Elszaporodnak a hagymakupolák
Valóságos templomépítési láz lett úrrá Erdélyben és a Partiumban – Hatalmas összegek forognak a román pópák kezén
Bármerre is járok a Kárpát-haza déli és keleti részein, szembeötlő a hagymakupolák szaporodása. Délvidéken még visszafogott, Kárpátalján már erőteljesebb, Erdélyben és a Partiumban meg kifejezetten agresszív ez a templomépítési igyekezet.
A Trianont követő impériumváltás vallási szempontból legnagyobb vesztesei e térségben a görög katolikusok voltak: egyszerűen más akolba terelték őket. Elvették, majd „átkeresztelték” templomaikat – az 1948-as betiltás után Romániában például ortodoxék mintegy kétezerrel gazdagodtak! Erdélyben s különösen a Partiumban először a kolonisták – a tömbmagyarság közé betelepített máramarosi meg mócvidéki románságot nevezte így a népnyelv – kezdtek nagy templomépítésbe, díszes bisericákat ültetve szegényes házacskáik közé.
A létező szocializmusban, bár a mindenható Párt elvileg tiltotta, gyakorlatilag folytatódott a térhódítás, most már elsősorban a városokban, hiszen a Regátból tömegesen áttelepített románság ilyetén igényeit is ki kellett elégíteni. A rendszerváltást követően, de különösen az utóbbi tíz esztendőben aztán elszabadult az ár! Szabályos templomépítési láz lett úrrá az ortodoxián, s már-már versenyszerű építkezés zajlik a Szilágyságtól Székelyföldig, Szatmártól a Bánságig. Hogy adatokkal is illusztráljam, figyeljük meg kedves partiumi városkámat, Zilahot! Ady idejében e „vidám pincekatlan” lakossága éppen csak meghaladta a tízezer főt, háromnegyedük magyar volt, s túlnyomórészt református. Száz év alatt a lélekszám megötszöröződött, a 2011-es népszámlálás már 56 202 főt regisztrált – ennek bő háromnegyede román nemzetiségű, a magyarok lélekszáma alig haladja meg az Ady-korabelit. A magyarság zöme változatlanul református (két templomuk van: az „ősi” belvárosi és a nemrégiben épült ligeti), mellettük a római katolikusok és a baptisták képviselnek még jelentősebb számarányt. A románok túlnyomó többsége ortodox, s annak ellenére, hogy csak mintegy negyven százalékuk gyakorló hívő, nyolc templom harangja hívja őket misére!
Itt is, mint Erdély- és Partium-szerte mindenütt, Trianon után indult az első invázió. A prefektusi hivatal mögötti templomuk 30-as évekbeli, a következő, a Saguna utcai, amely esperesi rangú, még szintén „régi”, de a további hat már egytől egyig a rendszerváltás után épült. Ezek a tősgyökeres zilahiak számára igencsak furcsa, olykor kifejezetten hivalkodó építmények szinte uralják a környezetüket. A legújabbat, a Kraszna utcait (mai nevén str. 22. Decembrie 1989), ahol mindmáig tán a legtöbb magyar él, csak pár éve húzták fel, s a hívőknek bizony komoly sportteljesítmény átgyalogolni a fél városon, hogy az utca végén célba érjenek. Mint sok helyütt, Zilahon is van félkész biserica, építik már vagy öt-hat éve a főút mellett, de a lényegen ez mit sem változtat, minél több hagymakupolát Erdély-szerte!
Romániában már a két világháború között is jelentős állami támogatást kapott az ortodoxia, de az utóbbi két évtizedben vált igazán államegyházzá. Hatalmas összegek forognak a pópák kezein, s az uniós támogatások jelentős része is náluk landol – mondják a hozzáértők (az erdélyi autópályákra szánt pénzek jelentős részéről szól a fáma, meg a külföldi élelmiszer- és pénzsegélyek osztogatásáról). Az ortodox egyház már nemcsak állam az államban, hanem komoly gazdasági-üzleti tényező is Romániában.
Ozsváth Sándor, Magyar Hírlap

„Balkáni területfoglalás” – hogyan lett éttermi terasz dísze Salacz Gyula mellszobra Aradon
Két év sem telt el azóta, hogy az utókor megpróbált méltóképp tisztelegni Arad leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármesterének, Salacz Gyulának (1832–1915) az emléke előtt, szobrot állítva annak a személyiségnek, aki 26 évig (1875–1901 között) állt a város élén, és akinek gyakorlatilag a modernizálást köszönhette Arad. A 21. század embere azonban nincs tekintettel a nagy elődökre, ha meg nem is a saját nációjából való, tudomást sem vesz róla, de talán az a legjellemzőbb, hogy az anyagi haszonszerzés nem riaszt vissza senkit még a kegyeletsértéstől sem, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű az a személyiség, akinek emléket állított az utókor.
Jelen esetben, a Battyhány (Episcopiei) és Salacz Gyula utcák kereszteződésében Salacz Gyula mellszobrát és annak talapzatát – a Newsar információi szerint – az Ema del Mar nevű étterem „kebelezte be”, legalábbis a szobor körül kialakított ki térre telepítette teraszát, sőt attól sem rettentek vissza a vállalkozás működtetői, hogy a köztéri padokat is felszedjék, helyet csinálva saját asztalaiknak. Nem akármelyik étterem büszkélkedhet azzal, hogy egy műalkotás – nem is akárkié, hanem a neves aradi szobrász, Kocsis Rudolf alkotása – díszíti teraszát.
Elértük Kocsis Rudolfot egy gyergyóremetei szakmai konferencián, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy annak idején ő kikötötte: ha engedélyeznek is valamilyen vendéglátóhelyet a téren, a szobor körül három-négy méteres körzetet szabadon kell hagyni. „Volt vita is erről a tanácsban, beszéltünk a tulajdonossal is, és amikor megadták az engedélyt a terasznak, az volt a kikötés, hogy csak a fal mentén helyeznek el egy sor széket és asztalt. Énnél valamivel többet tettek ki. Igaz, a fal mentén meg hullana a vakolat a vendégekre, úgyhogy ez ilyen balkáni megoldás. A politika beleszól, és senki nem tud csinálni semmit” – nyilatkozta a művész. Érdeklődésünkre, és külföldi tapasztalatai alapján azt mondta, hogy Nyugaton teljesen elfogadhatatlan lenne ilyesmi, de senkinek se fordulna meg a fejében ilyen dolog…
Lehet, a tulajdonosok úgy gondolták, Salacz Gyula biztos nem fog panaszkodni, hogy dohányfüstöt nyel a szobra…
aradihirek.ro, Erdély.ma

Amnesztia a nyugdíjasoknak
Az amnesztiatörvényt azok esetében alkalmazzák majd, akik valamilyen támogatásban, nyugdíjban vagy pótlékban részesültek, és most adminisztratív hibák miatt arra kötelezték őket, hogy visszaadják a pénzt – jelentette ki pénteken Victor Ponta, hozzátéve, pénzügyi, nem pedig büntetőjogi amnesztiáról van szó.
„A törvénytervezetben világosan szerepelni fog: amit a jogszabály hatályba lépése előtt követtek el, az amnesztia hatálya alá esik, aki viszont mostantól hibázik, fizetni fog. A törvény hatálya alá tartoznak mindazok, akik valamilyen támogatást – akár nyugdíjat, akár az anyasági pótlékhoz hasonló juttatást – kaptak, és hibák miatt – az adminisztratív oldalról beszélek, a büntetőjogi rész nem kerül a kormány elé – vissza kell adniuk a pénzt” – mondta a miniszterelnök.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a nyugdíjasok is az amnesztia hatálya alá esnek, függetlenül attól, hogy vesztegetés útján jutottak a nyugdíjhoz vagy sem, Ponta rámutatott: nem szabad összetéveszteni a pénzügyi és a büntetőjogi amnesztiát.
Csütörtökön Ponta bejelentette, hogy a kormány olyan törvénytervezetet fogad el, amely amnesztiában részesíti azokat a nyugdíjasokat, akiknek vissza kell fizetniük az államnak a korábban kapott összeg egy részét. Ponta arra kérte a munkaügyi minisztert, dolgozzon ki egy ilyen jogszabályt annak érdekében, hogy ne álljon elő olyan helyzet, hogy valaki öngyilkos lesz. Hozzátette: az érintett nyugdíjasok „valószínűleg hibáztak”, de nem azért tették, „hogy meggazdagodjanak.” Mint ismeretes, az elmúlt időszakban több olyan esetre is fény derült, amikor nyugdíjasok öngyilkosságot követtek el attól való félelmükben, hogy kötelezik őket a néhány éven keresztül törvénytelenül kapott összegek visszafizetésére. Ugyanakkor több olyan orvos ellen is vádat emeltek, akiket azzal vádolnak, hogy törvénytelenül állítottak ki nyugdíjazási határozatokat.
Kevés pénzért dolgozhatnak az anyák
Az anyák a gyermeknevelési pótlék mellett évi 1500 lejes jövedelemre tehetnek szert otthoni munkával, és 12 ezer olyan nő, aki eddig is így járt el, és vissza kellene fizetnie a pótlékot, pénzügyi amnesztiában részesül – jelentette be pénteken Rovana Plumb munkaügyi miniszter.
Mint elmondta, a gyermeknevelési segélyre jogosultak dossziéinak átvizsgálása nyomán a számvevőszék döntése értelmében 12 460 édesanya tett szert pluszjövedelemre 2014 január 1. és június 30. között a gyermeknevelési pótlék mellett. Ennek nyomán a számvevőszék úgy határozott, hogy az érintett anyáknak vissza kell fizetniük a kapott pótlékot, aminek az összege 15 millió lej. Rájuk is érvényes lesz azonban az amnesztiatörvény, amelyet a munkaügyi minisztérium dolgoz ki, és amelyet az augusztus 20-ai kormányülésen terjesztenek be jóváhagyásra.
Plumb azt is elmondta, hogy ez az intézkedés nincs hatással a 2014-es állami költségvetésre.A munkaügyi miniszter továbbá bejelentette, hogy a kormány módosítani fogja a 2010/111-es sürgősségi rendeletet, amely a gyermeknevelési szabadság időtartamát és a pótlék összegét szabályozza, hogy bármely szülő, aki pótlékot kap, otthoni munkával más jövedelemre is szert tehessen. A jövedelem javasolt legfelső határa mintegy 1500 lej évente, vagyis három szociális referenciaindexnek megfelelő összeg.
Balogh Levente, Székelyhon.ro

Victor Ponta a székely hősiességet méltatta
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc székely honvédjeinek hősiességét méltatta vasárnap, a Nyergestetői csata 165. évfordulója alkalmából a csata helyszínén tartott megemlékezésen Victor Ponta román miniszterelnök, aki Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének a meghívására vett részt a rendezvényen.
Victor Ponta románul és magyarul is köszöntötte a rendezvény mintegy 200 résztvevőjét – mint mondta, vállalva, hogy ezért, illetve jelenlétéért bőven kijut majd neki a kritikákból a román sajtó részéről –, majd hozzátette, „egyfajta székely Thermopülaként” hallott a helyről. Román kormányfő első alkalommal vett részt a minden év augusztus elején megtartott rendezvényen – a miniszterelnök egyébként vasárnap délelőtt a Kézdivásárhelyen rendezett országos gyorsulási gokart bajnokságot tekintette meg, mivel kisfia versenyzőként állt rajthoz a megmérettetésen.
„Minden elismerést megérdemel az a tény, hogy ezek az emberek az életüket adták olyan ideálokért, amelyek közösek minden nemzet és minden ország számára: a szabadságért, az önrendelkezés jogáért, a harcért, amelyet vagy a bécsi, vagy a cári, vagy a török birodalom ellen vívtak” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, „minél gyakrabban hívnak meg ebbe a régióba, láthatják, számos zászló loboghat anélkül, hogy ebből újabb olyan háborúba kezdjünk, amelyre semmi szükségünk nincs”.
Kelemen: megértésre van szükség
Kelemen Hunor a szabadságért folytatott küzdelem fontosságáról beszélt, amelyet annak idején fegyverrel, most viszont érveléssel és meggyőzéssel kell folytatni. Az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kijelentette, az erdélyi magyarságnak továbbra is küzdenie kell a szabadságért, követve az 1848–49-es szabadságharcosok szellemi örökségét.
Köszönetet mondott Victor Ponta miniszterelnöknek, jelezvén, hogy ő az első román miniszterelnök, aki ellátogat a székelyek és magyarok tudatában szimbolikus tartalommal bíró helyre. Hozzátette, ha gyakrabban jár a kormányfő Székelyföldre, olyanoknak ismerheti meg a térség lakóit, amilyenek, és jobban megértheti őket. Kelemen Hunor szerint e megértés vezethet el oda, hogy a magyar közösség vágyai és Románia vágyai is megvalósuljanak.
A népességfogyás fenyeget
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta, a Kárpát-medencei magyarságot, a székelységet ma már nem az osztrák császár ágyúcsövei fenyegetik, hanem a népességfogyás, a kivándorlás. Szerinte ezért szükség van a párbeszédre a románsággal is, hiszen gondjaink többsége azonos, elsősorban az elvándorlás és népességfogyás.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke két irányban fogalmazott meg üzenetet: a székelyeknek és Bukarestnek. „A csüggedőket, a megfáradtakat, a reményvesztetteket szeretném emlékeztetni, mi volt 1849 legnagyszerűbb leckéje. Az 165 évvel ezelőtti szabadságharcosok javarésze iparos emberekből, az eke szarvát fogó földművesekből és nem túl sok katonából állt. Hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát. A miniszterelnök úr előtt is azt mondjuk, amit eddig: elfogadjuk a mindenkire érvényes szabályokat, de nem fogadunk el kettős mércét. Tiszteljük az államhatalmat, de nem fogadjuk el, hogy bármelyik kormány tiszteletlenül viszonyuljon hozzánk. Tekintettel arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök úr jelen van, az az jelenti, hogy a bukaresti politikában fordulat következhet be” – fejezte ki reményét.
Darvas-Kozma József csíkszeredai főesperes javasolta egy új székely kongresszus megtartását, az 1902-es mintájára, amelynek a megvalósítása az első világháború után megakadt. „Most is a kivándorlás és a munkanélküliség a fő baj, mint akkor. A kongresszusba be kell vonni az összes politikai és érdekképviseleti, kulturális, gazdasági egyesületet, szervezetet, együtt a felekezetekkel, és helyzetfelmérés kell a hogyan tovább, a szubszidiaritás, az autonómia érdekében” – fejtette ki.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja azt mondta, a székely hősök áldozata arra tanít, hogy a közösségért áldozatot kell vállalni, mert csak úgy van értelme az emberi életnek. „Csak akkor tudunk családot alapítani, nemzetet építeni, ha a közösségért felelősséget vállalunk” – jelentette ki a főkonzul.
A résztvevők megkoszorúzták az emlékművet, a megemlékezést a csíkkozmási Bojzás néptánccsoport előadása és a Tuzson János Fúvósegylet tette ünnepélyesebbé. Hagyományszerűen idén is felvonultak a csíkszéki és háromszéki huszárok.
A Csíkszék és Háromszék közötti Nyergestetőn zajlott 1849. augusztus elsején az a csata, amely a székelység önvédelmi harcának egyik kiemelkedő szimbólumává vált. A Tuzson János őrnagy által vezetett mintegy 200 fős székely csapatnak önfeláldozó harccal sikerült rövid időre feltartóztatnia a mintegy 1200 fős összevont osztrák-orosz csapatok csíkszéki behatolását.
Székelyhon.ro

