Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1996. szeptember 7.
"A magyar ellenzéki pártok politikusai szinte egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy az RMDSZ kényszerhelyzetben döntött az alapszerződés tudomásul vétele mellett. Trombitás Zoltán, a Fidesz képviselője a Népszavának nyilatkozva elmondta: a romániai magyar politikusok "fegyverrel a tarkójuknál" szavaztak úgy, hogy tudomásul veszik a dokumentumot. Miután a magyar kormány elárulta őket, nem tehettek mást. Hasonlóképpen vélekedett Csapody Miklós /MDF/ is: nagy különbség van egy szerződés elfogadása és tudomásul vétele között. Utóbbira akkor kerül sor, ha egy kisebbség elismeri alávetettségét. Szentiványi Gábor külügyi szóvivő megállapította: "Az RMDSZ eddig is nagyon tárgyilagosan viszonyult az alapszerződéshez..." "Lényegében elfogadták az alapszerződést, azokkal a megjegyzésekkel, hogy a programjuknak, kívánságaiknak milyen tekintetben nem felel meg". /Népszava, szept. 7./"
1996. szeptember 7.
Székelyudvarhely önkormányzata igyekszik megakadályozni, hogy a Cserehát városrészen épülő szociális otthon egy eddig a városban nem honos bukaresti apácarend kezébe kerüljön. Egy svájci segélyszervezet és egy bukaresti cég ezen mesterkedik. Az önkormányzat arra hivatkozik, hogy Székelyudvarhelyen és környékén legalább ötszáz rászoruló, fogyatékos gyermek van, akik beköltözhetnének a szociális otthonba, méltánytalan tehát, hogy távoli vidékekről hoznának ide gyermekeket. /Új Magyarország, szept. 7./
1996. szeptember 7.
A magyar-román történész vegyes bizottság szept. 9-12-ig konferenciát rendez Budapesten. A tanácskozás témája: a magyar és román nemzet születése és fejlődése, valamint a szellemi áramlatok alakulása a két országban a XIX. század második felétől. /Népszabadság, szept. 7./
1996. szeptember 7.
A római La Sapienza Egyetem és a nápolyi egyetem keleti intézete rendezi meg szept. 9-14-e között a IV. Hungarológiai Kongresszust. A szervezőbizottság elnöke, Sárközy Péter, a La Sapienza Egyetem tanszékvezető tanára tájékoztatott a hungarológiai kutatásokról, melyek Olaszországban a legjelentősebbek, ahol nyolc egyetemen van magyar tanszék. Ez nagy szó, mert nincs még egy országok, ahol két magyar tanszék van. Olaszországban a két legnagyobb központ Róma és Nápoly 30-50 hallgatóval, ezért is ez a kettő rendezi a kongresszust. Országosan 100-200 hallgató van a magyar szakon, évente 20 fő doktorál magyar irodalomból. Az egyes egyetemeken folyó hungarológiai kutatások koordinálására jött létre 1985-ben a római székhelyű Egyetemközi Hungarológiai Központ. A millecentenárium évében tíz kötet jelent meg ennek a központnak a gondozásában, amely tíz éve rendszeresen publikálja évkönyvét /Rivista di Studi Ungheresi/, amelynek tizedik száma Györffy György, Nemeskürthy István, Pásztor Lajos és más kutatók tanulmányait közli. - 1977-ben alakult meg a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, amely ötévenként rendezi a hungarológiai kongresszusokat. A mostanin első alkalommal jelen lesznek a kisebbségi magyar kutatók is. Erdélyből 70-80-an, a volt Jugoszláviából és Szlovákiából ötvenen, Kárpátaljáról is szép számmal. A magyar kultúra és a keresztényég lesz a kongresszus témája. A magyar minisztérium, az MTA és az Illyés Alapítvány hozzájárult a költségekhez, de a kiadások 99 százalékát az olasz fél állja. /Népszabadság, szept. 7./
1996. szeptember 7.
