Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. július 2.
Gondolatok a MOGYE történelmi pillanatairól
Örvendek, hogy a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésén május 29-én részt vehettem. Ez az évforduló azért is nevezetes számomra, mert 69 évvel ezelőtt léptem át először egyetemünk küszöbét. Beiratkoztam az első évre.
A leckekönyvem (index) második oldalán ezt hivatalosan is közölték velem. Idézem a szöveget: "Fazakas Béla a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetemre rendes hallgatónak felvétetett és számára jelen leckekönyv kiadatott a 810-es anyakönyvi szám alatt 1946/1947 tanévben". Aláírás: dr. Feszt György professzor-dékán. A második hivatalos bejegyzést a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet rektori hivatala fogalmazta meg, és a rektori tisztséget ellátó dr. Csőgör Lajos prof. írta alá 1948. 11. 19-én. Ez a bejegyzés hivatkozik az oktatás reformjáról szóló 145/1948. számú dekrétumra, valamint a 263, 327/948. számú közoktatási minisztériumi rendeletre, amelyek alapján létrejött Marosvásárhelyen a magyar oktatási nyelvű Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet.
Ez a leckekönyv történelmi események dokumentuma. Egyetemünk kezdeti történetének beszédes bizonyítéka. Amit a könyvecske lapjai eltakarnak, az egy ádáz küzdelem, amit a tanárok és diákok vívtak naponta a magyar orvos-, gyógyszerészképzés kezdeti nehézségeinek felszámolásáért. Nehéz volt az indulás. Mostoha körülmények között teltek napjaink. Hozzászoktunk a nélkülözéshez, hiszen a második világháború megtanított, hogy kényeskedni nem szabad. Én kétévi amerikai fogságból érkeztem Marosvásárhelyre, és örvendtem a szabadságnak. A kezdetben hiányos oktatási feltételek évről évre javultak. Tanárok, diákok lelkesedése, küzdeni akarása tette széppé környezetünket.
Mindig tisztelettel emlékeztünk és emlékezünk elődeinkre. Csodáltuk dr. Csőgör Lajos professzor, első rektorunk szervezőkészségét és az általa meghívott magyarországi professzorok szellemi erőfeszítéseit és helytállásukat. Nem szabad elfelednünk nevüket, hiszen ők voltak azok, akik a tanítás oltárán naponta áldoztak, egyetemünk hírnevét megalapozták. A mi magatartásunkban tovább élnek nagyjaink, hiszen tőlük tanultunk, és mi, idősebbek, közvetlen kapcsolatban álltunk velük. Kiemelném dr. Putnoky Gyula professzor nevét, akitől nemcsak tudást kaptam, hanem a tudományos munkában való helytállás örömét is. Emlékeznünk kell azokra a magyar rektorokra is, akik a kommunista fennhatóságok szolgálatában álltak, de szerepet játszottak a diákok és a tanárok sorsának alakulásában. Szerepvállalásuk korlátok közé szorult, de világosan látták azokat a feladatokat, amelyek megoldásra vártak. Dr. László János professzor, egyetemünk utolsó magyar rektora 1976–1984 között vezette egyetemünket. 1984-től a magyar tanárok mindössze prorektori tisztséget tölthettek be. Én 1990–1994 között vállaltam a prorektori feladatot. A magyar oktatók és diákok elvárásai magától értetődők voltak. A problámáikat kívánták megoldani szószólóikon keresztül. A problémák megoldását a szenátusban levő román tanárok és diákok többségi létszáma gyakran akadályozta.
A szavazásnál természetesen a többség döntött. Így a felvetett téma orvoslása a román szenátusi tagok döntésétől függött, és nem a prorektor kérésétől.
1989 után méltányos küzdőtéren akartuk kivívni, hogy a magyar diák magyar nyelven hallgathassa mind az előadásokat, mind a gyakorlatokat, és az egyetem vezető testületében érvényesüljön a paritás elve. A cél érdekében helyi és központi szervekkel több alkalommal tárgyaltunk küldöttségünk révén: dr. Bocskai István prof., dr. Jung János prof. és dr. Fazakas Béla professzor. Tárgyaltunk a bukaresti Oktatásügyi Minisztérium és a Nemzetiségi Minisztérium képviselőivel, eredménytelenül. Ezen akcióinkat diákjaink ülősztrájkkal támogatták, amin mi, tanárok is részt vettünk. Sikertelen kísérlet volt.
2011-ben úgy tűnt, megvalósul az önálló magyar tagozat létrehozása. Nem így történt. A kezdeti lendület ma is megvan, és működnie kell. A cél ma is a magyar orvos- és gyógyszerészképzés tökéletesítése, önállósítása.
Sajnos, ugyanúgy, mint 1990-ben, a központi szervek és az egyetem többségében román szenátusa megakadályozta célunk elérését, törvényes paragrafusok alátámasztásával, nem riadva vissza a történelmi valóság elferdítésétől sem. Ezért fontosak azok a jubileumi könyvek, amelyek a valóságot tükrözik, és hűen adják vissza a marosvásárhelyi egyetem történetét: A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerképzés 50 éve, szerkesztette Barabás Béla, Péter Mihály és Péter H. Mária; 60 éves a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem; A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerképzés 70 éve, megjelent 2015- ben, az EME kiadásában.
89 éves vagyok. Több mint fél évszázadra, 55 évre terjedő tanítói és tudományos munkámmal hűségesen szolgáltam az orvosképzés érdekeit. Tanítottam lelkesedéssel, szorgalommal és kitartással, hiszen szívem minden dobbanása együtt rezdült az egyetemi élet eseményeivel. A tanári pálya komoly szolgálat. A tanár mindig a tanítás és a nevelés szolgálatában áll. Csak az vállalhatja, aki kész ezen szolgálatra. Sokfélék vagyunk, de mindannyiunknak hinnünk kell a jobbá és többé tevésben. Ez a hit forrasztja eggyé a tanárok sokszínűségét. Az előbb említett 55 év alatt generációk sorát búcsúztattuk. A búcsúzásnál a végzős diákokat helytállásra, továbbtanulásra ösztönöztük. A nálunk végzett orvosok és gyógyszerészek megállták a helyüket belföldön és külföldön egyaránt. Egyetemünk hírnevét gazdagították. Ez tanári munkánk mércéje, jellemzése.
Ha újrakezdeném, nem tennék másképpen. Képességeim szerint tanítanék és kiállnék a magyar orvos- és gyógyszerészképzés tökéletesítéséért, vállvetve mindazokkal, akik ma ezt teszik. Bízom abban, hogy utódaink küzdelme az önálló magyar tagozat kialakításáért nem hiábavaló, és meg fogják találni azt az utat, amelyen elődeik törekvését győzelemre vihetik, és a magyar orvos- és gyógyszerészképzés javát fogják szolgálni a jövőben.
Dr. Fazakas Béla nyugalmazott professzor
Népújság (Marosvásárhely)
Örvendek, hogy a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésén május 29-én részt vehettem. Ez az évforduló azért is nevezetes számomra, mert 69 évvel ezelőtt léptem át először egyetemünk küszöbét. Beiratkoztam az első évre.
A leckekönyvem (index) második oldalán ezt hivatalosan is közölték velem. Idézem a szöveget: "Fazakas Béla a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetemre rendes hallgatónak felvétetett és számára jelen leckekönyv kiadatott a 810-es anyakönyvi szám alatt 1946/1947 tanévben". Aláírás: dr. Feszt György professzor-dékán. A második hivatalos bejegyzést a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet rektori hivatala fogalmazta meg, és a rektori tisztséget ellátó dr. Csőgör Lajos prof. írta alá 1948. 11. 19-én. Ez a bejegyzés hivatkozik az oktatás reformjáról szóló 145/1948. számú dekrétumra, valamint a 263, 327/948. számú közoktatási minisztériumi rendeletre, amelyek alapján létrejött Marosvásárhelyen a magyar oktatási nyelvű Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet.
Ez a leckekönyv történelmi események dokumentuma. Egyetemünk kezdeti történetének beszédes bizonyítéka. Amit a könyvecske lapjai eltakarnak, az egy ádáz küzdelem, amit a tanárok és diákok vívtak naponta a magyar orvos-, gyógyszerészképzés kezdeti nehézségeinek felszámolásáért. Nehéz volt az indulás. Mostoha körülmények között teltek napjaink. Hozzászoktunk a nélkülözéshez, hiszen a második világháború megtanított, hogy kényeskedni nem szabad. Én kétévi amerikai fogságból érkeztem Marosvásárhelyre, és örvendtem a szabadságnak. A kezdetben hiányos oktatási feltételek évről évre javultak. Tanárok, diákok lelkesedése, küzdeni akarása tette széppé környezetünket.
Mindig tisztelettel emlékeztünk és emlékezünk elődeinkre. Csodáltuk dr. Csőgör Lajos professzor, első rektorunk szervezőkészségét és az általa meghívott magyarországi professzorok szellemi erőfeszítéseit és helytállásukat. Nem szabad elfelednünk nevüket, hiszen ők voltak azok, akik a tanítás oltárán naponta áldoztak, egyetemünk hírnevét megalapozták. A mi magatartásunkban tovább élnek nagyjaink, hiszen tőlük tanultunk, és mi, idősebbek, közvetlen kapcsolatban álltunk velük. Kiemelném dr. Putnoky Gyula professzor nevét, akitől nemcsak tudást kaptam, hanem a tudományos munkában való helytállás örömét is. Emlékeznünk kell azokra a magyar rektorokra is, akik a kommunista fennhatóságok szolgálatában álltak, de szerepet játszottak a diákok és a tanárok sorsának alakulásában. Szerepvállalásuk korlátok közé szorult, de világosan látták azokat a feladatokat, amelyek megoldásra vártak. Dr. László János professzor, egyetemünk utolsó magyar rektora 1976–1984 között vezette egyetemünket. 1984-től a magyar tanárok mindössze prorektori tisztséget tölthettek be. Én 1990–1994 között vállaltam a prorektori feladatot. A magyar oktatók és diákok elvárásai magától értetődők voltak. A problámáikat kívánták megoldani szószólóikon keresztül. A problémák megoldását a szenátusban levő román tanárok és diákok többségi létszáma gyakran akadályozta.
A szavazásnál természetesen a többség döntött. Így a felvetett téma orvoslása a román szenátusi tagok döntésétől függött, és nem a prorektor kérésétől.
1989 után méltányos küzdőtéren akartuk kivívni, hogy a magyar diák magyar nyelven hallgathassa mind az előadásokat, mind a gyakorlatokat, és az egyetem vezető testületében érvényesüljön a paritás elve. A cél érdekében helyi és központi szervekkel több alkalommal tárgyaltunk küldöttségünk révén: dr. Bocskai István prof., dr. Jung János prof. és dr. Fazakas Béla professzor. Tárgyaltunk a bukaresti Oktatásügyi Minisztérium és a Nemzetiségi Minisztérium képviselőivel, eredménytelenül. Ezen akcióinkat diákjaink ülősztrájkkal támogatták, amin mi, tanárok is részt vettünk. Sikertelen kísérlet volt.
2011-ben úgy tűnt, megvalósul az önálló magyar tagozat létrehozása. Nem így történt. A kezdeti lendület ma is megvan, és működnie kell. A cél ma is a magyar orvos- és gyógyszerészképzés tökéletesítése, önállósítása.
Sajnos, ugyanúgy, mint 1990-ben, a központi szervek és az egyetem többségében román szenátusa megakadályozta célunk elérését, törvényes paragrafusok alátámasztásával, nem riadva vissza a történelmi valóság elferdítésétől sem. Ezért fontosak azok a jubileumi könyvek, amelyek a valóságot tükrözik, és hűen adják vissza a marosvásárhelyi egyetem történetét: A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerképzés 50 éve, szerkesztette Barabás Béla, Péter Mihály és Péter H. Mária; 60 éves a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem; A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerképzés 70 éve, megjelent 2015- ben, az EME kiadásában.
89 éves vagyok. Több mint fél évszázadra, 55 évre terjedő tanítói és tudományos munkámmal hűségesen szolgáltam az orvosképzés érdekeit. Tanítottam lelkesedéssel, szorgalommal és kitartással, hiszen szívem minden dobbanása együtt rezdült az egyetemi élet eseményeivel. A tanári pálya komoly szolgálat. A tanár mindig a tanítás és a nevelés szolgálatában áll. Csak az vállalhatja, aki kész ezen szolgálatra. Sokfélék vagyunk, de mindannyiunknak hinnünk kell a jobbá és többé tevésben. Ez a hit forrasztja eggyé a tanárok sokszínűségét. Az előbb említett 55 év alatt generációk sorát búcsúztattuk. A búcsúzásnál a végzős diákokat helytállásra, továbbtanulásra ösztönöztük. A nálunk végzett orvosok és gyógyszerészek megállták a helyüket belföldön és külföldön egyaránt. Egyetemünk hírnevét gazdagították. Ez tanári munkánk mércéje, jellemzése.
Ha újrakezdeném, nem tennék másképpen. Képességeim szerint tanítanék és kiállnék a magyar orvos- és gyógyszerészképzés tökéletesítéséért, vállvetve mindazokkal, akik ma ezt teszik. Bízom abban, hogy utódaink küzdelme az önálló magyar tagozat kialakításáért nem hiábavaló, és meg fogják találni azt az utat, amelyen elődeik törekvését győzelemre vihetik, és a magyar orvos- és gyógyszerészképzés javát fogják szolgálni a jövőben.
Dr. Fazakas Béla nyugalmazott professzor
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 2.
Egyformán szolgálni Budapestnek és Bukarestnek
A nemzeti-autonomista szárny elsöprő győzelmének tekinthetjük az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozatot, amely első ízben rögzítette az erdélyi magyarság akkor még egységes érdekképviselete, az RMDSZ belső önrendelkezésen alapuló autonómiaigényét. A politika logikája azt diktálta volna, hogy az emlékezetes nyilatkozat politikai mondanivalóját az alapszabályzat és a program nyelvére lefordító brassói kongresszuson 1993. január közepén e csoport erős jelöltet indít, és átveszi a szövetség irányítását az önfeladó, adaptív, eseménykövető politikát folytató Domokos Gézától.
Nos, nem így történt, ami az érintettek naivitásig menő ügyszeretetére és nemzetféltésére vezethető vissza. Az autonomisták úgy gondolkodtak: ha átengedik a másik oldalnak az első számú vezető pozícióját, nagyobb az esélye a közös autonómiaküzdelemnek. Tőkés László jelölése az elnöki posztra csak taktikai húzás volt arra az esetre, ha a program- és alapszabályzat alapvető módosításait a küldöttek a kollaboráns szárny esetleges aknamunkájának következtében nem szavaznák meg. Ebben az esetben az akkori tiszteletbeli elnök versenyben maradt volna, és minden bizonnyal győz az elnökválasztáson.
Gúnykeresztben
Markó Béláról az autonomisták közül is sokan azt gondolták, hogy alkalmas elnök lesz, akiben megbíznak az önmagukat „mérsékelteknek” nevezők, s akinek vezérlete mellett a közös autonómiaelvű cselekvés hatékonyabb lehet. Ehhez képest Markó Bélát úgy választotta másodszor is elnökké az 1995-ös kolozsvári kongresszus, hogy a Brassóban kétéves határidővel elfogadott autonómiaelvű lépések közül (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok) egyikben sem gondoskodott érdemi mozgásról, nemhogy megvalósításról. Miközben ezen lépések megtétele nem ütközött a román közjogi szabályozásba s kizárólag a magyar politikai akarattól, elkötelezettségtől és célorientáltságtól függött. Markó számára éppúgy világos lehetett, mint az elemzők számára, hogy az RMDSZ-ben nem a kongresszus által az elnökre ruházott feladatok megvalósításához, hanem a középgárda hűségéhez kötött az elnöki mandátum. Nem is történt e kérdésekben semmiféle előrelépés Markó közel két évtizedes elnöklete alatt.
Mindebből az autonomisták naivitásán kívül leszűrhető Markó Béla pozícióorientáltsága, az autonómiaprogram iránti közömbössége, de nem következik feltétlenül az elnök ideológiai kompromittálódása. Sokan máig olyan olyan vezetőként tekintenek rá, aki az „ahogy lehet” filozófiája mentén cselekszik, és őszintén fontos neki a magyar nemzeti ügy.
E hipotézissel azonban élesen ütközik a tény, hogy a kétezres évek eleje óta Markó Béla a legmegveszekedettebb anyaországi nemzetellenes erőkkel keresi a kapcsolatot. Ne feledjük: 2002-ben már az első forduló után sietett az MSZP–SZDSZ-kormányról és az azzal való majdani jó RMDSZ-es együttműködésről nyilatkozni. Azóta is építgetik az RMDSZ kapcsolatát a magyar álbaloldallal, aminek hangulati aláfestést adnak Markó Béla által a balliberális sajtó olyan orgánumaiban közölt esszék, mint az Élet és Irodalom vagy a Népszabadság, ahol a nemzetstratégiai célkitűzések és szimbólumok céltáblát vagy gúny tárgyát képezik. Legyen szó a határokon átívelő magyar nemzetegyesítésről, a státustörvényről vagy a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A Székelyek Nagy Menetelését néhány „elgurult” SZDSZ-es értelmiségit és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót leszámítva valamennyi magyar politikai erő támogatta – bizony, még az MSZP és az Együtt is –, Markó Béla viszont az Élet és Irodalomban közölt éles hangú esszét, amelyben az ötvenes évek felvonulásait emlegette azon túl, hogy alapjaiban támadta elvi-stratégiai síkon a menetelést.
Mást jelentő szavak?
Hiába törekedett a Fidesz az RMDSZ-szel való viszonyának harmonizálására, hiába tett egyoldalú gesztusokat az erdélyi magyarok szavazataival Bukarestben sáfárkodó zsákmánypárt irányába, Markó szépen beviszi egymás után a maga elvi ütéseit a nemzetközi globalizmus ellen küzdő Orbánnak. Legutóbb a bevándorlás kapcsán megfogalmazott miniszterelnöki kijelentést pécézte ki magának, miszerint Magyarország homogén kultúrájú ország, és közölt ezzel kapcsolatban a Népszabadságban egy eszmefuttatást, amelyből megtudhattuk, hogy a magyarságot tulajdonképpen csak a nyelv kapcsolja össze. De ma már a szavaink sem jelentik ugyanazt, lám, mi, erdélyiek rossz érzéssel hallgatjuk, ha a magyar miniszterelnök nemzetállamról vagy homogén társadalomról beszél.
Az ellentét konstruált és mesterkélt, Markó pedig fogalmazhatott volna egyes szám első személyben. Egy magyar ember, éljen Budapesten, Kolozsváron vagy Torontóban, ha nemzetben gondolkodik, helyén kezeli a dolgokat és a magyar sors, a magyar érdek és magyar nemzetstratégia szempontjai alapján értelmez fogalmakat, szándékokat és politikai nyilatkozatokat. Míg a trianoni utódállamok politikusainak körében kiválóan működik a nemzeti összekacsintás, a „jó tiszt, rossz tiszt” leosztás, addig Markó Béla siet a Népszabadságban rámutatni a magyar miniszterelnök nyilatkozatainak vélt vagy valós ellentmondásaira. Ha létezne is ilyen ellentmondás az erdélyi magyarság autonómiatörekvései és a magyar kormánynak a nemzetállam intézményére alapozó nemzetépítő szándéka között, vajon egy határon túli magyar vezető lenne hivatott arra rámutatni? Ráadásul a Népszabadságban? Nem ellenfeleink vagy ellenségeink reszortja ez? Különös tekintettel a kontextusra: Orbán Viktor a bevándorlás ügyében azért küzd, hogy Magyarország magyar maradhasson, hogy gátat vessen idegen és asszimilálhatatlan, a magyar kultúrával szemben közömbös, a keresztény kultúrával szemben kifejezetten ellenséges tömegek beözönlésének.
A megbízhatóság mértéke
Egyébként a napnál világosabb, hogy itt arról van szó: a trianoni döntéssel és Erdély megkaparintásával Románia többnemzetű állammá vált, míg Magyarország nemzetállammá, aránylag homogén kultúrával. A román elitnek tudomásul kellene vennie: ha kapott egy kulcsrakész országot nemzetnyi kisebbséggel együtt, akkor az a minimum, hogy saját 1918-as ígéreteit betartva autonómiát biztosít számukra. Mint ahogy az is természetes, hogy Magyarország, ahol kisebbségi csoportok a cigányságot leszámítva csak mutatóban élnek – de így is személyelvű autonómiának örvendhetnek –, nemzetállamként határozza meg magát, és akként is cselekszik.
Az esetnek fontos politikai tanulsága van. Hiú remény volt azt gondolni: az RMDSZ-szel való viszony pacifikálása azt jelenti, hogy a szervezet vezetői részéről nem éri majd hátbatámadás az Orbán-kormányt. Az RMDSZ csúcsvezetése soha nem volt a Fidesz megbízható partnere, és soha nem is lesz az. Az ok rendkívül egyszerű: a szervezetet elsődlegesen a román politikai élet szereplőihez kötik az érdekek, az üzleti kapcsolatok, vezetői Bukaresttől remélik pozícióik megtartását, onnan várják az ukázokat. Márpedig Dsidával szólva „Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet.”
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A nemzeti-autonomista szárny elsöprő győzelmének tekinthetjük az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozatot, amely első ízben rögzítette az erdélyi magyarság akkor még egységes érdekképviselete, az RMDSZ belső önrendelkezésen alapuló autonómiaigényét. A politika logikája azt diktálta volna, hogy az emlékezetes nyilatkozat politikai mondanivalóját az alapszabályzat és a program nyelvére lefordító brassói kongresszuson 1993. január közepén e csoport erős jelöltet indít, és átveszi a szövetség irányítását az önfeladó, adaptív, eseménykövető politikát folytató Domokos Gézától.
Nos, nem így történt, ami az érintettek naivitásig menő ügyszeretetére és nemzetféltésére vezethető vissza. Az autonomisták úgy gondolkodtak: ha átengedik a másik oldalnak az első számú vezető pozícióját, nagyobb az esélye a közös autonómiaküzdelemnek. Tőkés László jelölése az elnöki posztra csak taktikai húzás volt arra az esetre, ha a program- és alapszabályzat alapvető módosításait a küldöttek a kollaboráns szárny esetleges aknamunkájának következtében nem szavaznák meg. Ebben az esetben az akkori tiszteletbeli elnök versenyben maradt volna, és minden bizonnyal győz az elnökválasztáson.
Gúnykeresztben
Markó Béláról az autonomisták közül is sokan azt gondolták, hogy alkalmas elnök lesz, akiben megbíznak az önmagukat „mérsékelteknek” nevezők, s akinek vezérlete mellett a közös autonómiaelvű cselekvés hatékonyabb lehet. Ehhez képest Markó Bélát úgy választotta másodszor is elnökké az 1995-ös kolozsvári kongresszus, hogy a Brassóban kétéves határidővel elfogadott autonómiaelvű lépések közül (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok) egyikben sem gondoskodott érdemi mozgásról, nemhogy megvalósításról. Miközben ezen lépések megtétele nem ütközött a román közjogi szabályozásba s kizárólag a magyar politikai akarattól, elkötelezettségtől és célorientáltságtól függött. Markó számára éppúgy világos lehetett, mint az elemzők számára, hogy az RMDSZ-ben nem a kongresszus által az elnökre ruházott feladatok megvalósításához, hanem a középgárda hűségéhez kötött az elnöki mandátum. Nem is történt e kérdésekben semmiféle előrelépés Markó közel két évtizedes elnöklete alatt.
Mindebből az autonomisták naivitásán kívül leszűrhető Markó Béla pozícióorientáltsága, az autonómiaprogram iránti közömbössége, de nem következik feltétlenül az elnök ideológiai kompromittálódása. Sokan máig olyan olyan vezetőként tekintenek rá, aki az „ahogy lehet” filozófiája mentén cselekszik, és őszintén fontos neki a magyar nemzeti ügy.
E hipotézissel azonban élesen ütközik a tény, hogy a kétezres évek eleje óta Markó Béla a legmegveszekedettebb anyaországi nemzetellenes erőkkel keresi a kapcsolatot. Ne feledjük: 2002-ben már az első forduló után sietett az MSZP–SZDSZ-kormányról és az azzal való majdani jó RMDSZ-es együttműködésről nyilatkozni. Azóta is építgetik az RMDSZ kapcsolatát a magyar álbaloldallal, aminek hangulati aláfestést adnak Markó Béla által a balliberális sajtó olyan orgánumaiban közölt esszék, mint az Élet és Irodalom vagy a Népszabadság, ahol a nemzetstratégiai célkitűzések és szimbólumok céltáblát vagy gúny tárgyát képezik. Legyen szó a határokon átívelő magyar nemzetegyesítésről, a státustörvényről vagy a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A Székelyek Nagy Menetelését néhány „elgurult” SZDSZ-es értelmiségit és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót leszámítva valamennyi magyar politikai erő támogatta – bizony, még az MSZP és az Együtt is –, Markó Béla viszont az Élet és Irodalomban közölt éles hangú esszét, amelyben az ötvenes évek felvonulásait emlegette azon túl, hogy alapjaiban támadta elvi-stratégiai síkon a menetelést.
Mást jelentő szavak?
Hiába törekedett a Fidesz az RMDSZ-szel való viszonyának harmonizálására, hiába tett egyoldalú gesztusokat az erdélyi magyarok szavazataival Bukarestben sáfárkodó zsákmánypárt irányába, Markó szépen beviszi egymás után a maga elvi ütéseit a nemzetközi globalizmus ellen küzdő Orbánnak. Legutóbb a bevándorlás kapcsán megfogalmazott miniszterelnöki kijelentést pécézte ki magának, miszerint Magyarország homogén kultúrájú ország, és közölt ezzel kapcsolatban a Népszabadságban egy eszmefuttatást, amelyből megtudhattuk, hogy a magyarságot tulajdonképpen csak a nyelv kapcsolja össze. De ma már a szavaink sem jelentik ugyanazt, lám, mi, erdélyiek rossz érzéssel hallgatjuk, ha a magyar miniszterelnök nemzetállamról vagy homogén társadalomról beszél.
Az ellentét konstruált és mesterkélt, Markó pedig fogalmazhatott volna egyes szám első személyben. Egy magyar ember, éljen Budapesten, Kolozsváron vagy Torontóban, ha nemzetben gondolkodik, helyén kezeli a dolgokat és a magyar sors, a magyar érdek és magyar nemzetstratégia szempontjai alapján értelmez fogalmakat, szándékokat és politikai nyilatkozatokat. Míg a trianoni utódállamok politikusainak körében kiválóan működik a nemzeti összekacsintás, a „jó tiszt, rossz tiszt” leosztás, addig Markó Béla siet a Népszabadságban rámutatni a magyar miniszterelnök nyilatkozatainak vélt vagy valós ellentmondásaira. Ha létezne is ilyen ellentmondás az erdélyi magyarság autonómiatörekvései és a magyar kormánynak a nemzetállam intézményére alapozó nemzetépítő szándéka között, vajon egy határon túli magyar vezető lenne hivatott arra rámutatni? Ráadásul a Népszabadságban? Nem ellenfeleink vagy ellenségeink reszortja ez? Különös tekintettel a kontextusra: Orbán Viktor a bevándorlás ügyében azért küzd, hogy Magyarország magyar maradhasson, hogy gátat vessen idegen és asszimilálhatatlan, a magyar kultúrával szemben közömbös, a keresztény kultúrával szemben kifejezetten ellenséges tömegek beözönlésének.
A megbízhatóság mértéke
Egyébként a napnál világosabb, hogy itt arról van szó: a trianoni döntéssel és Erdély megkaparintásával Románia többnemzetű állammá vált, míg Magyarország nemzetállammá, aránylag homogén kultúrával. A román elitnek tudomásul kellene vennie: ha kapott egy kulcsrakész országot nemzetnyi kisebbséggel együtt, akkor az a minimum, hogy saját 1918-as ígéreteit betartva autonómiát biztosít számukra. Mint ahogy az is természetes, hogy Magyarország, ahol kisebbségi csoportok a cigányságot leszámítva csak mutatóban élnek – de így is személyelvű autonómiának örvendhetnek –, nemzetállamként határozza meg magát, és akként is cselekszik.
Az esetnek fontos politikai tanulsága van. Hiú remény volt azt gondolni: az RMDSZ-szel való viszony pacifikálása azt jelenti, hogy a szervezet vezetői részéről nem éri majd hátbatámadás az Orbán-kormányt. Az RMDSZ csúcsvezetése soha nem volt a Fidesz megbízható partnere, és soha nem is lesz az. Az ok rendkívül egyszerű: a szervezetet elsődlegesen a román politikai élet szereplőihez kötik az érdekek, az üzleti kapcsolatok, vezetői Bukaresttől remélik pozícióik megtartását, onnan várják az ukázokat. Márpedig Dsidával szólva „Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet.”
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. július 2.
Nyomul az RMDSZ a médiában
A Nagyváradon megjelenő két magyar nyelvű napilap közül csupán a 2004-ben indult Reggeli Újságban jelenhettek meg az évek során olyan írások, amelyeknek a szerzői nem voltak kénytelenek a Bihar megyei magyar közéletet negyedszázada irányító és uraló RMDSZ politikájához igazodni.
Ez a viszonylagos sajtószabadság és médiapluralizmus 2012-ig, az alapító főszerkesztő, Dénes László távozásáig tartott, akinek helyén az RMDSZ ifjú aktivistája, Borsi Balázs jelent meg a szerkesztőség élén. Ekkortól a Reggeli Újság is besorolt a Bihari Napló mellé, amely az 1989 előtt megyei pártlap jog- és szellemi utódjaként mindvégig egyfajta hivatalos megyei közlönyként állt az új hatalmi struktúrák rendelkezésére. Borsi vezetése alatt az addig nehéz konkurenciális helyzetben és politikai ellenszélben megjelenő Reggeli Újság jelentős térvesztésen is átesett, hiszen az olvasók lassan rájöttek: akár ezt, akár a másik lapot veszik, ugyanazt a tulipános propagandát találják meg benne zömmel. A Bihari Napló sok évtizedes beágyazottsága, reklám- és hirdetési újság, valamint bulvárlap jellege, jól működő terjesztése folytán – egy osztrák tulajdonban lévő kelet-közép-európai médiakonszern részeként – uralta a helyi piacot, miközben a Reggeli Újságot a takarékossági intézkedések gyakorlatilag padlóra küldték. A tapasztalatlan, ifjú főszerkesztő alig két év után felmondott, és inkább visszament pártaktivistának.
Az utóbbi egy évben a lapnak nem is volt főszerkesztője, sőt hozzáértő munkatársa se nagyon, a heti öt megjelenéshez jórészt az internet, a különféle közlemények és hírügynökségi anyagok, valamint képzetlen önkéntes tollforgatók szolgáltatták a tartalmat. A volt főszerkesztő közben az RMDSZ székházából kilőtt virtuális nyilaival ejtett sebeket a hátrahagyottakon, mígnem az ezt megelégelő érmelléki riporter, Sütő Éva, a régi gárda utolsó mohikánja egy hétfőn megjelent írásában ki nem kelt ellene. A kemény, bár kissé indulatos hangvételű, Csak a rend kedvéért című jegyzetében nemcsak Borsi Balázs mesterkedéseit „leplezte le”, hanem a megbízóiét is, akik politikai funkcióik fedezékéből évek óta formálgatják, adjusztálják, okítgatják, „támogatják” (értsd: mellékjövedelemhez juttatják) a bihari újságírókat, vagy épp zaklatják őket, ha nem a szájuk íze szerint írnak-beszélnek. Sütő ugyan nem írta le tételesen volt kollégája nevét – ezért egyes figyelmetlen olvasók az „egykori főszerkesztő” megfogalmazásból a már évekkel ezelőtt távozott alapító főszerkesztőre, Dénes Lászlóra gondolhattak –, de a cikk számos fordulata és jelzője egyértelműsíti, hogy a kudarcos „kétéves főszerkesztőséggel” a háta mögött dicstelenül távozott Borsi Balázsról van szó.
A bomba akkor robbant, amikor a cikk megjelenése után két nappal kiszivárgott: a Reggeli Újság román tulajdonosa – a végelgyengülés kényszerhelyzetében – éppen „a bihari magyar közösség vezetőihez”, azaz az RMDSZ-politikusokhoz fordult támogatásért, akiknek ily módon ismét ölükbe hullott egy sajtóorgánum, sőt még azt a jogot is megkapták, hogy visszahelyezzék a főszerkesztői székbe Borsi Balázst. A hírre Sütő Éva azonnal felmondott, hiszen két nappal korábban ő maga nyilvánította cikkében inkompetens, áskálódó pártkatonának azt, akivel neki együtt kellett volna dolgoznia a továbbiakban.
Sajtóberkekben „a fagylalt visszanyalt” szólást kezdték a fejlemények hallatán emlegetni, míg az olvasók azzal lesznek kénytelenek szembesülni, hogy immár teljesen bezárul annak a lehetősége Biharban, hogy olyan írások kapjanak nyilvánosságot a helyi magyar sajtóban, amelyek netán sértik az RMDSZ és vezetői érdekeit.
itthon.ma/erdelyorszag
A Nagyváradon megjelenő két magyar nyelvű napilap közül csupán a 2004-ben indult Reggeli Újságban jelenhettek meg az évek során olyan írások, amelyeknek a szerzői nem voltak kénytelenek a Bihar megyei magyar közéletet negyedszázada irányító és uraló RMDSZ politikájához igazodni.
Ez a viszonylagos sajtószabadság és médiapluralizmus 2012-ig, az alapító főszerkesztő, Dénes László távozásáig tartott, akinek helyén az RMDSZ ifjú aktivistája, Borsi Balázs jelent meg a szerkesztőség élén. Ekkortól a Reggeli Újság is besorolt a Bihari Napló mellé, amely az 1989 előtt megyei pártlap jog- és szellemi utódjaként mindvégig egyfajta hivatalos megyei közlönyként állt az új hatalmi struktúrák rendelkezésére. Borsi vezetése alatt az addig nehéz konkurenciális helyzetben és politikai ellenszélben megjelenő Reggeli Újság jelentős térvesztésen is átesett, hiszen az olvasók lassan rájöttek: akár ezt, akár a másik lapot veszik, ugyanazt a tulipános propagandát találják meg benne zömmel. A Bihari Napló sok évtizedes beágyazottsága, reklám- és hirdetési újság, valamint bulvárlap jellege, jól működő terjesztése folytán – egy osztrák tulajdonban lévő kelet-közép-európai médiakonszern részeként – uralta a helyi piacot, miközben a Reggeli Újságot a takarékossági intézkedések gyakorlatilag padlóra küldték. A tapasztalatlan, ifjú főszerkesztő alig két év után felmondott, és inkább visszament pártaktivistának.
Az utóbbi egy évben a lapnak nem is volt főszerkesztője, sőt hozzáértő munkatársa se nagyon, a heti öt megjelenéshez jórészt az internet, a különféle közlemények és hírügynökségi anyagok, valamint képzetlen önkéntes tollforgatók szolgáltatták a tartalmat. A volt főszerkesztő közben az RMDSZ székházából kilőtt virtuális nyilaival ejtett sebeket a hátrahagyottakon, mígnem az ezt megelégelő érmelléki riporter, Sütő Éva, a régi gárda utolsó mohikánja egy hétfőn megjelent írásában ki nem kelt ellene. A kemény, bár kissé indulatos hangvételű, Csak a rend kedvéért című jegyzetében nemcsak Borsi Balázs mesterkedéseit „leplezte le”, hanem a megbízóiét is, akik politikai funkcióik fedezékéből évek óta formálgatják, adjusztálják, okítgatják, „támogatják” (értsd: mellékjövedelemhez juttatják) a bihari újságírókat, vagy épp zaklatják őket, ha nem a szájuk íze szerint írnak-beszélnek. Sütő ugyan nem írta le tételesen volt kollégája nevét – ezért egyes figyelmetlen olvasók az „egykori főszerkesztő” megfogalmazásból a már évekkel ezelőtt távozott alapító főszerkesztőre, Dénes Lászlóra gondolhattak –, de a cikk számos fordulata és jelzője egyértelműsíti, hogy a kudarcos „kétéves főszerkesztőséggel” a háta mögött dicstelenül távozott Borsi Balázsról van szó.
A bomba akkor robbant, amikor a cikk megjelenése után két nappal kiszivárgott: a Reggeli Újság román tulajdonosa – a végelgyengülés kényszerhelyzetében – éppen „a bihari magyar közösség vezetőihez”, azaz az RMDSZ-politikusokhoz fordult támogatásért, akiknek ily módon ismét ölükbe hullott egy sajtóorgánum, sőt még azt a jogot is megkapták, hogy visszahelyezzék a főszerkesztői székbe Borsi Balázst. A hírre Sütő Éva azonnal felmondott, hiszen két nappal korábban ő maga nyilvánította cikkében inkompetens, áskálódó pártkatonának azt, akivel neki együtt kellett volna dolgoznia a továbbiakban.
Sajtóberkekben „a fagylalt visszanyalt” szólást kezdték a fejlemények hallatán emlegetni, míg az olvasók azzal lesznek kénytelenek szembesülni, hogy immár teljesen bezárul annak a lehetősége Biharban, hogy olyan írások kapjanak nyilvánosságot a helyi magyar sajtóban, amelyek netán sértik az RMDSZ és vezetői érdekeit.
itthon.ma/erdelyorszag
2015. július 3.
Bevándorlás
Aki most a bevándorlás ellen szót emel akárhol, az az európai balliberálisok, a szocialisták, zöldek szerint gyűlölködő, embertelen, kirekesztő stb. stb. Természetesen azok szövegelnek, akik nincsenek hatalmon, nem az ő kormányuk költségvetésének egyensúlyát, nem az ő felelősségük alá tartozó közbiztonságot veszélyeztetik a kontinensre szakadt százezrek. Ezzel a mentalitással szemben minden józanul gondolkodó európai polgár értetlenül áll.
Az uniós államok külügyminiszterei nem jutottak közös nevezőre, a kormányfőkre hárult a feladat, hogy döntsenek. Döntöttek: negyvenezer menekült befogadásáról. Nem vagyok biztos abban, hogy helyesen tették!
Mert néhány közvetlenül érintett ország politikusának eszébe juthatott volna feltenni egy banális kérdést a kollégáinak: befogadjuk, de ugyan mit kezd a továbbiakban az unió egy szakképzetlen, nyelvet nem ismerő, a rendszeres munkához nem szokott tömeggel? Az, hogy más a vallásuk, az erkölcsi értékrendjük, mások a higiéniai szokásaik, már nem is kellene firtatni! Jó néhány uniós állam még a saját polgárainak sem tud munkát biztosítani!
A határozathozatal előtt egy kis helyszíni tapasztalatszerzésre elküldtem volna a miniszterelnököket, velük az unió parlamentjének néhány nagyszájú képviselőjét, a római vagy milánói pályaudvarra, osztrák városok köztereire. Avagy, a Tisza árterére Szeged alatt. Egy reggel, miután a „vendégek” ott elvégezték a tisztálkodást, valamint egyéb ügyeiket. Hogy a döntéshozók saját kezükkel teremtsenek rendet. Utána (talán) másként határozhatnának!
Nyugati Jelen (Arad)
Aki most a bevándorlás ellen szót emel akárhol, az az európai balliberálisok, a szocialisták, zöldek szerint gyűlölködő, embertelen, kirekesztő stb. stb. Természetesen azok szövegelnek, akik nincsenek hatalmon, nem az ő kormányuk költségvetésének egyensúlyát, nem az ő felelősségük alá tartozó közbiztonságot veszélyeztetik a kontinensre szakadt százezrek. Ezzel a mentalitással szemben minden józanul gondolkodó európai polgár értetlenül áll.
