Határon túli román közösségek
Korunk 2014. december
A diaszpóra évszázada? – teszi fel a kérdést Vasile Sebastian Dâncu kolozsvári szociológiaprofesszor, és egyben üdvözli a Korunk szerkesztőségének kezdeményezését, hogy a Szigetek, szórványok, zárványok címmel megjelent lapszámát (2014. 6.) követően interkulturális párbeszédet nyitott a román diaszpóra identitása kapcsán. A szerkesztői koncepció három pillérre épít: elméleti-történeti tanulmányokra, helyszíni tudósításokra, valamint a külhoni román költők, írók és tudósok (egy részének) a bemutatására.
A tanulmányok szerzői (Liviu-Petru Zapârtan, Bakk Miklós, Csortán Ferenc, Bodó Barna) tisztázzák a diaszpóra, a határontúliság/külhoniság fogalmát, az állam- vagy nemzetépítés különbözőségét, bemutatják a románság csángóit – "történetesen" a románok és szerbek közötti erőtérben. Az Ausztria és Ausztrália közötti ívben jelenik meg a külhoni román közösségek közelképe. A Ceausescu diktatúrájából elmenekült emigráns írók életérzéséről a magyarul is tudó, Párizsban élő Dan Culcer "tudósít". Nem volt nehéz őt szóra bírnia a Csíkszeredában élő Cseke Gábornak, aki egy kis antológiával lepte meg a Korunk decemberi számának olvasóit (Román költők a nagyvilág minden tájáról: Yossef Abraham, Victor Teleuca, Stefan Bastovoi, Dan Culcer, Maria Popescu-Butucea, Alexandru Dohi, Andrei Fischof, Teodora Galatean, Vasile Romanciuc, Alexandra Lungu, Andrei Mocuta).
Népújság (Marosvásárhely)

Volt SIE-vezér: 1989-ben visszaadták volna Erdélyt
A nyugati hatalmak Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásával akarták megdönteni a kelet-európai kommunista rendszert – állította Ioan Talpeş, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt elnöke.
Talpeş, aki 1992 és 1997 között állt a SIE élén, 2000 és 2004 között pedig Ion Iliescu államfő tanácsadója volt, az Adevărul napilapnak pénteken azt mondta: amikor Nicolae Ceauşescu román nacionálkommunista diktátor 1979-ben Washingtonba utazott, azt javasolták neki, hogy vonják szorosabbra az együttműködést az Egyesült Államok és Románia között. Az amerikaiak ugyanis azt szerették volna, ha Ceauşescu amolyan „trójai falóvá” válik a kommunista tömbön belül.
Ő azonban nem értett meg az egészből semmit, felesége, Elena pedig hallani sem akart az ügyről. Ugyanabban az évben Kádár János magyar kommunista vezető is az Egyesült Államokba utazott, ahol a román diktátor visszautasítása miatt nagy rokonszenvvel fogadták, ő pedig megértette, hogy Ceauşescu döntése nyomán előnyös helyzetbe került.
Talpeş szerint ennek nyomán Washingtonban 1986-ban kidolgoztak egy tervet, amelynek értelmében Erdély anyaországhoz való visszacsatolása révén szerették volna „levegőbe repíteni” a kommunista rendszert. Azt állította: az 1989-es romániai forradalom idején a terv nagyon közel állt a megvalósuláshoz.
Mint kifejtette, december 17-én Magyarországra látogatott Helmuth Kohl akkori német kancellár, aki ott egyrészt Romániát bírálta, másrészt arról is beszélt, milyen igazságtalanság érte Magyarországot a trianoni diktátum nyomán. Utána Francois Mitterand francia államfő is Magyarországra utazott, aki szintén arról beszélt: tárgyalni kell a Trianon jelentette problémáról. Ugyanakkor amikor 1990 után Bukarestben járt, és rákérdeztek erre a kijelentésére, azt mondta: nem változott az álláspontja, és „Isten őrizzen attól”, hogy a magyar–román határ kérdése felvetődjön nemzetközi szinten.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Egy komisz korszak receptjei
A Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori művésze, Sebők Klára Komiszkenyér című könyvét mutatták be szombat délután a kincses városban, a Kolozsvár Társaság székhelyén.
A Korunk Baráti Társaság kiadásában megjelent kötet címével kapcsolatban a szerző elmondta: örökölt egy receptes füzetet édesanyjától, amelyben többek között a komiszkenyér receptje is szerepelt, aztán eszébe jutottak azok a „komisz körülmények”, amelyek közt régen éltek.
A fejezetcímek is a kommunista rezsim hétköznapjainak élethelyzeteire utalnak, ilyen például a Végre hús, vagy a Végre otthon. A könyvismertetőn a színésznővel Köllő Katalin újságíró, a kötet szerkesztője beszélgetett. Felvezetőjében elmondta: a könyv Harag György színész, rendező és a könyv szerzőjének férje Héjja Sándor színész művészetét mutatja be elsősorban.
Sebők Klára elmondta, ha 1988-ban, amikor férjével kitelepültek Pécsre, tudták volna, hogy egy év múlva megbukik a Ceauşescu-rendszer, akkor nem mennek el. Mint elmesélte: nem volt egyszerű elmenni, Pécsen nem ismerték őket, nehéz volt beilleszkedni, egyik színészkollégájuk le is románozta őket.
Mint részletezte, azóta is minden nyáron hazajárnak a Hargita megyei Libánba, ahol házat vásároltak – itt írta meg a könyvet is. A színésznő arra is visszaemlékezett, hogy amikor a rendszerváltás után visszatért Kolozsvárra, nem érzett nosztalgiát, hiszen éppen piros-sárga-kékre voltak festve a padok, a piacon pedig egy nő letámadta őket, amiért magyarul beszéltek. A könyvbemutatón megszólalt Sebők Gábor, Sebők Klára fia, aki elmondta: 5-6 éves korában kiszaladt a színházból, amikor az Egy lócsiszár virágvasárnapja című Sütő-darab bemutatóján azt látta, hogy szüleit „felakasztják”.
A könyv szinopszisa szerint a mű hibrid műfajú, hiszen egyszerre kortörténet a 60–80-as évek Romániájának magyar színjátszásáról, a kolozsvári színjátszás nagy alakjairól és korszakairól, érintve a híres erdélyi rendező, Harag György munkásságát.
Másfelől áttételes módon szakácskönyv is, hiszen az emlékek a szerő édesanyja kézzel írt szakácskönyvének lapjai között is felbukkannak, amelyeken a 80-as évek romániai nélkülözésének „szinte semmiből készült” receptjei szerepelnek. A könyv célja a kolozsvári színjátszás egyik legnagyobb korszakának könnyed, mégis néhol tragikus bemutatása emberi sorsokon, tragikomikus történeteken keresztül, megfűszerezve soha nem látott zsidó receptekkel.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

Élhetőbbé tennék a szülőföldet Sepsiszentgyörgyön
A fiatalok otthon tartására és hazavonzására dolgozna ki közpolitikákat a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Hogy ezt megalapozzák, a városban az elmúlt tíz évben végzettek karrierútját követő felmérést készítettek, ennek eredményeit mutatta be a hétfői sajtótájékoztatón Kiss Tamás és Barna Gergő szociológus. 
Kiss Tamás elmondása szerint az iskolák nyilvántartásából indultak ki, elkérték a szülők elérhetőségét, segítségükkel összeállítottak egy telefonszámlistát, majd ebből véletlenszerűen állítottak össze egy 607 fős mintát.
A 2004 és 2008, valamint a 2009 és 2013 között végzettek nemzedékében az az érdekes, hogy míg a magyarok száma szinte azonos, a román fiatalok száma 500 fővel csökkent, mondta. A nyolcvanas évek elején volt a nagy betelepítési hullám, ezek a román családok a nyolcvanas évek végén vállaltak gyereket, akik az említett időszakban érettségiztek. Antal Árpád polgármester rámutatott, ha tovább tart a Ceauşescu-korszak, néhány év alatt megfordult volna a városban az etnikai arány.
A felmérés során arra is fény derült, hogy a magyar diákok 10–12 százaléka román iskolába járt. A szülők választása mellett erre az is magyarázat lehet, hogy az oktatási minisztérium a román iskolák nyomásának engedve a közösség számarányához képest nagyobb létszámú osztályokat hagy jóvá, míg a magyar osztályok esetében éppen fordítva jár el. Ezért fordulhat elő, hogy magyar diákok román tannyelvű osztályba kényszerülnek, vélték az illetékesek.
Kiss Tamás beszámolója szerint arra a következtetésre jutottak, hogy nem a külföldi, hanem a belső migráció a domináns, inkább a hazai nagyvárosok vonzzák a sepsiszentgyörgyi fiatalokat. A megkérdezett fiatalok 38,9 százaléka az ország különböző városaiban szóródott széjjel, 4,8 százalék Magyarországot választotta, míg 5,6 százalék más országba vándorolt. A magyar diákok inkább Marosvásárhelyre vagy Kolozsvárra költöztek, a románokat Brassó vagy Bukarest vonzza.
A jelenlegi végzősök 28 százaléka tervezi, hogy elhagyja a várost, a román fiatalok körében nagyobb az elvágyódás. Azok közül, akik már elmentek, 23 százalék nem zárja ki a lehetőséget, hogy hazaköltözik, 14 százalék pedig tervezi, hogy megteszi ezt a lépést, 63 százalékban azonban fel sem merül a gondolat. Akik máshol tanulnak, nagyobb eséllyel veszik fontolóra a hazaköltözést, mint azok, akik már munkahelyet is találtak más városban vagy külföldön.
A nyelvtudás szempontjából Sepsiszentgyörgyön a román fiatalok vannak rosszabb helyzetben, mivel kétharmaduk nem érti a város domináns nyelvét, tehát nem beszél magyarul. Ehhez hozzáadódik, hogy a román szakoktatás a szolgáltatási ágazatra összpontosít, ezért szakiskolát végzett román fiatalok nehezen találnak munkahelyet.
A magyar fiatalok 16 százaléka nyilatkozta, hogy nem beszél románul. Az angolnyelv-ismeret tekintetében a román fiatalok állnak jobban, a magyarok versenyképessége tekintetében még van tennivaló, állapították meg a szociológusok.
Antal Árpád polgármester elmondta, szeretnének minél többet megtudni a fiatalokról, hogy közpolitikákat dolgozzanak ki az itthon tartásukra, az elvándoroltak visszacsalogatására.
A migráció nagyon erős, projekteket dolgoztak ki arra, hogy szülőföldjükhöz kössék a fiatalokat, mondta a szociológus végzettségű elöljáró. Hozzátette, következő lépésként fókuszcsoportos beszélgetéseket terveznek azokkal, akik hazajönnének, illetve azokkal, akik elvágyódnak arról, hogy mi tartaná itthon őket.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

180 kopjafa Bözödújfalu emlékére
Az erdőszentgyörgyi önkormányzat 2013-ban kezdett a Ceauşescu-érában elárasztott Bözödújfaluval foglalkozni. Abban az évben megjavították a templomokig levezető utat, hogy a bözödújfalusiak éves találkozóján ne legyen probléma. Az idénre tervezték a templomok megerősítését. Sajnos, időközben a katolikus torony leomlott. A siratófal területét bekerítették és felállítottak egy haranglábat, a harangok az idei találkozón meg is szólaltak. – Ez nagyon szép élmény volt, és innen indult a további tervünk, aminek része a kopjafaállítás. Ez is az idén fogalmazódott meg bennünk, hogy minden egyes családnak, akik Újfaluban laktak, kopjafát állítunk. 180 családról van szó, 2015. augusztus első szombatjára, a találkozóra ezek a kopjafák állni fognak, ha Isten is úgy akarja. Ezen dolgozunk most.
Szombatfalvi József esperes úr szervez egy kopjafafaragó tábort januárban Székelykeresztúron, és most azon dolgozunk, hogy előteremtsük a szükséges faanyagot. Emellett természetesen nagyon sok mindent megmozgattunk akár helyi, akár magyarországi vagy még távolabbi szervezeteknél támogatásért.
Emellett szeretnénk egy hat négyzetméteres makettet készíteni a faluról. Megtaláltuk az összes dokumentációt a házak elhelyezkedéséről az 1-es házszámtól egészen a 180-ig, tudjuk, hol voltak a csűrök, még a kemencékről is vannak rajzaink és fényképünk. Ezek alapján szeretnénk újramakettezni a falut, a makettet a Rhédey-kastélyban helyezzük el – mondta Csibi Attila.
Hosszú távon az unitárius templomot akarják konzerválni vagy éppen rekonstruálni. Elmondta, hogy a tavaly még a torony leomlása előtt voltak kint szakemberek, felméréseket végeztek. Akkor úgy ítélték meg, hogy még van egy-két évük, hogy foglalkozzanak a toronnyal, de közben leomlott.
De mindenféleképpen egy szimbólumot szeretnének a torony helyére: hogy ez konkrétan mi lesz, még nem alakult ki bennük. – Az első kör az volt, hogy a tornyot mindenképpen állítsuk vissza. Én még mindig bízom abban, hogy erre van lehetőség. Volt már egy szóbeli megegyezésünk a vízüggyel, mert le kell engedni a víz szintjét, hogy közel tudjunk menni, és meglátjuk, hogy végül is konkrétan mi lesz belőle. Az lenne az igazi, ha a torony állhatna, de ha nem, akkor egy szimbólumot szeretnénk oda – jelentette ki a városvezető.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Antal: intenzív felszólítási és fenyegetési hadjárat folyik a prefektus részéről
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az államelnök-választás óta intenzívebbé vált a prefektúra és az önkormányzat közti, egyirányú levelezés. Marius Popica prefektus felszólít, fenyeget és perel – mutatott rá a városvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A kettős mérce folyamatos alkalmazására hívta fel ismételten a figyelmet Antal Árpád, aki ismertette az államelnök-választás után megszaporodott felszólítások, fenyegetések és perek tömkelegét. Elmondása szerint a kormánymegbízott nehezményezte például azt, hogy a Székely Mikó kollégium homlokzatán egymás mellett van a magyar és román nyelvű felirat, és kérte, hogy a román szöveget helyezzék a magyar fölé. A polgármester szerint ez kettős mérce, hiszen a prefektus soha nem szólította fel a Constantin Brâncuși és a Mihai Viteazul tanintézményeket, hogy magyarul is tüntessék fel az iskola megnevezését.
Antal szerint a prefektusnak mindkét irányban fel kellene vigyáznia a nyelvi jogok tiszteletben tartását. Ugyanakkor megvizsgálhatná azt is, hogy ezek a jogok hogyan érvényesülnek a kormánybiztosi hivatalban, illetve az ennek alárendelt intézményekben.
A prefektus levelezése nem merül ki az oktatási intézmények feliratának vizsgálatában, ugyanis Marius Popica pert indított az önkormányzat ellen a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, az MPP által kihelyezett óriás székely zászló bevonása érdekében is. Ha Antal Árpád nem távolítja el a zászlót, a késlekedésért naponta a minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget róna ki büntetésként – mutatott rá Sepsiszentgyörgy polgármestere. Hozzátette: „mindezt aközben teszi a kormánybiztos, miközben Victor Ponta miniszterelnök Moldva címerét tartalmazó zászlóval kezében fényképezkedik, amikor a polgármester tudomása szerint sincs ilyen közigazgatási egység Romániában nem létezik. Ezzel kapcsolatban Antal azt mondta, nem fog eljárni, 2014-ben, az EU-ban ez a helyzet nem normalitásra utal.
A polgármester a felújítási munkálatok alatt lévő polgármesteri hivatal és az épületben lévő eskető ház fellobogózására is felszólítást kapott, de a szotyori napokat hirdető plakát szövegét és a buszmegálló feliratait is kifogásolta a prefektus. Ráadásul a tanácsteremben lévő magyar zászló eltávolítására is felszólítást küldött ki, téve ezt olyan körülmények között, hogy abban a teremben az összes testvérváros országzászlója ki van helyezve. A Holokauszt Emlékpark avatóján a kormánybiztos a polgármester öltözékéről a trikolóros vállpántot hiányolta.
A Kovászna megyei prefektus vélhetően felsőbb utasításra indított magyarellenes hadjáratot, mert feltehetően rosszul viselkedtünk az államfőválasztáskor, ezért próbálják fegyelmezni a magyar közösséget – vélekedett Antal Árpád.  Leszögezte: sem jogi, sem közigazgatási intézkedésekkel, sem pénzbírságokkal, sem büntetésekkel nem lehet korlátozni a szülőföld szeretetét, mert ahogy Ceaușescunak sem sikerült megtörni a magyarok szülőföld iránti szeretetét, így azoknak se fog sikerülni, akik a prefektussal ezeket a felszólításokat íratják.
Szabó Enikő |
Székelyhon.ro

Tőkés László: nem akartam szimbólum lenni
Nincs szüksége a forradalmi hősökre a temesvári önkormányzatnak, legalábbis a Ceauşescu-rezsimet 25 éve megdöntő események kirobbanásában kulcsszerepet vállaló Tőkés László református lelkészt, későbbi királyhágómelléki püspököt nem hívták meg az évfordulós megemlékezésekre. „Nem veszek részt az eseményeiken, mert nem kértek fel rá” – jelezte a Krónika érdeklődésére az európai parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy 25 éve a Béga-parti városban egymásra találtak a különböző nemzeti közösségek, a vallási felekezetek, Erdély legszebb időszakára emlékeztetett ez a toleranciára épülő összefogás.
