Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1994. december 19.
"Claudiu Iordache 1989 decemberében Temesváron a felkelés egyik szervezője, vezetője volt. Bekerült a Nemzeti Megmentési Front vezérkarába, Ion Iliescu első helyettese lett, beválasztották a parlamentbe. Később rádöbbent, hogy az Iliescu vezette Front letért a meghirdetett útról. Iordache kiábrándult és félreállt. A felkelés ötödik évfordulójára Iordache megjelentette Jézus Temesváron született című könyvét. Sorin Rosca Ntalescu, a Ziua főszerkesztője találó címmel: "Jézus Temesváron született és Bukaresten feszítették keresztre" ismertette a könyvet. - végre megjelent Iliescu elnök is az 1989 decemberi eseményeket vizsgáló bizottság előtt. Egy mondatát idézi a sajtó: "Legfontosabb megtudnunk, hogy kik lőttek belénk 1989 decemberében, de ez nem tartozik a bizottság hatáskörébe." /Népszava, dec. 19./ "
1994. december 20.
Teodor Melescanu külügyminiszter a Cronica Romana dec. 19-i számának adott interjújában úgy értékelte, mindkét fél nyitottabbá vált az utóbbi időszakban, így Magyarország első ízben terjesztett elő olyan szövegváltozatot, amelyben szerepel a Romániával szembeni területi igényről való lemondás, Románia viszont nyitott a kisebbségek helyzetének rendezésében. Melescanu szerint az alapszerződést a jövő év első felében véglegesíteni lehetne. /Magyar Hírlap, dec. 20./
1994. december 20.
George Serban, a Temesvár Társaság elnöke belépett a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártba, egyúttal lemondott elnöki tisztségéből. Az alapszabályzat szerint ugyanis az elnök nem lehet politikai párt tagja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./
1994. december 20.
Tanügyi reform Romániában. A magyar nyelvű oktatás reformtörekvéseinek kapcsolódási lehetőségei címmel rendezett tanácskozást Kolozsváron a Collegium Transsylvanicum Alapítvány, melyen a Tankönyvtanács, a magyar tanerők és a bukaresti Neveléstudományi Intézet képviselői vettek részt. Crisan Alexandru, a Neveléstudományi Intézet osztályvezetője nem tudott válaszolni arra, hogy lehetnek-e a magyar tanulóknak eleve anyanyelven írt tankönyveik és kik fogják azokat felülbírálni. A román tanügyi reform tervére, bevezetésére az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank 23 millió dolláros támogatást ad. Jelen volt Berki Anna, a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium képviselője és a Soros Alapítvány megbízottja is. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
1994. december 21.
Funar dec. 19-én egész sor magyarellenes kormányzati és törvényhozási lépést sürgetett. Követelte például az RMDSZ-képviselők külföldi útjainak letiltását, az RMDSZ pénzügyi ellenőrzését, a magyar újságok költségvetési támogatásának megszüntetését, a hivatalos közlöny magyar nyelvű fordításának megszüntetését, az RMDSZ csak románul fogalmazhassa meg nyilatkozatait, stb. A Román Nemzeti Egységpárt /RNEP/ nyilatkozatában azt állította, hogy nagy mennyiségben hoznak be fegyvert Romániába és ez elsősorban a magyaroknál található, szorgalmazta az engedély nélküli fegyverek begyűjtésével kapcsolatos, az RNEP által 1992 őszén benyújtott törvényjavaslat elfogadását. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
1994. december 21.
Magyari Lajos RMDSZ-szenátor interpellált, tájékoztatást kérve a belügyminisztertől az aláírások ellenőrzésének elhúzódása miatt. Az RMDSZ ugyanis szeptemberben nyújtotta be az oktatási törvényjavaslatát, a támogatására összegyűjtött 492 ezer aláírással együtt. Taracila belügyminiszter válaszában azt mondta, hogy az aláírók között vannak nem létező személyek, olyanok, akik elhagyták az országot, azonban egyetlen konkrét esetet sem említett. Magyari Lajos válaszában emlékeztetett arra, hogy 250 ezer aláírás szükséges a törvénytervezet benyújtásához. /Új Magyarország, dec. 21./
1994. december 21.