Új román történelmi folyóirat indult augusztusban, a Dosarele istoriei címmel /magyarul: A történelem iratcsomói/. Az első szám 1956 hatásával foglalkozik. Ioan Cristoiu a folyóirat igazgatója, Mircea Suciu a főszerkesztője. A főszerkesztő kifejtette, hogy Romániában a hivatásos történészek és a nagyközönség között nincs átjárás, ezen akar segíteni a folyóirat. Az 1956-os forradalom leverése után a szovjetek annyira megbíztak a románokban, hogy Nagy Imre kormányának letartóztatott tagjait Romániába deportálták, Snagovba, ahol a Román Kommunista Párt magyarul tudó veteránjai, Valter Roman, Goldberger Miklós és Vass László hallgatták ki őket. /Páll Árpád: Új román történelmi folyóirat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./
1996. szeptember 7.
"A Bocskai Szövetség szervezésében szept. 5-én az Országház előtti Kossuth téren megtartott nagygyűlésre több mint húszezren jöttek el. A gyűlés szónokai egyetértettek abban, hogy a határon túli magyarság véleményének figyelembe vétele nélkül nem szabad dönteni az alapszerződésről. A rendezvényt végigkísérte a Horn Gyula miniszterelnököt és Göncz Árpád köztársasági elnököt elítélő jelszavak skandálása. Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök szorgalmazta, hogy az alapszerződésbe rögzítsék az erdélyi magyar kisebbség kollektív jogainak gyakorlását, az államosított egyházi vagyon visszaadását és a történelmi egyházak iskolái működési feltételeinek garanciáit. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés elnöke köszönetet mondott a magyar ellenzéki pártoknak, hogy "kierőszakolták" az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását az alapszerződés ügyében. Úgy véltem hogy az alapszerződés nem a béke, nem az együttélés dokumentum lesz. Ifj. Hegedüs Lóránt református lelkész hangoztatta, hogy területi autonómia nélkül szűkítő jellege van az alapszerződésnek. Zétényi Zsolt, a Nemzeti Társaskör elnöke olyan legitim összmagyar fórum létrehozását kezdeményezte, amely magyar rendezési javaslatot terjesztene elő a térség problémáinak megoldására. Lányi Zsolt, a Független Kisgazdapárt szónoka szerint azt a kormányt nem lehet magyarnak nevezni, amely nem küzd az elszakított nemzettestekért. Hangsúlyozta: Horn Gyula nem mondott igazat, amikor kijelentette, hogy az alapszerződés aláírásával a magyar társadalom többsége egyetért. Giczy György, a KDNP elnöke, aki arról beszélt, hogy Meciar és Iliescu legalább saját nemzetével szemben elkötelezett, míg Horn Gyulánál ennek nyomait sem lehet felfedezni. Gáspár Miklós KDNP-alelnök szerint a hazaáruló kormány Kun Béláék méltó utóda. Csapody Miklós, az MDF alelnöke az alapszerződést igazságtalan megállapodásnak nevezte, amelyet nem befolyásolt a nemzet egyetlen ellenérve sem. Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Párta /MIÉP/ elnöke bejelentette, hogy - a Magyarok Világszövetségével összhangban - aláírásgyűjtést kezdeményez annak érdekében, hogy népszavazás döntsön arról: ha a kormány aláírja az alapszerződést, akkor az Országgyűlés ne ratifikálja azt. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./ A tömeg ütemesen zúgta: Vesszen Horn!. /Új Magyarország, szept. 7./ "
1996. szeptember 7-8.
Godra János, a Jani bár vezetője magyar házat akar létrehozni Brassóban. A telket már megvásárolta, most az építkezések jóváhagyását intézi. Az általa tervezett magyar házban 250 férőhelyes terem, bárhelyiség és vendégszobák is lesznek. Godra János merész terveivel a brassói magyaroknak végre lesz olyan hely ahol rendezvényeket tarthatnak, mert a városban működő Apáczai Csere János Közművelődési Egyesületnek, de az EMKE városi szervezetének sincs székháza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7-8./
1996. szeptember 7-8.
