Reszketnek a szekusok, a besúgó újságírók, egyetemi tanárok mellett lerántották a leplet a Ceausescuról dicshimnuszt zengő zeneszerzőkről is. Jobb lenne, ha végre megismerhetnék az emberek a zsarolással, fenyegetéssel beszervező szekus tiszteket is. Ők azonban ma már tekintélyt parancsoló politikusok, üzletemberek, dossziéjuk eltűnt. /Bogdán Tibor: Mennyi a minden? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./

1956-ban a romániai egyetemista mozgalmak nem voltak sikeresek, nem terjedtek át a társadalom többi rétegére. Eredményük az lett, hogy a párt még inkább szorított a feltételeken: szigorúbban odafigyeltek a hallgatók társadalmi származására, teljesen betiltották a pártellenes kritikát, fokozták a propagandatevékenységet. Az új oktatáspolitika felvázolásában Nicolae Ceausescunak is fontos szerepe volt. Az egyetemeken először brutálisan elfojtottak minden ellenséges megmozdulást, majd olyan intézkedéseket hoztak, amikkel az egyetemistákat megbékítették. Elkezdték megszűrni az egyetemistákat politikai kritériumok alapján. Kizárták a volt politikai foglyokat, de azokat is, akiknek a családjában volt politikai fogoly. Átvizsgálták a teljes tanári kart az „osztályellenség” felfedezése és kizárása érdekében. Fokozták az egyetemi informátori hálózat kiépítését. /Varga Andrea: A párt „ellenlép”. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

Az 1956-os magyar forradalommal összefüggő romániai eseményekről nyílt emlékkiállítás Sor(s)ok között címmel november 16-án Budapesten. A tárlatot az együttes magyar-román kormányülés alkalmából Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitotta meg, köszöntőt mondott Adrian Iorgulescu, román kulturális miniszter. Hiller beszámolt arról, hogy az együttes kormányülésen több kulturális megállapodást kötött román partnerével. Így megegyeztek abban, hogy közös erőből újítják fel Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt, valamint a magyarországi zsákai román-ortodox templomot. Adrian Iorgulescu emlékeztetett arra, hogy Romániában csaknem 10 ezer, többségében fiatal embert tartóztattak le a magyar forradalom iránt kinyilvánított szolidaritásuk miatt. A letartóztatottak közül huszonnégyen az életükkel fizettek azért, mert kifejezték szolidaritásukat. A Ceausescu-rezsim alatt ezernél többen haltak meg a kommunista rendszer elleni tiltakozásuk miatt. A kiállításon eddig sosem publikált, nagyrészt a Szekuritáté Levéltárában őrzött drámai erejű iratok láthatók, de a tárlat újságcikkeket is bemutat a korszakból. /56-os emlékkiállítás Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

Az 1956-os magyar forradalommal összefüggő romániai eseményekről nyílt emlékkiállítás az együttes magyar-román kormányülés alkalmából Budapesten. A Sor(s)ok között című tárlatot Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitotta meg, köszöntőt mondott Adrian Iorgulescu, Románia kulturális minisztere. Hiller István beszédében hangsúlyozta: „azt szeretném, ha a román és magyar kulturális miniszter ilyen nagyszerű kulturális eseményeken minél gyakrabban szoríthatná meg egymás kezét”. Adrian Iorgulescu emlékeztetett arra, hogy Romániában csaknem 10 ezer, többségében fiatal embert tartóztattak le a magyar forradalom iránt kinyilvánított szolidaritásuk miatt. A letartóztatottak közül huszonnégyen az életükkel fizettek azért, mert kifejezték szolidaritásukat. A Ceausescu-rezsim alatt ezernél többen haltak meg a kommunista rendszer elleni tiltakozásuk miatt. „ A kiállítás szervezője Varga Andrea történész. Romániában máig nem semmisítették meg semmisségi ítéletekkel a korabeli ítéleteket, és nem törekedtek a történelmi emlékezet korrekciójára. /Isán István Csongor: Sor(s)ok között: tárlat ’56-ról. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

Tőkés László püspök a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem 11 magyar díszdoktorához fordult az egyetemi feliratok ügyében. Oláh György Nobel-díjas tudósnak, Erdő Péter bíboros-prímásnak, Bölcskei Gusztáv református püspök-zsinati elnöknek, Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek, Abádi Nagy Zoltán, Bokros Lajos, Chikán Attila, Vajda Mihály és a norvégiai Csemay Lászó professzoroknak, valamint Pungor Ernő és Glatz Ferenc akadémikusoknak írt nyílt levelet Tőkés László, arra kérve őket, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktoraiként tekintélyüket latba vetve segítsenek a kolozsvári intézményben kialakult áldatlan helyzet megoldásában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen olyan magyarellenes esemény bontakozott ki, amely felidézi 1919-et, amikor a bevonuló román karhatalom kilakoltatta székhelyéről az elődintézményt, a Ferenc József Egyetemet és tisztogatást hajtott végre a magyar oktatói karban, vagy azt, ahogyan 1959-ben Ceausescu vezényletével megszüntették a Bolyai Tudományegyetemet. Tőkés László kijelentette: napjainkban a multikulturálisnak álcázott kolozsvári intézményben szintén erővel akadályozzák meg az önálló magyar karok létrehozását, és nemhogy a Bolyai Tudományegyetem helyreállítására irányuló, jogos magyar követeléseknek nem tesznek eleget, hanem még az intézmény által előírt két- vagy többnyelvűségnek sem adnak teret. Elbocsátják állásukból, illetve a rendőrség kezére adják a törvényes jogokért, az ifjúság esélyegyenlőségéért kiálló magyar oktatókat – írta Tőkés László, súlyos etnikai diszkriminációnak minősítve Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok elbocsátását. Arra kérte a díszdoktorokat, hogy csatlakozzanak az Erdély-szerte kibontakozó, széles körű tiltakozó megmozdulásokhoz. Bodó Barna elmondta: ha nem sikerül előrelépni még idén, és nem változik meg az egyetem román vezetésének hozzáállása a kétnyelvűség és az egyenjogúság kérdésében, akkor azt tervezik, hogy az intézmény minden magyar vezetője lemond. (Magyar Rádió Online) /Erdély.ma, dec. 2./

Szatmárnémeti legújabb térképe román és angol nyelvű. Történelmi szövege inkább Ceausescu országát, mint az EU-s Romániát idézi: kirekesztő. Említi a teuton lovagokat, a németeket, törököket, olaszokat, osztrákokat, de egy szóval sem a magyarokat. Pedig hányan vannak köztük, akik nélkül Szatmárnémeti nem az lenne, aminek ismerjük. Például Hám János, a városépítő püspök, aki a történelmi városrész ma is legszebb, legmeghatározóbb palotáit emelte, Vécsey Miklós főispán, Kiss Gedeon, aki a parkosításban jeleskedett, dr. Lükő Béla európai szintű sebész, Csipler Sándor, a világhírű vívóiskola megteremtője, Erdős I. Pál grafikus, s annyi más. Helyettük viszont arról lehet olvasni, hogy Sztálin elvette Romániától Hercát, Bukovinát, Besszarábiát, s Bulgária is gazdagodott a román földből. /Sike Lajos: Nem tudnak szabadulni. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./

