„Megbotránkoztatott, hogy az afrikai és kambodzsai állapotokhoz hasonló helyzet uralkodik Európa szívében, a romániai árvaházakban” – kezdte beszámolóját október 29-én a FRCCF /Gyerekekért Közösségért Családért Alapítvány/ székhelyén, Kolozsváron tartott sajtóértekezletén Wendy Miller, a legelső külföldi állampolgár, aki segítséget nyújtott romániai rászoruló gyereknek. Wendy Miller 11 éven át minden hónapban anyagi segítséget nyújtott egy Bihar megyei kislánynak – aki azóta 24 éves fiatal nővé érett, és stabil munkahellyel rendelkezik. Tizenegy év kapcsolattartás után most nyílt először lehetőségük találkozni, mert a hölgy sincs kivételesen jó anyagi helyzetben. Elmesélte: 1990 elején egy angliai csatorna sugározta az első dokumentumfilmek egyikét, amelyek a Ceausescu-korszak árvaházaiban uralkodó borzalmas állapotokat tárta fel. Megtudta, lehetőség van arra, hogy havonta egy bizonyos összeggel támogasson egy romániai árvát, ezt ő azonnal elvállalta, így lett a legelső angliai „szponzorrá”. Romániában komoly mentalitásváltásra van szükség ezen a téren is, hiszen míg például az Egyesült Államokban az emberek számára természetes az adakozás, a jótékonykodás, itt ez még jóformán ismeretlen fogalom. Minden megoldást az államtól várnak. Az angliai támogatások egyre csökkennek, 2010 után pedig teljesen megszűnnek, ezért jelenleg a FRCCF hazai támogatókat keres programjai fenntartására. Angliában régebben a hatezret is meghaladta azoknak a száma, akik éveken át havonta segítettek egy rászoruló romániai gyereket. Ma ez a szám mintegy kétezer, de a „haszonélvezők” száma sokkal nagyobb, hiszen testvéreik, családtagjaik élete is könnyebb a támogatásnak köszönhetően. A hazai szponzorok száma jelenleg mindössze 17... /F. I. : Sok kicsi sokra megy – segíteni mindenki kötelessége. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

Terrorista cselekedetek gyanújával bűnvádi feljelentést tett a bukaresti Kommunizmus Bűncselekményeit Feltáró Intézet Nicolae Plesita nyugalmazott tábornok, valamint öt egykori román diplomata ellen. A kormány által két évvel ezelőtt létrehozott intézmény azzal vádolja a Szekuritáté Külföldi Hírszerzésének (DIE) volt parancsnokát és a öt volt bonni diplomatát, hogy közreműködtek a kommunista rezsim ellenállóinak meggyilkolásában, valamint megfélemlítésében. Az intézet szerint Nicolae Plesita, Dan Mihoc, Constantin Ciobanu, Ion Constantin, Ioan Lupu és Ion Grecu szervezte meg többek között 1981-ben a Ceausescu-diktatúra három nagy ellenállója, Paul Goma, Nicolae Penescu és Serban Orescu ellen irányuló – végül sikertelennek bizonyult – merényletet, amelynek során csomagba rejtett pokolgépet küldtek a célszemélyeknek. Másokat Plesitáék mérges gázzal, illetve bérgyilkosok alkalmazásával igyekeztek eltenni láb alól. Különben a feljelentést a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS), a CIA-tól, a kelet-német (STASI), valamint a magyar titkosszolgálattól (BM) származó dokumentumokra és tanúvallomásokra alapozták. A Marius Oprea történész vezette intézet korábban hasonló eljárást kezdeményezett 210 egykori börtönparancsnok és a gyermekeket beszervező szekustiszt ellen is. Augusztusban arra is javaslatot tett, hogy a volt szekusok és a politikai rendőrséggel közvetlenül együttműködő személyek nyugdíját csökkentsék a szakképzetlen munkásokéval egyenértékű szintre. Ez a rendelkezés egyebek mellett Nicolae Plesita szekustábornokra is vonatkozna, aki jelenleg ötezer lejes nyugdíjban részesül. A bukaresti katonai ügyészség által véglegesített bűnügyi dossziéban azzal gyanúsítják a DIE volt parancsnokát, hogy Ceausescu utasítására legkevesebb hét merénylet végrehajtásával bízta meg a Sakálként elhíresült nemzetközi terroristát. Carlos, azaz Iljics Ramirez Sanchez 1981. február 21-én például a Szekuritáté megrendelésére robbantott a Szabad Európa Rádió müncheni szerkesztőségében. /Rostás Szabolcs: Szekusok célkeresztben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./

„Amikor majd megírják Románia igazi történelmét, abban méltó helyet kell kapnia 1987. november 15-ének. Mély tiszteletem mindazoknak, akik fellázadtak, akik meghaltak, és akik emiatt szenvedtek” – jelentette ki november 12-én Brassóban Emil Constantinescu volt államfő a brassói zendülés huszadik évfordulója alkalmából a megyei tanács – 1989 előtt a Román Kommunista Párt és a néptanács Brassó megyei székháza – falán elhelyezett emléktábla leleplezésén. Constantinescu szerint a főhajtással az állam is adós. November 12-én a Brassó Megyei Tanács székházában tartott ünnepi gyűlésen a megyei önkormányzat díszoklevéllel és fejenként 1500 lejes prémiummal ajándékozta meg a brassói November 15. Egyesület 84 tagját. 1987. november 15-én Brassóban tízezrek tüntettek a pártszékház előtt. Dél körül már harmincezres tömeg tüntetett Nicolae Ceausescu pártfőtitkár és a kommunizmus ellen, Ceausescu-portrékat és pártzászlókat égettek el. A megtorlás során a milícia és a szekuritáté verőlegényei több száz embert kínoztak meg. A zendülésben résztvevők közül 61 személyt ítéltek el, akiket más megyékbe deportáltak, 27 főre pedig kényszerlakhelyet róttak ki. A vallatásokon megkínzott emberek közül 14-en haltak meg a zendülés óta eltelt években. „A megtorlás azonban másokat is érintett, hiszen a kommunista hatóságok húsz társunknak a feleségét is arra kényszerítették, hogy férjével együtt száműzetésbe vonuljon, vagy váljon el” – egészítette ki Florin Postolachi, a zendülés egyik résztvevője, a brassói November 15. Egyesület elnöke. Brassóban november 15-csütörtökön nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen méltatják a húsz évvel ezelőtti eseményt, és bemutatják a visszaemlékezéseket tartalmazó November 15-e című emlékkötetet. /Benkő Levente: Emlékezés a zendülésre. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

Heves vita közepette szavazták meg a Kolozsváron a tanácsülésen negyven új utca elnevezését. A város új villanegyedeiben lesz Bocskai István, Pákei Lajos, Mátyás Mátyás, János Zsigmond, Báthory István és Reményik Sándor nevét viselő utca is. Molnos Lajos városi tanácsos határozott fellépése következtében leszavazták azt az indítványt, miszerint Ion Lancranjanról, a Ceausescu beolvasztási politikáját szolgáló bérencről is utcát nevezzenek el. /N. -H. D. : Hat új magyar utcanévről döntöttek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