(Szín)játszó fiatalok a nagykorúság fényében
Körülbelül 450 fiatal színezte át csütörtöktől vasárnapig a szentháromsági világ csendjét. Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) színjátszó találkozójának első alkalommal adott otthont a nyárádmenti falucska. Amint azt Fülöp Júlia szervezőtől megtudtuk, a nagykorúságba lépett rendezvénynek egy összetéveszthetetlen főszereplője is lett Evetke, a legkedvesebb egyletes személyében, aki nem más, mint az ODFIE nyári rendezvényeinek új reklámarca. Erre emlékeztettek a "színháromsági" produkciók helyszíne, a művelődési ház felé vezető "Evetke legyen veletek" feliratok is. A rendezvény hangulatát a kerítésen díszelgő táblácskák is tükrözték: "Kedvenc mindenem a bicikli", "A rasztaszív örökké dobog", "Jó, jó, jó, de jó nekem".
Az idei találkozón 14 produkciót – az alsófelsőszentmihályi, szent-ábrahámi, szentgericei, szabédi, homoródszentpéteri, homoród- szentpáli, felsőrákosi, illetve a Vargyasról, Bölönből, Kolozsvárról, Székelykeresztúrról és Marosvásárhelyről érkezett csapatok előadásait – láthatták az egybegyűltek. A bemutatott darabokat háromfős bírálóbizottság – Máthé Annamária és Szabó Eduárd színművészek, a szervezők részéről pedig Dézsi Szilárd – értékelte. Az előadás-sorozatok között egykori egyletesekből lett színészek tartottak műhelymunkát az érdeklődőknek. Fülöp Júliától azt is megtudtuk, hogy bár a színjátszó találkozó résztvevői többnyire a 14 és 18 év közötti korosztályhoz tartoznak – a találkozón 14 éves kortól lehet részt venni –, huszon-, harmincévesek is minden évben szép számban jelen vannak, egyszerűen azért, mert nehéz itthagyni ezt a társaságot.
– Mi az idei rendezvény újdonsága? – kérdeztük Júliát.
– Nem is újdonságról, hanem sajátosságról beszélnék: a rendezvény felnőttkorba lépett. Ezt a rendezvény teljes ideje alatt apró jelekkel érzékeltettük. A 18-as szám mindegyre felbukkanó szimbólummá vált, a péntek éjszakai vetélkedő egyik feladata is arról szólt, hogy a versenyzőknek olyan tárgyakat kellett gyűjteniük, amelyeken ez a szám megjelent, de a társkereső játék is kapcsolódott a nagykorúvá válás számához.
– Mit jelent, miért fontos az ODFIE-s színjátszó találkozó? – tudakoltuk a kolozsvári két csapattal, a First Generationnal és a Next Generationnal érkezett Szilágyi Szilamértól.
– A színjátszás, az, hogy közösen valósítunk meg valamit, kiváló lehetőség a közösségépítésre. Ez a találkozó jó alkalom arra, hogy az unitárius ifjúsági egyletek bemutassák egymásnak előadásaikat, úgymond megmutatkozzanak egymás előtt. Az ifjúsági egyletek összetétele négyévenként változik, a 18 év fölöttiek ugyanis egyetemre mennek, helyettük új tagok jönnek, és a változás függvényében módosul az előadások minősége is. A szervezés viszont évről évre jobb. Az első "színjátszókon" körülbelül 200 fiatal vett részt, mára megkétszereződött a számuk. De mi nem a mennyiségi növekedést tartjuk szem előtt, nem tömegrendezvényt szeretnénk létrehozni, hanem a minőség szempontjából igyekszünk évről évre magasabbra állítani a mércét. A 18. színjátszó találkozó mindenképpen mérföldkőnek számít a rendezvény életében, jelzésértékű, hogy sikerült megszakítás nélkül ennyi időn keresztül megszervezni.
Az előadások témaköre igen változatos volt, sötét tónusú, igazi színészi átéléssel előadott Tamási-feldolgozás és vidám, táncos Shakespeare-paródia, egy mai Rómeó és Júlia is szerepelt a kínálatban. A székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium színjátszó csoportja, a Bemugri egy dán írónő, Jane Teller Semmi című – megjelenése után betiltott, majd kötelező iskolai olvasmánnyá tett – műve alapján készült darabot vitt színre. Erről, illetve a "színjátszóval" kapcsolatos élményeiről az egyik szereplőt, a tizenkettedik osztályba készülő Varró Boglárkát kérdeztük.
– A színjátszó csoportot vezető lelkész- és vallástanárunk, Lakatos Sándor mindig olyan darabot választ erre az alkalomra, amelyet mások nemigen ismernek, és eredeti motívumokkal igyekszik azt színpadra vinni. Iskolakezdés után már elkezdjük megbeszélni a darabot, és október végére a szereplőválasztás is lezajlik. Hetente egyszer szoktunk próbálni, és mindig csiszolunk, változtatunk valamit a produkción. A színjátszót azért is szeretem, mert itt mindig sok baráttal találkozom, akiket az év többi részében nem láthatok. Ugyanakkor sok új emberrel is megismerkedem, tegnap például tízegynéhány ismerőst szereztem – mondta a diáklány, aki harmadik alkalommal vesz részt a színjátszón, és mostanra már egészen otthon érzi magát a rendezvényen. Boglárka azt is elárulta, hogy a középiskola után kommunikáció, média szakon, reklámgrafikán vagy színművészetin folytatná tanulmányait.
Az alsófelsőszentmihályi Ferencz Szilárd az egyik legrégebbi színjátszósnak számít, ő ugyanis először 2002-ben jött el, az évek során pedig megszakításokkal összesen tízszer vett részt a találkozón.
– Szórványvidéken élünk, egy maroknyi fiatal tartozik a színjátszó csoportunkhoz, vallási hovatartozástól függetlenül. Úgy is mondhatnám, hogy inkább afféle magyar ifjúsági kör ez – mondta Szilárd, majd arról is beszámolt, hogy a bemutatásra hozott Házassági paródia című darabot egy idős tanítónőnél találták egy régi papíron, és nem sikerült kideríteni a szerző nevét. Mindössze öten játsztak a produkcióban – tette hozzá –, ezért egyeseknek kettős, illetve hármas szereposztásban kellett közönség elé lépni.
– A 2000-es évek közepén többen voltunk, a régiek azonban már kinőttek a színjátszóból, és az újakat egyre nehezebben lehet megszólítani – tette hozzá a fiatalember.
Az ODFIE-sek Szentháromságon töltött négy napját az előadások, műhelymunkák, játékok mellett számos koncert tette emlékezetessé. A színpad körüli, de a művelődési ház környékét és az egész falut is átjáró hangulat igazolta az egylet honlapján olvasható állítás igazságát: "én az évet két részre osztom: színjátszó és a többi…"
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

Sikeres öt hónap a kulturális minisztériumban
A kulturális minisztérium élén folytatott öt hónapos tevékenység mérlegét vonta meg augusztus 1-jén Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A szövetségi elnök mandátuma utolsó napján Victor Ponta miniszterelnök jelenlétben a Bukaresti Nemzeti Színház felújítási munkálatait tekintette meg, melynek restaurálása Kelemen Hunor előző miniszteri mandátuma alatt kezdődött el.
„Úgy gondolom, sikeres öt hónapot zárunk a Kulturális Minisztériumban, hiszen mindazt, amit elterveztünk, eredményesen kiviteleztük. Az elmúlt időszak mögött hihetetlenül sok munka van, de ugyanakkor jelentős eredményekkel is telített periódusról beszélünk. Műemlékké nyilvánítottuk az aradi Szabadság-szobrot, a csütörtökön elfogadott kormányhatározat pedig lehetővé teszi azt, hogy Gábor Áron ágyúja végleg hazakerüljön a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba. Ugyanakkor a kézjegyemmel ellátott miniszteri rendelet lehetővé teszi majd a műemlékek többnyelvű feliratozását ott, ahol kisebbségben élnek a különböző nemzeti közösségek. Elmondhatom, hogy a költségvetés-kiegészítést, és a kormány tartalékalapjából történő előírást követően sikerült a szaktárcának a 2014-es évre előirányozott pénzkeretét 3,8 százalékkal növelni” – mutatott rá Kelemen Hunor az elmúlt öt hónap fontosabb megvalósításaira.
A leköszönő kulturális miniszter ismertette azokat a folyamatokat is, amelyek az elkövetkező időszakban véglegesülnek: „A mai nap folyamán közvitára bocsátjuk az új filmtörvényt, ugyanakkor arról is beszámolhatok, hogy kilencven százalékban elkészült az Örökségvédelmi Törvénykönyv, amelyet szeptemberben a parlament elé lehet terjeszteni. A közkönyvtárakra vonatkozó törvény módosításaiban is számos előrelépést tettünk meg. (…). Biztos vagyok benne, hogy év végéig megvalósítjuk mindazt, amit erre az évre terveztünk.”
A Bukaresti Nemzeti Színház felújítási munkálatairól Kelemen Hunor elmondta, a 65 millió eurós befektetés Romániában jelenleg a legnagyobb beruházás a kulturális intézmények területén.
„Bukarestben idén három jelentős intézményben zajlanak beruházások, a Nemzeti Színházban november végére befejezik a munkálatokat, így ez decemberre teljes egészében működőképes lesz. Jelenleg a hat teremből hármat használnak. Tulajdonképpen egy 65 millió eurós beruházásról beszélünk, amelyet 2011-ben, az előző miniszteri mandátumomban indítottunk el, és amelyet ebben az évben be is tudunk fejezni. A bukaresti Román Operánál is teljes restaurálási munkálatok zajlanak, és idén elkészül a Nemzeti Operettszínház új épülete is” – mutatott rá Kelemen Hunor, majd a miniszterelnökkel tett látogatás során kijelentette: a költségvetés-kiegészítést követően a Bukaresti Nemzeti Színház 35 munkahellyel gazdagodik.
Újságírói kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke leszögezte, a kormányból történő kilépése nem befolyásolja a miniszterelnökkel való kapcsolatát, és továbbra is részt vesz a koalíciós egyeztetéseken.
„A Kormányból való kilépésem megkerülhetetlennek bizonyult, erről nem kívántam letenni olyan körülmények között, amikor a külügyminiszter nem volt hajlandó Románia álláspontján változtatni. Bízom abban, hogy az elkövetkező időszakban tudunk tenni annak érdekében, hogy ezen változtassunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy az én távozásom ellenére az RMDSZ kormányon marad. Hangsúlyozom: a koalíciós egyeztetéseket továbbra is én vezetem az RMDSZ részéről, és a kormányzati munkával kapcsolatos konzultációkat is én koordinálom. Azt gondolom, hogy érvényesítenünk kell mindazt, amit 2014 márciusában a koalíciós megállapodásba bevittünk, és ezért folytatjuk a kormányzást. Továbbra is rossznak tartom a Minority SafePack kapcsán kialakított kormányzati álláspontot, amely értelmében Románia beavatkozik a luxemburgi perbe az Európai Bizottság oldalán. Annak érdekében, hogy ezt az álláspontot módosítani tudjuk, szükség van a kormányzati szerepvállalásra, hiszen sokkal nehezebb kívülről befolyásolni ilyen jelentős kérdésekben a kormányzati politika alakulását” – nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)

Megnyitás előtt áll a Kálvin-ház
Újabb egyházi öregotthonnal gazdagodik Marosvásárhely, az Eminescu utcai Kálvin-ház október elsején nyitja meg kapuit. A négyszintes épület 56 idős bentlakónak nyújt majd otthont, és tíz, nyugdíjas lelkésznek kiadandó lakás is található benne.
A református egyháznak már van egy öregotthona Marosvásárhelyen, a Vártemplomhoz tartozó Lazarenum Alapítvány által működtetett idősek otthonától alig pár méterre épült az újabb, amely a Kálvin-ház nevet kapta.
A létesítményre óriási szükség van, ugyanis nemcsak az Eminescu utcai, hanem a megyében az összes idősek otthonánál hosszú a várólista – magyarázza az új létesítmény vezetője, Jakab István, miközben körbevezet a 2816 négyzetméteres, négyszintes épületben, amelyhez egy takaros kis udvar is tartozik.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2010-ben döntött úgy, hogy újabb öregotthont hoz létre Marosvásárhelyen. A beruházó az egyházkerület nyugdíjpénztára lett, így vásároltak meg a volt Jókai (jelenleg Mihai Eminescu) utcában egy ingatlant, amelyet az állam szolgáltatott vissza a tulajdonosnak.
Oda tervezték meg a magukra maradt és ellátásra szoruló személyeknek szóló, valamint a nyugdíjas lelkészeknek fenntartott lakrészeknek helyet adó épületegyüttest, amit aztán újra kellett tervezni, a városháza ugyanis jelezte, hogy szüksége van egy területrészre a Vörösmarty utcával való kanyar kiszélesítése érdekében. Ezért le kellett bontani az ingatlant, két méterrel beljebb helyezni, és újra kezdeni az építkezést.
A 2011-ben elkezdett munkálatok most járnak a vége felé, már készen van az épület négy szintje, gyakorlatilag csak a berendezés, bútorozás hiányzik még.
„Az öregotthon és a nyugdíjas lelkészek számára kiadandó lakás is azzal a céllal épült, hogy méltó körülményeket teremtsen a támasz nélkül maradt időseknek. Éppen ezért az otthonban minden lesz. Az első szinten van a tálaló, ebédlő, az irodák, valamint 12 szoba is, de ide tervezzük az idősek kávéházát, amely nemcsak a bentlakók, mások számára is nyilvános lesz. Van helyünk egy fitneszteremnek, amelyben masszírozógépet, futópadot, szobabiciklit terveztünk, de ugyancsak az első szinten van az orvosi rendelő is, amely állandó ügyelettel rendelkezik” – magyarázta az otthon igazgatója.
Hozzátette, az otthonban megfelelő egészségügyi ellátásban részesülnek majd a magatehetetlen személyek is. Első körben ugyanis huszonkét alkalmazottal kezdi meg működését a Kálvin-ház.
Az épület amúgy 56 személy befogadására alkalmas, van 40 egyágyas, valamint 8 kétágyas szoba, emellett tíz lakrész, amelyet nyugdíjas lelkészek vehetnek majd bérbe. A szobák készek, csak a berendezés hiányzik, de a lelkészlakásoknál már a konyha is elkészült. Az öregotthon lakói számára ágy, éjjeli szekrény, beépített ruhásszekrény, valamint tévészekrény készül. A bútorok már meg vannak rendelve, nemsokára szállítja a cég, és következhet az épület berendezése, mondta az igazgató.
Jakab István szerint akad még munka, ugyanis lakhatóvá, barátságossá kell varázsolni a frissen elkészült, modern épületet, valamint kialakítani az udvaron a parkot. Az otthon szolgáltatásai felől a jakab@bodpeter.ro e-mail címen, vagy a 0265–216997-es telefonszámon lehet érdeklődni.
Szász Cs. Emese, Krónika (Kolozsvár)

Falunapok Erdővidéken
Bardoc, Nagyajta és Bibarcfalva is ünnepelt
A hétvégén három erdővidéki település is falunapot szervezett, ezen kívül honvédtalálkozó és BMW-találkozó is volt Baróton, úgyhogy aki arra szánta el magát, hogy kimozduljon otthonról, akadt program bőven, amiből válogatni lehetett.
A nagyajtai falunapok első, szombati napját felemelő ünnepi hangulat jellemezte: az összetartásban mindig is jeleskedő település nagyszámú magyarországi látogatót fogadott (Alsónémedi testvérfaluból), de a Gazdag Miklós Polgári Daloskör újraalakulásának 20. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozóra hazai vendégek is érkeztek.
A 600 éves unitárius vártemplom falai hat kórus tagjainak énekét visszhangozták. Fellépett a baróti Zathureczky Gyula Kórus, az alsónémedi (Magyarország) református gyülekezeti kórus, az alsónémedi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Énekkar, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda, a küküllődombói Kisgyörgy József Unitárius Dalkör, valamint a vendéglátó Gazdag Miklós Polgári Daloskör, melynek vezetője, Péter Géza a találkozó végén emléklapokat, emlékszalagokat adott át.
A templomot övező várfal egyik bástyájában ötletes módon kiállítást rendeztek be fiatalok. Fekete Hunor, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja elmondta, két osztálytársával, Oláh Melindával és Vajna Ráhel Annával együtt úgy gondolták, megörökítik képeken Nagyajta régi épületeit, építészeti érdekességeit. A grafikák, valamint a pasztell-, tus- és olajfestmények azt tükrözik, hogy épített örökségünk szépsége nemcsak az idősebb, de a fiatalabb nemzedék fantáziáját is magával tudja ragadni.
Rendhagyó mozzanatát képezte a falunapnak az iskolában megnyílt fotókiállítás is: dr. Lugosfalvy Ervin magyarországi természetfotós 84 darab fényképe hét témakörbe csoportosítva mutatta be a nézőknek a természet nagyszerűségét, annak egy-egy apró részletben elrejtett csodáját. A művészt és munkásságát Barabás Mihály nyugalmazott tanár méltatta, de köszönetet mondott a kiállítónak Bihari Edömér polgármester is.
Bardocon vasárnap a helyi sportegyesület fennállásának 60. évfordulóját ünnepelték, ugyanakkor megemlékeztek Lőrincz Zsigmondról, Kovászna város néhai polgármesteréről, a helyi focicsapat önzetlen támogatójáról is. Erről bővebben sportrovatunkban számolunk be.
Nagy sikernek örvendtek Bibarcfalván is az immár másodjára megszervezett falunapok, több mint tizenöt tagú szervezőcsapat munkálkodott azért, hogy az ünneplés teljes és sikeres legyen. Elsősorban a helyi értékek seregszemléjét tartották szem előtt.
Szombaton Könnyű gyújtást! mottóval kistraktor felvonulást tartottak a helyi gazdák, s mint azt egyikük, Józsa Ferenc elmondta, ez rendkívül hangulatosra sikeredett: a székely lobogók alatt vonuló gépeket sokan megcsodálták. Ő maga egy házilag „gyártott”, egyhengeres, kelet-német dízelmotorral és Skoda kapcsolószekrénnyel felszerelt masinával rukkolt ki, az ötlet, hogy felvonuljanak, Benedek Dávidtól, a helyi Állattartó Gazdák Egyesületének elnökétől származott.
Vasárnap délután a falu sportpályán megjelent helyieket, valamint a magyarországi Biharugra településről érkezett több mint félszáz vendéget Lázár-Kiss Barna polgármester is köszöntötte, hangsúlyozva, számára is öröm, ha a mindennapi gondoktól függetlenül akad egy nap, amikor a falu együtt tud ünnepelni, kikapcsolódni, szórakozni.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