Szept. 10-én nyílik Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban A honfoglaló magyarság című kiállítás, melynek anyagát a Magyar Nemzeti Múzeum bocsátotta rendelkezésre, hogy azt bemutassák a székelyföldi múzeumokban, majd a városba való visszaérkezése után segédanyagként hasznosítsák a történelemoktatásban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7-8./
1996. szeptember 7-8.
Nagy sikerrel mutatta be a közelmúltban Gyergyószentmiklóson Borbély Imre, az Interconfessio Társaság elnöke ennek a szellemi műhelynek az elmúlt években született előadásait tartalmazó könyvét. A könyv üzenete az, hogy a magyarság egyetlen esélye szellemi kapacitásának gyümölcsöztetése. /Török Zoltán: A minőségről röviden. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7-8./
1996. szeptember 7-8.
"Jakó Zsigmond nagyívű előadást tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ millecentenáriumot ünneplő közgyűlésén. "Ma szinte szégyenlősen ünnepel a hivatalosság." "Napjainkban az államnemzet széthullása után teljesen új nemzettudatra kell mindnyájunknak" átváltanunk. /Jakó Zsigmond: Ezerszáz esztendő. Elhangzott az EME 1996. évi ünnepi közgyűlésén máj. 4-én. Közölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7-8., Erdélyi Múzeum LVIII. kötet 1996. 1-2. - továbbá: Erdélyi Tudományos Füzetek 222. sz. /Kolozsvár, 1996./"
1996. szeptember 9.
Tizenhét Erdélyből Magyarországra települt képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szept. 6-án Debrecenben. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./
1996. szeptember 9.
Szept. 7-én Kolozsváron, a Bethlen Kata Református Diakóniai Központban tartották meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság V. vándorgyűlését. Dr. Kerekes Jenő, az RMKT elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a társaság évente más-más városban megtartott vándorgyűlése mindig nagy érdeklődést váltott ki. Szalkay József, a Páter Bank marosvásárhelyi igazgatója az immár fél éve működő pénzintézet vezérigazgatója, Péter László megbízásából vett részt az ülésen. Elmondta, hogy a Páter Bank egyelőre csak számlavezetéssel, elszámolásokkal foglalkozik. A Páter Bank román-magyar-amerikai bankká alakul, mert a Budapest Bankban /a Páter Bank főrészvényese/ 60 %-os többséggel rendelkezik a General Electric. A bank hitelezése csak október-november tájékán indul meg. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./
1996. szeptember 9.
Jeles nap lesz a Szilágy megyei Zsobok történetében szept. 7-e. A 350 lelkes kalotaszegi faluban sok vendéget fogadtak Németországból, Hollandiából, Magyarországról: segélyegyesületek, egyházközségek képviselőit, akik segítették a Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola Központ felépítését. Két éve helyezték el az alapkövet, emlékezett dr. Molnár János professzor, református lelkész. A 80 lakót befogadó otthonban díszterem, könyvtár, ebédlő, konyha is van. Árvák laknak majd itt és a szórványból jöhetnek ide iskolások tanulni. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./ Jelen volt többek között Kozma Sándor, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 9., 861. sz./
1996. szeptember 9.
Kincses Előd nyilvánosságra hozta döntését: elfogadja a parlamenti választásokra való jelölését, melyet azzal indokol, hogy az alapszerződés aláírásával új korszak kezdődik a romániai magyarság életében, amely új stratégiát igényel, és amelyet csak a Bukaresttől és Budapesttől egyenlő távolságot tartani tudó emberek tudnak kimunkálni. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./
1996. szeptember 9.
A szept. 9-i szenátusi ülésen Incze Tibor interpellált a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium ügyében: az épület állaga leromlott, szükség lenne 1 milliárd lej a tatarozáshoz, de csak 260 millió áll rendelkezésre. Hasonlóképpen írásbeli választ kért a kormánytól arra, hogy az 1997. évi állami költségvetésben biztosítanak-e megfelelő összeget Marosújvár városközpontjának a sókitermelés következtében üregessé vált altalaja feltöltéséhez szükséges munkálatokra. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 12., 864. sz./
1996. szeptember 9.