Kevés olyan programpont volt az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének igénylistáján, amelyben minden politikai szereplő egyetértett. Még az autonómia és a kettős állampolgárság sem tartozik ezek közé. A kettős állampolgárságot csak akkor karolta fel az RMDSZ, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció pártjának színeiben a 2004-es választáson ezzel kampányolt. Az önálló Bolyai Egyetem viszont olyan követelés volt, melyről egyetlen politikus sem mondott le. Történt egy SZDSZ-es sugallatú kemény támadás a Bolyai Egyetem ellen, amelyet az erdélyi SZDSZ, a Szabadelvű Kör balszárnya indított 1997-ben, de a Szabadelvű Kör vezetősége kénytelen volt hivatalosan elhatárolódni a bajkeverőktől. Akkor Törzsök Erika a Magyar Hírlapban adta meg az alaphangot, majd Cs. Gyimesi Éva és Magyari Nándor László vezérletével megindult a konszenzustörő sajtóoffenzíva, akárcsak fél évtizeddel korábban ugyanezen személyek vezetésével az autonómia elleni koncentrált médiatámadás, írta Borbély Zsolt Attila. Ezúttal azonban az egész erdélyi magyar értelmiséget megmozgató, százas nagyságrendű cikket és közleményt produkáló társadalmi vita bontakozott ki, melynek eredményeképpen éppenséggel a Babes–Bolyai Egyetemen tanító s a Bolyai Egyetem önállósodását ellenző említett oktatók magukra maradtak. Az események akkor vettek újabb lendületet, amikor a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) aktivizálta magát és hat Nobel-díjas tudós, valamint félszáznál több elismert egyetemi oktató és tudományos kutató aláírásával nyílt levelet intéztek a Bolyai Egyetem ügyében az illetékes román és európai fórumokhoz. Kovács Lehet és Hantz Péter kirúgása végre egyfajta nemzeti egységet teremtett. Úgyszólván minden hivatalos magyar közszereplő kiállt mellettük kül- és belföldön egyaránt. A balliberális sajtó erdélyi orgánumaiban sajnos akadt néhány disszonáns megszólalás is. A Transindex hasábjain, jellemző módon a „Fütyi” rovatban jelent meg az Új Magyar Szót szerkesztő Salamon Márton László eszmefuttatása. Salamon úgy véli, hogy „a szélsőségesség fogalmának meghatározása nehéz feladat, hiszen a határvonalak elmosódottak, és egyedi elbírálás alá esik, hogy adott helyzetben szalonképes-e egy bizonyos megnyilvánulás. Jelen esetben is a jogszerűséget helyreállítani igyekvő Hantz Péterről derül ki, hogy szélsőséges: „Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság kezdeményező kedvű alelnöke (…) szembeszállt a karhatalmat képviselő egyetemi portásokkal, biztonsági emberekkel, hogy látványosan kinyilvánítson egy politikai véleményt, politikai üzenetet a román közvélemény felé. Amelynek a lényege a következő: »Mi, erdélyi magyarok, igényt és jogot formálunk arra, hogy intézményeinken magyar nyelvű feliratok legyenek. Ha ezt az igényünket a román állam nem veszi tekintetbe, akkor készek vagyunk akár erőszakkal érvényt szerezni neki.« Nos, anarchista-e Hantz Péter? Kétségtelenül az, hiszen a meglévő rendet kérdőjelezi meg azzal, hogy tetteivel a törvényes hatóságok fölé helyezi magát. Békeaktivista-e? Nos, az már nem. Sokkal inkább a háború aktivistája, minthogy tette nemcsak a törvény betűjét sérti, hanem a többségi románok érzékenységét és ezáltal hozzájárulhat az oly nehezen eltemetett csatabárd kiásásához.” Ez a fajta újságírás emlékeztet a Ceausescu korabeli magyartalan pártsajtóra, mely rendelésre elhatárolódott az „irredenta, revizionista, szélsőséges” magyar pártvezetéstől, amikor az engedélyezte Erdély történetének megjelenését. Salamon nem említette, hogy a szélsőséges anarchista mindössze egy érvényben levő, de elszabotált határozatot kívánt a gyakorlatba ültetni. Mindig akadtak olyan újságírók, akik az áldozatot pocskondiázták. /Borbély Zsolt Attila: Bolyai-ügy: cseppben a tenger. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 12./

Traian Basescu államfő december 18-án a parlamentben elmondott beszédében elítélte a kommunizmust: a Tismaneanu-jelentés szerint ez egy „törvénytelen” és „gyilkos” rendszer volt. A Nagy-Románia Párt (PRM) képviselői füttykoncerttel és bekiabálásokkal próbálták bojkottálni az ülést, illetve megakadályozni, hogy Traian Basescu felolvassa jelentését. Az államfő bejelentette: a Tismaneanu-jelentést az állam hivatalos dokumentumának nyilvánítja. Az eseményen jelen volt az európai kommunista ellenállás két nagy vezéregyénisége Lech Walesa volt lengyel és Zselji Zselev volt bolgár államfő is. A parlamenti együttes ülés a nagy-romániás képviselők heves tiltakozásával kezdődött. A nagy-romániások minden eszközt bevetettek, hogy Basescu ne mondhassa el beszédét, az államfőnek végül mégis sikerült mondandóját befejeznie. „A román állam elnökeként egyértelműen és határozottan elítélem a kommunista rendszert” – mondotta Basescu. Közel két órás beszédében az államfő a Tismaneanu-jelentésben bemutatott tények alapján bűnös és törvénytelen rendszernek nevezte a kommunizmust, együttérzését fejezvén ki mindazok iránt, akik szembeszálltak a rendszerrel. Az államfő az áldozatok tiszteletére emlékmű felállítását, illetve múzeum létrehozását kezdeményezte, valamint egy, a román kommunizmusról szóló enciklopédia összeállítását, és egy tankönyv kiadását javasolta. Basescu megemlékezett a kommunizmus áldozatairól: név szerint Iuliu Maniuról, Ion Mihalacheról, Dinu Bratianuról és Ion Fluerasról; az egyházak mártírjairól, Iuliu Hossuról, Sandu Tudorról, Vladimir Ghicáról, Richard Wurmbrandról, Márton Áronról; a demokratikus ellenzéki pártok képviselőiről, továbbá azokról az értelmiségiekről, akik felemelték hangjukat Nicolae Ceausescu ellen. Az államfő a rendszer legfőbb bűnei közé sorolta a nemzeti érdek feladását a Szovjetunióval szemben, a jogállamiság és a pluralizmus megsemmisítését, valamint a történelmi pártok tönkretételét. Közölte: a jelentés készítői 500 ezer és kétmillió közöttire becsülik a kommunizmus áldozatainak számát. Basescu a rendszer elítélésének indoklásaként említést tett a nemzeti, vallási, kulturális és szexuális kisebbségek üldözéséről, és a görög katolikus egyház megszüntetéséről is. Megemlékezett azokról a parasztokról, akiket a kollektivizálással szembeni ellenszegülésük miatt deportáltak kényszermunkára. Az etnikai megtorlások kapcsán említést tett a zsidók és németek elűzéséről, és arról, hogy e két kisebbség tagjait a román állam pénzért adta el. A jelentés elhangzása után Calin-Popescu Tariceanu kormányfő azt nyilatkozta a sajtónak: reméli, hogy az elhangzottaknak hatása lesz a következő nemzedékekre. A Román Kulturális Intézet elnöke, Horia Patapievici elmondta: a jelentés ismertetése alatt Corneliu V. Tudor emberei megfenyegették őt, hogy ledobják az erkélyről. „Szégyen, hogy ezt a huliganizmust nem ítélték el, az ülést be kellett volna rekeszteni!” Mircea Geoana, a PSD-elnöke szerint a jelentés az államelnök véleményét tükrözi, amellyel nem a jövőbe tekint, hanem régi sebeket akar feltépni. Az elhangzottakkal kapcsolatban pártjának nincs semmi elkötelezettsége, az egésznek csak az ország aktuális gondjairól való figyelemelterelés volt a célja. Ion Iliescu, a PSD tiszteletbeli elnöke, volt államfő, akinek a neve a jelentés több fejezetében is szerepel, nem vett részt az ülésen. /Traian Basescu elítélte a kommunizmust. Cirkusz, füttykoncert, bojkott a Parlamentben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

