Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1996. október 15.
"Miközben Nyugat-Európában erősödik a rasszizmus és a nacionalizmus, Magyarország és Románia üdvözlendően elfordult az etnikai gyűlölködéstől, méltatta az alapszerződést a New York Times okt. 14-i szerkesztőségi cikke. Az amerikai újság ismerteti a magyar-román vita történelmi és politikai körülményeit, majd a szlovák és román alapszerződést összehasonlítva azt sugallja, hogy az autonómia kizárása révén az utóbbi "működőképesebb lehet". A szlovák egyezmény problémáit így foglalta össze a lap: "Szlovák nacionalisták a magyarokat irritáló törvényeket fogadtak el. A magyarok tüzes nyilatkozatokat tettek a helyi autonómia szükségességéről". A lap felhívja a figyelmet arra, hogy a szerződéseket be kell tartani, kiterjesztve a türelmet a kisebbségekre. Az amerikai politika elutasítja a kollektív jogokat és a területi autonómiát, olvasható a lapban. /Népszabadság, okt. 15./"
1996. október 15.
"Hargita megye az ország legnagyobb magyar lakosságú megyéje az országnak, eddig is innen kapta a legtöbb szavazatot az RMDSZ. Az előválasztások lehetőséget adtak mindenkinek, hogy közvetlenül véleményt nyilvánítson, "ezért elítélünk minden kísérletet a listán szereplő jelöltek megkérdőjelezésére" - olvasható Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Takács Csaba ügyvezető elnök felhívásában. Borbély Imre azzal, hogy független jelöltként indul, "kizárta magát a szövetség képviselői közül" és szembefordult az RMDSZ-szel, "személyes érdekeit a szövetség érdekei fölé helyezte". /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 15., 887. sz./"
1996. október 15.
Frunda György kampánykörútja során okt. 13-án Tordán találkozott választóival. Elmondta, hogy egyik fő célja az erdélyi tolerancia újjászületésének megteremtése, amely csak akkor valósulhat meg, ha lehetővé teszik a nemzeti közösségek jogainak biztosítását. Ugyancsak a fő célok közé tartozik az erdélyi magyarság számára a közélet minden területén az anyanyelvhasználat biztosítása, a hagyományos történelmi megnevezések használata, intézmények magyar nevének kiírása, az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása. Egy pillanatig sem vetődött fel, hogy a magyar kormány segítse a kampányát, felelte egy kérdésre. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
1996. október 15.
Melescanu okt. 12-én Brüsszelbe utazott, ahol Javier Solana NATO-főtitkárral és Erik Derycke belga külügyminiszterrel tárgyalt, útjáról úgy nyilatkozott, hogy támogatást kapott Románia NATO-tagságához. Melescanu ugyanezen célból okt. 14-én Párizsban járt, villámviziten. /Magyar Nemzet, okt. 15./
1996. október 15.
Magyarléta színmagyar település, ahol csak négyosztályos magyar iskola van, a következő évtől választhatnak, vagy a közelebbi román faluban, Havasasszonyfalván vagy a távolabbi színmagyar Tordaszentlászlón. Boldizsár Ibolya, tordaszentlászlói iskolaigazgató elmondta, hogy ebben a tanévben már egyetlen magyarlétai magyar gyermek sem érkezett a magyar iskolába, mindegyik román iskolában folytatja a tanulást. Annak ellenére, hogy mikrobuszt is beszereztek, hogy a magyarlétai tanulókat vigye Tordaszentlászlóba és vissza. Az újságíró, Szabó Csaba érdeklődni kezdett a szülőknél és a gyermekeknél. A román iskolában egy tantárggyal, a magyarral kevesebb van, ott nem olyan szigorúak, minden barátja román iskolába jár, ne maradjon ő se ki ebből... hangzottak a válaszok. A román tagozatra járóknak tantárgyként oktathatnák a magyar nyelvet, de ettől az évtől kezdve a szülők ezt sem igényelték. /Szabó Csaba: A Magyarléta-jelenség nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
1996. október 15.
