Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1996. október 7.
A magyarság érdekében magyar-magyar összefogásra van szükség, valamint egy olyan nemzeti minimumra, amelynek segítségével minden nemzeti elkötelezettségű párt részvételével és összefogásával le lehet váltani a jelenlegi koalíciót - jelentette ki Lezsák Sándor, az MDF elnöke okt. 5-én az MDF Kossuth téri tüntetésén, ahol sokezer /a Népszabadság szerint nyolc-tízezer ember/ jelent meg. /Népszabadság, okt. 7./
1996. október 7.
"A 13 aradi vértanú emlékének adóztak Aradon okt. 5-én, az aradi RMDSZ, az EMKE és az aradi Kölcsey Ferenc Egyesület közreműködésével, a Kultúrpalota termében emlékműsort tartottak, amelyen beszédet mondott az RMDSZ államelnök-jelöltje, Frunda György szenátor. Az emlékezést követő fórumon Frunda György ismertette választási programját. A fórumon megjelent - többek között - Cziszter Kálmán, az RMDSZ Arad megyei elnöke. Okt. 6-án koszorúzással egybekötött emlékezés zajlott le Aradon, az emlékműnél. "A vértanú tábornokok azt is tudták, hogy a szabadságnak nincs nemzetisége, a szabadság egy és oszthatatlan" - mondta ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ szövetségei elnöke. A szabadsághoz nem lehet értelmező lábjegyzetet fűzni, az vagy van, vagy nincs, jelentette ki. Lábody László címzetes államtitkár, a HTMH elnöke, aki beszédében emlékezetett: a kivégzettek öt nyelven beszéltek és közös célért harcoltak. Tokay György Arad megyei képviselő és Frunda György szenátor következett az emlékezésben. Koszorút helyezett el az emlékműnél Markó Béla és Takács Csaba az RMDSZ nevében, Lábody László és Bálint-Pataki József Magyarország kormánya nevében, Dumitru Branc aradi polgármester és Darida János alpolgármester, Szőcs Ferenc nagykövet, összesen 68 koszorút helyeztek el az erdélyi és magyarországi szervezetek, politikai pártok és önkormányzatok képviselői. Ugyanezen a napon az RMDSZ aradi székházában Frunda György sajtótájékoztatót tartott, felajánlotta ingyenes szolgálatait a telefonos "közvélemény-kutatást", a botrányos akciót feltáró újságíróknak, akik ellen a hatalom vizsgálatot indított, vállalva képviseletüket mind a hazai igazságszolgáltatás, mind a nemzetközi fórumok előtt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 7., 881. sz./ Lábody László beszédében említést tett az alapszerződésről, mire egy Magyarországból érkezett csoport néhány tagja hangosan fújolt. /Népszabadság, okt. 7./"
1996. október 7.
Melescanu külügyminiszter okt. 5-én tért vissza amerikai útjáról. Átadta Iliescu államfő Clinton amerikai elnöknek címzett, a NATO első körébe való besorolást sürgető levelét Anthony Lake nemzetbiztonsági tanácsadónak, másik hasonló üzenetét pedig Jean Chrétien kanadai kormányfőnek. /Új Magyarország, okt. 7./
1996. október 8.
Dehel Gábor, a kolozsvári Állami Magyar Opera rendezője a gyulai Várszínház 33. évadában nyújtott kiemelkedő teljesítményéért nívódíjban részesült. /A Magyar Opera Erkel Ferenc István király című operáját mutatta be a Várszínházban./ A díjat okt. 7-én Budapesten adták át a művésznek, valamint a többi díjazottnak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
1996. október 8.
Az államfő szóvivője, Traian Chebeleu Görögországba utazott, hogy átadja Iliescu elnök üzenetét Ez része a román diplomáciai offenzívának, amelyet a NATO-tagságért folytatnak. /Magyar Hírlap, okt. 8./
1996. október 8.
