X. Fazekasvarsándi Magyar Napok
Találkozni, lélekben itthonról táplálkozni
Szombaton és vasárnap szervezték meg a X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat. A rendezvénysorozat szombaton 11 órától az általános iskola nagyépületében megszervezett közös osztályfőnöki órával indult. Nem véletlenül, hiszen a sorozat szervezői minden alkalommal más témához igazították a programot. Az ideinek a témája a generációk találkozója volt – a nagy iskolaépületben 120-an vettek részt itthon lakók és elszármazottak egyaránt. Akik ott voltak, rendkívül örvendtek egymásnak, kitörő örömmel fogadtak egy-egy régóta nem látott osztálytársat, barátot vagy barátnőt. Az egykori pedagógusok közül nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész – aki egykor itt tanított –, Blaskó Margit tanárnő, Matekovits Mihály tanár, Friedrich Lajos tanár, Miszlay Ilona valamikori helyettes tanár, Sós Mária tanárnő; Achim Karolina akkor tanította a diákokat, amikor már megszűnt a magyar gimnáziumi tagozat. A jelzett pedagógusok több osztálynaplóval érkeztek a találkozóra, több generációval tartottak osztályfőnöki órákat, ahol diákok és tanáraik könnyekig meghatódva élték meg az újratalálkozás örömét. Az osztályfőnöki órákat követően a helybeli evangélikus-lutheránus templomban megemlékező istentiszteletet tartottak az elhunytak, eltávozottak tiszteletére. Nt. Horváth Csaba lelkipásztor lélekemelő igehirdetést tartott az elhunytak tisztelete, illetve az újratalálkozás öröme jegyében.
Ezt követően az Essig József Kultúrotthonban megterített asztalok mellett az ebédet együtt költötték el a generációk találkozóinak résztvevői és az egykori pedagógusok. Az összejövetelen Tóth Mihály községi tanácsos, műsorvezető üdvözölte az RMDSZ megyei vezetőit, Faragó Péter megyei elnököt, Péró Tamás ügyvezető elnököt és Albert László ifjúsági alelnököt, akik közül Faragó Péter köszöntötte az egybegyűlteket. Az egykori pedagógusok részéről Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnök mondott köszöntőt, majd Tóth Mihály köszönte meg mindenkinek az áldozatos munkáját, amit a generációk találkozójának a sikeréért fejtettek ki.
Ebéd után a szabadtéri színpadon a nagyváradi MM Pódiumszínház művészei A bugaci határon címmel nótákat, operettrészleteket adtak elő nagy sikerrel. Előadás után együtt maradt a társaság, sokat beszélgettek, nótáztak az anyaországi Keleti Front együttes koncertjéig, ami kitörő sikernek örvendett az udvart megtöltő közönség körében. Utána a Roller zenekar közreműködésével szabadtéri bál következett késő éjszakáig.
Vasárnap 13 órakor Gyurkócza Tünde, Bold Andrea, Cselédes Andrea és Molnár Zsuzsa pedagógusok vezetésével érdekes kézműves foglalkozásokat szerveztek a gyermekeknek, akik kifestős, kivágós díszeket készítettek, de arcfestést is szerveztek nekik. Blaskó Imola és Török Noémi egész idő alatt tombolát árultak, melynek egyetlen, de főnyereménye egy női kerékpár volt. Közben sültkolbászt, micset, sertés- vagy birkapörköltet, sört, üdítőt lehetett fogyasztani. 16 órától ugyancsak a nagyváradi MM Pódiumszínpad művészei mutatták be Ludas Matyi széphistóriája címmel a furfangos szegénylegény igazságtételét a rajta esett sérelmekért. A gyermekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató előadásba bevonták a nézőket, főleg a gyermekeket. Utánuk a Dokopil Olga vezette pankotai Azur táncegyüttes társasági táncainak, fekete-fehér táncának, illetve cowboytáncának tapsolhatott a lelkes közönség. Ménesi Melinda vezetésével a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport 7 párja is bemutatta a kisiratosi tánctáborban elsajátított új lépéseket, de a közelmúltban varratott új ruháikat is megcsodálhatta a közönség. A továbbiakban a fazekasvarsándi Marian Graţiana nevet viselő román néptánccsoport, Petre Răuţ vezetésével mutatta be alföldi román táncait, de román népdalok is elhangzottak. Minden fellépett együttes hölgy vezetője virágcsokrot, míg a férfiak egy üveg italt vehettek át a szervezők nevében Tóth Mihálytól, a rendezvény házigazdájától. Ugyanakkor egy kisleány kisorsolta a nap folyamán árusított tombolajegyek közül az egyetlen, de főnyereményt, az új kerékpár gazdáját, aki a Roller zenekar orgonistája, ifj. Köteles József lett.
A délutáni előadások után a fiatalok és az öregfiúk futballmérkőzést vívtak a futballpályán. A X. Fazekasvarsándi Magyar Napok programját a 22 órakor kezdődött szabadtéri diszkó zárta.
Hazanéző
A délutáni programok idején megszólaltattunk hazalátogatott fazekasvarsándiakat is. Leánynevén Bencze Mária Magyarországról érkezett haza újra, mint minden eddigi rendezvényre. A rendszerváltásig Aradon éltek, majd kiköltöztek az anyaországba. Kérdésünkre, mit jelent Magyarországon fazekasvarsándinak lenni, Bencze Mária kifejtette: Gyálon laknak, rendszeresen tartják az itthoniakkal a kapcsolatot, különösen, mióta feltalálták a Facebookot, ami nagyban könnyített a kapcsolattartáson. Maga örvend, amiért az ötvenötösök csapatához tartozik, akik mindig élen jártak a találkozók megszervezésében. Tekintve, hogy a férje zimándújfalui, mindkét településsel úgy vannak, hogy otthonról jönnek haza, illetve fordítva. A szülei már nem élnek, ezért a találkozó alkalmából a keresztanyjánál szálltak meg, akinek a leánya osztálytársa volt, barátnője. Minden évben az ő édesanyjánál szállnak meg, jókat beszélgetnek, együtt emlékeznek a gyermekkora, a régi szép időkre. Egy-egy találkozón annyira feltöltődik, hogy abból egész évben táplálkozni lehet.
Szász László Németországból tért haza az idei magyar napokra. 1991 óta él ott, ahol az első lépések nagyon nehezek voltak. Most már könnyebb, ezzel arányosan azonban nehezebb is, mert az idő függvényében erősödik a szülőföld, a szülőfalu vonzereje is. Éppen ezért egyre többet foglalkozik a hazatérés gondolatával. Itthon szerves kémiát tanult, oklevelet is szerzett, Németországba kerülve azonban végleg szakítania kellett a kémiával. Egy ideig mikrocsip adattárolókat, majd processzorokat gyártottak, csakhogy csődbe jutott a vállalat, amelyiknél dolgozott. Hosszas keresés után új munkát talált, de az a lakhelyétől 150 kilométerre van, sokba kerül az utazás. Csúcstechnológiában dolgozik, ami nem jelenti, hogy csúcsfizetést is kapna, mert Németország nem a legjobban fizető államok közé tartozik, ráadásul megszünteti a saját munkahelyeket, bérmunkában végeztet sok munkát, ezért a helyi munkaerő alulfizetett. A találkozó tiszteletére régi magyar népviseletet öltött, fehér gyolcsgatyában és ingben, fekete bőrcsizmában és nagykarimájú csikóskalapban jelent meg, mert az itthoni hagyományok nagyban felértékelődnek külföldön.
Az elszármazottak gyűjtést szerveztek, majd a Bölcső feliratú borítékot átadták a magyar napok szervezőinek, hogy a pénzből könnyebben szervezzék a következő találkozót, javíttassák a kultúrotthont, mindnyájuk közös hajlékát. Főként azért adták, hogy ne csak lélekben, hanem anyagiakban is érezzék: az elszármazottak mindenben mellettük állnak, hiszen lelkiekben itthonról táplálkoznak.
A találkozó itthoni egyik, ha nem éppen a főszervezője, Manguci Erzsébet nyugalmazott óvónő elmondta: eleinte csak a saját erejükre támaszkodhattak, ezért a magyar napoknak minden évben más témát adtak. Mivel a faluban 5 évvel ezelőtt voltak az osztálytalálkozók, a társszervezőkkel úgy döntöttek, az ideinek a témája a nemzedékek találkozója legyen, amibe mindenki beletartozik. Míg az iskolában mintegy 120-an, az utána, illetve az istentisztelet utáni közös ebéden mintegy 200-an vettek részt. Maga nagyon örvendett, amikor a délutáni programokon sok olyan embert is látott, akik nem voltak az iskolai találkozón, noha akik ott voltak, megható, emlékezetes élményekben volt részük. Boldognak érzi magát, amiért tagja lehetett annak a szervezőcsapatnak, amely a munkájával örömet okozhatott az itthoni és a hazalátogatott fazekasvarsándiaknak.
Köszönet
A X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat a helybeli Délibáb Egyesületen keresztül az Arad Megyei Tanács mellett működő Kulturális Központ, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, a Fazekasvarsándi Evangélikus-lutheránus Egyház, de természetesen a falu magyarságának az apraja-nagyja egy emberként állt a rendezvény mellett, de külföldre szakadt falubeliek is adakoztak. A magyar napok sikeréért köszönet jár adakozóknak, segítőknek, a vendégek ellátásában, a gyermekek szórakoztatásában közreműködött minden lelkes embernek. Áldozatvállalásuk tovább növeli a Fazekasvarsándi Magyar Napoknak a vonzerejét.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Elkezdődött a nyári egyetem Váradon
Demográfia és migráció a fő témája az idei Kárpát-medencei Nyári Egyetemnek, amely három év kihagyás után hétfőn ismét – immáron tizenkettedjére – megnyitotta kapuját a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen.
Az öt szervezet – a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED), a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE), a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD), a Z Generációért Alapítvány (Z Alap) és a Kárpát-Ifjúsági Egyesület (KIE) – együttműködéseként, valamint további hét partner segítségével életre hívott rendezvényre nagyjából összesen száz egyetemi hallgatót és egykori aktív KMNYE-résztvevőt várnak a Kárpát-medence minden szögletéből.
A hétfői megnyitón a jelenlegi főszervező, Kedves Péter és az első KMNYE főszervezője, Simon Levente nosztalgiával emlegették fel a kiemelkedő momentumokat és szakértőket a több mint egy évtized nyári egyetemeiből, melyeken ők maguk is sokat dolgoztak, és életre szóló élményeket szereztek. Szabó Zsolt, a Balassi Intézet igazgatóhelyettese a XII. KMNYE fővédnökeként a lelki-szellemi összefonódást emelte ki, amelynek szerinte a KMNYE jelentős helyszíne kell legyen a jövőben is. „Az ifjúság számára a legnehezebb feladat embernek lenni ebben az embertelen világban” – mutatott rá Csűry István, királyhágómelléki református püspök is, aki a becsületes munkára hívta a fiatalokat.
Balogh Brigitta, a PKE tudományos titkára szerint ez a nyári egyetem a személyes és hasznos tudás megszerzésének helyszíne. Ezt mintegy kiegészítve, Stere Stamule, a Konrad Adenauer Alapítvány romániai képviselője jelezte: a kisebbségi jogok szakértőjeként is fontosnak tartja a nyári egyetemet, úgy mint a kárpát-medencei magyar ifjak találkozóhelyét. Az egybegyűlteknek közvetlenül a megnyitó után vetítették le a Határon 1988–89 című filmet, hogy az este a rendezőkkel, Lukács Csabával és Marossy Gézával folytatott beszélgetéssel folytatódjon.
A péntekig tartó szakosztályi előadásain túl plenáris előadások is lesznek, így például megvizsgálják a migrációt konzervatív szempontból, de szót ejtenek a XXI. századi keresztényüldözésről, kielemzik az iskoláskorúak demográfiai helyzetét is a Kárpát-medencében, és az erdélyi magyarság választói magatartása is terítékre kerül. A részletes program a www.kmnye.ro honlapon érhető el.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Már tilos a latin nyelv is!
A krónikás – ha lenne szegődtetett – azt jegyezte volna fel erről az augusztusi napról, hogy a kánikula rendhagyó, dolgoznak ebben az iszonyú hőségben mindazok, akiknek van munkája és munkából élnek; a koldusok serege változatlan. A többi néma csend.
Igen, de a felszín szinte mindig csal. És a krónikások, akik egy nép nevében keresik a jelen igazságait, a mélységekben lelik az örvénylő összefüggéseket. A központban egyszerűen leintenek ismerős taxisofőrök, mondván, baj van, hallgassam meg.
– Ma itt járt egy ember. Végignézte a taxikat, magánzók vagyunk, saját kocsikon. Kérdeztük volna, mit kutat, ha ez a dolga. Akkor vágott valami szigorúbb pofát, és mondani kezdte, le kell venni a gépkocsik faráról, már akinek van, azt az ovális lapot, amelyen kék mezőben ott áll fehér betűkkel, hogy SIC. Mármint, hogy SZÉKELY, de latinul. Alatta sötét betűkkel szintén latinul, hogy TERRA SICULORUM. Mármint hogy SZÉKELYFÖLD. És fennebb az aranyos nap meg a fehér hold, a székelyek örök ismertetőjelei. A hold, az ezüst, olyan, mint az égen, este, hogy lásson a bujdosó székely.
– Honnan volt az az emlős? Már hogy honnan riasztották ide ezzel a paranccsal? – kérdeztem én, nem is földbe gyökerezve. Mert hasonló esetekben mindig úgy érzem, rúgni kellene, szabad lábakkal valakibe.
– Azt mondta, hogy a fogyasztóvédelmi hivatalból – tájékoztat a létében és tisztességében sértett sofőr. – És azt is mondta, hogy a román utasokat zavarja az a féltenyérnyi lapocska. Hát most tessék megmondani, engem ne zavarjon az a márványtábla, ott, a városháza oldalán, amelyiken írja világ szégyenére, hogy ezen s ezen a napon szabadította fel városunkat 1944-ben a dicsőséges román hadsereg… Mármint Észak-Erdélyt, ahol mindig is magyarok voltunk, legutóbb akkor négy évig…
A sértettség jogos. Hiszen a saját kocsijával dolgozik a magánvállalkozó, fizeti keményen az adót, és egyszerűen nem tudja elképzelni, kinek vétett, kinek árt az a lapocska a kocsi farán.
Azt is kérdezik, kérdezhetjük magunk is, hogy a nyavalyába került ide a fogyasztóvédelem román szellemében az az ember, miféle fogyasztást gátol, zavar az a lap? Az a helyzet, hogy a magyart pusztító, soviniszta román hatalomnak kirendeltsége van minden dologban, ügyben, ami magyar, sőt, székely. Mondanám a körém gyűlt, néma sofőröknek, hogy hiszen a SIC latin nyelven azt is jelenti: így. És azt is, hogy minden latin, görög dokumentumban, mely ez ország lakóiról is tudósít, szerepel a SICULI, a székely népnév. De hát nem latin szemináriumon ülünk, hanem állunk a rettenetes hőségben, és keressük a fogyasztóvédelem szellemileg megcsökött embereit, akik betűket, zászlókat gyűjtenek, nehogy megriadjanak a román utasok...
Mondhatjuk azt is, SIC TRANSIT GLORIA MUNDI, azaz magyarul: Így múlik el a világi dicsőség; kétezer esztendős, figyelmeztető latin igazság ez is. Na de most bukaresti parancsra át kellene írni a latin krónikákat, mert szerepel a SIC, SICULORUM? Mit szól ehhez Tacitus, Suetonius odalenn az „ősi román földben”?
Bizony, ólomgolyó-mérgezésben múlott el a Ceaușescu, 1989 karácsonyán, de mi lesz a tavalyi, a mai román diktatúra dicső és dicstelen vége? Pontosan nem tudhatjuk még. De hogy ez a röhögvényes, szégyentelen magyarüldözés nem viszen jóra, azt már ma is sok román történész, demokrata politikus is tudja. Az is igaz, hogy néma, tétlen gyermeknek anyja se, mostohája se érti a szavát, szándékát.
Csendes nap, melyben ott sajog a megaláztatás. Ezek a sofőrök legalább megszólalnak Sepsiszentgyörgyön, aztán várakoznak, hátha kerül vezér is a tengernyi panaszáradatban, kormányos a jajongó evezősök elé! És ha a székely Lakatos Lehelek belenyugodnak, akkor álljanak csak be a Lăcătușok közé. Talpat nyalni, küszöbön térdelni sosem illett a székelymagyarsághoz. És hogy Európa szégyene lettünk az elnyomatásban, a nemzetpusztítás szenvedő alanyaivá levénk, az magyarázható vaskemény igazsággal az álságos kormányosok, vezérek kétrét görnyedésével. És ha mi meghalunk, meghal itt minden –, mondhatom az erdélyi nagy szülöttel, Érmindszent Ady Endréjével, bizonygatás nélkül.
Csak körül kell néznünk. Mert elnyomóink tudják, honnan s mit kell naponta letépni a magunkéban, földünkön. Így lesz végül a többi is néma csend, ha lesz egyáltalán sírunk, és abban nyugtunk e megmocskolt földön.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Belügy az, amit annak mondunk
Bukarest: a magyaroknak az autonómiáról beszélni tilos
Tegnap a román külügyminisztérium bekérette a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét egy interjú miatt, amelyet Zákonyi Botond nagykövet adott a România Liberă című napilapnak.
Az ügyre érkező, legfrissebb magyarországi reakciók szerint mindenki értetlenül áll az eset előtt, ám a köntörfalazó diplomáciai bikkfanyelven elmondott vélemények lényege az, hogy valaki a román külügyben bolondgombát evett.