EGYETEMES KULTURÁLÓDÁS
Összesen 698 romániai diák jelentkezett magyarországi egyetemre
Csak 273-an nem jutottak be, bár egy adott ponton úgy tűnt, formai okokból mindenkit visszautasítanak. A felvi.hu-tól kértünk adatokat.
A magyarországi Oktatási Hivatal Felsőoktatási Főosztálya a Transindex kérésére rendelkezésünkre bocsájtotta a magyarországi egyetemekre jelentkező romániai diákok számát, és azt is, hogy hányan jártak sikerrel.
A Felsőoktatási Főosztály szerint alap-, osztatlan képzésre és felsőoktatási szakképzésre (AOF) 491-en, magiszteri képzésre 191-en, mindkettőre 16-an jelentkeztek. A jelentkezők száma összesen 698. A jelentkezőkből AOF-re 288 diák nyert felvételt, magiszteri képzésre 137. Összesen 425-en nyertek felvételt magyarországi alapfokú és magiszteri képzésekre Romániából, míg 273 diáknak nem sikerült a felvételije.
"Az Oktatási Hivatal a jelentkezők érdekeit maximálisan szem előtt tartva bírálja el a külföldi dokumentumokat" A magyarországi Felsőoktatási Főosztály azt is közölte, hogy a magyarországi felsőoktatási intézményekbe – magyar, vagy idegen nyelvű képzésekre – meghatározott feltételekkel bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy hol érettségizett vagy szerzett felsőfokú végzettséget.
"A jelentkezési feltételeket, a pontozási rendszert, a felvétel egyéb feltételeit a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvény, illetve a kapcsolódó egyéb jogszabályok a magyar nyelvű képzések esetében természetes módon a magyar köznevelési és felsőoktatási rendszerhez igazítva határozzák meg. A hatályos jogszabályi előírások ugyanakkor megteremtik annak a lehetőségét is, hogy a nem magyar rendszerű középiskolák, illetve felsőoktatási intézmények dokumentumait megfeleltessük a magyar dokumentumoknak, és azok alapján is felvételt nyerhessenek a jelentkezők."
A közlemény szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Oktatási Hivatal arra törekszik, hogy az érintett országok minisztériumaival és egyéb hivatalaival meglévő rendszeres munkakapcsolatok alapján napra készen ismerje, és kövesse a környező országok - a legtöbb magyar nyelvű képzésre jelentkező ugyanis ezekből az országokból származik - oktatáspolitikai, jogszabályi változásait, és ha szükséges, változtasson az érintett országok jelentkezőitől megkívánt dokumentumokon, azonban előfordul, hogy nem értesítik a változásokról. "Ezen a téren előfordultak és előfordulnak olyan esetek, amikor nem értesítenek bennünket a helyi előírások változásairól, vagy olyan időpontban történnek egy adott országban a jogszabályi változások, amikor ehhez már nem, vagy csak nagy nehézségek árán tud alkalmazkodni a szoros határidők miatt az Oktatási Hivatal."
Az Oktatási Hivatal értékelése szerint megállapítható az, hogy a törvényes élőírásokat és a jelentkezők érdekeit szem előtt tartva bírálják el a külföldiek dokumentumait. "Általánosságban elmondható, hogy az Oktatási Hivatal a hatályos jogszabályi előírások szerint és a jelentkezők érdekeit maximálisan szem előtt tartva bírálja el a külföldi dokumentumokat, és határozza meg azok alapján a jelentkezők pontszámát, amely alapján eldől, hogy felvételt nyerhet vagy nem a megpályázott felsőoktatási intézménybe."
Majdnem lemaradtak a magyarországi egyetemekről a romániai végzősök
A magyarországi egyetemek magiszteri képzéseire jelentkező határon túli magyar diákok pár hete szembesültek azzal, hogy a felvi.hu internetes felületen - ahol a felvételik adminisztratív részét online intézik - a bejutási pontjaik nullázódtak.
A diákok közül néhányan kaptak erről értesítő e-mailt is, ami beindította az önszerveződést: alapítottak egy Facebook-csoportot és elkezdték hívásokkal, e-mailekkel bombázni a magyarországi és romániai illetékeseket. Akkor úgy tűnt, hogy a diákok önhibájukon kívül nem tanulhatnak tovább a magyarországi egyetemeken.
A múlt héten derült ki, hogy a felsőoktatási államtitkárság végül elfogadja az oklevelet helyettesítő igazolványokat azoktól a diákoktól, akik Romániában frissen végezték el az alapképzést és egy magyarországi egyetemen folytatnák a tanulmányaikat. (hírszerk.)
F. J., Transindex.ro

Antal: „A bukaresti románokat félrevezetik a zászlóhasználattal kapcsolatban”
A romániai prefektúrák hasonlóan kellene védjék a magyar érdekeket, mint ahogyan azt a románnal is teszik – fejtette ki a kézdivásárhelyi zászlóügy kapcsán Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki beszélt Victor Ponta nyergestetői látogatásáról is.
Antal Árpád újságírói kérdésre leszögezte, hogy amennyiben a romániai prefektúrák magatartásával kapcsolatban kell véleményt nyilvánítania, akkor feltétlenül le kell szögeznie: minden prefektúrától azt várja el, hogy hasonlóan védje és vigyázza a magyar nyelvhasználatot, mint ahogyan azt a románnal teszi. Mint mondta még sosem találkozott olyan esettel, amikor az említett intézmény levelet címzett volna neki azzal kapcsolatban, hogy egy utca neve csak román nyelven van feltüntetve, annak ellenére, hogy léteznek ilyenek is.
A városvezető azt is hozzáfűzte, hogy Romániában nem megfelelő a törvénykezés, a prefektusok pedig ezen törvények betartására vannak kihelyezve. A székely zászlók körüli herce-hurcával kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a bukaresti románokat félrevezetik valakik, ugyanis eddig egyetlen kikötésük ezen politikusoknak annyi volt, hogy az említett lobogó mellé a románt is tűzzék ki.
Mint ismeretes, két héttel ezelőtt vonták fel Kézdivásárhelyen a katonanevelde előtt található világháborús emlékműnél a székely lobogókat, az eseményen Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is részt vett. Még a rendezvény előtt jelezte a Kovászna megyei prefektúra, hogy nem ért egyet, és az esemény megtartására kibocsátott engedélyt megtámadja a közigazgatási bíróságon. Ezt követően körlevélben tájékoztatott Marius Popica Kovászna megyei prefektus, hogy nem magát a rendezvényt, hanem a zászló felvonást támadja meg, mivel arról már januárban döntött a brassói táblabíróság, hogy törvénytelen. Hangsúlyozta, a prefektúra sosem ellenezte azokat az eseményeket, amelyek a hagyományok őrzésére, valamint a nemzeti identitás ápolására irányulnak, de közbe kell lépnie, amikor törvénysértés történik. Semjén Zsolt szavait – amellyel megköszönte a reklámot, amit a zászló felvonás ellenzésével tett a prefektus – nem szerette volna kommentálni. Mint magyarázta, sem a megfelelő kompetenciával nem rendelkezik, sem neveltetése nem engedi, hogy egy más ország vezetőjének beszédét bírálja.
Victor Ponta romániai miniszterelnök nyergestetői látogatásával kapcsolatban Antal Árpád kifejtette, hogy nem szeretné a közelgő választások szempontjából elemezni. „Ha a román-magyar kapcsolatokat tekintjük, pozitív előrelépésként értelmezhető a látogatása, és még többet várok az ország vezetőitől” – mondta a polgármester.
Bencze Melinda, Székelyhon.ro

Gyergyóban gyakorlatozik az egri lány
Szakmai gyakorlata helyszínéül miért választja Gyergyószentmiklóst a külföldi egyetemista? Mi az a vonzerő, ami miatt meghosszabbítja kötelező itt tartózkodását? Mik azok az értékek, amiket a gyergyóiak természetesnek vélnek, az idegen viszont pozitív újdonságként él meg? – többek között ezekre a kérdésekre válaszolt a sajtónak a budapesti ELTE Gyergyószentmiklóson gyakorlatozó hallgatója, Farkas Éva.
A hatodéves egri, Budapesten tanuló egyetemi hallgató június elsején érkezett Gyergyóba, az Erasmus-program ösztöndíjasaként ő maga választotta a székelyföldi helyszínt. Terület- és településfejlesztő geográfus válik belőle, ha elvégzi az egyetemet, addig is minden lehetséges módon igyekszik a mélyére látni választott szakmájának.
A kérdésre, hogy miért éppen Gyergyóra esett a választása, Farkas Éva elmondta: „Édesapám marosvásárhelyi, vannak erdélyi kapcsolataim, de már jó pár éve nem voltam ezen a vidéken. Tervezgettem, hogy jó lenne eljönni Székelyföldre, de nem turistaként, hanem úgy, hogy itt lakhassak, legyen időm, alkalmam megismerni az ittenieket, mindennapi életüket, a környéket. Ilyen szempontból az ösztöndíj és egy gyergyószentmiklósi családdal való baráti kapcsolat épp kapóra jött.”
A polgármesteri hivatal fogadta be Évát, aki előbb a turisztikai irodán tevékenykedett, de négy hónapos itt tartózkodása során a városháza más osztályainak tevékenységével is szeretne megismerkedni. A szervezési munka „ága-bogát” nem csupán az íróasztal mögül igyekszik szemlélni, az eltelt időszakban aktívan részt vállalt a városban és a környéken zajló rendezvények szervezésében is.
Szenétén a cserkésztáborban segédkezett, a Gyulafehérvári Caritas önkéntes csapatához csatlakozva aktívan vett részt a Remetei Falunapokon és a Gyergyószentmiklósi Nyári Kulturális Fesztiválon, de nem maradt ki a szervezet önkéntes táborából sem. A Babeș-Bolyai Egyetem gyergyói diákjaival Gyimesbükkben egyhetes terepgyakorlaton vett részt, majd Tusványoson kereste meg azt a lehetőséget, amivel az ott táborozó gyergyóiaknak segíthetett.
„Szeretnék mindenfélét kipróbálni, úgy itt lenni, hogy ne az albérletben üldögélve, filmet nézve teljen el ez az időszak. Kihasználom a jó időt, azt, hogy vannak programok. Két hónap alatt sok emberrel megismerkedtem, akik segítenek abban, hogy kimozdulhassak” – mondja Éva.
Jó élményeiből otthoni barátait is részesíteni szeretné, ezért csoportokban hívja meg őket Gyergyóba, szervez számukra különböző programokat, kirándulásokat, túrákat. Mindebben az itt működő „módszer” alkalmazása segíti. „Nagyon pozitív az a kapcsolati tőke, amit itt találtam: néhány telefonbeszélgetéssel nagyon sok mindent el lehet intézni. Nagyon gyors átfutással le lehet szervezni bizonyos dolgokat. Ezek nemcsak a kisváros előnyei, azt tapasztalom, hogy Gyergyóban szorosak az emberi kapcsolatok, egymás életében aktívan részt vállalnak az emberek” – fejtette ki.
Szakmai szemmel ugyanakkor a negatívumokra is rámutatott: a tömegközlekedés hiánya miatt nagy problémának tartja a kirándulóhelyek megközelíthetőségét, továbbá azt, hogy sok turisztikai pont, az ottani szállás- és egyéb lehetőségek nem találhatók meg az interneten. „Gyorsan el lehet intézni mindent akkor, hogyha van ismeretség, de nagyon nehezen boldogul az, aki tejesen ismeretlenül jön ide” – osztja meg meglátásait.
Semmiféle negatívum nem hatott Évára annyira erősen, hogy elnyomná kellemes benyomásait, annyira jól érzi magát Gyergyóban, hogy egy hónappal meghosszabbította egyébként három hónapos itt tartózkodását. Állítja, jövőben is visszatér, akkor a közeli Háromkúton szeretne több időt tölteni, hogy diplomamunkájához elvégezhesse a szükséges társadalom-földrajzi kutatásokat. Hogy a hivatalokban ne legyenek fennakadásai, tervezi, hogy addig bár alapszinten megtanulja a román nyelvet.
Pethő Melánia, Székelyhon.ro

