Felhívás nyári egyetemen való részvételre
A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2017-ben is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemet, melyre elsősorban határon túlról származó joghallgatók, fiatal jogászok, ügyvédek jelentkezését várjuk, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé tesszük a részvételt.
Többek között várható előadóink: Potápi Árpád János, dr. Navracsics Tibor, Kalmár Ferenc, dr. Kardos Gábor, dr. Elek Zsófia.
Várható szabadidős programjaink: beszélgetés és közös éneklés Sebestyén Márta előadóművésszel, parlamenti látogatás, QuizNight, nemzetpolitikai vetélkedő, kastély- és templomlátogatás, városnézés.
A nyári egyetem 2017. július 30.–augusztus 5. között kerül megrendezésre Gödöllőn és Budapesten. A hallgatók számára ösztöndíj biztosított, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét.
Jelentkezéssel kapcsolatos további információk:
www.kji.hu
jogvedo.intezet@kji.hu. Nyugati Jelen (Arad)

Elballagott a szamosújvári magyar líceum első végzős évfolyama
Negyvenhét maturandus búcsúzott el Erdély legfiatalabb iskolájától
Két osztálynyi, pontosabban 47 maturandus vett búcsút Erdély legfiatalabb Alma Materétől, a 2016 szeptemberében beindított Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumtól. Az ünnepi hangulatot fokozta a gyönyörű széki népviseletbe öltözött diákok látványa. A beszédekben többször elhangzott, a mostani végzősök az első ballagó nemzedékként maradnak majd meg a krónikákban, illetve Erdély egyik legkorszerűbb iskolája bocsátotta útra első maturandusait. Míg Timsa Ildikó igazgató azt hangsúlyozta, hogy a szamosújvári magyar iskola az összefogás jelképe, Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke, a tanintézmény megálmodója és létrehozója egyrészt megemlítette az elmúlt tíz év erőfeszítéseit, másrészt pedig céltudatosságra és munkára ösztönözte a fiatalokat. A 11-esek és a 12-esek műsora után köszöntő beszédek következtek, majd kulcsátadással, a tanulmányi és különdíjak kiosztásával zárult a ballagási ünnepély.
Elballagott szerda délelőtt a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum első végzős évfolyama. Egy-egy humán és reál osztály maturandusai, összesen 47 tanuló öltötte magára a közeli Szék népviseletét.
„Egy évvel ezelőtt nem gondoltuk, hogy ilyen hamar elérkezik ez a pillanat. A közös emlékek azonban tovább élnek mindannyiunkban. Legyetek vidámak és derűlátók, éljetek meg minden pillanatot” – buzdította a maturandusokat Csatári Karolina 11. osztályos tanuló.
Kulcsár Melinda, a 11. osztályfőnöke arra biztatta a diákokat: ha emlékeiket szívükbe zárják, tíz év múlva elővehetik azokat, és akkor újra 18 éveseknek gondolhatják magukat.
„A ballagás az emlékezés, a számadás és az új iránti kíváncsiság ünnepe. Szülőként és pedagógusként mi is átéljük ezeket az érzéseket. Ne feledjétek, a sikerért mindig meg kell dolgozni. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy milyen életük lesz gyermekeinknek” – vélekedett Török Zoltán, Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
„Szabadok vagytok, tanuljatok tovább, majd jöjjetek vissza ebbe a közösségbe. Legyetek büszkék arra, hogy Erdély egyik legmodernebb iskolájának első végzősei vagytok. A hidat, amelyen nemrég átmentetek az udvaron, azt is nektek építettük. Hidaljatok át ti is minden utatokba kerülő akadályt” – hangoztatta Pap Attila, a 12. A osztályfőnöke.
Székely Izabella végzős köszönetét fejezte ki a tanároknak és a szülőknek. Alig tudott meghatottságán úrrá lenni Bányai Beatrix, a 12. B osztályfőnöke. Diákjainak az iskola és a műveltség fontosságáról, a lehetőségek kiválasztásáról értekezett. Török Enikő 12. osztályos tanuló a végzősöket magával ragadó örömről és szomorúságról beszélt.
„Iskolánk küldetése a híd, ami összeköt és kapcsolatot teremt. Történelmi pillanatot élünk meg: Erdély egyik legkorszerűbb iskolájának első nemzedéke ballagott el. Remélem, nemcsak ismereteket, hanem emberi értékrendet is adtunk, és megismertettük veletek az együttműködés szabályait” – közölte Timsa Ildikó, az iskola igazgatója.
Szamosújvár polgármestere, Neselean Ioan arra figyelmeztetett: „az elkövetkező időszak tele lesz felelősségvállalással.”
„Feladatotok felvállalni az újat, személyiségetek által eredetiséget adni a világnak. Ne feledjétek el: korszerű intézményben, minőségi, anyanyelvű oktatásban részesültetek” – mondta Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő.
Balázs-Bécsi Attila emlékeztett, hogy a diákok egy évig tanultak ebben az intézetben. „Ez kevés, de egy év után is büszkék lehettek, mert a krónikákban úgy maradtok meg, mind az első végzős generáció. Számunkra nagy elégtétel, hogy itt lehetünk az első ballagáson. Egy évvel ezelőtt kétségek között voltunk. Vajon sikerül befejezni az építkezést, létrejön ez az iskola? De sikerült. Tíz évvel ezelőtt sokan azt mondták: lehetetlen, hogy az iskola beinduljon. Ti láthatjátok: mindent lehet, csak akarni kell. Kívánom, hogy mérjétek fel jól céljaitokat, és dolgozzatok. Ne azt nézzétek, hogyan nem lehet, hanem keressétek az utakat a megvalósuláshoz, lelketek pedig maradjon fiatal” – buzdított a szamosújvári Téka Alapítvány igazgatója.
Igeolvasásakor Vajda Dániel református lelkipásztor arra figyelmeztette a fiatalokat: a segítség Istentől jön.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Tamás Sándor: komolyabban kell venni a civileket
Úgy tűnik, a román kormány el akarja engedni a civil szervezetek kezét, nem veszi komolyan azt a szolgálatot, amit ezek a szervezetek végeznek, gyakran önkéntesen – hívta fel a figyelmet Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke azon a sajtótájékoztatón, melynek keretében a civilek által benyújtott támogatásokat ismertették.
„Az év elején áldatlan helyzet alakult ki, hiszen a kormány már tavaly szerződést kötött a nonprofit szervezetekkel a szociális szolgáltatások finanszírozására, a megígért pénzt januárban folyósította, majd februárban leállította a támogatást, és márciusban is csak 75 százalékban adta meg, amiatt főleg az otthoni beteggondozás került veszélybe” – emlékeztetett a tanácselnök, meggondolatlannak, felelőtlennek nevezve a kormány döntését.
Hangsúlyozta, akkor a megyei önkormányzat sem tudott segíteni, mert nem volt költségvetésük, ám megígérték, hogy idén megkétszerezik a tavalyi pályázati alapot.
Tavaly 400 ezer lejt különítettek el erre a célra, idén 800 ezret, az összeg nagy részével az otthoni beteggondozást támogatják.
Vass Mária, a programot lebonyolító szociális ellátási és gyermekvédelmi vezérigazgatóság vezetője elmondta, nyolc civil szervezet 13 pályázatot nyújtott be, ebből négy vonatkozik az otthoni beteggondozásra, hat nappali központ működtetésére, kettő fogyatékkal élők foglalkoztatására, és egy közösségekben végzett szociális szolgáltatások biztosítására.
A pályázó civil szervezetek 340 alkalmazottat foglalkoztatnak, és 1700 rászoruló, beteg otthoni gondozását biztosítják.
Példaként említette: az egészségbiztosítási pénztár havi kerete például három-négy beteg otthoni ellátására elég, és a pénz lehívása annyira bürokratikus, hogy nem is élnek vele. Makkai Péter, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány igazgatója kifejtette, szerinte a román kormány autonómiára szoktatja a civil szférát, de ma már külföldről is egyre kevesebb támogatást kapnak.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Amikor a Csángóföldön járt Szent Péter
Tizenhárom moldvai csángó településről érkeztek azok a kicsik és nagyok, akik mesét mondtak a Bákó megyei Lujzikalagor Disznyó-hegyén lévő öreg diófa alatt vasárnap. Ízes nyelvjárásukra, elmondott tréfás történeteikre, vagy ahogy a szervezők nevezték: kincsükre még Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés exelnöke is kíváncsi volt.
Hatodjára ültek össze a csángó magyarok kis és nagy mesemondói a Bákó melletti Lujzikalagorban szüleik, nagyszüleik vagy dédszüleik meséit bemutatni, továbbadni. Az Ádám család Disznyó-hegyi kertje, a közepén álló öreg diófa, a hatalmas katolikus templom tornyának árnyéka és nem utolsósorban a találkozó végéig kitartó szép idő mind-mind hozzájárult a vasárnapi rendezvény sikeréhez. Persze egyébre is szükség volt, mint például a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége néhány lelkes szervezőjének, az oktatók, valamint adatközlők ténykedésére.
„Magam vagyok, nincs kinek mondjam a mesét” Elvégre a csángó mesék nem a Grimm testvérek történeteiből ismert varázslatokról, tündérekről és sárkányokról szólnak, sokkal inkább az életből merítenek. Azokból a „mindennapokból”, melyekben például ott találjuk Szent Pétert meg Jézuskát, akik Lujzikalagorba érve betérnek a zsugori asszony portájára. De találkozunk a cigánnyal, aki „pököleálát” akart tanulni, aztán jól megkapta a magáét, néne Trézsivel, a pletykás asszonnyal, meg az aranyálmát őrző három fivérrel, akik közül csak a legkisebb, a „legpröpödjítebb” járt sikerrel. De hallottunk az ördögöt „megcsaló”, csóréra vetkőzött és négykézláb mászkáló vénasszony történetéről is, no meg arról, miként futott a róka a kecske „seggibe”.
Népviseletbe öltözött lábnyiki, magyarfalusi, pusztinai, külsőrekecsini, dumbravéni, máriafalvi, diószéni, trunki, klézsei, forrófalvi, csíkfalusi, frumószai és helyi elemisták és nagyobbacskák tolmácsolták a mókásabbnál mókásabb történeteket, de a főszervező Petres László helyi tanító időnként a Magyar Ház mögött álló diófa ágai alá invitálta az öregeket, a „keresztanyáit meg keresztapáit”, ahogyan Moldvában kedveskednek a szép korúaknak.
Gyurka Lucian bá például Magyarfaluból hozott el egyet az általa ismert sok-sok mese közül, Dobos Rózsa pedig Külsőrekecsinből utazott Kalagorba. Amikor azt kérdeztük, hány csángó mesét ismer, vállvonogatás meg egy „nem is tudom” volt a válasz. Aztán némi gondolkodás után valamelyest pontosított: „Három nap es kéne, amíg összeszámlálnám”.
A maga nyolcvan esztendejével rangidősnek számító néne Erzse, a klézsei Benke Erzsébet egy legyintéssel intézte el ugyanazt a kérdést: „tudok én többet es, de magam vagyok, nincs kinek mondjam”. A kisebbségi jogok harcosaként ismert orvos, Ádám Valérián Marosvásárhelyről tért haza, hogy néhai nagyszülei udvarában mesét olvasson fel abból a könyvből, melyet ő maga írt.
Építkezni hitből, nyelvből, gyermekből
Valójában a moldvai csángók egy kincsen ülnek – fogalmazott a mesemondó találkozó kiagyalója, Petres László. A helyi tanító bácsi, aki nyolc évvel ezelőtt a Babeş–Bolyai tanári állását hagyta ott a csángó gyerekekért, teljesen véletlenül pottyant a mesevilágba. „Valamikor a kezembe került Baka András diószéni mesemondó könyve. Nemcsak hogy egy délután alatt elolvastam, de rájöttem, hogy egy Benedek Elek-kaliberű mesemondóval van dolgunk, illetve egy olyan kinccsel, amin ülünk, s talán nem is tudunk róla” – idézte fel az újtusnádi születésű fiatalember. Petres akkor egyet gondolt, és Bakáról elnevezett mesemondó találkozót szervezett.
Ötlete más tetszését is elnyerte, így a faluban évente – jó magyar szokás szerint – két hasonló eseményt is rendeznek: egyet Kalagorban a csángószövetség, egyet, afféle vándorrendezvényt, a vele olykor rivalizáló pedagógusszövetség. „Tény, hogy építkezni kell, nyelvből, hitből, gyermekekből” – mondta Petres László. Amíg van mese és gyermek, aki anyanyelvén tolmácsolja, nincs gond, állapította meg az anyaországi vendégsereg egyik tagja, Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottságának elnöke, aki Szili Katalin társaságában érkezett Csángóföldre.
Valahogy így gondolják a helyiek is. A falu szülöttje, Palkó Ágoston atya, aki jelenleg a marosjárai katolikus híveket szolgálja, úgy vélte: ha valaki ezelőtt huszonhét évvel azt mondja, hogy Csángóföldön, Lujzikalagorban lesz egy közösség, mely összeül, és magyar meséket mond, bolondnak tartották volna. „Hisz abban az időben a moldvai csángóktól elvették a nyelvüket, és csak titokban, susogva, suttogva mondhatták imáikat, énekeiket és meséiket” – mondta a pap.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Tartalmas nap a múzeumban: kiállítás és előadás
A világ tengelye
Tartalmas nap volt kedden Erdővidék Múzeumában. 17 órától a Kászoni Gáspár-teremben megnyílt Szente-Szabó Ákos baróti származású festő- és grafikusművész kiállítása, melyet dr. habil. Szepessy Béla DLA grafikusművész méltatott, majd Szőcsné Gazda Enikő tartott előadást.
Az Axis Mundi, vagyis A világ tengelye című kiállítás kapcsán a méltató a következőképpen fogalmazott: „A szülővárosában először kiállító művész már nem az útkeresők táborához tartozik, hiszen képei bizonyítják: megtalált valamit. Talán azt a viszonyítási pontot, melyet a szülőföld jelentett, s melyet egykoron kénytelen volt elhagyni” – mondta, majd a kiállító művészhez szólva így összegzett: „Ne feledd, a tehetség és a tisztesség kötelez!” Szente-Szabó Ákos a kiállítást elhunyt nagyszülei, nagybátyja és baróti keresztanyja emlékének ajánlotta. A tárlatmegnyitón Márk Attila gitárművész is közreműködött.
Szente-Szabó Ákos 1979-ben Baróton született, tizenegy éves korától Magyarországon élt, tavaly azonban a hazaköltözés mellett döntött. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Egyetem képgrafika és vizuális nevelőtanár szakán végezte. 2002 óta rendszeresen kiállít különböző helyszíneken. Magáról a következőket vallotta: „Hiszem, hogy minden mű létrehozása rítus, legyen az szobor, kép, zene, tánc, film, fotó – bármi. Rítus, amely során ugyanazok a csatornák nyílnak meg, amelyek egy ima vagy egy áldozati szertartás során… És ha a művész munkája rítus, a művész következésképpen pap, aki szolgál, közvetít, áldoz, és ilyenformán ő az, aki ítél afelett az energia, mozgás és élet felett, ami ahhoz kell, hogy képességeit annak ajánlja, akitől kapta azokat”.
A tárlatmegnyitó után a művész a jelenlevőket a múzeum kertjébe invitálta bográcsozásra.
19 órától Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató-muzeológus, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlege vezetőjének tartalmas előadását hallgathatták meg az érdeklődök, akik az erdővidéki Zathureczky család tagjainak életútjait követhették nyomon segítségével, megtudva róluk részletekbe menő érdekességeket, újdonságokat. Az előadó mesélt a Zathureczkyek felvidéki származásáról, a két testvér, Zathureczky Ferenc és Zathureczky István erdélyi megtelepedéséről, aztán utóbbi 12 gyermekének sorsáról, azoknak a közéletben betöltött szerepéről.
Szőcsné Gazda Enikő előadása egyben a Tortoma Önképzőkör évadzáró rendezvényét is képezte. A délután házigazdái Hoffmann Edit muzeológus, illetve Demeter László múzeumigazgató voltak.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elismerték Haáz Sándor munkásságát
Hargita Megyéért-díjjal jutalmazta Haáz Sándor zenetanár, karnagy közösségért folytatott munkáját csütörtöki, Székelyudvarhelyen tartott dísztanácsülésén Hargita megye tanácsa.