Az inkriminált interjú
Nézzük hát, mi verte ki ezúttal a biztosítékot Bukarestben. Romániának nagyon sok területen van törlesztenivalója a magyarokkal szemben, mutatott rá a România Liberă című lapnak adott interjúban Magyarország bukaresti nagykövete. Zákonyi Botond kijelentette, Bukarestnek mindenekelőtt a közösen használt infrastruktúra kialakításában vannak jelentős elmaradásai. Ezek között említette, hogy a két országot összekötő gázvezetéken csak egyirányú a fűtőanyag-áramoltatás, noha ennek kétirányúnak kellene lennie. Amellett Románia késlekedik a határokon átvezető utak megépítésével, azokat a bizonytalan határidejű schengeni csatlakozás utáni időszakra halasztaná, mondta a diplomata. Tíz ilyen utat kellene átadni, de a bukaresti kormány tologatja az ügyet. A két ország között 400 kilométeres a határ, és mindössze tíz határállomáson lehet átlépni. „Összehasonlításként Németország és Franciaország között 5–10 kilométerenként van bejutási lehetőség az egyik országból a másikba“ – mutatott rá Zákonyi Botond.
A nagykövet szerint az Orbán Viktor Facebook-oldalán megjelent tusványosi képsorozat egy mesterségesen felfújt probléma, ennél sokkal súlyosabb gondok rontják a hangulatot. Ezek között említette, hogy a 20 százalékban magyarlakta települések közül nagyon sok helyen nem biztosítják az önkormányzatok az anyanyelvhasználat lehetőségét.
Az ingatlanok visszaszolgáltatásában is adós maradt Románia, főleg a történelmi magyar egyházakkal és a székelyföldi közösségi ingatlanokkal kapcsolatosan vannak jelentős elmaradások. A székely zászló használatát az itteni magyar közösséget megillető természetes jognak nevezte, és felidézte, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen továbbra sem hozták létre a magyar vonalat, noha a törvény előírja.
A magyar nagykövet a székelyföldi autonómiával kapcsolatosan úgy vélekedett, Kovászna, Hargita és Maros megyék akkor nyerhetik el az önrendelkezés jogát, ha megtanulnak közös projektekben gondolkodni, és olyan kapocs jön létre a három megye között, amely eredményekben kamatozik.
„Magyarország nem érett Európára”
A román külügynek az MTI bukaresti irodájához is eljuttatott közleménye szerint tegnap reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérették be, mert a nagykövet jelenleg szabadságát tölti. A román külügyminisztérium szerint a megbeszélésen a román fél kifejtette határozott „egyet nem értését” azzal, amit a magyar nagykövet a román–magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott. Szerintük az autonómiára való utalás beavatkozás Románia belügyeibe. A román külügy szerint ez azt mutatja, Magyarország még nem eléggé felkészült arra, hogy betartsa a magyar–román alapszerződés előírásait. Emellett a románok még hosszan ecsetelik rosszallóan a verébnek, hogy miért is nagyfejű...
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Embernek maradni a hétköznapokban is
Molnár Levente Gyergyóremetén született, a rendszerváltást megelőzően költözött családjával Csíkszeredába. Jelenleg a legfoglalkoztatottabb magyar operaénekesként tartják számon, fellépett ő már a világ legjelentősebb operaházaiban is. Életéről, álmairól mesélt az ízig-vérig székely operaénekes.
– Az elmúlt időszak fellépéseit néztem, nem könnyű egy operaénekes élete...
– Számomra az utóbbi év emberpróbáló volt, de hát az ember edződik. Nagyon sok helyen énekelek, sokat utazok, gyakorolok, másokkal is foglalkozom, igyekszem segíteni ifjú tehetségeknek, mindemellett próbálok ember lenni a hétköznapokban is. Tavaly egy nagy ajándékot kaptam, megtudtam, hogy gyermekem lesz, és bár kimondhatatlanul örültem, csak elkapott a pánik, a kapkodás, hogy akkor nagyobb ház kell, így házat is építettem. Aztán a Virtuózokra is „lecsaptam”, elhoztam Erdélybe, mert egy jó dolgot akartam. Kicsit most már ki is vagyok fáradva.
– A Virtuózok már elbúcsúztak Székelyföldtől. Milyen volt megélni az elmúlt heteket?
– Jó hazajönni és jó a kollégáktól, ismerősöktől, barátoktól fogadni a hála szavait. De ez nemcsak az én érdemem. Igen, megálmodtam, fektettem bele pénzt és energiát, de nem egyedül csináltam, végig mellett volt édesanyám, édesapám, a barátaim, a támogatók, akik minden egyes szervezési gondot ügyesen kezeltek. Aki ráérzett arra, hogy milyen fontos, amit kitaláltam, az azonnal mellém állt. Ha csak a válogatásra gondolok, be kell vallanom, minden várakozásomat fölülmúlták az itthoni tehetségek. Meg ne halljam valakitől, hogy büszke rám, én vagyok büszke, hogy egy ilyen tehetségekben gazdag helyről jövök. Köszönöm minden egyes támogatónak, hogy mellém állt és üzenem a távol maradóknak hogy nagyon jó dolgokból maradtak ki. Remélem, legközelebb benne lesznek, mert ha nem, azt a gyerekek bánják. Nagyon sokat megéltem az elmúlt 12-13 évben, amióta énekelek, engem már nem lep meg semmilyen emberi reakció. Azon viszont elcsodálkozom, amikor valakik nem látnak a dolgok mögé. Én Erdélyben, Székelyföldön a nevemet csak tiszta dologhoz adom. Olyanhoz, ami előlépteti, segíti a fiatalságot, a magyarságot mind a megmaradásban, mind a tehetségek kibontakoztatásában.
– Sokan és sokat beszélnek a székelyföldi tehetségekről, de kiemelésükbe kevesen fektetnek energiát, pénzt. Önnek ez miért ilyen fontos?
– A kulturális, földrajzi térképen csak úgy tudunk megmaradni, ha vannak emblematikus alakjaink. Ha azt mondja valaki, hogy Erdélyre, a magyarokra, akár Magyarországra gondol, akkor a tehetségekre gondoljon. Ha az önzőségünkön túllépünk, akkor három-négy év alatt olyan embereket fogunk kitermelni, akikre valóban büszkék lehetünk. Nemcsak pénzről van szó, ez elsősorban akarat kérdése. Figyelni kell arra, hogy ki tartja itthon a frontot, ki akar úgy visszajönni, hogy valamit hozzon is. Az sem mindegy, hogy egy tehetség hogyan hagyja el az országot, a népünket. Van, aki úgy megy el, hogy azt mondja, de jó, hogy megszabadultam, és van aki úgy megy el, hogy hálás. Én is így vagyok, és úgy jövök vissza, hogy ide adni kell valamit, harcolni kell, székelynek kell maradni. Nem azt mondom, hogy úgy ébredek minden reggel, hogy azt mondom, Molnár Levente vagyok, aki székely, de tudom, hova dobban a szívem, tudom, egyik tettem a másikat azért követi, hogy esetleg az itthoniak is profitáljanak belőle. Tudom, nekem minden évben itt a helyem.
– Pontosan azt fordult meg a fejemben, hogy a világ nagy színpadai nem változtatták meg, ön mindig is megmarad székelynek.
– Negyvenegy év után búcsúztatta el a a nyáron a londoni Royal Opera House John Copley Bohémélet-rendezését, amelyben én is felléptem. Ott volt Charles herceg, és az előadás végén odajött gratulálni. Én a világon mindenhol elmagyarázom, hogy Székelyföldről vagyok, kisebbségben élünk, magyar az anyanyelvünk, de ő ismerte mindezt és kérdezett. Mutattam a telefonon egy képet, ahogy a testvéremmel, Szabolccsal egymás mellett állunk, és ő felismerte, hogy né, a prímás, a muzsikus, és tett egy-két tánclépést. Nagyon fontos helyeken megfordultam, ebédeltem a királyi családdal, énekeltem Dániában a királynőnek, és ha tehetem, mindenhol mesélek Székelyföldről, Erdélyről. Szükség van olyan emberekre, akik képviselnek bennünket, hallatják a hangjukat, szeretik a hazájukat és elérnek szép eredményeket. Semmivel nem vagyunk tehetségtelenebbek más népeknél, csak a sínre állításnál akad egy kis gond.
– Molnár Leventének milyen a kapcsolata Csíkszeredával, a csíkiakkal?
– Sokan ismernek, hiszen kisváros, de nem várhatom el az átlag székely embertől, hogy ismerjen engem. De nem is az a cél, hogy engem megismerjenek. Itt egy komoly renumét kell az országnak építeni. Még jobban kellene koncentrálni arra, hogy csak az igazán tehetségesek kerüljenek vezető pozícióba, hogy neveljék a népet minden téren. Ne az legyen, hogy ha valaki külföldről haza akar jönni, akkor elzavarják, mert féltik a munkahelyüket. Amikor valaki tárt szívvel jön és segíteni akar, azt kell tudni fogadni. Sok a jó hazafi. Én tudom, milyen külföldön egy székellyel, egy románnal vagy egy magyarországi magyarral találkozni. Nagyon nagy a különbség.
– Milyen álmai vannak Molnár Leventének?
– Nagyon szeretnék több időt a családommal tölteni, és két dolog között vacillálok. Létrehoztam egy egyesületet, amely a tehetségekkel fog folglalkozni, és vagy az van, hogy „csinálok még sok Molnár Leventét", nekik segítek és ennek a szolgálatába állok, vagy megyek, járom a saját utamat, egyengetem művészi pályámat. Mert erre is van bennem erő. Ez nagyban függ attól, hogy mennyire akarja ezt a magyar közösség, mert ezt a munkámat a magyar ember szolgálatába akarom állítani. Fiatal vagyok, teljében az erőm, nem akkor akarok másokat megvalósítani, amikor magammal nem tudok már mit kezdeni, hanem fiatalon akarok ebbe belevágni. Úgy érzem, van bennem ehhez kellő elhivatottság és alázat, de olyan kapcsolatrendszerrel is rendelkezem, amit jó lenne kihasználni. Nem vagyok irigy ember, örülök, ha minél nagyobb magyar művészekre lehetek büszke. Én imádok nekik tapsolni.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

A diplomata szalmaszál
Bármibe belekapaszkodna már a román szociáldemokraták politikai szemszögből klinikai halálba süllyedt egykori fenegyereke, aki papíron még feje egy olyan kormánynak, melynek miniszterei annak a pártháznak tartoznak elszámolással, ahol már kirántották alóla a főnöki bársonyszéket. Ha kilát önmaga álomvilágából, akkor tudatában lehet, hogy leáldozott a csillaga, eldobható áldozattá vált, akinek bukása már csak az ellenfelek pillanatnyi érdekein múlik.
De amíg még hagyják regnálni, addig igyekszik a nagyfőnököt játszani, és ehhez kapóra jött neki a magyar nagykövet hétfőn egy bukaresti napilapban megjelent interjúja, melynek kapcsán a román külügynél is felkavarodtak a kedélyhullámok. Aki olvasta az interjút, annak egyértelmű, hogy gyászvitézünk buzgón igyekszik megfelelni a Jó Victor szerepkörének, ám ez már csak azoknak hiteles, akik a balkáni mocsárban is civilizált világképet képesek felfedezni, ha kitartóan tálalják nekik ezt a maszlagot. Azoknak, akiknek a közösségi portálokon történő üzengetés is elég felelős, érett kormányzati intézkedések helyett. A legutóbbi választások tanúsága alapján szerencsére apad ez a tábor, csak az a kár, hogy nem olyan iramban, mint a leszerepelt Victor hitelessége. De az egyszer biztos, hogy igencsak erős napsütés lehet az újvilági strandokon, ha bárkinek is ilyen gondolatokat főz ki a fejéből.
Ami pedig az ominózus interjút illeti, arra a diplomácia világának játékszabályai szerint ezen az oldalon is válaszolni kellett. Az abban leírt érvekre nem volt érdemi nyilvános válasz, de nem is a jelen kormányfőnek és külügyérnek címezhették igazából a mondanivalót. A bukaresti közéletben most ingatag a talaj, a jó Victor a leginkább valószínű forgatókönyv szerint az adótörvénykönyv parlamenti újravitatásakor a szégyenfalon hosszú időre kiemelt helyet bérlő vesztesként távozik a színről. Utódának és külügyérének illik majd fontolóra venni a hétfőn elhangzottakat, és úgy el is járni az illető ügyekben, ahogyan azt a nemzetközi szerződések és a törvények betűje és szellemisége szerint kell. Persze, a balkáni realitások ismeretében nehéz gyors és hatalmas változásokban reménykedni, de az mindenképpen jó, ha a mindenkori magyar kormány a külhoni nemzetrészek ügyében akár a diplomáciában előírt udvarias hangnemnél erősebben is felemeli a szavát, ha azt a helyzet kéri. És remélhetőleg a hazai magyar közéleti szereplők is merítenek innen ihletet. Hiszen nem könyöradományok, hanem olyan állampolgári jogok vannak terítéken, amelyek az európai közösségnek – melynek mindkét állam a tagja –, az alappillérei. Ezeket európai és államközi szerződések, törvények szavatolják, a tét annyi, hogy kisebbségiként is a többségi nemzet tagjaival egyenrangú polgárai lehessünk annak az államnak, mely az adóinkat szívesen elveszi intézményi szolgáltatásai fejében.
Benedek István
Népújság (Marosvásárhely)

Újrajátszott történelem
Lassan hetven éve lesz, hogy elkezdődött az a nagy megdicsőüléssorozat, amit annak idején az illegalisták erkölcsi kárpótlásának neveztek.
Az idősebb korosztály tudja, miről beszélek, a fiatalabbak pedig – ha egyáltalán érdekli őket – megértik gyorsan: a háború előtt betiltott kommunista párt tagjait, ha lebuktak, bezárták, mondván, hogy törvénytelen, illegális tevékenységet űznek. Csakhogy épp a lebukás kivédésére a „mozgalomban” egy-egy sejt csak három tagból állt, ők ismerték egymást, s ha az egyiket elkapták, legföljebb a másik kettőt adhatta ki.
Ebből a hármas ismeretségi körből lett aztán a háború után a nagyon jól jövedelmező biznisz: az elveikért börtönviselteket bizalmi állásokkal, majd pedig különösen kiemelt, az átlagoshoz képest többszörös nyugdíjjal jutalmazták. Becsületükre legyen mondva, tudok olyanokról, akik nem jelentkeztek „jutalomért”, mondván, hogy az elveiket cáfolnák meg, ha ezért bármit is külön kérnének. Az említetteknél viszont jóval többen voltak, akik épp ellenkezőleg: három haver összeállt, és körbeigazolták egymást arról, hogy mennyit kínozták őket annak idején. És buzgalmuknak meg is lett az eredménye.
Olyasmit is gyakran lehetett hallani jó bőven – még a „Kárpátok géniuszaként” emlegetett nagyvezírrel kapcsolatban is –, hogy valójában köztérvényes bűnökért – legtöbbször lopásért – kerültek hűvösre, s abból kerekedett ki aztán az áldozatos illegalista múlt. Szó, ami szó, a lopás soha nem volt törvényes! 90 után a jól bejáratott módszer ismét felvirágzott: a törvénytelenül megszerzett „forradalmárigazolványokért” ingatlanokat, vállalkozói engedélyeket és hasonlókat lehetett szerezni, de az egyéb vadkapitalista, jól tejelő lehetőségek miatt a „megélhetési forradalmárok” száma lecsökkent. Viszont most újrajátsszák a történelmet, mivel olyan bőség öntötte el hirtelen az országot, hogy nem tudnak mit csinálni a rengeteg pluszbevétellel, és úgy határoztak, hogy a váltás megteremtésében különösen fontos szerepet játszóknak pótnyugdíj dukál.
Felfordult a gyomrom, amikor láttam, kik nyomultak a sápért: bármit el lehet róluk képzelni, de nemhogy fegyvertűzbe kiállást, de még kocsmai szópárbajban való részvételt sem. Égbekiáltó bátorságuk egyedül a pénzesőben nyilvánul meg: ernyő nélkül rohannak ki, így többet markolhatnak a bankókból.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Tévedésben a külügy (Markó a diplomáciai botrányról)
Nincs igaza a román külügyminisztériumnak, amikor képviselői visszautasítanak, illetve megtámadnak minden, az erdélyi magyarság helyzetére vonatkozó állásfoglalást, véleményt. Ezt Markó Béla volt szövetségi elnök, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője állítja, hozzátéve: Zákonyi Botond kijelentéseiben nincs semmi rendkívüli, a román reakció pedig sötét korszakot idéz.
A felsőházi honatya az RFI bukaresti stúdiójában beszélt az elmúlt két nap magyar–román diplomáciai botrányáról, amelyet Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövetnek a România liberă napilapban megjelent állításai indítottak el. Markó Béla szerint a román külügyminisztérium úgy viselkedik ebben az ügyben, mint az az 1980–90-es években volt jellemző, amikor minden kívülről érkező, a nemzeti kisebbségek helyzetét firtató véleményről azt tartották, hogy az „ország belügyeibe való beavatkozás”. Ő eddig azt remélte, hogy már sikerült túllépni ezen a korszakon, de jelek szerint nem teljesen. A magyarok romániai helyzetére vonatkozó bármely álláspont elutasítását illetően Markó úgy vélte, nincs igaza a bukaresti diplomáciának, ezekről a kérdésekről igenis beszélni kell. A területi autonómia valaha kényes téma volt, de 2015-ben nem kellene annak lennie Romániában. Miért ne beszélhetnénk róla, attól függetlenül, hogy ki ért egyet és ki nem az egésszel – magyarázta Markó Béla (képünkön), hozzátéve: elolvasta a Zákonyi Botond által az interjúban mondottakat, és szerinte a nagykövet kijelentéseiben nincs semmi rendkívüli. Sőt, ilyen álláspontok még napvilágot láttak korábban is, és például tíz évvel ezelőtt minden gond nélkül elfogadták volna – vélte a politikus. Markó továbbá leszögezte, hogy szerinte egyik országnak sem használ, ha most ilyen jellegű, mesterséges konfliktusokat gerjeszt egyik vagy másik fél. Az általános európai helyzetet alapul véve párbeszédnek kell kialakulnia minden témában, legyen az akár kényes egyik vagy másik fél számára. Együttműködésre van szükség, egyebek mellett a nemzetiségi kérdésekben. Már tizenöt évvel ezelőtt felvetődött egy stratégiai partnerség kialakítása, amely mai napig várat magára, miközben Románia számára sem lenne káros ennek megléte. Az RMDSZ volt elnöke szerint komoly akadályt jelent, hogy egy ideje nem létezik érdembeli kapcsolat, párbeszéd a két állam között. Míg a 2000-es évek elején közös kormányüléseket is tartottak, ahol számba tudták venni az együttműködés már meglévő, illetve lehetséges irányvonalait, most ilyen jellegű kapcsolat nincs. Szórványosan létezik együttműködés infrastruktúra-fejlesztések, illetve pár, uniós pénzekből finanszírozott beruházás terén, de ezek messze nem elegendőek – vélte Markó.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Miként igényelhető a kibővült hadigondozotti ellátás?
