1954. december 17-én a Bukarest melletti Jilava börtön udvarán a kivégzőosztag sortüzében tizenhét fiatalember halt meg.  A tizenhét kivégzett fiatal a hírhedt Eugen Turcanu egykori vasgárdista és csapata volt. Ehhez fogható – tömegesnek is nevezhető – ítélet évekkel a háború befejezte és a háborús bűnösök kivégzése után nem született. Később, 1955-ben még egy társukat végezték ki, majd négy, szintén halálra ítélt legionárius életfogytiglani ítélettel túlélte közösen véghezvitt, hátborzongató tetteiket, amelyeket saját börtöntársaikon követtek el Pitesti és Szamosújvár (Gherla) börtöneiben, valamint a Duna-csatorna rabtelepein. Bűnlajstromukon legalább harminc rabtársuk meggyilkolása, többnek az öngyilkosságba kergetése és legalább 700 (!!) politikai elítélt módszeres megkínzása, fizikai és lelki megcsonkítása szerepelt.   A kínzások kézé tartozott a folyamatos botozás: háton, hason, talpon, az egész testen, csupaszra vetkőztetve. Az órákon keresztüli fél lábon állás, az éjjeli virrasztás szemmel az égő felé. Napirenden volt az ürülék megetetése, a hányadék visszatömése, a szájba vizelés, a kimerülésig tartó ,,tornáztatás”, a beadott ételbe hintett só és utána a víz megvonása, az evőeszköz nélküli, hason fekve evés stb.  Nem mindenki tudta ezt elviselni. Az így megalázott rabok többen maguk is beálltak az átnevelők közé. A ,,felvételi” vizsga a legjobb barát kegyetlen megverése volt.  Ezek a verést végrehajtók orvostanhallgatók, jogászhallgatók, mérnökjelöltek, valamennyien értelmiségiek, a Vasgárdának elkötelezett huszonéves ifjak voltak. Cselekedeteik mögött – természetesen – a Szekuritáté akciója volt. Ezekben az években a Szekuritáté legfőbb parancsnoka Nikolski tábornok volt. Már 1948-tól a büntető törvénykönyv előírta a munkatáborokba internálás lehetőségét, így azután 1950-től a munkatörvénykönyv alapján elvitték az ,,engedetlen” dolgozókat, a kollektivizálással szembeszegülő parasztokat, s ez 1952-ben tömegessé vált. 1949. március 2-án éjjel összeszedték a volt nagy­birtoko­sokat, kényszer­lakhelyre inter­nálták őket. Ugyanekkor, 1950-ben az 1154-es Minisztertanácsi Határozat intézkedett az ,,ellenséges elemek” deportálásáról. Egy év alatt (1951. március 15-ig) 43 899 személyt deportálnak az ország nyugati területeiről Románia déli megyéibe. 1952-ben újabb határozat alapján mintegy 6000 ,,kizsákmányolót” deportáltak a nagyobb városokból. A letartóztatott politikai ,,bűnözők” száma 24 826-ra rúgott 1952-ben. Ezekben az években Románia hegyei még fegyveresen ellenálló ,,partizánok” uralta terültek voltak. A Vasgárda neves személyisége, Horia Sima Nyugat-Németországban élt. Románia fegyverfordítása után a honi Vasgárda-vezér, Nicolae Petrascu és a németek ellen forduló szövetség ,,fegyvernyugvási szerződést” kötött. A vasgárdisták széles körű ,,szervezőmunkát” folytattak a román értelmiségi ifjak körében. Eugen Turcanu jogászhallgató, bár az 1941-es Vasgárda-akciókban részt vett, 1947-ben belépett a Román Kommunista Pártba, és felfelé ívelt karrierje. Azonban kiderült gárdistamúltja, ezért 1948. május 15-én letartóztatták. A suceavai szekuritátén társaival – látszólag – kommunista szimpatizánsok lettek. Turcanu Nikolski tábornokkal dolgozta ki az ,,átnevelés” módozatait. Ennek négy szakasza van. Első: a kintiek leleplezése a legfontosabb a Szeku­ritáté számára. Ebben a szervezési szakaszban megalakult a Turcanu vezette ODCC (Organizatia Deti­nutilor cu Convingeri Comuniste – Kommunista Meggyőződésű Rabok Szervezete). Az említett kínzásokkal nyert adatokat Turca­nu juttatta el a pitesti-i börtön igazgatójához, Dumitrescuhoz, vagy a politikai tiszthez.  A második szakasz a bentiek, a rabtársak leleplezése. A harmadik és negyedik szakasz a legmegalázóbb: ,nyilvános erkölcsi leleplezés, amely során saját magát és hozzátartozóit kellett sárba tipornia a kiszemelt áldozatnak. Karácsonykor a vallásos rabtársaknak minden szentséggyalázást (különösen a teológusoknak) végig kellett csinálniuk.   Aki mindezt a tortúrát nem bírta ki, az beállhatott a csapatba, és ezt többen megtették.  Végül, bármennyire is titok volt a börtönök belső világa, kiszivárgott mindaz a szörnyűség, ami 1949. december 6. és 1952 augusztusa között a börtönökben végbement. A váratlanul betiltott tevékenység Tur­ca­nuék képzeletében már a jutalmat sejttette. Bukarestben a két évig tartó kivizsgálás során 22 kegyetlenkedőt vontak felelősségre.  Évek múlva négy szekustisztet és a szamosújvári orvost bűnrészességgel vádolva 5–7 év kényszermunkára ítéltek (1957. április 20.). Az a négy szerencsés ,,halálraítélt”, aki kegyelmi kérésére életfogytiglani kényszermunkát kapott, az 1964-es közkegyelemmel kiszabadult. Az egyik legkegyetlenebb, Popa Alexandru (Popa Tanu), Turcanu helyettese még 1990-ben Szeben­ben élt, és az Orvosi Társaság titkára volt. /Puskás Attila: Egy kegyetlen kísérlet emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Ma­gyar­országon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián.   A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székely­udvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték.  /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./

