Magasabbra teszik a mércét (RMDSZ-képviselők az autonómiáról)
A székelyföldi autonómia megvalósításának ügyében csak akkor lehetünk eredményesek, ha előbb sikerül konszenzust teremtenünk az erdélyi magyar társadalomban, ha a partiumi, közép-erdélyi magyarok épp úgy fontosnak érzik, mint e térség lakói, illetve ha ezt követően elkezdődik egy jól kidolgozott stratégia alapján a kommunikáció a románság felé, mert míg közösségük nem érti meg lényegét, hogy nem hordoz veszélyeket, addig a politikum sem tud eredményesen lépni – hangzott el tegnap Benkő Erika háromszéki és Csoma Botond Kolozs megyei képviselő közös sajtótájékoztatóján.
Nagyon fontos a párbeszéd a tömbben és szórványban élő magyarok között, eltérő élethelyzetünk, sok gondunk különböző, de számos problémánk azonos, szükségünk van egymásra, szolidárisnak kell lennünk – fejtette ki Benkő Erika. A székelyföldiek számára kardinális kérdés az autonómia, de el kell érnünk, hogy ne csak nekünk legyen fontos, minden magyar ember támogassa, ebben nagyon nagy a politikum felelőssége, éppen ezért hívta meg Sepsiszentgyörgyre Csoma Botondot, hogy közösen mérlegeljék az együttműködési lehetőségeket. Csoma Botond elmondta, igen sok székelyföldi él Kolozsváron, első kézből értesülnek az itteni helyzetről. Úgy látja, az autonómiáról nem csak itt kell beszélni, szolidaritásra van szükség, nem lehet magyar–magyar versengés tárgya, nem egymást kell túllicitálni. Ha magyar térfélen sikerül konszenzust teremteniük, akkor fontos lenne a román társadalom meggyőzése, hogy megértsék, nem ördögtől való, nem vezet Románia széteséséhez. Ehhez elsősorban az értelmiség, majd a politikum körében kell partnereket keresniük, igyekeznek stratégiát kidolgozni, hogy ez minél hatásosabb, eredményesebb legyen.  Mindkét képviselő egyetértett abban, hogy a hét elején kialakult magyarellenes hangulat nem késztethet meghátrálásra, Benkő Erika szerint „még magasabbra kell tenni a mércét”. Csoma Botond emlékeztetett, hogy 2001-ben a közigazgatási törvény elfogadását hasonló dühös hangulatkeltés előzte meg, ám a jogszabály mégis átment, és a világ sem dőlt össze. Mint fogalmazott, Dél-Tirolban is ötven évbe telt az autonómia kiharcolása. Benkő Erika megjegyezte, paradox módon a mostani magyarellenes hisztéria elősegíti nemzetközi munkájukat, a Mikó Imre Jogvédőszolgálat jelentését minden nagykövetséghez, az összes fontos intézményhez eljuttatják. 
Bűnügyi feljelentés Băsescu ellen is
Három ügyészségi feljelentést tett a Mikó Imre Jogvédőszolgálat, és öt panasszal fordultak az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (ODT) a hét eleji magyarellenes megnyilvánulások miatt. Rareș Bogdan újságíró, Traian Băsescu volt államfő, szenátor és Marius Pașcan Maros megyei képviselő esetében az ügyészséget kérik, vizsgálják ki, vádolhatóak-e bűncselekménnyel közösség elleni izgatás, uszítás miatt. Mindhármuk esetében kérik az ODT eljárását is, s mellettük egy szélsőséges honlap, illetve Cristian Tudor Popescu újságíró diszkriminatív kijelentéseinek vizsgálatát.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Már Maros megyében is
Hadat üzent Maros megye prefektusa a kisebbségi szimbólumoknak és feliratoknak: Lucian Goga a székely és magyar zászlók, valamint a Marosvásárhely és Szováta közötti útszakaszon kifeszített, a Székelyföld egységét hirdető magyar nyelvű molinó sürgős eltávolítására szólított fel számos Küküllő menti polgármestert. A néhány hete még a magyar utcanévtáblák ellen harcoló kormánymegbízott a Románia hivatalos lobogójáról rendelkező 1994/75-ös számú törvényre hivatkozva rendelte el, hogy az érintett települések vezetői három napon belül vegyék le a száműzetésre ítélt közösségi jelképeket. A prefektust az sem nyugtatta meg, hogy a magyar és székely zászlók mellé mindenhol kitűzték a román lobogót is. Goga felszólítását a kormányhivatal alapos terepszemléje előzte meg: a prefektúra alkalmazottjai napokig járták a megye magyarlakta vidékeit, és fényképezőgéppel közösségi jelképekre „vadásztak”.  (Krónika)
MERT OLVASNI JÓ. Könyveket rejtő, három kis faházikót állítottak fel tegnap Csíkszereda központi parkjában egy, az olvasást népszerűsítő kampány keretében. Az ötlet Angliából származik, az ott nagy népszerűségnek örvendő Little Free Libraries, azaz Kis Ingyenes Könyvtárak kezdeményezést Csíkszeredában a Spektrum Oktatási Központ indította el az anyanyelven és más nyelveken való olvasás népszerűsítése érdekében. A faházikókat a Tanulók Háza által szervezett rajztábor tanulói festették ki vidám színekkel. A könyvkuckókban román, magyar és angol nyelvű könyvek vannak. A működési szabályzat egyszerű: Vegyél kölcsön egy könyvet, olvasgasd a parkban! Vagy vidd haza, majd hozd vissza, miután kiolvastad! Ha megtartanád vagy továbbadnád, hozz helyette egy másikat! (Főtér)
SZAPORODÓ HATÁRSÉRTŐK. Az idei év első öt hónapjában csaknem háromszor több illegális bevándorlót fogott el a határrendészet a román–magyar határ Arad és Bihar megyei szakaszán a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte szerdán Marin Bondar, a Bihar megyei határrendészet vezetője. Elmondta, hogy a január és május közötti időszakban 716 illegális bevándorlót tartóztattak fel, akik illegálisan akarták átlépni a határt. Többségük – 495 migráns – iraki volt, a többiek főleg szíriaiak, irániak, pakisztániak és afganisztániak. A migránsok a schengeni övezetbe akartak belépni. A tavalyi év első öt hónapjában 240 illegális bevándorlót fogtak el a román hatóságok. Bondar szerint az illegális határátlépők száma főként az első négy hónapban emelkedett meg, májusban már nem tapasztaltak látványos növekedést. Ez annak köszönhető, hogy a szerb–román határnál csökkent a migrációs nyomás, Bondar szerint ugyanis a migránsok májustól útvonalat változtattak, és Horvátországon keresztül próbálnak a schengeni övezetbe jutni. (MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amatőr színjátszók találkozója
A Művészeti és Népiskola, valamint az Osonó Színházműhely közös szervezésében nemrég zajlott a Színjátékosok 3. Találkozója Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. A rendezvényről Fazakas Misi, az Osonó Színházműhely vezetője számolt be lapunknak.
Amióta 2010-ben megszűnt az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF), nincsen olyan színházi rendezvény, mely átfogóbb képet nyújtana Erdély amatőr társulatairól, az évente Szilágycsehben szervezett Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon (PADIF) kívül többnyire csak alkalomszerűen  szerveznek amatőr színházi találkozókat itt-ott az országban. Hiánypótló kezdeményezésnek számít tehát a színjátékosok találkozója, mely három évvel ezelőtt abból az ötletből született, hogy a színjátszó csoportok vezetőinek szervezett képzés mellett egy olyan fórum is működjön, ahová a csoportvezetők elhozhatják társulataikat, hogy azok is kapcsolatot teremthessenek egymással, közös tréningeken vehessenek részt. Az idei rendezvényre Kovásznáról, Székelyudvarhelyről, Nagyborosnyóról, Marosvásárhelyről, Kökösből, Csomakőrösről és Illyefalváról is érkeztek amatőr diák- és felnőtt színjátszók, akik mellett a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának különböző évfolyamai és a helyi román nyelvű Ego Társulat is fellépett. 
A csoportvezetői képzés mára pedagógusképzéssé vált, a fesztivál pedig kinőtte Kovászna megyét, de nem az a fő céljuk, hogy egész Erdélyt átfogó színházi fesztivált szervezzenek – mondta Fazakas Misi, aki szerint az idei rendezvény volt eddig a legteljesebb, résztvevői és csapatlétszám, valamint az előadások minősége szempontjából is. A találkozó nem versenyjellegű, a szervezők azt szeretnék, ha a résztvevők görcsök, feszültségek nélkül találkoznának egymással, nem arra figyelve, hogy ki hányadik lesz. A díjazás helyett inkább beszélgetésekre, problémák felvetésére és megoldására próbálnak hangsúlyt fektetni, az Osonó Színházműhely mindenben támogatni szeretné azokat, akik a szabad idejükben színházzal foglalkoznának, és van igény a segítségre, mert az egyetemen nem kapnak színházi képzést a pedagógusok. Fontos tudatosítani, hogy sokkal hasznosabb a közös keresgélő munka, mint a „betanítás”, ez tudja igazán formálni a résztvevők személyiségét – mutatott rá Fazakas Misi, ezért a szakmai tudnivalók mellett a színház- és drámapedagógia szabályaira is igyekeznek felhívni a figyelmet különböző játékok, műhelyfoglalkozások által. Úgy tűnik, van értelme az útmutatásnak, mert egyre több olyan előadás születik, mellyel nem csupán kipipálnak egy kötelező feladatot a társulatok, hanem választ keresnek az őket foglalkoztató problémákra. Így tapasztalhatják meg, hogy milyen fontos része lehet a színház az önismerethez vezető útnak, hogy nyitottabbá, rugalmasabbá válhatnak tőle, és megadja a valahová tartozás érzését is, mely egyre jobban hiányzik a mai ember számára – mondta a társulatvezető.
Mint megtudhattuk, fogyatkozik az amatőr felnőtt színjátszó csoportok száma, ezért is kiemelt figyelmet kapott a fesztiválon a nagyborosnyói Pakucs Etelka néni (fotó), aki 89 évesen egy általa írt, rendezett és előadott húszerces monológgal vett részt.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Nem szabad összemosni a katolikus iskolát a többi magyar osztállyal” 59 helyett csupán 50 osztály
– Remélem, hogy a tanfelügyelőség által levágott magyar osztályok visszakerülnek a beiskolázási tervbe. A főtanfelügyelővel folytatott beszélgetésen ezt tisztáztam, félig-meddig ígéretet is kaptam. Kérdés, tartja-e a szavát, vagy ő is megijed a ránehezedő nacionalista nyomástól – jelentette ki tegnapi sajtó- tájékoztatóján Biró Zsolt képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának tagja.
A képviselő annak kapcsán nyilatkozott, hogy Marosvásárhelyen annyi magyar gyermek végzi el a 8. osztályt, hogy 59 osztályra lenne szükség. Ezzel szemben a tanfelügyelőség mindössze 50 osztályt engedélyezett. „Ha hozzáadjuk a katolikus iskolában indítandó három osztályt, még mindig csak 53-nál tartunk” – mutatott rá Biró.
Hangsúlyozta: nem szabad összemosni a római katolikus iskola osztályait a magyar közösségnek járó többi osztállyal. „Ha megadják számunkra azokat az osztályokat, amelyeket igényeltünk, az nem azt jelenti, hogy a római katolikus iskolától vettünk el. Ezt egyértelműen és világosan elmondták az intézmények vezetői is. Ha adnak egy osztályt a Bolyainak vagy a pedagógiai líceumnak, akkor nem a római katolikus iskolát rövidítettük meg. Ennek az iskolának a helyzetét meg kell oldani önálló intézményként.”
Magyar osztályt kért Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (egy természettudományi osztályt), amelyet a tanfelügyelőség korábban visszautasított, a pedagó- giai líceum (egy társadalomtudományi osztályt), amelyet szintén visszautasított a tanfelügyelőség azzal, hogy „a magyar osztállyal a románokat rövidítenék meg, illetve, megváltozna az etnikai arány az Eminescu líceumban, ha egy újabb magyar osztály indulna”. Az Elektromaros líceumban a tervek szerint indult volna egy matematika-informatika osztály, de magyar tagozaton indított volna osztályt a C. Brâncuşi és a I. Vlasiu iskolaközpont, ahol szakiskolai osztályokról lett volna szó, ezeket is „levágták”.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy ezek az osztályok is visszakerüljenek a beiskolázási hálózatba, hiszen megfosztjuk a magyar közösséget attól, hogy szakmát tanuljon anyanyelvén, ha ezeket az osztályokat nem engedélyezzük, és pontosan azoktól a tanulóktól vesszük el az anyanyelven való tanulás lehetőségét, akik esetleg most gyengébben vizsgáznak, de ősszel a pótvizsgán átmennek, és szakiskolában folytatnák tanulmányaikat. Fontos, hogy mind az Elektromarosban, mind a Brâncuşi-ban, mind a Vlasiuban induljanak magyar osztályok.” Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy Erdőszentgyörgyön azzal vágták le a társadalomtudományi osztályt, hogy az ottani gyermekek nagy része amúgy is Vásárhelyre jár iskolába.
Felháborító és diszkriminatív Felháborítónak és diszkriminatívnak nevezte, hogy Maros megyében 253 magyar diák számára nem biztosítanak továbbtanulási lehetőséget, bár a 9. osztály kötelező, mi- közben a román tagozaton közel 150 hellyel, a német kisebbség ese- tében pedig 18 hellyel hirdettek meg többet a 9. osztályba. „A tanügyi törvény világosan fogalmaz a nemzetiségi oktatás tekintetében is. A magyar közösségnek alkotmányos és tanügyi törvényben is rögzített joga, hogy anyanyelvén tanuljon, a tanfelügyelőségnek pedig az a kötelessége, hogy ahány tanuló végez, annyinak biztosítson továbbtanulási lehetőséget” – mondta. Elfogadhatatlannak nevezte a tanfelügyelőség érveit, mely szerint kevesebb diák iratkozik be a 8. osztályt követően a vizsgára, mint ahányan elvégezték a tanulmányaikat, vannak, akik megbuknak. A képviselő kijelentette: ezeknek pótvizsgát szerveznek, és az érvényes mód- szertan szerint, mivel kötelező a 9. osztály, akik a pótvizsgán átmennek, de azok is, akik a felmérőn nem érik el az átmenő jegyet, be tudnak iratkozni szeptemberben a 9. osztályba. Tehát őket is számításba kell venni. Mint mondta, többször tárgyalt – nemcsak parlamenti interpellációk és a minisztériumokhoz levelek formájában – a tanügyminisztérium szakembereivel, és mindenki megerősítette, hogy annyi helyet kell meghirdetni, ahány tanuló végzi az iskolát.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)

