Megkoszorúzták Ady Endre szobrát
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi szervezete, valamint az Érmelléki Gazdák Egyesülete tegnap megkoszorúzta Ady szobrát, a költő születésének 140. évfordulója alkalmából.
A koszorúzás előtt Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és a résztvevőket az Ady Endre Emlékmúzeum előtt. Ady Endre néhány verséről is beszélt, melyekről elmondta, hogy ezek által Ady akár üzenhetett is nekünk, mivel azok tartalma napjainkban is aktuálisnak tekinthető. Török, A magyar ugaron, a Fölszállott a páva és A Tűz márciusa című versekből idézett is. Majd átadta a szót Csomortányi Istvánnak, aki az eseményen az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetőjeként vett részt. Csomortányi kiemelte: az egyesület céljai közé az is tartozik, hogy az Érmellék szülötteit megünnepeljék, emlékezzenek azokra, ezért fontosnak tartotta, hogy az egyesület is részt vegyen a koszorúzáson. Ma is vannak olyan oktatási intézmények, szervezetek, amelyek azért dolgoznak, hogy Nagyváradon és az Érmelléken olyan kulturális életet élhessenek a magyarok, mint amilyen kulturális élete volt Nagyváradnak 100 évvel ezelőtt, szeretnék ha az akkori pezsgés visszatérne, hiszen ,,az Érmellék minden tekintetben áldott terület”, emelte ki Csomortányi. Akkor sem volt könnyű magyarnak lenni, ez most sincs másképp, tette hozzá, magyarként kell helyt állni minden helyzetben.
Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára is köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében arra fektette a hangsúlyt, hogy a magyarságunkat olyan fontos értékekre kell támasztani, mint az egység, egymásba vetett hit és az együvé tartozás tudata. Emellett kiemelten fontos a fiatalok jövőjét építeni, és egy magyar kulturális közegben nevelni őket.
Emlékezet
Kiss Törék Ildikó színművésznő Ady Endre Nagyváradon töltött első napjaira emlékezett meg, majd bemutatta azt, hogy akkor, 1900 elején, milyen volt Nagyvárad Dutka Ákos emlékezetében, ,,aki híres akart lenni, alig kerülhette ki Váradot” – hangzott el. Akkoriban négy lapja volt Nagyváradnak, Ady Endre is elsősorban ezért jött ide, hogy újságíróként dolgozzon, első cikke 1900. január 3-án jelent meg a Szabadságban, ekkor ez volt a város legtekintélyesebb és anyagilag elegerősebb lapja.
Koszorúzás
A beszédek után a Széchenyi téri (ma Parcul Traian) Ady Endre szobor megkoszorúzására került sor. Egy-egy koszorút helyezett el Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Moldován Gellért Lajos, az Erdélyi Magyar Néppárt váradi elnöke, Habinyák István, az Erdélyi Magyar Néppárt váradi szervezetének elnökségi tagja, Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke, Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke és Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetője. Virágokat és koszorúkat helyezett el néhány résztvevő is. A koszorúzás után közösen elnékelték a magyar himnuszt. Törő Enikő / erdon.ro

Ezt nyilatkozta Kelemen Hunor a bizalmatlansági indítvány vitáján
Az RMDSZ nem tudja támogatni a bizalmatlansági indítványt, de a kormány javaslataival sem tud egyetérteni. Ezért döntöttünk úgy, hogy a szavazáson tartózkodunk – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a PNL és USR által beterjesztett bizalmatlansági indítvány csütörtöki vitáján.
A politikus úgy fogalmazott, nagyon meglepte az, amikor azt hallotta, hogy egy baloldali, szociáldemokrata kormány neoliberális adópolitikai intézkedéseket vezet be. Úgy véli, olyan brutális, hirtelen meghozott változások ezek, amelyek első ránézésre, közép és hosszú távon kedvező következményeket is eredményezhetnek – a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetet elemezve az RMDSZ elnökének mégis az a meggyőződése, hogy a javaslatok nagy kockázatokat hordoznak magukban, ezekkel kapcsolatban körültekintőbbnek és óvatosabbnak kell lenni.
Az RMDSZ nem tudja támogatni a bizalmatlansági indítványt, de a kormány javaslataival sem tud egyetérteni. Ezért döntöttünk úgy, hogy a szavazáson tartózkodunk – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a PNL és USR által beterjesztett bizalmatlansági indítvány csütörtöki vitáján.
A politikus úgy fogalmazott, nagyon meglepte az, amikor azt hallotta, hogy egy baloldali, szociáldemokrata kormány neoliberális adópolitikai intézkedéseket vezet be. Úgy véli, olyan brutális, hirtelen meghozott változások ezek, amelyek első ránézésre, közép és hosszú távon kedvező következményeket is eredményezhetnek – a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetet elemezve az RMDSZ elnökének mégis az a meggyőződése, hogy a javaslatok nagy kockázatokat hordoznak magukban, ezekkel kapcsolatban körültekintőbbnek és óvatosabbnak kell lenni. maszol.ro

Markó Béla: megoldatlan a kisebbségek helyzete Európában
„Aggasztó a kisebbségi jogok helyzete Európában, mára gyakorlatilag megfeneklett a párbeszéd, a közös kisebbségi normarendszer megteremtésére irányuló európai törekvés” – jelentette ki Markó Béla csütörtökön, Marosvásárhelyen. Az RMDSZ volt elnöke a Dr. Bernády György Alapítvány által szervezett, a „Nemzeti kisebbségek jogai az Európai Unióban” című kisebbségi szemináriumának nyitónapján tartott előadást a kérdésben.
A kétnapos rendezvényen a romániai nemzeti kisebbségek és civil szervezetek számos képviselője vesz részt, de részvételét jelezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Amet Aledin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkár-helyettese is. A résztvevőket az esemény házigazdája, Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte.
Markó Béla kifejtette: elégedetlen, mi több, kiábrándult a kisebbségi kérdés rendezését célzó, az 1990-es években beindult, akkoriban még erőteljes közös európai erőfeszítések megszűnése miatt. Mint mondta, abban az időszakban több nemzetközi intézmény, többek között az Európa Tanács, vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is komoly erőfeszítéseket tett a közös emberi jogi és kisebbségjogi normarendszer kialakítására, amelynek alapját a Helsinki, majd a Koppenhágai Egyezmény adta, de létezett például egy Stabilitási Paktum-tervezet, az úgynevezett Balladur-terv is.
Ezek a kezdményezések azonban idővel elhaltak, maga az Európa Tanács pedig súlytalanná vált – mutatott rá. „Brüsszelnek, az uniós tagországoknak fel kell ismerniük, hogy a legnagyobb európai kihívás ma nem elsősorban a közös gazdaságpolitika: az Európai Unió jövőjének kulcsa ma alapvetően az etnikai, nemzetiségi kérdés, a nemzetek, a kisebbségi közösségek, a régiók közötti viszonyok megfelelő rendezése” – hangsúlyozta az RMDSZ volt elnöke.
Gyűlnek az etnikai feszültségek Európában
A politikus úgy látja, ma erre nincs szándék, emiatt pedig újból gyűlnek az etnikai feszültségek Európában. „A katalóniai helyzet számunkra nem analógia, és mégis az: nincs analógia a megoldások szintjén, de van analógia az együttélési normák hiánya tekintetében, amely tettenérhető az Európai Unióban és a tagországokban egyaránt” – magyarázta. Úgy vélte, bár vannak erre vonatkozó, bizonyos mértékig kötelező érvényű európai dokumentumok, közöttük például a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája is, ezek nem érvényesülnek az európai politikában.
Álláspontja szerint ezzel is magyarázható az Európai Unió kifejezetten gyenge reakciója a kisebbségi oktatás tekintetében durván diszkriminatív új ukrán oktatási törvénnyel szemben is: azzal a jogszabállyal szemben, amelynek védelmére az ukrán külügyminiszter a minap egy magyarországi napilap hasábjain éppen az európai irányelveket, az európai oktatáshoz való felzárkózás szükségességét hozta fel.
Brüsszel hallgat az ukrán törvény ügyében
„Az ukrajnai külügyminiszter érvelése természetesen hamis, az új ukrán oktatási koncepció túlmutat a Ceaușescu nevével fémjelzett egykori nacionál-kommunizmus álmain is, de tény, hogy Brüsszel nem lépett fel a diszkriminatív törvény ellen” – mutatott rá Markó Béla, aki az ukrán jogszabály tekintetében szintén gyengének nevezte Románia álláspontját is, ez értékelése szerint azzal magyarázható, hogy a térség más országaihoz hasonlóan újabban nálunk is felerősödtek a nemzetállami elképzelések.
Úgy vélte: kisebbségi szempontból aggasztó a helyzet, és bár történik egy-két pozitív lépés is, ezek kivételt képzenek annak fényében, hogy milyen negatív folyamatok mennek végbe többek között az anyanyelvű oktatás, az anyanyelvhasználat terén.
„Míg a kilencvenes évek második felében és a kétezres évek elején számos magyar tannyelvű iskolát hoztunk létre Romániában, és kialakítottuk a magyar nyelvű felsőoktatás kereteit is, addig ma egyetlen marosvásárhelyi római katolikus líceum helyzetét sem lehetett rendezni, minden tiltakozás ellenére megszüntették. Közben pedig a parlamentben sorra buknak el a kisebbségi jogok kiterjesztését célzó tervezetek. Rendkívül rossz jelzés az is, hogy a román külügyminisztérium megtámadta a Minority SafePack közös európai kisebbségvédelmi kezdeményezést. Kisebbségi téren ma súlyos problémák vannak Romániában és az Európai Unióban is” – összegzett a rendezvényen Markó Béla. maszol.ro

Boia újabb félelmei
Mintha kicsit megnyugodtam volna Lucian Boia legfrissebb kötete olvastán: az egyesek szerint el-, mások szerint közismert, szintén mások szemszögéből kényelmetlen történész a jövő évi centenáriumra reflektál a Humanitasnál megjelent könyvében (În jurul Marii Uniri de la 1918: naţiuni, frontiere, minorităţi). Statisztikákban és térképekben tobzódó munka, amely újfent lebontja a román történeti szemléletben máig makacsul megtapadt egységmítoszt; Burebista egységes erős és központosított dák államától sorsszerűen vezetett a pálya Mihai Viteazul 1600-as tiszavirág életű egyesítésén át a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésig és Nagyrománia létrejöttéig.
Boia érdeme, hogy tág teret szán a történések európai kontextusba való illesztésére, olyan „csemegéket” kínál, mint például a csehszlovák állam összefércelésének háttérbeli indítékai, a gubancos Macedónia-vita okai, vagy éppen Montenegró sajátos esete, ahol Nikita király fél évszázadon át tartó (és ugyancsak 1918-ban félbeszakított) uralmát négy lányának „diplomatikus” kiházasításával biztosította.
Románia majdnem százados sikersztorija sem lineáris, egyértelmű epizód: az első világégés küszöbén legfeljebb csak egyéni vagy kiscsportos vágyálmok szintjén merült fel a valamennyi románt határai között tudó állam gondolata. A nagyhatalmi geostratégiai érdekek szerencsés összejátszása és jó adag helyzetfelismerés hozta meg a révbe érkezést, de a történész a szakemberhez képest igen bátran hangsúlyozza a szerencsének, mint fontos tényezőnek a képletbeli szerepét. Pérhuzamos forgatókönyveket vetít ki, nyilván korbeli dokumentumokra utalva: ezek szerint – bár kevés eséllyel kecsegtető – több változat is létezett az Osztrák-Magyar Monarchia háború utáni fenntartására. Jászi Oszkár terve mellett ott találjuk A. C. Popovici föderatív projektjét vagy az osztrák szocialisták elképzelését.
Ám a kötet leginkább aktuális része az igen szűkszavú zárófejezet, amely konklúziók helyett arra figyelmezteti a szolgálatos nemzetféltőket, hogy legalább annyit megérthetnének: december elseje nem az a dátum, amit a magyarok különösképpen értékelnének. Miután leszámol az orosz–magyar konspiráció rémálmával, Boia felteszi a kérdést, hogy van-e kiút ebből a szerinte „végtelen és végülis meddő ellentétből”. Akarva-akaratlanul el kell fogadnunk a két, olykor egymástól eltérő Erdély-történet egymásmellettiségét. Szerinte ez a két narratíva egy adott pillanatban akár egymást kiegészítő diskurzussá válhat. „A tét mindannyiunk számára nem a múlt, hanem a jövő!” – ez a kötet utolsó, kissé didaktikus, kissé moralizáló mondata.
Egyik nemrég adott interjújában a történész a felszínes, avitt nacionalista szlogenek harsány szajkózásától félti a centenáriumot. Attól, hogy elsikkad mindaz, amit 1918 jelent, felhígul és unalmassá, közhelyszerűvé válik. Holott – teszi hozzá –, a hazafi és a többnyire negatív töltetű  nacionalista között egyértelmű a határvonal: aki valóban fontosnak véli nemzetét, országát, naponta tesz érte, teljesít a maga pászmájában, példát mutat, másokat is ösztönöz, közösséget szervez, vagy támogat, ha kell önkritikus pillantással mérlegel, és azon van, hogy holnap egy fokkal jobb eredményt könyvelhessen el. A román történésztársadalom a többi közt ezzel tartozik Boia szerint, hiszen nemzetközi szakmai körökben alig jegyzik Romániát. Mert mi beérjük igazunk nívótlan ismételgetésével, és befele mantrázzuk mindezt, miközben az európai porondon többnyire hiányunkkal tűnünk ki – aggódik a Miért más Románia szerzője. Rostás-Péter István / maszol.ro

Rendhagyó történelemóra Szent László nyomában
November 28-án kedden, 10 órától a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a csíkszeredai József Attila Általános Iskola dísztermében rendhagyó történelemórát tart az iskola V-VIII. osztályos diákjainak.
A Szent László nyomában címmel megszervezett esemény része a Szent László emlékév keretében Hargita Megye Tanácsa támogatásával megvalósuló programoknak. A csíkszeredai tanulók számára Sashalmi Tamás, a Székelyudvarhelyen működő Arany Griff Rend Egyesület képviselője vetítéssel, viselet- és fegyverbemutatóval egybekötött előadáson mutatja be a lovagkirály életét, legendáit és az őt megjelenítő erdélyi falfreskókat.
A 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság a „lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Az emlékév célja felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László a keresztényegység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket.
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont az év folyamán több rendhagyó Szent László vonatkozású rendezvénnyel kapcsolódott az emlékév programsorozatához. Programjaink célja, hogy rendhagyó történelemórák, tanulmányutak, rajzverseny, régizene koncertek, és középkori bemutatók segítségével megismertessük lovagkirályunk életét és feltérképezzük a térségünkben fennmaradt Szent László emlékhelyeket azok hagyományait és legendáit, bevonva a diákokat és a helyi lakosokat.
A Csíkszeredában tartandó rendhagyó történelemóra zárja az emlékév programsorozatát, reméljük, hogy az emlékév üzenete ezen programok segítségével több emberhez eljutott. A lovagkirály emléke előtt tisztelegve idézzük a Himnusz Szent László királyról c. vers sorait: „Menedéke magyaroknak,…néked áldás, tisztelet.” A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont sajtóközleménye; Erdély.ma

Székelyföldi költő kapja a Balassi-emlékkardot
Lövétei Lázár László székelyföldi költő kapja a Balassi Bálint-emlékkardot 2018-ban az irodalmi díj testületének csütörtöki döntése alapján.
A grémium Lövétei Lázár László költő, esszéista, folyóirat-főszerkesztő költészetét tartja a XVI. századi költőóriás műveihez méltónak – tájékoztatta a díj alapírója, Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke az MTI-t.
Lövétei Lázár László örömmel értesült a döntésről, és nagy megtiszteltetésnek tartja a Balassi nevével fémjelzett elismerést.
A Balassi Bálint-emlékkardot jövőre a huszonkettedik alkalommal nyújtják át Bálint napján – február 14-én – Budán.
Már korábban döntés született arról, hogy a műfordítónak járó Balassi Bálint-emlékkardot a bolgár Marin Georgiev, magyar költők – köztük korábbi Balassi-kardosok – verseinek sikeres fordítója veheti át 2018-ban.
A 16. századi magyar költőóriásának emléket állító elismerés a magyar irodalmi életben évtizedek óta széles körben elismert költőket, valamint a magyar irodalmat és benne Balassi költészetét fordító európai szellemiségű külföldieket jutalmazza. A Balassi-kard egy végvári szablya, amelyet a bonyhádi Fazekas József fegyvermester kovácsol, a díszokleveleket Vincze László szentendrei nyomdász készíti.
Lövétei Lázár László 1990–1992 között a kolozsvári műszaki egyetemen tanult, 1993–1998 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar-román szakos hallgatója volt. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld folyóirat szerkesztője, 2010 óta főszerkesztője.
Főbb művei A névadás öröme (1997), Távolságtartás (2000), Két szék között (2005), Árkádia-féle (2009), Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2010), Lázár-kert (2012).
1997-ben megkapta a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, 2011-ben Faludy György-díjas, 2008-ban Radnóti-díjat kapott. MTI; Erdély.ma

