Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. április 8.
Együttműködés a Sapientia és a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány között
Együttműködési keret-megállapodást írt alá csütörtökön Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA).
A keret-megállapodás révén a Sapientia EMTE vállalta, hogy lehetővé teszi tanulói számára a KMTA programjainak és pályázati lehetőségeinek megismerését, továbbá azt, hogy a diákok részt vegyenek az alapítvány programjain – számolt be az MTI. Az alapítvány azt vállalta, hogy programokkal segíti a tehetséges fiatalok kibontakozását. A dokumentumot az egyetem részéről Tonk Márton dékán, az alapítvány részéről Réthelyi Miklós kuratóriumi elnök írta alá.
A ceremónia alkalmából tartott sajtótájékoztatón Tonk Márton dékán elmondta: míg korábban az egyetemre való bejutás jelentette a tehetséggondozási rendszerbe való belépést, most a hallgatók között kell megtalálni a tehetségeket. Hozzátette: a szakmaiakon túl közösségi értékeket is kell nyújtani a tehetséges fiataloknak, hogy ne a német vagy amerikai piacon, hanem a hazájukban értékesítsék tudásukat.
Réthelyi Miklós elmondta, az egy éve létrejött alapítvány arra törekszik, hogy az egyetemek által ajánlott tehetségek számára megteremtsék a lehetőséget a fejlődésre. Hozzátette, elsősorban a tehetségek doktori képzéséhez nyújtanak támogatást. Réthelyi Miklós szerint ma már a magyarországi és a határon túli magyarok közös feladatává vált a fiatalok otthon tartása. „Egy darabig nálunk az volt, hogy a magyarországiak elmennek, de legalább jönnek az erdélyi magyarok. De ma már nem jönnek” – tette hozzá az alapítványi elnök.
Krónika (Kolozsvár)
Együttműködési keret-megállapodást írt alá csütörtökön Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA).
A keret-megállapodás révén a Sapientia EMTE vállalta, hogy lehetővé teszi tanulói számára a KMTA programjainak és pályázati lehetőségeinek megismerését, továbbá azt, hogy a diákok részt vegyenek az alapítvány programjain – számolt be az MTI. Az alapítvány azt vállalta, hogy programokkal segíti a tehetséges fiatalok kibontakozását. A dokumentumot az egyetem részéről Tonk Márton dékán, az alapítvány részéről Réthelyi Miklós kuratóriumi elnök írta alá.
A ceremónia alkalmából tartott sajtótájékoztatón Tonk Márton dékán elmondta: míg korábban az egyetemre való bejutás jelentette a tehetséggondozási rendszerbe való belépést, most a hallgatók között kell megtalálni a tehetségeket. Hozzátette: a szakmaiakon túl közösségi értékeket is kell nyújtani a tehetséges fiataloknak, hogy ne a német vagy amerikai piacon, hanem a hazájukban értékesítsék tudásukat.
Réthelyi Miklós elmondta, az egy éve létrejött alapítvány arra törekszik, hogy az egyetemek által ajánlott tehetségek számára megteremtsék a lehetőséget a fejlődésre. Hozzátette, elsősorban a tehetségek doktori képzéséhez nyújtanak támogatást. Réthelyi Miklós szerint ma már a magyarországi és a határon túli magyarok közös feladatává vált a fiatalok otthon tartása. „Egy darabig nálunk az volt, hogy a magyarországiak elmennek, de legalább jönnek az erdélyi magyarok. De ma már nem jönnek” – tette hozzá az alapítványi elnök.
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 8.
Gyerekdarabok támasza – Erdélyi író nyerte az idei Csukás István-díjat
Simon Réka Zsuzsanna erdélyi író Pajzsika, Pimpó és az Ezerjó Lovagrend című művével nyerte el idén a Csukás István-díjat, amelynek pályázatára még be nem mutatott gyerekszíndarabokkal lehetett nevezni.
A budapesti Mesemúzeumban tartott csütörtöki díjátadón Őze Áron, az elismerés alapítója elmondta: az idei kiírásra 24 szerző 30 gyerek- és ifjúsági műve érkezett, ezek közül azonban csak kevés felelt meg a díj kuratóriuma által felállított szempontrendszernek, ezért ebben az évben csak egy művet díjaztak.
A nyertes alkotás lehetőséget kap arra, hogy egy rendezővel és egy dramaturggal közös műhelymunka után bemutassák a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban és a Művészetek Házában. A szerző a Herendi Porcelán által készített díjat és oklevelet is kapott, amelyeket szerkesztője vett át helyette. Őze Áron bejelentette: jövőre kibővítik a pályázatot, és nemcsak új, hanem már bemutatott darabokkal is lehet majd nevezni. Ennek oka, hogy a jó, de csak lokálisan ismert darabok országos ismertséget szerezhessenek.
Csukás István író, a díj névadója, a bírálóbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a mai magyar irodalmi közvélemény nem kezeli megfelelő helyen és rangon a gyerekirodalmat, pedig gyerekkorban kell megalapozni azt, hogy valaki felnőttként irodalmat, színházat, kultúrát értő és szerető ember legyen.
Krónika (Kolozsvár)
Simon Réka Zsuzsanna erdélyi író Pajzsika, Pimpó és az Ezerjó Lovagrend című művével nyerte el idén a Csukás István-díjat, amelynek pályázatára még be nem mutatott gyerekszíndarabokkal lehetett nevezni.
A budapesti Mesemúzeumban tartott csütörtöki díjátadón Őze Áron, az elismerés alapítója elmondta: az idei kiírásra 24 szerző 30 gyerek- és ifjúsági műve érkezett, ezek közül azonban csak kevés felelt meg a díj kuratóriuma által felállított szempontrendszernek, ezért ebben az évben csak egy művet díjaztak.
A nyertes alkotás lehetőséget kap arra, hogy egy rendezővel és egy dramaturggal közös műhelymunka után bemutassák a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban és a Művészetek Házában. A szerző a Herendi Porcelán által készített díjat és oklevelet is kapott, amelyeket szerkesztője vett át helyette. Őze Áron bejelentette: jövőre kibővítik a pályázatot, és nemcsak új, hanem már bemutatott darabokkal is lehet majd nevezni. Ennek oka, hogy a jó, de csak lokálisan ismert darabok országos ismertséget szerezhessenek.
Csukás István író, a díj névadója, a bírálóbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a mai magyar irodalmi közvélemény nem kezeli megfelelő helyen és rangon a gyerekirodalmat, pedig gyerekkorban kell megalapozni azt, hogy valaki felnőttként irodalmat, színházat, kultúrát értő és szerető ember legyen.
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 8.
Főkonzulból nagykövet lesz Niculescu Tóni
Szlovéniai nagykövetté készül kinevezni Románia korábbi müncheni főkonzulját, Niculecu Tónit az államfő. A hivatásos diplomata neve szerepel a parlamentnek átküldött javaslatlistán. Alkalmasságát a külügyi szakbizottságoknak is véleményeznie kell.
Niculescu Tóni Marosvásárhelyen született 1964-ben. A 2000-es években az RMDSZ EU-integrációs ügyvezető alelnöke volt. Az RMDSZ-részvételű kormányokban többször is államtitkári tisztséget töltött be, 1998-99-ben az integrációs minisztériumban, 2005 és 2009 között, illetve 2010 és 2012 között a külügyminisztériumban. Utóbb hivatásos diplomata lett, 2013-ban nevezték ki müncheni főkonzulnak.
