Vállalhatatlan szövetségek
Akárcsak az emberi kapcsolatokban, a politikai szövetségek terén is elérkezhet a pillanat, amikor jobb megszakítani, mint folytatni a fennálló érdekházasságot. Az 1989-es rendszerváltás óta számtalan példa volt már erre Romániában is, az RMDSZ például három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kilép a Victor Ponta vezette kormányból, miután az erdélyi magyarok túlnyomó többsége Klaus Johannisra és nem a szövetség által támogatott miniszterelnökre szavazott az akkori államfőválasztáson.
Nem is olyan régen, idén júliusban olyannyira elmérgesedett a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) viszonya Sorin Grindeanu akkori kormányfővel, hogy az alakulat arra a következtetésre jutott: annak árán is meg kell szabadulnia saját miniszterelnökétől, hogy vele együtt a kabinetet is meg kell buktatnia. Ami a parlamentben annak rendje és módja szerint be is következett, holott erre korábban még nem volt precedens a demokratikus Romániában.
Nos, a PSD-n belül a bukaresti karácsonyi vásár tervezett helyszíne kapcsán kialakult nézeteltérés nyomán déjà vu érzése támadhat az embernek, mert a nyári kormánybuktatás is hasonló forgatókönyv alapján zajlott. A konfliktus akkor is onnan indult, hogy Gabriela Firea szociáldemokrata főpolgármester megvádolta Grindeanut, miszerint nem támogatja a Bukarest fejlesztését célzó terveket, és a „kormánypárton kívüli erők” támogatását keresi, ami Firea olvasatában a titkosszolgálatokat jelentette.
A televíziós műsorvezetőből politikussá avanzsált, Liviu Dragnea PSD-elnök bizalmasának számító főpolgármester – aki nagy eséllyel a PSD államfőjelöltje lehet a 2019-es megmérettetésen – a jelek szerint ismét miniszterelnök-buktató kedvében van, ami újfent annak a jele, hogy hatalmon lévő alakulaton belül intenzív harcok dúlnak a „post Dragnea-korszakra” való felkészülésre. Egészen pontosan arra, hogy ki veszi át az irányítást a PSD-ben, miután a jelenlegi pártelnököt teljesen félreállítja a szociáldemokrata felfogásban a párhuzamos állam egyik alappillérének számító nyomozó hatóság.
Az elmúlt időszak nyilatkozatai arra utalnak, hogy Tudose kevésbé osztja a PSD jelenlegi kemény magjának téziseit, miszerint minden rossz mögött a mély állam ármánykodása lapul. A PSD – és vele együtt az ország – jövője szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az alakulatban a Firea-féle korlátolt demagógia kerekedik-e felül, vagy esetleg (Tudoséval vagy anélkül) esély nyílik egy normális baloldali párt kiépítésére.
Ami pedig az RMDSZ-t illeti: miközben a jelenlegi jobbközép román ellenzékkel tényleg nem sok értelme van az együttműködésnek, a szövetségnek igazán el kellene gondolkodnia azon, hogy van-e ráció abban, hogy asszisztáljanak a parlamentben a PSD egyre vállalhatatlanabb intézkedéseihez. Mert ugye, aki korpa közé keveredik. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

„Le kell térni a markói útról” – fórum az erdélyi magyar politikai pluralizmusról
Figyelemmel kell követni a székelyföldi autonómiatervezet sorsát, hogy lássuk „meddig terjed a politikai jó szándék” – fogalmazott Tőkés László azon a fórumon, amelyet az erdélyi magyar politikai pluralizmus tízéves évfordulója alkalmából tartottak Sepsiszentgyörgyön.
„Ha valóban sikerül idén benyújtani a székelyföldi autonómiatervezetet, ebben pedig az RMDSZ is partner lesz, akkor a kompromisszumok útján már sikerült elérnünk valami” – fogalmazott Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szombaton, azon a Sepsiszentgyörgyön tartott közéleti fórumon, amelyen az erdélyi magyar politikai pluralizmus megvalósulására emlékeztek.
A Székely Nemzeti Múzeumban tartott rendezvényt Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke kezdeményezte annak apropóján, hogy tíz évvel ezelőtt, 2007. november 25-én Tőkés László független jelöltként mandátumot szerzett az Európa Parlamentben.
Tőkés emlékeztetett: a közelmúltban a Magyar Polgári Párt (MPP) két parlamenti képviselője is ígéretet tett arra, hogy még idén benyújtják a román parlamentbe az autonómiastatútumot, ezt azonban a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) budapesti ülésén nem erősítették meg. „Zavarban vagyunk, figyelemmel követjük, meddig terjed a politikai jó szándék” – fogalmazott az EP-képviselő.
Kulcsár Terza József MPP-s parlamenti képviselő november első felében beszélt arról, hogy még ebben az évben a honatyák elé terjesztik az autonómiatervezetet akkor is, ha ebben az RMDSZ nem lesz partner. Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Tízéves erdélyi magyar politikai pluralizmus
A múltból tanulni kell
Nézzünk szembe a múlttal, okuljunk a tévedésekből, hangzott el az EMNP által kezdeményezett lakossági fórumon, amelyen számba vették, hogy az erdélyi magyar közösség „nagykorúvá válása óta” mit sikerült elérni, és mit miért nem. A Székely Nemzeti Múzeumban megszervezett rendezvényen felszólaltak azoknak a szervezeteknek a képviselői, akiknek támogatásával 2007-ben független jelöltként jutott be az Európai Parlamentbe Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Többek között Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke megjegyezte, hogy a tíz évvel ezelőtti felhajtó erő egyszer megszakadt azért, mert „nem profi módon politizált az MPP”, és folytatódott azzal, hogy Tőkés László 2009-ben az RMDSZ listáján indult, amit a nemzetben való politizálás igen jelentős hibájának tartott abban a pillanatban. „Tíz év után azt kívánom, hogy legyünk bölcsek és tanuljunk a múltból”, emelte ki Gazda. „A helyzetteremtő politika versus helyzetet elfogadó politika dilemmái mind a mai napig érvényesek”, fogalmazott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is, aki szerint a neptuni botrány kapcsán merült fel először, hogy szükség van a változásra.
Tőkés László is megerősítette: a neptuni paktum után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy tarthatatlan a helyzet az RMDSZ-ben, hogy a román kommunista visszarendeződéssel párhuzamosan rendeződik vissza a magyar politika és közélet is. Felidézte, mindhárom erdélyi magyar párt létrehozatalában részt vett, de ha „egy autó rossz útra visz, akkor nyilván egy másikat kell keresni”. Azt is elmondta, hogy meglepte az utóbbi időben a magyar kormánypártok irányváltozása, de azt reméli, hogy sikerülni fog egyesült erővel az egész magyar politikán fordítani. „Pozitívumként könyvelhetjük el, hogy az RMDSZ nem Bukarest felé tájékozódik, hanem inkább Budapest felé.
Ez már egy nemzetpolitikai irányváltozás, csak legyen őszinte. Az is igaz, hogy mivel a román hatalom eltaszítja, rá is kényszerül, hogy gazdát váltson. Reméljük, hogy ez nem csupán egy politikai opportunizmusból fakadó döntés, hanem érlelődik az RMDSZ-ben is egy ilyen változás. Ha összefogunk, és úgy igyekszünk a magyar ügyet előre vinni, hogy az autonómiát visszahozzuk, és ha az RMDSZ ebben partner, akkor azt mondhatjuk, hogy a kompromisszum útján valamit sikerül elérnünk”, hangsúlyozta Tőkés.
„Olyan kegyelmi momentumot nyújtott nekünk a 2007-es esztendő, amit érdemes felmutatni, és érdemes a hullámvölgyeket kibeszélni. Hajszálon múlott, hogy Háromszék nem került egy olyan politikai, nemzeti hatalmi pozícióba, hogy fordítani tudott volna az összerdélyi politizáláson”, emelte ki Kovács István unitárius lelkész is, aki szerint a múlt kritizálásával nem elkeseredni kell, hanem okulni a jövőre nézve. „Hiszem, ha időnként a hófúvások el is havazzák az autonómia vonatjának az érkezését, végül mégis célba ér”, fogalmazott Kovács István. Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Pályafutás – vesszőfutás
A latin curriculum vitae önéletrajzot, életrajzi vázlatot jelent, de ma nem feltétlenül ezek, hanem többnyire a szívi fordul elő beszédünkben. Hosszú ideig az önéletrajzé volt az elsőség, nemcsak álláskereséskor csatoltuk a kéréshez, folyamodványhoz, de a letűnt rendszer párt- és állami szervei is taktikai meggondolásból íratták ezeket, például a „verifikálások”, a nagy tisztogatások és leszámolások alkalmával, például az 1950-es években, illetve olvasták, sőt a párt éppen aktuális irányelvei szerint értelmezték a kiszemelt áldozatok önéletrajzait.
Aztán időről időre újraíratták a „delikvensekkel”, hadd lássák az egyes változatok közötti esetleges eltéréseket vagy azt, hogy mit hallgatott el – netán szándékosan! – az életrajzi vázlat sarokba szorított készítője, mert az ilyen jegyekből „súlyos következtetéseket”, mi több, vádakat lehetett megfogalmazni az illetővel szemben. Így lehetett a tegnapi elv- és harcos társat félreállítani, mint ama rendszer ellenségét…
Ma egyszerűen szívit mondunk, CV-t írunk, amelynek ugye kidolgozták, rögzítették a formai szabályait, követelményeit – tulajdonképpen rugalmas formanyomtatványként határozzák meg –, s amelyet bármely munkakereső kitölt – figyelem: nem megír! –, és lead vagy elküld külön-külön, illetve egyszerre számtalan munkaadóhoz, s várja okostelefonja megszólalását, a pozitív vagy elutasító választ. Semmiféle személyes hangvételről és indíttatásról nem eshet szó az ilyesféle szívikben, csak puszta adatokat, semmitmondó eredményeket látni az egyes rovatokban, jobban mondva, rekeszekben, de hogy mindez az adathalmaz milyen tartalmat hordoz, milyen emberi, családi környezet, milyen egyéni, valós teljesítmény áll mögöttük, édes keveset tudni meg belőlük.
József Attila élete utolsó évében, 1937 elején munkát, hivatali állást keresve írta meg a maga Curriculum vitae-jét, olyat, amely még azt is magában foglalja, hogy amikor nevelőszülőkhöz került, nevétől is megfosztották, Pistának szólították. Vagyis nemcsak pályafutásáról számolt be részletesen, hanem vesszőfutását is ecsetelte, amely már kisgyermekkorában elkezdődött számára, s tartott szinte egy életen át. Másik klasszikus költőnk, Arany János viszont egy ifjúhoz címzett versében (Domokos napra) természetszerűen nem a megtett útról, hanem a kedvesnek mondott fiú előtt álló pályáról szólt, mondván:
„Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.”
Mit tudni meg hát a mai szívikből? Talán azt, hogy erőtlen, aki kitöltötte, vagy azt, hogy erős? Egyiket sem! József Attila súlyos ideggyengeségét is önéletrajzába foglalta, ugyanakkor azt is, hogy munkában szívós. A mai formanyomtatványok rekeszeiben gyakran sok-sok adat vagyon zárva, de érzésem szerint távolról sem elegendő az illető megismeréséhez…
Különben magát a pályafutás szót választékosnak minősítik az értelmező szótárak, de a mai nyelvhasználat alapján már-már elavultnak tűnik, továbbá a vesszőfutás értelmét bár annak fogjuk fel, ami, vagyis megalázó, kínos helyzetek sorozatának, eredetére viszont kevésbé gondolunk, arra, hogy régen a katonaságnál a büntetés egyik módja volt: a vesszőfutásra ítéltnek egymással szemben felállított katonák sora között kellett futnia, miközben bajtársai vesszővel sújtottak mezítelen felsőtestére.
Végül azt mondhatom, hogy egy önéletrajznak vagy a mai szójáráshoz igazodva, szívinek tartalmaznia kellene az illető pályafutását a saját maga fogalmazta formában, s ne adj’ isten, vesszőfutását is. Egy fontos dolog mindenképpen kiderülhetne ebből, az hogy – úgymond – csüggedünk-e vagy megálljuk helyünket. S ez bizony, betölteni a helyed, nem is kevés! Borcsa János / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2004. december 5.
Kereken 13 évvel ezelőtt a gyászos emlékű és örökké üszkös sebként megmaradó nemzetárulás és testvérgyilkosság, a gúnyhatárokon kívül rekedt véreink megtagadása ama 2004. december 5-én, amikor beteljesedett Kölcsey Ferenc baljós emlékképe a Himnusz nagyon ritkán idézett hatodik szakaszából: „Bújt az üldözött, s felé. Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem lelé. Honját a hazában,”
Utána napokig nem tudtam megszólalni …
De éreztem, hogy valamivel ellensúlyozni kell ostoba és önző nemzettársaink botor cselekedetét. Felkerestem egy neves fafaragó művészt Csíkszeredában és megrendeltem nála az itt látható táblát, amelyet ő gyorsan el is készített, belefaragva a saját torokszorongató fájdalmát is a juharfa deszkalapba.
A még friss lakkszagú engesztelő könyörgést hordozó táblát el is vittem a csíksomlyói kegytemplomba és megkértem a ferences rendfőnököt, hogy helyezze el „Mária lábánál”, amit ő meg is tett 2005 Vízkereszt napját követően. A tábla hosszú évekig volt látható a kegyszobortól lefele vezető lépcső végénél, jól látható helyen.
A szövege a következő:
„Boldogasszony Anyánk! Magyarok Nagyasszonya! Bocsáss meg nemzetünk azon tagjainak, akik 2004. december 5-én nem tudták, mit cselekszenek. Segítsd népedet, Bendegúznak vérét, hogy újra otthonra találjon örök hazájában, a Kárpát-medencében, az Aranyos Szegelletben! Dr. Csiby Károly, Maradék Magyarország” Csiby Károly / Erdély.ma

Nagy-Kopeczky Kálmánra emlékeztünk
Advent első vasárnapján egész napos rendezvénysorozattal emlékezett meg a Cimborák Bábszínház alapítójáról, az immár két éve elhunyt Nagy-Kopeczky Kálmánról. Délben a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplomban tartott szentmisén, utána a rendező sírjánál a római katolikus temetőben, este pedig a felújított bábstúdióban gyűltek össze a társulat tagjai, valamint a rendező-társulatvezető közeli hozzátartozói és barátai, hogy leróják kegyeletüket és közösen emlékezzenek.
Ismerős arcok a templomban, ugyanazok az ismerős arcok a temetőben, a sírnál. Kovács Károly segédlelkész celebrálta a misét a templomban, ő szólt a sírnál is az egybegyűltekhez. A Jézus feltámadásáról szóló evangéliumi részt olvasta fel, majd imádságában hálát adott azért, hogy Kálmánt ismerhettük, hogy általa tanított és nevelt minket Isten. Vigasztalást kért a családtagoknak, rokonoknak, és Isten áldását kérte annak a munkának a folytatására, amit Kálmán kezdett el a bábszínházban. Valószínűleg a Jóistennek is szüksége van bábszínházi rendezőre, mert rengeteg gyerek is van ott nála – tette hozzá a lelkész. Este a bábstúdióban Nagy-Kopeczky Kristóf, a rendező fia gyújtotta meg az adventi koszorún az első gyertyát, mely egyben az emlékezés lángja is volt. A műsor a Kálmán által rendezett és az elmúlt adventi időszakokban oly sokszor bemutatott Betlehem című előadás egyik dalával kezdődött, melyet ezúttal Kálmán nélkül adott elő Nagy-Lázár József, majd zenei részletek hangzottak el az ugyancsak Nagy-Kopeczky Kálmán által rendezett Sómese című előadásból Filip Ignác és Filip Zsombor előadásában.