A Szabadság napilap szerint a képviselőházi frakcióban megdorgálták dr. B. Garda Dezső tőkéspártiságáért. Garda Dezső cikkében finomított: Markó Béla szövetségi elnök és Kelemen Hunor ügyvezető elnök nemtetszésüket fejezték ki a kampánybeli magatartása miatt és azzal vádolták, hogy Tőkés László szórólapjait osztogatta a kampány idején. Markó azonban nem tudott választ adni arra, hogy ki informálta őt a szórólap osztogatásról, így a vádaskodás nem folytatódott. Arra a kérdésre, hogy Garda Dezső nem cáfolta meg Tőkés László püspök bírálatait az erdőirtással kapcsolatos korrupcióra vonatkozóan, kifejtette: ezt nem tehette, mert ezeket az erdő-panamákat ő tárta fel és Garda Dezső saját küzdelmét, melyet a vagyonuktól megfosztott magyarok érdekében folytatott, nem cáfolhatta meg. A frakciógyűlésen Garda Dezső elmondta tőkéspártiságának valódi okát. Őt ugyanis az 1989 előtti időszakban a szó szoros értelmében üldözték, megakadályozták szakmai előrelépését. Sőt, 1982-ben Gyergyószentmiklós történetéről írt könyvét elégették. Mindez azért történt, mert vállalta a magyarság igazi történelméért való kiállást, történelemóráiba nem vitte bele a történelemhamisításokra vonatkozó elveket. Az általa vezetett történelemkörrel a magyarság történetének a kutatását szolgálta, ami tiltva volt a Ceausescu-korszakban. Nem kampányohatott az ellen aki megteremtette a lehetőséget a magyarság jogaiért folytatott harchoz, melyet az RMDSZ 1989 után felvállalt. /Dr. B. Garda Dezső parlamenti képviselő: Adalékok a képviselőház RMDSZ-frakciójának november 26-i gyűléséhez. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

Aki dicsőítő verseket írt Ceausescuhoz, és most is a közéletben tevékenykedik, álljon elő. Erre „sarkall” leleplező-sorozatában a maszol.ro Előre című „könyöklőblogja”, mely eddig Oláh Istvánt és Barabás Zoltánt „vette elő” az Előre régi számai alapján. Mindketten ma is aktív személyek. Gáspárik Attila betársult Salamon Márton László mellé. „Virtuális Múzeumra gondoltam, ahol kiállítjuk régi dolgainkat” – fogalmazott Gáspárik Attila. Egyrészt okulásul a fiatalok számára, másrészt példamutatásként, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. Salamon Márton László szerint a legérdekesebb a nyolcvanas évek második feléből a régi pártlap, az Előre számainak vizsgálata. Közéletileg ma is aktív személyeket találtak az elnyomó kommunista rezsimet kiszolgáló írások közlői között. Az Előre blog Nicolae Ceausescu elvtárs születésnapjára, illetve hozzá írt verseket tett közzé például a Székelyudvarhelyen élő, MTI-Press–díjas Oláh Istvántól, vagy Barabás Zoltántól, ki jelenleg a királyhágómelléki református püspökség Partiumi Közlöny című lapjának főszerkesztője. Azt várják, hogy a versek írói megszólaljanak. „Nem értek egyet azzal, hogy tizennyolc éve Hajdú Győző az egyetlen mumusunk, eközben töretlen karriereket látunk” – állítja Gáspárik. Szerinte az írástudóknak jóval nagyobb a felelőssége. Dicsérő verseket írni nem volt kötelező. Az RMDSZ-en belül is vannak ma tisztségben olyanok, akik írtak dicsérő verseket: Molnos Lajos tanácsos vagy Magyari Lajos. /Gergely Edit: Mumusok és pellengérek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

Az utcanevek körüli acsarkodások továbbra is napirenden vannak, ha nem is olyan intenzitással, mint a Funar-korszakban. Nemrég negyven új utca nevéről kellett dönteni, a Kolozs Megyei Tanács által jóváhagyott jegyzéken szereplő utcaneveket szavazták a tanácsosok. Legutóbb a város új villanegyedeinek egyre sokasodó utcaneveiről döntött a tanács. A negyvenből hat utcát neveztek el magyar személyiségről: Pákei Lajos építész, Mátyás Mátyás orvos, Bocskai István, János Zsigmond és Báthory István fejedelmek, illetve Reményik Sándor költő nevét egy-egy kolozsvári villasor viseli. A Nagy-Románia Párt tanácsosai nagy vehemenciával emeltek szót a magyar utcanevek ellen. Tiltakozásuk akkor érte el a tetőfokot, amikor Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos javasolta, hogy Ion Lancranjan – a Ceausescu-korszak asszimilációs törekvéseit helyeslő író – nevét viselő utcát ezentúl hívják Regina Maria utcának. Végül mégis elfogadták ezt az utcanév-változtatást. A tanácskozás után egy román újságíró felkiáltott: Bocskai utca Kolozsváron? Ez meg hogy lehet? Miután tájékozódott, az újságírónő arca felderült: ha azt a sáros utcát hívják majd Bocskainak, akkor nincs baj. /Nagy-Hintós Diana: Utcanevek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

Emil Hurezeanu a rádió egyik szerkesztője elmondta: ez a film nem egy klasszikus dokumentumfilm. Ebben a filmben a szereplők történeteiből áll össze a kép. Mesélnek a rádiósok, a terroristák, a rádióhallgatók, a titkosszolgálat emberei, a kommunista párt egykori vezetői, románok, németek, amerikaiak, franciák egyaránt. A több mint száz órás összegyűjtött anyagból a rendezőnek szelektálnia kellett, hogy képet fessen a Ceausescu korszakról. Nestor Ratesh, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztője szerint a film történelmi film is egyben, a rádióhallgatók történelme. A dokumentumfilm egy rövid felvezető után az 1977-es földrengéssel indul, amikor elkezdődött egy bilaterális kommunikáció a Németországban élő rádiós kollégák és Románia között. A kommunizmus első számú ellenségeként elkönyvelt rádióállomás munkatársai közül is jó néhányan áldozatául estek a kommunista terroristatámadásoknak: először egy robbantás tett hatalmas kárt a rádió székhelyében, majd a rádió igazgatójánál és szerkesztőinél állapítottak meg rákos daganatot. Azt, hogy ezeket az embereket szándékosan mérgezték meg, mai napig nem sikerült bizonyítani, de egy nyilvánosságra hozott, szekuritatés dosszié szerint következtetni lehet arra, hogy a megbetegedések nem voltak véletlenek. A történetben első alkalommal nyilatkozik Carlos, a Sakál nevet viselő terrorista is. A Szabad Európa Rádió-ellenes terrortámadásokban való szerepvállalását nem tudták bizonyítani, de Carlos beszél a kommunista politikusokkal való kapcsolatairól. /Dézsi Ildikó: Kommunizmusellenes harc kicsit másképp. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

