Kifelejtett kisebbségi jogok a felsőoktatásról szóló jelentésből?
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tegnap kiadott közleményében azzal vádolja Tőkés László EP-képviselőt, hogy az európai felsőoktatás modernizációjáról készült jelentésének vitaanyagába „egyáltalán nem vitt az anyanyelvű felsőoktatással kapcsolatos előírásokat.” Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája válaszában leszögezi: örömmel tapasztalja, hogy azok, aki a félmillió aláírással megtámogatott önálló állami Bolyai Tudományegyetem iránti jogos követelést feláldozták a Petőfi–Schiller Multikulturális Egyetem politikai délibábjáért, ma már szívügyüknek tekintik „az őshonos etnikai és nyelvi közösségek és kisebbségekhez tartozó személyek hozzáférését az anyanyelvű oktatáshoz”.
Erdélyben a legnagyobb autonómia- és kisebbségvédelmi harcos szerepében tetszelgő Tőkés László az Európai Parlamentben (EP) tett felsőoktatással kapcsolatos jelentéséből „kifelejtette” a kisebbségi jogokat – nyilatkozta Kolozsváron Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Az RMDSZ tájékoztatása szerint az EP-nek a felsőoktatás modernizációjáról szóló jelentésének tartalmaznia kell az európai nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatására vonatkozó előírásokat. Az RMDSZ Főtitkársága által készített elemzésből azonban az derül ki, hogy a jelentésnek az EP kulturális bizottságában elfogadott változata semmilyen utalást nem tartalmaz az anyanyelvű felsőoktatásra vonatkozóan. Következésképpen a Főtitkárság szakpolitikusai az Európai Unióról szóló szerződés második és harmadik cikkelyére hivatkozva pótolták „a súlyos mulasztást”, és módosító javaslatcsomagot állítottak össze, amelynek benyújtásával és fenntartásával Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselőket bízták meg.
Tőkés László sajtóirodája válaszában kifejti, hogy az RMDSZ EP-képviselőinek egy egyszerű telefonjukba került volna, hogy kiderítsék: a szövegtervezet jelenlegi formája az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága szakértőivel való szoros konzultáció eredményeként született. A jelentéstevők bevett gyakorlatához igazodva, csupán taktikai okai voltak annak, hogy az őshonos nemzeti közösségek anyanyelvű oktatására vonatkozó megfontolásokat módosító indítványokként viszi be a plénum elé kerülő végleges szövegváltozatba.
„De ha már kampányévben ennyire lendületbe jöttek a 16 éve kormányon lévő politikusaink, emlékeztetnénk őket arra, hogy példának okáért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen éppen napjainkban lehetetlenítik el a magyar nyelvű orvosképzést, miközben az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettest Markó Bélának hívják” – szögezik le, hozzáfűzve: Románia kormányának magyar tagjai azáltal, hogy Tőkés Lászlót nemtelenül és rosszindulatúan támadják, még nem oldanak meg semmit.
Szabadság (Kolozsvár)

Veszélyben a csángóoktatás
Súlyos csapás a romániai magyarság számára a magyar kormánynak az a döntése, amely szerint megvonják a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől az ottani magyar nyelvű oktatás koordinálásának és vezetésének feladatát – olvasható a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) keddi közleményében.
Az RMDSZ-dokumentum szerint a szövetség értetlenül áll a magyar kormány azon döntése előtt, amelynek nyomán a csángószövetség teljes vezetősége egyhangúlag lemondott. Kijelentik, hogy a csángók magyar nyelvű oktatási programjának elindítását az RMDSZ a kezdetektől támogatta. Ez a program biztosította azt, hogy a moldvai csángók visszakapják anyanyelvüket, és éljenek az anyanyelven való tanulás lehetőségével.
Az RMDSZ szerint az oktatási-nevelési támogatások lebonyolításával foglalkozó Iskola Alapítványtól egy évvel ezelőtt megvont támogatás egyebek között azt eredményezte, hogy a jogosultak nagy része a mai napig sem részesült a 2010-es évre járó támogatási összegben. Az RMDSZ szerint a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől (MCSSZ) megvont bizalom egy szintén jól felépített és működtetett oktatási rendszert veszélyeztet.
Az RMDSZ a “szórvány szórványában” élő csángó- magyar közösség és az ott tanító pedagógusok iránt tanúsított tiszteletből teljes mértékű támogatásáról biztosítja a Moldvai Csángómagyar Szövetség lemondott vezetőségét, és közös fellépésre, összefogásra kéri a romániai magyar társadalmat – olvasható a közleményben.
Az MCSSZ vezetősége hétfőn tette közzé, hogy a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemond. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január 1-jével lejárt a csángó szövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült.
Répás Zsuzsanna, a magyar kormány nemzetpolitikai helyettes államtitkára kedden az MTI-nek kijelentette: folytatódik a moldvai csángó magyarok oktatási programja, a tanárok megkapják a fizetésüket és a gyermekek is ugyanúgy részt vehetnek a magyarórákon mint eddig. Kiemelte: átmenetileg – az oktatási programot a jövőben működtető alapítvány létrejöttéig – a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége nyújt segítséget.
Reményének adott hangot, hogy az új alapítványi forma egy-két hónapon belül létrejöhet. A programra a kormány az idén 70 millió forintot biztosít. Répás Zsuzsanna leszögezte: nagyon fontos a moldvai magyar oktatási program, ez az oktatási forma még az előző Orbán- kormány idején indult el.
Népújság (Marosvásárhely)

Diószegi: az új alapítvány csak felügyeli, nem bonyolítja a moldvai csángó oktatási programot
A moldvai csángó program működtetésére létrehozandó alapítvány – amelyben a Teleki László Alapítvány alapítóként vesz részt – felügyeli és nem lebonyolítója lesz az oktatási programnak – mondta Diószegi László, a TLA vezetője.
Diószegi az MTI-nek vasárnap elmondta: a program lebonyolításában nem terveztek változást, azt továbbra is a jelenlegi oktató gárda bevonásával tervezték. Az alapítvány a program pénzügyi átláthatóságát biztosítja. Diószegi László kiemelte: a pénzügyi struktúra javításáról van szó, senki nem akar a tartalmi kérdésekhez hozzányúlni.
A programot eddig kizárólagosan a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) bonyolította. A szervezet vezetősége hétfőn tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángószövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült. A program működtetését az új alapítvány megalakulásáig a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége vette át.
Diószegi László elmondta, az alapítvány 2011 nyarán kapott megbízást a nemzetpolitikai államtitkárságtól és a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványtól, hogy világítsák át az MCSMSZ gazdálkodását. Az átvilágítás célja az volt, hogy a fő támogatók pontos képet kaphassanak az MCSMSZ vagyoni helyzetéről, működéséről, futó programokról, azok költséghatékonyságáról és pénzügyi szakmai színvonaláról, továbbá a szövetség által felhalmozott adósságról. Az átvilágítás során ellenőrizték az MCSMSZ 2008-2010. évi gazdálkodásáról szóló dokumentumokat, és a vizsgálat érintette az oktatási helyszíneken bérelt, vagy tulajdonolt épületek állagát is.
Az átvilágítást – amelynek költsége négymillió forint volt – romániai és magyarországi cégek, bejegyzett pénzügyi szakemberek, illetve más szakértők bevonásával végezték el.
Diószegi László kifejtette: a problémát az okozza, hogy az MCSMSZ-nél hiányoznak a belső szabályzatok, nincs pénzkezelési szabályzat, és hiányzik a bérkiegészítések kifizetésének szabályozása. A pénzügyi működés szabályozatlansága átláthatatlan gazdálkodást eredményezett, a személyi felelősség pedig nem megállapítható. Kifejtette: az évi mintegy 150 millió forintos költségvetéssel gazdálkodó szervezetnek a teljes időszak alatt nem volt és nincs megfelelő végzettséggel rendelkező felelős gazdasági vezetője. A könyvelési káoszra jellemző – folytatta, hogy a több mint négy hónapig tartó ellenőrzés sem tudta megállapítani a vezetőség által bejelentett hiány tényleges mértékét.
Diószegi László közölte: nem különítették el a könyvelésben a pályázati elszámolásokat sem, ami pedig a magyarországi támogatók szerződésbe foglalt előírása, és a támogatások ellenőrzését könnyíti meg. Ennek hiányában nem zárható ki a támogatások több helyre történő elszámolása. Nem szabályozták továbbá a telefon- és gépkocsi használatot, nincs útnyilvántartás sem – sorolta. Hozzátette: az MCSMSZ a felvetett hiányosságok egy részének pótlásáról a megadott határidő lejárta után, január 24-én küldött információt, ezek ellenőrzése folyamatban van.
Hangsúlyozta: az alapítvány pártoktól és kormányoktól független szervezet, kuratóriumában a magyar tudományos és közélet kiválóságai kaptak helyet. Kiterjedt tevékenységet folytat a határon túli magyarságot érintően számos területen. Példaként említette tudományos konferenciák szervezését, beruházások megvalósítását, feladata az épített örökség dokumentálása és felújítása.
Szólt arról is, hogy az alapítvány a megalakulásától kezdve folyamatosan foglalkozik a moldvai csángókkal, több, a témáról szóló alapvető művet adott ki, kutatást finanszírozott, nemzetközi konferenciát szervezett, és közreműködött a pusztinai Magyar Ház felépítésében is. Több alkalommal szerveztek magyar nyelvű misét moldvai csángó falvakban, így Lábnyikon 2009. október 17-én az első magyar nyelvű főpapi misét is az alapítvány közreműködésével szervezték. Leszögezte: a Teleki László Alapítvány a csángó üggyel foglalkozó szervezeteknek nem konkurense, hanem partnere kíván lenni.
MTI
Csángó szervezetek üdvözlik a csángóföldi oktatási programnál tervezett változásokat
Budapest, 2012. február 6., hétfő (MTI) – Nyolc csángóföldi és magyarországi székhelyű, a moldvai csángómagyarokért tevékenykedő szervezet hétfőn közös állásfoglalásban biztosította támogatásáról a magyar kormánynak és a csángóföldi oktatási program támogatóinak a program javítására irányuló intézkedéseit.
”A kormány és az oktatási program fő támogatói által az Moldvai Csángómagyarok Szövetségénél (MCSMSZ) végzett átvilágítás eredményei nemcsak az MCSMSZ vezetőségére, hanem alaptalanul a moldvai magyarság egészére is árnyékot vetnek, ezért üdvözöljük a kabinet és az oktatási program támogatóinak a program javítására irányuló intézkedéseit” – olvasható az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban, amelynek kiadói a Szeret-Klézse Alapítvány, a Rekecsinért Egyesület, Forrófalvi Phoenix Kulturális Egyesület, a Csángó Rádió, a Domokos Pál Péter Alapítvány, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Egyesület és a Magyarfalu Alapítvány.
A nyolc szervezet közleményében kifejezte reményét arra vonatkozóan, hogy a moldvai magyar oktatás az eddigiekhez hasonlóan továbbra is kiemelt figyelmet és támogatást kap.
Mint írják, a moldvai magyarokért tevékenykedő szervezetek elhatárolódnak minden olyan szándéktól, amely az oktatás finanszírozása körüli problémák megoldását gátolja, és támogatják azt a tervet, amely a jövőre nézve biztosítani kívánja az oktatás pénzügyi és gazdasági átláthatóságát.
“A moldvai magyar oktatást közös ügyünknek tekintjük. Számunkra kiemelkedően fontos, hogy az oktatás minősége javuljon, hogy a moldvai iskolai oktatás elérje a romániai magyar iskolák színvonalát, hogy a moldvai magyar tanulók egyenlő esélyt és kellő felkészítést kapjanak a közép- és felsőoktatási tanulmányok folytatásához” – áll a dokumentumban.
A programot eddig kizárólagosan az MCSMSZ bonyolította. A szövetség a korábbi Fidesz-kormány idején indította el magyar állami támogatással a Moldvai Csángó Oktatási Programot. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul továbbtanuló diákok számára pedig bentlakási lehetőséget hozott létre Csíkszeredában.
A szervezet vezetősége január 30-án jelentette be, hogy testületileg lemondanak a magyarországi költségvetésből az oktatási programhoz nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángószövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült.
A program működtetését az új alapítvány megalakulásáig a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége vette át.
Diószegi László az MCSMSZ gazdálkodásának átvizsgálását végző Teleki László Alapítvány vezetője vasárnap az MTI-nek azt mondta: a program lebonyolításában nem terveztek változást, azt továbbra is a jelenlegi oktató gárda bevonásával képzelik el. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi struktúra javításáról van szó, senki nem akar a tartalmi kérdésekhez hozzányúlni.
Mint elmondta, az okoz gondot, hogy az MCSMSZ-nél nincs pénzkezelési szabályzat, valamint hiányzik a bérkiegészítések kifizetésének szabályozása. Ez átláthatatlan gazdálkodást eredményezett, a személyi felelősség pedig nem megállapítható. Az évi mintegy 150 millió forintos költségvetéssel gazdálkodó szervezetnek évek óta nincs megfelelő végzettséggel rendelkező felelős gazdasági vezetője.
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a „halhatatlan” Boctól
Tíz bizalmatlansági indítványt vészelt át és egymást követően öt kormány élén állt Emil Boc miniszterelnök, aki ezzel nehezen megdönthető rekordot állított fel.
Sikerekben gazdag politikai karriert futott be az utóbbi években a miniszterelnöki tisztségéről tegnap lemondott Emil Boc, aki politikai alakulatához hű pártkatona maradt, de mindvégig Traian Băsescu árnyékában állt.
Funar legyőzője
A kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem volt előadótanára 42 éves koráig semmilyen jelentős funkciót nem kapott az államapparátusban. Politikai alakulatában, a Demokrata Liberális Pártban viszont jól képzett elméleti szakembernek tartották, aki a nottinghami, pittsburghi, charlottesville-i, brüsszeli és michigani egyetem ösztöndíjasa volt. A politikai tudományok és a politikai filozófia doktora. Politikusként a 2000–2004 közötti parlamenti ciklusban tűnt fel, a demokrata liberálisok egyik legkövetkezetesebb honatyájaként. A sajtósok is kedvelték, mivel bármikor szívesen állt a rendelkezésükre, nyilatkozatai kon- krétak, közérthetőek voltak.
Első visszhangos győzelmét 2004-ben aratta: az akkor még Demokrata Párt névre hallgató politikai tömörülése felkérésére indult a helyhatósági választásokon, és legyőzte Gheorghe Funart a Kolozsvár polgármesteri tisztségéért kiírt megmérettetésen. Mandátumát a kincses város élén négy évvel később újabb fölényes választási győzelemmel erősítette meg. Ezt követően pártvonalon és a parlamentben is töretlenül haladt felfelé a ranglétrán. 2000-ben pártja Kolozs megyei politikai irodájának elnöke lett, ekkor nyerte el első honatyai mandátumát is. Parlamenti képviselőként 2002-ben az alsóház jogi bizottságának alelnökévé választották, majd a demokraták frakcióvezetői, 2003-ban pedig pártja ügyvezető elnöki tisztségét látta el.
2005-ben, miután Traian Băsescu megnyerte az államfőválasztásokat, pártja elnöke lett. Băsescu nem maradhatott továbbra is pártelnök, mivel az alkotmány értelmében államfőként pártsemlegesnek kellett lennie. Ám nem lett, mert Bocot kinevezve továbbra is ő irányította a politikai alakulatot.
Álom – és rémálom
2008-ban, nem sokkal polgármesterré történt újraválasztása után, pártja újabb felkérésének eleget téve elvállalta a miniszterelnöki megbízatást. Kormányát a 2008. évi parlamenti választásokat követően alakította meg. Az úgynevezett első Boc-kormány a szociáldemokratákkal közösen jött létre – ezt a szövetséget Traian Băsescu akkor még álmai beteljesülésének nevezte. Nem sokkal később már maga sem titkolta, hogy a koalíció inkább rémálma volt. Emil Boc azonban csak azután jött számításba a kormányfői tisztségre, hogy azt Theodor Stolojan parlamenti beiktatása előtt visszautasította, állítólag azért, mert csak a koalíciós partnerek jóváhagyásával mozdíthatott volna el minisztereket.
A kabinet 2009 szeptemberéig működött, amikor is a szociáldemokraták kiléptek belőle, az ellen tiltakozva, hogy a miniszterelnök, „választói turizmus” megszervezésének gyanúja miatt leváltotta tisztségéből Dan Nica szociáldemokrata belügyminisztert.
2009-ben, miután Traian Băsescu elnyerte második államfői mandátumát, ismét Emil Boc került a kormány élére, ekkor az RMDSZ-szel és a nem magyar kisebbségek képviselőházi frakciójával közösen megalakította a „második Boc-kabinetet”, amelynek később tagja lett a szociáldemokratáktól és a nemzeti liberálisoktól „átvándorolt” politikusokból létrejött Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülés is.
Ebben az évben három bizalmatlansági indítványt is benyújtottak a kormány ellen, ebből kettőt a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kezdeményezett közösen, mindkettő megbukott. A harmadikat viszont a szociáldemokratákból, nemzeti liberálisokból és az RMDSZ-ből álló parlamenti többség megszavazta. Címe – Tizenegyen Románia ellen – a tisztségeiket ideiglenes megbízatással töltő tárcavezetőkre utalt.
Az októberben menesztett kormány ideiglenes kabinetként működött az elnökválasztások után is, mivel a miniszterelnökként javasolt Lucian Croitoru, majd Liviu Negoiţă megerősítését elutasította a parlament. A törékeny parlamenti többséggel rendelkező „második Boc-kormány” további hét bizalmatlansági indítványt élt túl – igaz, összetétele többször is változott, így a miniszterelnök összesen öt kabinet élén állhatott. Mindkét teljesítményével rekordot állított fel.
A vég
Emil Bocnak sikerült mostanáig megmaradnia a kormány élén, jóllehet 2010-ben és 2011-ben számos támadás érte, nemcsak az ellenzék, de tulajdon pártbeli kollégái részéről is. A demokrata liberálisok több hangadó politikusa is követelte, válasszák külön a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztséget, hogy a párt vezetője többet törődhessék politikai alakulata ügyeivel. Mi több, legfőbb védelmezője, Traian Băsescu államfő is felvetette annak lehetőségét, hogy Emil Bocot független miniszterelnökkel helyettesítik. Ekkor az a hír járta, hogy az államfő technokrata kormányfőt látna legszívesebben a kabinet élén, Emil Boc pedig pártja elnöke maradna. A párt vezető politikusai többségének nyomására azonban Boc megőrizhette miniszterelnöki tisztségét is.
Most nagyrészt kormányának és pártjának a megszorító intézkedései nyomán bekövetkezett népszerűségvesztése miatt kellett távoznia. A demokrata liberálisok ugyanis joggal tartanak attól, hogy szavazóbázisuk rohamos csökkenése nyomán elveszíthetik a helyhatósági és parlamenti választásokat. Traian Băsescu és demokrata liberálisai abban reménykednek, hogy a kormányváltás lecsillapítja a háborgó közvéleményt.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Hamis állítás, hogy visszatartották volna a csángószövetségnek szánt támogatásokat
A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) szerint hamis a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) az az állítása, hogy visszatartották a támogatásokat, és az alapítvány fenntartja javaslatát egy új szervezeti struktúra létrehozására.
Ezt az AMMOA közölte kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írták, az AMMOA az elmúlt három hónapban több részletben mintegy 14 millió forintot (legutóbb 2012. január 19-én csaknem 6 millió forintot) bocsátott az MCSMSZ oktatási programjának rendelkezésére. „Hamis tehát az MCSMSZ állítása, hogy az AMMOA visszatartotta volna az MCSMSZ-nek szánt támogatásokat” – fejtették ki.
Kitértek arra is, hogy az AMMOA fenntartja javaslatát egy új szervezeti struktúra létrehozására, amely biztosítja az oktatási program folytonosságát és a támogatások cél szerint történő felhasználását. „Célunk egy Romániában bejegyzett alapítvány létrehozatala, mely együttesen érdekeltté teszi az oktatási programban a támogatókat, a programot megvalósítókat és a moldvai magyarságot is” – olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy az új alapítvány pénzügyi és szakmai tekintetben felügyelné az oktatási programot, de a program operatív lebonyolítását az MCSMSZ volt alkalmazottai (köztük a jelenlegi tanárok) végeznék.
Ellentétben az MCSMSZ híreszteléseivel, az új alapítvány létrehozása és működtetése minimális többletkiadást eredményez, amely sokszorosan meg fog térülni a hanyag és pazarló gazdálkodás kiküszöbölésével. A kommünikében kitértek arra is, hogy az MCSMSZ-vezetőségének 2012. január 30-i kollektív lemondását követően a magyar állam megállapodott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ) arról, hogy az RMPSZ 2012. február 1-i hatállyal, egy három hónapos átmeneti időszakra átveszi a program működtetését, a magyar állam pedig biztosítja annak pénzügyi hátterét. Az oktatás személyi állományának átadásával az MCSMSZ ténylegesen abbahagyta moldvai oktatási tevékenységét. Ennek következtében az AMMOA – az átmeneti időszakban, amíg az oktatási program véglegesnek szánt szervezeti kerete fel nem áll – támogatóinak szándékát a lehető legpontosabban figyelembe véve határozza meg támogatási politikáját, és dönt a moldvai magyar oktatási program más szervezeten keresztül történő támogatásáról.
„A fentiekre figyelemmel felhívjuk az oktatási program valamennyi támogatójának figyelmét arra, hogy a jelenlegi helyzetben Magyarországról kizárólag az AMMOA szigorú elszámolású és biztonságos rendszere tudja azt garantálni, hogy a civil támogatók pénze valóban a moldvai oktatás támogatását szolgálja” – írták.
Az AMMOA a moldvai magyar oktatási program legnagyobb civil támogatója, 2006 óta több mint 320 millió forint készpénzzel, valamint több tíz millió forint értékű adminisztratív munkaidővel és önkéntes munkával támogatta az oktatási programot.
A programot eddig kizárólagosan a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége bonyolította. A szervezet vezetősége január 30-án tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángószövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült. A program működtetését az új alapítvány megalakulásáig a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége vette át.
MTI
Erdély.ma