A nyitány után Nagy-Lázár József köszöntötte a közönséget, elcsukló hangon idézve fel néhány emlékét Kálmánnal kapcsolatosan, akivel húsz évig dolgozott együtt. Mint mondta, még mindig kegyetlen számára barátja hiánya, még mindig nem tette túl magát ezen a tragédián, még mindig keresi a helyét… A rövid bevezető után egy Kálmánnal készült interjúkból összeállított filmet láthattunk, melyet Máthé Kincső, aki az Erdélyi Magyar Televízió Kultúrcsepp című műsorának volt szerkesztő-riportere készített és küldött a bábszínháznak. Mint elhangzott, Nagy-Kopeczky Kálmán szívesen adott interjút, ezért szerették és viszonylag gyakran keresték is őt a sajtó képviselői, hogy különböző bábszínházi események kapcsán megossza gondolatait a nyilvánossággal. A film után Péntek Zsuzsa és Csibi Szabolcs adott elő zenei részleteket a Mátyás királlyá koronázása című előadásból, majd Nagy-Kopeczky Kristóf szólt röviden az édesapjáról, egy játékot is ajánlva a közönségnek: amíg felolvassa édesapja egyik kedvenc versét, hunyja le a szemét mindenki, és gondoljon a legpozitívabb emlékére az édesapjával kapcsolatosan. Aztán Benkő Éva emlékezett egy mese által, majd előadás-felvételeket és újabb interjúrészleteket láthatott a közönség.
Jó érzés volt újra ott ülni a felújított bábstúdióban, mely valószínűleg pont olyan volt, amilyennek Kálmán is szerette volna látni, és bár ő nem volt velünk valóságosan, valahogy mégis betöltötte a lelkünket. Hallottuk, láttuk őt újra, benne volt az elhangzott dalokban és levetített képekben, de sok-sok más személyes emlékünkben is, melyeket felidéztek bennünk az előadók. „Azt szokták mondani, hogy akire hosszú ideig emlékeznek, az maradandót alkotott. Az volt a célunk, hogy éberen tartsuk ezt az emlékezetet, azért olyanra terveztük az emléknapot, hogy mindenki leróhassa a tiszteletét Nagy-Kopeczky Kálmán előtt, aki ismerte, szerette őt” – mondta el lapunknak Péter Orsolya, a Cimborák Bábszínház vezetője. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Határon túli egyházi vezetőket köszöntött Áder János
A világban a lelkész – legyen bármilyen felekezetű – embert és embert is egymáshoz kapcsol, nemcsak égi és földi között közvetít – mondta a köztársasági elnök a határon túli egyházi vezetők tiszteletére adott díszebéden tegnap a Sándor-palotában. Az eseményen az államfőn és a meghívott egyházi vezetőkön kívül részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
Köszöntőjében Áder János rámutatott: ezt a kapcsolatot ünnepelték számtalan módon idén a reformáció ötszázadik évfordulóján, és ezt a sorsközösséget erősítik minden esztendő pünkösdjén, a csíksomlyói magyar zarándoklaton. A köztársasági elnök kiemelte: adventben, karácsony közeledtével természetes a késztetés bennünk, hogy számot vessünk az elmúlt esztendővel. Ha komolyan vesszük a feladatot, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy közösségeinkért, egymásért is megtettünk-e mindent, ami szükséges és ami lehetséges – fogalmazott Áder János.
Az államfő az esztendő végéhez közeledve megköszönte a jelen lévő egyházi vezetőknek – és a csak lélekben velük együtt lévőknek –, hogy munkájukkal a lehetetlenre is mindig hittel, reménnyel, szeretettel vállalkoztak. „A szétszóratásban az asszimiláció ellen küzdve. A többségi társadalom elfogadását remélve. A csüggedőknek bátorítást adva, bennük a lelket tartva. Az elesetteknek valóságos segítséget, támaszt nyújtva” – mondta a köztársasági elnök. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nemzeti identitástudat elmélyítéséért (Jancsó Benedek történelmi emlékverseny)
Másodszor szervezik meg a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt, amelyre egész Székelyföldről várnak jelentkezőket. A vetélkedőt azzal a céllal kezdeményezte a Jancsó Alapítvány, hogy a diákokat a szülőföld jobb megismerésére ösztönözzék, felkeltve érdeklődésüket a székelység élete, kultúrája, történelme iránt. Hasonló verseny zajlott nemrég: A székelység története – Kádár Gyula-emlékverseny harmadik kiadása.
A Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny idén(től) a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzat partnerségével zajlik, a folyó tanévben a három székelyföldi megye magyar nyelvű iskoláiban a 7–8. osztályos diákoknak hirdetik meg. A kétfordulós vetélkedőre háromfős csapatok jelentkezését várják. Az első fordulóban szabadon választott formában és témában kell feldolgozni egy Mátyás királyhoz köthető történelmi eseményt vagy legendát. A feldolgozott témát dokumentumfilm, pp-prezentáció vagy írott formában kell eljuttatni 2018. február 28-ig a Jancsó Alapítványhoz. A pályázati anyagot fel kell tölteni egy nyilvános internetes megosztóra, és a hivatkozását az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell megküldeni. A pályázati anyagnak forrásjegyéket is kell tartalmaznia. A beküldött versenyfeladatokat szakmai zsűri bírálja el.
A második fordulóban a beküldött pályamunkák elbírálása után a rangsor szerinti tíz legjobb csapat vesz részt. A döntőt 2018. május 5-én tartják Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A verseny legjobb három csapata és a felkészítő tanárok egyhetes magyarországi vendéglátásban részesülnek, a döntő többi résztvevői könyvjutalmat kapnak. A jelentkezési űrlapot a www.jancsoalapitvany.hu oldalról lehet letölteni, beküldési határidő: 2017. december 22.
A névadó Jancsó Benedek gelencei származású neves pedagógus, publicista, az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabad oktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott. „Ennek a vetélkedőnek az a küldetése, hogy a fiatalok számára lehetőséget biztosítson a magyar történelem nagy egyéniségeinek, az általuk létrehozott szellemi értékek bemutatására, és ami nagyon fontos, korszerű feldolgozására. Segíteni szeretnénk ezáltal a nemzeti identitástudat elmélyítését” – fogalmazott Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátette, a tavalyi verseny szellemiségét megtapasztalva meri mondani, hogy mindegyik részt vevő diák gazdagodott tudással, élménnyel, s reményét fejezte ki, hogy ez meghatározó lesz a későbbiekben is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szólamok és a valóság
A december elsejei nemzeti ünnepet – amely adott pillanatban a fővárosban anarchiába csapott át, de amelyre nagy lelkesedéssel készült a többségi nemzet, és egyes politikusok és véleményformálók nyílt vagy burkolt fenyegetéssel próbálták meggyőzni a magyarokat, hogy együtt örüljenek velük – túlzás nélkül nevezhetjük a hangzatos szólamok, a nagyotmondások ünnepének.
Legnagyobb hazafinak az államfő bizonyult, akiről mindenki tudja, hogy románabb akar lenni a románoknál. A populista bevezető után azt mondta, „olyan erős Romániát kell építeni, amelyet tisztelet övez Európában és világszerte”. Ezzel a kívánsággal egyet is érthetünk. Csakhogy a „való világ” egészen más, köszönő viszonyban sincs az államfő álmaival.
A december elsejei nagyotmondások másik bajnoka az amúgy mindig mogorva és goromba miniszterelnök volt, aki szerint „1918. december elseje Romániát egységessé és megbecsültté tette, a történelem pedig bebizonyította, hogy ez a pillanat megnyitotta az utat az ország modernizációja felé”. Küldetésnek nevezte, hogy „konkrét szerepet vállaljunk Románia fejlesztésében, jobb közszolgáltatásokat – minőségi egészségügyi ellátást, versenyképes oktatási rendszert, a jelenkori igényeknek megfelelő infrastruktúrát – biztosítsunk”. Ez is mind megszívlelendő lehetne. Főleg a maga és kabinetje számára.
Ám ezzel szemben minden, csak éppen nem tiszteletet kiváltó „megnyilvánulás” tanúi voltunk, amikor „demokratikus elvekért” és „tiszta igazságszolgáltatásért”, illetve a „korrupció ellen” lassan hivatásosnak nevezhető tüntetők, akárcsak egy veszett hiénafalka, a szó szoros értelmében szétverték a karácsonyi vásárt.
Az sem éppen tiszteletet kiváltó tény, hogy a lakosságnak több mint a fele él a szegénységi küszöb alatt, sokszor a filmekből ismert, középkori viszonyokhoz hasonlítható körülmények között.
Amint az sem, hogy a statisztikák szerint a 15–18 év közötti fiatalok egynegyede az iskola felé se néz, holott, ha valóban tiszteletet várunk a világtól, akkor nagy gondot kellene fordítani az oktatásra és nevelésre, hiszen csupán a nevelés, a tanulás, olvasás által válhatnánk civilizált országgá.
Amíg azonban a közutakon úgy száguldozunk, mint a vadak, amíg ököl és kés dönti el a családi vagy „baráti” vitákat, amíg a jog helyett a dzsungel törvénye uralkodik az országban, amíg az ország vezetői egymás pocskondiázásában élik ki „intelligenciájukat”, addig hiába várjuk a hőn óhajtott tiszteletet „Európában és világszerte”. Nem állt messze az igazságtól a főpolgármester, amikor anarchiának nevezte a múlt hét végén a karácsonyi vásárban történteket. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

„A szó elszállna, de a szemfülesekhez jut”
Benő Attila új kötetéről
Azt, hogy a múlt évszázad utolsó ötven évében, a romániai kommunista diktatúra idején sorkatonaság volt, mindenki tudja. Szinte szociológiai jelenségnek is beillene az a véresen komolyan gondolt, mégis inkább a Svejk-regények világához igazodó pár hónap, vagy akár év, amelyet a besorozott újoncok – tizen-, illetve huszonéves fiatalok – végigéltek, általában szülőhelyüktől távol, hiányos felszereléssel, mindentudó tisztek és vég nélküli krumpliszedések között. A legtöbben vidáman emlékeznek vissza azokra az évekre, és szinte mindenkinek vannak a többiekéhez hasonlatos történetei, adomái, poénjai, a katonaság ennek ellenére nem volt cserkésztábor, a groteszksége miatt humorosnak ható jelenség mögött számos tragédia is húzódik: megalázott, olykor éhező kiskatonák, akik közül többen – akár apró vétségek miatt is – büntetőszázadban kötöttek ki, avagy az öngyilkosságba menekültek. A legtöbben azonban sikerrel abszolválták a sorkatonaságot, és az emlékek szépítő köde mögé húzódnak, ha azokról az időkről esik szó, és voltak-vannak, akik megírták az akkori élményeiket – általában prózában. De az, hogy valaki verseskötetet írjon a katonaságban eltöltött élményeiről – nos, az ritkaságszámba megy!
A Marosvásárhelyen született, de Kolozsváron élő Benő Attila költő, nyelvész, egyetemi tanár épp ilyen fába vágta azt a bizonyos szimbolikus fejszét, az eredmény pedig egy olyan kötet lett, amelyet többen is a szerző főműveként tartanak számon. Az Egy század arcai című verseskönyvet az idei, 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében mutatták be a vásár csütörtöki napjának délutánján a Bernády Házban. Az Erdélyi Híradó Kiadó, valamint a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában megjelent kötetet Nagy Attila marosvásárhelyi költő méltatta a szerző, valamint a könyv illusztrátora, Székely Géza kolozsvári képzőművész jelenlétében, a beszélgetés a könyvből felolvasott versek mentén zajlott.
– Benő Attila ezúttal a katonasági élményeit írta meg, Bukarestben volt sorkatona. A könyvben azokról az archetípusokról olvashatunk, amelyek mindenhol, minden besorozott életében szerepeltek: a szarházi, a besúgó, a nagyképű káplár, a bunkó tiszt – ezek minden kaszárnyában jelen voltak. Tudtuk, hogy ki fog besúgni, hogy ki az, aki segít, tudtuk, kire lehet számítani és kire nem. A könyvben szereplő huszonhárom vers ezen archetípusok tökéletes bemutatása – mondta ismertetője során Nagy Attila.
– 1987 szeptemberétől 1989 januárjáig voltam Bukarestben katona, nagyon vártuk ’89 januárját, a „szabadulás idejét”. Nem tudtuk, hogy még annál is nagyobb lesz ez a szabadulás – tette hozzá a szerző. – Az a várakozás, amely a kötetben jelen van, a szabadság várása, és én azt próbáltam megírni, hogy a különböző családi és szociális háttérből érkező fiatalemberek hogyan érték meg azt a többszörös diktatúrát, amelyet a kaszárnya világa jelentett. Mindebben benne van a nyolcvanas évek vége, annak hangulata, de a külvilág is. Prózában is meg lehetett volna írni mindezt, de én verset írok, így ezek lírai leírások lettek, arcvázlatok, jellemek. A szövegek egymásra utalnak, és általuk rajzolódik ki egy emberi világ. A kötet felépítése szerint prológusból, előzményekből, emberi arcokból, majd epilógusból áll – az egyik fő kérdése pedig az, hogy találkoznak-e a leszerelt katonák a szabadsággal, amit reméltek? Az első szöveg, a prológus a teljes egész helyzetrajza, az arcokat pedig lírai módon kíséreltem megrajzolni, hiszen az ismert archetípusok mellett különc figurákról is olvashatunk a kötetben. Mindebben ugyanakkor benne van a mai világunk is, a nyelvi türelmetlenség, a más nyelven való szólás.
– A katonaságra és országunkra is nagyon jellemző, hogy „az örök utópia a rend”. Én a legnagyobb rendetlenséget a katonaságban tapasztaltam. Van itt elmebeteg is, öngyilkos is, és az a sokak által megtapasztalt, jellegzetes momentum, amikor magyarul beszélgetsz, és a paranoiás azt hiszi, hogy... Akit elkaptak például egy rosszul értelmezhető mondattal, a Kogălniceanu-büntetőszázadba vitték, ahonnan soha senki ép elmével vissza nem került. Legfőbb a túlélés – írod. Rendkívül megrázó élményekkel is szolgált a katonaság, többen öngyilkosságba menekültek, ugyanakkor voltak, akik mélyen hívő emberként kerültek a kaszárnyába, és az ateista hatalom sem tudott velük mit kezdeni. „Lesz aki megússza ép bőrrel és sérült lélekkel” – ez a sorod telitalálat. Nagyon szerettem ezt a könyvet, mert nagyon sok minden visszajött az emlékező múltból – például a nagy népi román hadseregben rengeteg volt az alkoholista tiszt. „Kötéltáncos billenő világon” – a katonaságban mindenki kötéltáncon is járt, nagyon szép kép ez is. A sötét tónusú grafikai megjelenítés igen jól reflektál a szövegekre, és vissza is adja azt, amiről szólnak. Székely Géza hogyan olvasta ezeket a verseket, hogyan zajlott a közös munkafolyamat? – kérdezte Nagy Attila.