„Akkor, ott megteremtődött a szolidaritás a nemzeti közösségek között, de sajnos ez a temesvári szellemiség megromlott azóta. Sajnálom, hogy azóta külön ünnepelnek a románok és a magyarok” – fogalmazott Tőkés László. Ezt jól példázza, hogy az EMNT által szervezett közel egyhetes megemlékezés egyik helyszínéül szánt Temesvári Román Operából „kiutasították” őket.
„Először még engedélyezték, hogy használjuk a termet, de pár nap elteltével találtak egy kifogást, amivel elutasítsák a kérésünket” – részletezte portálunknak az EMNT-elnök. Mint mondta, az operaház igazgatója rövid válaszában egyszerűen arra hivatkozott, hogy a kért időpontban foglalt az épület. Személyének mellőzése ugyanakkor egyáltalán nem lepte meg Tőkés Lászlót.
„A Románia Csillagának ügye jól jelképezi az én és a magyarság helyzetét” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek tükrében nem is számított másra a temesvári önkormányzat részéről. Mint mondta, a rendszerváltás óta folyamatosan az ő imázsának a lerombolásán dolgoznak, megpróbálják a háttérbe szorítani, az ő és a magyarság forradalmi szerepvállalását pedig bagatellizálni.
Pedig a 90-es évek elején még közösen ünnepeltek, de utána Tőkés szerint győzött a magyarellenesség, és minden igyekezettel azon vannak, hogy akár a történelem meghamisításával is, de elhallgassák a magyarok temesvári szerepvállalását.
„Azt hiszem, még nem nyitottunk új fejezetet a megemlékezések politikájában. Ezt fel kellene borítani, és rendbe tenni a történelem tényeit” – vélekedett a volt püspök hozzátéve, hogy mindezek tükrében egyáltalán nem lepte meg „a szomorú valóság”.
Hozzátette, meggyőződése, hogy az 1989-es forradalom 25. évfordulója egyszerre román, magyar és európai ügy, mint ahogyan a rendszerváltás is közös, nemzetközi ügy volt. Ezt jelképezik az EMNT által szervezett ünnepségek helyszínei is, hiszen Brüsszelben indult, hogy utána Temesváron, Nagyváradon, majd Menyőn folytatódjék.
Tőkés László szerint a megemlékezéssel nem csupán a hősök előtt tisztelegnek, hanem hangsúlyozzák, hogy a rendszerváltási folyamatot tovább kell vinni. Szép évfordulós ajándéknak tartja, hogy Klaus Johannis ilyen példátlan összefogással nyerte meg az államelnök-választást, ezt a követendő példát meg kell őrizni. Reméli, hogy az új államfő újabb „rezsimváltást” hoz magával, amely a kisebbségi problémákat is orvosolja.
Tőkés visszaemlékezett egy Budapestre elszármazott egykori nagyváradi újságíró szavaira, aki mint mesélte, egyszer azt mondta neki: maradt volna inkább szimbólum. „Én nem akartam szimbólum lenni. Továbbra is harcolok a demokráciáért, a szabadságért, a román jogállamért, a magyarok jogaiért és a vallási szabadságért” – szögezte le az EP-képviselő, aki a december 20-i nagyváradi megemlékezés alkalmával tűzi ki EP-irodája homlokzatára a forradalmi lyukas zászlót.
Johannis is Temesváron ünnepel
Temesváron emlékezik a romániai rendszerváltáshoz vezető események 25. évfordulóján, december 16-án Klaus Johannis megválasztott államfő. Kifejtette, azt szeretné, ha december 16-án mindenki ott lenne, és együtt emlékezne a temesvári hősökre. „Azt szeretném, hogy ez a pillanat egy egyezség legyen arra vonatkozóan, hogy azt, amit 1989 decemberében kiharcoltunk, soha nem fogjuk elveszíteni” – fogalmazott Facebook-üzenőfalán az államfő.
A temesvári önkormányzat nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezik a ’89-es eseményekre. Ez december 16-án börtönlátogatással kezdődik, majd a román operában nyílik tárlat a forradalomról. Délután tartják a városi tanács ünnepi ülését, ez alkalomból számos forradalmár kapja meg a díszpolgári címet. Este gyertyás, fáklyás menet járja végig a forradalom helyszíneit, és emlékezik az elesett hősökre. December 17-én gyásznapot tartanak, egyházi rendezvényeken emlékeznek az elesettekre. Másnap koncertekkel, konferenciával és filmvetítésekkel folytatódik a rendezvénysorozat, míg december 20-án zarándoklat indul Bukarestbe a forradalom emlékére.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro

Tőkés: közös ügy a diktatúra bukása (A temesvári forradalomra emlékeznek)
Az 1989-es és a 2014-es év között vont párhuzamot tegnap Tőkés László, a 25 évvel ezelőtti romániai forradalom kirobbantója az évfordulós rendezvényeket beharangozó nagyváradi sajtótájékoztatóján.
„1989-ben Nicolae Ceauşescu ellen, 2014-ben Victor Ponta ellen fogtunk össze. Mindkettőt sikerült megbuktatni” – vonta le a következtetést a kommunista diktatúrát megdöntő 1989-es forradalom és a Victor Ponta miniszterelnök vereségével végződött novemberi romániai elnökválasztás
sszevetéséből a lelkész-politikus. Megjegyezte, akkor is, most is a jó ügy egyesítette a románokat és a magyarokat, a különböző vallásfelekezeteket. „A rendszerváltozás útján kellene együtt továbbhaladnunk” – tette hozzá.
Az évforduló legnagyobb ajándékának minősítette Tőkés László az elnökválasztás eredményét, Klaus Johannis győzelmét. Ez szerinte a rendszerváltozás újabb szakaszát nyithatja meg Romániában. „Azt reméljük, hogy partnere lesz az egész országnak, és a magyar közösségnek is” – fogalmazott. A magyar közösség szerinte egy olyan rendszer kialakításában számít a megválasztott elnök támogatására, amelyben „nélkülünk nem döntenek rólunk”. Tőkés László elmondta, az általa szervezett évfordulós megemlékezések sora Brüsszelben indult, majd Budapesten, Temesváron, Nagyváradon és Szilágymenyőben folytatódik. A helyszínek kiválasztásával azt kívánták üzenni, hogy a diktatúra bukása egyszerre volt romániai, magyar és európai ügy. Hozzátette, a különböző helyszíneken olyan rendszerváltókkal fog együtt ünnepelni, mint Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Németh Zsolt, valamint Sali Berisha volt albán államfő. A temesvári rendezvényeken Áder János köztársasági elnök és Sali Berisha lesz jelen. Újságírói kérdésre Tőkés történelemhamisításnak minősítette, hogy a temesvári hivatalos ünnepségek idén is nélküle zajlanak. Hozzátette, személyének és a temesvári református közösségnek az évről évre történő mellőzése immár szomorú valóság számára.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Végtelen farsang… Székely Szabó Zoltánnal
December 9-én a marosvásárhelyi Spectrum Színházban került sor Székely Szabó Zoltán színművész- író könyvbemutatójára. A sikeres esten a szerző dedikálta Végtelen farsang és egyéb politikai szatírák című új könyvét, valamint a korábban megjelent köteteit. Anekdotázva beszélt pályájáról, írásaiból adott elő néhányat. Egykori egyetemi tanára, Kovács Levente rendező közvetlen, humoros laudációt mondott róla. Közreműködött két színészkollégája, Kárp György és Szélyes Ferenc. Bölöni Domokos összeállítását szólaltatták meg, Székely Szabó Zoltánról írt szövegeket olvastak föl. Az est hangulatát emelve, fellépett a Cantuale énekegyüttes. Az alábbiakban részleteket közlünk a szerzőt méltató összeállításból.
Az élet – körben, mindenütt
(Tutuka hazatért)
Konok székely kivagyokságom keményen ráfizetéses, lyukas zsebű luxus, de legalább e tekintetben mindig frissen mosott a lelkiismeretem.
Voltam első- és utolsószülött a Mezőségen, anyuci tajdagra tutujgatott Tutukája, majd bávatag, balek büszkesége a Nyárád mentén, méla kamasz a 2. számú középiskolában (Bolyai líceum) Marosvásárhelyen, notórius egyetemista (kilenc évig) Marosvásárhelyen és Kolozsváron, tanár (másfél hónapig) Kézdikőváron, kultúr-szakirányító (két hétig) Kézdivásárhelyen, színész (tíz éven át) és firkász (hat évet) Sepsiszentgyörgyön; kényszer-szalmaözvegy, Krisztus- és angyalmázoló, díszletmunkás, házmester, színpadmester szexipari kombinátban, könyvkötő, szállodai portás, üzleti raktáros, kő- és szőlőműves (az utóbbi Tatán), szervező, szerkesztő, újság- és könyvírogató, szerető férj és szerető, apátlan-anyátlan- testvértelen-gyer-mektelen feleségtemető Bécsben.
Én nem beilleszkedni akartam a más hazájába – nem vagyok "hegyen túli" –, hanem kiilleszkedni kényszerültem a sajátomból. Tulajdonképpen nem is szándékoztam kinn maradni, de ’86-ot írtunk, s a béna agyam mellé állt a lábam, megmeredt visszakullogni abba a skizofrén börtönbe, amelyből szabadulási kegyet mímeltek nekem, csak húzzam el a pörös pofámat.
Vagyok színházzal áldott és vert, betűvel ölelt és sújtott, hontalan kesergő, helyét nem lelő taxisofőr – ugyancsak Bécsben.
Az egészben az a trükk, hogy nem értek semmihez. Mai napig megesik, hogy a taxióra helyett a rádiót kapcsolom be, mert az eszem minduntalan máshol mászkál: hol otthon, hol két jelző között. (Népújság, Múzsa, 2009. augusztus 29.)
"Inkább vagyok Bécsben taxis az első sorban, mint könyörületstatiszta valamelyik magyarhoni vidéki színházban a nyolcadik sorban. Nekem éppenséggel jól jön a taxizás, mert rengeteget olvashatok, írhatok, szervezhetek munkaidőben, és még a könyveim kiadására is futja a borravalóból" – nyilatkozta Szucher Ervinnek adott interjújában (Krónika, 2013. január 25.)
– Nem elírás, ezzel a mondattal kezdődik a Tutuka: – Én már megittam a kenyerem javát – kezdi recenzióját Gergely Tamás a "taxínész" Székely Szabó Zoltán: Tutuka avagy az utolsó Szabó című, 2009-ben, Bécsben, magánkiadásban megjelent könyvéről (Megitta már a kenyere javát). – És ez a haldoklót is megkacagtató humor megy az utolsó mondatig, mindössze a fajtája változik. Mint ahogyan a lappoknak száz szavuk van a hóra, mert százféle állapota van magának a hónak, a diktatúra szülte kínkeserves helyzeteknek nincs se szeri, se száma. A szójátékot sem veti meg, a kabaré sem áll távol szerzőnktől, a magánélet simogató anekdotái egyre gyakrabban adják át a helyüket az iróniának, a szatirikus hangnak. Ahogy Ceausescu személyes hatalma erősödik, indul be gyomoridegünk. Heherészünk, miközben halántékunkon kidagad az ér. Még csak a lemondás kínos mosolya az ilyen mondat: "Amikor Velence helyett ismételten Lisznyót választottuk üdülőhelyül". Azon is csak nevetünk kínunkban, hogy: "A korabeli divat szerint a román szekusok magyar nőt viseltek".
Viszont már a szívbe markol a kérdés: "Hogy miért éppen Viskyvel üzentek nekünk félelmet?" Visky Árpádról van szó, arról a színészről, akiről már sosem tudjuk meg, hogy öngyilkos lett vagy felakasztották: "A tetemrehívás a mai napig elmaradt, marad tehát a kérdés: fel is akasztották, vagy csak le?"
Hát szabad mindennel viccelni? Úgy tűnik, igen, ha ízléssel csinálják, s ha önmagát is célpontul választja az emlékező. Márpedig "nyílt színen" vesézi Tutukát, vagyis önmagát, a hozzá legközelebb állók megrökönyödésére. Hitvallását így fogalmazza meg a könyvben: "Komoly ember vagyok, heccben nem ismerek tréfát".
(Megitta már a kenyere javát – Székely Szabó Zoltán kötetéről)
Legújabb könyve a szerző szatirikus vénáját mutatja, mint azt a címe is tükrözi: Végtelen farsang… és egyéb politikai szatírák (1989–2014 között).
A beszédes kötetcím után még beszédesebb címek alatt sorjáznak az 1989-től napjainkig terjedő időszak terméséből válogatott, többnyire rövid, csattanósra hegyezett írások, ilyenek például: Kergekóros évszázadom, avagy Nincs Erdély elveszve – csak nem a mienk; Mi mindig tapsoltunk; A bukaresti utólogika, avagy a dák szupermodell; Vátra arc! Betelt a cujkáspohár; Európa-házunk: Nagy-Románia; Ki a király Kolozsváron?; Neoszocreál; Házasság roman módra; Vátrapillantó tükör; Vízum a családfára; Bekerített paradicsom; Oltyán imázs. Kedvence, éppen közvetlensége miatt, a párbeszédes vagy megszólításos (levél)forma, a szövegek igen jelentős részét jelenet formájában írta meg, ami természetes is, hiszen előadó, színész az alkotójuk. Ilyen a címadó írás is, amelyben találhatók egyebek mellett az alábbi hasznos tanácsok külföldre utazóknak: 1. Bármerre jár a kontinensen, legyen rá büszke, hogy az új pénznem felerészt a mi nevünket viseli: EU, azaz Európa+RO, azaz Románia = EURÓ. 2. kivinni nincs mit, behozni Svájcot kellene.
A diktatúra és az átkos korszak korlátlan ura iránti ellenszenv nem ritkán leplezetlen gyűlöletbe és szókimondó gúnyolódásba csap át, ehhez azonban a hazai állapotok pontos ismeretére volt szüksége, s egyből kiderül, hogy a bécsi taxis voltaképpen mindvégig itt élt, Erdélyben, Romániában –, vigyázó szemét egy percig sem vette le szülőföldjéről, hazájáról. Látás- és gondolkodásmódja csaknem hajszálra egyezik a mindvégig idehaza, Marosvásárhelyen élő, a diktatúra bukása után is élesen támadott, állásából felfüggesztett, pereskedni kénytelen képzőművész-tanár, grafikus, a karikaturistaként Démol néven közismert, sajnálatosan rövid életű alkotó Molnár Dénesével (Vadasd, 1947. július 22 – Marosvásárhely, 2000. február 19.). A ’89 után ismét leplezetlenül feltörő nacionál-sovinizmus őt is kikezdte, megpróbálták ellehetetleníteni. Ugyanis nyíltsága, szókimondása, őszintesége bántóan szúrt szemet; elkergetik katedrájáról, emberségében mélyen megalázzák.
Az újabb diktátorok ellen születtek 1989 utáni karikatúrái Démolnak, és Székely Szabó Zoltán szerencsés ráérzéssel kér kölcsön egyet a kötetborítóra és több másikat a könyvbe, szatirikus szövegeinek nyomatékosítása végett.
És hogy mennyire időszerűek ezek a szövegek ma is, arra nézvést hadd álljon itt egy rövid idézet:
"– Másutt is folyik a reprivatizáció, de merőben más logika szerint…
– Minket nem érdekel mások logikája. Mi a sajátosság elvét valljuk. Mindenki abban gondolkodik, amije van.
A magyaroknak Mátrájuk,
A szlovákoknak Tátrájuk,
A románoknak Vátrájuk."
Ha itthon ír vala ilyesmiket, Székely Szabóért sem állhatott volna senki jót.
Vallomásos ember, bukolikus természet, kissé melankolikus. Öt városnak is udvaroltam, mégis Bécset vonatjegyeztem el, sóhajtja rezignáltan.
A román nagynemzeti színjáték megértésében a boldog emlékezetű Bajor Andor segített neki, mondja a kötet fülszövegében: "…a komédiázás akkor igazi – idézi a nagy elődöt –, ha van a mélyén tragikum."
És ennyit tehet hozzá: – Huszonöt éve írom róla a "színibírálataimat". Szatírába mártott golyóstollal. Szatírok.
Székely-Szabó Zoltán néven.
Fájdalmas-vidáman ajánlom e nevet,
Hisz az ember olykor kínjában is nevet.
Hát itthon vagy, Tutuka. Itt van még majdnem mindenki, aki ismer és becsül téged.
Itt, Erdélyben. Körben – baráti körben is: majdnem mindenütt!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató kedden a Tulipánban
Négyszemközt Ceauşescuval
Az 1989-es decemberi forradalom kitörésének 25. évfordulóján mutatják be Aradon Hodicska Tibor nyugalmazott nagykövet Négyszemközt Ceauşescuval című könyvét.
Hodicska Tibor 35 éves külügyi szolgálatából másfél évtizedet töltött Bukarestben a Magyar Nagykövetség diplomatájaként, utána pedig a Moldovai Köztársaságba nevezték ki nagykövetnek. A csíkszeredai Pallas Akadémiánál idén megjelent könyvéből „nemcsak magánéletének sorsfordító eseményeit ismerhetjük meg, hanem azokat a sokszor sziszifuszi erőfeszítéseket is, amelyek a diplomácia kanyargós és nemegyszer kátyúkkal teli, botlasztó útjain értünk, erdélyi magyarokért történtek” – fogalmaz a kötet fülszövegében Kozma Mária szerkesztő.