Csángókérdés és szimbolikus nemzetpolitika
Habár nem vagyok a csángókérdés különösebb szakértője, elfogadom azt a szakirodalmában elterjedt állítást, mely szerint a csángók kimaradtak a modern magyar nemzetépítésből, hiszen a reformkor előtt vándoroltak a már akkor a magyar befolyáson kívülinek számító területekre. Ezt több adat is bizonyítja, de leginkább az, hogy a csángók által beszélt magyar nyelv, nem teljesen azonos az általunk is beszélt, standard köznyelvvel. Az identitásuk szempontjából pedig a katolikusságuk legalább olyan fontos, mint maga az anyanyelv, hiszen az egyház kiemelten fontos szerepet játszik a közösségek életében.
Ugyanakkor érdekes módon, a csángókat sokáig a román állam nemzetiesítő politikája is elkerülte, inkább valamiféle pre-nacionális, sajátos vallási, nyelvi és etnikai identitás segítségével határozva meg magukat. Ez nem jelenti, hogy a csángók érintetlenül gyakorolhatják/gyakorolhatták nyelvüket és vallásukat az elmúlt évszázadokban, hiszen magyar nyelvű iskoláik nincsenek, egyházi szempontból pedig a Iași-i/Jászvásár-i katolikus püspökséghez tartoznak, amely eddig teljes mértékben elzárkózott a magyar nyelvű vallási szertartások felvállalásától. A román asszimilációs politika ellenére a kilencvenes évek végén a magyarul tudó katolikusok száma a régióban kb. 60 ezerre tehető, azonban a 2002-es népszámláláson Bákó megyében mindössze pár ezren vallották magukat magyarnak vagy magyar anyanyelvűnek és csupán pár százan csángónak. A római katolikusok száma a megyében 100 ezer fölött volt.
Nem véletlen tehát, hogy a csángó falvak, a csángó identitás az elmúlt 50 évben a magyar néprajztudomány és antropológia egyik fő érdeklődési körébe tartozott, de a Csángóföld fontos célpontot jelentett a magyar nyelvet oktatni vágyó és a magyar kultúra megtartásáért küzdő önkéntesek számára is.
Az anyaország felől pedig – a Székelyföld megítéléséhez hasonlóan – a Csángóföld esetében létezik egy romantikus nemzetideál, mely szerint az egy olyan hely, ahol a magyar nyelv még tiszta, modernkori intézményesülés előtti formájában megtalálható, és olyan emberek lakják, akik az idegen elnyomás ellenére képesek voltak saját identitásukat megtartani, képesek voltak megmaradni. Továbbá, sok esetben ezeket a közösségeket a magyar nemzet elveszett – „elcsángált” – bárányainak is tekintik, akiket vissza kell terelni a magyar nemzet keretei közé.
A fentieket figyelembe véve nem meglepő az az elkötelezettség, amellyel a magyar kormány és az erre a célra létrejövő magyarországi és erdélyi civil szervezetek (pl. a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány) a kérdéshez viszonyulnak, morális és pénzügyi szempontból egyaránt.
A csángó-kérdésnek, mint nemzetpolitikai célkitűzésnek, van egy további vetülete, amely szimbolikus szempontból nagyobb fontossággal ruházza fel, mint bármelyik másik szórvány-vidéket. A magyar nyelvoktatás fellendítését célzó támogatások nacionalizmuselméleti szempontból mindenképpen a magyar nemzetépítés részét képezik, hiszen egy olyan csoport nemzetbe való integrálását igyekszik megvalósítani, amely nemcsak hogy kimaradt a modern magyar nemzet kikristályosodásának folyamatából, hanem egy másik, a konkurens román nemzetépítési próbálkozások célkeresztjében áll. Emellett nem mellékes szempont az sem, hogy a csángó közösségek nem a tradicionálisan magyarok által lakott területen élnek, hanem a magyar befolyás szempontjából „idegen” vidéken. Tehát, a csángók két egymásnak feszülő nemzetépítési és nemzeterősítési projekt célcsoportját képezik, azonban nem ebben különböznek a Románia más területein élő magyaroktól, hanem abban, hogy ők nem az úgynevezett Nagy-Magyarországhoz tartozó területen élnek, és ennek következtében nem voltak soha részei még a kulturális értelemben vett magyar nemzetnek sem. Továbbá, a nemzetbe való sikeres integrálásuk szimbolikus szempontból is fontos lehet, hiszen ez a román asszimilációs politika ellenében valósulna meg. Vagyis: a magyar nemzetépítési projekt tehát egy olyan területen próbál felülkerekedni, amely soha nem tartozott magyar nemzetállami fennhatóság alá. Más szóval, a csángó-kérdés a magyar nemzeti presztízs és közép-kelet-európai szerep egyik szimbolikus terepe. Összefoglaló Visszakanyarodva a népszámlálási adatokhoz és a nemzetpolitikához, két előzetes megjegyzés megtétele szükséges. Egyrészt, nem kérdés, hogy a magyar nemzetpolitika jelentős szimbolikus vetülettel is rendelkezik. Ennek alapja az, hogy a magyar nemzethez tartozó személyek mint a magyar kultúra hordozói nemcsak Magyarország határain belül élnek, hanem azon kívül is, és a magyar állam mind a határain belül, mind pedig a határain kívül felelősséget vállal a bárhol élő magyarok identitásának szabad gyakorlásáért. Azonban, amikor ehhez a felismeréshez stratégiákat, törvényeket és költségvetési tételeket rendelünk, akkor a kérdésről közpolitikai és pragmatikus keretek között is beszélhetünk. Másrészt, a csángómagyar oktatási program része a magyar nemzetpolitikának, illetve a csángók magyar oktatáshoz való joga nem megkérdőjelezhető, ám ugyanakkor a nemzetpolitika pragmatikus keretek közötti tárgyalása szempontjából súlya legalábbis vitatható. A népszámlálási adatok megmutatták, hogy az erdélyi magyar közösség fennmaradása több régióban kritikus, hiszen azokon a területeken, ahol a magyarság szórványnak számított, az elmúlt kilenc év alatt több mint egy negyedével csökkent a számuk és ez a folyamat csak gyorsulni fog, sőt mi több, nem kizárt, hogy egyes területeken a csángókéhoz hasonló szituációba is kerülhetnek. Nemzetpolitikai szempontból a szórvány kérdése évek óta napirenden van, 2008 óta több ízben intézményesült, 2011 óta pedig külön stratégiával rendelkezik, viszont külön támogatási alapot számára még nem különítettek el. Habár a Szülőföld Alap kiírásaiban létezett a szórvány vidékek számára külön keret, ez elmaradt a magyar kormány részéről a csángóknak juttatott támogatások nagyságától. Ebből a szempontból a nemzetpolitikai prioritások felállításánál több dilemma is megfogalmazódik. Egyrészt, kiemelten fontossá válik a szórványközösségeket megcélzó konkrét oktatási, kulturális és kutatási programok bevezetése. Másrészt, elkerülhetetlen az elköltött határon túli támogatások eredményességének és hatásfokának vizsgálata és – ezzel párhuzamosan – a közösség szempontjából megfogalmazott prioritások lajstromozása. A kettő együtt alapul szolgálhat a rendelkezésre álló támogatási források nem csupán szimbolikus politikai prioritások mentén való elosztására és a romániai magyar közösség megmaradását jobban elősegítő, kiegyensúlyozott újratervezésére. Toró Tibor
mensura.ro
Erdély.ma

Kisebbségellenes gesztus Teszáritól
Többek között a napi egyórás magyar adástól, az országban élő német és a további 16 elismert kisebbség műsoraitól, az esti regionális híradótól, valamint a hazai kosárlabda-bajnokság élő közvetítéseitől fosztotta meg a tévénézőket az RDS&RCS szolgáltató. A Digi-csomag előfizetői egyik napról a másikra a TVR3-as csatorna nélkül maradtak.
Január második felében egyik napról a másikra kiiktatta műholdas kínálatából a román köztelevízió harmadik csatornáját az ország leggazdagabb magyarja, Teszári Zoltán tulajdonában lévő RDS&RCS szolgáltató. Míg a kábelen vételezett adók nézői a továbbiakban is nézhetik a TVR3 műsorait, a Digi-csomag előfizetői többek között a napi egyórás magyar adásról, az országban élő német és a további 16 elismert kisebbség műsorairól, az esti regionális híradóról, valamint a hazai kosárlabdabajnokság élő közvetítéseiről kénytelenek lemondani. Mind az RDS&RCS képviseleti üzleteiben, mind a honlapon megadott 031-4004000-es telefonszámon szinte ugyanazt a semmitmondó választ kapja az érdeklődő. „Így döntött a cég” – hangzik a telefonvonal másik végéről. Ennél bosszantóbb a cég egyik marosvásárhelyi kasszásnője által adott, a viccbéli szőkéket idéző visszakérdező válasz volt: „Tényleg nem fogható a TVR3?”.
Kiszorított kisebbségek
Kacsó Sándor, a TVR bukaresti magyar szerkesztőségének főszerkesztője lapunktól szerzett tudomást a váratlan intézkedésről. „Ez elég nagy gond számunkra, hisz pénteken délben 12-től, majd ismétlésben éjféltől egy-egy órát sugárzunk a 3-as csatornán. De ennél is fájóbb lehet a kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári stúdiókban dolgozó kollégáinknak, akiknek a TVR3 jó kifutási lehetőséget biztosít” – fejtette ki Kacsó. A marosvásárhelyiek például hétfőnként, a temesváriak szerdán, a kolozsváriak pedig minden kedden és csütörtökön délben kapcsolódnak az országos hálózatra. Mindannyiuk számára lényeges, hogy műsoraikat azokhoz a nézőkhöz is eljuttassák, akik valamilyen okból nem csatlakozhattak a kábeltévérendszerre, hanem parabolaantenna segítségével vételezik az RDS&RCS csomagjai által kínált adókat.
„A magyar adásokon kívül a Kolozsvári Televízió elszórva roma, ukrán, német és zsidó nyelvű műsorokat is sugároz a 3-as csatornán. Így egyik kisebbségi műsorunk sem jut el a Digi-előfizetőkhöz. A legutóbbi igazgatótanácsi ülésen fel is vetődött, hogy a helyzet kivizsgálását és orvoslását kellene kérnünk az Országos Audiovizuális Tanácstól” – mondta el Orbán S. Katalin, aki a nemzeti kisebbségek szerkesztőségének megbízott vezetőjeként a kolozsvári magyar nyelvű adásokért is felel.
Cătălin Sava, a magyaron és németen kívüli, úgynevezett más kisebbségek szerkesztőségének vezetője Bukarestből irányítja a TVR nemzetiségi adásait. Ő is meglepődve és értetlenül vett tudomást az RDS&RCS döntéséről. „Fogalmam sem volt erről, de miután ön jelezte, meggyőződtem, tényleg így van: kivették a 3-as csatornát. Elképesztő és elkeserítő, hisz szerkesztőségünk tizenhat kisebbséget szolgál” – háborgott Sava. A nemzetiségi adások főszerkesztője még aznap jelezte a problémát a köztelevízió vezetőségének, mely megígérte, hogy a héten intézkedik az ügyben.
Büntetést büntetésre halmozó szolgáltató
„Romániában a műsorszolgáltatók valóságos kiskirályok, azt tesznek, amit éppenséggel akarnak” – állítja a Román Televíziótársaság igazgatótanácsi tagja, Sebesi Karen Attila. Szerinte az RDS&RCS-nek, függetlenül attól, hogy kábelen vagy műholdon szórja a tévétársaságok műsorait, kötelessége tiszteletben tartani az úgynevezett must carry listát, mely a köztelevíziók központi és regionális adóit, valamint – ha létezik – két helyi és ugyanannyi területi stúdió műsorát, a román– francia államközi megállapodásban szereplő TV5 francia hírcsatornát és a nézettség szempontjából legnépszerűbbnek számító adókat tartalmazza.
A 2002/504-es audiovizuális törvény 82. cikkelye szerint azokon a településeken, ahol valamelyik kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, a szolgáltató az illető kisebbség nyelvén sugárzó adót is köteles befoglalni a must carry lajstromára. „A TVR3 kiiktatásával nemcsak egy közcsatorna tűnt el azok képernyőjéről, akik parabolaantennával rendelkeznek, hanem a magyar, a német és az ország további tizenhat kisebbségi műsora. Mi is tiltakozhatunk, de lényegében a Országos Audiovizuális Tanács lenne hivatott rendezni az ügyet” – állítja Sebesi Karen Attila.
Az elmúlt években az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) több ízben is megbírságolta a nagyváradi székhelyű szolgáltatót. Az RDS&RCS esetenként azonnal, máskor csak az óvása elutasítása után fizetett. Szász Attila, a CNA tagjának nyilvántartása szerint a leggazdagabb romániai magyarnak számító Teszári Zoltán a bírságok csaknem 98 százalékát kénytelen volt törleszteni.
A hatósági pénzbüntetés olykor a 25 ezer eurónak megfelelő összeget is eléri. „Az audiovizuális törvénnyel nem éri meg játszadozni, de erre a társaságra mintha semmi nem hatna. Legutóbb azért büntettünk, mert Aradon kiiktatta a must carry listán szereplő helyi, magyar nyelvű műsorral is rendelkező tévéadót. Ki szokták fizetni a büntetést, a többi nem érdekli őket” – panaszkodott lapunknak a CNA RMDSZ által delegált tagja. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között mit tehet az országos hatóság, Szász Attila csak annyit ígért, hogy az audiovizuális tanácsban felveti az RDS&RCS legújabb „kisiklását”.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Előadások a szabadkőművességről
Ha van „titkos” társaság, ami évszázadok óta izgatja az emberek fantáziáját, hát az a szabadkőművesség. Amelynek csak annyi köze a hétköznapi értelemben vett kőműves szakmához, a kétkezi munkához, hogy annak jelképeit – kőműveskalapács, körző, vonalzó, mérőón – használja, évszázadokkal ezelőtt ugyanis ez tűnt a legalkalmasabb mesterségnek a mozgalom eszmeiségének megjelenítésére.
De mi is az a szabadkőművesség?
Saját meghatározása értelmében az erkölcsi értékek, valamint a szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik.
A (jelenlegi) Magyarországi Symbolikus Nagypáholy Alkotmányának I. alaptörvénye szerint „A szabadkőművesség filozofikus, filantropikus és progresszív intézmény. Célja a közerkölcsiség, művelődés és felebaráti szeretet terjesztése és a jótékonyság gyakorlása. A szabadkőművesség kizár köréből minden politikai és vallási kérdést és tagjait a haza törvényeinek tiszteletben tartására kötelezi”.
A Magyar Katolikus Lexikon így fogalmaz: a szabadkőművesség (ang. Freemasonry, fr. Franc-maçonnerie, ném. Freimaurerei): nemzetek fölötti (kozmopolita) egyesület. Célja: a személy erkölcsi nemesítése, s ezáltal egy világméretű/globális közösség létrehozása. Alapelvei: emberiesség és tolerancia. Eszközei: titkos (beavatási) szertartások, melyek szimbolikus eszközök a tagok közötti kapcsolat és a szabadkőművesség céljainak megvalósításához.
A mozgalom előzményei a homályba vesznek – egyesek Salamon királyig (vagy még előbbre) vezetik vissza. Ami biztos: Angliában 1717-ben négy londoni páholy tömörül az Angliai Nagypáholyba, 1728-ban Párizsban megalakul a Francia Nagyoriens. E két alapvető irányzat, az angol és a francia (az előbbi ún. reguláris, a francia irreguláris) testvériség abban különbözik alapvetően, hogy az angol rendszerben a tagság számára követelmény az Istenbe vetett hit (a felekezet nem számít), ami a francia rendszerben nem követelmény, sőt a bizonyos fokú politizálást is megengedi.
Ami világos: a szabadkőművesség nem tekinthető egységes mozgalomnak, amit az is bizonyít, hogy a különböző páholyok bizonyos kérdésekben ellentétes álláspontra helyezkedtek (a páholy részben a tagságot összefogó szervezeti forma – fölötte országos nagypáholy áll –, részben az összejövetelek székhelye).
Külsőségeiben a szabadkőművességet némi titokzatosság övezi: a külső burok nyilvános, a belső nem – hangzott el a hétfő délutáni két aradi előadáson. Amelyen a másfél-két évtizede a hazai magyar politikai életben is sokat szereplő Borbély Imre, a Magyarok Világszövetsége Nemzetstratégiai Bizottságának elnöke és Raffay Ernő történész, a szabadkőművesség különböző aspektusaival foglalkozó négy könyv szerzője értekezett a belvárosi református egyházközség imatermében, amely bizonyára csak a mostoha téli időjárás miatt nem telt meg teljesen.
Borbély Imre a Borbély Zsolt-Attila által moderált összejövetelen a szabadkőművesség történetét vázolta, részletesebben kitérve az I. világháború korára, valamint az azt megelőző időszakra (néhány igen érdekes eszmefuttatást is levezetve, például a műszaki fejlődés világpolitikai hatásairól). Többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy egyaránt téves a szabadkőművességet a két végletes véleménnyel (mindenható és világuralomra törekszik, valamint hatás nélküli) jellemezni. A két előadásból aztán mégis azt vonhatta le a témával ismerkedő hallgató, hogy a szabadkőművesség nagyon is jelentős szerepet játszott (gyakran a háttérből irányítva, mozgósítva, összeköttetéseket teremtve) a politikában, országok sorsának alakulásában: Kínában a változásokat elindító Szun Jat-szen és Csang Kaj-sek, Törökországban az Ifjú törökök szabadkőművesek voltak.
Egyébként, hangzott el, az első világháború környékén a francia kormányt a szabadkőművesek uralják (esetenként csak belőlük áll), s a magyarországi őszirózsás forradalom (Trianonért is felelőssé tehető) Károlyi, majd a kommün kormányában is több szabadkőműves miniszter és államtitkár található. Feltűnően nagy hangsúlyt kapott az előadásokban a zsidóság (Nagyvárad kereskedelmét, bankrendszerét, iparát, kultúráját, sajtóját stb. például, mondta Raffay Ernő, az 1910-es években a zsidóság uralta), amely a „liberalizmus fellegvárát”, a szabadkőművességet még a nagy francia forradalom előtt az emancipációhoz vezető mozgalomnak tekintette, s amely már az 1840-es évektől Amerikában saját, az egész világ zsidóságának bevonására törekvő szabadkőműves páholyokat hozott létre.
Ami ismét csak tény: a szabadkőművességet a diktatúrák – Sztálin és Hitler vagy Ceauşescu – kivétel nélkül betiltották, bizonyára nem véletlenül, és a katolikus egyház is ellene irányuló támadásnak fogta fel. (1738-tól napjainkig legalább fél tucat pápai bulla ítéli el a szabadkőművességet.) Raffay Ernő egyik könyve éppen a szabadkőművesség katolikus egyház elleni támadásáról szól.
***
Akit a szabadkőművesség érdekel, a hétfői előadásoktól alighanem kedvet kapott a további búvárkodásra – az interneten hatalmas anyag áll rendelkezésére. Mintegy módszertani útmutatóként az előadás azt is sugallhatta, hogy az igazság megközelítésének, kibontásának legalább két útja lehetséges, attól függően, hogy ki és milyen nézőpontból értekezik a témáról.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Répás Zsuzsanna: Nem szakadhat meg a Csángó Oktatási Program
Heteken belül átmeneti, három hónapra szóló megállapodást köt a Bethlen Gábor Alapkezelő a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével annak érdekében, hogy töretlenül működhessen tovább a Csángó Oktatási Program – jelentette be szerdán Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár és az alapkezelő vezetője.
Az új megállapodásra azért van szükség, mert az oktatási programot eddig bonyolító Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége lemondott, vagyis veszélybe került a 2000 óta folyamatosan működő program léte – tájékoztatott a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár
Visszaélésre is lehetőséget adó hiányosságok
Répás Zsuzsanna felidézte: több hónapos vizsgálatot követően vált világossá, hogy a magyar kormány a továbbiakban nem támogathatja a szervezetet, hiszen annak gazdálkodásában súlyos szabálytalanságokat találtak. Mint mondta, az állam évi mintegy 70 millió forintos forrással támogatta a MCSMSZ-t, mely további 70 millió forintos összeghez jutott az úgynevezett „keresztszülő” támogatásokból. 2010 júliusában – hangsúlyozta a politikus – szóban arról kaptak tájékoztatást a szövetségtől, hogy mintegy 35-40 milliós adósságuk halmozódott fel. 2011 áprilisáig ez utóbbi tényről ugyanakkor nem érkezett további információ, ekkor egy hivatalos levélben a MCSMSZ háromhavi rendkívüli működési költséget kért.
Az államtitkárság ezt követően hívta találkozóra a szervezet képviselőit – mondta Répás Zsuzsanna –, ahol írásbeli tájékoztatást kértek a romániai szervezet esetleges adósságával kapcsolatban. Május 13-án a MCSMSZ megkapta a korábban kért háromhavi működési támogatást, egy héttel korábban kelt levelükben pedig tájékoztatást küldtek a korábban szóban jelzett adósságról.
Az államtitkár hangsúlyozta: eközben arról is tudomást szereztek, hogy az MCSMSZ-nek adó- és járuléktartozásai is felhalmozódtak, amely körülmény eleve, törvényileg kizárja a szervezet Magyarországról való támogatását.
Répás Zsuzsanna kiemelte, mindennek fényében adtak megbízást a Teleki Alapítványnak a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének átvilágítására. A vizsgálat súlyos szabálytalanságokat tárt fel: nem megfelelő számviteli politika, rossz könyvelési gyakorlat, hiányos vagyonleltár, pénzügyi terv és működési szabályzat hiánya – sorolta, majd leszögezte, hogy mindez lehetőséget adott visszaélésekre.
A felelősség kettős – hangsúlyozta az államtitkár –, hiszen az oktatási programot folytatni kell, de az adófizetők pénzével is el kell számolni.
Az új alapítvány létrejöttéig sem áll le a program
Az új elképzelés szerint új alapítványt hoznának létre a Teleki Alapítvány, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA), illetve a MCSMSZ részvételével, mely átvenné a Csángó Oktatási Program gazdasági irányítását. Répás Zsuzsanna elmondta, sajnálja, hogy ez utóbbi szervezet teljes vezetősége lemondott, hiszen szándékuk az volt, hogy a program szakmai irányítását továbbra is ők vigyék. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a szervezettől nem várták el, hogy a teljes vagyonát „bevigye” az új alapítványba, csak az oktatást szolgáló vagyonelemekkel kapcsolatban kérték ezt.
Hogy az oktatási program a vizsgálat lezárultáig folyamatos lehessen, a Bethlen Gábor Alapkezelő szóbeli megállapodást kötött a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével, így várhatóan átmenetileg ők viszik majd a programot, melyre az alapkezelő vezetőjének tájékoztatása szerint 29,5 millió forintot irányoztak elő.
Lélfai Koppány, az alapkezelő vezetője elmondta, 1-2 héten belül megállapodást köthetnek, így zökkenőmentesen folytatódhat az ügy rendezéséig a Csángó Oktatási Program.
kormany.hu

Kelemen: holnap megszavazzuk a koalíció által javasolt kormányprogramot
A kományprogram a következő kilenc hónapra szól, jelentős újdonságokat nem tartalmaz ahhoz képest, amit az elmúlt két esztendőben a régi kormányprogram tartalmazott – jelentette ki a Transindexnek Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Elmondta, a dokumentum új célkitűzéseket is tartalmaz, hiszen az elmúlt két évben bevezetett megszorítások után, az első negyedévi mérleg megvonását követően a nyugdíjak és a bérek növelésének az ideje elérkezett. A szövetségi elnök beszámolt arról, hogy a koalíciós partnerek elfogadták az RMDSZ javaslatát, mely szerint a nyugdíjakat legalább az infláció mértékével megegyező arányban kellene fejleszteni, a béreket pedig a gazdasági növekedés függvényében kell növelni. Közel 300.000 családot érint a megyei és helyi önkormányzatokban dolgozók számára, az RMDSZ által javasolt pénzügyi amnesztia. Az elmúlt esztendőkben a közhivatalnokok az érvényben lévő, kollektív munkaszerződések értelmében fizetés-kiegészítésben részesültek, amelyet a Számvevőszék döntése értelmében vissza kell fizetniük. Az RMDSZ úgy véli, a megyei és helyi önkormányzatokban dolgozók a jelenlegi, alacsony béreikből nem tudják ezeket a pótlékokat visszafizetni, amelyeket egyébként a törvénynek megfelelően kaptak meg, ezért javasolja a pénzügyi amnesztiát. “A gyermekvállalással, gyermekneveléssel, a fiatal családok megsegítésével kapcsolatosan is letettünk a kormányprogramba néhány megfogalmazást. A kormánynak a következő néhány hónapban kell kidolgoznia azokat a mechanizmusokat, amelyeken keresztül a gyermekvállaló fiatal családokat, anyákat, szülőket támogatja” – jelentette ki Kelemen. Az RMDSZ elnöke elmondta, a kormányprogram kisebbségekre vonatkozó fejezete szerint a kormány továbbra is támogatja a kisebbségi törvény elfogadását. A kormányprogram továbbra is tartalmaz a kisebbségek anyanyelven tanulásának bővítésére vonatkozó előírásokat. “A jelenlegiek mellé megteremtjük azokat a még nem létező intézményes feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy szükség esetén újabb iskolák jöjjenek létre, és az egyetemen is lehessen bővíteni a magyar nyelvű oktatást” – nyilatkozta a szövetség elnöke. Elmondta: a kormányprogram olyan kérdéseket is tartalmaz, amelyek a beruházásokra – például az észak-erdélyi autópályára és más nagy infrastrukturális beruházásokra – vonatkoznak. Kelemen kiemelte: úgy gondolják, hogy ezeken a beruházásokon keresztül, illetve a munkahelyteremtések révén lehet valamilyen mértékben biztosítani azt, hogy az életminőség a nehéz gazdasági helyzet ellenére is javuljon. “Előkészítettünk egy olyan megállapodást, amelyet a következő napokban véglegesítünk, hiszen a PDL és a nemzeti kisebbségek csoportja még nem készítette el saját prioritás-listáját. Mihelyt elkészülnek ezek a listák, alá fogjuk írni a megállapodást, várhatóan a következő napokban. Ez a megállapodás a koalíciós partnerek prioritásait pontszerűen tartalmazza majd. Ezeket a feltételeket a kormányprogramban akartuk látni, és a megállapodás elvi sarokköveit le akartuk rakni, mielőtt igent mondanánk a koalíció továbbvitelére” – jelentette ki Kelemen. Rámutatott, a koalíció továbbvitelének a politikai és a gazdasági stabilitás szempontjából óriási jelentősége van, éppen ezért holnap megszavazzák a koalíció által javasolt kormányprogramot és az Ungureanu által javasolt kormánylistát. (hírszerk.)
Transindex.ro

