Nyílt levél a nagyváradi EMNT-EMNP vezetőségéhez az „Igen, tessék! – Da, poftiti!” mozgalommal kapcsolatos kifogásaik margójára
Még nem tudom minősíteni a tényállást: a jó ügy érdekében megnyilvánuló szent együgyűség vagy félműveltségből táplálkozó agresszív politikai szűklátókörűség? Két partiumi illetékességű EMNP-EMNT-s helyi vezetői duó február 22-én „elkövetett” egy sajtótájékoztatót, amelynek keretén belül kifogásolták, és durva jelzőkkel leminősítették az Igen, tessék! civil kezdeményezésű, magyar nyelvi revitalizációs mozgalmat.
Érintettként (az „Igen, tessék!” egyfajta ötletgazdájaként) a hírek olvasatán megakadt a torkomon a reggeli kávé. A mozgalom félévvel ezelőtti, kolozsvári elindítása óta az összmagyar sajtó határozottan pozitív és támogató viszonyulásán túl, a román sajtóban sem volt egyetlen negatív visszhang, egyre több településen, egyre több üzletben és hivatalban tűnik fel a lassan ismertté váló jelvénye. Nos, ilyen előzmények után nem csoda, hogy a felcím, miszerint Kifogásolja az Igen, tessék! programot a nagyváradi EMNT–EMNP szerény személyem esetében spontán pupillatágulást eredményezett, hiszen a sajtótájékoztató úriemberek nyilvánvalóan vagy nem értették meg az Igen, tessék! mozgalom lényegét, vagy szűk látókörű politikai vagdalkozásban öncélúan felhasználva próbálják több hónap munkáját hitelteleníteni.
Az Igen, tessék! mozgalom mindenekelőtt, de nem kizárólag a magán ellátói kereskedelmi és szolgáltatói szférában (üzleteken, piacokon, biztosítóknál, kávézókban, benzinkutaknál, mozi jegypénztáránál stb.) szeretné megerősíteni, bátorítani a magyar nyelv használatát. Nyilvánvaló, hogy ezeken a színtereken a történelmi hivatkozások, a törvényes keretre, illetve a tételes nyelvi jogokra vonatkozó szabályozások nem bizonyultak hatékony megközelítésnek, annál is inkább, mivel a magánszféra által működtetett nyilvánosság esetében alig vannak tételesen a kisebbségi nyelvek használatát előíró, támogató érvényes jogi normák. Ám ezeken a színtereken a kisebbségi nyelvek használatát hathatósan lehet marketing jellegű érvekkel és stratégiákkal elősegíteni: az anyanyelvű kiszolgálás, szolgáltatás tényleges kereskedelmi előnnyel járhat. Nem kell tudományoson bizonyított érveket felhozni, elég a mindennapi tapasztalat: két közelítő árú és minőségű termék közül azt vásároljuk meg, amely esetében a kiszolgálásnak van egy hozzáadott értéke, például anyanyelven történő tájékoztatás (jobban értjük, amit mondanak, nagyobb a komfortérzésünk stb.). Nagyváradon és általában Partiumban ezt az érvelést kétségtelenül kiegészíti a jelentős, marketing szempontból egyáltalán nem elhanyagolható magyarországi turistaforgalom.
A módszer egyszerű, a mozgalomhoz csatlakozó egyének, cégek használják az Igen, tessék! – Da poftiţi! feliratozású matricát, jelvényt vagy kis plakátot, ezáltal jelezve, hogy ismerik a magyar nyelvet, és hajlandók arra, hogy magyarul társalogjanak az ügyféllel. Az ok kézenfekvő, a távlati cél pedig a mozgalom számára megnyerni, például, nem csak a magyar helyként nyilvántartott lokálok tulajdonosait, hanem a nemzetközi áruházláncok menedzsereit vagy a román érdekeltségű vállalkozói szférát is. Rávezetni arra őket, hogy az alkalmazottak magyar nyelvismerete bármely cég számára gazdasági erőforrás, használatának van marketing értéke (és haszna).
Meglátásunk szerint ennek a piciny jelnek a használata szükséges és hasznos, mivel felmérések szerint a települési arányuk szerint kisebbségben élő magyarok több, mint egyharmadával fordult elő havonta legalább egyszer, hogy magyar elárusítóval, kiszolgálóval románul beszélt. Vagyis őshonosság ide, nagy politikai retorika oda, ezek az adatok tények, melyek kétségen felül azt jelzik, hogy számos erdélyi nagyvárosban beszűkülőben van a magyar nyelv nyilvános használata. Márpedig (hogy Wolland mestert idézzem a Mester és Margarétából) a tény pedig a legmakacsabb dolog ezen a világon.
Nos, ilyen előzmények jegyében nyilvánult meg a sajtó előtt a két politikával foglalkozó EMNT-EMNP-s polgártárs, többek között azt kifogásolva, hogy az Igen, tessék! mozgalom nagyváradi kibontakozása során a kezdeményezők Magyarországról jövő turistákra és nem az őshonosságra hivatkoznak. Egy dolog biztos: az Igen, tessék! fentebb vázolt filozófiája nem annyira vitézkötésesen, díszmagyarosan hangzatos, mint az őshonosság fél téglája, de minden jel arra mutat, hogy hatékony. Ennek a hatékonyságnak a mutatója a mozgalomhoz eleddig csatlakozott kereskedelemben, szolgáltatásokban dolgozó magánszemélyek, cégek és közintézmények növekvő száma. A közintézmények esetében elsődleges az intézményvezetők elkötelezettsége a közszolgáltatások minőségének a javítása irányába, arra buzdítva a magyar nyelvet ismerő tisztviselőt, hogy a magyar anyanyelvű ügyfeleknek udvariasan kínálja fel a választás, a magyar nyelvű párbeszéd lehetőségét. Ez a forma, tehát, nem mentesíti a közintézményt azon törvény által előírt kötelezettsége alól, hogy megszervezze a többnyelvű szó- és írásbeli kommunikációt, viszont gördülékenyebbé teheti ezt a folyamatot. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy azok a közintézmények is éljenek ezzel a lehetőséggel, melyeket a törvény nem kötelez a magyar nyelv használatára.
Összegzésképpen: az Igen, tessék! mozgalom célja megerősíteni a magyar nyelv nyilvános használatát, úgy, hogy felvállaltan érdekalapú retorikában közelíti meg ezt a kérdéskört. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy az Igen, tessék! mozgalom nem jogérvényesítési eszköz, hanem a magyar nyelv szélesebb körű, a törvényes korlátokon is túlmutató használatát hivatott ösztönözni.
Bármennyire igyekszem az elmarasztalóan nyilatkozó EMNP-EMNT színekben politizáló polgártársak hozzáállásában nem feltételezni a rossz szándékot (hisz nem kötelező egyetérteni a megközelítés alapfilozófiájának helyességével vagy kritikátlanul bízni annak a hatékony kivitelezésében), az a tény, hogy a magyarság közügyeit politikailag felvállalni szándékozó, alternatívát kínálni akaró személyek azt nyilatkozzák, hogy az Igen, tessék! mozgalom káros és veszélyes volna, nos, ezt én sem magánemberként, sem a kisebbségi nyelvi jogok érvényesülését kutató szakemberként, de még a közügyek irányába valamelyest elkötelezett polgárként sem tudom elnézően értelmezni. A magam részéről nem az Igen, tessék! mozgalmat tartom károsnak és veszélyesnek, hanem azt, hogy a politikai versengés hevében egy civil kezdeményezés is áldozatul eshet, hogy egy, magát magyar érdekvédelmiként feltüntető szervezet képviselői, flottul „káros”, „felelőtlen”, „szégyenletes” (a sajtó által idézett/parafrazált címkék) ténykedésnek minősítsenek egy olyan törekvést, amelyre közügyek iránt elkötelezett személyek pénzt, időt és energiát fordítanak.
Dr. Horváth István egyetemi docens
Kolozsvár, 2012. február 27.
erdon.ro

Feltuningolt” RMDSZ
„Ne a politikai ellenfelek rágalmaival foglalkozzunk!” – intette Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati, marosvásárhelyi ülésének küldötteit. A felszólalások jelentős része mégis az Erdélyi Magyar Néppártnak az „RMDSZ-miniparlament” ülésével egyidőben, Csíkszeredában zajló rendezvényére „üzent” – oda, ahol Toró T. Tibort választották az EMNP elnökévé.
Kelemen kerek egy éve megválasztott szövetségi elnökként a tavaly februári nagyváradi kongresszus óta eltelt időszakot „a folytonosság és az építkezés évének” nevezte, mely idő alatt „önkormányzati, parlamenti és kormányzati téren is számos eredményt értünk el”. Mint emlékeztetett: 2011-ben az RMDSZ Erdélyi Konzultációja során megkérdeztek „százezer embert Erdély minden szegletéből”. Ugyanakkor tavaly ősszel zajlott le a szövetség „Minden magyar számít!” szlogenű népszámlálási kampánya, illetve „Minden magyar gyermek számít!” elnevezésű beiskolázási kampánya.
A szövetségi elnök úgy értékelte: az elmúlt 22 év legnehezebb önkormányzati választása elé néz idén az RMDSZ és az erdélyi magyar közösség, éspedig azért, mert „először fordul elő 22 esztendő után, hogy olyan megméretkezés lesz, amelyen három magyar szervezet versenyez a szavazatokért”: az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), illetve idéntől Tőkés László Erdélyi Magyar Néppártja (EMNP) is. „Az EMNP élvezi a magyar kormány teljes támogatását, ennek láthattuk már az első jeleit az RMDSZ-ellenes matricák megjelenésében. Mi mindig a párbeszéd hívei voltunk, Tőkés László azonban leszögezte: nem akarnak együttműködni az RMDSZ-szel” – mondta el az RMDSZ elnöke, aki szerint „az RMDSZ-nek nem a zsebpártok kampányolásával kell foglalkoznia, hanem az elvégzendő feladatokra kell koncentrálnia”.
A szövetségi elnöki intés ellenére az SZKT-ülésen elhangzott felszólalások jelentős része utalt az egyik ellenpártnak az „RMDSZ-miniparlament” ülésével egy időben, Csíkszeredában zajló rendezvényére. A legélesebben Kovács Péter főtitkár fogalmazott, aki Tőkés László EMNP-„védnök” egyik, nemrégiben tett kijelentésére reagált. „Tőkés László az RMDSZ-t egy rozoga autóval hasonlította össze, amely letért az útról. Ha ennyire rozoga ez az autó, és ha valóban rossz irányba halad, miért nem száll ki belőle? – vetette fel a kérdést Kovács. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy a szövetség színeiben európai parlamenti képviselői mandátumot nyert Tőkés sajtóközleményeiben posztkommunistáknak, neptunistáknak, korruptaknak, tájba simulóknak, bársonyszékhez ragaszkodóknak, az autonómia eszményét feladóknak címkézi az RMDSZ képviselőit. „Hogy bírja Tőkés László egy ilyen társaságban, miért nem veszi a kalapját, adja vissza az RMDSZ-listán nyert európai parlamenti mandátumát, és megy a megújulást hirdető társaságba? – fogalmazott Kovács, aki „évről évre tuningolt, megbízható, kiszámítható gépkocsinak” nevezte az RMDSZ-t, amely „reggeltől estig rója a köröket, hónapokon, éveken keresztül, nem vállal be őrült előzéseket, nem kockáztat egy végzetes balesetet”.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes az összefogás lehetőségéről és értelméről beszélt. „Összefogni csak azokkal lehet, akiknek az a fontos, hogy ott leszünk-e a parlamentben, a kormányban, hogy lesznek-e erős önkormányzataink. Akiknek viszont arról szól minden, hogy ki tetszik a magyar kormánynak, ki fog ebből a hiúság vásárából nyertesként kikerülni, akik gyengíteni akarják a romániai politikai jelenlétünket és akik egy magyarországi politikai jelenlétet akarnak felerősíteni, azokkal nem hiszem, hogy össze lehetne fogni” – szögezte le Markó. A miniszterelnök-helyettes egyértelművé tette: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kérdése sarokköve az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának, és ha nem sikerül rövid időn belül létrehozni az önálló magyar intézeteket, akkor “nagyon komoly kérdés, hogy tudunk-e továbbmenni” ezzel a koalícióval. „Szerintem nem” – adott választ saját kérdésére a miniszterelnök-helyettes.
Borbély László politikai alelnök hangsúlyozta, az RMDSZ felkészült a választásokra. Kitért arra is, hogy az újonnan alakult párt védnöke, Tőkés László jelenleg a szövetség színeiben európai parlamenti képviselő. „Furcsának találom, hogy Tőkés László úgy akar új autót vezetni, hogy közben nincs is jogosítványa” – folytatta az előtte szólók gondolatmenetét a politikai alelnök.
Kampányfőnökké „kenték fel” Kovács Pétert
Az SZKT-n elfogadták a 2012-es önkormányzati választások előkészítéséről szóló határozatot is, amely az RMDSZ jelöltállítási módozatait, eljárási rendjét és ütemtervét, illetve a jelölési feltételeket rögzíti. A dokumentum leszögezi: a polgármester- és helyi tanácsos-jelöltek kiválasztásának módozatairól és az annak megfelelő teljes eljárási rendről a helyi szervezet javaslata alapján a Megyei/Területi Állandó Tanács hoz döntést. Az RMDSZ helyi és megyei szervezetei tanácsos-jelölteket indítanak minden olyan közigazgatási egységben, ahol esély van a magyar képviselet biztosítására. Ahol a magyar lakosság számaránya meghaladja a 15 százalékot kötelező, illetve azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyarság számaránya nem éri el a 15 százalékot, javallott a polgármester-, illetve megyei tanácselnökjelölt indítása. Az önkormányzati jelöltlisták véglegesítésének határideje 2012. április 15. Az SZKT ugyanakkor megszavazta Kovács Péter főtitikár kampányfőnökké való kinevezését is.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Macovei támadja Mártonékat
Románia schengeni csatlakozásának veszélyeztetésével vádolta a hét végén blogján Monica Macovei volt igazságügyi miniszter az RMDSZ-t.
A Demokrata Liberális Párt alelnöke és európai parlamenti képviselő bírálatait Máté András Levente és Márton Árpád képviselők legújabb törvénymódosítási indítványai váltották ki.
A két RMDSZ-es politikus az új Büntető Törvénykönyv múlt heti jogi bizottsági vitáján két módosító javaslatot terjesztett elő. Az egyik szerint a köztisztségviselők – köztük a parlamenti képviselők és szenátorok –, valamint a közhasznú társaságok – például a civil szervezetek – alkalmazottai nem tekinthetők köztisztviselőknek. E szerint nem vonhatók felelősségre, ha esetükben érdekkonfliktus áll fenn többek között amiatt, hogy rokonaikat alkalmazzák képviselői vagy szenátori irodáikban.
Egy másik javaslat értelmezési kiskaput visz be a törvény szövegébe: „Az a köztisztviselő, aki szolgálati hatáskörének gyakorlása közben közvetlenül vagy közvetve indokolatlan haszonra tesz szert önmaga, házastársa vagy másodfokú rokona számára, egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel és a köztisztség betöltésétől való eltiltással büntetendő.” A Mediafax hírügynökség jogi szakvéleményekre hivatkozva arra figyelmeztet, hogy az „indokolatlan” szó bevitele a törvény szövegébe többféle értelmezési lehetőséget nyit meg, amelyek alapján az érintett tisztségviselő elkerülheti a felelősségre vonást.
Monica Macovei szerint az RMDSZ javaslatait a korrupcióellenes fellépés gyengüléseként értelmezi majd a romániai igazságszolgáltatásról szóló júliusi jelentésében az Európai Bizottság, és ez közvetve befolyásolja Románia schengeni csatlakozását is.
Márton Árpád szűkszavúan reagált az EP-képviselő vádjaira. „Macovei mindenkit támad, mert ilyen ő. A kommunista időszakban ügyész volt, innen eredeztethető a hozzáállása. Született vádaskodó” – jelentette ki a Mediafaxnak az RMDSZ-es képviselő.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a múlt héten a manipuláció iskolapéldájának nevezte azt, ahogyan az ellenzék és a bukaresti sajtó beállítja a két képviselő módosító javaslatait. Mint mondta, Márton és Máté indítványa arról szól, hogy különbséget kell tenni a törvényben a választott köztisztségviselők és a más közalkalmazottak között. „Ezt a jelenlegi törvény összemossa, de a módosítást után is mindkét kategória egyformán büntethető maradna” – mondta Kelemen.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Soós Anna matematikust választották a BBTE magyar tagozata vezetőjének
Soós Anna egyetemi docenst választották meg hétfőn az oktatók és diákok a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata új vezetőjének. A matematikus a szavazatok 64,7 százalékát szerezte meg, tehát ő követi Magyari Tivadart, aki öt éven át volt e tisztségben. Mindkét jelölt viszont rektorhelyettes lesz, a magyar tagozatnak ugyanis két hely jár az egyetem vezetőségéből.
Soós Anna 1959-ben született, 1997-től a BBTE oktatója, korábban Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön volt iskolai tanár. Szakterülete a matematikai statisztika és valószínűségszámítás.
A BBTE magyar tagozatának közleménye azt írja: a BBTE hagyományai szerint a magyar tagozat vezetőjeként Soós Anna az egyetem tanulmányi rektorhelyettesi tisztségét is betölti.
Az egyetem magyar tagozatának képviseletét ellátó rektorhelyettesi tisztségre Nagy László fizikus professzort, Soós Anna matematikus professzort és Pozsony Ferenc néprajzkutató professzort jelölték, utóbbi azonban közvetlenül a jelölés után bejelentette, nem vállalja a jelöltséget.
A versenyben maradt két jelölt február 21-én nyilvános beszélgetésen ismertette főbb célkitűzéseit és válaszolt a magyar oktatók, diákok kérdéseire. Mindketten a magyar tagozat önállósága megerősítését tartották legfontosabb céljuknak.
Nagy László aktívabb részvételre buzdította a magyar nyelven oktató tanárokat ahhoz, hogy az egyetemi charta által megszabott keretet tartalommal töltsék meg. „Nem lehetünk önállóak, ha nem vállalunk tisztségeket, többletmunkát” – jelentette ki a jelölt. Fontosnak tartotta, hogy valamennyi területen legyen magyar doktori témavezető.
Soós Anna azt hangsúlyozta: Romániában elsősorban a BBTE feladata, hogy tanárokat képezzen a magyar nyelvű közoktatáshoz. Meglátása szerint a tanárképzésnek a magyar közösség érdekeit kell szolgálnia.
Krónika (Kolozsvár)

Nőtt a magyar lakosság aránya Nagyszalontán
Az országos szinten elszomorító népszámlálási eredmények ellenére vannak olyan települések Erdélyben, ahol nőtt a magyar lakosság aránya. Pozitív példa a Bihar megyei Nagyszalonta, ahol a 2002-es számlálás szerint a lakosságnak 57 százaléka volt magyar, 2011-re azonban ez az arány 58 százalékra nőtt. Bihar megye második legnagyobb városának összlakossága 17 042 fő.