Hodicska Tiborra hárult a Nicolae Ceaşescu–Grósz Károly találkozó megszervezése Aradon 1988-ban, és ez alkalomból találkozhatott négyszemközt a román kommunista diktátorral. Hogy ez élményszámba menő találkozás volt-e vagy sem, megtudhatjuk személyesen tőle december 16-án, kedden 17 órától a Lucian Blaga (Templom) utcai Tulipán Könyvesboltban. Kiváló alkalom ez bepillantani a múlt rendszer román–magyar diplomáciai viszonyának kulisszatitkaiba is. A szerzővel Pataky Lehel Zsolt, az Aradi Hírek felelős szerkesztője, a Kossuth Rádió aradi tudósítója beszélget.
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés: nem volt törvényszerű a Ceausescu-diktatúra bukása
A román diktátor bukásához vezető temesvári népfelkelés elindítója az MTI-nek adott interjúban úgy vélekedett, a kedvező környezet csupán elősegítette, hogy „spontán és öntörvényű" harca – melyben temesvári gyülekezetét is maga mellett tudhatta – sikeres legyen.
Tőkés László szerint csak az utókor számára tűnhet úgy, hogy a temesvári népfelkelés által „egy kelet-közép-európai történelmi folyamat és szükségszerűség teljesedett ki Romániában is". Az események teljében az a lehetőség is reálisnak tűnt, hogy Románia és esetleg Albánia meg Bulgária „kivételként fogja erősíteni a szabályt" az átalakulásokban. Hozzátette, arról pedig nem is álmodott, hogy éppen az ő ellenállása vezet el a Ceausescu-diktatúra bukásához. „Még 1989. december 17-én, az elhurcolásom előtti utolsó órában sem gondoltam erre" – tette hozzá a jelenleg európai parlamenti képviselőként tevékenykedő lelkész.
Tőkés László nem tartotta helyesnek, hogy a romániai forradalom szikrájaként szokták emlegetni. „Az a megközelítés, hogy kipattant a szikra és felrobbant a puskaporos hordó, nagyfokú esetlegességet feltételez" – mondta. Arra emlékeztetett, hogy hosszú érlelődési folyamat vezetett a népfelkelésbe torkolló temesvári ellenállásba. Mint ahogy felelevenítette, diákkora óta részese volt annak a szervezkedésnek, amely a kommunista hatalom egyházakra és a magyarságra nehezedő nyomásáról próbálta lerántani a leplet. „Tiltakozó dokumentumokat, helyzetfelméréseket készítettem, szamizdat folyóiratot adtunk ki" – sorjázta a szervezkedés részleteit a lelkész. Hozzátette, hogy a szervezkedésnek Ceausescu falurombolási terve adott erős lendületet.
Tőkés László temesvári ellenállásának újszerűségét abban látta, hogy az istentiszteletek végén tartott szószéki hirdetésekkel harca minden részletébe beavatta a gyülekezetet. „A Securitaténak nem is kellett nyomoznia a nézeteink, a szavaink, a cselekedeteink után, mert én magam tettem nyilvánossá mindent. Olyanfajta nyilvánosság jött létre Temesváron, amellyel szemben a titkosszolgálat tehetetlennek bizonyult" – magyarázta. Hozzátette, a temesvári nyilvánosság 1989 májusától a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorán, majd 1989 júliusától a Magyar Televízió Panoráma című műsorán keresztül öltött nemzetközi jelleget.
„A magyarországi sajtó akkor már egyre többet engedett meg magának. Győri Béla rádiós szerkesztő és Chrudinák Alajos televíziós szerkesztő személyében két fontos médiatámogatogatóm akadt. Ők hónapokon át partnerekként vállalták fel a temesvári ellenállás ügyét, és a legelképesztőbb bravúrok és cselek révén szereztek nyilvánosságot a temesvári ellenállásnak. Ez aztán továbbsugárzott Nyugat felé, eljutott az egyházi szervezetekig, a nemzetközi fórumokig" – idézte fel a lelkész.
Tőkés László nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az eseményeket a titkosszolgálatok is befolyásolták. Hozzátette, ő csak a román titkosszolgálat, a Securitate jelenlétét érzékelte, mely minden eszközt bevetett, csak hogy elhallgattassa. „A harcunk a miénk volt, és hogyha ebbe bele is szóltak titkosszolgálati tényezők, azok nem előidézői, hanem kedvező körülményt teremtő tényezői voltak a mi öntörvényű, spontán fellépésünknek" – fogalmazta meg. Hozzátette, a húszezer oldalnyi vele kapcsolatos román titkosszolgálati aktának az áttanulmányozása sem késztette olyasmire, hogy átértékelje a '89-es történetét. „Akiket harcostársnak hittem, de a dokumentumok szerint az ellenfél szolgálatában álltak, csak nehezítették a küzdelmünket, de nem akadályozhatták meg" – jelentette ki. Tőkés László a kommunista hatalmi struktúrák továbbélésével magyarázta, hogy a személye körül 1989-ben kialakult példátlan temesvári román-magyar összefogás után mára magyar nacionalistaként, a románok ellenségeként tekint rá a román társadalom nagyobbik része. A régi rendszer erőinek a ténykedését látja amögött is, hogy szociáldemokrata politikusok kezdeményezték az 1989-es szerepéért megítélt román állami kitüntetése megvonását. E kitüntetés megvonását javasolta az államfőnek a kitüntetettekből alakult becsületbíróság is. Hozzátette, minden bizonnyal Klaus Iohannis államelnöksége idején születik jogerős ítélet a becsületbírósági határozat ellen indított perében. „Klaus Iohannis államelnökségének a fokmérőjéül is szolgálhat, hogy mi történik ebben az ügyben. Ha Iohannis a becsületbíróság javaslata alapján megvonja a kitüntetést, egyértelmű, hogy tovább folytatódik az a felemás romániai átalakulás, amelynek az ország népe eddig inkább kárát, mint hasznát látta" – értékelte az MTI-nek adott interjúban Tőkés László. MTI
Erdély.ma

Kincses Előd: El akarják vitatni Tőkés történelmi szerepét
1989. december 16-án Temesváron tüntetések kezdődtek a református parókia körül. A tömeg – köztük románok is – Tőkés László lakása elé vonult, de nem tudta megakadályozni Tőkés kilakoltatását és elhurcolását. 25 évvel az események után Kincses Előd ügyvéddel, Tőkés László jogi képviselőjével idéztük fel azokat a napokat.
Mivel temesvári ügyvéd nem vállalta, sőt vásárhelyi magyar ügyvédek is voltak, akik nem merték elvállalni Tőkés László védelmét, azért itt, Marosvásárhelyen a bátyja, Tőkés András fogadott ügyvédet. Az első fokú tárgyaláson a védelmet néhai Cziprián Zoltán ügyvéd barátom látta el, aki nagyon beteg volt, és amikor már nagyon sűrűsödött a helyzet, megkérdezte tőlem, elvállalom-e a fellebbezési tárgyalásra Tőkés László védelmét. Nem szívesen vállaltam, de szégyelltem visszautasítani, mikor Tőkés László az életét kockáztatta. Ha nem kapott volna magyar ügyvédet, a pártpropaganda azt állíthatta volna, hogy küzdelmével a magyarok nem értenek egyet.
Egyébként a védelmet elvállalni sem volt egyszerű. Csak a fellebbezés megszerkesztésére szólt az eredeti ügyvédi megbízás. A Maros megyei ügyvédi kamara elnöke, Horga Liviu szerint nem kellett volna elvállalnom, és arról is le akart beszélni, hogy leutazzak a fellebbezési tárgyalásra, amelyet 1989. november 17-re tűztek ki. Az ügyvédek vezetősége Maria Bobu igazságügyi minisztertől, Emil Bobu pártvezető feleségétől kérdezte meg, leutazhatok-e a tárgyalásra. A miniszter asszony azt mondta, ha ügyvéd, akkor tegye a mesterségét, így Gliga Titusz szomszédommal együtt leutaztunk Temesvárra.
Újszentesen szálltam meg, mert féltem szállodába menni, tudván, hogy járt a szászrégeni sörgyár párttitkára és káderese, Bálint Ferenc, aki egy bukaresti kirakatrendezvényen nem volt hajlandó elítélni Erdély történetét, és miután nem olvasta fel a mások által szerkesztett szöveget, "kiesett" szállodája hatodik emeletéről.
Újszentesen vettem észre, hogy nincs nálam az ügyvédi meghatalmazásom, ezért beutaztunk Temesvárra, a telefonpalotából hívtam fel vásárhelyi lakásunkat. Réka lányom csak annyit tudott mondani, hogy anyu a vonatban van, és a kapcsolat megszakadt. Szerencsére a feleségem észrevette, hogy otthon maradt a megbízás, és utánam hozta.
A másnapi tárgyaláson nagy meglepetésemre az ellenfél ügyvédje, Mancas Romero, temesvári román ügyvéd, akit a református püspökség fogadott meg, halasztást kért, arra hivatkozva, hogy nem tudott felkészülni a tárgyalásra. Valójában arról volt szó, hogy nem akarták a pártkongresszus előtt és alatt a Tőkés-perrel rontani a közhangulatot. Féltek a nemzetközi visszhangtól, annál is inkább, mert a pártkongresszusra már a Magyar Szocialista Munkáspárt sem jött el. Rendkívül rövid, 11 napos halasztást adtak, november 28-ra tűzték ki a következő tárgyalást.
A november 28-i tárgyaláson a pert, ami egyszerű kilakoltatási ügy volt, Elena Topala, a megyei törvényszék elnöke tárgyalta. A tárgyaláson az ügyész is részt vett, aki szintén a fellebbezés elutasítását kérte. Ez az ítélet egyébként csak Tőkés László kilakoltatását rendelte el, mert a püspökség mulasztása miatt csak a lelkész kilakoltatásáért pereltek, tehát a meghozott ítélet alapján a feleséget és a kiskorú gyereket nem lehetett volna kilakoltatni. Persze ezzel a kilakoltatást végrehajtó szekuritáté mit sem törődött, akkor Menyőbe hurcolták az egész Tőkés családot.
A tárgyalás végén a bírónő felszólított, hogy egy bizonyos iratot csatoljak be az ítélethozatalig – ennek igen megörvendtem. Ez a döntés lehetővé tette, hogy elmehessek Tőkés László lakására, hogy megismerkedjem vele, mert az akkori ügyvédi törvény tiltotta, hogy egy ügyvéd az ügyfél lakására menjen.
– Addig nem ismerte Tőkés Lászlót?
– Nem ismertem személyesen, akkor ismerkedtem meg vele, az édesapjával és az akkori feleségével, Edittel, akik ott voltak a tárgyaláson. Együtt mentünk el a templom épületében levő paplakásba. Csak különleges kopogtatásra nyitott Tőkés László ajtót, lehetett hallani, ahogy a vasrudakat veszi le az ajtóról, mert néhány nappal korábban támadás érte. Akkor ismertem meg Lászlót, és meg kell mondanom, a szemében látszott a riadtság, tehát nem vakmerő volt, hanem bátor, aki legyőzte a félelmet, amiben élt. Teljes mértékben tisztában volt a szekuritátéval és a rezsimmel szembeni küzdelmének veszélyességével, de legyőzte félelmeit. Azt tanácsoltam neki, hogy ha elveszítjük a fellebbezést és végre akarják hajtani a kilakoltatást, ne álljon ellen, mert a szekuritáté pincéjében bármi megtörténhet… Mindnyájunk szerencséjére nem hallgatta meg ezt az ügyvédi tanácsot. Ennek tudható be, hogy kilakoltatását megakadályozandó, a védelmére összegyűlt magyarok, akikhez aztán rengeteg román meg más náció csatlakozott, tehát az ő védelmére összegyűlt tömeg elindította azt a folyamatot, amelynek következtében megbukott a kommunista diktatúra.
Érdekes mozzanat, hogy Szentesről elkísért egy Holló Ferenc nevű fiatalember, aki a tárgyaláson is jelen volt. Ahogy Holló Ferenc a paplakhoz ért, egyszerűen elhurcolta a szekuritáté. Ezzel szemben, amikor én kijöttem Tőkés László lakásából, meglepetésemre az egyenruhások tisztelegtek nekem. Tudták, hogy ügyvéd vagyok, akihez másképp kell viszonyulni.
Még egy dolog, amire érdemes kitérni: amikor elvittem az iratot, Bungardean Elena bírósági titkár vette át, aki felajánlotta, hogy minden további fejleményről informál. Többek között tőle tudtuk meg, hogy igen gyorsan megindokolták az ítéletet, és elindították a végrehajtást, amely ellen december 16-án megkezdődtek a tüntetések.
Ezek után kezdődtek itthon azok a gyűlések, ahol el kellett ítélni Tőkés Lászlót. Arra számítottam, hogy ha nálunk, az ügyvédeknél is lesz ilyen gyűlés, engem is felszólítanak, hogy ítéljem el Tőkést. Persze, erre nem voltam hajlandó, de annyira vitéz sem voltam, hogy meg mertem volna tagadni, ezért megbeszéltem a sógorommal, dr. Puskás Karival, hogy Gyergyószentmiklóson kivetetem a vakbelemet, hogy ne kelljen Tőkés Lászlót elítélnem, de mégse kerüljek életveszélybe.
– És kivették a vakbelét?
– Nem kellett, mert közben megbukott Ceausescu, úgyhogy most is megvan a vakbelem.
– Mi a véleménye arról, hogy a temesvári önkormányzat nem hívta meg Tőkés Lászlót a forradalmi megemlékezésekre?
– Két dologról van szó: el akarják vitatni Tőkés történelmi szerepét, és elkendőzni azt, hogy magyar–román, román–magyar összefogás buktatta meg a kommunizmust. Persze, ez azt is igazolja, hogy Romániában nem volt igazi rendszerváltás. A szocializmus megbukott, de politikai rendszerváltás nem volt, mert a régi garnitúra második vonala vette át a hatalmat. Gondolkodásmódjuk ugyanaz, mint az elődeiké. A szekusok halálosan gyűlölik Tőkés Lászlót, mert nem felejtik el azt a néhány napot, amikor nem mertek kimenni az utcára. Akár a patkánylyukba is bebújtak volna, annyira rettegtek a népharagtól. A leszámolást a "vin teroristii" lövöldözések-gyilkosságok megakadályozták. Iliescu a hadsereg oltalma alá helyezte a szekusokat, és három hónapos fizetett szabadságot biztosított nekik. És a három hónap akkor járt le, amikor a fekete március kitört. Akkor szervezték meg (vagy legalábbis tevőlegesen támogatták) Bukarestből a magyarellenes pogromkísérletet, azért, hogy a közvélemény fogadja el az átkeresztelt szekuritáté visszaállítását. A marosvásárhelyi pogromkísérlettel sikerült a román közvéleménnyel elfogadtatniuk a szekusok visszatérését, és leállítaniuk a magyarság jogszerző lendületét. Ennek a levét ma is isszuk!
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Népfelkelés Sepsiszentgyörgyön
Visszaemlékezés az 1989-es decemberi eseményekre (1.)
A ’80-as évek derekán olyan mély nyomor uralkodott Romániában, hogy azt gondoltuk, lejjebb már nem süllyedhetünk, de tévedtünk. Kiderült ugyanis, hogy a földi pokolnak vannak mélyebb bugyrai is, hiszen a román hatalom beolvasztási törekvései egyre erőszakosabbak lettek, így puszta nemzeti létünk is veszélybe került. Napról napra jobban dühöngött a kommunista diktatúra, fokozódott az elnyomás. Éhezés, nélkülözés és nincstelenség uralkodott országszerte, félelemben és rettegésben éltünk, terror alatt. Történt mindez a 20. század végén, Európa közepén, és történhetett a helyzet fölött bűnösen szemet hunyó nyugati világ örök szégyenére.
Ilyen körülmények és állapotok közepette szállt szembe az elnyomókkal Tőkés László temesvári református lelkész 1989 nyarán, és vált ezáltal a romániai ellenzék vezéregyéniségévé. A hónapokon át tartó bátor kiállása következtében a decemberben Temesváron kibontakozott és egyre nagyobb méreteket öltő ellenállás visszhangja a hivatalos médiában fennálló hírzárlat ellenére Székelyföldre is eljutott. Esténként a Szabad Európa Rádió román és magyar nyelvű adásából próbáltunk tudomást szerezni a legfrissebb fejleményekről, melyek december 16-án tragikus fordulatot vettek: a szekusok (államvédelmi titkosrendőrség) belelőttek a tüntetőkbe, Temesvár utcáit ártatlanul legyilkolt emberek holtteste borította.
Magyarországgal ijesztgették a románságot
Elborzadtunk e döbbenetes gaztett hallatán, de ugyanakkor az is tudatosult bennünk, hogy ezt már nem lehet tovább tűrni, megérett az idő a változásra. Körültekintően és megfontoltan kellett cselekedni, mert az erdélyi magyarságra ezekben a napokban óriási veszély leselkedett. A diktátor és környezete ugyanis idegen hatalmak zsoldjába szegődött hazaárulók felforgató tevékenységeként bélyegezte meg a Temesváron zajló eseményeket, kezdetben csak sugallva, majd nyíltan ki is mondva, hogy az ellenséges cselekedetek hátterében Magyarország áll. Éppen ezért félő volt, ha a továbbiakban is csak Temesvárra korlátozódnak a tüntetések, és ha netalán a székely megyék mozdulnak elsőként, revizionizmussal vádolnak meg minket, ekképpen egymásra uszítják az ország román és magyar lakosságát. Sátáni tervük meghiúsításának csak egy módja volt: kivárni, hogy a főváros is felemelje sárba tiport fejét, mert akkor pillanatok alatt lángra lobbanhat az egész ország, és a diktatúra elkerülhetetlenül megbukik.