Traian Basescu államfővel találkozott Tőkés László EP-képviselő a héten Bukarestben. A találkozó után Salamon Márton László főszerkesztő beszélgetett a püspökkel. Basescu többször kimutatta már rokonszenvét az RMDSZ-szel szemben álló magyar politikai törekvések iránt. Minek tulajdonítja ön ezt a szimpátiát? – hangzott a kérdés. Fontos Románia elnöke számára a 35 európai parlamenti képviselő. Azelőtt semmilyen szimpátiát nem tapasztalhatott. Nem igaz, hogy a kampány alatt támogatta őt Basescu. Egyházi vezetőként kért találkozót korábban az államfőtől, akkor választ sem kapott. A sajtó szerint Tőkés László egy magyarországi intézménytől, a fideszes vezetésű esztergomi önkormányzattól kért támogatást kampánycélokra. Márpedig a törvény szerint külföldi jogi és fizikai személyeknek tilos finanszírozniuk a választási kampányt. Közismert, válaszolta Tőkés, hogy a magyar kormányzat csökkentette a határon túli egyházak támogatását. Nem választási kampányra kért támogatást, levelében említés sem tett erről. Az a levél az egyházi támogatásról szól. A levél végén Tőké László említést tett arról, hogy milyen feladatok következnek számára, mint EP- képviselőjelölt. Markó Béla úgy fogalmazott: nem tudja, kivel is kellene most tárgyalnia: Tőkés Lászlóval, Szász Jenővel vagy a Fidesszel? „Ez öncélú ironizálás volt Markó részéről. Egyértelmű: azokkal kell tárgyalni, akikkel szeptember 6-ig tárgyaltak” – válaszolt a püspök. Az ÚMSZ elkezdte közzétenni honlapján a múlt rendszert, a kommunista hatalmat dicsőítő szerzők műveit, köztük van Barabás Zoltán, a Partiumi Közlöny, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapjának főszerkesztője, aki Ceausescu születésnapjára írt verset. Tőkés leszögezte, szükség van a múlt felfedésére. Azonban különbséget kell tenni: más az, ha valakiből kicsikartak valamit, más, ha önként tette. Barabás Zoltánnak kapcsolatban kijelentette, nem személyeskedne ebben az ügyben, ez partikuláris kérdés. /Salamon Márton László: „Partikuláris kérdések” Tőkéshez. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./

Harminc év kell, hogy a jelenlegi ütemben a lakáskínálat kielégítse a szükségletet. Az építkezések mértéke még nem érte el az 1989-es év szintjét, annak ellenére, hogy az a kommunizmus időszakának leggyengébbike ilyen szempontból. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 1951 és 1989 között közel 3 millió lakást építettek, a teljes mennyiség harminc százalékát Bukarestben. Az ötvenes évektől az 1989-es rendszerváltásig az állam átlagban évi több mint ötmilliárd eurónak megfelelő összeget költött építkezésekre. A nyolcvanas években folyamatosan csökkent az építkezések ritmusa. Az idei év első kilenc hónapjában 28 285 lakást adtak át, 2006-ban pedig 38 178-at, ez sokkal alacsonyabb az 1989-es adatnál. /Isán István Csongor: Versenyben Ceausescuval. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./

A románok alapjában véve elégedetlenek, tájékozatlanok és optimisták – ez derül ki a Soros Alapítvány felméréséből. A megkérdezettek több mint 60 százaléka sorolja magát a középréteget képviselő társadalmi kategóriába, vagy vallja magát szegénynek. Arra a kérdésre, hogy mi jellemzi a középréteget, kevesen tudtak helyesen válaszolni. A rossz körülmények közt élők reménykednek, hogy az elkövetkezendő öt évben javulni fog a megélhetésük. Romániában az euroövezet többi országaihoz képest a szegénységi ráta nagyon magas. 2006-ban az abszolút szegénység hárommillió embert érintett, ami a 2000-es adatokhoz képest a felére csökkent, a gazdasági növekedésnek köszönhetően. Európai viszonylatban a társadalmi rétegek közti egyenlőtlenség Romániában a legnagyobb. Arra a kérdésre, „Ki volt az utóbbi 100 év legjobb, illetve legrosszabb ország vezetője”, a válaszok nagyon ellentmondásosak: a legelső helyen Ceausescu áll itt is, ott is. A kérdezettek 23 százaléka nyilatkozta azt, hogy ő tette a legtöbb jót az utóbbi száz évben Romániában, 15 százalékuk szerint Traian Basescu, 7 százalékuk szerint Ion Iliescu. Arra a kérdésre, hogy ki volt a legrosszabb politikus, a kérdezettek 24 százaléka voksolt Ceausescura, 15 százalékuk szerint Iliescu, 8 százalékuk szerint Emil Constantinescu, és 5 százalékuk szerint Basescu. „Az erdélyi magyarság a jelenlegi élethelyzetének és jövőbeli lehetőségeinek a megítélésében nem tér el az átlag román népesség megítélésétől. Az utóbbi öt-hat év felmérései azt mutatják, hogy a trendek messzemenően azonosak”- nyilatkozta Horváth István a Magyar Kulturális Intézet igazgatója. /Oborocea Mónika, Pásztor Krisztina: Elégedetlen optimisták országa. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./

A felmérések szerint az évszázad legnépszerűbb román politikusa Nicolae Ceausescu. A román társadalmat – sőt, az egész kelet-európai társadalmat is felkészületlenül érte a szabadság. A nosztalgia, a diktátor sírjára hordott virágok a nagy romániai irányvesztés tanúi. A diktatúra nyújtotta viszonylagos biztonság emléke félelmetes erővel hat most, amikor gond a megélhetés, a munkahely, a közköltségek kifizetése, a nyugdíj. Néhány generáció úgyszólván a teljes életét egy olyan rendszerben élte le, amikor ezek – a lojalitás és a kellő időben való hallgatás, illetve tapsolás ellenében biztosítva voltak. A rendszer feltételeit elfogadták. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Elkínzott generációk hangja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Amióta átolvasta testvére, Tőkés László püspök 10 ezer oldalas szekus dossziéja egy tizedét, a családdal együtt nem tud magához térni, írta hozzászólásában a Magyarországon élő ifjabb Tőkés István. Barta Tibor doktor a sógoruk, kiderült róla, hogy besúgó. Mit is mondhatna neki, hiszen minden 1989-ben Temesvárra segítséget, lelki támaszt vivő családtag meghurcolását ez az ember okozta. Tőkés Lászlót csak a nemzetközi ismertség mentette meg. A román titkosszolgálat fő feladata az erdélyi magyarság kiiktatása volt. A még mindig magas pozíciós volt temesvári szeku főnök két év börtön után is azt vallotta, hogy az erdélyi magyarok nem Ceausescu, hanem a románság ellen vannak. Az egyházkerület árulóit az 1989-es változások óta ugyanúgy végzik ártalmas egyház – és magyar egységbontó munkájukat. Róluk adatokat találhat az olvasó a www.hhrf. org/kiralyhagomellek/magyar. htm honlapon. /Ifj. Tőkés István: A szekus-besúgás margójára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