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere köszöntötte a Művelődési Házban összegyűlt vendégeket, majd az est házigazdája, Bíró Barna Botond nyitotta meg a dísztanácsülést. Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a megye legrangosabb díját olyannak adják, aki önzetlen, kitartó, következetes munkájával példaként van jelen a közösség életében.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében kifejtette, Haáz Sándor és az általa vezetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia kulturális nagykövete a megyének, nemcsak ide vonzzák a látogatókat, hanem jó hírét is magukkal viszik a világba. Ugyanakkor reméli, hogy az egyöntetű szavazattal megválasztott díjazott példáját sokan fogják követni.
Haáz tanár úr úgy érzi, megdőlt az a teória, mely szerint az ember nem lehet próféta saját hazájában. Elmondta, egyáltalán nem számított ilyen rangos elismerésre, majd kifejtette, milyen szerencsés embernek tartja magát, amiért az élet remek emberekkel és közösségekkel hozta össze.
Az est hangulatát a székelyudvarhelyi Quartetto vonósnégyes zenéje tette ünnepélyesebbé, továbbá a Szentegyházi Gyermekfilharmónia néhány tagjának előadását is hallhatta a közönség.
Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro

Új kiállítás a Csíki Székely Múzeumban – nagy nevekkel
Megnyitották a Művészek ágyúdörgésben. Erdély az első világháborúban című kiállítást a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. A huszonnégy művész száz munkájából álló tárlat július végéig látogatható.
Az első világháború éveinek centenáriuma minden országban „mozgósította” a történészeket, művészettörténészeket, muzeológusokat, hogy a máig ható eseménysort újraelemezzék, a dokumentumokat feltárják, az ismert vagy eddig rejtett tárgyi emlékeket bemutassák a közönségnek. Ebben a témában már eddig is számos kiállítás valósult meg szerte a nagyvilágban, ehhez csatlakozott most a Csíki Székely Múzeum is, folytatva az eddigi tárlatok immár elvárt magas színvonalú megszervezését.
Két jeles kutató, Murádin Jenő (Kolozsvár) és Szücs György (Budapest) vállalkozott arra, hogy összeállítson egy impozáns műtárgylistát és egy reprezentatív katalógust.
A csütörtök esti kiállításmegnyitót közel egyéves szervezőmunka előzte meg, amelynek eredményeként huszonnégy képzőművész száz alkotását tekinthetik meg az érdeklődők július 30-ig a Mikó-vár emeleti termeiben – mutatott rá Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója.
„A múzeum életében ez az első alkalom, amikor több mint tíz kölcsönző intézményről beszélhetünk, ebből öt magyarországi és öt erdélyi, továbbá a Csíki Székely Múzeum 19 saját alkotással járult hozzá a tárlat megvalósításához. Ez egy rendkívül jó érzékkel, nagyon színvonalasan megvalósított tárlat, amely alkalmával olyan nagy neveket hoztunk Csíkszeredába, amelyek korábban sohasem voltak Székelyföldön, a megyeszékhelyen pedig biztosan nem. Gondolok itt például Vaszary Jánosra, Hans Ederre, Stróbl Alajosra, mellettük pedig a mi székely festőóriásainkra, Nagy Istvánra és Márton Ferencre” – sorolta Gyarmati.
A kiállításmegnyitón Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében hangsúlyozta, reméli, hogy ez a kiállítás új áttörés lesz a múzeum életében. „A hasonló témák kapcsán az erdélyi városok együtt mutathatják meg azokat az értékeiket, amelyek összekötnek minket. Az első világháború végén voltak vesztesek és győztesek, és bár mi vesztesekként a nyertesek országában élünk – már ha így éljük meg, de ez nem kötelező –, abban az időszakban sok olyan esemény volt, ami összeköt bennünket, és ezt már sajnos senki sem veheti el tőlünk” – hangsúlyozta a polgármester.
Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja felszólalásában arról beszélt, mennyire tökéletesen lefedik a kiállított művek az első világháború időszakát.
A köszöntőbeszédeket követően Murádin Jenő művészettörténész méltatta a kiállítást. „Egy olyan kiállítás résztvevői vagyunk, amely példamutató elrendezéssel tárja elénk ezt a hatalmas anyagot, és amely szemléletesen mutatja fel, hogy milyen tényleges vízválasztója volt Európa történelmének a száz évvel ezelőtti világháború” – emelte ki Murádin Jenő. Végül Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese a megnyitó zárómozzanataként kiemelte, sok művész már a háború elején életét vesztette, azok munkájából azonban, akik életben maradtak, Csíkszeredán túlmutató, európai színvonalú kiállítást tudnak bemutatni a Csíki Székely Múzeumban.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro

Hetvenöt évesen sem tudja abbahagyni a csíkrákosi néptáncoktató
Az utóbbi ötven év csíki néptáncéletének egyik meghatározó alakja, a csíkrákosi Fodor Csaba táncmester nemzedékeknek tanított néptáncot, volt tanítványai között már nagyszülők is vannak. Hivatásos és diák néptáncegyüttesek alapításában vállalt szerepet, és kivette részét irányításukból is. Azt vallja, a hangulat hozza ki az emberből a táncot, amellyel ő egy életre elkötelezte magát.
A csíkrákosi családban nyolcan voltak testvérek, édesapjának a gazdálkodás mellett a festegetésre is maradt ideje. Fodor Csaba már gyermekkorában szoros kapcsolatba került a néptánccal. „Minden vasárnap délután a rezesbanda kiült a kultúrház elé, muzsikáltak, mi, gyermekek lestük, hallgattuk őket, délután tánc volt a kultúrházban, oda is mindig belógtunk. Már az iskolában is tanítottak táncot a tanító nénik egyszerűbb módon, a középiskolában pedig folytattam. Idős Kosz Szilveszter – aki hazajött a Maros táncegyüttestől –, 1957-ben kezdett Csíkszeredában dolgozni, a középiskolában összeállított egy ügyes csapatot, abban én már akkor diákként táncoltam” – emlékezett a kezdetekre.
Hivatása lett a tánc
Később Brassóban tanult tovább, majd sorkatonai szolgálat következett, de ahogy hazakerült, folytatta a néptáncot.
„Kosz Szilveszter nyakon fogott, és azt mondta, Csaba, gyere táncolni. Akkor a városnak volt egy reprezentatív együttese, amelyet a régi kultúrház és az Olt Kisipari Szövetkezet közösen tartott fenn, s abban táncoltam én egészen 1970-ig, amíg megalakult a Hargita együttes. Gál Árpád volt az igazgató, Toró Emil volt a vezetője az együttesnek. Az elején szakszervezeti vonalon profi együttes alakult, zenészek és táncosok – ez arra volt hivatott, hogy a vidéki tánccsoportokat is kísérje. Aztán a reprezentatív csíkszeredai együttesnek a profi kerettel együtt kiszállásokat, turnékat szerveztek. A táncegyüttest a kultúrház együtteséből verbuválták, felvételizni kellett. A próbák miatt egy héten egy nap kivettek a termelésből, aztán az egy napból két nap lett. Voltak, akik sorozatgyártásban dolgoztak, és a fizetésükön nagyon érződött, ha egy héten két napig nem dolgoztak. De azért nagyjából ment így 1970-től 90-ig megszakítás nélkül” – elevenítette fel.
Több csoportot oktatott
Az idős táncmester szerint a régi Hargita együttes általában telt ház előtt lépett fel. Hivatalosan a műsor 50 százalékát román népzene és néptánc kellett kitöltse, a másik fele lehetett a nemzetiségi műsor. „Ezt falun nem lehetett betartani. Amikor megnézték az illetékesek, az 50-50 százalék megvolt, aztán utána már nem. De ezzel nem volt probléma, mert a román táncokat is megtapsolták. Felcsíki, sóvidéki, marosszéki, felső Maros-menti, küküllőmenti táncokat adtunk elő, a románok közül avasi, láposi, mezőségi járta.
Menet közben alakult a repertoár, sárpatakit is jártunk, a lányoknak volt külön lányos, menyecskés tánc.
Több külföldi turnén voltunk, Magyarországra sokáig nem lehetett menni, de 1973-ban Görögországba, aztán Olaszországba, majd 77-ben Magyarországra is eljutottunk. Törökországban kétszer is voltunk, a Szovjetunióban is felléptünk, majd 1990-ben megint Magyarországon”. Fodor Csaba ezzel párhuzamosan oktatni is kezdett, 1972-ben diákegyüttest indított a faipari középiskolában, amellyel később rendszeresen felléptek, majd hétvégéken turnéztak.
„Ennek én voltam a vezetője, de a szervezéstől a bemondásig és a tánctanításig mindent egyedül csináltam – néha a tanárok segítettek. Vittem a plakátokat, tíz kilométereket gyalogoltam, hogy kihelyezzem” – mesélte. Több versenyen nyert az általa irányított diákegyüttes, és amellett néhány vállalatnál, így az akkori UMTCF-nél, az Olt kisipari szövetkezetnél vagy a zsögödi bútorgyárnál is tánccsoportokat tanított, akárcsak szülőfalujában, Rákoson.
Táncmester, bemondó
Közben a Hargita együttesnél is változások történtek, 1987-ben Toró Emil Ausztriába távozott, így utána egy ideig ő vezette az együttest. Aztán 1990-ben megalakult a mostani Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. „Részt vettem az alapításában, Gergely Andrással együtt. Bementünk Bukarestbe, Horváth Andor volt az államtitkár, és engedélyezték a hivatásos együttes létrehozását. Itthon Pataki Imre volt a Nemzeti Megmentési Front elnöke, ő is azt mondta, megvan az engedély, és 40 személyes kerettel megalakult a profi néptáncegyüttes táncosokkal, zenészekkel, igazgatóval, kisegítő személyzettel. Az induláskor jórészt az én faipari iskolás tanítványaim jöttek oda, és a régi Hargita együttesnél is többségben az én táncosaim szerepeltek” – elevenítette fel. Szalay Zoltán volt a hivatásos együttes első igazgatója, Fodor Csaba táncmesterként dolgozott, és hosszú ideig a műsorbemondó feladatát is ellátta. Nem ment egyszerűen a változás, nézeteltérések voltak szakmai körökben is a néptáncot illetően. „A régi Hargita együttes stílusa nem feküdt az új, táncházas stílusú táncoktatóknak, és hevesebb vitáink is voltak emiatt. Az is elhangzott, hogy a régi együttesből senkit nem akarnak látni – ilyen volt a közhangulat. Aztán enyhültek a nézőpontok. A színpadi stílusról folyt a vita, volt az úgynevezett Mojszejev-féle szinkrontánc, ahol mindent egyformán táncolnak, a táncházi felfogás szerint pedig szabadon kell táncolni. Aztán rájöttek, hogy a színpadnak mások a törvényei, azt a hangulatot kell kelteni, mintha szabadon menne a tánc, viszont meg kell koreografálni, másképp nem megy. Ennek megvan a szakmája, aki ért hozzá, jó koreográfiákat készít” – említette Fodor Csaba.
Táncmesterként a koreográfiák készítésében is részt vett, és a tánckarral ő dolgozott a legtöbbet. „Napi hat órát táncoltunk, koreográfiákat tanultuk, edzettünk. Az elején kicsit botladoztunk, mert nem volt tapasztalat, de aztán belejöttünk” – mesélte. 1993-ban, miután Szalay távozott az együttestől, ismét őt bízták meg a vezetéssel, ez 1995-ig tartott, amikor András Mihályt hívta el igazgatónak, aki elvállalta, és azóta is az együttes vezetője. Fodor Csaba szerint mindig egyéntől függ, hogy kiből mennyi idő alatt lesz jó táncos – van akinek olyan tehetsége van, hogy egy-két hónap alatt eléri a kívánt szintet, más hosszabb idő alatt.
Még tíz évet volt a hivatásos együttesnél, 2000-ben nyugdíjba vonult. Azóta is oktatja a néptáncot Rákoson, Madarason, egy időszakot pedig Csicsóban is dolgozott.
Az alapokat tanítja
Úgy látja, megvan az érdeklődés a néptánc iránt, de ez megoszlik, mert más tevékenységre, sportolni is irányítják a gyermekeket. „A tánc nem kötelező, én alapokat tanítok nekik, mert tudom, hogy sokan később kimaradnak. Vannak időszakok, amikor olyan társaság jön össze, akik akarnak táncolni, de nem tudnak. Velük egy kicsit nehezebb dolgozni. Azokkal, akik már otthon közel kerültek a néptánchoz, jobban lehet haladni. Én már szeretném abbahagyni – 75 éves leszek idén –, mert ha nem tudod megmutatni a gyakorlatot, nem lehet tanítani. Fel kell készülni a próbákra, ha az ember elvállalja, elég energiaigényes tevékenység, erőnlét, rugalmasság kell, és ez szellemiekben és fizikailag is próbára teszi az embert” – magyarázta. Fodor Csaba számára kedves a felcsíki, a sóvidéki tánc vagy a nagyon technikás kalotaszegi legényes.
„Szebbnél szebbek a táncok, mindegyikben van valami, ami megadja a sava-borsát, van amelyik technikásabb, más a karakterében különleges.
A tánchoz nemcsak a mozgás, hanem a hangulat is hozzátartozik, a hangulata sokszor többet jelent, mint maga a mozgás, a hangulat hozza ki az emberből a táncot. Fiatal koromban a tánc egy nagy élmény volt, a táncpróbáktól kezdve a szabad táncig. Az ember ahogy érik, szakma lesz belőle, nem annyira a lángolás a lényeg, hanem, hogy el van kötelezve, és tudja, hogy hasznos, jó dolgot tesz. A környéken nem tanít senki, így nekem sokkal nehezebb visszalépni” – említette.
Volt eredménye a munkának
Fodor Csaba lakodalmas gazdaként is ismert, ilyenkor rendszeresen régi ismerősökkel, tanítványokkal találkozik. „Ha elmegyek egy lakodalomba, sokan jönnek hozzám, és mondják, hogy benne voltak a tánccsoportomban – nem is emlékszem mindenkire. Olyan tanítványom is volt, akinek a nagyapját is tanítottam. A táncosaim közül sokan oktatnak, ez nagy elégtétel, látja az ember, hogy volt eredménye a munkának. Fontos lenne, hogy ez ivódjon bele a közösségünkbe, hogy érezzék, ezt el kell sajátítani. Nem kell mindenkiből táncos legyen, az alapokat tanulják meg, legalább a magját meg kellene tartani a régi értékeknek. Ez a miénk” – vallja az idős táncmester.
Kovács Attila / Székelyhon.ro

Sepsiszentgyörgyön járt a román képviselőház magyarokkal foglalkozó albizottsága
Az albizottság tagjai a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, valamint magyar civil szervezetek képviselőivel folytatott párbeszéd során ismerkedtek a székelyföldi magyar közösség problémáival.
A szerda esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Kulcsár Terza József albizottsági elnök elmondta: a testület tagjai alapos tájékoztatást kaptak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működésének az ellehetetlenítéséről, amelyet a magyar közösség egyik legégetőbb kérdésének nevezett, terítékre került ugyanakkor a székely zászló üldözése és a székelyföldi autonómiatörekvések kérdése is. Kulcsár Terza József elmondta: a látogatás részleteiről jelentés készül a román parlament számára.
Mihaita Virza kormánypárti képviselő a sajtótájékoztatón a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Daniel Vasile, a roma közösség képviselője elmondta, mind a magyar albizottságnak, mind az általa vezetett roma albizottságnak az a célja, hogy a bukaresti törvényhozás elé vigye a kisebbségek ügyeit.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke kijelentette: Székelyföldön a magyar közösségi ügyekben hozott bírósági ítéletek lassan egy „törvény fölötti törvényt" rajzolnak ki. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa ugyanakkor pozitív példaként említette a román-magyar együttélés kódexét, amelynek a kidolgozásáról Hargita megye önkormányzata határozott.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke kijelentette: Székelyföldön nap mind nap érzékelhető, hogy a román állam kettős mércét alkalmaz a magyar közösséggel szemben. Hozzátette: az RMDSZ a kettős nyelvhasználatot szeretné bevezetni a régióban a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé való minősítése által.