"Az erdélyi magyarság sorsáról szólva nem lehet évtizedekben, csupán néhány esztendőben gondolkodni. Meggyőződésem, ha nem történik semmi változás, tíz-húsz év múlva már nem is lesz miről beszélnünk, állítja Tonk Sándor, a Babes-Bolyai Egyetem Magyar Történelem tanszékének vezetője, aki tanítványaival tíznapos nyári kurzusra érkezett a budapesti Erdélyi Gyülekezet Reménység Szigetére augusztusban. "A magyar történelemtudomány hetvenöt esztendeje széttöredezett, egységét a most alakuló új történésznemzedék segítségével szeretnénk ismét helyreállítani" - fogalmazta meg az igényt Tonk Sándor kolozsvári professzor. A magyarországi diplomákat nem ismerik el Romániában, az értelmiség kitelepedése tehát folytatódik. A kolozsvári tanszékükön összesen öt tanár van, akikkel szinte lehetetlen a magyar történelem egészét átfogni. - Méltatlannak tartja, hogy a magyar hivatalosságok fanyalogva fogadták a millecentenáriumi események ünneplését. Lehetetlenné tették, hogy a magyar nép meríthessen történelmi múltjából, nyilatkozott Rozgics Máriának Tonk Sándor. /Új Magyarország, szept. 9./ Húsz magyar kolozsvári hallgató jött el, az akut tanárhiány miatt a tantárgyaknak csak 30 %-át tanulják anyanyelvükön. /Magyar Hírlap, szept. 9./"
1996. szeptember 10.
"Az RMDSZ SZKT és a Szövetségi Egyeztető Tanács szept. 6-án Marosvásárhelyen tartott együttes ülést. Markó Béla elnök ismertette a szerződés kidolgozásának történetét, az RMDSZ elvárásait, újból leszögezte legfontosabb kifogásait: az 1201-es ajánlás leszűkített értelmezését és azt, hogy az alapszerződés befolyásolja a romániai választásokat. Markó Béla hangsúlyozta, hogy a szervezetnek komoly kifogásai vannak az alapszerződéssel kapcsolatban. Az RMDSZ jogot formál arra, hogy elmondhassa véleményét, hogy ne a feje fölött döntsenek. Voltak konzultációk, de az RMDSZ álláspontját, követeléseit figyelmen kívül hagyták és ezek a konzultációk pusztán tájékoztatási jellegűekké váltak. Kifogásolta a szerződés szűkítő lábjegyzetét. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke úgy értékelte, hogy az RMDSZ-nek ragaszkodnia kell érdemi álláspontjához, hiszen minderről a történelem és az utókor előtt számot kell adnia. Élesen bírálta a Horn-kormány magatartását, amely figyelmen kívül hagyta az RMDSZ próbálkozásait, noha a magyar miniszterelnök megígérte, hogy nem ír alá olyan alapszerződést, amely sértené a romániai magyar közösség érdekeit. Tőkés László külön indítványt nyújtott be, javasolva, hogy az SZKT kérje fel a szerződő feleket az alapszerződés szövegének megváltoztatására, az RMDSZ követeléseinek megfelelően, halasszák el az aláírást, a helyszín ne Temesvár, hanem Világos legyen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./ Figyelmeztetett arra, hogy miközben a román külügyminiszter a világ előtt a kormány hajlandóságát bizonygatja az elkobzott egyházi javak rendezésére, az egyházügyi főosztály átiratban fejtegeti, hogy a magyar egyházaknak nincs joguk ingatlanjaikhoz, mert azokat a románok kizsákmányolása árán építették, ugyanakkor az állam fizetést biztosít a papoknak, tekintsék ezt kártérítésnek. Takács Csaba alelnök a román kormány felelősségére irányította a figyelmet. Csapó József szenátor az állítólagos pozitív vonásokat vonta kétségbe. Arra figyelmeztetett, hogy a tervezet 15. szakaszában megfogalmazott kisebbségi jogok még a jelenleg érvényben levő kereteket is szűkítik. Frunda György szenátor