Reménytelen küldetés – új kötet a trianoni békeszerződést előkészítő küldöttség tevékenységéről
Kik, milyen körülmények között és hogyan próbáltak meg teljesíteni egy lényegében reménytelen küldetést? Milyen stratégiával és taktikákkal igyekezett minél kedvezőbb békefeltételeket kicsikarni Magyarországnak a párizsi béketárgyalásokon részt vevő magyar küldöttség? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre ad választ – nagyrészt korabeli, a szakemberek számára is újdonságot jelentő – a nagypolitika kulisszái mögé is betekintést engedő dokumentumok segítségével az a hamarosan megjelenő kötet, amelyet az MTA BTK Lendület Trianon 100 Kutatócsoport tagja, Zeidler Miklós szerkesztett.
Negyedóra – a feljegyzések szerint ennyi ideig tartott, amíg Benárd Ágost, magyar királyi munkaügyi és népjóléti miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter aláírták a Nagy-Trianon palota Cotelle termében Magyarország nevében az I. világháborút lezáró békeszerződést.
Az ehhez a – magyar békeküldöttség hivatalos naplóját vezető Wettstein János követségi tanácsos szavaival – „szomorú szertartás”-hoz vezető utat, pontosabban a delegáció 1920. január 5. és június 4. közötti tevékenységét mutatja be A magyar békeküldöttség naplója. Neuilly – Versailles – Budapest (1920) címet viselő, forrásokat és tanulmányt is közlő könyv.
A napló, amelyből kettő van
A közölt forrásanyag zömét a békedelegáció hivatalos naplója teszi ki. Mint az a szerkesztő, Zeidler Miklós által írt előszóból kiderül: „ennek egyik változata már régóta ismert volt – főként a történé­szek előtt –, hiszen 1939-ben megjelent a Papers and Documents Relating to the Foreign Relations of Hungary (Iratok és dokumentumok Magyarország külpolitikájához) című kiadványsorozat első kötetében.
Ez az iratgyűjtemény elsősorban a külföld számára készült, s a második világháború idején a külvilág előtt kí­vánta forrásszerűen bemutatni – és igazolni – a magyar külpolitika 1918–1921 közötti lépéseit, a dokumen­tumokat értelemszerűen idegen nyelven közölte.
Az angol, a francia és a német nyelvű iratok eredeti nyelven jelentek meg, a többi forrás – így a békeküldöttség naplója is – angol fordítást kapott. Mivel alcíme szerint Csáky István gróf (Neuillyben Apponyi Albert személyi titkára, a kötet megjelenésekor már Magyarország külügyminisztere) feljegyzései alapján készült, olykor »Csáky-napló«-ként is hivatkoztak rá.”
A közelmúltban azonban egy a történetírás számára is újdonságot jelentő dokumentummal gazdagodott a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos források köre.
„Előkerült az angol fordítás alapját képező szöveg első – természetesen magyar nyelvű – változata, mégpedig annak a Wettstein Jánosnak a hagyatékából, aki a békedelegáció főtitkárhe­lyetteseként a feljegyzéseket készítette.” A szerkesztő előszavából az is kiderül, hogy „mivel a Wettstein-napló afféle belső munkaanyag volt, és nem a nyilvánosság számára készült, meglehe­tős nyíltsággal szólt néhány bizalmas ügyről is. Így például azokról a propagandaakciókról, amelyeket a magyar kormány által politikailag és anyagilag is támogatott magyarbarát szlovák, ruszin és bánáti aktivis­ták hajtottak végre 1920 első felében azzal a céllal, hogy a Felvidék, Kárpátalja és a Bánság területét ne csatolják el Magyarországtól.”
E két dokumentum közlésének módja határozza meg a kötet szerkezetét. A Wettstein-napló eredetije és a Csáky-napló magyar fordítása az oldalpárok bal oldalán olvasható, míg a jobb oldalon a napi bejegyzésekhez dátum, illetve téma szerint kapcsolódó egyéb források kaptak helyet.
A történelem iránt érdeklődő, de nem szakember olvasó számára talán ez utóbbiak a kötet legérdekesebb lapjai. Megelevenedő történelmi alakok, a háború utáni Párizs mindennapjai, a hírektől elzárt, tehetetlenségük miatt szélsőséges érzelmi ingadozások között élő delegátusok leginkább komor pillanatai ismerhetők meg a minisztertanácsi jegyzőkönyvekből, magánnaplókból, magánlevelekből, visszaemlékezésekből, újságcikkekből karikatúrákból és fényképekből.
-
„... tehetetlenül ültünk a Château de Madridban, vagy sétáltunk a Bois de Boulogne-ban (hogy ezt szabadon tehettük, még különös kegy volt), Párizsba detektív kíséretében benézhettünk, kirakatokat bámulhattunk, sőt pénzünket is ott hagyhattuk bevásárlásokban, de arra, hogy érveinket összemérjük ellenfeleink érveivel, hogy állításaikra reápiríthassunk, tetteiket reájuk olvashassuk, soha alkalom nekünk nem adatott. [...] És mégis: az az idő, amelyet ilyen lelki kínok közt töltöttünk el, kedves emléket is hagyott bennünk –gondolom, mindnyájunkban – annak a jelenségnek révén, amely azt tűrhetővé tette, sőt időnként kellemessé, lélekemelővé. Mert csoda történt ott Neuilly-ben, szeretetre méltó csoda, melyet vajha tudnánk itt nagyobb méretekben megismételni: együtt volt vagy hatvan magyar ember, és nem volt sem pártoskodás, sem veszekedés, sem versengés, sem gyűlölködés, sem intrika, sem érvényesülési tülekedés, hanem a legteljesebb harmóniában, a szent cél iránt való önzetlen odaadásban, kölcsönös szeretetben és megbecsülésben, fegyelmezetten végezte ennek a társaságnak minden tagja a reá bízott munkát...”
(Apponyi Albert előszava Benda Jenő riportkönyvéhez, 1920. június)
Historiográfiai unikumok
A kötet készítői igyekeztek releváns, jellegzetes és érdekes darabokat válogatni; közülük jó néhány első közlés – valódi historiográfiai unikum. Témájuk szerteágazó: szóban vagy képen megjelenik többek között a ma­gyar delegátusok feladatköre, a franciaországi magyar hadifoglyok helyzete, a delegációt vezető Apponyi Albert beszéde, a te­rületvédő propaganda, számos portré a békeküldöttség tagjairól, a külügyminiszter és a hercegprímás folya­modványa a katolikus egyház közbenjárásáért, egy tudósítás a párizsi árviszonyokról, egy alternatív határ­javaslat Székelyföld visszacsatolásáról, a magyar küldöttek fantáziáját is megmozgató franciaországi szép­ségverseny, a békekonferencia végső döntése a magyar határokról, az amerikai magyarok washingtoni tün­tetése, a francia–magyar titkos tárgyalások, Apponyi memoranduma a béke aláírásának vagy elutasításának kérdéséről s végül egy képriport a békeszerződés aláírásáról.
A 26 politikusból, diplomatából és szakértőből, háromfős irodai személyzetből, továbbá hat gépíró­nőből, négy nyomdászból, négy irodaszolgából, hat újságíróból, öt vasutasból és hatfős vasúti éttermi személyzetből álló, 1920. január 5-én a Keleti pályaudvarról Apponyi Albert gróf vezetésével útra kelt békedelegáció – amelyhez útközben, illetve később még néhányan csatlakoztak – szállását Párizs határán kívül, egy neuillyi szállodában jelölték ki.
Mozgását pedig korlátozták, nehogy a magyar küldöttek politikusokkal vagy új­ságírókkal lépjenek kapcsolatba a francia fővárosban, s így nagyobb nyilvánosságot szerezzenek nézeteik terjesztéséhez.
A körülményeket illusztrálja egyebek mellett az is, hogy ennek a második emeleti két szűk szobájában működött a békedelegáció irodája és irattára, s itt helyezték el az állami nyomdából kölcsönzött kis kézisajtót is, melynek lendkerekét a delegáció 50 év alatti férfi tagjai váltott műszakban, párosával forgatták.
A közölt dokumentumokban részletesen olvashatunk olyan, a magyar történelmi köztudatban legendává vált eseményekről, mint például Apponyi Albertnek a békekonferencián – felváltva francia és angol nyelven – elmondott, a magyar álláspontot ismertető, majd azt a jelen lévő olasz kormányfő iránti udvariassági gesztusként olaszul is röviden összegző beszédéről, annak közvetlen fogadtatásáról és közvetett hatásáról vagy Teleki Pál etnográfiai térképéről, a „carte rouge”-ról („vörös térkép”).
Kevésbé ismert az a dokumentumok alapján megelevenedő, az olvasó számára pedig még a végkifejlet ismeretében is drámai feszültséget hordozó dilemmával kapcsolatos vita, amelynek lényege, hogy megtagadhatja-e Magyarország a békeszerződést aláírását, ha a konferencia nem fogadja el javaslatait.
-
A kötetben a forrásokon kívül olvashatók a magyar békeküldöttség által 1920 januárja és márciusa között benyújtott 38 jegyzék és a hozzájuk tartozó mellékletek listája, a szakirodalmi, levéltári és múzeumi hivatkozásokat tartalmazó forrás- és irodalomjegyzék, valamint névmutató.
A magyar békeküldöttség naplója
Neuilly – Versailles – Budapest 
(1920)
A forrásszövegeket válogatta, az idegen nyelvű szövegeket fordította, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta: Zeidler Miklós
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Történettudományi Intézet
Budapest, 2017 http://mta.hu/tudomany_hirei

Közel hétszázan indultak gyalogosan Udvarhelyről Csíksomlyóra
A hűvös, kissé borongós, de fényes péntek reggelen hatszáznyolcvanan alkották a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomtól Csíksomlyóra induló gyalogos keresztalját.
Immár második éve, hogy az Udvarhelyről induló zarándoklók jelképévé vált az a tarisznya és vándorbot, amelyet a tavaly elhunyt Botár Gábor plébános mindig magával vitt a Szűzanya csíksomlyói szabadtéri szentélyébe. Az útra indító szentmise főcelebránsa, Darvas Emil kadicsfalvi plébános bevezető gondolatában két, néhai zarándokra utalt: Gábor atyára, akinek „tarisnyája most is készen áll”, illetve a néhai Hajdó István gyergyói főespesre, Erdély népszónokára, aki egyik legemlékezetesebb beszédet mondta a csíksomlyói Hármashalom oltárnál 2004-ben.
László Attila, a szombatfalvi Szent György Egyházközség plébánosa, a zarándoklat egyik lelki vezetője kitért arra, hogy „aki a hitre akar jutni, meg kell tapasztalnia az emberi végességet – segíteni szokott ebben ez a zarándoklat. Embert próbáló volta áldás. Kihozza emberi végességünket, korlátainkba botlunk, de amikor levetkőzzük emberi gőgünket, és szerénységgel párosul világlátásunk, törekvésünk, kilépve magunkból fontos lesz a mellettünk haladó örülő vagy nyűgölő ember. Akkor nyílik meg előttünk egy másfajta élet hatalmas távlata.” Kívánta ennek megtapasztalását, és hogy ki-ki találjon olyan valakit, akiben maradéktalan lehet a bizalma.
A zarándokáldást követően négyes sorokban, az út széléhez igazodva indult a menetoszlop. Útközben lehetőség van szentgyónásra, lelki beszélgetésre. A főúton haladva a főbb kereszteknél megállnak kereszthódolatra. Tízóraizás és első pihenő Máréfalván volt, ahol a helybéliek friss vízzel kínálták meg a gyalogosokat. Ebédszünetet Homoródfürdőn tartanak.
A zarándoklat programja A tervek szerint este hét órára Lenkútra érkeznek, és a lövétei gazdák csűrjeiben mintegy kétszázötvenen éjszakáznak. Idén is vissza lehet majd este térni Udvarhelyre autóbusszal. Szombat reggel négy órakor visszaviszi az autóbusz a Hármaskereszthez azokat, akik gyalogosan folytatják a zarándokutat. Csatlakozni lehet a Pethő vendéglő előtt, a Márton Áron téri buszmegállóban és a Kis Szent Teréz-templomnál. Ötkor találkoznak mindazokkal, akik máshol éjszakáztak. Hatkor az Anna-fogadó parkolójában reggeliznek, hét órakor indulnak tovább. Tíz órakor a Márton Áron Gimnáziumnál egyesül a székelyudvarhelyi keresztalja, és együtt folytatják az utat a szentmise helyszínére, a nyeregbe. Részt vesznek a szentmisén. Akik nem gyalogosan indulnak vissza, csatlakozhatnak a járművesekhez. Pünkösdvasárnap reggel hat órakor, a szombatival azonos megállóhelyeken lehet autóbuszra szállni, és gyalogosan folytatni a zarándoklatot Lenkúttól Székelyudvarhelyre. A hálaadó szentmise vasárnap este fél hétkor kezdődik a Rákóczi Sportcentrumban. Pünkösd másodnapján a szejkefürdői Ugron-kápolnánál zárják a zarándoklatot. Kilenc órától keresztutat járnak a Székely Kálvárián. Az ünnepzáró szentmise tíz órakor kezdődik, utána áldást kérnek a haza indulókra.
Molnár Melinda Székelyhon.ro

Lecsendesedtek az indulatok Homoródalmáson, elkerülnék az újabb konfliktust
Csend van Homoródalmáson. Tikosi László polgármester szerint a május 19-i incidens óta nem voltak újabb gondok a községben, ahol az elmúlt héten két megbeszélést is tartottak a kialakult feszültségek megoldása érdekében. A küldöttség roma-párti parlamenti képviselője ígéretet tett arra, hogy a romák integrációját segítő csoportot küldenek a településre.
Még folyamatban van a május 19-én történt homoródalmási összetűzés és gyújtogatás rendőrségi kivizsgálása. A faluban harminc napra megerősítették a rendőrségi, csendőrségi jelenlétet, azt követően döntenek arról, hogy szükséges-e az intézkedés meghosszabbítása. Az eset óta nem voltak problémák, internetnikai konfliktus pedig nincs és nem is volt Homoródalmáson, csak a közösség egyes tagjaival volt gond – mondta el Tikosi László. A település polgármestere az elmúlt héten megbeszélést hívott össze a korábbi incidens miatt, de a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság is találkozót szervezett Homoródalmáson.
Megszúrt egy homoródalmási fiatalt egy helybéli pásztor, akit a fiatal férfi másodmagával azért kért számon, mert az ő területén engedély nélkül legeltette marháit – így kezdődik a történet, amely ismét felkorbácsolta az indulatokat Homoródalmáson.
Ezt megelőzően a romákkal kapcsolatos Hargita megyében történt összetűzések okairól a megyeközpontban tartottak kerekasztal-beszélgetést, amelyen részt vett többek közt Daniel Vasile, a Pro Europa Roma Párt parlamenti képviselője – aki egyben a roma kisebbség jogait védő parlamenti albizottság elnöke –, a megyei romaszövetség elnöke, Joni Géza, valamint Incze Csongor, a megyei közrendvédelmi hatóság elnöke is. A csíkszeredai megbeszélés után a küldöttség Homoródalmásra is ellátogatott, ahol a helyi önkormányzat, valamint a romaközösség képviselőinek részvételével tartottak megbeszélést. Ezen a roma párt parlamenti képviselője megígérte, hogy külső segítséget, a romák integrációját segítő csoportot küldenek a településre. A programhoz szükséges pénzeket pályázásokkal próbálják előteremteni – tájékoztatott Tikosi László. Az egyeztetésen egyébként jelen volt a május 19-ikei incidens egyik résztvevője, a roma pásztor is. A két fiatal – az összetűzés másik két érintettje – hatósági felügyelet alatt áll, így ők nem mehettek el a megbeszélésre. A másik homoródalmási találkozón a megyei, a szentegyházi és a helyi rendőrség, a helyi önkormányzat és a lakosság képviselői tárgyaltak a történtekről és annak okairól. Mindegy, hogy ki milyen nemzetiségű, a lényeg az, hogy többé nem szabad büntetlenül hagyni a törvénytelen cselekedeteket. Az etnikumától függetlenül meg kell keresni a tettest és meg kell büntetni, mert az egész feszültség oka ide vezethető vissza – summázta a megbeszéléseken elhangzottakat a polgármester.
Széchely István Székelyhon.ro

