A Római Katolikus Státus vezetője a tüntetésről: a szabad véleménynyilvánítás joga alapvető jog
kérdezett: Kertész Melinda
Holló László a marosvásárhelyi katolikus líceum 2015-ös alapításról határozottan azt gondolja, hogy törvényes, és ilyenként az iskola létét veszély nem fenyegeti.
Szombaton Erdély több városában is szimpátiatüntetést szervez a Római Katolikus Státus a marosvásárhelyi iskolája megvédése érdekében. A Státus ügyvezető igazgatóját, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánhelyettesét az iskolaalapítás körülményeiről és az egyháznak a kivizsgálással kapcsolatos álláspontjáról kérdeztük.
Holló László: – Az Erdélyi Római Katolikus Státus századokra visszamenőleg tartott fenn iskolát Marosvásárhelyen. Így a Római Katolikus Teológiai Líceum elődje valahol a 18. század elején keresendő, amikor a jezsuiták a városba kerültek, és ott tanítani kezdtek. Az iskolaépület a 20. század elején, 1903 és 1908 között épült, úgy, ahogy az Erdélyi Római Katolikus Státusnak további iskolái is Erdélyben: a legtávolabbi ezek közül a brassói, jelenlegi Áprily Lajos Főgimnázium, de ugyancsak ebben az időszakban épült a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, illetve a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium és a Segítő Mária Gimnázium épülete, a gyulafehérvári épület, amelyben jelenleg az 1918. december 1. Egyetem működik, és a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum épülete is. Ez utóbbit akkor csak felújítani sikerült. Az új épülethálózatban a trianoni döntésig zajlott a felekezeti oktatás, ami rendkívül nehéz helyzetbe került a két világháború közti időben. 1948-ban a Státus javait – ahogy Romániában minden egyházi oktatási intézményt – államosították, és ez által az állam tulajdonába került a marosvásárhelyi iskola épülete is. A 1989-1990-es változás után, amikor a törvényes keret lehetőséget adott rá, mi is beadtuk a visszaszolgáltatási kérelmünket. 2004. szeptember 20-án szolgáltatta vissza az illetékes bizottság az épületet az egyház tulajdonába: az érsekség és a marosvásárhelyi római katolikus plébánia közösen kérték vissza, közösen is kapták meg a tulajdonjogot. 2004-ben, a visszaszolgáltatást követően a polgármesteri hivatal rögtön megtámadta a visszaszolgáltatási dokumentumot, peres útra terelte az ügyet, és 2005. elején első fokon az egyház el is veszítette ezt a pert.
- Mi szerepelt ebben a bírósági végzésben? Mire hivatkoztak?
– Alapvetően egy álláspontbeli különbség van az egyház és a polgármesteri hivatal között. A polgármesteri hivatal úgy gondolja, hogy a Státus állami intézmény volt. A Státus történetkutatásában vannak olyan vélemények, melyek szerint a Státus állami intézmény lett volna. Ez természetesen teljesen alaptalan, viszont lehet ilyen véleményt is képviselni. Mi, az egyház részéről nyilván tudjuk azt, hogy a Státus az történelmi kialakulását tekintve nehezen illeszthető be a római katolikus egyház rendszerébe: a reformáció idején az egyház nagyon meggyengült, Erdélyben nem volt katolikus püspök. A megmaradt papok és laikus hívek összefogtak, és gyakorlatilag ebből az összefogásból jött létre a Státusnak nevezett intézmény. Ez azért érdekes, mert a világegyházban ilyen intézmény nincs, illetve egyről tudok, egy svájci hasonló jellegű intézményről, ahol a laikusok vezető pozícióba kerülnek az egyház keretén belül. A lényeg az, hogy a bíróság egyfelől formai hibára hivatkozott, másfelől pedig úgy ítélte meg, hogy ez az épület a helyi önkormányzatot illeti meg. Aztán 2005 végén megnyertük a pert, és ettől fogva újra jogos tulajdonosai lettünk az ingatlannak.
- Ekkor már gondolkodtak iskolaalapításban?
– A per megnyerését követően szükségessé vált az ingatlan felmérése, hogy azt megfelelőképpen telekkönyveztetni lehessen. Ez egy elhúzódó procedúra volt, ugyanakkor a visszaszolgáltatási határozat kitételként magában foglalta azt, hogy a visszaszolgáltatást követő öt évben nem lehet megváltoztatni az ingatlan korábbi felhasználási célját. Ez a polgármesteri hivatalnak a tárgyalások során olyan pozíciót biztosított, amivel szemben nehezen tudtuk az érdekünket érvényesíteni, ezért az első szerződés megkötésének időpontja elhúzódott. Hosszas tárgyalások után csak 2008-ban sikerült szerződést kötnünk. Ez a szerződés 15 évre szólt. Mi, a Státus tagjai akkor úgy ítéltük meg, hogy nem áll módunkban iskolát alapítani, ezért kötöttük meg ezt a szerződést, ami 2008-tól 2012-ig fennállt. 2012. májusában 13 hónapos bérelmaradást halmozott fel a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. Ekkor felszólítottuk, hogy törlessze a hátralékot, ellenkező esetben felbontjuk a szerződést. A felszólításunk ellenére sem teljesítette a kötelezettségét a polgármesteri hivatal, ezért júniusban a szerződést felbontottuk.
Közben a Státus eldöntötte, hogy megérett az idő az iskolaalapításra. 2013. elejétől jeleztük a polgármesteri hivatalnak, hogy az Unirea által használt ingatlanban szeretnénk megalapítani a II. Rákóczi Ferencről nevezett római katolikus gimnáziumot. A tárgyalások ismét nagyon elhúzódtak, mert a polgármesteri hivatal, illetve a helyi önkormányzat és a tanfelügyelőség egész évben egymásnak dobálta a labdát, noha a 2011-es oktatási törvény 61. cikkelyének 2. pontja világosan kimondja: a helyi önkormányzatnak van joga arra, hogy iskolát alapítson, és hogy az iskolai hálózatot szabályozza. Végül hosszas tárgyalások után 2014. közepén valamikor született egy iskolaalapításról szóló helyi tanácsi határozat. Az Erdélyi Római Katolikus Státus a maga részéről a szerződés megkötését a polgármesteri hivatallal az iskola alapításához kötötte. 2014. közepén született meg ez a tanácsi határozat, egy bizonyos szerződési javaslattal összekötve. Ez a szerződés nem volt elfogadható. Ezért tovább folytattuk a tárgyalásokat, és 2014. szeptember 16-án újabb határozat született, ami a városi iskolahálózatot rendezte újjá, és ebben már szerepelt a Római Katolikus Teológiai Líceum is. Ez a határozat eredendően érvénytelen volt, éspedig azért, mert az iskolahálózatot szeptember 16-án szervezte, miután 15-én elindult az oktatás. A 2014-2015-ös tanévben eszerint nem indulhatott el az iskola, ezért kitolódott a következő tanévre. 2014. november végén újabb tanácsi határozat született most már egy, a kompromisszumok útján mind a két félnek többé-kevésbé elfogadható szerződés mentén.
- Eközben az oktatással mi volt a helyzet?
– Még nem volt megalakulva az iskola, így nem voltak, de facto, diákjaink. A Bolyai gimnázium termeiben négy katolikus osztály, illetve 9-től 12-ig a vokacionális katolikus osztály tanult. A Státus tervei között az szerepelt, hogy ezt a négy osztályt „hazahozza” a saját épületébe. Az induló osztályokkal kiegészítve lett volna hét osztály, ami elindíthatta volna az iskolát. 2014-ben erre még nem került sor, mert nem tartottunk ott a tárgyalásokkal. A 2014. november végi tanácsi határozat következtében, 2014. december 15-én kötötte meg a gyulafehérvári érsekség és a polgármesteri hivatal a szerződést, aminek a kedvezményezettje a Róma Katolikus Teológiai Líceum, illetve az Unirea Gimnázium. A 2014-es tanácsi határozatra visszatérve: ebben szerepelt egy 1,5 millió lejes tétel, amelyet az önkormányzat ajánlott fel épületfelújításra.
.- Miért volt ilyen nagylelkű az önkormányzat egy olyan ingatlannal kapcsolatosan, ami nem az övé?
– A 2014. júniusi tanácsi határozat foglalta magába a javaslatot, hogy 1,5 millió lejt fordítana az önkormányzat az iskola felújítására. Az utóbbi időben manzárdosításról beszélnek, de abban a határozatban kifejezetten renoválás, felújítás céljával szavazta meg a tanács ezt a másfél milliós összeget. Azt gondolom, hogy az magyarázza ezt a gesztust, hogy az önkormányzat akkor még úgy vélte: az iskolaalapítási nehézségek miatt a Státus eláll ettől a tervétől, és ha kap egy ilyen felajánlást, akkor talán visszalép. A polgármester egyébként ismételten kérte, hogy iskolalapítás nélkül kössünk szerződést, mert az Unirea számára ez fontos. Mi tudjuk, hogy az Unirea számára fontos, és tudjuk azt is, hogy egy ilyen hosszan elnyúló tárgyalás, bizonytalan helyzet egy iskolának sem kedvez. Mindenkinek – a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak is – világosan kell látnia, hogy nekünk is megvannak a szándékaink, a céljaink, illetve megvan a híveink részéről az igény, amit figyelembe kell vennünk akkor, amikor ilyen jelentős döntéseket hozunk. Arra is utalhatnék, hogy 2005-től kezdődően, amikor visszakaptuk az ingatlant, igen markánsan megfogalmazódott az iskolalapítási igény a marosvásárhelyi híveink részéről.
- Az iskolaalapítási szándékot az Unireában tanuló diákok szülei sem fogadták lelkesedéssel. Idén, nyár elején egy tüntetést is szerveztek. Ez miért történt?
– Ez az elégedetlenség a teremhiány miatt alakult ki. 2015 január végén volt egy újabb helyhatósági, tanácsi döntés, ami véglegesen létrehozta az iskolánkat, így indulhatott a 2015-2016-os tanév. A 2014. december 15-én kötött szerződésnek van egy kiegészítő, felhasználási szerződése, amely azt volt hivatott elősegíteni, hogy a két kedvezményezett iskola számára zökkenőmentesen történjen az egymás mellett élés ugyanabban az ingatlanban. Ezért egészen pontosan meghatároztuk ebben a felhasználási szerződésben, hogy milyen ütemben fog a katolikus líceum beköltözni az ingatlanba. Mert a létrejövésének évében, 2015-ben egyfelől a Bolyai Farkas Gimnáziumban lévő négy katolikus osztállyal, illetve három új osztállyal indult a tanév a katolikus líceumban. Meglepetésszerű volt számomra az, hogy a tanévkezdés előtt az Unirea magyar osztályainak egy részét a tanfelügyelőség átcsoportosította. Ez azért volt meglepetés, mert mi már 2013 elején kértük, hogy az Unirea magyar osztályaiból jöjjön létre a katolikus iskola, és egy konzorciumszerű együttélésben működjön a két intézmény. A teljes szervezés sokkal könnyebben működött volna, hiszen az osztályban lévő gyerekek helyben maradtak volna, csak a tanításnak meglett volna egyfelől a katolikus jellege, másfelől a katolikus szervezése. A 2015-2016-os tanévet megelőzően történt ez a csoportosítás, ezáltal megnőtt a katolikus líceum tanulóinak a száma, így 13 osztállyal kezdhetett a katolikus líceum a 2015-2016-os tanévben.
- Hogyan indult be az oktatás, milyen oktatási-nevelési elvek mentén zajlott a tevékenység az új iskolában?
– Az oktatás minőségével kapcsolatban azt mondhatom, hogy meglepően gyorsan, egyik napról a másikra rendkívül jó eredményt produkált ez az iskola. A felvételin is bebizonyosodott, hogy erős lesz az iskola, a bejutási eredményei alapján a katolikus líceum a nagy iskoláink – a Márton Áron Gimnázium, a Bolyai Farkas Líceum és a hasonló kaliberű kolozsvári iskolák – mögött rögtön ott van a rangsorban. Rendkívül nagy az érdeklődés, a felvételin túljelentkezés volt, így a bekerülő diákok eleve felkészültek, így nyilván, menet közben is jobban megy nekik a tanulás.
- Mit mondana el az iskola szellemiségéről?
– Az iskolai oktatásban a nevelés mindig egy nagy probléma. Mi a katolikus egyház szellemiségében kívánjuk nevelni a diákjainkat. Egy iskola szellemisége nyilván nem alakul ki máról holnapra. Ennek feltétele az is, hogy milyen gyerekek kerülnek be az iskolába, illetve, hogy a szülők katolikus nevelés szándékával küldik a gyerekeket, vagy egyszerűen bekényszerülnek az iskolába bármilyen okból. A katolikus líceumba bekerülő gyerekek szülei nagyon tudatosan választják ezt az iskolát, és az a szándékuk, hogy a gyerekek katolikus értékrend szerinti nevelésben részesüljenek, és ennek a garanciája elsősorban a tanári kar. Katolikus tanár nélkül nincsen katolikus nevelés.
Tamási Zsolt mint igazgató és az általa összeállított tanári kar egy rendkívül jó csapat, és az újonnan induló iskola kezdeti eufóriája is segít abban, hogy ez a nevelési irány viszonylag könnyen legyen követhető.
- Távlatilag hogyan képzeli el a Státus a két iskola működtetését az épületben? Eljön az a pillanat, amikor az Unireának mennie kell, vagy hosszútávon is marad a két iskola az épületben?
– Maga az a tény, hogy a két iskola javára hosszútávú szerződést kötöttünk a polgármesteri hivatallal, mutatja azt, hogy mi az együttélés mellett állunk. Természetesen a híveink elvárják, hogy visszaállítsuk a régi, dicső, nagy múltú Katolikus Státus Főgimnáziumot, azonban a helyzet mérlegelése következtében úgy döntöttünk, hogy jelenleg a két intézménynek egy épületen belüli megférése a megfelelő eljárás. Természetesen a gyakorlat azt mutatja, hogy az együttélés nem könnyű. Nehéz egyfelől az Unireának, amely évtizedek óta belakja az épületet, másfelől pedig a katolikus líceumnak sem könnyű, amely most került be ugyan, de szintén otthon érzi magát benne, mert ez a mi épületünk. Ezek az okok vezettek a nyári tüntetéshez, amelyet az Unirea líceum diákjainak a szülőbizottsága szervezett. Ezzel a tüntetéssel kapcsolatban azt mondhatom, hogy azt tulajdonképpen a teremgondok robbantották ki. Történt ugyanis, hogy amikor a szerződést és a felhasználási szerződést megkötöttük, ami 2014 és 2019 között szabályozza az osztályok fokozatos átadását, átvételét, akkor nem tarthattuk szem előtt azt, hogy az Unirea líceum magyar tagozatának egy része át lesz csoportosítva a katolikus líceumhoz. Éppen ezért mi ennek a strukturális felépítésnek a meghatározásakor csak a Bolyaiban lévő négy katolikus osztályt, illetve a mi induló osztályainkat, és az évenként induló osztályainkat vettük figyelembe. Amikor az Unirea magyar osztályait átcsoportosították, akkor értelemszerűen az osztályteremmel együtt csoportosították át. A mi igazgatónk eléggé figyelmesen követi az eseményeket és már a 2015-2016-os tanév elején az Unireával egyezséget kötött az átcsoportosított magyar osztályokkal kapcsolatosan, miszerint az osztályközösségekkel az osztálytermek is jönnek. A két iskola igazgatója ezt az egyezséget aláírta, felterjesztette a Státushoz és az önkormányzathoz, mint szerződő felekhez. A Státus postafordultával válaszolt, és elfogadta ezt a megegyezést. A polgármesteri hivatal a maga részéről azt válaszolta, hogy rendben van, viszont jelezte, hogy erre önkormányzati határozatra van szükség, de ez a határozat nem született meg. A 2015-2016-os tanév békében elmúlt, és következett volna a 2016-2017-es tanév előkészítése. Mivel az Unirea líceum, illetve az Unirea gimnázium induló osztályainak a számát megnövelte, rájöttek arra, hogy teremgondokkal kell szembenézniük, és ezért visszakövetelték azt a két termet, amelyeket a magyar osztályok használtak. A szerződés, illetve a felhasználási szerződés értelmében az Unirea líceumnak igaza van, a termek őket illetik meg. Másfelől viszont a két iskolaigazgató megegyezése is érvényes, hiszen azt mind a helyi önkormányzat, mind a Státus elfogadta. A normalitás tehát azt követelné, hogy ezek az osztálytermek a gyerekekkel együtt – ahogy az előző iskolai évben – tartozzanak a továbbiakban is a katolikus iskolához. Ennek következtében mentek a szülők az utcára és követelték azt, hogy a katolikus líceum, illetve az Erdélyi Katolikus Státus ne akarja kirakni az Unireát.
- Hogyan tekint az egyház az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálódására? Mi az ezzel kapcsolatos álláspontja?
– Már akkor is meglepődtünk, amikor a DNA a visszaszolgáltatás kérdését kezdte vizsgálni. Viszont nem kellene semmin meglepődnünk, mert ha a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetére gondolunk, akkor akár veszélyben is érezhetnénk magunkat. Igaz az, hogy egyfelől a visszaszolgáltató bizottság visszaadta az ingatlanunkat, igaz az, hogy a visszaszolgáltatási procedúrát a törvényszék igazolta, ennek ellenére veszélyes lehet egy ilyen vizsgálat. Fájdalmasnak tartjuk, hogy most már az igazgatónkat is vizsgálja a DNA, éspedig azért, mert meg vagyunk győződve Tamási Zsolt emberi kvalitásairól, szakmai képességeiről, erkölcsi tartásáról. Meg vagyunk győződve arról, hogy ő tudatosan biztos, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követett el. Az utóbbi napokban tüzetesebben vizsgálják az iskolaalapítási kérdést, és a hozzáértők elképzelhetőnek tartják, hogy részben az egymásnak ellentmondó törvények, részben a kiegészítő törvények teret nyithatnak annak, hogy az iskolaalapítással kapcsolatosan megfogalmazhatóak legyenek bizonyos problémák. A 2014-es létrehozási próbálkozásokat is vizsgálják, de az abban az évben elfogadott tanácsi határozatot a prefektus megtámadta, bíróságon meg is nyerte, tehát érvénytelenítette a határozatot, és mi ezzel tisztában vagyunk. Viszont a 2015-ös iskolaalapításról határozottan azt gondoljuk, hogy törvényes, és ilyenként az iskolánkat veszély nem fenyegeti.
- Szombaton a Státus Marosvásárhelyen, de más városokban is tüntetést szervez az iskola mellett. Amikor a Székely Mikó Kollégium kapcsán megszervezték az Igazság Napja nevű tiltakozási akciót, akkor a Legfelsőbb Bírói Tanács nyomozást indított az ott elhangzottak egy részével kapcsolatosan, mert szerinte nyomásgyakorlás történt az igazságszolgáltatásra. Tart-e az egyház attól, hogy a hatóságok ezzel a tüntetéssel kapcsolatosan is hasonlóan járnak el?
– A tüntetéseket általában fel lehet fogni úgy, mint az igazságszolgáltatásra való nyomásgyakorlás, de azt gondolom, ez a megközelítés elvétett, azért, mert a szabad véleménynyilvánítás joga minden körülmények között alapvető emberi jog, és ilyenként az ember kifejezheti bármilyen kérdésben az álláspontját, és ez nem minősíthető a bíróságra való nyomásgyakorlásnak. Azért nem, mert a bíróság a maga törvényes kereti között teszi a dolgát, és az átlagember, az állampolgár pedig a maga során kifejezheti az álláspontját bizonyos kérdésekkel kapcsolatban.
Transindex.ro

Nem fellebbezett a DIICOT, megszűnik Bekéék házi őrizete
Megszűnik a székelyföldi merényletkísérlettel vádolt Beke István és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltán házi őrizete azt követően, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nem fellebbezett a kényszerintézkedést hatósági felügyeletre enyhítő november 4-ei bírósági végzés ellen.
A végzést kimondó bukaresti táblabíróság illetékese az MTI-nek elmondta, pénteken értesítették a rendőrséget a kényszerintézkedés enyhítéséről. A hatósági felügyelet idejére a bíróság megtiltotta Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, hogy közvetlenül vagy közvetve kapcsolatba lépjenek egymással vagy az ügy tanúival, nem vehetnek továbbá részt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a Szent László Serege Egyesület rendezvényein, engedély nélkül nem hagyhatják el Romániát, és időközönként jelentkezniük kell a hatóságoknál.
A HVIM erdélyi aktivistái ellen május 19-én emelt vádat a DIICOT. Beke Istvánt közösség elleni merénylet kísérletével, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt a két említett bűncselekményre való felbujtással vádolják.
Az ügyészség szerint emberélet kioltására alkalmas bombát lehetett volna gyártani azokból a petárdákból, amelyeket a házkutatáson az egyik vádlottnál találtak a nyomozók. A vádirat olyan lehallgatott beszélgetések leiratát is közli, amelyekben a HVIM székelyföldi vezetői egy gázvezeték felrobbantásáról, valamint arról beszélnek, hogy orosz szervezetektől szeretnének támogatást szerezni a műveletekhez.
A vádiratban a DIICOT arra kéri a bíróságot, hogy nyilvánítsa fasiszta, rasszista és xenofób szervezetté a Romániában nem bejegyzett HVIM-et, valamint a nyilvántartásba vett Szent László Serege Egyesületet. Az erdélyi magyar lapok szerint az ügyészek a román közvélemény érzelmeire is hatni próbáltak azzal, hogy folyamatosan a vádlottak román- és Románia-ellenességét, valamint Nagy-Magyarország visszaállításának a veszélyét hangoztatják.
A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről estére, majd januárban heti egy alkalommal demonstrációt rendeztek Kézdivásárhelyen. Résztvevői a vizsgálati fogságba helyezettekkel szolidaritásukat, a román hatóságok eljárásával szemben pedig bizalmatlanságukat fejezték ki. A vádemelés után a HVIM, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezetek májusban újabb tüntetésen fejezték ki szolidaritásukat a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnal és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnal.
A per érdemi tárgyalása szeptemberben kezdődött el, és a tanúk meghallgatásánál tart. A következő tárgyalást – melyen várhatóan az ügy meg nem nevezett koronatanúját is meghallgatják – december 5-ére tűzték ki.
MTI
Székelyhon.ro