Az „igazság” egyik oldala
Sajtótájékoztató a MOGYE-n
egnap délben Constantin Copotoiu, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora – Brînzaniuc Klara rektorhelyettes valamint a szenátus román tagjai többségének a jelenlétében – az említettek álláspontját tükröző közleményt olvasott fel a sajtó képviselőinek. Az újságírókat a rektor szerint azért hívták össze, hogy ismertessék a marosvásárhelyi felsőoktatási intézménnyel kapcsolatos „igazságot.” A vita során a jelen levő szenátusi tagok egy része olyan heves kirohanással válaszolt a Népújság által feltett kérdésekre, amelyek alapján nem volt nehéz elképzelni az egyetem legfelső vezetőtestületében uralkodó hangulatot.
A rektor által szignált közlemény szerint aggodalommal figyelik Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének arra vonatkozó kijelentését, hogy a szövetség azzal a feltétellel vesz részt az új kormányban, ha politikai alku útján rendezik a MOGYE-n kialakult helyzetet. Az oktatási törvény minden előírását, köztük azokat is, amelyek a kisebbségi oktatásra vonatkoznak, betartják. Az egyetem által kibocsátott és jóváhagyott valamennyi dokumentumban és szabályozásban tiszteletben tartották és biztosították a magyar nyelvű oktatáshoz való jogot. „Ilyen körülmények között határozottan visszautasítunk bármilyen politikai beavatkozást az egyetem belső ügyeibe, s nem érthetünk egyet azzal, hogy az intézmény a politikai zsarolás eszközévé váljon” – áll a közleményben, amely szerint az egyetemen most folynak a törvényes választások, s az alkotmány által szavatolt egyetemi autonómia alapján a felsőoktatási intézmény bármely belső problémáját a vezetőségnek kell megoldania.
Az egyetem nem játékzseton, hanem olyan szakemberek testülete, akik romániai és európai csúcsokra emelték a marosvásárhelyi orvostudományt. Ezzel szemben az utóbbi időben az RMDSZ-párti kollégák, illetve egyes román kollégák is az egyetem hírnevének a csorbítására törekednek, azt akarván bizonyítani, hogy amióta 1962-ben bevezették a román nyelvű orvosképzést, csökkent az oktatás és kutatás minősége.
A sajtótájékoztató során a rektor sűrűn idézte az oktatási törvény azon cikkelyeit, amelyekkel a magyar tagozat megalakításától elzárkózó jelenlegi vezetés magyarázza a bizonyítványát. Véleménye szerint akkor kezdődött a politikum beavatkozása a MOGYE ügyeibe, amikor a felsőoktatási intézményt multikulturális egyetemnek nyilvánították. Ezt a szenátus nem kérte és nem is kérdték ki a véleményét – hangsúlyozta Copotoiu a többi romániai egyetem példáját hozva fel, amelyeken szintén több nyelven folyik az oktatás. Meglepődve vették tudomásul, hogy az RMDSZ-politikusok a magyar nyelv bevezetését kérték a MOGYE-n, majd leszögezte, hogy az előadásokat magyarul tartják, ami ellen a szenátus egyetlen román tagja sem tiltakozik. Sőt, kiálltak a magyar vonal létrehozása mellett, ha az a törvényes szabályozások (?) alapján történik – mondta, majd hozzátette, hogy egyetlen felelős vezető sem fog olyan fontos okiratokat aláírni, amelyek politikai egyezség alapján születtek.
Copotoiu rektor Markó Béla kormányfő-helyettessel és a tanügyminiszterrel folytatott megbeszélésen azt javasolta, hogy a magyar oktatási vonal létrehozására vonatkozó cikkelyben szerepeljen, hogy azt a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság és a szakminisztérium is jóvá kell hagyja és kormányhatározat kell szentesítse. A továbbiakban a rektor kifejtette, hogy a felsőoktatás minőségére vonatkozó törvény alapján minden öt egyetemi hallgatóra egy oktató kell jusson. Az egyetemen azonban a 400 román oktatóhoz viszonyítva több mint ezer diákra mindössze 90 magyar tanár jut. Ilyen körülmények között nem hirdethetnének felvételit magyar helyekre sem a gyógyszerészeti, sem a fogorvosi karon, az általános orvosin pedig csökkenteni kellene a magyar helyek számát.
A rektor beszámolt arról is, hogy a magyar oktatás érdekében a magyar kormány is megpróbált nyomást gyakorolni az egyetemre, de a látogatóban levő nagykövetnek sikerült megmagyarázni a helyzetet. A magyarországi egyetemek rektorai is kiálltak amellett, hogy megalakuljon a magyar oktatási vonal, de ugyanabban a közleményben elismerték, hogy az oktatók hiánya miatt nincsenek meg a szükséges feltételek. Az egyetem legnagyobb gondja a káderhiány – hangsúlyozta a rektor. A legutóbbi versenyvizsgán hat magyar oktatói helyet nem tudtak betölteni, mivel nem volt elég jelentkező, s akik megpályázták a helyeket, nem tettek eleget az új törvény által megszabott feltételeknek. A magyarországi gyógyszerészkollégák szintén levelet intéztek az egyetemhez, amelyben megfogalmazták a magyar nyelvű oktatás szükségességét, de senki sem jött el közülük, hogy meggyőződjön a valós helyzetről.
A rektor szemrehányást tett Hobai Ştefan professzornak, aki plágiummal vádolta meg az intézmény lapjában megjelent cikkek szerzőit.
Csak Marosvásárhelyen plagizálnak, csak az itteni románok? – hangzott el a kérdés, majd így folytatta: mindenütt a világon a tudományos cikkeket úgy írják, hogy másokat idéznek, természetesen megjelölve a forrást.
Constantin Copotoiu szerint a MOGYE tekintélyét rombolta Brassai Attila professzor is, aki valótlanságokat állított az európai fórumokon.
Amikor a politikusokkal és az egyetem vezetőségének magyar tagjaival egyezségre jutva, a már említett törvénycikkely megszavazását kérte a szenátusban, a magyar oktatók Szilágyi Tibor professzor vezetésével elutasították azt, s ezért nem szavazták meg a románok sem – sajnálkozott a rektor, aki szerint az új tanügyi törvény egyetlen cikkelye sem kötelezi az egyetemet, hogy a magyar oktatásra vonatkozó előírásokat szó szerint bevezessék. A későbbiekben arra hivatkozott, hogy a MOGYE a tanulmányok végeztével nem adhat ki oklevelet egyetlen végzősnek sem, ha nincs akkreditálva valamennyi oktatási programjuk.
Az egyetemi autonómiát az alkotmány szavatolja, s a szenátus jóváhagyásával lehet az intézmény szerkezetét, az oktatási programokat, az oktatási vonalakat létrehozni, módosítani. A MOGYE nem működhet csak a felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság engedélyével, amit csak a három nyelven folyó oktatás együttes akkreditálásával kaphattak meg. Ha létrejönne a magyar vonal, vannak olyan katedrák, ahol egy magyar oktató sincsen – mondta, s példának a saját szakát, a sebészetet is felhozta: az öt marosvásárhelyi szakklinikán mindössze két egyetemi tanársegéd képviseli a magyar oktatást.
Mivel az egyetem nem kapott időben választ az Oktatási Minisztériumtól, a szaktárca által is kifogásolt szervezési és működési szabályzatot érvényesnek tekintik, s a késésért keresetet nyújtanak be a minisztérium ellen.
– Az elmúlt évek során mit tett az egyetem, hogy a magyar oktatásban minden szükséges helyet betöltsenek?
Kérdésünkre a rektor azt válaszolta, hogy meghirdették az állásokat, de azokra nem volt jelentkező. Amióta a rektori tisztséget betölti, a magyar oktatók minden ilyen természetű kérését teljesítette. Kérdésünk kapcsán az Általános Orvosi Kar dékánja is az utolsó versenyvizsgára hivatkozott. Érdeklődésünkre, hogy a korábbi években mi volt a helyzet, a rektorhelyettes azzal érvelt, hogy az utolsó három évben minden egyetemen zárolták az állásokat, s az új törvény szerint nagyon pontosan megszabott és magas szintű elvárásoknak kell eleget tenni.
Jelenleg 45 állás meghirdetését várják – hangzott el a továbbiakban.
Amikor arról érdeklődtünk, hogy a sebészetre az évek során miért nem vettek fel magyar fiatalokat, a rektor azzal érvelt, hogy nyolc éve várja, hogy jelentkezzen valaki, majd hozzátette, hogy a nőgyógyászatra és az ortopédiára már évek óta csak magyarokat vesznek fel. Azzal vádolta meg Szabó Béla professzort, hogy nem készítette el a bábaképző szakok akkreditációs dossziéját, amiért munkajogi pert indíthatnának ellene. Végül pedig azt rótta fel a magyar oktatóknak, hogy nem vettek és vesznek részt az egyetem vezetésében, csak az érdkeli őket, hogy megalakítsák a magyar tagozatot.
A egyetemi autonómia a törvény fölött áll, mivel az alkotmány szavatolja – szögezték le a szenátus jelen levő tagjai.
„Úgy gondoljuk, hogy az egyetem ellen a magyar kormány egy egész sor akciót indított. A múlt héten egy román újságíró tájékoztatott, hogy az országban fedett ügynökként egy magyar újságíró járt, aki azt akarta javasolni az egyik egyetemi oktatónak, hogy vásároljon meg egy doktorátusi dolgozatot, hogy azután megrágalmazza, lefilmezze, rögzítse, amit mond és feljelentse az Országos Korrupcióellenes Ügynökségnél, s bebizonyítsa, hogy mi, román oktatók mennyire korruptak vagyunk – hangzott el a rektor legmeghökkentőbb kijelentése a tegnapi sajtótájékoztatón.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Közlemény
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének lemondott vezetői közös közleményben fordulnak utoljára a közvélemény felé. Az utóbbi időben olyan súlyos vádakkal illették eddigi munkásságunkat, hogy kénytelenek vagyunk azokra tényszerűen, tételesen válaszolni.
1. A bennünket ért túlzott üzemanyag fogyasztással kapcsolatos vád: a KIM képviselői 4 autóval osztották az üzemanyagköltséget, a valóságban azonban a 4 MCSMSZ tulajdonában levő autó fölött (2 Dacia, egy Matiz és egy VW kisbusz – ez utóbbi nem MCSMSZ tulajdon, de tartós használatra nálunk van új kora óta) van további 15 autó, amely szerződéses alapon áll az oktatás szolgálatában (Contract de comodat). Ezek általában a tanárok saját tulajdonú autói, amelyek amikor szolgálati ügyben járnak üzemanyag térítésre jogosultak (versenyek, tanári gyűlések, bákói ügyintézés, de helyszínek közti ingázása a tanárnak pl. Klézse-Somoska-Buda – ezek mind-mind benne vannak). A Répás Zsuzsanna, helyettes államtitkár asszony által említett 2010. áprilisában pl. szavalóversenyt bonyolítottunk. Kérjük, hogy vetítsék térképre: a 25 oktatási helyszínről elhozni Frumószára a gyerekeket és tanárokat majd hazaszállítani hány autó kell, ez hány km-t jelent...
Ugyanakkor elismerjük, hogy hiányoztak az üzemanyag számlák mellől a menetlevelek, ezt a vizsgálat után bevezettük és az elmúlt fél évben szigorúan megköveteltük minden elszámolótól.
2. Az AMMOA által visszatartott támogatások kapcsán:
Csak az utolsó esetet hozva fel példaként: 2011 decemberének elején az MCSMSZ nem rendelkezett a december 4-én esedékes tanári bérek kifizetéséhez szükséges összeggel, az AMMOA számláin pedig mintegy 15 millió Ft volt. Kértük, hogy küldjék át, de arról kaptunk értesítést, hogy lekötötték ezeket a pénzeket, nem utalhatnak. Ezt követően december 23-án mégiscsak megérkezett egy célirányos támogatás az AMMOA-tól (44.000 lejt), amelyet a magyarfalusi közösségi ház építésének folytatására szánt egy támogató, de a működési keretet továbbra sem. 2012 január 23-án megérkezett a keresztszülők nyomására a keresztszülők által befizetett támogatásokból 83.000 lej (csak összehasonlításképpen: az egy havi béralap: januárra 84.273 lej volt – járulékokkal együtt), az AMMOA számláján maradt közel 10 millió Ft, amely a magyarországi 1%-okból fakadt. A vita ekkor már hónapok óta azon folyt, hogy ezt az összeget az AMMOA és a KEMCSE saját működésére valamint óriásplakátokra szerették volna felhasználni az AMMOA kurátorai, az MCSMSZ pedig ezt nem tudta elfogadni. Kérjük, hogy az AMMOA hozza nyilvánosságra a számláin levő összegek listáját: működésük során minden hónap elsején mennyi pénz volt lekötve és/vagy folyószámláikon (miközben Moldvában többször elakadt a tanárok bérezése stb.)
3. A gépkocsik irreálisan magas javítási költségei kapcsán:
Csakis az MCSMSZ tulajdonában levő gépkocsik szervizelését számoltuk el. Elavult, régi gépkocsiparkkal rendelkeztünk, aki járt Moldvában az tudja, hogy a moldvai útviszonyok mellett évi több mint 50.000 km/autó megtételével sajnos a javítási költségek is magasak.
4. A gépkocsik magas autómosási költsége
Az autókkal gyakran szállítunk gyerekeket is. A sáros utakon túl a legnagyobb gondot a kárpit tisztán tartása jelenti, ennek tisztítása a drágább (a gyerekek rosszul viselik az utazást).
5. Olyan számláról nem tudunk, amit elszámoltunk az AMMOA és a Kormány felé is (ellenőrizzük – évente több mint 3000 könyvelési alapakta van).
6. Nem különítjük el a könyvelésben a pályázati elszámolásokat
Ez valóban igaz, az MCSMSZ-nél az volt a gyakorlat, hogy csak az előkönyvelés szintjéig kezeljük külön a pályázati elszámolásokat, a könyvelésben már együttesen szerepelnek a költségek.
7. Nem érvénytelenítettük a pályázati elszámolásokhoz csatolt bizonylatok eredeti példányát.
Ez is igaz. Oka: korábban úgy tudtuk, hogy nem áll jogunkban egy eredeti könyvelési aktára ráírni semmit (hiszen a számla kereskedőnél, szolgáltatónál maradó példányára ez már nem kerülne rá). Ezt azóta megértettük, hogy nem így van, az ellenőrzés lefolytatása óta érvénytelenítette pénzügyes kollégánk a számlák eredetijét is.
8. Hiányoznak a társadalmi szervezetek működéséhez szükséges belső szabályzatok
a. Romániában minden civil szervezet elsősorban a bíróság által elfogadott Alapszabálya szerint működik, ezzel természetesen az MCSMSZ is rendelkezett, megtekinthető itt.
b. Az MCSMSZ rendelkezett számviteli politikával, ezt azonban az ellenőrök nem tartották megfelelőnek
c. Az MCSMSZ rendelkezett SZMSZ-el (Szervezeti Működési Szabályzat), ezt elavultnak mondták, elismertük, és készítettünk új SZMSZ-t és elkészítettük a további szabályzatokat is (Pénzkezelési szabályzat, Telefon, gépkocsi, lakás használati szabályzat, Csíkszeredai Csángó Bentlakás szabályzata, Leltározási szabályzat). Meg szeretnénk jegyezni, hogy a szabályzatok készítése közben 2011 végén felhívtunk több nagy erdélyi magyar civil szervezetet, hogy mintát kérjünk szmsz-re, pénzkezelési szabályzatra, autó-és telefonhasználati szabályzatra, de nem tudtak segíteni
8. A könyvviteli rendszer áttekinthetetlen.
Ez számunkra értelmezhetetlen, hiszen az MCSMSZ-t 2007 óta az a Debreczeni János könyvelte, aki ezekben az években a Könyvviteli Szakértők és Hites Könyvelők Testülete (CECCAR) Kovászna megyei fiókjának elnöke volt, elismert kiváló szakember. Cenzorunk (ez Romániában a Felügyelő bizottság elnökének a megfelelője) pedig ezekben az években végig Sipos Éva volt, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének mérlegképes könyvelője. A cenzori jelentések az évek során nem mutattak ki „súlyos anomáliákat” ahogyan az évek során többszörösen előforduló román pénzügyi, munkaügyi ellenőrzések sem.
10. Hiányzott a vagyonleltár
Az MCSMSZ vagyona 1.650.278,3 lej értékű. A vagyonleltárt megtekinthetik itt (tartalmazza az ingó és ingatlan vagyont egyaránt). A leltár létezett a könyvelésünkben, a leltár kötelező éves (minden decemberben kellene) ellenőrzése hiányzott, amely mulasztást elismertük és azonnal pótoltuk.
Ugyanakkor szeretnénk megjegyezni, hogy nincs olyan vagyontárgya az MCSMSZ-nek, amely ne az oktatást szolgálná elsődlegesen. Ugyanazon vagyontárgyak segítségével valósítottunk meg más programokat is (kulturális, szociális), de alapvetően az oktatást szolgálják/szolgálták.
Az MCSMSZ a következő ingatlanokkal rendelkezik:
Külsőrekecseni magyar ház (telek és ház)
Lábnyiki magyar ház (telek és ház)
Csík falusi magyar ház (telek és ház)
Diószegi magyar ház (telek és ház)
Lujzikalagori magyar ház (telek és ház)
Kosteleki magyar ház (csak a telek az MCSMSZ tulajdona, a rajta levő ház a Szegediek Rotary Clubja Alapítvány birtokában van).
Magyarfalusi magyar ház (itt van egy kis ház, amit megvásároltunk, ugyanazon telken pedig építkezni is kezdtünk – a ház és telek is az MCSMSZ tulajdonában van).
Ezekről a közösségi házakról honlapunkon fotókat és leírást is lehet találni itt. Szeretnénk megjegyezni, hogy a fent felsorolt ingatlanok a jelenleg felmondott vezetőség „idejében” születtek az elmúlt 5-6 esztendőben.
A fent felsorolt házak vásárlásához/építéséhez a magyar állam nem járult hozzá, kivételt képez Szili Katalin 1 millió Ft értékű adománya, amelyet a külsőrekecseni házra fordítottunk, illetve a Külügyminisztérium 2 millió Ft adománya, amelyet a magyarfalusi ház (a régi kis ház) felújítására fordítottunk. Ez a két összeg az MCSMSZ vagyonának mintegy 2,7 %-át teszi ki.
11. Zárolta az MCSMSZ számláit a román adóhivatal.
Az MCSMSZ számláit a román adóhivatal 2011 nyarán zárolta, amikor 139.157 lej járulék-befizetési elmaradásunk volt. Az MCSMSZ-nek minden évben volt egy év elején elfogadott költségvetése, a bevételi oldalon azonban azt nem tudtuk betervezni, hogy a kormánytól érkező támogatások súlyos hónapokat késtek, az AMMOA pedig inkább zsarol bennünket a pénz visszatartásával mintsem, hogy segítsen a likviditási gondok orvoslásán.
Ugyanekkor történt az is, hogy az MCSMSZ 3 gépkocsijára (2 Dacia Logan és egy Daewo Matiz) zálogbejegyzés történt, tovább használhattuk a gépkocsikat, de az adósság törlesztéséig nem adhattuk volna el, nem is állt szándékunkban.
Szeretnénk megjegyezni, hogy mindez elsősorban azért fordulhatott elő, mert a késve érkezett támogatások miatt több mint 30 millió Ft adósságot halmoztunk fel. Ebből hozzávetőlegesen 5-6 millió Ft “előre menekülés” is volt, azaz “költségvetési hiány”, ami azt jelenti, hogy a tervezett költségvetésünk bevételi oldala sajnos elmaradt a várakozásainkhoz képest. A kasszánkban természetesen soha sem volt hiány (ezt azért hangsúlyozzuk, mert sokan úgy értelmezték, hogy a 30 millió Ft hiány az kasszahiány volna, erről szó sincs).
Minden évben feszített költségvetést terveztünk, mert úgy ítéltük meg, hogy Csángóföldön az idő nem nekünk dolgozik, nem várhatunk az újabb és újabb helyszínek elindításával és az egyes magyar házak építésével, befejezésével. A késve érkező kormánytámogatás miatt több mint 1 millió Ft büntetőkamatot is be kellett fizetni a román államkasszába. De talán legfőbb bizonyítékunk arra nézve, hogy költségvetésünk egyensúlyban volt az, hogy a 2011-es év zárása 4 millió Ft külső adóssággal történt, mert decemberben beérkezett a kormány támogatása is, melynek futamideje szintén decemberben járt le a korábban megkötött támogatási szerződés értelmében, így sikerült rendezni az adósságok nagy részét. Ha az AMMOA számláján december végén meglevő több mint 10 millió Ft támogatást is átutalták volna, akkor szinte teljesen rendezni lehetett volna nem csak a 4 millió Ft külső tartozást, hanem azt a „belső tartozást” is, amely a Magyarfalusi Magyar Ház építésére szánt célirányos támogatások kapcsán sajnos fennáll 153.362 lej értékben, ezt kénytelenek voltunk működésre átcsoportosítani a fent említett okok miatt, ezért a felelősséget úgyszintén vállaljuk.
A pontos adatok a KIM támogatása kapcsán arra az időre amikor számláinkat a tartozás miatt zárolta a román pénzügy:
A KIM-el szerződést kötöttünk 2011. július 20-án, amely szerződés az MCSMSZ és az oktatás működtetésére szólt április, május, június hónapokra 30 millió Ft értékben. A támogatás pedig számlánkra 2011. augusztus 3-án érkezett be. A késés miatt később módosítani kellett a futamidőt április-augusztusra, hogy elszámolható legyen.
Arra a vádra, hogy az MCSMSZ anyagi gondjait, likviditási problémáit nem jeleztük volna írásban arról tájékoztatjuk Önöket, hogy a KIM helyett a létrejött Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-vel tartottuk intenzíven a kapcsolatot (azt az utasítást követve, hogy a BGA veszi át a működéssel kapcsolatos kérdések rendezését). A BGA akkori, azóta testületileg felmondott vezetősége pl. 2011. január 25-én kapott tőlünk hivatalos levelet (iktatószáma: 5003), de tucatnyi e-mail váltás is volt a 2011-es év költségvetése kapcsán.
Sajnos a fenti késés nem egy egyedi eset mind a jelenlegi, mind a korábbi kormányok bevett szokása volt és nem csak az MCSMSZ kapcsán. Ezekre az időszakokra meg kellett előlegezni valahonnan a működési költségeket (ugyanakkor hibánk, hogy nem képeztünk tartalékot, mert minden forrást az oktatás fejlesztésére szántunk). Magánemberektől kaptunk kamatmentes kölcsönt többször, jelenleg is 4 millió Ft ilyen jellegű tartozása van az MCSMSZ-nek. Elismerjük azt is, hogy az AMMOA – ha késve is – de Horváth Szilárd elnök nyomására 2011 nyarán minden számláin levő elérhető forrást átutalt az MCSMSZ-nek, hogy a román állam felé fennálló tartozást kiegyenlíthessük.
12. A Csoma létrehozása és működése jogtalanul történt. Ki az alapító? Amikor létrejött, élt még a kizárólagosságot biztosító szerződés az MCSMSZ és az AMMOA között a magyarországi adománygyűjtésről?
A CsOMA létrehozására Horváth Szilárd, az AMMOA korábbi elnöke buzdított bennünket (amikor az AMMOA kuratóriuma és közte, mint kuratóriumi elnök közt egyre nőtt a feszültség), azzal érvelve, hogy legyen egy alapítvány, amely tartalékban van, egy alvó entitás. Ezt akkor mi is jónak láttuk, hiszen ezzel lehetett csökkenteni az AMMOA kuratóriumának „zsarolási potenciálját”.
A CsOMA-t a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mintájára hozta létre Solomon Adrián, azaz a Magyarországon bejegyzett Csoma alapítója Solomon Adrián MCSMSZ elnök, ahogyan a Magyarországon bejegyzett DSZFA alapítója Böjte Csaba atya, aki a romániai rendszert is vezeti. Ez nem törvénytelen, hiszen elnökünk a CSOMA kuratóriumában nem vett részt, a CSOMA-hoz befolyt támogatásokból pedig ő személy szerint semmilyen juttatásban nem részesült (csak az általa vezetett MCSMSZ). A Csoma létrejöttekor kizárólagosságot feltételező szerződésünk nem volt az AMMOA-val, ez azt követően jött létre.
13. Nem készült a beruházásokat megalapozó pénzügyi terv
Elismerjük, hogy az ellenőrzés pillanatában nem rendelkeztünk egy átfogó szakemberek által készített kivitelezési tervvel, amely a pontos anyag- és munkadíj árakkal kalkulálva az épület végső bekerülési összegét kiszámította volna. Ezt azért nem készíttettük el az építkezési engedély megszerezéséhez szükséges rendes tervek mellé, mert tudtuk, hogy forráshiány miatt sok évre át fog húzódni az építkezés, addig pedig jelentősen változnak az építkezési anyagok árai, értelmetlennek láttuk megrendelni ezt a drága és hamar elavuló tervet.
14. Székelyudvarhelyi Irish Pub számlája mint étkezési számla
Nem találunk a könyvelésünkben ilyen számlát. Az MCSMSZ alkalmazottai, vezetői nem jártak ezen a helyen soha. Azt azonban sikerült kiderítenünk, hogy ugyanazon cég működtette az Irish Pubot, amely számlázta továbbtanuló diákunk, Pogár Gabriella akkori tanítóképző főiskolás hallgató, jelenlegi magyarfalusi magyartanár étkezési költségeit is.
Megjegyezzük, hogy a továbbiakban nem kívánunk reagálni semmiféle vádra, felvetésre, nem tartjuk helyesnek és célravezetőnek, hogy saját kormányunkkal vitába szálljunk, magyar emberek vagyunk, a nemzeti érdeket nem szeretnénk sérteni. Döntésüket tudomásul vettük és tiszteletben tartjuk, elismerjük, hogy többet, jobban kellett volna kommunikálnunk, nyitottabbak legyünk. A moldvai csángók ügye ezzel a vitával már eddig is súlyosan sérült, ezt a helyzetet tovább rontani semmiképpen se szeretnénk.
MCSMSZ volt vezetői
2012.02.09.
Csango.ro

