Ajándékként született alkotások
Kós-örökség
Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai címmel nyílt kiállítás az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székhelyén, Sepsiszentgyörgyön. A nagy érdeklődésnek örvendő eseményt megtisztelte jelenlétével az alkotó lánya és egyben hagyatékának örököse, Kós Katalin is.
Kopacz Attila házigazda köszöntő szavai után Gál Hajnalka, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa Kós András személyes rendeltetésű szobrairól és faragványairól megfogalmazott gondolatait osztotta meg a szép számú hallgatósággal. A tárlatot megnyitó Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az általa nagyra tartott művész méltatása mellett kitért a család, valamint a kolozsvári Farkas utcai református gyülekezet tulajdonában lévő életművet fenyegető veszélyekre is. Nem megfelelő tartósítás esetén ugyanis a túlnyomórészt fából készített szobrok tönkremehetnek. Éppen ezért ennek megelőzéséhez felajánlotta az általa vezetett intézmény segítségét.
Kós Katalintól megtudhattuk, hogy a jelen kiállítás anyagának túlnyomó részét azon ajándéktárgyak alkotják, mellyel édesapja egy-egy ünnep vagy évforduló alkalmából megörvendeztette szeretteit. Köztük található az a fa kottatartó, melyet annak idején zenei középiskolába járó lánya számára készített.
Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának kurátorszerepét is betöltő vezetője a művész néhány gipszmintában maradt alkotására hívta fel a figyelmet, melyek ércbe öntése az utókorra vár. Az elhangzottakat Stan Katalin, Bukarestben élő zenekritikus román nyelven is összefoglalta, Constantin Muşat hegedű és Ioana Ionescu zongorajátéka pedig az eseményhez méltó hangulatot teremtett.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy Ödön csíkszeredai szobrászművész
Június 12-én, Hétfő délután elhunyt Székelyföld egyik legnevesebb szobrászművésze, a Csíkszeredában élő Nagy Ödön. A művészt a Petőfi utcában, hirtelen érte a halál.
Információink szerint a Majláth Gusztáv-Károly tér és a Petőfi utca találkozásánál váratlanul összeesett a művész. Két mentőautó is a helyszínre sietett, újraélesztést alkalmaztak nála, hosszú perceken keresztül küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteni. Feltehetően szívinfarktus okozta a halálát, a kórbonctani vizsgálatokat kedden végzik el.
Nagy Ödön 1957-ben született Marosercsén, Marosvásárhelyen végezte a művészeti líceumot, majd Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán a kerámia-üveg szakon tanult. Haláláig a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum tanára volt.
Számos köztéri alkotást készített. Munkáit nemcsak a Székelyföldön, hanem Magyarországon több településén is megtekinthetik. Csíkszeredában a legismertebb művei a Gál Sándor-szobor, a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán található Petőfi-szobor, az angyalok a Milleniumi Templom üvegkupolája mellett, valamint a volt politikai foglyok emlékműve.
K. B. maszol.ro

Hungaria Archiregnum – Száz év magány
Bogár László (sz. 1951) magyar közgazdász, politikus, volt országgyűlési képviselő, egyetemi oktató, publicista írása egy új könyv kapcsán jelent meg a Magyar Hírlapban. Érdemes elolvasni.
Amint a politikai hatalom kiszabadul a szent uralma alól, megszűnik a törvényesség és a rend, eluralkodik az anarchia és a káosz.
A magyar nemzet nevű emberi közösség belépett a Trianon nevű nemzeti tragédia lezajlásának századik évébe, és ez egyúttal az ugyanebben a történelmi alapkonfliktus-sávban lezajló első összecsapás, a pozsonyi csata 1110. évfordulóját is magával hozza majd. És ha hozzátesszük, hogy 2026-ban a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára emlékezünk, akkor mindnyájan érezhetjük, hogy megrendítő erejű szakrális tér-időbe készülünk belépni.
Most ehhez a belépéshez, és az azt követő úthoz ajánlanék szellemi útravalót. A Két Hollós Könyvkiadó nyilván e szakrális tér-időbe való belépés szellemi segítésére jelentette meg a Hungaria Archiregnum című kötetet, amely nyolc szerző egy-egy kiváló tanulmányát tartalmazza. A könyv bemutatása reménytelen feladatnak látszik, mégis erre tennék kísérletet, elsősorban nagy történelmi tragédiáink, Mohács és Trianon szemszögéből megítélve. Amely tragédiákra hajlamosak vagyunk mint évszámokra tekinteni, lezárt történelmi eseményeknek látjuk őket, pedig ezek folyamatok.
Olyan folyamatok, amelyek konkrét megjelenésük előtt is hatottak már, és hatásuk sok évszázaddal lezajlásuk után is „dolgozik” majd a magyarság lelki, erkölcsi, szellemi mélyszerkezetében, és e könyv elsősorban ezt segíti megérteni. Azt, hogy a nagy történelmi tragédiáink azért következhettek be, mert „eloldottuk” magunkat a szakralitástól, és az ezt számunkra megtestesítő Szent Koronától. A címben jelzett száz év magány a szakrális gyökerei-től önmagát megfosztó magyarság „magányossága”, de egyúttal a Szent Koronáé is, méghozzá kettős értelemben is.
Mert mind a pozsonyi csata óta eltelt ezeregyszáztíz év, mind az európai emberiség szépreményű szakrális kísérlete a kora keresztény szakrális univerzum felépítésére, amelyről Vass Csaba kötetbeli ragyogó elemzése minden eddiginél pontosabb képet nyújt, és amely nagyjából ezerháromszáz éve tart, e nagy ívű folyamat közepén kettéválik.
A hatalmas időív második fele mindkét esetben a deszakrális hanyatlás kora. Ez a hanyatlás az európai szakralitás egészében az 1300-as években kezdődött el, és 1513-ban, amikor az első „kufár pápa” ült (Giovanni di Medici, X. Leó néven) a pápai trónra, már visszafordíthatatlanná is vált. A magyarság esetében egy évszázaddal később a Hunyadiak elpusztításával az utolsó esély is elenyészik, és az elmúlt ezeregyszáz év második része (Mátyás halála után) már a visszafordíthatatlan hanyatlás korszaka.
A kötet szerzői arra a drámai kérdésre keresik a választ, hogy mi is ennek a végzetes „átfordulásnak” a legmélyebb oka, a magyarság esetében miért marad magára a Szent Korona, és a Szent Korona szellemi oltalma alól önmagát kivonva miért hullik szét a magyarság. Molnár Tamás kötetbeli dolgozata a Szakralitás és legitimáció címet viseli, és ez önmagában is sugallja, hogy minden evilági időbeli hatalom csak akkor képes a felelősségére bízott közösséget a „jó gazda gondosságával” igazgatni, ha felhatalmazását az „örök időből” nyeri.
Ezt jelzi, hogy a szakrális tér-időben minden uralkodó akaratának kinyilvánítását azzal a formulával kezdi, hogy „Isten kegyelméből… ura”. E szakrális felhatalmazás helyét, amely mögött az emberen túli és az ember által meg nem ítélhető transzcendens lényeg húzódik meg, a nyugatias modernitás globális diktatúrája alatt álló világban a „népfelség” mesterségesen összetákolt hamis és életveszélyes mitológiája vette át. A nyugatosodó emberiség így önmaga hamis és tökéletesen önkényes létfelélő és végső soron önpusztító „istenévé” válik. Ahogy Molnár Tamás írja, „meg akar szabadulni a világegyetemben megnyilvánuló isteni »gyámkodástól«, ezért eleve tagadja a szent szükségességét a társadalmi valóságban”.
Amely társadalmi valóságot mindezek után már nem szellemi, hanem anyagi konstrukciónak tekinti. Ennek álságos képtelenségét Vass Csaba szellemesen ábrázolja kötetbeli dolgozatában, amikor arra utal, hogy a magyar „anyag” és a latin „materia” fogalma arra az „anya” szóra épül, amely mögött nyilvánvaló módon a szakrális ősanya, a legősibb időkben is már a mindenség szakrális szülőjének tekintett őslényeg áll. Vagyis a nyugatias modernitás tudományának az „anyagra”, a „materiális” alapokra hivatkozó tudósa nem akar szembesülni azzal, hogy amiről beszél, az egy ősi szakrális megközelítés legmélyebb szellemi talpazatát a nyelvben máig is hordozó összefüggés. „Amint a politikai hatalom kiszabadul a szent uralma alól, megszűnik a rend és a törvényesség, eluralkodik az anarchia és a káosz” fejezi be gondolati ívét Molnár Tamás.
A világ mai és jövőbeli állapotát aligha lehetne ennél pontosabban leírni. S hogy mi volna a teendő? A könyv szerzői különböző értelmezési keretbe ágyazva és más-más fogalomkészlettel leírva, de ugyanarra a következtetésre jutnak. Tóth Zoltán József kötetbeli dolgozata megrendítő pontossággal mutat rá arra, hogy a Szent Korona a magyarság létenergiáinak legfőbb hordozója, és így a magyarság mindenkori állapota pontosan tükrözi a szakralitáshoz és a számára azt megtestesítő Szent Koronához való szellemi viszonyát.
 Végül álljon itt Vass Csaba dolgozatának és egyben az egész kötetnek is talán a leginkább „lélekemelő” üzenete a „száz év magány” kietlenségéből való kilábalásra.
„A magyarság létfeladata, hogy mintát nyújtson a világ népeinek arra, hogy miként lehet az egyetemes szeretet időtlen ős-forrásából táplálkozó szakrális közösségét egy adott anyagi-fizikai térben megszervezni és működtetni mindenki üdvére.”
Hinnünk kell, hogy így is lesz. http://itthon.ma/szerintunk 

Nemzetünk sorsa – Eszmecsere a magyar identitás 21. századi őrzőivel
A fenti címmel jelent meg Csóti György könyve az idei Ünnepi Könyvhétre. A szerzőt a Vörösmarty téren, egy könyvsátor előtt kerestük fel, ahol egy órán át dedikálta kötetét. Utána szívesen beszélt róla olvasóinknak.
Eléggé mellbevágó címet választott, mert mindenki, aki egy kicsit is érzékeny arra, hogy hol él, milyen kultúrában született és milyen nyelven beszél, annak fontos nemzetünk sorsa. Nyilván sokan követték néhány éve az Unio című tévéműsort, amelyben Csóti György a riporter szerepét vállalva beszélgetett az általa meghívott személyiségekkel.
Hat év: 2005 és 2011 között volt 207 adás, abból válogattam ki 41-et. Nehéz volt kiválasztani, mert annyi kitűnő emberrel beszélgettem, de így is örülök, hogy megjelenhetett közülük a könyvben negyvenegy. Három témakör köré csoportosítottam a válogatást: az értelmiség felelőssége, a másik a politikus kötelessége és a harmadik a kultúra nemzetmentő szerepe.
A megszólaltatottak között vannak, akik kétszer is szerepelnek…
Sőt! Csoóri Sándor, Duray Miklós és Szörényi Levente háromszor is.
Szörényin kicsit csodálkozom.
Az István a király miatt egyértelmű volt, hogy szerepel a műsorban, aztán a Holdvilág-árok kutatásai miatt lett újból szereplő, ő sok izgalmas témát előhoz a régi történelemből, például a pozsonyi csatát, amelyről alig esik szó. Egyáltalán, a honfoglalás és István közti időszakot nagyon elhanyagolja a történetírásunk. Pedig a Pozsonyi Csata, 907-ben, voltaképpen a honfoglalás befejezése volt.
És állítólag tananyag a West Point Akadémián, nálunk talán nincs is a tankönyvekben.
Most már jelent meg róla könyv, beszélünk róla, mert jó tudni, hogy 907-ben a frank uralkodó vezetésével összeurópai hadak indultak el a magyarok ellen, hogy kisöpörjék innen. A Duna két partján vonultak fel, a folyón pedig a hajók a lőszerekkel, élelmiszerrel megrakodva. A magyarok talán tizedannyian voltak, mégis súlyos csapást mértek rájuk, úgyhogy menekültek innen, óriási volt a veszteségük, aztán 70 évig nem merészkedtek a környékre.
A pozsonyi csatáról érdemes lenne hosszabban beszélgetni, hiszen egyik meghatározó eseménye volt az Árpád-kornak, de azért is, hogy hogyan foglalkozunk ma a történelmünkkel, és mit tartunk fontosnak belőle, illetve mit nem. S ezzel máris visszakanyarodtunk a könyvéhez, amelyben az Értelmiség felelőssége fejezetben van egy beszélgetése a Kanadában élő Magyaródy Szabolccsal a nemzet propaganda kérdéséről. Hát ez a gond az interjú óta sem oldódott meg.
Sajnos, nemzetpropaganda száz éve nincs Magyarországon. A hiba és a mulasztás a 19-20. század fordulójáig megy vissza. Az okainak elemzése meghaladná ennek a beszélgetésnek a kereteit, de azt le kell szögeznem, hogy a nemzetpropaganda hiánya nagyon súlyos mulasztása a magyar politikának, külpolitikának, hiszen kedves barátaink északon és délkeleten, csehek, románok – a szlovákok később kerültek a képbe – hihetetlenül nagy propagandát fejtettek ki a magyarokkal szemben – hazugságokkal, történelmi hamisításokkal. Magyaródy Szabolcs egy igazi szürke eminenciás, közel 90 évével óriási energiával dolgozik, kanadai, egyesült államokbeli nyugdíjas magyarok pénzén adnak ki könyveket, újságot, szerkeszt honlapot, amelyekben a történelmi igazságot, másrészt a jelenlegi helyzetet tárja fel. Önfeláldozóan végzi fontos munkáját, sajnos nem eléggé ismert a neve, de ő nem is azért dolgozik, hanem hogy a magyarság jó hírét keltse a nyugati világban.
Egyik páratlanul fontos akciója, hogy a szomszédos országok nyelvén megjelentette a Kárpát-medencében együtt élő nemzetek, nemzetiségek hiteles történetét.  Egyébként miért jobb az ő nemzetpolitikájuk?
Egyrészt mert van, mert csinálják. Ilyen egyszerű. Hogy jobb-e, abban nem vagyok biztos, mert amikor kiderülnek a hamisítások, hazugságok, az visszaüt. Sajnos, olyan alattomos módszerekkel dolgoztak a 20. században, lehet, hogy még ma is, hogy például kilopják a nyugati egyetemi könyvtárakból, nagy közkönyvtárakból azokat a könyveket, amelyek a magyarságot kedvező színben tüntethetnék fel, mert a valóságot írják. Úgy értem a kilopást, hogy kikölcsönzik és nem viszik vissza. Kifizetik az árát, mondván, hogy elveszett. Ezt ügynökök csinálják. De az sem ritka, hogy a csak helyben olvasható munkákból, például kódexekből kimetszik azokat a lapokat, amelyek a középkori Magyarországról hiteles képet adnak. Ezzel párhuzamosan saját könyveikkel elárasztják a világot, nem is eladásra szánva, hanem ajándékként. Ha az ember bemegy egy amerikai könyvtárba és beüti, mondjuk Masaryk nevét, akkor a gép rögtön 250 címet kidob, de ha beírja, hogy Bethlen István vagy akár Antall József, akkor nulla a találat, esetleg egy.
Ön azt mondta, hogy a hamisítás visszaüt. Ne haragudjon, de ezzel vitatkoznom kell. Lehet, hogy nyugati egyetemek professzori köreiben mosolyognak például a dákoromán elméleten, bizonyára cáfolják is, de ez a nagyközönséghez nem jut el.
Ennél is rosszabb a helyzet. Gál Kingával beszélgetek a Politikus felelőssége című fejezetben, s ő mesélte, hogy egy képviselőtársa az Európai Parlamentben pár éve azt kérdezte tőle, hogy a magyarok mikor települtek át Szlovákiába, milyen politikai, gazdasági okból? Kérdezte ezt 2006-ban! Ehhez képest az én élményem régebbi, tőlem 1991-ben egy londoni hivatalos vacsorán a közép-európai térséggel foglalkozó brit külügyi referens kérdezte ugyanezt, csak Romániával kapcsolatban. Szóval a helyzet katasztrofális, de talán ma már az Európai Parlamentben Gál Kingáéknak és másoknak köszönhetően kezd tisztulni a kép legalábbis azokban a képviselőkben, akik külügyekkel foglalkoznak. Nem biztos, hogy a többiekben is, és így persze hogy nem tudunk támogatókat találni fontos nemzeti ügyeink megoldásában.
Mi az, amivel most foglalkozik, természetesen azon kívül, hogy a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójaként van tennivalója elég, de hasonló műsorra, vagy könyvre készül-e?
Írok most is, őszre jelenik meg új könyvem „Magyarok Kárpát-medencében” címmel, de fő tevékenységem most az intézetünk. Vagy 27-28 évig dolgoztam külpolitikai, ezen belül nemzetpolitikai területen, s ebben legfőbb törekvésem az, hogy az elszakított területeken élő nemzetrészeknek autonómiát kell teremteni. Személyelvű, kulturális vagy területi autonómiát, illetve ezek kombinációját, teljes körűen. És eltelt negyedszázad, s még mindig nagyon messze van az autonómia. Csíráit láthatjuk a Vajdaságnak nevezett Bácskában, de ez még csak a kezdet. A székelyek is harcolnak érte, ez napirenden van nálunk, de a bukaresti parlamentben még nem. Sajnos, rövid időn belül nem látom a lehetőséget, hogy megvalósuljon. Ugyanakkor rohamosan fogy a magyarság az elcsatolt területeken. Ezért az a felismerés vezetett a Kisebbségi Jogvédő Intézethez, hogy tűzoltó munkát kell végeznünk, addig is, amíg megvalósul az autonómia, amelyről mint célról nem mondunk le. Két dologra kell koncentrálnunk: megélhetés és jogbiztonság. Tehát, hogy legyen munkájuk, emberi élethez való jövedelmük a magyaroknak a szülőföldjükön. Ez nagyon komplex probléma, ebben a magyar államnak, magyar vállalkozóknak is segíteniük kell.
Ez túl nagy terület egy ilyen kis civil szervezetnek mint a miénk, de a jogbiztonság ügyét vállalni tudjuk. Azt, hogy minden magyarnak legyen jogbiztonsága, ha magyarsága vagy vélhetően magyarsága miatt – gondolom, értik, mire utalok – jogsérelem éri, akkor ne maradjon védtelenül. Ezért intézetünk keretein belül az elszakított területeken körben a Kárpát-medencében ingyenes jogsegély szolgálatot biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy bárki, akit sérelem ér, bemehet irodánkba, ahol tanácsot, segítséget kap térítésmentesen. És ha bírósági ügy lenne, akkor a jogi képviseletet – szintén ingyenesen – az ott élő ügyvédeink biztosítják. Nyári egyetemeken képezzük tovább a joghallgatókat, kezdő jogászokat a feladat ellátására. És itt hadd mondjam reklámként, hogy a www.kji.hu honlapon minden további információ rendelkezésre áll.
Visszatérve a most megjelent könyvére, amelynek televíziós interjúi óta hét-tizenkét év telt el, ez kinek hosszú, kinek rövid idő személyesen is, a körülmények változásához képest is. Mikor befejezte az összeállítást, mit érzett, mennyit változtatott az idő múlása az akkor elhangzottakon? Megmaradtak-e az akkori problémák, vagy megoldódtak, megőrizték vagy elveszítették aktualitásukat?
Ezt döntsék el az olvasók. Abban segítem a tájékozódást, hogy minden beszélgetés végén megjelölöm az időpontját. Mert csak úgy lehet értékelni, ha visszagondolunk, hogy akkor ki volt kormányon, milyen politikai, gazdasági, társadalmi viszonyok voltak az országban. Nyilván néhány dolgon már túl vagyunk, amit akkor nagyon sötéten láttunk, de fontos, hogy az olvasó bele tudjon helyezkedni abba az időbe, világba, amiben a beszélgetés készült. Az ítéletet, értékelést rábízom az olvasóra.
Cservenka Judit - Felvidék.ma