A Gyermekfilharmónia hangversenyén vett részt Áder János, Magyarország elnöke
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia gálahangversenyén vett részt pénteken Áder János Magyarország köztársasági elnöke. A zenekart a Magyar Művészeti Akadémia elismerésével tüntették ki.
Áder Jánost, aki feleségével, Herczegh Anitával érkezett a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Házban megszervezett eseményre, elsőként a szentegyházi huszárok díszőrsége és a helyi elöljárók köszöntötték.
A Fili egyik énekese által elmondott köszöntőbeszédből kiderült, hogy először látogatott Magyarország elnöke a településre. A közel egyórás műsor részeként egyházi dalokat, pünkösdi énekek, magyar népdalfeldolgozások és más népek dalai csendültek fel a Gyermekfilharmónia előadásában. A hangversennyel a Fili a Csíksomlyóra zarándokolók előtt is tisztelgett.
Az eseményen, a magyar zenekultúra ápolása és őrzése érdekében tett erőfeszítéseikért elismerő oklevelet nyújtott át Haáz Sándornak a Fili vezetőjének Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.
Az is elhangzott, hogy a magyar kormány támogatásával Kanadába fog utazni a gyermekfilharmónia, az ország függetlenségének 150. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozaton lépnek fel, nemcsak Erdélyt és Magyarországot, hanem egész Kelet-Európát képviselve. Utazásukat ugyanakkor kanadai magyar szervezetek is segítik. Fellépésükre angol és francia dalokkal is készülnek.
A Székelyföldön magánlátogatáson tartózkodó államfő nem mondott beszédet és nem is nyilatkozott.
Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro

Mircea Diacon éjszakai magánakciója
A magyar közösség ellen indított fenyegetések, megfélemlítések, hivatali pozícióval való visszaélés következmények nélkül marad?
Nagy érdeklődéssel olvastam május 30-án reggel Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjének közleményét a helyi sajtóban, amelyben sorra megfogalmazta „sérelmeit”, amelyek személyére irányultak a magyar sajtó és Bedő Zoltán részéről, valamint L. L. „magyar nemzetiségű férfi bántalmazása” nyomán, és szeretnék kicsit belemélyülni a „bántalmazás” ügyébe.
A helyi sajtóból mindenki nagyon jól ismeri a helyi Lukoil vendéglőben történt incidenst és a román, részrehajló szekus igazságszolgáltatás ítéletét, viszont én – mint az akkor történtek szem- és fültanúja – elfogadhatatlannak tartom az ügyben született ítéletet, amely L. L. személye ellen irányul.
Ebben az ügyben igazságos ítélet akkor született volna, ha Mircea Diacon urat menesztik hivatali állásából.
Hogy miért merem leírni ezen gondolatokat?
Kezdjük a történet elején... Az akkori incidens estéjén jómagam is a helyi Lukoil vendéglőben tartózkodtam. Ahogy illik, a lokálba érkeztem után beköszöntem a benti terembe a muzsikusoknak, K. L.-nek és D. I.-nek, majd a kinti teremben, a bárpult előtti asztalnál a szokásos esti menüt rendeltem a pincérektől, sült krumplit rántott sajttal és egy Hargita sört (a pincérek tudják, hisz mindig azt rendelek). Diacon fiatalabb kollégáival és egy idősebb, „párttitkár” alkatú öregúrral volt, aki szintén román anyanyelvű; a belső teremben iszogattak, a zenekar melletti asztalnál. A lokál többi vendége (a pincérekkel és a zenekarral együtt) mind magyar volt, és ilyenkor természetes, hogy az együttes vegyes, magyar és román dalokat is játszik. Nem is vettem nagyon tudomást a bent iszogató társaságról, egészen addig a pillanatig, amíg Diacon fel nem hívta magára a figyelmet. És valójában itt kezdődött az incidens. Diacon ittas állapotban, szolgálaton kívül, hivatali igazolványát lobogtatva megfenyegette K. L. gitárost, valamint D. I. billentyűst, énekest, hogy márpedig, amíg ők a lokálban tartózkodnak, addig csak és kizárólag román zene szólhat, majd ugyancsak a hivatali igazolványával kirohant a kinti terembe a bárpulthoz, az általunk Lacika néninek becézett pincérnőhöz, ugyancsak fenyegető szándékkal... Már itt szeretném megkérdezni, hogy akkor mi róható ki Diacon úrra? Nyilvános helyen történő diszkrimináció a magyarsággal szemben vagy ittas állapotban hivatali tisztséggel, igazolvánnyal való visszaélés.... vagy talán mindkettő?!
Mi, a többi vendég és L. L., valamint asztaltársasága döbbenten tapasztaltuk az említett eseményeket, hogy ilyen dolog egyáltalán megtörténhet városunkban, Sepsiszentgyörgyön. Diacon visszaült az asztalához iszogatni, mint aki jól végezte „hivatali kötelességét”, és társaival mulattak odabent a kizárólag nekik szóló dallamokra... Miután a zenekar tényleg nem mert magyar zenét játszani – ami a vendéglőben elég szokatlan, mivel magyar lokálról van szó, ahol minden hétvégén élő (magyar és román) zene van –, egy idő után mi, magyar vendégek szóvá tettük egymás között, hogy eddig és ne tovább, és egy ittas hivatalnok ne szabjon „programot” az egész közönségnek.
L. L. bement a zenekarhoz magyar nótát kérni, hogy a történtek dacára a kinti társaság is kellemesen érezze magát. A zenekar teljesítette kérését, és ez volt az a pillanat, amely után Mircea Diacon kezelhetetlenné vált. Azonnal felvette ismét a hivatali arcát, és emlékeztette az alkalmazottakat arra, hogy ki ő, milyen tisztséget tölt be, melyik hivatalnál, és ismét megfenyegette őket.
Miután már az ott tartózkodók megelégelték Diacon túlkapását, L. L. személyes párbeszédet kezdett a fogyasztóvédővel. A párbeszédből hangoskodás lett, a hangoskodásból pedig Mircea Diacon fogyasztóvédő részéről újabb fenyegetés: Fii atent, că eşti luat în vizor! (Vigyázz, mert figyelve leszel!) – hangzott el a nyilvános fenyegetés Diacon szájából... És ez volt az a pillanat, amikor az ember azt érzi, hogy eddig és ne tovább...
Kérdem ismét, hogy végül is ki bántalmazott kit, amikor egy ittas állapotban levő hivatalnok nyilvánosan fenyeget, terrorizál, visszaél a hivatali pozíciójával csakis azért, mert akármit is csinál, a törvény emberei úgyis neki adnak igazat?
Ez történt ebben az ügyben is. A szekus igazságszolgáltatás ismét megmutatta az igazi arcát, és az igazság mérlege a gazság felé billent.
Kérdem én, hogy Mircea Diacont, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjét mikor és ki fogja számonkérni akkori „szerepléséért”, a magyar közösség ellen indított fenyegetéseiért, megfélemlítéseiért, hivatali pozícióval való visszaéléséért, és ne soroljam tovább, amit mind-mind egy este alatt a kontójára halmozott következmények nélkül. Remélem, hogy az igazság mérlege ebben az ügyben a mi oldalunkra billen! Miklós András, Szotyor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mesefüzet
A sepsiszentgyörgyi életvédő Pro Vita Hominis Társaság a tavalyi sikeres gyermeknapi akción felbuzdulva, amikor a Szent József-templom előtt rövid időn belül elkapkodták Andrei Mária A csodálatos gyémántcipőcskék című mesefüzetét, idén is megajándékozta az óvodásokat és kisiskolásokat a szerző második mesefüzetével. A színes kiadvány két mesét tartalmaz, témája és címe: A szeretet.
Andrei Mária Sepsiszentgyörgyön élő családanya, két gyermeke, négy unokája van és hivatásos nevelőszülőként nevelt még négy gyermeket. Közel állnak szívéhez a kicsik és az idősek, a szeretetet legjobban igénylő két korosztály. Az idők folyamán a gyermekkori elvesztett ihlet újból előbukkant, így tele van a lelke mesékkel, versekkel – osztja meg titkait Andrei Mária. Ezzel is az élet védelmét és tiszteletét kívánja szolgálni.  Dr. Kovács Zita, a társaság vezetője kifejtette, azért tartották fontosnak mesék kiadását, hogy valami szépet, jót, megnyugtatót tudjanak nyújtani abban a világban, amikor a szörnyű őslények, hüllők, torz mesehősök vették át a főszerepet. A gyerekeknek nincs reális védekezési ösztönük, elszakadtak az élettől. Vida Izabella örvend, hogy segíthetnek azoknak az édesanyáknak, akik fontosnak tartják esténként mesét olvasni gyermekeiknek, így szorosabb lesz a kapcsolatuk. Nagy-Imecs Xénia szerint támogatni, ösztönözni kell a gyermekeket az olvasás szeretetére, mert abból nyernek maradandó értékeket.
 Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Vatikán közvetítése eredménytelen (Magyar gondok Marosvásárhelyen)
Nincs előrelépés a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében: noha szerdán Miguel Maury Buendía érsek, a Szentszék romániai apostoli nunciusa jelenlétében tárgyaltak az érintett helyi intézmények képviselői a kialakult helyzet rendezéséről, a találkozón nem jutottak konkrét eredményre. Ugyanazon a napon a polgármesteri hivatal elkezdte a magyar és kétnyelvű utcanévtáblák lecserélését a városban.
A Vatikán nagykövete a munkamegbeszélést követően úgy nyilatkozott a médiának, hogy sikerült helyreállítani a felek közötti bizalmat, és megállapította: van szándék a helyi intézmények részéről az iskola helyzetének rendezésére. 
Lucian Goga Maros megyei prefektus elmondta: az érintett felek megállapodtak, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum tanulói az épületben maradnak mindaddig, amíg sikerül megoldást találni az iskola működtetésére. A prefektus szerint „az egyetlen járható és törvényes út” a helyzet rendezésére az, hogy a helyi tanács fogadjon el egy határozatot az iskola megalapításáról. A prefektúra jogi osztálya segít abban, hogy az új határozat megkaphassa a törvényességi jóváhagyást.
Holló László, az iskolaalapítást kezdeményező római katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke úgy látja: erősödött a résztvevők párbeszédkészsége, de a találkozó konkrét eredmény nélkül zárult, és a felek a szerdai találkozón is többnyire kitartottak eddigi álláspontjuk mellett. Rámutatott: a mostani megbeszélésen is úgy tűnt, hogy mindenki meg akarja oldani a kérdést, de ez a jóindulat eddig a nyilatkozatok szintjén maradt. Holló László szerint az iskola továbbra sem indíthat cikluskezdő osztályokat, ezt a Maros megyei tanfelügyelő a szerdai tanácskozás után is megerősítette. Az oda jelentkező tanulókat más tanintézmények között oszthatják szét, ami elfogadhatatlan a szülők és az alapítvány számára. A katolikus iskola ügye tavaly november óta megoldatlan. Akkor a korrupcióellenes ügyészség eljárást indított az intézmény igazgatója, Tamási Zsolt és a volt főtanfelügyelő, Ştefan Someşan ellen, mert a vádhatóság szerint annak ellenére hozzájárultak az iskola működéséhez, hogy tudták: nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel. Jelenleg fennáll annak a veszélye, hogy az iskola elveszíti jogi személyiségét.
Utcanevek csak románul
A magyar utcanévtáblák leszerelésébe, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák román nyelvűre cserélésébe kezdett szerdán a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal. Elsőként a város Kolozsvár felőli bejáratától a városközpontig vezető Dózsa György úton láttak neki a magyar utcanév eltávolításának.
Az eset kapcsán Vass Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke tett közzé tiltakozást, és fényképeket is közölt. Emlékeztetett: a Dózsa György utcában 2014-ben kerültek fel kétnyelvű utcanévtáblák, és az akkori ígéretek szerint ezek kihelyezése csak az első lépés volt az utcanevek kétnyelvűsítésében. Az ígért folytatás azonban elmaradt. Az egynyelvűsített utcanévtáblákon Dózsa György neve Gheorghe Dojaként szerepel. Szigeti Enikő, a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűsítéséért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője elmondta: a több mint öt kilométer hosszú Dózsa György úton 2014-ben Peti András akkori RMDSZ-es alpolgármester fellépése következtében jelent meg pár kétnyelvű utcanévtábla. 2016 áprilisában és májusában azonban a sugárút teljes hosszán kétnyelvűsítettek úgy, hogy a román utcanévtáblák alá vagy mellé azonos kivitelezésű magyar táblákat helyeztek el. Szigeti Enikő városházi forrásokból arról értesült, hogy a polgármesteri hivatalt a prefektus utasította a táblák kicserélésére. A városházán kedden iktatták a prefektus átiratát, tartalmát azonban a gyermeknapi munkaszünet miatt nem tudta megnézni. Maros megye alprefektusa, Nagy Zsigmond nem tudott arról, hogy Lucian Goga prefektus ilyen tartalmú átiratot küldött volna a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalba. Az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény csak a települések és az intézmények nevénél követeli meg a kétnyelvűséget, az utcanevekről nem rendelkezik. Románia 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja, amelyek mellett – szükség esetén – a hivatalos elnevezéseket is feltünteti. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendőek. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyilvános lesz, majd
Feloldotta szerdán a kormány a büntetés-végrehajtó intézetek egykori titkosszolgálata, az úgynevezett Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat irattárának titkosságát, miután több politikus és publicista azt állította, hogy egyesek az onnan eltulajdonított kompromittáló információkkal mindmáig zsarolják a bírákat. Az irattár tartalmának leltározására most újabb, öttagú bizottság alakul, amelynek három éve lesz a dokumentumok osztályozására és az illetékes hatóságoknak történő átadására. Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint államtitkokat és magánéletre vonatkozó adatokat később sem hoznak nyilvánosságra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

3D-s alkotások a Történeti Múzeumban
A kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum elsőként szervez Romániában olyan kiállítást, amelynek teljes anyaga 3D-s nyomtatással készült. A Jövő a 3D-s nyomtatásban című tárlaton több mint 30 alkotás tekinthető meg, köztük egy robotkar vagy például egy 3Doodler ceruzával készült Törcsvári kastély. A kiállítást június 9-én nyitják meg, június 23-ig ingyen látogatható.
A Jövő a 3D-s nyomtatásban tárlat célja, hogy bevezesse az érdeklődőket a 3D-s nyomtatás valós történetébe, bemutassa, hogyan alkalmazzák ezt a technikát Romániában, emellett betekintést nyújt a jövőbe is, részleteket lehet megtudni arról, hogy milyen forradalmi felhasználási lehetőségei vannak ennek a technikának. Három kulcsfontosságú szektort mutatnak majd be – ipari, orvosi és iparművészeti –, amelyekben felhasználták már a technológia nyújtotta lehetőségeket.
A rendezvény folyamán a közönség interaktív műhelymunkákon is részt vehet, ezen kívül sok 3D-s tárgyat közelebbről nézhetnek meg a látogatók.
A kiállítás tárgyát képezi több olyan alkotás, amelyeket a STARTS 2016 díjaira jelölt művészek készítettek. Az Európai Bizottság pályázata, a STARTS 2016 a képzőművészek innovatív, a tudomány és technológia együttes értelmezésén alapuló kezdeményezéseinek a támogatását tűzte ki célul. A Jövő a 3D-s nyomtatásban kiállítás alatt alkalom nyílik arra is, hogy a látogatók betekintést nyerjenek a június 13-14. között Kolozsváron zajló Open Innovation 2.0, konferencia munkálataiba, amelyen romániai és európai meghívottak lesznek jelen.
– Manapság mindannyian kísérletezhetünk a 3D-s nyomtatás technológiájával. A vállalkozó és lelkes művészek mindenhol a világon kihasználják a 3D nyomtató nyújtotta lehetőségeket, hogy megálmodják, majd megalkossák innovatív design tárgyaikat. Ez a projekt jelenti az első lépést a kolozsvári Quantum Science központ fejlesztése felé, amely a Kolozsvári Művelődési Központ napirendi pontjai között szerepel. Szeretnénk bátorítani a közönséget és a helyi közösséget, hogy vegyenek részt a művészeti, tudományos és technológiai szektor interdiszciplináris tevékenységein – mondta Miruna Amza, a Scientifica Egyesület alapítója. Az egyesület a Kolozsvári Művelődési Központtal együttműködve szervezte meg a kiállítást. Szabadság (Kolozsvár)

