Búcsú a piszkos politikától
A csíksomlyói búcsú körüli UNESCO-s hercehurca megkülönböztetett védelem helyett eddig inkább csak a zarándoklat szellemiségéhez méltatlan helyzeteket eredményezett. Hogy miért sült el fordítva? Mert mindegy, mit emelnek be a romániai politikai színtérre: azt óhatatlanul megforgatják az aktuális vagy időtlen csatározások piszkában.
Az RMDSZ bő hat évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy a csíksomlyói búcsút terjesszék fel az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének világörökség-listájára. Vitathatatlan, hogy a Kárpát-medence magyarságának egyik legnagyobb vallásos ünnepe nemcsak katolikus, nemcsak erdélyi, nemcsak magyar érték, hanem méltán válhatna a világörökség elismert részévé is.
A felterjesztés természetes lépés, ám az elmúlt évek kudarcsorozata ismeretében felmerül a kérdés, hogy vajon megérte, megéri-e. Hiszen nyugodt szívvel kijelenthetjük: a ma is százezreket megmozgató csíksomlyói búcsú léte, megmaradása nem forog veszélyben, nincs szüksége nemzetközi védelemre (mint például Verespataknak) – az UNESCO-cím odaítélése a székelyföldi zarándoklat esetében magától értetődő, ám csupán jelképes gesztus lenne.
Nyilván tisztában van ezzel az RMDSZ is, amely az elmúlt években nem egyszer a világszervezet küszöbéig vitte az ügyet, ám az utolsó métereken rendre elbukott a kezdeményezés. Ugyanis a felterjesztés idővel – sajnos – a magyarjelkép-üldözés tárgyává dagadt, a magyar érdekképviselet pedig egy éve – sajnos – már kampánytémává tette az ügyet.
Az UNESCO 2016-os közgyűlésén ugyanis az akkori szakértői kormány képviselője – az ígéretek ellenére – gyakorlatilag ellehetetlenítette a búcsú felterjesztésének elfogadását, a jogos magyar felháborodásból pedig Kelemen Hunorék megpróbáltak politikai tőkét kovácsolni a közelgő parlamenti választások előtt. „Ha nem vagyunk ott, ahol a minket érintő döntések születnek, akkor nem járunk sikerrel. Ezért kell felmutatnunk közösségünk erejét december 11-én” – fogalmazott egy évvel ezelőtt, az UNESCO-döntésre reagálva a szövetség elnöke.
Nos a közösségünk tavaly „megmutatta erejét”, a megizmosodott RMDSZ pedig „ott van”, ráadásul parlamenti együttműködést is kötött a kormánykoalíció tagjaival, ám mindezek ellenére a világszervezet idei, nemrég lezajlott közgyűlésén már fel sem merült a csíksomlyói búcsú ügye. A tavalyi felháborodás idénre egy írásbeli számonkéréssé szelídült, amelyet a parlament UNESCO-bizottsága (ilyen is van) címzett a művelődési minisztériumnak.
Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökének magyarázata pedig egy év elteltével is jobbára a Cioloș-kormány „hazug” képviselőinek pocskondiázásában merül ki, azzal megspékelve, hogy a sikerre egy újabb kormányra lépés jelentene garanciát – azaz nem elég ott lenni, Hegedüs Csilla szerint kormányozni is kellene. Ez az a pont, amikor nyugodtan kijelenthetjük: ennyit tényleg nem ér meg. A csíksomlyói zarándoklat lelkületétől, szellemiségétől, örökségétől távol állnak a politikai alkuk, pártok, kormányok, éppen ezért nem szabad a végletekig erőltetni egy olyan elismerés kiharcolását, amely gyakorlatilag semmivel sem teszi gazdagabbá a hívek, zarándokok számára a pünkösdszombati ünnepet. És éppen ezért politikai tőkét sem illik kovácsolni belőle. Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Másodszor adták át az Élő Székelyföld-díjakat
Kis falvakban lüktet, vért pumpál a mindennapokba, jövőt éltet a szülőföld pulzusa köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívügyüknek tekintik, hogy munkájukkal a székelység testi, szellemi gyarapítását szolgálják. Példaértékű életutak elismeréséről szólt az Élő Székelyföld Munkacsoport díjátadója, amelyen id. Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanítót és Bancsi-Rigó Istvánt, a Homoródszentmártonban gazdálkodó fiatal agrármérnököt tüntették ki.
Nem telt meg zsúfolásig a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme, de szép számban voltak, akik jelenlétükkel megtisztelték az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület december 12-i díjátadóját, jelenlétükkel, szavakkal is kifejezték tiszteletüket, mind a díjalapítók, mind pedig az elismerésre érdemesnek talált személyek iránt. Ez a hangulat ünnepi rangra emelte az eseményt, amelynek méltóságot adott az is, hogy munkatársunk, az est házigazdája, forgatókönyvének szerzője, Simó Márton író, újságíró, az Élő Székelyföld Egyesület és annak tevékenységét pártfogoló Munkacsoport vezetője igazán megadta a módját a közel kétórás estnek. Gondoskodott arról, hogy az egybegyűlteknek ne csak friss kalács jusson, ne csupán az ünnepeltek egészségére koccintsanak jófajta házi borral, pálinkával, de hazai földön termett szellemi táplálékot is kapjanak útravalóul. Erről a meghívottak gondoskodtak.
Sebestyén Péter plébános, közismertebb nevén Péter páter adventi gondolatait osztotta meg, figyelmeztetve a „kalandvágyból itthon maradottakat”, hogy mindig, de különösen a várakozás időszakában éber, az isteni gondviselést, áldást otthonukba befogadó kapuőrök legyenek. Vetített képekben mutatta be Gyöngyössy János történeti grafikus a székelyderzsi, bögözi, homoródkarácsonyfalvi, gelencei, sepsikilyéni évszázados templomokban feltárt Szent László-freskókat, előadását Magyari Hunor kiváló fotóival illusztrálva. A Székelyföld folyóirat decemberi lapszámát, a Székely Könyvtár sorozat legfrissebb öt kötetét a hamarosan Balassi-karddal „felfegyverkező” Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő jóvoltából ismerhették meg a résztvevők. Nem feledkezhetünk meg a hírneves korondi keramikusról, Páll Ágostonról sem, aki különleges ajándékkal, a kemencében aznap „kisült” míves kerámia plakettel lepte meg a kitüntetetteket, és az etédi, illetve énlaki asszonyokról sem, akik székely ruhába öltözve jelentek meg és ajándékukat nótacsokorba kötötték.
A jövőnk falun lakik
– Mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a vidéki élet jelenségeire és segítsünk a falunak, hogy megerősödve tarthasson meg minket. Ennek szellemében dolgozunk és tervezzük a jövőt, többek közt azt, hogy a most szerény, szociális segély összegű díjunkat is valamelyest növelni tudjuk – fogalmazott rövid felvezetőjében az egybegyűlteket üdvözlő Simó Márton. – A falu testi és szellemi táplálékot ad a városnak, az ott élő, dolgozó emberekre való odafigyelés fontos és szükséges – vélekedett Bálint Mózes, az első Élő Székelyföld-díjas, méltatva a Munkacsoport és Egyesület törekvéseit, szellemiségét. A bevezetőt a díjazottak bemutatása követte. A szervezők felkérésére Farkas Antal és Szabó Károly operatőrök rövid, de a lényeget szépen summázó filmes portrét rajzoltak a két díjazottról.
Aki egy egész falut tanított
Jó volt látni, ahogy a varrottasokkal, szőttesekkel berendezett szobában, fekete-fehér fotográfiákat nézegetve mesélt id. Szávai Márton. Többek közt arról, hogy miért volt szívügye és minden erőfeszítése ellenére miért hiúsult meg az, hogy Énlaka is felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára, valamint, hogy jelenleg azon dolgozik, hogy az eddig megjelent közel 70 énlaki tanulmányt, a Pro Énlaka Alapítvány által elindított sorozatot a székely népdal és néptánc témájú munkájával egészítse ki.
A tanítóként, a helyi kulturális, civil élet felpezsdítőjeként, a falu épített és szellemi örökségének megőrzőjeként, a honos gyümölcsfajták felleltározója és a kihalásra ítélt genetikai állomány megmentőjeként és továbbéltetőjeként jellemezte id. Szávai Mártont laudációjában P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező, a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa. Úgy fogalmazott: példaértékű néptanító, akinek élete összefonódott a faluval, amelynek úgy adott rangot, hírnevet, hogy értékeit megmutatta, és hittel, kitartással dolgozott azért, hogy a felnövő nemzedékek ne váljanak gyökértelenekké.
– Szávai Márton és kortársainak népszolgálata az erős elkötelezettségből fakadt. Gárdonyi Géza (…) lámpásoknak nevezte őket. Mi tudjuk, hogy vannak köztük fényes csillagok is. Szávai Márton a mi csillagaink közé tartozik – méltatta az Élő Székelyföld életműdíjasát P. Buzogány.
Megbecsülni a föld ajándékait
2013-ban döntött úgy, hogy hagyja a kincses Kolozsvárt, hazaköltözik szülőfalujába, Homoródszentmártonba, és saját földjén gazdálkodik. A fiatal agrármérnök, Bancsi-Rigó István a nehezebbik, de ugyanakkor a szebbik utat választotta arra, hogy szakmailag, emberileg kiteljesedjék, mondta laudációjában Nagyálmos Ildikó költő, újságíró. Úgy vélekedett, Bancsi-Rigó, aki a földművelést választotta megélhetési forrásnak, nemcsak elismerést, de csodálatot is érdemel. – Kevesen látják meg a föld szépségét, s még kevesebben tudnak a növények nyelvén beszélgetni. Kétség nem fér hozzá, Bancsi-Rigó István ezen kiváltságosok közé tartozik, hiszen másképp nem választotta volna ezt a megélhetési formát, feladva a sokkal divatosabb és nyilván pénzesebb kertészmérnöki nagyvárosi állását. (…) Alázattal és alapos pontossággal végzi a munkáját az év minden szakában, ő maga hozza be a városi piacra a terményt, mert fontos számára a vásárlókkal, fogyasztókkal való találkozás, kapcsolattartás, visszaigazolás. Az elégedett vásárlók pedig rendszerint visszajárnak hozzá és bizonyságot tesznek arról, hogy fáradságos munkája nem volt hiábavaló – hangzott el a méltatásban. A díjak átadását követően Szőcs László és Jakab Attila, Etéd és Homoródszentmárton község polgármestere szintén rövid köszöntőt mondott. Az Élő Székelyföld-díj átadásának második kiadását kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)