A Tismaneanu-jelentés a kommunizmus rémtetteiről szól. A jelentés szerint az 1948-ban megalakított Securitate volt a kommunista megtorlás legfontosabb eszköze. A terror többféle módon nyilvánult meg: letartóztatások, kihallgatások, kínzások, előre meghatározott ítéletek, de nem szabad megfeledkezni az általános zsarolásról, megfélemlítésről, félretájékoztatásról, fenyegetésről stb. A politikai terror 1948 tavaszán kezdődött, több történész szerint május 14. volt a romániai “Szent Bertalan-éjszaka”, amikor széles letartóztatási hullám indult. Más oldalról pedig szovjet mintára kialakított “csendes” népirtás indult meg, 1989-ig több százezer politikai foglyot, különböző korú, nemű, vallású, nemzetiségű, foglalkozású állampolgárt gyilkoltak meg, illetve deportáltak. Romániában 1945–1989 között 240 olyan egység működött, ahol a lakosságot fogva tartották, kihallgatták, megkínozták, munkatáborba kényszerítették. A 240 egységből 44 volt börtön, 61 helyen folytak kihallgatások, száműzetések, ugyanakkor felállítottak 72 kényszermunkatábort, 63 deportálási övezetet és kényszerlakhelyet. Mindezek mellett létezett tíz pszichiátriai kórház-menhely, ahol a politikai nézeteik miatt üldözötteket tartották fogva, és találtak 93 kivégzőhelyet, tömegsírt is. Emellett a rajonokban-megyékben a Securitaténak még volt számos kihallgató helye, az egységek száma így eléri a 450-et. A kutatások jelenleg is folynak, és a térképen szereplő települések száma rendszeresen szaporodik. A feltárást nehezíti, hogy a ’60-as évektől a politikai üldözötteket rendszeresen köztörvényes bűnök miatt ítélték el, így nehéz kideríteni, hányan szenvedtek-haltak meg politikai nézeteik miatt. Akadályozza a kutatómunkát, hogy a börtönök archívumaiban szereplő űrlapok hiányosak, a foglyokat rendszeresen költöztették egyik fegyházból a másikba, és ezeket a mozgásokat nem mindig tüntették fel. Arad megyében több településen is találtak tömegsírt, voltak munkatáborok. A megyeszékhelyen volt börtön, de végeztek is ki politikai foglyokat, akiknek a tetemét közös sírba dobták. Már 1949-ben megkezdődtek a leszámolások, a Securitate hajtóvadászatot indított a Bánsági-hegyekben bujkáló antikommunista partizánok ellen. 1949. július 16-án a csoport öt tagját halálra ítéltek és kivégezték, hét személy meggyilkolásához azonban már bírósági ítélet sem kellett: a kommunistáknak: augusztus 2-án azt hazudták nekik, hogy Temesvárról Nagyenyedre szállítják őket, de Zölderdőben leszállították őket a kocsiról és agyonlőtték a hét embert. Sírjukat a mai napig nem találták meg. A rendszer módszereit jellemzi, hogy a Zölderdőben lelőttek halotti bizonyítványaiba a halál okaként tuberkulózist, szívelégtelenséget, magas vérnyomást és hasonló okokat írtak, természetesen az orvosok közreműködésével. Az ország más börtöneiből is küldtek Temesvárra elfogott ellenállókat, akiket azután a Zölderdőben kivégeztek: 1950 tavaszán Szamosújvárról vonaton szállítottak 38 politikai foglyot, de érkeztek ellenállókkal “paktáló” személyek Dobrudzsából, Nagyszebenből vagy Pitesti-ről is. Gyulafehérváron börtön volt, de létezett kivégzőhely, megtalálták a kivégzettek közös sírját. Hasonló kivégzőhelyek, közös sírok voltak még Bisztrán, Aranyosronkon, Boroskrakkón, Kismindszenten, Kismuskán és Obrázsán. Fehér megye leghírhedtebb fegyháza a nagyenyedi volt, “a romániai Gulag”, ahol politikai foglyokat nem csupán az 1964-es amnesztiáig, hanem ezt követően is őriztek, kínoztak. Nagyenyeden több ezer embert kínoztak meg vagy ítéltek csendes halálra csak azért, mert nem értett egyet a kommunista hatalommal, mert felemelték szavukat az alapvető emberi jogok védelmében. 1980-tól megszüntették az utolsó magyar nyelvű középiskolákat is, a végzősöket pedig román megyékbe helyezték. 1948. július 17-én a román állam egyoldalúan megszakított minden kapcsolatot a Vatikánnal, s ennek eredményeként tragikus helyzetbe sodorta, például, a gyulafehérvári püspökséget, amely közel 700 ezer hívével együtt kénytelen volt minden kapcsolatot megszakítani a külföldi testvér-egyházkerületekkel. 1949. június 21-én letartóztatták Márton Áron püspököt, akit két évvel később életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. A hatalom megbénította a papképzést, felszámolta a szerzetesrendeket, elkobozta az egyházi vagyont, a szerzeteseket pedig deportálta. A nagyvárosokba Ceausescu masszívan telepítette be a románokat. 1948-ban az erdélyi városok lakosainak 39,7%-a volt magyar, 1966-ban 26,8%-a, 1992-en pedig 13%-a, s miközben a magyarság fogy, a románság száma megháromszorozódott Erdélyben. 1948-ban 547 ezer román élt Erdélyben, 1966-ban 1,69 millió, ma már több mint kétmillió. /Irházi János: Kommunista terror a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./

A Tismaneanu-jelentés minden kétséget kizáróan az elmúlt másfél évtized talán legjelentősebb belpolitikai eseménye. Bíró Béla szerint „mindannyian együttműködtünk a rendszerrel”, de azért hozzátette: „a felelősségeket nem lehet összemosni.” Ceausescu kommunizmusának bázisával, a nacionalizmussal máig nem számolt le a politika. Nem beszélnek arról, hogyan zajlott le az erdélyi városok etnikai összetételének a megváltoztatása, a kisebbségeknek a politikai-gazdasági hatalomból és a kulturális nyilvánosságból való kiszorítása. /Bíró Béla: Az ártatlanság félelme. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 27./

Dr. Muzsnay Csaba ny. egyetemi előadótanár emlékezett arra, hogy 1988 júliusában a BBTE Kémia Karán tiltakozást kezdeményezett, amellyel akkor magára maradt. A magyar nyelven végzett jelöltekkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések miatt Muzsnay megtagadta a felvételi vizsgákon való részvételét. Az egyetemi és pártvezetés felháborodással fogadta kiállását. Büntetés büntetést követett, és ha nem jönnek az 1989-es változások, akkor kirúgták volna az egyetemről. Egyetemi kollegái a megtorlásoktól való félelmükkel magyarázták azt, hogy nem támogatták tiltakozását. A rémuralmi rendszer tartott a magyarság tiltakozásától, s ezért még másfél év multán sem bontották fel munkaviszonyát. A mostani helyzet egészen más, mivel a két bátor kolléga tette nagyon sokak nyilvános helyeslését váltotta ki, és megtorlásoknak nem lett volna szabad bekövetkezniük. Sajnos a Ceausescu-rendszer szellemét egyesek igyekeznek újraéleszteni, rémuralmi intézkedéseiket felerősítik, ha magyarságot elnyomó érdekeik ezt megkívánják. A Bolyai Kezdeményező Bizottság célratörő tevékenysége újra felvillantotta az önálló erdélyi magyar nyelvű egyetemi oktatás – ennek kapcsán a független magyar karok – visszaállításának a lehetőségét. Hantz Péter és Kovács Lehel bátor fellépése kellett ahhoz, hogy széleskörű nyilvánosság elé kerüljön az egyetem többségi vezetésének sovén beállítottsága. Közös fellépése szükséges, különben felszámolják a kolozsvári magyar egyetemi oktatást. Meg kell állapodni a közös követelésekben. Mindenki által elfogadható követelés lehetne: Hantz Péter és Kovács Lehel állásukba való azonnali visszahelyezése, valamint a magyar nyelvű feliratozás elvégzése, azon magyar karok és tanszékek létrehozása, amelyekre a tanszemélyzeti aláírások már összegyűltek. Az ügy sikeres kimenetele segítheti Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen működő magyar szak helyzetének fokozatos javítását. /Dr. Muzsnay Csaba ny. egyetemi előadótanár, kutató vegyész: Összefogni a magyar egyetemi oktatásért. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./

A kommunizmus éveinek emléket állító tárlat nyílt január 26-án Bukarestben a Román Nemzeti Múzeumban. A kiállítás időpontja nem véletlen, hiszen ekkor volt a néhai diktátor, Nicolae Ceausescu születésnapja. A kiállítás a személyi kultuszt mutatja be, továbbá a kollektív tudat, a történelmi múlt rombolását. /Aranykor: propaganda és valóság között. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./

Temesvár tanácsa megszavazta Paul Goma író felvételét a díszpolgárok sorába. Múltjára való tekintettel – a hetvenes években a Ceausescu-féle diktatúra egyik leginkább üldözött ellenállója volt – a tanácsosok fenntartás nélkül megszavazták a cím odaítélését. Utóbb azonban kiderült, hogy az egykori ellenálló azóta szélsőséges antiszemita írásokat közölt. Működését folyamatosan figyelik az izraeli hatóságok, és ennek köszönhetően azonnal tudomást szereztek a temesvári tanács döntéséről. Izrael bukaresti nagykövete tiltakozó jegyzéket juttatott el a román belügyminiszterhez, és ennek másolatát megküldte a temesvári polgármesternek. /(S.): Nemzetközi tiltakozás Goma díszpolgársága miatt. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 7./

Nemrég tért vissza külföldi, illetve megyejáró körútjáról a Dicsőszentmártoni Népszínház. Az Egy bolond százat csinál című előadásnak végig nagy sikere volt, mesélte Moldován Ilona, a színház vezetője. Tavaly májusban mutatták be az Egy bolond százat csinál című produkciójukat, azóta szüntelenül játszaniuk kell. Tavaly ősszel Magyarországon vendégszerepeltek vele. Idén januárban Medgyesen, két hete Héderfáján, március elején Nyárádszeredában láthatta a közönség, majd– közkívánatra – itthon is meg kellett ismételniük. A színház elődje az 1970-ben létrejött színjátszókör, amely végig megszakítás nélkül működött, a Ceausescu-rezsim alatt is. Ez a kör nőtte ki magát népszínházzá, amely 1994-ben jogi személlyé lett. Pályázati úton szereznek pénzt a bemutatókhoz és a körutakhoz. Igyekeznek visszacsalogatni a fiatalságot a színházba. /Nagy Botond: (Nép)színház az egész világ. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 7./