A Marosvásárhelyen zajló interetnikai fesztivál alkalmából főiskolai hallgatók az erdélyi kisebbségi színházakat vették számba. Az 1792-ben alapított Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrégebbi magyar színházi társulat. Jelenleg repertoárszínházként működik, Tompa Gábor vezetésével. Az előadások nagy részét szinkronfordítással a román közönség is megtekintheti. A Temesvári Csiky Gergely Állami Színház egy épületben működik a román és német nyelvű színházzal, valamint a Román Operával. A magyar társulatnak néhány hete új igazgatója van Szász Enikő személyében. A színháznak két játéktere is van, nyáron pedig a Ferencesek Udvara nyújt lehetőséget a szabadtéri előadásokra. A színészet Nagyváradon is régi hagyományokra tekint vissza. Az államosítást követő években is erős társulat működött Nagyváradon, melynek hatása mind a mai napig érződik. A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatát Meleg Vilmos vezeti. A Szatmárnémeti Északi Színháznak két társulata van: a román társulat és a Harag György Társulat, a magyar, az utóbbinak Lőrincz Ágnes az igazgatója. A színházhoz tartozik még egy 100 férőhelyes stúdióterem is. A Harag György Társulat az elmúlt években nagyon sok fiatal színészt szerződtetett. A sepsiszentgyörgyi színházat állandó hivatásos művészeti intézményként Állami Magyar Népszínház néven 1948-ban hozták létre. 1987-től román tagozat is működik. 1992-ben a két tagozat különvált, s a Tamási Áron Állami Magyar Színház és az Andrei Muresanu nevét viselő román nyelvű színház közös székhelyen ugyan, de jogi és költségvetési szempontból egymástól független művészeti intézményként működik. 1998-tól a színház neve Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, azóta Bocsárdi László vezeti a magyar társulatot. A csíkszeredai székhelyű Csíki Játékszín 1999 szeptemberében nyitotta meg kapuit, Parászka Miklós vezetésével. A Csíki Játékszín befogadó színházként is tevékenykedik, így olykor Csíkszeredában több társulat előadását lehet megnézni, mint más erdélyi városokban, de nem csupán egyszeri alkalommal, hanem előadás-sorozatokban. 2004. március 4-én nyitották meg stúdiószínházi termüket, a Hunyadi László színművészről elnevezett kamaratermet. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az erdélyi magyar színházak nem hagyományos törekvéseket képviselő társulata, az egyetlen, amely hangsúlyozottan alternatív színházi programmal tevékenykedik. 1984–1990 között amatőr kísérleti színházként működött, Bocsárdi László vezetésével; 1990. szeptember 1-jétől kapott intézményesített formát Figura Stúdió Színház néven. Jelenleg Béres László az igazgató. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – mint a városi művelődési ház hivatásos tagozata – az önkormányzat támogatásával 1998. november 6-án tartotta színházmegnyitó előadását, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékával. Az önálló jogi státusz elérésének érdekében több lépést is tettek, eddig g eredménytelenül. Repertoárszínházként (népszínházi hagyományokat követnek) működik, de kísérleti jellegű előadásoknak is helyet ad. Romániában működik két német nyelvű hivatásos társulat és egy zsidó színház. 1876-ban Jászvárosban (Iasi) Avram Goldfaden művész és író a saját társulatával bemutatott előadásaival a világ első hivatásos zsidó színházának alapjait fektette le. A második világháború után 1948-ban a bukaresti Zsidó Színház állami intézmény lett. Az Állami Zsidó Színház számos nemzetközi turnén vett részt, ugyanakkor szervezője a jiddis nyelvű színházak fesztiváljának (1991, 1996, 2000). Az erdélyi szász kultúra a temesvári és a nagyszebeni német társulatoknak köszönhetően jelen van a színházi életben is. A Temesvári Állami Német Színházat 1953-ban hozták létre és a mai napig működik. Nagyszebenben 1788-ban épül fel Dél-kelet-Európa első kőszínháza, amelyben német nyelvű előadásokat tartottak. A kommunizmus idején több évig nem hangozhatott el német szó a nagyszebeni színpadon, azután 1956-tól folyamatosan dolgozik a Radu Stanca Színház német társulata. 1992-től Temesváron, 1997-től Nagyszebenben képeznek német nyelvű. /Turoczki Emese, Madaras Orsolya, Kádár-Dombi Katalin és Papp Ida Júlia, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem teatrológia szakos hallgatói: Színházak, társulatok.= Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./

Gál László katolikus hittanár is hozzászólt Parászka Boróka Ájtatos süketelés… című vezércikkéhez (A Hét – 2006. febr. 7.). Egy ilyen „frontális támadásra”, melyet a vezércikk indított, nehéz lenne kimerítően válaszolni, „mert egy rosszindulatúan kihívó és szabados arculcsapást hiba lenne hasonlóképpen viszonozni”, csupán az iskolai hitoktatást érintő, elmarasztaló passzushoz fűzött megjegyzést. Parászka Boróka azt írta: „…a romániai (magyar) iskolák jelentős részében a szülők megkérdezése nélkül kényszerítik a gyerekeket arra, hogy vallásórára járjanak, függetlenül attól, hogy a gyerek és a család vallásszabadsága mit diktál. Függetlenül attól, hogy milyen minőségű a hitoktatás.” Az iskolai hitoktatást Romániában a 84/1995-ös tanügyi törvény szabályozza, eszerint a diák a szülő, vagy a törvényesen kinevezett gyám beleegyezésével választja ki a vallásoktatást. A szülők, vagy a törvényesen kinevezett gyám írásos kérésére a diák mellőzheti a vallásórák látogatását. Tehát nem véletlenszerű a hitoktatásnak a jelenléte az iskolákban. Minden szülőnek jogában áll kérni, hogy iskoláskorú gyereke ne járjon vallásórára. Óvodáról nem szól a törvény. Ennek oka: nincs az állami óvodákban hitoktatás. Parászka Boróka szerint „úgy a katolikus, mint a református papok” „felkészültsége elképesztően romlott”, erre majd a papok reagálnak. /Gál László főegyházmegyei tanfelügyelő (biológia- és földrajzszakos tanár, illetve római katolikus hittanár) hozzászólása – Hét (Marosvásárhely), márc. 14./

Kiss Bence, a lap munkatársa előre megírta, hogy március 15-én a beszédek alatt lesznek füttykoncerteknek: „Markó Béla üzenetét fogják kihurrogni, ám a legnagyobb ellenszenvvel Gyurcsány üzenetét fogják végighallgatni”, az újságíró előre aggódik, hogy a miniszterelnök iránt táplált gyűlöletből még a Magyarországot képviselő diplomatáknak is kijut. És lesznek vastapsok, leginkább Orbán Viktornak, az újságíró emlékeztetett, hogy Orbán arra buzdított, faragjanak a Magyarországon élő rokonaikból Fidesz-szavazókat, ezért Kiss Bence kellemetlenül fogadja a tapsvihart. /Kiss Bence: Hozz reá víg esztendőt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

Március 14-én dr. Garda Dezső képviselő méltatta Románia parlamentjében a március 15-i forradalmi eseményeket. Bemutatta a román politikusok és történészek félretájékoztatását az 1848–1849-es évi magyar forradalom és szabadságharc eseményeiről. Beszédében kitért a történelemkönyvek félretájékoztatására a magyar forradalom és szabadságharc értékelésével kapcsolatban, és hangsúlyozta: addig, amíg a román ifjúságot e tankönyveken keresztül magyargyűlöletre nevelik, nem lehet szó reális román–magyar megbékélésről. Egy nappal korábban Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője emlékezett az 1848-as eseményekre a szenátus plénuma előtt. /Március 15. a parlamentben. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./

