Kolozsváron, a Tranzit Házban a Karácsonyi Könyvvásáron több könyvet is bemutattak, így Jakabffy Elemér: Kisebbségi sorskérdések és Cs. Szabó László: Kárpát keblében című könyvét. Balázs Sándor Onisifor Ghibu álarc című könyvében azt illusztrálja, hogyan forgatta ki a nacionalizmusáról elhíresedett Onisifor Ghibu a magyar sajtótermékeket, évnyitóbeszédeket, irodalmi alkotásokat eredeti jelentésükből. A kolozsvári magyar színházat, egyetemet tönkretevő Ghiburól emléktáblát avatnak, iskolát neveznek el. Balázs Sándor véleménye szerint ez olyan cselekedet, mintha Auschwitzban Mengele doktornak állítanának emléktáblát. „Én bizton állítom, hogy Onisifor Ghibu azonosult az olasz fasizmussal” – tette hozzá a szerző. A könyv, az eredeti szövegeket a román fordításokkal összevetve, rámutatott arra, hogyan hamisította meg Ghibu egy adott szöveg tartalmát helytelenül idézve, hamisan fordítva vagy egész egyszerűen olyasmire hivatkozva, ami nem hangzott el. /Kiss Bence: A nacionalizmus ellen is felléptek a könyvvásáron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./

Vegyes érzésekkel emlékezik a Csíkszeredában töltött évekre, mondta Iancu Laura a vele készített interjúban. Alig akarták otthonról elengedni, mert a szülei féltek. Nagy szeretettel fogadták őket. A visszaemlékezéstől is gazdagodik, vallja. A legfontosabb, hogy aki segít a moldvai magyarokon, önzetlenül tegye, ne önérdekből, ne öncélból. Lehetne könyvtárat összehozni, hogy az olvasáskultúrát megteremtenek ezekben a magyarlakta falvakban. Nincs folyóirat, nincs újság ezeken a településeken. A csángók székelyföldi magyar oktatása nélkül egy csángó nem tudna Moldvában magyar értelmiségivé válni. Csíkszeredában az volt a legfontosabb, a legnagyobb segítőeszköz, hogy egy magyar közösségbe illeszkedtek be. Itt nem csak iskolába jártak, hanem egy társadalomnak a tagjai lettek. Nemes gondolkodásúak a moldvai magyarok, de elszomorító a kisebbségérzet, ami külső közvetítéssel erőltettek rájuk. Ennek leküzdése csak magyar közösségben lehetséges. /Az emlékezéstől is gazdagodom. Interjú Iancu Laurával. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 11./

Az RMDSZ és az SZNT is december 10-én ülésezett. Két érdekvédelmi csoport kisebb vagy nagyobb tömegháttérrel, de mindenképp a közösség feje felett egymástól teljesen különböző, a valóságtól kellő mértékben elrugaszkodott programmal jelentkezik a szélsőséges nacionalizmust uraló román politikai életben. A román politikai szereplők magyarságfóbiája pártállástól függetlenül létezik. A nacionalista érzelmeket kavaró román politikusok így akarják megőrizni másfél évtizede tartó privilégiumaikat. A DA Szövetség, mely indulásakor progresszív erőnek tűnt, a kormányzás súlya alatt eltorzult, megtorpant. Mintha az RMDSZ is kicsit felhőjáró lenne, mikor kijelenti, nem távozik a koalícióból, menjen az, aki nem tartja be még az írásos egyezségeket. Lát valaki esélyt erre? A Székely Nemzeti Tanács konfliktusmegelőzésként területi autonómiát követelő, a román parlamenthez intézett ilyen irányú felhívása és a nemzetközi fórumok, egyebek közt az ENSZ Biztonsági Tanácsához és főtitkárához, Javier Solanához intézett felkérése dicséretes elképzelés. A két érdekképviselet között mély szakadék és bevallott rivalitás van. Amíg asztalhoz nem ülnek, a közösség jövője bizonytalan marad, figyelmeztetett Simó Erzsébet, a lap munkatársa. /Simó Erzsébet: Külön nem lehet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./

Ha Nicolae Ceausescunak sikerült volna fenntartania hatalmát, talán most szabadulnának a börtönből a temesvári református gyülekezetnek azok a tagjai, akik 1989 decemberében példát merítettek Tőkés László bátorságából. 16 év telt el a temesvári forradalom kirobbanása óta. Az országnak azóta sikerült kiszabadulnia Kelet szorításából: tagjává vált a NATO-nak, és az Európai Unió küszöbén várja a bebocsáttatást. A politikai eredmények azonban nem nyújtanak vigaszt azoknak, akiknek az egyéni sorsa alig javult valamit. /Gazda Árpád: Hitetlenül. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./

Az új év első napjaiban az RMDSZ prefektusai kilépnek a szövetségből – jelentette be Markó Béla szövetségi elnök. A prefektusok pártonkívüliségét sürgősségi kormányrendelet írja elő, így a megyei kormányképviselők kénytelenek választani a közigazgatási tisztség és a politikai szerepvállalás között. Az RMDSZ Mehedinti, Kovászna, Máramaros és Beszterce-Naszód megyékben nevezhetett ki prefektusokat. Alprefektusa Máramaros, Hargita, Temes, Arad, Szatmár, Krassó-Szörény, Brassó, valamint Szilágy megyében van a szövetségnek. /Lemondanak a politikáról az RMDSZ prefektusai. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./

Soós Antal kereste meg a szerkesztőséget. Elmondta, hogy mindaz, ami feleségével, Soós Erzsébettel történt, súlyos betegként, emberi méltóságában sértették meg. A család 1991-ben telepedett ki Magyarországra, Budapesten élnek, kettős állampolgárságuk van. Halottak napjára hazalátogatnak. Október 31-én a nyugdíjas nő szívpanasszal rosszul lett, a rohammentősök szállították kórházba Marosvásárhelyen. Az orvosok kijelentették: „Olyan nyelven válaszoljon, ahogy kérdezik!” Azaz románul. Tolmácsot nem kerítettek. Végül a kardiológus mégiscsak megszólalt magyarul. A panaszos elmondta, hogy feleségét, aki válságos állapotban volt, egyik épületből a másikba anyaszült meztelenül szállították át, egy szál lepedővel letakarva, pedig akkor már hideg volt. /(mezey): Panaszosok a lapunknál. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./

December 16-án ünnepelhették volna a temesvári forradalom kezdetének tizenhatodik évfordulóját, ha lett volna erre méltó akarat Bukarestben is, amely a volt Ceausescu-diktatúra második vezető vonalának segítségével nem piszkította volna be e reménykeltő történelmi eseményt egy véres és hazugságokkal teli államcsínnyel, állapította meg Kilin Sándor, a lap munkatársa. Mérleget kellett volna készíteni arról, mi történt az elmúlt tizenhat esztendőben. Ha az 1989-es események szikrája nem magyar lett volna, ezekben a napokban történelmi kerekasztal-megbeszéléseket, koszorúzásokat szerveznének, s talán már az igazságot is kimondanák a korabeli eseményekről. Ehelyett tovább folytatódik a ködösítés. Így történhetett meg a felháborító sajtóértekezlet Temesváron, ahol egy kétes értékű politikai párt az évforduló kapcsán Tőkés Lászlónak, a forradalom szikracsiholójának úgynevezett “Sarló és Kalapács” díjat adományozott, akárcsak Ion Iliescunak, tehát egy kalap alá vette őket. Ugyanolyan diverzió ez a “kitüntetés”, mint amilyen tizenhat évvel ezelőtt a sehol sem elfogott terroristák meséje. /Kilin Sándor: Diverziók. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 17./

A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ hároméves – 2002-2004 között – tevékenységét elemző szakbizottsági jelentést vitatták meg a parlamentben. Az RMDSZ-frakció nevében Szabó Károly szenátor, a védelmi és nemzetbiztonsági bizottság tagja szólt hozzá a kérdéshez. Elmondta: jó érzés elkönyvelni, hogy a SRI tevékenysége szakosodott és professzionalizálódott, ami abban is megnyilvánul, hogy mind ritkábban szerepel sajtóbotrányokban. Hozzátette: a parlament azonban alig gyakorolja alkotmányos jogát az intézmény felügyeletére vonatkozóan. A szenátor a plénum előtt kifejtette, megítélése szerint hatalmas lemaradás van az időközben megváltozott nemzetközi biztonságpolitikai környezet és az intézmény tevékenysége között. Megfogalmazta azt is, hogy az SRI-nek tulajdonképpen kedvére van, ha nem bolygatják és nem módosítanak a tevékenységére vonatkozó törvényeken. Így viszont nem tud válaszolni az újszerű fenyegetésekre. /B. K.: Három év hírszerzési jelentése csekély érdeklődés közepette. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./

Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója szerint a magyarországi politikai pártok köpönyeget forgatva játszadoznak a határon túli magyarok legszentebb érzelmeivel. Nyoma sincs már a 15 évvel ezelőtti eufóriának. Megfogalmazták – s ebben is valamennyi magyarországi párt egyetérteni látszik –, hogy „az erdélyi magyarokat ki kell szorítani a kormányzati és az államigazgatási funkciókból, mert ezek mind megbízhatatlanok” állította az újságíró. Szerinte ezt bizonyítja a „kémbotrány” is, amelybe az Erdélyből áttelepedett, és Magyarországon is erdélyi célok érdekében tevékenykedő Szatmári Tibort és feleségét mártották bele. Nem kémkedtek ők senkinek, írta Tibori. A Magyar Nemzetben augusztusban arról jelent meg írás, hogy a magyar Nemzetbiztonsági Hivatal leleplezett és „kiszorított” Magyarországról egy erdélyi házaspárt. Az RMDSZ vezetői magunkra hagyták őket, „egyetlen pillanat alatt elfeledve mindazt, amit ez a két ember itt Erdélyben és Magyarországon a szövetségért tett.” A magyarországi polgári nemzetbiztonsági szerveket felügyelő politikai államtitkár, Tóth András szerint „az egész kémügy szervezőinek az volt a célja, hogy a törvénytelen módon megszerzett minősített adatokat eltorzítva politikai botrányt keltsenek, és ellehetetlenítsék a kormány munkáját”. Tibori szerint azt állították, hogy Bálint-Pataki József, HTMH-elnöki minőségében „hivatali információkat, köztük nagy valószínűséggel minősített adatokat” is ismertethetett Szatmári Ildikóval, s hogy a házaspár a HTMH-ban „illetéktelenül hozzáférhetett a rendszerben tárolt adatokhoz” is. Mindebből egyetlen szó sem igaz, tette hozzá az újságíró. Szatmáriék és Bálint-Pataki József ügyét a magyar kormánynak mielőbb tisztáznia kell, az RMDSZ-nek pedig hamut kell szórni a fejére, írta Tibori Szabó Zoltán. /Tibori Szabó Zoltán: Kettős hontalanság. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./

December 21-én Lippán a katolikus parókia hittanterme kettős rendezvény színhelye volt. A helybeli olvasókör megtartotta idei utolsó ülését, amelyen Czernák Ferenc a karácsonyi szokások kialakulásáról beszélt, majd Simó Luca ismertette a karácsonyfa történetét. A katolikus templom köré tömörülő közösség elhatározta: felkutatják a gyermekeket az anyanyelvű fakultatív oktatás érdekében. Ezután a Nyugati Jelen munkatársa beszélgetett az olvasókkal. A lippaiak legnagyobb fájdalma, hogy az 1970-es árvizet kihasználva, az akkori városi adminisztráció lebontatta a magyar házat, a helyére a posta épületét húzták fel. A rendszerváltás után kérelmezték a magyar közösségi ház visszaszolgáltatását, eredménytelenül. Állítólag a tulajdonjogot bizonyító iratcsomó is elveszett. A lippai magyarság úgy, hogy a városi tanácsban senki nem képviseli az érdekeit. Simó Luca óvónő lelkiismeretesen, ingyen tanítja a gyermekeket az anyanyelvű fakultatív oktatásban, azonban a tanulók száma ötre apadt. /(balta): Kettős rendezvény volt Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 23./

Nemeskürty István budapesti író-történész, Léstyán Ferenc gyulafehérvári vikárius, Makovecz Imre budapesti műépítész, Kasza József szabadkai politikus, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke, Mézes Rudolf galántai népművelő és Perka Mihály szabófalvi történész-néprajzkutató tanár a Julianus-díj idei kitüntetettjei. A magyarságtudat fejlesztéséért és ápolásáért kifejtett tevékenységükért jutalmazta őket a magyarok őshazáját elsőként felkutató barát nevét viselő csíkszeredai alapítvány. A magyarság érdekében hivatástudattal végzett munkásságukért 1993 óta összesen hetvennégyen érdemelték ki az elismerést. Az idei díjátadási ünnepségre december 10-én a csíksomlyói kegytemplomban került sor. Bevezetőként az Árvácska együttes karácsonyi előadását tekinthették meg a jelenlévők. Ezt követően Boros Károly főesperes, csíktaplocai plébános és Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkész mondta el ünnepi gondolatait. Beder Tibor tanár, a Julianus Alapítvány elnöke szólt azokról a személyiségekről, akik az anyanyelv őrzéséért és megmaradásunkért többletmunkát vállalnak itthon, a történelmi Magyarország területén, a Kárpát-medencében, vagy éppen a nagyvilág távoli pontjain. „Valóságos mozgalommá nőtte ki magát a másság védelme. Ebben az esetben a magyar nyelv és kultúra védelme nem ismer határokat. Egyformán fontos ez az erdélyi és a belgiumi, a felvidéki és a délvidéki, a magyarországi és az amerikai magyarnak. A magyar nyelv és kultúra nemcsak magyar, hanem európai érték is egyben, mint minden más nyelv és kultúra Európában. Ennélfogva nincs semmi különös abban, hogy ennek védelmét egy román, egy holland vagy éppen egy török ember is feladatának tekinti” – mondotta ünnepi beszédében az alapítvány elnöke, majd hozzátette: „Közismert tény, hogy mind Magyarországon, mind a határainkon túl is tragikusan fogy a magyar nemzet lélekszáma. Mindehhez hozzájárult a történelmi Magyarország területének trianoni szétdarabolása, majd a kommunizmus közel fél évszázada alatt a magyar határokon kívül rekedt nemzetrészek ügyének elhallgatása. Ma is napirenden van a Trianon idején még több mint négymillió, ma már alig több mint két és fél millió magyar ember sokszor megalázó, évtizedek óta tartó hátrányos megkülönböztetése, kisebbségi jogainak csorbítása. Nem egymást kell szidnunk mi, magyarok, határon innen és túl, és nem egymást kell kiközösítenünk, hanem az olyan politikusokat, akik tétlenül nézik beolvasztásunkat és a magyart a magyar ellen uszítják. Magyar nép csak egy van, és a székely népből sincs kétféle. Csak politikusokból van többféle. A szülőföld, amit mi magyar nyelvnek nevezünk, ma végső menedéke minden magyarnak. Mert más nemzetekkel ellentétben a magyarság azonos anyanyelvével!” – hangsúlyozta Beder Tibor. Végül a szentegyházi 150 tagú Gyermekfilharmónia karácsonyi előadása köszöntötte a kitüntetetteket. /Csúcs Mária: A nemzet szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 25./

Brüsszelben azt fontolgatják, hogy esetleg közvetlenül az Európai Bizottság veszi át a Romániának szánt pénzösszegek kezelését. A legsúlyosabb a helyzet az ifjúsági programok terén, amelyek támogatását az észlelt szabálytalanságok miatt fel is függesztették. 2007-től kezdődően évente négymilliárd euróval támogatna az Európai Unió különféle romániai programokat, ám a pénzalapok kezelését illetően Brüsszel nem bízik a románokban. A napokban jelentették be, hogy egymillió eurót visszakér Romániától az Európai Bizottság. A pénzt ifjúsági programokra szánták, ám az összegek előírásszerű elköltését Bukarest nem tudja megfelelően igazolni. Román részről viszont azt mondják, hogy az Európai Bizottságnak kellene még mintegy 2,5 millió eurót fizetnie a 2003–2005-ös, Brüsszel által elfogadott ifjúsági programok finanszírozására. Ebben az évben negyven vizsgálatot végeztek az EU-pénzek romániai felhasználása ügyében, és 27 külföldi támogatású program esetében találtak szabálytalanságokat. /Brüsszel akarja kezelni a Romániának szánt pénzeket. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 28./