"A székelykeresztúri Nagy Antalnál, a helyi Rubin vendéglő pincérénél házkutatást tartottak, majd beidézték júliusban a rendőrségre, mert egy ittas vendégnek eltűnt a pénztárcája /amiről ő akkor nem is tudott, csak másnap értesült róla/, a rendőrségen nyolc órát vallatták és tizenhét gumibotütést mértek a két tenyerére. Hónapokig nem volt folytatása, de most újra behívatták, kapott egy pofont. A pincér az Udvarhelyi Híradó szerkesztőségéhez fordult. A lap munkatársa, Fülöp Dénes elment a rendőrségre, ahol Guraliuc Ioan százados kijelentette: hivatalosan nem nyilatkozhat, de azt elmondta, hogy ő nem tűri meg beosztottjainál a civilizálatlan magatartást. Ennek ellenére mégis az a kérdés, hogy miért fordultak idén már két esetben magánszemélyek panasszal a polgármesteri hivatalhoz. Benyovszki Lajos polgármester elmondta, hogy a jelenlegi törvények nem biztosítják, hogy a helyi választott szervek beleszólhassanak a rendőrség munkájába. /Fülöp D. Dénes: Eltűnt egymillió lej. "Tizenhét ütést kaptam". = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 15./"
1996. október 15.
Déván 1993 szeptemberében nyílt meg a Magyarok Nagyasszonya Kollégium 23 kisdiákkal, hogy segítse a szórvány magyar nyelvű oktatását. Az 1994-95-ös tanévben már 60, jelenleg 111 tanuló lakik a kollégiumban, továbbá négy bentlakó óvodásuk is van, a kollégium 22 felnőttet foglalkoztak, főleg tanárokat. Az intézet vezetője, Böjte Csaba ferences szerzetes elmondta, hogy a létszám folyamatosan nő szegény családok gyermekeivel. 1994-ben megnyílt a cigányóvoda is az egyik barakk egyik szobájában, ahol Kosztándi Teréz óvónő foglalkozik az óvodásokkal. 1996. szept. 20-tól pedig városi katolikus óvoda működik a kollégiumnak otthont adó kolostorépület közelében. /Schuller Mária: Hunyad megye. Csepp a tengerben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
1996. október 15.
Gheorghe Funar pártjának /Román Nemzeti Egységpárt/ népszerűsége egyre csökken, az utóbbi felmérés szerint szavazótábora alig éri el a lakosság négy százalékát. Talán ezért is van, hogy a párt egykoron meghatározó személyiségei közül egyre többen hagyják el a süllyedő hajót. Elsőnek Aurel Novac közlekedési miniszter adta vissza a párttagsági könyvet, amikor választania kellett a tárca és az egységpárt között. Gavril Chiuzbaian egykor igazságügyminiszter követte, a hét végén Valer Suian, a párt főtitkára is távozott a pártból, olvasható Gyarmath János bukaresti tudósításában. /(gyarmath): Léket kapott Funar hajója. = Magyar Nemzet, okt. 15./
1996. október 15.
A választások tisztaságát felügyelő együttműködésről írt alá egyezményt a három ellenzéki szövetség Iasi városában: a Demokratikus Konvenció (DK), a Szociáldemokrata Unió (SZDU) és a Nemzeti Liberális Szövetség. Valószínűleg ez a három pártszövetség képes lesz annyi szavazatot összegyűjteni, hogy többséget alkosson a parlamentben. Az ellenzéken belül azonban vannak nézeteltérések. Emil Constantinescu, a DK államfőjelöltje például bocsánatkérést vár Petre Romantól, az SZDU vezetőjétől az 1990 és 1992 közötti kormány tevékenységével kapcsolatban. Ebben az időszakban volt ugyanis miniszterelnök a most ellenzéki Petre Roman. /Új Magyarország, okt. 15./
1996. október 15.
Okt. 10-e és nov. 10-e között heti négy alkalommal tart előadást Gyergyószentmiklóson Szigeti Jenő adventista lelkész, a történettudományok kandidátusa, aki Magyarországon működő adventista lelkész. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./
1996. október 15.