Románia először emlékezik az EU teljes jogú tagjaként az 1989-es népfelkelés áldozataira. Nélkülük ez az ország még évekig az emberarcú szocializmust építette volna. A forradalom eszméjét eltulajdonító, Ion Iliescu fémjelezte posztkommunista éra mindent megtett a demokratikus berendezkedés fékezéséért, az erkölcsi-anyagi jóvátétel megakadályozásáért. A lelkükön szárad, hogy a román állampolgárok akkoriban beindult exodusa mára hárommilliósra duzzadt. A román társadalom jelentős része úgy ítéli meg: jobban élt a Ceausescu-diktatúra idején. /Rostás Szabolcs: Élő forradalom. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./

Tizennyolc év telt el az 1989-es események óta, s egy év, amióta Traian Basescu hivatalosan elítélte a kommunizmust. Egyáltalán megtörtént a rendszerváltás? Még mindig nem tudni, ki a felelős a Ceausescu menekülése utáni áldozatokért, s a “minden pozícióból lövő” hírhedt terroristák közül egyetlen egyet sem sikerült elfogni. 18 évvel ezelőtt azzal vádolták az előtérbe kerülő második-harmadik vonalbeli (volt)kommunista politikusokat, hogy rosszhiszeműek és inkompetensek. Mára az idő bebizonyította a kételyek helyességét, sőt, egy újabb oldaluk világosodott meg: a korrupció. A valós rendszerváltás szorgalmazói ellen ugyanolyan kemény lejáratási kampány folyik, mint annak idején Tőkés, Doina Cornea, Ana Blandiana, vagy a többi “hazaáruló” ellen. /Chirmiciu András: Nagykorúság. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 18./

December 22-én lesz 18 éve a kommunista rezsim megdöntésének. Az alkotmánybíróság idei döntésével kivette a katonai ügyészek hatásköréből a forradalomra vonatkozó dossziékat. A döntést azzal indokolták, hogy az ügyben civil érintettek is vannak. A katonai ügyészek eddig összegyűjtött adataiból kiderült, hogy 1989. decemberében a Szekuritáté és a milícia tagjai, valamint a hazafias gárdák tagjai, katonák és egyszerű civilek lőttek tüntetőkre, vettek részt megverésükben, megkínzásukban. Nincs egyetlen olyan tanúvallomás sem, amely a külföldi terroristákra vonatkozó, a forradalom napjaiban rémhírként terjedő elméletet igazolja. Ugyanez a helyzet a külföldi hatalmak beavatkozásának elméletével is. Dan Voinea, a katonai ügyész szerint azokban a decemberi napokban „ködösítési hadjárat folyt” az állam intézményei részéről, de azok részéről is, akik Ceausescutól átvették a hatalmat. Az egész országban voltak áldozatok, és az események lefolyása mindenütt ugyanúgy történt. Hivatalos adatok szerint a halottak és sérültek száma december 22-e előtt tízszer kisebb, mint az ezután elesettek vagy megsebesültek száma. A hivatalos adatok szerint a forradalom alatt 1142 személy esett el, 3138-an megsebesültek, és 760 embert tartóztattak le. A forradalommal kapcsolatban a legfontosabb pernek a temesvári per tekinthető: a vádlottak Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac nyugalmazott tábornokok. Őket a forradalom leverésére tett kísérletben való vezető szerepük miatt idén a Legfelsőbb Bíróság 15–15 év börtönbüntetésre ítélte. Az 1989-es események kronológiája December 15. Egy kisebb csoport összegyűl Tőkés László háza előtt, hogy megakadályozza a református pap erőszakos elköltöztetését Temesvárról. Egyelőre gyéren, de Nicolae Ceausescu-ellenes jelszavak is elhangzanak. December 16. A Tőkés László erőszakos eltávolítása elleni tüntetés nagyobb méreteket ölt, kiterjed az egész városra és határozottan antikommunista színezetet ölt. Közbelépnek az elnyomó szervek, eldördülnek az első lövések, és megtörténnek az első letartóztatások. December 17. Az elnyomó igyekezetek folytatódnak Temesváron, de a tüntetések egyre nagyobb méretet öltenek. Este és éjjel a katonaság által támogatott milícia és Szekuritáté belelő a tömegbe. December 18–19. A brutális ellenlépések eredményeképp a tüntetések intenzitása csökken, de a tüntetők továbbra is vállalják a harcot. A megmozdulás kezd országos méreteket ölteni. December 20. Több mint 100 ezer tüntető elfoglalja a temesvári Opera teret és hatalom elleni jelszavakat skandál. Megalakul Temesváron a Román Demokrata Front, amely programjába foglalja a téren levők kéréseit. December 21. Reggelre Nicolae Ceausescu nagygyűlést hív össze Bukarestben azzal a céllal, hogy elítélje a „temesvári felkelést”. Az összehívott emberek ellene fordulnak, a tüntetést feloszlatják, de egy csoport az Intercontinental szállóhoz megy és hatalomellenes tüntetésbe kezd. December 22. A pártvezetés elveszíti a katonaság és a Szekuritáté támogatását, Nicolae Ceausescu és neje, Elena helikopterrel elmenekül a Központi Bizottság székházából. Három nappal később rögtönítélő bíróság halálra ítéli őket, az ítéletet azonnal végrehajtják. Ugyanakkor országszerte véres összecsapások zajlanak a tüntetők és a karhatalom között. A kommunista rezsimet illegálisnak nyilvánítják, megalakul a Nemzetmentési Front. /Isán István Csongor: Forradalom: volt vagy nem volt? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

Doina Cornea a vele készült beszélgetésben elmondta, azért állt ki a kommunizmus idején, hogy az írók, az értelmiség magatartását ostorozza. Ana Blandiana, Gabriel Andreescu, Dan Desliu, Mircea Dinescu – maréknyi emberen kívül mindenki hallgatott. Doina Cornea a Szabad Európa Rádión keresztül nyilvánosságra hozott leveleiben a romániai értelmiség passzív magatartását bírálta, az emberekhez szólt, hogy győzzék le magukban a félelmet és a kishitűséget. Nagy kérdés, hogy az 1989-es forradalmat ki idézte elő. Doina Cornea szerint a Szekuritáté egy része és a hadsereg belső hírszerző szolgálatai készítették elő. És Gorbacsov is, mert meg akart már szabadulni Ceausescutól. A Szekuritáté kihasználta a Papp László volt református püspök és Tőkés László akkori temesvári lelkész közötti konfliktust. Amikor egyre több román és szerb nemzetiségű ember is kiállt Tőkés László mellett, őbenne még nem volt semmi remény. 1989. december 21-én Kolozsvár tele volt katonákkal, milicistákkal, szekusokkal. Azután Doina Cornea elindulta a főtér felé. A járdákon páncélosok álltak, feléjük irányított fegyverekkel. Másnap, 22-én egy fekete esőköpenyes fiatalember kopogott be hozzá, kérte őt, jöjjön az ortodox katedrális előtti térre, nagygyűlés lesz. Ceausescu megfutamodása után az ortodox katedrálisban megint találkozott azzal a fekete köpenyes fiatalemberrel. 22-én délután értesült arról, hogy a Nemzeti Megmentési Front (FSN) listáján ő az első, Ana Blandiana a második, Mircea Dinescu a harmadik, Ion Iliescu az utolsó. Közleményt adtak ki demokratikus elveket, magántulajdont, politikai pluralizmust hirdető programról Amikor később újra közölték a programot, már szó sem volt benne ezekről az elvekről. Most már látja, tévedett, amikor televízión keresztül lebeszélte a bukaresti fiatalokat a további tüntetésekről. Azt hazudták ugyanis neki, hogy terroristák leselkednek rájuk, tehát azt mondta: Édes gyermekeim, ne kockáztassátok az életeteket, menjetek haza, a FSN programja demokratikus, amelyet ha nem tart be, én leszek az első, aki ellenzékbe vonul. Doina Cornea /sz. Brassó, 1929. márc. 30./ a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának francia szakos tanársegéde volt, fordító, publicista, kommunistaellenes ellenzéki. 1980-ban írta meg első szamizdatkönyvét (Incercarea labirintului), majd négy, szintén szamizdatfordítást készített. 1982 és 1989 között 31 levelet tett közzé a Szabad Európa Rádió révén Ceausescu Romániájáról. Állásából eltávolították, 1989. december 22-éig megfigyelés alatt tartották. /Benkő Levente: Gyávaságunk árát fizetjük. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./