Az RMDSZ 27 romániai személyiséget – parlamenti és önkormányzati képviselőket, polgármestereket, tisztségviselőket, egyházi méltóságokat, jogászokat, vállalkozókat – tüntetett ki az az Ezüstfenyő díjjal. Az adományozó szerint a díjat azoknak osztják ki, akik “a szülőföld visszaszerzéséért, az RMDSZ programjának megvalósításáért kiemelkedő munkát végeztek”. A lap a régió öt kitüntetettjét mutatta be. Arad megyéből Kocsik Józsefet 16 évi munkájának elismeréséül tüntették ki Ezüstfenyő díjjal. Aradon az RMDSZ Mosóczy-telepi szervezetének alapító tagja, illetve elnöke volt 12 évig, ugyanakkor az aradi szervezet ügyvezetője is a megalakulása után. 1990-től az országos gazdaszövetség, későbbi nevén az RMGE szervezésén dolgozott, amely 1994-ben alakult meg. Az RMGE Arad megyei szervezetének 4 évig az ügyvezetője, 1998-tól az elnöke, az országos szervezet ügyvezető elnöke is volt. Számos gazdatanfolyam megszervezése, gazdálkodóknak jutányos áron beszerzett vetőmag, gazdálkodói konferenciák lebonyolítása, az országhatárokon is átnyúló együttműködési kapcsolatok kiépítése fűződik a nevéhez. Fehér megyéből Fari Palkó Ilona nyugdíjas óvónő meghatódva vette át a díjat. „Én csak apró kavicsokat tettem le a magyarság asztalára. Nem is RMDSZ-es tevékenységem, hanem életem munkájának jutalmazását látom a díjban” – mondta. Nagyenyeden 27 évig vezette a Bethlen Gábor Kollégium gyakorló óvodáját. A 70-80-as években is sikerült úgy összekovácsolni a magyarságot, hogy mindenki tudta, hova tartozik. Úgy látja, egyre nagyobb szükség van a szociális munkára. Szerintem egy kisvárosban fontos az önkormányzat és a civilszervezetek közös munkája. A Máltai Segélyszolgálatnál végzett munkájában is odafigyel a magyarság gondjaira. Jogi tanácsaival Deák Levente, az egyetlen Hunyad megyei kitüntetett már a kilencvenes évek legelejétől segítette az erdélyi magyar közösséget. A Romániai Magyar Szóban a Törvénytár rovatot vezette, amelynek szaktanácsai amolyan RMDSZ jogi központtá fejlődtek. Hunyad és Fehér megyében szinte valamennyi magyar civilszervezet alapítóokmányait vagy folyó jogi ügyeit Deák Levente intézte, s számos országos magyar szervezet, egyesület hasonló problémáinak megoldása is a nevéhez fűződik. A Nyugati Jelenben is folyamatosan közöl jogi cikkeket. Legtöbbet mégis a magyarországi kártalanítási törvény erdélyi vonatkozásain, valamint a romániai tulajdon- és kárpótlás törvények gyakorlatba ültetésén, illetve magyarra való fordításán dolgozott. Marossy Zoltán alprefektusnak is választania kellett: vagy megmarad főtisztviselőnek, vagy tovább politizál az RMDSZ színeiben. Végül a tisztségben maradás mellett döntött. Megkapta az Ezüstfenyő díjat, mert a munkájával elégedettek. Temes megyében elsőnek Újszentes községnek volt RMDSZ-es polgármestere. Tizenhárom évvel ezelőtt pályázta meg a tisztséget Szilágyi Géza mérnök, azóta töretlenül élvezi a választópolgárok bizalmát. A magyarság részaránya az egykor színtiszta református községben napjainkra negyven százalék alá esett, így harmadszorra is első nekifutásra csatát nyerni nem akármilyen teljesítmény! Szilágy vallja, hogy minden intézkedés, mely előbbre viszi Újszentest a civilizáltabb élet felé, egyformán kedvez minden rendű-rangú lakosnak. /Ezüstfenyő díjasok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 28./

Az RMDSZ színeiben megválasztott, kinevezett Háromszék megyei és megyeszékhelyi vezetők egyéves tevékenységét vette számba a Magyar Polgári Szövetség háromszéki elnöke, Gazda Zoltán. Megállapította, hogy a vártnál és a vállaltnál jóval kevesebbet teljesítettek. Sepsiszentgyörgy esetében jelentős előrelépésnek tartja, hogy új aszfalttal látták el a jelentősebb útszakaszokat, a nem modernizált utak viszont katasztrofális állapotba jutottak. Felhívta a figyelmet, hogy az útjavítások ,,nem az RMDSZ-es kormány támogatásával, hanem igen nagy méretű, felelőtlenül felvett bankkölcsönök révén valósulhattak meg”. Gazda emlékeztet, hogy az év elején Albert Álmos az adófizetőkhöz eljuttatott levélben sorolta fel az önkormányzat idei terveit. Az év végi mérlegnél kiderült, a tervek jó része nem teljesült. /(-kas): Gyengén teljesítettek vezetőink (Az MPSZ év végi mérlege). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 29./

Kalotaszegen még élnek a hagyományok, a népszokások, az ünnepeken a fiatalok szívesen öltik fel a népviseletet. Magyarkapuson karácsonykor a falu mindig együtt ünnepel. Szentestén a falubeliek templomba mennek, az ünnepi istentiszteleten a gyerekek és fiatalok műsort mutatnak be. Az istentisztelet után mindenki otthon a családjával ünnepelt. Helyi szokás szerint a kisfiúk és a legények kisebb csoportokba verődve házról házra járnak karácsonyt köszönteni. A házigazdák friss süteménnyel, különféle ínyencségekkel vendégelik meg a beköszöntőket. Karácsony első napjának reggelén a templomban úrvacsorát osztanak. Sebestyén Ferenc helybeli református lelkipásztor egyetlen nagy családként tartja össze a gyülekezetet. Kalotaszegen kizárólag Magyarkapuson énekelik az Úr Istennek Szent fia című egyházi éneket, mely ismeretlen szerzőtől származik. Délután a templomban az óvodások bemutatták műsorukat, majd kis ajándékot is kaptak. Az estét mindenki nagyon várja, ugyanis kezdődik a bál, melyet a falubeliek táncnak emlegetnek. Általában az első két napon más faluból fogadnak zenészeket (az idén a bogártelkieket hívták meg), a harmadik napon pedig a falu együttese, a Flash szórakoztatta a közönséget. Szokás szerint a bál éjfélig tart, azután a zenészek vacsorázni mennek a fényes fiúkkal, a fényes lányokhoz. Fényes lány csak az lehet, aki az idén konfirmált, a fényes fiúknak pedig pontosan két évvel kell nagyobbnak lenniük a fényes lányoknál. A fényes legények feladata „megfogadni” a karácsony első, másod- és harmadnapján szervezett bál zenészeit. A vacsora után folytatódik a bál. Szilveszter éjjelén, pontban éjfélkor, Magyarkapuson megkondulnak a harangok, és mindenki a templomhoz megy, attól függetlenül, hogy ki hol mulat a faluban. Nincs hagyományos istentisztelet. A presbiterek egyházi dalokat énekelnek, és köszöntőt mondanak a népnek a templom tornyából, majd kezdődhet is a tűzijáték. Reggel a fiúk ostorpattogtatással köszöntik az új esztendőt. /Török Á. Rebeka: Fényes legények, fényes leányok. Közös karácsony Magyarkapuson. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2006-ban két magyar győzelemre emlékezünk, a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára és a nándorfehérvári győzelem félezer és ötvenéves harangszavára. A magyarságtól ezt a győzelmet senki sem tudja elvitatni. Azok sem, akik kijelentették, miszerint unják a Kárpát-medence és a világ magyarságát egybeharangozó déli harangszót. Természetesen unják ők Nagy Imrének, a mártír-miniszterelnökének az utolsó szó jogán elmondott kívánságát is, amelyet a Háromszék nem véletlenül emelt új esztendei falinaptára mottójául: ,,E szenvedélyekből és gyűlöletből szőtt perben életemet kell adni eszméimért. Szívesen adom (…) Bizonyos vagyok benne, hogy a történelem el fogja ítélni gyilkosaimat. Csak egy dologtól borzadnék: ha gyilkosaim rehabilitálnának.” Úgy tűnik, hogy 2006-ban nemzeti szimbólumainkat is védenünk kell, meg kell védelmeznünk bizonyos szavainkat is, mint amilyen népünk-nemzetünk neve, írta Sylvester Lajos. Védelemre szorul a lyukas- vagy az Árpád-sávos zászló, az olyan szimbólumok, mint a turul, a szimbólumemberek, mint Wass Albert vagy Teleki Pál. Háromszékre hazabeszélve, védelmünkre szorulnak a felsőcsernátoni Rákossy Árpádok, akiket a Rákosi-diktatúrában és a Kádár-féle koncepciós perben ítéltek súlyos börtönös esztendőkre. /Sylvester Lajos: Újévi harangszó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 31./