Kinek fáj Trianon?
Magyarország, mint az Osztrák–Magyar Monarchia s a központi hatalmak tagja, vesztesként került ki az első világháborúból. A békefeltételek, melyeket a győztes antant diktált, átrajzolták Európa, de a Közel-Kelet, Afrika és Távol- Kelet térképét is. Magyarország teljesen elszigetelten, támogatók és szövetségesek nélkül nézett a döntések elé.   
1918 novembere és 1919 novembere között egyetlen magyar kormányt sem ismertek el, így a békeszerződés aláírását is késleltették.
Az egyes államok részesedése 
A magyar békeszerződés minden lényeges területi vonatkozása már a háború folyamán kialakult. Az antant hatalmak győzelmük érdekében a maguk oldalára állítottak több országot, titkos szerződésben és nyilatkozatban ígérték oda nekik az Osztrák–Magyar Monarchia, s benne a történeti Magyarország jelentős területeit.
Olaszország annak fejében csatlakozott az antanthoz, hogy az 1915. április 26-i londoni szerződésben felajánlották neki Ausztria egy részét (Dél-Triol), valamint Gorizia és Trieszt körül nemcsak olasz, hanem szláv lakta területeket és szigeteket is. Utóbb az olaszok maguknak követelték Fiumét, mivel a békeszerződés idejére Szerbia helyén már Szerb–Horvát–Szlovén királyság jelent meg.
1915. augusztus 18-án Szerbiának ígérik Boszniát, Hercegovinát, Dalmácia egy részét, Szlovéniát, Horvátországot, Fiumét, Bácskát és a Bánságot, amennyiben folytatja a háborút a Monarchia ellen.
1916. augusztus 17-én a bukaresti szerződésben elismerték a román igényeket Bukovinára, Dobrudzsára, Besszarábiára, Erdélyre, Partiumra (a Tiszántúlnak Debrecen–Szeged–Orosháza vonalig terjedő része), valamint a Bánságra is. Erdélyt említve ezt az egész területet értették. A Bánság odaígérése Romániának világosan mutatja, hogy az antantot nem kidolgozott koncepció, hanem pillanatnyi hadi helyzet befolyásolta, a szóban forgó területek etnikai és egyéb jellemzői nem érdekelték, s még azt sem tartották nyilván, mit ígértek egyik vagy másik kis szövetségesüknek.
Az antanthatalmak „társult hatalomként” jegyezték az emigráns cseh–szlovák kormányt, egyben igényét is elismerték a független állam megteremtésére – „területeik történelmi határain belül” –, ami a magyar Felvidéket, Szlovákiát is magába foglalta.
Az ígéretek, szerződések érdekjellegét tükrözi, hogy a francia és orosz diplomácia a Romániával kötött szerződéssel egyidejűleg megállapodott ígéreteiket csak annyiban tartják be, amennyiben erre őket a háború végére kialakuló viszonyok kényszerítik. Ez azonban a román kormányzatot nem befolyásolta abban, hogy az egész korszakban az 1916-os békeszerződés betartását követelje. Tette ezt annak ellenére, hogy az 1916-os bukaresti szerződés megtiltotta Bukarestnek, hogy különbékét kössön a központi hatalmakkal. És bár az 1918. március 5-én megtörtént, a békekonferencia végül eltekintett attól, hogy a szerződésszegés következményeit számon kérje Romániától.
A Magyarországgal kötendő békeszerződés alapjai, így a területi döntések már 1919 májusában készen álltak: Clemenceau 1919. június 13-i jegyzékei ezt közölték az érdekeltekkel. 
Békekonferencia Párizsban
A magyarok részéről a békeszerződést 1920. június 4-én Versaillesben, a Trianos-palotában ketten írták alá: Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ.
A 14 részből álló békeszerződés következtében a Történeti Magyarország területének 33%-a, népességének 36%-a maradt az új államhatárok között. Miközben más nemzetek maguk döntötték el, milyen állam kereteiben kívánnak élni, a magyar nemzetiségűeknek erre nem volt módjuk, a nemzeti önrendelkezés elvét esetükben nem érvényesítették. Népszavazást csak 1920 decemberében, a békeszerződéstől független, új körülmények között Sopronban és körülötte fekvő nyolc községben tartottak. Ennek eredményeként maradhatott Magyarország része e terület, így kapta meg Sopron a „civitás fidelissima”, a leghűségesebb város címet. 
Trianon romjain
Sok egyéb intézkedés mellett a békeszerződés 35 ezer főben szabta meg a hadsereg létszámát, megtiltotta a sorozást, a modern haditechnika alkalmazását. Ezzel Magyarországot megfosztották az állami léttől elválaszthatatlan jogától is, hogy külső megtámadás esetén védje magát. A békeszerződésnek az a pontja, amely szerint Magyarország nem mondhat le függetlenségéről gátat vetett egy esetleges új osztrák–magyar közös állam kialakulásának. A szomszédos országok stratégiai érdekében szabályozta a magyarországi vasútvonalak, közutak megszüntetését, illetve fenntartását.
Az Osztrák–Magyar Monarchia valamennyi utódállamának alá kellett írnia a békeszerződésbe foglalt úgynevezett kisebbségvédelmi paragrafusokat. Ezek kimondták, hogy valamennyi állam minden polgárának joga van anyanyelve használatára, kultúrája, vallása fenntartására és gyakorlására. Ezeket az előírásokat azonban éppen azokban az államokban sértették meg, amelyeknek nemzetiségi összetétele tarkább lett, mint az egykori Monarchiáé volt.
Nagy Románia első alkotmányába 1923-ban nem is iktatták bele, azzal az indoklással, hogy ez sértené a román állam szuverenitását. Ez azt jelenti, hogy etnikai nemzetiségi elvnek megfelelően lehetett volna igazságosabb határokat húzni, a győztesek étvágya azonban csillapíthatatlan volt.
Autonómia és integráció
A nemzetté fejlődött etnikai közösségek e térségben mindmáig a XIX. századi francia nemzetállam eszméjének bűvöletében és rabságában élnek, s önmaguk számára más életformát, mint a nemzetállamé nem tudnak, nem akarnak elfogadni. A nemzet egységén alapuló állammodell már a múlté. A multikulturális vonások tovaterjedésével felértékelődnek a különböző autonómiai formák. Bethlen Gábor óta tudjuk: közösségként való megmaradásunknak és további gyarapodásunknak elengedhetetlen feltétele, hogy a minket is érintő kérdésekben nélkülünk ne döntsenek. Kós Károly óta azt is tudjuk, hogy megmaradásunk igazi záloga a minimum, mely szülőföldünket ismét hazánkká teheti, az a nemzeti autonómia. Ebbéli törekvésünkben akár maguktól a románoktól is példát vehetünk. A XIX. század végén a román nemzeti mozgalom az erdélyi és magyarországi románság autonómiájának megvalósítását tűzte ki célul. A román demokráciának nemcsak erkölcsi kötelessége, de egyenesen létérdeke, hogy megadja minden etnikai közösség számára mindazokat a jogokat, amelyeket egykor ő a magyar államtól követelt. Autonómiaigényünket nemcsak a modern Románia megszületésének történelmi dokumentuma, az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat előírásai teszi jogossá, hanem az Európai Unió államaiban működő – Olaszországban dél-tiroli, Spanyolországban katalán, baszk, Finnországban az Aland-szigeti svéd stb. – autonómiák és Románia által elfogadott nemzetközi dokumentumok is: az EBEE (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet) Koppenhágai (1990) és Genfi (1991), A helyi autonómia Európai Chartája (1993), A Regionális Autonómia Európai Chartája 1118/1992 sz. határozata, az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334/2003 sz. határozata.
Románia autonómia iránti vehemens elutasító magatartása arra a jelenben is érvényesülő nemzetpolitikai stratégiára utal vissza, mely az ún. nemzeti kérdés megoldását, az etnikai homogenizációban, beolvasztásban, vagy eltávolításában látja.
Komádi Sándor Nyugati Jelen (Arad)

Sikeres II. Pünkösdváró Gyermekkoncert
Újabb, szép aradi hagyomány születőben
Amint azt a Nyugati Jelenben is meghirdettük, az aradi Kölcsey Egyesület idén második alkalommal szervezte meg „Jöjj Szentlélek Úristen!” jeligével a pünkösdváró hangversenyt, ahova meghívták az Arad megyei és az aradi magyar iskoláknak a gyermekkórusait, illetve a hangszeres előadóit. Az arad-belvárosi katolikus templomban szerdán 16.30 órakor kezdődött nagyszabású rendezvényen Fekete Károly, az Egyesület alelnöke köszöntötte a nagyszámú, különböző felekezetű híveket, a fellépő gyermekeket, a szüleiket és a pedagógusokat.
Utána, a jelzett jelige jegyében Hadnagy Dénes, az Egyesület társalelnöke, az idei alkalomra készült Emlékfüzet alapján értékelte a tavalyi hasonló, hagyományteremtés szándékával szervezett rendezvényt. Azon 11 kórus és számos egyéni tehetség mutatta be tudását, összesen száznál több gyermek lépett fel, színes programjukkal nagyban hozzájárulva az összetartozás érzésének a megőrzéséhez, keresztény identitástudatunknak az erősítéséhez, egy szép hagyomány elindításához.
Fekete Károly műsorvezető elsőként a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták 17 tagú kórusát szólította, amelynek tagjai Khell Jolán tanítónő vezényletével anyák napi dalokat adtak elő vastaps közepette. Utánuk a Csiky Gergely Főgimnázium Kórusának a 20 tagja, Szabó Csilla vezényletével, Eljöttünk mind – kánon, ismeretlen szerzőtől; Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenre fel! – kánon; Reuben Morgan Rejts most el; Minden, mi él csak téged hirdet című műveit adták elő, furulyán Anghel Orsolya, gitáron Tirsin Csaba és Balogh Zita működött közre. Az egyéni előadók közül Kovács Bence, Szabó Máté, Szabó Tamás és Szlaukó Vivien zongorán; Balogh Zita furulyán csillogtatta meg zenetudását.
Ezt követően az Erdőhegyi Általános Iskola 14 tagú Fáy Szeréna Kórusa lépett fel Gál Éva Gabriella és Sime Judit vezetésével, nagy sikert aratva.
Fekete Károly felkérésére a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola Germekkórusa Almási Gábor vezényletével, gitárkíséretével Két dal furulyára. Allemande – Phalesius: Liber leviorum carminum Klobutzky Tanecz – Deák Endre feldolgozását, O gratiose Iesule – egyházi ének, Cantus Catholici, Kegyelmezz meg nekünk, nagy Úristen – ének Huszár Gál énekeskönyvéből, Virágh László feldolgozása, Christus feltámada – egyházi ének, Cantus Catholici, Dicsőült helyeken – egyházi ének, Cantus Catholici, Virágom, virágom – Babrik József (Deák Endre feldolgozása), Panis angelicus – César Franck műveit adták elő  a háromtagú Furulya-együttes közreműködésével, vastaps közepette.
Utánuk a Simonyifalvi és nagyzerindi gitárosok és furulyások 24 tagú, hangszerrel rendelkező kórusa lépett fel, amelynek tagjai Deák Andrea és Kasza Rozália betanításával pallérozottan adták elő a Szentlélek, jöjj, lobogó láng, Teljes szívből áldom neved, Szentlélek jövel és a Békéd, mint a folyó című zeneműveket.
Az est utolsó fellépője a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola „Loga- ritmus” gyermekzenekara volt Mészáros István vezetésével. Bier Viktória és Szabó Viktória ének, Puskás Balázs zongora, Szalók Antónia orgona, Finta-Kovács Sámuel és Takó Viktor szintetizátor, Csák Péter gitár, Lőrincz Kristóf basszus szintetizátor és Szabó Hunor ének, illetve dobjátékával Leonard Cohen Hallaelujah és ismeretlen szerzőtől Itt vagyok most, jó Uram, című zeneszámokat adták elő Mészáros István hangszerelésével, nagy sikert aratva.
A közönség ünneplése közben Mészáros István orgonakíséretével, minden résztvevő közreműködésével énekelték el a Jöjj Szentlélek Úristen című pünkösdi éneket.
A nagysikerű rendezvényt Őry László pécsi alpolgármester társaságában megtisztelte, a jelen lévőket köszöntötte Bognár Levente aradi alpolgármester is, aki örömének adott hangot, amiért a diákjaink ilyen magas színvonalú műsorral örvendeztették meg a nagyszámú közönséget.
Zárszóként p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet, Isten áldását kérve az emlékezetes pünkösdi koncert szereplőire, betanítóira, szervezőire, minden résztvevőjére. A szervezők, a Kölcsey Egyesület vezetői a fellépők tiszteletére állófogadást adtak.
Jó érzés volt ilyen sok, tehetséges magyar gyermeket együtt látni a Szentlélek Úristen eljövetelének magasztos szellemében.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Nagy halom mosatlan
Nem akartam semmiképp rontani a románok egyik ünnepét. De ha háromnapos volt, akkor is lejárt május 28-a óta a Külhoni Románok Ünnepe. Csak őszintén szabad beszélnem, másként sose. Magamban szomorú voltam és nem is csak futó percig, amikor megtudtam, hogy a 23 milliós romániai lakosságból több mint három millió odalett, elment, elmaradt odakint valamelyik idegen országban.
Ez még akkor is fájdalmas, ha küldözgetik, hozogatják haza a pénzt. Szomorú, mert azok mennek el nagyobbrészt, akik akarnak és tudnak dolgozni másutt – és nem itthon. A tömegben benne van természetesen a soha nem dolgozó cigányság egy része is. Ezen az ünnepükön az is megfordult a fejemben, hogy számos lapban olvastam, a romákat, a cigányokat is románoknak nevezik, hiszen az uniós tagság tíz éve alatt mindenki szabadon szárnyalhatott Nyugatra. Az sem közömbös, mennyi itteni magyar van abban a 3 millióban. Megalázottak és megszomorítottak…
Immár elsatnyult román honfitársaim számára is ez az ünnep. Az sem közömbös számunkra, magyarok számára, hogy eme román ünnep fejében lerontották, tépték, lopták itt is, amott is a székely zászlókat. Kérem szépen, a román konzulátusok, a román kormány mindent megpróbál a külhoni románok anyanyelvi iskoláztatásának odakinti megoldására. Bennem akkor se csitul a nemzetem iránti aggodalmam, ha az elnyomóim a maguk fajtáját védik Londonországban. A román nyelv oktatása Magyarországon, Gyulán kötelező, ingyenes. A magyar szó Romániában tilos a hivatalokban, másutt. És ez nem fájt Ion Iugának, Adrian Păunescunak a külhoni románok ünnepi asztala mellett, a kürtőskalácsot tördelve, s mormolva, hogy mi nem jöttünk, mi itt születtünk. Mármint a románok Erdélyben.
Magyarországon óriási erőfeszítéseket, tízmilliárdokat mozgatnak azért, hogy otthon is megélhessen a magyar. Építeni kell. Romániában üldözik, kikergetik a magyarságot, nem marasztalják. Nos, miután elmosogatták a külhoni románok mosatlanját, szólalni akartam minderről. És hadd említsem még azt is, hogy számtalan helyen taglalják: a trianoni békediktátum Európa legaljasabb parancsolata volt, s ma is érvénytelen. Nagy halom mosatlanja van Magyarország 1920-as földarabolásának és szétosztogatásának is. És ezt a mai államvezérek is tudják szanaszét.
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az Össznemzeti Zarándokvonat nagyváradi fogadásáról
Az elmúlt évek hagyományait követve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt idén is ünnepi fogadtatásban részesítette a Csíksomlyóra tartó Össznemzeti Zarándokvonatot, azaz a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egymásba kapcsolt szerelvényét.
A nagyváradi főpályaudvaron több száz helybéli és környékbeli magyar gyülekezett péntek délelőtt a vonat fogadására. Türelemmel és nagy szeretettel, virágokkal, zászlókkal, nótaszóval és zenével várták annak utasait. A vonatra várók között – immár hagyományosan –  jelen volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő is. De ott voltak az EMNT és az EMNP Bihar megyei és nagyváradi vezetői is – közölte az EP-képviselő sajtóirodája.
A vonat lelki vezetője, Kóczán Árpád esperes, csepeli plébános, valamint a Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetői és Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas előadóművész fogadták a jókívánságokat. Tőkés László röviden köszöntötte a vonat utasait és az utazás szervezőit, elmondva, hogy a csíksomlyói búcsú az erdélyi magyarok, székelyek, a Kárpát-medencei magyarok „mekkai zarándoklata”, amely ez évben a nemzeti összetartozás napját a hitbéli összetartozás napjává is szenteli. „ Tarts meg minket őseink szent hitében” – ennek a kérésnek a jegyében tartják a pünkösdi zarándoklatot. Felekezeti hovatartozástól függetlenül ezt a mondatot mindannyian a magunkénak érezhetjük, hiszen erdélyi történelmi magyar egyházainkat a hithűség és a kisebbségbe szakadt, elnyomott népünk iránti hitbeli kiállás jellemzi.
Időszerű összefüggésben a nemzeti összetartozás napja, azaz június 4-e közeledtén nem lehet nem gondolnunk a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriájára, és arra, hogy az iskola mellett nem más, mint Buendía érsek, apostoli nuncius állott ki, aki a holnapi csíksomlyói búcsú  szentmiséjét is celebrálja. Hasonlóképpen gondolhatunk arra az örvendetes hírre, hogy a római katolikus püspöki konferencia, jelesül Jakubinyi György gyulafehérvári érsek személyesen is meghívta Ferenc pápát Csíksomlyóra a jövőre várt romániai, illetve erdélyi látogatása alkalmából. A trianoni, valamint a párizsi diktátum aláírásának 97., illetve 70. évfordulóján rendkívül fontos, hogy egyházaink kiálljanak kisebbségben élő népünk védelmében – hangsúlyozta az EP-képviselő.
A kölcsönös egyéb jókívánságok után a szerelvényt a Rákóczi Ferenc fejedelem képmását viselő mozdony és az elébe csatolt két román mozdony indította tovább Csíksomlyó felé. http://itthon.ma/erdelyorszag