Vigyáznak ránk
Örvendhetünk, mert vigyáznak ránk. Vigyázó szemét ránk vetette, és vigyázó fülét ránk hegyezi a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ). Ezt eddig is tudtuk, de most a titkosszolgálat vezetője tudomásunkra is hozta miheztartás végett, nehogy tévedésbe essünk, és valami olyasmit kövessünk el, amit aztán bánhatunk.
Például nehogy törvénytelenül kiharcoljuk az autonómiát. De az is lehet, nem minket, hanem az egységes nemzetállamot védik, tőlünk. És ha ezt hatékonyan teszik, akkor most már Románia mind külsőleg, mind belsőleg teljesen védett lesz. A külső ellenségtől, az oroszoktól a NATO véd meg, a luxembourgi perben – hogy Székelyföld ne enklávésodjék – a külügyminisztérium, a belső ellenségtől az RHSZ. Régen is így volt, csak akkor a külső ellenségektől és a kapitalizmustól a Varsói Szerződés, a belsőktől a Securitate védett egyfolytában. Azokban az időkben sokkal látványosabb eredményeket hoztak ki, mint mostanság. Rengeteg embert zárattak be vagy ítéltettek halálra. Ha valakinek járt a szája, a szocialista államrend elleni izgatás címén befogták. Aztán a szocialista államrend mégiscsak megdöntetett, és most már senki nem küzd a kapitalizmus ellen, bár szinte mindenki másmilyennek képzelte. Azt gondoltuk, hogy a biztonságiaknak nem maradt egyéb feladatuk, mint csendben figyelőzni és hallgatózni, legfeljebb fülön csípni azokat, akik kilopják mások szájából a falatot. A minap viszont kiderült, hogy miközben kormányunk a központosítás ellen küzdene, ők újabb harci feladatot is vállaltak – az autonómia ellen. Ugyanis többfrontos harcba kell szállni a magyarokkal szemben, akik eléggé el nem ítélhető módon állandóan azt hangoztatják, hogy több mint 1,2 millióan vannak, és nem románok, ezért Románia nem egységes nemzetállam. Ráadásul még autonómiát is akarnak, zászlókat huzigálnak fel, városháza-feliratokat írnak ki. És anyanyelvű oktatást kérnek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Viszont az ilyen aljas és romboló tettek ellen a román államnak hatékonyan kell fellépnie. A munkamegosztás jegyében a székely zászlók és magyar feliratok ellen a prefektusok, a magyar orvosképzés ellen az egyetem szenátusa, az alkotmány első pontjának megvédéséért és az autonómia ellen az RHSZ küzd hősiesen. Pedig nem lenne feladata, sem hatásköre, bizonyosan amolyan önkéntes, hazafias munkaként vállalták. Most sok magyar politikusunk tiltakozik a hírszerzés eme aktivitása hallatán, mondván, hogy a politikai küzdelmekbe nem avatkozhat a titkosszolgálat.
De kérdem én, ki harcoljon, amikor az olyan hős hazaffyak, mint Funar vagy C. V. Tudor, majdnem teljesen eltűntek a politikai porondról? Lehet, hogy a titkosszolgálat titokban alkalmazta őket. Teljesen törvényesíteni lehetne a szolgálat harcát, ha párttá alakítanák. Megalakíthatnák a Román Hírszerző Szolgálat Pártját. És akkor már nyilván szabadon harcolhatnak. Tagja lenne minden alkalmazott, régi és új besúgó. A következő választásokon simán nyerne, és így akár kormányozhatna is.
És nem venné be az RMDSZ-t a hatalomba, ahová most is fondorlatosan beférkőzött.
Kuti János, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tisztelgés a székely hősök előtt
A nyergestetői csata 165. évfordulójára emlékeztek
Az idei megemlékezés az 1849-es nyergestetői ütközet helyszínén rendhagyó volt, ugyanis a 165. évforduló alkalmával, Kelemen Hunor szövetségi elnök meghívására, részt vett Victor Ponta, Románia miniszterelnöke is. Román kormányfő első alkalommal vett részt a minden év augusztus elején megtartott nyergestetői rendezvényen.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a szabadságért folytatott küzdelem fontosságáról beszélt, amelyet annak idején fegyverrel, most viszont érveléssel és meggyőzéssel kell folytatni. Az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kijelentette, az erdélyi magyarságnak továbbra is küzdenie kell a szabadságért, követve az 1848–49-es szabadságharcosok szellemi örökségét. "Olyan erényeket kell továbbvinnünk, amelyek biztosítanak minket arról, hogy megmaradjunk, talpraálljunk akkor is, ha kudarcok érnek, és folytassuk a munkát." Kelemen Hunor köszönetet mondott Victor Ponta miniszterelnöknek, aki a meghívására részt vett a nyergestetői megemlékezésen, kiemelve, hogy ez az első alkalom, amikor Románia miniszterelnöke jelen van ezen a történelmi helyen. "Sokan lesznek, akik majd kritizálni fogják ezért a miniszterelnököt és a megemlékezés szervezőit is, de reményeim szerint többen lesznek azok, akik megértik, hogy fontosak ezek a látogatások, mert csak ez teremtheti meg az alapját a valódi párbeszédnek. Köszönöm, hogy Victor Ponta jelen van, hiszen csak úgy ismerhet meg minket, magyarokat igazán, ha szülőföldünkön találkozik velünk. Ha pedig jobban megismer, akkor jobban is érti mindazokat a célokat, amelyek számunkra fontosak, így a párbeszéd és a megértés jegyében jó válaszokat tudunk közösen adni a 21. század kihívásaira" – jelentette ki.
Victor Ponta miniszterelnök magyarul is köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében tiszteletét fejezte ki a székelyek szabadságszeretete előtt, és szorgalmazta a két nép közeledését. "Minél gyakrabban hívnak meg ebbe a régióba, láthatják, számos zászló loboghat anélkül, hogy ebből újabb olyan háborúba kezdjünk, amelyre semmi szükségünk nincs" – jelentette ki a kormányfő. Megemlítette a Kézdivásárhelyről a Nyergestetőre vezető utat, megjegyezve, az javításra szorul, és hogy tudja, mi a dolga, hiszen magyarok és románok ugyanazokkal a napi problémákkal küszködnek.
Borboly Csaba beszédében kijelentette, a Kárpát-medencei magyarságot, a székelységet ma már nem az osztrák császár ágyúcsövei fenyegetik, hanem a népességfogyás, a kivándorlás. "Azt látjuk, hogy e téren nagyon komoly lépésekre került sor az anyaországban az utóbbi négy évben. Bízunk benne, hogy Tuzson Bence képviselő úr és kollégái hathatós közreműködésével az elkövetkező négy esztendőben fel tudjuk gyorsítani a sikeres minták, a jó példák átvételét és meghonosítását Székelyföldön, de akár Romániában is! A népességfogyás, a kivándorlás kéz a kézben jár egymással, és ellenük nincs más gyógymód, mint a munkahelyteremtés, hogy a székely fiatal szülőföldjén tudjon családot alapítani, minél több gyereket vállalni, boldogulni. E téren van amit megtettünk, hisz vannak sikerek és kudarcok, de azt látom, hogy az anyaország kormányának hathatós támogatásával, a Bukarestből elhozható fejlesztési forrásokra alapozva, a román kormány felelős és hangsúlyos szerepvállalásával, illetve folytatva önkormányzataink, egyházaink, a gazdák, közbirtokosságok, illetve vállalkozóink minél szélesebb körű összefogásának módozatait, néhány éven belül a negatív tendenciákat megtudjuk fordítani." A Hargita megyei elnök szerint ezért szükség van a párbeszédre a románsággal is, azt sem lehet megspórolni, hiszen gondjaink többsége azonos, elsősorban az elvándorlás és népességfogyás. "Eleink a székely önszervezésről, autonómiáról nemcsak beszéltek, nem elméleteket, kiáltványokat gyártottak, hanem a mindennapi életüket annak jegyében szervezték meg, mindig annyi autonómiájuk volt, amennyit ki tudtak harcolni maguknak, de a megszerzett jogaikkal mindennap éltek is. És így van ez napjainkban is, annyi az autonómiánk, amennyit kivívunk, megszerzünk, megőrzünk. Mindenki ott, ahol van, az adott élethelyzetben" – mondta Borboly Csaba hozzátéve: "Azt kívánom mindannyiunknak, hogy a kevesebb cirkusz, több munka jegyében dolgozzunk többet, egymásért Székelyföldért! Mert többek között ez is Nyerges-tetői csata üzenete."
Tamás Sándor két irányban fogalmazott meg üzenetet: a székelyeknek és Bukarestnek: "A csüggedőket, a megfáradtakat, a reményvesztetteket szeretném emlékeztetni, mi volt 1849 legnagyszerűbb leckéje. Az 165 évvel ezelőtti szabadságharcosok javarésze iparos emberekből, az eke szarvát fogó földművesekből és nem túl sok katonából állt. A szabadságharc szikrája, Gábor Áron is asztalos mester volt. Bár akkor sem látszott fényesnek a jövő mégsem törődtek bele a kilátástalanságba. Üres volt a zsebük, de hatalmas volt a hitük. Nem fogadták el, hogy a jövő nekik semmit se tartogat, és hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát. Bukarestben sokáig nem tudták, hogyan viszonyuljanak hozzánk. Az volt az érzésünk, hogy össze vannak zavarva: hol kedveskedtek nekünk, hol szorítottak. Közben pedig sokat frocliztak minket. A miniszterelnök úr előtt is azt mondjuk, amit eddig: elfogadjuk a mindenkire érvényes szabályokat, de nem fogadunk el kettős mércét. Tiszteljük az államhatalmat, de nem fogadjuk el, hogy bármelyik kormány tiszteletlenül viszonyuljon hozzánk. Tekintettel arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök úr jelen van, az az jelenti, hogy a bukaresti politikában fordulat következhet be."
Darvas-Kozma József esperes javasolta egy új székely kongresszus megtartását, az 1902-es mintájára, amelynek a megvalósítása az első világháború után megakadt. "Most is a kivándorlás és a munkanélküliség a fő baj, mint akkor. A kongresszusba be kell vonni az összes politikai és érdekképviseleti, kulturális, gazdasági egyesületet, szervezetet, együtt a felekezetekkel, és helyzetfelmérés kell a hogyan tovább, a szubszidiaritás, az autonómia érdekében."
Incze Zsolt, a református Sepsi Egyházmegye esperese azt mondta, jó itthon élni, és vannak értékeink, ezeket kell megőrizni és továbbadni. "Mindenkit szívesen látunk, vendégként fogadjuk, a kölcsönös tisztelet jegyében" – hangsúlyozta.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja azt mondta, a székely hősök áldozata arra tanít, hogy a közösségért áldozatot kell vállalni, mert csak úgy van értelme az emberi életnek. "Csak akkor tudunk családot alapítani, nemzetet építeni, ha a közösségért felelősséget vállalunk" – jelentette ki a főkonzul.
Tuzson Bence, Tuzson János őrnagy leszármazottja, a Fidesz országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, hogy végre olyan kormánya van Magyarországnak, amely nemcsak felelősséget érez, hanem felelősséget is vállal a határokon túl élő magyarságért.
A résztvevők megkoszorúzták az emlékművet, köztük Victor Ponta miniszterelnök is. Jelen volt Békés megye küldöttsége is, Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke megkoszorúzta az általuk által állított kopjafát. A megemlékezést a kozmási Bojzás néptánccsoport előadása és a Tuzson János Fúvósegylet tette ünnepélyesebbé. Hagyományszerűen idén is felvonultak a csíkszéki és háromszéki huszárok.
Hargita megye sajtószolgálata, Népújság (Marosvásárhely)

Hol van „Csiglamező”? (I.)
Amikor Rugonfalvi Kiss István A székelyek származása és letelepedése c. könyvét olvastam, egy olyan részbe botlottam, amelyen jóindulatúan átugrottam, mondván, minek rontani szegény szerző hitelét egy elrugaszkodott kijelentése felhánytorgatásával. Ugyanis azt mondja, megtalálta Csigle mezejét egy 18. századi térképen, a Szeret torkolatánál: „Egyik térképen (Transsylvaniae, Moldaviae, Walachiae, Bulgariae nova et accurata delineatio... Opera et sumptibus Mathaei Seutteri Aug. Vin.) meglepetéssel ötlött szemembe a Szereth jobb partján a Chygly név. Lehet-e azonosítani krónikáink Chygle-jével? Ha nyelvész lennék, nyugodt lélekkel azonnal igennel feleltem volna, a história azonban nem egyszerű dolog!”
Ezután Rugonfalvi Kiss hosszan sorolja a Kárpátokon túli magyar nyomokat, kifejtvén, hogy „azok az írók, akik a Kárpátoktól keleten élő székely őstelepeket figyelembe nem veszik, és kizárólag okleveles alapon abból a feltételből indulnak ki, hogy a Székelyföld nyugatról keleti irányba történt telepítés útján alakult ki, a székely nemzet életének egyetlen megnyilvánulására sem tudnak kielégítő feleletet adni”. Míg a székelység Székelyföldre keletről nyugatra való betelepülése tárgyalható és tárgyalandó felvetés, addig sajnálattal állapítottam meg, hogy ugyan a térképen tényleg szerepel egy Chiglij nevű hely, de az bizony nem egyéb, mint két korábbi térkép rossz összevágásából származóan a közismert Kilia (románul Chilia) város félrelokalizálása – ám ég és föld a Csigla és a Kilia közti kiejtésbeli különbség.
Az egészről meg is feledkeztem addig, amíg az úgynevezett „ch-problémába” nem botlottam, abba, hogyan is kell kiolvasni a középkori szövegekben azokat a magyar szavakat, amelyekben a ch betűpáros szerepel: cs-nek vagy k-nak. És akkor feltettem magamnak a kérdést: vajon lehetséges, hogy Rugonfalvi Kiss – ugyan hibás alapokról kiindulva, de – megtalálta volna a megoldást?
A krónikák Csigle-mezeje
Nézzük, hogyan is írják le a középkori krónikák „Csigle” mezejéről. „Kézainál »In campo Chigle«, a Kálti Márk-féle Képes Krónikában »in campo Chiglamezey«, a Béldi Kódexben »Chyklamezew«, a Teleki Kódexben »Chiglamezei«, a Pozsonyi Krónikában »campus Siglamezei«, a Budai és Dubniki Krónikában »campus Chigladmezei«, Thuróczinál »campus Czyglamezew«”.
„Csiglamezőt” próbálták már lassan a magyar nyelvterület összes részén azonosítani, Ceglédtől Csíkig, az erdélyi Mezőségtől a Palócföldig stb., ám egyetlen esetben sem találtam olyan érvet, amely túlmutatna a többé vagy kevésbé tetszetős ötletek szintjén, s amely végső soron nem pusztán a kiejtésbeli hasonlóságra menne vissza.
Chigle vagy Chigla?
A krónikákban látható Chigle/Chigla váltakozásra Thúry József ad szakszerű magyarázatot: „E helynévnek megfejtésével már többen tettek kísérletet, de eredménytelenül. Mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnünk, hogy a névnek igazi alakja Chigla, nem pedig Chigle (Csigle). Mert a Chigle a »campus Chigle« kifejezésben latinos genitivus, éppen úgy, mint a szintén Kézainál található következő kifejezésekben: filius Ethele, banerium regis Ethele (a hun fejedelem neve ugyanis nála: Ethela); ad tempora ducis Geiche (nominativusban: dux Geicha); exercitus Chabe (nominat.: Chaba); flumen Tize (nom. Tiza, acc. Tizam) stb. Egyszóval a Chigle alak a »campus Chigle«-kifejezésben un. genitivus explicativus, mint a »flumen Tize«-ben, úgy hogy a »campus Chigle« ezt jelenti: Chigla mezeje, vagyis a Csigla nevű mező.”
Románul értő olvasóim azonnal megértik, miről is szól a fenti rész: a románban egyformán helyes, ha azt mondjuk, Câmpul Chilia vagy Câmpul Chiliei.
Csigla vagy Kilya?
A jelenlegi abszolút általános vélemény szerint a Chigla olvasata Csigla, ez pedig arra megy vissza, hogy 1918-ban Gombocz Zoltán és Melich János a Magyar etymológiai szótár VII. füzetében, a Csigla szócikkben megállapítja azt, hogy az cs-vel olvasandó. Ugyanakkor nagyon helyesen jegyzi megy Korompay Klára, hogy bizony középkori szövegek esetében az olvasat megállapítása nem is olyan egyszerű: „A legnagyobb tévedés volna ómagyar adatok kapcsán egy-egy betű hangértékét abszolutizálni. Röviden összegezve: az olvasat nem adódik magától – azt csak gondos elemzőmunkával lehet kialakítani.”
Kézai italicizmusai
Próbáljunk utánajárni annak, hogy Kézai Simon (akihez a Chigla első felbukkanása köthető) vajon milyen hangalakot „akarhatott visszaadni”. Arra nézve, hogy milyen forrásokból dolgozott, Kézai ezt írja: „Mivel szenvedélyes vágya szívednek, hogy megismerd a magyarok viselt dolgait, én pedig ezeknek igaz ismeretére jutottam, gondom volt rá, hogy e nép történetét, ami Itáliában, Franciaországban, Németországban a különböző iratokban szétszórtan és összefüggéstelenül található, egy kötetbe szerkesszem.”
Annyit mindenképp megállapíthatunk, hogy Kézai egy jól képzett szerző volt, aki bizonyára kora legjobb oktatásában részesült, méghozzá Nyugaton, és biztosan első kézből ismerte az Olasz-, Német- és Franciaországban található forrásokat. Mi több, művében több italicizmus is található (a latinhoz képest), mint ahogy Nicolae Iorga és Gheorghe Popa-Lisseanu megállapítja, lásd transpassare, crapulati, lucta, fatiga, missitalius, scartabellis maneries, cambi, bravium, ami azt mutatja, hogy legalábbis Olaszföldön élt hosszabb ideig.
A che, chi középkori olvasata
Az olaszban (és az Olaszországban használatos középkori latinban) – és ez ugyanígy van a mai románban is – a cs, illetve a k hang jelölése így néz ki:
1.) a ce, ci cse, csi hangértékkel bír. Kézai szövegében: principalo, scithica, tradiciones, simpliciter, dicitus, circuitu stb, facere, descendit, dicetur, ducem, cessarunt, cepissent stb.
2.) a c betű az összes többi magánhangzó előtt k hangértékkel bír. Kézainál: vocantur, scithica, cantu, capita stb., consilio, confluerent, ruthenico stb., cumanorum, cum, pascua, ducum stb.
3.) a che, chi khe, khi hangértékű. Kézainál: machinarum, brachio, michi, marchiam, archipresul, nichilo, Archelaus rex stb.
Az olasz gl a magyar ly-t jelöli
Nézzük, mi is a hangértéke a gl betűkapcsolatnak a középkori olaszban. Nos, meglepetésemre az a Melich János ír erről a kérdésről, aki a Campo Chigla esetében megállapította, hogy az Csiglának olvasandó. A gl Kézai korában a magyar ly-nak megfelelő hangot jelöli: Melich szerint „a régi észak-olasz, s így a velenczei, milánói, genovai olasz emlékek a 13–15. században a vulg. lat. ly (irod. lat. le, li) helyén j-t, esetleg lg, gl-et mutatnak föl (v. ö. lat. cl, gl > északi ol. j)”, majd példákat is felhoz, a magyar pálya például a latin palea, olasz paglia-val van kapcsolatban.
Megjegyzem, Melichnek ennek ellenére nem jutott eszébe, Kézai akár olaszosan is írhatta a Chiglát, így azt olaszosan/középkori latinul is kell olvasni. Ha a gl a magyar ly hangot takarja, és nem a gl hangkapcsolatot, azaz olaszos jegy, akkor kötelező, hogy a chi betűkapcsolatot is olaszosan olvassuk. Olaszos olvasat esetén tehát a végeredmény: Kilya.
Vonjuk hát le a következtetést: ha a Campo Chigla valamilyen, Kézai által Olaszországban megismert irat helyesírását követi, vagy a szerző egy olasz térképet használ, vagy egy nem túlságosan ismert, a kancelláriában nem igazán használatos nevet adott vissza olaszosan, akkor Kézai belső logikáját követve azt olaszosan kell kiolvasnunk. Mentse Melich kategorikus Csigla-olvasatát az, hogy már csak kronológiai okokból sem ismerhette a két román tudós, Iorga és Popa-Lisseanu megállapításait arról, hogy Kézainál jócskán találni italicizmusokat, emiatt feledkezhetett meg a kötelező kételyről a középkori szövegek kiolvasása során.
Mellékszál: Chaba
Mielőtt viszont rátérnénk a Kilya olvasat tárgyalására, oldjuk meg azt is, Kézai milyen hangalakot ír le a Chaba formával. A ca betűkapcsolat ka hangalakot hordoz a latinban Kézainál, a cha eszerint egyebet – a magyar nyelv hangjai rögzítésének történetéből tudjuk, hogy általában cs-t, Kézai belső logikájában akár c-t is. Kézai ezt a cha, cho, chu betűkapcsolatokkal oldja meg: így a Caducha, Kaducha alakja Kaducsát vagy Kaducát, a Chaba Csabát vagy Cabát takar.
A kulcs: Vignola térképe
Nos, úgy tűnik, a Kilyaként való olvasat mellett jóval több érvet tudunk felhozni, mint azok, akik kétszáz éve keresik a különféle Csiglákot, Csigléket, Ciglákot, Sziklamezőket. Rugonfalvi Kiss a 1720–30 között készített Seutter-térképen találja meg Chiglát, ám ugyanez szerepel Joachim Ottens 1726-os térképén is. Ezeken a Duna alsó folyásánál, a bal parton találjuk Kilia Novát és Chiglijt, a jobb parton Kilia Staryt és Kiliert, külön településeknek véve (mindkét térkép ilyen szempontból hibás, több alaptérkép gondatlan összedolgozása miatt a különböző formában leírt helynevekhez külön településeket is kitalálnak, így például nem kevesebb mint négy Brăila szerepel rajtuk).
Szerencsére azt is meg lehet állapítani, hogy Seutter és Ottens honnan veszi értesüléseinek egy részét: Giacomo Cantelli da Vignola 1686-ban készít egy térképet, ezen kétfajta helyesírással is fel vannak tüntetve a helynevek: olaszosan, valamint hagyományos módon, például Chigli és Kilia noua (a kettő ugyanaz). Ebből kiderül, hogy a Chigli alak Kilia városát takarja.
Ám nemcsak ezen térképből, hanem más szövegekből is tudjuk, hogy olaszosan Chigli-nek írták Kiliát. 1548-ban Velencében megjelenik egy könyv, ebben Marco Guazzo mester elmondja Kilia és Moncastro (Dnyeszterfehérvár) váraknak a törökök általi bevételét, Kiliát Chigli alakban írja.
A folytatásban arról, hogy bizony már a 6. századtól kezdve minden adat ide helyezi a hunok egy részét, méghozzá azokat, akikből a magyar krónikák szerint a székelyek lesznek.
Sántha Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A szankciók és az orosz kisebbségek
A hidegháború vége óta nem látott mértékben durvult el – az ukrán válság és a maláj gép lelövése miatt – Oroszország és az Európai Unió, illetve az Egyesült Államok viszonya.
Az EU-nagykövetek ugyanis komoly szankciókról döntöttek: a nyugati hitelfelvétel tilalma finanszírozási problémákat okozhat, de mélyebb sebet üthet az orosz gazdaságon az olajipari technológiák nyugati exportjának leállítása is. Az orosz energiaipar most olyan fázisba jutott, hogy lépnie kellene, tengeri fúrásokba kezdeni vagy a földgáz cseppfolyósításának irányába elmozdulni. Az oroszoknak erre nincs saját technológiájuk, ezért szükségük van a nyugatira, a műszaki tudásra, más országból pedig – például Kínából – nem tudják beszerezni. Az orosz válaszlépések is körvonalazódnak, a moszkvai fogyasztóvédelem beperelte a McDonald’s gyorsétteremláncot, a lengyel zöldségek importját pedig a minőségbiztosítási tanúsítványokkal kapcsolatos problémák miatt augusztustól megtiltották.
A nagy kérdés, persze, hogy betartják-e a nagy nyugati, főként német és francia cégek a tilalmat, hiszen csak a hadiipar esetében több tízmilliárd eurós beruházásokról van szó. Az augusztus 1-je előtt megkötött szerződésekre a szankciók nem vonatkoznak, a berlini kormány ennek ellenére visszavonta egy nagy német cég engedélyét, amely már megkezdte Nyizsnij Novgorod térségében egy modern lövészeti központ építését. Ez a felszín, kérdéses, hogy a látványos és durva szankciók elérik-e a kívánt hatást, és egyáltalán mi lenne az? Oroszország jobb belátásra térítése? A Nyugat a kilencvenes évek eleje, a Szovjetunió, a sátán birodalma gyors, „mesebeli” szétesése után nem számolt azzal, hogy a volt szovjet tagállamokba hozzávetőleg 30 millió orosz rekedt! Vagy több? A népszámlálási adatok nyilván torzítanak és pontatlanok, de ettől a tény még tény marad. Az erősödő putyini Oroszországnak lépnie kellett, Európa legnagyobb számú kisebbsége némely volt tagországban igen mostoha körülmények között él. A hihetetlen nyomor mellett éppen ez áll az ukrán polgárháború hátterében: a kijevi „forradalom” után felálló új ukrán kormány éppen a nyelvtörvénnyel kezdte tevékenységét, mintha ki akarták volna provokálni mindazt, ami azóta történt, s még történni fog.
Mert, ami beindult, nehéz megállítani, s ezzel eljutottunk a mai európai kisebbségvédelem gyenge pontjához, a közösségi jogokhoz, amelyekkel a liberális jogfelfogás nem nagyon tud mit kezdeni. Gazdasági szankciókat hozni mindenesetre könnyebb, ám ezek nemhogy megoldanák, inkább elmélyítik a válságot.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román ortodox egyház elhatárolódott a román pártoktól és az államelnök-választási kampánytól
Elhatárolódott az elnökválasztási kampánytól a román ortodox egyház, amely felkérte a politikusokat, ne használják fel kampánycélokra az egyházat és a hit kérdéseit – írta kedden a média.
Az államelnök-választási kampányban a jelöltek vallásáról és etnikai hovatartozásáról alakult ki vita az elmúlt napokban. Mégpedig azután, hogy Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a legesélyesebbnek tartott lehetséges ellenjelöltjére, az evangélikus vallású, szász nemzetiségű Klaus Johannisra utalva a múlt héten kijelentette: semmi gondja azzal, ha egy elnökjelölt nem román és nem ortodox vallású, de azt sem szeretné, hogy valaki a saját hazájában azzal vádolja vagy hibaként tüntesse fel, hogy ő román és ortodox. "Így születtem, így fogok meghalni, büszke vagyok erre, és azt hiszem, tiszteletet érdemlek ezért" – jelentette ki a román Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje.
Ezt követően Ponta számos bírálatot kapott a jobboldal politikusaitól. Petre Roman, Románia volt miniszterelnöke, aki jelenleg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, kijelentette: Ponta részéről "roppant csúnya és erkölcstelen volt", hogy szóba hozta Johannis vallását és etnikai hovatartozását. Roman úgy vélte, a hagyományok szerint éppen a szociáldemokratáknak kellene küzdeniük az előítéletek lebontásáért, elsősorban a vallási jellegű előítéletek megszüntetéséért.
Catalin Predoiu, a Demokrata Liberális Párt (PDL) államelnök-jelöltje úgy vélte, hogy a kormányfőnek ez a megnyilatkozása "elmaradott szemléletét" igazolja. Predoiu szerint Ponta kijelentése a hátrányos megkülönböztetés határát súrolta, és úgy vélte, "veszélyes vita" bontakoztathat ki a román társadalomban, amely toleráns, ráadásul az emberi jogok – mint Predoiu fogalmazott – biztosítva vannak Romániában.
Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök, a PDL első alelnöke szerint Ponta elérte a célját, hiszen nyilatkozatával Johannis vallásáról indított vitát, de "mérgezett győzelemnek" nevezte, amit Ponta és "korlátolt" tanácsadói elértek, mert nem lesznek képesek megállítani a román ortodox egyháznak a kampányba való bevonását.
Cristian Diaconescu, a Traian Basescu államelnök védnöksége alatt álló Népi Mozgalom Pártja (PMP) államelnök-jelöltje szintén veszélyesnek nevezte a vallási alapon való megkülönböztetést. Leszögezte: a protestánsok, az ortodoxok és a katolikusok egyaránt keresztények.
A román ortodox egyház ezt követően állásfoglalást adott ki. Kifejtette, hogy a jelöltek politikai meggyőződésétől, etnikai származásától, vallási meggyőződésétől függetlenül az ortodox klérusnak nem szabad pártokat és jelölteket támogatnia, ezt ugyanis tiltja a román ortodox egyház zsinatának döntése, és a hívek is elítélik.
Az egyház felhívta a politikusok figyelmét, hogy a választási kampányban kerüljék a vallási indíttatású vitákat. Leszögezte, hogy az ortodox egyház egyetlen pártot és politikust sem támogat még burkoltan sem. Romániában a lakosság 86 százaléka ortodox vallású.
Népújság (Marosvásárhely)

