Ki parancsol a médiának?
Csűry István királyhágómelléki református püspök akarva-akaratlanul jókora sallert adott a romániai magyar médiának. Erről szól Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának alábbi közleménye.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület újraválasztott püspöke előbb a legnépszerűbb közösségi hálón tette közzé Ha a lelkiismeret beteg című eszmefuttatását, majd a jelek szerint eljuttatta azt egyes sajtóorgánumoknak is. A nagyváradi Bihari Naplóban és Reggeli Újságban láttuk megjelenni azt. Ebben vélhetően Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak” címmel közzétett november 3-i közleményére, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Nyilatkozat a választások után, választások előtt című ugyanakkori állásfoglalására reagált. Csűry püspök Tőkés László személyére vonatkozó megjegyzéseit nem feladatunk minősíteni vagy kommentálni, csupán idézzük a KREK korábbi püspöke nyilatkozatának vonatkozó részét, amely ebben a formában nem kapott kellő nyilvánosságot: „A 2016. október 21-i egyházkerületi közgyűlés túlnyomó többséggel bizalmat szavazott Csűry István előző püspöknek, és újabb hat évre megerősítette tisztségében. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy hivatali utódom az ellene szóló bizonyítékok és érvek ellenére nem lépett vissza a jelöltségtől, megszegve ezáltal saját, erre vonatkozó előzetes ígéretét. Mindazáltal, bár nem érthetek egyet vele, meghajlok a választók demokratikusnak minősülő akaratnyilvánítása előtt, és azt kívánom, hogy Csűry István tekintse az isteni kegyelem különleges megnyilvánulásának megválasztatását, ezáltal pedig terhes múltja jóvátételének eme lehetőségét. Ebben az értelemben kívánom, hogy irgalmas, megbocsátó Istenünk tegye eredményessé jövendő működését” – írta Tőkés László.
Ugyanakkor a sajtóiroda kénytelen reagálni – az érintettség okán – Csűry István következő mondatára: „Sajnálom a média munkatársainak helyzetét, akiket erőnek erejével parancsoltak ma is a sajtótájékoztatóra.” E talányos, sugalmazó mondat sportnyelven szólva övön aluli ütésnek minősül. A KREK jelenlegi püspökét és a nyilvánosságot ezúton tájékoztatja az EP-képviselő sajtóirodája, hogy az egyes sajtóorgánumok munkatársainak programbeosztását a főszerkesztők, felelős szerkesztők végzik, akik az általában elektronikus levélben megkapott meghívók alapján döntik el, hogy küldenek-e tudósítót a tervezett sajtótájékoztatókra, vagy sem, s ha igen, akkor kit, kiket. A felelős szerkesztők meg nyilván a médiatulajdonosoknak tartoznak elszámolni a munkabeosztással és minden egyébbel. A meghívó fél legföljebb szelíden érdeklődhet a meghívottaknál, hogy alkalmas-e számukra a kijelölt időpont, érdekli-e őket a tervezett sajtóértekezlet témája. Csűry István úgy szolidarizál a „szegény újságírókkal”, hogy közben megsérti és megalázza a médiavezetőket-tulajdonosokat, amiért azok kegyetlenül dolgoztatják a beosztottjaikat, mindenféle sajtóértekezletekre küldve-kényszerítve őket. Mert azt aligha hiheti ő vagy bárki, hogy maga Tőkés László vagy az EP-képviselő sajtóirodája parancsolgat a sajtónak, úgymond „erőnek erejével” ide-oda rángatva az újságírókat.
Csak mellékesen emlékeztetjük a püspököt, kellő tisztelettel, hogy Tőkés László nem „európai tanácsos” – ahogy ő írja –, hanem európai parlamenti képviselő.

itthon.ma//karpatmedence

CEMO: ne degradálják kampánytémává a katolikus iskola ügyét!
Nem szeretné a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), ha a magyar politikusok kampánytémává degradálnák a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyét.
A magyarság jogaiért – és ennek keretében az anyanyelvű oktatásért – küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom sokkal árnyaltabban látja a helyzetet, mint a közösséget áldozatként feltüntető magyar politikusok. A szervezet elnöke, Szigeti Enikő emlékeztet arra, hogy „az iskolaalapítás nem ment simán és nem volt túlzottan törvényes”, amiről ugyanúgy kellene beszélni, mint arról, hogy Tamási Zsolt igazgató ellen indított eljárás mennyire igazságtalan.
„Tamási Zsolt áldozata ennek az ügynek, de nem jelenti azt, hogy az iskolaalapítás törvényes volt. A felelősség pedig az RMDSZ marosvásárhelyi volt tanácsosainak körében keresendő, nem feltétlenül a DNA a főgonosz, habár kétségtelen vannak gondok az ügyészség eljárásával” – állítja Szigeti Enikő.
A CEMO szerint az iskola alapítása körül nem igazán volt rendben semmi, erőltetett, nem kellően előkészített ügyről van szó, amely számos ponton ingatag volt és marad mindmáig. Két évvel ezelőtt az iskola alapítását több tanácsi határozat szabályozta, az egyik tanácsi határozatot – amelyben a tanintézmény bekerült a marosvásárhelyi iskolahálózatba – megtámadta Vasile Oprea prefektus, és a pert a marosvásárhelyi táblabíróságon jogerősen meg is nyerte.
„A tanfelügyelőség sem tartotta be a törvényes előírásokat, s hogy erről az RMDSZ tudott vagy nem tudott, irreleváns. Nem Tamási Zsoltnak – aki ellen DNA-eljárás indult – kellett volna vásárra vinnie a bőrét. Dicséretes, hogy ez az ember mindent magára vállalt, eljárt egy tömérdek engedélyeztetést, de nem lett volna szabad hagyni, hogy egyedül csinálja, segítségre lett volna szüksége” – vélekedett a Vásárhelyi Hírlapnak a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője.
Szigeti Enikő néhány költői kérdést is megfogalmaz az ügy kapcsán, mellyel az RMDSZ-t célozza. A civil aktivista arra lenne kíváncsi, hogy az elmúlt napokban a szövetség felállított-e egy válságstábot, egy szakértői csoportot, amely majd az iskolaalapítás körüli ügyekkel foglalkozik. A CEMO elnökét az is érdekelné, hogy az iskola diákjainak a szülei meddig tűrik még, hogy a marosvásárhelyi és Maros megyei RMDSZ az iskola megmentése helyett politikai kampánytémává degradálja az ügyet.
A CEMO álláspontja szerint a politikumnak háttérbe kellene húzódnia, a szülők érdekképviseleti szervezetének kellene lépnie. „Sokkal hatásosabb, ha a közvetlenül érintett személyek – és gondolok a szülőkre – bombáznák kérdéseikkel és beadványaikkal a tanügyminisztériumot. Mert az oktatási tárca nem vonhatja ki magát ebből a bonyodalomból, melynek létrejöttéért ő maga is felelős” – szögezte le a kisebbségjogvédelmi aktivista.
Brassai: jogos felvetés
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei vezetője szerint a CEMO és Szigeti Enikő kérdései teljesen jogosak, ezért a szövetség igyekszik komolyan is venni őket. Az elnök hozzátette: sok minden benne is megfogalmazódott. „Természetesen vállaljuk Tamási Zsolt védelmét, egy percig sem hagyjuk magára. Az RMDSZ mindent meg fog tenni az ügy mielőbbi tisztázásáért, mert senki nem játszadozhat a szülők, gyerekek és pedagógusok türelmével és idegeivel” – nyilatkozta a Vásárhelyi Hírlapnak Brassai Zsombor.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Duray Miklós a magyarság intellektuális iránytűje
A felvidéki és az egyetemes magyarság életében Duray Miklós intellektuális értelemben mindig is az iránytű szerepét töltötte be – jellemezte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a külhoni magyar politikust könyvének bemutatóján tegnap Budapesten.
A miniszterelnök-helyettes Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963–2015 című kétkötetes könyvének bemutatóján kiemelte: bár sűrűn tapasztalhatjuk, hogy a mögöttünk hagyott időszak igen bizonytalan, de a saját történelmünket nekünk kell megírni. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta: Duray Miklós életútját követi a két kötet. Kitért a felvidéki magyar politikusnak a státusztörvény kezdeményezésében játszott szerepére, és arra, hogy Duray Miklós később teljes mellszélességgel kiállt mellette. Hajthatatlan volt, amikor szabadlábon, és akkor is, amikor börtönben képviselte a felvidéki magyarság érdekeit, és következetesen s egyúttal kíméletlenül teszi ezt a mai napig – mutatott rá. Felvidéki magyarnak lenni ma sokszor kilátástalansághoz közeli állapotot, felvidéki magyar politikusnak pedig a csalódások sorát jelenti – tette hozzá Németh Zsolt, aki szerint a rendszerváltással a demokrácia csak a szlovákoknak jött el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy földtani fórum hozadéka
Ritka az a tudomány és mesterség, amelynek olyan siralmas múltat és jelent nyújtott századunk, mint a geológiának, annak elméleti, de még inkább gyakorlati művelőinek. Alig lendült életbe nemcsak Erdélyben, hanem az ország más vidékein is a sokoldalú földtani kutatás, nemzedékek sora begyakorolta magát az alkalmazott földtan hasznos szépségeibe, egyre több és újabb feltárt hasznosítható ásványikincs-telepekben hagyott jóvá körvonalazott ipari tartalékokat az országos tartalékmegállapító bizottság, az 1989 után végbement gazdasági-pénzügyi, kutató- és kitermelőipari változások miatt alaposan leapadt e tudomány művelőinek létszáma, a gazdasági tevékenység más területeire került egy sereg kiváló és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakember.
Kutatók aggodalma
Tévedés ne essék, nem a földtani kutatás és gyakorlat diktatúrabeli helyzetét sírja vissza a hazai geológustársadalom, hanem azon aggodalmát fejezi ki jelenleg is, hogy lelassult természeti kincseink kutatási-feltárási rendszere, s kérdezik, meddig lehet még masszívan importálni minden olyan nyersanyagot, amelyre szüksége van ennek az országnak. Az 1989 után lepergett negyedszázad alatt vajmi keveset lépett előre az a tudományág, amelynek hivatása, hogy megállapítsa, rögzítse a szükséges és belföldön is ismert ipari nyersanyagok gazdaságos kitermelhetőségének szigorú hazai normáit, hiszen jól tudja és főleg érzi mindenki, hogy a behozott félnyers, avagy nyersanyag ára mindnyájunk vásárlóerejét, életszínvonalát nehezíti és teszi próbára. Anélkül, hogy ennek a kérdéskörnek az apró bugyraiba belekeverednénk – ugyanis jócskán dolgoznak egyfajta kényszerből erdélyi és székely geológusok távol családjaiktól más kontinensen is –, elmondhatjuk, hogy semmiképpen sem a természeti kincsek feltárásának és kinyerésének a dolga képezte az október végén Kovásznán megtartott XVIII. Székelyföldi Geológus Találkozó tárgyát, de közvetett módon érintette azokat az elképzeléseket és jó szándékú kezdeményezéseket, amelyek elősegíthetik egy újabb hazai hasznos kutatóprogram kibontakozását. Tizennyolc érdekes és hasznos előadás és bemutató hangzott el a borvizek városában, amelyek tartalma, rövidített változata nyomtatásban is megjelent, így bármikor hasznos lehet e tudományág művelői és az érdeklődők számára. A találkozó Kovászna város, a városi művelődési ház, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a gyergyószentmiklósi Geo-Tech Kft. támogatása révén jöhetett létre. Hogy létezik egyáltalán székelyföldi geológusközösség, arra az is bizonyíték, hogy a magyarországi kollégákkal együtt 101 személy vett részt a találkozón. Bemelegítőként egész napos tanulmányi úton ismerkedtek Kovászna várossal és Csomakőrössel, a környék ismert és immár híres ásványlelőhelyeivel a Mész-patak (Hankó-völgy) arzénásványos előfordulásaival, a Horgász-patak völgyének kovásznai „gyémántjaival”, a Tündérvölggyel, a Dr. Benedek Géza Szívkórház mofettájával és a Rétyi Nyírrel. S mert a Székelyföld kincseinek egykori jeles kutatójára is emlékeztek, emléktáblával jelöltük meg a geológus és közéleti személyiség Bányai János (1886–1971) kézdivásárhelyi, Kanta utca 13. szám alatti szülőházát.
Az emlékezés felette szükséges voltáról
Dr. Komlóssy György bauxitkutató geológus a találkozó egyik idősebb résztvevője egy friss, még nyomdafesték-illatú, 120 oldalra terjedő, igen olvasmányos kötetével ajándékozott meg, amely ebben az évben jelent meg Budapesten Szemezgetések egy geológus életútjából címmel. Az ismerkedés villámgyorsan ment, szülei erdélyi gyökerekkel bírtak, édesapja szilágysági, édesanyja pedig a ditrói Puskás famíliából való volt. Műszaki értelmiségiként köszöntötte a nála jóval fiatalabb nemzedéket, rávillantva arra, hogy a megváltozott idők révén, lám, szabad a találkozás, szabad a szakmai vita, szabad a földkutató nemzedékek határokon átívelő ölelkezése-barátkozása. Gyurka bátyánk a székelyföldi találkozók rendszeres résztvevője, köszöntése amolyan megnyitóféle is volt, de mindnyájan tudtuk, hogy sokoldalú és gyakorlott geológus. Többnyire bauxitkutatás és szemlézésügyben beutazta az egész világot. Földinkre, a Kézdivásárhelyen született Bányai Jánosra e sorok írója és Jánosi Csaba csíki hidrogeológus emlékezett a tudós családi hagyatékénak fényképfelvételeit szemléltető poszterrel, amelyet Berszán József Hargita megyei geológus és Jánosi Csanád állított össze. Nem célunk részletezni Bányai János sokoldalú kutatásainak eredményeit (megtette ezt már e sorok írója a Földtani Közlöny 1973-as számában megjelent emlékezetében), nevét utca és szakközépiskola őrzi a székely anyavárosban, hagyatékát a Haáz Rezső Múzeum, egy részét pedig a szejkefürdői Borvízmúzeum. Porai ott pihennek a székelyudvarhelyi református temetőben, temetésén e sorok írója mondott beszédet az akkori erdélyi geológusnemzedék nevében.
Só, metán, tektonika
A kovásznai fórumnak a só, a metán és a tektonika volt fő témája. Erdély a só hazája. Így történt, hogy a csíki gyökerekkel rendelkező Unger Zoltán előadását hallgatva (Nyugat-magyarországi Egyetem, Földtani Tanszék) kiderült, hogy nem is igazából tudjuk, miből keletkezett a Föld geológiai idejében az a mérhetetlen mennyiségű só-tartalék.
Czellecz Boglárka és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem geográfus kollégái „tisztába tették” az Erdélyi-medence nyugati peremének sós vizes előfordulásait, dr. Wanek Ferenc kolozsvári nyugalmazott egyetemi tanár a középkori sóbányászat egy alig ismert Kolozsvár környéki kitermelőhelyéről értekezett helynévanyag segítségével, bizonyítva azt, hogy a helynévkutatás is segítheti olykor a földtudomány művelőjét. Közelebb kerültünk megyénkhez, ugyanis Sóki Erzsébet, Gyila Sándor és Csige István, a Debreceni Egyetem, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház és az MTA Atomki Környezetfizikai Tanszékének hármas szerzőcsoportja a kovásznai szén-dioxidos száraz gázfürdőkben a radon aktivitáskoncentráció térbeli eloszlását és időbeli műszeres változását vizsgálta, összehasonlították a természetes magánmofetták mélységi eredetű gázainak útját, áramlását a furatból táplált tündérvölgyi mofettával, ahol a betegek teste körül olyan mélységi eredetű gázok kavarognak, amelyek számos egészségügyi panasz enyhítésére alkalmasak. Bebizonyosodott, hogy a radon természetes eredetű nyomjelzője a mofettagázok mozgásának.
Földtani kutatás elképzelhetetlen őslénytani eredmények értékelése nélkül, s itt is nyilvánvalóvá vált, hogy felette részleteire bomlott, diverzifikálódott a paleontológia is. Érdekes paleolimnológiai (tó-fejlődéstörténeti) megállapításokra jutott a Szegedi Tudományegyetem és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régész kutatócsoportja a negyedidőszak végén kialakult tőzegrétegek paleoökológiai vizsgálata során. Kiderült, hogy a Homoródok mente már az Árpád-korban is lakott volt. Az elemzéseket a régészeti emlékekkel összevetve megrajzolták a terület környezettörténeti változásait. A vegyes összetételű kutatócsoportot az erdélyi kötődésű dr. Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója irányítja. A paleontológiánál maradva újdonság és szenzáció volt számunkra, hogy hazai geológusok, szpeológusok fatörzslenyomatokra bukkantak a Kelemen- és Görgényi-havasok vulkanikus kőzeteiben (!), Fazakas Attila székelyudvarhelyi geomorfológus a vonalas erózió térbeli és időbeli alakulását rögzítette a Keleti-Kárpátok belső vulkanikus vonulatában körvonalazva a hegysor mai képének kialakulását. Felette hasznos jelenünkben az a tanulmány, amelyet Zólya László geológus, Hargita megye tanácsának projektmenedzsere és Péter Elek nyugalmazott geológus állított össze A talajvizek és ásványvizek védelme korszerű hulladékgazdálkodási rendszerek kiépítésével címmel. Ennek és csakis ennek a rendszernek a szigorú alkalmazása biztosíthatja mind az ivóvíz, mind a mélyben levő ásványvizek minőségét.
Borvízmúzeumot Kovászna megyének
Régebben megfogalmazódott óhaj, hogy Kovászna megyében is menteni/kiállítani és őrizni kellene mindent, ami az ásványvizekkel kapcsolatos tárgyi vagy más jellegű emlék, különös tekintettel a nagyon gazdag fürdőtörténeti dokumentumokra. Albert Zoltán, Papucs András és e sorok írója erről szóló írott javaslatait megküldtük a megyevezetésnek, döntés azonban azóta sem született. Az egykori kovásznai szénsavpalackozó épülete mellett felvetődött egy Sugásfürdőn létesíthető múzeum lehetősége, amelynek létjogosultságát Sepsiszentgyörgy vonzásköre igazolná, avagy a borvizeiről ma is híres Bibarcfalva, ahol az 1882-ben alakult Borhegyi-palackozó eléggé megviselt épületét bérmentesen felajánlotta a helybeli közbirtokosság. Egy negyedik változat Málnásfürdő, ahol a Borpatak völgyében fekvő tömbházlakás alsó szintjén lehetne berendezni egy állandó jellegű kiállítást, avagy egyelőre ideiglenesen legalább összegyűjteni ott a veszendő tárgyi anyagot. Tekintettel arra, hogy a kovásznai egykori szénsav-palackozó üzem jelen pillanatban eladó, a témakört ismertető Papucs András a Háromszéki Borvízmúzeum létesítését Kovásznán látja megvalósíthatónak, ennek azonban az a feltétele, hogy a fürdőváros tekintse ezt fontosnak, és biztosítsa a szükséges területet. Kovászna országos jelentőségű fürdőváros, ahol évente közel 40 ezer turista és gyógykezelésre érkező személy fordul meg – hangsúlyozta –, tehát mindenképpen fontos lenne egy nemzetközi szempontból is figyelemre méltó kiállítás létrehozatala. Nem versenyezni szeretnénk a szomszédos Hargita megyével, ahol három borvízmúzeum működik, hanem kiállítani-megőrizni, s így kiegészíteni Székelyföld ilyen jellegű kincsanyagát.
Hasznos és mifelénk is megvalósítható tevékenységről számolt be Gherdán Katalin, a Pásztói Múzeum munkatársa, amelynek neve a Gyűjthető múlt közönségprogram, s amelynek részeként évente akció indult az év ásványa, kőzete és ősmaradványa témával. A vetélkedőbe be lehet vonni az iskolákat is, ugyanis középiskoláinkban hosszú idő óta megszűnt a földtan oktatása, a fiatalság általános műveltsége szempontjából hasznosnak bizonyulna mifelénk is egy ilyen program.
A Kovásznán megtartott kétnapos székelyföldi geológustalálkozót egyhangúlag hasznosnak, igényesnek ítélték az értékelők, s bejelentették, hogy a fórum XIX. találkozóját 2017-ben Borszékre hívják össze.
Kisgyörgy Zoltán
XVIII. Székelyföldi Geológus Találkozó - Szerkesztette Papucs András (Sikló Egyesület, Sepsiszentgyörgy)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefogás a katolikus líceum ügyében
Ima a megfélemlítés ellen
"Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát" – szólalt meg Kilyén Ilka színművésznő hangján Reményik Sándor ma különösen időszerű költeménye, hisz veszélybe került az egy éve működő önálló magyar tannyelvű Római Katolikus Teológiai Líceum. A tanév közben a diákok, szülők és tanárok nyugalmát, lelkivilágát, biztonságát felkavaró intézkedés, amely során a korrupcióellenes ügyészség megvádolta dr. Tamási Zsolt-József iskolaigazgatót és a megyei főtanfelügyelőt, a közvetlenül érintettek mellett megdöbbentette az erdélyi, a romániai magyarság többségét is.
A történtekre a nyilatkozatok, állásfoglalások utáni első válasz a november 7-i közös esti ima volt az iskoláért a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János- plébániatemplomban, amelynek hajójában állóhely sem maradt üresen. Diákok, szülők, tanárok és a velük együtt érző résztvevők szorongtak a zsúfolásig megtelt templomhajóban.
