Marosvásárhelyről Budapestre csak átszállással
Megszűnt az egyetlen közvetlen vonatjárat, amely Marosvásárhelyről Budapestre tartott. A vonat-összeköttetés ezután kizárólag úgy lehetséges, ha az utasok Kolozsvárra mennek, és ott szállnak át a budapesti járatra.
A Magyar Állami Vasutak (MÁV) kommunikációs igazgatósága érdeklődésünkre közölte, azért döntöttek a Marosvásárhely–Budapest közvetlen járat megszüntetéséről, mert a román személyszállító vasúti társaság, a CFR Călători, a rendszeres nemzetközi konferencia keretében tájékoztatta a MÁV-START képviselőjét, hogy mozdonygondokkal küzd. Ennek következtében a Budapest–Marosvásárhely közötti kocsikra saját hálózatán csak olyan dízel-vontatójárművet tudna biztosítani, amely nem alkalmas a személykocsik megfelelő energiaellátására.
Ennek figyelembe vételével a román vasút a közvetlen kocsik továbbítását lemondja, a decemberi menetrendváltozástól megszűnik a közvetlen eljutási lehetőség Budapest–Marosvásárhely között – válaszolta a Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. A Marosvásárhelyen is áthaladó Déda–Székelykocsárd közötti vasútvonalon nincs elektromos felsővezeték, emiatt dízelmozdonyok vontatják a szerelvényeket. Ez többek közt azzal is jár, hogy ezeken az állomásokon a szokásosnál többet időznek a vonatok, hiszen minden alkalommal mozdonyt kell cserélni. A Marosvásárhely–Budapest közötti közvetlen járat érdekében néhány évvel ezelőtt Kerekes Károly parlamenti képviselő szólalt fel. Néhányan a parlamenti képviselők közül megkeresésünkre korábban elmondták, az újabb megszüntetés kapcsán javaslatot tesznek le a szállításügyi minisztériumban, a Marosvásárhelyt is érintő vasútvonal használhatóvá tételéről, illetve fejlesztéséről. Csép Andrea RMDSZ-es parlamenti képviselő tájékoztatott, hogy a szllításügyi miniszterhez fordult kérdéseivel. Arra kért választ, hogy mikor szándékoznak korszerűsíteni a Déda–Székelykocsárd közötti vasúti szakaszt, a peronokat, illetve mikorra tervezik a vagonok akadálymentesítését is elvégezni. A Román Vasúttársaság elnökével is fogok találkozni, neki is felteszem ezeket a kérdéseket – mondta érdeklődésünkre a képviselő, aki a minisztertől egyelőre nem kapott választ. Antal Erika / Székelyhon.ro

Amire szinte egyáltalán nem fordítanak figyelmet a pedagógusképzés alatt
Habár egyre több tanintézetben kell hátrányos helyzetű roma gyerekekkel, vegyes összetételű osztályokkal foglalkozniuk a pedagógusoknak, ennek ellenére a tanárképzés ideje alatt alig készítik fel őket az ilyen osztályokra. Térségünkben a pedagógusok továbbképzésekre járnak, illetve utánaolvasnak a lehetséges módszereknek.
Nyilván nehézséget okoz a pedagógusoknak, amikor vegyes összetételű osztályokkal, illetve hátrányos helyzetű roma gyerekekkel kell foglalkozni – fogalmazott kérdésünkre Lőrincz Zoltán, a csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola igazgatója. Elmondta, a tanintézet csíkszentsimoni egységénél nincsenek ilyen problémák, de a csatószegi alegységnél annál inkább.
– Ezeknek a gyerekeknek a többsége kihagyja az óvodai oktatást, még annak ellenére is, hogy az utóbbi időben elindították az óvodába járást ösztökélő kormányprogramot, ötvenlejes támogatásként ismert motivációs programot. Ha pedig egy gyerek kihagyja az óvodát, az nagyon meglátszik, amikor beül az iskolapadba – vázolta az intézményvezető, hozzátéve, hogy a szóban forgó iskolásoknak a szociális viselkedésükkel, közösségbe való beilleszkedésükkel is gondok vannak, így ilyen téren is nevelni kell őket.
„A tanárképzés alatt, az egyetemeken nem készítik fel erre az oktatókat. A mi pedagógusaink viszont részt vesznek olyan programokon, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásáról, felzárkóztatásáról szólnak” – jegyezte meg Lőrincz Zoltán.
Hasonló a helyzet a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolában is. András Ignácz igazgató szerint az ott tanító pedagógusok már hozzászoktak, hogy hátrányos helyzetű, akár roma gyerekeket kell tanítsanak, így megvan arra a „stratégiájuk”.
Mivel a tanári képzések alatt nem tanítják, hogyan kell bánni ezekkel a tanulókkal, ezért igyekszünk megfelelő módszertani ismereteket biztosítani oktatóinknak. Például az év elején 19 munkatársunk vett részt egy magyarországi továbbképzésen, amelynek témája a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozás volt – számolt be az igazgató.
„Utánaolvasunk, meg képzésekre járunk, amelyeken a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást tanítják. Javasolnám, hogy a pedagógusképzés alatt is fektessenek erre hangsúlyt, hiszen falun rengeteg ilyen helyzet van” – mondta érdeklődésünkre Bíró Piroska, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola tanítója. Például abban az osztályban, ahol tanít, a kisiskolások fele roma – fűzte hozzá. Kérdésünkre, hogy milyen nehézségekbe ütközik a tanítás során, kifejtette, hogy mivel ezek a gyerekek nem jártak rendszeresen óvodába, alapból nehezebb velük foglalkozni, továbbá az elfogadott társadalmi normákra is nevelni kell őket.
A tanító úgy látja, megoldás az lehetne, ha a roma gyerekekkel külön is lehetne foglalkozni, akár délutáni oktatás keretében.
Pöllnitz Ilonától, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) illetékesétől is érdeklődtünk a témával kapcsolatosan. A szakember közölte, térségünkben rendszeresen szerveznek továbbképzéséket a pedagógusok számára, illetve egy Erasmus programban is részt vesznek, amely a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásra készíti fel a tanárokat. Ezekre nagy igény van az oktatók részéről.
– Ezek a képzések általában a személyiségfejlesztésről, a gyerekek megismeréséről, a másság elfogadásáról, a felzárkóztatás módozatairól szólnak – magyarázta Pöllnitz. Ő is megerősítette, a tanárképzéseken e módszereket alig tanítják, sok pedagógust hallott panaszkodni. Molnár Rajmond / Székelyhon.ro

Meleg étel, segélycsomag, szabad fogas a rászorulóknak
Márciusig négyszáz adag meleg vacsorát biztosít az unitárius egyház segélyszervezete a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló lakóinak, az önkéntesek pedig már a múlt héten megkezdték a tartós élelmiszerek gyűjtését rászoruló családok számára. Amint beállnak a nagy hidegek, a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókja szabad fogast állít a megyeközponti unitárius templom elé, ahová bárki kiakaszthat téli ruhaneműt, illetve, ha szüksége van rá, elvihet onnan ruhadarabokat.
A Máltai Szeretetszolgálat által működtetett hajléktalanszállóban örömmel fogadták az eddig két alkalommal kiszállított meleg vacsorát, márciusig minden szerdán ez történik. Az önkéntesek alkalmanként harminc-harmincöt adagot visznek az éjjeli menedékhelyre, ha akadnának még támogatók, hetente akár többször is biztosíthatnák a meleg vacsorát – tudtuk meg Bartha Alpár kökösi unitárius lelkésztől, a vacsoraprogram egyik kezdeményezőjétől. A Gondviselés baróti önkéntesei múlt héten tartós élelmiszereket, tisztálkodószereket és édességet gyűjtöttek a helyi üzletekben vásárló lakosságtól, e hét végén Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen folytatják az akciót a Profi és a Bertis üzletekben. Gazdag Ildikó, a szervezet háromszéki vezetője lapunknak elmondta, saját adatbázisuk alapján keresik fel a rászorulókat a karácsonyi csomagokkal, de a lakosságtól is szívesen fogadnak címeket, neveket, hogy minél több nehéz sorsú emberhez eljuthasson a segítség. A téli ruhanemű gyűjtését is megkezdték, a hívektől már érkeztek csomagok, a továbbiakban a lakossági felajánlásokat is fogadják a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség hivatali irodájában, és majd akkor is, amikor a templom elé kihelyezik a szabad fogast. A tavalyi sikeres kabátakció tapasztalata alapján a szervezők bíznak abban, hogy mire az igazi nagy hidegek beköszöntenek, lesz, amit kiakasztani, és a szabadba kihelyezett ruhaneműből csak a valóban rászorulók visznek magukkal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alkotói világok találkozása
Átadták a Látó-nívódíjakat
Mit jelent a mostani irodalmi életben pályakezdőnek lenni, hogyan tér át egy kétkötetes költő a prózaírásra, mire jó az alkotói szünet, és milyen költőként valaki más bőrébe bújni? – egyebek között ezekre a kérdésekre születtek izgalmas válaszok az idei Látó-nívódíjak szombat délutáni átadóján.
A szépirodalmi folyóirat szerkesztősége huszonhatodik alkalommal ítélte oda a rangos kitüntetést a Látóban publikált szerzők legjobbjainak: György Alidának, Székely Örsnek, Szöllősi Mátyásnak és Parti Nagy Lajosnak. A marosvásárhelyi irodalombarátok körében hagyományosnak számító, felolvasással egybekötött rendezvénynek a Yorick Stúdió adott otthont.
Az együttlét első perceiben Kovács András Ferenc főszerkesztő elárulta, hogy bár a díj negyedszázados története alatt volt, amikor vitát szült, hogy kit illet meg leginkább az elismerés, ezúttal egyhangú döntés született. KAF emlékeztetett arra, hogy korábban líra, próza, esszé, illetve debütkategóriában osztották ki a nívódíjakat. Az idei kitüntetettekkel – akik között két fiatal, kötettel még nem rendelkező tehetség is szerepelt – a lap legújabb munkatársa, Varga László Edgár beszélgetett.
Új hangok útja
– Milyen mostanában debütálni, hogyan kell elkezdeni részt venni az irodalmi életben? Hogyan választja ki a pályakezdő költő, hogy a számos irodalmi lap közül melyikhez küldje alkotásait? – kérdezte elsőként Székely Örstől a moderátori szerepnek lazán, humorosan eleget tevő Látó-szerkesztő.
– Amikor ebbe belecsöppentem, az volt számomra az elsődleges kritérium, hogy melyik lapnak tetszik a felhozatalom, illetve mennyire működik a lapnál a tehetséggondozás, gördítenek-e akadályt a közlés útjába, csak két hónapot vagy fél évet kell válaszra várnom – sorolta a praktikus szempontokat az alkotó, aki kolozsvári egyetemistaként saját lap indítását is bevállalta, ez pedig a költői léthez is egyfajta lökést, biztonságot adott.
György Alida szintén a fiatal alkotók táborába tartozik.
– Még nagyon kezdőnek érzem magam, egyelőre csak tanulom, hogyan kell tájékozódni ebben a világban – vallotta be, majd azt is megjegyezte, hogy a Helikon irodalmi portál tudósítójaként kapja ezen a téren a legtöbb pluszot.
Szöllősi Mátyás korábban két verseskötetet jelentetett meg, majd öt év szünet után tavaly prózakötettel jelentkezett. A moderátor ennek miértjére kérdezett rá. Az alkotó elárulta, hogy korábban is írt prózát, csak nem publikálta. A második verseskötet beszédmódja, narratív jellege már előrevetítette a prózakötet megszületését, ezt mások is jelezték – tette hozzá, majd így fogalmazott:
– Nem volt ez egy túlgondolt dolog. Az öt év szünet az elbeszélések megírására szolgált, de közben verset is írtam, és remélem, hogy az elkövetkezőkben újra lesz verseskötetem is.
A Létbüfé „felépülése”
Parti Nagy Lajos 14 év szünet után idén publikálta Létbüfé című legújabb verseskötetét. Az elmúlt két évben csak ezzel a kötettel foglalkozott, így Varga László Edgár arról kérdezte, milyen érzés ennyi ideig főfoglalkozású költőnek lenni, illetve hogyan lehetett könyvbe gyúrni a csaknem másfél évtized alatt felgyűlt rengeteg anyagot.
Az alkotó elmondta, hogy az elmúlt 14 évben a mostanra kötetté formálódó töredékeket írta, bár lírai alteregója, Dumpf Endre alakja korábbi köteteiben is feltűnt.
– A költészet fontosabb számomra, mint hogy szabványban csináljam – tette hozzá a publikálás nélküli időszak kapcsán, majd azt is megjegyezte, hogy a prózaíráshoz részben a kalandvágy vezette. Új verseskötetének darabjai az évek során „egymás mellett léteztek, gyűltek, dolgoztak egymással”.
– Ez olyan, mint amikor egy ember tíz évig épít egy házat, közben folyamatosan karbantartja, legalábbis mindegyre bemegy – tette hozzá Parti Nagy Lajos, aki szerint új kötetét egy hét alatt is össze lehetett volna dobni, de akkor nem lett volna megelégedve vele.
– Ez a másfél éves munka fontosabb volt nekem, mint a nyilvánosság – szögezte le.
Terek, képek és a költő bőre
– Fontos egy alkotónak, hogy hol van? – indította a második kérdéskört Székely Örssel a moderátor.
– Ez alkati kérdés. Nekem nagyon fontos, hasznos. Nemcsak a közegek sokfélesége, hanem maga a tér is nagyon meg tud fogni, amit látok – válaszolta a fiatal költő, aki útban Marosvásárhely felé is a spontaneitásra hagyatkozott, a stoppolás után váratlanul vonatra váltott. Varga László Edgár a továbbiakban arról faggatta, hogy mikor és hol tervezi megjelentetni első kötetét. Székely Örs elmondta, hogy jövőben szeretne verseskötettel debütálni, és olyan konstrukcióban gondolkozik, hogy műve mind az erdélyi, mind a határon túli közönséghez eljusson. A címet egyelőre nem árulta el, verseiből pedig stílusosan a telefonjáról olvasott fel párat.
György Alida bölcsészet után második egyetemként film- és fotóművészetet tanul.
– Ez egy kis mellékút, de nagyon tetszik. Még nem tudom, mit fogok vele kezdeni, valamit mindenképpen szeretnék. Egy másfajta látásmód kialakítását teszi lehetővé, illetve a történetírói látásmód alakulásában is segít – fejtette ki, és elmondta, hogy egyelőre nem érzi magát nyelvileg annyira kiforrottnak, hogy kötetet jelentessen meg. A Látóban publikált Madárijesztő című írásával mindenesetre sikerült pár pillanatig lélegzet nélkül hagynia hallgatóságát.
Szöllősi Mátyás a Budapest Katalógus szerkesztőjeként több mint hatszáz embert fényképezett le, akikkel aztán el is beszélgetett. Varga László Edgár így őt is a fotóművészetben rejlő írói lehetőségekről kérdezte. Az alkotó elmondta, hogy tudatosan nem dolgozta fel írásaiban a fotóalanyok történeteit, az élmények, benyomások azonban beszűrődtek a műveibe.
– A fotózás egy egészen másfajta figyelmet igényel, mint az írás. Magánemberként is szoktam fényképezni. Utazásaim során sokfelé eljutottam, kétszer Oroszországba is, és a terek érzékelése, megörökítése egy író számára nagyon jó tapasztalat – összegzett Szöllősi Mátyás, majd a Látóban megjelent egyik alkotásából olvasott fel egy részletet.
– Miért fontosak a sérült emberek az író számára? – fordult az intézetben élő Dumpf Endre kapcsán Parti Nagy Lajoshoz a rendezvény házigazdája.
– Nem tudtam róla, hogy sérült volna – jegyezte meg az alkotó a kórházkertben élő alterego kapcsán, aki talán mindenki sérültségét segít megmutatni, ugyanakkor nem beteg vagy őrült, csak „van egy különös állapota, szándékosan lebeg.”
– Milyen költőként más bőrébe bújni? – tette fel Varga László Edgár az együttlét utolsó kérdését.
– Én nem bújtam más bőrébe, ő is én vagyok – szögezte le Parti Nagy Lajos, aki szerint a költői alterego hangján szólni nyelvi technika, szűrő, illetve egyféle csúszkálás, „úgy alanyi költészet, hogy nem az”.
Az estébe forduló irodalmi délután a Létbüfé néhány töredékével zárult. Dumpf Endre bravúros forma- és gondolatvilága teljesen felszabadította, minden villanásával újra megnevettette a publikumot. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

„Az erdélyi szellem arisztokratája – és plebejusa”
Erdélyért Életműdíjat kapott Csíky Boldizsár
Az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia Alapítvány, valamint a Communitas Alapítvány által alapított Erdélyért Életműdíjat az idén a marosvásárhelyi Csíky Boldizsár zeneszerző, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia egykori művészeti titkára, majd igazgatója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, a város kulturális életének egyik legismertebb személyisége vehette át.
A díjátadó ünnepségre péntek este a Kultúrpalota kistermében került sor, ahol a méltatók közül elsőként Markó Béla köszöntötte az idén októberben 80. életévét betöltött művészt.