Faragó Péter parlamenti képviselő sajtóértekezlete
Terítéken a tudatos magyarellenes hisztériakeltés
Június 22-én az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének a székházában sajtóértekezletet tartott Faragó Péter megyei elnök, parlamenti képviselő, aki előrebocsátotta: két témát kíván érinteni: a szervezet belső életében történt változásokat, illetve az ország aktuális politikai helyzetét fejtegetné.
A szervezeti élettel kapcsolatban a tavasszal megszervezett belső választásokat érintette, amelyek során a helyi szervezetekben megtörtént a teljes tisztújítás. A közelmúltban megszervezett megyei kongresszuson több mint 200 küldött részvételével megejtették az alapszabályzaton szükségessé vált módosításokat; megszervezték a Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT), illetve a megyei elnök megválasztását. Ezúttal is köszönetet mondott a következő mandátumra neki szavazott bizalomért. A megyei kongresszus után megszervezték az MKT alakuló ülését, amelynek elnökévé Hadnagy Dénes tanárt választották, ugyanakkor megválasztották a szakbizottságok elnökeit, illetve ügyvezető elnöki tisztségében megerősítették Péró Tamás megyei tanácsost. Az új alapszabályzat értelmében, a megyei szervezet vezetőségében nőtt a hölgyek részaránya, amit helyesnek, fontosnak tart minden tekintetben.
A továbbiakban kitért az ország politikai helyzetének az elemzésére, ami nem könnyű, hiszen az elmúlt napokban igen felforrósodott a politikai hangulat.
A legutóbbi parlamenti választások eredményei alapján megalakult kormánykoalícióról megjegyezte: az RMDSZ nem óhajtott részt venni a koalícióban, amellyel azonban létezik egy parlamenti együttműködési megegyezése. Abban rögzítették, hogy heti egyeztetés alapján támogathatják egymást célkitűzéseiknek a parlamenti elfogadásában. Az együttműködés jóvoltából az utóbbi hónapokban sikerült olyan törvénymódosításokat végrehajtani, amelyek nemcsak a kisebbségek, hanem az ország minden polgárának az érdekeit szolgálják. Egyik legfontosabb előrelépés volt a parlament által jóváhagyott, majd az Alkotmánybíróságon megtámadott törvénymódosítás, amely a nemzeti kisebbségek által nagyobb arányban lakott települések egészségügyi intézményeiben a nyelvükön is beszélő szakemberek biztosítását írja elő. Szerencsére, az Alkotmánybíróság elutasította az óvást, ezért a módosítás hatályba lépett.
A Szövetség is támogatta a koalíciót a közalkalmazottak egységes bértörvényével kapcsolatos kezdeményezését, ami remélhetőleg jó hatással lesz nem csupán a közalkalmazottak bérére, hanem munkájuknak a hatékonyságára is.
Gyűlöletkeltő hisztéria
Ami a napokban lezajlott bizalmatlansági indítványt illeti, Faragó Péter kifejtette: szerinte egy koalíciós többségnek jogában áll a saját kormányát is leváltani bizalmatlansági indítvánnyal, még akkor is, ha ez világpremiernek számított.
Ha ők úgy látták jónak, az a szövetséget nem zavarta, de nem is vett részt a bizalmatlansági szavazáson. A magyarság szempontjából rendkívül fontos volt a bizalmatlansági szavazás előtti tárgyalások miatt, szándékosan kirobbantott magyarellenes hisztéria, amelynek a szélsőséges voltára senki nem számított. Mert a józanész számára elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy EU-tagállamban, a nemzeti kisebbségek jogos igényei kapcsán rövid idő alatt ennyire vehemens hisztériahullámot keltsen a közmédia. A hétfőn látott és hallott gyűlöletszító hisztéria túllépte mindenfajta européer képzeletnek 2017-ben feltételezhető megnyilvánulását.
A hétfői parlamenti ülésen az RMDSZ semmi újat, semmi rendkívülit, semmi olyan jogot nem kért, ami nem létezne más uniós tagállamokban. A szövetség több mint 10 éve benyújtotta a Román Parlamentbe a Nemzeti Kisebbségek Jogállását szabályozó törvénytervezetet, amely azóta is a hivatal fiókjában hever. Minden politikai párttal megvitatták e törvénynek a fontosságát, az életbe léptetésének a szükségességét, csakhogy egyetlen párt sem vállalta fel a támogatását. A hétfői tárgyalások eredményeként, e törvénytervezet újra a szakbizottságok elé került, ami azonban elindította a minden képzeletet felülmúló, tapasztalt soviniszta, nemzetiséggyűlölő hisztériát. A jelzett törvénytervezetnek az elfogadásával senki nem veszítene, de a nemzeti kisebbségek az állam határain belül, az állam intézményeinek a segítségével támogatást kapnának az anyanyelvű oktatásuk gyakorlásában, a kultúrájuk, az identitásuk megőrzésében. Ugyancsak értetlenséggel tekintenek annak a törvénytervezetnek az elutasítására, minek értelmében március 15-ét a romániai magyarok ünnepévé nyilvánítanák, hiszen a jelzett napon a magyarok rendszeresen ünnepelnek, az államfő vagy a miniszterelnök is hivatalosan köszönti őket.
A hisztériahullám kirobbanásával, e törvénytervezetek elfogadtatása lehetetlenné vált, de nem adják fel, egy alkalmasabb időben visszatérnek a kérdésre, ismételten politikai támogatást fognak kérni az elfogadásukhoz.
A magyar etnikum ellen indított hétfői hisztériahullám miatt az RMDSZ az Audio-vizuális Tanácshoz, míg a Traian Băsescu volt államfő gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt a Diszkrimináció-ellenes Tanácshoz fordult panasszal.
A Nyugati Jelen által feltett, Klaus Iohannis államfő németországi üzenetével kapcsolatos kérdésre Faragó Péter leszögezte: Néhány perccel az SZDP vezetőségéhez küldött üzenete előtt – amiben felhívta a figyelműket, nehogy valamiféle autonómia-alkuba belemenjenek –, arról beszélt, hogy Romániában milyen széles körű szabadságjogokkal rendelkeznek a nemzeti kisebbségek. Éppen ezért az államfőnek az átlagpolgárnál és -politikusnál is sokkal jobban meg kellene értenie, mit jelent a nemzeti kisebbségek jogainak a tiszteletben tartása. Mivel az SZDP-vel folytatott tárgyalások során szóba sem került semmiféle autonómiakérdés, meglepő volt Iohannis célt tévesztett üzenete, amivel valószínűleg csatlakozni akart a soviniszta vezérszónokokhoz – zárta sajtóértekezletét Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Csikys diákok egy Erasmus+ projekt nemzetközi zárórendezvényén
Június elején a Csiky Gergely Főgimnázium két XI. osztályos diákja, Kurunczi Enikő és Zsámbok Emese Budapesten képviselte az iskolát a magyarországi OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való jog Alapítvány közös, Karrier Program – Határokon túlcímű ERASMUS+ projekt záró rendezvényén.
Márciusban, az Iskola másként héten a pénzügyi gazdasági képzéssel párhuzamosan az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai háromnapos pályaválasztás és karriertréninget is tartottak a csikys diákoknak. Erről a tréningről kellett a budapesti OK Oktatási Központban beszámolni a két diáklánynak. Az eseményen részt vevő közel száz érdeklődő meggyőződhetett arról, mennyi munka és fejlesztési folyamat árán lett eredményes és egyben sikeres ez a projekt – írja beszámolójában Kurunczi Enikő, ami a Csiky Gergely Főgimnázium honlapján olvasható.
Dr. Sarkady-Kiss Lilla, az Erasmus+ projekt vezetője záró gondolatként így fogalmazott: „Bár nem volt lehetőségünk bemutatni az Erasmus+ program 30. születésnapi konferenciáján a Karrier Programunkat és módszertanát, az ott elhangzó előadások alapján azonban megerősítést kaptunk arra, hogy nagyon jó úton járunk, a gyerekeket és fiatalokat segítő, bizonyítottan hatékonyan működő programjaink hiánypótló jelleggel bírnak”.
Az esemény vendége volt prof. dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, aki egy érdekfeszítő és egyben szórakoztató előadást tartott arról, hogyan lehet felkészíteni a diákokat az előttük álló karrierválasztásra.
A rendezvény Gasztro Klubbal zárult, ahol a vendégek és vendéglátók a projekt keretén belül szerzett tapasztalataikról beszélgettek.
A karriertréningen résztvevő aradi diákok nevében köszönöm a sok-sok élményt, illetve a tapasztalatokat, melyekre néhány nap alatt szert tehettünk az alapítvány munkatársai segítségével Nyugati Jelen (Arad)

Előléptette Boc a vasgárdista Țenét
Mégis megnyerte a versenyvizsgát Ionut Țene, ő lett a polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának vezetője. A városházán évek felügyelői tisztséget betöltő köztisztviselő, aki civilben vasgárdista eszméket terjesztő portál, a napocanews.ro szerkesztője, annak ellenére került a megüresedett vezetői tisztségbe, hogy kolozsvári civilek petíciót indítottak ellene márciusban. Ebben felhívják Emil Boc polgármester figyelmét: a köztisztviselők státusát szabályozó törvény szerint azoknak, akik ilyen funkciót töltenek be, tartózkodniuk kell minden olyan cselekedettől, amely rombolja a köztisztviselői státus tekintélyét. Ionut Țene ezzel szemben cikkek sorozatát jelentette meg, amelyekben nemzeti, vallási vagy szexuális kisebbségek ellen uszít. A petíciót 580-an írták alá, 80 százalékuk kolozsvári, több mint fele pedig román nemzetiségű.
Szakács István civil aktivista, az aláírásgyűjtés kezdeményező AltArt Alapítvány vezetője a Szabadságnak elmondta: Tene előléptetése anomália. Lehet ugyan, hogy a versenyvizsga feltételeinek eleget tett, de egy ilyen személynek nincs mit keresnie ebben a státusban. Szakáts szerint ez csak egy folyamat első szakasza, amely - reményei szerint – Țene távozásával zárul majd. Kérdésünkre, hogy kaptak-e választ a polgármesteri hivataltól a benyújtott petícióra, Szakáts elmondta: a rövid válaszban „biztosították” az aláírókat, hogy a versenyvizsga a törvény által előírt feltételeknek megfelelően zajlik majd.
Nem töltheti be Kolozsvár kulturális főosztályának vezetői tisztségét a román vasgárdista mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Țene! – áll a Kolozs megyei RMDSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott közelményében. A Csoma Botond parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök által aláírt állásfoglalás szerint elfogadhatatlan, hogy egy interetnikus párbeszédre, toleranciára törekvő városban olyan személy vezesse a polgármesteri hivatal kulturális főosztályát, aki számtalanszor diszkriminatív és sértő megjegyzést tett a kisebbségek kapcsán.
„Antonescu marsall nagy csodálója, a román vasgárda mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Țene nem lehet Kolozsvár oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó iroda vezetője” – nyilatkozta Csoma Botond. Rámutatott: pár évvel ezelőtt Ioan Vasile Țene újságírót a  Országos Diszkiminációellenes Tanácsba is javasolták, bekerülését már akkor több emberjogi szervezet ellenezte.
„Meggyőződésünk, hogy egy szélsőséges nézeteket valló személy sem a diszkriminációellenes tanács, sem Kolozsvár kulturális főosztályának vezetője nem lehet. A kisebbségi közösségekre, így a magyar emberekre nézve is sértő és elfogadhatatlan, hogy egy vezetői pozíciót betöltő köztisztviselő eddigi pályája során xenofób, antiszemita, sértő vagy egyenesen uszító magatartással nyilvánuljon meg, bármely nemzeti, etnikai vagy vallási kisebbség irányába” – vélekedik Csoma Botond. Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete elhatárolódik Ionuț Țene-től, akit teljesen alkalmatlannak tart a város oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó irodavezetői tisztség betöltésére, ezért megteszi majd a szükséges lépéseket a helyzet orvoslására.
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)