A román diplomáciában nagyon kevés magyar tevékenykedik, Niculescu Tóni az egyikük. Jelenleg a volt RMDSZ-es szenátor Pataki Júlia Románia kenyai nagykövete, Salamon Márton László újságíró pedig szaloniki főkonzul, de egyikük sem hivatásos diplomata, kinevezésük úgymond politikai alapont történt. Korábban a nemrég elhunyt Tokay György, az RMDSZ markáns politikusa vilniusi nagykövet volt.
maszol.ro
Szlovéniai nagykövetté készül kinevezni Románia korábbi müncheni főkonzulját, Niculecu Tónit az államfő. A hivatásos diplomata neve szerepel a parlamentnek átküldött javaslatlistán. Alkalmasságát a külügyi szakbizottságoknak is véleményeznie kell.
Niculescu Tóni Marosvásárhelyen született 1964-ben. A 2000-es években az RMDSZ EU-integrációs ügyvezető alelnöke volt. Az RMDSZ-részvételű kormányokban többször is államtitkári tisztséget töltött be, 1998-99-ben az integrációs minisztériumban, 2005 és 2009 között, illetve 2010 és 2012 között a külügyminisztériumban. Utóbb hivatásos diplomata lett, 2013-ban nevezték ki müncheni főkonzulnak.
A román diplomáciában nagyon kevés magyar tevékenykedik, Niculescu Tóni az egyikük. Jelenleg a volt RMDSZ-es szenátor Pataki Júlia Románia kenyai nagykövete, Salamon Márton László újságíró pedig szaloniki főkonzul, de egyikük sem hivatásos diplomata, kinevezésük úgymond politikai alapont történt. Korábban a nemrég elhunyt Tokay György, az RMDSZ markáns politikusa vilniusi nagykövet volt.
maszol.ro
2016. április 8.
Gróf Rhédey Lajos mellszobra Nagyváradon
Még az első Szent László Napok alkalmával merült fel a szervezőkben, amikor a Rhédey-kertben (Parcul Bălcescu) szervezték meg az eseményt, hogy ideje lenne egy méltó emléket állítani annak, aki a Rhédey kertet és vagyona egy részét Nagyváradra hagyta. Zatykó Gyulának, a Szent László Napok főszervezőjének ötlete alapján úgy határoztak, hogy egy mellszobor felállítása lenne a legmegfelelőbb. A szobor engedélyeztetésének, a szükséges anyagi források előteremtésének feladatát a Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület vállalta fel.
Több helyen pályáztak
A kezdeményezők Deák Árpád szobrászművészt kérték fel, hogy tervezze meg a mellszobrot. Az első Szent László Napokra el is készült a mellszobor kicsinyített, gipsz formája, amit a Szent László Napok alatt bárki megtekinthetett, illetve adományaival hozzájárulhatott ahhoz, hogy megvalósuljon a szoborállítás terve. Időközben több helyen is pályáztak a szoborállításra, illetve Emődi Tamás segítségével a szükséges engedélyek beszerzését is elkezdték. A Nemzeti Kulturális Alap az elmúlt év végén döntött úgy, hogy támogatja a szoborállítást. Deák Árpád elkészítette a szobor gipsz formáját, amit egy aradi öntőműhelybe juttattak el. Zatykó Gyula a Szent László Napok főszervezője és Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület vezetője a hét elején az aradi öntőműhelyben megtekintették a szobor kiöntésének kezdetét. A szobor május közepére készül el, akkor hozzák el Nagyváradra.
A szobor felállításának kezdeményezői remélik, hogy hamarosan minden engedély meglesz ahhoz, hogy felavathassák Nagyvárad új köztéri szobrát a Rhédey-kertben. A város minden lakosa, a város vezetése ezzel a mellszoborral immár méltó emléket állíthat Nagyvárad egykori bőkezű mecénásának, Gróf Rhédey Lajosnak.
erdon.ro
Még az első Szent László Napok alkalmával merült fel a szervezőkben, amikor a Rhédey-kertben (Parcul Bălcescu) szervezték meg az eseményt, hogy ideje lenne egy méltó emléket állítani annak, aki a Rhédey kertet és vagyona egy részét Nagyváradra hagyta. Zatykó Gyulának, a Szent László Napok főszervezőjének ötlete alapján úgy határoztak, hogy egy mellszobor felállítása lenne a legmegfelelőbb. A szobor engedélyeztetésének, a szükséges anyagi források előteremtésének feladatát a Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület vállalta fel.
Több helyen pályáztak
A kezdeményezők Deák Árpád szobrászművészt kérték fel, hogy tervezze meg a mellszobrot. Az első Szent László Napokra el is készült a mellszobor kicsinyített, gipsz formája, amit a Szent László Napok alatt bárki megtekinthetett, illetve adományaival hozzájárulhatott ahhoz, hogy megvalósuljon a szoborállítás terve. Időközben több helyen is pályáztak a szoborállításra, illetve Emődi Tamás segítségével a szükséges engedélyek beszerzését is elkezdték. A Nemzeti Kulturális Alap az elmúlt év végén döntött úgy, hogy támogatja a szoborállítást. Deák Árpád elkészítette a szobor gipsz formáját, amit egy aradi öntőműhelybe juttattak el. Zatykó Gyula a Szent László Napok főszervezője és Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület vezetője a hét elején az aradi öntőműhelyben megtekintették a szobor kiöntésének kezdetét. A szobor május közepére készül el, akkor hozzák el Nagyváradra.
A szobor felállításának kezdeményezői remélik, hogy hamarosan minden engedély meglesz ahhoz, hogy felavathassák Nagyvárad új köztéri szobrát a Rhédey-kertben. A város minden lakosa, a város vezetése ezzel a mellszoborral immár méltó emléket állíthat Nagyvárad egykori bőkezű mecénásának, Gróf Rhédey Lajosnak.
erdon.ro
2016. április 9.
Azok a sötét nyolcvanas évek, 2. (A magyartalanítás módszertana)
1983 januárjában Sepsiszentgyörgyön magyarellenes uszító röpcédulák bukkannak fel, melyeken többek között az olvasható, hogy „Gondjaink és bajaink forrása a magyarság”. Feltételezések szerint az akciót a Securitate tudtával szervezték. Az eseményt követő letartóztatások, az őrizetbe vételek és kihallgatások alanyai szinte csak a magyarok.
Februárban Sepsiszentgyörgyön elhurcolják hazulról Visky Árpád színművészt. Zárt tárgyaláson a bukaresti katonai törvényszék „Románia, a román nép és a szocialista rendszer rágalmazása vádjával” 1983. július 11-én 5 évre elítéli. A nemzetközi tiltakozások hatására 1984. szeptember 7-én amnesztiával szabadlábra helyezik, de színészként nem dolgozhat tovább. Márciusban megjelenik az államtanács 98. sz. törvényerejű rendelete, mely szerint már egyenesen belügyminiszteri engedély kell az írógépek birtoklásához, s az engedély meghosszabbításához évente friss írásmintát kell bemutatni. (Kányádi Elrontott rondóját – akár a Mese az írógépről-t – közvetlenül a romániai valóság kínálta a költő tolla alá: „nyilvántartásba vétetett / gépem számozott járom / illúzióim nincsenek / nulla nulla hatvanöt hetvenhárom”.) Szeptemberben a szegedi Tiszatájban megjelenik Köteles Pál kritikája Ion Lăncrănjan könyvéről. A számot megjelenése után két nappal összeszedik az újságárus standokon – Magyarországon. A marosvásárhelyi színház műsortervéből kiveszik Az ember tragédiáját, „a darab misztikus jellegére” hivatkozva. Októberben leváltják a bukaresti A Hét főszerkesztőjét, Huszár Sándort. Az ok, hivatalosan: a lap 43. számában fejjel lefelé jelent meg egy gyulafehérvári oklevél pecsétjét ábrázoló faliszőnyeg reprodukciója. 1984. június 4-én Sepsiszentgyörgyön felrobban egy pár dinamitrúdból álló robbanószerkezet a Gábor Áron téren álló Mihai Viteazul-szoborcsoport alatt. A szobornak nem lesz nagyobb baja, de egy helybeli kisgyerek életét veszti. A Securitate nagy erőkkel nyomoz, de a tettest nem találják meg. Általános vélekedés, hogy provokáció történt, az egész a Securitate bukaresti vezetésének az akciója volt, azzal a céllal, hogy ürügyet találjanak az állambiztonság helyi vezetőinek eltávolítására és regáti származású tisztek odahelyezésére. Szeptemberben a kolozsvári 3. sz. Matematika–Fizika Líceumba (a 400 éves református kollégium utódjába) román tannyelvű osztályt helyeznek. Ezzel megszűnik a városban az utolsó, csak magyar tannyelven oktató elméleti középiskola. Ugyanekkor megszüntetik Marosvásárhely egyetlen, csak magyar nyelven oktató ipari líceumát is, az 5. számút. Gyergyószentmiklóson öngyilkos lesz Böjte Balázs vasúti forgalmista, aki számos beadványt küldött a különböző felettes szerveknek, melyekben kisebbségi sérelmeket panaszolt fel. Emiatt a Securitate egy idő után rendszeresen zaklatta, kihallgatásra hurcolta. Az Erdélyi Magyar Hírügynökség jelentése szerint Bákóban őrizetbe vették és durván bántalmazták, majd kitoloncolták a megyéből Gazda József kovásznai középiskolai tanárt, néprajzkutatót. Decemberben megszűnik Romániában a kisebbségek nyelvén sugárzott televízióadás. Beszüntetik a sugárzást a kolozsvári és marosvásárhelyi vidéki rádióstúdiók, ezután csak a bukaresti rádióban van naponta egy- (majd csak fél-) órányi magyar nyelvű rádióadás. 1984-ig a magyarországi statisztikai nyilvántartás szerint összesen 442-en, a román szerint 773-an telepedtek át Magyarországra. A magyar belügyminisztérium az elfogadott áttelepülési kérelmeknek csak 54 százalékát hagyja jóvá.