Hantz Péter és Kovács Lehel, a BBTE két oktatója a Bolyai Kezdeményező Bizottság képviseletében ismertette a Moscovici-jelentés vonatkozó részét, mely a magyar felsőoktatás teljes anyagi fedezésére szólítja fel a román államot. Kása Zoltán dékán-helyettes lemondása után dr. Nicolae Bocsan rektor és dr. Petru Blaga dékán közleményben cáfolta, hogy elutasították volna az informatika tanszék létrehozását, egyszersmind hevesen támadták Kovács Lehelt, azt állítva, hogy valótlanságokat híresztel, a szakmai teljesítménye pedig kívánnivalót hagy maga után. Kovács Lehel elmondta, rosszindulatúan véleményezik tudományos munkásságát, úgy emlegették a hétfalusi csángókról és a hosszúfalusi faragóiskoláról közölt tanulmányait, mint amik kimerítik idei tevékenységét, holott a fiatal tanársegéd éppen az általa tanított informatikából adott ki három könyvet és két tanulmányt 2005-ben, a rektor és a dékán nagyon jól tudták ezt. „Megengedhetetlenül megsértették személyes szabadságjogaimat, a lelkiismeret és a szólás szabadságát, és az akadémiai szellemtől távol álló hangnemet használtak.” – mondta. Amennyiben a következő egyetemi közlönyben (abban jelent meg a szóban forgó közlemény is) a közlemény aláírói nem közölnek helyreigazítást, Kovács a BBTE etikai bizottságához, valamint az ombudsmanhoz fordul. Hantz Péter bejelentette: felkérik Salat Levente rektor-helyettest, kommentálja az említett közleményt, továbbá magyarázza meg azon kijelentését, hogy az eddigi civilizált párbeszéd a román és a magyar fél között a radikalizmus felé vette az irányt. Salat azt mondta ugyanis, hogy egyes oktatók gerillaharcot folytatnak az egyetemen. „Végezetül a BKB azt is kéri a rektor-helyettestől, számoljon be őszintén a különböző tanszékek magyar oktatócsoportjainál nemrégiben tett látogatásairól, az erről írt tanulmányában ugyanis nemhogy a magyar karok létrehozásának igénye nem szerepel (amit a tanárok 83 százaléka igényel), de még az egyetem épületeiből hiányzó magyar feliratok pótlásának igénye sem. Hantz arra is felhívta a figyelmet, hogy a sajtóértekezlet előtti napon a vezetőség egy olyan etikai kódexet fogadtatott el az egyetem szenátusával, melynek egyik pontja szabályozza, milyen mértékben fogalmazhatnak meg az egyetem oktatói kritikát az intézménnyel szemben. Ez ellentmond a szólás- és véleményszabadság alapvető emberi jogának. A rektor újabb közleményében éles hangon amellett kardoskodott, hogy mivel Európában sehol nincsenek egy egyetem kebelében etnikai alapon szerveződő tanszékek, ezt a BBTE sem engedheti meg magának az EU-val szemben. Továbbá kijelentette, hogy az olaszországi, svájci, albániai, orosz egyetemek messze nem nyújtanak annyi autonómiát és lehetőséget az anyanyelven való tanuláshoz, mint az általa vezetett intézmény. A rektor „politikai agitátorok” egyetemen kívüli törekvéseiről beszélt. A közlemény kitért Kása Zoltán lemondására is, ennek a rektor szerint „aberráció” volt az oka, Kása azért távozott tisztségéből, mert nem lehetett az informatika tanszék főnöke. „Megdöbbentő. Semmi nem igaz ebből” – így kommentálta Hantz Péter ezt a közleményt. /Bagoly Zsolt: Útszéli hangnem és valótlan állítások a Babes–Bolyain. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./

Kolozsvár három, többszáz éves múltú tanintézettel büszkélkedhet. Az idők folyamán mindegyik neve fogalommá vált. Az évfordulók megünneplése 1990 előtt hihetetlenül sok akadályba ütközött. Még sokan emlékezhetnek a mai Báthory Líceum 1979-ben tartott 400, vagy a Brassai 1982-ben megszervezett 420 éves alapítási emlékünnepélyére. Az utóbbi kálváriáját Boda Károly igazgató írásban is megörökítette. Az ünneplés előtt a pártszervek bekérték az iratokat, amelyekkel igazolni lehetett az alapítás tényét, eredetiben és román fordításban. S annak levezetését, hogy az évfordulóra készülő tanintézet miként örököse az egykor megalapítottnak. Rangos történészeknek kellett igazolást készíteniük. A két patinás iskola esetében nem vált vitatottá az alapítási időpont. A mai Báthory István Líceum alapításának 1579-es évszáma közismert és általánosan elfogadott. Az akkor létesült jezsuita iskola Kolozsmonostorról a Farkas utcába, majd újra Monostorra vándorolt, voltak évek, mikor nem működött, majd az Óvárban és ismét a Farkas utcában (most már a nyugati végén) fejtette ki tevékenységét. 1776-tól a piaristák vették át a vezetését. Az 1990-es évektől külön felekezeti líceum is létesült a patinás falak közt, mely most már Pázmány Péter nevét viseli, s a Báthoryval együtt ápolja a közös múlt hagyományait. Az Unitárius Kollégium, illetve a Brassai Sámuel Líceum esetében kissé bonyolultabb a helyzet. Az önállóvá vált erdélyi fejedelemség rendjei ismételten kérték a kiskorú fia nevében uralkodó Izabella királynét, hogy az üresen maradt kolostorokban alapítson felsőbb fokú iskolákat. Az erre vonatkozó végleges döntés az 1557-ben tartott tordai országgyűlésen született meg: Kolozsvárt a domonkosok, Marosvásárhelyen a ferencesek, Nagyváradon a mindszentek kolostorában létesült ilyen tanintézet. (A nagyváradi a város török kézre kerülésekor, 1660-ban megszűnt, szétoszlott; a marosvásárhelyinek a mai Bolyai Líceum és a mellette működő Református Kollégium az örököse). Kolozsvárt akkor még a lutheri tanokat vallották, egy év múlva kezdett terjedni a kálvini tanítás. 1568 januárjában a lelkiismereti és vallásszabadságot kimondó nevezetes tordai országgyűlési határozatot követően megalakul az unitárius egyház. Kolozsvár akkor unitáriussá lett, az iskolával együtt. A már állami 7-es Számú Középiskola tanáraié az érdem, hogy 1957-ben sikerült megünnepelniük a 400 éves alapítási évfordulót. Ennek alkalmával harcolták ki Brassai Sámuel, a legnagyobb unitárius tanáregyéniség nevének felvételét. Azóta 1982-ben megünnepelték a 425. és 1997-ben a 440. évfordulót is. A Brassai mellől 1993-tól kinövő, újabban János Zsigmond nevét viselő Unitárius Kollégium természetes folytatója a felekezeti hagyományoknak. A Református Kollégiumnak az előzőeknél hányatottabb sors jutott. Alapítását nehéz évszámhoz kötni. Sem az 1545-ös, sem pedig az 1557-es dátumhoz való folyamatos kötődését nem lehet bizonyítani. Az 1990 őszén újra létesülő Református Kollégium, mely 2003-tól ismét a Farkas utcai patinás épületben működik, természetszerűen ünnepelni akar. Minden joga megvan rá: hagyományai, tanítványainak díszes névsora Erdély egyik legjelentősebb iskolájává teszik. Abból kiindulva, hogy 1907-ben– már megünnepelték az iskola fennállásának 300. évfordulóját, most fogadják el az elődök teremtette hagyományt: ünnepeljék a 400. kerek évfordulót! /Gaal György: Iskolatörténeti évfordulók. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./