A román-magyar alapszerződés fejünk felett és kinyilvánított akaratunk ellenére történt megkötésének legfőbb tanulsága, hogy egy új, nemzetben gondolkodó magyar kormány hatalomra kerüléséig csak magunkra számíthatunk. Az RMDSZ-re, az erdélyi magyarság egyetlen hiteles politikai képviselőjére fokozott felelősség hárul Kolozsváron megfogalmazott céljaink kiküzdésében. Ennek elérése érdekében szövetségünk cselekvési egységet kell tanúsítson. - olvasható Borbély Imre képviselő nyilatkozatában. A kolozsvári SZKT azon döntése, hogy helybenlakást ír elő a parlamenti listára kerülés tekintetében, ellentétes a nemzeti közösség érdekeivel, szűkítő, minőségrontó és feszültséggerjesztő lépés. Borbély Imre egyike az ilyen kiszorítottaknak. Az Operatív Tanács elutasította óvását, ezért független jelöltként indul a Hargita megyei választókörzetben. Nem az RMDSZ ellen bont zászlót, hangsúlyozta. Borbély Imre megválasztása esetén felvételét kéri az RMDSZ-frakcióba és jelen kíván lenni az RMDSZ-képviselőknek a kolozsvári Szent Mihály templomban történő eskütételénél is. A nyilatkozathoz Cseke Gábor kommentárt fűzött, szerinte az, hogy valaki kilépjen, majd visszalépjen az RMDSZ parlamenti csoportjába, az az alapvető erkölcsi normákba ütközik. Ennyire nem vagyunk pótolhatatlanok, állapította meg Cseke Gábor. /Cseke Gábor: Elfüggetlenedtünk... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
1996. október 8.
Székelyudvarhelyen a gyöngyösi Mezőgazdasági Főiskola már beindított egy vállalati üzemmérnököket képező tagozatot, idén a soproni Faipari Erdészeti Egyetem faipari-gazdasági /üzem/mérnöki képzés indítását tervezi. Október 24-26-án lesznek a felvételi vizsgák. Az egyetem tanárai fogják tartani a konzultációkat. A szervezési hátteret Az Emberért, a Holnapért Alapítvány biztosítja. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 8./
1996. október 8.
1993 tavaszán Nagykároly tanácsa úgy döntött, hogy az egykori Szent László Konviktus épületét a frissen alakult római katolikus szeminárium /röviden: katolikus gimnázium/ rendelkezésére bocsátja. Megegyeztek az épületet ruharaktárnak használó katonasággal, hogy csereépületet kapnak, ezért ürítsék ki az épületet. Azóta évek teltek el, de a katonaság nem távozott az épületből. /Nem mennek a katonák! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
1996. október 8.
A műkedvelőket foglalkoztató Figura Stúdiószínháznál /Gyergyószentmiklós/ idén háromszor volt színészfelvétel. A színház eddigi igazgatója, Pázmán Attila a közelmúltban lemondott tisztségéről, a jelen pillanatban vezető nélküli társulat még nem dolgozott ki programot a következő évadra. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
1996. október 8.
Jól sikerült könyvbemutatókat rendezett az elmúlt napokban Székelyföldön a kolozsvári Polis Kiadó. Dávid Gyula irodalomtörténész, a könyvkiadó igazgatója mutatta be Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen és Homoródalmáson a két írót. Bálint Tibornak a Zokogó majom és a Zarándoklás a panaszfalhoz címűek után a trilógiát záró Bábel toronyháza című regénye és Szabó Gyula Kegyetlen kegyelet című regénye jelent meg a Polis Kiadónál. /Kolozsvári írók Székelyföldön. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
1996. október 9.
A román kormány okt. 8-i ülésén tudomásul vette, hogy a román parlament ratifikálta a Magyarországgal, illetve Jugoszláviával megkötött alapszerződést. A kormány kifejezte reményét, hogy a magyar parlament minél hamarabb ratifikálja az alapszerződést. A román alkotmánybíróság elfogadhatatlannak minősítette a Funar vezette Román Nemzeti Egységpártnak az alapszerződéssel kapcsolatos óvását. /Népszabadság, okt. 9./
1996. október 9.
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a Népújság (Marosvásárhely) okt. 7-i számában közölt nyílt levelében a Borbély László képviselő-jelöltsége miatt kirobbant nyilatkozatháború, a vádaskodások beszüntetését sürgette. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./
1996. október 9.