Hogyan lehet manapság olvasókat nevelni?
Oktatható-e a magyar irodalom?
Ezzel a címmel hirdettek meg beszélgetést a könyvvásár első napjára a Nemzeti Színház Irodalmi Kávéháznak berendezett szigetén. Nyáry Krisztiánt, a sikeres írót, szerkesztőt, irodalomtörténészt, aki a magyar irodalom és utóbb a képzőművészet sok jeles személyiségének szerelmi életét tárta fel nagy sikerrel, Balázs Imre József egyetemi előadótanár, költő kérdezte, aki a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a XX. századi magyar irodalmat oktatja.
A beszélgetés témáját olvasva azt gondolhatta az ember, hogy magyartanárok sokasága fogja cáfolni a címbeli kérdésfelvetést, esetleg lesznek diákok is, akik kifejtik véleményüket. Mindez sajnos nem következett be, valószínűleg az időpont miatt, a témát ugyanis alkalmasabb lett volna egy délutáni órára beiktatni. Akik részt vettünk, érdekes beszélgetésnek lehettünk tanúi arról, hogy a szakemberek szerint hogyan és mit kellene oktatni, hogy az irodalomóra vonzó legyen a mai fiatalok számára.
Mindkét beszélgetőpartner érintett az ügyben, hiszen Nyáry Krisztián is dolgozott oktatóként a pécsi tudományegyetemen, Balázs Imre János pedig egyetemi docensként bejárta Erdély iskoláit, és meggyőződhetett, hogy mi zajlik a magyarórákon.
S ha megütköztünk volna a címen, Nyáry Krisztián válaszából kiderült, hogy Magyarországon egyre gyakrabban bukkan fel az a kérdés, hogy oktatandó-e, azaz, hogy kell-e egyáltalán oktatni a magyar irodalmat, kell-e ennek a "szenvedésnek" kitenni a diákot. Nagyvállalkozók, gazdasági szakemberek szerint sokkal praktikusabb dolgokat kellene tanítani az iskolában.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tartja kedvező iránynak azt, hogy az alternatív tankönyvek helyett a központosított, egy tankönyves oktatás felé mozdultak el Magyarországon, ami nehéz helyzetbe hozza az irodalomtanárokat. Egy folyamatosan duzzadó anyagot kell oktatniuk, egy kaptafára készült módszertan szerint, s így a kortárs irodalomra – az érettségire való készülődés miatt – nagyon kevés idő marad, amit jól csak a nagyon hozzáértő pedagógusok tudnak felhasználni, érdekessé tenni – tette hozzá.
Mit kellene irodalomórákon oktatni, mire kellene ezeket az órákat leginkább felhasználni? – fonta tovább a beszélgetés menetét a kérdező, aki három lehetőséget villantott fel.
Elsőként azt a radikális változatot, amit Horváth Viktor a Magvető Könyvkiadónál megjelent könyvében (A vers ellenforradalma) képvisel. Véleménye szerint az irodalom egy művészet, amit úgy kellene oktatni, mint a képző- vagy a zeneművészetet, a zeneórán a gyermek zenél, rajzórán rajzol, irodalomórán pedig írnia kellene, amit eddig a legkevésbé próbáltak ki. A másik a műközpontú, a fogalmi nyelvet elsajátító, elemzési szempontokat nyújtó, gyakran a szakszerű irányba elmenő oktatás. A harmadik egy "panteon" tanítása emberekről, akiket egyszer nagy íróknak kezdtek el nevezni, és bekerültek a kötelező tananyagba.
Mindháromra szükség van, szögezte le Nyáry Krisztián, majd kifejtette, hogy az első valóban hiányzik az oktatásból, pedig jó magyar hagyománya van. A középiskolai önképzőkörökre utalt, amelyek a 20. század kezdetén a magyar irodalom oktatásának kulcsfontosságú részét képezték, abból a meggondolásból, hogy aki megpróbál verset vagy prózát írni, az olvasni is fog. Kialakul benne az irodalmi mű megközelítésének készsége, ami szerinte mára kikopott az irodalomoktatásból. Ezt véleménye szerint iskolás gyermekek magyar irodalmi szövegekkel való találkozásaként érdemes felfogni, ami elkezdődik az óvodában és az érettségiig tart. Magyarországon tízéves koráig mindenki a legkorszerűbb irodalomoktatást kapja, ugyanis találkozik a klasszikus gyermekirodalmi alkotások mellett neki szóló kortárs prózai vagy lírai szövegekkel, akár megzenésítve is, ami nagyon felhasználóbarát és nem tekinthető másodrendűnek. Tízéves koráig írással is próbálkozik a gyermek, de aztán elhitetik vele, hogy ez olyan szakma, amelyet halott szerzők gyakoroltak, akiknek a színvonalára nem ér fel, s attól kezdve meglepetést jelent, ha élő szerzőkkel találkozik.
Nyáry Krisztián nagyon fontosnak tartja a szöveg- és értelmezésközpontú megközelítési módot is, de azt néha kiszorítja a harmadik lehetőség, az irodalmi kánon, azaz a jelentősnek tartott szerzők sora, ami folyton nő, ezért kevés idő marad arra, hogy szövegértelmezést is tanuljanak. Holott 10 és 18 éves kor között dől el, hogy valaki fogyasztója lesz-e az irodalomnak a későbbiekben vagy sem. Aki nem tud megbirkózni vele, az soha többet nem fog olvasni, ami óriási veszteséget jelent. De miért tanuljon egy mérnök vagy egy bolti eladó irodalmat? Amire válaszként elhangzott: azért fontos verseket olvasni, megtanulni és értelmezni, mert az emberiség történetében nem találtak a költészetnél jobb módszert az érzelmi tapasztalat közvetítésére. Lehet konferenciákat szervezni, több száz oldalas kötetet kiadnak arról például, hogy mi a magány, de annál tömörebben megfogalmazni, mint ahogy József Attila tette "a semmi ágán ül szívem" verssorával, nem lehet. Ha ez a tudás elmarad, egy egész kultúra lesz szegényebb.
A későbbiekben Nyáry Krisztián visszatért arra, hogy nem feltétlenül kell, de érdemes és szükséges életrajzot is tanítani, mert olyan értelmezési lehetőségeket nyit meg, amelyek a szerző életének ismerete nélkül nem hozzáférhetők. Példaként Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versét említette, ami önmagában egy nagyon szép szerelmes vers, de jelentése sokkal gazdagabb lesz, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között írta a szerző. Nem szentekként kell az írók, költők életét tanítani, hanem azokat az eseményeket, történéseket kiemelve, amelyek az életmű értelmezésének a megkönnyítése mellett az adott korosztály számára érdekesek lehetnek.
A beszélgetés a klasszikus és kortárs irodalomról és annak megítéléséről, szerepéről folytatódott tovább. Nyáry Krisztián szerint minden korosztállyal lehet olyan irodalmi szövegeket megismertetni, amelyeket értelmezni tud, s ha bonyolult, az hozzásegítheti még nehezebb szövegek értelmezéséhez. A magyarországi oktatás egyik legnagyobb problémájának tartja, hogy a diák időrendi sorrendben jut el a hozzá közelálló kortárs szerzőkig, miután átrágta magát a nehéznek tartott klasszikusokon. Ezen az úton morzsolódnak le azok, akik számára leküzdendő tantárggyá válik az irodalom, amellyel szemben kialakul bennük az ellenállás, amit csak a nagyon jó tanárnak sikerül kiküszöbölnie. Jó modellnek tartja azoknak az országoknak az irodalomoktatását, ahol párhuzamosan tanítják a kortárs és a klasszikus irodalmat. Ez utóbbit pedig időszakonként átértékelik és megrostálják.
Meg kellene tenni azt a lépést, hogy a gyermek felől nézzük az irodalmat, és azt adjuk az órán, ami pszichológiai fejlettségének szintjén érdekli, amire rezonálni tud, és itt fel lehet használni akár az értékes dalszöveget is (hiszen Bob Dylan irodalmi Nobel-díjat kapott) – egészítette ki a mondottakat a kérdező, amivel beszélgetőpartnere is egyetértett.
Szó esett az irodalom és társművészetek hatásáról, valamint arról is, hogy Nyáry Krisztián művei kedvcsinálónak irodalomórákon is használhatók azon korosztály számára, amelynek a szerelem az egyik legfontosabb problémája. Könyvei elsősorban szórakoztató szövegek, amelyek felkelthetik az érdeklődést azon szerzők iránt, akikről szólnak – hangsúlyozta a szerző.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Startol a Sapientia felvételi tájékoztató körútja
Az egyetem házhoz jön
A "Sapiverzum" mottó jegyében indul a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 2017-es egyetemi felvételi tájékoztató körútja november 14-én, hétfőn. A november 25-ig tartó kéthetes körút során több mint száz erdélyi középiskolába látogatnak el hallgatókból álló háromfős csapatok, akik a végzős diákoknak mutatják be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a 2017-es egyetemi felvételi kínálatot.
A körutat az idén is a hallgatókkal közösen szervezik meg, hiszen a diákok a leghitelesebb képviselői az egyetemnek, illetve megpróbálják hatékonyabbá, élvezhetőbbé tenni a középiskolákban töltött időt.
A felvételi kampány részeként már hagyománnyá vált "Az egyetem házhoz jön" tájékoztató körút arra a koncepcióra épül, hogy a Sapientiára felvételt nyert hallgató, amellett hogy magyar nyelvű, elméleti és gyakorlati tudás birtokába jut, egy családias, barátságos és összetartó diákközösség részese lehet. Ezt a közösséget a szintén magyar nyelvű, hallgatóközpontú adminisztráció is segíti abban, hogy optimális körülmények között koncentrálhasson a tanulmányaira.
A korábbiakhoz hasonlóan a most induló felvételi tájékoztató körút keretében olyan találkozási alkalmat kívánnak teremteni a középiskolás diákok számára, amelyeken közvetlenül a Sapientia EMTE hallgatóitól tájékozódhatnak és kaphatnak választ az egyetem szakkínálatával és felvételi kritériumaival kapcsolatos kérdéseikre. A népszerűsítő akció során a három oktatási helyszínt – kolozsvári, csíkszeredai és marosvásárhelyi kar – 18 önkéntes diák képviseli. A két hét alatt Maros megye különböző településein, Marosvásárhely mellett Erdőszentgyörgyön, Nyárádszeredában, Szovátán, Segesváron, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban, Marosludason mintegy húsz középiskolába jutnak el az intézményt népszerűsítő hallgatók.
Népújság (Marosvásárhely)

A színház kiterjedése
A színház kiterjedése. Tanulmány, esszé, párbeszéd. Ez a címe, illetve alcíme Gáspárik Attila frissen megjelent kötetének. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának könyve többek között a diktatúra idejére jellemző színházi cenzúráról, besúgásról (is) szól, a kötetet a Pont Kiadó jelentette meg. Ismertetésére a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében került sor csütörtök délután a Bernády Házban, telt házas közönség előtt.
A megjelenteket a Pont Kiadó főszerkesztője, Szávai Géza író üdvözölte: – A szerzőt ketten – Novák Csaba Zoltán történész és jómagam – fogjuk faggatni, a kérdések között részleteket hallhatnak a kötetből Illés Alexa és Kozma Gábor Viktor egyetemi hallgatók tolmácsolásában. A könyvnek nagyon örülök, nem voltunk biztosak abban, hogy erre a vásárra elkészül, de időben megérkezett. Mindez a kiadó életében is újabb fontos epizód – a könyv egy olyan nemzetközi sorozat része, amelynek köteteit több nyelven készítjük elő. Nyitunk a színház világa felé is. Bizonyos korszakokban elkerüljük azt, ami a mélyben az ember színházteremtő képességét a néző felé közvetíti. De a színház kiterjedésével számolni kell, ennek Erdélyben van egy történelmi vonulata. A könyv nem csak olvasmány, hanem az egyetemes magyar kulturális érdeklődés egy fontos epizódja.
– A ma esti beszélgetésben a társadalomkutató énem fog előtörni. A színház társadalmi szerepéről is fogunk beszélgetni. Létezik-e színháztörténet és ha igen, akkor hogy állunk? – tette fel első kérdését Novák Csaba Zoltán.
– Köszönöm, hogy Géza kiverte belőlem ezt a könyvet – válaszolta Gáspárik Attila. – Ez a kötet határozottan nem a színházi szakemberek számára, hanem a színházszeretők, a nézők számára készült. Alapvetően az erdélyi magyar közgondolkodásban a színház mint szórakoztatóipari jelenség van jelen. Pedig jóval több annál. Szimbólumokat keresünk, de közben megfeledkezünk a múltunkról. Rájöttem, hogy Erdélyben nincs színházirodalom, nem írnak a színészek. Színháztörténet van, csak nincsen megírva. Színháztörténetek vannak. Ezeket is meg kellene írni, kritikával ellátni, de vissza kéne hozni a köztudatba az olyan embereket is, akik támpontokat tudnának adni. A hazai magyar színjátszás olyan művészeti forma, amellyel egész Európában többet tudunk mondani magunkról, mint több száz székely zászlóval a brüsszeli főtéren – a magyar identitást Erdélyben a színház kezdte el.
– Az identitáskeresés fontos alapköve volt a színház, ugyanakkor a huszadik század több korszakában meg is kellett felelnie az éppen aktuális hatalomnak. Mik voltak ezek az elvárások, illetve ezeket milyen technikával játszotta ki?
– Ezt a részt soha nem kutatta senki. 1948 után rengeteg lehetőség nyílt a színházak számára. A hatalom egyrészt meg akarta nyugtatni az itteni, többmilliós magyarságot. Másrészt nagyszerű propagandaeszköznek bizonyult, amely kollektív élményt nyújtott. Ne feledjük, nem volt sem televízió, sem mozi. Később, 1988-ban Vásárhelyen 200.000 jegyet adott el a színház, ami azt jelenti, hogy átlagosan minden ember háromszor ment el évente a színházba. Arról megint nem kutattunk semmit, hogy az amatőr színjátszó mozgalmak milyen erősek voltak. Minden gyárnak, vállalatnak kellett legyen saját színjátszó csoportja. A színészek kötelező módon el kellett vállaljanak egy gyárat. Ez kötelező munka volt, és ők két színházi próba között az ottani csoporttal próbáltak. Fizetség pedig nem járt érte.
– Ugyanakkor a színháznak volt egy hihetetlenül erős közösségépítő jellege is.
– Igen, mert az ember szeret felnézni valakire. Akkor fel lehetett nézni a sportolókra és a művészekre. A "Fogyasszunk hazait!" jelszó alatt itthoni sztárokat tettek a címlapokra. Inkább őket szerettük, mint Elena Ceausescut egy másik címlapon.
– Tetten tudsz-e érni olyan technikákat, amelyek segítségével a színház kereste a kiutat mindebből?
– A mi generációnkat úgy nevelték, olyan korszakban éltünk, hogy egyfolytában kerestünk egy hátsó gondolatot minden mögött. Ilyen volt az akkori színházi emberek gondolkodása is. Sokan az útkeresésben zsákutcába futottak, mint például Méhes György, aki bírálta ugyan a rendszert, de minden konklúziója az volt, hogy a rendszer egyéni mulasztás következtében nem működik. Pedig maga a rendszer volt hamis. Nagyszerű volt ellenben Harag György, aki rendezéseiben folyamatosan az embert, az emberi szituációkat kereste. Cseresznyéskertje még mindig nagyon érvényes, olyan helyzeteket vázolt fel, amelyek teljesen rendszerfüggetlenek. A művészetet nagyon nehéz meghatározni – szerintem a világ megismerésének egyik formája, és azon óhajé, hogy hátha nem követjük el még egyszer ugyanazt a hibát.
– A néző perspektívájából kérdem: meddig lehet játszani ezzel a színházi formával?
– Addig, ameddig van mit közölnöd vele. A néző is mérce. A mi művészetünk háromdimenziós, élő művészet: amelyik pillanatban befejezed, abban a pillanatban véget ér. Lehet dokumentálni, lehet rögzíteni, de akkor is vége van – hallottuk a Pont Kiadó könyvbemutatóján.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)

Hivatalosan is elkezdődött a parlamenti választási kampány
December 11-én lesznek Romániában a parlamenti választások, ma hivatalosan is elkezdődött a harminc napig tartó kampány. Elemzők szerint ez paradox módon azt fogja eredményezni, hogy az utcákon kevésbé lesz látható mindez, mint eddig. A tavaly elfogadott új választási reformcsomag ugyanis állami finanszírozás alá vonta és szigorú keretek közé szorította a kampányt. Az utóbbi hetekben számos romániai nagyvárosban megjelentek a jelöltek arcképét és a pártok választási szlogenjeit hirdető molinók és óriásplakátok, de ezeket most el kell távolítani, mert a választási kampány idején csak az erre kijelölt helyeken és sokkal szerényebb méretekben szabad politikai hirdetményeket kihelyezni.
A júniusi helyhatósági választási kampányhoz hasonlóan az óriásplakátokon kívül most is tilos a hangosbemondók, a kivetítők használata, a választók ajándéktárgyakkal, ingyenkoncertekkel és tűzijátékokkal történő mozgósítása is. A kampányban a jelölteknek kizárólag félméteresnél nem nagyobb plakátokkal, szórólapokkal, valamint médiaszereplésekkel és politikai rendezvényekkel szabad versengeniük a polgárok bizalmáért.
Tilos ez alkalommal is golyóstollakat, bögréket, vödröket, élelmiszert, ruhaneműt, ernyőt, öngyújtót, órát vagy bármilyen más ajándéktárgyat osztogatni, azok értékétől függetlenül, a jelöltek nem használhatják már a települések utcáin köröző, hangosbemondókkal felszerelt kampányautókat, de azt is büntetik, ha gépkocsikon, üzletek kirakataiban vagy bárhol másutt választási reklámot függesztenek ki, az erre a célra kijelölt plakátoló helyek kivételével.
A közszolgálati média parlamenti súlyukkal arányosan ingyenesen biztosít műsoridőt a parlamenti pártoknak és az ország legalább felében teljes listát állító parlamenti kívüli pártoknak. A magántelevíziók is szervezhetnek választási vitákat, de be kell tartaniuk a kiegyensúlyozottságra vonatkozó törvényes követelményeket és minden pártnak azonos tarifa szerint kell műsoridőt biztosítaniuk. Reklámidőt a pártok nem vásárolhatnak. Az új pártfinanszírozási törvény értelmében a választási kampányokat immár az állami költségvetésből pénzelik Romániában. A jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit utólag számolják el, de csak akkor, ha pártjuk megszerezte a voksok legalább három százalékát. Egy képviselő vagy szenátorjelölt legfeljebb 63 ezer lejt költhet kampányára, mivel azonban a parlamentnek (a kedvezményesen mandátumhoz jutó kisebbségi képviselőket nem számítva) 448 tagja lesz, és minden megyében két-két póttag is szerepelhet a jelöltlistákon, az országos listát állító pártok kampány-költségvetése a mostani szerényebb körülmények között is elérheti a 40,3 millió lejt.
A december 11-i parlamenti választásokon csaknem 6500 jelölt pályázik képviselői vagy szenátori mandátumra negyven párt, pártszövetség illetve kisebbségi szervezet színeiben, vagy függetlenként. A jelöltállítást megelőzően 11 pártnak sikerült elegendő (190 ezer) támogató aláírást összegyűjtenie ahhoz, hogy országos listát állíthasson.
A választói névjegyzékben 18,9 millió név szerepel, ezek közül 18,3 milliónak szerepel romániai lakhely az irataiban, 600 ezer román állampolgárnak pedig bejelentett külföldi lakhelye van.
Először voksolhatnak levélben a külföldön élő román állampolgárok: erre azonban a voksolás előtt legalább három hónappal regisztrálniuk kellett. A határidő lejártáig kevesebb mint 8900-an kérték, hogy levélben adhassák le voksukat.
A most kezdődött parlamenti választási kampány a voksolás előtti napon, június 4-én reggel 7 órakor ér véget.
Kolozs megyében negyedik az RMDSZ
A Megyei Választási Iroda (BEJ) sorhúzás alapján állította fel a sorrendet, hogy a szavazólapra milyen sorrendbe kerüljenek fel a december 11-ei választásokon induló pártok. Eszerint az RMDSZ a negyedik helyre kerül a szavazólapon a december 11-ei parlamenti választáson. A listán szereplő pártok közül az RMDSZ az egyetlen magyar politikai alakulat, amely indul a megmérettetésen. Az RMDSZ listáit Kolozs megyében Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselőjelölt és László Attila szenátorjelölt vezeti.
Szabadság (Kolozsvár)

Állami megtorlás
Marosvásárhely ismét iskolaharctól hangos. Napok óta a kedélyeket borzolja a korrupcióellenes ügyészség legújabb eljárása, amely magyar és katolikus érdek ellen irányul. Emiatt komoly kérdőjelek merülnek fel az eljárás jogosságát illetően. Sok vélemény elhangzott már az ügyben arról, hogy szabályos volt vagy nem az iskolaalapításról szóló önkormányzati határozat. A jogi vita és a korrupció álruhája mögött azonban egyértelműen ordas nacionalista szándékok és indulatok rejtőzködnek. A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium vitája nem korrupcióról szól, hanem etnikai érzékenységekről és érdekellentétekről. Ha nem lenne tragikus, akkor nevetségesnek is mondhatnánk, hogy 2016-ban egy iskolaalapítást korrupciós koholt vádakkal próbálnak megsemmisíteni.
Erdélyben szinte mindenütt nehéz volt önálló magyar iskolát alapítani, elég csak felidézni a tordai helyzetet, ahol a román többség gyanakvással fogadta a hasonló kezdeményezést. Azonban arra még nem volt példa, hogy a közösségi igényből fakadó iskolaalapítást állami szervek hivatalosan bűncselekménnyé nyilvánítsák. Ezzel a román állam ismét újabb szintet lépett meg, és egyre jobban körvonalazódik az a teljes pályás lerohanás, amit a román állam indított az erdélyi magyar közösségi jogok leépítése érdekében.
Állításom alátámasztása érdekében elég röviden vázolni az ottani helyzetet. Létezik egy belvárosi XIX. századi iskolaépület, amelyben az egykori katolikus iskola működött a kommunista államosításig.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)