Az uniós államok külügyminiszterei nem jutottak közös nevezőre, a kormányfőkre hárult a feladat, hogy döntsenek. Döntöttek: negyvenezer menekült befogadásáról. Nem vagyok biztos abban, hogy helyesen tették!
Mert néhány közvetlenül érintett ország politikusának eszébe juthatott volna feltenni egy banális kérdést a kollégáinak: befogadjuk, de ugyan mit kezd a továbbiakban az unió egy szakképzetlen, nyelvet nem ismerő, a rendszeres munkához nem szokott tömeggel? Az, hogy más a vallásuk, az erkölcsi értékrendjük, mások a higiéniai szokásaik, már nem is kellene firtatni! Jó néhány uniós állam még a saját polgárainak sem tud munkát biztosítani!
A határozathozatal előtt egy kis helyszíni tapasztalatszerzésre elküldtem volna a miniszterelnököket, velük az unió parlamentjének néhány nagyszájú képviselőjét, a római vagy milánói pályaudvarra, osztrák városok köztereire. Avagy, a Tisza árterére Szeged alatt. Egy reggel, miután a „vendégek” ott elvégezték a tisztálkodást, valamint egyéb ügyeiket. Hogy a döntéshozók saját kezükkel teremtsenek rendet. Utána (talán) másként határozhatnának!
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 3.
Tanácskozás a nevelésről – szeretet, következetesség és nyitottság
Demeter Kármen egyetemi oktató szerint a fentebbi három „varázsszóban” foglalható össze mindaz, amit a szülőnek és a pedagógusnak egyaránt szem előtt kell tartania a mai fiatal generáció nevelése és oktatása terén. Minderről a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) által szervezett beszélgetés során tudhattunk meg érdekességeket péntek délután az Agapé szálloda Baráth Béla termében.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke az oktatás fontosságáról értekezett, majd Geréd Imre városi tanácsos kifejtette: hagyományt szeretnének teremteni fiatal pedagógusok számára, hogy szakmai előadások és megbeszélés útján mélyítsék el tudásukat, tapasztalatukat, és az ott elhangzó következtetések, megoldások a helyi döntéshozók elé is kerülhetnek.
Tanulhatunk a gyerekektől
– Három kulcsszóban tömöríteném a mai gyereknevelés lényegét: szeretet, következetesség és nyitottság – sorolta Demeter Kármen. – A gyerekhez mindig partnerként viszonyuljunk. A gyerekes nyelvezet és magatartás megtartása a gyerek kétéves korán túl megnehezíti a gyerek függetlenedését. Sérülékenyebbé válik, és versengéses helyzetben alulmarad, mivel megszokja, hogy a szülő mindent elhárít, mindentől megvédi. A második kulcsszó a következetesség. Olyan szabályokat szabjunk meg, amelyeket a felnőtt is tiszteletben tart. Ami a harmadik kulcsszót, a nyitottságot illeti, ez nem csak a szülő, hanem főleg a pedagógus nyitottságára vonatkozik. Sokkal könnyebb az oktatás, ha pedagógusként nyitott vagyok az új információkra, arra, amit a diákok mondanak. Szülőként is számtalan lehetőség adódik, hogy tanulj a gyerekedtől, menj el vele olyan eseményekre, helyekre, ahova másképp nem mennél el. Legyünk nyitottak az új élményekre, és a végén a szülő és a pedagógus is ugyanúgy tanul a gyerektől, mint a gyerek a felnőttől – közölte Demeter Kármen.
– A mai generáció számára az információszerzés olyan, mint a gyorséttermi kaja: egy csomagolásban minden megvan. A tapasztalatokat is másként szerzik, mint elődeik. Keveset járnak gyalog, a társas kapcsolataik is átalakultak. Mindez a gondolkodás átalakulásához, azaz a szintetizáló képesség csökkenéséhez vezet, továbbá nehezebben tudják összekapcsolni az információkat. Ezért nem várható el, hogy a mai fiatalok általános műveltsége ugyanaz legyen, mint a nagyszüleiké. Átalakul az érzelmek kinyilvánulása is: nehezen viselik el kudarcot, és ha valaki megsérti őket, azonnal kifejezik nemtetszésüket. A nyolcadikosok vizsgái vagy akár az érettségi után sok fiatal küzdhet depresszióval, mivel érzelmileg nem készültek fel a kudarc, a gyengébb eredmény kezelésére – magyarázta az előadó.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Demeter Kármen egyetemi oktató szerint a fentebbi három „varázsszóban” foglalható össze mindaz, amit a szülőnek és a pedagógusnak egyaránt szem előtt kell tartania a mai fiatal generáció nevelése és oktatása terén. Minderről a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) által szervezett beszélgetés során tudhattunk meg érdekességeket péntek délután az Agapé szálloda Baráth Béla termében.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke az oktatás fontosságáról értekezett, majd Geréd Imre városi tanácsos kifejtette: hagyományt szeretnének teremteni fiatal pedagógusok számára, hogy szakmai előadások és megbeszélés útján mélyítsék el tudásukat, tapasztalatukat, és az ott elhangzó következtetések, megoldások a helyi döntéshozók elé is kerülhetnek.
Tanulhatunk a gyerekektől
– Három kulcsszóban tömöríteném a mai gyereknevelés lényegét: szeretet, következetesség és nyitottság – sorolta Demeter Kármen. – A gyerekhez mindig partnerként viszonyuljunk. A gyerekes nyelvezet és magatartás megtartása a gyerek kétéves korán túl megnehezíti a gyerek függetlenedését. Sérülékenyebbé válik, és versengéses helyzetben alulmarad, mivel megszokja, hogy a szülő mindent elhárít, mindentől megvédi. A második kulcsszó a következetesség. Olyan szabályokat szabjunk meg, amelyeket a felnőtt is tiszteletben tart. Ami a harmadik kulcsszót, a nyitottságot illeti, ez nem csak a szülő, hanem főleg a pedagógus nyitottságára vonatkozik. Sokkal könnyebb az oktatás, ha pedagógusként nyitott vagyok az új információkra, arra, amit a diákok mondanak. Szülőként is számtalan lehetőség adódik, hogy tanulj a gyerekedtől, menj el vele olyan eseményekre, helyekre, ahova másképp nem mennél el. Legyünk nyitottak az új élményekre, és a végén a szülő és a pedagógus is ugyanúgy tanul a gyerektől, mint a gyerek a felnőttől – közölte Demeter Kármen.
– A mai generáció számára az információszerzés olyan, mint a gyorséttermi kaja: egy csomagolásban minden megvan. A tapasztalatokat is másként szerzik, mint elődeik. Keveset járnak gyalog, a társas kapcsolataik is átalakultak. Mindez a gondolkodás átalakulásához, azaz a szintetizáló képesség csökkenéséhez vezet, továbbá nehezebben tudják összekapcsolni az információkat. Ezért nem várható el, hogy a mai fiatalok általános műveltsége ugyanaz legyen, mint a nagyszüleiké. Átalakul az érzelmek kinyilvánulása is: nehezen viselik el kudarcot, és ha valaki megsérti őket, azonnal kifejezik nemtetszésüket. A nyolcadikosok vizsgái vagy akár az érettségi után sok fiatal küzdhet depresszióval, mivel érzelmileg nem készültek fel a kudarc, a gyengébb eredmény kezelésére – magyarázta az előadó.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 3.
Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
– Ejszen egyszeres nem volt még ilyen szip beszéd Frumószáról, tonárnini – állít meg az útszélen egy anya. – Láttam a tegnap a televizorba, ej, be szipen beszélt, erős szip volt, erőst! Történt ugyanis, hogy ismeretlenül érkezett hozzánk Bartha Ágnes és Kacsó Sándor. Rólunk forgattak a Létkérdések című műsorukhoz, amit a 2015. június 29-i Magyaradásban sugároztak az RTV 1-en. Miért kiemelendő az ismeretlenségünk? Nagyon sok filmes ismerősünk van. Így meglepő, hogy ismeretlenek érkeznek. Több napra. Többször ,,bemikrofonoznak”. Furcsa egy érzés, ruha alatt fel a mikrofon, hátul valahova csatolni. Zavarba ejtő közelség. Közben kezdődik a szavalóverseny. Figyelmemet elvonja a sok teendő. Az idő is követeli főszerepét szigorú keretekbe zárva engem. S előttem, utánam Kacsó Sándor és a kamerája. A mikrofonról gyakran elfeledkezem, mondok, mint mindig. Tán törlik egyszer... Lejár a szavalóverseny, hátradőlök. Finom húsgombócleves, nagy tál galuska, kedvenc tészta, s már kezdek magamra ismerni, lánykámmal elvonulok, fárasztó nap volt ez számára is, belealszom az altatásba. Ébredek. A riport...
Leülünk a padra egymással szemben, ismeretlenül. Én mesélek. Az elmúlt kilenc évről. Mosolyogva, néha filozofikusan elmerengve a nagy semmibe, de a szavak, mondatok szépen, körkörösen érkeznek, fonódnak egybe oly varázslattá, ahogy a betűk, szavak szoktak kunkorodni írásaimkor. A végére megismerkedünk. Meglepő élethelyzet adta kapcsolat.
Másnap séta a piacon. Igyekszem nem zavarban lenni a kamera által követett egyén fontosságára való tekintettel. Két kis kávéspoharat vásárolok, mégiscsak megzavart a kamera, állapítom meg utólag. Barátsággal búcsúzunk egymástól. Látszik, elbűvölődtek az életünktől, munkánktól, ránk is ragad ebből az elismerésből.
A héten többször eszembe jutnak. Vajon milyen lesz a film? Átjön a varázs? Vajon mit is mondtam? Nem, nem kérek előre anyagot. Ezek vagyunk, ilyenek, ez az életünk. Vállalom.
– 45 perc – írja Ágnes.
Vadnarancsolajas kávémmal a kezemben kucorodok a tévé elé. Ma rólam, rólunk szól a műsor. És átjött a varázslat, és jönnek közben az üzenetek. Volt osztálytársaktól, ismerősöktől, volt kollégáktól... Szemembe könny szökik. Tovább nézem magunkat, az életünket. Meghallom a múlt hónapban ronggyá hallgatott vers dallamát. Meglep és megrendít ez a szokatlan figyelem. Dörgedelem van...
– Szebb, mint valójában! – nyugtázom magamban.
Visszatérünk Moldvába. Táborokat szervezünk, szülőértekezletet, sok a dolog. De ahányszor kilépek a kapun, mindig szól valaki, hogy látott, s ej, be szip es volt. Köszönöm, nagyon köszönöm.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
– Ejszen egyszeres nem volt még ilyen szip beszéd Frumószáról, tonárnini – állít meg az útszélen egy anya. – Láttam a tegnap a televizorba, ej, be szipen beszélt, erős szip volt, erőst! Történt ugyanis, hogy ismeretlenül érkezett hozzánk Bartha Ágnes és Kacsó Sándor. Rólunk forgattak a Létkérdések című műsorukhoz, amit a 2015. június 29-i Magyaradásban sugároztak az RTV 1-en. Miért kiemelendő az ismeretlenségünk? Nagyon sok filmes ismerősünk van. Így meglepő, hogy ismeretlenek érkeznek. Több napra. Többször ,,bemikrofonoznak”. Furcsa egy érzés, ruha alatt fel a mikrofon, hátul valahova csatolni. Zavarba ejtő közelség. Közben kezdődik a szavalóverseny. Figyelmemet elvonja a sok teendő. Az idő is követeli főszerepét szigorú keretekbe zárva engem. S előttem, utánam Kacsó Sándor és a kamerája. A mikrofonról gyakran elfeledkezem, mondok, mint mindig. Tán törlik egyszer... Lejár a szavalóverseny, hátradőlök. Finom húsgombócleves, nagy tál galuska, kedvenc tészta, s már kezdek magamra ismerni, lánykámmal elvonulok, fárasztó nap volt ez számára is, belealszom az altatásba. Ébredek. A riport...
Leülünk a padra egymással szemben, ismeretlenül. Én mesélek. Az elmúlt kilenc évről. Mosolyogva, néha filozofikusan elmerengve a nagy semmibe, de a szavak, mondatok szépen, körkörösen érkeznek, fonódnak egybe oly varázslattá, ahogy a betűk, szavak szoktak kunkorodni írásaimkor. A végére megismerkedünk. Meglepő élethelyzet adta kapcsolat.
Másnap séta a piacon. Igyekszem nem zavarban lenni a kamera által követett egyén fontosságára való tekintettel. Két kis kávéspoharat vásárolok, mégiscsak megzavart a kamera, állapítom meg utólag. Barátsággal búcsúzunk egymástól. Látszik, elbűvölődtek az életünktől, munkánktól, ránk is ragad ebből az elismerésből.
A héten többször eszembe jutnak. Vajon milyen lesz a film? Átjön a varázs? Vajon mit is mondtam? Nem, nem kérek előre anyagot. Ezek vagyunk, ilyenek, ez az életünk. Vállalom.
– 45 perc – írja Ágnes.
Vadnarancsolajas kávémmal a kezemben kucorodok a tévé elé. Ma rólam, rólunk szól a műsor. És átjött a varázslat, és jönnek közben az üzenetek. Volt osztálytársaktól, ismerősöktől, volt kollégáktól... Szemembe könny szökik. Tovább nézem magunkat, az életünket. Meghallom a múlt hónapban ronggyá hallgatott vers dallamát. Meglep és megrendít ez a szokatlan figyelem. Dörgedelem van...
– Szebb, mint valójában! – nyugtázom magamban.
Visszatérünk Moldvába. Táborokat szervezünk, szülőértekezletet, sok a dolog. De ahányszor kilépek a kapun, mindig szól valaki, hogy látott, s ej, be szip es volt. Köszönöm, nagyon köszönöm.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 3.
Verestóy: következetesen kialakult rólam egy negatív kép
Az RMDSZ-es politikus a csütörtöki beszélgetés során visszaemlékezett a Szövetség és saját maga küzdelmes, sokszor lehetetlen helyzetére is, és a róla kialakult negatív képről, valamint a képviselők speciális nyugdíj-kiegészítéséről is beszélt.
Az RMDSZ-es politikus a csütörtöki beszélgetés során visszaemlékezett a Szövetség és saját maga küzdelmes, sokszor lehetetlen helyzetére is. A kilencvenes évek elejétől számított, folyamatosan felmerülő nehézségek közé sorolta Traian Băsescu volt romániai államfő első mandátuma előtt lefolyó kampányidőszakát. Ekkor az egykori államfő nyilvánosan kijelentette róla, hogy országromboló személyként tekint rá, aki mindenkit eltaposva próbál érdekképviseletet szerezni népének.
„Akkor talán kevéssé volt ez hatással a választókra, nem volt olyan ütőereje, hogy teljesen kiejtsen a politikából, amire ugyan volt esély. Ezután viszont szépen lassan, következetesen kialakult rólam egy negatív kép. Kezdve azzal, hogy az egykori Szekuritáténak volnék egyfajta kinyújtott keze. Ez természetesen rögtön megcáfolódott, amikor elérhetővé vált az újságírók számára a titkosszolgálat irattára, és előkerültek a rólam készült jelentések” – elevenítette fel a szenátor. Szintén keserű szájízzel gondolt arra, hogy a legtöbb erdészeti kérdésben rögtön felmerül a neve a médiában, pedig mint állította, a közbirtokosságok is igazolni tudják, sosem foglalkozott erdőirtással. „Ez, hogy állandóan be lehet jelenteni, hogy »drujba lui dumnezeu«, nem pusztán arról szól, hogy egy RMDSZ-tisztségviselőt pecséttel lehet ellátni, hanem arra is jó, ha valahol felhozzák, akkor a téma le van zárva. Közben pedig történnek azok a dolgok, amelyeknek kétségtelenül mindnyájan tanúi vagyunk: sok százezer hektárról tűnt el az erdő. Lassan lehet tudni azt is, hogy ezt az erdőt kik vágták ki úgy, hogy közben meggazdagodtak és befolyást is szereztek” – magyarázta a szenátor, hozzátéve, hogy van lehetőség dokumentálódni, utánanézni, kik, mely cégek lopták a fát.
Kell a nyugdíj-kiegészítés
Verestóy rámutatott, ő jóval többet keres egy évben a szenátori fizetésnél, honoráriuma nagy részét pedig közcélokra fordítja. Bár önmaga számára nem tartja fontosnak a képviselők és szenátorok részére nemrég megszavazott nyugdíj-kiegészítést, voksoláskor mégis mellette szavazott, ugyanis több olyan képviselőt ismer, akinek nincs megfelelő anyagi háttere. Arra is kitért, hogy bár többen bírálják őt vállalkozásai miatt, a hangoskodóknak azt tanácsolja, jövedelmüknek legalább akkora százalékát fordítsák közösségi célokra, mint amekkorával ő maga is segíti a közösséget.
Elmaradott Székelyföld
Újságírói kérdésre felelve Verestóy Attila egyetértett azzal, hogy Székelyföld Románia legelmaradottabb gazdasági régiói közé tartozik, amihez nem kis százalékban járul hozzá az infrastrukturális elmaradottság. Meglátása szerint mindenképp szükség lenne külföldi befektetőkre, hiszen helyben nincs megfelelő anyagi tőke. Érdemes a turizmusban gondolkodni, például a Hargita-hegységben és körzetében olyan jó felszereltségű és minőségi szolgáltatásokat nyújtó szállodákat létrehozni, hogy a külföldiek inkább ezt a helyet válasszák nyaralásuk céljául, semmint az ország más vidékeit.
Nyerhet az ellenzék Udvarhelyen?
Érthetetlen Verestóy Attila számára, hogy mi történik Székelyudvarhelyen a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezetei által korábban bejelentett összefogás ügyében, hiszen tudomása szerint Biró Zsolt, az MPP elnöke nem beszélt ilyen jellegű koalícióról. „Szó sincs arról, hogy választási összefogás alakulhatna ki a két politikai szervezet között. (…) Ki kivel áll hadban? Az udvarhelyi szatellitszervezetek a saját vezetésükkel, vagy mégiscsak Biró Zsoltnak van igaza, aki azt mondta, hogy országos szinten vannak egyeztetések az MPP és az EMNP között? Utóbbiból egyébként kiderül, hogy a pártosodó ideológia mentén szerveződő csoportok legalább tudatában vannak, hogy országos szinten az RMDSZ-en kívül másnak nincs esélye a romániai magyarságnak mandátumokat szerezni” – magyarázta a szenátor. Kijelentette, noha a polgármesteri jelelöléseket emberekre, nem pedig politikai pártokra szabják, bízik abban, hogy az RMDSZ – amely tud parlamenti támogatást is nyújtani – talál megfelelő jelöltet a tisztségre, akár Bunta Levente, akár egy új politikus személyében, ha utóbbi „képes megmutatni: lehet többet és jobban tenni”. Az udvarhelyi alpolgármester, Benedek Árpád Csaba építkezési engedélyével kapcsolatos ügyben is kíváncsi volt lapunk a szenátor véleményére, aki nevetve azt tanácsolta, hogy az érintettnek tegyük fel kérdéseinket.
Mi a gond a Matrica gyárral?
„A Matrica gyárban a pontos felmérés az, hogy 4–5 órát dolgoznak az emberek, és 12–13 órát számolnak el. (…) Úgy működik, mint Görögország: egy kicsit többet fogyaszt, mint amennyit termel” – magyarázta Verestóy Attila. A megoldás szerinte az üzem átszervezésében keresendő, be kell zárni azokat a részlegeket, ahol nem dolgoznak, illetve minél több munkát kell szerezni.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
Az RMDSZ-es politikus a csütörtöki beszélgetés során visszaemlékezett a Szövetség és saját maga küzdelmes, sokszor lehetetlen helyzetére is, és a róla kialakult negatív képről, valamint a képviselők speciális nyugdíj-kiegészítéséről is beszélt.
Az RMDSZ-es politikus a csütörtöki beszélgetés során visszaemlékezett a Szövetség és saját maga küzdelmes, sokszor lehetetlen helyzetére is. A kilencvenes évek elejétől számított, folyamatosan felmerülő nehézségek közé sorolta Traian Băsescu volt romániai államfő első mandátuma előtt lefolyó kampányidőszakát. Ekkor az egykori államfő nyilvánosan kijelentette róla, hogy országromboló személyként tekint rá, aki mindenkit eltaposva próbál érdekképviseletet szerezni népének.
„Akkor talán kevéssé volt ez hatással a választókra, nem volt olyan ütőereje, hogy teljesen kiejtsen a politikából, amire ugyan volt esély. Ezután viszont szépen lassan, következetesen kialakult rólam egy negatív kép. Kezdve azzal, hogy az egykori Szekuritáténak volnék egyfajta kinyújtott keze. Ez természetesen rögtön megcáfolódott, amikor elérhetővé vált az újságírók számára a titkosszolgálat irattára, és előkerültek a rólam készült jelentések” – elevenítette fel a szenátor. Szintén keserű szájízzel gondolt arra, hogy a legtöbb erdészeti kérdésben rögtön felmerül a neve a médiában, pedig mint állította, a közbirtokosságok is igazolni tudják, sosem foglalkozott erdőirtással. „Ez, hogy állandóan be lehet jelenteni, hogy »drujba lui dumnezeu«, nem pusztán arról szól, hogy egy RMDSZ-tisztségviselőt pecséttel lehet ellátni, hanem arra is jó, ha valahol felhozzák, akkor a téma le van zárva. Közben pedig történnek azok a dolgok, amelyeknek kétségtelenül mindnyájan tanúi vagyunk: sok százezer hektárról tűnt el az erdő. Lassan lehet tudni azt is, hogy ezt az erdőt kik vágták ki úgy, hogy közben meggazdagodtak és befolyást is szereztek” – magyarázta a szenátor, hozzátéve, hogy van lehetőség dokumentálódni, utánanézni, kik, mely cégek lopták a fát.
Kell a nyugdíj-kiegészítés
Verestóy rámutatott, ő jóval többet keres egy évben a szenátori fizetésnél, honoráriuma nagy részét pedig közcélokra fordítja. Bár önmaga számára nem tartja fontosnak a képviselők és szenátorok részére nemrég megszavazott nyugdíj-kiegészítést, voksoláskor mégis mellette szavazott, ugyanis több olyan képviselőt ismer, akinek nincs megfelelő anyagi háttere. Arra is kitért, hogy bár többen bírálják őt vállalkozásai miatt, a hangoskodóknak azt tanácsolja, jövedelmüknek legalább akkora százalékát fordítsák közösségi célokra, mint amekkorával ő maga is segíti a közösséget.
Elmaradott Székelyföld
Újságírói kérdésre felelve Verestóy Attila egyetértett azzal, hogy Székelyföld Románia legelmaradottabb gazdasági régiói közé tartozik, amihez nem kis százalékban járul hozzá az infrastrukturális elmaradottság. Meglátása szerint mindenképp szükség lenne külföldi befektetőkre, hiszen helyben nincs megfelelő anyagi tőke. Érdemes a turizmusban gondolkodni, például a Hargita-hegységben és körzetében olyan jó felszereltségű és minőségi szolgáltatásokat nyújtó szállodákat létrehozni, hogy a külföldiek inkább ezt a helyet válasszák nyaralásuk céljául, semmint az ország más vidékeit.
Nyerhet az ellenzék Udvarhelyen?
Érthetetlen Verestóy Attila számára, hogy mi történik Székelyudvarhelyen a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezetei által korábban bejelentett összefogás ügyében, hiszen tudomása szerint Biró Zsolt, az MPP elnöke nem beszélt ilyen jellegű koalícióról. „Szó sincs arról, hogy választási összefogás alakulhatna ki a két politikai szervezet között. (…) Ki kivel áll hadban? Az udvarhelyi szatellitszervezetek a saját vezetésükkel, vagy mégiscsak Biró Zsoltnak van igaza, aki azt mondta, hogy országos szinten vannak egyeztetések az MPP és az EMNP között? Utóbbiból egyébként kiderül, hogy a pártosodó ideológia mentén szerveződő csoportok legalább tudatában vannak, hogy országos szinten az RMDSZ-en kívül másnak nincs esélye a romániai magyarságnak mandátumokat szerezni” – magyarázta a szenátor. Kijelentette, noha a polgármesteri jelelöléseket emberekre, nem pedig politikai pártokra szabják, bízik abban, hogy az RMDSZ – amely tud parlamenti támogatást is nyújtani – talál megfelelő jelöltet a tisztségre, akár Bunta Levente, akár egy új politikus személyében, ha utóbbi „képes megmutatni: lehet többet és jobban tenni”. Az udvarhelyi alpolgármester, Benedek Árpád Csaba építkezési engedélyével kapcsolatos ügyben is kíváncsi volt lapunk a szenátor véleményére, aki nevetve azt tanácsolta, hogy az érintettnek tegyük fel kérdéseinket.
Mi a gond a Matrica gyárral?
„A Matrica gyárban a pontos felmérés az, hogy 4–5 órát dolgoznak az emberek, és 12–13 órát számolnak el. (…) Úgy működik, mint Görögország: egy kicsit többet fogyaszt, mint amennyit termel” – magyarázta Verestóy Attila. A megoldás szerinte az üzem átszervezésében keresendő, be kell zárni azokat a részlegeket, ahol nem dolgoznak, illetve minél több munkát kell szerezni.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2015. július 4.
Magyarságunk szellemvédői
Budapesten egy szemműtét után lábadozva épp befejeztem Koczka György 1956 novemberi-decemberi, 1957 januári-februári törvényszéki kihallgatási jegyzőkönyveinek magyar nyelvre fordítását, amikor a Háromszék és a Krónika napilapban olvastam, hogy 76 éves korában, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából.
Egyike volt azoknak, akiket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ürügyén a romániai magyarság ellen indított retorzió nyomán 1956. november 18-án letartóztattak, s a mellényszabóból hadbíró őrnaggyá avanzsált Macskási Pál elnökletével 1957. március 2-án három év börtönbüntetésre ítéltek. Többször is megvitattuk: a Securitate által megfogalmazott prekoncepció alapján összeállított periratot, kihallgatási jegyzőkönyveket minden esetben a legalaposabb forráskritikával kell kezelni. Sajnos, már nem tudom átadni Koczka Györgynek a bukaresti levéltárban nemrég megtalált, fénymásolt négy vaskos kötetből álló megfigyelési és követési dossziéja dokumentumait, amelyek nemcsak az életút, az életmű, hanem a temesvári magyarság huszadik századi mindennapjainak döbbenetes látleletei. A több tízezer oldalas periratok, a hírhedt „szekus-dossziék” több éve tartó áttanulmányozása, fordítása, lábjegyzetelése minden kétséget kizáróan bizonyítja: a legfelsőbb román párt- és államvezetés 1956 őszén stratégiai célként fogalmazta meg a Bolyai Tudományegyetem – mint „nacionalista, irredenta fészek” – felszámolását, bedarálását. Mindezt egyetemi hallgatók, tanárok, családtagok bebörtönzése, meghurcolása, ellehetetlenítése, egyetemről való kizárása, életének derékba törése révén! Valójában a romániai magyarság értelmiségi képzésének legfontosabb központját állították hadbíróság elé. A levéltári dokumentumokból az is kiderül: „egy füst alatt” a kizárólag magyar nyelvű marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet fokozatos felszámolását, elrománosítását is eldöntötték.
Koczka Györggyel nem voltunk barátok! Közel másfél évtizeden át mindketten a bukaresti magyar tévéadás belső munkatársai voltunk. A Krónikában volt egy éles vitánk Fazekas János megítélése kapcsán. Mint minden vitában, ezúttal is mindkettőnknek igaza volt.
Koczka Györgynek abban: Fazekas Jánosnak meghatározó szerepe volt a Bolyai 1956 novemberében letartóztatott négy diákjának meghurcolásában, elítélésében! Később a Trabantok kiutalásában „jeleskedő” miniszter, az RKP KB egyik titkára, a „meggyőzés, a marxista-leninista útra való terelés nemes szándékával” a börtönben is felkereste a négy letartóztatott, megrémült diákot, Koczka Györgynek orra alá dugva a „munkásöklöt”, és megkérdezte: „Tudod, mi az osztályharc? Tudod az anyád p....ját!” Így „védelmezte” a letartóztatottakat, a börtön kapujában álló sorsosait az önmagát a romániai magyarság megmentőjeként „definiáló” kommunista politikus.
E sorok írójának abban volt igaza: mindezek ellenére a történésznek igenis, szóba kellett állnia Fazekas Jánossal! A beszélgetés elodázása miatt eddig nem derült ki: a magyar forradalom kirobbanása idején, 1956 október végén, a Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár – a hivatalos román párt- és kormányküldöttség vezetőjeként – forródróton arról tájékoztatta Fazekas Jánost, a Magyar Autonóm Tartomány 1956. október 24-én déli 13 órakor teljhatalommal felruházott „biztosát”, akit a hadsereg, a milícia, a Securitate, minden elnyomó szerv parancsnokává is kineveztek! –: mintegy ezer vezető székelyföldi magyar értelmiségit kell letartóztatni! Fazekas János azt állítja: megakadályozta a tömeges letartóztatást. Ezt a vallomását Sütő András Kossuth- és Herder-díjas írónak is megismételte. Megígértem Koczka Györgynek: mindent megteszek az állítást bizonyító vagy cáfoló dokumentum megtalálásáért!
Drága Gyuri! Sajátos, megkésett siratómban az elmaradt dialógust folytatom! Ezt is immár az égi magasságban közölhetem a változatlanul közöttünk lévő éneddel: kezemben a Gheorghe Gheorghiu-Dej által széljegyzetekkel ellátott dokumentum, amely igazolja, hogy a Bolyai Tudományegyetem felszámolása a legfelsőbb pártvezetés szintjén dőlt el! A letartóztatásotok után Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár Leonte Răutu és Fazekas János vezetésével 1956. november 23-a és 26-a között népes pártküldöttséget zúdított a Bolyai Tudományegyetemre, hogy „kifejezetten a magyar értelmiségiekkel és az egyetem hallgatóival foglalkozzanak”. A legfelsőbb pártvezetés azonnal felismerte: a Várhegyi István III. éves történész hallgató által összeállított Határozati javaslat valójában a második világháborút követő első egyetemi reformtervezet!
Leonte Răutu és Fazekas János az 1956. december 5-én véglegesített Jegyzékükben azt írták: „a Határozati javaslat szerzői közül négyen letartóztatásban vannak. (…) Előnyünkre szolgált, hogy elsősorban politikailag izoláltuk ezeket a hallgatókat, valamint hogy kizártuk őket az egyetemről. Ezek után kell következnie elkülönítésüknek” (azaz: a bebörtönzés! – T. Z.)”. „(…) Hozzá kell tennünk, hogy a Securitate szervei kapcsolataikat illetően nagyon gyengék voltak a Bolyai Egyetemen, s teljességgel elégtelenül tájékoztattak a dolgok ottani állása felől. A Securitate vezetésében egyetlen elvtárs sincs, aki ismerné a kolozsvári magyar lakosság problémáit.” A jegyzéket olvasva Gheorghe Gheorghiu-Dej – élet és halál uraként – hol felháborodott, hol irányelveket fogalmazott meg azzal kapcsolatosan, hogy a „négyek bandáját” – ahogyan Benneteket a kihallgató tisztek, a pártaktivisták, a Katonai Törvényszék bírái aposztrofáltak – először ki kellett volna zárni az ország összes egyeteméről, utána letartóztatni, majd példásan elítélni! Miközben e nekrológot írom, kibomlik előttem a romániai magyarság egyik legdrámaibb korszakának halálos ítéletekkel, kivégzésekkel, súlyos börtönbüntetésekkel „tarkított” sok-sok epizódja. Ki kell végre mondani: az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal – Illyés Gyulával szólva: „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyával” – való együttérzésért a romániai magyarság (számarányához viszonyítva) nagyobb áldozatot hozott, mint az anyaországi magyarság! E megtorlássorozat „nyitányát”, drága Koczka Gyuri, a Ti letartóztatásotok, gyorsított eljárással való elítélésetek jelentette!
A Román Televízió magyar adásának 45. évfordulóján, 2014 novemberében a Sepsiszentgyörgyön tartott ünnepségen találkoztunk utoljára. A Rád jellemző nemes eleganciával jelentél meg a nagybetűs Publikum, a Tévénézők előtt. Amikor kezet fogtunk, fogaid között szűrve csak annyit jegyeztél meg: „Nagyon ramatyul érzem magam!” Néhány perc múlva, amikor Boros Zoltán, az 1989 decembere utáni főszerkesztő a közvetlen beszélgetések ringjébe invitált, már nyoma sem volt a „ramaty állapot”-nak. Az 1990-es évek rámenős, a „hivatalok packázásait” vitriolos gúnnyal kipellengérező fiatal szerkesztő szólalt meg, és fényűző részletességgel taglaltad: 1990. március 20-a, Európa és a rendszerváltást követő Románia kollektív emlékezetében túlságosan leegyszerűsítve „marosvásárhelyi interetnikus konfliktus”-ként emlegetett, négy magyar és két román áldozatot követelő véres összetűzés után hogyan sikerült a marosvásárhelyi kórházban a vatrás őrök hazafias éberségét kijátszani és megszólaltatni Mihail Cofart, aki a hivatalos román magyarázkodást meghazudtolva megvallotta: Libánfalván a pópa jelentette be, hogy amikor a harangokat félreverik, Marosvásárhelyre kell menni, megleckéztetni a magyarokat!
Igen, vérbeli újságíró, tévériporter voltál, kedves Koczka Gyuri! Most, amikor elindultál a „végzetes úton” az örökkévalóságba, mi mást tehetnék: tilalmat nem tisztelve, tabut nem ismerve írom a Bolyai Tudományegyetem ezeroldalasra tervezett kötetét. Csak így állíthatok méltó emléket mindazoknak – elsősorban Nektek –, akik az életük árán is védelmezték a romániai magyarság legfontosabb szellemi központját.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Budapesten egy szemműtét után lábadozva épp befejeztem Koczka György 1956 novemberi-decemberi, 1957 januári-februári törvényszéki kihallgatási jegyzőkönyveinek magyar nyelvre fordítását, amikor a Háromszék és a Krónika napilapban olvastam, hogy 76 éves korában, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából.
Egyike volt azoknak, akiket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ürügyén a romániai magyarság ellen indított retorzió nyomán 1956. november 18-án letartóztattak, s a mellényszabóból hadbíró őrnaggyá avanzsált Macskási Pál elnökletével 1957. március 2-án három év börtönbüntetésre ítéltek. Többször is megvitattuk: a Securitate által megfogalmazott prekoncepció alapján összeállított periratot, kihallgatási jegyzőkönyveket minden esetben a legalaposabb forráskritikával kell kezelni. Sajnos, már nem tudom átadni Koczka Györgynek a bukaresti levéltárban nemrég megtalált, fénymásolt négy vaskos kötetből álló megfigyelési és követési dossziéja dokumentumait, amelyek nemcsak az életút, az életmű, hanem a temesvári magyarság huszadik századi mindennapjainak döbbenetes látleletei. A több tízezer oldalas periratok, a hírhedt „szekus-dossziék” több éve tartó áttanulmányozása, fordítása, lábjegyzetelése minden kétséget kizáróan bizonyítja: a legfelsőbb román párt- és államvezetés 1956 őszén stratégiai célként fogalmazta meg a Bolyai Tudományegyetem – mint „nacionalista, irredenta fészek” – felszámolását, bedarálását. Mindezt egyetemi hallgatók, tanárok, családtagok bebörtönzése, meghurcolása, ellehetetlenítése, egyetemről való kizárása, életének derékba törése révén! Valójában a romániai magyarság értelmiségi képzésének legfontosabb központját állították hadbíróság elé. A levéltári dokumentumokból az is kiderül: „egy füst alatt” a kizárólag magyar nyelvű marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet fokozatos felszámolását, elrománosítását is eldöntötték.
Koczka Györggyel nem voltunk barátok! Közel másfél évtizeden át mindketten a bukaresti magyar tévéadás belső munkatársai voltunk. A Krónikában volt egy éles vitánk Fazekas János megítélése kapcsán. Mint minden vitában, ezúttal is mindkettőnknek igaza volt.
Koczka Györgynek abban: Fazekas Jánosnak meghatározó szerepe volt a Bolyai 1956 novemberében letartóztatott négy diákjának meghurcolásában, elítélésében! Később a Trabantok kiutalásában „jeleskedő” miniszter, az RKP KB egyik titkára, a „meggyőzés, a marxista-leninista útra való terelés nemes szándékával” a börtönben is felkereste a négy letartóztatott, megrémült diákot, Koczka Györgynek orra alá dugva a „munkásöklöt”, és megkérdezte: „Tudod, mi az osztályharc? Tudod az anyád p....ját!” Így „védelmezte” a letartóztatottakat, a börtön kapujában álló sorsosait az önmagát a romániai magyarság megmentőjeként „definiáló” kommunista politikus.
E sorok írójának abban volt igaza: mindezek ellenére a történésznek igenis, szóba kellett állnia Fazekas Jánossal! A beszélgetés elodázása miatt eddig nem derült ki: a magyar forradalom kirobbanása idején, 1956 október végén, a Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár – a hivatalos román párt- és kormányküldöttség vezetőjeként – forródróton arról tájékoztatta Fazekas Jánost, a Magyar Autonóm Tartomány 1956. október 24-én déli 13 órakor teljhatalommal felruházott „biztosát”, akit a hadsereg, a milícia, a Securitate, minden elnyomó szerv parancsnokává is kineveztek! –: mintegy ezer vezető székelyföldi magyar értelmiségit kell letartóztatni! Fazekas János azt állítja: megakadályozta a tömeges letartóztatást. Ezt a vallomását Sütő András Kossuth- és Herder-díjas írónak is megismételte. Megígértem Koczka Györgynek: mindent megteszek az állítást bizonyító vagy cáfoló dokumentum megtalálásáért!
Drága Gyuri! Sajátos, megkésett siratómban az elmaradt dialógust folytatom! Ezt is immár az égi magasságban közölhetem a változatlanul közöttünk lévő éneddel: kezemben a Gheorghe Gheorghiu-Dej által széljegyzetekkel ellátott dokumentum, amely igazolja, hogy a Bolyai Tudományegyetem felszámolása a legfelsőbb pártvezetés szintjén dőlt el! A letartóztatásotok után Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár Leonte Răutu és Fazekas János vezetésével 1956. november 23-a és 26-a között népes pártküldöttséget zúdított a Bolyai Tudományegyetemre, hogy „kifejezetten a magyar értelmiségiekkel és az egyetem hallgatóival foglalkozzanak”. A legfelsőbb pártvezetés azonnal felismerte: a Várhegyi István III. éves történész hallgató által összeállított Határozati javaslat valójában a második világháborút követő első egyetemi reformtervezet!