Megtartó kapcsok
Öröm az egykor egy önkormányzat irányította hármas településnek, Sepsikőröspataknak, Kálnoknak és az azóta önálló utakon járó Árkosnak, hogy nem fogyó baráti szeretettel ápolja azt a testvértelepülési kapcsolatot, amely negyedszázada jött létre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr városa és a mi három sepsiszéki falunk között.
Az alföldi erdőtelepítés atyja, Kaán Károly (1867–1940) születésének 125. évfordulója és a negyedszázados baráti viszony volt az, ami miatt tőlünk is egy küldöttség utazott a kettős évfordulón abba a városba, amelyet többszálú régi kapcsolatok is fűznek Háromszékhez. Kaán Károly munkásságában mondhatni hasonmása volt az erdőtörvény atyjának, a sepsikőröspataki és kálnoki Bedő Albertnek. „Azt tekintem feladatomul, hogy tájékoztatást nyújtsak a természet kultusza mindenrendű művelőjének, felköltsem az érdeklődését a természetvédelem és a természeti emlékek gondozására, természeti kincseink védelmére” – mondta és írta 1931-ben Kaán Károly.
A mi hármas településünket több emlék köti Mezőtúrhoz. Az ottani református kollégium tanára volt Árkosi Benkő Gyula, az egyik terem az ő nevét viseli. Árkoson a Kaán Károly Alapítvány állított emléktáblát. Mezőtúr történetének kutatói, jelesen levéltárosai a bodoki Fodor fivérek voltak, egykori önkormányzatának „jogtudora” pedig sepsikőröspataki Asztalos György jogász, akinek szép emléktábla örökíti meg nevét szülőfalujában. Történelmi szálak ezek, amelyek serkentői a hármas település jelenlegi kapcsolatainak is. Nem beszélve a lepergett negyedszázad lelki-baráti kötődéseiről, amelyek már mély gyökeret hajtottak!  A XXV. országos természet- és környezetismereti versenyen a mai Magyarország 25 iskolájának tanulócsoportjai vetélkedőn emlékeztek Kaán Károlyra abban a mezőtúri református kollégiumban, amely az ország egyik legrégibb történelmi skólája, hiszen alapítása 1530-ra nyúlik vissza. A kollégium a helybeli református egyházközség tulajdona, a mezőtúri tanulók ez alkalommal is színvonalas emlékműsorral idézték a reformáció félezredik évfordulójának jelentőségét, és dr. Krizsán Józsefné Józsa Piroska, a hármas település kedves Piroska nénije beszélt a verseny 25 éves történetéről és hozadékáról. Túl azon, hogy a vetélkedőn tiszteletét tette a téma számos magyarországi tudós személyisége, számunkra elégtétel volt, hogy – a szabályok miatt ugyan versenyen kívül – a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola két ötödik osztályos tanulója, Marhát Apollónia és Bálint Balázs is sikerrel vett részt, bemutatták a községközpont természeti értékeit, azok védelmének fontosságát. Felkészítő tanáruk Gaál Zsuzsa volt.  A jubileum három napra terjedő programjának része volt az a terepgyakorlat, amelynek hozadékára sokáig visszaemlékezünk. A Szabadszállás – a Hortobágy egy részének megtekintése –, Karcag és Tiszaigar települések útvonalán megszervezett terepgyakorlatot az útvonal kitűnő ismerője és idegenvezető szakembere, dr. Tóth Albert vezette. Számunkra az amúgy egyhangúnak hitt Hortobágy marad emlékezetes, nem is gondoltuk volna, hogy annyira változatos és ritka fajokkal bővelkedő növényvilágon legel ott a gulya. Élmény volt a kánikulai árnyékban ismerkedni a szabadszállási Erzsébet liget faritkaságaival, a karcagi, de különösképpen a tiszaigari nagy kiterjedésű arborétummal. Mindvégig madárdal kísért bennünket, a környék madárvilágának jó ismerői intettek mindenhol csendre, hogy hallgathassuk a vidáman éneklők csicsergését-dalait. A Tiszaigari Arborétum a Tisza-tó közelében található. Története 1867-ig vezethető vissza, amikor Széky Péter sétakert építésébe kezdett. A kéthektáros területet lépésenként húszhektárosra bővítették, az év minden napján látogatható. Az arborétum fő funkciója, hogy megőrizze a keményfaligetek megmaradt egyedeit, és azokat a növénykert más hazai és tájidegen fajaival együtt gondozza, fejlessze. Jelenleg több mit 400 növényfaj tekinthető meg benne. Az arborétum természetvédelmi terület. A magyar vendégszeretettel is itt, a csoda világában ismerkedtünk, ahol a tudomány mellett a terített asztalon ízleltük az igazi magyar sertéspörköltet, a lekváros buktát, nemkülönben a homoki szőlők levét. Az arborétum szélén, a Tiszai-hátság változatos vidékén fotózhattuk Mátyás király tölgyfáját. Az évszázados fához itt is monda kötődik. Amikor a király erre járt, ennek a fának az árnyékában pihent meg, itt sütötte meg szalonnáját. Védett fának nyilvánították – tájékoztatott Blaskó Mihály, az egység igazgatója, aki maga is szakember, mint Erdély-ismerő szeretettel fogadott, hiszen néhány évvel ezelőtt a marosvásárhelyi Sapientia egyetemen a fásítási és kertészmérnöki órák előadója volt.  A mezőtúri nagy vetélkedőn a gyermekek remekeltek mind természetismeretből, mind előadó-művészetből. Volt, aki a Verpeléti Várhegyet, más a virginiai holdrutát, lakóhelyét, Zombát, Csepel szépségeit és rémségeit, a Zselici erdő varázslatos vidékét, a rábaközi tájat, a Naszály-hegy természeti értékeit, a szarkát mutatta be.  Képviseltette magát a jubileumon a földművelésügyi minisztérium, a kollégium vezetősége, Mezőtúr önkormányzata, az Ásotthalmi Erdészeti Szakközépiskola, az Országos Erdészeti Egyesület és Sepsikőröspatak önkormányzata Kisgyörgy Sándor polgármester és erdész személyében. A háromszéki három település és Mezőtúr kapcsolatának ünnepi felidézésére július 22-én a Kőröspataki napok alkalmával kerül sor, ahol jelen lesznek mindazok, akik ennek ottani és helyi megteremtői-fenntartói voltak és azok ma is.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nehezen került vissza a magyar felirat
Hosszas egyeztetés után ismét kikerült a Kolozs megyei Méra bejáratához a kétnyelvű, a román és a magyar megnevezést is tartalmazó helységnévtábla, amelyet útfelújításra hivatkozva távolítottak el, a munkálatok után viszont csak a román feliratot tették vissza – tájékoztatott közleményében az RMDSZ. Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke rámutatott: Kisbács köz­ség – amelyhez Méra tartozik – RMDSZ-es tanácsosai többször is jelezték a polgármesternek a hiányosságot, de a probléma nem oldódott meg.
Csoma Botond ezért két beadványt is benyújtott a prefektúrára, és személyesen felvette a kapcsolatot Florin Mureşan elöljáróval, míg végül megoldódott a magyar felirat kérdése. Az elmúlt időszakban az RMDSZ Kolozs megyei szervezete összesítette azokat a településeket, ahol nem tartják be a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásait, noha a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. Ezeken a településeken a helyi tanácsosok segítségével kívánják betartatni a jogszabályt, ha pedig ez nem vezet eredményre, a mérai ügyhöz hasonlóan a prefektushoz fordulnak. (Krónika)
ANTISZEMITA FALFIRKÁK. Antiszemita feliratok jelentek meg a kolozsvári neológ zsinagóga falán. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke arról tájékoztatott, hogy a rendőrségen és más illetékes hatóságoknál is panaszt tesz ez ügyben. Mint elmondta, a zsinagóga (amely egyben a haláltáborokban elpusztult észak-erdélyi zsidóság emléktemploma is) utcára néző falán holokauszttagadó felirat és egy áthúzott Dávid-csillag jelent meg. „Nagyon súlyos, ami történt” – tette hozzá a zsidó hitközség elnöke. Holocaust never happened – olvasható a zsinagóga falán, valamint a fekete festékkel áthúzott Dávid-csillag alatt ez a felirat: Toate cele bune (Minden jót). A kolozsvári neológ zsinagógát 1887-ben építették, a templom ma műemlék. (Agerpres)
LEZUHANT EGY MIG. Gyakorlórepülés közben lezuhant tegnap a román légierő egy MiG–21 LanceR típusú repülőgépe a Fekete-tenger partvidékén, a Konstancát kiszolgáló Mihail Kogălniceanu repülőtértől néhány kilométernyi távolságra. A pilóta katapultált. A védelmi minisztérium közleménye szerint a gép a bolgár légierővel közösen szervezett Thracian Eagle 2017 hadgyakorlaton vett részt, leszálláshoz készülődött, amikor a pilóta súlyos motorhibát jelentett. A MiG–21-es a lakott térségektől távol zuhant le és kiégett. A konstancai mentőszolgálat a pilótát a roncs közelében eszméletlen állapotban találta, később azonban magához tért, állapota stabil. A hírtelevíziók értesülései szerint a pilóta súlyos gerincsérülést szenvedett. Az utóbbi két évtizedben a román légierő több mint húsz MiG–21-ese hajtott végre kényszerleszállást vagy zuhant le. A korábban 110 vadászgépből álló flottában mára körülbelül 30–40 harcképes gép maradt. (MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fókuszban a regionális és kisebbségi nyelvek Ülésezett az ELEN Választmánya
Két hét múlva tárgyalja a Romániáról szóló jelentést az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartája Titkársága – derült ki a hétvégén az ELEN Valenciában megtartott választmányi ülésén, amelyen a testület tagjaként jelen volt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke is. A testület tagjai közt találhatók még a baszk, katalán, galíciai, asztúriai, gall, skót, ír, okszitán nyelv népszerűsítéséért dolgozó regionális szervezetek képviselői is.
Az EMNT és az SZNT közös árnyékjelentést küldött a nyelvi charta romániai alkalmazásával kapcsolatban, és ez év április elején a charta szakértői találkoztak Kolozsváron az árnyékjelentések készítőivel. Sándor Krisztina elmondta Sixto Molinának, az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartája Titkársága vezetőjének, hogy remélik, az általuk megfogalmazott hiányosságok és szempontok megjelennek majd az Európa Tanács által szeptemberre várható jelentésben.  Az ülésen részt vevőkkel Sándor Krisztina ismertette az elküldött árnyékjelentéssel kapcsolatos tudnivalókat, valamint a Romániában az RMDSZ által beterjesztett közigazgatási törvénymódosító javaslatcsomag nyelvhaszná­latra vonatkozó kedvező javaslatait. Ugyanitt szóba került a FUEN által elindított aláírásgyűjtés is, amely Minority SafePack néven vált ismertté. Az ELEN 44 európai nyelvi közösség tagságával működő hálózat, amely a különböző európai kisebbségi és regionális nyelvek egyenlőségéért küzd. Az EMNT 2014 novemberében csatlakozott hivatalosan is a szervezethez. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Találkozások (Békési levelek)
A besűrűsödött június találkozások sorát hozta. Előbb Rimaszombat, ahová a Katolikus Értelmiségiek Szövetségének elnöksége „rándult ki” együttműködési szerződést kötni az ottani hasonszőrű mintegy 90 fős csapattal. Egykoron szimplán Felvidék, ma Szlovákia. Egykoron a lakosság 98 százaléka magyar, mára ez 35-re apadt. Kivándorlás, fejlesztések hiánya, államnyelven csaknem minden.
De a főtéren magyar könyvesbolt, ahol a legbelső teremben megtalálhatók minden egykori „történelmi” terület könyvkiadóinak anyanyelvi kiadványai. És egy nem fiatal, de elszánt társaság, akik – elmondásuk szerint – próbálják visszaszerezni a tartásukat. S ez nagy szó. No, meg a katolikus templom, ahol ugyan nincs magyar pap, de van magyar mise. Úgy, hogy a szlovák lelkész megtanult magyarul. Kicsit palócosan, de lelkesen és szépen beszélve. Le a kalappal előtte.
Aztán Kolozsvár, ahol nemcsak KÉSZ-esként, nemcsak erdélyi születésűként, hanem békésiként is köszöntöttek minket Sándor-Kerestély Feri barátommal, mert megtisztelő feladatként elkísérhettük országos elnökünket és irodavezetőnket. Az utazás célja ugyanaz volt, mint Rimaszombaton: aláírni a megállapodást a mi szervezetünk és a nemrég megalakult Keresztény Értelmiségi Kör Kolozsvár nevű szervezettel. No meg az is, amit Felvidéken is megtettünk: bemutatni kiadványunkat, a Kárpát-medencei Népénektár című vaskos és szép könyvet, amely régiónként (anyaország, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély) 50–50 olyan népi egyházi éneket tartalmaz, amelyeket ilyen terítésben és merítésben még nem adott ki senki. Szöveg és kotta együtt, tehát mindennapi használatra alkalmas állapotban. Felvidéken a mise alatt és után szólaltatott meg néhányat a helyi kórus. Gyönyörűen. Kolozsváron együtt énekeltük őket, előadók és hallgatók, nézők. Itt ugyanis a Szent Mihály-templomhoz tartozó egyházközség, a Katolikus Nőszövetség és a már emlegetett KÉKK szervezésében Szent László-emlékkonferencia zajlott rangos előadókkal és színvonalas előadásokkal. Itt mondhattam el, hogy 1974-ben suttyó sepsiszentgyörgyi legénykeként miként értem tudatos erdélyi magyarrá, hála a magyar irodalmi olimpia országos szakaszának és az Echinox folyóiratnak. Amúgy a Kincses Kolozsvár most emberi értékeit mutatta meg, hisz Kovács Sándor főesperes úrnak köszönhetően kis csoda született itt. Az anyagi javak mesteri kezelése mellett – s kicsit annak is köszönhetően – a közösségek is virágzanak, ami az elmúlt idők mélypontjai után tényleg üdítő és reményt adó, biztató rezdülése az itteni, de az egész erdélyi magyar közéletnek is. Aztán pár nap, s ismét útra kell kelni, és ismét örömadó, ami erre késztet: a negyvenéves érettségi találkozó az egykoron e szép nevet viselő skólában: Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium. Az alma mater ódon falai hívnak, s a benne eltöltött életet és embert szabó idők emlékei. No, meg a volt osztálytársak, akikkel az idő teltével nemhogy lazulnának, hanem annál inkább „emberesednek” kapcsolataink. Mert lehet, hogy 1977-ben érettnek nyilvánítottak a nagybetűs életre, de most, 2017-ben értünk valóban oda, hogy igazán megtanuljuk értékelni egymást.
Zajló események, bolondos világ, bohó emberek, mégis, valahogy nagy idő szagú, reményt adó kor epizódja ez. 
Pálmai Tamás Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az államfő kihirdette a béremelési törvényt
Klaus Johannis kihirdette a több közalkalmazotti kategória 20 százalékos béremeléséről szóló törvényt. A 2017/2-es számú sürgősségi kormányrendeletet szentesítő törvény több közalkalmazotti kategória – köztük a fogyasztóvédők, a védelmi rendszerben dolgozó orvosok – számára is fizetésemelést ír elő, és biztosítja az ösztöndíjak folyósítását vakáció idején is. A képviselőház a múlt hónapban szavazta meg a rendeletet, a fizetésemelések 2017. június elsejétől érvényesek. (Mediafax) Népújság (Marosvásárhely)