Interjú Borboly Csaba megyetanácselnökkel
Sok kár megelőzhető lett volna
A román vízügyi és erdészeti minisztérium 2016-ban 1700 nagyragadozó – 552 barnamedve, 657 farkas, 482 vadmacska – kilövését akarta engedélyezni Romániában. A zöldszervezetek, állatvédők tiltakozásba fogtak, aláírást gyűjtöttek a nagyvadak védelmében.
A kilövési kvótát minden évben a brassói egyetem erdészeti karának a tanulmánya alapján hagyják jóvá. A román akadémia negatívan véleményezte a védett állatfajok kilövésére vonatkozó rendeletet. A Brassói Táblabíróság ügyészsége is vizsgálatot indított a kilövési kvóták megállapítása miatt. Cristiana Pascal-Palmer (volt) környezetvédelmi miniszter pedig visszavonta a kilövésre való rendeletet. A populáció szabályozás céljával történő medvevadászat letiltása nagy felháborodást keltett a vadásztársaságok körében. Heves vita alakult ki a vadászok és természet-, környezetvédők között. Miközben a jelenlegi helyzetnek az első számú kárvallottai az állattartók, a mezőgazdasági területeket művelők.
2017-ben Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter intervenciós kvótát engedélyez medvék és farkasok kilövésére. Azonban ezzel sem a vadásztársaságok sem a környezetvédők nincsenek megelégedve. Közben a községek, települések vezetői is igen érintetté váltak a témában, mert egyre gyakrabban és egyre többször a faluban, lakott övezetben jelennek meg medvék, és nem csak anyagi károkat okoznak, hanem emberek életét is veszélyeztetik. Félelemben, rettegésben tartva az ott élőket, akik egyértelműen az előjáróktól várják a megoldást.
A medve köztémává vált, megosztja a társadalmat, heves indulatokat vált ki emberekből, a nagy vitában egyre többen az országvezetésre, a politikusokra mutogatnak, hogy ők kellene tegyenek valamit, kezükben van a döntés, náluk van a megoldás…
Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, az Európai Unió Régiók Bizottságának a témában felelős raportőrét kerestük meg, és a medvetémáról, a kialakult helyzetről, a fejleményekről, eredményekről és a hogyan továbbról beszélgettünk.
– Mikor volt az a pont, amikor rájött, hogy a medvekérdéssel foglalkoznia kell?
– 2008 áprilisában, az akkori közvetlen megyetanácselnöki tisztségért folyó választási kampányban szembesültem először a kérdéssel. Akkor gyalogosan végigjártam a megye minden települését, és azon belül is a fontosabb utcákat, és az emberekkel szóba álltam. Napi 1–2 községre volt elég az idő. Kőrispatakon szörnyedtem el a legjobban, és Siménfalván, ahol számos gazda arról panaszkodott, hogy a vadkárok miatt visszaszorultak a kis kertjeikbe, és felhagyták a termelést. Megválasztásomat követően már 2009-ben létrehoztunk egy megyei, a vadkárokkal foglalkozó munkacsoportot, és elkezdtünk közösen megoldásokat keresni. Az évek során egyre több ismeretre tettünk szert, egyre részletesebben láttuk a kérdést, ezért hatékonyan tudtunk segíteni olyan kérdésekben, mint a kárfelvétel, de szerveztünk tájékoztató kampányokat, jogszabály-módosítást nyújtottunk be a villanypásztor telepítésére vonatkozóan, miközben folyamatosan kértük a központi kormányzattól a hosszú távú intézkedések bevezetését, mert főleg a medvék esetében látszott, hogy évről évre komolyabb, súlyosabb lesz a helyzet. S ahogy a helyzet súlyossága nőtt, úgy lettünk egyre hangosabbak. Nem az volt a célunk, hogy a medvevadászatnak alapot adjuk, hanem az, hogy Bukarest ne tudja szőnyeg alá seperni a medvekérdést, és a szokásos bukaresti látszat és akkut problémakezelés helyett, hosszú távú, fenntartható megoldásról beszéljünk, s ezt a célunk elértük. Annak ellenére, hogy legtöbbször én kerültem előtérbe a sajtóban, egy nagyon jó csapattal dolgoztam együtt, itt gondolok a megyei tanácsnál lévő 5 munkatársamra, az önkéntesen jelentkező, segítő félszáz bedolgozóra, vagy a Szent István Egyetem vadgazdálkodási tanszékére.
– Miért vált társadalmi kérdéssé a medvegond? Miért nem maradt meg vadgazdálkodás szinten?
– Mert ez Románia. Bukarestben rászoktak arra, hogy cirkusszal lehet a nagyobb bajokat elkendőzni. Így a 2016-os „szakértő” kormány minisztere felkorbácsolta az indulatokat e téren, majd amint azt utólag is elismerték a minisztérium munkatársai, hozott egy érzelmi döntést. Ez az érzelmi döntés lehet jót tett az akkori kormányfő politikai karrierjének, viszont a székely falvak lakóinak csak kárt hozott, és nem csak, mert ugyanilyen helyzet áll fenn Brassó, Szeben, Prahova megyékben is. Ennek köszönhetően lett a medvekérdésből szakmai vita helyett társadalmi vita. Ennek legnagyobb hátránya, hogy a szakmai érvek helyett a kérdés érzelmi megközelítése kapott inkább teret. Erre rájött az is, hogy egyre inkább kezdett látszani, hogy több 10 millió euró uniós finanszírozást hívtak le Romániában szervezetek és központi állami szervek, különféle tanulmányok, elemzések, tervek készítésére, a nagyvadak ügyére is, de azoknak eredménye újabb vitákhoz vezetett, s a legfontosabb, hogy a sok kutatás során a helyi közösségek véleménye és a helyi valóság mellőzve lett. A lehívott források elég tekintélyes részét kommunikációra költhető összegek képezték, és egy egyenlőtlen harc kezdődött a médiában, ahol a gazdák, földtulajdonosok, vadgazdák már nem rúgtak labdába. Tehát, látni kell, hogy komoly erőforrás áll a status-quo-t megtartani akarók rendelkezésére, hisz a The Guardianig eljutottak, hamis állításokat közölve, így próbálva megakadályozni egy általam készített uniós dokumentum elfogadását a Régiók Bizottságában.
– Mikor volt az első medvével való találkozása?
– Gyerekkoromban, talán 7-es lehettem, édesapám állatorvos, így mindig elkísértem őt, nyáron sokszor jártunk ki az esztenákra. Életem legszebb pillanatai közé tartoznak ezek az élmények, a juhfürdetéstől a frissen készült orda, sajt vagy zsendice kóstolásáig és a természetben való csatangolásokig. Az egyik csomafalvi juhnyáj a parajdi részen legelt, odamentünk, a román pásztor fiával játszottunk az erdőben, amíg a kezelések tartottak, és egyszer előttünk kb. 5–6 méterrel kiszökött egy medve, és ment le a patak felé. Elég nagy ijedtség lett úrrá rajtunk, ma persze mosolygok a történteken, de akkor megtanultam, mit jelent az, hogy a medve nem játék.
– Térjünk vissza a jelenbe, hogyan látja a medvekérdést, hogyan tovább?
– Kell hinnünk abban, hogy a helyzetet lehet okosan rendezni. A medve is egy érték, és az is kell maradjon. El kell érnünk, hogy ne közellenség legyen. Több szinten folyik a munka, a megyében, Bukarestben és Brüsszelben. Ezekről órákat lehet beszélni, de megpróbálom röviden összefoglalni a követett célokat, a felsorolás nem tükröz semmilyen fontossági sorrendet:
1. Megelőzésre kell összpontosítani, hiszen a beavatkozás, azaz – ahogy többen ismerik – az intervenció, csak pillanatnyi megoldás, amely a jelenlegi helyzetet is csak részben kezeli. Megelőzés nélkül újabb és újabb esetek lesznek.
2. Sajnálom, hogy a vadásztársaságok szinte egy hónapig nem hitték el, hogy megszületett az intervenciós rendelet, és kell vele élni a veszélyes egyedek ügyében, így sok helyen sok kár, akár ember elleni támadás is megelőzhető lett volna az ősz folyamán. De persze a minisztériumot továbbra is számon kell kérjük, mert nem mennek a dolgok, csak vontatottan és médiacirkuszok árán.
3. Rendbe kell tenni a jogszabályokat, itt már sok javaslatunk volt, és ezeket újra és újra benyújtjuk. Az, hogy novemberben a szenátus környezetvédelmi bizottsága egy nyílt vitát szervezett a témában, az annak köszönhető, hogy nem hagytuk magunk ígéretekkel elhallgattatni, és olyan intézmények kapcsolódtak be a vitába, amelyek egy éve még nem tartották érdemesnek a témát napirendre tűzni. De ugyanakkor benyújtottunk egy petíciót a nép ügyvédjéhez, hogy vizsgálják meg, hogy hány intézmény és döntéshozó testület nem végzi a dolgát, hiszen az emberi élet és a testi épség semmibe vételét nem lehet elnézni.
4. Brüsszelben sikerült letisztázni, hogy „nem Brüsszel a hibás”, Brüsszel nem tiltott meg semmit, csak a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztériuma nem teszi a dolgát. Ezt fontos tudni! Ellenben Brüsszeltől várják a pénzt a megelőzésre, hiszen ha itt van Európa medvepopulációjának kétharmada, s nekünk kötelességünk erre vigyázni, akkor a kötelezettségből származó költségeket kompenzálni kell. Ezzel Brüsszel egyet is ért, de megfelelő menedzsment és terv nélkül nem fogja biztosítani a forrásokat, és ez a román kormány legnagyobb hiányossága, s ezt akarják eltakarni a „Brüsszel megtiltotta” típusú mondatokkal.
5. A mezőgazdasági minisztériumnál ki kell harcoljuk, hogy indítsák el a Natura 2000-es kompenzációra vonatkozó intézkedést, hiszen Románia szinte az egyetlen ország az Unióban, amely nem hívja le a hektáronként 200–500 eurót jelentő uniós forrást. Egyszerű számítással, egy kétezer hektáros közbirtokossági terület esetében, ami beleesik egy Natura 2000-es övezetbe, csak kétszáz euróval számolva is négyszázezer euró kompenzációt jelentene, amely mellett már megérné a medvét akár „mézzel is etetni” odafent a saját élőhelyén, hogy ne a könnyű táplálékszerzés miatt szokjon rá a kertjeinkre, házainkra, állatainkra.
6. Szemléletváltásra van szükség a vadásztársaságoknál is, összefüggésben a Natura 2000-es területek kompenzációjával, s el kell jutni arra a szintre, hogy egy-egy nagyvad kilövése a bevételek csak kisebbik szeletét képezze. Szerintem az itteni vadásztársulásnak sem felel meg, hogy egy itteni vadász, aki minimálbéren van alkalmazva, „kiszolgálja” és napokon keresztül szinte szolgaként kísérgeti a nyugati „pénzes” kollégáját, míg az elejti az úgymond újratermelődő vadat. Nem vagyok vadász, de a logika erre enged következtetni.
Örvendek és fontosnak tartom, hogy itt van a Szent István Egyetem, ahol vadgazdamérnöki mesteri oktatást is biztosítanak, emellett elindult a beszélgetés, közös pontok keresése a természetvédők és a Natura 2000-es övezetek kezelőivel, tehát sokrétű tevékenységet kell folytatni az egyensúly megteremtése céljából. Persze, a központi kormányzat megfelelő tevékenysége nélkül csak kis eredményeket érhetünk el, de a július 5-ei tüntetés előtti napon is sokan azt mondták, értelmetlen Bukarestbe menni. Én hittem abban, ha valamit akarunk, akkor azt meg kell próbáljuk. És nekünk volt igazunk. Külön köszönöm Tamás Sándor és Péter Ferenc kollégáimnak is, valamint az RMDSZ parlamenti képviseletének, megmutattuk, hogy van összefogás, hogy együtt egy erőt képezünk. S ha akkor sikerült elérni közös céljainkat, akkor máskor is fog, én hiszek ebben az együttműködésben.
– Mit tart az eddigi eredmények közül a legfontosabbnak?
– A legfontosabb eredmény, hogy sikerült megakadályozni azt, hogy legalább a döntéshozó fórumok szintjén ne az érzelmi érvek legyenek hangsúlyban. A másik jelentős eredmény, hogy a minisztérium megértette a menedzsment terv lényegét, már ha másért nem is, csak azért, hogy ne legyen a média kereszttüzében, s ha tartják ígéretük, akkor a hetekben közvitára bocsátják a menedzsment tervet. De ez már legyen a jövő, most már advent van. Ismételten megköszönöm mindenkinek a támogatását, jó szavát, amit az idei évben felénk tolmácsolt, kívánok a Székely Hírmondó olvasóinak áldott karácsonyi ünnepeket, és az új évben mindenkit áldás, öröm és egészség kísérjen! Kelemen László / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Diákok vernek tanárokat az iskolákban: mi áll az ijesztő jelenség mögött?
Csak múlt héten három olyan eset is napvilágot látott a sajtóban, amikor diákok ütöttek meg tanárokat az iskolában. Az egyik eset éppen Csíkszerdában történt: a Liviu Rebreanu román tannyelvű általános iskolában egy 14 éves, hetedik osztályos diák feleltetés miatt előbb meglökte, majd ütlegelni kezdte a tanárnőt, aki megpróbált a naplóval védekezni. Egy újabb lökés következtében a pedagógus nekiesett a fűtőtestnek és a közelében található szekrénynek. A tanárnőnek krónikus hátfájdalmai vannak hosszabb ideje, ezért hívta ki a mentőket is.
Teleorman megyében még képtelenebb jelentek zajlottak az osztályteremben: miután egy tanárnő képtelen volt fegyelmezni a diákokat polgári nevelés órán, el akarta hagyni az osztálytermet, de két fiú ebben megakadályozta. Egyikük elállta az ajtót, a másik a pedagógus fenekét, hátát csapkodta, trágárul szidalmazta. Az osztály röhécselve követte a jeleneteket, senki sem akadályozta meg a tanárnő megalázását. A jelenetről videófelvétel is készült.
A harmadik incidens Konstanca megyében történt, francia órán. A tanárnőnek feltűnt, hogy a teremben tartózkodik egy olyan diák, aki nem tagja az osztálynak. Megkérdezte tőle, hogy hívják, majd felkérte, hogy hagyja el a termet. A diák erre nem volt hajlandó, a nevét sem árulta el, csak annyit mondott, hogy egy párhuzamos osztályba jár. A tanárnő ekkor felszólította, hogy együtt keressék fel az iskolaigazgatót. A kamasz erre ököllel állon ütötte a pedagógust, kitépte a kezéből az osztálynaplót, és ütlegelni kezdte, lerepítve a szemüvegét. Kis idő után abbahagyta a tanárnő bántalmazását, és kirohant a teremből. Mint kiderült, a kamasznak rendezetlen a családi háttere, a nagymamája neveli, évet ismételt, és már korábban is voltak magatartásbeli problémái.
A sort folytathatnánk azokkal az esetekkel is, amikor a tanárok lépnek fel agresszíven a diákokkal szemben, és a diákok közti bántalmazásokról még nem is beszéltünk. A Romániai Magyar Diákszövetség (Makosz) elnökével, Bukur Tamással, Román Mónika pszichológussal és Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla elméleti líceum igazgatójával annak próbáltunk utána járni, mi állhat az erőszak mögött és hogyan lehetne ezt megelőzni.
Hiba lenne csak a diákokat okolni
A Makosz elnöke, Bukur Tamás szerint hiba lenne az agresszió okait azzal letudni, hogy a diákokat képtelenség fegyelmezni. „A diákok többsége gyerek. A fegyelmezetlenségnek rengeteg oka van, ide sorolhatjuk a családi állapotot, a szociális helyzetet. Az erőszak leginkább azokban az iskolákban gyakori, ahol a tanulók gyenge szociális körülményekből jönnek. Elég sajnálatos, de a különböző romániai iskolákban eltérő az oktatás minősége, az oktatás minőségétől is függ, hogy mennyire van jelen az erőszak egy iskolában” – magyarázta.
A diákok közötti kegyetlenkedésekről Bukur elmondta, ez elég általános az iskolákban, és ez alól a magyar tannyelvű intézmények sem kivételek. „A diákok nagy része gyerek, és nem tudják mindig meghúzni a határt, hogy a játék, a viccelődés mikor csap át bántalmazásba. És szerintem ezt a határt sokszor a szülők és a tanárok sem ismerik fel, így nem tudják időben meghúzni a vonalat. Romániában a bullying, a kegyetlenkedés jelenségével alig foglalkoznak, miközben a nyugati világban egyre nagyobb figyelmet fordítanak ennek visszaszorítására. Nagyon gyakori nálunk is, hogy egy osztályközösségben kirekesztenek gyermekeket. A kirekesztés nemcsak abban áll, hogy magára hagyják, hanem nagyon gyakran erősen zaklatják, bántalmazzák, tönkreteszik a lelki világát. Leginkább az általános iskolákban jellemző ez” – mondta. A Makosz elnöke szerint a romániai oktatás fölött mintha megállt volna az idő, a mentalitás, a tanítási technikák, a módszerek legalább száz évesek.
Elmondta, a Makosz nem kapott az utóbbi 2-3 évben egyetlen tagszervezettől sem panaszt arra vonatkozóan, hogy a tanárok és a diákok között fizikai erőszak történt volna a magyar tannyelvű iskolákban. Verbális bántalmazás miatt viszont már kaptak panaszt diáktanácsoktól, tanár fenyegetett meg diákot, hangfelvétel is készült az esetről. „Elég durva volt, nagyon meghökkentünk” – mondta Bukur Tamás.
Az okok a családban keresendők
Román Mónika pszichológus szerint a diákok agresszív fellépésének oka mindenképpen a családban keresendő. „A legsúlyosabb tényezőnek azt látom, amikor a szülők annyira elfoglaltak, hogy nincs idejük a gyerekre, és az elektronikus bébiszitterre hagyják őket. A gyerek nem tanul meg szociálisan közeledni a szüleihez, pedig ez az első számú felnőtt kapcsolata az életében. A tanárokkal való kommunikáció alapjául ez az első számú felnőtt kapcsolat, vagy annak hiánya áll. Kamaszkorban, amikor a bántalmazások történnek, már nagyon nehéz pótolni ezt” – mondta a szakember.
Hozzátette, egy gyermek szükségét érzi annak, hogy egy erős szülő meghatározó dolgokban korlátokat állítson neki. „Ezért később hálás is lesz a gyermek, hiszen tud gyermeknek maradni, nem próbál felnőttként viselkedni, felnőtteket megítélni, felnőttek dolgába beleszólni például később, az iskolában” – mondta a pszichológus. Hangsúlyozta, ez a határvonás semmiképp sem fizikai bántalmazással kell, hogy megtörténjen, hiszen ezzel éppen az ellenkező hatást érnénk el.
A külföldi munkavállalás tönkreteszi a gyermekeket
A szakember nem finomkodott azokkal a szülőkkel, akik gyermekeiket magukra hagyva külföldre mennek dolgozni. „Az elhanyagolás súlyos formája, ha a szülők magukra hagyják a gyermekeiket. Ezek a gyermekek sokszor úgy érzik, hogy a szülő számára nem képviselnek akkora értéket, mint a pénz, elvesztik a legelemibb kapcsolatot, nincs, akiktől tanuljanak. A nagyszülő soha sem tudja teljes mértékben pótolni egy szülőt, egy nagyszülő már nem tud a gyermek nyelvén beszélni. Mi, felnőttek is nehezen kommunikálunk a gyerekeinkkel, olyan hirtelen, olyan gyorsan változik a világ, hogy nem bírjuk követni, erre nagyszülő már végképp nem képes. Az elment szülő effektív magára hagyja a gyermekét. Azzal, hogy a gyermek fizikai szükségleteit kielégítjük, még nem fogunk olyan biztonságot nyújtani, olyan biztos kötődést, ami alapján egy alapvető szabályokat betartó felnőtté válik” – magyarázta.
Az iskolában számos jó gyakorlattal élhetünk
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, iskolapszichológus, úgy vélte: ha eljutunk oda, hogy egy diák felemeli kezét egy tanárra, már túl késő – azt jelenti, hogy nem tettünk a megelőzésért. Az igazgató szerint a kegyetlenkedés elleni programoknak onnan kell elindulniuk, hogy az iskolában nagyon világos belső szabályzatot fektetünk le, amely mellett mindenki elköteleződik. „Meg kell értetni diákkal, tanárral szülővel, hogy a szabály értünk van, az együttműködésünk alapja, ezért mindenkinek ki kell állnia mellette” – mondta.
„Ha viszont azt nézzük meg, mit ír elő például a diákstatútum a büntetésekről, meg kell állapítanom, hogy a kötelező oktatásig, tízedik osztályig szinte meg van kötve a kezünk. A tanulót négyszemközt lehet csak megszidni, írásban is figyelmeztetnem kell, mielőtt szankciókat foganatosítok. Ha tehát a büntetés felől közelítem meg a problémát, nagyon kevés eszköz van a kezünkben. Ezért inkább a megelőzéssel kell foglalni” – magyarázta. Elmondta, a világos szabályok lefektetésén kívül vonzó játszóhelyeket kell létrehozni, komolyan kell venni a szolgálatos tanár munkáját a szünetekben. A megelőzéshez járul hozzá, ha egy pedagóguscsoport azon dolgozik, hogyan érezze jól magát a diák az iskolában. Fontos, hogy a szülők legyen támogatók, partnerek.
A rendszeres osztályfőnöki órák szintén nélkülözhetetlen elemei a kegyetlenkedésekkel szembeni fellépésnek. „Ma, amikor az osztályfőnöki órák opcionálisak középiskolában, mégiscsak az iskolán múlik, hogy mennyire tudja meggyőzni a szülői közösséget, hogy erre szükség van” – mondta Erdei Ildikó. De ott vannak a kooperatív tanulás eszközei, az osztályépítő hétvégék. „Ha én be tudom építeni a közösségembe a kirekesztetteket, jóval kevesebb esély lesz arra, hogy a frusztráció nőjön és ez kegyetlenkedések formájában bukjon ki” – mondta a szakember.
Személyes minták nélkül nem fog menni
Emlékeztetett, elsősorban a minták azok, amelyek hatnak. „Tanítunk az erőszakról, a szociális érzékenységről, de sokkal nagyobb szerepe van az úgynevezett láthatatlan curriculumnak. Ha tanárként például behunyom a szemem egy verbális erőszak hallatán, nyilván, mindegy, hogy mit tanítok, hiszen nem vagyok hiteles a mindennapi cselekedeteimben” – mutatott rá a pedagógus.
A Bartók Béla Elméleti Líceumban az iskolapszichológus mellett logopédus, fejlesztőpedagógus is segíti, hogy a diákok biztonságban érezzék magukat, az iskola szociális gondozókkal is együttműködik. A védőháló kiépítése viszont az iskola érdeme. Emlékeztetett, hogy a közoktatási rendszerben például be lehetne vezetni olyan intézkedéseket is, amelyekkel például akár anyagi jutalomban részesítenék azokat a tanárokat, akiknek sikerül beépíteni a közösségbe a problémás gyermekeket. Anyagi jutalom jelenleg annak a pedagógusnak jár, aki jó eredményeket ér el diákjaival versenyeken. Oborocea Mónika / maszol.ro