Kolozsváron 1882-ben döntöttek a Mátyás-szobor felállításáról, a pályázatot 1893-ban írták ki, a hét pályázó közül Fadrusz János művét fogadták el. Száz éve, 1896. szept. 30-án Ferenc József király helyezte el Mátyás király szobrának alapkövét Kolozsváron. A szobor ünnepélyes leleplezése 1902. okt. 12-én volt, amikor Apponyi Albert mondott beszédet. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./ A Szabadság tévesen nevezi Apponyi Albertet /Bécs, 1846. máj. 29.- Genf, 1933. febr. 17./ miniszterelnöknek. Apponyi nem volt miniszterelnök, ekkor a képviselőház elnöki tisztét töltötte be, a miniszterelnök 1902-ben Széll Kálmán volt, aki ezt a tisztséget 1899-től 1903-ig töltötte be.
1996. október 15.
A Háló azért jött létre, hogy segítse a hídépítést a katolikus közösségek között. A Kárpát-medencei Katolikus Közösségek Hálózata, közismert nevén a HÁLÓ Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban tartotta találkozóját. Öt országból - Magyarországról, Kárpátaljáról, Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből - gyűltek össze mintegy 180-an, hogy megbeszéljék a közösségszervezés, kapcsolattartás aktuális kérdéseit. A három nap során értékes előadásokat is hallhattak. Balázs Béla kaposvári püspök, a Magyar Püspöki Konferencia ifjúsági referense, akit a fiatalok inkább Beton atya néven emlegetnek, személyes hangvételű előadásban beszélt a közösség nyújtotta biztonságról. Böjte Csaba ferences szerzetes, az erdélyi egyházmegye ifjúsági lelkésze a közösség építésének nehéz feladatairól elmélkedett. Okt. 13-án, az utolsó napon közös szentmise volt. Az erdélyiek egyházmegyei zsinatra készülnek, az egyik bizottságnak, a lelkiségekkel foglalkozó bizottságnak Ágoston Ferenc teológiai tanár a referense. A Hálónak eddig 150 csoport volt a tagja, de ezen összejövetel után ez a szám sokkal nagyobb lesz. A felvidéki csoportot Jakobovich Zoltán vezette. /Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 15./ Tizennyolc közösségi beszámoló hangzott el, az ismerős nevű közösségek - Cursillo, fokolár, taizéi mozgalom, Hit és fény, Házas hétvége mozgalom, Kolping, Regnum Marianum, Neokatekumenátus - képviselői is jelen voltak. /Vasárnap (Kolozsvár), okt. 27./
1996. október 15.
Háromesztendős a maroshévízi Kemény János Alapítvány /1993. okt. 6-án alapították/, de máris sokat tett Kemény János emlékezete megőrzéséért. 1993. okt. 23-án a maroshévízi általános iskola Komán János tanár kezdeményezésére Kemény János nevét vette fel, 1995-ben pedig emléktáblát és domborművet avattak a marosvécsi kastélyon. Idén Maroshévízen okt. 12-én emlékeztek Kemény János íróra, Adamovits Sándor, a MÚRE titkára Kemény János és az Erdélyi Helikon írói közösség címen tartott előadást. Komán Jánosék nem titkolt szándéka az, hogy Marosvécsen emlékházat hozzanak létre az Erdélyi Helikon és Kemény János örökségének ápolására. Az író, a kultúraszervező, a művelődési életet szervező Kemény János műveiből készült összeállítást mutattak be az iskola tanulói. /Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 15./
1996. október 15.
Kolozsváron a Református Mentőmisszió vezetőjét, Horváth Leventét más beosztásba helyezték, helyébe kinevezték a teológián most végzett Geréb Dénest, számolt be Balogh Béla a változásról az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjában. /Üzenet (Kolozsvár), okt. 15./
1996. október 15.
Meggyesfalván szept. 15-én felszentelték az új református templomot, az ünnepi istentiszteleten dr. Csiha Kálmán püspök hirdetett igét. Orbán Dezső helyi lelkész elmondta, hogy a történelem folyamán ez az egyházközség többször megszűnt, de hitében megerősödve mindig újraalalkult. 1981-ben készült el az imaház, amelyet újraépítettek. A templom külső segítség nélkül épült föl. Meggyesfalvát bekebelezte a terjedő nagyváros, ma mér Marosvásárhely VI. néven szerepel. A templom kívül gyülekezeti terem is épült. /Üzenet (Kolozsvár), okt. 15./
1996. október 15.