Megmaradásunk záloga
– A történtek rádöbbentettek, hogy együvé tartozunk, felelősek vagyunk egymásért és a jövőért – szólt a jelenlevőkhöz Oláh Dénes főesperes, aki hangsúlyozta, hogy nem valakik ellen gyűlt össze a sok száz résztvevő, hanem gyermekeink, ifjúságunk, jövőnk megmaradásának zálogáért fordul a teremtő, gondviselő Istenhez, a római katolikus iskola és igazgatója ügyét hozva színe elé. Legyen világos mindenki számára, hogy senki jogos jussát nem akarjuk elvitatni, de értse meg már az egész világ, hogy a sajátunkról sem akarunk lemondani – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra az örömre, amit a múlt év szeptemberében tartott tanévnyitó szentmisén átéltek, hogy 67 év után főnixmadárként föltámadt és szárnyait bontogatja Marosvásárhelyen is a magyar nyelvű katolikus oktatás. Alig egy év után rá kellett döbbenni, hogy vannak, akiket egyenesen zavar az újjáéledés, a bátor előretekintés, az olthatatlan keresztény optimizmus, az élni, éltetni, megmaradni és gazdagítani akarás, amit ma bűnként rónak föl. Dr. Tamási Zsoltot, aki rátermettséggel, szakmai hozzáértéssel, önfeláldozó hősiességgel, mély keresztény hittel küzdött az iskola elindulásáért, és irányítja a mögéje felzárkózó csapatot, megpróbálják félreállítani, lejáratni, megtörni, kiiktatni – mondta a főesperes, majd hozzátette, hogy ez a hatalom túlkapása, erőfitogtatása, amelynek a célja a megfélemlítés, amit régen ismerős módszerként lassan száz éve tapasztalunk.
A gyűlöletnek csak vesztesei vannak
A felsoroltak ellenére azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy akik szeretettel viszonyulnak hozzánk, mi is jobban fogjuk szeretni azokat. Az egyetlen építő erő ugyanis a szeretet, a gyűlölet csak hátráltatja az épülést. A gyűlöletnek csak vesztesei, áldozatai vannak, a szeretetből mindenki nyer, gyarapszik – hangsúlyozta, majd Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első levelének 13. fejezetét, A szeretet himnuszát olvasta fel.
Balla Imre segédlelkész Márton Áron püspök gondolataiból idézett az egymás mellett álló templom és iskola szerepének fontosságáról: valahányszor népünknek újra kellett kezdenie az életet, az új alap letételéhez a templomban gyűjtött erőt, az újjáépítést pedig az iskolában kezdte el és az iskola által hajtotta végre, ezért tartotta fenn azokat akár súlyos áldozatok árán is. Ezért követelte ki a mindenkori törvényhozó hatalomtól az iskolák jogainak tiszteletben tartását, és védte azokat körömszakadtáig a támadó törekvésekkel szemben. Úgy látta és tapasztalta, hogy életének legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola.
Évszázadok lelki, szellemi, kulturális kincsei semmisültek meg az iskolák államosításával, s a maradék szellemi, lelki akarás, kimerítő erőfeszítés kevés eredményt hozott. Ezek a szavak vezették be az imádságot, amelyben az érintetteknek erős lelket, meggyőződéses kitartást, derűs, jobb életbe vetett reményt kért a gyülekezettel együtt.
Egy ilyen rendezvény után hinnünk kellene az ima erejében, s abban, hogy egy olyan kiváló eredményekkel induló iskolát, mint amilyen a Római Katolikus Teológiai Líceum, amelyért szülők és gyermekek százai, az ott tanító pedagógusok és a velük együtt érző erdélyi emberek aggódnak, nem lehet megsemmisíteni. Még akkor sem, ha ezt szándékos rosszindulattal előre eltervezték, magyar részről pedig besétáltunk a kelepcébe.
Elkeseredett, tanácstalan szülők
A megható imaest végén azonban elkeseredett, tanácstalan szülők várták, hogy az elöljárók, akik szép számban megjelentek a rendezvényen, megmagyarázzák nekik, hogyan történt, ki a felelős ezért, milyen intézkedéseket tesznek az iskola jogállásának a törvényesítéséért, mivel nyugtathatják meg gyermekeiket, mire számíthatnak, mire készüljenek fel. Elvárásuk ellenére a közvetlen kapcsolatfelvétel hétfőn este sajnos elmaradt. Reménykedjünk abban, hogy a szombatra tervezett nagygyűlésen vagy egy korábbi alkalommal a pontos helyzetkép és a lehetőségek ismertetésére is sort kerítenek.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Egy folyóirat és kulturális műhely három korszaka
Erdély és Közép-Kelet Európa egyik legrégebbi kulturális folyóirata, a Korunk november 8-án és 9-én tudományos konferenciával és rangos előadásokkal ünnepli fennállásának 90. évét. Az idén több tudományos és kulturális esemény jelezte már a neves folyóirat évfordulóját, ezekhez csatlakozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai utcai székházában másfél napon át zajló előadás-sorozat. A Félmúlt-jelen: Erdélyben – Európában (1926-2016) elnevezésű fórumon a történelem-, az irodalom-, a néprajz- és a filozófiatudomány neves erdélyi és magyarországi képviselői vesznek részt. Az esemény, amely ma délelőtt 10 órától folytatódik, összefoglalja a Korunk 90 éves történetét, és betekintést nyújt a folyóirat által képviselt kulturális és tudományos műhelyek jelenlegi eredményeibe. (A borítóképen Zsoldos Attila, Kovács András, Kántor Lajos, Kovács Kiss Gyöngy, Egyed Ákos és Romsics Ignác a konferencián)
A tegnap reggeli megnyitó résztvevőit a Korunk főszerkesztője, Kovács Kiss Gyöngy történész köszöntötte, kiemelve a tudományos előadás-sorozat jelentőségét a folyóirat 90. évfordulója alkalmából eddig szervezett események tükrében. A konferencia előzményeként említette a Korunk 2016. februári lapszámát, amely mintegy száz szerző válogatott tanulmányait közölte újra a folyóirat 1926 és 2016 közötti kilencven évének három fő korszakából.
Kovács Kiss Gyöngy hangsúlyozta, hogy bár a lap számos alkalommal került az Eric Hobsbawm által a „szélsőségek századának” nevezett 20. században az ideológiák kereszttüzébe, soha nem vált sem baloldali, sem jobboldali politikai folyóirattá; ugyanakkor hűen követte Dienes László 1926-os Beköszöntőjének főbb gondolatait, amelyben a szerző a múlt megismerése által a jelen és a jövő újraformázását és egy új szintézis létrehozását szorgalmazta. A főszerkesztő hozzáfűzte: az 1990 utáni Korunknak sikerült nemcsak fönnmaradnia Erdély egyik legrangosabb kulturális és tudományos folyóirataként, de a Korunk Akadémia és a számos kiállítás révén a nagyközönséget és a magyar értelmiséget szorosan összekötő fórummá is vált.
Kántor Lajos előadása az egykori szerkesztő, majd főszerkesztő közel hatvanéves visszaemlékezéseként hatott, továbbá az erdélyi értelmiség 20. századi történetének a folyóirat hasábjain visszatükröződő krónikájaként is szolgált. A neves irodalomtörténész 1958-ban került a laphoz, majd egy évvel később lett a szerkesztője. Mint mondta, a Gáll Ernő főszerkesztő nevéhez fűződő második korszak (1957–1984) első évei az 1956-os forradalom kolozsvári eseményei miatt a folyóirat legnehezebb periódusaként értelmezhetők. Kántor Lajos kiemelte, hogy bár ez a korszak számos alkalommal tépázta meg a Korunk apolitikus jellegét és kényszerítette az aktuális politika és pártideológia narratíváit, diskurzusait a folyóirat íróira, mégis sikerült megőrizniük az alapító, Dienes László eklektikus tervét, amely a Korunkat az erdélyi értelmiség és művelődés fórumává és a nemzetközi, kortárs tudomány és kultúrtörténet közvetítőjévé tette. Az 1950-es évek egyik nagy botrányaként említette az általa külön tanulmányban elemzett Tordai Zádor-féle Madách-értelmezés 1957-es közlését, amely óriási ideológiai vitát váltott ki.
Kántor Lajos rövid történeti összefoglalójából ízelítőt kaphatott a hallgatóság a Korunk jelentőségéről, arról a szerepről, amelyet az erdélyi magyarság 20. századi művelődéstörténetében betöltött. A lap hasábjain 1926 óta közlő vagy debütáló több száz szerző közül többen is – József Attila, Nyirő József, Radnóti Miklós, Sütő András, Páskándi Géza, Bretter György, Lukács György stb. – a magyar és egyetemes irodalom jeles alakjává váltak.
A konferencia neves magyarországi (Zsoldos Attila, Romsics Ignác) és erdélyi (Kovács András, Egyed Ákos) történészek előadásaival folytatódott, majd Markó Béla költő, valamint Szörényi László, Csapody Miklós és Pomogáts Béla irodalomtörténészek vetettek fel különböző témákat a Korunk vonatkozásában.
Ma reggel 10 órától néprajzkutatók (Csányi Vilmos – A hiedelmek szerepe az emberi megismerésben, Tánczos Vilmos – Az erdélyi magyar néprajztudomány irányzatai) és filozófusok (Egyed Péter – Az ideológia kommunikációs funkciójáról, Liviu Jitianu – Az emlékezés kultúrája, a felejtés örvénye) előadásai következnek, amelyeket bárki meghallgathat az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában (Jókai/Napoca utca 2. szám).
Szabadság (Kolozsvár)

Kallós Zoltán életművét bemutató tárlat nyílik Sepsiszentgyörgyön
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében nyílik meg november 11-én, pénteken 17 órakor az „Indulj el egy úton...” Kallós Zoltán című időszakos kiállítás. A tárlat az erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő életét és munkásságát mutatja be – olvasható a házigazda intézmény, a Székely Nemzeti Múzeum honlapján.
A szervezők felidézik, hogy Kallós Zoltán 1926. március 26-án született a mezőségi Válaszúton, és jelenleg is ott él. Meghatározó szerepe volt a magyarországi és a romániai magyar táncházmozgalom megszületésében és kibontakozásában, mai eredményeiben és megújulásában. Személyes kapcsolatrendszerén keresztül önzetlenül segítette hozzá a népzene, néptánc, népköltészet iránt érdeklődő teljes generációkat a Mezőség, Gyimes, Kalotaszeg és Moldva népéletének megismeréséhez és megéléséhez.
„Kallós Zoltánban Bartók és Kodály mellett a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtőjét tisztelhetjük. Az általa Erdélyben és Moldvában gyűjtött néprajzi, népzenei anyag a mai napig páratlan. Korán felismerte a hagyományos kultúra gyorsuló változását, és életét mintegy küldetésként teljesen a kutatásnak szentelte. Számos korábbi, rendszerváltás utáni elismerése mellett 2014-ben nyerte el a Nemzet Művésze címet” – összegzik a beharangozóban.
A pénteki ünnepségen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszönti a résztvevőket, a tárlatot Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár nyitja meg. A kiállítást Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese mutatja be, házigazda: Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Közreműködik a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar.
Az esemény része a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében zajló 28. Népzene- és néptánctalálkozónak. Az est folyamán, 18.20 órától megnyitják Ádám Gyula és Kovács László Attila Oltszakadáti hangulatok című fotókiállítását a Háromszék Táncstúdióban.
Szabadság (Kolozsvár)

RMPSZ: újabb támadás érte a magyar közoktatást
A romániai magyar közoktatás elleni újabb támadásnak minősül a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye.
Kedden kibocsátott állásfoglalásában a szakmai szervezet országos elnöksége megdöbbenését fejezte ki annak kapcsán, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) eljárást indított a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozása kapcsán. Az RMPSZ megjegyzi, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítása után ez a második olyan tanintézet, amelynek létjogosultságát és működését megkérdőjelezi a hatóság.
A pedagógusszervezet emlékeztet, hogy a múlt század elején épült II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium néven ismert és 1948-ban államosított impozáns marosvásárhelyi épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza az egyháznak, a restitúció ügyében pedig a polgármesteri hivatal fellebbezése nyomán a legfelsőbb bíróság hozott végleges döntést. Önkormányzati határozat alapján 2014-ben újraalakult a tanintézet Római Katolikus Teológiai Líceum néven, amely a következő tanévtől „hazaköltözött" régi épületébe. Az RMPSZ szerint az elmúlt tanévben az intézmény rendeltetésszerűen és sikeresen működött, amit alátámaszt a Romániai Közoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIP) alapos ellenőrzése is, amely a 2015/2016-os tanév első félévében zajlott.
„Mindezek fényében értetlenül állunk a romániai korrupcióellenes ügyészség eljárása előtt. Az anyanyelven történő oktatáshoz való jogot, akár állami, akár felekezeti jellegű, az ország alkotmánya garantálja. Kisebbségi létünkben a tanintézmények mindig a magyar identitás őrzésének és megerősítésének központjai voltak. Az évszázadokra visszamenő felekezeti oktatás mindenkor kultúránk, hagyományaink fennmaradását szolgálta" – állapítja meg az RMPSZ. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában a pedagógusszövetség leszögezi: kisebbségi jogaink gyakorlásában gátolnak meg azok, akik akadályokat gördítenek az anyanyelvű oktatás minden szintű és formájú megvalósítása elé.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum ügye újabb támadás a romániai magyar közoktatás ellen. Szolidaritást vállalunk Tamási Zsolt-József iskolaigazgatóval, és meg vagyunk győződve arról, hogy mind ő, mind Ștefan Someșan főtanfelügyelő helyes döntéseket hoztak a tanintézmény ügyében. Bizakodva várjuk, hogy az igazságszolgáltatás korrekt módon eljárva mindezt megerősítse. Kitartást kívánunk az iskola diákjainak, szülőknek és oktatóknak, valamint minden érintettnek" – olvasható az RMPSZ országos elnöksége nevében Burus-Siklódi Botond elnök által aláírt állásfoglalásban.
Krónika (Kolozsvár)

Szajkók, papagájok
Úgy tűnik, újabb „papírunk van róla”, hogy az ismereteket hatékonyan felhasználni képtelen papagájnemzedéke(ke)t nevel a romániai oktatási rendszer.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem és az államelnöki hivatal által szervezett kolozsvári konferencián a minap közölték, a hazai 15 évesek 42 százaléka funkcionális analfabéta. Ismerve a mechanikus tananyagátadás és a tanultak gépies visszamondásának iskolai gyakorlatát, senki sem hökken meg, hogy bár az ifjú generáció tagjainak közel fele tud ugyan írni, olvasni, de valójában nem érti az írott szöveget, nem tud összefüggést teremteni korábban megszerzett ismeretei és a szövegben fellelhető ismeretek között.
Hogy funkcionálisan analfabéta a kamaszok nagy hányada, azt is jelenti – és ez talán az egyik leglényegesebb tényező –, hogy képtelenek szóban és írásban kifejteni álláspontjukat a szövegben megfogalmazottakkal kapcsolatban, talán nincs is önálló véleményük róla, a megszerzett információkat pedig nem fogják tudni alkalmazni a mindennapi életben. Számos döntéshozó és véleményformáló azt szajkózza széltében-hosszában, kampányokon innen és túl – szinte már évtizedek óta –, hogy elavult oktatási rendszerünknek, amely a mennyiséget helyezi előtérbe a minőség rovására, és hatalmas anyagmennyiséget magoltat be fölöslegesen a gyerekekkel, „haladéktalan és átfogó” reformokra van szüksége.
Tények szintjén azonban nem történik semmi érdemleges. A diákoknak évről évre, vizsgáról vizsgára irdatlanul nagy információmennyiséget kell memorizálniuk, majd valamilyen formában reprodukálniuk, ugyanakkor elenyészően kevés a célzottan az önálló, kreatív gondolkodásra, a szókincs gazdagítására irányuló iskolai tevékenység. Az, hogy valaki funkcionálisan analfabétává válik, nyilván számos tényező következménye. Ha például szűk, szegényes a gyerek szókincse, nem is várható el tőle, hogy valóban megérthessen egy szöveget, és összefüggéseket fedezzen fel benne és általa. A szókincs gazdagsága pedig attól is függ, hogy mivel tarisznyálják fel otthon a gyereket, de nem elhanyagolható szempont, hogy milyen arányban dominálja a digitális benszülött nemzedék gondolkodását a képek uralmára összpontosító virtuális világ.
Ettől függetlenül azonban bátran kijelenthető, az oktatási rendszer közel sem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedékek hatékonyan alkalmazni tudják majd az iskolában szerzett információkat a mindennapi életben. Már csak azért sem lehetséges ez, mert az információk jó részét el is felejtik menet közben. Úgyhogy egyelőre ne reménykedjünk érdemi változásban. Hiszen a döntéshozók valószínűleg továbbra is csak szajkózzák a változás szükségességét, a felnövekvő generációk tagjainak nagy hányada pedig – jórészt emiatt – „papagáj” marad. Akik, ha nem is tudnak majd felzárkózni megfelelőképpen a teljesítményorientált világhoz, de legalább hátha egymással szót tudnak érteni.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ idén nem terjeszt be autonómiatervezetet
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra kéri az RMDSZ-t, hogy az SZNT székelyföldi autonómiatervezetének parlamenti beterjesztésével mozgósítsák a választókat a választási kampányban. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint azonban ez a lépés nem időszerű.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben kérte fel az RMDSZ még hivatalban lévő szenátorait és képviselőit, hogy a december 11-ei választások előtt terjesszék be az RMDSZ Székelyföldi Egyeztető Tanácsa által 1995-ben elfogadott, és az SZNT által 2004-ben véglegesített autonómiastatútumot. A téma kapcsán a Krónika Márton Árpád sepsiszéki RMDSZ-es parlamenti képviselőhöz fordult kérdéseivel, aki leszögezte: a szövetség semmiképp sem fogja benyújtani az SZNT által véglegesített autonómiatarvezetet, hiszen az RMDSZ-nek van saját tervezete.
Hozzátette: ebben a mandátumban már értelmetlen bármilyen törvénytervezetet benyújtani, hiszen kezdődik a választási kampány, a parlament alig fog dolgozni, és valószínű, hogy még a bizottságok asztalára sem kerülne a dokumentum. „Az alkotmány és a házszabály szerint az új parlament csak azokkal a korábbi mandátumban benyújtott törvénytervezetekkel foglalkozhat, melyek legalább egyik ház plénumába már bekerültek" – érvelt a politikus.
Ugyanakkor leszögezte, a szövetség képviselői azt a dokumentumot terjesztik majd be, amelyet kidolgoztak. „Amúgy is abszurd lenne, ha én beterjeszteném az SZNT által közfelkiáltással elfogadtatott autonómiastatútumot, miközben több elemével nem értek egyet, és miközben van egy olyan tervezet ebben a témában, amelyen én is dolgoztam" – jegyezte meg Márton Árpád. Felidézte, amikor Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt még RMDSZ-es képviselőként benyújtották az SZNT autonómiastatutúmát, már akkor jelezte, hogy kifogásai vannak, és megfogalmazta a módosító javaslatait, de azt a választ kapta, hogy a szövegen nem változtatnak. Azt a tervezetet egyébként kétszer is visszautasította a parlament.
Márton Árpád kérdésünkre leszögezte, saját tervezetüket fogják benyújtani, ám még azelőtt tisztázni kell azt a 3-4 kérdést, amiben a Magyar Polgári Párttal (MPP) nem értettek egyet, többek között azt, hogy miként jelölik meg Székelyföld határát. Emlékezetett, azok az MPP-s politikusok, akikkel együtt dolgoztak az autonómiatervezeten, most a szövetség színeiben indulnak a választásokon. „Ebben a mandátumban biztos nem nyújtjuk be, de erről úgysem egyedül én döntök. Az RMDSZ vezető testületeire tartozik, hogy meghatározzák, mikor terjesztjük be a tervezetet" – mondta Márton Árpád.
Az RMDSZ egyébként a 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán határozott arról, hogy törvénytervezetet készít és nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. A tervezetet hosszas titkolózás és többszöri halasztás után végül 2014 júniusában bocsátotta közvitára. Az RMDSZ törvénytervezetéről az erdélyi magyar és a román társadalmat érdemben megszólító vitára azóta sem került sor.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Bizakodóak a tanárok a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban
„Nem örülünk ennek a helyzetnek, de bizakodóak vagyunk, és azt üzenjük, hogy tesszük a dolgunkat” – jelentette ki a Maszolnak Székely Szilárd, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tanára. Az igazgatói kinevezésére váró pedagógust az iskolához kapcsolódó ügyészségi eljárás következményeiről kérdeztük. Szülőket is megkerestünk.
Tamási Zsolt igazgatót az ügyészség kitiltotta az iskola területéről. Ki látja el most a teendőit?
Egyelőre senki. Az iskola vezetőtanácsa és a tanári kar engem kért fel az igazgatói teendők ellátására, de a kinevezésemet a főtanfelügyelőségnek kell jóváhagynia. Ez még nem történt meg, a főtanfelügyelőségnek pedig nem is kötelessége elfogadni a gimnázium javaslatát. A jelölésemet a szükséges dokumentációval együtt továbbítottuk az illetékeseknek. Várjuk a főtanfelügyelőség döntését.
Hogyan befolyásolja az iskola működését az intézmény lefejezése? Ki írja alá például az tanárok fizetéslistáját?
Az igazgatóhiány valóban akár egzisztenciális problémákat is jelenthet a tanári kar számára, mert az igazgatónak van aláírásai joga a kincstárnál. Emellett több, korábban elkezdett projektet is le kellett állítani amiatt, hogy az intézménynek nincs vezetője. Az iskola menedzselése, igazgatása ellehetetlenült, tehát mindenképpen kell egy gyors megoldás erre a helyzetre.
Az ügyészség korábbi közleménye szerint fennáll a veszély, hogy a gimnázium diákjainak eddigi tanulmányait ne ismerjék el az intézmény létrehozásával kapcsolatos jogi problémák miatt. Hogyan látja, valós ez a veszély?