– Az RMDSZ harmadik alkalommal ad Erdélyért életműdíjat egy kiemelkedő erdélyi magyar alkotónak: 2015-ben Kántor Lajost, 2016-ban Egyed Ákost díjaztuk. Nem latinul, hanem magyarul neveztük meg ezt a díjat, mert olyan alkotókat kívánunk kitüntetni, akik életművük által Erdélyért cselekedtek: aki itthon alkot, az Erdélyért is cselekszik. Csíky Boldizsár zeneszerző a jelentős erdélyi alkotók sorába tartozik, az az ember, aki folyamatosan cselekedni próbált azért, hogy más legyen a jövőnk Marosvásárhelyen, Erdélyben, Romániában. Életművében, alkotásaiban sem tud szabadulni ettől a kihívástól. Impozáns lista tartalmazza a műveit, köztük az Erdélyi rapszódiát, a Gulág című memoriál-szimfóniai szerzeményét. Alkotásai ezer szállal kapcsolódnak művészeti múltunkhoz, történelmi dilemmáinkhoz. Közéleti szerepvállalását közelről szemlélhettem: a nehéz években, ’89 után olyan személyisége volt Marosvásárhelynek, aki nagyon sokat tett kilátástalannak tűnő időkben is azért, hogy ez a város békésen megélhesse a maga kultúráját, és ne szakadjon meg az a párbeszéd, amely a város két nagy közössége között zajlik. A Pro Európa Liga társelnökeként, a KZST elnökeként és közvetlenül is megtapasztalta a politikai kihívás fontosságát: a kilencvenes években két mandátumon át városi tanácsosként is dolgozott. Van, aki úgy érzi, hogy ezáltal csonkulnak az alkotó energiái, én azonban úgy gondolom, hogy ezek a vállalások hozzáadtak művészete mélységéhez.
– Nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz zárt formába önteni gondolataimat – mondta méltatóbeszéde során Selmeczi György. – A barátság és tisztelet ezen fokán idősődő művészemberek túl vannak a szabályos méltató gondolatok világán. Csíky Boldizsár eddigi életműve olyan sokrétű és gazdag, mint a személyisége. Sokan vannak, akik egy művét sem hallották, mégis mindenki tudja, hogy ki ő. Mondhatjuk, az erdélyi szellem arisztokratája – a szó leggazdagabb értelmében. Elődeinek szellemi hagyatéka, tudása, látóköre, műveltsége felhatalmazza erre, a tehetség, a moralitás, a stílus pedig az arisztokrata művész szentháromsága. Derű és játék, hobbi és kedvtelés, spiritualizmus nélkül nincsen alkotás. De azt is mondhatjuk: Csíky Boldizsár az erdélyi magyar szellemi élet plebejusa – a harc, a kitartás embere, az értékek mindenkori szószólója, ombudsmanja, a közösség természetrajzának ismerője, betegségeinek orvosa. Egész vezetői pályáját az erény és a taktikai érzék virtuóz egyensúlya jellemzi. Szerzeményeire a népi források, a népzenei inspirációk, de teljes alkotói szuverenitás is jellemző: erdélyi intonáció európai távolságban. Mindenki erre törekszik, de nagyon keveseknek sikerül. Életművének szinte mindegyik darabja ékes bizonyíték arra, hogy van élet Bartók után. Ehhez kellett a plebejus kiállás, a nyitottság, az ostobák derűs kiismerése. Ugyanakkor az erdélyi kultúra szolgálója is: az erdélyi önbecsülést szolgálja. Puszta jelenléte mindenkor szembeszegült a provincializmussal. Szolgálta a zenekart, amely mindig Vásárhely presztízsének fokmérője volt. Szolgálta a közönséget – nem kiszolgálta. A kortárs zenei minőség első számú utolsó mohikánja: az őrző. Egy nagy művészt köszöntünk: olyant, akinek még van érzéke a nagysághoz és a minőséghez egyaránt. Köszöntjük az arisztokratát, a plebejust, a szolgálót, Csíky Boldizsárt! – mondta Selmeczi György, majd Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke társaságában átadta a díjat, Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész Magvető című alkotását.
– Fontos nekem ez a díj, és hálás vagyok, hogy rám gondoltatok. Az, hogy a Kós Károly nevéhez is kapcsolódik, még többet jelent nekem: ő a katasztrófa után megmutatta, hogy hogyan lehet itt élni. Nézem ezt a termet, ahol körülbelül negyven évig működtem, itt volt a zenekar próbája mindaddig, amíg a színház meg nem épült. Itt értek az első élményeim, negyven éven keresztül rengeteget tanultam a zenekar lélektanáról – köszönte meg a kitüntetést Csíky Boldizsár.
Az est zárásaként Csíky Boldizsár műveit adta elő zongorán ifjabb Csíky Boldizsár és Selmeczi György, valamint Molnár Mária, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesnője, illetve a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fúvósegyüttese Kostyák Márton közreműködésével. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Húszéves a Szövétnek
Megjelent aradi kulturális szemlénk ünnepi száma
Már az elején közzétesszük húsznál több olvasónk válaszát kérdésünkre: Mit jelent számodra a Szövétnek? Köszönjük az őszinte, dicsérő szavakat.
Következik a változatos tartalmú IRODALOM, MŰVÉSZET rovat. A versek (Böszörményi Zoltán: Az arc, Ablakok, Fiegel Erzsébet: Játék, Arany-Tóth Katalin: Cselekvés, Szabó Péter: /régi karácsony/, Grosz László: Örök ünnep, Regéczy Szabina Perle: Karácsonyi elmélkedés, Radnai István: Alzheimer dicsérete, Köteles Nikolett: Örök éjszín), a rövidpróza (Simpf Angelika: Menekülj!, Jámbor Ilona: Az óceánjáró kísértete, Juhász Béla: Festménya falon, Dr. Markovics Radmila: Rohangáló agysejtjeim, Kocsik Krisztina: Vaddisznók, Brauch Magda: A boldogság világnapja avagy boldog-e a „Boldog ember”?, Kurunczi Mária: Szív). Vége felé közeledik Nótáros Lajos: Arad marad című népszerű, folytatásos regénye, amelyet nemrég egy beszélgetés során a szerző „csupán ujjgyakorlat”-nak nevezett. Jubilál az Aradi Kamaraszínház: tizedik születésnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból tesz közzé egy összeállítást a budapesti Vendégváró Fesztivál idején megjelent, a Kamaraszínházat elismerő írásokból Fekete Réka, művészeti titkár és „mindenes” (Tízéves az Aradi Kamaraszínház). A gazdag aradi színházi hagyományokat mindig hitelesen felelevenítő Piroska Katalin Szabálytalanságok az egykori aradi színházban címmel idéz fel néhány érdekességet. Új programot indított útjára a megyénk kulturális értékeit, épített és természeti örökségét népszerűsítő civilszervezet, a Pro Move Arad Egyesület, Aradi Magyar Költészet Napja címmel, tudtuk meg Pataky Lehel Zsolt újságírótól, az egyesület elnökétől. Egy nappal Tóth Árpád halálának évfordulója után a városunkban született költőről emlékeztek meg a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében (Tóth Árpádra emlékeztek a Magyar Költészet Napján).
A HITÉLET rovatban Bátkai Sándor karácsony ünnepét, a Megváltó születését idézi szívhez szóló eszmefuttatásában (Az okos ember lát, a hívő tovább lát). Szilvágyi Zsolt, temesvár-józsefvárosi plébános a temesvári, illetve aradi zárdákban tanító apácákra emlékezik Iskolanővérek című cikkében. Ódry Mária képzőművész-költő beszámol Brittich Erzsébet kiállításairól, amelyeken bemutatták a „Reformáció 500” ünnepi rendezvénysorozat keretén belül, Arad megye református, illetve evangélikus templomairól készült linómetszeteit (Jó ennyi templomot egyszerre látni!). Horváth Csaba lírai sorai szintén a közelgő Karácsonyra irányítják az olvasók figyelmét (A várakozás). Matekovits Mihály Minorita anekdotái biztosítják a rovatban a derűs hangulatot.
A dezsőházi temetőben ünnepélyesen átadták a restaurált, első világháborús magyar emlékművet, amelyet a Pro Move Arad Egyesület újított fel. Erről az eseményről számolunk be a TÖRTÉNELEM rovatban (Átadták a felújított első világháborús magyar emlékművet Dezsőházán.)
Gazdag tartalommal jelentkezik a HELYTÖRTÉNET rovat. Ujj János egy kiemelkedő tehetségű zeneművész életét és munkásságát eleveníti fel (Elfeledett aradi híresség: Weil Magda hegedűművész). Újra képbe kerül Siska-Szabó Zoltán Régi és új Arad című fotósorozata, amelyben Arad főutcája (a volt Andrássy tér) tárul elénk egy valamikori és egy mai képeslapon. A kisiratosi őseit mindig büszkén vállaló Sarusi Mihály új dokumentum-sorozatot indít (Szalbekék), amelyben a Kisiratost 1818-ban újratelepítő jeles Szalbek családnak állít emléket. Puskel Péter, több ezer Aradhoz és aradiakhoz kapcsolódó anekdota tudója ezúttal városunkban elhangzott kijelentéseket, véleményeket sorakoztat fel, amelyeknek egy része szólássá vált (Híres és hírhedt emberek mondták Aradon). Hónapok óta készül Stefanov Titusz Sever Dan igen jól dokumentált, az aradi turizmus múltját és jelenét bemutató, gazdagon illusztrált sorozata (Az aradi turizmus rövid története – 1.).
Az OKTATÁS rovatot egy aktív kémia–fizika szakos tanár, Rogoz Marianna visszaemlékezése (Egy pályakezdés margójára) és egy nyugalmazott pedagógus, Matekovits Mihály írása (Szórványban) teszi érdekessé.
A MEMOÁR rovat szerzői emlékeznek: dr. Vajda Sándor a C-vitamin felfedezőjére (Nyolcvanévvel ezelőtt kapta meg Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat), Szabó István pedig Nagyvarjas két jellegzetes alakjára, akik „még a magyar időkben” váltak hírhedté (Ami a ’Nagyvarjasi harangszó’ című könyvből kimaradt – de jeleztük’).
Ha december, Szilveszter, vidám óévbúcsúztatás, akkor kicsit terjedelmesebb a HUMOR rovat. Köszönet érte elsősorban a németországi Kölnben élő Kövér testvérpárnak (Kövér Péter: Marsbéli migráncsok; Kövér Miklós: Iluska és Jancsi meséje). És nem hiányoznak Grosz László könnyed bökversei sem (Bökik hírességekről).
Jeles munkatársunk, Koreck Aladár a thaiföldi Bangkokból Phi Phi szigetére utazott feleségével egy decemberi napon, hogy a lehető legegzotikusabb körülmények között lépjen át az új évbe. Ezt az élményét osztja meg olvasóival az ÚTINAPLÓ rovatban (Szilveszter Phi Phi szigetén).
A decemberi Szövétnek részére – szokás szerint – Brittich Erzsébet „faragott” KERESZTREJTVÉNYt (A Zerindi Galéria egyik büszkesége).
Szomorú hírt kaptunk Sarusi Mihály barátunktól: Szolnokon elhunyt Vágner Szabó János, régi, kedves munkatársunk, akinek utolsó írása nyomtatásban a Szövétnek októberi számában jelent meg. (Erdély szerelmese volt). Nyugodjék békében!
Végezetül ki szeretnénk emelni a lap grafikai díszletét. A belső oldalakon Kett Groza János virtuóz rajzai, grafikái, illetve Czernák Dorottya művészi illusztrációi színesítik a fekete-fehér oldalakat. A címlapon Allerhand István ünnephez remekül illő fotója (Bronzba öntött angyal), a hátsó borítón pedig Ady Endre kevésbé ismert karácsonyi verse alatt Szász Eszter Jégcsapok című háttérképe látható. Az első belső színes borítón: Aradi pillanatok, a hátsó belső borítón: válogatás Móré-Sághi Annamária Kék című kiállításának falikárpitjaiból.
A 20. születésnapját csendben, méltósággal ünneplő Szövétnek decemberi számában meglepetést kínál: a megszokott 40 belső oldal mellé +20 ajándékoldalt nyújt hűséges, kitartó olvasóinak.
Áldott, békés karácsonyt és jó egészségben, boldogságban eltöltött új évet kíván minden kedves olvasójának és munkatársának – a 20 éves Szövétnek! Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Reneszánszát éli a nyomtatott könyv: száz kiadó termékeit várják a kolozsvári adventi vásárra
Egyre kelendőbbek Erdélyben is a nyomtatott könyvek, nem kell a Gutenberg-galaxis végét vizionálni – mondta el a Krónika megkeresésére Nagy Péter, az Idea Könyvtér vezetője annak kapcsán, hogy csütörtökön kezdődik a könyvesbolt által szervezett négynapos adventi vásár Kolozsváron.
Ötödik alkalommal szervez adventi könyvvásárt a kincses városban az Idea Könyvtér a Sapientia EMTE kolozsvári karával közösen.
A csütörtöktől vasárnapig tartó szemlén rengeteg friss kiadvány várja a könyvbarátokat, ezenkívül könyvbemutatókat is tartanak a Tordai út 4. szám alatt, a Sapientia EMTE épületében.
Az Idea könyvtér, amelynek célja egy tető alá hozni a kortárs erdélyi magyar kiadványokat, több mint 100, javarészt erdélyi kiadó termékeit vonultatja fel az adventi vásáron – mondta el a Krónikának a könyvtér vezetője, Nagy Péter.
Egyre többen igényelnek olvasnivalót Biztató, hogy idén legalább 30 százalékkal több könyvcímet vonultat fel a vásár, mint a tavaly, ez annak is köszönhető, hogy ebben az évben jó volt az erdélyi magyar könyvtermés.
Kiadónknál, az Exitnél például kétszer annyi könyv látott napvilágot idén, mint a tavaly, de más erdélyi kiadók termésére is a növekedés jellemző. Bár két-három éve sokan jósolták a Gutenberg-galaxis végét, úgy tűnik, reneszánszát éli a nyomtatott könyv” – fogalmazott a könyvtér vezetője.
Kifejtette, pár éve Európában is vészharangot kongattak, hogy az elektronikus könyvek kiszorítják a nyomtatottakat a piacról, azonban úgy tűnik, ez nem igazolódott be: egy nagy-britanniai statisztika szerint
2016 volt az első év, amikor csökkent az elektronikus és növekedett a nyomtatott kiadványok száma. Az utóbbiak iránti érdeklődés élénkülése egész Európában, Erdélyben is érezhető – mondta Nagy Péter.
Arra is kitért, hogy az Idea Könyvtér forgalma 30 százalékkal növekedett idén, ebbe beleszámítanak a webáruházas értékesítések, valamint az is, hogy a bolt jelen volt és nagy érdeklődést keltett a különböző könyvvásárokon, rendezvényeken: a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, a Kolozsvári Magyar Napokon, a nagyváradi Szent László Napokon, a nagybányai Főtér Fesztiválon.
„Reménykeltő, hogy egyre több könyvet igényelnek az erdélyi iskolák, közkönyvtárak, olvasók. Az Ideának nagyon változatos a kínálata, gyermekeknek szóló kiadványoktól ifjúsági irodalomig, szépirodalomig, tudományos, helytörténeti munkákig rengeteg mindent felvonultat.
„Bizakodásra ad okot, hogy gyors ütemben fogynak a gyermekeknek, fiataloknak szóló könyvek, ami azt jelzi, hogy nemcsak az idősebb generáció olvas” – fejtette ki Nagy Péter. Azt is elmondta, ennek jó bizonyítéka, hogy élénk érdeklődés mutatkozik az Idea kiadója, az Exit által megjelentetett Kalózlány. Végső kezdet című ifjúsági kalandregény iránt, amelynek szerzője Lupescu Kata kolozsvári diáklány. Öt-hat hónap alatt szinte teljesen elfogyott belőle az első ezer példány, amit nyomtattak, így újra kiadják. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Nagy román centenárium magyarságkampánnyal
„Magyarságkampányba” fog az Erdély és Románia egyesülését fémjelző 2018-as centenáriumi évre tekintettel az RMDSZ, amely Ezer év Erdélyben, száz év Romániában címmel hirdetett programsorozatot.
A szövetség politikusainak nyilatkozatai szerint az akció elsősorban a magyar közösség identitásának és önbizalmának erősítését szolgálja, másrészt ellensúlyozni kívánja a román nacionalista hangulatkeltést.
Jelen pillanatban megjósolhatatlan, hogy milyen reakciót vált ki egy ilyen kampány az első számú célpont, a román társadalom körében. Már önmagában az is dilemma, hogy feltétlenül meg kell-e szólalnia a modern román állam létrejötte százéves évfordulója apropóján az erdélyi magyar közösség legnagyobb, parlamenti képviselettel is rendelkező politikai képviseletének, ráadásul éppen egy ilyen hangzatos, országos kampánnyal. Túl azon ugyanis, hogy a szlogen is sántít (hiszen a magyarok valójában több mint ezerszáz éve megtelepedtek a Kárpát-medencében, ezen belül Erdélyben), kérdéses, milyen mértékben járulhat hozzá a kezdeményezés a román–magyar közeledéshez a közismert politikai előzmények közepette.
Bár egy ideje elcsendesedett ugyan az RMDSZ-elnök állami kitüntetésének javasolt visszavonása körüli vita (amelynek kapcsán majd az államfő mondja ki a végső szót), az indulatok közel sem hunytak ki Kelemen Hunor december elsejével kapcsolatos kijelentései kapcsán. Mondhatjuk úgy is, bármennyire is őszinte és békítő szándékú az RMDSZ centenáriumi üzenete, ezzel szemben a szövetség vezetőjének a román nemzeti ünnep „meg nem ünnepelhetőségéről” tett nyilatkozata miatt a többségi társadalom jelentős része erős ellenérzésekkel viseltet. A latin szállóigét parafrazálva: sokan akkor sem hisznek a magyaroknak, ha ajándékot hoznak. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a románság egy részének szemében is jelentősen romlott az RMDSZ hitele az igazságügyi törvények módosításának támogatásával.
Másrészt bármennyire is hajlamosak a románok még az egyesülés kapcsán is unos-untalan a magyarokra reflektálni, sokakban akár az is visszatetszést kelthet, hogy a nemzeti kisebbség „nem hagyja” őket nyugodtan ünnepelni, sőt bizonyára olyanok is lesznek, akik Trianon közelgő centenáriumával, az ennek kapcsán vizionált „magyar propagandával” hozzák összefüggésbe az RMDSZ-es magyarságkampányt. Vagyis a várható reakciók egyáltalán nem borítékolhatók, az akció pedig akár a visszájára is elsülhet.