Leonte Răutu és Fazekas János az 1956. december 5-én véglegesített Jegyzékükben azt írták: „a Határozati javaslat szerzői közül négyen letartóztatásban vannak. (…) Előnyünkre szolgált, hogy elsősorban politikailag izoláltuk ezeket a hallgatókat, valamint hogy kizártuk őket az egyetemről. Ezek után kell következnie elkülönítésüknek” (azaz: a bebörtönzés! – T. Z.)”. „(…) Hozzá kell tennünk, hogy a Securitate szervei kapcsolataikat illetően nagyon gyengék voltak a Bolyai Egyetemen, s teljességgel elégtelenül tájékoztattak a dolgok ottani állása felől. A Securitate vezetésében egyetlen elvtárs sincs, aki ismerné a kolozsvári magyar lakosság problémáit.” A jegyzéket olvasva Gheorghe Gheorghiu-Dej – élet és halál uraként – hol felháborodott, hol irányelveket fogalmazott meg azzal kapcsolatosan, hogy a „négyek bandáját” – ahogyan Benneteket a kihallgató tisztek, a pártaktivisták, a Katonai Törvényszék bírái aposztrofáltak – először ki kellett volna zárni az ország összes egyeteméről, utána letartóztatni, majd példásan elítélni! Miközben e nekrológot írom, kibomlik előttem a romániai magyarság egyik legdrámaibb korszakának halálos ítéletekkel, kivégzésekkel, súlyos börtönbüntetésekkel „tarkított” sok-sok epizódja. Ki kell végre mondani: az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal – Illyés Gyulával szólva: „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyával” – való együttérzésért a romániai magyarság (számarányához viszonyítva) nagyobb áldozatot hozott, mint az anyaországi magyarság! E megtorlássorozat „nyitányát”, drága Koczka Gyuri, a Ti letartóztatásotok, gyorsított eljárással való elítélésetek jelentette!
A Román Televízió magyar adásának 45. évfordulóján, 2014 novemberében a Sepsiszentgyörgyön tartott ünnepségen találkoztunk utoljára. A Rád jellemző nemes eleganciával jelentél meg a nagybetűs Publikum, a Tévénézők előtt. Amikor kezet fogtunk, fogaid között szűrve csak annyit jegyeztél meg: „Nagyon ramatyul érzem magam!” Néhány perc múlva, amikor Boros Zoltán, az 1989 decembere utáni főszerkesztő a közvetlen beszélgetések ringjébe invitált, már nyoma sem volt a „ramaty állapot”-nak. Az 1990-es évek rámenős, a „hivatalok packázásait” vitriolos gúnnyal kipellengérező fiatal szerkesztő szólalt meg, és fényűző részletességgel taglaltad: 1990. március 20-a, Európa és a rendszerváltást követő Románia kollektív emlékezetében túlságosan leegyszerűsítve „marosvásárhelyi interetnikus konfliktus”-ként emlegetett, négy magyar és két román áldozatot követelő véres összetűzés után hogyan sikerült a marosvásárhelyi kórházban a vatrás őrök hazafias éberségét kijátszani és megszólaltatni Mihail Cofart, aki a hivatalos román magyarázkodást meghazudtolva megvallotta: Libánfalván a pópa jelentette be, hogy amikor a harangokat félreverik, Marosvásárhelyre kell menni, megleckéztetni a magyarokat!
Igen, vérbeli újságíró, tévériporter voltál, kedves Koczka Gyuri! Most, amikor elindultál a „végzetes úton” az örökkévalóságba, mi mást tehetnék: tilalmat nem tisztelve, tabut nem ismerve írom a Bolyai Tudományegyetem ezeroldalasra tervezett kötetét. Csak így állíthatok méltó emléket mindazoknak – elsősorban Nektek –, akik az életük árán is védelmezték a romániai magyarság legfontosabb szellemi központját.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 4.
Atyha felett az ég
Látszólag csupán galériaavatással egybekötött kiállításmegnyitó. De a hely különlegessége meg a kezdeményezés egyedisége példamutató. Bár nem úttörő a jelenség, hiszen a saját házát-birtokát művészteleppé, alkotótáborrá vagy állandó kiállítótérré átalakító képzőművész számtalan akad a nagyvilágban, olyan céllal azonban, mint Vinczeffy László tette, már nem sokan.
Ő ugyanis nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint hogy szülőfaluját, a szép és szomorú Atyhát megmentse a kihalástól. Mégpedig úgy, hogy a sóvidéki kis falucskát megjelenítse a képzőművészet színterén azzal a hittel: az a kis pontocska, amit most felrajzolt ama képzeletbeli térképre, egyre jelentősebbé, egyre fontosabbá válik majd. Ha másért nem is, a vidám szoborparkért és a Kakasülő Galériáért Atyha bekerüljön a turizmus körforgásába, és ezáltal az élhető élet reménye visszatérjen a faluba.
A galéria
A Kakasülő Galériában június 28-tól kiállított alkotások között van egy festmény: Somogyi Győző alföldi festőművész Atyha című akriljén a vidám színek uralkodnak, piros kerítés, sárga háztető, mályvaszín utca, és a kép tele élettel, tyúkok a kerítésen, libák az út mentén, egy emberi alak kontűrje is. És két gólya kering a világoskék égen, fészket raknának – nem a régit felújítani jöttek vissza, hanem új életet kezdeni. Valahogy így tért haza Vinczeffy László is, szülőfalujában bennvalót vásárolt, a rajta álló házat felújította, nem is akárhogyan, hanem a helyi építkezési hagyományokhoz hűen, a kertet felélesztette, a menthetetlenül elöregedett gyümölcsfák helyébe fiatal csemetéket ültetett és meg is töltötte élettel, sajátos módon: színes, játékos formájú nonfiguratív szobraival népesítette be. S bár a gazdaember új élet kezdetén elsőként a gazdasági épületet húzza fel, hiszen állatainak a menedéket, szerszámainak a biztos helyet fontosabbnak tartja, mint saját feje felett a tetőt, Vinczeffy László fordított sorrendben dolgozott. A csűrt hagyta utoljára, mert az koronáján a legszebb ékszer. A Firtos alatti kis hegyi falu építkezési szokásai a helyhez alkalmazottak, így az istállónak, csűrnek és szekérbeállónak épített gazdasági épület sem a Háromszéken szokásos méretű, annak csupán kicsinyített változata. A régi épületet Vinczeffy László eredeti állapotában hagyta, az új rendeltetéséhez legszükségesebb átalakításokat végezte el mindössze: az egykori szénapadlásra egyetlen hatalmas rönkből faragott lépcső vezet, még fennebb, a szekérbeálló feletti lepadolt részbe – a kakasülőre – újabb néhány lépcsőfok. Ennyi csupán a kiállítófelület, mégis tágas. Ezt a rendhagyó teret lakják be a Vinczeffy által felkért művészek alkotásai, és itt jól megfér egymás mellett grafika és bronzszobor, olajfestmény és hologram, objekt és gipszplakett, fametszet és szénrajz. Hiszen a kiállítók összeválogatásában Vinczeffyt csupán egyetlen elv vezérelte: hogy az alkotásaikat bemutató művészek – életművel a hátuk mögött vagy még pályájuk kezdetén – mindannyian kísérletező kedvűek, az újításoktól soha vissza nem rettenők legyenek. És Budapesttől Szovátáig minden művész válaszolt a felkérésre, akik már a világ legnevesebb galériáiban állítottak ki, azok is. Mert megértették Vinczeffy László szándékát, és akkortól már nem az volt a fontos számukra, hogy egy isten háta mögötti, kihalófélben levő falucska talán senki által nem látogatott csűrjébe kerül munkájuk, hanem a cél, melyhez társul szegődhettek.
Az esemény
Atyhán annyi autó, mint múlt vasárnap, egyszerre még sosem volt. A Vinczeffy-porta előtt kiszélesedő tér kevésnek bizonyult a parkoláshoz, a környező szűk kis utcák mindenike még keskenyebbé vált a fél kerékkel az árokban megállított autók miatt. Pedig nem csapott nagy hírverést a galériaavató kiállításnak a házigazda, nem mondták be a rádiók, nem írták meg az újságok, csupán szájról szájra terjedt a hír. És Sepsiszentgyörgytől Marosvásárhelyig, Kolozsvártól Székelyudvarhelyig felkerekedett a művészetpártoló közönség, hogy Atyhán a 101-es számú házat felkeresse. És Erdély bármely tájáról igyekezett Atyha felé az utas, mind az eget kémlelte. De valaki, ott fenn, a kiállító művészekhez hasonlóan, megértette Vinczeffy szándékát, és kicsit arrébb tolta a felhőket. A kiállításmegnyitót Vinczeffy Stefánia két éneke foglalta keretbe, közben hangzottak el a köszöntők. Vágási Albert, Korond menedzsere bizakodását fejezte ki, hogy Vinczeffy László kezdeményezésének köszönhetően újra pezsgő élettel telhet meg az elnéptelenedő falu, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője kijelentette, arra a napra – június 28-ra – Atyha az erdélyi képzőművészet fővárosává vált, azt az üzenetet sugallva, hogy mi, magyarok, együvé tartozunk, éljünk bárhol is a világban. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a kiállítás fővédnöke üzenetét is közvetítve kiemelte, ki kell tartanunk nemzetünk hite mellett, hogy a magyarságnak ne csak dicső múltja, hanem jövője is legyen, Vinczeffy László kezdeményezését pedig követendő példának nevezte arra, hogyan lehet ott is reményt nyújtani, ahol a falu vezetése sem hitte, hogy van jövő. Nagy Miklós Kund művészeti író a kiállítást értékelve azt mondta, bár a tárlat látszatra eklektikus, hiszen a kiállított alkotások különböző műfajokat, stílusirányzatokat képviselnek, mégis egységes a minőséget illetően. Vinczeffy László a kiállítás létrejöttének körülményeit ismertette, hangsúlyozva, egyetlen felkért művész sem utasította vissza, bár ketten közülük – Kubinyi Anna textilművész és Kusztos Endre festőművész – már nem érhették meg a Kakasülő Galéria avatását. „De boldogok ők, ott fenn, mert jól sikerült ez a nap, és én is boldog vagyok, a mennyországba szállnék, ha tudnék” – mondta. Atyha felett az ég érzékelhetően kitisztult.
A folytatás
Az atyhai Vinczeffy-birtokon nem ez az első képzőművészeti rendezvény, Röpkiállítás címmel 2013-ban szervezett már kisebb méretűt. Úgy látszik, hogy öregségemre költözött belém a nagy energia, válaszolta arra a kérdésemre, hogy korábban, még a Gyárfás Jenő Galéria munkatársaként miért nem szervezett az atyhaihoz hasonló tárlatot.
– Három éve nyugdíjas vagyok, most jött el az idő, hogy kiállítást szervezzek, olyant, mely a falunak hírnevet hozzon. Mert egyetlen, még akár halálra ítélt faluról sem szabad lemondani, és ezt példának is szánom arra, hogy ilyen kis falvakban is lehet nagy dolgokat csinálni. De nekem az is ambícióm volt, hogy bebizonyítsam, nem csak városon történhetnek jelentős események, egy képzőművészeti rendezvényt meg lehet oldani egy falucskában is, ha rendesen megszervezed.
– A megnyitóbeszédekben többen is kifejezték reményüket, hogy egyik megvalósítás vonzhatja a másikat. Nem tartasz attól, hogy esetleg kirakatfaluvá válhat Atyha?
– Inkább attól félek, hogyha én innen eltűnök, akkor itt ismét nagy csend fog uralkodni. Azt sem tudom, mi lesz a kertbeli alkotásokkal. De csinálom tovább, mert kell bízni és előre kell nézni. Lehet, hogy valamikor lesz majd Szovátának egy képzőművészeti központja, amelynek része lesz Atyha is, erről már beszélgettünk. Az a lényeg, hogy ezt a képzőművészeti gócot is be kéne vonni a turizmus forgatagába, hogy ne csak Parajdra s Korondra menjenek látogatók. Nem mindenkit érdekel a képzőművészet, ez biztos, de ha egy csoportban van egy-két ember, aki fogékony, az boldogan veszi tudomásul, hogy itt mi történt.
– Lesz-e folytatása a Kakasülő Galéria kiállításának? – Minden évben új tárlatot szeretnék itt bemutatni. Úgy képzelem el, hogy a következő esztendő csendesebb év lesz, úgy értve, hogy csak pár képzőművész állít ki, de több művet, aztán ismét több művész szerepeljen kevesebb alkotással. Ez még a jövő titka, de míg egészségem van és bírom magam, addig minden évben egy megnyitót akarok. És a kettő között, mert ez lejár egy hónap múlva, majd felhozom pár munkámat s azokat kiállítom, hogyha valaki erre jár, a galéria ne álljon üresen. Az én birodalmamba jön be, megkapja kinn a szobrokat s benn képeket, grafikákat.
Csorgó A június 28-án az atyhai Kakasülő Galériában megnyílt, tíz magyarországi, tizenhét székelyföldi képzőművész egy-egy alkotásából létrejött tárlatnak a Csorgó nevet adta a szervező Vinczeffy László. „Közös kiállításunk címét az Atyhában és határában sokfelé felfakadó éltető, tiszta forrásvíz ihlette, de a Csorgó cím egyben metafora is. A csorgó vize, amely az itató felé tart, a művészt és alkotását jelenti. A vályú, amely felfogja és meggyűjti a vizet, maga a Galéria szeretne lenni. Remélem, hogy ebben a metaforapárban a műnek is ugyanolyan fontos szerepe lesz, mint a víznek: az embert szolgálja” – írja Vinczeffy a kiállítást kísérő katalógusban.
Van egy másik megközelítése a csorgó-vályú párosnak. A lefolyó nedű, amikor érintkezésbe lép a gyűjtőedényben levő víz felületével, önmaga körül egyre terjedő hullámokat képez. Úgy legyen, hogy a Vinczeffy László által keltett hullám minél messzebb elérjen.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Látszólag csupán galériaavatással egybekötött kiállításmegnyitó. De a hely különlegessége meg a kezdeményezés egyedisége példamutató. Bár nem úttörő a jelenség, hiszen a saját házát-birtokát művészteleppé, alkotótáborrá vagy állandó kiállítótérré átalakító képzőművész számtalan akad a nagyvilágban, olyan céllal azonban, mint Vinczeffy László tette, már nem sokan.
Ő ugyanis nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint hogy szülőfaluját, a szép és szomorú Atyhát megmentse a kihalástól. Mégpedig úgy, hogy a sóvidéki kis falucskát megjelenítse a képzőművészet színterén azzal a hittel: az a kis pontocska, amit most felrajzolt ama képzeletbeli térképre, egyre jelentősebbé, egyre fontosabbá válik majd. Ha másért nem is, a vidám szoborparkért és a Kakasülő Galériáért Atyha bekerüljön a turizmus körforgásába, és ezáltal az élhető élet reménye visszatérjen a faluba.
A galéria
A Kakasülő Galériában június 28-tól kiállított alkotások között van egy festmény: Somogyi Győző alföldi festőművész Atyha című akriljén a vidám színek uralkodnak, piros kerítés, sárga háztető, mályvaszín utca, és a kép tele élettel, tyúkok a kerítésen, libák az út mentén, egy emberi alak kontűrje is. És két gólya kering a világoskék égen, fészket raknának – nem a régit felújítani jöttek vissza, hanem új életet kezdeni. Valahogy így tért haza Vinczeffy László is, szülőfalujában bennvalót vásárolt, a rajta álló házat felújította, nem is akárhogyan, hanem a helyi építkezési hagyományokhoz hűen, a kertet felélesztette, a menthetetlenül elöregedett gyümölcsfák helyébe fiatal csemetéket ültetett és meg is töltötte élettel, sajátos módon: színes, játékos formájú nonfiguratív szobraival népesítette be. S bár a gazdaember új élet kezdetén elsőként a gazdasági épületet húzza fel, hiszen állatainak a menedéket, szerszámainak a biztos helyet fontosabbnak tartja, mint saját feje felett a tetőt, Vinczeffy László fordított sorrendben dolgozott. A csűrt hagyta utoljára, mert az koronáján a legszebb ékszer. A Firtos alatti kis hegyi falu építkezési szokásai a helyhez alkalmazottak, így az istállónak, csűrnek és szekérbeállónak épített gazdasági épület sem a Háromszéken szokásos méretű, annak csupán kicsinyített változata. A régi épületet Vinczeffy László eredeti állapotában hagyta, az új rendeltetéséhez legszükségesebb átalakításokat végezte el mindössze: az egykori szénapadlásra egyetlen hatalmas rönkből faragott lépcső vezet, még fennebb, a szekérbeálló feletti lepadolt részbe – a kakasülőre – újabb néhány lépcsőfok. Ennyi csupán a kiállítófelület, mégis tágas. Ezt a rendhagyó teret lakják be a Vinczeffy által felkért művészek alkotásai, és itt jól megfér egymás mellett grafika és bronzszobor, olajfestmény és hologram, objekt és gipszplakett, fametszet és szénrajz. Hiszen a kiállítók összeválogatásában Vinczeffyt csupán egyetlen elv vezérelte: hogy az alkotásaikat bemutató művészek – életművel a hátuk mögött vagy még pályájuk kezdetén – mindannyian kísérletező kedvűek, az újításoktól soha vissza nem rettenők legyenek. És Budapesttől Szovátáig minden művész válaszolt a felkérésre, akik már a világ legnevesebb galériáiban állítottak ki, azok is. Mert megértették Vinczeffy László szándékát, és akkortól már nem az volt a fontos számukra, hogy egy isten háta mögötti, kihalófélben levő falucska talán senki által nem látogatott csűrjébe kerül munkájuk, hanem a cél, melyhez társul szegődhettek.
Az esemény
Atyhán annyi autó, mint múlt vasárnap, egyszerre még sosem volt. A Vinczeffy-porta előtt kiszélesedő tér kevésnek bizonyult a parkoláshoz, a környező szűk kis utcák mindenike még keskenyebbé vált a fél kerékkel az árokban megállított autók miatt. Pedig nem csapott nagy hírverést a galériaavató kiállításnak a házigazda, nem mondták be a rádiók, nem írták meg az újságok, csupán szájról szájra terjedt a hír. És Sepsiszentgyörgytől Marosvásárhelyig, Kolozsvártól Székelyudvarhelyig felkerekedett a művészetpártoló közönség, hogy Atyhán a 101-es számú házat felkeresse. És Erdély bármely tájáról igyekezett Atyha felé az utas, mind az eget kémlelte. De valaki, ott fenn, a kiállító művészekhez hasonlóan, megértette Vinczeffy szándékát, és kicsit arrébb tolta a felhőket. A kiállításmegnyitót Vinczeffy Stefánia két éneke foglalta keretbe, közben hangzottak el a köszöntők. Vágási Albert, Korond menedzsere bizakodását fejezte ki, hogy Vinczeffy László kezdeményezésének köszönhetően újra pezsgő élettel telhet meg az elnéptelenedő falu, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője kijelentette, arra a napra – június 28-ra – Atyha az erdélyi képzőművészet fővárosává vált, azt az üzenetet sugallva, hogy mi, magyarok, együvé tartozunk, éljünk bárhol is a világban. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a kiállítás fővédnöke üzenetét is közvetítve kiemelte, ki kell tartanunk nemzetünk hite mellett, hogy a magyarságnak ne csak dicső múltja, hanem jövője is legyen, Vinczeffy László kezdeményezését pedig követendő példának nevezte arra, hogyan lehet ott is reményt nyújtani, ahol a falu vezetése sem hitte, hogy van jövő. Nagy Miklós Kund művészeti író a kiállítást értékelve azt mondta, bár a tárlat látszatra eklektikus, hiszen a kiállított alkotások különböző műfajokat, stílusirányzatokat képviselnek, mégis egységes a minőséget illetően. Vinczeffy László a kiállítás létrejöttének körülményeit ismertette, hangsúlyozva, egyetlen felkért művész sem utasította vissza, bár ketten közülük – Kubinyi Anna textilművész és Kusztos Endre festőművész – már nem érhették meg a Kakasülő Galéria avatását. „De boldogok ők, ott fenn, mert jól sikerült ez a nap, és én is boldog vagyok, a mennyországba szállnék, ha tudnék” – mondta. Atyha felett az ég érzékelhetően kitisztult.
A folytatás
Az atyhai Vinczeffy-birtokon nem ez az első képzőművészeti rendezvény, Röpkiállítás címmel 2013-ban szervezett már kisebb méretűt. Úgy látszik, hogy öregségemre költözött belém a nagy energia, válaszolta arra a kérdésemre, hogy korábban, még a Gyárfás Jenő Galéria munkatársaként miért nem szervezett az atyhaihoz hasonló tárlatot.
– Három éve nyugdíjas vagyok, most jött el az idő, hogy kiállítást szervezzek, olyant, mely a falunak hírnevet hozzon. Mert egyetlen, még akár halálra ítélt faluról sem szabad lemondani, és ezt példának is szánom arra, hogy ilyen kis falvakban is lehet nagy dolgokat csinálni. De nekem az is ambícióm volt, hogy bebizonyítsam, nem csak városon történhetnek jelentős események, egy képzőművészeti rendezvényt meg lehet oldani egy falucskában is, ha rendesen megszervezed.
– A megnyitóbeszédekben többen is kifejezték reményüket, hogy egyik megvalósítás vonzhatja a másikat. Nem tartasz attól, hogy esetleg kirakatfaluvá válhat Atyha?
– Inkább attól félek, hogyha én innen eltűnök, akkor itt ismét nagy csend fog uralkodni. Azt sem tudom, mi lesz a kertbeli alkotásokkal. De csinálom tovább, mert kell bízni és előre kell nézni. Lehet, hogy valamikor lesz majd Szovátának egy képzőművészeti központja, amelynek része lesz Atyha is, erről már beszélgettünk. Az a lényeg, hogy ezt a képzőművészeti gócot is be kéne vonni a turizmus forgatagába, hogy ne csak Parajdra s Korondra menjenek látogatók. Nem mindenkit érdekel a képzőművészet, ez biztos, de ha egy csoportban van egy-két ember, aki fogékony, az boldogan veszi tudomásul, hogy itt mi történt.
– Lesz-e folytatása a Kakasülő Galéria kiállításának? – Minden évben új tárlatot szeretnék itt bemutatni. Úgy képzelem el, hogy a következő esztendő csendesebb év lesz, úgy értve, hogy csak pár képzőművész állít ki, de több művet, aztán ismét több művész szerepeljen kevesebb alkotással. Ez még a jövő titka, de míg egészségem van és bírom magam, addig minden évben egy megnyitót akarok. És a kettő között, mert ez lejár egy hónap múlva, majd felhozom pár munkámat s azokat kiállítom, hogyha valaki erre jár, a galéria ne álljon üresen. Az én birodalmamba jön be, megkapja kinn a szobrokat s benn képeket, grafikákat.
Csorgó A június 28-án az atyhai Kakasülő Galériában megnyílt, tíz magyarországi, tizenhét székelyföldi képzőművész egy-egy alkotásából létrejött tárlatnak a Csorgó nevet adta a szervező Vinczeffy László. „Közös kiállításunk címét az Atyhában és határában sokfelé felfakadó éltető, tiszta forrásvíz ihlette, de a Csorgó cím egyben metafora is. A csorgó vize, amely az itató felé tart, a művészt és alkotását jelenti. A vályú, amely felfogja és meggyűjti a vizet, maga a Galéria szeretne lenni. Remélem, hogy ebben a metaforapárban a műnek is ugyanolyan fontos szerepe lesz, mint a víznek: az embert szolgálja” – írja Vinczeffy a kiállítást kísérő katalógusban.
Van egy másik megközelítése a csorgó-vályú párosnak. A lefolyó nedű, amikor érintkezésbe lép a gyűjtőedényben levő víz felületével, önmaga körül egyre terjedő hullámokat képez. Úgy legyen, hogy a Vinczeffy László által keltett hullám minél messzebb elérjen.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 4.
Nagy Ödön, a szórványlelkész és a néprajzkutató
Néprajzban, szociográfiában, irodalomban és politikában is jártas fiatal lelkészként már a kezdetektől a legnehezebbet választotta. Népes parókiák helyett mezőségi szórványtelepüléseket, ahol odaadással erősítette híveit, s lelkészi szolgálata mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, korszerű gazdálkodási ismereteket terjesztett. Mindent tudott a szórványvilágról, és azt is, hogy mit kellene, mit lehetne tenni az asszimiláció, a mezőségi református magyarság beolvadása ellen. Mély hite, lelkesedése, kitartása, helytállása fénylik fel abban a szép kivitelezésű könyvben is – Nagy Ödön – szórványlelkész és néprajzkutató –, amellyel családja állít emléket a keresztyén hivatást közel fél évszázadon át gyakorolt lelkipásztornak. A dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár szerkesztésében, az Exit Kiadó és az Erdélyi Református Egyházkerület gondozásában megjelent kötetet a mezőfelei református templomban – a szerző 1958-67 közötti szolgálatának színhelyén – június 28-án, a felei napok keretében mutatták be.
Nagy Ödön, aki 101 éve született és húsz éve kísérték ki a mezőfelei temetőbe, nagyon büszke lett volna, ha unokáját, Ballai Zoltán református lelkészt, a kolozsvári Apafi Mihály Református Kollégium igazgatóját, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosát szószéki szolgálat közben látta volna. "Nem igazságtalan az Isten, bár hétköznapi emberként gyakran döngetjük a mennyek kapuját ezzel a gondolattal, ha el vagyunk keseredve" – hangzott el a prédikációban, amely azzal a gondolattal zárult, hogy hit, türelem és szeretet által mindenki elnyeri azt, ami neki jár. Csupán azzal a gondolattal egészíthetnénk ki a hallottakat, hogy a Mezőség leghűségesebb szórványlelkésze még életében megérdemelte volna, hogy a munkásságát átfogó kötet megjelenjen. De szép, tanulságos most is a könyv, és példaértékű, ahogy lánya, Ballai Ágnes biztatására összefogott a család. A rengeteg kéziratos anyagból szerettek volna minél többet a könyv borítója közé zsúfolni, s a szerkesztő Keszeg Vilmos professzor győzte meg őket arról, hogy a kötet az életmű kereszetmetszete kell legyen – osztotta meg gondolatait az Idea és a Glória Nyomdát vezető Nagy Péter, a másik unoka, aki köszönetet mondott testvérének, Szenkovics Enikőnek a korrektúráért.
A szerző életét a szerkesztő Keszeg Vilmos ismertette. Bár a Beszterce megyei Sajóudvarhelyen született egy marosszéki gazdatiszt és egy bécsi származású nevelőnő házasságából, Nagy Ödön életét a Mezőpanitban töltött gyermekkor, majd a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kapott útravaló és a város szellemisége határozta meg. Az érettségi vizsgát követően a német "vándormadarak" mozgalom hatására gyalogosan járta be Erdélyt. Kedvenc tanára, Molter Károly biztatására kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetem magyar irodalom fő-, latin, szociográfia mellékszakán. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulás hatására érlelődött meg benne a falu, a népélet iránti érdeklődés, vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület összejövetelein mélyült el, s ennek hatására iratkozott át a református teológiai kar II. évfolyamára. Teológushallgatóként szórványtitkári minőségben vezette a Földes Károly röpirata nyomán kibontakozó szórványmissziót, s a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, a teológushallgatók kiszállásait, munkatáborát, szociográfiai táborát szervezte. Miközben "lázasan, szorgalmasan" készült a pályára, gondolatait, véleményét újságcikkekben, tanulmányokban fejtette ki az Ifjú Erdély, a Hitel és a Havi Szemle hasábjain.
1939-ben fél évig segédlelkész volt Kolozsváron, majd a vállalt szórványlelkészi hivatást a kissármási leányegyházban kezdte, ahol nagy erőfeszítéssel próbálta visszatéríteni a gyülekezetbe az anyanyelvüket és vallásukat elhagyó híveket. A bécsi döntés nyomán Nagyölyvesen szolgált, majd a pusztuló szórványokért szót emelő Földes Károly szolgálati helyén, Mezőújlakon, ahonnan 1940-ben Mezőkölbölkútra került. Kiss Irén tanítónővel kötött házasságából három gyermeke született. Köbölkútról kénytelen volt Mezőméhesre távozni. 1945-ben gyülekezete visszahívta, visszavitték Köbölkútra, ahol templomot, parókiát javíttatott, falumúzeumot rendezett be, s megalakította a Magyar Nép Szövetséget. 1946-ban Hariba költözött, s az egyházi földek védelmezése miatt börtönbe került. További állomáshelyei: Istvánháza, Mezőfele, ahol második házasságából lánya született, Szolokma és Havad. 1981-ben, 42 évi szolgálat után vonult nyugdíjba, s még három éven át szolgált a kissármási gyülekezetben, s idős paptársaival együtt szórványmissziót végzett.
A marosvásárhelyi Református Kollégium önképzőkörében Molter Károly biztatására kezdett el népdalokat gyűjteni Mezőpanitban. Néprajzi ismereteit és gyűjtésmódszertanát a budapesti Néprajzi Intézetben alapozta meg. Nagy szerepe volt abban, hogy húga, Nagy Olga is elismert folklórkutatóvá vált. A 70-es években ő biztatta a gyűjtésre, s közös munkájuk eredménye a Havadról szóló társa-dalomnéprajzi vizsgálat. A lapokban, kötetekben szétszórva megőrzött néprajzi tanulmányai alkotják a kötet első fejezetét: temetési szokások, a mezőfelei adventista gyülekezet, a mezőpaniti juhtenyésztés, a hagyományos táplálkozás és változásai, a hagyományos szőlőtermesztés és borászat Mezőfelében, új háziipar, a seprűkötés ugyanott.
A második fejezetben a 30-as évek szórványhelyzetéről, az asszimilációról írt tanulmányai olvashatók, tele ma is rendkívül aktuális megállapításokkal. E két fejezetet a politikusi, lelkészi, pedagógusi, újságírói pályára készülőknek, e mesterségek mai művelőinek is kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Nagy Ödön kíméletlen éleslátással, szociográfusi pontossággal összegyűjtött adatok és a helyszínen tapasztaltak alapján elemzi, tárja fel a helyzetet, s keserűen nyugtázza, hogy a négy év alatt kifulladó szórványmozgalom a nagy szavak, patetikus szólamok időszaka volt csupán. A szórványkérdés jelentőségéről szóló indoklásából idézem: "...mert igazi erőpróbánk az, hogy ezt a nemzeti szégyent, a beolvadás folyamatát sikerül-e megállítanunk vagy legalábbis a természetesre csökkentenünk".
Ugyancsak ebben a fejezetben kapott helyet a "szórványkáté", amit a nyelvileg, történelmi és vallástörténeti szempontból hátrányos helyzetben levő református gyermekek oktatására állítottak össze Nagy József teológiai tanárral együtt.
A harmadik fejezet gazdag (a család ötszázat őriz) prédikációhagyatékából tartalmaz néhányat. A református gyülekezetnek újjá kell születnie című prédikációja a rendszerváltás utáni helyzetünkről készült könyörtelen társadalomrajz.
A következő fejezetben gyermekkori, mezőpaniti visszaemlékezéseit olvashatjuk, valamint teológushallgatóként 1934-37 között vezetett naplóját, továbbá az 1935 augusztus–szeptemberében a nagycégi szórványmisszió idején írt munkanaplóját. Ebben fogalmazza meg, hogy az egyház úgy oldhatná meg a szórványkérdést, ha minden erős anyaegyházközséghez beosztana egy szórványgyülekezetet, hogy a nagyobb a kicsit minden szempontból támogassa.
Érdekes színfoltot jelent levelezése, néhány általa írt, de különösen a neki címzett levelek, amelyek a szakmai kérdések mellett magánéletének egy-egy részletét is felvillantják.
A kötetet két lelkésztársának, Ötvös Józsefnek és Zöld Györgynek a "tisztelgő visszaemlékezése" és gazdag képanyag zárja.
Ennek a rendkívül érdekes és tanulságos dokumentumkötetnek ott van a helye minden lelkész és a szórvánnyal foglalkozó szakember könyvtárában, a mezőpanitiak és a mezőfeleiek érdekes adatokkal gazdagodhatnak lapjairól.
Befejezésül a szerkesztő, Keszeg professzor szavait idézem, aki azt reméli, hogy a kötet életre kelti, megerősíti annak a Nagy Ödönnek az emlékét, akik közel fél évszázadon keresztül "...híveinek a Biblia és a zsoltárok erősítő szavait közvetítette, aki a 20. század történéseire elkötelezetten válaszolt, aki aktív jelenlétével tudatosan alakította a romániai magyar és a gyülekezeti életet".
A kötetet a bemutatót követően sokan megvásárolták, majd a néhai lelkész népes családja és a jelen levő lelkészek megkoszorúzták Nagy Ödön sírját a mezőfelei temetőben.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Néprajzban, szociográfiában, irodalomban és politikában is jártas fiatal lelkészként már a kezdetektől a legnehezebbet választotta. Népes parókiák helyett mezőségi szórványtelepüléseket, ahol odaadással erősítette híveit, s lelkészi szolgálata mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, korszerű gazdálkodási ismereteket terjesztett. Mindent tudott a szórványvilágról, és azt is, hogy mit kellene, mit lehetne tenni az asszimiláció, a mezőségi református magyarság beolvadása ellen. Mély hite, lelkesedése, kitartása, helytállása fénylik fel abban a szép kivitelezésű könyvben is – Nagy Ödön – szórványlelkész és néprajzkutató –, amellyel családja állít emléket a keresztyén hivatást közel fél évszázadon át gyakorolt lelkipásztornak. A dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár szerkesztésében, az Exit Kiadó és az Erdélyi Református Egyházkerület gondozásában megjelent kötetet a mezőfelei református templomban – a szerző 1958-67 közötti szolgálatának színhelyén – június 28-án, a felei napok keretében mutatták be.
Nagy Ödön, aki 101 éve született és húsz éve kísérték ki a mezőfelei temetőbe, nagyon büszke lett volna, ha unokáját, Ballai Zoltán református lelkészt, a kolozsvári Apafi Mihály Református Kollégium igazgatóját, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosát szószéki szolgálat közben látta volna. "Nem igazságtalan az Isten, bár hétköznapi emberként gyakran döngetjük a mennyek kapuját ezzel a gondolattal, ha el vagyunk keseredve" – hangzott el a prédikációban, amely azzal a gondolattal zárult, hogy hit, türelem és szeretet által mindenki elnyeri azt, ami neki jár. Csupán azzal a gondolattal egészíthetnénk ki a hallottakat, hogy a Mezőség leghűségesebb szórványlelkésze még életében megérdemelte volna, hogy a munkásságát átfogó kötet megjelenjen. De szép, tanulságos most is a könyv, és példaértékű, ahogy lánya, Ballai Ágnes biztatására összefogott a család. A rengeteg kéziratos anyagból szerettek volna minél többet a könyv borítója közé zsúfolni, s a szerkesztő Keszeg Vilmos professzor győzte meg őket arról, hogy a kötet az életmű kereszetmetszete kell legyen – osztotta meg gondolatait az Idea és a Glória Nyomdát vezető Nagy Péter, a másik unoka, aki köszönetet mondott testvérének, Szenkovics Enikőnek a korrektúráért.
A szerző életét a szerkesztő Keszeg Vilmos ismertette. Bár a Beszterce megyei Sajóudvarhelyen született egy marosszéki gazdatiszt és egy bécsi származású nevelőnő házasságából, Nagy Ödön életét a Mezőpanitban töltött gyermekkor, majd a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kapott útravaló és a város szellemisége határozta meg. Az érettségi vizsgát követően a német "vándormadarak" mozgalom hatására gyalogosan járta be Erdélyt. Kedvenc tanára, Molter Károly biztatására kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetem magyar irodalom fő-, latin, szociográfia mellékszakán. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulás hatására érlelődött meg benne a falu, a népélet iránti érdeklődés, vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület összejövetelein mélyült el, s ennek hatására iratkozott át a református teológiai kar II. évfolyamára. Teológushallgatóként szórványtitkári minőségben vezette a Földes Károly röpirata nyomán kibontakozó szórványmissziót, s a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, a teológushallgatók kiszállásait, munkatáborát, szociográfiai táborát szervezte. Miközben "lázasan, szorgalmasan" készült a pályára, gondolatait, véleményét újságcikkekben, tanulmányokban fejtette ki az Ifjú Erdély, a Hitel és a Havi Szemle hasábjain.
1939-ben fél évig segédlelkész volt Kolozsváron, majd a vállalt szórványlelkészi hivatást a kissármási leányegyházban kezdte, ahol nagy erőfeszítéssel próbálta visszatéríteni a gyülekezetbe az anyanyelvüket és vallásukat elhagyó híveket. A bécsi döntés nyomán Nagyölyvesen szolgált, majd a pusztuló szórványokért szót emelő Földes Károly szolgálati helyén, Mezőújlakon, ahonnan 1940-ben Mezőkölbölkútra került. Kiss Irén tanítónővel kötött házasságából három gyermeke született. Köbölkútról kénytelen volt Mezőméhesre távozni. 1945-ben gyülekezete visszahívta, visszavitték Köbölkútra, ahol templomot, parókiát javíttatott, falumúzeumot rendezett be, s megalakította a Magyar Nép Szövetséget. 1946-ban Hariba költözött, s az egyházi földek védelmezése miatt börtönbe került. További állomáshelyei: Istvánháza, Mezőfele, ahol második házasságából lánya született, Szolokma és Havad. 1981-ben, 42 évi szolgálat után vonult nyugdíjba, s még három éven át szolgált a kissármási gyülekezetben, s idős paptársaival együtt szórványmissziót végzett.
A marosvásárhelyi Református Kollégium önképzőkörében Molter Károly biztatására kezdett el népdalokat gyűjteni Mezőpanitban. Néprajzi ismereteit és gyűjtésmódszertanát a budapesti Néprajzi Intézetben alapozta meg. Nagy szerepe volt abban, hogy húga, Nagy Olga is elismert folklórkutatóvá vált. A 70-es években ő biztatta a gyűjtésre, s közös munkájuk eredménye a Havadról szóló társa-dalomnéprajzi vizsgálat. A lapokban, kötetekben szétszórva megőrzött néprajzi tanulmányai alkotják a kötet első fejezetét: temetési szokások, a mezőfelei adventista gyülekezet, a mezőpaniti juhtenyésztés, a hagyományos táplálkozás és változásai, a hagyományos szőlőtermesztés és borászat Mezőfelében, új háziipar, a seprűkötés ugyanott.
A második fejezetben a 30-as évek szórványhelyzetéről, az asszimilációról írt tanulmányai olvashatók, tele ma is rendkívül aktuális megállapításokkal. E két fejezetet a politikusi, lelkészi, pedagógusi, újságírói pályára készülőknek, e mesterségek mai művelőinek is kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Nagy Ödön kíméletlen éleslátással, szociográfusi pontossággal összegyűjtött adatok és a helyszínen tapasztaltak alapján elemzi, tárja fel a helyzetet, s keserűen nyugtázza, hogy a négy év alatt kifulladó szórványmozgalom a nagy szavak, patetikus szólamok időszaka volt csupán. A szórványkérdés jelentőségéről szóló indoklásából idézem: "...mert igazi erőpróbánk az, hogy ezt a nemzeti szégyent, a beolvadás folyamatát sikerül-e megállítanunk vagy legalábbis a természetesre csökkentenünk".
Ugyancsak ebben a fejezetben kapott helyet a "szórványkáté", amit a nyelvileg, történelmi és vallástörténeti szempontból hátrányos helyzetben levő református gyermekek oktatására állítottak össze Nagy József teológiai tanárral együtt.
A harmadik fejezet gazdag (a család ötszázat őriz) prédikációhagyatékából tartalmaz néhányat. A református gyülekezetnek újjá kell születnie című prédikációja a rendszerváltás utáni helyzetünkről készült könyörtelen társadalomrajz.