1985. február 1-jén minden indoklás nélkül elbocsátják A Hét-beli állásából Beke György publicistát. Vétke csak gyanítható (ekkor születik a már idézett, szedésben maradt Beke-portréja Farkas Árpádnak), de a gyanú valószínűsége igen nagy: évek óta szociografikus riportokban mutatja be Erdély egy-egy tájegységét, illetve az ott lakó magyarságot. Legutóbbi, a bihari és szatmári magyarságot bemutató kötetét (Boltívek teherbírása) kivonják a forgalomból. A tiltakozások hatására az írót végül mégis visszaveszik a szerkesztőségbe, ám továbbra is „fél-indexen” van. 1986-ban nyugdíjazzák. 1989-ben, a forradalom napjaiban települ át Magyarországra. Márciusban „belső” belügyminiszteri rendelettel megtiltják, hogy családtagok egy időben hagyhassák el útlevéllel az országot. Az intézkedést – feltehetően az Egyesült Államok fellépése miatt – áprilisban csendben visszavonják, illetve csak bizonyos esetekben alkalmazzák. Az iskolákban már minden felirat csak román nyelvű lehet, az ifjúsági szervezeti programok és a politikai oktatás is csak román nyelven folyhat. Szeptembertől nem indul újabb magyar tagozatos osztály a kolozsvári Zeneművészeti Középiskolában. A szülők tiltakozására a minisztérium azt válaszolja, egyéni-eseti akció, nem jelenti általában magyar oktatás megszüntetését. Házkutatást tartanak Bözödi György író, történész lakásán, elviszik minden kéziratát, indok nincs. Román osztályokat telepítenek a kolozsvári Brassai Sámuel Ipari Líceumba – ezzel megszűnik az utolsó kolozsvári magyar szakközépiskola is. Román osztályokat telepítenek a bukaresti magyar líceumba is. (A következő tanév elején létszámhiányra hivatkozva megszüntetik a magyar IX. osztályt, helyette két újabb román tannyelvű osztályt állítanak be, melyekbe egy jelentkező sem akad, ezért a környező iskolákból kell átirányítani diákokat. Ebben a tanévben négy – csak románul tudó – tanárt neveznek ki az iskolába.) Sütő naplójából tudható az is, hogy a kenyérgondokkal küszködő Farkas Árpádot (hiszen félnormás, azaz félállású munkatársa az Igaz Szónak), nem alkalmazzák Sepsiszentgyörgyön könyvtárosként, mert, írja Sütő, „a művelődési munkahelyeknek csak 50 százalékát tölthetik be magyarok. A másik ötven százalékot a beköltöző románoknak kell fenntartani. Gyerekszáj! Az effélét Marosvásárhelyt nem kotyogják el. Hiszen a betelepítés államtitok. Nyíltan gyakorolt pártállami ténykedés, de beszélni nem szabad róla.” Sütőt már rendszeresen, évek óta zaklatják, leveleit kifogják, telefonját lehallgatják, fenyegető üzenetek tömegeit kapja, ablakait kővel bezúzzák, autója kerekeit kiszúrják, s bár külföldi ismertsége, elismertsége nyújt némi védelmet zámára, az évtized vége felé – naplója beszél erről is – már egy-egy kisbaltával a párnája alatt tér nyugovóra esténként az író és felesége. 1986. január 5-én Sepsiszentgyörgy szélén gyanús körülmények között holtan találják Visky Árpádot. Szabadon engedése óta Visky csak segédmunkásként dolgozhatott egy gyárban. 1986 nyarán a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés. 1986 folyamán a román statisztikák szerint összesen 1184-en telepedtek át Magyarországra, míg a magyar statisztikák 9445 romániai migránst tartanak nyilván. A különbözetet az illegálisan, zöld határon át érkezett személyek és azok adják, akik érvényes útlevéllel érkeztek ugyan, de megtagadták a visszatérést Romániába. 1987 júniusában Kányádi Sándor kolozsvári költő bejelenti, hogy kilép a Román Írószövetségből. Júliusban megszűnik a bukaresti Tankönyvkiadó kolozsvári magyar szerkesztősége. Sepsiszentgyörgyön megalakul a helyi színház román tagozata. Ezzel jogilag megszűnik az Állami Magyar Színház, csak tagozatként működik tovább. Decemberben Huszár Sándor is bejelenti, hogy kilép a Román Írószövetségből. 1987 folyamán a román statisztikák szerint összesen 1262-en telepedtek át Magyarországra, a magyar statisztikák szerint ez a szám 10445.
(Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
1983 januárjában Sepsiszentgyörgyön magyarellenes uszító röpcédulák bukkannak fel, melyeken többek között az olvasható, hogy „Gondjaink és bajaink forrása a magyarság”. Feltételezések szerint az akciót a Securitate tudtával szervezték. Az eseményt követő letartóztatások, az őrizetbe vételek és kihallgatások alanyai szinte csak a magyarok.
