Párizsban elhunyt Monica Lovinescu író, újságíró és irodalomkritikus a külföldi kommunistaellenes kulturális ellenállás egyik legismertebb, a Szabad Európa Rádiónál (SZER) betöltött szerepe folytán legnagyobb hatású alakja. Monica Lovinescu /sz. Bukarest, 1923. nov. 19. – Párizs, 2008. ápr. 20./ Bukarestben végzett irodalom szakot. 1947-ben francia állami ösztöndíjjal Párizsba ment, s miután politikai menedékjogot kapott, ott telepedett le. A román titkosszolgálat kezdettől fogva közellenségnek tekintette. Édesanyját, Ecaterina Balacioiut börtönbe vetették, ott halálra kínozták. Az ügyével foglalkozó ügyész beköltözött a házukba, könyvtárukat elégette, a lakás a Szekuritáté konspiratív helyévé vált. Monica Lovinescu 1967-től indította a román SZER-ben két műsorát, amelyek nevét az egész országban ismertté tették: Tézisek és antitézisek Párizsban, valamint Román kulturális aktualitás. Nicolae Ceausescu emberei párizsi házának udvarán félholtra verték, ő ennek ellenére tovább beszélt a SZER-ben. Romániában könyvei jelentek meg, köztük a legfontosabb az 1983 és 1993 közötti időszakot átfogó naplója. /Ágoston Hugó: A lelkiismeret rádióhangja. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

Traian Basescu államfő bejelentette, alkotmánymódosítást kezdeményez. Az elnöki hivataltól független szakértői gárdát kíván felkérni a módosítások kidolgozására. Szerinte pontosítani kell az intézmények közötti viszonyt, egyúttal szükségesnek nevezte az ország területi újrafelosztását is. „Még ma is az 1986-as felosztás van érvényben. Ceausescu megyéket hozott létre, kisméretű területi egységeket azzal a céllal, hogy politikai és biztonsági szempontból ellenőrizhetőek legyenek. Ez a felosztás azonban már nem felel meg Románia szükségleteinek” – mutatott rá. Az elnöki javaslatokra elutasítóan reagált a parlamenti pártok többsége. Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentette, a szövetség kiáll saját alkotmánymódosító javaslata mellett, de az RMDSZ-en kívülről érkező indítványokat is üdvözli. Markó szerint elsősorban az államfői jogköröket kell tisztázni. Rádióbeszédében az államfő súlyos bírálatokat fogalmazott meg. A választási kampány kapcsán „bundázással” gyanúsított egyes jelölteket. Elismerte, problémát okoz a romakérdés, ezért minél előbb megoldást kell rá találni. Ion Iliescu volt államfőt „államcsíny-specialistának” nevezte, és azzal vádolta, alkut kötött a kormányfővel az ő felfüggesztésére. /Balogh Levente: Alkotmányt módosítana Traian Basescu államfő. = Krónika (Kolozsvár), máj. 7./

Kászoni Zoltán halbiológus 80 éves, ennek ellenére egymás után jelennek meg Székelyföld és Erdély vonzatú könyvei. Egy ideje Budapesten él. Magyarországon és Romániában húsz könyve jelent meg, ebből tizenhárom magyarul, hét román nyelven. Születési évfordulója alkalmából a budapesti szaklapok testes életpálya- és életműméltatásokkal köszöntötték. Az első magyar nyelvű halászati szakkönyvet Romániában Kászoni Zoltán írta (1959), de nemcsak a halászat és a vadászat a szenvedélye, hanem az erdélyi magyar múlt, Erdély nagyjainak tisztelete is. Kászoni Zoltán Baróton született 1928. január 22-én, édesapja, Kászoni Gáspár nevét viseli a Baróti Múzeum. Halbiológusi és halászati mérnöki képzést szerzett. Nagy szakmai karriert futott be. Erdély, Bánság és a Partium halászati felügyelője, majd a bukaresti Halászati Kutatóintézet laborfőnöke, később igazgatója. Másfél évtizedig halászati államtitkár, a román óceáni halászflotta egyik létrehozója, az óceáni halászatot személyesen is szervezte meg. Hosszú ideig a Román Országos Vadász- és Horgászegyesület alelnöke, később, egy híján másfél évtizedig ennek főtitkára. Gyermekei a Ceausescu-diktatúra idején sorra elhagyták az országot, ezért őt megbízhatatlannak nyilvánították, bukaresti állásából eltávolították. Szülőföldjére visszaérkezve Sepsiszentgyörgyön a megyei vadászati és horgászati szférában dolgozott. /Sylvester Lajos: Kászoni Zoltán bátyánk szöges bakancsa (A túlélés esztendei) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 29./

Beke Mihály András hetek óta izgalmas olvasmányt olvas. Apja, Beke György író nem akart belenézni, attól tartott, csalódnia kell. Vannak benne nyomozók, rendőrök és gyanúsítottak, csak az, hogy kik a gyilkosok, kik az igazi bűnösök és az igazi áldozatok, az nem derül ki az olvasmány végére sem… A családi „szekus dossziét”, apja és – meglepően vaskos – saját nyomozati anyagát böngészi. Kíváncsi lett saját múltjára, úgy, ahogyan mások, a nem-barátai látták. Apjáról két dosszié, róla egy készült, elég vaskosak és állítólag ez csak az eddig előkerült anyag. Majd szólnak, ha még lesz. A konspiratív neveket csak felelőtlen ember tudná teljes bizonyossággal azonosítani. A nevek azonosítását külön kellett kérnie, mondták: talán, majd, egyszer, valamikor. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy a „forrás” („sursa”) mikor jelent megfigyelt személyt és mikor besúgót. Beke Mihály András megtudta, hogy a „szekus keresztségben” apja „Barbu”, ő meg „Béla” lett, Magyarországot csak „Helga”-ként emlegetik, megtudta, hogy őt így jellemzik: „merev, zárkózott, rögeszmés nacionalista”, továbbá számára ismeretlen hölgyekkel akarták összeházasítani; megtudta,, hogy az egyik illusztris megfigyeltnek, Tőkés Lászlónak olyan konspiratív névjegykártyával kellett volna bemutatkoznia, amelyikre átszúrt szívet kellett volna rajzolnia. /!/ A „szeku” jól tudta kezelni a lehallgató magnókat, ezekből valóban sok volt. Kiváló követési jegyzőkönyvet tudtak írni arról, hogy apja például – igen gyanús módon – paradicsomot vásárolt a piacon. Egyébként egyetlen magyar nyelvű jelentés szerepelt a paksamétában. A dossziék jól dokumentálják a hajdani rendszer logikáját. Alig találni utalást arra, hogy bárki bírálni merészelte volna a Ceausescut, a Kondukátort vagy a szocialista rendszert. A megfigyelt személyek magatartásának a jelzője a „nem megfelelő” („nekorászpunzátor”). Az összes magyar megfigyelt „irrendenta és nacionalista” eszméket vallott. Azonban többen voltak a tisztességesek, mint remélni merte volna! Nagyon sok volt a besúgó, de kevesebb, mint amennyitől rettegtek az emberek. Néhányra persze kíváncsi lenne: ki volt végülis „Bíró Ferenc”, aki apjáról is szorgalmasan írta jelentéseit; ki lehetett „Adam”, a Korunk szerkesztője; ki volt „Vasilescu”, a Dacia Könyvkiadó szerkesztője, akitől a Szentendrei Múzeum igazgatója – Balogh Edgár, Benkő Samu és apám mellett – írást kért Kós Károlyról; és ki volt „Literat”, az Utunk szerkesztője, írója, neves értelmiségi („intelectuál cu prestigiu”), aki morálisan apjára is hatással volt? Ki volt „Goga”, Bartha”, „Szabó Tibor”, „Rusz Péter”, „Dinu”, „Udrea”, „Kovács”, a szebeni „Ghergel”, a besztercei „Peiut”,”Stelian”, „Dragan”, a nagybányai „Kiss Gheorhe”, a kolozsvári „Suster”, a szilágysági „András” ,”Constantinescu”, a kolozsvári „Horea”, „Luca”,”Maes”, a bákói „Clejeanu” ,”Constantinescu”? A jelentgetők kevesen voltak, szánalmasak és nevetségesek. /Beke Mihály András: Töltőtoll. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 14./