Egy évvel a kommunizmus hivatalos elítélése után a Tismaneanu-jelentésben foglalt 36 konkrét intézkedésből csak négyet léptettek életbe, derül ki a Hotnews internetes hírportál elemzéséből. A dokumentum elkészítésével megbízott kutatócsoport vezetője, Vladimir Tismaneanu politológus szerint az intézkedéseket kormányrendeletek útján ültethetnék gyakorlatba. A Tismaneanu-jelentésben foglalt, ám még meg nem valósított intézkedések listája igen hosszúra nyúlik: a kommunista ellenes felkelések, az 1990-es márciusi marosvásárhelyi események kutatásainak mielőbbi befejezése, a Belügyminisztérium levéltárának nyilvánossá tétele, a kommunizmus áldozataira való emlékezés napjának kijelölése, a hősök bukaresti emlékművének felállítása, a történelmi múzeumokban a kommunizmus rémtetteit bemutató részlegek létesítése. S ehhez még hozzá tehető a parlamentben megszervezendő állandó kiállítás, a kommunizmusról szóló tankönyv kibocsátása, az átvilágítási törvény mihamarabbi elfogadása, valamint olyan kutatócsoport létesítése, amely vállalná a romániai kommunizmus enciklopédiájának kidolgozását, a kommunizmus bűntetteinek az emberiség elleni bűntettekké nyilvánítását. Fontos lenne az 1948-ban, 1955-ben és 1968-ban érvényes büntetőjogi törvénykönyv alapján hozott ítéleteknek törvény általi megsemmisítése, a fizikai és pszichikai kínzásoknak, a kényszermunkára vonatkozó ítéleteknek törvénytelenné nyilvánítása, a Ceausescu által életbe léptetett, a politikai bűntettekre vonatkozó határozat érvénytelenítése, a kommunista rendszerben kiutasított személyek jogainak visszaállítása, illetve olyan jogszabály elfogadása, amelynek alapján a Román Kommunista Párt volt élvonalbeli aktivistái, a szekus vezetők, a rendőrség, az igazságügyi és belügyminisztériumi vezetők a lehető legkisebb nyugdíjban részesüljenek. A jelentésben említették Gheorghe Ursu kommunistaellenes disszidens naplójának felkutatását és közzétételét, a Szekuritáté valamint más intézmények irattárát tönkretevő személyek elleni bűnvádi eljárás elindítását, a Románia és a volt Német Szövetségi Köztársaság között a kivándorolt személyekre vonatkozó egyezségek titkosságának feloldását, a katonai törvényszékek, a volt rendőrségi nyilvántartási igazgatóságok, az igazságügyi minisztérium iratcsomói átadásának megsürgetését, a kommunizmust megelőző és követő időszak igazságainak feltárását, valamint tizenkét, negyven évnél fiatalabb, a kommunizmus feltárása iránt érdeklődő kutató ösztöndíj-rendszerének kialakítását. Az életbe léptetett intézkedések a következők: az elnöki hivatal honlapján román nyelven közzétették a jelentést, november 15-én a parlamentben megszervezték a „Ways to consider communism” elnevezésű, a kommunizmus bűntetteit elítélő nemzetközi konferenciát. Folytatják a román közszolgálati adó egyes adóján „A fájdalom emléknaplója” elnevezésű sorozatot. Feloldották valamennyi, a kommunista rezsimre vonatkozó levéltári anyag titkosságát, de az illetékesek közölték: az iratok nem titkosak, de amíg azokat nem dolgozták fel, nem hozhatók nyilvánosságra. /Csak négy intézkedést léptettek életbe a Tismaneanu-jelentésből. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

Wass Albert legszemélyesebb szépirodalmi alkotása a Kard és kasza című történelmi családregény, amelyben az Erőss család sorsán keresztül a Wass-nemzetség kilencszáz éves történetét eleveníti meg, az 1050-ben a Mezőségre érkező Buzáttól, az „ősapától” Erőss Miklós grófig, az író alter egojáig. A visszatérő Miklóst mindent látó, gyógyító, szent emberként emlegetik a környékbeliek, s egyre többen keresik föl a falvakból segítségét, tanácsát kérve. Ő pedig a szenvedő, nélkülöző embereknek a szeretetről beszél. A Wass Albert-recepciót vette számba Szakács István Péter. Wass Albert elkötelezett ellenzői arra hivatkoznak, hogy az író szélsőségesen nacionalista nézeteket vallott, antiszemita volt, a nemzetiszocializmus megrögzött híve. Végletes nacionalizmusára, Jönnek című művét szokták idézni. Ez az írás azonban megtisztító hatású. Zaklatottságát a téma indokolja. Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásának szubjektív beszámolójáról van szó benne. A nemzeti hovatartozásnak olyan szenvedélyes megnyilatkozása ez a könyv, mint a mélyen vallásos Dsida Jenő Psalmus Hungaricusa. Az, hogy Wass Albert történeteiben felbukkannak zsidó származású szereplők, még nem jelent antiszemitizmust. Azzal is vádolják, hogy az emigrációban a hungarista sajtóban publikált. Vádlói azonban egyetlen ilyen cikket sem tudnak felmutatni, Wass Albert ugyanis rossz viszonyban volt a hungarista mozgalommal, nem közölt szélsőjobboldali lapokban. Ezzel szemben a kommunizmus több évtizedes diktatúrája idején erdélyi és magyarországi írástudók adtak közre egyház- és osztályellenes kirohanásokat, zengtek ódákat a század vörös mészárosairól: Sztálinról és Rákosiról vagy éppen Ceausescu román diktátorról. Hogyan lehetséges, hogy ugyanazok, akik azt hajtogatják, hogy Szilágyi Domokos költői megítélésekor nem számít, mit tett gyarló emberként, Wass Albertet az ellene felhozott – megalapozatlan – vádak alapján a humánum nevében mélységesen elítélik? Wass Albert a statisztikák szerint az utóbbi tizenhét esztendő legolvasottabb magyar írója. Talán azért olvassák oly sokan a könyveit, mert bennük az erdélyi magyarság máig megoldatlan drámai sorsproblémáiról van szó. /Szakács István Péter: Homokszemcsék, köd és betűk. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