A Felső-Aranyosszékről való tudás teljességgel hiányzik a magyarság köztudatából, két fogalom helyettesíti: a privatizált Tordai-hasadék meg Toroczkó. Ez utóbbi tudományos tévedés alapján sorolódik Aranyosszékhez, írta Cserés Ferenc. Egy vidék, egy etnikum, közösség életképessége két pilléres: anyagi és szellemi. Balázs Ferenc, a szellem embere, lelkészként is az anyagi kultúrát célozta meg, a megélhetést. Nem véletlenül jegyezte meg Vetési László: a teológián Balázs Ferenc szemináriumot kellene bevezetni. Venczel József azt javasolta, legyen nyári, mezőgazdasági képzés a végzős teológusoknak. Aranyosszék Torda vonzáskörzete, hatezer magyar él ezen a vidéken. A hajdan prosperáló vidék ma már a hátrányos helyzetű zónák közé tartozik. Kövend befogadó volt a hatvanas években. Jelenleg a fiatal munkaerő feketemunkázik, napszámoskodik. A 70-es években még magyar település volt, ma már 120 ortodox és 400 unitárius lakja. /Cserés Ferenc: Civilként Aranyosszékről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./

Derzsi Sámuel vállalkozó üzletember Erdőfüléről származik, Dobó ennek a településnek a határában van. Derzsi a múlt rendszerben elindította több társával Baróton a Benedek Elek Irodalmi Kört. Az 1989-es változás után pedig egyedül indított egy újságot, az Erdővidéki Hirdetőt. Azután nyomdához került, ott a tulajdonossal együtt indították el 1997-ben a jelenlegi Erdővidék című lapot Baróton. Úgy érezte, valamit tenni kell a közért is. Árva vagy anyagilag kevésbé tehetős szülők gyermekeinek az egyetemi tanulmányait támogatta. Négy évig támogatott két fiatalt, ők már végeztek. Most elindított másik kettőt. Nem tartott közvetlen kapcsolatot velük, azért, hogy ne kelljen hálálkodniuk. A fiatalok jó eredményeket értek el az egyetemen. Derzsi egy alkalommal találkozott Egyed Ákos professzorral, és megkérdezte, segítene-e abban, hogy ásatásokat kezdjenek az egykori Dobó falu helyén? Derzsi Sámuel vállalná annak finanszírozását. Így indult el az első ásatás. Közben kerültek lelkes emberek, akik szintén vállalták az ügy támogatását. A kiásott leletekből régészeti kiállítást szerveztek. Nyomtattak magyar és román nyelven egy kis füzetet, egy ismertetőt. Tervezik tudományos értekezletet, régészeti konferencia rendezését is. Derzsi most egy szálloda építésébe kezdett Baróton. A szállodának Főnix lesz a neve. Erdővidék alámerült, tönkrement, újra szárnyra kell kelteni. Erdővidékre turistákat kell hozni. Derzsi Demeter László történészt felkérte a Dobó-Valál Egyesület vezetésére. Az Egyesület tagjai vállalkozók. Ők támogatják a kutatásokat, s a kutatási eredmények népszerűsítését. Az ásatás során megtalálták a dobói templomromot, megtalálták a középkori faluhelyet, s ugyanott egy bronzkori település nyomait. Megtalálták a dobói kápolnát. Az ásatásokat a Rikában folytatják, ugyancsak szakemberek bevonásával. /Sylvester Lajos: Akinek áldás van a munkáján. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 4./

A Partiumi Keresztény Egyetem fejlődése szempontjából sikeres a 2005-ös esztendő, állapította meg Szűcs István kancellár. Tavaly elkészült a PKE új épületének terve és idén szeretnék elkezdeni az építését. Tavaly átszervezték a szakokat a bolognai követelmények szerint, továbbá létrehozták az egyetemi vezető tanácsot. A vezető tanács elkezdte a PKE hosszú távú stratégiájának kidolgozását. Tavaly a 475 meghirdetett helyből alig tucatnyi maradt betöltetlenül. Ősszel beindulhatott az agrárképzés a Debreceni Egyetemmel való együttműködésnek köszönhetően. 2006-tól az akkreditációs folyamat befejezését várják. /Tóth Hajnal: Új épülettel bővül a PKE. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 5./

Kinevezett elnök nélkül is egészen jól kibírta fél éven át a Határon Túli Magyarok Hivatala. Sokak szerint ez jelzés arra, hogy a kormány „önmagát túléltnek gondolja az egész kisebbségtámogatási rendszert”, és választási győzelme esetén valami eurokonform mechanizmust próbál kialakítani a helyén, írta a Népszabadság munkatársa. Komlós esetében tudniillik nem lehet vitás, hogy a királycsináló a szocialista baloldal volt. Az elmúlt másfél évtizedben többnyire a határon túli magyar vezetőknek volt döntő szavuk a HTMH vezetőjének kiválasztásában. „Komlós Attila legalább hazai alkuk terméke” – olvasható a lapban. A HTMH a hőskorban a jogfosztott magyar közösségek kulturális identitásának őrzéséhez, olykor fizikai megmaradásának segítéséhez nyújtott támogatást. Azóta a jogállamiság a régióban szilárdult, a határon túliak helyzete pedig szinte mindenütt lényegesen javult, állította Kis Tibor a Népszabadságban. A HTMH pedig rosszabb lett: közösségépítő figyelme lankadt, pártfinanszírozási buzgalma viszont erősödött. A HTMH nem volt képes semmit sem tenni a kettős állampolgárság kapcsán kialakult válság elhárításáért, a hisztériák lecsillapításáért, és ma is tétlenül nézi a krízis mélyülését. Előbb-utóbb nyilván valami másra lesz szükség, írta a lap munkatársa. (Mucuskák, királycsinálók, Kis Tibor, Népszabadság, jan. 4.) /Magyar kommentár. Stratégiák és traumák elő- és utókezelése. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./