Szabó József színházrendezőt 80. születésnapján ünnepi gálaesten köszöntik június 18-án Nagyváradon. A Magyarországról hazalátogató alkotó kedvenc munkáiról és kivándorlásának okáról beszélt. „Három évvel ezelőtt rendezettem utoljára Váradon. Bródy Sándor Dada című darabját. ”Szabó József /sz. Székelyhíd, 1928./ gazdag életpályát tudhat maga mögött: Sztanyiszlavszkijtól tanult Moszkvában, Kolozsváron diplomázott 1953-ban. Pályáját Nagybányán kezdte, 1957–70 között a Kolozsvári Magyar Színház rendezője, 1970-ben a váradi társulat főrendezője és művészeti vezetője volt, 1983-ban áttelepült Magyarországra, jelenleg feleségével Írországban él, és a könyvén dolgozik. „A költői színház az ars poeticám. Büszke vagyok, hogy itthon én rendeztem először Brechtet, Magyarországon pedig Ionescót. Az ifjú W. újabb szenvedéseit, Az ember tragédiáját, az Anyám könnyű álmot ígért és Tamási Árontól az Ősvigasztalást is színre vittem” – sorolta fel a számára kedves munkáit. 1971-ben megalapította a Stúdió 99-et, amelynek tagjaival Páskándi Géza A bosszúálló kapus című darabját adták elő. „Ez a darab volt az első abszurd dráma, amelyet bemutattak Nagyváradon – csak kilenc előadást érhetett meg. Ceausescu betiltotta az abszurd színjátszást. 1983. április 9-én ment Magyarországra, névházassággal jutott ki. Előzőleg többször kihallgatták, készültek a dossziék. Szigorúan cenzúráztak mindent, ő viszont az igazságot akarta mondani – mesélte kivándorlásának történetét. /Fried Noémi Lujza: „Az igazságot akartam mondani” = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

A pártállami diktatúra titoktalanításáról címmel jelent meg a Magyar Kisebbség idei, összevont 1–2. száma. A Dej- és Ceausescu-diktatúra ökléről, a rettegett Szekuritátéról volt szó. A folyóiratban az ügynökkérdésről is szó esik (Könczei Csilla: Civil a pályán, Dávid Gyula: Ami a félelmen túl van, Demeter M. Attila: Megérthetjük-e a diktatúrát az ügynökkérdés révén?). A folyóirat számtalan dokumentumot közölt a rettegett román titkosszolgálat véres történetéről, szervezeti felépítéséről. Olvasható például a Román Állambiztonság kifejezési szótára című lexikonszerű összeállítás. A Háromszék Dennis Deletant A Szekuritáté és a rendőrállam Romániában (1948–1989) című tanulmányából közölt részletet. /A terror kezdetei és dühöngése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./

„Elszomorít a hír, hiszen jó kolléga volt, akit szerettünk” – reagált H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója arra, hogy egykori kollégájával, Gabriel Gafita portugáliai nagykövettel kapcsolatban felmerült a gyanú, miszerint a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt. A Külügyminisztérium a napokban helyzete tisztázására szólította fel Románia lisszaboni nagykövetét, miután a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) feltárta, hogy 13 éven keresztül együttműködött a Ceausescu-diktatúra elnyomó gépezetével. Gafitát 25 évesen, 1977-ben szervezte be a hírszerzés. Gafita elismerte, hogy fiatalon „kapcsolatba került” szekus tisztekkel, de tagadta, hogy politikai rendőrségi tevékenységet folytatott. A lisszaboni diplomata – aki korábban Kanadában és Malajziában töltött be nagyköveti posztot –1977-től a rendszerváltásig a bukaresti Kriterion Könyvkiadó szerkesztője volt, így a magyar írók-költők „irredenta” tevékenységéről is beszámolt a titkosszolgálatnak. /Rostás Szabolcs: Lebukott exkriterionos. = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./

Hunyad megyében szinte egy kézen megszámlálható a még létező történelmi emlékművek száma. Még másfél évtizede sincs annak, hogy máig ismeretlen tettesek összetörték és széthordták a zajkányi buzogányos emlékművet. A Hunyadi János törökök feletti győzelmére emlékeztető buzogányt 1896. szeptember 6-án állíttatta Hunyad megye közössége a vaskapui csata emlékére. Talapzatán a következő felirat állt: „Hunyadi János tizenötezer vitézével az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatta ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében. ” Az 1992 júniusában széttört emlékmű rongálóit valószínűleg a felirat utóbbi mondata késztette a durva cselekedetre. Akkoriban a Vatra Romaneascát gyanúsította a közvélemény, hogy ők állnának a dolog mögött – emlékezik vissza Schreiber István, Hunyad megyei EMKE-elnök, aki kétségbeesetten követte nyomon az ügy minden mozzanatát. A tettes mai napig nem került elő. Azt sem sikerült kiderítenie a rendőrségnek, hogy az első rongálást követően a rendőrőrs udvarába szállított emlékmű-maradványokat ki lopta el. Ma már csupán a hajdani talapzathoz vezető kőlépcső emlékeztet Hunyadi buzogányára. Visszaállítását többen is ígérték – politikusok és civilek. Azonban semmi nem történt. Vaskapui társánál jóval korábban esett a román túlbuzgóság áldozatául a vulkáni hágó alatt, a város akkori főterén szintén 1896-ban felállított buzogány. Ezt már 1918-ban lerombolták, de a szájhagyomány szerint egy magyar grófnőnek és magának az angol királynőnek a közbenjárására 1937-ben újraállították, román nyelvű, módosított felirattal. Az emlékmű zavarónak tűnt a Ceausescu 1986-os Zsil-völgyi látogatását szervezőknek, akik egyszerűen szétverették az emlékművet. Hasonlóan elrománosodva, de legalább megmaradt a szintén törökveréshez kötődő kenyérmezei csata emléke. Igaz, az eredeti, még Báthory által építtetett kápolnát már a 18. században lerombolták, helyén azonban 1818-ban Nagy Sándor szászvárosi lelkész emelt három öl magas emlékoszlopot. Ez csupán az 1848-as forradalomig maradt talpon. Az 1479-es csatában elhunyt 30 ezer török és 8 ezer keresztény sírhantját azonban Bencenc község (ma Aurel Vlaicu) területén az 1900-as évek elején br. Orbán Antal bekerítette és újra kápolnaszerű épületet emelt rá Kinizsit és Báthory dicsőítő felirattal. Ezt Trianon után rombolták szét, majd az ötvenes években a szomszédos Alkenyéren (ma Sibot) újabb emléket emeltek, ezúttal a „román hős, Paul Chinezu emlékére”. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemét őrző emlékművek közül a legszerencsésebb a dicsőséges piski csatára emlékeztető obeliszk, melynek eredetijét ugyan összetörték a birodalomváltás nyomán, ma azonban, ha nem is a hajdani helyén, de új oszlop áll helyette – mondta Schreiber István EMKE-elnök. Az 1995-ben a helybeli római katolikus egyházközség, az EMKE és az RMDSZ összefogásával újraállított obeliszk amúgy az egyetlen olyan Hunyad megyei emlékmű, amit 1989 után állítottak helyre. Talán ide sorolhatnánk még gróf Kun Kocsárd és Kuún Géza mellszobrait, melyek szintén eredeti helyüktől eltérően, de mégiscsak látható helyen állnak. Az obeliszket erős vasráccsal kerítették körül, de a rongálóknak szétverték azt. Megmaradt darabjait kiegészítve, 1995-ben állították fel újra a piski római katolikus templom kertjében, ahol azóta is fő helyszínt biztosít a március 15-i ünnepségeknek. Ugyanezen alkalmakkor koszorúzzák meg a Hunyad megyében eltemetett hajdani honvédtisztek sírját. Azaz közülük kettőt, melyek a dévai református és római katolikus temetőben vannak. A két marosillyei síron csupán halottak napján gyúl ki egy-egy gyertya. Az 1848–49-es szabadságharchoz kötődő tragikus Hunyad megyei eseményeket ma már egyetlen sírkereszt sem jelzi. Az Avram Iancu nevével fémjelzett mócvidéki lázadás során ugyanis a felbőszített román lakosság végigdúlta a Maros bal partját, felégetve a magyar nemesi birtokokat, sok száz ártatlan családot gyilkolva le. Míg a szomszédos Fehér megyében több helyütt is emléket állítottak e szomorú eseménynek, Hunyad megyében már csak szóbeszéd szintjén él ezek emlékezete. Kőrösbánya bejáratánál volt egy emlékmű, a Brádi család 19 tagjának legyilkolására emlékeztetve. Ma már nyomára sem bukkanhatunk – mondja Schreiber István. Éppen a Brádiak által nevelt Avram Iancu emberei gyilkolták le a családot. A Brádiak viszont már korábban, a Horea, Closca és Crisan-féle 1784-es parasztlázadást is megszenvedték, amikor a megvadult nép szintén gyilkolni kezdett, pusztítva a közeli Kristyor és Brád magyar nemességét, hírmondó is alig menekülhetett a pusztulásból. November hónap folyamán felperzselték a Josikák branicskai kastélyát, Guraszáda, Marosillye, Zám, Marossolymos, Berekszó, Haró, Kéménd, Bánpatak, Gyertyámos, Arany, Rápolt, Bábolna, Folt, Algyógy, Homoród, Bokajalfalu nemesi udvarait, legyilkolva még a csecsemőket is, 101 nemesi családot irtva ki. Mindennek azonban még az emlékét is eltüntették. Akárcsak a mócok pusztítását, amely szintén Kőrösbányától egészen Algyógyig terjedt a megyében. Ez utóbbi településen 1906-ban gr. Kun Kocsárd kastélyának kútja mellett emlékművet állítottak a kútba gyilkolt algyógyi magyarság, köztük a lelkész és családja emlékére. A hajdani EMKE és a Magyar Királyi Földművelési Minisztérium által emelt gránitobeliszket azonban Trianon után azonnal szétverték. Trianonnak köszönhetően Hunyad megyében összesen két felirat őrzi e vidék magyar világháborús hőseinek emlékét. Egyik a dévai református temetőben 1995-ben felállított emlékoszlop felirata: „Az 1848–1849-es szabadságharc, az I. és II. világháború hőseinek és áldozatainak emlékére állította a református egyház 1995. márciusában. Az igaznak emlékezete áldott. ” Déván ez az obeliszk szolgál az utóbbi években a márciusi megemlékezések helyszínéül is. A világháborúkban elesettek emléke azonban elenyészett. Az egyetlen kimondottan háborús síremlék a római katolikus temetőben van, ahol borostyánnal benőtt kereszt hirdeti három nyelven: románul, magyarul és németül, hogy itt nyugszanak a II. világháborúban elesettek. A szinte földbe süllyedt sírlapon pedig még kibetűzhetők a hősök nevei... A feliratozás újravésése, vagy a szétvert emlékművek visszaállítása azonban egyelőre fel sem vetődik. /Gáspár-Barra Réka: Magyar honvédsírok. Emléküket is irtják. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./