– Nagyon mély értelmű, akár filozofikus gondolatok is vannak a kötetben. – A felszíni arcképrajzolatok mögött emberi sorsok húzódnak meg, és ezt a kettőt a szerző együtt láttatja, nem csak poénra kihegyezett történetek ezek. Aki volt katona, tudja, hogy ott meglehetősen drámai színezetet kaptak ezek a történések, emberek haltak meg például vérmérgezésben egy fél számmal kisebb bakancs miatt. Nagyon tisztán megfogalmazott versekről van szó, amelyek nyitva maradnak. Mindez rendkívüli is, mert manapság a katonaságról a mi tájainkon nemigen írtak poémát. A költészet nyelvére átfordítani a katonaság meglehetősen prózai történéseit, meglehetősen egyedülálló vállalkozás, meglehet, ez lesz a Benő Attila főműve. Sokan kíváncsiak arra, hogy hogyan lehet ezt belülről, költői eszközökkel láttatni. Mindezek bennem kavarogtak, amikor a vázlatokat készítettem. Nem volt túl nehéz munka, mert mindezeket én is tapasztaltam, miután besoroztak. Sikerült egy olyan atmoszférát varázsolni, amely a vers üzenetét, képiségét visszaadja. Arra is törekedtem, hogy ne ismétlődjenek a mozzanatok, hogy a rajzok nagyon karakterisztikusan el is különüljenek – árulta el a képzőművész. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Fehéregyházának csak Petőfi van
Szabó József, a Petőfi Egyesület elnöke tájékoztatott a legutóbbi magyar szórványnapi rendezvényekről, a Petőfi Egyesület, a Gaudeamus Alapítvány és a Kikerics Kulturális Egylet közös szervezésében. Az eseményen Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora tartott előadást a szórványról, majd a sárospataki 8kor színház előadása és a segesvári Kikerics együttes táncműsora következett. Az idén már csak kisebb rendezvényeket terveznek, csupán „egyesületi berkekben”. A két legfontosabb rendezvény, amit az egyesület szervez, a Petőfi-ünnepség, illetve a magyar szórvány napja, de a március 15-i ünnepségeket is a Petőfi Egyesület szervezi. Sikeres az együttműködés mind a Gaudea- mus Alapítvánnyal, mind a Kikerics Kulturális Egylettel, de, mint mondta, „sajnos fogyunk, és örülünk, ha össze tudunk gyűlni. Sokszor nem is érdemes külön tartani rendezvényt. A pénz kevés, a Petőfi-ünnepséget a Comunitas Alapítvány is támogatta korábban, de az utóbbi időben csak a megyei tanácsra számíthatunk”. Szabó József a múzeum gondnoka is, problémák vannak ott is, ami érződik a látogatottságon. „A kiállításunk most már felnőttkorba lépett, 18 éves. Jó, hogy állandó kiállítás, de azért időnként ezeket is cserélni kell. Újabb kiállításra már volt is elképzelés, mert amikor diákokat hoznak el, sokszor a Wi-Fi-jelszón kívül más nem is érdekli őket. Ilyen a világ most, ehhez a világhoz kellene közelebb kerülni. A nyáron voltam Kiskőrösön, ahol egy csodálatos János vitéz kiállítás nyílt meg, hatalmas összegbe is került, nos, annak az épületnek az emeletén interaktív játékok vannak a magyar történelemről, Petőfiről, ami nemcsak a gyerekeket, de a felnőtt embert is megfogja. Nálunk is ez kellene, de a kivitelezésében az anyagiak akadályoznak. Új tetőzetre lenne szükség – nem győzöm a cserepeket dugdosni –, gyakorlatilag a plafontól a tetőig mindent ki kellene cserélni. Pénz nincs, próbálok finanszírozást keresni, talán sikerül. Csak azzal érvelek, hogy Fehéregyháza az Petőfi, mert Fehéregyházának sajnos más nincs”. Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvári Kikötő: tele a város kortárs szerzőkkel
Hét ország 18 fiatal írója olvas fel műveiből Kolozsváron a hétfőtől szerdáig tartó Kolozsvári Kikötő szépirodalmi rendezvénysorozaton, melyet harmadik alkalommal szervez meg az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), a bukaresti Balassi Intézet, a Helikon irodalmi folyóirat és a Szépirodalmi Figyelő – olvasható a szerkesztőségünknek küldött közleményben.
A Kolozsvári Kikötő keretében a magyarországi Barcsai László, Hyross Ferenc, Horváth Veronika és Hajós Eszter, az erdélyi Borcsa Imola, Szabó R. Ádám, Sánta Miriám és Sárkány Tímea, a kárpátaljai Kertész Dávid és Csornyij Dávid, a vajdasági Terék Anna, a szlovákiai Plonicky Tamás és Michal Tallo, az ausztriai Johanna Wieser, Moldovából pedig Emanuela Iurkin, Victor Tvetov és Alexandru Cosmescu olvasnak fel műveikből.
Karácsonyi Zsolt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője, az E-MIL elnöke az MTI-nek elmondta, az volt az eredeti céljuk, hogy bemutatkozási, ismerkedési lehetőséget teremtsenek a Kárpát-medence fiatal magyar íróinak. A két éve megrendezett első Kolozsvári Kikötő még csak a magyar írókról szólt, de a másodikra már egy-egy szerb, horvát és szlovén szerzőt is meghívtak, idén pedig három moldovai szerzőt, valamint egy osztrák és egy szlovák szerzőt is vendégül látnak. Az E-MIL elnöke elmondta: a felolvasások közönségét általában egyetemi hallgatók adják, de bárkit szívesen látnak a rendezvényeken a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházba és az Insomnia kávéházba. Karácsonyi Zsolt gesztusértékűnek tartotta, hogy egy határon túli magyar szervezet hívott meg Romániába határon túli román alkotókat.
„Az volt a cél, hogy ne csak a különböző országokban élő magyar közösségek közötti kapcsolatokat, ne csak a kelet-közép-európai kapcsolatokat, hanem a román–magyar kapcsolatokat is ápoljuk a rendezvénnyel” – fogalmazott a Kolozsvári Kikötő rendezvénysorozat főszervezője.
A felolvasásokhoz kapcsolódva könyvbemutatókat, irodalmi beszélgetéseket és műfordítói konferenciát is tartanak Kolozsváron. Tegnap az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban zajlottak felolvasások.
Kedd, december 5.: 9:00–12:00 Felolvasás kolozsvári középiskolákban. Fiatal magyar írók Kárpát-medencei találkozója; 11:00–12:00 János Zsigmond Unitárius Kollégium: Terék Anna, Sánta Miriám, Hajós Eszter. Moderátor: Fischer Botond; 11:00–12:00: Brassai Sámuel Elméleti Líceum: Horváth Veronika, Kertész Dávid, Ploincky Tamás. Moderátor: Csuszner Ferencz; 14:00 Dunai hajó. Helikonirodalom. Meghívottak: Johanna Wieser (Ausztria), Michal Tallo (Szlovákia). Moderátor: Balázs Imre József (Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4.); 16:00 Tiszatáj-könyvek bemutatója. Osztrák, szlovák és horvát antológiák magyar nyelven. Németh Zoltán, Orcsik Roland. Moderátor: Vincze Ferenc. Helyszín: Insomnia Kávéház (Egyetem / Universității utca 2.); 19: Második hajó. Terék Anna, Kertész Dávid, Hajós Eszter, Szabó R. Ádám, Horváth Veronika. Fedélzeti tiszt: Fischer Botond. Helyszín: Bulgakov Kávéház (Virág / I.M. Klein utca 17.)
Szerda, december 6.: 14:00 Dnyesztermenti hajó. Emanuela Iurkin, Victor Țvetov, Alexandru Cosmescu (Moldova Köztársaság), Moderátor: Alexandru Vakulovski (Helyszín: BBTE, Bölcsészkar); 18:00 Nepotu’ lui Thoreau irodalmi est. Meghívottak: Alexandru Vakulovski, Moni Stănilă (Moldova Köztársaság)Moderátor: Ovio Olaru. Házigazdák: Szántai János, Ștefan Manasia, Bréda Ferenc (Insomnia); 19:00 Harmadik hajó. Hyross Ferenc, Csuszner Ferenc, Sárkány Tímea, Plonicky Tamás. Fedélzeti tiszt: Horváth Benji (Bulgakov); 21:00 Ünnepélyes vitorlabontás. Horváth Veronika / Szabadság (Kolozsvár)

Esély a marosvásárhelyi katolikus iskola újraalapítására
A szenátus elfogadta a tanintézmény újraalapításához szükséges törvénymódosítást
Döntő házként fogadta el a szenátus az RMDSZ tanügyi törvényt módosító javaslatát, amely előírja, hogy ezután törvénnyel is létre lehet hozni kisebbségi oktatási intézményeket – tájékoztatott az RMDSZ hírlevele Cseke Attilát idézve. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elmondta: a jogszabály-módosítással jogalapot teremtettek arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a marosvásárhelyi római katolikus iskolát. A szövetség november közepén a katolikus gimnázium létrehozásáról szóló törvénytervezetet iktatott, de ahhoz, hogy ezt a parlament tárgyalhassa és elfogadhassa, az oktatási törvény módosítására volt szükség, ugyanis ennek eddigi formája szerint csak az önkormányzatok hozhattak létre tanintézményeket.
Cseke Attila kifejtette: a 2011-es oktatási törvény módosításával megvalósult a gimnázium újraalapítási folyamatának első lépése. Második lépésben a parlamentnek el kell fogadnia az RMDSZ törvénytervezetét, amely kifejezetten a marosvásárhelyi iskola megalapítására vonatkozik.
„A marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében hiába próbáltunk helyi szinten megoldást találni, minden próbálkozásunkat elgáncsolták. Az anyanyelvi oktatást biztosító intézmények megmaradásunk zálogai, és mint ilyen, elsődleges célkitűzést jelent számunkra védelmük, működésük biztosítása. Ezért a kisebbségi oktatás tekintetében szükségesnek tartjuk egy másodlagos megoldási lehetőség biztosítását arra az esetre, ha azt tapasztaljuk, hogy helyi szinten megpróbálják ellehetetleníti az anyanyelvű oktatást, mint ahogyan a marosvásárhelyi katolikus gimnázium esetében történik”– fogalmazott Cseke Attila.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: az elmúlt bő egy év során, amióta a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriája tart, bebizonyosodott, hogy csak olyan megoldás jöhet szóba a tanintézmény helyzetének végérvényes rendezésére, amely jogilag támadhatatlan.
„Minden eddigi helyi szintű megoldási javaslatunktól vagy elzárkóztak az illetékesek, vagy megtámadták azokat. Ennek tükrében egyértelművé vált, hogy nem bízhatunk a hatóságok jóhiszeműségében, olyan megoldásra van szükség, amely egyszersmind véget vet a kialakult patthelyzetnek, és a lehető legbiztonságosabb módon valósítja meg a katolikus iskola újbóli létrehozását. A törvény általi iskolaalapítás azért jó megoldás, mert ezt nem lehet közigazgatási perrel megtámadni” – magyarázta Korodi Attila.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: a törvénytervezet megoldaná a katolikus iskola jogi státuszát, lehetővé tenné az áthelyezett osztályok visszavételét, az új osztályokba való beiratkozást, s rendezné a tanárok és az adminisztratív személyzet helyzetét is.
A katolikus iskola létrehozásáról szóló törvényt első házként a képviselőház tárgyalta sürgősségi eljárással, így hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
A marosvásárhelyi gimnázium helyzetének rendezéséhez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően szeptemberben ígért politikai támogatást Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke. A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését egy tavaly kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, csak akkor fogja támogatni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ha Bukarest megnyugtatóan rendezi a tanintézet jogi státuszát. Szabadság (Kolozsvár)

A lelket érinti meg Fodor Nagy Éva új kötete
Fodor Nagy Éva új, negyedik kötetét mutatták be szerda este a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A Kriterion Kiadó gondozásában megjelent, Az égből küldött napló című könyvet Dáné Melinda Csilla és H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója mutatta be. Az esten közreműködött Rekita Rozália színművész.
Fodor Nagy Éva inkább ismert festőművészként az erdélyi közéletben, mint íróként, szerzői teljesítménye homályban maradt, hiszen életét egy másik író, Fodor Sándor társaként élte le – mondta el bevezetőképpen H. Szabó Gyula.
A kötet két részből áll, amelynek első része korábban már megjelent – jegyezte meg a könyvről a kiadó igazgatója. „Nagy oka kellett annak legyen, hogy az ecsetet, festővásznat a tollal cserélte fel Fodor Nagy Éva. Nem tévedek, ha azt mondom: az első könyv önmagát írta, amely folyamatot egy tragédia indított el, egy olyan szörnyű esemény, amelyet szülőként senki nem tud elképzelni: hogy a gyermeke előtte menjen el.” – mesélt a kötet létrejöttéről H. Szabó Gyula, kiemelve: az olyan témát dolgoz fel, amely sokak számára nehezen elemezhető, megélhető.
Dáné Melinda Csilla röviden elmesélte a kötet bemutatása előtt, miért is találkozik minden csütörtök délután Fodor Nagy Évával, több mint négy éve: szerinte az író „élettapasztalata, tudásanyaga, könyvtára, humoros-frappáns elbeszélései, de a mély és szomorú érzései egyaránt páratlan és kimeríthetetlen forrás”.
Az égből küldött napló első részének első kiadását hatalmas siker övezte: számos hálás olvasói levél érkezett a kiadóhoz, de a gyász és halál témakörét körüljáró kötetet szakkönyvként is használták, mesélte a kötet méltatója.
– Ahogy a legnagyobb sötétségben születik a legnagyobb fény, így Az égből küldött napló is a Földön létező legmélyebb fájdalom emlékét őrzi, annak az emlékét, amikor egy szülő gyermekétől kell elbúcsúzzon és megváljon. Mégis a könyv végső üzenete az örök élet és a gondviselés reményét ébreszti – értékelte a könyvet Dáné Melinda Csilla.
A bemutató szerint Fodor Nagy Éva könyve nem szokványos alkotás, hiszen nem az elmét, hanem a lelket érinti meg, „és teszi mindezt úgy, hogy olyan gondolatokat vonultat fel, amelyek a szeretetben, együttérzésben és együttértésben való együttélés egyetemes törvényszerűségeit képviselik”.
A könyv két fő részre és egy harmadik, rövidebb fejezetre osztható, mindháromban spirituális tanítások olvashatóak, mesélt a kötet tagolásáról Dáné Melinda Csilla. „A három rész között a különbség az, hogy milyen szintről érkeztek ezek a tanítások és kinek a sugallatára íródtak” – tette hozzá.
A kötet olyan témákat jár körül, mint mi dolgunk a világban, létezik-e valami a fizikai törvényeken túl, milyenek a lélekpárok, duál-lelkek, avagy mi a spirituális fejlődés alapja, mondta el röviden a kötetről Dáné Melinda Csilla.
A kötet méltatásához H. Szabó Gyula az est végén hozzátette: véleménye szerint a spirituális ismerkedés, értelmezés nagyon sok útját nyitja meg, nagyon sok választ tartalmaz, de emellett sok ajtót is kinyit, kérdést vet föl. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Permanens december ötödike
Amikor tizenhárom évvel ezelőtt, azon az emlékezetes december ötödikén urnazárást követően kihirdették a szomorú eredményt, miszerint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás az alacsony részvétel miatt eredménytelen, bizonyára még a legoptimistábbak közül is csak kevesen merték volna elhinni, hogy tizenhárom évvel később december ötödikén már az lesz a tét, eléri vagy túlszárnyalja az egymillió főt a könnyített honosítás révén magyar állampolgárságot kapó határon túli magyarok száma.
Bár úgy tűnt, a könnyített honosítás bevezetésével jórészt sikerült betemetni azt a szakadékot, amely akkor az anyaországi és a határon túli magyarok, illetve az akkor Budapesten hatalmon levő balliberális pártok között keletkezett, azért sok erdélyi, felvidéki, délvidéki vagy kárpátaljai magyarban mind a mai napig benne van a tüske amiatt, hogy a magyar kormány – amelytől a többségi hatalom által gyakran jogaikban korlátozott határon túli magyarok védelmet és támogatást vártak – demagóg kampányban uszított ellenük.
Emiatt sokan még akkor sem bíznak a szocialistákban, a liberálisokban és a hozzájuk hasonló eszméket valló többi pártban, ha azok egyrészt a parlamentben már megszavazták a könnyített honosításról szóló törvényt, másrészt azóta immár többször is bocsánatot kértek 2004-es minősíthetetlen magatartásuk miatt.
Akad persze olyan, aki semmit sem tanult és nem is felejtett 2004 óta. A határon túli magyarok elleni kampány fő hangadója, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök. Azóta ugyan csúfosan megbukott, többek között kormánya gazdasági teljesítménye, illetve az ezzel kapcsolatos hazudozás miatti, feliratkozva minden idők legcsapnivalóbb magyar kormányfőinek sorába, de a hozzá szektás ragaszkodással hű körök támogatásával még mindig a felszínen – azaz valamivel a parlamenti küszöb – fölött képes tartani magát. És most, a 2004-es népszavazás évfordulója táján egyéb, érdemi program és hitelesség híján ismét azzal kampányol, amivel akkor: a határon túliak kirekesztésére való buzdítással.
Talán van némi igazságuk azoknak, akik szerint erre azzal kéne válaszolni, hogy az ember tudomásul sem veszi az újabb uszítást. Hiszen Gyurcsány immár az utolsó szalmaszálba kapaszkodva csupán azt a klasszikus reklámfogást alkalmazza, miszerint mindegy, hogy mit mondanak, csak beszéljenek rólad. Ezért azt is felvállalja, hogy a határon túliak szavazati jogának visszavonására buzdítson, eddig legalább részben betemetettnek vélt árkokat kiásva, és begyógyultnak hitt sebeket feltépve.
Mégis, nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egy politikus képtelen megújulni, ehelyett továbbra is a kádári „gyomorsovinizmusra” apellálva próbál magyart magyar ellen fordítani. Talán nem lenne érdektelen megvizsgálni, kimerítheti-e ez a kampány a közösség elleni uszítás fogalmát, elvégre az egykori kormányfő magyar állampolgárok egy jól behatárolható része ellen próbálja hergelni az anyaországi magyarokat, és azt szorgalmazza, hogy fosszák meg őket egy alapvető polgári jogtól. Márpedig ez egyrészt a gyalázatos zsidótörvényeket, másrészt a kommunisták által a nép ellenségének hirdetett körök elleni fellépést idézi.