A bánsági etnikumok élő hagyományai
A Bánsági Falumúzeumban június 11-én, vasárnap XVII. alkalommal szervezték meg az Etnikumok Fesztiválját, ahol a megyében élő valamennyi etnikumnak lehetősége nyílt bemutatni népi hagyományait és gasztronómiai különlegességeit. A magyar közösséget a temesvári Bokréta hagyományőrző csoport és az újszentesi Butykos néptánccsoport képviselte a hatalmas érdeklődést kiváltó rendezvényen.
Az Etnikumok Fesztiválja ezúttal is a népviseletbe öltözött hagyományőrző csoportok felvonulásával indult. Az ünnepi menet sorra járta a bánsági etnikumok tájházait, ahol bárki megkóstolhatta a hagyományos nemzeti ételkülönlegességeket. „Idén a szerbek a rendezvény házigazdái – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Szabó Ferenc, a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője. – Először hozzájuk tért be díszes menet, utána mi következtünk, mert szomszédok vagyunk a szerbekkel. A babsai tájházban az édes és sós sütemények, pálinkák, borok mellett bográcsossal készültünk, aminek nagy sikere volt: 10 perc alatt 100 adagot osztottunk ki, kóstoló se maradt belőle!”
A felvonulók végül a Falumúzeum szabadtéri színpada elé érkeztek, ahol együtt járták a hórát a különböző etnikumokat képviselő csoportok. Ezután sorra színpadra léptek a házigazda szerb, illetve a cseh, a magyar, a bolgár, a szlovák, a roma, a zsidó, az ukrán és az aromán néptánccsoportok, ízelítőt nyújtva a Bánságban élő etnikumok hagyományos táncaiból. A Szabó Ferenc vezette Kisbokréta néptánccsoport sárközi táncokat mutatott be a Falumúzeum színpadán, amellyel Szegeden idén áprilisban ezüst minősítést nyertek. Az újszentesi Butykos néptánccsoport Bálint József vezetésével sóvidéki táncokat mutatott be (koreográfus Bálint Szilárd).
Az Etnikumok Fesztiválját a Temes Megyei Kulturális és Művészeti Központ szervezte, a Bánsági Falumúzeummal partnerségben, a Temes megyei önkormányzat anyagi támogatásával.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Szebeni magyarként képviseli Székelyföldet
Városlátogatásra és sajtótájékoztatóra hívta a székelyudvarhelyi újságírókat Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. A honatya személyesen kalauzolta végig a történelmi városközponton a sajtó képviselőit, majd a Magyar Házban beszélt az elmúlt időszakban az RMDSZ által is támogatott törvényekről, tervezetekről.
Az építészmérnök diplomával rendelkező politikus számos érdekes információval szolgált, például az ő igazgatósága alatt történt néhány fontos történelmi épület renoválása, restaurálása Szeben központjában. Beszédében kitért a multikulturális városban élő magyarok jelenlegi helyzetére, az éppen most zajló nemzetközi színházfesztiválra, és arra, hogy magyarként miként élik meg a mindennapokat, hogyan illeszkednek be a város életébe, majd a parlamenti tevékenységéről beszélt. „Iktattuk a 215-ös közigazgatási törvényt, amely szerint 20 százalékról 10 százalékra szeretnénk csökkenteni az anyanyelv-használati küszöböt, és szeretnénk bevezetni egy kedvezményes küszöböt: hányan laknak egy településen, milyen kisebbségek élnek és annak függvényében lehessen használni a kisebbség nyelvét. Ellenőrzés alatt szeretnénk ezt tartani, hogy betartják-e vagy sem. Lehetővé tettük az anyanyelv használatát az egészségügyben, illetve a szociális szolgáltatásokat végző intézményekben. Kérni fogjuk, hogy 2018. december elsején hozzák összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekkel, jogszabálytervezetet iktattunk az önkormányzatok pénzügyi autonómiájának erősítéséért. Elfogadták azt a tervezetet is, amely előírja, hogy ki és milyen mértékben felel a közigazgatási dokumentumok aláírásáért, úgy gondoljuk, hogy a felelősséghez társított arányos bérezés visszaszoríthatja a korrupciót.”
A képviselő gyakran felkeresi az udvarhelyszéki települések elöljáróit, és megpróbál segíteni mindenben, amiben segítségét kérik, viszont ha nem az ő hatáskörébe tartozik az adott probléma, továbbítja kollégáinak. „A legtöbb polgármester a vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekkel fordul hozzám, úthálózatok, hidak javításának lehetőségeiről érdeklődnek” – fogalmazott Benedek Zakariás.
Nagyálmos Ildikó Nyugati Jelen (Arad)

Kemény Zsigmond emlékhely Pusztakamaráson
A pusztakamarási Kemény-kúria teljes lepusztulása a rendszerváltás utáni években következett be
Egyházmegyei imanapra, az imalánc újabb (harmadik) találkozójára is sor kerül Pusztakamaráson június 17-én, szombaton 11 órától, a Kemény Zsigmond emlékhely felavatása alkalmával.
Az esemény Bibza Gábor esperes áhítatával és a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség kórusának szolgálatával kezdődik. Közös imádság hangzik el református egyházunkért, a református keresztyén családokért, a felnövekvő gyermekekért és fiatalokért, népünk Erdélyben való megmaradásáért, valamint a szórványban élőkért. A Kemény Zsigmond emlékhely avatása keretén belül Bilibók Károlyné báró Kemény Fruzsina mond köszöntőbeszédet, Kemény Zsigmond emberismeretéről tart előadást Egyed Emese egyetemi oktató, Pusztakamarás és a Kemény család kapcsolatáról Rabocskai László tanár előadása hangzik el, a síremlékek helyreállításáról pedig Gergely Zoltán szobrászművész számol be. Az avatón leleplezik Kemény Zsigmond szobrát, majd közös ebéddel ér véget az ünnepség, amelyre szeretettel várják egyházszerető, közösségre vágyó személyeket.
Kolozsvárról autóbusz is indul a hidelvei templom elől reggel 9 órakor. Szabadság (Kolozsvár)

Sztána kicsiny közössége nem csügged
Értekezlet az erdélyi református egyház kialakulásáról
A Kalotaszegi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége tavaszi konferenciáját Sztánán szervezte meg, a református templomban, ahová a megyéhez tartozó egyházközség minden lelkészét, gondnokát és presbitériumát meghívták. A konferenciának „Az erdélyi református egyház kialakulása” címet adták.
Az összejövetel Pap Hunor, sztánai lelkész prédikációjával kezdődött. Az istentisztelet igei alapjául a Zsoltárok 42. fejezetének 6. versét választotta. Igehirdetése fő gondolatát az Istenbe vetett bizalom és hit képezte. Kiemelte, hogy Istennek biztosan van megoldása és útmutatása a megtartatásra. Nem kell félni, nem kell feladni, hiszen olyan sok időn keresztül a népünk megmaradt annak ellenére, hogy voltak mélységek is a történelmünkben. Nem a múltan kell merengni, hanem a jelenben kell megtenni azt, ami erőnkből telik. Nekünk pedig feladatunk példamutatásunkkal rávezetni a népet, hogy bízzon Istenben.
Ezután Kozma Erzsébet sztánai asszonytestvér verses köszöntője következett.
Ezt követően Gál Máté István, a presbiterszövetség elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, akit a helyi lelkész követett. Pár mondatban ismertette a sztánai lakosság helyzetét, miszerint a faluban jelenleg 65 magyar és 10-12 román lakos tartózkodik. Hivatalosan 172-en élnek Sztánán, amelyből sajnálatos módon több mint 100-an csak ünnepnapokon látogatnak haza, viszont sok mindent próbálnak tenni a közösségért. Elmondása szerint a fogyatkozás keserűségre adhatna okot, de nem csüggednek, hanem több mindennel próbálkoznak a megmaradás érdekében. Ilyenek a különböző konferenciák, mulatságok, farsangi bál, mely azt a célt szolgálja, hogy minél több ember látogassa meg a kis falut, hiszen ilyen együttlétekből tudnak a tagok erőt meríteni. Sztánán 1602-től jegyzik a közösség létrejöttét, amikorra a református hit felvétele is datálható. A sztánaiak majdnem utolsókként veszik fel azt.
A köszöntések után következett Nagy Alpár, egeresi lelkész előadása a fent nevezett témában.
A lelkész az előadás legelején vázolta a reformáció idejében zajló történelmi eseményeket. Ezt az időszakot kulturális környezetváltozás jellemezte, amiben a régi egyházi normák sem voltak már tarthatóak. Akkor fedezik fel Amerikát, új szokások kerülnek a köztudatba, ömlik minden az új világból. Beindul a könyvnyomtatás, az írás, olvasás széles tömegeknek lesz elérhető. Ez a sok minden vezet az egyház megújulásához is. Amikor a kultúra változik, vagy maradunk, ahol vagyunk és elszigetelődünk, vagy változunk, és akkor fejlődünk.
Szintén a reformáció idejében kezdődik valamiféle nemzeti öntudatra való ébredés is, hiszen őseink anyanyelvükön akarják olvasni a bibliát. Felismerik, hogy az egyháznak nincs szüksége Rómára, a papok erős uralmára, hogy nem kell a hókusz-pókusz, szeretnék érteni az igehirdetést, egyszóval kezdenek öntudatra ébredni.
A 16. századot jellemzi még az egyetemes papság, amely szerint mindenki pap, az Isten és az egyén között nincs szükség egy felszentelt papi személyre. Régen a papok voltak a közvetítők. Az őseink jogosan érezhették úgy, hogy kimaradnak az Istennel való közvetlen kapcsolatból. Az egyház egy közösség, aminek a részesei szerettek volna lenni. Ez talán a legnagyobb hagyatékuk. Isten munkatársai vagyunk, ezért részt kell vállaljunk a lelki gondozásból. A presbiternek is ki kell vennie a részét a teherviselésből, a szolgálatból… A romlás, a pusztulás az elszigetelődéssel kezdődik, amikor már nem vagyunk benne a közösségben. Ezért minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy megmaradjunk a közösségben és mást se hagyjunk kiesni onnan. A templomok azért épültek, hogy megőrizzenek bennünket, kultúránkat, hát ne hagyjuk őket az enyészetnek. Az idősebb korosztálynak kell megtanulni a fiatalok nyelvét, hogy ők is érdekesebbnek tartsák az egyházi életet, továbbá megtanítani a gyerekeknek, hogy számoljanak Istennel.
A kávészünetet követően – amelyet a helybéli asszonytestvérek biztosítottak a résztvevők számára – az egybegyűlteket négy csoportra osztották, ahol lehetőség volt a hallottak megbeszélésére, megvitatására, tapasztalatcserére. Ezután minden csoport moderátora beszámolt a csoportban elhangzottakról.
A konferencia után a sztánai kultúrotthonban a közel 80 résztvevő megvendégelésére került sor. Mindenki lelki és gyakorlati tanácsokkal felvértezve indulhatott haza, hogy aztán a közös ügy, a megmaradás érdekében tovább végezhesse szolgálatát az Isten által neki kirendelt helyen.
BECSKE ADRIENN Szabadság (Kolozsvár)