Pályázati pénzből fognának hozzá a Márton Áron Kulturális Központ építéséhez
350 millió forintot, azaz 5,2 millió lejt biztosított a magyar állam a 450 négyzetméter alapterületű, négyszintes csíkszeredai Márton Áron Kulturális Központ építésére; az összeget jövő év végéig használhatja fel az építtető Szent Kereszt Plébánia. A tervek szerint az építkezéshez jövő tavasszal hozzáfognak, azzal párhuzamosan pedig a teljes befejezéshez szükséges összeg előteremtéséhez is nekilátnak.
A Márton Áron Kulturális Központ építéséhez szükséges előzetes engedélyeket a különböző intézményektől sikerült megszerezniük, jelenleg viszont arra várnak, hogy az önkormányzat új általános rendezési tervet (PUG) fogadtasson el a minisztériummal – ismertette érdeklődésünkre a kulturális központ építésének jelenlegi helyzetét Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközség plébánosa.
Az előzményekkel kapcsolatban továbbá kifejtette, az érsekség még a ’90-es évek közepén vásárolta meg a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium jelenlegi bentlakásának épületét, utána pedig a mellette lévő épületalapokat is megvették (a Postabank mellett). Azt követően hosszabb ideig nem volt pénz rá, hogy utóbbinál építkezzenek, így végül az érsekség átadta azt a Szent Kereszt Plébániának, amely a tavalyi Márton Áron Emlékév okán a magyar államhoz pályázott egy kulturális központ létesítésére. Pályázati csomagjukat pedig pozitívan bírálták el – részletezte a lelkipásztor. 350 millió forintot, azaz 5,2 millió lejt biztosított a magyar állam építkezésre
Több funkciót betöltő épület
Darvas-Kozma József arról is tájékoztatott, hogy a tervezett négyszintes – 450 négyzetméter alapterületű – épületben egyházi intézmények számára irodákat, illetve konferenciatermet, tanári lakásokat is kialakítanának.
Továbbá egyházművészeti és Márton Áron néhai püspökkel kapcsolatos kiállítások bemutatására alkalmas felület is helyet kapna, hogy akik nem tudnak Csíkszentdomokosig utazni, azok is közelebb kerülhessenek, megismerhessék a nagy püspököt. Emellett az épületben lenne lehetőség az alcsíki és felcsíki főesperesi kerületek papsági koronagyűléseinek megtartására is – foglalta össze a plébános.
Hozzátette, a Márton Áron Kulturális Központot összekötnék a Segítő Mária Gimnázium bentlakásával, így az előbbiből elérhető lenne például az utóbbi díszterme, és a központ különböző kiállításai, konferenciái is könnyen megközelíthetők lennének a bentlakók számára.
Egy év a kivitelezésre
Mint megtudtuk, a pályázat kivitelezési határideje 2018 vége, emiatt is bíznak benne, hogy az elkövetkező hónapokban megoldódik a városi PUG kérdése, így tavasszal már nekifoghatnak az építkezéshez. Amennyiben nem tudják a határidőt tartani, a nyert összeget vissza kell fizetniük, az összeg egyébként az épület „pirosba való” felépítésének költségeit fedezné – a pályázat 350 millió forintot, azaz 5,2 millió lejt biztosít a plébánia számára. A további tennivalók finanszírozására az építkezés alatt próbálják meg előteremteni az anyagiakat, a helyi forrásokkal is élve.
Miért nincs PUG?
Azzal kapcsolatban, hogy miért nincs általános rendezési terve a városnak, és ez hogyan érinti az említett beruházást, felkerestük Csíkszereda Polgármesteri Hivatalát is. Albert Sándor főépítész tisztázta, Csíkszereda általános rendezési tervét 2012. október 26-án fogadta el az önkormányzati testület a 200-as számú határozattal. Ezt a határozatot 2017 januárjában a Bukaresti Törvényszék bírói végzéssel megsemmisítette. Az indoklás az volt, hogy bár több központi szerv mellett a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium is jóváhagyta az általános rendezési tervet, továbbá a belügyminisztérium megyei szerveinek – kormányhivatal, katasztrófavédelem, megyei rendőrség – jóváhagyásait is beszerezte Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a belügyminisztérium jóváhagyása azonban hiányzik.
Nincs akadálya a központ építésének
Azt is megtudtuk a főépítésztől, hogy a Márton Áron Kulturális Központ építésére 2016. december 29-én (az általános rendezési tervet elfogadó határozat eltörlése előtt) a polgármesteri hivatal kiállította a 827-es számú városrendezési bizonylatot, 24 hónap érvényességi idővel. Amennyiben 2018. december 29-éig elkészül az engedélyezési tervdokumentáció, nem lesz szükség ennek meghosszabbítására. Albert Sándor tisztázta továbbá, hogy a polgármesteri hivatal és annak városrendezési szakirodája dolgozik az általános rendezési terv ismételt elfogadásához szükséges hiányzó jóváhagyás megszerzésén, hogy az az önkormányzat testületének határozatával megint jogerőssé válhasson. A tervező közreműködésével beadták a rendezési tervet jóváhagyásra a belügyminisztériumhoz, amire október elején elutasító választ kaptak. A jóváhagyást a belügyminisztérium a terv helyenkénti módosításától tette függővé. Kömény Kamilla / Székelyhon.ro

Hivatalában marad a Tudose-kabinet
Nem fogadta el tegnap az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt a parlament, így hivatalában marad a kormány. Az indítvány elfogadása mellett 159 törvényhozó szavazott, de a kormány megbuktatásához 233 támogató voksra lett volna szükség.
A törvényhozás épülete előtt mintegy ötezer ember tüntetett a kormány ellen, ők a bizalmi szavazást kezdeményező ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (NLP) felhívására vonultak utcára. Gyalogosan és autókkal egyaránt körbejárták a parlament hatalmas épületét. Mihai Tudose miniszterelnök a parlamenti vitán elmondta, szerinte az ellenzék hamis hírekkel riogatja a lakosságot, mert Romániának stabil gazdasága van, a bérek és a nyugdíjak nőttek. Úgy vélte, az adómódosításoknak kedvező hatásuk lesz, mert 6 százalékponttal, 10 százalékra csökken a személyi jövedelemadó. A társadalombiztosítási járulékok áthárítása teljes egészében az alkalmazottakra hosszú távon magasabb nyugdíjat fog eredményezni a dolgozók által befizetett járulék megnövekedése miatt. Rámutatott: az idei év első nyolc hónapjában a munkavállalók vásárlóereje 12 százalékkal, a nyugdíjasoké 14 százalékkal nőtt, és a jövő évtől bűncselekménynek fog számítani, ha a cégek visszatartják a dolgozók által fizetett tb-járulékokat. A szigorítás következtében egymilliárd lej többletbevételre számítanak. Tudose kifejtette, a bruttó minimálbérnek 1450 lejről 1900 lejre tervezett emelése 9,1 százalékkal nagyobb jövedelmet fog eredményezni mintegy 1,7 millió dolgozónak, akiket minimálbérért foglalkoztatnak. A liberális Raluca Turcan frakcióvezető szerint az állampolgárok érdeke ellen kormányoz a szociálliberális koalíció. Szerinte a kabinet fő erejét képező szociáldemokraták a demokrácia ellenségei. Azzal vádolta őket, hogy ki akarják vezetni Romániát az Európai Unióból. Az ellenzék azt is a kormány szemére vetette, hogy folyamatosan támadja az igazságszolgáltatás függetlenségét. A bizalmatlansági indítvány vitáján élelmiszerekkel vonult a pulpitushoz az NLP egyik képviselője. Florin Roman (fotó) többek között tojást, vajat, húst és kenyeret vitt magával, hangsúlyozva, hogy az egy család élelmiszeradagja, amelyért most nagyobb árat kellett fizetniük, mint szeptemberben.
Tartózkodott az RMDSZ
Kelemen Hunor szövetségi elnök az indítvány vitáján hangsúlyozta, az RMDSZ nem tudja támogatni a bizalmatlansági indítványt, de a kormány javaslataival sem tud egyetérteni. „Ezért döntöttünk úgy, hogy a szavazáson tartózkodunk” – mondta. Úgy fogalmazott, nagyon meglepte, amikor azt hallotta, hogy egy baloldali, szociáldemokrata kormány neoliberális adópolitikai intézkedéseket vezet be. A politikus úgy véli, olyan brutális, hirtelen meghozott változások ezek, amelyek első ránézésre, közép és hosszú távon kedvező következményeket is eredményezhetnek – a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetet elemezve az RMDSZ elnökének mégis az a meggyőződése, hogy a javaslatok nagy kockázatokat hordoznak magukban, ezekkel kapcsolatban körültekintőbbnek és óvatosabbnak kell lenni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amilyen a kormány, olyan az ellenzék
Nem történt semmiféle csoda, elbukott tegnap a parlamentben a Tudose-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány, a kabarénak is szánalmas mutatvány végére pedig kiderült: a hatalmon levő szociáldemokrata-liberális csapat hozzá nem értéséhez talán csak a pulpitusnál vajjal-tejjel-tojással felálló ellenzék dilettantizmusa hasonlítható.
A liberálisok kezdeményezése ugyanis eleve kudarcra ítéltetettként indult, ha számolni még nem felejtettek el, maguk is tudhatták, nincs meg a szükséges többségük a kormánybuktatáshoz. És ez még csak a kisebbik baj: de nem is tettek semmit azért, hogy meglegyen. Hogy például legalább a kormányoldalhoz lazábban kötődő RMDSZ-nek, a nemzeti kisebbségeknek tegyenek valamiféle ajánlatot, ha már arra képtelenek, hogy a bűnüldöző szervek által sarokba szorított Liviu Dragnea táborában keressék meg az elégedetlenkedőket, esetleg a koalíciós partnereiket próbálják átcsábítani.
Persze, tisztában van ezzel Ludovic Orban és csapata is, és ez azt jelenti, hogy valójában nem is akarták a Tudose-kabinet távozását. A liberálisok és ellenzéki padtársaik – a Traian Băsescu vezette Népi Mozgalom és a Mentsétek meg Romániát Szövetség honatyái – bizonyára arra számítanak, hogy hatalmi pozícióban maradva óhatatlanul is tovább romlik a szociáldemokraták megítélése, ők pedig csak erősödnek, ezért aztán a következő választásokon biztos befutók lesznek. Ez a számítás akár helytálló is lehet, csak éppen az nem világos, hogy akkor mi értelme volt a bizalmatlansági indítvány beterjesztésének? A liberálisok vélhetően reflektorfénybe szerettek volna kerülni, médiaszereplést akartak, tematizálni kívánták a közbeszédet. A gond csak az, hogy eközben saját táborukat csapták be, hiszen egy olcsó színjáték kedvéért beleálltak egy olyan összecsapásba, amelynek kimenetelét maguk is tudták. Úgy akarták tehát a kormány bukását óhajtó szavazópolgárokat a maguk oldalára állítani, hogy közben valójában maguk a hatalom maradását szerették volna – mi ez, ha nem átverés, becsapás, kérdezheti az SZDP-ellenes szavazópolgár?
Az ilyetén ellenzéki politizálás pedig hosszú távon hihetetlenül káros: a szocialisták hagyományosan alacsonyabban képzett, jelentős részben vidéki szavazótáborától különböző, képzettebb, öntudatosabb, igényesebb szavazópolgárban ugyanis azt a benyomást erősíti, hogy az ellenzék sem különb a kormánypártoknál, nem is érdemes tehát a választásokon részt venni, mert egyszerűen nincs, akire szavazni. A távolmaradás legnagyobb nyertese pedig a könnyen mozgósítható szavazótáborral rendelkező, jól szervezett Szociáldemokrata Párt.
Amely éppen ezért akár meg is köszönhetné a tegnapi kínos produkciót szerencsétlen, magatehetetlen ellenzékének. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ösztöndíj tehetséges diákoknak (Sapientia EMTE)
Első alkalommal részesülnek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának hallgatói a budapesti Földművelődésügyi Minisztérium egész Kárpát-medencére kiterjedő, a magyar nyelvű egyetemi agrárképzést támogató ösztöndíjában. Pilbát Tímea és Székely Csaba harmadéves hallgatók kiváló tanulmányi eredményeikért kapják az ösztöndíjat, a szerződést szerdán írták alá Nagyváradon.
A Földművelődésügyi Minisztérium sajtóirodájának közleménye szerint a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott ösztöndíjátadó ünnepségen Tóth Katalin, az agrártárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára leszögezte: a Kárpát-medencei anyanyelvi oktatás és képzés a szülőföldön történő érvényesülés záloga. Az általuk létrehozott ösztöndíjak finanszírozását a minisztérium a kapcsolatrendszerébe tartozó agrárszervezeteken keresztül valósítja meg, ezzel is segítve az egyetemek, a diákok és az érdekvédelmi szervezetek közötti kapcsolat kialakulását. Tóth Katalin beszédében hangsúlyozta, a budapesti kormány alapvető célkitűzése a magyarlakta tájak, falvak és kistérségek versenyképességének elősegítése, hogy ezáltal a vidék a nemzet motorja legyen – olvasható a közleményben. Az idei tanévben negyedik alkalommal ítél oda ösztöndíjat a Földművelésügyi Minisztérium a kiváló teljesítményt nyújtó fiataloknak, 2017-ben ennek a lehetőségnek köszönhetően 16 tanuló részesülhetett anyagi támogatásban.
Mindkét említett ösztöndíjas sepsiszentgyörgyi, három évvel ezelőtt végeztek a Székely Mikó Kollégium természettudományi osztályában, úttörőnek számítanak a Sapientián, mivel annak az évfolyamnak a hallgatói, amellyel a megyeközponti agrármérnöki szak indult. Tímea lapunknak azt mondta: fehér lappal indult, családjában senki nem gazdálkodik, nagyszülei is városon élnek, így a falusi élet kimaradt a gyermekkorából, és azért választotta ezt a szakot, mert itthon működik, és kapcsolatban van a természettel. Nagy álma, hogy a városhoz közeli helyen panziót működtessen, egyfajta táborhelyet. Az ösztöndíjnak nagyon örvend, szeretné megszerezni a gépkocsivezetői jogosítványt, az első részleteket erre fogja fordítani. Székely Csaba nagyon elégedett az oktatással, azt mondta, a tanárok elvárása semmivel sem kisebb, mint a nagy egyetemi városokban, ő is komolyan veszi, mert szakmát akar tanulni. Nincs kedvenc tantárgya, addig a tananyag minden vetülete tetszett neki, a gyakorlatot is nagyon hasznosnak tartja. Az ösztöndíj első részleteit ő is sofőriskolára költi. A Sapientia sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának két legeredményesebb diákja – sok csoporttársukkal együtt – az egyetem Tanárképző Intézetének is hallgatója, mindketten úgy vélik, ha már házhoz jön a tudás, érdemes annak minden lehetőségét kihasználni. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alázat, békesség és áldozat
Tempfli Mária életének alakulását meghatározták az erdélyi magyarság XX. századi sorsfordulatai. A Szatmár megyei Csanáloson született édesapját a történelem hányta-vetette Brăila, majd Olt megyébe, onnan Radnótra, a bécsi döntés után pedig a Bihar megyei Diószegre és Székelyhídra. Tempfli Mária Movila Miresei-en született, és a szülőkkel vándorolt. Édesapját, aki vallásos, templomba járó mérnöktanár volt, a hatóságok 1950-ben büntetésből helyezték Kézdivásárhelyre, a Középfokú Mezőgazdasági Iskolába. A földrajz–geológia szakot végzett Tempfli Mária 1952-ben választotta a kantai gimnáziumban működő Pedagógiai Líceumot, és évek-évtizedek során elkötelezett kézdivásárhelyivé vált.
Nem volt könnyű tanári pályát kezdeni az 50-es években a mélyen vallásos Tempfli Máriának: hitét rejtegetnie kellett, templomba csak Brassóba mehetett. A tanításban viszont meglelte az elégtételt: szerette a diákokat és a tantárgyát. Lelkiismeretes munkája, pontossága, a nevelés melletti elkötelezettsége okán rajoni tanfelügyelőnek, majd a kantai gimnázium aligazgatójának nevezték ki. 1980-ban a kantai gimnázium 300 éves jubileumára megjelent iskolatörténeti kötet egyik kezdeményezője és szerkesztője volt. Diákjai számára máig emlékezetesek a tartalmasan előkészített és megszervezett túrák és önellátó táborok, ahol hon- és természetismeretből rengeteget tanultak. Minden évben albumokat szerkesztett a fényképekből és az élményeket megörökítő diákírásokból, irányításával a kantai Dózsa György unokái nevű diákcsapat a Jóbarát gyermekfolyóirat által meghirdetett Pro Natura országos vetélkedő első helyezettje lett 1982-ben.
A 3. Számú Általános Iskola igazgatójaként is az igényességet, pontosságot képviselte és követelte meg. Az elesettek, a szegények, a támogatásra szorulók érdekében délutáni iskolát szervezett – Kézdivásárhelyen először – , és tanártársaival együtt térítésmentesen foglalkozott a diákokkal.
Nemsokára újabb nehéz feladat találta meg: az iskoláskorúak gyermekotthona igazgatójának kérték fel. Elvállalta a megbízást, és kora reggeltől késő estig az otthonban tartózkodva próbálta megoldani a felmerülő problémákat, emberséggel, empátiával közeledve a sokféle lelki sérüléssel intézetbe került gyermekekhez.
Saját gyermeke nem született, de gyámja volt egy intézetből magához vett gyermeknek, akit később örökbe fogadott, nyugdíjazása után pedig két kisgyermek pótnagymamája lett.
Nyugdíjasként aktívan részt vett a kantai Szentháromság és a Boldog Özséb egyházközség tevékenységeiben, az Engesztelő Imacsoport vezetőjeként, a Rózsafüzér csoport tagjaként rovatvezetője volt a plébánia havilapjának, az Élő vízforrásnak. 1996-ban a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ezüstgyopár díjjal tüntette ki, a Vöröskereszt Országos Tanácsa pedig a szervezet Örökös Tiszteletbeli Tagja címet adományozta neki.
2012-ben az 1957-ben végzett első osztálya 55 éves érettségi találkozójára már nem mehetett el, de levélben üzente nekik, hogy a hit megnyugvást, lelki békét ad. Így viselte ő is betegségét, megpróbáltatásait.
Isten adjon neki örök nyugodalmat! Ambrus Ágnes / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar könyvjelző a román polcokon
Megnyílik a Fehér Holló Román–Magyar Küldőkönyvtár
Megnyílik Kolozsváron november 25-én, szombaton 11 órakor a Fehér Holló Román–Magyar Küldőkönyvtár, amelynek fő küldetése, hogy megismertesse a román tömegekkel a magyar irodalmat. A hivatalos megnyitót a könyvtár olvasótermében, az Észt (Inău) utca 18. szám alatt szervezik.
A románra fordított magyar irodalmat (Jókai Mór: Omul de aur stb.) olyan olvasóknak küldi ki a Fehér Holló Médiaklub Egyesület, akik érdeklődést mutatnak a téma iránt. A könyv az olvasónál marad, magyar könyvjelzőként a román polcokon. Cserébe a Küldőkönyvtár elvárja, hogy a román olvasók egy 20 soros recenziót küldjenek a www.corbiialbi.ro portál Kalamáris (Călimara) rovatába.
11 órakor a George Bariţiu és az Inocenţiu Micu Klein Görögkatolikus Teológiai Líceum diákjai szavalják Petőfi Sándor: La sfârşit de toamnă és Arany János: Barzii din Wales című versét. 11.15 órakor átveszik a Kriterion Könyvkiadó adományát, aláírják az átvételi jegyzőkönyvet. Ezt követően H. Szabó Gyula a Kriterion Könyvkiadóról és a román–magyar keresztfordításokról beszél. Szabó Csaba a könyvtár létrejöttéről számol be, de a román olvasók is megosztják röviden olvasmányélményeiket. Tudor Duică Jókairól és a Sărmanii bogaţi (Szegény gazdagokról), és Varró János Bătălie pentru coroană (Ki csatát nyer, koronát nyer) című könyvéről mesél. A máramarosszigeti Horia Picu Kemény Zsigmond Văduva şi fiica ei (Özvegy és leánya), és Márai Sándor Turneu la Bolzano (Vendégjáték Bolzanóban) című könyvekről beszél, és Mihail Manole Karácsony Benő Pasul în linişte (Napos oldal) című könyvéről.
A Jászvásárból, Krajováról, Konstancáról, Szlatináról stb. érkező recenziók alapján a román olvasók körében Jókai: Omul de aur, Mikszáth: Umbrela Sfântului Petru, Gárdonyi: Contract de căsătorie (Ida regénye), Madách: Tragedia omului, Kosztolányi: Nero, poetul sângeros/Zmeul de aur, Karinthy: Cele două suflete ale Oliviei, Móricz: Rubedeniile, Esterházy: O femeie, Moldova: Pavilionul singuratic, Márai: Lumânările ard până la capăt, Füst Milán: Povestea nevestei mele, Tamási: Ábel în codru, Tóth Kálmán: Aventură în Valea Păstrăvului, Molnár Ferenc: Băieţii de pe strada Pál, Makkai Sándor: Căruţa dracului, Szabó Magda: Pilat a legnépszerűbb. Szabadság (Kolozsvár)