Még július elején a magyar Országgyűlés módosította a hadigondozásról szóló 1994-es törvényt. Több ezer határon túlimagyar volt hadiözvegyet és hadiárvát, köztük több száz Maros megyeit is érinthet az a juttatás, amelyről ez atörvénymódosítás rendelkezik. Olvasóink kérésére az illetékes magyarországi hatóságoknál tájékozódtunk arról,miként igényelhető ez a kibővült hadigondozotti ellátás?
Az 1994. évi XLV. törvényt – melynek alapján első körben történt kárpótlás – a július 4-én hatályba lépett 2015. évi CIV. törvény módosítja, ezzel kiterjesztve a jogosultak körét. A magyarországi nyugdíjbiztosító főigazgatóság honlapján olvasható: "A törvény módosításával az Országgyűlés anyagi támogatást kíván biztosítani mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától, és attól a ténytől, hogy az 1947. február 10-én aláírt Párizsi békeszerződés következtében mely ország állampolgárává vált." Tehát a jogalkotó az elszakított területekre is gondolt, mikor a hősi halált halt férje után azon hadiözvegy is gondozotti körbe kerül, akinek a férje Magyarországról vonult be, de az özvegy – lakhelyváltoztatás nélkül – jelenleg más állam polgára.
A volt hadiárvákat, volt hadigondozott családtagokat és volt hadigyámoltakat egyéb ellátásuktól függetlenül havi rendszeres járadék illeti meg, amelynek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 30%-a.
A 2015. július 24-én hatályba lépett hadigondozásról szóló törvény végrehajtási rendeletét módosító 200/2015. (VII. 23.) kormányrendelet (Magyar Közlöny 2015. évi 108. számában jelent meg) értelmében a hadigondozotti ellátás iránti igényt a lakóhely szerint illetékes budapesti és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalánál, illetve a külföldön (például Romániában) élő, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező magyar állampolgár kérelmezőnek Budapest Főváros Kormányhivatalánál (központi postacím: 1364 Budapest, Pf. 234.) kell előterjeszteni.
Lényeges megjegyezni, hogy csak magyar állampolgárokra vonatkozik (természetesen ide tartozik a könnyített honosítással megszerzett állampolgárság is), és nem korlátozták a benyújtás határidejét.
Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykori szolgálati, katonai, kórházi iratokkal és hatósági igazolásokkal, ezek hiányában más hitelt érdemlő módon kell igazolni. A külföldön élő, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező magyar állampolgár kérelmező a hadigondozás iránti kérelmét a kérelmező lakóhelye szerinti államban működő magyar diplomáciai és konzuli képviseleten is benyújthatja. Maros megyeiek esetében a csíkszeredai vagy kolozsvári főkonzulátusokon.
A kérelmet, esetlegesen felhasználandó tanúnyilatkozatot a diplomáciai és konzuli képviselet az átvételtől számított első diplomáciai postával megküldi Budapest Főváros Kormányhivatala részére.
A halál hadi eredetét elsősorban hivatalos hatósági értesítéssel, hatósági bizonyítvánnyal vagy holttá nyilvánító bírósági végzéssel kell igazolni. Ezen iratok felkutatása elsősorban annál a területileg illetékes polgármesteri hivatalnál kezdeményezhető, ahol az elhunyt utolsó lakóhelye volt. A halál hadi eredetével kapcsolatos iratok a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárából is beszerezhetők.
A kérelemhez a külföldi okiratot eltérő nemzetközi szerződés vagy viszonossági gyakorlat hiányában – ha ennek elháríthatatlan akadálya nincs – diplomáciai felülhitelesítéssel, az idegen nyelvű okiratot hiteles magyar nyelvű fordítással ellátva kell csatolni – derül ki a kérelmi formanyomtatvány tájékoztatójából. Ez a formanyomtatvány letölthető a Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapjáról. A félreértések elkerülhetők lesznek, ha minden igénylő alaposan tanulmányozza ezt a tájékoztatót.
(karácsonyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Nagyvárad és Debrecen – tíz éve ünnepelünk együtt
Debrecenben 46 éve tartják államalapító Szent István király és az új kenyér augusztus 20-i ünnepén a virágkarnevált, Nagyváradon pedig tizedik alkalommal láthatják a cívisvárosban is vonuló virágkocsik egy részét augusztus 21-én a Nyitott ablak Európára című rendezvény keretében.
Idén ismét közös virágkocsit készít Nagyvárad és Debrecen, melyet mindkét városban láthatnak majd, Debrecenben augusztus 20-án, Nagyváradon augusztus 21-én. Többek között erről is beszélt hétfőn Debrecenben Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere, Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere, Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője és Breitenbach Rezső, a Hotel Lycium Átrium séfje.
Tizedik éve ünnepel együtt Szent László városa és Kossuth őrvárosa – mondta Komolay Szabolcs debreceni alpolgármester, aki beszélt a két város történelmi kötődéséről, és azt is hozzátette: a két város együttműködése jó, mióta 1992-ben megújították a testvérvárosi kapcsolatot, majd 2005 óta pedig a kocsik is vonulnak Váradon. Huszár István alpolgármester elmondta, évente 4-5 virágkocsit láthatnak Nagyvárad lakói, a felvonulásnak sikere van. Az alpolgármester azt is hozzátette, hogy ebben az évben Nagyváradot a Csillagocska Néptánccsoport és az Exlusive Dance csoport képviseli majd a debreceni felvonuláson.
Debrecenből egyébként öt virágkocsi – köztük a két város közös kocsija – biztosan látható lesz augusztus 21-én Nagyváradon, és elképzelhető, hogy egy hatodik is vonul majd a bihari megyeszékhelyen. A cívisvárosban 16 kocsi vonul majd augusztus 20-án, mintegy 1500 fellépővel.
A Nagyerdei Stadion mellett megtartott sajtótájékoztató után, melyet a Lángoló Csigák Tűzzsonglőr Csapat és a Feeling Fantasy Táncegyüttes egy-egy rövid produkciója színesített, kóstolót kaphattunk a virágszirmokkal díszített falatokból, a séf pedig elmondta: úgy állították össze az ünnepi héten megízlelhető menüsort, hogy abban a virágok mint díszítőelemek is szerepet kapjanak, de fűszerként is használják például a levendulát, rózsaszirmot vagy körömvirágot.
A magát egyhetes fesztivállá kinőtt virágkarnevál helyszínein Kerekes Sándor, a Főnix kommunikációs vezetője volt a kísérőnk. Láthattuk a Szabadtéri Színpadot és a Békás-tavat, előbbin a felvonulásban részt vevő vagy abban részt nem vevő, de bemutatkozni kívánó csapatokat is láthatják majd az érdeklődők, utóbbi mellett pedig már megkezdték a hétvégi cseh sörfesztivál előkészületeit. Debrecenben valódi fesztiválhetet tartanak, mondta Bódor Edit, aki többek között a Galiba Gyermekfesztivált, a Színezd át! családi programot, a tűzijátékot említette, és elmondta: fellép majd a PASO, a Tátrai Band és Horváth Charlie, Oláh Gergő, Falusi Mariann, Papadimitriu Athina, Szakcsi Lakatos Béla, Vastag Tamás és az ExperiDance, Demjén Ferenc. A L’art pour L’art Társulata és Berecz András, a virágkocsik vonulása mellett több mint kétezer fellépőt láthatnak majd a debreceniek és az oda látogatók.
A debreceni látogatást a MÁV járműjavító csarnokában folytattuk, ott készül ugyanis a virágkocsik egy része. A két város közös kocsiján a vártemplom és a város címerében látható oroszlán és angyal idézi Nagyváradot, Debrecent pedig főnix jelképezi – tudtuk meg Pózner Gábor szobrásztól és Gulyás Tamás virágszobrásztól. A csarnokban egyébként szorgos munka folyt, többek között a Mézga-családot, egy dzsinn alakját is elkészítették már a 20-i felvonulásra, mely a Nagyerdei Stadionban ér majd véget, a készülő virágcsodákat ott állítják majd ki.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A lényeg, hogy ragadjon a bélyeg
Régi, bevált helyszínére költözött vissza az Erdélyi Magyar Ifjak tábora, amely idén lényegesen több érdeklődőt vonzott, mint tavaly. Ahogy az lenni szokott, a szervezők idén is megkapták a magukét a balliberális médiától: náciképző, pártrendezvény, Jobbik-tábor. Miközben a mögöttes szándék, a lelkes önkénteseket mozgató motiváció a lehető legnemesebb: közösséget teremteni és erősíteni, a nemzeti önazonosságot aládúcolni, nevelni és irányt mutatni. Reményik Sándor gondolata sejlik fel az emberben, látván, hogy zömmel húszas éveik elején járó fiatalok szervezik a tábort saját generációjuknak: „Egy Iskola lesz egész életünk, S mindenki mindenkinek tanítója. (…) Nem leszünk semmi más: Hitben, hűségben, tisztaságban. Egymásnak folytonos példaadás.”
Másik ellen-Tusványos
A fő vádpont, hogy az EMI-tábor Tusványos Jobbik által finanszírozott ellenrendezvénye. Állításuk bizonyítékául azt hozzák fel a nemzetellenes, kozmopolita libertariánusok, hogy a tábor fő támogatója a Jobbik pártalapítványa, s hogy Vona Gábor rendre itt mondja el évértékelő beszédét. A párhuzam talán kézenfekvő: Tusványos–Orbán Viktor–Fidesz, EMI-tábor–Vona Gábor–Jobbik. Az is szembetűnő, hogy a közéleti-politikai programok között mindkét táborban az említett két pártelnök előadása vonzza a legtöbb érdeklődőt. A felszín azonban nem minden, s aki nemcsak a bélyegekre, a gondolkodást félrevezető párhuzamokra kíváncsi, nem árt, ha két lépést hátrál, s onnan nézi az összefüggéseket.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet több mint tíz éve alakult mint teljes mértékben civil, semmiféle politikai kötődéssel nem rendelkező kezdeményezés. Céljuk mindenkor – miként az a honlapjukon is olvasható – „az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása” volt. Szerveztek Wass Albert-felolvasómaratont, gyűjtéseket különböző nemes célokra, voltak látványos protestakcióik (emlékezetes: ők voltak, akik nem engedték be Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselőt 2005-ben Bocskai István szülőházába), s 2005 óta ők jegyzik az egyik legnépszerűbb nyári tábort. Alapító elnökük, Soós Sándor már átadta a stafétabotot a következő generáció képviselőjének, Sorbán Örsnek.
Amikor Vona Gábor 2008-ban első ízben fellépett a táborban, azt már negyedik alkalommal rendezték meg. De lépett itt fel Mikola Istvántól Kövér Lászlóig egy sor fideszes politikus is az évek során. Hogy a fideszes meghívottak megritkultak – ezt kivételesen jól tudja a balliberális sajtó –, az azzal magyarázható, hogy a szervezők nem kívánnak semmiféle közösséget vállalni a szavazókat az RMDSZ támogatására biztató Szász Jenővel. Amit a Magyar Országgyűlés elnöke, a Fideszben kiemelkedő tekintéllyel és hatalommal rendelkező Kövér László – nem mellesleg a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke – igencsak rossz szemmel néz.
Az EMI fő sajátossága a politika vonatkozásában, hogy nem törődnek a rágalmakkal, mocskolódással, az előző generáció balliberális megmondóemberei által kijelölt tabukkal, teszik, amit lelkiismeretük diktál. Ez az, ami megbocsáthatatlan azok szemében, akik hozzászoktak, hogy előírják, miről lehet beszélni, mit lehet kimondani, akik még mindig azt képzelik, hogy ők jogosultak a szalonképesség határainak meghúzására.
És ez az a pont, ahol találkozik az EMI a Jobbikkal, egy erdélyi, pártfüggetlen, kizárólag a nemzeti érdekek szolgálata által mozgatott ifjúsági szervezet egy anyaországi párttal. Az EMI nem a látszatok szervezete, éppen úgy nem kíván együttműködni a nyíltan nemzetellenes erőkkel, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióval, Bajnai Együttjével, a Párbeszéd Magyarországért nevű ex-LMP-s képződménnyel, valamint a Tóbiás-féle MSZP-vel, ahogy az Erdélyi Magyar Néppárt sem. A magyarországi pártok irányában való egyenlő távolság, álságos és be sem tartott RMDSZ-es elvét élből elutasítják, azokkal keresik a kapcsolatot, akiknek a nemzetépítés, az identitás erősítése, a magyarság távlati érdekeinek szolgálata a céljuk, nem pedig a dekonstrukció, a magyar államiság lebontása, egy homályos, európainak mondott, de valójában mélyen Európa-ellenes – lásd a bevándorlás ügyét: ha a baloldalon múlna, Európa s vele együtt Magyarország mint kulturális hagyományrendszer egy évtizeden belül megszűnne – ködkép kergetése.
Tiszta beszéd
A Jobbik, miként arra Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alapító elnöke, jelenlegi alelnöke rámutatott a párt vezetőivel való találkozás után, sokat tett azért, hogy a tiszta beszéd visszanyerje a maga rangját a politikában. Nyíltan szólt valamennyi nemzeti sorskérdésről, mondandóját soha nem igazította az ellenfél elvárásaihoz. Így lett belőle szélsőséges, rasszista, fasiszta, náci szervezet a fősodratú sajtó berkeiben. A párt most középre igyekszik, néppártosodik úgy, hogy lényegi mondanivalóján nem változtat. Vona Gábor erről is őszintén beszélt: a vadhajtásokat le kell nyesni, nem szabad magas labdákat feladni a párt és a nemzet ellenségeinek. Nem tagadta: eddig is voltak vadhajtások, csak eddig nem nézett oda. Ennyi az, amit valóban meg lehet és meg is kell tenni. Ettől még nem fog egyből megváltozni a mainstreamsajtó Jobbikhoz való hozzáállása, de egy önmagát komolyan vevő közéleti személyiség egy idő után nem fogja tudni visszakézből lenácizni a pártot.
Más kérdés, hogy miként Botka János MSZP-s politikus egy őszinte pillanatában elmondta, a fasisztázás tisztán eszközjellegű a baloldal számára. Maguk sem hiszik, amit mondanak, de mondják, mert politikai hasznot remélnek tőle. Számukra „az a lényeg, hogy ragadjon a bélyeg”. De a bélyeg egyre kevésbe ragad, egyre többen látnak át a szitán. A megélhetési rettegők, a minden bokorban gaz szélsőségest sejtők szép lassan magukra maradnak, és előbb-utóbb saját szórakoztatásukra szervezhetnek nácizó-fasisztázó felolvasóesteket. Van esély rá, hogy a 2018-as választás valóban a Fidesz és a Jobbik között dőljön el, ahogy azt a jobbikosok a tapolcai győzelem után előszeretettel mondogatják. Bő negyed évszázados késéssel a magát baloldalnak mondó neoliberális, globalista, kozmopolita politikai szövetség végre oda kerülhet, ahová való: a történelem szemétdombjára.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Összefirkálták Kolozsváron a Szent Mihály-templom falát
Az önkormányzathoz és a rendőrséghez fordultak a kolozsvári Szent Mihály-plébánia illetékesei, miután ismeretlen tettesek megrongálták a gótikus műemlék templom falát: külső falaira graffitit firkáltak – adja hírül a kronika.ro.
A Szent Mihály-plébánia gondnoka, Orosz Krisztofer csütörtökön a sajtó képviselőinek elmondta, az intézmény szakembert keres, aki megtisztítja a falakat.
„Szerdán több mint tíz helyen ezüstszínű festékspray-vel fújt graffitiket vettem észre a templom külső falain. Egyszerű aláírásokról van szó. Értesítettük a rendőrséget és a kolozsvári önkormányzatot, hogy intézkedjenek a vandál cselekedet ügyében, tegyenek megelőzőleg lépéseket, például szereljenek fel térfigyelő kamerákat, illetve fokozzák az őrjáratok sűrűségét a Főtéren. Szakértőt keresünk, aki segít letakarítani a festéket, a művelet költségeit mi álljuk. A saját házunkról van szó, természetes, hogy ez a mi költségünk” – mondta Orosz Krisztofer.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere a történtek kapcsán úgy nyilatkozott: az önkormányzat lépéseket tesz a Főtér kamerás megfigyelésének fokozása érdekében. „A Szent Mihály-templomnál történt incidens feltehetően keddről szerdára virradóra történt, és azt jelzi, hogy egyre terjedő jelenség a Kolozsvár történelmi belvárosában álló műemlékek megrongálása az ilyen primitív megnyilvánulások által, amelyek ártanak a műemlékeknek. Nemrég meggyalázták a Mátyás-szoborcsoportot is. További lépéseket kell tennünk, akár állandó rendőri felügyeletet is biztosítunk a Főtéren a költségektől függetlenül” – hangsúlyozta az elöljáró – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Intézményesített megkülönböztetés? (Székelyföldi románok)
Ismét a székelyföldi románok helyzete, sorsa jelentette a témát a Marosfőn hétfő óta zajló szabadegyetemen. Ezúttal Hargita megye prefektusa osztotta meg aggodalmait a hallhatósággal, kijelentve: a román állam tehetetlenül nézi, amint diszkriminálják állampolgárait, egy olyan rendszert kihasználva, amelyet maga teremtett. Az előadáson ugyanakkor újból előkerült a térségben élő románok fokozottabb állami támogatásának igénye.