A Haggyukmán csapat nyerte a diáknapi vetélkedést
A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés immár 11. alkalommal szervezte meg a Szatmári Ifjúsági Napokat. A Szatmár Megyei Ifjúsági Tanáccsal közösen szervezett rendezvény Diáknapokkal egészült ki.
A szervezők IX-XI. osztályos diákok 7-10 személyből álló csapatainak jelentkezését várták, hogy a hétvége során különböző feladatokban mérettessenek meg a fődíjat jelentő VIBE-fesztivál jegyekért. A csapatok bemutatkozását láthattuk a Filharmóniában pénteken. Szombat reggel sor került egy kis testmozgásra is: a helyszín a Dinamó pálya volt, ahol fociban és kézilabdában csaptak össze a csapatok. A résztvevők alig pihenhettek, ugyanis a sporttevékenységek után egyből a city-tour következett, amikor a fiatalok különböző tárgyakat kellett beszerezzenek, videót és szelfit készitsenek A csapattagoknak ezzel a feladatsorral véget is ért a szombati nap.
Vasárnap reggel sem hagyták őket pihenni, ugyanis reggel 9-től kincskeresésen vettek részt, amikor a város különböző pontjain várták őket a szervezők, egy-egy feladattal, azok megoldásával juthattak tovább a következő helyszínre. A feladat végállomása a Kossuth-kertben lévő chill zone volt, ahol a szervezők egy kis hűsítővel várták őket. Ezt követően az elméjüket kellett egy kicsit megmozgassák a Kvízben: a város történelméről és fontos pontjairól kérdezték ki őket a szervezők, majd slamet kellett írniuk, amit a SZIN Slam Poetry műsorában adtak elő. A szervezők 19 órától ismét egy kis testmozgásra hívták őket, táncverseny következett a Kossuth-kertben található nagyszínpad előtt, ahol különböző stílusú zeneszámokra kellett táncoljanak.
A diáknapok végeredményét vasárnap este hirdették ki.
A Szatmári Ifjúsági Napok részeként a hétvégén több koncert is volt a Kossuth-kertben. Fellépett a Palma Hills, az Acoustic Loops és a sokak által kedvelt Bagossy Brothers Company is. szatmar.ro

Család és egészség hete Kézdivásárhelyen
Megmozdultak kicsik-nagyok
Az időjárás lehetett volna kegyesebb, a tervezett tevékenységek zömét azonban így is sikeresen meg lehetett tartani, jövőre is számíthatnak a programokra a céhes városiak – összegeztek a Család és egészsége hete elnevezésű rendezvény szervezői hétfőn, az eseményt kiértékelő sajtótájékoztatón.
– Ötödik alkalommal hozták tető alá a rendezvényt, ezúttal kevesebb programmal, de töretlen lelkesedéssel – mondta Kocsis Zoltán szervező, a kézdivásárhelyi sportiroda részéről. – A családos vasárnappal rajtolt a programsorozat, az oroszfalvi templomban Szőcs Csaba és Zsuzsa beszélt arról: miként jelenik meg az egészség fogalma a Bibliában, mit tanít nekünk erről Isten, ezt mintegy hatvan személy kísérte figyelemmel.
Kincsünk, az egészség címmel rajzpályázatot is hirdettek, a kiértékelő és díjkiosztó barátságos hangulatban zajlott a szentkatolnai Rebeka Missziós Központban, ahol a munkákat Vetró András szobrászművész értékelte.
A Zöld Nap Egyesület szokás szerint társszervezői szerepet vállalt, Ráduly Attila elmondta: négy program lebonyolításában vett részt, ezek közül nagy sikernek örvendett az asztalitenisz-verseny, amely igazi családi eseménynek bizonyult. Nem kedvezett a csütörtöki futónapnak az esős időjárás, ezúttal csak nyolc család vett részt (a korábbi években ennek négyszerese), ám a zárt térben is sikerült alaposan átmozgatni az izmokat.
Pénteken már 62 bringás képezte a Kritikus tömeg kerékpáros felvonulást, és népszerű volt a záró program, azaz a Nemere útján vasárnap tett biciklis kirándulás is, 33 bringás tekerte végig az 58 kilométeres távot, zömmel mezei-erdei utakon, a Kézdi–Perkő–Kiskászon–Kővár–Torja–Futásfalva–Ikafalva–Csernáton–Kézdi útvonalon.
Főként baráti társaságok vettek részt a lábtenisz-bajnokságon, és amint Lénárt Adolf fogalmazott, a harmadik alkalommal megrendezett családi kosárlabdaverseny is nagyon jól sikerült: tíz család nevezett, két korosztályban zajlott a vetélkedés, de azok is csiszolhatták kosárra dobási tudományukat, akik nem alkottak csapatot.
Érdeklődés hiányában elmaradt az élelmiszeradalékokkal kapcsolatos interaktív beszélgetés, ám ezt talán más keretek között pótolni lehet, érdemes ismét meghirdetni. A szervezők köszönik a támogatók segítségét (Lénárt optika, Kertész optika, Francia pékség, Senso Kft., Mi-Tu-Ház Kft., Kerekes kürtőskalács és lángos, Székely vendéglő), és ígérik: jövőre is lesz hasonló programsorozat, hiszen amint elhangzott, van igény rá a családok részéről.
Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Érettségi tétel volt az udvarhelyi író novellája
Nagy Koppány Zsolt író kanonizálódik, Genezis című novellájának részletéről értekeztek a diákok a magyar érettségin.
A júnus 8-i magyar nyelv és irodalom szóbeli érettségin szövegértelmezési feladatként Nagy Koppány Zsolt egyik novellájának részlete volt a tétel. A Genezis című írás még kötetben nem jelent meg, csak folyóiratban, de az író természetesen így is nagyon boldog.
Olyan ez, legalábbis ahhoz hasonlítható, mint amikor egy zenekar egyik dalát elkezdik játszani egy székelyföldi lakodalomban. Nagy Koppány Zsolttal készített interjúnkat itt lehet elolvasni.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), 2017. jún. 8.
Nagy Koppány Zsolt, a daloló vendégmunkás
Író, műfordító, szerkesztő – Nagy Koppány Zsolt a fiatal kortárs írók generációjához tartozik. Udvarhelyről indult
Akárcsak Cári Tibor, Fazakas Júlia, Mátyus Kati, Lukács Csaba vagy Marthy Barna, a gyerekkora óta publikáló Nagy Koppány Zsolt is ahhoz a generációba tartozik, akik udvarhelyi, udvarhelyszéki gyökerekkel rendelkeznek, de más nagyvárosban (többük esetében Budapesten) teljesedtek ki szakmailag.
Zsolt köteteivel, Jozefát úr és Ekler Ágost nevű figuráival szó szerint beírta magát az olvasók tudatába. A fiatal író útja Székelyföldről Kolozsváron és Szegeden át vezetett Budapestre, de időnként megvillan – egy író-olvasó találkozó „erejéig" iskolavárosában, Udvarhelyen is. Udvarhelyről, az írásról, a munkájáról kérdeztük.
- Biológia-kémia osztályba jártál a gimnáziumban. Tudom, akkoriban több olyan „reálos" diák volt a gimiben, akik később az írás, az irodalom felé fordultak. Nálad ez hogy kezdődött?
- Édesapám orvos (dr. Nagy Béla – szerk. megj.), ezért úgy gondoltam, én is az leszek – de a kémiával és a fizikával elég keserves és kudarccal végződő birkózásaim voltanak. Rövid ideig a jogász szakmával is kacérkodtam, ám rémisztően sótlannak tűnt; végül szerencsére megtaláltuk egymást a magyar–angol szakkal: én elvégeztem őt, és hát ő is eléggé helybenhagyott engem, főleg irodalomelméletileg.
A Gimiben egy ideig főszerkesztettem az Ébredés című diáklapot, de ez inkább következménye volt az írói tevékenységemnek, mintsem kiváltója. Egyébként remek idők voltak, Botházi Maritól örököltem meg a főszerkesztést, utánam Birta Csaba (Bicska) következett.
Írni korán kezdtem: 1987-ben, kilencéves koromban jelent meg az első „versem" a Brassói Lapokban. Ezt követően a tanító nénim odaadta Fodor Sándornak a műveimet, aki értő és kedves bírálatot mondott róluk. Az írással való frigyem tehát igen régi.
Amikor Kolozsvárra kerültem, már volt félkötetnyi novellám, aminek egyharmada bele is került az első könyvembe. Orbán János Dénes „fedezett fel", azóta töretlennek mondható a kapcsolatom az írással. A siker persze változó, voltak gyengébb és jobban sikerült éveim. Az irodalom foglalkoztat leginkább, és noha az eddig leírt betűmennyiség néha rám is meghökkentően hat – hová vezet ez?, gondolok riadtan az esőerdőkre –, könyveim nem követik túl sűrűn egymást.
- Kolozsváron az Előretolt Helyőrség, mint szellemi műhely erős hatással volt a generációtokra. Még mi ihletett akkoriban írásra?
- Mind a mai napig az egyik legfontosabb erdélyi szellemi műhelyről beszélünk, sok remek alkotót bocsátott útjára. Amennyire én tudom, valami ellenében jött létre, de közben – és végül – önálló értékteremtő fórummá, egyenesen intézménnyé vált. A mögöttes eszmei áramlat, a transzközép részben a transzilvanizmus – amennyiben ez tényleg létezik – pátoszának a feloldását célozta.
Egy csomó olyan tabu létezett ugyanis a kilencvenes évek elején az erdélyi magyar irodalomban, amelynek nem ártott a lazítás: hogy csak a legkézenfekvőbbet és legizgalmasabbat, az erotikát említsem. Az Előretolt Helyőrség pedig többek között éppen ezt hozta be a köztudatba.
A szexről írni és olvasni nagyon hálás dolog, és könnyedén van benne annyi polgárpukkasztási és izgalmi faktor, hogy elvigye az egészet – még akkor is, ha gyengébb minőségű szövegről van szó. Néha persze túlbillent a dolog, de mostanra úgy tűnik, beállt – és közben változott a társadalmi és irodalmi környezet is.
A Helyőrség tagjai igyekeztek humorral és frissességgel közeledni az irodalmi hagyományhoz: igaz, más megoldás nem is igen maradt a mi generációnk számára, márpedig viszonyulni mindig kellett és kell.
Orbán János Dénes, Fekete Vince, Sántha Attila, László Noémi, Karácsonyi Zsolt, Szálinger Balázs, Farkas Wellmann Endre és Farkas Wellmann Éva - mind innen kerültek ki, és igen jó nevű szerzőknek számítanak.
- Mennyire volt nehéz beilleszkedni a magyarországi, budapesti irodalmi közegbe? Te már úgy mentél ki, hogy volt egy megjelent köteted.
- Nem volt könnyű, de nem is volt vészes, és persze a folyamat mind a mai napig tart. Óhatatlanul is van az egésznek egy politikai vetülete: aki határon túlról jön, az akarva-akaratlan belekerül egy kategóriába, amiben könnyen benne is maradhat. Ráadásul szinte elvárás, hogy valamelyik oldal iránt előbb-utóbb elköteleződjék az ember.
Amikor én Magyarországra érkeztem, az erdélyi közélet még nem volt ennyire megosztva; de utána a pannon megosztottság begyűrűzött ide is. Én viszont még egy egynemű közegből kerültem át a megosztott közegbe – így nyilván voltak meglepő dolgok, meg hát elég naiv is voltam.
A beilleszkedés még mindig tart, bár én inkább egyedül érzem jól magam, nem szeretek csoportban, a csoport egyik tagjaként működni. Egy-két asztaltársaságnak ugyan tagja vagyok, de az ilyen bandázás inkább Kolozsváron volt jellemző.
Ami a művek beilleszkedését és beillesztését illeti: a könyveimet gondozó Magvető Kiadó sokat segített abban, hogy a szakmai elit és a szélesebb olvasóközönség látókörébe kerüljenek.
- Műfordítással is foglalkozol – néha egészen érdekes dolgokkal. Ez a mindennapi munkád?
- Angoltanár vagyok, de fordítok is, igaz, csak Nagy Zsolt néven. Ez egy magyar „betegség", hogy aki ír, az fordít is, ha beszél idegen nyelvet. És persze szerkeszt.
Így hát én is ezt teszem. Van ennek varázsa, nem kérdés, és elég jól lehet vele keresni, már persze ha időben kifizetnek. Igényes lektűröket és politikai emlékiratokat fordítok, egyik viccesebb, mint a másik – a szó szoros értelmében.
- Ami a te műveidet illeti, két novellásköteted és két regényed van – melyik volt az, amire és amiért felfigyelt az olvasóközönség?
- Talán az első könyvnek volt az olvasók körében a legnagyobb visszhangja, azt állítólag még órán is olvasták a diákok a pad alatt – ennél nagyobb dolgot pedig író igazán nem kívánhat. A Jozefát úrnak jó reklám volt az Irodalmi Jelen negyvenezer dollár összdíjazású regénypályázata, melyen a mű második helyezést ért el, és tulajdonképpen annak köszönhetően figyelt fel rám a Magvető. Onnan kezdve a jelenlegi kiadóm olvasóközönségének az érdeklődésére bátorkodom igényt tartani.
Az átütő, nagy könyvsiker azonban mintha még váratna magára – persze, nem késtem el semmivel, türelmesen várok, és közben dolgozom. A Nagyapám tudott repülni megjelent németül is – a német olvasók jóindulatú érdeklődése és nyitottsága témakörében már lelkesedtem párszor, így most nem fogok, de tényleg kivételes értői, élvezői és pártfogói az irodalomnak.
Legutóbbi regényem, az Ekler Ágost szándékaim szerint – bár ezt persze nem az én tisztem megállapítani – lezár egy korszakot, konkrétan és átvitt értelemben is, de a váltás nyilván nem lesz olyan nagy, hogy aki az eddigi könyveket szerette, ne örülhetne annak az új regénynek is, amelyen jelenleg dolgozom, és amely éjt nappallá téve foglalkoztat.
- Udvarhelyhez mi köt még?
- Udvarhely a menedékem, itt élnek a szüleim, és mindig jó érzés hazajönni, feltöltődni a család és a szűkebb pátria élményeivel és benyomásaival. Kisimul tőlük a lélek, és nagyon fontos, hogy időről időre kisimuljon az ember lelke. Gyakran eljátszom a gondolattal, hogy végleg haza kellene költözni, re kéne patriálni, ugye, de ennek immár vannak objektív akadályai.
A gyermekeim Pesten születtek, ott van lakásunk, lányom nemsokára kezdi az óvodát, és a munkám is odaköt. Ráadásul harmincöt éves vagyok, és ebben a korban nulláról újrakezdeni valamit – akár a tanárságot, akár az életet – valahogy már nem olyan duhajul lendületes, mint Magyarországon volt a húszas éveim elején.
Furcsa és kellemetlen dolog ez az áttelepülés: A vendégmunkás dalai című, lírai punk műfajú művemben meg is írtam – na nem mintha ez olyan nagy okosság volna, de talán a megszenvedettség hitelesíti kicsit –, hogy erre általában egy egész generáció rámegy, és már csak a gyermekeknek lesz jó, ha jó lesz, persze.
Mert az ebben a „sem még itt, sem már ott"- kettősségben őrlődő ismerőseimmel egyetemben csak reménykedhetek abban, hogy a gyerekeink már igazán otthon fogják érezni magukat a városban, mely nekünk csupán lakhely.
Érdekes érzés belegondolni abba, hogy a kilencedik kerület nem éppen „rózsadombi" részén található lakásunk és környéke lesz a lányomnak és a fiamnak az érzelmileg ugyanolyan fontos helyszín, mint nekem volt sok Maros megyei település vagy persze Udvarhely.
Nehéz vele megbarátkozni, de tagadhatatlan, hogy van ebben a mindegyre felszakadó sebben valami teremtő többlet. Majd ők eldöntik, mit tesznek. Még az is lehet, hogy visszajönnek.
Nagy Koppány Zsolt
1978-ban született Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen élt 18 éves koráig, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett, majd Szegeden tanult, később Budapestre költözött, jelenleg is ott él és publikál.
Kötetei: Arról, hogy milyen nehéz (novellák, 2000), Jozefát úr, avagy a regénykedés (regény, 2006), Nagyapám tudott repülni (novellák, 2007), Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk (regény, 2010), Mein Grossvater konnte fliegen (novellák, 2012).
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Új időszámítás, maradandó problémák a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál
Elhagyja a kulturális intézményt Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. Nagy Pál színházigazgató új „időszámításra” és új lendületre számít, de a régi gondok – a szűkös költségvetés és a kis létszámú társulat – megmaradnak, derült ki az intézmény keddi sajtótájékoztatóján. Ennek ellenére bizakodva várják az új évadot és a színház megalakulásának huszadik évfordulóját.
Nemcsak egy évadot, hanem egy korszakot zárt le a keddi sajtótájékoztatón Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója és Csurulya Csongor művészeti vezető, hiszen utóbbi utolsó alkalommal volt jelen a színházban ebben a minőségében. Nagy Pál szerint zsúfolt és megterhelő volt az elmúlt évad, menet közben kellett változtatniuk.
A hétfő esti, a színház támogatóinak és a társulat hozzátartozóinak tartott házi bemutatón volt látható Csurulya Csongor utolsó rendezése művészeti vezetőként. Ez Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátéka volt, amely egyben az évadzáró előadás is. Sok minden maradt hátra Egy évtizedig volt a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője Csurulya Csongor, de színészként már az 1999–2000-es évad előadásaiban is szerepelt.
Az utóbbi tíz év alatt rendezett stúdió-előadásokat és nagytermi előadásokat, musicalt, operettet, vígjátékot, abszurd komédiát, mesét, tragédiát, legenda- és novellaadaptációt is.
„Tízéves a múlt. Sok mindent elértünk ezalatt, de nagyon sok mindent nem. Részben önhibából, de részben nem” – fogalmazott Csurulya Csongor, aki szerint a következő időszakban a hátramaradt célokért kellene küzdenie az intézménynek.
A búcsúzó művészeti vezető elmondása szerint eddig tudta úgy „lökni” a színházat, hogy értelme legyen. Egyrészt családi okok miatt távozik, ám szerinte az is fontos, hogy az ember egy adott pozícióban ne használódjon el, mert az a hitelesség rovására mehet.
Csurulya szerint az elmúlt évtizedben igyekeztek nyitottak és innovatívak lenni, dacára annak, hogy az utóbbi években kénytelen volt elvállalni a közönség igényeit kiszolgáló, klasszikusabb darabok rendezését. Szerinte fontos, hogy egy színház széles programpalettával várja a közönséget. Nem hálás, sőt kifejezetten megterhelő a művészeti vezetés az udvarhelyi társulatnál, hiszen nemcsak saját munkájára kellett figyelnie, hanem minden másra is, ráadásul rengeteg vitával és személyeskedéssel volt tele ez az időszak – ecsetelte az elmúlt tíz év árnyoldalát.
Maradnak a régi gondok
Nem esett nehezünkre változtatni akkor sem, amikor az pillanatnyilag gondot jelentett – közölte Csurulya Csongor, amikor az elmúlt évadról beszélt. Elmondása szerint próbáltak olyan alkotókat megnyerni, akik érdeklődtek az intézmény iránt és keresték a kalandot, hiszen az udvarhelyi színház működési körülményei nem hétköznapiak.
Példaként említette, hogy 160 előadásuk volt, ami azt jelenti, hogy a nyári vakációt leszámítva minden második napra jutott egy fellépés. Ezért fontos lenne a csapatot is bővíteni. Emellett a fejlődéshez kellene egy saját épület a színháznak, hiszen bár jelenleg a Művelődési Házban zajló tevékenység kétharmadát a társulat adja, mégis csak az épület harmada áll rendelkezésükre – magyarázta Csurulya. Az említett okok miatt gyakran nem tudnak próbálni a nagy színpadon, máskor az előadások alatt egy másik próba vagy előadás hangjai beszűrődnek a terembe, továbbá nincs raktár, ahol tárolhatnák a díszletet, és nincs külön próba- vagy stúdiótermük sem. Az igazgató és a búcsúzó művészeti vezető szerint az épület adott, de át kell szervezni a működését.
Mennek is, jönnek is
„A karrierje nem ért véget, a későbbiekben még viszontlátjuk őt” – mondta Nagy Pál, miközben megköszönte Csurulya Csongor több mint egy évtizedes munkáját. Egyetértett azzal, hogy sok probléma közepette vezették a színházat, és egyelőre nem látják a fényt az alagút végén, ennek ellenére optimistán tekintenek előre, és bíznak a városi kulturális stratégiában, amivel hosszú távra lehet majd tervezni.
A színészek közül csupán Kulcsár-Székely Attila távozik, aki már korábban felmondott, de tizenhárom éves együttműködés után nyugdíjba vonul Marosi Márta varrónő, és távozik a társulattól Tamás Enikő közönségszervező is. Szeptembertől viszont a színház PR-felelőseként csatlakozik Szabó Janka. Emellett keresnek új férfiszínészt, erre az állásra már ketten is jelentkeztek, valamint a művészeti vezetői állásra Nagy Pál szerint Zakariás Zalán rendező is pályázni fog.
Veres Réka Székelyhon.ro