Éppen ezért az országgyűlési választások előtti ellenzéki útkeresés, lehetséges szövetségesek kutatása közepette mindegyik ellenzéki pártnak érdemes elgondolkodnia: érdemes-e, lehet-e szövetkezni egy olyan párttal, amely a magyar nemzet egy részének kirekesztését, a magyar nemzet végletes megosztását – egyszóval a permanens december ötödikét tűzi zászlajára. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

A reformáció, Debrecen és Erdély kapcsolatáról nyílt kiállítás a Déri Múzeumban
A reformáció 500. és a Magyar Református Egyház létrejöttének 450. évfordulóját köszöntő idei debreceni programok záró rendezvényeként a Déri Múzeumban hétfő este megnyitották A hit megtartó ereje – Az erdélyi fejedelemség és Debrecen című kiállítást.
Papp László polgármester szerint Debrecen, a kálvinista Róma történelmi hagyományaihoz és tradícióihoz híven maradandót alkotott az évfordulókhoz kapcsolódóan: a megemlékezések csúcspontja volt a II. Helvét Hitvallást megerősítő zsinat megrendezése, a reformáció emlékművének felállítása, s a megemlékezések méltó lezárása a Déri Múzeum kiállítása. Kósa Lajos, a város volt polgármestere, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter beszédében azt elemezte, hogyan lehetséges, hogy „a magyarság itt van még mindig a Kárpát-medencében, amikor óriási birodalmak tűntek el a süllyesztőben”.
A miniszter a nyelvet, az államot, a hitet és a családot nevezte a magyarság megtartó erejének, mint ahogy „a hit megtartó ereje tette lehetővé, hogy Európa megmaradjon, ilyen legyen”.
Kósa Lajos szerint Európában a nemzetek közösségét kell erősíteni, s amikor azt látjuk, hogyan adják fel a hit szimbólumait, különösen fontos a közös alapok erősítése, e nélkül „széthullás a vége”.
Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője a kiállítás témájára utalva azt mondta, hogy „Debrecen fénykora egybeesik az erdélyi fejedelemség aranykorával”. A kiállítást megnyitó Bartha János emeritus professzor a reformáció, Debrecen és Erdély történelmi kapcsolatát elemezte. Angi János múzeumigazgató elmondta: a március 31-ig nyitva tartó tárlaton láthatóak a református szellemiségű Debrecen tekintélyes támogatóinak, a mélyen hívő Bocskai István, II. Rákóczi György, Bethlen Gábor és Apafi Mihály erdélyi fejedelmeknek a relikviái.
Bocskai István hadi lobogója, Rákóczi György aranylemezekkel díszített sodronyinge a magyar történelem legféltettebb műkincsei közé tartoznak – mondta, hozzátéve: a Román Nemzeti Történeti Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött műtárgyak – Bocskai István jogara, Bethlen Gábor díszszablyája, ezüst- és aranyberakással ékesített sarkantyúja – a fejedelmi udvar védelmét élvező uralkodó elit fényűző életébe engednek bepillantást.
A kiállításon láthatóak a Déri Múzeum európai hírű numizmatikai gyűjteményeiből a fejedelmek nagy értékű veretei, bibliák, oklevelek, egyházi és világi nyomtatványok. Erdély és a fejedelmek szellemisége ezeken túlmenően Égerházi László fafaragó művész domborművein, a fejedelmek fából készült portréin, címerein és harci díszein is megjelenik.
A hit megtartó ereje című tárlat kísérő kiállításaként a múzeum kupolatermében megnyitották a Kelet-európai Német Kulturális Fórum A reformáció Kelet-Európában: Erdély című, a reformáció Kelet-Európában való elterjedéséről és annak hatásairól szóló vándorkiállítást. MTI; Krónika (Kolozsvár)

Uniós forrásból korszerűsítik a Petőfi-múzeumnak otthont adó koltói Teleki-kastélyt
Kívül-belül felújítják a Petőfi-múzeumnak otthont adó Teleki-kastélyt a Máramaros megyei Koltón, ahol a forradalmár költő a mézesheteit töltötte. Bővítenék az emlékhelyet is.
Teljes felújításban lesz része a következő két évben az egyik legismertebb erdélyi Petőfi-emlékhelynek, a koltói Teleki-kastélynak. A 18. század közepén, Mária Terézia uralkodása idején épült barokk épület – amelyben a múlt század nyolcvanas éveiben alakították ki a jelenlegi Petőfi-múzeumot – napjainkra meglehetősen rossz állapotba került, ezért nagyon időszerűvé vált a teljes körű rehabilitáció. Nem véletlenül, hiszen államosítása után, a kommunizmus idején – mint megannyi erdélyi kastélyban – szórakozóhely és raktár is működött benne, kéménye bármikor összeomolhat, az emeleten pedig néhány fokkal hűvösebb van, mint odakint, s ez ilyenkor télvíz idején nem kedvez a vendégforgalomnak.
A műemlék tulajdonosa, a Máramaros megyei község önkormányzata a 2014–2020-as Regionális Operatív Program révén nyert 6,8 millió lejes (másfél millió euró) európai uniós forrást a felújításra.
Húszmillió lejes európai uniós támogatásból újul meg a gyalui várkastély
Húszmillió lejes uniós támogatást nyert a gyalui várkastély restaurálására a Traditio Transylvanica Alapítvány. A pályázat értelmében négy év alatt újítanák fel Erdély egyik legnagyobb várkastélyát, amely ilymódon bekerülne a turisztikai körforgásba.
Mióta polgármester vagyok, 2008 óta ötször próbálkoztunk pályázni, és szerencsére most sikerült. Most tartjuk a közbeszerzést a kivitelező kiválasztására, és ha minden jól megy, a jövő év közepén indul a felújítás” – nyilatkozta a Krónikának Csendes Lajos, a 2600 lelkes, 55 százalékban magyarok, negyven százalékban pedig romák lakta Koltó elöljárója.
Bővítik a kiállításokat
Az idén szeptemberben indult, kétéves futamidejű pályázati program értelmében a kivitelezési szerződés aláírásától számított huszonnégy hónapon belül kell végrehajtani a kastély megerősítését, felújítását, valamint a kiállítási feltételek jobbítását.
Az alagsortól a tetőzetig terjedő átfogó korszerűsítés során valamennyi helyiség rendeltetést kap, és az emeleti Petőfi-múzeumot is bővíteni szeretnék; ennek érdekében a közgyűjteményt működtető koltói önkormányzat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumtól szeretne szakmai támogatást kapni.
Beépítik az épület tetőterét is, ahol cégek, szervezetek számára konferenciatermet alakítanak ki, a kastélyfelújítást kihasználva ugyanis az önkormányzat az idegenforgalmat is fellendítené a Nagybánya melletti településen.
Célunk, hogy fellendítsük a turizmust Koltón, hogy legalább három napot töltsenek nálunk a vendégek, a Petőfi-múzeum megtekintésén kívül felkeresve a történelmi Máramaros egyéb nevezetességeit is. Jelenleg 18 panzió működik nálunk, velük egyeztetve szeretnénk többet kínálni az ide látogatóknak” – magyarázta lapunknak a polgármester. Egyébként a pályázati célkitűzések közé tartozik az is, hogy a felújított műemléket iktassák a belföldi és nemzetközi utazási irodák által megjelölt legalább öt turisztikai, kulturális, vallási programba. Megtudtuk, a kastélyt övező másfél hektáros park felújítására egyelőre nem rendelkeznek forrással, viszont a szakhatósági előtanulmányt már elkészítették a budapesti kertészeti egyetem munkatársai.
A kastélykertben megtekinthető többek között Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egész alakos szobra (Pogány Gábor Benő szolnoki művész alkotása), Teleki büsztje, a költő kőasztala az egykori somfa alatt. (Kívánsága szerint ide temették 1892-ben Teleki Sándort is, hamvait aztán a család akarata szerint 1936-ban a koltói köztemetőben helyezték végső nyugalomra.) A koltói kastély leghíresebb uráról, gróf Teleki Sándor honvédezredesről, emlékíróról, valamint barátjáról, Petőfi Sándorról vált nevezetessé, mindazonáltal megfordult a birtokon Jókai Mór író is.
A kalandos életű, „vad grófként” emlegetett Teleki meghívására a forradalmár költő 1846–1847-ben három alkalommal is megfordult a településen, koltói tartózkodásai közül a legemlékezetesebb az 1847. szeptember 9. – október 19. közötti időszak, amikor Petőfi hitvesével, Szendrey Júliával itt töltötte a mézesheteket, eközben 28 új verssel gazdagította a magyar irodalmat. A költő házasságkötésének és mézesheteinek 170. évfordulóját idén szeptemberben rendezvénysorozattal ünnepelték Koltón.
Még több látogatót vonzanának
A múzeum emeleti részén jelenleg két szobában tekinthetők meg a költőhöz és hitveséhez, valamint a korabeli hírességekhez fűződő emlékek: ruhák, festmények, szobrok, az itt született versek, Szendrey Júlia hímzőasztala, valamint a rózsafából készült nászágy. Tárgyi emlékeknek köszönhetően elevenedik meg Petőfi és Jókai barátsága, a Teleki Sándor-emlékszobában a nemesi család története és a forradalmi múlt, ugyanakkor Teleki Blanka tiszteletére is emlékszobát rendeztek be.
Kádár Helén idegenvezető lapunknak elmondta, évente mintegy tízezren látogatják a kastélyt és a múzeumot, a vendégek több mint kilencven százaléka magyarországi. A pályázati program – amelynek keretében három új munkahely is létesül a kastélymúzeumban – további célkitűzése, hogy az emlékhely évi látogatottsága öt százalékkal növekedjék a felújítástól számított 36 hónapon belül. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Interjú dr. Sztáncsuj Sándor Józseffel, a Székely Nemzeti Múzeum régészével
A régészet kaland, de nem romantikus kalandfilm
Dr. Sztáncsuj Sándor Józsefnek, a Székely Nemzeti Múzeum régészének merész álmai voltak, de az álmok lassan valósulnak meg. Az egyik az volt, hogy egyetem után hazatér, hogy itthon dolgozhasson. Nevét az erősdi festett kerámiákat az utókorra hagyó ősi kultúra kutatása kapcsán ismeri a közvélemény. Az utóbbi hónapokban többször találkozhattunk nevével a sajtóban a Málnásfürdőn, majd a feldobolyi református templomban végzett ásatások kapcsán.
– Elsőként az utóbbi időben végzett ásatásairól kérdezném.
– Tudni kell azt, hogy a különféle ásatások helyét és jellegét – legalábbis nekünk, vidéki múzeumokban dolgozó régészeknek – gyakran a szükségszerűség diktálja. Nem csak ott és akkor ásunk, ahol és amikor akarunk. A mi feladatunk többek között a régészeti lelőhelyek környezetében zajló, földmunkával járó beruházások (például építkezések), rekonstrukciós munkálatok esetében a régészeti felügyelet, leletmentés vagy úgynevezett megelőző feltárás. Az utóbbi időben a legtöbb ásatásom ilyen volt: megelőző feltárásokat végeztünk Uzonban a Béldi–Mikes-kastélynál, Feldobolyban a restaurálás alatt álló református templomban. Mindkettő igen jó eredménnyel zárult: Uzonban értékes adatokat nyertünk a 17-18. századi kastély építéstörténetére nézve, nem beszélve az itt előkerült, rendkívül gazdag leletanyagról; Feldoboly esetében pedig sikerült feltárni egy középkori (valószínűleg 13–14. századi) templom maradványait. A középkor és kora újkor régészete nem kimondottan a szakterületem, de kötelességem volt elvégezni ezeket az ásatásokat is. Ráadásul két izgalmas, igen szép eredménnyel végződött munka volt. Az eredményeket, a leletek közlését persze átengedem az ezekkel a korszakokkal foglalkozó régész és művészettörténész kollégáknak.
– Mikor, hogyan jött az ötlet, hogy régész szeretne lenni? Mi ihlette? Mi irányította e pálya felé? Volt gyermekkorában valamilyen különleges élménye, kapcsolata a régészettel?
– Nem valamilyen hirtelen jött ihlet, inkább egy folyamat volt az egész. Mindig is szerettem a történelmet, diákkoromban sokat olvastam, mindenféle történelmi, régészeti tárgyú könyveket. Középiskolás koromban gyakran bejártam a múzeumba, és ekkor, ha jól emlékszem, 1994-ben jutottam el életem első igazi régészeti ásatására, a Balaton-felvidékre. Hát az nekem nagyon bejött (egy őskori kovabányában, majd egy újkőkori településen ástunk egyébként), és később évente visszajártam azzal a csapattal. Amikor pedig 1996-ban, még érettségi előtt tudomásomra jutott, hogy az ELTE bölcsészkarán ösztöndíjas helyeket hirdetnek erdélyi magyar régészhallgatók részére, úgy döntöttem, szerencsét próbálok. Nem mondhatnám, hogy pontosan tudtam, mire vállalkozom, hiszen nekem is, mint valószínűleg a legtöbb pályakezdőnek, akkor még inkább a szakma romantikus oldala lebegett a szemem előtt. Holott a régészet is egy komplex tudomány, vannak szabályai, módszertana, rengeteg szakiránya, hatalmas szakirodalma, számos rokon- vagy segédtudománya, amit mind ismerni kell, legalábbis bizonyos mértékig. De szerencsére remek tanáraink voltak, akik segítettek eligazodni ebben a labirintusban. Így aztán szépen, lassan kialakult a saját szakmai érdeklődési köröm, letisztultak az elképzeléseim arról, hogy – képletesen szólva – milyen irányba mennék tovább a jövőben.
– A régészettel való kapcsolata elején voltak merész álmai? Ezek meg is valósultak?
– Az egyik álmom az volt, hogy az egyetem után hazatérek, és itthon dolgozom. És ma már tudom azt is, hogy ez nagyon merész álom volt. Amikor hazajöttem Sepsiszentgyörgyre, még el sem ismerték a külföldi egyetemi diplomámat – hosszú évekbe telt, míg sikerült honosítani. Közben dolgozhattam a Székely Nemzeti Múzeumban, de nem okleveles régészként, nagyon gyenge fizetéssel. Családdal, gyerekkel a hátam mögött nem volt könnyű a pályán maradni. Szerencsére éppen a családom támogatásának köszönhetem, hogy végül nem kellett más szakma után nézni. Örökké hálás maradok ezért a családtagjaimnak.
– Miért áll közel önhöz a régészet?
– A régészet, mint már említettem, egy tudomány, amelynek hétköznapi valóságában nem sok köze van a kalandfilmekből ismert, csajozós-kincskeresős vircsafthoz. Ugyanakkor – és számomra talán ez a legvonzóbb oldala – hihetetlenül sokoldalú szakma: a múlt tárgyi emlékeinek a felderítésével, feltárásával kezdődik, majd ezeken a tárgyakon, régészeti jelenségeken keresztül kell eljutni az egykori ember világához. Ennek a folyamatnak számos mozzanata van, hosszasan lehetne sorolni: ásatások, terepbejárások, topográfiai és geofizikai felmérések, a tárgyak tipológiai és kronológiai rendszerezése, készítésük és használatuk módjának felderítése, nem beszélve a különféle tárgyak mögött álló, gyakran sokrétű jelentéstartalomról. És persze, túl a tárgyakon, a régészet feladata az egykori ember hétköznapi és szellemi világának a rekonstrukciója, annak minden részletével együtt. Egy ilyen sokoldalú tudományágon belül napjainkra már számos ágazat vagy segédtudomány működik (geofizika, antropológia, régészeti állattan, epigráfia, numizmatika, kísérleti régészet, csakhogy néhányat említsek), és mindegyiknek megvan a maga szakmai apparátusa, de végül minden részeredmény a vezető régész kezében egyesül. Az ő dolga, hogy a kirakós játék apró részleteiből összerakja a nagy képet, és végül mindezeket az eredményeket – könyvek, cikkek, szakmai beszámolók útján – megismertesse a szűkebb szakmával és a szélessebb nyilvánossággal egyaránt. Szóval mindezekkel együtt a régészet egy kemény munka és egy fantasztikus szellemi kaland is egyszerre.
– Akadnak megható pillanatok a régész életében? Milyen érzés az, amikor előkerül a föld mélyéről egy régen élt ember eszköze, esetleg a csontjai?