Megszámoltak, elszámoltak, felszámolnák a számlálókat
Kolozsváron folytatta a népszámlálás tematikájában tartott vitaestjeinek sorát a Szabadelvű Kör. A Népszámlálás 2011–2012. Számmisztika és számháború címmel meghirdetett szerda esti kerekasztal-beszélgetésre Magyari Nándor László, Veres Valér és Péter László szociológusokat, egyetemi oktatókat, valamint Székely Istvánt, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetőjét hívta meg az RMDSZ-platform. A beszélgetést Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke moderálta, és az eseményen jelenlévő népes hallgatóság között megjelent László Attila alpolgármester, valamint Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor is.
A vitaest a tavalyi népszámlálásról és előzetes eredményeiről kívánt szakértői összképet formálni, a prók és kontrák párbeszédében pedig elég nagymértékben a kontrák kerültek túlsúlyba. Felhasználhatóságról, manipulációról, inkompetenciáról, gyászos fogyásról és borúlátás elleni szikrákról egyaránt szó esett a Minerva Művelődési Egyesület előadótermében.
Minél több helyszínen szerveznek vitaestet, annál nagyobb az igény az ilyen jellegű rendezvényekre – közölte Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke, a beszélgetés moderátora. Az elhangzottak alapján megállapíthattuk: nem meglepő, hogy magas rá az igény, hiszen a számtalan buktató és a manipulatív rendszerfelépítés, ezek mellett pedig a puszta számrengetegből levonható tanulságok olyan mértékben tágítják a népszámlálás és vonatkozásainak kereteit, amelyeket egyhamar nem lehet kimeríteni.
„Minden szerkezetében recseg-ropog”
Magyari Nándor László szociológus a népszámlálási folyamat kritikus értékelését szorgalmazta. Vitaindító beszédében rávilágított arra, hogy a demográfiai, szociológiai és politikai vonatkozásokon kívül számos más vetülete volt a népszámlálásnak, és forráskritikai vonalon igyekezett körvonalazni a tavaly októberben véghezvitt számbavételt. Magáról a folyamatról, a számok felhasználásáról és kisebbségi szempontból vázolta a következtetéseket.
„Nagy kérdőjelekkel és fenntartásokkal kezelem az előzetes eredményeket. A kérdőívek összeállítása, a kérdezőbiztosok felkészültsége és a feladat végrehajtása számos apró hibát szült, ezek összessége pedig hiteltelenné tette a népszámlálást” – fogalmazott a szociológus, aki többek között a lebonyolításra előírt rövid időszakot is kifogásolta. A megjelentek egyetértően bólogattak megjegyzésére, amely szerint az adatok személyes közlése, tehát az autoidentifikációsnak tervezett eljárás is nagy mértékben kifogásolható, az időszakosan és a végleg elköltözöttek száma ugyanis rendkívül képlékeny csoportot képez, amelyet nem kezeltek kellő óvatossággal az illetékesek.
Magyari Nándor László szerint „minden szerkezetében recseg-ropog a népszámlálás”, és nagy bajban lesznek a szakaemberek mintavételkor – például a választói lista összeállítása kapcsán –, ha milliós nagyságrendben nem tudjuk, hol vannak a lakosok.
Nemsokára reális lesz a kimutatás
Veres Valér szociológus hangsúlyozta, hogy a közzé tett adatok ideiglenesek, a végleges számadásban – nem jelentős mértékben ugyan, de – változni fognak a számok. Szerinte a jelenlegi adatok relevánsak ugyan, de nem annyira fontosak, mint amekkorának sokan beállítják.
„A lakhelyváltoztatás terén súlyos elmaradásaink vannak” – mutatott rá az egyik legfontosabb tanulságra a szociológus. A nyilvántartások elavultsága elkeserítő, a megyénkénti lebontásban például helyenként nevetséges adatokkal találkozhatunk, mert „az emberek turistaként távoznak”, és akár néhány hetes külföldön tartózkodás esetében is torzulnak a statisztikák. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nemzetiségi hovatartozásukat be nem vallók csoportja sosem látott magas értéket mutat: tíz évvel ezelőtt mintegy kétezren hallgatták el etnikai identitásukat, 2011-ben viszont közel 60 ezren – hangsúlyozta Veres Valér és Magyari Nándor László.
Veres Valér szerint a ma még túlzó számokról tanúskodó előzetes adatokat komolyan vehetjük bizonyos szempontból: „A migráció olyan mértékű, hogy hamarosan tényleg valósak lesznek a számok”.
„Adatkonstrukciós gyakorlat”
Péter László szociológus nem demográfiai, hanem inkább társadalmi reflexiók vonalán értekezett a tavalyi népszámlálás kapcsán. Négy pilléren lépegetve vázolta kifogásait, észrevételeit. Elsőként a szuburbanizációs folyamatra hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy érdekes lenne egy arról szóló tanulmány, amely például a Kolozsvár 40 km-es körzetében megfigyelhető népességmozgásról szolgál adatokkal. Kiemelt szempont a vendégmunka kapcsán tapasztalt külföldön tartózkodás, és ugyancsak érdekes tény, hogy – bár emelkedett – a becslésekhez képest még mindig jóval alacsonyabb a romák száma. Vitatható az Országos Statisztikai Intézet (INS) hozzáállása, annak ténykedése is.
Péter László szerint nemcsak standardizálni kell a külföldön tartózkodást ellenőrző rendszert, hanem kompatibilissá is kell tenni a célországok ugyanezt vizsgáló rendszerével.
„Szociológiai felmérések alapján olyan országban élünk, ahol óriási a bizalmatlansági index. Tízből kilenc ember nem bízik a másikban” – mutatott rá a szociológus. Ez a tény is kétségeket ébreszt annak tekintetében, hogy mi mehetett végbe, amikor nem személyesen kérték az egyes polgártól annak adatait. A szociológus szerint a tavalyi népszámlálás inkább nevezhető adatkonstrukciós gyakorlatnak, mintsem a népesség profi szintű számbavételének. Meglátása szerint a módszerek összekeverése helyett az összeszámolásra meghatározott időtartamot kellett volna meghosszabbítani akkor, amikor látták, hogy súlyos szervezési problémákkal szembesülnek a kérdezőbiztosok és az adatfeldolgozók. Veres Valér szerint az anyagi vonzat miatt nem tolták ki az időkorlátokat.
A nagy szám a kelet-európai szándék
Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője a népszámlálás intézményének védelmére sietett a szerdai beszélgetésen. „Fogadjuk el, hogy közös Európai Unióban nem lehet a külföldön tartózkodókról pontos számot kapni, és ebből kell kiindulnunk” – szólít fel a szakember. Székely István elismeri, hogy nem volt alkalmas az a módszer, amellyel az ország határain kívül tartózkodó állampolgárokat akarták összeszámolni, de hangsúlyozta, hogy e mögött nem hátsó szándék húzódik meg, mindössze a fent említett tényező az oka.
Székely István azt is hangsúlyozta, hogy utolsó száz métereken változott az eljárás azokra vonatkozóan, akik külföldön tartózkodtak a számbavétel idején. Az EU meghatározta, hogy aki 12 hónapnál hosszabb ideje él az ország határain kívül, azt a célországban számolják össze, tehát a tartósan külföldön tartózkodók nem sorolhatók Románia lakosságához. Végül azonban úgy döntöttek, hogy aki az utolsó naptári évben egyszer is hazajött, azt romániai lakosként számolhatják el.
A szakember szerint Kelet-Európában az a szándék, hogy minél nagyobb legyen a lakosság száma. László Attila alpolgármester szerint jelentős erőfeszítéseket tettek egyes kérdezőbiztosok annak érdekében, hogy minél több személyt számoljanak össze azok közül is, akik nincsenek itthon.
„Ki kéne rúgni az egészet”
Parázs vita nem alakult ki a beszélgetésen, de azt sem mondhatjuk, hogy a meghívottak simogatták volna az érintetteket ott, ahol inkább „szópofozkodás” kívánkozott ki. „Nem lennék elnéző a népszámlálás intézményével, sem azokkal szemben, akik lebonyolították. Ez egy zárt, »szekus« intézmény még mindig, és a politikumnak mihamarabb be kellene avatkoznia. Ki kéne rúgni az egészet és felsózni a helyüket. Szükséges az Országos Statisztikai Intézet teljes átszervezése” – mondta Magyari Nándor László, figyelmeztetve arra is, hogy sürgető a bevándorlási politika gatyába rázása, ugyanakkor a romák integrációjának is a fontos feladatok listájára kell kerülnie.
Korábbi népszámlálások közzé nem tételével, illetve a jelenlegi adatok körüli „titoktartással” kapcsolatban Székely István megjegyezte, hogy a titokban tartott adatok az OSH „dugipénzét” képezik. Elszomorító szerinte is, hogy nem biztosítottak az ország egyes alapinformációi.
Kolozsvári vonatkozások
Több szempontból világítottak rá a kolozsvári magyarság számbeli és aránybeli csökkenésére is, és felemás véleményeket hallhattunk annak tekintetében, hogy mit jelent a 16 százalékos részarány. Mindenki egyetértett abban, hogy Kolozsvár a csökkent létszámmal és aránnyal is „magyarabb” város, mint korábban, Funar idejében.
A nyelvtörvény által biztosított feltételek veszélyeztetettségéről is szó esett. Ennek kapcsán Székely István arról a felvidéki precedensről beszélt, amely alapján Szlovákia az EU kérésére 20-ról 15 százalékra csökkentette azt a kisebbségi lakossági küszöböt, amelynél kötelező a kisebbségiek anyanyelvének használata a közigazgatásban. Románia lassan két és fél éve késik ezzel a jelentéssel, így „védekezve” az EU-s intézkedés ellen. Veres Valér arra hívta fel a figyelmet, hogy több országban is bevett eljárás, hogy a kisebbség arányától függetlenül egy meghatározott abszolút szám – 10 000 lakos – fölött a helység nevét többnyelvű tábla jelzi.
Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos szerint az abszolút szám megállapításához és gyakorlatba ültetéséhez nem volt meg a kellő politikai akarat Romániában, de bízik benne, hogy a közeljövőben ez is megoldódik.
László Attila alpolgármester elmondta, 360–400-as nagyságrendben stabilizálódott a magyar nevet viselő gyermekek születésének száma Kolozsváron, egy korábbi – lapunknak adott – nyilatkozatában pedig rámutatott, hogy évente 400–500 magyar fiatalt kellene nyernie a kolozsvári magyarságnak a fogyás megállításához – nemcsak születésekből, hanem ide „csalogatott” egyetemisták soraiból is. Az alpolgármester szerint az ingatlanok és a lakások fejezete megbízható a népszámlálási adatok közül, a többihez azonban rengeteg torz szám került be.
Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor drámának éli meg a 10 ezres fogyást, de meglátása szerint minőséget kell rendelnünk a szám mellé, és ha 14 százalékra csökken a magyarság aránya, akkor is meg kell őrizzük „láthatóságunkat”.
Ugyanezt állapította meg Székely István is a romániai összmagyarság kapcsán: „Nem szabad azon gondolkodnunk, hogy ki kapcsolja le utoljára a villanyt, de újra kell gondolnunk a közpolitikákat. Ki kell dolgoznunk a nyugdíjkorhatár nem folyamatos, hanem drasztikus emelését, gyermekjárulékokat kell biztosítanunk, adójóváírást eszközölnünk, részmunkaidőt bevezetnünk” – vallja a politológus. Ellenkező esetben – ahogyan többek szájából is elhangzott – „mi” már nem fogunk nyugdíjt kapni.
Magyari Nándor László szerint nincs miért kétségbeesni, ehelyett ki kell józanodnunk, és ki kell dolgoznunk olyan politikai módszereket, amelyek visszaszorítják, majd pedig megállítják a népességfogyást.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)

Megkezdheti munkáját az Ungureanu-kormány
Megszavazta a parlament az új kormányt, amely kilenc hónapig fogja irányítani az országot. Mihai Răzvan Ungureanu nem tért el elődje visszafogott retorikájától, így „óvatos” bér- és nyugdíjemelést ígért, amennyiben ezt lehetővé teszi a gazdaság teljesítménye. A kabinet a szükségesnél öttel több szavazatot kapott, és csak két ellenvoksot, mivel az ellenzék távol maradt a szavazástól. Így is az ellenzék lett a tegnapi nap főszerepelője, hiszen nyilvánvalóvá váltak a Szociálliberális Szövetségen (USL) belüli nézeteltérések. Victor Ponta egyedüli ellenzéki vezérként szólalt fel a parlamenti ülésen, és meglehetősen békülékeny hangnemet ütött meg, ami a liberálisok nemtetszését váltotta ki. Egyes elemzők máris Traian Băsescu „zseniális” húzásának láttatják Ungureanu kinevezését miniszterelnök-jelöltnek, hiszen – mint mondják – az államfőnek sikerült ezzel éket vernie az ellenzék sorai közé.
Ioan Oltean, a kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata-Liberális Párt (PD-L) főtitkára közölte elsőként, hogy a kormány 237 – a szükségesnél 5-tel több – támogató és két ellenszavazatot kapott. A parlament előtt elmondott beszédében Ungureanu kifejtette, hogy nagyvonalakban az előző kormány programját követi majd. Leszögezte, nem áll szándékában teljesíthetetlen ígéreteket tenni, és csak „óvatos” bér- és nyugdíjemelést helyezett kilátásba, ha ezt lehetővé teszi a gazdaság teljesítménye. Mint mondta, még az idén sorra kerülő parlamenti választásokig a gazdaság stabilitásának biztosítására és Románia nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt kötelezettséginek betartására törekszik majd.
Az RMDSZ részéről Cseke Attila szenátor szólalt fel, aki szerint a most hivatalba lépő kormány feladata, hogy tudatosítsa a lakosságban az elmúlt két év szükséges, de olykor fájdalmas intézkedéseinek mostanra látható kedvező hatását. – Ennek a kormánynak tudnia kell, hogy egyetlen szükséges, de fájdalmas intézkedés, egyetlen reformlépés sem ér semmit, ha annak hatására az állampolgár nem érez valami többletet mindennapi életében, a köz- és államigazgatás intézményei által nyújtott szolgáltatásokban – mondta Cseke. A szenátor felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyeket az RMDSZ szerint a kormánynak feltétlenül meg kell hoznia a közeljövőben. Így a fizetéscsökkentés jelentős százalékának visszaadását, a nyugdíjak lehetséges emelését, a közigazgatásban dolgozók pótlék-visszafizetés alól való felmentését, a decentralizáció folytatását, állások meghirdetését az egészségügyben, valamint az oktatási törvény egyes kitételeinek mielőbbi alkalmazását sorolta fel. Külön kitért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre, ahol az oktatási törvény által szavatolt magyar tagozatot még mindig nem hozták létre. Cseke Attila szerint a koalíció „másik tartozása” a kisebbségi törvény.
A parlamenti vitán az ellenzék részéről csak Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke volt jelen, aki szokatlanul békülékeny hangnemben szólalt fel. Kijelentette, hogy pártja ugyan nem támogatja a kormányt, de partnerek lesznek olyan projektekben, amelyeket Románia nemzeti érdekei megkövetelnek. A liberálisok rögtön nemtetszésüknek adtak hangot. Nem rejtették véka alá, hogy nézeteltéréseik vannak. A hét elején a liberálisok körében a féltékenység reakcióját váltotta ki, hogy Ungureanu csak Pontát hívta fel telefonon, akivel jó viszonyban vannak. Ezt maga Ponta is elismerte, aki a kormányalakítási egyeztetések során akart tárgyalni Ungureanuval, de egy sajtótájékoztatón Antonescu nyíltan ellentmondott neki, majd egy televíziós műsorban a nézeteltérések okozta feszültségek miatt Ponta hirtelen a stúdióban hagyta Antonescut és a többi meghívottat, s távozott. Antonescu tegnap elmondta, hogy a liberálisokat zavarta Ponta beszéde, és kijelentette: „stilisztikailag nem azonosulnak Ponta beszédének új hangvételével”. A liberálisok és a szociáldemokraták az elmúlt napokban egyebek között a helyhatósági választásokon indítani tervezett jelöltek miatt is összeszólalkoztak.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)

A nemzetpolitikai prioritások újragondolása
Az elmúlt hetek magyar nemzetpolitikai szempontból két fontos témát hoztak nyilvánosságra: a romániai népszámlálási adatok első etnikai bontását, illetve a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a magyar kormány illetékesei között kialakuló konfliktust. Jelen írásnak nem célja, hogy ezen utóbbi esemény körül kialakult politikai vitában állást foglaljon, inkább a diskurzus más irányokban való megnyitásának lehetőségeit keresi.
Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a szöveg geneziséhez és gondolati sémájának kikristályosodásához nem az egyik vagy másik kérdéskörhöz fűzött vélemények sora, hanem éppen a két esemény véletlenszerű együttmegjelenése szolgáltatott alapot. Más szóval, jelen írás nem a csángótámogatás körül kialakult jelenlegi pénzügyi problémákról, illetve a magyar kormány ez irányú lépéseiről fog szólni, hanem a kérdésből kiindulva a jelen támogatási és nemzetpolitikai célkitűzések népszámlálási adatok tükrében való átvizsgálását szeretné elérni.
A csángótámogatás helye a romániai magyar támogatáspolitikában
A támogatáspolitikával kapcsolatosan kevés adattal rendelkezünk, jelen írásban a kettő kapcsolatát a nyilvánosságra került 2010-es támogatási adatokból, illetve az általános trendekből próbálhatjuk meg rekonstruálni. A csángótámogatási rendszer szempontjából az ügy egyszerűbb, hiszen az MCSMSZ volt eddig a felelős a főbb kulturális rendezvények szervezéséért, illetve a moldvai csángó oktatási program menedzseléséért is. A szervezet honlapján megjelenő pénzügyi beszámoló alapján a 2010-es évben a szövetség körülbelül 150 millió forintból gazdálkodott, amelynek mintegy felét adta a magyar állam különböző forrásokból. Emellett fontos megemlíteni, hogy 2000-es létrejötte óta a támogatásra elkülönített keret folyamatosan növekedett, a magyar kormány „politikai színezetétől” függetlenül. Romániába a csángóprogramok támogatásán kívül a magyar állam kulturális és oktatási céllal több forrásból is juttat pénzt. Az egyik legfontosabb ezek közül az oktatás-nevelési támogatás, amely 2010-ben körülbelül 2,4 milliárd forintot jelentett, ami 121 ezer, magyar nyelven tanuló, 18 évnél fiatalabb diák évi 20 ezer forintos támogatását fedte.
Az oktatás-nevelési támogatás 2011-re elérte a 3 milliárd forintot, hiszen a jelenlegi magyar kormány az óvodai oktatásban részt vevő gyerekek számára is megnyitotta forrásait. Emellett normatív támogatásban részesül a Sapientia EMTE is, amelynek költségvetése 2010-ben 1,5 milliárd forint volt. Az egyetem 2001-es megalakulása óta hasonló, de emelkedő évi támogatásban részesült, 2011-ben elérve a 2 milliárd forintot. Ebből kivétel a 2006-os esztendő, amely a nagyobb infrastrukturális beruházások éve volt. A nyilvánosság számára is elérhető kulturális és oktatási támogatások a Szülőföld Alap Irodán keresztül kerültek kiosztásra. A Szülőföld Alap az Illyés Közalapítvány jogutódja, amely 2011-től az Apáczai Közalapítványhoz hasonlóan beolvadt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-be. Az intézmény 2010-es beszámolója alapján a Romániába érkező pályázati támogatások értéke 694,3 millió forint volt. Ezenfelül léteztek soron kívüli támogatások is, illetve az Apáczai Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Civil Alap is juttatott a határon túlra támogatást, azonban ezekről vagy nem rendelkezünk nyilvános adatokkal, vagy a támogatás az előzőkhöz képest elenyésző.
A csángóprogramok támogatása a Romániába érkező támogatások közötti helyének és súlyának megállapításához néhány pontosítás szükséges. Egyrészt érdemi módon a csángóprogramok támogatását kizárólag a Szülőföld Alap által nyújtott támogatásokkal lehet összehasonlítani, hiszen a szórványban működő szervezetek és intézmények rajta keresztül tudtak támogatáshoz jutni. Másrészt a Szülőföld Alap kuratóriumai rendelkeztek külön a szórványokat megcélzó programkiírásokkal (2010-ben ez körülbelül 59,4 millió forint volt). Harmadrészt fontos tisztázni, hogy mind az erdélyi szórványban működő szervezetek, intézmények, mind pedig a csángó szövetség részt vehetnek a Szülőföld Alap más kiírásaiban is, illetve 2010-től körvonalazódott egy külön szórványprogram beindításának lehetősége is. Negyedrészt világos, hogy a magyar állam által nyújtott csángótámogatás összege nagyobb, mint az erdélyi szórványvidékek számára elkülönített források összesen.
Népszámlálási adatok és a szórványkérdés
A népszámlálásról napvilágot látott előzetes adatok elemzésére több szerző is vállalkozott, ennek megismétlése értelmetlen lenne, azonban a szórványrégiók adatainak rövid ismertetése jelen írás szempontjából mindenképpen fontos, hiszen ezek egységesen katasztrofális eredményeket mutatnak. Hunyad és Temes megyében több mint 30, Arad, Fehér, Máramaros és Szeben megyében pedig több mint 20 százalékkal csökkent a magyarok száma. Ezzel szemben Bákó megyében körülbelül 1,3 százalékkal nőtt csak a magukat magyarnak vallók száma, a csángók számáról pedig még nincs adat. A fentiekből két következtetést vonhatunk le. Egyrészt az erdélyi szórványmegyék esetében a magyarok fogyása drasztikusabb, mint ahogy a demográfiai szakértők megjósolták, egyben előrevetítve nemcsak a szórványtámogatás szükségességét, hanem az eddigi célirányos támogatások hiányának visszafordíthatatlan következményeit is.
A MAGYARSÁG LÉTSZÁMÁNAK ALAKULÁSA A SZÓRVÁNYMEGYÉKBEN
FORRÁS: INS
Megye 2011-es népszámlálás összesen román magyar % összesen 2002-es népszámlálás román magyar % csökkenés %
Arad 409 072 343 163 37 067 9,06% 461 791 379 451 49 291 10,67% 12 224 24,80%
Bakó 583 588 561 034 4373 0,75% 706 623 688 719 4317 0,61% -56* -1,30%
Beszterce-Naszód 277 861 249 925 14 773 5,32% 311 657 281 273 18 349 5,89% 3576 19,49%
Fehér 327 224 294 335 15 870 4,85% 382 747 346 059 20 684 5,40% 4814 23,27%
Hunyad 396 253 369 782 16 219 4,09% 485 712 450 302 25 388 5,23% 9169 36,12%
Máramaros 461 290 360 018 34 781 7,54% 51 0110 418 405 46 300 9,08% 11 519 24,88%
Szeben 375 992 340 836 10 893 2,90% 421 724 382 061 15 344 3,64% 4451 29,01%
Temes 649 777 555 752 35 294 5,43% 677926 565 639 50 556 7,46% 15 262 30,19%
* Bakó megyében a magukat magyarnak vallók száma növekedett.
Másrészt a Bákó megyei számadatok talán elmaradnak a vártnál, megkérdőjelezve az elmúlt évek oktatási és programtámogatásainak befolyását. Ezzel semmi esetre sem az oktatási program minőségét kritizálom, sem az MCSMSZ hozzáértését vitatom, hanem azt a kérdést feszegetem, hogyan és miért kezeli a magyar kormány a csángókérdést a szórványkérdésből általánosan kiemelve.
Csángókérdés és szimbolikus nemzetpolitika
Habár nem vagyok a csángókérdés különösebb szakértője, elfogadom azt a szakirodalmában elterjedt állítást, mely szerint a csángók kimaradtak a modern magyar nemzetépítésből, hiszen a reformkor előtt vándoroltak a már akkor a magyar befolyáson kívülinek számító területekre. Ezt több adat is bizonyítja, de leginkább az, hogy a csángók által beszélt magyar nyelv nem teljesen azonos az általunk is beszélt, standard köznyelvvel. Az identitásuk szempontjából pedig a katolikusságuk legalább olyan fontos, mint maga az anyanyelv, hiszen az egyház kiemelten fontos szerepet játszik a közösségek életében. Ugyanakkor érdekes módon a csángókat sokáig a román állam nemzetiesítő politikája is elkerülte, inkább valamiféle prenacionális, sajátos vallási, nyelvi és etnikai identitás segítségével határozva meg magukat. Ez nem jelenti, hogy a csángók érintetlenül gyakorolhatják/gyakorolhatták nyelvüket és vallásukat az elmúlt évszázadokban, hiszen magyar nyelvű iskoláik nincsenek, egyházi szempontból pedig a iaşi-i/jászvásári katolikus püspökséghez tartoznak, amely eddig teljes mértékben elzárkózott a magyar nyelvű vallási szertartások felvállalásától.
A román asszimilációs politika ellenére a kilencvenes évek végén a magyarul tudó katolikusok száma a régióban kb. 60 ezerre tehető, azonban a 2002-es népszámláláson Bákó megyében mindössze pár ezren vallották magukat magyarnak vagy magyar anyanyelvűnek és csupán pár százan csángónak. A római katolikusok száma a megyében 100 ezer fölött volt. Nem véletlen tehát, hogy a csángó falvak, a csángó identitás az elmúlt 50 évben a magyar néprajztudomány és antropológia egyik fő érdeklődési körébe tartozott, de a Csángóföld fontos célpontot jelentett a magyar nyelvet oktatni vágyó és a magyar kultúra megtartásáért küzdő önkéntesek számára is. Az anyaország felől pedig – a Székelyföld megítéléséhez hasonlóan – a Csángóföld esetében létezik egy romantikus nemzetideál, mely szerint az egy olyan hely, ahol a magyar nyelv még tiszta, modern kori intézményesülés előtti formájában megtalálható, és olyan emberek lakják, akik az idegen elnyomás ellenére képesek voltak saját identitásukat megtartani, képesek voltak megmaradni. Továbbá sok esetben ezeket a közösségeket a magyar nemzet elveszett – „elcsángált” – bárányainak is tekintik, akiket vissza kell terelni a magyar nemzet keretei közé. A fentieket figyelembe véve nem meglepő az az elkötelezettség, amellyel a magyar kormány és az erre a célra létrejövő magyarországi és erdélyi civil szervezetek (pl. a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány) a kérdéshez viszonyulnak, morális és pénzügyi szempontból egyaránt.
A csángókérdésnek, mint nemzetpolitikai célkitűzésnek, van egy további vetülete, amely szimbolikus szempontból nagyobb fontossággal ruházza fel, mint bármelyik másik szórványvidéket. A magyar nyelvoktatás fellendítését célzó támogatások nacionalizmuselméleti szempontból mindenképpen a magyar nemzetépítés részét képezik, hiszen egy olyan csoport nemzetbe való integrálását igyekszik megvalósítani, amely nemcsak hogy kimaradt a modern magyar nemzet kikristályosodásának folyamatából, hanem egy másik, a konkurens román nemzetépítési próbálkozások célkeresztjében áll. Emellett nem mellékes szempont az sem, hogy a csángó közösségek nem a tradicionálisan magyarok által lakott területen élnek, hanem a magyar befolyás szempontjából „idegen” vidéken. Tehát a csángók két egymásnak feszülő nemzetépítési és nemzeterősítési projekt célcsoportját képezik, azonban nem ebben különböznek a Románia más területein élő magyaroktól, hanem abban, hogy ők nem az úgynevezett Nagy-Magyarországhoz tartozó területen élnek, és ennek következtében nem voltak soha részei még a kulturális értelemben vett magyar nemzetnek sem.
Továbbá a nemzetbe való sikeres integrálásuk szimbolikus szempontból is fontos lehet, hiszen ez a román asszimilációs politika ellenében valósulna meg. Vagyis: a magyar nemzetépítési projekt tehát egy olyan területen próbál felülkerekedni, amely soha nem tartozott magyar nemzetállami fennhatóság alá. Más szóval, a csángókérdés a magyar nemzeti presztízs és közép-kelet-európai szerep egyik szimbolikus terepe.
Programokat a szórványközösségeknek
Visszakanyarodva a népszámlálási adatokhoz és a nemzetpolitikához, két előzetes megjegyzés megtétele szükséges. Egyrészt nem kérdés, hogy a magyar nemzetpolitika jelentős szimbolikus vetülettel is rendelkezik. Ennek alapja az, hogy a magyar nemzethez tartozó személyek a magyar kultúra hordozóiként nemcsak Magyarország határain belül élnek, hanem azon kívül is, és a magyar állam mind a határain belül, mind pedig a határain kívül felelősséget vállal a bárhol élő magyarok identitásának szabad gyakorlásáért. Azonban amikor ehhez a felismeréshez stratégiákat, törvényeket és költségvetési tételeket rendelünk, akkor a kérdésről közpolitikai és pragmatikus keretek között is beszélhetünk. Másrészt a csángó magyar oktatási program része a magyar nemzetpolitikának, illetve a csángók magyar oktatáshoz való joga nem megkérdőjelezhető, ám ugyanakkor a nemzetpolitika pragmatikus keretek közötti tárgyalása szempontjából súlya legalábbis vitatható.
A népszámlálási adatok megmutatták, hogy az erdélyi magyar közösség fennmaradása több régióban kritikus, hiszen azokon a területeken, ahol a magyarság szórványnak számított, az elmúlt kilenc év alatt több mint egy negyedével csökkent a számuk, és ez a folyamat csak gyorsulni fog, sőt mi több, nem kizárt, hogy egyes területeken a csángókéhoz hasonló szituációba is kerülhetnek. Nemzetpolitikai szempontból a szórvány kérdése évek óta napirenden van, 2008 óta több ízben intézményesült, 2011 óta pedig külön stratégiával rendelkezik, viszont külön támogatási alapot számára még nem különítettek el. Habár a Szülőföld Alap kiírásaiban létezett a szórványvidékek számára külön keret, ez elmaradt a magyar kormány részéről a csángóknak juttatott támogatások nagyságától.
Ebből a szempontból a nemzetpolitikai prioritások felállításánál több dilemma is megfogalmazódik. Egyrészt kiemelten fontossá válik a szórványközösségeket megcélzó konkrét oktatási, kulturális és kutatási programok bevezetése. Másrészt elkerülhetetlen az elköltött határon túli támogatások eredményességének és hatásfokának vizsgálata és – ezzel párhuzamosan – a közösség szempontjából megfogalmazott prioritások lajstromozása. A kettő együtt alapul szolgálhat a rendelkezésre álló támogatási források nem csupán szimbolikus politikai prioritások mentén való elosztására és a romániai magyar közösség megmaradását jobban elősegítő, kiegyensúlyozott újratervezésére.
Toró Tibor
A szerző kolozsvári szociológus, politológus
(Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport)
Krónika (Kolozsvár)