Több mint ezer kiskorút hagytak itthon idén szüleik külföldi munkavállalásuk ideje alatt Maros megyében
Több mint nyolcszáz Maros megyei családban döntöttek úgy idén, hogy valamelyik szülő, vagy esetenként mindkettő, külföldön vállal időszakos munkát, a gyerekeket pedig valamelyik rokonra vagy állami gondozásra bízzák. Az esetek többségében a kiskorúakat pszichésen megviseli a szülők távolléte, hatással van tanulmányi eredményeikre, szociális viselkedésükre is – állítják a szakemberek.
Összesen ezerháromszáz Maros megyei kiskorút hagytak itthon idén szüleik külföldi munkavállalásuk ideje alatt. Háromszáznak mindkét szülője távozott pár hónapra, száznyolcvan kiskorúnak pedig csak az édesanyja vagy az édesapja – derül ki a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság adataiból.
A törvény előírja, hogy a szülőnek, aki külföldön készül munkát vállalni, harminc nappal indulása előtt be kell jelentenie szándékát a helyi polgármesteri hivatalban, és írásban közölnie, hogy kire bízza gyerekét. Idén mindössze kétszázötven bejelentés érkezett hozzánk a helyi önkormányzatoktól – nyilatkozta a gyermekvédelmi igazgatóság szóvivője, Doru Constantin a Marosvásárhelyi Rádiónak.
A Mentsétek meg a gyerekeket szervezet pszichológusa, Critistina Pantea szintén a Marosvásárhelyi Rádiónak beszélt arról, hogy milyen hatással van a gyerekek érzelmi és szociális fejlődésére a szülők távozása.
Hosszú távon viselkedészavarok, elszigetelődés, agresszív viselkedés, figyelemzavar jelentkezhet. A szülők hiányát a társadalom által kevésbé elfogadott módon kifejező viselkedésben reagálják le a gyerekek, például erőszakosak lesznek társaikkal, így akár ki is közösíthetik őket a barátaik – állítja a pszichológus. Az előző évekből kiindulva arra lehet következtetni, hogy az év második felében országszerte megnő a külföldön dolgozók száma, ugyanis sok szülő tavasztól őszig vállal szezonális munkát – világít rá a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság szóvivője.
Több ezer telefonhívás A Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság 2015-ben hozta létre azt a telefonvonalat, amelyen a gyerekbántalmazással, a kiskorúak fizikai és érzelmi kihasználásával kapcsolatos eseteket lehet jelezni. Csak az elmúlt évben 4500 hívás érkezett, a betelefonálók között sok pedagógus és orvos volt. Az esetek kilencven százalékában a gyerekek elhanyagolása, fizikai bántalmazása miatt telefonáltak, de a kiskorúak koldulásra kényszerítését, munkakihasználását is jelezték – derül ki a gyermekvédelmi igazgatóság adataiból. A gyermekvédelmi igazgatóság szakemberei felhívják a figyelmet, hogy a 0800 800 883-as éjjel-nappal (hétvégén is) hívható ingyenes telefonszámon bárki bejelenthet gyermekbántalmazással kapcsolatos eseteket.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro

Kelemen Hunor: az RMDSZ-t nem hívták kormányra
„Biztos, hogy nem szívott valamit?” Így reagált kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök Eugen Tomac képviselő kijelentésére, miszerint RMDSZ-es miniszterelnököt jelölne Sorin Grindeanu helyére a Szociáldemokrata Párt (PSD).  
A Népi Mozgalom Párt (PMP) politikusa azt állítja: PSD-s politikusok megerősítették azt az értesülését, hogy RMDSZ-es kormányfője lesz Romániának. A képviselő ezt „rendkívül aggasztónak” nevezte.
"Dragnea már a saját kollégáiban sem bízik, de akkor sem megoldás, hogy az RMDSZ berkeiből jelöljön miniszterelnököt. Konkrét névről nincs tudomásom, de tárgyalnak erről a lehetőségről, és szerintem ez rendkívül aggasztó. (...) A parlamentbeli kollégáktól értesültem erről, PSD-sek is voltak köztük. (...) Képesnek tartom erre Liviu Dragneát" - fogalmazott Tomac, arra utalva, hogy a szociáldemokrata pártelnök leváltaná a kormányfőt.
Tomac kijelentéseit Kelemen Hunor badarságnak nevezte. "Megkérdezték Tomac úrtól, mit szívott ma reggel? (...) Elég súlyos, hogy egy pártvezető ilyen badarságokat képes mondani, teljes komolysággal. (...) Amúgy az RMDSZ-tagok is pont olyan román állampolgárok, mint Tomac úr, nem kellene úgy tekintenie ránk, mint az országot fenyegető természeti katasztrófára. Ma azonban, azt hiszem, szívott valamit" - mondta a szövetségi elnök a sajtónak.
Kelemen hozzátette, az RMDSZ-t hivatalosan nem hívták meg a kormányba, és "amíg van miniszterelnök, van koalíció, és megvan a koalíciót támogató többség", fölösleges tárgyalni a témáról. "Én nyitott vagyok a párbeszédre bárkivel, de csak konkrét tények, nem pedig mindenféle találgatások alapján" - tette hozzá. maszol.ro

Közel kétmilliárd forinttal támogatja Budapest a váradi katolikus püspöki palota felújítását
Az impozáns, barokk stílusú rezidenciára rá is fér a megújulás.
A hétfői Magyar Közlönyből derül ki,  hogy a következő két évben összesen 1,948 milliárd forintot adna a magyar kormány több tételben a nagyváradi római katolikus püspökségnek, hogy ebből újítsák fel a város szívében álló monumentális palotaépületet – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a forrást ezúttal is a Bethlen Gábor Alap és a nemzetgazdasági tárca kereteiből biztosítják.
A palotát tavaly augusztusban még 4,5 millió eurós uniós pályázat keretében akarta felújítani és multifunkcionális látogatóközponttá alakítani a püspökség – nem egyértelmű, hogy a pályázati forrást végül megkapták-e, de a magyar kormány támogatása ennél az uniós keretnél valamivel többet is jelent.
A palotát 1762-ben építtette báró Patachich Ádám püspök, a nagyváradi római katolikus egyházmegye központjaként. A palotát és az egész barokk városnegyedet a 18. századi Európa egyik leghíresebb építésze, a bécsi Franz Anton Hillebrandt tervezte, aki számos ausztriai és magyarországi (Budai Királyi Palota, Pozsonyi Vár átépítése) palota és nem utolsósorban a nagyváradi Kanonok-sor alkotója is. A. J. Neumann mérnök vezette a hatalmas építkezést.
A néphit úgy tartja, hogy az épületnek 365 külső ablaka az év napjaira emlékeztet, de valójában csak 282. Három szintjén összesen 90 szoba és három díszterem található.
A palota késő osztrák barokk stílusban épült, amely visszafogottabb és praktikusabb, mint például a túldíszített francia barokk. Az épületet a híres bécsi Belvedere-kastély kicsinyített másának szánták, részben emiatt és részben egyéb vallási konfliktusok miatt Mária Terézia elítélte az alapítót.
A második világháborúban a kommunisták az épületet elvették jogos tulajdonosától, és 1971. január 17-én a püspöki palotát megyei múzeumként nyitották meg (Körösvidéki Múzeum néven), ahol számos nagyszabású régészeti, történelmi, természettudományi, néprajzi és művészeti kiállítást tartottak.
A római katolikus egyház 1996-ban kezdte meg törvényes úton visszaszerezni a püspöki palotát. 8 év után 2004. július 9-én a román legfelsőbb bíróság kimondta: a katolikus egyház visszakapta a palota használati jogát. A múzeum akkor 5 évet kapott, hogy új helyen mutassa be értékeit. Ugyan megállapodás született a múzeum elköltöztetéséről, de csak idénre sikerült megoldani a problémát, és a közgyűjtemény az egykori hadapródiskola épületébe költözik. http://foter.ro/cikk/