Hargita megyében mindenütt emlékeztek a szabadságharcra. Székelykeresztúron a város főterén került sor az ünnepségre. Az Orbán Balázs Gimnázium, az Unitárius Teológiai Középiskola diákjai, valamint a Polgári Fúvószenekar és a fiatfalvi lovasbandérium felvonulásával kezdődött az emlékezés. Benyovszki Lajos polgármester üdvözölte a résztvevőket. A főszónok, Potyó Ferenc általános érseki helynök, a város egykori plébánosa az ünnep összetartó erejére hívta fel a figyelmet. A múzeumban Vármegyeházak a századfordulón címmel nyílt meg Hatvani Sándor fotókiállítása. Gyergyószentmiklóson az ünnepi szentmise után a tekerőpataki fúvósok muzsikájára vonultak az ünneplők a térre. Ünnepi beszéd helyett diákok szerepeltek, majd a Szabadság-emlékmű és a Kossuth-szobor megkoszorúzása után a mintegy félezer ember a temetőbe vonult Kiss Antal szabadságharcos honvédezredes kopjafájához koszorúzni. A Gyergyói-medencében egyébként Vasláb és Marosfő kivételével minden településen megünnepelték március 15-ét. Borszéken két helyszínen zajlottak az események: délben az iskolában és délután az Emlékparkban. Agyagfalván a kultúrotthonban Farkas Márton polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Antal István parlamenti képviselő, az Agyagfalva 1848 Alapítvány elnöke mondott ünnepi beszédet. /1848. március 15-re emlékeztek megyeszerte. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./

Szilágysomlyón februárban népmesemondó vetélkedőt tartottak az első és második osztályosoknak, a harmadik és negyedik osztályosok pedig a mesealkotás rejtelmeivel ismerkedhettek. Az újonnan alakult magyar tannyelvű iskolában idén először megszervezték a jelmezes farsangi felvonulást a városon keresztül, majd elégették a Telenülő Banyanyát. A farsangi felvonulás szervezői az idén is Márton Gabriella tanítónő és Gáll Tímea tanárnő voltak. Gáspár Attila népdalgyűjtő zenetanár vezetésével az elmúlt héten kistérségi népdalvetélkedőt rendeztek, melyre a megye nyolc településéről érkeztek tanulók. /Széman Rózsa: Szilágysomlyó. Mesemondás, farsangűzés, népdalverseny. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

Adrian Nastase március 16-án a képviselőház plénuma előtt is bejelentette lemondását a házelnöki tisztségről. Ez a lépés „az SZDP-beli kollégák döntésének következménye” , de „tiszteletbeli gesztus is a parlament intézménye felé” – mondotta. Úgy vélekedett: lemondásával az „álproblémák” és a „forgatókönyvek” folytatódni fognak. Egyes elemzők szerint a botrány mögött Miron Mitrea, Viorel Hrebenciuc és Ion Iliescu áll. Ők vették rá Mircea Geoana elnököt arra, hogy megzsarolja a területi szervezetek elnökeit: ha nem vonják meg Nastasétól a támogatást, majd a jelenlegi vezetőség mond le. Elkezdődött az „utódlási harc” a képviselőházban. Az SZDP szerint erre a tisztségre csakis szociáldemokrata jelöltet lehet megválasztani, a D.A. Szövetség szerint azonban az utódnak a jelenlegi kormánypárt köréből kell származnia, a kormánypártok közti egyezségek értelmében a liberálisoké a jelölés joga, ők pedig Bogdan Olteanut, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztert javasolják. Ezzel a jelek szerint a demokraták és az RMDSZ egyet is értenek, a Konzervatív Párt (KP) azonban saját jelöltet javasol Daniela Popa képviselő személyében. /Sz.K.: Nastase-búcsú a képviselőházban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./

Petre Strachinaru Kovászna megyei DP-képviselő sajtótájékoztatón kijelentette, az RMDSZ elnökének március 15-i üzenete „Uszító és baljóslatú üzenet volt az ország e térségének nyugalma vonatkozásában. Olyan együttélésről van szó, amely nem lehet vita tárgya, még a »fészkek és madarak« szempontjából sem” – mondta. A DP-képviselő szerint Adrian Nastase lemondása szolgáltatott alkalmat ahhoz, hogy Markó „zsaroló hangnemű” beszédet mondjon. Markó Béla március 15-én Kézdivásárhelyen mondott ünnepi beszédében kijelentette: „Már-már elveszítettük ezt a szülőhazát, a Székelyföldet, Erdélyt a kommunizmus évtizedeiben, már félig kicsúszott a talpunk alól a szántóföld, már verebek ültek a fecskefészekben, már más halászott a folyóinkban, más vadászott az erdeinkben, más vágta a fát a havason, mások legeltették itt a juhaikat, mások költöztek a házainkba, már magyarul is elfelejtett mindenhol a hivatal (…) Tud már ismét magyarul a hivatal, vagy ahol nem tud, ott rá kell kényszerítenünk, hogy megtanuljon. A rendőr is, a postás is, mindenki, aki a mi kenyerünket eszi. Mert ezt most már így kell felfogni: aki itt, a Székelyföldön hivatalnok, az a mi kenyerünket eszi. Végtére is a mi adónkból, a székely ember adójából kapja a fizetését, nem másból. Akkor pedig tessék megszólalni magyarul, vagy ha nem tud valaki, aki hivatalt visel, tanuljon meg”. /Demokrata Párti „értékelő” március 15.-ről. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 18./

Az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események ma is arra figyelmeztetnek, hogy a nemzetek közötti békés együttélés csak akkor lehetséges, ha egyenlő módon élhetünk, és ha elismerjük a másik jogát arra, hogy nyelvét, kultúráját hagyományait megőrizze – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes március 17-én Marosvásárhelyen, a márciusi események 16. évfordulóján tartott találkozón. Az RMDSZ elnöke és Takács Csaba ügyvezető elnök az idén is fogadta a véres események során elhunyt Gémes István és Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sok évi börtönre ítélt Cseresznyés Pált, illetve a súlyosan bántalmazott Juhász Ilonát. A találkozón a Szövetség vezetői átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. Beszédében Markó Béla sajnálatát fejezte ki, hogy az akkori magyar jogkövetelő megmozdulások szellemi vezére, a szintén súlyosan bántalmazott Sütő András objektív okok miatt nem lehetett jelen az eseményen. Úgy értékelte, a nemzeti közösségek együttélése csupán egymás értékeinek, jogainak tiszteletben tartásával biztosítható, ha a nemzetiségek háborítatlanul élhetnek saját elképzelésük szerint. – Ha nincs tolerancia, akkor könnyen lángba borulhat ez az együttélés. Ezt ma sem szabad elfelejtenünk, hiszen az elmúlt hetekben bebizonyosodott, bármikor feleleveníthető a szélsőséges nacionalizmus, bármikor elővehető az a beszédmód, az az intolerancia, amely csakis kárt okozhat az együttélő közösségeknek – mutatott rá a szövetségi elnök. /Megemlékeztek az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./