„Mindig érdekeltek a vakfoltok”
Álljunk meg egy szóra Balázs Imre Józseffel
Balázs Imre József költő, kritikus, egyetemi oktató volt az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház közös rendezvényének, az Álljunk meg egy szóra irodalmi beszélgetéssorozatának legutóbbi vendége. A meghívottat az est állandó házigazdája, László Noémi faggatta.
„Az Udvarhely szinten ismert matekzseniként, hogyan kötöttél ki 1994-ben a magyar–angol szakon?”, tette fel a nyitó-kérdést László Noémi, amelyre a meghívott rögtön leszögezte, a közhidelemmel ellentétben „nem vagyok, és nem is voltam matekzseni”.
Balázs Imre József kifejtette, az 1980-as években a székelyföldiek egyetlen esélye a reál tantárgyak terén volt, ezért erősödtek meg az iskolákban a reálosztályok és készítették fel a diákokat matek, fizika, gépészmérnöki egyetemi szakokra. Ennek a trendnek a következtében került ő is a Tamási Áron Gimnázium reálosztályába. Ám a 90-es években ez már megváltozott, így hiába a sok matekverseny, tizenegyedik osztályban közölte a matektanár osztályfőnökkel, ő irodalom szakon fog továbbtanulni. „Szilágyi Domokos és angol nyelvű hatások miatt nyergeltem át irodalmárnak”, jegyezte meg.
Másodéves egyetemistaként, 1996-ban kezdett el párhuzamosan verseket és kritikákat közölni. „Az a helyzet, hogy versíró ember elég sok volt abban az időben, kritikaíró ember viszont annál kevesebb, akik voltak, azok is hamar felhagytak ezzel a műfajjal. Én viszont nem, emiatt is elég hamar leosztották nekem az Előretolt Helyőrség környezetében a kritikus szerepét. Ám ez rendben volt, hiszen kritikus is voltam” – mesélte el, hogyan alakultak az egyetemi évei, és miért nem „kallódott el”, mint számos kortársa.
László Noémi megjegyezte: míg ők ketten kortársak és mindketten, számos más kortársukkal együtt, az Előretolt Helyőrségnél kezdtek, a Helyőrségre jellemző harsányság azonban nem köszönt vissza Balázs Imre József alkotásaiban. – Nekem úgy tűnik, hogy a Székelyföldről érkezők nagy többségének hangja erős, markáns, ez különösképpen jellemző volt az 1990-es évek derekától a 2000- es évekig, arra a korszakra, amikor te is indultál. Viszont ebből a körből te kilógsz – jegyezte meg az est házigazdája. A meghívott elmondta, a Helyőrség olyan „ellenségképeket” kreált, amelyekkel ő nem tudott azonosulni. Többen a Helyőrségtől Rejtő-féle, vagány szerzőkként pozicionálták magukat és elzárkóztak a Nádas, Esterházy, Garaczi által képviselt „érthetetlen irodalomtól”, amely szerzőket ő viszont kedvelt, magyarázta el Balázs Imre József, miért nem volt részese a Helyőrséges körnek. „Nem tudtam teljes mellszélességgel csatlakozni ahhoz a részéhez, hogy kiket utáljunk közösen”, tette hozzá. Megjegyezte azonban, hogy többnyire a „marketingstratégiával” volt problémája.
László Noémi arra is kíváncsi volt, hogyan kötött ki az erdélyi magyar avantgárd költészet elemzésénél, amelyből később a doktori dolgozatát is írta. A meghívott elmondta: nem ezzel a témával indult, viszont nem bánja, hogy végül ezt elemezte.
Géczi János, a Kalota Kiadó igazgatója kérte fel Balázs Imre Józsefet és Demény Pétert, hogy állítsanak össze antológiákat: Demény Péter a novellistákét, ő pedig a költészeti antológiát szerkesztette. – Ugye az antológiaszerkesztés kronológia szerint halad. Azt vettem észre, hogy a Gyimesi Éva és a Görömbei András által szerkesztett antológiákban Bartalis János és Horváth Imre között nincs feltüntetve erdélyi költő, viszont köztük 13 év a korkülönbség. Hiányzott 13 év az erdélyi magyar költészetből és elkezdtem utánanézni, hogy miért – jegyezte meg. Így fedezte fel az erdélyi magyar avantgárd költészet 13 évét, többek között Becski Irén, Becsky Andor vagy Ormos Iván költőket, akik soha nem jutottak el odáig, hogy önálló kötetük legyen, de akik „telepublikálták a korabeli erdélyi folyóiratokat”.
– Engem mindig érdekelnek ezek a vakfoltok, hogy miért nem beszélünk valamiről, hogy miért hiányzik valami a kultúrából – indokolta meg a költő, hogy miért tért át erre a témára.
Balázs Imre József 1999-től a Korunk folyóirat irodalom és kritika rovatának a szerkesztője lett, majd 2008-ban a folyóirat főszerkesztője, amely pozícióról 2012-ben lemondott. – 2008 után, a gazdasági válság miatt ez a főszerkesztői munka exponenciálisan megugrott, sokkal több időbe tellett előteremteni a folyóirat fenntartásához szükséges pénzt, ráadásul az egyetemi állásomnál is elkezdett egyfajta bürokrácia működni, egyre több papírmunkát kellett végezni. Így igazából mindkét munkahelyemen nőtt a terhelés – fejtette ki a meghívott. A rengeteg munka viszont kimerítette, és amikor ennek a fáradtságnak fizikai jelei is megmutatkoztak, rájött: választania kell. Lemondott tehát főszerkesztői állásáról és visszalépett szerkesztőnek.
Az est végén szó esett a meghívott gyermekverseiről is, amely műfajban, László Noémi szerint, Balázs Imre József felszabadult. A költő kifejtette, akkor kezdett el gyermekverseket is írni, amikor megszülettek a lányai, részben azért, mert rendszeresen olvasott fel nekik esténként verseket, de sokszor úgy érezte, némelyek nem szólnak semmiről. Záróakkordként a szerző saját gitárkíséretében adta elő néhány megzenésített versét. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Folytatódik a kétnyelvűségért vívott harc: a vásárhelyi civil aktivisták a strasbourgi bírósághoz fordulnának
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vinné a Civil Elkötelezettség Mozgalom a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák ügyét, miután a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében kimondta: az egynyelvűség nem diszkriminatív.
Hiába szavatolja Romániában az alkotmány a kisebbségi jogokat, ezek megsértése nem számít kihágásnak – fogalmazott lapunknak Szigeti Enikő, a magyarság nyelvi jogaiért küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) elnöke annak nyomán, hogy a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében kimondta, nem diszkriminatív Marosvásárhelyen a kétnyelvű utcanévtáblák hiánya.
Szerinte a döntés továbbá azt is mutatja, hogy a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények, ebben az esetben a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája, bármikor zárójelbe tehetők. Szigeti úgy vélte: mindez jól tükrözi a romániai jogi és igazságszolgáltatási állapotokat.
Ismételten kiderült, az alkotmány hiába mondja ki tisztán, hogy a nemzetközi jogrend és egyezmények fölülírják a romániai törvényeket, a legfelsőbb bíróság ezt nem hajlandó tudomásul venni” – fogalmazott a Cemo elnöke. Hangsúlyozta: az ügyet megpróbálják Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vinni. Szigeti arra is kitért: ahhoz, hogy tisztább képet alkothasson a kedden hozott jogerős ítéletről, kézhez kell kapnia annak indoklását, ezzel együtt úgy véli, a bírósági döntés nem befolyásolja a kétnyelvű utcanévtáblákért a Cemo keresetei nyomán különböző erdélyi városokban indított közigazgatási pereket.
„Nem akadályozhatják meg a többnyelvűséget”
Hasonló állásponton van Hermann Mark Christian, a Szabad Emberek Pártja (POL) marosvásárhelyi tanácsosa is, aki szerint azok után, hogy az elmúlt évtizedekben a székelyföldi megyék egyetlen prefektusa sem támadta meg a sepsiszentgyörgyi, a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi, a szovátai, a koronkai vagy a marosszentgyörgyi többnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó önkormányzati határozatokat, Marosvásárhelyen sem akadályozhatják meg a kétnyelvűsítést.
Mint ismeretes, a POL-nak az október végi tanácsülésen sikerült elfogadtatnia azt a tervezetet, amely a kétnyelvű feliratok kihelyezését szabályozza.
Nem aggódik Vass Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ vásárhelyi szervezetének elnöke sem, akinek tízfős tanácsosi csapata ugyanazon az október végi ülésen egy másik, szintén a kétnyelvűség gyakorlatba ültetését szolgáló határozatot vitt keresztül a helyi önkormányzaton.
Tipikus Románia, mégis sajnálatos, hogy ilyen bírósági döntések születnek. Ennek ellenére mi nem torpanunk meg, hisz törvényesen jártunk el, az utcák átkeresztelését javasoltuk és fogadtattuk el” – szögezte le a politikus. A szövetség határozata révén a hivatalos névjegyzéket módosítanák úgy, hogy abba a magyar megnevezések is bekerüljenek. Kilenc éve ratifikálta Románia a kisebbségi nyelvek chartáját
Románia kilenc éve ratifikálta a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja a hivatalos táblákon. A charta szakértői a 2012-ben készített, Romániára vonatkozó jelentésben külön kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendőek.
Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar utca szót, a megnevezést is ki kell írni a kisebbség nyelvén.
Amint arról beszámoltunk: a legfelsőbb bíróság szerdán közölt jogerős ítéletében érvénytelenítette az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) a Cemo panasza nyomán 2014 júliusában kiadott határozatát, amelyben a testület diszkriminációnak ítélte a kétnyelvű utcanévtáblák hiányát Marosvásárhelyen. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

A The Guardian részletesen beszámolt az elmérgesedett székelyföldi medveügyről
Az elkeseredett hegyvidéki falusiak már recepteket cserélgetnek olyan házi készítményű mérgekről, amelyek biztosan megölik a medvét – írja a The Guardian a székelyföldi medveügyről szóló cikkében.
Nemzetközi sajtónyilvánosságot kapott a székelyföldi medveügy: a The Guardian című brit napilap honlapján szerdán jelent meg egy terjedelmes írás, amely a részletesen foglalkozik a medvetámadásokkal, a nagyvadak okozta károkkal, Hargita megyére fókuszálva. A Hogyan vált a barna medve első számú közellenséggé a vidéki Romániában (How the brown bear became public enemy number one in rural Romania) című írás szerzője, Luke Dale-Harris megjegyzi: „a vadászat betiltása ellenére” a vidékiek egyre ellenségesebben viszonyulnak a medvékhez, s sokan közülük úgy döntöttek, hatósági segítség hiányában „kézbe veszik az ügyet”. A szerző azt írja, a hegyvidéken élő elkeseredett falusiak már recepteket cserélgetnek olyan házi készítményű mérgekről, amelyek biztosan megölik a medvét. „Az ideális méreg átható szagú, és tartalmaz valami édeset, hogy megragadja a vadállat figyelmét, és olyan erős vegyszereket tartalmaz, hogy tudjon végezni egy 300 kilós állattal. Ugyanakkor lassan fejti ki hatását, hogy biztos legyen, hogy az állat több mérföldnyire jár, amikor összerogyik” – részletezi a The Guardian tudósítója. A szigetországi újságírónak névtelenül nyilatkozó falusiak szerint a medvepopuláció csökkentése szükségessé vált, a kormány azonban cserbenhagyta őket, de a fenyegetettséget szerintük nem lehet figyelmen kívül hagyni. A napilapnak nyilatkozik Demeter Csaba firtosmartonosi vadőr (aki tavasszal medvetámadás áldozata volt) és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök is. Az elöljáró leszögezte: a kormány semmit sem tett a probléma megoldása érdekében, és közben az emberek türelme elfogyott, nem csoda hát, hogy sokan csapdákat állítanak, és mérget helyeznek ki. A The Guardian cikke megjegyzi: maga Borboly is számos bírálatot kapott amiatt, hogy egy tavalyi blogbejegyzésben „ötleteket” adott, hogyan kell végezni egy medvével. Az írás kitér arra is, hogy Európában – Oroszország európai részét leszámítva – körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6000 Romániában él. A romániai medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében él. Kitér arra is, hogy korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400–450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak, a tiltás óta azonban gyakorivá váltak a medvetámadások, a vadkárokra vonatkozó panaszok, ezért a szaktárca idén ősszel úgy döntött, jóváhagyja a problémás medvék kilövését. A minisztérium közölte: 96 veszélyes medve kilövésére kaptak kérelmet, a legtöbb Hargita (14) és Kovászna (15) megyéből érkezett. A témával egyébként az elmúlt hónapokban a BBC televízió, az Euronews hírtévé és a Psych.org tudományos portál is foglalkozott. Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)