Februárban Sepsiszentgyörgyön elhurcolják hazulról Visky Árpád színművészt. Zárt tárgyaláson a bukaresti katonai törvényszék „Románia, a román nép és a szocialista rendszer rágalmazása vádjával” 1983. július 11-én 5 évre elítéli. A nemzetközi tiltakozások hatására 1984. szeptember 7-én amnesztiával szabadlábra helyezik, de színészként nem dolgozhat tovább. Márciusban megjelenik az államtanács 98. sz. törvényerejű rendelete, mely szerint már egyenesen belügyminiszteri engedély kell az írógépek birtoklásához, s az engedély meghosszabbításához évente friss írásmintát kell bemutatni. (Kányádi Elrontott rondóját – akár a Mese az írógépről-t – közvetlenül a romániai valóság kínálta a költő tolla alá: „nyilvántartásba vétetett / gépem számozott járom / illúzióim nincsenek / nulla nulla hatvanöt hetvenhárom”.) Szeptemberben a szegedi Tiszatájban megjelenik Köteles Pál kritikája Ion Lăncrănjan könyvéről. A számot megjelenése után két nappal összeszedik az újságárus standokon – Magyarországon. A marosvásárhelyi színház műsortervéből kiveszik Az ember tragédiáját, „a darab misztikus jellegére” hivatkozva. Októberben leváltják a bukaresti A Hét főszerkesztőjét, Huszár Sándort. Az ok, hivatalosan: a lap 43. számában fejjel lefelé jelent meg egy gyulafehérvári oklevél pecsétjét ábrázoló faliszőnyeg reprodukciója. 1984. június 4-én Sepsiszentgyörgyön felrobban egy pár dinamitrúdból álló robbanószerkezet a Gábor Áron téren álló Mihai Viteazul-szoborcsoport alatt. A szobornak nem lesz nagyobb baja, de egy helybeli kisgyerek életét veszti. A Securitate nagy erőkkel nyomoz, de a tettest nem találják meg. Általános vélekedés, hogy provokáció történt, az egész a Securitate bukaresti vezetésének az akciója volt, azzal a céllal, hogy ürügyet találjanak az állambiztonság helyi vezetőinek eltávolítására és regáti származású tisztek odahelyezésére. Szeptemberben a kolozsvári 3. sz. Matematika–Fizika Líceumba (a 400 éves református kollégium utódjába) román tannyelvű osztályt helyeznek. Ezzel megszűnik a városban az utolsó, csak magyar tannyelven oktató elméleti középiskola. Ugyanekkor megszüntetik Marosvásárhely egyetlen, csak magyar nyelven oktató ipari líceumát is, az 5. számút. Gyergyószentmiklóson öngyilkos lesz Böjte Balázs vasúti forgalmista, aki számos beadványt küldött a különböző felettes szerveknek, melyekben kisebbségi sérelmeket panaszolt fel. Emiatt a Securitate egy idő után rendszeresen zaklatta, kihallgatásra hurcolta. Az Erdélyi Magyar Hírügynökség jelentése szerint Bákóban őrizetbe vették és durván bántalmazták, majd kitoloncolták a megyéből Gazda József kovásznai középiskolai tanárt, néprajzkutatót. Decemberben megszűnik Romániában a kisebbségek nyelvén sugárzott televízióadás. Beszüntetik a sugárzást a kolozsvári és marosvásárhelyi vidéki rádióstúdiók, ezután csak a bukaresti rádióban van naponta egy- (majd csak fél-) órányi magyar nyelvű rádióadás. 1984-ig a magyarországi statisztikai nyilvántartás szerint összesen 442-en, a román szerint 773-an telepedtek át Magyarországra. A magyar belügyminisztérium az elfogadott áttelepülési kérelmeknek csak 54 százalékát hagyja jóvá.
1985. február 1-jén minden indoklás nélkül elbocsátják A Hét-beli állásából Beke György publicistát. Vétke csak gyanítható (ekkor születik a már idézett, szedésben maradt Beke-portréja Farkas Árpádnak), de a gyanú valószínűsége igen nagy: évek óta szociografikus riportokban mutatja be Erdély egy-egy tájegységét, illetve az ott lakó magyarságot. Legutóbbi, a bihari és szatmári magyarságot bemutató kötetét (Boltívek teherbírása) kivonják a forgalomból. A tiltakozások hatására az írót végül mégis visszaveszik a szerkesztőségbe, ám továbbra is „fél-indexen” van. 1986-ban nyugdíjazzák. 1989-ben, a forradalom napjaiban települ át Magyarországra. Márciusban „belső” belügyminiszteri rendelettel megtiltják, hogy családtagok egy időben hagyhassák el útlevéllel az országot. Az intézkedést – feltehetően az Egyesült Államok fellépése miatt – áprilisban csendben visszavonják, illetve csak bizonyos esetekben alkalmazzák. Az iskolákban már minden felirat csak román nyelvű lehet, az ifjúsági szervezeti programok és a politikai oktatás is csak román nyelven folyhat. Szeptembertől nem indul újabb magyar tagozatos osztály a kolozsvári Zeneművészeti Középiskolában. A szülők tiltakozására a minisztérium azt válaszolja, egyéni-eseti akció, nem jelenti általában magyar oktatás megszüntetését. Házkutatást tartanak Bözödi György író, történész lakásán, elviszik minden kéziratát, indok nincs. Román osztályokat telepítenek a kolozsvári Brassai Sámuel Ipari Líceumba – ezzel megszűnik az utolsó kolozsvári magyar szakközépiskola is. Román osztályokat telepítenek a bukaresti magyar líceumba is. (A következő tanév elején létszámhiányra hivatkozva megszüntetik a magyar IX. osztályt, helyette két újabb román tannyelvű osztályt állítanak be, melyekbe egy jelentkező sem akad, ezért a környező iskolákból kell átirányítani diákokat. Ebben a tanévben négy – csak románul tudó – tanárt neveznek ki az iskolába.) Sütő naplójából tudható az is, hogy a kenyérgondokkal küszködő Farkas Árpádot (hiszen félnormás, azaz félállású munkatársa az Igaz Szónak), nem alkalmazzák Sepsiszentgyörgyön könyvtárosként, mert, írja Sütő, „a művelődési munkahelyeknek csak 50 százalékát tölthetik be magyarok. A másik ötven százalékot a beköltöző románoknak kell fenntartani. Gyerekszáj! Az effélét Marosvásárhelyt nem kotyogják el. Hiszen a betelepítés államtitok. Nyíltan gyakorolt pártállami ténykedés, de beszélni nem szabad róla.” Sütőt már rendszeresen, évek óta zaklatják, leveleit kifogják, telefonját lehallgatják, fenyegető üzenetek tömegeit kapja, ablakait kővel bezúzzák, autója kerekeit kiszúrják, s bár külföldi ismertsége, elismertsége nyújt némi védelmet zámára, az évtized vége felé – naplója beszél erről is – már egy-egy kisbaltával a párnája alatt tér nyugovóra esténként az író és felesége. 1986. január 5-én Sepsiszentgyörgy szélén gyanús körülmények között holtan találják Visky Árpádot. Szabadon engedése óta Visky csak segédmunkásként dolgozhatott egy gyárban. 1986 nyarán a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés. 1986 folyamán a román statisztikák szerint összesen 1184-en telepedtek át Magyarországra, míg a magyar statisztikák 9445 romániai migránst tartanak nyilván. A különbözetet az illegálisan, zöld határon át érkezett személyek és azok adják, akik érvényes útlevéllel érkeztek ugyan, de megtagadták a visszatérést Romániába. 1987 júniusában Kányádi Sándor kolozsvári költő bejelenti, hogy kilép a Román Írószövetségből. Júliusban megszűnik a bukaresti Tankönyvkiadó kolozsvári magyar szerkesztősége. Sepsiszentgyörgyön megalakul a helyi színház román tagozata. Ezzel jogilag megszűnik az Állami Magyar Színház, csak tagozatként működik tovább. Decemberben Huszár Sándor is bejelenti, hogy kilép a Román Írószövetségből. 1987 folyamán a román statisztikák szerint összesen 1262-en telepedtek át Magyarországra, a magyar statisztikák szerint ez a szám 10445.
(Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 9.
Hencz Hilda : Magyar Bukarest, 4. (Orvosok)
Az első magyar orvos, aki hivatalosan érkezett a városba, a magyarországi Molnár Ádám volt. A Halle-i Egyetemen doktorált, és Constantin Mavrocordat hívta meg személyi orvosának 1749-ben. Majdnem két évtizedig Munténia főorvosi tisztjét is betöltötte. Pár évtizeddel korábban volt még néhány sikertelen próbálkozásuk a havasalföldi uralkodóknak, hogy magyar orvosokat csábítsanak ide. 1688-ban Şerban Cantacuzino Pécsi András Páduában végzett orvost hívja Bukarestbe magánorvosának, de köztisztviselőnek is. Constantin Brâncoveanu ugyanebből a célból nemcsak Pécsit, hanem a Hollandiában tanult szebeni Kölesér Sámuelt is felkeresi, aki 1709-ben el is látogat Havasalföldre.