Az öttagú albizottságból egyébként a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Kulcsár Terza József elnök mellett a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihaita Virza, valamint a cigány kisebbség képviselője, Daniel Vasile vett részt a látogatáson. A testület tagjait csütörtökön fogadja Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa, majd Csíkszeredában és Homoródalmáson folytatják a tájékozódást. Utóbbi helyszín azért fontos, mert a székelyföldi faluban cigány-magyar konfliktus alakult ki, és a képviselőházi emberjogi bizottságon belüli cigány és magyar albizottságok a cigány és a magyar képviselők kölcsönös támogatásával alakulhattak meg.
MTI; itthon.ma/erdelyorszag

Egy helységnévtábla margójára
Az erdélyi, partiumi, bánsági magyarnak immár lassan száz esztendeje hol megtiltják, hol megengedik, hogy szülőfaluja vagy városa elnevezését anyanyelvén is viszontláthassa az adott település bejáratánál. A politikum, amely tájainkon „érdekképviselet” megfelelően rá is játszik erre a százesztendős traumára.
Egy ideális világban mindenki a saját anyanyelvén írhatja, olvashatja annak a településnek a nevét, ahol megszületnie és élnie adatott. Az Erdélyben őshonos magyarság idestova száz esztendeje nincs abban a helyzetben, hogy ezt a jogot természetesnek, magától értetődőnek tekinthesse. Erről elsősorban a hódítóként érkezett, és a zsákmányra azóta is féltékenyen vigyázó román állam tehet, mely a száz esztendő alatt rájött, hogy a merev tiltás sokszor kevésbé célravezető nemzetpolitikai céljainak elérésében, mint a húzd meg-ereszd meg játék. Ők pontosan tudják, hogy az idő és a demográfia a magyarság ellen dolgozik, ezért ma már kifizetődőbb megengedni, hogy magyarul is olvasható legyen Nagyvárad, Kolozsvár vagy éppen Zilah neve. Kifizetődőbb, mert például a felsorolt településeken egyre inkább súlytalanná válik a magyarság, nem kell tartaniuk semmilyen revíziótól, és ha kegyesen engednek egy ilyen ügyben - akár bírósági döntés nyomán, akár másképp - az kirakatként mindig jól mutat a „példás” román kisebbségi politika Patyomkin falujában.
magát érdekképviseletnek aposztrofáló RMDSZ nem csupán asszisztál ehhez a román politikához, de még rá is játszik. Hatalmas győzelemként, a több évtizedes megfeszített munka eredményeként tálalja propagandasajtójában, hogy Zilah 2017-ben többnyelvű táblákat helyez ki a város bejárataihoz. Aki viszont kicsit is járatos a politikai döntéshozatal berkeiben, pontosan tudja, hogy egy ilyen döntés nem a román önkormányzati képviselők hirtelen született magyarbarátságának következménye, hanem egy sokkal magasabb szinten megszületett alkué. Adunk valamit a magyaroknak, amit az RMDSZ felmutathat mint eredményt, ők pedig cserébe legitimálják a mi politikánkat.
Azon túl, hogy egy ilyen „eredmény” meglehetősen sovány és szánalmas, rámutat egy az RMDSZ politikájában tetten érhető és következetesen megvalósított vonalvezetésre. Az RMDSZ nem más, mint egy kufár, amely a rá bízott közösségi értéket aprópénzre váltja, és amely nem meri vagy nem akarja a valós árat megkövetelni az általa szállított voksokért, politikai legitimációért. Ők úgy vélik, hogy a kis lépések politikája célravezető, hiszen érdekképviseleti maffiájuk fel is mutathat valamit, a politikai porondon is marad (ami a jó élethez szokott politikusok számára létkérdés) és a román hatalom számára is hasznos marad, hiszen nem lép fel az ő szemszögükből túlzott követelésekkel. Az egyedüli vesztes ebben a bizniszben a magyarság, amely huszonhét esztendeig várhat egy magyar helységnévtáblára. Persze csak azok, akik időközben nem vándoroltak el, vagy éppen asszimilálódtak. Ők az igazi fokmérői ugyanis az érdekképviselet hatékonyságának.
Barta Béla; itthon.ma/szerintunk

Elballagtak a tanítóképzősök (Kézdivásárhely)
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház színháztermében ballagott el tegnap délután a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézete óvodai és elemi oktatás pedagógia szakának tizenhat végzőse, akik hároméves alapképzésben vettek részt.
Ez volt a kilencedik ballagási ünnepség. Az ünnepségen jelen voltak a végzősök hozzátartozói, tanárok, az első- és másodévesek, illetve meghívottak, a gyakorló intézmények vezetői és a mentorok. A ballagókat Zoller Katalin igazgató köszöntötte, hangsúlyozva: „Az erdélyi, székelyföldi magyarságnak nem egyszerűen csak magyar iskolákra, de mindenekelőtt jó magyar iskolákra, elkötelezett, innovációra nyitott tanárokra van szüksége.” Azt is elmondta, 1999 óta a kolozsvári tudományegyetem keretében felsőfokú képzés formájában van lehetőség pedagógusi oklevelet szerezni, és a kezdetben főiskolai képzés idővel egyetemi szintűvé alakult. Ezt követően a gyakorló tanintézmények, a Manócska Napközi Otthon óvodásai, valamint a Petőfi Sándor-iskola második és harmadik osztályos tanulói rövid, az alkalomhoz illő előadással léptek színpadra. A műsort betanította Molnár Dalma és Cserei Izabella óvónő, illetve Füleki Katalin és Volloncs Szidónia tanítónő. A végzősök nevében Kovács Katalin mondott ünnepi beszédet, majd a másodévesek műsorát követően a ballagóknak emléklapokat és virágokat adtak át. A ballagók közül Kovács Katalin, Bardocz Orsolya és Simon Anett érte el a legjobb tanulmányi eredményt.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyilvános a lista
Az igazságügyi minisztérium tegnap közzétetteazoknak a személyeknek a listáját, akik meglátogatták a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumát. A szenátus alelnökének, Laura-Iulia Scânteinek és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egykori vezetőjének, Horia Georgescunak a neve is szerepel a jegyzéken. A lista vegyes fogadtatásban részesült.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy a volt Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat – egyszerűbben megnevezve a büntetés-végrehajtó intézetek (börtönök), egykori, 1991–2006 között működött titkosszolgálatának – archívumát őrző épületben nem csak arra a 22 látogatásra került sor 2007-től kezdődően, amelyről listát tettek közzé. „Sokkal többször bejártak, van erről két jelentés is, amelyeknek titkosságát még nem oldottuk fel, de fel fogjuk oldani, és amelyekből további látogatásokról értesülhetnek” – nyilatkozta Toader. A tárcavezető hozzátette: mindenekelőtt meg kell határozni, a jelentések milyen titkosítási szinten vannak, hogy tudni lehessen, kinek a jogköre elrendelni a titkosítás feloldását. Toader szerint kár lenne megsemmisíteni az archívumot, mert „az a román igazságszolgáltatás szép vagy kevésbé szép történelméhez tartozik”. Az archívumhoz hozzáférők kapcsán két volt igazságügyi miniszter is megszólalt tegnap. Robert Cazanciuc a 2013-ban lezajlott látogatást illetően elmondta: erre azért volt szükség, mert az archívumot őrző Országos Börtönigazgatóság jelezte a szaktárcának, hogy meghibásodott az egyik világítótest a dokumentumokat tároló helyiség előterében. Raluca Prună, aki az előző kormányban vezette az igazságügyi tárcát, úgy vélte, az archívumba betekintést nyert személyek listája nem több nevek halmazánál, és csak az igazságszolgáltatás becsmérlőinek malmára hajtja a vizet.
Az irattárral kapcsolatosan az Evenimentul zilei napilap egy 2007-ben készült jelentést is közzétett, mely szerint a bizottság, amely a szolgálat felszámolása után az archívumot megvizsgálta, több rendellenességet is tapasztalt. Dan Andronic újságíró, a lap tulajdonosa szerint az irattár 2006-os leltározása során illetéktelen személyek ügyészeket és bírákat kompromitáló információkhoz jutottak, amelyek lehetővé tették egyes bírák zsarolását, az igazságszolgáltatás döntéseinek befolyásolását. A lapban megjelenteket követően jelentette be Tudorel Toader, hogy rövid időn belül feloldják az irattár titkosítását, de előtte még nyilvánosságra hozzák a – tegnap közölt – listát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román–magyar nyelvű verseskötetet mutattak be a Jelen Házban
Szerdán délután a Jelen Ház kávézójában mutatták be Ioan Dehelean Sertar/Fiók c. kétnyelvű verseskötetét. Az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban napvilágot látott kötet verseit az aradi Regéczy Szabina Perle ültette magyar nyelvre. A rendezvényen Vasile Dan, a Romániai Írószövetség aradi fiókjának elnöke méltatta a könyvet, ugyanakkor a fordítót, és nem utolsósorban magát a szerzőt is bemutatta a jelenlévőknek.
Vasile Dan elismerően beszélt Regéczy Perle munkásságáról; a publikum megtudhatta, hogy több száz román verset fordított le magyarra (több tíz szerzőtől). Egész köteteket fordított le nagy román klasszikusoktól, de a kortárs alkotók műveihez is lelkesedéssel nyúl. Az írószövetség helyi elnöke megjegyezte: kíváncsi, akadna-e olyasvalaki, aki mindezt a munkát, nagylelkűséget viszonozni tudná, vagyis vállalkozna-e Perle verseinek románra fordítására.
Az Arad megyei származású Ioan Dehelean (1952) a Kolozsvári Biológia Fakultáson végezte tanulmányait, dolgozott biológiatanárként, majd biológusként az Arad Megyei Sürgősségi Kórházban. 2016-tól tagja az Írószövetségnek. Vasile Dan szerint Dehelean verse kiválóan alkalmas felolvasásokra, különleges muzikalitású és ritmusú költeményei hallatán az a benyomásunk támadhat, hogy magának a szerzőnek a hangját halljuk. A verseket a szerző eddig megjelent három kötetéből válogatták össze.
„A szerző mesterien keveri az álmot a realitással” – véli Regéczy Perle, aki szerint a családszeretet és az olykor fájó öregséget elhozó idő fogalma is visszaköszön a szerző műveiből. „Megható a tény, ahogyan Ioan Dehelean a mindennapi életben észreveszi a szépséget, azokat a tárgyakat, élőlényeket és fogalmakat, melyek örömöt, derűt, boldogságot árasztanak” – mondta Perle, aki szerint a fordításra válogatott versek legelőször a Szövétnekben, az Irodalmi Jelenben és a Havi Szemlében láttak napvilágot.
A kötet bemutatójának vége felé a szerző és a fordító néhány verset olvasott fel a közönségnek, a rendezvény dedikálással zárult.
Az eseményt a Romániai Írószövetség aradi fiókja és a Tóth Árpád Irodalmi Kör szervezte.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Láng Orsolyát, Vallasek Júliát és Visky Andrást díjazta a román írószövetség
Tavaly megjelent köteteikért három magyar szerzőt is díjazott a Romániai Írók Szövetségének kolozsvári fiókja május 25-én, csütörtökön délben – tájékoztatott az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Bordaköz című verseskötetéért (Erdélyi Híradó – FISZ) Szilágyi Domokos-díjat vehetett át Láng Orsolya, Vallasek Júliát Dsida Jenő-díjjal jutalmazták két tavaly megjelent fordításkötetéért – Max Blecher: Történetek a közvetlen irrealitásban (Kriterion, 2016), Norman Manea: Kötelező boldogság (Jelenkor, 2016); Visky Andrást pedig Ki innen című drámakötetéért (Koinónia, 2016) jutalmazták Páskándi Géza-díjjal. Szabadság (Kolozsvár)

Botrányba fulladt a pataréti romák integrálását célzó projekt
Elutasítják a pataréti roma közösség felzárkóztatását célzó projekt lebonyolítói azokat a sajtóban megjelent információkat, miszerint indokolatlanul költekeztek volna a Norvég Alap által finanszírozott program megvalósítása során.
Cáfolja a Kolozsvári Metropolisövezet Közösségfejlesztő Egyesülete azokat a sajtóban megjelent információkat, miszerint nem rendeltetésszerűen költötte el a kincses város szeméttelepén élő pataréti roma közösség integrációjára kapott nemzetközi támogatást.
A civil szervezet a projekt lejáratásával és a romák elleni diszkriminációval vádolja a pénz elköltési módját firtató újságírókat. Az egyesület azt követően adott ki közleményt a témában, hogy az Evenimentul Zilei központi lap keddi számában terjedelmes anyagban hívta fel a figyelmet a projekt költségvetése körüli visszásságokra.
A cikk szerint a pataréti romák lakhatási körülményeinek javítását, életszínvonalának növelését célzó projektre, 3,14 millió eurót utalt ki a Norvég Alap, ám a 35 család számára biztosított lakások építése, megvásárlása ennek csupán egyharmadába, 1,18 millió euróba került. A lap szerint a fennmaradó összeget a menedzsment fizetésének biztosítására és protokollköltségekre költötték a projektet lebonyolító civilek. Tízezer eurót pizzára, 12 ezret egy catering cégre költött a pályázó, újabb háromezer euróból péksüteményeket vásárolt, állítja a cikk írója, aki szerint 8900 euróba került a gyerekeknek biztosított különböző sporttevékenységek bérlete, míg 90 ezer euróból konferenciákat és szemináriumokat szervezett a romák integrációját szorgalmazó szervezet.
Mindezt olyan körülmények között, állítja a lap, hogy közben nem kérték ki minden esetben a pataréti romák véleményét az életüket befolyásoló döntésekről. Hozzáteszi, hogy bár jelentős összeget, 20 ezer eurót költöttek a pataréti közösség tagjainak egészségügyi ellátására, az egyesület elnöke, Zoli Coroian a lap kérdésére nem tudta elmondani, hány vizsgálatot végeztek.
A Kolozsvári Metropolisövezet Közösségfejlesztő Egyesülete közleményben cáfolta a cikkben leírtakat, diszkriminációval és rasszista megnyilvánulással vádolva a szerzőt.
Kifejtik, a cikkíró le akarja járatni a projektet és ezáltal megakadályozni a roma családok Patarétről való elköltöztetését „megkérdőjelezve a pataréti, illetve a teljes roma kisebbség tisztességes lakhatási körülményekhez való jogát”. „Kategorikusan elutasítjuk a projekt ellen felhozott vádakat és elítéljük az egyes újságírók rasszista, a sajtóetika alapvető elveit sértő megnyilvánulását” – fogalmaz a közlemény, amely több oldalon keresztül ismerteti a projekt célját és eredményeit.
A szervezet szerint az Evenimentul Zilei önkényesen dolgozta fel a projekt honlapján fellelhető információkat, a cikk írója ugyanis a projekt jóváhagyott, nem pedig a felhasznált költségvetését vizsgálta, így írásában számos téves adat szerepel. Az ugyanis, hogy mennyi pénzbe került a projekt megvalósítása, csupán az általános gazdasági jelentés elkészítése után derül ki, mutatnak rá a lebonyolítók, majd a már ismert tételeket sorolják fel. Mint kifejtik, a 35 apartman építése mintegy 1,360 millió euró volt, az elektronikai berendezések 18 587 euróba kerültek. A menedzsmentre 505 879 eurót költöttek, ebből 9 személy fizetését biztosították a projekt teljes, 31 hónapos időtartamára, a nettó átlagfizetés havi 987 euró, áll a közleményben.
A gyerekek étkeztetésére 39 900 eurót hagytak jóvá a finanszírozók és végül 9850 eurót költöttek, állítja a szervezet, mely szerint ebből az összegből 2015 karácsonyán 900 pataréti gyereknek vittek ajándékot. „17 eurót költöttünk pizzára” – teszik hozzá. Egy 300 résztvevős nemzetközi konferencia megszervezése 24 400 euróba került, és újabb 3400 euróból találkozókat, képzéseket, szemináriumokat szerveztek, teszik hozzá a projekt lebonyolítói. Mint írják, mintegy 5000 eurót fordítottak a pataréti gyerekek szórakoztatására, ezek küzdősport-edzéseken és más sporteseményeken, bábszínházi előadásokon vettek részt és a tordai sóbányába is ellátogattak. Mint arról beszámoltunk, a szervezet április végén számolt be a pataréti roma közösség életkörülményeinek javítását célzó projekt eredményeiről, ennek keretében 35 pataréti család költözhet szociális otthonba Kolozsváron, Szászfenesen, Apahidán és Kisbácsban a Norvég Alap támogatásával. A roma családokat még 2010 decemberében költöztette a kolozsvári önkormányzat a Coastei utcából a Patarétre. A Coastei utcai területet utólag az erdélyi ortodox érsekségnek adta haszonbérbe, ahol a teológia számára építettek bentlakást. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Kölcsey Nagydíjjal tüntették ki Bálint Zsuzsát
Hetedik éve annak, hogy a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Bizottsága úgy döntött, olyan díjat alapít, amellyel minden évben jelképesen megköszöni és elismeri egy kiváló, diákoknak és kollégáknak egyaránt példamutató pedagógus munkáját.