Vita Zsigmond egykori tanítványa emlékezetében
Sebestyén József egykori enyedi diák nevével még volt alkalmuk találkozni a Szabadság olvasóinak, akinek Aradi nyugdíjas tanítóként 2003–2004-ben (sajnos azóta már elhunyt) hozzám intézett, mintegy 270 gépelt oldalt kitevő leveleiből, diákkori legátusként átélt drámai eseményeit, továbbá Márton Áronnak iránta tanúsított segítőkész cselekedeteit ragadtam ki és közöltem napilapunk hasábjain.
Ezúttal egykori tanára és osztályfőnöke, Vita Zsigmond (1906–1998) emléke elevenedik föl az idézett levelekből, amelyeket az irodalom- és művelődéstörténész, bibliográfus születésének 111. évfordulóján bocsátunk az olvasók elé.
Sebestyén József 2003. február 4-én keltezett levelében így emlékezik:
„1940 május hó egyik napján történt, ha jól emlékszem csütörtöki nap volt. Aznap az első óránk Vita Zsigmond tanár úrral, magyar óránk volt. Osztálytársaim, óra előtt, felmentek a tornakertbe, a fákról leveregették az éjjeli hidegben megmerevedett cserebogarakat, zsebükbe, üres gyufásskatulyákba tették, csengetés után berohantak az osztályba. Vita tanár urat felállva köszöntöttük:
Jó reggelt tanár úr! – Ő is visszaköszönt.
Benkő Andris [Benkő András, a későbbi zenetörténész] már jól játszott a harmóniumon. Elénekeltük a kijelölt Zsoltárt, én mint »hetes«, felolvastam a Bibliából az előírt textust, meg a kijelölt imádságot (ez kb. 5-6 percet jelentett), majd leültünk. Vita tanár úr az osztálynaplóba beírta az óra anyagát. A katedráról elénk lépett s megkezdte a feleltetést. Abban az évben (IV. oszt. tanítóképzősök voltunk), hosszú ideig Arany János, Toldiját tanulmányoztuk stilisztikai szempontból, versrészleteket kellett kívülről megtanulnunk, vitákat szervezett, véleményünket kérte, házifeladatként le kellett írnunk költői kifejezéseit, fordulatait stb. stb., tehát volt mit dolgoznunk 16 éves fejjel...
Közben a fránya cserebogarak a zsebekben feléledtek, a padlóra estek, rövid séta után szárnyra keltek s nagy búgással nekirepültek az ablakoknak. Tanár úr is felfigyelt, nézegetett jobbra-balra, fel a levegőbe...
Ki a hetes?
Tanár úr, én vagyok! – álltam fel.
Nyisd ki az ablakokat! – Szigorúan nézett rám.
Tanár úr kérem. Az éjjel nyitva voltak az ablakok, s egy »csomó« cserebogár jött be! Már reggeltől sokat »kihánytam« belőlük! (a családban nálunk, úgy mondtuk: hányd ki a szemetet! Hányd ki a földet a gödörből! a »dobd ki« helyett!) Közben osztálytársaim nagy igyekezettel, nevetgélve szaladgáltak le-fel az osztályban, elfogni a repkedő cserebogarakat s kidobni az ablakon. Tanár úr is mosolygott, ide-oda mutogatva: itt repül egy, ott is, ott is! Közben mosolyogva megszólalt:
Mi az te, Kis-Sebestyén! Ma hreggel csehre-bogarakat hreggeliztél? (A tanár úr az »r« hangot »hr«-ként ejtette ki. Én azért voltam Kis-Sebestyén, mert Béla bátyám, VIII-os képzős, volt a Nagy-Sebestyén).
Az osztály hatalmas hahotázással fogadta Vita tanár úr humoros megjegyzését; ő is jót nevetett, vidáman szemlélte az »ingyen cirkuszt«... A cserebogarakat összeszedtük, kidobáltuk, de a magyar óra is eltelt. Az osztálynapló jobb oldalára, a megjegyzések rovatba beírta a nevemet. Kicsengettek, hóna alá vette a katalógust, kezébe a Toldit s még mindig derűs arccal a tanáriba ment... A szünetben mi is vidáman meséltük a többi gyermeknek a történteket. Eltelt a második óra, a számtan, Demény Zoltán tanár úrral. A harmadik óra francia – Vita Zsigmond tanár úrral... Feleltetés, jegyadás, új lecke, minden úgy, mint rendesen, semmi jele a reggel történteknek... Az óra végén, a kicsengetés után, Vita tanár úr az ajtóból vissza szólt:
Ma délután milyen óráitok vannak?
Vallás, ének, öt órától harmónium gyakorlás a beosztás szerint, egy-egy fél óra este fél 7-ig.
S holnap?
3-tól 4-ig kézimunka, 4-től szabad óra, majd öttől harmónium gyakorlás –  jelentettem én, mint hetes...
Na jó! Úgyis csak fot­ballozni fogtok! Holnap délután 4 órától itt találkozunk. Megtartjuk a mai magyar órát! – S ezzel elment a tanáriba.
Másnap du. 4 órakor bizony szorongva vártuk a tanár urat. Katalógussal a hóna alatt, Toldival a kezében; feleltetés... szavalás... dicséret... dorgálás, kinek mi járt, új lecke... házi feladat...kicsengetés...
Jó napot, tanár úr!
Jó napot, fiúk!...
Nagy üdvrivalgással elő a labdát, fel a tornakertbe, rúgtuk a labdát majdnem 6 óráig. A harmónium gyakorlásra beosztottak félórát gyakoroltak, majd vissza a tornakertbe.
Szombaton az utolsó óra osztályvezetői Becsey Pál osztályvezetővel. Bejön az órára, végigsétál előttünk, ellenőrzi a tisztaságot, öltözetünket, majd leül a katedrán, előveszi a katalógust, végiglapozza, ellenőrzi a jegyeket: dicséret, megróvás, dorgálás, kinek mi járt a kapott jegyek szerint. Én mint hetes, nagyon féltem: mi lesz, ha meglátja nevemet a naplóban? ... Azt is végiglapozza, ellenőrzi a tanárok által megtartott órákat, a csütörtök napi bejegyzéseknél meglátja a nevemet:
Mi a csudát csináltál, te haszontalan?
Tanár úr kérem! – Dadogtam, a szívemet a torkomban éreztem... a földön egy-egy... pár...
Becsey Pál tanár úr szigorúan rám szólt:
Tu-dom! Tu-dom fiam! – Mondta szótagolva, hangsúlyozva s a kezével intve...
Csak egy pár papír darabka itt, egy kis szemét ott... A jövő héten is hetes leszel! Tanuld meg a kötelességedet!
... Majd elsírtam magam örömömben... Istenem, hogy megcsókoltam volna a jóságos, csupa szív, de szigorú tanár úr kezét!...
A Bethlen-kollégiumban ugyanis szigorú, következetes rend, fegyelem volt. Minden hónap végén összeült a tanári kar. Az osztélyvezetők beszámoltak a havi munkáról, tevékenységekről, jelentették a tanulók kihágásait, fegyelmi vétségeit, amelyek mind-mind magaviseleti jegy levonásával jártak. A hirdető táblán megjelent a névsor a magaviseleti jegyekkel. Aki az év végéig nem javította ki a levont magaviseleti jegyet, ha tandíjkedvezménye volt, azt elvesztette. Nekem mint kint­lakónak is volt e kedvezményem, tanulásomért pedig 1940. június 14-i évzáró ünnepélyen R. Berde Mária: Télutó c. kötetét kaptam jutalomként”.
Ugyanazon levelében, egyéb események mellett, ismételten egykori tanárára emlékezik:
„1942. május 2-a, Zsigmond-nap. Vita Zsiga (így neveztük magunk között) kedves magyar–francia szakos s most már mint osztályvezető tanárunkat is köszöntöttük fel. Mi, VI-osok különben máskor is felköszöntöttük. Első óránk magyar óra volt. Az osztály már kora reggel a tornakert s a temető orgonabokrairól fehér és kék virágszálakat, zöld ágakat (tuja, fenyő), előtte való nap a piacról tulipánokat szerzett s feldíszítettük az osztályt. Még a tanári asztalt is feldíszítettük. A tulipánok szépen kinyíltak. Én is hoztam öt szál különböző színűt, Feri bátyám saját virágkertészetéből vágta le (fehér, sárga, piros, kék, lila színűt, melyek akkor kezdtek divatba jönni a fodros – úgynevezett papagály, holland tulipánok). Társaim közül az egyik megjegyezte:
Te Jóska, milyen tulipánokat hoztál, még ki sincsenek nyílva, a bimbók még félig zöldek? Alul helyezték el, rájuk a többi kinyíltakat… Tanár úr bejött, elolvastuk a Bibliából előírt textust, majd a rövid ima után, következett Horváth Berci, ő lévén a legbátrabb, köszöntője.
Tanár úr megköszönte, levezette a magyar órát. Kicsengetés után kiválasztott egy szép, fehér dupla, lila orgonaágat, egy fenyő, egy tuja ágat. A tulipánok között válogatva, kezébe vette az én öt tulipánomat, ezt mondva:
Fiaim, köszönöm a megemlékezést! A többi virágot, ágacskákat vigyétek a tanári sírokra!
Másnap május 3.… Nagyszünet. Szaladok a folyóson ki az udvarra. Szembe jön velem Vita tanár úr. Megfogja a galléromat, behúz az ablakmélyedésbe, szemembe néz:
Te csavargó! Hol voltál a tegnap este? – Hű, ebből nagy baj lehet, villant át az eszemen…
Tanár úr kérem, a sétatéren labdáztunk.
Azután hova mentél, hol voltál?
Be kellett vallanom az igazat.
Tanár úr!... Este felé, úgy 6-7 óra körül lementem a várba, majd elsétáltam a várfal előtti kiskert előtt… (közben állandóan noszogatott). Az emléktábla felé bedobtam egy fehér tulipán virágot…
Te szerencsétlen! Tudod-e mit csináltál? Az iskolánkat nagyon nagy bajba sodorhattad volna! Ide figyelj: felejtsd el, mit csináltál! Senkinek egy szót se szólj! Halgass, mint a sír!
Igenis, tanár úr!
A nézése megenyhült. Kopasz fejemre egy barackot nyomott. Elengedte a galléromat, gyengéden hátba vágott…
– Futás az udvarra! – szólt rám…
Na, ezt jól megúsztam. Azokban a háborús években ugyanis minden tiltva volt: este 6 óra után csak szülői kísérettel lehetett, különösen a főutcán járni; tilos volt a csoportosulás, a hangos beszéd, a magyar beszéd (Vorbiţi numai româneşte! hirdették a kifüggesztett táblák) és még sok egyéb tiltások... Mi, diákok, a kihágásokat magaviseleti jegylevonással, súlyosabb esetekben tandíjkedvezmény elvesztésével szenvedtük meg. Özvegy édesanyám kevés nyugdíjjal; Feri bátyám mint kertész, ő volt a családfenntartó, 1938-tól viszont többet volt Concentrarén, mint itthon. Nagyon nehéz anyagi helyzetünk volt. A tandíjkedvezmény elvesztése, iskoláztatásom megszüntetésével járt volna...
Elteltek az évek... Tanító lettem... A téli, tavaszi, nyári vakációk idején mindig meglátogattam Enyeden Édesanyámat, 1954. augusztus 25-én bekövetkezett haláláig.
Az egyik tavaszi vakációban, nem emlékszem melyik évben, 1950–54 között, egy csokor tulipánnal felsétáltam édesapám sírjához... A Magyar utcán felfele menve, kb. a közepe táján, egy kinyílt ablakban megláttam Csefó Sándort, volt igazgatónkat. A felenyedi utcából költöztek le. Másnap, késő délután, egy tulipáncsokorral meglátogattam, elbeszélgettünk. Kikérdezett addigi életemről, majdnem 2-2,5 órát beszélgettünk. A tulipánokat nézve a vázában, rámutatott egy fehér tulipánra:
Édes fiam! Emlékszel-e arra a napra, amikor Vita tanár urat névnapján felköszöntöttétek? (Mire célozgat igazgató urunk, fordult meg az eszemben)
I-i-gen! – Dadogtam...
Este, te egy fehér tulipánt dobtál az emléktábla felé. A többi virágot – fehér és lila orgonát – ki dobta be?
Igazgató úr, igazán nem tudom! Felsiettem (már sötét volt) az utcán a temetőig, fel az Őrhegy aljáig, a sétatérre, s onnan haza.
Nem tudtam elképzelni, miért hozta fel az esetet...
Tovább folytatta:
Másnap reggel (május 3-án, mint minden reggel) már 6-7 óra között az irodámban voltam. A nyitott ablakból a kiskert felé néztem. Észrevettem két civilruhás férfit, akik a kerítés mellett álltak, nagy beszélgetés közben az iskolaablak felé mutogattak, majd elsiettek. Kinéztem... Hát az emléktáblától nem messze, a füves, eléggé bozótos kertben észrevettem egy fehér tulipánt, egy elég nagy szép fehér, és két-három lila orgona ágacskát... Gyorsan a pedellus után:– Kimenni azonnal! A kiskertből összeszedni, eltüntetni a virágokat!
Egy kis idő múlva megjelent az előző két civil a Siguranţa főnökkel. A kerítés előtt nézelődtek ide-oda járkálva, majd a kiskertbe is bemenve keresgéltek, de semmit sem találtak... Elmentek... Képzeld el, mi következett volna, ha megtalálják a virágokat!
Kedves Dénes, bevallom, a virágesetet igazán elfelejtettem, akkor inkább a csavargásért járó büntetés foglalkoztatott egy pár napig. Nem történt semmi, feledésbe ment... De íme, szeretett, volt igazgatónk, Csefó Sándor igazi, szigorú, de azonnal megbocsátó, a diákjaival együttérző, igazi pedagógus, felelevenítette... Kb. tíz év elteltével értettem meg, az akkori tudatlanságomban elkövetett tettem, hogy milyen súlyos következményekkel járhatott volna, ha az igazgató úr nem figyel fel. A fehér tulipán (a fehér orgonavirág) elárult engem. Vita tanár úr azért szorított a sarokba (az ablakmélyedésbe), vallatott ki s rám parancsolt: – Felejtsd el!!!... A többi virág bedobása, társaim neve, számomra ma is titok maradt”.  
Sebestyén József 2003. március 21-i levelében alábbi visszaemlékezését közölte a nekem írt levelében:
„1942. május havának egyik szombatján Vita Zsigmond osztályvezető tanárunk azt mondja Bartalus Sanyinak (ő is kintlakó volt, a Felenyedi utcában lakott):
Sanyi fiam! A jövő héten ellátogatsz a Felenyedi út végén, a téglagyár után letelepedett cigánycsaládhoz. Megbeszéled velük, hogy a jövő hét szombatján, délben meglátogatjuk, talán még vásárolunk tőlük valamit a néprajzi múzeum számára!
Meg is történt… Sanyi az egyik magyarórán jelenti, beszélt a cigányokkal, szombaton délben várnak minket!
Vita tanár úr előzőleg, osztályvezetői órákon többször érdekes, figyelmünket lekötő órákat tartott a székely népművészetről, kézügyességről, népmesékről, azok szépségeiről, változatosságáról…
Szombaton, 12 órakor, hárman kintlakók, a tanár úrral elindultunk. A bentlakók az iskolában maradtak, nekik az ebédre, a vityire is kellett menniök. Az úton tanár urunk székely szavakkal szórakoztatott minket. Például: hogyan nevezik a székelyek a fenyőfa lehullott, száraz tűleveleit? Az egyik szó kimondva olyan szépen zengve szólt, de sajnos 60 év óta egyszer sem hallottam, és bizony elfelejtettem.
Kiértünk a Felenyedi út végére, a Muzsina-féle útról letértünk, megérkeztünk a késeket készítő cigány családhoz. Már vártak. Ki voltak már költözve a szabadba; ott volt a lábbal hajtott fa-és kőszéntüzelésű gép, ahol a vasmegmunkálást végezték; arrébb pedig a cigányné a háromlábon felfüggesztett kis üstöcskében főzöcskélt. A falécekből, deszkadarabokból összeállított asztalon edények, használt kések, fakanalak, csodálatos rendetlenségben. Oldalt, ugyancsak egy asztal két X lábon; azon szépen, nagyság szerint elrendezve, szebbnél szebb, csillogó, változatos nagyságú és formájú kések. Vita tanár úr egyenként megnézegette őket, a mesterrel hosszasan elbeszélgetve állandóan jegyzetelt; a családtagok nevét, életkorát, honnan jöttek stb. Egy kis baj akkor történt, amikor a gyermekek nevét is fel akarta jegyezni; egy szempillantás alatt eltűntek. A család tagjai vitába keveredtek. A mester dicsérte, magyarázta késeit, tanár úr jegyzetelt... Még a lécekből, deszkadarabokból összeállított asztalt is jól megszemlélte alulról-felülről. Miután végignéztük a kések sorozatát, tanár urunk átment a cigányasszonyhoz, megnézte a háromlábon  álló kis üstöcskét, az asztalról felvett három késecskét: egy kacorszerűt, egy kb. 10 cm-es kést és egy hosszabb, szélesebb pengéjűt, de a sok fenéstől, használattól már régen elkoptatott kést. Odaadta az aszonynak, mossa meg, a nyelét súrolja le, száradjon meg: ezeket meg fogja venni. A mester megfogta a tanár úr karját, visszavitte a másik asztalhoz, hangos szóval, szóáradattal dicsérte újból a késeit; válogasson és vegyen, ne azokat a már agyonköszörült késeket. Sanyi, látva, hogy a tanár úr elég kellemetlen helyzetbe került, a tanár úr háta mögé került, integetett a cigánynak, majd a tenyerét a szeme előtt mozgatva mutatta, jelezte: a tanár úr egy kissé zavarodott; diáknyelven meg van „süsülve”... Megtörtént a csoda: a mester cigányul odaszólt a feleségéhez, s egyszerre elhallgattak, csend lett... Az asszony az elmosott, megszáradt késeket a tanár úr elé tette. A tanár úr megköszönte, az asszony kezébe adott 5 lejt (akkor 5 lej volt egy pakli dohány cigarettapapírral). A cigányasszony nagy alázattal, többször hajlongva megköszönte, visszament az asztalához. Mi elköszöntünk, a tanár úr a három kést és a jegyzetfüzetét a táskájába tette, s hazaindultunk. Leérve az útra, a tanár úr körül menve beszélgettünk, nevetgéltünk, tárgyaltuk a látottakat. A tanár úr előáll:
Nem tudom mi lelte ezeket a cigányokat, olyan kínálásba voltak! Már érezni lehetett a hangjukon a bosszúságot, hogy nem akarok a szép késeikből vásárolni, s egyszerre olyan csendesek, alázatosak lettek!
Mi már nem bírtunk magunkkal! Kitört belőlünk a nevetés!
Tanár úr, ne tessék megharagudni... Bocsánatot kell kérnem... Elmondhatom a titok nyitját? – kérdezte Sanyi.
Mondjad fiam! – Látva, hogy mi, hogy nevetünk, sejtette, itt valami turpisság van!
Tanár úr! Amikor a cigánnyal nagy vitatkozásban volt, a háta mögött álltam, s azt mutattam a cigánynak, hogy a tanár úr egy kissé »lökött«! A cigányok azért hallgattak el s lettek olyan alázatosak!
A tanár úr hangosan, jóízűen felkacagott.
Nahát, te Sanyi, dicsérem az eszedet, hogy tudtál olyan gyorsan ilyesmit kitalálni? Megmentettél! A cigány nem engedett volna el addig, míg kései közül meg nem vásárolok legalább egyet!
Megborzolta Sanyi fején lévő világosbarna, sörte haját. A nagy nevetés közben én is előállok:
Tanár úr, tessék elhinni, mi is féltünk egy kicsit!
Mitől, te?
Attól tanár úr, hogy olyan nagy szakértelemmel vizsgálta a cigánymester deszka- és lécdarabokból összetákolt asztalát... Attól féltünk, azt is megvásárolja... S most cipelnénk a hátunkon az iskolába, a néprajzi múzeumba!
Erre újból nagy nevetés, viccelődés! A tanár úr jókedvében vicceket mondott az ő diákkorából (1920 körül), az akkori diákok emlékeiből. Jékely (Áprily) Lajosról, a magyar nyelv tanáráról, az emlékezetes enyedi diákkirándulásokról mesélgetett. Elmondtuk mi is, osztálytársak, egymást hogyan neveztük el, s tanárainkat is milyen névvel említettük magunk között: Tanár urat csak Zsigának; Erdélyi Gyula tanár urat Spencerről, a híres pedagogusról: Spencinek; Juhász Albert internátusi felügyelő urat: Te, te kisfiam; Kónya Árpád tanár urat: Loapinak; Fülöp doktor urat: Muszulynak; Horváth Jenő lelkész-tanár urat: Pápuának; Horváth Zoltán tanár urat, mi is mint kollégái: Tutukának, feleségét, Elekes Ida kedves tanító nénit, a mindenki által szeretett tanító nénit férje után csak Tutukánénak; Zalányi Istvánt: Zatyinak; Delly Szabó Géza zenetanárunkat: Piskotának... Ezekre emlékszem, ezen kedves, igazi, igazán szeretett tanárainkra, és még a többiekre, akik tanítottak, neveltek, ha szükséges volt, megbüntettek, de mindig éreztük szeretetüket, érettünk való küszködésüket.
Igy értünk az iskolába Vita Zsigmond osztályvezetőnkkel 2 és félórás emlékezetes séta után a néprajzi múzeumnak gyűjtött három késecskével.  
Kedves Dénes Öcsém! Hatvan év távlatából: akkor én 18 éves voltam… ma a 79-ikhez közeledem! Vajon elhihető-e? Vajon nem egy mese, egy öreg enyedi véndiák meséje-e? Te döntsd el, mennyit ér ezen iromány!... Lehet, hogy ha valaki 20-50 év múlva elolvassa, megmosolyogja! Ilyen volt valamikor az élet a Bethlen Kollégiumban? Ez is elég lesz, hiszen ez is újabb emlékeket ébreszt majd fel, ha még lesz Nagyenyeden élő magyar ember!”
Győrfi Dénes Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: ritka farizeus a román társadalom
Kelemen Hunor meggyőződése, hogy akkor is nacionalista hangulatkeltésbe torkollnak a román koalícióval folytatott tárgyalások, ha rövidebb az RMDSZ igénylistája. A szövetségi elnök a Krónikának adott interjúban elmondta, az alakulat nem mondott le a magyar közösség számára kedvező javaslatokról, amelyek egy részére szerinte ősszel vissza fognak térni. A politikus a parlamenti pártok közül a PSD–ALDE-koalíciót tartja párbeszédképesnek, és az RMDSZ a jövő héten dönt az új kormány esetleges támogatásáról.
Adott pillanatban úgy tűnt, hogy sínen vannak a román balliberális koalícióval folytatott tárgyalások, és sikerül elfogadtatni számos, a magyar közösségnek kedvező törvényjavaslatot. Milyen RMDSZ-es indítványokat volt hajlandó támogatni a hatalmon lévő két párt elnöke? – Kezdtük a parlamentben még a Tăriceanu-kormány idején beterjesztett kisebbségi törvénnyel, amelynek elfogadtatása érdekében jóformán valamennyi párttal tárgyaltunk 2005 óta. Ez nagyon régi célja az RMDSZ-nek, nincs benne semmi újdonság, jobbról-balról szétszedték már. A tavaszi ülésszak kezdete óta iktatott többi tervezet is szerepelt pár hónapja a szakbizottságok asztalán, ezekről a közvéleményt tájékoztattuk, a partnerek is ismerték.
Azt mondtuk, próbáljuk meg a június végén befejeződő ülésszak végéig elfogadtatni ezeket. Amikor mindezekről hétfőn reggel egyeztettünk, a koalíciós pártok vezetői a legnagyobb nyitottsággal, mindenféle fenntartások nélkül, a kényes pontokról is hajlandóak voltak tárgyalni.
A március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását célzó tervezet például még a korábbi parlamenti ciklusban elkészült, csak most nyújtottuk be, és nagyjából azokat a törvényeket követi, amelyek a romák, tatárok számára egy-egy ünnepnapot megjelölve már elfogadott a parlament, és éppen Traian Băsescu hirdette ki elnökként.
A közigazgatási törvény anyanyelvhasználatról szóló cikkelyeit módosító javaslatok is a képviselőház napirendjére kerültek, sőt a minisztériumok és a törvényhozói tanács is véleményezte, és mindössze technikai javaslattal élt, de alapvetően nem utasította el. Tehát ezek a kezdeményezések mind benne voltak a körforgásban.
A március 15-ével kapcsolatos törvénytervezettel volt a legkevesebb problémájuk, itt egyedül azt javasolták, hogy a hivatalos ünnepen járó szabadnap ne legyen kötelező, hanem a munkaadóra bízzák. A nyelvhasználati törvény esetében ugye mi azt javasoljuk, hogy a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra csökkenjen a küszöbérték, amely fölött egy kisebbség tagjait anyanyelvhasználati jog illeti meg a helyi közigazgatásban.
Ők tizenöt százalékot támogattak, mire mi elfogadtuk ezt a kompromisszumot, ugyanakkor beiktattunk egy alternatív küszöböt is, ami azt jelentené, hogy Temes, Arad és Brassó magyar közösségei számára is biztosítva lennének az anyanyelvhasználati jogok. Újra beemeltük a tervezetbe, hogy a későbbi demográfiai változás nem befolyásolja a nyelvhasználati jogokat, az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve pedig felsoroltuk a prefektúrákat, dekoncentrált intézményeket, utcanévtáblákat és útjelző táblákat is. Még a kisebbségi törvényt is elfogadták, mindössze más javaslatot tettek a kulturális autonómia megnevezésére, mert nem bírták elfogadni az autonómia szót, de a hatásköre maradt. Egyedül a nyelvhasználat megtagadása esetén járó szankciók témaköre maradt nyitva, mi ugyanis azt javasoltuk, hogy ezek a büntetési tételek ne kormányhatározatban szerepeljenek, mint eddig, hanem magában a jogszabályban.
A tárgyalásokról kiszivárgott hírekre viszont beindult a nacionalista hangulatkeltés. Erre hivatkozva visszakozott Liviu Dragnea PSD- és Călin Popescu-Tări­ceanu ALDE-elnök? – A hétfőn délután elkezdődött hisztériakeltés nyomán a koalíció erdélyi képviselői ültek farhámba. Talán ott hibázott a két román párt, hogy a velünk folytatott tárgyalásokra nem hozták el az erdélyi képviselőiket. Miközben a déli megyék politikusaival nem volt semmi baj, az erdélyi román képviselőket agresszíven, hatékonyan manipulálták a sajtóban, Facebookon. Emiatt kedden reggel a koalíció vezetői már azt mondták, nagy a kockázata annak, hogy a saját pártjukon belül kialakul egy olyan viszonyulás, ami a tervezetek végszavazásánál már problémát okozhat, ezért most nem vállalják mindezt. Nem vesztünk össze velük, nem alakult ki olyan helyzet, hogy letépjük egymásról a zakót, egyszerűen megijedtek, megtorpantak a hihetetlenül erős nacionalista manipulációtól. Ekkor mindenki visszalépett egyet. A türelem is nagy kvalitás a politikában, ezért azt mondtuk, semmi baj nincs, ha most ezt nem tudják vállalni. Már csak azért is, mert aritmetikailag megvan a többségük, tehát a történet nem arról szól, ahogy a román média beállította, hogy adok-kapok folyt volna. Mi nem üzleteltünk, hanem nagyon tisztességesen tárgyaltunk.
Sokan úgy látják, sok volt egyszerre a kisebbségeknek, de elsősorban persze a magyaroknak tett engedményekből, és ez verte ki a román médiában, a politikusok körében a biztosítékot. Erről mi a véleménye?
Én is feltettem a kérdést, sok volt-e, hogy három dolgot próbáltunk egyszerre megoldani, vagy esetleg lehetett volna kisebb csomagban adagolni. Meggyőződésem, hogy bármivel állunk elő, ugyanez a hangulatkeltés lett volna. Ha a szenátus szakbizottsága hétfőn nem fogadja el a március 15-i hivatalos ünnepet, akkor a nyelvhasználatnak mennek neki, mindössze ürügy kellett. Bár sokan nem látják be, most is az volt a fontos, hogy megmutassák ugyanazt a manipulációs technikát, amit januárban már lefolytattak: ha megnyomják a gombot, pillanatok alatt olyan helyzetet lehet teremteni, hogy a politikusok egy része megtorpan. Ennek ellenére nekünk nincs miért lemondanunk ezekről a dolgokról, ők pedig megoldják maguk a saját kormányuk megbuktatását.
Ön szerint az elmúlt napok hisztérikus magyarellenes kirohanásai ismeretében terítékre kerülhetnek-e még a közeljövőben kisebbségi jogok bővítését célzó kezdeményezések? Már csak azért is, mivel a román egyesülés centenáriumának közeledtével ez a hangulatkeltés várhatóan csak fokozódni fog.
Azt gondolom, hogy a közigazgatási törvény módosítása mindenképpen napirendre fog kerülni szeptemberben, ha okosan dolgozunk, akkor át is fogjuk tudni vinni. Dragnea és Tăriceanu sem gondolja, hogy ezt el kell felejteni és le kell venni napirendről. Viszont mindannyian úgy gondoljuk, hogy a nyár folyamán meg kell próbálni intenzívebbre venni a párbeszédet a román emberekkel annak érdekében, hogy a mostani hangulatkeltés ne forduljon át egy teljesen más logikát követő pályára. Ez közös felelősségünk. A kisebbségi törvényről is hasonlóképpen vélekedem, de hát erre tizenkét éve várunk, tehát esetünkben a türelem a politikában még erősebb kvalitás, mint egy normális országban. Az nem megoldás, hogy mi sündisznóállásba bújunk. Másrészt vannak legalább ilyen súlyú, a jogállamra és a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó kérdések, amelyeket ennek a koalíciónak meg kell tudni oldani. Hogy a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, ne ellenőrizhetetlen helyeken, a sajtónak, nacionalista hőzöngéseknek kitéve. Ha nem sikerül rendezni a jogállamiság kérdését, akkor minden egyéb kérdés, beleértve a kisebbségiekét is, veszélybe kerülhet. Nem hiába javasoltam az államelnöknek 2015-ben a többség-kisebbség közötti megállapodást, tudtuk, hogy közeleg 2018, ami sok problémát fog jelenteni. Megáll az eszem, hogy az ország egyik legjobb egyetemének, a kolozsvári BBTE-nek a rektora azzal fenyegeti a románokat és a magyarokat, hogy a puliszka mindjárt felrobban. Valakit nem azért választanak rektornak, még ha fasiszta történész is, hogy fenyegesse a társadalmat, a politikusokat. Európában nem nagyon látni ilyen farizeus társadalmat, mint amilyen a román. Miközben itthon üvölt az elképesztő magyarellenes, nacionalista hangulatkeltés, az államfő Berlinben kijelenti, hogy Romániában példaértékűen meg van oldva a kisebbségi kérdés. És a két vonat nem csattan össze a fejükben hatalmas robajjal.
Említette, hogy nem vesztek össze a koalícióval. Ezek szerint a parlamenti együttműködésről szóló megállapodás érvényes a most következő kormányalakításra is? Vagy további alku tárgya, hogy az RMDSZ támogatja-e az új kabinetet?
Nem azért küldtek bennünket a parlamentbe, hogy összevesszünk valakivel, ez a politikában nem lehet cél. Ha valakivel össze kellene veszni, akkor az végképp nem a koalíció, hanem például Orbán Lajos PNL-elnök és Traian Băsescu. A megállapodásunk négy évre szól a PSD–ALDE-koalícióval, azzal a kitétellel, hogy minden parlamenti ciklus után kielemezzük, és eldöntjük, miként megyünk tovább. Bizonyára lesznek tárgyalásaink, mindig a kontextusában kell elemezni valamit. A kérdés mindig az, mire vagyunk képesek a hat és fél százalékunkkal, illetve kivel tudunk normális párbeszédet folytatni, márpedig e téren sok lehetőség nincs a jelenlegi parlamentben. Van az ellenzék Traian Băsescuval, akiről most is az a véleményem, mint volt mondjuk 1997-ben; senki nem gondolhatja, hogy vele konstruktív, előretekintő együttműködést lehetne folytatni. Láttuk azt is, hogy Orban Ludovic hogyan gondolkodik, ő ugyanaz az ember, akiről Emil Cioran mondta a Párizsi füzetekben, hogy jó román lehet egy római katolikus, egy protestáns is, de román, minden jelző nélkül csak egy igazi ortodox lehet. A félmagyar, unitárius vallásban megkeresztelt Orban is folyamatosan azt bizonygatja, hogy jó román, tőle nagy áttörésre nem számítok. A Mentsétek meg Romániáról (USR) nem tudjuk, jön vagy megy, fiú vagy lány. Ezen kívül pedig ott van a PSD–ALDE. Ha nem akarunk beszorulni valahová a hat és fél százalékunkkal, akkor valakivel párbeszédet kell tudni folytatni. A jó persze az lenne, ha mindenkivel sikerülne, de falusiasan fogalmazva ezek a borkánok sorakoznak a polcon. A következő időszakban arra kell koncentrálnunk, hogy ne engedjük fokozni a magyarellenes hangulatot, mert a közösségünk nagyon megsínyli, főleg interetnikus környezetben. Másrészt úgy kell előrébb mozdítani a dolgokat, hogy ne adjunk fel semmit a közösség célkitűzéseiből.
Tekintve, hogy csak a kisebbségi frakció tagjainak szavazatával tudta megbuktatni a Grindeanu-kormányt, a koalíciónak szüksége van az RMDSZ-re. Afelé hajlik tehát az RMDSZ, hogy támogassa az új kormányt?
Erről a jövő héten, a frakciókban fogunk dönteni, ez teljesen racionális, korrekt megközelítése lehet a döntésnek. Mindenki spekulál ugyan arról, hogy a koalíciónak kivel sikerült megbuktatnia a kormányát, de azt nehéz lenne megmondani, hogy a nem magyar kisebbségi frakció tagjai miként szavaztak, miközben biztos, hogy most nem volt meg az a többségük, amellyel januárban indultak. Ennek ellenére ahogy eddig is, ezután is szükségük lesz a mi szavazatainkra, ilyen szempontból nem vagyunk se jobb, se rosszabb helyzetben, mint egy héttel ezelőtt. A politikai válság kirobbanása előtt, például az egységes bértörvény megszavazásakor is egyértelmű volt, hogy nélkülünk nem ment volna át a jogszabály, ami annak tudható be, hogy nem elég fegyelmezettek. Tehát szükség lesz ránk, és úgy látom, hogy ők sok szempontból – beleértve a többség és kisebbség viszonyát – a parlamenti együttműködést kérik, ajánlják a következő időszakra.
Miként látja, a mostani belpolitikai zűrzavar közepette lehet-e áttörést elérni a magyar–román államközi viszony terén?
Nem tudom ezt ma megjósolni, de bízom benne, hogy igen. Vannak próbálkozások, főleg magyar oldalról, de román részről sem látom azt a fajta elzárkózást, amit egy-két évvel ezelőtt tapasztaltunk. Nem egykönnyen lehet előrelépni, a következő fél év ilyen szempontból bizonyára sok mindent előrevetít, Teodor Meleșcanu februári budapesti látogatásának a viszonzásaképp ősszel lesz egy bukaresti külügyminiszteri találkozó. Vannak különböző szintű egyeztetések a tárcák között, tárgyalnak határ menti együttműködésről, energetikai, védelmi, határőrizeti kérdésekről, hiszen számos olyan ügy van, ami nem etnikai, és ezeket a két országnak vinnie kell. Még messze vagyunk az áttöréstől, de figyelembe kell venni azt is, hogy Romániában a külpolitikát nemcsak a kormány alakítja, az alkotmány szerint az államelnöknek is nagy szerepe, feladata van, tehát ez nem kizárólag kormányfüggő.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)