Fehér Katalin Lészpeden otthonát osztályteremmé alakította át, ahol csángó gyermekeket tanít anyanyelvükre, hogy megtanuljanak magyarul írni és olvasni. 1992 nyarán kezdett gyermekekkel foglalkozni. 1993 márc. 29-én feljelentették azzal, hogy széthúzást szít a katolikus hívek között. Kihallgatásakor a rendőrség hamis jegyzőkönyvet állított ki. Fehér Katalin az RMDSZ-képviselők segítségét kérte, ezután beidézték 1994. júl. 14-én tárgyalásra, amikor a bírónő kimondta, hogy egyetlen törvénycikkelyt sem szegett meg, nem okozott senkinek kárt. Hivatalos eljárás tehát nem folyik ellene, de többször megfenyegették: megverik, ha nem hagyja abba a tanítást. Fehér Katalinnak sikerült több tanítványát magyarországi nyaralásra vinni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./
1996. október 9.
A Kígyó-sziget Ukrajna elidegeníthetetlen része, és hovatartozásának ügye nem lehet a Kijev és Bukarest közötti párbeszéd témája, fejtette ki a hivatalos ukrán álláspontot Jurij Szerhejev külügyi szóvivő. Szerhejev elmondta, hogy egy román államtitkár kijelentésére reagálva volt kénytelen ismételten előadni Kijev állásfoglalását. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
1996. október 9.
Csíkszentkirály kezdeményezte, hogy szervezzék meg a Szentkirályok és Szentistvánok találkozóját, a Kárpát-medencében ugyanis 43 település viseli ezeket a neveket. Végül a múlt héten kilenc település képviselői nyújthattak kezet egymásnak: Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szentistvánbaksa Magyarországról, Kalotaszentkirály, Székelyszentistván, Marosszentkirály, Székelyszentkirály, Sepsiszentkirály pedig Erdélyből volt jelen Csíkszentkirályon. A megjelentek elhatározták, hogy megalakítják a Szent Király Szövetséget, évente fognak találkozni. Más csíki falvak is viselnek hasonló neveket /Csíkszentimre, Csíkszentsimon, Csíkszentdomokos stb., ezek a települések is átvehetnék ezt a kezdeményezést. /Székedi Ferenc: Lakhelyük: Szentkirály. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./
1996. október 9.
Térképlapok Kolozsvár történetéből címen napvilágot az Erdélyi Szépmíves Céh (Kolozsvár) 4. füzete, Mózes Huba és Turánicz J. Lajos összeállításában. Régi térképek sorakoznak a füzetben. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./
1996. október 10.
Szatmár megyében a különböző pártok képviselő-jelöltjei között több magyar is van, így az Autósok Pártja jelöltjei között szerepel Szerémy Péter és Dohi Trepszker Géza, az időnként felbukkanó Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt szatmári jelölt-listáját Menyhért János helyettes tanító vezeti, a második helyen Liteczky Irén áll. /Sike Lajos: Oszd meg, oszd meg...? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./
1996. október 10.
"Az alapszerződés kapcsán beszélhetünk bizonyos fajta szemléletváltásról, nyilatkozta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a Népszava munkatársának, Kiss Andreinek. "A magyar politika támogatása nem bizonyult annyira hatékonynak, mint amennyire szerettük volna látni az RMDSZ-ben. Ebből is le kell vonnunk bizonyos következtetéseket." A közeledő választásokkal kapcsolatban úgy látja, hogy RMDSZ számára az együttműködés lehetséges a leendő kormánykoalícióval. A magyar kormánnyal "kapcsolatainkat, a kialakult viszonyt, sőt még az elveket is megkérdőjelezte az, ami az alapszerződéssel történt. Az RMDSZ továbbra is számít a magyar politika, a kormány támogatására..." /Népszava, okt. 10./"
1996. október 10.