Nem tudom, képes volnék-e értelmiségiként élni, ha képtelen lennék kritikailag elhatárolódni a sajátjaim múltjától, írta Sorin Mitu Transilvania mea (Az én Erdélyem) Editura Polirom, Iasi, 2006 című könyvének bevezetőjében. A szöveg magyarul a Korunk 2008. januári számában jelent meg. Erdély a román nacionalizmus kreációja volt, fejtette ki Sorin Mitu. Ő maga is lelkesen énekelte az Ébredj, román!-t, amelyet nagyapjától tanult. Egy-egy kiránduláson a magyarok bosszantására kiáltotta: „zsarnok barbárok”. Így tanulta az iskolában, az utcán, a történelem- és irodalomkönyvekből. A szerző nacionalizmustól való elszakadásában meghatározó volt a hivatalos nacionalista, éles magyarellenesség, a Ceausescu-rezsim utolsó évtizedének gyakorlata. Megértette, hogy Ceausescu beszédeinek magyarellenes támadásai nem egyebek manipulációnál és diverziónál. Kádár Magyarországában az embereknek jobb volt a soruk. Ceausescu nacionalizmusa csupán felújította a háború előttit. Sok polgártársa bedőlt ennek a primitív manipulációnak. A mai mérsékelt nacionalisták úgy vélik, a nacionalizmust nem kellene szigorúan elítélni, a Ceausescu-korszak idején gyakorolt túlzásai miatt. A látszólag nemes nemzeti eszme bármikor átalakítható uralmat szolgáló eszközzé. A szerző célja a hazugság leleplezése. /Sorin Mitu: Szakítás a nacionalizmussal. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

Wass Albert kultusza sokkal inkább társadalmi, mint irodalmi kultusz – vonta le a végkövetkeztetést Ágoston Vilmos író, a nagyváradi Törzsasztal című sorozat meghívottja. A marosvásárhelyi születésű, Budapesten élő író érzékeny témához nyúlt A kisajátított tér – A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben című könyvében. Ágoston Vilmossal Kőrössi P. József, a Váradról elszármazott kiadóvezető beszélgetett. „A hetvenes évek végén magyar egyetemi lapot akartunk alapítani a kolozsvári bölcsészkaron, de az egyetem vezetése nem járult hozzá. Orbán Balázs írásainak fordításával gyakoroltam az angol nyelvet, és írtam egy esszét. Ez arról szólt, hogy ha a feketékkel és sárgákkal szemben a fehérek kisebbségbe kerülnek, akkor a hatalomhoz jutottak képesek lennének-e érvényesíteni addigi elveiket, és toleránsan viszonyulni a kisebbséghez. Készen is állt a vád, miszerint nemcsak horthysta-fasiszta, hanem amerikai kém is vagyok” – mesélte az író kicsapatásának történetét. Az egyetemre később visszavették, de a sajtóban nem vállalhatott állást. Ágoston jelenleg az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány munkatársa. Ágoston Vilmos szerint Wass Albertnek és a Ceausescu-korszak ideológiai törekvéseit kiszolgáló Doru Munteanu munkásságának is meghatározó jegye, hogy történelmi témájú műveikben egyedül a saját nemzetük igazságát ismerik el. Ágoston Vilmos szerint a magyar író kiemelkedő műve a Farkasverem című regény. Emigrációban íródott könyveiben azonban az általa ismert, 1930–40-es évek világát, beszédfordulatait próbálja megjeleníteni, de ezek már nem fedik a valóságot. /Fried Noémi Lujza: A konfrontatív irodalom. = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./

Londonban is sikere van Dragomán György A fehér király című regényének: a művet a Guardian, valamint a Sunday Times, a Times irodalmi melléklete méltatta a napokban. A regény egy tizennégy éves kamasz szemszögéből mutatja be a nyolcvanas évek Erdélyét, a Ceausescu-rezsim hétköznapjait. A marosvásárhelyi származású írónak ez a második kötete, a regényt Márai Sándor-díjjal jutalmazták, s jelenleg több mint húsz nyelvre fordítják. /Röviden. = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./

Dr. Garda Dezsőt RMDSZ-politikusként és történészként ismerik Erdélyben. Politikusként az erdők visszaszolgáltatásában és a székelyföldi közbirtokosságok újraalakításában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Politikai pályafutása történészi szakmájához kötődik leginkább. Erdélyben aligha ismeri valaki jobban a székelyföldi közbirtokosságok történetét. Képviselőként bábáskodott az első erdélyi közbirtokosságok létrehozásánál. Garda Dezső magyar nemesi családból származik, 1951-ben lakoltatták ki családját nagyenyedi kúriájukból: édesapját Tövisre vitték kényszerlakhelyre, édesanyja Kolozsvárra került vele. Garda Dezső akkor három éves volt. „Kizsákmányoló” származása miatt anyja csak mosónőként talált munkát. Rettenetes körülmények között éltek. Végül Kolozsváron maradtak, itt végezte el a középiskolát, majd az egyetem történelemszakát. Amikor 1973-ban kikerült az egyetemről, turkológiával akart foglalkozni, érdekelte a magyar nép eredete. Akkoriban Imreh István tanára hívta fel a figyelmét arra, hogy ne kalandozzon olyan utakra, amelyek számára járhatatlanok. Így került Gyergyóremetére történelemtanárnak. Garda Dezsőt szakmailag Imreh István irányította. Szakmai előmenetelében nagy segítséget kapott Egyed Ákostól és Demény Lajostól is. Garda elsőként Gyergyóremete monográfiáját készítette el. A hetvenes években még hozzájuthatott levéltári dokumentumokhoz. Később egyre gyakrabban hangzott el: a kért levéltári anyag rendezés alatt áll, nem lehet hozzájutni. A csíkszeredai levéltár igazgatója, Boar Liviu bevallotta: felettesei megtiltották, hogy bizonyos iratokat kiadjon. Kezdő tanár kora óta figyelte őt a Szekuritate, a jelentésekben szerepelt, hogy a magyar történelem kutatása miatt veszélyt jelent a román állam számára. Akkoriban befejezte Gyergyószentmiklósról írt könyvét, melyet Imreh István professzor pozitívan véleményezett. Gyergyószentmiklós 1982-ben ünnepelte fennállásának 650 éves évfordulóját, ekkorra kellett volna a könyvet kiadni. A város vezetősége a fentről jött utasítások ellenére úgy döntött, hogy az évfordulóra kiadják a könyvét. A nyolcvanas évek, a legsötétebb időszak következett. Egyszerűen betiltották a magyar történelmet és néprajzot: ilyen témakörökben nem lehetett kutatni, szakkönyvet, tanulmányt írni. Gyergyószentmiklós történetével párhuzamosan elkészült közben a teljes Gyergyói-medence történetét átfogó kézirata is. Amikor a Kriterionnál megjelenés előtt állt, Domokos Géza jelezte: a könyv híre eljutott Elena Ceausescuhoz irodájához, aki a cenzorok révén letiltotta a kiadását. A Politikai Kiadónál felsőbb pártutasításra 14, frissen megjelent magyar könyvcímet zúztak be. Imreh István figyelmeztette Garda Dezsőt, vigyázzon, mert követik. Sokszor megkérdezték tőle, hogy a rendszerváltás után miként sikerült 14 könyvet publikálnia, amellett rengeteg tanulmányt, tudományos cikket. Ennek az a magyarázata, hogy a kommunista évekből rengeteg kézirat, gyűjtés, kutatási eredmény várt kiadásra. Erre csak a rendszerváltás után kerülhetett sor. A rendszerváltás után a Babes–Bolyai Tudományegyetem két székelyföldi főiskolát hozott létre Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson. Gyergyószentmiklóson lett volna az első állami főiskola az országban, ahol csak magyarul folyik az oktatás. Szomorú történet: egy magyar emberen, jelesül Szilágyi Pál egykori rektor-helyettesen múlt, hogy ez a kezdeményezésük nem jött össze. Garda az RMDSZ parlamenti képviselőjeként akkoriban sokat kilincselt Bukarestben, hogy ez a székelyföldi főiskola magyar nyelvű legyen. A tanügyminiszter és a miniszterelnök is rábólintott, csak éppen az egyetem vezetőségének az aláírása kellett volna. Andrei Marga rektor nem volt kapható erre, viszont rövid ideig Szilágyi Pál helyettesítette őt. Ebben a minőségében aláírhatta volna főiskolánk új státusát, de sajnos nem tette meg. Végül is a multikulturalitás jegyében kétharmad magyar és egyharmad román nyelvű főiskola maradt a gyergyószentmiklósi, ahol turisztikát és földmérést lehet tanulni. /Makkay József: Magyar történész feketelistán. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 30./