A kormányhivatal vezetője szerint Hargita és Kovászna megye román közösségei teljességgel elveszítették a lehetőséget, hogy befolyásolhassák az őket érintő nagy horderejű döntéseket. Ráadásul a román állam mind­össze csak tehetetlen szemlélője ennek a diszkriminatív helyzetnek. Jean Adrian Andrei szerint a térségben élő román nemzetiségűekre nézve nem az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy megfogyatkoztak az elmúlt két évtizedben – hiszen ez országos szintű jelenség – az egyébként is többségben magyarok lakta megyékben, hanem „a félelem és elhagyatottság érzése”, amely elsősorban az állam és a társadalom támogatásának hiányából fakad. Emiatt ennek a közösségnek a tagjai – és mivel nem tudják befolyásolni a fontos döntéseket, alulképviseltségük miatt – megtűrtnek érzik magukat, illetve a jövőjüket illetően az elvándorlás lehetősége a legbiztatóbb számukra. Jean Adrian Andrei szerint a helyi közigazgatási döntésekbe csak ritkán és véletlenszerűen kerülnek be olyan elemek, melyek a románság érdekeit szolgálják, és azok is általában külső nyomásra. A prefektus két okot is lát a kialakult helyzet mögött: egyrészt a román közösségek előrelátásának és következetességének hiányát, másrészt a román állam autoritásának meggyengülését a térségben politikai okok, valamint az RMDSZ tevékenysége nyomán. Hozzátette: az 1990 utáni hibás stratégiáknak köszönhetően a székelyföldi románokat egy olyan intézményrendszer segítségével diszkriminálják saját országukban, amelyet maga a román állam épített fel, és amelynek megváltoztatásához most nincsenek eszközei.
Végül Jean Adrian Andrei demográfiai adatokkal is szolgált, amelyekből az derült ki, hogy Hargita megyében 1992-től számítva 2011-ig közel 15 százalékkal csökkent a román nemzetiségűek száma, 2021-re pedig ez az arány negyvenszázalékos lehet.
A prefektus kijelentéseihez több meghívott is csatlakozott. Egy kérdésben mindnyájan egyetértettek: a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának állami támogatásban kellene részesülnie annak érdekében, hogy a térség románságának helyzetén érdemben változtatni lehessen, illetve az identitás és a kulturális örökség megőrzése valóban hatékony legyen. Egyesek szerint ez alapvető elvárás. Más javaslat volt, hogy a kormány szintjén külön államtitkárságot kellene létrehozni, amely kizárólag ezekre a közösségekre összpontosítana.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jó nacionalisták, rossz nacionalisták
A múlt hét végi EMI-tábor a „hagyományoknak megfelelően” kiverte a biztosítékot a román nacionalistáknál. Úgyhogy aki ebben az agyat olvasztó kánikulában egy kis változatosságra vágyik, a miniszterelnök szapulása és a megbuktatását célzó forgatókönyvekről szóló „kibeszélő” műsorok, illetve az államelnök grandomán lakásfelújítási igényeit bemutató kommentárok között olvashatja, hallgathatja, nézheti a román nép sorsáért éjjel-nappal aggódó „hazafik” agyrémeit. Arról, természetesen, hogy az itteni és anyaországi magyarok micsoda gazságokat követnek el ellenük. Vagy, ha nem is követnek el semmit, biztosan elkövetnének.
Az egyik – nem éppen a toleranciájáról, demokratikus nézeteiről híres – napilap tegnap terjedelmes írásban szapulta az EMI-tábort, nem feledkezve meg Tusványosról, illetve a magyar miniszterelnök elleni uszításról sem. A szokásos nacionalista hőbörgések mellett, például, hogy Orbán Viktor azt sugallta, hogy Erdély magyar föld – bár szerintük Bálványos és Gyergyószentmiklós is Olténia, mert itt ered az Olt –, a fő téma a románok másik legnagyobb „ellensége”, a Jobbik volt, amely kétségbe meri vonni Románia állami egységét.
Abba, amit a Jobbik elnöke mondott, belekötni ugyan nem tudtak, mert „lejjebb engedte a mércét”, hogy ne tudják párhuzamba vonni az Új Jobboldallal (Noua Dreaptă). Viszont – aki keres, talál – abba kötöttek bele, hogy minő égbekiáltó káromlás ez az összehasonlítás, hiszen a két politikai alakulatot nem lehet egy napon emlegetni. Amivel egyetértünk. A kettő tényleg nem ugyanaz. De egész másért, mint ahogy a „jó” románok gondolják. Szerintük a
„rasszista elveket valló” magyar párt elnöke tendenciózus nyilatkozatával le akarja járatni a román szervezetet, amelynek legfőbb célja „a nemzeti értékek támogatása más etnikumok és fajok tiszteletben tartása mellett”. Mivel tehát a pártelnök nem foglalkozott „Románia belügyeivel”, az alelnök beszédét pécézték ki, aki egyebek mellett felvetette Románia Moldovával való egyesülésének lehetőségét. A kifejezés a végletekig felidegesítette őket, mert szerintük nem Románia egyesül Moldovával, hanem fordítva, és nem Moldova, hanem Moldovai Köztársaság, és a többi. Szokás szerint a végkövetkeztetés az volt, hogy újabb szcenárium készül Románia szétdarabolására.
Nem akarjuk szépíteni a radikális Jobbikot. De mindenek ellenére, végül is egy parlamenti és európai parlamenti párt. A román Új Jobboldal, amelyet még nem tudtak pártként bejegyeztetni, zajos magyarellenes tüntetésein és nacionalista szlogenjein kívül nemigen tud mást felmutatni.
Szeretjük ezt a kettős mércét a „jó” és a „rossz” nacionalistákról, akik mindig valamiféle merényletet készülnek elkövetni Románia ellen. Persze, a nyári kánikulában ez is „téma” lehet. Ám a tapasztalat szerint szerencsére már nem sokan veszik be ezt a maszlagot.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

Ez nem kulturális főváros!
Egyesek számára már Isten háza, a templom sem szent és sérthetetlen. Milyen egyéb következtetés vonható le azok után, hogy valaki vagy valakik valósággal megszentségtelenítették Erdély egyik legősibb és legértékesebb építészeti remekművét, a Kolozsvár főterén pompázó Szent Mihály-templomot.
Minek másnak lehet nevezni az ilyen vandál cselekedetet, amely nem ismer se jóérzést, se határt, és amelyet mindenféle tiszteletet semmibe véve hajtanak végre? Alig néhány nap telt el azóta, hogy a szakembereknek sikerült letisztítaniuk a barna festékkel leöntött Mátyás-szoborcsoportot, most újabb „merényletet” követtek el az Erdély szellemi központjaként számon tartott Kolozsvár főtere ellen. Látszólag eleddig csak Fadrusz János híres, szimbolikus alkotása szúrt szemet egyeseknek, a legújabb történéseket figyelembe véve azonban úgy tűnik, hogy vannak, akiknek mindez kevés, nem elég. Bele kellett „kötni” az immár több évszázada a város központjának tartást, formát és tartalmat adó gótikus római katolikus templomba csak azért, hogy egyesek erejüket, fölényességüket és hatalmukat, de inkább mérhetetlen bunkó, primitív és xenofób voltukat fitogtassák. Ezért ott kellett hagyniuk kezük nyomát az ősrégi falakon, s hogy még inkább nyomatékot adjanak a véleményüknek, nem volt elég egyszer odamázolniuk a szignójukat, hanem a templom déli oldalán, azaz a Mátyás király szobra mögötti falrészen legalább tíz helyen – beleértve a déli kapuzatot - hagyták ott jelenlétük nyomát.
Természetesen az ügy még nagyon friss, ezért a részletekre, a tettes avagy a tettesek kilétére, illetve tényleges indítékaira sem derülhetett fény. Ezért csupán feltételezésekbe lehet bocsátkozni, vajon mi késztethet bizonyos személyeket arra, hogy ilyen és ehhez hasonló minősíthetetlen gaztettet elkövessenek. Ha két héttel ezelőtt nem történik a Mátyás-szoborcsoporttal az, ami végül bekövetkezett, akkor talán más megközelítésből is lehetne szemlélni a dolgokat, így azonban kevésbé hihető el az, hogy minderre véletlenül vagy szórakozásból került sor, netalán tán egyesek így próbálják kiélni rejtett művészi hajlamaikat. Egyre erősebb a gyanú, hogy a Mátyás-szoborcsoport festékkel való leöntése, újabban pedig a templom falának az összefirkálása igenis megfontoltan és tudatosan történik, és az egész kezd egyfajta láncreakció jelleget ölteni. Megjegyzendő, hogy nem ez az egyedüli firka, amely a templomon látható, korábbiak is vannak rajta, beleértve a Moarte ungurilor!, azaz Halál a magyarokra! feliratot is. Az is érdekes, hogy miért mindig csak a Szent Mihály-templom és Mátyás király szobra a célpont, a Bocskai-téren található ortodox katedrálisnak és Avram Iancu szobrának pedig soha semmilyen baja nem esik?!
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

NYATA 2015: buli előtti gazdaságpolitika és oktatáselmélet
Augusztus 4. és 9. között több, mint 150 szakkollégista gyűlt össze Kolozsváron a harmincadik Nyári Szakkollégiumi Találkozó (NYATA) keretein belül, ahol részt vettek előadásokon, workshopokon, majd fokozatosan fejlesztették nonformális networking készségeiket a Blériotban.
A nagy múlttal rendelkező esemény magyar ajkú egyetemi szakkollégiumok közötti, meghatározott témán belüli professzionális véleménycserék, illetve különböző szakmaisági szintű kapcsolatok születési helye. Sokak között Pécs, Nagyvárad és Eger is otthont adott már a diákcsoportosulásnak, mielőtt kincses városunkra jutott volna sor a budapesti Rajk László, illetve a kolozsvári Mikó Imre szakkollégiumok társszervezése jóvoltából. Ezzel megerősítve és támogatva Kolozsvár Ifjúsági Főváros státuszát.
A keddi 0. napon megérkeztek a vendégek, szállást, illetve útbaigazítást kaptak a szervezők jóvoltából, majd a közös vacsora után kezdődött a City Tour Night, ahol megismerhették fontosabb kultúrális jelképeinket, lokáljainkat, miközben szelfiztek, sztoriztak, vagy épp pincérlányok telefonszámát szerezték be.
Generációnk és a jövő oktatása
Az első nap előadásainak, workshopjainak és plenáris vitájának a Generációnk és a jövő oktatása volt a központi témája. Ugyanis a magyar közoktatásban tanuló diákok teljesítménye hanyatlásnak állt és ez egy beláthatatlan következményű társadalmi szakadáshoz vezethet, ami a gazdaság jövőjét potenciálisan alááshatja. A nap kérdése a különböző hátterű, illetve képességű gyerekek integrált oktatása-nyújtotta lehetőségek és korlátok voltak.
A hátrányos helyzetből származó egyének lemaradása egyre nagyobb, amit tovább fokoznak a szelekciós folyamatok, amik törvényszerűsítve szegregációhoz vezetnek. A magyar közoktatásban már a szabad iskolaválasztás korai szelekciót alakít ki, de a jelenlegi oktatási rendszert akkor sem lehet központilag integrációra erőltetni, mivel ennek szerkezete alkalmatlan a hirtelen átformálásra és a felsőbb társadalmi rétegek a magániskolai alternatívák fele irányulnának.
Az anyagilag különösen rosszul álló térségekben a tanítási szinvonal a leggyengébb, mivel a tanárok nem elég felkészültek, pedig a minőségi oktatás egy nemzeti minimum, kiemelt állami felelőség kell legyen. Ezért ajánlott a közoktatás módszertani megújítása, ami minden társadalmi réteg, és bármely képpességi szintet képviselő egyén érdeke. Sokak között, követendő újító példát képez az élménypedagógia, önismeret-fejlesztés, csoportmunka, problémaorientált tanítás. Ezek mellett, ajánlott emelni a tanári pályával járó presztízst és anyagi juttatásokat, ami emelné a szakma átlagszínvonalát. Azt fontos kiemelni, hogy az integráció nem kizárólagos cél. Legyen szó felzárkóztatásról, tehetséggondozásról, vagy érdeklődési kör szerinti csoportosításról, az ideális oktatási rendszer sokszínű és nem zárja ki az egyéni igényeket, másképp elfojtja a kreativitást, innovációt.
Csütörtök: nemzetünk gazdasága
Csütörtökön Nemzetünk gazdasága volt a fő téma, amin belül a szakkolisok ki próbálták emelni a fejlődési gátakat és a mozgatórugókat. A délelőtt első felét a magyar régiók közötti különbségekről szóló előadások töltötték ki, mivel ezen területegységek teljesítményei között egyre növekszik a különbség. Mindez ahhoz vezet, hogy a legszegényebb (Észak- Magyarország, Észak- és Dél- Alföld) régiókban élők számára egyre csökken a szegénységből való kitörés esélye. A határok menti régiók esete még komplexebb problémát jelent, amelyet egyáltalán nem kezelnek.
A délelőtt másik fő témája Magyarország energiaellátásának kérdése volt. A megújuló technológiák költséghatékonysága meredeken javul, de amíg a fogyasztók elsődlegesen az olcsó energiában érdekeltek, addig a politikai döntéshozók a nagy méretű beruházásokat és a centralizált, kontroll alatt tartható energiarendszereket helyezik középpontba.
A nap közös vitáján, három gazdaságpolitikai program került bemutatásra és megvitatásra, melyek közül a jelenlévőknek választani kellett. Az első egy társadalmi igazságérzetre, illetve jelentős állami szerepvállalásra épült, ami progresszív jövedelemadóra, csökkentett ÁFA-ra és luxusadóra alapulna.
Ezen kívül támogatná a helyi piacokat és a kis családi gazdaságokat.
A második egy piac és versenypárti program volt, amely a tisztességes versenyre, beruházások növelésére, állami szolgáltatások hatékonyságának fejlesztésére irányult. Az ágazati különadókat kivezetné, cserébe az állam befejezné a vállalatok szelektív támogatását. A harmadik munkaalapú program volt. Felvetette, hogy az örökösödési adó rátájának jelentős növelését és ezzel együtt másfajta adók csökkentését, illetve egy alacsony alapjövedelem bevezetését.
A vita végső eredménye nem a megszavazott programban, hanem az elemzett szempontokból levont következtetésben rejlett. A gazdaságpolitika alapvetően értékválasztásokra épül és csak ezek után a megvalósítás lehet szakértői feladat! Mivel, amíg bölcsészek, jogászok, mérnökök és közgazdászok vitáztak, a fő törésvonalak mégsem a szakmák között, hanem értékválasztások mentén alakultak ki.
Péntek: geopolitika és nemzetünk együttélése
A Geopolitika és nemzetünk együttélése köré igazodtak a pénteki előadók. Két előadás is a közel-keleti témát dolgozta fel; egyik Szaúd-Arábia jelenlegi helyzetét, míg a másik a szíriai polgárháború és a közel-keleti államrendszer felbomlását vizsgálta. A szíriai polgárháború, az eddigi államrendszer felbomlása köszönhető mind az ISIS térhódításának, mind annak, hogy az eddigi államrendszer túlságosan is instabilnak tekinthető.
Ugyanakkor népszerűségük betudható annak is, hogy vallási beágyazottsága mellett nem ódzkodik olyan modern eszközökhöz nyúlni, melyek egyre elterjedtebbek a közösségi médiában, ez által tevékenységük sokkal elérhetőbb a fiatalok számára. A vita központi témája az volt, hogy lehetséges-e a demokrácia valamilyen válfaját összeegyeztetni a muszlim vallási alappal, mivel ez lenne a megoldás. A workshopon Oroszország, az Európai Unió, az ukrán kormány és a szakadár területek gazdasági és politikai érdekeiről beszélgettek a résztvevők. Szó esett többek közt a nyugati és orosz szankciós politika káros hatásairól, az orosz média állami befolyásolásáról, a szakadár területek fenntarthatatlanságáról, illetve az orosz és ukrán kormány ellentétes gazdasági és politikai érdekeiről.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy Ukrajna a konfliktus ellenére lehetőséget kapott arra, hogy Oroszországtól független, nyugati intézményrendszert alakíthasson ki, és folytassa európai integrációját. Ugyanakkor kiemelték azt is, hogy ebben mind az Európai Unióra, mind Magyarországra mint szomszéd és a magyar kisebbségen keresztül közvetlenül is érintett országra jelentős felelősség hárul.
A plenáris vitán szó esett egy, a Kárpát-medencében megvalósítható potenciális közös nemzeti együttműködési politikáról, mely arra épülne, hogy ebben a földrajzi régióban a magyarság támogatása mellett, gazdaságilag és oktatást tekintve is integrálni tudja az itt élő lakosságot.
A vita első felében a szakkollégisták az identitás fontosságáról beszéltek, az egyén és a közösség szempontjából értékelték. A vita egyik fő motívuma az volt, hogy a nemzeti identitás mellett rendelkezünk más identitásokkal is, s egy egyén nemzeti identitása is kötődhet több nemzethez. Többen az európai identitást is hangsúlyosnak ítélték, erre reagálva akkor miért ne lehetne egy kárpát medencei identitást létrehozni?
Helyi viszonylatból, a mikósok szót ejtettek az erdélyi fiatalok szemszögéről: Meghatározó tényező a román nyelvi nehézségek (főként székelyföldi születésűeknél), a családi háttér és a szülők viszonyulása a külföldi karrierépítéshez. Kutatások ugyan meglepően bizonyítják, hogy nem is Magyarország az első számú úti cél, hiszen többen mennek Ausztriába, Németországba, Skandináviába, szaktól, ösztöndíjprogramtól, munkavállalástól és egyetemtől függően.