Bukarestre várva
Várnunk kellett tehát, és ezt összebeszélés nélkül megértette mindenki. Csigalassúsággal vánszorogtak a feszültséggel telített percek és órák. Reggelente szárnyait bontogatta a remény, de esténként, begubózva a fűtetlen és áram nélkül hagyott lakásokba, újra és újra megkeseredett lélekkel kellett megállapítanunk, még mindig nem fogyott el a románok birkatürelme, mert a fővárosban továbbra is csend honol. Pedig Temesvárról tömegesen elhurcolt, megkínzott, agyonlőtt emberekről tudósítottak a külföldi adók, melyeket lehalkítva, titokban mindenki hallgatott.
December 21-én azonban a temesvári megmozdulások elítélésére és a diktátor dicsőítésére Bukarestben összeterelt több százezres tömeg végre megszűnt engedelmes juhseregként viselkedni, s az ilyenkor megszokott taps és válogatott jelmondatok skandálása helyett kifütyülte a szónoki emelvényen megjelenő vezért. Ezzel a mozzanattal vette kezdetét a bukaresti népfelkelés, melynek híre futótűzként terjedt, és hatására valóban lángra lobbant Románia. Székely népünk bebizonyítván, hogy a több évtizedes elnyomás ellenére még mindig képes bölcs döntéseket hozni, csak másnap, december 22- én mozdult, amikor már forrongott az egész ország.
Egymást bátorítva
Sepsiszentgyörgyön a nehézgépgyáriak indultak el elsőként, s mivel a többi üzem és intézmény dolgozóit is csatlakozásra szólították, az Olt hídján már több ezres tömeg hömpölygött a városközpont felé. Tömött sorokban, összeszorított fogakkal meneteltek a kérges tenyerű, villogó tekintetű székelyek, őseink földjének konok gyermekei.
Az események résztvevőjeként bevallom, kezdetben minden megtett lépéssel fennebb ágaskodott bennünk a félelem, ezért csak kellő akarattal és egymást bátorítva tudtuk magunkat az út folytatására kényszeríteni, de sikerült.
Le a diktatúrával! Szabadságot! Szabadságot! Éljen Tőkés László! – hallatszott itt-ott egy-egy bátortalan próbálkozás, mert idő kellett hozzá, hogy a folyamatosan duzzadó emberáradat is átvegye a jelmondatokat, hangot adva követeléseinek. Hiszen oly sok keserves éven át vártunk arra a pillanatra, hogy amikor ütött a cselekvés órája, hihetetlennek tűnt, hogy valóban bekövetkezett. Hihetetlennek tűnt, hogy valóban elérkezett a mi időnk. A kisemmizettek, üldözöttek, megalázottak, megfélemlítettek és félreállítottak ideje. 
Szekusok a háztetőkön
A központba érve megállapítottuk, hogy a pártszékház előtti teret hatalmas billenőkocsikkal vették körül, ily módon eltorlaszolva a gyűlölt épület felé vezető utat. A kocsik előtt állig felfegyverzett, de halálsápadt kiskatonák. Kutató tekintetünk a szekusokat kereste, hiszen ők jelentették az igazi veszélyt, és nemsokára fel is fedeztük őket a környező épületek tetején sebtében álcázott géppuskaállásokban.
Szokásukhoz híven ezúttal sem vállalták a nyílt szembenállást, hanem aljas módon, a népharagnak közvetlenül kitett katonaság háta mögé bújva készültek a velünk való leszámolásra.
A közvetlenül érzékelhető veszély hatására hirtelen megszűnt a zsigereinkbe eddig befészkelődött, agyat-izmot bénító félelem. A halál árnyékában gondolataink letisztultak, s tudatosult bennünk, hogy számunkra nincs visszaút.
Vagy győzünk és megbuktatjuk a diktatúrát, vagy elpusztulunk mindannyian! De éreztük, győzni fogunk, mert egy álnokságra és hazugságra épült, embertelen rendszer ellenében indultunk! Győzni fogunk, mert miénk az igazság, mely hatalmas, és félelmetes fegyver azok kezében, akik élni tudnak vele! Győzni fogunk, mert magmaradásunkért és fennmaradásunkért, az ősök vérével megszentelt szülőföld megtartásáért harcolunk! Győznünk kellett, mert hittünk a győzelem lehetőségében!
„A hadsereg velünk van!”
Közben a megjelenését sürgető folyamatos követelés ellenére is késlekedő megyei pártfőtitkár fennhéjázása miatt a percről percre dühösebb tömeg egyre közelebb nyomult a fegyvereiket kétségbeesetten szorongató katonákhoz.
A pattanásig feszült helyzetben bármikor kirobbanható összecsapás megakadályozása érdekében páran „a hadsereg velünk van” jelmondatot kezdtük kiabálni, a katonák nemzetiségére való tekintettel románul. Ezt némi ízlelgetés után a sokaság is magáévá tette, és hamarosan több ezer torokból szólt, jótékony hatást gyakorolva a szembenálló felekre. Végül pedig a pártszékház erkélyén kíséretével mégiscsak felbukkanó, megszeppent párttitkárba belefojtottuk a szót, mikor tőle szokatlan módon magyarul próbált minket lecsillapítani.
Rab István, a Kovászna megyei pártbizottság első titkára a tömeget próbálta csitítani
Néhányan a birtokunkba került készülék segítségével fél füllel a bukaresti rádió adását hallgattuk, hátha sikerül megtudni valamit az ottani eseményekről, de csak hazafias zene szólt belőle. Hosszú percek vagy órák teltek el így, míg egyszer csak a zeneközvetítés megszakadt, s a „Szabad Román Rádió” nevében bejelentették, hogy a Ceaușescu házaspár egy helikopter fedélzetén ismeretlen helyre távozott. Elcsukló hangon továbbítottuk az emberek felé a hírt, melynek hallatára először döbbent csend, majd hatalmas hangzavar keletkezett.
Pusztított a népharag
Elsőként a katonák vágták földhöz a sapkájukat, s összeölelkeztek az eddig velük farkasszemet néző tüntetőkkel, majd a tömeg szabad utat engedve az addig visszafojtott haragnak, behatolt a zsarnokság helyi székházába, összetörve, zúzva mindent, ami a keze ügyébe került. Az indulatokat lehetetlen volt megfékezni, mert a történtek hatására egyszerre mindenkiből felfakadt az elmúlt évek során felgyülemlett harag, s vele együtt tönkretett életünk, megpecsételt jelenünk és bizonytalan jövőnk minden keserve. Le Ceaușescuval! Vesszen a kommunizmus! – üvöltöttük torkunk szakadtából.
Pillanatok alatt bútordarabok, különböző kommunista kiadványok, a diktátor házaspár nevét viselő könyvek és az őket ábrázoló fotók, plakátok ezrei borították a teret. Ezekből raktunk máglyát mi, a visszaszerzett szabadság tudatától megmámorosodott lázadók. A székely hegyek alatt pedig fekete füst gomolygott az ólomszürke ég felé. A Ceaușescu-diktatúra hamvai füstölögtek.
Bedő Zoltán
(folytatjuk)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Temesvár 25 – A magyarok szerepét emelték ki a felszólalók Budapesten
A magyaroknak a vasfüggöny lebontásában, a közép-európai rendszerváltozásban játszott szerepét méltatták a felszólalók a Temesvár 25 – 1989-2014 címmel rendezett hétfői emlékülésen a Magyar Tudományos Akadémián.
Sali Berisha volt albán államfő és miniszterelnök beszédében a magyaroknak a vasfüggöny lebontásában játszott szerepéről szólva azt mondta: a magyarok szabadságért folytatott küzdelme minden akkor elnyomott népnek fontos volt.
Véleménye szerint az albánoknak és a románoknak a vasfüggöny szilárdabbnak tűnt, mint máshol, ezért is jelentett olyan sokat, hogy a temesváriak, élükön „a szabadság püspökével”, szembeszegültek a kor legkeményebb diktátorával. A temesváriak példát, reményt és ösztönzést nyújtottak a reményteleneknek – tette hozzá.
Szűrös Mátyás volt ideiglenes köztársasági elnök hangoztatta: „amikor belső nemzetrontó erők közrejátszásával nagy külső nyomás nehezedik a magyar kormányra, az országunkra”, a nemzetpolitikában csak egy erős, független Magyarország lehet igazán eredményes. Ha ehhez kapcsolódik „a sorait szorosra zárni képes külhoni magyarság”, a siker nem maradhat el – mutatott rá.
Arra is kitért, hogy Romániában Tőkés László történelmi szerepét igyekeznek kisebbíteni, folyamatosan támadják, mert magyar, kiáll az autonómia és a határokon átívelő magyar összetartozás ügye mellett. Kétségbe vonják az ottani magyarok konstruktív hozzájárulását Románia fejlődéséhez. Mindenesetre a mostani magyar kormány többet tett a magyar összetartozás és a határokon túli magyarok érdekében, mint a rendszerváltás utáni elődei együttvéve – fűzte hozzá.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke felszólalásában a 25 évvel ezelőtt történtekre emlékezett vissza, amikor Romániába vittek segélyszállítmányokat. Közölte: akkoriban nem gondoltak a következményekre, egyszerűen csak cselekedni próbáltak.
Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: 1989-ben a diktatúra legfőbb metaforája a fal lett, a berlini fal Közép-Európa közepén szimbolizálta a diktatúrát. Fontosnak nevezte a magyarok és a románok közötti falak lebontását, és meglátása szerint ebben nagy szerep juthat az új román elnöknek, akit a magyarok is támogatták szavazataikkal. Beszélt arról is, hogy a magyarok közötti falak lebontásában is kiemelkedő szerepe volt 1989 decemberének, hiszen az „össztársadalmi forradalmi élmény volt”.
Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője is azt emelte ki, hogy 25 évvel ezelőtt Magyarországon és Lengyelországban történtek meg az első lépések a rendszerváltozás, a demokrácia győzelme felé. Németország már többször is kifejezte háláját a magyaroknak, hogy hozzájárultak a folyamathoz, amely végül a berlini fal leomlásához, a német újraegyesítéshez vezetett – emlékeztetett.
Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki református püspök arról beszélt, hogy a magyarságnak küldetése van: a szabadság és az igazságosságosság hűséges szolgálata, és ez a sors mindig nagy kockázatokat, nehéz küzdelmet és sok szenvedést igényel, ahogyan az ma is tapasztalható. Mint mondta, a temesvári forradalomnak helye van a Kárpát-medence legjelentősebb történelmi eseményeinek sorában és „hamisítatlan formában” a román történetírásban is.
Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke hangsúlyozta: a magyarok kezdték el a vasfüggöny lebontását. Az 1989-es temesvári események pedig megmutatták, hogy minden lehetséges – tette hozzá.
Huszonöt éve, 1989. december 16-án Temesváron a felháborodott tömeg meg akarta akadályozni Tőkés László református lelkész kilakoltatását. A következő napokban a megmozdulások átterjedtek az ország más vidékeire, és forradalommá terebélyesedve elsöpörték Nicolae Ceaușescu uralmát.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Moszkvában még egyszer, utoljára
Azon a napon – 1989. november 27. –, amelynek fagyos hajnalán a magyar határon éppen átszökött Nadia Comăneci talajtorna-gyakorlatokkal bizonygatta a katonáknak, hogy azonos önmagával, Nicolae Ceauşescu válaszlevelet küldött Mihail Gorbacsov meghívására.
A máltai találkozóra készülődve a szovjet elnök már a találkozó másnapjára Moszkvába invitálta a varsói szerződés országainak vezetőit, hogy beszámoljon, mire is jutottak idősebb George Bushsal Európa jövőjének a felvázolásában.
Ceauşescu bosszús. Jól tudja, hogy Nyugaton kitelt már a becsülete, Moszkvában meg eddig sem termett számára babér. Fél éve sincs, hogy Bukarestben Gorbacsovval egy egész éjszakát átveszekedtek, és Eduard Sevarnadze külügyminiszter szerint reggelre már közel álltak ahhoz, hogy akár egymásba is kapaszkodjanak...
Pedig akkor még csak Magyar- és Lengyelországban volt meleg a helyzet, igazán felforrósodni csak az augusztusi kánikulában kezdett, hogy október-novemberre a németeknél, a cseheknél és a bolgároknál is elinduljon Kelet-Európa nagy földindulása. De a román elnök a régi, rátarti természetét még a mostani, szorultabb helyzetében sem tudja megtagadni. Részéről az is elég lenne, írja a levélben, hogy csak a külügyminisztert küldje el Moszkvába, de ha Gorbacsov elvtárs hajlandó lenne vele és a román kormányfővel külön is elbeszélgetni, hát akkor már neki is megérné ez a kis kiruccanás.
Gorbacsovnak egy porcikája sem kívánja ezt, de hát üsse kő, megszokta ő már Ceauşescu primadonnáskodásait.
A máltai „nagy találkozást” követő napon, december 4-én elég vegyes társaság hallgatja Moszkvában Gorbacsovot. Ahogy a teremben körülnéz, Ceauşescu mindenfelé új arcokat lát, régi ismerősei közül egy-kettő ha maradt mutatóba. Kádár János helyén például az utódját, Grósz Károlyt sem találja már, pártvezetőként egy reformközgazdász, Nyers Rezső mutatkozik be, mellette Németh Miklós miniszterelnök, aki jó ideje függetlenítette kabinetjét, mindenféle pártállami gyámkodást elhárítva.
A lengyel Tadeusz Mazowieczkinak már függetlenednie sem kellett, őt eleve a Szolidaritás jelölte ki választási győzelme után a varsói kormány élére. És nagyon friss, mindössze egynapos hír, hogy Erich Honecker utódjának, Egon Krenznek is pünkösdi lett a királysága. Alig másfél hónap után az NDK utolsó kommunista államfője is bedobta a törülközőt az egész vezetőséggel együtt.
A leváltott régi elvtársak sorsa pár órával később, a kétoldalú megbeszélésen is előkerül. Ceauşescu Todor Zsivkov bolgár pártfőtitkár érdekében próbál interveniálni, de Gorbacsov megnyugtatja. Zsivkov szerinte még simábban megússza, ezt viszont aligha mondhatná el Erich Honeckerről. Pedig próbálta figyelmeztetni, nemcsak őt, a cseh vezetőket is, hogy ideje lenne lépniük, amíg még nem késő. Nem hallgattak rá, magukra vessenek.
Apropózás ez a javából, de Ceauşescu a füle mellett enged el minden célzást. Most főként gazdasági gondokkal hozakodik elő. Szovjet nyersanyagok kellenének, kőolaj például, mert a román lelőhelyek kimerülőben vannak. Dăscălescu kormányfő a gázszállítások csökkenését panaszolja fel. Gorbacsov szerint kőolajban ők sem bővelkednek, a gázhozamok csökkenése pedig gyakran előfordul, éppen a téli szezonokban.
De a találkozó mára már nyilvános gyorsírói jegyzőkönyvében ezeknél pikánsabb dolgokat is olvashatunk. Például Ceauşescu önképét a saját katasztrofális gazdaságpolitikájáról. Érdemes a szavait szó szerint idéznünk: „Mindenesetre vállalatainkat nem szabad egységes irányítás nélkül hagynunk, legyenek azok bár országos jelentőségűek. Persze jogokkal és autonómiával.
Húsz évvel ezelőtt rengeteg jogot kaptak nálunk is, de az első dolguk az volt, hogy mindenféle hiteleket vegyenek fel, amelyeket aztán gazdaságtalan beruházásokra költöttek el. Akkor mi a jogokat korlátoztuk, mert kézben kellett tartanunk bizonyos dolgokat. Románia 1980-ra nagyon nehéz helyzetbe került, küladóssága 11 milliárd dollárra emelkedett. Meg kell mondanom önnek, hogy akkori tárgyalásaink során Brezsnyev gyakran mondogatta, hogy ne vegyünk fel hiteleket.
Ezt többször is elmondta, de mi hibáztunk akkor, amikor túl sok jogot hagytunk a vállalatoknak, ők meg arra használták ezeket, hogy külföldön eladósodjanak.” Gorbacsov itt közbeszól, hogy leüsse a magas labdát: a kormány volt a hibás. Dăscălescu magára veszi, mentegetőzik: „Én csak az elszámolásra érkeztem!” („Eu am venit numai la plată!”)
Ceauşescu felvezetése szerint – legalábbis így adja elő Gorbacsovnak – az indokolatlan hitelfelvétel, a pazarlás, majd a mértéktelen eladósodás miatt kizárólag a könnyelmű vállalatvezetők a felelősek. Ezek szerint ő szegény ott sem volt, ő nem is tudott semmiről semmit. Vajon mikor súgták meg neki, hogy nagy baj van? Csak 1980-ban talán?
Akkoriban Románia a fizetésképtelenség szélére került, felhalmozott adósságai átütemezését kérte. A pénzügyi világ az ilyesmit államcsődként szokta emlegetni. Ezek szerint Brezsnyev is eltévesztette volna az ajtót, amikor a hitelektől nem a gyárigazgatókat óvta, hanem a mindebben ártatlan Ceauşescut zaklatta az aggodalmaival... Az adósságok visszafizetésének az erőltetett menetéről is mélyen hallgat, arról, ami miatt Románia lakosságának a nyolcvanas esztendőket végig kellett éheznie és fagyoskodnia.