"Az 1989 decemberi eseményeket kivizsgáló parlamenti bizottság egyik tagja, Hosszú Zoltán szenátor nyilatkozott munkájukról. A bizottság vezetője Valentin Gabrielescu parasztpárti szenátor bagatellizálni akarja Tőkés László szerepét. Amikor Hosszú Zoltán kérdőre vonta ezért Gabrielescut, azt válaszolta: "ha igazatok is van, vajon jó-e ez a román népnek?" Ezért Hosszú Zoltán mellékjelentést ad ki, ebben kiemeli majd Tőkés László szerepét. - 1989. dec. 22-én a KB /Központi Bizottság/ épületében több kormány is alakult, például Ilie Verdeté, azonban hamarosan Iliescu vette kezébe a hatalmat. A lövöldözés ezen a napon délután 5 óra 20 perckor kezdődött, ekkor lépett életbe a terv. Erről az akcióról sokan még most sem mernek beszélni, hiszen el lehetne ítélni őket népirtásban való részvételért. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 21./"
1994. december 21.
Kolozsváron 1989. dec. 21-én délután 3 óra 40 perckor lőttek bele a tüntető tömegbe. A halálos áldozatok között több magyar is volt /Balla Zoltán, Egyedi Imre, Szabó Attila, Szabó István, Tamás Burgya József/. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
1994. december 21.
Kolozsváron a városi tanács ülésén, dec. 15-én a magyar és a román ellenzéki tanácsosok tiltakoztak Funar polgármester magyarokat sújtó lakásrendelete ellen. A tiltakozás szövegét közli a lap, amelyet az ülésen Herédi Gusztáv olvasott fel. A polgármester felszólította Herédi Gusztávot, hogy vonja vissza tiltakozását és kérjen bocsánatot, különben följelentést tesz ellene. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
1994. december 21.
A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság /BPMT/ 1991. febr. 25-én alakult meg, majd csatlakozott az EMKÉ-hez és a Magyarok Világszövetségéhez. A BPMT elnöke dr. Lőrinczi Gyula, alelnökök: dr. Molnár Szabolcs, a Hungarológiai Tanszék docense, Bíró Zoltán, a Romániai Magyar Pedagógusok titkára és Zágoni Albu Zoltán, a Calvineum lelkipásztora. Hétfőnként jönnek össze, amikor előadásokat hallhatnak. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 21./
1994. december 21.
1990 őszén indult Kolozsváron a bölcsészkaron harmadik szakként az újságírói, 1993-tól önálló szak a történelem tanszék keretében, tíz hallgatójuk van a magyar nyelvű képzés keretén belül. Nagyváradon pedig az Ady Endre Sajtókollégium keretében egyéves képzés indult, tájékoztatott Cseke Péter, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete oktatási bizottságának elnöke, aki szintén tanít Kolozsváron, sajtóelméletet és sajtótörténetet. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 21./
1994. december 21.
Lezajlott a negyedik Temesvári Magyar Diákfesztivál. A héten képzőművészeti kiállítások, koncertek voltak, évek óta először a közönség elé állt a Thalia Diákszínpad, ugyancsak először jelent meg a fesztivál irodalmi melléklete, a Pro Fun. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 21./
1994. december 22.
"A román hadseregben minden katona Romániáé! - címmel interjút közölt a Cronica Romana dec. 21-i száma Gheorghe Tinca védelmi miniszterrel. A miniszter válaszol azokra a vádakra, amelyek romániai magyar vagy magyarországi sajtóban láttak napvilágot. Tinca ezeket a lapokat "jelentéktelen papírosoknak" nevezte. A miniszter tagadta Székelyföld militarizálásának tényeken alapuló felvetését, ugyanúgy az etnikai egyensúly megbontását. Nevetségesnek nevezte azt, hogy az önkormányzatok beleszóljanak a védelmi politikába. Az öngyilkos kiskatonákról szólva elmondta, hogy az 1993-94-ben öngyilkosságot választó kiskatonákból csak hét volt magyar. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23., Magyar Nemzet, dec. 22./"
1994. december 22.
"Rágalomnak minősítette dec. 21-i sajtóértekezletén a külügyi szóvivő azt a hírt, hogy a román titkosszolgálat, az SRI meg akarja ölni Eva Maria Barki ügyvédnőt. A szóvivő ugyanakkor elismerte, hogy Eva Maria Barkit nem kívánatos személynek nyilvánították "szakadatlan románellenes támadásai" és "a román törvényekbe ütköző tevékenysége miatt". /Népszabadság, dec. 22./"
1994. december 22.