Nagybaczoni Nagy Vilmos: Végzetes esztendők
Rendhagyó a Székely Könyvtár egyik legújabb kötete: a szerkesztők választása a székely származású hivatásos katona, Nagybaczoni Nagy Vilmos volt honvédelmi miniszter Végezetes esztendők című írását adták közzé, amely a 1938–1945 közötti időszak magyar katonai eseményeit, azok vonatkozásait taglalja. A kötetet Molnár Vilmos ismerteti.
Magyarország második világháborús részvételéről már sok könyv jelent meg. A székely származású Nagybaczoni Nagy Vilmos könyve annyiban rendhagyó a témában, hogy a szerző 1942 szeptembere és 1943 júniusa között Magyarország honvédelmi minisztere volt. Úgymond „első kézből” származó információkkal bírt arról az időszakról, belülről ismerte az akkori döntéshozó állami apparátus működését, közeli kapcsolatban állt az ország hatalmi pozícióban lévő személyeivel. Már honvédelmi miniszteri kinevezése előtt is vezető katonai funkciókban volt. Az első bécsi döntés előkészületeként 1938-ban a budapesti I. hadtest élén (altábornagyként) bevonult a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki Ipolyságra, majd a második bécsi döntés után, 1940-ben, az újonnan felállított 1. magyar hadsereg parancsnokaként (és immár vezérezredesként, ami az akkori legmagasabb magyar tábornoki rang volt) a szintén Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély katonai megszállásában vett részt, ő vezette a Marosvásárhelyre bevonuló csapatokat. De hadtörténészként is jelentőset alkotott, az első világháborúról – amelyben maga is részt vett – írott könyvei ma is hivatkozási alapul szolgálnak.
A Végzetes esztendők az 1938–1945 közötti időszak magyar katonai eseményeit, azok vonatkozásait taglalja. Tömören, világosan, szakszerűen. Korabeli dokumentumokra is támaszkodva, mindig objektivitásra törekedve. A történések higgadt számbavétele pedig nem lehetett könnyű, azok után, hogy Nagybaczoni Nagy Vilmosnak mennyi gáncsban és retorzióban volt része, mind egyes magyar politikusok, mind a német hadvezetés részéről. Aminek oka az ő régi vágású tisztessége és embersége volt egy olyan korban, amikor gyűlöletet keltő szólamok uszítottak, és a világháború borzalmai mellett egyeseknek az volt a legfőbb gondjuk, hogy megalázzák, kínozzák és megsemmisítsék saját honfitársaik egy részét. Konkrétan a zsidó származású munkaszolgálatosokat, akikkel a magyar tiszti- és altiszti kar nyilas beállítottságú része megengedhetetlen módon bánt. Nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszterként intézkedéseket foganatosított ez ellen. Idézem őt: „Megszüntettem a munkásszázadok fogolyként való kezelését. Elrendeltem, hogy a betegeket és a szolgálatra alkalmatlanokat azonnal le kell szerelni. Megköveteltem, hogy a munkaszolgálatosok ellátása megfelelő legyen… eltiltottam a rossz bánásmódot és a testi fenyítést. A legszigorúbb vizsgálatot indítottam, majd súlyos büntetéseket szabattam ki azokra, akik a munkásszázadok embereivel brutálisan bántak, azokat bántalmazták, ütötték-verték vagy – megzsarolták. Ezek az intézkedések azonban a minisztérium tisztikarának egy részében igen nagy ellenszenvet váltottak ki irányomban. Ezek az urak egyetértettek a nyilasokkal.” Ennek hatására a munkaszolgálatosok helyzete – ha átmenetileg is – sokat javult. A háború után, 1965-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki Nagybaczoni Nagy Vilmost. Még 1941-ben, vagyis honvédelmi minisztersége előtt ellene volt, hogy Magyarország oktalanul és értelmetlenül hadat üzenjen a Szovjetuniónak. Honvédelmi minisztersége ideje alatt a magyar katonák érdekében, a felszerelésük kiegészítésére tett német ígéretek betartásáért, az orosz frontról való hazahozatalukért is tett lépéseket, sajnos a német hadvezetés ezeknek mindig ellenszegült, ígéreteit sohasem teljesítette. Úgy tűnhet, hadügyekben egy honvédelmi miniszter mindenható. Pedig nem, Nagybaczoni Nagy Vilmos keze is erősen meg volt kötve, egyrészt a történelmi körülményektől, a külpolitikai helyzettől, másrészt meg az ország szélsőjobboldali ellenzékétől, néha saját pártja politikájától is. De egy út minden körülmény közepette nyitva állt előtte, és ő nem is mulasztotta el: emberségesnek lenni. Segíteni az üldözötteken, kiközösítetteken, kiszolgáltatottakon. Embertelen körülmények dacára is megmaradni embernek. Lehet, nem könnyű, néha nem is népszerű, de hosszú távon ki szokott derülni: ez a jó választás. Még ha ezért közben retorziók érik is az embert. A magyar mondás szerint: nem az a legény, aki üti, hanem aki állja.
Nagybaczoni Nagy Vilmos állta a sarat. A háború vége felé a nyilasok letartóztatták és internálták, a kivégzéstől csak a háború befejezése mentette meg. A Rákosi-korszakban megfosztották rangjától és nyugdíjától, idős kora ellenére egyszerű szegkovácsként kereste a kenyerét. Később ugyan Románia akkori miniszterelnöke, dr. Petru Groza közbenjárására (még az erdélyi szászvárosi gimnáziumból ismerték egymást, együtt érettségiztek) visszakapta a nyugdíját – de ez már egy másik történet.
A Végzetes esztendők, azon túl, hogy segít tisztábban látni múltunknak egy fontos szeletét, emberségből, tisztes helytállásból is példát nyújt. Hargita Népe (Csíkszereda)

Az erdélyi magyar szellemi életről tanácskoznak Budapesten
Az erdélyi magyar szellemi élet a 21. században címmel kezdődött konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), pénteken Budapesten.
Az egynapos tanácskozás célja, hogy az erdélyi magyar képzőművészet, történettudomány, filozófia, politológia és irodalmi élet szakértői és képviselői előadásaikkal betekintést nyújtsanak a jelenkori erdélyi magyar szellemi életet alakító kulturális trendekbe. Az előadások képet adnak a régió intézményi, üzleti, politikai kultúrájának állapotáról, valamint foglalkoznak az erdélyi magyar kultúra lehetséges jövőjével is, írja az MTI.
A magyar nemzetpolitikai gondolkodást erőteljesen alakította az erdélyi íróalakok munkássága, a magyarországi emberekben az Erdélyről szóló kép sokkal inkább olvasmányaikon alapszik, mintsem a valóságon. Éppen ezért rendkívül időszerű megvitatni a kortárs erdélyi irodalom és szellemi élet helyzetét – hangsúlyozta Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója.
Hozzáfűzte: az 1990-es évek elején a múzeumban megszervezett A szabadság dzsungelében konferencia-sorozat alkalmain pontos látleleteket lehetett kapni az akkori erdélyi magyar szellemi életről. A mostani tanácskozás ezt a hagyományt eleveníti fel, és a szervezők azt tervezik, hogy a konferenciát évről évre ismét megrendezik. A jövő évben a tanácskozás témája a 20. század második felének erdélyi magyar szellemi élete lesz.
A konferenciát beharangozó Facebook-oldalon a következő kérdésekkel vezetik fel az esemény programjának ismertetését: „Milyen kulturális trendek, mentalitás-meghatározók alakítják az erdélyi magyarság szellemi életét, a művészetet és a tudományt? Mi jellemzi a térség intézményi, üzleti, politikai kultúráját, melyek az új tájékozódási irányok? Milyen az archaikus hagyomány és az új digitális-technológiai dimenzió együttélése? Milyennek látjuk az erdélyi magyar kultúra jövőjét?”
A pénteki konferenciát a PIM közösen szervezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Molnár Tamás Kutatóintézetével, amelynek munkatársa, Csapody Miklós elmondta: a 2013-ban alapított, nyolcfős intézet a modern magyar eszmetörténettel, politológiával, irodalom-, művelődés- és filozófiatörténettel foglalkozik.
A tanácskozás előadói között van mások mellett Új jövő – század eleji töprengések a Királyhágón című előadásával Csorba László történész, Ujváry Gábor, a Veritas Történetkutató Intézet kutatója, aki a történettudománynak az erdélyi magyar identitásban betöltött szerepéről ad elő, és Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.
Árkossy István festőművész Látható és láthatatlan képek a mai erdélyi magyar művészetben címmel ad elő, Markó Béla költő a mai erdélyi szellemi élet dilemmáival szembesíti a közönséget. A konferenciát Szőcs Géza költő, a Magyar PEN Club elnökének beszéde zárja péntek délután. maszol.ro

Medve-ügy: hibaigazítást kér Borboly Csaba a The Guardiantől
Hibaigazítást kért Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a The Guardiantól, miután a brit lap terjedelmes cikket közölt az erdélyi medvék helyzetéről.
A politikus pénteken közölte: a cikkben ténybeli tévedések vannak (a magyar nyelvű összefoglaló itt olvasható el). Borboly Csaba szerint a blogjában leírtakat a kontextusból kiforgatva tálalták az anyagban a brit újságírók, teljesen ellentétes értelmet adva neki. Ráadásul a székelyföldi helyzet illusztrálására 17 évvel ezelőtti, Ilfov megyében készült képet használtak fel.
„Nehéz elhinni, hogy pusztán félrefordításból adódik ez a helyzet, a cikk egyoldalú megközelítése és megjelenésének időpontja felveti annak a gyanúját, hogy valakik befolyásolni akarják a témában megszülető politikai döntéseket. A cikk ugyanis a neves brit újság nyomtatott verziójában éppen a Régiók Bizottsága környezetvédelmi szakbizottsága ülésének napján jelent meg, és az ülésen a szakbizottság egyik brit tagja mutatta fel” – fogalmaz a tanácselnök.
Borboly azt írja ugyanakkor, a sajtó hozzáállását jól példázza a The Guardian cikke, amely tartalmilag azon nemzetközi természetvédő szervezetek álláspontját ismerteti egyoldalúan, akik a romániai medvekérdésben a folyamatos konfliktus állapotának fenntartásában érdekeltek, és „megoldási” javaslataik csak tovább gerjesztik a problémát.
A megyeelnök szerint nem a medvék eltávolítása a cél, hanem a lakosság biztonságának szavatolása, ehhez pedig megfelelő vadgazdálkodásra van szükség. Ki kell dolgozni egy menedzsmenttervet, és kordában kell tartani a medvepopulációt az ország minden térségében. Ebben egyetértés született november 17-én, a Románia Szenátusának Környezetvédelmi Bizottságában tartott közvitán is.
„Van tehát előrelépés, de a probléma mielőbbi megoldást követel, ellenkező esetben a lakosság a kezébe veszi a kérdés kezelését, ami egyértelműen további károkat okoz a medveállományban. Ezt mindenképp meg kell előzni” – emelte ki Borboly. maszol.ro

Johannis esete Románia (hulló)csillagaival
Pár napja iktatták a Legfelső Bíróságon Tőkés László fellebbezését a Románia csillaga érdemrend visszavonása ügyében. Teljesen véletlenül aznap este, november 15-én döntött az érdemrend becsületbírósága egy másik magyar politikus, Kelemen Hunor „csillagtalanításáról”. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság megerősíti a Bukaresti Táblabíróság ítéletét, a „forradalom szikrájaként” is emlegetett egykori temesvári lelkész lehet az első romániai kitüntetett, akit megfosztanak az érdemrendjétől. A sors iróniájaként is felfogható, hogy Tőkés – akárcsak Kelemen – egy német ajkú államfő döntése nyomán maradhat román állami kitüntetés nélkül.
A két ügy egyébként több szempontból is hasonlít, ezért nem teljesen alaptalan találgatni az előbbi alapján az utóbbi kimenetelét. A magam részéről nem vagyok túlságosan optimista Kelemen Hunor csillagát illetően, miután visszakerestem, és elolvastam újra azt a nyilatkozatot, amelyet 2016. március 3-án tett Klaus Iohannis.
Az elnök kevesebb mint egy percet, egészen pontosan 59 másodpercet szentelt arra, hogy megindokolja a jelentős horderejű, és mint említettem, nem éppen mindennapi gesztusát. Magára az indoklásra pontosan 475 karaktert szánt, szóközökkel együtt. (A téma felvezetésére körülbelül ugyanennyit.) Ekkora terjedelmű szöveget egy átlagos rádiós bemondó 30 másodperc alatt olvas fel. Persze sokkal fontosabb, hogy mit mondott, de a terjedelem is eléggé beszédes. Nézzük:
„Véleményem szerint figyelembe kell venni néhány dolgot, amikor ezt a vitás kérdést elemezzük: aki a kitüntetést adja, honorálni akarja, elismerni a kitüntetett egy bizonyos érdemét; aki kapja és elfogadja a kitüntetést, annak nyilvánvalóan el kell ismernie Romániát és Románia alkotmányát. Becsülnie kell az értékeket, amelyekre Románia alkotmánya épül. Mindezeket figyelembe véve úgy döntöttem, hogy visszavonom Tőkés László úrtól a Románia csillaga érdemrendet.”
Egyszerre szűkszavú és sokatmondó, ha a sorok között olvasunk. A mai napig nem derült ki például, honnan vette az elnök, hogy Tőkés László nem ismerné el Romániát, és az sem, hogy milyen alkotmányos alapértékeket nem „becsül” (jelentsen ez bármit).
A nyilatkozat arra utal, hogy az alkotmány tanulmányozásában Klaus Iohannis az első cikk végéig sem jutott el, hanem elakadt az első bekezdésnél. Hiszen amikor azt állítja, hogy Tőkés László nem „becsüli az alkotmány alapjául szolgáló értékeket”, nyilvánvalóan nem tudja, hogy melyek ezek az értékek. Pedig erről is szól az alaptörvény első cikke, amelyből az államfő előszeretettel idézi az első bekezdést – azt, amely kimondja, hogy „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam”.
A 3. bekezdés szerint Románia demokratikus és szociális jogállam, amelyben „legfőbb érték az emberi méltóság, az állampolgárok jogai és szabadságai”, köztük a gondolat és a szó szabadsága (29-30. szakasz). Az 1. cikk 5. bekezdése szerint „kötelező az alkotmány, az alkotmány felsőbbsége és a törvények betartása”. Az Általános elvek címet viselő fejezet rendelkezik a továbbiakban, többek között, az állampolgárok egyenlőségéről és az indentitáshoz való jogról, aminek része a diszkrimináció tilalma „fajtól, nemzetiségtől, etnikai eredettől, nyelvtől, vallástól, nemtől, véleménytől, politikai hovatartozástól, vagyontól vagy társadalmi származástól függetlenül”.
Azért soroltam fel mindezeket, mert a már említett, 2016. márciusi nyilatkozatból egyértelműen kiderül: Iohannis tisztában van azzal, hogy az érdemrend becsületbírósága egy nyilatkozat miatt javasolta Tőkés kitüntetésének a visszavonását, mégis jóváhagyja javaslatot. Ezt azért is fontos felidézni továbbá, mert Kelemen Hunort szintén egy kijelentése, a Szabadságban 2017. augusztus 4-én megjelent interjú miatt terjesztették fel csillagtalanításra, a legmagasabb állami kitüntetésről szóló 1998. évi 11. számú sürgősségi rendelet 17. szakasza alapján. Eszerint a Románia csillaga visszavonható attól, akit jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélnek, vagy olyasmit tesz, ami összeegyeztethetetlen a becsületrend tagságával, azzal a többi tag becsületébe gázol.
A két ügy – sőt már önmagában a Tőkésé is – azért problémás, mert a törvény értelmében az elnöknek már régóta meg kellett volna fosztania számos kitüntetettet az érdemrendjétől. A törvény világos e tekintetben: egy elítélt ügyében nem kell összeülnie a becsületbíróságnak, az Elnöki Hivatal mondhatni saját hatáskörben rendezheti az ügyet. A nevek ismertek. Adrian Năstase volt miniszterelnök például kétszer is ült, Miron Mitrea bebörtönzéséről is tonnaszám írt a sajtó, és a sor folytatható.
Klaus Iohannis legfeljebb azzal védekezhetne, hogy nem olvas újságot. Csakhogy ez sem volna mentség, ugyanis túl azon, hogy nevetségessé tenné magát, ha máshonnan nem, a Temesvár Társaság petíciójából tudomást szerzett a Románia csillagával kitüntetett börtöntöltelékek kilétéről. A szervezet több mint egy éve – a Tőkés-ügy felülvizsgálata mellett – név szerint kérte a szabadságvesztésre ítéltek, valamint egykori besúgók kitüntetésének a visszavonását. Iohannis a füle botját sem mozgatta. Ezzel nem feltétlenül sértett törvényt, hiszen a már említett sürgősségi rendelet nem annyira pontos, hogy nyilvánvaló kötelezettséget rójon az államfőre, ugyanakkor a jogszabály egyértelműen mérlegelési lehetőséget ad az elnöknek. Csak tőle függ, hogy elveszi-e Năstase, Mitrea vagy Stănoiu asszony (besúgóként Sanda) érdemrendjét, vagy nem.
Apropó, a Temesvár Társaság listáján szereplő rovott múltú egyéneket kivétel nélkül korrupció miatt ítélték el. És Iohannis állítólag rühelli a korrupciót. Vagy mégsem? Mindenesetre nem annyira, mint a centralizált nemzetállammal kötözködő magyarokat. Szőcs Levente / maszol.ro