Erdélyben felszálló ágban van a regionális identitás, románok és magyarok megértették, hogy kizárólag együtt képesek megoldást találni az együttélésre és a fenntartható fejlődésre – állapította meg a Krónikának adott interjúban Smaranda Enache marosvásárhelyi emberjogi szakértő. A Pro Europa Liga társelnöke szerint Románia területi-közigazgatási reformjának legtermészetesebb és leghatékonyabb módszere a történelmi régiók alapján megvalósított regionalizáció. A legismertebb regionalista mozgalmak közül említést érdemel a kolozsvári Sabin Gherman alapította Erdély–Bánság Liga, valamint a Molnár Gusztáv kezdeményezte Provincia Egyesület és folyóirat. A Provincia egyedi mozgalomnak bizonyult, hiszen az erdélyi értelmiség és civil társadalom kiválóságait egyesítette, románokat és magyarokat egyaránt. Ez a csoport 2000-ben memorandumot juttatott el Románia parlamentjéhez, amelyben a hagyományos régiók alapján szorgalmazták közigazgatási és politikai régiók – Moldva, Munténia, Dobrudzsa, Olténia, Bánság és Erdély – létrehozását. A regionalista kezdeményezést vehemensen elutasították. Ennek ellenére a régiókról folytatott közvita nem maradt annyiban. Az Emil Constantinescu volt államfő vezette, nemrég a kormányzó román Nemzeti Liberális Párttal egyesült Népi Akció Pártja ugyancsak a történelmi régiók alapján kezdeményezte a decentralizációt. Románia jelenlegi nyolc statisztikai régiójának struktúráját gyakran éri bírálat amiatt, hogy nem hatékonyak, és nem felelnek meg az európai régiók méretének. Előrelépés nem történt, Románia gyakorlatilag ma is egy szuperközpontosított, a Ceausescu-rezsim által az 1968-as megyésítés alapján felosztott állam. Smaranda Enache szerint lehetséges, hogy az etnicista korszak a végéhez közeledik. Felszálló ágban van a regionális identitás, az erdélyi románok és magyarok megértették, hogy kizárólag együtt képesek megoldást találni az együttélésre. /Rostás Szabolcs: Felszálló ágban a regionális identitás Erdélyben. = Krónika (Kolozsvár), júl. 18./

Nem szerepel Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor vagyonnyilatkozatában az a számítástechnikai cég, amelyet egy évvel ezelőtt vásárolt meg a Ceausescu-rezsim egyik kémjétől. Az Evenimentul Zilei szerint Victor Marcu a kommunista hírszerző szolgálatnál vezetett egy titkos csoportot, melynek feladata volt a legionárius mozgalmat, a magyar irredentizmust és a külföldön élő románok Ceausescu-ellenes tevékenységét szemmel tartani, semlegesíteni. A lap szerint Verestóyt és Marcut régi barátság köti össze. Marcu 2005-ben alapította a DigiSign Rt.-t, amely digitális információk titkosításával, biztosításával és elektronikus aláírásokkal foglalkozik. Nagy Zsolt RMDSZ-es miniszter adta meg a cégnek a hitelesített szolgáltató minősítést, és Verestóy a nevén nem szereplő, de érdekeltségébe tartozó cégein keresztül vásárolta meg a céget. Marcu azt nyilatkozta, 300 000 dollárt fektetett a vállalkozásba, és ennél harminc százalékkal olcsóbban adta tovább. Ő egyértelműen vásárlóként nevezte meg az RMDSZ-es szenátort. Verestóy csak annyit ismert el a bukaresti lapnak, hogy ismeri a vásárló cégek tulajdonosát, aki konzultált vele bizonyos üzleti ügyekben. /Verestóy titkai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./

Az Interetnikai Színházi Fesztivál brassói kiadásán a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem csapata volt a legszervezettebb – és talán a legsikeresebb – társulat. Öröm volt velük dolgozni. Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem új rektora az Erdélyi Riport hetilapban két újságoldalon át nyilatkozott színházról, színészképzésről. Gáspárik jelszava: „Kevesebb gyereket képezzünk, de az a képzés minőségi legyen”. Ceausescu évről évre redukálta a színiakadémiára felvehetők számát. Ezt akarja Gáspárik? Magunk szűkítjük a lehetőségeinket? – kérdezte Zsehránszky István. Egyébként Gáspárik Attila önmagának is ellentmondott. Azt állította, „a kispadon ülő színészekből két jó társulatot lehetne összeállítani”. Hát akkor a minőséggel nincs baj. Brassónak nincs magyar színháza. Vigyük oda az egyik társulatot, az RMDSZ biztos segíteni fog, ajánlotta a cikkíró. Zsehránszky vitatja Gáspárik másik állítását, amely szerint a színi elvégzése menlevél lehet bárki számára is. Valójában a színész naponta vizsgázik. A színin megtanítják a mesterséget, művésszé viszont a társulatnál érnek a végzettek. /Zsehránszky István: „Fecseg a felszín... ” = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./

A régió nagyjai iránti kegyelet kérdése, Aradon ez fájó sebe a város magyarságának. Kriptáikat, sírkertjeiket jobbik esetben csak a gaz lepi be. Dr. Kovách Géza, a jeles történész-tanár négy éve még élt /Székelyudvarhely, 1925. dec. 22- Arad, 2004. okt. 10./, de sírhelyét már csak néhány beavatott találja meg. Rosszabbik esetben – és ez a gyakoribb – gazdát cserélnek; a régi nagy neveket letörlik, obeliszkjeikre a mai újgazdagok nevét vésetik. A város évek óta tervezgeti a védettnek nyilvánítandó sírok megvételét, de erre nem jut pénz. Ezzel szemben például Nagybányán valóságos műgonddal ápolják a város hírnevét öregbítő festőiskola jeleseinek temetői parcelláját. Thorma János, Mikola András, Krizsán János, Balla József, Ziffer Sándor és társaik friss virágokkal borított sírját a „Panteon” jelzéssel látták el. Máramaros egyik idegenforgalmi nevezetessége a szaploncai vidám temető. A ’80-as évek elején még láthatók voltak a kézzel festett kék keresztek naiv piktúrára emlékeztető illusztrációk, a tréfás kísérő szövegek. A világörökség része lett a szaploncai temető. A cikkíró most hiába kereste a negyedszázaddal ezelőtti frappáns szövegeket, csak elvétve talált belőlük néhányat. Az egyik temetői közalkalmazott elmondta, a Ceausescu-kor tombolásának idején átfestettek jó néhány fejfát, átszövegezték a dehonesztálónak vélt sírfeliratokat. De ez is kisebb bűn annál, mint az, amit azokban az években az egykori aradi városvezetés művelt: megszüntette és bedózerolta a műemlékekkel teli mikelakai katonai temetőt. /Puskel Péter: Panteonok, sírkertek. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 29./

Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság első ideiglenes elnöke bemutatta Székelyhidi Ágoston eredetileg 1989-ben megjelent Debreceni napló Erdélyről című művének új kiadását Nagyváradon. A diktatúra miatt a nyolcvanas években a magyarok tömegesen menekültek Romániából Magyarországra. Ezeknek az embereknek a helyzetét próbálták valamiképpen megoldani, hiszen az akkori törvények és megállapodások szerint vissza kellett volna küldeni őket Romániába. Erre a lehetőségre nemet mondtak, mert kegyetlen sors várt volna rájuk, Debrecenben kialakítottak egy menekülttábort. Ezt ideiglenes megoldásnak szánták, azután a tábor aztán elég hosszú ideig működött. Ezeknek az időknek állít emléket Székelyhidi Ágoston könyve, amelynek ma is időszerű a mondanivalója. Szűrös Mátyás ebben az időben az Országgyűlésben beszédet mondott a falurombolással kapcsolatban. Állásfoglalást alakítottak ki a falurombolással, a Ceausescu-féle kegyetlenkedésekkel szemben, majd 1989 márciusában ő lett a parlament elnöke. Lezajlottak a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások, és az akkori összes politikai erővel megállapodtak abban, hogy békés, alkotmányos fordulatot hajtanak végre Magyarországon. A diktatúrából többpárti, parlamenti demokráciába akartak eljutni. Jelenleg Magyarországon a sajtót körülbelül 80–85 százalékban a neoliberálisok uralják. A sajtó zömét ők tartják kézben, főleg a televíziókat, amelyeknek a legnagyobb tömeghatásuk van. Mostanában erősödőben vannak azok a sajtóorgánumok, amelyek részben nemzeti-konzervatív, nemzeti-demokratikus, népi-nemzeti beállítottságúak, de még mindig a másik oldal van túlsúlyban, hangsúlyozta Szűrös. Neki jutott az a megtiszteltetés, hogy kikiáltsa a köztársaságot, emlékezett vissza. Egyértelműen megfogalmazták, hogy azok a magyarok, akik a határokon túl élnek, a nemzet részét képezik, főleg itt a Kárpát-medencében, hiszen őshonos népről van szó – az anyaországnak pedig törődnie kell velük, képviselnie kell őket, s felelősséget kell vállalnia értük. Az 1989-es decemberi romániai eseményekről Szűrösnek kezdettől fogva az volt a véleménye, hogy az nem forradalom volt, hanem egy jól szervezett katonai puccs. A tömegmegmozdulásnak azonban kétségtelenül forradalmi jellege volt. Ennek a megmozdulásnak Tőkés László volt a legkiemelkedőbb vezetője. Amit azonban Ion Iliescuék csináltak, és ami Stanculescu tábornok irányításával végbement, az egy jól szervezett államcsíny volt. A romániai magyar nemzeti közösségnek autonómiára van szüksége, de ezt Magyarországról nem lehet kivívni. Magyarország ehhez támogatást tud nyújtani, de csak azt támogathatják, amit az itt élő magyarok igényelnek. Szűrös Mátyásnak keserű tapasztalata van ezen a téren. Amikor ő ideiglenes köztársasági elnök volt, eszmecserét folytatott Király Károllyal is, aki akkor Iliescu helyettese volt, a Nemzeti Megmentési Front alelnöke. Akkor felmerült, hogy az autonómia ügyében foglaljanak állást, a románok is benne lettek volna – és Domokos Géza ellene szavazott. Domokos Géza jóravaló ember volt, Szűrös ma sem érti, miért tette ezt a lépést. Szűrös Mátyás /sz. Püspökladány, 1933. szept. 11./ 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő. 2002-ben kilépett az MSZP-ből. /Fried Noémi Lujza: Egymás nélkül értelmetlen. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./

Húsz éve, 1988. augusztus 28-án munkatalálkozót tartott Aradon Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára, miniszterelnök és Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt KB főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke. Kádár János és Nicolae Ceausescu 1977. júniusi debreceni–nagyváradi megbeszélése óta 11 évnek kellett eltelnie az újabb kétoldalú magyar–román csúcstalálkozóig. Az összességében nyolcórányi tárgyalásokat a felek pozitívan értékelték, a „kölcsönös megértés” jelentőségét hangsúlyozták. A találkozót a közvélemény utólag a magyar fél diplomáciai vereségeként értékelte. 1988 nyarán hangvételében is szokatlan, ingerült vita zajlott a szocialista tábor két országa között, amihez az alapot a romániai magyar nemzetiség helyzetéről érkező aggasztó hírek szolgáltatták, nem utolsó sorban a romániai falurombolás kapcsán. A terv elleni több tízezres budapesti tiltakozó tüntetés június végén, majd erre válaszul a kolozsvári magyar főkonzulátus Bukarest általi bezáratása a helyzet elmérgesedését jelezte. Az MSZMP Politikai Bizottsága a megbeszélésekre 10 pontos javaslattal készült, köztük szerepelt a politikai kapcsolatok hiánya, a lakossági kapcsolatok akadályozása, a menekülők problémája, a kolozsvári főkonzulátus bezárása és a bukaresti Magyar Kultúra Háza megnyitása. A tárgyalásokon Grósz 25 perces beszédben ismertette a magyar álláspontot, válaszul Ceausescu két és fél órás expozét tartott. A négyszemközti találkozón csak a hivatalos román tolmács vett részt, a magyar delegáció tagjai nem is tudták meg, hogy ott mi hangzott el. A PB álláspontjával ellentétben Grósz elfogadta, hogy falurombolás nincs, és válaszra sem méltatta, amikor Ceausescu közölte: a kolozsvári főkonzulátus kiutasított diplomatáit tulajdonképpen le kellett volna tartóztatni. A Grósz jóváhagyásával kiadott közös közlemény teljesen a román fél álláspontját érvényesítette. 1991-ben a Társadalmi Szemle című folyóiratnak adott interjújában Grósz Károly így nyilatkozott: a Ceausescu által a tárgyalások megkezdésére kijelölt határidő rövidsége, valamint a helyszínekre vonatkozó javaslat lényegében csapda volt a magyar delegáció számára. Minden azt tükrözte, hogy a Ceausescu a találkozót saját céljaira akarja felhasználni. /Húsz éve történt: Rendszerváltás Kelet-Európában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30., folyt. aug. 1./

Politikai támadások kereszttüzébe került egy vitatott kiállítás miatt a Román Kulturális Intézet (ICR), és annak igazgatója, Horia-Roman Patapievici író, esszéíró és filozófus. A kortárs művészetet az utóbbi években felkaroló intézet a New York-i saját székhelyén rendezett egy kiállítást, amelyet antiszemitának minősítettek egyesek. A szemlére bocsátott tárgyak között volt egy rózsaszín játéktehén is, amelynek a fenekére horogkeresztet rajzoltak az alkotók. Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke kérte a felsőház művelődésügyi bizottságát, hogy vizsgálja meg az ICR tevékenységét. Ennek a bizottságnak éppen az az Adrian Paunescu az elnöke, akit Patapievicihez hasonló jobboldali értelmiségiek számtalanszor támadtak múltja miatt. Paunescut Nicolae és Elena Ceausescu diktátor házaspár udvari költőjeként tartják számon. Patapievici hamisnak és minden valóságalapot nélkülözőnek nevezte a kiállítás ellen irányuló vádakat, az Antena 3 hírtelevízióban a kiállítással kapcsolatban elhangzott kommentárok kimerítették a gyűlöletbeszéd fogalmát. / -o-: Politikai támadások kereszttüzében az ICR. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./