"A Kölcsey Nagydíj arany fokozatát az idén egy olyan pedagógus kollégánk kapja, aki egyike azoknak az embereknek, akik ennek az iskolának az alappilléreit képezik. Olyan pedagógus, aki érzékeny, és sok-sok szeretetet ad, aki osztályainak, diákjainak valódi édesanyja. Akihez diákjai visszajárnak beszámolni életük alakulásáról, tanácsot kérni, ha nehézségbe ütköznek. Olyan tanár, aki nemcsak a kiválókkal szárnyal, hanem lehajol a nehezebben haladókhoz, és addig dolgozik velük, míg felveszik az ő lépteinek könnyed ritmusát.
Nyugalma, higgadt ítélőképessége, áldozatvállalása, munkabírása minden kölcseys tanár számára példaértékűvé vált. Nagyon sokat köszönhet neki ez az iskola, diákok és tanárok egyaránt: az az ember ő, aki mindig ott van, ahol szükség van rá, aki alapot biztosít a többieknek ahhoz, hogy egyre feljebb juthassanak. Az iskola elmúlt években elért eredményei, a legkétségbeesettebb helyzetekből való talpraállás sem valósulhatott volna meg nélküle. Az iskoláért együtt eltöltött sok-sok munkaóra alatt, olyan embert ismertem meg a személyében, akit mindig a mások szolgálata, az iskola jövőjébe vetett töretlen hite vezetett tetteiben. Egyike azoknak a pedagógusoknak, akik magát a Kölcseyt jelentik. A Kölcsey Nagydíj arany fokozatának idei kitüntetettje Bálint Zsuzsa tanárnő" - hangzott el a laudációban.
A díjat Zsók Csaba, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Egyesületének elnöke adta át. szatmar.ro

Ahová visszatért Szent László király
Amióta 2006-ban feltárták a homoródkarácsonyfalvi unitárius templomban a Szent László-freskókat, a látogatók három emlékfüzetnyit vallottak élményeikről. Amint kiragyogott a vakolat alól Szent László utolsó csatájának falképciklusa, a magyarországi Barlay Tamás ezt írta: „Ősi székely legenda, hogy Szent László visszatér, ha nagy a baj, megmenteni népét. Hát most visszatért… Hiszem, hogy azért, hogy megmentsen minket. Úgy legyen!”
Homoródkarácsonyfalva neve ma már egybefonódik azoknak a környékbeli településeknek, sőt Kárpát-medencei helységeknek a nevével, ahol ugyanannak a gyönyörű freskósorozat változatai fordulnak elő: Székelyderzzsel, Bögözzel, Csíkszentmihállyal, Gelencével. A homoródszentmártoni hasonló falképek ugyan elpusztultak, de Huszka József rajztanár 19. századi vázlatainak köszönhetően ismerjük azokat is. „Az 1068-as úz-besenyő betörést megfékező kerlési ütközet László hercegét tematizáló falképciklusok főleg a történelmi határőrvidék templomaiban terjedtek el” – olvasható eme műemlékeket bemutató honlapon.
A falképfeltárás szemléletet formált Karácsonyfalván: a helybélieknek meg kellett barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy fehér templomuk belső falai megszínesednek.
Az eddig utolsóként napvilágra hozott Szent László-freskósorozat megsokszorozta a közösség erejét és a támogatók adakozókedvét. Restaurálták a festett berendezési tárgyakat és a mennyezeti kazettákat, kutatóablakok sejtetik a padfestés egykori mintáit, és a szentély falán további freskók szelvényeit nyitották meg. „Szent László herceg meglátott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leányt hurcolt magával – olvasható a Képes Krónika Szent László-legendájában. – Azt gondolta tehát Szent László herceg, hogy ez a váradi püspök leánya, és ámbár nehéz sebben volt, mégis nagy hamar üldözőbe vette lova hátán, akit Szögnek nevezett. Midőn aztán lándzsavégre megközelítette, semmire sem ment vele, mert az ő lova már nem iramodott gyorsabban, amannak lova se maradt vissza semmennyit sem, így mintegy kartávolság volt a lándzsa hegye és a kun háta között. Rákiáltott tehát Szent László herceg a leányra, és mondá: Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél, és vesd a földre! Az meg is tette. Midőn a földön hevert, Szent László herceg lándzsát akart belé vetni, hogy végezzen vele. A leány ekkor nagyon kérte, ne ölje meg, hanem bocsássa el. (…) A szent herceg azután hosszasan küzdött a kunnal, majd elvágta inát, és megölte. De az a leány nem a püspök leánya volt.”
A 16. században fehérre meszelt templom külső falait díszítő falképeket Orbán Balázs említette először: „kívül a leomladozó vakolat alól régi fresco festvények nyomai tünedeznek elő”. A belső kifestésre utaló első nyomokat 1964-ben, a villamos áram bevezetésekor látta meg az akkori lelkész: a vésés nyomán színes mészdarabok potyogtak ki a falból. 1973-ban a templomjavításkor Lakatos Gyula helyi lelkész fel is hívta rá a szakemberek figyelmét. Benedek Enikő tiszteletes asszony érdekességként említette, hogy az első templomfüzetben még azt írták: hátha eljön az idő, amikor feltárják a freskókat.
Az Erdélyi falképek és festett faberendezések című felmérő program keretében 1998-ban nyitották a szakemberek az első szondát. 2005-ben derült ki, hogy „a szentély teljes felülete is festett, és a hajó északi falán több különböző kéztől és korból származó képszalag található”.
A feltárás 2006 áprilisában kezdődött el, a kutatás és konzerválás 2007 nyarán folytatódott. A Homoródkarácsonyfalváért Alapítvány anyagi támogatásával a feltárást a Székesfehérváron élő Lángi József restaurátor végezte. Az eddig feltárt Anjou- és Zsigmond-kori falképek közül Jézus születésének jelenetét a 14. század első felére keltezik a szakemberek, ugyanannak a századnak a második felében festhették a Szent László-legendát, amely 11,6 m hosszúságban és 2 m szélességben az 1068. évi kerlési csatát ábrázolja. A háromkirályok hódolatát, illetve a Szent Ilona császárnőt ábrázoló freskó festésére „az 1496-ban történt toronyépítés idején kerülhetett sor” – írja Lángi József.
A királyi meghallgatási jelenet, majd az, amelyben a hadba vonulás előtt megáldja Lászlót a váradi püspök, valamint a legendából ismert csatajelenet hasonló az ezekkel rokonított freskókon ábrázoltakhoz. A legdinamikusabb jelenet, amint a menekülő lányrabló kun lován visszafordulva lövi ki a nyílvesszőt a sebezhetetlen Lászlóra. Az újabb jelentben az elrabolt lány László segítségére siet, és a király szekercéjével elvágja a kun lábát. Az utolsó előtti kép azt a pillanatot rögzíti, amikor László a megsebesített pogányt a hajánál fogva tartja, a megmentett leány pedig lesújt a kun nyakára a herceg kardjával. A zárójelenet azt ábrázolja, amint megpihennek a fa alatt.
Mesél a „ferde kép” – így emlegetik a karácsonyfalviak a falképciklust. Bár hasonló a többi Szent László-ciklushoz, több olyan elemet is tartalmaz, amelytől egyedi – tudtuk meg Benedek Mihály unitárius lelkésztől. A birkózási jelenetben Szent László nem harci, hanem más öltözéket visel: barna színű, bársony ruházattal máshol nem találkozunk. A pihenési jelentben a háttérben egy katona látható, a pihenő Szent László álmát őrzi. Karácsonyfalván hárman vannak ebben a jelenetben. Miután a látogató elmélázott Szent Lászlónak a kun vitézzel vívott harcán, kérdezhetjük: hogyan tudott megmaradni és napvilágra kerülni ilyen épségében a felbecsülhetetlen falkép? A soktényzős válasz szakmai részét a restaurátortól tudjuk: lemeszelés előtt nem vertek beléjük vakolatkötő réseket. Érdemes ellátogatni Karácsonyfalvára a Szent László-emlékévben. Ezer évet lép vissza a történelemben az, aki ennek a szent hajléknak a múltjára kíváncsi. Nem könyvekből olvashatja népünk évszázadainak krónikáját: mesél a gyönyörű műemlék templom minden szeglete, a lelkész házaspár és azok, akiknek szívügyük a falu jövője.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Díszpolgárt avattak, Pro Urbe-díjakat adtak át Székelyudvarhelyen
Udvarhely díszpolgára lett Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője, illetve Pro Urbe-díjat kapott Mátyus András volt kórházigazgató, Michaela Haushofer és a Mallersdorfi Ferences Nővérek, valamint Ugron Béla, az Ugron Alapítvány vezetője. Az díjakat a pénteki ünnepi önkormányzati ülésen adták át.
„Olyan személyek részesülnek elismerésben, akik sokat tettek Udvarhelyért és lakóiért, öregbítve a város hírnevét” – jelentette ki az ülés kezdetén Orbán Balázs, az MPP–EMNP-koalíció frakcióvezetője. A díjak kiosztásával kapcsolatos szavazás csak formaság volt, hiszen minden önkormányzati képviselő egyetértett azzal, hogy megérdemlik az elismerést a kitüntetendő személyek.
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) vezetőjének díszpolgárrá avatását Bíró Edit koalíciós képviselő kezdeményezte, így laudációt is ő mondott, amelyben az orvos munkásságát és személyes kapcsolatukat részletezte. Kiderült, a budapesti születésű Edvi a kilencvenes évek elejétől jár Erdélybe, ahol az NGYSZ által beteg, hátrányos helyzetű gyermekeknek, illetve egészségügyi intézményeknek nyújt segítséget.
Bíró Edit mintegy húsz éve került kapcsolatba a szolgálattal, amikor ismeretlen tettesek súlyosan bántalmazták a lányát, aki akkor élet és halál között lebegett. Az Edvi vezette szervezet ekkor ajánlotta fel, hogy támogatni fogja az életmentő műtéteket, amelyeknek köszönhetően a lány ma boldog családanya.
Az NGYSZ ma egész Székelyföldön végez ingyenes szűrővizsgálatokat. Edvi Péter tűzzománcból készített városcímert és oklevelet kapott a díszpolgári címmel. Beszédében hangsúlyozta, jó együtt dolgozni a székelyföldi orvosokkal, akikben érdemes megbízni. Kiemelte, a továbbiakban is azon fog dolgozni, hogy minél több gyermeknek segíthessen.
Elsőként Mátyus András volt kórházigazgatónak, az új udvarhelyi kórház létrehozójának adták át a Pro Urbe-díjat, akit kollégája, Szentannai Dénes fül-orr-gégész méltatott. Mint mondta, 1978-ban ismerték meg egymást Mátyussal, akkor egy évig „potyára vette fel a fizetését”, hiszen csak leste, miként dolgozik az orvosigazgató – jegyezte meg viccesen. Aztán rövid időre máshová ment dolgozni, ám mire visszajött, már fel volt építve az új kórház a régi „kóceráj” helyén – emlékezett vissza Szentannai.
Mátyus András a díj átvétele után azt mondta, 43 éves szolgálata alatt kollégáival alapot teremtettek a mának. Hangsúlyozta, életét a felelősségtudat és a szülőföldön való helytállás határozta meg.
Michaela Haushofer zárdafőnökről és a Mallersdorfi Ferences Nővérekről György Attila beszélt, aki részletesen bemutatta a rend tevékenységét, amely 1990 óta van jelen Udvarhelyen. Azóta számtalan hátrányos helyzetű gyermeknek és felnőttnek segítettek étellel, szállással, taníttatással.
Haushofer zárdafőnöknő apácatársai nevében is örömét fejezte ki a díj átvétele után. Köszönetet mondott a mindenkori városvezetésnek, amiért mindig is támogatták rendjük munkásságát Udvarhelyen.
László Attila szombatfalvi plébános Ugron Béláról beszélt, akit szintén érdemesnek tartottak a képviselő-testületi tagok a Pro Urbe-díjra. Emlékeztetett, az ő nevéhez fűződik az Ugron Alapítvány létrehozása, valamint a Mál-tetőn lévő Ugron-kriptához vezető Székely kálvária felépítése. Ugron Béla kijelentette, szerinte a díj nem neki, hanem az egész családjának szól. Én csak egy közvetítő, egy szolga vagyok. Azt szeretném továbbvinni és megerősíteni, amit az őseim tettek a városért – fogalmazott.
„Gratulálni szeretnék a díjazottaknak, a példaképeknek, akikből ma erőt meríthetünk, akikre nagyon büszkék lehetünk” – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester. Arra kérte a díjazottakat, hogy folytassák eddigi erőfeszítéseiket, és vigyék messze Udvarhely hírét. Beszéde után a székely és magyar himnuszt is elénekelték a jelenlévők
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Benkő Erika: minden területen használhatóvá válhat a magyar nyelv
A romániai magyar közösség nyelvi jogainak maximalizálása a célja a közigazgatási törvény RMDSZ által javasolt módosításainak. A héten iktatott tervezet kiszélesíti a nemzeti kisebbségek nyelv- és szimbólumhasználatát, és elfogadása esetén Székelyföldön a gyakorlatban is regionális hivatalos nyelvvé válna a magyar. A törvénymódosításokat előkészítő munkabizottság tagját, Benkő Erika sepsiszentgyörgyi képviselőt kérdeztük a jogszabály legfontosabb tételeiről és alkalmazásukról.
- Miért volt fontos a 2001-ben elfogadott helyi közigazgatási törvény módosítása?
- Románia a nemzetközi színtéren ideális képet fest a kisebbségek itthoni helyzetéről, de a valóságban vagy nem alkalmazza, vagy rosszhiszeműen alkalmazza a kisebbségeke vonatkozó törvényeket, és végképp nem tesz eleget a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinek. Ez igaz az anyanyelv használatot a közigazgatásban előíró törvényre is. Ezért van szükség arra, hogy a jelenleg érvényben lévő közigazgatási törvény nyelvi jogokra vonatkozó részét a jelenhez igazítsuk.
- Az RMDSZ törvénytervezete újdonságként bevezetne egy kedvezményes küszöböt, amely azokon a településeken biztosítana nyelvhasználati jogot, ahol nagyszámú nemzeti kisebbségi közösség él, de arányuk nem éri el a tíz százalékot. Hogyan működne ez az előírás?
- A Kisebbségvédelmi Keretegyezmény értelmében igény szerint lehetőséget kell biztosítani az anyanyelv használatra azokon a településeken is, ahol kisebbségekhez tartozó személyek száma nem éri el a törvény által előírt küszöböt. Ez az előírás fontos azokon a településeken, ahol jelenleg nem lehet érvényt szerezni a nyelvi jogoknak, így például megoldaná az anyanyelv-használatot Kolozsváron, Brassóban, Aradon, Nagybányán és Zilahon, ahol jelentős számban élnek magyarok.
Javaslatunk az, hogy a 10 ezer lakos alatti településeken a kedvezményes küszöb 300 fő legyen, a 10 és 25 ezer közötti lakosú településeken 500 fő, a 25 és 50 ezer közötti lakosú településeken 1000 fő, az 50−100 ezer közötti lakosú településeken 2000 fő, és a 100 ezer lakos feletti települések esetében pedig 10 ezer, magát nemzeti kisebbséghez tartozónak valló személy esetében legyen érvényes a kedvezményes küszöb, amely felett kötelezővé válna az anyanyelv-használat biztosítása.
A kezdeményezés ugyanakkor lehetőséget biztosít azokon a településeken is az anyanyelv-használatra, ahol nem teljesül a számaránybeli feltétel, viszont az intézmény vagy a hatóság vezetősége az anyanyelv használat alkalmazása mellett dönt. Például a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezése lehetséges lenne, azokban az esetekben is, ha nem érik el egyik küszöböt sem.