– Igen, régi tárgyakat (de még emberi maradványokat is) megtalálni különleges érzés. Az ember érzi a felfedezés, a múlttal való találkozás izgalmát, és ez nagyon jó. Én legalábbis érzem ezt, elég gyakran. De ami a legjobb érzés, az a jól elvégzett munka: egy eredményes ásatás, egy jól sikerült kiállítás, egy megbecsült könyv megjelenése, a nagyon ritka, de azért időnként felvillanó elismerés az emberek szemében.
– Miként emlékszik, mikor kezdődött a rajongása a gyönyörű mintázatú kerámiákat és más leleteket hátrahagyó rézkori, erősdi kultúra iránt?
– Nos, hogy pontosan mikor, azt már nem tudnám megmondani, de biztosan az első pillanatban, amikor megláttam az erősdi festett edényeket, az ember és állat alakú szobrocskákat. Az erősdi kultúra, rokonaival, a kelet-európai Cucuteni- és Tripolje-kultúrákkal együtt egy számunkra ismeretlen nyelvű és eredetű rézkori (a Kr. e. 5. évezred második felére és a 4. elejére keltezhető) népcsoport régészeti hagyatéka. Ennek a nagy kiterjedésű kultúrkörnek az egyik legkorábban felfedezett és múzeumunk hajdani őre, dr. László Ferenc által kutatott települése található az Erősd melletti Tyiszk-hegyen, róla nevezték el az egész erdélyi csoportot. De tágabb lakóhelyünkön, Erdély keleti részében számos – összesen mintegy kilencven – ilyen lelőhely található. Az erősdi leletekkel egyébként az egyetemi évek alatt kerültem „szorosabb kapcsolatba”. Nekünk, régészhallgatóknak kötelező múzeumi gyakorlatot kellett teljesíteni, és én T. Biró Katalin pártfogásával a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültem. A múzeum egykori igazgatója, Kovács Tibor hívta fel a figyelmemet arra, hogy a budapesti gyűjteményben egy igen szép, közöletlen/feldolgozatlan leletegyüttest őriznek, amelyet László Ferenc ásott ki 1913-ban. Éppen harmadéves voltam, és lassan szakdolgozati témát kellett választanom: így hát egymásra találtunk. Kézenfekvő volt, hogy erdélyi és székelyföldi létemre valamilyen hazai kutatási témát válasszak. Így kezdődött a kapcsolatom az erősdi kultúrával, és így lett az én igazi szakterületem az erdélyi rézkor. Később erről a kultúráról írtam a doktori értekezésemet is. A sors úgy rendezte, hogy éppen a neves László Ferenc unokája, a szintén kiváló régész és egyetemi tanár, dr. László Attila lett a doktori témavezetőm.
– 1994-ben egy sepsiszentgyörgyi líceumi diák miként juthatott el magyarországi ásatásokig, vehetett részt régészeti munkában?
– A régészettel való találkozásomat Kónya Ádámnak köszönhetem – őt, gondolom, remélem, nem kell senkinek külön bemutatni. Szóval középiskolás koromban a Székely Mikó Kollégiumban művészettörténetet tanított nekünk. Voltunk néhányan, akik az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutattunk az efféle dolgok iránt. Ádi bácsi akkoriban a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt. A múzeum magyarországi testvérintézménye, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, partnerségben a Magyar Nemzeti Múzeummal éppen ásatásokat szervezett Szentgálon, ahová önkénteseket toboroztak. Ádi bácsi szólt, hogy elmehetnénk, így vetődtem, életemben először a Tűzköves-hegyre. Végső soron az ásatás vezetői, Regenye Judit és a már említett T. Biró Katalin régészek a „felelősök”, hogy leragadtam a régészet mellett.
– Az eddigi ásatásai közül melyiket emelné ki?
– Amint már említettem, elég nagy számban, sokféle ásatáson vettem részt, és általában korszaktól függetlenül mindegyiket szívesen csináltam. Végeztem már feltárást neolitikus és rézkori telepen, bronzkori halomsíros temetőben, középkori templomban, kora-újkori kastélyban stb. De szakterületemből és érdeklődési körömből kifolyólag a legkedvesebb ásatásom (ha szabad így fogalmaznom) a málnásfürdői, ahol legutóbb idén nyáron ástunk. Itt, az egykori fürdőtelep feletti Füvenyestetőn egy, az erősdivel egykorú, ahhoz hasonlóan gazdag rézkori település nyomait tárjuk fel immár negyedik éve az említett László tanár úr és marosvásárhelyi kollégám, Berecki Sándor segítségével. Ez egy kis felületen zajló, de számunkra, szakemberek számára igencsak izgalmas és eredményes ásatás, amelyen az elmúlt évek során több erdélyi, moldvai, de magyarországi (budapesti, szolnoki stb.) kolléga és régészhallgató is részt vett, románok és magyarok egyaránt. Az ásatás tudományos hozadékán túl az említett csapattal folytatott közös munka számomra mindig nagy élmény.
– A régésznek bizony keményen kell fogni a lapát nyelét. Érezte valaha tehernek ezt a munkát?
– Nem tagadom, vannak rossz napok is. De nem ezek a jellemzők, és az ásatás egyébként se kubikmunka. Nem a kitermelt föld mennyisége számít, hanem a föld alatt lévő régészeti jelenségek minél pontosabb feltárása, megfigyelése és megértése.
– Mesélne a napi munkájáról a Székely Nemzeti Múzeum falai között? Miért szerethető ez a munka?
– Talán épp azért is, mert nincsenek átlagos napok, az ember nem a futószalag mellett áll, képletesen fogalmazva. Én sokat mozgok, szakmámból eredően tavasztól őszig sok időt töltök terepen. Amikor éppen bent vagyok a múzeumban, akkor a legfontosabb feladataim közé tartozik a régészeti gyűjtemény gondozása, rendezése, valamint minden más, a szakmával kapcsolatos tevékenység. Gyakran járok tudományos konferenciákra, néha külföldre is, igyekszem napirenden maradni a „világ állásával”. Tegyük hozzá azt is, hogy mi egy viszonylag kis munkaközösség vagyunk, így aztán ha nagyobb feladatok akadnak – mondjuk például egy kiállítás rendezése –, akkor segítenünk kell egymásnak.
– Vannak még nagy álmai, foglalkozásához fűződően, most, felnőttként, háromgyerekes családapaként?
– Nincsenek amolyan „régészes-felfedezős” álmaim, nem szeretném megtalálni Attila sírját, vagy átírni a történelmet. Arról viszont tényleg ábrándozom, hogy egyszer majd eljuthatok a családommal az Óvilág néhány, eddig csak szakmai olvasmányokból vagy képekről ismert helyszínére, ahová mostanáig nem volt pénzem, lehetőségem elmenni. Fontosabb azonban, hogy azt érezzem, a helyemen vagyok. Nemrég beszélgettem egy régi ismerősömmel, és valahogy szóba került, mivel foglalkozom. Amikor elmeséltem a munkámat, úgy dióhéjban, csak annyit mondott, „hűha, te aztán nem unatkozol!” És valóban így van, igyekszem átélni, élvezni a munkámat. Néha úgy érzem, ez is nagy dolog már önmagában is, hiszen ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy sokak számára ez is csak egy álom marad.
Dr. Sztáncsuj Sándor József Sepsiszentgyörgyön született 1977. szeptember 30-án. Iskoláit a háromszéki Kökösben, majd Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte – itt érettségizett 1996-ban. 1996–2002 között Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének volt ösztöndíjas hallgatója. Szakmai gyakorlatát, melynek során az intézmény erdélyi származású régészeti anyagát tanulmányozta, 2000–2001-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban teljesítette. E tárgykörből készült szakdolgozata is: Az erősdi kultúra leletei a Magyar Nemzeti Múzeumban. Okleveles régész képesítését 2002-ben szerezte ősrégészet-szakágon. Kutatási területe a Kárpát-medence, ezen belül Erdély ősrégészete. 2002 augusztusától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban dolgozik. Bede Erika / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csángó bál Budapesten – Idén Lakatos Demeter költő előtt tisztelegnek
Idén is megrendezik a Csángó bált Budapesten; a pénteki rendezvényen Lakatos Demeter csángó magyar költő munkássága előtt tisztelegnek születésének 100. évfordulója alkalmából. Az eseményt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke nyitja meg.
A szervezők a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra akarják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies, páratlanul gazdag népművészetének – a viseletek, szokások, táncok – bemutatása.
A XVI. Csángó Bálon Lakatos Demeter csángó magyar költőnek állítanak emléket születésének 100. évfordulója alkalmából – közölte a szervezők nevében a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány az MTI-vel. Mint kiemelték, Lakatos Demeter volt az északi csángó nyelvjárás egyetlen szépirodalmi megörökítője. Versei – irodalmi értékük mellett – elsősorban tájnyelvi dokumentumként fontosak a magyar művelődés számára.
A csángó magyarok hagyományos budapesti fesztiválja, amelynek fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, egész estés, párhuzamosan futó programokból álló rendezvénysorozat. A Petőfi Csarnokban színpadra lépnek hagyományőrző zenészek, énekesek és táncosok Forrófalváról, Budáról, Klézséből, Külsőrekecsinből, Pusztinából, Somoskáról, Gastenyből, Prajoaiaból, Setétpatakáról, Balahányospatakáról, Gyimesfelsőlokról.
A bál vendége lesz Legedi László István, Hodorog András, László Erzsébet, Nyisztor Ilona, László Paula, László Ioána, Mandache Aurel, Antim Ioan, Timár Viktor, Tímár János, Antal Tibor, Mojszi Gábor, Kicsi Kóta Károly, Petrás Mária és a Dresch Quartet. Fellép a Jászság Népi Együttes, a Berka Együttes, a Fanfara Complexa, a Tűz Lángja Zenekar, a Kőketánc Gyermektáncház, a Somos, a Zurgó Együttes. A műsorban részleteket vetítenek a „Messze hol nap szentül le” című, Lakatos Demeter emlékére készült filmből.
A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követik. Kiállítás nyílik Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint Kocsán László és Mucsi Gyula fotóiból, amelyek a moldvai csángók életébe engednek bepillantást. Emellett fényképészek, textil- és kerámiaművészek is bemutatják be a csángó kultúrkörből merített munkáikat.
A színpadi műsort megelőzően tartják a Kőketánc Gyermektáncházat, amelynek minden évben hatalmas sikere van a kisgyermekes családok körében. erdon.ro

Fazekas: kárpát-medencei falugazdász program indul
A kormány elfogadta a kárpát-medencei falugazdász programot, amelynek révén a mostani 41-ről 100-ra nő majd a Kárpát-medencében tevékenykedő falugazdászok száma – jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten.
Fazekas Sándor a VI. Kárpát-medencei összefogás fórumon – amelyen a határon túli gazdaszervezetek képviselői találkoztak anyaországi kollégáikkal – elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelten fontosnak tartja az anyaországi és a külhoni magyar gazdák közötti együttműködés támogatását, a kapcsolatépítést és a tudástranszfert.
Hozzátette: a falugazdászok a pályázatokhoz és az állami alapokhoz való hozzáférésben, a magyarországi ügyekben való eligazodásban segítenek a határon túli magyar gazdáknak. A miniszter szerint az elmúlt időszak egyik legfontosabb eredménye a külhoni magyar gazdaságfejlesztési programok elindulása, amelyek keretében több mint 100 milliárd forint forrás jutott a határon túli magyarok lakta területekre. Az új lehetőségekkel főként a határon túli mezőgazdasági termelők és élelmiszer-előállítók éltek - mondta.
Felhívta a figyelmet: eredményes munkát csak összefogással lehet végezni; ezt a célt szolgálja a most bejelentett program, a határon túli falugazdász-hálózat létszámának növelése. Emellett a falugazdászok munkájukkal támogatják az érvényesülést szülőföldön, a vállalkozások megerősödését, továbbá az agrárium nyújtotta munkalehetőségek vonzóbbá tételét a határon túli fiatalok körében.
A tárcavezető arra is emlékeztetett: a jövő érdekében ki kell aknázni a Kárpát-medence agrárgazdaságában rejlő összes potenciált, hogy kialakulhasson egy egységes gazdálkodási tér azon magyar közösségek összefogásával, amelyek felismerték az együttműködés adta perspektívikus lehetőségeket.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára felidézte: tizenhárom évvel ezelőtt magyar emberek úgy hajtották álomra fejüket, hogy veszélyben látták mindazt a kapcsolatrendszert, amely a nemzettársakat összeköti határon innen és túl. Most azért lehet ezt a főrumot is megtartani – mondta –, mert nem a rombolás, hanem az összetartozás kerekedett felül, "nem hagytuk, hogy nemzetünk családja széthulljon”.
Az oktatás és kultúra után a gazdaság területén is elkezdődött az egységes térben gondolkodás. Közös célok fogalmazódtak meg és elkezdődött azok megvalósítása is. Az anyaországi és a külhoni magyar gazdaszervezetek ebben a folyamatban élen jártak – mondta az államtitkár. Hozzátéve: ennek alapján más gazdasági területen is megkezdődött az együttműködés. „Mi számítunk önökre, önök számíthatnak ránk” – mondta az államtitkár.
Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: a Kárpát-medencei falugazdász hálózat fejlesztését egy, több mint 400 millió forintos forrás segíti. A cél az, hogy helybeli falugazdászok végezzék a munkát, akik a szükséges szakismeret mellett a helyi sajátosságokat is ismerik. Most mintegy 20 magyar határon túli gazdaszervezettel írt alá a Földművelésügyi Minisztérium együttműködési megállapodást, de a tárca mintegy 50 külhoni magyar gazdaszervezettel van kapcsolatban és mintegy 50 ezer gazda érhető el ezen a kapcsolati hálón keresztül.
Tóth Katalin, az FM nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes-államtitkára az MTI-nek arról beszélt, hogy az összmagyar gazdatársadalom együttműködésének erősítése érdekében a Kárpát-medencei Falugazdász Program mellett számos oktatási, képzési és a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok élénkítését szolgáló program is fut, amely a közös munkát hivatott támogatni - közölte a helyettes államtitkár. MTI; szatmar.ro

Ők a leggazdagabb romániai magyarok 2017-ben
A Capital TOP 300-as lista nyomán
Idén is összeállítottuk a leggazdagabb romániai magyarok listáját a Capital top 300-as listája alapján.
Ahogy arról tegnap is beszámoltunk, a Capital 2017-ben immár 15. alkalommal állította össze a leggazdagabb romániaiak top 300-as listáját. Idén a listára 11 romániai magyar fért fel, kettővel kevesebb, mint az elmúlt évben. A leggazdagabb romániai magyar idén is a román sajtó által „arc nélküli milliomosnak” becézett Teszári Zoltán. A nagyváradi üzletember vagyona idén az összesített lista harmadik helyére volt elég.
1. Teszári Zoltán (3. a leggazdagabb romániaiak listáján)
Vagyon: 550–570 millió euró Életkor: 47 év Lakhely: Bihar megye, Budapest
Teszári Zoltán soha nem adott interjút, az egyetlen ismert nyilvános szereplése is 2002-re nyúlik vissza, amikor egy üzleti gálán „Az év reménysége” díjjal tüntették ki. Azóta fotót sem igazán készítettek róla, a 15 éve kapott díjra azonban nagyon rászolgált. A tavalyi listán negyedik volt, idén viszont már felfért a dobogóra is: ő Románia harmadik leggazdagabb embere, és a leggazdagabb romániai magyar.
Teszári 47 éves korára egy valódi vállalatbirodalmat épített fel, valószínűleg ő az a milliomos az idei listáról is, akinek a vállalatai a legtöbb romániai háztartásnak nyújtanak valamilyen szolgáltatást. Az idén a tőzsdére is bevezetett Digi Communications nevű vállalat által ő az egyik legdinamikusabban fejlődő telekommunikációs cég, az RCS&RDS tulajdonosa. A Digi leányvállalatai által Magyarországon, Olaszországban és Spanyolországban is jelen van. A vállalat bevételei 2016-ban elérték a 842,8 millió eurót, a bevételek 72,7%-a Romániából származik.
Teszári médiabirodalma elképesztő növekedést mutatott be az elmúlt 15 évben. Míg 2002-ben 700 ezer ügyfele volt a vállalatnak, az elmúlt év végéről származó adatok szerint az előfizetők száma már meghaladta a 12,4 milliót. Közülük 3,3 millióan kabeltévés, 2,5 millióan internetes, 3,9 millióan mobiltelefonos, 1,7 millióan vezetékes telefonos, míg 900 ezren műholdas tévészolgáltatásokra fizettek elő.