Molnár a román orvostudomány számára néhány úttörő jellegű tanulmányt írt, egyiket az oláhországi járványokról. Érdeklődési köre nem szorítkozott az orvostudományra, foglalkozott román földrajzzal és néprajzzal is. Mivel tudott románul, Benkő József felkérte, hogy állítsa össze a munténiai növények névjegyzékét egy botanikai atlasz számára. A munka, sajnos, elveszett a török–orosz háború előli menekülése során, Molnár 1768-ban végleg elhagyta Havasalföldet. Később, a XIX. századtól több magyar orvos ittlétének is maradandó a nyoma. Sokan kérdezhetik: miért is telepednének meg idegen orvosok Bukarestben?
Az anyagi lehetőségekért, amelyekkel egy népes, de felsőfokú orvosi oktatás nélküli és szánalmas egészségügyi rendszerrel rendelkező város kecsegtetett. A román orvosi oktatás mindössze egy felcseriskolából állt, amelyet Kiseleff tábornok alapított a Filantropia Kórházban 1832-ben. Két további felcseriskolát, egy katonait és egy polgárit 1841-ben, illetve 1842-ben alapított az orvos Nicoale Creţulescu. Egy bábaiskola is nyílt 1839-ben. A román fejedelemségekben praktizáló néhány román orvos mind külföldön végezte tanulmányait, egyikük, a moldovai Constantin Vârnav éppenséggel Pesten. 1833-ban az Oláh Fejedelemségben csak 42 orvos volt, a szaklisták megőrizték (elrománosított) neveiket, Bukarestben 27 orvos praktizált – azaz minden 2000 lakosra jutott egy –, nagyrészt külföldiek: görögök, németek vagy magyarok, pesti, bécsi, olasz vagy német diplomával. 1809-ben az Oláh Díván bizottsága megállapította, hogy 11-nek közülük nem volt megfelelő végzettsége. Erre az állapotra utalt sok malíciával Ürmösy is, amikor a sok gazdag német evangélikus láttán megjegyezte, hogy bárki, aki Szebenben megtanult borotválni, Oláhországban híres orvossá válhatott. Név alapján több magyar orvos azonosítható a munténiai és moldvai szaklistáknál. Egyikük Vásárhelyi Mózes Károly katonaorvos, neve többféle átírásban: Vasarel, Vaşarheli, Vasarhely, Carol Vasarheli szerepel. Tanulmányait Pesten végezte és 1832-ben jött Bukarestbe, Oláhország egyik első katonaorvosaként. Részt vállalt a református közösség tevékenységében, pénzzel támogatta Sükei parókiáját; 1834-től a templom főgondnoka. Más városokban, Brăilán, Craiován és Ploieşti-en is dolgozott, Bukarestbe 1859-ben tért vissza, egy évvel később újranősült, olyan gazdag magyar nőt vett el feleségül, aki már alig tudott magyarul. /.../ Az orvost Ürmösy is említi – neki ajánlja naplóját –, de Koós is.
Egy Világ nevezetű másik magyar katonaorvos a bukaresti katonai kórházat vezette 1838-ban. Havasalföldön néhány magyar állatorvos is praktizált, marhadoktorok, ahogy a román hivatalos iratok említik őket. A magyaroknak lehetőségük volt Bécsben vagy Pesten végezni tanulmányaikat. Pesten az orvosi karon már 1782-től létezett állatorvosi képzés. 1834-ben a román dokumentumok két, nevük után magyar állatorvost említenek: Ostoloşt (Asztalos), aki Kisoláhországért és Argeş, Teleorman, Vlaşca és Olt megyéért felelt, és Kişt (Kis), akihez a többi megye tartozott. Több adatunk maradt fenn Hubossy János (Ioan Huboţi) tevékenységéről, akit 1835-ben a református parókia anyakönyve is említ. Hubossy diplomáját Bécsben szerezte 1817-ben, és 1833-ban érkezett Bukarestbe. 1841-ben a román hatóságok állami állatorvosnak nevezik ki. Egy évvel később megírja az első román nyelvű állatorvosi könyvet. A román állatgyógyászat történészei megállapították, hogy a könyv „halhatatlan oldalakat írt a román állatgyógyászat történetében”, ám nem tértek ki Hubossy (Huboţi) vagy akár Lukács Farkas osztrák állampolgárságára, illetve magyar nemzetiségére. A másik nagyra értékelt, a román orvostörténetben úttörő szerepet játszó magyar orvos Lukács Farkas (1806–1890) sebész. A román forrásokban neve többféle változatban is megjelenik: Wolfgang Lucaci (Wolfgang a magyar Farkas keresztnév német megfelelője), vagy Volfgang Sukaci (itt valószínű nyomdahibáról van szó). Marsillac 1877-es útikönyvében, de Th. Bauer 1882-es Bukaresti Kalauzában (Călăuza Bucureşcilor) is Wolfgang Lucas-ként, illetve W. Lucaci-ként jelenik meg. Lukács Farkast 1835-ben hívta az országba egy román bojár, hogy állatgyógyászati iskolát szervezzen, az iskolaalapításra azonban csak később, 1861-ben került sor. Időközben Ploieşti-en volt orvos (1842–1845), a román állam fő állatorvosa (1853-tól), tanított Pantelimonon, az 1852-ben alapított Nemzeti Mezőgazdasági Iskolában, a katonai felcseriskolában és a Nemzeti Orvosi és Gyógyszerészeti Iskolában (amelyet 1857-ben alapítottak). Ő volt az első, aki állatgyógyászati kurzust tartott, és 1855-ben kiadott egy román nyelvű könyvet az állatbetegségekről . Tagja volt a református egyházközség presbiteri tanácsának is.
1843-ban elvette Enderle Paulinát, Carol Enderle műépítész nővérét, családja elnémetesedett, halálát már az evangélikus egyháznál anyakönyvezték, feltüntetve az elhunyt református vallását. /.../ Az orvos leszármazottjainak elnémetesedésére utalt Koós is, aki szerint a családban németül beszéltek, és a gyermekek már nem tudtak magyarul.
Vásárhelyi és Lukács fontos szerepet játszott a borszéki borvízkúra népszerűsítésében, hozzájárultak ahhoz, hogy jelentősen megnőtt a híres székelyföldi településen nyaraló román bojárok száma. A hivatalos román orvoslistákon további magyar nevek is találhatóak. A Havasalföld Fejedelemség 1836/1837-es, majd az 1838-as és 1840-es évkönyvében szerepelnek: Sekeli (Székely Károly) – Muscel és Argeş megyék orvosa, Ioab Sebeni/Sibineanu (Szebényi János), Ştefan Sobotlai (Szoboszlai István) – Muscel és Turnu megyékben, Sigism. Bartok (Bartók Zsigmond), Samuel Kiş (Kis/Kisch), a Filantropia Kórház főorvosa, Ladislav Nagi (Nagy László), Francisc (Ferenc) Orsoni és mások. A felsoroltak közül a Nagyszeben melletti Mikeszászáról származó Szebényi János Pesten szerzett diplomát 1831-ben és 1832-ben érkezett a Fejedelemségekbe; 1837-ben pedig elsőként adott ki könyvet román nyelven a nemi betegségekről.