Az RMDSZ-ben a többségében férfi szövetségi képviselők sorozatosan elutasítják a nők számarányos képviseletének bevezetését. Ez a fajta magatartás nem csak az RMDSZ-re, hanem egész Romániára jellemző. Eckstein-Kovács Péter szenátor kifejtette, már hosszú ideje javasolja, állapítsanak meg egy kvótarendszert, azonban az RMDSZ különböző ürügyekkel elutasítja az ilyen kezdeményezéseket. A szenátor demagógiával vádolja mind Frunda Györgyöt, az SZKT elnökét, mind pedig Márton Árpád képviselőt, akik a javaslat elutasítása mellett érveltek. Böndi Gyöngyike jelenleg Máramaros megye prefektusa. 1996 és 2004 között két mandátumot is szerzett RMDSZ-es képviselőként. A prefektus elmondta: nem azért került a bukaresti parlamentbe, mert az RMDSZ-be „kellett volna néhány nő”, hanem munkája miatt. „Mindenért úgy küzdöttem meg, mint egy férfi” – vallja. Nem ért egyet a „kvóta-rendszerrel”: azért toborozzanak nőket a parlamentbe, hogy az arányok rendbe legyenek. Dr. Papp Kincses Emese író, egyetemi tanár, az RMDSZ Hargita megyei tanácsosa leszögezte, sohasem volt kisebbrendűségi érzése. Hozzátette: a középgenerációt még mindig elriasztja az „elvtársnők” pártutasításos előmenetele, Elena Ceausescu emléke, aki öt elemivel akadémikus volt és számos nyugati egyetem díszdoktorává választotta. A hagyományos magyar családmodell nem teszi lehetővé a nők politikai szerepvállalását. Dr. Papp Kincses Emese jelen volt azon a SZKT-n, ahol Eckstein javasolta, hogy minden listára tegyenek fel nőket is, és szégyellte magát, amikor Frunda György gúnyos kommentárja után a képviselők felszabadult nevetéssel leszavazták a javaslatot. Az RMDSZ-ből egyébként nemcsak a nők szorultak ki, hanem olyan kontraszelekció érvényesült, hogy számos, a jelenlegi vezetéssel szemben kritikát megfogalmazni merészelő, elkötelezett férfi is távozni kényszerült a politikai életből. Frunda György szenátor egyetért azzal, hogy az RMDSZ alapszabályzatában rögzíteni kell a nők kötelező jelenlétét, de nem harminc százalékban, ahogyan azt Eckstein-Kovács Péter javasolta. Szerinte tizenöt százalék lenne az elfogadható. /Kevés nő vállal szerepet a hazai közéletben. Az RMDSZ következetesen elutasítja a nők számarányos képviseletét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./

Az 1989-es rendszerváltás után a romániai polgári titkosszolgálat folyamatosan követte az erdélyi magyar közösség megnyilvánulásait. Jelentéseiben visszatérő motívum a helyi radikális csoportok külföldről történő támogatása és irányítása. Ezen a héten mutatják be a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) székelyföldi jelentését a bukaresti törvényhozásban, Nicolae Popa konzervatív párti (PC) honatya kezdeményezésére. Tavaly december második felében kezdte meg az autonómiaigénylést felmérni szándékozó belső népszavazását a Székely Nemzeti Tanács. Hasonló alkalmat adott a SRI elszámoltatására idén március elején az ezúttal az RMDSZ nevéhez kötődő Szövetség Székelyföldért Egyesület megalakulása Gheorghe Funar Nagy-Románia párti (PRM) főtitkárnak. Az SRI közvetlenül az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi véres események után alakult meg hivatalosan. Addig nyílt titok volt, hogy nem hivatalosan ugyan, de már három hónapja működik a belföldi polgári hírszerzés a bukaresti Turisztikai Minisztérium egyik irodájában. Erről írt Radu Portocala, Franciaországban élő román származású újságíró Egy palotaforradalom anatómiája című könyvében a kilencvenes évek elején. Nicolae Ceausescu államfő és kommunista pártfőtitkár menekülése után négy nappal a Belügyminisztérium keretében működő Állambiztonsági Főosztályt (DSS) megszüntették, majd állományát és infrastruktúráját rendelettel átvette a Honvédelmi Minisztérium. Hivatalosan az állam és kormány vezetőit 1989. december 26-tól 1990. március 20-ig a belföldi katonai hírszerzés tájékoztatta az országban zajló eseményekről. A rendszerváltás utáni években a polgári titkosszolgálat arról számolt be a törvényhozásban ismertetett jelentéseiben, hogy idegen országok ügyködnek Románia területén. „A külföldi kémszolgálatok akcióinak célja volt a nemzeti kisebbségek körébe történő beszivárgás mesterséges feszültségek keltése céljából a kisebbségek és a többségi lakosság között” – olvasható az 1990. novemberi SRI-jelentésben. Egy évvel később, amikor a Katona Ádám nevéhez kötődő Erdélyi Magyar Kezdeményezés (EMK) nevű RMDSZ-platform székely népgyűlést hívott össze az autonómia kikiáltására a Hargita megyei Agyagfalvára, a honvédelmi tárca hadgyakorlatot tartott az októberre meghirdetett népgyűlés előtti hónapokban Székelyföld több településén. Stefan Gusa tábornok katonai vezérkari főnök 1991. július 18-án azt nyilatkozta a berepülések kapcsán a közszolgálati televízió Pro Patria című katonai műsorában, hogy a könnyen elzárható hágókat és szorosokat ismertették a parancsnokokkal. Egy nappal később a genfi nemzeti kisebbségi konferencia a záródokumentumában kiállt a nemzeti kisebbségek védelméért. Október 17-én a bukaresti parlament elfogadta a SRI működését szabályozó törvénytervezetet. 1993-as jelentésében a SRI az EMK-ról azt állította, hogy 1992-ben külföldről kapott anyagi támogatást és egyben „külföldi intézmények tisztségviselői koordinálják a romániai szélsőséges irányzatokat”. Iliescu elnök elsősorban az általa horthysta-nosztalgikus és újfasiszta köröknek nevezett nyugati magyar emigrációt bírálta a velük rokonszenvező erdélyi körök támogatásával. „Az egyik Romániában akkreditált külföldi képviselő az általa megfelelőnek talált személlyel igyekezett helyettesíteni a kisebbségi közösség vezetőjét” – olvasható továbbá a jelentésben. Nem változott a helyzet a kilencvenes évek derekán sem. Továbbra is külföldi ügynököket azonosított a SRI a „magyar autonomista-szeparatista és revizionista akciók” támogatásában. 1995 februárjában és márciusában ismét harci helikopterek és harci repülőgépek jelentek meg több székelyföldi település légterében. Az SRI részére készült katonai felderítési jelentés szerint „a magyar többségű településeken feszült hangulatot keltenek az RMDSZ-vezetők provokatív és agresszív nyilatkozataikkal”. Ion Iliescu államfő 1995. március 4-én elfogadhatatlannak nevezte „egyes magyarországi politikai erőknek azt az igényét, hogy ők irányítsák a más államok területén működő magyar kisebbségek politikai tevékenységét”. Kedvező konjunktúra esetén nyíltan veszélybe kerülne Románia területi épsége, ha a magyar és ukrán nemzeti kisebbségek szervezeteitől származó egyes akciók ellenőrizhetetlenné válnának – fogalmazott Ovidiu Soare, a SRI alkotmányvédelmi osztályának vezetője. Két hónappal korábban Constantin Degeratu dandártábornok, a védelmi miniszter első helyettese azután látogatott Székelyudvarhelyre, hogy véget ért a Kárpát-medencei térség magyar polgármestereinek konferenciája, illetve az előtt a polgári fórum előtt, melyen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Németh Zsolt alelnök jelenlétében mutatta be a Temesvár szelleme című kötetét Tőkés László nagyváradi református püspök. 1997. szeptemberében ismertette Sergiu Nicolaescu szociáldemokrata szenátor Erdély militarizálási tervét, mellyel megelőzhető lenne a koszovóihoz hasonló helyzet megismétlődése. 1998 nyarán a román védelmi minisztérium fővezérkarának pszichológiai műveleti osztálya gyakorlatot tartott Kovászna és Hargita megye határában, Havasi Gyopár 98 elnevezéssel. A SRI 1999. évi jelentése megemlíti, hogy szélsőséges szervezetek és külföldi titkosszolgálatok arra tesznek kísérleteket, hogy alapítványok és egyesületek álcája alatt szélsőséges csoportokat alakítsanak, de nem nevesíti ezeket. A 2000. és 2001. évi összefoglalókban csak általánosságokban fogalmazza meg helyzetképét a SRI, a 2002. évi jelentésében már olyan régiós autonomista vagy föderalista műveletekről számol be, melyek a romániai gyakorlattól eltérő földrajzi, történelmi és felekezeti hagyományú modelleket vesznek alapul. Az SRI szerint külföldi támogatást élvező belföldi körök a Románia külföldi arculatát hátrányosan érintő megnyilvánulásokat próbáltak kezdeményezni. Autonomista-szeparatista műveletek megerősödéséről adott hírt a SRI 2003. évi beszámolója: „A romániai magyar radikális körök a szervezési, gyakorlatibb akciókra tették a hangsúlyt az etnikai alapú területi autonómia megszerzési folyamatában”. Az SRI szerint törvénytervezetek előterjesztésével igyekeznek legitimálni szeparatista és alkotmánysértő autonóm kormányzati szerkezeteket. Az etnikai alapú autonomista-szeparatista terveket támogató radikális csoportok agresszivitásáról számolt be 2004. évi jelentésében a SRI: „Propagandatevékenységükkel párhuzamosan az ügyben érdekelt, külföldi támogatást élvező radikális magyar körök biztosították a Székelyföld régió széles körű autonómiáját célzó szervezési formulák kikristályosodását és konszolidációját, és folytatták törvényhozási kezdeményezéseiket a kitűzött célok jogi feltételeinek elérésére. ” A 2005-ös és 2006-os évi jelentések még nem hozzáférhetők. Szinte minden évi dokumentumban az áll, hogy a csoportok nem élveznek tömegtámogatást, „ennek ellenére az autonómiaelvek radikális színezetű, következetes hangoztatása kockázatot jelent a társadalmi stabilitás rovására. ”A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ 1992-ben elfogadott törvénye szerint /7. cikkely/: „A SRI célja a Románia területén kezdeményezett, szervezett vagy létrejött, nemzetbiztonsági vonzatú adatgyűjtési struktúráknak, illetve az ezekhez történő csatlakozásnak, valamint a távközlések törvénytelen vételét lehetővé tevő eszközök gyártásának, birtoklásának vagy használatának felderítése és elhárítása. ” /Domokos Péter: A román hírszerzés jelenléte a Székelyföldön 1990 után. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), márc. 22./