Arról nem beszélve, hogy az RMDSZ meglehetősen tudathasadásos állapotban van. Miközben ugyanis erőteljesen hangsúlyozza, hogy a román államnak be kell tartania a nemzeti kisebbségeknek Gyulafehérváron tett ígéreteket, ennek megfelelően pedig biztosítania illene a magyar közösség szorgalmazta autonómiát, maga a szövetség folyamatosan halogatja az önrendelkezés igényének legmarkánsabb felmutatására hivatott törvénytervezet parlamenti beterjesztését.
Úgy tűnik, e téren Kulcsár-Terza József jobbára nemcsak az RMDSZ–MPP alkotta pártszövetségen, hanem a polgári párton belül is egyedül maradt, habár akadnak azért RMDSZ-es politikusok is, akik szerint éppenséggel a 2018-as centenárium évét kellene megragadni a statútum benyújtása, az autonómia tematizálása érdekében. Bárhogyan is alakul, a lényeg mégis csak az volna, hogy alakuljon ki nyílt, őszinte párbeszéd többség és kisebbség között az együttélés következő száz évének „alapszabályairól”. Krónika (Kolozsvár)

Tizenöt próbálkozás a színészetre – ősbemutató Hatházi Andrással
December 13-án 19:00 órai kezdettel tartják a Harag György Társulat soron következő bemutatóját az Ács Alajos Stúdióteremben. Az előadás különlegessége, hogy az alkotók az ősbemutatóként színpadra kerülő darab szerzői is egyben. Szereplője Hatházi András UNITER- és Jászai-díjas színész, rendező és egyetemi oktató, rendezője pedig Tom Dugdale, fiatal amerikai színházi alkotó, rendezői tevékenysége mellett író, designer, zeneszerző, színész és egyetemi oktató.
„Hatházi András az elmúlt évad végén keresett meg az előadás ötletével, melynek akkor már elkészült a szövegkönyve is. Jó lehetőségnek tűnt a szöveg, amelyre alapozva egy igazán izgalmas kísérletet lehet felépíteni. Megtisztelő volt a számomra, hogy az alkotók úgy érezték, ennek a »tizenöt próbálkozásnak« a szatmári műhelyben volna a leginkább helye. Hatházi András az elmúlt évadok során visszatérő vendége volt társulatunknak, akivel nagyon szerettek dolgozni a színészeink, mind az általa vezetett workshop, mind pedig a Manka című előadásunk próbafolyamata során, korábban pedig a társulat több tagjának is tanára volt a kolozsvári egyetemen. A jelenlegi előadás mellett egy, a társulattal koprodukcióban készülő, kifejezetten jótékonysági célú előadás létrehozásán is dolgozik színészeinkkel, egy általuk alapított jótékonysági célú szervezet égisze alatt. Már csak ezen előzmények okán is közel érezzük magunkhoz és a társulathoz az ő személyét, illetve markáns alkotói szemlélet, kísérletezőkedvét, mellyel mindannyiunknak példát mutat. Kevés ilyen bátor, mindig a megújulás lehetőségét kereső, a kockázatoktól sem visszariadó színházi alkotót ismerek, az ebből az alapállásból adódó erő és derű pedig alighanem az előadás közönségét is mélyen megérinti majd. Az külön öröm a számunkra, hogy rendezőként Tom Dugdale is vállalta a felkérést, aki ugyan Amerikában él és dolgozik, de az erdélyi közönséget is megörvendeztette már korábbi munkáival, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégrendezőjeként.” – fogalmazott az előadás létrejöttének körülményeiről Bessenyei Gedő István művészeti igazgató.
Mi lenne, ha nem mennék be? Nem akarok bemenni, rettenetesen álmos vagyok. Nem tudom, egyfolytában ásítozok. Képtelen vagyok. Istenem, add, hogy hirtelen tapsrend legyen, felvegyem a gázsit, és hazamenjek! Nem tudom a szövegem, nem emlékszem a mozdulataimra, nincs hangom. Krákognom kell, köhögnöm kell, de nem szabad. Mi lenne, ha itt maradnék? Miért jöttek el ma a nézők? Meg tudja ezt nekem valaki magyarázni? Miért járnak az emberek még mindig színházba? Ha tudnák, hogy milyenek vagyunk a színfalak mögött, biztos nem jönnének többé. Sajnálnának. Moziba járnának inkább.
Hatházi András és Tom Dugdale előadása a színész tudathasadásos állapotáról – estéről estére szüntelenül hazudunk és igazat mondunk.
Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Hatházi Rebeka m. v., dramaturgja Deák Katalin m. v., technikai munkatársa Sipos Júlia m. v.. A darabot Biró Eszter, Kovács Eszter és Raluca Sas-Marinescu fordította román és angol nyelvre. Ügyelő, súgó: Fábry Zoltán.
A választott bérletes előadásra jegyek is kaphatók a színház Horea utcai jegyirodájában, hétköznap 10 és 17 óra között vagy az elődás előtt egy órával a helyszínen. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni. szatmar.ro

RMDSZ-állásfoglalás: jogállamot akarunk, nem ügyészállamot!
Az RMDSZ is megszavazta hétfőn a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását. Az erről kiadott állásfoglalásuk szerint a módosítások nem akadályozzák a korrupcióellenes harcot, és mind a bírók, mind az ügyészek esetében a politikai függetlenséget erősítik.
Mint ismert, a hétfőn megszavazott módosítás értelmében a törvény többé már nem rögzíti, hogy az ügyészek függetlenként fejtik ki a tevékenységüket. Emellett hierarchikus ellenőrzés alá helyezi őket, másfelől nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelezővé tenné, hogy az állam kártérítési eljárást indítson azon ügyészek vagy bírák ellen, akik „rosszindulatból, vagy súlyos hanyagságból” hoznak helytelen döntéseket.
„Nem akarunk ügyészállamot, a jogállamban hiszünk, ennek erősítéséért szavaztuk meg ma a parlamentben a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását. Minden állampolgár érdeke az, hogy megvalósuljon a hatalmi ágak valós szétválasztása. Szükség van erre a törvényre – ez a jogállam működésének egyik garanciája” – indokolta meg hétfő esti állásfoglalásában az RMDSZ, hogy miért támogatta a módosításokat.
A közlemény szerint még az államelnök sem szólhat bele a bírák és az ügyészek kinevezésének folyamatába. Állásfoglalásában az RMDSZ leszögezi: a megszavazott módosítás nemhogy politikai kontroll alá vonja, hanem ellenkezőleg, függetleníti az igazságszolgáltatást. Emlékeztetnek, hogy a bírák és ügyészek kinevezése kizárólag szakmai alapon történik, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) kinevezésére. Az államelnök szerepe formális lett, a politikum nem szólhat egyáltalán bele ebbe.
„Támogatjuk a korrupcióellenes harcot”
„Támogatjuk a korrupcióellenes harcot, ez a törvény pedig semmilyen mértékben nem korlátozza ezt az erőfeszítést. Sőt egyértelmű, mindenkire egyformán érvényes szabályozás született ma: a bírák és ügyészek karrierjének valós szétválasztását szavaztuk meg” – fogalmaz a közlemény.
Állásfoglalásában az RMDSZ emlékeztet: az ügyészek és a bírák egymástól függetlenek kell hogy legyenek, nem szólhatnak bele egymás tevékenységébe. Ez jelen pillanatban nincs így Romániában, ezért van szükség az igazságszolgáltatást működtető törvények módosítására. Egy működő jogállamban különbség van az ügyészek és a bírák függetlenségi mértéke között, hiszen az ügyészek sehol nem a bírói hatalom részei – fogalmaz a közlemény.
„Aki hibázik, legyen felelőssége is! Ha bizonyítottan egy bíró vagy az ügyész mulasztásából, rosszhiszeműségéből adódóan egy romániai jogalany kárt szenved, az ügyben eljáró ügyészt vagy bírót felelősségre kell vonnia az államnak. Eddig az államnak nem volt kötelessége ezt megtenni, ezért nem alkalmazta. A károsult fél anyagi kárpótlásért az államhoz fordulhat, ezt követően az állam a pénzügyminisztériumon keresztül behajtja a jogalany kárát. Mindez bírósági eljáráson keresztül történik” – részletezi az állásfoglalás.
Kiiktatják a titkosszolgálatokat
Az RMDSZ javaslatára a bíráknak és ügyészeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy nem dolgoztak és nem dolgoznak együtt a titkosszolgálatokkal. A hétfőn elfogadott módosítás ugyanakkor 5-től 10 évig terjedő börtönbüntetést ró ki azokra a titkosszolgálatokban dolgozó személyekre, akik megkörnyékezik, és befolyásolni próbálják a bírákat és ügyészeket.
Továbbá bevezeti: bármilyen együttműködési megállapodás, határozat, amelyet a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) vagy egy titkosszolgálat ír alá az igazságszolgáltatásért felelős intézményekkel, közérdekű információnak számít, nyilvánosságra kell hozni. Ez azért fontos, hogy ne lehessen ezeket az információkat titkosítani, mint eddig.
A jobb szakmai felkészülés érdekében a bírói és ügyészi képzést 2 évről 4 évre emelik, egy év gyakornokság helyett kettő lesz. A négyéves bírói és ügyészi képzés alatt, egy éves elméleti képzés után, félévente más-más jogi szakma területén kell gyakornokoskodni – zárul az RMDSZ állásfoglalása. maszol.ro

Panaszlevél az államelnöki hivatalnak a katolikus iskola alapítása kapcsán
A marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium közösségének képviselői levélben fordultak Románia államelnöki hivatalához, amelyben megdöbbenésüket fejezik ki az RMDSZ kezdeményezte és a parlament mindkét háza által elfogadott tanügyi törvénymódosítással kapcsolatban. Szerintük indokolatlan még egy kisebbségi iskola létrehozása, és nem férne el két tanintézet ugyanabban az ingatlanban.
December 4-én mindkét ház elfogadta az RMDSZ módosító javaslatát, miszerint ezután törvénnyel is létre lehet hozni kisebbségi oktatási intézményeket az országban.
A jogszabály-módosításra azért volt szükség, hogy jogalapot teremthessen arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát. Ezután következik annak a törvénytervezetnek a tárgyalása és elfogadása, amely kimondja a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítását.
Az Unirea Főgimnázium közösségének képviselői a Románia államelnöki hivatalának címzett levelükben kifejtik, az Unirea Főgimnázium tehetetlenül nézte végig a törvénymódosító javaslatot és annak elfogadását, és megdöbbenve vették tudomásul, hogy a módosítás indoklása nem tartalmaz semmiféle magyarázatot a tanügyi törvény 45. cikkelyének 2.1 bekezdésére vonatkozóan a nemzeti kisebbségek iskoláinak létrehozásával kapcsolatban, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálódásai, illetve a folyamatban lévő bírósági perek ellenére.
Szerintük 2004 óta, azaz amióta az ingatlant visszakapta a római katolikus egyház, bizonytalanságban él az unireás közösség, és 2015-ben nemzeti szegregáció és visszaélésszerű átvétel útján valósult meg az iskolaalapítás anélkül, hogy az Unirea Főgimnázium ebbe beleegyezett volna.
Arra is kitérnek, hogy az unireás közösség jogi lépései a törvénytelenül és visszaélésszerűen megalapított Római Katolikus Teológiai Gimnázium megszüntetését eredményezték, és így az iskola átkerült a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnáziumba.
Az oktatási törvény módosítása közvetlenül érinti a Maros, Hargita és Kovászna megyei román közösségeket, továbbá nem nyújt semmilyen korrekciós vagy védintézkedést az új kisebbségi oktatási intézmények létrehozásával érintett tanügyi egységek számára. A nemzeti kisebbségek tanintézeteinek létrehozásáról szóló 45. cikkelyének 2.1 bekezdése nem ad magyarázatot az ilyen egységek anyagi alapjára és helyiségeire. A Mihai Viteazul utca 15–17. szám alatti tanintézet nem biztosítaná a szükséges helyet két iskolaegységhez, amelyeknek több mint 1300 diákja van – olvasható a szülők levelében.
Azt is szóvá teszik benne, hogy jelenleg Maros megyében számos kisebbségi osztály működik az iskolákban alacsony átmenési arány és magas iskolaelhagyási mutatók mellett.
Úgy vélik, a törvény túl sok kisebbségi tanintézet létrejöttéhez vezetne.
Továbbá azt is szóvá teszik, hogy a teológiai szakirányú osztályok létrehozását nem indokolja a katolikus iskolai osztályok hiánya, figyelembe véve, hogy az utolsó népszámlálás adatai szerint három százalék volt a katolikus diákok aránya (a szülők állítása ellenére a 2011-es népszámlálási adatok arról tanúskodnak, hogy Maros megye 550 846 lakosa közül 48 530 vallotta magát római katolikusnak, ami a lakosság 8,8 százalékát jelenti. Országos szinten pedig az ortodoxok után a római katolikus felekezetűek vannak a legtöbben – szerk. megj.).
Az Unirea Főgimnázium képviselői remélik, hogy nem válnak a törvény áldozataivá, és korrekciós intézkedéseket vezetnek be a főgimnáziumért, és mint írják, nem fogják őket elszigetelni és elfelejteni Románia szívében. A levelet Marius Pascan, Maros megye volt prefektusa is megosztotta kedden Facebook-oldalán, bár egyelőre nem reagáltak rá túl sokan. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Magyarországi önkormányzatok is támogatják a templomépítést
Egymillió forinttal támogatja a magyarországi Baja város a Bözödújfaluért Egyesület templomépítési szándékát. A támogatás ékes bizonyítéka annak, hogy Baja és Erdőszentgyörgy 2002-ben kötött testvértelepülési szerződésének kézzelfogható hozadéka is van.
Fercsák Róbert, Baja város polgármestere és a város önkormányzata jóvoltából az adomány a napokban érkezett meg az egyesület számlájára – tájékoztatott az erdőszentgyörgyi városháza. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, mindig is jó kapcsolat volt a két település között.
– A testvérvárosi kapcsolatok nem csak arról kell szóljanak, hogy a településvezetők időnként ellátogatnak egymáshoz, hanem arról is, hogy tapasztalatot cseréljenek a két település lakói, diákjai és a megszerzett tudást otthon kamatoztatni, hasznosítani tudják. Baja számos eseményünkön vett részt, most bizonyította, hogy a bajban is számíthatunk rá. Egymillió forinttal támogatta a bözödújfalusi összetartozás templomának építését. Tolmácsolnom kell az egykori bözödújfalusi emberek köszönetét is – fogalmazott a polgármester.
A szintén testvértelepülési kapcsolatban lévő Bélapátfalva is hozzájárul a templomépítéshez. Támogatási szerződés jött létre Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke és Bélapátfalva önkormányzata között. A településről több vállalkozó és magánszemély jelezte, hogy hozzájárul az összetartozás templomának visszaállításához. Amint a felajánlások is beérkeznek, az önkormányzat adományával együtt eljuttatják az egyesület számlájára.
Az anyaországi testvértelepülések mellett, több önkormányzat is felkarolta a templomépítés ügyét. Balatonlelle, Szarvas, Sopron városok, valamint Kutas, Darnózseli, Hegykő, Farád, Acsalag, Abda, Dunasziget, Sopronnémeti községek önkormányzatait is segíteni igyekeznek. Számtalan helybéli és külföldi vállalat adakozott, névtelenül vagy nevét vállalva sok magánszemély érezte övének a templomépítés megvalósítását.
A héten az ausztráliai Sydney-ből érkezett egy magánvállalat jóvoltából felajánlás. A támogatások ellenére a szükséges 250 ezer eurótól a meglévő érték még messze marad. Sikerült átlépni az összérték 10 százalékát néhány euróval. Legkésőbb tavasszal el kell kezdeni az alap megépítését, hisz utána a jelenleg száraz területet, ismét beborítja a víz, ami a munkát megnehezíti és lelassítja.
Csibi Attila Zoltán polgármester hangsúlyozta, nagyon hálásak a már beérkezett adományokért, és remélik, hogy a továbbiakban is sok adakozókedvű emberhez jut el templomépítési szándékunk híre.
Az egyesület a továbbiakban is számlaszámokon keresztül és adománydobozok segítségével gyűjti a felajánlásokat. További információ az erdoszentgyorgypress@gmail.com e-mail címen, vagy a 0741-746.658-az telefonszámon kérhető. Székelyhon.ro

Védik az őshonos nemzeti kisebbségeket
Elfogadta az Európai Parlament az uniós polgárságról szóló 2017. évi jelentést, amely Sógor Csaba munkája nyomán hangsúlyosan foglalkozik az őshonos nemzeti kisebbségek védelmével is.
„Ez a dokumentum arra emlékeztet, hogy az őshonos kisebbségek évszázadokon keresztül együtt léteztek a többségi kultúrákkal, ezért az EU-nak magas szintű elvárásokat kell támasztania a kisebbségek védelme terén” – magyarázta Sógor Csaba. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő készítette el az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) véleményét a jelentéshez kapcsolódóan, így több, a nemzeti kisebbségek védelmére irányuló felhívás is bekerült a végső dokumentumba, amelyről december 11-én pozitívan szavazott a plénum.
Az uniós polgárság és az ehhez kapcsolódó jogok – mint például az unión belüli szabad mozgás, szabad munkavállalás és tanulás, a konzuli védelemhez való jog – az Európai Unió lényegéhez tartoznak, ezekről pedig háromévente elkészül egy kiértékelés. Sógor Csaba a plénumban elmondta, az uniós állampolgárság még messze nem egy lezárt projekt, elég például arra gondolni, hogy az uniós állampolgársággal bíró őshonos nemzeti kisebbségek helyzete továbbra is rendezetlen. „A nemzeti kisebbségek naponta szenvednek el diszkriminációt az EU-ban, ezért jogosan érzik azt, hogy ezt a hiányosságot rendezni kellene” – mondta az EP-képviselő. Sógor Csaba ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a LIBE-vélemény elkészítése során sikerült több, kisebbségvédelmi szempontból fontos gondolatot bevinnie a jelentésbe, amelyek a végső dokumentumban is megjelennek. Így például a jelentés kimondja, hogy az EU állampolgárainak körülbelül nyolc százaléka nemzeti kisebbségekhez tartozik, és körülbelül tíz százalékuk regionális vagy kisebbségi nyelvet beszél, de nincs olyan uniós jogi keret, amely jogaikat garantálná, ezért a különböző tagállamokban különböző bánásmódban részesülhetnek. A jelentés rámutat a koppenhágai-dilemmára is: arra, hogy a csatlakozás előtt álló országoktól számon kérik a demokráciával, jogállamisággal és alapvető jogokkal kapcsolatos koppenhágai kritériumokat, továbbá a kisebbségek helyzetének javítását, ám a tagállammá válást követően nincs ilyen számonkérési mechanizmus.