Az értelmiség ne sétáljon csapdákba
BALÁZS IMRE JÓZSEF kolozsvári költő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Korunk folyóirat főszerkesztője decemberben volt a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége. Főszerkesztői, egyetemi tanári, költői gondjairól kérdezte őt Kinde Annamária az Erdélyi Riport 2012/3. számában megjelent interjúban.
- Gyanakvó ember vagy?
- Jóhiszemű ember vagyok, de a szakmámból kifolyólag muszáj lett gyanakvónak lennem. Egy szerkesztőnek fontos erénye a gyanakvás. De azt hiszem, hogy a civil énemben ez továbbra sem mozdította ki a jóhiszeműséget. Elég nagy jóindulattal szemlélem a világot. A szerkesztőnek meg nyilván azért kell gyanakvónak lennie, mert a beérkező kéziratokban ellenőriznie kell helyesírástól elkezdve nevekig és egyéb adatokig, születési évszámokig, könyvkiadók nevéig sok mindent. Sűrűn szoktam javítani a Korunkhoz beérkező cikkekben mindezeket az adatokat.
- Egy interjúban a Korunk helyéről kérdeztek téged a lapok között, és azt mondtad ott, hogy ha hadászati szempontból nézzük, akkor a Korunk a nehéztüzérség. Háborús időket élünk?
- (Nevet) Hát, remélem, hogy azért nem tartunk még háborús időknél. Nem élünk nagyon jó időket, de háborúsnak nem nevezném a helyzetet. Ezek a hadászati metaforák egyébként az életben mindenhol, házasságtól kezdve egyéb emberi kapcsolatokig és a szakmáig mindenhol előfordulnak. A napilap egyféle, a hetilap más feladatokat lát el, a havilapnak ebből a szempontból egyaránt el kell végeznie a mélységes lerombolását és a mélyről felépítését a dolgoknak.
- A világnézet alakításában vállal szerepet a Korunk, ezt mondod, illetve egy másik szövegben arról is beszélsz, hogy a klasszikus folyóirat-megjelenés már nem elég: az eseményjelleget és a személyességet tartod fontosnak abban, hogy a kulturális érték megtalálja a közönségét. Hogy is van ez? Hiszen a folyóiratban inkább tanulmányokat találunk, a rendezvények pedig többnyire az írókról szólnak.
- Én az eseményjelleget közös pontnak, a folyóiratban és a rendezvényekben közös elemnek tartom. Az eseményjelleg, mint célkitűzés, fontos. A Korunknak az utóbbi évekbeli legnagyobb sikerei az élő eseményekhez fűződtek, amelyekre vélhető volt, hogy nagyon sokan eljönnek, és ez igen gyakran így is történt.
- Hogyan lehet egy tematikus lapszámból vagy annak a bemutatójából esemény?
- Jól ki kell találni a tematikát. A tematikus számok nagy lehetősége, hogy olyan dolgot is képesek eseménnyé tenni, ami azelőtt nem volt esemény. Még akkor is, hogyha nehéz előre megjósolni, melyik lapszámból lesz esemény. De a lehetőség ott van benne.
- Elképzelhető egy olyan tematikus szerkesztés, amely csak követi a folyamatokat, de lehet, hogy pont egy ilyen tematikus összeállítástól figyelnek oda valamire.
- A történettudományi előadásokat is a Korunk-események közé sorolnám, vagy például azt is, hogy 2011 nyarán megjelent A mi huszadik századunk címmel egy többszerzős történelmi tanulmánykötet a kiadónknál, Gyáni Gábor, Romsics Ignác és mások közöltek benne öt nagy történelmi tanulmányt, és rögtön látszott, hogy ez egy esemény. Abból is, hogy a könyvterjesztők egy hónap alatt elhordták az egészet a kiadóból. Reméljük, el is fogják adni, de az biztos, hogy most a kiadóban nincsen belőle. Ez például szerintem egy esemény.
- És pontosabban mit kell értenünk akkor, amikor a személyességről beszélsz?
- Itt is a Korunk Akadémiáról van szó elsősorban. 2008 óta megy az a sorozatunk, amelyben minden hónapban egy történész és minden hónapban egy író szerepel. Ezek a rendezvények 200 fős közönséget is be tudtak vonzani olykor, ami Kolozsváron akár tíz évre visszamenőleg nézve is nagyon ritka volt. A személyesség abban áll, hogy ha a Korunkban megjelentetünk egy Romsics Ignác-tanulmányt, nem látjuk azt, hogy mekkora hatást vált ki, hányan olvassák el. De eljönnek az előadására százötvenen vagy akárhányan, és ott a személyességgel hozzátevődik egyértelműen valami a szöveghez is. Az írói estsorozaton, amit személyesen én csinálok, ugyanezt érzékeltem: ott is bejött ez az eseményjelleg, mert Nádas Péter a hetvenes évek óta nem volt Kolozsváron, vagy Szabó T. Anna íróként a szülővárosában soha nem lépett fel, amíg az estjét meg nem tartottuk. Amikor Dragomán Györgynek a román nyelvű kötetét lanszíroztuk román nyelvű közönség előtt, akkor is begyűltek az emberek. Ezeknek a dolgoknak a varázsa nagymértékben a személyességben áll. A folyóirat-kultúra átalakul. Nem biztos, hogy az a megfelelő szó, hogy válságban van, de az a forma, ahogy eddig volt, annak a magától értetődése erősen kérdőjelessé vált. De ugyanazt a funkciót, amit a folyóirat betöltött évtizedeken át, meg kell próbálni más csatornákon keresztül érvényesíteni, és mi ezzel próbálkozunk.
- Milyen jelek vezetnek ahhoz a következtetéshez, hogy kérdőjelessé vált az eddigi forma?
- Generációs alapon lehet ezt a leginkább érzékelni. Én azokról beszélek most, akiket tanítok az egyetemen, irodalmárokról. Nem az átlagolvasókról, hanem azokról az emberekről, akiknek szakmájukból adódóan ismerniük kellene folyóiratokat. Mert amikor mi egyetemisták voltunk, ebből a szempontból más helyzet volt, pedig nem volt az annyira régen. Én minden évben azzal kezdem a félévet a harmadéveseknél: soroljanak fel folyóiratokat, amiket olvastak az elmúlt évben. Vagy aminek több lapszámát olvasták. Magyarországi folyóiratokból minimálisat sorolnak, romániaiakból alig valamivel többet, a Litera.hu az ismétlődő, ami azt jelzi, hogy az interneten még csak-csak megvan a tájékozódási csatorna, de maga a nyomtatott folyóirat fogalma, egy-egy lapszám átlapozása hiányzik: ez generációs alapon működik, valahol a jelenlegi huszonéveseknél átalakult az erre való szocializáció. Ezen meg lehet próbálni valamit alakítani, de a változást egyetlen folyóirat biztosan nem tudja elérni. Mi például azt csináljuk, hogy középiskolákba visszük be a Korunkot. Játékos formában kérdésekre válaszolnak azok, akik középiskolásként megrendelik, a tanárokat is bevonjuk ebbe, hogy segítsenek célba juttatni a lapot, a valóban érdeklődő diákokhoz. A résztvevők pedig nyernek valamit, amikor válaszolnak a lap által feltett kérdésekre. Ebből a Korunknak nincsen semmi anyagi haszna, a cél egyszerűen fenntartani ezt a médiumot, egyáltalán azt a tapasztalatot, hogy létezik nyomtatott folyóirat. A funkciót az internet részben átveheti, így lehet valamelyest áthidalni ezt a generációs űrt.
- A Korunknak minden lapszáma elérhető a világhálón, úgyhogy elég, ha a nevét megjegyzik, és már megtalálják.
- Igen, ez egy tudatos stratégia, hogy a terjesztési gondokat és ezt a generációs szakadékot próbáljuk áthidalni.
- Egyetemi oktatóként többek között egy ilyen tárgynak vagy az előadója, amit úgy hívnak: Az irodalmár szakma elmélete és gyakorlata. Mit tanítasz ezen belül?
- Megtanulnak korrektúrázni. Vizsgáznak korrektúrázásból. De nyilván nem csak ezt. Ez a minimum.
- A korrektúrázásnak elmélete is van?
- El kell magyarázni, hogy miért kell ezt csinálni, amikor egyszerűen ki is lehetne húzni a hibás szöveget, és fölébe írni a helyeset. Elmondom nekik, hogy mik a korrektúra előnyei. De nyilván nem ez a lényeg, hanem azt vettük észre, hogy a végzettjeinknek csak egy része – hogy mekkora része, az változó – lesz tanár. Másik része nem tanár lesz. És azt láttuk, hogy felbukkannak újságszerkesztőségekben, korrektorok lesznek könyvkiadókban, rendezvényszervezésben civil szervezeteknél dolgoznak. Rám hárult a feladat, hogy erre felkészítsem őket. Én azzal szoktam kezdeni ezt a tantárgyat, hogy ez minden, ami nem a tanársággal és a kutatással kapcsolatos, és az irodalmi életben való tájékozódásról szól. Erről fognak szólni ezek az órák. És hogy valami konkrétummal mindenképpen maradjanak, fontosnak tartottam a korrektúrázást, hiszen ez az alap, hogyha el akarnak helyezkedni korrektorként vagy szerkesztőként. A végére, ha mást nem, akkor tudni fogják, hogy minek hol kell utánanézni. Az ISBN számtól kezdve a kolofonig, tehát ha kinyit egy könyvet, lesz fogalma arról, amit egy normális olvasó valószínűleg nem tud, vagy nem tudja, mire való, és milyen formában kell megjelennie. Rengeteg igénytelen kiadó és kiadvány van. Ha ők ránéznek majd egy ilyen könyvre, akkor azt reméljük, hogy meg tudják majd ítélni, hogy mennyire komoly a kiadvány. Ez tehát egy gyakorlati tárgy, és a szerkesztői énemmel elég nagy az átjárás, amikor ezt tanítom (nevet).
- Emellett meghívottakat szoktam vinni az egyetemre, könyvkiadói szerkesztőt, folyóirat-szerkesztőt, akitől bármit lehet kérdezni. A Kriterion, a Koinónia, a Helikon, a Látó, a Napsugár szerkesztőit, aki éppen ráér.
- Olvastam róla, hogy Magyarországon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen létezik ehhez hasonló kiadói szerkesztő képzés. Nálunk is lehetne ezt nagyobb óraszámban tanítani, és szakmai gyakorlatokat rendelni hozzá, fel lehetne építeni egy ilyen, részletesebb képzést, mert jók a visszajelzések.
- A szerkesztői éneddel már találkoztunk, de azt még nem tudjuk, hogy mikor vagy költő.
- Nem jó válasz erre az, hogy szabadidőmben, mert akkor azt jelentené, hogy ez valamilyen hobbi, de annál azért több.
- Már csak azért sem lenne ez jó válasz, mert a költőnek tudomásom szerint egyáltalán nincs szabadideje…
- Van néha olyan igénye az embernek, amikor befelé szeretne menni egy kicsit önmagába. Azt hiszem, ezzel függ össze. Ez nem mindig van. Amikor nagyon kifelé élek, akkor a költői énem visszaszorul és pihen. Lehet, hogy egy-egy mozgalmas este után éppen váratlanul is előbújik belőlem, de azt hiszem, hogy a csendesebb, elmélyülősebb időszakokban van nagyobb szükségem nekem erre az énemre. És azért megvannak mindennek a pillanatai.
- Azt is tudjuk rólad, mert beszéltél róla többször, hogy a Szilágyi Domokos műveivel való találkozás fordította a sorsodat abba az irányba, hogy végül ezt a pályát választottad. Amikor ez történt, akkor te hány éves voltál? Akkor már írtál verseket?
- Olyan tizenhét-tizennyolc éves lehettem, és nagyjából akkortájt kezdtem írni verseket, de akkor még ez a tipikus kamasz-dolog volt, ami nem volt jó vers.
- Eszerint megtörténhetett volna az is, hogy a versírás abbamarad. Te akkor nem is a költőséget választottad a Szilágyi Domokos műveivel való találkozásod kapcsán, hanem a szerkesztői hivatást?
- Nem. Az irodalmat. Mert én sokáig fizika meg matek szakra készültem. Ilyen osztályban is végeztem Udvarhelyen.
- Tehát akkor még az, hogy te később szerkesztőként fogsz dolgozni, nem volt nyilvánvaló.
- Nem. Bár ’89-ben, a forradalom idején, amikor én 14 éves voltam, a segélycsomagban édesanyám kapott egy írógépet. Egy szalagos, özönvíz előtti, amerikai vagy nem tudom, milyen gyártmányú szerkezetet, iszonyúan kopogós volt, erősen kellett ütni a billentyűket. Akkor a nyolcadikos osztálytársaimnak az írógépen indigóval diáklapot szerkesztettem négy oldalon. De az megint másról szólt. Az egy olyan pillanat volt, amikor valamit kellett csinálni.
- A lányaid már írnak verset? Mondjuk el, hogy hány évesek!
- Persze. (Nevet) „Apa, ma is írtam egy verset!” Még nem is tudtak írni, és már mondtak ilyeneket… Most már tudnak írni. A nagylányom most hétéves, a kicsi ötéves lesz.
- Tíz-tizenöt éven belül számíthatunk a köteteikre, vagy ha tovább gyorsul a világ, akkor még hamarabb?
- Egyelőre inkább az a sorsuk, hogy olvasók és múzsák is és társszerzők. De egyébként a kolozsvári közegben ez egyáltalán nem számít lassan kivételnek, hogyha Zágoni Balázsnak a gyerekei mesehősök lettek Zágoni Barnitól Zágoni Hannáig és Dorkáig, Demény Péter lánya, Ágóbágó szintén könyvhős lett, Berszán Matyi Farkas is a Berszán István könyvében. Az én nagylányom is szerepel a Hanna-hintában.
- Bevonultak az irodalomba.
- Igen, ebből nehéz már kimászni. Szilágyi Júlia mesélte, hogy az ő kisfia, Mihály, amikor annak idején találkozott Kobakkal, akkor nem értette a dolgot. Hát Kobak az egy mese, nem egy gyerek. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van ennek is.
- Az erdélyi viszonylatban nagyvárosnak tekinthető Kolozsváron belül is létezik egy elkülönülő magyar város?
- Szerintem igen. Általában megvannak azért a kontaktusok a rétegekben. Nem az élet teljes színterén van meg az embernek a kontaktusa a román lakossággal. A boltban megvan, ha valaki focizni jár, akkor ott lehet, hogy románok is vannak, tehát valahol mindig van kapcsolat. De az élet teljessége a magyaroknak inkább csak a kis magyar világ. Persze nincs annyira elszigetelve, mint egy székelyföldi helyen, ahol eleve nincsen akkora átjárási lehetőség.
- A nagyváradi Szacsvay Akadémia előadás-sorozatának egyik előadója, Horváth István beszélt arról, hogy az erdélyi magyar értelmiség fele Kolozsváron él. Mennyire érezhető ez? Meddig képes még betölteni a társadalmi szerepét az értelmiség? Képes megmaradni, újratermelődni, vagy szétszóródnak majd ők is a világ élhetőbb országaiba?
- Én ezt az egyetemi szférához kötném, és annak tulajdonítom ezt a koncentrációt. Az egyetemi szférában az utóbbi évek nem voltak a legjobbak. Legalábbis a humán tudományokban. Nem rentábilis, nem kifizetődő. Magyarán: az új végzettek nem tudtak megtapadni Kolozsváron. A közoktatásnak az egyébként nagyon jó, hogy a legjobb végzettjeink a bölcsészkarról Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyóban tanítanak.
- Kellene legyen egy olyan távlat, célképzet a fiatalok előtt, hogy ha dolgoznak, akkor ők is részévé lehetnek ennek a rétegnek. Én ezt most úgy látom, hogy a mindenféle válság hatására a fiatalokra jellemzőbb a pesszimizmus, és ennek reális alapja van.
- Az értelmiségnek a kritikus és analitikus szerepét tartom fontosnak. A mostani korszaknak a legnagyobb veszélye a manipulálhatóság. Az ember észre sem veszi, hogy mit csinál vele a politikus, a média, a fogyasztásra ösztönző gazdasági reklám. Az értelmiség hátha jobban észreveszi, hogy ne sétáljon bele a csapdákba, és erre felhívja másoknak is a figyelmét.
- Képes-e az értelmiség arra most, hogy ellássa ezt a feladatot?
- Mindig van, aki ellátja ezt a feladatot. Lehet, hogy valaki egy blogot ír, és egy nagyon specifikus területen ezeket a manipulációkat megmutatja. Én nem hiszem, hogy olyan volna most a helyzet, hogy az értelmiségnek ne volna feladata, és ne lenne képes azt betölteni. Csak nem biztos, hogy eléggé látszik ma az értelmiségiek teljesítménye.
Névjegy
Balázs Ime József (Székelyudvarhely, 1976) matematika–fizika tagozaton végzett a Tamási Áron Gimnáziumban. 1994–1998 között a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója. 1998 óta tanít az egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén, 2004 óta adjunktusként. 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. 1999 óta a Korunk irodalmi és kritikai rovatának szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője. 1996 óta publikál verseket, irodalomkritikát, tanulmányokat folyóiratokban, antológiákban, napi- és hetilapokban. A Hermeneuta elnevezésű táborok egyik szervezője és előadója. József Attila-díjas (2011), a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Romániai Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága tagja. Legismertebb kötete: Vidrakönyv (versek, Éneklő borz, 2006).
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Válás MOGYE módra
Marosvásárhely fekete márciusának hangulatát idézte az a sajtótájékoztató, amelyet a MOGYE rektora tartott arról, hogy visszautasítják a politikum beavatkozását az egyetem ügyeibe. Az elhangzott kérdésekre a hátsó sorokat elfoglaló szenátusi tagok egyetemi tanároktól szokatlanul heves kirohanásokkal reagáltak. Olyan indulatok szabadultak el, amelyek visszautalnak és felerősítik az 1990 márciusában megfogalmazott és azóta is befejezetlenül maradt kérés jogosságát, miszerint a magyar orvos- és gyógyszerészképzés céljára létrehozott marosvásárhelyi egyetemen elemi elvárás, hogy önálló magyar tagozat működjön mind a három karon. A hozzászólások arról győztek meg, hogy az egymás kölcsönös elfogadására, elképzeléseinek tiszteletben tartására és a megértésre irányuló minden törekvés kudarcra ítéltetett. De mit is várhatunk attól a rektortól, aki felháborodottan utasítja el az egyetem multikulturális besorolását, s közben azt bizonygatja, hogy a magyar oktatás érdekeit szem előtt tartva zárkóztak el az önálló főtanszékek létrehozásától. És mit várhatunk attól a vezetőségtől, amely az elmúlt években is tovább folytatta a magyar tagozat elsorvasztását, még akkor is, ha voltak olyan látszattevékenységek, amelyek alkalmasak lehetnek a helyzet ideiglenes kozmetikázására. De van-e mit magyarázni, amikor egyértelmű az eredmény: 400 oktató a román, 94 a magyar tagozaton, miközben a magyar hallgatók a diáklétszám felét teszik ki mind a három karon. Ami pedig a versenyvizsgákat illeti, a magyar végzősök érthető módon nem kívántak olyan katedrákra pályázni, ahol évek óta nyoma sincs magyar oktatónak, s ahol nem nehéz kitalálni, hogy milyen ellenséges környezetben kellene helytállniuk. Ahogy ezt a magyar oktatók egy része megtapasztalhatta, akik közül néhányat perrel, sőt a munkaszerződés felbontásával fenyegetett meg a rektor. Ezzel szemben a plágiumon kapott és tettét be is ismerő román oktató védelmében a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökséghez folyamodott a rektorhelyettes asszony. A cinizmus tetőfoka, hogy levelében elismeri ugyan, hogy a nyugdíjba küldött Hobai Stefan professzor akart a vezetőségen bosszút állni a plágium nyilvánossá tételével, mégis kijelenti, hogy a dolgok jelenlegi állása alapján az egyetem kettészakításán ügyködő magyar kollégák vádolhatók “minden olyan lehetséges gesztusért, amely bármelyik román nemzetiségű egyetemi káder ellen irányul”. A kölcsönös vádak egyértelművé teszik, hogy ezt a kényszerházasságot, amelynek az a célja, hogy önállóságától megfosztva állandó alárendelt szerepben tartsák a magyar oktatás szereplőit, nem érdemes fenntartani. A váláshoz azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy az oktatási törvényt azzal az alkalmazási útmutatóval egészítsék ki, miszerint a felsőoktatás minőségének ellenőrei időt adnak a törvényben előírt módon megalakuló magyar tagozatnak, hogy foghíjas szerkezetét kiegészíthesse.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Portrék örökséghagyókról
Több évvel ezelőtt már leírtam, hogy Cseke Péter kutatásai az erdélyi magyar irodalom és szellemi élet csomópontjaira irányulnak – mindenekelőtt a két világháború közöttiekre –, illetve hogy a népiség, az erdélyiség és az európaiság eszméjét követi nyomon irodalmunkban.
Amint egymást követő kötetei bizonyítják, akár vissza-vissza is tér egy-egy feltárt területhez, hogy minél teljesebb képet adhasson kutatása tárgyáról. (Lásd: Paradigmaváltó erdélyi törekvések. Kolozsvár, 2003, Jöjjön el a mi időnk. Csíkszereda, 2005, Legyen eszünk, ha már volt. Miskolc, 2006, Fájó sebekből termő ágak. Budapest, 2010.) Az egyes tendenciákhoz mindjárt az irodalmi, illetve szellemi élet valamely markáns szereplőjét kapcsolja az ember, Kós Károlyt a Kiáltó szóhoz (1921) és a transzszilvanizmushoz, Tamási Áront a Tizenegyek (1923) című antológiával jelentkező írói csoportosuláshoz, ahhoz, amelyet az erdélyi magyar irodalom első nemzedékeként tartanak számon, László Dezsőt az Erdélyi Fiatalok (1930–1940) című kolozsvári folyóirat irodalmi és társadalomtudományi műhelyéhez, Makkai Sándort a Nem lehet-vitához (1937), Horváth Istvánt a Termés (1942–1944) című folyóirathoz és a népiséghez, Páskándi Gézát az 1960-as évek újító törekvéseihez. Mindannyian megannyi védjegyei az erdélyi magyar kultúrának, nem véletlen, hogy Cseke Péter ilyen címen* jelentetett meg egy kötetnyi tanulmányt a felsoroltakról és más eszmetársakról, Jancsó Béláról, Szabédi Lászlóról, Mikó Imréről, Beke Györgyről, Sütő Andrásról, Szabó Gyuláról és másokról.
Cseke Péter munkásságában a hiteles valóság-, tény- és dokumentumfeltárást s ezek igényes bemutatását lehetett méltányolni. Az utóbbi időben eme írói erények mellett felerősödni látszik egy másik, az írások személyes töltete. Új kötetébe foglalt portréi ezt az észrevételt erősítik meg. Érezni bennük a szenvedélyt és a szeretetet.
El kell ismerni: jótékony hatással lehet az olvasóra is, ha az élményszerűség szintjével is kiegészül például a feltárt irodalmi vagy művelődéstörténeti anyag bemutatása. Aki aztán azok irodalmi munkásságát vagy eszmerendszerét kutatja, akik egy-két nemzedékkel előtte jártak, jó esetben sokat nyerhet a nemzedékek közötti természetes kommunikációnak, a személyes kapcsolatoknak köszönhetően, de ott, ahol e szerves fejlődés mesterséges módon megszakadt, nehéz pótolni a nemzedékek közötti közvetlen kapcsolatok elmaradását. Maga Cseke Péter sem hagyja ezt szó nélkül: “Közvetlenül a második világháború után született nemzedékemnek nem adatott meg, hogy az előttünk járó, az előző kisebbségi helyzetben eszmélő korosztályok valamennyi meghatározó egyéniségét személyesen is megismerhesse: háború, menekülés, hadifogság, hidegháború és a »román Gulág« egyaránt megtizedelte őket – írja a László Dezsőről készült portréban a szerző. – Akik élve megúszták, és halálukig köztünk lehettek, azok sem tudták nyíltan áthagyományozni a tájékozódásunkat megkönnyítő kisebbségi élettapasztalataikat. Vagy azért, mert megfélemlítettek voltak, vagy azért, mert az értelmiségnevelő intézményrendszerből teljesen kiszorultak.”
Különben éppen a korábban felsoroltak, ama meghatározó egyéniségek lennének Cseke Péter számára szellemi életünk örökséghagyói. Egyikük, a sepsiszentgyörgyi származású lelkész és társadalomtudós, László Dezső 1940 elején egy esszében vette számba az akkori magyar szellemi élet úgymond legdöntőbb tényezőit, ezeket a kritikai hangban, a társadalmi és gazdasági szemléletben, a népi elem jelenlétében és a keresztény gondolatban jelölve meg. Befejezésként aztán meg is indokolta, hogy miért tartotta fontosnak szemléjét: “Azért idéztem a múltat, szellemi életünk nagy örökséghagyóit magunk közé, hogy rajtuk keresztül és bennük értsék meg egymást azok a mai magyarok, akik konzervatív és modern álláspontról szolgálván szellemi életünket, sokszor azt gondolják, hogy szemben állanak egymással.”
Hasonló indíttatásból vállalkozik bizonyára Cseke Péter is az általa fontosnak tartott örökséghagyók megidézésére. Kisebbségi kultúránk védjegyeinek tartja őket, s felkínálja a róluk készített pályaképeket, hátha bemutatott gondolati teljesítményük és példájuk közelebb visz a mai magyar kisebbségi sors jobb megértéséhez, hiszen a történelmi tapasztalatra hallgatni és alapozni sohasem csak magáért való foglalatosság kis népek részéről Európának ebben a szögletében.
Borcsa János
* Cseke Péter: Védjegyek. Íróportrék – ellenfényben. Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2011
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: uniós jogszabályra van szükség a kisebbségi jogokról
A kisebbségi jogok ügyében európai uniós polgári kezdeményezést indít a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács. Azt szeretnék elérni, hogy az Európai Unió ne utalja kizárólag tagállami hatáskörbe a kisebbségi jogokat, és ennek érdekében jogalkotásra késztetni az unió illetékes testületét. A kihívás nagy, a kezdeményezés bejegyzése után húsz hónap alatt kell legalább egymillió aláírást összegyűjteniük, s ebben számítanak az európai kisebbségekre és a civilek szervezetekre is. A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács szerint az autonómia a határon túli magyar nemzetrészek fennmaradása érdekében elengedhetetlenül szükséges. Tőkés László uniós parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában úgy fogalmazott, még távolról sem állunk ott, hogy az autonómiaformák felépítésén és az önrendelkezés tagországonkénti bevezetésén fáradozzunk, hiszen az Európai Unió szabályozásai szerint a kisebbségi kérdés, vagy konkrétan az autonómia bevezetésének kérdése a tagországok hatáskörébe tartozik. Tőkés László hozzátette, készek arra, hogy a román többséggel megtárgyalják a magyar autonómia ügyét, Románia viszont hajlamos elfeledkezni arról, hogy 1918-ban, a gyulafehérvári nemzetgyűlésen autonómiát ígért az erdélyi magyarságnak.
Ahogy a romák kérdése európai üggyé vált, romastratégia készült, precedens értékű ügy lett, ugyanígy a magyarság ügyét is erre a szintre kellene emelni. Amikor a teljes kárpát-medencei összefogáson fáradozunk, ebbe az irányba haladunk, mondta Tőkés László. Hozzátette, az Európai Uniónak nincs határozott kisebbségi keretrendszere. Még az európai tanácsi kisebbségvédelmi rendszer és joganyag is kívánnivalókat hagy maga után és nehezen alkalmazható. Ha azonban nincs ilyen szabályozás, a kisebbségeknél jobban érzik magukat a háziállatok, melyeknek a bánásmódjáról rendelkezik az unió, mely azonban nem akar beleszólni abba, hogy mi lesz a felvidéki magyarokkal, a szerbiai románokkal vagy éppen a görögországi trákokkal. Nagy szükség lenne ezért egy olyan jogi kisebbségvédelmi rendszerre, amely ellenőrizhető és számon kérhető az Európai Unióban. Gyökeres változásokat kell elérni ahhoz, hogy esély legyen a határon túli magyarság nemzeti felemelkedésére, hangsúlyozta Tőkés László.
hirado.hu/Kossuth Rádió, Vasárnapi újság
Erdély.ma