Marosvásárhelyi felebarátainkért
Miközben a világ magyarsága Csíksomlyóra, a zarándoklat méltóságára figyel, érdemes újra Marosvásárhelyre pillantani. Mert ami az egykori székely fővárosban történik, több, mint ünneprontás.
Mert a marosvásárhelyi római katolikus iskola ellehetetlenítési, felszámolási kísérlete, illetve a magyar és kétnyelvű utcanévtáblák ellen indított újabb hadjárat nem csupán annyit tart, mint egy pünkösdi királyság, hanem az egy módszeres, jól kigondolt, következetesen végrehajtott nemzetiségi megalázás. Hiszen Marosvásárhelyen nem csupán az ott élőket, hanem az egész erdélyi magyarságot folyamatosan megalázzák az évszázados asszimilációs törekvések jegyében. És mindez precedensértékű, mert ma hadjáratot indítanak egy felekezeti iskola ellen Marosvásárhelyen, holnap pedig ugyanezt teszik máshol, egy másik történelmi egyházzal, egy másik kisebbségi intézménnyel. Most persze látszólag minden érintett rendezni kívánja a Római Katolikus Teológiai Líceum mesterségesen és jól irányzottan összekuszált ügyét, még a Szentszék romániai apostoli nunciusa is bekapcsolódott a tárgyalásokba – eredménytelenül –, még a felek közötti párbeszédkészség is erősödik, ám ennek ellenére mégsem körvonalazódik az az egyértelmű és tiszta akarat, amely lezárni kívánná ezt a méltánytalan helyzetet. S mintha ez az iskolaügy nem lenne elég, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak nem akadt fontosabb dolga, hirtelen elkezdte leszereltetni a magyar, illetve kétnyelvű utcanévtáblákat. Állítólag a prefektúra utasítására, de ennél fontosabb az üzenet a vásárhelyi magyarságnak: csupán megtűrt polgárai Bernády György városának. Most már nem is csak az a kérdés, min múlott, hogy a tavalyi önkormányzati választások során újra nem sikerült magyar polgármestert választani. Ennél mélyebbre kell ásni, s meg kellene tárgyilagosan vizsgálni, bő negyedszázaddal a rendszerváltás után miként juthatott ide Marosvásárhely. S ha maguk a vásárhelyiek úgy érzik, elfogadhatatlan, ami a városukban történik, önhibájukon kívül rossz a közérzetük, és többet érdemelnének, nem tévednek. Magukra maradtak, cserbenhagyták őket. És ha eddig a politikusok nem tudták vagy nem akarták életben tartani az egykori magyar várost, ma legalább azoknak az elkötelezett civil szervezeteknek kellene erőteljesen szurkolni, mi több, segítséget nyújtani, amelyeknek polgárai még hisznek abban, hogy Marosvásárhely nem veszett el végérvényesen. És ha már pünkösd és zarándoklat, ez a jó alkalom arra, hogy százak, ezrek, netán tízezrek bár gondolatban bátorítsák bajban lévő marosvásárhelyi felebarátaikat, mindazokat, akik az ottani katolikus iskoláért, a város magyarságáért próbálnak cselekedni. Mi több, szükséges lenne a templomokban, illetve Csíksomlyón megfogalmazható, határozott tiltakozás is, hiszen a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye nem csupán a város gondja, hanem az egyház és a nemzet ügye is.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakály Sándor: A Párizs környéki békeszerződések
Trianon. Egy szó, amelyben szinte benne foglaltatik az egész XX. századi magyar történelem, pontosabban annak az 1920. június 4-ét követő, napjainkig terjedő időszaka. A központi hatalmak I. világháborús vereségét követően a győztesek, az antanthatalmak felülírták korábban hangoztatott, de 1918-ra már „teljesen elfeledett” békeelveiket. Igazi győztesként viselkedtek. A vae victis ókori elvét tartották követendőnek. Nem figyeltek sem a korábbi ígéreteikre, sem a legyőzöttek helyzetére. Új világot alakítottak ki a Párizs környéki békeszerződésekkel – amelyek sokkal inkább a győztesek által megfogalmazott diktátumok voltak, mint a vesztesek szempontjait is figyelembe vevő szerződések.
Az akkor nagy háborúnak – később I. világháborúnak – nevezett, csaknem öt esztendeig tartó harcok vesztesei nemcsak egyszerűen legyőzettek, hanem meg is aláztattak a győztesek által. Nemzeti önbecsülésüket is sárba taposták, és a győztesek diadalittas elégedettséggel osztották az igazságot és a legyőzött országok területét az arra érdemesnek vélteknek. A háborút a vesztesek oldalán befejező Magyar Királyság mint az Osztrák–Magyar Monarchia társországa a lehető legsúlyosabb büntetést kapta. Elveszítette területének több mint kétharmadát, magyar nemzetiségű lakosságának egyharmadát, és a békediktátum katonai előírásai segítségével örökre a legyőzött helyzetét írták elő számára.
E helyzet akkor sem politikai, sem katonai erővel nem tűnt megváltoztathatónak. A győztesek gyakorlatilag már 1919 tavaszára döntöttek Magyarország sorsáról. Európai kis országgá fog változni a valamikori európai nagyhatalom, amelynek létezése sokak számára megcsonkított formájában is szinte elfogadhatatlan volt. A háború folyamán a Magyar Királyság területéből ígértek sok tízezer négyzetkilométert a Román Királyságnak, a Szerb Királyságnak, illetve a létrehozni szándékozott cseh-szlovák államnak, és ezeket az ígéreteket a győztesek be is tartották. S hogy ezeknek a betartott ígéreteknek a következménye egy soknemzetiségű ország feldarabolása lett, és így egy soknemzetiségű ország helyett számos soknemzetiségű állam jött létre, s ez nem megoldotta, de tetézte a korábbi problémákat, már senkit nem érdekelt. Mert mivel is gondolták elejét venni a jövő háborújának a győztesek? Többek között azzal, hogy a soknemzetiségű állam(ok) helyét a nemzetállamok foglalják el Európa térképén – mert a világháború azért a területi kiterjedését tekintve inkább csak európai volt –, amelyek nem akarnak és nem is fognak nemzettársaik sérelmei miatt fegyvert fogni. A feltételezés természetesen csak álom maradt. A békekötések igazi értelmét, a tartós békét a Párizs környéki békerendszer nem hozta, nem hozhatta el. Az egykori sérelmeket újabb, másfajta sérelmek váltották fel, és alapozták meg egy alig két évtizeddel később kirobbant háború lehetőségét. Magyarország annak a háborúnak – a II. világháborúnak – is résztvevője és vesztese lett. De vajon miért vált a háború résztvevőjévé? Azért, mert nem tudta elfogadni és elviselni a trianoni igazságtalanságot. Trianon ugyanis nem a régi sebeket gyógyította be, hanem újakat ejtett egy nemzet egész testén. S ezek a sebek a magyarság egészét érintették. Nem csoda és nem véletlen tehát, hogy társadalmi állásra, politikai szimpátiára és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül utasította el a trianoni békediktátumot az egész magyar társadalom. Konzervatívok és liberálisok, keresztyének és zsidók, szegények és gazdagok fogadták el a korszak általánossá vált jelszavát: Nem, nem, soha! Azaz nem, nem és soha nem fogadja el a magyarság a trianoni megaláztatást, az ország addig nem látott megcsonkítását, több mint hárommillió magyar kisebbségi sorsba taszítását. Horthy Miklós és Chorin Ferenc, Bethlen István és Peyer Károly, Juhász Gyula és Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes, József Attila és még sokan mások remélték a trianoni igazságtalanságok megváltoztatását. Az igazságtalanságok és egészében Trianon elutasítása jelentette a nemzeti minimumot, a közös nevezőt a magyarság számára. Aki ezzel a nemzeti minimummal szembefordult (volna), kiírta (volna) magát a nemzetből. Trianon, ez a Párizs melletti Versailles-ban található kastély (abból is a nagyobb, a Nagy Trianon-palota) kitörölhetetlenül beleírta magát a magyar történelembe, a magyar szívekbe. Több mint kilenc és fél évtizeddel a magyarság számára tragikus következményekkel járó szerződés aláírása után is emlékeznünk és emlékeztetnünk kell arra, hogy a magyarság ezen XX. századi tragédiája napjainkig hat. Az egykoron elcsatolt területeken az elmúlt néhány évtizedben rohamosan csökkent a magyarság lélekszáma, a beolvadás végleges megsemmisüléssel fenyeget, a magyar múlt emlékei eltűnnek, és számosan írnak olyan új történelmet, amelyből bennünket kiírnak. Ha többért nem is, de legalább ezért emlékeznünk és emlékeztetnünk kell magunkat és másokat is a múltunkra. Arra a múltra, amely a miénk (is) volt, és amelynek hiteles bemutatása, megtartása a jövőnk záloga is lehet, mert múlt nélkül nem létezik sem jelen, sem jövő. Nekünk, magyaroknak pedig a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is fontos és meghatározó. Ne vegye el tőlünk azt sem Trianon, sem a felejtés, sem más. S mivel lehet azt megtartani? Talán Juhász Gyula fejezte ki legszebben mindezt Trianon című versében, amikor ezt írta: „Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá, / Mert nem lehet feledni, nem, soha, / Amíg magyar lesz és emlékezet, / Jog és igazság, becsület, remény.” Tegyük most mi is ezt, valamennyien magyarok! Éljünk bár a világ bármely pontján, legyünk bár más hiten lévők, a politikáról és a világról másként gondolkodók, de magyar múltunk e szomorú emlékezetű történésének napján – amely mára a nemzeti összetartozás napjává nemesedett – ne feledkezzünk meg arról, hogy magyarságunk kötelez bennünket: szétszakíttatásunkban is kifejezni a remélt együvé tartozást. (Magyar Idők) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A mindig újrakezdő honvédtábornok (Czetz Jánosra emlékeztek Budapesten)
„A szegény legény elindult a faluból, és meghódította a világot” – mutatták be Czetz Jánost a gidófalvi hagyományőrzők a honvédtábornok születésének 195. évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencián – olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának honlapján közölt tudósításban. A budapesti rendezvényen Gidófalvát Kövér György és Zsigmond Zoltán képviselte.
Mint írják, Czetz János volt a 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legfiatalabb tábornoka, Bem József altábornagy táborkari főnöke, kitűnő stratéga, Argentína déli határvidékének feltérképezője és védelmének szervezője, a Buenos Aires-i Katonai Akadémia első igazgatója. A konferencia során különböző szempontokból ismertették az előadók a szabadságharc után emigráló, majd kalandos úton Dél-Amerikában letelepedett, magyar-székely-örmény származású honvédtábornok életútját. Nagy Péter alezredes, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatának főmérnöke kifejtette, a honvédtábornok kitűnő katonai szakember, szervező és térképész volt, akinek élét nem törték meg a történelem viharai, mindig képes volt az újrakezdésre. Argentína szabadságát számos külföldi vándor háborús közreműködése szilárdította meg, ilyen volt Czetz János is – emelte ki Maximiliano Gabriel Gregorio-Cernadas, az Argentin Köztársaság nagykövete. Rávilágított, hogy Argentínát a „bevándorlók országának” is nevezik, hiszen sok külföldi munkásságából építkezett. „Köztük voltak szép számban azok a magyarok is, akik a szabadság és a kreatív munka országát kívánták felépíteni” – mondta. A konferenciára a latin-amerikai országból is üzentek, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Argentínai Czetz János Főcsoportja tizenháromezer kilométerről üdvözölte az előadáson részt vevőket: „Czetz János, ahogy Magyarországon sikeresen tevékenykedett és harcolt élete fiatal éveiben, úgy ragyogott fel Argentínában érett korában. Élete mérföldköveket tett le az argentin katonai intézményekben.” A konferencián az előadók részletesen bemutatták a honvédtábornok hazai és külhoni életútjának, katonai pályájának különböző vetületeit. Az örmény diaszpóra magyarországi és erdélyi jelenlétéről, kultúrájáról és Czetz János emlékének őrzéséről Esztergály Zsófia Zita és Issekutz Sarolta tartott előadást, amelyet Bereczkiné Máté Judit, a Czetz család leszármazottja egészített ki személyes élményeivel. Az erdélyi katonai hagyományokat a honvédtábornok szülőfalujából származó gidófalvi hagyományőrzők mutatták be. Czetz János katonai karrierjének kezdetét és a kor császári-királyi hadseregének szervezetét Csikány Tamás ezredes ismertette. Czetz nem csak hadtudományok művelője volt, honvédtiszti tevékenysége mellett előszeretettel foglalkozott földrajztudománnyal, térképészettel és nyelvműveléssel. A Magyar Hadnyelvtan elkészítésének folyamatát Balázs Géza, az ELTE egyetemi tanára mutatta be. Kedves Gyula ezredes, az Országgyűlési Múzeum vezetője kifejtette, hogy Czetz János az erdélyi hadjárat és haderőszervezés egyik kulcsfigurája volt. Czetz János számos országban megfordult: európai tevékenységét Csorba László, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója, argentin katonai pályafutását pedig Siposné Kecskeméthy Klára ezredes ismertette. Ha áttekintjük Czetz János életét, megállapíthatjuk, hogy a honvédtábornok méltán kelthet elismerést és tiszteletet az utókorban, hiszen ő a kiapadhatatlan tenni akarás és az eltántoríthatatlan újrakezdés egyik 19. századi nagy magyar alakja – olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tájékoztatójában. (mol) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szeretet megsokszorozódik, halmozottan nő – látogatóban egy hatgyermekes kolozsvári családnál
Ebben a korban már gyereket neveltem – halljuk sokszor szüleinktől, nagyszüleinktől a kijelentést, és huszonévesen, de sokan még a harmincon túl sem tudják elképzelni magukat szülőkként, pedig egykor ez volt az élet rendje. Állhat a mai divat, felfogás, karrierépítés a háttérben, okolhatjuk az anyagi gondokat vagy akár a rohanó életmódunkat, zsúfolt mindennapjainkat, amiért egyre későbbre tolódik, vagy teljesen elmarad az ember életéből a gyermekvállalás. Rohanó világunkban, az egykézést is felváltó gyermektelenség korszakában mégis vannak olyan családok, szülők, akik szembemennek az egyre terjedő felfogással, és olyasmire vállalkoznak, ami éles ellentétben áll a mai, főleg a nyugati társadalom nézeteivel. Szélyes Levente és Éva kolozsvári szülők pontosan ezt teszik: mindössze egy hete nyolctagúvá bővült a családjuk. Ez – amellett, hogy a családi kisbusz átalakítását, bővítését jelenti számukra – még több szeretetet hoz köreikbe, a gyarapodást pedig ajándékként, áldásként élik meg.
Igazi kényeztetés hét nővel élni egy fedél alatt
Levente és Éva egy kivételesen csendes órában meséltek hat lányukról, a gyerekvállalásról és gyermeknevelésről, nehézségekről és örömökről. Bevallották, hogy mindig is sok gyereket szerettek volna, és már huszonéves korukban eldöntötték, hogy nagy családjuk lesz. 1996 óta, 21 éve lettek egy pár, az első lányuk pedig 2003-ban született. Nóra most már 14 éves, Panni 11, Villő 8, Édua 4, Illa 2, Róza pedig alig egyhetes. A hat lány közül három iskolás és egy ovis, mindhárom diáklány zeneiskolába jár. Nóra csellón játszik és néptáncol, Panni zongorázik és balettezik, Villő pedig hegedülni tanul és focizik. A szülők elmondták, megadják a lehetőséget nekik, hogy mindenfélét kipróbáljanak, a kicsik pedig kiválasztják azt, ami a legjobban tetszik nekik. A napi program megszervezése valóságos kihívás, de a szomszédokkal, a környékbeli családokkal egyeztetve beosztják az iskolába menést, felváltva viszik a kis csapatot autóval – ecsetelte a mindennapi mozzanatokat Éva. Délutánonként a hangszeróráké, iskolán kívüli tevékenységeké a terep, a nagyobb lányok pedig már követik a saját programjukat, észben tartják, emlékeztetik rá a szülőket, de Éva a mindenkori főszervező és logisztikus a családban. Levente elmondta, a munka sajnos nagyon sok idejét felveszi, de igyekszik minél több időt tölteni a családdal, a lányok pedig minden este csatakiáltással fogadják, valósággal lerohanják őt, annyira várják haza. A lányokról mindig azt szokták mondani, hogy apásak, Levente esetében pedig ez kimondottan igaz. Bevallotta: nem elnyomásban él, sőt igazi kényeztetés néha, hogy hét nővel lakik egy fedél alatt, akik ennyi figyelmet és szeretetet nyújtanak neki.
Legyen mégis lány!
Kérdésünkre a pár mosolyogva osztotta meg velünk, hogy a nagyszülőket is büszkeség tölti el a sok unoka láttán, mindig szívesen fogadják a kicsiket vakációkban, kölcsönösen rajonganak egymás iránt. A lányok egymás közötti viszonyáról kiderült, hogy otthon elég sokszor hajba kapnak, veszekednek, ez elkerülhetetlen ekkora gyerekseregben, de ha elmennek valahova közösen, olyankor érzik, hogy nem a megszokott környezetükben mozognak, és nagyon figyelnek, vigyáznak egymásra, megvédik egymást. Persze a kirándulásokon, kiruccanásokon hatalmas felfordulást okoznak, de ez csak még több élményt szerez mindnyájuknak. „Amikor megtudták, hogy jön a hatodik, összeültek a nagyobbak, és azért szurkoltak, hogy legyen fiú, de néhány nap után meggondolták magukat, és mégis lányt vártak. Arra jutottak, hogy ennyi nővérrel nem fog jól járni egy kisöcs” – mesélte Levente. Éva hozzátette: a testvérek között nem volt féltékenység, próbáltak maguk is anyukává válni, mindig örültek az új kisbabának.
Levente az alacsony gyerekvállalási kedvért a nyugati, modern felfogást okolja, hiszen egyre többen fektetik a hangsúlyt családalapítás helyett karrierépítésre, saját szabadságuk megélésére, és minél később vállalnának gyereket, annál jobban beleszoknak az addigi életstílusukba, harminc év fölött pedig már nehezebben tudnak kizökkenni az életvitelükből, nehezebben váltanak. Az apa a leendő szülőknek minimum három gyerek vállalását ajánlja. Úgy véli, a harmadik baba érkezése kiegyensúlyozza a kis csoportot, dinamizmust visz bele. Levente a Kolozsvár–Belvárosi Református Egyházközség gondnokaként is tevékenykedik. Elmondta, a gyülekezet részéről is megerősítést kaptak, hogy jól döntöttek, amikor vállalták a nagycsalád fenntartását és a vele járó feladatot. A gyülekezet az a hely, ahol nem lógnak ki nagycsaládosokként a sorból. Sok 3-4 gyerekes magyar családot ismernek Kolozsváron, a helyi családi rendezvényeken mindig összefutnak, így a gyerekek is tudnak ismerkedni, barátokat szerezni.
A kérdésre, hogy miért tartják fontosnak, hogy nagy családjuk legyen, Éva elmondta: „az a szeretet, amit kapunk, és amit adhatunk, megsokszorozódik, halmozottan nő, megerősíti bennem azt, hogy igenis jó döntés volt ennyi gyereket vállalni”, Levente pedig egyszerűen hozzátette: „ez az élet értelme.”
Gyerekvállalás és nagycsaládok pszichológusszemmel
Vitus-Bulbuk Emese pszichológust kérdeztük a gyerekvállalás és -nevelés családra gyakorolt hatásáról. Mint mondta, az első gyerek érkezése nagy változást hoz a pár vagy a házastársak életébe, új szakasz kezdődik el, teljesen átrendeződnek a mindennapjaik, hiszen férjből és feleségből szülőkké válnak. Ez a nagy változás az első gyereknél érzékelhető, utána pedig már felépül a szülői alrendszer, és könnyebben kezelik a kisebbek érkezését. A pszichológus rámutatott: a gyerekvállalásnak megvannak az előnyei és hátrányai – az anya és a gyermek, főleg az első időszakban teljesen egymáséi, szimbiózist alkotnak, az apa pedig kívülállónak érezheti magát. Meg kell tanulnia, milyen apának lenni, míg az anyánál mindez ösztönszerűen működik. „Nagyon oda kell figyelniük, hogy apaként és anyaként is együtt dolgozzanak, hogy mindenki egyenlően fejlődjön, emellett pedig párként is figyeljenek egymásra” – hangsúlyozta. Hozzátette: sok esetben kihívás, hogy a szülői szerepkörök mellett ne feledkezzenek meg arról, hogy a házastársi kapcsolatuk is él, a férj-feleség, apa-anya és gyermek hierarchia pedig ne mozduljon el.
A szerepkörök egyensúlyának kibillenése, nem megfelelő fenntartása hosszú időn át nagyobb szétesést okozhat, amikor a gyermek kirepül a családi fészekből, a pár pedig idegenként néz egymásra, mivel régóta nem találkoztak férj-feleségként, eltávolodtak egymástól. A kapcsolatok ezen időszakában nagyon sok válás figyelhető meg, ami sokak számára meglepő lehet, hiszen évtizedeken át éltek családként, gyermeket neveltek. Ezért kell arra figyelni, hogy abban az időszakban, amikor a gyerekek fontosabbá válnak a házastársi kapcsolatnál, a párnak igyekeznie kell kettejük saját kötődését is ápolni.
Vitus-Bulbuk Emese a nagycsaládok egyik jellemvonásaként említette, hogy a testvéri kapcsolatok terhesebbek lehetnek, hiszen sokkal több odafigyelést és egymásra figyelést igényelnek, de olyan kapcsolati stratégiákat tanulhatnak meg a gyerekek a „szűk” családon belül, ami nekik sokat fog jelenteni az életben. Úgy indulhatnak el, hogy ismerik már a megküzdési, konfliktuskezelési stratégiákat, olyan helyzeteket uralhatnak, amelyeknek köszönhetően már az óvodában, iskolában is előnnyel indulhatnak. A nagy testvérekben például olyan felelősségtudat alakul ki, amely felelősségteljesebb felnőtté teszi majd őket a későbbiekben.
A pszichológus elmondta: egy nagycsalád vállalása fantasztikus lehet, objektíven nézve rizikósnak tűnhet, de érzelmileg rendkívül kielégítő tapasztalatot nyújt. Rámutatott, hogy a mai társadalomban a megélhetési nehézségek akadályozzák főként a gyerekvállalást, de az a tévhit is elterjedt, hogy a gyerekek érkezése után a szülőknek nem lesz többé magánélete, pedig megfelelő hozzáállással, időbeosztással, valamint ha az alapokat biztosítani tudják, kommunikációval, türelemmel és jó adag humorral szép és kalandos élet elé néznek azok, akik nagycsaládo­sokká válnak.
BEREKMÉRI GABRIELLA Szabadság (Kolozsvár)