Török László polgármester azt mondja, az arány javulása valószínűleg annak köszönhető, hogy az elmúlt esztendőkben sikerült meggyőzni a hajdúvárosi magyarokat arról, hogy gyermekeiknek érdemes szülővárosukban maradni. „Meg tudtuk mutatni a szalontaiaknak, hogy itthon is elképzelhetik az életüket” – nyilatkozta a Krónika megkeresésére az elöljáró. Ugyanakkor fontosnak tartja a cenzust megelőző RMDSZ-es kampányt is, amelynek során arra hívták fel a lakosság figyelmét, hogy a kérdőíveken is vallják magukat magyarnak.
Mint mondja, ebben nagy szerepet játszott az a tény is, hogy tavaly kétszer annyi magyar számlálóbiztost sikerült toborozni, mint tíz évvel azelőtt, nekik ugyanis bátrabban vallják meg nemzetiségi hovatartozásukat a megszámlált magyarok. A Nagyszalontán tavaly elindított magyar iskolát az önkormányzati autonómia jó példájának nevezte Török László.
Mint arról mi is beszámoltunk, a város korábbi vegyes tannyelvű iskolája tavaly hivatalosan kettévált, így Nagyszalontán létrejött egy színmagyar tanintézet. Azokat a fiatalokat azonban, akik később a felsőoktatásban is részt vesznek, nehéz „hazacsábítani”, hiszen a kisváros kulturális vagy szórakoztatási kínálatban nem veheti fel a versenyt a nagy egyetemi központokkal, mindemellett erre is van jó példa – véli Török László. A nemzeti identitás felvállalása és az oktatás megoldása mellett azonban fő prioritás a gazdasági fejlődés segítése, ha már etnikai arányokról beszélünk, hiszen ahhoz, hogy a magyarok itthon maradjanak, jövőképre van szükségük, amit egyelőre sem Románia, sem Erdély nem képes megadni nekik – mondja a polgármester.
Török László szerint a város gazdaságának több lábon kell állnia, a fejlesztésben tehát a helyi tőkéjű kis- és középvállalkozásoknak kell első helyen szerepelniük. Mint mondja, a fejlődésben közvetlenül sokat nem segíthet az önkormányzat, de lobbizhat a nagybefektetőknél azért, hogy helyi cégeket szerződtessenek különböző munkálatokra – ilyen például az az osztrák cég, amely a város határában bölényfarmot hoz létre hamarosan, és mind a közműhálózatok bevezetéséhez, mind a farmot körülvevő kerítés megépítéséhez helyi cégekre van szüksége.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

OGY – Nemzeti összetartozás bizottság – Répás: a normatív alapú támogatásokat szeretné előtérbe helyezni
A határon túli magyar közösségek intézményeinek és programjainak normatív alapú támogatását szeretné előtérbe helyezni a magyar kormány a pályázati, eseti segítségnyújtással szemben – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága keddi ülésén a nemzeti jelentőségű intézményekről tartott beszámolójában. A listát több ellenzéki képviselő élesen kritizálta.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár – utalva a nemzetpolitikai stratégiára – kiemelte: a magyar kormány legfőbb célja, hogy a külhoni magyar nemzeti közösségek gyarapodó közösségek legyenek, és intézményeik stabil anyagi háttérre támaszkodjanak a kabinet támogatásával.
Felidézte, hogy a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) a nemzeti jelentőségű intézmények kritériumrendszerét teljes konszenzussal fogadták el, és mint mondta a Máért tagszervezetek ajánlásai alapján végül 56 intézmény és program került e körbe. Répás Zsuzsanna hangsúlyozta az identitás megőrzését célzó programok, valamint az oktatás és kultúra támogatását, és megjegyezte: az unió határain kívül eső régióknak – így például Kárpátaljának – külön figyelmet szentelnek.
A helyettes államtitkár beszámolója után ellenzéki képviselők közül többen éles kritikával illeték a lista összeállítását.
Szávay István (Jobbik) arról beszélt, hogy az alapelvet jónak tartják, és támogatják, hogy ezek az intézmények ne napról-napra éljenek. Ugyanakkor majd minden régióból vannak elégedetlen hangok. Szerinte következetlenség jellemzi a lista összeállítását, és példaként említette egyebek között, hogy azon a Délvidékről semmilyen színház sem szerepel. Úgy látta, sokkal nagyobb konszenzussal kellett volna a támogatotti kört összeállítani.
Szabó Vilmos (MSZP) szintén meglehetősen kritikus volt a lista kapcsán, és azt mondta: “erősen” a mai kormánynak tetsző szervezetek javaslatait tartalmazza. Úgy fogalmazott: elszomorítja a lista, ez a nemzetpolitika Budapestről centralizált nemzetpolitika, és nem törődik azzal, hogy a helyi szervezetek mit mondanak. Kifogásolta, hogy nem tudni egyes intézmények mekkora támogatásra számíthatnak.
Dorosz Dávid (LMP) kiemelte: a lista elkészítésének szándékával egyetértenek, ugyanakkor szerinte a kormánynak nem az ellenzéki pártokkal, hanem a határon túli magyar szervezetekkel van vitája. A lista “a Budapestről osztjuk az észt” típusú mentalitást tükrözi, és mostani formájában “bizonyos célokat és irányokat szolgál” – vélekedett. Hozzátette: ez a határon túli magyarság számára káros.
Szili Katalin (független) a bizottság alelnöke kiemelte: örül, hogy készült egy ilyen lista, és az elvi alapvetésekkel egyetért, de azokat szeretné kibővíteni a minőséggel, és fontos az is, hogy egy-egy program, intézmény mekkora közösségre van hatással. Hiányérzetének adott hangot a határon túli magyar színházak és az irodalmi folyóiratok kapcsán.
Répás Zsuzsanna válaszában kiemelte: a Máért szakbizottságai több hónapig dolgoztak a kritériumrendszeren. Azt szerették volna, ha kifejezetten a határon túli magyar szervezetek javasolnak intézményeket, és nem Budapesten születik döntés. Ugyanakkor bizonyos döntések meghozatala a kormány felelőssége – szögezte le.
A helyettes államtitkár azt a kijelentést, hogy “a kormányhoz közel álló szervezetek” nem tudta értékelni, és mint mondta: a támogatások összege nem lett nagyobb, mint tavaly volt, így az intézmények körülbelül akkora keretre számíthatnak mint előző évben. Reméli azonban – folytatta, – ha javul az ország gazdasági helyzete, növelni tudják ezeket az összegeket.
További kérdésre jelezte: minden színháznak, néptáncegyüttesnek lesz támogatása, és a folyóiratok is szerepelnek a kulturális és médiatámogatások között. Délvidékről pedig kifejezetten színházra nem érkezett javaslat – mondta.
Hozzátette: a Máért keretében minden évben áttekintik majd a listát, és megkérdezik a szervezeteket. Hangsúlyozta: nem csak a nemzeti jelentőségű intézmények kapnak támogatást, pályázati úton egyedi támogatás is kérhető lesz.
MTI

Megemlékezett az EMNT a kommunizmus áldozatairól Nagyváradon
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Szatmár és Bihar megyei szervezete a kommunizmus áldozatairól emlékezett meg vasárnap Nagyváradon. Az ünnepség keretében a magyarországi Civil Jogász Bizottság három szakértője tartott előadást. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában Tőkés László EMNT-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: a kommunista propaganda hazugságbeszéd, mely – sajnos – mind a mai napig él. Ide sorolhatóak például azok a vádak, melyeket az EU-parlament egyes pártjai Magyarországra és a magyar kormányra zúdítanak az utóbbi időben. „Fáj, hogy ez a hazugságbeszéd a romániai MSZP-re, az RMDSZ-re is átterjedt, akik próbálnak a magyarság körében bizalmatlanságot kelteni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács illetve az Erdélyi Magyar Néppárt iránt, melyek elkötelezték magukat a kommunizmus elleni harc mellett.” – mondta a püspök.
Dr. Horváth Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense szerint Marx művei – Hitlerhez hasonlóan – tele vannak terrorista, gyűlölködő uszítással, aki politikai ellenfeleit nem ritkán olyan jelzőkkel illette, mint „félkretén zsidó nigger”. A magyarországi kommunizmus történéseit vázolva elmondta, 1945 és 1956 között 500 embert végeztek ki koncessziós perben, az 56-ban pedig további 400-at. A forradalom vérbe fojtása után több mint 200 ezren emigráltak. A kommunisták uralma idején Magyarországon összesen 2 millió ember ellen folyt valamiféle eljárás és 220 ezer embert internáltak. „A nyugat-európában élőknek fogalmuk sincs arról, hogy mik történtek a kommunizmus alatt” – állította Dr. Juhász Imre, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem adjunktusa. Az előadó kifejtette, hogy Magyarországon működik egy kommunista sejt, melynek tagjai provokációképpen vörös csillagot viselnek a gallérjukon. Annak ellenére azonban, hogy ezt az önkényuralmi jelképek használatára vonatkozó nemzetközi jogszabály tiltja, a Strassbourg-i bíróság folyamatosan a javukra dönt. Ezt pedig azzal az indokolják, hogy a vörös csillag más, mint a horogkereszt, mert az „egy igazságosabb társadalomért küzdő erő jelképe”.
Dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának társelnöke a 2006-os budapesti rendőri visszaélésekről beszélt. Állítása szerint: az öszödi beszédet szándékosan szivárogtatta ki a kormány, hogy a zavargásokat keltsen és hogy megfélemlítse az ellenzéket. Elmondta: a hatósági akciók a Büntetőtörvénykönyv szerint terrorcselekményeknek minősülnek, melyért életfogytiglani fegyházbüntetés is kiszabható, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pedig közvetlenül felelős az eseményekért. Az előadások után megkoszorúzták a kommunizmus áldoztai tiszteletére a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán elhelyezett emléktáblát, ahol Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei elnöke mondott beszédet, aki rámutatott, hogy a kommunizmus és a nacionalizmus mind a mai napig él közöttünk és szedi áldozatait. Ezek a káros eszmék továbbra is fertőzik közösségeinket, azonban csak akkor terjedhetnek, ha a jók tétlenek maradnak. Arra buzdított továbbá, hogy ne tűrjük ezt némán, hanem tegyünk ellene, mert különben cinkosokká válhatunk. emnt.org
Erdély.ma

Akkreditálták a Sapientia-egyetemet
Megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditálását tegnap a képviselőház. A magyar felsőoktatási intézmény akkreditálásában a képviselőházé volt az utolsó szó, a szenátus már múlt év decemberében rábólintott a törvénytervezetre. Annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok nem vettek részt a gyűlésen, a 172 jelen lévő honatya közül hárman a törvénytervezet ellen szavaztak, heten pedig tartózkodtak. Ezzel lezártnak tekinthető az intézmény amúgy is szokatlanul hosszúra nyúlt akkreditációs folyamata.
Ünneplő intézményvezetők. Dávid László rektror, Hollanda Dénes egykori és Tonk Márton jelenlegi dékán
A hír örömére tegnap délután az egyetem mindhárom székhelyén – Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Csíkszeredában – pezsgőt bontottak, és diákjaikkal koccintottak az oktatók. A parlamenti döntést követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a szövetség valamennyi tisztségviselőjének, akik az évek során hozzájárultak a nemzeti ügynek tartott Sapientia akkreditálásához. „Az erdélyi magyar közösség számára egy olyan intézményt sikerült hivatalosan elfogadottá tennünk, amely hosszú évtizedekre meghatározza sorsunk és jövőnk alakulását” – nyilatkozta a szövetségi elnök.
Dávid László: a következő lépésen gondolkodunk
Tizenegy év kemény munkájának az eredményeként értékelte a tegnapi napot Dávid László, az egyetem rektora. Szerinte a romániai magyarság életében a Sapientia akkreditálása nemcsak a 2012-es év, hanem az utóbbi huszonkét év egyik legfontosabb eseménye. A rektor tegnap már a következő lépéseken gondolkodott. Mint mondotta, most már a mesterképzés és a doktoriskola szervezésén kell hogy dolgozzanak. „Tudtuk, hogy megérdemeljük az akkreditációt. Lezárult egy szakasz, amely nem volt könnyű, de ami következik, talán még nehezebb lesz. Az igazi eredmények majd évtizedek múltán mérhetők, miután több nemzedék is kikerül egyetemünk padjaiból” – értékelte a helyzetet a Krónikának nyilatkozó rektor.
Kérdésünkre, hogy ennyi várakozás után nem feltűnő, hogy éppen a választási kampány küszöbén szavazza meg a parlament az erdélyi magyar egyetem akkreditációját, Dávid úgy vélte, a közelgő választások mindenképpen siettették az eredményt. „Minden politikus úgy érzi, ez az az időszak, amikor oda kell figyelnie az eredményekre. Ettől függetlenül úgy érzem, a Sapientia ügye nem politikai ügy, hanem mindanynyiunk közös kisebbségi ügye. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetembe valamennyiünk közös jövője van bekódolva” – fogalmazott Dávid László. A szinte váratlan esemény miatt a rektor kénytelen volt egy órával elhalasztani magyarországi utazását. Dávid előbb tanár kollégáival, majd a diákokkal koccintott.
Hollanda Dénes: életem legszebb születésnapja
Hollanda Dénesnek, az egyetem megálmodójának és első dékánjának – aki tegnap utódjával, Székely Gyulával és Dávid Lászlóval ünnepelt – szinte nem jött hogy higgye, hogy végre eljött az akkreditáció napja. „Nyugodtan kimondhatom: életem legszebb születésnapja a mai – mondta el lapunknak a 73. évét töltő professzor. – Már a ’90-es évek elejétől erre tettem fel mindent; hittem és tudtam, hogy az erdélyi magyarságnak szüksége van egy önálló műszaki egyetemre.”
A Sapientia létrejöttét a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt uralkodó magyarellenes hangulat is elősegítette. Hollanda Dénesben akkor fogalmazódott meg a magyar egyetem létrehozásának fontossága, amikor kisebbségellenes gesztusaikkal, egyes román kollégái ellehetetlenítették a magyar tanárok és diákok létét a Petru Maior Műszaki Egyetemen. A professzor húsz évvel ezelőtti álmát annak idején sokan még azok közül is megmosolyogták, akik jelenleg a Sapientia legnagyobb pártolójának vallják magukat. „Ha az év elején kérdezett volna, hiszem-e, hogy február végére a parlament is megszavazza a hitelesítést, nemmel válaszoltam volna.
Pedig már rég eljött egyetemünk akkreditációjának az ideje” – vélekedett az EMTE első dékánja. Azt már csak viccesen tette hozzá, hogy a román politikusok számára valószínűleg azért vált oly sürgőssé a végső szavazás, hogy az RMDSZ-t a koalícióban tudják tartani. Hollanda megítélésében a végső igen legalább két évet késett, jelentősen hátráltatva az intézmény fejlesztését. „Megszoktuk, hogy nekünk kétszer annyit kell dolgoznunk ahhoz, hogy valamit elérjünk” – nyugtázta az egyetemi tanár. A magyar kormány is nagy örömmel értesült az elismerésről – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. „A Sapientián folyó komoly szakmai munka eredménye a döntés, amelynek értelmében román állami támogatásban részesülhet. Reméljük, hogy ezek a források is meg fognak nyílni a Sapientia számára, hiszen az onnan kikerülő szakemberek is gazdagítják Románia gazdaságát” – fogalmazott Répás Zsuzsanna.
A Sapientia akkreditálása azt jelenti, hogy az egyetemet teljes jogú felsőoktatási intézményként ismerik el, és joga lesz többek között államvizsgát szervezni, ugyanakkor a román állam is támogathatja. A szenátus plénuma már 2011 decemberében jelentős szavazati többséggel döntött a hitelesítés mellett. A kormány tavaly szeptember elsején fogadta el a Sapientia EMTE akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet. A Boc-kabinet döntésére egy évvel azt követően került sor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) 2010 júliusában jóváhagyta az egyetem intézményes elismerését. A felmérések során bebizonyosodott, hogy a Sapientia teljesít minden követelményt, ezért az ARACIS tizennégy szak, valamint az intézmény akkreditációját javasolta.
Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit a magyar kormány támogatásával, a felsőoktatási intézménynek Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is vannak karai. A magyar kormány és az Országgyűlés 1999-ben döntött úgy, hogy támogatja az önálló erdélyi magyar egyetemi oktatást, és létrehozza a magyar tudományegyetemet. Az ehhez szükséges forrásokat a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséből különítették el. A Sapientia EMTE 11. tanévét kezdte meg tavaly szeptemberben, a három oktatási helyszínen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron az egyetemnek négy kara működik, amelyek keretében 27 alapképzési szakon tanulhat magyar nyelven csaknem kétezer hallgató.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Továbbot intve
Amikor 2000-ben hivatalosan bejegyezték az erdélyi magyar történelmi egyházak által létrehozott Sapientia Alapítványt, mindenki tisztában volt vele, hogy a megálmodott Erdélyi Magyar Tudományegyetem jövője nem csak az alapítók, a támogatók, a leendő intézményvezetők, oktatók és hallgatók kezében van.
Előre látható volt, hogy a példaértékű összefogás jelentőségén, illetve a működtetéshez, állandó fejlődéshez nélkülözhetetlen pénz fáradságos előteremtésén túl az önálló magyar magánegyetem világra jötte olyan újabb csatateret nyit Romániában, amelyen bizony nem a nemes szándék vezérelte közösség akaratereje, hanem inkább a politikai játszmák, az alkukötések, a fenyegetőzés és szemet hunyás nyerő adagolása vezethet győzelemre.
Éppen ezért most nemcsak a Sapientiát megálmodók, működtetők, de a „piszkos munkát” elvégzők is pezsgőt bonthatnak, hiszen a román képviselőház plénuma tegnap elfogadta az EMTE végleges akkreditációjára vonatkozó kormányhatározatot. Ezzel óriásit lép előre az intézmény, amely a jövőben államvizsgát rendezhet, és magiszteri képzéseket is indíthat. A várva várt döntés tizenhárom évvel azután született meg, hogy a magyar kormány megszavazta az önálló erdélyi magyar felsőfokú oktatás támogatását, és bő tíz évvel azt követően, hogy az EMTE marosvásárhelyi és csíkszeredai karán beindult a tanítás.
Ezzel párhuzamosan Nagyváradon is folyt a munka, és 2000 novemberében működési engedélyt kapott a szintén a magyar kormány által támogatott Partiumi Keresztény Egyetem. Itt gyorsabban haladtak előre, hiszen már 2008 őszén akkreditálták az intézményt, amely csaknem fél évszázados megszakítást követően az első olyan önálló magyar felsőoktatási intézmény, amelyet a román állam is elismer.
Azóta bebizonyosodott, Bukarest az akkreditáció megadása után sem hajlandó normatív támogatást nyújtani egy magyar magánegyetemnek. A PKE és a Sapientia költségvetését jelenleg 85–90 százalékban a magyar állam biztosítja – a mintegy évi kétmilliárd forint bizonyára kedves teher, ám még az alapításkor leszögezték, az intézményeknek az „önfenntartásra” kell törekedniük. És miből lehetne ezt megvalósítani, ha nem az erdélyi magyar adófizetők pénzéből? Ennek elérése pedig megkerülhetetlen érv a bukaresti piszkos munka szükségessége mellett.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Bizottsági nem az anyanyelvhasználatra
A szenátus közigazgatási bizottsága elutasította, az emberjogi azonban támogatta azt a törvénymódosítást, amely megkönnyítené, hogy azon településeken, ahol valamely kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, az illető kisebbség tagjai anyanyelvükön is kommunikálhassanak a helyi hatóságokkal.