Nemzetpolitikai államtitkárság: a kormány idén is biztosítja a moldvai oktatási program korábbi támogatását
magyar kormány az idei évben is rendelkezésre bocsátja a moldvai oktatási program előző éveknek megfelelő mértékű támogatását, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a program működését, növekvő hatékonyságát és átlátható finanszírozását biztosítsa, amelyhez egy új struktúra létrehozása szükséges – ezt Répás Zsuzsanna hangsúlyozta, amikor a programban résztvevő mintegy harminc tanárt fogadta.
A nemzetpolitikai államtitkárság tájékoztatása szerint a tanácskozáson jelen volt a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) több tagja, akik maguk is részt vesznek az oktatási programban, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) kuratóriumának jelenlegi és korábbi kuratóriumi elnöke, a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület (KEMCSE) kuratóriumi elnöke, továbbá a Teleki László Alapítvány (TLA) ügyvezetője. A közlemény szerint a programban közreműködő tanárok kijelentették, hogy maguk is rendkívül fontosnak tartják a moldvai magyar oktatási program kiszámítható működését, és egyben üdvözölték a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) szerepvállalását.
Közös cél a program folytatása
Diószegi László, a TLA ügyvezetője a találkozón leszögezte, hogy egy új alapítvány létrehozása kizárólag a program finanszírozásának átláthatóvá tétele érdekében szükséges, működtetése minimális költségekkel jár, az oktatási program munkáját az abban jelenleg is dolgozó tanárok végzik a jövőben is. A felek megegyeztek abban, hogy közös cél az oktatási program zökkenőmentes folytatása, az új struktúra kialakítása, továbbá kölcsönösen megállapodtak az oktatási program szilárd alapokra való helyezésében, illetve az egyeztetések további folytatásában.
A moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt eddig kizárólagosan az MCSMSZ bonyolította. E célra évente mintegy 150 millió forintot fordítanak, ennek mintegy felét, 70 millió forintot biztosítja a magyar kormány, a másik felét a keresztszülői programon keresztül a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány adja. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség a hozzá érkezett adományokból hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul tovább tanuló diákoknak pedig bentlakási lehetőséget hozott létre Csíkszeredában.
Amint arról korábban beszámoltunk, az MCSMSZ vezetősége január 30-án tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángó szövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült.
Az összetartozás bálja
Pénteken nyílt meg a hagyományos, immár 14. alkalommal megszervezett csángó bál is Budapesten. A rendezvény megnyitóján Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke szólalt fel, hangsúlyozván, az új magyar alkotmány rögzíti, Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, új fejezetet nyit a magyar nemzet történetében. Szükség volt erre a fordulatra, hiszen az elmúlt húsz év megmutatta, hogy a változást, a nemzetpolitikai rendszerváltozást „nekünk kell kicsikarni, magától nem történik meg, várni rá pedig hiú ábránd”.
Toró a moldvai csángó oktatási programot sikertörténetnek nevezte, amiért tisztelet illeti a program létrehozóit és benne áldozatos munkát végző oktatókat, pedagógusokat. „Merjünk álmodni, és higgyünk álmainkban, merjük álmodni azt, hogy a Kárpát-medencei magyarság egy nemzethez tartozik, merjünk hinni a határokon átnyúló nemzetegyesítés nagy ívű programjában. Merjük álmodni azt, hogy erős közösségek alkotják ezt a Kárpát-medencei magyar nemzetet, és ezek egymással szolidárisak” – fogalmazott a politikus.
A bál fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök volt, aki levélben köszöntötte a résztvevőket. „A csángókkal testvérek vagyunk, de sosem árt újra meg újra megismerkednünk. A bál mindkét ügyet jól szolgálja, azt is, hogy többet tudjunk meg egymásról, és azt is, hogy kifejezzük együvé tartozásunkat, közös színpompás, ezerarcú kultúránk erejét” – fogalmazott levelében a köztársasági elnök. A szervezők a bálon idén is a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető, kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra akarták felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeztek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies, páratlanul gazdag népművészetének bemutatása. A 14. csángó bálon Lakatos Demeter csángó magyar költőnek állítottak emléket születésének 100. évfordulója alkalmából. Lakatos Demeter volt az északi csángó nyelvjárás egyetlen szépirodalmi megörökítője. Versei irodalmi értékük mellett elsősorban tájnyelvi dokumentumként fontosak a magyar művelődés számára.
Krónika (Kolozsvár)

A területrendezés kezdetei Romániában
Románia 1945-1989 közötti története számos olyan jelenséget produkált, ami felkeltette az európai közvélemény figyelmét. Mit akart valójában tenni Ceauşescu a falvakkal?
A romániai területrendezés és annak „falurombolásként” elhíresült változata, a maga radikalizmusával, politikai-ideológiai alárendeltségével méltán tartozik ezek közé
Mi volt a falurombolás? Hogyan kezdődött és miért? Milyen szakaszai voltak? Hogyan dolgozták ki és miért az első terveket?
A hetvenes évek elejére Nicolae Ceauşescu konszolidálta hatalmi pozícióit, félreállította a potenciális politikai ellenfeleit, a külpolitikai taktikázásokkal erős politikai és társadalmi bázist kovácsolt magának, belföldi és külföldi népszerűsége jelentősen megnövekedett. A feltételek adottá váltak a hatvanas években, elméletben kidolgozott grandiózus társadalmi és gazdasági átalakítási projektek (iparosítás, városok és falvak szisztematizálása, a homogén szocialista nemzet kialakítása) megvalósításának felgyorsítására. 1971-től kezdődően több jel is arra utalt, hogy hamarosan radikális gazdaságpolitikai és ideológiai változások következnek be: júliusban megjelent az RKP legújabb tézise az ideológiai nevelésről és az év végén a KB pontosította és felgyorsította a területrendezési (szisztematizálási) terv gyakorlati kivitelezését.
1971 végére elkészültek az első területrendezési projektek és decemberben a VB meg is vitatta ezeket, majd a párt 1972-es országos konferenciája elfogadta az országos területrendezés irányelveit. A romániai területrendezés megszervezését és lebonyolítását a pártvezetés két szintén képzelte el: városrendezés, valamint falu- és községrendezés. Az ún. városrendezés a már létező és a jövőben kialakuló városok szerkezetét, felépítését, városképét hivatott át- és megszervezni az illető város gazdasági profilja, adottságai lapján. A városrendezési elképzelések egyértelműen az ország gazdasági érdekeinek, a nagyfokú iparosításnak voltak alárendelve. A Ceauşescu-elképzelte városrendezés a városok népsűrűségének növelését és az adott gazdasági, ipari egységek kiszolgálását valamint azok történelmi arculatának megváltoztatását tűzte ki céljául.
A területrendezési tervek másik célpontja az ún. falu- és községrendezés. A pártvezetés úgy értékelte, hogy az ország aktuális településhálózati adottságai nem szolgálják a nagyfokú iparosítási politikát. „Ismeretes, hogy Románia a régi rendszertől olyan, anarchikusan fejlett helységek hálózatát örökölte, amelyben igen nagy számú, szétszórt, területi szempontból túlságosan kiterjedt kis település volt.”- jelentette ki a párt első számú vezetője.
A pártvezetés konkrét, negatívnak tartott példákat is megnevezett: „Az utóbbi 20-15 évben igen sok falu túlzott mértékben kiterjedt, főként a közlekedési vonalak mentén, olykor kétszeresére is megnövelték területüket, és egyes vidékeken, mint például Bukarest és Ploieşti, vagy Bukarest és Piteşti közti úton, a falvak több tucat kilométeren át szakadatlanul folytatódnak.” Az alapkoncepció szerint a szétszórt falusi települések helyett ún. „agrár városokat”, nagyobb centrumokat hoznak létre. Ezen új centrumok kialakításában is elsődleges szerepet kapott a terület- és a nyersanyagforrás megtakarítása és a minél nagyobb népsűrűség elérése. 1971-ben, a tervek alapján az ország 13 149 faluja közül 1220 esetében gondolták úgy, hogy a párt szempontjai alapján fejlődőképesek. Ezek közül, első lépéskent (1971-1975 között), 340 vidéki települést alakítottak volna át ún. urbánus jellegű központtá. A települések kijelölésében a következő szempontokat vették figyelembe:
- az illető település elhelyezkedése, a hatáskörébe tartozó településekhez viszonyítva, a kommunikációs lehetőségei
- az aktuális gazdasági helyzete és annak fejlődési perspektívái, anyagi és emberi erőforrásai
- a lakosság foglalkozási sajátosságai, hagyományai – társadalmi, kulturális, létező infrastrukturális adottságok
A kiválasztott és felfejlesztett centrumok, adottságaik függvényében különböző gazdasági, társadalmi, kulturális funkciókat töltöttek volna be: nyersanyag-feldolgozás (mezőgazdaság, állattartás, bányászat, kőfejtés stb.), turisztika, üdülés, gépparkok, munkagépjavítás, lerakatok, raktárak, oktatási, kulturális centrumok.
A pártvezetés határozott koncepcióval rendelkezett az új városnegyedek és kisebb centrumok esztétikai kivitelezést illetően is: “Nagyobb gondot fordítunk arra, hogy a lakóházak és a szociális-kulturális létesítmények kivitelezésénél egybefonjunk a román építészeti hagyományokat a modern irányzatokkal, egyszerű, ésszerűen méretezett, minél könnyebb és túlzott díszítés nélküli épületeket emelve.” Minden jelentősebb település egy olyan, ún. politikai-közigazgatási centrum köré szerveződött volna, amely egységes modell alapján tartalmazza a hivatalos párt- és állami épületeket, a szónoklatokra alkalmas erkéllyel és nagyméretű tömeggyűlésre, felvonulásra használható tér, valamit a környező lakóházakat.
A tervezett területrendezéssel a párt több célkitűzést is követett: gazdasági, ideológiai, politikai. A hetvenes évek elejére a pártvezetésen belül diadalmaskodott a Ceauşescu képviselte politikai-gazdasági irányvonal. A kitűzött cél, a lehetőségek között egy gazdaságilag és politikailag független és erős, nemzeti jegyeket is magán viselő román állam megteremtése volt. A hatvanas évek közepére és utolsó felére jellemző politikai-ideológiai nyitás fokozatosan véget ért. A politikai életben, miután egy teljes mértékű elitváltás zajlott le, erősödött a centralizált vezetés. A kultúra területén a cenzúra újra erőteljesebben követelte meg, hogy minden kulturális tevékenység kizárólag a párt új társadalmi-politikai programját szolgálja ki. Előtérbe került az „új típusú ember” és a „román szocialista nemzet” kialakításának igénye. A párt gazdaságpolitikáját illetően szintén a Ceauşescu-irányvonal vált meghatározóvá.
A mérsékeltebb gazdasági reformpolitika hívei alulmaradtak a politikai „szuverenitást” egy gazdasági önállósággal is kiegészítő, erőteljes iparosítást szorgalmazó irányvonallal szemben. A területrendezés tehát ebben a politikai kontextusban kapott új lendületet, illetve kapcsolt különböző fokozatokra a nyolcvanas évek során. A tervszerűen kialakított új városok, mezőgazdasági centrumok és falvak e gazdaságpolitikai irányvonalat kellett volna, hogy kiszolgálják. A nagy népsűrűségű városoknak az volt a rendeltetése, hogy befogadják ezt az iparosítási hullámot, ipari egységeket és munkaerőt biztosítsanak. Az új vidéki gazdasági centrumok az adott, regionális sajátosságaik függvényében szolgálták volna ki az ipari centrumokat, nyersanyag-előkészítéssel vagy feldolgozással, élelmiszer előállításával, vagy éppenséggel turisztikai szolgáltatásokkal. A mindkét településtípus esetében, szigorúan előírt területtakarékosság egyrészt a gazdasági beruházások, közművesítés, infrastrukturális beruházások stb. Költségeit kellett volna, hogy csökkentse, a koncentrált falvak esetében pedig a termőföldek területét kellett volna, hogy növelje.
Ceauşescu modernizációs álmának része volt az új embertípus alkotta homogén szocialista nemzet is. A területrendezéssel járó lakosságcserékkel, település-felszámolásokkal pedig a homogenizációt akadályozó, még létező társadalmi sejtek (család, szomszédi viszony, vallási, nemzetiségi mikroközösségek) felszámolása is lehetővé vált volna. Uglár József, szatmári első titkárnak, az ugyanezen az ülésen elhangzott hozzászólása pedig jól példázza a még nem integrált társadalmi sejtek felszámolására tett kísérleteket: „Két dologról szeretnék beszélni. Egy jegyzéket is készítettem. Ez egy sajátos szatmári jelenség. Nagyon sok olyan ház, gazdaság létezik a megyében, amelyeket valahol a mezőkön, dombokon építettek fel szétszórva, rendezetlenül. Igyekszünk meggyőzni őket, hogy elköltözzenek, de számukra nem létezik törvény. Azt javasolom, hogy találjunk valami megoldást vagy a termelőszövetkezeteken, vagy pedig az állami gazdaságokon keresztül, hogy rávegyük őket az elköltözésre. Ezek olyan emberek, hogy a puszta látványuktól megijed az ember. Tanulatlanok, kulturálatlanok. A háztáji gazdaságaik szétszóródtak a mezőkön. Ez az állapot egy régi jelenség eredménye, amikor is a kulákok embereket telepítettek le a birtokaik végében, hogy őrizzék azokat. Nem sikerült ellenőrzés alá vonni őket. Hozzunk egy olyan határozatot, amelynek alapján az illető termelőszövetkezet vagy állami gazdaság, amelynek a területén találhatók ezek, elköltöztethesse őket. Máskülönben ott maradunk ezekkel az elveszett emberekkel a mezőkön...”
Az előkészítő tanulmány nagyszabású, az egész országot lefedő projektet tartalmazott. Olyan projektet, amelynek megvalósítása több száz falut érintett közvetlen vagy közvetett módon. Maros megyében a turisztikai kisrégiók, a mezőgazdasági centrumok, faluösszevonások a tervek szerint 46 községközpontot, valamint 190 települést érintettek volna valamilyen formában. Hargita megyében az arányok 34, illetve 146, Kovászna megyében 25, 43, Bihar megyében 74, 109, Szatmár megyében 37, 207, Kolozs megyében pedig 58 illetve 287. A területrendezés elméleti kérdéseinek megvitatása és az első tervek elkészítése után a munkálatok elkezdéshez szükséges jogi keretet az 1974-ben megjelent. 59. számú törvény fogalmazta, illetve teremtette meg. Habár az előkészítő viták során konszenzus született arról, hogy a város és falurendezés párhuzamosan zajlik majd, az első konkrét lépéseket a városok esetében tették meg. A Helyi Gazdálkodási és Közigazgatási Állami Bizottság, a Falusi és városi települések szisztematizálásáért felelő központi bizottság és a helyi megyei és municipiumi pártbizottságok elkészítették az első konkrét tervezeteket.
Az 1971-ben beinduló romániai területrendezés nem volt egyedi eset a szocialista tömbben, sőt a nyugati világban sem. A hetvenes évek elején több szocialista országban, köztük pl. Magyarországon is területrendezési terveket fogadott el a pártvezetés. A román pártvezetés ismerte és használta is a már megvalósított terveket. Azt is mondhatjuk, hogy a romániai területrendezés első szakasza (kb. a hetvenes évek végéig) a korabeli viszonyokhoz mérten átgondoltabb volt és létezett egy minimális konszenzus a helyi elitekkel.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro

Városházi nem a Magyar Napokra
A Kolozsvári Városi Tanács tegnapi ülésén elsöprő többséggel leszavazták Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos azon javaslatát, hogy az önkormányzat vállalja fel hivatalosan, azaz támogassa anyagilag az idén harmadszorra megrendezendő Kolozsvári Magyar Napokat. A határozattervezet alapján az önkormányzat 400 ezer lejjel támogatta volna a városnapok, Románia nemzeti ünnepe és a szilveszteri ünnepély költségeit. A román tanácsosok politikai színezettől függetlenül elvetették az RMDSZ-es tanácsos azon javaslatát, hogy a magyar napoknak is jusson pénz: főleg azzal érveltek, hogy a májusi városnapokon vannak magyar vonatkozású rendezvények.
A kilences napirendi pont kapcsán Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos első javaslata arra vonatkozott, hogy a három említett rendezvényre szánt összeget növeljék meg 465 ezer lejre, és ebből 65 ezer lejt utaljanak a Kolozsvári Magyar Napok támogatására. Egy másik javaslata az volt, hogy maradjon meg a 400 ezer lej, de ne csak a fentebbi három rendezvény megvalósítását támogassák ebből a pénzből, hanem a Kolozsvári Magyar Napokat is. Radu Moisin megbízott polgármester szerint Molnos javaslata „nem időszerű”, mivel a májusi városnapoknak van magyar vonatkozása, és a Kolozsvári Magyar Napok még más forrásból is szerezhet támogatást, nem csak a városi önkormányzattól. László Attila alpolgármester szerint a kolozsvári magyarság számára jelzés értékű lenne, ha az önkormányzat támogatná ezt a számunkra fontos rendezvényt. Csoma Botond RMDSZ-es tanácsos, frakcióvezető pedig arra figyelmeztette tanácsos kollégáit, hogy a Kolozsvári Magyar Napok támogatásával a sokat hangoztatott multikulturalitás tartalommal telne meg. Claudia Anastase szociáldemokrata tanácsos hangsúlyozta: a Kolozsvári Magyar Napokat más forrásból – például a civil szervezeteknek kiosztandó pénzből – lehetne támogatni.
A szavazás lezajlása után László Attila alpolgármester kifejtette: számára nem volt meglepő az elutasítás, a városháza magatartása pedig semmiféleképpen nem befolyásolja a Kolozsvári Magyar Napok megszervezését, illetve lebonyolítását. – Választási évben tanácsos kollégáink még a saját árnyékuktól is megijednek. A kolozsvári magyar közösség elvárásai ennek ellenére megmaradnak, a Kolozsvári Magyar Napokat megszervezzük – mondta lapunknak az alpolgármester. Csoma Botond az ellenzék vehemens tiltakozását, intoleráns magatartását kifogásolta. Molnos Lajos zárszóként elmondta: ennek ellenére elképzelhető, hogy a Kolozsvári Magyar Napok szervezésében részt vevő Kincses Kolozsvár Egyesület részesül némi támogatásban a városháza által a civil szervezeteknek kiutalandó pénzből. Tavaly a fentebbi egyesület 2000 lejt kapott ugyanerre a célra a városházától.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy műalkotás értelmezése, meghatározása attól függ, mennyire tudjuk megközelíteni a társadalmi valóságot, amely létrehozhatta”
Elképesztő ütemben fogy a műemlékállományunk – figyelmeztet Kovács András művészettörténész
Kovács András művészettörténész, művelődéstörténész, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) professzora 1946-ban született Marosvásárhelyen. 2010-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Székfoglaló előadását 2011. október 20-án tartotta meg, Erdély fejedelmeinek a gyulafehérvári palotája címmel, amelyben négy évtizedes kutatása eredményeit foglalta össze. Publikációi elsősorban az erdélyi késő reneszánsz építészethez, e korszak művészetének meghatározó jelenségeihez kötődnek, de középkori és barokk emlékekkel kapcsolatos témákat is tárgyal. Alapvető monografikus kötete a késő reneszánsz erdélyi építészetről írt összefoglalója, amely Balogh Jolánnak az 1541-nél abbahagyott nagy munkáját folytatja az építészetre összpontosítva, jóval árnyaltabb folyamatokat vázolva. Mindemellett nevéhez egy sor olyan mérvadó tanulmány is kötődik, amelyek Erdély jelentős építészeti emlékeit tárgyalják. Az építészeti kérdések mellett a történelmi segédtudományokkal, címerfestéssel, pecsétekkel kapcsolatos témákkal is foglalkozik publikációiban. Az 1990-es évektől szerepe kulcsfontosságúvá vált a fiatal generációk képzésében, a tudományos élet újjáélesztésében, a műemlékek helyreállításának folyamatában. Kovács András köré immár művészettörténeti iskola szerveződött, amelynek első generációja a közelmúltban saját tanulmányaiból összeállított kötettel köszöntötte tanárát, mesterét. Szemléletmódját, módszertanát az összetett látásmód, a műalkotások részletes, pontos, stíluskritikai és az írott forrásokra alapozó vizsgálata, az emlék történelmi, művelődéstörténeti, társadalmi összefüggései felderítésének igénye határozza meg.
- Akadémiai székfoglaló előadásában négy évtizeden át végzett kutatómunka eredményeit foglalta össze: az erdélyi fejedelmek gyulafehérvári palotájának építéstörténetét, történelmi, társadalmi kontextusát tárgyalva rekonstruálta az egykor három belső udvar köré szerveződő impozáns épületegyüttest. Hogyan kezdődött ez a kutatás, mi keltette fel a téma iránti érdeklődését?
– 1966-ban kerültem először Gyulafehérvárra, amikor államvizsga dolgozatomat előkészítendő, a Gyulafehérvári Káptalan birtoklevéltárában kutattam az alvinci kastély és uradalom történetét. Talán egy hónapig laktam az akkori prépostnál, néhai dr. Faragó Ferencnél, és a Római Katolikus Hittudományi Főiskola menzáján étkeztem. Furcsa, szokatlan volt a környezet, de a munka is, amit végeztem: először szembesültem nagymennyiségű latin nyelvű forrással, amelyeket nagyon csekély latin nyelvismerettel próbáltam lemásolni és megérteni. Pihenésként a várban sétálgattam. Akkor figyeltem fel arra, hogy a 18. században szétválasztott két kaszárnyának és püspöki palotának feltétlenül korábbról, a 17. századból kell származniuk, hiszen azonosak az ablakaik, s nemigen szokott előfordulni, hogy két szomszéd egy időben ugyanabban a stílusban építkezzék.
Ezek az élmények meghatározóak voltak számomra, és amikor a nyolcvanas évek elején a Bethlen Gábor fejedelem építkezéseiről szóló doktori disszertációmat készítettem, Gyulafehérvár, és az ottani fejedelmi építkezések mindjárt a dolgozat első fejezetébe kívánkoztak.
Az egykori fejedelmi palota a középkori vár délnyugati sarkában közel 200 x 42 méteres téglalapba írható, eredetileg három belső udvar köré szerveződött emeletes együttes volt, amelynek nyugati felét a 18. században leválasztották, ebből a római katolikus püspöki, a jelenlegi érseki kúria lett, keleti része pedig 1687-től Románia NATO-csatlakozásáig kaszárnyaként szolgált. A kutatás során kilátástalan nehézséget jelentett, hogy katonai létesítményben nem lehetett vizsgálódni: rájöttem például arra, hogy a Kendervárt, a fejedelmek 16. századtól működő ágyúöntő házát – amelyet az előttem járók a székesegyház és a palota környékén kerestek – a délkeleti sarokbástya foglalta magába, de a szigorúan őrzött építményt akkor még kívülről sem lehetett fényképezni. Valamikor a nyolcvanas évek végén egyszer le is akartak tartóztatni, mert kémnek hittek. Közben persze gyűjtöttem a forrásokat Gyulafehérvár és a palotaegyüttes történetével kapcsolatban. Sikerült összeszednem néhány alapvető felmérést, s segítségükkel a jelenből visszaindulva lépésről lépésre próbáltam azonosítani az épületegyüttesnek azokat az elemeit, amelyek a 17. században, esetleg korábban is létezhettek.
Voltak olyan részei a palotaegyüttesnek, amelyek a kommunizmus idején megsemmisültek?
– Jóformán fel sem mérhetjük mindazt, ami elpusztult. És nem a kommunizmus volt ebben a legnagyobb bűnös: tulajdonképpen hálásak kell lennünk a sorsnak, hogy egyáltalán fennmaradhatott ez az együttes. A katonák, bár nagyon titkolózó természetűek, szerencsére vigyáznak az épületekre, amelyekben laknak. A 17. századtól egyfolytában kaszárnya volt az épületegyüttes kétharmad része, amelyet nyilvánvaló, hogy a katonák nagyon alaposan és sokszor javítottak, alakítottak. Ez jó is, rossz is egyszerre: vannak például olyan reneszánsz ajtókeretek, amelyeknél nem tudni, mi bennük az igazi, és mi a kiegészítés, de legalább léteznek. Az érseki palotában a nyolcvanas évektől elkezdődött helyreállítások során bukkantak elő a nagyon jelentős reneszánsz elemek, ablakkeretek töredékei. A legutóbbi időben pedig, azt is mondhatnánk, el is kényeztettek bennünket a mindenfelé előkerülő részletek. Mindamellett alig várom, hogy elkezdjék a restaurálását a két kaszárnya épületének. Oda akarják ugyanis átköltöztetni a városházát, de lehet, hogy a megyei adminisztrációt is. Immár csak az a kérdés, hogy ott lehetünk-e és beleszólhatunk-e a felújítási munkálatokba. Abban reménykedem, hogy eddigi vizsgálataim megalapozhatnak egy újabb falkutatást és helyreállítást.
– Mi a legfontosabb eredménye művészettörténeti szempontból ennek a kutatásnak?
– Kétszáz métert átfogó, ma már nem egészen összefüggő, de egységes, emeletes reneszánsz palotahomlokzatot lehetett rekonstruálni a székesegyház felőli oldalon, és alig valamivel rövidebbet a másik, a várfalak felőli oldalon is. Erdélynek tulajdonképpen nincs ehhez fogható méretű reneszánsz emléke (a szamosújvári vár Martinuzzi-palotája, a nagyváradi vár fejedelmi palotája és a fogarasi vár agyonrestaurált lakóépülete is kisebb nála). Restaurálva valószínűleg nyugodtan beilleszthető lenne a közép-európai reneszánsz építészet legjelentősebb emlékeinek sorában.
Hogyan vált kedvenc kutatási korszakává a reneszánsz, illetve a késő reneszánsz? És nemcsak, hiszen a középkor, illetve a barokk emlékeit is kutatta?
– A késő reneszánsz korszak emlékeivel ismerkedtem meg először: az alvinci kastélyról a szakma és a köztudat is úgy vélte, hogy Fráter György építtette. Én bizonyítottam be, hogy valójában nem ő, hanem Bethlen Gábor építtette, és a Fráter György-féle kastély a föld alatt van. Adrian Rusu régész kollégámmal azonosítottuk az első nyomait ennek a régészeti együttesnek. A doktori disszertációm ugyanakkor Bethlen Gábor építkezéseiről, tehát ismét késő reneszánsz témáról szólt. Rómában akkor, a 17. század első harmadában már javában tevékenykedett Bernini, és létrejöttek az olasz barokk jelentős emlékei, miközben nálunk még a késő reneszánsz formák uralkodtak. Tulajdonképpen egész pályám folyamán Bethlen Gábor korának emlékeit nyomoztam, azt hiszem, meglehetős sikerrel, mert Nagyvárad, Marosillye és Déva, vagy Gyergyószárhegy és Fogaras között elég sok mindent sikerült azonosítanom. Időnként azért elémkerültek olyan dolgok is, amelyek nem a késő reneszánsz korszakhoz tartoztak: így például a gyulafehérvári Batthyaneum a városhoz és alapítójának személyéhez való vonzódásom eredményeként lett kutatásaimnak időben korunkhoz legközelebb eső témája. A középkori témák egyfajta nosztalgikus vonzódást képviselnek: nagyon szerettem volna egyre közelebb kerülni a középkor történetének és művészetének vizsgálatához, de nem úgy alakult az életem, hogy azokkal érdemben is foglalkozhassam, hiszen volt elég dolgom a 16–17. században is. E korszakhoz kötődően leginkább a történeti segédtudományok művelésével kapcsolatos, azaz felirattani, címertani problémákról írtam, újabban a középkori zarándoklatokról is, esetleg Gyulafehérvár középkori épületeiről és művészetéről, de ezek inkább pihentető kirándulások, tartósan nem tudtam elszakadni kedvenc témámtól.
– A kilencvenes évek elején a műemlék-helyreállításban is nagy szerepet játszottak kutatásai...
– A kilencvenes évek sok tekintetben újat jelentettek a pályámon: először is akkortól kezdve publikálhattam a kutatásaim eredményeit. Az 1989 előtti időkben ugyanis sem templomokról, sem pedig erdélyi fejedelmek kastélyairól nem lehetett írni. Ha akkor meghaltam volna, soha ki nem derül, hogy én a késő reneszánsszal foglalkozom. Voltak olyan kényszerképzeteim, hogy kutatok, de nincs kinek, hiszen eredményeimre itthon senki nem volt kíváncsi, külföldön pedig a hetvenes évek végétől nem volt szabad közölni, csak beszerezhetetlen bukaresti engedélyekkel vagy álnéven. Annak ellenére, hogy a Román Akadémia Történeti Intézetének a művészettörténeti közösségében – akkor úgy hívták a munkahelyemet – egy egész Erdélyt átfogó műemlék-repertóriumon dolgoztunk, abból semmilyen publikáció nem született. Kétévente kellett befejeznünk egy-egy megye műemlékeinek összeírását. Eleinte egészen jól ment a munka, 1974–1976 között Kolozs megyét mértük fel. 1976-ban viszont elvették a terepjáró autónkat, és megszűntették a kutatások anyagi támogatását, így terepre vonattal, autóbusszal még elmehetett az ember, de filmek vásárlását (akkoriban, ha volt mire, úgy napi hat tekercs filmet használtam el) és a fényképek kidolgozását már nem fizették. Az is előfordult, hogy Szentágotán például a nyolcvanas években nem tudtam kenyeret vásárolni, mert akkor már jegyre adták, és az üzletben egyszerűen azt mondták, ha nincs jegyem, akkor kenyeret sem kapok. A sógorom autóján bonyolítottam Szeben megye falvainak a bejárását, de a kutatás közben nem mindig sikerült ebédelnünk.
Kilencven után viszont kinyílt a világ, elkezdődtek és megsokasodtak a műemlék-épületek helyreállítási munkálatai. Körülbelül negyven műemlék-együttesnek vagy műemlék épületnek a kutatásában működtem közre azóta valamilyen szinten: levéltári adatokat gyűjtöttem a történetéhez, művészettörténeti tanulmányt írtam róla vagy pedig falat kutattam/kutattunk. Ezek a kutatások lettek a kiindulópontjai tudományos közleményeim egy részének is.
– 1997-től oktatja művészettörténetre a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar anyanyelvű hallgatóit. Hogyan alakultak azóta a művészettörténet-tanítás lehetőségei?
– Az egyetemen 1995–1996 táján indult be a magyar nyelvű művészettörténet-oktatás. Kiderült, hogy ha én nem vállalom, akkor nem lesz kinek tanítania a magyar hallgatókat, így, bármennyire is menekültem a tanítástól, kénytelen voltam mégis belevágni. A szomorú az volt, hogy a barlangok művészetétől Marc Chagallig majdnem mindent nekem kellett tanítanom. 2000 táján végzett Kovács Zsolt tanítványom, ő vezette attól kezdve a szemináriumokat, illetve ő volt az első, akire rábízhattam a 19–20. századi művészet nagyon nehezemre eső oktatását is. Saját kutatási témáimról tulajdonképpen csak a mesteri kurzusok elindítása után beszélhettem. Nehéz volt egyetemes művészettörténetet oktatni, emlékekről beszélni úgy, hogy jóformán semmit nem láttam belőlük. A nyolcvanas évek végéig Leningrádban, azaz Szentpéterváron, Moszkvában és Kijevben, továbbá Magyarországon és Csehszlovákia szlovákiai részén jártam. Csak a kilencvenes évektől kezdődően jutottam el Olaszországba, Németországba, Ausztriába meg Angliába, és kezdtem megnyugodni, hogy olyan nagy butaságokat azért nem tanítottam.
A legelső évfolyamnak még bélyegméretű képecskéket, reprodukciókat mutogattam, mert más nem volt. A tanszék abban az időben egy olyan ormányos, epidiaszkóppal kombinált vetítővel rendelkezett, amelyben a régi, 9x9-es, vagy 9x12-es méretű, törékeny, olvadékony emulziójú üveg diapozitíveket lehetett vetíteni. Az első, vagy a második tanítási évet követő vakációban ellopták ennek a hatalmas gépnek minden optikai alkatrészét, így aztán nem volt mivel vetíteni sem. Lehet, hogy a tanítástól való ódzkodásom is főleg annak tudható be, hogy nagyon nehéz úgy tanítani a művészettörténetet, hogy a hallgatók, ha akarják, elképzelhették az épületet, festményt vagy szobrot, annak alapján, amit én mondtam nekik. 1999–2000-ben létrehoztuk az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítványt néhai Tonk Sándor professzorral, valamint Sipos Gábor tanár úrral, hogy könyvtárat, és a digitális illusztrálás lehetőségét biztosíthassuk magyar anyanyelvű hallgatóink számára. Minthogy számítógéppel nem lehetett cipekedni, az EGA könyvtára évekig a magyar nyelvű előadások, szemináriumok és vizsgák színhelye is volt.
Az EGA létrehozása kapcsolatos azzal a törekvésünkkel is, hogy hallgatóink gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a terepmunkában. Velük indult a magyarországi Teleki László Alapítvány és a Kulturális Örökség Hivatalának a támogatásával az Erdély magyar vonatkozású épített örökségét dokumentáló programunk is az egykori székely székek területén.
– Mennyire fontos a helyszíni szemle egy művészettörténet-hallgatónak?
– Ezt a mesterséget nem lehet távolról művelni. És ez minden tudományra érvényes. Nem lehet úgy kutatni, hogy nem láttuk kutatásunk tárgyát. A biológus a metszetet mikroszkóp alatt vizsgálja, a növénytanosok herbáriumba gyűjthetik a növényeket, de nekünk úgy kell felmérnünk, körbefényképeznünk egy-egy emléket, templomot, várat, kastélyt, hogy bármikor, bármelyik részletét fel tudjuk idézni. A fényképezés hőskorában a kutatót rajzai, feljegyzései és vizuális memóriája segítették. Balogh Jolán például még olyan (box)gépet használt, amellyel 6x6-os negatívokra fényképezett, két rekeszidőt lehetett rajta beállítani, így épületbelsőkben nem is remélhette, hogy rendes fotót készíthet. Az előhívás és másolás, a nagyításról nem is beszélve, viszonylag drága volt, s megtörténhetett, hogy az ember párszáz kilométeres utazás után rájött, hogy a filmje beleszakadt a gépbe, útja pedig menthetetlenül értelmetlen volt. Mindemellett az én ifjúkoromban nyolc lejért árultak egy 12 kockás szélesfilmet, a Leica-filmet pedig 14 lejért. Ez akkoriban nagyon nagy összeg volt, és hozzá kellett még számolni az előhívás és a szükségszerű nagyítás költségeit is.
Negyedik elemista koromtól kezdtem fényképezni, a szüleim gyógyszerészek voltak, így a patikában, ahol felnőttem, sok mindent megtanultam, és többnyire onnan szereztem a vegyszereket is az előhíváshoz. Egész ifjúkorom úgy telt el, hogy próbáltam valahogyan filmre pénzt szerezni. 1999 után ajándékoztam oda a nagyítógépemet és a laborfelszerelésemet az EGA-nak, mert nekem már nem volt rá szükségem. Végül aztán múzeumi darab lett, mert a digitalizáció forradalmasította a képalkotási eljárást.
Vannak olyan fényképeim is a gyulafehérvári palota részleteiről, amelyeket még öt dines érzékenységű kelet-német filmre készítettem. Ezt mikrofilmekhez használták, s műtermen kívül ezekből különleges előhívással lehetett valami nagyon rossz, kemény fényképet készíteni. Az elődeink és az én korosztályom által készített fehér-fekete filmanyag számtalan, többé meg nem ismételhető képet tartalmaz. Minthogy ma már nem létező részleteket örökítenek meg, ezeket kellene sürgősen megmenteni, hogy később is használhatók legyenek.
– Min alapul művészettörténeti kutatási módszertana?
– Pályám kezdetén meghatározó volt, hogy Balogh Jolán 1541-ig nagyjából összefoglalta az erdélyi reneszánsz művészet történetét. Egy máig úttörő munkában gyűjtötte össze és tette közzé azokat az adatokat, amelyeket terepbejárásai, levéltári, könyvtári kutatásai során talált. Az ő kutatásaiból indultak ki az enyémek is, nagy hatással volt rám néhai tanárom, Jakó Zsigmond professzor, aki az alvinci kastély levéltári anyagára meg a kolozsvári sáfárpolgárok számadáskönyveire irányította a figyelmem még egyetemi hallgató koromban. Ugyanakkor az Akadémia kolozsvári intézetében munkatársa lehettem B. Nagy Margitnak, aki szintén reneszánsz és barokk témákat kutatott és Kelemen Lajos példáját is követve levéltári kutatásokkal próbálta pótolni azt, amit az emlékekről állapotuk, és a különböző utólagos alakítások miatt már nem lehetett megtudni. B. Nagy Margitnak nagyon sokat köszönhetek, és nagyon tiszteltem azért a pontosságért és fegyelemért, ahogyan körüljárta és leírta az általa vizsgált emlékeket. Történészek vagyunk: akár statisztikával, akár műemlékekkel, akár földből előkerült régészeti lelettel, akár levéltári anyaggal foglalkozunk. A forrásunkat mindig úgy próbáljuk értelmezni, hogy beillesztjük abba a környezetbe, ahonnan származik, ahol létrejött. És ez mindig társadalmi környezet, hiszen ember nélkül nem lehet épületet emelni, vagy műalkotást létrehozni. Nagyon sok esetben egy műalkotás értelmezése, meghatározása attól függ, hogy mennyire tudjuk megközelíteni azt a társadalmi valóságot, amely létrehozhatta.
– Milyen érvényesülési lehetőségei vannak ma a fiatal művészettörténészeknek?
– Azt szeretném, hogy az ifjú művészettörténészek, akik nálunk végeznek, mindannyian állást kapjanak a szakmában, és ne kelljen nekik mással foglalkozni. Meg vagyok győződve róla, hogy szükség van rájuk, de azt is tudom, hogy az elmúlt évtizedek során ilyenfajta kutatásokra, vizsgálódásokra nagyon keveset áldozott a társadalom. Siránkozunk, hogy nem ismerjük a saját múltunkat, de amikor meg kellene ismernünk, kiderül, nincs pénz arra, hogy megbízzunk egy fiatal embert azzal, hogy a legfontosabb műemlékekkel, vagy éppen lakóhelyünk történetével foglalkozzék. Sokszor, noha csak rajtunk múlik, még több pénzt olyanra költünk, aki valamilyen mutatós, délibábos, a valósággal köszönő viszonyban sem álló „mélymagyar” dajkamesével traktál bennünket.
Ezek a dolgok elhivatott embert kívánnak, a hivatástudat viszont hamar kialszik, ha az embernek családja van, és passzióját úgy kell kiélnie, hogy nincs állása hozzá. Tele vannak a kulturális intézményeink olyanokkal, akiknek semmi közük nincs a diszciplínához, amit állítólag kutatnak, védenek, őriznek, hivatástudatuk ennek megfelelően a nullával egyenlő, és akik elfoglalják a helyét azoknak a fiataloknak, akik tudnának tenni valamit, mert erre készültek fel. Normálisan működő polgári társadalommá kellene válnunk, hogy megbecsüljük saját, meglévő értékeinket. Az erdélyi művészettörténet kutatásában az előttem járók munkája s az én munkám is csupán a legfontosabb mozzanatokat emelte ki, rengeteg részletkutatásra lenne még szükség, amelyeket a következő nemzedékeknek kellene majd elvégezni. Reméljük, hogy lesz is majd mit kutassanak, mert az a baj, hogy időközben elképesztő ütemben fogy a műemlékállományunk, jó- és rosszakaratú emberek révén egyaránt, s a műemlék nem várja meg, hogy kilábaljunk éppen soros válságunkból.
– Tehetség, képesség vonatkozásában mi mondható el napjaink diákjairól?
– A képességekkel nincs gond, soha nem is volt: ezek szerintem adottak és állandóak egy társadalomban. Jó képességű, tehetséges embernek bizonyos százalékban mindig kell születnie. A mi szakunkra jelentkezők között – elsősorban hiányos műveltségük miatt – vannak olyanok is, akik más területen valószínűleg jobban magukra találtak volna. Karunk első tanácsülésén, amelyen évekkel ezelőtt részt vettem, akkori dékánunk kijelentette, hogy oktatókként felejtsük el, hogy az egyetemen mi kutatókat nevelünk. Lehet azért, mert nem egyetemi oktatóként futottam be a pályám nagy részét, de ezt én nem tudom elfogadni. Továbbra is úgy vélem, hogy az egyetemnek elsősorban ez lenne a célja. Hogy az a kutató azután elmegy tanítani, vagy bármi mással foglalkozni, az más kérdés. De az egyetem által kiállított oklevele kötelezi, hogy azokra a kérdésekre, amelyeket a hivatása felvet, tudományosan megalapozott, világos és hiteles válaszokat adjon, s hogy rendelkezzék azokkal az eszközökkel, amelyek őt szakemberré, tudományos kutatásra alkalmassá teszik.
Szabadság (Kolozsvár)

Csak román nyelvűek a helységnévtáblák Maroshévízen
Még mindig nem pótolták a magyar nyelvű helységnévtáblát a Hargita megyei Maroshévízen. A település tábláját tavaly távolították el, amikor az utat újították fel. A kétnyelvű táblák használatát törvények írják elő. A város lakosságának 23 százaléka magyar, így kötelező a kétnyelvű tábla, de az Országos Útügyi Hatóság még mindig nem pótolta. A hatóság egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Maroshévíz bejáratainál tavaly még magyar és román feliratú táblák álltak, de az útfelújítási munkálatok után az Országos Útügy eltávolította ezeket. Most csak román nyelvű helységnévjelző táblák vannak, néhány állítólag törvénytelenül.
Úgy tudjuk, hogy Maroshévízen a magyar nyelvű helységnévjelző táblák leszerelésére senki sem adott utasítást. A helyiek szerint az Útügy munkásai önkényesen jártak el. A román törvények szerint azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya meghaladja a lakosság 20 százalékát kötelezően kétnyelvű feliratokat kell használni, jelen esetben a román mellett magyarul is ki kell írni a település nevét.
„Szükség van egyéb újabb intézkedésekre, tehát akár büntetőjogi feljelentést is hajlandóak vagyunk tenni azért, hogy ezek a táblák kerüljenek vissza. Persze az érintett települések polgármesterei is részt vehetnek és segíthetnek” – mondta a Duna Híradóban Borboly Csaba, a Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Néhány hónappal ezelőtt a maroshévízi RMDSZ levélben kérte a helyi tanácstesületet, hogy intézkedjenek a helységnévtáblákat illetően, de a település román polgármestere szerint a táblacsere meghaladja a hatáskörét. A Duna Híradó kereste az Útügyi Hatóságot is, de az adásig nem nyilatkoztak. hirado.hu/Duna Tv, Híradó
Erdély.ma