Divat-e ma politikai verset írni?
Eljött-e a politikai költészet ideje? Létezik-e műfajként a közéleti vers? A 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár pénteki felolvasóestjén jelenlévő nyolc költő erről a húsba vágóan komoly kérdésről vitatkozott, a közönséget mégis talán ezen az esten sikerült leginkább megnevettetni. Felolvasott verseik egy része online folyóiratokban is megtalálható, így az alábbi cikk az utóbbi évek közéleti témájú verseinek „példatára" is.
Kemény István Búcsúlevél című verse 2011-ben jelent meg az azóta megszűnt Holmi irodalmi folyóiratban. Ez követte az Édes Hazám című antológia megjelenése 2012-ben, amelynek ajánlója ezzel a mondattal kezdődik: „Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után Magyarországon újra divatba jött a közéleti költészet.” Radnóti Sándor esztéta pedig az Élet és Irodalomba írt szövegében fejtette ki, hogy itt a politikai költészet ideje. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében jelenlévő költők, László Noémi, Kovács András Ferenc, Demény Péter, Markó Béla, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, Parti Nagy Lajos és Bognár Péter ezt a kijelentést árnyalták.
Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője moderálta a felolvasóestet. Azzal indított, hogy nem ért egyet Radnóti Sándor kijelentésével, nem gondolja, hogy egyszer csak eljöhet egy olyan pillanat, amikor politikai verseket kell írni. „Az biztos, hogy valamiféleképp ’89 után volt egy olyan mámor, hogy ezzel a közköltészettel nem kell foglalkozni, kevesebb érvényes vagy jó politikai vers született, azóta viszont megszaporodtak” – mondta el Mészáros, majd megkérdezte a jelenlévő költőket, hogy milyen indíttatásból írnak politikai verseket.
A fájdalom írja a verset
Demény Péter bevallotta, hogy nem szívesen ír pártokról, konkrét politikai cselekvésekről. „Amikor mégis megtettem, akkor a verset a fájdalom, a tépettség vagy valami ilyesmi írta. Gottfried Bennek, a nagy német költőnek van egy olyan szövege, hogy a költészet egy olyanszerű dolog, hogy valami fájdalom, öröm, szenvedély, boldogság addig préseli azt az élményt, ami a költő lelkében van, amíg kilövell, versben lövell ki. Ez nekem nagyon tetszik, mert a „kilövell” kulturális is, meg erotikus is, de semmiképpen sem politikai számomra.” Demény Péter hozzátette, hogy szerinte nincsenek olyan pillanatok, amikor több politikai verset írnak, legfeljebb úgy tűnik, de ez általában azért van, mert az előző verseket nem veszik figyelembe. A költő többek között Haza-szvit című versét olvasta fel.
Kovács András Ferenc, aki Déja vu című versével nevettette meg a közönséget, hasonló indíttatásról számolt be: „ha dühös vagyok, ha tiltakozom valami ellen, ha felháborodok, akkor az beszáll a versbe.” A korszakhatárokban ő se hisz: „Egy kritikus vagy esztéta hirtelen odafigyel két jó versre és akkor valami korszakhatár lesz, vagy, hogy ahhoz egy korszakhatár kell, hogy beköszöntsön valami olyan, ami előre szagolható volt a levegőben, én nem hiszem. Azt sem hiszem, hogy kampányszerűen lehet politikai, közéleti költészetet művelni, mint ahogyan nagyon sokan ’89 előtt nem voltunk befoghatók pártköltészetre. Közéleti verset az ír, akinél elfogy a levegő, aki ezt így tudja elmondani, aki esetleg nem ír publicisztikát.”
Lövétei Lázár László ezzel szemben úgy véli, hogy Kemény István Búcsúlevele és az Édes Hazám antológia tényleg cezúraként működik. Kifejtette azt is, hogy a közéleti antológia késett pár évet, egy ilyen kötet 2004. december 5. után is aktuális lett volna. Lövétei többek között a Ködök című versét olvasta fel.
Parti Nagy Lajos szerint a műfaji határokat nem lehet ilyen élesen meghúzni: „tetszenek tudni mondani olyan magánköltészeti alkotást, amelyik jelentős, belekerült egy közös térbe és nem kap pillanatok alatt egyfajta közéleti gellert?” – kérdezte. Ugyanakkor megvédte Radnóti Sándort, szerinte az esztéta pusztán felhívta a figyelmet valamire, ami egy egyre sötétebb térben egyre erősebben létezett Kemény István verse után. Felolvasott verse, a Petőfi Barguzinban a magyar közélet egyik tragikusan szomorú pillanatához kapcsolódott, mikor Szibériában megtalálni vélték Petőfi csontvázát, majd miután nem sikerült tudományosan bizonyítani, hogy valóban az övé, a Kerepesi temetőben megrendezték Petőfi temetését.
A beleszólás kényszere a társadalmi tudatosság kérdése
László Noémi szerint azok írnak közéleti verset, akik felnőnek és feleszmélnek a költők közül. „Nem minden költő él szociális lényként. Amikor egy költő belép a szociális körbe vagy berántják a szociális körbe, akkor kezdenek patakzani bizonyos versek, melyekre ráfogható - vagy sem - hogy közéletiek" - mondta. Nonó többek között a Király László 70. születésnapjára írt A hangos H című versét olvasta fel.
Markó Béla ehhez kapcsolódva elmondta: „én visszafele tartok egy ilyen tudatosságból, mert senki nem állíthatná,. hogy nem volt módom legalábbis egy ideig politikailag megnyilatkozni, politikai nyilatkozatok garmadáját szövegeztem és egy pillanatig sem merülhetett fel, hogy ezek a nyilatkozatok nem jutnak el jóval nagyobb közönséghez, mint amekkora közönséghez el tud jutni egy vers.” Így folytatta:„Vannak kényszerek, amelyeknek engedni kell és egy ilyen kényszer a beleszólás, a véleménymondás. Nem minden pillanatban és nem minden korban jelentkezik ugyanolyan erővel ez a kényszer. ’89 előtt remek politikai vicceket lehetett hallani, de ehhez kellett egy diktatúra. Nem azt mondom, hogy ismét eljött a politikai viccek kora, bár tartok tőle, hogy lassan-lassan igen és ehhez kapcsolódik az a kényszer is, hogy értelmiségi embereknek bele kell szólniuk a körülöttük történő dolgok állásába.” Markó egyebek mellet Történet zöld pulóverrel című versét osztotta meg a közönséggel.
Fekete Vince készülő Vargaváros című kötetéből olvasott fel, előtte ő is a kommunizmus időszakát elevenített fel. „Gyermekkoromban nagyon nagy ázsiója volt a politikai költészetnek, akkoriban az Igaz szó, Ifjú munkás, Utunk minden ünnep előtt az első oldalakon hozták azoknak a szerzőknek a verseit, akik szinte szolgálatos költők voltak. Ez a pecsét azóta is bennem maradt és kicsit mindig viszolyogtam attól, hogy közéleti verset írjak” – vallotta be.
A vers az aktualitáshoz kötődésében közéleti
A közéleti vers talán jobban kötődik a kontextushoz, a környezettől kevésbé vonatkoztatható el, hangzott még el érvként. „Nem csak egy társadalmi tudatosság szükséges ehhez, hanem valamiféle visszatérés oda, hogy a vers nem egy szakrális tevékenység, abba beleférnek utalások, olyan összefüggések, amit lehet, hogy ezen a termen kívül nem sokan értenek és akkor belefér az is, hogy nem feltétlenül kell törekedni arra, hogy olyan művet alkossunk, amely a földgolyó másik végén is ugyanúgy érvényes, mert ez nem fog sikerülni” – fogalmazott Markó Béla.
Bognár Péter is az aktualitás problémáját vetette fel: előfordulhat, hogy egy hónap múlva már senki nem érti a konkrét esethez kapcsolódó verset, ezért kérdés, hogy hogy lehet megtalálni valamilyen általánosabb mondanivalót. Példaként többek között a Katasztrofális állapotban a Debrecen-Budapest vasútvonal című versét olvasta fel.
Zs. E.
maszol.ro

Nélkülözhetetlen szellemi központ lett a tanulmányi ház
Az erdélyi katolikus közösség lelki-szellemi megújulását szolgáló központ, a Jakab Antal Tanulmányi Ház fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelték Csíksomlyón.
A Jakubinyi György gyulafehérvári érsek által celebrált szentmise után pénteken kerekasztal-beszélgetést tartottak a ház múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A Jakab Antal Tanulmányi Ház az egyházmegye első tanulmányi háza. Volt gyermekkora, kamaszkora, és most szépen elérte a felnőttkort – mutatott ár Jakubinyi György. Az egy évvel ezelőtt megújult arculatú intézmény működtetői lehetővé teszik, hogy minél többen részt tudjanak venni különböző továbbképzőkön, függetlenül az anyagi helyzetüktől.
A kerekasztal-beszélgetés moderátora, Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója beszélgetőtársaitól többek között arra várta a választ, hogy ki milyen szemmel látja a ház múltját, jelenét és jövőjét. Portik-Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi főesperes-plébános, a pasztorális bizottság vezetője néhány, a házban szervezett találkozót idézett fel. „Több lelki program is volt itt, mindig könnyedén jöttem, mintha hazamennék, ahol jól érzem magam. Egy olyan hely lett, ami minden szempontból gazdagított.”
Szakács Ferenc Sándor a Pro Educatione Egyesület vezetője, aki hat és fél éven keresztül vezette a házat, elmondta, ezek voltak élete legszebb évei. „Érdekes módon összefonódik az ember az épülettel, a térrel, amiben dolgozik. Megszerettem itt a köveket, összenőttem velük, és csodálatos volt, amit itt átéltem. A nehézségek és az örömök is egyaránt. Öröm volt számomra látni azt, hogyan fejlődik Csíksomlyó, mint a magyar lét legfontosabb lelki, szellemi központja.”
Szénégető István plébános, a főegyházmegyei családpasztorációs iroda vezetője úgy véli, nagyon sok ember számára voltak hasznosak az itt elvégzett tanfolyamok, és lelki feltöltődést jelentett az itt együtt eltöltött idő. „Az itteni programok kapcsán gyermekáldásért is szoktunk imádkozni. És kaptunk ilyen visszajelzést, hogy ebben a házban megtörtént ez a csoda.”
Közel egy évvel ezelőtt került át a ház a Gyulafehérvári Caritas ügykezelésébe. „Az egyik nagyon fontos dolog, amit megfogalmaztunk, hogy legyen az itteni embereknek elérhető ez a hely, megengedhessék maguknak, hogy ide eljöjjenek, és részt tudjanak venni egy képzésen, konferencián. A kihívás ismert, fenn kell tartani, a számlákat ki kell fizetni. Amikor elkezdtük, a bevételünk csökkent is, de az irány az jó, mert év végére a kihasználtsága nőtt a háznak, az árcsökkentés, ami történt, az a kihasználtság által kompenzálódott” – hangsúlyozta Péter György, a Caritas szocio-medikális ágazatának a vezetője.
A Jakab Antal Tanulmányi Ház szellemi műhelyévé való válását a 2011-ben létrejött Pro Educatione Egyesület is elősegítette, melynek célja, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye területén összefogja a keresztény értékrendet képviselő, felnőttképzéssel foglalkozó szervezeteket. Sebestyén Ottó plébános, a Kalot Egyesület és az Erdélyi Háló Egyesület elnöke, valamint a Pro Educatione munkatársa rámutatott, egyházi felnőttképzési szervezetekként azt a többletet tudják nyújtani, hogy közösségben gondolkodnak. Szakács Ferenc Sándor hozzátette, hisz abban, hogy ha az emberek összefognak, akkor egy hatványozott tudásra tesznek szert és hatványozottan tudnak alkotni. „Ugyanígy hiszem, hogy ha a szervezetek összefognak, szintén hatványozódik a jobbulás, az a lehetőség, amit meg tudnak valósítani.”
A tanulmányi ház
A csíksomyói Jakab Antal Tanulmányi Ház 1996. szeptember 17-én nyitotta meg kapuit, és azóta számos országos és nemzetközi konferencia, kulturális rendezvény és lelki program színhelyéül szolgál. A ház nevét az egykori megyés püspökről kapta, aki 1990-ben megalapította az egyházmegye szeretetszolgálatát, a Gyulafehérvári Caritast.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Zárónyilatkozat a Magyar Szórvány Napján: cselekvő szolidaritás biztosíthatja a jövőt Erdélyben
Besztercén ünnepelték a Magyar Szórvány Napját, ahol Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei Szervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. „Történelmünk többször is bizonyította, hogy amikor népünk egységes, legyőzhetetlen. Nekünk erdélyi magyaroknak tanulnunk kell ebből, egységesnek kell lennünk, hiszen ettől az egységtől függhet a jövőnk” – fogalmazott Décsei Attila. A megyei szervezet elnöke rámutatott: régen külső ellenségtől kellett az erdélyi magyaroknak tartaniuk, most a beolvadás, a kivándorlás, széthúzás, közömbösség az ellenség. „A szórványban a legértékesebb befektetés a magyar tannyelvű iskola. Mi itt, Besztercén gyermekeinkért harcolunk, a minőségi magyar oktatásért. De erre önerőből képtelenek vagyunk. Szükségünk van a leendő parlamenti képviselőinkre és szenátorainkra, hogy utat mutassanak a bürokrácia rengetegében, mellettünk álljanak” – fogalmazott Décsei Attila. Utalva arra, hogy november 13-a a magyar nyelv napja is, az összetartozás, összefogás, szolidaritás hármasának fontosságát emelte ki a Magyar Szórvány Napján Winkler Gyula, aki úgy fogalmazott, a szórványközösségek jövője szempontjából meghatározó ez a három szó és a legszebb tartalmat közvetíti. „Mindennapi életünk újból és újból bizonyítja a közösségi szolidaritás erejét. A szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő magyar közösségek csak egymásra támaszkodva, egymást erősítve tudják céljaikat megvalósítani. A belső szolidaritás létszükséglet nemzeti közösségünk számára” – hangsúlyozta az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki szerint nem véletlen az sem, hogy az Összetartozunk nevet viseli a székely-szórvány együttműködés, amelyet a belső szolidaritás kiemelkedő példájának tart. Idén választásra készülve ünneplik a Magyar Szórvány Napját, az RMDSZ pedig megértve a magyar közösség kívánságát, megvalósította a magyar összefogást, együtt sikeresen tudnak szerepelni a december 11-ei megmérettetésen, vélte Winkler Gyula, kiemelve, itt volt az ideje, hogy politikai értelemben is megerősítsék a közösségi szolidaritást. Benedek Zakariás Hargita megyei képviselőjelölt, a szórványmegyék jelöltje az elkövetkező mandátumban 400 ezer szórványban élő erdélyi magyar nevében és érdekében kíván eljárni, hiszen ismeri, saját életében is tapasztalja gondjaikat. „Sajnos nem tudjuk megállítani az asszimilációt, a szórványban élő magyarok számának csökkenését. Ahhoz, hogy a magyar identitásra leselkedő veszélyeket elhárítsuk, szükségünk van a Szövetség segítségére, a székely-szórvány szolidaritásra, és a szórvány cselekvési tervre, amelyet minden olyan vidéken alkalmazni kell, ahol a magyar nyelvet beszélik” – mutatott rá a képviselőjelölt. Hozzátette: úgy látja, a Szövetség a horgony, amely a szórványt a tömbmagyarsághoz köti, és ott is tartja. Az RMDSZ önkormányzati képviselői mandátumuk első fél évében bebizonyították, hogy méltók voltak a közösség bizalmára – véli Antal Attila Beszterce-Naszód megyei képviselőjelölt, aki helyi tanácsosként napról napra részese az önkormányzatokban dolgozók tevékenységének. „Annak érdekében, hogy az önkormányzatok munkája a továbbiakban is hatékony legyen, erős parlamenti képviseletre van szükségünk. Akkor tudunk jól dolgozni, akkor tudunk hatékonyan a magyar érdeket képviselni, ha erős parlamenti frakciónk van. Ezt kell elmagyaráznunk szavazóinknak, ezt kell megértenie minden helyi közösségnek” – szögezte le a képviselőjelölt. Lőrincz Helga Fehér megyei szenátorjelölt, Nagyenyed alpolgármestere a szórványban történő magyar oktatás fontosságára és a fenntartását fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet: „a következő öt évben számos erdélyi településen szűnhet meg a magyar oktatás. Sürgősen kell cselekednünk.” A szamosújvári szórványkollégium létrehozása vagy a nagyenyedi kollégium felújítása, amire személyesen is nagyon büszke, jól mutatja azt a kiemelt figyelmet, amelyet az RMDSZ a szórványbeli oktatásra fordít. Hozzátette: „az a célunk, hogy 2020-ra befejezzük, amit elkezdtünk, és minden magyar gyermek korszerű, jól felszerelt iskolában magyar nyelven tanulhasson, függetlenül attól, hogy Erdély melyik településén él.” Széll Lőrincz Hunyad megyei képviselőjelölt, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa szerint Erdélynek akkor van jövője, ha az erdélyi magyar fiatalok látnak benne jövőt, és elvándorlás helyett inkább itthon maradnak vagy visszatérnek. „Ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt találnak tanulmányaik befejezése után munkát, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyarság egészének javára válik. Olyan programot alkottunk, mely jövőt biztosít a fiataloknak. Erdély általuk lesz erősebb, közösségünk általuk gyarapodik” – hangsúlyozta a képviselőjelölt. „A szórvány megyék képviselőinek fontos közösségépítő szerepe is van. A templomjavításoktól az ifjúsági kirándulásokig, az önkormányzatok gondjaitól a március 15-i koszorúk szalagjáig mindennel kell foglalkozni. Ezért a mi munkánk nem kiváltság, hanem a közösség megmaradásáért végzett szolgálat.” – jelentette ki Molnár Zsolt Temes megyei képviselőjelölt. A 4 éves mandátum munkájáról elmondta: a Parlamentben lehettek volna még jobb szakértői egy-egy témának, lehettek volna még aktívabbak, még szemfülesebbek, még határozottabbak. Bukarestben nincsenek minden nap nagy mutatványok és látványos győzelmek, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. „Mindnyájan azért dolgoztunk és dolgozunk ma is, hogy jó legyen Erdélyben, a Bánságban és Partiumban magyarnak lenni”- szögezte le Molnár Zsolt. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőjelölt, a Szövetség legfiatalabb, befutó helyen induló jelöltje fiatal vállalkozóként is hangsúlyozta: „a román állam megnehezíti az induló vállalkozások dolgát, pedig a sikeres vállalkozások megélhetést biztosítanak és munkahelyeket teremtenek. Minden kezdet nehéz. Segítenünk kell a fiatal vállalkozókat. Kezdeményezzük, hogy a kezdő fiatal vállalkozók három évig csak jövedelemadót fizessenek, emellett támogatjuk, hogy egy nap alatt lehessen ingyenesen céget alapítani.” Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, az RMDSZ Brassó megyei képviselőjelöltjének, Ambrus Izabellának üzenetét tolmácsolta, a Szövetség kisebbségi és nyelvi jogokért folytatott harcának aktuális célkitűzéseit ismertetve. „Az nyelvi jogok terén tovább akarunk lépni: azt kezdeményezzük, hogy szállítsák le az anyanyelv-használati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra, vagyis ahol a lakosság egytizede magyar, ott lehessen magyarul ügyet intézni” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: „azt kérjük, hogy Románia 100 éves évfordulójára végre tartsák be, amit Gyulafehérváron ígértek nekünk. Új etnikum-közi szerződést kell kötni a román néppel, amely tartósan biztosítja az együttélés kereteit, és lehetővé teszi, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, emellett új alkotmányt akarunk, amely államalkotó tényezőként ismeri el a magyar kisebbséget.” „Aradról a 300 kilométerre lévő Budapestre autópályán 3 órát utazunk. Aradról Besztercéig az út alig 100 kilométerrel hosszabb, mégis 8 órát jöttünk. Az erdélyi magyarság négyötöde nem élvezheti az autópálya előnyeit” – mutatott rá Faragó Péter Arad megyei képviselőjelölt. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke olyan Erdély építéséért dolgozik a Szövetség színeiben, ahol normálisan lehet közlekedni autóval és vonaton is, hiszen egy modern társadalomban a közlekedés többet jelent, mint helyváltoztatást: virágzó kereskedelmet, esélyegyenlőséget, társadalmi mobilitást biztosít. „Bármilyen pártszínű is a leendő kormány, támogatásunknak egyik feltétele az lesz, hogy befejezze az Észak-Erdélyi és Dél-Erdélyi autópályákat, és kiemelten támogassa a vasútfejlesztést is” – összegzett a képviselőjelölt. Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az RMDSZ szórványról alkotott meghatározását ismertette: „az a közösség, amely segítségre szorul. Kívülről kell erőforrásokat, programokat bevinni ahhoz, hogy a közösség megmaradjon magyarnak, etnikai identitását tovább tudja adni. Ehhez a partnerek a szórványkollégiumok, a magyar házak, amelyek köre gyakran egybeesik az RMDSZ-szel, a történelmi egyházak, hiszen sok szórványtelepülésen az egyház az egyetlen intézmény.” Az erőforrásokat biztosító csatornaként a Communitas Alapítványt említette, valamint a székely megyék nagyvonalú pályázati felajánlásait. Fontosnak tartja, hogy a magyar házakat a magyarországi támogatási rendszer kiemelten finanszírozza, hiszen itt elkötelezett, lelkes emberek dolgoznak, akik szem előtt tartják a szórványban élő magyarok érdekeit. „A politikai képviseletnek kiemelt jelentősége van a szórványban is. Az arányos képviselet elvének megőrzése a mindenkori választási törvényekben a szórvány számára létkérdés, ezért szorgalmazzuk, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja ezt az elvet következetesen képviselje és megvédje a törvényhozásban. Csak az arányos képviselet elve szerint megalkotott választási rendszer teszi elérhetővé a parlamenti mandátumot a szórvány megyékben” − hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki bemutatta a konferencián elfogadott zárónyilatkozatot is "Mi, a besztercei szórványkonferencia résztvevői, a Magyar Szórvány Napján meggyőződésünknek adunk hangot, hogy jövőnket Erdélyben csak a tömbben, az interetnikus környezetben és a szórványban élő magyar közösségek cselekvő szolidaritásával biztosíthatjuk" - áll a zárónyilatkozatban. (rmdsz-tájékoztató)
Transindex.ro