Több évvel a rendszerváltozás után hagyta el a sajtót egy volt középszintű pártvezető emlékidéző könyve /Tompa István, Hogyan történhetett? Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1995/, amely új megvilágításba helyezte a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történetének, valamint a költő és tudós Szabédi László életének utolsó éveit, hónapjait. Az egyetem felállítását a Groza-kormány előterjesztésére 1945. június 1-jei hatállyal rendelte el a román király, részint azért, hogy a Kolozsvárt 1872-ben létesített magyar egyetem működésének folytonossága megszakadjon, részint azért, hogy az új létesítmény a béketárgyalásokon az ország kisebbségpolitikájának „helyességét” bizonyítsa. Szabédi Lászlót 1947 októberében meghívták tanárnak a Bolyai Tudományegyetemre. Az intézménynek és tanárának a sorsa ekkortól kezdve, előbb a birtokon belüliség illúziójának, majd a kisemmizettség bizonyosságának a jegyében, összefonódott. A Bolyai Tudományegyetem felszámolása érdekében összehívott gyűlésekről a korabeli sajtó, például a kolozsvári Igazság adott hírt. Szabédi László az 1959. február 27-i tanári nagygyűlés szünetében, a körülötte állók egyikének kérdésére válaszolva, megfogalmazta: nincs szándékában felszólalni, mert esetleg olyasmit mondana, „ami nem lenne a felsőbbség tetszésére”. (A történések színe és visszája, Tánczos Vilmos beszélgetése dr. Antal Árpád irodalomtörténész professzorral, Székelyföld (Csíkszereda), 2003, 9. sz.) 1959. február 28-án a nagygyűlésen valaki ezt a beszélgetést nyilvánosan felidézte, ezután kellett Szabédi Lászlónak felszólalnia. Felszólalásának egyes kitételei zavarhatták a gyűlés szervezőit. Szabédi azt mondta többek között: „Némelyek azt mondják, hogy a főiskolások országos konferenciájának határozataiban lényegileg a B. egyetem megszüntetéséről, a Babes egyetembe való beolvasztásáról van szó” (Kántor Lajos: Szabédi egyeteme = Szabédi napjai, szerk. Cseke Péter, Komp-Press, Kolozsvár, 1998). A durván kioktatott Szabédi Lászlót újabb, önbírálatot megfogalmazó hozzászólásra beszélték rá. Az emlékezők egy része nem biztos abban, hogy az önbírálat 1959. március 1-jén valóban elhangzott. A második felszólalásban az első felszólalás „helytelen” megfogalmazásait kellett helyesbíteni. Tompa István emlékiratában jelezte, nem emlékszik arra, hogy „Szabédinak ez a hatalom előtt teljesen kapituláló szövege nyilvánosan elhangzott-e”. Mózes Huba idézte Szabédi felszólalását tanulmányában /Mózes Huba: A Szabédi-filológia árkusa = Szabédi napjai, szerk. Cseke Péter, Komp-Press, Kolozsvár, 1998/ Az egykori tartományi párttitkár, Tompa István másképpen idézte a felszólalást, feltehetően eredeti kézirat nyomán. Szabédi László ekkorra befejezte a magyar nyelv őstörténetéről szóló könyvét, s mert tudta, hogy ennek megjelentetésére nincs remény, a kézirat sorsát abszurd módon az elnyomó hatalom egyik vezető képviselőjének ajánlotta figyelmébe. A Szabédi-levél egyfajta végrendeletként olvasható. A levél bevezető sorai két különböző kiadványban máshogyan szerepelnek. Az első változat: „Titkár Elvtárs! Sietek, és talán nem fejezem ki magam a kellő pontossággal. Életem mélypontjára jutottam. Bármely órában letartóztathatnak. Ebben a kétségbeesett pillanatban engedje meg, hogy közöljem Önnel a következőket […]” (Kántor Lajos: Szabédi egyeteme = Szabédi napjai). A második változat: „Titkár elvtárs! Sietek, és lehet, nem fejezem ki magam a megfelelő pontossággal. Életem delére értem. Bármely órában elfoghatnak. Ebben a reménytelen pillanatban engedje meg, hogy a következőket közöljem önnel […]” (Kántor Lajos, Erdélyi sorskerék). Végül Szabédi könyvét /A magyar nyelv őstörténete/ 1974-ben adták ki. Valószínűleg azért, hogy a könyv megjelenése feledtesse: Szabédi László 1959. április 18-án öngyilkos lett. /Mózes Huba: A beváltott ígéret tragikuma. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./

Túlértékelt az erdélyi magyarság és az anyaország viszonya, különösen ami a határon túliak által megfogalmazott segítségvárást illeti. Ezt bizonyítják a kettős állampolgárságról és a magyarországi támogatásokról szóló, évek óta tartó viták. Borbély Tamás, a lap munkatársa számára érthetetlen, hogy az Erdélyben maradottak miért ragaszkodnak a magyar állampolgársághoz. Szerinte ma már egyre jobb romániai magyarnak lenni. Fölösleges „az ideig-óráig elmaradott magyarországi támogatásokért való siránkozás”, hiszen az segélyek megakadályozzák, hogy a határon túliak saját erőfeszítésből gyarapodjanak. Az újságíró szerint a magyarországi politikusok többsége tizenhat év alatt keveset tett önzetlenül a határon túli magyarokért, nagyon sokak cselekedeteit pusztán saját politikai érdekük határozta meg. Támogatás kérése helyett inkább azon kellene gondolkodni, hogyan alakítsanak ki Erdélyben életképes magyar intézményeket. /Borbély Tamás: Cseresznye a habos torta tetején. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./

Csíkszeredában vasárnap zárult az ifjúsági rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság. A Magyar Rádió honlapján az egyik almenüben, a hétvége sporteseményei között megjelent: Junior rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság, Miercurea-Ciuc. Mellette ott volt egy másik rendezvénysorozat: Jégkorong Bajnokok Kupája, Szentpétervár. A rádió hosszú évek óta határok nélkül közvetít műsorokat a határokon túli magyarságról a nemzet egysége jegyében, és Csíkszeredából is megrendel tudósításokat. A politikával leginkább szimbiózisban élő magyarországi média egy részéből hiányzik a helyzet- és tárgyismeret. /Székedi Ferenc: Sankt Petersburg. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./

Nem tudja kedvezőtlenül befolyásolni Románia EU-csatlakozását az a CIA-botrány, amelyben nem vagyunk érintettek – jelentette ki Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök a brit Claude Moraes kijelentésére reagált, aki a Sonntags Blick svájci hetilapban megjelent újabb leleplező, Romániára nézve kedvezőtlen cikket kommentálta. A munkáspárti képviselő szerint, ha bebizonyosodik, hogy Bukarest valótlanságot állít, meghiúsulhat a csatlakozás. Tariceanu levelet intézett Joseph Borellhez, amiben arról tájékoztatta az Európai Parlament elnökét, hogy a román szenátus már megszavazta egy vizsgálóbizottság létrehozását a CIA-ügy esetleges romániai vonatkozásainak felderítésére. /Újabb bizonyítékok a kelet-európai CIA-börtönökről. Románia EU-csatlakozásának megakadályozásával fenyegetőznek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./

Szakáts Béla temesvári szobrászművész nyerte az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére Kolozsváron felállítandó szobor pályázati kiírását. A Kolozsvár Társaság ötlete nyomán kezdeményező bizottság alakult, amely meghívásos pályázat kiírása mellett döntött. Október 28-án küldték szét a körlevelet tizenkét szobrászművésznek: a pályázaton Bocskay Vince, Deák Árpád, Gergely Zoltán, Hunyadi László, Jecza Péter, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, Sánta Csaba, Szakáts Béla, Tőrős Gábor, Varga Mihály és Vetró András vett részt, névtelenül, jeligés rendszerben. A 3–4 méteresre tervezett emlékművet Kolozsváron, Sétatér Szamos melletti sétányán állítanák fel. A szoborállítás anyagi fedezete, illetve a városháza engedélye még hiányzik. Szakáts Béla munkája, a „napszimbolikus” kapu a szabadságvágy szimbóluma, délibáb. Az 1956-os forradalom bukása fájdalmat, börtönt, halált jelentett. Így a kapu, a szabadság napszimbolikus kapuja átfordulva börtönkapuvá válik, – értékelte munkája jelképes értelmét a tervező. Szakáts Béla 1938-ban született Székelyudvarhelyen, Temesváron él, egyetemen tanít. /F. I.: Temesvári képzőművész terve nyert. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./