Mi úgy gondoljuk, és ezt az oktatási minisztérium is megerősítette, hogy az iskola törvényesen működik. Nem kell attól tartanunk, hogy az elmúlt másfél esztendőt törvénytelennek fogják nyilvánítani. Nagyon nagy a tét, a fennálló helyzetet nem lehet azzal orvosolni, hogy visszacsinálunk mindent. Ha történt hiba az iskola alapítása vagy működtetése során, az szerintem adminisztratív jellegű mulasztás lehetett, amit szakembereknek kellene helyrehozniuk. Magánvéleményem szerint ennek nem bírósági ügynek kellene lennie. Ha valóban érvénytelennek nyilvánítanák az elmúlt másfél évet, akkor arról biztosan értesítenek minket is. Egy ilyen fejlemény már nagyon súlyos problémákat vetne fel, hiszen azt jelentené például, hogy ebben az időszakban a tanárok jogtalanul vették fel a fizetésüket. Olyan dominó-effektusa lenne egy ilyen döntésnek, amelynek beláthatatlanok a következményei.
A gimnázium jelenlegi jogi helyzetéről mit tud?
Erre a kérdésre nem tudok pontos választ adni, ahogy látom, még a jogászok sem értenek ebben a kérdésben egyet. Nem akarok feltételezésekbe bocsátkozni.
Milyen a hangulat az iskolában? A megszokott módon zajlik az oktatás?
Igen, az órákat rendesen megtartjuk. Az a célunk, hogy mindebből a lehető legkevesebb jusson el a diákokhoz, különösen a kisebbekhez. De arra is figyelni kellene, hogy ne csak mi óvjuk őket a káros befolyásoktól, hanem az otthoni környezetük, a rokonság, szomszédok is. Nem lenne jó őket olyan információkkal terhelni, amelyek nem is rájuk tartoznak. Ez most a legfontosabb nekünk: a diákokat megvédeni, amitől csak lehet. Mi nyilván nem örülünk ennek a helyzetnek, de bizakodóak vagyunk, és azt üzenjük, hogy tesszük a dolgunkat.
„Az unireások miatt van ez az egész cirkusz”. „Meg sem fordult a fejemben az, hogy kivegyem a gyerekeimet az iskolából. Több éves munka áll az intézmény létrejötte mögött, nem fogunk, mi szülők meghátrálni” – válaszolta a Maszol érdeklődésére Lázár Andrea, akinek két gyereke jár a gimnáziumba. Elmondta, bármi is lesz a továbbiakban, kitart az iskola és az intézmény igazgatója mellett. „Ismerem évek óta Tamási Zsoltot, nagyon alapos ember. Nem egyik napról a másikra jött létre ez a líceum, aminek a megalapításánál mindenre figyelt, a törvény minden betűjére” – vélekedett az anyuka. Arra a kérdésünkre, hogy a gyerekei mit észlelnek mindabból, ami most az iskola körül történik, elmondta, a kicsi második osztályos, vakáción volt a múlt héten, nem vett észre semmit, legalábbis nem adta jelét ennek. A nagy viszont már látja, hogy miről van szó, értelmezi is a látottakat és hallottakat. „Az unireások miatt van ez az egész cirkusz” – így fogalmaz otthon a gyerek. Lázár Andra a kommunikáció hiányát tartja a legrosszabbnak ebben az ügyben. A szülőket és a gyerekeket is elbizonytalanítja, hogy nem lehet tudni, mi következik. (Antal Erika)
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Verestóy: nem jutottunk még el a magyarság megbecsüléséig, de a tiszteletet már ki lehetett vívni
Az RMDSZ-szenátor a kilenvcenes évek óta megkerülhetetlen szereplője a székelyföldi, erdélyi és romániai politikának. Kapott már hideget-meleget, de bírja a kritikát. Egyebek közt arról faggattuk, hogy nála miért nem kopogtatott még a DNA, mit remél az idei választásoktól, illetve milyen a viszonya az udvarhelyi polgármesterrel, a Fidesszel, valamint hogy mi változhat az eddigi kis lépések politikájához képest. Nagyinterjú Verestóy Attilával...
– Sokan azt mondják – én is többször leírtam –, hogy politikai szerepét Ön kiválóan tudta saját gazdagodására is használni…
– Addig, amíg a törvény megengedte, gazdasági érdekeltségeket is felvállaltam, építettem ki. Volt, ami nem volt eredményes, volt, ami az volt. Viszont bármilyen vállalkozásomat fokozott figyelem kísérte az állami ellenőrző szervek részéről. Egyik legsikeresebb vállalkozásomat, amit el is kellett adnom, mert politikai nyomást éreztem – azt, hogy nem engedi a közeg, amiben élünk –, megléte alatt évente tizenhét állami ellenőrzés lepte meg, közben a másik három konkurens vállalatnál összesen kettő volt. Ilyen körülmények között nehéz volt építkezni, de lehetett. Nagyon sok olyan magyar vállalkozó volt és van, aki sikeres és megfelelő anyagi feltételeket teremtett. Tegye mindenki azt, amit én is teszek, s akkor talán sokkal jobb lesz ez a mi kis világunk.
Jelenleg a vagyonnyilatkozatok nyilvánosak, és az is, hogy ki mire használja megteremtett pénzét. Nem azt mondom, hogy ugyanúgy kell követni a példámat, de a vagyonnyilatkozatokból kiderül, hogy bár én nem Székelyföldön teremtek jövedelmet, a megteremtett bevételem több mint nyolcvan százalékát közcélra itt fordítom. Alapítványra, a sportmozgalom támogatására, közösségi és egyházi támogatásra. Tegye ezt mindenki megteremtett jövedelmének legalább egy tizedével.
– Nagyságrendet mondana?
– Több százezer eurót fordítok közcélra.
– Egyre gyakoribbak az ügyészségi eljárások RMDSZ-es magyar tisztségviselők ellen. Ön nem számol további eljárásokkal?
– Úgy vélem, járulékos veszteségként mi is számolhatunk azzal, hogy az ügyészség csapkodó és ide-oda kapkodó szelekciója minket sem kerül ki. Félek attól, hogy szelektíven, torzítva, a tényeket messze nem tekintetbe véve indulnak vagy indulhatnak olyan eljárások, amelyek megalapozottsága kétséges.
– Számít arra, hogy akár Ön ellen is?
– Ellenem nincs miért. Nem foglalkoztam soha közpénzzel. Nem voltam olyan helyzetben, hogy közpénzekről döntsek. Hosszú évek óta nagyon jól tudom, hogy engem megfigyelnek.
– Nem azért lehet úgymond „védettsége”, mert a Román Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságnak is tagja?
– Ez kétirányú utca, ugyanis aki a titkosszolgálatokat ellenőrző bizottságban benne van, az óhatatlanul tudomásul veszi, hogy a megfigyelés rá is kiterjed. Két évig hivatalosan lehallgattak, amire akkor derült fény, amikor aláíratták velem, hogy vegyem tudomásul, hogy lehallgattak. Ennek oka az volt, hogy a politikai egyezségek során olyan feladatot kaptam, hogy a romániai költségvetésnél alakítsunk ki olyan megoldást, hogy az általunk képviselt magyar közösségek, önkormányzatok megfelelő költségvetési támogatást kapjanak. Az ügyészség által megfogalmazott vád az volt, hogy én így diszkrimináltam a magyar községek és adminisztráció javára a román adminisztrációjú polgármesteri hivatalokkal szemben. Mert feltételül szabtam – írja a jegyzőkönyv –, hogy csak akkor szavazzuk meg a költségvetést, ha a magyar adminisztrációk megfelelő anyagi támogatásban részesülnek. Hosszú idő kellett elteljen, és sok meghallgatást kellett elszenvednem, amíg kétségtelenül sikerült bebizonyítani, hogy ez járt nekünk.
– Az eddigi kis lépések politikája nem vezet átütő eredményre. A törvénykodifikációk megtörténtek ugyan, de betartatni nagyon nehéz. Mi változhat? A jelöltek nagy része nem cserélődött ki. Mitől lesz erősebb az RMDSZ?
– Kétségtelen, hogy az RMDSZ állandóan megújuló politikai szervezet, hiszen volt ereje jelöltjeinek több mint felét cserélni, miközben a nyugati demokráciákban általában húsz-huszonöt százalékos a mandátumonkénti csere. Ezt a vádat nem tudom elfogadni. Az biztos, hogy az utóbbi egy-két évben határozott csökkenését lehetett látni annak a politikai erőnek, amivel az RMDSZ-nek potenciálisan rendelkeznie kellene.
– Ennek mi lehet az oka?
– A politikai belharc jegyeit látta nap mint nap a választópolgár, és abból lassan elege lett. Azt látta, hogy van két-három olyan magyar politikai erő, amely egymás ellen próbál valamit megoldani, ahelyett hogy közösen, összefogva együtt lépne fel a közösség érdekében. Ennek feltételét most megteremtettük. Ez az első olyan esztendő a kilencvenes évek nagy összefogása után, amikor ismét esély van egy nagy összefogás jegyében megmozdítani a magyarságot, és nem olyan arányban, mint az országos átlag, hanem jóval nagyobb arányban. Ha ez megtörténik, annak következményei szerintem beláthatatlanul pozitívak lesznek a magyar közösség számára. Ha sikerül megmozdítani a magyarságot, akkor nem az ötszázalékos küszöb körüli eredmény várható, minőségi áttörést valósíthatunk meg, ha a hat, hat és fél százalék fölé tudjuk emelni a választási eredményeket.
Látszik a valós esélye annak, hogy a Romániai politikai belharc következményeként két nagyobb tömb alakíthat ki egy-egy negyven, negyvenvalahány százalékos jelenléti arányt a következő parlamentben. Ha mi öt százalék körül leragadunk, akkor beállunk egy sorba, ahol nem mi leszünk az élen, ha viszont hat százalék fölött sikerül teljesíteni, akkor annak több következménye is lehet. Az egyik az, hogy a nagy pártok után mi következünk, a másik az, hogy egy ilyen aránynál a különösen nacionalista pártok közül többet ki lehet szorítani a parlamentből.
– Ön ideális viszonyokról beszél, miközben a mai reálpolitika azt sugallja, hogy csak az erő számít a romániai belpolitikában, a román politikum már csak így működik. Vagy Ön ezt másképp látja?
– Én úgy látom, hogy a nemzeti ügy megoldása nem egy nulla összegű játék, és ezt bizonyítja a valóság, ha kicsit átlépjük az országhatárt. Ezt viszont itt megértetni a román politikummal csak akkor lehet, ha a romániai közhangulat is felfogja és támogatja. Óriási a változás ebből a szempontból, de még nem elég. A román közhangulatra – annak ellenére, hogy a média sok mindent tesz azért, hogy lerombolja – nem jellemző a magyargyűlölet. Nem jutottunk még el a magyarság megbecsüléséig és szeretetéig, de a tiszteletet már ki lehetett vívni. Ez az alapja a következő lépéseknek. Ez valójában a pozitív, konstruktív erő megmutatása, és ez lehetséges.
Első lépésként sikerült egyezséget megvalósítani a polgári párttal, ez egy nagyon fontos első lépés volt. Ezt követte a második lépés, aminek kialakításában józan magyar politikai vezetők jelentős szerepet játszottak. Féltem, hogy független jelöltek indulnak. Erről konkrét egyeztetés volt, és örülök, hogy végül nem történik meg.
– Jól érzékelem, hogy 2016-ban valamiféle hárompárti, konszenzusos érdekképviseletet vizionál a romániai magyarságnak?
– Volt idő, még a kilencvenes évek elején, amikor éppen Toró Tiborral értettem egyet abban, hogy a belső választások jegyében kell az RMDSZ-t kialakítani. Most ez az egyetlen esély.
– Apropó, kampány. Itt van a „botrányos óriásplakátok” ügye. Erről Önnek mi a véleménye?
– Egy jó figyelemfelkeltés volt, akkor is, ha tartalmilag vitatkozhatunk vele.
– Ön vitatkozott vele? Mivel győzték meg?
– Vitatkoztam vele, természetesen. Mint minden sarkításban, ebben is van támadási felület. De kiemel egy olyan dolgot, amire a közfigyelmet fel kellett hívni. Ha csak a puszta számokat nézzük: lehet, vitatható, hogy teljes egészében mi tartjuk el Bukarestet, de az tény, hogy az itteni emberek tisztességesebb és jobb adózók, mint a Kárpátokon túliak. És ezt valahol meg kellett mutatni. Ha már állandóan vitatják az állammal szembeni lojalitást, akkor itt látszik, hogy kik a lojálisak és a kevésbé lojálisak a román államot támogató, adózó polgárok szemszögéből. Mert az egyik legfontosabb szempont nem az, hogy hányszor énekeljük el a himnuszt egy rendezvényen, hanem az, hogy tisztességgel befizetjük-e az adót. Ez szerintem sokkal fontosabb tényező. Erre hívta fel a figyelmet ez a kis plakátháború.
– Sikeresnek tartja?
– Szükségesnek tartom.
– Milyen a viszonya a némileg független és önjáró udvarhelyi polgármesterrel, Gálfi Árpáddal?
– Többször találkoztunk, és úgy érzem, együtt tudunk dolgozni, mert mindkettőnknek fontos Udvarhely jövője, a város fejlődése. Azt szeretném, ha sikerülne néhány fontos projektben egyesíteni eszközeinket (például ipari park, terelőút), olyan életképes, megvalósítható tervek kellenének, amelyekhez Bukarestből megfelelő finanszírozást tudunk szerezni. Ahogy például a Kipi-Kopi óvoda építéséhez is sikerült több mint ötmillió lej kormánypénzt hozzátenni.
– Hosszú ideig az RMDSZ-nek nem volt jó kapcsolata a Fidesszel. Mi az, ami változott, és miért?
– Változott mind a két politikai erő filozófiája. A Fidesz végül is belátta, hogy az RMDSZ körül valósítható meg az a magyar összefogás, amit évekkel ezelőtt úgy látott, alternatívaként kell megfogalmazni az RMDSZ-szel szemben. Ez egy óriási előrelépés. És ehhez arra is szükség volt, hogy most arról beszéljünk, nem RMDSZ-listára kérjük a választók szavazatát, hanem az összefogás listájára, a magyar listára.
Életrajzi adatok
Verestóy Attila Székelyudvarhelyen született 1954. március 1-jén. A Bukaresti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán diplomázott 1978-ban. 1994-ben fejezte be tanulmányait a bukaresti Nemzeti Védelmi Kollégiumban (Colegiul Național de Apărare), ezt követően a németországi George C. Marshall Stratégiai Tudományok Kollégiumában tanult. 1999-ben a Bukaresti Műszaki Tudományegyetem szervetlen kémia és környezetvédelem szakán doktori címet szerez. Gyakorlómérnökként kezd dolgozni 1978-ban, előbb a gyergyószentmiklósi Mecanica üzemben, majd a székelyudvarhelyi Gábor Áronban. 1980-tól tanársegéd a Bukaresti Műszaki Tudományegyetem vegyészmérnöki karán, majd ’83-tól ’89-ig a Bukaresti Szervetlen Vegyipari Kutatóintézet tudományos kutatója. 1990 januárjától a Nemzeti Megmentési Front tanácsosa, Király Károly alelnök irodája szakértőcsoportjának tagja. 1990 óta Hargita megye RMDSZ-szenátora, 2004-től az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője, és néhány év megszakítással 1997 óta az udvarhelyszéki területi RMDSZ elnöke. Verestóy Attila alapítója, elnöke és főtámogatója a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club (SZKC), valamint a Dr. Verestóy Attila Alapítványnak. Nős, egy gyereke és két unokája van.
Szőke László
Székelyhon.ro

Megáldják a csíkszeredai hősők tiszteletére állított emlékművet
Az első és második világháborúban elesett csíkszeredai hősök tiszteletére állíttatott emlékművet a Szent Kereszt Plébánia a csíkszeredai Millenniumi templom és a Szent Kereszt-templom között. Az emlékhelyet pénteken két órától avatják fel.
A 110 ezer lejbe került emlékhelyet Tamás József püspök áldja meg, az esemény alkalmából köszöntő beszédet mond házigazdaként Darvas-Kozma József plébános, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Korodi Attila parlamenti képviselő. Darvas-Kozma József azt is megjegyezte, az ünnepségbe bekapcsolódik a plébánia Gaudete kórusa, továbbá jelen lesznek az Erdélyi Történelmi Vitézi Rend képviselői, illetve meghívták a városi iskolák diákjait is.
Az emlékműn feltüntették a különböző forrásokból összegyűjtött első és második világháborúban elesett csíkszeredai katonák nevét, vallástól, nemzetiségtől függetlenül, illetve azok születési és elhalálozási éveit, helyszínét – amennyiben ismertek. Az alkotást Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó művész készítette Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján. A homokkő emlékmű obeliszk formájú, magassága négy és fél méter – felületén még hagytak annyi helyet, hogy kiegészíthető legyen a hősök névsora.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Ervin atya életszilánkjai
Nyár volt, amikor a csíksomlyói kolostorban utoljára készítettünk interjút vele. Fürgén jött szembe, bekapcsolta hallókészülékét is, mert most éppen meg akarta hallani azt is, amit mondanak neki. Márton Áronról kérdeztük, így kerekedett ki a történetből az ő életének is számos eseménye. Beszéd közben el-elakadt a hangja, mondta, egy pohár bor jól jönne. Kár, hogy még nem érkezett meg a tokaji. 600 litert rendelt. Hosszú távra tervez, mondta. Temetése napján az ő szavait idézzük.
Regénybe illő életútjáról beszélt Ervin atya. Arról, hogy a szárhegyi „gyermeket” Gyulafehérváron, a teológián érte az 1943. október elsején megjelent törvény, hogy az összes papnövendéket, akik nem voltak felszentelve, behívják katonának a román hadseregbe. „A filozófia tanárunk éppen Kolozsváron volt látogatóban, és elpanaszolta a házfőnöknek, hogy minket behívtak katonának. Egyelőre volt pálinkánk, és Dode őrmester mindig alul tette a behívónkat, de intézkedni kellett. Megtudtuk, hogy a görög katolikusok a másodéves teológusokat már mind pappá szentelték” – magyarázza, hogyan kerülhetett sor az előrehozott felszentelésre, 1943. június 20-án.
Nehéz idők jöttek
Hiába volt meg a felszentelés, vissza kellett menni a teológiára, befejezni az iskolát. A diplomaosztó napján már indult is Ervin atya a fogarasi rendházba. Ő volt ott a legfiatalabb kapitányi rangban. Román katonákat kellett az SS-be felesketnie. „Most nem hiszik el, de arra számítottak, hogy az SS-ben csokoládét adnak reggelire, és a románoknál puliszkát. Nekem pedig föl kellett esketnem őket.”
Nehéz idők jöttek. „Augusztus 30-án jöttek a sziguránca emberei, az egész társaságot összefogták, és börtönbe vittek. Az összes értelmiségi, tanítókat, tanárokat... Akkor volt az átállás, augusztus 23-án. Hallgattam Mihály királynak is a beszédét. Kevesen vannak, akik ezt hallhatták. Mint ahogy Magyarországon ma senki sincs, aki a Mindszenti beszédét hallotta volna kívülem. Ezért kaptam én a kitüntetést is. Ott voltam, Budapesten, megszenteltem a helyet.”
Az értelmiséget Targu Jiuba vitték, a kolostorba orosz katonák érkeztek. Németül tudót kerestek, de mivel az öregebb szerzetesek „rizegtek”, Ervin atya jelentkezett. Tolmácsnak vitték. „Aztán nagy tekintélyem lett nekem, természetesen, beálltam a MANOSZ-ba. Tudja mi az? Hát mi nagy urak voltunk akkor Erdélyben. Madosz volt az igazi neve, azt titkolták, és MANOSZ-nak nevezték. Hát kérem, mi vezettük a várost 45-ben.”
„Le kell lőni!”
Egy székelyudvarhelyi búcsú történéseiről is megemlékezett Ervin atya. „Öt év alatt öt vagy hat helyezést kaptam Márton Áron püspök atyától. Az utolsó 49-ben volt, a fehérlovas bevonulás után, amikor az én kollégám, a zetelaki plébános elmenekült, és engem odatettek a helyettesítésére. Márton Áron püspökatya eljött Somlyóról udvarhelyre az Úrnapi búcsúra. Én káplán voltam, s ezer embert bevittem Udvarhelyre. A környéknek a papjai, mindegyik bejött a búcsús körmenetre, és az akkori esperes, miért, miért nem, én lepődtem meg a legjobban, engem kért fel az ünnepi prédikálásra. Nehezen vállaltam el, de mindenféleképpen ragaszkodott hozzám. Lehet, tudtam valamit akkor. De nem ez az érdekes. A püspöki miséken mindig áldást kell kérni a püspöktől. A püspök atya misézett, odamentem, letérdeltem előtte: benedictionem, kérek áldást. Összehúzza a szemöldökét: te, miről beszélsz? Megijedtem, átfutott rajtam a hideg, olyan szigorúan nézett rám. Hirtelen elmondom a három pontot. Te, én már nem tudlak téged megmenteni, súgta vissza. Még jobban kezdtem rizegni, de aztán a szószéken, nem tudom, mi történt, beszéltem. És az ajtónál két szekus azt mondta egymásnak: le kell lőni. Mármint engemet. Szárhegyről ott volt a főgondnok, aki országgyűlési képviselő volt valamikor, ő hallotta ezt a saját fülével: le kell lőni. Állítólag a beszéd volt a veszedelmes a kereszténység középkori üldöztetéséről, hogy az oltáriszentség volt az erőt adó. De a püspök tudta, miről van szó, nagyon jól tudta. Csak most tudtam meg, egy hónappal ezelőtt, hogy ez az egész le van írva. Megkaptam Bukarestből. A szekuritaté megőrizte. Az újságcikkeket is ezzel kapcsolatban, és a többit is. 861 oldal van rólam. Nem tudom, ki voltam, ki nem voltam. Tőkés Pista bácsinak 4000 oldala van. Kilóra mérik a papokat.”
A vatikáni kémek
„Az udvarhelyi mise után Márton Áron összegyűjtötte a papokat, „világosan rendelkezett, hogyha ő börtönbe kerül, mihez kell tartsák magukat. Két hét múlva Fehérváron lefogták, és megkezdődött az ő pere.”