De Gorbacsovnak sem kedve, sem ideje vitatkozni. Először Bukarestben 1987-ben próbálkozott vele, de akkor a felesége, Raisza meghúzta a kabátujját: „Hagyd abba, teljesen felesleges, nem látod, hogy kivel állasz szemben ?!”
Gorbacsov már leírta magában Ceauşescut, de a látszatra még vigyáz. Hogy mire is gondol valójában, azt a találkozó végén elejtett félmondata árulja el. Amikor román részről a kétoldalú kormányfői találkozót, a részletes gazdasági tárgyalásokat sürgetik, a szovjetek azzal próbálják lerázni őket, hogy majd 1990. január 9-én, a Szófiában tervezett KGST-csúcs idején szakítanak erre némi időt. Nesze semmi, fogd meg jól! Ceauşescu elégedetlen, és akkor Gorbacsov elszólja magát: „De hát miért, JANUÁR 9-ÉIG MÉG élni fogtok.” („Veţi mai trăi până la 9 ianuarie.”)
Moszkvában csak ennyire telt, ebben is maradtak. De aztán a dolgok egészen más irányba kanyarodtak. Gorbacsov és Ceauşescu soha többé nem látta már egymást.
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Ma Sepsiszentgyörgy, holnap egész Erdély
És akkor egyszer csak megszakad a beszélgetés, mintha csak vezényszóra, emelkedik a kéz, lekerülnek a fejfedők, kifeszülnek a zászlók – felcsendül a himnusz, százak torkából szól immár, komolyan vagy inkább komoran a kormányhivatal előtti téren.
Még a bejárat előtt álló csendőrök arcán is mintha tükröződne valami döbbenettel vegyes tisztelet, mit is tehetnének, sem hőbörgők, sem rendbontók, ez nem az a hely, nem azok az emberek, csak állnak ott némán, fegyelmezetten. Aztán a felolvasott zsoltár, az ima, az összekulcsolt kéz, a csendesen, mintha csak magunknak mormolt miatyánk szinte észrevétlen átváltozása eltökéltséget, hitet, erőt sugárzó morajlássá. Ott áll egymás mellett a polgári, az RMDSZ-es, a néppártos, a lelkész, a gazda, a tanácselnök, a vállalkozó, a munkás, a polgármester, a fiatal, a többgyermekes családanya, az idősebb, de megszűnnek a különbségek, a nézeteltéréseket most félretették, nincsen már az átjárhatatlan szakadék, egység van, összefogás, olyan, amilyent régóta tapasztaltunk. Ma Sepsiszentgyörgyön, holnap tán Székelyföld-, Erdély-szerte. Ma százak, holnap tán ezrek, tízezrek. Mert mindenki előtt világossá vált: 25 évvel Temesvár után nem egyszerűen elfogadhatatlan, de vérlázító a nacionálkommunista bukaresti hatalom magyarellenes hadjárata. Negyedszázaddal a kommunista diktatúra bukása után a Ceauşescu-rezsim legkegyetlenebb elnyomására emlékeztet himnuszunk tiltása.
És most a Himnusz lehet az, ami a székely zászló volt ezelőtt másfél-két évvel: nemzeti identitástudatunk kifejezője, erősítője, a jogainkért való egységes fellépés megteremtője. Mert jó úton indultunk akkor, amikor zászlónk védelmében a Bereck és Kökös közötti nagy meneteléssel hívtuk fel Bukarest és a nagyvilág figyelmét követeléseinkre – csak letértünk, letérítettek. A kitartó küzdelem helyett ismét a kis lépések politikáját választottuk, az őszinte párbeszéd, az egyenes beszéd és a jogkövetelés helyett posztkommunista, neoszekurista erőkkel bratyiztunk, a magyar–román viszony újraértelmezésére, új alapokra helyezésére irányuló törekvéseinket feladtuk az ideig-óráig érvényes politikai alkukért.
De talán visszatalálhatunk még arra az útra. Csak Sepsiszentgyörgy hangja lenne elég erős!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szabadságharcok méltósága
Nincs az a szabadságharc, mely meg ne döbbentené a világot. A tizenötödiktől a huszadik századig Észak-Amerika volt vezérhelyen a népirtásban. Mellesleg: őrzi ezt a helyet…
A világnak az a fele, amely értesül a huszadik, sőt huszonegyedik század szabadságharcairól, mert vannak, mindenütt rajonganak a szabadulni vágyó népek harcaiért.
Huszonöt esztendővel ezelőtt azt hitte a világ tájékozatlanabb fele, hogy ez az! Románia végre megcsinálja történetének első forradalmát. Az volt a téli forradalom. Valóban forradalmi helyzet volt. A diktátor feleségestül éppen hazaszottyant Perzsiából, aztán kezdődött a temesvári lázadás, ellenszegülés. A Nyugatról dirigált elképzelést egyetlen ember vállalta dűlőre vinni. Ő volt Tőkés László, fiatal magyar református lelkész. Hajszálon múlott, hogy nem életével fizetett.
Negyedszázaddal ezelőtt rögvest ki is derült, hogy a romániai föld nem alkalmas a forradalomra. Műanyagból volt mindaz, ami aztán lett belőle. Az ország totális (latin szó) teljes kifosztása balkáni módon. Az – állítólag – egyetlen dollár adóssággal nem terhelt ország odazuhant, ahol volt 1877-ben.
A szabadságharc, a forradalom nem román történelmi ügyintézés.
Akkor Budapesten voltam az Esti Hírlap szerkesztőségében. Rajongott mindenki a fővárosban – mi közöltük először, hogy a diktátor, Ceauşescu menekül –, azonnal megindult a rokonszenvmozgalom, a gyűjtés a segítésért. És akkor januárban már bejelentette a román fasizmus, hogy „már kétszer döngtek a román csizmák Budapest utcáin, s ha nem hagyják abba a pofázást, harmadszor is megyünk.” Ez volt Iliescu kiáltványának egy része.
Negyedszázad, sőt, két hónap elegendő volt ahhoz, hogy megismerjük, mire megy a játék. Sem a román népről, legkevésbé a magyarokról volt szó azután, hogy Tőkés László szavai Temesváron elhangzottak, egy szólamban a románokéval – semmi másról, mint a hatalom kisajátításáról. 
Vannak, akik ünnepelnek. Ők azok. Pezsgőt bontanak. Ők azok. Tőkés László állampolgárságát megvonnák – azok is ők, akik soha egyetlen forradalmat nem indítottak, nem vívtak. Európában nem volt, nincs még egy ilyen nép, amelyik országrészeket kapott egyetlen kardvágás nélkül, Dobrudzsától Szalontáig.
Nem szabadságharcra emlékezünk idén is, mindig is Temesvár hírén-nevén, hanem egy hatalmas csalódás állapotában idézünk. Advent volt az a Temesvár románok, magyarok, szerbek, maradék nemzetiségek számára. Ez lett belőle – ami van.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Temesvár 25 – Elnöki üdvözlet a mártírvárosnak
Elkezdődött a hivatalos ünnepségsorozat Temesváron: kedden délelőtt a börtönben találkoztak az 1989-es népfelkelés egykori letartóztatottjai.
A zárt intézet a 25. évfordulóra nyitotta meg először kapuit azok előtt, akiket a kommunista diktatúra utolsó napjaiban tartóztattak le és börtönöztek be. A találkozó keretében fotókiállítást nyitottak meg a börtön egyik termében, és ott mutatták be Adrian Kali történész, egykori letartóztatott legújabb, a Revoluţionar, caut revoluţie (Forradalmár, forradalmat keresek) című könyvét.
Az egykori letartóztatottak általános derültséggel fogadták Ioan Bala börtönigazgató „Isten hozta önöket!” köszöntését. Az igazgató megjegyezte, más esetben, lehet, rossz érzéseket váltana ki ez a köszöntés a börtönben.
A rendezvényen Viorel Sasca egykori letartóztatott beszélt arról, hogy milyen fontos volt a több mint 800 letartóztatott számára, hogy a belváros közelében fekvő börtönbe behallatszottak a forradalom csatazajai. A letartóztatottak így tisztában lehettek azzal, hogy a kommunista hatóságoknak nem sikerült elfojtaniuk a népfelkelést.
Viorel Sasca elmondta, a letartóztatottak nagy száma afféle motorja volt a temesvári népfelkelésnek, hiszen a hozzátartozóik, munkatársaik tudni akarták, hogy élnek-e még azok, akik a hatósági megtorlások, sortüzek után nem tértek haza. E kérdésre pedig a letartóztatottak szabadon bocsátásával kaphattak egyértelmű választ. Viorel Sasca ezzel magyarázta, hogy a tömeg nyomására már december 20-án, két nappal Nicolae Ceauşescu elmenekülése előtt szabadon bocsátották a temesvári letartóztatottakat.
Adrian Kali felszólalásában arról beszélt, hogy a forradalmárokat ma már nem övezi a társadalom tisztelete. A számukra megszabott kárpótlás és az ezzel kapcsolatos visszaélések tükrében a társadalom hajlamos haszonlesőknek tekinteni a forradalom résztvevőit. A tényleges haszonélvezők most kezdenek a rácsok mögé kerülni, jelentette ki a történész a korrupcióellenes intézkedésekre utalva.
A temesvári évfordulós rendezvényekbe a délutáni órákban Klaus Johannis megválasztott államfő is bekapcsolódott, aki előbb a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen szólt a diákokhoz és oktatókhoz, majd az operaházban tartott gálaelőadás előtt mondta el a temesváriakhoz és az országhoz intézett üzenetét.
Johannis délután érkezett a 25 évvel előtti eseményekre emlékező városba, ahol Nicolae Robu polgármester fogadta. Megkoszorúzta a hősök emlékművét, majd a katedrális lépcsőjénél helyezett el egy égő gyertyát a negyedszázaddal ezelőtt itt elesett ifjak emlékére.
Krónika (Kolozsvár)

A kommunizmus múzeumának létrehozását javasolja Johannis
A kommunizmus múzeumának létrehozását kezdeményezte Klaus Iohannis, Románia megválasztott elnöke Temesváron, a Ceauşescu-diktatúrát megdöntő forradalom kirobbanásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi beszédében.
"Szükség van az emlékezésre és az emlékeztetésre, csak így tudjuk megvédeni magunkat a kommunizmustól" - jelentette ki a Temesvári Operában tartott gálaműsor előtt a választott elnök. Hozzátette, a kommunizmus múzeuma átfogó oktatási programokat bonyolíthatna le, és tematizálhatná a közbeszédet. A lehetséges témák között a különbözőséget, a toleranciát, a társadalmi felelősséget említette.
 "Románia elnökeként egy ilyen múzeum létrehozását fogom kezdeményezni, mert az elnöknek feladata, hogy szolgálja a nemzet emlékezését" - jelentette ki a hallgatóság tapsát kiváltva Johannis. Az elnök úgy értékelte, mindig időszerű a szabadságról beszélni, mert a szabadság ma is veszélyeknek van kitéve. Azt az intézmények nem megfelelő működése is korlátozza.
Úgy vélte, a forradalom óta eltelt negyedszázad alkalmat teremt a mérlegkészítésre. Megemlítette, Románia a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásával ma biztonságosabb, több lehetőséggel rendelkező ország, mint a 25 évvel ezelőtti volt. De szerinte azt is meg kell vizsgálni, hogy az ország mennyire tudott élni a lehetőségeivel.
A politikusok felelősségéről beszélt
Az elnök kijelentette, a román politikai elitnek felelőssége van abban, hogy nem sikerült a lakosság várakozásainak megfelelni. "A kiábrándulás nem az eredmények hiányából, hanem a sikertelenség beismerésének a hiányából fakad" - állapította meg Johannis, aki szerint a politikusok az ígéreteket újabb ígéretekkel "tetézték" anélkül, hogy elszámoltak volna azok teljesítésével.
"Az újraépítés a hiányosságok elismerésével, a felelősség vállalásával kezdődik. (...) Nem lehetünk a mindig elkezdett és mindig befejezetlenül hagyott tervek országa" - jelentette ki utalván az alkotmánymódosítás elakad folyamatára és a félbemaradt autópálya-építésekre. "A forradalom emléke a jól végzett munka országának a megteremtésére kötelez" - idézte a választási győzelmét elősegítő jelmondatát Klaus Iohannis.
A megválasztott köztársasági elnököt ezrek ünnepelték a Temesvár főterén álló ortodox katedrális előtt, ahová fáklyákkal érkezett a református templom elől elindult menet.
maszol/MTI

Románia hét rakétát irányzott 1989-ben Magyarországra
Nicolae Ceauşescu 1989-ben elrendelte: a román hadsereg készüljön fel arra, hogy rakétatámadással válaszoljanak, ha esetleg a magyar honvédség megpróbál beavatkozni a romániai eseményekbe – derül ki Szöczi Árpád könyvéből.
A román rendszerváltásról írt kötet Deutsche Wellén megjelenti ismertetőjéből a 444.hu idézett kedden. E szerint a szerző igyekezet minél több információt előásni a magyar és a román titkosszolgálatok levéltáraiból annak érdekében, hogy eddig nem ismert tényekre bukkanjon. Így talált rá azokra a jelentésekre is, melyek szerint a diktátor parancsára hét rakétát irányoztak a paksi atomerőműre a romániai forradalmi események ideje alatt.
Ceauşescu már Tőkés László rendszerellenes prédikációi alapján is meg volt győződve arról, hogy Magyarországon összeesküvést szőttek a román politikai elit destabilizációjára. Közben a magyar honvédség is tartott egy román támadástól, hiszen – bár ekkor hivatalosan még egy katonai szövetségbe tartozott a két állam – a román-magyar diplomáciai viszony többek közt az erdélyi falurombolások miatt a végletekig elmérgesedett. Budapesten 1988-ban már tömegtüntetést tartottak a magyarellenes intézkedés ellen.
Magyar ügynökök védték Tőkést
Szöczi Árpád információnak többségét Németh Miklós, akkori miniszterelnök is megerősítette. A rendelkezésre álló iratok szerint a magyar titkosszolgálat tudott is a román rakétákról, és arról is, hogy azok becsapódása akár a csernobilinál is komolyabb atomkatasztrófát idézhetett volna elő a Kárpát-medencében. Németh ebben az időben konzultált is más szocialista vezetőkkel, például Gorbacsovval vagy a lengyel kommunistákkal, Ceausescu eltávolításának lehetőségéről, de végül ezt a politikusok helyett elintézte a forradalom.
Németh megerősítette, hogy a magyar titkosszolgálat 1989-ben több tucat ügynököt küldött Romániába, köztük többet is kifejezetten Tőkés László védelmére. 
maszol/444.hu

A rendszerváltás esélye
Miért kell támogatnia az RMDSZ-nek a kormányt? Mit üzentek a választók? Mit is mondott Horn Gábor?
Az utóbbi hetek katasztrofális kommunikációja, a zavart és irányt vesztett téblábolás arra enged következtetni, hogy az RMDSZ-en belül valamilyen zavar történt az Erőben. Valakik a szövetségben annyira nem akarnak tudomást venni a valóságról, hogy az már-már az abszurditás határát súrolja.
A néhány hónapja nagy lendülettel elővett autonómiázás mögött hideg politikai számítás és kampánymanipuláció volt, mert valakik az RMDSZ-ben azt hitték, hogy sokadszorra is le lehet nyomni a választók torkán ugyanazt, mint korábban, hogy aztán a kampány után megfeledkezzenek mindenről. Azóta politológusok és politikai elemzők részletesen kifejtették, hogy a magyarok nem a valakik logikája szerint szavaztak az RMDSZ-re az elnökválasztás első fordulójában.
A második forduló utáni pofára esés, a több napos néma csend szintén azt jelzi, hogy a valakik az RMDSZ-ben köszönőviszonyban nincsenek a valósággal. Aztán nagy nehezen megfogalmazódott az, amit azok a bizonyos valakik úgy fordítottak le a maguk nyelvére, hogy a választók azt üzenték: ki kell lépni a kormányból. Csakhogy ezt a lépést sikerült lenullázni néhány nappal korábban, mikor az RMDSZ látatlanban is támogatásáról biztosította a kormányt, majd bizalmat szavazott neki a parlamentben. Minden bizonnyal ugyanazok a valakik döntöttek ismét, akik a nyáron Kelemen Hunort kivonták a kormányból, de az RMDSZ-t nem.
Más következtetést nem nagyon látok, csak azt, hogy azoknak a valakiknek valamilyen okból létfontosságú, hogy a kormány közelében lehessenek.
Mindenáron, akárkikből áll a kabinet, akárki a miniszterelnök, és akármit tesz a bukaresti vezetés.
Akkor is, ha Markó Attila gyakorlatilag az élete épen maradt darabjaiért küzd. Akkor is, ha a református egyháztól elvették tulajdonát. Akkor is, ha a Kovászna megyei prefektus elképesztően durva és primitív támadásokat intéz a közösség ellen. Akkor is, ha Maros megyében a kollektív megbélyegzés jegyében a magyar grófok leszármazottainak nevezik és gyakorlatilag bűnözőknek tekintik a közösséget.
Akkor is, ha a terrorellenes hatóságok nyomozást indítanak az SZKT-n elhangzottak miatt.
Mindezekre eddig pusztán annyi volt a válasz, hogy azok a valakik kiállították Kovács Péter főtitkárt a mikrofon elé, ő pedig elmondta a „megengedhetetlen” és „felháborító” szavakat.
Ceauşescu szűk 24 évig volt Románia kondukátora.
Az RMDSZ-beli valakik lassan 26 éve próbálják érdekeiket érvényesíteni. Bőven megérett az idő a lelépésükre.