A Maros megyei főtanfelügyelő fejét követeli az RMDSZ
Elfogadhatatlannak tartja Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor a Maros megyei tanfelügyelőség csütörtökön hozott döntését, miszerint az induló 9-dik osztályokat a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumon kívül, a város két gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező szaklíceumában indítanák a következő tanévben.
A szövetség politikusa pénteken úgy fogalmazott: gúnyt és csúfot űznek a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar közösségből. Novák Csaba Zoltán szerint a tanfelügyelőség vezetősége úgy is dönthetett volna, hogy az építészeti és faipari líceum helyett a pedagógiai vagy Elektromaros Líceumban indítják a két osztályt. „Ehelyett mégis olyan iskolákba osztották ezeket az osztályokat, ahová még a román szülők is nehéz szívvel íratják be gyermekeiket.
A döntés nemcsak elvi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan, hanem oktatásügyi szempontból is kérdéseket vet fel, hiszen tudomásunk szerint például a faipari líceumban nincs elegendő magyar szaktanár. Másként fogalmazva: felmerül az a gyanú, hogy a magyar gyermekeket román szaktanárok oktatnák. Ez a magyar közösség számára elfogadhatatlan és teljes mértékben diszkriminatív. Ezért lemondásra szólítom fel a főtanfelügyelőt” – idézte az RMDSZ hírlevele a Maros megyei szenátort.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázásáig az RMDSZ azon az állásponton van, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum hatáskörébe sorolnák oktatási struktúraként.
Az RMDSZ rendkívül aggasztónak tartja, hogy a tanfelügyelőségi döntés értelmében ősztől nem indulna római katolikus profilú osztály. Ennek indítására csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak lenne joga. A szövetség szerint az általa is elfogadott konszenzusos megoldás szavatolhatta volna ennek az osztálynak az indulását. „Érthetetlen számunkra, hogy azt követően, hogy több hónapja mind a szaktárca, mind a tanfelügyelőség azt javasolta, a katolikus iskola oktatási struktúraként működjön tovább, mára ezt a megoldási lehetőséget is elutasítják. Bízunk benne, hogy ez nem egy újabb megnyilvánulása a hét elején és több napja tartó magyarellenes megnyilvánulásoknak" – szerepel az RMDSZ állásfoglalásában.
kronika.ro

Kőfaragók közös főhajtása
Kőkopja a hősök emlékére
Tegnap délután avatták fel a Nyerges-tetőn a magyarországi Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete által állíttatott kőkopját.
A nyergestetői csata főbb mozzanatainak felelevenítése után a magyarországi Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének képviselői megkoszorúzták az emlékművet, majd a rendezvény, amelyen a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság tagjai álltak sorfalat, a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult. Vaszilov János, az Erdélyi Kőfaragó Szövetség egyik alapítója lapunknak elmondta: nagyon jó kapcsolatot ápolnak a magyarországi ipartestülettel, amelynek titkárával, Csapucha Tamással beszélgetve vetődött fel az ötlet, hogy tisztelegjenek emlékjellel a nyergestetői csata hősei előtt.
A júrakori tardosi márványból készült, két és fél méter magas kőkopját az ipartestület megbízásából a gyergyóditrói születésű Erdős Zoltán faragta három nap alatt „a székelyek tiszteletére, az örökkévalóságnak”. Elmondása szerint Ceaușescu márványpalotájának faragásában is részt vett, majd a forradalmat követően Németországba telepedett, ahol egyebek mellett a kölni dómon, illetve a frankfurti Majna műemlék hídon is dolgozott. 1994-ben Magyarországon telepedett le.
Daczó Hodor Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Évadzáró a Cimborák Bábszínháznál
Több mint tízezer gyereknek játszottak
A Cimborák Bábszínház a 2016/2017-es évad során összesen 112 alkalommal játszott, közel 10.430 nézőnek. Két új előadást készítettek, valamint két korábban már bemutatott produkciót tartottak műsoron: A rest legényről című bábelőadást és a Tasnádi István: Cyber Cyrano, elsősorban kamaszoknak szóló előadást. 
Nagy Kopeczky Kálmán halálának első évfordulójára készült el Benedek Elek: A só (rendező: Nagy Kopeczky Kálmán) című előadás reprodukciója, amivel a bábszínház alapítójának, vezetőjének, rendezőjének és bábszínészének emléke előtt kívántak tisztelegni. Ezt követően, a társulat a 2017-es évet egy újabb alkotófolyamattal kezdte, Garai József: A három kismalac című darabot rendezte színpadra Nagy Lázár József. Ugyanakkor az elmúlt év szeptember 27-29-e között, a Székely Nemzeti Múzeumban, a Hol nem volt Székelyföldi Mesefesztivál keretében Mesebarangolást tartottak 4-11 éves gyermekeknek.
A Magyar Népmese Napján Kisbaconban népes erdővidéki közönség előtt léptek fel, majd Sepsiszentgyörgyön, az Őszi Vásár forgatagában, kicsik és nagyok ámulatára, életre kelt bábok osztogatták a Benedek Elek-meséket. Bekapcsolódtak a Székelyföld Napok rendezvénysorozatba, a bábszínházi világnap alkalmából a megyeszékhelyi Csíki és az Állomás lakónegyedben léptek fel. Részt vettek a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon és Brassóban, a Nemzetközi Bábszínházak és Marionettszínházak Fesztiválján. A 2016/2017-es évadot Az okos leány meséje alapján felépített mesebarangolásokkal zárták, a június 11-14. között tartott interaktív foglalkozásokon közel 150 óvodás és kisiskolás gyermek vett részt.
Némethi Katalin Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) Hírmondó (Kézdivásárhely)

A székely falu regénye. Czegő Zoltán Katonabogár című könyvének sepsiszentgyörgyi bemutatójáról
Czegő Zoltán sepsiszentgyörgyi író, költő, publicista Katonabogár című regényét mutatták be június 22-én, csütörtökön este 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.  A szerzővel Lövétei Lázár László költő, műfordító, a könyvet megjelentető Hargita Kiadóhivatal vezetője és Molnár Vilmos író, a kötet szerkesztője beszélgetett.
Az esemény Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntőjével indult, amelyből megtudhattuk, a 79 éves sepsiszentgyörgyi író bemutatásra kerülő regénye valójában egy második kiadás, hiszen a könyv először 2011-ben, a Pallas Akadémia gondozásában jelent meg, most viszont a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal Székely Könyvtár sorozatát gazdagítja. A könyvtárigazgató bevezetőjében kiemelte, többek között azért érdekes a Czegő Zoltán könyve, mert egy nagyon sajátos prózai irányt,  a regényballada vagy balladaregény műfaját képviseli.
Lövétei Lázár László sorozatismertető bevezetője után Molnár Vilmos folytatta a regény jellemzését. Elmondta, számára elsősorban azért különleges ez a könyv, mert a nyelvezete egy hiteles és organikus székely nyelv, nem egy kitalált, erőltetett műnyelv, amelyet a hasonló tematikájú irodalom képviselői gyakran alkalmaznak.  Ráadásul ezen a nyelven ezúttal mély és tragikus dolgok kerülnek kimondásra.  Molnár Vilmos a kötethez írt előszavából is felolvasott pár gondolatot. Kiemelte, szerinte az a lényeges a regényben, hogy nem egy konkrét székely falu történetét, kataklizmáit meséli el, hanem a mindenkori székely falvak történelmi helyzetét ábrázolja, magába sűrítve mindazt, amit a mindenkori hatalom tett ezekkel a településekkel. A regény további erényeként emelte ki, hogy bár  tragikus hangvételű, balladai homállyal megírt mű,  a feszültség feloldására mégis képes egy furcsa, meghökkentő megoldást kínálni.
A továbbiakban Lövétei Lázár László a székely falu regényben tematizált problémája kapcsán faggatta a szerzőt. Mindenek előtt arról, hogy szerinte miért esett olyan kevés szó erről a kérdésről az elmúlt fél évszázad erdélyi irodalmában,  illetve hogy köze volt-e ennek a hiánynak a regény keletkezéséhez. Czegő Zoltán válaszában kifejtette, szerinte arról lehet szó, hogy valamiért nem jelentett drámai újdonságot itt és főleg a 9o-es évek után egy faluregény megírása, viszont ez nem jelenti azt, hogy akár a múltbeli, akár a mostani erdélyi falu helyzete ne lenne elég drámai ahhoz, hogy megérjen egy vagy több regényt is. A Katonabogár keletkezése kapcsán ugyanakkor azt is elmondta a szerző, semmiféle hiánypótló intenciója nem volt a könyvvel. Őt  tulajdonképpen Szabó Gyula Gondos atyafiság című regénye ihlette meg, ezen belül pedig kiemelten az, ahogy a faluban felbukkanó ellentétek ábrázolásra és kimondásra kerülnek. Ezt a témát, feszültséget akarta ő is feldolgozni, a Kis Küküllő-menti faluban, Bordoson szerzett élményei alapján, az ott megtanult elementáris székely nyelvjárásban.
Végül megtudhattuk, hogy a regény tulajdonképpen három hét alatt született meg, illetve azt is hallhattuk, hogy a szerző milyen pátosszal szólal meg, ha újfent találkoznia kell az általa papírra vetett történettel.
Részeg Imola
Czegő Zoltán: Katonabogár; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2011. Helikon (Kolozsvár)