- Egyértelműsítenék is a helyi közigazgatási törvényt. Hol szorul pontosításra a jelenlegi törvénykezés?
- A nyelvi jogok alkalmazása közben folyamatosan azzal szembesültünk, hogy a törvényben és a kormányhatározatban foglalt előírások nem minden esetben pontosak és átláthatóak. A most benyújtott törvénytervezet rengeteg olyan kérdést megold, amelyekre a jelenleg hatályos törvény nem ad választ. Például a jelenlegi törvény megfogalmazása szerint felettébb homályos az, hogy mely intézményekre érvényesek az anyanyelv használati jogok. De ugyanez érvényes a regionális szimbólumhasználatra is.
Nagyon fontos része a tervezetnek, hogy komoly szankciók kiszabását rendeli el arra az esetre, ha valamelyik intézmény nem tartaná be az előírásokat. Ez a törvénytervezet egyik nagyon erős és kiemelten üdvözlésre méltó pontja, ugyanis tudni kell azt, hogy egy sor hatályos jogszabály alkalmazásának éppen azért nem sikerül érvényt szerezni, mert azok nem, vagy csak igen csekély mértékű szankciót írnak elő.
A törvénytervezet a magánszemélyek nyelvi jogainak megsértése esetén 3000-től 30 000 lejig terjedő pénzbüntetést, illetve csoportok és közösségek nyelvi jogainak megsértése esetén 5000-től 50 000 lejig terjedő bírságot ír elő. Ez már elég nagy összegű büntetés ahhoz, hogy az érintett önkormányzatok és intézmények betartsák a törvényt. Elképzelésünk szerint a kormánynak minden évben jelentést kell készítenie a nyelvi jogok alkalmazásáról, és az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) felügyeli és szükség esetén bünteti azokat az intézményeket, amelyek nem tartják be a törvényt.
- Leszabályoznák azoknak az intézményeknek a körét, amelyek kötelesek lesznek az anyanyelv-használati jogok biztosítására. Melyek lesznek ezek?
- A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy szabályozni kell azoknak az intézményeknek a körét, amelyek kötelesek biztosítani az anyanyelv használatot. Azokban a közigazgatási egységekben, ahol a kisebbségek számaránya eléri a 10 százalékot vagy jelentős számban élnek, kérjük az anyanyelv-használat biztosítását minden közigazgatási intézményben, közérdekű szolgáltatásokat nyújtó helyi és megyei egységekben, prefektúrákon, illetve dekoncentrált intézményekben. Ilyen például a kataszteri hivatal, ahol telekkönyvi ügyeket intézhetünk, a pénzügy, ahol az adónkat fizethetjük ki, a munkaügyi felügyelőség, ahol a munkanélküli segélyt kell kérvényezni, a tanfelügyelőség, az egészségügyi igazgatóság, a kulturális igazgatóság, de a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség is.
- Ha maximalizálni szeretnék az anyanyelv használatot, annak érvényesülnie kell szóban és írásban is. A tervezet ad-e erre lehetőséget?
- A székelyföldi autonómia egyik legfontosabb komponense a regionális anyanyelv-használat hivatalos formája lenne, éppen ezért nagyon fontos a nyelvi jogokkal kapcsolatosan magasra tenni a mércét, elsősorban Székelyföldön. Valóban, a tervezet egyik célja, hogy minden közintézménnyel folytatott kommunikációban egyaránt biztosítsa az anyanyelv használatát írásban és szóban is. A formanyomtatványok és egyéb adminisztratív jellegű dokumentumok, közérdekű információk is legyenek elérhetőek a kisebbségek anyanyelvén és legyen lehetséges az anyakönyvi kivonatok kibocsátása kisebbségi nyelven. Ez nem nagy nehézség, hiszen az anyakönyvi kivonatok jelenleg is többnyelvűek – románul, angol és francia nyelven állítják ki, így igény esetén ezt megtehetik magyarul is.
- A romániai magyar közösségnek az elmúlt időszakban folyamatosan küzdenie kellett a regionális szimbólumainak használatáért. A törvénytervezet rendezné-e azokat a nézeteltéréseket, amelyek főként Székelyföldön jellemzőek az önkormányzatok és prefektúrák viszonyára?
- Nagyon fontos, hogy végre rendezzük a regionális szimbólumhasználat kérdését, ezért a tervezet egyik prioritása, hogy biztosítsa a zavartalan regionális szimbólumhasználatot. Azt akarjuk elérni, hogy senkit ne büntessenek meg, azért, ha a székely zászlót kitűzi egy hivatalra vagy közintézményre. Azt szeretnénk, hogy az egyértelmű törvénykezés végre elejét vegye annak, hogy polgármestereinket folyamatosan zaklassák a hatóságok a székely zászló miatt. Közösségünknek joga van identitását nyelvén és szimbólumainkon keresztül kifejezni.
- A tervezet egyszerre kívánja rendezni a kisebbségi nyelv- és szimbólumhasználatot. Miért tartották fontosnak, hogy mindezt egy törvénnyel szabályozzák?
- Az a legcélravezetőbb, ha mindezeket egy törvénnyel szabályozzuk, különben nagyon sok törvényt kellene módosítani ahhoz, hogy elérjük a célt. Felgyorsítja a folyamatot, ha a helyi közigazgatási törvény módosítása egyaránt tartalmazza a nyelvi- és szimbólumhasználati szabályokat.
- Az RMDSZ által iktatott tervezetnek milyen a fogadtatása a parlamentben, számítanak-e a kormánypártok támogatására, volt-e előzetes egyeztetés?
- Természetesen számítunk a kormánypártok támogatására, szükségünk is van rá, hiszen a hozzájárulásuk nélkül a tervezet nem jut át sem a szakbizottságokon, sem a szenátusban, sem a képviselőházban. Igen, volt előzetes egyeztetés a kormánypártokkal, és a továbbiakban is lesz. A fogadtatást egyébként majd a bizottságokban tudjuk igazán lemérni. Erre hamarosan sor kerül. Az RMDSZ kérte, hogy sürgősségi eljárással történjen meg a tervezet vitája. Én bizakodó vagyok, ebben a pillanatban úgy gondolom, van kellő politikai akarat arra, hogy a tervezetet a parlament elfogadja.
- A kormánypártok már jelezték, hogy lesznek módosító javaslataik. Melyik tételeknél számítanak vitára?
- A politikában mindig szükség van kompromisszumokra. Fontos azonban, hogy a törvénymódosítás lényegi elemei megmaradjanak. Ilyen sarkalatos kérdés például a kedvezményes küszöb bevezetése, illetve a nyelvi jogokat nem alkalmazó önkormányzatok és intézmények büntethetősége, valamint az is, hogy egyértelműsítsük, melyik intézményekre vonatkozik a nyelvi jogok alkalmazásának kötelezettsége.
Az RMDSZ kormánypártokkal való parlamenti együttműködésének csak akkor van értelme, ha a magyar közösség számára fontos problémákat meg tudunk oldani. Ennek a parlamenti együttműködés az egyetlen módja, de ha nem tudunk érdemi előrelépést elérni, akkor felül kell értékelni, hogy a továbbiakban miként viszonyulunk a kormánypártokhoz.
Kovács Zsolt / maszol.ro

Dragnea magyarázatot kér Junckertől a Romániával szembeni hozzáállása miatt
Levélben kér magyarázatot Liviu Dragnea Jean Claude Junckertől az Európai Bizottság Romániával szemben tanúsított "hozzáállásáról". Erről egy csütörtök esti televíziós műsorban beszélt a PSD-elnök, hozzátéve, hogy szerinte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániáról készült jelentésében közzétett becslések sem a valós gazdasági adatokon alapulnak. "Én már régóta nagyon nyíltan beszélek, a következményektől függetlenül. Egyeztettem a téma kapcsán Tăriceanuval is, és jövő héten hivatalos levelet intézünk Jean Claude Junckerhez, magyarázatot kérve tőle az EB hozzáállásáról, amelynek hátterében egyetlen dolog állhat: bizalmatlanságot akarnak kelteni a kormányprogrammal kapcsolatban, hogy csökkenjenek a külföldi befektetések" - fogalmazott Dragnea a Románia TV műsorában. A PSD és a képviselőház elnöke ismét hangsúlyozta, hogy az évek során sok esetben jelentős eltérések voltak az EB prognózisai és a későbbi valós gazdasági adatok között. "2013 tavaszán azt jósolták, hogy 2,6%-os lesz az államháztartási hiány, és végül 2,1%-os lett. 2014-ben 2,2%-ot jeleztek előre, és 1,4%-os volt a deficit. 2015-ben 1,6%-mondtak, 0,8% lett. 2016-ban furcsamód 2,8%-os deficitet jósoltak, és 3%-os hiánnyal zárta az évet a Cioloş-kormány. Jelen pillanatban egyetlen adat, egyetlen mutató sem adhat okot az aggodalomra az Európai Bizottságnak vagy az IMF-nek" - tette hozzá a nagyobbik kormánypárt elnöke. Az Európai Bizottság figyelmeztetésben részesítette hétfőn Romániát, amiért 2016-ban jelentősen eltért középtávú költségvetési célkitűzéseitől, ugyanakkor javaslatot tett a Tanácsnak: ajánlásban kérje az országot, hozza meg a szükséges korrekciós intézkedéseket. Csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap közzétette Romániára vonatkozó jelentését, amelyben 4,2 százalékos gazdasági növekedést jelez előre erre az évre. A dokumentum szerint ugyanakkor az egységes bértörvény és a tervezett adócsökkentések révén az államháztartási hiány 2022-ig elérheti a bruttó hazai termék 6 százalékát. agerpres; Transindex.ro

Ünnepelt az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola
Szűknek bizonyult tegnap az uzoni művelődési ház nagyterme, a karzat is benépesült a Tatrangi Sándor Általános Iskola napjának nyitórendezvényén. Az ünneplő diákok és a tanári kar mellett a község vezetői, a tanfelügyelőség képviselői, egyházfők, nyugalmazott pedagógusok, szülők, nagyszülők mellett idegenből érkezettek is részt vettek a tizenkettedik alkalommal megszervezett iskolanapon.
Az idei iskolanap eseményei az ember és természet közötti egészséges kapcsolatra, az ökológiai egyensúly megbomlásának lehetséges következményeire hívták fel a figyelmet. Az egész napos műsor, tevékenység mottóját is ehhez a gondolathoz igazították: Uzon a holnapért, a fenntartható fejlődésért. Az ünnepség az iskola és a község zászlóinak bevonulásával kezdődött, Szabó Margit iskolaigazgató köszöntő beszédében a színek segítségével ecsetelte az ember természetre gyakorolt áldatlan hatását, a környezet és értékeinek megóvására buzdítva a jelenlévőket. Ráduly István polgármester az önkormányzat nevében köszöntötte az ünneplőket, megjegyezve: a lehetőségeket, új pillanatokat saját magunk formálhatjuk úgy, hogy fenntartható jövőt teremtsünk. Bartók Enikő Anna tanfelügyelő az intézmény életének fontos mozzanataként beszélt az iskolanapról, kiemelve: ez jó lehetőség arra, hogy betekintést nyerhessünk az itt zajló nagybetűs nevelőmunkába, szabadidős foglalkozásokba. A magyar országgyűlés parlamenti képviselője, az oktatásügyi tárca korábbi államtitkára, Hoffmann Rózsa levélben fogalmazta meg jókívánságait. A Szabó Margit által felolvasott méltatásban kiemelte: ha az iskolanap a természet problémáira hívja fel a figyelmet, az a környezetvédelem fontosságára való ráébredést mutatja. Az iskolanap alkalmával a négy elem – tűz, víz, levegő, föld – témakörben hirdettek pályázatokat a tanulóknak, a nyertes munkák alkotóit az ünnepségen díjazták. A fotópályázat nyertese Gál Márk, különdíjat kapott Száraz Andrea. A kreativitási díjat Kis Tamara érdemelte ki, a rajz- és grafika-kiírás győztese Majláth Szilárd. Az irodalmi pályázatra több tucat alkotást küldtek, gondot okozott a győztes kiválasztása, a zsűrinek hat-hét legjobb mű közül kellett megneveznie a legjobbat – ecsetelte Czegő Zoltán író, aki részt vett az alkotások elemzésében. Végül Kányádi Izabellának ítélték oda a díjat, de Czegő fontosnak tartotta további neveket is megemlíteni: Fazakas Boglárka, Bartha Gabriella.
A színpadon került sor az iskola által aktív és nyugalmazott oktatóknak odaítélt Pedagógusi és Tatrangi Sándor díjak átadására – ezzel az elismeréssel tisztelegtek példaértékű munkásságuk előtt. A Tatrangi Sándor díjat Pénzes Klára, a Pedagógusi díjat Vargha Orbán Csaba kapta, mindketten nyugalmazás előtt álló pedagógusok. Elismerésben részesült Szőcs Edith és Dénes Irén. A díjazásokat követően az iskola tanulói változatos műsorral léptek színpadra. A produkciókat vastapssal jutalmazta a közönség, nemcsak a gyermekek előadásmódja fogta meg őket, a betanító pedagógusok ötletességéből fakadó koreográfiák is színes varázslatba vitték a nézőket. Az iskolanap keretében később megkoszorúzták a Beke György, valamint az iskola pedagógusai emlékére állított kopjafákat.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jöttek, láttak, visszamentek (Sepsiszentgyörgyön a parlamenti albizottság)
Gyakorlati hozadéka lehet a parlamenti albizottság székelyföldi látogatásának, román kollégái kérésére Kulcsár-Terza József várhatóan hivatalos bemutatót tarthat a régióról, specifikus gondjairól az emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságnak. Erről az MPP-s képviselő számolt be a kétnapos kiszállást értékelő sajtótájékoztatóján. Feszültnek nevezte Kulcsár-Terza a Sebastian Cucuval folytatott megbeszélést, nem volt jó hangulatú találkozó, erősödött meggyőződése, hogy a kormánybiztos felső utasításra cselekszik. Szó volt a magyar nyelv használatáról, a székely zászlóról, a kétnyelvű feliratokról – Cucu kitartott álláspontja mellett, hogy ő csak a törvényt alkalmazza –, de vita kerekedett a magyar gyermekek románoktatásáról is, a prefektus nem értette, miért lenne szükség speciális tantervre, mint fogalmazott „Romániában élünk, mindenkinek tudnia kell románul”. Végül kicsit elbizonytalanodott, amikor Kulcsár-Terza rákérdezett, normálisnak tartaná-e, ha Magyarországra költözne, hogy gyermekei ugyanolyan tankönyvből tanulják a magyar nyelvet, mint a magyar iskolások. „Látszott, elgondolkozott, mintha megértette volna a lényeget” – számolt be a képviselő. Elmondta, eddig nem találkozott a prefektussal, de most felajánlotta, szívesen nyújt tájékoztatást, ad tanácsokat máskor is, jó lenne, ha időről időre leülnének és megtárgyalnák a vitás dolgokat.
Kulcsár-Terza József ismét kitért a civil szféra képviselőivel folytatott megbeszélésre, mint fogalmazott, kollégái majdnem teljes képet kaphattak az itteni helyzetről. A román polgármesterekkel szervezett közös vacsorára csak a dobollói községvezető ment el, így az csonkára sikerült, pedig szerették volna irányukba is kiterjeszteni a párbeszédet. Ezt követően vetette fel Vîrză Mihăiţă SZDP-s képviselő, jó lenne, ha pontosabban megismernék kollégáik is a székelyföldi helyzetet, Kulcsár-Terza pedig rábólintott, ha a bizottságban szavazatával is támogatja a javaslatot, ő szívesen tart egy magyarázó, eligazító bemutatót. Szükség lenne erre, mert a parlament tagjainak többsége nagyon keveset tud a régióról, az itt élőkről, valós követeléseikről, a román média elhallgatja vagy ferdítve mutatja be a történéseket, csak botrányok esetében foglalkozik a térséggel, s lám, az albizottság mostani látogatását sem tartották említésre méltónak.
Az MPP-s képviselő reméli, kollégáiban partnerekre talált, nemcsak ígérik, támogatják is majd kezdeményezéseit. A székelyföldi találkozókról jegyzőkönyv készült, megszületik egy jelentés is, amely a román parlament hivatalos dokumentuma lesz.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Potápi Trianonról (Nemzeti összetartozás napja)
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint nem csupán a föld, az elszakított területeken élő honfitársak elvesztése volt fájdalmas 97 évvel ezelőtt, hanem Trianon mindannak az erőszakos széttépése, ami egybe tartozik, ami együvé való.
Potápi Árpád János a nemzeti összetartozás napjához kötődően a Bács-Kiskun megyei Csátalján tegnap tartott megemlékezésen azt mondta: nehéz megfogalmazni az 1920. június 4-én történteket. Talán nem is léteznek szavak, amelyekkel kifejezhető mindaz a fájdalom és igazságtalanság, amelyet ez az esemény a magyar nemzetnek jelentett, és azóta is jelent. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Versek a pelenkázóasztal felett (Beszélgetés Varró Dániel költővel)
A színházi világ egyre inkább Shakespeare újramagyarítójaként kezeli, miközben a magyar nyelvterület egyik legnépszerűbb költője. Varró Dániel verseit vitatják, hol túl gyerekesnek, hol túl felnőttesnek tartják – de többnyire imádják.
– Ritmus, zene, bravúros külsőségek vagy mély értelem, súlyos mondandó: ön melyik párton áll ebben a versalkotási vitában?
– Egy Mikszáth-anekdota szerint egy hölgyolvasó állítólag azt rótta fel neki, hogy amit Mikszáth úr ír, nem rázza meg az ember lelkét. Mikszáth erre azt válaszolta: drága hölgyem, állítottam én valaha, hogy az ön lelkét kívánom rázogatni? Nos, nekem sem célom, hogy lelkeket rázogassak, érthető, szerethető, humoros verseket akarok írni. Mindig megkapom, hogy a verseim nem túl mély értelműek. Kritikákban is kiemelték, hogy míves versek, meg hogy jó formaérzékkel rendelkezem, de a mai napig nem érzem, hogy nekem kellene megmondani a tutit, és nem is tartom, hogy a költészet erre való volna. Olvasóként is azokat a verseket szeretem, amelyeknek jó a zenéjük, imádom a csengő-bongó rímeket, elandalodom rajtuk. Ugyanakkor arra törekszem, hogy az engem érdeklő apró-cseprő dolgokat összehozzam a sajátos költői nyelvezettel, s a kettőnek különös, érdekes feszültségét érezzem. Valahogy így fest az én versideálom.
– Hogyan vélekedik arról az állításról, miszerint nincs gyerekeknek vagy felnőtteknek szóló vers, csak jó vagy rossz vers?
– Van igazság benne. Én sokáig nem foglalkoztam azzal, kinek szól, amit írok. Az első kötetemről, a Bögre azúrról sok kritika megjelent, egyesek szerint annyira gyerekes, hogy általa én vagyok a posztinfantilizmus előfutára. Na jó, mondtam, legyen így, ehhez képest a gyerekeknek szánt, Túl a Maszat-hegyen című kötetem viszont azt kapta, hogy túlságosan felnőttes, és hogy legfeljebb a vájt fülű sznob óvodásokat tekinthetem célközönségnek. Mindent összevetve, nem figyeltem én túlságosan erre a dologra, s miközben felnőtt verseim túl gyerekesek, a gyerekverseim pedig túl felnőttesek, magam is csodálkoztam, hogy ennyire megtalálták a közönségüket.
– Mennyiben változtatott a hangsúlyokon, hogy közben három kisfiú apukája lett? – A gyerekeim megszületése óta kétségtelenül alakult némiképp a dolog, hiszen próbálok nekik célzottan is írni. Persze nem biztos, hogy ez a jobbik változat, azoknak a költőknek, akiket gyerekként és felnőttként is a legjobban szerettem – Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Tamkó Sirató Károly –, egyiküknek sem volt gyerekük. Ez arról árulkodik, hogy nem annyira szülőnek kell lenni, mint inkább gyerekekhez közel álló lelkületű, „világnézetű” embernek.
– Ezek szerint inkább visszahúzó erőt jelent a saját gyerek, nem pedig plusz inspirációs forrást?
– A gyerek iránti elfogultság lehetetlenné teszi a szükséges távolságtartást, ez nem elhanyagolható „veszély”. Mert bizony olvastam olyan verset nagyon jó költőtől is, amely beleragad abba, hogy a gyerekük milyen jót mondott, mennyire aranyos dolgot művelt. De elvonatkoztatni sem lehet a helyzettől. Amikor a fiamat először a kezembe adták, nagyon sírt, nekem meg fogalmam sem volt, hogyan kell megnyugtatni egy egynapos csecsemőt. Nem jutott eszembe más, elkezdtem neki mondani a Párizsban járt az ősz című Ady-verset, szegénykémnek ez volt élete első versélménye. Viszont abbahagyta a sírást, kerekre nyílt szemekkel várta a folytatást, én meg megtapasztalhattam, micsoda praktikus haszna tud lenni a versnek. Ezen felbuzdulva gyerekmondókákat kezdtem keresni, de egyrészt alig találtam, másrészt csak olyanokat, mint a „Hátamon a zsákom, zsákomban a mákom”. Nekem, Budapesten született és sokáig ott élő embernek, apukának viszont sosem volt zsákomban mákom, meg a komámasszony sem kérte soha a szekeremet, ezért aztán magam kezdtem írni mondókákat. Kitartóan mondogattam a saját fejlesztésű altatómondókát, mire egyszer csak elaludt a kisfiam, és én azt hatalmas sikerként éltem meg. De született mondóka öltöztetéshez, evéshez is – hasonlóan praktikus eredményekkel. Nem biztos, hogy ezek irodalmi remekek, de a három mondókás kötetem megjelenése után sok szülő visszajelzett, hogy az ő gyerekük esetében is nagyon jól működnek.
– Sikerült már megfogalmaznia – saját forrásból, gyerekeiből vagy egyéb példákból kiindulva –, hogy hol, milyen módon ragadhat meg egy gyereket a nyelv, az irodalom? – Fogalmam sincs. Azt tapasztaltam, hogy a kicsik – félévestől hét-nyolcévesekig – ösztönösen nagyon fogékonyak a nyelvre, a jó ritmusú dolgokra, még ha nem is értik őket. Nagyon aranyos verseket is írnak, aztán kamaszodás elejétől legtöbben kezdenek megpróbálni megfelelni az elvárásoknak, sokkal kínosabb, modorosabb dolgokat produkálnak. De változatlanul sokan verselnek, mindig is mélyen gyökerező késztetés ez az emberben, elsősorban a heves érzések kifejezésére. – De hogyan került Rómeó és Júlia a gyerekversek közé? Azon túl, persze, hogy magyar–angol szakon diplomázott...
– Teljesen véletlenül csöppentem a színházi világba. Nagyjából az első könyvem megjelenésével azonos időben kaptam egy fordítói felkérést egy meglehetősen költői nyelvezetű darab, a Kés a tyúkban című kortárs mű kapcsán, amihez angolul tudó és lehetőleg költő embert kerestek. Az idősebb, nevesebb költők vagy nem értek rá, vagy nem tetszett nekik a darab, minden bizonnyal amolyan vészmegoldásként jutottam eszébe az előadás dramaturgjának, aki egyben a könyveimet megjelentető kiadó igazgatója is. Szóval minden színházi előélet nélkül készítettem az első fordításomat, az előadás nagyon jól sikerült, még díjat is kaptam érte. Azóta színházi emberként kezelnek, és szépen kaptam megbízásokat. Eleinte nagyon sok kortárs darabot fordítottam, közöttük sok botránydarabot is, amely amúgy tőlem elég messze álló műfaj, ezért aztán nagyon örültem, amikor Shakespeare-t is fordíthattam.
– Milyen volt a Shakespeare-rel való fordítói találkozás?
– Nagyon nehéz őt fordítani, a legnagyobb küzdelemre az ad okot, hogy Shakespeare-t sokan és a legnagyobbak fordították magyarra. A színház részéről ugyanakkor természetes igény, hogy minél frissebb szöveggel dolgozzon, s ha egy modernebb felfogású előadás készül, ahhoz tényleg nem passzol egy 150 évvel ezelőtti nyelviséggel fordított szöveg. Az általam fordított második Shakespeare-darab Lear újra címen Lear király volt, amelyet Vörösmarty óta nem nagyon magyarított senki. Csodálatos költői erejű szöveg, de hát mégiscsak évszázadokkal ezelőtt írták, olyan szavakkal, mondatszerkesztéssel, amelyek ma nagyon nehézkesnek hatnak. – A klasszikus „Ó Rómeó, mért vagy te Rómeó!” hogyan hangzik Varró Dániel változatában?
– Jaj, Rómeó, mért vagy te Rómeó! – ez az én fordítói leleményem, és meg is tudom indokolni. Az „ó” szép, hagyományos költői sóhajtás, amelyet nagyon szeretek, de viszonylag ritkán használjuk, a 13–14 évesek között – mint Rómeó és Júlia is – pedig még kevesebben. Amúgy az erkélyjelenetet élveztem a leginkább. Shakespeare-ben ugyanis az a csodálatos, hogy miközben szereplői drámai jambusokban beszélnek, abszolút átjön, hogy ők szerelmes fiatalok bájos, aranyos gesztusokkal. A „jaj” pedig szerintem sokkal inkább illik ebbe a képbe, ami elsősorban nem rácsodálkozásról, hanem elkeseredésről, kétségbeesésről szól.
– Verseinek tekintélyes részét viszont a pelenkázóasztal fölé hajolva mondják fogékony csecsemőknek. Szereti viszonthallani azokat?
– Ahhoz a költészethez, amit én szeretek, hozzátartozik, hogy elmondják. Ha csendben olvasunk egy verset, sok minden elvész belőle. Imádom a régi felvételeket, amelyeken költők adják elő a verseiket, Babits az egyik kedvencem, amint nagyon furán, szinte énekelve mondja saját költeményeit. Megkockáztatom: sokkal hatásosabb, mint egy Latinovits-előadás. A szerző ugyanis pontosan oda teszi a hangsúlyokat, ahová eredetileg szánta, és ez többet ad, mint egy bármilyen jó színészi alakítás.
– Prózáról szó sem esik: csak nincsenek haragban egymással?
– Roppant ingoványos terepnek tartom. A Maszat-hegyet eredetileg prózában terveztem, de előbb túl Lázár Ervin-esre sikerült, aztán túl jellegtelenre, úgyhogy feladtam. Bevallom, olvasni is inkább verset szeretek, ami nem rímel, az nekem már nem annyira barátságos. Ha egy kiállításmegnyitóra invitálnak, akkor is rímes prózában, makámában írom meg a köszöntőmet, szükségem van ezekre a kapaszkodókra.
Varró Dániel
Költő, Budapesten született 1977. szeptember 11-én, első verseit 12 éves korában (1989) írta. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett, az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt. Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban. Hét önálló kötete jelent meg – Bögre azúr, Túl a Maszat-hegyen, Szívdesszert, Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött, Nem, nem, hanem, Akinek a kedve dacos –, több (elsősorban gyerekeknek szóló) kötet társszerzője. Műfordítói tevékenysége egyre sokrétűbb, drámafordításait és egyéb (önálló vagy másokkal közösen írt) színházi munkáit több magyarországi színház műsorára tűzte. 2005 óta a Szépírók Társaságának, 2008 óta pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének a tagja. Legfontosabb kitüntetései: Bródy Sándor-díj, különdíj (1999); Az Országos Színházi Találkozó különdíja a Kés a tyúkban fordításáért (2000); Petőfi-díj (2003); Az Év Gyermekkönyve díj (2004); József Attila-díj (2005); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2007); Színikritikusok díja – Legjobb új magyar dráma (2008/2009); Győri Könyvszalon, alkotói díj (2011). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ballagás a Csiky Gergely Főgimnáziumban
Az iskola nemcsak tanít, nevel is
Május 26-án felvirradt a nagy nap a Csiky Gergely Főgimnázium 77 végzős diákja számára. A feldíszített osztálytermekben reggel 8 órakor elkezdődött az utolsó osztályfőnöki óra, majd 9 óra után a négy osztály – három elméleti (matematika–informatika és természettudományok – intenzív angol nyelv, turizmus, valamint közgazdaság szak) és egy szakiskolai (autómechanika) – emelkedett hangulatban kivonult az udvarra, hogy kezdetét vegye az évzáró ünnepély.
„Vagy mi vagyunk túl kevesen, vagy az udvar túl nagy” – így kezdte beszédét Pellegrini Miklós megyei helyettes főtanfelügyelő, és valóban, évről évre egyre nagyobbnak tűnik az iskola udvara még úgy is, hogy a ballagáson azért jelen vannak nemcsak a végzősök, hanem szülők, rokonok, barátok, ismerősök, hozzátartozók is.
A meghívottak közt helyet foglalt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Pellegrini Miklós, Arad megye helyettes főtanfelügyelője, Szabó Mihály városi tanácsos, Király Árpád főesperes, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője. Jelen volt még az ünnepségen Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, valamint Tóthpál Renáta aligazgató és Bíró Emese, az iskola szülőbizottságának elnöke.
„Mindannyian jók vagyunk valamiben, és arra kellene törekedjünk, hogy ezt a valamit megtaláljuk, kiműveljük és ennek segítségével érjük el életcélunk. A tanárok kötelessége az, hogy segítsenek nektek ebben a keresésben, és ezzel együtt elindítani benneteket az úton. (…) Ami igazán számít az az, hogy belőletek boldog, elégedett felnőttek váljanak, és hogy egykor majd úgy gyertek vissza ebbe az iskolába, hogy itt valamikor megtaláltátok a lehetőséget. Ha ez így lesz, akkor mi, tanárok teljesítettük a kötelességünket” – hangzottak el Muntean Tibor igazgató szavai.
Király András államtitkár a diákokhoz intézett beszédében kihangsúlyozta, hogy az iskolát kijárni nagyon fontos dolog, szinte elengedhetetlen. Ugyanakkor ő is, akárcsak Bognár Levente vagy Faragó Péter az Arad megyei magyar közösség fontosságát, összetartását emelte ki.
„Évről évre itt ülnek az asztalnál az aradi magyar közösségnek azok a képviselői, akik tettek és tesznek azért, hogy itt az oktatás folyamatos és jó minőségű legyen. (…) Kedves végzősök, tudnotok kell, hogy az iskola mindig visszavárja egykori diákjait, meghallgatja a panaszokat, a dicsekvést is, és mindig van egy-két jó szava a végzősökhöz” – zárta beszédét az államtitkár.
„Azt hiszem, hogy bátran és büszkén nézhettek bele a tükörbe, hiszen jeles tanulói voltatok az iskolának. Kívánom, hogy életetekben sok-sok ilyen ünnepi pillanat legyen még, és ahogyan az előttem szólók már elmondták: várunk vissza ebbe az iskolába akár egykori diákként, szülőként, vagy akár tanárként” – ezekkel a szavakkal fordult a végzősökhöz Pellegrini Miklós.
A XI. osztályosok nevében Zsámbok Emese köszönt el a végzősöktől, ezt követően a ballagók nevében Ilona Judit XII. A osztályos tanuló gondolatait Józsa Tamás XII. A osztályos tanuló tolmácsolta, majd Czank Vivien ballagó diák József Attila Születésnapodra című versével búcsúzott.
A hagyományos kulcsátadás és szalagkötés után az osztályfőnökök kiosztották a legeredményesebb, legszorgosabb végzősöknek járó díjakat, kitüntetéseket, dicséreteket.
Király András jóvoltából minden díjazott egy Arad halad című kötettel, valamint az RMDSZ felajánlásával egy Arany János-kötettel gazdagodott. A végzősök jutalmazását – a felajánlott díjak kivételével – a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta.
A négy éven át kimagasló teljesítményt nyújtó, évfolyamelső végzős diákokat WIESER Tibor-díjjal jutalmazta az Alma Mater Alapítvány: Ilona Judit (XII. A) és Boldizsár Bettina (XII. C) voltak idén a legjobbak közt a legjobbak.
Az informatika terén kimagasló diákok – Csomós Roland és Szilasi Róbert – Erdélyi Károly-díjban részesültek.