Prof. dr. Kincses-Ajtay Máriát, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezetőjét, a magyar nyelvű egyetemi oktatást szorgalmazó Bolyai Kezdeményező Bizottság egyik alelnökét nemrég ismeretlen telefonálók megfenyegették. A professzor közleményben hozta a közvélemény tudomására a történteket. Az elmúlt hetekben felmerült az, hogy a magyar oktatás problémáiról szükséges lenne sajtóértekezletet tartani, mely keretében egy tízpontos javaslat ismertetését tervezték, olvasható a közleményben. Ennek kapcsán telefonbeszélgetéseket és e-mail levelezést folytatott. Noha a sajtóértekezletre még sor sem került, tanszékvezetőnek a március 23-án két fenyegető és becsületsértő telefonhívást kellett elszenvednie. Ismeretlen férfi hívta fel, mondván, hogy ha „nem fogja be a pofáját”, akkor megnyomorítják, akár autó is elgázolhatja őt. Este még jött egy fenyegetés. Ezeket a megfélemlítő telefonhívásokat csak azzal lehet megmagyarázni, hogy ismét lehallgatják telefonját, akárcsak a Ceausescu-rendszerben. A megfélemlítő akciókkal azt szeretnék elérni, hogy senki se merjen fellépni a magyar tagozat jogainak kiszélesítése érdekében. A történek miatt dr. Kincses Ajtay Mária ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett. /Megfenyegették dr. Kincses Ajtay Máriát! = Népújság (Marosvásárhely), márc. 27./

Csép Sándor újságíró, szerkesztő, televíziós szakember évtizedek óta a népességfogyás súlyos következményeire hívja fel az erdélyi magyar közvélemény figyelmét. Elmondta, hogy Ágyában, ahol édesapja református lelkész volt, látta, hogyan zsugorodik a gyülekezet. Ez indította el benne a téma iránti érdeklődést. Az ezernyolcszáz lelkes ágyai közösség mára jóval ezer fő alatti közösséggé zsugorodott össze. Egyetemista korában írt egy szubjektív szociográfiai riportot faluja népességcsökkenésének történetéről. A kéziratot a Korunknak adta, a szerkesztőség elfogadta, de a cenzor kidobta a cikket. Csép 1968-tól a Kolozsvári Rádió, majd a bukaresti közszolgálati televízió magyar szerkesztőségének lett a munkatársa. Akkoriban telepedett le Kolozsváron, és látta, hogy a népességfogyás a régióban még tragikusabb méreteket ölt, mint Arad megyében. Főleg a közeli Kalotaszeg foglalkoztatta. 1975 táján újra szemügyre vette a kérdést. Akkoriban a Székelyföld demográfiai mutatói Románián belül nagyon jók voltak, szemben Kalotaszeggel. Így született meg az Egyetlenem című film forgatókönyve. Végül is a film elkészült, műsorra került, és nagy visszhangja lett, sokan emlékeznek rá. Kós Károlytól Sütő Andrásig és Kányádi Sándorig még aznap este, a film bemutatását követően mindenki gratulált. A Ceausescu-rendszerben ez volt az első vészharang a magyarság fogyásáról. Utána Csép Sándor ötévenként visszajárt a forgatás helyszíneire, és figyelemmel kísérte a további eseményeket is. A rendszerváltást követően a vizsgálódást kiterjesztették egész Erdélyre. Csép kezdeményezte az Áldás, népesség mozgalmat. Tőkés László jelezte, hogy az egyházkerület, illetve az esperesek kollégiuma védnökséget vállalna egy ilyen mozgalom létrejöttéhez Az első jelentősebb találkozó 2004-ben volt. Csép most dolgozik egy összefoglaló íráson, Egy aggodalom évtizedei címmel. Néhány éve Romániában is változott a gyerekvállalásra történő odafigyelés, hiszen az átlagfizetéssel szinte megegyező gyereknevelési támogatás sok magyar család számára is jelentős ösztönző erő. Az első rendezvény sikeres volt. A Fidesz akkor ígérte, hogy továbbra is előteremtenek pénzt a folytatásra. Az ügy mellé állt az RMDSZ is: egyik alelnöke, Kötő József tartott előadást. A félixfürdői találkozót követően kb. négy hónapra Tatabánya mellett rendeztek egy hasonló Áldás, népesség konferenciát Tőkés László és Orbán Viktorné Lévay Anikó fővédnökségével. Az előadók között ott volt Duray Miklós a Felvidékről, és sokan mások. Harrach Péter volt szociális miniszter szervezésében a Gellért Szállóban megtartottak egy nagyobb értekezletet, ahol jelen volt a téma ébren tartója, Fekete Gyula író is. Úgy tűnik, a mai magyar kormány távol-keleti betelepítésben látja a magyar népességfogyás problémájának a megoldását, és nem a születések számának hatékony növelésére törekszik. Kárpátalja nagyon szegény vidék, a népesedési mutatókban mégis sokkal jobban áll, mint Magyarország vagy Erdély. /Makkay József: A magyarságot ki kell mozdítani a demográfiai holtpontról. Beszélgetés Csép Sándorral, az Áldás, népesség mozgalom megteremtőjével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 4./

A Legfelsőbb Bíróság 15-15 év börtönbüntetésre ítélte az 1989-es temesvári forradalom idején elkövetett vérengzések miatt Victor Stanculescu és Mihai Chitac tartalékos tábornokokat. A vádhatóság különleges kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találta vétkesnek őket, és további 7 illetve öt és fél évet szabott ki rájuk az említett bűncselekmény elkövetésére tett kísérlet miatt is, a törvények értelmében azonban csupán a magasabb büntetést kell letölteniük. A vádlottak az ítélethirdetéskor nem voltak jelen. A per folyamán mindkét vádlott következetesen tagadta bűnrészességét, arra hivatkozva, hogy nem ők adták ki a tűzparancsot. A kihallgatott több tucat tanú, közöttük Tudor Postelnicu, Ceausescu utolsó belügyminisztere vallomásából azonban egyértelművé vált bűnösségük. Temesváron 1989 december 17-20-a között 72 személy vesztette életét, a sebesültek száma 253 volt, egy asszonyt harckocsi taposott el, a megtorló hatóságok 43 forradalmárt vertek agyba-főbe. Victor Stanculescu és Mihai Chitac az 1989 utáni első kormány védelmi, illetve belügyminisztere volt. A két tábornokot 1999-ben ugyancsak 15-15 évre ítélték el, öt esztendővel később azonban Joita Tanase főügyész az ítélet megsemmisítéséért fellebbezett, arra hivatkozva, hogy a bírák nem tartották tiszteletben a vádlottak jogát a védekezéshez. /Több mint 40 év börtön a temesvári forradalmárok gyilkosainak. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./ A két tábornok egy napot sem ült le az 1999-ben kiszabott 15 évi börtönbüntetésből. Stanculescu külföldre szökött, Chitac pedig betegsége miatt maradt szabadlábon mindaddig, míg 2000-ben baloldali kormány került hatalomra Romániában. A főügyész 2001 tavaszán felfüggesztette a büntetés-végrehajtást, majd rendkívüli perújrafelvételt kezdeményezett. /Gazda Árpád: Második kikiáltás: tizenöt év. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 5./

Nicolae Vacaroiu az elnöki palotában – olyan, mintha visszarepültünk volna 1993-ba, a posztkommunista semmittevés és halogatás éveibe, amikor a volt kommunisták utódjai tartották kezükben a hatalmat és az országot. Tariceanu miniszterelnök és az RMDSZ árulásának eredménye most mérhető le igazán, írta a lap munkatársa. Most a Ceausescu-rezsim relikviái osztják az észt. Halaszthatatlanul fontos, hogy kormányrendelettel megváltoztassák a népszavazási törvényt úgy, hogy a volt államfő soha ne térhessen vissza. A külügyi titkosszolgálat vezetője, Corneliu Saftoiu két hónapja parlamentben heverő lemondását is el kell fogadni, s a liberális-szocialista-RMDSZ-es érdekeknek megfelelő embert kell helyébe ültetni. Senki sem veszi észre, hogy a változtatások lényegét Iliescu sugallatai alapján Vacaroiu és Geoana fogalmazza meg. /Simó Erzsébet: Időutazás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./