A 2011/215-ös törvény 76. cikkelyéhez az RMDSZ-es Máté András és Márton Árpád által benyújtott módosító javaslat értelmében a lakossággal közvetlen kapcsolatban lévő intézményekben nyelvenként tíz-tíz százalékos bérpótlékban részesülnének azok a tisztviselők, akik ismerik az illető kisebbségek nyelvét. A jogszabály szerint a kisebbségi lakosok a helyi önkormányzatokkal, valamint az annak alárendelt intézményekkel való érintkezés során szóban és írásban használhatják anyanyelvüket, az intézmények pedig mind magyarul, mind az illető kisebbség nyelvén kötelesek válaszolni. A törvénytervezet a bizottsági elutasítás ellenére is a szenátus plénuma elé kerül, amely a szaktestületi vélemény ellenére is megszavazhatja azt. A felsőház egyébként döntéshozó kamarai minőségben szavaz majd a javaslatról.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Turos Lóránd az új CNA-tag
Turos Lóránd az audiovizuális tanács új, RMDSZ által jelölt tagja, miután a parlament plénuma tegnap 232 igen és 1 nem szavazattal megszavazta az Országos Rádiókommunikációs Társaság eddigi kereskedelmi igazgatójának kinevezését az Országos Audiovizuális Tanácsba (CNA).
Új tag kijelölésére azért volt szükség, mert a tanács korábbi RMDSZ-es tagja, Szász Attila lemondott tisztségéről.
„Három hónap áll a rendelkezésemre, hogy megszüntessem a CNA-tagság és a Radiocomnál betöltött tisztségem közötti összeférhetetlenséget” – magyarázta az Új Magyar Szó megkeresésére Turos Lóránd. Érdeklődésünkre elmondta, nem volt nehéz eldönteni, hogy elfogadja-e a CNA-s jelöltséget vagy sem, hisz az audiovizuális tanácsnál folyamatos kihívásoknak kell eleget tennie, „ami aktív, permanens munkát jelent”. „Míg a mostani munkám technikai jellegű, az Országos Audiovizuális Tanácsnál tartalmi kérdésekkel foglalkozhatok, részt vehetek az audiovizuális törvény módosításában, ami sokkal közelebb áll a szívemhez” – fogalmazott Turos.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, elődje, Szász Attila, azt követően hagyta ott a CNA-t, hogy február 12-én elfogadta a Marosvásárhelyi Rádió megbízott főszerkesztő-helyettesi tisztségét, amely összeférhetetlen az audiovizuális tanácsnál betöltött funkcióval. A szenátus szakbizottsága hétfőn fogadta el Szász lemondását, amely március 13-án lép érvénybe, illetve fogadta el egyhangúan Turos Lóránd delegálását – a parlamenti algoritmus szerint az RMDSZ egy tagot, illetve póttagot küldhet a CNA-hoz. A marosvásárhelyi születésű Szász Attila 2006-ban lett a CNA póttagja, majd 2008-ban, amikor Gáspárik Attila elvállalta a Művészeti Egyetem rektori tisztségét, a helyébe lépett.
Az audiovizuális törvény 11. cikkelye értelmében a CNA testülete 11 tagból áll: hármat-hármat a szenátus, illetve a képviselőház, kettőt az államfő, hármat pedig a kormány javasol. Turos mellett az audiovizuális tanács tagja lett még a Demokrata Liberális Párt jelöltje, Valentin Alexandru Jucan, akit a szociáldemokrata Grigore Zanc helyett jelölt a nagyobbik kormánypárt. Zancnak 2010 októberében járt le a mandátuma, Jucan kinevezését 233 igen szavazattal fogadta el a parlament plénuma.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Átvilágítják a volt kommunista tisztségviselőket
A parlament által elfogadott jogszabály öt évre tiltja el a közélettől azokat a személyeket, akik a Román Kommunista Pártban vezető funkciókat töltöttek be központi és megyei szinten.
A volt román kommunista tisztségviselők átvilágításáról fogadott el törvényt a román képviselőház kedden. A képviselőház 167 támogató szavazattal és négy tartózkodással fogadta el a törvényt. A román parlament már korábban megszavazta ezt a törvényt, de annak egy bizonyos részét korábban alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság.
Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselőjének javaslatára a jogszabályba bekerült az a rendelkezés is, amely szerint a lusztráció az egykori kommunista ügyészekre is kiterjed. A keddi parlamenti ülésen vita tárgyát képezte, hogy a román kommunista párt ifjúsági szervezetének tagjaira is vonatkozzon-e az átvilágítás, végül ezt a javaslatot elvetette a törvényalkotó testület.
Romániában szinte mindenki egyetért azzal, hogy ezt a jogszabályt megkésve fogadta el a parlament, hiszen a törvénynek csak közvetlenül az 1989-es rendszerváltás után lehetett volna komolyabb következménye.
hirado.hu
Erdély.ma

Megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezésére február 28-án Nagyváradon is megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja.
Marosvásárhely, Brassó és Székelyudvarhely után Nagyváradon is megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja, amelynek első ülését február 28-án, kedden tartották meg a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Már az első alkalomra is sokan eljöttek, a klub kezdeményezői és tagjai a következő találkozóra még több visszahonosított magyar állampolgárra számítanak. Török Sándor az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke már az első percekben kihangsúlyozta, hogy a klubhoz bárki csatlakozhat, politikai nézetektől függetlenül, aki magyar állampolgárságát visszakapta, vagy azt igényelni fogja. Elmondta, hogy a találkozókat kötetlen beszélgetésekként képzelték el, amelyek alkalmával a jelenlevők megoszthatják tapasztalataikat a magyar állampolgárság vagy az útlevél igénylésével kapcsolatban, ismertetik a magyar kormány határozatait, amelyekről magyar állampolgárként tudniuk kell, megbeszélik a jogokat és kötelezettségeket stb. Kavinszki András a klub vezetője kihangsúlyozta, hogy akinek kérdése van, bármikor bizalommal fordulhat hozzájuk, e mellett a klubtagok építő jellegű javaslatait is várják.
Útlevél
Orbán Mihály az EMNT gazdasági bizottságának tagja a találkozó során gyakorlati információkat osztott meg a magyar útlevél igénylésével kapcsolatban. „Miután megkapjuk a magyar állampolgárságot, körülbelül tíz nap múlva igényelhetjük az útlevelet is. A személyi igazolvány, a honosítási okirat és a lakcímkártya szükséges a kérvény kiállításához, amelyet Biharkeresztesen, de máshol is kérhetünk. A kérvény alapján egy csekket kapunk, amelyet a legközelebbi postán be lehet fizetni, öt évre 7 500, tíz évre 14 000 forint. Az illeték befizetése után már készítik a fényképet és hét-tíz napon belül kész is az útlevél”-magyarázta Orbán Mihály. Török Sándor a továbbiakban elmondta, hogy március 4-én a Nagyvárad–olaszi református templomban 10 órától szolidaritást vállaló istentiszteletet fognak tartani azokért a Szlovákiában élő magyarokért, akik elvesztették szlovák állampolgárságukat. Kassai Gyula lévai református lelkipásztor hirdeti majd az igét, tőle szintén elvették a szlovák állampolgárságot, miután igényelte a magyart. Nagy József Barna az EMNT partiumi régióelnöke elmondta, a romániai magyarok nyugodtan felvállalhatják magyar állampolgárságukat, hiszen itt a nagy számarány miatt nem történhet meg az, ami Szlovákiában.
Folytatás
Kavinszki András zárásként kijelentette, hogy a fiatalokat is be kell vonni a klub életébe, hiszen „nem csak az a magyar akinek ősei is magyarok voltak, hanem az, akinek unokái is magyarok lesznek.” A Magyar Állampolgárok Klubja továbbra is várja a nagyváradi és Bihar megyei visszahonosított magyar állampolgárokat és mindazokat, akik a magyar állampolgárságot kérik, vagy kérni fogják. Kavinszki hozzátette a következő találkozóról a tagok a sajtóból értesülhetnek majd.
Nagy Noémi
erdon.ro

Az RMPSZ-szel kötött szerződésüket is felbontották a csángó szövetség vezetői
Másodszor is lemondott a moldvai csángó magyar oktatási program működtetéséről a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége, amely tegnap a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ) kötött szerződését is felbontotta.
Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke a Krónikának elmondta, az MCSMSZ vezetőségének hat tagja, akik korábban a program működtetésével foglalkoztak, és akikkel február elején a pedagógusszövetség is szerződést kötött, tegnap testületileg felmondott. Az adminisztrációs feladatokat ellátó munkatársak nem indokolták meg lépésüket. Az RMPSZ-elnök elmondta, meglepte az MCSMSZ-esek hirtelen lépése, de úgy gondolta, biztos megvan az okuk erre, és elfogadta a döntésüket.
Válságmenedzsert neveztek ki
Mint Burustól megtudtuk, az oktatási program működtetésében januárban felmerült problémák miatt a finanszírozókkal közösen úgy vélték, szükséges egy válságmenedzser kinevezése, és a feladatra hétfőn Figula Olimpiut kérték fel. A szatmárnémeti születésű, három éve Bákóban élő férfi – aki egyébként az RMDSZ Bákó megyei szervezetének ügyvezető elnöke – a program működtetéséért, a helyszínek biztosításáért felel; oktatási felelősnek a tanári kar javaslatára Márton Attila lészpedi tanárt nevezték ki. Az MCSMSZ vezetői „nem fogadták túl nagy lelkesedéssel” a döntést, részletezte Burus Siklódi, aki szerint valószínűleg emiatt döntöttek a távozás mellett.
„Ez nem jelenti azt, hogy olyan problémák lennének, amelyek alapjaiban veszélyeztetik az oktatási programot” – hangsúlyozta a pedagógusszövetség elnöke, aki szerint Csángóföldön minden a legnagyobb rendben van, a gyerekek és oktatók a hétvégi bákói tantárgyversenyre, illetve szentegyházi kórustalálkozóra készülnek. Hozzátette, mivel a szolgáltatói szerződések, az oktatási helyszínek bérleti szerződései is az MCSMSZ nevén vannak, ezek helyett a továbbiakban újakat kell kötni, és reményét fejezte ki, hogy a moldvai magyar szervezet „megengedi”, hogy a tulajdonában lévő ingatlanokban is folytatódjék az oktatási tevékenység.
Kezdett ellehetetlenülni a helyzet
A szerződések átírása már hétfőn elkezdődik – mondta el a Krónikának Figula Olimpiu, aki szerint a jövő héten felkeresik az oktatási helyszíneket, tisztázva a helyzetet. A válságmenedzser kifejtette, kinevezése – amely elmondása szerint Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete ajánlására történt – azért vált szükségessé, mert az elmúlt hetekben kezdett ellehetetlenülni az oktatási program működtetése, anyagi gondok támadtak, az illetékesek nem fizették ki a számlákat, nem biztosították a tűzifát. Feladata a napi pénzügyi gondok rendezése lesz, megbízatása pedig arra a három hónapos átmeneti időszakra szól, amíg az RMPSZ látja el a program működtetését.
Kifejtette, mivel három éve él Bákóban, tisztában van a körülményekkel, jól ismeri az ottani helyzetet, embereket, akik közül sokkal baráti kapcsolatot is ápol. Mint kifejtette, az MCSMSZ régi vezetőségének egyes tagjaival is megpróbál majd a jövőben együtt dolgozni. Figula Olimpiu szerint a tegnap lemondott MCSMSZ-vezetők az ő kinevezése miatt távoztak, nem akarták vállalni, hogy vezető legyen fölöttük, és a személye ellen is voltak kifogásaik. „Régóta ismertem őket, és próbáltam elmondani nekik, hogyan lehetne mindezt több eredménnyel csinálni” – magyarázta lapunknak a válságmenedzser, hozzátéve, hogy meglévő, régi kollégákat bízna meg az MCSMSZ-vezetőség távozásával lefedetlenül maradt feladatokkal.
Hozzátette, reméli, hogy az MCSMSZ új vezetőségében – melyet a március 10-i küldöttgyűlésen választanak meg – partnerre talál, a csángó szövetség tulajdonában lévő ingatlanokat is használhatják, és nem lesznek gondok az oktatási program működtetésével. Lapunk a tegnap ugyancsak lemondott Solomon Adrián véleményére is kíváncsi lett volna, de a korábbi MCSMSZ-elnök nem kívánt nyilatkozni. Mint kifejtette, nem szeretné, ha az emberek azt hinnék, újabb problémák vannak a csángóföldi magyar oktatási programmal.
Mint arról beszámoltunk, február elején ideiglenesen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) vette át a moldvai csángó magyar oktatási program felügyeletét és irányítását, miután január közepén a program addigi működtetői, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) 12 tagú vezetősége testületileg lemondott.
Távozásukat azzal indokolták, hogy a magyar kormány egy új, Romániában létrehozandó alapítványra akarja bízni a program működtetését, miután a tavaly őszi átvilágítás során számos pénzügyi rendellenességet tapasztaltak. Az RMPSZ három hónapig, április végéig látja el a feladatot, ehhez a lemondott MCSMSZ-vezetők egy részének a segítségét kérte, akikkel február elején szerződést is kötött.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Román anyaország
Rengeteg tanulsággal szolgál a Belgrád és Bukarest között Szerbia EU-tagjelöltsége, valamint a kisebbségi kérdés rendezése kapcsán kialakult, az egész kontinensen visszhangot verő vita. Amelyből ráadásul elsősorban Romániának kell levonnia a megfelelő következtetéseket.
Az elmúlt két évtizedben Bukarest folyamatosan kikérte magának, amikor Budapest kisebbségi, oktatási, anyanyelv-használati jogokat kért az erdélyi magyarok számára. A román politikusok részéről rendszerint az volt a válasz, hogy a kisebbségek ügye kizárólag arra az országra tartozik, ahol az illető közösség él, ebbe egy másik államnak nem lehet beleszólása – és különben is, Románia nem kíván „gyakorlótereppé” válni a kisebbségi jogérvényesítés terén.
Nos, időközben változott a bukaresti retorika, és mint azt a mostani szerb–román egymásnak feszülés bizonyítja, Románia ugyanolyan intézkedéseket kér számon Szerbiától, mint amelyek ellen nemrég még rettenetesen berzenkedett – persze csak ha az erdélyi magyarokról volt szó. A román diplomácia erőfitogtatását ezúttal a schengeni csatlakozás elodázása miatti sérelmek is motiválják, tény azonban, hogy Bukarest látványos offenzívát intézett a Szerbia területén élő románok és vlachok védelmében.
Az ügy pikantériája, hogy éppen ama szomszédjával kénytelen összefejelni, amely mellett saját érdekeiből kifolyólag a végsőkig kiállt Koszovó függetlensége kapcsán, amelyet a moldovai szakadár Transznisztria, no meg a Székelyföld „szeparációjának” rémképe miatt utasít el a mai napig. Ettől függetlenül üdvözölni tudjuk a bukaresti kormány igyekezetét, ahogy az EU fősodrával is szembeszállva próbál jobbítani a határon túli románság helyzetén.
Most legalább beláthatják a román politikusok, mennyire legitim egy anyaország részéről a határain kívül élő nemzettársaival szembeni gondoskodás, ugyanakkor arra is ráébredhetnek, milyen érzéketlen a brüsszeli kormány, az EU, ha a kisebbségek ügye kerül szóba. A román baloldal ugyanakkor ismét bebizonyította, hogy számára a kisebbségek ügye egyszerűen nem létezik. Legyen szó a romániai magyarokról vagy a szerbiai románokról, a Victor Ponta-féle politikusok nem képesek nemzetben, csak internacionáléban gondolkodni.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Bukarest, a kisebbségvédő
Miközben mind külföldről, mind belföldről bírálják a román kormányt, amiért Bukarest csupán feltételekkel hajlandó támogatni Szerbia európai uniós tagjelöltté nyilvánítását, a román külügyminisztérium jelezte: azt várja Belgrádtól, hogy egyezményt írjon alá Bukaresttel a szerbiai kisebbségek védelméről.
Mint arról beszámoltunk, az EU-tagállamok külügyminisztereiből álló általános ügyek tanácsának kedden kellett döntenie arról, hogy támogatja-e a balkáni ország tagjelöltté nyilvánítását.
Románia ugyanakkor már korábban jelezte, hogy a Timok-völgyi vlachok elleni jogtiprások miatt vétót emelhet. A külügyminiszterek végül hosszasan elhúzódó ülés után javasolták a tagjelöltté nyilvánítást, de Bukarest ellenkezése miatt hivatalos álláspontot nem fogalmaztak meg.
Cristian Diaconescu román külügyminiszter közölte: Románia nem akadályozza meg a szerb EU-tagjelölti státus elfogadását, de elvárja, hogy Szerbiát is ugyanolyan szigorú megfigyelés alá vessék a kisebbségi jogok betartása terén, mint korábban Romániát. A román külügyminisztérium nyilatkozatot adott ki, amelyben tudatta: konkrét és gyors előrelépést tart szükségesnek a szerbiai kisebbségek jogállását rögzítő kétoldalú dokumentum aláírása terén.
Egyúttal szükségesnek nevezte, hogy az Európai Bizottság és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főmegbízottja is megfigyelje, hogyan tarja be Szerbia az Európai Unió kisebbségvédelmi előírásait. A szerb uniós tagjelöltségről egyébként az uniós állam- és kormányfők hétvégi ülésén születik döntés.
Az uniós partnerek közül volt aki elégedetlenségének adott hangot a román álláspont miatt: Guido Westerwelle német külügyminiszter szerint az „beárnyékolta az amúgy sem könnyű tárgyalásokat”. A bukaresti döntést európai uniós körökben annak tudják be, hogy Románia így akarja jelezni elégedetlenségét, amiért egyetlen uniós tagállam – Hollandia – ellenkezése miatt halasztódik az ország schengeni csatlakozása.
Román feltételek
Leonard Orban román Európa-ügyi miniszter ugyanakkor tegnap kijelentette: jelentős problémák vannak a szerbiai nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartásával, ezért kívánta Románia az Európai Tanácsban napirendre tűzni a témát. „Nem akadályozásról van szó. Erről a témáról az Európai Tanács szintjén tárgyalunk. Románia rendkívül fontos dolgot kér, azt, hogy Szerbia tartsa tiszteletben a nemzeti kisebbségek jogait” – jelentette ki Orban.