Imával és könyvvel az iskolákért
Jelképes helyszínen, a Székely Mikó Kollégium falainál gyülekeztek szombaton a tiltakozók Sepsiszentgyörgyön, mintegy ezren vonultak utcára könyvvel a kezükben nemet mondani a magyar iskolák ellehetetlenítésére. A felszólaló lelkészek egybehangzóan fogalmazták meg: hinnünk kell az ima erejében, Isten segítségével legyőzhetőek az ellenünk dolgozó sötét erők.
Pálffy Tibor színművész felvezetőjében röviden vázolta a Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult helyzetet. Nemcsak a korrupcióellenes ügyészség iskolaigazgató ellen felhozott vádjait ismertette (hivatali hatalommal való folyamatos visszaélés, úgy szolgáltatták vissza az iskolát a katolikus egyháznak, hogy soha nem volt a tulajdonában), de elmondta azt is, hogy az iskolát 1903–1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött benne. Szabó Lajos kanonok-esperes, szentszéki tanácsos szomorúan állapította meg, hogy kilúgozódni látszik a kétezer éves jézusi tanítás életünkből, a szeretet helyett a gyűlölet, erőszak, elnyomás, kizsákmányolás uralja. „A remény hozott ma ide, hogy amit az ember elrontott, amiből kilépni, amit megjavítani sem akar, azt helyreállíthatja a világ igazi ura, az Isten” – mondotta, kiemelve, ahol az emberi szó, okoskodás már nem segíthet, ott megsegíthet az Isten. A közös ima erejét igazolandó, az Ószövetségből, Eszter könyvéből idézett, és kiemelte: „Mi nem valaki vagy valami ellen harcolunk, népünk számára csupán az európai ember jogait kérjük, mi a másét nem igényeljük, de jogos tulajdonunkhoz ragaszkodunk. Nyelvünkkel, hitünkkel, intézményeinkkel nemcsak megmaradásunkat szeretnénk biztosítani, hanem szeretnénk hozzájárulni az egyetemes emberi kultúra, élet kiteljesedéséhez” – hangsúlyozta.
Antal Árpád polgármester felidézte az 1990-es könyves tüntetést, hogy már akkor tudták az utcára vonulók, ha lesz iskola, lesz erdélyi magyar jövő is. „Aki iskoláinkat támadja, világosan azt üzeni, nem akar az erdélyi magyaroknak jövőt ebben az országban”, ezt megakadályozni csak úgy tudjuk, ha betömjük az árkokat, és közösen lépünk fel. Üdvözölte mindhárom magyar párt jelen levő vezetőit, akik bizonyították, ha baj van, félre tudnak tenni minden ellentétet, képesek a közös fellépésre. Az erdélyi magyarságot egy emberi testhez hasonlította: „Kolozsvár a feje, Székelyföld a stabil lába, Partium és Bánság a kezei, a szórvány a szíve, a 3200 településen élő másfél milliónyi magyar ember egy-egy sejt”. „Akkor tudunk közösségként teljes életet élni, ha mindenki jól van, ha egymásra odafigyelünk, ha egymást segítjük.” Úgy véli, ezt a hatalmas erőt mások is észrevették, Székelyföld erősödésének a Mikó-ügy kirobbantásával akartak gátat vetni, majd a székelyföldi vezetők ellen indítottak támadást, „megpróbálták térden lőni a közösséget”, a kolozsvári magyarság felemelkedését a magyar alpolgármester elleni hadjárattal igyekeznek fékezni, Marosvásárhelyen pedig a mostani cirkusszal akarják visszahozni a fekete március romboló hangulatát. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy több erdélyi nagyvárosban hasonló megmozdulásokat tartottak: „Kell érezniük Bukarestben, hogy ha szükséges, megmozgatjuk az egész országot, de nem fogjuk engedni, hogy megfélemlítsék közösségünket, hogy ellehetetlenítsék gyermekeink anyanyelvű oktatását.” Antal Árpád szerint kell hinnünk abban, hogy hamarosan ez a sötét korszak is véget ér, „Maradjunk talpon és menjünk előre. Isten óvja Erdélyt, Isten óvja Székelyföldet” – zárta beszédét. A sepsiszentgyörgyi tiltakozáson imát mondtak a történelmi magyar egyházak képviselői: Pap Attila református, Kovács István unitárius és Zelenák József evangélikus lelkész, az egyházak közös tiltakozó kiáltványát Dávid György katolikus plébános olvasta fel. Fellépett a város egyesített kórusa, a régi székely himnuszt Szabó Fruzsina énekelte el, és Reményik Sándor Templom és iskola című versét érdekes performansz formájában adták elő hangfelvételről a három nagy líceum – a Mikes, a Mikó és a Művészeti – diákjai. A rendezvény a himnuszok elékelésével zárult, majd ki-ki átadhatta a magával vitt könyvet, amelyek az iskolák könyvtárait gazdagítják.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hitünk, ha lenne
Nem kis veszteség az sem, ha a kommunista államhatalom által a múlt évszázadban elorzott javainkat nem hajlandóak visszaadni. Akkor sem, ha már 26 év eltelt a Ceauşescu-diktatúra bukása óta, úgy sem, hogy ez ügyben elég komoly nemzetközi nyomás is nehezedett Bukarestre.
Ennél még súlyosabb gond, ha a több évtized után mégiscsak, nagy nehezen visszaszolgáltatott ingatlanokat újraállamosítják, e rabláshoz az igazságszolgáltatást használva fegyverként. A Mikó-ügy, a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügye, az előbb csak elakadt, mára már teljesen leállított egyházi restitúció olyan fájdalmas csapás az erdélyi magyar közösség számára, amely ellen nagyon nehéz küzdeni, és amelynek hatását, áldatlan következményeit sokáig kell még elszenvednünk. Ugyancsak érzékenyen érint egyes magyar vezetőink partvonalra állítása legalábbis furcsa ügyészségi eljárások során. A székelyföldi városok polgármesterei, Kolozsvár tevékeny alpolgármestere után Tamási Zsolt József marosvásárhelyi iskolaigazgató meghurcolása pedig azért is oly aggasztó, mert azt jelzi: nem csupán politikusok, önkormányzati vezetők, de munkájukat végző egyszerű emberek is áldozatául eshetnek a korrupcióellenes küzdelem vadhajtásaként folyó tisztogatásnak, obskúrus erők által vezényelt elitcserének.
De a legnagyobb veszteség mégiscsak az, ha e zűrzavaros időkben a reményt, a hitet veszítjük el. A hétvégén Erdély több városában szerveztek tüntetést tiltakozásul a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése ellen. A megmozdulások célja a közösség szolidaritásának kinyilvánítása a meghurcolt igazgatóval, a közös fellépésben rejlő erő felmutatása, a hatóságok figyelmének felhívása jogsérelmeinkre. Az ügy fontos, közös, nemes: a magyar oktatásról, jövőnkről van szó. Mégis van hiányérzetünk: Marosvásárhelyen három-négyezren, Sepsiszentgyörgyön ezren voltunk, és e két székelyföldi város számít élenjárónak e tekintetben. Kolozsváron, Nagyváradon, más településeken ennél jóval kevesebben tartották fontosnak utcára vonulni. S bár nem feltétlenül csak a számok a fontosak, hisz olykor alig néhány ember ügybuzgalma és elkötelezettsége is elég a sikerhez, azért nem árt tudatosítanunk: a változáshoz, a biztonságosabb, kiszámíthatóbb, jobb élethez elsősorban elszántságra, hitre van szükségünk. És az bizony már nem a román államhatalom képviselőin, a bukaresti politikusokon, a titkosszolgálatokon, az ügyészeken, hanem kizárólag rajtunk múlik.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tehetségekből nincs hiány
Vasárnap szervezték meg a váradi Szakszervezetek Művelődési Házában a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület és a Szigligeti Tanoda Egyesület által meghirdetett Ki Mit Tud!? tehetségkutató verseny középdöntőjét.
Örömmel lehetett megállapítani, hogy Bihar megyében az ügyes és tehetséges gyerekekből és felnőttekből, fiatalakból és idősekből egyaránt nincs hiány, hiszen a kétévente lebonyolított vetélkedőn általában többségben vannak az új arcok, akik hol bátrabban hol pedig félszegebben állnak ki a világot jelentő deszkákra. Nem könnyű nagy tömeg előtt szerepelni, de egyikük sem vall szégyent, függetlenül attól, hogy végül továbbjuttatja-e őket vagy sem a szakma krémjét képviselő zsűri. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy az idén bővült a kör, ugyanis bekapcsolódott Berettyóújfalu és környéke is, így valóban egy biharországi össznépi örömünnepé alakult a rendezvénysorozat.
Ahogy lenni szokott, a maratoni középdöntő programját úgy állították össze, hogy a gyerekprodukciók a nap első felében zajlódjanak s ezek eredményhirdetését is megejtették a kora délutáni órákban azért, hogy a vidékről érkezettek idejében hazaérjenek. A hangulat a délutáni órákban fokozódott, illetve érte el csúcspontját, amikor a modern tánc és könnyűzenei produkciók kerültek sorra. A Communitas Alapítvány által támogatott esemény döntőjét november 25-én, pénteken 17 órától tartják a Szigligeti Színházban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Emléktáblát avattak Bölönben
Előadással és kiállítással tisztelegtek az áldozatok előtt
Bölönben november 13-án, vasárnap koradélután zimankós, téli időjárási körülmények között avatták fel azt a táblát, mely a helybéli unitárius templom tornyának falán kapott helyet, és az 1944–45-ben a földvári fogolytáborban, illetve más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedéseket átélt bölöni magyar foglyoknak állít emléket.
Az emléktábla-avatást megelőzően a templom melletti unitárius szeretetotthonban megemlékező istentiszteletet tartottak, ugyanitt Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztornak a földvári fogolytáborról szóló, vetített képes előadását is meghallgathatták az érdeklődök. Ennek során a földvári fogolytábor létrejöttének előzményeit is taglalta, aztán túlélők vallomásai, valamint a fennmaradt dokumentumok alapján értekezett az ott történtekről, és beszámolt arról is, miként állítottak emlékművet az áldozatoknak.
A szeretetotthonban jelenlevőkhöz először Bartha Attila bölöni református lelkész szólt, majd Ungvári Barna András olvasott fel igét. Mint hangsúlyozta, megmaradás és élet csak ott van, ahol hit is van, ezt a gondolatot mélyíti el a sok, a földvári fogolytábort túlélt ember vallomása is, mely szerint, az embert próbáló körülmények között, aki hitét elvesztette, az menthetetlenül pusztulásra volt ítélve. Kitért arra is, hogy az emberek, a múlt sok figyelmeztető jele ellenére, manapság sem értik egymást, mi több, mi, erdélyi magyarok ráadásul könnyen feladjuk önmagunkat, elveinket, nem tudjuk életünket a szeretet, a békesség útjaira terelni. „Ne legyünk reményt vesztettek, ápoljuk őseink hagyatékát, a hitet, mely megtartotta őket” – figyelmeztetett beszédében.
Kozma Albert bölöni unitárius lelkész a korunkat emésztő dilemmát, a menni vagy maradni kérdését boncolgatta ama példa tükrében is, melyet a földvári fogolytáborba hurcoltak állítottak elénk: „Ők vállalták a raboskodást, akár a halált is a szülőföldön maradás fejében” – hangoztatta. Az ismeretek szerint – mint elhangzott – a földvári fogolytábornak két bölöni áldozata volt, Vajda György és Vajda Albert, ám a most állított tábla további 51 bölöni magyar ember emléke előtt is tiszteleg – ugyanis összesen ötvenhárman haltak meg a háború után a különböző fogolytáborokban.
Az istentisztelet és az előadás után megkoszorúzták az emléktáblát, majd a Lőfi Áron Konferenciaközpontban berendezett, a földvári fogolytáborról szóló kiállítást tekinthették meg az emlékezők, melyet szintén Ungvári Barna lelkipásztor mutatott be.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Örök értékeink
Kallós-kiállítással nyílt meg a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozó
A meghívott vendégek és a házigazdák jóvoltából az elmúlt hétvégén Sepsiszentgyörgy közönsége ismét tiszta forrásból meríthetett és annak tükrében gyönyörködhetett a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány által szervezett XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozón.
A rendezvény Kallós Zoltán életmű-kiállításának megnyitójával kezdődött, az oltszakadáti szokásokból ízelítőt nyújtó fotótárlat bemutatásával és a Duna Művészegyüttes fellépésével folytatódott. A szombat esti gálaesten hivatásos és műkedvelő táncegyüttesek, valamint hagyományőrzők gyönyörködtették fellépésükkel a nagyérdeműt. Vasárnap pedig a zsenge korosztály érdeklődő tagjait vezették be a kézművesség fortélyaiba, majd a megye több vidékéről összesereglett gyerektáncosok és énekesek mutatták be tudásukat. A rendezvény mindhárom napja táncházzal zárult.
A szépszámú érdeklődőt és vendégeket köszöntő Vargha Mihály, a kiállításnak otthont adó Székely Nemzeti Múzeum igazgatója megnyitó beszédében kiemelte, a Kallós-jelenség és annak hozadéka összegzésére a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkaközössége vállalkozott az elmúlt esztendőben. Nem rejtette véka alá, hogy merész ötletnek tartotta a Kallós Zoltán által bejárt út állomásainak, valamint az ennek során összegyűjtött néprajzi, illetve népzenei anyag hihetetlenül gazdag tárházának egy kiállítás keretei között történő bemutatását, éppen ezért nagy öröm számára, hogy ez végül jól sikerült.
Négy tájegység külön tömbként
A január közepéig látogatható tárlat történetét a szentendrei skanzen aligazgatója, Bereczki Ibolya tárta a jelenlévők elé, kiemelvén, hogy anyagában a Kallós által kutatott négy tájegység külön tömbként jelenik meg. Ugyanakkor Pozsony Ferenccel együtt felhívta a figyelmet a gyűjtő dokumentum- és művészi értéket egyaránt képviselő fotóinak közszemlére helyezett példányaira, melyeken kívül a Kodály Zoltán által neki ajándékozott és munkaeszközként használt Loewe Opta típusú magnetofon is megtekinthető.
A Kallós Alapítvány tevékenységéről és a szórványkollégiumról Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke tartott tömör ismertetőt. A meghitt és emelkedett hangulatú eseményt a Heveder zenekar, valamint a Háromszék és a Százlábú táncegyüttes közös fellépése zárta.
A Háromszék Táncstúdió előcsarnokában berendezett és a Szeben megyei Oltszakadát szokásvilágát rögzítő fotókiállítás nem csak a találkozó újabb mozzanatát jelentette, hanem színfoltját is. Ennek megnyitóján Hankó Szilamér egykor ott szolgáló evangélikus lelkész elevenítette fel a falu egyedi hagyományait, melyek egy részét Ádám Gyula és Kovács László Attila művészi alkotásai rögzítettek a jelennek és jövőnek.
Teltházas gálák
A budapesti Duna Művészegyüttes Puszták népe című, Juhász Zsolt rendező által megálmodott táncszínházi előadását a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt termében mutatták be. A darab összeállításában a rendezőt Illyés Gyula azonos című, emlékezéssel átszőtt társadalomrajzi kötete ihlette, melyben a szerző a Magyar-Alföld népének sorsáról és mindennapjairól, vagyis munkájáról, öröméről, bánatáról írt. És hogy ezt a tánc nyelvén miként sikerült megjeleníteni, arról a végén felcsattanó, majd hosszú percekig szűnni nem akaró taps mindent elárult!
Szombat este ugyancsak a Tamási Áron Színházban, teltház előtt tartották meg a gálaestet. Ezen a Duna Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők és Százlábú, valamint a gyimesfelsőloki Kesice néptáncegyüttesek, továbbá a Csombordról, Magyarpéterfalváról, Magyarbecéből, Szásznagyvesszősről és Dombóról érkező táncosok fellépése szintén fergeteges sikert aratott, melyhez a talpalávalót húzó Heveder és szászcsávási zenekar muzsikája és a fellépő népdalénekesek szárnyaló hangja is nagyban hozzájárult. Amint a bevezetőben már említettük, vasárnap a gyerekeknek szerveztek kézműves-foglalkozásokat, és ők voltak a gálaműsor főszereplői is, melyen sepsiszentgyörgyi, illetve erdőfülei, nagybaconi, illyefalvi, kézdiszentkereszti és vargyasi néptáncegyüttesek szereztek örömet a nagyérdeműnek.
Kicsoda Kallós Zoltán?
A kivételes személyiség életét és munkásságát Pozsony Ferenc akadémikus, néprajzkutató, egyetemi tanár foglalta össze. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy Kallós Zoltán a Kolozs megyei Válaszúton született és él, ahol az általa létrehozott alapítvány segítségével néprajzi múzeumot és szórványkollégiumot működtet. Az elemi osztályokat helyben végezte el, gimnáziumba Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön járt, tanítói diplomát pedig szintén Kolozsváron szerzett 1946-ban. Két éven át a kalotaszegi Magyarvistán, illetve a katonaság után Köbölkúton tanított, és folytatta egyre nagyobb hévvel a már diákkorában megkezdett népzenei és néprajzi gyűjtést.
Később bekapcsolódott a kolozsvári Folklór Intézet munkájába, miközben a Zeneakadémián tanult, majd egy éven át a moldvai magyar faluban, Lészpeden tanított. Itt döbben rá az állam elrománosító politikájára, mely a Kárpátokon túli magyarok addig megőrzött hagyományait is pusztulással fenyegette, ezért megszállottként lát neki a gazdag néprajzi, valamint vokális és hangszeres anyag összegyűjtéséhez. Tevékenységét a napról napra izmosodó diktatúra nem nézte jó szemmel, s mivel a sorozatos figyelmeztetések és fenyegetések ellenére sem volt hajlandó abbahagyni, letartóztatták, elítélték és két évre bebörtönözték.
Ezalatt a hatóságok betiltották a moldvai iskolákban a magyar nyelvű tanítást, így a Gyimesekben telepedett meg, ahol a nyolc év alatt faipari munkásként is dolgozott, hogy a gyűjtést folytathassa. A későbbiekben szabad művészként visszaköltözött Kolozsvárra, és a továbbiakban sem feledkezve meg a moldvai magyarságról, Erdély különböző vidékein, főleg Kalotaszegen és a Mezőségen gyűjtögette a magyar néptánc, dal és költészet még fellelhető gyöngyszemeit. Népszerűvé a Kriterion Kiadónál 1970-ben megjelent Balladák könyve tette, mely egyúttal meghozta számára a szakma elismerését is. Első gyűjteményes kötetét az idők során továbbiak követték, melyekben felbecsülhetetlen értékű anyagot mentett át az utókor számára.
Méltatója szerint a tavasszal 90. életévét betöltő Kallós Zoltán még életében jelképpé vált, hatása pedig messze túlnő folklórgyűjtői munkásságán. Nélküle és Martin György nélkül ugyanis nem lett volna például táncház-mozgalom, s így népzene- és népdalkincsünk sem vált volna széles rétegek kultúrája, valamint mindennapi élete részévé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Északi Színház: egyedül is menne
A Szatmárnémeti Északi Színház Erdélyben az utolsó, önkormányzati fenntartásban álló színház, amely két tagozattal működik. A Harag György Társulat több éve szeretné, ha külön intézményként működnének a tagozatok. Bessenyei Gedő Istvánnal, az önállósodás lehetőségeiről beszélgetett Simon Judit az Ifeszt-en, amikor egy titkot is megtudott.
Bessenyei Gedő Istvánnak, a Kárpát-medence legfiatalabb magyar színidirektorának két titka van. Az egyiket lehetetlen megfejteni, ő sem tudja rá pontosan a választ, hogyan lehet ott az Ifeszt minden helyszínén, miközben szervez, intézkedik, beszélget, mosolyog. Szerintem sosem alszik, és csak ritkán eszik. A családja fényképről még felismeri. Ami biztos, ez is hozzájárul a fesztivál gördülékenységéhez, és a jó hangulathoz. A másik titokról később.
Ami nem titok, hogy a Harag György Társulat és annak vezetője nem adták fel céljukat, hogy a Szamárnémeti Északi Színház magyar és román társulata külön intézménnyé váljon. „Várjuk az alkalmat, hogy újra megpróbáljuk és remélem, ezúttal sikerrel járunk”.
Eddig kétszer adódott erre kedvező alkalom. „Elsőre úgy nézett ki, hogy megvalósul. Az RMDSZ kezdeményezésére megszületett az előterjesztés, még Coica úr, az akkori polgármester is hajlott rá, de a városi tanács, a román tagozat heves tiltakozása miatt, mégsem támogatta a magyar színház létrejöttét.
A művészeti igazgató szerint „a második alkalomkor már nem volt olyan jó a helyzet, mert éppen kampányidőszak volt.
A direktor úgy véli, kampányban nem szabad előhozakodni a szétválással, mert olyankor felerősödik a nacionalista hullám. Most is kampányidőszakban vagyunk, várjuk, hátha a választások után megnyugodnak a kedélyek, stabilizálódik a helyzet.
„Ez nagyon kényes kérdés, mert az ellenzők úgy tematizálják, hogy el akarjuk venni a színház épületét is, és a román társulatot „száműznénk” a szakszervezeti művelődési házba. Holott erről szó sincs. Mi jogi önállóságot szeretnénk mindkét társulatnak. Két különálló intézmény működne ugyanabban az épületben. Úgy működne, mint például Nagyváradon, ahol jól megférnek egymás mellett a jogilag és nem utolsó sorban gazdaságilag néhány esztendeje szétvált színházak.
Mintha kollégáink a román tagozaton is kezdenék megérteni, amikor másodszor vetettük fel a kérdést, már nem volt annyira vehemens a tiltakozás”.
Bessenyei Gedő szeretné, ha a román kollégáiban is tudatosulna, hogy ez szakmai és gazdasági kérdés, nem politikai, s még csak nem is nemzetiségi. Ők is sokkal jobban járnának, ha nem közös kasszán volna a két társulat. „Kevesen értik meg, hogy a színház a legdrágább művészet, és a román tagozatnak is sokkal több pénz jutna, ha különálló intézmények lennénk.” Az ellenzők a nacionalista húrokat pengetik, holott ez elsősorban szakmai kérdés. Jelenleg egyazon könyveléshez tartozik, de külön fejezetben a román és a magyar társulat, a bábtagozat és a gyártás. „Folyamatosan azt mondogatják, hogy a magyar társulat teljes művészi szabadságot élvez, csak a kassza közös. Ez éppen olyan, mintha ketten laknának egy lakásban, és egyik azt mondaná, akkor jössz haza, amikor akarsz, de a kulcs nálam van, és este tízkor bezárom az ajtót. Meg kellene érteni, hogy a színház működtetéséhez nem csak a repertoár szükséges, hanem határozott célt követő gazdasági stratégia, PR, marketing tervek.” Az igazgató elmagyarázza, hogy ha szétválnának, mindkét intézmény tudna hosszú távra tervezni, és spórolni is pénzt akár nagyobb produkciókra, akár fejlesztésre. Például a Harag György Társulat vásárolhatna, és nem kellene, hogy béreljen mikrobuszt vagy teherautót.
„A két színház között is egyszerűbb lenne az együttműködés, mint amilyen a két társulat között. Jelenleg azért nem tudunk meghívni a román társulattól rendezőt, díszlettervezőt vagy színészt, mert nem tudjuk külön megfizetni. A törvény ugyanis ezt nem engedi meg, mert az ugyanannál az intézménynél dolgozóknak nem jár külön honorárium. Arról nem is beszélve, hogy két intézmény közösen pályázhatna beruházásokra, produkciókra, fesztiválok szervezésére, és sokkal több pénzt nyernének, mint egy intézmény.” A Harag György Társulat vezetője úgy véli, némi nosztalgia is él az idősebb román kollégákban, akik másképpen emlékeznek a múltra. Hiszen a román kollégák a társulat létesítésére, a magyarok a magyar színház megszüntetésére emlékeznek.
Szatmárnémetiben egyszer, egy évig az 1946-1947-es évadban Teatrul Nottara néven működött önálló román színház, de a magyarral együtt megszüntették. „Itt lenne az alkalom, hogy ismét legyen román színháza a városnak, névvel, jogi és gazdasági önállósággal. Ezt kellene megérteni, és nem attól félni, hogy a magyaroknak lesz külön színházuk. Beszéljenek a váradiakkal, ahol nem csak a magyar, de a román is túlszárnyalta önmagát. Sajnos idős kolléga vezeti a román társulatot, akiben él még a nosztalgia, és nem igazán tudja, hogyan működik a kulturális piac. A fiatalok támogatnák a szétválást, csak nincs bátorságuk ezt hangosan kimondani”.
Bessenyei Gedő az elöljáróknak is elmagyarázta, hogy ezek a hatalmas, több száz alkalmazottal működő színházak a 60-as években alakultak, az üzemek mintájára, egy időben a megyésítéssel. Akkor azt hitték, minél nagyobb az üzem, minél több az alkalmazott, annál jobban működik. Holott – magyarázza a direktor –, a kis üzemek, a kisebb színházak sokkal jobban működnek, áttekinthetőbbek gazdasági és pénzügyi szempontból. „A jövő a kisebb struktúráké, nem száz-kétszáz fős konglomerátumoké. A két színház létesítése az első lépés volna, következne a bábszínház intézményesítése. Váradon már megtették az első lépést”.
Persze érdekel, hogy a magyar polgármester, illetve a magyar megyei tanácselnök mennyiben támogatják, hogy létrejöjjön a magyar színház Szatmárnémetiben. A társulatvezető szerint mindenben támogatják, csakhogy sem a városi tanácsban, amely az intézmény fenntartója, sem a megyei tanácsban nincs többsége az RMDSZ-nek. Lobbizni kellene, politikai alkukat kötni. Szavaiból az derül ki, mintha a magyar elöljárók, a magyar közösség is némi bátorságdeficittel küzdene. „A döntés nem az én kezemben van, de nem hagyom magam lebeszélni. Mi újra és újra tematizáljuk, és próbáljuk meggyőzni a tisztségviselőket, hogy a Harag György Színház létrehozása lehetséges. A „hadjáratot” a politikusok, az elöljárók kell elindítsák, ők kell meggyőzzék kollégáikat, hogy a két színház mindenkinek nyereség lenne.”
De térjünk vissza a titokra. Történt, hogy az IFESZT második napján az erdélyi magyar kőszínházi igazgatók gyűltek össze, megbeszélni ügyes-bajos dolgaikat.
Erről közleményt is kiadtak, ami szerint: „Az intézményvezetők a romániai magyar színházakat érintő fesztiválok kérdéséről egyeztettek, és elhatározták, hogy a jövőben szorosabbra fűzik az egymással folytatott kommunikációt és együttműködést. A találkozón a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát Keresztes Attila művészeti igazgató, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat Bocsárdi László igazgató, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat Balázs Attila igazgató, az Aradi Kamaraszínházat Tapasztó Ernő igazgató, a nagyváradi Szigligeti Színházat Czvikker Katalin igazgató, a csíkszeredai Csíki Játékszínt Parászka Miklós igazgató megbízásából Budaházi Attila dramaturg képviselte. A zártkörű beszélgetés házigazdája Bessenyei Gedő István a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója és Stier Péter, a Szatmárnémeti Északi Színház adminisztratív igazgatója volt.
Az igazgatók kézjegyükkel ellátott szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy támogatják a szatmárnémeti Harag György Társulat azon felterjesztését, amelyben Kossuth-díjra jelöli Csíky András színművészt, a szatmári társulat alapító tagját.”
A közleményen túl a folyosói hírek szerint négy színházigazgató, a szatmári, a váradi, az aradi és a temesvári abban egyeztek meg, hogy a jövőben szorosabbra fűzik a kapcsolataikat. Közös projektekről, előadáscserékről, alkotók meghívásáról szólt a fáma.
Bessenyei Gedő István, a találkozó házigazdája, ha csak egy alig észrevehető bólintással is, de megerősítette ezzel kapcsolatos értesülésünket.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Gyergyóban születtek a legszebb erdélyi magyar dalok
A gyergyószentmiklósi No Sugar és a szárhegyi Dreamland Residents zenekarok egy-egy szerzeménye nyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet idén profi, illetve amatőr kategóriában. Az elismerés hatalmas lendületet ad az alkotóknak, az ezzel járó koncertfellépési és stúdiófelvétel lehetőségek pedig a népszerűsítésben nyújtanak hatalmas segítséget.
Alig pár héttel azt követően, hogy a Cseh Tamás Program keretében elnyert támogatásrólszámoltunk be, ismét örömhírt közlünk a No Sugarról: Hiszek benned című számával az együttes elnyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázat első helyezését profi kategóriában. A díjat szombaton vehették át a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban tartott gálaünnepségen.
Bereczky Botond, a No Sugar együttes gitárosa megkeresésünkre elmondta: nagyon örülnek az elismerésnek. Mint tájékoztatott: a pályázat esetében a profi kategóriába azokat az együtteseket sorolták a szervezők, akik már lemezt adtak ki saját szerzeményeikből. A No Sugar idén tavasszal lépte meg ezt a lépést: Hiszek benned címmel készítette el első kislemezét. A címadószámmal jelentkeztek a Legszebb Erdélyi Magyar Dal kiírására. A zsűri értékelése értelmében ezzel győzték le versenytársaikat.
„A dal egy része már régebben született. A szöveget jómagam és a zenekar egykori tagja, Barabás Árpád írta, hangszerelését viszont idén tavasszal véglegesítettük, átformálva az új énekesnőnk személyiségéhez” – avatott be a részletekbe Bereczky. Mint mondta, a No Sugar daloknak, így a nyertes dalnak sincs konkrét üzenete, valamennyi szerzeményükkel az a szándék, hogy érzelmeket, gondolatokat ébresszenek a hallgatókban. „Nekem például szólhat arról is ez a dal, hogy magamban hiszek, de másoknak jelentheti a szülők, barátok, szerelmek iránt érzett bizalmat. Egyik dalunkkal sem szándékunk, hogy konkrétumokat közvetítsünk. Arra törekszünk, hogy mindenkihez épp az a fajta üzenet érjen el, amit sajátjának érez ki belőle” – mondta a szövegíró-gitáros.
Újabb lendületet ad a hét végén kapott elismerés a No Sugar tagjainak, akik teljes gőzzel dolgoznak a jövő év elejére tervezett nagylemezükön. Addig viszont még hallhat újdonságokat a közönség az együttestől: hamarosan bemutatják a Progym jégkorongcsapatnak himnuszként szánt számot, illetve Karácsonyi dal című szerzeményüket. A közeljövőben a szélesebb közönség élőben is találkozhat az együttessel, hisz az elismeréseknek köszönhetően Erdély több városában, Magyarországon és Szlovákiában is lesznek koncertfellépéseik.
A szárhegyi együttes álma is valóra vált
Koncerteken lesznek hallhatók a Dreamland Residents szerzeményei is – a szárhegyi együttes Poros az ég című számával amatőr kategóriában nyerte el a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet a hétvégén. A bandának nagy meglepetést és határtalan örömet jelent az elismerés, hisz egy éve még csak álom volt számukra ez.
„A tavaly a Bagossy Brothers Company Elviszlek című dala nyerte el ugyanezt a címet. Akkor mi elgondoltuk, hogy milyen megtisztelő lehet egy kisvárosi, egy gyergyói zenekarnak ez a neves díj. Álmodtunk mi is erről” – nyilatkozta lapunknak Mihály Csaba, a Dreamland Residents billentyűse. Kedvenc számukkal, a Poros az ég cíművel neveztek be az idei kiírásra, és várták, hogy történjen, aminek történnie kell. „Nem görcsöltünk rá a díjra. Már azt is megtisztelőnek éreztük, hogy az 52 benevezett dalból az első hat közé jutott a mi szerzeményünk” – mondta Mihály Csaba. Most, hogy már tudják, ők lettek a kategóriagyőztes zenekar, hatalmas lendületet kaptak, ugyanakkor a sikerrel járó feladatot is maguk elé tűzték. „Egy jó dolog történt velünk, egyik álmunk valóra vált, de nem kell ezt a sikert sem egymás között, sem mással szemben érzékeltessük. Ezt meg kell tanulnunk kezelni. Még nagyobb alázat kell legyen bennünk a munkánkkal szemben, mint eddig volt. Az egyértelmű, hogy ez a díj előre és még tovább késztet bennünket” – fogalmazott Mihály Csaba. Szövegíróként a nyertes dalról elmondta, érzelmeket közvetít.
„Amikor írtam, nem volt tudatos, hogy mit is szeretnék összességében átadni az embereknek. Az én akkori lelkiállapotomat írtam meg olyan formában, hogy annak legyen üzenete és tükrözze azt, hogy milyen attitűdben íródott. Csak utólag jöttem rá, hogy értelmezhető a szöveg: a kudarcokba belefáradt ember állapotát tükrözi, aki ahelyett, hogy felállna és küzdene tovább az álmai felé, egy kicsit félrevonul. Ugyanakkor a kontraszt is megtalálható benne: a kék égig el lehet jutni, csak a létrán fel kell mászni, törekedni kell. Egy társ is kell, aki a létrát tartja. Ha az önerő mellett a segítség is megvan, elérhetjük az álmainkat” – értelmezte a Poros az ég című dal szövegét Mihály Csaba.
A Dreamland Residentsről elmondta, a hattagú zenekar alig másfél éves, saját számokat pedig csupán egy éve kezdtek el írni, játszani. Alternatív folk pop sítusban játszanak. Egy sikeres pályázat révén az ősz elején készítették el első középlemezüket, az öt számot tartalmazó EP anyaga már megtalálható a Youtube-on. A tagok közül hárman Kolozsváron tanulnak, a távolság miatt összpróbákra csak kéthetente tudnak sort keríteni. A köztes időben mindenki nagyon komolyan gyakorol.
Az elkötelezett munka mellett egyelőre kíváncsian várják a visszajelzéseket a középlemezre és gőzerővel készülnek a nagylemezre, ugyanakkor tervük, hogy fellépések által minél szélesebb körben ismertekké váljanak.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dalról
Második alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot az erdélyi zenekarok számára. A kiírás célja, hogy bátorítsa a magyar nyelvű, saját szerzemények írását és előadását, illetve felkarolni azon zenekarokat, amelyeknek még nem volt lehetőségük megmutatkozni a nagyközönség előtt.
A győzteseket a szombati gálaesten hirdették ki a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban, ahol a zsűri (André Ferenc slammer, Balázs Imre József költő, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető) értékelte is a pályázatra benyújtott dalokat.
A profi kategória második helyezettje a Koszika & The HotShots lett, a harmadik díjat az Ego Sum nyerte. Amatőr kategóriában második legjobbnak a Mary Grace zenekar, harmadiknak a Légió együttes egy-egy dalát értékelte a zsűri.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