Az üzletember fiatalkorában cselgáncsozott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák előállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után Ovidiu Crișannal karöltve megalapította a Kappa nevű céget, majd nem sokkal később létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.
2. A Mudura család (58.)
Vagyon: 85–90 millió euró Lakhely: Bihar megye
Az ingatlanszektorban és kereskedelemben tevékenykedő család vagyona enyhén növekedett a tavalyi 83–85 millió euróról 85–90 millió euróra. Muduráék 2017-re tervezték befejezni azt a nagyváradi Înfrăţirea üzem helyébe épített plázát, iroda- és lakóházakat is tartalmazó ingatlanfejlesztést, amelynek becsült értéke a Capital szerint elérheti a 60 millió eurót. A család tulajdonában van Nagyvárad első plázája, a 2002-ben megnyitott a Lotus Center, amelynek tavalyi árbevétele elérte a 8 millió eurót.
A család azt követően vált széles körben ismerté Romániában, hogy a kilencvenes évek elején idősebb Mudura Sándor elsőként kezdte értékesíteni a hazai piacon a Ferrero termékeit, köztük a Kinder tojásokat, és a Tic-Tac cukorkákat. Ifjabb Mudura Sándor édesapja halála után, 2014-ben átvette a család tulajdonában levő vállalatok vezetését.
3. Pálfi Miklós (96.)
Vagyon: 55–60 millió euró Életkor: 59 év Lakhely: Bukarest
A Romaqua csoport alelnöke és kisebbségi részvényesének (a cégcsoport részvényeinek 30,7%-át birtokolja) vagyona a tavalyi 44–46 millió euróról 55–60 millió euróra nőtt. Az iparágában piacvezetőnek számító vállalatcsoport tulajdonában olyan ismert márkák vannak, mint a Giusto üdítő, a Quick Cola, a Stânceni ásványvíz, vagy az Albacher sör, de a portfólió messze leghíresebb brandje a Borszéki ásványvíz.
Pálfiról és a vállalat többségi tulajdonrészét birtokló Creţu családról tavaly is azt írtuk, hogy körülbelül 220 millió eurót fektettek a vállalatcsoport modernizálásába 1998-tól. A vállalat árbevétele 2016-ban elérte a 154 millió eurót. Pálfi Miklós a Progresiv magazinnak adott interjúban elmondta, hogy 2016-ban fordult elő először, hogy a tulajdonosként kapott osztalékot felvette, a korábbi években mindig az osztalék újrabefektetése mellett döntött.
4. Verestóy Attila (115.)
Vagyon: 49–50 millió euró Életkor: 63 év Lakhely: Hargita megye
Az RMDSZ szenátora a Capital szerint feltehetően a leggazdagabb romániai politikus. Verestóy vagyona nem változott az elmúlt évhez viszonyítva, jelentős része továbbra is tőzsdén jegyzett vállalatok részvényeibe van befektetve. Nyáron letett vagyonnyilatkozata szerint Verestóy 1,04 millió euró értékben birtokol Transgaz, 333 ezer euró értékben pedig Romgaz részvényeket. A Capital szerint a szenátor tőzsdei befektetéseinek összértéke eléri a 9,56 millió eurót, különböző számlákon tartott pénzének összértéke pedig a 7,02 millió eurót, emellett 11 ingatlan tulajdonosa is.
5. Gadola István (158.)
Vagyon: 35–37 millió euró Életkor: 64 év Lakhely: Kolozs megye
A Capital szerint nem változott az elmúlt évhez viszonyítva Gadola István vagyona. A kolozsvári üzletember 2011-ben adta el a két társával alapított Energobit nevű vállalat többségi részvénypakettjét, a sajtó szerint Gadola akkor körülbelül 20 millió eurót kapott az eladott tulajdonrészért. Ebben az évben viszont bejelentették, hogy Péter Pállal és Ioan Soceával tőkeinjekciót hajtanak végre a vállalatnál, és szorosabbra fűzik a cégvezetéssel való kapcsolatukat.
Gadola a tőkepiacon is aktív befektetőnek számít, körülbelül 10 millió euró értékben birtokol részvényeket, amelyek saját bevallása szerint 7-8 százalékos hozamot hoznak évente. Gadola emellett tavaly azt is bejelentette, hogy egy ingatlanberuházás részeként lakóházakat és plázát is tartalmazó épületegyüttes felépítését tervezi a kolozsvári Vágóhíd térre (Piața Abator).
6. Pászkány Árpád (183.)
Vagyon: 31–33 millió euró Életkor: 46 év Lakhely: Kolozs megye
Az összesített listán két helyet lépett előre, és vagyona is körülbelül 2 millió euróval nőtt az elmúlt évhez viszonyítva Pászkány Árpádnak. A kolozsvári ingatlanbefektetőt pedig bírósági felügyelet alá is helyezték idén, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság (DIICOT) a Kolozsvári CFR futballklub vagyonának hűtlen kezelésével gyanúsítja.
Az üzletember több ingatlanfejlesztő vállalat, tanácsadó cég, és IT vállalat tulajdonosa is. Az első millióját samponok és dezodorok értékesítéséből megszerző Pászkány Kolozsvár egyik legjelentősebb ingatlanberuházójának számít, emellett médiavállalatokban is érdekelt.
7. Szász testvérek (219.)
Vagyon: 26–28 millió euró Lakhely: Maros megye
Jó évük volt – röviden így foglalja össze a Capital Szász Orlando és Roland 2017-es esztendejét a Capital. A tulajdonukban levő munkavédelmi eszközöket értékesítő Renania árbevétele elérte a 26,2 millió eurót, a vállalat nyeresége pedig 3 millió euró volt 2016-ban. A két évtizedes múlttal rendelkező vállalat piacvezető Romániában a munkavédelmi eszközök értékesítése és a szaktanácsadás terén. A cégnek Bukarestben, Iaşi-ban, Craiován és Temesváron van munkapontja, Magyarországra, Bulgáriába és a Moldvai Köztársaságba exportálnak termékeket.
8. Bara Levente (225.)
Vagyon: 26–28 millió euró Életkor: 41 év Lakhely: Fehér megye
A listára először tavalyelőtt került fel, idén pedig már a 225. helyen van Bara Levente, a Fehér megyei Supremia Grup nevű élelmiszeripari vállalat alapítója. Az előrelépés fő oka, hogy Bara idén márciusban eladta cégét a francia Solina csoportnak. Piaci források szerint az üzletember 30 millió eurót kapott a vállalatért. Arrafele a vállalatoknak úgy tűnik nagy a keletje, a Szászsebes-Torda autópálya közelében levő Supremia a negyedik olyan Fehér megyei vállalat – az Albalact, a Phart Tec és a Alpin 57 Lux után –, amelyet külföldi vállalatcsoport vásárol fel az elmúlt időszakban.
9. Pál Dénes és Melinda (228.)
Vagyon: 26–28 millió euró Lakhely: Hargita megye
A Pál házaspár először szerepel a listán. Pál Melinda és Dénes 23 éve néhány társukkal tették le a Melinda Impex alapjait. Néhány évvel később családi vállalkozást csináltak cégből, miután felvásárolták a tulajdonostársak részesedését. A család tulajdonában jelenleg két vállalat van, a Melinda Impex Steel és a Melinda Impex Instal. A két vállalat üzleti forgalma elérte a 34 millió eurót a Capital szerint, mindkét vállalat 2 millió eurós profitot termelt.
10. Péter Pál (238.)
Vagyon: 25–27 millió euró Lakhely: Kolozs megye
Akárcsak Gadola István, Péter Pál is az Energobit egyik alapítója, 2011-ben a Capital szerint szintén 20 millió euróért adta el részesedését a vállalatban az Innova Capitalsnak. Péter Pál Gadolával és Ioan Soceával közösen tőkeemelést hajtottak végre a vállalatnál, amelynek vezetésével a jövőben szorosabb viszonyt fognak ápolni. Piaci információkra hivatkozva a Capital azt írja az összeállításában, hogy a tőkeinjekció eredményeként újra a három alapító számít az Energobit főrészvényesének.
11. Korponay Ferenc (256.)
Vagyon: 24–25 Életkor: 50 év Lakóhely: Máramaros megye
Enyhén növekedett az állategészségügyi termékeket árusító Maravet alapítójának, Korponay Ferencnek a vagyona. Két éve a Henry Scheni nevű nagyvállalat 50%-át felvásárolta a cég részvényeinek. A vállalat üzleti forgalma a tranzakciót követő évben 15%-kal emelkedett 2015-höz viszonyítva, és elérte a 27 millió eurót. Korponay – aki a tranzakció ellenére maradt a vállalat vezetője – korábban úgy nyilatkozott, hogy továbbra is nyitva tartják a szemüket az új lehetőségek iránt. Transindex.ro

Soltész Miklós: Az anyanyelv a külhoni magyarság megmaradásának záloga
Az anyanyelv megőrzése a külhoni magyarság megmaradásának egyik legfontosabb záloga, ebben pedig kiemelt szerepet játszanak a határon túli egyházak, valamint a magyar bölcsődék és óvodák – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden.
Soltész Miklós elmondta: 2010-ben 163 millió forintot fordítottak erre a célra, idén pedig már 3,2 milliárd jutott rá.
Az elmúlt években a kormány támogatta 26 új templom felépítését, és mintegy 300 felújítását, hozzájárult egyházi óvodák, iskolák, kollégiumok, parókiák, lelkészi és közösségi házak megújulásához, valamint segítette közösségi programok, zarándoklatok, katolikus táborok megvalósulását is – ismertette az államtitkár.
Soltész Miklós azt hangoztatta, hogy a külhoni egyházaknak nyújtott támogatás erősíti a helyben maradást, hozzájárul a kivándorlás megállításához, és segíti a „visszamagyarosítást” is, mert ha az ott élő magyarok azt látják, hogy az anyaország erős, akkor érzik, hogy érdemes megmaradni.
Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak koordinációjáért felelős kormánybiztos a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programról beszámolva közölte: a 2016 novemberétől 17,1 milliárd forintból elindított első ütemnek és az idén októberben elfogadott 21,5 milliárd forintos másodiknak köszönhetően több mint 150 új óvoda, bölcsőde épül és mintegy 450 újul meg.
Jelenleg több mint 47 ezer gyerek jár a határon túl magyar bölcsődébe és óvodába, ezt a számot a program fejlesztéseivel szeretnék hatvanezerre emelni - mondta a kormánybiztos.
Hozzátette, hogy az intézmények építése és felújítása mellett játszótereket is kialakítanak, fejlesztőcsomagokat és magyar meséket tartalmazó laptopokat is eljuttatnak a bölcsődékbe és az óvodákba, valamint továbbképzéseket, szakmai és módszertani konferenciákat szerveznek az ott dolgozóknak.
Petneházy Attila (Fidesz) arra volt kíváncsi, milyen a fogadtatása a programnak a helyiek körében. Grezsa István elmondta, nagyon pozitívan állnak hozzá a fejlesztésekhez a települések lakói, és Kárpátalján például az ukrán-ruszin gyerekek közül is sokat íratnak magyar óvodába.
Pánczél Károly (Fidesz) az új óvodák későbbi fenntartásáról érdeklődött. A kormánybiztos közölte, a fenntartási rendszerek országonként eltérnek, de a magyar kormány alapelve az, hogy Magyarország megépíti, az ottani állam pedig majd fenntartja az intézményeket.
Az ülésen megemlékeztek a kettős állampolgárságról 2004. december 5-én rendezett népszavazásról is. Soltész Miklós erről azt mondta, az akkori szociálliberális kormány tönkretette az addigi nemzetegyesítő programokat, mivel nem ismerte fel, mekkora küzdelmet folytatnak a határon túli magyarok a megmaradásért. Pánczél Károly, a bizottság fideszes elnöke szégyenteljes eseménynek nevezte a népszavazást, amire azonban – véleménye szerint – 2010-től a magyar nemzetpolitika méltó választ tudott adni. MTI; vajma.info/cikk

Összetalálkoztak a világvándorok és a Gyergyószentmiklóson gyökeret eresztők
„Köszöntünk mindenkit, aki gyergyószentmiklósinak érzi magát, legyen elszármazott, itthon élő, vagy ideszármazott lakos!” – hangzott el a Szent Miklós Napok központi rendezvényén. Mert idén a szentmiklósiak találkozóját hozta ajándékként a püspök.
Gyergyói Seregszemle, Szent Miklós püspök érkezése, tűzijáték és örömzenélés képezte a kedd délutáni, főtéri programot. Olyan mulatság, amelyik egyszerre idézte fel a gyerekkort, az egykor hallott muzsikákat, és a mai slágereket. Több mint hetvenen álltak a színpadon, és több ezren énekelték együtt a szentmiklósi himnusszá vált Örökségünk című éneket.
Szentmiklósinak lenni jó!
A városnapok korábbi éveinek egyik látványos rendezvényét idénre új köntösbe bújtatták. A Seregszemlén a benevező civilszervezetek, összesen huszonhárom csapat vállalta, hogy az eseményre kapott lemezt sajátosan kidíszíti, a csapatra jellemző színeket, formákat, anyagokat felhasználva. Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület őrzi egy évig
A csapatoknak azt kellett szem előtt tartaniuk, hogy a betűkből fűzött mottót advent ideje alatt kifüggesztik a város főterére. Így, a városban sétálva bárki betekintést nyerhet ezen színes, dinamikus betűket látva az itt folyó aktivitásokba, közösségi életbe.
Idén Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület érdemelte ki.
A zsűri tagjainak, Ferencz-Mátéfi Krisztának, Nagy Zoltánnak, Gyergyószentmiklós polgármesterének, Pál Lórántnak és Siófok alpolgármesterének, Potocskáné Kőrősi Anitának nem volt könnyű dolga. A legötletesebb betűt, a legtalálóbb bemutatkozást értékelték, de emellett a csapatok létszámát is figyelembe vették.
A Szentmiklósinak lenni jó! mottó a Step Dance Sportklub, Gránátalma Egyesület, Hóvirág Néptáncegyüttes, Napsugár az esőben Egyesület, Vaskertes Általános Iskola, Százszorszép Napközi, Tanulók Házának ritmikus torna szakosztálya, a VUK és a Dancurás Hegyimentő Egyesület, Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyilkostó Adventure Egyesület, Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, Kós Károly Általános Iskola, Fogarasy Mihály Általános Iskola, Szent Anna Ház, Salamon Ernő Gimnázium, Erdélyi-Kárpát Egyesület, gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, Gyermekotthon a szivárvány alatt, Ugly Bears, Progym, Body House és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar alkotása.
Tűzijátékot hozott a püspök
Mint az utóbbi években, idén is Miklós püspök ajándékozott Gyergyószentmiklóson, de a Mikulást váró gyerekek sem maradtak hiányérzettel, hisz a püspökváró mesejátékban megelevenedett alakja. Igaz, lelepleződött a nagy szakállú kiléte: Hopp és Hepp, a két krampusz derítettek fényt arra, hogy a képzeletbeli ajándékokat osztogató piros ruhás valójában a társuk. A megtört varázst Szent Miklós megjelenése oldotta fel. Jóságos gondolatokat osztott meg a rá várókkal, beszélt arról a mesés világról, ahonnan érkezett, és hangsúlyozta, mennyire örül, hogy találkozhat a gyergyói gyerekekkel.
Hiszek benne, hogy a találkozás öröme a legnagyobb erő, a legnagyobb csoda. Nem számít, hogy mennyire van hideg, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Az a kívánságom, hogy az év minden napján érezzétek a szeretetet, és örülni tudjatok minden találkozásnak, mert ettől lesz igazán ünnep minden pillanat. A mostani is – szólt a gyerekekhez a püspök. Ajándékként tűzijátékot hozott a város minden lakójának.
Gyergyószentmiklós a mi örökségünk
Sorban álltak színpadra azok, akiket régen nem láttunk már itthon, azok, akik országon belül bár, de más településen élnek, és akik velünk együtt élik a gyergyói hétköznapokat – nem kevesebb, mint negyvenhárom zenész szórakoztatta az egybegyűlteket.