Magyarázat és támadás (Az RMDSZ és az igazságügyi törvények)
Viszonylag hosszú közleményt bocsátott ki szerda este az RMDSZ, melyben az igazságügy és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács működéséről szóló törvények módosítása támogatásának az okait magyarázzák. Szintén szerdán Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Mentsétek Meg Romániát Szövetség magyar nyelven megfogalmazott, az erdélyi magyar választópolgároknak címzett felhívására válaszolt, melynek tárgya a szövetség viszonyulása az igazságszolgáltatási reformhoz. Az alakulat egykori markáns jogász-politikusa, Eckstein-Kovács Péter volt szenátor ezzel szemben már harmadik alkalommal keményen bírálta a szövetség viszonyulását.
„Megszavaztuk az igazságügy és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács működéséről szóló törvények módosítását, mert ezek tovább erősítik a jogállamot és a korrupcióellenes harcot Romániában” – fogalmaz indításként a szövetség által szerdán kibocsátott közlemény. Az állásfoglalás így folytatódik: Romániában a nemzetbiztonságra hivatkozva bármikor bárkit lehallgathatnak azért, hogy bűnvádi eljárást indíthassanak a rendszer számára kényelmetlennek tartott emberek ellen. Ma nem vonják felelősségre azokat az ügyészeket és bírókat, akik rosszhiszeműségből vagy gondatlanságból hibákat követnek el, emberek életeit teszik tönkre. A szövetség szerint ezen a tarthatatlan állapoton változtatni kell. „Meggyőződésünk, hogy a törvényes keretek módosítása által elérhető a túlkapások visszaszorítása, valamint a jogállam megerősítése. December 11-én a bírák és ügyészek tevékenységének szétválasztásával tettünk egy lépést a jogállam megerősítéséért, mai szavazatunkkal is ezt az utat követtük” – szögezik le. „Ne nézzetek hülyének”
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerdán a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) által egy nappal korábban közzétett, az erdélyi magyar választópolgároknak címzett felhívás (mely egyben az igazságszolgáltatási reformokat támogató RMDSZ politikáját bíráló írás is) kapcsán ismertette álláspontját a Facebookon. Az MRSZ-üzenet lényege, hogy a törvény módosításainak célja az igazságszolgáltatás politikai ellenőrzés alá vonása, és ez „eltéríti az országot az európai, az euroatlanti útról, s évtizedekkel veti vissza fejlődését a történelemben”. Az alakulat arra kéri a magyar választókat, erre figyelmeztessék az RMDSZ-es képviselőket is. Porcsalmi Bálint válaszában egyebek mellett felrótta az ellenzéki alakulatoknak, hogy a tavalyi kampány óta nem szólította meg a magyarokat, most egyetlen kifogásolt törvénycikkelyt, semmi konkrétumot nem fogalmazott meg állítása alátámasztására, mint ahogy nem érvelt akkor sem, amikor magyarokat érintő kezdeményezéseket támadott vagy szavazott le. A politikus szerint az MRSZ jogállamot prédikál, de közben az ügyészállam megerősítésén dolgozik. „Mi hisszük, hogy ezek a törvények a jogállamot szolgálják. Tisztább, egyértelmű szabályokat hoznak, reálisan szétválasztják az ügyészek és bírák hatáskörét (ami eddig nem így volt), számon kérhetővé teszik őket hibáikért. Ha az a baj, ezt mondjátok. Ezt meg tudnám érteni, sőt, tisztelni is. Csak arra kérlek, ne nézzetek hülyének bennünket, és ne nézzétek hülyének a magyarokat se, akiket hibáinkkal együtt a legjobb belátásunk és tudásunk szerint próbálunk képviselni. Mert a magyaroknak létkérdés a működő jogállam, a hatalmi ágak szétválasztása – nemcsak papíron, hanem a törvényszéken is. Mert nekünk ez a legfőbb garancia arra, hogy jogainkat ne csorbítsák, hogy javainkat ne vegyék el” – fogalmazott az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Ezt nehéz lesz elfelejtetni
Eckstein-Kovács Péter, a szövetség volt szenátora az elmúlt napokban több rendben elmarasztalta az RMDSZ által képviselt igazságügyi politikát. A jogász-politikus szerint inkább a jogállam csorbításához járul hozzá a szövetség bizonyos kormánykoalíciós szívességek fejében (így a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozását lehetővé tévő jogszabály elfogadása). A Krónika napilapnak adott interjújában úgy véli, „az igazságügyi rendszer működését szabályozó törvények módosításai a korrupcióellenes ügyészek hatásköreinek megcsonkítását célozzák”.
A volt szenátor továbbá leszögezi: nincs olyan, hogy ügyészállam, sokkalta inkább arról van szó, hogy a politikusokat, valamint gazdag és befolyásos embereket zavarja, hogy nem állnak a törvények felett, felelősségre vonhatók, és ezt a korrupcióellenes ügyészség meg is teszi. A volt kisebbségügyi miniszter ugyanakkor úgy látja, az egész intézkedéscsomag a korrupcióellenes harcot veszélyezteti, és az, hogy az RMDSZ mellé állt, a szövetség számára igen kedvezőtlen lehet, mivel ez „nehezen lesz elfelejtve a jóérzésű románok és magyarok részéről”. Háromszék; Erdély.ma

A Bartók Béla Alapítvány 25. esztendeje
„Álmodjunk közösen arról, hogy milyen legyen a magyar közösség iskolája!”
A Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum támogatására 1991–1992-ben hozta létre az iskola 21 tanára és volt diákja a hasonló nevű alapítványt. A Bartók Béla Alapítvány hivatalos bejegyzésének 25. évfordulóját 2017 december 15-én ünnepelték meg az iskola csordultig megtelt dísztermében, az egykori alapítók, a támogatók, testvériskolák és a partner szervezetek vezetői, valamint az iskola tanárai és tehetséges diákjai részvételével.
Az Alapítvány negyed évszázadának eseményeiről és eredményeiről Halász Ferenc elnök tartott vetített képekkel illusztrált előadást. Az Alapítványt eredetileg azzal a céllal hozták létre, hogy a Bartók Béla Elméleti Líceum – Temes megye egyetlen önálló magyar középiskolája – számára az anyagi-pénzügyi támogatást biztosítsa. Az évek során, az Alapítvány pénzügyi megerősödése lehetővé tette, hogy támogatását kiterjessze a város és a megye minden magyar tannyelvű iskolájára és óvodájára. 2001-től az Alapítvány a Temes megyei magyar szórványoktatási program koordinátora. Figyelemre méltó, hogy az Alapítvány egyre munkaigényesebb működtetését egészen a közelmúltig kizárólag önkéntesek végezték!
Az ünnepi rendezvényen jelen volt két olyan támogató – Almássy Zoltán és Szegedi Lajos – akik a kezdetektől rendszeres adományaikkal segítették a temesvári magyar iskolát. A jelen levő szponzorok nevében Almássy Zoltán, az iskola volt diákja és hűséges támogatója mondott köszöntőt, egy bankhoz hasonlítva az alapítványt, amely meghálálta a befektetőinek a bizalmat, és hozzájárult egy „széleslátókörű jövendő nemzedék” kineveléséhez. Az iskolát támogató véndiákok között van Nagy István is, aki büszkén mondta, hogy immár a kisfia is az iskola diákja és arra hívta fel a diákság figyelmét, hogy „most használják az idejüket tanulásra, amikor mindenki segíteni akar nekik”!
Dr. Erdei Ildikó köszöntője során így fogalmazott: „Számomra az alapítvány az a biztos pont volt, amelyik megerősítette azt, hogy érdemes álmodozni, nemes dolgokat kitalálni. Az alapítvány egy remek háttér, ezért arra kérem a jelenlevőket, hogy álmodjunk közösen arról, hogy milyen legyen a Temes megyei magyar közösségnek az iskolája”.
A Bartók Béla Alapítvány alapítóit és önkéntes működtetőit emléklapokkal tisztelték meg a szervezők. A magyarországi Pallas Athené Alapítvány jóvoltából dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató és Halász Ferenc alapítványi elnök ösztöndíjakat adtak át a 2016–2017-es tanév legeredményesebb diákjainak és felkészítő tanáraiknak. Az évfordulós rendezvényt a Bartók Béla Elméleti Líceum hagyományőrzőinek fellépése színesítette.
Halász Ferenc, a Bartók Béla Alapítvány elnöke a Nyugati Jelennek elmondta: fontos eredménynek tartja, hogy az alapítvány 25 esztendőn keresztül fennmaradt, és végezhette áldásos a tevékenységét. „Olyan 25 évről van szó, amelyben a pénzügyi források, a támogatók, a partnerek száma állandóan növekedett és ennek megfelelően a programok is egyre szerteágazóbbak lettek. Az Alapítvány életében fordulatot hozott, amikor magyarországi támogatással, az Apáczai Alapítványon keresztül megindult az a szórványprogram, amely térségekben és megyékben gondolkodott. Magyarországon a Bartók Béla Alapítványt szemelték ki a Temes megyei szórványoktatási program koordinálására, ezt a széleskörű tevékenységet folytatjuk ma is. Az alapítvány éves bevételei 150 ezer lej körül mozognak, ennek a döntő többsége magyarországi pályázatokból származik. Az alapítvány munkájának a legnagyobb elismerése az, hogy most már Magyarországon sok esetben meghívásos pályázatokon veszünk részt. Ha valakit meghívnak pályázni, azt jelenti, hogy elismerik a munkáját, hogy letett valamit az asztalra és ez egyben számunkra is egy rendkívüli elismerés.”
Ami az Alapítvány jövőjét illeti, Halász Ferenc elmondta: módosítani kellene az alapszabályzaton, mert a mostani nem teszi lehetővé európai pénzek lehívását, ez a következő esztendő fontos témája lesz.
Dr. Toró László fizikus, az iskola volt diákja, immár 25 esztendeje a Bartók Béla Alapítvány támogatója és alelnöke egy személyben. Az alelnök úr azt tartja a 25 esztendő legfontosabb hozadékának, hogy a háttérből segítve a magyar középiskolát, az beverekedte magát Temesvár legjobb iskolái közé. „Véleményem szerint a Bartók Béla Líceum jelenleg a legjobb 5-6 temesvári középiskola között van, és ez nem kis mértékben az Alapítvány által nyújtott támogatásnak köszönhető” – hangsúlyozta dr. Toró László. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Aradi diákok Lakiteleken
Lakiteleken idén is megtartották a Tollas Tibor helyesíró versenyt, méghozzá november 16-án. Arad megyéből 18 III–IV. osztályos diák vett részt a Csiky Gergely Főgimnáziumból, illetve az Aurel Vlaicu Általános Iskolából. A gyermekek által közkedvelt verseny keretén belül sok érdekes programon vehettek részt: a tanulók nyelvi játékok segítségével hangolódhattak rá a versenyre, majd lazításként uszodába mehettek és habár elég télies volt az idő, kipróbálták a kinti termálvizes medencét is.
A versenyről szép eredményekkel tértek haza: egyéniben Budacsek Tímea II. hely (felkészítő tanító Almási Valéria Anna), Kovács Bence Dániel III. hely (felkészítő tanító Bálint Erika Vanda), csapatban pedig Budacsek Tímea, Lészay Sarolta Emese, Somodi Adrienn Szonja I. helyet szereztek (felkészítő tanító Almási Valéria Anna).
Köszönjük a Lakiteleki Népfőiskola vezetőségének a kifogástalan szervezést, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesületnek, hogy támogatta az utazási költségeket. Bálint Erika Vanda beszámolója / Nyugati Jelen (Arad)

12. Adventi sokadalom: hagyományosan, mégis némi újítással hangolunk adventre
Az Életfa Családsegítő Egyesület, az IKE, a Belvárosi Unitárius Egyházközség és a Szabadság napilap immár 12. alkalommal szervezi meg az Adventi Gyermekfesztivált és Sokadalmat. Hagyományos rendezvényünk helyszíne ezúttal is az Apáczai-líceum lesz, ám ami eddig sosem volt: nem szombaton, hanem vasárnap szervezzük a gyermekek százait – és szüleiket – megmozgató sokadalmat. Bár az előzetes programban és plakáton még nem ez a dátum szerepel, a nemzeti gyásznapok miatt december 17-én várjuk az érdeklődőket, akik ezúttal is igen gazdag programkínálatból választhatnak: tematikus kézművesfoglalkozások tucatja, bábelőadás, kézműves termékek vására, gyermekcsoportok előadásai, közös kántálás, betlehemes, de sütiverseny is szerepel a programban, utóbbi esetében az Agapé Vendéglátóipari Komplexum 150 lejes utalványát lehet elnyerni egyetlen tálnyi házi finomsággal.
a programból:
Gardrób
Én is szeretnék játszani! terem
11:00–12:00 Karácsony a nagyvilágban – népmesék kicsiknek és nagyoknak Nádasdi Csilla Emesével
13:00 Virágnézet – Csigorán Ibolya, Oltean Dóczi Flóra és Bálint Erzsébet préseltvirág képeinek eladással egybekötött kiállítása
Könyv-terem: Adoremus + Gutenberg Kiadó
Kézműves foglalkozások terme
Papír karácsonyfadíszek (Kreativ Fun)
Ezüsthajú angyalka – mesemondás és mesefigura készítés (Kolibri a Családokért Egyesület – Vajdaság)
Kallós Archívum 25. – Mezőségi karácsonyi énekek: „Megzendült az ének ember, gyermek ajkán”
A Kallós Zoltán Alapítvány új CD-jét Bárdos Réka és Kostyák Márta mutatja be
Előadások, zenélés
Lángos csillag állt feletttünk – Napsugár író-olvasó találkozó
A Napsugár gyermeklap vers-, mese- és rajzcsillagai „együttállásban” a Gutenberg Kiadó könyvcsillagaival.
Betlehemes játék – Kolibri a Családokért Egyesület előadásában (Vajdaság)
Mezőségi kánta tanulása és kántálás Szabó Kingával
Kézműves termékek vására Szabadság (Kolozsvár)