A jelentés egy fontos fejezete – Sógor Csaba LIBE előterjesztését is követve – az európai polgári kezdeményezés eszközének jelentőségét is hangsúlyozza, amely révén az uniós állampolgároknak lehetőségük nyílik befolyásolni az EU jogalkotási rendjét. „Ezzel az eszközzel élve kívánja az RMDSZ és a FUEN a Minority Safepack kisebbségvédelmi kezdeményezést benyújtani, ezért fontos számunkra, hogy ezúton is felhívtuk a Bizottságot arra: biztosítani kell a polgárok demokratikus és szélesebb körű részvételét az európai vitában és a menetrend meghatározásában, ezért szükséges hatékonyan alkalmazni az európai polgári kezdeményezés eszközét is” – összegzett Sógor Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékes zenei adomány a Csikynek
Tekintélyes, zenepedagógiai és zenetörténeti szempontból igen értékes adománnyal gazdagodott a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtára. Horváth Tünde aradi ny. zenepedagógus és karnagy, az egykori aradi Vox Juventutis gyermekkar megalapítója és lelke évtizedeken át féltve őrzött és gyarapított könyv- és dokumentum-gyűjteményének egy részét ajánlotta fel az iskola számára. A zenei oktatás, a zenepedagógiai képzés szempontjából, ugyanakkor az aradi kulturális örökség tekintetében igencsak hasznos felajánlás darabjai már felkerültek a főgimnázium könyvtárának polcaira.
Horváth Tünde a Nyugati Jelen érdeklődésére elmondta, szerette volna, ha a megye egyetlen magyar középiskolájának is lenne egy zenei könyvtára, az elhatározás körülbelül egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg benne. Egy élet munkájáról van szó, zenei, módszertani könyvekről, köztük szépirodalmi kötetekről, melyek zeneszerzők életét mutatják be, és melyek a zenepedagógus szerint nagy mértékben fejleszthetik a diákok zenei kultúráját. Az adomány darabjai között – mintegy 270 könyv és más anyag – akadnak óvónők és zenetanárok számára egyaránt hasznos kották, valamint a Vox Juventutis gyermekkar teljes történetét (12 évet) felölelő dokumentumok (naplók, fényképes beszámolók, sajtókivonatok, film- és hanganyagok stb.). „Úgy éreztem, hogy egy hasznos, örömteli és értékes gyűjteményt hagyhatok az iskolának. Nem akartam elveszni hagyni ezt a hatalmas zenei anyagot” – mondta lapunknak a pedagógus, aki szíve szerint a régi hanglemezeit is átadta volna, az iskola azonban ilyenekre nem tart igényt. A gyermekkar életét, fellépéseit, sikereit végigkövető emlékfüzetektől azonban még nincs szíve megválni, hiszen most is gyakran elcsuklik a hangja, amikor a Vox Juventutisról mesél. Az énekkarról egyébként könyvet is írt, a kötetet még a 2015-i adventi kórustalálkozón mutatták be.
Lapunk megkeresésére Tóthpál Renáta aligazgató a főgimnázium vezetősége nevében mondott köszönetet az egyedi adományért, melyet ígérete szerint nagy becsben fognak őrizni az iskola küszöbét átlépő nemzedékek számára. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Az 1989-es romániai forradalom évfordulója alkalmából
Az 1989-es temesvári népfelkelés egyenes úton vezetett el a romániai forradalom kirobbanásához és a gyűlöletes Ceauşescu-diktatúra bukásához. Erre emlékeztetett december 11-i, hétfő esti felszólalásában Tőkés László volt temesvári lelkipásztor az Európai Parlamentben.
A decemberi évfordulók sorában az egykori kommunista hatalomátvétel 70. évfordulójáról – Mihály király trónfosztásáról és elűzetéséről – is megemlékezett.
A kommunista uralom idején „Nagy Októberi Szocialista Forradalomként” dicsőített szentpétervári puccs centenáriumának évében fontosnak tartotta annak veszélyére figyelmeztetni, hogy a hatalomba ismételten visszatérő újkommunisták és titkosszolgák – népi megfogalmazás szerint – „ellopják a forradalmat”. Az említett évfordulók viszont mementó gyanánt figyelmeztetnek arra, hogy a romániai forradalomárok hősi áldozatát ne hagyjuk veszendőbe menni, és az időről-időre utcára vonuló tüntetők százezreivel együtt álljunk ki a szabadság ügye mellett.
A Parlament plenárisán elhangzott beszédében erdélyi képviselőnk a romániai magyar nemzeti közösségegyüttérzésének is hangot adott a román nép I. Mihály király halála miatti gyászában.
Közvetlenül a diktatúra bukása után Őfelsége svájci rezidenciáján fogadta Tőkés Lászlót, aki ez alkalommal személyesen győződhetett meg a száműzetésbe kényszerített volt uralkodó hazaszeretetéről, valamint a román nép szabadsága és a demokratikus rendszerváltozás iránti elkötelezettségéről. Sokan a neokommunisták által foglyul ejtett köztársasági államforma alternatíváját látták Mihály király személyében – írja egyik méltatója. Európai parlamenti képviselőnk az alkotmányos monarchia megtestesítőjeként emlékezett meg róla. Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája; Nyugati Jelen (Arad)

Sok minden érdekli a tanulókat a hivatalos tananyagon kívül
Nagyenyeden tartották a TUDEK országos szakaszát
Három napon át betöltötték a nagyenyedi Bethlen-kollégiumot azok az „okos diákok,” akik diáktudományos munkákban jeleskedtek. A szervező iskola kitűnő vendégfogadónak bizonyult, és igen jó körülményeket biztosított a részvevőknek. A tanulók felkészítő tanáraikkal Erdély legkülönbözőbb részeiből érkeztek. A 2017-es TUDEK (Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája) lehetőséget kínált számukra, hogy tanórán kívül született ötleteiket, munkáikat, egyben tehetségüket, szorgalmukat bemutassák hasonló érdeklődésű társaik és tanáraik előtt.
A konferencia nem kimondottan verseny jellegű, hiszen innen mindenki nyertesként távozott. A rendezvény benne van az iskolai és iskolán kívüli nevelő tevékenységek országos kalendáriumában, tehát hivatalos és támogatott. A 2017-es TUDEK előzetesen 138 diákot és felkészítő tanáraikat szólította meg. Jeles vendégek segítettek a szakszerű lebonyolításban. Soós Anna, a kolozsvári BBTE rektor helyettese a bíráló bizottság elnöki tisztjét is betöltötte. Köszöntötte az értekezletet: Kovács Zoltán, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatási államtitkárságának képviselője, Dăncila Alexandru Fehér megyei főtanfelügyelő helyettes, Lőrincz Helga Nagyenyed alpolgármestere, Pénzes Gábor a Kutató Diákok Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, Nagy Timea Fehér megyei magyar tanfelügyelő, Kovács Irén Erzsébet oktatási államtitkár, Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató
Az önképzés jelentőségét a következőképpen fogalmazták meg: „szabadidőben zajló, második, sokszor falak nélküli iskola, ahol nincs sulykolás, kényszer vagy izgalmas számonkérés, de annál több kíváncsiság, kezdeményezés és eredetiség. Itt könnyen megterem a jó közösségi élmény, az alkotás, a felfedezés öröme. Nő a diákok önbizalma, személyiségük autonóm módon fejlődik.” Ez a hosszú tapasztalatból adódó meggyőződés vezette azokat a diákokat, akik bemutatták munkáik eredményeit. A tartalmas programfüzet széles skálájú tematikát tükröz. Tíz szekcióban folytak a bemutatók és az értékelések, például irodalom, irodalomelmélet, nylevészet; történelem, művészet és vallástörténet; néprajz, társadalomtudományok; biológia (állattan, növénytan, embertan); földrajz, környezetvédelem; matematika, fizika, kémia. Összesen 89 dolgozat hangzott el. Minden bemutató teremben a kollégium házigazda tanára segítette a gördülékeny lebonyolítást. Az értékelő bizottság zömében kolozsvári egyetemi szakemberekből állt. Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

Az igénytelenség nosztalgiája, avagy a kommunista jólét terjedő mítoszai (II.)
„Mindenkinek volt munkahelye”, gazdasági sikerek mítosza
Motto: „Mi úgy teszünk mintha dolgoznánk, ők úgy tesznek mintha fizetnének érte.”
Igen, volt munkahely. Az alatt a pár évtized alatt a lehetőségek pedig egyre csak szűkültek. Ha akartad, ha nem, többnyire ott és az volt a munkád, ahol és amire éppen köteleztek. Az esetek többségében iskola vagy egyetem után valahova automatikusan kihelyeztek, amit kötelező volt elfogadni (kapcsolatokkal, „ismeretséggel” persze más volt a helyzet, de a korrupcióra kitérek lennebb). S ha tetszett az a munkahely, ha nem, minden esélye megvolt az embernek, hogy onnan is menjen nyugdíjba. A rendszer vége felé előszeretettel helyezték a magyarokat a Regátba (1989-ben, amikor végeztem a líceumot, akinek nem sikerült munkahelyet szereznie, azt a Zsíl völgyébe, bányába akarták helyezni, ahonnan nem volt visszaút, mivel Kolozsvárt „zárt városnak” nyilvánították). Ha nem volt munkahelye valakinek, akkor hat hónap után közveszélyes munkakerülőnek nyilvánították, amiért börtön járt. De mivel szükség volt munkaerőre, inkább vitték a Duna-csatornához, bányába vagy a Nép Palotáját építeni. (Ha börtönbe került az ember, akkor is ez volt a sorsa, azokat is hasonló helyekre vitték, csak teljesen ingyen). S mivel a munkavédelmi szabályzat fabatkát sem ért, gyakoriak voltak a halálos kimenetelű munkabalesetek is.
Volt kötelező katonaság is (magyaroknak elég nagy esélye volt a munkaszolgálatra, amivel szintén bányába, Duna-csatornához, illetve egyéb „biztonságos” építőtelepekre kerülhetett bárki). Ahol a megalázás, kiszolgáltatottság (munkaszolgálatosoknál akár a verés is) mindennapos jelenségnek számított. A munkaszolgálatosok ingyenes munkaerőt jelentettek, a szinte másfél éves kemény munka végén kiszúrták az ember szemét egy minimális összeggel (max. egy-két havi átlagbér). Ha már szóba hoztam a megalázást, ehhez kell még hozzátenném: az állampolgárnak általában alacsony volt a presztízse az állami szerveket képviselők szemében, de leginkább a munkásoknak (pedig elvileg proletárdiktatúra volt). A kommunista uralmat egy szűk, újfajta „értelmiség” gyakorolta, amelynek körülbelül ugyanolyan hatalma és előjogai voltak, mint a korábban megdöntött – az akkori Nyugathoz képest szintén nagyon elmaradt és a társadalmi egyenlőtlenségeket fenntartó – keleti rendszerekben uralkodó arisztokráciának.
Egyre kevesebb volt a választási lehetőség, így az azzal járó felelősség terhét is levette az állam a vállunkról. Az ember nem viselte a választásainak a következményeit úgy, mint manapság, azaz a hatások sem voltak olyanok, mint ma. Annak idején nem volt akkora tétje például pályaválasztásnak, munkahelyváltásnak, cégalapításnak (ez utóbbi akkor eleve lehetetlen volt). Alig volt lehetőség (az én időmben egy magyar fiatal nagyjából aközött választhatott, hogy munkás vagy mérnök lesz egy gyárban/építőtelepen/bányában), s általában onnan ment nyugdíjba a többség, ahol pályafutását elkezdte. Arról a kis fizetéssel járó, de sokszor kevés munkát igénylő munkahelyről. (A „teljes foglalkoztatottság” eredménye volt a kevés munka, hiszen ha volt igény teszem azt 400 munkásra, felvettek 500-at, csakhogy mindenkinek legyen hol dolgoznia). A visszasírt munkanélküliség hiányának többek közt a túlalkalmazás, azaz a rejtett munkanélküliség volt az ára, ami a maga során munkahelyi lazsáláshoz vezetett.
Viszont, ha kiderült, hogy valamire nagy igény van, például exportra kellett gyártani bizonyos termékeket, akkor az illető gyárakban nem volt ritka akár a másik véglet sem: három műszakos beosztás és/vagy a teljesíthetetlen norma, amire ma szintén nem igazán emlékeznek a nosztalgiázók. (Az exportminőség valami elérhetetlen, misztikus etalon volt az átlagpolgár számára, mert hazai fogyasztásra maradt a bóvli.) Az igénytelenebbek és/vagy kényelmesebbek inkább beérnék a kevesebbel, minthogy ma több pénzért többet hajtsanak, s a munkájuk/tudásuk/ambíciójuk valós piaci értéke szerint legyenek megfizetve, de aztán frusztrálja őket az, hogy a szomszéd bezzeg sokkal többre vitte.
Hogy olyan is előfordulhat manapság, hogy a munkaadó visszaél helyzetével, hogy nincsenek jogai az alkalmazottaknak? Persze, de hát ez az alkalmazottakon is múlik, illetve azon is, hogy nincsenek valós, nyugati tipusú szakszervezetek. És az is a kommunizmusnak köszönhető, hogy a szakszervezetek valamikori csiráiból is felülről létrehozott bábszervezetek nőttek ki a proletárdiktatúra éveiben.
(Folytatjuk) Herédi Zsolt / Szabadság (Kolozsvár)

Kivédenék a központosítást – az RMDSZ és az ellenzéki alakulatok is bírálják a büdzsétervezetet
Minden irányból bírálat zúdul a 2018-as állami költségvetésre, ami jelen pillanatban a parlament jóváhagyására vár. Az ellenzék szerint egyenesen az alkotmányba ütközik a kormány derűlátása.
Módosító indítványok özönével próbálná jobbá tenni az ellenzék a 2018-as állami költségvetés tervezetét, amely keddtől a képviselőház költségvetési és pénzügyi bizottságában kerül napirendre, és a várakozások szerint december 21-én lesz róla végszavazás. Mint Erdei-Dolóczki István, az alsóház pénzügyi bizottságának tagja hétfőn a Krónika megkeresésére elmondta, az RMDSZ elégedetlen a költségvetés-tervezettel, több módosító indítvány benyújtását is fontolgatják annak parlamenti vitája során.
A jól gazdálkodók járnak pórul
Elsősorban azt kifogásolják, hogy a kormány pénz nélkül hagyja az önkormányzatokat, hiszen ha a jövőben a 16 százalékról 10 százalékra csökkentett személyi jövedelemadó 43 százalékát hagyják helyben, ez akkor is 30-33 százalékos jövedelemkiesést jelent a településeknek. Elsősorban a nagyobb önkormányzatok, a virágzó községek érzik meg ezt a veszteséget, hiszen ez ott lesz jelentős, ahol több vállalkozás is működik, sok alkalmazottat foglalkoztatnak.
„Támogatjuk az adócsökkentést, de elvárjuk, hogy ha a kormány más szakállára csökkenti az adókat, jelöljön meg kiegészítő bevételi forrásokat” – fogalmazta meg a szatmári politikus. Rámutatott, a 6 százalékos adócsökkentésből csak 28 százalék érinti a központi költségvetést, a nagyobb veszteség az önkormányzatoknál csapódik le, a kompenzációs sémák pedig a szegény megyéket és településeket hozzák kedvezőbb helyzetbe.
Továbbá azt is nehezményezik, hogy azok az önkormányzatok, amelyeknek az elmúlt év decemberében volt pénztartalékuk, csak ennek a felét kaphatják meg kiegészítésként. „Próbáljuk kialkudni, hogy ezt a megszorítást vegyék ki a tervezetből” – mondta a képviselő, ám szkeptikus, mert tapasztalataik szerint ritkán enged a pénzügyminisztérium. Kompromisszumos megoldásként azt a változatot is elfogadnák, hogy azokat a megtakarított összegeket ne vegyék figyelembe, melyeknek megvolt a pontos rendeltetése, tehát ha a például pályázati önrészre tették félre a pénzt, amit a következő év február-márciusában kellett kifizetni.
Erdei-Dolóczki szerint a kormány az önkormányzati pénzek központosítására törekszik. Inkább az Országos Helyi Fejlesztési Programokra (PNDL) fektetné a hangsúlyt, például iskolaépítésre, útjavításra indítanának külön programokat. A képviselő elmondta, a költségvetés-tervezetet elküldték minden RMDSZ-es megyei tanácselnöknek és polgármesternek, és várják a módosító javaslataikat, ezeket összesítik, összefésülik, és a parlamenti vita során benyújtják. Beruházásokról kell lemondani Kolozsváron
Kolozsvár költségvetéséből például 28 millió euró esik ki a jövedelemadó csökkentése miatt – kongatta meg a vészharangot hétfői sajtótájékoztatóján Emil Boc, a kincses város polgármestere, aki szerint amennyiben minden a bejelentettek szerint megy tovább, kénytelenek egyes, már tervezett beruházásokról lemondani, hiszen ez a város 2018-as befektetésre szánt költségvetésének a harmadát jelenti.
„Ahogyan a 2018-as évi állami költségvetésnek a parlament elé eljuttatott tervezete kinéz, Kolozsvárt 28 millió eurótól fosztja meg.