Kezdődött a harc az állam és a katolikus egyház között, minden katolikus pap vatikáni kém volt. Megkezdődtek a sorozatos letartóztatások. A ferencesek is tudták, deportálni fogják, a kezdeményezésekre a hívek ellenállása volt a válasz. „Udvarhelyen például 50-ben, amikor el akartak vinni minket, akkor három napig gyertyás körmenet volt a kolostor körül, és ellenálltak. 1951-ben Szent István napján szedtek össze egy éjszaka, és loptak el a kolostorokból. Vittek Máriaradnára” – emlékszik vissza, és arra is, hogy 130-140-en kerültek egy helyre, majd egy rendelet alapján kerültek Esztelnekre, Dézsre és Körösbányára. Ervin atya Máriaradnán maradt.
Az üzenetvivő
Élete legkalandosabb hat esztendejének nevezte az ekkortól kezdődő időszakot, beszélt a békepártiak és a titkos kripto-római katolikus egyház, a „föld alattiak” működéséről, a kripto-teológiáról. Arról is, hogy 1955. február közepén hogyan vitt üzenetet Bukarestbe Márton Áronnak. Akkor, amikor még senki sem tudhatta, hogy kiengedték őt a börtönből.
A március 23-án, Márton Áron Gyulafehérvárra való hazajövetelét megelőző éjszaka az összes ellenálló papot elfogták, pert indítottak ellenük. Tizenöten voltak, Ervin atya szabadon maradt. „Mozoghattam, s mivel a püspök atya tudta, hogy én tudok mindenről, behívott Fehérvárra, és mondta, ne per lesz, le vannak fogva, a titkárom is ott van, ügyvédeket kellene fogadni. A titkárom részére próbáld megfogadni ezt meg ezt, és próbáld felvilágosítani arról, ami nélkül nem tudja védeni” – emlékszik vissza a szerzetes, majd a per napján vele történt eseményekre is kitér.
Kirúgták „testvére” peréről
„Reggel megyünk a katonai törvényszék felé. Az ügyvédek természetesen mehetnek, és az elsőfokú rokonság mehetett be. Én, mint a püspök titkárának, Ferenc Béninek a gyámja odaadom a buletint az őrző katonának. Mondom, Ferenc Bénihez megyek, nézi a buletint, s látja, Ferenc Béla vagyok. Ez a világi nevem. Tessék, mondta. Tíz órakor kezdődött a nagy per. Figyeltem, nekem jelentést kell tennem a püspöknél. Este nyolc órakor, még folyt a per, jön a szekurista főhadnagy: maga kihez jött be? Mondom, Ferencz Bénihez. Hát kicsoda magának? Mondom, a testvérem. A hideg végigfutott a hátamon. A szekurista felment a színpadra. Ott voltak, mert színpad volt az egész. Odamegy Ferencz Bénihez, tudtam, nem lesz jó. Jön is vissza hozzám: magának kicsoda Ferencz Béni? Mondom testvérem. Milyen testvére? – csikorgott a foga. Mondom: paptestvérem. Az apját az anyját, azt a nem tudom mi, ha mégegyszer a szemünk elé kerül, maga soha többet napot nem fog látni. Ha megtudja a Szabad Európa Rádió, hogy itt per volt, magát eltüntetjük. Takarodjon, mert úgy rúgom, hogy... Kirúgtak. Futok haza, a sógornőmnél volt a szállásom. Lépek be az aktatáskámért, gondoltam, jobb, ha eltűnök, s azt mondja: Béla, hallottad-e a Szabad Európa rádió most mondta be, hogy valami nagy papi per van Kolozsváron.”
A rendszer fortélyai
A közismert Szoboszlay-per kapcsán is személyes élményeket osztott meg Ervin atya. „1957 nyarán a nagyfőnökömet, Szoboszlay Aladárt, a Duna Konföderáció elnökét lefogták. Mi miatt? Törvénytelen orvosi gyakorlat miatt. Természetgyógyászattal foglalkozott. Örvendtem, hogy a természetgyógyászattal hozták összefüggésbe a lefogását. Mert égett alattam is a talaj. Már benne voltam nyakig a többpártrendszerben.”
Eljött annak is az ideje, amikor Ervin atya bekerült a szekuritátéhoz. „Engem nem kínoztak. Minden be volt adva aprólékosan. Minek tagadjak? Azt mondtam, én mindig a kommunizmus ellen voltam, már itt, Somlyón, gimnazista koromban előadásokat tartottam. Nem tagadom, hogy nem tartom jó rendszernek. Gazdaságilag elsősorban. Az más, hogy Isten, s ateizmus, de én gazdaságilag sem tartom jónak. Akasszanak fel!” „ emlékszik vissza szavaira. És hogy leginkább arról faggatták, mit tárgyalt Márton Áronnal a kommunizmusról. Tagadott, ekkor közölték vele: „Itt van Márton Áron, le van fogva. Tegye oda a fülét a falhoz! A túlsó szobában beszél Márton Áron. Összerogytam. Összerogytam.”
A történtekről tudni kell, hogy magnószalagról szólt akkor a püspök hangja, a szekusok célja pedig az volt, hogy a vallomások alapként szolgáljanak Márton Áron újabb bebörtönzéséhez.
Az állambiztonságot fenyegető társaság tagjaként volt börtönben már öt hónapja Ervin atya úgy, hogy a vádat, illetve az ítéletet nem hozták tudomására. „Hogy az öt hónap alatt mi történt, annak a vége őrületbe való hajszolás volt. Miután elvittek Aradra, betettek egy cellába. Azt mondja nekem a volt madéfalvi plébános: te, mennyire ítéltek el? Mondom, három hónapra. Bolond vagy, Ervin. Mondom, nem hirdették ki, de azt mondták nekem, három hónap. Bolond vagy, Ervin. Lehet, hogy három évre, mondom. Meg van állapítva, hogy bolond vagy. Itt vagy közöttünk. Mi mind életfogytiglan vagyunk.”
„Reméltük, de nem hittük, hogy kiszabadulunk”
A történtek másnapján újabb hír érkezett: „megjött a kegyelem visszautasítása, kivégzés előtt álltak Szoboszlayék. A falon keresztül beszélnem kellett Szoboszlayval s a tízzel, akik halálra voltak ítélve. Hagyatkoztak nekem. Szoboszlay a receptre vonatkozólag is. Rákgyógyító receptje volt. Elmondta nekem, hová dugta el, s ha kikerülök a börtönből, akkor menjek, kutassam ki, s mentsem meg a becsületét. Hogy lehet életfogytiglan kényszermunkára ítélten megmenteni a becsületét? Elképzelhetetlen. Aztán jöttek az évek, sok minden történt, minden nap vártuk, hogy kiszabadulunk. De hogy kiszabadulunk, azt nem hittük. Reméltük, de nem hittük. Hét esztendeig bent voltunk. Miután kiszabadultunk, mentem, hogy megkeressem a receptet, de egy hétemeletes palota volt rá építve. Aradon. Úgyhogy a mai napig a rákkutatás nélküle ott tart, ahol.”
Szabadon az utolsó faluban
1964. augusztus 2-án szabadult ki a börtönből Ervin atya. Hazament Szárhegyre, de az őrmester „kirúgta” onnan, Radnán a kolostorba nem mehetett be, de tanárnak felfogadták volna, elutasította: „Mondom, én a papságot nem akarom otthagyni. Ha már megszabadultam a haláltól, akkor valahogy megoldjuk a dolgot.”
A püspöktől kérte, kapjon valahol helyet számára, de egyik próbálkozását sem fogadta el az akkori hatalom. Mert a püspök helyezhette a papot, de az nem kapott fizetést és tartózkodási engedélyt. Végül 1965. április elsejétől a provinciális Temesvárra küldte, a Németországba ment sváb papok helyére. „Végül az ország legutolsó falujában, Tornyán kaptam plébániát, és ott megkezdtem életem egyik legszebb időszakát, 12 évet. Javításokkal, lelkipásztori örömmel.”
Sok az áruló, mégis kevés a magyar
Az élettörténet azzal folytatódik, hogy a tizenkét éves szolgálat végén jött a hír: Kolozsvárra szól az új kinevezése. 1977 novembere volt ekkor. „Azt sem tudták a kolozsváriak, hogy csókolják a Szent Antal oltárnál a csuhámat. Borzasztó feltűnést keltett, hogy odakerültem. Mondták a hívek, hogy Erzsike még él. Ki az az Erzsike? Hát az, aki meg van bénulva. Huszonhat évvel ezelőtt, amikor elvitték a barátokat innen, Kolozsvárról, megfogadta, addig akar élni és vállalja a bénaságot, amíg a barátokat vissza nem hozzák. Meghallotta, hogy visszahoztak, első pénteken gyónni akart. Megyek hozza, összecsapja a kezeit: Jézusom, bocsáss el most már, bocsáss el, engedj el. Egy hét múlva temettük.”
A templomjavítás nem ment akadálymentesen. Szomorúan mesélt arról Ervin atya, hogy éppen magyar ember volt, aki át akarta verni. Ezt a tényt Márton Áron püspök előtt sem hallgatta el akkoriban. Amikor azt akarta elhitetni vele a mester, hogy az állványozással kimerültek az anyagi keretek, gyergyói ismerősével számoltatta újra a költségeket. Így alapos gyanú volt arra, hogy hétszázezer lejjel akarták átverni, a templom további munkálatait pedig felfüggesztetni. „Szagot fogtam, megyek be a püspök atyához, s mondom neki, nagy baj van, kellene tovább folytatni a javításokat, de ez történt, mit csináljunk? Én azt ajánlom, püspök atya, hogy akasszuk fel a mérnököt. Akasszuk fel! Elmosolyodott, s azt mondja: te, annyi fa az erdőben nincs, mint ahány áruló magyart fel kellene húzni. De tudod-e, olyan kevesen vagyunk.” Igaza volt a püspöknek, a problémát meg lehetett oldani, az építkezést pedig tovább folytatni.
A „rózsafüzérgyáros”
Úgy tűnhet, jó irányba fordult Ervin atya élete. De nem volt sokáig így. „Én keddenként ideológiai beszédeket tartottam a Hiszekegyről. Mindenki már négy órakor jött, széket is hozott, hogy beférjen valahogy. Igen sok volt már a persely, az egyikre kiírtam: kérdezz, felelek. Kezdtek kérdezni. Rázós kérdések jöttek be. Nehezebb volt nekem a mise utáni feleleteket előállítani, mint a prédikációt összeállítani. Szörnyű nehéz volt a felelet. Azonban elfogytak a kérdések. Mit csináljunk, a hívek azért jönnek, hogy a feleleteket hallgassák meg. Ha nincs kérdés, nincs felelet, nincs pénz. Fogtam magam, s én kezdtem bedugdosni a kérdéseket. S ez olyan botrányt okozott... rámléptek.
Rózsafüzérgyárosnak neveztek ki, s öt magyar bíró Kolozsváron elítélt két évre. Jakab Antal jött a tárgyalásra: megmondták, nem lehet megmenteni. Éspedig a gazemberek közé tettek be. Borzalmas volt.”
A valódi ok, a kérdések nem is jöttek szóba a tárgyalásokon. A rózsafüzér volt a fedőszöveg. „Megfogták az asszonyt, aki a rózsafüzért árulta az ajtóban, és tanúnak állították oda, hogy én adtam. És, tudják, törököt fogtak, s a török megfogott engemet. Nem is tudták azt, hogy nekem rózsafüzér-gyáram volt Tornyán. Tempfli püspök úrral is kapcsolatos ez. Mikor még plébános volt, nem volt, miből élnie, tőlem vette a rózsafüzér-hozzávalókat, s ő is csinálta a rózsafüzéreket. Később aztán Amerikából hozott nekem ezer rózsafüzért, s megköszönte, hogy nem jelentettem be a szekuritáténak.”
Amitől még Ervin atya is kicsit meghunyászkodott
1980-ban született meg az ítélet. Ekkoriban történt, hogy bevitték Bukarestbe. „Jött egy Volga, gyönyörű szép kocsi, két ezredessel. Kivettek a börtönből, a piszkosok közül, s megmutatták Bukarestet, mit építettünk. Tetszik? Mondtam, hát hogyne. A Drumul Taberei, az a legdicsőségesebb. Megállunk egy nagy palota előtt. Betuszkoltak, föl, nem tudom a hányadik emeletre. Kérdezi az ottani úr, miért jöttél ide? Mondom, nem én jöttem, hoztak. Fogalmam sincs, miért. Halálra vagy ítélve, közölte. Mondom, nézze, ezelőtt negyven évvel halálra ítéltek, s még élek. Azt mondja, ne ugrálj, mert bizonyítékaink vannak, halálra vagy ítélve. Kém vagy, Szabad Európa kéme vagy. Kicsit meghunyászkodtam. Köhögni kezdtem, s hallom, hogy az egyik cellából visszaköhög valaki. Hát ez Godó, ez Godó Mihály! Visszatelefonálok neki. Erre megkérdik: mi van a torkával? Mondom, tizenhat éves korom óta nekem torokbajom van. Hamar az orvost ide! A szájamat tátsam ki, lenyomtak valamit, elment a kedvem nekem a morzézástól.”
Ervin atya élete végén is úgy gondolta, csodálatos módon, Szent Antal s Godó segítségével szabadult meg a haláltól és a börtöntől. Kolozsvárra viszont már nem mehetett vissza, Vásárhelyre kapott kinevezést. „Jöttek Bukarestből, a kultusztól, hogy adnak ilyen előkelő helyet egy gazember banditának? Egy vásárhelyi püspök, egy bukaresti főinspektorral volt ott, s én elővettem a legjobb szilvapálinkát, s a végén az egyik beesett az asztal alá. Véletlenül.”
Azt védte, aki őt halálra ítélte
Aki ismerte Ervin atyát, tudja, a humor nála mindig keze ügyében volt. Élete további részleteit most nem boncolgatjuk annak, akin két halálos ítélet sem tudott kifogni. Sosem fogadta el a földiek alkotta szabályokat, a halál órájának megválasztásában is csak teremtőjének engedelmeskedett. Emlékének idézését zárjuk most egy olyan történettel, amelynek helyszíne a ravatal, és rávilágít a világ visszásságaira, Ervin atya lelkületére. Ezt is a nyáron mesélte el utoljára.
„Amikor Kolozsvárra kerültem, telefonál Bánffy Pista, hogy te, olvastad-e az újságot? Elolvastam, nem kaptam ott sem semmit. De a sarokban nézd meg! Nézem a sarkot, hát a katonai törvényszék elnökét délután temetik. Azt, aki engem elítélt. Veszem a telefont: Pista, fel a díszmagyart! Megyünk temetésre! Bolond vagy Ervin, megbolondultál. Most kerülsz Kolozsvárra, s megint be akarsz kerülni a börtönbe?” A díszmagyarban való temetésről le lehetett beszélni Ervin atyát, az utolsó találkozásról viszont nem. „Felöltöztem papi civilbe, s kimegyek a temetőbe, a morgába. Nyolc koporsó. Itt kell legyen az ezredesem is. S kezdem a koporsófedeleket emelgetni. Hol vagy? Hol vagy, Pali? S hát az egyiknek a mellén látom a kék sapkát. Mondom, megvagy. Bíróság előtt vagy. Van-e ügyvéd? Hivatalból adtál nekem ügyvédet, hol az ügyvéded? Azt mondja, nincsen. Hát azért jöttem ide, hogy hivatalból ügyvéded legyek. Társalogtunk. Aztán a végén elmondom a Miatyánkot vele együtt. És az Úristennek irgalmába ajánlottam.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Örök nyugalomra helyezték Ervin atyát
Rendtársa, Gurzó Anaklét mellé helyezték Ferenc Béla, Páter Ervin atya fenyőfakoporsóját. Temetése szerdán volt a gyergyószárhegyi kolostortemplom kertjében.
A Jakubinyi György érsek által celebrált szentmisén Böjte Csaba ferences szerzetes prédikált, az elhunyt életéből, közös emlékeikből idézve. „Szent az, aki Krisztus szép erényeit hősies módon gyakorolja. Én Ervin atyát szentnek tartom, aki magnificatos jókedvvel élte az életét” – kezdte beszédét Csaba testvér, az elhunyt három erényét sorolva. A szegényekhez lehajolni, a bajban lévőkön segíteni, az ártatlanok mellett kiállni, és mindezt jókedvvel végezni. Felidézte, rendtársaival hogyan védték testükkel a Csíksomlyóról elmenekített Szűzanya-szobrot Kolozsváron, hogy készen álltak a vértanúságra is. Hogyan vállalta azt, hogy akár Szibériába is deportálhatják, és hogyan akart jobb világot Szoboszlay csapatához csatlakozva, látva, amint társait kivégzik. Elmondta azt, is, nem hiszi, hogy lett volna még valaki a történelemben, aki börtönt viselt volna azért, mert rózsafüzért, a szegények bibliáját adta az emberek kezébe.
„Én 1982-ben jelentkeztem a szerzetes rendbe. Hogy mondjam, váratott magára a noviciátus. ’89-ben megkerestük Salvator és Ervin atyát és vállalták. Ez most kis dolognak tűnik, de emlékszem, hogy Marosvásárhelyen, vacsora után, sötétben, táskába csomagolva habitusunkat egyenként beszivárogtunk a templomba, és magunkra zártuk az ajtót, és Salvator úgy öltöztetett be minket ferences szerzetesi ruhába. Ervin atya a maga huncut jókedvéve mondta, ő szívesen vállal értem harmadik börtönt is, de éljek úgy, hogy érdemeljem meg” – idézte az atyai jó tanácsot Csaba testvér, hozzátéve, hogy Ervin atya mindig lehajolt a bajban lévőkhöz, mindig Isten jelenlétében élte az életét és a nehézségben sem nyomhatta el semmi az életkedvét.
„Sosem fordult meg a fejében, hogy őt Jézus magára hagyta. Ezelőtt nyolc-tíz nappal, amikor betegágya mellett voltam, mondta, két hét múlva meg fog halni. Mondtam, ne butáskodjon, meg fog gyógyulni. Csillogott a szeme. Azt mondta, lehet, hogy meggyógyulnék, de tudod, ez a fizikai világ engem már nem érdekel, láttam már békét, háborút, kommunizmust s mindent. De a metafizika az igen, az érdekel. És elkezdtünk akkor a túlvilágról, az örök életről beszélni.”
Az engesztelő szentmise után, a templomkerti sírja fölött sokan búcsúztak tőle. Beszédet mondott unokaöccse, Balogh Zsolt, kiemelve, Ervin atya akaratáról képes volt lemondani, alárendelni magát a ferences rendvezetők döntéseinek. Így lehet az, hogy bár másként akarta csak koporsóban tért vissza szülőfalujába. „Az alázat és engedelmesség mindvégig jelen volt az életében neki, aki a nagy tervek embere volt, és amit sikerült megvalósítania, azt Isten dicsőségére tette, sosem a maga javára. A végtelenül irgalmas Isten úgy találta jónak, hogy éppen az irgalmasság évében hívja haza az ő beteg szolgáját. Legyen áldott annak az akarata, akit ő sokszor a gazdájának nevezett. A mi Béla bátyánk hazaérkezett az ő gazdájához.”
Az elhunytat búcsúztatta a kolostortemplom gondnoksága, majd Danguly Ervin, Szárhegy polgármestere, aki bevallotta, ha arra gondol, mekkora veszteség érte a közösséget Ervin atya halálával, elcsuklik a hangja, de ha felidézi az együtt töltött pillanatokat, a szigorú, de szeretetteljes tanításokat, van, amiért köszönetet mondani a sír előtt. „Igazi, krisztusi életet éltél az utolsó percig. Most hazatértél. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb helyen vagy, hitünk szerint is, székelyesen szólva, fent az Úristennél, de itt is, a ferences templom árnyékában. Azt mondtad, hiába él, ki másnak nem használ. Ha igazán tiszteltünk, ehhez tartjuk magunkat” – fejtette ki a polgármester.
A búcsúbeszédet mondók sorában utolsóként szólalt Orbán Szabolcs, az Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa. Ő köszönetet mondott többeknek, több mindenért. „Köszönet mindazoknak, akik életében mellette voltak. Tudjuk, hogy mindazt, amit tett, nem egyedül, hanem sok-sok ember segítségével, bátorításával tette. Szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, fáradozását, akik társai voltak a közel 97 esztendőben. Köszönet azoknak is, akik Csíksomlyón látogatták őt, betegágya mellett voltak, imádkoztak érte, halála után a temetés előkészítésében tevékenykedtek. Mindazt, amit ő elkezdett, amiben mellette voltunk életében, azt folytassuk halála után is.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Harc a Bákó megyében lévő területekért
Három volt közbirtokossági elnök hívja fel ismételten a csíki közösségek figyelmét: az egykor a közbirtokosságok tulajdonába tartozó erdőket és legelőket még mindig nem kapták vissza teljes mértékben. Főként azokról van szó, amelyek Bákó megyében találhatók.
A közbirtokosságok újraalakulása után tizenhat évvel még számtalan közbirtokosság kell szembesüljön azzal, hogy a területek államosítása előtti időszakból (1949) származó, területeket igazoló aktáikat vagy semmibe vették, vagy egyenesen eltűntették a dossziékból – ez derült ki, amikor Domokos Józseffel, a csíkcsomortáni közbirtokosság korábbi elnökével, Sántha Pál Vilmossal, a csíkpálfalvi közbirtokosság volt elnökével, valamint Lázár Elemérrel, a csíkdelnei közbirtokosság korábbi elnökével beszélgettünk. A 2000-ből származó 1-es törvény alapján újraalakult közbirtokosságok megválasztott vezetőinek vagy éppen az elnökséget felvállaló személyeknek nem volt könnyű dolguk, talán az újraindulás évei voltak a legnehezebbek. A közbirtokosságok semmilyen anyagi tőkével nem rendelkeztek, újra össze kellett írni a taglistát, tisztázni a jogok számát és az ezekre jogosultak kilétét.