„Lehessen magyarul is ügyet intézni” – ezért szükséges a nyelvi jogok kiszélesítése
Legyen a magyar a második hivatalos nyelv ott, ahol a magyarok többségben élnek; csökkenjen a felére az anyanyelv-használati küszöb azért, hogy minden olyan településen, ahol a lakosság egytizede magyar, lehessen magyarul is ügyet intézni – tűzte ki célul választási programjában az RMDSZ. Székelyföldön és Kolozsváron néztünk utána, mit jelentenének a magyar közösség számára ezek az intézkedések, illetve milyen értékben érvényesülnek a jelenlegi törvények.
Székelyföldön esetleges és helyzetfüggő a magyar nyelvhasználat biztosítása, hiába élnek többségben a magyarok, a közélet majd-minden területén tapasztalható a közösség nyelvi jogainak korlátozása – jelentette ki a Maszolnak Benkő Erika. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint néhány éve azért hozták létre a jogsegély-szolgálatot, hogy védelmet tudjanak biztosítani azoknak, akiket hátrányos megkülönböztetés ér, és tapasztalataik szerint széles a panaszosok köre az etnikai diszkriminációtól a nyelvi jogok biztosításáig. Benkő Erika szerint tevékenységüknek köszönhetően némileg változott a helyzet, pozitív példákról is be lehet számolni.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az elmúlt években kérdőívekkel kereste fel a háromszéki közintézményeket, önkormányzatokat, amelyekben a magyar feliratokról, tájékoztató kiadványokról, magyar formanyomtatványokról, magyar nyelvű honlapról, magyar nyelven is megfogalmazott határozatokról érdeklődtek. Tapasztalatok szerint már attól történtek előrelépések, hogy ezekre a dolgokra rákérdeztek az intézményvezetőknél. Voltak közintézmények és önkormányzatok, ahol korábban nem voltak sem magyar formanyomtatványok, nem létezett magyar ügyfélszolgálat és magyar honlap, de azáltal, hogy érdeklődtek, az érintett intézmények legalább részlegesen próbálták megoldani a hiányosságokat.
Többletkiadásokkal is jár
Benkő Erika szerint minden szinten tenni kell annak érdekében, hogy kiszélesedjenek nyelvhasználati jogaink. Hozzátette, hogy ő maga november 23-án, az ENSZ kisebbségügyi tanácsában mutat be egy jelentést és felkéri a nemzetközi fórumot, hassanak oda, hogy Románia tartsa be a kisebbségügyi vállalásait.
„Sajnos a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat keretében elvégzett munkánk során azt tapasztaltuk, annak ellenére, hogy Románia nagyszerű vállalásokat tett arra az anyanyelvűséghez való jog biztosítására, a gyakorlatban ez esetleges és helyzetfüggő” – mondta Benkő Erika. Szerinte a közhivatalok viszonyulása attól függ, hogy van-e megfelelő alkalmazott, aki el tudja végezni a kétnyelvűséggel járó többletmunkát, hiszen ha például egy beadványra magyarul kell válaszolni, a közhivatalnoknak azt először meg kell írnia románul és lefordítania magyarra.
A kétnyelvűség többletkiadásokkal is jár, ezért a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat azt szeretné elérni, hogy a román állam vállalja fel a kétnyelvűséggel járó plusz kiadásokat. „Rá kell vennünk a román államot, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, ezért nem elegendőek a nemzetközi ajánlások, hanem világos törvények kellenek, hiszen a jelenlegi törvénykezések biztosítják a kétnyelvűséghez való jogot, de nem rendelnek melléke finanszírozást”– mondta Benkő Erika.
Abszurd helyzetek az igazságügyben
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője több problémát is felsorolt, olyan esetekről, ahol sérül az anyanyelvhasználati jog. Például előfordult, hogy a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán a beteg nem tudott anyanyelvén beszélni az orvossal. A jogvédő szolgálat panasza nyomán a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége elrendelte, hogy a sürgősségi osztályon mindig legyen legalább egy olyan személy, aki beszél magyarul, és tud kommunikálni a kiszolgáltatott beteggel. „Azoknak is gondjuk lehet az orvosi szaknyelvvel, akik jól beszélnek románul, ezért dolgoznunk kell azon, hogy az egészségügyben biztosítani lehessen az anyanyelv használatot” – magyarázta a jogász.
Benkő Erika szerint az igazságszolgáltatásban is van helye a jobbnak, hiszen törvény szerint a tárgyalásokon tolmács biztosítja az anyanyelvűséget, de ezt előzetesen kell kérvényezni. Emellett az az abszurd helyzet tapasztalható, hogy akkor sem zajlik a tárgyalás magyarul, ha a bíró, az ügyvéd és a felperes is magyar. Emlékeztetett, hogy az elmúlt rendszerben és a forradalom után is egy ideig ez bevett szokás volt az igazságszolgáltatásban, de ma már akkor is románul kell beszélni, ha minden résztvevő magyar.
Az emberek félelmét le kell építeni
A székelyföldi önkormányzatokban történtek előrelépések a magyar nyelv használata terén, de ennek minősége és mennyisége nagyban függ a polgármestertől és tanácsosoktól. Benkő Erika szerint van lehetőség magyar nyelven megfogalmazni a beadványokat, de sok esetben csak románul érkezik rá válasz. Törvény szerint azonban, ha valaki magyarul fordul a közhivatalhoz vagy önkormányzathoz, annak kötelessége magyarul is válaszolni.
Tapasztalatok szerint jelenleg ez 60 százalékban megtörténik, de még dolgozni kell rajta, hogy minden érintett közintézmény és önkormányzat betartsa a törvényt. Ez esetben az emberek félelmét, régi beidegződéseket is le kell építeni, mivel sokan azt tartják, hogy magyarul fogalmazzák meg a beadványaikat, kéréseiket, akkor kedvezőtlenül bírálhatják el azt, vagy késve kap rá választ. „Rajtunk áll, hogy a közintézmények hogyan kezelik ezt a kérdést. Tudni kell, hogy bármikor, bármilyen helyzetben jogunk van az anyanyelv használatra, ezért éljünk ezzel a lehetőséggel”, hívta fel a figyelmet Benkő Erika.
A Maszol érdeklődésére, hogy szokott-re élni az anyanyelvhasználati jogaival, egy sepsiszentgyörgyi férfi, T. Attila elmondta: előfordult már, hogy egy önkormányzathoz leadott magyar nyelvű kérésére kizárólag román nyelvű választ kapott. Hozzátette: hiányolja, hogy az iskolákban nem tanítják meg a gyerekeket arra, hogy miként kell magyar nyelvű beadványokat megfogalmazni. Tudomása szerint a tanterv tartalmazza, hogy a diákoknak meg kell tanítani a kérések, beadványok megfogalmazását, de tanárokon múlik, hogy azt kizárólag román nyelven-, vagy magyarul is megtanítják.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint valóban fontos, hogy a fiatalokban tudatosítsák az anyanyelv használatának fontosságát. „Nagyon fontos, hogy mindenki megtanuljon beszélni román nyelven is, de legkönnyebben anyanyelvünkön tudunk érvényesülni ” – mondta Benkő Erika. Hozzátette: büszke arra, hogy miután a jogvédő szolgálat néhány éve intenzív levelezést folytatott az oktatási minisztériummal és a tanfelügyelőséggel, most sikerült azt elérni, hogy az ellenőrzőbe magyarul írják be a minősítéseket. Rossz volt hallani, hogy a gyerekek a „kitűnő” minősítés helyett azt mondták: „kaptam egy fb-t vagy foarte binét”, mondta Benkő Erika, aki szerint gyermekkorban kell kialakítani az öntudatot és kifejleszteni azt a mentalitást, hogy számít az anyanyelv és lehet érvényesülni magyarul is.
Antal Árpád: reális célkitűzés
Reális célkitűzés az, hogy a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön – jelentette ki a Maszol megkeresésére Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármesterének magyarázata szerint Romániára jellemző, hogy amit tíz év alatt nem lehetett megoldani, kedvező konjunktúrában egy nap alatt megoldódik. Rámutatott, hogy ha Szlovéniában lehet regionális hivatalos nyelv a magyar, ha Szerbiában négy nyelven, így magyarul is kiállítják az anyakönyvi dokumentumokat, akkor Romániában is lehet a törvényeket és az alkotmányt a valósághoz igazítani.
Antal Árpád szerint azért van szükség arra, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé váljon, mert ezáltal több tucat pert lehetne megspórolni, és véget lehetne vetni a folyamatos jogi herce-hurcának. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a magyar nyelv hivatalos státusa arra is jogi alapot teremtene, hogy a Székelyföldön szolgáló rendőröktől, csendőröktől megköveteljék a nyelvismeretet.
Még mindig nincs többnyelvű helységnévtábla Kolozsváron
Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára, ennek ellenére a rendszerváltás után sem került többnyelvű helységnévtábla a város határába. Pedig 2014. július 14-én még a bíróság is erre kötelezte az önkormányzatot, de Emil Boc polgármester fellebbezett arra hivatkozva, hogy a magyarság aránya nem éri el a húsz százalékot a városban. 2015. február 5-én a Kolozsvári Táblabíróság érvénytelenítette a korábbi ítéletet. Már ez a példa szemlélteti, mit jelentene a kolozsvári magyarok számára az anyanyelv-használati küszöb 20 százalékról 10 százalékra történő csökkentése.
Idén június 24-én mutatták be az RMDSZ és PNL közötti megállapodást a szövetség szervezeti vezetői, amely értelmében a kisebbségek etnikai arányától függetlenül háromnyelvű (román, magyar, német) helységnévtáblákat helyeznek azokon a Kolozs megyei településeken, amelyek helyi önkormányzatában a két párt van többségben. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta, a megállapodás továbbra is érvényben van, viszont nem kötötték határidőhöz a dokumentumban szereplő kérdéseket.
Véleménye szerint ugyanakkor egy országra kiterjedő problémát általános szabályozással kell elérni, hogy többé ne interpretációkon múljon a nyelvi jogok betartása. Ezért is érett meg az idő a törvénymódosítási javaslatra.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a törvényben határozottan megjelenjen az önkormányzat joga arra, hogy ha sem a tíz százalékos arány, sem az abszolút számú közösség nincs jelen, legyen joga dönteni ebben a kérdésben” – magyarázta. A képviselőjelölt szerint az alsó küszöbökről lehet vitázni, de a tíz százalék egy olyan cél, amit reálisan, egy adott politikai kontextusban el lehet érni.
Az a lehetőség is fennáll, hogy a törvénymódosítást követően polgármesterek továbbra is ellenállnának, de inkább az tapasztalható, hogy ahol a húsz százalékos küszöböt elérte a kisebbség, kitették a többnyelvű táblát – mondta el Csoma.
Bethlendi: fontos az ötezres küszöb
A Musai-Muszáj mozgalom képviselője, Bethlendi András szerint a küszöb csökkentése javít a nyelvi jogok helyzetén, mert így több település, tehát több magyar esne a törvény hatálya alá. Úgy véli azonban: a probléma abban rejlik, hogy Romániában viszonylag jó hogszabályok vannak, csakhogy ezeket nem tartják be. „A civilek szerepe, hogy számon kérjék ezeket, ha a politikum nem jár sikerrel. Kolozsváron ugyanakkor nem egy meghatározott küszöb miatt kellene kitenni a táblát” – tette hozzá Bethlendi.
Szerinte RMDSZ javaslatának előnye, hogy egy abszolút küszöböt is kijelöl, az ötezer főt, amely fölött az adott kisebbség közösséget nyelvi jogok illeti meg. Erre szerinte mindenképpen szükség van, mert nem csak az arányokat kell figyelembe venni, hanem egy nagyobb település több ezer fős magyar közösségének igényeit is. Ugyanakkor fontos arra odafigyelni, hogy amikor nem biztosítanak mindenkinek ugyanolyan jogokat, az visszalépést jelent. „Egy olyan küszöböt kell keresni, amelyiknél a legkisebb a visszalépés, de még működőképes tőle a rendszer. Ez a finnországi svédek példája, ahol nyolc százalékban és háromezer főben állapodtak meg” – fogalmazott Bethlendi.
Idén a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport helyi lakosok a többnyelvű táblára vonatkozó kérését gyűjtötte és adta le a polgármesteri hivatalnál, májusban arra buzdította a kolozsvári lakcímmel rendelkezőket, hogy csatlakozzanak a táblák kihelyezéséért indított perhez. 2015-ben számos villámcsődületet szerveztek, intolerancia díjat ítéltek oda. A bíróság idén február 15-én döntött: Kolozsvár magyarságát nem illetik meg a többnyelvű helységnévtáblák, a felperes Minority Rights Egyesület keresetét nem tartotta megalapozottnak. A felperes ismét fellebbezett, mert véleményük szerint a bíróság nem vizsgálta meg helyesen az ügyet és nem indokolta meg alaposan a döntését. A bíróság alapfokra visszaküldte az ügyet, a következő tárgyalás pedig december 6-án zajlik.
A törvényt nem tartják be
Szőcs Izabella jogtanácsos tapasztalata szerint Romániában a nyelvi jogok érvényesítésében nem a 20 százalékos küszöb jelenti a legnagyobb problémát. „Számtalan helységben hiába van meg a törvényes küszöb, nem tartják be a törvényt” – állapította meg. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a húsz százalékos arányt nem a jelenlegi adatok, hanem a közigazgatási törvény hatályba lépésekor érvényben lévő népszámlálás szerint kell vizsgálni. „Ez az időpont 2001. Kolozsváron is hasonló a helyzet, mivel 2001-ben a magyarok aránya jóval 20 százalék fölött volt. Tehát a törvényes alap létezik, csak a végrehajtás, a politikai akarat hiánya miatt nem hajtották végre, ezért szükséges pereskedni” – mondta a Maszolnak.
A küszöb csökkentése véleménye szerint Kolozsváron nem változtatna a jelenlegi helyzeten. Ha ugyanis tíz százalékos a küszöb, de a polgármester nem akarja végrehajtani a törvényt, akkor szintén perelni kell. „Úgy gondolom, hogy első sorban az olyan helységekben kéne végrehajtatni az anyanyelv-használati jogokat, ahol megvan a húsz százalék, és majd következhet a küszöb csökkentése. Az 1206/2001-es kormányhatározat tartalmaz egy listát, azokkal a helyiségekkel, ahol esedékes a tábla kihelyezése és a többi jog betartása. Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a listát, mivel a felsorolt helységek többségében nincs tábla, a többi jogról nem is beszélve” – magyarázta Szőcs Izabella.
Kovács Zsolt/Kustán Magyari Attila
maszol.ro