Szombat: társadalmunk rétegei és kihívásai
Zárásul a Társadalmunk rétegei és kihívásai témakört merítették ki úgy a résztvevők, mint az előadók. Amíg a jövedelmi vagy akár a területi aspektus még a közbeszéd szintjén is megkülönböztet csoportokat, a szakkolisok számára ezek mellett egyértelműen felmerült a generációs törésvonalak fontossága, a nemi szerepek és a családok változása, vagy épp az értelmiség léte, kapcsolata a társadalommal. Ugyanakkor, a társadalmat (és vezetőit) igen sok meglepetés fogja érni már a következő egy-két évtizedben, ha nem veszik figyelembe azokat a sajátosságokat, amelyek a bizonytalanságtűréssel, toleranciával, családhoz és valláshoz való viszonnyal, a nemi kérdéshez való hozzáállással, az igen tág, sok esetben ma mesterségesnek tartott eszközökkel kialakított kapcsolatrendszerrel összefüggésben megfigyelhetők.
Jelenleg, a szegénység terjedése és a növekvő egyenlőtlenségek témája érezhetően nem kapja meg azt a helyet a politika és közpolitika-alkotás folyamatában, amely legalább a folyamatok romlását képes lenne megállítani, emiatt a probléma hosszútávon is kísérője lehet életünknek.
Egy másik, párhuzamos beszélgetésen az is megfogalmazódott, hogy a népi-urbánus törés már nincs jelen erősen a mi generációnk életében: bár város-vidék különbségek vannak és fontosak, azt gondoljuk, sok esetben csak praktikus vagy felszínes különbségeket jelent. A régebbi generációk vitái helyett inkább a vidék jövője az, amin el kell tudnunk gondolkozni, ez az, melyben el kell tudnunk helyezni magunkat és korosztályunk felelősségét.
A nap kérdése is kialakult a beszélgetések során: Hogyan tehetünk mi mások gondjainak, illetve közös problémáinknak enyhítésért, vagy akár megoldásáért? Konkrétan, a szakkolisok úgy érzik, hogy nyitnunk kell a középiskolások felé, segíteni felsőoktatásba való majdani bekapcsolódásukat. Ezt azért is, hogy a jövő egyetemistái és szakkollégistái sokszínű társadalmat képviseljenek. De keresniük kell a korosztályaik tagjait és közösségeit is, hogy közösen tudják definiálni magukat a társadalomban. Akár egyéni, akár közösségek szintjén fontos foglalkozniuk társadalmi rétegek problémáival, hiszen képességeik szerint szeretnének szerepet vállalni azok megoldásában. Ez a társadalmi szerepvállalást ma is magukénak vallják.
Ezen érdekfeszítő gondolatáradatok közben a mindennapos közös étkezések erősítették az esti bulikra teljesen megszilárdult szakkollégista összhangot, amit egy utolsó, kompetitív beer pong mérkőzés erejéig mellőzni lehetett. (közlemény)
Transindex.ro

Székely autonómia skót segítséggel
Az utóbbi időben állandósultak a magyarellenes megnyilvánulások Romániában – hangoztatta Kántor Zoltán. A budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője úgy vélekedett, választási év következik, és ilyenkor mindig kicsit intenzívebbek a magyarellenes megjegyzések, mert míg korábban félévente voltak a romániai magyarság számára kedvezőtlenebb megnyilvánulások, most mintha havonta születne ilyen kijelentés román részről.
Azt mondta, a két ország között, illetve a romániai magyarság és a román többség, az állam között kisebbségi kérdésekben feszültségek vannak, magyar részről a két ország közötti viszonyt ez meghatározza addig, míg az erdélyi magyar kisebbségi kérdést nem oldják meg megfelelő módon. Kántor a román kormányfő harcias nyilatkozata után fejtette ki véleményét, miután a kapkodó Ponta újra előcibálta a magyar kártyát.
Hogy a helyzet valóban „fokozódik”, érzékelhető, hiszen a belpolitikai mélyrepülés egyre markánsabb, a magyar közösséget érintő történések pedig rossz emlékű időszakot idéznek. Az eddig csak zászló- és névtáblaháború sújtotta Háromszéken egy állami intézmény vezetője a törvényesség zászlaját lengetve példátlan módon alázza meg a magyar közösséget, a Hargita megyei Marosfőn újólag a székelyföldi románok megkülönböztetéséről, diszkriminálásáról, megtűrtségéről értekezik Hargita megye prefektusa. S hogy magyar ügyben a bukaresti külügyminisztérium ismételten eltúlozza reakcióit, Markó Béla is megerősíti, szerinte ugyanis Zákonyi Botond nyilatkozata kapcsán a tárca úgy viselkedik, mint a nyolcvanas, kilencvenes években, amikor minden kívülről érkező, a nemzeti kisebbségek helyzetét firtató véleményről azt tartották, hogy az ország belügyeibe való beavatkozást jelent.
Forog a régi lemez, avagy kísért a múlt. Hiszen nem lehet elégszer leírni, megkérdezni, miként lehet megtűrt egy többségi nemzet saját államában? Dohos, ócska és ostoba manipuláció zajlik újra, negyedszázaddal azután, hogy örökre elillantnak hittük a diktatúra retorikáját, miszerint Romániában a kisebbségi kérdés egyszer s mindenkorra megoldott.
Hogy tehát az erdélyi „magyar kisebbségi kérdést” – miként Kántor Zoltán most felveti – mikorra sikerül „megfelelő módon” megoldani, egyelőre tippelni sem lehet, hiszen újra dúl a magyarellenes csörte. És miközben építkezni kellene, válaszolgatni, magyarázkodni, érvelni kényszerülünk, választások közeledtével pedig tényleg ajánlott erősíteni tűrőképességünket. Így múlik tehát időnk, fogynak lassan szavaink is, csak azok az érzéketlen szélmalmok őrölnek rendületlenül.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Hegedűs Imre János: Erdővidék 4. (Szerelmes földrajz)
Függetlenül a toponímiai és névfejtő magyarázatoktól, van Erdővidéken egy szójárás, szóbeszéd, amelyik a néptudat legmélyén maradt meg, s ez az ősfoglaló. Családokra mondják elsősorban, hogy ősfoglalók voltak, ami természetesen az egész magyar lakosságra vonatkozik.
S hogy ez az ősfoglalás mikor következett be pontosan, vitatják a historikusok, mégpedig két táborra szakadva. Vannak, akik honfoglalás előtti székely jelenlétet és avar (hun) rokonságot tételeznek fel, s vannak, akik az Árpád-házi királyok tudatos ország-, egyház- és hadseregépítése eredményének tartják a székelység betelepítését a mai Erdély délkeleti területeire, így Erdővidékre is. Az 1200-as évek elején, II. András (1205–1235) korából már okleveles adatok vannak arról, hogy Erdővidéken falu- és egyházközösségek léteztek, a király a Diploma Andreanumban (1224), amelyben a Barcaságba telepített német lovagrend kiváltságait, jogait és kötelességeit rögzíti, határszéli falvakat említ, például Barótot, Miklósvárt, Nagyajtát. Sőt egyik, 1211-ben készült adománylevelében II. András megnevezi latinul Miklósvárt: Castrum Sancti Nicolai. A falu büszke a múltjára, 2011-ben emlékművet állítottak a 800. évforduló tiszteletére. Ez az oklevél az első írásos adat erdővidéki településről.
V. István (1270–1272), IV. Béla fia, már fiatalon Erdély hercege, 1252-ben Hidvég falut Akadás fiának, Vincének adományozta. Ezt a Vincét (Bencens) tartják ősüknek a Mikó és Nemes grófi famíliák, előnevük is Hidvégi.
Felsőrákos nevét egy 1235-ben keletkezett perirat említi: az erdélyi püspök és az esztergomi érsek között keletkezett peres nézetletérés. A pápai tizedjegyzékek is bizonyítják, hogy a kora középkorban rendezett magyar és keresztény élet folyt itt, Bibarcfalva 1332-ben és 1333-ban 16 régi banálist fizetett, Nagybacon Péter nevű papja 1334-ben egy verőczeit és két hatos dénárt, Nagyajta 1332-ben 10 régi banálist és két garast.
Logikus ezek után a következtetés: ha a 13. század elején már virágzó falvak és egyházközségek voltak Erdővidéken (Bardocon a református egyházközösség 14. századi harangot őriz, Vargyason a régi Isten háza romjai alól rovásírásos kőtömb került elő, az lett az Úr asztala a Makovecz Imre tervezte új református templomban!), a székely lakosság betelepedése, vagyis az ősfoglalás korában, már a honfoglaláskor vagy legkésőbb a 11. században megtörtént. Azok a historikusok vallják ezt, akik elvetik a székelyek avar kori bejövetelét. Szerintük a honfoglalás után, különösen a tizenegyedik században, jelentős tömegmozgások következtek be a Kárpát-medencében, elsősorban a keleti gyepűk védelmére, a Keleti-Kárpátok vonalára rendelik a magyar királyok – többek között Biharból – a legharciasabb törzseket. (Anonymus híres gestájában Bihart kazár lakosságú vidéknek mondja!) Ennek egyik bizonyítéka éppen Nagybacon: annak északi részét még ma is Telegdi-Baconnak nevezik, és a székek kialakulásakor Udvarhelyszékhez csatolták, szemben a Barót patakán túli déli résszel, amely Sepsiszék része volt.
A székelyek eredetét ezek az ismeretek sem oldják meg véglegesen. Különbözőségük, másságuk csakis társadalmi berendezkedésükben létezett, nyelvében, szókészletének összetételében, leszámítva a nyelvjárási vonásokat, nem különbözött és nem különbözik más tájegységek magyar lakosságának nyelvétől. Ha más népfajt (kabar, kazár) is sejtetnek a régi, főleg keleti források, a beolvadás olyan rég bekövetkezett, hogy a nyelvcserének semmi nyoma nem maradt. Mégis önálló etnikumnak tartották évszázadokon keresztül a székelységet (natio Siculica), s Erdély három nációját, a magyart, a székelyt és a szászt megkülönböztette a jogrendszer. Annyiban indokolt ez, hogy Székelyföldön „…a magyarság többi részétől eltérően a nemzetségek nemcsak birtokjogi szerepüket őrizték meg, hanem azt a közigazgatási és bíráskodási intézményekben formát öltő közjogi kapcsolatot is, mely az egyes nemzetségeket politikai egységbe kovácsolva tartotta az egész középkoron keresztül, sőt formailag egészen 1848-ig”. (Erdély története, I./292.) Ebben a társadalmi struktúrában, a birtokjogban, a közbirtokosságban, a közigazgatásban, a bíráskodásban keresendő a székelység mássága, s természetesen a könnyűlovassági harcmodorukban, amelyet sokkal hosszabb ideig őriztek meg, mint a magyar királyi hadsereg. Erdővidék, földrajzi zártsága miatt, különösen konzervatívnak bizonyult, még a tizenkilencedik század első felében is a királybíróknak van nagy tekintélyük, és a bíráskodás s annak végrehajtása ősrégi módon, a helyszínen történt. Bardoc faluban 1876-ig maradt fenn az úgynevezett Dulló Ház, ebben lakott a dulló, az akkori szolgabíró, és a deres az udvaron egy nagy eperfa alatt állt. A főkirálybíró csak a 16. század végén lépett a székbíró (judes sedis) helyébe. Határmódosulások, bomlások következtek be a székek közigazgatási felosztásában, a 14. század végén Miklósvár fiúszék levált Sepsiszékről, a 17. században Bardoc fiúszék Udvarhelyszékről. A kettő együtt alkotja Erdővidéket, ezért kell történelmét, földrajzát, néprajzát, szellemi életét külön vallatóra fogni, emiatt kell vállalkozni e táj, e vidék megszólítására, s ha ő is megszólít minket, boldogan merülhetünk el a kölcsönös vallomástétel misztériumában. A középkori dinasztiák magyar királyai, de később az erdélyi fejedelmek is jelentős kiváltságokat adományoztak a gyepűvédő székelységnek, mert ők, akárcsak a magyar nemesek, vérükkel adóztak, s mivel a privilégiumokat gyakran megnyirbálták, visszavonták, állandó elkeseredett harcot vívtak. A kiváltságok védőburka, kerete az önkormányzati rendszer volt, a szék jogi, katonai szerv és közigazgatási egység, egyúttal terület neve. Benkő Elek szerint a székek kialakulása már a 13. század végén megkezdődött.
Itt, Erdővidéken Barcsay Ákos (1658–1661) erdélyi fejedelem uralkodása idején robbant ki az egyik véres konfliktus, a mértéktelenül megadóztatott székelyek fellázadtak, s a véres csata Köpec falu mellett, Csemerétjén zajlott, ahol a mészárlást és a csonkításokat a fejedelem testvére, Barcsay Gáspár irányította. Azóta él Erdély-szerte a közmondás: Baj van Köpecen! Mások a negyvennyolcas eseményekkel, Heydte osztrák kapitány, később őrnagy, ezredes, a hírhedt hóhérlegény vérengzésével hozzák összefüggésbe a szólást. (Állítólag ő látta utoljára Petőfi holttestét a fehéregyházi csatatéren.)
Sokkal szebb és felemelőbb az az eseménysorozat, amely dicsőséges korszakunkban, 1848-ban zajlott Erdővidéken. Két vashámort is működtetett Gábor Áron, egyet Erdőfüle végében, ahol az ágyúgolyókat gyártotta, és egyet Kisbacon és Magyarhermány közelében, a Fenyős-patak mentén, Bodvajban, ahol az ágyúk készültek.
Két erdővidéki csatát tüzérségi fölénnyel nyertek meg a székelyek, egyet 1848. november 30-án Hidvég–Árapatak között és egyet 1848. december 13-án a Köpec–Ágostonfalva–Felsőrákos keresztútnál. Mindkét csatában Gábor Áron irányította a tüzérséget. A Köpec melletti, ún. véczeri csata helyszínén az 1970-ben felállított emlékmű – egy gránitból kifaragott törött kard, Tornay András munkája – kegyeleti hely, itt ünneplik az erdővidékiek minden évben 1848-at. Utórezgése is volt negyvennyolcnak. Bartalis Ferencet Sepsiszentgyörgyön, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt Marosvásárhelyen végezték ki, mert 1854-ben részt vettek a Makk-féle összeesküvésben. Mindhárman bibarcfalvi lakosok voltak.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van, aki kerekes székben ír és színdarabot rendez
Bándy Csilla a szilágysági Sarmaságon él, verseket, színdarabokat ír, színtársulatot (Ezüstnyilak Ifjúsági Egyesület néven) szervez, rendez. Egy fiú és egy lány édesanyja.
Mindez sok környezetére odafigyelő, tevékeny nőre ráillik, de Csilla mégis kivétel, hiszen ő kerekes székes. De ez mégsem akadályozza meg abban, hogy gyermekekkel foglalkozzon, előadásokat rendezzen, sőt meg is írja a darabot, ha a gyerekek ezt szeretnék.
Szinte mindegy, hogy miről szól az előadás, a lényeg, hogy legyen benne humor - mondja mosolyogva, miközben csak úgy árasztja magából a pozitív energiát. De honnan ez az erő? Egy ebéd mellett, saját házában vele beszélgettünk.
Honnan jött az ötlet, hogy színtársulatot szervezz?
Az anyukám óvónéni volt, és arról híres, hogy mindig nagyon szép előadásokat rendezett az óvodában. Olyan előadásokat, amelyekre mindenki kíváncsi volt. Ebbe nőttem bele. Együtt dolgoztunk a jelmezeken, én mondtam, hogyan képzelem el, ő pedig megvarrta. A gyermekeim is ezt látták mintaként, igényük volt erre, aztán a gyermekeim osztálytársainak, a szomszédoknak, és így tovább. Így kezdődött.
Turnéztunk már Székelyföldön, Lupényben, többször megfordultunk Budapesten, de itt helyben is gyakran felléptünk. Volt egy nagyon ügyes kultúrigazgató, különböző elveket vallottunk, de tiszteletre méltó ellenfél volt.
Hogyan kezdtek neki egy előadásnak?
Általában úgy, hogy a gyerekek felkeresnek, hogy na akkor csináljunk valamit. Ha szükséges, megírom a darabot, megtanuljuk, és helyet keresünk az előadásnak. Szinte mindegy, hogy milyen az előadás, a lényeg, hogy humoros, vidám legyen. A legfontosabb nekem viszont az, hogy látom, néhány fiatal, akivel foglalkozom, mennyire megváltozik.
Mesélj el egy ilyen történetet.
Egy gyerek, amikor elkezdtük az együttműködést, nagyon csúnyán beszélt. Nálunk alapszabály, hogy mindent ki lehet mondani, de megfelelő módon és szép szavakkal. Ezt a gyereket elég gyakran figyelmeztettük erre, és pár hónap elteltével megtörtént a csoda: ő volt az, aki a többi gyerekre rászólt, ha csúnyán beszéltek. Itt a gyerekek egy kicsit más életszemléletet kapnak.
Tévhit az, hogy a fiatalok el vannak fajulva. Nagyon sok múlik a környezeten. Ha pici korban egy gyerekre azt mondom, hogy rossz, akkor ő ezt teljesen magáévá teszi. De gondoljunk csak bele, ha azt mondom, hogy szép, jó... Törekszem arra is, hogy megkedveltessem velük a finomabb zenéket.
De nemcsak előadásokat csinálunk a gyerekekkel, hanem például betegeket is látogattunk. Nem mindenik generáció termett színpadra, vannak olyan fiatalok, akik inkább egyéb foglalkozást akarnak. Ha lelkesek, mindegy, mit csinálunk, a lényeg, hogy együtt tegyük.
Most hol tartotok? Mik a terveid?
Per pillanat pihenünk. Rég nem kaptunk meghívást. De nem adjuk fel, kivárunk.
Következő projekted?
Sok mindenen gondolkodom, de az egészségem mostanában megromlott, az utóbbi időben elég nehéz dolgokon mentünk keresztül. Most kezdem összeszedni magam egészségileg. Rengeteg tervem van, ebből a legfontosabb az írás.
Várom, hogy a kezem helyrejöjjön, hogy tudjak írni. Egérrel írok, egy speciális program segítségével, nem tudok billentyűzetet használni.
Általában az él az emberek tudatában, ha a sors bizonyos lehetőségektől megfoszt, nem kell bizonyítanod, nem kell tevékenynek lenned.