Van-e olyan, hogy erdélyi magyar irodalom, és ha van, milyen az?
A kérdést időről időre fel szokták tenni. Kovács András Ferenc, Markó Béla és Mészáros Sándor is megvitatták.
Ezt a a kérdést igyekezett beszélgetésében körbejárni Kovács András Ferenc, Markó Béla és Mészáros Sándor a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 3. napján.
Van egy óvatoskodó tapogatózás ezekben a kimondásokban, kimondani akarásokban és ki-nem-mondásokban, hiszen folyamatosan tapasztaljuk, hogy a transzilvanizmus egyformán lehet dicséret és szitokszó.
Az erdélyi magyar irodalom Kovács András Ferenc szerint a Kós Károlyé, a Bánffyaké, a Kuncz Aladáré, a Tamásié, nem a Wassé vagy a Nyírőé, Mészáros Sándor manipulatív transzilvanizmusként nevezi meg azt, amit ők képviselnek, egy politikai ideológia mentén létrejött prózát (azzal viszont, hogy túl egyszerű, túl egyértelmű, túl kimondott, amiről írnak, nemcsak a prózájuk erdélyisége kérdőjeleződik meg, hanem egyáltalán, hogy irodalom-e, ami benne történik). Másfelől, nehéz nem belemenni felsorolásokba, mert óhatatlanul kategorizálunk, illetve kihagyunk szerzőket. Azzal pedig, hogy nem beszélünk szerzőkről, idegenné tesszük őket, mondja KAF. Jellemző minden nemzedékre, hogy bizonyos szerzőkre odafigyel, bizonyos szerzőket, akár akaratlanul is, kizár, ilyen volt egy időben Jékely vagy Dsida.
Markó Béla kétfajta, a kérdés kapcsán felmerülő túlzást említ meg. Az egyik, mikor izoláljuk az erdélyit a magyar irodalomtól, ekkor abba az abszurd helyzetbe kerülünk, hogy megtanuljuk a külön tankönyvből a külön erdélyi, majd külön a magyar irodalmat. Ehhez képest azt látni, és ebben mind megegyeznek, hogy itt interferenciák vannak, áthallások, beleszólások, kiszólások, az erdélyi magyar irodalom nem egy autochton, hermetikus történés. Talán ennek a többszólamúságnak tudható be, hogy, sokszor, mikor „transzilván” irodalomról beszélünk, a teljesség igénye vagy lehetősége nélkül sorolunk fel bizonyos szerzőket (ebből a felsorolásból persze aztán sokan kimaradnak), a felsorolt alkotók nevei viszont egyfajta referenciahálóvá lesznek, amely referenciahálót vizsgálva ragadhatjuk meg valamelyest, hogy milyen ez az irodalom, de tulajdonképpen soha nem juthatunk egy lezárt, bezárható értelmezéshez.
A másik túlzás, Markó szerint, csak színezetként, ízként, díszítőelemként ragadni meg azt, ami az erdélyiségben sajátos. Ez a nézet tulajdonképpen instrumentalizálja a kultúrát, hívja fel rá a figyelmet Mészáros Sándor, a kultúrát, a nyelvet ebben a kontextusban egy készletnek tekintjük, amiből kiragadunk, idézünk elemeket, de, alapvetően, megőrizni igyekszünk azt. A hagyomány így monolittá válik, elveszti diszkurzivitását, nem szólít meg, és nem szólhat bele az irodalomba.
Arról is fontos beszélni, ahogy Kelet-Közép-Európában, ebben a határzónában létezünk, hozza fel Markó. Németország és Bizánc között félúton, kultúrák találkozásánál, kicsit már a Balkán részeként. Teremt ez egy idegenség-érzetet, ami megjelenik Áprily költészetében és Bodor novelláiban, az idegenség és az otthonosság kettősségében, a felismerhetőség, a megnevezhetőség, a néven, névvel nevezés problematikájában. Kovács András Ferenc rámutat a nyelv területi és történeti változatainak határosságaira, arra, hogy mennyire szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy alapvetően értjük egymást, valahol úgy tudunk a dunántúliból az erdélyibe, vagy a Kazinczyék nyelvéből a maiba átlépni, ahogy a nyugati gondolkodásmódból a balkániba. Mészáros felhozza a nyelvvel kapcsolatos manipulációkat, arra, ahogy egyesek a magyar nyelv „elvesztésének” (ezzel a szóval sokszor a nyelvben végbemenő természetes változásokat jelölik) megjósolható következményeként a kultúra és hagyomány halálát jelölik meg, de azzal, hogy görcsösen ragaszkodunk tisztaságához, változatlanságához, a nyelv egy merev, rugalmatlan valamivé változik.
Pedig, mondja Kovács András Ferenc Vidát idézve, vannak itt saját történeteink, amelyeket, ha nem mondunk el, előbb-utóbb csak érthetetlenekké válnak. Ezekhez a történetekhez érdemes továbbra is nyelve(ke)t keresni. Juhász-Boylan Kincső / Transindex.ro

Virágzó néptáncmozgalom Bánkfalván
Nem a fellépések, hanem a közösen töltött idő, a néptánc szeretete miatt járnak a fiatalok a néptáncpróbákra Csíkbánkfalván. A gyerekeik tevékenységét látva, a felnőttek is kedvet kaptak a néptáncoláshoz. A Csalóka amatőr néptánccsoportot mutatjuk be.
Csíkbánkfalván 2002-ben alakult egy csoport, amely három évig működött. Majd 2008-ban szerveződött ismét egy újabb csoport, amelynek tagjai azóta is ropják a táncot, és amely évről évre egyre bővült. A Csalóka néptánccsoportnak ötéves óvodás, de tizenöt éves, kilencedik osztályos is tagja. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes két táncosa, Kósa Gabriella és Kelemen Szilveszter 2015-től oktatja a kicsiket és nagyokat.
Úgy diktálja a szívük
Kelemen Szilveszter úgy véli, noha vannak fellépéseik mind a településen, mind Csíkszeredába – például a Csűrdöngölőn –, a fiatalok mégsem azért járnak táncolni, hogy minél több fellépésük legyen, hanem a tevékenység közösségépítő jellege miatt. „Bánkfalván heti foglalkozás lett a néptánc, tudják, hogy kedden a kisebbeknek délután fél öttől, a nagyobbaknak fél hattól néptáncpróbájuk van. A gyerekek, fiatalok tudják, hogy itt találkoznak a barátaikkal, kikapcsolódnak, átbeszélnek sok mindent, és táncot, éneket, magatartást, kiállást tanulnak. Talán ez a Csalóka néptánccsoportnak az érdeme, hogy azért járnak, mert a szívük úgy diktálja. A kicsik öt évestől felfele, a nagyok ötödikesektől kilencedikesekig járnak. Kialakult az a csoport, amely megmaradt az ügy mellett, volt egynéhány, amelyik kimaradt, de jöttek újak. Én hiszem, hogy tizenkettedik osztályig ki fognak tartani, és ha az élet is úgy engedi, azután is fognak táncolni.”
Korábban érkeznek
Kósa Gabriella, aki a kicsik próbáját vezeti, elmondta, minden próbára egyre több gyerek érkezik. Ez az a csoport, amelyiknek hely szempontjából már nem elég az a terem, amelyben próbálnak. De ez jó, mert azt jelenti, hogy sokakat érdekel a néptánc.
Nagyon fontos, hogy a gyerekek nem késnek a próbákról. Máshol – ahol még tanítunk – azért szoktak öt-tíz percet késni, itt nem. Amikor mi érkezünk, akkor már várnak a kicsik, a nagyobbak pedig a kicsik próbájának a felénél érkeznek. Mindenki igyekszik, jóleső érzés – hangsúlyozta az oktató. Szilveszter hozzátette, ha nem lenne kedves a gyerekek számára ez a foglalkozás, akkor nem érkeznének hamarabb. És inkább egy kicsit „zavarják” meg a próbát, minthogy kioltsák belőlük a néptánc iránti szeretet, tüzet.
A kisebbeknek gyermekjátékokat, különböző tánclépéseket tanítanak. „Karácsonyra készülünk a következő hetekben, a gyermekjátékokat összegyúrtam táncokkal, tánclépésekkel, hogy a kisiskolások is kapjanak feladatot, mert egy idő után ők megunják a gyermekjátékokat. A kisebbek élvezik, hogy megyünk körbe, leguggolunk, stb. Próbálom úgy felépíteni, hogy mindenki külön feladatot kapjon”– magyarázta Gabriella.
Az ifjúsági csoport két év alatt négy vidék táncát tanulta meg, a sóvidékit, felcsíkit, szatmárit és jelenleg készül egy koreográfia a szilágysági táncokból. „Karácsonyra szeretnénk egy tematikus darabot készíteni velük. Nem lesz egy egész estét kitöltő produkció, hanem mintegy harminc negyven percben mesélnénk el tánccal, énekkel egy történetet”– tudtuk meg Szilvesztertől.
Segítik munkájukat
A két oktató munkáját a helyi közbirtokosságnál dolgozó Bálint Zita segíti, Péter Szende pedig táncosként vállal szervezői feladatokat. A csoport fenntartója a bánkfalvi közbirtokosság, ők biztosítják a helyet a próbákhoz és támogatják, amivel kell hogy működjön megfelelőképpen. Nagyon ritka az a felfogás, mint amilyen a bánkfalvi közbirtokosságnál van. Nem csak ezt az ügyet karolják fel, hanem általában minden jó kezdeményezést a településen.
Nagyon szép, felújított kultúrház van itt. A közbirtokosság biztosítja a próbákra is a helyszínt, hangosítást van keverővel, mikrofonnal, két hangfallal. Ugyanígy a fúvósokat is felkarolták és ösztönzik, hogy ne csak tanítás, hanem ezen felül is legyenek tevékenységek. Nem úgy vezetik ezeket a mozgalmakat, hogy valamennyi pénzt odaadnak, hogy menjen, hanem igényesen próbálják csinálni, de mégsem tartanak szigorú kontroll alatt. Támogatnak, de nyugodtak, hogy annak meglesz az eredménye. Hála Istennek virágzik a néptánc Bánkfalván.
A csoport hivatalos mindig a negyven-, ötvenévesek találkozóra. Ilyenkor a fellépés után egy kicsit részt vesznek a fiatalok is a mulatságban, ezáltal egyrészt népibb lesz a találkozó, másrészt együtt van több generáció”– mutatott rá Kelemen Szilveszter.
A felnőttek is ropják
Az oktatók elmondták, tavaly novembertől működik a felnőtt néptáncképzés is.
A felnőtt tánccsoport megalakulását a szülők akarták – a fiatalok egyik műsora után rájöttek, hogy a gyermekeik jobban tudnak néptáncolni, mint ők, ezért néhány házaspár késő ősztől kora tavaszig heti rendszerességgel jár táncpróbákra.
„Szép bizonyítéka volt annak, hogy Bánkfalván a néptáncmozgalom mennyire virágzik, és a támogatást is visszaigazolja az, hogy nemrég voltunk a Hargita együttessel fellépni ott a Ludas Matyi előadással, és zsúfolásig megtelt a kultúrház. Ez annak is köszönhető, hogy vannak a mozgalomnak aktív tagjai: gyerekek, ifjak és felnőttek”– fejtette ki Kelemen Szilveszter. Péter Beáta / Székelyhon.ro