A következő fejezetben gyermekkori, mezőpaniti visszaemlékezéseit olvashatjuk, valamint teológushallgatóként 1934-37 között vezetett naplóját, továbbá az 1935 augusztus–szeptemberében a nagycégi szórványmisszió idején írt munkanaplóját. Ebben fogalmazza meg, hogy az egyház úgy oldhatná meg a szórványkérdést, ha minden erős anyaegyházközséghez beosztana egy szórványgyülekezetet, hogy a nagyobb a kicsit minden szempontból támogassa.
Érdekes színfoltot jelent levelezése, néhány általa írt, de különösen a neki címzett levelek, amelyek a szakmai kérdések mellett magánéletének egy-egy részletét is felvillantják.
A kötetet két lelkésztársának, Ötvös Józsefnek és Zöld Györgynek a "tisztelgő visszaemlékezése" és gazdag képanyag zárja.
Ennek a rendkívül érdekes és tanulságos dokumentumkötetnek ott van a helye minden lelkész és a szórvánnyal foglalkozó szakember könyvtárában, a mezőpanitiak és a mezőfeleiek érdekes adatokkal gazdagodhatnak lapjairól.
Befejezésül a szerkesztő, Keszeg professzor szavait idézem, aki azt reméli, hogy a kötet életre kelti, megerősíti annak a Nagy Ödönnek az emlékét, akik közel fél évszázadon keresztül "...híveinek a Biblia és a zsoltárok erősítő szavait közvetítette, aki a 20. század történéseire elkötelezetten válaszolt, aki aktív jelenlétével tudatosan alakította a romániai magyar és a gyülekezeti életet".
A kötetet a bemutatót követően sokan megvásárolták, majd a néhai lelkész népes családja és a jelen levő lelkészek megkoszorúzták Nagy Ödön sírját a mezőfelei temetőben.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 4.
A győztes csatára is emlékeznünk kell
A dicsőséges pozsonyi csatára emlékeztek péntek délután a két éve felállított Kárpátok Őre emlékműnél Csíkcsomortánban.
Az eredeti szobrot száz évvel ezelőtt, 1915-ben állították fel Kolozsváron, ám az első világháború után Erdélybe bevonuló román csapatok katonái elpusztították azt. Ennek hű másolata került 2013-ban a csomortáni iskola udvarára. Itt emlékezett meg a közösség az 1108 évvel ezelőtt történt pozsonyi csatára, ahol őseink dicsőséges győzelmet arattak a magyarok ellen törő, őket kiirtani akaró ellenség felett.
Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy a Kárpátok Őre emlékmű a település központi helye lett. Az emlékmű központi eleme egy több mint két méter magas, tölgyfából készült, határőrt ábrázoló szobor. Ezt egy minden oldalról csíki székely kapura emlékeztető, cserefából készült torony veszi körül. „Ma egy olyan csatára emlékezünk, amelyre büszkék lehetünk, melyet a feledés homályába próbáltak száműzni. 907-ben az akkori Nyugat-Európa – ahogy ma mondanánk –, a Frank birodalom fogott össze és teljes haderejével tett kísérletet a Kárpát-medencei magyarság megsemmisítésére. A magyarság örökös hivatása az őrt állás, az Istenbe vetett hit védelme” – hangsúlyozta a községvezető.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda nemrég lemondott polgármestere beszédében rámutatott arra, hogy nem a tisztség, hanem a tisztesség a meghatározó. „Ezután is, mint eddig, azt fogom hirdetni, itt is a Kárpátok Őre előtt, és mindenhol máshol, hogy a becsület és a »csemetéink« vállalása és felnevelése a legfontosabb küldetésünk. Vannak rajtunk kívül ők, a gyerekeink, akiknek tartozunk, és vannak az elődeink akiknek szintúgy tartozunk” – fogalmazott Ráduly.
Az eseményen a történelmi egyházak, civil szervezetek és a politikai pártok képviselői egyaránt részt vettek. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke megítélése szerint új fejezetet kell nyitnunk az erdélyi magyar politikában. Ez a felelős politika korszaka kell legyen, ami nem szólhat testvérháborúról – vélte az MPP elnöke.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke megjegyezte: Európa majdnem kivétel nélkül minden számbeli kisebbségbe szorult őshonos népe kivívta szabadságát, önrendelkezését, így nekünk is bizakodásra van okunk.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke úgy vélte, hogy a Kárpátok keleti őrei mi, székelyek voltunk, a feladat így ma sem idegen, ezer év óta ismerjük. „Nemcsak a hétköznapi munkát kell elvégezni, hanem erős hittel kell élni és mély elkötelezettséggel lenni a jövő nemzedék iránt” – mondta az elnök.
A történelmi egyházak részéről Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkész kérte Isten áldását, majd a helyi néptánccsoportok fellépése után elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
A dicsőséges pozsonyi csatára emlékeztek péntek délután a két éve felállított Kárpátok Őre emlékműnél Csíkcsomortánban.
Az eredeti szobrot száz évvel ezelőtt, 1915-ben állították fel Kolozsváron, ám az első világháború után Erdélybe bevonuló román csapatok katonái elpusztították azt. Ennek hű másolata került 2013-ban a csomortáni iskola udvarára. Itt emlékezett meg a közösség az 1108 évvel ezelőtt történt pozsonyi csatára, ahol őseink dicsőséges győzelmet arattak a magyarok ellen törő, őket kiirtani akaró ellenség felett.
Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy a Kárpátok Őre emlékmű a település központi helye lett. Az emlékmű központi eleme egy több mint két méter magas, tölgyfából készült, határőrt ábrázoló szobor. Ezt egy minden oldalról csíki székely kapura emlékeztető, cserefából készült torony veszi körül. „Ma egy olyan csatára emlékezünk, amelyre büszkék lehetünk, melyet a feledés homályába próbáltak száműzni. 907-ben az akkori Nyugat-Európa – ahogy ma mondanánk –, a Frank birodalom fogott össze és teljes haderejével tett kísérletet a Kárpát-medencei magyarság megsemmisítésére. A magyarság örökös hivatása az őrt állás, az Istenbe vetett hit védelme” – hangsúlyozta a községvezető.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda nemrég lemondott polgármestere beszédében rámutatott arra, hogy nem a tisztség, hanem a tisztesség a meghatározó. „Ezután is, mint eddig, azt fogom hirdetni, itt is a Kárpátok Őre előtt, és mindenhol máshol, hogy a becsület és a »csemetéink« vállalása és felnevelése a legfontosabb küldetésünk. Vannak rajtunk kívül ők, a gyerekeink, akiknek tartozunk, és vannak az elődeink akiknek szintúgy tartozunk” – fogalmazott Ráduly.
Az eseményen a történelmi egyházak, civil szervezetek és a politikai pártok képviselői egyaránt részt vettek. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke megítélése szerint új fejezetet kell nyitnunk az erdélyi magyar politikában. Ez a felelős politika korszaka kell legyen, ami nem szólhat testvérháborúról – vélte az MPP elnöke.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke megjegyezte: Európa majdnem kivétel nélkül minden számbeli kisebbségbe szorult őshonos népe kivívta szabadságát, önrendelkezését, így nekünk is bizakodásra van okunk.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke úgy vélte, hogy a Kárpátok keleti őrei mi, székelyek voltunk, a feladat így ma sem idegen, ezer év óta ismerjük. „Nemcsak a hétköznapi munkát kell elvégezni, hanem erős hittel kell élni és mély elkötelezettséggel lenni a jövő nemzedék iránt” – mondta az elnök.
A történelmi egyházak részéről Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkész kérte Isten áldását, majd a helyi néptánccsoportok fellépése után elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2015. július 6.
Brüsszeli nem a cián betiltására
„Az Európai Bizottság jelenleg nem látja indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák betiltását” – válaszolta Karmenu Vella környezetpolitikáért, tengeri ügyekért és halászati politikáért felelős európai biztos arra a folyamodványra, amelyben Tőkés László erdélyi EP-képviselő több kollégájával együtt azt szorgalmazta, hogy a brüsszeli testület mielőbb szerezzen érvényt az Európai Parlament bányászati ciántechnológiák betiltására vonatkozó, 2010. május 5-ei határozatának.
Mint a Tőkés László sajtóirodája által a Krónikához eljuttatott pénteki közleményből kiderül, június 22-ei válaszában Karmenu Vella kijelentette, hogy a létező uniós szabályozások megfelelő alkalmazása erősen csökkenti a ciánkatasztrófák kockázatát, illetve ezek által megelőzhetik a káros hatásokat, amennyiben azok mégis bekövetkeznének.
Leszögezte, hogy a bizottság csakis akkor venné fontolóra újabb biztonsági követelmények bevezetését, hogyha a létezők elégtelennek bizonyulnának. Vella ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a brüsszeli testület erősen elkötelezett a létező bányászati szabályok betartatása iránt, és annak ellenére, hogy az egyes lelőhelyek kiaknázásának engedélyeztetése a tagországok hatáskörébe tartozik, hivatala szoros figyelemmel fogja követni a ciánalapú bányászatot az Európai Unió területén.
Tudatta, hogy hamarosan nyilvánosságra kerül a veszélyes hulladékok kezelésének kötelezettségeiről szóló, 2006. április 5-ei, 2006/12/EK jelű európai parlamenti és tanácsi irányelv gyakorlatba ültetését elemző, átfogó jelentés, amely külön figyelmet szentel ennek a kérdésnek.
Hiába kongatták a vészharangot
„A környezetvédelmi biztos válasza szervesen illeszkedik a ciánalapú bányászati technológia kockázatait lekicsinylő brüsszeli megnyilvánulások sorába, hiszen az Európai Bizottság illetékesei évek óta különféle tanulmányokra, uniós irányelvekre és jogszabályokra való bürokratikus hivatkozással hárítják el az üggyel kapcsolatos figyelmeztetéseit, illetve folyamodványait" – szögezi le a Tőkés László sajtóirodája által kiadott közlemény.
Amint arról beszámoltunk, 32 európai parlamenti képviselő május elején fordult beadvánnyal a környezetvédelmi biztoshoz. Akciójuk apropóját az adta, hogy öt esztendővel ezelőtt az Európai Parlament elsöprő többséggel fogadta el azt a határozatot, amely Áder János és Tőkés László néppárti EP-képviselők kezdeményezésére a ciántechnológián alapuló bányászat európai betiltását indítványozta.
A határozatban az Európai Parlament arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy 2011 végéig tiltsák be a cianidos bányászatot, ez azonban mind a mai napig nem történt meg. A 32 képviselő a májusi beadványban nyomatékosan felhívta az uniós biztos figyelmét arra, hogy az európai törvényhozás egyértelmű felszólítása ellenére a bizottság mint végrehajtó szerv mindmáig adós a végrehajtással.
A folyamodvány aláírói arra figyelmeztettek, hogy a ciánalapú bányászat jelenleg Európa legszebb védett tájait – például a skandináviai Lappföldet, a spanyolországi Galíciát, a görögországi Halkidikí-félszigetet vagy Erdélyt – veszélyezteti, és a kontinens közel áll ahhoz, hogy a világ legfenyegetettebb aranybányászati helyszínévé váljék. Jelezték, hogy az utóbbi 25 évben világszerte több mint 30 nagyobb cianid-szennyezéssel járó baleset fordult elő, és – figyelembe véve az egyre sűrűbben bekövetkező szélsőséges időjárási körülményeket, többek között a gyakori erősen csapadékos időszakokat – nincs biztosíték arra, hogy a jövőben nem történnek hasonló szerencsétlenségek.
Különben az öt évvel ezelőtt megszavazott EP-határozat nyomán Németország, Magyarország és Csehország már betiltotta a ciános bányászati eljárást. „Továbbra is úgy véljük, hogy a vízügyi keretirányelv hatálya alá tartozó uniós célok – nevezetesen a vízkészletek jó kémiai állapotának elérése és a vízkészletek, valamint a biológiai sokféleség megőrzése – tiszteletben tartását csak úgy lehet megvalósítani, ha egyszer s mindenkorra betiltják a cianidos bányászati technológiákat” – állapították meg levelükben a képviselők.
Csalódott zöldek
„Sajnálatos Karmenu Vella hozzáállása, hogy csak akkor szándékozik fontolóra venni az Európai Parlament ajánlását a bányászati ciántechnológia betiltására, ha a jelenlegi szabályozások elégtelennek bizonyulnak. Akkor már késő lesz, eső után köpönyeg” – szögezte le a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke, aki szerint az EU környezetpolitikáért felelős biztosa a környezetvédelem legelső és legfontosabb alapelvét sem birtokolja, miszerint a szennyezést megelőzni kell és nem utólag kezelni.
A civil szervezet elnöke úgy látja, hogy a bányászati ciántechnológia európai szintű betiltása egyértelműen véget vethetne a verespataki bányatervhez hasonló, rendkívül kockázatos „ámokfutásoknak”. Mint emlékeztetett, Erdély különösen veszélyeztetett: Verespatak mellett Felsőcsertésen és Rovinán is bányanyitásra készülnek, ahol szintén ciánt is használnának a kitermelésben.
„Az arany kinyerésére használt nátrium-cianid rendkívül veszélyes méreg, bomlásakor hidrogén-cianid képződik, ami vegyi fegyvernek számító színtelen gáz (a második világháború gázkamrás kivégzéseinél használt Cyclon-B hatóanyaga), 50-60 milligramm megöl egy embert. Csak a verespataki bányaterv 200 ezer tonna nátrium-cianidot használna el. Ezzel a mennyiséggel, jól adagolva, 4 ezer milliárd embert lehetne kivégezni. És ez csak a kisebbik baj, ugyanis ez a kockázat aránylag rövid ideig tart, hiszen néhány évtized alatt a cianidkomponensek eltűnnek a környezetből, lebomlanak.” – szemléltette a rombolás arányait Kovács Zoltán Csongor.
Hozzáfűzte: a ciántechnológia használata olcsó a befektetőknek, mert a környezetnek okozott kárt nem ők, hanem a társdalom fizeti meg. Ezért megéri számukra egész hegyeket bedarálni, lisztfinomságú porrá zúzni, ciánnal kilúgozni belőle az aranyat és a maradék bányahulladékot valahova örök időre lerakni. Emlékeztetett, csak a verespataki projektben 215 millió tonnányi ilyen bányahulladék keletkezne. „Mindezt a ciántechnológia betiltása egy huszárvágással megelőzhetné. De az már biztos, hogy az EU-biztos úr ezt valamiért nem akarja” – adott hangot csalódottságának a zöld civilszervezet vezetője.
Egy húron pendülnek
Nem Karmenu Vella az első környezetpolitikáért, tengeri ügyekért és halászati politikáért felelős európai biztos, aki elutasítja a ciántechnológia betiltását. Elődje, Janez Potočnik tavaly augusztus elején válaszolt hasonló hangnemben a Kárpát-medencei összefogás jegyében született beadványra, amelyet 2014 márciusában Tőkés László, Zuzana Balážová, a felvidéki Körmöcbánya polgármestere, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) akkori elnöke terjesztett az EU végrehajtó testülete elé. „Jelenleg nem tartjuk indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát” – válaszolta az EB-elnök nevében Janez Potočnik a memorandum aláíróinak.
Mint ismeretes, a térség egyik legnagyobb természeti katasztrófája a tiszai ciánszennyezés volt, amelyet az okozott, hogy 2000. január 30-án a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába.
A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 kilométer hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le. A csernobili atomkatasztrófa óta történt legnagyobb környezeti katasztrófának is nevezték.
Bálint Eszter, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
„Az Európai Bizottság jelenleg nem látja indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák betiltását” – válaszolta Karmenu Vella környezetpolitikáért, tengeri ügyekért és halászati politikáért felelős európai biztos arra a folyamodványra, amelyben Tőkés László erdélyi EP-képviselő több kollégájával együtt azt szorgalmazta, hogy a brüsszeli testület mielőbb szerezzen érvényt az Európai Parlament bányászati ciántechnológiák betiltására vonatkozó, 2010. május 5-ei határozatának.
Mint a Tőkés László sajtóirodája által a Krónikához eljuttatott pénteki közleményből kiderül, június 22-ei válaszában Karmenu Vella kijelentette, hogy a létező uniós szabályozások megfelelő alkalmazása erősen csökkenti a ciánkatasztrófák kockázatát, illetve ezek által megelőzhetik a káros hatásokat, amennyiben azok mégis bekövetkeznének.
Leszögezte, hogy a bizottság csakis akkor venné fontolóra újabb biztonsági követelmények bevezetését, hogyha a létezők elégtelennek bizonyulnának. Vella ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a brüsszeli testület erősen elkötelezett a létező bányászati szabályok betartatása iránt, és annak ellenére, hogy az egyes lelőhelyek kiaknázásának engedélyeztetése a tagországok hatáskörébe tartozik, hivatala szoros figyelemmel fogja követni a ciánalapú bányászatot az Európai Unió területén.
Tudatta, hogy hamarosan nyilvánosságra kerül a veszélyes hulladékok kezelésének kötelezettségeiről szóló, 2006. április 5-ei, 2006/12/EK jelű európai parlamenti és tanácsi irányelv gyakorlatba ültetését elemző, átfogó jelentés, amely külön figyelmet szentel ennek a kérdésnek.
Hiába kongatták a vészharangot
„A környezetvédelmi biztos válasza szervesen illeszkedik a ciánalapú bányászati technológia kockázatait lekicsinylő brüsszeli megnyilvánulások sorába, hiszen az Európai Bizottság illetékesei évek óta különféle tanulmányokra, uniós irányelvekre és jogszabályokra való bürokratikus hivatkozással hárítják el az üggyel kapcsolatos figyelmeztetéseit, illetve folyamodványait" – szögezi le a Tőkés László sajtóirodája által kiadott közlemény.
Amint arról beszámoltunk, 32 európai parlamenti képviselő május elején fordult beadvánnyal a környezetvédelmi biztoshoz. Akciójuk apropóját az adta, hogy öt esztendővel ezelőtt az Európai Parlament elsöprő többséggel fogadta el azt a határozatot, amely Áder János és Tőkés László néppárti EP-képviselők kezdeményezésére a ciántechnológián alapuló bányászat európai betiltását indítványozta.
A határozatban az Európai Parlament arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy 2011 végéig tiltsák be a cianidos bányászatot, ez azonban mind a mai napig nem történt meg. A 32 képviselő a májusi beadványban nyomatékosan felhívta az uniós biztos figyelmét arra, hogy az európai törvényhozás egyértelmű felszólítása ellenére a bizottság mint végrehajtó szerv mindmáig adós a végrehajtással.
A folyamodvány aláírói arra figyelmeztettek, hogy a ciánalapú bányászat jelenleg Európa legszebb védett tájait – például a skandináviai Lappföldet, a spanyolországi Galíciát, a görögországi Halkidikí-félszigetet vagy Erdélyt – veszélyezteti, és a kontinens közel áll ahhoz, hogy a világ legfenyegetettebb aranybányászati helyszínévé váljék. Jelezték, hogy az utóbbi 25 évben világszerte több mint 30 nagyobb cianid-szennyezéssel járó baleset fordult elő, és – figyelembe véve az egyre sűrűbben bekövetkező szélsőséges időjárási körülményeket, többek között a gyakori erősen csapadékos időszakokat – nincs biztosíték arra, hogy a jövőben nem történnek hasonló szerencsétlenségek.
Különben az öt évvel ezelőtt megszavazott EP-határozat nyomán Németország, Magyarország és Csehország már betiltotta a ciános bányászati eljárást. „Továbbra is úgy véljük, hogy a vízügyi keretirányelv hatálya alá tartozó uniós célok – nevezetesen a vízkészletek jó kémiai állapotának elérése és a vízkészletek, valamint a biológiai sokféleség megőrzése – tiszteletben tartását csak úgy lehet megvalósítani, ha egyszer s mindenkorra betiltják a cianidos bányászati technológiákat” – állapították meg levelükben a képviselők.
Csalódott zöldek
„Sajnálatos Karmenu Vella hozzáállása, hogy csak akkor szándékozik fontolóra venni az Európai Parlament ajánlását a bányászati ciántechnológia betiltására, ha a jelenlegi szabályozások elégtelennek bizonyulnak. Akkor már késő lesz, eső után köpönyeg” – szögezte le a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke, aki szerint az EU környezetpolitikáért felelős biztosa a környezetvédelem legelső és legfontosabb alapelvét sem birtokolja, miszerint a szennyezést megelőzni kell és nem utólag kezelni.
A civil szervezet elnöke úgy látja, hogy a bányászati ciántechnológia európai szintű betiltása egyértelműen véget vethetne a verespataki bányatervhez hasonló, rendkívül kockázatos „ámokfutásoknak”. Mint emlékeztetett, Erdély különösen veszélyeztetett: Verespatak mellett Felsőcsertésen és Rovinán is bányanyitásra készülnek, ahol szintén ciánt is használnának a kitermelésben.
„Az arany kinyerésére használt nátrium-cianid rendkívül veszélyes méreg, bomlásakor hidrogén-cianid képződik, ami vegyi fegyvernek számító színtelen gáz (a második világháború gázkamrás kivégzéseinél használt Cyclon-B hatóanyaga), 50-60 milligramm megöl egy embert. Csak a verespataki bányaterv 200 ezer tonna nátrium-cianidot használna el. Ezzel a mennyiséggel, jól adagolva, 4 ezer milliárd embert lehetne kivégezni. És ez csak a kisebbik baj, ugyanis ez a kockázat aránylag rövid ideig tart, hiszen néhány évtized alatt a cianidkomponensek eltűnnek a környezetből, lebomlanak.” – szemléltette a rombolás arányait Kovács Zoltán Csongor.
Hozzáfűzte: a ciántechnológia használata olcsó a befektetőknek, mert a környezetnek okozott kárt nem ők, hanem a társdalom fizeti meg. Ezért megéri számukra egész hegyeket bedarálni, lisztfinomságú porrá zúzni, ciánnal kilúgozni belőle az aranyat és a maradék bányahulladékot valahova örök időre lerakni. Emlékeztetett, csak a verespataki projektben 215 millió tonnányi ilyen bányahulladék keletkezne. „Mindezt a ciántechnológia betiltása egy huszárvágással megelőzhetné. De az már biztos, hogy az EU-biztos úr ezt valamiért nem akarja” – adott hangot csalódottságának a zöld civilszervezet vezetője.
Egy húron pendülnek
Nem Karmenu Vella az első környezetpolitikáért, tengeri ügyekért és halászati politikáért felelős európai biztos, aki elutasítja a ciántechnológia betiltását. Elődje, Janez Potočnik tavaly augusztus elején válaszolt hasonló hangnemben a Kárpát-medencei összefogás jegyében született beadványra, amelyet 2014 márciusában Tőkés László, Zuzana Balážová, a felvidéki Körmöcbánya polgármestere, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) akkori elnöke terjesztett az EU végrehajtó testülete elé. „Jelenleg nem tartjuk indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát” – válaszolta az EB-elnök nevében Janez Potočnik a memorandum aláíróinak.
Mint ismeretes, a térség egyik legnagyobb természeti katasztrófája a tiszai ciánszennyezés volt, amelyet az okozott, hogy 2000. január 30-án a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába.
A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 kilométer hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le. A csernobili atomkatasztrófa óta történt legnagyobb környezeti katasztrófának is nevezték.
Bálint Eszter, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 6.
A létai Géczy-vár
Géczy János bizonyoson megérdemelte a gyalui uradalmat. Kardját és a hazáért való emberségét maga Báthory István, Erdély fejedelme, Lengyelország nagy királya jutalmazta. Kapta jutalomként Léta várát is a környező falvakkal együtt. Az is igaz, hogy a vár erősen magán viselte a magyar s erdélyi történelem nyomát.
– Mert ugye tova 120 esztendővel ezelőtt még a törököket hatalmasan veregető Hunyadi János is megkapta, aztán adományozta Jakcs Mihály vajdának és örököseinek a gyönyörű birtokot s Léta várát. De mihez kezdek én ezzel a rommal most? – így tűnődött Géczy János nagyúr fenn a félig rom vár megmaradt tornyának tövében, elnézve Kolozsvár s a havasok felé. – Én azt nem méricskélem, mennyit s mekkorát kapok Báthorytól s mástól, de hát a rom, az rom, még akkor is, ha az ország gyönyörű erdős völgykatlanában áll, középen, éppenséggel a mindeneket kormányzó Isten tenyerén.
Balassi Menyhért uram nyolc esztendővel ezelőtt elítélhető módon ellenkezett János Zsigmond fejedelemmel. Nem való az. Az ellenségeskedésnek az leve az eredménye, hogy amikor a fejedelem ostromolni kezdte Léta várát, a mély pincékben raktározott lőporos hordók felrobbantak. Sosem lehetett bizonyítani valóságoson, hogy János Zsigmond fizetett embere cselekedte-e a gonoszságot. Elég annyi, hogy rommá leve a vár jobb része. Most immár az enyém ez az egész világ, s a közepében a vár maradéka.
Géczy János nagyúr azonban a maradéknak is akart hagyni valamit, ha már mindent nem is, mert abba egyre-másra belészólt hun a tatár, hun a török, leginkább az osztrák. Építkezni kezdett, s a keze alatt felnőtt a vár, amelyben laknia is adatott vitézeivel s gyönyörű feleségével. Székelyföldről szegődött építőmestereket, mert a famunkához náluk jobban nem értett senki.
– Tudja, Sebeő uram, sosem találkoztam ilyen építőkkel. Ezek nem pallják el a bért, a bort megisszák forma, de reggel a pálinkát, azt igen. Néztem, meg se moccan a képük, ahogy magukhoz veszik, aztán nem is esznek, hanem falnak. Este tűz mellett énekelnek, keseregnek, mintha mindegyik külön-külön magának. De amit elvégeznek, arra még egy püspök is keresztet vethet. Mert az meg van csinálva.
Megszerette a székelyeket Géczy János. Azok se ellenkeztek véle ottlétük idején. De amikor marasztalta őket véglegesen, csak csóválták a fejüket, hogy az nem lehetséges, mert otthon a falu, a család s a Hargita.
Akkor azonban maga Géczy János sem gondolta, hogy lészen még találkozása ám, s a maga várában, ugyanvalóst székely teremtéssel. Úgy adódott, hogy Kolozsváron jártában a híres csizmadiamesterhez, Csutka István vargához riasztotta két katonáját, szegődjenek húsz pár csizmát a várőrség számára. S küldte az övét is mutatóba. Neki is két párat.
Mentek s jöttek a küldöttek, mondván, Csutka István fővarga üzeni, hogy azt a lábat látni kell, s megmérni, punktum. Géczy nagyúr hát elment maga a vargákhoz, csudát is látott Kolozsvárt, mert olyan műhelyt még soha. Hát megszegődtek, s abban maradtak, hogy az úré hamarább, de a húsz másik pár hat hét múlva, május első hetében készen, maga Csutka István főmester szállítja Létába, a várba.
Úgy is lett. Ám a kolozsvári szállítmánnyal ment a fővarga Csutka István felesége is, született csíktusnádi Beke Borcsa ifjúasszony, kinek szépsége híres volt már Székelyföldön is, akkor éppen Kolozsvárt is. Géczy nagyúr maga fogadta, szemlélte a szállítmányt nagy elégedettséggel. S mivel így volt, szívesen indítványozta, költenék el együtt a vár udvarán a délebédet. Azzal megcsippentette a varga ragyogó szépségű feleségének orcáját.
– Géczy uramnak szüksége van-e mind a tíz ujjára? – volt arra a válasz asszonyi szóval.
– Bizony igen, mert nyolc, kilenc ujjal nem lehet kardot forgatni.
– Már csak azért, mert én székely voltam s vagyok Kolozsvárt is, hát vagyon nálam bicska, nem is kacor...
Géczy uram értett a szóból, s kacagott, valami mentséget is kért. A rangos ebédasztalnál, s immár a jó bor mellett tréfára terelte a bocsánatkérést, azt is mondván, hogy cserélnének-e feleséget a nagymester Csutka Istvánnal.
– Hát hiszen két falu ráadással s az én Borcsám távollétében... De azt az asszonyt látni kell.
– Maga Kolozsváron is azt mondta: azt a lábat látni kell. Éppen jön az én párom, itt né.
A vár népe csodájára járt annak az ebédnek s a két gyönyörű fiatal asszonynak. A Géczy-vár ismét rom, de él a két szépség a krónikákban. Valaki tán újból fölépíti azt a gyönyörű várat a maradékból.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Géczy János bizonyoson megérdemelte a gyalui uradalmat. Kardját és a hazáért való emberségét maga Báthory István, Erdély fejedelme, Lengyelország nagy királya jutalmazta. Kapta jutalomként Léta várát is a környező falvakkal együtt. Az is igaz, hogy a vár erősen magán viselte a magyar s erdélyi történelem nyomát.
– Mert ugye tova 120 esztendővel ezelőtt még a törököket hatalmasan veregető Hunyadi János is megkapta, aztán adományozta Jakcs Mihály vajdának és örököseinek a gyönyörű birtokot s Léta várát. De mihez kezdek én ezzel a rommal most? – így tűnődött Géczy János nagyúr fenn a félig rom vár megmaradt tornyának tövében, elnézve Kolozsvár s a havasok felé. – Én azt nem méricskélem, mennyit s mekkorát kapok Báthorytól s mástól, de hát a rom, az rom, még akkor is, ha az ország gyönyörű erdős völgykatlanában áll, középen, éppenséggel a mindeneket kormányzó Isten tenyerén.
Balassi Menyhért uram nyolc esztendővel ezelőtt elítélhető módon ellenkezett János Zsigmond fejedelemmel. Nem való az. Az ellenségeskedésnek az leve az eredménye, hogy amikor a fejedelem ostromolni kezdte Léta várát, a mély pincékben raktározott lőporos hordók felrobbantak. Sosem lehetett bizonyítani valóságoson, hogy János Zsigmond fizetett embere cselekedte-e a gonoszságot. Elég annyi, hogy rommá leve a vár jobb része. Most immár az enyém ez az egész világ, s a közepében a vár maradéka.
Géczy János nagyúr azonban a maradéknak is akart hagyni valamit, ha már mindent nem is, mert abba egyre-másra belészólt hun a tatár, hun a török, leginkább az osztrák. Építkezni kezdett, s a keze alatt felnőtt a vár, amelyben laknia is adatott vitézeivel s gyönyörű feleségével. Székelyföldről szegődött építőmestereket, mert a famunkához náluk jobban nem értett senki.
– Tudja, Sebeő uram, sosem találkoztam ilyen építőkkel. Ezek nem pallják el a bért, a bort megisszák forma, de reggel a pálinkát, azt igen. Néztem, meg se moccan a képük, ahogy magukhoz veszik, aztán nem is esznek, hanem falnak. Este tűz mellett énekelnek, keseregnek, mintha mindegyik külön-külön magának. De amit elvégeznek, arra még egy püspök is keresztet vethet. Mert az meg van csinálva.
Megszerette a székelyeket Géczy János. Azok se ellenkeztek véle ottlétük idején. De amikor marasztalta őket véglegesen, csak csóválták a fejüket, hogy az nem lehetséges, mert otthon a falu, a család s a Hargita.
Akkor azonban maga Géczy János sem gondolta, hogy lészen még találkozása ám, s a maga várában, ugyanvalóst székely teremtéssel. Úgy adódott, hogy Kolozsváron jártában a híres csizmadiamesterhez, Csutka István vargához riasztotta két katonáját, szegődjenek húsz pár csizmát a várőrség számára. S küldte az övét is mutatóba. Neki is két párat.
Mentek s jöttek a küldöttek, mondván, Csutka István fővarga üzeni, hogy azt a lábat látni kell, s megmérni, punktum. Géczy nagyúr hát elment maga a vargákhoz, csudát is látott Kolozsvárt, mert olyan műhelyt még soha. Hát megszegődtek, s abban maradtak, hogy az úré hamarább, de a húsz másik pár hat hét múlva, május első hetében készen, maga Csutka István főmester szállítja Létába, a várba.
Úgy is lett. Ám a kolozsvári szállítmánnyal ment a fővarga Csutka István felesége is, született csíktusnádi Beke Borcsa ifjúasszony, kinek szépsége híres volt már Székelyföldön is, akkor éppen Kolozsvárt is. Géczy nagyúr maga fogadta, szemlélte a szállítmányt nagy elégedettséggel. S mivel így volt, szívesen indítványozta, költenék el együtt a vár udvarán a délebédet. Azzal megcsippentette a varga ragyogó szépségű feleségének orcáját.
– Géczy uramnak szüksége van-e mind a tíz ujjára? – volt arra a válasz asszonyi szóval.
– Bizony igen, mert nyolc, kilenc ujjal nem lehet kardot forgatni.
– Már csak azért, mert én székely voltam s vagyok Kolozsvárt is, hát vagyon nálam bicska, nem is kacor...
Géczy uram értett a szóból, s kacagott, valami mentséget is kért. A rangos ebédasztalnál, s immár a jó bor mellett tréfára terelte a bocsánatkérést, azt is mondván, hogy cserélnének-e feleséget a nagymester Csutka Istvánnal.
– Hát hiszen két falu ráadással s az én Borcsám távollétében... De azt az asszonyt látni kell.
– Maga Kolozsváron is azt mondta: azt a lábat látni kell. Éppen jön az én párom, itt né.
A vár népe csodájára járt annak az ebédnek s a két gyönyörű fiatal asszonynak. A Géczy-vár ismét rom, de él a két szépség a krónikákban. Valaki tán újból fölépíti azt a gyönyörű várat a maradékból.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. július 6.
Ágoston Hugó: A közösség lelkiismerete
Közelednek, ismét, a választások, és én mind többet gondolok Markó Bélára. Meg persze néhány más (nemzedék)társára, akik külön-külön is, de főleg együtt meghatározták a romániai magyarság politikai képviseletét, mondhatni kisebbségi sorsának alakulását. Megpróbálom – bevallom, egyelőre sikertelenül – elképzelni, milyen lesz a politikánk és a közéletünk Markó Béla nélkül. És persze néhány más politikus (nemzedék)társa nélkül, gondoljunk a kezdetekre, az immár a ceauşescui diktatúra időtartamát is meghaladó nehéz harmadfél évtizedre. Persze titokban elképzelem azt is, hogy mégsem vonul vissza (ritka szokás az önkéntes visszalépés itt Kelet-Európában, és Markó Béla már lépett vissza egyszer egy nagyot, amikor 2011-ben lemondott arról, hogy új szövetségi elnöki mandátumért induljon), az utóbbi időben viszont mind egyértelműbben jelenti be, hogy nem folytatja. Mint például legújabb kötetének hátsó borítólapján: „Nem tudom, lehet-e még gyógyítani közéletünk súlyosbodó skizofréniáját, hogy külön keresi boldogulását baloldal és jobboldal, mi több, saját bőrömön tapasztalom, hogy íróként is már-már le kellene tagadnom politikusi mivoltomat, politikusként pedig pironkodva kellene félretolnom asztalomról, mondjuk, verskezdeményeimet. Most is, ebben az esszé- és publicisztikakötetben, amely a napi politikától való fokozatos visszavonulásom négy esztendejének az írásait tartalmazza, a múlandó publicisztika talán szégyelli a mellette páváskodó szépirodalmi esszét, és fordítva.” Rekviem egy macskáért ennek az új kötetnek a címe, válogatás 2011 és 2014 között – legnagyobb részt az Élet és Irodalomban, a Népszabadságban, a Bárkában és a Korunkban – megjelent írásokból. Hogy hol közöl Markó, annak természetesen megvan a maga külön jelentése és jelentősége. A könyv a Kalligramnál jelent meg (remek kivitelezésben), és akkor az első kíváncsiságunk mindjárt az lenne, hogyan fogadták ezeket az esszéket, publicisztikákat, kiemelkedő események alkalmával megtartott beszédeket a pozsonyi, szlovákiai olvasók. Bizonyára azzal az elismeréssel, ahogy az értő magyarországi és erdélyi közönség – úgy, ahogy a gondolkodásban és írásban rokon kolléga, nemzedéktárs Lengyel László meghatározó fontosságú könyvét, a tavaly megjelent A szabadság melankóliáját fogadta maga Markó Béla: „... rég zúdult rám egyszerre ennyi kérdés, ennyi dilemma és ennyi érzelem is ugyanakkor”. Az összeállítás szempontja szemmel láthatóan nem az volt, hogy valamiféle ízelítőt adjon a szerző szerteágazó értekező prózai munkásságából, mintegy adalékul a politikus arcképéhez, hanem a nagy közéleti témák, tartalmak határozták meg. Kérdések, dilemmák, érzelmek. Olyanok, mint a kérdőjeles címek közül a Székely vagy szórvány? vagy a Mire vagyunk büszkék, Tanuljunk-e a szomszédainktól? Szóljanak vagy ne szóljanak? Az utóbbi külön figyelmet érdemel: annak a kivételes politikai erejű Memorandumnak a belső története, amelyet az RMDSZ 1993. augusztusában nyújtott be Románia küszöbön álló felvételéről az Európa Tanácsba. „Megpróbáltuk feltételekhez kötni az ország 1989 decembere utáni első fontos integrációs lépését”. Ez az egyszerű és egyszerűen megállapított, majd megmagyarázott tény egymagában cáfolja a populista non-combat vádakat, amelyekkel a Szövetség demokratikus elkötelezettségű, az intézményes keretek között folytatott politikai harcot stratégiai alapelvként meghatározó vezetőinek annyiszor szembe kellett nézniük. Az állam kisebbségi politikáját számon kérő történelmi Memorandum, amely – az autonómia-igény londoni nyílt megfogalmazásával együtt – a friss RMDSZ-elnök Markó Béla számára a nemzetközi tűzkeresztséget is jelentette, román értelmezésben úgymond veszélybe sodorta az ország integrációját. „Mi tagadás, nekünk magunknak is fel kellett oldanunk egy ellentmondást. Azt ugyanis, hogy a Memorandumban feltételeket támasztottunk Románia felvételéhez, miközben (...) érdekünk volt az európai és euroatlanti integráció.” A tét tehát az volt, hogy a demokratikus Nyugat „az integrációért cserében ki fogja követelni a demokratikus elvek érvényesítését és a demokrácia alapintézményeinek kiépítését. (...) Volt még egy másik, sajátos elvárásunk is nekünk, magyaroknak az integrációs folyamatban: emberi jogi, kisebbségjogi problémák megoldását vártuk a nemzetközi intézményektől. Más szóval, igényeltük a beleszólást, a pressziót, akár a kényszert is ezekben a kérdésekben.” On revient toujours: lásd a Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette küldöttség júniusi washingtoni látogatásának célját és eredményeit... A kötet súlyos politikai, közéleti és sorskérdéseket görget, jónéhányra érdemes lenne visszatérni. Ugyanakkor olyan kis impromptu-k színesítik, mint a címadó írás egy bukaresti kóbor macskáról, aki odaszokik a tömbházba, majd eltűnik. Hogyne asszociálnánk Markó Béla emlékezetes 1999-es esszéjére az identitástudatok sokféleségéről, Az erdélyi macskára? (Bár kiderül, hogy itt némileg másról van szó...) Markó értekező prózájában még a magamfajta laikusnak is lehetetlen észre nem venni a volt szerkesztőségi kolléga, író- és költőtárs Székely János választékos stílusának, gyakran eszmei-esztétikai levezetésként ható érzékeny és pontos gondolatfűzésének a hatását. A közéletiség, a magas irodalmi színvonal és nyelvi erő olyan egységével állunk szemben ezeknek a szövegeknek az olvasásakor, amilyenre mai írástudóinknál alig találunk példát, még a magyarországiaknál sem nagyon. Ha pedig politikusokra szűkítjük a kört, erőlködnünk kell... hogy visszafojtsuk nevetésünket. És „szembesülünk” egy hiánnyal is: Markó írásai, miként egész attitűdje, emberi tartása, teljes mértékben nélkülözi a magyar és román vezető politikusok nagy részére annyira jellemző hatalmi gőgöt, azt a bizonyos hübriszt. Minderről az is eszembe jut, hogy Markó Bélával kapcsolatban kísért egy talán még nagyobb dilemma. Kissé olyan mi lett volna, ha... kiindulású: milyen többletet jelentett a politikusnak az, hogy költő és esszéíró volt? – és hogy jelentett-e többletet az újra megtalált költészete számára a sok politikai harc, megpróbáltatás? Az egyszerű válasz természetesen az, hogy jelentett: fontos a kifejezőkészség a politikában, az emberi és közéleti tapasztalat az írásban; „kölcsönös megtermékenyítésről” van szó, ahogy emlékezetem szerint régebben mondták – az árnyaltabb, értelmező részletes választ viszont neki magának kell megadnia. Következő munkáiban és munkáival is. Ahogyan a Lengyel László könyve kapcsán kiemelt idézet folytatódik: „Rég éreztem úgy egy ilyen kor-és kórtörténet olvastán, hogy újabb meg újabb hasonló könyvek megírását kéri számon mindannyiunktól, tőlem is tulajdonképpen.” A közéletiség nyílt kiállást, állásfoglalást is jelent legfontosabb sorskérdéseinkben, ügyeinkben. Markó Béla ilyen értelemben is a legfontosabb közéleti írónk, alkotónk. Legutóbb a nemzetállamról és a homogenitásról írott cikke vert fel port, de közéletivé tud emelni olyan dolgokat is, mint a Rubik-kockával való viaskodását: egy kedves cikkben (az ÉS fizetéses oldalain) arra a következtetésre jut, hogy világunkban „van még számos fehér, kék, sárga, narancssárga, piros és zöld lapocska, amelyeket még ezután kellene kirakni, amennyiben végre hajlandók lennénk ebben a játékos sokszínűségben magunkra ismerni”. Erőteljes közéleti vonulata van Markó lírájának is. Az utóbbi időben felélénkülni látszik a közéleti költészet, és újra aktuális kérdés az irodalom és a politika (az illyési „hattyú és görény”) bonyolult kapcsolatának értelmezése. Nem lehet célom közéleti verseiről írni, megteszik a kritikusai, emeljük ki közülük Elek Tibort; a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője monográfiát is írt Markó Béla költői világa címmel. Azt azonban be kell vallanom, hogy szinte mindig „megütnek” ezek az alkotások. Emlékszünk a Csatolmányra? Végül, kezdeti dilemmáimhoz visszatérve, ha már elkerülhetetlen Markó Béla visszavonulása az aktív politizálás harcmezejéről, voltaképpen örülök neki! Azért is, mert többet fog majd írni (és lehet jelentős közéleti szerepet vinni értelmiségi fedezékéből sajtós véleménynyilvánítással is), kiteljesítheti a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal, annak élén, a civiltársadalmi közéletiséget, de azért is – önző szempont, tudom –, mert akkor majd még elfogulatlanabbul és még gyakrabban lehet majd reflektálni írásaira, hiszen az embert már nem érheti az a vád, hogy érdekből teszi. S ha mégis, akkor legfeljebb közösségi érdekből.