Területileg a legnagyobb, számbelileg a legkisebb főesperesség Hegyvidéki Katolikus Főesperesség a temesvári római katolikus püspökségben. Pál József főesperes bemutatta kerületét: magában foglalja Krassó-Szörény megyét, Orsovát és Eibenthalt Mehedinti megyéből, illetve Temes megyéből Lugost, Facsádot és Nadrágot. Mindez két esperességen belül 19 plébániát jelent, ahol a szentmise és hitoktatás magyar, román, német, horvát vagy cseh nyelven folyik. Főként városról volt nagy méretű, a rendszerváltás óta bekövetkezett elvándorlás. Akik elvándoroltak, hozzájárulnak a templomok fenntartásához, javításához. Jelenleg folyik Resicabányán a Havas Boldogasszony plébániatemplom teljes felújítása. Karasován /Krassóváron/ dolgoznak a templom felújításán, Boksánbányán megtörténtek az előkészületek. Két évvel ezelőtt fejezték be a szekuli és szörényordasi templom felújítását. Temesfőn tervezik a templom felújítást. Elkezdődött államosított ingatlanok visszaszolgáltatása. Boksánbányán és Resicabányán is visszakapta egy-egy egyháziiskola-épületet, illetve lebontott épületekért kárpótlást igényeltek, egyelőre eredménytelenül. Két templom, a karasovai, illetve a resicabányai felújításához kértek támogatást. Utóbbit a város önkormányzata jelentős összeggel támogatja, a karasovai eddig nem kapott semmit. A templomlátogatottság nem csökkent, noha a 2002. évi népszámlálás alkalmával Resicabányán a két plébánián csupán 6500 katolikus találtatott. Mindkét templomban vasárnaponként magyar, román és német nyelvű szentmiséket celebrálnak. A román és a német nyelvű szentmiséken megtelik a templom, a magyarra nem jönnek el 100-nál többen. Vannak magyar nyelvű csoportok a plébánián, a fiatalok rendszeresen részt vesznek a csíksomlyói búcsún, a Háló-találkozókon. Magyar nyelven is folyik hittanoktatás, illetve van egy kicsiny magyar nyelvű fakultatív oktatású csoport. Hírnök címmel havi kiadványt terjesztenek a hívek között. Megpróbálják megtartani őket hitükben és nemzetiségükben egyaránt. /Balta János: Megtartani hitben, nemzetiségben. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 18./

Március 20-tól működik a határon túl élő magyarok első közös internetes portálja, a www.emagyar.net. Az eMagyar portált a finanszírozók, illetve üzemeltetők képviseletében Kovács Kálmán informatikai miniszter, Hámos László, a HHRF (Magyar Emberi Jogok Alapítványa) elnöke és Komlós Attila, a HTMH elnöke indította el a Budapesten szervezett eMagyar Nap keretében. „Óriási fantáziát látok abban, ami megvalósult – nyilatkozta Hámos László, a HHRF elnöke -, hisz az internet az eszköz, ami határokat lebont, időt irrelevánssá tesz, és olyan újszerű közösségeket tud teremteni, amelyek eddig elképzelhetetlenek voltak.” Az immár egy évtizede a világon bárhol is élő magyarok érdekeinek, jogainak érvényesítéséért kiálló New York-i alapítvány vállalta fel a portál házigazdájának szerepét, garanciaként arra, hogy politikai széljárásoktól függetlenül ez a program működni fog. A Kárpát-medence magyarok lakta régióiban eMagyar pontokat üzemeltetők első szakmai fórumán a hat régióból érkezett mintegy kétszáz, eMagyar Pontot üzemeltető szakember részvételével megrendezett konferencia egyben a portál hivatalos elindítása is volt. Komlós Attila, a HTMH elnöke egy új, digitális nemzedék felnövéséről beszélt, kiemelve, hogy a folyamatnak ez a mai esemény is felgyorsítója. A romániai eMagyar Pont hálózatot Farkas András ismertette. Előadásából kiderült, a közel 130 internetelérési ponttal ez az egyik legnagyobb hálózat. A portál sajátos, új eleme, hogy a Magyarországon kívüli oldalak szerkesztését, tartalommal való feltöltését a határon túli magyar szervezetek végzik. /Farkas Zoltán, Guther M. Ilona: Közös netes portál indult. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./ A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak (IHM) köszönhetően 330 helyszínt számláló eMagyar pont hálózat működik a Kárpát-medencében és a tengerentúlon. Az ingyenesen vagy kedvezményes áron internetezési lehetőséget biztosító közösségi helyek a határon túli magyarok világhálóhoz jutását segítik elő. /Összekötötték az eMagyar pontokat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

A törvény szerint minden olyan településen, ahol az 1992-es népszámlálási adatok szerint a nemzeti kisebbségek aránya meghaladja a 20 százalékot, az illető kisebbség nyelvén is ki kell függeszteni a települést jelző táblát, a vasútállomásokon is. Sok esetben a helyi hatóságok addig halasztották – büntetlenül – a táblák kifüggesztését, amíg nyilvánosságra kerültek a 2002-es népszámlálási adatok. Eszerint több településen, lásd Kolozsvár esetét, 20 százalék alá csökkent a magyar lakosság aránya. Az RMDSZ törvénykezdeményezése értelmében azokra a településekre is érvényes kell hogy legyen két- vagy többnyelvű táblák kifüggesztése, ahol 2002-ig 20 százalék alá csökkent a különböző nemzeti kisebbségek aránya. Borbély László közmunkaügyi és területrendezési miniszter elmondása szerint országszerte 233 olyan helység van, amely az említett törvény hatálya alá esik. Ezek közül 176-ban már kifüggesztették a táblát, a többire pedig pár hónapon belül kerül sor – legalábbis így szól a miniszteri ígéret. A szaktárca már kiküldte az összes helyi vasút-igazgatósághoz az utasítást, hogy minél hamarabb szerezzenek érvényt a törvénynek – nyilatkozta Borbély László. A kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblát az akkori városvezető, Gheorghe Funar nem engedélyezte. Miután Kolozsváron is megtörtént végre a „hatalomváltás”, akkor viszont a vasúttársaság hivatkozott arra, hogy a 2002-es népszámlálási adatok szerint Kolozsváron a magyar lakosság számaránya 20 százalék alá csökkent. /Nagy-Hintós Diana: Kolozsváron is lesz kétnyelvű helységnévtábla a vasútállomáson? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Tófalvi Zoltán nyitotta meg Marosvásárhelyen Bálint Zsigmond Homoródmente 2005 című fotótárlatát. Szinte szociofotók ezek a felvételek, hiszen a mindenütt jelen levő lassú elsorvadást is megmutatják – egyre fogynak a falvak, kevés a gyerek, a fiatal. Az enyészeten túl van még élet a Homoród pataka mentén. Ugyanúgy farsangolnak, ugyanúgy mulatnak, ahogy évekkel, évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt. /Nagy Botond: Sorvadás és lappangó derű. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./