"Az RMDSZ elemezni fogja a képviselő- és szenátorlisták összeállításának tapasztalatait, mivel nem mindenütt sikerült a különböző érdekek összeegyeztetése. A jövőben az RMDSZ tisztségviselőit, döntéshozó testületeit is ilyen közvetlen, belső választással fogják jelölni, ahogy ez Hargita megyében történt, fejtette ki Markó Béla. Elemezni kell a módszereket, mert az RMDSZ különbözik a politikai pártoktól, nem olyan centralizált, több platform van jelen soraiban. "Azok a markáns személyiségek, akik az elmúlt években bizonyítottak, és most nem kerültnek be a parlamenti csoportba, nem sodródhatnak félre. Nekünk az a feladatunk, hogy helyet, szerepet biztosítsunk" számunkra. "Egyáltalán nem tudunk egyetérteni Markó Béla kollégánk lépésével, hogy Hargita megyében függetlenként jegyezte be magát. Ez azt jelenti, hogy elhatárolta magát az RMDSZ-től, ezt mi mindenképpen elítéljük." Áldatlannak tartja a vitákat. Az olyan rendkívül jelentős emberekre, mint Sütő Andrásra, szüksége van az RMDSZ-nek. - Frunda György kampány igen jól megy, gyűlésein nagy a részvétel. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 10./"
1996. október 10.
Borbély Imre az MTI tudósítójának elmondta: szándékában áll végleg letelepedni Székelyföldön, egyelőre azonban államosított lakásának visszaszerzése köti le. Hibásnak és főleg ellene irányulónak nevezi a Szövetségi Képviselők Tanácsának döntését, amely a helyben lakáshoz köti a jelölést. Ugyancsak sérelmezi, hogy az Operatív Tanács nem adott helyet óvásának. Elmondta, hogy másfél nap alatt sikerült összegyűjtenie a szükséges több mint 1300 aláírást. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: amennyiben Borbély Imre független jelöltként indul, akkor nem maradhat az RMDSZ tagja. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 10./
1996. október 10.
Folytatták tiltakozásukat a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai, akik tiltakoznak Bakó Mátyás igazgató jogtalan leváltása miatt. /Kitartanak a diákok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./
1996. október 10.
Hargita megye tanfelügyelősége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége nevelés- és iskolatörténeti értekezleteket tartott több székelyföldi településen. Az értekezletek díszvendége dr. Mészáros István pedagógustörténész, az MTA tagja, aki október első öt napján Gyergyóalfaluban, Csíkszeredán, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Korondon, végül Marosvásárhelyen tartott előadást A magyar iskola ezer éve címmel. Székelyudvarhelyen okt. 3-án egyúttal neveléstudományi ülésszakot hirdettek, a házigazda Szász Jenő polgármester volt, az ülésszak vezetője pedig Szabó K. Attila, a tanítóképző tanára. /A magyar iskola ezer éve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./
1996. október 10.
A Határon Túli Magyarok V. Fesztiváljára hét országból csaknem kétszáz résztvevőt várnak Baranya megyébe okt. 10-től 20-ig. A vajdasági Gombosról, Kolozsvárról, a burgenlandi Alsóőrről, a felvidéki Martosról, a muravidéki Petesházáról, a horvátországi Eszékről érkező népi együttesek mellett zombori és kalotaszentkirályi festőművészek, szabadkai képzőművészek és erdélyi diaporámások érkeznek. A megnyitó után fórumot tartanak a határon túli magyarságot foglalkoztató kérdésekről. Az üzletemberek fórumára több mint félszáz vállalkozó jelentkezett. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
1996. október 10.
"A budapesti Korona Pódium "Határainkon kívül született irodalmi művekre" kiírt pályázatának első díját Határ Győző Londonban élő író, költő kapta, a második a szlovákiai Komáromból Boráros Imre színművész, a harmadik díjat Varga Vilmos nagyváradi színésznek ítélték. A díjakat okt. 8-án adták át a Korona Pódium ünnepségén. A pályázatra pódiumai előadásra alkalmas szövegeket vártak. Határ Győző szatirikus jeleneteket küldött be, Boráros Imre Barangolás a Felvidéken című összeállítása válogatás a magyarlakta vidékeken élt vagy onnan elszármazott írók műveiből. Varga Vilmos Megfogyva bár - de törve nem című irodalmi-történelmi körképe a kárpát-medencei magyar történelem szenvedélyes stílusú kronologikus, dokumentatív anyaga. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./"
1996. október 10.