Csíksomlyói búcsú - A viszálykodás megszüntetésére szólított fel Veres András
MTI - A viszálykodás megszüntetésére, a nemzet és a haza sorsának jobbra fordítása érdekében történő összefogásra kérte szombaton a csíksomlyói búcsú résztvevőit, valamint a szentmisét a televízióban és a rádióban követőket a prédikációt tartó Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
A püspök arra biztatta a jelenlévőket, hogy bizalommal forduljanak Szűz Máriához a kérésükkel, mert tőle még soha senki nem távozott meghallgatatlanul. "Arra kérem minden magyar testvéremet (.), kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében. Így teremtsük békét önmagunkban, családunkban, országainkban, és legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében. Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja" - fogalmazott a csíksomlyói szónok. Veres András a költő szavaival mondta: ha isten a szűzanya által akart közeledni az emberhez, mi ne akarjunk nélküle közeledni Istenhez. Úgy vélte: bár minden emberben ott van az isten utáni sóvárgás, de mindenkinek segítségre van szüksége, hogy felfedezze, hol csillapíthatja "istenéhségét". Max Plank Nobel-díjas fizikus szavait idézve jelentette ki, hogy "bárhová nézünk, soha nem találunk ellentmondást isten és tudomány között, inkább teljes összhangot minden lényeges pontban". A szónok természetesnek nevezte, hogy minél magasabbra jutunk a hitben, annál inkább érezni fogjuk hitünk hiányosságait és gyengeségeit. Azért fohászkodott, hogy növekedjen az emberekben a hit, és ne legyen senki elbizakodott, öntelt, gőgös a hitében sem. A szentmisét a Csíksomlyóra első ízben ellátogató Miguel Maury Buendía nuncius, a Vatikán bukaresti nagykövete "az európai kereszténységet védő nemes harcosok földjén", "az évszázadokon át határt jelentő földön" köszöntötte a zarándokokat. A nuncius Ferenc pápa üdvözletét és áldását hozta Csíksomlyóra. A pápa gondolatait idézve a nuncius kijelentette: szükséges emlékezni a múltra, de szükséges észrevenni a remény útjait, amelyek a nagy európai értékekből fakadnak. Ez értékek sorában az emberközpontúságot, tevékeny szolidaritást, a világ felé való nyitottságot, a béke és a fejlődés követését, a jövőre való nyitottságot említette. szatmar.ro

A magyarság legfájóbb stigmája: Trianon
„Népek Krisztusa, Magyarország” – írta 1956 végén Mennyből az angyal című megrázó költeményében Márai Sándor, s mennyire igaza volt, hiszen Móricz Zsigmond Öt sebek! című írásában hasonlóképp vélekedett: „A magyar faj eddig a história folyamán öt krisztusi sebet kapott. A Krisztus életét azonban a hatodik oltotta ki, a lándzsaszúrás a bordák közt, a szívbe. Vigyázzon a magyarság, hogy ezt a hatodik szúrást meg ne érje.”
Móricz 1926-ban írta a fenti sorokat, aztán eltelt huszonegy esztendő és egy újabb vesztes világháborút követően, 1947. február 10-én megkaptuk a hatodik szúrást: a Trianont több ponton is meghaladó párizsi békét, s a győztesek még durvábban bántak el országunkkal, mint 1920-ban tették azt. És még ez sem volt elég, hiszen a jaltai konferencia értelmében országunk is szovjet érdekövezetbe kerülvén, 1948-ban újabb tőrdöfést kaptunk: a megcsonkított és megnyomorított Magyarország és a párizsi határokon kívül rekedt magyarok milliói nyakukba kapták a több évtizedig regnáló kommunizmust, amelynek átkos mételye a mai napig érezteti hatását.
Aztán elkövetkezett a rendszerváltoztatás időszaka, s az azóta eltelt huszonnyolc esztendő ismét súlyos sebek sorát hozta el: Románia kivételével széthullottak körülöttünk a Trianonban tákolt államok és mi még a szavunkat sem emeltük fel – nemhogy fegyvert fogtunk volna – magyar véreink védelmében, nem követeltük az Európai Unióba való belépés feltételeként a románoktól és a szlovákoktól, hogy autonómiát adjanak a területükön élő magyar nemzetrészeknek. Aztán eljött a 2004. december 5-i népszavazás, amikor ismételten megmutatkozott, micsoda rombolást végzett az anyaországi magyarok lelkében az „átkos” időszak. Több sebet kaptunk, mint Krisztus a keresztfán, de mégis élünk…
A kommunizmus csak tetézte a gondokat
A két világháború közötti Magyar Királyság minden lakója – társadalmi helyzetétől függetlenül – átérezte a Szabó Dezső-féle „Minden magyar felelős minden magyarért” mondat mély tartalmát, vallotta a Magyar hiszekegyet és hitt az isteni igazságtételben, s mindent megtett annak érdekében, hogy a reánk kényszerített trianoni béklyókat széjjeltörjük. Így következett el a magyar hajnalhasadás csodás időszaka, midőn 1938 és 1941 között újból magyarrá válhatott a Felvidék, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld s a Délvidék. A második világháborúban német szövetségeseink oldalán a drága magyar vérrel kellett fizetnünk visszatért területeinkért, ám ezen világégésben is a vesztesek oldalára kerültünk.
A Párizsban reánk erőltetett újabb Trianont még inkább tetézte a kommunizmus időszaka, amely az elszakított nemzetrészeket erősebbekké, az anyaországi magyarokat pedig gyengévé tették. A kommunizmus ateista és nemzetellenes tanai éket vertek az anyaországi és a külhoni magyarok közé, s ennek is köszönhető, hogy a jelenlegi Magyarország lakosságának java még ma is románnak, szlováknak, szerbnek vagy ukránnak titulálja saját nemzettestvéreit, akik vajmi keveset tehetnek arról, hogy 1947-ben ismét áthúzták fejük felett az országhatárokat.
Hasonló súlyú anyaországi vétek, amikor határontúli magyar kisebbséget említenek – ami igen jól szolgálja a „merjünk kicsik lenni” elvet –, ugyanis sokkal helyénvalóbb lenne felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyar nemzetrészekről beszélni!
Elferdített történelem
A magyar kormány 2010-ben felettébb nemes gesztust tett és régi adósságot kívánt törleszteni, amikor kijelentette: a mostani országhatárokon kívül élő magyaroknak is jár a magyar állampolgárság. Ezen tettük a szomszédos országok nemtetszését váltotta ki, és politikai vezetésünk azóta sem áll ki konzekvensen a magyar nemzetrészek mellett – ne feledjük, ez már nem a Horthy Miklós kormányzó vezette Magyar Királyság –, mint ahogy ez a környező országok magyar pártjainak többségéről is megállapítható.
Közeleg a trianoni békediktátum századik évfordulója, ami számvetésre késztet bennünket, ám félő, hogy az azzal foglalkozó, hivatalosan felállított történész kutatócsoport – amelyből természetesen kifelejtették a konzervatív történetírás képviselőit, mint például az általam rendkívül nagyra tartott Raffay Ernőt – ténykedése az utódállamok érdekeit fogja szolgálni, semmint a mi hitünket és igazságérzetünket erősbíteni. E helyütt elegendő, ha arra utalok, amit a hivatalos magyar történetírás egyes képviselői bizonygatnak az országgyarapítások időszakáról, jelesül azt, hogy a „kicsi magyar világ” negatív vonásait domborítják ki, ezzel igazolván, hogy nem sok értelme volt az akkori magyar uralomnak.
Ezzel szemben áll a nemzeti konzervatív történészek véleménye, akik – jelen sorok írójával együtt vallják –, hogy az a pár esztendő olyan lelkierőt adott a visszatért országrészek magyarságának, melyek az elmúlt évtizedek megpróbáltatásain átsegítették őket, s jelenünkben is erőt és hitet adnak számukra, hogy magyarságukért, anyanyelvükért, kultúrájukért és szülőföldjükön való megmaradásukért kiálljanak.
A román és a szlovák történetírás részéről a mai napig tart azon tudatos tevékenység, amellyel múltunk meghamisításával és történelmi hőseink ellopásával akarják megírni a saját történelmüket, természetesen a mi rovásunkra. Szomszédainknak ideje lenne végre belátniuk, hogy a magyar Szent Korona országának és népeinek története közös, s azt nem lehet politikai érdekek mentén kisajátítani.
Csak egy és oszthatatlan magyar nemzet létezik
Habár mostani nemzeti kormányunk igyekszik a határokon átívelő „Haza a magasban” elvet követve megvalósítani a szellemi nemzetegyesítést, magam úgy vélem, nem jó írányba haladunk, amikor június 4-én ünnepeljük a Nemzeti Összetartozás Napját. Szerencsésebb lett volna ezt a napot november 2-ára, avagy augusztus 30-ára tenni, mivel az első és a második bécsi döntés valóban a nemzeti összetartozást erősítette.
Június 4-én egyre több helyen tartanak megemlékezés helyett ünnepséget, ahol nekünk nemzetgyalázó módon kell örvendenünk saját széttagoltságunknak, aminek előbb-utóbb az lesz a következménye, hogy Trianon kétes „sikertörténetté” avanzsál, hiszen kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy saját magával határos és szomszédságában nemzettestvéreinek milliói élnek másodrangú állampolgárként. Gyermekeinkkel jellegtelen örömdalt énekeltetnek, holott legalább ezen a napon ők is elszavalhatnák és átérezhetnék a Magyar hiszekegyet, vagy a Barackfa dal helyett énekelhetnék az Ismerős Arcok együttes Nélküled című dalát, ami jóval torokszorítóbban és szívhezszólóbban adja vissza a magyar fájdalmat.
Nekem gyásznap június 4., jóval nagyobb, mint 1849. október 6., amikor a császári bosszúállás végzett a tizenhárom aradi vértanúval, nagyobb, mint 1956. november 4., amikor a szovjet hernyóláncok taposták el a magyar forradalmat. Számomra nem létezik Rimavská Sobota, de Rimaszombat igen, nem létezik Mukaceve, de Munkács igen, nem létezik Târgu Secuiesc, de Kézdivásárhely igen, nem létezik Subotica, de Szabadka igen, és nem létezik Eisenstadt, de Kismarton igen, mint ahogy nem létezik anyaországi magyarság és külhoni magyar kisebbség, hanem csak az egy és oszthatatlan magyar nemzet!
Míg gyermekeinket magyarnak neveljük, addig helyünk lesz a Kárpát-medencében
Nincsenek örökké való békeszerződések és nekünk a szent istváni eszme jegyében hinnünk kell abban, hogy a magyarságnak Istentől rendelt történelmi hivatása van a Kárpát-medencében. Ha történelmünkre gondulunk, jusson eszünkbe, hogy túléltük a százöven évig tartó három részre osztottságunkat, és a háromszáz évig tartó Habsburg uralmat. De ott vannak az olaszok, vagy a németek, akik hosszú és véres küzdelmet folytattak azért, hogy széttagoltságukból nemzetállammá válhassanak. Vagy ott vannak a lengyelek, akiket annak idején a nagyhatalmak tüntettek el Európa térképéről, s ma mégis itt vannak!
Lassan ezer esztendeje, hogy Szent István királyunk Szűz Mária oltalmába ajánlotta a Magyar Királyságot, s mi a nyugati kultúrkör és kereszténység védőbástyájaként azóta is itt állunk rendületlenül, miközben véráldozatos tevékenységünket a Nyugat két gyalázatos békével hálálta meg a XX. században. Istenbe vetett hittel bízom abban, hogy amíg édes magyar anyanyelvünk és keresztény hitünk megmarad, gyermekeinket múltunk tiszteletére, szülőföldünk szeretetére, magyarnak neveljük, addig helyünk lesz a Kárpát-medencében.
Trianonra és a párizsi békeszerződésre pediglen – idézve a két világháború közötti időszak egyik legtöbbet hangoztatott revíziós mondatát – csak egy válasz adható: Maradhat ez így? NEM, NEM, SOHA!
Babucs Zoltán Felvidék.ma