Ui.
Markó Béla
Kerítés
De ugye utólag azért nem változik semmi?
Ugye nem lövitek le az öcsémet,
ha 1989 nyarán átkúszik a határon?
Ugye nem adjátok őt vissza a románoknak,
akik már kibiztosították a tücsköket,
a kutyákat, a géppisztolyokat,
és amikor hajnalban az öcsém visszanéz,
egyetlen torkolattűz lesz egész Erdély?
Ugye nem húztok kerítést arra a helyre,
ahol neki azon az éjszakán
át kell jutnia a zöld határon?
Ugye nincsen teherszállító időgépetek,
hogy ólomnehéz szíveteket
visszavigyétek egészen odáig?
Ugye vigyáztok rá, ha nem tudom már
semmiképpen sem lebeszélni?
Ugye segítetek neki?
Ugye tudjátok, hogy csakis azért
szerveztük meg a szökését,
mert itthon belepusztult volna?
Ugye elhiszitek, hogy nem értettem egyet vele,
de nem hagyhattam meghalni a testvéremet?
Ugye nem álltok az útjába?
Ígérem, én nem megyek,
nem is akartam soha,
és most már mi értelme lenne?
Ugye nem toloncoljátok vissza 1989 közepén,
amikor még fogalmunk sincs róla,
hogy rá egy fél évre Ceauşescut is lepuffantják,
mint egy veszett kutyát?
Igazán ki lehetett volna várni.
Ugye nem ástok vizesárkot oda?
Ugye nem helyeztek el taposóaknákat a fűben?
Ugye csak egy hangyaboly púposodik?
Ugye csak gyík surran, mint a gyújtózsinór?
Ugye csak tréfáltatok?
Ugye azt fogjátok mondani erre,
hogy mi magyarok vagyunk,
és hogy ez nem ugyanaz?
De ti 1989 nyarán a románokat is?
Szóval őket sem küldtétek haza?
Senkit sem küldtetek haza?
Csakhogy most 2015-öt írunk?
Kicsi országban kicsi falu, kicsi ház,
kicsi asztal, kicsi kenyér?
Nekünk sem elegendő?
Akkor hát mi legyen?
Égig érő kerítés legyen?
Valahol a felhők között,
kerítés tetején üldögél a mindenható,
elgondolkozva lógatja a lábát,
nem látszik innen lentről
se bőre színe, se szeme vágása.
Ugye nem lövitek le az Istent?
[Markó Béla fenti, Kerítés című versét közölte a Népszava 2015. júl. 7-i száma]
maszol.ro
Közelednek, ismét, a választások, és én mind többet gondolok Markó Bélára. Meg persze néhány más (nemzedék)társára, akik külön-külön is, de főleg együtt meghatározták a romániai magyarság politikai képviseletét, mondhatni kisebbségi sorsának alakulását. Megpróbálom – bevallom, egyelőre sikertelenül – elképzelni, milyen lesz a politikánk és a közéletünk Markó Béla nélkül. És persze néhány más politikus (nemzedék)társa nélkül, gondoljunk a kezdetekre, az immár a ceauşescui diktatúra időtartamát is meghaladó nehéz harmadfél évtizedre. Persze titokban elképzelem azt is, hogy mégsem vonul vissza (ritka szokás az önkéntes visszalépés itt Kelet-Európában, és Markó Béla már lépett vissza egyszer egy nagyot, amikor 2011-ben lemondott arról, hogy új szövetségi elnöki mandátumért induljon), az utóbbi időben viszont mind egyértelműbben jelenti be, hogy nem folytatja. Mint például legújabb kötetének hátsó borítólapján: „Nem tudom, lehet-e még gyógyítani közéletünk súlyosbodó skizofréniáját, hogy külön keresi boldogulását baloldal és jobboldal, mi több, saját bőrömön tapasztalom, hogy íróként is már-már le kellene tagadnom politikusi mivoltomat, politikusként pedig pironkodva kellene félretolnom asztalomról, mondjuk, verskezdeményeimet. Most is, ebben az esszé- és publicisztikakötetben, amely a napi politikától való fokozatos visszavonulásom négy esztendejének az írásait tartalmazza, a múlandó publicisztika talán szégyelli a mellette páváskodó szépirodalmi esszét, és fordítva.” Rekviem egy macskáért ennek az új kötetnek a címe, válogatás 2011 és 2014 között – legnagyobb részt az Élet és Irodalomban, a Népszabadságban, a Bárkában és a Korunkban – megjelent írásokból. Hogy hol közöl Markó, annak természetesen megvan a maga külön jelentése és jelentősége. A könyv a Kalligramnál jelent meg (remek kivitelezésben), és akkor az első kíváncsiságunk mindjárt az lenne, hogyan fogadták ezeket az esszéket, publicisztikákat, kiemelkedő események alkalmával megtartott beszédeket a pozsonyi, szlovákiai olvasók. Bizonyára azzal az elismeréssel, ahogy az értő magyarországi és erdélyi közönség – úgy, ahogy a gondolkodásban és írásban rokon kolléga, nemzedéktárs Lengyel László meghatározó fontosságú könyvét, a tavaly megjelent A szabadság melankóliáját fogadta maga Markó Béla: „... rég zúdult rám egyszerre ennyi kérdés, ennyi dilemma és ennyi érzelem is ugyanakkor”. Az összeállítás szempontja szemmel láthatóan nem az volt, hogy valamiféle ízelítőt adjon a szerző szerteágazó értekező prózai munkásságából, mintegy adalékul a politikus arcképéhez, hanem a nagy közéleti témák, tartalmak határozták meg. Kérdések, dilemmák, érzelmek. Olyanok, mint a kérdőjeles címek közül a Székely vagy szórvány? vagy a Mire vagyunk büszkék, Tanuljunk-e a szomszédainktól? Szóljanak vagy ne szóljanak? Az utóbbi külön figyelmet érdemel: annak a kivételes politikai erejű Memorandumnak a belső története, amelyet az RMDSZ 1993. augusztusában nyújtott be Románia küszöbön álló felvételéről az Európa Tanácsba. „Megpróbáltuk feltételekhez kötni az ország 1989 decembere utáni első fontos integrációs lépését”. Ez az egyszerű és egyszerűen megállapított, majd megmagyarázott tény egymagában cáfolja a populista non-combat vádakat, amelyekkel a Szövetség demokratikus elkötelezettségű, az intézményes keretek között folytatott politikai harcot stratégiai alapelvként meghatározó vezetőinek annyiszor szembe kellett nézniük. Az állam kisebbségi politikáját számon kérő történelmi Memorandum, amely – az autonómia-igény londoni nyílt megfogalmazásával együtt – a friss RMDSZ-elnök Markó Béla számára a nemzetközi tűzkeresztséget is jelentette, román értelmezésben úgymond veszélybe sodorta az ország integrációját. „Mi tagadás, nekünk magunknak is fel kellett oldanunk egy ellentmondást. Azt ugyanis, hogy a Memorandumban feltételeket támasztottunk Románia felvételéhez, miközben (...) érdekünk volt az európai és euroatlanti integráció.” A tét tehát az volt, hogy a demokratikus Nyugat „az integrációért cserében ki fogja követelni a demokratikus elvek érvényesítését és a demokrácia alapintézményeinek kiépítését. (...) Volt még egy másik, sajátos elvárásunk is nekünk, magyaroknak az integrációs folyamatban: emberi jogi, kisebbségjogi problémák megoldását vártuk a nemzetközi intézményektől. Más szóval, igényeltük a beleszólást, a pressziót, akár a kényszert is ezekben a kérdésekben.” On revient toujours: lásd a Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette küldöttség júniusi washingtoni látogatásának célját és eredményeit... A kötet súlyos politikai, közéleti és sorskérdéseket görget, jónéhányra érdemes lenne visszatérni. Ugyanakkor olyan kis impromptu-k színesítik, mint a címadó írás egy bukaresti kóbor macskáról, aki odaszokik a tömbházba, majd eltűnik. Hogyne asszociálnánk Markó Béla emlékezetes 1999-es esszéjére az identitástudatok sokféleségéről, Az erdélyi macskára? (Bár kiderül, hogy itt némileg másról van szó...) Markó értekező prózájában még a magamfajta laikusnak is lehetetlen észre nem venni a volt szerkesztőségi kolléga, író- és költőtárs Székely János választékos stílusának, gyakran eszmei-esztétikai levezetésként ható érzékeny és pontos gondolatfűzésének a hatását. A közéletiség, a magas irodalmi színvonal és nyelvi erő olyan egységével állunk szemben ezeknek a szövegeknek az olvasásakor, amilyenre mai írástudóinknál alig találunk példát, még a magyarországiaknál sem nagyon. Ha pedig politikusokra szűkítjük a kört, erőlködnünk kell... hogy visszafojtsuk nevetésünket. És „szembesülünk” egy hiánnyal is: Markó írásai, miként egész attitűdje, emberi tartása, teljes mértékben nélkülözi a magyar és román vezető politikusok nagy részére annyira jellemző hatalmi gőgöt, azt a bizonyos hübriszt. Minderről az is eszembe jut, hogy Markó Bélával kapcsolatban kísért egy talán még nagyobb dilemma. Kissé olyan mi lett volna, ha... kiindulású: milyen többletet jelentett a politikusnak az, hogy költő és esszéíró volt? – és hogy jelentett-e többletet az újra megtalált költészete számára a sok politikai harc, megpróbáltatás? Az egyszerű válasz természetesen az, hogy jelentett: fontos a kifejezőkészség a politikában, az emberi és közéleti tapasztalat az írásban; „kölcsönös megtermékenyítésről” van szó, ahogy emlékezetem szerint régebben mondták – az árnyaltabb, értelmező részletes választ viszont neki magának kell megadnia. Következő munkáiban és munkáival is. Ahogyan a Lengyel László könyve kapcsán kiemelt idézet folytatódik: „Rég éreztem úgy egy ilyen kor-és kórtörténet olvastán, hogy újabb meg újabb hasonló könyvek megírását kéri számon mindannyiunktól, tőlem is tulajdonképpen.” A közéletiség nyílt kiállást, állásfoglalást is jelent legfontosabb sorskérdéseinkben, ügyeinkben. Markó Béla ilyen értelemben is a legfontosabb közéleti írónk, alkotónk. Legutóbb a nemzetállamról és a homogenitásról írott cikke vert fel port, de közéletivé tud emelni olyan dolgokat is, mint a Rubik-kockával való viaskodását: egy kedves cikkben (az ÉS fizetéses oldalain) arra a következtetésre jut, hogy világunkban „van még számos fehér, kék, sárga, narancssárga, piros és zöld lapocska, amelyeket még ezután kellene kirakni, amennyiben végre hajlandók lennénk ebben a játékos sokszínűségben magunkra ismerni”. Erőteljes közéleti vonulata van Markó lírájának is. Az utóbbi időben felélénkülni látszik a közéleti költészet, és újra aktuális kérdés az irodalom és a politika (az illyési „hattyú és görény”) bonyolult kapcsolatának értelmezése. Nem lehet célom közéleti verseiről írni, megteszik a kritikusai, emeljük ki közülük Elek Tibort; a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője monográfiát is írt Markó Béla költői világa címmel. Azt azonban be kell vallanom, hogy szinte mindig „megütnek” ezek az alkotások. Emlékszünk a Csatolmányra? Végül, kezdeti dilemmáimhoz visszatérve, ha már elkerülhetetlen Markó Béla visszavonulása az aktív politizálás harcmezejéről, voltaképpen örülök neki! Azért is, mert többet fog majd írni (és lehet jelentős közéleti szerepet vinni értelmiségi fedezékéből sajtós véleménynyilvánítással is), kiteljesítheti a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal, annak élén, a civiltársadalmi közéletiséget, de azért is – önző szempont, tudom –, mert akkor majd még elfogulatlanabbul és még gyakrabban lehet majd reflektálni írásaira, hiszen az embert már nem érheti az a vád, hogy érdekből teszi. S ha mégis, akkor legfeljebb közösségi érdekből.
Ui.
Markó Béla
Kerítés
De ugye utólag azért nem változik semmi?
Ugye nem lövitek le az öcsémet,
ha 1989 nyarán átkúszik a határon?
Ugye nem adjátok őt vissza a románoknak,
akik már kibiztosították a tücsköket,
a kutyákat, a géppisztolyokat,
és amikor hajnalban az öcsém visszanéz,
egyetlen torkolattűz lesz egész Erdély?
Ugye nem húztok kerítést arra a helyre,
ahol neki azon az éjszakán
át kell jutnia a zöld határon?
Ugye nincsen teherszállító időgépetek,
hogy ólomnehéz szíveteket
visszavigyétek egészen odáig?
Ugye vigyáztok rá, ha nem tudom már
semmiképpen sem lebeszélni?
Ugye segítetek neki?
Ugye tudjátok, hogy csakis azért
szerveztük meg a szökését,
mert itthon belepusztult volna?
Ugye elhiszitek, hogy nem értettem egyet vele,
de nem hagyhattam meghalni a testvéremet?
Ugye nem álltok az útjába?
Ígérem, én nem megyek,
nem is akartam soha,
és most már mi értelme lenne?
Ugye nem toloncoljátok vissza 1989 közepén,
amikor még fogalmunk sincs róla,
hogy rá egy fél évre Ceauşescut is lepuffantják,
mint egy veszett kutyát?
Igazán ki lehetett volna várni.
Ugye nem ástok vizesárkot oda?
Ugye nem helyeztek el taposóaknákat a fűben?
Ugye csak egy hangyaboly púposodik?
Ugye csak gyík surran, mint a gyújtózsinór?
Ugye csak tréfáltatok?
Ugye azt fogjátok mondani erre,
hogy mi magyarok vagyunk,
és hogy ez nem ugyanaz?
De ti 1989 nyarán a románokat is?
Szóval őket sem küldtétek haza?
Senkit sem küldtetek haza?
Csakhogy most 2015-öt írunk?
Kicsi országban kicsi falu, kicsi ház,
kicsi asztal, kicsi kenyér?
Nekünk sem elegendő?
Akkor hát mi legyen?
Égig érő kerítés legyen?
Valahol a felhők között,
kerítés tetején üldögél a mindenható,
elgondolkozva lógatja a lábát,
nem látszik innen lentről
se bőre színe, se szeme vágása.
Ugye nem lövitek le az Istent?
[Markó Béla fenti, Kerítés című versét közölte a Népszava 2015. júl. 7-i száma]
maszol.ro
2015. július 7.
Lovasparádé Gidófalván (Faluünnep Oltfej kapujában)
Úgy is mondhatnánk, hogy ismét dáridó, mert a kétnapos rendezvényt, a megszokott hangulatot, a nyugis népünnepet csak a lovasparádé múlta felül. Nehéz lenne rangsorolni, hogy Háromszéken szinte észrevétlenül hol nőttek igazából naggyá a lovasversenyek, lovasbemutatók, a fogathajtás, az erőversenyek vagy azok a huszárbemutatók, melyeket paripák nélkül el sem lehet képzelni.
Délutánba nyúló munkát adott a zsűrinek a lovasbemutatók levezetése, értékelése, s a népes közönség véget nem érő tapssal hálálta meg munkáját. Hogy Gidófalva a lovassport egyik háromszéki központja, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a versenyre Tusnádról és Gyergyócsomafalváról is beneveztek. Tizennégy fogat versenyzett kettesfogat-hajtásban, a harmadik helyet a tusnádi Szőcs Levente, a másodikat a helybeli Mokán János, míg az elsőt az angyalosi ifj. Váncsa Jenő nyerte. Népes volt az egyes fogatosok csapata is: a harmadik helyezést a sepsikőröspataki Ferencz Csongor, a másodikat a helybeli Fazakas Oszkár, az elsőt pedig Bende Pál kapta. Tapsvihar köszöntötte Bodor Zoltánt, aki az angyalosi Váncsa-farm képviseletében egy bemutató jellegű parádés négyes fogattal lepte meg a közönséget.
A lovasbemutatókat a lovas-erőversenyek egész sora követte, gondozott, szép állatok vonultak fel s bemutatták, milyen az igazi „lóerő”, amely őseinket, eleinket, az ősmagyarokat is évszázadokig szolgálta. Berde József polgármester megnyitóbeszéde után a fotos-martonosi és a helybeli versenyző tűzoltók léptek színre, majd a gidófalvi Czetz János központi iskola és a hozzá tartozó tanodák gyerekei, óvodásai és iskolásai vették birtokukba a színpadot, a népes közönség pedig meggyőződhetett gyermekeik tehetségéről. Kis tarka pónilovon lovagoltak még a legkisebbek is. Időközben óriásüstben rotyogott a vadastokány, szólt a nóta-műsor, zenét szolgáltatott az EHP együttes, az esti tábortűz mellett az iskolások énekeltek, gitáron kísért Zsigmond Zoltán Károly. Gidófalván hagyomány az ökörsütés, amely alá már vasárnap kora reggel bekerült a parázs. Díszes huszárbemutató is volt, melyet a közismert Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület vitt tökélyre. Népes közönséget csalogatott a sportpályára a Sándor Sándor Fúvósegyesület ifjúsági karának fellépése, felvonultak a helybeli motorosok, zenélt a Fun és a Toto Band. Vasárnap tűzijátékkal és utcabállal végződtek a falunapok.
Népszerűségnek örvendett a külön sátorban működő sepsiszentgyörgyi önkéntes Salvatore Egyesület fiatalokból álló, áprilisban megalakult egészségügyi csoportja, akik résen voltak, ha valakit elsősegélyben kellett részesíteni, vérnyomás- és cukorszintméréssel kedveskedtek bárkinek, használták a szívműködési rendellenességeket jelző korszerű készüléküket is. Elsősegélyben részesítettek egy alacsony vérnyomás miatt rosszul lett személyt, állapotát stabilizálták, és beküldték a megyei kórházba. Buna Hunor elmondta, hogy Berde József polgármester meghívására érkezett a csoportjuk. Ebben az évben már tizenkét népes kulturális és sportrendezvényen léptek közbe az ünneplők alkalmi bajainak orvoslásában, céljuk, hogy munkájukkal emeljék Kovászna megyében is a szíves balesetek ugyancsak alacsony túlélési arányát.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Úgy is mondhatnánk, hogy ismét dáridó, mert a kétnapos rendezvényt, a megszokott hangulatot, a nyugis népünnepet csak a lovasparádé múlta felül. Nehéz lenne rangsorolni, hogy Háromszéken szinte észrevétlenül hol nőttek igazából naggyá a lovasversenyek, lovasbemutatók, a fogathajtás, az erőversenyek vagy azok a huszárbemutatók, melyeket paripák nélkül el sem lehet képzelni.
Délutánba nyúló munkát adott a zsűrinek a lovasbemutatók levezetése, értékelése, s a népes közönség véget nem érő tapssal hálálta meg munkáját. Hogy Gidófalva a lovassport egyik háromszéki központja, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a versenyre Tusnádról és Gyergyócsomafalváról is beneveztek. Tizennégy fogat versenyzett kettesfogat-hajtásban, a harmadik helyet a tusnádi Szőcs Levente, a másodikat a helybeli Mokán János, míg az elsőt az angyalosi ifj. Váncsa Jenő nyerte. Népes volt az egyes fogatosok csapata is: a harmadik helyezést a sepsikőröspataki Ferencz Csongor, a másodikat a helybeli Fazakas Oszkár, az elsőt pedig Bende Pál kapta. Tapsvihar köszöntötte Bodor Zoltánt, aki az angyalosi Váncsa-farm képviseletében egy bemutató jellegű parádés négyes fogattal lepte meg a közönséget.
A lovasbemutatókat a lovas-erőversenyek egész sora követte, gondozott, szép állatok vonultak fel s bemutatták, milyen az igazi „lóerő”, amely őseinket, eleinket, az ősmagyarokat is évszázadokig szolgálta. Berde József polgármester megnyitóbeszéde után a fotos-martonosi és a helybeli versenyző tűzoltók léptek színre, majd a gidófalvi Czetz János központi iskola és a hozzá tartozó tanodák gyerekei, óvodásai és iskolásai vették birtokukba a színpadot, a népes közönség pedig meggyőződhetett gyermekeik tehetségéről. Kis tarka pónilovon lovagoltak még a legkisebbek is. Időközben óriásüstben rotyogott a vadastokány, szólt a nóta-műsor, zenét szolgáltatott az EHP együttes, az esti tábortűz mellett az iskolások énekeltek, gitáron kísért Zsigmond Zoltán Károly. Gidófalván hagyomány az ökörsütés, amely alá már vasárnap kora reggel bekerült a parázs. Díszes huszárbemutató is volt, melyet a közismert Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület vitt tökélyre. Népes közönséget csalogatott a sportpályára a Sándor Sándor Fúvósegyesület ifjúsági karának fellépése, felvonultak a helybeli motorosok, zenélt a Fun és a Toto Band. Vasárnap tűzijátékkal és utcabállal végződtek a falunapok.
Népszerűségnek örvendett a külön sátorban működő sepsiszentgyörgyi önkéntes Salvatore Egyesület fiatalokból álló, áprilisban megalakult egészségügyi csoportja, akik résen voltak, ha valakit elsősegélyben kellett részesíteni, vérnyomás- és cukorszintméréssel kedveskedtek bárkinek, használták a szívműködési rendellenességeket jelző korszerű készüléküket is. Elsősegélyben részesítettek egy alacsony vérnyomás miatt rosszul lett személyt, állapotát stabilizálták, és beküldték a megyei kórházba. Buna Hunor elmondta, hogy Berde József polgármester meghívására érkezett a csoportjuk. Ebben az évben már tizenkét népes kulturális és sportrendezvényen léptek közbe az ünneplők alkalmi bajainak orvoslásában, céljuk, hogy munkájukkal emeljék Kovászna megyében is a szíves balesetek ugyancsak alacsony túlélési arányát.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 7.
Magyar–roma együttműködés (Sepsikőröspatak)
A Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, a Margit Román Hercegnő Alapítványa, illetve a kezdeményezést támogató Raiffeisen Bank és helyi tanács összefogásának köszönhetően jött létre a sepsikőröspataki Gyermek- és Családsegítő Központ közösségi háza.
Céljuk, hogy a község roma és magyar közösségét megismertessék és együttműködésre ösztönözzék: a fiatalok közös foglalkozásokon vegyenek részt, az idősebbek pedig tapasztalatuk átadásával segítsék a cigányság integrálását. A munkába sikerült bevonniuk Sepsikőröspatak református, unitárius és katolikus nőszövetségét és a Kálnoky Ludmilla Egyesület fiataljait is.
A roma gyermekek az iskolában is jobban odafigyelnek
A közel fél éve tartó munka során roma világnapot ültek, amelyre tizenegy ország területéről érkeztek a téma iránt érdeklődő fiatalok. A gyermeknapot huszonöt fiatal és közel félszáz idősebb helybeli magyar bevonásával tartották meg, s néztek bábelőadást, kézműveskedtek és együtt fogyasztották el a finomabbnál finomabb süteményeket. A nemrég befejeződött ottalvásos táborból ugyan a roma gyermekek zöme szüleik ellenkezése miatt hiányzott, ám Torma Vera projektvezető és Apor Zsuzsa helyi pedagógus szerint így is hasznos volt, hiszen az együtt végzett munka, a játékok és a kreativitásukat felszínre hozó tevékenységek során igazi csapattá formálódott a kis közösség. „A falu népétől és az iskolától kapott visszajelzések szerint munkánk eredményes. A roma gyermekek az iskolában jobban odafigyelnek és fegyelmezettebben is viselkednek, sőt, az iskola kapuján kívül is megfigyelhető magaviseletük javulása. Örvendünk annak is, hogy a magyarok részéről sem a fiatal, sem az idős nemzedék nem volt elutasító, ha hívjuk, jó szívvel jönnek segíteni sütni és együtt tanulni is. Azt reméljük, ezt az együtt való munkálkodást sikerül minél jobban, akár napi szintre is kiterjesztenünk, így csak mindenki nyerhet” – mondotta Torma Vera.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, a Margit Román Hercegnő Alapítványa, illetve a kezdeményezést támogató Raiffeisen Bank és helyi tanács összefogásának köszönhetően jött létre a sepsikőröspataki Gyermek- és Családsegítő Központ közösségi háza.
Céljuk, hogy a község roma és magyar közösségét megismertessék és együttműködésre ösztönözzék: a fiatalok közös foglalkozásokon vegyenek részt, az idősebbek pedig tapasztalatuk átadásával segítsék a cigányság integrálását. A munkába sikerült bevonniuk Sepsikőröspatak református, unitárius és katolikus nőszövetségét és a Kálnoky Ludmilla Egyesület fiataljait is.
A roma gyermekek az iskolában is jobban odafigyelnek
A közel fél éve tartó munka során roma világnapot ültek, amelyre tizenegy ország területéről érkeztek a téma iránt érdeklődő fiatalok. A gyermeknapot huszonöt fiatal és közel félszáz idősebb helybeli magyar bevonásával tartották meg, s néztek bábelőadást, kézműveskedtek és együtt fogyasztották el a finomabbnál finomabb süteményeket. A nemrég befejeződött ottalvásos táborból ugyan a roma gyermekek zöme szüleik ellenkezése miatt hiányzott, ám Torma Vera projektvezető és Apor Zsuzsa helyi pedagógus szerint így is hasznos volt, hiszen az együtt végzett munka, a játékok és a kreativitásukat felszínre hozó tevékenységek során igazi csapattá formálódott a kis közösség. „A falu népétől és az iskolától kapott visszajelzések szerint munkánk eredményes. A roma gyermekek az iskolában jobban odafigyelnek és fegyelmezettebben is viselkednek, sőt, az iskola kapuján kívül is megfigyelhető magaviseletük javulása. Örvendünk annak is, hogy a magyarok részéről sem a fiatal, sem az idős nemzedék nem volt elutasító, ha hívjuk, jó szívvel jönnek segíteni sütni és együtt tanulni is. Azt reméljük, ezt az együtt való munkálkodást sikerül minél jobban, akár napi szintre is kiterjesztenünk, így csak mindenki nyerhet” – mondotta Torma Vera.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 7.
Hírsaláta
BĂSESCU RÉGI ÁLMÁRÓL BESZÉLT. Moldova Köztársaság számára az egyetlen járható út a jelenlegi gazdasági és politikai helyzetben az egyesülés Romániával és Románia területi egységének helyreállítása – jelentette ki Traian Băsescu a Népi Mozgalom Pártja vasárnapi rendezvényén. A korábbi államelnök szerint azért ez az egyetlen esély Moldova számára, mivel az Európai Unió nincs felkészülve a keleti bővítésre, és Oroszország sem, hogy ezt elfogadja. „Románia területi egysége ismét helyreállhat, a moldovai fiatalok is az egyesülést kérik, és az a generáció is támogatja, amelynek tagjai a Ribbentrop-Molotov Paktum előtt Románia polgárai voltak” – mondta Băsescu. (Mediafax)
HAMISÍTOTT PARFÜMMEL ÁRASZTOTTÁK VOLNA EL OLASZORSZÁGOT. Több száz doboz hamis márkajelzésű parfümöt és huszonöt liter igazolatlan eredetű, zárjegy nélküli pálinkát foglaltak le a pénzügyőrök Magyarországon, az M7-es autópályán, mintegy 900 ezer forint értékben. Egy 55 román állampolgárral Olaszországba tartó, román rendszámú autóbusz ellenőrzésekor az utazótáskákból összesen 808 doboz különféle parfüm került elő, amelyek származását a tulajdonosaik nem tudták igazolni. A buszban utazók elismerték, hogy a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványokat értékesíteni kívánták, ezért ellenük iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás, a hamis termékeket pedig lefoglalták. (MTI)
NYERESÉGES, DE AZ ÁLLAMTÓL VÁRJA EL A BEFEKTETÉST. Az állami vasúthálózatot kezelő Román Vasúttársaságnak (CFR) 73 millió lejes profitja és 383,8 millió lejes forgalma volt az év első öt hónapjában – jelentette be a vállalat. A fejlődéssel egyidőben csökkent a szállítási forgalom, amit a CFR ügyfelei már év elején bejelentettek, ezt a trendet pedig csak erősítette a vasúti személyforgalom piacán tapasztalt hullámzás. A CFR becslése szerint ugyanakkor még ebben az évben 17,4 milliárd lejt kellene befektetni a vasúti infrastruktúrába, ami négyszerese annak, amit idén a kormány erre a célra elkülönített. A társaság közleménye szerint 10,408 milliárd lejre lenne szükségük olyan befektetésekre, amelyek lehetővé tennék a sebesség növelését. További 5,719 milliárd lejre pedig ahhoz, hogy elvégezzék a vasúti infrastruktúra elmaradt főjavításait 1000 kilométeren, hogy megjavítsák a természeti csapásokban megrongálódott berendezéseket és helyreállítsák a hidakat és alagutakat. A vasútvonalak és berendezések karbantartására és a vasutak, hidak és berendezések főjavításaira további 1,331 milliárdra lenne szükség. (Mediafax) NŐTT A MUNKANÉLKÜLISÉG. 7,1 százalékra nőtt májusban a munkanélküliség, ez 0,2 százalékpontos növekedést jelent az előző hónaphoz képest, 2014 májusához viszonyítva pedig 0,3 százalékost. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a 15 és 74 év közötti állástalanok számát májusban 646 ezerre becsülték az előző havi 628 ezer és a 2014. májusi 630 ezer után. A férfiak körében mért munkanélküliség 7,8 százalékos, ez 1,6 százalékkal magasabb, mint a nőké. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
BĂSESCU RÉGI ÁLMÁRÓL BESZÉLT. Moldova Köztársaság számára az egyetlen járható út a jelenlegi gazdasági és politikai helyzetben az egyesülés Romániával és Románia területi egységének helyreállítása – jelentette ki Traian Băsescu a Népi Mozgalom Pártja vasárnapi rendezvényén. A korábbi államelnök szerint azért ez az egyetlen esély Moldova számára, mivel az Európai Unió nincs felkészülve a keleti bővítésre, és Oroszország sem, hogy ezt elfogadja. „Románia területi egysége ismét helyreállhat, a moldovai fiatalok is az egyesülést kérik, és az a generáció is támogatja, amelynek tagjai a Ribbentrop-Molotov Paktum előtt Románia polgárai voltak” – mondta Băsescu. (Mediafax)
HAMISÍTOTT PARFÜMMEL ÁRASZTOTTÁK VOLNA EL OLASZORSZÁGOT. Több száz doboz hamis márkajelzésű parfümöt és huszonöt liter igazolatlan eredetű, zárjegy nélküli pálinkát foglaltak le a pénzügyőrök Magyarországon, az M7-es autópályán, mintegy 900 ezer forint értékben. Egy 55 román állampolgárral Olaszországba tartó, román rendszámú autóbusz ellenőrzésekor az utazótáskákból összesen 808 doboz különféle parfüm került elő, amelyek származását a tulajdonosaik nem tudták igazolni. A buszban utazók elismerték, hogy a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványokat értékesíteni kívánták, ezért ellenük iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás, a hamis termékeket pedig lefoglalták. (MTI)
NYERESÉGES, DE AZ ÁLLAMTÓL VÁRJA EL A BEFEKTETÉST. Az állami vasúthálózatot kezelő Román Vasúttársaságnak (CFR) 73 millió lejes profitja és 383,8 millió lejes forgalma volt az év első öt hónapjában – jelentette be a vállalat. A fejlődéssel egyidőben csökkent a szállítási forgalom, amit a CFR ügyfelei már év elején bejelentettek, ezt a trendet pedig csak erősítette a vasúti személyforgalom piacán tapasztalt hullámzás. A CFR becslése szerint ugyanakkor még ebben az évben 17,4 milliárd lejt kellene befektetni a vasúti infrastruktúrába, ami négyszerese annak, amit idén a kormány erre a célra elkülönített. A társaság közleménye szerint 10,408 milliárd lejre lenne szükségük olyan befektetésekre, amelyek lehetővé tennék a sebesség növelését. További 5,719 milliárd lejre pedig ahhoz, hogy elvégezzék a vasúti infrastruktúra elmaradt főjavításait 1000 kilométeren, hogy megjavítsák a természeti csapásokban megrongálódott berendezéseket és helyreállítsák a hidakat és alagutakat. A vasútvonalak és berendezések karbantartására és a vasutak, hidak és berendezések főjavításaira további 1,331 milliárdra lenne szükség. (Mediafax) NŐTT A MUNKANÉLKÜLISÉG. 7,1 százalékra nőtt májusban a munkanélküliség, ez 0,2 százalékpontos növekedést jelent az előző hónaphoz képest, 2014 májusához viszonyítva pedig 0,3 százalékost. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a 15 és 74 év közötti állástalanok számát májusban 646 ezerre becsülték az előző havi 628 ezer és a 2014. májusi 630 ezer után. A férfiak körében mért munkanélküliség 7,8 százalékos, ez 1,6 százalékkal magasabb, mint a nőké. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 7.
Az amerikai ügyvivő a többnemzetiségű Romániáról
A többnemzetiségű Románia értékeire hívta fel a figyelmet Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti ügyvivője azon a fogadáson, amelyet a nagykövetség az ország nemzeti ünnepe alkalmából rendezett Bukarestben.
A rendezvényen jelen volt Klaus Johannis államfő is, aki leszögezte: Románia továbbra is megbízható partnere lesz az Egyesült Államoknak a nemzetközi katonai missziókban. A csütörtök esti eseményen Johannis egyúttal köszönetet mondott, amiért Washington továbbra is elkötelezett Románia biztonságának szavatolása mellett.
„Az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerség a NATO és az EU-tagság mellett alapvető eleme kül- és biztonságpolitikánknak. (…) A Románia és az Egyesült Államok közötti partnerség stratégiai fontosságú térségünk biztonsága szempontjából, különösen a keleti szomszédságunkban tapasztalható aggasztó történések miatt” – hangoztatta Johannis.
Az államfő emellett kiemelte a kétoldalú együttműködés további mélyítésének fontosságát.
Johannis egyébként arról is beszélt, hogy a törvények uralma, a jogállamiság, az alapvető szabadságjogok szavatolása és a polgárok érdekeinek korrekt képviselete a politikusok által az erős demokratikus nemzetek tartóoszlopa. Emlékeztetett: a nemrég elfogadott védelmi stratégia is leszögezi, hogy Románia biztonsága szempontjából alapvető érdek az alkotmányos demokrácia és a jogállam védelme, illetve megszilárdítása.
Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti ügyvivője a rendezvényen megerősítette: országa elkötelezett a Romániával fennálló jó kapcsolat mellett. Romániát olyan partnerként jellemezte, amely közvetlenül és keményen száll szembe a korrupcióval és a szervezett bűnözéssel.
„A civil társadalom részéről a sokszínűség elfogadására irányuló erőfeszítéseket tapasztalunk, amelyet tragikus módon tönkretettek a múltbeli rendszerek, de amelyet felvállalt egy olyan új generáció, amely a többnemzetiségű Románia eszméjét akarja ünnepelni, amelyben a különböző népeket közös örökség köti össze. Ez egy olyan elv, amely ma, amikor Románia a jövő század demográfiai tényeivel szembesül, fontosabb, mint bármikor” – hangoztatta az ügyvivő.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
A többnemzetiségű Románia értékeire hívta fel a figyelmet Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti ügyvivője azon a fogadáson, amelyet a nagykövetség az ország nemzeti ünnepe alkalmából rendezett Bukarestben.
A rendezvényen jelen volt Klaus Johannis államfő is, aki leszögezte: Románia továbbra is megbízható partnere lesz az Egyesült Államoknak a nemzetközi katonai missziókban. A csütörtök esti eseményen Johannis egyúttal köszönetet mondott, amiért Washington továbbra is elkötelezett Románia biztonságának szavatolása mellett.
„Az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerség a NATO és az EU-tagság mellett alapvető eleme kül- és biztonságpolitikánknak. (…) A Románia és az Egyesült Államok közötti partnerség stratégiai fontosságú térségünk biztonsága szempontjából, különösen a keleti szomszédságunkban tapasztalható aggasztó történések miatt” – hangoztatta Johannis.
Az államfő emellett kiemelte a kétoldalú együttműködés további mélyítésének fontosságát.