Isa Schneider, alias Szálasi Izabella orvos, író, akvarellista, otthona és rendelője van Aachenben és Budapesten, pedig szülőföldje Erdély, Marosvásárhely, innen indult, emlékei ide kanyarodnak vissza. Kis ház titka című kötete a Föld utcai szülőházba vezet vissza. Judit szimfóniája c. regénye borítólapján a szerző egyik impresszionista akvarellje látható. A különös szerető című könyve a diktatúra idején játszódik. A Hordalék című regényében fény derül arra, hogy Frizeczky Pétertől a Ceausescu-diktatúra csupán az emberhez méltó életet rabolta el. A Rablómesék történeteket jelenít meg, míg a Köntörfal a nemrég megrendezett ötvenéves találkozó szinopszisát adja az olvasó kezébe. A tizenegyedik parancsolat mellett felfrissíti az olvasót a Falevelek c. verseskötete. Marosvásárhelyen a Bernády Házban szeptember 2-án Káli Király István fogadja majd az írónőt. /Ismét hazanéz az orvos, író, akvarellista Izabella…= Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./

„Az ország sorsát irányító Nicolae Ceausescunak köszönhetően Románia olyan erkölcsi magaslatra emelkedett, ami példátlan egész évezredes történetében. ” E sorokat az Olaszországban élő, évtizedeken át a leggazdagabb románnak számító vasgárdista, Ion Antonescu feltétetlen tisztelője, Iosif Constantin Dragan írta. A lugosi születésű, múlt héten, 91 éves korában elhunyt eurómilliárdos valóban csodálta a diktátort, akinek eszméi kiválóan beilleszkedtek a szélsőjobboldali üzletember gondolatvilágába. Dragan idegengyűlölő és antiszemita Noi, tracii /Mi, trákok/ című folyóirata a Szekuritáté támogatásával jelent meg. A negyvenes évek végén Ana Pauker kitiltotta Romániából, később azonban a trákok civilizációjával foglalkozó alapítványa, valamint a római székhelyű Európai Trákkutató Központ révén belopta magát a 2500 éves történelemről álmodozó Ceausescu szívébe. Dragan 1990 után Lugoson egyetemet, tévé- és rádióadót, illetve heti- és napilapot alapított, Corneliu Vadim Tudorral közösen pedig megalakította a Ion Antonescu Marsall Ligát. /Bogdán Tibor: Iosif Constantin Dragan halála. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./ Szülővárosában, Lugoson augusztus 25-én helyezik örök nyugalomra Josif Constantin Dragant, az egyik leggazdagabb román üzletembert. A 91 éves Dragant a spanyolországi Palma de Mallorcában, otthonában érte a halál. „Ma e nemes románnak a lelke felszáll azokéhoz, akiket oly nagyra tartott” – jelentette ki az elhunytat méltató Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke. A nagyok között pedig Mihai Eminescut, a nemzeti költőt, Ion Antonescu marsallt, Románia Hitler-barát kormányzóját és Stefan Gusa tábornokot említette. Utóbbi az 1989-es forradalom idején a Ceausescu főparancsnoksága alatt működő hadsereg vezérkarának volt a főnöke. Dragan 1995-ben 78 évesen éppen Gusa tábornok lányát, az akkor 22 éves Daniela Veronicát vette feleségül, aki azóta három gyermeket szült neki. Feltehetően ők lesznek az 1,6 milliárd dollárosra becsült vagyon örökösei. Dragan a második világháború elején a legionárius mozgalom tagjaként vált ismertté. Dragan később a Ceausescu házaspár kiszolgálójává vált. Ceausescu könyvei a Nagard (Dragan neve fordítva) kiadó gondozásában jelentek meg világnyelvekre lefordítva a nyugat-európai könyvpiacokon. A mindenkori román államfőhöz kötődő kiváló személyes kapcsolata túlélte a ’89-es forradalmat. Dragan Ion Iliescuval is gyakran fényképezkedett. Főként pénzadományaival érdemelte ki, hogy mind a Ion Antonescu Marsall Liga, mind a Vatra Romaneasca Egyesület tiszteletbeli elnökének választotta. 1993. október 22-én ő maga leplezte le Ion Antonescu sloboziai mellszobrát, melyet később a háborús bűnösök kultuszát tiltó jogszabály értelmében kellett eltávolítani a talapzatáról. Az üzletembert professzorként tisztelték a hívei. A második világháború előtt még Bukarestben szerzett jogászdiplomáját Olaszországban jogi doktorátussal toldotta meg. Mesés vagyonát még a negyvenes években alapozta meg a Romániában kitermelt kőolaj nyugat-európai forgalmazásával. Josif Constantin Dragan 1999-ben személyesen kérte Lugos önkormányzatától, hogy nevezzék el róla a város főterét, és engedélyezzék mellszobra felállítását a nevét viselő egyetem épülete előtti téren. Az önkormányzat ellenszavazat nélkül fogadta el a határozatot annak a támogatásnak az igézetében, amelyet a professzor a gesztusért cserében ígért. A főtér ma is az üzletember nevét viseli, a szoborállításról azonban egyelőre lemondott az üzletember nevét viselő alapítvány. Josif Constantin Dragan alakját így is megannyi műalkotás őrzi Lugoson. Az üzletembert templomalapítóként ábrázolja egy mozaik a város központi ortodox templomának a belső falán. Mozaik őrzi az alapító arcvonásait a Dragan Európai Egyetem lugosi székházának belső csarnokában is. /Gazda Árpád: Egy román krőzus arcai. = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./