Eugen Tomac, a határon túli románokért felelős államtitkárság vezetője a szerbiai románok küldöttségével folytatott tegnapi találkozót követően leszögezte: Románia nagyon jól tudja, milyen a szerbiai román kisebbség valós helyzete, az általa küldött jelzés pedig világos és egyértelmű: valós garanciákat akar e kisebbség védelmében. „Nem akarjuk, hogy a román kisebbség vlachokra és románokra oszoljon. Nincs vlach nemzeti kisebbség, nem tudjuk szabványosítani a román nyelvjárásokat. A román állam álláspontja szilárd: a román nyelv hivatalos az EU-ban, ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy ahol román kisebbségek élnek, tartsák tiszteletben nemzettársaink jogait” – jelentette ki Tomac. Hozzátette: a román állam nem akar sokat, csupán anyanyelvű oktatást, a szerbiai román ortodox egyház elismerését, valamint román nyelvű televíziós és rádióműsorokat.
Viorel Badea demokrata-liberális párti szenátor, a felsőház határon túli román ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke rámutatott: a vita 15 éve folyik Románia és Szerbia között. Leszögezte: elfogadhatatlan, hogy valakik új nyelvet találjanak ki, majd új identitást azok számára, akik magukat kelet-szerbiai románoknak tartják. A szenátor reményét fejezte ki, hogy a Bukarest által követelt kisebbségi egyezményt még a napokban alá lehet majd írni.
Megismételte: a román parlament megvétózhatja a szerb EU-csatlakozást, ha Szerbia nem írja alá az egyezményt. Bojan Alekszandrovics szerbiai román püspök szerint nem helyénvaló, hogy a szerbiai hatóságok román és vlach közösségre akarják felosztani a szerbiai románokat. Rámutatott: a román hatóságok segítségét kérik, hogy alapvető jogaikat – az anyanyelvű oktatást és a templomi szertartást – biztosítsa számukra Szerbia. Zavişa Jurj, az Ariadnae Filum román–vlach kulturális egyesület elnöke kifejtette: a Timok-völgyi románok lojálisak Szerbiához, és támogatják annak EU-csatlakozását, azzal a feltétellel, hogy tartsák tiszteletben a jogaikat.
Tadics: nem hagyjuk zsarolni magunkat!
Nem mindenki tartja azonban megalapozottnak a román álláspontot. Borisz Tadics szerb elnök szerint országa nem fogadja el, hogy Románia „teljesíthetetlen” feltételeket szabjon, és úgy vélte, a szerbiai vlachok nem tartják románnak magukat. Leszögezte: Szerbia nem hagyja zsarolni magát. Belföldi bírálói is vannak a román álláspontnak: Victor Ponta, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint nem helyes, hogy Románia akadályozza a szerb uniós csatlakozást, Bukarestnek inkább támogatnia kellene a szomszédos országot. Szerinte Szerbiának valóban tiszteletben kell tartania a kisebbségi jogokat, azonban megjegyezte: ettől függetlenül helytelen, hogy Románia egyedüliként akadályozza a csatlakozást.
„Mit gondolunk Hollandiáról, amely az egyedüli ország, amely a schengeni csatlakozásunkat gátolja. Most pedig ugyanezt tesszük egy olyan országgal, amely rendszerint a barátunk volt” – mutatott rá. „Mit tettünk volna, ha Magyarország élt volna a vétójogával a mi EU-csatlakozásunkkor? Jogosnak találtuk volna?” – tette föl a kérdést. Azonban nem minden párttársa gondolja így: Titus Corlăţean, a szenátus külügyi bizottságának szocialista elnöke szerint Románia támogatja ugyan Szerbia uniós csatlakozását, ám a csatlakozás érdekében Belgrádnak tiszteletben kell tartania a kisebbségi jogokat. Rámutatott: a szerbiai románok jogairól szóló vita húsz éve húzódik a két ország között, eredménytelenül.
Szerbiai vlachok szerint nem éri jogtiprás őket
Nem éri jogtiprás a szerbiai vlach nemzeti közösséget – erről biztosította Radisa Dragojevic, a (szerbiai vlachok kulturális autonómiáját képviselő) Vlach Nemzeti Tanács elnöke (VNT) az újvidéki Magyar Szó című napilapot. A Magyar Szó szerdán honlapján idézte Dragojevicet, aki szerint Románia vádja alaptalan. A Vlach Nemzeti Tanács (VNT) nevében senki sem kereste fel a román szerveket, hogy jogtiprás történne, és senki sem támaszthat a nevünkben feltételeket, ultimátumokat, mint azt Románia tette Szerbiával – mondta Dragojevic. Szerbiában két közelálló nemzeti közösség van, a vlach és a román. Mindkét nemzeti közösségnek saját nemzeti tanácsa van, de míg a román nemzeti közösség Romániát tekinti anyaországának, addig a vlachok Szerbiát.
Ezért Romániának nem áll jogában, hogy a nevünkben bárkitől valamit is kérhessen – hangoztatta. Dragojevic megjegyezte, bár vannak olyan nyílt kérdések, amelyeket jelenleg a közösségen belül megvitatnak, ez közösségen belüli probléma és senki sem erőltette rájuk. A VNT például a minap alkotta meg a vlach ábécét, s készülőfélben van egy vlach értelmező szótár is. A VNT vezetője szerint azok, akik Romániában panaszkodnak, tagjai voltak az előző összetételű nemzeti tanácsnak, és a mandátumuk alatt semmit sem tettek ez ügyben. Hozzátette: az ő anyanyelvük a vlach, és aki románnak akarta vallani magát a népszámláláson, szabadon megtehette.
A 2002-es népszámlás szerint Szerbiában 40 054 polgár vallotta magát vlachnak, a tavalyi népszámlálás nem hivatalos adatai szerint ma 50 százalékkal többen, megközelítőleg 64 ezer szerbiai polgár van. Míg a vlachok többsége Kelet-Szerbiában él, a románok legnagyobb része a Vajdaságban, a Bánátban – magyarázta Dragojevic.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Célok és eredmények
Sajtótájékoztatón a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem új vezetősége
Sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem új vezetősége. A román és magyar fakultás saját intézetekkel gazdagodott, ezeknek vezetői szintén ott voltak a tájékoztatón – dr. Sorin Crisan rektor, egyetemi professzor és dr. Balási András prorektor, egyetemi adjunktus, valamint a magyar művészeti kar dékánja, dr. Kós Anna egyetemi adjunktus, illetve a román művészeti kar dékánja, dr. Oana Leahu egyetemi docens mellett ők is fogadták a megjelenteket. A magyar karhoz tartozik a Színház-, Vizuális Művészetek és Kommunikáció Intézet (igazgatója drd. Harsányi Zsolt egyetemi adjunktus), valamint a Zeneintézet (igazgatója dr. Elekes Márta egyetemi docens), a román karhoz a Színház- és Vizuális Művészetek Intézet (igazgatója dr. Daniela Lemnaru egyetemi adjunktus), valamint a Zeneintézet (igazgatója dr. Ramona Preja, ugyancsak egyemi adjunktus). A Doktoriskola megbízott igazgatója dr. Jákfalvi Magdolna professzor. Mint azt az egyetem közleményében olvashattuk, az egyetem szerkezete és vezetősége a 2011. november 4–2012. február 22. közötti időszakban lezajlott választások eredménye, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem választási szabályzatának megfelelően és a felsőfokú intézmények szerkezetét jóváhagyó 2011. szept. 29-i 966-os kormányhatározat alapján.
A sajtótájékoztatón dr. Sorin Crisan elmondta: a magyar és a román tagozat dékánjait versenyvizsga alapján választották.
– Mi vagyunk az a csapat, amely a következő négy évben megpróbálja tovább vinni az elődök munkáját. Fő célunk továbbra is minőségi oktatást biztosítani hallgatóinknak és ha csak az UNITER-jelöléseket, díjakat nézzük, fáradozásaink nem hiábavalóak. Balási András hozzátette: a választások véget értek, a döntések véglegesek. Az új vezetőség elsődleges célja az elért eredmények konszolidációja. Nagy eredmény az intézmény összes szakára megszerzett A kategóriás akkreditáció, továbbra is fontosnak tartják a fesztiválszerepléseket, az átláthatóságot, az egyetem arculatának jobbítását, presztízsének növelését. A honlapot újra kell alkotni, mert sokáig hackertámadás alatt állt, továbbá összes közlönyüket angol nyelven is megjelentetik. Igyekeznek együttműködni minél több külföldi felsőoktatási intézménnyel, a Connecticuti Művészeti Egyetemmel már aláírták a megállapodást és tárgyalások kezdődtek a Harvard Drama Schoollal is.
Koós Anna elmondta, a Művészeti Egyetemen teljesen észrevétlenül zajlott a strukturális átalakulás. – A mi diákjaink nem vonultak ki az utcára, az egyetem vezetőségével nem volt konfliktus, nem úgy, mint egy másik vásárhelyi felsőfokú tanintézet esetében. A titok: a tárgyalási kommunikációs kapcsolatokban alkalmazott győztes–győztes helyzetre való törekvés, ami ez esetben azt jelenti, hogy nem egymás kárára cselekszünk, hanem a közös érdekeket nézzük, és ez a hallgatók minél magasabb szintű képzése. Mi ezt emeltük a középpontba, és kihagytuk a napi politikát. Ez nagyon nagy megvalósítás.
– Meghatároztuk a célkitűzéseinket és azok nyomán indultunk el. A két fakultás közös érdekeinket szolgálja, összes szakunkra A szintű akkreditációt szereztünk, ez a legtöbb, amit elérhettünk. Ezenkívül az ARACIS nemzetközi, magas megbízhatósági szintűnek nyilvánította az intézményt – tette hozzá a rektor. Oana Leahu több, jövendőbeli műhelymunkát ismertetett és elárulta, közös projektajánlatot kaptak a brüsszeli művészeti egyetemtől egy angol nyelvű musical megvalósítására, amelyet nagy örömmel fogadtak el. Az anyagiakat illető újságírói kérdésre Sorin Crisan válaszolt. – Egyelőre le tudjuk fedni a kiadásainkat, hamarosan Bukarestbe utazom, hogy aláírjam a minisztériumban a költségvetéssel kapcsolatos dokumentumokat. A fizetéses helyek esetében a hallgató tandíja csak egyharmad–egynegyed részben fedi taníttatásának költségeit, a fennmaradó részt mi biztosítjuk.
Mint az továbbá elhangzott, nagy hiány van képzett zenetanárokban és zenekutatókban, ezt igyekeznek mérsékelni a zenetagozaton végzett hallgatók képzésével, azok jövendőbeli munkája által, az intézmény vezetőségének további célja megőrizni és növelni az egyetem országos és nemzetközi nívóját, ismertségét – e cél elérése érdekében produkcióikat nemzetközi fesztiválokon is meg kívánják mérettetni.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Régi viccek
Az megvan, hogy a Magyar Királyság egyszerre üzent hadat az Amerikai Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak? És az megvan, hogy Orbán Viktor megharagudott a Világbankra meg az Unióra? És az elrugaszkodás éve? Meg: tessék mondani, ez már a szocializmus (konszolidáció), vagy lesz még rosszabb? Plusz mennyivel látványosabb szaltókat fogunk bemutatni, ha egyszer végre lesz víz is a medencében?
Most a nagy kilátástalanságban, egy depressziós tél végén, talán kibújik a remény zöld fűszála a méteres hó alól. Az öreg székely javítja a tetőt, aztán megcsúszik. Kapaszkodik mindenbe és mindenkibe, de csak csúszik reménytelenül lefelé. Foggal, körömmel fékezné, lassítaná a sebességet, ám csak gyorsul, és egyre közelebb a mélység. Hosszas küzdelem és egyensúlyozás végén lezuhan, eltörik keze, lába, csigolyája, mindene. De csak mosolyra, sőt vigyorra húzódik a góbé szája: Na, hálisten, mert a bizonytalanságot nagyon nem bírom!
Bántják Magyarországot! Elnyomnak, világméretű az összeesküvés New Yorktól Tel-Avivig, a bankvilággal szövetkezett a finánctőke, beleszólnának a legbensőbb magánügyeinkbe, visszakérik a kölcsönadott pénzt, megvonják a támogatást, szaglászó bizottságokat küldenek ránk… Oda a függetlenségünk! Pedig csak az maradt nekünk, amire még büszkék lehetünk. Trükkök százait vetettük be, csaltunk, ahol tudtunk, és most nem adnak a becsületszavunkra. Azért úri társaságban ez nem volt szokás eddig.
Félretéve a vicceket, sajnos azt kell mondanunk, tekinthető örömhírnek is, hogy semmi nem változott. A kurucos hangvételű, vallásos tisztelettel övezett, mélyen a magyar hagyományba ágyazott karakán kormányozás pont oda vezet, mint a nemzetközi élvonallal parolázó, felvilágosult liberális szakszerűségnek eladott böszmeség. Gyakorlatilag csak a retorika változik, a játéktérben elfoglalt helyünk és a lehetőségeink ugyanazok. Még keményebben fogalmazva: tényleg annyira pitiáner kicsi ország vagyunk ezen a tájon a globális világgazdaságban, hogy már csak azt a néhány politikust választjuk meg, akik lenyúlják a maradék pénzeket, és elosztják a rokonok közt az állásokat. És csak azért nem vagyunk kollektíven az adósok börtönében, mert vasárnap zárva vannak a tőzsdék, és nem tudunk államadósságot csinálni.
Nosztalgikusan gondolunk vissza a diktatúra egyenlőségére, mert akkor éppen nem voltunk egyenlők. Arra emlékszünk még, hogy Brezsnyev, Kádár és Ceauşescu együtt utaznak a repülőn? Szereplőcsere megvolt, de mi még ugyanazon a repülőn (viccben) vagyunk.
Krebsz János
Új Magyar Szó (Bukarest)

Megalakult Nagyváradon a Magyar Állampolgárok Klubja – Ismerni kell jogainkat és kötelességeinket
Mintegy száz érdeklődőt vonzott kedd délután az a találkozó, amelynek során Nagyváradon is megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére. A Lorántffy-központban megtartott alakuló ülésen kiderült, a közeljövőben valószínűleg még többen iratkoznak majd be a klubba, akik már igényelték, várják, esetleg megkapták a magyar állampolgárságot, vagy csak ezután szeretnének élni a lehetőséggel, amit a magyar kormány biztosít az anyaországtól elcsatolt területeken élő magyarok számára.
A Bihar megyei EMNT több vezetőségi tagja, így Török Sándor, Nagy József Barna, Orbán Mihály és Kavinszki András is jelen volt, s valamennyien felszólaltak, elmondták véleményüket, elképzelésüket az újonnan alakult klub lényegéről, tevékenységéről. Erdélyben már több helyen megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja, s az eddigi tapasztalatok azt igazolják, van igény rájuk. A magyar állampolgárság megszerzése ugyanis nem csupán erkölcsi, lelki elégtétel, hanem olyan jogi állapot, amely az állampolgárnak lehetőségeket biztosít, ugyanakkor kötelezettségekkel is jár. Ezekről és a magyar kormány munkájáról folyamatosan tájékoztatják a klub tagjait, és természetesen a felvetődő kérdésekre is válaszolnak majd. Az első klubtalálkozón arról esett szó, milyen hivatalos procedúra során lehet igényelni a magyar útlevelet. A nagyváradi magyar állampolgároknak legegyszerűbb Biharkeresztesen kérni az okmányt. A hivatalban kérhető és kitöltendő nyomtatványokon kívül fel kell mutatni a honosításról szóló igazolást, a román személyigazolványt, valamint 14 500 forint befizetését igazoló nyugtát. A kezelési költség a 14 éven aluliaknak, illetve a 70 éven felülieknek 7250 forint. Az útlevelet két héten belül megkapják az igénylők.
A nagyváradi klub elnöke Kavinszki András lett, aki elmondta, társaival azon lesznek, hogy valóban hasznos és kellemes találkozásokká váljanak ezek a délutánok. Legközelebb (a találkozó időpontját a magyar sajtón keresztül tudatják majd) arról beszélgetnek, milyen orvosi ellátásra van lehetőségük Magyarországon a honosított állampolgároknak, és hogyan lehetséges ezeket igénybe venni. A magyar állampolgársággal kapcsolatos bármilyen kérdésekre a továbbiakban is választ lehet kapni minden munkanapon a váradi Demokrácia Központ irodájában (Széles, ma Menumorut utca 23 szám).
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nagy körültekintést igényel az egyházi átvilágítás
Szekuritátés dossziék nyomában 6.
Az Erdélyi Unitárius Egyház a napokban tette közzé az Egyházi Átvilágítási Folyamatot Koordináló Bizottság első vizsgálati eredményeit. A 2009-ben létrejött bizottság feladata több mint száz egyházi szolgának az átvilágítása. Az átvilágítás eddigi tapasztalatairól Szabó László unitárius lelkésszel, a bizottság ügyvezetőjével beszélgettünk.
– Az erdélyi protestáns egyházakban, közöttük az unitárius egyházban már a rendszerváltást követően felmerült az egyházi átvilágítás szükségessége. Milyen út vezetett a kezdeti próbálkozásoktól az átvilágítási bizottság megalakulásáig?
– Az Erdélyi Unitárius Egyházban az 1989-es népfelkelést követően sajnos bő egy évtizedig kellett arra várni, hogy a belső átvilágítás enyhébb fajtájának bevezetésére sor kerüljön. Az Egyházi Főtanács 2001-ben fogadta el azt a határozatot, ami kötelezővé tette az úgynevezett jelöltségi nyilatkozatok megtételét.
Ennek értelmében az egyházi tisztségekre és hivatalokra jelölt személyeknek, lelkészeknek és világiaknak arról kellett nyilatkozniuk, hogy együttműködtek-e vagy sem a volt államvédelmi szervekkel. 2002-től kezdődően minden egyházi választáson felolvasták ezeket a nyilatkozatokat, és a választótestületek tagjai figyelembe vehették a nyilatkozatok tartalmát. Abban az időszakban még nem álltak rendelkezésünkre a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács (román rövidítése: CNSAS) által kezelt iratgyűjtemények, amelyek tartalmával össze lehetett volna hasonlítani a szóban forgó nyilatkozatokat, ezért a választókra volt bízva, mennyire veszik figyelembe a jelöltek állításait. Hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, amíg egyházunkban is megérett az idő arra, hogy bevezessük az átvilágítás érdemibb formáját. A 2008 decemberében tartott főtanácsi ülésen szinte egyhangú szavazattal fogadták el azokat a határozatokat, amelyek kiszélesítették az átvilágítási folyamatot. Ennek jegyében született döntés az úgynevezett történész kutatócsoport létrehozásáról is, amelynek elsődleges feladata a különböző állami szervek 1945 és 1989 közötti egyházi életbe való beavatkozásának feltárása tudományos igényességgel.
– A 2008-ban elkezdődött intézményesített átvilágítás előtti időszakban volt-e olyan egyházi szolga, aki bevallotta azt, hogy együttműködött a kommunista állambiztonsági szervekkel?
– Az 1989 és 2001 közötti időszakban alig történt ilyesmi. A 2002-től kezdődően megírt és felolvasott nyilatkozatok között is kevés olyat találunk, amelyben az érintettek őszintén bevallották együttműködésüket az államvédelmi szervekkel, és ismertették volna az együttműködés tartalmát és jellegét. Többnyire olyan nyilatkozatok születtek, amelyekben az érintettek elhallgatták, vagy nem az eset súlyosságához mérten vallottak együttműködői múltjukról.
– Mennyire működik olajozottan az átvilágítási bizottság?