ezzel szemben azt javasolta, hogy semmiképpen se hozzanak olyan döntést, amely elítéli az alapszerződés aláírását. Tokay György szerint nincs miért világvége hangulatot táplálni, hiszen a kollektív jogokat nem lehet egy lábjegyzettel kétségbe vonni. Nagy István az Erdélyi Kezdeményezésnek az alapszerződést elítélő állásfoglalását olvasta fel. Borbély Imre írásban kiosztott álláspontjával összhangban javasolta: az RMDSZ csak azon lépésekre összpontosítson, amelyek tőle függenek. Ezek között az autonomista politikai akarat jogi megfogalmazását, a romániai magyarság számbevételét és a belső választások megrendezését említette. - Több tervezet és állásfoglalás alapján folyt a vita arról, hogyan foglaljon állást az RMDSZ a magyar-román alapszerződéssel kapcsolatban. Végül a nyilatkozatot, hogy az RMDSZ "tudomásul vette" a szerződést, 65 szavazattal elfogadták 3 ellenében és 11 tartózkodással. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./ Kiadott nyilatkozatuk szerint az RMDSZ tudomásul veszi az alapszerződést, "bár a dokumentum több vonatkozásban nem elégíti ki az romániai magyar nemzeti közösséget, mivel jelenlegi formájában nem lép túl a szándéknyilatkozat szintjén." Az Európa Tanács 1201-es ajánlása jogi érvényű kötelezettséggé válik, azonban "csak megfelelő törvényalkotás, végrehajtás és ellenőrzés esetén lesz lehetőség arra, hogy az anyanyelvű oktatásra, a kétnyelvű feliratokra, a saját médiára, az erőszakos asszimiláció tiltására vonatkozó rendelkezések már a közeljövőben helyzetünk jó irányú változásához vezessenek." Az RMDSZ változatlanul kiáll a programjában szereplő jogállamiság, a kisebbségi kérdés rendezése, a különböző autonómia-formák érvényesítése mellett. A kollektív jogok elvetése, a nyelvhasználatot korlátozó rendelkezés nem felel meg az RMDSZ törekvéseinek. Az RMDSZ elengedhetetlen követelménynek tartja az elkobzott egyházi és közösségi javak helyzetének rendezését és nem tartja kielégítőnek a dokumentumban foglaltak betartását biztosító garanciát sem. "Aláírás előtt még egyszer figyelmeztetjük az aláíró feleket politikai és történelmi felelősségükre." A romániai magyar nemzeti közösségnek a jövőben még inkább olyan közképviseletre van szüksége, amely hatékonyan lép fel e célok megvalósításáért. Ezt a közképviseletet csak a romániai magyar nemzeti közösség egységes és aktív hozzáállása biztosíthatja. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 9., 861. sz./ A nyilatkozatot szintén közölte: Magyar Szó (Újvidék), szept. 10./"
1996. szeptember 10.
Szept. 7-én rangos külföldi részvétel mellett az Unitárius Egyház hozzájárulása a magyar kultúrához című tudományos értekezlettel és hálaadó istentisztelettel emlékeztek a honfoglalás 1100. évfordulójára Kolozsvár unitáriusai. Dr. Szabó Pál főgondnok köszöntötte a megjelenteket, dr. László Gyulának a kettős honfoglalást felvázoló tanulmányát felolvasták, dr. Szabó Árpád főjegyző, teológiai tanár a tordai országgyűlés Európában első ízben vallásszabadságot hirdető határozatáról értekezett, dr. Bodor András történész a kolozsvári Unitárius Kollégium múltjáról, dr. Molnár István néprajzkutató az 1793-ban alapított Székelykeresztúri Főgimnázium történetéről, dr. Gaal György a tordai Unitárius Főgimnázium az erdélyi művelődés szolgálatában címen, Faragó József Kriza János püspökről tartott előadást. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./
1996. szeptember 10.
