékfejlesztés) közötti pénzügyi transzfert illetően a szakminisztérium javasolta, hogy a transzfer az I. pillérből a II. pillérbe 2015., a 2016. és a 2017. években történjen, hogy az Országos Vidékfejlesztési Programban támogathassák a kisgazdákat.
A zöldesítés kötelező a tagállamok számára és a közvetlen kifizetési nemzeti keretösszeg 30%-a. Feltételei: tárgyévben termesztett növények diverzifikálása, állandó gyepek fenntartása, ökológiai célterület fenntartása.
A fiatal gazdáknak járó támogatás is kötelező. Feltétele: 40 évnél fiatalabb gazdálkodó, aki most kezd mezőgazdasági tevékenységbe, vagy a gazdaságát az első támogatási kérelme benyújtását megelőző 5 éven belül hozta létre. A támogatás legfeljebb 5 évig nyújtható.
A kisgazdaságok és termeléshez kötött támogatás önkéntes alapon működő rendszer.
16 intézkedési terület
A 2014–2020 közötti romániai vidékfejlesztési program 16 intézkedési területre oszlik. Az EU által biztosított pénzösszeg 8,01 milliárd euró, ami kiegészül a nemzeti finanszírozással. Az európai pénzösszeg a következőképpen oszlik el:
– Ismeretek átadása és tájékoztatási tevékenységek: 50,386 millió euró;
– Szaktanácsadói szolgáltatások: 50,386 millió euró;
– Beruházások tárgyi eszközökbe: 2, 057 millió euró;
– Gazdaságok és vállalkozások fejlesztése: 866,357 millió euró;
– Alapszolgáltatások és falumegújítás a vidéki térségekben: 1,1 milliárd euró;
– Erdőtelepítés, erdei felületek és erdősávok létrehozása: 105,695 millió euró;
– Termelői csoportok létrehozása: 8 millió euró;
– Agrár-környezetvédelem és éghajlat: 849, 964 millió euró;
– Ökológiai gazdálkodás: 200, 686 millió euró;
– Hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek számára szánt kifizetések: 1, 13 milliárd euró;
– Állatjólét: 437, 014 millió euró;
– Szolgáltatások az erdei környezet és erdők megőrzése: 100 millió euró;
– Együttműködés: 28, 021 millió euró;
– Kockázatok kezelése: 200 millió euró;
– LEADER: 652, 364 millió euró;
– Technikai segítségnyújtás műveletek: 178, 367 millió euró.
Projektek nélkül nincs versenyképesség
A LEADER Projekt az integráció egyik legsikeresebb közösségi kezdeményezésévé vált. Az új vidékfejlesztési programban ezért is van jóval nagyobb pénzösszeg, 652, 364 millió euró leosztva erre, amihez még 25% állami támogatás is járul. Az előző, 2007–2013-as időszakban 424,200 millió eurót szántak a programra.
Amint az adatok is mutatják, egy rugalmas, jól célzott program, amely a mezőgazdaság és a vidéki társadalom igényei szerint lett összeállítva, összhangban van az EU céljaival.
Előadásának záró részében az államtitkár hozzátette: a közmondás szerint, a futballhoz és a mezőgazdasághoz mindenki ért, de mégsem tartja ésszerűnek, ha egy közösség gazdálkodását nem jól képzett szakemberek irányítják. Mert nem lehetünk versenyképesek egy komoly piacon, ha csak béreljük vagy műveljük a saját területeinket, de nem élünk a projektek, sem a korszerű technológiák által nyújtott lehetőségekkel. Mert a mi gazdálkodóinknál nem okosabbak sem a németek, sem a hollandok, de van fogalmuk az üzleti terv, a marketing vagy a bankokkal való együttműködés tekintetében. Ha viszont a megtermelt árunak a biztosítási, értékesítési feltételei nem ismertek, az egész gazdálkodás hatékonysága alacsony.
Számunkra kihívás a faluturizmus, a biogazdálkodás, a projektek lehívása, de főként fiataloknak nem szabad kihagyni e lehetőségeket! – zárta előadását Horváth Levente Ákos, a Szociális, Család és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

Rajt előtt
Felsorakoztak immár az államfőjelöltek, a törvényes határidőig 14-en iktatták indulási szándékukat és a támogató aláírásokat a Központi Választási Irodánál.
Köztük a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes szocialista Victor Ponta, a korábban miniszterelnökként sokkal következetesebbnek és megnyerőbbnek mutatkozó Călin Popescu Tăriceanu, illetve a jobboldalon a jelenlegi kormányfő legkomolyabb kihívójának tartott Klaus Johannis, az elnöki pártot képviselő Elena Udrea, az igencsak harcias volt igazságügy-miniszter, Monica Macovei. Jelentkeztek eddigelé jóformán ismeretlen aspiránsok ismeretlen pártok színeiben – például William Brânză vagy Constantin Rotaru –, de ott vannak a jól ismert örökös jelöltek, a habzó szájú nacionalisták, Gheorghe Funar és Corneliu Vadim Tudor is. S mert Romániában bármi megtörténhet, a határidő előtt egy nappal ringbe szállt Theodor Meleşcanu, aki hétfőn lemondott a Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetői tisztségéről, kedden reggel pedig már 400 ezer támogató aláírással jelentkezett a választási hatóságnál. A sietség aligha véletlen, a napokban ugyanis kiderült: Klaus Johannis összeférhetetlenségi perét ma tárgyalja a legfelsőbb bíróság, ha pedig vétkesnek találják, Ponta legesélyesebb ellenfele már a rajt előtt kiesik a versenyből. Meleşcanura tehát afféle tartalékjelöltként tekint a román sajtó: ha minden kötél szakad, mögéje sorakozhat fel a jobboldal. De ami bennünket leginkább érdekel: abszolút újdonság, hogy a tizennégy jelentkező közül kettő magyar. E tekintetben tehát számarányához képest jócskán felülreprezentált a magyarság, a kampányban pedig immár ketten tolmácsolhatják az erdélyi, a székelyföldi magyarok igényeit, elvárásait. Azt is pozitívumként értékelhetjük, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt együttesen közel félmillió támogató aláírást nyújtott be – sikerült tehát olyanokat is megszólítani, akik az elmúlt voksoláskor távol maradtak. Az Erdélyi Magyar Néppárt ráadásul már a megmérettetés előtt győzelemként könyvelheti el, hogy össze tudta gyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer aláírást, és így ismét legitimálta létét, kiköszörülte az európai parlamenti választásokon való távolmaradása miatt esett csorbát, miközben nagyjából egy táborba terelte a nemzeti oldal erőit. Ahhoz azonban, hogy mindannyian nyertesek legyünk, a két magyar jelöltnek tisztán, bátran kell közvetítenie elvárásainkat – nekünk pedig minél nagyobb számban kell a szavazóurnákhoz járulnunk. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)