Megvonta támogatását Sorin Grindeanu kabinetjétől a kisebbik román kormánypárt Megvonta politikai támogatását Sorin Grindeanu román miniszterelnök kabinetjétől a bukaresti szociálliberális koalíció kisebbik pártja, a liberális ALDE – jelentette be szerdán Calin Popescu Tariceanu, az ALDE elnöke. Elmondása szerint várhatóan a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) is megvonja támogatását, így a Grindeanu-kormány parlamenti támogatás nélkül marad. Tariceanu szerint a döntést a kabinet munkájának kiértékelése után hozták meg. Elmondása szerint a csaknem fél éve hivatalban lévő Grindeanu-kabinet késedelembe esett a kormányprogramban vállalt intézkedések gyakorlatba ültetésének többségével. Az ALDE elnöke egyebek mellett azt rótta fel a kormánynak, hogy nem hozta létre a kormányprogramban beígért szuverén befektetési alapot, és hogy nem nyitotta meg az államkötvény-piacot a lakossági befektetők előtt. Tariceanu szerint a PSD-ADLE koalíció továbbra is működik, csak a kormányt akarják lecserélni. Arra a kérdésre, mi a garancia arra, hogy a jobboldali Klaus Iohannis államfő ismét a szociálliberális koalíció jelöltjét bízza majd meg kormányalakítással, Tariceanu annyit mondott: a parlament összetétele nem változott. Tariceanu hozzátette az ALDE mind a négy minisztere előkészítette lemondását, arra az esetre, ha a miniszterelnök nem nyújtaná be ezek után a teljes kormány lemondását. A román média szerint a szociáldemokrata miniszterek többsége is megírta lemondását a párt délután kezdődött végrehajtó bizottsági ülése előtt, hogy így kényszerítsék meghátrálásra a tisztségéhez ragaszkodó, a bírálatokat megalapozatlannak tartó kormányfőt. Sorin Grindeanu a PSD tanácskozása előtt közölte, nem szándékozik távozni posztjáról. Ha Grindeanu nem távozik önként, tisztségétől csak a parlament foszthatja meg. Ehhez a PSD-ALDE koalíciónak saját kormánya ellen kell bizalmatlansági indítványt beterjesztenie és megszavaznia. Baranyi László / MTI Erdély.ma

Nincs nagy baj, de hiányzik a szakvizsgálat (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Orvosok Háromszéken)
Közel hatszáz szakvizsgálatot végeztek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház orvosai és asszisztensei hétfőn Sepsibükszádon, tegnap hasonló érdeklődés volt az ingyenes szűrések iránt, a vendégorvosok a felnőttek mellett az óvodások és iskolások egészségügyi állapotát is felmérték.
Egy héten át öt orvos és tizenkét szak­asszisztens fogadja az Olt menti települések lakóit a vizsgálatokra, a hét első két napján a sepsibükszádi sportcsarnokban rendezték be az ideiglenes rendelőket, mától Mikóújfaluban fogadják a pácienseket.  Tegnap a hetvenhét éves Szép Mariska azért jelentkezett kardiológiai szűrővizsgálatra, mert az utóbbi időben könnyen fárad, a hat éve fekélyes lába aggasztja, arra gondol, édesanyja magas vérnyomásos volt, talán ő is örökölte. Édesapja betegségeiről keveset tud, mert ő tífuszban hunyt el orosz fogságban. Mariska néni elégedett a helyi családorvosi ellátással, de azt különösen dicséri, hogy a magyarországi orvosok eljöttek Sepsibükszádra, „mert annak a hanyagság és a pénzhiány is oka, hogy akinek kellene, nem megy Sepsiszentgyörgyre szakorvoshoz”. Dr. Lőrincz Ambrus kardiológus megerősíti, hogy nincsenek nagyobb bajok, de az érződik, hogy hiányzik a rendszeres szakvizsgálat az olyan esetekben, ahol korábban már valami rendellenességet észleltek. Hatodik alkalommal végeznek szűrővizsgálatokat Székelyföldön, Háromszéken ez a harmadik terepútjuk, és ezúttal is azt a módszert alkalmazzák, hogy a vizsgálati lapot az eredményekkel együtt átadják a páciensnek és a családorvosnak, ha súlyos esetről van szó, személyesen is megbeszélik a helyi szakemberrel. A családorvos segítségét olyankor is igénybe veszik, ha valami rendkívüli történik, mint például hétfőn, amikor egy súlyosan rendellenes EKG-eredmény miatt mentőt hívtak egy beteghez. A szív- és érrendszeri szűrés mellett bőrgyógyászati, ideggyógyászati, szemészeti, a gyermekeknél fogászati és testtartási vizsgálatokat végeznek, ezenkívül mérnek csontsűrűséget, vérnyomást, vércukorszintet, vérzsírt, testsúlyt, koleszterinszintet. Vannak, akik többféle vizsgálatra is feliratkoznak, másoknak a szakorvos ajánlja, hogy a pontos diagnózis megállapítása végett lépjenek be egy másik ideiglenes szakrendelőbe is. Valóban ideiglenes vizsgálóhelyiségekről van szó, de a szolnoki orvoscsapat elismeri, egy sportcsarnokban aligha lehetne jobb körülményeket teremteni, ráadásul a helyi önkormányzat erre az alkalomra rendezett be megfelelő bútorzattal néhány kis termet, falakat meszeltek, térválasztókat helyeztek el. A szervezésért felelős szolnoki Lehoczky Ildikó asszisztens szerint a helyiek mindent megtettek, hogy a Hetényi Géza Kórház munkatársai megfelelő körülmények között végezzék a szúrővizsgálatokat.  A gyermekek egészségi állapotának felmérését az iskolában és a két óvodában végezték, senki nem maradt ki a szűrésből, sőt, még csecsemőt is hoztak, akinek az éppen kibújó fogacskájáról akartak többet megtudni a hozzátartozók. Dr. Matolay Ágnes gyermekgyógyász lapunk érdeklődésére elmondta, a gyermekeknél a korosztályoknak megfelelő vizsgálatokat végezték, legszembetűnőbb a rossz fogak helyzete, de a nagyobbak egy részénél már látszik, hogy kezelték a fogukat. Ugyanezt állapították meg a rossz testtartásról, ezt  sok esetben javítják, de a kisebbeknél ez nem gyakori, ellenben nagyon sok a lúdtalpas gyermek. A szemhibákra is csak későn figyelnek fel, illetve későn tesznek a javításért a szülők, ez általában a hátrányos helyzetű családokban jellemző – erősítik meg a helyi pedagógusok.  A szolnoki orvoscsapat ma Mikóújfaluba költözik, ide várják a helyieket, és pénteken a málnási érdeklődőket is megvizsgálják – ezzel lesz teljes az Olt menti felmérés.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Saját pártja szorongatja Grindeanut (Kormányválság)
Lemondásra szólította fel Sorin Grindeanu miniszterelnököt Liviu Dragnea, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke, a kormányfő azonban egyelőre nem hajlandó önként távozni. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök cáfolta, hogy az SZDP a kormánykoalícióba hívta volna a magyar érdekképviseletet, és elzárkózott attól, hogy találgatásokra reagálva megelőlegezze, mit tenne a szövetség kormányválság esetén.
A szocialista párt elnöke többször, legutóbb tegnap szembesítette Grindeanut azzal, hogy elveszítette a pártvezetés bizalmát, ezért azt kérte tőle, hogy önként távozzon. Dragnea a kormányprogram végrehajtásának késlekedésére hivatkozott, egyebek mellett arra, hogy a kormány nem hozta létre a választási kampányban beígért szuverén befektetési alapot. Az SZDP-ben is egyre többen sürgetik a teljes Grindeanu-kormány távozását, Niculae Bădălău szociáldemokrata alelnök tegnap azt nyilatkozta, hogy sok területen hiányos a kormány munkája, például a pénzügy, szállítás, mezőgazdaság területén.  Sorin Grindeanu azonban nem mutat hajlandóságot a távozásra, egyre több jelét adja önállósulásának, láthatóan igyekszik elhatárolódni az SZDP elnökétől, és – egyes elemzők szerint – arra vár, hogy Dragneát második korrupciós pere végleg eltávolítsa a politikából. Ha viszont önként nem hajlandó lemondani, akkor az SZDP megvonhatja tőle és a kabinettől a politikai támogatást, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a parlamentben a kormánykoalíció törvényhozói megszavaznak egy bizalmatlansági indítványt, ami a kormány bukásához vezet. Liviu Dragnea korábban bejelentette, hogy a pártvezetés alapos elemzésnek veti alá a kormánytagok eddigi, féléves teljesítményét. A kiértékelés következtetéseit várhatóan mai ülésén vonja le az SZDP végrehajtó bizottsága, ezután pedig várható, hogy Dragnea a nyilvánosság előtt is bejelenti, kik azok a miniszterek, akiknek a munkájával elégedetlen a párt, milyen mértékű kormányátalakítást tart szükségesnek annak vezetősége. Klaus Iohannis államfő – akinek kormányváltás esetén meglehetősen tág mozgásteret biztosít az alkotmány – kiváró álláspontra helyezkedett az üggyel kapcsolatosan, szóvivőjén keresztül annyit üzent, hogy csak hivatalos bejelentésekre fog reagálni, egyébként pedig az SZDP felelőssége, hogy kiértékelje miniszterei teljesítményét. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnap azt mondta, nem kapott hivatalos felkérést a Szociáldemokrata Párttól vagy annak elnökétől, Liviu Dragneától a kormányra lépésre, ő pedig nem kommentál spekulációkat. A Népi Mozgalom Párt parlamenti képviselője, Eugen Tomac tegnapi nyilatkozatát, miszerint Liviu Dragnea RMDSZ-es miniszterelnököt tervez jelölni Sorin Grindeanu helyére, badarságnak nevezte Kelemen Hunor. „Megkérdezték Tomac úrtól, mit szívott ma reggel? (...) Elég súlyos, hogy egy pártvezető ilyen badarságokat képes mondani, teljes komolysággal. (...) Amúgy az RMDSZ-tagok is pont olyan román állampolgárok, mint Tomac úr, nem kellene úgy tekintenie ránk, mint az országot fenyegető természeti katasztrófára” – mondta a szövetségi elnök a sajtónak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vádat emeltek Iliescu ellen
Vádat emeltek tegnap Ion Iliescu volt államfő ellen a „bányászjárásként” elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében. A legfőbb ügyészség Ion Iliescut – 13 társával együtt – emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja. A vádhatóság jelképesen június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítette a vádemelést.
Iliescu mellett Petre Roman volt miniszterelnöknek, Virgil Măgureanunak, a Román Hírszerző Szolgálat alapító igazgatójának és Miron Cozma bányászvezérnek is bíróság előtt kell felelnie azért, hogy 1990 júniusában állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel az akkori hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat. Iliescut – aki 1990 júniusában a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának elnökeként és megválasztott államfőként vezette Romániát – négy ember haláláért, 1388 ember megsebesítéséért és 1250 (bebörtönzött) ember politikai okokból történt meghurcolásáért vonják felelősségre. A legfőbb ügyészség katonai részlege a Petre Roman vezette korabeli kormány több tagja, az akkori katonai főügyész, belügyminisztériumi vezetők és a Zsil-völgyi szénbányászok több volt szakszervezeti vezetője ellen is emberiesség elleni bűncselekményekért emelt vádat, amelyet életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújt az új büntető törvénykönyv. A vádhatóság megjegyzi: mivel időközben változott a büntetőjog, valamennyi vádlott esetében a számukra kedvezőbb büntetési tétel kiszabását kérik a bíróságtól. A vádirat kétezer oldalas, amelyhez az ügyészség 413 kötetnyi bizonyítékot csatolt. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja. Bár korábban több ízben is vizsgálat indult az ügyben, Románia máig nem derítette ki, hogy kit terhel a büntetőjogi felelősség az akkori erőszakos cselekményekért. Legutóbb 2015-ben indították újra a vizsgálatot, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság 2014-ben kártérítésre kötelezte és felszólította a román államot, hogy szolgáltasson igazságot az erőszakos cselekmények négy halálos és három, golyó által megsebesített áldozatának, illetve a több mint ezer jogtalanul bebörtönzött tüntetőnek. A 87 éves Ion Iliescu ellen tavaly az 1989-es forradalom ügyében is bűnvádi eljárás indult szintén egy strasbourgi elmarasztalás és ugyancsak emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával, de abban az ügyben még nem történt vádemelés. A politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között Románia államelnöke volt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Pünkösdi muzsika”
Berde Mária gondolatai az 1929. évi Bethlen-ünnep alkalmával
P. Szathmáry Károly (1831–1891) a nagyenyedi Bethlen-kollégium tudósprofesszora és krónikása (1862–1868), a kollégiumnak szentelt és 1868-ban Nagyenyeden kiadott monográfiában az egykori kollégiumi ünnepségek kapcsán többek között ezeket írta: „A mulatságok és ünnepségek sorát 1820-tól kezdve egy újabban kezdett kegyeleti ünnep is növelte: a Bethlen Gábor-ünnep, az alapító nagy fejedelem emlékére. Ez ünnepet Baló József nevű ifjú indítványozá, ki éppen maga tartá Hegedűs Sámuel tanvezetősége alatt az első emlékbeszédet. Ez év óta minden évben megtartatik, kisebb-nagyobb ünnepélyességgel”.
Következésképpen a nagy­enyedi Bethlen-ünnepség immár szinte két évszázados gazdag múltra tekint vissza. Kezdetben szűkebb körben, Gábor napján, később május elsején, a kollégium 1622-as alapítási napján zajlott az ünnepség. 1822-ben, az alapítás 200. évfordulóján is ekkor zajlott az esemény. Ez alkalommal Almási István, a logika klasszis tanítója 85 oldalas emlékbeszéde után, Szabó Ferenc, a poétai osztály rendes tanítója 100 szakaszos alkalmi versével hódolt a fejedelemnek. 1837-ben ismételten 65 szakaszos dicsőítő vers hangzott el, majd 1840-ben és 1842-ben Hankó Dániel, a költészeti osztály tanítója 65, illetve 180 szakaszos versében idézte föl az iskolaalapító nagyságát.
Az 1848–49-es forradalom után az újrainduló első nyilvános ünnepről az Arany János szerkeszette Koszorú című folyóirat 1863-as évfolyama szolgál tömör tudósítással, az 1869-es ünnepségről a Kolozsvári Közlöny tájékoztatta olvasóit, az 1877-es eseményről Garda József igazgató tanévzáró beszédéből szerzünk tudomást, aProtestáns Egyházi és Iskolai Lap az 1882-es májusi ünnepséget örökíti meg, az 1890. májusi műsorról Makkai Domokos rektorprofesszor tanévzáró beszédében szólt elismeréssel, míg az 1900. évi ünnepély lefolyásáról a helybeli Közérdek című újság tájékoztatta a közönséget. 1909. május 8-án Bethlen Gábor marosillyei szülőházát látja el a kollégium tanári kara, diáksága ma is ott álló emléktáblával, 1913 novemberében, Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 300 éves évfordulóján, Bodrogi János kollégiumi történelemtanár több mint 100 enyedi diák kíséretében utazik föl Kolozsvárra, mely alkalommal a „Kolozsmegyei Általános Tanítóegylet”, az „Országos Középiskolai Tanáregyesület Kolozsvári Köre” és az „Erdélyrészi Tanító Egyesületek Szövetsége” által rendezett emlékünnepségen tart nagyszabású emlékbeszédet. 1922-ben, a kollégium 300 éves évfordulóján hasonlóképpen többnapos, tartalmas ünnepi rendezvénysorozat színhelye a Bethlen-kollégium. 1929-ben pedig, fejedelmünk halálának 300 éves évfordulóján valamennyi erdélyi lap, újság, folyóirat terjedelmes helyet szentelt iskolaalapító, nemzetmegtartó és erősítő fejedelmünk áldott emlékének.      
Ez utóbbi esemény részese volt azon évben Berde Mária is, egykori enyedi diák, író és költő, akinek az ünnepély alkalmával, 88 évvel ezelőtt megfogalmazott és manapság is érvényes gondolatai:Pünkösdi muzsika címmel az Enyedi Újság 1929. június 9-i számában láttak napvilágot, s melyet itt és most készséggel ajánlok valamennyiünk szíves figyelmébe.
„Idestova háromszáz esztendeje lesz, hogy a legnagyobb erdélyi fejedelem lehunyta a szemét. A hagyaték, amely utána megmaradt, nagy volt földiekben is: a fejedelemasszonyra Erdély szállott, a Domus Austriaca hét vármegyét örökölt utána és évi nyolcszáz pengőforintot jövedelmező vagyon jutott az enyedi kollégiumnak. De volt ennél jóval hatalmasabb hagyatéka is a fejedelemnek: az ő szellemi testamentoma. Egyik része ennek a nagy nemzeti gondolat, a történelmi koncepció, amelyért a fejedelem egész életén át hasztalan viaskodott s amelyhez minden utóda törpének bizonyult. A másik, az idők múlásával és változásával sem esendő lélekfeladat: az igazi bethleni szellemnek a vallásiakban való ápolása.
Hét esztendővel ezelőtt, a fejedelmi kollégium háromszázados alapítási ünnepén egy versemet ajánlottam fel az intézet ifjúságának, amelyben a katalaunumi halott harcosok lelkéről emlékeztem meg, akik tovább folytatták a magasban a földön eldöntetlen viaskodást. Sejtelemmel ejtettem ki akkor a jóslatot, hogy a világháború testi hadakozásai után most már a szellemiek következnek és jószerencsét kívántam ebben a viadalban a fehérebb fegyverekkel küzdőknek.
Ma áll a küzdelem. Itt, Erdély hegyfalai között mi még talán csak szórványosan hallottunk ezekről a háborúságokról, amelyet a magyarság saját belső frontján indított. Az új történetírás harci jelszóul tűzte ki magának a »történelmi átértékelést«. Nem vagyok ellensége a jeligének, a történelem nem olyan abszolút tudomány, hogy az idők távola ne adhatna folyton új színt a múlt eseményeinek és cselekedeteinek és ne tehetné a jelen kívánságai szerint nagyobbá vagy kisebbé azoknak viszonylagos értékét. Igazat adok annak a történésznek is, aki a részekre szakadt magyarságnak új feladatokat tűz ki a történelmi  kutatás terén; vallom magam is, hogy a mai Erdély embere elsősorban a maga külön múltjában kell hogy felkeresse és kövesse férfi és női eszményképeit, mert azok lehetnek legjobb tanácsadói – de találkozunk ma olyan »átértékelési« nézőpontokkal, amelyek joggal döbbentik meg a lelket. Mit szóljunk ahhoz az irányhoz, amely a magyar nemzet történetét objektivebb és katholikusabb megvilágításban akarja látni és bemutatni, mint ahogy eddig történt? – Lehet-e, szabad-e a történelmen, amelynek épületén a nagy katholikus történészek, Pray, Katona együtt építettek a protestánsokkal, felekezeti restaurációt végezni?
A mű, amelyre ebből a szempontból fel kell hívnom a figyelmet Szekfű Gyula Bethlen Gábora. E könyv lapjairól a nagy fejedelem mint uralkodó, mint hadvezér és diplomáciai lángész megnagyobbodva tekint reánk, alakja szemlátomást fényesül az új megvilágításban; egész tragikumában átéljük a keserű sorsot, hogy ekkora képességekkel bíró férfiú csupán egy kicsiny, függő fejedelemségnek szuverénje lehetett! Köszönjük Szekfűnek ezt az eszméltetést, de fáj nekünk Bethlen hivatásának az ő korabeli egyetemes magyarság nézőpontjából való átértékelése, főképpen fáj pedig az a merész állítása, hogy a vallásháborúk és háborgattatások századaiban Erdély sem ismert nagyobb türelmességet, mint Európa többi országai és hogy itt is a Cuius regio, eius religio elve pusztított.
Mi, akik Bethlen Gábor árnyékában nőttünk fel, tudjuk, hogy ezt a tételt a mi lelki törvényszékünk előtt nem kell vitatnunk. Mi erdélyiek nem iskolában tanultuk a toleranciát, örökségképpen kaptuk, éltük és gyakoroltuk azt! Egy példa: a mi földesuraink helyet adtak ősi földeiken a máshitűek fogadalmi keresztjeinek – ezer s ezer ilyen feszület tanúskodik rólunk az Isten és az emberek előtt –, de azokért, akik sohasem ültek azon tanufák alatt, a nem közülünk valókért idézzük a múlt tényeit, hozzuk fel lelki tanítónk mellett az igazságokat, hogy Bethlen Gábor főemberei között a szombatos Péchy, a katholikus Kamuthi, a görögkeleti Márkó találtatik, hogy a fejedelem visszaadatta a többségben lévő katholikus gyülekezeteknek a templomaikat, hogy kétszáz pengőre büntette azt, aki jobbágyát más felekezetű istentisztelet hallgatására kényszerítette, hogy apja tudott lenni a morva anabaptistáknak és a Konstantinápolyból behívott zsidóknak! Hogy foglalkozott görögkeleti alattvalóinak lelki dolgaival, hogy püspöki helynökséget szervezett a katholikusoknak, amely máig szolgál a lelkeknek... Kérdezek én mindenkit: ki tud idézni ilyen példasort más népek történetéből?
Hozzátok fordulok, Bethlen ifjúság: A ti örökrészetek a legnagyobb, legszentebb minden bethleni hagyaték között! Ne hagyjátok magatokat kitudni ennek az örökségnek dicsőségéből, ne engedjétek eldisputálni magatoktól ősi jogotokat, elsőszülöttségeteket a bethlen tolerancia birtokolására. Mert ez a mi legdrágább kincsünk, a hófehér virág, amely először a mi hegyeink között nyílt ki az egész világon. Szálljatok szembe tiszta homlokkal a lelkiismereti szabadság eszméjéért, dokumentáljátok annak vérünkké váltát élettel, tettel, szóval; hirdessétek, hogy nekünk a Szentírás akkor is szent, ha nem Károli, hanem Káldy fordította s akár Ştefan cel Mare, akár Bethlen Gábor anyanyelvén olvassa a hívő!
Bethlen Gábor életének egy drágaemlékű epizódjával zárom szavaimat. Egy alkalommal, – mint azt a katholikus Gál Péter írja meg – a fejedelem a pünkösd ünnepére oda adta vala minden muzsikását a katholikus templomnak a nagymisére, hogy az ünnepnek fényéből semmi se hiányozzék. Ezt a kegyességet tartsuk számon, ezt mutassuk oda a szeretetlenségnek, ezt tanítsuk mindenhol, ahova a sors csak elvezet, hadd érezzen fel a mi példánkon a közöny és a gyűlölet;  – mert a mások lelkének ez a megértése, ez a békessége és jóságos megvidámítása az igazi bethleni szellem, ez legyen a mi mindennapi ajándékunk, mindenkinek készséggel felajánlott pünkösdi muzsikaszónk!”    
Győrfi Dénes Szabadság (Kolozsvár)