– Az egyéni iratgyűjtemények kérvényezése a bizottság létrejöttének évében, 2009-ben kezdődött. A Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács 2009–2010-ben közel félszáz egyéni iratgyűjtemény másolatát adta át. Működési szabályzata alapján a bizottság hozzálátott az egyéni iratcsomók vizsgálatához, és személyes meghallgatásokat is elrendelt azokban az esetekben, amikor feltételezhető volt az érintett személyek együttműködése a szekuritátéval. Olyan esetekben is kötelezővé vált a személyes meghallgatás, amikor a bizottság különbséget állapított meg a kötelező nyilatkozatokban foglaltak és az egyéni iratgyűjtemények tartalma között, tehát amikor kiderült, hogy valaki valótlanságot állított.
– Múlt héten tették közzé az első vizsgálati eredményeket. Milyenek a tapasztalatai az elmúlt három év munkájáról?
– Az átvilágítási bizottság és a közelmúlt-kutatócsoport elsődleges célja nem az, hogy a volt együttműködőket vadássza, vagy megalázó módon pellengérre állítsa őket. Az együttműködés kérdéskörét átfogóbban vizsgáljuk. Amint tudjuk, 1945-től kezdődően a kommunista rendszer gyökeret vert: megkezdődött a társadalom tekintélyes részének a megfigyelése és megfélemlítése, ami a következő évtizedekben egyre erősödött a nacionál-kommunista diktatúra kiépülésével és keményebbé válásával. A társadalom kiemelt fontosságú részeként egyházaink az állambiztonsági szervek célkeresztjében álltak, az elnyomó hatalom részéről fokozott figyelem irányult rájuk, ezért az akkori viszonyok közepette sokkal több egyházi embert próbáltak beszervezni, mint a társadalom más rétegeiből. Nem meglepő tehát, hogy nagyon sok lelkészt megkörnyékeztek. Amikor ezt a korszakot vizsgálva az egyéni iratgyűjteményekből következtetéseket vonunk le, mindezt behelyezzük az adott társadalmi és politikai összefüggésekbe. A kutatócsoport és a bizottság elsődleges megállapítása az, hogy a fő bűnösök a kommunista rendszer létrehozói, fenntartói, azok a párt- és államvédelmi szervek, akik ezt működtették. Fő bűnösnek minősíthető minden olyan szekuritáté-alkalmazott, hivatásos államvédelmi személy és pártaktivista, aki közvetlenül is részt vett a rendszer működtetésében. Úgyszintén vétkesnek tartjuk azokat az egyházi és világi személyeket is, akik besúgóként kisebb-nagyobb mértékben elősegítették a rendszer fennmaradását. – Mennyire nehéz megbízható ítéletet kimondani egy-egy besúgó esetében?
– Bizottságunk nem ítélkezik, hanem határozatszerű megállapításokat fogalmaz meg. Természetesen különbséget teszünk besúgó és besúgó között is: minden esetet egyénre szabottan, a lehető legtöbb körülmény figyelembevételével elemzünk. Az elemzések nyomán többféle megállapításra jutunk. Hála Istennek szép számban vannak olyan személyek, akik ellenálltak a szekuritáté beszervezési kísérleteinek. Vannak olyanok, akik egyértelműen a korszak áldozatai voltak, és sajnos olyanok is léteznek, akik nem tudtak ellenállni. A rendszerrel együttműködők kategóriája sokrétű, amit árnyalni kell, ezért a bizottság különböző együttműködői típusokat állapított meg. Azokat tartjuk súlyos esetűeknek, akik kimerítik a szekuritátéval való együttműködés következő formáit: amikor az együttműködés indoka a rosszindulat volt; amikor az együttműködés kárt okozhatott másoknak; amikor az együttműködés az államhatalmi rendszer iránti meggyőződéses lojalitásból fakadt; amikor az együttműködés jutalmaként az együttműködő anyagi juttatásokat vagy előnyöket élvezett.
Az ilyen esetekben – kötelező személyes meghallgatás nyomán – a bizottság fenntarthatja vagy elvetheti feltételezéseit.
– A személyes meghallgatás milyen mértékben befolyásolhatja a bizottság döntését?
– Az még nem történt meg, hogy valaki megpróbálta volna bebizonyítani, hogy a fekete fehér, vagyis, hogy teljesen tisztázta volna magát a feltételezések alól. Ellenben a bizottság tisztánlátását nagyban segítette a személyes beszélgetések eddigi sorozata, hiszen olyan háttéradatokat tudtunk meg, amelyek nem voltak kiolvashatóak az egyéni iratcsomókból. Ilyenkor árnyaltabbá vált az eset, azonban a fő megállapításokat általában nem befolyásolta érdemben. A személyes meghallgatások közül egynéhány elősegítette azt, hogy az illető személy töredelmesen beismerje hibáit, emberi gyarlósága miatti együttműködési készségét.
– Más egyházi átvilágító bizottságokból származó információk szerint volt olyan lelkész, akiért „beszólt” a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) magas rangú bukaresti tisztje. Volt-e ilyen eset az unitárius egyházban?
– Nincs tudomásom ilyen esetről, ami természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az unitárius egyház jelenlegi lelkészei között is elméletileg lehet aktív bedolgozója a mai titkosszolgálatnak. Remélem, hogy ez csak elméletileg áll fenn, azonban a hatályos rendelkezések szerint amúgy sem juthatunk hozzá az ilyen személyek iratcsomójához. Ilyen esetekben a hivatalos értesítés szerint az illető nevén nem szerepel múlt rendszerbeli titkosszolgálati iratcsomó. – Ha valaki a hetvenes, nyolcvanas években lelkészként dolgozott, az Átvilágító Bizottság ugyanakkor nem kap felőle semmiféle iratot, ez mennyire hihető körülmény?
– Eddigi tapasztalatunk szerint a lelkészek megfigyelésének mértéke szinte teljes körű volt. A belügyminisztérium 1963-ban kiadott egy olyan rendeletet, amiben kötelezővé tette a Protestáns Teológiai Intézet minden diákjának és végzettjének a megfigyelését. A rendelet magyarázó szövegében szerepel, hogy az államvédelmi szervek sajnos még nem érték el a százszázalékos beszervezettségi szintet, ezért a megfigyelési kör kiteljesítését szorgalmazták. Ez volt a pártvezetés és a belügyminisztérium kérése. Ha figyelembe vesszük a belügyminisztériumi határozatot, valamint a személyes iratcsomókból, illetve a személyes vallomásokból származó adatokat, bizonyossággal állíthatjuk, hogy a nyolcvanas években az államvédelmi szervek megkísérelték a lelkészek százszázalékos beszervezését. Amikor a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács kérésünkre nem ad át semmiféle iratcsomót, ebből többféle következtetést vonunk le: az illető személy a szekuritáté szemében annyira jelentéktelennek tűnt, hogy esetleges megfigyeléséről nem indítottak a neve alatt egyéni iratgyűjteményt; a másik változat szerint az iratgyűjtemény megsemmisült, vagy elkallódott – az 1989-es népfelkelés napjaiban a valódi és az álforradalmárok a szekuritáté épületeibe behatolva sok iratot elégettek, szétszórtak, de ez mégis az esetek törtrészét jelenti; a harmadik következtetés szerint a szekuritáté jogutódja, a Román Hírszerző Szolgálat az adott iratcsomót még nem adta át a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanácsnak. Nem hivatalos adatok szerint másfél évvel ezelőtt még az egyéni iratcsomók felét sikerült átvenniük. Ez az arány mára valószínűleg jóval ötven százalék fölött van. Várható, hogy a következő hónapokban, illetve egy-két évben újabb iratcsomó kerülnek elő olyan személyekre vonatkozóan is, akikről eddig nem volt semmiféle adatunk.
– Sokan attól tartanak, hogy az átvilágítás során manipuláció áldozatai lehetünk. Mennyire lehet megbízni a szekuritáté munkájában, illetve az utód titkosszolgálatok „pártatlanságában” a tekintetben, hogy nem vettek el, vagy nem toldottak az anyaghoz?
– Sokan feltették ezt a kérdést a bizottságnak, mások pedig leegyszerűsítve azzal próbálják elintézni, hogy bezzeg a szekuritáté azt jegyzett fel a dossziékba, amit akart. Ezt a hozzáállást mindenképpen árnyalnám. A szekuritáté valóban bármit megtehetett, hiszen a rendszerváltás után húsz évvel még mindig nincs átfogó képünk a működéséről, ellenben hozzá kell fűzni, hogy ők sem rendelkeztek végtelen erőforrásokkal és idővel, éppen ezért a manipulációs kísérleteket olyan személyek esetében használták, akik fajsúlyosak voltak, a rendszer szemében megsemmisítendő személyeknek minősültek, akiket meg akartak hurcolni, be akartak börtönözni. Esetükben feltételezhető az egyéni iratcsomók szándékos és feltételezett manipulációja. Az egyszerű közembereknél – beleértve a lelkészek nagy részét is – kevésbé feltételezhető, hogy a szekuritáté eleve megtévesztő célzattal állított össze és kezelt iratcsomókat. A hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig a szekuritáténak nem volt oka arra következtetni, hogy elközelgett a leszámolás ideje, és hogy emiatt menteni kellene a menthetőt, vagy külön céllal be kéne feketíteni valakiket az utókor számára. A kezünkbe került dokumentáció alapján nem lehet azt állítani, hogy az iratcsomókat nagymértékben és tervszerűen manipulálták volna. Az iratgyűjtemények képezik az átvilágítás fő forrását, azonban nem ez az egyetlen forrás. Száz százalékban természetesen nem bízhatunk meg bennük. – A bizottság közzétett vizsgálati eredményeiben azt olvasom, hogy külön kiemelik egy-egy átvilágított ellenálló érdemeit. A hetvenes, nyolcvanas években milyen lehetőség volt az ellenállásra, illetve ez milyen következményekkel járt?
– Nehéz ezekről az esetekről általános érvényű véleményt alkotni. Tudjuk, hogy az államvédelmi szervek mi mindenre voltak képesek. Az 1956-os magyar forradalmat követően egyházunk legjobbjait zárták börtönbe – papságunkat gyakorlatilag megtizedelték –, ezek után joggal feltételezhette bárki, hogy az ellenállásnak hasonló következményei vannak. A bizottság senki esetében nem kérheti számon, hogy miért nem állt ellen, mert nem tudhatjuk, hogy milyen körülmények között félemlítették meg, milyen nyomás nehezedett rá. Dicséretre méltónak tartjuk azokat, akik ellenálltak, mások esetében pedig nem ítélkezünk, hanem megállapításokat fogalmazunk meg. Ezeket a megállapításokat az érintett személy vallomásai alapján készek vagyunk árnyalni, amennyiben az érintett személyek hihető módon bizonyítják, hogy kényszerítő körülményeket is figyelembe kell vennünk. Ezek megértésére és figyelembe vételére fogékonyabbá tesznek a vonatkozó személyes „élményeink”. Ilyenként említem, hogy 1989 őszén, középiskolás diákként engem is hívattak a szekuritáté Hargita megyei szervezetének hivatalába. Nem kívánom senkinek, hogy átélje azt a félelmet, amit akkor átéltem a szekuritáté csíkszeredai irodájában, holott még gyermek voltam. El tudom képzelni, milyen többletterhet jelentett egy családos lelkésznek, egy családapának az ilyen megpróbáltatás, milyen kilátásokkal mehetett a kihallgatásokra, éppen ezért távol álljon tőlem – és a bizottságtól – az általánosítás, vagy az ítélkezés. – Az átvilágításnak az az értelme, hogy az együttműködői múlttal rendelkező egyházi vagy világi személy ne tölthessen be vezetői tisztséget. Miként kivitelezhető ez az unitárius egyházban?
– Az átvilágításnak nem ez a fő célja, hanem a közelmúltunkkal való őszinte szembenézés és az erkölcsi jóvátétel az áldozatok irányába. Amennyiben az átvilágított személyek kimerítik a szekuritátéval való együttműködés valamelyik súlyos formáját, ezt a bizottság tételesen nyilvánosságra hozza. Ez az egyik következménye az átvilágításnak. Ha valaki a 2001 óta kötelező jelöltségi nyilatkozatában hamisan nyilatkozott, és ez az átvilágítás során kiderül, az így szerzett tisztsége megszűnik.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bánffy Miklós regényének német fordítását mutatták be Bécsben
Bánffy Miklós Megszámláltattál... című történelmi regényének a közelmúltban megjelent német kiadását mutatták be Bécsben a fordító, Oplatka András részvételével. A kötet – az Erdélyi történet trilógia első része –, februárban jelent meg a bécsi Paul Zsolnay Verlag gondozásában.
Az egyik leggazdagabb erdélyi arisztokrata családból származó Bánffy Miklós, Magyarország 1921–22 közötti külügyminisztere rendkívül sokoldalú ember volt: politikus, író, a budapesti Operaház intendánsa, festő, díszlettervező – hangsúlyozta Oplatka András svájci–magyar történész, író, a Neue Zürcher Zeitung volt szerkesztője a bécsi magyar nagykövetség épületében megrendezett könyvbemutatón. Bánffy Miklós rendkívül gazdag, ugyanakkor tragikus életet élt – fogalmazott, rámutatva, hogy az író elfeledve, elszegényedve halt meg 1950-ben Budapesten. 1934-ben megjelent könyvében az író emberi történeteket mesél el, egyúttal pontos képet rajzol az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó időszakának magyar társadalmáról, elsősorban a politizáló nemességről. Bánffy Miklós éles kritikát fogalmaz meg az ország sorsát intéző felső osztályról: úgy látja, hogy felelőtlenül politizálva lényegében eljátszották az országot – mondta a fordító. A könyv a két világháború között több kiadást is megért. Ezután sokáig nem jelenhetett meg, csak az 1980-as években adták ki újra. Az ezredfordulón megjelent angol fordítást francia, spanyol, olasz, holland és az év elején német kiadás követte. A trilógia másik két kötete – az És híjjával találtattál..., valamint a Darabokra szaggattatol... című regények – a tervek szerint 2013-ban, illetve 2014-ben jelennek meg a Zsolnay Kiadónál.
Szabadság (Kolozsvár)

A Bánság tragédiája
Dan-Adrian Cărămidariu, Metz A. Márton fordítása
Az első világháború kitörésekor a Bánságnak nevezett, Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó történelmi terület még gazdag és virágzó régió volt. Nyugodt, több nemzetiséget számláló tartomány, mely etnikumok közül négy (a németek, magyarok, románok és szerbek) közel azonos lélekszámmal bírt, a kisebbek ( bolgárok, horvátok, csehek, zsidók, cigányok, szlovákok stb.) pedig szintúgy hozzájárultak eme európai térség egyedülálló arculatának a kialakításához. Bánság 1914-ben egy közép-európai állam egyik leggazdagabb, korszerű értékeket képviselő tartománya volt, olyan terület, amelyben a nyugati kultúra és civilizáció alaptényezőnek számított, felelős a politikai osztállyal és a gazdasági elittel, mely ugyanakkor a hazafias értékeket sem tévesztette szem elől.
Egyes osztrák–magyar statisztikák szerint Temesvár az ország második legjelentősebb gazdasági potenciáljával bírt (Budapest után), lélekszáma közel járt a százezerhez, gazdasági élete példás, 1875 és 1910 között minden tekintetben feltörekvő tendenciákat mutatott. Egyvalami hiányzott csak a városból: az egyetem. Polgármestere 1914-ben a német Karl Telbisz volt, a városi közigazgatás feje pedig a román Stan Vidrighin, a város nyelve magyar és német. Az elöljáróság nyugati nagyvárosokba küldte Stan Vidrighint, hogy tanulmányozza a csatornázást, illetve vízvezeték-hálózatot. Ezek kiépítését a háború kitörése előtt Temesváron is megoldották az adott korban példásnak számító módon. Ezzel egy időben a városi közigazgatás – hamburgi, londoni és drezdai szakértők tanácsai alapján – városfejlesztési terveket dolgozott ki, melyeket 1918-ig részben be is vezettek. Állami és magániskolákat építettek, könyvtárak, múzeumok nyíltak, művelődési társaságokat alapítottak; a jó társadalmi élet kialakítása a régióban a legjelentősebb szempontok között jelentkezett, Budapest és Pozsony után az ország harmadik legdinamikusabb urbánus társadalma volt ez. Az akkor működő temesvári gyárak szintén az Osztrák–Magyar Monarchia legjobbjai közé tartoztak, az élelmiszer-, a bőr-, a textilipar, illetve más iparágak fejlettségi foka pedig a közép-európai nívóval vetekedett. Temesvár semmivel sem maradt a monarchiabeli nagy iparközpontok mögött, amelyek akkoriban Csehország és Ausztria területén voltak. A tartomány rendkívül gazdag mezőgazdasága révén Temesvár gazdasága erőteljes volt. A kereskedelem, a bankok, a hitel- és pénzintézetek hasonlóképpen példátlan virágzást mutattak. Mind a síkvidéki mezőgazdaság, mind a hegyvidéki, fémipari vállalatok (Resica, Stájerlak, Boksánbánya) erőteljesen fejlődtek, az iparvállalatok és bányák pedig mind a jó adminisztráció, mind a gazdasági szervezés terén példaszerűek voltak. Akkor ez volt a helyzet.
Ma, 90 évvel az Osztrák–Magyar Monarchia megsemmisülése, illetve 62 évvel a kommunizmus térhódítása, valamint húsz évvel annak bukása után a Bánság nem létezik. Minden bánsági érték, legyen az gazdasági fejlődés, társadalmi és etnikumközi szervezettség, kulturális és humán érték, amit a bánságiak az osztrák–magyar katalizáló erőknek köszönhetően sikerrel megvalósítottak és alkalmaztak, ma már a múlté, halott. Gazdaságilag igen kevéssé számítunk. A mezőgazdaság tönkrement. A bánsági élelmiszeripar majdnem teljesen letűnt. A hegyi Bánság fémipara romokban hever. A multinacionális cégek gyáraiban olcsón termelnek sokat. A helyzet az előbb említett cégek által működtetett technológiai és informatikai központokban sem különbözik. Románia szintjén az infrastruktúra itt a legpocsékabb. Egy, a várost megkerülő, 12 kilométeres terelőút kiépítése nyolc évig tartott, egy hatvan kilométeres útszakasz korszerűsítése ugyanannyit. A tény, miszerint Temes megye lakosainak átlagkeresete romániai viszonylatban az első helyek egyikén áll, potomság mindössze. Ugyanis nem a moldvai megyéknek kellene összehasonlítási alapul szolgálniuk, hanem a szomszédos magyarországiaknak, amelyek infrastruktúra szempontjából ugyan jóval mögöttünk maradnak, a termelékenység tekintetében viszont messze megelőznek. A hatalmat 1920-ban megszerző románságnak gondja volt arra, hogy mindent felszámoljon. A bánsági „melting pot”-nak mára csupán az emléke maradt. A még létező kisebbségek – a cigányság kivételével – amolyan kirakatbeli bábuk, aggok gyülekezetei, melyeket a román többség – a bánsági multikulturalizmusról ömlengve – előtérbe tol. Tizenöt-húsz esztendő múlva a kirakatokba múmiákat, vagy múzeumbeli – népviseletbe bújtatott – babákat raknak. A svábok eltűntek, a magyarok száma megfogyatkozott, a szerbeké ugyancsak, zsidók sincsenek. A bánsági légkör mára csupán egy letűnt kor emléke, avítt parfüm. Bánsági politikusok gyakorlatilag már nincsenek. Akik vannak, a művelődés szempontjából jelentéktelenek. A bánsági tartományért egyikük sem tett semmit, s nem is fog. Egyikük sem bánsági születésű, nem ismerik, nem értik, és nem érzik az itteni folyamatokat. Immár valódi bánságiak sem léteznek. Ha mégis, hát kisebbségben vannak. Döntő többségük oltyán, bihari, máramarosi, csupa jövevény. Akik közvetlenül nem ítélhetőek el. Megértem őket, hiszen itt mindig jobb volt, vagy legalábbis ezt hangoztatták. Ám azt is értem, hogy a tartomány sorsa számukra közömbös, hogy nem tudnak vele azonosulni. Sem a Dómmal, sem a Korzó úti palotákkal, sem a bilédi, vagy nagyszentmiklósi sváb házakkal, sem a Szemenikkel, sem a Temessel. Semmivel sem, ami itt van, vagy itt volt. Temesvárt elfoglalták az olténiai, moldovai és más eredetű románok, a bánságiak lélekszáma pedig egyre csökken. Már kisebbséget alkotnak. Amikor a hatvanas években egy egyetemi kart – talán az agronómiát – Craiováról Temesvárra költöztettek, annak diákjai vasárnaponként összesereglettek a Korzón, lábaikat a paloták falának támasztották és magokat köpködtek az utcán. Amikor a nyolcvanas években a svábok boldogan eltávoztak, megszabadulva a román uralomtól, a házaikba beköltöző moldovaiak eltüzelték a parkettát, mert fáztak, s mert addig még sohasem láttak olyant.