„Jó két és fél esztendő múlt el addig, amíg intézményi szinten az erdészeti minisztérium beleegyezett abba, hogy az erdőket visszaadják. Addig a törvény létezett, de az átadással a minisztérium várt. A mi közbirtokosságunk az itteni erdészeti hivatallal nem volt rossz viszonyban, viszont ők nem adhatták át, tekintettel arra, hogy a felsőbb szervek, az erdészeti minisztérium nem engedélyezte. Ezek voltak a nagy problémáink az első körben. Amikor az erdészet fokozatosan kezdte átadni egy részét, kezdődtek az adminisztrációs szervekkel a huzavonák. A helyi bizottságok és a polgármesteri hivatalok kellett átadják az igazolásokat, és ebből adódtak a további nehézségek. A Csíki-havasok nyúlványában lévő közbirtokosságok mindegyikének volt területe Bákó megyében. Itt mind a polgármesteri hivatalnál, mind az erdészetnél ellenállásba akadtunk. Például a csíkpálfalvi közbirtokosságnak mai napig több mint százharminc hektár erdőt nem adtak, és nem is akarnak visszaadni” – mutatott rá Sántha Pál Vilmos.
Sántha Pál Vilmos szerint az újrainduláskor nagyon nehezen szedték össze ismét az iratokat, mivel annak idején nem volt minden letéve a levéltárba. Olyan is volt, hogy megsemmisítették a dokumentumokat. „Két és fél éves munkát igényelt a dokumentumok összegyűjtése, és semmiféle látszata nem volt a tagság, a külvilág szempontjából. A legtöbb munka és a legkevesebb eredmény akkor volt. Nehéz idők voltak.” Domokos József hozzátette: „a legrosszabb az volt, hogy a törvény kihozott egy metodológiát, hogy hogyan kell visszaadni a területeket. De jöttek rá a kormányhatározatok, a sürgősségi kormányrendeletek, a prefektusi rendeletek, a megyei tanács, a helyi földosztó bizottságnak a rendeletei, amelyek egyszerűen átszegték azt, amit a törvény kimondott. Éjjeleken keresztül állítottuk össze a dokumentációt, a mellékleteket, amikor odamentünk, kitalálták, hogy nem jó, nem teljes, mert bejött egy másik rendelet. Két év után annyira jutottunk, hogy le tudtunk ülni a bákói erdészeti igazgatóság vezetőivel. A negyedfélmegye közbirtokosságainak elnökei bevonultak, tőlük jött a gazdasági igazgató, a technikai igazgató és az országos erdőalap elnöke. Velük tárgyaltunk, mondták, hogy nincsenek területeik, és ha van is, az nem volt a miénk. Az egyik kollégánk hozott magával egy olyan területet igazoló dokumentumot, amelyen rajta volt az Osztrák–Magyar Monarchia pecsétje, kitette az asztalra, és mondta, nincs amit szökjenek, mert nekünk van ilyenünk, de nekik nincs. Azzal ők felálltak az asztal mellől, és adtuk a menést a jövésért.”
Az egykori elnökök rámutattak, a bákói Ágas község adminisztrációs területén levő legelők helyzete sem jobb, van, amelyiket tudja használni a közbirtokosság, de nincsenek átadva, a helyzet elég felemás. Kérdésünkre, hogy mekkora területekről van szó, elmondták, közbirtokosságonként több mint száz hektárról lehet beszélni. „Még nagy területek vannak. Volt, hogy az ottani hivatalnál személycsere történt, és azt mondták, nincs semmiféle aktánk leadva ott. El kellett hát dönteni, hogy pereskedünk, hogy ekkor és ekkor leadtunk minden egyes dokumentumot, vagy húzzuk az időt, amiből nem biztos, hogy valamikor is lesz valami. A legnagyobb területünknek még a telekkönyvi kivonatát is eltüntették” – panaszkodott Sántha.
Lázár Elemér volt ebben az időszakban a delnei közbirtokosság elnöke, mint mondta, ők is hasonló problémákkal küszködtek. „A visszaszolgáltatással állandóan valami kiutat kerestek. Ösvényt kellett verjünk, és úgy sem tudtunk zöld ágra vergődni a megyén túli területekkel. A megyésítéssel Erdély területéből lefaragtak, ezt mindenki tudja. Teljes kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk, addig járattak, amíg akartak ilyen vagy olyan okkal, és nem szolgáltatták vissza a területeinket. Delnének olyan tiszta nyilvántartása volt 1947-ig, annyira pontos térképekkel, telekkönyvi kivonatokkal mellékelve, és hiába vittük azokat, nem is ismerték a telekkönyvet. Ez volt a legszomorúbb.”
A volt közbirtokossági elnökök arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy még mindig nagy problémák vannak a területek visszaszolgáltatását illetően, és noha használják a területeket, de nincs a közbirtokosságok birtokába helyezve, nem rendelkeznek teljes mértékben a területek fölött. Hangsúlyozzák, noha szélmalomharcnak tűnik, nem szabad feladni, harcolni kell a területekért.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

A kistérség szolgálatában az Erdővidék hetilap
Pénteken jelenik meg az Erdővidék regionális hetilap ezredik lapszáma – nagy szám ez komolyabb háttérrel rendelkező újság esetében is. Az alig húszezer lelkes tájegységet kiszolgáló kis lap – szó szerint értendő: mérete A4-es, azaz írógépbe is beleférne az a papír, amelyre nyomtatják – munkatársai legjobb tudásuk szerint próbálnak a vállalt feladatnak eleget tenni, amit olvasóközönségük értékel is: hetente átlagosan bő ezerháromszázan vásárolják meg. Erényének mondhatjuk azt is, hogy fennállásának bő tizenkilenc esztendeje óta nem volt rá példa, hogy ne jelent volna meg. Tulajdonosai és szerkesztői ígérik, azért fognak dolgozni, hogy ne csak a fiatal felnőtt-, de az aggastyánkort is megérje a lap.
„Érdekes, sőt, hasznos lehet ismerni, hogy mi a szolgálatos szenzáció a világ, az ország túlsó felén, mi történik a megye más végein – erről továbbra is tudósítanak az eddig is olvasott újságok –, de nem kevésbé fontos tudni, hogy mi a hír a szomszéd községben, avagy két sarokkal odébb. A helybeliek érdeklődésére ez nagyon is számot tarthat. Lapunkban tág teret kívánunk biztosítani mindannak, ami a kisrégió lakóinak életvitelét közvetlenül érinti” – állt az 1997. július 18-án nyomdafestéket látott újság szerkesztőségi ajánlásában. Az első lapszám alig százötven példányban jelent meg, és annyira újdonságnak számított, hogy hónapoknak kellett eltelnie, amíg közönsége ráébredt, nem csak időszakos kiadványról van szó, készítői hosszú távra terveznek, jó lesz, ha pártfogásukba veszik a zsenge lapot, hiszen nekik szól, őket szolgálja. A kezdeti lelkesedés után néhány munkatárs lemorzsolódott, ám az újak közül többen ma is a lap éltetői közé tartoznak: Lőrincz László nyomdász 1998 márciusától, Szász Réka 2000 októberétől és a szerkesztőséget vezető Albert Egon 2008 májusától tagja a kis munkaközösségnek. Albert Egon úgy véli, nem közhelyszerű a jelenlegi munkatársakat és szerkesztőségét a nyomdában, a terjesztésben vagy a keresztrejtvények készítésével önkéntesként évek óta segítő Vajda Györgyöt, Bogyor Erzsébetet, Mihók Margitot, Bedő Beátát és Kádár Csabát nagy családként említeni. „Munka van, mi pedig kevesen, azaz egymásra utaltak vagyunk. De szeretjük a lapunkat, ezért nem panaszkodunk, s mindent elkövetünk, hogy a tíz-tizenkét oldalas újságot hetente eljuttassuk olvasóinkhoz. Örömmel tölt el, ha péntekenként olyan embereket látunk az utcán, akik a kezükben Erdővidéket visznek, vagy éppen az utcasarkon megállva beleolvasnak lapunkba. Hasonlóképpen jó érzéssel tölt el, hogy a hétköznapokban sokan megállítanak, s bizalmukba fogadva elmondják, mi fáj, minek örvendenek, mi is foglalkoztatja őket. Őszintén mondom: ha ezek a visszajelzések nem lennének, talán már mindegyikünk máshol keresné boldogulásának lehetőségét” – mondotta Albert Egon. A lapalapító Antal István (1955–2014) özvegye, Antal Izabella úgy véli, bár az utóbbi időszakban sok minden megváltozott, de akad, ami nem: konokul kitartanak a kezdetekkor megfogalmazottak mellett. „Férjem azért hozta létre az újságot, mert annak a dr. Fábián László ügyvédnek a nyomába akart lépni, akinek neve a múlt század elején egyet jelentett a lapkiadással és az objektív tájékoztatással: úgy érezte, ez a jeles közéleti személyiség által rá testált feladat. A feladatvégzést most én és fiam, Antal István Zoltán vettük át, s azért dolgozunk, hogy ne csak megmaradjon a lap, de a nyomda fejlődjön is. Közel húsz év után is létezünk, ami bizonyítéka annak, igenis szükség van a lapra, szóval a nehézségek ellenére is a megszokott szellemiségben folytatjuk az elkezdett munkát” – nyilatkozta a nyugalmazott tanárnő.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Irodalmi Jelennel „Biharországban”, Benedek István nyomában
Belényesújlakon, Belényesen, Nagyváradon és Nagyszalontán jártam, hónom alatt Benedek István könyvével, a Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” cíművel. Örömest mentem. Barátaim, Siska Szabó Zoltán és Berecz Gábor kísértek el, vittek. Szép októbervégi napok voltak.
Megálltunk Belényesen. Csütörtök volt, vásárnap. Szekerek helyett csak gépkocsikat láttunk. Végigsétáltunk a „tanárok utcáján”, a Pavel utcán.
Két sor ötszobás kertes házat építettek a gimnázium tanárainak. Az utca két végét sorompó zárta le. Ide behajtani nem lehetett. Nyugodtan pihenhettek a heti 15 órától megfáradt tanár urak. Járhatott, vendégeskedhetett ebben az utcában Bartók Béla is.
Bármerre jártunk, ritka volt a magyar szó.
Így csak felidézni tudtam:
– Valál idesnél?
– Valék!
Vártak, szívesen fogadtak. Réman Elek István református lelkipásztor úr volt a házigazdánk, Boros István lelkész mutatta be a könyvet. Jó volt a hangulat a Belényesi Megmaradás Házban. Jöttek helybeliek, újlakiak, köröstárkányiak, várasfenesiek, közöttük ült Jitaru Széles Antal belényesi római katolikus plébános is.
Bemutatkozott az Irodalmi Jelen. A jelenlevők örültek az ajándékba küldött IJK-köteteknek és az IJ folyóirat példányainak. Kevésnek bizonyultak a magunkkal vitt Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” példányok.
Útban Belényes felé, szétnéztünk Nagyszalontán – fotóztunk –, megkóstoltuk a tenkei ásványvizet. Belényes-Szent-Miklósnál integettünk a magára hagyott középkori Pálos-toronynak, Belényesújlak előtt majdnem „nekimentünk” a Pontos-kőnek – a környékbeliek Pantas-kűt mondanak. Mécsest gyújtottunk a belényesi temetőben, az 1944-ben elesett honvédek sírjánál és Köröstárkányban az 1919. áprilisi vérengzés áldozatainak emlékművénél.
A Fenesi-patak völgyében felszaladtunk Béla-váráig. Csak a hegy tövéig. Onnan „már” túl messze volt a vár.
Várad felé, Felix-fürdőn megkerestünk mindent, ami régi volt. Amit érdemes volt, le is fényképeztük.
Nagyváradon szép idő fogadott, sok volt a látni való. „A HOLNAP” városát kerestük. „Beültünk a Müllerájba” – Ady Múzeum –, néhány percre „A HOLNAPOSOK” üresen hagyott székén szemtelenkedtünk. Elsirattuk a Japport-cukrászdát, több mint fél órát időztünk a multikulturálisnak mondott Mihail Eminescu Nemzeti Kollégiumban, az egykori Premontrei Főgimnáziumban. Az iskola portása kíváncsi ember volt, dióhéjban elmondtam neki az iskola történetét 1808-tól 1959-ig. Onnan már tudta ő is. Mesélt az 1700 diákról, a 8 párhuzamos román, magyar, német osztályról. Barátaim végre elhitték, hogy egykori iskolámnak már 1943-tól két torna terme van. Addig csak egy volt.
Lefotóztuk a rendházhoz tartozó kék-fehér templom belsejét, amelynek százados lépcsőin, egy részeg hajnalon, szemináriumi éveire emlékezve Juhász Gyula egy profán misét celebrált.
A Lorántffy Zsuzsanna Református Központban, Magyari Sára elragadóan beszélt Benedek István könyvéről. Magam, többek között a város 1940–1944 közötti háborús napjairól meséltem, és arról, hogyan alakult ki az aradi születésű, kalandos életű Van der Hoschke Rozsnyay Kálmán hagyatékából a nagyváradi Ady Múzeum.
Az IJK köteteket és az Irodalmi Jelent Nagyváradon már ismerték, szétkapkodták. Szégyenkeznünk kellett, mert Belényes után, a bemutatott könyvből mindössze 5 példánnyal szolgálhattunk.
Házigazdáink – Zilahi Bertalan premontrei öregdiák és Veres-Kovács Attila tiszteletes úr – lekísértek bennünket abba a terembe, ahol egy koccintásra vendégül láthattuk az IJ és Benedek István nagyváradi barátait.
Elköszöntünk, de a várostól csak hosszas bolyongás után szabadultunk. Eltévedtünk, pedig a sofőr nem is koccintott.
Emlékeket és könyveket hoztunk magunkkal, abból az időből, amikor a Fekete-Körös különösen sok bánatot körözött.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

A tovaillanó élmény képei a Minerva-házban
Kováts Ildikó művészpedagógus gyűjteményes kiállítását nyitották meg kedden délután Kolozsváron, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, tájfestészet, társadalomkritika, ugyanakkor történelmi témák pasztell- és akrilvilágát ötvözve. – A művész a megfoghatatlant igyekszik megragadni, a gyorsan szertefoszló és tovaillanó élményt, a megismételhetetlen csodát. Pasztellben és akrilban egyaránt. Segít neki ebben az igyekezetében jó kompozíciós érzéke és pompás színkezelése, amelyekkel többnyire a drámát, annak feszültségét is sikerül belopnia a képeibe – méltatta a festő munkásságát nyitóbeszédében Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke.
A mostani kiállítás az összegzés erejével hat a nézőre, pedig a művész mindössze két technikával készített alkotásai közül hozta el azokat, amelyeket sok száz más munkája közül kiválasztott – állapította meg Tibori. Mint mondta, Kovács Ildikó pasztelljeivel már a Minerva-házban korábban rendezett tárlatán is találkozhattunk; a mostani 28 pasztellt szemügyre véve pedig ismét megtapasztalhatjuk, hogy uralja a technikát, amelynek segítségével a felületeiből gyönyörű hatásokat képes kicsikarni. – A második technika, az akril viszont valamennyire az olajhoz hasonló, csakhogy vizes alapú, meglehetősen gyorsan száradó festékanyag. Közel áll a vízfestékhez meg az olajhoz is, és mindkettőre emlékeztető hatások elérését teszi lehetővé. Talán mégis az olajhoz áll közelebb, és a művész éppen ezt használja ki akrilmunkáiban, amelyek frissessége a pasztellekével vetekszik – hangsúlyozta a méltató.
Véleménye szerint remek alkalom ez a kiállítás arra is, hogy Kováts Ildikó érzékeltesse az érintetlen természeti szépségek és a történelmi témák iránti vonzalmát. – A táj, kétségtelenül, minden évszakban vonzza a művészt, aki szemmel láthatóan örömét leli a buja növényzetek, a csillogó vagy párás víztükrök, s a bármilyen mostoha körülmények között megkapaszkodó élet megörökítésében. A történelmi témák által ihletett munkái másfajta üzenetek hordozóivá válnak. Ezek a helytállásról, a sorsszerűségről, a fátum fájdalmas elkerülhetetlenségéről szólnak, és ennek a célnak rendelődnek alá a kompozíciós és a színkezelési szempontok is. Bizánci hercegnője, erdélyi fejedelme ebben a szellemben készült; a politikus azonban ettől merőben eltérő üzenet hordozója, amelynek kisilabizálását, nem annyira nehéz megfejtését a közönségre bízom – jegyezte meg a Minerva elnöke.
Szabó Zsolt, aki éveken át figyelemmel kísérte a művész tevékenységét, a megnyitón arra utalt, hogy egyfajta útkeresés figyelhető meg a munkákon. – A festményekre jellemző a csíki tájképfestészet színkezelése. Hangulatában, színvilágában a görögországi kép teljesen más, és ez a művész alkalmazkodókészségét bizonyítja. Hozzá tud adni saját magából is ahhoz a tájhoz, amit megörökít – jellemezte Szabó Zsolt. Reményét fejezte ki, hogy „a hetvenkedő a nyolcvanba áthajolva” is tovább dolgozik, majd a kilencvenedik születésnapját is együtt ünnepelhetjük egy kiállítás keretében.
Kováts Ildikó az útkeresés kapcsán elárulta: az irányt mindig a téma szabja meg. – Míg a pasztellek helyszíni tájábrázolások, az akrilfestmények gondolkodásra késztetnek, határozott véleményt fogalmaznak meg – beszélt a képekről a művész. Mint kiderült, a tájképek nyírfürdői, torockói, Duna-deltai és bajoroszági tájakat örökítenek meg, az akrilképeken pedig utazásainak élményei tükröződnek. A Krím félszigeti utazás élete egyik legfantasztikusabb impressziói közé tartozik, ott éreztem azt, hogy elődei nyomdokaiban jár.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Vészkiáltás az erdélyi magyar értelmiségtől
Vészkiáltásnak szánja egy húszfős értelmiségi csoport azt az internetes petíciót, melyben az erdélyi magyar oktatás és sajtó nehéz helyzetére hívják fel a figyelmet. Rámutatnak, konkrét intézkedéseket várnak a politikai elittől ezen, az erdélyi magyar társadalom jövője szempontjából létfontosságú területeken.
„Szomorúan állapítjuk meg, hogy oktatásunk leszakadóban van, sajtónkra politikai kontroll nehezedik, nyilvánosságunkat pedig tabuk szűkítik" – olvasható a Facebook közösségi portálon terjedő petíció szövegében. Ezt többek között Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató, Nagy László fizikus, egyetemi professzor, Néda Zoltán fizikus, egyetemi professzor, Balázs Attila lelkész, Papp-Zakor András újságíró, Sipos Zoltán újságíró, illetve számos erdélyi magyar gimnázium igazgatója látta el kézjegyével.
„Politikai elitünk választási programja számos olyan részt tartalmaz, amely elsősorban nem rajta, hanem a többségi döntéshozókon múlik. Ilyenképp számonkérhetősége is korlátozott, és másokra háríthatja a felelősséget a vállaltak megvalósulását illetően. Aránytalanul sok szó esik viszonylag könnyen megoldható és kedvező sajtóvisszhangot hozó problémákról" – olvasható a Beszéljünk megoldható problémákról! című dokumentumban. Ennek szerzői beismerik, a sokszínű fesztiválokra, többnyelvű feliratokra, a műemlékek és hagyományok védelemére is szükség van, ahogy a jelképek ügyét is lényegesnek tartják. Ugyanakkor leszögezik: a jövő generáció megfelelő színvonalú képzése és az átlátható közügyek, a sajtó szabadsága „a mostaninál sokkal több figyelmet érdemel, az erdélyi magyar politikai elitnek pedig konkrét elkötelezettségeket kell vállalnia ezekért".
Hiányzik a támogatás
A dokumentumban elsőként az oktatás gondjait ismertetik, rámutatva: már a történelmi múltú, eddig helyzeti előnnyel bíró magyar iskolák is elkezdtek leszakadni a román vetélytársak teljesítményétől, így félő, hogy hosszú távon a szülők román tannyelvű intézményt választanak gyerekeik számára. „Ez rövid idő alatt a magyar közösség zsugorodásához, versenyképtelenségéhez, sorvadásához vezet" – jelentik ki az egyetemi tanárok, iskolaigazgatók az erdélyi magyar pedagógus-pályamodell, a megfelelő szakmai és anyagi támogatás hiányát hangsúlyozva.
Úgy vélik, hosszú távon a tanároknak nyújtott célzott segítség, az utazási és lakástámogatás, illetve ösztöndíj jelenthet megoldást a gondokra. „Ezt az égető problémát egy politikai támogatással létesített, de civil kontroll alatt működő oktatási alapítvány, illetve egy széles körű társadalmi összefogás révén tartjuk megoldhatónak" – áll a petícióban, melynek szerzői szerint ennek költségvetését a politikai elitnek kellene biztosítani a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásból.
Katasztrofális helyzet alakulhat ki
„Manapság senki nem akar tanár lenni – ezt az egyetemen nagyon jól látjuk –, egyszerűen azért, mert a tanári szakma nem megbecsült, és a társadalom semmit nem tesz annak érdekében, hogy a gimnáziumainkban jó tanárok legyenek" – részletezte a Krónikának a petícióban foglaltakat az egyik aláíró, Néda Zoltán fizikus. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora szerint ez hamarosan „katasztrofális helyzethez fog vezetni", melyet az erdélyi magyar közösségre leselkedő legnagyobb problémának ítél. Elmondta, elsősorban vidéken vannak problémák, itt tehetne sokat a kért alapítvány.
Felvetésünkre, hogy az Iskola, illetve Communitas Alapítvány részben megoldást kínál ezekre, kifejtette: az „egy csepp", ráadásul az említett alapítványok főleg az egyetemi oktatók problémáival foglakoznak, amelyek nagyjából rendeződtek, de a közoktatásban, főleg vidéken számos a gond. „A nagy gimnáziumokban például természettudományokból már nem lehet jól felkészült tanárokat találni. És nem azért, mert nincs egyetemi képzés rá, hanem mert egyszerűen nincs jelentkező" – részletezte a professzor, aki szerint a hozzájuk csatlakozott kolozsvári, temesvári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi stb. iskolaigazgatók is ezzel a problémával küzdenek.