“Semmi lázadás. De semmit sem engedni!”
Beszélgetés Szabó Pál Csabával, a Trianon Múzeum igazgatójával
Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírása a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka volt, amelynek következményeit a magyar nemzet a mai napig kénytelen viselni. A lassan száz évvel ezelőtt aláírt diktátum által a történelmi Magyar Királyság területének több mint kétharmadát elveszítette, valamint mintegy 3,3 millió magyar rekedt az új magyar állam határain kívül.
Trianon sebeit az idő bekötözte, de a vér átüt még mindig a sebeken. (Szentmihályi Szabó Péter)
A Trianon Múzeum az egyetlen olyan intézmény a Kárpát-medencében, amely a trianoni békediktátummal és következményeivel foglalkozik. A szerződés aláírásának évfordulója alkalmából a múzeum igazgatóját, a Trianon Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnökét, Szabó Pál Csabát kérdeztük a múzeum kiállításairól, jövőbeni célkitűzéseiről.
Mikor és milyen indíttatásból jött létre a Trianon Múzeum?
A magyar múlt, az ezeréves ország iránti egyetemes közösségi kötelezettség hozta létre a múzeumot még 2004-ben. Úgy gondolom, jelenleg a magyar emlékezetpolitika egyik legfontosabb intézménye, a Kárpát-medencei magyar identitás őrzésének megkerülhetetlen történelmi emlékhelye a Trianon Múzeum.
A múzeum a várpalotai Zichy-kastélyban kapott helyet. Miért pont ezt a helyszínt választották?
A Kárpát-medence közepén, a külhoni magyar közösségeknek elérhető távolságban, egy gyönyörű, Ybl Miklós által tervezett kastélyban a Trianon Múzeum kiállításai méltó helyszínhez jutottak. Mindazonáltal erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a múzeum valamilyen formában a Kárpát-medence fővárosában, Budapesten is bemutatkozhasson.
Milyen a múzeum átlagos látogatottsága? Vannak forgalmasabb, illetve kevésbé mozgalmas időszakok?
Múzeumunkat évente közel tízezer látogató keresi fel. Napirenden van, hogy a Trianon Múzeum is csatlakozhat azon közgyűjtemények sorához, ahová a közoktatásban tanulók ingyenes vasúti jeggyel utazhatnak, valamint idén elkezdődik a kastélyban a fűtés kiépítése, mindezekkel reményeim szerint tovább növekszik intézményünk látogatottsága.
A Trianon Múzeum a határon túli magyarok számára ingyenesen látogatható. Milyen gyakran érkeznek a múzeumba határon túli érdeklődők?
A külső-magyarországi magyarok látogatásának ingyenessége számunkra elvi kérdés. A Trianon Múzeum tudja, hogy mi a kötelessége az elszakított területeinken élő, magyarságukat immár száz éve rendületlenül őrző magyar testvérekkel szemben. A külhoni magyarok is érzik, hogy nálunk otthon vannak: látogatóink közel fele a Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Délvidékről érkezik.
Milyen új kiállításokat terveznek a jövőben?
2017-2018-ban a múzeum kiállításainak teljes megújítását hajtjuk végre, valamint több új kiállítást fogunk megnyitni. Ezek között a legfontosabb a „Magyarország megszállása 1918-1921” című interaktív történelmi panoptikum, „A Kárpát-medence 3D-ben” című digitális beruházás, valamint „A Székely Hadosztály honvédő harcai 1918-1919” című kiállítás.
Melyek a múzeum szakmai prioritásai?
Feladatunk a múzeum gyűjtőkörébe tartozó, a Kárpát-medence egészére kiterjedő adatfelvételek, interjúk és mélyinterjúk, film- és videódokumentumok készítése, webes adattárak létrehozása. Vállalásunk a múzeum kutatási területeihez tartozó szisztematikus forrásfeltárás megtervezése és lebonyolítása a hazai és az utódállamok levéltáraiban és közgyűjteményeiben, a Trianon kérdéskörhöz kapcsolódó konferenciák, tudományos kutatási projektek megindítása, forráskiadás, szöveggyűjtemények, helytörténeti munkák, monográfiák, adattárak és térképek megjelentetése.
A Trianon Múzeum Alapítvány a múzeum működtetésén kívül mivel foglalkozik még?
Számos nemzetpolitikai projektben veszünk részt. Legfrissebb vállalkozásunk az idei ünnepi könyvhétre megjelenő Kárpát-medence útikönyv, mely a magyar turizmustörténet legelső ilyen jellegű kiadványa. E kötet bizonyítja, hogy a legszélesebb körben, magas színvonalon képviselhető, s ezáltal megteremthető egy olyan kommunikációs közeg, ami magyarnak, románnak, szlováknak, szerbnek és minden itt élő népnek egyformán értelmezhető, értékes és szerethető. Egy másik kezdeményezésünkkel ebben az évben létrehoztunk egy széles adatbázison nyugvó, a tervek szerint az internetről ingyenesen letölthető HunOk elnevezésű mobiltelefon-applikációt. Lényege, hogy néhány kattintás után a felhasználó elé tárja, hogy például Aradon, Újvidéken, vagy Pozsonyban hol található magyarokat foglalkoztató, magyar tulajdonú, vagy magyarokat örömmel fogadó panzió, étterem, gumiszerviz, fogorvos vagy szórakozóhely. Ezen adatbázis nem kirekesztő, bármilyen nemzetiségű szolgáltatót befogad, aki szívesen nyújt segítséget magyar turistáknak, érdeklődőknek vagy befektetőknek.
Melyek a Trianon Múzeum Alapítvány jövőbeni célkitűzései?
Tavaly egy részletes, 1918-1920-as centenáriumi programsorozat-tervezetet tettünk le a döntéshozók asztalára. Kezdeményeztük, hogy jövőre a Trianon Múzeum költségvetése érje el egy másik jelentős hazai emlékezetpolitikai intézményét, a Holokauszt Emlékközpontét. Emellett a Hazajáró című honismereti műsor stábjával összefogva elkészítenénk egy 21 részes dokumentum-játékfilm sorozatot, amelyben új szellemben, különleges adatgazdagsággal, szakmailag magas színvonalon bemutatnánk azt a három évet 1918 és 1921 között, amikor szétszakították a történelmi Magyarországot és kis híján megszüntették a maradék országot is. Szeretnénk, ha a Trianon Múzeum a jövőben mindinkább betölthetné küldetését a Kárpát-medencei magyar öntudat őrzésében és erősítésében, és a maga eszközeivel elégtételt, reményt és jövőképet adhatna minden szülőföldjéhez ragaszkodó magyarnak.
Berta Ágnes - Felvidék.ma

Trianon 97
Az elmúlt 97 esztendőben Trianonról a maradék csonka országban könyvtárnyi könyvet írtak, dörgedelmes, hazafias és cizellált beszédek hangzottak el, búcsújárások, zarándokútak ezrei történtek, történnek és fognak történni. 
Hangzik töretlenül, bár egyre erőtlenebbül, a hármas szent fogadalom: Nem, Nem Soha! Ám egyre erősödik nemcsak a gyászmagyarok száján, de pártok programjában is az új jelszó: „Felejtsük el Trianont” és „Merjünk kicsinek lenni!”
A két világháború között Trianonra a magyarság válasza a kategórikus irredentizmus volt, mivel békekötés helyett diktátumot kaptunk. Nem volt béketárgyalás; a magyar küldöttséget nem engedték az asztalhoz, hanem egy szállodában, karanténen tartották. Nem békét kötöttek, hanem az országot darabolták fel s adák a szomszédoknak három millió magyarral együtt. 
Wilson elnök 14 békepontja kimondta, hogy „Ausztria-Magyarország népei részére, amelyeknek helyét a nemzetek között oltalmazni és biztosítani kívánjuk, meg kell adni az önálló fejlődés legszabadabb lehetőségét.” Ehelyett diszkriminációt, üldözést és elyomást kaptak minden rezsim alatt. Magyar kormányok hiába kilincseltek a nyugati békekötő hatalmaknál revizióért, határmódosításért – mindig elutasítást kaptak azzal, hogy az elcsatolt magyar kisebbség ügyei az illetékes kormányok hatáskörébe tartoznak.
Két nagyhatalom: Németország és Olaszország kezdeményezésére 1938-1940 között részleges határkiigazítások történtek. Visszakerült Dél-Szlovákia, Észak-Erdély, Kárpátalja és Vajdaság egy része. Miután a II. Világháborút elvesztettük az 1947-es Párizsi Békeszerződés súlyosbítással visszaállította Magyarország 1937-es trianoni határait. Ezzel furcsa módon a német szöveséges Szlovákiát és Romániát megjutalmazták Magyarország újra szétdarabolt részeivel! A nemzetközi jog nem ismer el olyan békeszerződést, amelyben a vesztes fél országa idegen katonai megszállás alatt van – Magyarországot a szovjet hadsereg tartotta megszállás alatt 1947-ben! Miután Magyarország 1945 és 1991 között szovjet katonai megszállás alatt volt, Trianon kérdése szóba sem kerülhetett, még csak említése is szankciókkal járt. 
Mégis 1964-ben Nyikita Hruscsov felajánlotta Kádár Jánosnak Kárpátalját – népszavzás révén – mintegy rekompenációt az 1956-os Magyar Forradalom leverésére, de Kádár nem fogadta el, helyette cinikusan Baskiriát kérte!
Az 1989-90-es politikai fordulat után újra teritéke került Trianon. 1991. december 1-jén a függetlenülő Ukrajnában népszavazás tartottak annak függetlenségéről és Beregszász körüli magyar autonóm terület létrehozásáról. Leonyid Kucsma elnök felajánlotta ezt az Antall-kormánynak – de az nem fogadta el! Öt napra rá viszont megkötötték az Ukrán-Magyar Alapszerződést, amelyben Magyarország lemondott minden területi revízióról. Ennek mintájára aztán főleg az amerikai nagykövet (Mark Palmer, 1941-2013) nyomására meg kellett kötni minden előnytelen kétoldalú szerződést a szomszédokkal, főleg amiatt, hogy a határváltozásokkal eléggé meggyengült Trianon-Párizsi Békediktátumok hiátuszait pótolják.
Az Európai Unióhoz Magyarország 2004-ben csatlakozott, többek között azért is mivel a magyar patrióták remélték, hogy az idegen uralmak alá vetett magyar őshonos kisebbségek helyzete kedvezően fog változni. 
Egy kezdeti lendület után ez a folyamat megállt és mára visszájára fordult. Miután kiderült, hogy az EU csak papírra veti, de nem valósítja meg az őshonos kisebbségenek járó szabályokat, ajánlásokat vagy redeleteket, hanem szó nélkül eltűri azok beolvasztását, eltűnését és kizsákmányolását. Igazába véve kis autonóm közösségekkel nem akarta tovább tarkítani Európa térképét, hanem elnézi, ha ugyan nem segíti azok lassú eltűnését. Az EU célja a globalizáció, azaz a nemzeti határok vagyis maguknak a nemzeteknek eltüntetése, feloldása egy identitás, kultúra és vallás nélküli katyvaszban – egy modern Bábelben, melyben a népek nyelve összezavarodott, identitásuk eltünt, az emberi társadalom egyedeire bomlott, akik a dzsungel kegyetlen tövényeivel kűzdnek a túlélésért – mindenki mindenki ellen! 
Innen érthető, hogy az EU egész kisebbségi politikálja mára gyakorlailag viszaesett az EU megalakulása előtt helyzetre – a staus quo ante szintjére, súlyosbítva más kultúrájú, nyelvű vagy analfabéta többmilliós migráció áradatával. 
De lesz-e Trianon és Párizs diktátumainak valaha is lényeges és igazságos revíziója? 
Lehetséges, de csak akkor, ha az ehhez szükséges kedvező körülmények előállnak. Azt viszont ki kell várni, mint azt, hogy a kaktuszunk kivirágozzék. Tövisen virág? Ugyan, mondja pesszimista, a kishitű, a mindenkinél mindent jobban tudó. 
Ám egyszer csak megtörténik a csoda – tényleg kivirágzott! A történelemből tudjuk, hogy a 150 éves török hódoltság alatt (1526-1686) majdnem végünk lett; hogy Trianonban és Párizsban (1920, 1947) szenvtelenűl a golgotai keresztre feszítették Magyarországot – de nem haltunk bele, hanem feltámadtunk! Ki hitte volna, hogy 45 éves szovjet zsarnokságnak valaha is vége lesz. És vége lett – egy puskalövés nélkül! 
A békediktátumok békés megváltoztatására azonban magyarság nem várhat tétlenűl – mintegy csodára. Fontos meglátni, hogy egy nemzetközi jogi elv is segíthet bennünket. Ez a Rebus sic tantibus elve, amely szerint egy szerződés megváltoztatható, ha a körülmények változtak. Ezért számításba kell venni azokat a döntő változásokat, amelyek 1947 óta Európában végbementek. Azokat is számbavenni és dokumentálni szkséges, ami 1920 óta a 3 millió idegen uralom alá hajtott magyarság ellen végbement és végbemegy az elcsatolt részeken, s ezeket publikálni kell idegen nyelven is.
Az összmagyarság rohamos fogyását meg kell szüntetni. Néhány évtized alatt annyival csökkent számunk, mint az első Világháborúban – 1 millióval! 
Az 1920 óta eltelt majd’ száz esztendő alatt a magyarság hiába kilincselt békés revízióért a nyugati, szerződést aláíró országoknál – mindig elutasítást kapott. Ezeket a hatalmakat mára a növekvő migráció és a terrorizmus problémája kötik le. Egyébként is ezek ideológiai okokból nem érdekeltek a magyar panaszokkal való foglalkozással, sőt a sajátos magyar migrációs politika miatt ellenségesen viselkednek.
Mindezekből kifolyólag a magyar kormány kelet felé nyitott gazdasági, kulturális és bizonyos politikai vonalakon. 
Reméljük, hogy mi, akik az írdatlan Keletről jövünk, problémáinkra hatalmas rokonainknál nagyobb megértést fogunk találni!
2017. június 4.
Dr. Pungur József
Erdély.ma