A Piteşti-en letelepedő Székely Károlyról emlékiratokban is megemlékeznek; mivel örökösök nélkül halt meg 1855-ben, egy házat és egy szőlőst hagyott a református közösségre. Néhány orvos a református nyilvántartásokban is felbukkan: Barabás József sebész és szülész 1839-ben esküdött, Márton Pált meg mint adományozót jegyzik. Borosnyói János Lukács elismert bukaresti orvos, és több éven keresztül a református egyházközség kurátora volt, Bécsben tanult és 1850-ben érkezett Bukarestbe. Valamivel korábban, 1846-ban jött Szebenből Iosif Brust, aki román nőt vett feleségül. Amint azt a Hivatalos Közlönyből megtudhatjuk, ő és Brust Albert 1860-ban kérik honosításukat. G. Costescu szerint a botanikus Brust magyar származású volt.
Több magyar orvos dolgozott Jászvásáron. A marosvásárhelyi származású Viola József Bécsben tanult; Sturdza fejedelem személyi orvosa volt, aki a moldvai kórházak megszervezésével is őt bízta meg. Ő volt az első magyar, aki könyvet jelentetett meg a Regát területén, pontosabban Jászvásáron, 1833-ban, azonban német nyelven (Diätetik für einen Regenten); a könyv nem maradt fönn. Jászvásáron valóságos orvosi és gyógyszerészeti mozgalom indult, tagjai közt magyarokkal, Ábrahámfi Antallal és Szabó Józseffel. A jászvásári magyar orvosok az elsők között publikáltak román nyelvű szakirodalmat, Ábrahámfi 1834-ben az ásványvizekről. Szabó József (1803–1874) állította össze az első román farmakológiai munkát Iacob Czihakkal; 1872-ben a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. A 2006-os enciklopédiai szótárban (Dicţionar enciclopedic, VI. kötet) Szabó Józsefet német nemzetiségűként említik meg, annak ellenére, hogy az egyik leggyakoribb, köznévi eredetű magyar családnév az övé.
Az 1848-as forradalom után nemcsak a bukaresti, de a vidéki magyar orvosok száma is megnőtt. Ketten közülük, Oroszhegyi Józsa és Fialla Lajos különleges szerepet játszottak, az előbbi a magyar nép viharos történelmében, utóbbi a román orvostudomány úttörőjeként. Vidéken, Craiován folytatott bakteriológiai kutatásokat Sárkány Sándor (Alexandru Sarcani), Jászvásáron dolgozott a kémikus és gyógyszerész Kónya Sámuel (1845–1940). Emlékiratokban említik 1860-ban Buzăuban dr. Eperjesit. A román fejedelemségek minden nagyobb városában megtelepedett szakemberek külön kategóriáját alkották a magyar gyógyszerészek.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az első magyar orvos, aki hivatalosan érkezett a városba, a magyarországi Molnár Ádám volt. A Halle-i Egyetemen doktorált, és Constantin Mavrocordat hívta meg személyi orvosának 1749-ben. Majdnem két évtizedig Munténia főorvosi tisztjét is betöltötte. Pár évtizeddel korábban volt még néhány sikertelen próbálkozásuk a havasalföldi uralkodóknak, hogy magyar orvosokat csábítsanak ide. 1688-ban Şerban Cantacuzino Pécsi András Páduában végzett orvost hívja Bukarestbe magánorvosának, de köztisztviselőnek is. Constantin Brâncoveanu ugyanebből a célból nemcsak Pécsit, hanem a Hollandiában tanult szebeni Kölesér Sámuelt is felkeresi, aki 1709-ben el is látogat Havasalföldre.
Molnár a román orvostudomány számára néhány úttörő jellegű tanulmányt írt, egyiket az oláhországi járványokról. Érdeklődési köre nem szorítkozott az orvostudományra, foglalkozott román földrajzzal és néprajzzal is. Mivel tudott románul, Benkő József felkérte, hogy állítsa össze a munténiai növények névjegyzékét egy botanikai atlasz számára. A munka, sajnos, elveszett a török–orosz háború előli menekülése során, Molnár 1768-ban végleg elhagyta Havasalföldet. Később, a XIX. századtól több magyar orvos ittlétének is maradandó a nyoma. Sokan kérdezhetik: miért is telepednének meg idegen orvosok Bukarestben?
Az anyagi lehetőségekért, amelyekkel egy népes, de felsőfokú orvosi oktatás nélküli és szánalmas egészségügyi rendszerrel rendelkező város kecsegtetett. A román orvosi oktatás mindössze egy felcseriskolából állt, amelyet Kiseleff tábornok alapított a Filantropia Kórházban 1832-ben. Két további felcseriskolát, egy katonait és egy polgárit 1841-ben, illetve 1842-ben alapított az orvos Nicoale Creţulescu. Egy bábaiskola is nyílt 1839-ben. A román fejedelemségekben praktizáló néhány román orvos mind külföldön végezte tanulmányait, egyikük, a moldovai Constantin Vârnav éppenséggel Pesten. 1833-ban az Oláh Fejedelemségben csak 42 orvos volt, a szaklisták megőrizték (elrománosított) neveiket, Bukarestben 27 orvos praktizált – azaz minden 2000 lakosra jutott egy –, nagyrészt külföldiek: görögök, németek vagy magyarok, pesti, bécsi, olasz vagy német diplomával. 1809-ben az Oláh Díván bizottsága megállapította, hogy 11-nek közülük nem volt megfelelő végzettsége. Erre az állapotra utalt sok malíciával Ürmösy is, amikor a sok gazdag német evangélikus láttán megjegyezte, hogy bárki, aki Szebenben megtanult borotválni, Oláhországban híres orvossá válhatott. Név alapján több magyar orvos azonosítható a munténiai és moldvai szaklistáknál. Egyikük Vásárhelyi Mózes Károly katonaorvos, neve többféle átírásban: Vasarel, Vaşarheli, Vasarhely, Carol Vasarheli szerepel. Tanulmányait Pesten végezte és 1832-ben jött Bukarestbe, Oláhország egyik első katonaorvosaként. Részt vállalt a református közösség tevékenységében, pénzzel támogatta Sükei parókiáját; 1834-től a templom főgondnoka. Más városokban, Brăilán, Craiován és Ploieşti-en is dolgozott, Bukarestbe 1859-ben tért vissza, egy évvel később újranősült, olyan gazdag magyar nőt vett el feleségül, aki már alig tudott magyarul. /.../ Az orvost Ürmösy is említi – neki ajánlja naplóját –, de Koós is.
Egy Világ nevezetű másik magyar katonaorvos a bukaresti katonai kórházat vezette 1838-ban. Havasalföldön néhány magyar állatorvos is praktizált, marhadoktorok, ahogy a román hivatalos iratok említik őket. A magyaroknak lehetőségük volt Bécsben vagy Pesten végezni tanulmányaikat. Pesten az orvosi karon már 1782-től létezett állatorvosi képzés. 1834-ben a román dokumentumok két, nevük után magyar állatorvost említenek: Ostoloşt (Asztalos), aki Kisoláhországért és Argeş, Teleorman, Vlaşca és Olt megyéért felelt, és Kişt (Kis), akihez a többi megye tartozott. Több adatunk maradt fenn Hubossy János (Ioan Huboţi) tevékenységéről, akit 1835-ben a református parókia anyakönyve is említ. Hubossy diplomáját Bécsben szerezte 1817-ben, és 1833-ban érkezett Bukarestbe. 1841-ben a román hatóságok állami állatorvosnak nevezik ki. Egy évvel később megírja az első román nyelvű állatorvosi könyvet. A román állatgyógyászat történészei megállapították, hogy a könyv „halhatatlan oldalakat írt a román állatgyógyászat történetében”, ám nem tértek ki Hubossy (Huboţi) vagy akár Lukács Farkas osztrák állampolgárságára, illetve magyar nemzetiségére. A másik nagyra értékelt, a román orvostörténetben úttörő szerepet játszó magyar orvos Lukács Farkas (1806–1890) sebész. A román forrásokban neve többféle változatban is megjelenik: Wolfgang Lucaci (Wolfgang a magyar Farkas keresztnév német megfelelője), vagy Volfgang Sukaci (itt valószínű nyomdahibáról van szó). Marsillac 1877-es útikönyvében, de Th. Bauer 1882-es Bukaresti Kalauzában (Călăuza Bucureşcilor) is Wolfgang Lucas-ként, illetve W. Lucaci-ként jelenik meg. Lukács Farkast 1835-ben hívta az országba egy román bojár, hogy állatgyógyászati iskolát szervezzen, az iskolaalapításra azonban csak később, 1861-ben került sor. Időközben Ploieşti-en volt orvos (1842–1845), a román állam fő állatorvosa (1853-tól), tanított Pantelimonon, az 1852-ben alapított Nemzeti Mezőgazdasági Iskolában, a katonai felcseriskolában és a Nemzeti Orvosi és Gyógyszerészeti Iskolában (amelyet 1857-ben alapítottak). Ő volt az első, aki állatgyógyászati kurzust tartott, és 1855-ben kiadott egy román nyelvű könyvet az állatbetegségekről . Tagja volt a református egyházközség presbiteri tanácsának is.