Fájdalommal mondom: a Bánság már nem létezik. Létének utolsó jele, egyszersmind talán a legfontosabb, az 1989. decemberi volt. Utána a Bánság kiszenvedett, örökre megadta magát. Azok, akik eltemették, több mint húsz éve arra törekednek, hogy ellopják identitását és szokásait; ám emlékezetük csekély, felelőtlenek, öntudatlanok, hozzá nem értőek, tolvajok és velejükig romlottak, akárcsak a bizánci-fanarióta politikai osztály, amely az épphogy hatalomra jutott Băsescu-féle diktatúrában is a húsosfazék körül tolong.
A hajdan nagy és erős, illetve gazdag államot gyarapító Bánság az ország koszos perifériájává degradálódott, amelyben immár húsz esztendeje koldusbotra jutott a jóérzés, a józan ész és a rendszeretet. Erre jó bizonyíték a Temes megyében Băsescura voksolók igen magas száma. Nyíltan és hangosan kijelentem, noha számítok az úgynevezett bánságiak vagy temesváriak ellenvetésere: az igazi bánsági meggörnyedten áll, ám egyenesen ítél; az igazi bánságit nem lehet átejteni a jobboldali mezbe csomagolt szekusmázzal; az igazi bánsági megérti, hogy a munka, az építés, a jól és alaposan végzett tevékenység, a rendezett élet csendje és nyugalma mindig előbbre való, mint a modellértékűvé emelt botrány, hazudozás, faragatlan viselkedés, bugriskodás, még akkor is, ha ez utóbbiak elnöki eredetűek.
A Bánság csupán emlék...
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Normális hangnemben” – Külsős válságmenedzser került a csángó oktatási program élére
Hatan az MCSMSZ volt vezetőségéből felmondták a pedagógusszövetséggel kötött szerződést. A Bethlen Gábor Alaptól megérkezett 10 millió forint, az oktatás zökkenőmentesen folytatódik.
Február 29-én felmondott a Moldvai Csángómagyar Szövetség (MCSMSZ) leköszönt vezetőségének hat tagja, akik korábban a csángó oktatási program működtetésével foglalkoztak, és akikkel február elején a program lebonyolításával megbízott Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szerződést kötött.
A Krónikának adott nyilatkozatában Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke feltételezte, valószínűleg azért döntöttek a távozás mellett, mert az RMPSZ és a finanszírozók „az oktatási program működtetésében januárban felmerült problémák miatt” úgy döntöttek, válságmenedzsert neveznek ki, aki az oktatási program működtetéséért, a helyszínek biztosításáért felel. A feladatra Figula Olimpiu szatmárnémeti származású bákói vállalkozót, az RMDSZ Bákó megyei szervezetének ügyvezető elnökét kérték fel. Ugyanakkor oktatási felelősnek Márton Attila lészpedi tanárt nevezték ki.
Solomon Adrián volt MCSMSZ-elnök, a most felmondott adminisztráció egyik tagja megkeresésünkre közölte, az MCSMSZ lemondott vezetősége a március 10-i küldöttgyűlés megszervezésével és a folyó ügyek lezárásával, átadásuk előkészítésével van elfoglalva, és nem kíván többé nyilatkozatháborúba bocsátkozni senkivel.
Villáminterjúnk Burus-Siklódi Botonddal
Mikor döntötték el, és kinek a javaslatára, hogy kell válságmenedzser?
Burus-Siklódi Botond: Nagyon sok egyeztetés történt a támogatókkal is, és úgy gondoltuk, ebben a helyzetben egy ilyen megoldás körvonalazódik. Ha alaposan elemezzük, magának az oktatási programnak a menedzsmentjéhez nem kell 10 ember, mint ahogy ezt korábban is jeleztük. De ettől függetlenül, hogy mi kineveztünk valakit Figula Olimpiu János személyében, ezzel párhuzamosan fenntartottuk volna minden további nélkül ezekkel a kollégákkal megkötött szerződésünket. Ők ezt másképp értékelték. Én levélben jeleztem, hogy szándékunk szerint ezt a szerződést megtartanók, ők viszont a tegnapi nappal benyújtották a felmondásukat. Nem mind a tízen, hanem hatan közülük.
Ki ez a hat személy?
Solomon Adrián, Csillag Levente, Ferencz Éva, Pogár László, Vajda Éva és Szakács Károly.
Említette, a támogatókkal közösen döntötték el a menedzser kinevezését. Támogatókon most csak a KIM-et kell érteni, vagy az AMMOÁ-t is?
Az RMPSZ csak a Bethlen Gábor Alapkezelővel köt szerződést, és mi a kormányzati támogatás lebonyolításában veszünk részt. Az AMMOA-tól ugyan megkerestek, de szerződést nem kötöttünk. Elképzelhetőnek tartom, hogy ők kivárnak a tisztújító küldöttgyűlésig. Jeleztem Antal Gábor kurátornak, aki megkeresett, hogy hajlandóak vagyunk tárgyalásokba bocsátkozni, ám mivel az RMPSZ megbízatása ilyen rövid időre szól, ők feltételezhetően egy stabilabb, a továbbiakban körvonalazódó partnerrel kötnék meg a szerződést.
Figula Olimpiu azt nyilatkozta a Krónikának, őt Füzes Oszkár nagykövet javasolta. Miért esett rá a választás mint válságmenedzser?
Mi az ajánlások alapján úgy gondoljuk, bíznunk kell benne, és úgy tűnik, ez teljesen indokolt, nagyon operatívan intézkedik. Figula nem lesz munkaviszonyban, fizetést sem kér, ő egy üzletember, aki nem szorul rá ilyen juttatásokra.
Természetesen ilyenkor személyes érintettségek is vannak helyenként. Itt a közügyet kell nézni, és én remélem, hogy a legkorrektebb módon igyekszünk ezt lebonyolítani mindenkivel, akivel valamiféle kapcsolatban álltunk eddig is vagy ezután. Gondolok itt az oktatási helyszínekre is. Ha a csángószövetség nem hajlandó a korábbi megállapodásaink alapján tovább a tulajdonában lévő helyszínek költségeiben együttműködni, akkor megkeressük azt a formát, amely nekik is megfelel, jobban, másképpen. Mindenképpen arra törekszünk, hogy probléma- és törésmentesen menjen tovább az oktatási program.
Én igyekszem a legkorrektebb módon viszonyulni, a tanárok programja ugyanúgy zajlik, ahogy az be volt tervezve. Hétvégén, március 3-án tantárgyversenyt tartunk Bákóban, amelyen szinte mindegyik oktatási helyszín részt vesz. Ugyanakkor Haáz Sándor tanár úr szervezésében a Homoródmenti Népdalvetélkedőre egy mikrobusznyi gyerek érkezik Nyisztor Ilona tanítónővel az élen. Tehát igyekszünk, hogy minden a megszokott mederben történjen. Én nem szeretnék politikai hátszelet sejtetni az ügy mögött, én ezt teljes mértékben szakmai feladatnak tekintem, és nyilván ezzel a hozzáállással közelítünk a dologhoz.
Megkapták-e a BGA Zrt-től az ígért összeget?
Február 23-án megkötöttük a szerződést a BGA Zrt.-vel erre a három hónapra: február, március, és április 30-áig bezáróan. Két részletben fogják utalni a támogatást, az első részlet, 10 millió forint tegnap megérkezett, tehát semmiféle fennakadás nincs a tanárok bérének kifizetésében, a rezsiköltségek biztosításában, természetesen nem visszamenőleg, hanem a február 1. után felmerülő költségeknek a fedezésére. Miután erről elszámoltunk, a következő részletet, 19 és fél millió forintot azonnal utalják. Ezt a költségvetési keretet a csángószövetség vezetőivel közösen állapítottuk meg, még amikor ezek az egyeztetések folytak.
Márton Attila az új oktatási felelős. Mi indokolta Ferencz Éva lecserélését?
Ferencz Éva egyrészt lemondott, azon kívül pedig úgy értékeljük az eddigi levelezés, listakövetés alapján, hogy Márton Attila egy integratív személyiség, alkalmas ennek a feladatnak az ellátására. A szándékunk az, hogy alkalmat kerítsünk minden egyes oktatóval egy közös találkozóra, ők jelöljék ki az általuk is elfogadott vezetőjüket, akárcsak egy jó tantestületben. Ennek mi messzemenően örülnénk, de itt most erre a rövid időszakra elsősorban azt szólítottuk meg, akit ismerünk, és aki igazán jó szívvel, nagy lelkesedéssel áll a dolog mögé.
Villáminterjúnk Figula Olimpiuval
Tegnap hatan az MCSMSZ leköszönt vezetőségéből felmondták az RMPSZ-szel kötött szerződésüket – Ön szerint azért, mert kifogásuk volt az Ön személye ellen. Próbált tárgyalni velük, megbeszélni a problémákat?
Figula Olimpiu: Igen, próbáltam, Solomon Adriánt felhívtam, amikor megkaptam a megbízást, hogy szeretnék vele leülni tárgyalni, másnap azonban az a hír fogadott, hogy testületileg felmondtak, anélkül, hogy tárgyalni tudtunk volna.
Ez a továbbiakban okozhat nehézséget, fennakadásokat az oktatási programban?
Az oktatásban semmiképpen, és a finanszírozás területén sem, ami nehézség lehet, az az átadás-átvétel. Az oktatási helyszíneknek szerződésük van a csángószövetséggel, mi már elkezdtük jelezni a házak tulajdonosainak, hogy szeretnénk a pedagógusszövetség nevében új szerződést kötni, a jövő hét folyamán ez elindul. Teljes támogatást kapunk mind a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságától, mind az RMPSZ-től.
Miért volt szükség Ön szerint válságmenedzserre, mik voltak a problémák?
Azért, mert elkezdtek halmozódni a gondok az oktatási helyszíneken, és nem úgy tűnt, hogy elindulnának a megoldás felé. Sok helyszínen napi gondok adódtak a tűzifával, a papírral, és ezt meg kellett valahogyan oldani. Igazából azért volt szükség erre, hogy fogjuk össze, legyen koordinálva, és minél rövidebb idő alatt rendezzük le a napi gondokat. Kellett egy személy, aki ezt összefogja, ezért kértek meg engem.
A koordinátor korábban az MCSMSZ lemondott vezetői közül kellett volna legyen valaki? Mulasztás történt? Miért alakult ki egy ilyen válsághelyzet az átmeneti időszakban?
Igazából nem az én tisztem, hogy ezt elmondjam. Szeretnénk elemezni a helyzetet a tisztújítást követően a csángószövetséggel, hogy miért alakultak ki bizonyos gondok. Azután nagyon szívesen válaszolok a kérdésre.
Eddig mennyire volt belelátása a csángó oktatási programba? Milyen kapcsolatban állt az MCSMSZ-szel?
Ismerem a csángószövetséget, láttam az oktatási programot is, bár nyilván én nem ezzel foglalkoztam. Teljesen más okból élek Bákóban, a munkahelyem szólított ide. De ismerem a napi gondjaikat, tudtam, hogy mit csinálnak, gyakorlatilag az összes szereplővel ismeretségi viszonyban állok már több mint két éve.
A Krónikának azt mondta, Füzes Oszkár ajánlotta erre a tisztségre. Ön szerint miért, hogyan merült fel az Ön neve?
Pontosabban én azt nyilatkoztam, úgy tudom, hogy ő ajánlott, de vele nem beszéltem erről. Feltételezem, azért merült fel a nevem, mert itt élek, ismerek minden szereplőt, tudom a gondokat. Gondolom, konszenzusos megoldásként születhetett az, hogy megkérdezték: vállalom-e.
És miért döntött úgy, hogy vállalja?
Fontosnak tartom, hogy minél normálisabb hangnemben menjenek a dolgok, ne legyenek fennakadások, ne omoljon össze ez a rendszer, és szülessen egy átmeneti megoldás addig, amíg kialakul az oktatási program új struktúrája.
Mennyire összeegyeztethető az RMDSZ megyei ügyvezető elnöki tisztségével, illetve a vállalkozása körüli feladatokkal a válságmenedzserkedés?
Szerintem az, hogy az RMDSZ ügyvezetője vagyok, és megkeresett a magyar kormány és a pedagógusszövetség is, egy jelzés, hogy ebbe nem szeretné senki bevonni a politikát. Az az érdek, hogy egy szakmai megoldás szülessen minél előbb, normális hangnemben. Igen, szerintem összeegyeztethető, nyilván plusz erőfeszítést fog igényelni, de erre a rövid időre megpróbálom a legjobb tudásom szerint végezni, illetve nagyon számítok a jelenlegi stábból jópár kolléga segítségére. Az AMMOA is teljes támogatásáról biztosított. Úgy ültünk le beszélni, hogy minden szereplő az MCSMSZ kivételével támogatott, és azt mondta, jó, akkor próbáljuk megoldani a problémákat, hogy ne álljon le az egész rendszer.
Mennyi időre szól a mandátuma?
Határozott idejű, április végéig tart. Az RMPSZ-től kaptam egy megbízási szerződést.
Melyek a legfontosabb feladatai az elkövetkező hetekben, mik a tervei?
A legfontosabb, hogy stabilizáljuk a helyzetet az oktatási helyszíneken, ezalatt azt értem, hogy a számlákat fizessük ki, kössük meg az új szerződéseket. A másik nagyon fontos dolog, hogy a keresztszülő programot kezdjük el újra, tegyük rendbe, vegyük fel a kapcsolatot a keresztszülőkkel, tudassuk velük, hogy igen, látszik a kiút, lesz megoldás, folytatódik a program Moldvában.
Az RMPSZ-nek egyébként nincs szerződéses kapcsolata a keresztszülők adományait begyűjtő AMMOÁ-val. Önök milyen formában keresik meg a keresztszülőket?
Az AMMOA egyes vezetői most jöttek ki Moldvába, és le fognak ülni a pedagógusszövetséggel megoldást keresni. Illetve mi támaszkodunk a KIM-től jövő támogatásra is, amiből addig tudjuk finanszírozni a kiadásokat. Ismétlem, az AMMOA is nagyon segítőkész, napi kapcsolatban állunk velük is, mindenben támogatnak, ők is szeretnék az ügy mielőbbi rendezését.
Transindex.ro

Amit az elfogultság megírni enged, avagy egy ügyeskedő töprengései
Híres ember könyvét kézbe venni mindig valami pluszizgalmat jelent. Mondom ezt azért, mert sokaknak itt, a határ román oldala mellől a magyar tévéből régóta ismert Aczél Endre újságíró legalább olyan híres személyiség, mint a manapság egymással vacsorázgató, vagy őserdőkben bohóckodó celebek. Ez az ismertség azonban éppenhogy nem lett akadálya annak, hogy Aczél nagyváradi szereplése egy enyhe lefolyású (kultúr)politikai botrányba fulladjon.
Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő elkövette ugyanis azt a könnyelműséget, hogy a Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében invitálta Nagyváradra hősünket, aki ha már eljött, magával hozta a nyomdából frissen kikerülő könyvét is, az Amit megírhatok címűt. Az ünnep alkalmából szintén Váradon tartózkodó Pomogáts Béla irodalomtörténész nem állhatta meg, hogy több nyilvános rendezvényen a Magyar Kultúra Ünnepéhez méltatlan meghívottnak és ügyeskedőnek nevezze Aczél Endrét, merthogy szerinte van elég író, költő, művész – egyszóval kultúrember –, akiket a Magyar Kultúra Ünnepére elhívhattak volna Váradra. Mikor aztán később Pomogáts fülébe jutott, hogy hullámokat kavartak váradi kiszólásai, akkor Pestről már egy Aczél irányába békülékenyebb, a váradiak felé pedig érdesebb hangvételű nyílt levelet írt, melyben Aczélt kitűnő publicistának nevezi, akit mégis inkább a Magyar Sajtó Napján kellett volna meghívni, és amelyben a kialakult polémiát a politikának a kultúrára való rátenyerelésének tekinti, és ezért – mint írja – egy ideig nem kívánja Váradon szolgálni a kultúra ügyét. Feltehetően arra gondolt Pomogáts, hogy a határon túl szabad, de Pesten már nem ajánlatos ujjat húzni az ügyeskedőkkel... Ezután a kis bonyodalom után fokozott kíváncsisággal vettem kézbe az „ügyeskedő” könyvét, melyet a végére érve felfokozott idegállapotban tettem le. E metamorfózis okaira talán rávilágítanak az alább következő szövegkiragadások.