Ellehetetlenítenék a szervezett bűnözés leleplezését
Háborog a DNA és a DIICOT
A különleges ügyészségek szerint ellehetetlenítené a bűnösök felelősségre vonását azoknak a – büntetőjogot és büntetőeljárást – módosító indítványoknak a hatályba lépése, amelyeket az ártatlanság vélelméről szóló európai irányelv romániai meghonosítására hivatkozva tűzött napirendre az igazságszolgáltatás átszervezésére létrehozott parlamenti különbizottság, írja az MTI.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tegnapi állásfoglalásában azt állította: a 2016/343-as európai uniós irányelvet az előterjesztők csak ürügyként használják egy sor olyan – az ártatlanság vélelmét egyáltalán nem érintő – módosítás elfogadtatására, amelyekkel valójában meg akarják fosztani a bizonyító eljárásban használatos eszközeiktől a rendőröket és ügyészeket. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni vádhatóság (DIICOT) szintén közleményben adott hangot aggodalmának amiatt, hogy a parlament az érintett „gyakorlati szakemberek” véleményét mellőzve tűzött napirendre olyan törvénymódosítást, amely a vádhatóság szerint túlmutat az európai irányelv előírásain, és „megcsonkítja” a szervezett bűnözés leleplezését és büntetését lehetővé tevő nyomozói eszköztárat.
A vádhatóságok esősorban azzal az indítvánnyal nem értenek egyet, hogy minden feljelentett gyanúsítottat azonnal értesíteniük kelljen az ellene induló nyomozásról. Szerintük így lehetetlen lenne tetten érni, felesleges lenne lehallgatni egy olyan korrupt tisztségviselőt, aki csúszópénzt követel egy szerződésért, vagy házkutatást tartani egy kábítószer-kereskedőnél. A különleges ügyészségek azt is kifogásolnák, hogy a gyanúsítottaknak joguk legyen részt venni a tanúk kihallgatásán, megítélésük szerint ugyanis ez megfélemlítheti a tanút, főleg, ha beosztottja a gyanúsítottnak, vagy egy erőszakos alvilági figura ellen kellene vallania.
Az ügyészek úgy vélik: csökkentené a társadalom biztonságát az előzetes letartóztatás elrendelésének korlátozása. Szerintük ez nemcsak a korrupciós bűncselekmények elkövetőit érinti, hanem még a népirtással, háborús bűnökkel, emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítottakat sem lehet előzetesbe helyezni, ha ezeket a cselekményeket nem erőszakkal követték el. A DNA azt is kifogásolta, hogy egy módosító indítvány szerint nem lehetne a lehallgatás, házkutatás vagy számítógépes kutatás eredeti (például nemzetbiztonsági) céljától eltérő ügyben felhasználni az ily módon szerzett terhelő bizonyítékokat. A vádhatóság úgy értékelte, hogy a módosítások gyakorlatilag megszüntetnék a hamis tanúzás büntethetőségét is.
A kormánykoalíció pártjai az RMDSZ támogatásával ügyészségi visszaélésekre hivatkozva kezdték el az igazságszolgáltatás átszervezését és a büntetőeljárás módosítását, hogy elejét vegyék a titkosszolgálati és politikai megrendelésre indult megalapozatlan bűnvádi eljárásoknak, a tisztségviselők politikai megrendelésre történő lejáratásának. A jobbközép ellenzék szerint a parlamenti többség valójában korrupt politikusait próbálja megvédeni a felelősségre vonástól. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A karók nem nőnek az égig
Aggodalom és reménykedés
Ki irányítja a világot? Mit tehetünk a gonoszság ellenében? Milyen jövő vár az emberiségre és ezen belül a magyarságra? Ilyen és hasonlóan súlyos kérdések merültek fel kedden este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott író–olvasó találkozón, melyen Gazda József A Golgota útján címet viselő könyvét mutatták be.
Ezzel a kötettel egy újabb jegyzőkönyv értékű, 500 oldalas dokumentum került ki Gazda József szellemi műhelyéből, melyet történészek, politikusok, szociológusok és egyszerű olvasók egyaránt tanulságosan forgathatnak. Azt a magyar holokausztot kiáltja ugyanis világgá, mely a II. világháborút követően nyakunkba szakadt a kommunista diktatúra alatt, és közel félmillió ártatlan nemzettársunk életébe került.
Témáját tekintve a magyar Gulág szörnyűségeit tárja tehát elénk, annak poklait megjárt 430 áldozat megrendítő vallomásán keresztül. Alanyai olyan megcsonkított sorsú emberek, akiknek hangosan még jajgatni sem volt szabad, és szenvedéseik emlékét magukba zárva kellett hordaniuk hosszú évtizedeken keresztül. De még így is szerencsésebbek voltak több százezer sorstársuknál, akiknek nem adatott meg egy Gazda József formátumú tollforgató emberrel való találkozás, és így az átélt iszonyat kibeszélésének a lehetősége sem. A vörös terrorban ugyanis, amelyben kénytelenek voltak élni, nagy bátorság kellett erről tudakozódni, illetve nyilatkozni. Éppen ezért legtöbben a sírba vitték titkukat – tudhattuk meg a beszélgetőtárs, Kiss Jenő nyugalmazott könyvtáros bevezetőjéből.
A feltárás pedig létkérdés, mint ahogy a feltártak tudatosítása is. És nemcsak a magyarság, hanem az emberiség számára, mert ha nem vagyunk éberek, akkor a gonosz újból feltör a rejtekhelyéről, és megpróbálja uralma alá hajtani a világot. Ennek jelei napjainkban egyre erőteljesebben észlelhetők, ezért vigyázzatok, emberek, vigyázz, emberiség, mert veszélyben vannak javaink, szellemi és erkölcsi értékeink, nemzeti kincseink! Minden, amit az emberiség a léte alatt megalkotott, hiszen a gonosz nem alkuszik, mindent magának akar, vagy mindent maga alá teperni. Az erkölcstelenségre alapozva és építve, valamint még a tudományt is igájába hajtva, az emberi kultúra, az emberi civilizáció elpusztítására tör – hangsúlyozta a szerző.
Nem próféta, hogy belelásson a jövőbe, azonban a mai helyzet ismeretében és azt elemezve, olykor szánakozó aggodalommal tekint a mai fiatalokra, beleértve a saját unokáit is. Attól fél ugyanis, hogy újabb Gulág vár rájuk. Másrészt viszont a több ezer év tapasztalatából merítő népi bölcselet is azt tartja, hogy a karók nem nőnek az égig, vagyis a rossz nem válhat örök teljhatalmú urává a világnak. Az viszont bizonyos, hogy az erkölcstelenségre, lélektelenségre, hitetlenségre és pénzéhségre épült rendszer össze fog omlani. A kérdés csak az, hogy ez mikor és miként fog bekövetkezni. És higgyünk benne, hogy nem temeti majd maga alá az emberiséget. Ahhoz viszont, hogy ezt elkerüljük, szükség van a bennünk lakó hit és jóság érvényesítésére – tette hozzá.
Szerinte a reménynek valós alapjai vannak. XII. Pius pápa (1876–1958) jövendölései például, aki a kommunizmus 1989-es összeomlását is évnyi pontossággal megjósolta. Ő ugyanis azt állította, hogy belátható időn belül a vörös pestist követő rettenetes korszaknak is vége szakad, és az emberiség helyes útra tér. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mit tehet Magyarország az erdélyi magyar kisebbség védelmében?
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt számolt be a kormány terveiről a kisebbségvédelem területén. Van előrelépés, de félő, hogy csekély, hiszen egyre több erőfeszítésre van szükség, a környező országok magyarellenessége semmit sem lankadt.
Az országgyűlési nemzeti összetartozás bizottságnak beszámoló külügyminiszter szavaiból egyértelműen kiderült, hogy a magyar kormány több lényeges, a Kárpát-medence magyar kisebbségét érintő ügy megoldásán is dolgozik, ugyanakkor egyáltalán nem elhanyagolható, sőt, aggasztó jelenségek orvoslásával nem, vagy csak részben foglalkozik. Kétségtelen, hogy Szijjártó Péter és kabinetje elődeivel ellentétben egy markánsabb, ha úgy tetszik, nemzetibb külpolitikát folytat, ugyanakkor – amint azt az MTI is kiemelte, rögtön beszámolójának címül is adva Szijjártó szavait – igencsak „viharos évet zártak a magyar nemzeti kisebbségek”.
Az, hogy milyen évet zárnak a magyar külhoni kisebbségek, természetesen nem csak a mindenkori magyar kormány felelőssége, hiszen ez a környező országok soha sem lankadó magyarellenességének is a függvénye. Ugyanakkor a román vagy éppen az ukrán fél csak addig mer elmenni kisebbségellenességében, amíg a magyar külügy joggal elvárt karakán ellenállásába nem ütközik. Ismert, hogy a múltban úgy a szocialista, mint a jobboldali magyar kormányok külpolitikája is a hírhedt és egyoldalú „jószomszédi viszony” ápolására korlátozódott, méghozzá bármi áron, így nem is csoda, ha az utódállamok magyar kisebbségei sorra rossz éveket zárnak. Ugyanis az elődök okozta kárt nehéz felszámolni, főleg úgy, ha az említett önfeladó, behódoló mentalitást sem sikerül teljes egészében felszámolni.
Ennek egyik megnyilvánulása – ahogy arra a miniszteri meghallgatásról a közmédiánál bővebben beszámoló Szávay István, a Jobbik képviselője felhívja a figyelmet – a tervezett magyar válasz a gyulafehérvári nyilatkozat román megünneplésére, hiszen nyilvánvaló, hogy Románia a történelmének túlnyomó részét kitevő elmúlt száz év ünneplését arra próbálja felhasználni, hogy ország-világ előtt hangoztathassa Erdély elcsatolásának jogosságát, örök létét. Ez a száz év egyben az erdélyi magyar kisebbség semmit sem csituló felszámolására tett kísérlet is, így nem közömbös, hogy Magyarország miként kíván reagálni a valószínűleg mindent elárasztó román propagandára. Szijjártó Péter szerint ezen a téren úgy kell fellépni, hogy a „kétoldalú kapcsolatok” és a „nemzeti büszkeségünk” se sérüljön, miközben a magyar szervezeteknek sem „okoznak gondot”. Hozzátette, hogy a magyar pártokkal egyeztetik a tervezett lépéseiket, valamint a román külügyminiszterrel is tárgyalt már az ügyről (Orbán Viktor egyébként kedd délelőtt fogadta Kelemen Hunort).
Az autonómia támogatásának kérdésében sem látszik az előrelépés: Szávay István hangot adott véleményének, miszerint a területen sokkal többet kéne tenni, emlékeztetve, hogy létezik az Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért nevű lobbiszervezet, aminek működésével elsősorban az a baj, hogy az állami költségvetésből kapott 80 milliós támogatásának körülbelül háromnegyedét „Kövér László határon túli haverjainak falunapjaira költi”, ahelyett, hogy az autonómia érdekében lobbizna – emlékeztetett Szávay. Szijjártó a maga részéről csak annyit tett hozzá a dologhoz, hogy a magyar kormány irányvonalát mindig az adott országban jelen lévő magyar szervezet irányítja. Ha márpedig ez tényleg így van, felmerül a kérdés, hogy az autonómia ügyének megfeneklését mégis kiken kellene számon kérni, kikre hárul a felelősség, kik vezetik a magyar kormány kezét (RMDSZ, SZNT, stb.)?
Szintén fontos kérdés, hogy ha a román, szerb, ukrán, szlovák cégek és vállalatok sovinizmusa ellen nem is lépnének fel, a kifejezetten magyar cégek leányvállalatainál üssön az asztalra a magyar kormány. Nem csak arról van szó, hogy az olyan magyar cégek, mint a CBA, MOL, OTP (a két utóbbi Erdélyben is az ún. nagyok között van) nem követelik meg a magyar nyelvtudást külhoni üzleteikben és fiókjaikban, de botrányos viselkedést is eltűrnek, hogy azt ne mondjuk, támogatnak (emlékezetes a somorjai eset és egyéb incidensek egész sora). Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ő személyesen is többször egyeztetett Csányi Sándor OTP-vezérrel, amelynek nyomán ma már elvárás, hogy minden fiókban legyen legalább egy magyar nyelven beszélő alkalmazott, az OTP Romania pedig folyamatosan jelentést készít a magyar nyelv használatáról (emellett is gyakori, hogy a bank reklámanyagain nagyítóval sem lehet magyar szót találni).
A jobbikos képviselő felhívta a figyelmet a csángók magyar nyelvű misézésének problémájára is. Szijjártó Péter válaszában úgy fogalmazott, hogy ez egy nagyon nehéz és összetett kérdés, de a Vatikánban nyitottságot észlelt és minden alkalommal felveti az ügyet, amikor találkozik Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék külügyminiszterével.
Elmondható, hogy egyáltalán nem irigylésre méltó a magyar külügy helyzete, hiszen az utódállamok szinte futószalagon alázzák meg a magyar kisebbséget (az ukrán nyelvtörvény jelenleg a legsúlyosabb ügy). Legutóbb éppen a csíksomlyói búcsú UNESCO világörökségi listára való felvételének ügyében hazudott a román fél, évekre elszabotálták az ügy előrelépését. Ezért is üdvözlendő lenne a magyar (lehetőleg pártfüggetlen) érdekvédelem teljes felerősödése, hiszen nem igaz, hogy alapból csak vesztes csatákra lehet és kell számítani. itthon.ma/karpatmedence

Akik idő előtt befejezik az iskolát
Több mint négyszáz fiatal morzsolódott le a Hargita megyei közoktatási rendszerből a 2016–2017-es tanév során. Az iskolaelhagyás leginkább a hátrányos helyzetben élő családok gyerekeit, illetve a roma fiatalokat érinti. Sok tanuló viszont idővel visszatér az iskolapadba.
Az iskolaelhagyás következtében a kötelező oktatásban részt vevő tanulók (elemitől tizedik osztályig) végzettség nélkül hagyják el a közoktatási rendszert, véglegesen vagy ideiglenesen – mutatott rá érdeklődésünkre Bartolf Hedvig, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa. A tanfelügyelőség vonatkozó statisztikái szerint a 2016–2017-es tanévben összesen 437 fiatal „morzsolódott le” a Hargita megyei iskolahálózatból, ebből 254 tanuló vidéki iskolákból, 183 pedig városi tanintézetekből. Fontos megjegyezni, hogy ez a szám tartalmazza a közép- és szakiskolásokat, illetve a posztliceális képzésben részt vevőket is; előbbiben 170-en, utóbbiban 32-en érintettek. A Hargita megyei iskolahálózatban egyébként mintegy ötvenezer óvodást és iskolást tartanak számon. Ideiglenesen hagyják ott az iskolát Bartolf Hedvig rámutatott, ezek a fiatalok sok esetben nem véglegesen hagyják ott a közoktatási rendszert, többen néhány évnyi szünet után visszatérnek. Az iskolák és a tanfelügyelőség is azon van, hogy lehetőséget teremtsen a „visszafogadásra”, még ha sok esetben két-három évvel idősebb is lesz az illető tanuló az osztálytársainál. „Fontos, hogy mindenki járhasson iskolába, az iskolázatlanság miatt ne kerüljön a társadalom peremére” – fogalmazott a szakember. Ugyanakkor kiemelte, az iskolaelhagyás az esetek döntő többségében a hátrányos helyzetben élő családok gyerekeit, illetve a roma fiatalokat érinti. A legnagyobb lemorzsolódás mindig nyolcadik osztály végén következik be, de ezeknél fiatalabb tanulókkal is kell számolni. Például vannak gyerekek, akiket már nagyon fiatalon dolgozni küldenek szüleik, legtöbb esetben pásztorkodni, így kimaradnak az iskolából – jegyezte meg.
Javuló arány
Kari Attila, a tanfelügyelőség roma oktatásért felelős illetékese is megerősítette, az iskolaelhagyás leginkább a roma fiatalok esetében jellemző, viszont fontos megjegyezni, hogy ez az arány az utóbbi években javult. Az a tapasztalat, hogy azok a roma szülők, akik annak idején elvégezték az elemi vagy az általános iskolát, sokkal jobban ragaszkodnak ahhoz, hogy a gyerekeiket járassák iskolába. E személyek száma pedig növekedőben van. Ugyanakkor az iskolaelhagyásban fontos tényező, hogy ezekben a közösségekben sokkal hamarabb jön a családalapítás, sok fiatal lányt már hetedik, nyolcadik osztályban férjhez adnak. Ezeken a szokásokon a tanügyi rendszer nem tud változtatni – nyugtázta a tanfelügyelő. Azt is megjegyezte, olyan esetekről is tud, amikor nem roma fiatalok már 15–16 évesen otthagyják az iskolát, utána pedig külföldön vállalnak munkát. Korukból kifolyólag természetesen nem legálisan dolgoznak – jegyezte meg.
Pásztorinasnak küldik a fiatalt
A kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolában az előző években többször is volt példa az iskolai lemorzsolódásra. András Ignác igazgatótól tudjuk, hogy főleg a cigány gyerekek érintettek ebben, de vannak hátrányos helyzetű magyar tanulók is, akik munka miatt szintén iskolaelhagyásra kényszerülnek. „Sok fiatalt tavasszal vagy ősszel elküldenek pásztorinasnak. Ők, noha fennáll az iskolaelhagyás veszélye, általában visszatérnek az oktatási rendszerbe.
Több szülő is a családi pótlékok miatt küldi újra iskolába a gyerekét, de többen azért térnek vissza, mert gépjárművezetői jogosítványt szeretnének szerezni, ahhoz pedig kötelező a nyolc osztály elvégzése – emelte ki az igazgató.
Esély a felzárkózásra
Hargita megyében több tanintézetben is működik a Második esély elnevezésű oktatási program, amely lehetőséget ad az iskolát idő előtt elhagyó fiataloknak arra, hogy pótolják elmulasztott tanulmányaikat. Egyik ilyen iskola a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola. Györffy Ildikó igazgató érdeklődésünkre közölte, tizedik osztályig biztosítanak tanítást az oda fordulóknak, szimultán oktatás keretében. „18 évestől 25 évesig vannak, akiket oktatunk. Ezek a tanulók nagyon hálásak, minden óra után megköszönik, amit tanítunk nekik” – számolt be az intézményvezető.
Belefáradnak az évismétlésbe
„A magyar gyerekekre nem jellemző az iskolaelhagyás, a jelenség a roma gyerekek körében figyelhető meg. Ennek egyik oka, hogy az amúgy is rendszertelenül járók már ötödik, hatodik osztályos korukban dolgozni mennek. A gyakori évismétlés miatt ekkorra már 12–14 évesek: a fiúknál a szülők hasznukat tudják venni a napszámosmunkákban, a lányok pedig kisebb testvéreikre vigyáznak. Emellett korán is házasodnak” – közölte lapunkkal Bálint Hajnal, a Nagygalambfalvi Általános Iskola igazgatója.
Hasonló a helyzet a többi udvarhelyszéki vidéki iskolában is: a magyar gyerekek többnyire befejezik a nyolcadik osztályt, a gyengébb képességűek is igyekeznek elvégezni legalább egy szakiskolát, a roma gyerekek ezzel szemben jobbára a többszöri évismétlésbe fáradnak bele. Az általunk megkérdezett iskolaigazgatók szerint a lógások és bukások mögött gyakran a külföldön dolgozó szülők hiánya áll, akik teljes mértékben a nagyszülőkre bízzák gyerekeik nevelését.
Ennek ellenkezőjére is van példa a szentegyházi és a korondi roma közösségekben, ahol nem ritka, hogy a többnyire Magyarországon tartózkodó szülők magukkal viszik gyerekeiket, akikkel kétlaki életet élnek.
Tavasztól ősz végéig Magyarországon járnak iskolába, ott vizsgáznak, de télen hazajönnek, itthoni iskolákban tanulnak, és azokból a tantárgyakból, amelyek megfelelnek a kinti kerettantervnek, jegyet is kapnak.
Aggasztó adatok
Az Adevărul országos napilap beszámolója szerint az iskolaelhagyás aránya az elmúlt években folyamatosan nőtt Romániában: az UNICEF Romániára vonatkozó adatai szerint a 2015–2016-os tanévben 391 ezer tanuló távozott a közoktatási rendszerből, ami 91 ezerrel több, mint a 2013–2014-es tanévben. Dósa Ildikó, Molnár Rajmond / Székelyhon.ro