Valószínűleg az emberjogi, jogi és tanügyi bizottság közös jelentése nélkül kerül a parlament elé megvitatásra a kisebbségi törvénytervezet, mivel a testület március 21-i ülésén sem tudta befejezni a tervezet szakaszonkénti vitáját, tájékoztatott Máté András RMDSZ-es képviselő, a jogi bizottság tagja. Máté András elmondta: a nemzeti kisebbség fogalmának meghatározásáról szóló szakaszt az RMDSZ számára kedvező formában sikerült elfogadtatni, ennek értelmében kisebbségnek tekinthetők mindazok, akik a román állam létrejöttekor már az ország területén éltek, külön történelemmel, hagyományokkal és kultúrával rendelkeznek, s szándékuk ennek a megőrzése. /P. A. M.: Jelentés nélkül kerül plénum elé a kisebbségi törvénytervezet? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./

A budapesti Tilos Rádió a székelyudvarhelyi nagygyűlés részvevőit – mintegy tizenöt-húszezer embert – szélsőséges nacionalista csürhének nevezte. A bolsevista diktatúra berendezkedésének idején vezetékes rádiók voltak, amelyeket gazdaemberek görényládának neveztek.   Az egykori vezetékes rádió görényládáit az utcákon oszlopokra akasztották, a nagyobb forgalmú helyekre, hogy hallani lehessen a párt osztályharcos szavát. A Tilos Rádiót, amelynek egyik részeg bemondója 2003. december 23-án azt mondta, hogy kiirtaná az összes keresztényt, s amiért mintegy félezer feldühödött ember tüntetett eme kulturális intézmény előtt.  ,,Autonómia? Mi a fenének az? Szélsőséges nacionalista csürhe.” (A műsorvezető szavai.) Tőkés az a ,,figura”, akivel szemben különösen megáll a csürhe kifejezés. Ezek is a műsorvezető szavai, aki szerint a határon túli magyarok ,,holdkóros politikusaiktól feltüzelve” nap mint nap kiállnak mindenféle ,,légvárak” mellett. A másik műsorvezető szerint Kézdi­vásárhelyen voltak ,,irradenta” – így, nem elírás! – megnyilvánulások is. Továbbá ,,kreálunk olyan kiskirályokat, akiket aztán hazai politikai céljainkra is felhasználhatunk”, meg filléreket csúsztatunk nekik azért, hogy aztán ,,oda járhassunk parádézni”. ,,Erdélyi megélhetési politikusok szerencsétlen embereket terelnek egy helyre”, s azt mondják nekik: most forradalmat csinálunk.   A stúdióban ülők azt hitték, hogy mindez Kézdivásárhelyen történik, aztán az egyik betelefonáló felvilágosította őket, hogy Székelyudvarhely is van a világon.  ,,Tőkés az a figura, akivel szemben jogosnak érzi” a csürhézést, mert ő az az ember, aki bármilyen célért ,,összetrombitál” ezer, kétezer embert. /Sylvester Lajos: Görényláda. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 22./

Beszolgáltatták fegyvereiket az SZDP bűnvádi eljárás alatt álló volt kormánytisztviselői. Köztük Adrian Nastase volt kormányfő, Miron Mitrea volt közlekedésügyi miniszter, Serban Mihailescu volt kormányfőtitkár. A politikai támogatás nélkül maradt Antonie Iorgovan azt állította, hogy a homoszexualitás olykor előléptetési kritérium volt az SZDP-ben. Szerinte ez nem lenne gond, ha az érintettek nyíltan vállalnák másságukat, akár szabadkőművességüket is. /Fegyvertelenül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 23./

A Bolyai Kezdeményező Bizottság által napirendre tűzött harc kezdete óta a multikulturalitás dogmává változott. Az alapelv egyszerű: minden lehetséges alkalommal elsorolják a magyar és német diákok számát, a képzési lehetőségeket, vigyázva arra, hogy olyan szavak mint a „méltányos” és „széleskörű” feltétlenül bekerüljenek a szövegbe. Közben néhány évvel ezelőtt az egyetem vezetőségének egyik magyar tagja, egy szintén magyar kormányhivatalnok (!) társaságában érkezett az épületbe, tárgyalni szerettek volna, de a kapus nem engedte be őket. A magyar egyetemi vezető pedig fejet hajtott, és meghátrált. Ercsey-Ravasz Ferenc, a lap munkatársa csodálja Hantz Péteréket, amiért képesek ebben az ellenséges hangulatban dolgozni. Múlt heti sajtóértekezletén az Akadémiai Tanács elnöke, Andrei Marga bemutatott egy levelet, amelyet a BKB-t támogató külföldi tudományos hírességeknek szándékozik elküldeni. /Ercsey-Ravasz Ferenc: A multikulturalitás, mint dogma. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./

Niedermüller Péter távolról értetlenül nézi az erdélyi magyar egyetem körüli vitát, ő nem érti, hogy miért lenne jó egy önálló, államilag finanszírozott magyar nyelvű egyetem vagy akár egy magyar tagozat. Szerinte a kolozsvári egyetemen ma is van magyar nyelvű oktatás. A vitában elhangzott, hogy az erdélyi magyarságnak jár a magyar egyetem, ezt Magyarországon is lehet olvasni az újságokban, például a Népszabadságban. Niedermüller szerint az erdélyi magyaroknak sem jár semmiféle különleges státusz, mert nem szorulnak rá. Szerinte a vitából a szakmai szempontok hiányoznak. Niedermüller kijelentette, hogy egyetemek, karok, tagozatok „etnikai alapon történő megszervezése, létrehozása lényegi módon áll szemben a modern tudományok talán legfőbb jellemzőjével, a nemzetköziséggel és a nyitottsággal.” Minden valamirevaló egyetem arra törekszik, „hogy minél kozmopolitább legyen, hogy minél több különböző országból, kultúrából, gondolkodásbeli hagyományból érkező tanárral és diákkal büszkélkedhessen.” A mai globális világban „egy olyan egyetem koncepciójával előállni, amely etnikai alapon szerveződik nem egyszerűen anakronisztikus”. A magyar nyelvű egyetem/tagozat „a saját nyelvbe és kultúrába való bezárkózás”. /Niedermüller Péter: Az egyetemi vita. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 23./