A jelek szerint erre rájött az ébredező közösség is. Mert az a bizonyos üzenet, amit az RMDSZ választói a Johannisra szavazással fogalmaztak meg, nem az volt, hogy a szövetség lépjen ki a kormányból. A lassan érő, de egyre határozottabb üzenet annál több. Ahhoz hasonló, amit Horn Gábor fogalmazott meg a 2008 tavaszán tartott magyarországi vizitdíj-népszavazás után Gyurcsány Ferenc magyarázkodása kapcsán: „Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a picsába! Valljuk be!”
Hát valljuk be.
És akkor végre a magyar közösség is megkapná a rendszerváltás esélyét.
Fall Sándor
foter.ro/cikk

Németh Zsolt „emlékezetpolitikai NATO” létrehozását javasolta Temesváron Közép-Európa 1989 - Egyfajta "emlékezetpolitikai NATO" létrehozását kezdeményezte csütörtökön Temesváron a városban 25 évvel ezelőtt kirobbant népfelkelésről szervezett konferencián Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke.
A fideszes politikus magyarázatként hozzátette, hogy szerinte "transzatlanti közös nevezőre lenne szükség" az emlékezetpolitikában, mert vannak, akik a fasizmusra emlékeznek, de a kommunizmusra nem, mások emlékei szerint a kommunizmus létezett, de a fasizmus nem, és egy harmadik csoport egyik rémuralomra sem kíván emlékezni. Németh Zsolt a hosszú távon működő román-magyar kiegyezést is a célok közé sorolta. Utóbbihoz - úgy vélte - az szükséges, hogy a helyére kerüljön Temesvár 1989-es szerepe a román nemzeti közgondolkodásban.
Smaranda Enache a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke kijelentette, Romániában azért feledik Tőkés Lászlónak és a temesváriaknak a szerepét a rendszerváltozásban, mert a temesvári forradalomra "rászerveztek egy államcsínyt", mely által a kommunista elit „átkonvertálta hatalmát” a demokráciába. Az emberjogi harcos szerint az 1990 márciusában szervezett magyarellenes „marosvásárhelyi pogrom” áttételesen annak a román rétegnek az elhallgattatását szolgálta, amelyik ma kész lenne tárgyalásokat folytatni a román-magyar viszony rendezéséről, és például a Székelyföld területi autonómiájáról.
Smaranda Enache úgy vélte, a román-magyar viszony rendezése nemcsak a két nép számára fontos, ez biztosíthatja a térség stabilitását is. Az emberjogi harcos bírálta az illiberális demokrácia kialakítására irányuló magyarországi törekvéseket, és arra kérte Tőkés Lászlót, hogy az Európai Parlamentben és a Fideszben is képviselje Temesvár szellemiségét, és ha a pártja eltávolodott ezektől, lépjen ki belőle.
Borbély Imre, Tőkés László egykori tanácsadója is úgy látta, hogy a Tőkés László melletti szolidaritásból kialakult temesvári népfelkelés nyomán Bukarestben államcsínyt szerveztek. Kijelentette a románok és magyarok szabad akaratából kirobbant temesvári népfelkelés tisztaságából spontaneitásából semmit nem vesznek el a bukaresti fejlemények. Az egykori temesvári forradalmár cáfolta azokat a sajtóban megjelenő állításokat, amelyek szerint az amerikai titkosszolgálatok állnának a temesvári népfelkelés hátterében.
Az emlékezés jelentőségére Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke is kitért előadásában. Szerinte Amerika megfeledkezett arról, hogy annak idején támogatta Nicolae Ceausescu román kommunista diktatúráját, mert úgy gondolta, hogy ezzel ellensúlyozhatja a Szovjetunióhoz fűződő viszonyát.
Tőkés László a konferenciát megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, az 1989-es szabadságharc után ma az „igazságharcra” van mindennél nagyobb szükség, arra hogy érvényt szerezzenek a 25 évvel ezelőtti temesvári események igazságának. Az 1989-es forradalom 25. évfordulója alkalmából Tőkés László és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett rendezvények keretében csütörtökön ökumenikus istentiszteletet tartanak a temesvári belvárosi református templomban, a népfelkelés kiindulópontjában.
A rendezvénysorozat pénteken a forradalommal kapcsolatos, az elmúlt időszakbab megjelent könyvek bemutatásával zárul.
Gazda Árpád
(MTI)

Küzdelem a tiszta jövőképért
Immáron több mint fél évezrede – nagyszámú okmányban – több nyelven is olvasható SZÉKELYFÖLD/SEKERLAND stb. neve. Jelentése: székelylakta terület. Erdély népei évszázadok óta így használják. Amikor e megnevezés kialakult, itt többnyire csak székelyek éltek. E nép nem jövevény, nem bevándorló, hanem őshonos.
Elődei büszke katonaként védték Erdély népeit és gyakran a szomszédos román vajdaságokat is. Ott vannak a moldvai vaslói (Vaslui), 1475-ben vívott csatában, de 1595-ben Szinán pasa hatalmas megszálló hadseregét is ők verik ki Havaselvéről, biztosítva a kis román vajdaság függetlenségét. Se szeri, se száma annak a véráldozatnak, amelyet az itt élő népek védelméért hoztak. A székely nép, bár kitalált, propagandajellegű történelmet tanult, tudja, hogy hajdanán, a székely letelepedés előtt Székelyföld területén magyar vármegyerendszerben, egyházi szervezetbe tömörült magyarság és kisszámú szláv lakosság élt. A székelyek nagyon jól tudják – a dákoromán tanmese ellenére is –, hogy a románok székelyföldi betelepedésének kezdete csak a 16. századtól igazolható. Amíg Erdély az állandó jellegű betelepedés eredményeképp elrománosodott, e közösségi társadalomban élő székelység még ma is túlnyomórészt székelymagyar. Így például Sepsiszentgyörgyön az első két román család okleveles említése 1614-ből származik. A történelem folyamán – kisebb-nagyobb megszakításokkal és jogkörrel, azaz a honfoglalástól számítva 981 évig, vagyis 1876-ig – külön szervezésű, saját igazgatással, törvénykezéssel, a mai szóval élve területi autonómiával rendelkeztek. Nem véletlenül jogos a Székelyföld megnevezés! Sepsiszentgyörgyön 1880-ban mintegy 5 család, 31 személy vállalja románságát. Ha elfogadjuk, hogy az igazság egyetemes, akkor ami igaz az egyik nép számára, az érvényes a másikra is. Nicolae Iorga az 1900-as évek elején kiadott tankönyvben írja: a „román föld nem áll csupán a mai Romániából... Román föld minden hely, melyen a mai napig nemzetünk többségben lakik”. Mivel a Vasgárda szellemiségét továbbvivő Új Jobboldal szokássá tette a székelyföldi gyűlölet- és félelemkeltő  hecckampányt, melyet erős rendőri védelem mellett gyakorol, és ordítozza a „Székelyföld nem létezik!” szlogent, melynek ellentéteként megszületett a „Székelyföld nem Románia!” is. Ami természetesen így helytelen, mert használói a „Székelyföld nem román föld!” helyett mondják. Itt az ideje, hogy ismételten, mindenki, nem csupán a románok, de magyarok számára is érthetővé tegyük: e két jelszó nem azonos jelentésű! Azok, akik ragaszkodnak a „nem Románia” szófordulathoz, használják csak a saját rendezvényeiken! Alkossanak külön érdekképviseletet, tűzzék ki célul Székelyföld függetlenségének kivívását. Ilyen pártok Európa-szerte működnek. A Székelyföld nem Románia hangoztatása annyit jelent, hogy használói nem autonómiát, önrendelkezést, hanem függetlenséget követelnek! Lelkük rajta, de ezt ne az autonómiáért folytatott békés tüntetésen, nagygyűlésen tegyék, mint amilyen a november 29-i sepsiszentgyörgyi nagygyűlés is volt, amely a közelgő román nemzeti ünnep előtt célul tűzte ki, hogy békésen, jelszavak nélkül hívja fel a románok figyelmét arra: Gyulafehérváron nemcsak Erdély elszakítását mondták ki, de az egyenlő jogok biztosítását is. A valamit valamiért elv alapján az elszakított magyar területekért autonómiát ígértek az itt élő népeknek. Idézem: „minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni”. Úgy gondolom, a felelőtlen szlogenek, a nagymellű kijelentések kimondottan károsak a kollektív jogokért folytatott küzdelmünkben. Lehet valami jogos, de a magyarkodás, a „jól odamondottunk” szövegek a román nacionalisták malmára hajtják a vizet, mert erre hivatkozva riogatni lehet a románokat a székely autonómia ellen. Az említett békés jellegű nagygyűlésen a szokásosnál nagyobb arányú volt a magyar értelmiségiek részvétele, őket többnyire ötven-hetven év körüli, tisztességben megélt életpálya után így megsérteni azért, mert a megbékélés szellemét látták a rendezvényben, arra utal, hogy a román politikai elitet minden zavarja, ami teljhatalmát kétségbe vonja. Visszatetszést váltott ki a szervezőkből és a jelenlévőkből egyaránt a néhány másodpercig hangoztatott „Vesszen Trianon!”, illetve „Székelyföld nem Románia!” szlogen, mert az ónos-jeges időben érkezők e napot a megbékélés kezdetének gondolták. Jó érzékkel, politikai érettségről adtak tanúbizonyságot, nem csatlakoztak ahhoz a néhány emberhez, akiknek már elegük van másodrangú állampolgárként élni, és elkeseredésükben skandálták az említett jelszavakat. Ők jól tudják, hogy a gyulafehérvári népgyűlésen részt vevő román vezetők a 43 százalékarányú román „relatív többség” nevében követelték a Debrecenig tartó magyar területeket. Vigyázat, ez nem azonos a trianoni diktátummal Romániának ítélt területtel, amely némileg szűkebbre sikeredett, így a románság számaránya 53,8 százalékra ugrott. Erdély elszakítására népszavazás nélkül került sor. Ne feledjék, Székelyföld népét jogosan megilleti a területi autonómia joga! Ha valóban békés együttélést akarunk román demokrata barátainkkal együtt, nem elég csak szép szavakat zengetni, de a közösségi jogokat is biztosítani kell. Ha azonban folytatódnak a helytartók, a prefektúra vezetőinek a székely lakosság elleni megfélemlítési akciói, akkor a románság őrangyalai darázsfészekbe nyúlnak, lavinát indíthatnak el! Elég, ha az elmúlt napok megfélemlítési provokációit említem. Példásan megbüntetik a kézdivásárhelyi polgármestert, mert a románok december elsejére időzített nemzeti ünnepén nem tanúsított megfelelő szolgai alázatot, „nem díszítette fel kellőképpen” a székely-magyar várost. A békés együttélés erősítésére elgondolkoztató módszer a református egyház 346. számú verses imádságának, zsoltárának, a Kölcsey Ferenc alkotta Himnusznak az elénekléséért pénzbüntetést szabni. Erre még a Ceauşescu kommunista parancsuralmi rendszere sem vetemedett! Érdekes az is, hogy december elsején az őshonos székelységellenes, fasiszta jelszavakat skandálók ez idáig még semmilyen büntetésben nem részesültek, pedig három éve ezt teszik. A diszkrimináció egyértelmű!  Ha a megfélemlítési akciók folytatódnak, senki ne várja el, hogy a székelység megtartható csupán a Románián belüli önrendelkezés követelése mellett. Márpedig teljes gőzzel folytatódik a székelység megalázása. A Háromszék népének adakozásával felépült Református Székely Mikó kollégium magyar nevét is el kell távolítani, és a gróf Mikó Imre-táblát is, „mert elöl szerepel a magyar szöveg, majd következik a román és az angol nyelvű fordítás”. Ez történik akkor, amikor a Constantin Brâncuşi- és a Mihai Viteazul-iskolnál hiányzik a kétnyelvű tábla! Marius Popica prefektus utasítja a polgármestert, Antal Árpádot arra is, hogy a székelység szimbólumait hordozó székely zászlót, amely a város parkjában áll, vetesse le, mert ha ezt nem teszi, akkor büntetik. Feladatul szabja a magyar nemzet zászlajának eltávolítását a székelymagyar város polgármesteri hivatalából, de a szlovák, szerb, moldovai zászlóról nem szól. Nyilván, ez és a hozzá hasonló intézkedések a román államhatalom nacionalista és diszkriminatív politikáját tükrözik. Magyar és román értelmiségiként miként állíthatjuk honfitársainknak, hogy Romániában is lehetséges a békés együttélés, ha egy békés nagygyűlésen való részvétel miatt szélsőségesnek nevezik közösségünket? Egy sajtóbéli megfogalmazás szerint milyen jövőképünk lehet, ha „ellenségként kezelnek, kioktatnak, fenyegetnek, vagyonunkból kiforgatnak, megaláznak, tiltják nemzeti jelképeink használatát, és még a létünket is kétségbe vonják, miközben elvárják, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk kezdetének évfordulóján örömkönnyeket hullatva ünnepeljük, hogy  diszkriminációban élhetünk”?
Valóban, milyen jövőképünk lehet?
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új kormány, régi mentalitás
Mozgalmas volt a tegnapi nap. Az ellopott forradalom kitörésére emlékezők üzenetét elnyomta a napi politika. Az államelnök- választáson megbukott ifjú szociáldemokrata vezér, Victor Ponta elfogadtatta a parlamenttel átszabott kormányát. Csak az elnöki palotából kiköltöző Basescu csipkelődött a miniszterelnök plagizálási botránya kapcsán két új tárcavezetővel, akiknek szerepük volt az ügy holtvágányra terelésében. Hát ezért mondott le a minap doktori címéről Ponta! Tehát meglepően nagy, a kétharmadot jóval meghaladó bizalmat szavaztak a negyedik Ponta-kabinetnek. Szinte mindegyik politikai párt belátta, hogy az országnak stabilitásra van szüksége. Ráadásul még senki nem akarja vállalni a kormányzással járó hitelvesztést. Esetleg majd csak egy év múlva, amikor hatalmi pozícióból választást lehet nyerni. Addig hadd kopjon a szocdem tábor, vélekednek a Johannis győzelméből táplálkozó erők. A kormányprogram a két évvel ezelőtti, egy kis vas- és közútfejlesztési ígérettel nyakon öntve. A nagyarányú parlamenti támogatás – ha nem oszlik köddé – lehetővé teszi a beígért választási reformot, netán még az alkotmánymódosítás előkészítését is. De hogy ebből a magyar közösségnek származik-e előnye, az már kétséges. Az ellenségképet dédelgető román honatyák egyike uszítás vádjával feljelentett több RMDSZ-es vezetőt a szombati Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén tett kijelentéseikért. Mintha az átkos Ceausescu-korszakban lennénk. A helyi nyomtatott sajtó némelyike és a Felix szekus fedőnevű, kétes ügyleteiért elítélt Voiculescu-féle médiabirodalom hírtelevíziója a magyar közösség érzelmeit sértő módon az alapvető emberi jogainktól való megfosztást sugalmazza. A vélemény- és szólásszabadságtól, a közösség jelképeinek használatától akar megfosztani. Ezért érezzük úgy, hogy a huszonöt évvel ezelőtti temesvári felkeléssel elindult folyamat nem váltotta be minden reményünket. Az akkori mozgósító erő a román–magyar összefogás volt. Már az első napokban barátságplatformok jöttek létre. Marosvásárhelyen írók, művészek tettek közzé közös kiáltványt. A sors fintora, hogy alig néhány hét alatt már nem akarták érteni az anyanyelvi oktatásért és kultúráért vívott harcunkat. Már ellenségként tekintettek, tekintenek a mai napig ránk azok, akik az így keltett zavarosban hatalmat és vagyont harácsoltak össze. De nemcsak bennünk van csalódottság az elvándorolt jövőnk miatt, hanem az illúzióvésztett románokban is. A néhány hete végzett felmérés szerint a megkérdezettek több mint 40 százaléka úgy véli, jobb volt az élet a forradalom előtt. És nemcsak a nosztalgiázó korosztály állítja ezt, hanem a húsz- harmincévesek közel egyharmada is. Úgy tűnik, valamit nagyon elszabtunk, és megint a nemzetiségi kérdéssel akarják egyesek leplezni a gondokat. Hát erre varrjon gombot Johannis és Ponta!
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Forradalmárok és diákok találkozása
„Krisztusnak és Pilátusnak (…) egyformán szolgálni nem lehet”
A temesvári forradalom kitörésének 25. évfordulóján szervezett emlékhét keretében, a Bartók Béla Elméleti Líceumban került sor a temesvári forradalmárok és a diákok találkozására. A találkozón részt vett Tőkés László EP-képviselő, egykori temesvári lelkipásztor, Gazda Árpád újságíró, az 1989-es sorsfordító decemberi események közvetlen résztvevői és Katona Ádám székelyudvarhelyi művelődéstörténész. A rendezvény keretében került sor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Ifjúsági Tanács közös alkotópályázatának az eredményhirdetésére.