Ez a jövedelemadóból Kolozsvárnak visszajáró összegek csökkenését jelenti, ezért abbéli reményünket fejezzük ki, hogy ezt ebben a formában nem fogadják el” – hangsúlyozta ugyanakkor Kolozsvár nemzeti liberális párti (PNL) polgármestere. Közölte egyúttal, hogy pártszínezettől függetlenül megkeresett minden Kolozs megyei honatyát, és arra kérte őket, hogy utasítsák el a parlamentben ezt a javaslatot, és támogassák, hogy a jövedelemadóból ne 43 százalék, hanem 60 százalék járjon vissza az önkormányzatoknak.
Alkotmányellenes derűlátás?
Nem csak ennyi a kifogása a legnagyobb ellenzéki pártnak a szociálliberális kormány költségvetésével szemben. Florin Cîțu, a PNL alelnöke hétfőn egy Facebook-bejegyzésben elemezte ki a 2018-as évi állami költségvetést, megjegyezve, a bevételeket túlértékelték, ami alkotmányellenes. Legalább 8,6 milliárd lejjel túlértékelték a költségvetés bevételeit. A kiadások szerkezete aláaknázza a gazdasági növekedést – nőnek a nem produktív kiadások, miközben lefaragnak a befektetésekkel járó kiadásokból. Ha nem vágnának le a beruházásokra szánt összegekből, túl optimista lenne a költségvetés hiánya. A 2018-as költségvetés szerintem alkotmányellenes. A hiánnyal kapcsolatos európai bizottsági ajánlások figyelmen kívül hagyása miatt kötelezettségszegési eljárás indul majd Románia ellen a 2018-as esztendő első felében” – ezek az ellenzéki szenátor elemzésének a következtetései.
USR: a beruházásokat kockáztatják
A beruházásokra szánt összegekből, illetve adóemelésekkel tudja csak tartani a deficitcélt a Tudose-kabinet a büdzsé tervezete alapján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szerint is. Claudiu Năsui, az alakulat parlamenti képviselője hétfőn úgy vélekedett, a számok tükrében úgy látják, hogy a 2018-as büdzsé tulajdonképpen a 2017-es költségvetés „meghosszabbítása”. „Félelmeink és várakozásaink azonosak: ha ezzel a költségvetéssel megyünk tovább, azt fogjuk tapasztalni, hogy egy adott ponton lefaragnak a beruházásokra előirányzott összegekből, és talán adó- és illetékemelések is lesznek, ami végzetes hatással lenne Románia gazdaságára” – fogalmazott az ellenzéki politikus.
Hangsúlyozta, a Tudose-kabinet túlértékelte a bevételeket és alulértékelte a kiadásokat. „Az áfa fejezeténél szembeszökő a bevételek túlértékelése. Az előrejelzés szerint 16 százalékkal több folyik be, amiből 4,9 milliárd az áfamegosztásnak köszönhetően. Ez a dolog teljesen hihetetlen, hiszen az áfamegosztástól, még annak a legszigorúbb, legkeményebb formájában is csak 2 milliárd lejes hozzájárulást vártak az államkasszába” – hívta fel a figyelmet Năsui. Meglátása szerint ugyanakkor az is megterheli a büdzsét, hogy a szociális kiadások még az ideinél is nagyobbak lesznek, a kormány nem kezeli kellő súllyal azok költségvetésre gyakorolt hatását.
„270 módosító indítványt nyújtottunk be a törvénytervezet szövegével és a mellékletekkel kapcsolatban. Azt szeretnénk, ha kevesebb pénz menne a PNDL-re, arra a programra, amit Dragnea golyóstollának neveznek, és több pénz menne konkrét infrastrukturális, egészségügyi és tanügyi beruházásokra. Javasoljuk, hogy csökkentsék a PNDL-re előirányzott pénzeket, mivel azokat részrehajlóan osztja szét a kormány” – szögezte le az USR politikusa.
Kis előrelépés, de van még tennivaló
Eközben úgy tűnik, hogy eredményesen tárgyalt a Romániai Megyei Jogú Városok Szövetsége a kormánnyal, és az önkormányzatokra nem vonatkoznak 2018-ban azok a megszorítások, melyeket a költségvetés-tervezetben a központi és dekoncentrált intézmények esetében léptetnek életbe. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere megkeresésünkre elmondta, megjelent már az a sürgősségi kormányrendelet, amely leszögezi, hogy az önkormányzatokra nem vonatkozik a megszorítás, hogy csak két megüresedett állás után lehet új embert alkalmazni, vagy hogy nem vásárolhatnak autót, bútorzatot.
„Maradjon helyben a pénz!”
A székelyföldi politikus ugyanakkor javaslatokat fogalmazott meg arra vonatkozóan is, hogy a személyi jövedelemadó csökkentése miatti kiesést pótolják. Szerinte nem az idei szintre kellene kipótolni bevételeiket, hanem azt meg kellene növelni 10 százalékkal. Érvei szerint minden évben nőtt a személyi jövedelemadóból a bevételük, másrészt nőnek a kiadásaik, és egyre több feladatot kell ellátniuk.
„A pozitív jövőkép az, ha tudunk egyről kettőre lépni, nem elégedhetünk meg azzal, ha egy szinten maradunk, mindig egy kicsivel többet kell letenni az asztalra” – fogalmazta meg a polgármester, aki az RMDSZ azon javaslatát támogatja, hogy a személyi jövedelemadó 100 százalékban maradjon helyben.
A szövetség már benyújtott egy erre vonatkozó tervezetet, azt nem fogadták el, de Antal szeretné, ha újra próbálkoznának. „Még akkor is ez a változat a kedvezőbb, ha kevesebb pénzzel is jár. Az elv a fontos, maradjon a pénz a helyben, ne Bukarest ossza vissza. Ez átláthatóbbá tenné a költségvetést, és a befektetéseket is” – szögezte le Antal Árpád. Bálint Eszter, Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Kitüntette a Román Akadémia Silye Lóránd kolozsvári geológust őslénytani leírásáért
Földgázkutatásban is jelentőséggel bíró kőzetek képződését vizsgálta Silye Lóránd geológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatója, akinek munkáját elimeréssel tüntette ki a Román Akadémia.
Gheorghe Munteanu-Murgoci-díjjal tüntette ki a Román Akadémia földtudományi osztálya dr. Silye Lóránd geológust, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatóját munkájáért, amely behatóan elemzi az egyes, a földgázkutatásban is jelentőséggel bíró dél-erdélyi üledékes kőzettestek képződési körülményeit a parányőslények segítségével. Továbbá az első átfogó őslénytani leírása az Erdélyi-medence déli részén előforduló szarmata (kb. 12 millió éves) fosszilis likacsoshéjúaknak (foraminiferák).
„Nagyon meglepődtem, amikor értesültem arról, hogy a munkám elismerésben részesül. Ezen a szakterületen nem osztanak ki sok kitüntetést, a BBTE minden évben kihirdeti a Kiválóság az Oktatásban és Kiválóság a Kutatásban díjakat, illetve a Román Akadémia értékeli a kutatásainkat. Szerintem ez elég jelentős dolog, hogy az Akadémia felfigyelt egy erdélyi magyar munkájára” – mondta el a Krónika megkeresésére Silye Lóránd egyetemi adjunktus.
Hozzátette, rajta kívül Bende Attila fizikust, a fizikai kutatóintézet munkatársát is díjazzák. „Bár a tanulmány csak 2015-ben jelent meg kötet formájában, a kutatást már 2010-ben befejeztem.
Egy háromfős csapattal bejártuk Dél-Erdélyt – Szeben megyét, Brassó megye nagy részét, Fehér megye egy részét, még Hargita megyében is jártunk. Minden faluban megálltunk, és ahol észrevettük, hogy a kőzetek a felszínen vannak, onnan mintát vettünk, amelyet laboratóriumban feldolgoztunk” – részletezte a geológus.
Hozzátette, ezzel párhuzamosan zajlott egy másik földtani kutatás Krézsek Csaba vezetésével, illetve a doktori dolgozatuk témavezetője, Sorin Filipescu is részt vett a feltárásban.
Silye Lóránd kifejtette, a kutatással azt tudták kideríteni, hogy egy adott földtörténeti időintervallumban milyen üledékek rakódtak le a mai Dél-erdélyi-medencében, és hogy ezeknek körülbelül milyen a kiterjedése. „Ezt gyakorlatilag paleográfiai rekonstrukciónak nevezném, ez volt az alaptéma, és ez onnan válik érdekessé, hogy ezeket az adatokat Krézsek Csaba vezetésével be tudtuk építeni egy cikkbe, amely arról szól, hogy hol vannak olyan homokkőrétegek, potenciális gáztárolók, ahova felgyűlhet a szénhidrogén (kizárólag metán). A különböző geofizikai méréseknek, kutatásoknak az eredményeit 2010-ben egy tanulmányban összesítettük” – fogalmazott a kutató.
A BBTE közleménye azt írta, Silye Lóránd alapkutatása jelentős adatokkal járult hozzá ahhoz, hogy Dél-Erdély földtani fejlődését részletesen feltérképezzék, és ezáltal új utakat nyissanak a dél-erdélyi szénhidrogén-kutatásban.
A Gheorghe Munteanu-Murgoci-díjjal a Román Akadémia földtudományi osztálya Románia vagy valamely romániai régió földtanát vizsgáló tudományos munkákat és kutatókat tünteti ki. Ebben az évben a 2015-ben megjelent tanulmányokat díjazták, a díjakat december 15-én adják át Bukarestben a Román Akadémia ünnepi ülésén.
Az őslénytani szempontból legfontosabb egysejtűek
A likacsoshéjú foraminiferák őslénytani és földtani szempontból a legfontosabb egysejtűek. Nevüket nyílásokkal (forámen) áttört vázukról kapták. A foraminiferafajokra általában jellemző, hogy állábaik elágazóak, fonálszerűek vagy hálózatosak, vázuk szilárd, kamrázott és perforált, többnyire kis méretűek, nemzedékváltakozással szaporodnak. A foraminiferafajok, akárcsak a többi gyökérlábúak, állábaik segítségével mozognak és táplálkoznak.
A mai leggyakoribb foraminiferák váza nemcsak a fizikai és kémiai hatásoktól védi az állatot, hanem melegházszerepe is van. Sok foraminifera ugyanis moszatokkal él együtt, és az üvegszerűen átlátszó falon keresztülhatoló fény megkönnyíti a moszat számára az asszimilációt. A foraminiferák általában mikroszkópos kicsinységűek. A legkisebbek átmérője mindössze 0,02 mm. Vannak köztük szabad szemmel könnyen felismerhető nagy foraminiferák is, ezek átmérője elérheti a 110 mm-t. Feltűnő a foraminiferák alakgazdagsága is. Eddig több mint 50 000 foraminiferafajt írtak le. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

Gyermekekről felnőtteknek
Rossz volt egyedül
Amint arról már beszámoltunk, az általuk alapított budapesti Pont Kiadó legfrissebb termésével november végén Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott a Szávai házaspár. A Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében velük folytatott beszélgetésen pedig nemcsak egy-egy általuk írt könyv megismerésével bővült a hallgatóság szellemi kincsestára, hanem egy megrázó lelki élménnyel is. Szávai Ilona és Szávai Géza ugyanis legújabb könyvében fájdalmas, egyénileg és társadalmilag egyaránt megkerülhetetlen témákat feszegetett.
„Most, amikor az egész kortárs világot érintő gazdasági válság nyomán közérzeti, morális és kulturális válságjelenségeket is érzékelünk, még fontosabb feltenni azokat a kérdéseket, amelyek a magyar gyermekkultúra állapotából fakadóan egész jövőnket érintik.” Ennek a megállapításnak a jogossága, mely Szávai Ilona Az egyke című kötete fülszövegében olvasható, sajnos, kétségbevonhatatlan. Hiszen, amint a cím is sugallja, a magyar nemzettesten belül és általában a nyugati civilizációban általánossá vált egygyermekes családmodell több irányba ható következményeit ma már nem lehet, de nem is szabad az asztal alá seperni. Illetve, ha továbbra is ezzel próbálkozunk, akkor annak ránk nézve tragikus következményei lesznek. Ráadásul a Föld más vidékein, például Kínában és Indiában, de nem csak, túlnépesedéssel küzdenek, ezért amíg nálunk a több gyermek vállalása jelenti a jövőt, ott ennek éppen a fordítottja igaz. Ebből viszont azonnal egy megkerülhetetlen kérdés következik. Hogyan lehet a Földön összeegyeztetni ezt a két, egymással ellentétes társadalmi–erkölcsi–érzelmi elvárást?
Szerzőnknek a téma iránt megnyilvánuló érzékenysége és felelősségtudata személyes okokra vezethető vissza. Gyerekhalállal végződő első szülése után világra jött második gyermekét ugyanis nem követhette egy újabb testvér, ezért egykeként kellett felnőnie. És, hogy ezt miként élte meg az édesanya, édesapa, valamint a legjobban érintett, a magányos kislány, az ebben a könyvben mind-mind le van írva. De nem öncélúan, hanem a kényszerből vagy saját elhatározásból egykét nevelőknek nyújtandó tudati, lelki fogódzóként.
Az immár háromgyermekes Szávai Eszter így vall az általa átéltekről: „Utáltam egyedül lenni. Egyedül gyerekként. Szerettem volna egy fészekben lenni sok más bolyhos csibével, melegben, biztonságban. (…) Hiányzott az akol melege. A közösség. Rossz volt egyedül gyereknek lennem.”
Szávai Géza, a Harmincdekás Pistike színházi ruhája cím alatt megjelent novelláskötetében, melyben a szerző korábbi írásai is megtalálhatók, azonos témával foglalkozik. Minden benne található írás a gyerekek, fiatalok világáról szól. A címadó novella például egy vidéki városkában nehéz körülmények között élő, de a maguk módján mégis boldog fiatal értelmiségi pár mindennapjaiba nyújt betekintést. Egy olyan házasságba, melynek tagjai a megfogant gyereknek a nehézségek ellenére is örülni tudnak. A színházba menés viszont megfelelő öltözet hiányában mindkettőjüknek gondot okoz, míg a férj meg nem fogalmazza, hogy nem a külső a fontos, hanem ami mögötte rejlik, és a megszületendő gyerek. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Házasság, frissítve – avagy hogyan ne unjuk meg egymást
A család a forrás, ami a meghatározza a gyermek életét, ezért fontos ápolni, gondozni a házasságot, a párkapcsolatot. Ennek a gyakorlatnak a nyilvánosságra hozatala késztette írásra Kónya Zoltán pszichoterapeutát, akinek legújabb, Házasság, frissítve című könyvét kedd este mutatták be Kolozsváron. A szerzővel Csete Boróka pszichiáter és Sógor Árpád lelkész beszélgetett. Az eseményen az Ábel Kiadó és az Agape Életvédő Alapítvány közös kiadványának illusztrációs munkáját Kónya Eszter ismertette.
2014-ben látott napvilágot Kónya Zoltán korábbi könyve, Lélek az iskolában címmel, amely a gyermekek pszichológiai, illetve viselkedésbeli problémáiról szól. A terapeuta úgy fogalmazott, hogy habár a szülők a legjobbakat nyújtják a gyermeknek, a figyelmük gyakran a saját problémáik felé irányul. Ez a felismerés vezetett az új könyv megírásának ötletéhez, mondta a szakember. Hozzátette, nagyon élvezte a munkát, sokat segített neki, hogy „normális” maradjon, rendezze a gondolatait.
A könyv hét fejezete a házasélet meghatározó jelenségeit foglalja össze: szerelem, kötődés, házimunka, feszültségek, hűtlenség, terápia, házasságunk története. A témák az írói tevékenység közben fogantak meg, a családterapeuta törekedett minél világosabb, érthetőbb struktúra kialakítására. Gyakorlati útmutatók és személyes tapasztalatok is helyet kaptak művében. A szerző a saját életéből származó történeteket véli a legizgalmasabbnak, ezek teszik humorossá, közvetlenebbé az alapvetően pszichológiai vizsgálódást. Terapeuta mivolta azt is megerősítette benne, hogy a konzultációkra járó személyek gyakran csak a metaforákra emlékeznek a találkozások után. Ha történetet kap a kliens, abból többet tanulhat saját helyzetére nézve.
A beszélgetésen a házasságot egy zenés hasonlattal hozta összefüggésbe Kónya Zoltán. Ha egy zeneszámot egyszer meghallgatunk, nem fogjuk megszeretni. Ha többször meghallgatjuk, közelebb kerül a szívünkhöz. Ha pedig túl sokszor hallgatjuk meg, ráununk. Valahogy így működik a házasság is, következtetett a szerző. Vagyis minél komplexebb az ember érdeklődési köre, annál kevesebb az esélye, hogy unalmassá váljon számára az adott helyzet.
A szerző elmondta, egy születésnapjára kapott könyvben olvasta, hogy az ember gondolkodásmódja fragmentális. Ezt az értelmezést igyekezett beépíteni kötetébe azáltal, hogy több kisebb összetevőből állított össze általánosabb képet a házasemberek életéről.
Kónya Eszter az illusztrációk megalkotásáról beszélt a könyvbemutatón. A legnagyobb kihívást az jelentette számára, hogy a felnőtt célközönségnek szóló vizuális támaszban kellett gondolkodnia. Erősebb képi metaforákra volt szükség, a kb. húsz gyors kompozíció eredménye ezt igyekszik kifejezni. A borítóra az Arnolfini házaspár arcképei kerültek fel, mint a házasság szimbolizálói.
Mint kiderült, a könyv a Házasság posztmodern időkben címet viselte volna eredetileg, a szerző lányának ötletére változtatták meg. A „frissítve” kifejezés a modern jelenkor technikai beállítottságára utal. Ahogyan a weboldalakat frissíti a felhasználó, úgy igyekszik megújítani a házasságról alkotott felfogást Kónya Zoltán alkotása. A könyv minden házaspárnak szól, azonban nem nyújt gyógymódot a súlyos problémák ellen, tette hozzá. Gál András / maszol.ro

A román király
Sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök.