A Sapientia szakmát ajánl!
Kolozsváron, az erdélyi felsőoktatás fellegvárában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara már tizenöt éve részesíti minőségi képzésben az egyetemi hallgatókat. Irányelve nem a tömegképzésben, hanem a diák- és gyakorlatközpontú oktatásban testesül meg. A kiscsoportokban foglalkoztatott diákoknak lehetőségük van a tanárokkal való közvetlen kapcsolatok kialakítására, akik így megfelelő időt tudnak fordítani a hallgatókra.
Az egyetemi kampusz modern felszereltségével teret, lehetőséget és kényelmet biztosít az oktatás, a haladás és a fejlődés számára. Korszerűsített, integrált környezettudományi laboratóriumok segítik az oktatókat és hallgatókat a kutatásokban, kísérletekben, a kari épületben található Erdély egyik legnagyobb és legfelszereltebb TV stúdiója, amely a maga 200 négyzetméterével egyaránt alkalmas rövidfilmek forgatására, de akár nagyobb lélegzetű tévéműsorok készítésére is. Az épülettömb utolsó emeletén található tágas könyvtár az olvasási és kutatási lehetőségek mellett csodálatos kilátással szolgál a belvárosra.
Július 10-én kezdődnek a nyári beiratkozások a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. A következő tanévre a Kar alapképzésen és mesterképzésen is kínál lehetőségeket a továbbtanulók számára. Alapképzésen négy szak indul (Környezettudomány, Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, Filmművészet, fotóművészet, média valamint Jog szak) 120 hellyel, amelyeknek több mint fele tandíjmentes. Ugyanakkor, a 2017/2018-as tanévben a Kolozsvári Kar magiszteri képzésein (Diplomácia és interkulturális tanulmányok, Filmtudomány, Környezetvédelem és monitoring, valamint Európai és nemzetközi üzleti jog (LLM mesterképzési szakok) 60 helyet ajánl.
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara a szakmai lehetőségek tárházát nyitja meg hallgatói előtt. Minden szakhoz olyan specifikus tevékenységek, gyakorlatok vagy tanulmányutak társulnak, amelyek hozzájárulnak egyrészt az elméleti anyag elsajátításához, másrészt pedig kiváló lehetőségek az oktatók és hallgatók, hallgatók és hallgatók közötti kapcsolatok kialakítására és erősítésére. A környezettudomány szakos hallgatók lehetőséget kapnak külföldi terepgyakorlatokra (évente Görögországba szerveznek szakmai gyakorlatot), az európai tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok valamint a jog szakos hallgatók különböző országok intézményeibe látogathatnak el (Brüsszel – Európai Parlament, Európai Bizottság, Európai Unió Tanácsa, Régiók Bizottsága stb., a budapesti és bukaresti parlamentbe), míg a filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgatók különböző TV stúdióknál végezhetik szakmai gyakorlatukat.
Az idei évben a beiratkozási időszak július 10-én kezdődik, majd július 19–24. között zajlanak a felvételi vizsgák. szatmar.ro

Interetnikus feszültségkeltés miatt tüntet a koronkai iskola szülői közössége
Elítéli a koronkai általános iskola szülői közössége Marius Pașcan parlamenti képviselő interetnikus feszültségkeltését. A szülői közösség közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a község tanintézményének rendkívül fontos eseményét, a tanévzáró ünnepséget pártpolitikusok sajátították ki, és mondvacsinált eszközökkel megpróbáltak etnikai feszültséget kelteni.
Azzal vádolják a szülők a szenátort, hogy az a június 20-i Facebookos bejegyzésében több téves, hamis állítást tartalmazó bejegyzést tett közzé, azt állítva, hogy az iskola tanévzáróján a román anyanyelvű gyermekek nem vehettek részt, sőt néhány fénykép segítségével azt sugallta, hogy minden gyermek kizárólag magyar nyelven kiállított oklevelet vehetett kézbe.
„Mi, szülők értetlenkedve fogadtuk a képviselő lépését, hiszen az iskolában sosem volt interetnikus feszültség az itt tanuló magyar, román és roma gyerekek és pedagógusok között” – hangsúlyozták a sajtónak elküldött közleményben a szülők, akik a Maros megyei főtanfelügyelőhöz fordultak, hogy vizsgálja ki az ügyet.
 szülők szerint a szenátor fellépése mögött az egyik román nemzetiségű pedagógus állhat. A szülői közösség szeretné, ha a tanfelügyelőség fegyelmi eljárást indítana a „pártpolitikust kiszolgáló pedagógus ellen” és „hatékony lépéseket tenne annak érdekében, hogy a szavazatszerzésért ezentúl pártkatonák ne alakíthassák hadszíntérré a község tanintézményét”.
Az iskolájukat ért hamis vádak miatt a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola szülői közössége péntek délelőtt 11 órától villámcsődületet szervezett a tanintézmény előtt, így fejezve ki nemtetszését a kialakult helyzettel szemben. Ennek folytatásaként a jövő hét folyamán, hétfőn, kedden és csütörtökön, szintén 11 órától, tüntetést szerveznek ugyanott.
Antal Erika maszol.ro

Nem foglalkoztatja a kormányra lépés gondolata az RMDSZ vezető testületét
új miniszterelnök kinevezésének folyamata hétfőn kezdődik, Klaus Johannis államfő délután egyeztet a parlamenti pártokkal és csoportokkal. Az RMDSZ delegációja délután 6 órakor kerül sorra, a Szövetségi Állandó Tanácsa pénteken, Kolozsváron tartott gyűlésén egyeztettek a szövetségi vezetők mandátumáról, illetve arról is döntés született, hogy az új kormány felállításáig tartó periódusban melyek az RMDSZ teendői. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a SZÁT ülése után nyilatkozott a Transindexnek. Elmondta, elemezték a múlt heti eseményeket, és arra a megállapításra jutottak, hogy az RMDSZ jól használta ki ezt a helyzetet, és jól döntött, hogy a magyar kisebbség számára fontos kérdéseket a PSD-ALDE vezetőkkel zajló tárgyalások napirendjére tűzte, függetlenül attól, hogy mi lett ennek a kimenetele.
Az RMDSZ a 215-ös helyi közigazgatási törvény 20%-os kisebbségi küszöb leszállítására és egyéb tételeire vonatkozó módosító javaslatai mellett tárgyalóasztalra tette a 2005 óta fiókban levő kisebbségi kerettörvényt is, az oktatási törvény módosítására pedig négy javaslatot nyújtott be.
Ugyanakkor a SZÁT tagjai beszéltek a jövő héten esedékes, az új kormány kialakítása körüli helyzetről is. "Azt fogalmaztuk meg, hogy továbbra sem kell lemondanunk, vagy háttérbe helyeznünk prioritásainkat, nem kell behúzzuk a kéziféket azért, mert most kialakult egy nacionalista hangulat" - mondta az ügyvezető elnök. Kérdésünkre, hogy milyen lehetőséget lát a tárgyalások folytatására annak figyelembe vételéve, hogy a feszült hangulat még nem múlt el, Porcsalmi azt válaszolta, meggyőződése, hogy ez a rossz hangulat mérsékelődik. Hangsúlyozta, a szövetség kérései a magyar közösség számára fontosak, ezek a tervezetek semmiféle illegális, vagy alkotmányellenes dolgot nem tartalmaznak és a PSD-ALDE vezetők számára nem voltak ismeretlenek. "Bárki is lépjen kormányra, ezeket a kérdéseket továbbra is napirenden tartjuk" - mondta az ügyvezető elnök. Az államfővel zajló egyeztetés kapcsán Porcsalmi elmondta, elsősorban meghallgatják Johannis mondanivalóját, majd a hét első felében folytatják a tárgyalásokat a koalícióval az RMDSZ által a múlt héten is felvetett törvénytervezetek kapcsán. Porcsalmi elmondta, az RMDSZ-t most nem foglalkoztatja a kormányra lépés gondolata, és ezzel a kérdéssel addig nem is foglalkoznak, míg az hivatalos megkeresés során fel nem merül. „A SZÁT-ban az a vélemény dominál, hogy az RMDSZ-nek most nem kellene kormányzati szerepet vállalnia, de ez továbbra is egy nyitott kérdés. Ahogy az elmúlt időszakban eléggé markánsan megfogalmazódott számunkra, most a parlamenti projektjeink, nem pedig a kormányzás, a miniszteri tisztségek vagy beosztások jelentik a prioritást” - hangsúlyozta az ügyvezető elnök. A román nyilvánosság irányába történő kommunikáción is javítanának A SZÁT ugyanakkor egyetértett abban, hogy újra kell gondolni a románság irányába történő kommunikációt. "Már a jövő héten megkeressük azokat a toleránsan gondolkodó román közvélemény-formálókat, akik ebben a kérdésben az RMDSZ partnerei tudnak lenni. „Nem gondolom azt, hogy ezzel meg lehet fordítani a magyarellenes retorikát, mert ez elsősorban nem azok részéről érkezik, akik hajlandóak az általunk felvetett kérdéseket megérteni” - mondta az ügyvezető elnök. (hírszerk.)  Transindex.ro