Revansgondolkozás
Itt van máris a vajdasági magyarokról szóló passzus: „Azok, akik ma állampolgárságért üvöltöznek, nyilván nem is emlékeznek azokra az időkre, amikor a jugoszláviai (vajdasági) magyarok szegény rokonnak tekintették a magyarországi magyarokat, mert miközben azok még jórészt el voltak zárva a Nyugattól, ők szabadon utazgathattak, vállalhattak munkát s létesíthettek kisvállalkozásokat odahaza kint megkeresett pénzükből. (...) Nincs olyan emlékem, hogy a hetvenes vagy a nyolcvanas években a vajdasági magyarok magyar állampolgárságot akartak volna maguknak, olyan viszont igen, hogy büszkén az orrunk elé tolták a vívmányaikat...” (87. o). A határon túli magyarságról szólva Aczél még fokozni is tudja az előbbieket a történelmi materialista dialektikának olyan gyöngyszemével, mint amilyet a „Magyarverések” című idézőjeles alfejezetben találtam: „Az iskoláinkban (magyarországi iskolákban – szerk. megj.) pedig – úgy fest – diplomás történelemtanáraink elfelejtenek mesélni a gyerekeknek arról, hogy a fizikai erőszakba (is) torkolló magyarellenesség általános jelenségként kezelése puszta fikció; továbbá, hogy e téren semmilyen történelmi folytonosság nem mutatható ki, mert a kommunizmus évtizedeiben egyáltalán nem voltak »magyarverések«. (A diktatúrák nem tűrték az önkényeskedést, önnön korbácsaikon kívül senki másé fölött nem néztek el).” (267. o.) Ebben a számomra kissé túlcizellált okfejtésben a kitűnő publicista mintha azt mondaná, hogy köszönjük meg mondjuk a romániai kommunistáknak, hogy nem folyamatosan, hanem csak alkalomadtán betyárkodtak (példák: 1956 – a Sas Kálmán-csoport; falurombolási terv). De a ‘90 utáni helyzet aczéli értékelése is kételyeket ébreszt bennem. Hallgassuk meg például ezt a 298. oldalról: „Az egyházak, ha nem is kapták vissza birtokaikat (Romániában igen!), de teljesen szabaddá váltak az államtól.” Igen, Romániában valóban szabaddá váltak a történelmi magyar egyházak, nem úgy az ortodox, mely szinte tökéletes szimbiózisban él az állammal. Ennek köszönhető a mérhetetlenül gyarapodó ortodox vagyon, a területek, a gombamód szaporodó templomok, míg az ingatlan- és birtok-visszaszolgáltatás terén esetleg Fejes Anzelm Rudolf, a váradi premontrei prépostság prelátusa (és még hányan!) tudna mit mesélni Aczélnak, de ő hasznosabban tölti az időt, és inkább Strasbourgba küldözgeti a visszaszolgáltatási periratait, merthogy a román államnak esze ágában sincs visszaadni a rend korábbi ingatlanvagyonát.
Aránytévesztés és elfogultság
Szerzőnk hosszú oldalakon át ecseteli Orbán Viktornak a szerinte kizárólag lesajnálásra méltó tevékenységét, ebből kifolyólag róla egyetlen pozitívumot sem ír le. Önmagában véve ezért nincs miért szemrehányást tenni neki, azonban ez mégiscsak kínossá válik, ha figyelembe vesszük, hogy Aczél még Mao munkásságában is talál dicsérnivalót. „De Mao képe ott virít a Tienanmen téren (...) és jó okkal. Akármilyen kínokat zúdított is az országra több menetben, övé az örök érdem, hogy a kínai birodalom 1949-ben minden idegen hatalom cipőrongyából, egy feudális típusúnak mondott anarchiából, széttagoltságból, egységes, egyetlen központból irányított és – legfőképp – szuverén ország lett. Azok, akik a „kommunizmus” szó hallatán nyomban vértolulást kapnak, elfelejtik, hogy Mao Ce-tungnak, a kommunista forradalmárnak, alapvetően „nemzeti” érdeme van. Amikor a Mennyei Béke Kapujának mellvédjéről 1949. október 1-jén kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, nem azt mondta, hogy éljen a kommunista párt vagy hogy immár a munkások és parasztok állama vagyunk, hanem azt, hogy a „kínai nép talpra állt”. (104 o.)
Nofene; népnemzeti érdemeket hangoztat a kommunista Maoval kapcsolatban, míg a hazai népnemzeti (és nem népirtó) jobboldalt csak pocskondiázza. Elfogultságából is származtatható aránytévesztésének szimbolikusan (is) beszédes példáját adja Aczél, amikor könyve vége felé felteszi a kérdést, hogy miért nem maradhatott Budapesten köztéren Varga Imre Kun Béla-szobra, ha egyszer a Franco-diktatúrát „kiszolgáló” Dali-szobrokat sem tüntették el Spanyolország köztereiről. (305. o.). Erre már nekem is eszembe jut egy kérdés: ki a gyógyíthatatlan kommunista? Aki Kun Béla szobra után sír. Aczél elmeséli, hogyan került 1986. január 1-jei hatállyal az MTV Híradójának főszerkesztői tisztségébe, és azt, hogy milyen változtatásokat eszközölt a műsorban. Az egyik lényeges változtatásáról ekképpen számol be: „Azonnal likvidáltam a napi kül- és belpolitikai kommentárokat. Úgy gondoltam, hogy a magyar dolgozó nép elég érett már az önálló gondolkozásra, nem kell a szájába rágni, hogy mit gondoljon erről vagy arról.” Az idők változnak, mondhatni, hiszen Aczél Endre a rendszerváltás után a Nap-kelte műsorban hosszú évekig jelentkezett tévés jegyzeteivel, azzal a műfajjal, amit másokról szólva könyvében „hangos törprengésnek” aposztrofált. Egyébként az a mód, ahogy Aczélt a Magyar Televízióból 1990 januárjának legelején kirúgják – erről is beszámol könyvében –, valóban méltatlan, és emberileg tökéletesen meg lehet őt érteni, amiért a rendszerváltó erők nem nyerték el a szimpátiáját, de sajna ez az egyéni sérelem az ítélőképességére is kihatott, ezért nem is titkoltan minden szimpatikusabb neki a baloldalon, mint a jobboldalon, legyen szó akár bel-, akár külpolitikáról. A fenti megállapítás alátámasztására megemlítem még, hogy a könyv utolsó előtti, Magántörténelem című fejezetében megsokasodnak az idézőjeles alcímek, mintegy jelezve, hogy Aczél most mítoszokról, tévhitekről rántja le a leplet. Ilyen megközelítésben ír „A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról”, „A hazugságról” vagy a már említett „Magyarverésekről”, de még a Teller- és a Szolzsenyicin-mítoszok tisztázására is futja az erejéből. Vannak azért jó meglátásai is, ilyenek például a kereskedelmi csatornák által gerjesztett kulturálatlanságspirálra vonatkozó megjegyzései (297. o.), és érdekes dolgokat említ pekingi vagy londoni tudósítóskodásának idejéből is.
Amit még elmondhatunk
Aczél egy interjúban kentaurnak nevezi könyvét, bennem azonban egy ennél halucinogénabb szörny képzetét kelti ez a kötet, amely nem csupán két, de sokkal több elem egybegyúrásából áll össze. A könyv ugyanis genealógiával indul, majd Aczél saját sorsának alakulását ismerteti az olvasókkal. Ezen tapasztalástaglalások során meglepően sokat foglalkozik gasztronómiai megfigyelésekkel, itt-ott egy-két vicc, anekdota is becsúszik a szövegbe, majd egészen váratlanul filmelemzésekbe bocsátkozik, hogy aztán kacskaringós úton-módon, könyve utolsó harmadában végérvényesen a politikai publicisztika terepére keveredjen. Ez a tematikai összevisszaság engem arra enged következtetni, hogy Aczél egy meghatározott terjedelmű, de meg nem határozott tartalmú könyv megírására kapott felkérést, melynek meglehetősen szűkös határidőn belül eleget kellett tennie. Egyébként a már említett interjúban Aczél be is vallja, hogy két hónap alatt írta meg a könyvet. Azért is lett ilyen, szerintem. A könyv címe látszólagos semmitmondása ellenére mégiscsak nagyon beszédes. Aczél megírhatta azt, amit elfogultsága, politikai el- és lekötelezettsége, öncenzúrája, szelektív memóriája megírni engedett. És ha figyelembe vesszük azt, amit az Acsádi nevű ügynökről tudni vélünk (érdekes, ebben a könyvben Aczél tagadja, hogy ügynök lett volna – 310. o.), akkor még az is feltételezhető, hogy azt írta meg, amit az állambiztonsági szervek megírni engedtek neki. E könyvből elfogulatlan elemzésre kevéssé kapható, de azért tehetséges, és a lehető legjobban élni kívánó ember képe rajzolódik ki, aki e vágyait teljesítendő megkötötte a maga nem is kompromisszumát, de baráti szerződését a kommunista rendszerrel, melynek nyomán kiélvezhette annak az előnyeit. És ezekről az előnyökről előszeretettel ír Aczél Endre. Persze csak azokról, amelyekről írhatott. Aczél Endre: Amit megírhatok, Alexandra Kiadó 2009
Pap István
----------------------
Aczél tagad, Pomogáts saját magát helyesbíti
Aczél Endre januári nagyváradi látogatása az anyaországi média egy szeletének érdeklődését is felkeltette, annak idején többek között a Magyar Nemzet számolt be a sokakban felháborodást és nemtetszést kiváltó könyvbemutatóról. A napilaphoz elküldött replikájában a publicista határozottan tagadja, hogy besúgó lett volna, ennek bizonyságául hivatkozik a Magyar Köztársaság „egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott III. sz. bizottsága (közkeletű nevén átvilágítóbizottság) 3.B/XVI-427/2003-10 számú, 2004. január 13-án kelt határozatára, amely megállapította, hogy Aczél Endre a volt BM III/III-as csoportfőnökségénél semmilyen szolgálatot nem teljesített”. Ezen túlmenően Aczél azt is tagadja, hogy Amit megírhatok című kötetének váradi bemutatóján – mint ahogy arról a helyi sajtó beszámolt – nyíltan beszélt volna arról, hogy a Magyar Távirati Iroda pekingi és londoni tudósítójaként rendszeresen írt jelentéseket a kommunista titkosszolgálatnak. „Viszont soha nem tagadtam – Nagyváradon, az ottani közönségnek is elmondtam –, hogy „visszautasíthatatlan” felkérésre, hasonlóan a Nyugaton dolgozó magyarok ezreihez, készítettem politikai elemzéseket a brit bel- vagy külpolitika ilyen-olyan fordulatairól az akkori magyar szerveknek. Csináltam, amihez értettem, mást nem is kértek tőlem. A sors megkímélt attól, hogy „jelentsek” arról, mit mondott a magyar szomszéd, kolléga vagy munkatárs. Ezért nem voltam soha besúgó” – állítja Aczél. A publicista váradi szerepeltetését egyébként akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész is helytelenítette, sérelmezve, hogy a Magyar Kultúra Hetéhez köthetően olyan budapesti újságírót hívtak meg, aki büszkén dicsekszik azzal, hogyan szervezte be őt a kommunista Magyarország titkosszolgálata. A Magyar Nemzethez elküldött válaszában viszont Aczél hivatkozik Pomogáts neki küldött e-mailjére, amelyben a Magyar Írószövetség volt elnöke már visszakozik: „Valóban szóvá tettem, egyébként név nélkül, hogy nem tartom igazán szerencsés dolognak, hogy Nagyváradon a hivatalos ünnepség középpontjába az újságírást és nem az irodalmi kultúrát állítják, minthogy a magyar sajtónak saját ünnepe van, a magyar kultúrának pedig ez az egyetlen napja. Minden egyéb információ téves, nem is tudom, hogy jelenhetett meg olyan írás, ami ezeket a kijelentéseket nekem tulajdonítja…”
Holott a jelen lévő váradiak pontosan emlékeznek, mit mondott valójában Aczél és Pomogáts…
(Krónika)
Krónika (Kolozsvár)

Ötven éve fejeződött be a kollektivizálás
A romániai kollektivizálás kezdete 1949. március elejére tehető, és több mint tíz évvel később, 1962-ben, szintén tavasszal „ünnepelték” meg a „mezőgazdaság sikeres szövetkezetesítésének” a befejezését. A rendszerváltást követően sokan vizsgálták a tulajdonviszonyok változásának kérdését, illetve azt is, miként hatott az erőszakos tulajdonforma-változtatás az emberekre. Élnek még olyan gazdák faluhelyen, akik átélték azokat az időket, és valamilyen formában személyesen részt vettek a földbirtokok kikényszerített átadásában. A mérai iskola volt igazgatója összegyűjtött pár emléket azokból az időkből.
Mérai emlékek a kollektivizálásról
Nem kellemesek, sőt. Még sokan vannak, akik emlékeznek az ezelőtt több mint ötven évvel történtekre.
Az akkori hatalomnak egyik vívmánya épp a kollektivizálás határidő előtti befejezése volt. 1965-re tervezték, 1962-ben büszkén jelentették: befejeztük a mezőgazdaság teljes kollektivizálását. A méraiak azok közé tartoztak, akik utolsó percig kitartottak, de 1961 őszén már sor került az avatóünnepségre, 1962-ben pedig elkezdődött a közös – eleve halálra ítélt – gazdálkodás.
Előtte is voltak próbálkozások. A kollektivizálással megbízott „kiküldöttek” sokszor dolgavégezetlenül tértek vissza Kolozsvárra. Egyikük (Deák nevű kárpitos) meg is jegyezte: „nekem nem sok babér termett Mérában”. Ami nem sikerült neki, azt megvalósította „egy nagyon magas ember” (Maksai Vilmos) segítőtársai közreműködésével.
K. J. (90 éves) mesélte 2010 nyarán: 1961-ben mind gyakrabban és gyakrabban zaklatták az embereket, hogy írjanak be a kollektívbe. Hozzánk egy nap alatt tizenhétszer jöttek el, én még mindig kitartottam. Estefelé – tizennyolcadszorra – mosolygósan léptek be a nyári konyhánkba. Meglepett a szelídségük, hiszen addig mindig dühösek és fenyegetőek voltak.
– Mondja csak, K. elvtárs – kezdte három közül az egyik –, magának hány gyermeke van?
– Nekem kettő – felelem.
– Járnak iskolába?
– Még mindketten.
– Hova?
– A nagyobbik egy kolozsvári középiskolába, a kisebbik ide, a faluba.
– A nagyobbik hányadikos?
– Szeptemberben lesz tizenegyedikes.
– Tehát jövőre érettségizik?
– Ha az Isten is úgy akarja.
– Az Isten akarhatja, de ha mi nem akarjuk, akkor mi lesz?
Akkor rájöttem, hogy valaki tájékoztatta őket, s tudtam, hogy nincs menekvés.
– A maga gyermeke egy rendes, becsületes munkásember gyermekének a helyét foglalja el. Mit szólna, ha most, érettségi előtt kirúgatnánk az iskolából?
A belépési nyilatkozat már az asztalon volt, azonnal aláírtam.
D. J. (85 éves, 2012 január):
– Hogy mire emlékszem a kollektivizálással kapcsolatban? Sok mindenre. 1961-ben én már Kolozsváron dolgoztam, de otthon mesélték, hogy egyre több pantallós úriember jár naponta házról házra, s győzködik az embereket, hogy írjanak be a kollektívbe. Édesapám azt mondta, hogy ha agyonütik, akkor sem ír alá.
Egyik este engem is hívattak az irodára.
– Ide figyeljen, fiatalember, tudjuk, hogy maga rendes munkásember, nem gondolja, hogy itt az ideje, hogy belépjen a kollektív gazdaságba?
– De kérem, nekem nincs semmim, a földek az édesapáméi.
– A maga apjával nincs kivel beszélni, nagyon makacs.
– Akkor én most mit csináljak?
– Menjen haza, és győzze meg az apját, hogy lépjen be.
– Jól van, hazamegyek, kihúzok a kerítésből egy jó nagy karót, s agyonverem apámat.
– Ezt ne csinálja – mondták.
Többször nem hívtak, de édesapám végül is aláírt, nem bírta az állandó zaklatást, belefáradt a bujkálásba.
T. K. (70 éves, 2012 január): – Én akkor még fiatal menyecske voltam, akkor kerültem ide, nem sok mindent tudok.
Arra emlékszem, hogy apósomék a szennyesben (a kocsmában) megegyeztek, hogy ők a végsőkig kitartanak, nem lépnek be.
Egy délután épp egyedül voltam otthon, amikor belép a házba egy nagy, magas ember, hátracsapja az ajtót és azt kiáltja: „mi ez, itt még mindig a Dárius ideje van?” Nem tudtam, hogy ezzel mit akar mondani. (Valószínű, hogy fitogtatni akarta a műveltségét a parasztok előtt.)
– Hol az apósa?
– Valahol a mezőn.
– Hallottuk, hogy lázítja az embereket, hogy ne írjanak be a kollektívbe. Mit szólna, ha holnap elvitetnők a lepedős motorral? (Mikor a ponyvás terepjáró megjelent a faluban, az emberek tudták, hogy az nem jót jelent, egymás között csak lepedős motornak nevezték.)
Este elmeséltem apósomnak a történteket, anyósom szipogva mondta: „Írj alá, ember, nem te leszel az első, már úgyis sokan beliptek!”
Apósom rövidesen aláírt.
Gyakran alkalmazták a trükköt: „Már több mint százan vannak, akik aláírták a belépési nyilatkozatot, nem hisszük, hogy épp maga akar kimaradni”. Vagy: „A barátai hiába ágáltak a kocsmában, mára már mindegyik aláírt”. Legtöbbször bejöttek a cselek. Az emberek menekültek otthonról vagy bezárták az ajtókat, de végül csak megtalálták őket.
Nehéz idők voltak ezek, nem csak a falusiak, de az akkori tanítók, tanárok számára is. Őket is bevonták a meggyőző munkába. Nem csak a falakra kellett mozgósító jelszavakat írniuk, hanem házról házra kellett járniuk az aktivisták társaságában. Volt, aki lelkiismeretesebben, volt aki tessék-lássék végezte ezt a munkát. Egyik tanárunk megoperáltatta magát (kivetette a vakbelét), csak, hogy ne vegyen részt a kollektivizálásban. Utána még sok éven át kellett megalázó „iskolán kívüli tevékenységeket” folytatniuk.
H. E. (70 éves, 2012 február): – De jó lenne elfelejteni azokat az időket, de nem olyan egyszerű.
1961 nyarán, egy délelőtt újra megjelentek nálunk a kollektivizálók. Édesapám észrevette őket, kimenekült a kertbe, és elbújt egy vastag almafa mögé.
Én épp a néhány hetes kisfiammal voltam elfoglalva a szobában, édesanyám a konyhában tevékenykedett. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy édesanyám rá nem jellemző hangos és eléggé csúnya szavakkal próbálja kizavarni a vendégeket a konyhából.
– Mondtam már, hogy ne jöjjenek többet hozzánk, mit akarnak, egészen meg akarnak nyomorítani, takarodjanak!
Azok ki is hátráltak a konyhából, egyikük visszafordult, és azt mondta: nem baj, most elmegyünk, de újra visszajövünk, és azt majd megemlegeti.
Édesanyám nagyon megijedt, nem csak a saját bátorsága, hanem a fenyegető megjegyzés miatt is. Minden kisebb zajra felrezzent, menekülni próbált, gyakran elsírta magát.
Szüleim rájöttek, hogy nincs menekvés, be kell lépni.
P. J. (71 éves, 2012 február): – Mikor ezek a dolgok zajlottak 1961-ben, akkor én épp katona voltam. Egy napon hívat a parancsnokom, s közli velem, hogy azonnal haza kell mennem a falumba valami sürgős ügy miatt. Azonnal meg is kaptam a menetlevelet, felvettem az ünneplő katonaruhámat, s indultam az állomásra.