A kilencvenes évek legelején, talán 1990 novemberében néhány napos svájci körúton voltam egy román ellenzéki küldöttséggel. Egy ottani alapítvány hívott meg minket, több svájci politikussal találkoztunk, és kisebb-nagyobb fórumokon is részt vettünk, ma is emlékszem egy népes közönség előtt lezajlott genfi vitaestre. Persze a résztvevők zömmel ottani románok és magyarok voltak, de a vita franciául folyt. Radu Câmpeanu szenátor, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Marcian Bleahu szenátor, az egyik környezetvédő párt elnöke és Gabriel Țepelea képviselő, a Román Nemzeti Parasztpárt alelnöke volt még rajtam kívül a küldöttségben. Szenátor voltam én is, más tisztségem nem volt, és valószínűleg azért esett rám a választás, mert beszéltem franciául.
Abban az időben még rendkívül gyenge volt az ellenzék a román parlamentben, ennek érzékeltetésére elég, ha felidézem, hogy a kormányzó Nemzeti Megmentési Front után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt a második legnagyobb politikai szervezet a maga alig több mint hét százalékával. A parasztpártiak például csak a képviselőházba jutottak be, a liberálisok pedig ott voltak ugyan a szenátusban, de kevesebben, mint mi, és volt még néhány környezetvédő, illetve egyetlen független szenátor is, az alkotmányt kidolgozó bizottság egyik tagja, Antonie Iorgovan. Nagy szükség volt hát arra, hogy az ellenzék szolidaritását külföldön is minél gyakrabban bizonyítsuk, másrészt a Román Nemzeti Parasztpárt és akkor még a Nemzeti Liberális Párt is próbálta lemosni magáról a két világháború közti nacionalista múlt nyomait, és keresték az együttműködést az RMDSZ-szel.
Marosvásárhely márciusa után Nyugat-Európában is sokat számított a magyarokkal való jó viszony, kellett a szalonképességhez. Természetesen nekünk is szükségünk volt rájuk, hiszen akkorra már kiderült, hogy Ion Iliescuékkal nem tudunk zöldágra vergődni, miközben például Corneliu Coposut, a Parasztpárt elnökét én intelligens és karizmatikus, pártjának egykori nézeteit revideálni hajlandó, a román-magyar megegyezést nemzeti érdeknek tekintő politikusként ismertem meg. Minden vitánk dacára máig szimpátiával gondolok vissza rá, akárcsak Gabriel Țepeleára vagy a a párt későbbi elnökére, a szintén börtönviselt Ion Diaconescura.
Vitáztunk Svájcban is, nyilvánosan is, többek közt azon az említett genfi fórumon, de azt hiszem, az összbenyomás rólunk mégis az lehetett, hogy közösen keressük a kiutat Románia számára. Látogatásunk második vagy harmadik napján vendéglátónk, a meghívó alapítvány titkára valamilyen ürüggyel egyenként félrehívott minket, és megkérdezte, hogy hajlandók lennénk-e megállni Versoix-ban, találkozni Mihály királlyal. Nem nagy kitérő, tulajdonképpen útba esik. Ez a megálló természetesen nem szerepelt a hivatalos programban, hiszen Hohenzollern Mihály abban az időben még persona non gratának minősült Romániában. 1990 áprilisában megpróbált ugyan Zürichben repülőre szállni, hogy Bukarestbe utazzék, de ezt a román hatóságok valamilyen ürüggyel megakadályozták. Gondolom, akkor még beutazási vízumra lett volna szükség. Nem sokkal svájci látogatásunk után pedig, 1990. december 25-én ismét megpróbálkozott a romániai úttal, el is jutott kíséretével együtt Otopeni-re, sőt, gépkocsival elindultak Curtea de Argeș felé, de végül a csendőrség feltartóztatta őket, visszavitték a repülőtérre, és gyakorlatilag kitoloncolták őket.
Csak jóval később, 1992 húsvétján látogathatott haza Romániába az a férfiú, aki személy szerint is nagy bátorságról tett tanúbizonyságot 1944. augusztus 23-án, amikor elrendelte Ion Antonescu marsall letartóztatását és a hadsereg átállását. Huszonhárom éves fiatalember volt akkor, nyilván a körülötte levő román politikusok készítették elő a román nemzet huszadik századi történelmében sorsdöntőnek számító lépést, de azért a legnagyobb kockázatot ő vállalta. Sokat köszönhet Románia a Hohenzollern családnak már a tizenkilencedik század második felétől, amikor I. Hohenzollern Károlyt meghívták uralkodónak, és attól kezdődően a román állam sokkal szorosabban illeszkedett Európába, királyainak az európai monarchiákkal való szerteágazó kapcsolatait – a rokoni szálakat – kellőképpen kihasználva. Aztán 1947 végén a köztársaság kikiáltásával a még mindig csak huszonhat éves Mihályt megfosztották trónjától, és az országból is kiebrudalták.
Nekem, aki az ötvenes években voltam kisgyerek, a királyság már csak költészet volt, Arany János verséből, A walesi bárdokból, esetleg Petőfi Sándortól tudtam, hogy mit is érdemelnek a zsarnokok: „Akasszátok fel a királyokat”. Előttem van most is, az egyik gyereklap szép színes oldalain láttam gúnyképet a Hohenzollernekről: molyrágta palástban, ütött-kopott vulkánfíber bőrönddel (tudja-e még valaki, mi is az a vulkánfíber) érkezik a király Romániába, és kincsekben dúskálva, megrakott vonattal távozik ugyancsak ő, hiszen a karikatúra a történelmi idővel mérve amúgy sem túl hosszú életű dinasztiát egyetlenegy alakban jelenítette meg. Máig könyv nélkül tudom Horváth Imre minden bizonnyal nemcsak a hivatalos elvárásokat, hanem a korhangulatot is tükröző négysorosát (Neked tiszteleg): „Királyság volt s most Népköztársaság van. / Mit jelent ez? Figyeld az éneket: / a réginél még te álltál vigyázzban, / az új himnusz már neked tiszteleg.”
Mindent összevetve, az iskolában sulykolt kommunista ideológia mellé szüleink, nagyszüleink Kossuth-pártiságát, Habsburg-ellenségét is figyelembe véve, nem fűzött engem semmiféle kései nosztalgia a monarchiákhoz és ehhez a fiatalemberhez sem, akinek arcvonásait az akkor már értéktelen vasdarabokon, a forgalomból kivont százlejes érméken (román szóval „szutásokon”, ahogy a Székelyföldön mondták a régi pénzzel játszó gyermekek) láthattam eleget. Éppen ellenkezőleg: gyűlöltem mindenfajta privilégiumot, dühös republikánus voltam én is Petőfivel együtt, és mi tagadás, ma is az vagyok. Meggyőződésem szerint egyenlőnek kellene születnünk, de ma már azt is jól tudom, hogy nem születünk egyenlőnek. Privilégium lehet a hely, az idő és persze a vagyon, amelybe beleszületünk, és ezeket a különbségeket teljesen megszüntetni nem lehet, viszont kutyakötelességünk enyhíteni rajtuk, és ahol mód van rá, egyenlő esélyeket kínálni mindenkinek.
Nemcsak én, hanem a romániai közvélemény túlnyomó része is monarchia-ellenes volt még a kilencvenes években. Az alig összeomlott kommunista rendszer ideológiája egalitárius volt ugyan, de a hatalomgyakorlást minden szempontból a személyi kultuszra építette. Mi sem állt távolabb tőlünk, mint egy újabb személyi kultuszt támogatni, hívják bár alkotmányos monarchiának. A hajdanában még monarchista történelmi pártok is így voltak ezzel, ahogy én láttam. Elenyésző volt ezeken a pártokon belül is a monarchista áramlat, egy-két olyan közismert személyiséget leszámítva, mint például a neves színész Ion Caramitru.
Nem is értettem Ion Iliescut, miért ijedt meg, hogy Mihály haza akart látogatni. (Mert nyilvánvalóan az államelnök döntése volt, hogy nem engedték be a királyt.) Amikor aztán mégis beutazhatott, ki is derült, hogy semmiféle társadalmi megrázkódtatást nem okozott ez a látogatás. Nos, nem győzöm ismételni, nem vagyok monarchista, ráadásul a Hohenzollern-dinasztia sok jót a magyaroknak nem hozott az elmúlt másfél évszázadban. Ennek ellenére szívesen találkoztam Mihály királlyal. Némi lobbi-lehetőséget is láttam ebben, de főként kíváncsi voltam arra az emberre, akinek arcképére az egykor „szutásokról” emlékeztem. Habozás nélkül igennel válaszoltam az óvatos tapogatózásra, és így válaszolt Gabriel Țepelea és Marcian Bleahu is. Viszont Radu Câmpeanu nem vállalta a találkozót. Szapora szavakkal magyarázgatta, hogy éppen akkorra fontos interjút beszélt meg fontos újságírókkal, miközben mindannyian tudtuk, miről van szó: félt. Attól félt, hogy amennyiben otthon kitudódik, politikai esélyeit csökkenti egy ilyen találkozó. Igen, az emigrációból hazatért Radu Câmpeanut egy egészen rövid ideig karakán disszidensnek gondoltam, aztán közelebbről megismerve, rá kellett jönnöm, meglehetősen kisszerű opportunista. 1990 tavaszán, amikor ő a liberális párt színeiben, Ion Rațiu meg a parasztpárt színeiben volt elnökjelölt, az erdélyi magyarok, különösen a székelyföldiek tömegesen Câmpeanura szavaztak, holott az RMDSZ-nek az volt az álláspontja, hogy Rațiu és közte nem teszünk különbséget, és arra biztatjuk a választókat, döntsék el, kire szavaznak, csak ne Ion Iliescura. Viszont az akkor nagy befolyással bíró Király Károly egyik marosvásárhelyi híve, Jakabffy Attila egy rádiónyilatkozatban Câmpeanu támogatására szólította fel a magyarokat.
Ezzel önmagában nem is lett volna baj, annál is inkább, mert Ion Iliescu elsöprő fölénnyel nyert, és ezen a mi szavazataink, sajnos, sehogy sem tudtak volna változtatni, de a Nemzeti Parasztpártnál teljesen fölöslegesen szereztünk egy fekete pontot. Radu Câmpeanu pedig nemhogy méltányolta volna ezt a támogatást, hanem 1992 nyarán kiléptette pártját az ellenzéki koalícióból, a Demokratikus Konvencióból, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ jelenléte a koalícióban rontja a választási esélyeiket. Külön indultak az 1992-es őszi választásokon, és mi tagadás, nagy elégtételem volt, hogy Radu Câmpeanu számítása nem vált be, ugyanis be sem jutottak a törvényhozásba. 1992 és 1996 között így csak a Demokratikus Konvencióban maradt szakadár liberálisok voltak ott néhányan a parlamentben.
Megálltunk tehát Versoix-ban. Szép, de meglepően kicsi tóparti villában lakott a királyi család. Mint a mesében: király, királyné és három királykisasszony fogadott minket (ezek szerint a másik kettő éppen máshol volt), Margit, Ilona és Zsófia, vagyis Margareta, Elena és Sofia. Margit, a trónörökös fáradt, de még fel-felsugárzó szépség, Zsófia kissé molett, vonzó teremtés, Ilonára nem emlékszem, csak tudom, hogy ott volt, ha össze nem tévesztem Irénnel (Irina) vagy Máriával (Maria). Mihály viszont... hát ő hatvankilenc évesen, megráncosodva is szakasztott olyan volt, mint azokon a gyermekkori pénzérméken a fiatal király.
Nem torzult semmit a tartása sem, az arca sem, csak meggyűrődött nyilván. Előbb figyelmeztettek minket, hogy a kötelező megszólítás: „Maiestate”, vagyis „Felség”, ez Țepeleának meg Bleahunak nem is okozott nehézséget, én viszont csak jónapottal és enyhe meghajlással köszöntem, de ez végül nem keltett megütközést, hiszen egy magyar politikus jelenléte önmagában is fontos gesztus volt a királyi család számára. Rokonszenvvel fogadtak, a társalgás hol románul, hol franciául zajlott, ugyanis a királyon kívül a többiek nem beszéltek románul. Anna királyné egyszer vagy kétszer franciásan Michel-nek szólította a férjét, de egyébként nagyon visszafogott volt. Mihály a sok évtizedes száműzetés után is meglepően jól tudott románul, de kásás beszédét elég nehezen lehetett érteni. Nem lepett meg, olvastam róla, hogy műteni kellett annak idején, farkastorokkal született ez az egyébként jó kiállású férfi, az automobilok és repülőgépek szerelmese.
Beszélgettünk hát, időnként szinte kívülről láttam magamat, hogy mibe is csöppentem. Akasszátok fel a királyokat? Hol van az már! Mint egy sci-fiben, különös időhurokba kerültem, mintha a gyermekkorom előtti években lennék. És mégsem. Mert közben a körülöttünk levő világ tele volt új kérdésekkel, amelyekre választ kellett adni. Mihályt is felkészíthették persze, nem mulasztotta el a magyarokról kérdezni, és mintha nem csak udvariasságból kérdezett volna. Próbáltam precízen felvázolni az otthoni helyzetet, de laza voltam közben, nem volt túlságosan nagy tétje a találkozásnak, kíváncsian figyeltem a királyi családot, mintha a Louvres-ban jártunk volna, egy színes, furcsa, élő múzeumban, a megelevenedett történelemben.
Ami nonverbális üzenetként leginkább megmaradt bennem: a nyugalom. A király nyugodt, szinte derűs arca. Egy ilyen beszélgetés, akárcsak a későbbi két-három alkalom, amikor még szót válthattunk, nem volt alkalmas arra, hogy felmérjem politikai képességeit vagy tájékozottságát. De egyvalami hiányzott az arcáról, ami viszont a politikusokra annyira jellemző, ezt ma már rögtön észreveszem: a hatalomféltés feszültsége. A vérbeli politikusok szemében mindig ott van az ugrásra kész vad nem lankadó figyelme, a szörnyű éberség, hogy bármelyik pillanatban meg kell harcolni a hatalomért, taktikázni kell, hátulról bekeríteni vagy édesgetni, csapdába csalni, aztán felmorzsolni az ellenfelet. Saját hatalom-megszerzési és hatalom-megtartási technikáinak rabszolgája a politikus, és ez az örökös szenvedés van az arcán.
Sem Mihálynál, sem valamivel később Habsburg Ottónál nem láttam ezt a szenvedést. Az osztrák és magyar trónörököshöz emberileg is közelebb éreztem magam, néhányszor találkoztunk csupán, de nem felejthetem hosszú beszélgetésünket Bukarestben, a kormánypalotában, miniszterelnök-helyettesi dolgozószobámban. Németesen raccsolva, ám kifogástalanul beszélt magyarul az a bölcs öregember, aki Mihállyal ellentétben határozott politikai véleményt mondott, de ő politikus is volt, EP-képviselő. Viszont neki is nyugalom volt a tekintetében, és amíg tárgyaltunk, teljesen elfelejtettem Habsburg-ellenességemet. Ma már tudom, mi ennek a nyugalomnak a magyarázata: az öröklött címért nem kell megharcolni.
Mondom, gyűlölnöm kellene mindenféle privilégiumot, plebejusnak neveltek, ilyen vagyok, de a politikában megtanultam, hogy valamit valamiért. És mostanában sokszor elgondolkozom azon, hogy az igazi demokrácia analógiája vajon nem a csonka kúp vagy csonka gúla-e sokkal inkább, mint egy kihegyesedő mértani idom? Más szóval: a körülöttünk levő, fel sem épült és máris széteső demokráciák láttán óhatatlanul el kell töprengenem, talán ezeknek a rendszereknek az egyik nyavalyája éppen az, hogy a csúcsot nem hagyhatjuk üresen. Például úgy, hogy a legfőbb állami méltóságot, az elnöki tisztséget nemcsak időben korlátozzuk – két mandátumra általában –, hanem igazi hatalmat sem kellene a kezébe adnunk, kivéve a válsághelyzeteket.
Ez közhely, ezt mindenki tudja, ilyen a parlamenti köztársaság, de tessék megnézni: vajon nem az-e az oka mai politikai meghasonlottságunknak, a hatalmi ágak közti egyensúly már-már végzetes felborulásának, hogy egy tíz éven át regnáló államfő, Traian Băsescu a joghézagokat kihasználva, az alkotmányt rosszhiszeműen értelmezve olyan hatalommal ruházta fel a választott parlamenten kívüli intézményeket, hogy ezek ma már valószínűleg magát az államelnököt is fogságukban tartják, bárki is legyen az. A csúcson nemhogy túlhatalomnak, de hatalomnak sem kellene lennie, a csonka kúp vagy gúla teteje egy nyugalmas tisztás, egy apró fennsík, semmi más. Mint ahogy a miniszterelnöki mandátumokat is korlátozni kellene, hiszen az a tisztség is könnyen „kicsúcsosodhat”, könnyen válhat túlhatalmi eszközzé, ezt is tudjuk.
Így aztán, szégyenkezve bár, és alapjában véve meggyőződéses republikánusként továbbra is, de újabban fel-felötlik bennem, hogy egy született király, aki komoly hatáskörök nélkül, csakis azért került oda, hogy más ne lehessen azon a helyen, vajon tényleg olyan nagy kompromisszum lett volna-e éppen a felépítendő demokrácia érdekében. Nyilván ez ma már tárgytalan. Meghalt a király, és nem mondhatjuk, hogy éljen a király, mert ahogy látom, a Hohenzollern családban is dúl már a harc a hatalomért vagy talán a bőven visszakapott vagyonért, ki tudja. Az én időutazásom is véget ért, nincs már a „rosszpénzen”, a „szutáson” látott „jó arc”, eltűnt az a fiatalember, akinek gyerekként úgy állítottak össze iskolai osztályt, úgy válogattak különböző társadalmi rétegekből és régiókból osztálytársakat, hogy még egy magyar fiú is volt közöttük. Nem lett ő ettől magyarbarát, nincsen mit köszöngetnünk neki, de mégis sajnálom ráncos arcát, amelyet nem a hatalmi harc dúlt fel, csak a megállíthatatlan idő. A demokrácia dolgát pedig nekünk kellene elrendeznünk minél hamarább, egy olyan országban, ahol a kilencvenes években másodjára is kiűzték a királyt, aztán visszafogadták, kárpótolták palotákkal, kastélyokkal, sok tízezer hektár erdővel, most meg hisztérikus lelkiismeretfurdalással gyászolják.