Egy alkotmánybíró hétköznapjai
Kilencéves alkotmánybírói tapasztalatait, emlékeit összegezte legújabb könyvében Puskás Bálint, melynek bemutatójára nemcsak szépszámú helybeli közönség gyűlt össze, de eljöttek néhányan bukaresti kollégái közül is, köztük Valer Dorneanu, a taláros testület elnöke.
 Wass Albert versével kezdődött a találkozó, amint a szerző fogalmazott, azért ezzel, mert ő az igazságot tartja ama mindig megmaradó kőnek, és maga is azt próbálta védelmezni Bukarestben. S bár Puskás Bálint nem szorul bemutatásra, sokrétű tevékenységéről Bede Ferenc beszélt. Szólt előző könyveiről: politikusi tapasztalatait első, ...nem ilyen lovat akartam című kötetében adta közre, a Máltai Szeretetszolgálatban végzett sokéves munkájáról A szeretet szolgálatában címűben számolt be, s most itt e harmadik, Az alkotmánybíró hétköznapjai.  Valer Dorneanu magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, gyermekkorában tanulta meg nyelvünket, elmesélte: ott, ahol felnőtt, a magyarok románul, a románok magyarul szóltak más nemzetiségű társukhoz – számára ez jelenti a normalitást. Bukarestben feledte nyelvünket, időre lenne szüksége, hogy belejöjjön, így románul folytatta mondandóját. Puskás Bálintot kiváló jogászként és értékes emberként jellemezte, aki a sokszor heves viták során is igyekezett egyensúlyt teremteni, humorral oldani a feszültséget, s bár kiállt igaza mellett, soha senkivel nem veszett össze. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak szigorúan a törvényekre figyeltek, hanem az emberekre is, akiket érintenek, jelentős hozzájárulása volt a nyugdíjakat, fizetéseket, társadalombiztosítást érintő jogszabályokhoz. 
A könyvet Puskás Bálint utódja, Vargha Attila mutatta be. A magyar irodalom bővelkedik emlékiratokban, kortárs politikusok memoárjai is megjelentek, ám egy ilyen jelentős, de zárt testület munkájáról még senki nem számolt be magyarul – mondotta. Nem történelemkönyv, nem kronológiai sorrendben vázolja a kilenc esztendő eseményeit, hanem szubjektív válogatása annak, amit a szerző fontosnak vélt. Izgalmasnak nevezte, hogy bepillantást enged a kulisszák mögé, s bár erőteljesen szakmai intézményről van szó, színesen, olvasmányosan mesél. Vargha Attila kitért arra is, hogy az alkotmánybíróság a jogállamiság egyik garanciája, de a döntéseket nem elefántcsonttoronyban hozzák, tisztában vannak felelősségükkel és azzal, hogy határozataik érintik az emberek mindennapjait, Puskás Bálint pedig különösképpen figyelt döntéseik hatására, következményeire, „nyomot hagyott a román jogrendszerben” – fogalmazott. Kiemelte, a könyv tiszteleg a nagy magyar elődök: Fazakas Miklós és Ko­zsokár Gábor előtt, de tartalmazza a román kollégák véleményét, jellemzését is.  Példaértékűnek nevezte a könyvet és Puskás Bálint munkásságát Szabó Lajos kanonok, szentszéki tanácsos, majd a szerző szólt arról, mi késztette a beszámolóra: sokszor szembesült az emberek kíváncsiságával, nem értették döntéseik hátterét, sokan még azt sem, mi az alkotmánybírók feladata. Akkor nem beszélhetett a részletekről, ezért tette meg utólag.  Puskás Bálint harmadik kötetét is saját költségén adta ki, a bevételt pedig felajánlotta a Máltai Szeretetszolgálat sze­gény gyermekeket támogató programjának.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem prioritás a kormányra lépés
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Szövetség Állandó Tanácsának (SZÁT) tegnapi, Kolozsváron zajlott ülését követően a Transindexnek egyebek mellett arról számolt be: a testület tagjai arra jutottak, hogy az RMDSZ jól használta ki ezt a helyzetet, és jól döntött, hogy a magyar kisebbség számára fontos kérdéseket az SZDP–LDSZ-vezetőkkel zajló tárgyalások napirendjére tűzte, függetlenül attól, hogy mi lett ennek a kimenetele.
Az ügyvezető elnök szerint az SZÁT tagjai az új kormány kialakítása kapcsán megfogalmazták: továbbra sem kell lemondaniuk, vagy háttérbe helyezniük prioritásaikat azért, mert most kialakult egy nacionalista hangulat. „Bárki is lépjen kormányra, ezeket a kérdéseket továbbra is napirenden tartjuk” – mondta az ügyvezető elnök. Az államfővel zajló egyeztetés kapcsán Porcsalmi elmondta: elsősorban meghallgatják Iohannis mondanivalóját, majd a hét első felében folytatják a tárgyalásokat a koalícióval a törvénytervezetek kapcsán. Az esetleges kormányra lépést illetően kifejtette: „Az SZÁT-ben az a vélemény dominál, hogy az RMDSZ-nek most nem kellene kormányzati szerepet vállalnia, de ez továbbra is egy nyitott kérdés.” Sajtóértesülések szerint az Szociáldemokrata Párt Florin Georgescut, a jegybank kormányzóhelyettesét vagy Mihai Fifort, a párt szenátusi frakciójának elnökét jelölheti kormányfőnek. Ugyanazon források szerint a miniszterek többsége is folytathatja a munkát, személycsere négy-öt tárcánál várható. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége részéről tegnap Teodor Meleşcanu külügyminiszter jelezte: mind a négy miniszterük maradna a következő kabinetben is.
 Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mihai Buzea: A magyar megoldás
Bakk Miklós úr 2016. december 2-án ezen a platformon* tette közzé a Klaus Iohannis és december 1-je című cikkét, melyre számos kommentár érkezett (eddig 67). Mind a cikk, mind a kommentárok is (a szerző többször is megszólalt, hogy elmagyarázza és részletesebben kifejtse álláspontját) rendkívül érdekesek voltak, és a románok és magyarok közötti párbeszéd újraindításának egyik kiindulópontja lehetne, amit én is nagyon szükségesnek tartok – nem 2018. december 1-je, hanem a XXI. század, meg az Európai Unió s a NATO miatt; az emberek vitatkoznak, érvelnek, néha veszekednek, dohognak, de már nem csapják fejbe egymást fejszével. Ha elértünk valamit 1990 óta, akkor az ez! Egyetértünk, Bakk Miklós úr?
A kommentátorok által alaposan kivesézett cikk fő gondolatait a következőképpen lehetne röviden összefoglalni: Klaus Iohannis csalódást okozott a magyar szavazóinak (1), mert az országprojektbe nem iktatta be a székelyek autonómiáját (2) vagy legalább az ország etnikai alapú regionalizálását (3), legalább az „erdélyi térségét” (4), holott a középkori Fraterna Unio dokumentum (melyet 1437-ben írtak alá, és inkább Unio Trium Natiorumként ismert) ihletforrás lehetett volna (nem maga a kimondottan románellenes dokumentum tartalma, amit Miklós (így! – E-RS) úr egyértelművé tett) (5). A hatodik pont, melyet a szerző úgy tűnik, hogy a cikk megértése sarokkövének tart, így szól (6): „A következő lépés Erdély politikai öröksége hasznosítása” kellene hogy legyen, miután az „erdélyi urbanisztika hasznosítása” sikeresnek bizonyult (Nagyszebenben, Iohannis volt polgármester városában).
Megengedek magamnak egy kis trükköt, 5–4–3–2–1–6 sorrendben tárgyalva a pontokat, de előbb tisztázni akarom, hogy bukarestiként miért tartom fenn magamnak a jogot arra, hogy beleszóljak ebbe a dologba: mert vállaltan magyarbarát vagyok (ritka madár a bukarestiek között), mivel anyai ágon régi Hortobágy-völgyi (Valea Hârtibaciu­lui) románoktól származom („román ajkú magyar”, így nevezték az ükapámat, amikor besorozták a császári hadseregbe; ez a kommunizmus alatti „magyar nyelvű román” megfelelője!), és főleg azért, mert szerelmeim közül három székelyföldi volt. Töviről hegyire ismerem az autonomista diskurzust, így már kívülről fújom. Íme, tehát, ezért hiszem azt, hogy jogom van beleszólni. Öt: a Fraterna Unio (aka Unio Trium Natiorum) rendkívüli körülmények között, az események nyomására aláírt háborús dokumentum volt; nem hiszem, hogy ma bárki számára ihletforrás lehet. De még ha az is lenne (reductio ad absurdum): ki ellen? Ha mondjuk az „erdélyi térségben” élő magyarok és románok a székelyföldi székelyekkel együtt közös frontot alkotnának, ez ki ellen irányulna? Az „erdélyi térség” cigányai ellen? Az ország „térségen kívüli” lakosai ellen? A brüsszeli bürokraták ellen? Nem világos, és nem realista. Az azonban nagyon is világos, hogy néhány nagy urbánus központ (Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó) városlakóiban iszonyatos kétségbeesés uralkodik a „nemzeti” politizálás bukaresti módja miatt. Röviden összefoglalva, az erdélyiek nagyon undorodnak a régi Regát szavazóitól és főleg e nem erdélyi térség választottaitól; ebből a szemszögből nézve (mondjuk egy választási térképből) a Fraterna Uniónak van értelme. De nem értem, hogy ez miért korlátozódna az „erdélyi térségre”, tekintettel arra, hogy csak Bukarestben több „megundorodott” gyűlt össze 2017 elején, mint bárhol máshol összesen. Négy. Nagyon jó ötlet az „erdélyi térség” regionalizálása. Támogatom. Öt régiót tartok elképzelhetőnek: Partium (a jelenlegi Szatmár, Bihar, Arad megyék), Észak-Erdély (Szilágy, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód), Kelet-Erdély/Székelyföld (az eredetiben is magyarul – E-RS) (Maros, Hargita, Kovászna), Dél-Erdély (Hunyad, Fehér, Szeben, Brassó) és a Bánság (Temes, Szörény, Méhed/Mehedinţi). Ezek lennének a leglogikusabb régiók gazdasági, nem pedig etnikai megfontolások alapján. Ezért vettem bele Méhedet. Három. Az ország regionalizálása még jobb ötlet, ami nélkül az „erdélyi térség” regionalizálása értelmetlen. Lehetővé tenné a nemzeten belüli (helyesebben mondva, államon belüli) versengést, ami nélkül nem számíthatunk az élet és főleg a kormányzók által nyújtott szolgáltatások minőségének javulására. Ha semmi sem kényszeríti őket jobb teljesítményre, akkor miért tennék meg? Ha polgármester vagy megyeitanács-elnök vagyok, és nagyon ostoba meg nagy tolvaj is, mit számít mindez, ha a párt a „központból” kitart mellettem? Ha a körzetemhez tartozó emberek semmilyen módon nem tudnak büntetni a szavazáskor, mert minden ellenjelöltem pont ugyanilyen (Bukarestből támogatott alkalmatlan politruk), akkor minek fájdítanám a fejemet? Miért ne lopnék rogyásig? Jövök, lopok, visszamegyek Bukarestbe. Mit számít nekem a székelyhídi (az eredeti szövegben is magyarul – E-RS) életminőség, például?! Ami a régiók számát illeti, Dragoş Filipescu úr 10 régiót javasol, plusz tizenegyediknek Bukarest-Ilfovot. Nem osztom az álláspontját: szerintem 12 régió kellene „Bukarest-Ilfov” nélkül, mely egyszerűen csak egy politikai-maffiózói érdekekkel teli hólyag, melynek gennyes váladéka az egész országot megfertőzné. Miként most is, különben. Ami pedig a Bakk Miklós úr által javasolt etnikai alapú regionalizálást illeti, újra csak több mint gyanakvó vagyok: úgy vélem, hogy egy ilyen (óriási) közigazgatási erőfeszítésnek csakis az életszínvonal növelése lehet az egyetlen célja, nem történelmi traumák borogatása. Vagyis ezért reménykedem egy gazdasági és nem etnikai alapú regionalizálásban.
Kettő. Klaus Iohannis elnök egyelőre nem mutatott be nyilvánosan semmilyen országprojektet. Ígért egyet, azóta várjuk.
Egy. Legyünk őszinték, Bakk Miklós úr: akármelyik romániai politikus, aki nem javasolja a trianoni békeszerződés revízióját, az csalódást okoz a magyar választóknak, ahogy minden olyan romániai politikus is csalódást okoz a román választóknak, aki nem ígéri a német-szovjet meg nem támadási szerződés (aka Ribbentrop–Molotov-paktum) revízióját. Ez tény. És bár sem a románok, sem a magyarok nem tehetnek túl sokat a valóság terepén, senki sem akadályozhatja meg, hogy álmodozzanak; és ki tartaná életben az álmaikat, ha nem a politikusok? Természetesen, amikor ezt nem teszik, akkor csalódást okoznak. De náluk van a gond, Bakk Miklós úr…?
Hat. Tökéletesen egyetértek: „Erdély politikai örökségének hasznosítása” tűnik számomra az egyetlen követendő útnak, ha Románia a múltban, vagyis a premodern múltban keres ihletet adó modellt. A jelenlegi román politikai térségben egyetlen másik középkori állam sem volt sikeresebb a Bethlen Gábor által vezetett fejedelemségnél (a román olvasók számára: 1613–1629): tolerancia, gazdasági teljesítmény, jó kormányzás, kvázi politikai függetlenség a hűbéri hatalommal (Oszmán Birodalom) szemben. Íme, ezt sikerült elérnie Bethlennek akkor Erdélyben, és ezt szeretnénk mi is most Romániában, hogy sokkal jobb körülményekkel rendelkezzünk a siker eléréséhez.
Az első kérdés az, hogy érdemes-e a múltban ihletadó modellt keresni, vagy a jelenben kell ilyen után kutatni? Másra bízom a választ. No, de mi a gond? – kérdem Bakk Miklós úrtól.
Tudom, némiképp ironikusan hangzik, de most nincs kedvem ironizálni. Tudják, hogy miért? Mert sok román azt válaszolja: „A magyarok, a magyarok jelentik a gondot, csakis a magyarok jelentik a gondot!”, s mert sok magyar azt válaszolja: „Maga Románia a gond, nem egyik vagy másik román, hanem éppen e mesterséges államnak, Európa ezen szörnyszülöttének a létezése a gond”, miközben valójában a szegénység a probléma.
A magyarok arra panaszkodnak, hogy a románok miatt nem szabadok. De a gazdag emberek szabadok. A románok arra panaszkodnak, hogy szegények. De nem a szegény emberek a szabadok. Az ország szegénysége a gond, a szegénységből való kikerülés a lényeg, és a romániai magyarok jelentik a megoldást. Ez az én álláspontom.
Mivel a fejletlenségből nem képes kijutni egy ország, ha nem rendelkezik olyan elittel, mely hazafias és elég gazdag ahhoz, hogy ne lopjon. Én pedig úgy gondolom, hogy előbb-utóbb a magyarok fogják létrehozni ezt a hazafias elitet, és maguk után húzzák majd Romániát a jólét felé, akár akarja, akár nem (eleinte nem fogja persze akarni!). Mire alapozom ezt? A neveltetésre. A romániai magyarok sokkal jobb állapotban kerültek ki a kommunizmusból, mint a románok: szintén szegények voltak, mint a templom egere, de egyáltalán nem érintette meg őket a propaganda (normális, hiszen a propaganda nemcsak kommunista, hanem nemzetikommunista volt, ez lényeges különbség). Más szavakkal, a magyarok kevésbé agymosottak, mint a románok (már elnézést a kifejezésért), és sokkal jobban tudják, hogy mi az érdekük: bárki, aki ellátogatott valaha a parajdi és a Slănic Prahova-i sóbányába, ezt a különbséget láthatta, mely megdöbbentő, amikor a saját bőrödön tapasztalod meg. A magyarok nagyon akarják, hogy pénzt keressenek és jobban éljenek, ami azt jelenti, hogy a németek, a zsidók és a görögök hiányában (akik a két világháború között a „középosztály” zömét adták), hamarosan létrehoznak majd egy gazdasági elitet. Ez igazi egyetemekre küldi majd az utódait, nem diplomagyárakba. Következménye: Románia jövőbeni politikai elitje magyar lesz. Zárójel: Miért ne követnék a románok is ezt a pályát? Mert a román elitek hozzászoktak, hogy a politikából csináljanak pénzt, nem a kereskedelemből, a politikában pedig sok pénz van, mocskos, gyorsan jön, és ficsúrok következő nemzedékét termeli ki, nem az igazi vezetőket. Maguk is ellenőrizhetik, hogy mi történt a Vörös Négyes (1992–1995) román politikai elitjéhez tartozókkal és a gyermekeikkel. („Vörös Négyes”: a jelenlegi SZDP elődje, a Romániai Szociális Demokrácia Pártja, a Nagy-Románia Párt, a Román Nemzeti Egység Párt és a Szocialista Munkapárt által 1995-ben, a Nicolae Văcăroiu által vezetett kormány idejében létrehozott szövetség – E-RS.)
Miért neveztem „hazafinak” Románia ezen jövendőbeli vezető elitjét? Mert egyáltalán nem érdekli majd a revizionizmus vagy Trianon. Nem tudatlanságból, hanem gazdasági okokból: nemcsak azért, mert a jelenlegi Románia piaca nagyobb, mint a hipotetikus Erdély államé, hanem azért is, mert Románia egyszerre tengeri és dunai ország (miközben Erdély nem lenne az). Meg azért, mert stabilitás és kiszámíthatóság közepette lehet „tiszta” pénzt termelni, nem revíziók, forradalmak, polgárháborúk és más zavargások révén. Másképp mondva, a piacoknak a béke kedvez.
Egy második, némiképp mulatságos következtetés az, hogy ön, Bakk Miklós úr, és én pillanatnyilag egy csónakban evezünk: a regionalizálást támogatókéban. Különböző okokból, különböző módon, különböző célokkal, de effektíven ugyanazt a szekeret húzzuk (ismétlem, pillanatnyilag!). Ráadásul nem vagyunk egyedül.
Contributors.ro, Euro-Com.ro
*http://www.contributors.ro/administratie/klaus-iohannis-%C8%99i-1-decembrie/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kénkőszag 
Megfakult, régebbi cédula került a kezembe. Szokásomtól eltérően elfelejtettem lejegyezni forrását. Megállapításait most mérhetem föl igazán. Amit Ceauşescu gyakorolt Elenájával, azt ma már százezrek akarják: mindent maguknak! Lám csak!, kiáltanék fel, de inkább legyintek: a társadalom anyagi süllyedése, az erkölcsi züllés folyamatosan mélyült.
Nyílt céllá vált a haszonlesés, a vagyonszerzés, mintha senkit sem zavarna a társadalom jelentős részének mohó kapzsisága, grasszál a képmutató gátlástalanság, a rideg törtetés; a gombaként cseperedő, meg a poraikból feltámasztott relikvia-pártok nem váltották meg az országot, inkább csak gyorsították romlását. A madárnyelven fogalmazott „programok” harsogása már a kukázó medvéket sem tántorítja el a zsákmánykereséstől. A posztkommunista szerveződésekről rendre kiderült, hogy a (már nem is annyira) gyűlölt kriptopárt bolygói. A kommunisták „örökébe” elvetemült kalandorok, politikai szélhámosok, idült agyú hatalomvágyók tolták magukat, elképzelhetetlenül pimasz csürhe népség, eszméletlenül manipuláló bandák grasszálnak mindenfelé, dúl a bozótharc a politikát is megkaparintó gazdasági maffia elvetemült klánjai között.  A bűnözés a mindennapok kulcsjelenségévé vált, zsúfolva a börtönök, de gonosztevőinkből éppen elég jut exportra is. 
Az elbizonytalanított társadalmat az ármányos, rosszindulatú média is húzza. A bambult népet a bukaresti hatalmi dzsungelháború valós vagy kitalált, agyonmanipulált fordulataival szédelgetik, a zavar káosszá terebélyesedett, senki sem kíváncsi a másik véleményére, a vitakultúra abban csúcsosodik, hogy az ellenpartnert túlkiabálva a saját érdekcsoport malmára hajszolják a propaganda energiáját. 
Miközben mindenki veszettül harcol a korrupció ellen, s azt feltételezi, sőt, akár bizonyíték nélkül is bizonyítja: a másik az igazi korrupt, velejéig romlott gazember; a másik pedig még ádázabb fegyverzettel igazolja, hogy az ellenfele az igazi korrupt, a génjei gyökeréig berohadt utolsó tróger...
Korrupt a korrupt, és még korruptabb, aki a korruptról állítja, hogy korrupt. Senki sem tudja, s nem is kíváncsi rá, hogy kicsoda az igazi Trebitsch.
Régi cédulámon olvasom: ez a társadalom, mióta annak lehet nevezni, mindig tekintélyelvű volt. C.-t mindenki utálta, de az átlagember azon túl, hogy a legcsekélyebb lehetőséget is kihasználva igyekezett „helyzetet” teremteni magának, s elfoglalni a ranglétra bármelyik, még oly alacsony fokát is, ahol valami kis hasznot tud kanyarítani magának, „a nép egyszerű fia” visszariadt a nagyobb gazemberségtől, mert félt. A diktatúra utáni tartós káoszban senki sem fél senkitől. Az örökös bajt hiteltelen rétegek felkapaszkodott, csaló, szélhámos főcsahosai kavarják; áldatlan ténykedésük nyomán mind nagyobb zűrzavar gerjed – készül az új parancsuralom melegágya.
A multik, az ultik, a pénzpápák, a vércápák, a mogulok, a cégek, a bégek, a banksereg, a hadsereg, a tábornokok és a bíbornokok, az államvallás újbábeli klérusa, a rendőrség, a csendőrség, a pártok, a törvénygyártók: a parlament, a parlament, az jobbra ment, vagy balra ment?, jaj, dehogy ment, magának ment, menti, menti, magának menti az állam vagyonát mindenki. Mígnem a végsőkig ajzott idegek harcában – őrült égből világcsapásként – egyszer csak felülkerekedik a téboly, és ropogni kezd, anélkül, hogy szót kért és kapott volna – egy géppuska. Ajrópa, már ne segíts, csak csudálkozz.
Anti-Chanel a levegőben. Diktatúra-bűzt érzek.
BÖLÖNI DOMOKOS Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékek a nemzetiségi türelem földjéről ( Beszélgetés Bodor Ádám íróval)
Sinistra és Verhovina bennünk él, a természet pedig elpusztíthatatlan. Bodor Ádám íróval felhővonulásról, generációs „tombolásokról”, börtönévekről és arról is beszélgettünk, miért nem került annak idején Sepsiszentgyörgyre.
– Élete visszatérő motívumai a Madarasi Hargita és a Radnai-havasok, évente több hetet tölt e két helyszínen. Változtak-e az idők folyamán a hegyek? 
– Szemlélet kérdése. Attól függ, mit keres ezeken a helyeken az ember: a saját emlékeit, önmagát, vagy átengedi magát egy érzelmi kapcsolatnak? Mert hogy igazából arról van szó. Kétségtelen, ezek a helyek is rengeteget változtak, bizonyos szempontból teljesen megváltozott az arcuk, nem úgy néznek ki, mint amiért annak idején először felkerestem őket. Ezt egyrészt tudomásul kell venni, ugyanakkor ha az ember visszatér egy helyre, az, amiért rendre visszatér, nem változik olyan mértékben, hogy elveszítse varázsát. Tisztázatlan dolgok ezek, most, hogy megkérdezte, el kell gondolkodnom, mi is hív vissza ugyanoda.
– A tizenéves ifjúnak biztosan mást mesélt a hegy, mint egy nyolcvanesztendős embernek. Jelentenek-e ma bármilyen inspirációs forrást? „Elvárja-e” tőlük, hogy újabb megírnivalókat gerjesszenek önben?
– Aligha. Azt hiszem, mindez megtörtént már ötven-hatvan évvel ezelőtt. Aki azt hiszi, hogy a természetet meg lehet változtatni, tönkre lehet tenni, téved. Sebeket lehet ejteni rajta, de azok begyógyulnak, és a természet időléptéke egészen más, mint az emberé. Amikor kiülök a hegyoldalba, és nézem a szirtek fölött elvonuló felhőket, az jut eszembe, hogy egymillió évvel ezelőtt is így nézhettek ki, és már régen nem lesz ember a földön, de a felhők akkor is így fognak itt elvonulni. A természet igazi varázsa számomra az, hogy ember nélkül, a maga entitásában tudom szemlélni és érezni. 
– A „megtörtént” dimenziója egész írógenerációkra érvényesnek tűnik. Sokan vannak, akik 1989 előtt „kitombolták” magukat, sokat, szépet alkottak, azóta viszont legfeljebb szórványosan jelentkeznek. Mit gondol, miért történt ez így?
– Bizonyára nagyon sok függ a rutintól, attól is, hogy milyen szerepet játszik az írás az ember életében, hogy a külső körülmények mennyiben módosítják az írás értelmét és szándékát. Nehéz erre valóban igazat mondani…
– Írásai többségét ön is ebben a megelőző időszakban alkotta. Az azóta megjelent kötetei szerkesztése során rácsodálkozott korábbi írásaira, vagy ma is ugyanúgy írná meg ezeket a regényeket, novellákat?
– Biztosan nem, de igent sem mondanék, mert honnan is tudhatnám, hogyan vetném papírra most, amit egyszer már megírtam. Amúgy némi kettősséggel tekintek a korábbi írásaimra. Egyrészt annyira eltávolodtak és elraktározódtak, hogy kicsit talán el is idegenedtek, ezért aztán úgy tudom olvasni, mintha más írta volna őket. Tárgyilagosabban, és kicsit talán kritikusabban is. De nem bántom őket. Ahhoz sem ragaszkodom, hogy elém tárják a könyveimről megjelent kritikákat. Azt hiszem, az ember korával is összefügg, de egy idő után nem kezdi érdekelni könyvei utóélete. Ahogy öregszik az ember, a hiúsága is megfakul. Tragikus alkat, aki állandóan a kritikákon csüng, netán bosszankodik.
– Kevés utalás érezhető a gyermekkora, a teológián töltött évekre, a hittel való viszonyára. Csak úgy átsuhantak?
– Fontosnak tekintem a teológiai éveimet anélkül, hogy egyetlen pillanatig is lelkészi pályára készültem volna, vagy az egyházon belül kívántam volna tevékenykedni. Nagyon hasznos évek voltak, belekóstolhattam a kultúra egyik fontos szeletébe, ami nélkül furcsa lenne tisztán látni a világban. Nem annyira tudásfelhalmozás szempontjából, inkább az emberiség világhoz való viszonyulása tekintetében értettem meg nagyon sokat. Még előtte, tizenévesen, életem egyik legfogékonyabb korában éveket töltöttem a szamosújvári börtönben, és azt mondom, egyenesen örültem azoknak a hatásoknak, amelyek akkor és ott értek. Végig azt éreztem, hogy valami nagyon fontos történik velem, olyan dolgokat tudok meg, amihez más nem férhet hozzá. Tudtam, hogy sorsformáló értelemben alapvetően döntő esemény történik velem, és ez átsegített a nehézségeken. Ezeknek az éveknek az emléke nem csak a Börtön szagában lelhető fel, rengeteg más helyen is jelen van. Igazából az egész életszemléletemben.
– A Budapestre való kitelepedésében mi volt a legfontosabb mozgatórúgó? Mi fogyott el, vagy mi nyílt meg?
– A levegő fogyott el Kolozsváron. Megéreztem, hogy számomra rövidesen bezárulnak a publikációs lehetőségek, és akkor nagy baj lesz. Azzal együtt, hogy korábban szinte valamennyi írásom megjelenhetett. A bőrömet mentettem. 
– A Budapest kínálta szabadság mégsem késztette írásra. Miért?
– Mert nincs mit kezdenem vele, művészi hozamát tekintve az a környezet közömbös nekem. Életem nagyobbik részét, ráadásul a legfogékonyabb évtizedeket Erdélyben töltöttem. Az én érzékenységem pedig elsősorban kelet-európai élményekre reagál: a vegyes etnikai és a varázslatos földrajzi tájra, a labilitásra és kiszolgáltatottságra, arra a virtuális erkölcsre, amely az egészet jellemzi. Ha Budapesten születek, itt töltöm az ifjúságomat, talán soha nem lesz belőlem író. Hiányoznak azok az érzelmi, erkölcsi kötődések, kötelékek, amelyek meghatározzák egy táj művészi látványát. Ha már valahol kialakult ez a kötelék, nem valószínű, hogy másutt is hasonló intenzitással képes megjelenni. Kicsit könnyűvérűség lenne talán, könnyed elmozdulás a prostitúció felé.
– A Kossuth-díj talán okafogyottá teszi a kérdést, de befogadta a magyarországi irodalmi kánon? – Számomra mindmáig meglehetősen idegen közeg, nagyon nehéz oda betörni, burkokat áttörni, nem is nagyon igyekeztem ilyen irányba. Néhány íróval mindjárt az elején kialakult a baráti kapcsolatom, azok változatlanok maradtak. De az erdélyi íróközösségben sem nyüzsögtem túlságosan, nem hiányoztak az irodalmi rendezvények, nem is jártam ilyen helyekre. Az sem zavart, hogy emiatt sokáig elég ismeretlen maradtam.
– Az 1968-as megyésítés után jelentős erdélyi írók, költők jöttek Sepsiszentgyörgyre a frissen alakult Megyei Tükör című napilaphoz. Önben felmerült, hogy otthagyja Kolozsvárt?
– Persze, mivel igen bizonytalan anyagi körülmények között éltem, a hetvenes évek legelején jelentkeztem is Szentgyörgyön Dali Sándor főszerkesztőnél. A legnagyobb örömmel látna a csapatban, mondta, de a döntés nemcsak rajta múlik. Néhány percre átküldött a fiúkhoz, majd amikor újra jelentkezett, nem kertelt: az a helyzet, hogy engem – politikai börtönviseltségem miatt – sehol az országban nem lehet a sajtónál alkalmazni. 
– Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy hol játszódnak Bodor Ádám művei. A szövegben felbukkanó földrajzi területekre, helységekre, multikulturális világokra való utalások leginkább Ukrajna és Románia határvidékére, Máramaros környékére irányítanak. Miért éppen oda? – Ez volt az a vidék, amelyik először megragadott a látványával, domborzatával, sejtelmes táji jellegzetességével. A Tisza forrásvidékének és felső folyásának ez a félmegyényi területe Románia etnikailag talán legszínesebb, legizgalmasabb tája. Az ottani román közösség kebeléből indultak a magyar király megbízásából Moldvába azok a román főemberek, akik aztán lefektették a későbbi fejedelemség alapjait. Kezdettől jelen volt a ruszin lakosság is, itt telepedtek meg a nyugatról bevándorló német ajkú cipszerek, itt áramlott be Galícia felől a zsidóság. A magyarság gyéren, szórványosan, inkább csak a városokban volt jelen. Ez a gyönyörű táj a nemzetiségi türelem földje volt. Máramarossziget utcáin még a hetvenes években is egyaránt lehetett hallani magyar, román, német, jiddis, ukrán szót. A nemzetiségi szembenállás, feszültség ismeretlen volt, amíg valakinek nem állt érdekében azt felszítani. A későbbiekben, amikor modellezni próbáltam írásaim helyszíneit, e táj döntő módon meghatározta az elbeszélés környezetét. Sinistrát ugyan hiába keresné a térképen, de Verhovina – felföldet jelent – a történelmi Máramaros északi fele, Ukrajna része, ma Kárpátaljaként ismerjük. Már írtam a regényt, amikor utánanéztem a név eredetének: ekkor megjelent egy motorkerékpár márkaneve és egy helységnév is a Kárpátokon túl, Bukovinában. Sinistra és Verhovina egészen közel van: bennünk él minden fenyegetésével.
BODOR ÁDÁM
Kolozsváron született 1936. február 22-én. Apját, Bodor Bertalan banki tisztviselőt 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték, a 16 éves Bodor Ádám kommunistaellenes röplapok terjesztéséért 1952–1954 között ült a szamosújvári börtönben. 1960-ig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, utána az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott. 1982-ben Magyarországra települt, ahol a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, majd a Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. Legfontosabb művei: A tanú (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969), A Zangezur-hegység (Kriterion, Bukarest, 1981), Sinistra körzet (Magvető, Budapest, 1992), Az érsek látogatása (Magvető, Budapest, 1999), A börtön szaga (Magvető, Budapest, 2001), Az utolsó szénégetők (Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest), Verhovina madarai (Magvető, Budapest, 2011). Díjak, kitüntetések: a Román Írószövetség prózai díja (1970, 1975), József Attila-díj (1986), Artisjus-díj (1989, 2003), Déry Tibor-díj (1989, 1992), Krúdy Gyula-díj (1992), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), Literatura-díj (1996), Márai Sándor-díj (1996), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (1998), Magyar Irodalmi Díj (2002), Kossuth-díj (2003), Látó-nívódíj (2011), Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2011), Szépirodalmi Figyelő-díj (2011), Artisjus Irodalmi Nagydíj (2011), Prima-díj (2014).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kánikulában egy kényelmes fotelben felüdít a júniusi Szövétnek
Kicsit késve került a nyomdába, technikai okok miatt. A nyomda új termelési felelőse meg három-négy nap helyett egy hetet kér a nyomtatási folyamatra. Azt mondja, hogy egy ilyen színvonalas tartalmú folyóiratot, mint amilyen a Szövétnek, megfelelő minőségben illik kinyomtatni, ami több időt igényel. Ezért aztán elnézést kérünk türelmetlen olvasóinktól, akik már keresték a lapot a könyvesboltokban, és sürgették telefonhívásaikkal a terjesztőket.
Kukkantsunk bele a júniusi számba, amelynek címlapján, Kurunczi Ferenc felvételén az arad-belvárosi római katolikus templomban első szentáldozáson résztvevő 20 kislány és kisfiú állt össze egy csoportkép erejéig az oltár előtt. A hátsó borítón Allerhand István gyönyörű fotója és Garai Gábor szép verse idézi a nyár hangulatát. A két színes belső borítón: képes beszámoló a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak néhány, a tanévzáráshoz kötődő eseményéről, illetve bekukkantás a Kölcsey Képtár 9., Simó Margit Száz illusztráció Dante Isteni Színjátékához című kiállításába.
Az Irodalom, művészet rovatban találkozhatunk házi szerzőink legújabb munkáival: Szabó Péter (korsók), Böszörményi Zoltán (Az akaratról), a hódmezővásárhelyi Arany-Tóth Katalin (Szerelmes vers), Ódry Mária (Volt egyszer egy Flórián-kápolna) és Grosz László (ha csend van…) versével, a budapesti Radnai István (Ma is megkívánom), Juhász Béla (Előadáson, Gyerekmedence), a szegedi Kurunczi Mária (Hegyi utakon) rövidprózával jelentkezik. Az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium két tehetséges diákja, Köteles Nikolett (Halott oltalom) és Simpf Angelika (Világ) munkái ebből a számból sem hiányoznak. Tatár Etelka Chicagóból küldött levelet (ifj. Fekete István legújabb kötetéről), Nótáros Lajos folytatja Arad marad – A román kérdés című regényét a VII./9. résszel. Puskel Péter Battonyán járt, meglátogatta a Molnár C. Pál-emlékházat és olvasóinkkal is megosztja élményeit, miközben bemutat néhány érdekes mozzanatot az aradi Főreálban végzett művész életéből ( Egy kicsita „miénk” is. – Battonya nagy művésze).
A nemrég megünnepelt Pünkösdről értekezik a Hitéletrovatban Bátkai Sándor (Évszázadok csodája). Horváth Csaba, a Kiskapuson élő és dolgozó evangélikus lelkész egy régi emlékét idézi (A Cosmos ura). Új munkatársunk, Fiegel Erzsébet filozófiai prezentációval jelentkezik; most induló sorozatának bevezetőjeként  bepillantást nyújt a metafizikába (Az élet lényege – A metafizikai tradicionalitásról). A rovatot az áprilisi számból kimaradt Minorita anekdota zárja, Matekovits Mihály tollából.
Örömhír, hogy az Oktatás rovat fiatal szerzőt avat Módi Kinga személyében, aki Nagyenyeden járt, a 400 éves, Bethlen Gábor nevét viselő református kollégiumban (Protestáns felekezetek országos olimpiája). Az Arad megyei magyar iskolákat talán legjobban ismerő személy Matekovits Mihály, nyugalmazott matematikatanár. Írásában bemutatja röviden a megye magyar iskoláinak névadóit (Nevesített magyar iskolák Arad megyében).
Sok kedves olvasónk szereti aMemoár rovatot. Ezúttal is csemegézhetnek. Koreck Aladár (Diákok a színpadon) és dr. Perneki-Simonsits István (Mesél a műtéti napló) gondoskodnak erről. Végéhez közeledik Regéczy Szabina Perle Szemek tüzében című naplójegyzet-sorozata (Közösségben a közösségért).
A Történelem rovatban dr. Vajda Sándor mutatja be Arad megye egy több évszázaddal ezelőtt épült várát (A borosjenői vártörténete). A rovatot Fritz Mihály, az 1867-es Kiegyezésre emlékeztető érmének reprodukciója zárja.
Ujj János igen jól dokumentált írásában Arad városnegyedeit idézi elénk (Egy másik tisztviselőtelep). A LÖNNI VAGY NEM LÖNNI című iratosi írói falurajzát egészíti ki a továbbiakban Sarusi Mihály (Hodács: magyarosan!). Mindez a Helytörténet rovatban, amelyet Siska-Szabó Zoltán két fotója zár (Régi és új Arad – A víztorony).
Ismét régi újságokat lapozgatott Piroska István, és megosztja olvasóival élményeit (Azt írta azújság – Az 1916-os,utolsó magyar koronázási szertartás egy érdekes aradi vonatkozása).
Milka Péter az Útinapló rovatbeli írásában folytatja színes beszámolóját a Chicagóban töltött hetekről(Amerikában jártunk).
Egy ismerősöm nemrég megsúgta, hogy alig várja a Szövétnek megjelenését, és benne a Keresztrejtvényt. Brittich Erzsébet sok rejtvénykedvelő olvasónk szórakoztatásáról gondoskodik (Ügyvéd volt megyénkben).
És a végén a Humor rovat, és benne Kövér Péter (A nemzés misztériuma, avagy az oroszlán és a disznó). Eláruljuk, hogy ez a szellemes írás része a szerző következő, alakuló kötetének. Reméljük, hogy ez is olyan sikeres lesz, mint a tavaly nyomdafestéket látott „Barkácsolj egy tavaszt!”.
Állandó, veterán grafikusunk, Kett Groza János júniusban is letette kéznyomát a lapban néhány jellegzetes rajzával. Czernák Dorottya, a Csiky Gergely Főgimnázium diákja, a szerkesztő felkérésére művészi illusztrációt készített a júniusi Szövétnekbe. Eláruljuk, hogy a tizenkettedikes diáklány rajzai egy nemrég megjelent novelláskötetet is díszítenek.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)