Új vezetővel az élén jelenik meg a Nagyváradon készülő Partiumi Közlönynek – a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) hivatalos lapjának – idei első száma, miután Barabás Zoltán lemondott a főszerkesztői tisztségről. Barabás egyelőre a Tőkés László vezette egyházkerület sajtófőnöke maradt. Barabás – aki nem kevesebb mint 17 évig szerkesztette a Közlönyt – a rendszerváltás előtt az Előre újságírójaként dolgozott, és – a maszol.ro hasonló nevű blogján megjelentetett – Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátort és feleségét dicsőítő, 1989 előtti írásairól volt ismert. Barabás Zoltánt az ÚMSZ megkérdezte, milyen összefüggés van az Előre blogon nyilvánosságra hozott művek és a lemondás között. Barabás azonban nem nyilatkozott, „és nem is fog, amíg az ÚMSZ szerkesztősége nem kér tőle bocsánatot”, mert – szavaival élve – „a lap mélységesen megbántotta emberi mivoltában”. Barabás helyét a Partiumi Közlöny élén Wágner Erika vette át, aki korábban is a lapnál dolgozott. Barabás vezeti egyébként a Partiumi Magyar Művelődési Céhet, és továbbra is a KREK Tájékoztatási Osztályának vezetője. /Lemondott Barabás Zoltán. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság státuszának Alkotmánybíróság általi felfüggesztése erősen megosztja a hazai közvéleményt. Sokan úgy is vélik, hogy az Alkotmánybíróság azon tagjai, akiknek szavazata felfüggesztéshez vezetett, voltaképpen ezt is akarták elérni, hiszen közismert, hogy Ceausescu alatt az ügyészek és a bírók túlnyomó többsége a titkosszolgálat zsoldjában állt. Bíró Béla megtudhatta a dossziéból, hogy „irredenta törekvésekkel jellemezhető sovén-nacionalista”. A lehallgatásokból és a „vallomásokból” az „derült” ki, hogy „barátai” szerint ő maga volt a Szekuritáté besúgója. (Románszimpátiája miatt.) Erre a szekusok foghatták a hasukat a röhögéstől, jegyezte meg Bíró Béla. A Molnár Gusztáv által szervezett titkos találkozókról, a Századunk sorozat betiltott köteteinek megvitatásáról és a beszélgetések magnetofonra rögzítéséről, az úgynevezett Limes-ügyről azonban egyetlen kukk sincs a dossziéjában. Annak ellenére, hogy Bíró éppen ennek az ügynek a kapcsán válhatott dossziéra méltóvá a szervek szemében. /Bíró Béla: Politikai lakmusz. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 5./

Molnár Kálmán nyugalmazott szilágycsehi lelkész a kommunista éra tapasztalatairól beszélt. Negyvenhét évig szolgált református papként a történelmi Szilágyság több településén. Lelkészi pályafutásának jelentős része a Ceausescu éra utolsó két évtizedéhez kötődik. Molnár Kálmán /sz. Ágya, 1939. júl. 18./ a Tőkés László köréhez tartozó „ellenzéki” lelkészek legjelentősebb szilágysági képviselője. Molnár Kálmánt először 1970-ben idézték be a Securitatéra. Ez gyakorlatilag a rendszerváltásig tartott, időnként kihallgatták. A házkutatás során elvitték több könyvét, így A magyar korona története, Dávid Antal: Erdély nagy romlása című könyveket, de a Felsőbányáról szóló monográfiát is. A diktatúra bukása után soha nem látta volt kihallgatóit, úgy hallotta, hogy szétszórták őket az országban. Egy ismerőse később bevallotta, hogy megzsarolták, rendszeresen jelentette róla. Molnár már 1990-ben, az első nagy lelkészértekezleten kérte a lelkészek átvilágítását. Azt javasolta, hogy aki besúgó volt, ne vállalhasson magasabb egyházi tisztséget. /Makkay József: A Szekuritáté nem volt szégyenlős… = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 13./

Traian Basescu államfő háromnapos félhivatalos látogatásra érkezett Háromszékre. Az elnöki helikopter február 22-én szállt le a Ceausescunak épített kovásznai protokollvilla melletti téren. Az elnök fogadta Gheorghe Baciu bodzafordulói polgármestert, a Demokrata-Liberális Párt megyei elnökét, Petre Strachinaru parlamenti képviselőt, Ioan Selejant, a Kovászna és Hargita megyei ortodox egyház püspökét és Staicu Olteanu kovásznai vállalkozót. A közel két órát tartó szűk körű találkozó után az elnök vendégei kíséretében részt vett a Montana Szálló mellett máramarosi stílusban épülő ortodox fatemplom keresztjének megszentelésén és toronyra helyezésén. Traian Basescu államelnök elmondta: látogatásának semmi köze Koszovó függetlenségének kikiáltásához, sem a Székely Nemzeti Tanács február 23-i sepsiszentgyörgyi üléséhez. Este az államfő Kovásznáról Sepsiszentgyörgyre utazott. /Bodor János: Basescu Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 23./