Szeretetlánc
1974-et írtunk. Az egykori pionírházban éppen a gyermekszínjátszókkal végeztem bemelegítő gyakorlatokat, amikor betoppant Péter Sándor tanár, akkor éppen újságírói minőségében, és váratlanul felkiáltott: ezek nagyon ügyesek! Be kell vinni őket a színházba! Bevittem. Mind a harminckettőt.
És összecsaptam őket a sok vihart megélt hivatásos színészekkel. Kerekedett is abból a kalandból egy gyönyörű, hatalmas játék (a „hatalmas játék”-ot Czegő Zoltán írta a bemutató után). Marton Lili Fordított világ című gyermekdarabját mutattuk be, amelynek dalszövegét, zenéjét Bogdán László és Csiky Csaba írta, szerezte és szállította igazi pajkos-játékos örömmel. A társulat lelkébe zárta a megszülető gyermekszínházat. A televízió magyar szerkesztőségének köszönhetően román felirattal a Fordított világ az ország nyilvánossága elé került. Marton Lili darabját Andersen A gyufaárus lány című meséjének Angel Cîrstea által színpadra írt változatának a bemutatója követte.
Az idő kereke kíméletlenül forgott, a gyerekek felnőttek – sorsuk sokféleképpen alakult, megpróbáltam követni életútjukat. Egyikük nem tudott megválni a színháztól, és sok évig felnőttként is és alázattal szolgálta. Aztán eltűnt. Végleg. Aggódtunk, mi történt vele... A közönség egyik kedvence volt gyermekszínész korában.
2017 ősze. Budapest. A Dunatáj népszerű gyártásvezetője, Szederkényi Miklós és baráti társasága szeretetcsomagokat osztogat. Felfigyelnek egy céltalanul kószáló, élénk tekintető férfira. Megszólítják. Sepsiszentgyörgyi. Otthon állását, lakását elvesztette, Magyarországon papírjait ellopták. Teng-leng a nagyvilágban. Szederkényi azonnal felveszi a kapcsolatot a már régóta ismert Kis Magdival, színházunk egykori közönségszervezőjével. A telefonbeszélgetésből kiderül, hogy a férfi az elveszettnek hitt egykori gyermekszínész, Bitay István. Két aggódó ember a vonal két oldalán. Eldöntik, meg kell menteni egy embert. Kis Magdi felkeres: Este van, kihez menjek – választ várnak Budapesten. Ha kell, azonnal vonatjegyet adnak a kezébe, és jöhet haza. Eszembe jut a Máltai Szeretetszolgálat. A Szent József-plébánia hittantermében éjszakai szentmise lesz. A legilletékesebb, Puskás Mária biztos ott lesz. Ott volt! Megnyugtat, másnap intézkedik.
A Dunatáj csupa szív munkatársai nadrágba rázzák egykori gyermekszínészünket, és vonatra teszik. Kis Magda taxit rendel Sepsiszentgyörgyön az állomásra, és meleg étellel várja. Majd elkíséri a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett szálláshelyre. Meleg szoba és emberhez méltó szavak. Székely Róbert gondos házigazdaként fogadja. Még két szem hiányzik az emberláncból... Emberünknek egy szakorvosi vizsgálatra van szüksége... Én talán még mindig telefonnal a kezemben próbálkoznék, Magdi lehetetlent nem ismer. És csoda történik. A megyei kórház egyik részlegén kinyílik egy ajtó, és mint egy jó tündér a mesében, megnyugtató mosolyával, tudásával, együtt érző szeretetével megjelenik dr. Mild Edit. Két műtét között leveszi a terhet emberünk válláról, és indul vissza a műtőbe...
Utolsó láncszem a Háromszék szerkesztőségéé – annak ellenére, hogy naponta megküzdenek a közlésre váró anyagok sokaságával, kimondatlanul is megérezték, hogy ennek a történetnek az üzenete lehet olyan fontos, mint igen sok más történésé. Nem láttam Istvánt több mint 15 éve. Amikor szembejött velem, élénk szeméről megismertem. Puki bácsi, itthon vagyok. Ígérem, gyorsan lábra állok, és segíteni fogok mindig, mindenhol, ahol szükség lesz rám.
Lakása nincs, állása nincs, papírja nincs és… boldog.
Sejtem, sőt, hiszem, hogy további életének aranyfedezete lesz az a felismerés, hogy van valami, amit pénzzel nem lehet megvásárolni: az emberek cselekedetein keresztül munkálkodó Gondviselő szeretet. Jusson ebből a szeretetből és István huncut mosolyából azoknak is, akik néhány nap leforgása alatt megosztották sorsukat egy embertársunk sorsával. László Károly / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytonos a visszarendeződés (Temesvári forradalom)
Tőkés László szerint a volt kommunista országokban folyamatos rendszerváltásra lenne szükség, Romániában viszont a visszarendeződés lett folyamatos. Az egykori lelkész a 28 évvel ezelőtti temesvári események emlékünnepségén adott hangot véleményének, miután többedmagával megkoszorúzta az 1989-es emléktáblát a belvárosi református templom falán.
Az egykori református lelkész – akinek az 1989-es ellenállása vezetett el a Ceauşescu-diktatúrát megdöntő romániai forradalomhoz – az évforduló kapcsán rámutatott: 28 évvel ezelőtt Temesváron csak kezdetét vette a romániai rendszerváltozás, és ebben az erdélyi magyar egyházak a kovász szerepét töltötték be. Más országokban is hangsúlyos volt az egyházak szerepe a kommunista diktatúrák megdöntésében. Lengyelországban a római katolikus egyház és II. János Pál pápa, Kelet-Németországban pedig az evangélikus egyház katalizálta a változásokat.
Tőkés László úgy vélte: Magyarországon 2010-ben vált visszafordíthatatlanná a rendszerváltás folyamata, Romániában viszont a visszarendeződés állandósult, és az általános társadalmi folyamatból sem az egyházak, sem az RMDSZ nem tudta kivonni magát. Ennek pedig az lett a következménye, hogy immár a múlté az a vezető szerep, amelyet a magyarok és a magyar egyházak töltöttek be a romániai rendszerváltozásban. Tőkés László ezzel az általános helyzettel magyarázta azt, hogy a forradalmi évfordulón évről évre szellemi kísérletet tesznek a rendszerváltozás folytonosságának a helyreállítására. Az egykori temesvári lelkész tegnap délután megkoszorúzta a 28 évvel ezelőtti eseményeket idéző emléktáblát a temesvári belvárosi református templom falán. Az évforduló alkalmából mutatták be a Szabadulás az egyház babiloni fogságából című, 2015 májusában tartott konferencia előadásait összegző könyvet. A könyvbemutatót a rendszerváltás egyházi és világi résztvevőivel folytatott pódiumbeszélgetés követte. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mihez kezdtek a románok az ölükbe hullott műemléki örökséggel? (A nagy egyesülés centenáriuma)
Alexandru Diaconescu történészprofesszor az épített és egyéb örökség állapotáról
„Ki aggódja magát halálra a centenárium miatt?” – kérdezi prof. dr. Alexandru Diaconescu, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem Karának oktatója. Saját maga adja meg a választ, mert nincsenek sokan: „a vén kutya a hosszú útba döglik bele, az ostoba a másokért aggódva, az értelmiségiek pedig általában bonyolult erkölcsi vívódásokba. Csak a politikusok nem halnak bele soha a szégyenbe, sem az istenfélésbe!” – ez volt a kolozsvári NCN tévéadó november végi, Célkeresztben (În vizor) című műsorának tanulsága.
Már csak egy év van a centenárium megünnepléséig, és minden bizonnyal hamarosan láthatunk majd katonai parádékat, hazafiaskodó beszédekkel megtűzdelt, ünnepélyes ceremóniákat, népi együtteseket és „művészeti brigádokat” és főleg sok-sok tűzijátékot. De azt tudnunk kell, hogy az esemény az elmúlt száz év felülvizsgálatára is késztet: mi, románok miként irányítottuk Erdélyt ezen idő alatt.
Virágzó arany-, szén- és vaskitermelést, nagy acélipari központokat (Vajdahunyad, Resicabánya és Pusztakalán) vettünk át, megörököltünk egy európai szintű vasúti struktúrát és versenyképes gördülőanyag-ipart (aradi Astra, szatmárnémeti Unio, kolozsvári Atelierele), sőt, még egy aradi gépkocsigyárat is, a nyolc évszázados történelmi városok soráról, Erdély gazdag és változatos mezőgazdaságáról nem is beszélve. Nem rám tartozik gazdaságpolitikánk értékelése. Engem a kulturális örökség, a történelmi műemlékek, a régészeti lelőhelyek és nem utolsósorban a múzeumok érdekelnek, amelyek közvetlenül tükrözik a múltunkat, és meghatározzák az itt, nálunk, Erdélyben kifejlődött civilizációt. Komolyan fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi lett az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeumból? Hol vannak a Mikó Imre gróf által ránk bízott tárgyak? Hova tűnt Erdély Nemzeti Történelmi Múzeuma? És a Bánságé meg a Partiumé? A bukaresti vagy a iaşi-i nemzeti múzeumról ne is beszéljek. Hihetetlen, de már egyik sem rendelkezik állandó kiállítással, egyik sem látja már el a rábízott kulturális feladatot! Mi lett a nagy régészeti lelőhelyekkel, mint a római Sarmisegethuza, ahol a dévai Régészeti Társaság már 1881-ben elkezdte az ásatásokat? És a dák Sarmisegethuzával? Milyen állapotban vannak Erdély kastélyai?
Jules Verne Kolcvára és ugyanannak a Kendeffy családnak a malomvízi kastélya, valamint az őraljaboldogfalvi – mindhárom a Hátszegben található. A Szamos-völgyben mi lett a csinos kapjoni Haller-palotából, a szentbenedeki Kornis-kastélyból vagy a bonchidai, nemeszsuki, válaszúti nemesi rezidenciákból, a gyalui kastélyból? Mind egészben voltak 1918-ban, egészben voltak 1945-ben is. Mit számít, hogy magyarok! „Mindaz, ami a portámon van, az enyém, és gondoskodnom kell róla, fel kell nevelnem, táplálnom kell” – tartja a népi bölcsesség. Miként bántunk ezzel az örökséggel?
E mérleg során nagyon sok kultúrával és örökséggel kapcsolatos kérdést kell megvizsgálnunk. Van még egy évünk, össze tudunk még tákolni valamit, vagy „szőnyeg alá söpörjük a szemetet”? Valószínűleg majd besöpörjük, de nem lehet elrejteni! Bűzleni fog! A mi kötelességünk, a román és különösen az erdélyi értelmiségiek kötelessége megvitatni ezeket a kérdéseket. Amúgy a romániai művelődésügyi minisztériumot éveken keresztül Kelemen Hunor úr, Hegedüs Csilla asszony és az RMDSZ más képviselői irányították. Ők saját nemzetük és saját lelkiismeretük előtt tartoznak felelősséggel. De az erdélyi megyék műemlékeiért felelős többieknek mi a mondanivalójuk? Valószínűleg beszédekkel és tűzijátékokkal bombáznak majd bennünket.
Az első kérdés az erdélyi kastélyok öröksége
Két példát említek (kényelmességből), a szentbenedeki Kornis-kastélyt és a kapjoni Haller-palotát, bár a Kolozs megyei helyzet Maros, Fehér és Hunyad megyére is jellemző. Mint a viccbeli, akit bezárnak húsz évre egyedül két golyóval, és a végén meglepetésre egyik sincs meg, mi is azt válaszoljuk: „Nem tudom, az egyik elveszett, a másik elromolhatott.” A személytelen megfogalmazásból az következik, hogy a válaszoló egyáltalán nem érintett az eltűnésükben. Az internet több mint egy évtizede vádló cikkekkel, iszonyatos beszámolókkal és e műemlékek megmentésére vonatkozó kétségbeesett felhívásokkal van tele. Nemcsak a magyar értelmiségiek háborodtak fel, de a románok is – még sok Kárpátokon túli is – hevesen és megalapozottan tiltakoztak a szóban forgó kastélyok romosodása ellen.
A szentbenedeki Kornis-kastélyt, amelyet „unikornisos kastélyként” is ismernek, 1573 és 1593 között építették reneszánsz stílusban, és 1600 környékén került a Kornis család tulajdonába. Kornis Zsigmond a család legismertebb tagja, akiből Erdély gubernátora lett. Az 1680–1720 közötti időszakban barokk stílusú felújítást hajtott végre, amivel az épületegyüttes megnövekedett és elegánsabb lett. Kornis Zsigmond nagy támogatója volt a művészeteknek, az épület központi részének felső emeletén lévő szalon adott helyet az első erdélyi komolyzenei koncerteknek.
Szintén az ő nevéhez kötődik az erdélyi román egyház egyesülése Rómával, amit a buzgó katolikus Kornis Zsigmond minden erejével támogatott a kálvinista magyarok többségével szemben, akik a maguk oldalára igyekeztek állítani a románokat. A görögkatolikus egyház az, amely aztán újra felfedezte a románok római eredetét, és tanult emberein, az úgynevezett Erdélyi Iskolán keresztül döntő módon hozzájárult a román nemzet emancipációjához. A reformátusokkal folyó versengés közepette került sor a füzesmikolai könnyező ikon csodájára, és Kornis gróf közvetlen szerepet vállalt az eseményekben. Mivel nem tarthatta meg az eredetit, kőmásolatok készítését rendelte el, amelyeket magyarázó szöveggel együtt a kapu főhomlokzatára helyeztetett. Az egyik domborművet sajnos a közelmúltban ellopták, a másikat a jobb megőrzés érdekében a dési múzeumba szállították. A bejáratnál elhelyezett, a Kornis családot jelképező híres unikornisok sem úszták meg a tolvajok mohó dühét. A család másik jelentős tagja Kornis Károly volt, akinek a XX. század elején nem kevesebb, mint 9000 kötetes könyvtára volt, köztük nagyon ritka kiadásokkal, valamint egy természetrajzi gyűjteménye, de mind szétszóródott a kommunizmus hatalomra jutása után. Utóda, Kornis Zsigmond neoklasszicista stílusú iskolát épített a falunak, amelyet hivatalosan is a helyi közösségnek adományozott. A forradalom után mégis visszaszolgáltatták, és most lepusztul, a helyi hatóságok magára hagyták, hogy restaurálása helyett néhány éve egy újabb épületet húzzanak fel.
A „kagylós kastélyként” is ismert kapjoni Haller-kastély az erdélyi barokk stílus, majd a rokokó gyöngyszeme volt. A palotát Haller János építette, valószínűleg egy korábbi épületre, aki az 1734–1755-ös időszakban Erdély gubernátora volt. Kezdetben a kastély barokk stílusú volt, de 1771 előtt rokokó díszítésekkel egészítették ki, amelyek a kolozsvári Mária-oszlopot is készítő osztrák szobrász, Anton Schuchbauer munkái. A belső díszítéseket a kolozsvári Veress Mátyás készítette a XVIII. század végén. Egy tűzvészt követően, 1920 után a többszintes barokk tetőzetet egyszerűbbre cserélték. A kastély állapota 1948 után fokozatosan leromlott. Az 1956-os építészeti felmérés még számos, mára eltűnt részletet tartalmaz. Ez rendkívül hasznos lehet egy jövőbeni restaurálás alkalmával. A Haller-palota most igen romos állapotban van. A Kornis-kastéllyal együtt történt 2010-es felvétele a történelmi műemlékek listájára formális, valós következmények nélküli aktus volt. A leszármazottak nem rendelkeznek a restauráláshoz vagy tatarozáshoz szükséges pénzügyi forrásokkal. A költségek jóval meghaladják egy új épület költségeit, csak a szaktanulmányok egy vagyonba kerülnek, megvalósításuk még inkább.
Másrészt a megyei tanács, még ha vissza is vásárolná a romokat (talán a Tulajdonalapon keresztül), nem rendelkezik egy hatékony restaurálás szükséges eszközeivel. Csak egy, a hajdani Történelmi Műemlékek Igazgatóságához hasonló, jelentős szakértőket összefogni és európai pénzeket lehívni képes országos szerv tudná megmenteni az ilyen épületeket. A jelenlegi középkori, megyés rendszerben, amelynek forrásai még a helyi újgazdagokat is alig-alig tudják kielégíteni, nem lehet igazán hatékony programokat lefolytatni. Ziar de Cluj; eurocom.wordpress.com; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Örök advent
Kettő híján harminc esztendeje, hogy Temesváron lángra lobbant a romániai rendszerváltás szikrája. A református templom előtt december 15-én, illetve 16-án gyülekeztek a hívek, a város magyar és román polgárai, hogy megakadályozzák Tőkés László református lelkész kilakoltatását. Tizenhatodikán rendszerellenes tüntetéssé erősödött a tiltakozás, amely elindította a forradalomhoz vezető lavinát.
E csodával azóta sem lehet betelni. Ami utána történt, illetve történik a romániai társadalomban, nem más, mint az akkori forradalmárok pocskondiázása, a szabadság eszméjének kicsúfolása. Ki gondolta volna akkor, nyolcvankilenc decemberének reményözönében, hogy három évtized múltán ismét túlteng majd a reménytelenség, a közösségi megalázás? Igaz, már az akkori nekifutamodás baljós előérzetet teremtett, mert amikor az eredeti román demokrácia alapozásáról szónokoltak, sokakban felmerülhetett, nekünk miért nem elég a máshol évszázadok óta működő demokrácia, miért kell a miénknek még eredetinek is lennie? Hát, eredeti lett, ez bizonyos. És erre az eredetiségre szinte ráment egy fél emberöltő – három évtized múlásáról nem lehet legyintve, hanyagul szólni, mintha csak elröppent volna egy szürke délután –, s látva környezetünk iszapos, bűzös társadalmi posványát, hát, indokoltabbnak tűnik a keserűség, mint a lelkendezés.
És mégis: advent van, a várakozás harmadik vasárnapja közeleg, s hamarosan eljön majd a negyedik. Őrült vásárlási láz és őrült tempó a parlamentben, futószalagon módosítják az igazságügyi törvényeket. A múlt parlamenti ciklusban a honatyák legfennebb saját fizetéseikről, különnyugdíjaikról szavaztak ily nagy lendülettel, most meghatározó törvényeket gyártanak, nehezen követhető elvek – aki bírja, marja, aki bamba, sirathatja? – mentén. Nem tétlenkedhetünk, de erőnk, tiltakozásunk véges.
A lényegre, a mindenkori lényegre kellene figyelni e zűrzavaros év végén is, s arról nem a parlamentben szavaznak. Túléltük a diktatúrát, túléljük ezt is, legfennebb rámegy néhány további évtizedünk. Eközben fogunkat csikorgatva mormoljuk, élni kellene immár, nem mindig csak túlélni. Élni, élni, élni. Ám míg élni kezdünk, nem tehetünk mást, tovább bizakodunk, reménykedünk. Konokul, ma is, mint egykor. Mint mindig. Hinni, várakozni, cselekedni kell. Hinni egyebek mellett, hogy lehetséges itt, mifelénk is a méltóság, a tisztesség, s e nagy, fojtogató hitványságnak egyszer vége szakad. Újjászületni próbálunk most, advent idején is, miként huszonnyolc esztendővel ezelőtt. Akkor a pártállam szorongatott diktátorhoz simuló elvtársak és besúgók cinkosságával, s bizony, e szörnyszövetségben gyökerezik a mai társadalmi nyomorunk is. Hogy ezen változtatni tudjunk, ma is nélkülözhetetlen az a bátorság és elszántság, amelyet Tőkés László, illetve az őt védelmezők tanúsítottak Temesváron 1989 decemberében.
Örök advent az életünk. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vetró András Kovásznán (Tárlat)
Vetró András kovásznai kiállítása mellé képzelem azt a rengeteg alkotást, amely kint szabadtéren szerte Erdélyben és az egész Kárpát-medencében kézjegyét viseli, vagy a műtermében halmozódik, s felteszem magamban a kérdést: honnan ez a páratlan – szobrászoknál ritkaságszámba menő – gazdagság?
Minden bizonnyal elsősorban bőséges érzelemvilágából fakadóan. Hisz művei hihetetlen lelki gazdagságra vallanak. Nincs olyan Vetró-mű, amely ne sugározná érzékeny gondolatiságát. Amiként nincs két egyforma ember, ugyanúgy Vetró András szobrai között sincs kettő, amelyiknek ne lenne meg a saját külön világa, lelkülete. Élnek ezek a munkák, arcuk, egyediségük van. Ugyancsak intenzív formateremtő és kifejezőképessége. Valósággal ontja magából a változatos formákat. Nincsenek receptjei, nincs semmiféle modorosság benne. Van, ahol eszményít, az egyszerűt keresi, máskor darabos, erőteljes a kifejezés. Van, hogy síkokra bont, illetve szögletesít, máskor hajlított formákból alakítja művét, üresjáratú forma vagy szobrászi megtestesülés nincs művészetében. Kifejezetten figurális szobrász, nem formát zúz, hanem összefogja, teremti a mindig tiszta formát, de olyan változatossággal, amely az ő stílusjegyévé válik. Mindig mindenben más, és formateremtményei mégis sajátosan Vetró András-iak. A szobrászat majd minden műfajában alkot. Köztéri körszobrot, abban egész alakost vagy mellszobrot, amelyet meg is nyújthat, számára erre nincs recept, csak amit fantáziája sugall. Az elvonatkoztatási szintre sincs recept. Az anyaságot megjelenítő faszobrai sajátos ciklust alkotnak nagyfokú – a rá jellemző, átlagosnál is emeltebb szintű – stilizáltsággal. Külön műfaja a gipsz dombormű. Ezeken szárnyaltatja legjobban a fantáziáját, és ha használhatjuk ezt a fogalmat: ezekben a legköltőibb. Lebeghetnek a térben, az űrben; égen és földön… Ahogy nézem kovásznai kiállításának mintegy kéttucatnyi művét, azon gondolkodom, mi az, ami őt az átlag fölé emeli, sajátos arcú egyéniséggé teszi. Nem utánzó típus, mind témái, mind formavilága eredeti. Lehet masszívan határozott – legtöbb körszobrán –, de mindig van valami, ami azt a szabályosságot, amely bárkiben kialakulhatna, megbontja, s ezzel rögtön sajátossá is teszi. Ez a valami lehet egy váratlan formamozdulat, amely megszólal a műben, s kiemeli az átlagból. Jól megfigyelhető ez minden munkáján. A koponya megnyílik, ékszerű nyílás keletkezik rajta, vagy a téglaépítményből domborodik ki mellszobor. Vagy – legsajátosabb és egyben legegyénibb műfajában, a domborművön – mindenféle realitástól, mindenféle kötöttségtől elszakad, figurái lebeghetnek az űrben, a mindenségben, stabil, reális helyzetet ölthetnek, térdre ereszkedve fejezhetik ki az alázatot, tiszteletadást, akár darabokra szakadhatnak, újfajta kompozíciós rendbe illeszkedhetnek. Beszélhetnek emberi helytállásról (lásd a Kőrösi Csoma Sándor-sorozatot), a lehetetlen kísértéséről (Don Quijote-sorozat), különböző helyzetű és kifejezésű lovak társul(hat)nak az emberhez – ló és ember összeforrott lények, a kifejezés együttes hordozói, a gondolat együttes megtestesítői.  Kovásznai kiállításán pár rajzot is szerepeltetett, betekintést nyújtva ezzel alkotói folyamatába. A szobor- vagy dombormű-gondolatot előbb rajzilag fogalmazza meg, de aztán a plasztikai formához igazítja, nem lekopírozza az átültetésnél. Műveivel vállalja a művészet örök követelményét: szólni az emberekhez, érzelmeket ébreszteni bennük. Már az is jellegadó – kovásznai kiállításán ezek a munkák szerepeltek túlsúlyban –, kit mintáz meg, kinek az arcát bontja ki, formálja meg plakettjein. Olyanokat jelenít meg, akik nemzeti-emberi tudatunk tartozékai. Itt van Bartók Béla és Dsida Jenő, Márton Áron és Szabó Dezső, Barcsay Jenő és Van Gogh – hogy ne csak a szülőföldön maradjon – vagy Fábián Ernő-domborművének újabb változata, és kompozícióvá alakítva itt van Petrás Ince János, a moldvai csángók szellemi értékeinek első felfedezője és behordója, akit jelképesen – hiszen életét áldozta feladata teljesítéséért – Krisztus keresztje alatt jelenít meg. Sokoldalú művész. Nemcsak a szobrászat minden ágazatában, de minden anyagában is: fában, kőben, bronzban és gipszben egyaránt jelentőset alkot. És mindig igazodik az anyaghoz. Az anyagokhoz szabva is stílust alakít. Egész különleges, ahogy a fával bánik. Külső és belső formákat alakít, bont meg, harmonizál vele, gondolatokat fogalmaz meg elsősorban a nőiségről és azzal „járóan” az anyaságról. A kovásznai kiállítás mindebből csak ízelítőt ad, de alkalom arra, hogy tudatosodjék bennünk: a művészet küldetés is, s ebben a formában is kimondjuk: Vetró András küldetéses művész. Népéhez, nemzetéhez szól. Az emberhez, minden megszólaló formájával. Gazda József / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezernél több könyv szegény gyermekeknek
A Kobak és a Caritas közös jótékonysági akciója
Idén karácsonykor a cipősdobozba csomagolt ajándék mellett egy szép meséskönyvet vagy ifjúsági regényt is kapnak a Gyulafehérvári Caritas szolgáltatásaiból részesülő nehéz helyzetű gyermekek. Az Egy könyv = Egy mosoly könyvadományozási akciót – amint arról még novemberben hírt adtunk – a Bookyard Companyval közösen szervezte a Caritas.
Az ezernél több olvasnivalót péntek délelőtt adta át Trombitás János, a Bookyard Kiadó, illetve a Kobak és Irka könyvesboltlánc tulajdonosa a Gyulafehérvári Caritas illetékeseinek, akik az elkövetkezőkben a rászorulókhoz juttatják el a gazdag adományt.
– Pár éve ráerősítettünk arra, hogy hátrányos helyzetben levő gyermekekkel, illetve a gyermekek tanulási lehetőségeivel foglalkozzunk. Vidéken sokszor drámai a helyzet, minden harmadik diák idő előtt elhagyja az iskolát. Ennek egyrészt a kilátástalan anyagi helyzet, másrészt a könyvhöz való viszony leépülése az oka. Ezért tartjuk fontosnak az ilyen jellegű kezdeményezéseket, és ezért örültünk nagyon a Kobak könyvesboltlánc megkeresésének – mondta Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója. Arra is kitért, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel közösen végeztek egy szociológiai felmérést, amelynek eredményeként egy tanulmány, ezen belül pedig egy szegénységtérkép is készült. A hátrányos helyzetű vidékeken élők érdekes módon mindenhol a tanulást nevezték meg prioritásként – tette hozzá Márton András, majd egy babitsi gondolattal fogalmazta meg a könyv jelent a jelennel összekötő, emberi világokat találkoztató szerepét.
Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse kérdésünkre elmondta, hogy Maros, Hargita és Kovászna megyében összesen körülbelül 600 gyermek vesz részt a szervezet nappali foglalkoztató programjában, amelynek célja megfelelő körülményeket biztosítani a délutáni tanuláshoz azon gyermekek számára, akiknek otthon erre nincs lehetőségük. A karácsonyi ajándékozás után megmaradó könyvek ezekbe a foglalkoztató központokba kerülnek.
Egész évre kiterjesztenék
Trombitás János elmondta, hogy a könyvgyűjtés és -ajándékozás gondolata az ősszel fogalmazódott meg benne, amikor a Védem Egyesület felkérésére egy tanszergyűjtő akciónak vált részesévé.
– Minden boltunkban elhelyeztünk egy adománygyűjtő dobozt, amelyben jó állapotban levő, gyermekeknek szóló kiadványokat hagyhattak a látogatók. Marosvásárhelyi, szászrégeni, parajdi és gyergyói üzleteinkben összesen 813 könyv gyűlt össze, ezt a Bookyard Kiadó ajándékaként 200-zal megtoldottuk, így 1013 könyv talál új gazdára az ünnep idején. Régi, szép meséskönyveket, illetve „pöttyös” könyveket is hoztak a boltunkba betérők, de az is előfordult, hogy valaki tőlünk vásárolt meg egy kiadványt, aztán beletette az adománydobozba. Szeretnénk egész évre kiterjeszteni a könyvgyűjtést, a tőlünk vásárolt és adományként felajánlott könyvekhez pedig kedvezményeket adnánk – mondta a könyvesboltlánc tulajdonosa, majd megköszönte a felajánlásokat, illetve a kezdeményezést diákjaik körében népszerűsítő pedagógusok segítségét. Jövőben még hamarabb szeretnék meghirdetni az akciót, hogy minél többen értesüljenek róla – tette hozzá Trombitás János.
A könyvesboltlánc másik kezdeményezése az üzenőfa, amelyet a marosvásárhelyi Kobakban meg is csodálhattunk. A fát óvodás csoportok rajzos üzenetei díszítik, de írott szöveg is rejtőzik ágai között. Ezek az apró ajándékok a szegény gyermekek karácsonyát megszépítő könyvekbe vándorolnak, így személyesebb lesz a meglepetés.
Márton András megjegyezte, hogy Nyugat-Európában már megtalálták az ajándékozó és megajándékozott közötti kapcsolatteremtés formáit, Németországban ezt egy telefonos applikáció teszi lehetővé, és úgy tűnik, nálunk is nyitottak erre az emberek. A Kobak könyvadományainak némelyikében az ajándékozó beírása teszi igazán élővé, személyessé az ajándékozást – tudtuk meg Trombitás Jánostól. Az egyik könyvbe például több gyermek aláírásával ez olvasható: Megajándékozlak, jó éjt! Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Ihletadó évfordulók, ihletett műalkotások az EMME vásárhelyi tárlatán
A számok bűvöletében alkottak a művészpedagógusok? Úgy is lehet mondani, hiszen Viszonylatok című kiállításuk a bűvös 3 (hármas) jegyében a záruló esztendő jelentős évfordulóihoz kapcsolódik: a reformáció 500., Arany János és Kodály Zoltán születésének 200., illetve 135. jubileumához. De pontosabb, találóbb, ha úgy fogalmazunk, hogy a három évforduló fémjelezte értékek azok, amik az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) tagjait az utóbbi hónapokban alkotásra ösztönözték, festésre, rajzolásra, mintázásra, vizuális művek létrehozására ihlették. Ezek a képzőművészeti munkákba átlényegített lelki, hitbeli, szellemi fogódzók, színekbe, formákba, vonalakba öltöztetett metaforák és jelképek teremtenek ünnepi hangulatot, sugallnak lélekderítő harmóniát a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol az EMME legaktívabb csoportja, a Székely Géza irányította kolozsvári alakulat mutatkozik be újra. Kolozsvárit mondunk, de a most kiállító 55 művész között vásárhelyi, brassói, sepsiszentgyörgyi, szászrégeni, máramarosszigeti, zsoboki, felvinci, zilahi, szegedi, debreceni, kocséri, soproni, budapesti, miskolci, szabadkai, sőt még montreali alkotók is vannak, akik nem csak egyénileg vállalják időről időre a megmérettetést, a kincses városban élő társaikhoz csatlakozva, alkotó közösségként is meg akarják szólítani a művészetkedvelőket. Együttes üzenetük egyértelműen a humánum hangját hallatja, külön-külön mindenik igyekszik hű maradni saját művészi hitvallásához, egyéni elképzeléseihez, irányulásához. Nyilvánvaló, hogy ebből sokféle, műfajilag, stilisztikai szempontból is tarka, eklektikus anyag tárul a nézők elé, ez azonban nem valószínű, hogy bárkit is zavarna, a munkák elrendezése jól igazodik a művészi erőterekhez. A „kevesebb több lett volna” elv talán kissé jobban érvényesülhetett volna, de a lelkes kolozsvári rendező csapat, amely személyes jelenlétével is rangosította a december 6-i megnyitót, senkit, semmit nem akart kihagyni, és végül is jól tette. Ennek köszönhető, hogy minden nemzedék képviselteti magát a kiállításon, a nyolcvanon felüliek épp úgy, mint a húsz év körüliek. A rendezvény pedig meggyőzően tanúsítja, hogy a reformáció eszmevilága, az Arany János-i és kodályi szellemiség ma is termékenyítően képes hatni, életkortól, érdeklődési köröktől függetlenül.
Természetes, hogy a közvetlen hangú, mégis emelkedetten ünnepi megnyitó is igazodott a kiállítás hármas jellegéhez, s – a szépszámú közönség örömére – hatásos összművészeti eseménnyé nőtte ki magát, amelyen Arany János halhatatlan költészetét Székely Géza tolmácsolásában A walesi bárdok elevenítette fel, a reformáció zsoltáros dallamait és a népi értékekből fogant kodályi muzsikát, énekszót pedig Madaras Ildikó és Ávéd Éva előadása közvetítette tartós élményként a jelenlevőknek. A különféle művek – olajfestmények, akvarellek, pasztellek, akrilképek, ceruzarajzok, linómetszetek, litográfiák, rézkarcok, szitanyomatok, kollográfiák, vegyes technikájú alkotások, digitális grafikák, nyomatok, fémszobor, kerámiák, terrakották, gipszmunkák, rakuművek, textíliák – bő választékából minden nézőnek juthat kedvenc. A nyitómozzanat olyan különlegességgel is szolgált, hogy miközben Kodály Zoltán Esti dalának mélyen átélt ének-zongora változatát hallgathattuk a két meghívott ihletett előadásában, szemünk ugyanannak a zeneműnek a vizuális variánsát, Starmüller Katalin Esti dal című vegyes technikájú alkotását is végigpásztázhatta. Ilyenszerű csemegék felfedezéséért is érdemes hosszasabban időzni a Bernády Galériában. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely)