Hát éppen ez az, ha magatehetetlen vagy, nem jelenti azt, hogy az elméd nem működik. Ugyanolyan igényekkel, vágyakkal, tenni akarással működik, mint másnak. És hogy milyen módon teszel, az már csak részletkérdés.
Ért elutasítás azért, mert kerekes székes vagy?
Volt olyan, hogy nem utazhattam el a gyerekekkel egy előadásra, mert nem vállalták a felnőttek a felelősséget. Általában a sérült emberre másodrendűként tekintenek. De miért lenne másodrangú?
Sajnos nem várnak el tőle semmit, és nem is tartják képesnek arra, hogy tegyen valamit, és itt más startból bukik az egész. Persze nagyon függ a sérült személytől is, hogy hogyan kezeli ezt a helyzetet. És persze a családtól is, ha a család képes feldolgozni, a környezet is képes lesz rá.
Tudnál ajánlani egy olyan útmutató könyvet, amely segíthet azoknak a szülőknek, akiknek gyermekei sérültek?
Sajnos nincs, nem tudok róla, de lehet, megírom én. Nagyon jó ötlet. Mert általában a szülők teszik félre az ilyen gyerekeket. Ismerek olyan családot, ahol az érintett személy évek óta nem látta a napfényt.
Nemcsak a gyermeknek, hanem a szülőknek is nehéz feldolgozni egy ilyen helyzetet. Ha a szülő viszont tudatosítja a helyzet másságát, és egyáltalán hajlandó segítséget kérni, elfogadni - és itt elsősorban erkölcsi segítségre is gondolok -, akkor van esély a megoldásra, egy emberségesebb életre.
A szülőnek is szüksége lenne egyfajta alapképzésre. A környezetemmel nekem is meg kellett, kell vívnom naponta a saját harcomat.
A kerekes széket, az elektromos kocsit hogyan szerezted be? Ha valakinek erre van szüksége, hova, kihez forduljon?
Ez is egy másik probléma, amely Romániában nem megoldott. Egy ilyen kocsi beszerzésére nincs sok lehetőség. Az egyik út, hogy az egészségbiztosítóhoz fordulsz, az intézmény egyetlen típust kínál, amely vagy megfelel vagy nem, viszont az árnak mindössze tíz százalékát fedezi. Egy ilyen kocsi körülbelül 15 ezer lejbe kerül, na most ennek a tíz százaléka röhej összeg.
Ilyenkor vagy összekoldulsz magadnak annyit, hogy megvehesd a kocsit, vagy külföldről kérsz segítséget, hátha valaki megszán és másodkézből kapsz egyet. Az enyém másodkézből van, ma működik, holnap lehet, hogy nem. Óriási dolog volt, amikor megkaptam az első kocsit, olyan boldog voltam, hogy végre életemben először úgy fordultam, ahogy én akartam. És végre nem kellett ott maradnom, ahová toltak.
Hallottam, hogy akadtak gondok a támogatásod kifizetésével, amiből fedezed az ápolód költségeit.
Valóban volt arra példa, hogy nem kaptam meg a támogatást, vagy sokat késett. Az állam hiába küldi le a polgármesteri hivatalnak, az önkormányzat nem adja ki. Érdekel valakit, hogy nem tudom megfizetni az ápolómat? A baj az, hogy sokszor a hozzátartozó sem mer kiállni, nem akar állást foglalni a sérült személy mellett a jogai védelmében, és nem követeli a neki járó javadalmakat.
A másik gond, hogy rengeteg úgynevezett álsérült van, aki szintén kapja ezt támogatást. Régóta követeljük, hogy legyen egy átfogó, központi ellenőrzés, hogy aki nem sérült, nem szorul rá, ne részesüljön a támogatásban.
Azért vannak nagyon kedves, együttérző emberek is. Például ha kimegyek a piacra, az egyszerű, kicsi, falusi nénike, aki maga is segítségre szorulna, odanyújt nekem nagyon nagy szeretettel 1 lejt. Eleinte nem tudtam kezelni az ilyen helyzeteket, és visszautasítottam. Aztán a gyermekeim apja egyszer azt mondta, hogy fogadjam csak el, hiszen ez az ő áldozata, szeretetből fakadó gesztusa, és sértő lenne visszautasítani.
Van olyan érdekvédelmi szervezet, amelynek tagja vagy?
A környéken nincs ilyen szervezet. Az izomsorvadásos betegeknek van, de földrajzilag messze esik az egyesület székhelye. Ők elég komolyan dolgoznak. Elméletileg a megyei fogyatékosügyi ügynökség lenne az az intézmény, amelynek védelmeznie kellene bennünket.
Dehát gondoljunk csak bele, a helyi önkormányzatok, az üzletek sem fordítanak gondot például az akadálymentesítésre. A polgármesteri hivatalnál például gyönyörűen akadálymentesítették a feljárót, de aztán egy virágágyással elzárták, vagy olyan meredekre csinálták, hogy egyedül nem boldogulok.
Sarmaságon csupán egy olyan üzlet van, ahová be tudok menni a kocsival. Holott tudtommal most már sehol sem adnak úgy ki építkezési engedélyt, hogy ne kérnék az akadálymentes feljárót. Az is nagyon vicces, hogy jogom van ingyenes vonat- és buszjegyekhez, de nem tudok feltolatni a járművekre.
Zárjuk valami széppel...
Bárhogy is van, az élet mindenképpen egy csodálatos ajándék. Kihagyhatatlan lehetőség, szent és sérthetetlen.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Tényleg dohánymutyiból tartja fenn magát a magyar titkosszolgálat Erdélyben?
A román titkosszolgálat azt a bevett módszert alkalmazza, hogy azt mutatja, többet tud a másik tevékenységéről, mint valójában – véli a szakértő.
Nem elég, hogy a napokban ismét kiújult a diplomáciai adok-kapok Románia és Magyarország között, a stiripesurse.ro azt írta a múlt héten saját értesüléseire hivatkozva, hogy súlyos konfliktus készül kirobbanni a két ország között.
A portál szerint ugyanis a román kémelhárításnak olyan információk jutottak a birtokába, amelyek arra utalnak, hogy az Erdély területén egyre szaporodó kisebb cigarettagyárak működtetésében a magyar titkosszolgálatok is részt vállalnak, és az onnan kikerülő dohányáru csempészéséből és értékesítéséből befolyó összegek az úgynevezett műveleti alapba kerülnek. Magyarán ebből is finanszíroznák romániai tevékenységüket. A cikkben Lázár Jánost is megemlítik, aki a magyar hírszerző közösség első számú irányítójaként és a magyar kormány „szürke eminenciásaként” arról beszélt, hogy erősíteni kívánja a magyar hírszerzők aktivitását a Kárpát-medencében.
Nagy lehet az uborkaszezon, ha a sajtónak sikerült közös platformra hozni a magyar titkosszolgálatokat és az illegális dohánybizniszt – gondolhatnánk, hisz az ilyen információkat mindig kellő fenntartásokkal kell kezelni. Tóth Tibor biztonságpolitikai szakértő szerint a műveleti információk a legszigorúbban védett adatok közé tartoznak, hisz a titkosszolgálatokat nem véletlenül nevezik titkosszolgálatoknak.
Vigyázz! Látlak!
„A legvalószínűbb forgatókönyv szerintem az, hogy jelen esetben az úgynevezett szándékos kiszivárogtatás esetével van dolgunk. A SRI valami miatt úgy látta jónak, hogy kiszór egy kis információmorzsát a vele jó viszonyt ápoló egyik médiumnak, amit aztán egy kicsit felfújva szenzációként tálalnak. A román elhárítás egyfelől egy kis magyar-, azaz inkább Magyarország-ellenes hangulatot keltett - az ilyesmire sajnos még mindig van igény -, másfelől pedig üzent a magyar hírszerzésnek: fiúk, ne vigyétek túlzásba a dolgokat, mi sem vagyunk hülyék” – fogalmazott.
Mi a fedőintézmény?
Általában a titkosszolgálat által létrehozott fiktív cég, amely látszólag szokványos kereskedelmi tevékenységet folytat, de valójában elsődleges célja a titkosszolgálati tevékenység leplezése, a hírszerzők és a velük együttműködők legendájának erősítése, vagy bizonyos esetekben ellenőrizhetetlen nyereség "kitermelése".
Fedőintézményt rendészeti szervek (bűnügyi rendőrség, vámhatóság, határőrség, csendőrség, pénzügyi nyomozók, stb.) is létrehozhatnak, ha az adott ország törvényei szerint van titkos információgyűjtési jogosítványuk.
A kulisszák mögött zajló titkosszolgálati játszmák egyik elengedhetetlen kelléke a hasonló módszerek alkalmazása. Bevett módszer, hogy a másik táborral megpróbálják elhitetni, hogy sokkal többet tudnak a tevékenységéről, mint amennyit valójában, majd reménykednek, hogy ezzel hibázásra késztetik a másik felet, amit majd kihasználhatnak.
„A vadászok ismerik ezt a módszert: megzörgetik a bokrot, s ha a fácán vagy a nyúl idegei felmondják a szolgálatot, odakint vár rá a sörét” – mondta Tóth.
Kérdésünkre, hogy elképzelhető-e, hogy valóban rászorulna ilyen kétes üzletre a magyar titkosszolgálat, a szakértő úgy válaszolt, hogy csak találgatni tud, mivel nincs konkrét információk birtokában. „A magyar titkosszolgálatok soha nem dúskáltak anyagi javakban, legalábbis a rendszerváltozás utáni 25 évben nem. Azt viszont bárki ellenőrizheti, hogy a magyar nemzetbiztonsági törvény 54.§. g) pontja lehetővé teszi a fedőintézmények létrehozását és működtetését, méghozzá külső engedélyhez nem kötött módon. Vagyis ebben a tekintetben sem az Alkotmányvédelmi Hivatal, sem az Információs Hivatal, sem a katonai szolgálatok nem függnek külső intézménytől, saját hatáskörben dönthetnek ilyen jellegű vállalkozások megalapításáról. Azt pedig tudomásom szerint egyetlen jogszabály sem tiltja, hogy egy fedőintézmény nyereséges legyen” – vázolta.
Íratlan szabályok
A hírszerzés történetében számos olyan példa van, amikor egy-egy fedővállalkozást kifejezetten abból a célból hoztak létre, hogy annak esetleges nyereségét műveleti célok elérésére használják fel: informátorok díjazása, információk beszerzési költségeinek ellentételezése, technikai fejlesztések, satöbbi. A Securitate vagy a keletnémet Stasi ugyanúgy élt ezzel a lehetőséggel, mint a CIA, a brit MI6 vagy az oroszok, függetlenül attól a rendszertől, amelyet kiszolgáltak – tette hozzá Tóth.
Hangsúlyozta, hogy a titkosszolgálatok működésének nemzetközi terepén sokkal szigorúbb szabályok uralkodnak, mint ahogyan laikusként elképzeljük, és ezek nagy része íratlan. A látszólag esetenként szemben álló, taktikailag talán ellenérdekelt szervezetek is gyakran kötnek olyan alkukat, amelyek első megközelítésben talán elképzelhetetlenek, s a legritkább esetben terítik ki kártyáikat a nyilvánosság előtt. A magyar és a román nemzetbiztonsági intézmények ráadásul egy oldalon vannak: mindkét ország EU- és NATO-tag, egymás stratégiai szövetségesei, még ha a magyar állam aktuális orosz-szimpátiája és a keleti nyitás ennek részben ellent is mond – mondta.
„Mindenkit szeretnék megnyugtatni, vagy elkeseríteni: egy magyar hírszerzőhálózat, esetleg fedőintézmény lebukása Romániában, vagy egy románé Magyarországon nem tartozik azon események közé, amelyekről a sajtóból fogunk értesülni. Az ilyen ügyeket általában diszkréten, adok-kapok alapon intézik, miután mindkét fél beárazta a történteket. Nehogy bárki is azt higgye, hogy mondjuk a német, a brit és a francia szolgálatok nem kémkednek egymás ellen, és az is biztos, hogy az elmúlt évtizedekben mindhárom oldalon volt dekonspiráció, de elintézték egymás közt” – jegyezte meg Tóth.
Hozzátette: egy-egy hasonló bukásnak megvan a maga ára, ami lehet politikai, gazdasági, katonai vagy titkosszolgálati. „Lebuktattad az egyik kémem, de ha nem csinálsz belőle túl nagy botrányt, legközelebb a te javaslatod fogom támogatni Brüsszelben, valamivel olcsóbban adok százezer tonna disznóhúst, te adhatod a közös békefenntartó zászlóalj parancsnokát, esetleg épségben hazaviheted a nálam dolgozó kémed, akit már három éve figyelünk, nem fogjuk rátörni az ajtót” – szemléltette a szakértő. Az információ hatalom
Lázár János korábban arról is beszélt a nemzetbiztonsági bizottság előtt, hogy a katonai titkosszolgálat, a katonai és a polgári hírszerzés kiválóan teljesít Ukrajnában, és eredményes titkosszolgálati akciókat tudhatnak magukénak. Ha Magyarország valóban erősíteni kívánja jelenlétét a Kárpát-medencében, akkor miért kell ezt nagydobra verni? Tóth Tibor szerint Lázár János kijelentése enyhén szólva is szakmaiatlan volt: nemzetbiztonsági kapacitásokról és prioritásokról a területet felügyelő miniszter akkor sem beszélhetne, ha ezek szakmai evidenciák.
„Ha pedig valamilyen, előttem roppant homályos okból csak provokálni akarta a környező országok elhárításait, akkor azt kell mondanom, hogy a célját elérte: talán soha nem figyeltek ennyire a potenciális magyar kémekre és az őket esetleg segítőkre, mint manapság. Lázár nem az SRI kémelhárítóinak okozott álmatlan éjszakákat felelőtlen nyilatkozatával, hanem a magyar hírszerzőknek és a velük együttműködő erdélyi magyaroknak – már persze ha vannak ilyenek” – mondta.
Felvetésünkre, hogy mi állhat a magyar titkosszolgálat tevékenysége esetleges megerősödésének hátterében, Tóth úgy vélte: a magyar állam elemi érdeke, hogy a számottevő magyar közösségnek otthont adó Romániáról minél több információval rendelkezzen, márpedig az információ annál értékesebb, minél kevesebben vannak a birtokában.
„Mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy a magyar illetékesek mindent megtesznek ezen információk megszerzése érdekében. Az elmúlt években körülbelül 600 ezer külhoni magyar szerzett állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően, s nem kizárt, hogy köztük olyanok is vannak, akiket külföldi titkosszolgálatok "küldtek" azzal a feladattal, hogy előbb-utóbb hírszerző tevékenységet folytassanak.
Ezeknek a gyanús embereknek csak külföldön - Erdélyben, Kárpátalján, a Délvidéken vagy a Felvidéken - lehet utánanézni, márpedig ezt sem a magyar külképviseletek, sem a magyar rendőrség, sem a budapesti bevándorlási hatóság nem tudja végrehajtani, talán csak a hírszerzés. Hogy ismét csak magánvéleményt fogalmazzak meg: szerintem ők sem alkalmasak erre a feladatra, de nekik legalább megvan a minimális esélyük rá” – jegyezte meg.
S.I.
Transindex.ro

Csend, rend, fegyelem
Sokat elárul egy államról, hogy mire ­mennyit költ, Románia például jóval az európai uniós átlag fölötti összeget fordít a közrendre és -biztonságra, átlag alattit az egészségügyre, illetve oktatásra. Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat nemrég nyilvánosságra hozott, legfrissebb adatait egy bukaresti gazdasági napilap ismertette sokatmondó címmel: Itt a bizonyíték, hogy Románia huszonöt évvel a rendszerváltás után is rendőrállam.
Miközben az EU államai kormányzati kiadásaik 3,7 százalékát fordítják a közrend és -biztonság fenntartására, nálunk 6,3 százalékot szánnak e célra. Hová folyik e pénz, hisz a közbiztonság egyáltalán nem jobb, mint máshol, a rendőrök, csendőrök, tűzoltók kis fizetésre panaszkodnak, elavult felszerelésekre, lerobbant gépkocsikra, melyekkel képtelenek utolérni az elkövetőket. A börtönviszonyok katasztrofálisak, minap az ott dolgozó személyzet is utcára vonult, a rabok bizonyára csak azért nem tüntetnek, mert nem tehetik. Minden bizonnyal tehát a titkosszolgálatok szerteágazó rendszere szippantja fel a pénz javát, sok van belőlük, és a mindenkori hatalom kegyeltjei, nincs olyan költségvetés-kiegészítés, mely ne toldaná meg újabb tíz-, százmilliókkal büdzséjüket. Tevékenységük titkos, így nem számon kérhetőek, nem elszámoltathatóak.
Sokatmondó az a tény is, hogy Romániában az egészségügyre vagy oktatásra szánt pénzek meg sem közelítik az európai átlagot.
A kormány rendelkezésére álló összeg 11,4 százaléka megy a kórházakra, gyógyszerekre, máshol ez meghaladja a 14 százalékot, de Csehországban eléri a 17,4-et is. Mostohagyermek a tanügy is mifelénk, a kormány kiadásai 8 százalékát szánja ezen ágazatra, az unióban 10,3 százalék az e célra fordított átlag, és szembeötlő, hogy a legfejlettebb vagy éppen leggyorsabban fejlődő országok költik a legtöbbet oktatásra: Nagy-Britannia 12 százalékot, Csehország 12,4-et, Lengyelország pedig 12,6 százalékot. És ha már a legeknél tartunk, mert ugye Románia vagy első, vagy utolsó a különböző európai listákon, vezető helyen van a „pofátlansági index” mérésénél is, nálunk a legnagyobb a különbség a vezető elit és az átlag fizetése között. Az uniós államok többségében az állam és kormányfők öt-hatszor keresnek többet, mint az átlagpolgár, nálunk kilenc-tízszer.