Semjén Zsolt: soha nem látott támogatása van a külhoni magyarságnak
MTI - Soha nem látott támogatása van a külhoni magyarságnak – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi Újság műsorában.
Kifejtette: a külhoni magyarság támogatása 2010-hez képest megtízszereződött, a gazdaságit is ideszámolva, meghúszszorozódott. Felelősséggel mondom, hogy kormány annyit még nem tett a külhoni magyarságért, mint az Orbán-kormány – fogalmazott a miniszterelnök helyettes. Semjén Zsolt kiemelte: a kultúra, az oktatás mellett a támogatást kiterjesztették a gazdaságra is vissza nem térítendő támogatás, illetve kedvezményes hitel formájában.
Demográfiában és össznemzetben gondolkodunk – szögezte le Semjén Zsolt, példaként említve az anyasági támogatás és a babakötvény kiterjesztését a külhoni magyarságra. Az eredmények már láthatók, az asszimilációt sikerült lelassítani, a tömbmagyarságnál már látszik a trendfordulás tendenciája – hívta fel a figyelmet.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: az együttes össznemzeti támogatás, azaz a kulturális támogatás, az oktatási intézmények fenntartása, az állampolgárság megadása, a szavazati jog, a gazdaságfejlesztés, a demográfiai segítség együttesen alkalmas arra, hogy megtartsa a külhoni magyarságot identitásában, gazdasági erejében. Székelyhon.ro

Indoklást kérnek a kétnyelvű táblák leszerelésére
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete kedd reggel iktatja a Maros megyei prefektúrán azt a kérvényt, amelyben pontos indoklást kér a Dózsa György utcai kétnyelvű táblák leszerelésére.
Vass Levente, a szervezet elnöke arról értesített, hogy miután a múlt héten magyarázatot kért a polgármestertől, illetve a prefektustól, péntek este átiratot kapott a prefektúráról, amelyben egy korábbi átiratra és egy 2001-es törvénycikkelyre hivatkozva utasították a városházát, hogy három napon belül szereljék le a táblákat. Vass Levente elmondta, kérvényt fogalmaztak, amelyet kedd reggel nyújtanak be a kormányhivatalhoz, hogy megtudják, mit tartalmaz a prefektus által megjelölt iratszám. Amennyiben nem értenek egyet vele, megfellebbezik, ám ha szükséges, akkor egy új önkormányzati határozatot készítenek elő és nyújtanak be a polgármesteri hivatalhoz. Múlt szerdán a Dózsa György utcában, a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola falán levő utcanévtáblák közül eltávolították a magyar – Dózsa György – megnevezéseket, csak a román – Strada Gheorghe Doja – elnevezést hagyták meg. A valós kétnyelvű utcanévtáblákat, amelyeken a magyar személyiségek neveit is magyar nyelven tüntették fel, még 2014-ben helyezték ki a Dózsa György utcába, valamint a Mátyás király térre és a Liszt Ferenc utcába.
Antal Erika Székelyhon.ro

A trianoni békediktátumra emlékeztek, a nemzeti összetartozást ünnepelték Székelyudvarhelyen
Az itthon maradás és a magyarság egységének fontosságát hangsúlyozták a székelyudvarhelyi Nemzet Összetartozás Napi ünnepség felszólalói. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) székelyudvarhelyi szervezeteinek vasárnapi rendezvényén a trianoni békediktátumról is megemlékeztek a részvevők.
„Értünk, 1920-at követően nem aggódott a nagyvilág, és most sem tiltakozik jogsérelmeink miatt. Mi csak magunkra és az anyaországra számíthatunk” – szólt a jelenlévőkhöz Gálfi Árpád polgármester az SZNT és az EMNT által megszervezett trianoni megemlékezésen.
Mint mondta, a rendezvényen jelen voltak Udvarhely testvértelepüléseinek képviselői is, akik erőt adnak a folytatáshoz, akikkel a formális testvértelepülési szerződéseken túlmenően is mindig összetartoztunk.
A mi hazánk Székelyföld, itt élünk évszázadok óta, csak a határok mozogtak a fejünk felett. Otthonról megyünk haza és ez fordítva is igaz – fordult a magyarországi meghívottak fele a tisztségviselő, beszédével az anyaországba való utazásra utalva. Rámutatott, jól ismerjük a Trianonhoz vezető utat és látjuk a világ akkori urait, akik győzelmük után hidegvérrel döntöttek milliók sorsáról, anélkül, hogy megkérdezték volna őket.
„Ma sincs másképp. Vigyázat, most is leselkednek ránk a Kun Bélák, a Gyurcsányok: most ők a sorosak, hogy újra szétverjék a megmaradt országot” – jelentette ki Gálfi. Hozzátette, nem gyásznapot ülni gyűltek össze a megemlékezés részvevői, hanem a nemzeti összetartozást ünnepelni. Soha nem szabad feladni a reményt: mindig magunkért, soha mások ellen. (…) Ha a nemzet összetart, akkor nincs az a csapás, amely ledönthetne minket.
Mi, akik magyarként a Kárpát-medencében élünk, annak köszönhetjük létezésünket, hogy elődeink a legnehezebb időkben is itt maradtak és felnevelték gyermekeiket. Közülük egy sem ment el gazdagabb országba azt mondván, hogy itt nem lehet megélni. Ha mi is ezt tesszük, akkor megvalósul a nemzet egysége és összenő, ami összetartozik” – hangsúlyozta a polgármester.
Reménykedni kell Sajnálatosnak találta Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, hogy a múlt század elejéhez hasonló időszakot élünk, amikor a magyarok szülőföldjüktől távol próbálnak megélhetést találni. Emlékeztetett, boldogulni bárhol lehet, de otthon csak a szülőföldjén érezheti magát az ember.
Bereczki-Orbán Zsolt református lelkész kijelentette, nyugodtan éljünk meg a Trianonhoz kötődő veszteségünket és merjük kimondani az igazságtalanságot: fájhat az elszakítottság, gonoszság és a hazugság.
Trianon ne legyen csak puszta önmarcangolás, se szeretet nélküli acsarkodás, legyen öntudatunk vállalt részévé – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, nem csak a romokról kell tudni, a reménykedni kell, hiszen továbbra is jelen vagyunk ezen a földön, lehetünk jobbak, látunk új célokat és van lehetőségünk fejlődni.
Be nem tartott egyezség Az első világháború győztes nagyhatalmainak fő bűne az, hogy csak a békediktátum szerinti új határok teljesülésével törődtek, a kirekesztett nemzetrészekre vonatkozó jogokat nem tartatták be – fogalmazott Ölvedi Zsolt önkormányzati képviselő, az EMNP udvarhelyi szervezetének elnöke. Rámutatott, egy szerződés csak akkor tartható érvényesnek, ha annak minden passzusát betartják a szerződő felek.
Azért nem szabad lankadjunk, követelnünk kell, hogy a saját dolgainkról magunk dönthessünk, mert a békediktátum ezt kellene szavatolja számunkra – szögezte le.
Ványolós István RMDSZ-es önkormányzati képviselő a békediktátumra utalva kijelentette, a történelem nem mindig szolgáltat igazságot, de hiszi, hogy a magyar nemzethalál napjainkban is, csak légbe kiáltott szó, van erőnk leszámolni a magyar végzetszerűséggel. Legyen erőnk ahhoz, hogy összegyűjtsük lelki-, szellemi erőinket, belakjuk ezt a földet, értékeket mentsünk át és újakat teremtsünk, valamint együtt tudjunk élni azokkal, akiknek a sors tett a közelébe. Legyünk magyarok és soha ne felejtsük el, hogy a továbbélésünknek a család, a templom és az iskola az alapja – mondta Ványolós, hozzátéve, hogy az egyéni és a csoportérdekek helyett a nemzeti érdekért kell tenni.
A kulturális műsor részeként Nyisztor Huba és Poncsik Lilla szavaltak, illetve az Székelyudvarhely Egyesített Kórusa énekelt. Az esemény a Millenniumi emlékszobor megkoszorúzásával, illetve a régi és az új székely himnuszok eléneklésével zárult.
Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro

Sándor Krisztina: „A mi felelősségünk, mit adunk át fiataljainknak”
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön tartottak megemlékezést. Az eseményen jelen volt és beszédet tartott Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke is.
Az EMNT vezetője hangsúlyozta: bár az 1989-es fordulat óta szabadon lehet beszélni a trianoni tragédiáról, az erdélyi magyar közösség törvény adta jogait a román hatóságok sok esetben nem tartják tiszteletben. „Mindezek ellenére reménységre ad okot, hogy vannak még megmaradásukért küzdő közösségek. A mi felelősségünk, hogy mit adunk át fiataljainknak, hogy a pohár félig üres, vagy félig teli oldalát mutatjuk nekik. Meg kell győznünk őket, hogy itthon, szülőföldjükön is lehet és kell jövőt tervezni - hittel és bizakodással" - mondta Sándor Krisztina. http://itthon.ma/erdelyorszag