A bölöni áldozatokra emlékeztek
A Magyarország kormánya által meghirdetett Gulag Emlékévhez igazodva vasárnap Bölönben megemlékeztek a barcaföldvári fogolytábor rabjairól és az ott elhunytakról, szóltak a táborban történtekről, életről, emberségről és halálról, majd kiállításon mutatták be e kegyetlen idők dokumentumait. Az unitárius szeretetotthont zsúfolásig megtöltő eseményt a bölöni református tiszteletes, Bartha Attila szavai nyitották meg. Imája során úgy fogalmazott: a háború azért törhetett ki, majd azt követően azért jöhettek létre fogolytáborok, és ott azért történhetett megannyi rémség, mert az emberek elfordultak Istentől, s szívükben nem a szeretet, hanem a gyűlölet lelt otthonra. Ha azt szeretnénk, hogy többet ne forduljon testvér testvér ellen, s hallgassanak a fegyverek, ismerjük meg az Istent – mondotta a lelkész.
Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor Jeremiás próféta könyvéből kölcsönzött igére alapozta beszédét. Mint mondotta, bár a történet régi, Krisztus előtt fél évezreddel született, ám üzen a mának is: a hitet vesztettek elvesznek, a hívők megmaradnak. Így volt ez a barcaföldvári táborban is: azok, akik a reményt feladták, ma az elmúlt évtizedekben felszámolt sírokban alusszák örök álmukat, ám sokan hazatértek azok közül, akik Istenbe vetették hitüket. „Megmaradás és élet csak ott van, ahol hit – tanúbizonyságot tehetnek mindazok, akik élték azt a kort. Nem szabad csüggedni! Ezt mondta az Úristen a zsidóknak, ezt mondta a fogolytábor lakóinak is; soha nem szabad reményt vesztenünk.”
Ifjabb Kozma Albert helybeli unitárius lelkipásztor a frontharcosokat példaképként állította a ma nemzedéke elé: sokaknak megvolt a lehetőségük, hogy a háború végén elhagyják szülőföldjüket, a távoli idegenben biztonságosabb helyet, boldogabb jövőt keressenek, de a haza hívó szava sokszor erősebb volt minden ígéretnél. Ezeket a jó magyarságtudattal megáldott embereket tette a román hatalom fogollyá, próbálta megtörni, vallásukat és jövőbe vetett hitüket elvenni. A tiszteletes úgy vélte, a mindenkori román kormány semmit sem változtatott célkitűzésein, ma is közösségünket gyengítené, számolná fel, fontos tehát, hogy elődeink áldozatvállalásából erőt merítve tegyünk a holnap érdekében.
Ungvári Barna András A megmaradás kövei című előadásában a barcaföldvári fogolytáborról szólt. Az elmúlt két évtizedben összegyűjtött korabeli dokumentumok, valamint a tábor poklát megjártak visszaemlékezései alapján elevenítette fel, milyen is volt, milyen is lehetett ott hetven éve az élet. A gyatra élelmezés és az életkörülmények hatására hamarosan fertőző betegségek pusztítottak, az orvosoknak csak kezdetleges felszerelések s jóformán semmi gyógyszer nem állt rendelkezésükre, s bár tudásuk legjavát nyújtották – érkezésük után negyedére esett vissza az elhunytak száma! –, napirenden voltak a temetések. Hogy hányan hunytak el, nem tudni, ugyanis a hivatalos adatok, illetve a túlélők visszaemlékezései igencsak különböznek. A román hatalom a ’89-es fordulat után is megpróbálta bagatellizálni az ügyet – a korabeli brassói sajtóban olyan cikk is megjelent, amely kétségbe vonta, egyáltalán volt-e Földváron fogolytábor! –, majd az emlékműállítást próbálták megakadályozni; hiába tartottak be minden formaságot, az akkori helyi elöljáró az avatást követően néhány órával elhordatta, s csak két év múltán, bírósági ítélet hatására állíttatta vissza.
Ungvári Barna András szólt a két bölöni áldozatról, Vajda Györgyről és Vajda Albertről is, a teremben levő idősek közül többen is adalékokkal egészítették ki történetüket. A bölöni unitárius egyház gondnoka, Uzoni István úgy vélte, a mai ifjúsággal meg kell ismertetni a háború hőseinek nevét és tetteit, az orosz és román fogolytáborokban sínylődők életútját, s ápolni kell emléküket.
A toronybejárat fölé elhelyezett emléktáblát – felirata: Az 1944–45-ben a földvári fogolytáborban, illetve a más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett bölöni magyar foglyok emlékére – Ungvári Barna András avatta fel, majd a kegyelet virágait helyezték el.
A Lőfi Áron Konferenciaközpontban a földvári fogolytáborról szóló vándorkiállítást nyitották meg. Összeállítói régi levelek, személyes hangvételű visszaemlékezések, a táborban készített összesítések, névsorok, bizonylatok és újságcikkek segítségével elevenítették fel a fogságot szenvedők mindennapjait, próbálták érzékeltetni, min is mentek át az ártatlanul meghurcoltak azokban a válságos időkben.
Hecser László
Háromszék
Erdély.ma

Nézmesterek
Gyermekkorom egyik megrázó élménye volt, amikor porig égett második szomszédunk hatalmas gazdasági épülete és részben a lakóházuk teteje is. Történt mindez télvíz idején, a rendszerváltás előtt nem sokkal, amikor kétszer akkora eseménynek számított egy falusi disznóvágás, mint manapság. Ez főként a rokonság proteinháztartása miatt volt így.
Klasszikusan mindig ott voltak "a közelebbiek", a mindig szolgálatos nagymamák, menyecsketársak, sógor bácsik véres tálat fogni, hurkát vakarni, májast, kolbászt tölteni, csipkehájba göngyölni a tűrthúst. A disznótoros hangulatnak persze kötelező eleme volt a köményes pálinka. Még az is megtörtént, hogy a kora hajnali pálinkázás miatt félreszúrt a böllér, a disznó pedig azon véresen elszabadult a gyermekek nagyobb örömére, hogy vörösre permetezze a szűziesre behavazott udvart. Ahol viszont hajnalban kezdődik a pálinkázás, ott előbb-utóbb megbosszulja magát a disznó. Émika néniék disznaja csúfosan röfögött vissza a másvilágról. A csűr és a lakóház között sorakozó fészer, fáskamra, nyárikonyha környékén zajló disznótoros pálinkázások elaltatták a paraszti éberséget, a mosztos kályha pedig, amely nem égett volt ki teljesen, valahogy lángra lobbantotta a nyárikonyhát.
Az emereket hajnali négy órakor riasztotta édesapám, aki buszsofőr lévén kora hajnalban vitte volna környékbeli gyárakba a váltást. A nyomorúságos jármű, amely a ház előtt parkolt éjszakánként, még csak nem is köhögött a mínusz fokokban. Kanócolni kellett. Kemény fagyok idején bizony az egész család kivette a részét a kanócolásból. Benne volt a pakliban, hogy aznap hajnalban is korán költenek emiatt, előbb azonban édesapámnak kellett fölmérnie a terepet, így ő vette észre, hogy a szomszédban szikrázik a padlás. Tíz perc alatt legalább harminc ember volt kint lapáttal, csákánnyal, vödrökkel, az asszonyok menekítették az értékeket a házból, hordták a vizet, locsoltak, ki-ki a maga helyén. Ám akkor is voltak úgynevezett "nézmesterek", bizonyos Pali bácsi például, aki nagyszerű sopánkodással tudta dirigálni a felfordulást, a vödör fülét vagy a lapát nyelét azonban meg nem fogta volna. Minket persze bezártak a házba, de a nagyablakból alaposan megfigyeltünk mindent. Mire nagysokára megérkezett a tűzoltóság - az 1980-as évek derekán alig volt még vezetékes telefon az Új utcában! -, akkorra porig égett a hatalmas, zsúfolásig tömött gazdasági épület. Széna, szalma, deszka, borona, szerszámok, szekér és lábasjószág: mind odaveszett. Megsemmisült a nyárikonyha, meg fészer és a fáskamra, minden - a házon kívül. Már a szomszédos épületeket locsolták a népek, le ne égjen a fél utca, mert közel építkeztek egymáshoz az emberek. A kétkezi erőfeszítés látszólag kevésnek bizonyult a hatalmas tűz megfékezéséhez, mégis minden fontos érték megmenekült, ami az élet újrakezdéséhez kell. Ha tétlenül a tűzoltókra vártak volna, szomszédaink földönfutóvá lesznek. Apám napokig rákvörös volt a dühtől, amikor otthon szóba jött a csudát látó Pali bácsi, attól féltünk, ha legközelebb találkoznak, fényes nappal megveri az utcán a magatartása miatt.
Szombaton a főtéri tüntetésen úgy éreztem magam, mint aki 30-40 ezer Pali bácsi Kolozsvárjának üres piacterén ácsorog, miközben odaát, a "frontvárosnak" számító Marosvásárhelyen - a magam részéről oda is jóval több embert vártam a megmozdulásra! - éppen beletörlik valakik a lábukat a kínkeservesen elért eredményeinkbe. Mindkét unokahúgom a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium kisdiákja. Szeretnek ebbe az iskolába járni, Dodó tantárgyversenyeket nyer a maga korosztályában, Deli pedig, mint előkészítős csemete, már német nyelvű dalokat is énekel, kifogástalan muzikalitással. Nekem ezért is fontos, hogy ezt az iskolát ne illesse ártó szándékkal senki emberfia! De nem maradhat senki közömbös csak azért, mert történetesen egy másik városban, másik iskolában tanul a gyermeke, netán már lediplomázott. És végképp nem maradhathatna közömbös az a korosztály, amelynek ínségesebb időkben forradalmat is tudni kellene csinálni... Maroknyi magyarsággal viszont nyomást gyakorolni sem lehet egy olyan ügyben, ahol a legtöbbet éppen a következő nemzedék veszítheti. Az eseményt biztosító rendőrség diszkrét elszivárgása sajnos rólunk állít ki rossz bizonyítványt. Minek ennyi emberhez felügyelet?
Jódolgunkban sikerült kikapcsolni magunkban egy egész közösség immunrendszerét. Mennyire tudok e pillanatban örülni annak az ötven csíkszeredai diáknak, akik épp aznap jöttek ide tanulmányi kirándulásra, és valamennyien ott voltak a téren! Tudnánk mi, kolozsváriak tízezren is lenni, ha Mátyás tövében felütnék a lacikonyhát és ingyen csápolhatnánk egy nosztalgiazenekarra! De most csak Pali bácsik voltunk, pedig amikor a szomszéd háza ég, vödröt kell ám ragadni, nehogy holnap a saját házunk tetején táncoljanak a lángok! Lesz akkor majd sírás és fogcsikorgatás!
Laczkó-Vass Róbert
Szabadság (Kolozsvár)

A partiumi magyarság problémáit boncolgatták
Tanácskozni hívta tegnapra a Partium régió magyar polgármestereit, megyei tanácsi elnökeit, parlamenti képviselőit és lelkészeit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK). Az új nagyváradi, Sulyok István utcai püspökség konferenciatermében az egybegyűlteket Csűry István püspök köszöntötte, aki helyzetértékelést is tartott a hallgatóságnak. Mint mondta, „néhányan görbe szemmel néznek” a találkozó újbóli megszervezése miatt, utalt a püspök elődje, Tőkés László nyilatkozataira, amelyekben azzal vádolta meg őt, hogy részrehajló és az egyházat politikai szolgálatba állítja. Csűry azonban kijelentette: felelős embereket, döntéshozókat és lelkipásztorokat hívtak meg, akik szembesülnek az emberek nehézségeivel és képesek is tenni azért, hogy segítsenek a bajban. A tanácskozás révén a partiumi magyarság problémái kerülnek előtérbe, az összefogás és az együtt gondolkodás pedig ezt a közösséget teszi erősebbé. Amint a püspök elmondta, az egyház és a felelős közéleti személyiségek összefogása megmutatkozott a nyári helyhatósági választásokon is, amelyen ugyan nem éppen a legfényesebb választási eredmény született, de sok helyütt sikerült megerősíteni a magyar képviseletet. Csűry István elmondta, ezért az egyházpolitikáért sokat támadják. „Céltábla lettem”, „szitává lőtték az életemet” – mondta a püspök arra reagálva, hogy mennyi alaptalan vádat és erkölcsi alapot nélkülöző rágalmat kellett elviselnie. De mindaz, amit igaztalanul reá mondtak, törvénytelenül és erkölcstelenül elkövettek ellene, azt a Jóisten az ő javára fordította, mondta a püspök, akit nemrég közel nyolcvan százalékos támogatottsággal választotta meg újra tisztségébe a KREK közgyűlése, sőt, a korábban megtartott presbiteri és esperesi választások eredményei is azt jelzik, hogy az emberek előre mutató és békességre törekvő hozzáállásra várnak.
A parlamenti választások közeledtével Csűry nem kerülte meg a kérdéskört: elmondta, hogy a magyarság nagyon nagy kihívás előtt áll, és bár néhányan „hajótörést” okoznának, az együtt munkálkodás gyümölcseit meg kell őrizni. A választás is szolgálat, hangsúlyozta a püspök, aki kiemelte: ők arra biztatják a polgárokat, hogy vegyenek részt a választáson és döntsenek jövőjükről.
A találkozón jelen lévő Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szintén helyzetértékelővel folytatta a tanácskozást. Mint mondta, olyan időket élünk, amikor a düh és a csalódottság befolyásolja az embereket és távol tartja őket a közélettől, illetve a szavazóurnáktól. Hangsúlyozta, meglátásában a magyarságnak csak politikai eszközei vannak arra, hogy akaratát és jogait érvényesítse. Egyik ilyen eszköz maga az RMDSZ, mondta az elnök, aki hangsúlyozta, a júniusi helyhatósági választásokon az emberek megértették a helyzet komolyságát, aminek eredményeképpen újra magyar elnöke lehet a Bihar és a Szatmár megyei önkormányzatnak, de sok településen sikerült hosszú idő után újra bekerülni a helyi tanácsba vagy éppen a polgármesteri hivatalba. Kelemen Hunor szerint most a legnagyobb kihívás, hogy le tudják küzdeni a csalódottságot és a kishitűséget, valamint hogy a politikai döntéseket visszavigyék a parlamentbe. Manapság ugyanis a politikai döntések „nem is tudni, hol” születnek meg, mondta a szövetségi elnök, aki felhívta a figyelmet a magyarságot ért támadásokra is, megemlítve az egyházi intézmények elleni állami támadásokat, például a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását vagy a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ellehetetlenítését.
A következő időszakban komoly nehézségek elé kell néznie a magyarságnak, mondta Kelemen Hunor. 2018-ban Románia ünnepli létrejöttének centenáriumát, ami egyfajta nacionalizmussal is párosul majd, és biztosan születnek majd politikai döntések is, akár a közigazgatási átszervezést, az alkotmánymódosítást vagy akár a tanügyi reformot illetően. Az RMDSZ elnöke szerint nem mindegy, hogy a szövetség milyen súllyal tud ott lenni ezeknél a döntéseknél, hogy mit tud megakadályozni.
A találkozón a Románia–Magyarország Határ Menti Együttműködési Program (RO–HU) 2014–2020-as periódusában benyújtandó pályázatokról Farkas Zsolt, a KREK közigazgatási osztályának képviselője tartott ismertetőt. Mint elhangzott, a jelenlegi információk szerint az egyházak számára csak 2017 júniusában nyílnak meg a pályázati források, és egyebek között három műemlék templom, a pelbárthidai, az érbogyoszlói és a hegyközcsatári református hajlék teljes felújítására készítik elő a dokumentációt.
Az egybegyűltekhez szólt Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke, Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök, továbbá Szabó Ödön parlamenti képviselő. A tanácskozáson megannyi kérdés és válasz megfogalmazódott, nemkülönben a konferenciát követően kialakult beszélgetésekkor.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Primitív rombolás
Köztudomású, hogy működésének több mint hatvan esztendeje alatt a marosvásárhelyi gyógyszerészképzés túlnyomó része egyetemünk patinás főépületében zajlott. Helye volt itt az ódon falak között egyaránt előadótermeknek, laboroknak és dolgozószobáknak. Minden működött. Nagyhírű tanáraink évtizedeken át zajló, igen komoly munkája látványos, a szerény technikai felszereltséget messze meghaladó (sok készüléket helyileg állítottak elő a műhelyekben!), nemzetközileg is elismert eredményeket hozott.
Hadd említsem meg itt a teljesség igénye nélkül a Kopp Elemér és Rácz Gábor professzorok nevével fémjelzett farmakognóziai iskolát, továbbá Tőkés Béla, Ádám Lajos, Papp József, Kisgyörgy Zoltán, Gyéresi Árpád, Csedő Károly vagy Soós Pál és Kincses-Ajtay Mária kiváló tudós-professzorok nevét. Horizontális tudásuk, emberi tartásuk generációk példaképe lett. A kutatásban és a hallgatók szakmai felkészítése terén elért eredmények olyannyira színvonalasak voltak, hogy a Nyugat-Európába szökött kollégák diplomáját (a kolozsvári mellett) ott is elismerték!
Mindezek dacára évtizedek óta a fakultás következetes leépítése zajlik. A nyolcvanas évek végén aztán a csúcs a magyar nyelvű oktatás felszámolása volt. Mégis a ’89-es rendszerváltás után óriási erőfeszítések árán mintegy hamvaiból sikerült újra lábra állítani! Kiváló tanárom, Tőkés Béla Négymenetes spirális erőtér című, akár történelmi dokumentumnak is beillő munkájában remekül leírta ezt az időszakot. Napjainkban pedig a szenátus, fittyet hányva a tanügyi törvényre, kénye-kedve szerint intézkedik egyetemünkön. Hadd említsük itt meg példának a gyógyszerészeti kar legutolsó akkreditációja körüli megalázó huzavonát. Most befejezéséhez közeledik néhány sablonterv alapján épített, esetenként vitatható funkcionalitású új épület. A tanárok egy része még nem is ismeri pontosan rendeltetésüket. Ide akarják az ősz folyamán kitoloncolni mindenestől a gyógyszerészképzést is a régi épületből!
Félre ne értsenek, modern laborokkal ellátni bármely egyetemet igen fontos. De el lehet-e képzelni például a Sorbonne vagy az Oxford egy-egy alapvető fontosságú fakultását csupán semmitmondó, új épületekben működni? Mi történne az ott végzett temérdek nemzedék érzelmi, szellemi kötődésével, a hagyományok tiszteletével? Az előkészületek tehát javában folynak, vagyis minden „régi”, nagy értékű dokumentumot, folyóiratot, képanyagot, még használható laborberendezést/felszerelést, csodálatos bútorokat (préselt lemezből készültekkel helyettesítik), mindent, ami történelmet jelent, és súlyt ad a hasonló intézménynek, elégetnek, vagy darabokra törnek!
Egyfajta Palmüra ez, primitív rombolás. A szerény kérdezőnek pedig kézenfekvő a válasz: modern laborokat kapnak, a jelenlegi épület nem felel meg a modern követelményeknek, stb.! S ezután az orvosi kinetoterápiás, bábaasszonyi stb. képzés számára megfelel? Következésképpen tiltakozom a gyógyszerészeti kar méltatlan kilakoltatása ellen, és felkérek minden ott végzett kollégát, tanárt, hogy hasonló módon járjon el!
Dr. Pokorny László - A szerző főgyógyszerész, egyetemi előadó, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja
Utóirat
Különös figyelmébe ajánlom írásomat parlamenti képviselőjelöltjeinknek, akik remélem, hogy hatékonyabban képviselik majd a MOGYE-ügyet, mint elődeik, akik elégtelenre vizsgáztak ez esetben is!
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bizonytalan remények és tétova kételyek
2016-ban, Poszler György Az erdélyi magyarság száz évéről-című könyve a Korunk Komp-Press kiadó gondozásában jelent meg. „Ami 1956 előtt és után Erdélyben, Kolozsvárt következett” című beszélgetés során Kántor Lajos bemutatta Poszler György esszéjét. A könyvbemutatóval egybekötött beszélgetés „A magyar szabadság éve Kolozsváron” elnevezésű rendezvénysorozat része.
Poszler György 1931-ben született, Kolozsváron. Az iskolai tanulmányait a piarista kollégiumban kezdte. 1945-ben családjával Budapestre költözött. Iskolai és egyetemi tanulmányait Magyarországon fejezte be. Széchenyi -díjas irodalomtörténész, esztéta. Erdélytől nem szakadt el. Az utóbbi 20-25 évben gyakran járt Kolozsvárra.
2015 júliusában küldte „Bizonytalan remények és tétova kételyek” című tanulmányát a Korunk folyóirat számára, alcíme „Az erdélyi magyarság száz évéről”. Életműve lezárásának tekintette. 2015. augusztus 13.-án meghalt. Amikor a könyvet szerkesztették, a címet megfordították. Az erdélyi magyarság száz évének történetét foglalja össze, írása illúziómentes, valóságos. A könyv első oldalán a kezdő mondat részlet a román nemzetgyűlés 1918. december 1.-i határozatából: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára.” „A Bizonytalan remények és tétova kételyek Trianontól, illetve a Kiáltó Szótól az 1989. decemberi Hívó Szóig, sőt a 2010-es évekig követi az eseményeket, a közösség, az intézmények és egyes erdélyi személyiségek sorsát” írja Kántor Lajos „A búcsúzó Poszler György” című fejezetben.
Az „Exkurzus Márton Áronról” című fejezetben tisztelettel ír a nagy püspökről. „ Ő áll a választóvonalon. Lezárva egy szakaszt, ami ’44-ig tart. Megnyitva a szakaszt, ami ’45-ben kezdődik. A lezáró aktus a szentbeszéd, amit a kolozsvári Szent Mihály templomban tart ’44 május 18.-án. Megnyitó aktus a levél, amit Groza Péter miniszterelnöknek ír, ’46 január 28.-án.”
Ekszkurzus Petru Grozáról - című fejezetben szerző kiemeli: „De irgalmatlanul nehéz a feladata. Sikerei is vannak, de kudarcai is… Groza terve félig sikerül. A terv, hogy megadja a magyarságnak a teljes egyenjogúsítást. És megkapja magyarságtól a trianoni határok igenlését. Félig. Mert az egyenjogúsítást csak szavakban adja-adhatja-, az igenlés helyett csak az elfogadást kapja-kaphatja.” Sajátos politikai helyzet alakult ki, a negyvenes évek második felében elkezdődött a politikusok megfélemlítése. Jónéhányukat letartóztattak, bebörtönözték.
Politikai szervezetek, intézmények sorsa
A politikai kártya (?) vára című fejezetben a szerző átfogó képet nyújt a Magyar Népi Szövetség történetéről, a különböző korszakairól. 1944-1953 között tevékenykedett. „ A Szövetségben, a negyvenes évek második felében – mint mindenütt Kelet- és Közép- Európában – elkezdődött a régi gazdasági, politikai és kulturális értékteremtő keretek szétverése, ezek vezetőinek és alkotónak kiszorítása vagy megfélemlítése….’49 őszén lesújt a külső hatalom. Letartóztatják a magyarság, ezen belül a Szövetség jó néhány vezetőjét. Balogh Edgár, Csőgör Lajos, Kurkó Gyárfás kerül börtönbe”. Könyvében az illúziókról és kételyekről szóló eszmecsere egyik nagyon érdekes fejezete „Az autonómia illúziója.” A Magyar Autonóm Tartománnyal (1952-1960) kapcsolatos történésekre, felszámolásának folyamatára összpontosít. Történetét illúziók veszik körül. „Fegyvertelen, sérülékeny illúziók egyfelől. Öntudatos, gőgös illúziók másfelől… Valami olyasmik, hogy Románia közepén egy sajátos Kis-Magyarország építtetett.” Bizonyos momentumokra reflektál. Poszler visszaemlékszik arra, amikor 11 év után megérkezik szülővárosába. Érzékeli a változásokat, például a város nevének módosítását. A mozikban az idegennyelvű filmek két felirata eltűnt. 1958 februárjában Kádár János vezette magyar kormányküldöttség érkezik Romániába. „A román diplomácia remekelt. Nyolc napig utaztatták a különvonatot az országban. Úgy, hogy utasai öt éjszakát a vonaton töltöttek. Ennek értelmezése nem tartozik ide. De az igen, hogy az autonóm tartományban a delegációt felfokozott illúziók fogadták. Marosvásárhely főterén a küldötteket óriási tömeg várta. Kállai Gyula államminiszter mondott beszédet: Megmondjuk világosan: nekünk semmiféle területi igényünk nincs.” A kolozsvári Bolyai Egyetemről (1945-1959) szóló fejezetben átfogó képet nyújt az intézmény történetéről, amelyet Sziszüphosz egyetemének nevez. 14 évet élt. „Ahogy felépítik és lerombolják… Rövid történetében a felgörgetés-legördülés ritmusa pontosan követhető.” Reálisan mutatja be az egyetemi életet. A Bolyai Egyetem felszámolása a vendégtanárok eltávolításával kezdődött. A Végjáték című fejezetben az 1956 utáni évek feszült hangulatát érzékelteti. „És a magyar Bolyai Egyetem a felszámolt politikai intézmények (Magyar Népi Szövetség) és tudományos szervezetek (Erdélyi Múzeum- Egyesület, Erdélyi Tudományos Intézet) után az utolsó megmaradt, reprezentatív, kisebbségi szellemi központ”. Az egyetem felszámolási folyamatát lepésről-lépésre tárgyilagosan követi. Az intézményekkel párhuzamosan felrajzol portrékat, akik a kisebbségi autonómiát építhetik és áldozatokról ír, akiket e harc felőrölt. A könyv zárósorai: „Keresem a méltó, talán valamennyire találó befejezést e kétségekkel és reményekkel, hitekkel és csalódásokkal teli történethez… Talán nem kellett volna elhinni mindent.”
Poszler György az irodalmár szemével elemezi az erdélyi magyarság száz évének történetét. Rendkívül érdekes, olvasmányos könyvet tart az olvasó a kezében. Érdemes elolvasni.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Biofaluvá válhat Esztelnek és Gelence
Egy sikeres, Biovill nevű nemzetközi pályázatnak köszönhetően a közeljövőben két háromszéki település, Esztelnek és Gelence energiafüggetlen mintafaluvá válhat – mondta Vajda Lajos, a sepsiszentgyörgyi Green Energy Egyesület és a Biomassza Innovációs Klaszter elnöke pénteken Esztelneken a művelődési házban megtartott konferencián. A projekt révén zöldenergiával járulnának hozzá Esztelnek és Gelence energiaszükségletének biztosításához, egyelőre a középületek fűtését oldanák meg biomasszával. Esztelneken már egy éve biomasszával fűtik a községházát, a művelődési otthont, az ifjúsági klubot és az Angustia Egyesület székhelyét. Erre a jól működő rendszerre kapcsolnák rá a közeljövőben a Nagy Mózes-iskola épületét, valamint a ferences kolostort, Gelencén pedig az összes középület fűtését biomasszával oldanák meg.
Az eseményen a projekt résztvevői mellett Ion Vişa egyetemi tanár, a brassói Transilvania Egyetem volt rektora, Daniel Coşniţă, a romániai klaszterszövetség elnöke és Bartha Sándor sepsiszentgyörgyi vállalkozó is jelen volt.
A Biovill program részeként Romániából, Macedóniából, Szlovákiából, Szlovéniából és Horvátországból választottak ki egy-két települést, amelyek energetikailag független mintafaluvá válhatnak. A legnagyobb érdeklődés Romániából volt, hiszen Kovászna, Hargita, Brassó, Kolozs és Ialomița megyéből összesen tizennyolc falu adta le pályázatát. Háromszékről Sepsibodok, Sepsikőröspatak, Gidófalva, Gelence, Bereck, Lemhény, Bölön és Esztelnek. Közülük választották ki szigorú pontozási rendszer alapján Esztelneket és Gelencét, mert itt adott a lehetőség a biomassza előállítására. A program költségvetése 1,99 millió euró.
Vajda Lajos elmondása szerint a Green Energy Klaszter a német partnerekkel közösen pályázott, a projekt lényege, hogy német és osztrák modelleket alkalmazzanak Kelet-Európában is. „Mindenképpen népszerűsítenünk kell, hogy ez a rendszer hatékony és megszervezhető. Nemcsak energetikailag fontos, hanem szociális szempontból is: például ha a fahulladékot gyűjtjük, vágjuk, patakmedret, zöldövezetet tisztítunk, vagy a legelőtakarításból származó hulladékot gyűjtjük, azt kézi erővel kell megoldani. Tehát egy társadalmi problémát is tud kezelni. A lényeg az, hogy az energiát ne csak megvegyük, így elköltve a pénzt: körkörös gazdaságról beszélünk, és nemcsak a gazdasági hatásokat elemezzük, hanem a környezeti, szociális szempontokat is. Mert például a fahulladék felhasználása a környezet védelme szempontjából is fontos” – mondotta a klaszter elnöke. A Biovill programot Vajda Boglárka, a klaszter munkatársa mutatta be. A tanácskozáson jelen levő Fejér László Ödön parlamenti képviselő örömét fejezte ki, hogy Esztelnek és Gelence képviseli Romániát egy európai uniós finanszírozású bioenergia programban. A képviselő úgy értékelte, hogy ez követendő példaként szolgálhat más önkormányzat számára is, hiszen az energetikai önállóságot biztosíthatja, amely eredményeképp a pénzük helyben maradhat. Varga Attila községmenedzser vetített képes előadáson számolt be Németországban szerzett tapasztalatairól.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