Alig valamivel kisebb a miniszterek, államtitkárok, no meg a hírszerző szolgálatok irányítóinak bére, ősztől pedig felsorakoznak a honatyák is. Felelős tisztségért, okos döntésekért méltó bér jár – hangoztatják. Sokat elárul egy országról az, hogy mire szán igazán sok pénzt. Nincs értéke a tudásnak, semmibe veszik az egészséget, de áldoznak – nem is keveset – az erőszakszervezetekre, és jól megfizetik azokat, akik minderről döntenek. Rend és csend legyen, no meg sok-sok pénz a kiváltságosoknak, a többi nem számít.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Pontát hibáztatják a román-magyar kapcsolatokban mutatkozó problémákért
A román jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő hatalomra kerülése óta megromlott Románia és Magyarország viszonya, amit a PNL Ponta „etnopopulista" politikájának tulajdonít.
Románia és Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló pragmatikus, baráti kapcsolatokra „ítéltetett", függetlenül attól, ki van hatalmon Bukarestben vagy Budapesten – olvasható a PNL főtitkára, Radu Carp által aláírt közleményben.
Az ellenzéki párt szerint Ponta Románia érdekei ellen cselekszik, amikor nacionalista és populista szólamokat hangoztat.
„A PNL határozottan elutasítja az etnikai alapú autonómiát, de támogatja az ország egészében egyformán alkalmazott közigazgatási decentralizációt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) képtelen volt egy ilyen reformra, és kudarca miatt most a nemzeti kisebbségeket, Magyarország nagykövetét vagy Orbán Viktort hibáztatja a kormányfő etnopopulista dühének függvényében" – áll a PNL közleményében. Az ellenzéki párt szerint azért nincs szélsőséges párt Romániában, mert senki sem tud rivalizálni a PSD-vel, amikor a nacionalizmusról és populizmusról van szó.
Románia és Magyarország között egy hete robbant ki diplomáciai vita, azt követően, hogy Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete a Romania Liberának adott interjúban egyebek között arról beszélt, a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat" a román fél részéről. Példaként említette, hogy a Szeged-Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása Románia miatt késik.
Az interjú miatt múlt hétfőn bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetségének a képviselőjét, Victor Ponta pedig egy hétfő esti élő televíziós adásban kijelentette, hogy a magyar kormány provokálja Romániát. Pénteken egy másik interjúban Ponta azt mondta: Magyarország bukaresti nagykövete „túlzásba vitte az arcátlanságot".
MTI
Erdély.ma

A megkövezett példa is ragadós
Úgy tűnik, hogy román honfitársaink sok tekintetben tanulékonyak, csak ki kell várni, amíg első felháborodásuk lecsitul. Kétségtelen, hogy rendkívül kellemetlen, ahogy időnként minket, magyarokat ócsárolnak, de amikor lenyugodnak a kedélyek, és alaposan elgondolkoznak, mindazt, amit magyar részről korábban égbekiáltó "pofátlanságnak" tekintettek (lásd Basescu 2013-as marosfői kijelentését a Tusványoson elhangzottakról), hamarosan lekoppintják, feltupírozva időnként.
Jut eszembe mindez, amikor olvasom, hogy a határon túli románok idei marosfői nyári egyetemén Cristian Diaconescu, a Basescu alapította Népi Mozgalom Alapítvány elnöke, volt külügyminiszter bejelentette, hogy a határon túli románoknak magyar mintára egyszerűsített eljárással románigazolványt kellene adni. Ami megerősítené az anyaországgal való kapcsolatukat, a romániai intézményeket közvetlen jogi úton pedig arra kötelezné, hogy speciális jogokkal ruházza fel őket. A volt külügyminiszter részben azért venné át ezt a magyar kezdeményezést, mert a képviselőház áprilisban elutasította a román állampolgárság megszerzésének megkönnyítésére benyújtott törvény módosítását, amit a vajdasági románok "aljas szavazatnak" minősítettek. A sokat káromolt magyar modell viszont némileg javíthatna a helyzeten. A Timok-völgyi románok képviselője pedig, elismerését fejezve ki a magyar testvérek iránt, a külhoni magyarok nemzeti identitásának megőrzésére kidolgozott stratégiának a lemásolását javasolta. Basescu pedig arra biztatta az észak-bukovinai, dél- besszarábiai románokat, hogy kérjék a kettős állampolgárságot, mert az ukrán állam nem ismeri el ugyan, de nem is tiltja azt.
A nagybani történet egy kisebb léptékűt juttat eszembe. Egy mezőségi magyar iskola fenntartása érdekében kértük a vidéki polgármestert, hogy a törvényes előírások értelmében támogassa a környékbeli magyar gyermekek befogadását azokból a falvakból, ahol megszűnt a magyar iskola. A sok hercehurcával járó elutasítást követően a következő években kiderült, hogy a román tagozat megmentése érdekében a környékbeli román diákok beutaztatásához folyamodtak.
A sokat káromolt és betiltott, ártalmatlan és nem is feltűnő székely zászló kifüggesztése is követendő példának bizonyult. Felháborodással kísért betiltását követően a kincses városban és környékén, a marosvásárhelyi orvosi egyetem udvarán, sőt később Csíkszereda főterén is megjelentek az óriástrikolórok: ha zászló kellett nektek, nézzétek címen. Csakhogy ezeket a sok XXXL-es zászlókat méretüknél fogva nehéz karban tartani, és költséges újra cserélni, ezért az időjárás viszontagságai miatt helyenként az elmúlt hetek során piszkos feltörlőrongyhoz váltak hasonlóvá.
Ami pedig a román közvélemény felháborodását és a magyar nagyövet megkövezését illeti a Székelyföld autonómiájáról tett kijelentése kapcsán, úgy tűnik, hogy román honfitársaink ezen a téren messze előttünk járnak. Az idei marosfői nyári egyetem első programpontja ugyanis a következő volt: Besszarábia egyesülése Romániával a románok nemzeti célja 2018-ra.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Áramkimaradást okozott a vihar Csíkszeredában
Erős széllökésekkel kísért vihar vonult végig Csíkszeredán hétfő délután. A néhány percig tartó heves esőzés nyomán a városban kisebb károk keletkeztek.
A felhőszakadás áramingadozást és -kiesést okozott Csíkszereda több lakótelepén. A fennakadás az egész megyét érintette, de a vihar elvonulása után mintegy két órával javarészt sikerült helyreállítani a szolgáltatást – közölte érdeklődésünkre Antal Imre, az Electrica Rt. Hargita megyei kirendeltségének vezérigazgatója.
A viharos szél a városban kisebb károkat okozott – tapasztaltuk terepszemlénken. A tömbházak cserepei érintetlenül maradtak, csupán néhány fáról került lomb a járdákra.
A szemetesek tartalmát szétszórta, míg a Szabadság tér Kossuth Lajos utca felőli részén lévő hirdető tetejét lesodorta a szél.
A rövid ideig tartó vihar miatt személyi sérüléshez nem riasztották a mentőket – tudtuk meg Péter Szilárdtól, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatójától.
A kora esti órákban sok helyen még nem sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást, olvasóink visszajelzése alapján a Müller László és a Kőrösi Csoma Sándor utcákban, a Testvériség sugárúton, valamint Csíksomlyó és Zsögöd nagy részében nem volt áramellátás cikkünk publikálásakor és frissítésekor. Ugyanakkor városszerte több helyen is biztonsági rendszerek szirénáztak az áramingadozás miatt. Több helyen megadták már a villanyt, viszont helyenként még nem elérhető a kábeltévé és az internetszolgáltatás.
Székelyhon.ro

Mátyás, az igazságos
Nézegetem a sokadik merénylet áldozatává lett, bronzból készült kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot, a már gyerekkoromtól csodált Fadrusz-művet. És mint mindig az utóbbi negyedszázadban, ahányszor napocai dákoromán hazafiak román táblákkal próbáltak változtatni a magyar emlékműszobrászat kiemelkedő alakja, az ösztöndíjjal Bécsben tanult egykori lakatosinas fő művén, keserűség és bánat kerít hatalmába.
Igen, ezt a sokszor megrongált, megalázott, hét évig készült szoborcsoportot tartja a szakma Fadrusz János fő művének, amely korának neobarokk pátoszát elkerülve, a főalak összefogott mintázásával erőt és monumentalitást fejez ki.
Nem tudjuk, ki volt a két évvel ezelőtti Mátyás-szoborrongálás elkövetője. Ki hajlította el a király bal sarkantyúját, vagy kik törték le az egyik bronzzászló rúdját. S mert az emlékműrongálók kilétét sosem derítik ki a rend őrei, nem szűnik elmémben a magányos tűnődés: milyen szüleik lehetnek, milyen az iskola, ahol tanultak, a baráti közösség, ahol, akik közt szórakoznak? Szidhatom ismeretlenül, hogy gyáva gazember, aki pénzért vagy hazafias érzelmektől vezérelve ilyent tesz? Napilapban megjelent fényképről figyelem Nagy Benjámin restaurátor mestert, aki minden szakmai tehetségét kamatoztatva próbálja megtisztítani nemcsak a talapzatot ért, lefolyó barna festéktől az emlékművet, szemcseszórásos technológiát alkalmazva. És szurkolok neki Székelyföldről, hogy kitűnő „sebészorvosként” tudja „meggyógyítani” az igazságos királyunkat ért sebeket. E gondolatok kíséretében emelem le a polcról mindhárom, Mátyásról szóló könyvemet, hátha valamelyikben említenének olyan emberi vagy uralkodói hibát, amiért gyűlölni kellene vagy haragudni rá. Nos, figyelmesen olvasva sem találtam bennük olyan utalásokat, „tévedéseket”, amelyeket Magyarország, a magyarság országa és nemzete kárára és ellenére tett. (Kiss Dénes: Így élt Mátyás király, Móra Kiadó, 1990; Fenyvesi László: Mátyás király fekete serege, Zrínyi Kiadó, 1990; Harsányi Zsolt: Mátyás király életregénye, Corvina Kiadó, 2014.) Elfogultságom bizonyítékaként idézek Kiss Dénes jól dokumentált kötetéből: „Szinte minden kérdést meg tudott oldani, amit a magyar királynak meg kellett oldania, kivéve egyet. Hogy méltó hitvest ültessen maga mellé a trónra. Ha valami tehát jóvátehetetlen s végérvényesen az, az a királyné végzetes személye...”
„Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” De hát végül is mi volt Mátyás király igazsága? Mert igenis volt saját, külön, emberre-királyra szabott igazsága! Az életben, a hétköznapokban megfoghatatlanok az általános igazságok. Mátyás igazsága a tudás, a műveltsége volt. Ez pedig alighanem örök emberi igazság, hogy a tudás hatalom. Ezt felismerni Mátyás király életművében nem nehéz.
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közlekedés Romániában
Romániában nincsenek autópályák, a vonatok lassúak, a belföldi légi járatok pedig nem fedik le a legfontosabb útvonalakat. Szatmárról vonattal tizennyolc óra alatt lehet eljutni Kostancáig, légi járat nincs a két város között. Mivel a Bukarest–Iaşi útvonalat leszámítva a Tarom az egyetlen járatokat működtető cég az országban, a jegyárak nem az átlagpolgárok pénztárcájához szabottak.
Például egy Bukarest–Temesvár–Bukarest utazás augusztus második felére lefoglalva akár 815 lejbe is kerülhet, a legolcsóbb menettérti vonatjegy az említett városok között I. osztályon akár 348 lej is lehet, az út pedig átlagban tizenegy órát tart. Az olcsóbb megoldások közül a kisbusz a legkedveltebb ezen az útvonalon, mely oda-vissza legfeljebb 170 lejbe kerül fejenként, de tizenkét órás utazást jelent. A România liberă által készített összehasonlító elemzés rámutat: a kisbusz a legolcsóbb megoldás a hazai közekedésben, de ez a legkevésbé biztonságos, a vonat a másik olcsó lehetőség, de a CFR járatainak átlagsebessége 2015-ben 43 km/óra, ami kisebb, mint amennyi a XIX. század elején volt. (Főtér)
KOLOZSVÁR NEVE MAGYARUL IS. Több kolozsvári buszmegállóban magyarul is feltüntették a város nevét a jegykiadó automatákon – hívta fel a figyelmet közleményében a Muszáj-Musai civil kezdeményező csoport. A civil szervezet meglátása szerint ez áttörést jelent a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal többnyelvűségi gyakorlatában, mint írják, a hivatal eddig csak rendezvények – Európai Ifjúsági Főváros, Untold Fesztivál – esetében élt ezzel a lehetőséggel. A Muszáj-Musai tagjai hangsúlyozzák: a közszállításban a többnyelvűség ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb, mint az eseményeken, hiszen így a kolozsvári magyarok egész évben tapasztalhatják: ugyanannyira megbecsült polgárok a városvezetés és a közpénzből fenntartott intézmények számára, mint a román anyanyelvűek. (Krónika)
ELÍTÉLTÉK A VASLUI MEGYEI FIATALOKAT. Öt év és nyolc hónap, valamint nyolc év és négy hónap közötti szabadságvesztésre ítélték első fokon tegnap azt a hét fiatalt, akik a vádak szerint 2014-ben kegyetlenül megerőszakoltak egy tizennyolc éves lányt Vaslui megyében. A vádlottaknak ötvenezer lej kárpótlást is kell fizetniük a lánynak. Az ügy érdekessége, hogy a mostani ítélet előtt a Vaslui megyei bíróság előbb házi őrizetre, majd 2015 júniusában szabadlábra helyezésre enyhítette a vádlottak előzetes letartóztatását. (Maszol)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húsz év után
Szombaton találkoztak a Református Egészségügyi Diakonisszaképző Főiskola első évfolyamának végzettjei
Tűnődjünk el, hogy merre tartunk az úton, megleltük-e céljainkat, s vannak-e még szép, reményt adó álmaink, találkozzunk, beszélgessünk, hozzunk képeket, emlékeket, és sokat meséljünk! – szólt a hívó szó azokhoz, akik húsz évvel ezelőtt a marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplomban kezdték az órákat, mert a tanfelügyelőség ellenszenve, gáncsoskodása miatt nem biztosítottak helyiséget a szakminisztériumi jóváhagyással már rendelkező egészségügyi főiskola indulásához. Alapításának küzdelmes munkáját D. dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházmegye püspöke, dr. Kocsis János főgondnok és Tőkés Elek, az egyházkerület tanügyi előadója vállalta. A szombati hálaadó istentiszteleten Fekete Márton református lelkész hirdette az igét a szép számban összegyűlt egykori végzősöknek, tanároknak és a hozzátartozóknak.
Szakmai tudás, szeretet, megértés, türelem, lélekből, lélekkel végzett munka – ez jellemezte az elmúlt húsz év során az 1992–95 között tanuló egészségügyi asszisztensek munkáját, akiket kiváló tanári kar, a marosvásárhelyi orvosi egyetem professzorai, főorvosok, asszisztensek, lelkészek készítettek fel a választott hivatásra – hangsúlyozta többek között a lelkész.
A két osztálynyi 54 asszisztensből 33-an jöttek el a találkozóra.
Soha nem bánta meg, hogy az egészségügyi főiskola végzőse lett, bár vallástanárnak készült– szólt volt osztálytársaihoz a szervezők nevében Pálosi Tünde, majd Bartha Edit mondott köszöntőbeszédet. Értékelte az iskola alapítóinak küzdelmét, volt tanáraiknak a magas szinten, kezdetben fizetés nélkül, önzetlenül végzett munkáját. "Az emberi kapcsolatokban lehet megtapasztalni a legszebb találmányt, a másokon való segítés érzését. Mert mindig segíteni kell azon, aki rászorul a segítségre, ott és úgy, ahol és ahogy erre lehetőségünk van!" – mondta. A továbbiakban hangsúlyozta az alázat és a hit fontosságát, és azt, hogy mindenki annyit ér a társadalomnak, amennyit annak többi tagjáért tesz.
Az iskola alapításának nehézségeit dr. Nagy Attila nyugalmazott főigazgató foglalta össze, aki nem lehetett jelen a találkozón. Írott beszédében visszaemlékezett, hogy az egyházkerületnek az iskola szervezésére felkért megbízottjaként hányszor kellett kormány- és megyei hivatalokban kilincselnie dr. Péter Miklós egyházkerületi tanácsossal és Sárpataki János Maros megyei esperessel, lelkész főigazgatóval, míg végül 1992. november 5-én elkezdődhetett az oktatás a Kistemplomban. Később a Sportiskola, majd a Bolyai Farkas középiskola fogadta be őket, amíg az Erdő utcai szép épület elkészült, s a 2000–2001- es tanév derekán beköltözhettek.
Kiemelte a tanári kar képviselőinek önzetlen munkáját, akik nemes feladatnak érezték a leendő egészségügyi dolgozók anyanyelvi oktatását, a vallásos neveléssel pedig a humánum kiépítését akarták megvalósítani, ami korábban hiányzott a betegápolásból. Azt akarták elérni, hogy legyenek, akik közvetítsék a magyar anyanyelvű betegek panaszát az orvosoknak, hisz abban az időben "voltak városunkban olyan gyermekosztályok (!), ahol még a takarítónő sem beszélt magyarul". Példamutató közösség végezte ezt a munkát fizetség nélkül, majd jelképes órabérért, a különböző felekezetű lelkészek támogatásával. A fegyelmezett, pontos munka mellett az általános műveltséghez tartozó ismeretekkel is ellátták a hallgatókat, s hogy sikeresen versenyvizsgázhassanak, a szakkifejezéseket román nyelven is megtanították. Ami jó döntésnek bizonyult, hisz a diákoknak sikerült elhelyezkedniük. Az iskola pedig felekezeti státusa mellett akkreditált állami jellegét is megőrizte. Nagy hangsúlyt fektettek a hallgatók gyakorlati felkészítésére, s a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ a vidéki diákoknak szállást is biztosított, az adminisztrációs munkát Mezei Ilona főasszisz- tensnő végezte a rend és fegyelem szigorú őreként, és segített a végzősök elhelyezkedésében is – olvasható dr. Nagy Attila összefoglalójában, amelyben köszönetet mond néhai Donáth Árpád főtanfelügyelő- helyettesnek és Horváth Gabriellának, a Bolyai iskola aligazgatójának a támogatásért.