Újabb halasztás: ősszel folytatódik Rádulyék pere
Ismét halasztottak Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester korrupciógyanús ügye perének szerdai marosvásárhelyi tárgyalásán. A következő tárgyalás időpontja: szeptember 18.
A felperes Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) képviselő ügyész, Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos, valamint egyikük jogi képviselője, és a szintén Csíkszeredából érkezett tanú is ismét megjelent a két városvezető elleni per szerdai tárgyalásán a Maros Megyei Törvényszéken. A napirendre tűzött ügyek tárgyalásának menetét kis szünettel szakította meg a bírónő, majd a folytatásban elsőként a csíkszeredai városvezetők ügyét vizsgálta meg, miután Ráduly és Szőke jelen levő jogi képviselője átnyújtotta az alpereseket képviselő kolozsvári ügyvédnek objektív okokkal alátámasztott halasztási kérelmét. A 2016. március 30-án elkezdődött per következő tárgyalását szeptember 18-ra tűzték ki.
Elhúzódó tárgyalások
A két elöljárót a 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után vették őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá kerültek, utána pedig a DNA Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg.
A tisztségviselőket többek között azzal vádolják, hogy jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásra a hivatali gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientia Egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsájtásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét. A vádhatóság a polgármesteri hivatal megbízásából elvégzett kataszteri felmérést is kifogásolja, illetve egy ingatlanbérleti szerződés módosítását.
A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban.
Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat.
Gáspár Botond Székelyhon.ro