Páratlanul szép versek gyermekeknek és felnőtteknek
Aradon hódító útjára bocsátották a Pitypangot
Amint azt előzetesen meghirdettük, csütörtökön 17 órától a Szabadság-szobor Egyesület szervezésében a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében mutatták be Nagy Gizella Pitypang című könyvét, amelynek gyermekverseit Ódry Mária festőművész illusztrálta.
Értékelőjében Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke kiemelte: Nagy Gizella magyartanár nemcsak a szavak mestere, hanem anyanyelvünk szerelmese is. Emlékszik, hogy a szerző első fokozati dolgozatának a témája a szólások, közmondások eredete volt, e könyvében továbbvitte a témát, ugyanis meseszerűen pergő ritmusokkal olyan kötetet adott, amelyből nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek is sokat tanulhatnak, hiszen a közölt versek kiválóan fogják meg mai létünk lényegét, tartalmát. Véleményének alátámasztására, több közölt gyermekversből idézett. Külön élménynek számítanak Ódry Mária festőművésznek a vers témájához kiválóan alkalmazkodó festményei. A gyermekeknek szóló kötet így lett tökéletes.
A kötet lektorálója, egyben korrektora, Szabó László magyartanár szerint Nagy Gizella a kötetben kiválóan játszik az ismeretekkel, a hangulatokkal, de elsősorban édes anyanyelvünkkel. A szerző szó szerint játszik a jelentésekkel, a rímekkel, a ritmusokkal, az alakzatokkal, amelyeket kiválóan megfejel humorral, amelyeket jelképes nyelvi formába önt.
A szerző nagyszerű társra talált Ódry Mária képzőművész személyében, akinek a harmonikus színei, alakzatai nagyban emelik a gyermekversek értékét, ezért kicsiknek, nagyoknak a legjobb szándékkal ajánlja a kötetet.
Nagy Gizella, a szerző meghatódva mondott köszönetet mindenkinek, aki segítette a kötet megírásában: elsősorban a jó Istennek, amiért annak teremtette, ami, és a legszebb anyanyelvvel áldotta meg. Megköszöni a szüleinek, amiért az édes anyanyelvén taníttatták, amihez életre szóló élmények kötik. Megköszöni a Tóth Árpád Irodalmi Körnek, ahol lehetőség nyílt a versek bemutatására, ahol Ódry Mária is hallhatta őket és elkezdődött a közös munkájuk. Amikor elkészültek a verseknek az illusztrációi is, Király Andráshoz, a Szabadság-szobor Egyesület elnökéhez fordult a kiadás okán. Az elnök úr nem állt azonnal kötélnek, de végül felvállalta. A kiadásért köszönet jár az RMDSZ közvetítésével az Arad Megyei Kulturális Központnak a támogatásért, a Kling Consulting Kft. vezetőségének, személyesen Schmak Andrásnak a szép kivitelezésért, Szabó Lászlónak a lektorálásért és a kiváló korrektúráért. Megköszönte a Csiky Gergely Főgimnázium vezetőségének is, amiért a bemutatóhoz rendelkezésre bocsátotta a dísztermet. Utoljára, de nem, utolsósorban megköszönte Khell Jolán tanítónak és az általa vezetett Kispacsirták kórus kisdiákjainak, amiért betanulták, ízelítőt adtak a kötetben megjelent versekből, amelyekben a legfiatalabb korosztálynak akarta bemutatni anyanyelünk páratlan szépségét, gazdagságát.
A rögtönzött irodalomórán a kisdiákok előbb felolvastak, szavaltak, a végén Khell Jolán vezényletével énekeltek, sőt interaktív tánccal is érzékeltették a kötetben megjelent páratlanul szép, ízlésesen illusztrált versek dinamikáját.
Ódry Mária képzőművész örömének adott hangot, amiért felkérték a neki nagyon tetsző gyermekverseknek az illusztrálására. Azokban felszínre tör a játékosság, a dallamosság, így önkéntelenül is alkotó útjára indul az ecset.
A Kispacsirták vastapsot kiérdemelt fellépését követően a szerzők dedikálták közös művüket, a Pitypangot, aminek a forgatását, az olvasását őszintén ajánljuk gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Palástos tiltakozás: utcára vonulnak a bírák és ügyészek a Btk.-módosítások ellen
További vádhatóságok tiltakoznak az ellen, hogy szerintük a román parlament a vádlottak érdekeit szem előtt tartva készül módosítani a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárást, ellehetetlenítve a bűnösök felelősségre vonását.
A bukaresti törvényszéki ügyészség tagjai szerint a Btk.-módosítás lehetetlenné fogja tenni, hogy felhasználják a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket olyan esetekben, amikor súlyos bűncselekményekkel – gyilkossággal, nemi erőszakkal, halált okozó testi bántalmazással, kiskorúval való szexuális kapcsolat létesítésével – kapcsolatban folytatnak nyomozást. Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott pénteki közleményben a fővárosi ügyészek több esetet is felsorolnak annak igazolására, mennyire hasznos a térfigyelő kamerák rögzítette felvétel a tettes gyors kézre kerítésében.
Az egyik, általuk említett eset 2012-ben történt, amikor egy férfi több száz késszúrással ölte meg a saját húgát. A brutális cselekedetet egy térfigyelő kamera rögzítette. 2010 és 2014 között egy pedofil nyolc, 5 és 10 év közötti gyermeket erőszakolt meg. Beazonosítására és a per alatt bizonyítékként a térfigyelő kamerák felvételeit használta fel az ügyészség, enélkül nem sikerült volna rábizonyítaniuk a bűncselekményeket. 2014-ben a rendőrséghez fordult valaki amiatt, hogy apja elment hazulról, és többé nem jelentkezett. A Bukarest belvárosi térfigyelő kamerák felvételeit megtekintve kiderült, hogy a férfit megölték. A tettest a felvételek alapján sikerült megtalálni.
Az ügyészek azzal a módosítással sem értenek egyet, miszerint a gyanúsított informatikai eszközein talált adatok csak abban az ügyben használhatók fel bizonyítékként, amelynek kapcsán a vizsgálatot elkezdték. Sokszor ugyanis még súlyosabb bűncselekményekre derül fény az informatikai adatok átvizsgálásakor, mint amiben eredetileg a nyomozás elindult – érvelnek az ügyészek. Nem nyerték el a tervezett módosítások a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének tetszését sem, a testület szerint a Btk. módosításával megbénul a legfelsőbb bíróság azon képessége, hogy megvédje a jogrendet.
A CSM ügyészi részlege pénteki közleményében csatlakozott a jelentős ügyészi testületek – legfőbb ügyészség, Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT), Romániai Ügyészek Egyesülete – álláspontjához a büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartás módosításával kapcsolatban. A közvádlók egyrészt az ellen tiltakoznak, hogy a jogszabályt az átláthatóság mellőzésével, sürgősségi eljárással akarják elfogadni, másrészt amiatt, hogy a módosítások meg fogják bénítani a legfelsőbb bíróságot azon alkotmányos küldetése teljesítésében, hogy védelmezze a jogrendet, az állampolgárok szabadságát és jogait.
Az ügyészek érthetetlennek tartják a sietséget, amellyel a módosításokat el akarják fogadtatni azok kezdeményezői, hiszen azok az európai direktívák, amelyekre hivatkoznak, 2018. április elsejét szabják meg határidőként. A CSM ezért arra kéri a parlamentet, hogy halassza el a szóban forgó törvénytervezetről szóló vitát és szavazást, és előbb kérje ki a bírói és ügyészi közgyűlések véleményét.
Cristi Danileț kolozsvári bíró, a CSM volt tagja egyébként pénteken bejelentette: hétfőn délben a Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros és Szilágy megyei bírák és ügyészek palástban fognak kivonulni a bíróságok és törvényszékek épületei elé, így tiltakozva az igazságügyi jogszabályok, valamint a Btk. és a büntetőeljárás tervezett módosításai ellen. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés Temesváron: állandósult a visszarendeződés Romániában
Tőkés László szerint a volt kommunista országokban folyamatos rendszerváltásra lenne szükség, Romániában viszont a visszarendeződés lett folyamatos.
Az egykori temesvári református lelkész, akinek az 1989-es ellenállása vezetett el a Ceaușescu-diktatúrát megdöntő romániai forradalomhoz, az évforduló alkalmából nyilatkozott az MTI-nek. Az európai parlamenti képviselő elmondta: 28 évvel ezelőtt Temesváron csak kezdetét vette a romániai rendszerváltozás, és ebben az erdélyi magyar egyházak a kovász szerepét töltötték be. Hozzátette, más országokban is hangsúlyos volt az egyházak szerepe a kommunista diktatúrák megdöntésében. Lengyelországban a római katolikus egyház és II. János Pál pápa, Kelet-Németországban pedig az evangélikus egyház katalizálta a változásokat.
Tőkés László úgy vélte: Magyarországon 2010-ben vált visszafordíthatatlanná a rendszerváltás folyamata, Romániában viszont a visszarendeződés állandósult, és az általános társadalmi folyamatból sem az egyházak, sem az RMDSZ nem tudta kivonni magát.
Ennek pedig az lett a következménye, hogy „immár a múlté” az a vezető szerep, amelyet a magyarok és a magyar egyházak töltöttek be a romániai rendszerváltozásban. Tőkés László ezzel az általános helyzettel magyarázta azt, hogy a forradalmi évfordulón évről-évre szellemi kísérletet tesznek a rendszerváltozás folytonosságának a helyreállítására.
Az egykori temesvári lelkész péntek délután megkoszorúzta a 28 évvel ezelőtti eseményeket idéző emléktáblát a temesvári belvárosi református templom falán. Az évforduló alkalmából mutatják be a Szabadulás az egyház babiloni fogságából című 2015 májusában tartott konferencia előadásait összegző könyvet. A könyvbemutatót a rendszerváltás egyházi és világi résztvevőivel folytatott pódiumbeszélgetés követi. MTI; Krónika (Kolozsvár)