Elhunyt Iosif Constantin Dragan, a meggyőződéses vasgárdista, dollármilliárdos üzletember, évtizedeken át a leggazdagabb román, áltörténész, médiacézár. A Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet vezetője, Vladimir Tismaneanu megállapította, Ceausescu és Dragan kapcsolata nagyszerűen példázza „a hivatalosan meghirdetett kommunizmus és a valóságban érvényesülő ultrasovinizmus perverz összefonódását”. A romániai holokauszttal foglalkozó Elie Wiesel által elnökölt nemzetközi bizottság jelentése szerint Ceausescu hallgatólagos jóváhagyásával Ion Antonescu lelkes ügyvédeként igyekezett rehabilitáltatni a volt fasiszta marsall rendszerét. Dragan 1990 után szélsőséges kiadókat, kiadványokat támogatott, de maga is kisebb médiabirodalmat épített ki, tévé- és rádióadót működtetve, beindítva a Redesteptarea, valamint a Renasterea Banateana című heti-, illetve napilapot, továbbá az Europa Nova kiadót. A „román civilizáció értékeit szorgalmazó” intézményeket hozott létre, így már 1967-ben a Dragan Európai Alapítvány majd 1991-ben Lugoson a Dragan Európai Egyetemet. Hitt a román nép „sokévezredes múltjában”, ezért Rómában Trákkutató Európai Központot hozott létre, olaszországi Nagard nevű kiadója pedig ontotta a „trakológiai” munkákat. Több mint egymillió dollárt fordított Decebal negyven méteres portréjának sziklába faragására, 2004-ben az Aldunánál. Dragan több mint harminc történelmi tárgyú könyvet, tanulmányt közölt, de a történészek megkérdőjelezik Dragan történészi felkészültségét, Alexandru Pippidi pedig egyenesen sarlatánnak és kalandornak tartja a botcsinálta történészt. /Bogdán Tibor: Ceausescu vasgárdistája. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, ezzel budapesti fennhatóság alá került több mint egymillió magyar és nagyjából ugyanennyi román lakos. Mintegy 800 ezer magyar Dél-Erdélyben továbbra is Románia állampolgára maradt. A bukaresti külügyminisztérium már másfél hónap múltán jegyzéket intézett a tengelyhatalmakhoz, hogy jelezze: a magyar hatóságok terrorakciók segítségével végeznek etnikai tisztogatást. Ez okból a román kormány olasz–német vegyes bizottság létrehozását javasolta Kolozsvár székhellyel. Csalódást okozott a románoknak, hogy brassói központtal Dél-Erdélyben is megalakult egy ilyen semleges testület, mert az itteni magyar lakosság sérelmeket szenvedett el a román hatóságok részéről. Kiderült, hogy a kolozsvári bizottság nem vesz készpénznek minden román panaszt, hanem német alapossággal utánajár a valóságnak. Így történhetett meg, hogy 1944 első felében 97 esetből csak 15-öt vett figyelembe, a többit alaptalannak ítélte meg. Arra a bukaresti állításra sem találtak bizonyítékot, miszerint Magyarország ki akarná űzni Észak-Erdélyből a román lakosságot. A háború befejeztével, illetve Sztálin döntése nyomán Románia visszakapta Észak-Erdélyt, így a német–olasz bizottságok beszüntették tevékenységüket. A románellenes magyar vérengzések réme mégis új időszerűséget nyert – 1985-ben. Erre – 30 év elteltével – azért volt szükség, hogy Románia meggyőzze a nagyvilágot: a Nicolae Ceausescu ellen szervezett amerikai tüntetések értelmi szerzői ugyanazok a véres kezű irredenták, akik a bécsi döntés után halomra gyilkolták a békés észak-erdélyi román lakosságot. Ezt a tételt hivatott dokumentálni több, egymás után megjelent könyv is, elsőnek Ion Lancranjan hírhedt soviniszta, uszító műve, a Cuvant despre Transilvania (1982). A bukaresti Politikai Kiadó gondozásában 1985-ben román, angol, francia és német nyelven megjelent egy „leleplezéseket" összegező kötet a következő címmel: Teroarea horthysto-fascista in nord-vestul Romaniei, 1940–1944, vagyis A Horthy-fasiszta terrorizmus Északnyugat Romániában (a ’80-as években az Erdély elnevezést nem volt szabad használni). A szerzői kollektíva öt tagja egytől egyig a pártvezetőség oszlopos aktivistája volt, élen Mircea Musat professzorral, Ceausescu történész-tanácsosával, aki 1989 után a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt hangadó tagja lett (és maradt haláláig). A magyarellenes kampány azonban hamarosan öngólnak bizonyult. Kanadában egy újságíró az angol nyelvű változatot lapozgatva gyanút fogott: az egyik képen látható halott, akit a képaláírás szerint Horthy fasisztái juttattak erre a sorsra, feltűnően hasonlít egy bábra, amilyen ruhaboltok kirakatában csábítja be a vásárlókat. Az újságíró felkérte Vera Philips törvényszéki fotószakértőt, véleményezze a könyv képanyagát. Ennek eredményeként 23 felvételről bizonyították be, hogy hamisítvány: a műanyag hullák mellé hátteret egyéb képekről montíroztak, néhány sebesült több, más helyen készült felvételen is előfordul. Ugyanígy, az Észak-Erdélyből állítólag elűzött románok csoportképein hét férfi hol Csík, hol Maros megyei felvételeken tűnt fel. Az esetnek 1987 őszén külön műsort szentelt a torontói angol és francia nyelvű televízió. Ebben Vera Philips elmondta, hogy a kanadai román követségtől megkérte a felvételek negatívjait, az udvarias hangú levelére azóta sem érkezett válasz, így fenntartja véleményét: a képek nagy része friss hamisítványként ennek a könyvnek az illusztrálására készült. Magyar történészek bebizonyították, hogy a nagy pártharcos írók több esetben felelőtlenül dobálóznak „leleplezéseikkel". Így történt például Csíkszépvíz és Csíkszentmárton esetében: a könyv szerzői drámai színekben ecsetelik, hogyan vált földönfutóvá az előzőleg bántalmazott, megkínzott, itteni román lakosság, holott az 1939. évi, bukaresti hivatalos adatok szerint is ezek színmagyar helységek voltak. Arról, hogy a Dél-Erdélyben rekedt magyarságot milyen elbánásban részesítették a román hatóságok, egyetlen könyv vagy újságcikk sem jelent meg, pedig az említett semleges német–olasz bizottságok jelentéseiben bőven akadt volna bizonyíték. A Maniu-bandák szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzéseiről pedig 1944 után a Scanteia pártlap közölt cikksorozatot. /Barabás István: Többszörös halottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./

A néhány napja megjelent Nyilvános tiltakozás című közleményt, a Daniel Vighi temesvári író, újságíró kezdeményezését, amelyben Traian Stef, a nagyváradi Gheorghe Sincai Megyei Könyvtár igazgatójának a könyvtár éléről való feltételezett menesztése ellen tiltakozott, mintegy 63 író, irodalomkritikus, történész, és képzőművész írta alá A közlemény szerint Stef „hibája” az, hogy a könyvtár igazgatójaként olyan irodalmi rendezvényeknek adott helyet – a budapesti Noran Kiadó közvetítésével – amelyeknek meghívottjai Esterházy Péter, Konrád György, Spiró György, Bodor Ádám, Závada Pál, Ágoston Vilmos, Hubay Miklós, valamennyi nemzetközi hírnévnek örvendő író. „Emiatt – írja a közlemény – a Bihar Megyei Tanács útilaput kötne Traian Stef talpára, azzal vádolva őt, hogy »románellenes árnyalatú magyar kulturális rendezvényeket támogatott«. Az aláírás-listán nem csupán Romániában élő értelmiségiek neve szerepel, hanem Ausztrália, Németország, Franciaország, Amerikai Egyesült Államok, Lengyelország, Svájc is jelen van egy-két név erejéig, de a legtöbb szignó mégiscsak romániaiaktól érkezett. Íme a szöveg: „ A románellenesség és a »nem adjuk el az országot« szlogen jegyében időnként felélednek a Ceausescu-féle kulturális fasizmus idejéből örökölt primitív és képzelőerő-hiányos támadások, amelyek újabban Traian Stef ellen irányulnak”. A közleményt küldő feladó, Daniel Vighi ugyanakkor megjegyzi levelében: „Íme, ismét egy eset, amikor a nacionalizmust politikai ürügyként használják fel egy sikeres menedzser és kultúrember leváltására, a nagyváradi politikai klientúra érdekében. ”Kiderül a Nyilvános tiltakozás szövegéből, hogy Traian Stef „csupa hazagyűlöletből olyan nagyszerű antológiát állított össze”, amelyben tíz kortárs román novellista, a nyolcvanas nemzedék tagjainak művei olvashatók magyar nyelvű fordításban, a kötet a már említett Noran Kiadónál jelent meg, Esterházy Péter előszavával. „A budapesti Ünnepi Könyvhéten az antológiát Konrád György mutatta be, a könyvvásár egyik legfontosabb eseményeként számon tartva” –, zárul a közlemény. A listán olyan neveket találhatók, mint például: Horia Roman Patapievici, Vladimir Tismaneanu, Andrei Oisteanu, Ioan T. Morar, Ioan Grosan, Nicolae Prelipceanu, Dumitru Tepeneag, vagy Anamaria Beligan, Carmen Musat, Ovidiu Pecican stb. – Traian Stef még a helyén van. /Köllő Katalin: Civil kurázsi. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./

Tőkés András, az MPP alelnöke kijelentette, Markó Béla RMDSZ-elnök „bizonyos helyzetekbe úgy viselkedik, mint Ceausescu elvtárs”, ezzel augusztus 28-án tett kijelentéseire utalt. Markó Béla ugyani kijelentette, a Tőkés László EP-parlamenti képviselő által vezetett EMNT-vel is eredménytelenül végződtek a tárgyalások, akárcsak az MPP-vel folytatott megbeszélések. Tőkés András szerint az RMDSZ elnöke a felelős a jelenlegi helyzetért. Ráduly Levente, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta: a többségében magyarok lakta vidékeken további négy évig tisztségben maradnak a politikai dinoszauruszok. /MPP nyíl Markó fele. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./