Szept. 7-én hajnalban Cserkész Zoltán gyergyószentmiklósi lakost a rendőrök berángatták a vaskertes iskola udvarára és megverték. Cserkész Zoltán orvoshoz fordult, darabos kulcscsonttörést állapítottak meg. A beteget kórházba kellett vinni, mert az orvos, dr. Bíró Katalin agyrázkódás utáni állapot jeleit tapasztalta nála. /Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 10./
1996. szeptember 10.
"II. János Pál pápa szept. 6-án érkezett Magyarországra, a repülőtéren Göncz Árpád köztársasági elnök üdvözölte a másodszor idelátogató pápát. A pápa Pannonhalmára ment, ahol Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát fogadta. Másnap, szept. 7-én a pápa Győrben, az ipari parkban mintegy százötven ezer ember előtt tartott szabadtéri szentmisét és mondott beszédet. "Az elmúlt negyven évben főként a vértanúk és a hitvallók tettek tanúságot Krisztus világosságáról". "Imádkozzunk valamennyien a fogyó magyar nemzetért." A pápa beszédének több részét magyarul mondta el. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./ A pápa beszédének szövegét /néhány kihagyással/ közölte a csíkszeredai napilap. /Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 10./"
1996. szeptember 10.
Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke az MTI-nek eljuttatott tisztázó állásfoglalásában pontosított, helyesbítette az RMDSZ marosvásárhelyi, szept. 6-i tanácskozásán a Bocskai Szövetség nagygyűlésével kapcsolatos felszólalásáról szóló jelentéseket. Tőkés László nem a tömeggyűlést magát, nem a részt vevő pártokat, szervezeteket és jeles közéleti személyiségeket, hanem az erdélyi érdekeket veszélyeztető szervezőket minősítette negatívan, mivel jogtalanul jelentették meg szórólapjaikon az ő nevét, emellett a hét parlamenti pártra szorítkozó szervezési tervet figyelmen kívül hagyták. Tőkés László kijelentette: a szept. 4-i pápai találkozó megmentette a nemzeti egységkeresés folytatásának esélyét. /Új Magyarország, szept. 10./
1996. szeptember 10.
Az alkotmánybíróság döntését szept. 8-án nyilvánosságra hozták: Iliescu elnök indulhat az elnökválasztáson. A román törvények szerint ugyanis csak kétszer lehet valaki elnök. Az ellenzék erre hivatkozva tiltakozott az ellen, hogy Iliescu újból induljon az elnökválasztáson. Az alkotmánybírák elutasították a különböző ellenzéki pártok és szervezetek által benyújtott összesen 67 óvást, arra hivatkoztak, hogy 1990-1992 közötti időszakot nem lehet figyelembe venni, mert az alkotmányt csak azután fogadták el. Az ellenzék felháborodottan fogadta a döntést. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 10., Magyar Nemzet, szept. 10./
1996. szeptember 10.
A Romania Libera szerint Iliescu amerikai szakértőket hívott kampánya előkészítésére. /Magyar Hírlap, szept. 10./
1996. szeptember 10.
A magyar-román történész vegyes bizottság szept. 9-én kezdte meg tanácskozását Budapesten. Glatz Ferenc, az MTA elnöke megnyitó beszédében kifejtette: az MTA javasolta, hogy a Román Tudományos Akadémiával közösen kezdeményezzék a történelemtankönyvek felülvizsgálatát, építsék ki a román-magyar kapcsolatok kutatását előmozdító ösztöndíjrendszert, és a két tudós társaság közösen adjon ki történettudományi periodikákat. Camil Muresanu, a román tagozat elnöke arról beszélt, hogy a két nép közötti megbékélésben a történészeknek is nagy szerepe lehet. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./ Az első napon Camil Muresanu és Ioan Aurel Pop A középkori nemzettől a modern nemzetig, Engel Pál Rendek és nemzetek a középkorban, Constantin Rezachevici A feudális nemzet fogalma Nyugat-Európában és Magyarországon a XIV. században címmel, szept. 10-én Péter Katalin A reformáció és anyanyelvűség, Grigore Ploisesteanu A modern román nemzet a nyugati diplomáciai iratokban és sajtóban, Szarka László A föderáció problémája a nemzeti fejlődésben című előadása hangzik el. /Magyar Nemzet, szept. 10./
1996. szeptember 10.