Lucian Boia: Trianon egyetlen magyarnak sem ok az örömre
A románok és magyarok között a dolgokat valamivel nehezebb lesz megoldani, mint a franciák és a németek között – állítja Lucian Boia történész a News.ro hírügynökségnek adott interjúban.
Közös történelemkönyv kellene
Magda Grădinaru: Lucian Boia úr, újabb könyvet írt, amely a Nagy Egyesülés témáját dolgozza fel. Valójában a könyv nem kimondottan Nagy-Románia alapító aktusáról vagy aktusairól szól, mint inkább arról a tágabban értelmezett történelemről, amelynek ez, ezek részei. Tehát miért született ez a könyv, amely beleillik Nagy-Románia centenáriumába, de inkább centenárium körüli dolgokról beszél?
Lucian Boia: Így hasznosabbnak tartottam. A kontextus kevésbé ismert, és ezért próbáltam közép-európai, kelet-európai, délkelet-európai kontextusba helyezni Nagy-Románia létrehozását, mert a kontinens jelentős részén a Romániát jellemzőkhöz többé-kevésbé hasonlító nemzeti jellegű folyamatok zajlottak. Nemcsak mi hoztunk létre egy nagyobb Romániát, hanem akkor jött létre Jugoszlávia, Csehszlovákia, Lengyelország, a Balkánon is ugyanezek a politikai folyamatok zajlottak. A történelmi folyamat egészéről akartam beszélni, hogy minél jobban megértessem a román kérdéskört is.
– Ennek ellenére, mint mondja, Románia hiányzik az európai történetírási vitából, Románia a többiek szemszögéből nézve szinte egyáltalán nem számít a történelemben. Mit tehetne hozzá Románia az első világháborúról szóló európai narratívához?
– Sok helyen felülvizsgálják az első világháború értelmezését, láthatjuk, mit tettek a franciák, a németek, még egy közös történelemtankönyvet is kiadtak, amely többek között az első világháborúra is kitér. Megnéztem, figyelmesen elolvastam ennek a tankönyvnek a szóban forgó fejezetét, és meglepő, hogy mindkét fél nagyjából ugyanazokat az értelmezéseket adja. Még akkor is lenyűgöző, ha ez egy megegyezés eredménye.
– Lehetségesnek tart egyhamar egy ilyenfajta közös, román–magyar tankönyvet?
– Nem, nem tartom lehetségesnek, de ez azt bizonyítja, hogy a románok és a magyarok között a dolgok valamivel nehezebben megoldhatók, mint a franciák és a németek között. Azt hiszem, ennek van egy másik magyarázata is: természetesen a franciák és a németek is mészárolták egymást néhány háború során, de folyamatosan nagyjából azonos történelmi, kulturális, civilizációs szinten voltak, ilyen szempontból nincsenek frusztrációik, a franciák nem érzik magukat alsóbbrendűbbnek a németeknél, és a németek sem a franciáknál. Márpedig köztünk és a magyarok között bonyolultabb a helyzet, mert a románokat oly sok évszázadig uralták a magyarok, most pedig a magyarok érzik úgy, hogy a románok uralkodnak felettük. Ezek nehezebben gyógyuló frusztrációk, ez az igazság, de nem mondhatjuk a végtelenségig ugyanazokat a dolgokat a múltbéli nemzeti konfrontációkról – számunkra is, a magyarok számára is, de minden európai számára a jövő a kulcskérdés, nem a múlt. A magyaroknak természetesen nem tetszik Trianon, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk románokként ne kellene örvendenünk 1918. december 1-jének.
Ki örül, ki emlékezik
– Mégis, ami ezt a Románia és Magyarország közötti kapcsolatot illeti, továbbra is eltérő, antagonisztikus ország-forgatókönyveink vannak. Mi a centenárium megünneplésére készülünk, Magyarország pedig arra, hogy – ahogy írja – megemlékezzen Trianonról.
– Rendben, ők megemlékeznek. Mit akarunk, kötelezzük őket arra, hogy örüljenek Trianonnak? Ez abszurd! Persze hogy nem tetszik nekik Trianon, persze hogy Magyarország nagyon sokat veszített, többet, mint ha megállapodással jutottak volna új határok kijelölésére. Legyőzött ország volt, és így alakult. Azt hiszem, képeseknek kellene lennünk a mi szempontunkból, románként örülni 1918. december 1-jének, de ugyanakkor megértenünk a magyarokat is, mert Trianon nem ok az örömre egyetlen magyarnak sem, akárhol is él. Ezt annyira nehéz megérteni? És újra elmondom, ebből a holtpontból az egyetlen kiút, ha mindkét oldalon, elmondva elképzelésünket a múltról, a jelenre és főleg a jövőre összpontosítanánk, mert a jövő másfajta lesz, mint a múlt volt. Hagyjuk a dákokat, az a lényeg, hogy a románok az utóbbi évszázadban egységes nemzetnek bizonyultak.
– Ön szerint túllépünk a nemzetállamokon?
– Megtörténik majd ez a túllépés is a nemzetállamokon, azt hiszem, és ki is merem mondani: senki sem annyira ostoba, hogy azt képzelje, ha a történelem még több ezer vagy tízezer évig folytatódik, akkor Románia a végtelenségig létezni fog. Vagy Magyarország, Németország, Franciaország. Végső soron a nemzeti jelenség azért megmarad, nem most fog eltűnni. Ennek ellenére a régi nemzeti projekt fölött megjelent az európai projekt, mely másvalami. Majd meglátjuk, hogy mi történik, de még egyszer mondom, fel kell hagynunk ezekkel a XIX. századi, nacionalista, ultranacionalista értelmezésekkel. Ezeknek a maguk idejében megvolt a szerepük. Nálunk az ókori Daciához kötött román nemzet olyan vízió volt, mely sokat számított a román állam egyesítési folyamatában. Vagy az egész Vitéz Mihály körüli mitológia. Úgy hiszem, most már nem igazán használ, ellenkezőleg.
– Azt mondja, hogy az első világháború végén megvalósított nemzeti konstrukciók közül Románia bizonyult a legszilárdabbnak. Egy egész évszázadnyi történelem igazolta egységét. Ebben van egy imázs- és geopolitikai tőke is?
– Azért mondtam, mert ez az igazság, nem azért, hogy kedvére tegyek az ultranacionalistáinknak. Végső soron ez az igaz­ság, és ezért mondom: hagyjuk a dákokat, hagyjuk Vitéz Mihályt is, az a lényeg, hogy az utóbbi évszázadnyi történelem során a románok egységes nemzetnek bizonyultak.
– Hasznosította ezt Románia? Előnyt kovácsolhatott volna a régióban ennek az egységnek az alapján, ami – íme – Csehszlovákiának, Jugoszláviának nem sikerült?
– Ezt nem tudom, mert a nemzeti egység csak az egyik aspektus, az is fontos, hogy mit kezdesz a gazdasággal, a társadalommal, a többiekkel fenntartott kapcsolatokkal, ezek közül nem mindegyik működött jól Nagy-Romániában és a mai napig létező Romániában. A szerbek is, a horvátok is, a bosnyákok is, a montenegróiak is szerbül beszélnek, és akkor gyorsan, talán túlságosan is gyorsan eljutottak ehhez a következtetéshez, hogy a nemzet-népek egyetlen nemzetbe gyűjthetők. Márpedig bebizonyosodott, hogy ez nem működött. Természetesen, egy nemzetet egy közös nyelv is jelentős mértékben összeköt, de sokszor más tényezők is közbeszólnak, amelyek még aktívabbaknak is bizonyulhatnak, mint a beszélt nyelv. Itt szó van a kérdéses közösség történelméről általában, a vallásról, a kulturális, civilizációs alapról. – A nemzet francia meghatározása győzött: a nemzet egy mindennapi népszavazás eredménye?
– Ez egy modernebb meghatározás, mint mondjuk, a német, amely szigorúan az etnikumot hangsúlyozza, és a beszélt nyelven keresztül illusztrálja a valamely nemzethez tartozást. Még egyszer: a nyelv nagyon fontos. A másik eset, mely szintén iskolapélda, Csehszlovákia ügye: az első világháború végén hozták létre szintén a csehek és szlovákok kvázi azonossága alapján, holott a szlovák nyilvánvalóan eltér a csehtől, bár nagyon közeli. Létrehoztak egy államot, melyet sokan egyfajta miniatűr Ausztria–Magyarországnak tartottak, mert Csehszlovákiába bekerültek a szudétanémetek, akik – ez érdekes elem – többen voltak, mint a szlovákok; ezenkívül egy földsávot Magyarországtól vettek el, és így tovább. Nos, Lengyelország koherensebbnek bizonyult, csakhogy Lengyelországot egyszerűen odébb tolták Európa térképén, és sok tekintetben eltér a korábbi, a második világháború előtti Lengyelországtól. Ezek közül Románia volt a legtartósabb, még annak ellenére is, hogy elvesztette Észak-Bukovinát, Besszarábiát, a Cadrilatert. Románia egysége esetében a vallás is számított, sokkal inkább, mint a dákok.
Hagyjuk a dákokat
– Mi volt az a többlet Románia esetében, vagy mit tett jól, hogy sikerült megőriznie ezt az egységet? – A nyelv persze nem elég, de mégiscsak az egység egyik eleme. A román nyelv tényleg olyan, melynek mindig is fokozott egységfoka volt. Számított a vallás. A románok nagy többsége ortodox, persze, egy adott pillanatban a görögkatolikus egyház is megjelent, de az külső aspektusában, azzal, ahogy az emberekhez szól, a katolikus dogma mellett megőriz ezt-azt az ortodoxiából. Ez nagyon sokat segített az erdélyi románoknak, hogy ellenálljanak a magyarosítási kísérleteknek, mert a magyarok és a románok nem tartoztak ugyanahhoz az egyházhoz, és ebben az ügyben az Egyház (Román Ortodox Egyház – a szerk.) is minden bizonnyal számított. Végső soron a román nemzet szilárdnak bizonyult. Ebből a térségből eltűnt Jugoszlávia is, Csehszlovákia is, de Románia megmaradt, és számomra rendkívül nevetségesnek tűnik, hogy egyesek, köztük történészek is a múltban mindenfele egységet látnak: a dák egységes nemzet volt, Vitéz Mihály egységről és újra csak egységről álmodozott, létezett egy középkori nemzet. Ugyanazok a személyek, akik akkora ügyet csinálnak a nem is tudom, hány évszázada létezett, sokkal inkább csak fiktív egységből, most, amikor tényleg egységesek vagyunk és rendelkezünk a román nemzet tudatával, azt állítják, hogy veszélyben vagyunk. Tehát a Boirebisztasz korabeli dákok egységesebbek voltak, mint a mai románok. Ez ostobaság. – Nem szereti a nemzeti eszmének ezt a Daciáig történő visszavetítését.
– Nemcsak visszavetítjük Daciáig, de már nem bízunk a román nemzet, a mostani román állam megmaradásában, és mindenféle szétesési meg veszélyelemeket látunk, másrészről pedig egy fiktív egységet csodálunk. Daciában, természetesen, nem volt egység. Ott volt az az egy évvel ezelőtti felháborodás a chişinăui amerikai nagykövet nyilatkozatai miatt...
– Szintén én készítettem a zűrt okozó interjút.
– Csak az igazat akartam mondani, amit az amerikai nagykövet is mondott: Besszarábiának az utóbbi két évszázadban természetesen más történelme volt, pontosan azokban az évszázadokban, amikor kikristályosodtak a nemzetek, tehát a történelem legjelentősebb évszázadaiban intenzív oroszosítási folyamatnak volt kitéve, ma pedig láthatjuk az eredményét. Ha ugyanolyan történelme lett volna, mint Románia többi részének, akkor Románia határain belül lett volna, és most nem beszélnénk besszarábiai esetről, ez egy másik történelem következménye. A könyvben is leírtam, ezek nem botrányos dolgok, ellenkezőleg, nyilvánvaló tények. Dobrudzsának még kevesebb közös történelme volt Romániával, mint Besszarábiának. 1878-ban Dobrudzsában több muzulmán élt, mint román, voltak még bolgárok is, és így tovább. Egyes román politikusok első reakciójukban nem is akarták Dobrudzsát, mert Dobrudzsát az oroszok kínálták Besszarábia déli részéért cserébe, amelyet a krími háború nyomán adtak vissza Moldvának. Végül elfogadták Dobrudzsát, holott egyesek továbbra sem voltak meggyőzve, akkoriban olyasmiket írtak róla, hogy szerencsétlen vidék, ez egy Oszmán Birodalom szélén fekvő és nagyon elmaradott régió volt, ahol a románok rendkívüli dolgokat hajtottak végre. Nem kell feltétlenül a dák ősökre hivatkoznunk, Dobrudzsában nem is voltak dákok, ott géták éltek. De itt van még ez a keveredés is: a géták és a dákok együtt géta-dákok voltak, tehát íme az egység a maga pompájában, de ezt is a modern történészek találták ki. Erdély elhúzott
– Lehet, hogy balkáni szokás ez a mitologizálás. Például az albánok is ezt a fajta diskurzust használják az ősi illírekről.
– Igen, persze, természetesen mindenfelé hasonlóan történik. A magyaroknál is: miért, a magyarok csak az Urál felől érkező törzseket jelentik? Természetesen magyarosítottak az egész térségben. Ez történik minden nemzetben, nem akarom, hogy nagy ügyet csináljunk belőle, a történésznek végső soron az igazság keresése a kötelessége. Természetesen nem tudjuk, hogy mi lesz néhány évtized múlva Besszarábiával, de Romániával sem. Természetesen lehetséges, hogy egyszer majd visszatér Romániához, de jelenleg valami más, mint Románia. És hogy még jobban megbotránkoztassam a nacionalistákat, a könyvben röviden azt is leírtam, hogy Moldva és Havasalföld mégiscsak két ország, amelyek földrajzilag is, nyelvileg is, kulturálisan is közel álltak, de nem voltak azonosak, egy kicsit eltérő történelmük volt. A moldvaiak mindig is moldvaiaknak nevezték magukat.
– A mi esetünkben nem a föderalizálásról van szó. De megemlíti, hogy Bukarest – Párizs mintájára – túl sokat vont magához: van a főváros és a többi, a vidék.
– Nincs semmilyen elkülönülési veszély, de nem lehet tudni, hogy mi történik néhány nemzedék múlva, ha a dolgok így, egyenlőtlenül folytatódnak. Jelenleg van egy dinamikus Erdély – nem az egész, mert Székelyföld nincs benne ebben a dinamikában –, és van egy sokkal gyengébb dinamikánk Moldvában. Néha-néha látom, hogy a moldvaiak tüntetnek az autópályák miatt, és természetes lenne, ha létezne egy Moldvát Erdéllyel egyesítő autópálya, és Munténiával is különben. Nem egészséges ez az egyenlőtlen fejlődés. – Mi hiányzik belőlünk, hogy megváltoztassuk a képzelet és a valóság közötti viszonyt, amikor erről a nemzeti egységről beszélünk?
– Az egység mindig képzelt. Ha azt kérdezi, hogy mi a nemzet meghatározása, mikor tekinthető nemzetnek egy közösség, a válaszom a következő: egy közösség akkor nemzet, amikor nemzetnek tekinti magát. Körkörös magyarázat, de számomra ez tűnik az egyetlen helyesnek. Visszatérve Jugoszlávia esetéhez: nemzetnek kellett volna lennie? Talán igen, de nem akartak az lenni. Ha nem terveztek nemzet lenni, akkor nem nemzet. A románok azért képviselnek nemzetet, mert nemzet akarnak lenni.
– Hogyan nézett volna ki Románia, ha – ahogy ön is említi – 1918-ban népszavazást tartottak volna Erdélyben?
– Az eredmény persze elvileg ugyanez lett volna, hiszen a románok abszolút többségben voltak Erdélyben. Itt van egy „ha”. Persze, az lett volna ideális, ha népszavazást tartanak, de nem csak Erdélyben, másrészt: nem tudom, hogy akkoriban mennyire lett volna hiteles a népszavazás, mert a háború éppen csak véget ért, a kérdéses területeket különféle hadseregek tartották megszállás alatt. Ahhoz, hogy egy népszavazás igazán vitathatatlan legyen, azt nyugodt, rendezett, törvényes körülmények között kell tartani. Márpedig egyértelmű, hogy rögtön a háború után ezek a feltételek nem nagyon voltak adottak. Szerencséjük volt a románoknak
– A köztudatban, de nemcsak ott, Bessza­rábia és Erdély között különbség volt, Erdély javára. Főleg, hogy a románok nem számítottak annyira jó háborús végeredményre.
– Egyesek számítottak rá. Mária királyné a végsőkig azt állította, hogy megnyerjük a háborút, vagyis a szövetségesek megnyerik a háborút, és velük együtt mi is, de ő angol volt, és hajthatatlanul hitt Anglia győzelmében. A románok, ha külön nézzük őket, az első világháborúban elvesztették a háborút, nem megnyerték. A szövetségesek szerencsére igen, és ezért mondta Carp, hogy a románoknak akkora szerencséjük van, hogy politikusokra már nincs is szükségük. A románok Erdélyért és Bukovináért léptek be a háborúba, és megkapták Erdélyt, Bukovinát, de Besszarábiát is – ami nem szerepelt az eredeti tervben –, mert az oroszok oldalán léptünk be a háborúba.
– Eleve Erdély mellett döntve és tudva, hogy ezáltal lemondunk Besszarábiáról.
– Igen, bár egyesek, az úgynevezett németbarátok arra hívták fel – helyesen – a figyelmet, hogy Besszarábiát román identitásában nagyobb veszély fenyegeti, mint Erdélyt. Erdélyben a magyaroknak voltak magyarosítási kísérleteik, amelyek nem igazán arattak sikert a románoknál, de Ausztria–Magyarország még ennek ellenére is jogállam volt, míg Oroszország autokrácia volt, Besszarábiában az oroszosítás ténylegesen megtörtént, és a románokra nézve sokkal kellemetlenebb következményei voltak, mint az erdélyi magyarosítás. A román köztudatban Erdély sokkal jobb helyzetben volt, mint Besszarábia, fontos szerepet játszott a modern román nemzet kialakulásának folyamatában, miközben Besszarábiának ebben semmilyen szerepe sem volt, mert orosz urai légmentesen elzárták. A köztudatban, de nem csak ott, létezett egy különbség, Erdély javára.
– A két világháború alatt, míg Besszarábia hozzá tartozott, helyrehozta Románia ezt a – mondjuk úgy – hibáját, hogy az első világháborús döntésével feladta? – Nem nagyon. A besszarábiaiak nem nagyon voltak elégedettek azzal, ahogy a románok bántak velük, ezt pedig később felhasználta a szovjet propaganda, és egyesek ma is felhasználják.
– Miről van szó a centenárium kapcsán? Nekem úgy tűnik, az a helyes, ha innen, a jelenből tekintünk vissza a nulladik pillanat felé, és hogy voltaképpen az elmúlt száz év történetéről van szó.
– Azt hiszem, hogy legalább a megelőző száz évről is beszélnünk kell, de nagyon odafigyelve, hogy ne fordítsuk a feje tetejére a dolgokat, túl messze menve a középkorba vagy az ókorba, ott is egységet látva, ahol nincs. Meg kell néznünk, hogy mi volt a múltban, mert az nem hirtelen, 1918-ban történt meg, nem ébredtek a románok hirtelen arra, hogy „megcsináljuk Nagy-Romániát”, de sokat számított a háború végeredménye is. Arról is beszélnünk kell, hogy mit jelentett a háború, sok magyarázat verseng a történelemben. Természetesen az azóta eltelt évszázadról is beszélnünk kell, mert ez az évszázad próbára tette, hogy amit 1918-ban létrehoztak, az igazán szilárd vagy sem.
Szégyenletes az Akadémia állásfoglalása
– Megemlít még egy kis aspektust Romániával kapcsolatban: bár iszonyatosan sok kisebbségit veszített, és már talán csak egy ilyen, mondjuk úgy, múzeumi multikulturalizmusa maradt, mégis, más országokkal szemben megőrzött valamennyit a kisebbségek által képviselt tőkéből.
– Igen, persze hogy gazdagabb és változatosabb kisebbségi állományunk van, mint Lengyelországnak, Csehországnak. De Románia a történelem során történt számos habozás, irányváltás miatt nem örvend tökéletes hitelességnek. Tény, hogy Romániának még nem sikerült érvényesülnie az európai köztudatban. Ha megnézzük a történelemkönyveket, az európai történelmi összefoglalókat, a románok szinte teljesen hiányoznak. Norman Davies jelentős brit történész Európára vonatkozó művében például szó sem esik III. (Nagy) Istvánról (Ştefan cel Mare), sem Vitéz Mihályról, sem a román fejedelemségekről. Románia szinte nem is létezik.
– Mi az oka, hogy nem létezik?
– Nehezen tudom megmagyarázni, de ha magyarázatot keresnénk, akkor azt szintén a románoknál kell tennünk. Lehet, hogy a románok által létrehozott történelem nem volt elég hiteles. Nem a tényleges történelemre, a bemutatott történelemre utalok. Egy olyan ország, mely ma nagyon jelen van a világban, a történetírás szintjén is nagyon jelen lesz. A többi nyugati típusú, katolikus ország is jobban kötődött a Nyugathoz, itt Csehországra, Szlovákiára, de még Magyarországra is utaltam.
– Bukarestben is volt egy felhívás az egységre a Román Akadémia vagy legalábbis egy része felől.
– Ez az egységre szólító felhívás kimondottan szégyenletes. Oda jut az Akadémia, hogy intellektuális intoleranciáról prédikál, sőt, büntetést követel azok ellen, akik nem a megfelelő kifejezésekkel illetik a román nemzeti identitást.
– Az utóbbi évben sokat használták a tüntetéseken a nemzeti jelképeket: a himnuszt, a zászlót. Ez egy – mondjuk úgy – reszemantizálási folyamat volt az ezeket a jelképeket kisajátító kommunizmus után?
– Azt hiszem, hogy ezek olyan identitásjelölő jelképek, melyek nagyon is természetesek és szükségesek egy közösségben.
– Rendben, de ha a történészek egy jelennek megfelelő szempontból alakítják a múltat, akkor kiknek felelnek meg ezek a felbukkanó nacionalista tézisek?
– Azt hiszem, hogy ezek az emberek a ceauşiszta korszakban tanulták a történelmet, és alaposan megtanulták. A román térségnek ez a hibátlan, Boirebisztasztól napjainkig tartó egysége egy ceauşiszta hülyeség.
– Végül is mit kell ünnepelni a centenárium alkalmából?
– Azt kell ünnepelni, hogy Nagy-Románia létrehozása után száz évvel Románia egy történelem által igazolt ország. Másrészről ez után a nemzeti siker után ne képzeljük, hogy nincs már semmi teendőnk a nemzeti tirádákon kívül. Végül is a dolgok inkább attól függnek, ami a szélesebben vett európai keretek között történik, és nem annyira a specifikusan román történelmünktől. Iszonyodva gondolok arra, mi történt volna, ha nem lennénk Európában, hogyan nézne ki Románia. Egyeseket frusztrál, sért, hogy a nyugati nagykövetek túlságosan nyíltan beavatkoznak a román ügyekbe, de ha nem avatkoznának be, akkor ki lennénk téve csodálatos politikai osztályunk kényének-kedvének. Köszönöm, nem, inkább a nyugatiakat választom! Amúgy nincs semmilyen olyan veszély, hogy széteshet Románia. Ezt hangoztatják manapság egyesek, de az a gyanúm, hogy más céljuk van.
– Micsoda?
– Valószínűleg van valamilyen politikai projektjük, és megpróbálják ilyenfajta nacionalizmussal vonzani az embereket, nem létező vagy legalábbis a mai Romániában nem sürgető veszélyeket hangoztatva. Én békén hagynám a nacionalistákat, normális, ha létezik egy nacionalista irányvonal is, de ők is hagyják békén a történelmet: „Hagyjátok csak őseinket krónikák porán pihenni: / Mert a nagy múltból bizonnyal gúnyosan tekintenek ki. / Miért nem jössz te, Ţepeş vajda, hogy kemény markodba fogva / Két csoportra oszd e hordát: őrültekre és gazokra?” (Mihai Eminescu: Harmadik levél, Franyó Zoltán fordítása – a szerk.) Magda Grădinaru / News.ro; Főtér.ro; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefogás, nem összefogdosás!
Az a harc lesz a végső, csak összefogni hát, nemzetközivé váálik holnapra a világ – énekeltették 60–70 évvel ezelőtt a hatalomra jutott kommunisták, de nem jött össze az összefogás, viszont összefogdosták, akiket ellenségnek tekintettek, és… megnézhetjük a népirtásokról szóló döbbenetes statisztikákat.
A világ kettészakadt, egyik fele nagyobb selejt lett, mint a másik. A selejtet a cukrász habbal, a kőműves habarccsal, az orvos földdel tünteti el – így a tréfás mondás, de tény: úgy „beorvosoltak” ők a világnak, mint addig senki. Ugyanaz a pénzhatalmi elit karmesterkedett akkor is, amely ma, csak nem voltak még neoliberálisok. Az Egyesült Államokat rég gyarmatosították és őrző-védőjükké, a világ csendőrévé tették, most Európán a sor. Nagy fejlődést mondhatnak magukénak, különösképpen a pénzgazdálkodás terén. A dollárt magánosították, s olyan mechanizmusokat fejlesztettek tökélyre, hogy gyakran évek telnek el, mire észrevesszük, mire megy ki a játék. A föld vagyonának a felét néhány száz család megkaparintotta, s irányítani akarják a világot. Ne szóljuk meg a hétköznapi embert, ha nem érti, valami-e vagy megy valahova, amit lát. Fölöttébb agyafúrt piramisról van szó, milliók nem értik. Sokan realitásnak tekintik a viszonyokat, amelyekbe beleszülettünk, s a megszabott keretek között próbálnak érvényesülni. Pedig nem természetes szükségszerűségből van így, ahogy van. Sőt. Azért jó tudni, mikor kell utcára menni vagy őrtüzet gyújtani, ha szól Rákóczi vagy Petőfi. A tömeggel játszani lehet, de a legvégén soha – a diktátorok is megtanulják, többségük későn. A mechanizmus, a módszerük egyik, viszonylag új, divatos fajtája: az offshore cégbejegyzés. Angol kifejezés, parttól távol fekvőt jelent. Vállalkozás, amely valamely országban „bejegyzésre kerül”, de nem folytat gazdasági tevékenységet. A megszabott átalányadó rendkívül kedvező. Négy kontinens 31 országában legalább 40 ilyen helyszín létezik, köztük apró szigetek, amelyek csak erről híresek. Gyakran alapítványokat működtetnek, szemkiszúrásból, úgy tűnik, mintha a javunkat akarnák, nem vesszük észre, hogy a javainkat forgatják és lóvá tesznek. Olykor még egyes kormányok sem tudják, mitől döglik a légy, vagy ha igen, úgy vélik, jobb élni a lehetőséggel, míg hatalmon vannak, hisz a pénznek anyaállati tulajdonsága is van, fialtatni lehet. Saját zsebre, hisz a szenteknek is maguk felé hajlik a keze. Így olyanokra, mint utak, nyugdíjak, az oktatás fejlesztése vagy az egészségügy emberibbé tétele, nem jut elég, várólistákat vagy elsietett gyógyításokat szülve. (Mivel a helyzet ijesztő és komoly, de nem reménytelen, hadd meséljek el egy régi esetet: Kézdivásárhelyen a kórházban egy beteg farba kapott injekciót. Hirtelen levetette a pizsamáját, és megkérdezte a nővért, lát-e valamit a hátán, aki ijedten mondta, nem lát semmi különöset. Ott nem is láthat, a sebhelyeim mind elöl vannak, nem vagyok gyáva, megfutamodós, hogy a hátamon ejtsenek sebet, ez egy lövés helye – mutatott az oldalán egy forradást –, engem a ló megrúgott, bicskával megszúrtak, a kutya megharapott, de olyan fájdalmat még nem éreztem, mint amit maga okozott azzal a tűvel. Ha siet, álljon meg az ajtóban, szóljon, fordítsuk ki a fenekünket, és dobálja bele a tűket... Persze, ez nem jellemző, nem is tudom, miként történhetett éppen ott, szeretett kisvárosomban.) A migrációról mint módszerről, mint veszélyes fegyverről csak annyit – Jakab Istvánnak dr. Drábik Jánossal folytatott beszélgetéséből is kiderült –: az olvasztótégely gondolata nem friss ötlet. 1912-ből való könyv bizonyítja, jól kidolgozott program, hogy a fehér bőrű lakosságot Európában színes bőrűekkel keverjék, ha a szükség úgy hozza. Könnyebb kordában tartani gyenge identitással rendelkező tömeget, mint erős nemzettudattal rendelkezőt. Németországban több mint ötmillió törököt lehetett integrálni, de asszimilálni nem. Ha a németek összefognának az oroszokkal, a pénzhatalmi elit nem tudná Európát is gyarmatosítani. Európának tiltakoznia kellene, ne bombázzák szét azokat az országokat, ahonnan ide menekülnek az életlehetőségüktől megfosztott emberek. Különben elég furcsa, hogy egy-két dollárból élők tömegei jól öltözötten, mobiltelefonnal felszerelkezve kelnek útra. Valamiről árulkodik. Kadhafi uralkodása idején a líbiaiaknak 16-féle juttatás járt alanyi jogon, melyik ország számolhat be ekkora odafigyelésről? Azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó a kőolajat dollárért adni, csak aranyrudakért. A népe most menekül. Jakab megjegyezte, sokan a zsidókat hibáztatják, pedig a keveredésnek ők is oda lennének dobva. Drábik hangsúlyozta, a zsidók a keveredést mindennél veszélyesebbnek tartják. A beszélgetés végébe egy kis poén is belefért: IQ tekintetében a zsidókat és a japánokat talán csak a magyar előzi meg, ezért történhetett meg Amerikában, hogy azt hitték, Teller Ede és a többi tudós nem is földlakó, hanem égiek, más bolygóról jöttek.
Végül egyetértettek, ilyen magas IQ-val össze kéne fogni, mielőtt nemzetközivé válna holnapra a világ.
Összefogással győzhetők le az összefogdosás nagymesterei. Szurkos András / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatják Sütő András szülőházának felújítását
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 2017-ben is folytatta a pusztakamarási Sütő András szülői ház és udvarának, melléképületeinek felújítását. Ebben az évben sikerült rendbe tenni a kerítést, illetve elkészültek az udvarra vezető, igencsak omladozó állapotban levő bejárati hidak. Ugyanakkor folytatódott az udvaron a járda építése. A néhány éve tartó felújítási, állagmegóvási és modernizálási folyamatok még tartanak, de a Sütő-ház és környezete egyre vendégváróbb, méltó a zarándokhellyé válásra. Az idei munkálatok különlegessége, hogy a kerítés felújításakor előkerült egy időkapszula, mely annak építési idejét és az abban segédkező személyek nevét tartalmazza. Ez jelenleg az emlékház kiállítási anyagát gazdagítja. Újabb időkapszula egyelőre nem került elhelyezésre, de az EMKE nem zárja ki ennek lehetőségét a munkálatok teljes bevégzésekor. EMKE Országos Elnökség; Népújság (Marosvásárhely)