Antonela Capelle-Pogacean politológus, tudományos kutató a román–magyar politikai kapcsolatok kutatója otthonosan tájékozódik szakterületének magyar irodalmában. Elmondta, hogy vegyes családból származik, magyarul a családban tanult meg, Nagyváradon magyar óvodába járt, majd román iskolába. Egyetemista koráig végig kétnyelvű környezetben élt, román és magyar barátok közt. A nyolcvanas években csak a magyar televíziót nézték, Nagyváradon a román szomszédok is mind ezt nézték; értettek annyit magyarul, hogy kedvenc filmjeiket és sorozataikat követni tudják. Kolozsváron az egyetemen román–francia szakot végzett, a magyar tagozatos diákkollégákkal már ritkábban találkozott. Antonela Capelle-Pogacean a Francia Kulturális Központban kezdett dolgozni, melyet 1989 után hoztak létre Kolozsváron. 1993-ban beiratkozott egy mesterképzőre Párizsban, a Keleti Nyelvek és Civilizációk Intézetébe (Langues’O), megvédte doktori disszertációját a párizsi Politikatudományi Intézetben. Az identitás kérdése továbbra is központi téma maradt a számára. Kezdetben a romániai és magyarországi magyar és a román értelmiség nemzetről való, 1989 utáni gondolkodását próbálta összehasonlítani. Disszertációjának témája a román és magyar nemzeti diskurzus kialakulása volt a 19. században. 2003 januárja óta a párizsi CERI kutatóintézet tudományos munkatársa. Úgy látja, hogy a román és a magyar nemzetállami ideológia asszimilációs dimenziója közös, ezek a 19. század végén alakultak ki. Az etnicizáló nacionalizmus erősebb volt Ceausescu Romániájában, mint Kádár Magyarországán. A románoknál erőteljesebben jelentkezik az ortodoxia mozgósítása a nemzeti identitás kialakításában. A kilencvenes években Huntington törésvonal-elmélete az ortodox és katolikus Európa megkülönböztetésével az EU-bővítés határának a kérdését is felvetette. Capelle-Pogacean a kilencvenes évek végén részt vett egy Molnár Gusztáv által szervezett vitán a Huntington-elmélet érvényességéről, majd erre a Provincia folyóirat is visszatért. Capelle-Pogacean szkeptikus volt e tétellel szemben. Szerinte a román ortodoxia nem monolitikus. Néhány ellentét láthatóvá vált az új pátriárka megválasztásakor. Az ortodox egyház és a román állam, a román politikai elitek közötti viszony továbbra is szoros. Az ortodoxia cáfolhatatlanul jelen van a román társadalomban, inkább, mint Magyarországon az ottani egyházak. Nem zárható ki, hogy ne lehessen mobilizálni az ortodox egyházat valamelyik kisebbségi csoport ellen. A román–magyar viszony a két ország európai uniós tagságával jelentős mértékben „dedramatizálódott”, anélkül azonban, hogy áttörés következett volna be az erdélyi magyarság helyzetének rendezésében, vetette fel az interjút készítő Bakk Miklós. Antonela Capelle-Pogacean kifejtette, nincs Bolyai Egyetem, de a magyarul tanuló diákok száma, akik a különböző állami egyetemeken és a Sapientián tanulnak, jelentős. Ezenkívül, az önálló állami magyar egyetem létesítésének célja akkor, amikor az Európai Unió a mobilitást és a többnyelvűséget támogatja, a magyar közösségen belül is vitatott. A felső tisztviselői karban is vannak magyarok. Viszont a további intézményesülés tekintetében még mindig számottevő a román politikai elit félelme, ellenkezése. Nem csupán a székelység területi autonómiája, hanem a kulturális autonómia tekintetében is. A kisebbségi törvény még mindig a parlament asztalán hever, 2005 óta. /Bakk Miklós: Az önmagát ismétlő történelem csapdája. Interjú Antonela Capelle-Pogacean politológussal, tudományos kutatóval. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./

Megkezdődött az 1989-es decemberi temesvári forradalom 20. évfordulójára meghirdetett emlékév. Aradon a belvárosi református egyházközségben szintén egy kerek évfordulóra emlékeztek: húsz éve, szeptember 6-án született meg a romániai falurombolás elleni első állásfoglalás. Az akkor még Arad központú Temesvári Református Egyházmegye lelkészeinek többsége folyamodvánnyal fordult az egyház és az állam szocialista vezetőségéhez, kifejtve aggodalmukat és fenntartásaikat a Ceausescu-féle területrendezési terv ellen. A testületi fellépés egyik kezdeményezője Tőkés László akkori temesvári lelkész volt. Az aradi állásfoglalás jelentette az első lépést az 1989-es rendszerváltozáshoz vezető úton, mégis, a romániai és a magyarországi köztudatban ez alig él. Ennek ellensúlyozását szolgálta a konferencia és megemlékezés, melynek címe: Szemben a kommunizmussal. -Bár a falurombolás már a múlté, öröksége ellen még mindig kell küzdeni Romániában – mondta Tőkés László európai parlamenti képviselő. „Továbbra is sorvadnak falvaink, pusztul a népünk, továbbra is a nacionalista nemzetpolitika érvényesül a kisebbségekkel és különösen a magyarsággal szemben, csupán a kirakat változott – mondta. – „Erdély teljes nemzetiségi egyneműsítésének a folyamata most is tart. Ma is szólnunk kell a jogtalanságok, hatalmi visszaélések ellen, vissza kell utasítanunk a hátrányos megkülönböztetést. ”Arad meghatározó volt a rendszerváltó forradalom kitörésében. Tőkésék az egész református egyházra kiterjesztették az akciót, de mint mondta, az egyik lelkész, akiről tavaly derült ki, hogy a titkosszolgálat, a Securitate besúgója volt, leleplezte ténykedésüket. Utána kezdődött a leszámolás a temesvári gyülekezettel, és személy szerint Tőkés Lászlóval. Dinu Zamfirescu a külhoni román ellenzék egyik vezetője volt, annak idején Franciaországból emelte fel szavát a falurombolás ellen. „Nem hangsúlyozhatjuk eléggé azoknak a romániai magyar egyházi személyiségeknek a szerepét, akiknek köszönhetően erről a rombolásról hamarabb tudomást szereztek Magyarországon, és amely ellen tiltakoztak a szomszédos országban, majd a határokon túl is. Nicolae Ceausescu bűnös terve az ország városainak és falvainak tönkretétele volt, közigazgatási átszervezésükkel pedig az egyén felügyeletét, az önálló gondolkodás megsemmisítését akarta elérni. 1988. március 3-án jelentette be a falvak úgynevezett szisztematizálását, de a terv már 1974 óta létezett, és 2000-ben kellett volna befejezni. A 9 ezer községből 2 ezret hagyott volna meg, a falvak számát 13 123-ról 9 192-re csökkentette volna, a lakosokat pedig panellakásokba költöztette volna. ”A 20 évvel ezelőtti történteket idézte fel előadásában Molnár János szegedi egyetemi tanár, volt borossebesi lelkipásztor, az állásfoglalás egyik megszövegezője. Zétényi Zsolt magyarországi volt országgyűlési képviselő a falurombolás elleni budapesti 1988. június 27-én rendezett tüntetésről beszélt, Szőcs Géza költő mint a kolozsvári Ellenpontok című szamizdat kiadvány egyik szerkesztője szólt, Szűrös Mátyás volt magyar köztársasági elnök a rendszerváltást közvetlen megelőző magyar–román diplomáciai kapcsolatokról tartott előadást. Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke fájlalta, hogy az akkori lelkészek, illetve a maiak közül kevesen jelentek meg a konferencián. Április 20-án, vasárnap Temesváron is megemlékezés volt, Tőkés László részvételével. Az ünnepi istentisztelet után megkoszorúzták néhai Újvárossy Ernő sírját. A presbiter, a Tőkés család barátja a forradalom első mártírja: holttestére 1989 decemberében bukkantak rá, halálának körülményei nem tisztázottak. /Pataky Lehel Zsolt: Húszéves az aradi állásfoglalás. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 22./

Az önkormányzatoknak, a vállalkozóknak és a magánszemélyeknek is érdeke, hogy összefogva a regionalizmus jegyében gondolkozzanak – jelentette ki Borbély László miniszter az október 6-án Marosvásárhelyen tartott, a regionalizmusról szóló megbeszélésen Borbély elmondta, a 70-es években Ceausescu le akarta bontatni Marosvásárhely történelmi belvárosát, de az akkori párttitkár ellenállt és a Főtér megmaradt eredeti állapotában. Ennek ellenére a rendszerváltást követően nem jött létre egy olyan koncepció, amely a sajátosság megőrzését tűzte volna ki céljául. /Antal Erika: „A regionalizmus közös érdek” = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./