Marosvásárhelyen dec. 21-én a Maros megyei Demokratikus Konvenció és a Pro Európa Liga szervezésében a Kultúrpalotában emlékeztek meg a forradalom ötödik évfordulójáról. Zonda Attila megyei RMDSZ-elnök román és magyar nyelven emlékezett a történtekre, majd a résztvevők az emlékműhöz vonultak, amely a hat marosvásárhelyi mártír - Bodonyi Sándor, Hegyi Lajos, Adrian Hidos, Ilie Muntean, Pajka Károly és Tamás Ernő - emlékét őrzi. /RMDSZ Tájékoztató 438. sz., dec. 22./
1994. december 22.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége kiadott nyilatkozatában kegyelttel adózott Temesvár mártírjainak, hitet tett amellett, hogy az 1989-es népfelkelés Temesvárról, a Tőkés László köré tömörült református gyülekezetből indult ki. A hatalom a temesvári eseményekkel kapcsolatos tények elferdítésén munkálkodik, igyekszik a felkelésnek minél kisebb jelentőséget tulajdonítani. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./
1994. december 22.
Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke is részt vett Szatmárnémetiben az RMDSZ megalakulásának ötödik évfordulóját ünneplő, dec. 17-i rendezvényen. Muzsnay Árpád megyei RMDSZ-elnök, Reizer Pál és Tőkés László püspökök is mondtak beszédet, üdvözölte a megjelenteket Gheorghe Lazic alprefektus és Annamaria Biris, a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt képviselője is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./
1994. december 22.
A dél-tiroli parlamenti képviselők szolidaritási nyilatkozattal fordultak dr. Eva Maria Barkihoz, akit a román titkosszolgálat halálosan megfenyegetett. Barki válaszában mindenkit biztosított: kitart az erdélyi magyarság autonómiatörekvései mellett. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./
1994. december 22.
Borbély László RMDSZ-képviselő tagja volt a Nastase vezette Bécsbe látogató román parlamenti delegációnak. Borbély László elmondta, hogy minden alkalommal szóvá tette a magyar kisebbség helyzetét, megoldatlan poblémáit, azt, hogy a román politikai pártokban nincs meg a politikai akarat a kérdés rendezésére. Ismertette a magyarellenes kirohanásokat. A képviselő az osztrák külügyminiszter-helyettestől kért felvilágosítást Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ jelentésével kapcsolatos halállistáról. Azt a választ kapta, hogy az SRI jelentése, valamint Eva Maria Barki ügyvédnő persona non gratanak nyilvánítása után figyelmeztették az ügyvédnőt, hogy a következő időszakban ne látogasson Romániába. Halállistáról nem hangzott el hivatalos információ. A külügyminisztérium nem ellenőrizte a halállista létezését. /Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./
1994. december 22.
Az RMDSZ megalapításának ötödik évfordulója alkalmából nyilatkozott Markó Béla elnök. Nagy eredmény, hogy a romániai magyarság erős érdekvédelmi szervezettel rendelkezik, ez a szervezet ernyőt tudott tartani e közösség fölé, hogy kialakuljanak a különböző egyesületek, alapítványok, intézmények, társaságok. Ugyanakkor sok a kudarc, nem történt előrelépés a kisebbségi jogok terén. Az országban a demokratizálás folyamata megtorpant. /Magyar Hírlap, dec. 22./
1994. december 22.
"Bukarestben az 1989-es eseményekkel kapcsolatban dec. 21-én két különböző nézet szembenállásának jegyében zajlott le az ünnepi parlamenti ülés. A forradalmi szervezetek meghívott szónokai élesen bírálták a hatalmat, hogy még mindig nem lehet tudni, kik voltak a gyilkosok. Sergiu Nicolaescu szenátor fenntartotta álláspontját: 1989-ben forradalom volt, szerinte külföldi terroristák és ügynökök ezrei vettek részt benne, egyben minimalizálta Tőkés László szerepét. Azt állította továbbá, hogy Romániában a kommunizmust "más etnikumúak és hazaáruló románok honosították meg". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23., Magyar Hírlap, Népszabadság, dec. 22./ "
1994. december 22.
"Sütő András nyílt levéllel köszöntötte Domokos Gézát, a Kriterion fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Az 1970-ben indult Kriterion "kerek évtizeden át a romániai magyar szellemi ellenállás egyik központja volt", állapította meg az író. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./ "
1994. december 23.
Az 1991. okt. 24-én megalakult Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége /RMPSZ/ még 1991-ben megtartotta első kongresszusát, a másodikat 1993. dec. 11-ét, a harmadikat pedig most, dec. 10-11-én, Csíkszeredában, a Márton Áron Kollégiumban. Lászlófy Pál elnök számolt be az elmúlt év munkájáról. Az RMPSZ csíkszeredai székhelyén információs központot, országos adatbázist hozott létre, tagsága a magyar pedagógustársadalom több mint felét öleli fel, Kolozsváron, Csíkszerdában, Szovátán és Nagyváradon módszertani központokat létesítettek, ahol szakkönyvtár is van. Remélhetőleg javulni fog az RMPSZ viszonya az RMDSZ oktatási főosztályával. Segítséget jelent a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium anyagi és erkölcsi támogatása, továbbá a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a békéscsabai, egri és jászberényi tanítóképző főiskolák lehetővé tették a romániai magyar távoktatási hálózat kiépítését. Eredményes volt a Bolyai Nyári Akadémia is /846 résztvevő, 144 előadó/. /A Hét (Bukarest), dec. 23., Szilágyság (Zilah), dec. 23./
1994. december 23.