Csak a pontosság kedvéért I. Mihályról
Pillanatra se szeretném, hogy valaki polémiára gondoljon, amikor néhány megjegyzést fűzök Fodor János Mihály királlyal kapcsolatos, a Krónikában megjelent interjújához.
És az azt megfejelő kopfhoz. (Magyarok a „királyi többesben”, interjú, Krónika, december 8–10., 4. oldal). Nem áll szándékomban a királyság intézményét dicsérni, ugyanis köztudott, hogy egy király lehet demokratikus érzelmű, mint ahogy lehet akár diktatórikus alkat.
A megjegyzéseim inkább Mihály király egyéniségét, politikai megfontoltságát kívánják megvilágítani, melynek igenis vannak magyar vonatkozásai.
Ugyan egyik román királyról se mondhatjuk el, hogy „magyarbarátok” lettek volna, de az ellenkezőjét sem állíthatjuk feltétlen. Mihály király esetében azonban mindenképpen árnyaltabban kell fogalmaznunk.
Mivel a történésznek, netán az egykori politikusnak is kötelessége ragaszkodni a tényekhez, és megismertetni azokat, három dologra szeretnék utalni, amelyek kicsit pontosítják az elhunyt királyról alkotott képet. Az egyik, ami hosszú bukaresti „számkivetettségemnek” folyománya, amikor az egykori román politikai élet nem egy érdekes személyiségét ismerhettem meg. A velük és másokkal is folytatott beszélgetések több mint elgondoltatóak voltak, főleg egy olyan korban, amikor ők a kommunista rendszer ellenségeinek számítottak. Ilyen beszélgetések során tudtam meg, hogy Mihály király gyerekkorában olyan különleges osztályba járt, melyben társai az ország társadalmi és nemzeti sokszínűségét voltak hivatottak képviselni. Közöttük volt egy magyar és egy szász diák is. Magam ismertem az egyik volt román osztálytársat, aki amúgy történészkolléga volt. Sok-sok évvel ezelőtt a boldogult Engel Károllyal folytatott beszélgetés alkalmából szóba került a „magyar osztálytárs” is, akinek a nevére ma már sajnos nem emlékszem. Hogy mennyire számított egy ilyen összetételű osztályba járnia a majdani Mihály királynak, nem tudom. De, hogy valamit ez is számított személyisége kialakulásában, az ő majdani viszonyulásában a magyarsághoz, az nem vitatható.
Egy másik tény, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, és ami újonnan bizonyította Mihály király politikai érzékét, az az 1989. június 16-i budapesti nyilatkozat, amely hitet tett a román–magyar együttműködés mellett, és kiállt az erdélyi magyarság akkor oly semmibe vett jogai mellett, beleértve az azóta is annyira kívánt kolozsvári állami magyar egyetemet. A Dinu Zamfirescu és Molnár Gusztáv által megfogalmazott nyilatkozatot számos jelentős román és magyar személyiség aláírta. És amikor a svájci Versoixban bemutatták a szöveget Mihály királynak, ő egyértelműen egyetértett a szöveggel.
A nyilatkozat korabeli jelentőségén túl figyelemre méltó máig tartó aktualitása, hiszen az aláírás évfordulóján még mindig voltak/vannak, akik a román aláírókat hazaárulással vádolják!
Mihály király háború utáni rendkívül mozgalmas uralkodását, beleértve politikai mozgásterét, beárnyékolta a szovjet megszállás és az annak árnyékában mind nagyobb befolyásra szert tevő kommunista térfoglalás.
Mindezek ellenére Mihály király érdeme két olyan fajsúlyos dokumentum aláírása, amelyek akkor rendkívül nagy jelentőségűek voltak, virtuálisan még később is. Az egyik – ha mégoly rövid ideig is – a romániai magyarságnak mozgás- és politikai teret biztosító ún. nemzetiségi statútum (az 1945/86-os számú törvény) volt, melyet rendkívül tudatosan hallgattak el a kommunista korszak idején. Az új típusú román–magyar kapcsolatokat volt hivatott bizonyítani az 1945. június 22-ei, 407-es számú törvény, amelynek alapján újra létrejöhetett Kolozsváron az önálló magyar egyetem, a későbbi Bolyai Egyetem. Mindkét törvényt Mihály király látta el kézjegyével.
Felidézve a későbbi „királyi sztrájkot”, amikor a király – megtagadva a törvények ellenjegyzését – visszautasítva a kommunista ihletésű rendszer támogatását, nekünk, magyaroknak nem kis elismeréssel kell visszagondolnunk Mihály király rövid uralkodására.
Vekov Károly
A szerző történész, nyugalmazott egyetemi docens, volt parlamenti képviselő Krónika (Kolozsvár)