Az 1970-es évek második felében a nyugat támogatását élvező Románia vezetői az anyanyelvű oktatás, a könyv- és lapkiadás, valamint a közművelődés rohamos visszaszorítását tűzték ki céljául. E politika áldozatai voltak azok az egyetemet végzett magyar fiatalok is, akiket szisztematikusan anyanyelvi környezetüktől távolra helyeztek dolgozni. A Magyar Autonóm Tartomány megszüntetése a tömbben élő magyarság egységét morzsolta szét, a falurombolás terve pedig a jobbára magyar közösségek teljes asszimilációját szolgálta. A magyar értelmiség megtörésére az egyetem utáni kihelyezések gyakorlatát vezették be: az erdélyi egyetemeken végzett magyar diákokat a Kárpátokon túlra helyezték, a legeldugottabb moldvai, olténiai, baragani román kisvárosokba, de többnyire falvakba. A kolozsvári egyetem magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott fiatalokat német, angol, orosz nyelvi tanulmányaik alapján Regát isten háta mögötti vidékeire száműzték. Aki nem foglalta el katedráját, nemcsak pénzbüntetésre számíthatott, hanem gyakran még fizikai munkát sem kaphatott: a teljes munkanélküliség várta. A Magyar Televízió Száműzött pályakezdők címmel október 16-tól kezdte sugározni a kolozsvári Video-Pontes stúdió négyrészes dokumentumfilm-sorozatát a kihelyezettek megpróbáltatásairól. „A teljes fizikai és lelki kiszolgáltatottság kafkai világában éltünk – emlékezik vissza e nehéz időkre Maksay Ágnes, a film rendezője, aki maga is megszenvedte az embertelen intézkedéseket. A film készítői nyolc magyar nemzetiségű tanárral látogattak vissza azokra a helyszínekre, ahol pályafutásukat kezdeni kényszerültek. A dokumentumfilm-sorozat további három része csütörtökönként, október 23-án, 30-án és november 6-án 10 órakor látható az m2 csatornán. /Ceausescu száműzöttjei. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./

A budapesti Magyar Hírlap nyomon követi Zuschlag János letartóztatott MSZP-s politikus büntetőperét, s kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc sportminiszter korában sem vigyázott a nyelvére: „B…d meg Zuschlag, már megint mi van a k…va pályázataiddal?”– kérdezte az egyik gyűlésen egy tanúvallomás szerint a jelenlegi miniszterelnök. A bukaresti Evenimentul Zilei napilap szerint sok román ingatlanspekuláns és más vállalkozó árgus szemmel követi Gyurcsányék botladozását, hátha olcsó prédára akad. A bukaresti Cotidianul azt állította, hogy Nicolae Ceausescu nem működött együtt a Szekuritátéval! A román szenátus olyan mélyre süllyedt, hogy döntést hozott: akik a Szekuritátéval kapcsolatos döntéseket hozták (azaz a legfelső pártvezetés), azokat nem lehet kollaboránsnak tartani! Verestóy Attila szenátor írt egy bensőséges hangvételű levelet Szondy Zoltán újságírónak, megköszönte, amit eddig érte tett. Szeretjük mi ezt az Attilát, írta ironikusan Szondy. /Szondy Zoltán: Gyurcsány sose beszélt szépen. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

Olosz Gergely parlamenti képviselő meghívására október 29-én és 30-án Felső-Háromszékre látogatott dr. Semjén Zsolt országgyűlési képviselő, a magyar Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Semjén Kézdiszék római katolikus lelkészeivel találkozott, elsősorban az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatások gondjairól tájékozódott. Másnap a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumot látogatta meg; ott tartott sajtótájékoztatóján elmondta: ,,Mindannyiunk célja, hogy megvédjük a valódi vallásos közösségeket az elburjánzó szektákkal szemben. E tekintetben Románia szerencsésebb, hiszen a történelmi egyházak kevésbé vesztettek erejükből. " Semjén Zsolt megtekintette a Nagy Mózes Elméleti Líceum régi, ötezer kötetes könyvtárát is. Bokor Tibor iskolaigazgató elmondta: a székely furfangos észjárásnak köszönhető, hogy a felbecsülhetetlen értékű, nagyrészt XIX. századi lexikonokat, tankönyveket tartalmazó állomány a kommunista korszakban nem került zúzdába. Az akkori iskolavezetés befalaztatta a könyvtár bejáratát, majd az ajtó helyére egy Ceausescu-képet helyezett el, ahhoz pedig senki nem mert hozzányúlni, így sértetlenül átvészelte az aranykorszakot az értékes könyvtár. /Iochom István: Semjén Zsolt Felső-Háromszéken. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

„Legföljebb azért kérhetnénk bocsánatot, mert túléltük a Ceausescu-korszakot, vagy azért, hogy Romániában élünk. Bocsánatot kérhetünk még azért, hogy továbbra is ebben az országban szeretnénk maradni, hogy továbbra is itt szeretnénk élni. Az, hogy itt élünk, önöket láthatóan zavarja” – jelentette ki képviselőházi felszólalásában Kelemen Hunor Hargita megyei RMDSZ-képviselő annak kapcsán, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Nagy-Románia Párt olyan törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben, amelyben a Székelyföldről „elüldözött” románok visszatelepítését ösztönzik. A két párt által kezdeményezett törvénytervezet értelmében a Hargita, Kovászna és Maros megyébe vissza- vagy letelepedni kívánó román családok tetemes anyagi támogatásban részesülnének. A vita során Nádudvary György képviselő a székelyföldi megyék közigazgatási és rendészeti szerveiben tapasztalható etnikai arányokat bemutatta: az állami hivatalok vezető tisztségeiben Kovászna megyében még mindig több mint 50%-ban vannak jelen románok, a hadsereg és rendőrség összetételében ez a jelenlét pedig 90%-nál nagyobb. /Lázár Lehel: Alsóházi vita a románok Székelyföldre telepítéséről. = Krónika (Kolozsvár), nov. 7./

Emil Boc, a Demokrata-Liberális Párt /PD–L/ elnöke mondott kortesbeszédet Nagyváradon, kikelt egykori szövetségesei ellen, a kormányfőt Ceausescunál is rosszabbnak nevezte. Legnagyobb ellenségnek a szocdemeket tartja, de kikelt az RMDSZ ellen is, amelynek vezetői Boc szerint közönséges árulók, tartás nélküli, gerinctelen alakok. A pártelnök különösen attól a szerinte pofátlan ötlettől ingerült, hogy a románok magyarul tanuljanak, ezt úgy értelmezi, hogy a magyar lenne a hivatalos nyelv Erdélyben. /Szűcs László: Marad a nehéz kő. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./ Az RMDSZ menjen haza, vagy ellenzékbe, és tanulja meg az alkotmányt, amelyet Romániában nem vitatunk, hanem tisztelünk – mondta Emil Boc Nagyváradon, pátja tizenhárom parlamenti jelöltjének bemutatásakor. A pártvezér szerint az RMDSZ olyan sokáig volt kormányon, hogy vezetőinek fejébe szállt a hatalom, és azt hiszik, bármit megtehetnek az országban az alkotmány és a törvények semmibevételével. Boc ordenáré pofátlanságnak minősítette Markó Béla ötletét a magyar nyelv oktatásáról a vegyes vidéken lakó román anyanyelvűek számára, mert szerinte egyetlen országban sem kötelező a hivatalos nyelven kívül mást is tanulni. Hogy a románon kívül ki milyen nyelvet szeretne megtanulni, az egyéni döntés kérdése – szögezte le a pártelnök –, s felháborodott azon is, hogy ,,az RMDSZ autonómia-népszavazást ütemezett be a román nemzeti ünnepet megelőző napra". Ezt Boc szemtelenségnek nevezte. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

Szlovákiában kormányzati szintű, hivatalos diskurzusi rangra emelkedett a magyargyűlölet, amely olyan megalázó helyzetbe kényszeríti a felvidéki magyarságot, amit a romániai magyaroknak a Ceausescu-éra utolsó sötét évtizedében kellett elszenvedniük. A szlovák–magyar viszony pattanásig feszülése vészjelzés lehetne az Európai Unió számára. Az EU azonban a kisebbségi kérdéskört a tagállamok belügyének tekinti. Pozsony megmutatta: vissza lehet térni állampolitikai szinten az 1989 előtt és közvetlenül utána tomboló vérgőzös nacionalizmushoz. Borbély Tamás, a lap munkatársa szerint „Szlovákiában, Magyarországon is vészesen teret nyert az elmúlt években a nacionalizmus. Persze, van különbség a szlovák állampolitikai szintű, hivatalos kormányzati nacionalizmusa és a magyar szélsőségesek akciói között, nem lehet őket egy lapra helyezni. ” Hozzátette: a Jobbik, a Magyar Gárda és egyéb szélsőséges szervezetek „szégyenletesen mélyre züllesztették Magyarország tekintélyét a nagyhatalmak körében. ” /Borbély Tamás: Saját nacionalizmusunk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./