A jelen levő tanárok nevében dr. Dienes Sándor nyugalmazott professzor mondott köszönetet a Kistemplomnak, hogy kezdetben befogadta az főiskolát. A 90. évében járó egyetemi tanár nyugdíjazása után 23 évet tanított a diakonisszaképzőben volt évfolyamtársa, dr. Nagy Attila felkérésére. Az oktatás színvonalát jelezte, hogy az egészségügyi főiskolák versenyén sorozatosan első helyezést értek el diákjaik. 635 diplomás asszisztens végzett a húsz év alatt, ami az erdélyi magyarság számára rendkívül jelentős – hangsúlyozta.
A hálaadó istentisztelet utáni fogadáson a résztvevők nosztalgiával nézték végig a ballagáskor készült filmet.
Az osztályfőnöki óra első felszólalója úgy gondolta, hogy változó világunkban valószínűleg kakukktojásnak számít, mivel az elmúlt húsz év óta ugyanott dolgozik. Aztán kiderült, hogy 80 százalékukra jellemző a hűség, ugyanis 15-20 éve nem változtattak munkahelyet. 16-an azóta is ugyanott (bel-gyógyászat, koraszülöttosztály, járóbeteg-rendelő, laboratórium, dialízisközpont, sürgősségi szolgálat, családorvosi rendelő, fizio-terápia, ortopédia, sebészet, pszichiátria) végzik munkájukat Marosvásárhelyen, a Székelyföldön, szerte Erdélyben. Hatan egyszer váltottak munkahelyet, öten kétszer-háromszor, hárman dolgoznak más területen, s az 54-ből 12-en külföldön élnek.
Király Tünde tanárként tért vissza a főiskolára, ahol betegápolást oktat. Úgy érzi, hogy van értelme a munkájának, hisz a vallásos nevelés olyan többletet ad diákjaiknak, amiért ma is kedvező visszajelzéseket kapnak.
– Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan emberek környezetében kezdhettem el a munkát, akiktől a szakma mellett emberséget tanultam – nyilatkozta Török Délia, aki kezdettől a Carit-san rendelőintézet laboratóriumában dolgozik.
– Nagyon kedvelem a szakmám – mondta Jánosi Erzsébet, aki szintén a hűségesek közé tartozik, hisz az elmúlt húsz óta szeretettel ápolja a gondjaira bízott koraszülött csecsemőket.
Demeter Gyöngyi, aki tíz éven át a sebészeti klinikán dolgozott asszisztensként, meredeken váltott, hisz jelenleg férjével együtt kamionsofőrként járja Európa útjait, de nem mondott le a szakmába való visszatérésről.
Dr. Finna Judit főorvos, családorvos, aki a kezdetekkor a legfiatalabb oktatója volt az iskolának, az elmúlt évek során gyakran számolt be kedvező tapasztalatairól. Tanítványainak a Medicare Alapítvány keretében az idős emberek otthoni ápolásában végzett önkéntes munkájáról a Népújság hasábjain is többször tudósítottunk.
"Amit teszünk, csak egy csepp a tengerben, azonban a nélkül a csepp nélkül sekélyebb lenne a tenger" – hallottuk Teréz anya szavait Bartha Edit tolmácsolásában, amit befejezésként mi is idézünk.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Kultivál – izgalmas világok találkozása
Újságíróként valóságos kincsesbányának bizonyult a Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál, amely péntek délutántól szombat estig Kolozsvárra költöztette a Kárpát-medence négy régióját (Erdély, Felvidék, Muravidék, Vajdaság), hogy a különböző térségek képviselői magyar vonatkozású értékeikből, hagyományaikból mutassanak be néhányat. A fellépő tánccsoportok, zenekarok, énekesek, színjátszók, hagyományőrzők és hangszeres együttesek műsorait látva-hallva elégedetten nyugtázhattuk, hogy érdemes volt betérni a Bánffy-palota udvarára, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal rendezvényére, amelynek lebonyolítását az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület vállalta; a résztvevőkkel elbeszélgetve pedig fokozódott a felismerés: jól döntöttünk, elvégre izgalmas „világokba” nyerhettünk bepillantást.
A pénteki hivatalos megnyitó, valamint tárlatmegnyitók után másnap délben rádiós kolléganőmmel, Gergely Zsuzsával vágtunk neki a kultiválódásnak. Az anyanyelvi licitbajnokság kiváló alapként szolgált ahhoz, hogy a hőség közepette oldódjon a hangulat, s kicsit közelebb kerüljünk több olyan résztvevőhöz, akik a nap folyamán színpadra léptek. Miközben a verseny alatt azon tanakodtunk, hogy vajon melyik hónap régi magyar neve lehet a Kisasszony hava, vagy épp megpróbáltuk meggyőzni egymást, hogy Deák Ferenc volt a nemzet prókátora, s taktikáztunk, hogy a másik két csapatnál több pontot gyűjtsünk lehetőleg minél kevesebb zsetonért, szinte észrevétlenül barátkoztunk össze, csapattársakkal és ellenfelekkel egyaránt. A lelkesedésünk aztán a játék végeztével sem hagyott alább, egy kis pihenő után, a szükséges eszközökkel felszerelkezve indultunk el, ki-ki a maga útján-módján, hogy szóba álljunk a vendégekkel. n színpadra léptek. Miközben a verseny alatt azon tanakodtunk, hogy vajon melyik hónap régi magyar neve lehet a Kisasszony hava, vagy épp megpróbáltuk meggyőzni egymást, hogy Deák Ferenc volt a nemzet prókátora, s taktikáztunk, hogy a másik két csapatnál több pontot gyűjtsünk lehetőleg minél kevesebb zsetonért, szinte észrevétlenül barátkoztunk össze, csapattársakkal és ellenfelekkel egyaránt.
Csepei Áronról még nem tudtam, honnan érkezett és mivel foglalkozik, csak annyit, hogy ő is hozzájárult a csapatunk győzelméhez; azzal kezdi, hogy a barátnője a Szederinda hagyományőrző citeraegyüttesben játszik, ha most a színpadra pillantok, őt is ott látom. Megjegyzi továbbá, hogy délelőtt megnézte a Váróterem Projekt paraFabulák című előadását, amelyben az unokatestvére, Csepei Zsolt is játszik, így a fiatalember „első körben” mindjárt két személy révén is kapcsolódik a fesztiválhoz. A barátnőjével már korábban is tervezték, hogy a nyáron látogatóba jönnek Kolozsvárra, most pedig a kellemest a hasznossal is összekapcsolhatták a Kultiválon. Sok mindent megtudok még Áronról: Szilágy megyéből, az egykori alkotótáboráról híres Ippről származik, idén ősztől pedig Marosvásárhelyen kezdi az egyetemet, kertészmérnöki szakon. A szőlőtermesztésbe családi „vonalon” csöppent bele, évente 1500-1700 liter bort készítenek; nagy a család, szeretik a vendégségeket, szeretnek mulatni, úgyhogy jól jön ilyenkor a finom nedű, de még eladni is jut, hogy valamennyire megtérüljön a ráfordított munka. Nem lesz bő termés, viszont erősebb és zamatosabb lesz a bor – nyugtázza, amikor a szárazság következményeiről faggatom.
Tizenhárman jöttek Felvidékről, főként az Érsekújvári járásból – magyarázza Kovács Tamás, a Csemadok területi választmányának titkára, és bemutatja a társaságot: a dzsesszes hangulatot teremtő Gardenö–Góra duó és az Egy pohár citrom verséneklő zenekar Párkány környékéről, a Rozmaringág citerazenekar pedig a járás másik feléből, Szímőből érkezett. Tamás 2011 óta csatlakozott a felvidéki magyarság legnagyobb létszámú kulturális szervezetéhez, jelenleg az alapszervezetek munkáját segíti, pályázatokat ír, programokat szervez helyi és járási szinten egyaránt. Mint mondja, a városokban, falvakban működő alapszervezetek folyamatosan teszik a dolgukat, szinte minden héten van valamilyen összejövetelük, ahová egymást is meghívják. A Kultiválra készülődve arra törekedtek, hogy a néphagyományok mellett a modern művészeteknek is teret szenteljenek, így bizonyosan több fiatalt meg tudnak szólítani. Jól érzik magukat Kolozsváron, sok hasonló gondolkodású személlyel találkoztak, és bíznak abban, hogy lesz folytatása a fesztiválnak.
Járási titkárok mellett korabeli ruhába öltözött hölgyek is jártak-keltek szombaton a Bánffy-palota udvarán: adott pillanatban Juhász Csilla, a kolozsvári Passeggio táncegyüttes vezetője, koreográfusa állt meg az asztalunknál, s miközben rácsodálkozom igényes viseletére, elárulja, hogy 15-16. századi, valamint barokk táncokat adnak elő – de csak a vajdasági, zentai St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület táncbemutatója után, hogy időrendi sorrendben utazhassunk századokon át. Utóbbiak harci bemutatóval is készültek, a szünetben pedig rám is időt szakítottak. Tizenegy évvel ezelőtt alakult az egyesület, vezetője és a vitézek kapitánya Nagy Abonyi Péter. De nem mindegy, melyik, hiszen egyszerre két személy is ezt a nevet viseli a csapatból, a nagyobb főnököt Nagyaként, a kisebbet pedig Pegyaként becézik. Nagyától mindjárt a bakócsuklyára emlékeztető piros fejfedőjéről érdeklődöm, amit a táncban viselt, de hamar megtudom, nem a hóhértól „kölcsönözte” a ruhadarabot, az általában sötét színű, és nem is csak a fej tetejét fedi. Amit most láttunk, inkább hagyományos, hétköznapi viselet, a középkorban férfiember nem nagyon jelent meg fedetlen fővel. Nagya arról is szót ejt, hogy ezúttal „csökkentett létszámban”, nyolcan érkeztek, köztük a legfiatalabb hadra fogható vitézük, Bence is, aki idestova két éve tagja a csapatnak.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

KMN – Újrafogalmazott magyar közösség
A kárpátaljai magyarsággal vállalt szolidaritás, az összefogás, a megújulás és a normalitás fontosságát hangsúlyozták a 6. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) nyitógáláján felszólaló közéleti szereplők.
Mint minden évben, hétfőn este is telt ház előtt nyitották meg a Kolozsvári Magyar Operában az egyhetes rendezvénysorozatot.
Gergely Balázs főszervező megköszönte a támogatóknak a rendezvénysorozat megszervezéséhez nyújtott segítséget. Kifejtette: az a tény, hogy immár hatodik alkalommal köszönthetik a távolról érkező résztvevőket, azt jelzi, hogy a magyar napok hagyományt teremtett, ennek keretében „megmutathatjuk a többségi társadalomnak kultúránkat és értékeinket”.
Ugyanakkor emlékeztetett: feladatuknak érzik a fontos magyar ügyek támogatását, így az idei rendezvény fókuszába a háború sújtotta kárpátaljai magyarság megsegítését állították. „Nem az az erős közösség, amely a másikat le tudja győzni, hanem az, amely képes megsegíteni testvéreit” – jelentette ki Gergely Balázs. Elmondta, hogy a 6. Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt bárki adakozhat a Kárpátalján élő magyarság számára a rendezvény több pontján felállított urnáknál, sms-ben vagy banki utalással.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke köszöntőbeszédében a széleskörű civil és politikai összefogás erejét hangsúlyozta, amelynek köszönhetően „a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt előtérbe kerül a város magyar jellege”.
A rendezvény sikerét szemléltetve rámutatott: kezdetben a román városvezetés tartózkodással fogadta az egyhetes magyar kulturális rendezvény ötletét, nem értették, hogy miért nem elég a hivatalos városnapok keretében megmutatni a magyar sajátosságokat. Ehhez képest immár Kolozsvár önkormányzata is kiemelt rendezvényként kezeli a rangos kulturális eseményt, „melyet nem szabad alárendelni kicsinyes érdekeknek”, hangsúlyozta Csoma Botond.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja beszédében rámutatott: a Kolozsvári Magyar Napok az élni akarás jele, erről árulkodik az a több mint 500 programpont is, melyek közül a fesztiválozók válogathatnak.
Emil Boc polgármester üzenetét Gheorghe Şurubaru alpolgármester olvasta fel, kifejtve: a városvezetés büszke Kolozsvár kulturális sokszínűségére, a város minden közösségnek az otthona kell hogy legyen.
„A mi kezünk ki van nyújtva”
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Kolozsvári Magyar Napoknak a teljes erdélyi magyarságot megmozgató hatását emelte ki, rámutatva, ennek mintájára immár Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Brassóban is önálló rendezvénysorozata van a helyi magyarságnak.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke a magyarság teljes megújulásának szükségességéről értekezett. Történelmi párhuzamot vont a reformáció közelgő ötszázadik és a trianoni döntés közelgő századik évfordulója kapcsán a jelenkorral.
Kifejtette: a reformáció annak idején „újrafogalmazta Európát és a magyarságot”, míg Trianon után a magyarság képes volt arra, hogy „újrafogalmazza Erdélyt”. Az újrafogalmazás kényszere most, az évfordulók közeledtével is jelen van, jelentette ki Németh Zsolt, aki nem hagyta szó nélkül az elmúlt időszakra jellemző román–magyar nyilatkozatháborút sem.
„Mi nem kívánunk olajat önteni a tűzre, a mi kezünk ki van nyújtva, várjuk azt a román vezetést, amelyik a kölcsönös tisztelet jegyében kész együttműködni velünk” – szögezte le az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke megköszönte a szervezők, illetve az erdélyi magyarok szolidaritását emlékeztetve, hogy a kárpátaljai magyarokat is segítségnyújtásra késztette egykoron a romániai Ceauşescu-diktatúra bukása.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében a bukaresti politikum legutóbbi magyarellenes megnyilvánulásaira emlékeztetett, kifejtve: nem felejthetjük el, hogy még mindig nem biztosítottak nyelvi jogaink, ilyen körülmények között pedig csodaszámba megy a KMN sikertörténete.
Akad még tennivaló
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ezzel szemben a Funar-korszakot átvészelő kolozsvári közösség erejére emlékeztetett, rámutatva: végül a román közösség visszautasította a szélsőséges nacionalizmusáról ismert Gheorghe Funart. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a normális légkör megteremtése terén akad még tennivaló, emlékeztetve, hogy nemrég festékkel öntötték le a Mátyás-szoborcsoportot, és lekaparták az egyik jegyautomatáról a nemrég kitett Kolozsvár feliratot.
„Immár azért kell küzdenünk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mottójában szereplő trendiség után a rend is helyreálljon, és a Mátyás-szobrot ne csak letakarítsák a rongálás után, hanem az elkövetőket a lehető leggyorsabban állítsák elő, és szolgáltassanak igazságot az igazságos Mátyás királynak” – fogalmazta meg elvárásait Kelemen Hunor.
A politikusok beszédeit követően a Magyar Állami Népi Együttes mutatta be a Mihályi Gábor rendező-koreográfus által színpadra állított Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl című előadást.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Rengeteg elöljárónak gyűlt meg a baja a törvénnyel
Összesen 24 megyei közgyűlési elnök, és 40 megyei jogú város polgármestere, illetve bukaresti kerületi elöljárónak gyűlt meg a baja a törvénnyel, azaz vagy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) indított ellenük eljárást, vagy már el is ítélték őket, vagy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) állapított meg hivatali összeférhetetlenséget az esetükben, amelynek nyomán el is veszítették tisztségüket.
A Mediafax hírügynökség összesítése szerint a 41 megyei közgyűlési elnök közül 24 ellen zajlik vagy zajlott valamilyen eljárás. Közülük a legtöbb, 14 a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártból (PSD) került ki, 9 a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben jutott mandátumhoz, egy pedig RMDSZ-es. Tizenketten már el is veszítették tisztségüket, vagy a megye prefektusa függesztette fel őket.
A PSD-s megyei közgyűlési elnökök közül a Mehedinţi megyei Adrian Duicu – akit azzal gyanúsítanak, hogy Victor Ponta miniszterelnök irodájában követte el a befolyással üzérkedés bűncselekményét, amikor telefonon tisztséget ígért egy megvesztegetőnek – már el is veszítette mandátumát, de nem ezért, hanem mert jogerősen összeférhetetlenséget állapítottak meg az esetében.
Gheorghe Bunea Stancut (Brăila) egy kampányvesztegetési botrány miatt hároméves szabadságvesztésre ítélték, míg Constantin Nicolescu (Argeş) hét év nyolc hónapot kapott korrupció miatt.
A PNL részéről három megyei közgyűlési elnök veszítette el mandátumát, Florin Ţurcanut (Botoșani) hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték okirat-hamisítás miatt, Mircea Moloţ (Hunyad) ellen korrupció miatt nyomoznak, de összeférhetetlenséget is megállapítottak az esetében, Horea Uioreanu (Kolozs) pedig az ellene korrupció miatt indított eljárás nyomán veszítette el tisztségét.
Tisztségében maradt viszont Borboly Csaba, Hargita megye közgyűlésének RMDSZ-es elnöke, aki ellen hivatali visszaélés miatt zajlik eljárás. Megjegyzendő, hogy Bihar megyében a közgyűlés RMDSZ-es alelnöke, Kiss Sándor ellen is korrupció miatt zajlik eljárás.
A 103 megyei jogú város polgármestereinek, illetve a hét bukaresti elöljáró több mint egyharmada – 40 fő – került összeütközésbe a törvénnyel. A legtöbben – 20 fő – PNL-s, 14 PSD-s, 2 UNPR-es, 2 RMDSZ-es, egy MPP-s, egy pedig független.
A magyar polgármesterek közül Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai elöljáró már le is mondott az ellene korrupció gyanúja miatt indított, a politikus által koncepciósnak tartott eljárás miatt. Mezei János, Gyergyószentmiklós MPP-s polgármestere ellen is korrupciós vizsgálat zajlik, de ő nem mondott le. Kovács Jenő nagykárolyi elöljáró esetében az ANI állapított meg összeférhetetlenséget, de ez még nem jogerős.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)