Az anyanyelv terén nyújtott eredményes tevékenységeket az idén is Böszörményi-díjjal jutalmazták. A Csiky-Csuky diáklap leköszönő szerkesztőinek – Ilona Juditnak és Siska Szabó Lehelnek – a díjat átadta Bege Magdolna és Rudolf Ágnes magyartanár. Ugyancsak Böszörményi-díjban részesültek az iskola honlapjának leköszönő szerkesztői – szám szerint nyolc végzős diák.
Dr. Vekov Károly, az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke most is felajánlott egy díjat annak a diáknak, aki kiemelkedő eredményeket ért el történelemversenyeken is, ezt Siska Szabó Lehel vehette át.
Az iskolai szép eredményeken kívül a végzős diákok még sok szép – iskolán kívüli tevékenységeken, tantárgyversenyeken elért – eredménnyel büszkélkedhetnek, ezeket különdíjjal jutalmazták a szaktanárok.
A hagyományos ballagási ünnepély végén a végzős osztályok egy-egy dallal búcsúztak az iskolától, a közösségtől. Mintegy záró momentumként Király Árpád főesperes áldását adta a ballagókra, majd a közösen elmondott Miatyánk után lufi eregetéssel vettek búcsút iskolájuktól a végzősök.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Nyugalom, na persze!
A legaprólékosabb részletesség, a zseniális „kisszereplők”, a finom gesztus- és képismétlések, a tragédia és humor, a lent és fent erős kontrasztja tetszett a leginkább a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A nyugalom című előadásában (rendező: Radu Afrim), amelyet hétfő este Kolozsváron is bemutattak.
Még most is pironkodom miatta, de nem tudott nem eszembe jutni a szentségtörő banalitás: órákig tarthat csak magának a díszletnek a felállítása, majd függöny legördültével az összepakolása – olyan aprólékossággal megtervezett A nyugalombeli otthon elképesztő méreteket öltő rendetlensége. A konyhakredenc fiókjai nem csak úgy vannak, üresen, na jó, esetleg egy élére hajtogatott törlőkendő lapul az egyikben, mert éppen kellékként van rá szükség egy-két jelenetben, nem, itt minden tömve van, fiókok, polcok, és rengeteg bútor – már első pillantásra minden ez, csak nem nyugalom. És ez még csak a kezdet.
Nem nyugalom az sem, hogy néha tíznél is többen vannak a nagyszínpadra berendezett stúdiószínpadon, és senki sem csak úgy mellékesen tölti ott a helyet, mindenki mozog, mond, jelen van. Ez az az előadás, amit jobb lett volna az utolsó sorból nézni, hiszen csak úgy kellett kapkodni a fejem, hogy éppen mi zajlik a színpad másik felében, és egész biztosan még így is lemaradtam pár dologról.
Berekméri Katalin Jordán Évaként úgy váltogatja az alteregóit, hogy elhisszük róla, hangját szétbagózott, görbehátú vén matróna, amikor két mozdulatból váratlanul teljes átalakuláson megy keresztül, és bizisten meg is nő legalább félméterrel, hogy a nézőtér diszkréten felhördül bele. Aztán még oda-vissza elműveli ezt néhányszor.
Galló Ernő úgy játszik le több jelenetet méteres magasságú fogyatékos kisnagyfiúként, hogy egyszer sem „lóg ki az emberláb”. Biluska Annamária a vagány Jolika, aki hosszasan meséli letűnt ifjúsága páratlan szerelmi történetét, és csak kicsit zsörtölődik a locsoló társasággal, amikor izomgyúrt kétméteres plakátnővel érkeznek húsvétkor a kétszer háromméteres kocsmába. A kanári kétméteres férfiember, kalitkában lakik, pedig a kalitka a szokásos méretű darab. Sok a zene, ének, hangtorna – jól illenek az éppen zajló jelenetekhez. Megannyi apró jelzés, trükk, fogás, mozdulat, beszédmód teszi a kisebb szerepeket naggyá, lényegessé, sokszor felejthetetlenné.
Az évezred rendezői szívesen nyúlnak a modern technikai eszközökhöz, itt is hatalmas képernyők nyílnak a szekrényajtók mögött, a kivetített képkockákkal ráerősítenek a színpadi noir hangulatra. Mégis a képernyőről áradó fekete-fehér fénnyel mintha cseppet szabadulhatnánk B. Fülöp Erzsébet, a szakma és a társadalom számkivetettje, az önmagát négy fal közé száműzött egykori sikeres színésznő, a gyermekét megtagadó anya kreálta pokoli hangulatból, akinek lelke és tudata is meghasad, és annyira megteremti a megvilágosodás pillanataival kevert őrület minden rettenetét, hogy az a percnyi pixelkép olyan, akár a nyitott ablakon beáramló levegő. Erre még a „tisztító” víz sem képes, amiből oly sok van a színtéren, de ahogy haladunk a történetben, egyre piszkosabb, belekerül és előkerül belőle mindenféle, palackposta, hányás, feladott életek. Andor (Bányai Kelemen Barna) szétmarcangolódik világában: az önfeláldozó fiú az anyja iránti szeretet, a tehetetlenség béklyójában vergődik, az otthonból lett börtön rabja, de Eszteré (Kiss Bora) is, akivel szenvedélyesen megélt szerelmükben valahogy mintha mindig kergetőznének egymással, csak nagyritkán vannak egyazon hullámhosszon, közben még az alkotás kínjai-kételyei is gyötrik.
A nyugalom Bartis Attila azonos című regénye, annak színpadi változata, és a szintén Bartis Attila Anyám, Kleopátra című színdarabjának ötvözéséből született. A színház honlapján ezt írják a 18 éven felülieknek ajánlott előadásról: „Az előadás – cenzúra nélkül kezelve a regény nyelvezetét – a marosvásárhelyi származású szerző által teremtett világ szereplőit vonultatja fel. Az irodalmilag igen értékes realista szöveg tipikusan afrimi hangulatban a misztikumnak, az efemer létezés groteszkségének, az emberi kapcsolatok törékenységének ad helyet. Az előadásnak nem célja a tabudöntögetés; érzelmileg kívánja megérinteni nézőjét: érzelmeket, erotikát, humort, zenét, szövevényes cselekményt, valamint anya-fiú, nő-férfi kapcsolatokat mutat be a szétesés, a szexualitás viszonylatában. Az érzelmileg felforgató előadás a nézői értelmezést, gondolkodást provokálja.”
Bár azt megtanultam magamról, hogy ilyen sok meztelen hátsót – ha mégoly csinos is... – inkább nem szeretek ilyen közelségből látni, sem a macskajaj biológiai folyamatait ilyen életszerűen, mindez kétségtelenül megteszi a hatását, az érzelmi hullámvasút nagyon megvan. A szerelem, a szeretet, a magány, gyötrődés, elmegyógyintézet, élet, halál, mind-mind olyan nyomasztó, hogy a felemás végkifejlet már szinte felszabadít. És a provokáció is bejött, aznap, másnap, azóta is.
A majdnem három óra szünet nélkül a stúdiós széken nagyon hosszú tud lenni. Mégis bármikor újra megnézném. Kár, hogy csak egyszer adták elő Kolozsváron. Akinek Marosvásárhelyen van útja, ki ne hagyja.
Bartis Attila: A nyugalom, rendező: Radu Afrim, díszlet: Adrian Damian, jelmez: Márton Erika. Szereposztás: Andor: Bányai Kelemen Barna; Anya: B. Fülöp Erzsébet; Eszter: Kiss Bora; Jordán Éva: Berekméri Katalin; Rebeka: Nagy Dorottya; Jolika: Biluska Annamária. További szereplők: Bartha László Zsolt, Galló Ernő, Ruszuly Ervin, Varga Balázs, Huszár Gábor, Kölcze Kata, Nagy Péter.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Elballagtak a Ghibu-líceum magyar „álmodói”
„Az álmoknak ránk van szükségük: az álmodókra” – olvashattuk a Donát negyedi Onisifor Ghibu Elméleti Líceum magyar tagozatának ballagásán, a Törökvágási Református Templomban megtartott ünnepély során, miközben a kivetítőn képsorokban elevenedtek meg tizenhét ballagó magyar fiatal emlékei. – Egyre inkább megfeledkezünk az Alkotóról, aki ezt a világot teremtette, igazgatja. Imádkozzatok Istenhez, legyen állandó kapcsolatotok Vele, hogy életetek ne váljon reménytelenné. Terveitek megvalósulása tőletek függ, de kérjétek Isten áldását, amikor nincs veletek a szülői védelem, tanári szeretet. Magatokkal viszitek azt, amit itt kaptatok: a templomban és az iskolában, a családban és az osztályközösségben. Vigyétek magatokkal az emlékeket és a tudást – vélekedett igehirdetésében Bibza Gábor református lelkipásztor, esperes.
– Habár a mai nap lezárja életetek egy szakaszát, a bezáruló ajtótól nem kell megijedni, hanem meg kell látni a feltáruló lehetőségeket. Ne feledjétek: minden nap valami nagyszerű kezdődik. Remélem, hogy az itt eltöltött évek, a tudás, az élmények sokasága, tanáraitok embersége, szeretete, elegendő éltető erőt adott nektek a mindennapos helytállásához. Váljatok sikeres és hasznos emberekké, különböztessétek meg a jót a rossztól, legyetek hűek önmagatokhoz, bízzatok önmagatokban – búcsúztatta a ballagókat Irsai Mónika igazgató-helyettes.
Király Csilla ballagó diák szavalata és a maturanduszok éneke után Kozma Edit 11.-es tanuló búcsúbeszédében kifejtette: „az élet főnixmadár, ami önerőből születik újra. Tizenkét év megszokása most megszakad, de motivációval teli felnőttekké váltatok”. Péntek Hunor 11.-es diák szavalata után Jobb Alexandra 12.-es diák búcsúzott el az iskolától, köszönetet mondva tanároknak, szülőknek.
– A mai nap a maga feszültségével és rohanásával majd csak évek múlva válik értékessé, amikor a szertartások emlékezetes pillanatokká válnak – magyarázta Győri Karola osztályfőnök, élménydús életet kívánva volt diákjainak.
Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos alelnöke Ady Endre versét idézve arra buzdította a maturanduszokat, hogy legyenek igazságosak, becsületesek, küzdjenek kitartóan és lelkük mindig legyen szabad.
A legjobb tanulmányi előmenetelt az alábbiak érték el: I. díj Király Csilla; II. díj Debreczeni Dóra; III. díj Jobb Alexandra és Petean Marius – tájékoztatott Győri Karola osztályfőnök. A különdíjak kiosztása után Irsai Mónika igazgató-helyettes adta át a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ajándékát, Arany születésének 200. évfordulója alkalmával egy Toldi-díszkiadással gazdagodtak a fiatalok.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Átalakult nyilvánosság, kétéltű userek és újságíró bloggerek
Konferencia a felhasználók és a hagyományos média viszonyáról
A felhasználók által készített tartalmak és a média viszonyáról, kölcsönhatásairól szervezett konferenciát május 24-én, szerdán a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a BBTE Újságírás Intézete. A Media vs. User Generated Content című konferencián délelőtt négy meghívott tartott előadást ebben a témában, a YouTube-on kialakult új nyilvánosságról, a Facebook fogyasztókra gyakorolt hatásáról, hírversenyről, illetve a blog és újságírás viszonyáról, egymás mellett éléséről. A konferenciát délután kerekasztal-beszélgetés zárta, amely során erdélyi magyar újságírók, szerkesztők, főszerkesztők értekeztek arról, mit tesz a közösségi média, illetve a felhasználó a hagyományos médiával.
Az elmúlt években a kiváltságok bizonyos formáinak elvesztése miatt elégedetlenek a hagyományos (főleg írott) sajtóban szocializálódott újságírók: már nem csak ők a különböző forrásokból származó információk szinte kizárólagos birtokosai, már nem csupán ők szűrik meg, elemzik, s továbbítják a politikai, gazdasági és szociális jellegű híreket. A tömegtájékoztatási palettán már régen megjelentek az alternatív információs csatornák, mi több, jól „befészkelték” magukat a köztudatba. De ezáltal a szakavatott szem által végzett szelekció, az információ ellenőrzése, a források felkutatása és védelme vajon nem sérül-e? Hogyan lehet monetizálni, azaz pénzzé változtatni az új tömegtájékoztatási megnyilvánulási formákat? A kérdésre Glózer Rita, a Pécsi Tudományegyetem szakembere kereste a választ.
Elmondta: az új médiumokkal játszadozó, vagy azokat mondhatni professzionális módon használó fiataloknak nincs intézményi háttere, nem rendelkeznek újságírói szakképzéssel, előttük viszont megnyílt az „új nyilvános színtér”, amelyen keresztül továbbítani tudják különböző formában és formátumban megalkotott hang- és videó-anyagjaikat. Ezek természetesen távol állnak a Habermas által megfogalmazott paradigmáktól, ugyanis nem feltétlenül komoly, közérdekű témákat boncolgatnak, hanem elsősorban személyes jellegűek. Az új médiumokban nem feltétlenül a racionális vita, a deduktív és induktív logika, az elemzés a primér faktor, az új nyilvános színtéren eluralkodnak az indulatok, az érzelmek, megszegik az évtizedekig normának számító szabályokat.
– Bizonyos értelemben hanyatlás tapasztalható. Jelenleg olyan személyek nyilvánulnak meg, olyan témák kerülnek terítékre, amelyeknek eddig nem volt helye. Tulajdonképpen a média demokratizálódásáról beszélünk – fogalmazott a szakember.
Hozzátette: az amatőr média előállítói rendszerint függetlenek, nincs intézményi hátterük, mondhatnánk, hogy nincsenek kitéve az öncenzúrának, mi több, az intézmény részéről sem fogalmazódnak meg igények, elvárások. Az általa tanulmányozott kimutatások szerint a magyarországi tinik egyre sűrűbben néznek különböző képsorokat a YouTube videómegosztó csatornán: a statisztikák alapján elmondható, hogy ez a tevékenység az utóbbi években egyre népszerűbb lett. Míg néhány éve a harmadik leggyakoribb internetes tevékenység volt, tavaly Magyarországon például a második helyre kúszta fel magát a YouTube használata.
– Egyre gyakoribb és népszerűbb a paródia, de legalább annyira elterjedtek a különböző életstílusokat bemutató médiatartalmak, legyen az gasztronómiai, divattal vagy szépségtechnikákkal kapcsolatos platform. Azaz: mit ettem, mit vásároltam, mi van a táskámban, hogyan öltözöm – jegyezte meg Glózer Rita.
Tudatta: a videóblogot működtető fiatalok alkalomadtán igen jelentős bevételre tesznek szert. A médiatartalommal kapcsolatos különböző mértékű jövedelem mellett online áruházakban pólókat, bögréket, golyóstollakat árulnak. A termékelhelyezés bevett szokás, de a felhasználók ezt rendszerint érzékelik, elvetik.
Demény Péter író, újságíró, Nemes Z. Márió költő egyik legutóbbi interjúját idézte, aki elmondta: mobilja már testrészévé vált, a Facebook a létezés egyik meghatározó eleme, amit ha elvesznek, az lassan olyan, mintha levágnák a kezed. Demény szerint ma már nem emberek, hanem számítógépek, kütyük közötti viszonyokról kell beszélnünk.
Rendszertani osztályozásában egyéltűekre és kétéltűekre osztotta a mai társadalmat. Bevallotta, amikor az iskolában tanult a kétéltűekről, azt hitte, ezek mind a két közegben tudnak élni, később világosították fel: az állatnak mind a két közegben kell élnie, másképp elpusztul. Egy kétéltű állat olyan, mint a mai társadalom egy része: online és offline közegben is kell élnie, másképp nem tud megmaradni. A kétéltű még tudatos felhasználó, a Facebookon szembeáramló adatok közül próbál szelektálni, küzd a lassúságért, kacérkodik a kilépéssel, viszont soha nem lépne ki, „a user generál, miközben generálva is van”.
Ám Demény szerint léteznek egyéltűek is, akiknek gondolkodásuk bináris, nem olvasnak mást csak a netet, és az ott található információkat mind elhiszik. Az egyéltű user csak generálva van, elfogadja az új közösségi médiás világrendet, meg sem gondolja, talán létezik-e más. Az egyéltű médiafogyasztására a sebesség jellemző, ellenőrizetlen, nem válogat, ugyanolyan hírértekkel bír, ha valaki kutyát vett, meghalt egy nap háromszor ugyanaz a világsztár vagy a HVG egy elemző cikke.