Valamikor a közelben lévő Nagyággal együtt az Erdélyi Érchegység aranybányászatának kimagasló helye volt Kisbánya /Boica/, ma már kiöregedett falu. A római katolikus templom, az egyik dombon még elhanyagoltan is a régi idők fényét idézi. Állandó papja sincs már, misézni havonta egyszer jár el a brádi plébános. Nem tudni meddig, hiszen a 14 fős gyülekezet szinte valamennyi tagja idős ember. Értékes kegytárgyak, fafaragványok, kelyhek, mindenekelőtt egy 1837-ből származó, aranyozott kereszt. A templomgondnok gyermekkorában a templom zsúfolásig megtelt, függetlenül attól, hogy a mise magyarul vagy németül folyt. A gondnok német nemzetiségű, magyarul, németül, románul egyaránt szívesen mesél szülőfalujáról. Kisbánya a századforduló táján élte fénykorát, amikor 1800 lakosa volt. Aztán kifogyott az aranyérc, a második világháború táján meg is szűnt a bányászat. Mára a 400 lakost alig meghaladó Kisbánya nyugdíjas falu, ahol csupán néhány idős ember beszél még magyarul vagy németül. /Chirmiciu András: Boicai utolsó mohikánok. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./

Kevesen jöttek el a kolozsvári Tranzit Házba, ahol a Pro Európa Liga szervezett kerekasztal-megbeszélést „Az értelmiség párbeszéde és a másság kihívásai” címmel. Január óta felerősödött a román sajtóban a magyar veszély emlegetése, ennek három kiváltó oka: a Bolyai Egyetem körüli vita, a kisebbségi törvénytervezet körüli konfliktus, és a „Frunda-ügy”. Horváth Andor egyetemi tanár kifejtette: az említett kiváltó okok olyan problémákra vonatkoznak, amelyek egyáltalán nem újkeletűek. Hantz Péter részletezte az egyetemen a magyar oktatásért folyó harcot, kijelentve: a kérdést nem lehet az egyetemen belül megoldani, a párbeszédre nincs lehetőség. Zárószavában Smaranda Enache kifejtette: reméli, hogy eljutnak oda, amikor a hazafiság nem jelent feltétlenül nacionalizmust, amikor értékelni tudják majd azt a kincset, amit a mellettünk élők különbözősége jelent. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Kerekasztal a másságról és a magyar oktatásról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./

Vasile Nicolae munkanélküliként Aradon segítséget kért, vonatjegyre. 1974-ben született Ramnicu Valcean. Anyja a szülészeten hagyta őt, ezért árvaházba került Kézdivásárhelyre, majd Székelykeresztúrra, ahol magyarok neveltek, románul nem tanult meg. Szászrégenben kőműves oklevelet szerzett, utána a szakmában dolgozott, később állatgondozóként, majd katonának vitték. Bukarestben szolgált, de semmit sem értett románul, ezért román katonatársai lebozgorozták és verték. Jobban gyűlölték őt, mint a magyar nevűeket. A katonák hátulról leütötték őt. Koponyatöréssel került a kórházba. A baleset következtében epilepsziát kapott, ami asztmával is súlyosbodott. Leszázalékoltak, majd azzal küldték haza, hogy nem jó semmire. Visszament Vargyasra, ahol állatgondozó volt két idős embernél. Visszafogadták és szerették őt. Jól megvoltak négy évig, a gazda meghalt, a gyerekei eladták a házat, neki el kellett mennie. Lépcsőházakban aludt, majd Csíksomlyón a Csibész Alapítvány támogatását élvezte, később Székelyuvarhelyen Kovács Sándor esperes-plébános a helybeli Caritashoz küldte őt. Az ottaniak beajánlották őt egy műhelybe. Egy idő után a vállalatot bővítették, rá már nem volt szükség. Végül egy aradi építkezési vállalkozó hívta állandó munkára. Amikor azonban megtudta, hogy Vasilének epilepsziája van, az állványra nem állhat fel, nem alkalmazták. Vasile Nicolae, azaz Miki az újságírótól kapott pénzen hazautazhatott Székelyudvarhelyre, ahol hajléktalan volta ellenére otthonosan mozog az emberek között, akiknek ismeri a nyelvét, a szokásait, közéjük tartozik. Nem véletlenül vallotta magát székelynek. /Balta János: Egy “székely” vallomásai. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./

Nagyváradon az olaszi plébánia melletti lakásban él a 80 éves Stoff M. Zita mallersdorfi ferences nővér. Gyermek- és ifjúkoráról a két éve megjelent Jézus kopogott – neki adtam című önéletrajzi kötetében vallott. A szétszóratás éveiben szülővárosában is megtartotta fogadalmát és közben legalább két ember munkáját végezte. Hazakerülése után a kórházban dolgozott, szabad idejében hitoktatott. Erdély különböző pontjain, tizenöt helyen, mindenütt, ahol kérték. A nyolcvanas években fiatalok egy csoportját szervezte elő-Caritas csoporttá a nővér. Ebből az előzetes Caritasból néhányan a fordulat után legálissá váló szervezet munkatársai ma is. A fordulat után a nővér lett „Jézus ócskása”: külföldről használt ruhaneműt és más dolgokat kapott és azt szétosztotta. 1994-ben lett a Bihar megyei Mozgássérültek Szövetségének tiszteletbeli tagja, majd aktív részt vállalt a Máltai Segélyszolgálat váradi fiókszervezetében. A nővér nem tudja elhagyni a házat, most otthoni imamissziót végez. /Tüzes Bálint: Nyolcvan esztendő derű. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 26./