Áder: politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – az egymilliomodikként honosított külhoni magyar állampolgársági eskütétele
Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén.
Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is.
Az államfő úgy fogalmazott: ma egy gunarasi gazdálkodó, Lajkó Miklós és felesége mutatták meg, mi a magyarság. Magyar állampolgárok szeretnének lenni, mert magyarnak tartják magukat, magyar az anyanyelvük, magyar iskolát végeztek, és mert őseik is magyarok voltak. Nekünk, anyaországiaknak nincs más feladatunk, mint megköszönni ezt nekik, megköszönni, hogy nemzedékről nemzedékre őrzik és továbbadják őseink hitét és hazaszeretetét, hogy magyarul szeretnek, magyarul dolgoznak, magyarul szólnak a gyermekeikhez és magyarul álmodnak – mondta Áder János.
A 135 évvel ezelőtt született Kodály Zoltánt többször is idéző köztársasági elnök szavai szerint “nagyobb veszteség aligha érhet minket, mintha közömbösség, igazodási kényszer, külső elvárások vagy múló divat okán elhagynánk létünk fundamentumát: a szüleinktől kapott tanítást, hitünket, nemzeti összetartozásunkat”. Ezért akarta minden magyarhoz elvinni Kodály Zoltán a népzenét és a népdalt – emelte ki az államfő, aki az eskütételről szólva úgy fogalmazott: „együtt ünnepelhetjük – ahogy Kodály írta – a magyar lelket, amely egy-ugyanaz a vajdasági Gunarastól Budapestig”.
Az egymilliomodikként honosított külhoni magyar, Lajkó Miklós 1981-ben született Topolyán. Gunarasban, egy kis vajdasági magyar faluban él családjával, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik.
„A magyar állampolgárság megszerzése számomra érzelmi dolog. Igazán szeretnék Magyarország teljes jogú állampolgára lenni, hiszen elődeim is azok voltak” – idézett az esküt tevő önéletrajzából beszédében Áder János. MTI; Erdély.ma

Curtea De Argeșen eltemették románia volt uralkodóját, I. Mihály királyt
Katonai tiszteletadással eltemették szombaton a Curtea de Argeș-i új ortodox székesegyházban Románia 96 éves korában elhunyt volt uralkodóját, I. Mihály királyt.
A svájci rezidenciáján múlt héten meghalt volt királyt felesége, Bourbon Anna címzetes királyné és pármai hercegnő hamvai mellé temették a Bukaresttől 150 kilométernyire északnyugatra található kisvárosban, több középkori havasalföldi fejedelem székhelyén.
A király koporsójának elhelyezését a kriptában 21 tüzérségi díszlövéssel adták a gyászszertartásra összesereglett, a kolostor körül összegyűlt több ezer ember tudtára.
A román uralkodókat eddig a Curtea de Argeșen épült 16. századi kolostorban temették el, itt azonban nem volt már hely, ezért 2009-ben egy új királyi székesegyházat kezdtek el építeni a településen, amely mostanra készült el. Az épületben 24 kriptát alakítottak ki: 12-őt a királyi család, másik 12-őt pedig az argeși ortodox püspökség számára.
I. Mihály király koporsóját a felújított királyi vonattal szállították Curtea de Argeșbe a román fővárosból, ahol az állami méltóságok és az európai uralkodóházak vezető képviselői jelenlétében több tízezer ember vett részt búcsúztatásán. A gyászszertartást Daniel román ortodox pátriárka celebrálta a patriarchátus székesegyházában, ahova katonai jármű által vontatott ágyútalpon szállították a román hadsereg utolsó címzetes marsalljának koporsóját.
I. Mihály király temetésén többek között XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné, Henrik luxemburgi nagyherceg, a spanyol trónról három éve fia javára lemondott I. János Károly király és felesége, Zsófia, Károly walesi herceg, brit trónörökös, II. Szimeon, Bulgária utolsó cárja és volt miniszterelnöke, Anna-Mária volt görög királyné vett részt, jelen volt a szerb, belga, orosz, albán, osztrák és több más uralkodóház számos magas rangú képviselője. A magyar kormányt Habsburg György utazó nagykövet képviselte.
A trónról hetven éve elűzött volt király temetésén Klaus Iohannis köztársasági elnök és a román állam valamennyi magas rangú tisztségviselője részt vett. Az országa iránt száműzetésében is elkötelezett, Románia európai és euroatlanti integrációja mellett következetesen kiálló Mihály király – történelmi szerepének, méltóságteljes és mégis szerény viselkedésének köszönhetően – hatalmas népszerűségnek örvendett Romániában.
Mihály király gyermekként 1927 és 1930 között, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-ai fordulatban, amikor a már hadszíntérré változott Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át. Baranyi László / MTI; Erdély.ma

Visszaállítanák a magyar címeres emlékművet
A sepsiszentgyörgyi 1848–1949-es, úgynevezett oroszlános emlékmű eredeti állapotában való helyreállítását szorgalmazza József Álmos helytörténész, önkormányzati képviselő.
József a helyi tanács legutóbbi ülésén rámutatott, a román tanácstagok folyamatosan a szoborügyekkel hozakodnak elő, egyebek mellett Grigore Bălan tábornok szobrának felállítását vagy a román katona szobrának felújítását kérik, ennek nyomán javasolta, hogy a központi Erzsébet-parkban lévő 1848-as emlékművet eredeti állapotába kellene helyreállítani. Andrei Cochior szociáldemokrata (PSD) képviselő lelkesen helyeselt a javaslatra, valószínű nem értette, miről van szó. József Álmos lapunknak elmondta, a hányattatott sorsú emlékmű elején a koronás magyar címer volt látható, három oldalán Jókai Mórnak tulajdonított idézeteket tüntettek fel. A keleti oldalon „Az 1848–49. évi szabadságharcban Háromszéken és Háromszékről elesett honvédek emléke”, az északi oldalon „A népjog és az önálló Haza vértanúinak emelé e szobrot emlékül a hálás utókor”, míg a déli oldalon „A szabadságért s hazáért küzdve esének, s él örök emlékük, míg él magyar, él a szabadság” szöveg volt olvasható.
A talapzaton az 1848-as forradalom szimbólumait – zászlókat, kardokat, ágyúcsöveket – ábrázoló bronz dombormű volt látható. Ezeket kell helyreállítani, az eredeti forma számtalan fényképen szerepel – hangsúlyozta a helytörténész. Különben hét évvel ezelőtt már volt egy hasonló kezdeményezés, akkor szakértők tanácskoztak arról, miként lehetséges az eredeti állapot helyreállítása, ám végül nem történt előrelépés az ügyben. Az emlékművet az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 25 éves évfordulójára állították. Az évek során az obeliszket és a két oroszlánszobrot is ledöntötték, ezeket később helyreállították. 1947-ben az obeliszket visszatették, de már a magyar címer és a feliratok nélkül, a hetvenes években pedig az oroszlánszobrok másolatai kerültek az obeliszk két oldalára. Bíró Blanka / Székelyhon.ro

TUDÁSZ – Hargita megyei döntő
Szent Lászlótól a reformációig címmel hétfőn délután fél kettőtől rendezik meg a székelyudvarhelyi volt Stúdió moziban a népszerű középiskolás vetélkedő, a XXIX. TUDÁSZ Hargita megyei szakaszát.
Az értékes nyereményekért folyó küzdelemben Arany János is szóba kerül, hiszen idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját. A kérdések a szokásos érdekes módon lesznek megfogalmazva, szó lesz vitézségről, hősökről, szentekről és inkvizícióról, csatákról és szerelmekről. A részt vevő középiskolák: Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola (Székelyudvarhely), Márton Áron Gimnázium, Segítő Mária Gimnázium (Csíkszereda), Salamon Ernő Gimnázium (Gyergyószentmiklós), Mircea Eliade Gimnázium (Segesvár). A belépés ingyenes, a szervezők szeretettel várnak diákot és felnőttet egyaránt. Kápolnási Zsolt / Székelyhon.ro

Temesváron félárbocra eresztették a zászlókat az 1989-es forradalom első sortüzei áldozatainak ez emlékére
Félárbócra eresztették a zászlókat vasárnap Temesváron annak az emlékére, hogy a városban 28 évvel ezelőtt, 1989 december 17-én dördültek el az első sortüzek, amelyek emberéleteket követeltek.
Az évforduló alkalmából gyászmisét tartottak a Hősök temetőjében a forradalmi emlékműnél, amelyen részt vettek a forradalom áldozatainak hozzátartozói, a forradalmi egyesületek képviselői és a város elöljárói. A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint az emlékhelyen közel száz mécsest helyeztek el a temesvári áldozatok emlékére. A városban szervezett hivatalos forradalmi megemlékezések az elmúlt években kialakult program szerint zajlottak. Szombaton mintegy négyszáz egykori forradalmár vonult fel a város utcáin azt skandálva, hogy „Tisztelet a hősök előtt!”, „Kárba ment a kiontott vér!”, „Iliescu a hibás a kiontott vérért!”, valamint „Ma Temesváron, holnap az egész országban!” A kommunista rezsimet nyíltan bíráló Tőkés László lelkész melletti szolidaritástüntetéssel elindult temesvári forradalomban 1989. december 17. és 20. között 72 embert lőttek le a román fegyveres erők, egy asszonyt pedig egy páncélos taposott halálra. A sortüzekben 253-an sebesültek meg, 43-an pedig verés következtében szereztek sérüléseket. A kommunista hatóságok a nyomok eltüntetése céljából 43 holttestet Bukarestbe szállíttattak és elhamvasztattak. MTI; erdon.ro

Grezsa: az új magyar önépítés oka, hogy a magyarok a Kárpát-medence egészében otthon érezhessék magukat
Az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi (magyarok), itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat – jelentette ki Grezsa István kormánybiztos vasárnap a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház óvodafejlesztési programja első felépítésre váró óvodájának ünnepélyes alapkőletételén.
A révkomáromi Szövetkezet utcában megépítendő óvoda a magyar kormány által elindított Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program támogatásának köszönhetően jön majd létre, a tervek szerint jövő év októberére épül fel. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert szerte a Kárpát-medencében.
Grezsa István kormánybiztos az ünnepélyes alapkőletételen a program okairól, célkitűzéseiről és üzenetéről beszélt. Elmondta: mindennek rendelt ideje van, s a 21.-ik században ennek a rendelt időnek az a jelentése, hogy eljött a magyar-magyar összefogás ideje. Kifejtette: Magyarország gazdasági erősödésével, az anyaország juttatni akar a határon túli magyar közösségeknek is.
„Ennek az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi, itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat” – emelte ki a kormánybiztos. Rávilágított: az óvodaprogram, mint minden gyermekekbe fektetett erőforrás, a jövőről és az összefogásról is szól.
„Ha el tudjuk magunkról hinni, hogy össze tudunk fogni, akkor együtt be tudjuk szellemileg lakni azt az erőteret, amelyet ezeregyszáz esztendővel ezelőtt a történelem ura nekünk rendelt” – fogalmazott Grezsa István. Szerinte jelképes az is, hogy az alapkőletételre a reformáció ötszázadik évfordulóján kerül sor, mivel a reformáció óta eltelt 500 év során a magyaroknak mostaninál sokkal reménytelenebb helyzetek sorában sikerült újra felépíteniük magukat.
„A református prédikátorok mutatták meg ötszáz évvel ezelőtt, Mohács teljes kilátástalansága után a nemzeti lét megszűnésének küszöbén, hogy mindig van kiút akkor, ha merünk valami újat, valami nagyot közösen cselekedni” – szögezte le.
Az alapkőletételen – amely a felvidéki református egyház óvodaprogramjának jelképes kezdete is volt egyben – a felvidéki magyar politikai élet több jelentős vezetője, köztük a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyespárt elnökei, Révkomárom önkormányzatának vezetői és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezető képviselői is részt is részt vettek.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a rendezvényen hangsúlyozta: a belső lelki építkezés folyamata mellett a fizikai építkezés is fontos, és ez utóbbi annak köszönhető, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely szívügyének tekinti az elszakított területeken élő magyarok megmaradását, támogatja életüket, segíti szülőföldön maradásukat.
Fazekas László az MTI-nek elmondta: alapvető céljuk a felvidéki magyar közösség megerősítése, s ehhez nagyban hozzájárul az egyházi kézben lévő, de széles összefogás által megvalósított intézményhálózat, amely elősegíti a szülőföldön való megmaradást, a családok tervezését. Hozzátette: a mostani alapkőletétel tulajdonképpen elindítása annak az építkezési folyamatnak amely egyházuk oktatási intézményrendszerének, és egyben a felvidéki magyar oktatási intézményrendszernek az erősödését is elősegíti. Rámutatott: a mostani építkezést újabbak követik majd. Azok a felvidéki települések, ahol már megvalósult az ingatlanvásárlás, vagy a döntéshozó szervek döntése alapján stabilizálódott az intézmény létrehozásának vagy átvételének a szándéka, a következők: Somorja, Komárom, Martos, Hetény, Perbete, Marcelháza, Zselíz, Léva, Rimaszombat, Tornalja, Rozsnyó, Szepsi, Kassa, Nagykapos, Királyhelmec. (MTI)

Akik emberek maradtak a pokolban is
Történelemidéző, megemlékező, lélekkel teli, ám ugyanakkor tanulságos eseményre került sor péntek délután Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, ahol az erdélyi 56-os elítéltek egy csoportja találkozott. Ezt az összejövetelt immáron hagyományként évente megtartják azok a koncepciós perekben elítélt egykori politikai foglyok, akik vagy ugyanabban a perben voltak elítélve, esetleg cellatársak voltak, vagy ugyanabban a munkatáborban töltötték le a kényszermunka éveit. Az egykori politikai foglyok szinte kivétel nélkül túl vannak a hetvenedik évükön, ám mint kiderült mai napig nem tudták és talán nem is akarták elfelejteni miért, és hogyan kerültek a vörös terror, azaz a kommunista diktatúra megtorló listájára annak idején.
Az egybegyűlteket és a városból érkező közönséget Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, a rendezvény moderátora köszöntötte. Bevezetőjében Nagy József Barna rámutatott, hogy ma már egyre többet tudunk az 1956-os magyarországi és erdélyi eseményekről, a koncepciós perekről. A tavalyi év, az 50. évfordulóé a forradalom és szabadságharc emlékéve volt. Nagyváradon a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete volt a legnagyobb, a magyarországi forradalom hatására alakult kommunistaellenes szervezet. A Magyar Polgári Egyesület számos rendezvénnyel, rendhagyó történelemórával, kiállítással, konferenciával, könyvbemutatóval, könyvkiadással tisztelgett a forradalom hősei előtt. A teremben lévő egykori politikai elítéltek bátorságukkal, az igazságba vetett hitükkel örök példát adnak nekünk, mondta a moderátor, hiszen megmutatták, hogy a legnagyobb elnyomásban is meg lehet embernek maradni
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvény házigazdájaként és az egyetem elnökeként is köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a kommunista módszerek és forgatókönyvek nem csak az 1956-os megtorlásokban látszanak, de végig kísértenek a rendszerváltás előtti és utáni években is. Többek között az 1987-es brassói kommunistaellenes lázadás megtorlása, vagy éppen a bukaresti bányászjárások egytől-egyig a kommunizmus sötét, vagyis valóságos arcát mutatta meg. Ez az elnyomó, megtorló gépezet koholta ki azokat a koncepciós pereket is, amelyekben a teremben ülő politikai elítélteket súlyos börtönévekre kárhoztatták, nyilvánvalóan egy céllal, éspedig a magyarság megfélemlítése céljából. Szabadságvágyukért súlyosan megbűnhődtek, de éppen a példájuk mutatja meg, hogy az akkori ifjúság szabadságvágya sokkal erősebb volt, mint a kommunista hatalom rémuralma. A mai fiataloknak ezt a szabadságvágyat kell követniük, mindig tudniuk kell, hogy melyik oldalt válasszák, mert az igazság mindig hatalmasabb a hamisságnál. Végül elmondta, hogy a múlt puszta történelmi megismerésén túlmenően ma már az igazság kiderítése a legfontosabb. Ebben segítenek az egykori politikai elítéltek visszaemlékezései, amiket Mohi Sándor is feldolgozott dokumentumfilmjében.
Ezt követően Mohi Sándor filmrendező szólalt fel, aki röviden bemutatta azt a három dokumentumfilmet, amit a teremben megtekinthettek a résztvevők. Az első dokumentumfilm a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének történetét mutatta be, annak egyik vezetője, Domokos Miklós szemszögéből. A második film az egykori ifjúsági szervezet tagjainak visszaemlékezésén keresztül mutatta be a történteket. A megrázó képsorok, visszaemlékezések után pedig egy rövidfilmet vetítettek le, amely a tavaly ősszel megtartott sepsiszentgyörgyi konferencián készült.
Az 1956-os Magyarok Világszövetsége adott át emlékérmeket és emléklapokat az egykori politikai elítélteknek. A találkozó a magyar és a székely Himnusz eléneklésével zárult.
(szőke) Reggeli Újság (Nagyvárad)