Botházi Mária, a BBTE egyetemi oktatója előadásában az erdélyi magyar hírportálok 2017 januárjánák tíz legnépszerűbb cikkéről készült elemzését mutatta be. A négy legnagyobb erdélyi hírportál – Transindex, Maszol, Székelyhon és a Főtér – elemzésekor az oktató a kattintásokat mérte, a témákat, stílust, címet és leadet vizsgálta.
Médiafogyasztás az erdélyi magyar online térben: van-e értelme a hírversenynek? című előadásában Botházi meg is válaszolta a címben megfogalmazott kérdést: szerinte nincs értelme az erdélyi magyar hírportálok esetén a hírversenynek, sokkal fontosabb az egyedi hangnem, önálló stílusjegy, illetve a téma.
A beszélgetés során Cseke Péter kiemelte, a Facebook mint tényező fontos a magas olvasószám generálásában. Egy cikk népszerűsége függ a Facebook-lájkoktól, a poszt szövegétől, illetve a kommentek számától is. A kommenteknek nagy szerepe van egy cikk népszerűségében, több olvasó tér vissza egy-egy Facebook-poszthoz, portálon található cikkhez, a kommentek miatt. Makkay József elmondta, miután bevezették a regisztrációhoz kötött kommentelést, megszüntetve így az anonim hozzászólás lehetőségét a weboldalaikon, a hozzászólok 70-80 százalékát elvesztették.
Cseke Péter és Balázsi-Pál Előd is igénybe vette már a Facebook reklámozási lehetőségeit, hogy egy-egy cikket promováljanak a közösségi médiában. A Maszol-nak ezzel az a célja, hogy a minőségi tartalmakat megerősítse. Azt is figyelembe veszik a cikkek kiválasztásánál, hogy olyan tartalom legyen, ami olvasottságot generál. A Transindex is minden esetben saját anyagot hirdet, viszont ők játszadoztak már azzal a lehetőséggel is, hogy meghatározott célcsoportnak reklámozzanak. Ám hiába a sok lájk, ezek nem konvertálhatóak bevétellé, így a sajtótermékek továbbra sem tudják magukat fenntartani a piacról.
Újvári Ildikó elmondta, a Szabadság saját magával fut versenyt, megpróbálja a szerkesztőség a szabadsag.ro weboldalt hírportálként működtetni. Mindezt úgy, hogy ne rontsa a nyomtatott újságot, de visszacsalja az olvasót a weboldalra. Elkülönítik a kettőt, a szerkesztőség megpróbálja párhuzamosan fenntartani őket.
Az újságírók abban megegyeztek: az olvasók már a közösségi média megjelenése előtt befolyásolták a hagyományos média működését, az olvasók által készített tartalmakat már régebb is felhasználták, az olvasó mint hírforrás már régóta bevált technika az újságírásban.
– A user generated content mindig is létezett, csak a közeg változott meg, amelyben működik. A felhasználóknak gyakran könnyebb tartalmat előállítani, mint az újságíróknak – mondta el a Transindex főszerkesztője. A romániai tüntetéseket hozták fel példának, elmondva: míg egy televízió kivonul egy eseményre, hogy azt élőben közvetítse, időigényes. Ez alatt az idő alatt a felhasználók már rég közvetítik a történéseket, de a Facebookon. A média szerepe ebben az, hogy egybefoglalja a felhasználók által készített tartalmakat, háttérinformációkkal lássa el.
A hitelesség kérdése is felmerült a beszélgetés során, kiben bíznak meg a felhasználók, kit tekintenek szakértőnek az olvasók, kiről hiszik, hogy hozzá tud érdemben szólni egy adott témához. A felhasználók manapság jobban bíznak az emberekben, mint a sajtóban, a közösségi médiában ismerősről ismerősre terjednek a tartalmak, így a felhasználó hitelesebbnek tart egy ismerős által megosztott tartalmat, mint egy cikket, ami a sajtóban jelent meg. A sajtó hitelességének csökkenéséhez hozzájárul a számos propagandacsatorna megjelenése, vagy a blogok elterjedése, amelyek magukat alaptalanul sajtóterméknek képzelik, így egyértelmű reakció az olvasó részéről, hogy az ismerősben, rokonban jobban bízik, mint a sajtóban.
Az idősebb korosztályra jellemző, azt hiszi el, amit látott a tv-ben, olvasott az újságban és hallott a rádióban, a fiatalok körében elterjedt jelenség, hogy azt hiszik el, amit olvastak az interneten. Ám nem minden valós, ami az interneten terjed.
A konferencia során kiderült, a felhasználók a közösségi média megjelenése előtt is hatást gyakoroltak a média működésére, az általuk készített tartalmakat már azelőtt felhasználták a sajtóban. A közeg, amelyben a felhasználók által készített tartalmak terjednek, megváltozott, felgyorsult, az internet számos lehetőséget tárt fel, blogok, közösségi média, amelyek segítségével a felhasználók megoszthatják, szélesebb körben terjeszthetik saját tartalmaikat, véleményüket, meglátásaikat. Ám ezek nem feltétlenül hatnak negatívan a média működésére, egymás mellett is tudnak létezni, csak szelektálni kell.
A közösségi média megváltoztatta a sajtó működését, új teret hozott létre a médiatermékek terjedésére, új nyilvánosság látszik kialakulni. A médiatartalmakkal a felhasználók leggyakrabban a Facebookon kerülnek kapcsolatba, nem ők keresik a híreket, azok mennek szembe velük, jelennek meg a Facebook-hírfolyamban, akár hirdetés formájában. Viszont a Facebook-hírfolyam nem a hiteles forrásokból származó tartalmak gyűjtőmedencéje, számos, saját magát médiaterméknek, hírforrásnak vélő csatorna valótlan, ellenőrizetlen információkból összeállított tartalmai is ide kerülnek, macskás videókkal, kisbabás felvételekkel, tegnapi vacsorákról készített képekkel, szelfikkel együtt. A felhasználóknak tudatos „userekké” kell vállniuk, akik nem hisznek el, osztanak meg gyanús forrásból származó tartalmakat, tudatosságukkal, szelektálásukkal hozzájárulva az ellenőrzött információkból származó anyagok terjedéséhez.
– Arra a következtetésre jutottam, hogy az erdélyi magyar olvasó, ha ezeket az oldalakat nézi, eltérő kínálatot keres. A kolozsvári székhelyű portáloknál, hogyha az elemzett cikkeket nézzük, teljesen eltérőek voltak a legkattintottabb anyagok, tulajdonképpen a tematizáció, a hangvétel a meghatározó a sajtópalettán, illetve az, hogyan kerül az olvasó kapcsolatba a tartalommal – mondta el az előadása végén Botházi Mária.
Az egyetemi oktató elemzésében kitért arra is, hány egyedi látogatója van a különböző weboldalaknak (hány látogató keresi fel úgy a portált, hogy beírja a böngészőbe annak webcímét), illetve arra is, a látogatók hány százaléka érkezik közösségi oldalakról, főleg a Facebookról. A legnagyobb egyedi látogató aránya a Transindexnek volt januárban, a többi hírportál esetében az olvasók zöme, megközelítőleg 80 százaléka Facebookról érkezett a hírportálra.
Kecskés István magyarországi meghívott, újságíró, blogger Az újságíróból blogger – a sajátos törzsfejlődés címmel tartott előadást, amelyben azt taglalta, mi a különbség újságíró, újságírás és blogger, blogolás között. Kecskés szerint az újságírás egy szakma, míg a blog egy stílus, az újságíró tanul, a blogger csak regisztrál egy felületen, és már bloggernek is hívja magát. Szerinte a blog a véleménynyilvánítás színtere, a „blogger pedig mindenhez érthet, még ahhoz is, amihez nem”.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e az újságíróból blogger, Kecskés válasza az volt, hogy igen, az újságíró a blogon egy másik arcát mutathatja meg. Az előadó szerint a Facebook is lehet mikroblog, ha ő, Kecskés István, mint újságíró, és nem mint magánszemély oszt meg tartalmakat.
Szerinte az út visszafele is járható, lehet blogból is hírforrást faragni. Elmondta ez „egy bonyolult fejlődés, de szinte minden esetben a véleményműfaj alakul át”: a blogger a véleményírásból elrejti a véleményt, így alakulhat át hírré.
A blogok népszerűségének hátrányairól is beszélt a meghívott: számos blog beszáll a hírversenybe, míg rengeteg blogra ellenőrizetlen, hamis információk kerülnek fel, megtévesztve az olvasót. Elmondta, egyik legnagyobb magyarországi blogot egy autószerelő-műhelyben üzemeltetik, két olajcsere között töltenek fel valami tartalmat. Lájkvadásznak címkézte a blogok egy fajtáját, amelyek a bevételért mindent megtesznek. Hangzatos címekkel, becsapós tartalmakkal csalják oldalukra az olvasókat, a hamis informálással nem foglalkoznak, csak a klikkekért járó bevétellel.
Szabadság (Kolozsvár)

Változást szorgalmaz az oktatási miniszter, magával kezdené
Nem megfelelő a romániai oktatási infrastruktúra – jelentette ki Pavel Năstase. Az oktatási miniszter önmagával kezdené a változtatást.
„Minden reggel olvasom a sajtót, és mit látok? Egyik helyen felborult egy iskolabusz, a másik helyen leszakadt az osztályterem mennyezete... Próbálom ezeket a dolgokat orvosolni, de ez nagyrészt a helyi hatóságok feladata lenne. Ezek a mindennapi események bizonyítják, hogy nem megfelelő a román oktatási rendszer infrastruktúrája (...), nincsenek megfelelően felkészített pedagógusaink” - jelentette ki Pavel Năstase egy pénteki konferencián. Az Agerpres beszámolója szerint a tárcavezető kifejtette: az a célja, hogy normális körülményeket alakítson ki a romániai oktatásban, az átalakulásnak azonban az emberekkel kell kezdődnie.
„Ahhoz, hogy a rendszert megváltoztassuk, elsősorban mi magunk kell megváltozzunk. Amikor azt mondom, hogy mi, akkor mindenkire gondolok, a minisztertől az iskolai portásig” - fogalmazott Pavel Năstase, aki szerint idén a közoktatás az első számú prioritás. „Azt szeretném, hogy 2018-2019-ben jelenjen meg az összes tankönyv az VI-VIII. osztály számára, 2019-2020-ban pedig a IX-XII. osztály számára” - vázolta terveit a miniszter. Hozzátette, az is fontosnak tartja, hogy a pedagógusok visszanyerjék korábbi megbecsültségüket. „Tanárokban, gyerekekben egyaránt van tartalék. Oda kell figyelnünk nem csak a fogyatékkal élőkre, hanem azokra a tanulókra is, akik csúcsteljesítményre képesek” - intett a miniszter. A tárcavezető azután nyilatkozott, hogy csütörtökön egy bukaresti iskolában leszakadt a mennyezet. Krónika (Kolozsvár)

Nem tölti be alapvető szerepét, gyakran szócső a romániai sajtó
A romániai sajtó nem tölti be alapvető szerepét, gyakran válik bizonyos kereskedelmi és politikai érdekek szócsövévé, áthágva a pontos, kiegyensúlyozott és teljes körű tájékoztatás elvét - derül ki egy jelentésből.
A médiapluralizmusra leselkedő kockázatok az Európai Unióban és ezen kívül (MPM) című jelentés szerint - amelyet a Médiapluralizmusért és Sajtószabadságért Központ készített az Európai Unió támogatásával - a romániai médiapiacot a televíziók uralják. Az Agerpres által ismertetett jelentés arra is rámutat, hogy az utóbbi időben nőtt az internethasználat, a nyomtatott sajtó olvasottsága azonban folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, részesedése a médiapiac mindössze 13 százalékára tehető.
A gazdasági válság miatt drasztikusan visszaesett a reklámbevételektől nagymértékben függő újságok példányszáma, az előfizetésekből pedig igen korlátozott bevételre tesznek szert.
Egy olyan országban, ahol az embereknek nem szokásuk az olvasás, és nincs jártasságuk abban, hogy fizetni kell a hírekért, nehéz helyzetbe kerültek a nagy hagyománnyal bíró kiadványok is.
A jelentésben a médiapluralizmus és a sajtószabadság kockázati indexét négy fő tematika mentén vizsgálták: az alapvédettség, a piaci pluralizmus, a politikai függetlenség és a társadalmi befogadás. Minden tematikát mutatók írnak le, ezeket egy 0-tól 100%-ig terjedő skálán helyezik el. Alacsony kockázatot jelent a 0% és 33% közötti érték, közepest a 33% és 66% közötti, és magas kockázatot mutat a 66% és 100% közötti érték.
Ami az alapvédettséget illeti a romániai törvényi előírások „viszonylag biztos” keretet adnak, a kockázati index 34%. Ebben a kategóriában a kockázatot növelő tényező, hogy a vonatkozó előírásokat nem alkalmazzák következetesen. A jelentés szerint ezen problémák nagy részét a gazdasági-társadalmi körülmények és az állami intézmények strukturális problémái gerjesztik.
Ennek okai a jogszabályi keretre, a médiapiac rendellenességeire és az állami intézmények részrehajlására vezethetők vissza. A kategória mutatói közül háromnak a kockázati indexe 80% fölött van: a médiumok politikai ellenőrzése (88%), a kiadói függetlenség (81%) és a közmédiumok irányítása és finanszírozása (92%). Az összes közül ebben a kategóriában van a legtöbb magas kockázati értékű mutató. A társadalmi befogadás kockázati indexét 54%-ra becsülték. A társadalmi befogadás mutatói arra vonatkoznak, hogy milyen mértékben férnek hozzá a médiatermékekhez a különböző társadalmi csoportok. A kisebbségekre, illetve a nőkre vonatkozó index közepes (38%). A nemek közötti egyenlőtlenség jól érezhető a hírek tartalmában, valamint a közmédiumokban elfoglalt vezető tisztségek számát illetően is, ahol a nők erősen alulreprezentáltak (a hírszerkesztés az egyetlen olyan terület, ahol a nők száma meghaladja a férfiakét).
Magasabb kockázati indexet regisztráltak a fogyatékkal élőknek a médiatermékekhez való hozzáférését illetően (63%), mely területen a jogszabályi keretnek jelentős hiányosságai vannak, illetve a jelbeszéddel vagy a feliratozással való párhuzamos kommunikációt illetően. Az alacsony szintű digitális kompetenciák, valamint a korlátozott internet-hozzáférés okozza a médiakompetencia magas (81%) kockázati indexét.
A jelentés következtetései szerint a nehéz általános gazdasági helyzet közepette Romániában a toborzással, az alkalmazással és a munkahelyek stabilitásával kapcsolatos tényezők gondot jelentenek az újságírói szakmában.
Ezt felerősíti a kiadói függetlenséget szavatoló intézményes háttér hiánya, mind a főszerkesztők, mind az újságírók nagyobb csoportjai tekintetében. A létező etikai kódexek nem kötelező jellegűek, és a közmédia alkalmazottjait leszámítva az újságírók jelentős többsége nem tagja aktív szakmai szervezetnek vagy szakszervezetnek, amelyek általában gyengén képviseltetik magukat.
A jelentés készítői megállapítják, hogy a médiatulajdonosakat semmi sem kötelezi a kiadói függetlenség biztosítására, és nem vonatkoznak rájuk sajátos összeférhetetlenségi kritériumok sem.
Ez a tény tovább bátorítja a tulajdonosokat, hogy mögöttes céllal birtokoljanak médiumokat, amelyekkel különböző politikai, gazdasági előnyökhöz juthatnak - mutat rá a jelentés.
Az MPM a médiapluralizmusra leselkedő lehetséges kockázatok azonosítására kifejlesztett kutatási eszköz az Európai Unió országaiban. A jelentés, amelynek összeállítását az Európai Egyetemi Intézet Médiapluralizmusért és Sajtószabadságért Központja által felajánlott vissza nem térítendő támogatásából finanszírozták, az Európai Unió 28 országán kívül kiterjed Törökországra és Montenegróra is.
A kutatáshoz 2016 májusa és októbere között gyűjtötték az adatokat, egységes kérdőív alapján. Az eredményeket 2017. május 15-én tették közzé. Minden országban külön szakértői csoport gondoskodott a végeredmények pontosságáról. Krónika (Kolozsvár)