Válságból válságba
Értelmetlen és érthetetlen, önkényes, felelőtlen, pártjára és országra is káros offenzívát indított az elmúlt napokban Liviu Dragnea a maga által kinevezett kormányfő ellen, és tegnap este úgy tűnt, sikerrel is járt a teleormani báró ördögi terve: Sorin Grindeanu hiába küzdött, jóformán egyedül maradt. Előbb Călin Popescu Tăriceanu jelentette be, hogy megvonják tőle a politikai támogatást, miközben kollégái a szociáldemokraták maratonira nyúló elnökségi ülésén pecsételték meg sorsát.
Értelmetlen Dragnea eljárása, mert nem jár sem politikai, sem egyéb haszonnal. Politikai haszonnal azért nem, mert a szociáldemokraták egyszerűen röhejessé váltak a maguk állította kormány megdöntésével, ráadásul a pártelnöknek sikerült minden eddiginél erősebben kiéleznie a belső feszültségeket, amelyek akár szakadáshoz is vezethetnek. Azért is értelmetlen a választási csalásért jogerősen elítélt szocialista pártelnök önös érdekektől vezérelt leszámolása, mert végső célját így sem éri el: álma, hogy miniszterelnökként vezesse az országot, a törvény előírásai miatt nem valósulhat meg, elképzelése pedig, hogy a háttérből mindent irányítson, azért sem válhat valóra, mert a román politikai életben a lojalitás ismeretlen fogalom. Érthetetlennek azért nevezhető Dragnea döntése, mert eddig a politikus ravaszabbnak, dörzsöltebbnek tűnt, semhogy egy ilyen kamikazeakcióval veszélyeztesse saját pozícióját és pártja megítélését. Önkényes az eljárás, mert nem a párt derékhada, a területi vezetők kezdeményezték azt, hanem az elnök és szűk köre. Ráadásul az akcióért drága árat kell fizetnie Dragneának: a belső nézeteltérések kiélezése, a választóknak az alakulatba vetett bizalmának megrendülése semmiképpen sem használ az amúgy igen kényelmes helyzetben lévő, ellenzéke által nem szorongatott, jelentős támogatottsággal bíró pártnak.
Bennünket azonban elsősorban a legújabb kormány- vagy politikai válságnak az országra, a hétköznapjainkra gyakorolt hatása érdekel, és e tekintetben mutatkozik meg leginkább, mennyire káros ez az ócska politikai játszma, mily hatalmas felelőtlenségről tesz tanúbizonyságot a teleormani báró és bandája. Mert bár rövid ideig a meglóduló fogyasztás, a kedvező európai konjunktúra hajtja még a gazdaságot, a viharfelhők gyülekeznek már az ország fölött. Az egységes bérezési törvény előírásai a gyakorlatban aligha megvalósíthatók, a jogszabály alkalmazását máris halasztani kellett, a féktelen ígéretek hatására felsrófolt elvárások miatt a társadalmi feszültség fokozódik, egyre több szakmai csoport fenyeget sztrájkkal, tüntetésekkel, az állami beruházásokat leállították, infrastruktúra-fejlesztésre se pénz, se szándék, se hozzáértés, az uniós pénzek lehívásában hatalmas a késés. Se vízió, se felelősség, csak egy megvalósíthatatlan kormányprogram, kormány nélküli kormányfő s egy választási csalásért elítélt imposztor kétségbeesett próbálkozása, hogy teljhatalomra tegyen szert. Semmi új, csak egy válságból válságba bukdácsoló ország szomorú, lehangoló, elkeserítő mindennapjai.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Wass Albert utcanév Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi ügyészség a bűnvádi eljárás megszüntetését javasolva zárta le a helyi önkormányzati képviselők elleni eljárást a Wass Albert utcanév kapcsán – közölte tegnap Bokor Tibor polgármester.
Mint mondta, az iratcsomót vizsgáló Simona Codruţa Chindea ügyész által aláírt, június 7-i keltezésű átiratot a napokban kapta meg. Kézdivásárhely polgármestere úgy vélekedett, nagy vonalakban az ügyész is ugyanazokra az érvekre hivatkozik, mint annak idején ő maga, amikor kifejtette, hogy mondvacsinált, megfélemlítési kirakatperről van szó, hiszen a kormánymegbízott által megtámadott és a Wass Albert utcanévre vonatkozó helyi határozatot soha nem alkalmazták. 
Ezért az ügyészség is azt a döntést hozta, hogy nem folytatja tovább a bűnvádi eljárást. Bokor Tibor abban reménykedik, hogy a prefektus is észhez tér, és nem fellebbez, nem idéz elő újabb mesterséges feszültséget a magyar és a román közösség között. Mint ismeretes, az ügyészség kérésére a megyei rendőrség folytatta a bűnügyi kivizsgálást a Wass Albert utcanév ügyében. Azokat az önkormányzati képviselőket hívták a megyei rendőrségre, akik tagjai voltak az előző önkormányzatnak, és megszavazták, majd visszavonták a névadásról szóló határozattervezetet.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dicstelen túsztörténet
Zűrzavaros időkben sokminden megtörténik, de amit 1944 tavaszán-nyarán elkövetett a román hadsereg, arra a háború sem mentség. Hiszen a háborúnak is vannak szabályai, és a túszszedés nem tartozik azok közé – kiskorú túszok szedése meg különösképp nem. Hogy ez mégis megtörténhetett, arra észszerű magyarázat nem létezik, és valószínűleg a kor katonai dokumentumai közt sem maradt nyoma. De az élő emlékezet megőrizte.
Gyerekként ezeket a történeteket hallgattam, számomra sokkal érdekesebbek voltak minden mesénél, pedig akkor még nem tudtam, mennyire ismeretlen, eltitkolt epizódja ez történelmünknek. Aztán felnőttként biztattam édesanyámat, hogy írja le, de ő félt. Félt, hogy fiának bajt okozhat, még nem érkezett el az ideje, mondta. Míg végül, a 90. évéhez közeledve már ő sürgetett, hogy el akarja mondani – vezette fel a Kiskorúak halállistán című könyv szombati, a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban tartott bemutatóját Kovács István tiszteletes. A történet rögzítéséhez – ismerve dokumentarista újságírói múltját – B. Kovács Andrást kérte fel.
1940–44 között a kölcsönös retorziók rendszere működött – az amúgy szövetséges – Magyarország és Románia között, azaz az egyik fél „ellenséges” lépését a másik hasonlóval torolta meg. Kovács Gyuláné Szén Lenke meghurcoltatása azonban nem illeszthető ide, nem véletlen, hogy hétpecsétes titok volt mind ez ideig – vezette fel a történetet B. Kovács András. Hogy mi történt? 1944 tavaszán a román hadsereg összegyűjtött a határ menti településekről 68 dél-erdélyi, 14–17 év közötti fiatalt, többnyire tehetős családok gyerekeit vagy egykéket, „hogy jobban fájjon”, őket a segesvári Siguranţa központjában összegyűjtve, a besszarábiai frontra hurcolták. Itt derült ki, hogy mi okból: egy ezredes, akivel azt az információt közölték felettesei, hogy Magyarországon össze­gyűjtötték az erdélyi román ifjúságot, elmondta: „Ha ők lelövik a mieinket, mi is kivégezzük az övéiket. Ha hazaengedik őket, mi is hazaengedjük ezeket.” Hogy végül a hatvannyolc fiatal – ötven fiú, tizennyolc lány – sértetlenül hazakerült, az a háború alakulásának köszönhető, ha lelőtték volna a túszul tartott gyerekeket, valószínűleg a szovjet hadseregre fogták volna halálukat – vélte a történetet leíró B. Kovács András. A semmilyen körülmények között senki dicsőségére nem váló történetnek furcsa végkifejlete, hogy Kovács Gyuláné Szén Lenke ma háborús veterán, akit 90. születésnapján felköszöntött a román hadsereg helyi vezetősége... A könyv egy majdani datki monográfia alapját is képezheti, ugyanis az interjúalany a túsztörténet mellett számos, szülőfalujában megesett történetet is elmesélt a riporternek gyerekkorából, illetve a függelék jónéhány, Székelyföld peremvidékén található falu múltjával kapcsolatos dokumentumot is tartalmaz.
Váry O. Péter
B. Kovács András: Kiskorúak halállistán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindenben szeretet (Tovább terjed a Csíksomlyót is érintő hazugság)
A Szabadság napilap szombati számában a Hitélet című rovatban, mint minden évben pünkösd táján, menetrendszerűen megjelent a csíksomlyói búcsúról szóló ismertetés. Minket, unitáriusokat úgy szoktak jellemezni, hogy a vallási türelmet nemcsak történelmi örökségként őrizzük, hanem mindennapi hitéletünkben, társadalmi síkon is próbáljuk megélni. De ahogy mondani szokták: a pohár egyszer csak annyira telik, hogy kicsordul. Így nálunk is. Tovább már nem tűrhetjük azt a célirányos történelemferdítést, amely minden évben a hitvédelem megtévesztő és egy másik felekezet iránti nem éppen keresztényi szeretet jegyében igyekszik hangulatot gerjeszteni és azt évről évre megújítva ébren tartani.
A fentieket mindjárt az írás címével is igazolva látom: 440 éves a csíksomlyói búcsús körmenet. A szerző viszont a második bekezdés első mondatában ezt írja: „A Boldogságos Szűz Mária tisztelete már a XV. században virágzott a székely nép körében, ez adta elsősorban Csíksomlyónak a búcsújáróhely jelleget.” Ezt IV. Jenő pápa 1444-ben engedélyezte. Sosem volt erős oldalam a matematika, de most mégis úgy gondolom, hogy a két évszám közti különbség nem 440, hanem 563. Tehát a történelmi adatok alapján katolikus testvéreinknek, s itt elsősorban a ferences atyákra gondolok, felettébb büszkén kellene hírül adniuk a világnak, hogy a búcsújárás Csíksomlyón több mint félezer éves. Egyike Európa legrégibb búcsújáróhelyeinek. De akkor miért ez a „szerény” 440. évforduló? Vizsgáljuk csak meg történelmi előzményeit. Borsos Sebestyén, a 16. századi krónikás így emlékezik János Zsigmondra: „Ez istenfélő és tökéletes, igaz keresztény fejedelem volt, akinél drágalátosabb királyuk nem volt a keresztényeknek, aki Isten igéjének ilyen tudakozója lett volna. Ez a tanítóknak nemhogy rontója lett volna, de inkább nagy oltalmára volt.” Az ezt követő századok történet- és emlékírói azonban nem tudták megbocsátani János Zsigmondnak, hogy unitáriussá lett, s ez rányomta bélyegét életműve és személye értékelésére. De azt az alkotmányos rendet, amelyet ő megalkotott, nevezetesen a vallás- és lelkiismereti szabadság törvényét és a négy bevett vallás rendszerét mindegyik utóda tiszteletben tartotta, mert ez biztosította Erdély belső békéjét és jólétét. A 18. század azonban olyan változásokat hozott, amely a függetlenségét vesztett Erdély politikai és vallási életét a Habsburg-birodalmi érdekek érvényesülésének rendelte alá. Az egyenlő jogokon alapuló bevett vallások rendszerét felváltotta a kedvezményezett, sőt, az egyedüli, kiváltságjogokat élvező egyház uralma, amelyet legjobban az ellenreformáció térhódítása igazolt erőszakos templomfoglalások kíséretében. A felvilágosodás hatására a század végére (1781) megszületett II. József Türelmi rendelete, amely bizonyos tekintetben helyreállította a vallások egyenlőségének a rendszerét, s megkezdődhetett a protestáns, köztük az unitárius egyházak külső megerősödése. Ebben az időszakban született meg, terjedt el és élte a maga életét különböző intenzitással, hol elhalványulva, hol erőteljesebben az a mítosz, amely János Zsigmondot erőszakos, a még akkor létre sem jött unitárius egyház és vallás hittérítőjeként 1567 pünkösdszombatján a „színtiszta katolikus Csík és Gyergyó” ellen hadsereggel támadó uralkodónak állítja be. Ez a „világra szóló győzelem” hozta létre aztán a csíksomlyói búcsút, mert a mítosz szerint a hitükért hősiesen küzdőket s az értük imádkozókat maga Szűz Mária segítette.
Ebben a szép és lelkesítő történetben csak az a különös, hogy az azt elbeszélő későbbi szerzők egy olyan műre hivatkoznak, amelynek egy katolikus főúr a szerzője, de amelyet soha senki se látott, és azóta sem sikerült megtalálni. Ezzel kapcsolatban ajánlom a részletes tájékozódás érdekében Mohay Tamás: Egy ünnep alapjai: a csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban című tanulmányát (megjelent a Keresztény Magvető folyóirat 2005/2. számában). Ennek kiegészítéseként most csak egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni. János Zsigmond 1567 kora nyarán betegen feküdt Gyulafehérvárt palotájában. Súlyos egészségi helyzetére tekintettel elkészítette végrendeletét. Ugyanaz év július 23-ára Fehérvárra összehívta az országgyűlést, ahol királyi előterjesztésében előadta, hogy betegeskedése inti az ország sorsáról gondoskodni. Felszólítja a rendeket, hogy kerüljék a meghasonlást, szakadást, amely romlásukat vonná maga után. A végrendelet bevezetőjében hangsúlyozza, hogy az ő országa a keresztény közösség része, és hogy soha keresztények ellen fegyvert nem fogott, csak kényszerűségből és a szükségtől hajtva védte magát és országát. Minden erejével arra törekedett, hogy előmozdítsa a kereszténység ügyét. Úgy hiszem, mindenki előtt világos, hogy egy súlyosan beteg ifjú fejedelmet nem a csíki katolikusok megtérítése foglalkoztatott, és nem vezethetett hadat ellenük, mivel éppen végakaratát mondta tollba. Egyébként végrendelete változatlan maradt, és 1571-ben bekövetkezett halála után az országgyűlésen utóda, Báthory István is hitelesítette azt. Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében már a 19. század végén megpróbált igazságot szolgáltatni, amikor ezeket írta: „János Zsigmond mint hadvezér, mint államférfi, mint a nemzeti erő és műveltség fejlesztője, mint az alkotmányos szabadság alapvetője és biztosítója egyaránt nagy volt, s kegyeletes emléket kell hogy keltsen minden igaz magyar szívében, mert e drága adományokat ő nagy erőfeszítéssel és bámulatosan kitartó következetességgel vívta ki s biztosítá a jövőt. Pedig uralmának korszaka igen nehéz és válságos volt, az egész ország a politikai és vallási átalakulások lázában szenvedett. Hogy a szenvedélyek vulkánja ki nem tört, hogy ez országrész a politikai és vallási háborúk iszonyait kikerülte, hogy itt Szent Bertalan-éjek, szicíliai vecsernyék, eperjesi vérpadok helyett e forrongásból a teljes vallásszabadság mennyei pálmája hajtott ki: azt egyenesen a János Zsigmond nagy uralkodói tulajdonainak írhatjuk javára. Ő a tudománynak, a magyar műveltségnek nemcsak kiváló támogatója, de kultiválója is volt. Ő maga is részt vett az e korban dívott tudományos és hitvitákban, a magyar nyelvet a politikai és vallási élet minden terén ápolta, az országgyűlések magyarul tanácskoztak, magyar törvényeket alkottak. A templomok mellett mindenütt az ő kegyadományaiból táplált iskolák keletkeztek, a teljes sajtószabadságot legelőbb ő honosítá meg nemcsak Erdélyben, hanem Európa minden más országát megelőzte ebben is úgy, mint a vallásszabadság törvénybe iktatásában.” Az elmondottak célja nem az volt, hogy János Zsigmondnak elégtételt szolgáltassunk. Mindezt megtette ő maga, amikor megmentette és századokra életképessé tette a magyar nemzeti királyság eszméjét, s a világon elsőként biztosította a vallás- és lelkiismeret-szabadságot, s ezzel önmagát és Erdélyt világtörténelmi jelentőségre emelte. Ezzel szemben viszont arra szeretnénk felhívni elsősorban a hazai, de a Kárpát-medencei történelmi testvéregyházak figyelmét, hogy amikor a magunk szent dolgait erősíteni vagy elmélyíteni akarjuk, ne úgy tegyük, hogy ezáltal mások történelmi örökségének és hitének értékét lekicsinyítjük, vagy éppen a köztudat előtt kárhoztatjuk. Úgy hiszem, végre meg kellene értenünk, hogy nem a hitviták korát éljük, amikor egymásnak feszültek nemcsak a vélemények, de az indulatok is. Ma, a huszonegyedik század elején párbeszédre van szükség, amikor a másság megértésén és elfogadásán keresztül azt keressük, ami összeköt, amit közös értékként mindannyian magunkénak vallunk. Fel kell ismernünk, hogy a szabadság a felelősen megélt szeretet drága lehetősége, amellyel nem visszaélnünk, hanem egymás javáért élnünk kell. A csíksomlyói búcsú eredetének kérdésében már 1998-ban megkerestük dr. Jakubinyi György érsek urat, aki válaszlevelében azt írja, hogy napjainkban is a jól ismert elvet kívánja követni: „In necessariis unitas, indubiis libertas, in omnibus caritas. (A szükségben egység, a kételkedésben szabadság, mindenben szeretet.) Biztosíthatom, hogy fogadalmi búcsúnkat, ahogy azt az ősök fogadták, nem használjuk fel felekezeti torzsalkodásra. Ami sérelem pedig emberi gyarlóságból felmerül, azért bocsánatot kérünk.” De mert azóta is minden maradt a régiben, ezért újból megismétlem az Erdélyi Unitárius Egyház lelkészeinek és híveinek testvéri szeretettel megfogalmazott kérését a Római Katolikus Püspökségek vezetőinek, szíveskedjenek odahatni, hogy egy ilyen fontos vallási rendezvény szolgálja a hit és erkölcs elmélyítését nemcsak a római katolikus hívek, de egész magyar népünk lelkében és életében. Istenhez való közeledésünkben és az Ő akaratának keresésében mind egyek vagyunk, hadd legyünk egyek egyházaink és népünk szeretetteljes szolgálatában is. A jó Isten áldását s a pünkösdi Lélek megszentelő erejének kiáradását kérem az ez évi búcsú eredményes megrendezésére. Kolozsvár, 2007 pünkösd nagyhetén.
DR. SZABÓ ÁRPÁD
* Szerk. megj. Lapunk harmadízben tér vissza e súlyos történelmi félremagyarázás tisztázására. Ezúttal is utólag, az ünneprontás elkerülése végett. Most sem tennénk, ha a csíksomlyói búcsú kapcsán csupán egyetlen erdélyi napilap esett volna a történelemhamisítás több esztendőn át következetesen, általunk is minden alkalommal dokumentált vétkébe. Az elmúlt napokban két hírportál is közvetítette Ferenc-rendiek kalauzolta fiatal és jámbor természet- és történelemjárók hamis históriai ismereteit. Kérdésünk békességkeresően szelíd: miként fogjuk megismerni a szomszéd népek múltját, ha a magunkét is következetesen elhazudjuk? HÁROMSZÉK Háromszék (Sepsiszentgyörgy)