Egyszerre kell küzdeni a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) létrehozható magyar karokért és az erdélyi magyar önálló állami egyetemért – jelentette ki március 25-én Kolozsváron Markó Béla, az (RMDSZ) elnöke. A politikus az RMDSZ többi vezetőjével és erdélyi magyar oktatókkal együtt a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a BBTE tudományos háttérintézményeit tömörítő Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és az Országos Magyar Diákszövetség által szervezett, az erdélyi magyar felsősoktatásról szóló fórumon vett részt. A rendezvény végén Markó Béla kijelentette: ez a fórum is bizonyította, hogy lehetséges a különböző álláspontok szembesítése. Rámutatott: az RMDSZ legfőbb feladata úgy elfogadtatni a román parlamenttel a most készülő felsőoktatási törvénytervezetet, hogy az nyújtson lehetőséget egyetemeken belül önálló tanszékek és karok, de önálló oktatási intézmények létrehozására is. Megállapította: mivel az oktatók részéről kevés szó esett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, azt a következtetést vonta le, hogy a magyar állami támogatással működtetett felsőoktatási intézménnyel kapcsolatban az oktatóknak kétségeik vannak. Hangsúlyozta: a későbbiekben erről is beszélni kell. Markó szerint az önálló magyar egyetemet nem a BBTE szétválasztásával kell megalapítani. A BBTE-n jelenleg a magyar tagozat nem rendelkezik elég széles döntési jogkörrel, ezért van szükség a magyar karokra. Elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a BBTE az egyetemi autonómiára hivatkozva utasítja el a magyar karok létrehozását. Markó kifejtette: egy újonnan létrehozandó önálló magyar egyetemnek van létjogosultsága, de csak akkor, ha azon a külföldi egyetemek színvonalához hasonló minőségi oktatást biztosítanak. Bodó Barna, a BKB elnöke szerint az új egyetem nem küszködne diákhiánnyal, hiszen a román oktatási minisztérium adatai szerint jelenleg 10 ezer lakosra a románok esetében 300 diák jut, míg a magyarok esetében ez az érték csak 207, ami azt jelenti, hogy a magyar nyelvű oktatás 33 százalékos alulreprezentáltsági deficittel küzd. B. T.: Egyszerre kell küzdeni a magyar karokért és az önálló egyetemért. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./ Nem ért egyet Traian Basescu a BBTE szétszakításával. Kolozsvári látogatásán az államfő kifejtette: a követendő politika az egységé, az összefogásé és nem a széthúzásé – érvelt az elnök. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./ A Kolozsvárott megtartott Fórum a magyar egyetemért című rendezvényen Markó Béla elmondta, örvendetes az a tény, hogy sor került egyáltalán egy ilyen fórumra. Markó közölte: feljegyezte magának azokat a feladatokat, amelyeket az RMDSZ kormányszinten tud megoldani. Példaként a tanügyi törvény módosítását emelte ki. Szerinte ha egy kisebbség kérést formál önálló tanintézmény létrehozására, akkor ez a kérés kötelező érvényű kellene legyen. Az önálló magyar, állami egyetemről szólva Markó fontosnak tartja a létrehozását, főként azért, mert a műszaki és mezőgazdasági oktatás terén eléggé rossz a helyzet. Az RMDSZ-elnök azt is kiemelte, hogy szükség van további önálló karokra a BBTE-n belül. A két projekt párhuzamos, nem zárja ki egymást. Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke elmondta, a Babes-Bolyai Tudományegyetem két intézményből állt össze, létezik egy közös szellemi vagyon, végül leszögezte, a BKB azt az álláspontot fogja támogatni, amit a többség. Egyébként a BKB sikeresnek találta a fórum munkálatait, hangsúlyozva, olyan magyar nyelvű felsőoktatást akarnak, ami megfelel a közösség érdekeinek. A Babes-Bolyai Tudományegyetem két magyar rektor-helyettese, Salat Levente és Nagy László részt vett a fórumon, viszont a sajtónak nem kívánt nyilatkozni. /D. H.: Fórum a kolozsvári egyetemről. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./  A Bolyai – illetve az önálló állami magyar egyetem – ügye egyre inkább azon a csapáson halad, amely a jelenlegi Babes–Bolyai struktúrában három magyar kart tartana meg, ezeket azonos státusúvá tenné a román karokkal, ekképpen megőrizné az egyetem románok és némely magyarok által európai csodának kikiáltott multikulturális jellegét, és egy új állami finanszírozású magyar egyetem létrehozását követelné. A Fórum a magyar egyetemért című tanácskozáson Markó Béla személyében az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes vett részt. Markó Béla szerint az önálló állami magyar egyetemet nem a Babes–Bolyai szétválasztásával kell elképzelni. A BKB korábban az önálló magyar egyetem létrehozását a Babes–Bolyai szétválasztásával képzelte el, Hanzt Péter elnök múlt évi nyilatkozata szerint az állami magyar egyetemi konzorcium egyik tagja a Bolyai Egyetem kell hogy legyen, amely megkapná a BBTE infrastruktúrájának 25 százalékát, a főépület felét és a székelyföldi campusokat. A most kialakított kompromisszumos elképzelést kényszer szülte. Országos és a magyarság egészének körében megdöbbenést kiváltó a kolozsvári magyar egyetemi oktatók ,,multikulturális csapatának” álláspontja volt, akik lándzsát törtek a magyar karokat kiszolgáltatott szerepben tartó egyetem egyben tartása mellett. (Köztük olyan vitatkozó is van, aki nem is tanít magyarul.)    Előfordul, hogy magyar egyetemi vezetők el sem mennek fontos rendezvényekre, amelyek az egyetem sorsával kapcsolatosak, például, Salat Levente rektor-helyettes egy másik, a Pro Europa Liga szervezte kolozsvári értelmiségi és kerekasztal-beszélgetésre el sem ment. Kérdéses a Bolyai Egyetem vagyonának a sorsa. Lemondunk róla örökre? – kérdezte Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Előre- vagy félrelépés egyetemügyben? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./