Csóka Szilárd-Zsolt festészeti kiállítása
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet kiemelten foglalkozik a kortárs magyar képzőművészet román közegben történő bemutatásával. A képzőművészet legkülönbözőbb területeit átölelő tárlatok (fotóművészet, grafika, festészet, szobrászat, videoinstalláció) rendszerint az Intézet bukaresti kiállítótereiben valósulnak meg, de kiállításokat szervezünk különböző bukaresti galériákkal együttműködésben, és gyakran más romániai városokban is. Intézetünk fontosnak tartja a szakmai dialógust, így Bukarestben sikeresen valósítottunk meg több kiállítást a bukaresti képzőművészeti egyetemmel, amely lehetővé teszi az egyes alkotók, tanárok, kurátorok és természetesen egyetemi hallgatók közti együttműködést. Minden évben egy-egy fiatal erdélyi magyar képzőművésznek is lehetőséget biztosítunk, hogy kiállítson a Balassi Intézeti bukaresti kiállítótereiben.
Ennek fényében került sor november 22-én, szerdán Csóka Szilárd-Zsolt képzőművész önálló kiállításának megnyitójára. A kiállítást a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet (Gina Patrichi u. 8.) kiállítótereiben láthatja a közönség. Csóka Szilárd-Zsolt a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem festészet szakán végzett, ösztöndíjjal egy tanévet a spanyolországi Cuenca Universidad de Castilla – La Manchán tanult. Egyéni kiállításai voltak Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredában és Gödöllőn. Eddig tíz csoportos kiállításon vett részt munkáival.
„Csóka Szilárd-Zsolt munkái a metafizikus festészet és az absztrakt expresszionizmus között helyezkednek el, a művek keletkezési folyamatában pedig nyomokban a gesztusfestészet hatása is érzékelhető. Az alap viszont, amely mindezeket a rétegeket hordozza, a tájkép. Bár a tájkép fogalma nem fedi teljesen az alkotások műfaját, mégis ez a meghatározás áll a legközelebb az igazsághoz – hiszen terek megjelenítéseit tartalmazzák.” (Ungvári-Zrínyi Kata)
A kiállítás december 20-ig tekinthető meg. Népújság (Marosvásárhely)

Színek és fények által megrajzolt gyökereink
Simion Hegyi Margit Gyökerek címet viselő kiállítása színpompás képzőművészeti élményt nyújt a novemberi havazásban mindenkinek, aki még megnézi, hisz december elejéig hosszabbították meg a tárlatot a marosvásárhelyi evangélikus-lutheránus gyülekezet Topliţa utcai tanácstermében. A „gyökerek” fogalma ezúttal, a reformáció emlékévének égisze alatt, egészen új értelmezést nyer. Elsősorban Simion Hegyi Margit színpompás világa teszi lehetővé ezt a sokrétű értelmezést. Mert gyökereink szerteágazóak, gazdagok, sokszínűek. Nemcsak 500 évre nyúlnak vissza, a reformációig, hanem ennél sokkal távolabbi időkbe, és emléket állítani azoknak, akik tettek valamit kultúránkért, a tudományért, kötelességünk. Mindenki a maga eszköztárával teszi ezt, a művész a vásznon, az ecset segítségével. Erőss Zsolt vagy Kassai Lajos ugyanúgy örökségünk része, mint ahogy gyökereinkhez tartoznak azok, akik hagyományainkat ápolják és őrzik az utókornak. Simion Hegyi Margit portréi, népi hagyományainkat ábrázoló életképei, a pusztulásra ítélt, majd talán megmentett Verespatak házai sajátos örökségének részét képezik.
A művész a gyökerek erejével kapaszkodik a tájba, amelyet mindig színpompájában örökít meg. Legyen az a tél hófehér vibrálása, a tavasz virágos pompája, a nyár színes harmóniája vagy az ősz aranybarna hanyatlása. Színek és fények játéka uralja ezeket a képeket. Simion Hegyi Margit a részletekben rejlő gazdagságot tárja a néző elé. Rabul ejti a táj, a virágok, a madarak, és mindezt meg kell örökítenie. Természetesen átszűrve az élményt, mert ezt teszi a művész, új világot teremt. Simion Hegyi Margitból hihetetlen erővel robban ki mindaz, amit évtizedekig őrzött magában. Oktatói tevékenységet folytatott, a színek a nyugdíjazása után szabadultak ki belőle elemi erővel, és azóta szüntelenül alkot. Mondanivalója kifogyhatatlan, és mindazt, ami kitör belőle, meg is mutatja a nézőknek. Rendszeresen, kiállítások keretében. Mindig újat és újat hoz. Kiállításainak azonban gyakran van egy állandó szereplője, egy kis kék cinke, amely valamelyik sarokból, egy óvó, megöregedett kéz kíséretében, csendben figyeli és őrzi az alkotót. A szintén művész édesanya ugyanúgy a gyökerek részévé vált immár, ahogy mindaz, amit ennek a kiállításnak a képei jelentenek. Szuszámi Zsuzsa / Népújság (Marosvásárhely)