Megbocsátani és összefogni (Csíksomlyói búcsú)
A szélrózsa minden irányából érkeztek zarándokok egyénileg és közösségileg szombaton a 450. csíksomlyói búcsúra, hogy benépesítsék a Kis- és Nagysomlyó-hegy közti nyerget, megerősödjenek hitükben és az összetartozás örömében. Az idei pünkösdi ünnepi szentmise jelmondata – „Tarts meg minket őseink szent hitében” – a székelyek által régebb megfogalmazott fohász, amely a Salvator-kápolna előtti kereszten olvasható.
A főcelebráns Miquel Maury Buendía, Vatikán állam bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa volt, a szentbeszédet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Veres András győri megyés püspök mondta, koncelebrált Székely János esztergom-budapesti segédpüspök és Michael Anthony Perry, a Kisebb Testvérek Rendjének legfőbb elöljárója is. Köszöntötték a részt vevő Áder János köztársasági elnököt és feleségét, Herczeg Anitát, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest és Kelemen Hunor szövetségi elnököt. A rendezvényen több százezer zarándok imádkozott együtt, kérve égi édesanyánk, a csíksomlyói Szűzanya közbenjárását. A búcsú szónoka megbocsátásra és összefogásra, békére buzdította a jelenlévőket. A Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója, Orbán Szabolcs üdvözölte a székelyföldieket, csángókat, a határon túlról és a világ legtávolabbi sarkaiból érkezetteket, kívánva, hogy a fohász szellemében mozgásba hozva szívünket, megerősödjenek azok az erények, amelyek őseinket is megtartották. Jakubinyi György érsek köszöntötte a Szentatya képviselőjét, az egyházi és polgári hatóságokat, kifejezve, hogy mindannyian a Szűzanya gyermekei vagyunk. Miquel Maury Buendía nuncius magyarul köszöntötte a zarándokokat, majd fordították beszédét. Kifejezte örömét, hogy részt vehet a zarándoklaton, ahol az ősi hagyományokat őrzik. Tolmácsolta Ferenc pápa üzenetét, aki útmutatóként hagyta a múltra való emlékezést, de fontos a szolidaritás, az emberközpontúság, a béke és a fejlődés követése, a jövőre való hivatottság.  Veres András győri megyés püspök szentbeszédében elmondta, hogy közös nyelvünk, kultúránk és történelmünk mellett, ami leginkább összetart bennünket, az a krisztusi hitünk és a Szűzanya iránti tiszteletünk. Miként a földi édesanya is összetartja a családot, szükség van az égi édesanya segítségére, hogy a krisztusi család, az egyház az evangéliumi úton megmaradjon. Ő a közbenjárónk Istennél, segítőnk a földi életünk folyamán. Korunk emberének minden baja abból ered, fejtette ki, hogy sokakból hiányzik a hit, vagy mert elvesztették, vagy nem is volt emberük, aki odavezette volna. Az ateista diktatúra idején igyekeztek minden módon elfojtani. Abban az időben kialakult egy olyan intellektuális gőg, amely ma is érezteti hatását össztársadalmi szinten. Ennek szemléltetésére Toronyi István költő versét idézte. Hangsúlyozta, hogy a hit személyes szeretetszolgálat Isten és az ő teremtménye, az ember között. „Az ember felfedezi Istennek iránta megmutatkozó szeretetének sokféle megnyilvánulását, ez viszont szeretetet ébreszt az emberben Isten felé. Ez a viszontszeretet konkrét tettekben nyilvánul meg. Minél gyakrabban teszem és minél nagyobb szeretettel, áldozatkészséggel, annál inkább válik erényemmé ez a cselekedet” – mondotta. Befejezésül arra kérte minden magyar testvérét a megyés püspök, hogy „kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében, így teremtsünk békét önmagukban, családunkban, országainkban, s legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében! Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást! Segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését szolgálja!”
A pünkösdi ünnepi szentmise liturgiáját a kegytemplom kórusa színesítette, a rendezvény a himnuszok eléneklésével ért véget gyönyörű napsütésben.
Józsa Zsuzsa Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Barabási Albert László Sepsiszentgyörgyön (Élet és művészet a hálózatokban)
Két rangos eseménnyel indult a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér netWorks című rendezvénysorozata pünkösd vasárnapján: dr. Barabási Albert László fizikaprofesszor, hálózatkutató Hálózatok: a világhálótól a művészeti hálózatokig című előadását a Tamási Áron Színház nagytermében hallhatták az érdeklődők, utána pedig romániai, magyarországi és szlovéniai művészek hálózatokra épülő alkotásaiból álló csoportos kiállítás megnyitójára került sor. A kiállítás augusztus 20-áig látogatható a Magmában.
Az előadás előtt elhangzott rövid felvezetőből megtudhattuk, hogy a hálózatkutatás úttörőjeként ismert Barabási Albert László Csíkkarcfalván született, életének további fontos állomása Csíkszereda, Bukarest és Budapest volt, 1994-ben pedig Bostonban szerezte meg doktori címét. Ezután 2007-ig az Indiana állambeli Notre-Dame Egyetem professzora volt, jelenleg a bostoni Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpontjának vezetője és a Harvard Egyetem orvosi karának oktatója. 2012-től a Közép-európai Egyetem hálózatkutató központjának tanára, aki több fontos könyvet írt a hálózatokról, munkáját pedig számos díjjal, elismeréssel jutalmazták. A szakember sokféle hálózatról beszélt előadásában: az internethálózatról, amely a számítógépeket összekapcsoló fizikai hálózat, a szociális-társadalmi hálókról, amelyek egyik legjobb példája a Facebook-háló, a sejtben található finom hálókról, amelyeken keresztül a fehérjék kapcsolódnak egymáshoz, a galaxisok közötti kapcsolatok hálójáról... Mint mondta, az egyik legismertebb eredménye a hálózatelméletnek a kisvilág-gondolat, amelynek értelmében a világban élő bármely két ember csupán pár ismerősnyire van egymástól. Erről először Karinthy Frigyes írt, aki 1929-ben fogadást ajánlott arra, hogy a világon bárkivel kapcsolatot tud teremteni legfeljebb öt emberen keresztül. Barabási Albert László a hálózatok létrejöttének véletlenszerűségéről és tudatosságáról is beszélt, arról, hogy ezek kialakulása nem folytonosan történik, bizonyos mértékben mégis kiszámítható a működésük. Érdekes volt a Kevin Bacon- és az Erdős-szám néven ismert játékokról, valamint a hálózati csomópontok méretéről és robusztusságáról szóló eszmefuttatása, elgondolkodtató a mű­vészeti hálózatokról szóló elmélete, amelynek értelmében a művészek pályáját nagymértékben az határozza meg, hogy milyen hálózati klaszterbe sikerül bekerülniük. Biológiai létezésünket, képességünket a kommunikációra, a javak és értékek cseréjére számtalan láthatatlan hálózat teszi lehetővé, a sejtjeinkben lévő proteintől és genetikai hálózatoktól a világhálóig, az internetig, valamint a pénzügyi és kereskedelmi hálózatokig – foglalta össze előadását Barabási Albert László, aki szerint ezek a hálózatok általános törvények által szabályozott önszerveződő folyamatok eredményeként jönnek létre, ezért szerkezeti jellemzőik meglepő mértékű hasonlóságokat mutatnak. A világban fellelhető hálózatok kutatása számos eredményt hozhat ezek szabályozását illetően is, lehetővé téve a fertőző betegségek és genetikai rendellenességek gyógyítását, valamint életünk jobb megértését és irányítását a világ minden területén. Az előadás végén hallgatói kérdésekre válaszolt a szakember, majd könyveket dedikált a színház előcsarnokában, utána pedig következett a netWorks kiállításmegnyitó, amelyet a Magma előtti téren tartottak. Az eseményen Kispál Ágnes Evelin, a kiállítás egyik kurátora és Barabási Albert László szólt az érdeklődőkhöz. Kispál Ágnes Evelin elmondta, hogy a kiállítás egy tágabb értelmezési keretben kívánja bemutatni azokat a műveket, projekteket, amelyeknek alapja valamilyen típusú hálózat, kapcsolati rendszer, és ezt kifejtve röviden méltatta is a kiállított alkotásokat. Barabási Albert László a kiállítás hosszú előkészítő munkálatairól és a hálózatban való gondolkodás alapötletéről beszélt, rámutatva: nem meglepő, hogy a művészek egyre inkább hálózatokban gondolkodnak, ugyanis a művészet nem más, mint a tudományos nyelvhez hasonlóan egy nyelvezet, amelyben társadalmunkat, természetünket, környezetünket próbáljuk leírni. Mivel a világ manapság nem létezik kapcsolatok nélkül, az elmúlt években a hálózat nyelve explicitté vált a művészetben is. Elmesélte, hogy egyes kiállított alkotásokhoz személyes köze is van, és nagy élmény volt megtapasztalnia a teljes folyamatot, amelynek során általában megszületik egy képzőművészeti alkotás. Elismeréssel szólt arról is, hogy életében először éppen Székelyföldön lehet tanúja egy hálózati gondolkodáson alapuló kiállításnak, amelyért gratulált a szervezőknek és kiállító művészeknek egyaránt.
 Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Trianon-megemlékezés a bizakodás jegyében
Fél hat után két perccel, a 97 esztendővel ezelőtti trianoni döntés aláírásának időpontjában Sepsiszentgyörgyön is megszólaltak a magyar történelmi egyház templomainak harangjai, megemlékezésre toboroztak az Erzsébet parkba, az egykori országzászló helyére. Több százan gyűltek össze felidézni a magyarság számára tragikus történelmi eseményt, következményeit, ám ezúttal a szónokok többsége keserűség, siránkozás helyett a remény magvait igyekezett elszórni: a történtek dacára is itt vagyunk, van erőnk és hitünk, tenni akarunk megmaradásunkért – hangzott el.
A több mint egy évtizede meghonosított, immár Sepsiszentgyörgyön is hagyománnyá vált trianoni megemlékezést idén a Sepsiszéki Székely Tanács szervezte, és felvezetőként Bedő Zoltán olvasta fel a magyar püspöki kar imáját a trianoni döntésről, majd Gazda Zoltán idézte fel a 97 éve történteket. „Nem feledhetjük Trianont, mert az embertelen hadjárat a magyarság, Magyarország ellen ma is folyik, nemzetünket azóta is megalázzák, hadviselésben szövetkeznek ellenünk ugyanazok. Félnek tőlünk, mert a magyar mindig erős tudott lenni” – fogalmazott. „Nem tántoríthatnak meg korlátaikkal, mert élünk, hiszünk nemzetünk jövőjében, és ezért következetesen küzdünk. Magyar gyermekeket nemzünk, élhető életteret teremtünk számukra, ők meg maguknak, utódaiknak, így tudunk csak megmaradni” – hangsúlyozta Gazda Zoltán. Hasonlóan fogalmazott Nagy Gábor Levente, a Magyar Erdélyért Egyesület elnöke, kiemelve: „Nem függetlenséget akarunk, hanem azt, hogy jogainkat tiszteletben tartsák, megbecsüljenek bennünket, mert nélkülünk Erdély nem lenne olyan, amilyen” – mondott.  Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke  a félig üres vagy tele pohár hasonlatára alapozva sorolta nehézségeinket, sérelmeinket, de mint mondotta: „mégis itt vagyunk, a román hatalom múltbeli és jelenlegi sorozatos és módszeres beolvasztási törekvései ellenére is”. Arra hívta fel a figyelmet, nem mindegy, miként gondolkodik a felnőtt nemzedék, mit ad át azoknak a fiataloknak, akik az elmúlt 20–25 évben úgy nőttek fel itt, Erdélyben, hogy szüleik, nagyszüleik által soha nem tapasztalt tárgyi bőség vette őket körül, nem értik, amikor tragédiáról beszélnek nekik a felnőttek. „Nem panaszkodni kell, nem siránkozni a múlt veszteségein, hanem a pohár félig tele van bizodalmával kell hitet és erőt sugározni, hogy igenis van értelme építkezni, jövőt tervezni itt is, Erdélyben is, Székelyföldön is” – mondotta.  Pethő István, a Magyar Polgári Párt megyei alelnöke arról szólt, hogy a trianoni diktátum nem békét teremtett, hanem tulajdonképpen bekódolta a második világháborút, és ezért senkit nem vontak felelősségre. Mindezt a megjutalmazott trianoni utódállamok asszimiláló politikája követte, a magyarság 97 éve hét utódállamban küzd megmaradásárért, közösségi jogaiért, autonómiájáért – hangsúlyozta Pethő István. Benkő Erika RMDSZ-es képviselő arról szólt, hogy Trianonba majdnem belepusztultunk, de érvényes a magyar nemzetre is a mondás: ami nem öl meg, az megerősít. „Sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját, legfőképp úgy, hogy nem várunk senkitől semmit, ha bízva saját erőnkben, az alkotó akaratban, sorsunkat a kezünkbe vesszük” – hangsúlyozta. „A múlton nem tudunk változtatni, veszteségeinket pedig ezerszer elsirattuk már, most eljött az ideje, hogy abbahagyjuk a jajgatást, előrenézzünk, bízzunk magunkban, és a kezünkbe vegyük a sorsunkat. Az a feladatunk, hogy olyan jobb és igazságosabb világot építsünk itt, a szülőföldünkön, amelyet örökül tudunk hagyni gyermekeinknek, hogy ne kelljen kallódniuk, sodródniuk a nagyvilágban. Muszáj, hogy a székelységnek legyen egy otthona, amely óv, véd és táplál mindannyiunkat. És ezt az otthont nekünk senki sem fogja felépíteni, ez a feladat ránk vár” – fejtette ki Benkő Erika.  Az ünnepség meghívott szónoka, Bayer Zsolt magyarországi publicista együtt gondolkodásra hívta az egybegyűlteket a magyar lélekről, arról, hogyan kellene gyökeresen megváltoztatnunk az önmagunkról való gondolkodást. Rendhagyó irodalomórával kezdte felszólalását: az elmúlt években a legszebb magyar verssort kereső magyarországi közönségszavazáson folyamatosan ugyanaz a két idézet kerül ki győztesen: Petőfitől az „Elhull a virág, eliramlik az élet”, illetve Vörösmartytól a „Most tél van és csend, és hó, és halál”. A magyar lelket tükrözi, hogy mindkét legszebbnek talált verssor az elmúlásról szól. „Igen, ilyen a magyar lélek” – illusztrálta újabb irodalmi példákkal, majd hozzáfűzte: mi lenne, ha ezt tudomásul véve végre azt mondanánk: de micsoda hihetetlen teljesítmény az, amit mi, magyarok 1100 éven keresztül képesek voltunk véghezvinni, mi lenne, ha egyszer az életben fordítva gondolnánk magunkra. Felidézte, hogy a történelem során mily erők mozdultak meg a magyarság elpusztításáért, „és mi mégis itt vagyunk”. Számba vette, hogy a trianoni döntés olyan volt a magyarság számára, mint amikor egy embernek kezét, lábát levágják, majd beteszik egy üres szobába, hogy maradjon életben, ahogy tud. S a világ egyik legnagyobb csodája megtörtént, ez a nemzet életben maradt. Mi ez, ha nem sikertörténet? Miért nem tudunk így gondolni magunkra? – tette fel a kérdéseket. Hogyan másképp tudnánk Trianont megtagadni, zárójelbe tenni, mint hogy éppen  Trianon napján azt mondjuk, ez a mi nemzeti összetartozásunk napja. Véleménye szerint a trianoni döntés századik évfordulóján nekünk, magyaroknak kellene elhívnunk a helyszínre az utódállamok képviselőit szembesíteni azzal, hogy nem tudtak és soha nem tudnak elpusztítani, számonkérni a szerződésben szereplő vállalásokat, köztük Erdélyben a nemzeti önrendelkezés jogát.  A rendezvény végén előbb Czegő Zoltán szavalta el az alkalomra írt versét, majd Kovács István unitárius lelkész mondott imát nemzetünk megmaradásáért, felemelkedéséért, a trianoni sebek gyógyulásáért. A megemlékezésen közreműködött Kanalas Éva magyarországi énekművész.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jóvátételt a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságáért (Trianoni megemlékezés)
Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Szarvason a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen.
„Az nem járja, hogy Európa és a szomszédos államok vezetői csak annyit tudnak mondani erre a történelmi igazságtalanságra, hogy a magyaroknak ideje volna végre túllépniük a régi sérelmeken, hagyjuk ezeket a régi dolgokat” – fogalmazott a politikus a történelmi Magyarország közepét jelző szélmalom mellett elmondott beszédé­ben. „A magyar sebek akkor fognak behegedni, ha nem nyitják fel újra meg újra. Ha a szomszédos államok vezetői és persze a közös Európa dolgában illetékes politikusok végre megértéssel és tisztelettel fordulnak a magyarok nemzeti érzékenysége felé. Ha végre megadják a tiszteletet minden magyar embernek” – mondta Lázár János. A miniszter utalt arra, hogy közeleg a trianoni békediktátum 100. évfordulója. „Ez pedig nem a felejtésre ok, mert mi nem felejtünk. Az évforduló arra ok, hogy végre rendezzük közös dolgainkat, hogy Magyarország és a magyarság jóvátételt, ha nem anyagi, hát legalább erkölcsi jóvátételt kapjon a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságáért, aminek ez a nép a legnagyobb kárvallottja volt, és bizonyos értelemben a mai napig az is maradt” – hangoztatta. „Nem akarunk határrevíziót, és pláne nem etnikai feszültséget, újabb háborúkat Európában vagy bárhol a világban” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: „Ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrjük a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését, meggyalázását. Igenis, ma is mondhatjuk: igaz­ságot Magyarországnak!” Babák Mihály, Szarvas polgármestere köszöntőjében attól óvott, hogy második Trianon következzen. A migrációs válságról beszélve arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkban ismét meg kell védenünk hazánkat, szülőföldünket. Zalai Mihály, a Békés megyei önkormányzat elnöke arról szólt, hogy 1919-ben a megszálló román csapatok valósággal kifosztották Békés megyét, és majdnem sikerült elérniük, hogy a román határ a Tiszáig terjedjen. Mint a Partiummal szomszédos megye vezetője azt hangsúlyozta: „Amíg itt élünk, addig felelősek vagyunk minden magyarért a Kárpát-medencében.” Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő azt emelte ki, hogy a határon túlra szakadt magyarság másképpen éli meg a mindennapokban a trianoni tragédiát és annak hatását, de óriási támasz számukra, hogy érzékelik: az anyaország velük van. Az Egyesült Államokban élő magyar közösségek is megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról. Chicagóban a Szent István király katolikus templomban a hagyományos Hősök napja-ünnepségen szentmisével, majd Trianonról szóló műsorral emlékeztek a helyi magyarok. Az ohiói Clevelandben a Lelkek érintése című koncert és előadás várta az érdeklődőket. New Brunswicban néptáncfesztivált tartottak, New York városában pedig előadást rendeztek a Magyar Házban. A New York-i Széchenyi István Társaság és a magyarországi Sárospatakról érkezett Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület közös szervezésében tartott, Mert ez maradt című előadáson a magyar emigráció életérzéséről szóltak, s egyúttal 1956 hőseinek emlékét is megidézték. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A magyarság harmada – mintegy 3,2 millió ember – az új határokon túlra került. Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvény kimondta: „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.” Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy botrány apropóján
A botrányról botrányra bukdácsoló egyik legfiatalabb politikai alakulat, a Mentsétek meg Romániát (USR), amely ellen februárban indult bűnvádi kivizsgálás pénzmosás, sikkasztás, érdekellentét, választási kampány törvénytelen finanszírozása vádjával, és amely arról híres, hogy a tavaly decemberi, heteken át tartó, úgymond korrupcióellenes utcai tüntetések egyik társszervezője, fő mozgatója és politikai haszonélvezője, újabb botránnyal gyarapította „politikai patrimóniumát”, amely a szervezet vezetőjének lemondásához, sőt a pártból való kilépéséhez vezetett.
Nem áll szándékunkban az USR elemzése, nem érdemes időt, energiát pazarolni rá, papírt, ceruzát koptatni miatta. Arról azonban lehet és kell is szólni, hogy milyenek az ország különböző hatalmi ágainak a képviselői, milyen parlamentünk, kormányunk, elnökünk van, és a politikai pártok, vezető politikusok hogyan vezetik félre azokat, akiknek a szavazatai juttatták őket funkcióhoz és – tette hozzá egyik ismerősöm – minden földi jóhoz.
Mert nyílt titok, nem volt és ma sem egyedi eset az USR körüli korrupciós botrány. Az évek során számos politikát és politikust érintő korrupciós ügy robbant ki, amelyek legtöbbje nem fejeződött be, de amelyek, ha másra nem, arra jók voltak, hogy megrendítsék a választók bizalmát, és az egyszerű emberek korrupcióval azonosítsák a politika „nagyjait”, azokat, akik milliók sorsáról döntenek.  Nem csoda, hiszen évtizedeken át azt tapasztaltuk, hogy mihelyt valaki közel jutott a hatalomhoz, saját tulajdonának tekintette, és nyakló nélkül zsebelte be a közpénzeket. Sokan és sokszor feltették a kérdést: miért lopnak a politikusok? A kérdésre egy jó nevű román értelmiségi, aki valamikor maga is volt miniszter, sőt elnöki tanácsadó – tehát tudja, mit beszél – nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy azért, mert van rá lehetőségük. És mert nagyon csábító számukra, hogy annyi pénz fölött rendelkeznek, amelyet igaz ugyan, hogy az állampolgárok javára kellene fordítaniuk, de mit tehetnek, a csábítás nagy, és a kezük ragad, tapad. Ráadásul mentelmi joggal is rendelkeznek, tehát legyőzhetetlenek. Illetve annak képzelik magukat. Természetesen van kivétel is, tisztelet nekik. 
És nem csak egyénekre jellemző, amint a fenti példa is mutatja: érvényes a szervezetekre, pártokra is, egészen a legmagasabb szintű állami méltóságokig. Akik a kampányban ígérnek mindenféle országprojektet, kormányprogramot, ilyen-olyan, a Kánaánt előrevetítő stratégiákat, amelyekről a választások másnapján teljesen megfeledkeznek. 
Politikai botrány persze mindig lesz, állandóan lesznek ravasz politikusok is, és lesznek olyan választók is, akik újra és újra elhiszik majd a hamis ígéreteket.
MÓZES EDITH Népújság (Marosvásárhely)