Balogh László, a szegedi önkormányzat MDF-es frakcióvezetője okt. 143-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Surányi Rudolf, Ada polgármestere okt. 9-én akarta átvinni a határon a Szegeden működő társadalmi szervezetek ajándékát, harminc könyvet, amely az adai nyelvművelő napok rendezett diák versmondó verseny legjobb szereplőinek jutalmául szolgált volna. Ez már évek óta gyakorlat, és a háború idején is átengedték a könyveket. Most azonban elkobozták a könyveket a horgosi vámnál. Surányi polgármester nem volt hajlandó vámot fizetni az ajándék-könyvekért, és a 30 márkás határátlépési illeték miatt vissza sem kívánta hozni a könyveket Magyarországra, ezért felajánlotta azokat Jugoszláviának. Balogh László elmondta, hogy a jugoszláv vámszervek barátságtalan lépéséről tájékoztatni kívánják a magyar parlamenti külügyi bizottságot. /Magyar Nemzet, Népszabadság, okt. 15./
1996. október 16.
Budapesten zsúfolásig megtelt a Testnevelési Egyetem aulája okt. 15-én, ahol a Trianon Társaság alakuló ülését tartotta. Az alapítók már júniusban tartottak egy előkészítő ülést, nagy lendületet adott az ügynek a szeptember végi Szárszó Budapesten című konferencia. A közgyűlésen elfogadták az alapszabályzatot és megválasztották a 21 fős elnökséget, ebben helyet kapott Püski Sándor, Raffay Ernő, Kiss Dénes, Csete György, Stollmár G. Ilona és Döbrentei Kornél. /Új Magyarország, okt. 16./
1996. október 16.
"A Magyarok IV. Világkongresszusán a világ magyarsága egy Erdélyben született programnak szavazott bizalmat. Erről kérdezte Gazda Árpád Patrubány Miklóst, aki a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ elnökségi tagja, a Világszövetség Erdélyi Társasága /VET/ elnöke. Az MVSZ október végi közgyűlésén az a száz kárpát-medencei küldött közül 58 fogja Erdélyt képviselni. A világszövetség idei programja az Interconfessio Társaság szellemi műhelyében született. A VET a társadalmat óhajtja építeni, politikai képviseletre nem vállalkoznak, mert ott eldurvulnak az emberi viszonyok. A magyar társadalom szerkezetének vizsgálatával, a magyar társadalmon belül a szolidaritásérzés növelésével foglalkoznak, így jutottak el a nagycsaládosok programjának beindításához, ugyanúgy foglalkoznak a magyar-román integráció kérdésével. Patrubány hangsúlyozta, hogy a Magyarok IV. Világkongresszusának legfontosabb eredménye a program megfogalmazása: a világszövetség elsődleges célja a magyar integráció. Az MVSZ egyértelműen szimbólummá vált. "Ez az egyetlen olyan intézmény, amelyben egyek lehetünk, függetlenül attól, milyen állam polgárai vagyunk..." A világtalálkozón megfogalmazott javaslat szerint legyen kétkamarás parlament olyan felsőházzal, ahol képviselethez jutnak a határon túli magyar közösségek is. A másik egy olyan elvi nyilatkozat alkotmányba foglalása, hogy Magyarország az ott született polgárok hazája és mindazok anyaországa, akik származásuknál, vállalásuknál, kultúrájuknál fogva magyarnak vallják magukat, bárhol is éljenek a nagyvilágban. - Nemzetstratégiára szükség van, ahol ez hiányzik, ott az ország vagy nemzet előbb-utóbb hanyatló pályára kerül. A magyar tudományosságra építve egy tudásközpontú nemzetet kell építenünk a Kárpát-medencében. /Gazda Árpád: Haza a magasban. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 16./"
1996. október 16.