Régmúlt nyár, s tovatűnt pipacs
Nem akármilyen társaság koptatta egykor az udvarhelyi gimnázium padjait. A múlt század hatvanas éveinek elején költővé lévendők ballagtak el a vén falak közül, hogy messzire jussanak a tudás által, s szavaik által majd visszatérjenek. Pontosabban, az akkor igen határozottan a reáliák felé elmozduló középiskolában egy olyan erős irodalmár-társaság verődött össze, amely hasonszőrű, egyívású társakkal kiegészülve aztán a későbbiekben, Kolozsváron, igencsak fontos irodalomtörténeti eseményeknek lett a kiváltója. Ezt a négyesfogatot Farkas Árpád (1944), Magyari Lajos (1942), Molnos Lajos (1941) és Balázs András (1943-1978) alkotta. Molnos visszaemlékezése szerint a „gimiben” már szerkesztettek egy kizárólag irodalmi „töltetű” faliújságot, amelyen egymást, egymás költészetét igyekeztek bemutatni az iskola diákságának, de ugyanakkor olyan esteket is szerveztek, amelyekkel kivitték ezt a fajta irodalmat a városba.
A kis társaság nagy szerencséje, hogy 1961 őszétől – kisebb magánéleti gondokat és egy-két sikertelen felvételit leszámítva – mind a négyen a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen találják magukat, a Bölcsészkaron, sőt, ugyanabban a csoportban, hiszen mindannyian magyartanári képesítést kívántak szerezni. Ez a kis udvarhelyi csoport hamarosan két kollégával egészült ki, a brassói Apáthy Gézával (1943-1976) és a sóváradi Király Lászlóval (1943). A „hatok” hamarosan megkerülhetetlenekké váltak, ha szépirodalmi próbálkozásokról, bemutatkozásról, vitaestről volt szó, de kiválóan megállták a helyüket együtt a focipályán, sőt – emlékszik vissza Molnos – udvarolni is testületileg vonultak fel, hogy a hatás még frenetikusabb legyen.
Példaképekként, „nagy elődökként” lebegett előttük az a költészeti eszmény, az a proletkulttól szabaduló, neoavantgárd literatúra, amelyet a néhány évvel idősebb Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Veress Zoltán és Jancsik Pál képviselt. Ezt a hatos-fogatot együtt lehetett viszontlátni a Gaál Gábor Körben, amelyet 1963 őszétől Bodor Pál (1930) „felügyelt”, aki az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi osztályán dolgozva előkészítette mindnyájuk számára a költői indulást. A debüt klasszikus útja akkortájt az Utunk, az Igaz Szó, a Korunk, az Ifjúmunkás című lapokban és az Előre című bukaresti napilap hétvégi mellékleteiben való megjelenésen át vezetett az antológiában való szereplés, majd az önálló kötet irányába. A hatok mindannyian benne vannak az 1967-ben napvilágot látott Vitorlaének című lírai antológiában. A második Forrás-nemzedék néven „nyilvántartott” társaság – ekkor már nem haton vannak, hanem tízen-tizenketten, hiszen Csiki László, Kenéz Ferenc, Palocsay Zsigmond, Czegő Zoltán, Pusztai János, Györffi Kálmán és Kocsis István is ide sorolható – Forrás-kötetei annak rendje-módja szerint szép sorban napvilágot is látnak. Mire a közigazgatási átszervezés (1968) bekövetkezik, s lehetőség van a vidéki lapok szerkesztőségeiben való elhelyezkedésre, ezek a fiatal írók és költők igyekeznek a tanügyinél nagyobb mozgásteret és alkotói szabadságot kínáló szerkesztőségi műhelyekben elhelyezkedni. Dali Sándor főszerkesztő valóságos költő-hadat gyűjt a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör köré, de hasonló kirajzás figyelhető meg Csíkszeredában, a frissen alakult Hargita című napilapnál is. A költői pályák törvényszerűen és jól alakulnak. E fiatalemberek közül többen is – például Farkas Árpád, Magyari Lajos – harmincéves korukra érettségi-tétellé nemesednek. Hírnevüknek, befogadottságuknak jót tesz a közéleti szereplés, hiszen költészetük is olyan, hogy – túl az általános emberin -közösségi kérdéseket, azon belül pedig egy igen erős és meghatározó székely identitást vállalnak fel.
Az ugyancsak nagyon fiatalon elhunyt brassói Apáthy és alig megkezdett költői pályáját tragikus körülmények közt záró, harmincöt évesen elhunyt székelyudvarhelyi Balázs András számára azonban nem adatott meg a lehetőség, hogy több évtizedes pályán futva hagyjon látható és maradandó nyomot az irodalomban és a közéletben.
Balázs András 1968-tól a Hargitához szegődik, ahol színvonalas publicisztikai írásaival hívja fel magára a figyelmet, hamar megérezi, hogy milyen pászmán lehet és szabad haladni egy olyan korban, egy olyan rendszerben, amely az emberarcúság leple alatt zsarnoki és embertelen is ugyanakkor. Ez az újságírói munka négy esztendeig tart, 1972-től – máig tisztázatlan körülmények között – kiszorítják a „szocialista” sajtóból. Érdekes, hogy ekkortól kezdődően már nem tanárként, hanem gyári munkásként tevékenykedik. Ekkortájt készül el a Cicoma nélkül című kötet terve, amely azonban soha nem lát napvilágot. Molnos Lajos, amikor ezt a Tetők magasából című kötetet összeállította, ebből a kéziratból, illetve a hagyatékban maradt kiadatlan és kéziratos versekből válogatott. „Nem tudhatom, hogy másoknak, a mai olvasóknak mit mondanak ezek a versek (…)? Nem vagyok szakavatott ítész, viszont igencsak elfogult, részrehajló vagyok mind a költő személyét, mind a verseit illetően. Az én álmaim, hangulataim, bánataim, lelkesedéseim is ott vannak (…) a versekben, amelyek, hiszem, sok mai olvasót is megérintenek. (…) Király László szavaival élve, valamikor mi is pipacsok voltunk. A nyár, a mi nyarunk is elmúlt, de verseinkben továbbélnek a pipacsok, akik mi is voltunk. Aki Balázs András is volt, s maradt a verseiben, örökkétigre. Szeressük hát ezeket a verseket, bennük a pipacsokat szeretjük…”
A fiatalon elhunyt költő emlékét, a posztumusz megjelent, késői „Forrás-kötet” bemutatóján Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője, Lőrincz György író és Oláh István költő, az egykori Hargita című napilap munkatársa idézte fel. Balázs Éva, a költő unokahúga, néhány vers elmondásával bizonyította, hogy üde, naprakész, de a hatvanas évek „hanghordozását” őrző alkotásokról van szó, amelyek a nyilvánosságra-kerülés jóvoltából betölthetik azt a szerepet, amelyért létrejöttek.
Balázs András, a költő érvényes „idézeteket” írt. Sokan voltak a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag tárában tartott rendezvényen, köztük a Balázs-család több generációból származó tagjai is. Ilyenkor látszik igazán, hogy egy Erdély-, sőt Kárpát-medence szerte ismert nemzetségről van szó, amely jelentékenyen szolgálta és szolgálja ma is a magyar tudományosságot és a kultúrát.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Közlemény
„Jelenleg nem tartjuk indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát” – válaszolta José Manuel Barroso elnök nevében Janez Potočnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa egy, a cianidos aranybányászat ellen fellépő nemzetközi memorandum aláíróinak.
Mivel térségünk egyes országaiban – nevezetesen Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában – fokozottan kockázatos és súlyosan mérgező bányászati technológiákkal veszélyeztetnék az ivóvízkészleteket és az élővilágot, a Kárpát-medencei összefogás jegyében született memorandumot Tőkés László EP-képviselő, Zuzana Balážová, Körmöcbánya polgármestere, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke terjesztették ez év márciusában a Bizottság elé. A verespataki bányaberuházás kockázatos terve mellett a felvidéki Körmöcbányán és a kárpátaljai Nagymuzsalyon is ciántechnológiát alkalmazó aranybányákat kívánnak megnyitni, illetve újraindítani.
A folyamodvány aláírói tudatosították, hogy a közel félmillió négyzetkilométernyi Kárpát-medencében, mely Európa egyik legnagyobb víztározója, ekként válik európai szintű kérdéssé nagyrégiónk ivóvízkészleteinek mennyisége és minősége. „Mivel a szeizmikus tekintetben aktív Kárpátalja a Tisza folyó fő vízgyűjtő területe, egy esetleges bányaszerencsétlenség vélhetően a 2000-es nagybányai szennyezéshez hasonló katasztrófát eredményezne, mely a csernobili katasztrófa után a legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségnek számít Európában. A körmöcbányai kitermelést a helyi érdekek és az alapvető környezetvédelmi szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával kívánják újraindítani. A bányanyitást ellenző helybéliek az idegenforgalom összeomlásától és a több millió tonna meddő kőzet miatti környezeti katasztrófától tartanak. Ráadásul Körmöcbánya mindössze tíz kilométerre fekszik a Dunába torkolló Garam folyótól, s emiatt számos európai országot fenyeget közvetlenül egy esetleges ciánszennyezés” – fogalmaz a memorandum.
Az aláírók azt hangsúlyozták, hogy az európai polgárok joga – beleértve az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Ukrajna állampolgárait is – a tiszta környezethez és a magántulajdonhoz, illetve a víz- és tájvédelem minden gazdasági érdeknél, rövid távú haszonnál előbbre való. A nagybányai bányaszerencsétlenség pusztításaira emlékeztetve arra figyelmeztettek, hogy a bányászati hulladékok kezelésére vonatkozó európai szabályozások ellenére a hasonló ciánkatasztrófák megelőzésének leghatékonyabb módja mégiscsak a ciántechnológia teljes tilalma volna.
A memorandum szerzői azt is felidézték, hogy 2010. május 5-én az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy 2011. december 31-ig fogadjon el jogszabályt a cianidos bányászati technológia betiltásáról, a Bizottság azonban mindmáig semmilyen jogi lépést nem tett az európai polgárok által közvetlen módon megválasztott Parlament döntésének végrehajtása érekében. Az aláírók azt kérték, hogy José Manuel Barroso elnök szerezzen érvényt az Európai Parlament döntésének, és az Európai Bizottság rendelje el a ciántechnológián alapuló bányászat általános tilalmát az Unió országaiban, hiszen „az egyik legnagyobb víztartalékkal rendelkező térségének biztonságát vétek volna néhány multinacionális cég nyereségvágyának a kielégítése végett veszélybe sodorni – a fatális katasztrófaveszély egyéb lehetséges következményeiről és kihatásairól nem is beszélve”.
A környezetvédelmi biztos semmitmondó, kitérő jellegű válasza szervesen illeszkedik a ciánalapú bányászati technológia kockázatait lekicsinylő brüsszeli megnyilvánulások sorába. A Bizottság illetékesei évek óta különféle tanulmányokra, uniós irányelvekre és jogszabályokra való bürokratikus hivatkozással hárítják el Tőkés László és képviselőtársai ez üggyel kapcsolatos – igencsak megalapozott és valós – aggodalmait, illetve folyamodványait. Az Európai Parlament hivatkozott döntése nyomán viszont a Bizottságnak sem politikai, sem erkölcsi alapja nincs annak végrehajtását megtagadni, és a felelősséget kizárólagos tagállami hatáskörben tartani.
Erdély, Felvidék és Kárpátalja politikai-önkormányzati képviselőinek a közös fellépése bányászati és környezetvédelmi ügyben példamutató jelentőséggel bír a regionális, illetve európai együttműködés tekintetében, és komoly tanulságot hordoz a tagállami, illetve az uniós kompetenciák viszonylatában.
Nagyvárad, 2014. augusztus 7.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája, maszol.ro

Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetést kapott Dan Voiculescu
Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti táblabíróság Dan Voiculescut, a román kormánypárti Konzervatív Párt (PC) alapítóját, aki kiterjedt médiabirodalommal és sikeres vállalkozásokkal rendelkezik.
Az ítéletet pénteken hirdették ki, hat évvel a befolyásos politikus elleni korrupciós per kezdete után. Első fokon, tavaly szeptemberben öt év szabadságvesztésre ítélték.
A bíróság abban találta vétkesnek Voiculescut, hogy a piaci árnál 75-ször alacsonyabb áron, törvénytelenül vásárolta meg egy mezőgazdasági kutatóállomás Bukarest melletti, 3,5 hektárnyi telkét, és ezzel 60 millió euróval megkárosította az államot.
MTI, Erdély.ma

Súlyos eső- és viharkárok Kelet-Európában, árvíz Romániában
A közlekedés több helyen megbénult Kelet- Európa több országában, ahol az elmúlt napok heves viharai, felhőszakadásai jelentős károkat okoztak a közműellátásban és a mezőgazdaságban, a romániai árvizek pedig halálos áldozatokat is követeltek.
Hidak szakadtak le, utak repedeztek meg Lengyelország déli részén, ahol az ítéletidő sok helyen leomlott házakat, elöntött pincéket hagyott maga után. A helyi önkormányzatok most próbálják felmérni a károkat. Mszana Dolna község környékén hat hidat is lerombolt a felduzzadt kisfolyó és a benne úszó, helyi fűrészmalomból származó gerenda. A katonaság ideiglenes átkelőket készül építeni. A helyi lakosok a tűzoltók segítségével próbálják helyreállítani házaikat.
Súlyos anyagi károkat és komoly közlekedési problémákat okoztak a szokatlanul kiadós nyári zivatarok az utóbbi két hétben Csehországban is. Több nagyvárosban – köztük Prágában, Brünnben és Zlínben – a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső néhány órára gyakorlatilag megbénította a belvárosi közlekedést.
Prága központjában két hete például beázott három metróállomás csarnoka, néhány helyen több órára leállt a villamosközlekedés. A városközpontban lévő egyik színház alagsorának műszaki termeit elöntötte a víz. A Michle nevű kerületben beszakadt az út egy nagyobb szakaszon, megrongálódott az ottani vízvezetékcső is. Órákon át mintegy tízezer ember maradt ivóvíz nélkül.
A félmilliós Brünn központjában egy hete a vasúti pályaudvar előtti téren helyenként félméteres víz állt. A hirtelen keletkezett víztócsában ragadt több tucatnyi kocsiból sokat a mentőknek kellett kivontatniuk a helyszínről. A Brünntől északkeletre fekvő Zlínben is percek alatt 30-40 milliméternyi csapadék zúdult le, több közlekedési csomópont, aluljáró víz alá került, aminek következtében a városban megbénult a közúti közlekedés. Egy nagyobb üzletközpont, gazdasági és kereskedelmi épület pincéje megtelt vízzel.
Az észak-morvaországi Prostejov és Sumperk városok környékén 70 milliméternyi csapadék esett, amelynek következtében megáradtak a helyi patakok, a falvakban több mint száz házat, gazdasági épületet elöntött a víz. A Jeseníky-hegységben a lezúduló víz miatt a múlt hét végén két nyári gyermektábor is veszélybe került, a gyermekeket biztonságos helyre szállították. Chrudim mellett a víz miatt szintén evakuálni kellett egy gyermektábort.
Szerdán és csütörtökre virradóra a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) jelentései szerint az ország területén sehol nem jeleztek rendkívüli mennyiségű csapadékot vagy egyéb súlyos időjárási viszontagságot.
Ugyanakkor az elmúlt egy hét során nem szűntek a jelentős csapadékot hozó nyári zivatarok, viharok. Sok helyütt fennakadások voltak a közlekedésben, több településen pincéket árasztott el a víz.
Négy ember életét vesztette Romániában a július végétől tartó árvizek miatt. A román védelmi minisztérium összesítése szerint hét megyében (Arges, Botosani, Olt, Temes, Teleorman, Vâlcea és Mehedinti) mintegy 15 települést érint még az árvíz. A legsúlyosabb a helyzet Vâlcea és Temes megyékben, ott mintegy 150 embert kellett kiköltöztetni és ideiglenes lakásokban elhelyezni. A kormány a július végi költségvetés- kiigazításkor 50 millió lejt hagyott jóvá a környezetvédelmi minisztérium számára árvízmegelőzési munkálatokra. Jelenleg Románia nyugati részén, Temes és Krassó-Szörény megyékben van másodfokú árvízvédelmi készültség.
Népújság (Marosvásárhely)

Brüsszel továbbra is pártolja a ciántechnológiát
Továbbra sem tartja indokoltnak a ciántechnológia betiltását az Európai Bizottság (EB) – derül ki a Janez Potočnik, az EB környezetvédelmi biztosa által a cianidos aranybányászat ellen fellépő nemzetközi memorandum aláíróinak küldött válaszából.
A Kárpát-medencei összefogás jegyében született beadványt idén márciusban Tőkés László európai parlamenti képviselő, Zuzana Balážová, a felvidéki Körmöcbánya polgármestere, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) akkori elnöke terjesztette az EU végrehajtó testülete elé.
A kezdeményezést az tette aktuálissá, hogy a verespataki bányaberuházás kockázatos terve mellett a felvidéki Körmöcbányán és a kárpátaljai Nagymuzsalyon is ciántechnológiát alkalmazó aranybányákat kívánnak megnyitni, illetve újraindítani.
A memorandum aláírói szerint az érintett országokban a fokozottan kockázatos és súlyosan mérgező bányászati technológiák veszélyeztetnék az ivóvízkészleteket és az élővilágot. Rámutattak: a közel félmillió négyzetkilométernyi, Európa egyik legnagyobb víztározójának számító Kárpát-medencében európai szintű kérdéssé válik a nagyrégió ivóvízkészleteinek mennyisége és minősége.
„Mivel a szeizmikus tekintetben aktív Kárpátalja a Tisza folyó fő vízgyűjtő területe, egy esetleges bányaszerencsétlenség vélhetően a 2000-es nagybányai szennyezéshez hasonló katasztrófát eredményezne, mely a csernobili katasztrófa után a legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségnek számít Európában. A körmöcbányai kitermelést a helyi érdekek és az alapvető környezetvédelmi szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával kívánják újraindítani. A bányanyitást ellenző helybéliek az idegenforgalom összeomlásától és a több millió tonna meddő kőzet miatti környezeti katasztrófától tartanak. Ráadásul Körmöcbánya mindössze tíz kilométerre fekszik a Dunába torkolló Garam folyótól, s emiatt számos európai országot fenyeget közvetlenül egy esetleges ciánszennyezés" – fogalmaz a memorandum.
Érvelésük szerint az európai polgároknak joguk van a tiszta környezethez és a magántulajdonhoz, a víz- és tájvédelem minden gazdasági érdeknél, rövid távú haszonnál előbbre való, továbbá a bányászati hulladékok kezelésére vonatkozó európai szabályozások ellenére a Nagybányán 2000-ben bekövetkezett ciánkatasztrófához hasonló bányaszerencsétlenség megelőzésének leghatékonyabb módja a ciántechnológia teljes tilalma.
Mint ismeretes, 2010. május 5-én az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely arra szólította fel az EB-t, hogy 2011. december 31-ig fogadjon el jogszabályt a cianidos bányászati technológia betiltásáról. Mivel Brüsszel máig semmilyen jogi lépést nem tett a törvényhozás döntésének végrehajtása érdekében, Tőkésék felkérték José Manuel Barroso EB-elnököt, hogy szerezzen érvényt az EP döntésének, és rendelje el a ciántechnológián alapuló bányászat általános tilalmát az EU tagállamaiban.
„Jelenleg nem tartjuk indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát" – válaszolta Barroso nevében Janez Potočnik a memorandum aláíróinak.
Tőkés László csütörtöki közleményében rámutat, a környezetvédelmi biztos „semmitmondó, kitérő jellegű" válasza szervesen illeszkedik a ciánalapú bányászati technológia kockázatait lekicsinylő brüsszeli megnyilvánulások sorába.
„Az EP döntése nyomán az Európai Bizottságnak sem politikai, sem erkölcsi alapja nincs annak végrehajtását megtagadni, és a felelősséget kizárólagos tagállami hatáskörben tartani" – állapította meg az európai parlamenti képviselő. Tőkés hozzátette: Erdély, Felvidék és Kárpátalja politikai-önkormányzati képviselőinek közös fellépése bányászati és környezetvédelmi ügyben példamutató jelentőséggel bír a regionális, illetve európai együttműködés tekintetében, és komoly tanulságot hordoz a tagállami, illetve az uniós kompetenciák viszonylatában.
Krónika (Kolozsvár)

Az emlékezés magánterülete
Az egykor kitelepített Bözödújfalu (valamikor Udvarhelyszékhez tartozó település) még élő lakói minden esztendő augusztusának első szombatján találkoznak a tó partján, hogy a nagyvilágba szétszóródott ismerőseikkel, falusfeleikkel találkozhassanak. Megemlékeznek a sokvallású faluról, ahol példás egyetértésben éltek a különböző vallású családok, és bár az idő megszépíti az emlékeket, az egykori lakók évente egyszer élhetik meg az együvé tartozás már szertefoszlatott élményeit.
Idén a valóság fura megnyilvánulásaival találkozhattak az emlékezők. A település Kőrispatak felőli emlékhelyén már korábban eltűnt a jelképes falmaradvány ablaktáblája, mostanra azonban, hogy nemrég leomlott a katolikus templom karcsú tornya, haranglábat emeltek, és tábla jelzi: bözödújfalusi, és nem bözödi tó, ami az egykori falut elborítja.
A kilencvenes évek végén, amikor már alig állt egykori épület a területen, marosvásárhelyi román férfi mesélte el, hogyan kapták el azt a két fiatalt, akik a toronyból el akarták lopni a harangot. Amikor észrevettük, mi történik, mondta az alkalmi halász, odamentünk, elkaptuk őket, a földre tepertük, és báladróttal hátrakötöztük a kezüket, amíg valaki Bözödre szaladt át, a rendőrségre telefonálni. Íme, mostanra nem csupán az eliszaposodott templomterületet szántják a folyami kagylók nyomai, hanem a jelképszerű torony is leomlott, jelezve: az idő könyörtelenül elsöpri a nyomokat. Lakóházakat, templomot. Az oda járó kirándulók, akik harsány zenéjükkel betöltik a valamikori falu fölötti légteret, rég birtokba vették a területet, hangoskodásuk után a szemét, a tó szélébe dobott bűzlő halmaradványok maradnak.
Idén is láthatólag zavarta a víkendezőket a megemlékező egykori (és persze jelenlegi) tulajdonosok jelenléte. Semmi méltóság, semmi emberi együttérzés nem tapasztalható, még bár az egyházi szertartások idejére sem. A csónakázók, a szörfözők, a halászok senki földjének tekintik a terepet, mintha nem izzadt volna senki azokon a földeken, mintha nem termett volna búza, gyümölcs vagy szőlő, amint még láthattuk a kilencvenes évek elején. Mintha nem lenne tulajdonosa minden darab földnek. Két idősebb asszony, akik a katolikus templom – bár még ily csonka – romjait szerették volna közelebbről megnézni, kis csoport kirándulót talált a közelben, éppen puskával célba lövöldöztek a megüresedett sörös dobozokra. Amikor szerényen engedélyt kértek, egy fiatal nő ezt lökte oda nekik: Ez magánterület!
Szóval be lehet skatulyázni az emlékezés tereit is, elvenni az egykori lakosoktól az újbóli vagy utoljára láthatás élményét, még akkor is, amikor egy jelen lévő leszármazott megjegyezte: ő még ilyen szemetes magántulajdont sehol nem látott a nagyvilágban.
Igen, ekkora az egójuk azoknak, akiknek semmi közük ahhoz a földhöz. Sem a település múltjához, sem a legtermészetesebb emberi érzéshez, magatartáshoz. Dübörgő zenés műveletlen újgazdagok, szemetüket maguk után hagyó idegenek földje lesz Erdélynek ez a kis, szinte érdektelen sarka is. De vajon képzelik-e egyáltalán, hogy már a rómaiak is azt vallották: semmi sem idegen tőlük, ami emberi?
A magánélmény, a pénzzel megszerezhető képzelt valóság fertőzi őket. Várhatjuk-e, hogy a temetők fölött illő csöndben gondoljanak egykor élt nemzedékekre? Nem, erre nincs szükség. Bár még az is szebb látvány, ha juhnyáj legel a tájon, mert annak nyomát legalább megemészti a föld…
Így írja felül a jelenlegi valóság a korábbit. Eltörölni azonban sosem lehet.
P. Buzogány Árpád Székelyhon.ro