Hazaérkezésem után – nem kis meglepetésemre – már várt egy kitöltött belépési nyilatkozat, nekem csak alá kellett írnom. Szükség volt az én aláírásomra, hiszen az édesapám után örökölt földek a nevemen szerepeltek, nekem is volt „pozícióm” a néptanácsnál. Még nagyon fiatal koromban rám íratták a földeket nagybátyáim, így az ő nevükön kevesebb szerepelt, s lekerülhettek a kuláklistáról.
Belépésemet mostohaapám intézte, édesanyám még kisgyerekkoromban újra férjhez ment, miután megtudta, hogy édesapám a második világháború után meghalt egy szovjet fogolytáborban. Engem nagyszüleim és nagybátyáim gondjaira bízott.
Mostohaapám szeretett a zavarosban halászni, legtöbbször sikerült is neki nagy halat kifogni.
Mire leszereltem – kétévi katonáskodás után –, családtagjaim már a kollektív gazdaságban dolgoztak, anyósom könnyezve, apósom fogcsikorgatva indult a mezőre. Én Kolozsváron kerestem és találtam munkahelyet
Varga György
Szabadság (Kolozsvár)

Eltulipánosodott függetlenek (RMDSZ-polgármesterjelöltek)
Tulipánossá vált az összes háromszéki magyar községvezető, besoroltak az RMDSZ-be azok is, akik 2008-ban függetlenként, illetve az MPP támogatásával szereztek mandátumot – jelentette be büszkén Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, aki azt is elmondta, ezek a polgármesterek a szövetség jelöltjeiként indulnak az idei önkormányzati választásokon.
Háromszéken két városban maradt nem RMDSZ-es magyar polgármester, Baróton Nagy István, Kézdivásárhelyen pedig Rácz Károly. Az elmúlt négy évben hatásosnak bizonyult az RMDSZ-es megyevezetés “támogatáspolitikája”, és sorba váltak a szövetség tagjává a korábbi függetlenek, így ma már nem meglepő, hogy az RMDSZ színeiben mérettetik meg magukat idén. RMDSZ-es jelölt lesz Illyefalva, Bölön, Bükszád, Ozsdola és Kézdiszentlélek jelenlegi vezetője, mindannyiukat függetlenként választották meg, és nem tesz másképpen Gidófalva elöljárója, aki a zöld párt színeiben nyert mandátumot. Tamás Sándor nem ejtett szót az MPP-s támogatással függetlenként mandátumot nyert nagyajtai polgármesterről, Bihari Edömérről, értesüléseink szerint azonban ő is követi kollégái példáját. Arra a kérdésre, hogy mivel győzték meg az említett urakat az RMDSZ-hez csatlakozásról, Tamás Sándor szűkszavúan válaszolt: “Az eddig elvégzett munkánkkal.” Az RMDSZ polgármesterjelöltjeiről már mindenütt döntöttek, többnyire a helyi választmány határozott, és ezt hagyta jóvá a megyei Állandó Tanács. Árkoson is megvan az induló neve, ám egyelőre nem hozták nyilvánosságra, Kőröspatakon Kisgyörgy Sándor a jelöltjük, a többi sepsiszéki községben a tisztségben levő polgármesterek vállalják újra a megmérettetést – mondta el Fodor István sepsiszéki elnök.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar tantárgyverseny Moldvában
Március 3-án ért véget a Mikes Kelemen országos Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny, immár IX. alkalommal megszervezett, Bákó megyei szakasza. Az eseménynek a bákói Domnița Maria I-VIII. osztályos iskola adott otthont, melynek igazgatónője, Deaconu Elisabeta Cecilia, igencsak nagy szeretetettel fogadja be minden évben a moldvai magyarság ezen megmérettetését.
Az eltelt kilenc év alatt sokan tiszteletüket tették ezen a rendezvényen, rangos és ismert javító-tanárok állították mérce alá az idénre már 24 moldvai csángó településről összesereglett 73 tanulót, akik négy kategóriában, korcsoportban mérték össze az iskolai, valamint az iskolán kívüli magyar órákon elsajátított tudásukat. Tiszteletre méltó, hogy a Bákó megyei főtanfelügyelő, Lazăr Florin, is tiszteletét tette ez alkalommal, váratlan betoppanása azonban nem riadalmat, a szokásos „lóti-futi” effektust, hanem inkább örömet váltott ki, mind a szervezőkből, mind Anghel Năstase roma kisebbségi tanfelügyelőből, aki a magyar oktatás érdekeit hivatalosan képviseli a Bákó megyei tanfelügyelőségen. Utóbbi ismételten hangot adott elismerésének, mellyel az oktatási programban dolgozó oktatók végzik mindennapi munkájukat.
Míg a gyerekek legjobb tudásuk szerint azon „törekedtek”, hogy a „legeszesebben” megoldják a tantárgyverseny tételeit, addig a moldvai magyar oktatásért dolgozó pedagógusok, jelenlegi munkáltatójukkal a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökével tárgyaltak. Burus Siklódi Botond elnök úr vezetésével, arról folyt a beszélgetés, hogyan tudnák az oktatási program átszervezésében felmerülő kérdéseket megelőzni, a már felmerült kérdések megválaszolásában ki tud segíteni. A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány is képviseltette magát ezen a találkozón, volt olyan kérdés, melyre az AMMOA képviseletében jelenlevő Petrás Robi már ismerte a megoldást, de ott volt Bartha András és Pogár Laci is, akik szintén megnyugtató válaszokat tudtak adni a tanárok felvetéseire.
A kiadós ebéd után mindenki türelmetlenül várta az eredményhirdetést, a zsűri pedig szorgosan és pontosan igyekezett, Borbáth Erzsébet nyugdíjazott igazgatónő felügyelete alatt, Márton Béla tanár úr és Szolláth Hunor közreműködésével, hogy a sokszor csak fél pontos különbségeket is a legigazságosabban értékelje. Mint az „nálunkfelé” történni szokott, az eredményhirdetés nem csak a gyerekeknek szerzett örömet, hanem felkészítő tanáraiknak is.
„Erőst örömesen” meséltek a javító-tanárok, a dolgozatokban észlelt vidámságokról, elmés megoldásokról, szívhez szóló fogalmazványokról. Mint amikor a „serény” ellentétét kellett fokozni, és a megoldást az „eszes” szerző, nemserény, nemserényebb és legnemserényebb formában vetette papírra. Kiemelten értékelte Borbáth Erzsébet pedagógus, a már csak a moldvai magyarság, mindennapi szókincsében élő szavak használatát, biztatva a gyerekeket, hogy az irodalmi magyar nyelv elsajátítása közben, ne feledjék el ezeket a régies szavakat, kifejezéseket.
erdon.ro

Ha kedden sem születik döntés a MOGYE-ügyben, akkor „nem tudunk együtt menni tovább”
Eredménytelenül zárult a román kormánykoalíció keddi tanácskozása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának megalakításáról – közölte az MTI-vel Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
Az RMDSZ volt elnöke szerint most már a bukaresti kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PDL) is elismeri, hogy csak kormányhatározattal lehet a magyar nyelvű orvosképzés szervezeti önállóságát biztosítani, de ennek tartalmáról a koalíció nem tudott megegyezni.
A PDL március 12-ig kért haladékot: „amennyiben jövő kedden kormányhatározattal nem rendezzük ezt a kérdést, és nem érvényesítjük a törvényességet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, akkor minden valószínűség szerint nem tudunk együtt menni tovább” – jelentette ki Markó.
Hozzátette: a kormányhatározatnak a magyar főtanszékek, illetve magyar kar megszervezéséről kell rendelkeznie. Ennek tartalmáról folyik a vita, de olyan alternatíva, hogy ne szülessen ilyen kormányhatározat, az RMDSZ számára nincsen. Markó Béla az MTI-nek megerősítette: lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, ha a koalíció nem képes az oktatási törvény előírásait betartatni az állami költségvetési intézményekkel. „Ez az én esetemben egyértelmű, de az RMDSZ helyzetét is kérdésessé teszi a koalícióban” – fűzte hozzá a bukaresti kormány oktatásért felelős miniszterelnök-helyettese. A MOGYE szenátusa a bukaresti oktatási minisztérium többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó olyan alapszabályt megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés intézményen belüli szervezeti önállósulása előtt. A magyar tagozat megalakítását 2011 óta törvény írja elő, de ezt a tanintézmény vezetőségének román többsége – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta. A koalíciós pártok tanácskozása előtt a román diákok demonstrációt szerveztek Marosvásárhelyen a magyarok „etnikai elkülönülése” ellen és elítélték az egyetem ügyeibe való politikai beavatkozást.
MTI
Erdély.ma

Beiratkozás: rendelleneségek, káosz mindenhol
Meglehetősen kaotikusan, kisebb-nagyobb rendellenességekkel indult tegnap az előkészítő, illetve az első osztályokba való beiratkozás első szakasza. A legtöbb erdélyi és partiumi iskolában már kora hajnalban sorok alakultak ki – voltak tanintézetek, ahol sorszámot kellett osztogatni a pánikhangulat elkerülése érdekében. A szülők a legtöbb helyen attól tartanak, ha hanyagolják a beíratást, akkor gyermekük számára nem jut már hely a kívánt osztályban, esetleg nem az előre kiválasztott tanítónőhöz kerül.
Kivizsgálást indít az oktatási tárca
Tudorel Urianu, az oktatási minisztérium szóvivője szerint a beiratkozás azért késett, mert tegnap hajnalban több áramszünettel is szembesült a központi informatikai rendszert működtető Siveco társaság, amelynek munkatársai hajnali 5 órától dolgoztak a hiba elhárításán. Az előzetes vizsgálatok szerint az egyik szerver merevlemeze hibásodott meg, arról kellett az adatokat átmenteni egy másik adattárolóra. Cătălin Baba tanügyminiszter elmondta: vizsgálatot rendelt el a rendszerhiba körülményeinek tisztázására. Hangsúlyozta: nem marad következmények nélkül, ha kiderül, hogy az üzemzavar személyi mulasztás miatt következett be. A tárcavezető azt is közölte: nem sokkal 11 óra körül ismét működött a rendszer, így a beiratkozások is elkezdődhettek. Baba szerint pénteken tesztelték a rendszert, akkor még kifogástalanul működött.
Késett az adatfelvételi módszertan
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő úgy véli, a tanintézetek későn kapták meg a minisztériumtól az adatfelvételi módszertant és a számítógépes programot, így várható volt, hogy lesznek fennakadások. „Legalább két héttel az iratkozások megkezdése előtt az iskolák meg kellett volna hogy kapják azt a programot is, melyet az adatbevitelhez kell használni, hogy legyen idejük azt kipróbálni, és a minisztérium is tesztelhette volna a terhelhetőségét. Várható volt, hogy amikor az egész országban megkezdődnek az iratkozások, meghibásodhat a rendszer” – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő, aki folyamatosan arra buzdította a szülőket, hogy az első napokban ne rohamozzák meg az iskolákat, hiszen a körzetbe tartozó gyerekek összeírása két hétig tart.
Egy neve elhallgatását kérő anyuka lapunknak elmondta, ez a fennakadás is azt jelzi, hogy a minisztérium elsiette a reformokat. „Egy számítógépes programot sem voltak képesek beindítani, ezért nem bízom abban, hogy a tanévkezdésre az előkészítő osztálynak berendezik a tantermeket, kidolgozzák megfelelően a tantervet. Az elsietett reformoknak a gyerekeink az áldozatai” – szögezte le az édesanya.
Kovászna megyében nem állt le az iskolai beiratkozás a központi számítógépes program meghibásodása miatt. Az iskolákban elvették az iratcsomókat a sorban álló szülőktől, akik néhány nap múlva újra be kell hogy menjenek az intézménybe, hogy láttamozzák a központi nyilvántartás alapján kinyomtatott jelentkezési dokumentumot. Az iskolák többségében iktatták a beiratkozási kéréseket, ám volt, ahol ezt nem tartották fontosnak, arra hivatkozva, hogy az első fordulóban csak a körzetbe tartozó gyerekeket írják be, őket pedig sorrendtől függetlenül kötelesek felvenni. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnáziumban csak délben kezdték el a procedúrát: Szőcs Torma Katalin igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, inkább ők dolgoznak estig, de nem akarják, hogy a szülők kora reggeltől sort álljanak.
Többszakaszos iratkozás
A beiratkozások első szakasza március 16-áig tart, ebben az időszakban a szülők azokba az iskolákba írathatják be első vagy előkészítő osztályba a gyermeküket, amelyhez a korábban megállapított körzetek szerint a lakhelyük tartozik. A beiratkozások alapelve szerint a körzetekben mindenkit be kell hogy írjanak a tanintézetek, azon szülők pedig, akik máshová akarják vinni gyermekeiket, csak a fennmaradó helyek függvényében tehetik meg. A beiratkozásokat elektronikusan is összesítik és követik az átfedések kiküszöbölése érdekében. Az iskolák március 19-én kifüggesztik az első körben hozzájuk beiratkozott gyerekek névsorát. Miután az iskolák és a tanfelügyelőségek közzéteszik a szabadon maradt helyek számát, a szülők március 27-éig nyújthatják be a jelentkezési kérvényüket.
A második szakaszban a más körzetekből beiratkozott gyerekek névsorát április 2-án teszik közzé, április 4-én pedig a körzetből és a körzeten kívülről iratkozott gyerekek névsorának, valamint a továbbra is szabadon maradt helyek listájának közlésével zárul a procedúra. Amint arról beszámoltunk, az új tanügyi törvény előírja, hogy az óvoda után nem első, hanem úgynevezett előkészítő osztályba kell járniuk azoknak a gyerekeknek, akik szeptember elsejéig betöltötték a hatodik életévüket. Azok a gyerekek, akik szeptember elseje után, december 31-éig töltik be a 7. évet, beiratkozhatnak már az első osztályba is, de a szülők kérhetik, hogy beiratkozzanak az iskolák keretében működő előkészítő osztályok valamelyikébe.
A kisdiákok nem kapnak osztályzatot a tevékenységükre, a pedagógusnak viszont feladata, hogy minden gyerekről készítsen egy úgynevezett képességfelmérő jelentést, mely szükséges az első osztályba való jelentkezéskor. Az iskolák számára a minisztérium külön büdzsét biztosít megfelelő helyiségek kialakítására, taneszközök beszerzése végett. Egyelőre úgy tűnik, a legtöbb erdélyi és partiumi iskola felkészült a szeptemberi iskolakezdésre az előkészítő osztályok tekintetében: rendeződni látszanak a teremgondok, és várhatóan pedagógushiánnyal sem kell szembenézni.
Amint arról beszámoltunk, a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség korábban a beiskolázásra vonatkozó rendelet visszavonását kérte a minisztériumtól. Az érdekvédelmi szervezet szerint a szülőknek alkotmányos joga megválasztani, hogy melyik iskolába íratják be gyereküket. Azonban a jogszabály miatt semmi garanciájuk nincs arra, hogy lesz-e ott hely a számára.
Emiatt a rendelet sérti a választáshoz való jogot, és nem veszi figyelembe a gyerek érdekeit, állítják. A szakszervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülők a valóságban más kritériumok szerint választanak iskolát csemetéiknek: a munkahelyük közelsége, kisebb korú testvér esetén az óvoda közelsége, a délutáni program szintén sokat nyom a latban.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Szaloniki főkonzullá nevezték ki az Új Magyar Szó felelős szerkesztőjét
Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki kedden a kormány Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó című napilap megbízott felelős szerkesztőjét.
A 2005 és 2010 között lettországi és litvániai nagykövetként tevékenykedő Tokay György után újabb két romániai magyar kap diplomáciai megbizatást. Az Ungureanu-kormány tegnap Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó megbízott felelős szerkesztőjét, miközben Pataki Júlia volt RMDSZ-es parlamenti képviselő kenyai nagykövet lesz.
A tegnapi kormányülésen elfogadott határozatok szerint Románia visszahívja Görögországból Dumitru Hriţuleac szaloniki főkonzult, akinek megbizatása kilencven napon belül lejár. Utódja, a 42 éves, matematikus- és politológusi végzettségű, jelenleg szociológiából doktoráló Salamon Márton László korábban a kolozsvári Szabadság, majd a Krónika munkatársa volt, 2006 decemberétől néhány hónapig a Bukaresti Zsidó Közösségi Központ igazgatójaként tevékenykedett, 2007-ben pedig kinevezték az Új Magyar Szó főszerkesztőjévé.
Az utóbbi két évben a távközlési és informatikai minisztérium alkalmazottjaként, tanácsosként is dolgozott. Tagja a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, elnöke a zsidó közösségi projektekkel foglalkozó Haver Egyesületnek. A 49 éves, jogi diplomát a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett Pataki Júlia 2000 és 2004 között volt bukaresti listán megválasztott parlamenti képviselő, azelőtt az RMDSZ-frakció szakértőjeként, valamint az egészségügyi minisztérium tanácsosaként dolgozott, a szövetségben pedig betöltötte a bukaresti szervezet ügyvezető elnöki posztját.
Az elmúlt időszakban az Európai Parlament, az ENSZ és különböző amerikai és európai intézmények, civil szervezetek megbízásából Irakban és Szomáliában teljesített szakértői feladatokat. Pataki Júlia kinevezését tegnap 19 igen és egy ellenszavazat mellett támogatta az alsóház külügyi bizottsága, ezt pedig az államfőnek és a befogadó országnak kell még jóváhagynia, mivel Pataki és Salamon nem karrierdiplomaták, csak négyéves mandátumuk idejére kapnak diplomata státust. Niculescu Tóni, a külügyminisztérium államtitkára lapunknak elmondta, Tokay Györgyhöz hasonlóan a leendő nagykövet és a főkonzul is politikai úton jutott a külföldi misszióhoz, mégpedig az RMDSZ javaslatára. Lapunk különben úgy tudja, Salamon korábban az izraeli nagyköveti posztra is „pályázott”, de eredménytelenül.
Különben irányítása alatt az ÚMSZ megőrizte hangsúlyos RMDSZ-közeliségét, a főszerkesztő pedig tavaly március 15-én azzal vonta magára a figyelmet, hogy bukaresti újságírókkal és civilekkel tüntetést szervezett a magyar médiatörvény ellen. A távozásával megüresedő felelős szerkesztői poszt várományosa egyelőre ismeretlen. Cseke Péter Tamás vezető szerkesztő kérdésünkre elmondta, őt nem kérték fel a tisztség betöltésére, de ha megtörténne, sem vállalná.
Az utóbbi időben jelentős anyagi nehézségekkel küzdő lap egyébként 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként, és négy éven keresztül Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, aki – bevallása szerint – több mint egymillió euróval támogatta a lapot megjelentető Scripta Kiadót. 2009 májusában a nagyváradi újságírók alapította Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy 99,89 százalékos tulajdonrészét a Scripta Rt.-ben.
Szűcs László, az alapítvány kuratóriumának tagja tegnap lapunknak elmondta, a legszerencsésebbnek azt tartaná, ha a tulajdonossal konzultálva, a szerkesztőség választana új főszerkesztőt az ÚMSZ élére. Szűcs megerősítette a Krónika értesülését, miszerint a lap a közeljövőben a fővárosból Kolozsvárra költözik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)