Fischer Fülöp Ildikó, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége oktatási osztályának főelőadója bejelentette, hogy az RMDSZ segítséget nyújt a Magyarországon szerzett diplomák honosítása ügyében, ezért az érdekeltek forduljanak hozzájuk. /Új Magyarország, dec. 19., a felhívás szövege: Szilágyság (Zilah), dec. 23./
1994. december 23.
A székely tömb megbontását, a románok tömeges betelepítését szemlélteti Sepsiszentgyörgy nemzetiségi összetételének változása. 1966-ban a 22 058 lakosú város 86 %-a /19 000 fő/ volt magyar, 12,3 %-a /2613 fő/ román. 1977-ben a 40 800 lakost számláló város 82,6 %-a /33 700/ volt magyar és 14,8 %-a /6 060/ román, 1992-re a város lakossága 68 359 főre nőtt, a magyarok aránya 73 %-ra csökkent /52 000/, a románoké 23,4 %-ra növekedett /16 000 fő/. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./
1994. december 23.
Domokos Géza emlékezett vissza az öt évvel ezelőtti eseményekre. 1989 dec. 23-án Demény Lajossal, Verestóy Attilával, Lányi Szabolccsal, Horváth Andorral, Szász Jánossal, Gálfalvi Zsolttal, Cseke Péterrel és a Csíkszeredából betoppant múzeumigazgatóval, János Pállal együtt szövegezték meg a romániai magyarság elvárásait, melyet azután Domokos Géza felolvasott a tévében és bejelentette az RMDSZ megalakulását. /Magyarország, dec. 23./
1994. december 23.
Sok helyen megoldatlan az RMDSZ-tagdíjak beszedése, számolt be a jelenlegi helyzetről Somai József, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége szervezési osztályának vezetője. A tagdíjakból befolyt összeg 50 %-a a helyi szervezeté, 30 %-a a megyei szervezeté és 20 %-át az országos szervezet működési költségeinek fedezésére fordítják. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./
1994. december 23.
Kolozsváron a néprajz szakos hallgatók 1993 májusában alakították meg a Néprajzi Szakosztályt a KMDSZ-en /Kolozsvári Magyar Diákszövetség/ belül, Hantz Péter, akkori KMDSZ-elnök javaslatára. A kolozsváriak csatlakoztak az 1992-ben Magyarországon hivatalos bejegyzést nyert Magyar Néprajz Szakos Hallgatók Egyesületéhez /MNE/. A kolozsváriak nyári, moldvai szakmai gyakorlatán a debreceni és a budapesti kollégák is részt vettek, a csángók körében végzett gyűjtés gazdag tapasztalatokat eredményezett. 1993 nyarán részt vettek az erdélyiek egy esztergomi vallási néprajzi konferencián, majd a pécsiek által szervezett szigetközi gyűjtésen. 1993. okt. 15-17-e között 71 hallgató vett részt Illyefalván a Magyar Néprajz Szakos Hallgatók II. Nemzetközi Konferenciáján, melyre Magyarországról, Vajdaságból, Ausztriából és Kanadából is érkeztek. A szakosztály jó kapcsolatot tart fenn a Kriza János Néprajzi Társasággal. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./
1994. december 23.
Mircea Snegur moldovai elnök és Igor Szmirnov, a Dnyeszter menti területek vezetője nyolc hónap után újra találkozott dec. 21-én. Megállapodtak abban, hogy rendszeresen fognak találkozni. Snegur már előzőleg autonómiát, különleges státuszt ajánlott föl. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./
1994. december 23.
II. Alekszij pátriárka szentesítette az orosz pravoszláv egyház szent szinódusának döntését, áldását adta az önálló moldovai egyházra és kinevezte az eddig neki alárendelt Vladimir érseket egész Moldova metropolitájának. Vladimir bejelentette, hogy létrehozza az önálló moldovai zsinatot. Az unionisták viszont előzőleg a bukaresti patriarchátusnak alárendelt egyházat szorgalmazták, élükön Péter püspökkel. Vladimir szektásnak minősítette Pétert. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./