Mivel a román nacionalizmus szószólói – akik között szép számban vannak magyar egyetemi oktatók is – gyakran hazugságokkal, illetve hamis érvek hangoztatásával próbálják a magyar felsőoktatás önállósulását gáncsolni, a Bolyai Kezdeményező Bizottság szükségesnek tartotta az egyetemi autonómiával kapcsolatos legfontosabb ellenérveket és azok cáfolatát összefoglalni. A vitaanyagot a Babes–Bolyai Tudományegyetem adjunktusai: Bodó Barna politológus, Hantz Péter elméleti fizikus és Kovács Lehel informatikus állította össze. A cikket rövidített változatban közölte a lap. 1. Sehol a világon nincsenek nyelvi alapon szervezett egyetemek vagy karok. Igenis, vannak. A finnországi svédek (lélekszámuk 300 000), a norvégiai lappok (lélekszámuk 80 000), a spanyolországi katalánok (lélekszámuk 6 000 000), a szlovákiai magyarok (lélekszámuk 500 000), a moldvai gagauzok (lélekszámuk 150 000) és a macedóniai albánok (lélekszámuk 700 000) rendelkeznek egy vagy több anyanyelvű egyetemmel. 2. A magyar fiatalok számarányuknak megfelelően képviseltetik magukat a román felsőoktatásban. Ez nem igaz. A romániai magyar lakosság részaránya a 2002-es hivatalos népszámlálási adatok szerint 6,6 százalék. A 650 335 romániai egyetemi hallgató közül a román oktatási és kutatási minisztérium 2005-ös adatai szerint mindössze 29 136 magyar nemzetiségű, ami csak 4,4 százaléknak felel meg. Romániában megközelítőleg 400 000 lakosra jut egy állami egyetem, így több mint három állami magyar egyetem működtetése volna indokolt. 3. Széles körű, anyanyelven tanulható szakválaszték áll az egyetemre felvételiző magyar fiatalok rendelkezésére. Ez nem igaz. Egyetlen mérnöki szakon sincs államilag finanszírozott magyar nyelvű képzés. Nem lehet magyar nyelvű tanulmányokat folytatni állatorvosi, mezőgazdasági és legtöbb művészeti szakon sem. Habár formailag létezik magyar nyelvű jogászképzés a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, a tárgyak döntő részének oktatása románul folyik. Ezeknek a hiányosságoknak tudható be, hogy a magyar egyetemi hallgatóknak csak egyharmada, mindössze 10 000 diák tanulhat anyanyelvén, ami az összes romániai egyetemi hallgató 1,6 százaléka. 4. A magyar népesség körében az országos átlagnak megfelelő a felsőfokú végzettségűek aránya. Sajnos, nincs így. A 2002-es népszámlálás adatai szerint a felsőfokú végzettségűek aránya Romániában 6,60%, a magyar népességben csupán 4,48%, mintegy 30 000-rel kevesebb, mint elvárható volna. 5. A magyar diákok nem támogatják a magyar tannyelvű Bolyai Egyetem újraindítását. Ez nem igaz. Az állítás egy 1996-ban megszervezett, sokak által vitatott felmérés hamis értelmezéséből származik. A felmérésből kitűnt, hogy a magyar diákság 80 százaléka támogatja a magyar felsőoktatás fokozottabb önállósulását. 6. A magyar felsőoktatás önállósulása a magyar oktatás minőségének romlásához vezetne. Ezt a hamis érvet azok a román oktatók hangoztatják, akik számos esetben gáncsolni próbálták a magyar felsőoktatás mennyiségi és minőségi fejlesztését. A BBTE-n jelenleg a magyar tagozat a legtöbb karon teljesen alárendelt a román vezetésnek. A magyar oktatók sok esetben kénytelenek a román kollégák érdeklődési köre szerint összeállított tantervek szerint tanítani. A román többségű kari vezetés bármikor leszavazhatja a magyar oktatók javaslatait. A magyar tanári kar létszámának növelése égetően szükséges volna, a betöltött és be nem töltött állások aránya jelenleg hozzávetőleg 60–40%. 7. Sok tárgyból nincs megfelelő számú magyar oktató. Részben igaz, de ez semmiképpen nem lehet a magyar felsőoktatás fejlesztésének akadálya, sőt, ellenkezőleg. Eddig is számos esetben sikerült a hiányt erdélyi szakemberekkel, illetve magyarországi vendégtanárokkal pótolni. 8. A magyar felsőoktatás önállósulása a magyar végzősök románnyelvtudás-szintjének csökkenéséhez, közvetve pedig a Magyarországra történő kivándorlás fokozódásához vezetne. Ez nem igaz. A román nyelvet nem az egyetemen, hanem az általános iskolában tanulják meg a diákok. A román szaknyelvet el lehet sajátítani terminológiai előadások beindításával (ilyenek ma nem léteznek a Babes–Bolyai Tudományegyetemen). Ugyanakkor nincs arra bizonyíték, hogy a feltételezett hiányos románnyelv-tudás a Magyarországra való kivándorlás mozgatórugója lenne. 9. A Sapientia – EMTE-n gyenge a képzés színvonala, nagy a tanárhiány, és rengeteg problémával küzdenek, tehát az erdélyi magyarság képtelen színvonalas felsőoktatási intézmények fenntartására. Hamis állítás. Az egyetemalapítás sohasem problémamentes, de az EMTE legtöbb szakja sikeresen túljutott a kezdeti nehézségeken. Önálló intézmények nélkül soha nem fog kiépülni magyar oktatói gárda. Olyan jellegű problémák, mint amilyenek az EMTE-n jelentkeznek, a BBTE román tagozatán indított új szakok esetében is előfordulnak, csak senki nem beszél róluk. 10. Nincs szükség a Bolyai Egyetem újraindítására, a magyar felsőoktatás gondjai az EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) román állami társfinanszírozással megoldódnak. Elterelő állítás. A román politikai vezetés szándékosan szabotálja a romániai magyar adófizetők pénzének a magyar nyelvű felsőoktatásra való arányos visszafordítását. A magyarországi adófizetők pénzén felépített és működtetett magyar tannyelvű magánegyetemek (EMTE, PKE) a felsőoktatási gondokat próbálták megoldani, de ezáltal nem szűnt meg az állami szintű diszkrimináció. Nemzetközi viszonylatban is példátlan, hogy egy ország adózó polgárai egy más ország anyagi támogatása révén jutnak alapintézményi lehetőségekhez. A romániai magyaroknak alkotmányos joguk, hogy anyanyelvükön állami felsőoktatásban vehessenek részt. 11. A piac nyomását kell érvényesülni hagyni, amire tényleges igény van, az létrejön. Azért tanulnak sokan románul, mert ez előnyösebb nekik. Téves alapállás. A román politikai és akadémiai vezetés számos eszközzel akadályozza, hogy a magyar diákság igényeinek megfelelő anyanyelvi felsőoktatás alakulhasson ki. Erre a legjobb példa, hogy az EMTE sok szakán túljelentkezés van. Ezekre a többnyire mérnöki szakokra tehát nagy a piaci igény, mégsem jöttek létre az állami felsőoktatás kereteiben. Van igény magyar mezőgazdász-, erdőmérnök- és állatorvosképzésre is, ezek megszervezése mégis heves nacionalista ellenállásba ütközik. 12. A BBTE multikulturális egyetem. Ennek éppen az ellenkezője igaz. Az egyetemnek a magyar nyelv nem hivatalos nyelve. A magyar nyelvű feliratok teljességgel hiányoznak, a fontosabb hivatalos kiadványok szinte kizárólag román nyelven jelennek meg. Az egyetem kizárólag román nyelven ad ki okleveleket. Az egyetemi adminisztrációban alig dolgozik magyar nemzetiségű. A magyar oktatók helyzetét, mellőzöttségét mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a teológiai karokat leszámítva egyetlen természet-, humán vagy társadalomtudományi karnak sincs magyar dékánja. 13. A román állam nagylelkűségéről tanúskodik, hogy a magyarul tanuló egyetemi hallgatók fejkvótáját a románokéhoz képest a kétszeresére növelték. A magyar felsőoktatás fajlagos költsége valóban magasabb, de alkotmányos állami kötelesség a demográfiai súlyból származó hátrány ellensúlyozása. Nagylelkűség helyett kötelezettségről kell szólni. Ha figyelembe vesszük, hogy a román állam évente átlagosan mindössze 500 eurót költ egy diákra, míg a nyugat-európai átlag 5000 eurót, nyilvánvalóvá válik, hogy a román felsőoktatás normális finanszírozása mellett nem volna szükség ilyen mértékű kiegészítő támogatásra. 14. A magyar tagozat anyagilag nem tudna megállni a saját lábán. Ez nem igaz. A fejkvóta kétszeresre emelése mellett a három magyar kar minisztériumi szakértők véleménye szerint is életképes lenne. Az összevont szakokból álló átfogó karok rendszere védelmet biztosítana a pillanatnyilag kevésbé népszerű szakok diáklétszám-ingadozásaival szemben is. Mivel a magyar tagozaton igen kicsi a professzori rangú, magas fizetésű oktatók száma, és több karon arányaiban is kevesebb a magyar oktató, a különválás anyagilag még előnyökkel is járhatna. A leendő Bolyai Egyetemnek meg kell örökölnie a jelenlegi BBTE infrastruktúrájának arányos részét (kb. 25–30 százalékát, beleértve a székelyföldi campusokat és a főépület felét). Ez az igény mindenképpen jogosnak tekinthető. 15. A jelenlegi demográfiai hullámvölgyben az önálló egyetem a hallgatóhiány következtében anyagilag ellehetetlenül. Magyarország elszívja a hallgatókat, és ez a folyamat még erősödni fog Románia EU-csatlakozása után. Részben igaz. Az erdélyi magyarság lélekszáma másfél millió, és félmilliós lélekszám alatti kisebbségnek is van anyanyelvű állami felsőoktatási intézménye. Ugyanakkor igen jelentős tartalékok vannak az erdélyi magyar közoktatási rendszerben is: a magyarul tanuló nyolcadik osztályosoknak csak körülbelül a fele jut el az érettségiig. 16. A Bolyai Egyetem a kommunisták által erőszakosan létrehozott képződmény volt. Ennek pont az ellenkezője igaz. A Bolyai Egyetemet királyi rendelettel hozták létre 1945-ben egy pozitív kisebbségpolitika nemzetközi téren történő bizonyítása érdekében, és a kommunista román kormány szüntette meg 1959-ben. A román Babes Egyetemmel való egyesítés egyébként megtorlás volt az 1956-os magyar antikommunista szabadságharccal szimpatizáló erdélyi és kolozsvári események miatt, és soha nem volt jogi alapja. Az egyetem felszámolását Nicolae Ceausescu volt román diktátor és Ion Iliescu 1989 utáni román államfő vezényelte le. Számos magyar oktató, diák került börtönbe a Bolyai Egyetem felszámolásakor kifejtett nézetei miatt, mások öngyilkosok lettek. 17. Az önálló egyetem támogatói etnikai szegregációra törekednek. Ez nem igaz. A BBTE magyar tagozatának vezetői többször is leszögezték, hogy az önálló egyetem csupán az oktatás nyelvének tekintetében lenne magyar, a diákok, tanárok, alkalmazottak etnikai hovatartozására a felvételin és az alkalmazáskor sem lenne feltétel, mindkettő a nyelvi kompetenciát és a szakmai felkészültséget venné figyelembe. Az önálló magyar intézményrendszer a román politikai és akadémiai vezetés asszimilációs törekvéseivel szemben a magyar identitás megőrzését szolgálná. 18. A magyar karok, illetve a Bolyai Egyetem létrehozása etnikai konfliktusokhoz vezet. Hamis állítás. Az etnikai konfliktusok mindig a jogfosztottság eredményeképpen jönnek létre. Jó ellenpélda, hogy az EMTE létrehozása sem járt etnikai konfliktusokkal. A Bolyai Egyetem újraindítása és a magyar nemzeti közösség helyzetének rendezése az ország stabilitását erősítené és nemzetközi megítélését javítaná. 19. A magyar karok, a magyar egyetem laboratóriumi felszerelések nélkül maradnának. Rosszhiszemű állítás. Egy ilyen állapot jogilag indokolhatatlan lenne, és különben is mindkét fél érdeke a laboratóriumok közös fejlesztése és használata. Szervezési kérdésként kell kezelni. 20. A magyar egyetem, a magyar karok elveszítenék az egyetemi könyvtárakban levő könyveket. Hamis állítás. A kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár (BCU) a kulturális és vallásügyi minisztérium (tehát nem az oktatási és kutatási minisztérium) alá tartozó intézmény, a könyvek sem tartoznak a BBTE leltárába. 21. A magyar felsőoktatás fejlesztése csakis a román fél érdekeihez való idomulás révén valósítható meg. A célt palástoló állítás. Történelmi tények igazolják, hogy a román politikai vezetésnek egyik kiemelt prioritású célja az erdélyi magyarság – bármely kisebbségi közösség: lásd a németek és a zsidók példáját – teljes felszámolása. A cél: a többség és a kisebbség közötti viszony méltányos rendezése. És ez lehetséges. 22. A kisebbségi jogokért való küzdelem az EU politikai vezetőinek ellenreakcióját váltja ki. Ennek pont az ellenkezője igaz. Bár van olyan EU-politikus, aki a problémák elkendőzésére és a status quo megőrzésére törekszik, egyre több EU-döntéshozó ismeri el nyilvánosan, hogy az erdélyi magyarság nem követeli elég határozottan a jogait, és nem ragad meg minden rendelkezésére álló bel- és külföldi eszközt. Az EU-nak minden tagországot illetően egyetlen fontos érdeke van, hogy ne legyen ott állandó feszültséggóc. Ha úgy lesz csend, hogy az erdélyi magyarság belenyugszik a jelenlegi jogfosztott helyzetébe, senki sem fog jogokat követelni helyette. Amennyiben a magyar nemzeti közösség hosszabb időn át legitim módon kimutatja, hogy a jelenlegi helyzet elfogadhatatlan számára, és kellő kitartásról tesz bizonyságot, az állandó problémaforrás zavarni fogja a nemzetközi közösséget és a román politikai vezetést, s belátják, hogy a megoldáshoz vezető út nem a jogok megtagadása, hanem a jogok megadása. /Harcolni kell jogainkért (Érvek a Bolyai Egyetem ellen – és ezek cáfolatai). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 13. – a teljes változat: Szabadság (Kolozsvár), jan. 12., folyt.: 13., 14., 16., továbbá: Nyugati Jelen (Arad), jan. 14., 16. – ugyanez megjelent: Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 10., folyt. jan. 17./

Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője emlékezett apja mondására: mennyi magyar lenne egyszeriben, ha visszatérne a „magyar világ”. Azokra gondolt, akik többnyire románoknak adják ki magukat, de családban, magyar barátok előtt, amikor más nem hallja, magyarul beszélnek. Jönne az igazgató, aki a fiához a nyilvánosság előtt románul szólt (míg amaz szépen magyarul válaszolgatott neki), az újságíró, akit magyar kommunista aktivista szülei tudatosan neveztek és neveltek románnak. Hirtelen magyarságukra ébrednének a Vasilék meg Lacramioarák, akik otthon mindig is magyarul beszéltek, és azok az Enikők meg Zsoltok is, akiket magyarnak indított útnak a szülői akarat, de környezetük hatására később elrománosodtak. A magyar nyelv használatát sikerült Erdély jó részében háttérbe kényszeríteni. A magyar vállalatvezető olykor azért tiltja meg magyar alkalmazottja számára, hogy magyar ügyfelekhez magyarul szóljon, nehogy elriasszon egy románt. Gheorghe Funar több mint másfél éve már nem polgármester, még sincs olyan magyar üzletember Kolozsváron, aki boltjában kétnyelvű feliratokat helyezett volna el. Sok ünnepi rendezvényen, ahol a meghívottak zöme ért magyarul, minden beszéd, megemlékezés csakis románul hangzik el. Joggal elvárható, hogy a szórakoztató háttérzene legyen legalább néha magyar is. Szinte minden üzlethelyiségben megy valami rádió, de ezek még véletlenül sem közvetítenek magyar adókat. Előfordul, hogy azokat is megszólják egyes románok, akik egymás között magyarul beszélgetnek. Nem jellemző az RMDSZ-re sem, hogy a magyar nyelv használata miatti hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozna. Hányan élnek létező jogaikkal? Hányan jártak utána annak, hogy a helytelenül, sokszor törvénytelenül adott, elírt család- és keresztnevünket helyes, magyaros formára visszaváltoztassák? Hányszor igényelték, hogy az igazságszolgáltatásban magyarul beszélhessenek? Ezt törvény biztosítja. Hány magyar helyi és megyei tanácsos él azzal a lehetőséggel, hogy az illető önkormányzatban az ülésen anyanyelvén szólaljon fel? /Balló Áron: Még mindig félünk magyarul? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./

Király András parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az elmúlt esztendőről elmondta, hogy elkezdődött a közösségépítés, illetve a választási kampányban tett ígéretek beváltása. Az eredmények között van Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoport önállósodása, a Nepomuki Szent János-szobor felújítása vagy a Szabadság-szobor újraállítása. Amennyiben a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával az Aradon élő 23 ezer magyar közül 9-10 ezer az RMDSZ-re szavaz, 4-5 városi tanácsos lehetne. Ugyanannyi képviselőt kellett volna a megyei tanácsba juttatnia a megye 49 ezer magyarjának. A megyében az RMDSZ-nek 44 tagszervezete van, közülük 36 vidéki. Az anyagi támogatások jóvoltából sikerült megerősíteni a magyar civil szervezeteket, amelyek mindenütt közösségépítő programokat szerveztek. Az újak közül kiemelhető a zimándújfalui Borostyán Egyesület kiváló munkája, a kisperegi közösségépítő program és az ágyai közművelődési élet felvirágzása. Új szervezet alakult Vingán, lehetőség nyílik a pankotai szervezet dinamizálására, a nagylaki szervezet is jól működik. /Balta János: Legfontosabb a közösségépítés. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./