Közel egy tonna élelmiszer gyűlt a Csikyben
A Csiky Gergely Főgimnáziumban az elmúlt héten zajlott a már hagyományszámba menő Tégy jót, hozz zöldséget! elnevezésű karitatív akció, melynek lényege, hogy a szerényebb körülmények között élőket segítsék a tanulók. A gyűjtési akció november 27-ig, hétfőig még folytatódik, tegnapig (november 24.) viszont már több mint 800 kg élelmiszer gyűlt össze – tájékoztatta a Nyugati Jelent Rogoz Marianna tanárnő, az akció koordinátora.
A gyűjtés november 20-án, hétfőn kezdődött, az adományokat idén is, mint eddig minden alkalommal, a rászorulók megsegítésére ajánlják fel.
A szerdáig összegyűlt több mint 500 kg adományt – melyek a zöldség és gyümölcs mellett lisztet, olajat, májpástétomot, házi készítésű zakuszkát, szárazbabot és egyebeket tartalmaztak – Kisiratosra vitték, a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Pio Atya Gyermekotthonba.
A csütörtöktől tovább gyarapodó adományokat hétfőn fogják kiszállítani szintén Kisiratosra, a Máltai Ház idős lakóinak – tudtuk meg Rogoz Mariannától, aki azt is elmondta: ott is, akárcsak a gyermekotthonban, nagyon örültek az adománynak, ugyanis már értesítették az öregotthont a hétfőn érkező csomagokról. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Emberközpontúság a mai magyar tudományosság célkeresztjében
Kolozsváron zajlik a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum
A Protestáns Teológiai Intézet felújított dísztermében nyitották meg tegnap délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) szervezésében és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke fővédnöksége alatt, a tizenhatodik alkalommal megrendezett A Magyar Tudomány Erdélyben fórumot. A rendezvénysorozatot, konferenciák és tudománynépszerűsítő előadások formájában, Erdély-szerte tizenhat akció előzte meg Kolozsváron, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Érmindszenten és Sepsiszentgyörgyön. A résztvevők hazai és anyaországi neves tudósok, kutatók vagy fiatal szakemberek, akik közösen vallják a rendezvény idei mottójául választott emberközpontú tudomány értékei terjesztésének fontosságát, és a kétoldali szakmai kapcsolatok ápolásának nélkülözhetetlenségét. A tegnapi megnyitót plenáris előadások követték, ma pedig több helyszínen szekcióülések zajlanak.
A megnyitón Sipos Gábor EME-elnök a rendezvény mottójával (Emberközpontú tudomány) összhangban álló plenáris előadásokra hívta fel a figyelmet, amelyek nem annyira a szakemberekhez, hanem az érdeklődőkhöz szólnak. Kocsis Károly, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke hasonló észrevételt fogalmazott meg, arra emlékeztetve, hogy 1825. november 3-án ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és 2003 óta törvényes előírás a magyar tudomány napjaként megünnepelni, amihez az EME 2002-ben csatlakozott.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Simon Edina konzul köszöntötte a fórumot, kiemelve, hogy „a tudomány megismerhető, rólunk szól”, és társadalmi támogatottságát időnként az elért eredmények felmutatásával kell viszonoznia. A közösség felelőssége pedig abban áll, hogy miként hasznosítja a tudományos értékeket. Dávid László a Sapientia EMTE rektora azt hangsúlyozta, hogy intézménye jó tudású, elkötelezett magyar egyetemi közösséget termelt ki, sok fiatal tehetséget volt képes itthon tartani. Markó Bálint a BBTE rektorhelyettese elmondta: a diákok számára fontos munkájuk eredményeinek ismertetése és elismerése. Csoma Botond képviselő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üzenetét tolmácsolta, aki a politikai szempontból zavarosnak ígérkező jövő év kapcsán egy százfős lista kidolgozását és közzétételét említette meg. A lista azok névsorát tartalmazná, akik romániai magyar irodalmárokként, művészekként, sportolókként, társadalom- és az egzakt tudományok művelőiként életművűkkel tagadhatatlanul hozzájárultak az ország fejlődéséhez. Őrségváltásra is sor került: nyugalomba vonulása miatt Tarnóczi Mariannt, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken át ápolta az erdélyi tudóskapcsolatokat, virággal és emlékalbummal búcsúztatták, és köszöntötték a helyébe lépő Morvai Tündét.
Bitay Enikő EME-főtitkár ismertette a rendezvénysorozat programját, amelyet a szakmaiság és ismeretterjesztés jellemez. Az összesen 406 szerző 304 előadása utólag kiadványokban is elérhetővé válik. Ezután plenáris előadások hangzottak el az alkalmazott biológiai kutatásokról, a beltéri radonkutatásról és aktuális élelmiszer-előállítási kérdésekről.
A fiatal kutatók és oktatók elismerése a hagyományos gr. Mikó Imre-emlékplakettel az idén a következőknek jutott: Gobesz F. Zsongor (építészet), Szacsvai Kinga (fizika), Mezei Tibor László (orvostudományok). A Visszhang kórus minikoncertje színesített az ünnepséget. Tegnap még nyolc plenáris előadás hangzott el, ma pedig szekcióülésekkel zárul A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 16. fórum. Szabadság (Kolozsvár)

Sógor Csaba Nagyenyeden: Másokat is arra biztatunk, hogy vállalják a „keresztszülőséget”
„Ma azért is vagyunk itt, hogy felhívjuk a figyelmet arra: áldozatkész emberekre van szükségünk. Másokat is arra biztatunk, hogy kapcsolódjanak be egy ilyen programba, mert ezzel sokat tehetnek az erdélyi magyar közösségért, a családokért, a tehetséges fiatalokért” – mondta Sógor Csaba Nagyenyeden, ahol tegnap találkoztak a Bethlen Gábor Kollégium Keresztszülő-programjának támogatói. Az EP-képviselő látogatásáról sajtóközlemény számol be.
A Bethlen Gábor Kollégium 2009-ben indította Keresztszülő-programját. A nagyenyedi oktatás évszázados hagyományának szerves részét képezi a nehéz sorsú diákok anyagi támogatása, ezt a célt szolgálja a „keresztszülők” bevonása is. Az adakozó keresztszülők egy általuk kiválasztott bentlakó diák tanulmányi költségeit fedezik. Az anyagi támogatáson túl a program arra is lehetőséget nyújt, hogy a támogatók és a diákok között személyes kapcsolat alakuljon ki – olvasható az dokumentumban.
A kezdeményezés indulása óta a keresztszülők névsorában kiemelt helyen szerepel Sógor Csaba európai parlamenti képviselő. Az RMDSZ EP-képviselőjének két „keresztgyermeke” már sikeresen teljesítette tanulmányait, jelenlegi támogatottjai pedig végzős diákok: a Beszterce-Naszód megyei ikertestvérek negyedik éve érkeztek Nagyenyedre, azért, hogy anyanyelvükön folytathassák tanulmányaikat. Sógor Csaba meghívására Brüsszelbe is eljutottak már, ahol közelebbről megismerhették Európa fővárosát és betekinthettek az erdélyi képviselő európai parlamenti tevékenységébe.
„Egyetlen dolog, ami megmarad az életben, az a tudás. Azt mondják, hogy csak a felét fogjátok majd felhasználni annak, amit az iskolában tanultok, de azért érdemes mindent magatokba szívni, mert sosem tudhatjátok, hogy melyik felét. A tudás az, ami bennünket, a világ minden tájára szétszóródott magyarokat összeköt” – üzente Sógor Csaba a nagyenyedi diákoknak.
Elmondta, szívesen vállalta a keresztszülőséget, hiszen diákként ő maga is megtapasztalta, hogy mekkora jelentősége lehet az ilyenfajta segítségnyújtásnak.
Az RMDSZ EP-képviselője kifejtette: a találkozó részeként felavatott emlékmű is jelzi, hogy Nagyenyed sokszor véráldozattal fizetett azért, hogy magyar maradhasson, ma viszont másfajta áldozatra van szükség: támogatásra és segítségnyújtásra azért, hogy gyermekeink magyarul tanulhassanak.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese hivatalosan is bejelentette, hogy a Budapesti Fővárosi Önkormányzat határozatot fogadott el arról: jövő tanévtől 5 éven át legalább 50 diák tanulmányait támogatja.
Szőcs Ildikó, a Kollégium igazgatója a Keresztszülő-program kapcsán köszönetet mondott és oklevelet nyújtott át a támogatóknak. Úgy fogalmazott: az újrakezdés vakmerő reményével indult ez a program, nagyot álmodtak, de bíztak benne, hogy „lesz élet a hamuból”.
„A keresztszülő program nem csak támogatást, hanem egyfajta kitekintést is jelent a diákok számára. Sok-sok érdekes és szép kapcsolat született az elmúlt évek alatt, amelyek új élményeket hoztak a diákok számára” – magyarázta. Az igazgatónő úgy fogalmazott: az erdélyi magyarság erős végvára a szórvány, amelynek magyar jövője majd ezeken a diákokon is múlik.
A rendezvény részeként a Kollégium udvarán leleplezték és megkoszorúzták a Magyar Mártírok Emlékművét, a karcagi Györfi Sándor szobrászművész alkotását, amelyet Kajtor Márta és Szőcs Gyula szadai építészek állíttattak. Szabadság (Kolozsvár)

Jó lenne odafigyelni a fogarasi szórványmagyarságra is
Beszélgetés Szász Tibor református lelkésszel a közösség gondjairól
A Brassótól 67 kilométerre, Nagyszebentől 76 kilométerre, az Olt bal partján fekvő Fogarason napjainkban meglehetősen megfogyatkozott számú magyar közösség él. Számukra gyakorlatilag csak az egyház jelenti a megmaradás szigetét az őt körülvevő „nagy román tengerben”. Nemrég ott jártunk és betekintést nyerhettünk a fogarasi magyarság életébe, a helyi református lelkésszel, Szász Tiborral folytatott beszélgetésünk pedig megerősítette számunkra mindazt, amit már korábban sejtettünk arról, hogy milyen gondokkal és nehézségekkel is küszködik megmaradásáért ez a közösség. A legnagyobb veszélyt a vegyes házasságok gyakorisága jelenti, amely a magyar önazonosságtudat teljes elvesztéséhez vezet, és ugyanilyen elszomorító, hogy az anyanyelv használata sok család esetében immár másodlagossá vált. A helyzetet tovább súlyosbítja a fogarasi magyar tannyelvű oktatás megszűnése, amelyet azóta is az egyház próbál valamelyest pótolni fakultatív magyarórák megszervezésével. Ebben a küzdelemben az elmúlt időszakban nagy segítséget nyújtottak az egyháznak a magyar kormány által meghirdetett, a szórványvidékek megsegítésére irányuló Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai, Bokor Csongor és Hollanda Tímea. (Velük készült interjúnkat lapunk november 18-i számában olvashatták, Szolgálat a végeken, ahol egyre ritkább a magyar szó, 3. old.) A szépen rendbe tett református templom és parókia, a korszerű gyülekezeti terem, a felújított egykori iskola, az ebben kialakított vendégszobák az ide látogatóknak azonban mind azt sugallják, hogy az egykori Fogaras vármegye székhelyén ma is erős, nagyszámú magyar közösséget találunk. Jóllehet a valóság ennél sokkal elkeserítőbb, a település magyar történelmi múltjától nem lehet eltekinteni, hiszen a „nyomok” – a vár, a templom, az iskola – ott állnak, láthatók. Olyan személyiségek kapcsolódnak Fogarashoz, mint Bethlen Gábor és I. Apaffy Mihály erdélyi fejedelmek, illetve utóbbi felesége, Bornemissza Anna, továbbá Teleki József, Fehér vármegye főispánja és felesége, Árva Bethlen Kata, akinek sírja a református templom mellett található, sírkövét pedig udvari papja, Bod Péter készíttette. De folytathatnánk a sort Mikszáth Kálmánnal (1892 és 1910 között a város képviselője volt), és az 1908 és 1911 között itt tanító Babits Mihállyal, vagy az 1918-ban, mindössze kilenc esztendős korában Fogarasra került Ignácz Rózsa íróval, akinek a város az eszmélés időszakát jelentette. Az inkább borúlátó jövőkép ellenére az egyház és segítői megpróbálnak lehetőségeik szerint mindent megtenni annak érdekében, hogy ez az örökség ne semmisüljön meg, és ha szórványsorsban is, de megmaradjon a kisváros magyarsága.
– Mennyire tehető jelenleg a város magyarságának aránya? Mindez hogyan tükröződik a felekezeti hovatartozás szempontjából? – kérdeztük Szász Tibor református lelkészt.
– Fogaras jelenlegi magyar lakossága körülbelül ezer fő. Felekezeti megoszlás: református 650, római katolikus 200, magyar evangélikus 50, unitárius 100. Nyilván a pontos lélekszámról az adatokat a testvéregyházak esetében nem tudom, de nagyvonalakban ez az általam ismert statisztika. Ezenkívül körülfog bennünket „a nagy román tenger”, hiszen a város lélekszáma papíron 30 ezerre tehető, de ebből körülbelül 10 ezren külföldön dolgoznak, különösen az ifjú és a középnemzedék. Megjegyzem, hogy Fogarason a kilencvenes évek után tíz ortodox templom épült, és csupán hab a tortán a központban levő úgynevezett katedrális, ami természetesen nem az, mert akkor püspöki székhelynek kellene lennie, de így jobban hangzik, mint az egyszerű „biserica”.
Néhány évvel ezelőtt próbáltam elindítani egy ökumenikus mozgalmat városi szinten, ami meg is valósult, és kezdetben szépen működött. Imahéten minden templomban összegyűltünk istentiszteletre, s a szász evangélikus, valamint római katolikus lelkésszel magyarul, németül és románul szóltunk a gyülekezethez. Ez az embereknek tetszett, a pópáknak azonban nem, így öt év után jegeltük az ügyet. Közben megjelent az ortodox egyháznak egy rendelete, miszerint vegyes házasság esetén a másik egyházhoz tartozó félnek, pl. reformátusnak el kell hagynia vallását, és át kell keresztelkednie az ortodoxra. Addig nem volt probléma, ha mindkét egyháznál kívántak esküdni a fiatalok. Ez a törvényük megjelent a helyi román lap, Buna ziua Făgăraş 2015. július 24-i számában is. Attól kezdve nesze neked ökumenizmus, közeledés stb...
– Mit jelent tömb-, illetve szórványvidéken lelkészként dolgozni, hiszen mindkét helyzetet alkalma volt megtapasztalni? Utóbbi többet jelent, mint egyszerű szolgálatot, inkább missziónak tekinthető?
– A tömbmagyarság viszonylag biztonságban érzi magát, hiszen azt tapasztalja, hogy mindenfelől egyfajta védőbástya veszi körül őket. Itt adott az anyanyelv szabad használata, még akkor is, ha ezt próbálják fentről korlátozni, hasonlóképpen az óvodák, iskolák stb. A szórványban viszont egészen más a helyzet. A legnagyobb veszélyt a vegyes házasságok jelentik, hiszen a beolvadás hosszabb távon az identitástudat elvesztéséhez vezet. Következésképpen a magyar nyelv – az anyanyelv – másodlagossá válik, olyannyira, hogy végül az anyanyelv gyengül és sorvad el. Elég egy nemzedék is ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Ha a szülők nem fordítanak kellő figyelmet gyermekük nevelésére, vagy nem érdekli őket, hogy ez milyen közegben történik, már megvan „az eredmény”. Ez különösen ott veszélyes, ahol a szülők még otthon is románul beszélnek a gyermekeikkel. És itt próbál segíteni, ha még tud, az egyház.
Szász Tibor: szolgálatunk elsősorban misszió
Vallásórákon szembesültem azzal, hogy a gyermekek nem tudnak magyarul olvasni. Körülbelül öt éve megszűnt a magyar oktatás Fogarason, és a mostani gyermekek már nagy bajban vannak. Ezért hoztam létre a Magyar Közösségi Házat, ahol fakultatív magyarórákat tartunk, de ugyanakkor ide csalogatjuk a város magyarságát is felekezetre való tekintet nélkül különféle rendezvényekre. Szolgálatunk, tehát mindenképpen misszió, és nemcsak a templomi istentiszteletekre korlátozódik, hanem sokirányú és sokoldalú.
– Hogyan próbálják meg összetartani ezt a maroknyi, és egyre jobban fogyatkozó magyar közösséget?
– Heti rendszerességgel tartunk biblia- és vallásórákat két csoportban, de minden egyéb rendezvénynek is helyet adunk. Kéthetente megtartjuk a Babits Önképzőkört meghívott vendégelőadókkal, amelyben segítenek a Petőfi-ösztöndíjasok, ifjúsági táborokat, gyülekezeti kirándulásokat szervezünk, lehetőleg a többségben magyarok lakta vidékekre. Továbbá megtartjuk nemzeti ünnepeinket közösen a magyar történelmi egyházakkal, évente felváltva más templomokban. Külön ki szeretném emelni az idén immár másodszorra, gazdag programmal megszervezett Fogarasi Magyar Napokat, amely kiváló, áldott lehetőségnek bizonyult a közösség számára a találkozásra és kikapcsolódásra rohanó világunkban.
– Sikerül-e együttműködni a helyi önkormányzattal, illetve egyéb intézményekkel, politikai és civil szervezetekkel? Kapnak-e valakitől segítséget?
– Ez csak részben/néha valósul meg, főleg, ha választások vannak. A Communitas Alapítvány, az RMDSZ megyei szervezete szokott segíteni, de ezek csekély összegek. Más támogatást nem igazán kapunk. A templomunkat megjavítottuk, gyülekezeti termet készítettünk, a régi iskola épületét felújítottuk, amely jelenleg Magyar Közösségi Házként működik, vendégházat létesítettünk stb., mindezt saját erőnkből, Isten segítségével.
– Vajon hova vezethet a jövőben ez az út? Van-e remény arra, hogy Fogaras magyarsága megmaradjon?
– Mindez nagy titok. Csak reménykedni merünk… De jó lenne az odafigyelés a fogarasi szórványra is, hiszen nincs a világ végén, főútvonalon fekszik, és a tömbmagyarságtól alig 100 kilométerre található. Ahogyan a távolabbi, Hunyad megyei szórványközösségre odafigyelnek egyesek, és segítik az ottani magyar közösséget – nem kimondottan egyházi támogatásra gondolok itt –, miért nem történhetne ez meg a mi esetünkben is? Ha ez működne, talán több erőt, reményt nyújtana. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)