A Bocskai Szövetség Választmányának Erdélyi Tanácsadó Testülete okt. 5-én Hargitafürdőn megtartott üléséről közleményt adott ki. Ebben hangsúlyozta, hogy a szövetség egyik alapvető célja: szolgálni az erdélyi magyarság ügyét, támogatni megmaradásért való küzdelmét. Jó viszony kialakítására törekszik a mindenkori magyar kormánnyal, de a leghatározottabban tiltakozik minden olyan intézkedés ellen, amely ellentétes az erdélyi magyarság érdekeivel. /Kapcsolatteremtés a cél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./
1996. október 16.
Gheorghe Funar az egyik tévés magánadóban államelnök-jelöltként ismételte szokott idegengyűlölő kirohanásait. Azt állította, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök. 1990-ben azt írta: Magyarország nem mond le Erdélyről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./
1996. október 16.
Dr. Fodor Alpár, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság /EMT/ elnöke emlékezett arra, hogy az EMT 1992 óta szervezi meg az Országos Szakmai Napokat. Az elsőt Székelyudvarhelyen, a következőt 1993-ban, Sepsiszentgyörgyön, 1994-ben Kézdivásárhelyen, ahol párhuzamosan termékbemutatót is tartottak, 1995-ben Brassóban, azzal a szándékkal, hogy újjászervezzék az EMT brassói fiókszervezetét. Az idei Marosvásárhelyen lesz, okt. 18-20-án. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./
1996. október 16.
Ezen a héten ünnepli Indig Ottó /Nagyvárad/ publicista-tanár-irodalomtörténész hatvanadik születésnapját, egyben bemutatják hetedik kötetét /Arca az időnek/, amely válogatott írásait tartalmazza. /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 16./
1996. október 16.
"A Népszavában Görög János /aláírása szerint Görög János író, London/ is dühödt kirohanást intéz a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ ellen. Az új Bukfenc a Magyarok Világszövetsége. Hangnemét jelzik az ilyen mondatok: "Jó ideje elképedve olvasom-hallom, mi mindenbe üti bele az orrát Csoóri Sándor és kompániája." "Beleszól a magyar múltba, a magyar történelembe." Az egyik MVSZ-választmányi tag egy amerikai előadásában - az RMDSZ belső ügyeibe beavatkozva - kijelentette: "Tőkés László, Katona Ádám, Csapó József, Borbély Imre magatartása az útmutató és nem a neptuni hármasoké." Az MVSZ beleszól a magyar külpolitikába is. Az alapszerződés napján öt ellenzéki pártot hívott össze Pápán, kormányellenes nyilatkozatukon az első helyen Csoóri Sándor aláírása szerepel.- Így sorakoznak a támadások Görög cikkében... /Görög János: Bukfenc mindent tud. /Népszava, okt. 16./ A Magyar Hírlapban, a Népszabadságban, a Népszavában és a 168 Órában rendszeresen közölnek az MVSZ-t támadó írásokat. Görög János íróról nem tudnak az irodalmi kézikönyvek."
1996. október 16.
"Cholnoky Győző 51 éves közgazdász, könyvtáros 1991-ben megalapította a Kisebbségkutatás folyóiratot ezzel segítséget akart adni az eligazodáshoz a kérdés rohamosan növekvő szakirodalmában. Cholnoky Győző, a folyóirat főszerkesztője elmondta, hogy a kisebbségkutatás reneszánszáról beszélhetünk. Erik Erikson ezt azzal magyarázta, hogy a század végére az identitás kérdése stratégiai jelentőségűvé válik a gondolkodásban. Nyugaton az egységesnek tudott nemzetállamokban állnak talpra már-már elfeledett népcsoportok. Ennek következtében kutatóműhelyek, egyetemi tanszékek alakulnak a kérdés tudományos vizsgálatára. Érthető, hogy a kényszerű hallgatás után annyi fontos közlemény, folyóiratcikk és könyv lát napvilágot. "Az viszont nehezebben érthető, hogy a két világháború között igényesen megalapozott kisebbségkutató intézményrendszer helyreállítása vontatottan halad előre: a Teleki László Alapítvány az egyetlen, amely intézményesen foglalkozik a kisebbségben élő magyar közösségek demográfiai és kulturális viszonyaival, egyebekben pedig mind a magyarság, mind a kisebbségkutatás művelése - ide értve az egyetemeken folyó munkát is - egy-egy kutató érdeklődéshez, elkötelezettségéhez kapcsolódik." Ezt a hiányt csak részben ellensúlyozza az olyan új folyóiratok megjelenése, mint a Kisebbségkutatás, a Régió /alcíme: Kisebbségi Szemle/, a Pro Minoritate, és az egyszerre Nagyváradon és Budapesten szerkesztett, 53 év után újraindított Magyar Kisebbség. - Cholnoky Győzőnek nemrég jelent meg Állam és nemzet. Uralkodó nemzet- és nemzetiségpolitikai eszmék Magyarországon /1920-1941/ (Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1996/ című tanulmánykötete. /Varga Lajos Márton: A Kisebbségkutatás és a népcsoportok. Cholnoky Győző az etnikai reneszánszról. = Népszabadság, okt. 16./ "
1996. október 17.