A Bartók Béla Elméleti Líceumban olyan diákokkal találkoztak a 89-es forradalmárok, akik érdeklődnek a téma iránt, és többen közülük részt vettek az iskolában meghirdetett, forradalmi témájú pályázaton. A találkozó vendégei – Tőkés László, Gazda Árpád és Katona Ádám – felidézték 1989 előtti tapasztalataikat a diktatúra elnyomó gépezete, a Securitate magyarellenes tevékenységéről, a magyar közösség vezetői által elszenvedett üldöztetésekről, a lehallgatásokról, a magyar egyházak, magyar iskolák és kulturális intézmények fokozatos elsorvasztásáról, több ezer romániai falu lerombolásának a szándékáról. Egy diák kérdésére válaszolva Tőkés László bevallotta, hogy valójában rettenetesen félt 1989-ben, de a szentírás szavai szerint „a szeretet kiűzi a félelmet” és erős hite, a családja, a közössége, a népe iránt érzett szeretetnek köszönhetően valóban sikerült legyőznie a félelmet. Tőkés László röviden felidézte az Újvárossy Ernő tragikus halála utáni eseményeket, amikor, annak ellenére, hogy szekusok tucatjai hemzsegtek a temetőben, óriási tömeg gyűlt össze a temetésen, ez már valóságos tüntetés volt. „Az emberekben is felébredt a bátorság, ez volt a legnagyobb élményem. Pedig igazoltatták őket a templomajtóban, volt, akit el is kergettek. (…) Amikor decemberben ki akartak lakoltatni, kihirdettem a templomban, hogy megkaptam a felszólítást, el kell hagynom a parókiát, el kell hagynom Temesvárt. December 15-én pénteken jöjjenek el, legyenek tanúi, hogy milyen jogtalanság és visszaélés, milyen törvénytelenség történik. Nagy meglepetés volt a számomra, hogy pénteken az emberek ilyen nagy számban eljöttek, pedig nem azért hívtam őket, hogy akadályozzák meg a kilakoltatást, hanem azért hogy legyenek tanúi, békés ellenállást akartam”.
Tőkés László Dsida Jenő Tekintet nélkül című verséből idézve foglalta össze a 89-es forradalmi események tanulságát a diákok számára: „Krisztusnak és Pilátusnak (…) egyformán szolgálni nem lehet. Mindenkor válasszuk Krisztust és ne a Heródeseket, a Pilátusokat, a Szaddam Husszeineket vagy Ceauşescukat. Fontos, hogy az életünk folyamán mindig a jó oldalt válasszuk!” – mondta Tőkés László.
Gazda Árpád, az 1989 decemberében négy napra bebörtönzött temesvári forradalmár hozzátette: „Ha volt reménytelen helyzet, a mi 1989-es helyzetünk abszolút reménytelen volt, azok számára, akik benne voltunk, és mégis, abban a helyzetben is érdemes volt a jó oldalon maradni! Ezt a mai harcaink kapcsán idézem sokszor: nem érdemes feladni, akkor sem, ha teljesen reménytelennek tűnik egy küzdelem, mert lám a sors olyan fordulatokat hozhat, amelyek a reménytelen helyzetből mégis győztessé tesznek bennünket.” Gazda Árpád befejezésül arra kérte a diákokat, hogy legyen büszkék rá, hogy a temesvári magyar közösség tagjai, amely 1989-ben elindította a nagy romániai változásokat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Hodicska Tibor könyvének bemutatója Aradon
Négyszemközt Ceauşescuval
Hétfő délután az aradi Tulipán könyvesboltban mutatták be Hodicska Tibor (immáron nyugalmazott) magyar diplomata Négyszemközt Ceauşescuval című, idén a Csíkszeredai Pallas Akadémia és a Budapesti PONT Kiadó közös kiadásában megjelent kötetét. A szerzővel Pataky Lehel Zsolt, az Aradi Hírek és a Kossuth Rádió aradi munkatársa beszélgetett.
A szerző 35 évet töltött a magyar diplomácia szolgálatában, ebből 15-öt (három időszakra osztva) Bukarestben, az 1970-es, de főleg a 80-as, utóbb a 2000-res években, amikor, főleg a második évtized második felében (az idősebbek emlékezhetnek rá) a legfeszültebbé váltak a román–magyar kapcsolatok. A nagyon érdekes könyv – természetesen a magyar fél szemszögéből – erről az időszakról szól. A korabeli román külpolitika története, ha van ilyen, nyilván más szemszögből, másképp közelítené meg az akkori történéseket.
***
Pataky Lehel első kérdése a könyvbemutatón így hangzott: tudatosan rögzítette-e a könyv megjelenését 2014-re, a romániai „forradalom” 25. évfordulójára? (A könyvet Romániában már sok helyen bemutatták – Csíkszeredában, megjelenése helyén, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, ahonnan a szerző felelése származik stb. – szerk. megj.) A válasz: nehéz eldönteni, hogy forradalomról, puccsról, kívülről megszervezett akcióról van-e szó? A szerzőnek most volt ideje, nyugdíjasként, megírni a (kb. 400 oldalas) könyvet, amely azért született, hogy a mai olvasó megismerhesse azokat az időket, amelyekről (a mi megfogalmazásunk!) kevés a háttérinformáció.
A közönség előtt zajló interjú során sok érdekes, és többnyire ismeretlen információt hallhattunk a szerzőtől. Például azt, hogy a határon túli, köztük a romániai magyarság kérdése már az 1950-es években felmerült a magyarországi vezetés berkeiben (számomra, például, teljesen új, hogy Rákosi Mátyás annak idején kemény hangú levelet intézett Gheorghiu-Dejhez e kérdésben!), továbbá hogy a romániai magyar nemzetiség ügyében (különböző okokból) sem a Szovjetunióra, sem az USA-ra, de később, már II. János Pál idején, a Vatikánra se számíthatott a magyar diplomácia.
A beszélgetés során hangsúlyosan kerültek szóba az 1980-as évek, amikor Romániában a legnehezebbé vált a helyzet. (Érdekesség: a bukaresti magyar nagykövetség munkatársai ugyanúgy szenvedtek a fűtés- és élelmiszer-hiánytól, mint a hazai közemberek – persze könnyebben és hamarabb tudtak „alkalmazkodni” a kétségbeejtő helyzethez.)
Az átlagember nyilván keveset tud(hat) arról, hogyan működik külföldön egy diplomáciai küldöttség. A könyvből rengeteg érdekes információt szerezhet e tekintetben (sajátosságként többek között a romániai magyar értelmiség vezetőivel tartott kapcsolatokról). A könyv egyik fejezete az 1988. augusztus végi, a rendkívül elmérgesedett román–magyar kapcsolatok teljében Aradon megtartott, Grósz Károly akkori MSZP-elnök és a N. Ceauşescu közötti találkozóról szól, amelyet a könyv szerzője készített elő a magyar nagykövetség ügyvivőjeként. (Akkor e cikk írójával együtt több száz aradi várta a Városházával szembeni járdán, szigorúan elkerítve, a remélt pozitív végkifejletet, ami azonban nem következett be: a román diktátor, mint később kiderült, „lemosta” a jóval kisebb diplomáciai tapasztalattal rendelkező és partnerénél sokkal kevésbé ravasz magyar pártvezetőt.)
A könyv egyébként (függelékében) rendkívül sok értékes adatot tartalmaz az 1975–1989 közötti magyar–román kapcsolatokról, évre lebontva sorolja fel a két ország különböző rangú vezetői közötti találkozókat, megbeszéléseket. Érdekes: N. Ceauşescu, bár nagyon szeretett volna, sohasem tett hivatalos látogatást Budapesten, kétoldalú találkozón Kádár Jánossal is csak Debrecenben, illetve Nagyváradon találkozott 1977-ben – az akkori megállapodások döntő többségét a román fél sohasem teljesítette –, egyébként csak az akkori KGST budapesti találkozóin vett részt. Kádár a születésnapja alkalmából neki adományozott magas román kitüntetést soha nem vette át…
A diplomata-pályafutását Moldova köztársaságbeli magyar nagykövetként befejező Hodicska Tibor (kissé megtévesztő című) könyve rendkívül értékes és izgalmas olvasmány a magyar–román viszony alakulása iránt érdeklődő számára. Ha hozzájutnak, feltétlenül lapozzák át!
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Temesvár 25: Áder és Tőkés a nemzeti összefogást sürgette
Áder János magyar köztársasági elnök és Tőkés László, a temesvári népfelkelés kirobbantásában meghatározó szerepet játszó lelkész a román–magyar összefogásnak és a nemzeti szolidaritásnak a fontosságát hangsúlyozta Temesváron az 1989-es népfelkelésre emlékező jubileumi gálaesten tartott ünnepi beszédében.
Áder János – aki a megemlékezések második napján mondott beszédet – elmondta: 1989 a csodák éve volt, de a magyarok azt is megtanulhatták, hogy „a csodák nem maguktól jönnek el”, tenni kell „a megszabadító csodákért”.
Áder János szerint az egykori temesvári református lelkész szókimondása megmutatta, hogy „a legerősebbnek gondolt birodalom is gyenge, ha hazugságra épül”. A köztársasági elnök úgy vélte, „soha nem beszéltünk eleget” arról a felbuzdulásról, amelyet Magyarországon váltottak ki a temesvári események. Emlékeztetett: a forradalom jelképévé vált, kivágott közepű zászlók az akkoriban még túlnyomó többségben fekete-fehér televíziókon pontosan úgy néztek ki, mint 1956 forradalmának magyar zászlói.
„1989 karácsonya a magyaroknak a maguk forradalmát idézte fel” – jelentette ki Áder János, aki szerint a romániai forradalom, a szabadságukért küzdő magyarok és románok közös harca hatalmas reményeket és várakozást keltett.
„Azt a hitet ébresztette fel mindenkiben, hogy történelmi esély nyílt a korszakokon át kibeszéletlen és megoldatlan nemzeti feszültségek feloldására, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok közösségében a népek sorsközössége is új értelmet nyer” – idézte fel az akkori közhangulatot a köztársasági elnök.
Megállapította: ezt a reményt fejezte ki az a tömeges segíteni akarás, amely minden idők legnagyobb magyar segítségnyújtási akciójában öltött testet. Ezrek és ezrek álltak sorba, hogy küldeményeiket teherautókra rakják és eljuttassák Romániába, nemcsak Erdélybe, nemcsak a magyaroknak, hanem minden nélkülözőnek.
„Hősünk egy város, ahol csodálatos összefogásban talált egymásra sokféle akarat, amelynek egyetlen célja volt: szabaddá lenni. Ez a szabadság az, amely testvérré tett nemzeteket. Ez a szabadság az, amely idehívta a magyarországi magyarok segítségét, ez az, amely felvillantotta az igazi nemzeti megbékélés reményét. Ez a szabadság az, amelyre reményeinket ma is építhetjük” – jelentette ki Áder János. Beszédét a temesváriakhoz intézett köszönetnyilvánítással zárta.
Tőkés László arról beszélt, hogy 25 évvel a romániai forradalom után is az 1989-es nemzeti szolidaritás, vallási ökuménia szellemének a megmentésére, továbbvitelére kell törekedni. Megemlítette, hazugságpropaganda folyik a temesvári népfelkelés kapcsán, amely egyenes folytatása a Securitate német- és magyarellenes ideológiájának. Emlékeztetett arra, hogy a Securitate külön részleget működtetett a vélt „német fasiszták” és a vélt „magyar irredenták” leleplezése céljából.
Áder János – aki a megemlékezések második napján mondott beszédet – elmondta: 1989 a csodák éve volt, de a magyarok azt is megtanulhatták, hogy „a csodák nem maguktól jönnek el”, tenni kell „a megszabadító csodákért”.
Áder János szerint az egykori temesvári református lelkész szókimondása megmutatta, hogy „a legerősebbnek gondolt birodalom is gyenge, ha hazugságra épül”. A köztársasági elnök úgy vélte, „soha nem beszéltünk eleget” arról a felbuzdulásról, amelyet Magyarországon váltottak ki a temesvári események. Emlékeztetett: a forradalom jelképévé vált, kivágott közepű zászlók az akkoriban még túlnyomó többségben fekete-fehér televíziókon pontosan úgy néztek ki, mint 1956 forradalmának magyar zászlói.
„1989 karácsonya a magyaroknak a maguk forradalmát idézte fel” – jelentette ki Áder János, aki szerint a romániai forradalom, a szabadságukért küzdő magyarok és románok közös harca hatalmas reményeket és várakozást keltett.
„Azt a hitet ébresztette fel mindenkiben, hogy történelmi esély nyílt a korszakokon át kibeszéletlen és megoldatlan nemzeti feszültségek feloldására, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok közösségében a népek sorsközössége is új értelmet nyer” – idézte fel az akkori közhangulatot a köztársasági elnök.
Megállapította: ezt a reményt fejezte ki az a tömeges segíteni akarás, amely minden idők legnagyobb magyar segítségnyújtási akciójában öltött testet. Ezrek és ezrek álltak sorba, hogy küldeményeiket teherautókra rakják és eljuttassák Romániába, nemcsak Erdélybe, nemcsak a magyaroknak, hanem minden nélkülözőnek.
„Hősünk egy város, ahol csodálatos összefogásban talált egymásra sokféle akarat, amelynek egyetlen célja volt: szabaddá lenni. Ez a szabadság az, amely testvérré tett nemzeteket. Ez a szabadság az, amely idehívta a magyarországi magyarok segítségét, ez az, amely felvillantotta az igazi nemzeti megbékélés reményét. Ez a szabadság az, amelyre reményeinket ma is építhetjük” – jelentette ki Áder János. Beszédét a temesváriakhoz intézett köszönetnyilvánítással zárta.
Tőkés László arról beszélt, hogy 25 évvel a romániai forradalom után is az 1989-es nemzeti szolidaritás, vallási ökuménia szellemének a megmentésére, továbbvitelére kell törekedni. Megemlítette, hazugságpropaganda folyik a temesvári népfelkelés kapcsán, amely egyenes folytatása a Securitate német- és magyarellenes ideológiájának. Emlékeztetett arra, hogy a Securitate külön részleget működtetett a vélt „német fasiszták” és a vélt „magyar irredenták” leleplezése céljából.
„Sajnos a jelenkori román titkosszolgálat és posztkommunista kormányzat is nemegyszer állambiztonsági kockázatnak tekinti a hiteles ellenzékieket, nem kevésbé a közösségi jogaikért, autonómiájukért küzdő magyarokat” – jelentette ki az európai parlamenti képviselő.
Hangsúlyozta, nem szabad új falakat építeni a régiek helyére, fel kell számolni a nemzeteket megosztó falakat, az előítéletek, a gyűlölet szerteágazó falrendszerét. Emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi elnökválasztáson megvalósult román–magyar egység a 25 évvel ezelőtti Temesvár szellemét idézi.
Úgy vélte, az elnökké választott Klaus Johannis újabb esélyt nyújt a romániai rendszerváltozás folytatására, ami az erdélyi magyarság életében is gyökeres változást indíthat.
„Fogadjuk meg, hogy amit 1989 decemberében megszereztünk, sohasem hagyjuk veszendőbe menni” – idézte Románia megválasztott elnökét Tőkés László.
Az est távolról érkezett szónoka Sali Berisha volt albán államfő és miniszterelnök volt, aki arra emlékeztetett, hogy az 1989 nyarán és őszén lezajlott közép-európai változásokban élen jártak a magyarok. E változások csak Romániában és Albániában késtek. Hozzátette, decemberben aztán az albánoknak is az adott erőt a rendszerváltáshoz, hogy „a temesvári parókia legyőzte a bukaresti elnöki palotát”.
„Önök ösztönözték az albánokat és engem is, hogy együtt harcoljunk a szabadságért” – jelentette ki a volt albán elnök kiváltva a hallgatóság elismerését. A temesvári jubileumi gálaműsoron az ünnepi beszédeket a Magyar Állami Népi Együttes ünnepi műsora, a Magyar Rapszódia követte.
A rendezvénysorozat délelőtti programpontjaként az EMNT és a Magyar Ifjúsági Tanács közös alkotópályázatának az eredményhirdetésére is sor került. A forradalom óta eltelt huszonöt év alatt ugyanis felnőtt egy nemzedék, melynek nincsenek közvetlen emlékei a diktatúráról.
Az EMNT és a MIT arra kérte a fiatalokat, hogy két, előre meghatározott téma kapcsán szélesítsék ismereteiket a közelmúltról, valamint fogalmazzák meg saját jövőképüket a kelet-közép-európai térségben. A Családom a kommunizmusban és A jövő elkezdődött – Erdély 25 év múlva témakörökben több tucat pályamű érkezett be, melyek közül a legjobbakat egy háromfős zsűri – Borbély Zsolt Attila politológus, újságíró, Hunyadi Attila Gábor történész, egyetemi tanár és Matka Imre fiatal régész-történész – választotta ki.
Az eredményhirdetésre a Bartók Béla Gimnáziumban került sor, ahol a fiatalok találkozhattak a forradalmi eseményekben vezető szerepet vállalt Tőkés Lászlóval is. A sikeres pályázók pénzjutalomban részesültek, valamint minden kategória első és második helyezettje – az EP-képviselő meghívására – brüsszeli tanulmányúton vehet részt. A forradalom évfordulójára a Bartók Béla Gimnázium saját alkotópályázatot is hirdetett Forradalmi történetek – 1989 a család emlékezetében címmel. A pályázatra 5–8. és 9–12. osztályosoktól vártak írásokat.
1989 decemberében Tőkés László akkori temesvári lelkész, és a mellette kiálló református gyülekezet ellenállása vezetett el a temesvári népfelkeléshez. A lelkész arra kérte híveit, hogy legyenek tanúi a december 15-re tervezett kilakoltatásának.