1843-ban elvette Enderle Paulinát, Carol Enderle műépítész nővérét, családja elnémetesedett, halálát már az evangélikus egyháznál anyakönyvezték, feltüntetve az elhunyt református vallását. /.../ Az orvos leszármazottjainak elnémetesedésére utalt Koós is, aki szerint a családban németül beszéltek, és a gyermekek már nem tudtak magyarul.
Vásárhelyi és Lukács fontos szerepet játszott a borszéki borvízkúra népszerűsítésében, hozzájárultak ahhoz, hogy jelentősen megnőtt a híres székelyföldi településen nyaraló román bojárok száma. A hivatalos román orvoslistákon további magyar nevek is találhatóak. A Havasalföld Fejedelemség 1836/1837-es, majd az 1838-as és 1840-es évkönyvében szerepelnek: Sekeli (Székely Károly) – Muscel és Argeş megyék orvosa, Ioab Sebeni/Sibineanu (Szebényi János), Ştefan Sobotlai (Szoboszlai István) – Muscel és Turnu megyékben, Sigism. Bartok (Bartók Zsigmond), Samuel Kiş (Kis/Kisch), a Filantropia Kórház főorvosa, Ladislav Nagi (Nagy László), Francisc (Ferenc) Orsoni és mások. A felsoroltak közül a Nagyszeben melletti Mikeszászáról származó Szebényi János Pesten szerzett diplomát 1831-ben és 1832-ben érkezett a Fejedelemségekbe; 1837-ben pedig elsőként adott ki könyvet román nyelven a nemi betegségekről.
A Piteşti-en letelepedő Székely Károlyról emlékiratokban is megemlékeznek; mivel örökösök nélkül halt meg 1855-ben, egy házat és egy szőlőst hagyott a református közösségre. Néhány orvos a református nyilvántartásokban is felbukkan: Barabás József sebész és szülész 1839-ben esküdött, Márton Pált meg mint adományozót jegyzik. Borosnyói János Lukács elismert bukaresti orvos, és több éven keresztül a református egyházközség kurátora volt, Bécsben tanult és 1850-ben érkezett Bukarestbe. Valamivel korábban, 1846-ban jött Szebenből Iosif Brust, aki román nőt vett feleségül. Amint azt a Hivatalos Közlönyből megtudhatjuk, ő és Brust Albert 1860-ban kérik honosításukat. G. Costescu szerint a botanikus Brust magyar származású volt.
Több magyar orvos dolgozott Jászvásáron. A marosvásárhelyi származású Viola József Bécsben tanult; Sturdza fejedelem személyi orvosa volt, aki a moldvai kórházak megszervezésével is őt bízta meg. Ő volt az első magyar, aki könyvet jelentetett meg a Regát területén, pontosabban Jászvásáron, 1833-ban, azonban német nyelven (Diätetik für einen Regenten); a könyv nem maradt fönn. Jászvásáron valóságos orvosi és gyógyszerészeti mozgalom indult, tagjai közt magyarokkal, Ábrahámfi Antallal és Szabó Józseffel. A jászvásári magyar orvosok az elsők között publikáltak román nyelvű szakirodalmat, Ábrahámfi 1834-ben az ásványvizekről. Szabó József (1803–1874) állította össze az első román farmakológiai munkát Iacob Czihakkal; 1872-ben a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. A 2006-os enciklopédiai szótárban (Dicţionar enciclopedic, VI. kötet) Szabó Józsefet német nemzetiségűként említik meg, annak ellenére, hogy az egyik leggyakoribb, köznévi eredetű magyar családnév az övé.
Az 1848-as forradalom után nemcsak a bukaresti, de a vidéki magyar orvosok száma is megnőtt. Ketten közülük, Oroszhegyi Józsa és Fialla Lajos különleges szerepet játszottak, az előbbi a magyar nép viharos történelmében, utóbbi a román orvostudomány úttörőjeként. Vidéken, Craiován folytatott bakteriológiai kutatásokat Sárkány Sándor (Alexandru Sarcani), Jászvásáron dolgozott a kémikus és gyógyszerész Kónya Sámuel (1845–1940). Emlékiratokban említik 1860-ban Buzăuban dr. Eperjesit. A román fejedelemségek minden nagyobb városában megtelepedett szakemberek külön kategóriáját alkották a magyar gyógyszerészek.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 9.
Magunkhoz szorított Petőfi (A magyar költészet napja)
Költészetnapi beszélgetés Kányádi Sándorral
A kultúrát nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni – tartja Kányádi Sándor, aki szerint szellemi javainkkal fel kell hurcolkodnunk a világhálóra.
– Számontartja a magyar kultúra jeles napjait?
– Ha nem is tudnám felsorolni valamennyiüket, nagyon fontosnak tartom, hogy léteznek ilyenek. Jó szokásunknak tartom, hogy külön napokat szentelünk rájuk, de betegségünknek is, hogy egy-egy kijelölt napon akarjuk letudni a magyar költészet vagy kultúra iránti tiszteletünket, elkötelezettségünket. Sokkal jobban szeretném, ha nemcsak ünnepnapokon kerülnének a figyelem középpontjába. – A költészet vasárnapjának kijelölt József Attila-születésnapot, április 11-ét teljes mértékben alkalmasnak tartja a „feladatra”?
– Abszolút! Egész élete, költészete, józsefattilasága, de még az is, hogy Petőfihez, Csokonaihoz, Dsidához hasonlóan, „rangosan” rövid életű volt, mind-mind erre érdemesítik. De aligha vonhatná kétségbe bárki is e kettős ünnep jogosságát, ha a Munkások című versre gondolunk, vagy az „Édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!” sorokra. Mindkettőt József Attila írta.
– Kedvenc költőjéről beszélgetünk?
– Azért ez messze nem ennyire egyszerű. Egy kolozsvári iskolában megkérdezték tőlem, a modern magyar költészetben ki a példaképem. Igyekeztem én is korszerű lenni, már-már azt mondtam, hogy Weöres Sándor – aki amúgy nyugodtan lehetne, hiszen hatalmas költő –, de ahogy az lenni szokott, amikor valami nem stimmel, az angyal – vagy az ördög? – meghúzta a kabátom ujját. És azt mondtam, hogy Petőfi. Mert aki 19 évesen olyanokat tudott írni, mint például „Ezt én tudom – mikép nem tudja más – / Kit ürömével a tapasztalás / Sötét pohárból annyiszor kínált, / Hogy ittam volna inkább a halált!”, arról akár a költészet napját is el lehetne nevezni. De el lehetne nevezni Vörösmartyról is, aki amúgy sok évvel ezelőtt Jerevánban életem egyik legzajosabb sikeréhez segített. – Jerevánban? Vörösmarty?