„Sok a háttéralku"
A petíció szerzői a nyilvánosság problémáját sem hagyják szó nélkül, rámutatva: bármilyen társadalmi vita alapját az adatok és a transzparencia kell, képezze. „Ebből a szempontból azt tapasztaljuk, hogy a közügyeink illetékesei vonakodnak pontos nyilvántartást vezetni, adminisztrálni, sok a háttéralku, másfelől a létező dokumentumokhoz, a közérdekű adatokhoz való, egyébként törvényben garantált hozzáférés is akadozik" – állapítják meg. Kijelentik, az erdélyi magyar sajtóban kevés „az önálló újságírói munka".
„Íródeák vagy mikrofonállvány módján azt mondja tovább, amit megmondanak neki, és ritkán kérdez vissza, ellenőriz vagy von felelősségre. Ha egy újságíró mégis kifejtene egy-egy témát, akkor gyakran felkészületlenséggel és arroganciával találja magát szemben. Úgy véljük, a civil szféra finanszírozása – érkezzen a pénz a romániai vagy a magyarországi költségvetési forrásokból – is tényező abban, hogy jelenleg bátorság kell bármilyen közügyben állást foglalni, véleményt nyilvánítani" – jelentik ki az értelmiségiek. A visszásságokra példaként az erdélyi magyar sajtó finanszírozásának kérdését, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosának közrádiós állása körüli visszásságokat említik. A közérdekű adatokkal való pontos és naprakész elszámolást sürgetik, illetve azt kérik a politikai elittől, hogy közvetlenül a Bukarest által az erdélyi magyarságnak szánt költségvetési keretből elkülönített összeggel, nyilvános pályázatok útján garantálja a sajtó szabadságát.
Cselekvést várnak
„Ez vészkiáltás, amelyre azonnali cselekvést várunk. Saját erőforrásainkból, azonnal tevékenykedni kell" – magyarázta lapunknak a petíció célját Néda Zoltán. Elmondta, ennek címzettje az egész erdélyi magyar politikai elit, párthovatartozás nélkül. Hozzátette, nem terveznek más akciót az ügyben, csupán a probléma fontosságára akarták felhívni a figyelmet. „Nem hosszú távú ígéreteket kérünk, amelyek mástól függnek, hanem olyanokat, amelyek megvalósíthatók" – fogalmazott a fizikus. Kérdésünkre hozzátette, bár a megfogalmazásról lehetne vitatkozni, a petíció tartalmáról reményei szerint az erdélyi magyar társadalom egészében konszenzus van. A peticíót csütörtök délig több mint százan írták alá, többen közülük azt az opciót választva, hogy nevük ne legyen publikus.
Pap Melinda
(A petíció:)
Beszéljünk megoldható problémákról!
Nyilvánvaló, hogy azok a közösségek fejlődtek és fejlődnek versenyképesen, amelyek hosszútávú befektetésekben gondolkodnak, és a demokráciára, oktatásra, tabuk nélküli párbeszédre és átláthatóságra építenek. Jólétet ott tapasztalunk, ahol adottak a párbeszéd feltételei, türelmesen meghallgatják a többségétől eltérő véleményeket is, elítélik a populista és üres szólamokat, és ahol átlátható a döntéshozás és a képviselet, számonkérhető a pénz elköltése, a jövő generáció képzése pedig kiemelt fontosságú.
Szomorúan állapítjuk meg, hogy oktatásunk leszakadóban van, sajtónkra politikai kontroll nehezedik, nyilvánosságunkat pedig tabuk szűkítik. Politikai elitünk választási programja számos olyan részt tartalmaz, amely elsősorban nem rajta, hanem a többségi döntéshozókon múlik. Ilyenképp számonkérhetősége is korlátozott, és másokra háríthatja a felelősséget a vállaltak megvalósulását illetően. Aránytalanul sok szó esik viszonylag könnyen megoldható és kedvező sajtóvisszhangot hozó problémákról. Természetesen mi is úgy látjuk, hogy fontosak a sokszínű fesztiválok, fontosak a többnyelvű feliratok, utcanevek, fontos a műemlékek, hagyományok védelme, és fontos a zászlók és a jelképek ügye. A jövő generáció megfelelő színvonalú képzése és az átlátható közügyek, a sajtó szabadsága a mostaninál azonban sokkal több figyelmet érdemel, az erdélyi magyar politikai elitnek pedig konkrét elkötelezettségeket kell vállalnia ezekért:
I. Az oktatás szempontjából úgy tűnik, hogy mostanra a történelmi múltú, eddig helyzeti előnnyel bíró magyar iskolák is elkezdtek leszakadni a román vetélytársak teljesítményétől. Félő hogy az, aki minőségi oktatást szeretne gyermekének, román tannyelvű intézményt fog választani. Ez rövid idő alatt a magyar közösség zsugorodásához, versenyképtelenségéhez, sorvadásához vezet. A színvonal hiányának a legfőbb oka az, hogy hiányzik az erdélyi magyar pedagógus-pályamodell, a megfelelő szakmai és anyagi támogatás. Ma már a nagyobb középiskolákba is nehéz jó és elkötelezett tanárokat toborozni. Hosszú távon megoldást jelenthet, ha a magyar nyelven tanító tanárok célzott segítséget kapnak, utazási és lakástámogatást, és a jól teljesítő oktatóink megfelelő ösztöndíjban is részesülnek. Ezt az égető problémát egy politikai támogatással létesített, de civil kontroll alatt működő oktatási alapítvány illetve egy széleskörű társadalmi összefogás révén tartjuk megoldhatónak. Az alapítvány megfelelő költségvetését a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásból politikai elitünknek biztosítani kell, felkutatva ugyanakkor további alternatív finanszírozási lehetőségeket is.
II. A nyilvánosság tekintetében úgy véljük, bármilyen társadalmi vita alapját adatok kell hogy képezzék és transzparencia, nem pedig előítéletek, korábbi sérelmek, vágyálmok. Ebből a szempontból azt tapasztaljuk, hogy a közügyeink illetékesei vonakodnak pontos nyilvántartást vezetni, adminisztrálni, sok a háttéralku, másfelől a létező dokumentumokhoz, a közérdekű adatokhoz való, egyébként törvényben garantált hozzáférés is akadozik. Ez meglátszik az erdélyi magyar sajtón is, amelyben kevés az önálló újságírói munka. Íródeák vagy mikrofonállvány módján azt mondja tovább, amit megmondanak neki, és ritkán kérdez vissza, ellenőriz vagy von felelősségre. Ha egy újságíró mégis kifejtene egy-egy témát, akkor gyakran felkészületlenséggel és arroganciával találja magát szemben. Úgy véljük, a civil szféra finanszírozása – érkezzen a pénz a romániai vagy a magyarországi költségvetési forrásokból – is tényező abban, hogy jelenleg bátorság kell bármilyen közügyben állást foglalni, véleményt nyilvánítani. Hadd említsük példaként az erdélyi magyar sajtó finanszírozásának kérdését, az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának közrádiós állása körüli visszásságokat és a helyzet szimptomatikusságát, az önkormányzatok és más szervezetek pénzügyeinek elszámoltathatóságát. Kérjük politikai elitünket, hogy a közérdekű adatokkal legyen pontos és naprakész, a sajtó szabadságát pedig szintén közvetlenül a Bukarest által az erdélyi magyarságnak szánt költségvetési keretből elkülönített összeggel garantálja, nyilvános pályázatok útján.
Két olyan tág kérdéskörben - nyilvánosság és oktatás - várunk tehát előrelépést, amelyek az erdélyi magyarság döntéshozóin múlnak. A felelősség közös, a civil és a szakmai szféra kész az együttműködésre, az érdekképviselőinken múlik a kármentés és a megoldás. Már csak azért is, mert a legutóbbi felmérések szerint kérdéses az 5 százalékos küszöb elérése, amihez kétségtelen, hogy ezen problémák megoldatlansága és a konkrétumok hiánya is hozzájárult. Beszéljünk közös dolgainkról, beszéljünk a megoldható és lényeges problémáinkról!
Balázs Attila (lelkész)
Barabási Albert László (PhD, professzor)
Barabás Réka (PhD, docens)
E. Ferencz Judit (újságíró)
Erdei Ildikó (iskolaigazgató)
Gagyi József (iskolaigazgató)
Járai-Szabó Ferenc (PhD, adjunktus)
Lázár Zsolt József (PhD, adjunktus)
Laczkó György (iskolaigazgató)
Libál András (PhD, docens)
Nagy László (Phd, professzor)
Néda Zoltán (PhD, professzor)
Pap Szilárd István (publicista)
Papp-Zakor András (újságíró)
Popa Márta (iskolaigazgató)
Sipos Zoltán (újságíró)
Szabó Tünde (újságíró)
Szabó Loránd (PhD, professzor)
Tőkés Zsolt (iskolaigazgató)
Vörös Alpár (iskolaigazgató)
Krónika (Kolozsvár)

Egyenes adásban 1989 kommunista csőcseléke
Kampány van. Ha erről bárkinek fikarcnyi kételye lenne, elegendő bekapcsolnia egy hazai tévé- vagy rádióadót és végignéznie, végighallgatnia egy-egy bukaresti kerekasztalt. Mindennek Alfája és Omegája az egymásra licitáló ígéretek és ködös pártérdekek, amit hagyományos magyarellenességgel nyakon öntve tálalnak a választóknak.
Amiről mégis írni szeretnék, igazából nem kampánytéma, de nagy a gyanúm, azért hozakodtak elő vele, hogy a hátralevő bő egy hónapban azzá váljék. Az 1989-es decemberi forradalom aktacsomójának újranyitásáról van szó, amit pár napja bő lére eresztett talk show-szerű kerekasztalokon szednek ízeire politikusok, történészek és egykori szekustisztek. A Realitatea TV-n például a megbukott rendszer haszonélvezői, kémelhárítói szapulják békés egyetértésben a rendszerváltást elindító népfelkelés szikráját, Tőkés Lászlót „megrendíthetetlen bizonyítékokat” sorolva arról, hogy az egykori református lelkész már nemcsak a magyar titkosszolgálatnak, hanem a szovjet KGB-nek is ügynöke volt. Így jó pénzért ő forgatta fel az országot. Ha valaki végighallgatja a diktátor idegen ügynökökről szóló 1989. decemberi kijelentéseit, úgy érzi, Romániában megállt az idő. Ceauşescu véreskezű megtorló intézményének, a Szekuritáténak ma is jó nyugdíjélvező figurái még véletlenül sem börtönben vagy házi őrizetben nézik a tévét, hanem ők ülnek a kamerák előtt, és osztják az észt. S közben sajnálják Ceauşescut, akit hűséges szolgái állítólag már 1989 nyarán figyelmeztettek, hogy baj lesz, de ő nem lépett – sóhajt fel a kémelhárító szekustiszt. Mielőtt kimondaná, ami a szívén és száján van, hogy rég ki kellett volna nyírni a felforgató ügynököket, a műsorvezető hamar továbbadja a szót, hiszen a feltüzelt román tévénéző már fél szavakból is ért. A jelenlevő történész hiába magyarázza, hogy az elején valóban forradalom volt, amit később loptak el a hatalom új birtokosai, a műsor végkicsengése változatlan: az oroszokkal összejátszó magyar titkosszolgálat a felforgató, az államcsínyt kidolgozó erő. Amire áldását adta Amerika is.
A történet ismerős: az utóbbi 26 évben a diktátor egykori hűséges kiszolgálói és szellemi örökösei minden alkalommal a Ceauşescu-hagyatékot tálalják újramelegítve, vevő pedig akad bőven. A legfőbb ügyésznek a választások előtti nekirugaszkodása sokat már nem változtat a társadalomban mélyen beágyazott hazugságokon. Egyet tehet: az ellopott rendszerváltás tömegmészárlásának néhány főbűnösét bíróság elé állíthatja, de a társadalmat már nem tudja megszabadítani az átmentett kommunista és szekuritátés csőcseléktől.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

„Nem árt a fejlődés!”
Közpolitikai intézetet hoznak létre
Székelyföldi Közpolitikai Intézet létrehozását jelentette be Antal Árpád a Székelyföldi Önkormányzati Tanács ülésén. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az intézet más szakmai szervezetekkel közösen hosszú távú stratégiákat és programokat dolgozhat ki Székelyföld számára.
Antal Árpád, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT) új elnöke érdeklődésünkre kifejtette, a székelyföldi emberek, Székelyföld versenyképességét meghatározza, hogy az önkormányzatok tudnak-e dolgozni vagy sem, és lévén, hogy a SZÖT-nak nincs apparátusa, szükség van egy háttérintézetre. Ez egyrészt képzéseket tudna biztosítani az önkormányzati alkalmazottaknak, tanácsosoknak, de a polgármestereknek is, mert ugyan „okosak és mindenhez is értenek, de nem árt egy kis fejlődés”.
Másrészt, mondta Antal, össze kell hangolni az önkormányzatok munkáját, kapcsolatot teremteni az alkalmazottak között, így nem állhat elő olyan helyzet, hogy egy törvénymódosítást minden településen a jogászok külön-külön értelmezzenek. Ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy segítséget kapjanak az önkormányzatok különféle állami szervek ellenőrzéseinél, egy közös adatbázist hozzanak létre, így átláthatóvá válik, hogy például a számvevőszék minden esetben ugyanúgy értelmez-e egy törvényt vagy sem. Antal szerint szakmai szervezetekkel, egyetemekkel együttműködve bizonyos területeken közös közpolitikákat kell kidolgozni, odafigyelve az innovációra is, és ha valahol példásan megoldanak egy kérdést, azt mások is vegyék át.
A Székelyföldi Közpolitikai Intézetet a Pro Regio Siculorum Egyesület hozza létre, ennek érdekében már pályáztak támogatásra.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Négyszáz magyar diák sorsával játszadoznak az ügyészek Marosvásárhelyen
Megmozgatta az erdélyi magyar közösséget a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügye: szombaton több városban is tüntetések lesznek a tanintézmény védelmében. A felháborodás oka, hogy a korrupcióellenes ügyészség „lefejezte” az iskolát, és akár az utcára is kerülhet négyszáz magyar diák. Közben pedig senki nem érti, hol van itt a korrupció?
Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár és más erdélyi városok magyar közössége is utcára vonul szombaton a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium védelmében. A demonstrációk előzménye ismert: a korrupcióellenes ügyészség a marosvásárhelyi iskola igazgatóját és a Maros megyei főtanfelügyelőt többek között hivatali visszaéléssel vádolja, előbbit hatósági felügyelet alá, utóbbi házi őrizetbe helyezte.
A DNA szerint a főtanfelügyelő, Ştefan Someşan 2014-ben anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását, és Tamási Zsolt József igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez a tanügyminisztérium jóváhagyását. 2015-ben pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt.
A DNA szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak a 328 diáknak az érdekeit sértette meg, akik a 2015-2016-os tanévben olyan intézményben tanultak, mely nem rendelkezett hatósági engedéllyel, ezért tanulmányaik törvényesen nem ismerhetők el.
Kelemen Hunor: hol itt a korrupció?
A szombati tüntetésekhez az RMDSZ is csatlakozott, politikusait megdöbbentette a DNA eljárása, és jogosnak tartják a közösség felháborodását. „Az emberek megalázva érzik magukat. Ők ugyanis azt akarták, hogy legyen visszaszolgáltatva mindaz, amit a kommunisták elloptak. Itt nem csak a katolikus egyház épületeiről van szó, hanem bármelyik egyházi ingatlanról” – fejtette ki a News.ro hírügynökségnek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök elmondta: a magyar közösség másik elvárása az volt a rendszerváltás után, hogy induljanak újra azok az oktatási intézmények, amelyeket a kommunisták 1949-ben megszűntettek. Emlékeztetett: sok oktatási intézmény indult újra országszerte, mivel ezt megengedi az alkotmány és az oktatási törvény.
„Marosvásárhelyen is az történt, hogy újraindítottak egy korábban ellopott és beszűntetett iskolát. Aztán azonban hatósági felügyelet alá illetve háziőrizetbe került az iskolaigazgató és a tanfelügyelő, akik a törvényeknek megfelelően cselekedtek. Eljárás indult mindenki ellen, akik rábólintott az új iskola beindítását jóváhagyó dokumentumokra. Holnap-holnapután utcára teszik a 400 gyereket, ez az iskolai év veszélyben van” – fejtette ki a politikus.
Kelemen Hunor úgy fogalmazott: megengedhetetlen, hogy a DNA gyermekek sorsával játszadozzon. „Jött egy ügyész, aki nem ért egyet azzal, hogy az egyházaknak iskolákat hozhatnak létre” – jelentette ki. Hangsúlyozta, ha a gimnázium létrehozása körül adminisztratív hiba történt, megoldást kell erre keresni.
„Mit loptak és kitől a gyerekek, az oktatók, a főtanfelügyelő, a szülők? Az, hogy visszakapták, amit a kommunisták elloptak? Milyen kárt okoztak? Loptak a helyi vagy az országos költségvetésből? Ki gazdagodott meg ebből? Itt 400 gyerek akart magyarul tanulni, ezért szüleik úgy döntöttek, hogy egyházi iskolába küldik őket. Úgy, ahogy a másik 400 gyerek a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba jár, ami állami oktatási intézmény, vagy pedig más egyházi iskolába” – érvelt a politikus.
Kelemen Hunor megjegyezte: ez sokkal érzékenyebb probléma mint az, hogy a Bechtellel kötött szerződés eredeti példányát 12 év után sem találták meg. Hozzátette, az ügyészségi intézkedéseket aránytalanoknak tartja: hatósági felügyelet alá kerül az iskola alapítója, de kevésbé szigorúan lépnek fel azok ellen, aki százmilliókat loptak.
Ügyvéd: ennek semmi köze a jogállamisághoz
Kuti Csongor ügyvéd egyenesen nevetségesnek tartja, hogy egy tanintézmény működtetése kapcsán korrupció gyanúja merülhet fel. „A DNA vizsgálódását jogi szempontból nehéz értelmezni. Ennek az eljárásnak valószínűleg politikai töltete van, de hogy ez kinek, milyen módon hozhat hasznot, azt nem tudom megítélni” – jelentette ki a Marosvásárhelyi Rádiónak. Az ügyvéd szerint a korrupcióellenes ügyészség egyik célja, hogy megfélemlítsen közigazgatásban dolgozó embereket, eltántorítsa őket attól, hogy felelősséget vállaljanak, döntéseket merjenek hozni.
„Ez természetesen nincsen rendben. A DNA-nak a főtanfelügyelő és a gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseinek nincs sok köze a jogállamisághoz” – fejtette ki Kuti Csongor. Hangsúlyozta: sem a DNA működését szabályozó törvényben, sem a Btk-ban, sem más vonatkozó jogszabályokban nem található olyan bűncselekmény, ami a felekezeti oktatási intézmény elindítása kapcsán felmerülhet. „Nem merül fel kenőpénz kifizetése vagy elfogadása, befolyással történő üzérkedés, nem lehet felfedezni a sértettet, az anyagi kárt ebben az intézkedésben. Hacsak valakinek az nem fáj, hogy a kommunisták által elkobzott ingatlant visszaszolgáltattak a jogos tulajdonosának” – fejtette ki az ügyvéd.
Román-magyar tanteremvita
Kuti Csongor arra utalhatott, hogy a katolikus gimnázium törvénytelennek vélt létrehozását azt követően kezdte vizsgálni előbb a minisztérium ellenőrző testülete, majd az ügyészség, hogy augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény között. A figyelmet Marius Pașcan szociáldemokrata szenátor panasza irányította a felekezeti intézményre. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületét az Unirea Főgimnázium használja, a katolikus gimnázium pedig az egyik melléképületben működik. Az épületegyüttest hosszas pereskedés után 2004-ben szolgáltatta vissza az állam a katolikus egyház vagyonkezelőjének, a Státus Alapítványnak.
Az egyház 2014-ben 2019-ig szóló felhasználási szerződést kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozták a tantermek elosztását az Unirea és az egyházi iskola között. A megállapodást az borította fel, hogy az Unirea a 2015-16-os tanévtől lemondott a magyar tannyelvű osztályairól, amelyeket az általuk használt tantermekkel együtt vett át a felekezeti iskola. Az Unirea viszont a 2016-17-es tanévtől román osztályok indításával igyekezett pótolni diákjai létszámát. A tanteremhiányt végül a felekezeti iskola kárára oldották meg.
A minisztérium szerint törvényesen működik a gimnázium
Király András oktatási államtitkár nem érti, hogy a DNA ügyészei miért hivatkoznak a minisztériumi jóváhagyás hiányára a római katolikus gimnázium létrehozásának ügyében. Hangsúlyozta, nem a tárca hagyja jóvá az iskolalapításokat. „A minisztérium szempontjából a katolikus gimnázium törvényesen jött létre” – jelentette ki.
Az államtitkár elmondta: a tanügyi törvény szerint egy iskola „fizikai” gazdája a helyi önkormányzat, a minisztérium pedig a tanfelügyelőségeken keresztül az oktatás minőségéért és a törvény betartásáért felel. „A minisztérium nem hoz létre oktatási intézményt, mert nem az övé az épület” – magyarázta.
Tájékoztatása szerint egy iskola létrehozásához három lépés kell. Elsőként a főtanfelügyelőség kéri a helyi tanácstól az intézmény elindítását. Utána e kérés alapján az önkormányzat határozatot hoz az iskola létrehozásáról, majd ezt visszaküldi a főtanfelügyelőséghez. A főtanfelügyelőség pedig ezután átküldi az iskolai hálózatot jóváhagyásra a minisztériumnak. Ez a római katolikus gimnázium esetében meg is történt, a tárca pedig jóváhagyta a marosvásárhelyi iskolahálózatot – szögezte le Király András.