Arad megyei irodalombarátok Nagyszalontán
Tartalmas és közösségépítő napot töltöttek együtt a hét elején a Lippai Degré Alajos Olvasókör, illetve a Gyoroki József Attila Olvasókör tagjai Nagyszalontán, ahol a helybéli Versbarátok köre meghívására Arany János-emlékműsoron vehettek részt. A lippai olvasókört Czernák Ferenc ny. ezredes vezette, a gyorokiakat Tusa Erzsébet és Simó Klára képviselte.
Czernák Ferenc lapunkon keresztül mondott köszönetet a házigazdának, Pelok Gabriella ny. tanárnőnek, aki végigvezette őket a városon és bemutatta annak nevezetességeit. Az Arad megyei vendégek a városnézés alatt koszorúkat helyeztek el a Hajdú-emlékműnél, illetve az Arany- és a Kossuth-szobornál. Meglátogatták Arany János szülői házát (ott is elhelyeztek egy koszorút), illetve az Emlékmúzeumot és a város másik jellegzetes épületét, a Csonkatornyot.  
A költő születésének 200. évfordulójára emlékeztek az irodalombarátok, a színvonalas emlékműsort a nagyszalontai Arany Palota kiállítótermében tartották.
Czernák Ferenc Degré Alajos életét ismertette, és bemutatta a nevét viselő lippai kört, melynek tagjai Toldi első énekével mutatkoztak be. A szalontaiak többek között Petőfi és Arany barátságát szemléltető verseket olvastak fel, a lippaiak és gyorokiak Arany forradalom és szabadságharccal szembeni magatartását szemléltették a kiválasztott költeményekkel. Pelok Gabriella Arany János Domokos napra c. alkotásával emelte a rendezvény hangulatát.
A szeretetvendégséggel zárult irodalmi délutánon az aradiak búcsúzásként Brauch Magda és Regéczy Szabina Perle köteteiből adtak át néhányat a házigazdáknak.
Czernák Ferenc a Nyugati Jelennek a találkozó kapcsán azt nyilatkozta, az együtt eltöltött nap kiváló alkalom volt a tapasztalatcserére, ugyanakkor a magyar nemzeti értékek ápolására. Az emlékműsorral a házigazdák és a vendégek igyekeztek a nemzet összetartását és megmaradását szolgálni.  
Külön megköszönte Wonerth Lóránd úrnak, a lippai Caritas képviselőjének, hogy támogatta és közbenjárt a nagyszalontai látogatás sikeres lebonyolításában.
Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad)