500 éves a reformáció
Az Erdélyi Református Egyházkerület
Az oldalt szerkesztette: Ötvös József lelkipásztor
Az Erdélyi Református Egyházkerület földrajzi határai kezdettől fogva egybeesnek a történelmi Erdély határvonalával: északon a Lápos- hegység, keleten és délen a Kárpátok hegyvonulata, nyugaton az Erdélyi-szigethegység, a Királyhágó és a Meszes. Ezen a területen a reformáció idején a középkori erdélyi püspökség jogutódjaként két, ágostai hitvallású superintendentia alakult ki az 1550-es években: a magyar és a szász. A magyar superintendentia keretében azonban már az 1550-es évek végén megjelennek a helvét irányú reformáció elveit elfogadó lelkészek és hívek, 1564-re pedig az egész superintendentia református hitvallásúvá vált. Az 1560-as évek végére, Dávid Ferenc, Blandrata György és Heltai Gáspár igehirdetése nyomán a magyar superintendentia lelkészeinek és híveinek többsége a szentháromság-tagadó hit- elveket fogadta el. 1568-ban Tordán az erdélyi országgyűlés kimondta az addig kialakult felekezetek (római katolikus, ágostai evangélikus, református, unitárius) vallásszabadságát.
1574-ben az unitáriusok, a korábbi szervezetből kiválva, külön egyházkerületet alkottak, élén Dávid Ferenc püspökkel. A magyar super-intendentia református lelkészei 1576-ban szintén külön szervezkedtek, püspökké választva Tordai Sándor Andrást. Így Erdély területén két önálló magyar protestáns egyház jött létre, a református és az unitárius.
A 16. század utolsó évtizedeiben a református egyház híveinek száma szerint többségivé vált, és nyolc egyházmegyére tagolódott. Az Erdélyi Református Egyház ebben az időszakban Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Déván, Kézdivásárhelyen és Fogarason tartott fenn jeles iskolákat.
A 17. században, a református fejedelmek uralkodása idején, a református egyház az uralkodó támogatását is élvezve fejlődött. Új gyülekezet alakult például az unitárius többségű Kolozsváron, amely a hívek számának növekedésével a század végére Erdély egyik legnagyobb eklézsiájává vált. Bethlen Gábor a kolozsvári reformátusoknak adta a Farkas utcai (korábban ferences) templomot, I. Rákóczi György pedig helyreállíttatta azt. Különféle szervezeti változások nyomán az egyházmegyék száma tizennégyre emelkedett.
1622-ben Bethlen Gábor fejedelem Academicum Collegium rangra emelte a gyulafehérvári iskolát. 1662-ben, a tatár pusztítás után Nagyenyeden talált új otthonra a Bethlen Kollégium. Kolozsváron a református egyházközség iskolája Apáczai Csere János professzori tevékenysége (1656-1659) nyomán emelkedett főiskolai rangra. Székelyudvarhelyen Bethlen János kancellár alapított kollégiumot 1670-ben. 1672-ben a jezsuita üldözés elől menekülő sárospataki kollégiumot Apafi Mihály fejedelem Gyulafehérvárra telepítette. Ezek a főiskolák magasabb szintre emelték a hazai lelkészképzést és hozzájárultak az erdélyi értelmiségi réteg számbeli növekedéséhez.
A 18. században a Habsburg-uralom alá került Erdélyben a református egyház védekezésbe szorult az uralkodói támogatást élvező katolicizmussal szemben, az önvédelem és egyházigazgatás legfőbb szerveként alakult ki a Református Főkonzisztórium, a mai Igazgatótanács jogelődje. Bár több templom erőszakos úton katolikus kézre került, és sok egyházközség jövedelmét megnyirbálták, ez az önvédelem eléggé hathatósnak bizonyult az erdélyi hagyományos vallásszabadság fenntartása tekintetében. 1720 körül alakult ki a püspöki igazgatás fontosságát biztosító successio rendszere, amely szerint az elhunyt püspököt azonnal követte hivatalában a helyettese, a főjegyző, a következő zsinat pedig új főjegyzőt választott.
A református kollégiumok száma emelkedett, 1716-ban Marosvásárhelyre költözött a gyulafehérvári kollégium, a szászvárosi pedig a század végén a Főkonzisztórium irányítása alá került. E főiskolák és néhány parókia kiváló tudományos műhelyként szolgáltak az alkotó értelmiségiek számára. E században mindegyik anyaegyházközségben és jó néhány fíliában működött iskola, ahol legalább az olvasást és a református hit alapelemeit a gyermekek elsajátíthatták.
Az erdélyi református egyháznak folyamatosan működő nyomdája volt Kolozsváron, némely évtizedekben kettő is, így állandóan biztosíthatta az énekeskönyvek, prédikációs kötetek, imakönyvek, tankönyvek kiadását.
1848 után a nemesi patrónusoknak az egyházközségek fenntartásában játszott szerepe csökkent, nőtt viszont a hívek – akiknek zöme a jobbágyfelszabadulás után kisbirtokossá vált – egyházfenntartó hozzájárulása.
A kiegyezés (1867) után megindult az egyház szervezetének korszerűsítése, 1872-ben a lelkészi zsinat és a Főkonzisztórium világi tagságának egyesülésével jött létre a legfőbb törvényhozó testület, az Egyházkerületi Közgyűlés, és végrehajtó szerve, az Állandó Igazgatótanács. Az 1884. évi debreceni református zsinat alkalmával ötödik egyházkerületként Erdély is betagolódott a magyarországi református egyházba, sajátos törvényeit továbbra is fenntartva.
Ebben az időszakban egyre több egyházközség és felekezeti iskola részesült állami támogatásban. Szász Domokos püspöksége idején (1885-1899) sok új templom, lelkészi lakás és iskola épült. Ugyancsak az ő kitartó erőfeszítéseinek köszönhető a kolozsvári Református Teológiai Fakultás létrejötte (1895).
1919 tavaszától az Erdélyi Református Egyházkerület Románia fennhatósága alá került, majd a trianoni békediktátum aláírása után (1920) Nagy Károly püspök letette az esküt a király előtt. A kétszeresen (vallási és nemzetiségi szempontból) kisebbségbe került egyház csakhamar megérezte az impériumváltozás nyomasztó súlyát.
A két világháború közötti időszakban lelki újjászületés tapasztalható az erdélyi reformátusságban. Egyházunk karitatív tevékenységét a Makkai Sándor püspök által alapított Református Diakonissza Intézet (1927) fogta rendszerbe. A kolozsvári Református Teológiai Fakultás nagy formátumú tudósokból és kiváló nevelőkből álló tanári kara magas tudományos szintű és a gyakorlati gyülekezeti munkára felkészítő lelkészképzést biztosított.
A bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után egyházkerületünk észak-erdélyi része visszatagolódott a Magyarországi Református Egyházba Vásárhelyi János püspök kormányzása alatt. A kisebbségi elnyomásból fölszabadult egy- házi élet föllendült, a konferenciák és gyűlé- sek tartása akadálytalanná vált. Ekkoriban teljesedett ki a teológushallgatók és a főgimnáziumi tanulók szórványmunkája. A Romániában rekedt dél-erdélyi rész, Nagyenyed központtal, Nagy Ferenc püspökhelyettes irányítása alatt élt.
1945-ben a két egyházkerületi rész újból egyesült, és az erdélyi református egyház egyre erősebben érezte a feltörekvő kommunista diktatúra nyomását. Az 1945-ös földreform az egyházközségi és kollégiumi földbirtokok újabb részét vette el, a maradékot a következő évtizedben a kialakuló termelőszövetkezeteknek kellett átadni. 1948-ban az összes felekezeti iskolát államosították teljes felszerelésükkel és ingatlanvagyonukkal együtt. 1951-ben az egyházközségek régi (1985 előtti) anyakönyveit a helyi néptanácsoknak kellett beszolgáltatni, később ezek az Állami Levéltár megyei fiókjaiba kerültek.
A kommunista hatalomátvétellel a modern történelem egyik legsúlyosabb egyházüldözése vette kezdetét Erdélyben. A politikai titkosrendőrség (Securitate) folyamatosan figyelte a lelkészi kart. 1952-ben és még inkább 1956-ban számos református és más kisebbségi egyházhoz tartozó lelkészt letartóztattak. Különféle, többnyire koncepciós perekben kirótt büntetések következtében sokan megjárták a Duna-csatornát vagy szenvedtek politikai börtönökben. Nagy részük az 1964. évi általános amnesztiával szabadult, amikor Románia először kapott kölcsönt az USA-tól, s a szerződés feltételei között volt a politikai foglyok szabadon bocsátása. A történelem aztán megismétlődött: a megelőző gyászévtized után jött a csendes, majd az egyre erősödő elnyomás ideje, s a Ceausescu-féle diktatúra falurombolási tervei mértek nagy csapást egyházunk életére. Az 1989-es fordulat után újra elkezdődhetett az egyházépítő munka. A jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok visszaadása alapvető és a mai napig megoldatlan időszerű kérdés. Minthogy református egyházunk szinte valamennyi tagja a magyar etnikai kisebbséghez tartozik, az etnikai kisebbségek jogainak teljesítése közvetlenül érinti. A magyarellenes megnyilvánulások gyakran kényszerítik egyházunkat arra, hogy felemelje szavát az emberi méltóság és a szabad vallásgyakorlás mindennemű megsértése ellen.
A nehézségek mellett természetesen folyamatos a csendes egyházépítés is. A gyülekezeti munka ma már nincs a templom falai közé szorítva. A helybeli hívek, az anyaországi, a nyugati és a tengerentúli testvéregyházak szolidaritásának és támogatásának köszönhetően fokozatosan élednek újjá azon intézményeink, amelyekben egyházunk nevelő, diakóniai és missziói munkáját végezheti.
A trianoni békediktátum következtében felszabdalt magyar református egyháztestünknek a 21. század elején immár tíz református egyházkerülete 2004 nyarától új együttműködési keretek között végzi Isten országa földi építésének munkáját Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent – röviden: Generális Konvent – néven.
Napjainkban az Erdélyi Református Egyházkerületben 15 egyházmegye működik 505 anyaegy- házközséggel, amelyből 84 városi és 421 falusi gyülekezet, 85 leányegyházzal, továbbá 553 szórvánnyal. Összesen 521 önálló egység 1143 településen. Ezekben az egységekben, valamint kórházakban és tanintézetekben összesen 532 lelkész jellegű és 814 nem lelkész jellegű alkalmazott tevékenykedik.
Egyházkerületünk lélekszáma folyó év elején 291.939 volt, 4002 lélekkel kevesebb, mint tavaly. Ez a méretű évenkénti apadás az utóbbi három évben stagnál. A legnagyobb lélekszámú egyházközség Sepsiszentgyörgy I. Vártemplom, 4420 lélekkel, a legkisebb, melyben önálló lelkipásztor szolgál, Székelyföldvár 37, illetve Farnas 33 lélekkel. A legnagyobb református város Marosvásárhely 24.070 lélekkel, következik Kolozsvár 20.963 lélekkel, Sepsiszentgyörgy 13.877 lélekkel, Székelyudvarhely 7.508 lélekkel, Kézdivásárhely 3.595 lélekkel. (Az egyház által nyilvántartottak lélekszáma – szerk. megjegyzése.)
A fentiek alapján Urunk iránti hálával telítődött szívvel állapíthatjuk meg, hogy egyházunk minden erőtlensége, szervezeti meggyengülése, csalódásai és félelmei ellenére, Isten kegyelmének kiáradása következtében mindig akadtak olyanok, akik a hitet képviselték, folytatták a reformátorok hagyományát, hirdették Isten igéjét alkalmas és alkalmatlan időkben. Az Egyház Ura továbbra sem vonta meg kegyelmét és Lelkének áradását az őt tisztelőktől, így az Erdélyi Református Egyházkerület hívő népétől sem. Sőt inkább csodálatos módon táplálta a korlátok közé szorított egyházi életet. Hűséges egyháztagok, presbiterek és lelkészek ezrei őrizték meg a hitet, és amennyire tehették, tovább is adták azt a felnövekvő nemzedékeknek.
"Mindeddig megsegített minket az Úr!" – mondhatjuk együtt Sámuellel (1Sám 7,12), és a jövőre nézve is ez a tántoríthatatlan reménységünk.
Egyedül Istené a dicsőség!
Népújság (Marosvásárhely)

Emlékműavatás Kolozsváron az 1944 őszén elhurcoltaknak
A Kolozsvárról 1944 októberében a Szovjetunióba hurcolt 5000 magyar civil férfi tiszteletére avatnak emlékművet november 19-én, szombaton a Házsongárdi temetőben.
A Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház emlékműállítással, valamint konferenciával hajt fejet az 1944 őszén szovjet lágerekbe ártatlanul elhurcolt kolozsvári magyar polgárok előtt.
A Gulág-Gupvi Emlékév keretében megszervezett esemény megnyitójára november 18-án, pénteken 18 órakor kerül sor a Reményik Sándor Galériában (Kossuth Lajos utca/B-dul 21. Decembrie 1989. 1. sz.), amelyen igei felvezetőt mond Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök, majd Benkő Levente történész az emlékműállítás folyamatát ismerteti, továbbá zenei műsort hallgathatnak meg.
A Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített emlékmű leleplezését és felszentelését november 19-én, szombaton 11 órakor a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus sírkertjében (Avram Iancu utca 26. sz.) tartják. Az ünnepség alkalmával áldást mondanak a magyar történelmi egyházak vezetői, közéleti személyiségek köszöntői hangzanak el, a Kolozsvári Református Kollégium énekkara pedig kórusműveket ad elő.
Ezt követően 13 órától Emlékülésre várják az érdeklődőket az Agapé étterem és szálloda Márton Áron termében (Szentegyház/Iuliu Maniu utca 4.), ahol az adott témakörben Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja tart plenáris előadást. A konferencia keretében többek között Benkő Levente, Murádin János Kristóf, Nagy Alpár Csaba, Papp Annamária és Józsa István Lajos előadását hallgathatja meg a közönség.
Papp Annamária
Szabadság (Kolozsvár)