A román visszavonulás – Sepsiszentgyörgy az első világháború idején (6.)
A támadó román haderő kezdetben nagy erőfölényben volt – idézzük Pomogáts Béla hadtörténészekre hivatkozó idevágó tanulmányát. – Szeptemberben elfoglalták Brassót, a Székelyföld egy részét – a magyar lakosság fejvesztetten menekült –, továbbá a jelentékeny ipari központot, Petrozsényt, és csak több hónappal a támadás után sikerült az osztrák–magyar haderőnek a helyzetet konszolidálnia, majd ellentámadásba mennie. A hadtörténetírók szerint különösen a Nagyszebennél és Brassónál kibontakozó ütközeteknek volt katonai értelemben történelmi jelentőségük – mindkét ütközetben a magyar honvédségnek jutott a küzdelmet eldöntő feladat. Mindazonáltal több hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Monarchia hadserege megfelelő ütőképességgel vegye fel a küzdelmet – végül is a beérkező német seregtesteknek kellett a románokat kiverniük.
Szentgyörgy visszafoglalása
A román csapatok visszavonulása 1916. október 5–8. között történt. Az elvonulás első felvonása október 5-re tehető, amikor a román zászlókat leszedték a középületekről, és eltávozott a rendőrkapitány. A következő nap ágyúlövések hallatszottak, miközben a katonai parancsnokok és Alemann polgármester sietősen távozott. Október 7-én nagyszámú ellenséges katona vonult át a városon. Egy nap múlva, október 8-án hét tagból álló német dragonyos járőr érkezett ide, s a szövetségesek zászlóit kitűzték. Nyomban ezután Solymosi százados vezetésével 46 huszár vonult be, ekkor azonban még Sepsiszentgyörgyön román csapatok is tartózkodtak. A kialakult utcai harc következtében egy honvéd életét vesztette, akit ideiglenesen a református temető egyik kriptájában helyeztek el, hogy majd a békekötés után ünnepélyes külsőségek mellett helyezzék örök nyugalomra. A huszárok a felső sétatéren a bokrok mellett sorakoztak fel. Ezalatt a városba észak felől csendőrök is érkeztek, utcai harc fejlődött ki. A románok gépfegyverrel lőtték a várost, majd déli irányba visszahúzódtak. Később a közös huszárezred másik félszázada is megérkezett Bánffy hadnagy vezetésével, de dolguk már nem akadt, a város több ellenséget már nem látott. Hat nappal a románok kivonulása után Bálint Dénes polgármester is hazaérkezett, nemsokára a tisztviselők jó része követte őt. Ezután elkezdődött a közigazgatás helyreállítása, melynek elsőrendű feladata továbbra is a háború kiszolgálása volt.
A menekültek hazatérnek
A belügyminiszter 1916. október 9-i rendeletével utasította az alispánt, járási főszolgabírákat, városi polgármestereket, hogy a hadi helyzet kedvező alakulása következtében megteremtődtek a hazatérés feltételei. Ennek értelmében Háromszék vármegyei elöljárók október 10-én vasútra ültek és 17-én Sepsiszentgyörgyre érkeztek. A végleg Békés megyében letelepedni kívánó, mintegy 30 ezernyi Háromszék megyei székelység ügyeinek intézését, érdekeik képviseletét dr. Béldi Pál főjegyző, egy-egy szolgabíró és megfelelő segélyszemélyzet látta el. Dr. Demeter Gyula másodfőjegyző a kormánybiztosságnál intézte a Békés megyében maradó székelyek ügyeit. Az alispán hazaérkezése után a magántulajdon sérthetetlenségének helyreállítása érdekében a rögtönítélő bíráskodás megszervezését szorgalmazta. A közjogi természetű bűncselekmények kiderítése céljából a brassói székhelyű hírszerző irodától egy különítmény kirendelését kérte. Az őszi mezőgazdasági munkálatok megszervezését elnapolhatatlan teendőjének tartotta, mert az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el, akárcsak a szövetséges német hadsereg. Az elmenekültek kenyér és vetőmag nélkül maradtak. Az állatállomány nagy része elpusztult. Meneküléskor a jószág betegségek miatt elhullott, vagy értékén alul szabadultak meg a takarmány nélkül maradt állatoktól. Az itthon maradt állományt az ellenség elvitte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, vagy ami még megmaradt, azt a hadsereg állandóan rekvirálja.
A rögtönítélő bíráskodást október 18-án vezették be, és felhívták a figyelmet, hogy akinél idegen holmi maradt, azonnal szolgáltassa vissza a hatóságokhoz. Ennek alapján az elhordott tárgyak egy része visszakerült, de sokat a következményektől tartva megsemmisítettek a fosztogatók. A városban maradt gabonából az ellenség jelentős mennyiséget magával vitt. A kicsépeletlen gabonát nem pakolták fel, ez azonban a lakosság szükségleteinek fedezésére elégtelennek bizonyult. A cséplés lebonyolítására a városnak négy cséplőgép állt rendelkezésére, de fennakadást okozott az összekötőszíjak hiánya.
Az őszi vetésnél nagy volt az elmaradás, ami főként a fogatok hiányával magyarázható. Az idő is téliesre fordult, és kilátás sem mutatkozott a munkálatok elvégzésére. A város ló- és szarvasmarha-állománya a menekülés előtt 700 darabra volt tehető. Ebből a menekülők csordában vagy fogatokkal elvittek 650-et. Az itthon maradt jószágból az ellenség mintegy húszat vitt magával.
Szemrehányás a miniszterelnöknek
A háború utolsó két évében (1917–18) az addig is súlyos közellátási zavarok tovább fokozódtak. Évek óta elhúzódott a kárpótlás folyósítása, a nagyszámú katonaság miatt romlott a gazdasági helyzet, a nagytömegű hadifogoly ittléte feszültségeket okozott, a közegészségügyi és közbiztonsági hiányosságok pedig már csak tetőzték a bajokat.
A Független Székelység című sepsiszentgyörgyi ellenzéki lap 1917. július 22-i számában azon kesergett, hogy a román betörés után egy évvel még mindig nem kártalanították a tízezrekre szakadt nyomort és a megszállás okozta károkat.
Háromszék vármegye 1918 júniusában beadvánnyal fordult a miniszterelnökhöz, miszerint 1916-ban senki sem figyelmeztette a vármegye közönségét a közelgő veszélyre, sőt, ha valaki erről beszélt, azt rémhírterjesztéssel vádolták. Jellemző, hogy még a közvetlen támadás előtt is azt nyilatkozta Tisza István miniszterelnök a parlamentben: baráti a viszony Romániával. Ezért érte teljesen készületlenül a lakosságot a támadás, és kellett órákon belül menekülnie.
(folytatjuk)
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor: nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak
Kisebbségvédelemről és autonómiáról beszélt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a SIC Feszt Székelyföldi Szabadegyetemen, Csomakőrösön. Kelemen Hunor elmondta: „Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség.”
Csomakőrösön, az augusztus 7-10. között a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) által megszervezett SIC Feszten fiatal egyetemistáknak és középiskolás diákoknak beszélt Kelemen Hunor arról, hogy hallgatóságának kevés közvetlen tapasztalata van arról, amit kommunista diktatúrának nevezünk. „Mi egy olyan országban születtünk, amelyben létezett a törekvés arra, hogy felszámoljanak mindent, ami nem román. Ez vonatkozott minden nemzeti kisebbségre, amely Románia területén él és élt: eladták a szászokat pénzért Németországnak, a zsidókat Izraelnek, és erre a sorsra jutott volna a legnépesebb nemzeti kisebbség, a magyarság is. Éppen ezért állandó téma a kisebbségvédelem: mi azért maradtunk itt, mert a szülőföldünk számunkra a legfontosabb hely” – mondta felvezetőjében a miniszterelnök-helyettes.
Az elkészült autonómia-statútum kapcsán kifejtette, az RMDSZ-nek az volt az elképzelése, hogy a kulturális és a regionális autonómiával magasabb szintre emelje a kisebbségvédelmet, hogy megőrizhessék az erdélyi magyarok nemzeti identitását. Hangsúlyozta: számolni kell a román társadalom fenntartásaival és meg kell győzni arról, hogy „közösségünk törekvései nem ellenük irányulnak: nem olyat kérünk, amit valakitől el kell venni”. Leszögezte: az autonómia nem csodaszer, hanem egy olyan intézményrendszer, olyan eszköz, amellyel élni kell, és ami a magyarság számára többletfelelősséget jelent. Azt is kiemelte, hogy a mai alkotmányos keretek között nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak. „Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség” – fogalmazott a Szövetség elnöke.
Az államelnök-jelöltséggel kapcsolatos kérdésekre válaszolva rámutatott: a jelöltállítás önbecsülés kérdése a magyarok számára, Romániában nem változott meg olyan mértékben a mentalitás, hogy magyar embert válasszanak elnöknek. De fontos a jelöltállítás, mert ebben az időszakban egész Románia figyel, és szélesebb körben bemutathatók az erdélyi magyar közösség törekvései, érdekei, ráadásul a román politikusok, pártok között jelenleg egy sincs, amely az erdélyi magyarok specifikus kérdéseire megfelelő választ adna – mondta Kelemen Hunor.
Antal Árpád úgy véli: „Bárhová megyünk, bárhol keressünk is jobb életet, mindig lesz tíz másik ország, amelyben jobban élnek, mint ott, ahol éppen vagyunk. Fontos szempont a szülőföld iránti ragaszkodás. Tartsátok szem előtt, hogy olyan helyen éljetek, ahol van tiszta levegő, ahol egészséges ételeket lehet fogyasztani. Éljetek olyan helyen, ami a tietek, amelyet olyanná alakíthattok, amilyenné szeretnétek, ahol boldogok tudtok lenni és érvényesültök” – szögezte le.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro

Szőcs István: Az irodalom emlékezete – és a történelemé (I.)
Ódor László (Élni idegenben… c.*) tanulmánya elején kiemelt figyelmeztetés: „A kétlaki ember számára a különbözőségek elsősorban nyelvben jelentkeznek, de alapjában kulturális elkülönülésről… van szó…, s egy emberben, egy szellemi térben óhatatlan konfrontálódásról…” „Hogy lehet ez ellen védekezni?” – kérdi Ódor. – „Kizárólag és folytonosan a tényleges és szellemi s ezzel nyelvi igényes kettősség vállalásával ezt a kétnyelvű, kétkultúrájú állapotot nevezzük »koordinált kétnyelvűségnek«… Ami persze nem lehet egyszerű vállalás… Svéd útjáról beszámolva Illyés Gyula említ meg egy ott élő magyart, aki mindkét nyelven a kultúrában – a magyarban és a svédben – jártas volt s e kettősséget vállalta. Ez a svédországi ötvenhatos magyar mondta neki, hogy a nyelveket meg lehet tanulni, de a csönd, egy-egy nyelv csöndje nem feledhető s meg sem tanulható igazából.”
Itt azonban két hatalmas gübbenőbe is beleesünk. Vegyük elébb a kisebbiket, az illyésgyulást. Aki csak egy kicsit is otthonos Kosztolányi versesköteteiben, most azonnal a Stockholm címűre kénytelen gondolni.
A Számadás (1935) c. kötet egy kis útirajz-sorozatot tartalmaz a vége felé, köztük több is svédországi városokról ihletődik. A Stockholm így szól:
Dalol a gőzfűtés, lángok lobognak, A porcukorban kis aranykanál van, s valami titkos gyermekkori emlék bujkál a barna és langyos homályban, Ott kinn sötét eső zuhog. Családi és idegen nekem e régi kép. Arany-ősz konttyal bólognak köröttem a bóbítás, kedves svéd nénikék. Az ingaóra lassan üt. Teázunk s amíg ropogtatom velük a kékszem, az őszi ködből, mint egy nyári égbolt, tekint reám sok nyájas-enyhe kék szem. Hallgatnak ők is, én is hallgatok, de csendjeink nem érnek össze végül, mivelhogy én magyarul hallgatok, s ők svédül.
Illyés Gyula már hivatalból is a legjobb Kosztolányi szakértők közé volna sorolható, hiszen legalább fél tucat kötetet rendezett sajtó alá Kosztolányi hátrahagyott írásaiból. Miért kell hát egy névtelen ötvenhatos svédországi emigránsnak ajándékozni a költemény ragyogó csattanóját? Sajátságos, ez is ahhoz a lelki jelenség-csoporthoz tartozik, amely meghatározza a nyelvcsere-jelenségét és a nyelv-váltók mentalitását: mindég látszani, a felszínen, a fennforgók körében nyüzsögni, a fontosak kórusában – tercelni! A társadalmi elismertség fontosabb, mint bármi más! És sajnos, éppen ezért az Ódor által áhított s ajánlott koordinált kétnyelvűség létrejöttének lehetősége többnyire illúzió!
A svédországi ötvenhatos (és későbbi) magyar emigráció tömegeiből mindössze két-három százaléknyi „folytatja” a „magyarnak-levést”, holott még sokáig élénk magyar nyelvű szellemi élet tenyészett egész Skandinávia földjén! Sokat és sok felszíneset írtak már arról, hogy a múlt század eleji magyar emigrációkban mért élt tovább a magyarsághoz tartozás tudata? Ám mindez nem magyarázható csak az ottani viszonyokkal.
A saját nyelvhez való viszonyulás egyes népeknél látványosan különbözik. A nyelvében él a nemzet elve, amely minket oly tragikusan sújt, több etnikumnál vagy népnél ismeretlen! Elég a keltákat felemlegetni: Írországtól, Nagy-Britániától Belgiumon át, a „gall” Franciaországon át, a Duna mentén Bajorország, északabbra Csehország (Boémia) – mind kelta! Az áramlat körülöleli a Kárpát-medencét Galicia, délen meg Moesia által; s valahol a Fekete-tenger partjai körül (északon? – délen?) elenyészik. Vagy talán éppen onnét indult? És ez a tengernyi nép, amely annyi régészeti-történelmi nyomot hagyott hátra, egy adott pillanatban egyszer csak másképpen kezd beszélni: angolul, franciául, németül, csehül, ukránul és így tovább! És csak néhány „kiöntés”, tócsa maradt nyelvükből, mint Wells, vagy Bretány. Ennek ellenére népi karakterüket, egyéniségüket szívósan őrizték; az ír, a skót megmaradt írnek, skótnak, a maga s a környezete szemében – évszázadokig! Érdekes, hogy nem is mindenütt lehetett szükséges a beolvadás: egyes folkloristák véleménye szerint az avasi románság pl. kelta eredetű, de senki és semmi nem kényszeríthette őket odafent Szatmárban, hogy éppen románokká és ne magyarokká vagy ukránokká váljanak… Másrészt a spanyolországi bászkok háromezerévnyi el- és kiszakítottságban is megőrizhették anyanyelvüket. (Érdekes, hogy a Kárpát-medencén belül nem alakult kelta állam, holott kívülről körülvették a kelta formációk. Esetleges behatolásukat egy-egy helynév őrzi, pl. a Galac, nem csak a moldvai, hanem a Beszterce-vidéki is; nyelvünkben talán csak a pitvar őrzi hatásukat. „Négy”-et jelent, a ház megtoldott ereszét tartó négy oszlopot; ugyanúgy, mint az iráni eredetű „csárda” szóban!)
Na és akkor vegyük a székelyeket: valaha, zárt közösségeikben szigorúan őrizték nyelvük épségét; idézhetnénk megint Székely Istvánt a XVI. századból, aki egyáltalán a szép magyar nyelv példájának, mintájának a székelyt tekinti! (Holott külön székely nyelvjárás nem is létezik, szék-ek szerint öt, (esetleg hat) más magyar tájnyelvre ismerhetünk egyenként rá benne. Van viszont külön, „saját” székely stílus, modor, mentalitás – erről legközelebb… Székely csoportok kirajzásai, vagy egyéni kitelepedések román vidékekre már a XIX. században megkezdődtek, de az első világháború után tömegessé váltak. Az ember feltételezte volna, hogy ezek erősítették az itt-ott már meglévő magyar szórványokat. Megdöbbentő módon azonban ennek – majdnemhogy az ellenkezője történt!
Néhány példa személyes tapasztalataimból: Bukarest egyik régi kertváros jellegű negyedében, ahol az ötvenes években több mint két évig tanyáztam, a harmadik emeleten lakott egy Şuteu nevű öregedő cipész. Amikor felkerestem egy javításra szoruló szandállal, közölte, hogy eredetileg Sütőnek hívták, de már több mint 30 éve Bukarestben él, és elfelejtett teljesen magyarul; arra kért, időnként keressem meg és szóljak hozzá magyarul, hadd lássa, mire emlékszik még! (30 év során magyar templomba nem járt, magyar könyv, újság sem járt a kezében.) A másodikon, velem egy lakásban, ugyancsak ötvenen felüli zsidó házaspár, a férfi tisztviselő, zsidó mivoltukat öntudatosan kultiválták, de a lakásban Nagy István, Szolnai, Ziffer festmények, és Pallas Nagy Lexikona, teljes sorozat, a férfi viszont dzsentri módjára öltözködött és viselkedett. (E típusból még több is dolgozott bukaresti magyar szerkesztőségekben, nemcsak szerkesztő, de korrektor vagy könyvelő minőségben is.) Az alagsorban lakó házmester, eredetileg vízszerelő, temesvári sváb, ő is, felesége is a román s a német mellett kitűnően beszéltek magyarul, sőt Bukarestben felnőtt fiúk is, aki pedig egy ottani luxus-iskolába járt! A mögöttünk lévő telekről nyári éjszakánként a dohányvirág költői-filozofikus illata lengte be a szomszédos kis utcákat; ott egy „hangsúlyozottan székely” cenzor lakott, lánya most Svájcban takarítónő. Aztán ahogy lassanként megismerkedtem a várossal, elhűlve tapasztaltam, hogy az ottani magyarok közül hétfalusi csángók, s váradiak, bánságiak, még kolozsváriak és brassóiak is, többnyire jobban állnak magyar nyelvismeret- és használat dolgában, mint a betelepült székelyek! Vajon miért?
* Ódor László, – Élni idegenben – ahogy egy nyelvész-diplomata látja. Oslo, Magyar Nagykövetség, 2014. április 13.
(Folytatása következő számunkban)
Helikon (Kolozsvár)

Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad (Tizedik EMI-tábor)
Hinnünk kell a szeretet és a béke világformáló erejében, és vinnünk kell a békét oda, ahol békétlenség van – fogalmazott a Borzonton tartott 10. EMI-tábor előadásait záró szombati ökumenikus istentiszteleten Böjte Csaba ferences atya. Békefelhívása látszólag ellentmondott a tábor szellemiségének, miszerint nem ülhetünk békésen, karba tett kézzel, mert küzdenünk kell azért, hogy sorsunkat magunk alakíthassuk, anyanyelvünket megőrizhessük, de az ige által azt is hirdette, Jézus az ellenfelét nem legyőzte, hanem társává tette az ügy érdekében.
A 10. EMI-tábor kiemelt témái között szerepeltek: Székelyföld autonómiája, a szórványlét kérdései, a rendszerváltás után is fennmaradó titkosszolgálat tevékenysége, az anyanyelvhasználat jogi korlátozottsága, népesedés-népességfogyás, nemzeti jelképeink használata. Az előadásokban helyzetjelentés hangzott el említett témakörökben, s bár megoldási javaslatok nemigen születtek, az együtt gondolkodás, a vita, a párbeszéd előbbre viheti a közös ügyet – vélik a szervezők. Az Ismerős arcok zenekartól választott tábori jelmondat üzenetéről, az EMI-táborok elmúlt tíz esztendejének eredményéről Sorbán Attila Örs EMI-elnök érdeklődésünkre elmondta, a választott mottó, miszerint „amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad”, elsősorban az EMI-seknek szól, hogy ne mondjanak le a céljaikról és a táborról, bármilyen nehézségekbe ütköznek is, másodsorban a nemzeti jellegre hívják fel általa a figyelmet, és „a legfontosabb: ez a mottó tanulságul szolgálhat minden erdélyi magyarnak, hogy amíg nem mondunk le arról, hogy itthon maradjunk, nem mondunk le arról, hogy sorsunkat magunk igazgassuk, hanem folyamatosan építkezünk és dolgozunk érte, addig senki nem veheti el tőlünk népünk jövőjét”. Az EMI elnöke az elmúlt tíz év legfőbb eredményének tartja, hogy „míg korábban csodabogárnak tartották a nemzeti érzelmű fiatalokat, méltányolták, illetve elítélték kiállásukat, mára megszokottá vált, hogy fiatalok tömegesen vallják magukat nemzeti érzelműnek, fontos számukra az autonómia, a nemzet sorsa. Mi azt szeretnénk, ha azt az értékrendszert, amit az EMI-tábor képvisel, a résztvevők megismernék, és ha egyetértenek vele, tegyék magukévá. Az EMI-tábornak mindig az lesz a legfőbb célja, hogy az Erdélyben, a Kárpát-medencében élő, nemzeti érzelmű fiatalokat összegyűjtse, közösséget próbáljon kovácsolni ebből a rétegből, és természetesen szórakozást is nyújtson számukra.”
Sorbán Attila Örs állítását alátámasztotta a tábor programja, amelyben neves előadók értekeztek az említett témákról, a Keskeny út sátorban lelki feltöltődést kínáltak, de a szellemi táplálék mellett az immár kisgyermekeikkel visszatérő fiatalok és az újoncok számára bőven volt választék szórakoztató tevékenységekből is: rajzolás, pólófestés, közös művészeti alkotás, íjászat, tánc, közös éneklés. Az esti koncerteket olykor elverte az eső, de azért bőven akadt hallgatósága többek között a Beatrice, a Hot Jazz Band, az Ismerős arcok, a Leander Rising, az EMI-táborban először fellépő P. Mobil zenekarnak, na meg az évente visszatérő Kárpátiának, amelynek szombat esti fellépését hatalmas rajongótábor követte végig.
Közel hetven előadó, százhetven önkéntes, a fellépő zenekarok, az EMI szervezőcsapata, a táborlakók közösen tettek azért, hogy a 10. EMI-tábor tartalmas legyen, s bár az eredményét nem lehet lemérni az egyhetes együttlétnek, annyi bizonyos, a közösségi gondolkodás és cselekvés színterén az Erdélyi Magyar Ifjak évente megrendezett táborát immár nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mátyusföldiek a Székely-Mezőségen
Aki kihagyta, bánhatja, hiszen jó hangulatú, pörgős, vidám és színvonalas előadással rukkoltak elő a felvidéki naszvadiak Mezőbergenyében. Mint beharangoztuk, rendkívüli esemény volt, hiszen a fellépők több száz kilométert tettek meg azért, hogy a székely- mezőségi település lakóit megörvendeztessék, és bemutassák nekik mátyusföldi táncaikat, dalaikat, népviseletüket.
A fellépők erdélyi körútjuk során ejtették útba Mezőbergenyét, ahová a Kincsásó Egyesület hívta meg őket, hiszen ezzel viszonozni kívánták a naszvadiak, a Dobosi Róbert által vezetett Csemadok Alapszervezet vendégszeretetét. A vendégek pénteken Széken, vasárnap Bögözben mutatták be előadásukat.
A kultúrotthon udvara megtelt számunkra különleges népi öltözetű emberekkel, jöttek-mentek, forgolódtak, fotózgattak. Mire begyűlt a közönség, minden készen állt, a fellépők, a hangosítás, s főleg a lelkület.
Az egész estét betöltő vegyes műsorban minden korosztály képviseltette magát elemista tanulótól a középkorúig, vagy mondjuk ki, az idősebb korosztályig. Fellépett a Búzavirág női, férfi és vegyes énekcsoportja, a Sústya citerazenekar, a Viza citerazenekar, a Pettyem néptánccsoport, Szabó Julcsi népdalénekes és a História könnyűzene-együttes.
– Naszvadról jöttünk, Mátyusföldről. Az ottani néptáncokat hoztuk el Mezőbergenyébe, de bemutattuk Kismagyarország, Somogy, Kelet-Magyarország táncait, a szatmári verbunkot, a friss csárdást és dél-alföldi táncokat is. A Pettyem néptáncegyüttes 2008-ban alakult, a nevét egy régi naszvadi utcáról kapta. Akkor nyolc kislánnyal kezdtük a munkát, most három korcsoportban dolgozunk, 54 a csoportok létszáma. Egy óvodás, kisiskolás és egy felső tagozatos, illetve középiskolás csoport táncol. Ez nem iskolai szerveződés, hanem a naszvadi Csemadok Alapszervezet működteti a Viza és a Sústya citerazenekart és a Búzavirág éneklőcsoportot. A Csemadok közösségformáló civil szervezet, amely főleg kulturális téren tevékenykedik, fesztiválokat, kulturális eseményeket, koncerteket szervez, olyan eseményeket, amely a felvidéki magyarsághoz kötődik zenében, táncban, képzőművészetben. Nagyon híres a XVI. alkalommal megrendezésre kerülő Tűzvirág, tűzzománc nemzetközi fesztivál, amelynek fő témája a képzőművészet. A Búzavirág éneklőegyüttes Szlovákiában elnyerte a Bíborpiros minősítést. Ez olyan előkelő díj Szlovákiában, mint Magyarországon a Fölszállott a pávában az első hely – nyilatkozta dr. Malomsoki István, aki a Pettyem néptáncegyüttest vezeti és a magyarországi Nagyigmándról jár át Naszvadra, s akit annak idején azért kerestek fel, hogy a mátyusföldi település hagyományait élesszék újra, tudván, hogy Nagyigmándon már régebben működik néptánccsoport. A két település testvérkapcsolatban áll, ami azért is fontos, mert 1948-ban Naszvadról nagyon sok embert telepítettek át Nagyigmándra, a falu egyharmada volt naszvadi, és a családok tartják a kapcsolatot.
A naszvadiak nemcsak tánccal, énekkel örvendeztették meg a bergenyeieket, akikkel együtt nótáztak, hiszen sok népdalt mindkét vidéken énekelnek, hanem kofolával, felvidéki sörrel is megkínálták a helybelieket. Ez el is fogyott, hiszen a hőségben mindenki megszomjazott. A szünet alatt sem áll le az éneklés, a citerások a művelődési ház előtt muzsikálni kezdtek, az asszonyok pedig jókedvűen énekeltek. Igazán jó példával szolgáltak, hogyan kell közösségben szórakozni, mulatni, közvetlenül, barátságosan viszonyulni egymáshoz.
Közben az asszonyok fejkendőjét is szemügyre vettük, megkérdeztük, hogyan kötik olyan kacifántosra. Előbb ajánlkoztak, hogy megmutatják, majd azt mondták, túl nehéz, nem érdemes megtanulnunk, úgysem viselnénk így a keszkenőt.
Szóval ízes emberek kellemes, élményszámba menő előadását láthattuk, hallhattuk. Szünet után a História könnyűzenekar vette át a teret, szórakoztatta a közönséget.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Egyedi, határon átnyúló együttműködés
A Fekete-Körösön szállították a harangot
A XIII. Élővíz-csatorna Emléktúra rendezvényén tegnap a Fekete-Körösön, ár ellen úszva, motorcsónakkal hozták azt az 55 kilós harangot, amit a Békéscsaba közelében lévő Gerla közösségének szántak. A Feketegyarmat és Nagyzerind közötti partszakaszon, Nagyzerindhez valamivel közelebb, 11 óra tájban kötött ki a motorcsónak, amelyen Sós Imre, Gyula Város Önkormányzatának civil referense és két társa szállította a harangot. Sós Imre üdvözlő beszédében köszönetet mondott Simándi Sándor nagyzerindi polgármesternek, Komlósi Róbert alpolgármesternek és Bondár Henriette jegyzőnőnek, amiért messzemenően együttműködtek minden eddigi Gyula–Nagyzerind között szervezett programban, köztük az úszó Betlehem néven évek óta zajló közös rendezvényben is. Ezúttal egy rendkívüli esemény, a példa nélküli harangszállítás részesei lehetnek, amiben Csapó Géza, a 70-es évek „kajakkirálya” is közreműködik. Tekintve, hogy a gerlai hívek 10 éve szeretnének templomot építeni, az Art-Unió Alapítvány pályázati úton harangot szerzett, illetve segít a harangláb megépítésében is a közösségnek. Az Őrbottyánban öntött harangot azért juttatják vízi járművel, mintegy 40 kilométer megtétele árán a rendeltetési helyére, mert a vizek embereket, kultúrákat, településeket, országokat kötnek össze, amit a programmal is szimbolizálni kívánnak.
Miután köszönetet mondott nt. Dénes József lelkipásztornak, amiért áldást mond a harangra, illetve a mintegy 20-25 résztvevőnek, Simándi Sándor nagyzerindi polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Mint eddig minden rendezvényt, ezt is támogatják, mert minden határnyitás felmelegíti a nagyzerindiek szívét. Tréfásan megjegyezte: abban reménykednek, hogy a határőrök megunják a hivatalos nyitással járó hercehurcát, ezért egyszer azt mondják: mától menjetek, jöjjetek, amikor akartok! Mivel átérzik a harangnak egy közösség életében betöltött fontos szerepét, örömmel működtek, illetve a jövőben is készségesen működnek együtt az ehhez hasonló, nemes tettekben.
Nt. Dénes József lelkipásztor fohászában méltatta a harangnak a gyülekezetek életében betöltött elemi fontosságát. Éppen ezért, imádkoznak azokért a hívekért, akiknek a további élete e haranghoz fog kötődni. Miután a bibliából felolvasta az alkalomhoz illő igeverset, közösen imádkoztak, majd megáldotta a harangot, és az általa szolgálandó híveket, valamint a jelenlévőket. Ezt követően, a harangszállítók elindultak Feketegyarmat, Ant, illetve a magyarországi Városerdő, Szanazug és Békés felé, mindenhol megálltak egy-egy fohászra. Szombaton Békés-Dánfokról kenuval folytatták az útjukat Gerlára, ahol a falunapok ünnepségén adják át a harangot. A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, az Art-Unió Alapítvány közreműködésével lezajlott program bizonyára nagy örömöt szerzett Gerla közösségének.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Molekuláris népzenész Bécs mellől Kalotaszentkirályon
Kettővel bővült a Magyar Népzenészek Emlékfasora
Kétségtelenül megpendít az emberben egy láthatatlan húrt, ha népzenészek és tanítványaik elhunyt társaik, a régi magyar muzsika átörökítői emlékére játsszák közösen a hajnalit, ültetik a fát vagy egyszerűen csak átadják hangszertudásukat, ízelítőt adva a folklór csodálatos világából.
Mindennek az elcsendesedésnek, tisztelgésnek helye van a Kalotaszentkirályi Népzene- és Néptánctáborban, akárcsak a zajos mulatozásnak, hajnalig tartó táncházaknak, népdaltanulásnak, hangszeroktatásnak, na meg népi gyermekprogramoknak. A mindennapos eső sem riasztotta el a négyszáznál több résztvevőt, a tornaterem mögé felhúzott sátrak néha feladták az eső ellen vívott harcot, de ilyenkor a tornaterem jelentett menedéket az elszánt táborlakóknak. Szép Gyula táborszervező, az Archívum Kulturális Alapítvány elnöke szerint a hagyományőrző tábornak nincs szüksége különösebb népszerűsítésre: a visszajárók viszik hírét szerte a nagyvilágba.
DÉZSI ILDIKÓ, FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Csomakőrösön jövőre is
SIC Feszt: közélet, autonómia, fiatalság, buli
Civilizáltan és jókedvűen, a tudástár bővítésére is alkalmas négy napot tölthetett el az a pár száz fiatal, akik részt vettek a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) által Csomakőrösön első alkalommal megszervezett, SIC Feszt elnevezésű Székelyföldi Szabadegyetemen. Lévai Barna
A Háromszéki Szabadegyetemből kinőtt SIC Feszt már csütörtökön elkezdődött. Az esti órákban a hallgatóság Markó Attila parlamenti képviselőtől kaphatott ízelítőt abból, milyenek voltak a rendszerváltás előtti és utáni diáktáborok, miért volt jó azokon részt venni.
Új fejezet kezdődött
A pénteki hivatalos megnyitón Grüman Róbert, a Hárit korábbi elnöke felidézte a hat évvel ezelőtt Benedekmezőn megszervezett, 30–40 főt vonzó Háromszéki Szabadegyetemet.
– Szakértők azt mondják, hogy egy ifjúsági fesztiválnak legalább tíz év szükséges ahhoz, hogy kinője magát. Múlt évben volt az ötödik kiadása a rendezvénynek, ekkor húztunk egy vonalat, és közösen az RMDSZ-szel, több szervezettel eldöntöttük, hogy egy regionális ifjúsági fesztivált fogunk meghonosítani itt, Háromszéken – vázolta a SIC Feszt hátterét Grüman.
„Szeretem Székelyföldet”
Pénteken a három székely megye jövőjéről, területi autonómiájáról beszélt a fiataloknak Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, valamit Tamás Sándor háromszéki megyetanácselnök. Borboly elmondása szerint azért szereti Székelyföldet, mert itt olyan lehetőségek vannak, amelyek máshol nincsenek. Szerinte fontos, hogy a fiatalok beleszóljanak a döntéshozásba, hiszen ma a választásokon főként a 40 és 70 év közöttiek mennek el szavazni, így a politikusok ezen generációk által elvárt dolgokra összpontosítanak.
– Valahogy mi, politikusok nem foglalkozunk a ti dolgaitokkal, ti meg hagyjátok ezt, mert nem érdekel titeket az egész. Ha nem szervezitek meg saját magatokat, akkor nem is lesz rólatok szó, és akkor nem lesz, aki Székelyföldért dolgozzon – szögezte le Borboly.
Brassai Zsombor szerint ő akkor kezdi el igazán szeretni Székelyföldet, amikor Marosszék határaitól keletre indul.
– Azt a Székelyföldet szeretem, amelyik lesz, amelyet együtt hozunk létre, és amelyet egyformán szeretünk – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az autonómia kulcskérdése többek között az lesz, miként sikerül a románsággal kommunikálni ennek érdekében.
Tamás Sándor közölte, ő egyetemi tanulmányait befejezvén azért tért vissza szülőföldjére, mert, ahogy fogalmazott: „ameddig a levegőt itthon el tudom szívni, addig én akarom elszívni, és azt ne más tegye meg”.
– A szakácsnőknek az autonómiát úgy szoktam megmagyarázni, hogy ki amit főz, azt megeszi. Romániában a többség nem fog megvilágosodni, de olyan helyzetet kell politikailag teremteni, hogy ne legyen más megoldásuk, üljenek le velünk tárgyalni, és ha fogcsikorgatva is, de fogadják el azt, amit szeretnénk – fogalmazott Tamás.
Szombaton többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere beszélt arról, hogy miként lehet idehaza érvényesülni. A táborban tiszteletét tette a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Szabó Kati is, aki pályájáról, annak nehézségeiről és szépségeiről mesélt. A fiatalok figyelmét arra hívta fel, fordítsanak nagy gondot az egészségükre, „hiszen az a legfontosabb”.
Alkoholmentes délelőttök
A fiatalokat láthatóan érdekelték a szakmai témák: a tábort bejárva szinte minden sátor tele volt kék színű, SIC Feszt feliratú pólósokkal. Egy-két előadásra pár idősebb falubéli is ellátogatott. A déli órákban a legnépszerűbb foglalatosságot kétségtelenül az ebéd jelentette, kígyózó sorokban kapkodott mindenki a tányérok, evőeszközök után.
A Székelyföld több településéről, no meg Brassóból is öszeverődő mintegy háromszáz táborlakó számára végig civilizált szórakozási lehetőségeket biztosítottak. Oltean Csongor Hárit-elnök, főszervező érdeklődésünkre elmondta, a csapatjátékok célja is az volt, hogy a fiatalok új emberekkel is megismerkedhessenek. Ebéd előtt nem is szolgáltak ki senkit alkoholos italokkal. „Kellenek a szabályok, hogy minden program zökkenőmentesen folyjon le, nem is volt semmilyen gond a négy nap alatt” – nyilatkozta lapunknak.
A legnagyobb tömeget, több mint ezer érdeklődött, a magyarországi Zanzibár koncertje vonzotta. A szervezőcsapat jövőben is ugyanezen a helyszínen szeretné a SIC Feszt következő kiadását tető alá hozni, ígéretet kaptak, hogy egy év múlva újabb házikókkal bővül az ifjúsági szabadegyetem helyszíne.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)