A budapesti internetes újság, a Hírszerző /www.hirszerzo.hu/ Tiszta politika alcímmel hirdeti magát és kínál aktuálpolitikai híreket, elemzéseket, publicisztikákat, információkat. A portálon szinte heti rendszerességgel jelennek meg az erdélyi magyarságról szóló írások. A portál a magyarországi balliberális médiafölényt erősíti, ugyanakkor a határon túli magyar kisebbségeket a jelenlegi budapesti kormány nemzetpolitikája mentén kezeli. A kisebbségi magyarok domináns szervezeteinek kettős legitimitását kész politikai tényként fogadja el: a Budapesten és az utódállamok fővárosaiban egyszerre preferált pártok (RMDSZ, felvidéki MKP, délvidéki VMSZ, kárpátaljai UMDSZ) általában pozitív szövegkörnyezetben jelennek meg a Hírszerzőn. Ezért meglepő volt, hogy Hírszerző egyik munkatársa szóvá tette: önkényesen és megcsonkítva közölte egy publicisztikáját a bukaresti Új Magyar Szó. Az RMDSZ alkonya című publicisztika eredeti verzióját március 22-én olvashatták a hirszerzo.hu látogatói. Gavra Gábor megdöbbenve tapasztalta két nappal később, hogy írásából mindazon részeket kihúzták és kipontozták, amelyekben az RMDSZ-re és annak vezetőire nézve nem túl hízelgő megállapításokat tett. Csak azokat a részeket közölték cikkéből Szász és az ősi román Székelyföld címmel, amelyek megfelelnek az RMDSZ-nek. Az Új Magyar Szóból kimaradt például Gavra következő két mondata: „A szövetség elnöke, Markó Béla láthatóan nehezen viselte az utóbbi hetek eseményeit; reakciói szinte hisztérikusak voltak: március 15-e előtt felelőtlenséggel, utána pedig megalkuvással vádolta meg Szász Jenőt. Valljuk be, furcsa viselkedés, egy hétpróbás, de most teljes joggal pánikba esett pártvezető kapkodása, aki jó néhányszor hagyta már cserben budapesti és bukaresti szövetségeseit, de Basescuban emberére akadt, és talán pályafutása során először felötlik benne, hogy a kizárólag az etnikai kártyával egyben tartott szavazótábora szétszéledhet a következő törvényhozási választásokig.” Szintén hiányzik az ÚMSZ-beli szövegből a következő rész: „Markó Bélának, de a romániai magyar közvéleménynek is furcsa lehet, hogy Basescu partnere éppen az RMDSZ-t mindeddig a román államhatalommal szembeni, főleg autonómiaügyben tanúsított puhasággal vádoló Szász Jenő, aki keménykedéssel, a gettó-Székelyföld ígéretével még Orbán Viktor támogatása mellett is képtelen volt megszorongatni a romániai magyarokat világnézetüktől függetlenül, kizárólag etnikai alapon saját táborában tartani igyekvő RMDSZ-t. Most minderre váratlanul lehetősége nyílik Románia elnökének oldalán” Az eredeti írás utolsó bekezdése szintén kimaradt az Új Magyar Szóból: „ A romániai magyar politikai élet gettó-jellegének felszámolása a benne részt vevők motivációjától függetlenül üdvözlendő lépés. Az RMDSZ pedig joggal aggódik: a magyar szavazatok monopóliumával a legutóbbi választáson még rendelkezett; ám a magyar kisebbség Románián belüli érdekképviseletének monopóliuma most kicsúszott a kezéből.” A kiadója révén a Verestóy Attila RMDSZ-szenátor érdekeltségébe tartozó „központi pártlap” eljárása láttán a Hírszerző magyarázatot vár az engedély nélküli utánközlésre és a szöveg önkényes megcsonkítására. /Miről ír a magyarországi sajtó? Hamisítással vádolják az RMDSZ-médiát. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 27./ Ugyanerről: B. Zs.: Hamisított az RMDSZ szócsöve. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 28./

Nagyváradon a Mihai Eminescu Gimnázium mellett újabb két ingatlan visszaigénylésének jogosságát kérdőjelezték meg a helyi és megyei hatóságok. „A visszaigénylések vitathatók” – jelentette ki Ilie Bolojan prefektus az iskolára, a megyei kórház egyik részlegére és a járványkórház épületére vonatkozó restitúciós kérésekről. Ioan Campean, a prefektus tanácsosa a járványkórházról azt állította, hogy nem adták vissza, ennek ellenére a megyei egészségügyi igazgatóság elrendelte a kilakoltatást. A másik épület esetében pedig szerinte csak a terület volt korábban az egyházé. „Ez merő rosszindulat, miután elvették, és 50 évig használták, most sem akarják visszaadni. Bosszúhadjáratot indítottak ellenünk, csak rosszindulatot tapasztalunk a helyi és megyei elöljárók részéről” – jelentette ki Fodor József általános helynök. /Pap Melinda: Folytatódik a restitúciós vita. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 28./

Az Európai Unió a jelen pillanatban szinte éppen úgy elzárkózik autonómiaköveteléseink elől, mint maga Románia – számolt be brüsszeli látogatásáról Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Arra a meggyőződésre jutott, hogy a kulturális autonómiára itthon, párbeszéd útján kell megoldást találni. Wenceslas de Lobkowitz, az EB Bővítési Hivatala romániai főosztályvezetője vagy Elmar Brok, az EP Külügyi Bizottságának elnöke szerint nem lehet szó arról, hogy az EU Románia csatlakozásának a feltételévé tegye Székelyföld autonómiájának a törvény általi biztosítását. Tőkés László leszögezte: az autonómiát nekünk magunknak kell kiküzdenünk, teljes összefogással és kitartással, a többségi politikai erőkkel való párbeszéddel. /Simon Judit: Tőkés felismerte: az autonómiát itthon kell kivívni. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 28./

Romániában a politikai-társadalmi közeg annyira a diverziókeltésre és a zűrzavar fenntartására szakosodott, hogy a valós problémák is diverziókként hatnak. A PSD-ben dúló bandaháború nyomasztó távlatokat kapott. Iliescu a vezér-atyuska népi lelkületben élő igényére építve, ébren tartja a bolsevik vonalat. Emellett Basescu államelnök talán nem önzetlenül igyekszik a még aktív, de öregedő Securitate-kopók kényelmes nyugállományba helyezését előmozdítani. A harmadik diverziót a néhai Kommunista Párt és az ortodox egyház frigyre lépése eredményezheti. Elég Bartolomeu Anania érsekre gondolni. /Ady András: Visszarendeződés? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 29./

Az alsóház emberi jogi és vallásügyi bizottságában elkezdődött az új kultusztörvény vitája, mondta el Varga Attila, a bizottság alelnöke. Több próbálkozás történt az 1948-as törvény módosítására, de a különböző változatok nem nyerték el az egyházak tetszését. Két évi előkészület után új tervezet született, amely a szenátuson már átment. Az új kultusztörvény tervezetét a magyar történelmi egyházak képviselői is ellátták kézjegyükkel. Nem tekintik tökéletesnek, de az elavult jogszabályt a mai időknek megfelelő előírásokkal kell felváltani. A törvény kimondja: az egyházak közhasznú jogi személyek. Régebben a felekezeti oktatást a magánszférába utalták. A tervezet szerint a román állam támogathatja az egyházi iskolákat, tehát feltételes módban fogalmaz. Varga Attila hangsúlyozta, szeretnék, ha a tervezet kimondaná, hogy az állam támogatja a felekezeti oktatást. A tervezetben föllelhető egyfajta csúsztatás, amikor úgy fogalmaz: a román állam elismeri az ortodox egyház és a többi egyház szerepét. Korrektebb lett volna úgy fogalmazni, hogy a román állam elismeri valamennyi egyház szerepét a társadalmi életben. /Béres Katalin: Nehéz szülés: hatvan év után új kultusztörvény készül. Beszélgetés Varga Attilával, az emberi jogi és vallásügyi bizottság alelnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 29./