Fél évvel tavalyi látogatása után Traian Basescu államfő ismét Székelyföldre, Kovásznára utazott, hogy – mint a hivatalos indoklás szólt – megfékezze az „utóbbi napok nacionalista megnyilvánulásait“. Az elnök szokása szerint a volt „Ceausescu”- luxusvillában szállt meg. „Basescut többek között az érdekelte, mit értünk autonómia alatt” – mondta Bunta Levente Hargita megyei tanácselnök, aki február 24-én több székelyföldi önkormányzati vezetővel együtt az államfővel ebédelt Kovásznán. Basescu tolmácsolta a székelyföldi románság panaszát, miszerint Hargita és Kovászna megyében diszkriminálják őket. A munkaebéden körvonalazódott, hogy a román civil szféra és a magyar civil szervezetek üljenek le tárgyalni a románság gondjairól. Az ÚMSZ értesülései szerint a munkaebéden Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke felajánlotta az államfőnek, hogy a Cotroceni-palotába szegődik kisebbségügyi tanácsadónak. Az MPP elnöke azzal a dokumentummal érkezett a tanácskozásra, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az előző napon fogadott el sepsiszentgyörgyi közgyűlésén. /Cseke Péter Tamás, Isán István Csongor: Székelygulyás Basescunak. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 25./

Megalakulásának ötvenéves évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Rádió. Az évfordulós rendezvények már elkezdődtek. Nagyszabású rendezvény lesz március 1-jén, a 80 éves Román Rádió és az 50 éves Marosvásárhelyi Rádió jubileuma alkalmából A Marosvásárhelyi Rádió 1958. március 2-án kezdte meg műsorainak sugárzását, a Magyar Autonóm Tartomány magyar nyelvű hírforrásaként. 1985. január 12-én, központi utasításra, megszakították a műsorszórást. A szalagtárat Jilavára, a börtön egyik raktárába szállították, ahonnan az újrainduláskor csak hiányosan került vissza. A Ceausescu-rezsim bukásakor, 1989. december 22-én indították újra az adást, jelenleg három nyelven: magyarul – napi hét órát –, románul és németül sugároz műsort. /Király K. László: Fél évszázad rádiózás. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 29./

Országos botrányt és kedvezőtlen nemzetközi visszhangot váltott ki az alkotmánybíróság január 31-i határozata, mellyel az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a lusztrációs törvény azon cikkelyeit, amelyek a politikusok, tisztviselők és egyéb közszereplők átvilágítására hivatott intézmény, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) és levéltára (ACNSAS) működését szabályozták. Az alkotmánybíróság határozata nyomán fennállt a veszély, hogy az átvilágító testület működését törvényen kívül helyezik, az egyes személyek állambiztonsági érintettségéről szóló korábbi döntései semmissé válnak, és a nem minősített, kutatható iratok ismét zár alá kerülnek. Február 6-án a civil tiltakozás nyomására kompromisszumos megoldás született. A Tariceanu-kormány sürgősségi kormányrendelettel lehetővé tette működésének folytatását, szűkül azonban a hatásköre. Mindez jelzi, hogy a román politikai elit egy jelentős része kísérletet tesz a lusztrációs folyamat megállítására. A csehszlovák válságot követően, 1969-ben Nicolae Ceausescu parancsot adott egy titkos katonai egység létrehozására (UM 0110), amely a Varsói Szerződés ellen folytatott hírszerző és elhárító munkát az adott ország területén is. Ceausescu idejében a Szekuritáté fontos gazdasági tevékenységet is folytatott. Ennek első megjelenési formája volt a német és a zsidó származású román állampolgárok ,,eladása” az NSZK-nak, valamint Izraelnek. A folyamat 1963-ban kezdődött, amikor a román kormány brit közvetítéssel megegyezett Izraellel tízezer zsidó család kivándorlásában /személyenként 4000–6000 dollár/, ez a Szekuritáté ellenőrzése mellett történt. A hatvanas évek végétől az NSZK kormánya is hasonló módszerekhez folyamodott, és ,,kivásárlási” programot indított, amit az 1978-as államközi egyezmény csak szentesített. Az eddigi kutatások szerint az 1968 és 1989 között kivándorolt, kb. negyvenezer zsidóért 112 millió dollárt fizetett Romániának az izraeli kormány, míg a nyugatnémet hatóságok közel kétszázezer németet ,,vásároltak meg”. Marius Oprea történész szerint az ,,idegenek” kivándorlásának köszönhetően a Külügyi Hírszerző Igazgatóság (DIE) kb. négyszázmillió dolláros tiszta profitot könyvelhetett el. Az állambiztonsági szervek működését 1989. december 31-i hatállyal felfüggesztették: az intézkedés nemcsak az elhárítást, hanem a Külügyi Hírszerző Igazgatóságot és a gazdasági részleget (CIE) is érintette. A belügyi szervek hirtelen leépítését követően több tízezer tiszt és az általuk irányított, 130 ezer főből álló ügynökhálózat ellenőrizhetetlen módon áramlott vissza az ország politikai és gazdasági életébe. 1990-ben a marosvásárhelyi incidens utáni héten, március 26-án Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ, SRI) néven – kizárólag korábbi állambiztonsági tisztekből álló – elhárító szolgálat jött létre. 1999. december 9-én hosszú egyeztetések után elfogadták az átvilágító bizottságot /CNSAS/ létrehozó törvényt. Magyarországhoz hasonlóan Romániában is többfokozatú hálózat működött. A képzettebb, megbízhatóbb hálózati személyek (titkos megbízott, titkos munkatárs) tartása sokkal informálisabb keretek között zajlott, nem beszélve az szt-tisztek rendszeréről. Az átvilágító bizottság öt év alatt, 2005-ig alig több mint kétszáz ,,ügynököt” lepleztek le, miközben az országot kormányzó Nastase több száz, 1997 óta ,,pihentetett” volt hírszerzőt és elhárító tisztet reaktivált. Larry L. Watts nemzetbiztonsági szakértő becslése szerint 2003-ban az SRI teljes apparátusának tizenöt százaléka, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó szolgálat húsz százaléka 1989 előtt kezdte pályafutását. Az utóbbi időszakban, az EU-hoz való csatlakozás előtt látványosan felgyorsult az átvilágítási folyamat. A Hivatalos Közlöny több száz volt tiszt és ügynök személyes adatait tette közzé, és a nemzetbiztonsági szervek állományában nagyobb megújulásra került sor. Tariceanu kormányfő történeti intézetet hozott létre Marius Oprea történész és nemzetbiztonsági tanácsadó vezetésével, Basescu államfő pedig nemzetközi bizottságot, melyet Vladimir Tismaneanu amerikai politológus irányított. A fennmaradt, közel húszezer folyóméternyi dokumentáció zöme 2006 végéig a jelenlegi szakszolgálatok raktáraiban maradt, mivel ,,gazdáik” lassították vagy egyenesen megtagadták azok átadását a levéltárnak. Elnöki parancsra 2006 őszén közel kétmillió dosszié átadása történt meg, a több ezer folyómétert kitevő anyag feldolgozásának tavaly kezdett neki az átvilágítók közel háromszáz fős stábja. /Stefano Bottoni történész, az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézet külső munkatársa: Átvilágítási (kudarc)történet Romániában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./