Johannis egyébként arról is beszélt, hogy a törvények uralma, a jogállamiság, az alapvető szabadságjogok szavatolása és a polgárok érdekeinek korrekt képviselete a politikusok által az erős demokratikus nemzetek tartóoszlopa. Emlékeztetett: a nemrég elfogadott védelmi stratégia is leszögezi, hogy Románia biztonsága szempontjából alapvető érdek az alkotmányos demokrácia és a jogállam védelme, illetve megszilárdítása.
Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti ügyvivője a rendezvényen megerősítette: országa elkötelezett a Romániával fennálló jó kapcsolat mellett. Romániát olyan partnerként jellemezte, amely közvetlenül és keményen száll szembe a korrupcióval és a szervezett bűnözéssel.
„A civil társadalom részéről a sokszínűség elfogadására irányuló erőfeszítéseket tapasztalunk, amelyet tragikus módon tönkretettek a múltbeli rendszerek, de amelyet felvállalt egy olyan új generáció, amely a többnemzetiségű Románia eszméjét akarja ünnepelni, amelyben a különböző népeket közös örökség köti össze. Ez egy olyan elv, amely ma, amikor Románia a jövő század demográfiai tényeivel szembesül, fontosabb, mint bármikor” – hangoztatta az ügyvivő.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 7.
Rajtol a kulturális fesztivál Gyergyószentmiklóson
Közel harminc programszám szerepel a Gyergyói Kulturális Fesztivál programjában – a csütörtökön kezdődő rendezvény keretében a zene kapja a legnagyobb teret. Nem véletlenül, hisz idén is „fesztivál a fesztiválban” jelleggel szervezik az eseménysort: egyik alappillére ezúttal is az akusztikus hangszerelésű együtteseket felvonultató Unplugged Fest lesz.
Dósa Zoltán székelyudvarhelyi pszichológus harmadik irodalmi művének bemutatójával rajtol csütörtökön a négynapos rendezvény. A talajmenti agy című kötetet délután 6 órától ismertetik a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Egy órával később a művelődési ház stúdiótermében lép fel a Haccacáré néven közismert csíkszeredai trió. Kosztándi Zsolt színművész, Ráduj Gábor zongorista és Szilágyi Nóra énekesnő a negyvenes–ötvenes évek operettslágereiből, sanzonjaiból, kuplédalaiból, illetve a jól ismert régi magyar filmek világából nyújt ízelítőt, megteremtve a korabeli kávéházi hangulatot.
Az Unplugged Fest első koncertje este 9 órakor kezdődik: a YourLivingRomban (a művelődési ház alagsorában lévő szórakozóhely) a gyergyói György Laci és a hozzá csatlakozó zenésztársak szórakoztatják a közönséget. A fesztivál fellépőinek ismertetője szerint a György Laci által képviselt zenei stílus széles kört ölel fel: magyar és angol slágerek mellett saját szerzemények is felcsendülnek koncertjein, a dinamikus, táncra perdítő dalok mellett meditatív dalokat is játszik.
Fél tizenegytől a szintén gyergyói No Sugar zenekar csap a húrok közé. Repertoárjukban a saját dalok mellett megtalálhatók magyar és angol nyelvű pop-rock slágerek feldolgozásai – No Sugar-módra. Éjfélkor a DreamLand zenekar lép színpadra. A szárhegyi banda többnyire feldolgozásokat játszik, ajánlatuk szerint fellépésükön igyekeznek kielégíteni a hallgatóság zenei igényeit.
Pénteken délután 6 órától a Figura Stúdió Színház két színésze, Máthé Annamária és Tamás Boglár, illetve György László zenész tart interaktív, zenés-verses előadást a művelődési ház stúdiótermében. A színházteremben 19 órától a sepsiszentgyörgyi M-Stúdió Mozgásszínház KAMPF című előadását mutatja be. Este 9 órától ismét a stúdióterembe várják az érdeklődőket – itt Florin Ştefan a Lyre & Pan Flute című produkciójában mutatja be a lantot és a pánsípot egy jazz fusion koncert keretében, a jelenbe hozva az egyházi zenét. Florin Ştefannal együtt lép színpadra Cserey Csaba, Hollandus József és más meghívottak. Pénteken este 10 órától a Retro-Bistróban koncertezik a kézdivásárhelyi Ego Sum, majd a marosvásárhelyi The Moonfellas zenekar. A Kárpátikumban 23 órától az Indie Folker zenél, fél egytől pedig a sepsiszentgyörgyi Mercedes Band az Acoustic című show-t mutatja be.
Szombaton délelőtt gyerekeknek szólnak a programok: bábelőadásra és kézműves foglalkozásra várják őket a Marcipán cukrászdába, délután pedig kicsik, nagyok bepillanthatnak a Csalamádé diákszínjátszó tábor tevékenységébe. Szombaton nyílik Ciobanu Iuliu (Gyula) grafikai kiállítása, és ezen a napon lép színpadra a Figura egykori színművésze, Szabó Tibor is. Zenekarával az Útközben című koncertelőadást mutatja be. A szombati nap programkínálatában találjuk még a Tasi Nóra & Juhász Zoltán duó előadását, a szórakozóhelyeken pedig az Ego Sum, Molnár Ede, illetve György Laci és Korpos Szabolcs koncertjeit.
Vasárnap délelőtt a Gyergyói-medence fúvószenekarai zenélnek a Gimnázium utcában, amely ezen a napon a művészetek utcájává minősül. Itt portré-, tájkép-, textilfestők, grafikusok, kerámiakészítők, iparművészek, fotósok, kézművesek alkotnak majd és válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A munkához, beszélgetéshez „zenei aláfestést” biztosítanak a Salamon Ernő Gimnázium előtti színpadon egymást váltó zenekarok. Fellép Cserey Csaba dobművész és barátai, a Brassói Filharmónia tagjaiból alakult Academic Clarinet Quintette, illetve a marosvásárhelyi Fantasia Zenekar. Ez utóbbi rendkívüli vokál-szimfonikus hangversenyt ad, ezzel a programmal zárul a nap és egyben a harmadik Gyergyói Kulturális Fesztivál.
A Művelődési Központ által szervezett rendezvénysorozatnak minden programja ingyenesen látogatható. A programokról és a fellépőkről bővebben a www.kulturfeszt.ro oldalon olvashatnak az érdeklődők.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
Közel harminc programszám szerepel a Gyergyói Kulturális Fesztivál programjában – a csütörtökön kezdődő rendezvény keretében a zene kapja a legnagyobb teret. Nem véletlenül, hisz idén is „fesztivál a fesztiválban” jelleggel szervezik az eseménysort: egyik alappillére ezúttal is az akusztikus hangszerelésű együtteseket felvonultató Unplugged Fest lesz.
Dósa Zoltán székelyudvarhelyi pszichológus harmadik irodalmi művének bemutatójával rajtol csütörtökön a négynapos rendezvény. A talajmenti agy című kötetet délután 6 órától ismertetik a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Egy órával később a művelődési ház stúdiótermében lép fel a Haccacáré néven közismert csíkszeredai trió. Kosztándi Zsolt színművész, Ráduj Gábor zongorista és Szilágyi Nóra énekesnő a negyvenes–ötvenes évek operettslágereiből, sanzonjaiból, kuplédalaiból, illetve a jól ismert régi magyar filmek világából nyújt ízelítőt, megteremtve a korabeli kávéházi hangulatot.
Az Unplugged Fest első koncertje este 9 órakor kezdődik: a YourLivingRomban (a művelődési ház alagsorában lévő szórakozóhely) a gyergyói György Laci és a hozzá csatlakozó zenésztársak szórakoztatják a közönséget. A fesztivál fellépőinek ismertetője szerint a György Laci által képviselt zenei stílus széles kört ölel fel: magyar és angol slágerek mellett saját szerzemények is felcsendülnek koncertjein, a dinamikus, táncra perdítő dalok mellett meditatív dalokat is játszik.
Fél tizenegytől a szintén gyergyói No Sugar zenekar csap a húrok közé. Repertoárjukban a saját dalok mellett megtalálhatók magyar és angol nyelvű pop-rock slágerek feldolgozásai – No Sugar-módra. Éjfélkor a DreamLand zenekar lép színpadra. A szárhegyi banda többnyire feldolgozásokat játszik, ajánlatuk szerint fellépésükön igyekeznek kielégíteni a hallgatóság zenei igényeit.
Pénteken délután 6 órától a Figura Stúdió Színház két színésze, Máthé Annamária és Tamás Boglár, illetve György László zenész tart interaktív, zenés-verses előadást a művelődési ház stúdiótermében. A színházteremben 19 órától a sepsiszentgyörgyi M-Stúdió Mozgásszínház KAMPF című előadását mutatja be. Este 9 órától ismét a stúdióterembe várják az érdeklődőket – itt Florin Ştefan a Lyre & Pan Flute című produkciójában mutatja be a lantot és a pánsípot egy jazz fusion koncert keretében, a jelenbe hozva az egyházi zenét. Florin Ştefannal együtt lép színpadra Cserey Csaba, Hollandus József és más meghívottak. Pénteken este 10 órától a Retro-Bistróban koncertezik a kézdivásárhelyi Ego Sum, majd a marosvásárhelyi The Moonfellas zenekar. A Kárpátikumban 23 órától az Indie Folker zenél, fél egytől pedig a sepsiszentgyörgyi Mercedes Band az Acoustic című show-t mutatja be.
Szombaton délelőtt gyerekeknek szólnak a programok: bábelőadásra és kézműves foglalkozásra várják őket a Marcipán cukrászdába, délután pedig kicsik, nagyok bepillanthatnak a Csalamádé diákszínjátszó tábor tevékenységébe. Szombaton nyílik Ciobanu Iuliu (Gyula) grafikai kiállítása, és ezen a napon lép színpadra a Figura egykori színművésze, Szabó Tibor is. Zenekarával az Útközben című koncertelőadást mutatja be. A szombati nap programkínálatában találjuk még a Tasi Nóra & Juhász Zoltán duó előadását, a szórakozóhelyeken pedig az Ego Sum, Molnár Ede, illetve György Laci és Korpos Szabolcs koncertjeit.
Vasárnap délelőtt a Gyergyói-medence fúvószenekarai zenélnek a Gimnázium utcában, amely ezen a napon a művészetek utcájává minősül. Itt portré-, tájkép-, textilfestők, grafikusok, kerámiakészítők, iparművészek, fotósok, kézművesek alkotnak majd és válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A munkához, beszélgetéshez „zenei aláfestést” biztosítanak a Salamon Ernő Gimnázium előtti színpadon egymást váltó zenekarok. Fellép Cserey Csaba dobművész és barátai, a Brassói Filharmónia tagjaiból alakult Academic Clarinet Quintette, illetve a marosvásárhelyi Fantasia Zenekar. Ez utóbbi rendkívüli vokál-szimfonikus hangversenyt ad, ezzel a programmal zárul a nap és egyben a harmadik Gyergyói Kulturális Fesztivál.
A Művelődési Központ által szervezett rendezvénysorozatnak minden programja ingyenesen látogatható. A programokról és a fellépőkről bővebben a www.kulturfeszt.ro oldalon olvashatnak az érdeklődők.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2015. július 8.
Tíz bemutató, százhetven előadás
Évadzárás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
"Mindig elmondtam és elmondom most is, hogy a folyamatos építkezés híve vagyok. Nem hiszek abban, hogy egy évad alatt nagyon sok bemutatót tartunk, nagyon sok nézőt vonzunk, aztán hagyjuk az egészet, és mindenki idegbeteg utána. Ez a színház folyamatosan kezdte el felépíteni magát az utóbbi években – elsősorban azt a vonalat, folytonosságot keresi nagyon tudatosan, amely mentén a színházi aktus fontos dologgá válik az ember életében. Mi nem elsősorban szórakoztatóipart akarunk csinálni, mi egy polgárosodási, újrapolgárosodási folyamatot kívánunk beindítani a színházba járással" – nyilatkozta Gáspárik Attila a Múzsa című kulturális mellékletünk június hatodikán megjelent lapszámában. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának szavait tükrözi az a közlemény is, amelyet a vásárhelyi intézmény vezetősége küldött el nekünk: az évadzáró, pontokba szedett statisztika a Tompa Miklós Társulat idei, immár hetvenedik évadában elért eredményeket összegzi. Eszerint újabb szakmai és közönségsikerekben gazdag évadot zárt a marosvásárhelyi társulat. Egy mondatban összegezve ez tíz bemutatót, százhetven előadást, közel negyvenezer nézőt, valamint számos díjat és fesztiválszereplést takar.
Idén Tadeusz Bradecki, a katowicei Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színház művészeti vezetője, az oroszországi Tufan Imamutdinov, a Magyarországról érkezett Vidovszky György, Radu Afrim Bukarestből, Albu István Kolozsvárról, valamint Harsányi Zsolt, Kincses Elemér, Gáspárik Attila és Keresztes Attila rendezte Marosvásárhelyen a Tompa Miklós Társulat előadásait. Amit színpadra vittek: egy klasszikus Shakespeare-darabot (Szeget szeggel), egy Nobel-díjas író híres történelmi drámáját (Caligula), az egyik legolvasottabb magyar ifjúsági regényt (A Pál utcai fiúk), minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmjét (Mágnás Miska), Dosztojevszkij egyik örök érvényű alkotását (Karamazovok), Bartis Attila, marosvásárhelyi származású író legismertebb regényét (A nyugalom), egy darabot a kisebbségek kisebbségéről (Szálkák), azt a művet, amely annak idején kikezdte az egyházat (Tartuffe), valamint két ősbemutatót felolvasószínház formájában (Molter Károly Tankját és Szávai Géza Akit átvisznek a hegyen című darabját).
A 2014-2015-ös évadban vendégelőadóként érkezett Marosvásárhelyre a Nemzet Színésze díjjal kitüntetett Haumann Péter, Bogdán Zsolt színművész, Szalóki Ágnes előadóművész, Kulka János Kossuth- díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Kolozsvári Magyar Opera, A. G. Weinberger és meghívottjai, Berecz András mesemondó, Kovács András Ferenc költő, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Földes László (Hobo), a katowicei Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színház, a Magyar Állami Népi Együttes, a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem, a Közép- Európa Táncszínház, az András Lóránt Társulat, a Szegedi Kortárs Balett, a Groundfloor Group, a Maros Művészegyüttes, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban hét fesztiválon vendégszerepelt és további három kiszálláson vett részt: jelen volt a csíkszeredai VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon, az Országos Színházi Találkozón (FNT) Bukarestben, a tiszaújvárosi Határon Túli Színházak Fesztiválján, a IX. Deszka Fesztiválon Debrecenben, az aradi Új Színház Nemzetközi Fesztiválon, a XXII. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon Sepsiszentgyörgyön, a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján, valamint szerepelt a budapesti Thália Színházban, a kézdivásárhelyi Városi Színházban és a lengyelországi Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színházban.
Ami az idén elnyert díjakat illeti, a legjobb női mellékszereplőnek járó UNITER-díj mellett (Berekméri Katalin) a társulat a legjobb előadásnak járó nagydíjjal (A nyugalom), a legjobb rendezésnek (Radu Afrim), valamint a legjobb színésznőnek járó díjjal (B. Fülöp Erzsébet) és az Árkosi Művelődési Központ különdíjával is gazdagodott az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon; a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján a Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját (Galló Ernő), továbbá az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által adományozott Kovács György-díjat (László Csaba) is a társulat színművészei kapták. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a marosvásárhelyi városi tanács által adományozott Pro Cultura kiválósági díjat is megkapta idén.
A Tompa Mikós Társulat, hagyományaihoz híven, ebben az évadban is megünnepelte a magyar dráma napját, a magyar népmese napját, a színházi világnapot, a magyar kultúra napját és a magyar költészet napját. Társszervezőként részt vett a 20. Nemzetközi Könyvvásár és a Múzeumok éjszakájának szervezésében, valamint teret biztosított a Bookfest nevű rendezvénynek.
A társulat vezetősége nem kívánta elhanyagolni a fiatalokkal együtt végzett munkát sem. Elsősorban nekik és róluk szólt A Pál utcai fiúk című előadás, ezenkívül többek között angyalváró játszóházzal, Bertóti Johanna gyermeknapi koncertjével és közönségtalálkozókkal várta a tanulókat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Az Iskola másként rendezvénysorozat alatt közel négyezer-ötszáz diák fordult meg az intézményben.
A jövő évi tervekkel, az ősszel újrakezdődő munkával kapcsolatosan pedig közölték: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház augusztus 17-én kezdi meg a bérletek árusítását a 2015/2016-os évadra. A Tompa Miklós Társulat hetvenegyedik évadának első bemutatójára októberben kerül sor: Sorin Militaru rendező Alfred Jarry egyik darabját viszi majd a vásárhelyi nemzeti színpadára.
(knb.)
Népújság (Marosvásárhely)
Évadzárás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
"Mindig elmondtam és elmondom most is, hogy a folyamatos építkezés híve vagyok. Nem hiszek abban, hogy egy évad alatt nagyon sok bemutatót tartunk, nagyon sok nézőt vonzunk, aztán hagyjuk az egészet, és mindenki idegbeteg utána. Ez a színház folyamatosan kezdte el felépíteni magát az utóbbi években – elsősorban azt a vonalat, folytonosságot keresi nagyon tudatosan, amely mentén a színházi aktus fontos dologgá válik az ember életében. Mi nem elsősorban szórakoztatóipart akarunk csinálni, mi egy polgárosodási, újrapolgárosodási folyamatot kívánunk beindítani a színházba járással" – nyilatkozta Gáspárik Attila a Múzsa című kulturális mellékletünk június hatodikán megjelent lapszámában. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának szavait tükrözi az a közlemény is, amelyet a vásárhelyi intézmény vezetősége küldött el nekünk: az évadzáró, pontokba szedett statisztika a Tompa Miklós Társulat idei, immár hetvenedik évadában elért eredményeket összegzi. Eszerint újabb szakmai és közönségsikerekben gazdag évadot zárt a marosvásárhelyi társulat. Egy mondatban összegezve ez tíz bemutatót, százhetven előadást, közel negyvenezer nézőt, valamint számos díjat és fesztiválszereplést takar.
Idén Tadeusz Bradecki, a katowicei Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színház művészeti vezetője, az oroszországi Tufan Imamutdinov, a Magyarországról érkezett Vidovszky György, Radu Afrim Bukarestből, Albu István Kolozsvárról, valamint Harsányi Zsolt, Kincses Elemér, Gáspárik Attila és Keresztes Attila rendezte Marosvásárhelyen a Tompa Miklós Társulat előadásait. Amit színpadra vittek: egy klasszikus Shakespeare-darabot (Szeget szeggel), egy Nobel-díjas író híres történelmi drámáját (Caligula), az egyik legolvasottabb magyar ifjúsági regényt (A Pál utcai fiúk), minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmjét (Mágnás Miska), Dosztojevszkij egyik örök érvényű alkotását (Karamazovok), Bartis Attila, marosvásárhelyi származású író legismertebb regényét (A nyugalom), egy darabot a kisebbségek kisebbségéről (Szálkák), azt a művet, amely annak idején kikezdte az egyházat (Tartuffe), valamint két ősbemutatót felolvasószínház formájában (Molter Károly Tankját és Szávai Géza Akit átvisznek a hegyen című darabját).
A 2014-2015-ös évadban vendégelőadóként érkezett Marosvásárhelyre a Nemzet Színésze díjjal kitüntetett Haumann Péter, Bogdán Zsolt színművész, Szalóki Ágnes előadóművész, Kulka János Kossuth- díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Kolozsvári Magyar Opera, A. G. Weinberger és meghívottjai, Berecz András mesemondó, Kovács András Ferenc költő, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Földes László (Hobo), a katowicei Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színház, a Magyar Állami Népi Együttes, a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem, a Közép- Európa Táncszínház, az András Lóránt Társulat, a Szegedi Kortárs Balett, a Groundfloor Group, a Maros Művészegyüttes, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban hét fesztiválon vendégszerepelt és további három kiszálláson vett részt: jelen volt a csíkszeredai VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon, az Országos Színházi Találkozón (FNT) Bukarestben, a tiszaújvárosi Határon Túli Színházak Fesztiválján, a IX. Deszka Fesztiválon Debrecenben, az aradi Új Színház Nemzetközi Fesztiválon, a XXII. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon Sepsiszentgyörgyön, a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján, valamint szerepelt a budapesti Thália Színházban, a kézdivásárhelyi Városi Színházban és a lengyelországi Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színházban.
Ami az idén elnyert díjakat illeti, a legjobb női mellékszereplőnek járó UNITER-díj mellett (Berekméri Katalin) a társulat a legjobb előadásnak járó nagydíjjal (A nyugalom), a legjobb rendezésnek (Radu Afrim), valamint a legjobb színésznőnek járó díjjal (B. Fülöp Erzsébet) és az Árkosi Művelődési Központ különdíjával is gazdagodott az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon; a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján a Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját (Galló Ernő), továbbá az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által adományozott Kovács György-díjat (László Csaba) is a társulat színművészei kapták. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a marosvásárhelyi városi tanács által adományozott Pro Cultura kiválósági díjat is megkapta idén.
A Tompa Mikós Társulat, hagyományaihoz híven, ebben az évadban is megünnepelte a magyar dráma napját, a magyar népmese napját, a színházi világnapot, a magyar kultúra napját és a magyar költészet napját. Társszervezőként részt vett a 20. Nemzetközi Könyvvásár és a Múzeumok éjszakájának szervezésében, valamint teret biztosított a Bookfest nevű rendezvénynek.
A társulat vezetősége nem kívánta elhanyagolni a fiatalokkal együtt végzett munkát sem. Elsősorban nekik és róluk szólt A Pál utcai fiúk című előadás, ezenkívül többek között angyalváró játszóházzal, Bertóti Johanna gyermeknapi koncertjével és közönségtalálkozókkal várta a tanulókat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Az Iskola másként rendezvénysorozat alatt közel négyezer-ötszáz diák fordult meg az intézményben.
A jövő évi tervekkel, az ősszel újrakezdődő munkával kapcsolatosan pedig közölték: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház augusztus 17-én kezdi meg a bérletek árusítását a 2015/2016-os évadra. A Tompa Miklós Társulat hetvenegyedik évadának első bemutatójára októberben kerül sor: Sorin Militaru rendező Alfred Jarry egyik darabját viszi majd a vásárhelyi nemzeti színpadára.
(knb.)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 8.
Máthé Annamária: „Az álmok macerásak”
Nem hisz abban, hogy a művészet felé vezető utat hideggel, lyukas zoknival, nélkülözéssel kell kikövezni: jól kell lenni emberként, vagy megrekedünk alkotóként – mondja a székelyudvarhelyi Máthé Annamária, a gyergyói Figura Stúdió Színház idei Bocsárdi Gabriella-díjas színésze, Kisvárdán nemrég egyéni alakításért elismert színművésznő.
Ha a névjegyét kérjük: mi az, amit föltétlen elmondana magáról, szakmai- és személyes vonatkozásban?
Azt hiszem, leszoktam arról, hogy reggeltől estig a színházról beszéljek. Buta megfelelési kényszer vesz erőt rajtam, ha magamról kell nyilatkoznom. Ilyenkor lefagyok. A színpadi szerepeimben, és munkám mögött viszont ott vagyok, nincs mellébeszélés, mindenki láthatja, kicsoda Máthé Ancsa.
Egy kollégám szerint én vagyok a legalacsonyabb, bandzsi színésznő Erdélyben, aki mindent elnéz. Ez az „egyediség” együtt jár azzal, hogy sokat gyámbásznak, emelgetnek és dobigálnak, de babusgatnak is.
Mi az álma a székelyudvarhelyi Máthé Annamáriának – és mit jelent ebben az álomban Gyergyószentmiklós és a Figura?
Ha voltak is álmaim, lefordítottam őket gyorsan, hétköznapi dolgokká, kisebb-nagyobb célokká. Az álmok macerásak, frusztrációs mellékhatásokkal. Szóval, mindig csak araszolgattam, végzősként az volt a célom, hogy eldöntsem egy életre, akarok-e a pályán maradni. Akartam. A többi már adta magát, kellett egy színház, ami befogad. Ahol versenyvizsgát hirdettek, én ott voltam. Temesvár volt az első stáció, felszántottam a próbatermet (így szeretek emlékezni), de nem jártam sikerrel.
Nem estem kétségbe, a fene tudja honnan, de éreztem, hogy ősszel már valahol egy próbatáblán ott lesz a nevem. Udvarhely volt a következő színház, ahol nem versenyvizsgáztam, csak tárgyaltam, végül újabb sor remegés és felvettek a Figurához, négy másik végzőssel együtt. Azóta több korszakon átestem, volt a „bébihájas színésznő” korszak, a „margarinos kenyeres” korszak, az„igyunk reggelig” korszak, a „miért nem én kaptam azt a szerepet” korszak, az „üsse már le valaki a pitbullt bennem” korszak, visszaszelídülés, szerelem és a jó feladatok ideje. Ez az én esetem a Figurával és Gyergyóval. Nem élek a „mi lett volna, ha...” kérdés lehetőségével.
Most így, Kisvárda után, ahol sok „belső titkot" is megtud a többi színházakról: mivel küzd ez a színészgeneráció, itthon? Mivel általánosan, kisebbségiként?
Az állandó idegeskedés a számlák és pénzügyek miatt, régi lemez, de még mindig forog sok színész életében. Én nem hiszek abban, hogy a művészet felé vezető utat hideggel, lyukas zoknival, nélkülözéssel kell kikövezni. Aki nincs jól emberként, előbb utóbb megérzi a lassulást és megreked alkotóként.
A megalkuvásra és a véleménytelenségre idomított színészek fele annyira értékes alkotói egy színháznak, mint társaik, viszont csendesebbek. Nem veszekedni, ellenszegülni, sértődni kell, hanem implikálódni a társulati létbe, megtanulni érvelni általunk lényegesnek tartott elvek mellett, közösen ötletelni a darab és a színház érdekében. Úgy gondolom, ha egy vezető inspirálja csapatát, ez így is történik. Persze mindenki tudja, mert sokszor elmondták nekünk, hogy a színházban nincs demokrácia. Talán ez is forrása egy véget nem érő belső konfliktusnak, küzdelemnek.
Milyen Gyergyóban élni? Itt kapta meg a Bocsárdi Gabriella díjat. Mit hoz egy ilyen díj, változik valami a hétköznapokban?
Gyergyóban élek hét éve. Néha bosszant az igénytelenség, amit tapasztalok. Itt nincs rongyrázás, az emberek nehezebben barátkoznak, lassabban nyílnak meg, a nagyképűséget egyenesen utálják. Megtalálható itt minden embertípus. Szeretem a kisvárosi létezést. Nem tudnám magamat egy nagyobbacska városban elképzelni. A szüleim is közel élnek hozzám. Időközben lett pár lojális barátom. A „celebek”, akiket ismerek Gyergyóban, szerény emberek, nem villantanak, teszik a dolgukat. Minket Figurásokat szeretnek is meg nem is. Nem osztjuk meg a gyergyóiakat, egyszerűen csak még sok dolgunk van, több embert kell „megérintenünk”. Itt egy elismerés, hamar lecseng.
Időről időre elvágyódik valamerre, valahová messzire, „az Élet rövid" érzéssel?
Amikor elegem van a télből és a rossz időjárásból, biza eszembe jut egy-két tengerpart, ha feldühítenek, gondolatban meg is veszem a jegyet a következő vonatra. A kedvesem és a családja sokat segített az évek során, ha ők nincsenek, meglehet, más irányt vett volna az életem, talán már nem élnék Gyergyóban. A mostani életemmel semmi bajom, hálás vagyok azért, amim van. Együtt döntünk Péterrel, s ha majd egyszer elvágyódunk, emeljük kalapunk.
Eddig több szerepben is kipróbálhatta magát. Melyik volt a legtesthezállóbb? És melyik szipolyozta ki a leginkább?
Talám furcsán hangzik, de a mese-szerepeim mind testhezállóak voltak, egy sor állatkát és lényecskét alakítottam már, sok játékosságot vihettem ezekbe a szerepekbe, szabadon és lazán. A nők mindig lenyűgöztek, a sokféleségükkel, titkaikkal. A legizgalmasabb anyag, amivel dolgozhattam, az maga a Nő volt. Ezek a szerepek rengeteg idegrendszert, lélekbúvárkodást, önvizsgálódást igényeltek. Woyzeckből Marie, MurlinMurlo, Mirandolina, a Fiatal Nő – mind küszöbei voltak egymásnak. Jól éreztem magam a mozgásszínházi előadásokban is.
Ki a példaképe a szakmából?
Paul Giamattit mindig jó nézni. Bárcsak annyit tudnék a szakmáról és emberekről, mint ő. Az egyetemi évek alatt dúsabb volt a példaképtáram, telis- tele istenített tanárokkal. Manapság, mert rálátunk egymás nyavalyáira, nem is annyira példaképeim, inkább csak tanáraim vannak, a színházi szakma minden ágából. Vannak olyan emberek, akiktől folyamatosan sokat tanulhattam és olyanok is, akik egyetlen tanácsukkal segítettek hozzámnőtt hibákat levakarni.
Milyen célt tűzött ki, amit föltétlen el szeretne érni, még az idén?
Jó passzban vagyok, sok ötlettel és energiával, amiket nem akarok veszni hagyni. Még nem tudom, milyen szerepeket kapok a következő évadban. Friss dolgokra vágyom. Szeretnék diákokkal dolgozni, egyéni műsoron is töröm a fejem, de semmi konkrét ezidáig.
Min múlik a siker?
A siker az idejében felismert lehetőségen és az egyénen múlik: hit, következetesség, szorgalom, önreflexió, állóképesség és erős gyomor szükségeltetik.
Mit jelent a kisvárdai díj?
A kisvárdai fesztiválról díjjal hazatérni nem mindennapi esemény az életemben. Örömmel tölt el, ugyanakkor félelmetes is. Nagyon sokan gratuláltak és veregették meg a vállamat. Élvezem, hogy ma és talán még holnap is egy kicsit jobban szeretnek az emberek. Aztán csend, nyár és pihenés következik. Szeretek pihenni, de próbálni még inkább. Az elismerés, amiben részesültem, talán ennek is köszönhető. Nem mondok újat azzal, hogy a színház csapatmunka, és örömmel dolgozni a legáldásosabb. A „Kés a tyúkban” szeretett és féltett ügyünk Barabás Árpád rendezővel, Szabó Eduárddal és Giacomello Robertóval. Végtelenül hálás vagyok, hogy a fiúkkal dolgozhattam és számomra a díj egyenlő
maszol.ro
Nem hisz abban, hogy a művészet felé vezető utat hideggel, lyukas zoknival, nélkülözéssel kell kikövezni: jól kell lenni emberként, vagy megrekedünk alkotóként – mondja a székelyudvarhelyi Máthé Annamária, a gyergyói Figura Stúdió Színház idei Bocsárdi Gabriella-díjas színésze, Kisvárdán nemrég egyéni alakításért elismert színművésznő.
Ha a névjegyét kérjük: mi az, amit föltétlen elmondana magáról, szakmai- és személyes vonatkozásban?
Azt hiszem, leszoktam arról, hogy reggeltől estig a színházról beszéljek. Buta megfelelési kényszer vesz erőt rajtam, ha magamról kell nyilatkoznom. Ilyenkor lefagyok. A színpadi szerepeimben, és munkám mögött viszont ott vagyok, nincs mellébeszélés, mindenki láthatja, kicsoda Máthé Ancsa.
Egy kollégám szerint én vagyok a legalacsonyabb, bandzsi színésznő Erdélyben, aki mindent elnéz. Ez az „egyediség” együtt jár azzal, hogy sokat gyámbásznak, emelgetnek és dobigálnak, de babusgatnak is.
Mi az álma a székelyudvarhelyi Máthé Annamáriának – és mit jelent ebben az álomban Gyergyószentmiklós és a Figura?
Ha voltak is álmaim, lefordítottam őket gyorsan, hétköznapi dolgokká, kisebb-nagyobb célokká. Az álmok macerásak, frusztrációs mellékhatásokkal. Szóval, mindig csak araszolgattam, végzősként az volt a célom, hogy eldöntsem egy életre, akarok-e a pályán maradni. Akartam. A többi már adta magát, kellett egy színház, ami befogad. Ahol versenyvizsgát hirdettek, én ott voltam. Temesvár volt az első stáció, felszántottam a próbatermet (így szeretek emlékezni), de nem jártam sikerrel.
Nem estem kétségbe, a fene tudja honnan, de éreztem, hogy ősszel már valahol egy próbatáblán ott lesz a nevem. Udvarhely volt a következő színház, ahol nem versenyvizsgáztam, csak tárgyaltam, végül újabb sor remegés és felvettek a Figurához, négy másik végzőssel együtt. Azóta több korszakon átestem, volt a „bébihájas színésznő” korszak, a „margarinos kenyeres” korszak, az„igyunk reggelig” korszak, a „miért nem én kaptam azt a szerepet” korszak, az „üsse már le valaki a pitbullt bennem” korszak, visszaszelídülés, szerelem és a jó feladatok ideje. Ez az én esetem a Figurával és Gyergyóval. Nem élek a „mi lett volna, ha...” kérdés lehetőségével.
Most így, Kisvárda után, ahol sok „belső titkot" is megtud a többi színházakról: mivel küzd ez a színészgeneráció, itthon? Mivel általánosan, kisebbségiként?
Az állandó idegeskedés a számlák és pénzügyek miatt, régi lemez, de még mindig forog sok színész életében. Én nem hiszek abban, hogy a művészet felé vezető utat hideggel, lyukas zoknival, nélkülözéssel kell kikövezni. Aki nincs jól emberként, előbb utóbb megérzi a lassulást és megreked alkotóként.
A megalkuvásra és a véleménytelenségre idomított színészek fele annyira értékes alkotói egy színháznak, mint társaik, viszont csendesebbek. Nem veszekedni, ellenszegülni, sértődni kell, hanem implikálódni a társulati létbe, megtanulni érvelni általunk lényegesnek tartott elvek mellett, közösen ötletelni a darab és a színház érdekében. Úgy gondolom, ha egy vezető inspirálja csapatát, ez így is történik. Persze mindenki tudja, mert sokszor elmondták nekünk, hogy a színházban nincs demokrácia. Talán ez is forrása egy véget nem érő belső konfliktusnak, küzdelemnek.
Milyen Gyergyóban élni? Itt kapta meg a Bocsárdi Gabriella díjat. Mit hoz egy ilyen díj, változik valami a hétköznapokban?
Gyergyóban élek hét éve. Néha bosszant az igénytelenség, amit tapasztalok. Itt nincs rongyrázás, az emberek nehezebben barátkoznak, lassabban nyílnak meg, a nagyképűséget egyenesen utálják. Megtalálható itt minden embertípus. Szeretem a kisvárosi létezést. Nem tudnám magamat egy nagyobbacska városban elképzelni. A szüleim is közel élnek hozzám. Időközben lett pár lojális barátom. A „celebek”, akiket ismerek Gyergyóban, szerény emberek, nem villantanak, teszik a dolgukat. Minket Figurásokat szeretnek is meg nem is. Nem osztjuk meg a gyergyóiakat, egyszerűen csak még sok dolgunk van, több embert kell „megérintenünk”. Itt egy elismerés, hamar lecseng.
Időről időre elvágyódik valamerre, valahová messzire, „az Élet rövid" érzéssel?
Amikor elegem van a télből és a rossz időjárásból, biza eszembe jut egy-két tengerpart, ha feldühítenek, gondolatban meg is veszem a jegyet a következő vonatra. A kedvesem és a családja sokat segített az évek során, ha ők nincsenek, meglehet, más irányt vett volna az életem, talán már nem élnék Gyergyóban. A mostani életemmel semmi bajom, hálás vagyok azért, amim van. Együtt döntünk Péterrel, s ha majd egyszer elvágyódunk, emeljük kalapunk.
Eddig több szerepben is kipróbálhatta magát. Melyik volt a legtesthezállóbb? És melyik szipolyozta ki a leginkább?
Talám furcsán hangzik, de a mese-szerepeim mind testhezállóak voltak, egy sor állatkát és lényecskét alakítottam már, sok játékosságot vihettem ezekbe a szerepekbe, szabadon és lazán. A nők mindig lenyűgöztek, a sokféleségükkel, titkaikkal. A legizgalmasabb anyag, amivel dolgozhattam, az maga a Nő volt. Ezek a szerepek rengeteg idegrendszert, lélekbúvárkodást, önvizsgálódást igényeltek. Woyzeckből Marie, MurlinMurlo, Mirandolina, a Fiatal Nő – mind küszöbei voltak egymásnak. Jól éreztem magam a mozgásszínházi előadásokban is.
Ki a példaképe a szakmából?
Paul Giamattit mindig jó nézni. Bárcsak annyit tudnék a szakmáról és emberekről, mint ő. Az egyetemi évek alatt dúsabb volt a példaképtáram, telis- tele istenített tanárokkal. Manapság, mert rálátunk egymás nyavalyáira, nem is annyira példaképeim, inkább csak tanáraim vannak, a színházi szakma minden ágából. Vannak olyan emberek, akiktől folyamatosan sokat tanulhattam és olyanok is, akik egyetlen tanácsukkal segítettek hozzámnőtt hibákat levakarni.
Milyen célt tűzött ki, amit föltétlen el szeretne érni, még az idén?
Jó passzban vagyok, sok ötlettel és energiával, amiket nem akarok veszni hagyni. Még nem tudom, milyen szerepeket kapok a következő évadban. Friss dolgokra vágyom. Szeretnék diákokkal dolgozni, egyéni műsoron is töröm a fejem, de semmi konkrét ezidáig.
Min múlik a siker?
A siker az idejében felismert lehetőségen és az egyénen múlik: hit, következetesség, szorgalom, önreflexió, állóképesség és erős gyomor szükségeltetik.
Mit jelent a kisvárdai díj?
A kisvárdai fesztiválról díjjal hazatérni nem mindennapi esemény az életemben. Örömmel tölt el, ugyanakkor félelmetes is. Nagyon sokan gratuláltak és veregették meg a vállamat. Élvezem, hogy ma és talán még holnap is egy kicsit jobban szeretnek az emberek. Aztán csend, nyár és pihenés következik. Szeretek pihenni, de próbálni még inkább. Az elismerés, amiben részesültem, talán ennek is köszönhető. Nem mondok újat azzal, hogy a színház csapatmunka, és örömmel dolgozni a legáldásosabb. A „Kés a tyúkban” szeretett és féltett ügyünk Barabás Árpád rendezővel, Szabó Eduárddal és Giacomello Robertóval. Végtelenül hálás vagyok, hogy a fiúkkal dolgozhattam és számomra a díj egyenlő
maszol.ro
2015. július 9.
Sikeres erdővidékiek (LEADER-pályázatok)
Az Alutus Régió Egyesület a LEADER-térségben megvalósult sikeres erdővidéki pályázatokat mutatott be kedden. A karaván által felkeresett bölöni, nagyajtai, felsőrákosi és baróti pályázók mind úgy nyilatkoztak, a kiírásokon való részvételtől nem kell félni: segítséget kaptak a LEADER-irodától és szakemberektől, az uniós és román kormány által biztosított támogatásból pedig gazdaságuk fejlesztését lehetővé tevő összeghez jutottak.