Talán azért, mert csak azt lehet gyászolni igazán, akinek nem volt semmiféle hatalma fölöttünk, és éppen ezért nem kellett megkönnyebbülnünk titokban, hogy itt hagyott minket. Éppen ellenkezőleg, sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel, 2011. október 25-én, kilencvenéves születésnapján, a szavakat nehézkesen formálva is jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök, Iliescu, Constantinescu, Băsescu vagy Iohannis. Pedig sem olyan felkészült, sem olyan rafinált politikus nem volt, mint a többiek. Csakhogy az elnökök arcáról letörülhetetlen a szavazatgyűjtés mimikája, mondataikból kiirthatatlanok a kortesbeszéd utálatos fordulatai, és miközben az országot emlegetik, a pártjukra gondolnak, és választóikat számolgatják magukban. Milyen jó lenne egy hatalom nélküli elnök, egy mandátuma végeztén vulkánfíber bőrönddel távozó, koronázatlan király, aki csak sétálgat azon a képzeletbeli tisztáson, hiszen semmi dolga, kizárólag azért van ott, hogy más a helyét ne bitorolhassa. Markó Béla / Transindex.ro

A múltat eltörölni nem lehet (Gazda József könyvbemutatója)
A világnak ebben a felében az 1970-es, 80-as években bűnös volt, aki menteni akarta a múlt emlékeit, akkoriban kockázatos volt egyenes gerincű embernek lenni, az igazat kimondani – Gazda József ilyen körülmények között – vagy épp ezek ellenére – mégis vállalkozott az élő emlékezet átmentésére az utókor számára.
Akkoriban a vasfüggöny mögül a nyugati világba nagy nehezen kiszabadult hazánkfia sokfélét hazahozott magával (már ha hazajött), Gazda József azonban különleges tárgyat: egy riportermagnót vásárolt Bécsben. Mert terve volt: rádöbbent ugyanis, hogy sokan, akik a múltat magukban hordják, élnek még, köztünk járnak-kelnek, és talán el is mesélik mindazt, ami velük történt. Így kezdte el az 1970-es évek legelején a sorsemlékek gyűjtését, az idők során bejárta a világot, mindenhol magyarokat keresve – és vallatva. Az ötven esztendő alatt összegyűjtött vallomásokból született legújabb könyve, a kedd délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatott, A Golgota útján című kötet, mely 430 meghurcolt embertársunk jaját tartalmazza, akik az átlagosnál jobban megszenvedték a második világháborút – ismertette a könyv tartalmát Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató, a szerző beszélgetőtársa, aki faggatta Gazda Józsefet anyaggyűjtésének módszeréről, interjúalanyai viszonyulásáról, végül arra kérdezett rá, van-e remény arra, hogy ne kelljen újabb Golgota útját járnunk. Gazda József szerint „egy bűnöző banda irányítja a világot, akiknek akasztófán lenne a helyük, ők azok, akik világkormányban gondolkoznak, szinte kísértetiesen látom, hogy mind erősödik a hatalomnak a hatalma, ezért szánakozó félelemmel nézem unokáimat, hogy mi vár ezekre a gyerekekre”. De hozzátette, mindig él a remény, hiszen az emberek alapvetően jók. Próbáljuk erkölcsiségünket megőrizni, a jót magunkban erősíteni, és hinni abban, hogy érdemes jónak lenni – összegzett Gazda József. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar sarok a magyar óvodáknak
Hogy angyali tettek léteznek, bizonyítja a mai nap: Magyarország óvodafejlesztési programjának részeként a háromszéki magyar óvodák vagy óvodákban működő magyar csoportok Magyar sarok fejlesztőcsomagot vehettek át. Az ajándékozásra az Óvodapedagógusok a gyermekközpontú óvodákban című, tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban zajlott szakmai konferencia előzeteseként került sor.
Ha ajándék, azt illik megköszönni: a magyar sarkokért a sepsiszentgyörgyi Hófehérke és Gulliver óvodák kisgyerekei adtak táncos-mondókás-dalos műsort a hányatott sorsú iskola konferenciatermében nagy számban összegyűlt háromszéki óvónők előtt. Műsoruk után Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese ismertette röviden a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, kiemelve: a magyar sarkok sokoldalú, az ismeretek teljes spektrumának elsajátítására alkalmas felszereléseket tartalmaznak. Vârtic Mayla Júlia, a romániai oktatási minisztérium tanácsosa Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár üzenetét tolmácsolva elmondta, a magyar sarkok az óvodások értelmi és érzelmi fejlődéséhez járulnak hozzá, köszönetét Magyarországnak az ajándékért úgy fogalmazva meg: ez az a ritka alkalom, amikor a kisebbségi lét előnyt jelenthet. Burus-Siklódi Botond, az óvodafejlesztési program erdélyi stratégiai partnerének, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke beszédében kifejtette, a program nem csupán a nagy és kis infrastruktúrai fejlesztésekről – óvodaépítéstől és – felújítástól a játszóterek építésén át az oktatási-didaktikai eszközök beszerzéséig – szól, hanem az óvodapedagógusok szakmai fejlesztéséről is, amelyeken való részvételre buzdította az óvónőket. A magyar sarkokról pedig megjegyezte: „elismerés és köszönet a korábban példátlan fejlesztési lehetőségért”. Végezetül Kiss Imre megyei főtanfelügyelő elmondta, a magyar sarkoknak Háromszéken 129 óvoda 4540 óvodása fog örülni, akiket 33 magyar ajkú óvónő oktat 242 csoportban.
A magyar sarkok jelképes átadását követően szakmai konferencia következett, Az óvodapedagógusok didaktikai kultúrájának megújulásáról címmel előadást tartott Szőcs Imola (Kovászna Megyei Tanfelügyelőség), Az óvoda és a család együttműködése a gyermekek fejlesztése érdekében címmel Márton Adél (Hargita Megyei Tanfelügyelőség), míg Deák Gyula – ezúttal a Romániai Magyar Néptánc Egyesület képviseletében – a népi hagyományok általi kompetenciafejlesztésről értekezett. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vita és cirkusz a képviselőházban (Igazságügyi törvénycsomag)
Botrányos ülés keretében elfogadta tegnap a képviselőház plénuma az igazságszolgáltatás, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (LIT) megszervezéséről és működéséről szóló törvényeket módosító tervezeteket. Mivel az ülésterem elektronikus szavazórendszere meghibásodott, a tervezeteket szólításos, nyílt szavazással fogadták el. A tervezetek vitáját megelőzően a kormánypártok az RMDSZ támogatásával módosították a házszabályzatot, és ezzel hátrányba hozták az ellenzéket.
Az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvényt módosító jogszabály többek között előírja, hogy létrehoznak egy új, a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztályt. Ez a legfőbb ügyészség keretében jön létre, és kizárólagos hatásköre a bírák és ügyészek által elkövetett korrupciós, hivatali és az igazságszolgáltatás megvalósulása ellen irányuló bűncselekmények kivizsgálása lesz.
Egy másik cikkely értelmében csak azok az ügyészek pályázhatnak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség keretében ügyészi tisztségre, „akik ellen nem foganatosítottak fegyelmi büntetéseket, szakmailag felkészültek, erkölcsi magatartásuk kifogástalan, legalább nyolc évet dolgoztak ügyészként vagy bíróként, és sikerrel vették a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi szakosztálya előtt tartott vizsgát”. A tervezet azt is előírja, hogy a bírósági ítéletek indoklását az ítélet kimondásától számított legtöbb 30 napon belül kell megszövegezni, indokolt esetben azonban a határidő meghosszabbítható. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács megszervezéséről szóló 2004/317-es törvényt módosító tervezet, amelynek jelentős része az Igazságszolgáltatási Felügyeletre (IF) koncentrál, egyebek mellett előírja: a felügyelet „az LIT keretén belül működő, önálló jogi személyiséggel rendelkező intézmény”. A hatályban lévő jogszabály szerint az IF-nek hetven tagja van, a módosító javaslat szerint ez „a feladatok ellátásához szükséges létszámmal rendelkezik”, vezetőjét az LIT versenyvizsga alapján nevezi ki, és szintén a bírói tanács hívhatja vissza. Egy másik módosítás értelmében az IF felügyelőit az LIT által szervezett versenyvizsga után a főfelügyelő nevezi ki három évre, amit legfennebb egyszer lehet meghosszabbítani. A vizsgára azok a bírák vagy ügyészek jelentkezhetnek, akik legalább tíz éve dolgoznak az igazságszolgáltatásban legalább törvényszéki vagy megyei ügyészi rangban, és legutóbbi kiértékelésükkor nagyon jó minősítést kaptak.
Súlyos ellenzéki vádak
Az ellenzéki alakulatok képviselői a vita során keményen bírálták a rendeleteket, valamint a megvitatási eljárást. Cătălin Predoiu nemzeti liberális párti képviselő egyrészt azt kifogásolta, hogy gyorsított eljárással tárgyalja a parlament a tervezeteket, másrészt azt rótta fel, hogy ezeket nem vállalta fel az igazságügyi miniszter. A Mentsétek meg Romániát Szövetséget képviselő Stelian Ion is az igazságügyi törvények módosítása kapcsán alkalmazott parlamenti eljárást kifogásolta. Robert Turcescu, a Népi Mozgalom Pártja (NMP) képviselője felszólalásában hangsúlyozta, nehezen hihető, hogy az, ami a parlamentben történik, az ország fejlődését szolgálná, majd bejelentette, hogy alakulata nem vesz részt az igazságügyi törvényeket módosító tervezetekről szóló szavazáson.
A vádakra reagálva Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő kifejtette, azért kezdeményezték a parlamenti különbizottság létrehozását, amelyet ő vezet, hogy legyen mód nyilvánosan megvitatni az igazságügyi törvények módosításait, és minden érdekelt fél meghallgatásával döntsenek ezekről. Iordache hozzátette, pártja független, minden politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást szeretne. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint a módosítások az igazságszolgáltatás függetlenségének erősítését szolgálják. Sebtében átírt házszabály
A törvénycsomag vitáját megelőzően a honatyák 176 támogató, illetve 88 ellenszavazat mellett elfogadtak egy, a kormánypárt részéről érkező, a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot, amely időkorlátot szab a törvénytervezetek cikkelyenkénti vitájának, felgyorsítandó a törvényalkotási eljárást. Az ellenzéki alakulatok képviselői hevesen tiltakoztak a módosítás ellen (az NMP honatyái táblákkal, amelyeken egyebek mellett az szerepelt: Ne szavazzatok, mint Daea juhai; A parlament nem Dragnea birtoka; Le a cenzúrával), amely gyakorlatilag kizárta, hogy a két igazságügyi törvénytervezet esetében a szakbizottság által elutasított ellenzéki javaslatokat esetleg a plénumban újravitassák. A módosítás – amelyet az RMDSZ is támogatott – rövid időn belül meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, s a tervezetek vitáját és a szavazást ennek megfelelően bonyolították le. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinek /nem/ lehet zászlaja?
Kezembe került egy elég friss Hivatalos Közlöny, a december 6-i, amelyben megjelent öt közigazgatási egység hivatalos, kormány által elfogadott zászlaja. Nagy érdeklődéssel csaptam le rá, és lapoztam, kinek milyen zászlaja van.
Érdeklődésemet az fokozta leginkább, hogy a 2015-ben kiadott zászlótörvény megjelenése után Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy városa azonnal, a törvényes határidők betartásával elfogadta saját jelképét. Ez nem elég a boldogsághoz, hiszen a végleges döntést a kormánynak kell meghoznia, de ahhoz előbb az iratcsomót el kell juttatni a közigazgatási minisztériumba, amelynek ki kell kérnie az országos címertani bizottság véleményét is. A háromszéki és a megyeszékhelyi önkormányzat annak rendje és módja szerint még akkor leadta az iratcsomót, de még nem jelent meg a zászlók elfogadásáról kormányhatározat. Nos, lapozgattam a Hivatalos Közlönyt, hátha szembeköszönnek az ismerős jelképek. De semmi. Nézem a zászlókat: egyszerűek, mint amilyennek egy zászlónak lennie kell. Egy- vagy kétszínűek, és mindenik közepén ott a község címere. És mindenikre ráírták a község nevét is. Ez már nem tetszik. A törvény megengedi, sőt, a szöveget úgy is lehet értelmezni, hogy ajánlott ráírni, de tulajdonképpen felesleges. Egyrészt, mert egy jelképnek önállóan kell élnie, mindenféle szöveges magyarázat nélkül, másrészt ott van rajta a címer, amely ugyanazt jelképezi, mint a szöveg, csak éppen képi alakban, jelképrendszer által. A lényeg az, hogy egyszerű zászlókról van szó, a szövegtől eltekintve nincsenek azon fölösleges elemek. No de miért lovagolok ennyire ezen az egyszerűségen? Azért, mert a háromszéki zászlókat nem akaródzik elfogadni a román fővárosban. Pedig azok is ilyen egyszerűek, sőt, még felirat sincs rajtuk. Két szín és a címer. Az a címer, amelyet Románia kormánya még 2007-ben elfogadott, megjelent a Hivatalos Közlönyben. A megyezászló vízszintesen sávozott, kék-arany-kék, a középső széles arany sávban az osztatlan, kék mezejű pajzsban a megye címere látható. A kék a pajzs, az arany a címerben levő nap máza. Sepsiszentgyörgy esetében a pajzs kékkel és arannyal vágott, ezért a zászló lapja ellentétesen, arannyal-kékkel vágott. A legegyszerűbb zászlótani szabálynak megfelelő, ebbe nem lehet belekötni. Gondolja a szakember. De nem így a politikusok! Mert bizony belekötöttek. A minisztériumból érkezett levél szerint a megyezászló sérti a románságot, a városzászló meg azért nem megfelelő, mert nincsenek abban dák elemek!
De hát a most elfogadott öt közigazgatási egység zászlajában sincsenek dák elemek. Pedig mindenik színromán település: a Hunyad megyei Berény és Kőfalu, a Brăila megyei Surdila Greci, a Suceava megyei Suceviţa és a Botoşani megyei Coşula. Korábban sem fogadtak el sokat, mindössze egy-egy Argeş, Brăila és Dâmboviţa megyei közigazgatási egység, valamint a Temes megyei Gyüreg község (ahol mindössze 1,8 százaléknyi magyar él) zászlaját és elsőként a Konstanca megyei Cernavoda jelképét, amely természetesen a híres hidat tartalmazza. Szóval nem látunk dák elemeket. Miért kellene épp nekünk dák elemeket beszerkesztenünk a zászlónkba?! Amikor még csak nem is jellemző, hogy itt lépten-nyomon dák emlékekbe botlanánk.
A székelyföldi zászlókkal mindig is baj volt Romániában. Amíg nem volt zászlótörvény, az önkormányzatok tanácshatározattal fogadtak el helyi zászlót. Nem csak itt, Románia-szerte. Míg a más megyeiek szabadon lenghettek, a háromszékieket, Hargita megyeieket megtámadták a prefektusok, és a román igazságszolgáltatás nekik adott igazat, indoklásul azt hozva föl, hogy jogszabály nem rendelkezik zászlóhasználatról, tehát nem lehet. A valós demokráciákban épp fordítva van, amit nem tilt a törvény, azt szabad. Ráadásul ott a kettős mérce, hisz „román” megyékben a prefektusoknak meg sem fordult a fejükben, hogy megtámadják a jelképeket.
Most már van zászlótörvény, a háromszékiek azt betartva fogadtak el saját jelképeket, de arra Bukarestnek nem akaródzik rábólintania. Kies országunkban mindenki másnak lehet zászlaja, csak éppen Székelyföldön – mert ugyebár szerintük ilyesmi nem is létezik – nem. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Istenháza, ahol mindenki otthonra talál (Tízéves a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-plébánia)
A 2017-es esztendő jubileumi év a Krisztus király-egyházközség életében: tíz éve Dávid György plébánosi kinevezésével indult el, és azóta egyre mélyül a hitélet a megyeszékhely legfiatalabb római katolikus templomában és plébániáján, a Gyár utcában, ahová jelenleg mintegy 3500 személy tartozik. 2009-től az egyházközség visszatérő vendége Sávai János atya, szegedi nyugalmazott teológusprofesszor, aki idén is lelkinapot tartott pedagógusoknak, szónokolt a templombúcsún, és azt megelőzően háromnapos lelkigyakorlattal segített felkészülni az ünnepre.
A kezdetek
Sepsiszentgyörgy ötödik plébániatemplomának terveit Lestyán Andrea készítette el 1990-ben Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, plébános megrendelésére, a templomot miután őt elhelyezték innen, Szabó Lajos kanonok-plébános idejében, 1990–2006 között építették. 1997-ben tartották az első búcsús szentmisét a templom alagsorában, a felszentelést 2006-ban Jakubinyi György érsek végezte. Az orgonát 2009-ben adták át. A templom oltárképe, a keresztúti és egész alakos, szenteket ábrázoló fametszetek Hervai Katalin képzőművész-tanár alkotásai. Ambrus István tisztelendő után három éve Benedek Róbert Károly végzi a segédlelkészi szolgálatot. Jelenleg tíz lelkiségi csoport működik a plébánián. Közösségépítés Dávid György plébános így emlékezik a kezdetekre:
– 2007. augusztus elsejével kaptam kinevezésemet a Krisztus király-plébániára, ahol szeptember 3-án indítottuk az új egyházközség programjait. A Szent József-plébánia körzetének egy részéből alakult az új közösség. Nem volt gondoktól mentes az első időszak, de a feladat az volt, hogy Krisztussal együtt lévő közösség formálódjék a templom körül. Erre törekedtünk az elmúlt tíz esztendőben. A plébánia életterét is úgy alakítottuk, hogy a legkisebbektől a fiatalokon át az idősekig, a játszani vágyók, az imában elmélyülni akarók, a kultúrakedvelők – mindenki otthonra találhasson. Akik meghívást éreztek egy feladatra, azok megélhették tenni vágyásukat. Így lett mindannyiunké a templom, az udvar, és így lettünk mi a templomé, a plébánia tagjaivá, krisztusi közösséggé.