A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) kisebbségvédelmi képzést szervezett április 19-20-án Budapesten, amelyen tizennégy külhoni magyar fiatal vehetett részt. A képzés helyszíne a Miniszterelnöki Hivatal volt, mivel 1992-től az alapítvány Budapesten is fenntart egy irodát, s akkor ott kaptak helyiséget. Józsa Péter, a budapesti iroda vezetője bemutatta az emberjogi alapítvány történetét. 1976-ban alakult Hámos Lászlónak, az alapítvány jelenlegi elnökének a kezdeményezésére. Nicolae Ceausescu látogatást tett abban az évben az Amerikai Egyesült Államokban. Hámos László és társai tiltakozásuknak adtak hangot. 1989-ben lobbizásuknak köszönhetően az USA megvonta Romániától a legnagyobb vámkedvezményt. Az alapítvány a rendszerváltást követően új missziót is felvállalt. Ingyenes tárhelyeket biztosít a világhálón különböző kisebbségi magyar szervezeteknek, intézményeknek, így kerülhetett fel az internetre a kolozsvári Szabadság napilap már 1995-ben. Másik programja, hogy ösztöndíjat nyújt határon túli magyaroknak, akik kint tanulhatnak Amerikában. Továbbá honlapján (www.hhrf. org) mindig friss hírek találhatók a Kárpát-medencei, illetve a nyugati magyarság életéről. Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő szerint az erdélyi magyarok Janus-arcúak: egyik kezüket a szívükön tartják Tőkés püspökért, de az eszükkel és a másik kezükkel már Markó Bélára szavaznak. A szocialista politikus is elismerte, hogy egy kisebbségnek egyszerre szüksége van radikálisokra és mérsékeltekre, csak tudjanak együtt dolgozni. Törzsök Erika szerint az elmúlt tizenhét év bebizonyította, hogy Magyarország nem tudja megoldani a Kárpát-medencei magyarság kisebbségi gondjait. Eljött az ideje, hogy a magyar állam és a külhoni magyarság közösen határozza meg a célokat, és együttműködve tegyenek sorsuk javítása érdekében. Gál Kinga fideszes EP-képviselő elmondta, hogy kisebbségi kérdésben még mindig nagy az értetlenség az európai politikusok körében. Papp Gy. Attila: Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 26./

A Kolozsváron tartott kisebbségi és regionális nyelvű napilapok és a többnyelvűség az EU-ban témájú konferencia alkalmából a Szabadság összefoglalót mutatott be romániai magyar közösség vallási életéről, ezt angol és román nyelven is közölte. Romániában a román többség zömmel görögkeleti vallású. Ez a felekezet évtizedeken keresztül – egyfajta államvallásként – kiváltságos helyzetben volt. A románok között jelentős volt a görög rítusú katolikusok száma, ezt a felekezetet a kommunizmus idején törvényen kívül helyezték, templomaikat elkobozták, és a görögkeleti felekezetnek adták. A hívek egy része beolvadt a „nemzeti” egyházba, de sokan római katolikus hitre tértek. A románság keretében jelentős teret hódítottak az újprotestáns felekezetek is. A magyar lakosság zömmel a négy történelmi egyház híve, lélekszám szerinti sorrendben: református, római katolikus, unitárius ás evangélikus-lutheránus. Az újprotestáns felekezetek közül a magyarság körében a baptisták, illetve a hetedik napot ünneplő adventisták közössége számottevő. Az újság bemutatta a magyar lakosság hitéletét, felvázolva az egyes történelmi egyházak múltját. A Római Katolikus Egyházat illetően a kommunizmus idején az egyházi vagyont elvették, számos papot, püspököt bebörtönöztek, többen ott haltak meg. Megkísérelték létrehozni a Rómától független állami egyházat, de ez nem sikerült. Az ellenállás vezéralakja Márton Áron püspök megjárja a kommunista börtönöket, majd évekig házi őrizetben volt. Ő már a második világháború idején felemelte szavát az antiszemita rendelkezések ellen. A rendszerváltozás után lassan, nehezen megindul az ingatlanvagyon visszaszolgáltatása, az egyházi élet fejlődése. Az újság csak az Erdélyi Református Egyházkerületet mutatta be, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületetről nem adott számot. A kommunisták az egyházak iskoláit, intézményeit államosították. Az 1989-es változást követően lassan halad az államosított javak visszaadása. Ennek ellenére előbb Kolozsváron sikerült újraindítani a református kollégiumot, majd Marosvásárhelyen, Nagyenyeden, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen is indultak református osztályok, állami középiskolák keretében. Az Evangélikus Lutheránus Egyház jelenleg mintegy 32 500 tagot számlál. Az istentiszteletek látogatottsága megnőtt, megszervezték a vallásoktatást, a diakóniai munkát és a kulturális tevékenységet. Az unitárius vallás az egyedüli magyar, erdélyi alapítású keresztény felekezet. A rendszerváltás után lehetőség nyílt a fejlődésre, testvérkapcsolatok jöttek létre az angliai és amerikai unitárius egyházakkal. /A romániai magyar közösség vallási élete. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ 6/ A Kolozsváron tartott kisebbségi és regionális nyelvű napilapok és a többnyelvűség az EU-ban témájú konferencia alkalmából a Szabadság összefoglalót adott az állami magyar felsősoktatásról Kolozsváron hat állami finanszírozású felsőfokú oktatási intézmény működik, magyar nyelvű képzést csak Babes–Bolyai Tudományegyetem biztosít. Az intézmény az egykori magyar Bolyai Egyetem, illetve a román Victor Babes Egyetem összeolvasztásából jött létre, és az elmúlt évtizedek során a magyar struktúrák mérete és helyzete sokszor változott. Az egyetem részben politikai nyomásra 1995 óta vállalta fel azt a programot, amit képviselői multikulturálisnak tartanak. A BBTE 21 karából jelenleg 17 biztosít román és magyar, 11 pedig román és német nyelvű képzést. Két karon (a Református-, illetve a Római Katolikus Hittudományi Karon) az oktatás kizárólag magyar nyelven folyik. Az egyetemi szintű képzés 157 szakot kínál (89-et román, 51-et magyar, 14-et német és 3-at angol nyelven). /Állami magyar felsőoktatás Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ Az impériumváltás után, 1918-1919 volt a Ferenc József Tudományegyetem utolsó féléve. A beiratkozott 2570 diák 83%-a magyar volt. A második világháború után Bolyai Tudományegyetem néven Kolozsváron magyar tannyelvű egyetem létesült négy karral. 1958-ban a kommunista hatalom parancsára megkezdődtek a magyar és román egyetem egyesítését szorgalmazó gyűlések, amelyek néhány hónap alatt a két egyetem teljes összeolvadását eredményezték. A folyamatot Nicolae Ceausescu későbbi államfő és Ion Iliescu akkori KISZ-elnök vezette. Az így keletkezett Babes–Bolyai Tudományegyetemen fokozatosan megszűntek a magyar csoportok. Az 1989-ben lezajlott változások után követelték az önálló anyanyelvű oktatást, de az egyetem kérdésében nem születtek döntések. Az továbbra is összevont maradt, a magyar csoportok nem élvezhettek önállóságot. 1990-ben az erdélyi magyarság tízezres utcai tüntetéseken követelte az önálló romániai magyar oktatási hálózat megteremtését, a magyar tannyelvű állami egyetem újraindítását. 1992 és 1997 között az RMDSZ több mint 600 ezer aláírást gyűjtött össze ugyanezen célok támogatása érdekében. 2001-ben két, még 1998-ban benyújtott, erre vonatkozó törvénytervezetet utasított el a román parlament. 2006 februárjában 80 nemzetközi elismertségnek örvendő professzor, köztük 11 Nobel-, Fields- és Wolf-díjas tudós kérte a Bolyai Egyetem újraindítását. Petíciójukra, melyet Románia elnökének és miniszterelnökének, valamint az Európai Bizottság elnökének címeztek, nem érkezett válasz. Megalakult a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), amely kül- és belföldön látványos akciókkal próbálja tárgyalásra kényszeríteni az egyetem vezetőségét – mindmáig sikertelenül. Tavaly novemberben a szervezet egyik alelnöke, Hantz Péter az egyetemi vezetés és az adminisztratív személyzet ellenállása dacára magyar nyelvű feliratokat helyezett el három épületben. Ezeket leverték, összetörték és megtaposták, Hantzot pedig társával, Kovács Lehellel együtt, az általános hazai és külföldi tiltakozás ellenére azonnal elbocsátották. /Ercsey Ravasz Ferenc: Kollégiumtól a Babes–Bolyai Tudományegyetemig. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