Az érdeklődők első állomása Bölönpatak volt, ahol 540 000 lej vissza nem térítendő támogatásból, illetve százezer lej önkormányzati önrészből fél kilométer erdei útszakasz újul meg. A munkának csak nemrég kezdtek neki, de Sikó Imre polgármester szerint augusztus végére, szeptember elejére elkészülnek a környéken lakókat, illetve a közelben található kétezer hektáros erdőrész kitermelőit kiszolgáló úttal. A községvezető elismeri, nem túl nagy szakasz kap burkolást, de számukra minden méter aszfalt számít, ezért ők szívesen lesznek partnerei bármilyen kezdeményezésnek, ami céljaik megvalósítását elősegíti.
Nagyajtán Bihari Edömér polgármester lát vendégül, s mutatja azt az útgyalut, amelyről múlt héten lapunk már beszámolt: a 428 000 lejes beruházással vásárolt erőgéppel a 117 kilométer erdei és mezei utat fogják karbantartani. A falu egy másik pályázója, a Szeged Szarvasmarhatartók Egyesülete 26 000 eurós támogatáshoz jutott, amiből a jelenleg a görög felvásárló tulajdonában levő tejcsarnokot vásárolnák vissza. Forgalmuk nem nagy, az ötvennégy gazda napi 1100 liter tejet ad le, azaz, ha nem lenne a támogatás, jóformán esélyük sem volna a csarnok megvásárlására mindaddig, míg a tej literéért alig hetvenöt banit fizetnek.
Felsőrákoson Szász-Andorkó Károly Róbert fiatal gazda a 36 000 eurós támogatásból vásárolt szervestrágya-szóró utánfutóját mutatja, s beszél a kétezer méteres vadháló hasznáról és a darabonként háromezer lejért vásárolt suffolk fajtájú berbécsekről. Apósával és három kisegítővel nyolcvanöt hektáros kaszálót, legelőt és szántót is magában foglaló területen gazdálkodnak. Jelenleg 350 juhuk és bárányuk van, de céljuk az, hogy az anyajuhok számát négyszázra emeljék. Keményen dolgoznak, de az állatok felnevelése és értékesítése sem egyszerű. Megbízható munkaerőt nehéz találni, ezért nem is fejik a juhokat. A bérük biztosítása, illetve a bizonytalanság, hogy egyik napról a másikra felmondhatnak, s továbbállhatnak, szerfelett megnehezítené a gazdaság működtetését, inkább lemondanak a minimális jövedelemről. Hasonló a helyzet – bár ezt ha tetszik, ha nem, végezni kell – a gyapjúval is: a juhok nyírása 3,50 lejbe kerül, ám a kiváló ipari alapanyag kilójáért alig három lejt fizetnek. Az értékesítés nehézkesen megy, hiszen húsvétot követően visszaesik a kereslet, ősszel pedig igencsak szűkmarkúak a felvásárlók. „Bejönnek a kapun, mondanak egy árat, s ha nem tetszik, úgy tesznek, mintha fordulnának ki. Nehezen, nagyon nehezen tudunk dűlőre jutni velük” – mondotta a gazda, aki szerint a megoldás az lenne, ha létrejönne egy székelyföldi felvásárló és értékesítési hálózat. Szász-Andorkó Károly Róbert szerint, bár nem volt egyszerű a pályázati iratcsomó összeállítása, mégis várja, hogy az Alutus Régió Egyesület újabbat írjon ki: a régi, sokszor elromló traktorát szeretné újracserélni segítségével.
Baróton a pályázó Dávid Tamás nincs otthon, ezért a vele közösen dolgozó nagybátyja, Dávid Benedek fogad. A megmunkált földből tizenhét hektár sajátjuk, a többit bérelik. Mint mondja, régebb a bért inkább termékben kérték, mert azt feletették állataikkal, de a háztáji gazdálkodással foglalkozó nemzedék kiöregedése és ritkulása miatt manapság inkább pénzt várnak a tulajdonosok. A takarmánynak való mellett krumplit és cukorrépát termesztenek; utóbbit azért, mert nincs vele sok vesződés, a felvásárlógyár minden szükségest biztosít hozzá, aránylag könnyen termeszthető, s tisztes jövedelmet hoz. A 87 564 eurós pályázati keretösszegből 35 308 euró a vissza nem térítendő támogatás. Azt remélik, a pénzből vásárolt permetezőgép, rotációs fűnyíró, rendkészítő, gereblye, váltvaforgató eke és az öntözőrendszer hatékonyabbá teszi a gazdaságot, s így még a jelenlegi csúfosan kevés, alig hetven banis tejfelvásárlási árral is nyereséget könyvelhetnek el év végén. A karaván utazásának végén az egyik baróti vendéglőben az Intermédia Erdővidék Egyesület nevében pályázó Székely Blanka mutatta be a közel tízezer eurós támogatásból készült, Bacon, Nagyajta és Vargyas turisztikai látványosságait, tizenkét kisfilmet is tartalmazó honlapot (erdovidekinfo.ro). Azt reméli, hogy megvalósítása révén ismertebb lesz a kistérség, s ez az idegenforgalom növekedésén is látszani fog.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Alutus Régió Egyesület a LEADER-térségben megvalósult sikeres erdővidéki pályázatokat mutatott be kedden. A karaván által felkeresett bölöni, nagyajtai, felsőrákosi és baróti pályázók mind úgy nyilatkoztak, a kiírásokon való részvételtől nem kell félni: segítséget kaptak a LEADER-irodától és szakemberektől, az uniós és román kormány által biztosított támogatásból pedig gazdaságuk fejlesztését lehetővé tevő összeghez jutottak.
Az érdeklődők első állomása Bölönpatak volt, ahol 540 000 lej vissza nem térítendő támogatásból, illetve százezer lej önkormányzati önrészből fél kilométer erdei útszakasz újul meg. A munkának csak nemrég kezdtek neki, de Sikó Imre polgármester szerint augusztus végére, szeptember elejére elkészülnek a környéken lakókat, illetve a közelben található kétezer hektáros erdőrész kitermelőit kiszolgáló úttal. A községvezető elismeri, nem túl nagy szakasz kap burkolást, de számukra minden méter aszfalt számít, ezért ők szívesen lesznek partnerei bármilyen kezdeményezésnek, ami céljaik megvalósítását elősegíti.
Nagyajtán Bihari Edömér polgármester lát vendégül, s mutatja azt az útgyalut, amelyről múlt héten lapunk már beszámolt: a 428 000 lejes beruházással vásárolt erőgéppel a 117 kilométer erdei és mezei utat fogják karbantartani. A falu egy másik pályázója, a Szeged Szarvasmarhatartók Egyesülete 26 000 eurós támogatáshoz jutott, amiből a jelenleg a görög felvásárló tulajdonában levő tejcsarnokot vásárolnák vissza. Forgalmuk nem nagy, az ötvennégy gazda napi 1100 liter tejet ad le, azaz, ha nem lenne a támogatás, jóformán esélyük sem volna a csarnok megvásárlására mindaddig, míg a tej literéért alig hetvenöt banit fizetnek.
Felsőrákoson Szász-Andorkó Károly Róbert fiatal gazda a 36 000 eurós támogatásból vásárolt szervestrágya-szóró utánfutóját mutatja, s beszél a kétezer méteres vadháló hasznáról és a darabonként háromezer lejért vásárolt suffolk fajtájú berbécsekről. Apósával és három kisegítővel nyolcvanöt hektáros kaszálót, legelőt és szántót is magában foglaló területen gazdálkodnak. Jelenleg 350 juhuk és bárányuk van, de céljuk az, hogy az anyajuhok számát négyszázra emeljék. Keményen dolgoznak, de az állatok felnevelése és értékesítése sem egyszerű. Megbízható munkaerőt nehéz találni, ezért nem is fejik a juhokat. A bérük biztosítása, illetve a bizonytalanság, hogy egyik napról a másikra felmondhatnak, s továbbállhatnak, szerfelett megnehezítené a gazdaság működtetését, inkább lemondanak a minimális jövedelemről. Hasonló a helyzet – bár ezt ha tetszik, ha nem, végezni kell – a gyapjúval is: a juhok nyírása 3,50 lejbe kerül, ám a kiváló ipari alapanyag kilójáért alig három lejt fizetnek. Az értékesítés nehézkesen megy, hiszen húsvétot követően visszaesik a kereslet, ősszel pedig igencsak szűkmarkúak a felvásárlók. „Bejönnek a kapun, mondanak egy árat, s ha nem tetszik, úgy tesznek, mintha fordulnának ki. Nehezen, nagyon nehezen tudunk dűlőre jutni velük” – mondotta a gazda, aki szerint a megoldás az lenne, ha létrejönne egy székelyföldi felvásárló és értékesítési hálózat. Szász-Andorkó Károly Róbert szerint, bár nem volt egyszerű a pályázati iratcsomó összeállítása, mégis várja, hogy az Alutus Régió Egyesület újabbat írjon ki: a régi, sokszor elromló traktorát szeretné újracserélni segítségével.
Baróton a pályázó Dávid Tamás nincs otthon, ezért a vele közösen dolgozó nagybátyja, Dávid Benedek fogad. A megmunkált földből tizenhét hektár sajátjuk, a többit bérelik. Mint mondja, régebb a bért inkább termékben kérték, mert azt feletették állataikkal, de a háztáji gazdálkodással foglalkozó nemzedék kiöregedése és ritkulása miatt manapság inkább pénzt várnak a tulajdonosok. A takarmánynak való mellett krumplit és cukorrépát termesztenek; utóbbit azért, mert nincs vele sok vesződés, a felvásárlógyár minden szükségest biztosít hozzá, aránylag könnyen termeszthető, s tisztes jövedelmet hoz. A 87 564 eurós pályázati keretösszegből 35 308 euró a vissza nem térítendő támogatás. Azt remélik, a pénzből vásárolt permetezőgép, rotációs fűnyíró, rendkészítő, gereblye, váltvaforgató eke és az öntözőrendszer hatékonyabbá teszi a gazdaságot, s így még a jelenlegi csúfosan kevés, alig hetven banis tejfelvásárlási árral is nyereséget könyvelhetnek el év végén. A karaván utazásának végén az egyik baróti vendéglőben az Intermédia Erdővidék Egyesület nevében pályázó Székely Blanka mutatta be a közel tízezer eurós támogatásból készült, Bacon, Nagyajta és Vargyas turisztikai látványosságait, tizenkét kisfilmet is tartalmazó honlapot (erdovidekinfo.ro). Azt reméli, hogy megvalósítása révén ismertebb lesz a kistérség, s ez az idegenforgalom növekedésén is látszani fog.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 9.
Ősztől indul a szervezett ügyfélfogadás
Új székhelyet kapott a Kölcsey Egyesület
Bútorcipelés közben találkoztam a Kölcsey Egyesület elnökségének 3 tagjával. Megkérdeztem az elnököt, Jankó Andrást miért, hova cipelik a bútorokat?
Amint elmondta, idén tavasszal nehézségeik adódtak a pályázatok leadásánál, mert az önkormányzati pályázatokon feltétlenül meg kellett egyeznie a hatósági bizonylatokon szereplő és a reális székhely adatainak. Tekintve, hogy az Egyesület még mindig az RMDSZ volt székházában, az Alecu Russo utca 6. szám alatt, a Pugna-ház címén szerepelt, a probléma megoldására az RMDSZ-től és a Communitas Alapítványtól kértek és kaptak segítséget. Az RMDSZ átengedett egy szobát az Episcopiei utca 32. szám alatti székházában, miközben a Communitas Alapítvány 1400 lejt utalt ki számukra az irodahelyiség bebútorozása céljából.
A bútorokat, asztalt székeket már meg is vásárolták, most festik a szobát, ezért őszre működőképes lesz az irodájuk.
Hogy miért volt fontos az iroda?
Az említett pályázati nehézségeken túlmenően, nagyon fontos hogy most már van egy hivatalos címük, ahol mindig lesz valaki, aki át tudja venni az Egyesület leveleit, csomagjait, mert a másik két címen nem tudták használni a postaládát sem, mert az mindig tele volt reklámlapokkal, és ha a postás hozott valamit, nem volt hova tegye. A Nyugdíjas Klub egyik szobájában tehát ősztől indul be az aradi Kölcsey Egyesületnél az órarend szerinti ügyfélfogadás – mondta el érdeklődésünkre Jankó András elnök.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Új székhelyet kapott a Kölcsey Egyesület
Bútorcipelés közben találkoztam a Kölcsey Egyesület elnökségének 3 tagjával. Megkérdeztem az elnököt, Jankó Andrást miért, hova cipelik a bútorokat?
Amint elmondta, idén tavasszal nehézségeik adódtak a pályázatok leadásánál, mert az önkormányzati pályázatokon feltétlenül meg kellett egyeznie a hatósági bizonylatokon szereplő és a reális székhely adatainak. Tekintve, hogy az Egyesület még mindig az RMDSZ volt székházában, az Alecu Russo utca 6. szám alatt, a Pugna-ház címén szerepelt, a probléma megoldására az RMDSZ-től és a Communitas Alapítványtól kértek és kaptak segítséget. Az RMDSZ átengedett egy szobát az Episcopiei utca 32. szám alatti székházában, miközben a Communitas Alapítvány 1400 lejt utalt ki számukra az irodahelyiség bebútorozása céljából.
A bútorokat, asztalt székeket már meg is vásárolták, most festik a szobát, ezért őszre működőképes lesz az irodájuk.
Hogy miért volt fontos az iroda?
Az említett pályázati nehézségeken túlmenően, nagyon fontos hogy most már van egy hivatalos címük, ahol mindig lesz valaki, aki át tudja venni az Egyesület leveleit, csomagjait, mert a másik két címen nem tudták használni a postaládát sem, mert az mindig tele volt reklámlapokkal, és ha a postás hozott valamit, nem volt hova tegye. A Nyugdíjas Klub egyik szobájában tehát ősztől indul be az aradi Kölcsey Egyesületnél az órarend szerinti ügyfélfogadás – mondta el érdeklődésünkre Jankó András elnök.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 9.
Megalapozott-e a Ráduly Róbert elleni Sapientia-vád?
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai épületének felújítása körüli vélt törvénytelenségek képezik a Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester ellen indított bűnvádi eljárás fő vádpontját. A korrupcióellenes ügyosztály (DNA) által megfogalmazott vádirat szerint Csíkszereda polgármestere megfelelő dokumentáció hiányában írta alá a Sapientia csíkszeredai épületének felújításához szükséges engedélyt. A másik vádpont szerint az időközben lemondott polgármester 270 lejjel károsította meg a polgármesteri hivatalt, amikor szolgálati kocsiját magáncélra használta. Jogászok szerint a második vádpont légből kapott – ilyen alapon az ország legtöbb polgármesterét el lehetne ítélni –, ezért a DNA minden bizonnyal az első vádpont bizonyítását szorgalmazza.
Maszkosok és iratok
Az 1977-ben szállodának épült csíkszeredai, belvárosi épületet a Sapientia kuratóriuma 15 évvel ezelőtt vásárolta meg oktatási célra, de csak jóval később, 2014 augusztusában kezdődhettek el a felújítási munkálatok. A mintegy kétmillió euróba kerülő átalakítások során új arculatot kapott az épület homlokzata, elvégezték a hőszigetelési munkálatokat, új tantermeket és laboratóriumokat alakítottak ki, illetve felújították a kollégiumi szobákat. Dávid László, az EMTE rektora a felújítási munkálatokról, illetve az azt megelőző engedélyeztetési eljárásról beszélt az Erdélyi Naplónak.
„Nem volt annyi pénzünk, hogy az épületet teljesen átépítsük. Végül az a döntés született, hogy a létező keretből fentről lefelé haladva kell elvégezni az átalakítási munkálatokat, hogy az épület az oktatás és a bentlakások szempontjából egyaránt maximálisan ki legyen használva. Az ingatlan szerkezeti felépítésén annyit változtattunk, hogy a felújítási munkálatokat tervező cég javaslatára az épület régebben felépített részét kiegyenesítettük” – sorolta a rektor. Állítása szerint az engedélyeztetési eljáráshoz szükséges dokumentáció benyújtása az építtetővel szerződéses viszonyban levő tervező cég feladata volt. Ezt a céget versenypályázat nyomán választotta ki a Sapientia, amelynek vezetősége minden szempontból elégedett az építészek munkájával.
A DNA a polgármesteri hivatal által kibocsátott építkezési engedélyben talált kifogásolni valót. A felújítási munkálatok már befejeződtek, az épületet átadták, a Sapientia vezetősége pedig semmit nem tudott arról, hogy az építkezési engedély körül valami nincs rendben. Csak akkor értesültek róla, amikor egy júniusi reggelen maszkos csendőrök kértek bebocsátást az épületbe, kilátásba helyezve, hogy ha nem engedik be őket, erőszakkal hatolnak be. A helyszínre érkező csíkszeredai dékánokkal végül abban egyeztek ki, hogy a kért dokumentumokat a rendelkezésükre bocsátja az egyetem. A DNA megbízásából a rendőrök minden olyan iratot magukkal vittek, ami a felújítást lehetővé tevő építkezési engedélyhez kapcsolódott.
Hivatalnoki kekeckedések
A rektor szerint az oktatási minisztériummal való kapcsolattartás döcög, de Romániában minden így működik, ezért szakmai ügyintézés szempontjából nem tartja az EMTE-t hátrányosabb helyzetű intézménynek a többi romániai egyetemnél. Dávid László a nagy gondot abban látja, hogy alapvető kérdésekben nem sikerült előbbre jutni. Nem érti például, miért kell egy magyar állami finanszírozású egyetemet magánegyetemként besorolni, kizárva ezzel a román állami támogatás lehetőségét. Az előző román–magyar kormányülések napirendjén szereplő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román–magyar vegyes finanszírozásának lehetősége az utóbbi években teljesen feledésbe merült, nincs semmilyen előrelépés. A Sapientiának már volt peres ügye is az állammal, miután a Számvevőszék úgy ítélte meg, hogy akkreditáció előtt az EMTE-nek nem lett volna joga pályázni. Az egyetem viszont csak úgy nyerhetett akkreditációt, ha érvényes kutatási pályázatai vannak, amire az Országos Kutatási Ügynökség adott lehetőséget és engedélyt. A számvevőszék elleni pert végül is a kutatási ügynökséggel közösen nyerték meg, ma pedig az EMTE minden szinten akkreditáltan, törvényesen működik. A rektor szerint ilyen és ehhez hasonló pótcselekvéseket tapasztaltak a román hivatalosságok részéről, az egyetem azonban törvénytisztelő módon minden, a törvényes működéshez szükséges feltételt teljesít.
Mondvacsinált ürügyek
Az építkezési engedélyek kibocsátása országszerte vontatottan halad, nincs ez másként Csíkszeredában sem. A rektor szerint a tervező cég minden szükséges dokumentációt benyújtott a polgármesteri hivatalhoz, az engedélyeztetési folyamat azonban húzódott. Közeledett a téli időszak, a diákoknak lakást kellett biztosítani, a tulajdonost pedig szorította az idő. Megkérték a polgármestert, sürgesse meg a folyamatot. „Ráduly Róbert semmi törvénytelenséget nem követett el ezzel: az illetékes ügyosztály aláírásával végül is kibocsátották az építési engedélyt, amit a törvényes előírások szerint ő is ellenjegyzett” – foglalja össze a történteket a rektor. Az ügyészség szerint azonban a polgármester hiányos iratcsomó alapján írta alá az épület felújítását lehetővé tevő engedélyt. A rektor ezt eleve kizártnak tartja, mert a városháza építkezéseket jóváhagyó és felügyelő szakemberei folyamatos kapcsolatban álltak a tervező cég építészével. Ha bármilyen okirat hiányzott volna, a több hónapos várakozási idő alatt csak szólnak a tervezőnek, aki azonnal pótolja a hiányzó dokumentációt.
A DNA ügyészei a meggyanúsított polgármester tudomására hozott vádak szerint azt kifogásolták, hogy az épület eredeti tervezőjének jóváhagyására is szükség lett volna az átalakítási munkálatok engedélyeztetéséhez. Ezt Dávid László abszurdnak tartja, miután a hetvenes évek derekán, azaz a negyven évvel ezelőtt tervezett szálloda tervező cége már a rendszerváltás után megszűnt. „Erről soha senki nem beszélt nekünk, az ügyészek találták ki, hogy valamilyen fogást találjanak a polgármesteren” – méltatlankodik az egyetem rektora.
Érdekes jelenség, amint a Sapientia kapcsán megfogalmazott vádakat újabb és újabb köntösbe öltöztették. Valószínűleg az ügyészek is rájöhettek, hogy nehéz lesz bíróság előtt egy tendenciózusan félremagyarázott törvénycikkely alapján vádat emelni a polgármester ellen: arra hivatkozni, hogy nem kérte ki egy rég nyugdíjba vonult építész beleegyezését az épület négy évtizeddel későbbi felújításához. A perirat annyiban változott, hogy az ügyészek kiderítették: a Sapientia csíkszeredai karának a szomszédságában lévő, 1930-ban épült ortodox templom műemléképület, aminek környékén kultuszminisztériumi engedélyre van szükség az építkezési, felújítási munkálatokhoz, amivel az építtető nem rendelkezett.
A főépítész a felelős
A romániai építkezéseket szabályozó törvényi keret kimondja, hogy valamennyi épület felújításához az épület egykori tervezőjének jóváhagyása, annak hiányában pedig részletes szakértői véleményezés szükséges az épület állagáról és szerkezeti állapotáról – jelentette ki lapunknak Andrej Štefančič kolozsvári építész, számos romániai egyházi építmény tervezője, illetve felújítója. Szerinte a több évtizeddel ezelőtt emelt épületek esetében szóba sem jöhet az egykori tervező jóváhagyása, ezért minden ilyen esetben a felújítás engedélyeztetését igénylő tervező cégnek részletes szakértői véleményt kell csatolnia az ügyiratcsomóhoz. Az építési engedélyek kibocsátásáért a városi polgármesteri hivatalok főépítésze és urbanisztikai vezetője felel. Ha egy építési engedéllyel utólag bármilyen gond adódik, elsősorban ők tehetők felelőssé a hibás vagy hiányos dokumentáció miatt, és csak ezt követően vizsgálják a felettes szerv, a polgármester felelősségét.
De ez a vádpont is vakvágányra futhat, hiszen Andrei Făgărăşanu, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke nyílt állásfoglalásban jelentette be, hogy az ortodox egyház nem kíván részt venni a visszaéléssel vádolt csíkszeredai polgármester, Ráduly Róbert bűnvádi perében, és erről nemcsak a polgármesteri hivatalt, hanem a Hargita Megyei Törvényszéket is értesíti. „A csíkszeredai ortodox parókia nem tekinti magát sértett vagy károsított félnek. A parókia lelkésze elmondta, örül az egyetemi épület felújításának, sem a tervezéssel, sem a munkálatokkal kapcsolatban nincs ellenvetése” – fogalmazott Dávid László.
Tisztázásra vár az egyetem
„Egyértelmű, hogy a Sapientiával kapcsolatban felmerülő vádpontok nem állják meg a helyüket, mi semmiféle törvénytelenséget nem követtünk el” – foglalja össze az egyetem vezetőségének álláspontját a rektor. Érthetetlennek tartja azt is, amit Ráduly Róbert oktatói munkájával kapcsolatban fogalmaznak meg az ügyészek: úgy próbálják felépíteni a vádat, mintha Ráduly elsősorban azért lenne hibás, mert a Sapientián tanított. Amikor az oktatói állásra pályázott, még nem volt polgármester, miután pedig elöljáró lett, az EMTE éppúgy fenntartotta törvényesen állását, mint szerte az országban az egyetemek az éppen parlamenti képviselők oktatói munkaszerződését.
Dávid szerint jogilag nem róható fel Rádulynak, hogy bedolgozóként – polgármestersége ideje alatt is – megtartott néhány órát az egyetemen. „Mi azt várjuk, hogy végre tisztázódjon, mi a vádpont az építkezési engedélyek kibocsátása ügyében. Egyelőre ezzel kapcsolatban nem lehet tudni semmi bizonyosat” – mondta a a Sapientia EMTE rektora
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai épületének felújítása körüli vélt törvénytelenségek képezik a Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester ellen indított bűnvádi eljárás fő vádpontját. A korrupcióellenes ügyosztály (DNA) által megfogalmazott vádirat szerint Csíkszereda polgármestere megfelelő dokumentáció hiányában írta alá a Sapientia csíkszeredai épületének felújításához szükséges engedélyt. A másik vádpont szerint az időközben lemondott polgármester 270 lejjel károsította meg a polgármesteri hivatalt, amikor szolgálati kocsiját magáncélra használta. Jogászok szerint a második vádpont légből kapott – ilyen alapon az ország legtöbb polgármesterét el lehetne ítélni –, ezért a DNA minden bizonnyal az első vádpont bizonyítását szorgalmazza.
Maszkosok és iratok
Az 1977-ben szállodának épült csíkszeredai, belvárosi épületet a Sapientia kuratóriuma 15 évvel ezelőtt vásárolta meg oktatási célra, de csak jóval később, 2014 augusztusában kezdődhettek el a felújítási munkálatok. A mintegy kétmillió euróba kerülő átalakítások során új arculatot kapott az épület homlokzata, elvégezték a hőszigetelési munkálatokat, új tantermeket és laboratóriumokat alakítottak ki, illetve felújították a kollégiumi szobákat. Dávid László, az EMTE rektora a felújítási munkálatokról, illetve az azt megelőző engedélyeztetési eljárásról beszélt az Erdélyi Naplónak.
„Nem volt annyi pénzünk, hogy az épületet teljesen átépítsük. Végül az a döntés született, hogy a létező keretből fentről lefelé haladva kell elvégezni az átalakítási munkálatokat, hogy az épület az oktatás és a bentlakások szempontjából egyaránt maximálisan ki legyen használva. Az ingatlan szerkezeti felépítésén annyit változtattunk, hogy a felújítási munkálatokat tervező cég javaslatára az épület régebben felépített részét kiegyenesítettük” – sorolta a rektor. Állítása szerint az engedélyeztetési eljáráshoz szükséges dokumentáció benyújtása az építtetővel szerződéses viszonyban levő tervező cég feladata volt. Ezt a céget versenypályázat nyomán választotta ki a Sapientia, amelynek vezetősége minden szempontból elégedett az építészek munkájával.
A DNA a polgármesteri hivatal által kibocsátott építkezési engedélyben talált kifogásolni valót. A felújítási munkálatok már befejeződtek, az épületet átadták, a Sapientia vezetősége pedig semmit nem tudott arról, hogy az építkezési engedély körül valami nincs rendben. Csak akkor értesültek róla, amikor egy júniusi reggelen maszkos csendőrök kértek bebocsátást az épületbe, kilátásba helyezve, hogy ha nem engedik be őket, erőszakkal hatolnak be. A helyszínre érkező csíkszeredai dékánokkal végül abban egyeztek ki, hogy a kért dokumentumokat a rendelkezésükre bocsátja az egyetem. A DNA megbízásából a rendőrök minden olyan iratot magukkal vittek, ami a felújítást lehetővé tevő építkezési engedélyhez kapcsolódott.
Hivatalnoki kekeckedések
A rektor szerint az oktatási minisztériummal való kapcsolattartás döcög, de Romániában minden így működik, ezért szakmai ügyintézés szempontjából nem tartja az EMTE-t hátrányosabb helyzetű intézménynek a többi romániai egyetemnél. Dávid László a nagy gondot abban látja, hogy alapvető kérdésekben nem sikerült előbbre jutni. Nem érti például, miért kell egy magyar állami finanszírozású egyetemet magánegyetemként besorolni, kizárva ezzel a román állami támogatás lehetőségét. Az előző román–magyar kormányülések napirendjén szereplő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román–magyar vegyes finanszírozásának lehetősége az utóbbi években teljesen feledésbe merült, nincs semmilyen előrelépés. A Sapientiának már volt peres ügye is az állammal, miután a Számvevőszék úgy ítélte meg, hogy akkreditáció előtt az EMTE-nek nem lett volna joga pályázni. Az egyetem viszont csak úgy nyerhetett akkreditációt, ha érvényes kutatási pályázatai vannak, amire az Országos Kutatási Ügynökség adott lehetőséget és engedélyt. A számvevőszék elleni pert végül is a kutatási ügynökséggel közösen nyerték meg, ma pedig az EMTE minden szinten akkreditáltan, törvényesen működik. A rektor szerint ilyen és ehhez hasonló pótcselekvéseket tapasztaltak a román hivatalosságok részéről, az egyetem azonban törvénytisztelő módon minden, a törvényes működéshez szükséges feltételt teljesít.
Mondvacsinált ürügyek
Az építkezési engedélyek kibocsátása országszerte vontatottan halad, nincs ez másként Csíkszeredában sem. A rektor szerint a tervező cég minden szükséges dokumentációt benyújtott a polgármesteri hivatalhoz, az engedélyeztetési folyamat azonban húzódott. Közeledett a téli időszak, a diákoknak lakást kellett biztosítani, a tulajdonost pedig szorította az idő. Megkérték a polgármestert, sürgesse meg a folyamatot. „Ráduly Róbert semmi törvénytelenséget nem követett el ezzel: az illetékes ügyosztály aláírásával végül is kibocsátották az építési engedélyt, amit a törvényes előírások szerint ő is ellenjegyzett” – foglalja össze a történteket a rektor. Az ügyészség szerint azonban a polgármester hiányos iratcsomó alapján írta alá az épület felújítását lehetővé tevő engedélyt. A rektor ezt eleve kizártnak tartja, mert a városháza építkezéseket jóváhagyó és felügyelő szakemberei folyamatos kapcsolatban álltak a tervező cég építészével. Ha bármilyen okirat hiányzott volna, a több hónapos várakozási idő alatt csak szólnak a tervezőnek, aki azonnal pótolja a hiányzó dokumentációt.
A DNA ügyészei a meggyanúsított polgármester tudomására hozott vádak szerint azt kifogásolták, hogy az épület eredeti tervezőjének jóváhagyására is szükség lett volna az átalakítási munkálatok engedélyeztetéséhez. Ezt Dávid László abszurdnak tartja, miután a hetvenes évek derekán, azaz a negyven évvel ezelőtt tervezett szálloda tervező cége már a rendszerváltás után megszűnt. „Erről soha senki nem beszélt nekünk, az ügyészek találták ki, hogy valamilyen fogást találjanak a polgármesteren” – méltatlankodik az egyetem rektora.
Érdekes jelenség, amint a Sapientia kapcsán megfogalmazott vádakat újabb és újabb köntösbe öltöztették. Valószínűleg az ügyészek is rájöhettek, hogy nehéz lesz bíróság előtt egy tendenciózusan félremagyarázott törvénycikkely alapján vádat emelni a polgármester ellen: arra hivatkozni, hogy nem kérte ki egy rég nyugdíjba vonult építész beleegyezését az épület négy évtizeddel későbbi felújításához. A perirat annyiban változott, hogy az ügyészek kiderítették: a Sapientia csíkszeredai karának a szomszédságában lévő, 1930-ban épült ortodox templom műemléképület, aminek környékén kultuszminisztériumi engedélyre van szükség az építkezési, felújítási munkálatokhoz, amivel az építtető nem rendelkezett.
A főépítész a felelős
A romániai építkezéseket szabályozó törvényi keret kimondja, hogy valamennyi épület felújításához az épület egykori tervezőjének jóváhagyása, annak hiányában pedig részletes szakértői véleményezés szükséges az épület állagáról és szerkezeti állapotáról – jelentette ki lapunknak Andrej Štefančič kolozsvári építész, számos romániai egyházi építmény tervezője, illetve felújítója. Szerinte a több évtizeddel ezelőtt emelt épületek esetében szóba sem jöhet az egykori tervező jóváhagyása, ezért minden ilyen esetben a felújítás engedélyeztetését igénylő tervező cégnek részletes szakértői véleményt kell csatolnia az ügyiratcsomóhoz. Az építési engedélyek kibocsátásáért a városi polgármesteri hivatalok főépítésze és urbanisztikai vezetője felel. Ha egy építési engedéllyel utólag bármilyen gond adódik, elsősorban ők tehetők felelőssé a hibás vagy hiányos dokumentáció miatt, és csak ezt követően vizsgálják a felettes szerv, a polgármester felelősségét.
De ez a vádpont is vakvágányra futhat, hiszen Andrei Făgărăşanu, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke nyílt állásfoglalásban jelentette be, hogy az ortodox egyház nem kíván részt venni a visszaéléssel vádolt csíkszeredai polgármester, Ráduly Róbert bűnvádi perében, és erről nemcsak a polgármesteri hivatalt, hanem a Hargita Megyei Törvényszéket is értesíti. „A csíkszeredai ortodox parókia nem tekinti magát sértett vagy károsított félnek. A parókia lelkésze elmondta, örül az egyetemi épület felújításának, sem a tervezéssel, sem a munkálatokkal kapcsolatban nincs ellenvetése” – fogalmazott Dávid László.
Tisztázásra vár az egyetem
„Egyértelmű, hogy a Sapientiával kapcsolatban felmerülő vádpontok nem állják meg a helyüket, mi semmiféle törvénytelenséget nem követtünk el” – foglalja össze az egyetem vezetőségének álláspontját a rektor. Érthetetlennek tartja azt is, amit Ráduly Róbert oktatói munkájával kapcsolatban fogalmaznak meg az ügyészek: úgy próbálják felépíteni a vádat, mintha Ráduly elsősorban azért lenne hibás, mert a Sapientián tanított. Amikor az oktatói állásra pályázott, még nem volt polgármester, miután pedig elöljáró lett, az EMTE éppúgy fenntartotta törvényesen állását, mint szerte az országban az egyetemek az éppen parlamenti képviselők oktatói munkaszerződését.
Dávid szerint jogilag nem róható fel Rádulynak, hogy bedolgozóként – polgármestersége ideje alatt is – megtartott néhány órát az egyetemen. „Mi azt várjuk, hogy végre tisztázódjon, mi a vádpont az építkezési engedélyek kibocsátása ügyében. Egyelőre ezzel kapcsolatban nem lehet tudni semmi bizonyosat” – mondta a a Sapientia EMTE rektora
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. július 9.
„Már azt beszéltük, vajon melyikünk következhet”
A jelenlegi romániai „neodemokrácia” jobban hasonlít a harmincas évek világára, hiszen idővel egyre erősebbek lettek a beépített ügynökök, beszervezték a besúgókat, az önkormányzatok munkamorálját pedig leépítették. Erről beszélt csütörtökön Ráduly Róbert az EU Táborban. „Ha a DNA-ügynek mást nem köszönhetek, azt igen, hogy végre méltónak ítélték az EU Táborba való meghívásra” – indított Ráduly Róbert, a tábor meghívottja csütörtökön, aki a politikában való részvételéről számolt be a fiataloknak a Marosfőn tartott elődásában. Csíkszereda volt polgármestere felidézte: a kilencvenes évek közepén döntenie kellett, hogy az egyetemen dolgozik, vagy a politikát választja. "1996 volt az utolsó év, amikor egy huszonéves, tejfölösszájú, ambíciós fiatalember jó esélyekkel próbálkozhatott a képviselői mandátum megszerzésére" – mondta. A politikát választotta, ez az egyetemi teljesítményére is kihatott, de végül sikerült letennie a vizsgáit. A parlamentben szerencsés volt, Antal István Hargita megyei képviselő kollégája hagyta kibontakozni. Az első napokban már a kerékpár-sávok ügyét rábízták, az új KRESZ-be be is kerültek a javaslatai. Az 1996-os kormányra lépéskor az SZKT-ülésen jelezte, hogy ez már egy másik RMDSZ, amelyiktől fél. Azt pedig ma is vallja, hogy "a román állam jó katonája lett" a szövetség.
Ráduly elmondta: idővel rájött arra, hogy nem akarja azt a sziszifuszi munkát végezni, mint a többi képviselő – erre a 2002-es focibajnokság idején jött rá, amikor két hónapig maga is csak a fontosabb szavazásokra járt be (bár igaz, a bajnokság egy része a szünidőben zajlott). Birtalan Ákos képviselő halála késztette arra, hogy szembenézzen a helyzettel, és látva azt, hogy Csíkszeredának szüksége volna egy társaságra, amelyik vezetni tudja, megpróbálkozott a feladattal.
Melyikünk következik?
Kifejtette, a jelenlegi romániai „neodemokrácia” jobban hasonlít a harmincas évek világára, hiszen idővel egyre erősebbek lettek a beépített ügynökök, beszervezték a besúgókat, az önkormányzatok munkamorálját pedig leépítették. Saját ügyéről elmondta, a háttérben hónapok óta zajlott a megfigyelés, amely során egy „elég érdekes csomagot” raktak össze, a Sapientiába pedig be akartak hatolni, hogy így rúgjanak bele a magyar államba.
„Az ügyészek olyan szinten vannak, hogy nem tudták elolvasni az adótörvénykönyvet” – mondta Ráduly, akit azzal vádolták meg: abban segítette a Sapientiát, hogy idejében befejezze a felújítási munkálatokat. Mezei János gyergyószentmiklósi ügyéről azt mondta, azért csaptak le rá, mert Lisszabonba készült az autonómiaügyet képviselni. Amikor az ügy zajlott, Mezei, Ráduly és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester találkoztak, és arról beszélgettek, hogy melyikük következhet – osztotta meg a hallgatósággal.
Háziőrizetéről elmondta, ezidő alatt annyit ivott a folyamatosan érkező vendégek miatt, amennyit egy mandátum alatt nem szokott. Persze nem az asztal alól keltek fel, de beszélgetések-borozgatások alakultak ki az 53 nap alatt – tette hozzá.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
A jelenlegi romániai „neodemokrácia” jobban hasonlít a harmincas évek világára, hiszen idővel egyre erősebbek lettek a beépített ügynökök, beszervezték a besúgókat, az önkormányzatok munkamorálját pedig leépítették. Erről beszélt csütörtökön Ráduly Róbert az EU Táborban. „Ha a DNA-ügynek mást nem köszönhetek, azt igen, hogy végre méltónak ítélték az EU Táborba való meghívásra” – indított Ráduly Róbert, a tábor meghívottja csütörtökön, aki a politikában való részvételéről számolt be a fiataloknak a Marosfőn tartott elődásában. Csíkszereda volt polgármestere felidézte: a kilencvenes évek közepén döntenie kellett, hogy az egyetemen dolgozik, vagy a politikát választja. "1996 volt az utolsó év, amikor egy huszonéves, tejfölösszájú, ambíciós fiatalember jó esélyekkel próbálkozhatott a képviselői mandátum megszerzésére" – mondta. A politikát választotta, ez az egyetemi teljesítményére is kihatott, de végül sikerült letennie a vizsgáit. A parlamentben szerencsés volt, Antal István Hargita megyei képviselő kollégája hagyta kibontakozni. Az első napokban már a kerékpár-sávok ügyét rábízták, az új KRESZ-be be is kerültek a javaslatai. Az 1996-os kormányra lépéskor az SZKT-ülésen jelezte, hogy ez már egy másik RMDSZ, amelyiktől fél. Azt pedig ma is vallja, hogy "a román állam jó katonája lett" a szövetség.
Ráduly elmondta: idővel rájött arra, hogy nem akarja azt a sziszifuszi munkát végezni, mint a többi képviselő – erre a 2002-es focibajnokság idején jött rá, amikor két hónapig maga is csak a fontosabb szavazásokra járt be (bár igaz, a bajnokság egy része a szünidőben zajlott). Birtalan Ákos képviselő halála késztette arra, hogy szembenézzen a helyzettel, és látva azt, hogy Csíkszeredának szüksége volna egy társaságra, amelyik vezetni tudja, megpróbálkozott a feladattal.
Melyikünk következik?