Ötödik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei bábfesztivált, amelynek zárórendezvényei szept. 9-én kezdődtek Budapesten. A rendezvényt 200 ezer forinttal támogatta az Illyés Alapítvány. A máj. 20-i megnyitó óta húsz-huszonöt csoport mutatkozott be, a fele kisebbségi magyar társulat. /Magyar Nemzet, szept. 10./
1996. szeptember 10.
Szeptember elején az esti tévé-híradó részleteket közölt abból a sajtótájékoztatóból, amelyet a pápalátogatás kapcsán tartottak a katolikus egyház képviselői. Gyulai Endre püspök újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a csángók azért nem hallgathatnak anyanyelvükön szentmisét, mert a liturgia szövege még nincs lefordítva csángó nyelvre. Mihelyt lefordítják, semmi akadálya nem lesz az anyanyelvű istentiszteleti gyakorlatnak. A rövid bejátszásból nem derült ki, hogy Gyulai püspök ezt a pápa vagy a saját nevében mondta. Csepregi Márta olvasói levelében megismétli a közismert tényt: a csángó ugyanolyan nyelvjárása a magyarnak, mint a palóc vagy a szegedi. Igaz, hogy a sok évszázados elszigeteltség miatt jobban különbözik a magyar köznyelvtől, mint a magyarországi nyelvjárások. Nincs szükség csángó nyelvű liturgiára. /Csepregi Márta: Milyen nyelven beszélnek a csángók? = Magyar Nemzet, szept. 10./
1996. szeptember 11.
A román-magyar alapszerződést igen nagyra értékelik Európában, mivel a földrész békéjéhez való fontos hozzájárulást látnak benne - jelentette ki szept. 10-én a Bukarestben tárgyaló Peter Leuprecht, az Európa Tanács helyettes főtitkára. /Népszabadság, szept. 11./
1996. szeptember 11.
"Frunda György, az RMDSZ államelnök-jelöltje az MTI-nek nyilatkozva bölcs határozatként értékelte az RMDSZ SZKT szept. 6-i ülésén elfogadott nyilatkozatot. Nem ért egyet azokkal, akik "abszolút temetői hangnemet" ütnek meg az alapszerződéssel kapcsolatban. Szerinte az alapszerződés szövegének elutasítása az RMDSZ részéről "öngyilkosság lett volna". Frunda kifejtette: "A fejünk fölött döntöttek, politikailag abszolút alkalmatlan időpontban. Az RMDSZ úgy értékeli: az alapszerződés két fő hiányossága az, hogy nem biztosít objektív ellenőrző mechanizmust és reális jogi orvoslási lehetőséget." Pozitívuma viszont, hogy három nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentum szerepel benne. A kollektív jogokkal kapcsolatos, a román fél által "kierőltetett formula az alapszerződésben ellentmond a román alkotmánynak." Igaz, hogy többet vártak a magyar kormánytól, azonban "miután a döntés megszületett, nincs más lehetőségünk, minthogy azt tudomásul vegyük", "illetve parlamenti úton, törvényalkotással orvosolni a hiányosságait." /Szabadság (Kolozsvár), szept. 11., Új Magyarország, szept. 11./"
1996. szeptember 11.
Gheorghe Funar polgármester szept. 9-én az Egyesült Államokba utazott. Megállapította, hogy a külföldön dolgozó román diplomaták nem kapták meg az alapszerződés szövegét. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./
1996. szeptember 11.
Három hónappal a megnyitás után Lőrinczy László igazgató beszámolt a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központ egyre bővülő tevékenységéről. A konferenciatermeket egész nyáron igénybe vették, a református világtalálkozó résztvevői itt üléseztek, majd a nyári szabadegyetem előadásainak adott helyet, továbbá a közgazdászok vándorgyűlésének. Szept. 2-tól orvosi rendelés indul az intézetben. A központ könyvtárat is működtet, itt tevékenykedik a Katekétikai Központ, ettől az évtől a református kollégiumi bentlakók is ideköltöznek. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./