„A főtanfelügyelőség átküldte az iskolahálózatot, amelyben szerepelt a katolikus iskola, a minisztérium pedig befejezett tekintette az ügyet. Nem kért be adatokat, nem érdekelte a tanácsi határozat, nem volt kíváncsi arra, hogy volt-e minőségellenőrzés. Ezekről ugyanis feltételeztük, hogy mind rendben vannak” – részletezte az államtitkár.
A tanácsi határozat „sántít”
Arra a kérdésünkre, hogy akkor jogi szempontból lehet-e „fogást” találni a római katolikus gimnázium beindításán, Király András kijelentette: szerinte a marosvásárhelyi iskolahálózat módosításáról szóló 2014. szeptemberi tanácsi határozattal nincs minden rendben, nem véletlenül semmisítette meg 2016-ben a prefektúra kezdeményezésére jogerősen az ítélőtábla.
A szóban forgó határozatnak a katolikus gimnáziumra vonatkozó része így szól: „ez a pont azon feltétel alatt lép érvénybe, ha Maros Megyei Tanfelügyelőség felmutatja ennek alapítási iratát, valamint a bérbeadási szerződést, amely a 2014/241-es számú helyi városi tanácsi határozat 1. cikkelyében van előírva, legtöbb 10 munkanapon belül”.
Király András szerint ez a rész nagyon sántít. „Én voltam városi tanácsos, így nem lehet egy határozatot megfogalmazni. Ennek alapján nehéz lett volna iskolát létrehozni, mert feltételekhez kötve dönt a tanintézmény beindításáról. Ez nem egy tanácsi határozat. Akkor lett volna, ha kijelentő módban fogalmazzák meg” – jelentette ki az államtitkár.
Király András hangsúlyozta, nem érti, hogy miért nem hozott egy újabb határozatot a marosvásárhelyi önkormányzat a római katolikus gimnázium ügyben. „Más ugyanis minden rendben volt. A katolikus Státus Alapítvány, a városháza és a tanfelügyelőség közötti szerződések teljesen korrektek” – állapította meg az államtitkár.
Peti: az RMDSZ próbálta orvosolni a helyzetet
Arra a kérdésünkre, hogy mi a jogi helyzete a katolikus gimnáziumnak, és veszélyben van-e az intézmény diákjainak eddigi tanulmányi időszaka, Peti András városi tanácsos, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke kijelentette: „Nem vagyok vádhatóság, és városi tanácsosként csak azt tudom mondani, hogy a gimnáziummal kapcsolatos valamennyi határozatunk – egy kivételével – kiállta a törvényesség próbáját”.
Arra a kérdésünkre, hogy az igazságszolgáltatás mire hivatkozva érvénytelenítette a határozatot, Peti András a bírósághoz irányított. „Újságíróként kikérheti az ítéletet az indoklással együtt. Én is csak azt tudnám elmondani, ami ott szerepel” – jelentette ki Peti. A tanácsos beszélgetésünk alatt többször hangsúlyozta: csak akkor nyilatkozik jó szívvel a gimnáziummal kapcsolatos jogi kérdésekről, ha ezt szemtől szemben, a vonatkozó dokumentumokkal a kezében teheti meg. „Telefonon fennáll a veszély, hogy rosszul értelmezi, amit mondok” – jegyezte meg.
Arra a kérdésünkre, hogy az iskolai hálózatot módosító határozat bírósági megsemmisítése után városi tanács miért nem próbálta egy újabb határozatban rendezni a gimnázium jogi helyzetét, Peti kijelentette: noha ez a polgármesteri hivatal kötelessége lett volna, az RMDSZ-frakció kidolgozott egy határozat-tervezetet, de ezt a jegyző nem írt alá.
A tanácsos elmagyarázta: az iskolahálózatról szóló határozatot minden évben el kell fogadniuk a helyi önkormányzatoknak. Ennek határidejét és eljárását egy minisztérium rendelet szabályozza. Az eljárás az, hogy a polgármesteri hivatal végrehajtó szerve az iskolaigazgatóságokon keresztül elkészít egy tervezetet az új tanév iskolahálózatáról. Ezt elküldik a tanfelügyelőségnek kötelező láttamozásra.
A rendelet arra is lehetőséget biztosít, hogy a tanfelügyelőség egyoldalúan módosítsa az előterjesztett iskolahálózatot. Miután a tanfelügyelőség láttamozta a határozattervezetet, a városi tanács elé kerül, ugyanakkor az önkormányzat is módosíthat a tervezeten. Mindezeket a lépéseket azonban határidőkhöz köti a minisztériumi rendelet. „A jegyző úgy értelmezte, hogy a tanfelügyelőség nem tartotta be a minisztériumi rendeletben megszabott határidőt” – magyarázta Peti András.
Cs. P. T.
maszol.ro

Johannis: nem várható a közeljövőben Románia és Besszarábia egyesülése
Lehetségesnek nevezte Klaus Johannis államfő országa egyesülését Besszarábiával, de nem a közeljövőben – írta csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
Az elnök politológushallgatók körében, az egyetemi könyvtárban rendezett szerda esti fórumon fejtette ki álláspontját Románia és a szomszédos Moldovai Köztársaság (a korábbi Besszarábia) kapcsolatáról, miután két hete incidensekkel tarkított tüntetést rendeztek Bukarestben a „két román állam” egyesülésének hívei.
Johannis azt állította, hogy – bár sokan nem feltételezik róla – „kedves számára a téma”, de ahhoz, hogy az egyesülés sikeres projekt legyen, három előfeltételnek teljesülnie kell: a „románoknak” akarniuk kell, a „moldovai embereknek” akarniuk kell, de az is előfeltétel, hogy se Romániának, se Moldovának ne legyenek vitás, nemzetközi felügyelet alá vont területei.
Az elnök úgy vélte, „nem volt valami hatékony” az a támogatás, amelyet Románia nyújtott Moldovának 1990 óta. Fontosabb lenne a moldovai intézményeket és pártokat segíteni, mint néhány Európa-barát politikust, akik „vagy jó eredményeket értek el, vagy nevetségessé tették politikai projektjüket” – magyarázta Johannis. Megjegyezte: a Bukarestben tüntető „úgynevezett unionisták” valójában többet ártottak, mint használtak az egyesülés ügyének, mert „csak felidegesítették” a moldovaiakat, közvetlenül az országukban megszervezett elnökválasztás előtt.
Johannis elődje, a néhány napja moldovai állampolgársággal is rendelkező Traian Băsescu – aki az általa alapított párt egyik hangsúlyos célkitűzésévé tette a Moldovával való egyesülést – márciusban úgy nyilatkozott: a második világháború idején a román hadseregnek csak a Dnyeszterig volt „legitim konfliktusa” a Szovjetunióval. A volt elnök pályafutása során több hasonló utalással is jelezte: szerinte Moldovának csak úgy lehet esélye egyesülni Romániával, ha lemond a Dnyeszteren túli szakadár területekről (Transznisztriáról), ahol ma is orosz csapatok állomásoznak.
Politikai elemzők szerint feltehetően Johannis sem véletlenül mondott „Besszarábiát” és nem Moldovát, amikor lehetségesnek nevezte az egyesülést. A mai Moldovával csaknem megegyező területű (Transznisztria vagy más néven Dnyeszter menti Köztársaság nélküli) Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után az 1917-es bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918 márciusában fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.
MTI
Erdély.ma

Magyar lobogó Sósmezőn
Ismét magyar zászló leng a sósmezői Hősök temetőjében álló háborús emlékmű melletti egyik árbócon a román, német, osztrák, orosz és török lobogók szomszédságában. A temetőt idén a Nagy Háború kitörésének századik évfordulójára újították fel a hősök kultuszát ápoló hivatal és a Bákó megyei Gorzafalva község – ahová közigazgatásilag Sósmező tartozik – jóvoltából.
A felújítás során a piros-sárga-kék bejárati kaput egyszínűre festették, és a két giccses puska is eltűnt róla. A Hősök temetője, ahol négy parcellában 107 ismert katona földi maradványai találhatók, 1933-ban készült el. Itt nyugszanak, akik 1916 szeptembere és novembere között az Ojtozi-szoros védelmében estek el sok ezer ismeretlen bajtársukkal együtt. A magyar katonák sírjai a temető nyugati részében, közvetlenül a bejárattól balra lévő parcellában (délnyugati parcella) találhatók. A román katonai sírok az A, az osztrák katonai sírok a B, a német katonai sírok pedig a C parcellában vannak. Magyarország 2008-ban kötötte meg Romániával a hadisírok kölcsönös gondozását biztosító államközi megállapodást, amit, ha megkésve is, de a román fél idén életbe léptetett. A magyar parcellában – akárcsak a másik háromban – minden sírkövön az illető hős katona neve olvasható, nem tüntették el a magyar és német neveket, és véstek helyettük románokat, ahogy azt sokszor főként a magyarországi média tévesen közölte.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyilatkozat
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum pedagógusközössége értetlenül áll azon tény előtt, hogy hivatalos szervek megkérdőjelezik iskolánk létjogosultságát.
Iskolánk sokéves küzdelemmel alakult újra, és folytatja a Marosvásárhelyen 1948-ban erőszakkal beszüntetett római katolikus felekezeti oktatást. Az iskola megalakulása közösségi igény eredménye, melyért jelenlegi igazgatónk, dr. Tamási Zsolt- József és sokan mások kitartóan dolgoztak.
Érthetetlen számunkra, akik a közoktatásban sokévi tapasztalattal rendelkező oktatók vagyunk, hogyan kérdőjelezhető meg iskolánk működése. Mi több, hogyan hozhatók fel iskolánk igazgatója ellen korrupciós vádak egy olyan rendszerben, amelyben minden mozzanat folyamatosan központosított ellenőrzésnek van alávetve, valamint oktatók, igazgatók, de a tanulók is hivatalosan és nyilvánosan meghirdetett versenyvizsga eredményeként dolgoznak, illetve tanulnak második éve ebben az iskolában.
Elfogadhatatlannak tartjuk több mint 400 tanuló és az őket oktató tanári közösség helyzetének elbizonytalanítását, az iskola létjogosultságának megkérdőjelezését.
Meggyőződéssel hiszünk dr. Tamási Zsolt ártatlanságában, és bízunk benne, hogy ez az igazságszolgáltatás által is mielőbb végérvényesen igazolást nyer.
Köszönettel fogadjuk az ügyünk mellett kiállók szolidaritását. Úgy látjuk, hogy szükség van a felekezeti hovatartozásra való tekintet nélküli békés, de határozott közösségi támogatásra.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum pedagógusközössége
Népújság (Marosvásárhely)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
A vásárhelyi egyetemisták a forradalom idején
(Folytatás november 4-i lapszámunkból)
A legkényesebb helyzet a városban, az első napokban az OGYI-n körvonalazódott, hiszen pillanatok alatt kialakult egy annyira feszült hangulat, amit nehezen lehetett kezelni. Az egyetemisták megfogalmazott követeléseire gyors megoldásokat kellett találni. Egy Vargancsik Lajos nevű egykori aktivista visszaemlékezése szerint is a ma- gyarországi eseményekre a leginkább érzékenyen reagáló diákságot kellett lecsitítani. "Kiadták a parancsot – mondja a kérdezett –, hogy el kell menni a kantinba, bentlakásba, mindent rendbe kell tenni, vécét rendbe rakni, villanykörtéket tenni. Látta volna valaki ezeket, az ilyeneket, mint Bodor,1 két WC-ülőkével hogy futott fel a diákbentlakásba, szóval úgy meg volt bolondulva mindenki, azt sem tudták, mit csináljanak. […] Csupor2 azt mondta, hogy menjenek fel a Somostetőre, mert azt hallották, lesz ott valami diákgyűlés. Menjenek, nézzenek szét. Mondom, jó. […] Csupor ideadta az autóját a sofőrjével, Pötörkével, idős pasas volt. Beültünk, azt mondta Csupor, ő is jön. Beültünk, elmentünk, ahol most van a Ceausescunak3 a háza (A Somostető alsó felén – sz. m.). Akkor még erdő volt ott. Megállt a sofőr, hogy addig, és nem tovább hajlandó menni. Kiszállunk, én mentem Bugyival,4 Csupor Branissal, ketten kétfelé. Na, elmegyünk, s a sofőr is kiszállt, s elment a kerítés mellé: Elbújt, nem mert az autóban maradni. Félt. Mi zsebre vágott kézzel be az erdőbe, kétfelé. Aztán jöttünk, találkoztunk. Sehol senki. Aztán leesett nekünk is a 25 banis, hogy gyorsan húzzunk el, amíg tényleg nem lesz itt valaki, meg nem vernek."5
Egy hónappal a forradalmi események után, gyors, de óvatos adatgyűjtések alapján kezdetét vette az egyetemi mozgalom vezetőinek, hangadóinak a felelősségre vonása. Már a december 15-16-ára összehívott tartományi pártkonferencia előtt, a tartományi pártbizottság december 10-i jóváhagyásával az egyetemről kizártak három diákot: Vajna Tamást és Vajna Ágnest, valamint Kondráth Gézát, mivel "a MNK-beli események alkalmából bizonyítékát adták rendszerellenességüknek, és mert az első két hallgató földbirtokos családból származik, a harmadik pedig egy Csík rajonbeli felforgató szervezet tagjaként 4 évig volt börtönben".6 Mások kizárási ügyét vagy más szankciókkal való megrovását, mivel az azokat terhelő iratokat nem találták megfelelően dokumentáltnak, elnapolták. Róluk a következő években döntöttek, állandó megfélemlítő nyomás alatt tartva nemcsak a hallgatókat, hanem a tanárokat is.
Az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak a forradalom ideje alatti magatartásáról értesülünk a tartományi pártbizottság bürójának 1956. decemberi 27-én tartott rendkívüli ülésén elhangzottakból is, amelyen az intézet megújított Ifjú Munkásszövetség (IMSZ) bizottságába választott, de a városi pártbizottság által kifogásolt négy diák ügyét tárgyalták. Az ülésen részt vett Badioc Ioan, Valter István, Vargancsik István, Molnár János7, Bugyi Pál, Fodor Géza8, György Ambrus9, Alexandru Ratiu10, König József11, valamint és Gere Mihály12 a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részéről. Az ülés első tárgya egy 105 tagú kínai küldöttség fogadásának megszervezése volt, amit hamar megtárgyaltak. A második pont, amelynek megbe- szélésére meghívták Erdélyi Lajost, a tartományi pártbizottság tudomány- és művelődési osztályának vezetőjét, Kopándi Sándort, az IMSZ központi bizottságának küldöttét, és egy Kiss nevű hölgyet, a IMSZ helyi vezetőségének képviselőjét is. Amiért Fazekas János a két központi bizottsági tagot, Gerét és Kopándit Vásárhelyre küldte, az nem volt egyéb, mint az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet IMSZ szer-vezetében kialakult helyzetnek a párt számára kényessé vált ügye.
A fő gond az volt, hogy a városi pártbizottság, bizonyos nyilvánosságra nem hozható információkra hivatkozva, elutasította négy egyetemistának – Piros Ferencnek, Ferenc Ernőnek, László Ildikónak és Nagy Lajosnak13 – az Intézet IMSZ-vezetőségébe történt megválasztását. Az egyetem ifjúsági szervezetének vezetőségéből eltávolított Piros Ferenc azonban írásbeli folyamodvánnyal fordult a városi IMSZ-bizottsághoz az intézkedés ellen, kihangsúlyozta eddigi elismert és méltányolt tevékenységét, követelve eltávolításának nyilvános megokolását az évfolyam előtt. Emiatt a tartományi pártbizottságra hárult a nyilvánosságra hozható okok keresése, közzététele és a városi párthatározat megerősítése. Fazekas utasítására a városba érkezett Gere és Kopándi, három napon át megbeszélést folytatott az egyetem vezetőségével, az intézeti és a városi pártbizottság tagjaival, valamint a tartományi és városi IMSZ-bizottságokkal, de szóba álltak több egyetemi hallgatóval is. Miután Erdélyi Lajos ismertette a tájékoztatót és az OGYI oktatási munkájának a javítására tett javaslatokat, Gere ismertette küldetésük célját: az egyetemi IMSZ vezetőségébe választott, de kifogásolt négy személy megválasztását elutasító városi párthatározat alaposságának a kivizsgálását. A megbeszélések során az intézet vezetősége, pártbizottsága és a diákok egy része is a kizárási határozat visszavonását kérte, mert ez szakadást okozott az ifjúsági szervezet és a diákság között.
A vita során elhangzottakból megtudhatjuk, hogy az intézet pártbizottságának titkára, egy Horváth nevű tanár (vagyis dr. Horváth Miklós orvosprofesszor) állítása szerint "a diákoknak nincs bizalmuk a Kádár-kormányban, mert behívta a szovjet csapatokat". Az összegyűltek ezt a magatartást úgy értelmezték, hogy a diákok szerint ezt a kormányt egy más, reakciós kor-mánnyal kell helyettesíteni. Amikor diákszövetség megalakulása során a tartományi pártbizottság részéről kiküldött Valter István14 megkérdezte a vezetőségbe jelölt Pirostól, hogy miként viselkedett a ma- gyarországi események alatt, a diákok kórusban kiáltották, hogy erre nem köteles válaszolni. Bugyi Pálnak, a tartományi néptanács elnökének szavai szerint: "Amikor a magyarországi események voltak, ezek újabb és újabb követelésekkel jöttek."15
Az egyetemisták általános hangulatát König József így jellemezte: amikor a magyarországi eseményekről volt szó, megtagadták, hogy beszéljenek róla, mert még mindig kitartanak amellett, hogy ott nem ellenforradalom volt, és kételkednek Kádár kormányában, a szovjet csapatok segítségében.
Gere a következőképpen jellemezte a négy egyetemistát: László Ildikó apja szociáldemokrata volt, de párton kívüli tanító, ő merész követeléseket megfogalmazó személy, de nem voltak ellenséges kijelentései; Nagy Lajos aktív és szakmailag jól felkészült, de az Ady-kör szabályzatának a szerkesztésekor megnyilvánulásai követelőzőek, szemtelenek voltak, és a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan nem nyilvánított "helyes" magatartást; Piros, aki IMSZ-titkár volt, aktívan tevékenykedett az ifjúsági szövetségben, tekintélye van, sokat foglalkozott művelő-dési kérdésekkel, és soha sem nyilatkozott "hülyén", még a magyarországi ese-ményekkel kapcsolatosan sem, amikor mások azt hangoztatták, hogy nem kell marxizmus, ő mindig védelmébe vette azt, de a magyarországi eseményeket nem ítélte el, és a háttérben ellenünk beszélt; Ferenc Ernő ellen nincsenek adataink, a kulturális életben aktív szerepet játszott, a tánccsoport lelkes tagja, csak azt hozhatjuk fel ellene, hogy az apja leventeparancsnok és horthysta tiszt volt. Kiegészítésként Bugyi Pál megjegyezte, hogy megoldotta Nagy szüleinek az adóügyét, de ő azt csak flegmatikusan vette tudomásul. Vele kapcsolatosan György Ambrus is megjegyzi, hogy Nagy magatartását társai elítélték, mégis a titkos szavazás során rászavaztak, még a hat párttag is. És azt is közli a résztvevőkkel, hogy még Horváth párttitkár véleménye szerint is helytelen volt a szovjet csapatok behívása.16
Az ismertetés után a résztvevők arról vitatkoztak, hogy milyen megokolásokat találjanak a négy egyetemistának az ifjúsági szervezet vezetőségéből való kizárására. Főként Piros és Ferenc esete volt kényes, mert azoknak erkölcsi joguk volt kitartóan követelni a kizárás nyilvános megokolását, mivel kollégáik széles körű bizalmát élvezték. Pirosnak nyilvánosan csak azt róhatták fel, hogy november 7- én megtagadta a felvonulásban való résztvételt. A hozzászólásokból kitűnik, hogy a nem megerősítés, vagyis kizáró ok a nevezetteknek a forradalom idején tanúsított "helytelen" magatartása volt. Végül is a megokolások további dokumentálása mellett jóváhagyták a kizárási határozatot.
A december 27-i határozatot az 1956. december 15-16-án Marosvásárhelyen tartott tartományi pártkonferencián elhangzottak szellemében hozták. A konferencia Gheorghe Gheorghiu-Dej17országos pártfőtitkár vezetése alatt zajlott, fő témája az 1956-os események értékelése volt. A főtitkár az ifjúsággal való hathatósabb foglalkozást tekintette elsőrendű feladatnak. Többek között a következőket mondta: "Az ideológiai munka terén mindenképpen le kell vonni a következtetéseket. Vegyék figyelembe a fiatalság, az értelmiség gondjait. Látható, hogy az ellenség megcélozta a marosvásárhelyi fiatalságot, meg a temesvárit (ott azért kevésbé), s más helyek ifjúságát is. Nem elégedhetünk meg azzal, amit eddig tettünk, meg kell nyernünk az ügyünknek a fiatalokat. Tudnunk kell, hogyan nyerhetjük meg őket céljaink számára úgy, hogy ne az idegen rádióadók befolyásolják őket, hanem mi. Az osztályharc objektív törvény a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet idején, még akkor is, ha ezt tagadni fogják. Mi nem foglalkoztunk kellőképpen a fiatalsággal, a tanulás kérdésével, kiengedtük ezt a dolgot a kezünkből, ez a valóság. Megbeszéltük ezt a kérdést a Központi Bizottságban: valóban kiengedtük ezt a dolgot a kezünkből. Nem engedhető meg, hogy ne tudjuk, mi történik egy egyetemen."18
A párt Központi Ellenőrző Bizottsága 1957-ben megvizsgálta az OGYI-n tapasztalható pártideológiai felkészültséget, az egyetemi hallgatók és tanárok beállítottságát illetően, az 1956. októberi események során tanúsított magatartásukat véve alapul. Az ellenőrzés megállapításait tartalmazó jelentés arról tájékoztat, hogy a 960 egyetemistából majdnem 200 "provokatív" módon viselkedett a forradalom alatt.19
1 Bodor András a marosvásárhelyi városi Néptanács Végrehajtó Bizottságának alelnöke 1953-tól.
2 Csupor Lajos (1911–1985) kommunista politikus. 1945–1946-ban a marosvásárhelyi városi rendőrség főnöke, 1946–1950 között különböző pártfunkciókat töltött be Marosvásárhelyen, 1951–1952-ben Sztálin tartományi párttitkár, 1952–1960 között a Magyar Autonóm Tartomány, 1960–161 között a Maros-Magyar Autonóm Tartomány első titkára, 1952–1969 között nemzetgyűlési képviselő.