Romániában 1990. júl. 5-én újból megalakították a csendőrséget, Marosvásárhelyen 1991. okt. 9-én hozták létre a városi csendőralakulatot. Ennek ötéves fennállását ünnepelték okt. 9-én. Dorohantu Constantin brigádtábornok értékelte az eltelt évek tevékenységét. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 10./
1996. október 10.
Székelyudvarhelyen október első hetében rendezték meg a Zenei Napokat. A fellépők között voltak kolozsvári előadóművészek: Lászlóffy Zsolt orgonaművész és Székely Judit hegedűművész, továbbá a marosvásárhelyi Bartha vonósnégyes, a helyi Cantilena kamarakórus és a Tanítóképző Camerata leánykara. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 10./
1996. október 10.
"Több román lap foglalkozik Kovács László nyilatkozatával, amelyben bírálta a KDNP álláspontját. Az Adevarul "A Horn-kormány sérelmezi, hogy a budapesti ellenzék a határok megváltoztatására törekszik" címmel idézi Giczy Györgynek, a KDNP elnökének a nyilatkozatát arról, mely szerint Magyarországnak nem szabad lemondani azokról a területekről, amelyektől a trianoni békeszerződések megfosztották, és elképzelhetetlen az ország európai integrációja Erdély nélkül. A Curierul National és több újság ugyancsak ismerteti a magyar külügyminiszter kijelentését, amely felszólítja a parlamenti pártokat, tisztázzák álláspontjukat a határrevízióval kapcsolatban. /Magyar Nemzet, okt. 10./ "
1996. október 11.
"Az Országgyűlés külügyi bizottsága okt. 9-i ülésén megvitatta Szűrös Mátyás szocialista képviselő és több ellenzéki képviselő a "Határon túli magyarság iránti felelősség dolgában" címmel benyújtott határozati javaslatát. Szűrös Mátyás azzal indokolta javaslatát, hogy megbomlott a magyar külpolitika egyensúlya, az integrációnak alárendelődött a határon túli magyarság ügye. A képviselő szerint az Országgyűlés szintjére kellene emelni a magyar-magyar csúcs zárónyilatkozatában foglaltakat. Az előterjesztést támogatta a Fidesz, az MDF, az MDNP és a FKGP frakciója. A külügyi bizottság azonban elvetette az indítványt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./"
1996. október 11.
Iliescu államelnök okt. 10-én aláírta a magyar-román, egyúttal a román-jugoszláv alapszerződést. A magyar-román alapszerződést Iliescu szept. 16-án látta el kézjegyével Temesváron, majd a dokumentumot a szenátus szept. 26-án, a képviselőház okt. 3-án ratifikálta. /Népszava, okt. 11./
1996. október 11.
Románia folytatja diplomáciai offenzíváját annak érdekében, hogy bejusson a NATO-bővítés első körébe. Melescanu külügyminiszter okt. 5-én tért vissza amerikai útjáról. Átadta Iliescu államfő Clinton amerikai elnöknek címzett, a NATO első körébe való besorolást sürgető levelét Anthony Lake nemzetbiztonsági tanácsadónak, másik hasonló üzenetét pedig Jean Chrétien kanadai kormányfőnek. Sorin Ducaru külügyi szóvivő arról adott tájékoztatást, hogy Melescanu az államfő üzenetét okt. 11-én kézbesíti Javier Solana NATO-főtitkárnak, Brüsszelben, okt. 14-én pedig a John Major miniszterelnöknek címzett levelet Malcolm Rifkind külügyminiszternek nyújtja át Londonban. Traian Chebeleu elnöki szóvivő ugyanezen célból utazott okt. 7-én Athénba. - Ducaru tájékoztatást adott arról is, hogy okt. 10-én Brüsszelben tartják Románia és az Európai Unió társulási bizottságának második ülését. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./