Kifejtette, a jelenlegi romániai „neodemokrácia” jobban hasonlít a harmincas évek világára, hiszen idővel egyre erősebbek lettek a beépített ügynökök, beszervezték a besúgókat, az önkormányzatok munkamorálját pedig leépítették. Saját ügyéről elmondta, a háttérben hónapok óta zajlott a megfigyelés, amely során egy „elég érdekes csomagot” raktak össze, a Sapientiába pedig be akartak hatolni, hogy így rúgjanak bele a magyar államba.
„Az ügyészek olyan szinten vannak, hogy nem tudták elolvasni az adótörvénykönyvet” – mondta Ráduly, akit azzal vádolták meg: abban segítette a Sapientiát, hogy idejében befejezze a felújítási munkálatokat. Mezei János gyergyószentmiklósi ügyéről azt mondta, azért csaptak le rá, mert Lisszabonba készült az autonómiaügyet képviselni. Amikor az ügy zajlott, Mezei, Ráduly és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester találkoztak, és arról beszélgettek, hogy melyikük következhet – osztotta meg a hallgatósággal.
Háziőrizetéről elmondta, ezidő alatt annyit ivott a folyamatosan érkező vendégek miatt, amennyit egy mandátum alatt nem szokott. Persze nem az asztal alól keltek fel, de beszélgetések-borozgatások alakultak ki az 53 nap alatt – tette hozzá.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2015. július 9.
Ráduly: az RMDSZ álljon a sarkára
Azt üzenem, hogy még nem haltam meg – fogalmazott az RMDSZ-nek címezve csütörtökön Ráduly Róbert Kálmán a marosfői EU-táborban.
Ne a kormányzás után fusson, hanem erős parlamentet akarjon kialakítani, hogy a „neodemokrácia” vadhajtásait erőteljesen vissza tudja nyesni. Aki most a kormányzás után fut, az ellenünk fut. Még a látszatát is el kell kerülni, hogy kifelé legitimáljuk a rendszert – felelte Ráduly Róbert Kálmán arra a kérdésre, hogy mit vár el az RMDSZ-től a jelenlegi helyzetben.Csíkszereda lemondott polgármestere csütörtökön Marosfőn az EU-táborban tartott előadást.
Megállapítása szerint a tisztségviselők olyan helyzetben vannak, hogy inkább hallgatnak, nem mernek felelősséget vállalni. „Gondoljuk el, ha nem lettünk volna kormányon, milyen hangosak tudnának lenni ezek az emberek. De ott van a kérdés: hány papírt írtál alá, egymilliót? Azt hiszed nem találunk tízet húszat, százat, amiből bajod lehet?” – mutatott rá arra, hogy milyen könnyen lehet sarokba szorítani az elöljárókat. Leszögezte ugyanakkor, hogy a kormányzati szerepvállalás hátrány.
Besúgások és házkutatási színjáték
Ráduly elmesélte, amikor a házkutatás zajlott a lakásán, délben felhívták az ügyészeket, hogy hol tartanak a munkával. Hátravolt még egy szoba, tele papírral. Soknak találták, így csak szúrópróba-szerűen kutattak, csak néhány találomra kiválasztott iratot nézve meg. A ruhásszekrénybe be sem néztek. Mint hangsúlyozta, ebből is látszik, nem volt ez egy valódi, alapos házkutatás. Kamu házkutatások voltak, egy színjáték részei, amelyek célja, csak az volt, hogy a médiában lehessen őt és Szőke Domokos alpolgármestert bilincsben mutogatni.
Felhívta a hallgatóság figyelmét: óvakodjanak azoktól, akik gyanúsan könnyen úsztak meg valamilyen bűncselekményt, súlyosabb kihágást. Az ilyen emberek sebezhetőek, könnyen rá lehet venni arra, hogy együttműködjenek a titkosszolgálatokkal az ügyük elsimításáért cserében.
A módszer, hogy bedrótozva, lehallgatókészülékkel elküldik provokálni azokhoz, akik ellen anyagot gyűjtenek. Ráduly szerint így volt ez Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere esetében is. A feljelentő provokációjára Mezei olyan kijelentéseket tett, amelyeket nem kellett volna. Más módon nem találtak rajta fogást, ezért kellett a provokáció – mondta Ráduly Róbert Kálmán – hozzátéve, hogy Mezeit azért kellett elvinni, mert Lisszabonba készült az autonómiahatározatok ügyében felszólalni.
„Nem haltam meg”
A volt polgármester sokatmondó üzenetet fogalmazott meg az RMDSZ-nek: „Nem haltam meg” – mondta. Hozzátette, a szövetség vezetői olyan gesztusokat tesznek, mintha ő már nem is létezne. „Olyan, mint amikor egy drága kolléga meghal, koszorút visznek sírjára, nekrológban mondják el, hogy milyen értékes embert veszített a közösség. Hát nem haltam meg” – szögezte le. Jelezte ugyanakkor, hogy vannak elképzelései, tenni akar még a jövőben. A lemondásával kapcsolatban megjegyezte: erkölcsi kötelességének érezte.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
Azt üzenem, hogy még nem haltam meg – fogalmazott az RMDSZ-nek címezve csütörtökön Ráduly Róbert Kálmán a marosfői EU-táborban.
Ne a kormányzás után fusson, hanem erős parlamentet akarjon kialakítani, hogy a „neodemokrácia” vadhajtásait erőteljesen vissza tudja nyesni. Aki most a kormányzás után fut, az ellenünk fut. Még a látszatát is el kell kerülni, hogy kifelé legitimáljuk a rendszert – felelte Ráduly Róbert Kálmán arra a kérdésre, hogy mit vár el az RMDSZ-től a jelenlegi helyzetben.Csíkszereda lemondott polgármestere csütörtökön Marosfőn az EU-táborban tartott előadást.
Megállapítása szerint a tisztségviselők olyan helyzetben vannak, hogy inkább hallgatnak, nem mernek felelősséget vállalni. „Gondoljuk el, ha nem lettünk volna kormányon, milyen hangosak tudnának lenni ezek az emberek. De ott van a kérdés: hány papírt írtál alá, egymilliót? Azt hiszed nem találunk tízet húszat, százat, amiből bajod lehet?” – mutatott rá arra, hogy milyen könnyen lehet sarokba szorítani az elöljárókat. Leszögezte ugyanakkor, hogy a kormányzati szerepvállalás hátrány.
Besúgások és házkutatási színjáték
Ráduly elmesélte, amikor a házkutatás zajlott a lakásán, délben felhívták az ügyészeket, hogy hol tartanak a munkával. Hátravolt még egy szoba, tele papírral. Soknak találták, így csak szúrópróba-szerűen kutattak, csak néhány találomra kiválasztott iratot nézve meg. A ruhásszekrénybe be sem néztek. Mint hangsúlyozta, ebből is látszik, nem volt ez egy valódi, alapos házkutatás. Kamu házkutatások voltak, egy színjáték részei, amelyek célja, csak az volt, hogy a médiában lehessen őt és Szőke Domokos alpolgármestert bilincsben mutogatni.
Felhívta a hallgatóság figyelmét: óvakodjanak azoktól, akik gyanúsan könnyen úsztak meg valamilyen bűncselekményt, súlyosabb kihágást. Az ilyen emberek sebezhetőek, könnyen rá lehet venni arra, hogy együttműködjenek a titkosszolgálatokkal az ügyük elsimításáért cserében.
A módszer, hogy bedrótozva, lehallgatókészülékkel elküldik provokálni azokhoz, akik ellen anyagot gyűjtenek. Ráduly szerint így volt ez Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere esetében is. A feljelentő provokációjára Mezei olyan kijelentéseket tett, amelyeket nem kellett volna. Más módon nem találtak rajta fogást, ezért kellett a provokáció – mondta Ráduly Róbert Kálmán – hozzátéve, hogy Mezeit azért kellett elvinni, mert Lisszabonba készült az autonómiahatározatok ügyében felszólalni.
„Nem haltam meg”
A volt polgármester sokatmondó üzenetet fogalmazott meg az RMDSZ-nek: „Nem haltam meg” – mondta. Hozzátette, a szövetség vezetői olyan gesztusokat tesznek, mintha ő már nem is létezne. „Olyan, mint amikor egy drága kolléga meghal, koszorút visznek sírjára, nekrológban mondják el, hogy milyen értékes embert veszített a közösség. Hát nem haltam meg” – szögezte le. Jelezte ugyanakkor, hogy vannak elképzelései, tenni akar még a jövőben. A lemondásával kapcsolatban megjegyezte: erkölcsi kötelességének érezte.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2015. július 9.
Lakat alatt marad Lázár-kastély
Megszületett a döntés: nem adnak helyet Lipthay kérésének, nem végezheti el az állagmegőrző munkálatokat és nem nyithatja ki a nagyközönség előtt a Lázár-kastélyt. Van, aki a döntés negatív következményeitől tart, van, aki helyénvalónak érzi, a tulajdonjog tiszteletben tartását látva mögötte.
A törvényszéki döntés, amely továbbra is megpecsételi a szárhegyi Lázár-kastély sorsát július 8-án került nyilvánosságra. Ezzel egy márciustól zajló folyamat zárult le. Márciusban ugyanis a kastély többségi tulajdonosa, Lipthay Antal úgy gondolta, lépnie kell annak érdekében, hogy a kurrens javításokra mihamarabb sor kerülhessen, és hogy a nemzetközi hírnevű műemlék újra látogatható legyen. Ezért fordult bírósághoz, elindítva a vagyonközösség megszüntetését célzó eljárást, a döntés megszületéséig pedig kérve, bírósági elnöki rendelettel adjanak engedélyt, hogy többségi tulajdonosként az ingatlan ügyintézését kézbe vegye. Az indítványhoz társult Hargita Megye Tanácsa és Szárhegy község is, támogatva a kastélynyitást. A Gyergyószentmiklósi Bíróságon meghozott elnöki rendeletet megfellebbezte a másik két tulajdonosi ág, a Berczelyek és Vormair István, majd a per áthelyezését kérték. Marosvásárhelyen született meg tehát a döntés: elutasítják Lipthay kérését, nem lehet kinyitni a kastélykaput.
A döntés indoklása még nem nyilvános, csak a tény ismert: egyhamar nem lesz kastélynyitás. Az ügyhöz legközelebb állóktól mi is érdeklődtünk: mit szólnak, mit lépnek a továbbiakban.
Lipthay Antal többségi tulajdonos megkeresésünkre közölte, érdemben választ csak azután tudna adni, ha a bíróság döntését, illetve az indoklását és ügyvédje tanácsát megkapta. Ennek hiányában röviden fogalmazott: „Csak azt tudom még egyszer hangsúlyozni, hogy én csak és kizárólag a kastély megnyitásáért indítottam a pert és hoztam komoly anyagi áldozatot, kérve a jogi hatalomtól, hogy engedje ezt meg a többségi tulajdonosnak a szárhegyi nép kedvéért. Ezt most nem tették lehetővé. Ez tény, amit el kell fogadnom. Mélyen sajnálom a szárhegyi népet, mert tulajdonképpen övék a nagyobb veszteség. A kastély mások akarata réven marad még zárva, de nagyon remélem, nem sokáig. A szárhegyi Lázár-kastély Székelyföld fő történelmi kincsének egyike, a közjó fontos eleme, nem lenne szabad, hogy zárva maradjon, hátat fordítva a saját népének. Biztos vagyok benne, hogy a megoldás meg fog születni.”
Apor Csabát is megkerestük, a Berczely-örökösök képviselőjét. Kijelentette: a döntéshez semmit nem szeretne hozzáfűzni.
„A törvénynek megfelelően hoztak döntést. Mert birtokháborítást akartak, kisemmizni minket minden eszközzel” – fogalmazott Vormair István kastélytulajdonos. Amint részletezte, a kastély korábbi ügykezelőjére, Hargita Megye Tanácsának alárendelt intézményére céloz. Szerinte a jelenlegi állapot neki tulajdonítható, hisz elmulasztotta elvégezni a kurrens javításokat. „Most ugyanazok akarnak oda visszamenni?” – tette fel a kérdést Vormair. Szárhegy önkormányzatával sincs megbékélve, a községvezetés – állítása szerint – a községlakókat mozgósította ellenük, azt a látszatot keltve, mintha a kastély az övék volna. „Gyakorlatilag ez egy magántulajdon. Közérdekben lehet használni, de csak a mi felügyeletünk alatt. És csak azután, hogy a tulajdonosok között megtörténik a vagyonmegosztás. Szeptember 24-én lesz a tárgyalás” – szögezte le a kastélytulajdonos.
„Sajnos, a vagyonközösség megszüntetése akár évekig is eltarthat, és ez a szerdán született döntés azt támasztja alá, hogy addig zárva marad a kastély. Nem jó ez senkinek. A község, a térség kárára van, ha a műemlék nem látogatható. A tulajdonosok sem fognak nyerni belőle. És az ingatlan felosztására is kíváncsi vagyok, ember legyen a talpán, aki olyan megoldást talál, hogy az mind a három tulajdonosi csoportnak megfeleljen” – fogalmazott Szárhegy polgármestere, Gábor László.
Az ügyben a megyei tanács elnöke, Borboly Csaba is megszólalt: „A törvényszék döntését nem kommentálom. Ez van, tudomásul kell venni, és alkalmazni kell. Sajnálom, hogy nem nyílik ki belátható időn belül a kastély, csak bízni tudok abban, hogy ez a döntés is arrafelé viszi a kisebbségi tulajdonosakat, hogy együtt a többségivel nyissák meg a kastélyt. Mert a műemléket nem lehet hagyni lepusztulni. Felelősségük van.” Borboly azt is leszögezte, hogy „Hargita Megye Tanácsa részéről mindent megtettünk a kinyitásért, továbbra is ezért fogunk dolgozni, ahogy és ahol lehet. Megvárjuk az indoklást, azután megkeressük mindhárom tulajdonost, hisz elsősorban az ők, de a szárhegyi emberek, a térség és Székelyföd érdeke, hogy ez a kastély megnyíljon, az alkotótáborokat ott lehessen megszervezni, netalán Erdély Történelmi Múzeumát létrehozni.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Megszületett a döntés: nem adnak helyet Lipthay kérésének, nem végezheti el az állagmegőrző munkálatokat és nem nyithatja ki a nagyközönség előtt a Lázár-kastélyt. Van, aki a döntés negatív következményeitől tart, van, aki helyénvalónak érzi, a tulajdonjog tiszteletben tartását látva mögötte.
A törvényszéki döntés, amely továbbra is megpecsételi a szárhegyi Lázár-kastély sorsát július 8-án került nyilvánosságra. Ezzel egy márciustól zajló folyamat zárult le. Márciusban ugyanis a kastély többségi tulajdonosa, Lipthay Antal úgy gondolta, lépnie kell annak érdekében, hogy a kurrens javításokra mihamarabb sor kerülhessen, és hogy a nemzetközi hírnevű műemlék újra látogatható legyen. Ezért fordult bírósághoz, elindítva a vagyonközösség megszüntetését célzó eljárást, a döntés megszületéséig pedig kérve, bírósági elnöki rendelettel adjanak engedélyt, hogy többségi tulajdonosként az ingatlan ügyintézését kézbe vegye. Az indítványhoz társult Hargita Megye Tanácsa és Szárhegy község is, támogatva a kastélynyitást. A Gyergyószentmiklósi Bíróságon meghozott elnöki rendeletet megfellebbezte a másik két tulajdonosi ág, a Berczelyek és Vormair István, majd a per áthelyezését kérték. Marosvásárhelyen született meg tehát a döntés: elutasítják Lipthay kérését, nem lehet kinyitni a kastélykaput.
A döntés indoklása még nem nyilvános, csak a tény ismert: egyhamar nem lesz kastélynyitás. Az ügyhöz legközelebb állóktól mi is érdeklődtünk: mit szólnak, mit lépnek a továbbiakban.
Lipthay Antal többségi tulajdonos megkeresésünkre közölte, érdemben választ csak azután tudna adni, ha a bíróság döntését, illetve az indoklását és ügyvédje tanácsát megkapta. Ennek hiányában röviden fogalmazott: „Csak azt tudom még egyszer hangsúlyozni, hogy én csak és kizárólag a kastély megnyitásáért indítottam a pert és hoztam komoly anyagi áldozatot, kérve a jogi hatalomtól, hogy engedje ezt meg a többségi tulajdonosnak a szárhegyi nép kedvéért. Ezt most nem tették lehetővé. Ez tény, amit el kell fogadnom. Mélyen sajnálom a szárhegyi népet, mert tulajdonképpen övék a nagyobb veszteség. A kastély mások akarata réven marad még zárva, de nagyon remélem, nem sokáig. A szárhegyi Lázár-kastély Székelyföld fő történelmi kincsének egyike, a közjó fontos eleme, nem lenne szabad, hogy zárva maradjon, hátat fordítva a saját népének. Biztos vagyok benne, hogy a megoldás meg fog születni.”
Apor Csabát is megkerestük, a Berczely-örökösök képviselőjét. Kijelentette: a döntéshez semmit nem szeretne hozzáfűzni.
„A törvénynek megfelelően hoztak döntést. Mert birtokháborítást akartak, kisemmizni minket minden eszközzel” – fogalmazott Vormair István kastélytulajdonos. Amint részletezte, a kastély korábbi ügykezelőjére, Hargita Megye Tanácsának alárendelt intézményére céloz. Szerinte a jelenlegi állapot neki tulajdonítható, hisz elmulasztotta elvégezni a kurrens javításokat. „Most ugyanazok akarnak oda visszamenni?” – tette fel a kérdést Vormair. Szárhegy önkormányzatával sincs megbékélve, a községvezetés – állítása szerint – a községlakókat mozgósította ellenük, azt a látszatot keltve, mintha a kastély az övék volna. „Gyakorlatilag ez egy magántulajdon. Közérdekben lehet használni, de csak a mi felügyeletünk alatt. És csak azután, hogy a tulajdonosok között megtörténik a vagyonmegosztás. Szeptember 24-én lesz a tárgyalás” – szögezte le a kastélytulajdonos.
„Sajnos, a vagyonközösség megszüntetése akár évekig is eltarthat, és ez a szerdán született döntés azt támasztja alá, hogy addig zárva marad a kastély. Nem jó ez senkinek. A község, a térség kárára van, ha a műemlék nem látogatható. A tulajdonosok sem fognak nyerni belőle. És az ingatlan felosztására is kíváncsi vagyok, ember legyen a talpán, aki olyan megoldást talál, hogy az mind a három tulajdonosi csoportnak megfeleljen” – fogalmazott Szárhegy polgármestere, Gábor László.
Az ügyben a megyei tanács elnöke, Borboly Csaba is megszólalt: „A törvényszék döntését nem kommentálom. Ez van, tudomásul kell venni, és alkalmazni kell. Sajnálom, hogy nem nyílik ki belátható időn belül a kastély, csak bízni tudok abban, hogy ez a döntés is arrafelé viszi a kisebbségi tulajdonosakat, hogy együtt a többségivel nyissák meg a kastélyt. Mert a műemléket nem lehet hagyni lepusztulni. Felelősségük van.” Borboly azt is leszögezte, hogy „Hargita Megye Tanácsa részéről mindent megtettünk a kinyitásért, továbbra is ezért fogunk dolgozni, ahogy és ahol lehet. Megvárjuk az indoklást, azután megkeressük mindhárom tulajdonost, hisz elsősorban az ők, de a szárhegyi emberek, a térség és Székelyföd érdeke, hogy ez a kastély megnyíljon, az alkotótáborokat ott lehessen megszervezni, netalán Erdély Történelmi Múzeumát létrehozni.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2015. július 10.
Ez nehezíti a székely autonómia elérését
Az előző kormányzati ciklus nagy erejű lépéseihez képest kevésbé látványos intézkedésekkel folytatódik Magyarország határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája.
A Fidesz–KDNP 2010-es választási győzelmétől kezdődő első kormányzati ciklusában olyan nagy horderejű, szimbolikus lépések történtek, mint a kettős állampolgárság megszerzésének megkönnyítése a határon túli magyarok számára, valamint az ezzel járó szavazati jog megadása, a jobboldal második ciklusában inkább a már megkezdett programok folytatása és erősítése lehet a cél. Az MNO-nak nemzetpolitikával foglalkozó szakemberek ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy nincs szó a terület leépítéséről, inkább – a korábban a kormányoldal részéről is hangoztatott – kontinuitás, folyamatosság figyelhető meg. Az általunk megkérdezett, név nélkül nyilatkozó szakemberek egyébként annak a reményüknek is hangot adtak, hogy a csúcsminisztériumként szolgáló Miniszterelnökség alá való betagozódással arra is van esély, hogy kiemelt szerepet kapjon a nemzetpolitika. Folytatódó programok a szórványmagyarság támogatására
Tovább működik a szórványmagyarság megtartására szolgáló Petőfi-program, valamint a diaszpóra erősítését szolgáló Kőrösi Csoma-program, csakúgy mint a határon túli emlékhelyek számbavételéért felelős Julianus-program, illetve a Mikes Kelemen-program, melynek célja a diaszpóra magyarsága által összegyűjtött könyvtári és levéltári örökség összegyűjtése és Magyarországra szállítása. A szakképzés évével folytatódnak a 2012-ben elkezdődött tematikus évek, amelyek egy-egy oktatási ciklusra fókuszálnak – 2012-ben az óvodásokra, 2013-ban a kisiskolásokra, 2014-ben pedig a felsősökre összpontosított a nemzetpolitikai államtitkárság.
„A május 20-ai kormányülésen eldőlt, hogy a következő évek nemzetpolitikájának fő pillérei: a gazdaságépítés, a külhoni magyarok népesedésének növelése, valamint magyar oktatási intézmények biztosítása a határon túli magyar gyerekek számára annak érdekében, hogy minél több gyermek járjon magyar iskolába” – közölte portálunkkal Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) igazgatója. Közösségépítés kell
Kántor Zoltán arról is szót ejtett, hogy összpontosítani kell a határon túli magyar társadalmak megerősítésére, a közösségépítésre. Ebben is kulcsfontosságú a magyar nyelvű iskolák támogatása, megerősítése, s ugyanez a helyzet a határon túli civil szervezetekkel is, bizonyos dolgokat ugyanis csak ők tudnak megvalósítani az ottani magyarok számára. Ezek mellett természetesen kiemelt szerepet játszanak a külhon magyar pártok.
A székelyek számára például rövid távon ha nem is a teljes autonómia – mellyel szemben a román politika nagyon komoly ellenállást mutat –, de az autonómia bizonyos elemeinek megvalósítása igenis cél lehet, ezek a törekvések pedig elérhetők, ebből a szempontból fontos a társadalom megerősítése. „Így kerülünk lépésről lépésre közelebb a tényleges célhoz, az autonómiához” – véli az NPKI igazgatója. Szerinte térségünkben többségi és kisebbségi nemzetépítés áll egymással szemben. Ha kemény nem is, de puha asszimilizációs politika ma is tapasztalható. A külhoni magyar nyelvű egyetemek segítik a kisebbségi elit újratermelődését, éppen ezért van hatalmas vita az állami finanszírozásukról.
Nincs jogi kényszer az autonómia megadására
A székelyföldi autonómia esélyeit csökkenti, hogy nincs európai szintű kötelező érvényű dokumentum, amely kötelezne egy országot az autonómiára, csak ajánlás van, amely pozitív példának állítja be. „Gondolatok vannak ennek az elvnek a magasabb szintre emeléséről, de ez idáig komoly előrelépés nem tapasztalható. A magyar nemzetpolitika egyik célja és tevékenységi területe is egyben ennek ösztönzése” – tette hozzá Kántor Zoltán.
Az NPKI igazgatója mindazonáltal úgy látja, hogy az autonómia témájának fenntartására akkor is szükség van, ha román részről erre nincsen fogadókészség, egy román párt sincs, mely támogatná.
Ruzsbaczky Zoltán
mno.hu
Erdély.ma
Az előző kormányzati ciklus nagy erejű lépéseihez képest kevésbé látványos intézkedésekkel folytatódik Magyarország határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája.
A Fidesz–KDNP 2010-es választási győzelmétől kezdődő első kormányzati ciklusában olyan nagy horderejű, szimbolikus lépések történtek, mint a kettős állampolgárság megszerzésének megkönnyítése a határon túli magyarok számára, valamint az ezzel járó szavazati jog megadása, a jobboldal második ciklusában inkább a már megkezdett programok folytatása és erősítése lehet a cél. Az MNO-nak nemzetpolitikával foglalkozó szakemberek ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy nincs szó a terület leépítéséről, inkább – a korábban a kormányoldal részéről is hangoztatott – kontinuitás, folyamatosság figyelhető meg. Az általunk megkérdezett, név nélkül nyilatkozó szakemberek egyébként annak a reményüknek is hangot adtak, hogy a csúcsminisztériumként szolgáló Miniszterelnökség alá való betagozódással arra is van esély, hogy kiemelt szerepet kapjon a nemzetpolitika. Folytatódó programok a szórványmagyarság támogatására
Tovább működik a szórványmagyarság megtartására szolgáló Petőfi-program, valamint a diaszpóra erősítését szolgáló Kőrösi Csoma-program, csakúgy mint a határon túli emlékhelyek számbavételéért felelős Julianus-program, illetve a Mikes Kelemen-program, melynek célja a diaszpóra magyarsága által összegyűjtött könyvtári és levéltári örökség összegyűjtése és Magyarországra szállítása. A szakképzés évével folytatódnak a 2012-ben elkezdődött tematikus évek, amelyek egy-egy oktatási ciklusra fókuszálnak – 2012-ben az óvodásokra, 2013-ban a kisiskolásokra, 2014-ben pedig a felsősökre összpontosított a nemzetpolitikai államtitkárság.
„A május 20-ai kormányülésen eldőlt, hogy a következő évek nemzetpolitikájának fő pillérei: a gazdaságépítés, a külhoni magyarok népesedésének növelése, valamint magyar oktatási intézmények biztosítása a határon túli magyar gyerekek számára annak érdekében, hogy minél több gyermek járjon magyar iskolába” – közölte portálunkkal Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) igazgatója. Közösségépítés kell
Kántor Zoltán arról is szót ejtett, hogy összpontosítani kell a határon túli magyar társadalmak megerősítésére, a közösségépítésre. Ebben is kulcsfontosságú a magyar nyelvű iskolák támogatása, megerősítése, s ugyanez a helyzet a határon túli civil szervezetekkel is, bizonyos dolgokat ugyanis csak ők tudnak megvalósítani az ottani magyarok számára. Ezek mellett természetesen kiemelt szerepet játszanak a külhon magyar pártok.
A székelyek számára például rövid távon ha nem is a teljes autonómia – mellyel szemben a román politika nagyon komoly ellenállást mutat –, de az autonómia bizonyos elemeinek megvalósítása igenis cél lehet, ezek a törekvések pedig elérhetők, ebből a szempontból fontos a társadalom megerősítése. „Így kerülünk lépésről lépésre közelebb a tényleges célhoz, az autonómiához” – véli az NPKI igazgatója. Szerinte térségünkben többségi és kisebbségi nemzetépítés áll egymással szemben. Ha kemény nem is, de puha asszimilizációs politika ma is tapasztalható. A külhoni magyar nyelvű egyetemek segítik a kisebbségi elit újratermelődését, éppen ezért van hatalmas vita az állami finanszírozásukról.
Nincs jogi kényszer az autonómia megadására
A székelyföldi autonómia esélyeit csökkenti, hogy nincs európai szintű kötelező érvényű dokumentum, amely kötelezne egy országot az autonómiára, csak ajánlás van, amely pozitív példának állítja be. „Gondolatok vannak ennek az elvnek a magasabb szintre emeléséről, de ez idáig komoly előrelépés nem tapasztalható. A magyar nemzetpolitika egyik célja és tevékenységi területe is egyben ennek ösztönzése” – tette hozzá Kántor Zoltán.
Az NPKI igazgatója mindazonáltal úgy látja, hogy az autonómia témájának fenntartására akkor is szükség van, ha román részről erre nincsen fogadókészség, egy román párt sincs, mely támogatná.
Ruzsbaczky Zoltán
mno.hu
Erdély.ma
2015. július 10.
A TTIP felgyorsíthatja a közép- és kelet-európai országok integrációs folyamatát
Egy tartalmas és minden európai polgár számára kedvező feltételekre épített transzatlanti megállapodás felgyorsíthatja a közép- és kelet-európai államok, közöttük Románia esetében is az EU- integrációs folyamatot, annak ellenére, hogy első hangzásra talán paradoxonnak tűnhet ez a kijelentés – véli Winkler Gyula EP- képviselő, az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának (INTA) alelnöke.
– A TTIP kereskedelmi és befektetési megállapodás konkrétumokra vonatkozó előírásai rendkívül fontosak, ezek tárgyalása maximális odafigyelést igényel. Az egyezmény keret-előírásai és technikai részletei egyaránt fontosak. Még ha Románia nem is bajnoka az Egyesült Államokkal való kétoldalú kereskedelmi kapcsolatnak, a közvetlen mellett közvetett előnyei is származhatnak a TTIP-megállapodás ratifikálásából. Tehát, a legfontosabb kereskedelmi és gazdasági partnereink, az EU alapító államai révén, a TTIP megállapodásnak közvetve is kedvezményezettjei lehetünk – hangsúlyozta Winkler a parlamenti indoklásában, annak kapcsán, hogy ismét az Európai Parlament napirendjére került a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségi megállapodásról (TTIP) szóló jelentés, azt követően, hogy a júniusi plenárison elhalasztották az erről szóló vitát és szavazást. A parlament a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (INTA) által előkészített és további 13 szakbizottság véleményét tartalmazó jelentésről szavazott szerdán Strasbourgban.
Az RMDSZ EP-képviselője rámutatott: Romániának egy viszonylag szerény, mindössze kétmilliárd dollár értékű kétoldalú kereskedelmi kapcsolata van az Egyesült Államokkal, viszont a közvetett előnyök egyértelművé válnak, ha figyelembe vesszük, hogy Németország az első számú kereskedelmi partnerünk, és a kétoldalú kereskedelem értéke meghaladja a 21 milliárd eurót.
– Ez az egyik érvem, amiért támogatom a TTIP megkötését, és támogattam ma szavazatommal a tárgyalásokra vonatkozó jelentés elfogadását – fogalmazott indoklásában Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője.
Szerinte egy másik érv, amely a TTIP-megállapodás mellett szól, és ez kiemelten szerepel az EP-vitához benyújtott írásos nyilatkozatában, arra utal, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az EU világpiaci viszonya kettős: versenytársak és szövetségesek egyaránt.
– A megoldásokra váró, többszörös válság ellenére az EU középtávon érdekelt a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésében, valamint új munkahelyek teremtésében, különösen a fiatalok számára. Az EU következetesen arra törekszik, hogy alapvető értékeit közvetítse. A célok elérése érdekében pedig szükségünk van szövetségesekre. A különbségek és nézeteltérések, valamint az EU és az EÁ közötti verseny ellenére, a gyakorlat mindeddig azt bizonyítja, hogy Európa természetes szövetségese a globális versenyben" – hangsúlyozta az INTA alelnöke.
Továbbá, Winkler nyilatkozatában utalt a rendkívül feszült és bonyolult nemzetközi helyzetre is, amelyben Ázsia feltörekvő gazdaságai túlértékelődtek.
– A gazdasági elemzők dicsérik az ázsiai országok látványos gazdasági növekedését, de ez vajon fenntartható-e? A partnerség ezekkel a gazdaságokkal fontos Európa számára. De értékeink összeegyeztethetők- e? – fogalmazott az RMDSZ EP-képviselője.
Winkler szerint a TTIP-megállapodás szükséges eszköz egy olyan Európa számára, amely jövőjét tervezi. Ugyanakkor az EU és EÁ közötti kapocs sokkal fontosabb, mint a különbségek.
– Úgy vélem, hogy az Atlanti-óceán túlsó partján lévő elemzők, akik nap mint nap ellátnak bennünket tanácsokkal – most éppen a görög válság és a grexit kapcsán – tulajdonképpen amerikai érdekeket képviselnek, és ezek nincsenek feltétlenül összhangban saját céljainkkal. De ugyanakkor meggyőződésem, hogy a közöttünk lévő különbségek kevésbé fontosak, mint az, ami összeköt bennünket – mutatott rá nyilatkozatában az INTA alelnöke.
Winkler kitért arra is, hogy az Európai Bizottság tárgyalóinak figyelembe kell venniük az EP álláspontját, hiszen csupán ez jelent garanciát arra, hogy a TTIP-megállapodás végleges szövegét az európai képviselők megszavazzák.
Szerdán Strasbourgban a plenáris ülés elfogadta a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségi megállapodásról szóló jelentést.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Népújság (Marosvásárhely)
Egy tartalmas és minden európai polgár számára kedvező feltételekre épített transzatlanti megállapodás felgyorsíthatja a közép- és kelet-európai államok, közöttük Románia esetében is az EU- integrációs folyamatot, annak ellenére, hogy első hangzásra talán paradoxonnak tűnhet ez a kijelentés – véli Winkler Gyula EP- képviselő, az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának (INTA) alelnöke.
– A TTIP kereskedelmi és befektetési megállapodás konkrétumokra vonatkozó előírásai rendkívül fontosak, ezek tárgyalása maximális odafigyelést igényel. Az egyezmény keret-előírásai és technikai részletei egyaránt fontosak. Még ha Románia nem is bajnoka az Egyesült Államokkal való kétoldalú kereskedelmi kapcsolatnak, a közvetlen mellett közvetett előnyei is származhatnak a TTIP-megállapodás ratifikálásából. Tehát, a legfontosabb kereskedelmi és gazdasági partnereink, az EU alapító államai révén, a TTIP megállapodásnak közvetve is kedvezményezettjei lehetünk – hangsúlyozta Winkler a parlamenti indoklásában, annak kapcsán, hogy ismét az Európai Parlament napirendjére került a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségi megállapodásról (TTIP) szóló jelentés, azt követően, hogy a júniusi plenárison elhalasztották az erről szóló vitát és szavazást. A parlament a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (INTA) által előkészített és további 13 szakbizottság véleményét tartalmazó jelentésről szavazott szerdán Strasbourgban.
Az RMDSZ EP-képviselője rámutatott: Romániának egy viszonylag szerény, mindössze kétmilliárd dollár értékű kétoldalú kereskedelmi kapcsolata van az Egyesült Államokkal, viszont a közvetett előnyök egyértelművé válnak, ha figyelembe vesszük, hogy Németország az első számú kereskedelmi partnerünk, és a kétoldalú kereskedelem értéke meghaladja a 21 milliárd eurót.
– Ez az egyik érvem, amiért támogatom a TTIP megkötését, és támogattam ma szavazatommal a tárgyalásokra vonatkozó jelentés elfogadását – fogalmazott indoklásában Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője.
Szerinte egy másik érv, amely a TTIP-megállapodás mellett szól, és ez kiemelten szerepel az EP-vitához benyújtott írásos nyilatkozatában, arra utal, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az EU világpiaci viszonya kettős: versenytársak és szövetségesek egyaránt.
– A megoldásokra váró, többszörös válság ellenére az EU középtávon érdekelt a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésében, valamint új munkahelyek teremtésében, különösen a fiatalok számára. Az EU következetesen arra törekszik, hogy alapvető értékeit közvetítse. A célok elérése érdekében pedig szükségünk van szövetségesekre. A különbségek és nézeteltérések, valamint az EU és az EÁ közötti verseny ellenére, a gyakorlat mindeddig azt bizonyítja, hogy Európa természetes szövetségese a globális versenyben" – hangsúlyozta az INTA alelnöke.
Továbbá, Winkler nyilatkozatában utalt a rendkívül feszült és bonyolult nemzetközi helyzetre is, amelyben Ázsia feltörekvő gazdaságai túlértékelődtek.
– A gazdasági elemzők dicsérik az ázsiai országok látványos gazdasági növekedését, de ez vajon fenntartható-e? A partnerség ezekkel a gazdaságokkal fontos Európa számára. De értékeink összeegyeztethetők- e? – fogalmazott az RMDSZ EP-képviselője.
Winkler szerint a TTIP-megállapodás szükséges eszköz egy olyan Európa számára, amely jövőjét tervezi. Ugyanakkor az EU és EÁ közötti kapocs sokkal fontosabb, mint a különbségek.
– Úgy vélem, hogy az Atlanti-óceán túlsó partján lévő elemzők, akik nap mint nap ellátnak bennünket tanácsokkal – most éppen a görög válság és a grexit kapcsán – tulajdonképpen amerikai érdekeket képviselnek, és ezek nincsenek feltétlenül összhangban saját céljainkkal. De ugyanakkor meggyőződésem, hogy a közöttünk lévő különbségek kevésbé fontosak, mint az, ami összeköt bennünket – mutatott rá nyilatkozatában az INTA alelnöke.
Winkler kitért arra is, hogy az Európai Bizottság tárgyalóinak figyelembe kell venniük az EP álláspontját, hiszen csupán ez jelent garanciát arra, hogy a TTIP-megállapodás végleges szövegét az európai képviselők megszavazzák.
Szerdán Strasbourgban a plenáris ülés elfogadta a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségi megállapodásról szóló jelentést.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 10.
Mészkő: újjáépített szeretetotthon, összetartó magyar közösség
Erőteljes közösségi összefogás és kétezer-ötszáz órányi önkéntes munka eredménye a Kolozs megyei Mészkőn újjáépült Balázs Ferenc Szeretetotthon, amelyért hálaadó istentisztelet keretében mondanak köszönetet vasárnap. Teljesen újjáépített és felszerelt, multifunkcionális közösségi ház létesítésén dolgoztak a 113 lelkes gyülekezet tagjai 2011 óta – tudtuk meg Bálint Róbert Zoltán helyi unitárius lelkésztől, aki szerint a falu lakói nemcsak az építkezésből, de az épület belső és külső díszítéséből, a termek, szobák és konyha felszereléséből is kivették a részüket az elmúlt években.
A szeretetotthon felépítéséhez és felszereléséhez szükséges kétszázezer lejnyi összeg hazai állami, önkormányzati és civil támogatásból, magyarországi pályázati pénzekből, valamint az egyesült államokbeli Boise-i Unitárius Univerzalista Egyházközség adományaiból gyűlt össze, de Balázs Enikő, Balázs Ferenc egykori lelkész lánya is jelentős pénzadománnyal járult hozzá az otthon létesítéséhez.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)
Erőteljes közösségi összefogás és kétezer-ötszáz órányi önkéntes munka eredménye a Kolozs megyei Mészkőn újjáépült Balázs Ferenc Szeretetotthon, amelyért hálaadó istentisztelet keretében mondanak köszönetet vasárnap. Teljesen újjáépített és felszerelt, multifunkcionális közösségi ház létesítésén dolgoztak a 113 lelkes gyülekezet tagjai 2011 óta – tudtuk meg Bálint Róbert Zoltán helyi unitárius lelkésztől, aki szerint a falu lakói nemcsak az építkezésből, de az épület belső és külső díszítéséből, a termek, szobák és konyha felszereléséből is kivették a részüket az elmúlt években.
A szeretetotthon felépítéséhez és felszereléséhez szükséges kétszázezer lejnyi összeg hazai állami, önkormányzati és civil támogatásból, magyarországi pályázati pénzekből, valamint az egyesült államokbeli Boise-i Unitárius Univerzalista Egyházközség adományaiból gyűlt össze, de Balázs Enikő, Balázs Ferenc egykori lelkész lánya is jelentős pénzadománnyal járult hozzá az otthon létesítéséhez.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)