3 Ceausescu, Nicolae (1918–1989) kommunista politikus, államfő. 1945-1989 között az RMP Központi Bizottságának tagja, 1955-től a Politikai Bizottság tagja is, 1954-től a párt egyik titkára. 1949-1950-ben mezőgazdasági miniszterhelyettes, 1950-1954 között honvédelmi miniszterhelyettes, 1956 januárjától a párt agrár- és adminisztratív osztályainak vezetője, 1965-től a párt főtitkára, 1974-től a Román Szocialista Köztársaság elnöke. A pártfőtitkár- államfőnek az ország számos helyén építettek luxusvillákat, ahol látogatásai alkalmával megszállt. Ilyen volt a somostetői is.
4 Bugyi Pál (1919 – ?) 1952–1958 között a Magyar Autonóm Tartományi Néptanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.
5 A visszaemlékezést idézi NOVÁK CSABA ZOLTÁN: A barikád "másik" oldalán. 1956 és az RKP magyar káderei. Wikipedia, 2011.
6 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 145/1956. sz., 116. A jegyzőkönyv közölve: BOTTONI 2006, 198.
7 Molnár János a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik titkára.
8 Fodor Géza a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik osztályvezetője.
9 György Ambrus a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik osztályvezetője.
10 Ratiu, Alexandru (1913 – ?) 1952-től a Steaua Rosie újság főszerkesztője.
11 König József 1956-ban a Magyar Autonóm Tartományi Pártkollégium elnöke volt.
12 Gere Mihály, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága propagandaosztályának egyik főnökhelyettese, 1965- től a Központi Bizottság póttagja, 1966-tól a titkárság tagja, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának alelnöke, majd 1979-től elnöke, 1989-es események után letartóztatják és elítélik.
13 Marosvásárhely 1956–1959 közötti eseményeiről átfogó képet nyújt DR. NAGY LAJOS rétyi körorvos, a rendszer egykori szenvedő alanya Életünk kórtörténete (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) című könyvében, tizenkét sorstársának visszaemlékezéseivel és korabeli hivatalos dokumentumokkal kiegészítve. Kitért arra is, mi lett a gyűléseken megbélyegzett "ellenséges elemek" további sorsa. Kuna Tibor gyergyócsomafalvi "kulákivadék" Balánbánya főorvosa, Bárányi Ferenc és felesége, László Ildikó megbecsült orvosok és közéleti személyiségek Temesváron, Katz Pál igazgató-főorvos Zilahon, Piros Ferenc kórházalapító főorvos Marosvásárhelyen, Tóró Árpád népszerű szakorvos Székelyudvarhelyen, Szász István Tas a kolozsvári mentálhigiéné megszervezője, Kiss András Belényesen, majd Nagyváradon főorvos. (Ismertetőjét lásd: Barabás István: Az élet fonákja. Nehéz leckék. Hargita Népe 2008. október 21.)
14 Valter István (1925–2010?) 1956-ban a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi Bizottságának egyik tagja, a tartományi pártiskola igazgatója, később a Vörös Zászló főszerkesztő-helyettese.
15 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 145/1956. sz., 340-349.
16 Uo. 346-347.
17 Gheorghiu-Dej, Gheorghe (1901–1965) vasúti munkás, 1945–1965 között a Román Kommunista (Munkás) Párt főtitkára. 1945 után közlekedésügyi és ipari miniszter, 1948- 1952 között a Minisztertanács első helyettese, 1952–1956 között miniszterelnök. Megjegyezzük, hogy a pártfőtitkár az autonóm tartomány megalakulása után először járt annak székhelyén.
18 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 140/1956. sz., 86-104. A főtitkár beszéde, magyarra fordítva, teljes egészében közölve: PÁL-ANTAL 2006, 259-273.
19 Ua. 175/1957. sz., 240
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Máig elhallgatott történelem: a Gulág-jelenség
Tudományos értekezlet a szovjet munkatáborokba hurcolásokról
A második világháború végén és utána a Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások éve az idei: ebből az alkalomból számos rendezvényen emlékeztek meg azokról a százezrekről, akik éveket töltöttek el szovjet munkatáborokban, és akik közül nagyon sokan odavesztek. A Gulág-emlékév keretében rendezték meg tegnap Kolozsváron a Minerva-házban azt a tudományos konferenciát, amelyen szakemberek megpróbáltak áttekintést nyújtani arról, hogyan alakultak ki már jóval korábban a történelemben a lágerrendszerek, mi vezetett el a szovjet munkatáborok létesítéséig, mennyire juthat a kutató számszerű adatokhoz az elhurcoltak pontos számát tekintve. Elhangzottak előadások: az erdélyi magyar civilek Szovjetunióba elhurcolásáról 1944 őszén, kolozsvári civilek emlékezéseiről, magyar zsidók a szovjet táborrendszerben, a Gulágra került erdélyi magyar zsidókról, továbbá a deportáltak felkutatásának módszertanáról.
A Gulág-jelenség címmel tartottak tegnap Kolozsváron a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében a Gulág-emlékév keretében tudományos konferenciát, amelyen megemlékeztek a több mint 70 évvel ezelőtt a Szovjetunió munkatáboraiba elhurcolt civilekről. Csucsuja István történész megnyitó előadásában a Gulágot, mint fogalmat igyekezett felvázolni, és ismertetni általában a lágerrendszerek kialakulását a történelem folyamán. Először a britek állítottak fel koncentrációs táborokat az angol–búr háborúk idején, de korábban is szerveztek más államok is büntető táborokat az ellenségnek. A sztálini Szovjetunióban a lágerek borzalmas életkörülményeket jelentettek az oda elhurcoltaknak: egyrészt egyesek fizikai megsemmisítése volt a cél, másrészt büntető jelleget szántak neki. Ide hurcolták a kulákságot, a politikai ellenfeleket, vagy a veszélyesnek tartott nemzetiségeket – tehát népcsoportokat pusztán etnikai alapon vittek el. Az 1930-as évektől a politikai rendőrség egyre több embert – rendszerint a sztálini politika ellenzőit – vitt kényszermunkára Szibériába, majd a második világháborúban elfoglalt területek lakosságát is ide hurcolták: tudatosan vitték el az értelmiséget, vagy büntetésből saját katonáikat. Innen került ki az olcsó munkaerő a sztálini tervgazdaság végrehajtására. Egészen pontos adatokat a munkatáborok lakóiról, foglyairól nem lehet tudni, de feltételezhetően több millióra tehető az ott dolgozott foglyok száma. A Gulág-rendszer felbomlása 1953 után került szóba, Sztálin halálakor, majd 1960-ban szüntették meg az intézményt.
Benkő Levente történész az erdélyi magyar civilek 1944 őszén történt elhurcolásáról tartott előadást, alapállását, miszerint nincs kollektív bűnösség, már az elején megfogalmazta. Romániában az 1944. augusztus 23-i átállás előtt is léteztek fogolytáborok, és ugyanebben az időszakban, tehát a romániai átálláskor magyarellenes hecckampány kezdődött a román sajtóban, a közhangulatot a magyar és német lakosság ellen szították. A történész egyetlen mérsékelt feljegyzést talált Teofil Vescan kolozsvári egyetemi tanártól, aki óva intett írásában, miszerint „bűnös soha nem egy nép, hanem egy rendszer”. A sajtóban arról cikkeztek, hogy „a magyarokat meg kell büntetni”, elterjedt a mentalitás, miszerint „ha a magyaroknak kell a magyarság, vigyék innen”, és ez a hangulat, hozzáállás meghatározta a későbbi eseményeket. A magyarság és németek elleni intézkedésekről jelentek meg határozatok, és tudatosan összemosták az állampolgárság és nemzetiség fogalmát, hogy az erdélyi őslakosokat is elhurcolhassák. Hazug indokokkal vitték el az embereket: csak egy kis munkára („málenkij robot”), csendőrőrsi papírokért, az ortodox hitre való áttérés megtagadásáért, vagy mert partizán, nő, idős, gyerek volt az illető. Benkő Levente beszélt a barcaföldvári haláltáborról is, ahol a kilencvenes években a helyi román hatóságok még megpróbálták megakadályozni a magyar áldozatokra emlékezést, majd kétezer után váltott rendre a közhangulat, annyira, hogy idén például a polgármesteri hivatal is koszorúzott az áldozatok emlékművénél.
Papp Annamária újságíró, történész kolozsvári civileknek a szovjet elhurcolásról elmesélt emlékeiről tartott vetítettképes előadást. Vass Károlyt Tordáról vitték el 1944 októberében, és nagyjából ugyanabban az időszakban Kolozsvárról Kelemen Istvánt, Tordai Árpádot, Mile Józsefet, Schneider Mihályt, Farkas Lajost, Varga Mártont, Mátyás Jenőt, Laczka Józsefet, Sáska Pál, Szőcs Balázst, Kolozsi Gergely Istvánt. Fiatalon, 16-18 évesen vitték el őket, sokukat édesapjukkal, a magyar elitet a román hatóságok által összeállított lista alapján gyűjtötték össze, a szovjet katonákat rendszerint román tolmácsok kísérték. A Kolozsvárról elhurcolt körülbelül ötezer magyar férfi 16 százaléka volt értelmiségi, Tordáról a 7300 magyar lakosból 700 civilt vittek el, gyakorlatilag megtizedelve az ottani magyarságot. A közelmúlt történéseit igazából a túlélők elbeszéléseiből lehet megismerni, ezért nagyon fontos feljegyezni az emlékeiket, összegyűjteni a tárgyi emlékeket, amelyek dokumentumértékkel bírnak. Mindezeket összevetve a levéltári forrásokkal, objektív képet kaphatunk az adott korról – véli Papp Annamária. A történelem tankönyvek nagy hiányosságának tartja, hogy továbbra sem tesznek említést erről a korszakról, a Gulág-jelenség még mindig elhallgatott történelemnek számít.
Botos János professzor az 1939–1956 között szovjet táborrendszerben raboskodó zsidókról szóló előadásában elmondta: az 1947-től kezdődő szabadulás nyomán alig 5-6 százaléka tért haza az elhurcoltaknak. Azok a zsidók, akiket különböző okok miatt 1941-ben „csak” három évre ítéltek el, végül ennek kétszeresét töltötték el a börtönben. Rehabilitálásuk 1953-ban kezdődött, és fél évszázadon át tartott. De hurcoltak el a Gulágra 1945 után olyan zsidókat is, akik a koncentrációs táborból hazafele menet szovjet hadifogságba kerültek, és a besúgók hamis vádjainak következtében éveken át raboskodtak tovább. A munkatáborokban a zsidó hadifoglyokkal ugyanolyan kegyetlenül bántak, mint a többivel. A korábbi rehabilitáció mellett – amely az illető személynek a bűnügyi nyilvántartásból való törlését jelentette – anyagi kárpótlásban csak 1990 után részesültek. Még ma sem lehet pontosan tudni, hány magyar zsidó lett szovjet hadifogoly, és közülük hány térhetett haza.
Haraszti György a Gulágra került magyarokról szóló előadásában kitért arra, hogy a szovjet kényszermunkatáborokba került magyarok számuk arányában a németek és a japánok után a harmadik helyet foglalták el.
„A Szovjetunió tudatosan készült a munkatáborok létrehozására, hiszen már 1939. szeptember 19-én, tehát pár nappal a második világháború kitörése után rendelet született arról, hogy a hadifoglyok és internáltak számára munkatáborokat létesítenek. Később Sztálin bejelentette, hogy a Szovjetunió erkölcsi, anyagi, tárgyi és személyi kárpótlásra tart igényt, pontosabban 5 millió német fogoly 10 éven át tartó kényszermunkájára. Közel 7000 tábor létezett, a magyarok pedig 700 táborban éltek szétszórva” – közölte a szakember.
A Gulágon 1942–1950 között raboskodó erdélyi magyar zsidókról értekezve Tibori Szabó Zoltán négy csoportot különített el: az észak-erdélyi, a máramarosi és szatmári, a munkaszolgálatos vagy a náci munkatáborokból hazatérő, majd szovjet fogságba kerülők csoportját.
„Az első és a második csoport sorsát nagyjából ismerjük, a többiekét viszont nem. A Kolozsváron megjelenő Egység magyar zsidó hetilap cikkeiben többször felvetette a Gulág-táborokban sínylődő zsidók hazatérésének kérdését” – hangoztatta az előadó.
A családtörténet-kutatással foglalkozó Eötvös György elmondta: a Gulágon raboskodók sorsát főleg genealógiai kutatás céljából, valamint a hagyatéki ügyek miatt vizsgálják azok leszármazottai. A tudományos kutatás az adatok szovjet titkosítása miatt szinte kivitelezhetetlen, az előadó ismertette viszont azokat a lehetséges forrásokat, amelyek segítségével esetleg rá lehet találni a keresett személyre.
N.-H. D., Ú. I.
Szabadság (Kolozsvár)

„Tüntetéshalmozó” marosvásárhelyi iskolaügy
Ellentüntetést szervez a római katolikus egyház által szombaton 15 órára tervezett könyves tiltakozással egy időben a Demokratikus Marosvásárhelyért Egyesület.
Míg a római katolikusok a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által vizsgált felekezeti iskoláért vonulnának utcára, a Kovács István Dávid által alapított szervezet azok ellen szólna, akik kampánytémát próbálnak faragni az ügyből. Az egyház könyvvel hívja a résztvevőket, a civil szervezet gyertyával várja híveit. Kovácsék a Facebook közösségi portálon, egy helyesírási hibáktól hemzsegő bejegyzésben hirdetik az eseményüket.
Lapunk megkeresésére Oláh Dénes főesperes diverziónak nevezte az egyesület akcióját. „Láttam a felhívásukat, nem tántorít el, mi továbbra is ragaszkodunk az eredeti tervünkhöz” – jelentette ki. Kérdésünkre, miszerint nem tart-e attól, hogy az ellentüntetők megzavarják az iskoláért tiltakozókat, és megpróbálják lejáratni az ügyet, a főesperes annyit mondott: „ez is benne van a pakliban”.
Törvénytelen partizánakció
Az ellentüntetés kezdeményezőjét nem sikerült elérnünk, a városháza alárendeltségében működő láttamoztató bizottságtól azonban megtudtuk, amennyiben Kovács és hívei ugyanott és ugyanakkor ellentüntetést szerveznek, pénzbírságra számíthatnak, de akár bűnügyi eljárás is indulhat ellenük. „Jelenleg egyetlen bejelentett, és ezáltal törvényessé vált tiltakozó akcióról tudunk: arról, amit az Erdélyi Római Katolikus Státus szervez. A jogszabály értelmében más nem szervezhet tüntetést ugyanabban az időpontban és ugyanazon a helyen. Ellenkező esetben a karhatalom előtt felel” – mondta Valentin Bretfelean, a tömegrendezvényeket láttamoztató bizottság elnöke, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője.
A katolikus egyház zászlók és pártszimbólumok nélküli, méltóságteljes tüntetésre hívja mindazokat, akik számára fontos a DNA célkeresztjébe került magyar iskola megmentése. Az egyház által szervezett tiltakozó megmozduláson beszédek, ima és énekek hangzanak el.
Nyugalomra int Florea
A város polgármestere, Dorin Florea nyugalomra inti a vásárhelyieket, és politikamentes tüntetést kér a szervezőktől, résztvevőktől, megerősítve, hogy a katolikus egyház rendezvénye eleget tesz az 1991/60-as számú gyülekezési törvénynek. Az elöljáró ugyanakkor azt üzeni „mindazoknak, akik szeretik a várost”, ódzkodjanak attól, hogy a tüntetést „politikai tőkekovácsolásra” vagy „ígéretek és illúziók árulására” használják. „Amíg kormányon voltak, a politikusoknak bőven volt idejük bebizonyítani, hogy szeretik ezt a várost, és hajlandók tenni érte, úgy, hogy a harmónia, és ne a konfliktusok városa legyen” – fejtette ki a polgármester.
Egyébként a katolikus iskola ügyében az első napokban rendkívül óvatosnak mutatkozó két nagy román párt közül a liberálisok törték meg a csendet. Cristian Chirteş parlamenti képviselő aggasztónak tartja az RMDSZ „beavatkozását és nyomásgyakorlását”, Kelemen Hunor elnök állásfoglalását. Ugyanakkor gyanúsnak tartja Ştefan Someşan szociáldemokrata főtanfelügyelő RMDSZ-szel való kapcsolatát, és hasonlóan vélekedik Victor Ponta volt kormányfő döntéséről is, aki két éve menesztette Vasile Oprea prefektust.
Chirteş azzal a közigazgatási perrel hozza kapcsolatba a kormánymegbízott leváltását, amelyet Oprea a helyi önkormányzat ellen indított a katolikus iskola létesítése kapcsán. Akárcsak a Kovács István Dávid-féle szervezet, a Szabad Emberek Pártja (POL) is attól tart, hogy az RMDSZ kampánycélokra készül felhasználni az iskolaügyet. A vásárhelyi tüntetéssel egyidőben Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is tiltakoznak, míg Csíkszeredában este 7 órától vonulnak utcára.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A magyar közösségeket ért támadásokról beszélt Vincze Loránt Berlinben
Potenciális eltérések a kisebbségvédelem terén kitűzött célok és az elért eredmények között című panelbeszélgetésen vett részt pénteken Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Berlinben, A nemzeti kisebbségek viszonya az anyaországokkal a 20. és 21. századi Közép- és Kelet-Európában c. nemzetközi konferencián.
Az RMDSZ hírlevele szerint az esemény lehetőséget biztosított a nemzeti kisebbségek helyzetének és az állami politikák összehasonlítására, valamint a különféle perspektívák ütköztetésére az európai és nemzetközi szervezetek képviselői, többségi és kisebbségi politikusok, illetve egyetemi kutatók számára.
Vincze Loránt szerint két fajta diskurzus érhető tetten a kisebbségvédelem területén: míg az egyik szerint a status quón nem kell változtatni, ugyanis az apró hibák ellenére is működőképes a rendszer, addig a másik megközelítés összehasonlító kontextusba helyezi a különböző európai megoldásokat. Az első kategóriában Franciaország negatív és Dél-Tirol pozitív példájára utalt a FUEN elnöke, a másodikban pedig a romániai magyarok helyzetét ecsetelte.
Potenciális eltérések a kisebbségvédelem terén kitűzött célok és az elért eredmények között című panelbeszélgetésen vett részt pénteken Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Berlinben, A nemzeti kisebbségek viszonya az anyaországokkal a 20. és 21. századi Közép- és Kelet-Európában c. nemzetközi konferencián.
Az RMDSZ hírlevele szerint az esemény lehetőséget biztosított a nemzeti kisebbségek helyzetének és az állami politikák összehasonlítására, valamint a különféle perspektívák ütköztetésére az európai és nemzetközi szervezetek képviselői, többségi és kisebbségi politikusok, illetve egyetemi kutatók számára.
„Mit veszít a többség, ha a kisebbségnek jobb védelmet szavatol?” – tette fel az egyszerű kérdést a FUEN elnöke, konkrét példákat adva: „Mit veszítene a szlovák többség, ha magyarul is kiírná az utcaneveket vagy a vasúti megállók nevét? Mit veszít a román állam, ha engedné a közösségi szimbólumok szabad használatát?” – utalva a székelyföldi város- és megyeházák tanácstermeiből kitiltott székely zászlóra. „Mindenhol azt látjuk Európában, hogy a régiók és közösségek szimbólumai szabadon megjelenhetnek, és ez nem vesz el semmit a többségtől” – fogalmazott Vincze Loránt, aki szerint a kisebbség lojalitását és támogatását az állam csak megfelelő védelem biztosításával és problémamegoldó hozzáállással tudja elnyerni.
A magyar közösség sérelmei közül Vincze Loránt kiemelte a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Elméleti Líceum ügyét is, amelyet aggasztónak tart, hiszen alig nyerte vissza az épület tulajdonjogát és az iskola működtetési jogát a Római Katolikus Egyház, a román igazságszolgáltatás lenullázná az egész folyamatot. Az erdélyi helyzetet feszültnek nevezte, hiszen a romániai magyarok aggódnak a közösségi vezetőket, az oktatási intézményeket és a közösségi szimbólumokat érő sorozatos támadások miatt. Vincze Loránt tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy holnap Marosvásárhelyen nagyszabású tüntetés lesz a magyar iskola védelmében.
A FUEN elnöke szerint fontos és időszerű az európai kisebbségvédelmi eszközök továbbfejlesztése, hiszen az Európai Unió kisebbségvédelmi politikája gyakorlatilag kimerül a politikai nyilatkozatok szintjén, miközben az Európa Tanács már ki akarja terjeszteni a Keretegyezmény hatályát a bevándorló, új kisebbségekre is, amellyel a FUEN és az őshonos nemzetiségek nem értenek egyet.
A romániai származású újságíró, Robert Schwartz által moderált panelbeszélgetés résztvevője volt még Bernd Fabritius, a német szövetségi parlament külföldi kulturális és oktatási politikájáért felelős biztosa, Rainer Hofmann, az EU Alapjogi Ügynökségének vezetőtanács-tagja, valamint Ján Varšo, a külhoni szlovákokért felelős szlovák állami kormányhivatal elnöke. A berlini konferencia a varsói Megemlékezés és Szolidaritás Európai Hálózat szervezésében, egyebeket mellett a FUEN és más neves európai kutatóintézetek, egyetemek és szervezetek partnerségével jött létre.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro