Egy újságíró szerint visszaéltek az igazságügy egykori titkosszolgálatának dossziéival
Az igazságügy-minisztérium alárendeltségébe tartozó egykori titkosszolgálat archívumát valakik lemásolták, és a dossziékat zsarolásra használhatják – állítja Dan Andronic újságíró.
Az igazságügyi tárca alárendeltségében működő egykori titkosszolgálat, a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumában történt állítólagos lopásokra vonatkozó minisztériumi jelentés, illetve maga az archívum titkosságának feloldását szorgalmazták igazságügyi vezetők és politikusok azt követően, hogy az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap állítása szerint a szolgálat archívumának egy részét lemásolták, illetve ellopták, és megtörténhet, hogy zsarolásra használták őket.
Cristina Tarcea, a legfelsőbb bíróság elnöke kedden leszögezte: az archívum titkosságát fel kell oldani, hogy eloszlassák a 15 éve meglévő gyanút. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) egyik tagja, Gabriela Baltag javaslatot tett arra, hogy hivatalos tájékoztatást kérjenek a SIPA archívumának helyzetéről. Dana Gârbovan, a Romániai Bírák Országos Egyesületének elnöke keményen fogalmazott: a SIPA-t az igazságügyi tárca „katonai titkosszolgálatának" nevezte, amelyben hemzsegtek a szekusok, és amelyen keresztül bírákat és ügyészeket zsaroltak. Hétfőn este Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva leszögezte: ha Tudorel Toader igazságügy-miniszter korrekt és jóhiszemű ember, akkor nyilvánosságra hozza a dossziélopás ügyében készült jelentést, ellenkező esetben közel nullára csökken az iránta érzett bizalma. A pártelnök kijelentette: tudomása van arról, hogy 2007-ben jelentés készült az incidensről, és első körben ezt a dokumentumot kellene nyilvánosságra hozni, ugyanakkor annak a lehetőségét is fölvetette, hogy idővel a teljes archívum tartalmát tárják a nyilvánosság elé.
„Az, hogy valakik zsarolásra használhatták fel ezeket az információkat, arra, hogy befolyásolják az igazságszolgáltatásban születő ítéleteket, a legocsmányabb dolgok közé tartozik, amelyek az elmúlt években Romániában történtek" – mondta Dragnea, hozzátéve, ezeket a dossziékat használhatták fel az utóbbi években a jelenlegi kormánypártok politikusai és sajtója szerint törvénytelenül összefonódott ügyészségi és titkosszolgálati szervek.
„Ha Romániában még ma is felhasználják ezeket az információkat az igazságszolgáltatás befolyásolására, és nem csak az igazságszolgáltatáséra, akkor sohasem gyógyulunk ki" – jelentette ki Dragnea, megoldást szorgalmazva a helyzetre. Az Evenimentul Zilei cikke szerint a SIPA archívumát – amelynek terjedelme 10 000 és 21 000 dosszié között lehet, köztük 3000 olyan, amely a bírákra vagy az ügyészekre vonatkozik – lemásolták, sőt egyes dokumentumokat elloptak, illetve megsemmisítettek.
A szolgálatot még 1991-ben alapították, kezdetben az Országos Börtönparancsnokság alárendeltségében működött, ám 1997-ben Valeriu Stoica akkori igazságügy-miniszter az igazságügyi tárca alárendeltségébe helyezte, hogy a bírák és ügyészek védelmét is ellássa. 2004-ben átnevezték Védelmi és Korrupcióellenes Főosztállyá, ekkoriban olyan információk jelentek meg, amely szerint a börtönökben többször is megsértették az emberi jogokat, és megpróbálták befolyásolni az igazságszolgáltatást. 2007-ben végül felszámolták. Az archívum sorsa azóta is bizonytalan, egyes információk szerint a börtönökben született jelentésektől a bírák és ügyészek korrupciós ügyeiig minden megtalálható benne. Egyes állítások szerint a 2001 előtti dokumentumokat elégették.
Dan Andronic, az Evenimetul Zilei újságírója szerint az archívumról akkor készültek másolatok, amikor Monica Macovei akkori igazságügy-miniszter megbízásából egy bizottság, amelynek Cristi Danileţ bíró és Paul Dumitru korrupcióellenes ügyész is tagja volt, leltárt készített róla. Macovei és Danileţ cáfolta az állításokat, utóbbi pedig feljelentést tett a legfőbb ügyészségen, amely átadta az ügyet a szervezett bűnözés elleni ügyészségnek (DIICOT), mivel államtitok is sérülhetett.
Tudorel Toader igazságügy-miniszter hétfőn közölte, az archívumot jelenleg az Országos Börtönparancsnokság felügyeli, arról pedig nincs tudomása, hogy valakik lemásolták volna. „Ha valaki valóban lemásolta, akkor felelnie kell" – mondta a tárcavezető. Adrian Ţuţuianu, a hírszerzést felügyelő parlamenti bizottság elnöke közölte: azt a tájékoztatást kapta, hogy a SRI-nek nem volt köze az archívumhoz.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Feloldják a volt igazságügyi hírszerzés archívumának titkosságát
A lehető legrövidebb időn belül feloldjuk a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumának titkosságát – közölte szerdán Tudorel Toader igazságügyi miniszter.
„A törvényes előírások betartásával, a lehető legrövidebb időn belül feloldom a SIPA-archívum titkosságát" – közölte Toader szerdán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) székhelyén. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kedden kérte az igazságügyi minisztériumtól, hogy hozza nyivánosságra azon bizottságok összetételét, amelyek a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumával foglalkoztak. Kérte továbbá annak közlését, hogy a bizottságok milyen intézkedéseket hoztak, pontosan mikor zárták le az archívumot, hozzáfért-e valaki utólag és hogyan történt a kezelése napjainkig.
Minderre két okból van szükség – írja a CSM az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményben. Egyrészt tisztázni kell a testület jelenlegi jogi helyzetét, másrészt fényt kell deríteni azon feltételezések megalapozottságára, melyek szerint különböző célokra használták fel a SIPA-archívumban őrzött információkat.
Mint arról beszámoltunk, Dan Andronic újságíró azt állítja, az igazságügy-minisztérium alárendeltségébe tartozó egykori titkosszolgálat archívumát valakik lemásolták, és a dossziékat zsarolásra használhatják. Egyes információk szerint a börtönökben született jelentésektől a bírák és ügyészek korrupciós ügyeiig minden megtalálható a dokumentumokban. Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn a botrány kapcsán leszögezte: ha Tudorel Toader igazságügy-miniszter korrekt és jóhiszemű ember, akkor nyilvánosságra hozza az állítólagos dossziélopás ügyében készült jelentést, ellenkező esetben közel nullára csökken az iránta érzett bizalma. Krónika (Kolozsvár)

Történelmi huszártúra a határon át
Mintegy hetven éve nem lépték át a határt lovasok és szekerek Érkenéz és Bagamér között. Szombaton megtörtént ez a történelmi esemény, amikor huszár hagyományőrzők érkeztek a időszakos határátkelőn át Érsemjénbe.
A Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Egyesület hatodik éve szervez Létavértesen úgynevezett huszárokosítókat (továbbképzéseket), melyen rendszeresen részt vesznek megyénkbeli hagyományőrzők is. Az idei összejövetel másként alakult mint az eddigiek, hiszen a februárban megnyitott Érkenéz-Bagamér határátkelőn a huszárok ellátogattak Érsemjénbe is szombaton délben. A program szombaton kora reggel kezdődött, amikor Létavértesen, Csontos Jánosnak, a hajdú-bihariak vezetőjének tanyáján gyülekeztek, majd Bagamérra indult a négy szekér (egyenként 10-12 utassal), és a 12 lovas, ahol megkoszorúzták az első világháborús emlékművet. Onnan vették az irányt a határátkelő felé, ahol romániai idő szerint nem sokkal dél előtt tűntek fel. A továbbra is csak szombatonként nyitott átkelőnél a februárban látott módszer szerint, a határ vonalán egy-egy határrendészeti kisbusznál végezték az ügyintézést a két ország határőrei. A szekereket autós polgárőrök, a lovasokat lovasrendőrök kísérték a határig, nem mintha bármi rendbontásra lehetett volna számítani, sőt, hangos nótaszó szólt a gránicon át, míg megtörtént a viszonylag rövid ügyintézés.
Történelmi esemény
A határátlépés után Csontos János, a debreceni egyesület elnöke huszárosan “jelentette” Balazsi József semjéni polgármesternek, hogy a hagyományőrzők megérkeztek és engedélyt kért a község területén továbbhaladni. Az engedélyt természetesen megkapták, a menet továbbra is énekszóval haladt tovább, de előtte jópár fotó készült, főként a székelyföldieknek jelentett élményt huszárként fotózkodni az “Államhatár” táblánál. A semjéni kultúrházhoz némi késéssel érkeztek, de máris felsorakoztak a szoborparkban, ahol a Balazsi József köszöntésére visszhangozva jött a válasz: ”Jó napot huszárok! – Erőt, tisztességet!” Ezután a polgármester mondott rövid beszédet, melyben történelminek nevezte az eseményt, tekintettel arra, hogy huszárok eddig még nem érkeztek ebből az irányból a községbe, továbbá 1945 óta szekerek nem közlekedtek Bagamér és Érkenéz között! Örömtelinek nevezte azt is, hogy a hagyományőrzők ellátogattak elődjük, Fráter Lóránd nótáskapitány szülőhelyére. Kedvező egybeesés volt, hogy egy busznyi nagykanizsai diák, akik – mint megtudtuk – a Határtalanul program keretében lépték át a határt, útban belső Erdély felé, épp ebben az órában álltak meg Érsemjénben. Hozzájuk szólt először Csontos János, arra kérve őket: fotózzanak bátran, és felvételeiket osszák a közösségi oldalon, hírét keltve ezáltal is a huszártúrának, a hagyományőrzők határtalan együttműködésének. (A diákok persze addig is szorgosan fotóztak, videóztak.)
Felajánlás szoborra
A továbbiakban bemutatta a diószegi, szentegyházi, zetelaki, székelyudvarhelyi, szovátai, szentjobbi, marosvásárhelyi és hajdú-bihari huszárokat, akik ’48-as, kiegyezés után és első világháborús korhű huszárgúnyákat viseltek. Csontos János egy felajánlást is tett: az egyesület nevében 100 ezer forintnyi hozzájárulást ígért, hogy szobrot állíthassanak Kazinczy Lajos (a nyelvújító Kazinczy Ferenc fia) ’48-as vértanúnak, a szabadságharc kitörésének 170. évfordulóján, vagyis jövőre. Balazsi József köszönettel vette a felajánlást, megjegyezve: számon fogja kérni kellő időben, ugyanakkor már most meghívta a huszárokat a majdani szoboravatóra. A huszárok ezt követően megkoszorúzták Csiha Kálmán püspök, Fráter Lóránd és Kazinczy Ferenc szobrát, majd Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, lovas szakember szavalta el Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versét. A Himnusz és a Székelyhimnusz éneklése után a huszárok Fráter Lóránd szobra köré sorakoztak, hogy elénekeljék elődjük szerzeményét: Akkor szép a huszár, ha felül a lovára…
Ebéd, nótázás
A nótáskapitány nevét viselő kultúrházba vonult ezután a sokadalom, ahol az Ezüstpertje néptánccsoport mutatott be nem csak tapssal, de ahol lehetett nótaénekléssel kísért műsort, majd ebéd következett, a házigazdák mintegy 100 személyre terítettek. A nótázás továbbra sem maradt el, ám rövidesen asztalt kellett bontani, hiszen egyrészt vissza kellett jutni a határon, mielőtt jövő szombatig újra lezárják azt, másrészt még további program várta a huszárokat: Álmosdon kopjafát avattak egy elhunyt hagyományőrző bajtársuk emlékére, ellátogattak a helyi Kölcsey-emlékházba, a vacsorát Kokadon tervezték elfogyasztani, majd a Létavértesen töltött éjszaka után vasárnap délelőtt ugyanott istentiszteleten vettek részt. Bár a romániai program néhány órája alatt végig lógott az eső lába, az égi csatornák a visszainduláskor eredtek meg, ám a “huszárdiplomácia” békés ügyvivőit ez nem rettentette el, ahogyan az illik is a lovas elődök mai utódaihoz.
Rencz Csaba / erdon.ro

A rázós Európa
Mi szólunk hozzád, Európa! Kinek és melyik korban mennyire engedte és engedi a megélhetési politizálás a tényszerű fölsorakoztatást, az igazmondást? Kiskésekkel boncolgatják, jobbára csak érintgetik életterünk, megélhetési felületünk. Így, ahogy mondom: felület. Mert úgy haladunk, hogy lassan fél lábon fogjuk kerülgetni a Soros-ügynököket meg a derűs, vigyorgó beözönlőket. Történészek taglalják, boncolgatják, hogy Európa földrajzi fogalom-e vagy „csak” történelmi. Én azt mondom, ha így haladunk, nem lesz történelmi fogalom Európa, mert tilos lesz kimondani a nevét is. Nagyon nagy baj, hogy a földrajzi Európában már több helyen is égtek le iszlám templomok, imaházak. Hiszen ez ok is lehet. Ez is lehet ok a robbantgatásaikra, nemi erőszakra, gyilkolásokra. És a magunk földrajzi életteréről beszélünk ma még.
Fejtegetjük sokszor, hogy Európa kultúrájának alapja a keresztény hit. Sok-sok igazság van benne. Ám nem hiszek abban, hogy térdeket, fejeket hajtva, a beözönlő idegenek lábait keresztény szeretettel mosogatva megússzuk templomaink, házaink, palotáink és életünk, családunk lerontását. Hozzád szólok, Európa! Hiába magyarázzák iszlámfi idegenvezetők, hogy Európa sosem volt egységes.
No, ez igazán jellemző az emberi fajra mindenütt. De kérdezzük meg azt is, miért nem egységes Ázsia a saját nyomorúságában, az olajmilliárdosok uralma alatt? Nem, mert a dollár milliárdok megfizetik az életet, s meg a háborút is. Európánkat az ideiglenesség listájára tették a pénzhatalmi láthatatlan emberek. Noha Lantos Tamás zsidó származású gazdag amerikai Ceaușescu idején meglátogatta Romániát, és odavolt a jogegyenlőség láttán, könnyezett a nemzetiségi jogok bukaresti oltárain itt is, az amerikai sajtóban is – lám, mi kelt ki itt is, ott is a tojásokból! Hazabeszélek hazámból, Székelyföldről. Románia mérhetetlenül elmaradt a történelemben; alig van történelme. Ezért akár a mesében, be akart hozni mindent három nap alatt. El is jutott az Európai Unióig. De hogyan tovább?
És ez neked szól, áldott Európánk!
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem csak a "román", hanem minden romániai meghurcolt emléknapja lesz május 14.
„Elfogadhatatlan, hogy a kommunizmus ideje alatt, ártatlanul meghurcolt személyekről megemlékező törvénytervezet csak a románokra vonatkozzon. Az RMDSZ módosító javaslatban kérte a törvénytervezet szövegének az átírását, hiszen a kommunizmus ideje alatt nem csak románokat, hanem számos magyart és más nemzetiségűt zártak börtönökbe. Így, minden év május 14-én nem csak a románok, hanem minden meghurcolt előtt kell tisztelgünk” – fogalmazott Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. Kedden a képviselőház döntő házként fogadta el az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselőjének a módosítását, amely a PNL által kezdeményezett törvény-tervezetből szorította ki a nacionalista megfogalmazásokat. „A kommunizmus terrorral és megfélemlítéssel nyomta el az ellenállási próbálkozásokat, ennek eredményeként több százezren vesztették szabadságuk, akiket az ország különböző börtöneibe vetettek. Románia nem eshet nacionalista retorikába akkor, amikor a börtönökben és munkatáborokban meghurcolt személyekre emlékezik, hiszen ezeket a nehéz pillanatokat együtt éltük át, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiséghez tartoztunk” – hangsúlyozta Márton Árpád parlamenti képviselő. rmdsz tájékoztató; Transindex.ro

Végső búcsú Hegyi Istvántól
Holnap helyezik örök nyugalomra Csíkszeredában az életének 75. évében elhunyt Hegyi István nyugalmazott református lelkipásztort, aki 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet.
Hegyi István 1942-ben született Nagyenyeden. Az első négy osztályt Peteken végezte, majd a nagyenyedi kollégiumban folytatta tanulmányait. Az enyedi iskolát – ahová apja és nagyapja is járt – akkor sem hagyta ott, amikor édesapja református papként Székelyudvarhelyre került. A teológia elvégzése után 1965-ben Csíkszentmártonba került, ahol a szórványmissziót vezette a „római katolikus tengerben”, így egész Alcsíkot rábízták.
Erről egy korábbi interjúban így nyilatkozott a székelyföldi sajtónak: „Meglátogattam az embereket, érdeklődtem, jött-e még valaki a faluba, és így megszervezve lett kicsivel erősebb ez a szórványközpont. Amikor Alcsíkba kerültem, a tizenöt faluban 120 körül volt a reformátusok lélekszáma, mikor eljöttem, ez a szám 293 lélekre emelkedett.”
A hívek rendszeres felkeresését a csíkszeredai gyülekezetben is folytatta, miután 1986-ban a megyeszékhelyre került. Itt akkor a gyülekezet lélekszáma 860 volt. Nyugdíjazásának évében, 2009-ben 2260 lelkes gyülekezetet adott át. A csíkszeredai gyülekezet kérésére 1990-ben, amikor az imaház már szűknek bizonyult, templomépítésbe kezdtek. A várostól sok utánajárás után területet kaptak, majd elkezdődött a munka. A hívek adományaikkal nagyon sokat segítettek. A református templomot 2000-ben szentelték fel.
„Családom, feleségem, három gyermekem, öt testvérem, akik sohasem fékeztek, engedték, hogy lobogjak. Olyan voltam, mint a székely huszár, először cselekedtem, és utána gondolkodtam” – vallotta a magyar állami kitüntetés átvételekor. „Nem szoktam nagy szavakat mondani, hogy engem az Úr elhívott. Én jelentkeztem az Úr szőlőjébe munkásnak. Hogy milyen munkát végeztem? Azt majd az Úr el fogja mondani nekem, akkor, amikor szemtől szembe találkozom vele. Akkor megkapom a fizetséget is érte” – mondta el a már említett interjúban Hegyi István, akit 2017. május 18-án kísérnek utolsó útjára a csíkszeredai református templomból a Kalász-negyedi temetőbe. itthon.ma/erdelyorszag

A Pávaiak ősi fészkében állított emlékfát a Bolyai-felmenőknek
Sebtében már szinte összeszámolni sem lehet azokat az emlékműveket, emlékhelyeket, emléktáblákat és kopjafákat, amelyeket Bandi Árpád nyugalmazott tanár, a vásárhelyiek 92 éves, közkedvelt Árpád bácsija állított, vagy állításában oroszlánrészt vállalt.
A tanár úr megszállott kutatója a Bolyai családnak, a vásárhelyi kollégium egykori tanárának, Farkasnak és fiának, az Appendix megalkotójának, Jánosnak. Amiképpen János a semmiből egy új világot teremtett, azonképpen teremt igaz legendáriumot a két világhírű matematikus, apa és fia életéről, a felmenőik életének történésiből a vásárhelyi nyugalmazott matematikatanár. Hogy miként kezdődött, az már csaknem a történelem homályába vész.
A domáldi (mai Csatófalva) Bolyai-birtokon levő sírhely – Bolyai Farkas felesége, János édesanyja – egy dombtetőn áll. Kopjafa és kerítés jelöli a helyet, s mert a fa és az élet mulandó, ezt is fel kell újítani olykor. Erre vállalkozott pár éve Árpád bácsi, s lelkes gyerekekkel együtt felmászott a dombtetőre, amire még életük delén levő férfiak is csak ritkán vállalkoznának. Kijavították a léckerítést, festettek, meszeltek. Aztán a vásárhelyi katolikus temető kapujával szembeni, egykor János által lakott bérlakás falán lévő emléktábla elhelyezésénél működött közre. Később a Vársétányon, az egykori Bolyai János-ház helyén álló épület falára helyezett emléktábla is az ő törődését dícséri. A vásárhelyi református temetőben azonosított Bolyai János eredeti sírhelyénél is kopjafát állított lelkes adakozók, diákok, közmunkát vállaló Bolyai-rajongók segítségével. Nemrégiben a Sapientia EMTE épülete előtt állította fel János mellszobrát, körülötte pedig az anyai ági felmenők kopjafáit helyezte el. Napokkal ezelőtt a Kovászna megyei Zabola község Páva nevű falujában állított két kopjafát.
A nagy Pávai nevű elődők, István és Péter emlékére készült a két emlékoszlop. I. Pávai István, Pávai Vajna Krisztina szépnagyapja emlékére állítja ezt a kopjafát az Orbaiszéki Magyar Pedagógusok Szövetsége – áll az egyiken. A másik a törökverő Hunyadi korát idézi. Felirata: Pávai Vajna Péter 1442-ben Marosszentimrénél Hunyadi János csapatában a székelyek lovashadnagya. Emlékére állítja ezt a kopjafát az EMKE Maros Megyei Szervezete. A május 7-ei avatóünnepségen az árpád kori templom mellett felállított két kopjafánál ott volt Kilyén Ilka színművésznő, Maros megyei EMKE-elnök, a kézdivásárhelyi tanulók klubjának fúvószenekara, a Székely Mikó Kollégium tanulóinak küldöttsége is koszorúzott, s természetesen részt vettek az ünnepségen a helybeliek, az iskola tanulói.
Alig néhány nappal később, május 13-án, a marosvásárhelyi Vályi Gyula matematikai emlékverseny díjátadása előtt Bandi tanár úr a részt vevő gyerekeknek beszélt a Bolyai emlékhelyekről. Ezek után csak azt kívánhatjuk Árpád bácsinak, hogy még sokáig járja Erdélyországot, kutassa a Bolyai Farkas felmenőivel kapcsolatos emlékeket, s állítsa a kopjafákat valamennyiünk lelki gazdagodására.
Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

Bővül az árkosi tájmúzeum (Anyaországi pártfogók segédkeznek)
Kecskeméti önkéntesek dolgoznak immár második éve az árkosi tájmúzeum bővítésén. Egy korábbi erdélyi kirándulásról hazaúton döntöttek úgy, visszatérnek segíteni. Önerőből és támogatóik jóvoltából utaztak ismét Árkosra, ahol egy hétig vállalnak részt a tennivalókból, hogy a székelység múltját felidéző tárgyakat végül méltó-megfelelő körülmények közt láthassák az érdeklődők.
Falat építettek, téglát hordtak, villanyhálózatot szereltek, de az udvar szépítésén is dolgoztak tegnap a kecskemétiek, akik szombatig reggel nyolc órától délután négyig szorgoskodnak vállvetve a múzeumalapító Bálinth Zoltánnal. Nehéz őket felcsalogatni a pincéből, ottjártunkkor éppen a napot mintázó átjárót készítették, míg el nem fogyott a tégla, kötőanyag, meg sem álltak. Tavaly májusban jártak Háromszéken, akkor szegődött hozzájuk Zoltán „honismereti vezetőnek”, így kerültek kapcsolatba vele, s hazafelé tartva született meg a döntés: bekapcsolódnak a múzeumépítésbe, „mert van még tennivaló bőven” – idézte fel a kezdeteket Váradi Zoltán. Tavaly júliusban egy tizenegy fős csapat jött vissza Árkosra, akkor a tetőn, a belső falazatokon dolgoztak, a tartóoszlopok betonalapját öntötték ki. „Ezzel a munkával tudunk hozzájárulni a múzeumépítéshez, hogy látványos meg hasznos is legyen, ez az érték itt marad” – össszegzett a csapat vezetője.
A kétkezi munkán, anyagi támogatáson túl a hétfős csapat újabb tárgyakkal bővítette a tájmúzeum gazdag gyűjteményét – erről már a marosvásárhelyi születésű Bapcsán Dolores beszélt. Fontosnak tartja, hogy a fizikai munka legalább egy részétől mentesítsék Bálinth Zoltánt, így is támogatva a múzeumépítést. Tavalyi együttműködésüket színes, fényképes beszámolóban örökítették meg, amelyet különböző módon népszerűsítenek ismerőseik körében – a cél, hogy minél többen tudomást szerezzenek róla, felkeressék és ily módon támogassák az árkosi tájmúzeumot – mondják. Mosolyogva jegyezték meg: szerdán még a faluba látogató svéd turistacsoportot is sikerült becsalogatni a kapun, nekik is nagyon tetszett a gyűjtemény. „Meglepődtek, hogy Kecskemétről ide jöttünk segíteni, de otthon is csodálkoznak azon, hogy ilyen munkára vállalkoztunk. Van, akinek ez tetszik” – jegyezte meg Székely Sára. Nyugdíjasként csatlakozott a csoporthoz Korom Gábor, aki többször is megfordult már Erdélyben, Háromszéken. Ideje megengedi, így részt vállalt a teendőkben – mondja –, hogy az Árkoson összegyűjtött kultúrtörténeti és történelmi emlékek fennmaradjanak. Úgy fogalmazott, csak akkor van jövőnk, ha múltunkra is vigyázunk, „amíg vannak ilyen – a szó jó értelmében – megszállott emberek, mint Zoli, aki hajlandó időt, pénzt, fáradtságot nem kímélve arra, hogy tegyen, dolgozzon azért, hogy megőrizze ezeket az emlékeket”. Az unitárius vártemplom bástyájában továbbra is látható a múzeum gyűjteményének egy része, ott azonban már nincs lehetőség a bővítésre, ezért épült meg 2009-ben a kicsi ház (ahol most konyhai eszközök, iskolai és üvegtárgyak kaptak helyet), majd 2011-ben a csűr (a mezőgazdasági és famegmunkálási eszközök számára), a nagy ház pedig több éve készül – magyarázta tegnap lapunknak Bálinth Zoltán. Hét-nyolcezer tárgy nem fér el két teremben, gyűjteményében ugyanis nagyobb tárgyak is találhatók, ezeknek is megfelelő teret kell biztostani. Mint mondta, szeretné, ha a falu támogatná a munkában, és tudomásul venné, hogy rendelkezik egy múzeummal is. Lehetőleg ne teher legyen, amit nyújtanak, hanem valós segítség – erre törekszenek a lelkes kecskemétiek (a már említettek mellett Szabó Levente, Péczeli István, Horváth Ildikó), akik egy őszi koncertet is terveznek, amelynek bevételét a múzeum javára ajánlják fel. A Mikes Kelemen utcai portán pedig rengeteg a tennivaló, tegnap azzal búcsúztak, néhány évig még vissza kell járniuk Árkosra.
Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Cserefának füstje hozta ki könnyvemet…”
Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... – Néprajzi, művelődéstörténeti tanulmányok a moldvai magyarokról címmel és alcímmel jelent meg a Budapesten született, jelenleg a Gyimesekben élő Halász Péter nyugalmazott agrármérnök, néprajzkutató legújabb könyve 2015-ben a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság kiadásában.
A több mint 450 oldalas tanulmánykötet néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmaz a moldvai magyarokról. Halász Péter legújabb könyvét, a moldvai csángó magyar sors romlását ecsetelő kötetet kedd délután telt ház előtt mutatta be dr. Balázs Lajos néprajzkutató, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára a szerző jelenlétében. Halász Péter a moldvai magyarság kultúráját feltáró történeti és néprajzi kutatások egyik legmeghatározóbb tudósa, 1966-ban járt először Moldvában, s azóta is visszajár. Pár példával illusztrálta, hogy mi közük van a kézdivásárhelyieknek a moldvai magyarokhoz. Elmondta: itt, a Kantában járt iskolába a Forrófalván született Petrás Incze János minorita szerzetes, Klézse plébánosa, Domokos Pál Péter néprajzkutató, a csángók apostola innen nősült, itt tanított fiatal tanárként a Kantában 1933-ban, és itt él az utolsó gorzafalvi fazekas, néhai Aszalos Viktor unokája, Ionuţ Budău, aki tömbházlakásában fazekasműhelyt rendezett be. A könyvbemutatón csángó népdalokat énekelt a Csíkszeredában tanuló Kaszap Johanna pusztinai diáklány.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az értelemre és érzelmekre ható könyv
Történelem és legenda
A szaktanárok, meg saját tapasztalataim alapján állíthatom: nem mindenki, pláne, ha diák, szereti a történelmet, mint tantárgyat. Pedig hát, tartja a régi latin mondás, nem alaptalanul, hogy Historia est magistra vitae – A történelem az élet tanítómestere. Hallottam már ilyen megjegyzéseket: mit érdekel, hogy mi volt száz évekkel ezelőtt? Az ilyeneket mondókat azonban, szintén saját tapasztalat, a jelen se igen érdekli. Egy-egy történelmi témát tárgyaló előadásra azonban, Aradon legalábbis, (még mindig) megtelik egy terem, bár többnyire idősebb érdeklődőkkel.
A hétfői könyvbemutató, Olasz Angéla ny. történelemtanár Történelem és legenda c. kötetének szárnyrabocsátása valamelyes kivétel a hallgatóság korösszetételét illetően, a Csiky (ezúttal megtelt) dísztermének hátsó soraiban szép számmal ültek fiatalok is – bizonyára a könyv szerzőjének tanítványai. S mi lehet egy tanár munkájának szebb elismerése, mint hogy a volt tanítványok, immár kötelezettség nélkül, eljönnek egy ilyen rendezvényre?
A bemutatót a kötetet kiadó Kölcsey Egyesület elnöke, Berecz Gábor nyitotta meg, majd a házigazda Csiky Főgimnázium igazgatója, dr. Muntean Tibor történelemtanár felhívta a figyelmet, hogy a könyvborítón miért szerepel Korvin Mátyás bevonulása Bécs városába (arra a korszakra emlékeztet, amikor Magyarország akár egy más pályára is állhatott volna); a könyv címére (Történelem és legenda) utalva elmondta, mennyire összefügg e két fogalom, még akkor is, ha ellentétesként hangzana (a történelem és legenda egymást kiegészítve létezik, ezekkel határozzák meg magukat a nemzetek). Beszélgetett a szerzővel arról, hogy mennyire „tudományos” ez a munka, megjegyezve, hogy a tudományos munka egyik legfőbb értéke, hogy az általa feltárt tényeken túl mindenki által megközelíthető formában, nyelven van megírva.
A szerző ezt követően ismertette kötetét, amely a két bevezetőn kívül 13, általa tartott előadást tartalmaz – többek között Szent László királyról, Hunyadi Mátyásról és koráról, Dózsa Györgyről, a nagy erdélyi fejedelemről, Bethlen Gáborról, az ágyúöntő Gábor Áronról, gr. Andrássy Gyula miniszterelnökről, a történész Márki Sándorról (talán van, aki nem tudja: róla akarták eredetileg elnevezni a mai Csiky főgimnáziumot), az aradi szülött Jávor Pálról, Kós Károlyról stb., s nem felejtett el köszönetet mondani mindazoknak, akik önzetlen munkájukkal hozzájárultak a könyv megjelenéséhez.
Olasz Angéla a magyar történelem iránt érdeklődőkhöz szól, a nagyközönséghez, amelynek nincs alkalma, lehetősége, ideje hosszú, esetleg nehézkes tudományos nyelven megírt szövegek elolvasásához: hozzáférhető formában, a történelem tényeit olykor legendákkal fűszerezve állítja az olvasó elé a magyar történelem, kultúra néhány jelentős alakját. Fölöttébb hasznos és üdítő olvasmány minden korosztálynak.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Nagykorúsodását ünnepelte az Új Ezredév református gyülekezet
„Nyújtani szeretnénk valamit a bánsági magyarságnak”
A vasárnapi ünnepi istentisztelet keretében 18. születésnapját ünnepelte a temesvári Új Ezredév református gyülekezet, amely 1999 március 29-én jött létre Gazda István kinevezett lelkipásztor vezetésével. Gazda Istvánt Tőkés László akkori királyhágó-melléki püspök küldte Temesvárra, azzal a feladattal, hogy a Gyárvárosban felépítse az új templomot és a református központot.
Az istentisztelet során Gazda István lelkipásztor hálát adott az Úrnak azért, hogy segített gyakorlatilag a semmiből létrehozni az új temesvári gyülekezetet, amely vállalta a templomépítés nemes, de küzdelmes folyamatának végigvitelét. „Az Új Ezredév Református Központot nem csak a gyülekezetnek építjük, ha megvalósul, általa nyújtani szeretnénk valamit a bánsági, a temesvári magyarságnak” – mondta Gazda István, aki hálát adott azért, hogy a 18 év alatt az Úr, mint egykoron a kis Mózest, „kosarában hordozta és megtartotta a gyülekezetet”. Az istentisztelet után a lelkipásztor vetített képes összeállítással elevenítette fel a 18 esztendő legfontosabb eseményeit, amelyekről a Nyugati Jelen olvasóinak nyilatkozott az alábbiakban.
– Az első mérföldkő a születésnapunk, 1999. március 29., akkor jött létre a presbitérium, akkor alakult meg a gyülekezet. Március 31-én főgondnokot választottunk, áprilisban megtörtént a vagyonelosztás, megkaptuk a romos imaházunkat és az üres telket, ahová építhetjük a templomot. 1999. november 3-án volt az első kapavágás, annak az épületnek az alapját kezdtük ásni, amely leghamarább fölépült EU-s pénzből és már használatban van.
– Ebben az időszakban hol tartották az istentiszteleteket?
– Az első években kijavítottuk és emberi tartózkodásra alkalmas térré alakítottuk át az imaházat, ezt is jelentős eseménynek könyvelem el, akárcsak a gyülekezet összeállását. Eleinte 3-4 ember kínlódta végig az istentiszteleteket, a dohos imaházban nem lehetett lélegzeni a salétromos, egészségtelen levegő miatt. Állandóan tákoltuk a régi gyárvárosi imaházat, de 2004–2005-ig befejeztük ezt a munkát. 2009 lett a következő mérföldkő a gyülekezet életében, amikor sikerült birtokba venni az E épületet, amely pirosban elkészült. A magyar kormány támogatásából, az amerikai magyarok és a hívek adományaiból épült fel ez az épület, ahol istentiszteleti helyszín és iroda létesítésére nyílt lehetőség. A Kút című folyóiratunk minden számában közöltük az adakozók névsorát.
– Milyen forrásokból sikerült folytatni a templomépítést?
– A templomépítés terén a következő mérföldkő 2012 augusztusa, akkor tudtuk meg, hogy pályázatot nyertünk az EU-nál. 2013 októberében kezdtük el az F épület fölépítését uniós forrásokból, és egy év múlva fejeztük be. A következő mérföldkő 2016 decembere, amikor nagyobb összegű támogatásban részesültünk. A tavalyi év végén gyakorlatilag minden összeállt, bejött a megígért nagy összeg a magyar kormánytól, megérkezett az újabb uniós pályázat győzelmének híre és egy ígéret egy másik összegre, ami március folyamán meg is érkezett. A tanácsnál az év végén megszavazták a telek kibővítését újabb 250 négyzetméterrel. Végül fogunk élni az új törvény adta lehetőséggel is, hogy a koncesszióba adott telkek saját tulajdonba adhatók. Ezt is el kell intéznünk, ha már koncesszióba van a telek, legyen a tulajdonjog is a miénk. 2017 márciusában kezdtük el a munkálatokat a Magyar Klub befejezésére, amelyek most is folynak. Innen kezdve folyamatosan folyik a munka egészen a Református Központ befejezéséig!
– A templomépítés mellett ez alatt a 18 év alatt folyamatosan épült, egymásra talált az Új Ezredév gyülekezet is.
– Az építkezéssel kapcsolatos mérföldkövek mellett lelki mérföldkövekről is beszélhetünk, ugyanis 2000-ben alakult meg a kórusunk Szabó Gabriella karnagy vezetésével. 1999 Pünkösdjén szerkesztettük meg a Kút című gyülekezeti lapunknak az első számát. Tíz évig évente 6 számot adtunk ki. Közben összeállt az Új Ezredév gyülekezet is, igazi közösséggé kovácsolódott össze!
– Tizennyolc év után, hogyan látja a gyülekezet és a templomépítés jövőjét?
– Ami jelenleg a tarsolyunkban van, az feljogosít az optimizmusra, hiszen megvan a fedezetünk az egész központ befejezésére. Optimista vagyok, ami a templom felépítését illeti és optimista vagyok a gyülekezet jövője tekintetében is. Többé-kevésbé megfigyelhető, hogy az építkezés mindig újabb embereket hozott a gyülekezetbe, de sajnos közben telnek az évek, és az idősebb generáció eltűnik. Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy elhunynak testvéreink vagy olyan állapotban vannak, hogy képtelenek templomba járni. Ők hiányoznak, de jönnek újak helyettük. Mindezért Istennek adok hálát, és övé a dicsőség!
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Jogai garantálását kéri az EU-tól hatvan millió őshonos kisebbségi
Vincze: nem veszünk el semmit a többség jogaiból
„A Minority SafePack kezdeményezéssel történelmet írtunk. Nyertünk, minden esélytelenségünk és a negatív jóslatok ellenére. Keményen megdolgoztunk ezért a győzelemért” – hangsúlyozta Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) 62-ik kolozsvári kongresszusának csütörtöki hivatalos megnyitóján elmondott beszédében, emlékeztetve arra, hogy pénteken hivatalosan is aláírják az első petíciókat a bonchidai Bánffy kastélyban. A rendezvényen elhangzó üdvözlő beszédekben a házigazdák élesen bírálták a román kormány kisebbségpolitikáját, de a felszólalók szóvá tették azt is, hogy az európai uniós intézmények sem kezelik kellőképpen az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét. Ugyan a szervezők meghívást intéztek az ország vezetőihez, ezek semmilyen formában „nem tisztelték meg” a kongresszust. A román kormány részéről csupán az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkári rangú, tatár nemzetiségű vezetője vett részt. Emil Boc kolozsvári polgármester is csupán angol nyelven írt levelében üzent a kongresszus résztvevőinek.
Távol maradtak a román országvezetők a kongresszustól
Alig ötven kilométerre Tordától, amelynek katolikus templomában 1568-ban tartott ülésén a Magyar Országgyűlés Európában először iktatta törvénybe a vallásszabadságot, tegnap reggel az üdvözlő beszédekkel hivatalosan is elkezdődtek az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) 62. Kolozsvári kongresszusának munkálatai.
„Az európai kisebbségek legnagyobb ernyőszervezetének azért is esett a választása Erdélyre, hogy ezzel fejezze ki elismerését az RMDSZ-nek az utóbbi hét évben vállalt kezdeményező szerepéért, amelynek legfontosabb eredménye a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés” – mondta megnyitó beszédében a FUEN elnöke, Vincze Loránt, hozzáfűzve: a FUEN helyszínválasztása azt is jelzi, hogy a szervezet fokozottan figyel Közép- és Kelet-Európára.
Felhívta a figyelmet, a régió valamennyi nemzetének a beígért egyenlőség és autonómia majdnem 100 évvel az Erdélynek Romániával való egyesülését kimondó Nyilatkozat elfogadása után sem vált még valósággá, ezért az erdélyi magyarok azt szeretnék, ha elismernék őket államalkotó nemzetnek, kollektív jogaik és autonómiájuk lenne.
Vincze Loránt hangsúlyozta: a Minority SafePack kezdeményezéssel történelmet írtunk. „Nyertünk, minden esélytelenségünk és a negatív jóslatok ellenére. Keményen megdolgoztunk ezért a győzelemért” – hangsúlyozta a FUEN elnöke, emlékeztetve: pénteken hivatalosan is aláírják az első petíciókat a bonchidai Bánffy kastélyban.
„Szeretném világossá tenni, hogy kezdeményezésünk nem irányul senki ellen, nem vesz el semmit az államoktól, a többség jogaiból. Éppen ellenkezőleg, igyekszik forrásokat irányítani a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatására. Mi csak annyit szeretnénk elérni, a kisebbségi jogokat ismerjék el emberi jogoknak, legyen esélyegyenlőség, különösen az anyanyelvhasználat terén” – fejtette ki. A kisebbségek védelmét nem lehet belpolitikai ügynek tekinteni, a nemzeti közösségek jogait az Európai Uniónak (EU) kell garantálnia – mondta.
Vincze Loránt bírálta Romániát, amiért modellértékűnek próbálja beállítani a hazai kisebbségvédelmet, de ugyanakkor elzárkózik a párbeszédtől a közösségi jogok kérdésében.
„Soha nem tagadtuk, hogy az elmúlt 27 évben Románia fontos lépéseket tett a kisebbségi anyanyelvhasználatot lehetővé tevő egyéni jogok biztosítása terén, de az is igaz, hogy ezeket a lépéseket gyakran külső nyomásra tette” – szögezte le.
Úgy vélte: a román állam hozzáállása, mellyel elutasítja a magyar közösség vágyait, idejétmúlt hozzáállás. Szerinte Romániának a jövő felé kellene tekintenie és arra törekednie, hogy valóban nyitott, a megbékélést pártoló országgá váljon. Hozzátette: közeledik a modern román állam megalakulásának 100. évfordulója, amely lehetőséget teremthet a gondolkodásbeli megújulásra, a társadalom igazi értékeinek megerősítésére.
Emlékeztett arra, hogy meghívást küldtek ugyan a kongresszusra a román államfőnek, miniszterelnöknek, külügyminiszternek és az európai ügyekért felelős miniszternek, de egyikük sem tett eleget ennek.
Kelemen: Ma szinte semmi sincs rendben
Üdvözlő beszédében Kelemen Hunor kiemelte: a román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy a kisebbségi kérdést megoldották, az modellértékű lehetne bárki számára.
„Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben. A modellértékűnek nevezett Romániában, amint azt a most kezdődő kongresszus is hűen igazolja, egyetlen román hatalmi ág képviselője sem tett eleget a meghívásunknak. A román elnök nem küldött üzenetet, a román külügyminisztérium és a román kormány úgyszintén. Ettől persze még fontosak vagyunk számukra: odafigyelésüket, ránk irányuló perzselő tekintetüket szinte a bőrünkön érezzük. A román diplomácia minden követ megmozgatott, hogy ezt a rendezvényt minimalizálják” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen kifejtette: az EU nem mradhat képmutató, ugyanis a mi ügyünk is van annyira fontos, mint az, hogy a fogyasztásra szánt sertés vagy csirket mennyire emberséges módon kerül terítékre.
A FUEN kongresszusa szerinte azt üzeni a többségi társadalmaknak, hogy párbeszédre, nyitottságra, közös tervezésre van szükség, hogy az őshonos kisebbségek nem akarnak semmit sem elvenni a többségtől, de asszimilálódni sincs szándékukban.
„Közösen kell megtalálnunk azokat az intézményes politikai és jogi kereteket, amelyek lehetővé teszik, minden egyes őshonos nyelvi, etnikai és vallási kisebbség szabadon dönthessen arról, hogy miként őrzi meg az örökségét és hogyan tudja azt továbbadni” –vélekedett.
„Amióta elindítottuk a MSPI polgári kezdeményezést, ismét fontossá váltunk a román diplomácia számára. Állandóan rossz hírünket keltik, valótlan dolgokat állítanak rólunk és szándékainkról. Ezt úgy is mondhatnám, hogy hazudnak” – hangsúlyozta. Hozzátette: úgy állítják be, mintha a MSPI szándéka az etnikai szeparatizmus volna, a magyar közösség pedig arra törekedne, hogy veszélybe sodorja Románia területi integritását. „Az igazság az, hogy törekvéseinket Románia határain belül képzeljük el, és kizárólag a parlamenti politizálás eszközeit használjuk” – mondta.
Felhívta a figyelmet: nemrég egy román államtitkár azt a valótlanságot állította, hogy a kolozsvári kongresszusra előkészített FUEN-dokumentumok és - határozattervezetek a területi autonómiára irányulnak. Kelemen Hunor szerint az igazság az, hogy nem készült ilyen határozat, de nem látná annak problémáját, ha készült is volna. Határozott meggyőződése az, hogy Románia többnemzetiségű állam, a romániai magyar közösség pedig csakis azt kéri, ami kijár neki: tartsák be az 1918-ban tett ígéreteket, hogy államalkotó tényezőként ismerjék el a magyar embereket.
Emlékeztetett: Bukarest a kilencvenes évek végétől tett is néhány, akkor határozottnak tűnő lépést a kisebbségek irányába, de a NATO, majd a 2007-es uniós csatlakozás után jól érzékelhetően elkezdődött egy visszarendeződési folyamat.
„Nincs ellenőrzési mechanizmus, nincs szankció. Közben olyan eszközöket vezettek be a megszerzett jogok megnyirbálására, a politikai és közéleti vezetők megfélemlítésére, amelyeknek az ellenszerét nehezen találjuk. A korrupció elleni harc jó ürügy, hogy személyeket és intézményeket tiporjanak el” – vélte Kelemen Hunor.
Kolozsvár polgármestere, Románia volt miniszterelnöke „ma nem ért rá eljönni”, levelet küldött: ez megismétli és részletezi azt az üzenetet, amelyet az egyik volt külügyminiszter szajkózott néhány évvel ezelőtt itt, Kolozsváron, amikor megünnepelte azt a tényt, hogy Románia aláírta a kisebbségi keretegyezményt – emlékeztetett.
„Az ünnepnek volt két aprócska szépséghibája. Az egyik, hogy a kisebbségeket nem hívták meg az ünnepre. A másik szépséghiba meg az, hogy a volt miniszter elfelejtette mondani, a keretegyezményt azóta sem alkalmazzák” – sérelmezte az RMDSZ elnöke.
A polgármester levelében azt állítja, hogy a magyar közösség jól van, Kelemen Hunor azonban ezt cáfolta.
„De bizakodóak vagyunk, mert azt látjuk, hogy 27 év után a FUEN kongresszus előtti napokban Kolozsvár egyik bejáratánál többnyelvű helységnévtáblák jelentek meg. Nem önszántából helyezte ki, hanem bírósági ítélet kötelezte az önkormányzatot, hogy tegye ki a többnyelvű táblákat” – szögezte le.
Összegzésként kiemelte: a 60 milliós őshonos kisebbség Nagy-Britannia kiválását követően az EU negyedik legnagyobb államát alkothatná.
A FUEN kongresszus társzervezőjeként Biró Zsolt, az MPP elnöke elmondta: Románia uniós csatlakozása óta nem tartja be vállalásait, és másodrangú állampolgárokként kezeli a kisebbségeket. Helyben topogás, visszafejlődés zajlik, Románia kettős mércét alkalmaz a kisebbségekkel szemben – vélekedett. Amint megszűnik az európai nyomás a kisebbségi jogérvényesítésre vonatkozóan, teljesen leáll a folyamat, ezért is fontos, hogy a FUEN-kongresszus Erdélyben zajlik. „ Ha elutasítjuk a többsebességes Európát, el kell utasítanunk a kettős mércét is!” – fogalmazott Biró Zsolt.
Muszáj sikeresnek lennie a kezdeményezésnek
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesének levelét Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese olvasta fel. Ebben a politikus leszögezi: bizonyos tagállamokban egyáltalán nem rendezték megnyugtatóan a kisebbségek és a többség együttélését, ez a menatalitás z EU intézményeiben is fellelhető. Mint ilyen, jelzésértékűnek tartja a kongresszus helyszínét, hiszen Kolozsvár a Romániában élő magyarok fővárosának tekinthető sok értelemben, ez a közösség pedig számos megoldatlan problémával küzd. Hogyan tekinthetne értékként egy állam a területén élő nemzeti kisebbségekre, ha nem tiszteli annak nyelvét, szimbólumait és szokásait, ha a közösség képviselőinek állásfoglalása és az ezt alátámasztó tények ellenére azt állítja: ez a kérdés megoldott- tette fel a kérdést Semjén levelében, hozzáfúzve: éppen ezért azt gondolja, itt az ideje annak, hogy a nemzeti kisebbségek problémáit európai szinten is megtárgyalják.
Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar kormány nevében köszöntötte a FUEN kongresszust. Elmondta: Kolozsvár szimbolikus jelleggel bír az esemény számára, hiszen mindamellett, hogy egy multikulturális városról beszélünk, a magyar történelem számtalan fontos eseménye kötődik a városhoz. Üdvözölte a többnyelvű kolozsvári várostáblák kihelyezését és nehezményezte, hogy ez a folyamat hosszas bírósági tárgyalások eredményeként válhatott valóra.
Emlékeztett arra, hogy Magyarország számos nemzetközi fórumon elvszerűen áll ki a kisebbségi és kisebbségeket megillető jogokért. Igéretet tett arra, hogy Magyarország és minden magyar nemzetrész ki fogja venni részét a polgári kezdeményezés érvényesítéséhez szükséges 1 millió aláírás begyűjtésében. Mint fogalmazott, 60 millió emberről beszélünk Európában, és joggal várjuk el, ne csak az alapszerződéseiben deklarálja értékként az unió a kisebbségek sokszínűségét, hanem olyan uniós szintű szabályozást alkosson, amely nem csak védelmet, de kedvező körülményeket teremt kultúránk megőrzésére.
Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott meggyőződésének adott hangot, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság teljes mellszélességgel ki fog állni a Minority SafePack kezdeményezés mellett. „Azt a sokszínűséget, amellyel Európa rendelkezik, meg kell őrizni. „A FUEN a kisebbségek lelkiismeretét jelenti Európában” – fejtette ki. Hozzátette: különbséget kell tenni az őshonos nemzeti közösségek és a bevándorlók között, és a demokrácia csak akkor teljesedhet ki, ha az előbbiek számára biztosítják a jogaikat.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos az etnikai sokszínűség ünnepének nevezte a kongresszust. Szerinte a FUEN szerepe az, hogy előmozdítsa a sokszínűségen át megszülető egységet az EU-ban, és fontos, hogy ez a tagállamokon belül is érvényesüljön. Hangsúlyozta, a nemzeti kisebbségeket nem szabad fenyegetésként kezelni, hanem erőforrásként, államalkotó tényezőként kell tekinteni rájuk. „A Minority Safepack muszáj, hogy sikeres legyen, hiszen 60 millió ember érdekeit képviseljük, és ez egészen új jogi nyomást gyakorol az EU-ra” – fogalmazott.
Államtitkári szintű román üdvözlés
A kongresszust ugyanakkor üdvözölte Constantin Damov, a hivatalos romániai kisebbségként nem elismert aromán közösség vezetője, valamint Radu Nebert, a Német Demokrata Fórum Kolozs megyei elnöke is. A FUEN egyik legfontosabb támogatója, a Német Szövetségi Kormány nemzeti kisebbségi főbiztosa, Hartmut Koschyk levélben kívánt eredményes munkát a küldötteknek Olga Martens FUEN-alelnök tolmácsolásában. Dél-Tirol kormányzója, Arno Kompatcher, illetve a belgiumi német nyelvközösség miniszterelnöke, Oliver Paasch videóüzenetet küldött a kongresszusra, akárcsak a dániai németek régiója, Schleswig Holstein kisebbségi biztosa, Renate Schnack.
A román kormányt egyezdül csak Amet Aledin államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője képviselte. Beszédében abbéli reményét fejezte ki, hogy a jelenlévők a tanácskozás nyomán jobban megismerik majd a kisebbségeket, objektíven tudnak majd helyzetükre tekinteni, és fel tudják mérni, hol tart e kérdésben Európa. Emlékeztett arra, hogy a Romániában a nemzeti kisebbségek képviselői jelen vannak a parlamentben, és állami költségvetési támogatásban részesülnek. Kiemelte, hogy a kormányprogramnak kisebbségi fejezete is van, és figyelmet fordítanak az anyanyelvhasználat kiszélesítésére és az identitásmegőrzésre. Szabadság (Kolozsvár)

Élesen bírálta Bukarest kisebbségpolitikáját az RMDSZ a kolozsvári FUEN-kongresszuson
„A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy itt a kisebbségi kérdést megoldották, az modellértékű lehetne bárki számára. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben” – fogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusának csütörtöki megnyitóján.
Az európai kisebbségek legnagyobb ernyőszervezetének rendezvénye a köszöntőbeszédekkel kezdődött csütörtökön. Azért esett a FUEN választása Erdélyre, hogy ezzel fejezze ki elismerését az RMDSZ-nek az utóbbi hét évben vállalt kezdeményező szerepéért, amelynek legfontosabb eredménye a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés – mondta nyitóbeszédében a FUEN elnöke, Vincze Loránt az RMDSZ hírlevele szerint. Hozzátette: a FUEN helyszínválasztása azt is jelzi, hogy a szervezet fokozottan figyel Közép- és Kelet-Európára. Beszédében emlékeztetett:
az erdélyi magyarok azt szeretnék, ha elismernék őket államalkotó nemzetnek, ha kollektív jogaik és autonómiájuk lenne, de a régió nemzetiségei számára még mindig nem biztosított a közel száz éve, a gyulafehérvári nyilatkozatban megígért egyenlőség és önrendelkezés. A kisebbségek védelmét nem lehet belpolitikai ügynek tekinteni – vonta le a következtetést. „A mi felfogásunk szerint az Európai Uniónak kell a kisebbségi jogokat garantálnia, és megfelelő politikákkal, erőforrásokkal védelmeznie, népszerűsítenie a kisebbségek hozzájárulását a közös európai örökséghez, legyen szó kulturális örökségről vagy anyanyelvhasználatról. Erről szól a Minority SafePack” – mondta, történelmi sikernek nevezve, hogy a kezdeményezők pert nyertek az Európai Bizottság ellen, így a polgári kezdeményezés peres úton kapott zöld utat. A FUEN elnöke a szövetség közleménye szerint bírálta Romániát, amiért modellértékűnek próbálja beállítani a hazai kisebbségvédelmet, de ugyanakkor elzárkózik a párbeszédtől a közösségi jogok kérdésében. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök még inkább kikelt Bukarest kisebbségpolitikája ellen. „A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy itt a kisebbségi kérdést megoldották, az modellértékű lehetne bárki számára. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben. A modellértékűnek nevezett Romániában, amint azt a most kezdődő kongresszus is hűen igazolja, egyetlen román hatalmi ág képviselője sem tett eleget a meghívásunknak.
A FUEN kongresszusa szerinte azt üzeni a többségi társadalmaknak, hogy párbeszédre, nyitottságra, közös tervezésre van szükség, hogy az őshonos kisebbségek nem akarnak semmit sem elvenni a többségtől, de asszimilálódni sincs szándékukban. „Amióta elindítottuk az MSPI polgári kezdeményezést, ismét fontossá váltunk a román diplomácia számára. Állandóan rossz hírünket keltik, valótlan dolgokat állítanak rólunk és szándékainkról. Ezt úgy is mondhatnám, hogy hazudnak” – hangsúlyozta. Mint felsorolta, úgy állítják be, mintha az MSPI szándéka az etnikai szeparatizmus volna, a magyar közösség pedig arra törekedne, hogy veszélybe sodorja Románia területi integritását. „Az igazság az, hogy törekvéseinket Románia határain belül képzeljük el, és kizárólag a parlamenti politizálás eszközeit használjuk” – mondta el Kelemen Hunor.
Elmondása szerint nemrégiben egy román államtitkár azt a valótlanságot állította, hogy a kolozsvári kongresszusra előkészített FUEN-dokumentumok és -határozattervezetek a területi autonómiára irányulnak. Kelemen Hunor szerint az igazság az, hogy nem készült ilyen határozat, de nem látná annak problémáját, ha készült is volna. Határozott meggyőződése az, hogy Románia többnemzetiségű állam, a romániai magyar közösség pedig csakis azt kéri, ami kijár neki: hogy betartsák 1918-ban tett ígéreteket, hogy államalkotó tényezőként ismerjék el a magyar embereket.
A szövetség hírlevelében úgy fogalmaznak, Románia az EU-csatlakozás előtt azt vállalta: érvényesíti a jogállamiság kritériumait, európai módon rendezi a többség-kisebbség viszonyát, visszaszolgáltatja a kommunista diktatúra alatt elkobzott egyházi és közösségi vagyont. Bukarest a kilencvenes évek végétől tett is néhány, akkor határozottnak tűnő lépést ebbe az irányba, viszont a NATO-, majd a 2007-es uniós csatlakozás után jól érzékelhetően elkezdődött egy visszarendeződési folyamat.
„Nincs ellenőrzési mechanizmus, nincs szankció. Közben olyan eszközöket vezettek be a megszerzett jogok megnyirbálására, a politikai és közéleti vezetők megfélemlítésére, amelyeknek az ellenszerét nehezen találjuk.
A bűnüldözést, az ügyészséget és a bíróságokat, egyszóval az igazságszolgáltatást és az erőszakszervek intézményeit. A korrupció elleni harc jó ürügy, hogy személyeket és intézményeket tiporjanak el” – véli Kelemen Hunor, megemlítve ennek legutóbbi példáját: a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium esetét. Mint arra rámutatott, Kolozsvár polgármestere, Románia volt miniszterelnöke „ma nem ért rá eljönni”, levelet küldött: ez megismétli és részletezi azt az üzenetet, amelyet az egyik volt külügyminiszter szajkózott néhány évvel ezelőtt itt, Kolozsváron, amikor megünnepelte azt a tényt, hogy Románia aláírta a kisebbségi keretegyezményt. „Az ünnepnek volt két aprócska szépséghibája. Az egyik, hogy a kisebbségeket nem hívták meg az ünnepre. A másik szépséghiba meg az, hogy a volt miniszter elfelejtette mondani, a keretegyezményt azóta sem alkalmazzák” – sérelmezte az RMDSZ elnöke.
A polgármester levelében azt állítja, hogy a magyar közösség jól van – Kelemen Hunor ezt cáfolja. „De bizakodóak vagyunk, mert azt látjuk, hogy 27 év után a FUEN-kongresszus előtti napokban Kolozsvár egyik bejáratánál többnyelvű helységnévtáblák jelentek meg. Nem önszántából, nem saját kezdeményezésére helyezte ki, hanem bírósági ítélet kötelezte az önkormányzatot, hogy tegye ki a többnyelvű táblákat” – részletezte. Összegzésként kiemelte: a 60 milliós őshonos kisebbség Nagy-Britannia kiválását követően az Európai Unió negyedik legnagyobb államát alkothatná: „60 millió ember. Bátran mondjuk, bátran mondhatjuk: szükség van ránk, értéket képviselünk, értéket alkotunk, része vagyunk annak a nagy közösségnek, amit ma Európa népeinek, nemzeteinek hívunk. Nem hátrálunk meg!” Biró Zsolt, a FUEN-be nem rég felvett erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az MTI szerint arra emlékeztetett, hogy Románia számtalan esetben felemelte a hangját a többsebességes Európa ellen. Úgy vélte, a kisebbségpolitikában sem megengedhető a többsebességes Európa, és az erdélyi magyarok ugyanazokat a jogokat
kérik, amelyekkel például a dél-tiroli osztrákok rendelkeznek Olaszországban.
A román kormánynak alárendelt Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az államtitkári rangú, tatár nemzetiségű vezetője a romániai kisebbségekkel foglalkozó hivatal munkáját ismertette. Azt is megemlítette, hogy a román kormányprogramnak kisebbségi fejezete is van, és a kabinet figyelmet fordít az anyanyelvhasználat kiszélesítésére, és az identitásmegőrzésre. Üdvözölte, hogy a FUEN Kolozsváron rendezte kongresszusát, hiszen – mint fogalmazott – itt a résztvevők „összevethetik a valóságot azzal, amit egyesek állítanak a román kisebbségvédelemről”. Krónika (Kolozsvár)

A kisebbségvédelem uniós szabályozását kérték a magyar kormány képviselői Kolozsváron
MTI - A kisebbségvédelem uniós szabályozásának szükségességét hangsúlyozták az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán a magyar kormány képviselői.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – a kongresszuson felolvasott üzenetében – gratulált a FUEN-nek a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez, és nyomatékosította: itt az ideje annak, hogy a nemzeti kisebbségek ügyét európai szinten is megtárgyalják. Az Európai Bizottság is belátta, hogy ez egy közös ügy, amely nemcsak a kisebbségekre tartozik, hanem minden uniós polgárt és minden tagállamot érint” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt arra biztatta az európai kisebbségeket, hogy használják ki a polgári kezdeményezés aláírásgyűjtő kampányát a kisebbségek helyzetének a megismertetésére, hogy „a nemzeti kisebbségek ügye súlyának megfelelően jelenjen meg az európai politikai napirenden”. A kongresszust köszöntő Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy Magyarország kiáll a nemzetközi fórumokon a kisebbségeket megillető jogokért.
Ezért vett részt a kezdeményezők oldalán az Európai Bizottság elleni pereskedésben, mely végül a polgári kezdeményezés bejegyzéséhez vezetett.
Az államtitkár megerősítette, Magyarország és a határain kívül élő nemzetrészek kiveszik a részüket az egymillió aláírás összegyűjtéséből. Hozzátette: az európai identitás része a kulturális sokszínűség. Nyomatékosította: az EU hatvanmillió kisebbségi polgára azt várja el, hogy az unió ne csak az alapszerződésében deklarálja értékként a sokszínűséget, hanem szabályozással teremtsen kedvező feltételeket a kisebbségi identitások megőrzéséhez, ahhoz, hogy a kisebbségek boldoguljanak a szülőföldjükön. Krónika (Kolozsvár)

Románia a határszigor híve
Románia annak ellenére folytatja a szisztematikus határellenőrzést, hogy az áprilisban bevezetett szigorított vizsgálat jelentős torlódást okozott a magyar–román határon, ugyanakkor alaposan felforgatta a határ két oldalán élő, a másik országba rendszeresen átjáró polgárok életét. A Krónika megkeresésére a bukaresti belügyminisztérium közölte, bár Magyarország – további tíz uniós tagállamhoz hasonlóan – felfüggesztette a schengeni határellenőrzési kódex alkalmazását, a román határrendészet folytatja az országba ki- és belépő valamennyi polgár és gépjármű ellenőrzését.
Nem hatják meg a román hatóságokat a határátkelőknél kígyózó sorok és az országhatáron rendszeresen átkelő polgárok panaszai. A Krónika május 5-én eljuttatott megkeresésére válaszolva a bukaresti belügyminisztérium szerdán közölte: Románia továbbra is a 2015 novembere óta alkalmazott szisztematikus határellenőrzés híve, amelytől a jövőben is csak kivételes esetekben hajlandó eltekinteni.
Lapunk azután kereste meg előbb a román határrendészetet, majd a belügyminisztériumot, hogy Magyarország ideiglenesen felfüggesztette a szisztematikus határellenőrzésről szóló, április elején hatályba lépett uniós rendelet alkalmazását. A budapesti kormány azért látta szükségesnek az intézkedést, mivel többórás várakozás alakult ki egyes határszakaszokon, és félő, hogy a nyári időszakban a várakozás ideje megsokszorozódhat.
Magyar illetékesek úgy vélekedtek, Brüsszelnek nem az uniós állampolgárok „vegzálásával" kellene foglalkoznia, hiszen jól látszik, hogy már a nyári idegenforgalmi csúcs előtt mekkora fennakadásokat okoz, ha a határokon ellenőrzik mindenki személyazonosságát, iratainak eredetiségét, valamint azt, hogy az utazó ellen nincs-e kiadott körözés az adatbázisok alapján. Márpedig a szigorított ellenőrzés jelentős mértékben felforgatta a magyar–román határ mentén élő, a másik országba rendszeresen átjáró polgárok életét. Mint arról beszámoltunk, a torlódás és a megnövekedett várakozási idő miatt sokan az iskolából, munkahelyről késtek el, és akadnak, akik az elfecsérelt időt megunva a költözést fontolgatják. A húsvéti, több mint háromórás várakozási időt okozó torlódáson túlmenően komoly problémákat okoz a jelenség ama munkavállalók számára, akik kelet-magyarországi településekről járnak dolgozni például a nagyváradi ipari parkban működő cégekhez. A szigorított ellenőrzés ellen internetes aláírásgyűjtés indult, az intézkedés felfüggesztését Tőkés László képviselő az Európai Parlamentben kérte.
Az Európai Unió Tanácsa április elejétől vezette be a kötelező szisztematikus határellenőrzést, amelynek értelmében minden uniós és harmadik országbeli állampolgárt kötelezően ellenőrizni kell a schengeni határokon való ki- és belépésnél. A határozatban az is szerepel, a tagállamok számára engedélyezni kell, hogy ne végezzék el a szisztematikus ellenőrzéseket, ha kockázatelemzéssel alá tudják támasztani, hogy az ellenőrzés könnyítése nem okozna biztonsági kockázatot. A román belügyminisztérium sajtóosztálya lapunknak adott válaszából is kiderül, hogy az elmúlt időszakban tizenegy uniós tagállam – köztük Magyarország, Horvátország és Szlovénia – tért át a „lazább" határellenőrzésre. Magyarország éppen május 15-én, hétfőn értesítette arról az Európai Bizottságot, az Európai Unió határőrizeti szervét, a Frontexet és szomszédait, hogy valamennyi légi, továbbá a szerbiai, romániai, ukrajnai és horvátországi szárazföldi határátkelője esetében a szisztematikus helyett célzott ellenőrzést folytat. Ennek ellenére a román hatóságok nem kívánnak lemondani a 2015 óta alkalmazott szigorú rendszerről, amely alapján valamennyi polgárt ellenőriznek a ki- és a belépő oldalon egyaránt. „Románia egy időre továbbra is a szisztematikus határellenőrzést alkalmazza, fenntartva ugyanakkor annak a lehetőségét, hogy kivételes esetekben, a határátkelés várakozási idejének megnövekedése esetén, meghatározott időtartamra áttérjen a nem szisztematikus vizsgálatra, de kizárólag az országból való kilépés esetén" – szerepel a román belügyminisztérium lapunknak eljuttatott válaszából.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Szávai Géza - Regényíró nem sikkaszthat
Szávai Géza Székelyföldön született, 1988 óta Budapesten él, az általa alapított Pont Kiadó főszerkesztője. Abból az alkalomból kérdeztük, hogy holnap Szatmárnémetibe érkezik, 9 órától kölcseys kisdiákokkal, délután 6 órától felnőttekkel találkozik.
— Legalább egy évtizede voltál utoljára Szatmárnémetiben író-olvasó találkozón. Azóta sorra jelentek meg új regényeid. Elégedett vagy pályád, életműved alakulásával?
— Kérdéseddel finoman jeleztél valamit, amit én tovább pontosítok: hatvanhat esztendős „fiatalember” vagyok, és ebben az életkorban egy prózaírónak már illik számba vennie, mit valósított meg… Irodalmárok, olvasók körében közhely, hogy az számít érvényes regénynek, amelyet a megjelenése után ötven évvel is elolvasnak. Ez jelenti azt, hogy valóban „él a regény”. Nos, az én huszonnégy éves koromban írt regényem, a Kivégezzük nagyapádat újra megjelent, negyvenhárom évvel később olvassák, a belőle készült hangoskönyv hallható volt a rádióban. Szóval ez a regény közel áll ahhoz, hogy ötvenéves legyen, és úgy tűnik: „él”.
— Nem kellene ilyen szigorúan venni azt az ötven évet. Az erdélyi gyökerű könyved, a Székely Jeruzsálem tizenöt év alatt öt kiadást ért meg.
— Épp előkészületben újabb kiadása is, és ennek örülök, mert nagyon fiatal gyerekként az járt a fejemben, hogy regényekből létrehozok egy kiterjedt elbeszélői „hálót”, regényrendszert, melyben benne legyen a mi teljes, különös világunk. A Székely Jeruzsálem az én elbeszélői tudatomban a létünkről készült epikus hosszmetszet, amely átfogja az elmúlt négyszáz esztendőnk történetét. És elmondja, kik és mik vagyunk, benne van az identitásunk, a maga teljes valóságában, minden „kényes” vonatkozásával.
— És a keresztmetszet?
— A hosszmetszetet is több regény árnyalja, amelyek felsorakoznak a Székely Jeruzsálem mellé. A vallásháborúk idején zajlik a holland Aletta és a japán Kodzsima Miki tragikus története, erről szól az Aletta bárkája című regényem, mely a történelem mélyén szunnyadó félelmetes ösztönökre pillant. Kortárs világunk „keresztmetszete” is hasonlóképpen alakul: regények sorában rajzolódik ki. Középponti szerepe van ebben az elképzelésemben a Múlt évezred Marienbadban című regényemnek, amely a rendszerváltozás utáni Magyarország igen kockázatos epikai ábrázolásának bizonyult.
— Kockázat?
— A kockázatot tudatosan vállaltam. Távoli példával élnék, és csakis magamra utalnék: sportos kamasz voltam, érthető, hogy lányideálom: napbarnított, kisportolt. Gondoljon csak bele az olvasó, ezek a zsigeri késztetéseink eléggé meghatároznak minket. Na, és ez a napbarnított lányokba szédült kamasz, aki voltam, szenvedélyesen olvasta a nagy orosz regényeket, amelyekben a szép hősnőket így istenítették: „és kivillant lábának, vállának (stb.) tejföl-fehérsége”. Sose érte nap, egészségtelen, én ettől egyenesen viszolyogtam! Amivel most csak azt akarom mondani, hogy előfordul: olvasunk valamit, és zsigerileg elutasítjuk. Kár erről nem beszélni! És én azért példálózok, mert tudtam — és aztán tapasztaltam —, hogy Múlt évezred Marienbadban című kortárs regényemet zsigerileg fogja elutasítani a kortárs olvasók egy része. A 2006–2008 körüli esztendőkről szól a regény, politikai csaták, pszichológiai játszmák pontosan leírt forgatagával. Egy politikailag szenvedélyes, zsigerileg megosztott ország állapotát rögzíti. Ahogyan egy matematikus (ezért logikusan józan és szenvtelen) csodagyerek látja. A konkrét, létező politikai szereplőket is beleértve. És a gyerek (Vincze Flórián) olykor kutyákat lát bennünk. Szerinte ők uralják a terepet: egy pitbull Nyugaton (George Bush), egy kopó Keleten (Putyin). A magyarországi politikai szereplőket nem sorolom… A politikailag zsigerekig (vagy zsigerből) elkötelezett olvasót ugyanúgy taszítja saját politikai bálványainak ilyetén megjelenítése, mint engem taszított hajdan a női szépség „tejföl-fehérsége”. A zsigeri dolgok így működnek. De én azért fűznék hozzájuk két észrevételt: ma már nem viszolygok a naptól (is) óvott bőrtől, egyiknek-másiknak állagáról akár szenvedélyes regényoldalakat is írnék (legfönnebb a „tejföl” helyett keresnék más szót). A politikai zsigerállapotok is változnak az időben. A térben távolabb élő (kevésbé elkötelezett) olvasók már most egészen másképp olvassák a Múlt évezred Marianbadbant. Ennek a regények az a bizonyos „ötven esztendeje” is beszédes lesz, akárcsak a benne szereplők „regénye”.
A regényíró számára viszont az a tanulság, hogy vállalni kell az „egy az egyben”, a hitelesen ábrázolás kockázatát, mert ha nem, elsikkadhat a megélt élet. Regényíró nem sikkaszthat!
— A regényeid egy része nem Magyarországon és nem magyar nyelvterületen játszódik…
— … miként a magyar emberek élete sem. A világunk kitágult (mindig is tág volt). A Csodálatos országokba hoztalak című regényem cselekményének helyszíne a svájci Genf. Odavetődött magyarokról, lengyelekről, írekről szól, meg — leginkább — arról az intenzív emberi jelenlétről, amelyben a történelem következő fordulatát „készítik.” Legutolsó regényem, a Makámaszútra helyszíne is Bukaresttől Budapesten át Bécsig terjed. Ez a természetes világunk, „evilági környezetünk”. Bármelyik magyar családot nézzük: a nagypapa Bécsben volt baka, a papa akár Bukarestben, ismerősen rímelő világ?! A makáma egyébként azt jelenti, hogy rímelnek, ismétlődnek a dolgok. A kámaszútra pedig a szerelem szépségének szentelt közismert „emberi alapmű”. Ebből a két szóból — összevonva — keletkeztettem a regény címét. A makámaszútra szóból a makáma arab műfaj (mindenki ismeri: makámában írták-mondták Az ezeregy éjszaka meséit), a kámaszútra pedig a szanszkrit nyelv által lefedett keleti világrészek ősállapotai felé vezet. Egy-egy tágas regény pedig: világregény. Ezt az epikai világállapotot helyzetként, adottságként érdemes felfogni.
— És a gyerekeknek írt meseregényeid?
— Mindig úgy képzeltem, hogy a gyermekirodalom lépcsőzetes bevezetés a létezésbe. Burgum Bélusról, a mesterdetektívről írt könyvsorozatom kezdőpontján még a kicsiknek mesélem újra a Piroska és a farkast, az utolsó pedig (Égi elefántok) már mozgalmas tudományos-fantasztikus regény. Fontosnak tartom odafigyelni a gyerekre. Gyerekmegnyilatkozásokból állítottam össze a Gyermekvilág trilógiát… A lépcsőzetes bevezetés végén a mai gyerek is a világregényekhez érkezik.
Elek György / Hargita Népe (Csíkszereda)

Konferencia Várad történelméről
Immár negyedik alkalommal zajlott a Szacsvay Akadémia és a Tanoda Egyesület szervezésében konferencia Biharország történetéről a Varadinum keretében. Hat előadás hangzott el.
Szabó Ödön parlamenti képviselő nyitotta meg a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében zajló csütörtök délelőtti rendezvényt – mint mondta, az elkövetkezendőkben is minden évben meg fogják szervezni a konferenciát. Mint elhangzott, az idén a tanulmányokat tartalmazó „Őrizzük Váradot…” – Nagyvárad és Bihar vármegye története a kora újkorban című kötet szerkesztője és a rendezvény szervezője Oborni Teréz magyarországi történész.
Stratégiai szerep
A későbbiekben Oborni Teréz, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főmunkatársa szólat fel. Bevezető beszéde során elhangzott, hogy Bethlen Gábor fejedelem 1616-ban, Rhédey Ferencnek írott levelében Várad jelentőségéről szólva így fogalmazott: „Ha Várad nem lészen, Szentjobb és a többi sem lészen, uram, őrizzük Váradot, mert úgy maradhat kegyelmed is szép javaiban, s mi is Erdélyben.” A fejedelem e szavai, amelyek Papp Klára jelen kötetében közreadott tanulmányában is szerepelnek, méltóképpen jelzik Nagyvárad fejedelemség-kori stratégiai fontosságát. A nagy fejedelem ezzel a kijelentéssel nem új keletű felismerést vetett papírra, hiszen Várad kulcspozíciója és rangos helye a fejedelemség nyugati határvidékén már évek óta közismert volt.
A kötet tanulmányai között néhány írás épp Várad stratégiai helyzetéből fakadó történéseket vizsgálja, más tanulmányok az egyházi viszonyokat, vagy a történeti Bihar vármegye két központi városa, Debrecen és Nagyvárad közötti kapcsolatot vizsgálja. A későbbiekben szó esett Bethlen Gábor és II. Mátyás király tárgyalásairól Nagyvárad sorsát illetően.
Felélénkítette
Amint a magyarországi történésznek a konferencia előadásait tartalmazó kötetben szereplő bevezető gondolataiban olvasható, a Bihar megyei RMDSZ és Szabó Ödön parlamenti képviselő célja az volt, hogy a város és Bihar vármegye középkori és kora újkori történetét újra a kutatás homlokterébe helyezze és e régi idők történetét mélyebben megismertesse az érdeklődő nagyközönséggel. „Az egészen bizonyos, hogy a Festum Varadinum keretében rendezett konferenciák és tanulmányok megjelentetésének lehetősége lassan, de biztosan felélénkítette a korszak kutatóinak érdeklődését a térség történetének egyes kérdései iránt.”
A továbbiakban öt magyarországi és egy nagyváradi építész előadásai hangzottak el: Papp Klára – Debrecen és Várad kapcsolata a kora újkorban, Bagi Zoltán Péter – Várad 1598 évi ostroma – más nézőpontokból, Szabadi István – A református egyház a hódolt Biharban, Mészáros Kálmán – A Váradi járás katonaállítása a Rákócszi-Szabadságharcban, Török Péter – Hajdúk fehérben. A szabolcsi Hajdúvárosok, Emődi Tamás – A Nagyváradi Várban végzett ásatások.
Neumann Andrea / erdon.ro

Készül Nagyvárad krónikája
Szerda délután a a XXVI. Festum Varadinum keretében Szűcs László főszerkesztő arról beszélgetett a szerző Kormányos László történelemtanárral, hol tart Nagyvárad krónikájának elkészülte.
A programfelelős a Várad folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület volt. Szűcs László felidézte, hogy 2005-ben merült fel először egy beszélgetésen, hogy krónikát kellene írni Nagyváradról. Több kiadó azonban visszalépett amikor szembesült a feladat súlyával. Múlt év őszén egy egyeztetés nyomán a Várad és a HKE elvállalta, bár már akkor látszott: vállalhatatlan az a határidő miszerint ezekben a napokban, a Festum Varadinum idején meg kell jelenjen a körülbelül 600-800 oldalas kötet. Megjegyezte: sok tekintetben az elmúlt évtizedek legnagyobb váradi könyves vállalkozásáról van szó ami a terjedelmet, a költségvetést, a nagy mennyiségű képanyagot illeti. Igyekeznek minden esetben az eredeti jogtulajdont megszerezni Romániában és Magyarországon, képügynökségektől, intézményektől, magánszemélyektől. Az írás 2010 körül indult el. Most ott tartanak, hogy a szöveganyag adott, bő féléve zajlik a szerkesztés, a korrektúrázás, a képek beszerzése. Két hónapja elkezdődött a tördelés, mely igényes és aprólékos, de szerencsére Váradon vannak jó szakemberek. Remélik, hogy a tördeléssel szeptemberig végeznek, amikor még egyszer alaposan átnézik az oldalakat, hogy lehetőleg minél kevesebb legyen a hiba. Ha minden jól halad, a karácsonyfa alá már odatehető lesz a Bihar Megyei Tanács által finanszírozott kiadvány.
Kuriózumok
Kormányos László azt mondta: 10-12 évvel ezelőtt Szabó Ödön állt elő az ötlettel, de nem volt elképzelés arról, hogy a kivitelezés hogyan valósuljon meg. Először csapatmunkában gondolkodtak, abban, hogy adott szakember feldolgozzon egy-egy korszakot, de végül Kormányos László úgy határozott, megpróbálkozik egyedül a teljes anyaggal. Úgy fogalmazott: nem szakmailag okozott neki nehézséget, hanem az irdatlan nagy mennyiségű anyag miatt. Közös nevezőre kellett hozni a tudományosságot, az olvashatóságot és azt, hogy a krónika népszerű is legyen. Nem sürgette senki, a saját munkaritmusa szerint tudott haladni, illetve határidő sem volt az elején. Öt éve volt az első megbeszélése az akkori kiadóval, amikor érezte, hogy feszesebb tempót kell diktálnia, és az utolsó 3 év volt intenzívebb. Kihívást jelentett, hogy a könyv ne legyen egy koppintása, visszaadása valaminek, ami már megjelent a témában. Volt olyan, ami őt is meglepte, például az olyan helytörténeti kuriózumok, szenzációk, melyek azt bizonyítják, hogy Várad a tudományos megoldásokban is élen járt, nemcsak egyházi vagy építészeti téren. Megítélésében minden korszaknak volt valami újszerűsége, de igazán radikális változást a török uralom hozott.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Kongresszusok és megvezetett közösségek
Egy dél-erdélyi település református templomában vettem részt a hétvégén keresztelőn. A lelkipásztor számára a baba látványa akkora újdonságnak számított, hogy sokáig lapozott ágendás könyvében, amíg a megfelelő liturgiai részhez ért. A szinte heti rendszerességgel a végső búcsút mondó paptól nem meglepő ez a pillanatnyi zavar, hiszen gyülekezetében 10–15 temetésre jut egy keresztelő. Az idős emberekkel megtöltött padsorok között a külföldi munkavállalásból és a más vidékről érkezett rokonság soraiban akadtak csak fiatalok, no meg a gyerekét keresztelő ifjú pár, ők szintén ez alkalomból tértek haza szülővárosukba.
A dél-erdélyi helyszínt tetszés szerint kicserélhetném a legtöbb, magyarok lakta erdélyi településre, vidékenként legfennebb az elhalálozások és a keresztelők száma közötti arány változna, mert léteznek falvak és városok, ahol még nem fogyunk ennyire drasztikusan. Nem tudom, az RMDSZ-kongresszuson beszélt-e valaki erről a mérhetetlen fogyásról és kilátástalanságról, ami ma az erdélyi magyarságot tartja fogságában. Annak alapján, amit híradásokból láttam és olvastam, nem. Jómagam már annyira unom az erdélyi magyar politikusok zömének mellébeszélését és öntömjénezését, hogy amennyiben lehetőségem van rá, elkerülöm ezen alkalmakat.
Romániában ugyanis a politikus és a közember párhuzamos világokban él. A „modern demokráciák” világában máshol is ez a tendencia, nálunk azonban ez annyira kóros elváltozás, hogy ilyen téren a román és a magyar politikai elit között alig van különbség. Ha nem így volna, akkor a százszámra kiüresedő falvak és kisvárosok letargikus hangulatából minden politikus okulhatna, és belátná, hogy az ország és benne az erdélyi magyar közösség rossz irányba halad. Ha ismerné a közösség valós problémáit, akkor az RMDSZ-es magyar politikusnak sem az volna a legnagyobb baja, hogy házasodhat-e valamelyik szexuális kisebbség. Vagy nem azon évődne, hogy a kormánypárt elnöke mellett szabad-e magyar himnuszt énekelni – miközben fél szemmel a közös kormányzás felé kacsintgat. A nemrég megtartott Székely Kongresszuson hangzott el Csíkszeredában, hogy a több mint egy évszázada összehívott első ilyen nagygyűlés óta helyzetünk nem változott, megoldásra váró gondjaink nagyjából ma is ugyanazok, mint a Trianon utáni impériumváltást követően: autonómiánk nincs, az elvándorlás és az erdélyi magyarság fogyása megállíthatatlan. Aki a közösség politikusaként nem ebből a három legsúlyosabb kihívásból indul ki, az maszatol, mellébeszél, ködösít, megvezeti szavazótáborát. Az csak pillanatnyi személyes érdekeit nézi, és nem törődik népének jövőjével. Ahogyan ma sok erdélyi magyar politikus teszi.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A „kicsi magyar világ” adott lelkierőt Erdélyben
Babucs Zoltán hadtörténész Csíkszereda és Kézdivásárhely 1940-es hazatéréséről szóló kötetét mutatták be a napokban Budapesten. A „kicsi magyar világ” szakavatott kutatójaként a budapesti történész számos cikkben és tanulmányban foglalkozik a második bécsi döntés nyomán visszaszerzett észak-erdélyi és székelyföldi területek történetével. A könyv júniusban székelyföldi író-olvasó találkozók keretében is megvásárolható lesz. A szerzővel az 1940-es történelmi eseményekről beszélgettünk.
- Legújabb kötete két székelyföldi város, Csíkszereda és Kézdivásárhely 1940-es hazatéréséről szól. Hadtörténeti szempontból a magyar hadsereg számára mennyire volt nehéz feladat a második bécsi döntés alapján visszacsatolnia a Magyarország számára megítélt erdélyi területeket?
– Az észak-erdélyi területek birtokbevételére mindössze tizennégy nap állt rendelkezésre. A keleti határra felzárkózott mintegy félmillió honvéd a románok ellen 1940. augusztus 28-ra tervezett és aztán lefújt támadó hadművelet szerinti hadrendi csoportosításban, alárendeltségi viszonyaiban és meghatározott menetvonalait használva, teljes fegyverzettel és felszereléssel vett részt a megszálló műveletben.
Ekkora hadsereg számára a virágesős, „csókos háború” korántsem volt egyszerű feladat, mint gondolnánk, ugyanis a románok lepusztult infrastruktúrát hagytak maguk után, így a honvédek meghatározott menetvonalakon haladhattak. Előfordult, hogy egyes útszakaszokon a csapatok feltorlódtak, s akkor még nem szóltunk a domborzati és időjárási viszonyokról, amelyek próbára tettek embert, lovat, gépjárművet egyaránt.
– Milyen hadiutakon történt Észak-Erdély visszavétele?
– Az 1. hadsereg Nyíracsád–Kisvárda között felzárkózott részei a Nagyvárad–Szatmárnémeti vonal átlépése után Dés–Marosvásárhely irányába meneteltek. A 2. hadsereg seregtestei – az V. hadtest kivételével, amely a Szeged és a Fekete-Körös közötti magyar–román határ biztosítására maradt vissza – Nagyvárad elhagyását követően az Érmihályfalva–Szilágysomlyó–Dés menetvonalon haladtak Szamosújvár felé. A 3. hadsereg Técsőnél lépte át a határt, s Besztercén és Szászrégenen át vonult a Székelyföldre. A Nagyváradon több ízben is tanácskozó magyar–román vegyes katonai bizottság megszabta a terület átadását és átvételét, illetve a bevonulás menetrendjét, és arról is határozott, hogy Kolozsvárt csak szeptember 11-én délben érhetik el a honvédek, azonban a második bécsi döntés által a Magyar Királyságnak visszaadott területeket szeptember 13-án 18 óráig kellett birtokba venni. Mivel erre az erőltetett menetekben kimerült gyalogos seregtesteket nem lehetett igénybe venni, a Kolozsvár–Dés–Naszód vonal elérését követően a Székelyföld birtokbavételére a gyorshadtest részeit küldték előre. Szeptember 12-én a gyorshadtest csapatai elérték a Barót–Nagybacon–Csíkszentgyörgy–Torja vonalat, szeptember 13-án Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Zágon elérésével vették birtokba a Székelyföldet, míg a gyalogsági menetlépcsők beérkezése egészen szeptember 21-ig tartott.
– Milyen területeken dokumentálódik a hadtörténész egy ilyen szakmunka elkészítésekor? Mennyire hozzáférhetőek a magyarországi és a romániai levéltári adatok?
– Elsődleges forrásbázisként a budapesti Hadtörténelmi Levéltár iratai szolgálnak, emellett érdemes kutatásokat végezni a Magyar Honvédség Központi Irattárában, ahol az 1900 után született tisztek és honvédek személyi anyagait, ill. a második világháborús magyar veszteségi dokumentumokat őrzik. Nem elhanyagolandó terület a szakirodalom alapos ismerete, ráadásul a könyvtárat a korabeli sajtóanyag tanulmányozása végett is érdemes keresni. A bukaresti katonai levéltárban nem végeztem kutatásokat, de székelyföldi kollégáktól tudom, hogy ott igen körülményesen lehet kutatómunkát folytatni.
– Az észak-erdélyi és a székelyföldi települések visszacsatolása másként él az erdélyi magyar és román emberek emlékezetében. Mennyire igazak azok a román vádak, hogy a magyar hadsereg súlyos visszaéléseket követett el a helyi románsággal szemben?
A visszakapott területek katonai megszállásának előkészületei során a Nagyváradon összeült román–magyar katonai vegyes bizottság a honvédség békés bevonulása érdekében több kérdésben is megállapodott. Rögzítették, hogy a bevonuló honvéd alakulatoknak fegyveresen ellenálló polgári személyek a nemzetközi megegyezések szerinti elbánásban részesülnek, akiket a magyar katonai hatóságok partizánoknak tekintenek. A román tárgyaló fél vállalta, hogy a kiürítést végző hatóságok mindent elkövetnek a polgári lakosságnál kint lévő fegyverek begyűjtése érdekében, s a helyi lakosságot fenyegető magatartás, továbbá merényletek személyek és anyagi javak ellen, valamint a gyújtogatások és rombolások is megakadályozandók. Ennek szellemében adta ki a budapesti 2. gyalogdandár vezetője karhatalmi parancsát, amely szerint „román részről a csapatok és egyes katonai egyének ellen intézett mindennemű fegyveres vagy egyébként veszélyes támadás és ezek kísérletei esetén elrettentő példamutatás céljából azonnali, erélyes és kíméletlen megtorlásokat alkalmazzanak.”
– Hogyan élte meg a visszacsatolt területek magyarsága az anyaországgal történő újraegyesítést?
– Az észak-erdélyi városok és falvak magyar ajkú lakossága, különösen a Székelyföld színmagyar tömbje könnyekig megható fogadtatással, diadalkapuval és virágesővel, nemzetiszínű zászlókkal és feldíszített épületekkel, szívüket-lelküket magyar ünneplőbe öltöztetve várták a bevonuló honvédeket, akik úgy érezhették magukat, mint egykoron Csaba királyfi hazatérő, győzedelmes katonái. Ezen fogadtatást a rendszerváltoztatás előtti kommunista kánon giccsesnek és a „Horthy-rezsim” szemfényvesztésének tüntette fel, ám mindazok, akik részesei voltak – így a román impérium alól felszabadult magyar lakosság és a bevonuló honvédek –, katartikus örömünnepként élték meg.
– Honnan érkeztek az új magyar adminisztráció tagjai, illetve ezeket az intézményeket mennyire sikerült az erdélyi közhivatalnokok előtt is megnyitni?
– A visszatért erdélyi országrészben 1940 késő őszéig katonai közigazgatás működött, amelyet aztán a polgári váltott fel. A román uralom korábban igyekezett kizárni a közigazgatásból az erdélyi magyarságot, így értelemszerű, hogy az anyaországból kellett érkezniük a közigazgatási szakembereknek, akiket igyekeztek olyan módon összeválogatni, hogy származásuk okán erdélyi kötődésűek legyenek. Ez nem volt nehéz, hiszen 1918 és 1920 között számos erdélyi magyar tisztviselő menekült el szülőföldjéről. Időnek kellett eltelnie, amíg megismerkedtek a megváltozott otthoni viszonyokkal, miközben a helybéliek bizalmát is el kellett nyerniük, akik kezdetben érthető módon a közéjük pottyant hivatalnokokat az anyaországból érkezett „ejtőernyősöknek” vélték. A „kicsi magyar világ” idejében mindvégig meghatározó maradt az anyaországi közigazgatási tisztségviselői réteg vezető szerepe, amely törekedett az erdélyi magyar közigazgatási utánpótlás kinevelésére és valamelyest a román értelmiség beemelésére. Az Erdélyt kettéválasztó határt nem tekintették véglegesnek, ezért oly módon próbáltak a polgári élet szinte minden területén döntéseket hozni, amelyekkel nem riasztották el a román lakosságot.
– Hadtörténészként sokat publikál. Melyek azok a területek, amelyekkel behatóbban foglalkozik?
– Mivel tősgyökeres jászberényi családból származom, természetes, hogy a jászkun ősök hadi múltja érdekel leginkább, feleségem révén pedig a székelyek hadi múltját kutatom. Elsődleges szakterületem a Magyar Királyi Honvédség második világháborús története. Nem titkolt célom, hogy az e témában megjelent publikációimmal nagyapám generációjának szolgáltassak igazságot, bizonyítván, hogy a második világháborús honvédség nem „fasiszta brigantik” gyülekezete volt, hanem esküjüket mindhalálig teljesítő, derék magyar emberekből állott, akik becsülettel álltak helyt a világégés poklában. Természetes, hogy az 1848–1849-es magyar szabadságharc hadtörténeti eseményei is foglalkoztatnak, főleg egyenruházati és alakulattörténeti szinten. A fenti területek mellett igyekszem múltunk azon eseményeiről hírt adni, amelyekkel az elszakított nemzetrészek magyarságtudatát erősíthetem.
– Hogyan látja a mai magyar történelemírás nyitottságát? Mennyire kezeli helyén hadtörténeti múltunkat? Vannak-e olyan tabutémák, amelyekkel ma sem illik foglalkozni?
– Létezik a hivatalos akadémiai történetírás, amely sok tekintetben megosztja a közvéleményt. Elegendő, ha például az őstörténet-kutatásra utalok. Közeleg a trianoni békediktátum századik évfordulója, ami újabb számvetésre késztet bennünket. Ám félő, hogy az azzal foglalkozó történész-munkacsoport inkább az utódállamok öntömjénezését fogja szolgálni, semmint a mi igazságérzetünket és hitünket erősíteni. Megemlíthetjük az országgyarapítások időszakát is, hiszen az anyaországi hivatalos történetírás egyes képviselői inkább a „kicsi magyar világ” negatívumait igyekeznek hangsúlyozni, bizonyítandó, hogy nem sok értelme volt az akkori magyar uralomnak. Pedig biztosan állítható, hogy az a négy esztendő olyan lelki és szellemi erőt adott az erdélyi székelyeknek és magyaroknak, amely az elmúlt évtizedek megpróbáltatásain átsegítette őket, s jelenünkben is erőt és hitet ad számukra. A második világháborús magyar történetírásban egyre inkább két új kutatási irány dominál a leginkább: méghozzá a holokauszt és a magyar háborús bűntettek kidomborítása, amelyek veszélyes tendenciákat hordoznak magukban, hiszen azt a látszatot igyekeznek kelteni, miszerint az akkori magyar társadalom minden egyes tagja – köztük apáink, anyáink, nagyapáink, nagyanyáink – kollektív háborús bűnösséggel vagy hallgatólagos cinkossággal vádolhatók.
– Van-e valamilyen intézményes kapcsolattartás az utódállamokban élő és a magyar hadtörténészek között? Mennyire különböznek az álláspontok, illetve kialakulnak-e ezekről érdemi szakmai viták?
– A Hadtörténeti Intézet és Múzeum törekszik a szomszédos államok hasonló intézményeivel jó szakmai kapcsolatot ápolni. Be kell azonban látnunk: vannak olyan kérdések, amelyekben a román, szerb és szlovák hadtörténészek homlokegyenest más álláspontot képviselnek. Legkiválóbb példa a szlovák és román történetírás mai napig zajló azon tudatos tevékenysége, amellyel a magyarság történeti múltjának meghamisításával akarják írni a saját történelmüket – természetesen a mi rovásunkra. Más lapra tartoznak az elszakított nemzetrészek hadtörténészei, akikkel az anyaországi kollégák többsége igyekszik jó szakmai kapcsolatot ápolni és segíteni őket kutatási munkáikban.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hegedüs Sándor, a százkezű politikus
Társasházi pince, öt utazóláda, véletlenül megtalált gazdag hagyaték, emlékbizottság, konferencia és emlékév. Egy csoda, amely az elmúlt néhány évben bejárja a Kárpát-medencét. Hegedüs Sándornak, a 19. századi Magyarország egyik legbefolyásosabb politikusának elfeledett életét és munkásságát ismerhetjük meg.
Történészként végzett, diplomataként dolgozott, nyugdíjasként a magyarországi Kis- és Közép-Agrárvállalkozók Sajtkészítő Egyesületének elnöke. A magyarországi Kovács László mégis teljesen más minőségben járt nemrég Kolozsváron: a Hegedüs Sándor-konferencia egyik szervezőjeként. Hogy ki is volt Hegedüs Sándor, akinek idén születésének 170. évfordulóját ünnepeljük? Nevét és munkásságát az utókor elfeledte, még a történészek számára is fehér folt volt. Mindaddig, amíg néhány éve valami hihetetlen véletlen – vagy nevezzük csodának? – folytán hagyatéka felszínre került.
Csoda a pincéből
„Egy budai társasházban lakom. Néhány éve ennek pincéjében találtam öt hatalmas utazóládát. Amikor kinyitottam, meglepve tapasztaltam, hogy Hegedüs Sándor hagyatékára bukkantam. Hogy miért éppen ott hevertek a ládák? Hegedüs Sándor dédunokája, Tőry Magdolna ugyanabban a házban lakik, mint én, csakhogy ő nem foglalkozott a ládák tartalmával, így azok a pincében hevertek hosszú évtizedeken keresztül” – meséli Kovács László.
Amikor a ládákban talált anyagot feldolgozták, elhatározták, hogy a kolozsvári származású politikusról könyvet írnak történészek bevonásával. A néhány éve elkészült mintegy 650 oldalas kiadványt az elmúlt időszakban igyekeztek minél több helyen bemutatni, tartalmát ismertetni. A hagyaték gondozói nemcsak Magyarországot járták be, hanem eljutottak Felvidékre és Erdélybe is. Idén pedig Hegedüs Sándor születésének 170. évfordulója alkalmából emlékév keretében emlékeznek meg az egykor elfeledett politikusról és újságíróról.
Ki volt Hegedüs Sándor?
Kolozsváron született, a helyi református kollégiumban érettségizett, majd jogi tanulmányokat folytatott, amelyeket Budapesten fejezett be. Fővárosi barátai beajánlották őt Jókai Mórnak, aki a Hon című országos napilap szerkesztője volt, s a nagy író éppen a gazdasági rovathoz keresett szakembert. 1868-tól kezdett dolgozni újságíróként a lapnál.
A fiatalember azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy idejével jól tudott gazdálkodni: lapot írt, később szerkesztett és ontotta magából a vezércikkeket. Ezzel párhuzamosan egyre jobban elmélyedt a közgazdasági irodalom tanulmányozásában, úgyhogy néhány éven belül már szakműveket ismertetett (több nyelven beszélt), és értekezéseket tett közzé. Rengeteg írt és dolgozott. Tagja volt az Atheneaum című társadalmi-politikai-irodalmi-művészeti hetilap szerkesztőségének is. Közben politikai pályára lépett. Egymás után ötször jutott be kolozsvári képviselőként – a Szabadelvű Párt tagjaként – a magyar Országgyűlésbe. A párt mintegy harminc évig kormányozta Magyarországot. Hegedüs mintegy húsz évig a parlament pénzügyi bizottságának volt az előadója, számos bank tanácsadójaként és igazgatótanácsi tagjaként dolgozott.
A Széll Kálmán-kormányban 1899-től kereskedelmi miniszterré nevezték ki, hozzá tartozott a közlekedés és a szállítás. Minisztersége idején épült az Erzsébet híd, két Tisza-híd és a barcsi Dráva-híd. Bővítette a fiumei tengeri hajózást, a magyar tengerészeti akadémiát, gondoskodott a nemzetközi lámpás hajójelzések bevezetéséről, fejlesztette a folyami hajózást. Az ő idejére esik a Vaskapu szabályozásának befejezése, bevezette a révkalauz-rendszert. Összesen 945 km új vasútvonalat adott át, kidolgoztatta a székelyföldi vasúthálózat tervét, minisztersége idején 197 új posta-, 112 távírda-hivatal és 177 távbeszélő központ létesült, 16 város új telefonhálózatot kapott. Hegedüs nemzetközi távíróvezetékeket hozott létre, módosította a munkaszüneti napokról és betegsegélyezésről szóló törvényt, számos adótörvényt megreformált, fejlesztette az ipari szakiskolákat. Tárcafőnöksége idején 70 gyár nyílt meg az országban. Megszervezte az 1900-as népszámlálást, mert nemcsak a posta, hanem a statisztika is az ő hatáskörébe tartozott. Az 1900-as párizsi világkiállításon való sikeres magyar szereplés is az ő nevéhez fűződik, mint ahogy a kolozsvári Fadrusz János által készített Mátyás szobor is, hiszen Hegedüs volt a szobor egyik megálmodója, a szoborbizottság létrehozója, elnöke, majd a szoboregyüttes egyik leleplezője is. Mindeközben folyamatosan cikkeket és gazdasági szaktanulmányokat közölt. A Nemzetgazdasági Szemle, a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Újság, a kolozsvári Magyar Polgár munkatársaként több ezer újságcikket szignált.
Akadémikus, kegyelmes úr és támogató
Megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia tagjának, életében számos elismerést kapott, többször kitüntették, a királyi udvar 1899. szeptember 18-án tevékenységét a valóságos belső titkos tanácsosi címmel ismerte el. Politikai karrierje során meggazdagodott, pénzét azonban többször is jótékony célokra fordította, számos karitatív intézmény lelkes patrónusa volt. Ezen kívül rendszeresen támogatta a református egyházat, szülővárosát és iskoláját: a kolozsvári református kollégium részben neki köszönhette a tornacsarnokot és az új épületet (amelyben ma a Şincai iskola működik). 1888-ban megalakult a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, Hegedüst először alapító tagként tartották nyilván, de nemsokára megválasztották alelnöknek, majd világi elnöknek is. A társaság titkára, Szőts Farkas ezt jegyezte fel róla: „Kilenc vándorgyűlésünkön kilenc alkalommal szólt, lelkesített az igazság olyan erejével, a lelkesedés olyan pátoszával, az ékesszólás olyan varázsával, hogy azt soha sem feledte el, aki egyszer hallotta”. 1902-ben bizonyos fokig visszavonult a közélettől, és egyháza szolgálatába szegődött: a Dunántúli Egyházkerület főgondnokává választották.
Elvhűség és jellemesség
Elvhűség és jellemesség
„Hegedüs Sándor Emlékbizottságot alakítottunk, amely idén két konferenciát szervez. Az egyikre Kolozsváron zajlott április 27-én, a másikat Budapesten tartjuk majd valamikor ősszel a tudományos akadémián. Ugyancsak idén tavasszal a VI. kerületben a Hunyadi tér 12. szám alatti ház falán emléktáblát helyezünk el. A százkezű politikus itt élt haláláig, és később még sokáig családja is” – mondja Kovács László. Az emlékbizottság a Rubicon című folyóirat szerkesztőivel is tárgyal, hogy a kiadvány külön számot szenteljen a Hegedüs családnak (a politikus egyik fia, Hegedüs Lóránt gazdaságpolitikus, pénzügyminiszter volt, a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítója, a másik fia pedig, Sándor, mérnök, író és utazó). Az emlékbizottság különben arra keresi a választ, hogyan történhetett meg, hogy az utókor ennyire elfeledte Hegedüs Sándort, hiszen 1945-ig Kolozsváron és Budapesten is utcanév őrizte emlékét. „Szeretnénk visszahozni az emlékezetbe, és megismertetni a mai nemzedékkel is azt a személyt, akinek a 19. századi Magyarország nagyon sokat köszönhetett” – vázolja az elképzeléseket Kovács László. Az emlékbizottság a hagyatékot igyekszik feltárni, digitalizálni, Magyarzsákodon pedig – Hegedüs Sándor családjának ősi fészkében – idén július első napjaiban, falunapok keretében kopjafát avatnak, tiszteletére pedig emlékszobát rendeznek be.
Címek és tisztségek
A Vasárnapi Újság a következő tisztségeit sorolja fel: az Osztrák–Magyar Vasúttársaság alelnöke, a Magyar Jég- és Viszontbiztosító Társaság és a Magyar Általános Takarékpénztár elnöke, a Magyar Jelzálog-hitelbank, a Pénzváltó és Leszámítoló Bank, a trieszti Assicurazione Generali, valamint a bécsi Balesetek Elleni Biztosító Társaság igazgatótanácsosa, ugyanakkor a budapesti Józsefvárosi Jótékony Egylet és a Nemzeti Torna-egyesület elnöke, a Magyar Hírlapírók Nyugdíjintézetének megalapítója és alelnöke, az Országos Képzőművészeti Társulat választmányi tagja, az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képekben igazgatósági tagja, fővárosi törvényhatósági bizottsági tag.
Hegedüs Sándor-emlékkonferencia Kolozsváron
A Kolozsvári Református Kollégium dísztermében egész napos előadássorozattal tisztelegtek Hegedüs Sándor előtt. A konferenciát árilis 27-én Kató Béla püspök és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja fővédnökségével rendezték meg. A programot Dinnyés József zenés előadása nyitotta, majd számos előadó közreműködésével alkottak részletes képet Hegedüs Sándor fáradhatatlan tevékenységéről, amelynek köszönhetően megkapta a százkezű politikus elnevezést. Mile Lajos főkonzul elmondta: az utókor gyakran mostoha, és kiesnek az emlékezetéből olyan személyiségek, akik méltók lennének a figyelemre. Az emlékbizottság azonban ezen igyekszik javítani. Mile Lajos a konferencia névadóját az egyetemes magyar politikatörténet kiemelkedő alakjának nevezte, tehetséges államférfiként jellemezte, akinek tevékenységét a hit is áthatotta. „Az utókornak kötelessége, hogy egy ilyen ember emléke előtt méltóképp tisztelegjen” – fogalmazott a főkonzul. Szász Zoltán, az MTA Történeti Kutatóintézetének főmunkatársa az 1867-es kiegyezésről, annak következményeiről, és Hegedüs Sándor társadalmi, politikai, gazdasági folyamatokban kifejtett tevékenységéről, az ország vezetésében betöltött szerepéről beszélt. Tóth Szilárd, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa Erdély gazdasági fejlődési lehetőségeiről számolt be, a 19. század második felében történtek alapján. Előadásában ismertette a mezőgazdaság helyzetét Magyarország leginkább fejlődő korszakában, a vasúthálózat-építés folyamatát és Erdélyre kifejtett hatásait, valamint a különböző iparágak fejlődésének következményeit, rámutatva Hegedüs Sándor mindezekben betöltött szerepére. Kárbin Ákos történész, a VERITAS Történetkutató Intézet levéltárosa Hegedüs Sándor, mint Széll Kálmán kormányának kereskedelmi minisztere, Erdély fejlesztője címmel mutatta be az említett politikai pályájának kiemelkedő pillanatait. A konferencián Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője Hegedüs újságírói munkásságáról emlékezett meg, és arról beszélt, hogy társadalomszervezői tevékenysége, kezdeményezései páratlanok voltak, lelkesedése, elvhűsége és kitartó munkája pedig sosem merült ki. Hegedüs életútját Németh Tibor néprajzkutató és Millisits Máté művészettörténész egészítették ki, akik a politikusnak Kolozsvár országgyűlési képviselőjeként betöltött szerepéről, a Mátyás-szobor állításához való hozzájárulásáról, valamint a Mátyás király szoborbizottság elnökeként végzett tevékenységéről beszéltek.
Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

RMDSZ, a liberális trendiség
A kommunista rendszerben a pártkongresszusoknak nem volt tétjük. Azokat kötelező gyakorlatként megrendezték, funkciójuk a demokratikus látszat fenntartása és az erőfitogtatás volt. A rendszerváltás után üdítő változásnak számított, hogy a pártkongresszusoknak tétjük lett: tényleges kérdések dőltek el a küldöttek szavazatai nyomán. Mindez az RMDSZ vonatkozásában 2003-ig tartott, ez volt az utolsó kongresszus, amikor a helyszínen érdemi döntések születtek, annak dacára, hogy Markó Bélának nem volt kihívója. Ezen a gyűlésen írták át pártelvűre az alapszabályzatot, váltották ki a belső választást részleges tisztújítással, tették ad acta a nemzeti kataszter intézményét és szüntették meg Tőkés László tiszteletbeli elnöki funkcióját. Azóta az RMDSZ lényegében tét nélküli kongresszusokat tart, ami nem róható fel a szervezetnek. Legfeljebb annyiban, hogy ha valóban az lenne, mint amit hirdet magáról – vagyis az erdélyi magyarság pluralizmusát lefedő sokszínű szervezet –, akkor lennének reális nézetkülönbségek és reális viták.
Az igazság az, hogy a tét nélküli, előre megírt forgatókönyv szerint zajló, PR-célokat szolgáló kongresszusszervezés nem RMDSZ-specifikus, hanem sokkal inkább része a modern demokráciáknak.
Hatalom az oligarchia kezében
A pártelvű versenydemokrácia pártoligarchiák versenyét jelenti. Egy párton belül pedig az oligarchia jellemzően kézben tartja a hatalmat. Különbség legfeljebb abban van, hogy a párttagság zöme azonosul vagy nem a pártvezetés irányvonalával. Az RMDSZ esetében vélelmezhető az azonosulás, hiszen akik helytelenítették a jelenlegi politikát, azok távoztak a szövetségből: vagy visszavonultak a közélettől, vagy egy másik pártban folytatták munkájukat. A minap lezajlott RMDSZ-kongresszus a párthoz közel álló internetes portál állításával szemben nem hozott semmi izgalmat. Bejött a papírforma, a küldöttek megszavazták, amit kellett, kiálltak a Minority SafePack mellett, módosították az alapszabályzatot. Beiktatták az egyharmados női kvótát és intézményesítették a székelyföldi szavazóbázisra alapozódó szórványképviseletet. Elfogadtak egy közhelyeket tartalmazó stratégiai csomagot, amelyben természetesen a területi autonómia nem szerepel. A rendezvényre meghívtak minden magyarországi parlamenti pártot, leszámítva a Jobbikot. Úgy látszik, az RMDSZ nem halad a korral, nem jutott még el a vezetéshez annak a híre, hogy a Jobbik már a ballib oldal szerint sem szélsőséges párt, hanem a jogállam bajnoka (a magát balra sorolók mellett e párt is támogatta a lex CEU alkotmánybírósági vizsgálatát, s tette ezt a jogállamra hivatkozva), a demokrácia nagy reménysége a liberális megmondóemberek jelentős része számára. A kongresszuson nem meglepő módon jelen volt és beszédet mondott Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki megszólalásában a testvérharc megszüntetésének fontosságát emelte ki. Végső soron nézőpont kérdése ez is. A „polgári” párt teljes behódolása és önmagából való kifordulása a metamorfózist levezénylő elnök szemszögéből akár így is kinézhet.
Az RMDSZ kisebbségei
Ami némi színt vitt a kongresszusba, az korunk egyik ideológiai rákfenéjének, a genderideológiának a beszüremkedése volt. Amikor több mint negyed évszázada a Független Magyar Kezdeményezés küldöttje a Bálványosi Szabadegyetemen azt találta mondani, hogy a nemzeti kisebbségek problémája és a homoszexuálisok ügye végtére is hasonló módon kezelendő, hiszen mind a kettő egy társadalmi kisebbség, akkor azt hittem, rosszul hallok. Majd levontam a következtetést: rossz helyen vagyok. Szerencsére eltelt pár év, és a Fidesz vezetőinek szeméről lehullt a liberális hályog. 27 év után azt kell megélnem, hogy az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint igen hasonló gondolatmenetet terjesztett elő a szervezet kongresszusán. Hallgassuk csak! „Milyen alapon várhatom el a többség türelmét velem kapcsolatban, ha másfajta helyzetekben, amikor én magam is a többséghez tartozom egy adott kérdés megítélésében, nem vagyok türelmes a másik kisebbséggel?”. Vagyis az erdélyi magyarság legnagyobb támogatottsággal bíró pártjának második embere egy kalap alá veszi az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét egy biológiai devianciával. El lehet merengeni emberbaráti módon – a tolerancia, az empátia elvi alapján – azon, hogy nem kellene hátrányban részesíteni a saját nem iránti vonzódással megvert embereket. Jómagam sem helyeselném a homoszexualitás kriminalizálását. Viszont a homoszexuálisok házassága nyilvánvalóan utat nyit az egynemű párok előtt arra, hogy gyermekeket fogadhassanak örökbe, amit gyermekvédelmi okokból értelmes, egészséges ember aligha helyeselhet. Az RMDSZ törvényhozói elismerést érdemelnek, mert többségük megszavazta azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amely arról szól, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul. E módosításnak erénye éppen az, amit felró annak Porcsalmi, vagyis hogy megakadályozza majd a legfőbb jogi normába való beépülése esetén a homoszexuálisok házasságkötésének későbbi törvénybe iktatását. Nem sok jót ígér Hegedüs Csilla hasonló szellemű felszólalása sem. „Azért, mert még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett konzervatív házunk tája kibillen az egyensúlyból. Miközben minden fórumon azt mondjuk, hogy bennünket, kisebbségieket – a »másokat« – nem becsül a többség, nem tartja tiszteletben a jogainkat, mi magunk is ugyanazt tesszük.” A rövid ideig kultuszminiszterként és miniszterelnök-helyettesként dolgozó politikus, aki jelenleg az RMDSZ nőszervezetének alelnöke és a kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a párt honlapja szerint olyan programok kidolgozásáért és működtetéséért felelős, amelyek az erdélyi magyarság identitástudatának növelését, kultúrájának fejlődését célozzák. És ő az, aki a konzervatív értékeket ostorozza, és arra bíztat, hogy nyissuk ki az ablakot, engedjük be a friss levegőt. Az ilyen ablaknyitás a mai viharos időben könnyen oda vezet, hogy kiviszi a porral együtt évszázados értékeinket is. Hegedüs ráadásul a vasárnapi kívánságkosarat állítja szembe a színházi világgal, mint kortárs üdítő pozitívummal. A színházi világot, amelyben Csíkszeredától Kolozsváron át Temesvárig egyre inkább elharapózik a kozmopolitizmus, rosszabb esetben a nemzetgyalázás.
A női kvóta erőltetett
Nem feltétlenül illeszkedik ebbe a logikai sorba, de távol sem áll tőle a női kvóta intézményesítése, amelynél abszurdabb ötlet kevés képzelhető el. Onnan kezdve, hogy alkotmányos szinten garantálják a női jogegyenlőséget és a társadalom sem néz görbe szemmel a női politikusokra (sőt), szabad az út a nők előtt a politikai pálya irányába is. A női kvóta nem demokratikus, hanem erőltetett és versenyellenes. Keleten tehát a helyzet változatlan. Az RMDSZ maradt, ami volt: egy alibiszervezet, amely nemzetstratégiai perspektívát nem mutat, erőt kifelé nem képvisel (csak befelé, az erdélyi társadalom irányába), érdeket védeni, ha akar, sem nagyon tud, elvhűség tekintetében pedig már számtalanszor megbukott. Mindez most színesedett egy kis gyökértelen liberális „trendiséggel”.
Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ökumenikus istentiszteleten búcsúztatták a végzős diákokat
Megtartani szépet és jót
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) hívó szavára immár huszadik alkalommal gyűltek össze Isten házában Sepsiszentgyörgy magyar középiskoláinak ballagó diákjai, hogy alázatos lélekkel az Úr áldását kérjék magukra, iskolájukra, városukra, szülőföldjükre és nemzetükre. Az ökumenikus istentiszteletnek ezúttal a belvárosi református templom adott otthont.
Az ünnepség a Gaudeamus eléneklésével és a megyeszékhelyi középiskolák zászlóinak méltóságteljes felsorakoztatásával kezdődött, majd házigazdaként Papp Attila református lelkész köszöntötte a több mint ötszáz végzőst, valamint az őket kísérő tanárokat, illetve iskolaigazgatókat.
A szervezők nevében felszólaló dr. Péter Sándor, az RMPSZ háromszéki elnöke drágakőnek nevezte a diákokat, melyet nincs joga elveszíteni egyetlen iskolának vagy pedagógusnak sem. Ugyanakkor arra is figyelmeztette az iskola padjaiból most távozókat, hogy az álmaikkal és vágyaikkal együtt kötelességük magukkal vinni és érvényesíteni mindazt, amivel a 12 esztendő alatt felvértezték őket.
Szabó Réka Fruzsina, a Mikes Kelemen Líceum diákjának tiszta hangzású és messze csengő népdalelőadása után Péterfi Ágnes unitárius lelkész ünnepi igehirdetése következett, aki Pál apostolnak a következő szavaira építette mondanivalóját: „mindent megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok!”
A Boldogasszony anyánk eléneklése és Kovács István unitárius lelkész fohásza után Sztakics Éva alpolgármester asszony tolmácsolta Antal Árpád András polgármester gondolatait, aki azt üzente a ballagó diákoknak, hogy csak alázattal, hittel, kitartással és becsületes munkával lehet célba érni. Mint a szép híves patakra címet viselő egyházi ének elhangzása, valamint Simion Orsolya mikós diák szavalata után Kiss Imre megyei főtanfelügyelő az idő múlásával emlékekké szelídülő diákkori élmények és kapcsolatok megőrzésének a fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. Végezetül Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök arra kérte a végzősöket, hogy ne a jelentéktelen dolgokra összpontosítsanak, és ne fecséreljék az idejüket, hanem az őket körülvevő és bennük rejlő csodákra. Így ugyanis az előttük álló utak közül is képesek lesznek kiválasztani a sajátjukat, a számukra megfelelőt, hiszen mindenkiben megvan a teremteni vágyó isteni szikra, a jóra figyelmeztető belső hang és a helyes irányt jelző iránytű.
Az ünnepség Zelenák József evangélikus lelkész áldásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Bensőséges és emelkedett hangulatának a megteremtéséhez a Református Kollégium tanulóinak, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Főgimnázium Sipos Zoltán, illetve Szőts Dániel által vezetett kórusainak fellépése is nagyban hozzájárult.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Isten és a nemzet szolgálatában
Erdélyi tanúságtevők
Szombaton a Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatták be Frigyesy Ágnes budapesti újságírónő Az Úr csodásan működik címet viselő, Ferenc Béla Ervin és Bíró János Antal ferences szerzetesek, valamint Tőkés István református teológus életútját ismertető riportkönyvét. A szerzővel lapunk munkatársa, Bedő Zoltán beszélgetett.
Társalgásukból a jelenlévők megtudhatták, hogy Frigyesy Ágnes értelmiségi családban született 1963-ban Kecskeméten. Felmenői között pedagógusok, jegyzők, jogászok, földbirtokosok, iskolaalapítók és művészek találhatók, így családja nem tartozott a kommunista rendszer kedveltjei közé. Első diplomáját a kaposvári Tanítóképző Főiskolán, a másodikat a szegedi Tanárképző Főiskola magyar szakán szerezte. Újságírói pályára hét év tanítás után, a rendszerváltás után lépett. Munkatársa volt többek között a Kecskeméti Lapoknak, az Új Magyarországnak, a Film, Színház, Muzsikának, a Honismeretnek, a Magyarok Világszövetsége lapjainak: a Világszövetségnek, a Magyarok Világlapjának és a Világlapnak. Nemzeti elkötelezettségű, keresztény újságírónak tartja magát, ezért cikkei központjában sorskérdéseink állnak, és az evangéliumi örömhír közvetítője szeretne lenni. Jelmondatának Kodály Zoltán eme kijelentését választotta: „Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.”
Saját bevallása szerint a könyv megírásával e három erdélyi tanúságtevőnek szeretett volna emléket állítani, és helytállásukat példaként az elkövetkező nemzedékeknek felmutatni. Közülük kettővel bensőséges kapcsolatban állt, ezért a velük készített interjúk tulajdonképpen egy-egy őszinte beszélgetés írásban rögzített formái.
A kommunista börtönökben sokat szenvedett Ervin atyát néhai Bartis Ferenc, szárhegyi születésű költő jóvoltából ismerte meg Budapesten. Kölcsönösen ráéreztek a lelki rokonságra, így az évek során hosszú beszélgetésekkel fűszerezett ismeretségük érzelmi kötődéssé mélyült. Tőkés Istvánban némiképp az elvesztett nagyapját vélte felfedezni, és talán e jól érzékelhető rokonszenv hatására alakult ki barátság közöttük. Olyannyira, hogy szekusdossziéjának feldolgozását is rábízta.
Bíró Antal atyával Csaba testvér gyergyószentmiklósi, Szent Annáról elnevezett gyermekotthonának a felszentelésekor találkozott, aki már akkor a bizalmába fogadta. Ennek ellenére vele nem volt könnyű interjút készíteni, mert beszéd helyett inkább írásban szerette megfogalmazni mondanivalóját.
Tölgyesi Erik gitárjátéka, Karola húga csengő hangja, valamint az idézetek Damokos Kinga, Józsa Zsuzsa és Tölgyesi Erik általi tolmácsolása hangsúlyosan hozzájárult az est emelkedett hangulatához.
(berecki) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Navracsics Tibor a román külügy kifogásairól: a főbiztos támogatta a kolozsvári látogatásomat
A román külügy levélben sérelmezte az Európai Bizottság elnökénél, Jean-Claude Junckernél, hogy Navracsics Tibor elfogadta a meghívást a Kolozsváron zajló FUEN-kongresszusra, és nem látogatott el Bukarestbe. Ezt a kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos maga erősítette meg csütörtökön a Maszolnak adott exkluzív nyilatkozatában. Bukarest panasza hatástalan volt, mert a főbiztos támogatta a magyar uniós tisztségviselő kolozsvári látogatását.
„Az Európai Bizottság elnöki irodája tájékoztatott engem arról, hogy kaptak egy levelet, amelyben a román külügy kifogásolta, hogy én Kolozsvárra jövök. Jean-Claude Juncker elnök úr egyúttal biztosított is arról, hogy támogatja az utazásomat, tehát ez semmilyen problémát nem jelent. A levél teljes tartalmát nem ismerem” – válaszolta kérdésünkre a FUEN-kongresszus szünetében Navracsics Tibor.
A magyar biztos elmondta, egyszerű magyarázata van annak, hogy miért nem ment el Bukarestbe. „Azért nem mentem, mert nem hívtak meg a román fővárosba” – magyarázta. Tájékoztatása szerint mandátuma eddigi két és fél éve alatt másodszor van Kolozsváron: 2014 novemberében az Európai Ifjúsági Fórum kongresszusán vett részt a kincses városban, csütörtökön pedig az európai kulturális örökségről beszél a FUEN kongresszusán.
Arra a felvetésünkre, miszerint biztosi minőségében való jelenléte a FUEN-kongresszuson értelmezhető-e úgy, hogy az Európai Bizottság nyitottá vált a Minority SafePack javaslatcsomag iránt, Navracsics Tibor azt válaszolta: a kongresszus nem a kisebbségi polgári kezdeményezésről szól.
„A FUEN kongresszusa számomra alkalmat ad arról beszélni, hogy miként tudnak a nemzeti kisebbségek Európa kulturális örökségéhez, sokszínűségéhez hozzájárulni” – fogalmazott. A biztos emlékeztetett, hogy 2018 az európai kulturális örökség éve lesz. „Ez egy helyi aktivitásra épülő év lesz, ezért természetesen a kisebbségekre támaszkodva tervezzük az év eseményeinek megszervezését” – tette hozzá.
Kelemen Hunor Zilahon már szóvátette
Arról, hogy a román külügy akadályozni próbálja az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója kolozsvári rendezvényét, Kelemen Hunor beszélt először Zilahon, az RMDSZ múlt heti kongresszusán. A szövetségi elnök akkor a politikai beszámolójában kijelentette: a bukaresti diplomácia azt a nem titkolt célt követi, hogy a magyar közösség törekvéseit elakassza, és rossz színben tüntesse fel a magyarokat szerte a világban.
"Ha külpolitikai vezető lennék, nem hazudnám tele a fél világot és nem állítanék valótlanságot arról, hogy mi a helyzet a magyar kisebbséggel. Nem próbálnám elakasztani azokat a törekvéseket, amelyek európai bevett és elismert gyakorlatot ajánlanak Románia számára" - jelentette ki Zilahon az RMDSZ elnöke.
Úgy tudjuk, hogy Kelemen Hunor a beszédében a román külügynek a Jean-Claude Junckerhez küldött levelére utalt. Utalt a román külügy ellenséges magatartására a sajtónak tartott csütörtök reggeli eligazítón a FUEN elnöke is. „A román diplomácia azon dolgozott, hogy ne legyenek itt a román állam képviselői, mert ezzel legitimálták volna, hogy mi itt elmondjuk a gondokat” – mondta Vincze Loránt.
Megkérdeztük a külügyet és Brüsszelt is
Portálunk csütörtökön több kérdést is feltett Külügyminisztérium sajtóirodájának a Jean-Claude Junckernek küldött levéllel kapcsolatban, és az Európai Bizottság elnökének kabinetjét is megkerestük az ügyben. Ha választ kapunk, cikkünket frissítjük.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro

Támogatja a katolikus gimnázium szülői bizottsága az iskola alapításáról szóló határozattervezetet
Egyhangúan támogatja a Római Katolikus Teológiai Líceum szülői bizottsága a felekezeti gimnázium helyzetére megoldást nyújtóhatározattervezetet, amelyet szerdán iktatott az RMDSZ a marosvásárhelyi városi tanácsban.
Erről szerda késő esti rendkívüli gyűlésükön döntöttek a szülők, akik három kiegészítő javaslatról is szavaztak. A döntésről csütörtök délelőtt tájékoztatták a marosvásárhelyi, Maros megyei RMDSZ-t is. Az RMDSZ szakértői jelezték, hogy a szülők kiegészítő javaslatait egyértelműen beépítik a határozathoz mellékelt indoklás szövegébe.
Ennek a tervezetnek lényege az, hogy pótolja az iskola megalapításáról szóló, határozatok hiányosságait, illetve kimondja azt, hogy a 2014-től, tanfelügyelőségi döntés folytán „római katolikus líceum” címen beindított, azóta is elismerten működő iskolai közösség jelenlegi tanulói és oktatói állománya képezze a határozatban kimondott iskola részét.
Az alapító tanácsi határozat hiányos volt
Az RMDSZ csütörtöki közleménye szerint az alapvető tények az iskolával kapcsolatban a következőek: Romániában iskolát helyi tanácsi határozattal lehet megalapítani. Ez a marosvásárhelyi római-katolikus iskola esetében hiányos volt. Több tanácsi határozat is volt, ami említette az iskolát, de egyik sem mondta ki egyértelműen a megalapítását.
Az RMDSZ szerint magyarellenes indíttatásból, rosszhiszeműen a városháza, de olykor a tanfelügyelőség is számos olyan elemet vitt be a különböző dokumentumokba, azok megfogalmazásába, mely kifejezetten támadhatóvá tették ezeket. Két tanácsi határozatot szoktak idézni, ami megalapította volna ezt az intézetet: a 2014. július 29-i határozatot, illetve a 2014. szeptember 16-it. Az előbbi nem az iskolaalapításról szól, hanem az épület feljavításához megítélt összegről, és csak említi az iskolát, javasolja megalapítását. Holott a helyi tanácsnak nem javasolnia kellett volna, hanem megalapítania.
A másik, a szeptember 16-i határozatot megtámadta a prefektus, és azóta széles körben elterjedt, hogy ezért maradt el az iskola megalapítása. Csakhogy a szeptemberi határozat sem szólt iskolaalapításáról, hanem az iskola felvételéről a város iskolahálózatába. Az iskolaalapítás és a felvétele az iskolahálózatba a törvény szerint két külön lépés, a másodikra nem kerülhet sor az első megtétele nélkül.
A tanfelügyelőség nem várta meg az alapítást
Mégis hogy indult be az oktatás és folyik, amúgy annak rendje és módja szerint 2014 óta? Úgy, hogy a megyei tanfelügyelőség nem várva meg az alapítást, működtetni kezdte az iskolát, bevezette az országos oktatási rendszerbe is. Ennek érdekében a tanfelügyelőség két határozatot hozott: az egyiket 2014-es tanévkezdés előtt, amit két hónap múlva maga vont vissza, a másikat 2015 augusztusában.
Közben a városi tanács anélkül, hogy határozott volna a törvény szerint az iskola megalapításáról, a polgármesteri hivatal ködösítései, zavarkeltési módjaira jellemzően, határozatot hozott 2015. január végén (33-as számú) az iskola felvételéről a hálózatba – idézi fel a történteket az RMDSZ közleménye.
A minisztériumban észlelték a szabálytalanságot
Ezt határozatot a tanfelügyelőség elfogadta. Így a tanfelügyelőség döntései nyomán voltaképpen egy működő, de a megalapítást illetően megkérdőjelezhető iskola lett. Tavaly nyár végén a minisztériumnak egy vizsgálóbizottsága (amely az épületben levő két iskola közötti tanteremvita nyomán szállt ki a helyszínre) jött rá, hogy az iskolát a tanügyi rendszer ugyan jóhiszeműen, de nem egészen szabályosan működtette.
Ettől a ponttól – 2016. augusztus – kezdve az iskola működését ugyan nem állíthatták le, és ezt nem is szándékozták, de további beiskolázást nem hagytak jóvá. Mindennek azonban semmi köze a korrupcióhoz, azt kell vizsgálni, hogy az iskola alapításakor történt-e adminisztratív hiba.
Ezek voltak a lehetséges opciók
Az RMDSZ szerint ebben a tényállásban két opció körvonalazódott: pótolni az iskolaalapításról szóló határozatot, illetve megvárni, hogy az időközben peres ügyben is támadott, 2015. augusztusi, 1385 számú tanfelügyelőségi határozatról (amely saját körében működtette az iskolát, amíg a jogszerűtlenség 2016 nyarán ki nem derült) bírósági döntés nem születik.
A peres ügy az épületben kialakult tanteremvitához kapcsolódik. A bírósági ügy elhúzódhat, ráadásul kétséges a kimenetele, mert immár továbbra sem kerülhet elő olyan 2014-2015 között hozott tanácsi határozat, ami az iskolaalapításról szól. Ezért kell olyan megoldást találni, a minisztériummal közösen, hogy a ténylegesen működő iskola folyamatosságát fenntartva, de az alapító lépést is megtéve konszolidálódjék a helyzet. maszol.ro

Monográfia jelent meg Kolozsvár elfelejtett múzeumáról
A kolozsvári Műszaki Egyetem Malom utca (G. Barițiu) végén található két épülete előtt járva nem is sejtjük, hogy a huszadik század elején itt többek között japán kézműves termékeket és francia szecessziós kerámiákat csodálhattak a polgárok, ugyanis a 25. szám alatti épületben működött a város legfontosabb múzeuma, az I. Ferenc József Iparmúzeum. Az intézmény történetét feldolgozó könyvet a 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten mutatták be.
Székely Miklós művészettörténész három év kutatómunkájának eredményét foglalta össze a Nemzet, Ipar, Művészet. A kolozsvári I. Ferenc József Iparmúzeum. 1887-1918 című kötetben, amely csak azért lett múzeum-monográfiához képest vékony, mert az intézmény mindössze két évtizedig állt fenn, és az iratanyaga nem került elő, a gyűjteményének pedig csak töredéke maradt fenn az Erdélyi Történeti Múzeumban.
Amint a kötetből kiderül, a kolozsvári ipariskola és a hozzá kapcsolódó iparmúzeum a Kolozsvár 19. század végi modernizációját levezénylő főépítész, Pákei Lajos szívügye és életre szóló projektje volt, neki köszönhetően Kolozsváron is gyűjtötték a korban divatos távol-keleti, illetve később a szecessziós tárgyakat.
Iparmúzeum, a dualizmus kori Kolozsvár „innovációs központja”
A dualizmus kori Magyarország ipari és gazdasági modernizációjának részeként több településen hoztak létre ipariskolát. Ezeknek az oktatási intézményeknek a szertárából, mintaanyagából néhány városban múzeum jött létre, jellemzően ott, ahol állami iparfejlesztésre, gazdaságfejlesztésre volt szükség. „Nem véletlen, hogy Erdélyben két ilyen múzeum is volt, hiszen ide nem csak vasutat kellett építeni, hanem központilag ipart is hozni. Az ország többi részén, a felvidéki bányavárosokban, Budapesten volt egy olyan ipari potenciál, amelyik ki tudta termelni a saját modernizálását” – mondta a kolozsvári bemutatón Székely Miklós.
Az Osztrák-Magyar Monarchia három iparmúzeum épült fel: a budapesti Technológiai Iparmúzeumot (1887-1889) Hauszmann Alajos, a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeumot (1890-1893) Kiss István, a Kolozsvári két épületet (1896-1898 és 1903-1904) Pákei Lajos tervezte.
Az iparmúzeum intézménye „eltért a történeti múzeumtól, és helyesebb nem múzeumként tekinteni rá, hiszem működését tekintve inkább egy innovációs központ, egy kísérleti laboratórium és egy kereskedelmi bemutatóterem ötvözete volt” – foglalta össze az intézménytípus lényegét a kötetet ismertető Orbán János, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze.
Amint a kötet bevezetőjéből kiderül, „a kolozsvári iparmúzeumban ipari gépek, berendezések és szerszámok mellett történeti jelentőségű enteriőrök részletei, modern iparművészeti tárgyak keveredtek a korszak orientalista gyűjtőszenvedélyének sajátos emlékeivel, illetve az erdélyi és magyarországi háziipar eszközeivel.”
A kolozsvári ipariskolát 1884-ben alapították, de csak 1898-ban költözhetett saját épületbe. Hamar kiderült azonban, hogy az oktatási célokra használt épület nem lesz elég az iparmúzeumi tárgyak elhelyezésére is, így Pákei új épület tervezéséhez látott. A közvélemény is fontosnak tartotta, hogy Erdély fővárosában, Kolozsváron reprezentatív múzeumépület épüljön. Az új, 1904-ben átadott épület egyik előképe a bécsi 1866-1871 között épült Museum für Kunst und Industrie neoreneszánsz épülete, „nagytestvére” pedig a prágai Iparművészeti Múzeum 1897 és 1900 között Joseph Schulz tervei alapján készült palotája.
Pákei Lajos 1921-es halála után a múzeum hanyatlani kezdett, majd 1926-ban megszűnt, épületét a Női Kereskedelmi Állami Iskola vette át, gyűjteményét az épület padlására szállították fel.
Pákei haladt a korral
Bár Pákei Lajos historizáló épülettervei alapján azt gondolhatnánk, hogy a főépítész nem volt túl innovatív alkat, Székely Miklós kutatásaiból az derül ki, hogy felismerte a szecesszió jelentőségét és az Iparmúzeum intézményét is korszerűvé tudta tenni. „Pákei nagyon ellentmondásos figura volt, mert építészetileg mindvégig historizáló maradt, de itt a legújabb, legkortársabb iparművészeti dolgokat vásárolta össze, olyan folyóiratokat járattak Kolozsvárra, amelyeket ezen kívül csak Budapesten lehetett olvasni az Iparművészeti Múzeumban, megvolt ehhez az érzéke” – fogalmazott Székely Miklós.
A Pákei vezette intézmény abban különbözött monarchiabeli társaitól, hogy itt az iparművészet is megjelent a gyűjteményben. A budapesti iparmúzeumban technológiai gyűjtemény volt, a marosvásárhelyiben a technológiai gyűjtemény néprajzi anyaggal vegyült, Kolozsváron viszont Pákei 1900 környékén úgy döntött, hogy iparművészeti tárgyakat is gyűjteni kezd, különböző ausztriai minták alapján. Székely Miklós szerint „Pákeinek ezzel az lehetett a célja, hogy a kolozsvári, és az erdélyi otthonokat modernizálja.”
A budapesti Iparművészeti Múzeumhoz hasonlóan Pákei fontosnak tartja a kortárs angliai és francia iparművészet termékeinek gyűjtését, tehát felismerte a szecesszió jelentőségét, hívta fel a figyelmet Orbán János. Az Erdélyi Történeti Múzeum gyűjteményében fennmaradt például egy Auguste Delaherche-féle váza, vagy a Nancyban működő Daum gyárban készült virágos art nouveu-tál.
A kötetből az is kiderül, hogy Pákei az 1900-as párizsi világkiállítás koncepciójához hasonló módon, hangulati elemekre építve, saját tervezésű tárlókban mutatta be a gyűjteményt, tehát ebben is haladó szelleműnek bizonyult.
Kolozsvárnak is megvolt a maga keletkutatója
A kolozsvári iparmúzeumba japán és kínai tárgyak is kerültek, ezeket Vadona János gyógyszerész, amatőr földrajztudós gyűjtötte.
Az orientalista szemlélet szerint a távolkeleti iparművészet ár-minőség arányban kedvező termékei jelentették a kulcsot a hazai ipar megreformálásához. Mivel tiszta forrásból szerettek volna ilyen tárgyakhoz jutni, több utazó indult beszerző körútra Japánba és Kínába.
Vadona János nagyjából Xantus János földrajztudós, utazó útvonalát követve, az 1880-as évek második felében végigjárta Japánt és két kínai városba is eljutott, ahol kifejezetten a kolozsvári iparmúzeum megbízásából vásárolt, derül ki a kötetből. Az Erdélyi Történeti Múzeum 1942-es leltárában két értékes, az egykori Iparmúzeum gyűjteményéből származó tétel szerepel: egy „japáni áttört faragású díszes henger” és „elefántcsontból faragott tehénszekér (japáni) kazettában”.
A japán iparművészet előnyben részesítése az Vadona elődjének, Xantus Jánosnak a véleményében is tükröződik, aki a kínai iparról a következőket írta: „Türelmök, kitartásuk volna, de ízlésük messze elmarad a japánok finom érzékű leleményessége, alkotó szelleme mögött.”
Zs. E. / maszol.ro

Revizionista játszóteret fedezett fel Dan Tanasă
A magyarok iránti gyűlöletéről elhíresült blogger - aki egyes források szerint a román titkosszolgálatok provokátora - ezúttal egy nagyszalontai játszótéren vélte felfedezni a magyar revizionizmus jeleit.
A dél-bihari Nagyszalonta testvérvárosa Csepel, egy Romániában egyedülálló „meseparkot” adományozott a hajdúvárosnak. A kreatív, látványos és ötletes játszótéri alkalmatosság szállítását és összeszerelését, valamint a környezete rendbetételét szintén a magyar főváros XXI-ik kerületének önkormányzata vállalta magára. A Szalontai Napok keretében ma délben át is adják a különleges játszóteret, amelynek segítségével Arany János Toldijának történetével ismerkedhetnek meg a kicsik.
Egyes nagyszalontai román „hazafiak” az élő fába is belekötve (ebben az esetben szó szerint) sérelmezik, hogy a játszótéren levő fehér kérgű nyírfák mellé pirosra és zöldre festett támoszlopokat helyeztek ki, melyek így - legalábbis a mindenütt magyar veszélyt szimatoló hazafiak agyában – a magyar lobogó színeit adják ki.
Több sem kellett a magyarok feljelentéséből sportot űző Dan Tanasă nevű önjelölt honmentőnek, azonnal meg isírta nagy olvasottságnak örvendő blogjában, hogy „a játszóteret adományozó Csepel önkormányzata nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy Magyarország zászlaját szimbolikusan megjelenítse és ezáltal egy banális helyszínt, egy játszóteret a magyar sovén propaganda helyévé változtassa”.
A reakció persze nem maradt el, a blogbejegyzés alatti kommentárokban egyesek minden magyar migránst hazaküldenének a zászlójukkal együtt, mások pedig személyesen festenék át a román lobogó színeire a szóban forgó oszlopokat. Az az apróság, hogy a piros-fehér-zöld színkombináció lehetne Mexikó, Olaszország, vagy éppen Írország zászlaja is, vagy talán csak egyszerű véletlen, fel sem merül a világot csak piros-sárga-kék színekben látó koponyákban.
Frissítés: Információink szerint az ominózus oszlopok közül a zöldeket pirosra festette át az önkormányzat. Hiába, a megfelelési kényszer nagy úr.
Barta Béla / itthon.ma/erdelyorszag

Kihirdette Johannis a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítást
Kihirdette Klaus Johannis román államfő május 19-én, pénteken azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él.
A módosítást áprilisban ellenszavazat nélkül fogadta el a bukaresti képviselőház, néhány nappal később azonban a jobbközép ellenzéki pártok alkotmányossági óvást emeltek ellene.
Az alkotmánybíróság múlt héten megállapította, hogy az RMDSZ által kezdeményezett jogszabály nem sérti a román alaptörvényt. A törvény a romániai közegészségügyi ellátás „alapelvei” közé sorolja, hogy az egészségügyi intézmények a kisebbség nyelvét beszélő dolgozókat is alkalmazzanak azokon a településeken, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki. A jogszabály az egészségügyi minisztérium hatáskörébe utalja, hogy kidolgozza az előírás alkalmazásának módszertanát, erre azonban nem szab meg határidőt.
A szociális intézményeknél az azokat fenntartó önkormányzatoknak kell gondoskodniuk a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazásáról, amennyiben a településen ötezres lélekszámot vagy húszszázalékos lakosságarányt meghaladó számban élnek egy kisebbséghez tartozó lakosok.
A kórházi anyanyelvhasználatról szóló, pénteken kihirdetett törvény 2018. január elsején lép hatályba. MTI; Székelyhon.ro

Egységes Székelyföld-arculat a polgármesterek találkozóján
Ismerkedés, közös gondolkodás és információcsere: ezek a székelyföldi városok polgármesterei találkozójának főbb témái. A városvezetők először látogattak el ilyen céllal Gyergyószékre, a Gyilkostó üdülőtelepre.
Gyergyószentmiklós elsősorban turizmusban – mint a helyi gazdaság meghatározó ágazatában – gondolkodik, ezért is volt a Gyilkostó üdülőtelep a találkozó helyszíne – mondta el Nagy Zoltán házigazda polgármester. A Gyilkos-tó és környéke olyan természeti látványosság, amely kiemelkedő Székelyföld, Erdély szinten. Erre is alapozva szeretne meghatározó szerepet betölteni a térség turizmusában Gyergyószentmiklós. Az eseményen ezért hangsúlyos szerepet kaptak olyan témák, mint egy egységes Székelyföld-arculat és közös desztinációmenedzsment kidolgozása, működtetése.
Erről beszéltek a meghívott szakemberek, azaz Nagy Benedek és Csibi József. Kolumbán Gábor és Kisné Portik Irén pedig a falu és város együttműködésének szüksége, lehetőségei kérdéseit boncolgatták. Az eseményen tizenkét székelyföldi város elöljárója volt jelen. Amint Nagy Zoltán elmondta, még az ismerkedés fázisánál tart az együttműködés. A találkozókon a vendéglátók ismertetik azokat a körülményeket, adottságokat és problémákat, amelyekkel együtt él az adott város, hogy a későbbiekben a lehetőségek szerint közösen keressenek megoldásokat a felmerülő kérdésekre. A cél természetesen, hogy hosszú távon közös projektek, megvalósítások is szülessenek.
Fontos szempont még az ilyen találkozókon, hogy információcsere is zajlik, hiszen egyes városvezetők könnyebben, gyorsabban jutnak el olyan értesülésekhez, amelyek a többiek számára is hasznosak lehetnek, és ezeket meg is osztják a kollégáikkal. Az esemény alkalmat adott arra is, hogy a székelyföldi elöljárók kipróbálhassák a Kis-Cohárd sziklafalán tavaly kiépített via ferrata mászóutat.
Gergely Imre / Székelyhon.ro