Személyes, de mégis egyetemes „léleksanzonok”
Demény Péter költő, Salat Lehel színművész és Márkos Albert csellista közös előadását a nagyon személyes fájdalom találkozása hozta össze. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban csütörtökön, két alkalommal játszott Lélekcsönd című előadást Demény Péter szövegei alapján Salat Lehel színművész és Márkos Albert csellista, zeneszerző hozta létre. A második előadást követően a három alkotóval Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja beszélgetett a színház emeleti előcsarnokában.
Az előadás motívuma a találkozás, de a létrejöttét is az jellemzi, derült ki a beszélgetésen. Salat Lehel Miskolcra költözése után fél lábbal azért Kolozsváron szeretett volna maradni, ezért indította el a Találkozások című előadássorozatát, amelyben erdélyi költőket mutatott be a miskolci közönségnek. Ennek eredményeként dolgozta fel Demény Péter költészetét is. A színművész szerint „véletlen találkozások mentén alakult az előadás”.
A produkció Salat Lehel kezdeményezésére jött tehát létre, ő kérte fel Demény Péter költőt, hogy írjon neki sanzonszövegeket. A színművész úgy képzelte, a kész szövegeket majd egy zenész ismerőse megzenésíti.
– Megkértem Pétert, írjon sanzont az alázatról, rövid időn belül érkezett is a szöveg. Néha egyszerre több témát mondtam, ő pedig sorra küldte a szövegeket – ecsetelte a munkafolyamat kezdetét a színművész. – Beköltöztem Péter lelkébe. Olyan szövegeket írt, ami én vagyok. Mindeközben Péternek jelentek meg különböző kötetei, azokból is vettem át szövegeket – mondta Salat Lehel.
A kész sanzonszövegek megzenésítését végül egyetlen zenész ismerőse sem akarta elvállalni, így a színész Márkos Albert csellistát kereste fel, akinek munkásságát, zenei tehetségét már ismerte.
– Saci [Salat Lehel, szerk.megj.] adott nekem egy paksaméta szöveget, többet, mint amennyit ma hallottak, majd megkért, írjak belőle sanzonokat. Ám a szövegek nem inspiráltak erre engem, így nem sanzon lett belőle, hanem az, amit ma láttak, hallottak – mondta Márkos Albert.
Dimény Áron szerint az előadásra erős zeneiség jellemző, amely nem csak a csellónak tudható be, hanem a szövegre és szövegmondásra is jellemző a zeneiség.
Márkos Albert megjegyezte: a szöveg és zene viszonya régóta foglalkoztatja, ám ez az előadás eltért mindentől, amit eddig tapasztalt ezen a téren, hisz ez sokkal személyesebb, mélyebb. A kész szövegeket Salat Lehellel közösen kezdték el „gyúrni”, megtalálni azok színpadi formáját, tökéletes sorrendjét, íveket építeni, illetve rálelni a zene, zenész és cselló szerepére.
– A cselló ebben az előadásban a hiányzó nő, a szövegekből hiányzó erotika, a cselló képviseli a színpadon azt, amit a költő nem ír le – mondta Márkos Albert.
A zenét hét akkordra építette, Krisztus utolsó hét szavára alapozva. Ezeket az akkordokat ismételgeti különböző stílusokban, néha jazzként, néha tangóként szólalnak meg. A zene nagyon precíz, összetett, ám emellett az előadás nagy szabadságot is biztosít a zenésznek.
„Egyszerűség és önző személyesség jellemzi az előadást” – mondta Dimény Áron, ennek kapcsán Demény Péter kifejtette: a személyes fájdalma került ki a nagyvilágba, azzal a céllal, hogy majd lesz belőle valami,és ez a „valami” lett belőle. Ám nem csak a költő személyes fájdalmait dolgozza fel az előadás, Salat Lehel is kitárulkozik a színpadon.
– A játéktér úgy van kialakítva, hogy amint bejön a néző, a mi terünkbe „lép be”. Mi már benne vagyunk a térben, fent vagyunk a „színpadon”, így közelebb kerülhetnek hozzánk a nézők úgy, hogy még el se kezdődött az előadás. Minden nézőt fogadok és befogadok – jegyezte meg az előadás személyességével kapcsolatban a színművész.
Dimény Áron hozzáfűzte: úgy érezte, a három ember a színpadon nem akar megfelelni senkinek, nem akar se vastapsot, se kritikát, csak ott akar lenni a pillanatban.
– Ez nekem terápia. Nem adok elő semmit, csak megpróbálok létezni abban, ami már egy történet, nem önmagamat, hanem a lelkemet adom. Az előadásban önmagammal tudok szembenézni, saját magamat járom végig – mondta Salat Lehel.
Demény Péter szerint hiába épül nagyon személyes tapasztalatokra és fájdalomra az előadás, a felcsendülő „léleksanzonok” mégis egyetemesek.
– Ezek univerzáliák az előadásban: a boldogtalanság, csalódás, boldogság, szerelem, döntés, döntésképtelenség. Mindenki érti, hogy miről beszélnek a színpadon, abban a térben. De mégsem tudsz bárkivel dolgozni ezeken az univerzáliákon. Mindenki érzi ezeket, de nem ugyanúgy – mondta el a költő, aki később kifejtette: a személyesség nem befolyásolhatja a művészeket abban, amit csinálnak, nem süllyednek egy bizonyos szint alá, és ezért igazán mestermű a Lélekcsönd, mert három „mesterember” közös munkája.
– Én abban hiszek, hogy a szavaknak helyi és érzelmi, lelki értéke van, és ezeknek az értékeknek nagyon a tudatában kell lenni. Nem azt jelenti, hogy én fűrészport rágok versírás közben, azt jelenti, hogy nem vagyok öntudatlan. Ez választja el a profit a dilettánstól, hogy a profi végig tudja, hogy mit csinál. Ezt a feszültséget szeretem a versírásban, különben, hogy írtam volna én sanzonszövegeket – fejtette ki a költő, aki megjegyezte, hasonló tudatosság jellemző Salat Lehelre és Márkos Albertre is. A tudatosság kapcsán a csellista elárulta, nincs ebben semmi misztikum, csak koncentráció
Sarány Orsolya Szabadság (Kolozsvár)

Mattis-Teutsch-művek az avantgárd jegyében
„Kizárólag a brassói Művészeti Múzeum kezdeményezésére született meg ez a nem mindennapi kiállítás, amely Hans Mattis-Teutsch művészi portréját igyekszik előtérbe helyezni, azé a művészét, akit az európai expresszionizmus jeles képviselőjeként tarthatunk számon”, mondta Alexandra Sârbu a kolozsvári Művészeti Múzeum munkatársa, a Hans Mattis-Teutsch. Az avantgárd jegyében című kiállítás felügyelője.
A Bánffy palota földszinti termeiben berendezett, valóban nem mindennapi eseménynek számító tárlat sajnos nem vonzott annyi érdeklődőt, mint amennyit megérdemelt volna, ennek okait azonban csak találgatni lehet, de valószínűleg az is hozzájárulhatott ehhez, hogy egy órával azelőtt nyitottak meg, szintén a Művészeti Múzeumban, egy fotókiállítást, a nagybányai Hét nap elnevezésű csoportosulás három tagjának a munkáit tartalmazó tárlat az emeleti termekben kapott helyet.  
Aki azonban kíváncsi a brassói születésű Hans Mattis-Teutsch – a magyar képzőművészeti világban Mattis-Teutsch Jánosként ismert – erdélyi festő, szobrász és grafikus munkáira, az avantgárd művészetek európai rangú mesterére, az július 30-ig ellátogathat a Bánffy palotába. A kiállított művek Mattis -Teutsch 1917–1932 közötti alkotói szakaszaiból származnak, a brassói múzeum 31 munkából – linómetszet, akvarell, pasztell, kisplasztikák – álló gyűjteményét öt, a kolozsvári múzeum tulajdonában lévő festmény egészíti ki.
A csütörtök délutáni megnyitón jelen volt a kiállítás két kurátora is, Andreea Pocol és Radu Popica, mindketten a brassói művészeti múzeum munkatársai. Radu Popica művészettörténész szerint Mattis-Teutschot az sem térítette el művészi szándékaitól, hogy szülővárosában nem értették meg és nem fogadták be alkotásait, később azonban Wassily Kandinsky és Franz Marc műveivel való találkozásakor megerősödött benne, hogy helyes úton jár. Kandinsky egyébként nagy hatással volt rá, ezt tükrözi az 1931-ben kiadott Kunstideologie című, elméleti írásokat tartalmazó kötete is.
A mostani kiállítás brassói anyagát 2015-ben mutatták be Szentendrén, a budapesti Román Kulturális Intézet és a szentendrei Ferenczy Múzeum szervezésében.
Köllő Katalin Szabadság (Kolozsvár)

Tiltakozik a Kolozs megyei RMDSZ Ioan Vasile Ţene új tisztsége miatt
Tiltakozik az RMDSZ, amiért a román vasgárdista mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Ţene került a kolozsvári városháza kulturális főosztályának élére.
„Elfogadhatatlan, hogy egy interetnikus párbeszédre, toleranciára törekvő városban olyan személy vezesse a polgármesteri hivatal kulturális főosztályát, aki számtalanszor diszkriminatív és sértő megjegyzést tett a kisebbségről. Antonescu marsall nagy csodálója, a román vasgárda mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Ţene nem lehet Kolozsvár oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó iroda vezetője” - nyilatkozta a Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök, miután tudomására jutott: a tisztviselő nyerte meg a kulturális főosztály élére kiírt versenyvizsgát.
A politikus rámutatott: pár évvel ezelőtt Ioan Vasile Ţene újságíró Országos Diszkiminációellenes Tanácsba való bekerülését több emberjogi szervezet ellenezte. „Meggyőződésünk, hogy egy szélsőséges nézeteket valló személy sem a diszkriminációellenes tanács, sem Kolozsvár kulturális főosztályának vezetője nem lehet. A kisebbségi közösségekre, így a magyar emberekre nézve is sértő és elfogadhatatlan, hogy egy vezetői pozíciót betöltő köztisztviselő eddigi pályája során xenofób, antiszemita, sértő vagy egyenesen uszító magatartással nyilvánuljon meg, bármely nemzeti, etnikai vagy vallási kisebbség irányába” – idézte az RMDSZ hírlevele Csoma Botondot.
A parlamenti képviselő összegzésként kiemelte: az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete elhatárolódik Ionuţ Tenétől, akit teljesen alkalmatlannak tart a város oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó irodavezetői tisztség betöltésére, ezért megfelelő lépéseket tesz. maszol.ro

Hargita megyei falvak maradtak áram nélkül
Kilenc Hargita megyei település maradt részlegesen vagy teljesen áramellátás nélkül a péntek esti vihar következtében.
Több ezer háztartás maradt áram nélkül, ugyanis a vihar miatt kidőlt fák sok helyen letépték a vezetékeket, tönkretették a transzformátor-állomásokat.
Alina Ciobotariu, a Hargita megyei készenléti felügyelőség szóvivője azt nyilatkozta, hogy Székelykeresztúr közelében hét település maradt áramellátás nélkül, Nagygalambfalva, Kisgalambfalva, Décsfalva, Székelymagyaros, Bögöz, Agyagfalva és Betfalva.
Székelyudvarhelyen több transzformátor-állomást és egy középfeszültségű hálózatot tett tönkre a vihar, csakúgy mint Bélboron és Székelyvarságban. Az Electrica villamos művek alkalmazottai már minden településen dolgoznak a villanyhálózat helyreállításán.
Péntek este személygépkocsira döntött egy fát a vihar Székelyudvarhelyen, a sofőr azonban sértetlenül megúszta, Nagygalambfalván pedig egy gázvezetékre dőlt egy fa, azonban a helyzet nem volt súlyos. maszol.ro

„Felejtsétek el az autonómiát!”
Az Adevărul bukaresti liberális napilap legutóbbi magyarellenes véleménycikkéből kiderült, hogy nemcsak az autonómia fogalma, március idusa, hanem még a székely zászló is románellenes, az RMDSZ pedig a szélsőségek szélsősége.
Mit tehet egy frusztrált román történész-újságíró, ha azzal szembesül, hogy nemzetének politikai elitje újból közröhej tárgyává teszi az országot? Természetesen egy magyarellenes kirohanásba összpontosítja minden felgyülemlett baját, dühét, nyavalyáját. Azon a tényen, hogy a választásokat megnyerő szocialista PSD saját kormányát buktatja meg, nincs mit kozmetikázni, ezért nem marad más választás, mint egy műbalhé részeként az egyébként súlytalan, alig észrevehető RMDSZ politikáját támadni, méghozzá leplezetlen, büszkén vállalt sovinizmussal átitatva. 
Ilyen megfontolások vezethették Marius Diaconescu kezét, aki véleménycikkében több súlyos hibát is felró az RMDSZ-nek. A hibák részletezésénél is fontosabb az új magyarellenes irányvonal rövid ismertetése. Ezek szerint az RMDSZ-nek kötelessége lenne a választók „megnevelése”, ugyanis az erdélyi magyarság még mindig nem hajlandó örülni Erdély elcsatolásának, sőt, egészen ellentmondásos módon, fekete karszalagot visel december elsején, miközben „kiröhögi” a románok nemzeti ünnepét. Ezzel a magatartással pedig a magyarok nagyon megsértették személy szerint Diaconescut is.
Egy másik főbűne az erdélyi magyarságnak, hogy nem hajlandó elfogadni végre a román történelmi „tényeket” sem. A magyar történelemírás ugyanis azt állítja, hogy a románok mindig is jobbágyok voltak, és Hunyadi János románságát is tagadják, Mátyás király származásának elhallgatásáról már nem is beszélve. Összességében azonban az a legundorítóbb a magyarságban, hogy amikor hagyományait meri őrizni, a románokat az 1918 előtti időkre emlékezteti. 
Az autonómiát felejtsétek el
Természetesen az autonómia (ez esetben a kulturális, még csak nem is területi autonómiáról van szó) sem kerülhette el a Diaconescu dühét. Az ugyanis, amit az RMDSZ állítólag kért, már rég megvalósult. Ennek bizonyítéka pedig az – mint ahogy annak is, hogy Diaconescu nincs tisztában az autonómia fogalmával –, hogy a megyei múzeumok, színházak igazgatóit politikai alapon nevezik ki, a megyei tanácsok jóvoltából.
De nemcsak az autonómiát kellene gyorsan elfelejteni, hanem a székely zászlót is, mert túlzottan emlékeztet Székelyföldre és az autonómiára. Márpedig az autonómia igényének felemlegetése állandó vitaforrás a románok és magyarok között. Ebből következik, hogy egy olyan szimbólum, mint a székely zászló, a románok érzékenységét sérti, ez pedig tűrhetetlen. http://itthon.ma/erdelyorszag

Kisvárda: fődíjat nyert a Tamási Áron Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliomcímű előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján – tették közzé a szervezők a fesztivál honlapján.
A szombat este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját és Szélyes Ferencet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét. A legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták.
A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett.
A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig aTündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra.
Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért.
A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegincímű előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta.
A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség. maszol.ro

Így indul neki az RMDSZ a hétfőn kezdődő kormányalakítási tárgyalásoknak
Nem adottak a körülmények az RMDSZ kormányra lépéséhez, a szövetség a koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásba szeretne új elemeket bevinni, és nem mond le a hét elején egyeztetett tervezetcsomagról. „Nem érezzük úgy, hogy be kellene húznunk a kéziféket” – számolt be a Maszolnak a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétvégén hozott döntéseiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök.
A politikus elmondta, a SZÁT ülésén az az egyértelmű álláspont alakult ki, hogy helyes volt az RMDSZ tárgyalási stratégiája a koalíciós pártokkal a bizalmatlansági indítványukról. „Jó lépés volt, hogy a számunkra fontos tervezetek elfogadását kértük a tárgyalópartnereinktől” – összegzett az ügyvezető elnök.
A kívülről érkező bírálatokról, miszerint az RMDSZ többet ért volna el, ha egy kisebb jogszabálycsomag támogatását kéri a koalíciós pártoktól, a SZÁT megállapította: ha akár csak egy tervezet elfogadását kérték volna a PSD-ALDE-től, ugyanez lett volna a reakciója azoknak, akik a hét elején elindították a magyarellenes hangulatkeltést.
Nem mondanak le a tervezetcsomagról
„Jó, hogy ezeket a tervezeteket tettük az asztalra” – hangsúlyozta Porcsalmi, emlékeztetve arra, hogy ha például a kisebbségi törvényt elfogadta volna kedden a képviselőház, akkor a jogszabályt már csak az államfőnek kellett volna kihirdetnie ahhoz, hogy hatályba léphessen. „Ez nagyon fontos szakaszgyőzelem lett volna, nem csak szimbolikusan, hanem jogi értelemben is” – magyarázta. Hangsúlyozta azt is, hogy az RMDSZ csomagjában szereplő tervezetekről készült pozitív szakbizottsági jelentéseket nem vonták vissza, így később bármikor újra plénum elé kerülhetnek.
A SZÁT eldöntötte, hogy az RMDSZ kitart a tervezetcsomag mellett, és tárgyalásokat folytat a parlamenti pártokkal az elfogadtatásáról. Az ügyvezető elnök tájékoztatása szerint az elnöki hivatalban hétfőn kezdődő konzultációk előtt is lesznek kétoldalú tárgyalásaik. „Mi ugyanezt a tervezetcsomagot tesszük ezentúl is az asztalra. Úgy gondoljuk, hogy a múlt heti egyeztetések után nem kell behúznunk kéziféket” – fogalmazott.
Nem időszerű a kormányra lépés
Porcsalmi elmondta, az RMDSZ várhatóan hétfőn, a Klaus Johannis államfővel tartott találkozó előtt dönti el az álláspontját a kormányalakítással kapcsolatban. Tájékoztatása szerint a SZÁT ülésén az körvonalazódott, hogy az RMDSZ számára nem időszerű a kormányzati szerepvállalás.
 „A testület tagjainak túlnyomó többsége azt mondta, hogy nem adottak a körülmények a kormányra lépéshez. Húzzunk egy vonalat az ülésszak végén, és nézzük meg, hogy koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásba még mit lehet belevinni, és erről kell tovább tárgyalni” – részletezte a politikus. A miniszterelnök-jelölt személyétől, a mögéje sorakozó parlamenti többségtől függ, hogy az RMDSZ kinek a kormányát fogja támogatni – tette hozzá.
Kérdésünkre, miszerint a múlt heti nacionalista hangulatkeltést látva nem érzik-e úgy a szövetség döntéshozói, hogy az elkövetkezendőkben a román pártokkal nehéz lesz a magyar közösség jogait érintő bármelyik tervezetről tárgyalni, Porcsalmi azt válaszolta: az RMDSZ szavazataira továbbra is szüksége lesz a lehetséges tárgyalópartnereknek.
„Vitathatatlan, hogy kemény hangot ütöttünk meg ezeken a tárgyalásokon. Viszont aki meg akar szavaztatni egy kormányt, annak az RMDSZ szavazatai nélkül nem lesz kényelmes többsége, kormányának stabil parlamenti támogatása. Ez matematikailag ennyire egyszerű” – fejtette ki az ügyvezető elnök.
Porcsalmi ismételten hangsúlyozta: az RMDSZ nem veszi le a kéréseit a napirendről a hét eleji ellenséges hangulat miatt. „Legfeljebb újraütemezzük ezeknek a tervezeteknek az elfogadását. De nem vagyunk kétségbeesve a múlt héten történtektől. Valóban volt egy hangulatkeltés, de ez most nem azt jelenti, hogy a továbbiakban nem léphetünk semmit a közösségi jogok ügyében” – fogalmazott a politikus.
Javítanák a kommunikációt a román közvélemény-formálókkal
Arra a kérdésünkre, miként lehetne megelőzni a hét elejihez hasonló nacionalista hangulatkeltést, Porcsalmi elmondta, az RMDSZ javítani szeretne a kommunikációján azokkal a román közvélemény-formálókkal, akik normálisan gondolkodnak az erdélyi magyar közösségnek a román állammal szembeni elvárásairól, a többség-kisebbség viszonyáról.
„Voltak erre pozitív példák az elmúlt két-három évben, és voltak ezen a héten is. Jelentek meg a médiában olyan írások, amelyek román szerzői ugyanúgy látják ezt a kérdést, és akik számára teljesen természetes volt a mi tárgyalási stratégiánk. Egyértelmű, hogy a céljainkat a románoknak is el kell magyaráznunk” – jelentette ki.
Cs. P. T. maszol.ro