A hívek, és a hozzájuk csatlakozó – többségükben román – temesváriak szolidaritástüntetése alakult át december 16-án diktatúraellenes népfelkeléssé, mely öt nappal később Erdély nagyvárosaira és Bukarestre is átterjedt, és december 22-én Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor meneküléséhez vezetett.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)

A becsületesség és kitartás napjai
Számtalan eset szemlélteti, hogy a történelem sűrűjébe kerülő emberek egy része alig tehet róla, hogy nagy pillanatok nagy tanújává vagy egyenesen alakítójává vált. Gazda Árpád újságíró sem tartja magát hősnek, ám miközben nem tagadja, hogy időnként nagyon félt, ma is jó érzéssel eleveníti fel a becsületesség és kitartás napjait.
„A temesvári események tanulságaként mostanában leginkább az jut eszembe, hogy soha nincs vesztett ügy. Mert ha volt reménytelen helyzet, a temesvári napok egyértelműen azok voltak. Tőkés László és a körülötte lévő néhány ember azonban a lelkiismeretére és a szívére hallgatva, nem pedig előnyöket és hátrányokat mérlegelve ment előre a megkezdett úton, és lám, meglett az eredménye.”
Tháliától rádióig
Hogy ez az út a Ceauşescu-rendszer bukásához vezet, csak akkor tudatosodott a szereplőkben, amikor már bekövetkezett a bukás. Gazda Árpád szerint egyszerűen tisztességes, jó dolgokat akartak csinálni, amit a rendszer nem akart engedni. Számára a reformáció ünnepére 1988 őszén összeállított Dsida-előadással – amelyben a Thália Egyetemi Színpad néhány tagja is részt vett – kezdődött az a történet, amelynek során Tőkés László környezetébe sodródott, majd maradt. Egészen pontosan az előadás adventi megismétlését tartotta megengedhetetlennek a hatalom, a helyzetet pedig Szilágyi Zsolt – Tőkés László mai kabinetfőnöke, az EMNP korábbi államelnökjelöltje – temesvári garzonlakásában összegyűlve tárgyalta meg nyolc tháliás. Az igazi tét az volt, hogy vajon negatívan befolyásolja-e a Thália jövőjét az esetleges engedetlenség. „Demokratikus úton, szavazattal 6:2-arányban határoztunk úgy, hogy lesz második előadás.”
Esti egyetemre járó munkásként, templomba járó emberként ismerkedett meg Gazda Árpád a fiatal Tőkés László lelkésszel. „Hozzá szinte bármikor be lehetett térni, leülni, jókat beszélgetni a világ dolgairól. Nekem, az akkor nemrégen nagyvárosba kerülő, nyiladozó értelmű és érdeklődésű embernek nagyon fontosak voltak ezek a lehetőségek. Egymást vittük oda hozzá, így alakult az a mag, amely László ösztökélésére összerakta ezt a Dsida-előadást.” Az adventi fellépés valóban a Thália időleges betiltásához vezetett, és e botrány kapcsán hangzott el 1989 májusában első ízben Tőkés neve a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában. A meghurcolt diákok védelmezőjeként a lelkész levelet írt Papp László püspöknek, akinek válasza azonban durván elutasító volt, amelyben megrója lelkészét, hogy templomi szereplésre használta fel a diákokat. Elevélváltást olvasták be a rádióba, innen kezdődött Tőkés személyének magyarországi mediatizálása.
A lelkész környezetében lévők természetesen tudtak Tőkés egyéb közéleti szerepvállalásairól is, hiszen az ő temploma igazi közéleti fórumot jelentett. Gazda szerint épp abban rejlett Tőkés forradalmisága, hogy semmiből nem csinált titkot. Az istentiszteletek végén a hirdetések címszó alatt beszámolt a gyülekezet tagjainak arról is, hogy az esperesi ülésen nyilatkozatot fogadtak el a falurombolás ellen, vagy éppen két nappal korábban beidézték a Szekuritátéra, ahol erre és erre próbálták rávenni. A Szekunak minden bizonnyal gondot jelenthetett ez az általános beavatás, hiszen gyakorlatilag lehetetlen volt azonosítani, ki juttatja ki az információkat a Magyar Rádiónak a több száz templomba járó közül. „A nyilvánosság eszközének tudatos alkalmazása mellett sok információt vissza is tartott, bizonyára azért, hogy szélsőséges helyzetben ne sodorjuk bajba sem őt, sem magunkat. Így például nem tudtunk a Panoráma-interjú elkészültéről, de arról sem, milyen módon jutnak ki a vele kapcsolatos információk külföldre. Később, amikor napokon keresztül vertek és vallattak a rendőrségen, majd a börtönben, szinte hálásan gondoltam erre az óvatosságára.”
Egy kilakoltatás tanúi
A temesvári parókiáról való elhelyeztetése után Tőkés László tulajdonképpen illegálisan maradt a gyülekezet lelkésze. Furcsa dolgok következtek, érkezett például az új lelkész istentiszteletet tartani, ám Tőkés öt perccel hamarabb megkezdte azt, már a szószéken állt, amikor utódja belépett a templomba. Felszólították a parókia elhagyására, amit elutasított, ebben az ügyben aztán bírói határozat született a kilakoltatásról, amelynek határidejét 1989. december 15-ében szabták meg. A december 10-i istentiszteleten Tőkés hívta a gyülekezetet, hogy legyen tanúja a kilakoltatásnak.
„December 13-án megfenyegetett a Szekuritáté. Két hete már nem lehetett bejutni Tőkéshez, valaki viszont élelmiszercsomagot akart általam bejuttatni a házba. Sikerült is, de csak nagy konfliktus árán. Ahogy az épülethez értem, az ott parkoló autóban figyelő szekusok visszaráncigáltak az utcára, kiabáltak velem, igazoltattak. Akkor viszont megjelent az ablakban Tőkés Edit, aki velük kezdett kiabálni, hogy hagyjanak békén. Visszaültek a kocsiba, én meg feldobtam a zsákot az ablakba. Megfenyegettek, hogy ezt még megkeserülöm. Másnap, december 14-én a munkahelyemen kerestek, de én az egyetem miatt előzőleg fizetés nélküli szabadnapot vettem ki arra a napra, így nem találtak ott.”
Gazda nem tartozott az elsők közé, akik december 15-én a paplak elé érkeztek. Tőkés időről időre megjelent az ablakban, megköszönte a szolidaritást. A tömegben egyszer csak megjelent másodmagával Temesvár polgármestere, hogy tárgyaljon a lelkésszel. A bent elhangzó mondandók hitelességét igazolandó néhány embert magukkal is vittek a lakásba, közöttük volt Gazda Árpád is. „Tőkés életkörülményei felől érdeklődtek, majd megígérték, hogy beüvegezik az ablakokat, hozatnak fát, orvos láthatja a várandós Tőkésnét. Cserébe azt kérték, hogy László küldje haza az embereket. Mire ő azt válaszolta: a tömeg csak akkor megy el, ha eltekintenek a kilakoltatástól. Estére ugyan kiürült a tér, másnap én már korábban visszamentem, rögtön bementem a lelkészi lakásba, és az egész napot ott töltöttem.”
Börtön után, tévé előtt
A Tőkés melletti szolidaritás december 16-án alakult át rendszerellenes tüntetéssé, a Ceauşescu-ellenes szlogenek azonban aggódással töltötték el a bentlévőket. „Azt hittük, szekusprovokációról van szó, s a kilakoltatási ügy könnyen rendszerellenes izgatási üggyé változhat.”
Éjjel kettő körül határozták el, hogy megpróbálnak pihenni, a Tőkés-házaspár már két napja nem aludt, iszonyú fáradtak voltak. Előtte még megbeszélték, hogy ha megpróbálják rájuk törni az ajtót, felmenekülnek a templomba. „Ahogy elkezdődött az épület ostroma, egy létra segítségével menekültünk fel a sekrestyébe, Lászlóval, a feleségével és a sógorával, de elég hamar betörték a templom ajtaját, és elvittek bennünket. Már a kisbuszban elkezdtek verni, ez folytatódott a Szekuritaténál, ahol néhány katona vert tovább. Meglepően hangozhat, de nem fájt a verés. Ma sem tudom, miért nem: a magas adrenalinszint miatt, vagy a hit segített, hogy igazam van, én állok a jó oldalon. A 19-i nap volt a legnehezebb, akkor tíz órán keresztül vallattak, vertek és fenyegettek, hogy innen kezdve ilyenek lesznek a napjaim. Akkor nagyon féltem, hogy ilyen körülmények között meddig bírom még, elérkezik-e az a pillanat, amikor már olyat is kimondok, amit nem akarok.”
A maratoni vallatás után visszavitték a szobába, közben megkérdezték: mit akarsz, Magyarországra akarsz menni? „Végigfutott rajtam: 18 év börtönbüntetés vagy Magyarországon élni. S akkor azt mondtam, hogy igen, mennék. Visszavittek a szobába, lefeküdtem, s miközben rettegtem a további verésektől, a lelkiismeretemet is bántotta, hogy azt mondtam, ki akarok menni Magyarországra. Én, akit úgy neveltek, hogy itthon kell megtalálnom a boldogulásomat, megfutamodok. Ezt éreztem, és patakzottak a könnyeim...”
December 20-án változott a börtönőrök hangneme, a délutáni órákban már az is elhangzott, hogy talán kiengedik. Este aztán rabszállító autóval harmincas csoportokban kivitték a börtön utcájának végén lévő körforgalomig, s ott szabadon bocsátották őket. „Hazamentem, bekapcsoltam a magyar tévét, épp a Panoráma ment, amelyben Chrudinák Alajos tárcsázott valakit Temesvárról, aki beszámolt a helyzetről. Csalódásként értem meg, hogy még mindig csak Temesváron zajlanak az események. Úgy döntöttem, hazamegyek Kovásznára.”
A vonat 21-én reggel kigördült a temesvári nagyállomásról, majd megállt a kisebbik, déli állomáson. Hét szerelvény vesztegelt ott, tele dorongokkal felfegyverzett oltyánokkal, akiket a temesvári huligánok szétverésére hoztak. „Lehúzták az ablakokat, mi van Temesváron, érdeklődtek, mi meg elmondtuk nekik, hogy szó sincs huligánokról, forradalom van. A Ceauşescu-házaspár elmenekülését már én is otthon, Kovásznán néztem a tévében.”
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Paksot bombázta volna Ceauşescu 1989-ben?
Egy könyv szerint Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor 1989 nyarán a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített elő. Erről Szőczi Árpád újságíró Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyv szerzője beszélt, amikor pénteken Temesváron bemutatták a kötetet.
Az MTI beszámolója szerint a romániai diktatúra bukását kutató újságíró a budapesti történeti levéltárban bukkant 2013 novemberében egy olyan magyar hírszerzői jelentésre, amely arról szólt, hogy Nicolae Ceauşescu 1989 nyarán hét rakétát telepített a Kolozsvár melletti szászfenesi katonai egységbe, amelyeket a paksi atomerőműre állíttatott rá.
A rakétákat arab közvetítéssel Kínából vásárolta. A román pártfőtitkár ugyanis attól tartott, hogy a magyarországi reformok Romániába is eljutnak, és őt is elsodorják.
Az újságírónak Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is megerősítette az információt. A volt magyar kormányfő arról is tájékoztatta, hogy a fenyegetés hatására Magyarország az Amerikai Egyesült Államokból és Japánból szerzett be rakétavédelmi rendszert.
Szőczi Árpád elmondta, Németh Miklóstól arról is értesült, hogy a magyar vezetés már 1988 óta együttműködött Victor Athanasie Stănculescu tábornokkal, akit a történészek a Ceauşescu-diktatúra megbuktatása egyik kulcsfigurájának tartanak. A tábornokkal Kárpáti Ferenc akkori magyar honvédelmi miniszter állapodott meg 1988 nyarán arról, hogy együttműködnek, ha zavargások törnek ki Romániában.
Szőczi Árpád Németh Miklóstól szerzett információi szerint a magyar katonai hírszerzés is segített a romániai felkelők oldalára átállt román hadseregnek abban, hogy megtalálják azokat a lőállásokat, ahonnan a Ceauşescu-rezsimhez hű fegyveresek a tömegbe lőttek Temesváron. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a temesvári hősök temetőjében eltemetett nyolc ismeretlen forradalmár között magyar titkos ügynökök is vannak.
Szőczi elmondta, Victor Athanasie Stănculescu egykori védelmi minisztert is próbálta megkérdezni, de a tábornok elutasította, hogy nyilatkozzon. Az újságíró úgy vélte, a romániai forradalommal kapcsolatos hírszerzői szálak egyáltalán nem jelentik azt, hogy Tőkés Lászlót valamely titkosszolgálat irányította volna ellenállásában. Ő nem tudott a háttérben zajló titkosszolgálatok aktivitásáról.
Krónika
Székelyhon.ro

„1989 fekete karácsonya a magyaroknak a maguk forradalmát idézte fel”
A temesvári Forradalom kitörésének 25. évfordulója tiszteletére megszervezett emlékhét Jubileumi Gálaestjére került sor december 17-én a Regionális Üzletközpontban, amelynek díszvendége volt Áder János magyar köztársasági elnök és Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor, akinek meghatározó szerepe volt a temesvári népfelkelés kirobbantásában.
Áder János a Jubileumi Gálesten elmondott ünnepi beszédében a csodák évének nevezte 1989-et: „Nekünk magyaroknak mindig csoda kellett ahhoz, hogy emberségünket, magyarságunkat szabadon éljük meg. Megtanultuk azt is, hogy a csodák nem maguktól jönnek el. Nekünk kell tennünk a megszabadító csodákért.” A magyar köztársasági elnök felidézte a 25 esztendővel ezelőtti eseményeket, amikor Magyarország az első szabad választásokra készülődött, miközben Romániában még erős lábakon állt a Ceauşescu-diktatúra, az emberek sötétségben éltek, fagyoskodtak és éheztek. Ebben a reménytelen helyzetben a hallgatás törvényét megtörte a tiltakozás hangja. „Egy fiatal temesvári lelkész kimondta azt, amit milliók éreztek: tovább nem lehet így élni, elég volt! Elég volt az éhezésből, a fagyoskodásból, a hazugságokból, a mindennapos megaláztatásból, elég volt a kilátástalanságból, elég volt a félelemből. Ezek a szavak megmutatták, hogy a legerősebbnek gondolt birodalom is gyönge, ha hazugságokra épül” – mondta Áder János, aki úgy véli, hogy „soha nem beszéltünk eleget" arról a felbuzdulásról, amelyet Magyarországon váltottak ki a temesvári események. A forradalom jelképévé vált, középen kivágott zászlók az akkoriban még túlnyomó többségben fekete-fehér televíziókon pontosan úgy néztek ki, mint 1956 forradalmának magyar zászlói. „1989 fekete karácsonya a magyaroknak a maguk forradalmát idézte fel” – jelentette ki Áder János, aki szerint a romániai forradalom, a szabadságukért küzdő magyarok és románok közös harca hatalmas reményeket és várakozást keltett. „Azt a hitet ébresztette fel mindenkiben, hogy történelmi esély nyílt a korszakokon át kibeszéletlen és megoldatlan nemzeti feszültségek feloldására, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok közösségében a népek sorsközössége is új értelmet nyer” – idézte fel az akkori közhangulatot a köztársasági elnök. „Hősünk egy város, ahol csodálatos összefogásban talált egymásra sokféle akarat, amelynek egyetlen célja volt: szabaddá lenni. Ez a szabadság az, amely testvérré tett nemzeteket. Ez a szabadság az, amely idehívta a magyarországi magyarok segítségét, ez az, amely felvillantotta az igazi nemzeti megbékélés reményét. Ez a szabadság az, amelyre reményeinket ma is építhetjük” – ezekkel a szavakkal zárta ünnepi beszédét Áder János, aki megköszönte a temesváriaknak a 25 esztendővel ezelőtt tanúsított hősiességüket.
Tőkés László a jubileumi gálaesten arról beszélt, hogy 25 évvel a romániai forradalom után is az 1989-es nemzeti szolidaritás, vallási ökuménia szellemének a megmentésére, továbbvitelére kell törekedni. Hangsúlyozta, nem szabad új falakat építeni a régiek helyére, fel kell számolni a nemzeteket megosztó falakat, az előítéletek, a gyűlölet szerteágazó falrendszerét. Emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi elnökválasztáson megvalósult román-magyar egység a 25 évvel ezelőtti Temesvár szellemét idézi. Úgy vélte, az elnökké választott Klaus Iohannis újabb esélyt nyújt a romániai rendszerváltozás folytatására, ami az erdélyi magyarság életében is gyökeres változást indíthat. „Fogadjuk meg, hogy amit 1989 decemberében megszereztünk, sohasem hagyjuk veszendőbe menni” –  idézte Románia megválasztott elnökét Tőkés László. Az évfordulós rendezvény vendége volt Sali Berisha, volt albán államfő és miniszterelnök, aki Dávid és Góliát harcához hasonlította a temesvári református parókia is a bukaresti elnöki palota harcát. „A kicsiny református parókia győzött, és ez akkor erőt adott az albánoknak is a rendszerváltozáshoz” – mondta Sali Berisha. „Azóta Románia az Európai Unió tagja lett és Albánia is keményen dolgozik azért, hogy ezt a státust elnyerje. Sokat köszönhetünk a temesváriaknak, akik arra ösztönözték az albánokat és engem is, hogy együtt harcoljunk a szabadságért” – zárta ünnepi beszédét Sali Berisha.
A jubileumi gálaműsoron az ünnepi beszédeket a Magyar Állami Népi Együttes ünnepi műsora, a Magyar Rapszódia követte. A tartásos emlékest felemelő pillanata volt, amikor Szabó Abigél hatodikos temesvári diák elénekelte a Boldogasszony anyánk című régi magyar himnuszt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)