Aggódnak Budapesten a romániai magyarok miatt
A romániai népszámlálás adatai is terítékre kerültek tegnap a magyar Országgyűlésben: napirend előtti felszólalásában Varga István, a Fidesz képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a cenzus nyilvánosságra került adatai szerint jelentősen csökkent a magyarok száma Romániában a 2002-es népszámlásához képest.
Csurka István írót, volt miépes politikust idézve azt mondta, az öt világrészen szétszórt magyarság olyan nép, hogy ha „végveszélyben tisztségviselői felmutatják a véres kardot”, akkor páratlan hőstettekre, csodákra volt képes. Hozzátette: a véres kardot most szimbolikusan felmutatja. Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy a magyar kormány számára fontos az erdélyi, külhoni magyarság demográfiai helyzete, ugyanakkor szerinte egy közösség erejét nemcsak a lélekszáma adja. Elismerte, hogy 2002-höz képest 196 ezer fővel csökkent a romániai magyarság, viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok aránya csupán egy ezrelékkel csökkent Románia összlakosságán belül, 6,6 százalékról, 6,5 százalékra. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány közvetlenül nem tud hatni a demográfiai helyzet alakulására, de a magyar intézményeken keresztül eredményesen befolyásolhatja a magyarság megmaradását.
Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ: magyarellenes a 2-es számú marosvásárhelyi iskola vezetője, leváltását kérik
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a magyarul írott adománylevél miatt tessékelték ki az iskola épületéből, és bírságolták meg azt a marosvásárhelyi szülőt, aki hétfőn délelőtt a helyi 2-es iskola titkárságán szerette volna iktatni az okiratot. Megtudtuk: a konfliktus nem megfelelő kezelése miatt a 2-es iskola igazgatónőjének az eltávolítását kéri az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, valamint Csegzi Sándor alpolgármester.
Mossa kezeit. Codruţa Băciu intézményvezető úgy véli, nem követett el törvénytelenséget
Amint tegnapi lapszámunkban beszámoltunk róla, mivel Horváth Kovács Ádám semmiképpen nem volt hajlandó román nyelvre fordítani az adománylevelet, Codruţa Băciuţ igazgatónő kihívta a rendőrséget, amely közintézménybe való illetéktelen behatolás miatt 500 lejre büntette meg a pedagógusi végzettséggel rendelkező férfit. Az anyanyelvű okirat arról a mintegy ezer lej értékű adományról tanúskodott, amelyet a magyar gyerekek szülei gyűjtöttek össze. A pénzből elkészítették a termek kétnyelvű feliratozását, majd a hétvégén fel is szerelték a táblácskákat.
Az oktatási intézmény vezetője tegnap elismerte, hogy az általa jól ismert szülő nem sértegette, nem hangoskodott, csak épp nem akarta lefordítani a szöveget. „Mivel én nem értek magyarul, annyit kértem, két-három mondatot írjon románul, és akkor iktatjuk az okiratát. A szülő, aki egyébként kifogástalanul beszél románul azt mondta, hogy amíg nem fogadjuk el a magyarul írt levelet, nem távozik. Ekkor döntöttem úgy, hogy hívom a rendőrséget” – elevenítette fel a történteket Codruţa Băciuţ. Az igazgatónő hozzátette: az illető személy nem jelentkezett be a folyósón lévő szolgálatos tanulónál, így illetéktelen behatolónak számít.
Codruţa Băciuţ több ízben is megismételte: ő nincs a kétnyelvű feliratok ellen, sőt el is fogadja azokat. Az igazgatónő szerint azonban iktatott adománylevél híján a táblácskák törvénytelenül kerültek az ajtók fölé. Ugyanakkor azt is sérelmezi, hogy egy olyan hétvégén kerültek az ajtók fölé, amikor ő nem tartózkodott az iskolában. Márton Imre igazgató-helyettes viszont elmondta: az intézményvezető hiányában, a munkaköri leírása alapján, ő átveheti az intézményvezető hatáskörét. Ennek tudatában engedélyezte a hétvégi táblaszerelési akciót. Kérdésünkre, hogy ezek után kezdeményezi azok eltávolítását, Băciuţ azt válaszolta, hogy az ügyet az iskola vezető tanácsa elé terjeszti, majd az dönt a feliratok megőrzéséről vagy eltávolításáról.
Bretfelean a rendőreit dícséri
A helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean parancsnok elmondta, azért küldött ki hat rendőrt az iskolába, mivel sem neki, sem a szolgálatos tisztnek nem volt honnan tudnia, miről van szó. A parancsnok szerint a tanárok vagy a gyerekek esetleges bántalmazása sem lett volna kizárható. „Minket a sürgősségi diszpécserközpontból, a 112-es számról értesítettek, hogy gond van a 2-es iskolában. Munkatársaim a törvénynek megfelelően jártak el, amiért dicséret illeti őket. Az 500 lejes, minimális összegű bírság is teljesen jogos. Egy közintézménybe, az 1991/61-es törvény értelmében, csak azt követően szabad bemenni, hogy a kapus vagy a szolgálatos igazol” – fejtette ki Bretfelean.
Felvetésünkre, miszerint a törvényes rendelkezések alapján az irodájában tartózkodó újságírót is 500 lejes pénzbírsággal sújthatja, mivel ő sem mutatta fel személyazonosságiját a rendőrség portásánál, Bretfelean mosolyogva vágta ki magát: „Önt ismerem és rendelkezem az adataival.” Amint megírtuk, Horváth Kovács Ádám nem hajlandó kifizetni a büntetést, és a bírósághoz fordul annak eltörlése érdekében.
Az RMDSZ Băciuţ menesztését kéri
Megtudtuk: a konfliktus nem megfelelő kezelése miatt a 2-es iskola igazgatónőjének az eltávolítását kéri az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, valamint Csegzi Sándor alpolgármester. „A városházára naponta érkeznek magyar nyelven írott dokumentumok, senki nem kérdőjelezi meg azok jogosultságát, annál is inkább, mivel a közigazgatási törvény lehetővé teszi az anyanyelv használatát. A kétnyelvű feliratok elhelyezése ellen sem emelt senki szót. Az önkormányzatban is teljes egyetértés van az iskola Bernády Györgyről való elnevezéséről. Mindezek fényében még zavaróbb az igazgatónő magatartása, aki egyáltalán nem objektív, konfliktust gerjeszt, vagy legalább is nem hajlandó azt kezelni” – adott hangot elégedetlenségének Csegzi Sándor, aki szerint a hétfőn történtek után Codruţa Băciuţnak távoznia kellene az intézmény éléről.
Az igazgatónő magatartása annál is súlyosabb, vélekedett Benedek István RMDSZ-elnök, mivel ezelőtt egy évvel éppen az intézményen belüli multikulturalitás és kétnyelvűség hiánya miatt büntette meg az iskolát az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). Azóta a folyosók ajtaira és falaira több kétnyelvű felirat és pannó került ki, viszont a történelmi jellegű összeállítások továbbra is a román dominanciát hivatottak fitogtatni. „Nem tolerálhatjuk, hogy valaki így viselkedjék a magyarokkal. Úgy érzem, Codruţa Băciuţ elég rosszat tett az etnikumközi kapcsolatoknak, hogy a főtanfelügyelő leváltsa tisztségéből” – szögezte le Benedek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés tulipános tőkéje
Tőkés László és az RMDSZ bizalmi tőkéje egy tőről fakad, ezért nehéz az Erdélyi Magyar Néppártnak az EP-képviselő támogatottságát szavazatokká konvertálnia – kommentálta KISS TAMÁS szociológus egy múlt év végi közvélemény-kutatás eredményét. A kisebbségkutató intézet munkatársát Cseke Péter Tamás kérte fel a felmérés politikai tanulságainak összegzésére az Erdélyi Riport 2012/4. számában.
Nem sikerült politikai tőkét kovácsolnia a tavaly szeptemberben bejegyzett Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) Tőkés László ismertségéből és népszerűségéből – derül ki az erdélyi magyarok körében végzett legfrissebb felmérésből. A kolozsvári kisebbségkutató intézet közvélemény-kutatása szerint az Európai Parlament volt alelnöke által „védnökölt” EMNP a biztos pártválasztók szavazatainak mindössze 5,1 százalékát kapná meg a választásokon; az erdélyi magyarok 72,6 százaléka az RMDSZ-re, 3,2 százaléka az MPP-re, 3,5 százaléka pedig román pártokra szavazna. Az új magyar politikai szervezetnek annak ellenére gyenge a vonzereje, hogy a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László független jelöltként, egymaga az erdélyi magyar szavazatok közel negyven százalékát gyűjtötte be.
Tőkés az RMDSZ tőkéjének „részvényese” A közvélemény-kutatás vezetője, Kiss Tamás szociológus nem lát ellentmondást az EMNP alacsony támogatottsága és Tőkés öt évvel ezelőtti kimagasló választási teljesítménye között. „A parlamenti választásokon nem egyetlen személyre kell szavazni. Akármennyire is kötődik az új magyar párt Tőkés László nevéhez, támogatottsága nem konvertálható az EMNP-re adott szavazatokra. Ez az RMDSZ ellenzékének egy régi problémája” – mondta az Erdélyi Riportnak. A felmérésvezető a jelenség nyitját abban látja, hogy – mint fogalmazott – Tőkés és az RMDSZ bizalmi tőkéje egy tőről fakad. Emlékeztetett arra, hogy a magyar érdekvédelmi szervezetnek a kilencvenes évek elején „hihetetlenül erős” politikai brandje jött létre. „A tulipánra a mai napig azért ütik a pecsétet a választók, mert ennek a brandnek az emblémája. Tőkés László – a temesvári hős és az egykori tiszteletbeli elnök – ugyanebből a brandből részesül, képletesen szólva részvényesként” – magyarázta. A szociológus ezért úgy véli: szavazói számának növeléséhez az EMNP-t egy új politikai brandként kellene felépíteni az RMDSZ ellenében. „Kérdés, lesz-e az ebben érdekelteknek elég erejük ehhez” – tette hozzá.
A felmérés szerint a megkérdezettek 57 százaléka állította, hogy elmenne szavazni. A bizonytalanok száma eléri a 15 százalékot. Az országos átlaghoz képest magas részvételi szándék még a kutatók számára is meglepetést jelentett. „Ennek fő oka valószínűleg az, hogy a felmérést a népszámlálási kampányt követően végeztük. Ez a kampány mozgósította a magyar közösséget, úgy, hogy román oldalon nem volt megfelelője. Természetesen az is kérdés, hogy sikerül-e ezt a mozgósítottságot idén fenntartani” – véli Kiss Tamás.
Kelemenben jobban bíznak Az új magyar párt dolgát nehezíti, hogy a felmérés – korábbi adatokhoz viszonyítva – a Tőkés László iránti bizalom csökkenését mutatja. Az EP volt alelnöke továbbra is a legismertebb erdélyi magyar politikus, a megkérdezettek 98,4 százaléka hallott róla, ám csak 49,5 százalékuk bízik is benne. Ezzel szemben Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét ugyan valamivel kevesebben ismerik (91 százalék), de népszerűbb Tőkésnél, ugyanis a válaszadók 59 százaléka bízik benne. Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke és Szász Jenő, az MPP elnöke ismertségben és népszerűségben is elmarad az előbbiektől, a megkérdezettek 22, illetve 23 százaléka bízik bennük.
Az sem jó hír az EMNP számára, hogy a felmérés szerint az erdélyi magyarok 69 százaléka azt szeretné, ha egyetlen politikai szervezet képviselné az érdekeit, és 19 százalék szeretne választani több magyar párt közül. Ez az eredmény még a kutatásvezetőt is meglepte. „Nem hittem volna, hogy csökkent azoknak az aránya, akik a politikai pluralizmust részesítik előnyben az egységes képviselettel szemben. Az EMNP bejegyzését követően én inkább ellenkező trendre számítottam volna” – jegyezte meg Kiss Tamás.
Inkább Băsescu, mint Ponta Nem meglepetés, hogy a román politikusok bizalmi indexe a magyarokénál lényegesen alacsonyabb az erdélyi magyarok körében. Ám az talán igen, hogy az országos átlagtól eltérően a megkérdezettek körében a hatalmon lévő politikusok népszerűbbek az ellenzékieknél. Traian Băsescu államfőben az erdélyi magyarok 19,8, Emil Boc kormányfőben 17,2 százaléka bízik, míg az ellenzéki szövetség két társelnökének, Victor Pontának és Crin Antonescunak a bizalmi indexe 7,7, illetve 13,7 százalék. Kiss Tamás szerint a jelenségnek két oka is van. Az egyik az, hogy a hatalmon lévő politikusok az RMDSZ szövetségesei a kormányban. „Tendenciaszerű, hogy az RMDSZ politikai szövetségeseit a magyarok valamivel kedvezőbben ítélik meg, mint az ellenzéki oldalt” – magyarázta. Másfelől a szociológus szerint a magyar választók ellenszenvvel viszonyulnak a Szociáldemokrata Párthoz (PSD). Ez Kiss szerint részben a kilencvenes évekből ered, amikor a baloldal mint kommunista utódpárt jelent meg az erdélyi magyar sajtóban. „Másrészt az elmúlt években is volt a PSD-nek több olyan megnyilvánulása, ami erre ráerősített; 2009-ben úgy csapódott le, hogy az RMDSZ a PSD miatt került ellenzékbe, és ezt követően távolították el például a magyar hivatalnokokat a székelyföldi dekoncentrált intézmények éléről. Az ezt követő politikai kampány és mozgósítás miatt ez viszonylag megragadt a magyarok emlékezetében. Ponta ráadásul személyesen jelentette ki, hogy »a Székelyföld nem létezik«. Nem csodálom, hogy ebben a régióban nem ő a legnépszerűbb politikus” – mondta a szociológus.
Az EMNP sem kérdőjelezi meg Egyébként a közvélemény-kutatás eredményeinek hitelességét az EMNP politikusai sem kérdőjelezték meg. A párt közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs azonban kifogásolta, hogy a politikai preferenciák mérésekor „tendenciózusan” említették a parlamenti választásokat a kérdésben az önkormányzati megmérettetés helyett. A politikus szerint helyi szinten az EMNP-nek jóval nagyobb a támogatottsága. Kiss Tamás erre úgy reagált: országos mintán relevánsabb kérdés a parlamenti választás, hisz az egyes településekre vagy megyékre nem, csupán a teljes magyar közösségre reprezentatív egy ilyen mérés. „Így a helyi ügyek vizsgálatára kevésbé alkalmas, bár egy összkép kétségkívül így is kibontakozhat” – magyarázta a kisebbségkutató intézet munkatársa.
A Közélet és közérzet című felmérés adatait 2011. november 25. és december 13. között vették fel Erdély 16 megyéjében összesen 1190 fő megkérdezésével, a reprezentatív mintán alapuló felmérés eredményeinek hibahatára plusz-mínusz 2,9 százalék.
Tarolna a Fidesz, de gyenge a Jobbik Erdélyben
A kisebbségkutató intézet két munkatársa, Kiss Tamás és Barna Gergő nevéhez fűződik az a HVG hetilap megbízásából készített decemberi közvélemény-kutatás is, amely a magyarországi pártok népszerűségét mérte az erdélyi magyarok körében. A kolozsvári Kvantum Research által végzett felmérés szerint a magyarországi választásokon biztosan szavazni kívánó romániai magyarok 55,5 százaléka a Fidesz–KDNP-re adná a voksát, az MSZP támogatottsága 4,1, a Jobbiké 2,9 százalékos. A közvélemény-kutatás legváratlanabb eredménye, hogy már a Gyurcsány Ferenc fémjelezte, tavaly alakult Demokratikus Koalíciónak is mérhető az erdélyi támogatottsága (1,8 százalék). Az LMP az erdélyi szavazatok 0,2 százalékára számíthat, más pártokra 0,4 százalék szavazna. Kiss Tamás az Erdélyi Riportnak Gyurcsány Ferenc ismertségével magyarázta a DK mérhető támogatottságát. „Mindig volt egy 3-5 százaléka az erdélyi magyaroknak, aki kedvelte Gyurcsányt, amellett a 95-97 százalék mellett, aki nemzetárulóként tekintett a volt miniszterelnökre. Ez a néhány százalék szavazna a DK-ra, amivel azonban nagyjából ki is merült a párt növekedési potenciálja” – magyarázta a szociológus. Kiss Tamás számára nem meglepetés a Jobbik alacsony erdélyi beágyazottsága. „Azért is örvendtünk a HVG felmérésének, mert talán elkezdenek oszlani az ezzel kapcsolatos magyarországi tévképzetek” – mondta Kiss. Szerinte a tévképzetekhez azok a sajtótudósítások, írások is hozzájárulhattak, amelyek például összemossák az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevű szervezetet a magyar szélsőjobboldallal.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Jogszerűnek tekinti a magyar nyelvű iratot iktatni kívánó férfi megbírságolását a marosvásárhelyi rendőrfőnök
Mind a marosvásárhelyi 2. számú általános iskola igazgatója, mind a helyi rendőrség főnöke úgy véli, jogszerűen járt el Horváth-Kovács Ádám ügyében. A marosvásárhelyi férfi gyermeke iskolájában szeretett volna magyar nyelvű iratot iktattatni, mire bekísérték a rendőrségre, és megbírságolták.
Példásan intézkedtek és dicséretben részesültek azok a marosvásárhelyi rendőrök, akik kedden Horváth-Kovács Ádám ügyében jártak el – jelentette ki az MTI-nek Valentin Bertfelean, a rendőrség főnöke.
Mint elmondta, az 112-es sürgősségi hívószámra érkezett kedden riasztás arról, hogy egy férfi illetéktelenül behatolt az iskolába. A riasztást a rendőrség valamennyi egysége megkapta, ezért történt az, hogy hat rendőr is egyszerre érkezett a helyszínre. Bertfelean utalt arra: Romániában is volt már rá példa, hogy idegen behatolók veszélyeztették egy-egy iskola tanulóinak a testi épségét. Kijelentette, a legkisebb kiszabható bírságot rótták ki Horváth-Kovácsra, aki maga is elismerte vétkességét. A rendőrfőnök szerint csak a törvényt alkalmazták. Visszautasította, hogy egyesek etnikai színezetet próbálnak adni a történetnek.
Codruta Baciut, az iskola igazgatója az MTI-nek elmondta, ő kérte a rendőrség sürgős beavatkozását. Mint mondta, ezt azért tette, mert Horváth-Kovács nem tartotta be az iskolába való belépésre vonatkozó szabályokat: sem az ügyeletes diáknál, sem az iskola titkárságán nem igazolta magát. Az igazgatónő ugyanakkor elismerte, hogy ismeri Horváth-Kovács Ádámot, aki az iskola szülői bizottságának is tagja. Azt is megerősítette, hogy beszélgetett a férfival, akit arról próbált meggyőzni: fordítsa le románra az iktatandó dokumentumot. Az igazgatónő szerint az intézmény felelős vezetőjeként nem járulhatott hozzá egy olyan irat iktatásához, amelynek a tartalmát nem ismeri. Baciut nem kívánta kommentálni azt a tényt, hogy az iskola épületében az iktatandó dokumentumról vitatkozott Horváth-Kováccsal, és a rendőrséget azt követően riasztotta, hogy nem sikerült megegyezniük.
Az igazgatónő hangsúlyozta, szó sincs bosszúállásról, ő mindig is az iskola érdekeinek rendelte alá cselekedeteit.
Horváth-Kovács Ádám kedden délelőtt egy magyar nyelvű adománylevelet próbált iktattatni, amely azt rögzítette, hogy a magyar szülők egy csoportja szülői adományként készíttette el és tűzte ki az iskola folyosóin a kétnyelvű táblákat. Korábban az Országos Diszkriminációellenes Tanács megbírságolta az intézményt a kétnyelvű feliratozás elmulasztása miatt.
erdon.ro

Normatív támogatás a magyar civil szervezeteknek
Az RMDSZ 2005 óta normatív támogatásban részesíti azon országos magyar civil és szakmai szervezeteket, amelyek tevékenysége létfontosságú a romániai magyar nemzetközösség életében, ugyanis hosszú évek óta az itt élő magyarok megmaradását, gyarapodását szolgálják. Az erdélyi magyar nemzetstratégia szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró szervezetek az idén sem pályázatok útján, hanem kiszámítható módon jutnak hozzá a 4,5 milliárd régi lejes támogatáshoz – közölte tegnap a párt főtitkára, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a kiválasztottak „zsebébe” megy az adófizetők pénze. Míg 2005-ben csupán két szervezet részesült támogatásban, 2011-ben már 19-re nőtt azon intézmények száma, amelyek működését jelentős mértékben elősegítette, ugyanakkor nyilván kontrollálta is a kisebbik román kormánypárt. Ezek a következők: Barabás Miklós Céh, Erdélyi Kárpát-Egyesület, Erdélyi Magyar Írók Ligája, Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Kolozsvár Társaság, Bolyai Társaság, Országos Magyar Diákszövetség, Kriza János Néprajzi Társaság, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Magyar Ifjúsági Értekezlet, Kommunikáció és Médiakutató Intézet, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Romániai Doktoranduszok Országos Szövetsége, Magyar Középiskolások Országos Szövetsége. A szervezetek legtöbbjének székhelye Kolozsváron és Marosvásárhelyen található.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Dicséret a diszkriminációért
Megdicsérte tegnap Valentin Bretfelean, Marosvásárhely helyi rendőrségének főnöke azokat a beosztottjait, akik előző nap bekísérték és 500 lejes büntetést róttak ki a 2. számú általános iskola titkárságán magyar nyelvű beadványt iktatni óhajtó szülőre.
Horváth-Kovács Ádám, a vegyes tannyelvű iskola szülői bizottságának tagja anyanyelvén írt adománylevelet akart leadni Codruţa Băciuţ igazgatónőnek, aki előbb megpróbálta meggyőzni, hogy fordítsa le románra, aztán a rendfenntartók segítségét kérte, és elvezettette a „behatolót”.
Valentin Bretfelean rendőrfőnök az MTI kérdésére elmondta, a 112-es sürgősségi hívószámra érkezett riasztás arról, hogy egy férfi illetéktelenül behatolt az iskolába. A riasztást a rendőrség valamennyi egysége megkapta, ezért történt az, hogy hat rendőr is egyszerre érkezett a helyszínre. Kijelentette, a legkisebb kiszabható bírságot rótták ki Horváth-Kovácsra, aki maga is elismerte vétkességét. A rendőrfőnök szerint csak a törvényt alkalmazták. Visszautasította, hogy egyesek etnikai színezetet próbálnak adni a történetnek.
Horváth-Kovács Ádám adománylevéllel akarta hivatalosítani a magyar szülők anyagi hozzájárulásával elkészített és saját kezűleg felszerelt magyar nyelvű táblácskákat, amelyekről az iskolaigazgató úgy vélekedett, hogy törvénytelenek. Codruţa Băciuţ a sajtó érdeklődésére kifejtette, nincs kifogása a kétnyelvű feliratok ellen, csak a törvényesség betartásához ragaszkodik. Elmondása szerint a magyar nyelvű táblákat nem az ő távollétében kellett volna felszerelni. Az igazgatónő azt is kifogásolta, hogy adománylevél nélkül szerelték fel a feliratokat, valamint hogy a szülő, bár jól beszél románul, nem volt hajlandó néhány mondatban lefordítani az adománylevelet, hogy ő is megérthesse azt, hiszen nem ismeri a magyar nyelvet. A magyar aligazgató viszont úgy vélekedett, az ő feladata átvenni az igazgató hatáskörét, amennyiben az nem tartózkodik az intézményben. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének vezetősége tegnap az üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatón kijelentette, kérni fogják az igazgatónő eltávolítását a tanintézmény éléről. Csegzi Sándor alpolgármester felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy a városházán naponta több magyar nyelvű iratot iktatnak, mivel a törvény szerint erre lehetőség van, és ez soha nem okoz nézeteltérést, ahogy a kétnyelvű feliratok elhelyezése sem képezte vita témáját. A 2-es számú általános iskola Bernády Györgyről való elnevezése kapcsán is teljes volt az egyetértés a tanácsban, ezért is érthetetlen az igazgatónő viselkedése, aki nemhogy nem kezeli kellően a konfliktusokat, de magatartásával tovább gerjeszti azokat. „Nem tolerálhatjuk, hogy valaki így viselkedjen a magyarokkal. Úgy érzem, Codruţa Băciuţ elég rosszat tett az etnikumközi kapcsolatoknak, hogy a főtanfelügyelő leváltsa tisztségéből” – jelentette ki Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint a szülő helyesen járt el, amikor magyarul akarta az adománylevelet iktatni, hiszen erre törvényes lehetősége volt.
A Bernády György-névadással kapcsolatosan Kolozsváry Zoltán, az önkormányzat RMDSZ-es frakcióvezetője úgy véli, a tanév végéig megtörténik az, most csupán a törvény alkalmazásáról folyik a vita, vagyis arról, hogy az oktatásügyi minisztériumnak kell jóváhagynia a névváltoztatást, vagy elég az önkormányzat határozata is.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)