Az egyháztanács 12 személyből áll. Több mint 30 pedagógus vett részt idén is az evangelizációs héten, több világi Krisztus-hívő ajánlotta fel szolgálatát csoportvezetőként vagy önkéntesként a konyhán. Az imacsoportokat világi testvéreink vezetik. A hittanos foglalkozásokban pedagógusok és fiatalok segítenek. A templom és környékének tisztán tartásába hetente többen belekapcsolódnak. A plébánia életéről szóló híreket rendszeresen közlik, gyerekkórust vezetnek. A plébánia a közösségé kell hogy legyen, ahol az emberek Istenért tehetnek, építhetik az Ő országát. A Jézussal levés mély, egész lényünket átható élmény kell hogy legyen. Ezért ebben az esztendőben ünnepelni akartunk, amikor újra Krisztussal lehettünk, hallgathattuk tanítását, részesedhettünk ajándékaiban. Újraélhettük az együttlét örömét, behatóbban megismerhettük egymást, elmélyülhettünk az imában, rácsodálkozhattunk a zenekultúra szépségeire, belekapcsolódhattunk gyermekeink énekébe, játékába – egyszóval istengyermeki létünket élhettük meg.
A gyermekek segítenek
– Két egyesület is működik a plébánián. A Kis Apostolok Katolikus Ifjak Egyesülete a gyerek- és ifjúsági programok, a Vox Caelestis Orgona Egyesület a kulturális programok szervezését bonyolítja. A 2008-as esztendőben alapítottuk mindkettőt Balogh Klára jogtanácsos segítségével. Azóta sok programunk zajlott. Az ifjúsági egyesület pályázataival játszóteret építettünk az udvaron, evangelizációs hetet tartunk évente, most már 600 gyerek részvételével ifjúsági táborokat szervezünk. A gyerekek foglalkoztatása a plébánián óvódás kortól indul. Sok szülő hozza gyerekét a játszótérre, és ha már ide jönnek, templomba is járnak, a foglalkozásokba is belekapcsolódnak. Vasárnaponként sokan jönnek a legkisebbekkel, akik a szentmise alatt a sekrestye melletti teremben játszanak szüleik felügyeletével, a szentmise pedig képernyőn követhető. Így szerettük volna megelőzni, hogy a kisgyerekes családok elmaradjanak a szentmiséről, és így akarjuk elérni, hogy a gyerekek is megszeressék a templomot és környékét. Változatos zenei élet
– A Vox Caelestis Orgona Egyesület Lőfi Gellért tanár úr segítségével jött létre. Célunk volt egy koncertorgona építése. Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa segítségével sikerült is megvásárolnunk Svájcból egy három manuális orgonát, amely lehetőséget adott komoly orgonakoncertek megszervezésére. A Laudate kamarakórus is itt talált otthonra, az egyesület pályázataival támogatjuk a kórus munkáját és más helyeken, valamint külföldön való föllépéseit is. Lőfi Gellért karnagy, kántor, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára avat be a részletekbe:
– Dávid György plébánost művészetpártolóként tartják számon, aki kifejezetten ragaszkodik a zenéhez, hiszen édesapja is, a testvére is kántor. Ő úgy nőtt fel, hogy Gyuri bácsival sokszor mentek Felső-Háromszékről különböző településekre orgonát elbontani. Amikor meghívott kántori szolgálatra, úgy gondoltam, hogy egy fiatal, lendületes plébánián sok szép dolgot meg lehet valósítani. Svájcból sikerült egy orgonát elhozni több ember segítségével. Elkezdődtek a koncertek az orgonáért, ahol rengeteg kórustárs, zenészbarátom, ismerősök segítségével a Vegyen ön is egy sípot akcióban alapot gyűjtöttünk az orgona vásárlásához. Fontos volt az is, hogy nem a kántornak és a plébánosnak veszik, hanem a közösség magának. A kántor csak eszköz, aki rajta játszik. A Laudate kamarakórust Rózsa Imrétől vettem át, már tíz éve vezetem. Szeptember 22-én ünnepeltük a kórus fennállásának 20. évfordulóját. A kórus is kivette részét, hogy itt a zenei élet megszülessék, elinduljon, és a hívek lelki megújulását próbáljuk elősegíteni. Örömteljes, békés alkalmakat kínálunk, a koncertjeink mindig ingyenesek, és arra törekszünk, hogy ezt megtartsuk. Sok művet előadtunk, a misétől a vokál-szimfonikus és acapella művekig, a 15. századtól a 21. századig.
Háromgenerációs kántori szolgálat
Id. Dávid György 64 éve végzi a kántori szolgálatot, amelyet Emil fiának és unokájának is átadott. – 1932. december 21-én Bordoson születtem, Gyulakuta mellett. Odahaza elvitték a kántorunkat katonának, s ott meghalt. Én gyermekként sokat énekeltem. 1956-ban tettem le a kántorvizsgát. A diplomát Márton Áron püspök úr írta alá. Akkor mondta: „Fiaim, készüljetek, mert az egyházmegyében két kántor van. Nektek az a szerepetek, hogy oda kell állni az egyház mellé, s végezni a dolgokat.” Kántorkodtam Kézdiszentkereszten, Segesváron, Kézdivásárhelyen. Onnan mentem nyugdíjba. Aztán nyugdíjasként Sepsibükszádon, Medgyesen, majd itt, Sepsiszentgyörgyön szolgáltam a zenei liturgiát. A fiamat már gyermekkorában megtanítottam: akkora volt, hogy a lába alig érte fel a harmóniumot, de az ölembe ült, és úgy magyaráztam. Letette a kántorvizsgát, harminc évig volt kántor Kézdiszentléleken, két éve kántorkodik Sepsiszentgyörgyön. Gondnokság, lelkiségek
Bajcsi Tibor a változatos gondnoki szolgálatról és a lelkiségekről vall: – Amikor kezdetben megalakult az egyháztanács, történt egy számomra jelentős dolog: a plébános kijelentette, hogy imádkozó plébániai közösséget szeretne. Ez nekem is szívügyem. A gondnoknak az egyháztanáccsal közösen feladata az egyházközség anyagi problémáinak rendezése, intézése is. Hozzá tartozik a hívek nyilvántartása, a tagok meglátogatása, a szegények megsegítése, a különböző csoportok átfogása lelki vagy bármilyen más téren. Itt egy kicsit sajátos volt a dolog, hisz teljesen új plébánia volt. Még nem volt minden befejezve. Mondhatnám, most sincs, hiszen állandóan új álmai vannak a plébánosnak, mindig jön valami új ötlettel. Most is építkezésben vagyunk... Egyik megpróbáltatási korszak az evangelizációs hét, amikor alapokat kell előteremteni, utánajárni, gondoskodni, hogy minden zavartalan legyen... Pár éve kitágult a lelki élet, és hogy a szertartások ne nyúljanak el, a plébános úgy látta jónak, hogy akolitusokat is kinevezzenek. A plébániánkon hárman vagyunk a Pénzes testvérekkel: Szabolccsal és Loránddal együtt. Az akolitusi szolgálat a liturgia előkészítésétől kezdve a liturgiában való aktív részvételt jelenti. Áldoztatási engedélyünk is van, mert sokszor szükség van a segítségre. Aztán ezzel párhuzamosan ott vannak a lelkiségek: heti rendszerességgel találkozunk, nagyböjtben minden pénteken éjszakai virrasztás este tíz órától, szombat reggel hét óráig. Meg szoktuk szervezni az imában és böjtben eltöltött szilvesztert.
Kis Apostolok, honlap
A Horváth házaspár, Enikő és Szilveszter is aktívan bekapcsolódik a plébánia életébe. Enikő a Kis Apostolok kórus vezetője, Szilveszter fotókat készít és a katolikussepsi.ro honlap elkészítője, szerkesztője és frissítője.
– A honlap elkészítésének gondolata érdekesen indult, mert Hajdú János főesperes úrnak és a plébánosnak jött az ötlete a 2009-es millenniumi évben, hogy a város katolikus plébániáinak készítenének egy weboldalt. Elvállaltam ingyenesen. Így született meg a katolikussepsi.ro és a krisztuskiraly.ro, ahol mind az öt plébániának és a főesperesi hivatalnak is honlapja van. Az előbbi összefoglalja a katolikus plébániákat. Amikor az összeállítást készítettük Enikővel a tízéves évfordulóra, átnéztük az eddigi nyolc év fotótermését a számítógépen, nosztalgiáztunk, néztük, hogy milyen kicsik voltak a gyermekek... Közben meg-megálltunk, s olyan jólesett végigcsemegézni. Ezt most mások is megtehetik – mondja Horváth Szilveszter. – A Kis Apostolok kórus abból a meggondolásból született, hogy minden hónapban egyszer van gyerekmise, amikor ők énekelnek, olvasnak fel, a szolgálatot is ők végzik. Adventi időben elindítottuk hetente egyszer a gyerekrorátét, hogy ők is megtapasztalják az adventi várakozás örömét. Úgy öt éve kezdtem foglalkozni velük, segítek az elsőáldozók felkészítésénél is. Tavaly meghívtak a Gyöngyvirág utcai református templomba adventi áhítatra, ott szolgáltunk – részletezi Horváth Enikő.
A Krisztus király-templomban és plébánián minden korosztály megtalálja azt a tevékenységet, amelybe bekapcsolódhat, mindennap zajlanak programok. Csütörtökönként 17 órától a lelkiségek tartanak szentségimádást, az ünnepi készülődés jegyében holnap az esti szentmise után kezdődik a Szállást keres a szent család kilenced, vasárnap délután a családokat és a lelkiségi csoportokat várják adventi délutánra... Józsa Zsuzsanna / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar kormány adományai
Ajándék az óvodáknak
Pénteken Szovátára, kedden délután Marosvásárhelyre is megérkezett a magyar kormánynak a megyénkbeli óvodáknak szánt ajándéka. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében minden óvoda, ahol magyar tannyelven is folyik oktatás, egy Magyar saroknak nevezett csomagot kap, ami 35 készségfejlesztő játékot, mesés- és mondókáskönyvet tartalmaz, továbbá egy kis szekrényt, amelynek a polcain a játékok és könyvek elhelyezhetők. A csomag célja a gyermekek értelmi és érzelmi fejlesztése. Szovátán 100 csomagot raktak le Buslig Dalma Mária óvónő irányításával a Teleki Oktatási Központban. Kedden Marosvásárhelyen a 24 tonnás teherautó 112 szekrénykét hozott. Horváth Gabriella, a megyei pedagógusszövetség elnöke, Haller Katalin szaktanfelügyelő és Vincze Csilla, a marosvásárhelyi Fecske óvoda vezetője jól megszervezte a teherautóból a lerakodást. Az óvónők kérésére a szállítócég megbízottjai mellett több mint húsz apuka jelentkezett, marosvásárhelyi és Marosvásárhely környéki óvodás gyermekek szülei, akik hamar végeztek a munkával. A szekrényeknek Körtesi Sándor, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója adott helyet a mentőállomás mellett működő volt 6-os iskola egyik üres osztálytermében, ahonnan ma délutántól átvehetik az óvodák. Az óvodafejlesztési program a benyújtott pályázatok alapján óvodák építését, külső és belső fejlesztéseket, játszóeszközök beszerzését foglalja magában, továbbá az óvónők szakmai továbbképzését is. Népújság (Marosvásárhely)

Összefogásból születő ajándékok időseknek
Az egymásra figyelés jegyében keresik fel a napokban az egyedül élő dévai időseket a Petőfi-program ösztöndíjasai. Surányi Bettina és Virág Ádám a Szent Ferenc Alapítvány, a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius egyházközség, valamint a Téglás Gábor Elméleti Líceum közösségével együtt készítenek karácsonyi csomagot, mellyel bekopognak a magányos idős emberekhez. – Az elmúlt hétvégén hét idős unitárius gyülekezeti tagot kerestünk fel. Mindannyian egyedül élnek, és nagy öröm volt számukra, hogy meglátogattuk őket. Igyekeztünk tartalmas csomagot összeállítani. Nagyfalusi Éva, a Szent Ferenc Alapítvány munkatársa cukrot és lisztet ajánlott fel a csomagokba és a családjában nevelkedő gyermekekkel linzert sütöttek. A Téglás iskola ötödik B osztályának diákjai Kun-Gazda Kinga osztályfőnökkel mézeskalácsot sütöttek, melyeket Fülöp Júlia unitárius ifjúsági lelkész díszített ki. Jómagam szalvétatechnikával díszített tálcát készítettem. Így állt össze a hét csomag, melyet Surányi Bettina, Petőfi-programos társammal, valamint Kosztandi Annamária nevelővel és két alapítványi gyermekkel vittünk el az idős emberekhez – meséli Virág Ádám, miközben Bettinával együtt gyúrják a következő adag mézeskalácsot. – Ebből a Szent Ferenc Alaptívány, az unitárius egyházközség, valamint az iskola munkatársait szeretnénk megajándékozni. De a héten folytatjuk az idős emberek felkeresését is. Hétvégén a római katolikus közösség hat magányos tagjához készülünk elmenni, szintén az alapítványi gyermekek kíséretében. Szándékunkban van felkeresni református időseket is. A most hétvégén kiosztásra kerülő csomagokba az említett összetevők mellé teát, csokoládét és szaloncukrot vásároltunk Bettinával és Nagyfalusi Éva jóvoltából gyümölcs is kerül a finomságok közé. Minden csomag mellé üdvözlőkártyát is adunk. Ezt szintén az ötödikes diákok készítették nagy szeretettel – mutatja a képeslapokat Virág Ádám. Miközben beszélgetünk, össze is áll a mézeskalács-tészta. Péntekig kisülnek a pogácsák és a cukormázas dísz is rákerül, hogy újabb idős emberek, munkatársak arcára, szívébe hozzanak mosolyt, karácsonyi hangulatot. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Képek és emlékek 100 év karácsonyáról
Az Erdélyi Audiovizuális Archívumnak nem az első kiállítása, de tematikájában mégis első és figyelemfelkeltő, ugyanakkor az ünnepekhez közeledve időszerű is a kedden délután megnyitott fotótárlata a Sapientia Tudományegyetem Tordai úti épületében, 100 év karácsonya – kolozsvári kép-történetek a 20. századból címmel. A Sapientia EMTE, az Erdélyi Audiovizuális Archívum, a Korzo Egyesület valamint az Erdélyi Krónika közös szervezésében, már október elején meghirdették kolozsváriak körében a fényképgyűjtést azzal a céllal, hogy az elmúlt 100 évben készült karácsonyi fotókat digitalizálják, ezáltal megőrizzék, és a róluk mesélt kis történetekkel majd kiállítást szervezzenek. A kedd délutáni megnyitón jelen voltak a kurátorok: Blos-Jáni Melinda, Mira Marincaș fotós, Ferenczi Szilárd történész, Újvári Dorottya művészettörténész.
Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum vezetője a megnyitón úgy fogalmazott: szerették volna az archív képeket felhasználni, a személyes történeteket megismerni, és mindezzel hozzájárulni a vizuális kultúra fejlesztéséhez. A fényképeket azonban nem csak felhalmozni szeretnék, hanem kutatni is. A városlakók körében a karácsonyfa állítás, akárcsak a fotográfia, a 19. század második felében terjedt el inkább, a fényképezés pedig főleg a 20. század elején vált a családi otthonok részévé. Ettől kezdve készült egyre több fénykép a családokban az ünnepekről, a közös együttlétekről, és ezeknek a felvételeknek a segítségével tudhatunk meg több mindent egy adott történelmi korról is.
Hiszen a fotográfiák mesélnek korokról, szokásokról, divatról, meg természetesen az emberekről. Ennek a kiállításnak az ötlete a tavaly fogalmazódott meg az Orbán Lajos kiállítás nyomán, amikor a családi házat rekonstruáló részben rájött, milyen sok fénykép készült karácsonykor – mesélte Blos-Jáni Melinda. Úgy gondolta, ez egy olyan téma, amely mindenkit érint, hiszen mindenkinek vannak emlékei a karácsonyról: hasonló rituáléval bonyolítjuk le, mégis minden évben kicsit másképp telik, mert változnak a történelmi korszakok, az egyéni életek, vagy akár a fotók készítésének módszerei. Mindezt szerették volna felidézni a tárlattal. Az október elején meghirdetett fényképgyűjtési felhívásukra ugyan nem jelentkeztek tömegesen, de annál különlegesebb és érdekesebb felvételeket, valamint az ezekhez kapcsolódó személyes történeteket osztottak meg a lakosok, amelyek mintegy körüljárják a „kolozsváriságot”.
Ferenczi Szilárd történész az Erdélyi Krónika képviseletében elsősorban a történelmi szempontokról beszélt, amelyeket a felvételek megörökítenek és közvetítenek. Újvári Dorottya művészettörténész a Korzo Egyesület képviseletében felidézte egyik tematikus sétájukat, amely az 1989-es decemberi forradalomról illetve annak kolozsvári helyszíneiről szól, és amelyen tapasztalták, hogy az emberek szeretnek emlékezni, és inkább személyesebb módon osztják meg másokkal történeteiket. A családi fényképalbumok kutatása során pedig arról mesélt egy adatközlő, hogy karácsonykor az albumokat elővették, újranézték, és ezáltal mintegy összegyűlt ismét a nagycsalád az asztalhoz – az élők és az eltávozottak is, az emlékezés révén. A kiállítás is egy ilyen alkalom: az együtt ünnepelésé.
A kiállított fényképeket évszámok szerint csoportosították, mindegyikről rövid történet is olvasható.
Helyszín: Sapientia EMTE, Tordai út 4. sz.,B épület, I. emelet. Látogatható: 2017. december 12. és 2018. január 10. között.) Szabadság (Kolozsvár)