A nyolcvanegy éves korában elhunyt Octavian Paler múltjáról írt a lap munkatársa. Már Gheorghiu-Dej kommunista pártvezető nagyra tartotta Palert, 1956-ban, a svájci román nagykövetség ellen elkövetett merénylet tetteseinek perére őt küldte ki Bernbe, hogy riportokban leplezze le az angol-amerikai imperializmus bérenceit. Később, a Ceausescu-korszakban egy ideig Paler volt a Scanteia római tudósítója. Később Palert Olaszországból kiutasították, mert együttműködött a Szekuritátéval. Hazatérte után rendre a Rádió-Televízió, majd az Újságíró Szövetség elnöke, a párt központi bizottságának póttagja, nagy-nemzetgyűlési képviselő, a Romania Libera, végül a Romania Literara főszerkesztője lett. Ez utóbbi tisztségben érte meg az 1989. decemberi fordulatot, amikor a szerkesztőség egyhangú szavazattal menesztette. Ettől kezdve, haláláig, közíróként működött. Ilyen minőségében szerette függetlennek hirdetni magát, de a 2003-ban Ion Iliescu elnöktől kapott lovagi cím sokat mondott nézeteiről. Octavian Paler például Megbékélés, de kivel? című vezércikkében /Cotidianul 2004. ápr. 27,/ ellenségesen fogadta, hogy két nappal előbb Aradon visszaállították a Szabadság-emlékművet, így írt: „a 40 ezer románt – többségében gyermekeket, asszonyokat, öregeket – lemészároló, 300 román falut megsemmisítő 13 magyar tábornoknak emlékműve legyen román földön, és történik ez a román kormány, Arad városi tanácsának engedélyével!” „A 13 bűnöző tábornok népirtást végzett Erdély románsága körében, mégis emlékművet kapott Aradon. El tudja képzelni valaki, hogy Eichmannak szobra legyen izraeli parkban? És akkor Markó Béla hogyan merészeli nacionalistáknak bélyegezni azokat a románokat, akik nem értenek egyet holmi gyilkosok magasztalásával?!” /Barabás István: A másik Paler. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

Előfordul, hogy egyesek emlegetik: bezzeg akkoriban Ceausescu alatt... Erre a magatartásra ad választ a Gyulafehérváron megnyílt „Emlékek az aranykorból” című kiállítás, amit a Szekuritáte Irattárát Tanulmányozó Bizottság segítségével rendeztek. A kiállítás célja bemutatni a kommunista diktatúra és a személyi kultusz hatását a román társadalomra. Hasonló kiállítás eddig nem nyílt az országban. Nemcsak számos tárgy, fénykép stb. szerepel, több eredeti szekus iratot is megtekinthet a nagyközönség. A jól kiépített információs hálózat működése is látható az oktatási intézményekben. Fényképek vannak az élelmiszerüzletek előtti óriási sorokról. Bemutatják a Szekuritáté tevékenységét is. A kiállításon a nemzetiségek elnyomásáról egyetlen adat sem szerepel. /Bakó Botond: Visszaidézték az „aranykorszakot”. Különös kiállítás Gyulafehérvárott. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

Traian Basescu államfő a felfüggesztéséről szóló népszavazási kampányban több alkalommal is oligarchaként emlegette Verestóyt, aki törvénytelen erdőkitermelésből, feldolgozásból gazdagodott meg. A köztársasági elnök egyebek mellett azt állította, hogy az RMDSZ-szenátor tulajdonában lévő Hungastro cég korábban versenytárgyalás nélkül, politikai egyezkedés révén jutott az ebédjegyek forgalmazási jogához. Verestóy a vádakra kijelentette: Hungastro-részvényeit rég eladta, a többi üzlete törvényes és tisztességes. A Capital című román magazin által összeállított, a háromszáz leggazdagabb romániait rangsoroló tavalyi listán az előkelő 68. helyen található az RMDSZ székelyudvarhelyi szenátora. A Gandul napilap szerint az elmúlt tizenkét hónapban részvények eladásából és osztalékokból közel 45 millió lejjel (13 millió euróval) gyarapította vagyonát. Sajtóbeszámolók szerint Verestóy komoly részvénypakettel rendelkezik a bukaresti tőzsdén is, 32 cég értékpapírjaiból tudhat a magáénak. Az üzletember az osztalékokból 13,5 millió lejt (négymillió eurót) bevételezett tavaly, miközben portfóliójának értéke elérte a 61 millió lejt (18 millió eurót). Az MSZP-vel közismerten jó kapcsolatokat ápoló szenátor egyebek mellett öt földterülettel is rendelkezik (egy mezőgazdasági és négy erdő). Verestóyt tavaly tavasszal tanúként hallgatták ki a román főügyészségen a Rompetrol olajcég ügyében. A korrupt körülmények között történt privatizáció főszereplője a Calin Popescu-Tariceanu liberális miniszterelnök jó barátjaként ismert Dinu Patriciu, Románia második legnagyobb olajipari vállalatának vezetője és főrészvényese, aki ellen adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt folyik eljárás. Verestóy RMDSZ-szenátor a Magyarországról érkező támogatásokból is hasznot húz. Az anyaországi juttatásokat kezelő erdélyi Communitas Alapítvány – amelynek egyik kurátora maga a székelyudvarhelyi politikus – 3,3 millió forintnyi lejt adott a Scripta Kiadó által megjelentetett Új Magyar Szó napilapnak és Erdélyi Riport hetilapnak. A szenátort egy évvel ezelőtt a román média Securitate-kapcsolatokkal hozta gyanúba. A Securitate Irattárát Tanulmányozó Tanács azonban úgy döntött, hogy a politikusról előkerült iratok nem jelentenek bizonyítékot arra, hogy együttműködött volna a kommunista hírszerzéssel. Verestóy 1978-ban Bukarestben szerzett diplomát a műszaki egyetem vegyészmérnöki karán, 1983-tól 1989-ig tudományos kutató az Elena Ceausescu által irányított Szervetlen Vegyipari Kutatóintézetben. A diktátor felesége a jelenlegi szenátor több munkáját a saját neve alatt jelentette meg, egyszer-kétszer társszerzőnek vagy konzultánsnak feltüntette Verestóy nevét. A politikus 1996 óta a Román Hírszerző Szolgálatot figyelő képviselőházi és szenátusi közös bizottságban tevékenykedik. /Pataky István: Vizsgálják az RMDSZ oligarcháját. = Magyar Nemzet, máj. 31./

Volt egyszer egy pártlap Sepsiszentgyörgyön, Megyei Tükörnek hívták, a nyolcvanas évek elején, miután négyoldalas napilappá vált, elvesztette olvasói kétharmadát, mindössze hatezer példány kelt el belőle. A kommunista párt szócsöve volt, nem tetszett a pártbizottságnak, hogy propagandaeszköze ily látványosan népszerűtlenné vált, kiadta a parancsot a községi párttitkároknak, fizessenek elő, s az apparátussal is rendeltessék meg a lapot. Sikeres akció volt, néhány hónap alatt tízezer fölé emelkedett a példányszám, s kúszott rendesen fölfelé. A négyoldalas, jórészt Nicolae Ceausescu elvtárs beszédeivel, a pártélet rovattal és némi napi információval megjelenő újság meglehetősen magas példányszámmal érte meg a rendszerváltást. 1989 után egymás után szűntek meg a korábban nagy példányszámú és nem is népszerűtlen lapok, átrendeződött a sajtópiac, a helyzet stabilizálódni látszott. Az RMDSZ kivetette soraiból a másként gondolkodókat, elmosta a platformokat, egy szűk csoport vette kezébe a vezetést. Megvásárolta a már működő lapok, rádiók közül azokat, amelyek erre kaphatók voltak, esetleg újakat alapított. S a támogatásra szánt pénzeket – melyeket a román állam a magyar kisebbségnek, s nem az RMDSZ-hez hű sajtónak, kulturális egyesületeknek adott – szemrebbenés nélkül saját körén belül osztotta el. Sokatmondó tény, hogy Kelemen Hunor, a Communitas Alapítvány elnöke, amikor újságírók szóvá tették e természetellenes helyzetet, így reagált: nincs kommentárom. Az RMDSZ szócsöveit nagylelkűen támogatja. Tulajdonosaik minden létező romániai vagy magyarországi anyagi forrást felkutatnak, és alaposan meg is fejik azokat. A Romániai Magyar Szó két évvel ezelőtt csődbe jutott, most Új Magyar Szó (Maszol) néven jelenik meg, kiadója, többségi tulajdonosa Verestóy Attila RMDSZ-szenátor. Példányszámgondjai lehetnek, mert a hazai és magyarországi átlagot meghaladó támogatások ellenére, no meg a Nagy Zsolt vezette minisztérium százezer eurós nagyságrendű reklámjuttatásai dacára, most terjesztési hadjáratot indított. Sepsiszentgyörgyi irodájuk vezetője, Király Róbert azzal az ajánlattal keresi fel a községek polgármestereit, hogy fizessenek elő önkormányzati pénzből ötven példányra, ellentételezésképp a 8,9 millió régi lej értékben az év folyamán bármikor hirdetést közölhetnek a lapban. Abban reménykednek, hogy az ötven ingyen példányból néhányat megszeretnek, és előfizetnek rá. Kovászna megye 46 településének felében Király sikerrel járt, máshol nem. Márton Árpád képviselő egy korábbi körlevélben felszólította az RMDSZ tisztségviselőit, vegyék, olvassák a lapot, mert pontosan tájékoztat az RMDSZ politikájáról, a bukaresti történésekről. A kézdivásárhelyi Székely Hírmondó azt ajánlotta, hogy a helyi tanács pengessen le minden hónapban száz eurót a szerkesztőségnek, s ellenszolgáltatásképpen a Hírmondó igen szép cikkeket fog közölni a községről. A Communitas Alapítvány írott sajtónak szánt román kormánypénzéből az átlagot meghaladó 15 000 lejes támogatásban részesült a Székely Hírmondó, de a magyarországi Szülőföld Alapítvány is tavaly bőven csurgatott Tamás Sándor és Antal Árpád képviselő rádióinak, vállalkozásainak. Antal Árpád Pro Regio Siculorum Egyesület fejlesztési központjára kétmillió forintot adtak, az Antal & Tamás Kft. az Aktív nevű tévére (amiről eddig úgy tudták, hogy a sepsiszentgyörgyi Média3 Alapítvány tulajdona) 2,5 millió forintot kapott, az Antal Árpád vezette Pro Regio Siculorum Egyesület a Régió Rádió beindítására 3,5 millió forintot, a kézdivásárhelyi Profi Rádió támogatására, mely közismerten társtulajdonban él a Székely Hírmondóval, 3,5 millió forintot kapott, miközben az Anyanyelvápolók Sepsiszentgyörgyi Szövetsége 700 000 forintot. /Simó Erzsébet: Sajtószabadság, -etika és a mindent fölülíró pénz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 9./