Folytatódik Bukarest diplomáciai offenzívája a NATO-tagságért. Okt. 16-án Gheorghe Tinca védelmi miniszter Oslóban Gro Harlem Brundtland miniszterelnök asszonynak adta át Iliescu elnök levelét, okt. 18-án Bonnban fogja átadni Volker Rühe védelmi miniszternek és Kohl kancellárnak címzett üzenetét, okt. 21-én pedig Dániában fogja kézbesíteni az üzenetet, Iliescu levelét. Akárcsak a korábban az amerikai, kanadai, brit, francia, görög és török állam- és kormányfőknek címzett üzenet, ezek a levelek is amellett érvelnek, hogy Romániának a NATO-bővítés első körében van a helye. /Népszava, okt. 17./
1996. október 17.
Az 1989-es fordulat után először sikerült szakmai tanácskozást tartania az egyházi lapok és a világi lapok egyházi rovata szerkesztőinek. A találkozót a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete okt. 14-15-én tartotta Illyefalván, azzal a céllal, hogy ismerkedési lehetőséget teremtsen a világi és egyházi lapok képviselői között, valamint, hogy hozzájáruljon az egyházi sajtó népszerűbbé válásához, szakmai szintjének emeléséhez. Cseke Péter, Kötő József és Borbély Imre vitaindító előadása után kezdődött a megbeszélés. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./ Mintegy húsz szerkesztőség küldte el munkatársait, továbbá a marosvásárhelyi és a kolozsvári rádió, a székelyudvarhelyi Anti-Beta tévéstúdió. Kötő József Sajtó és nyilvánosság az egyházban címmel tartott előadást. Borbély Imre a korszerű nemzeteszményről értekezett. /Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 17./
1996. október 17.
Az elmúlt napokban Fodor Sándor kolozsvári író a Cseres Tibor Művelődési Társaság meghívására Gyergyóremetére látogatott, író-olvasó találkozóra. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./
1996. október 17.
"A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága /VET/ okt. 3-án Kolozsvárott tartott közgyűlésén elhangzottakról két hét múlva egy olvasói levél közléséből értesülhettünk. Patrubány Béla elnöki beszámolója után Kató Béla és Jakab Gábor alelnökök következtek. Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke beszédében kitért arra, hogy eddig a magyarság legfontosabb gondolata a szabadság volt, mostantól a megmaradás. Minden kisebbségnek joga van a szuverenitáshoz, tehát az autonómiához is. Ha ez nem így van, akkor vannak magasabb rendű és alacsonyabb rendű nemzetek. Borbély Imre képviselő egy tudásközpontú nemzet és egy országhatárokon átvonuló gazdasági integráció szükségességéről beszélt. Tőkés László püspök Babits Mihályt idézte: "Ne mondj le semmiről, minden lemondás egy kis halál..." Az MVSZ az a szervezet, fejtette ki, amely nem mond le semmiről, mert "előbb megcsonkították a nemzetet, majd megcsonkult a nemzet a mi tudatunkban". Felszólaltak még : Czirják Árpád érseki helynök, Varga László református lelkész, Tempfli József római katolikus püspök, Dávid Gyula és Csávossy György. /Portik Piroska: VET-közgyűlés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./"
1996. október 17.