Az eseményre összeállt formáció, a Gyergyói Zenészek – Korpos Szabolcs, Csibi András, Fülöp Lóránd, Mihály Csaba, Pál Andor, Molnár Cs. Attila – vállalták, hogy a hazatérő, saját bandával nem rendelkező énekeseknek muzsikálnak. Színpadra lépett a jelenleg Kolozsváron élő Teleki Zoltán, „akinek gyergyóisága abban áll, hogy minden alkalommal új körülményeket teremt a már ismert daloknak” – hangzott a köszöntő, és felcsendült az Ünnep, a Zene nélkül mit érek én.
Gyergyószentmiklóshoz kötődik sok közismert dobos. A kedd este Cserei Csaba és Horváth Kornél kísérte György Lászlót, aki „ugyanolyan lelkesen énekli a kicsiponki faházban, mint Erdély legnagyobb színpadán, többezres közönség előtt az Egészen egyszerű dalt.”
Női énekeseink lényegesen kevesebb szerephez jutnak, ezért a feléjük áradó szeretetünk még erőteljesebb – közölte Barabás Árpád színművész, és a világvándorságról lemondó, az itthon mellett döntő Szentjobbi Boglárkát és a Szállj fel magasra dalt konferálta fel.
Magyarországról érkezett haza Szabó-Nagy Attila, aki énekes-dalszerző, dalait őszinte és frappáns szöveg, és tempós zene jellemzi. Az eseményen az idén megjelent kislemezéről osztott meg egy dalt, a Litánia 2016-ot.
Az est fellépői közül a legifjabbak az Alteregó tagjai voltak. Fodor László, Csóka Lóránd, Péter Gellért autodidakta módon fejlődik, ennek ellenére, amint elhangzott: Úgy tűnik, az Erdély Legszebb Dala versenyt direkt Gyergyónak szervezik, hiszen már harmadik alkalom, hogy gyergyói zenekar kap komoly elismerést: a Bagossy Brothers Company és a No Sugar után idén az Alteregó is díjazott lett. Tőlük hallhatták a Zűrzavart és a Nem számít című dalt.
És ha már nevüket említették, színpadra léptek, akik a tavaly és idén is állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek, akik túl vannak már második nagylemezükön, folyamatosan új dalokkal és új ötletekkel állnak elő. A Bagossy Brothers Company: Bagossy Norbert, Bagossy László, Tatár Attila, Bartis Szilárd, Kozma Zsombor a Harmonikás és a Valahol itt dalaikat adták elő.
Négy kamaszkorú fiú és egy kislány zenélni kezdett, így indult az Álarc a nyolcvanas évek végén. Kiadtak egy kazettát, a Karácsony című dal videoklipje is elkészült. A zene hívása Franciaországig is eljutott, így jött haza az énekes, Dali József, Peló, és a régi bandatagok mellé a rokonok, barátok is csatlakoztak e koncertre. A színpadon állt Pelóval együtt Baricz Tamás Csaba, Bíró Zoltán, Gergely Ármin, Szabó Zsófia, Bereczky Botond, Szabó Zsolt, Baricz Tamás Boróka, Kedves Tamás Hanga, az Évezredek béklyója, és az Álarc dalt idézve. Az Álarcból alakult Lovenet két dala, a Vissza hozzád és a Könyörgés is elhangzott úgy, hogy Boeriu Adrian, és Bereczky Botond is hozzáadta zenei tudását.
1988-at írtunk, amikor a gyergyószentmiklósi Faipari vállalatnál dolgozó ifjak, év végi rendezvénnyel kellett a közönséget szórakoztassák. Innen indul az Incognito története. A kilátástalanságból a zenébe menekültek, egy külön világot teremtettek maguknak, és az akkori közönségüknek.
Az egykori énekes mostanra hazarepült, így állt színpadra Bicsak Tibor, Bicska, Ferencz József, Balázs Bolivár, Barabás Attila, Zsák, és újra lehetett hallani a Mégis várlak, valamint a Sivár az élet dalokat.
Közelítve a jelenhez egy „ízig-vérig gyergyói és ízig vérig vándor zenekar” lépett színpadra, melynek alapítója Bereczky Botond. Ővék is volt már Erdély legszebb dala, nyertesei voltak a Cseh Tamás programnak is.
Vendégelőadókkal lépett fel ezúttal a No Sugar együttes: Boeriu Adrian, Basilidesz László, Ferenczi Zoltán, Bereczky Botond, Portik Lívia együtt Bicsak Tiborral és Gáspár Zoltánnal.
Gáspi, az egykori Metrum zenekar énekese is igennel válaszolt a hazahívásra, hisz itthon találja azt a két dolgot, amit nagyon szeret: a zenét és a hegyeket. Portik Lívia és Szentjobbi Boglárka volt társa Az utolsó rock and roll, majd a Miskolc előadásában.
Végül a közös zenélés örömeként együtt énekelt Bicska, Peló, Teleki Zoltán és Gáspi, valamint mindenki, akinek kedvence A zöld, a bíbor és a fekete, majd felcsendült színpadon és nézőtéren egyaránt az Örökségünk, és az ígéretként is felfogható szentmiklósi üzenet azoknak, akik most nem lehettek jelen az egybegyűltek között: Összetartozunk. Balázs Katalin / Székelyhon.ro

Időtálló a szolgálat, mert az a közösség tartja fenn, amely igényli is a munkájukat
Marosvásárhely központi részében egy újonnan vásárolt ingatlanba költözött a Telefonos Szeretetszolgálat, és közösségi szervezetként munkálkodnak azért, hogy krízishelyzetben lévő személyeken azonnal tudjanak segíteni.
Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat alapítója és vezetője szerdán sajtótájékoztatón mutatta be az új székhelyet, és mesélt a nem is olyan távoli tervekről. Kilenc éve működik a Telefonos Szeretetszolgálat Kolozsváron, amely pár évre rá Marosvásárhelyen is megnyitotta telefonvonalait, nemrég pedig a kincses városból Marosvásárhelyre tette át székhelyét.
Attól közösségi egy projekt, hogy egy közösség felkarolja, a szeretetszolgálat pedig egy időtálló szolgálat, hiszen az a közösség, amely igényli a munkáját, fenn is tudja tartani – fogalmazott Sajó Norbert. Mint mondta, Marosvásárhelynek nem kell vetekednie Kolozsvárral, hiszen sok mindenben túlszárnyalta már azt. Itt még megvan a szívélyesség, a családias légkör, az emberek ismerik egymást, Kolozsváron már nem, és ezt semmilyen uniós projekt nem tudja visszahozni a kincses városba. Az új székhelyet sem uniós támogatásokból, hanem egy marosvásárhelyi vállalkozó segítségével sikerült megvásárolnia a Telefonos Szeretetszolgálatnak, és havi részletekben 15 év alatt kell visszafizetni neki a kölcsönt – mondta Sajó Norbert. Havonta 1700 lejes részletekben törlesztik az adósságot, ez az összeg a havi 10 lejes felajánlásokból gyűl össze, amelyet főként helyi magánszemélyektől, kisnyugdíjasoktól, diákoktól kapnak. Novemberben például az 1700 lej helyett 4200 lejt tudtak törleszteni, annyi adomány gyűlt össze.
A Telefonos Szeretetszolgálat idén harmadik éve szervezi meg Marosvásárhelyen az adventi szeretetvendégséget, amelyen kétszáz szerényebb körülmények között élő személynek terítenek ünnepi asztalt december 15-én 17 órától Marosvásárhelyen a Mobex étteremben. Sajó Norbert hangsúlyozta, ez nem a szegények vacsorája, hanem egy közösségi alkalom a találkozásokra. A szerényebb körülmények között élőkön kívül egyházi vezetőket, orvosokat és üzletembereket is meghívtak. Volt olyan étterem, amely visszautasította a kérésünket, mikor meghallotta, hogy hátrányos helyzetűeknek, kisnyugdíjasoknak, fogyatékkal élőknek terítenénk asztalt, de a Mobex étterem elvállalta – fogalmazott Sajó Norbert. Egy menü ára 15 lejbe kerül, és idén először magánszemélyek felajánlásaiból szeretnék kifizetni az étkezés árát. Az előző években ugyanis helyi magánvállalkozók ajánlották fel az ünnepi vacsora számlájának törlesztését.
A Román Kereskedelmi Bank idei jótékonysági börzéjére is benevezett a Telefonos Szeretetszolgálat, a tavaly egyetlen erdélyi magyar szervezetként vettek részt a kampányban. Ez a jótékonysági börze nevű verseny február végéig tart, addig egy online adományozási lehetőséget biztosít a bank, és az a hatalmas előnye, hogy kezelési költség nélkül, biztonságos körülmények között adományozhatunk online egy szervezetnek 5 és 1000 lej között.
Ha az adományok és a felajánlók száma elégséges, akkor az első három helyezettnek az adományait megduplázza a bank – magyarázta a kampány lényegét Sajó Norbert. A marosvásárhelyi szervezet a menedékszoba megnyitásáért nevezett be a versenybe, hiszen még mintegy tízezer euróra lenne szükségük ahhoz, hogy megnyithassák ezt az új székhelyen. Itt legtöbb három napig ingyenesen szállásolnának el a kórházi beavatkozásokról kijövő vidéki betegeket és hozzátartozóikat. Ezért szükségük van két emeletes ágyra, a központi fűtés beszerelésére, nyílászárók korszerűsítésére, egy kódolt rendszer beszerelésére, amely biztosítja, hogy bejuthassanak a vendégek a szobába akkor is, amikor ők nincsenek ott. A jótékonysági börze részleteiről a bursabinelui.ro oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Orgona- és zászlószentelés Szent Miklós ünnepén Gyergyószentmiklóson
„Boldog a nép, amelyik tud ünnepelni” – idézte a zsoltáros gondolatát Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános. Felsorolta azokat a helyszíneket, ahol a városnapok alatt alkalom adódott az együttlétre, hogy végül, Szent Miklós napján a templomba gyűljenek össze az ünneplők, részt venni a búcsús szentmisén és körmeneten.
Száztíz éve annak, hogy várossá vált Gyergyószentmiklós. Ezt juttatja a lakók eszébe az a zászló, amelyik a polgármesteri hivatal előtt vontak fel szerdán. A lobogót Potyó Ferenc érseki helynök szentelte meg a körmenet során.
A búcsús szentmise ünnepi szónoka szintén szerdán szentelhette meg a felújított Kolonics-orgonát.
A Szent Miklós templom orgonájának igényes felújítási munkálatai támogatók révén valósulhattak meg – közölte a főesperes, hozzátéve: a gyergyói nép szeret énekelni, és örvend, ha szép orgonajáték kíséri az énekét. A szentmise kezdetén csak a kórus énekelt, az orgona a megszentelés után szólalt meg újra. Az első hangokat Pap Attila keze idézte elő a hangszerek királynőjeként is emlegetett orgonából. A negyedéves, zeneszakos egyetemi hallgató azt mondja, szereti ezt a „családi vállalkozást”: édesapja, Zoltán az orgonarestaurátor, és amikor ő végez a munkával, fia játékával igazolja a sikert. „Nagy élmény első lenni, megszólaltatni egy felújított orgonát, főleg nekem, aki művész szeretnék lenni. Valószínű, a közönségnek is tetszhetett, mert tapsoltak, ami bizony ritka hasonló esetekben. A hangszer értékét jó, ha tudomásul vesszük” – fejtette ki. Pap Attila úgy fogalmazott, hogy Gyergyószentmiklóson Kolonicsnak egy olyan orgonája maradt fenn, amelyet teljesen visszaállítottak eredeti állapotára. Királynő a hangszerek között, ékszere a templomnak: bármilyen művet meg lehet rajta szólaltatni.
Az ember boldogságának forrása
Az örömünnepen a boldogságról beszélt prédikációjában Potyó Ferenc pápai prelátus, általános helynök. Elmondta: a Krisztus-követés nem egy elvont, természetfeletti elvárás, hanem a mindennapi életben az igazságok megélését jelenti. A feladat az, hogy saját életünkben próbáljuk megvalósítani azt, amit Szent Miklós élt, mert ez több, mint másfél ezer év után is aktuális.
Ökrös szekéren a püspök szobra. Minden esztendőben jelen van a körmeneten
A dal is azt mondja, minden ember boldog akar lenni. De ezt a boldogságot hiába hajhássza, próbálja megszerezni az ember, mert nem lehet. Ez Isten ajándéka. Mindaz, aki Istennel szeretetben, tiszta lelkiismerettel együttműködik, az megkapja ezt az ajándékot, és valóban boldog lesz. A püspök erényei közül a jóságot emelte ki másodikként a szónok: „sok mindent szeretnénk, sok mindent nem tehetünk meg. Amit viszont megtehetünk a legkisebbtől a legnagyobbig, a gazdagtól a szegényig az, hogy jók legyünk. Ha nem tudunk jót tenni, rosszat ne tegyünk. Ha ezt az életeszmét tartanánk szem előtt, lényegesen megváltozna a mindennapi életünk. De mindig van lehetőség jót tenni, akár meghallgatni embertársunkat, jó szóval segíteni. Nem mondhatjuk, hogy szegények vagyunk, nincs mit adjunk, mert mindannyiunknak sokkal több van, mint amennyi szükséges. Tudunk ajándékozni, ajándékká válni mások számára.”
A vikárius szerint ennél több nem is kell, hiszen van program, van, amit eltanulni Szent Miklóstól, és megvalósítani, és ez nem csak másokat tesz gazdaggá, hanem ez által mi is megtaláljuk a boldogságot – ezen gondolatokkal indulhattak a körmenetre a szentmiklósi hívek, a környező falvakról érkező búcsús zarándokok és a városnapok vendégei. A sorban jelen voltak az örmény közösség vörös köpönyegesei, a Szent György Lovagrend tagjai és ökrös fogat szállította idén is körbe a központon Szent Miklós szobrát. Balázs Katalin / Székelyhon.ro

Magyargyűlölet a Sepsi OSK meccsén (A fővárosi ultrák „kitettek magukért”)
A hétfő este Brassóban megrendezett Sepsi OSK– Bukaresti Dinamo élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen ismét kimutatták foguk fehérjét a fővárosi ultrák, akik az első félidőben a magyarok és Magyarország szidalmazására koncentráltak saját alakulatuk biztatása helyett. Alig kezdődött meg a mérkőzés, a közel 150 fős, bukarestiekből és brassóiakból álló szurkolótábor rázendített a Kifelé a magyarokkal az országból! rigmusra, amire eleinte a Székely Légió tapssal, majd Ria, ria, Hungária! és Aki ugrál, büszke székely! felkiáltással válaszolt.
A hangosbemondón is felszólították a fővárosi ultrákat, hogy hagyják abba a xenofób megnyilvánulásokat, és a sportszerűség határain belül biztassák csapatukat, viszont ez sem hatotta meg a szájkaratésokat, így tovább folytatták a nyomdafestéket nem tűrő szidalmazásokat. Először felhangzott a Sz... meg a hazátlanokat! és a Magyarország sz... le a f...! is. A szidalmazások mellett pirotechnikai eszközöket is bevetettek, illetve két molinó is előkerült a farzsebükből. Az egyiken a Halál a magyarokra, a másikon meg az Autonómiát akartok!? felirat szerepelt – ez utóbbira egy ökölbe szorított kezet, kinyújtott középső ujjal is festettek a kérdés után.
Felmerül a kérdés, hogy a számtalan csendőr és biztonsági ember felügyelete alatt és a szigorú biztonsági ellenőrzések mellett miként tudták ezeket a nem épp kis méretű molinókat és a pirotechnikai eszközöket bevinni a stadionba. Persze, nem ez volt az első eset, hiszen az FCSB ellen is hasonló forgatókönyv szerint zajlottak a magyarellenes provokációk. Amikor azt hittük, hogy már eleget láttunk, csalódnunk kellett, hiszen az ultrákhoz a Dinamo játékosai is csatlakoztak, és még a gólörömöt is átitatták némi túlfűtött nacionalizmussal: amikor a 31. percben a Dinamo Ionuţ Nedelcearu révén megszerezte második gólját is, a 21 éves hátvéd a kispadhoz szaladt, ahol csapattársaitól egy fehér pólót kapott Avram Iancu arcképével, és ezt a hazaiak szurkolói felé mutatta. A Romániában nemzeti hősnek tekintett vezért senkinek nem kell bemutatni, hiszen 1848–49-ben a magyar forradalom ellen harcolt. Az első félidő végéig a Dinamo szurkolói még szidták és melegebb éghajlatra küldték a magyarokat, majd a szünet után alábbhagyott a harci kedvük.