Egy erdélyi lány, Tisza Kata, neves történelmi család leszármazottja, történelmi név viselője, nyolc év, sok munka és küzdelem után megkapja a magyar állampolgárságot. Ezt megünnepli barátaival az eskütétel után. Így kezdődik Tisza Kata új könyve, a Magyar pszicho, a nagyon fiatal írónő harmadik könyve. Elindult Marosvásárhelyről… ez is lehetne a könyv címe. Ahányszor az utóbbi két évtizedben a város fiataljai elindultak, elhagyták szülővárosukat, akár megálltak az anyaországban, akár továbbmentek, vállalniuk kellett először a hontalan, a bevándorló, a letelepedni vágyó európai kozmopolita vagy a „kettős állampolgár” sorsát. Tisza Kata a Ceausescu-rendszer magyargyűlöletének megalázó élményét hordozza, viszont számtalan illúziót táplál az anyaország iránt. Szembesül a magyar valósággal. Nehéz, küzdelmes pályája, úgy tűnik, sikeres vágányra ért. Kinyílik előtte a művészeti érvényesülés útja. Sokáig vártunk erre a könyvre, vártuk, hogy megírja valaki, amit sokak megéltek vagy megélnek, írta Rózsa Mária. /Rózsa Mária: Elindult Marosvásárhelyről… Tisza Kata Magyar pszicho című könyvéről. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./

Nagy Károly szerint a romániai magyar baloldal sorsát egy sötét ügy befolyásolta. 1947 telén a Bihar megyei (akkor még) Sziguranca magyar kommunista főnökének, Czellér Lajosnak a kezébe került a Vasgárda utolsó körlevele, amelyben közölték a gárda tagjaival, hogy az új helyzetben a titkosan működő szervezet feloszlik. Parancsba adták a tagoknak, épüljenek be a kommunista pártba. Arra buzdították őket, hogy igyekezzenek minél több zsidó és magyar személyt vezető tisztségbe juttatni. A kisebbség soraiból származó vezetők egyre nagyobb száma kiváltja a „hazafias jó románok”, főképp az értelmiségiek felháborodását a kommunista párt ellen. Czellér ezt az iratot átadta belügyminisztériumi feletteseinek. Ezek megtiltották, hogy az üggyel tovább foglalkozzon. 1948-ban Czellért megvádolták, hogy titoista ügynök, és bezárták. Később kiszabadult és a Belügyminisztériumban dolgozott. 1952 őszén halva találták a bukaresti Belu temetőben, jobb keze mellett pisztoly. Nagy Károly nem fogadja el, hogy öngyilkos lett. 1957-58-ban két vezető pártfunkcionáriusról kiderült, hogy vasgárdista. 1964-ben amnesztiával kiengedték a börtönből az összes politikai foglyot, a súlyos bűnökért elitélt vasgárdistákat is. (De Luka Lászlót és Lakatos Istvánt nem). A legismertebb magyar közéleti személyiség, aki körül 1989 után egy hiteles magyar baloldal kibontakozhatott volna, az Fazekas János, a Kommunista Párt központi vezetőségének tagja volt. Azonban javasolta a köztársasági elnöki tisztség megszüntetését és az Elnöki Tanács visszaállítását, ezért Ceausescu 1984-ben, 56 évesen nyugdíjba kergette a miniszterelnök-helyettesi funkcióból. Fazekas ellenezte a Bolyai Egyetem felszámolását 1959-ben, majd egyedül szavazott a Magyar Autonóm Tartomány nemzetiségi összetételének románosító megváltoztatása ellen. Fazekas 1984-ben a Ceausescu-diktatúrát és a nemzetiségek elnyomását leleplező levelet juttatott el Gorbacsovhoz, az ENSZ főtitkárához és az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez. Végül 1989 januárjában Sütő Andrással együtt újabb levelet intézett az említett személyiségekhez, ezúttal a falurombolás és a határokon lelőtt menekültek ügyében. Mindezek után logikus lett volna, hogy egyike legyen az RMDSZ vezetőinek. Nem így történt. Sőt. Amikor 1993-ban az RMDSZ brassói kongresszusának nyílt levelet akart átadni, már az előcsarnokból kiutasították. Nagy Károly súlyos hibát követett el, amikor Fazekas Jánost lebeszélte a magyar szocialista párt megalakításáról. 1995-ben megalakult egy demokratikus baloldali politikai platform. Létrejött annak bukaresti csoportja is, és ez Fazekas Jánost választotta meg elnökéül. A platform akkori országos elnöke azonban – bár erre az alapszabályzat nem jogosította fel, mi több Sütő András és Balogh Edgár írásban követelték Fazekas tisztségének elismerését – érvénytelenítette a bukaresti csoport választását. Tiltakozásképpen a bukaresti csoport feloszlott. – 2003-ban létrejött székelyföldön még egy baloldali platform, a Demokratikus Újbaloldali Fórum, azonban nem tett szert akkora befolyásra, hogy az RMDSZ politikájára befolyást gyakoroljon. Nagy Károly: Egy hitvallás margójára. Avagy miért nincs Romániában hiteles magyar baloldal? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./ A szerző a Demokratikus Újbalodali Fórum volt kongresszusi képviselője. Az írás első része: Szabadság (Kolozsvár), jún. 13.

Hat éve gáncsolja a román állam az árkosi kastély visszaszolgáltatását a család örököseinek, azonban a bukaresti Legfelső Bíróság hamarosan a felpereseknek ad igazat, állítja a Kovászna megyei önkormányzat. Az önkormányzat a kastéllyal, az Európai Tanulmányok Központjával, valamint a hozzá tartozó étkezdével együtt képzel el egy egységes komplexumot. Eddig a román állam a Művelődési Minisztérium révén és az Árkosi Művelődési Központ sorozatosan megfellebbezték az örökösöknek kedvező igazságszolgáltatási ítéleteket. A Szentkereszty-kastély körülbelül 1890-ben épült új barokk stílusban. 1945-től árvaház, mezőgépész-képző iskola, lerakat, majd a mezőgazdasági termelőszövetkezet székhelye volt. 1968–1982 között az Agronómusok Házaként működött, majd a megyei pártbizottság leltárába került, és protokollvillává alakították Nicolae Ceausescu államfő és pártfőtitkár számára. 1974–1982 között a kastély területén szobrásztábor működött. 1990-ben a bukaresti művelődésügyi tárca átvette az ingatlant. Ettől kezdve a művelődési központ szervez benne kulturális rendezvényeket. /Domokos Péter: Kultúrernyős túlélés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Gazda József a Tűz októbere című interjúkötetét mutatták be június 15-én Kolozsváron, a Bulgakov kávéházban. A meghívott másfajta megközelítésben beszélt az 1956-os forradalom eseményeiről. A kötet alulnézetből láttatja a kommunista megtorlást, elhelyezi térben és időben, ami történt. A meghívott beszámolt utazásairól, élményeiről, a magyar emigránsokkal való kapcsolatteremtésről. Gazda József elmondta, a téma már az 1970-es években foglalkoztatta, a gyűjtési folyamat, a beszélgetés az emberekkel ekkor kezdődött el. Ezek a munkák nem is interjúk, inkább beszélgetések, állapította meg a szerző. Jaj mik történtek, jaj mik is történtek című kötete, amely 1997-ben látott napvilágot 1100 ilyen beszélgetést tartalmaz. Javarészt ezek a munkák a Ceusescu-korszak idején készültek. Nagyon kevés interjúalanya zárkózott el a beszélgetéstől, készek voltak nyilatkozni ‘56-os élményeikről. /Varga Melinda: Kegyetlenül őszinte kötet 1956-ról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./