"A Kereszténydemokrata Néppárt /KDNP/ szeretne összefogni az összes parlamenti ellenzéki párttal, kivéve a Magyar Demokrata Néppártot /MDNP/, amely közelebb áll a kormánykoalícióhoz, mint az ellenzékiekhez - nyilatkozta Giczy György, a KDNP elnöke. Az együttműködésbe bevonják a Magyar Igazság és Élet Pártját /MIÉP/ is. Kivételt képeznek az olyan szélsőséges pártok, mint a Munkáspárt és a Szabó Albert-féle fasisztoid csoportosulás. Az SZDSZ az erős sajtótámogatással a magyar közvélemény előtt befeketít egyes politikusokat, politikai irányzatokat és pártokat. "Az SZDSZ szélsőséges, nemzetellenes politizálásáról éppen azzal tereli el a figyelmet, hogy másokat kiált ki szélsőségesnek." A szabaddemokrata programot megvalósító, az országot tönkretevő jelenlegi nemzetellenes kormányra valóban ráillik a nemzetellenes jelző. Ennek a szélsőségességnek a gyakorlói a gazdasági életben és a médiában már szinte leküzdhetetlen monopóliuma tettek szert. "Mindez a diktatúra félreismerhetetlen jele." "A Magyar Igazság és Élet Pártja az én meggyőződésem szerint egyáltalán nem szélsőséges." Giczy mindig is elutasította, hogy az SZDSZ határozza meg, ki a szélsőséges. - Egyetlen komoly és mértékadó hazai párt sem gondol határrevízióra, hangsúlyozta. "Más dolog katonailag visszafoglalni egyes területeket - amiről és sohasem beszéltem -, s megint más az, hogy önként lemondunk, ajándékba adjuk a Trianonban elrabolt területeinket. Márpedig a Trianonban hozott diktátumokat Lenintől kezdve Mitterandig mindenki rablóbékének nevezte. Ezeknek az alapszerződéseknek az a legnagyobb hibájuk, hogy megfosztanak bennünket még egy valamikori békés határrendezés lehetőségétől is, amire pedig a helsinki záróokmány szellemében igényt formálhatnánk." A magyar-román alapszerződés aláírásával a magyar kormány olyan külpolitikai kötelezettséget vállalt, amely elfogadhatatlan az ellenzék számára. Ennek tudatában ő sem hajlandó Kovács László külügyminiszterrel konszenzust kialakítani. /Hering József: Nem mondhatunk le az elcsatolt területekről. Giczy György: "Az SZDSZ a magyar nemzet ellen politizál". = Magyar Fórum, okt. 17./"
1996. október 18.
"Okt. 15-én Bukarestben, a Magyar Köztársaság Kulturális Központjában rögtönzött író-olvasó találkozót tartottak. Mészöly Miklós, felesége, Polcz Alaine és Szávai Géza hozták el a bukaresti könyvtalálkozóra a budapesti Pont Kiadónál megjelent román nyelvű könyveket. "Útkereső és úttörő munka kezdeményezését látjuk ebben a vállalkozásban" - mondta Mészöly Miklós. A Pont Kiadó nemcsak a magyar és román nép, hanem más népek találkozását is szolgálja. Egy integrált kulturális programról van szó, amely Közép-Kelet-Európa alkotóinak műveit rövid idő alatt több nyelven, ugyanazon borítóval jelenteti meg. A bemutatott könyvek között szerepel Mészöly Miklós O che bella notte című román nyelvű novelláskötete, melyhez Bogdan Lefter írt utószót. Polcz Alaine Asszony a fronton című életrajzi regénye szintén román nyelven jelent meg /O femeie pe front/, melynek utószavát Ana Bladiana írta. A regény magyar nyelven is meg fog jelenni. Mircea Nedelciu Jenny avagy a szépséges irodistalány balladája című elbeszéléskötete magyar fordításban és Mészöly Miklós utószavával látott napvilágot, szintén a Pontnál /rövidesen románul is kiadják/, továbbá Szávai Géza regénye románul jelent meg Promenada cu femei si tapi címmel. "A román-magyar barátságot az irodalmi felől kell megindítani" - tartja Szávai Géza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./"