Legutóbb októberben az FCSB elleni mérkőzésen voltak ilyen kaliberű xenofób megnyilvánulások: a mérkőzés során kifeszítettek egy bannert A ti otthonotok nem Romániában van. Menjetek innen! felirattal. Akkor a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága 5000 lejes bírságot rótt ki az FCSB-re és a Sepsi OSK-ra is. Hiába tett többször is panaszt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat és folytatott tárgyalásokat a Román Labdarúgó-szövetséggel, a magyarellenesség gyűrűzik tovább, tehát ideje lenne már nemzetközi fórumokhoz fordulni, mert sajnos egyre inkább bebizonyosodik, hogy Romániában a labdarúgó-mérkőzések már rég nem a sportról szólnak. Alexa Károly / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhatárolódtak az idegenektől (December elseje Kézdivásárhelyen)
A kézdivásárhelyi román közösség képviselői – a Román Lélek Helyi Fejlesztési és Kulturális Egyesület vezetői – elhatárolódtak a Románia nemzeti napja alkalmával Mihai Tîrnoveanu brassói orvos által szervezett főtéri meneteléstől – hangzott el tegnap az inkubátorházban tartott sajtótájékoztatón, amelyen az új görögkeleti templom előtti vallásos és katonai megemlékezés, illetve a sportcsarnokig tartó menetelés és az ott lezajlott gálaelőadás szervezői voltak jelen: Constantin Pătru, Ioana Nela Felea, Nelu Norocea, Mihaela Cristea és Monica Rusu.
Elmondták: szükségesnek látták tájékoztatni a magyar közvéleményt az általuk, illetve a brassói Nemzet Útja Egyesület által szervezett december elsejei rendezvényről. Constantin Pătru hangsúlyozta: ők nem értettek egyet a brassói egyesület által szervezett, a Gábor Áron teret is érintő párhuzamos meneteléssel, és továbbra is a legnagyobb egyetértésben és békességben óhajtanak élni a kézdivásárhelyi magyarokkal, akiknek tisztelik nemzeti ünnepét, és pár éve koszorúznak is Gábor Áron szobránál. „Nekünk december elseje után is itt kell élnünk a magyarokkal együtt, hiszen magyar szomszédaink és barátaink vannak” – mondotta Constantin Pătru, hangsúlyozva: nem ők hívták ide a főtéren felvonuló, más vidékekről érkezett románokat. Nelu Norocea az elmondottakhoz annyit fűzött hozzá, hogy a helyi románság nem csak ortodox vallású emberekből áll, harmincöt-negyven százalékuk római katolikus vagy más felekezetű, ezért ők a december elsejei rendezvényeket nemcsak az ortodoxok számára szervezték, hanem minden itt élő román számára. Azt is megtudtuk, hogy a Facebookon beharangozott zászlóajándékozás elmaradt, a több száz trikolórt visszavitték Brassóba. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Mihály király
96 éves korában elhunyt Mihály volt román király – jelentette be tegnap az egykori uralkodó családja. Mihály daganatos betegségben és leukémiában szenvedett, Svájcban kezelték, ottani rezidenciáján érte a halál. Holttestét december 13-án szállítják Romániába. Ő az utolsó olyan személyiség, aki a második világháború idején államfő volt.
A volt király utoljára 2014 novemberében, 93. születésnapján mutatkozott a nyilvánosság előtt; tavaly márciusban súlyos betegségére hivatkozva közölte, hogy visszavonul a közélettől, és lányát, Margit trónörökös hercegnőt bízta meg, hogy a korona őreként képviselje a román királyi családot.
Bár Mihály korábban sem volt aktív szereplője a román közéletnek, nagy tiszteletnek örvendett az országban, és személyes tekintélye is hozzájárult ahhoz, hogy a királyság eszméje az utóbbi évtizedben egyre népszerűbbé vált Romániában.
A román uralkodókat eddig a Curtea de Argeşen épült 16. századi kolostorban helyezték örök nyugalomra, itt azonban nincs már hely újabb kripták kialakítására, ezért 2009-ben új királyi kápolnát építettek a régi templom szomszédságában. Mihály tavaly elhunyt feleségét, Anna volt királynét már itt temették el.
Mihály a Hohenzollern-családból való II. Károly király fia. Gyermekként 1927 és 1930, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-i fordulatban, amikor a már hadszíntérré vált Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át. A kommunisták által elűzött királyi család a 2000-es években költözött vissza Romániába, miután államosított ingatlanaik jelentős részét visszaszolgáltatták.
Az utolsó román király halálának hírére a romániai pártelnökök sorra kifejezték megrendülésüket, még Ion Iliescu volt államfő is elismerő szavakkal emlékezett meg róla, noha 1990-ben ő akadályozta meg Mihály romániai látogatását. Az SZDP a gyász miatt lemondta a szombatra tervezett tüntetéseket, a kormány pedig háromnapos nemzeti gyászt kíván hirdetni. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint I. Mihály király a gerincesség és a méltóság jelképe volt, halálával az ország történelmének fontos fejezete zárul le. Klaus Iohannis jelenlegi államfő azt nyilatkozta: Mihály király egész életét Románia szolgálatába állította, méltósággal és felelősséggel szolgált az utolsó percig. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdő támogatásra szorul (Közbirtokosság)
Közel két évtizede majd minden székelyföldi településen feléledt legalább egy közbirtokosság. Csákány Lászlóval, a Szemerja-Görgő Egyesített Közbirtokosság elnökével arra kerestük a választ, hogy milyen feladatokat tud ellátni egy közbirtokosság, miként lehet összeegyeztetni az erdőgazdálkodási és az egyéb, például környezetvédelmi szempontokat, mindez hogyan működtethető az érvényben lévő jogi kerettel.
Rendelkezni a tulajdonjoggal
– A közbirtokosság sajátos jogi forma. Milyen jogi környezetben működik ma, rendeződtek-e a tulajdonjogi viszonyok?
– Jogilag a közbirtokosságok tulajdoni rendszere két lépcsőben ugyan, de rendeződött. A tizenhét évvel ezelőtti félszárnyas visszaszolgáltatást utólag nagyjából rendezte a jogalkotó. A közbirtokosságok mai működését sokkal inkább az nehezíti, hogy van tulajdon, de a tulajdonos nem rendelkezik közvetlenül tulajdonjoga fölött. Egy kissé furcsa hasonlattal, van fürdőszobánk, de nem engedik, hogy benne fürödjünk. A tulajdonjog fölött rendelkezünk, de a gazdálkodási jogot átruházták egy teljesen más intézményre. Európában bizonyára egyedülálló – és nem véletlenül –, hogy az erdőtulajdonosnak nincs gazdálkodási joga. Sem a fa, sem a vadállomány, sem az egyéb hasznot hozó részterületek tekintetében. A visszaélések megfékezésére egy sor intézményt működtetnek, egy sor intézkedést bevezettek és bevezetnek, csak azt nem veszik számításba, hogy ezek az intézmények mind-mind az erdők terhére vannak. Ebből az következik, hogy az erdő védelme helyett még többet kell kitermelni – mert a fa eladásából lehet a legtöbb jövedelmet biztosítani –, hogy ezeket a pluszköltségeket fedezni lehessen.
– Mi a jellegzetessége ennek a gazdálkodási formának?
– Az erdészeti törvény szabályozza, hogy milyen formában lehet erdőgazdálkodást folytatni. Nálunk legkevesebb nyolcezer hektárral kell rendelkeznie egy tulajdonosnak ahhoz, hogy az állami erdészet mintájára egy magánerdészeti struktúrát hozzon létre és működtessen. Márpedig egyetlen közbirtokosság sincs abban a helyzetben, hogy ezt megtegye, így közbirtokosságok szövetsége jött létre, ezek általában magánerdészeteket bíznak meg a gazdálkodással. A költségek tehát meglehetősen sokrétűek, ami mind-mind az erdőt terheli. Csak a fát látjuk benne
– Ez a gazdálkodás része, de az egykori közbirtokosságok valójában egy közösséget szolgáltak.
– Ez mára gyakorlatilag megfordult. Ugyan 1972-ben Buenos Airesben elfogadták az erdők többhasznúságának a tételét, ezt nálunk ma senki nem veszi figyelembe. Az erdőben csak a fát látjuk, az abból származó közvetlen hasznot. Az utóbbi időben egyre több támadás éri az erdőtulajdonosokat, illetve az erdésztársadalmat. Mindenki a fakivágásokról, az erdőirtásról beszél, de az erdőre és közvetetten a tulajdonosokra, a szakmára háruló terhekről kevesen beszélnek. Nálunk az erdő mindenkié, de amikor a költségekről esik szó, akkor csak a tulajdonosok, illetve a szakma jön számításba, a költségek terhe az ő vállukat nyomja. Pedig minden egyes ötvenéves fa egy vegetációs ciklusban egy teherautónyi árut bocsát a társadalom rendelkezésére. Elég, ha csak a „megtermelt” oxigénre gondolok, vagy arra, hogy egy fa egy vegetációs időszakban 4200 liter vizet képes megtisztítani. A csapon folyó vízért fizetni kell, de annak az összegnek a töredéke sem jut el az erdőtulajdonosokig. Holott az erdőt például adóteher sújtja. Amit az egykori közbirtokosságok nyújtottak a társadalomnak, a megváltozott helyzet miatt vissza kellene segíteni az erdőnek, illetve a tulajdonosoknak. Ennek a lényege az, hogy tehermentesítsük az erdőt (például adómentességgel vagy támogatással, akárcsak a mezőgazdaságot), mert ha nem, egyre több fát kell kitermelni. A másik különbség, hogy annak idején a közbirtokosságnak nem csupán erdeje, legelője, hanem ingatlanjai is voltak, a mindenkori tanító, kántor jövedelmét abból biztosították, nem beszélve a szegények segítéséről, a tűzifával való ellátásról. Vagyis közfeladatokat látott el, az oktatás, a kultúra, a vallásgyakorlás egyik háttérintézménye tudott lenni. Ma már ezeket a feladatokat más intézmények, állam, önkormányzat látja el, más költségvetésből finanszírozzák részben vagy egészben. Vagyis a régi közbirtokosságok társadalmi funkciója jelentős volt, segítette a közösséget, ma a közbirtokosság szorulna segítségre, támogatásra, elsősorban az erdők, az élhető környezet védelme érdekében.
Az élet alapfeltételei nélkülözhetetlenek
– A környezetvédelmi szempontok hosszú távú gondolkodást feltételeznek, holott manapság a hatékony gazdálkodási szempontok a meghatározóak.
– A magyarországi modell – bár ők jóval kevesebb erdővel rendelkeznek – jónak bizonyult, hiszen ők nem közbirtokosságként, hanem zárt részvénytársaságokként (Zrt.) gazdálkodnak, önállóan. Vagy Ausztriában, aki 30 árnál nagyobb erdőterülettel rendelkezik, az önállóan gazdálkodhat a tulajdonjogával. Bedő Albert annak idején felismerte, hogy az erdővel gazdálkodni kell, megfelelő üzemterv alapján. De saját belátása szerint végzi vagy éppen végezteti el a munkát. Természetesen állami feladat az ellenőrzés, hogy az üzemtervet betartják-e. Nálunk azonban ez nem megengedett, a gazdálkodásnál még ráépül egy-két struktúra, ami teher – ahogy már jeleztem.
– Ráadásul az erdő mint ökoszisztéma a környezetvédelemben is meghatározó szerepet játszik. Hogyan lehet a gazdálkodási és a környezetvédelmi szempontokat összeegyeztetni?
– Van olyan felmérés – az ENSZ-statisztikákban olvastam –, hogy egy hektár erdőnek az egészségre gyakorolt hatása értékben háromszor meghaladja a fa értékét. Ezzel szemben senkinek nem jutott eszébe, hogy egy aszpirin értékét visszafordítsa az erdők megőrzésére. Globális paradigmaváltást kellene eszközölni. Ugyanis a gazdasági szempontok azt diktálják, hogy addig, amíg kereslet van, a kínálat is megjelenik. Az esztelen fogyasztás esztelen kitermelést eredményez. Az 1945-ös államosításhoz képest például Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén egyharmaddal csökkentek az erdős területek a mezőgazdasági területek, vagyis a legelők javára. De állattartás immár nem folyik a városban. A fölöslegessé vált területek visszaerdősítése azonban nem megoldott. A környezet egyébként rendelkezik öngyógyító tulajdonsággal, a probléma az, hogy nekünk nincs időnk ezt kivárni. Azt kellene belátnunk, hogy egy sor dologra nincs szükségünk, de jó vízre, jó levegőre, napfényre és élhető talajra igen, vagyis az élet alapfeltételei nélkülözhetetlenek. Ezeket kell megvédeni.
– Rövid távon mi lenne az első lépés, hogy a dolgok helyükre kerüljenek?
– A törvényes keret megváltoztatása lehetne az első lépés, hogy a tulajdonosnak legyen joga gazdálkodást is folytatni. A folyamatok leegyszerűsödnének, átláthatóbbak lennének, sőt, ellenőrizhetőbbek. És persze kevesebb költséget generálnának. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A digitális bennszülöttek olvasásterápiája
Kétnapos képzésen van túl az a harminc könyvtáros, aki nemrég részt vett a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban tartott foglalkozásokon. A képzés célja a biblioterápia módszerének megismertetésén túl az új digitális eszközök bevonása, továbbá szó esett a kiterjesztett valóság fogalmáról. Az előadásokat Bartos Éva, a könyvtári biblioterápia magyarországi megalapozója, a Magyar Biblioterápiás Társaság titkára, illetve Gulyás Enikő informatikus-könyvtáros tartotta.
Biblioterápiáról egy unalmas olvasókör juthat eszünkbe, ahol a résztvevők mentálisan vagy lelkileg sérültek. Nos, ez egyáltalán nincs így. A biblioterápia meghatározásai a könyvek gyógyító szerepét emelik ki. Ma már inkább a személyiség fejlődésének segítését tartják szem előtt. A biblioterápia abban különbözik az egyszerű szövegértelmezéstől, hogy a befogadó – aki saját múltjának és jelenének ismeretében nagyon összetett és érzékeny személyiség – azt gyakorolja, hogy az adott szöveg itt és most mit jelent számára. Tagadhatatlan, hogy a biblioterápia gyökerei az ókorba nyúlnak vissza, elég, ha arra gondolunk, hogy a Biblia és a Korán is tartalmaz életvezetési tanácsokat. A biblioterápiás foglalkozások fokozatosan elterjedtek a XIX. században, kórházakban (sebesült katonáknak olvastak fel stb.). Napjainkra két fő ága alakult ki: a preventív vagy fejlesztő biblioterápia és a klinikai biblioterápia. A huszonegyedik század új kihívásai életre hívták az úgynevezett fejlesztő e-biblioterápiát. Egy ilyen biblioterápiás ülés megszervezésekor figyelembe kell venni a célcsoportot, a bemutatott irodalmi mű kiválasztásánál pedig szem előtt kell tartani néhány szempontot. Például azt, hogy a mű valamilyen értéket közvetítsen, narratív legyen, valamint bizonyos társadalmi problémákat vessen fel, amelyeket tovább lehet gondolni. Ezt követi a szóbeli megbeszélés, bizonyos szabályok szerint. És ezen a ponton lép be a XXI. századi technika. A befogadók modern eszközök (táblagépek, képregény-készítő programok) bevonásával lerajzolják a megbeszélt történetet, majd egy felhőbe elmentve, megbeszélik a rajzokat, kivetítve azokat az interaktív táblára. Ezáltal nemcsak a befogadók önértékelését és konfliktuskezelési képességét lehet fejleszteni, hanem digitális kompetenciájukat is. Ez utóbbi nagyon fontos Gulyás Enikő szerint, ugyanis ma már egyre elterjedtebbek az információs és kommunikációs technológiai (IKT-) eszközök. Például a tanulási folyamat során a gyerekeknek egy kiterjesztett valóságot hoznak létre egy markerre (speciális lap) irányított okoskütyű segítségével, akár a tudományos-fantasztikus filmekben. Ezzel a módszerrel modellezhető 3D-ben például az emberi test vagy akármilyen más szemléltetőeszköz. A modern digitális eszközök nem az ellenségeink, hanem kommunikációs eszköztárunk kibővítésének lehetőségei. Rajtunk múlik, hogy segítő szándékkal tudjuk-e használni őket. Matekovics János Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)