Amikor a vers megelevenedik
Jancsik Pál 80 éves
Jancsik Pál Brassóban született, ott is érettségizett, költői tehetségét Kiss Jenő fedezte fel, ő is lett első mentora. A költő nyelv és irodalom szakot végzett Kolozsvárt 1959-ben. Bölcsészdiplomáját, irodalmi készségeit szerkesztőként (rövid ideig, 1959-ben az Utunk folyóiratnál, 1971-től Dacia könyvkiadónál), lektorként (1960-től Ifjúsági Könyvkiadónál) érvényesítette, 1985-től a Korunk szerkesztőségi titkára volt. 1999 óta nyugdíjas, de a versírást nem hagyta abba…
A Tanulók Könyvtára könyvsorozat szerkesztőjeként iskolások, tanárok (és más kategóriájú olvasók) számára megkönnyítette a magyar és világirodalmi alkotásokhoz való hozzáférést olyan időben, amikor a könyvbehozatal (és ezen belül a magyar nyelvű könyveké) tilos volt. Műfordítóként is dolgozott: egy válogatás magyar nyelven – Mihai Beniuc Legszebb versei – az ő fordításában jelent meg 1962-ben, továbbá része volt a román népballadákat és népdalokat közlő Kihajtott a bükk levele(Bp. 1961), a Hej, zöld levél (1966) című kiadványok, az Építő Amfion (1967) és a Csillagok születése(1972) című antológiák létrehozásában; Mihai Eminescu, George Coşbuc verseinek magyar nyelvű, gyűjteményes kiadásában. Kultúraközvetítő munkásságához tartozik még Ion Vinea elbeszéléseinek válogatása (Sóhajok paradicsoma, 1975) és Ioan Alexandru legszebb verseinek kiadása (1976); német nyelvből is fordított (Hölderlin, Paul Celan szövegeket). Románul megjelent néhány verse (például a Tineri poeţi maghiari din România. Generaţia „Forrás” című, 1979-ben megjelent kötetben, Tudor Baltes fordításában).
A Tanulók Könyvtára könyvsorozat szerkesztőjeként iskolások, tanárok (és más kategóriájú olvasók) számára megkönnyítette a magyar és egyes világirodalmi alkotásokhoz való hozzáférést olyan időben, amikor a könyvbehozatal (és ezen belül a magyar nyelvű könyveké) politikai meggondolásokból tilos volt. (A Tanulók könyvtára sorozat egyes kötetei kísérő tanulmánnyal jelentek meg, ezek írása a szűkös 1970-es 80-as években a romániai magyar irodalomkutatók, kutató tanárok számára is némi közlési lehetőséget jelentett.) Ő maga egy-egy kötetre valót válogatott és tett közzé Szabó Lőrinc (Legszebb versei címmel, Bukarest, 1971) és Juhász Gyula (Emberi hitvallás címmel, Kolozsvár, 1975) költeményeiből. Költészetét többen méltatták a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban, Kántor Lajos foglalta össze munkássága első évtizedeinek jellemzőit. Később mások mellett Borcsa János értékelte verselő könnyedségét, Áprily-olvasmányokkal is összefüggésbe hozható természetimádatát.
Saját versesköteteit: Szomjas tenger (Bukarest, 1963), Tavaszi tánc (1965), Fűszálon csillag (Bukarest 1968), Szavak szemek (1979), Álommadár (Bukarest 1986) gyerekeknek szóló verseskönyvekkel szinte szabályosan váltogatva adta ki. Főleg romániai magyar lapokban közöl, gyermekközönségéhez kötetein kívül a Napsugár és testvérlapja, a Szivárvány révén szól. Gyermekvers-kötetei: Kicsi Jóska (1961, illusztráció: A. Tollas Júlia); Tavaszi tánc (1965), Verőfényben(1976), Pillangók tánca (1989), Mit tanácsolsz cinege? (2005, illusztráció: Szabó Zelmira),Fecskeszárnyon száll a nyár (2009, illusztráció: Abonyi Mária), Piripócsról Nárittyenbe (2010, illusztráció: Müller Katalin), A tó, a szarka meg a gyűrű (2010).
Idén a Koinónia kiadó jóvoltából igényes grafikai kiállítású kötettel jelentkezett újra (Kedvük ragyog, mint az ég. Versek gyermekeknek – Kürti Andrea és Sipos Gaudi Tünde rajzaival). A könyvbe mondókák, verses történetek, köszöntők, alkalmi versek mellé néhány műfordítását is beillesztette.
Jancsik Pált köszöntötték már „előzetesen” ez év júniusában a kolozsvári Stars Galériában Essig József kezdeményezésére, aki az 1990-es évek elején Fától fáig című, a kolozsvári területi stúdió magyar adása részére róla is készített portréfilmet. A Stars Galériában az volt a meglepetés, hogy kisebb-nagyobb gyermekek adták elő a költő Napsugár című versét, és hogy Kondrát Csabát (aki régebbecske volt gyermek) szép zenék komponálására ihlették a költő írásai. A gyermekek szívesen vállalt versmondására „a költő bácsi” bizony meghatottan rácsodálkozott, az apróbbak és nagyobbak pedig versengve mondogatták a játékos, derűs szövegeket.
De egy másik megelevenedésről is szeretnék szólni.
Jancsik Pál a 2016. július 25-i Helikonban közölte a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport jelképiségét firtató, versbe tördelt rigmusok és didaxis határán született (de archaizáló, regemondó, sánta-jambusos) mondatait. Maga sem gondolhatta, hogy születésnapján aztán éppen Fadrusz János Mátyás királya előtt gyűlnek össze a kolozsváriak, hogy hangot adjanak az igazságkeresésnek, hogy megfogalmazzák aggodalmukat a gyermekek itthoni (erdélyi, romániai) tanulási körülményeit illetően, az anyanyelvi képzés, a tényleges jövőnk érdekében.
… Ezért a játékos komolyságért, jelenlétért köszöntjük a 80-éves Jancsik Pált, alkotókedvet és erőt kívánva a „helyi verssel”, bízva abban, hogy nincs oda az igazság. (S hogy vers és élet között volt és lesz összefüggés.)
*
Jancsik Pál
Mátyás még vigyáz Kolozsvárra
Mátyás még vigyáz Kolozsvárra.*
több mint száz éve ez a dolga,
Fadrusz János ezért ültette
karddal és páncélban a lóra.

Már életében gondja volt ránk,
ezért foglalta rendeletbe,
hogy istenházát építsenek
a Farkas utcai telekre.

Farkas utca még sehol sem volt,
de állott már a szülőháza.
Ezernégyszáznegyvenháromnak
februárjában jött világra.

Mikor már hatalmas király volt,
bölcsőjét akkor sem feledte,
hálából szülőházát minden
adó alól mentesítette.

És mert igazságos király volt,
nevét a nép mesékbe szőtte,
s a mese hős tetteinél is
élőbben őrködik fölötte.

Hiába próbálták ledöntni
komor bivalyokkal a szobrát,
táblákkal, újfajta mesékkel,
festékkel hiába gyalázták.

Mátyás még vigyáz Kolozsvárra,
híre töretlenül világol.
de ne adja az Úristen, hogy
le kelljen szállnia lováról.
*Régi kolozsvári képeslap felirata
EGYED EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Semjén Zsolt: A magyar nemzet megmaradásához minden nemzetrészre szükség van
Az Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból adott interjút Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a közmédia M1 aktuális csatornájának.
A magyar nemzet csak akkor tud megmaradni, ha minden nemzetrész megmarad. Ehhez szükség van egy erős anyaországra, és meg kell erősíteni a Kárpát-medence magyarlakta térségeit, továbbá meg kell tartani a nyugati világban való diaszpórát, ami nem egyszerű dolog – vélte a miniszterelnök-helyettes.
Emlékeztetett: a Kárpát-medence tekintetében a tömbmagyarság – először Trianon óta – létszámában és százalékában is erősödött. A vegyes házasságoknál ráadásul a magyarok asszimilálják a többségi nemzethez tartozókat. Viszont a szórványmagyarságban súlyos a fogyás. Ezért elő kell segíteni, hogy a szülőföldön maradjanak, illetve hogy minél többen szülessenek – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes a hirado.hu által közöltek szerint.
Semjén Zsolt úgy vélte, a kettős állampolgárság megadása „egy borzasztó fontos dolog” volt, mert személyes köteléket hozott létre a magyar állam és a külhoni magyar között. A szórvány megtartásához ugyanakkor elengedhetetlen, hogy – hídfőállásszerűen – mindenütt legyenek magyar iskolák, ahová iskolabusszal oda lehet szállítani a környéken élő gyerekeket. A nagyobb iskolaközpontok mellé pedig kollégiumokat is építeni kell, így biztosítva, hogy mindenkinek meglegyen a magyar oktatáshoz való lehetősége. Fontosak továbbá a vasárnapi iskolák is, ahol a magyar nyelv tanítása szórványkörnyezetben is megtörténhet – fűzte hozzá.
Elismerte, hogy ehhez mindkét oldalra szükség van, vagyis a külhoniakban kell igény, legalább passzív szándék a megmaradásra. Az is lényeges, hogy a kinti magyar intézmények magasabb szintűek legyen, mint a többségi társadalomé. Ha a gyerekek intellektuális előnyre tehetnek szert, akkor jobb eséllyel indulhatnak az életben – emelte ki.
A miniszterelnök-helyettes kitért a Határtalanul! programra is. Ennek célja, hogy a Magyarországon érettségiző diákok intézményes formában, tanulmányaik alatt legalább egyszer külhoni környezetben legyenek, a határon túliak pedig Magyarországon. Ezt még – főleg a cserkészeten keresztül – megpróbáljuk a diaszpórára is kiterjeszteni – tette hozzá.
Meg akarják félemlíteni a magyarságot
Semjén Zsolt beszélt a marosvásárhelyi iskolaügyről is. Szombaton több ezer ember gyűlt össze a marosvásárhelyi Vársétányon, hogy a magyar felekezeti oktatásért tüntessen, és tiltakozzon a római katolikus gimnázium ellehetetlenítése, igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen.
A miniszterelnök-helyettes szerint azokat a magyar vezetőket vádolták meg „koncepciósan, igazságtalanul, abszurd módon”, akik a magyarság olyan vezetői, akiket a helyi közösség követ, és akik a magyarság értékeinek, érdekeinek megtestesítői, nem mellesleg elkötelezett hívei és harcosai az autonómiának. Az egész egy „magyarellenes dolog, igazságszolgáltatásnak álcázott módon próbálják meg ellehetetleníteni a magyar vezetőket, aminek célja, hogy ezerszer megfontolja minden magyar, vállal-e közszereplést, vállalva a következményeket” – fogalmazott.
Úgy vélte, hasonló a helyzet a katolikus gimnázium ügyében, mint ami a Székely Mikó Kollégiummal történt. A vád abszurd, e szerint csak adminisztratív hiányosságokat találtak, azoknak semmi köze a korrupcióhoz. „Visszaállamosítás történik, a csaucseszkui állapotok restaurációja, a magyarság megfélemlítése” – mutatott rá a hirado.hu cikke szerint.
Magyarország azonban nem engedi el sem az üldözött magyar politikai vezetők kezét, sem az intézményeket nem hagyja saját sorsára. A kormány kész anyagi áldozatokat vállalni és minden létező romániai és nemzetközi fórumon lépéseket fog tenni – tette egyértelművé.
HIRADO.HU
magyaridok.hu

A romániai magyar oktatás ügyének kopó hamvassága
Ugyanott tartunk, mint huszonhét évvel ezelőtt, mondogatták többen is szombaton, miközben tüntetni készültek a marosvásárhelyi Vár sétányra.
A korrupcióellenes harc világszerte elismert bajnoka, a DNA november elején hatvan napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsoltot, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatóját, Stefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelő ellen pedig 30 napos házi őrizetet rendelt el. Az okot egy 2014. júliusi városi önkormányzati ülésen vélte megtalálni az ügyészség. Az ominózus ülésen a képviselők 1,5 millió lej kiutalását szavazták meg annak a visszaszolgáltatott épületnek a felújítására, amelyben az Unirea Főgimnázium működik, és amelyben azóta létrehozták a római katolikus teológiai profilú középiskolát is.
A DNA szerint a főtanfelügyelő az oktatási tárca jóváhagyása nélkül rendelte el a katolikus gimnázium létesítését és Tamási igazgatói kinevezését, hatáskörét túllépve pedig 2015-ben az Unirea magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe sorolta, és kibocsátotta az intézmény ideiglenes működési engedélyét. Mindezt rosszhiszeműséggel, tartja az ügyészség, tekintve, hogy az érintettek tudták: a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az ügyben vizsgálódnak, az érintettek homlokán ott a bélyeg, a folytatásról majd az igazságszolgáltatás gondoskodik. Az elmúlt két évtized pártharcaiban iránytűjét vesztő marosvásárhelyi magyarság pedig újra kiment az utcára.
Hasonló – pontosabban a szombati háromezres létszámnál nagyságrendekkel nagyobb – tömeget már régóta csak a székely szabadság napján lát a város, lényeges apróság azonban, hogy a hagyományosan március 10-én felvonuló tömeg derékhadát más székelyföldi településekről érkezők alkotják. Úgy tűnik azonban, az oktatás kérdése – még ha heveny jogsérelem okán is – alkalmas arra, hogy akcióra késztesse a közt. Mindez két dologról feltétlenül árulkodik. Az egyik, hogy gyermekeink sorsa mindenki számára erodálhatatlanul fontos ügy, a másik, hogy a kisebbségi oktatás módszertana és jogi keretrendszere még mindig messze van attól, ahogy mindenki szeretné.
A korrupcióellenes harc jogosságát önmagában roppant nehéz vitatni, még akkor is, ha a romániai jogi környezet gumifalairól esetenként szinte menthetetlenül pattan kifogásolható útra az intézményéért tenni kívánó vezető. A magyar oktatás veszélyeztetettsége azonban olyan ernyő, amely alá mindenki szívesen áll be, hiszen változatlanul jó együvé tartozni, védeni a jogos vagy annak vélt igazunkat. Így kerülhetett a repülőből korrupciós esetnek látszó vásárhelyi iskolaügy egyazon platformra az egyháziingatlan-visszaszolgáltatások újragombolása miatt több nagy múltú felekezeti iskola sorsának ingataggá válásával.
Kissé alaposabb szemlélődés után azonban feltűnik, hogy a romániai magyar oktatásnak nem kizárólag állami vezérlésű obstrukcióval kell megküzdenie. A közvetlen érintettsége miatt a gyulafehérvári főegyházmegye vagyonának egy részét kezelő római katolikus Státus Alapítvány szervezte demonstráció körvonalazódásával párhuzamosan másik kezdeményezés is akcióra szólított fel. Ha a vásárhelyi megmozdulás felül is emelkedhetett egy pártrendezvény szintjén, a széles körű szolidaritás pedig jelezte, hogy a felekezeti iskolák működése összmagyar ügy, bizony adódnak „technikai” jellegű gondok is. Egy húszfős értelmiségi csoport – köztük Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató, Nagy László fizikus, egyetemi professzor, Néda Zoltán fizikus, egyetemi professzor, Balázs Attila lelkész, Papp-Zakor András újságíró – által jegyzett kezdeményezés az erdélyi magyar oktatás és sajtó nehéz helyzetére hívja fel a figyelmet.
A vészkiáltásnak szánt internetes petíció aláírói konkrét intézkedéseket várnak a politikai elittől az erdélyi magyar társadalom jövője szempontjából létfontosságú területeken. A felhívás azzal zárul: a problémák megoldatlansága, a konkrétumok hiánya is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a legutóbbi felmérések szerint kérdésessé vált, eléri-e a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ az ötszázalékos küszöböt a közelgő parlamenti választásokon.
S hogy az oktatás pártsemleges ügye még inkább elveszítse eredendő hamvasságát, arról az is tehet, hogy egyre több sérelmet okoz az iskolaigazgatói tisztségekre való pályázások esetében mindent eldöntő RMDSZ-vétójog. A tanügyi törvény vonatkozó előírása – miszerint a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató tanintézmények igazgatói és aligazgatói tisztségére pályázóknak rendelkezniük kell az illető nemzeti kisebbség parlamenti képviseletének írásos ajánlásával – ugyan 2011-ből datálódik, de a kódolt esetleges szubjektivizmus idén vált egyértelművé.
A december 11-i romániai parlamenti választások kampányperiódusának nyitónapjára, november 12-re időzített marosvásárhelyi és más erdélyi településeken tartott tüntetéseken nyoma sem volt politikai jellegű felszólalásoknak. Így aztán egyelőre mindenki azzal az érzettel tehette el a hasonló tüntetésekre „rendszeresített” könyvét, hogy az egybeesés talán egy új periódus biztató kezdete.
Csinta Samu
Magyar Idők (Budapest)

Nem a mi időnk
Lassan két évtizede, hogy egy koalíció tagjaként a magyar érdekképviselet történelmi előzmények nélküli kormányzásra vállalkozott Romániában. Országon kívül és belül joggal hitték akkor sokan, hogy egyszer s mindenkorra megváltozik a román–magyar viszony, és hogy tulajdonképpen egy új, toleráns Európa diadala ez a Kárpát-medence régi, intoleráns történelmi modelljei fölött.
Az alkotmányos és törvényes keretek fokozatos, ám összességében nagyon is radikális átalakítása ezt bizonyította, és a néha elkerülhetetlen kudarcok is legfeljebb ideig-óráig kedvetlenítettek el minket.
Európa jó, Románia még rossz, de hamarosan nálunk is rendben lesznek a dolgok.
Valahogy így összegezhetném akkori közérzetünket, amely persze csak utólag látszik rózsaszínűnek, mert minden optimizmusunk dacára folyamatosan kétségek között hányódtunk, hogy politikai eszközökkel, az integrációs kényszereket is felhasználva sikerül-e tartósan kedvező feltételeket teremteni a romániai magyarok számára. Nap mint nap tapasztalhattuk, hogy a történelmi beidegződések megváltoztatása milyen nehéz, de azt is láttuk, hogy mégis van rá esély.
Néhány hónappal 1996-os kormányra lépésünk után, 1997 márciusának elején azt latolgattuk Victor Ciorbea miniszterelnökkel, hogy közeledik március 15., és mit is kellene tennünk, hogy az elmúlt években mindahányszor felszított magyarellenes hangulatot megelőzzük. Őszintén szólva nem elvi-eszmei beszélgetést folytattunk, hanem pragmatikusan mérlegeltük, hogy közös kormányzásunkat nagymértékben befolyásolhatják az esetleges feszültségek. Előrukkoltam egy hirtelen ötlettel, magam sem nagyon bíztam benne, hogy „vevőre” találok: mi lenne, ha a miniszterelnök március 15-e alkalmából köszöntené a magyarokat. Meg is lepődtem, hogy egy pillanatnyi hallgatás után felcsillant Ciorbea szeme. Jó, megcsinálom – mondta. Abban is megegyeztünk, hogy egy nappal azelőtt el kellene készülnie, mert le kell még fordítani magyarra is, és lapzárta előtt el kell juttatni a román és magyar sajtónak, felolvasni pedig lehetőleg a prefektusok – a megyei kormánymegbízottak – fogják az üzenetet.
Tudni kell mindehhez, hogy Ciorbea erdélyi román, sőt, móc, annak az Avram Iancunak a földije, aki 1848-ban bizony szóval is, tettel is gyűlöletet hirdetett a magyarok ellen, és miközben a románok szabadságáért szállt síkra, nem vette észre, hogy az osztrákok malmára hajtja a vizet.
Nos, másfél évszázad múlva, 1997-ben a miniszterelnök nem csupán tessék-lássék, hanem érezhető empátiával írta meg a szöveget, amely újabb meglepetésemre azzal végződött, hogy: „boldog ünnepet kívánok”. Meglepődtem, és el is szégyelltem magam, hiszen nem elég, hogy egy román politikus hajlandó volt ünnepnek tekinteni az ünnepünket, hanem tudtán kívül még rám is pirított. Én ugyanis március 15-e kapcsán sokféle érzést fel tudtam idézni magamban addig, csak éppen a boldogságot nem. A fogcsikorgatás, a csak azért is kiállás, a bátorítás, néha a szorongás napja volt ez az azelőtti években, nem beszélve 1990-ről, Marosvásárhely véres márciusáról. Nem múlt el egy csapásra a miniszterelnöki üzenettől sem a feszültség, de attól fogva valamiképpen hivatalossá vált Romániában is a magyar szabadság évfordulója, részt vettek a román pártok képviselői és több megyében a prefektusok is az ünnepségeken.
Mi több, azután már nemcsak a miniszterelnök, hanem az államelnök is küldött üzenetet minden évben az ünneplő magyaroknak.
Kivéve az idei évet, amikor a német nemzetiségű államfő érdekes módon hirtelen megfeledkezett erről, és „csak” Dacian Ciolos miniszterelnök üzenetét hallgathatták meg az ünneplők.
Egyébként azt is el szokta felejteni Klaus Johannis, hogy beszédeiben legalább egyetlen obligát mondatban megemlítse például a kisebbségi jogok fontosságát.
Nem a mi időnk ez – mondják mostanában egyre többször barátaim, amikor a párizsi vagy brüsszeli merényletek kerülnek szóba. Európának most kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a saját etnikai-nemzeti problémáival bajlódjék, amikor nyakunkon a menekültek. Vajon a rosszul kezelt menekültkérdés arra intene minket, hogy hallgassunk? Az európai szolidaritás azt jelentené, hogy ki-ki félreteszi a saját gondjait, és közös nyomorúságunkra koncentrálunk mindannyian?
Hát nem éppen ez-e a mi közös nyomorúságunk, hogy nem vagyunk képesek választ adni az együttélés dilemmáira? A menekültügyre is csak azért nem tudunk megoldást találni, mert a saját dolgainkat sem rendeztük igazán, és ha neki is fogtunk a rendezésnek, menet közben leálltunk vele. Mint Romániában is az utóbbi években, és mint a környező országokban is. Illetve azt a hazug és veszélyes alternatívát próbálják egyesek legyűrni a torkunkon, hogy egy olvasztótégelyként működő Európai Unió és a tetszhalálukból feltámadó, hihetetlenül agresszív nemzetállami elképzelések között kell választanunk.
Markó Béla
nol.hu