– Romániai íróküldöttség tagjaként jártam az örmény fővárosban 1956 novemberében. A magyar költészet napján azt sem árt elmondani, hogy nincs még olyan nyelv, amelyre annyi és olyan szintű román verset fordítottak volna le, mint magyarra. Eminescuról azt szoktam mondani a román kollégáknak: ránk nagyobb hagyatékot testált, mint rátok. Eminescu minden verssora, még a töredékek is megvannak magyarul, de ismeretes olyan költeménye, amelynek akár húsz magyar változata is létezik. Ez a mi dicsőségünk, hiszen a műfordítás a világ legtisztességesebb imperializmusa: úgy hódít, hogy közben semmit el nem vesz a másikéból. Ezek után talán érthetőbb lesz a jereváni történet is. A szocialista országok küldöttségeivel jártunk ott, én egyetlen magyarként a négyfős román delegációban. Ott merült fel, hogy valamennyien mondjunk el egy-egy verset saját népünk költészetéből – saját nyelvünkön. Egy egész vitrin volt tele magyar költők örmény nyelvű fordításával, így aztán szinte mindenki számára ismerős volt Vörösmarty Vén cigánya, ami szerintem talán a leghatalmasabb magyar vers. Akkora ünneplésben részesítettek, hogy két kézzel kellett kapaszkodnom a még diákkoromban kapott zsebórámba, nehogy elveszítsem, miközben a levegőbe dobáltak. – Sokan mégis hátrányos helyzetűnek tekintik a magyarul író embert…
- Pedig nem egy ember akad, aki alaposan megdolgozott, hogy magyarrá váljon. Nekem semmit nem kellett tennem ennek érdekében, én magyarnak születtem, és kész. De például Majtényi Erik! Őt egyenesen irigyeltem a magyarságáért, pedig benne talán a magyar vér volt a legkevesebb. Trianon után, 1922-ben született Temesváron, súlyos beteg tanítónő magyar édesanyja Eriket már négyéves korában megtanította – ahogy a zsidó gyerekeket a héderben szokás – írni-olvasni, mert attól tartott, hogy a halála után a sváb grószmutti majd német iskolába adja az ő kisfiát. Így is történt, ám harmadik elemista korában Erik talált a pincében egy Petőfi-kötetet, s boldogan vitte fel megmutatni. A nagymama azonban elvette, kidobta az ablakon a virágágyások közé, helyette egy Schiller-kötetet nyomott a kezébe, s ráparancsolt: ezt kell olvasni. Erik viszont lement a kertbe, összeszedte a Petőfi-könyvet, magához szorította, s elhatározta, hogy magyar lesz. És magyar lett, magyar költő lett.
− Az ön életében is szerepel valamiféle, legalább szimbolikus Petőfi-kötet?
− Évekkel ezelőtt a budapesti Fészek-klubban volt egy ünnepi estém, ahol megkérdezték, mit is kell tudni Nagygalambfalváról. Én visszakérdeztem: itt, ezen a helyen volt-e iskola – legalább török iskola… – négyszáz évvel ezelőtt? Mert nálunk volt, Pál deák volt a mester. És volt-e itt könyvtár, mert a tizennyolcadik században nálunk az is volt. Az első román időben Nagygalambfalván volt egy hétosztályos román állami iskola és egy háromosztályos, korlátozott létszámú, magyar nyelvű felekezeti iskola. Attól való félelmükben, hogy a gyermekük nem jut be az iskolába, és nem tanul meg magyarul, négy-öt éves korunkban a szüleink bennünket is elkezdtek írni-olvasni tanítani – akár Majtényi Eriket az édesanyja. Első osztályos koromban már újságfelolvasó voltam, otthon a minden évi kalendárium mellett Petőfi összes költeményei jelentették a házi könyvtárat, úgyhogy nekem is Petőfi volt az indítóm. Aztán a Napsugár című gyereklapnál dolgoztam harminc éven át, s ez idő alatt egyértelművé vált számomra, hogy nincs felnőtt- vagy gyerekvers, csak jó és rossz vers van. Vancouvertől Buenos Airesig kipróbáltam az Itt van az ősz, itt van újra kezdetű verset, még a harmadik generációs magyarok is ismerték. Elég ez a magyar költészet dicséretére?
– Odafigyel a mai világ a költőkre? Odafigyelnek a költők a mai világra?
– Abban sem vagyok biztos, hogy valaha is odafigyelt. Meggyőződésem, hogy a népet nem az értelmiség vezeti. A jövőről prófétálni nem tudok, legfeljebb versben összefoglalok valamit, amit megélek és megérzek. Az biztos, hogy kevesebbet olvasnak az emberek, sőt, alig olvasnak. Egy olvasótalálkozón valaki azzal vigasztalt, hogy verset talán még olvasnak, mert az rövidebb. Beszűkült a könyvek szerepe, mert az írásbeliségnek ma már nem ez az egyetlen kifejezési formája. Itt van ez a forradalmi változás is, a számítástechnika, ami legalább akkora jelentőségű, mint annak idején a mozgatható betűk feltalálása volt. Ma sokkal gyorsabb iramban fejlődik a világ, mint Gutenberg idejében, és az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a számítógép miatt a könyvek lassan fölöslegessé válnak. Már én is megtanultam, hogy ha valamit akarok, megnézem a világhálón, mert ott szinte bármi megtalálható. Ma a legnagyobb feladatunknak azt tartom, hogy szellemi javainkkal felhurcolkodjunk a világhálóra. A kultúrát ugyanis nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni. Talán furcsán hangzik, de a számítástechnika arra is alkalmas, hogy segítségével megteremtsük a hazát a magasban. Ahogy Illyés Gyula írta: „Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni – bátrabb új hont a múlt időkben fürkészni, mint a jövendőben?”
Kányádi Sándor
Az udvarhelyszéki Nagygalambfalván született 1929. május 10-én. Iskoláit a székelyudvarhelyi református kollégiumban, a Római Katolikus Főgimnáziumban és a fémipari középiskolában végezte. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar irodalom szakos tanári diplomát, de tanárként nem dolgozott. Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel, 1950-ben ő közölte első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1960-tól 1990-ig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvre is lefordították. Legfontosabb verseskötetei: Virágzik a cseresznyefa (1955); Függőleges lovak (1968); Fától fáig (1970); Valaki jár a fák hegyén (1997); Csipkebokor az alkonyatban (műfordítások) (1999); Felemás őszi versek (2002); Meséskötetei: Fából vaskarika (1969); Kenyérmadár (1980); Meddig ér a rigófütty (2005); Virágon vett vitéz (2002); Világlátott egérke (2011). Legjelentősebb kitüntetései: A Romániai Írószövetség Díja (Fától fáig); 1989 – Az Év Könyve Díj (Sörény és koponya); 1993 – Kossuth-díj; 1993 – Magyar Művészetért Díj; 1998 – Magyar Örökség Díj; 2004 – a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal; 2008 – A Magyar Kultúra Követei Díj; 2009 – a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje; 2009 – szülőfaluja, Nagygalambfalva díszpolgára; 2010 – Bethlen Gábor-díj; 2011 – Aphelandra-díj; 2014 – Széll Kálmán-díj; 2014 – Budapestért-díj. A Nemzet Művésze, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Költészetnapi beszélgetés Kányádi Sándorral
A kultúrát nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni – tartja Kányádi Sándor, aki szerint szellemi javainkkal fel kell hurcolkodnunk a világhálóra.
– Számontartja a magyar kultúra jeles napjait?
– Ha nem is tudnám felsorolni valamennyiüket, nagyon fontosnak tartom, hogy léteznek ilyenek. Jó szokásunknak tartom, hogy külön napokat szentelünk rájuk, de betegségünknek is, hogy egy-egy kijelölt napon akarjuk letudni a magyar költészet vagy kultúra iránti tiszteletünket, elkötelezettségünket. Sokkal jobban szeretném, ha nemcsak ünnepnapokon kerülnének a figyelem középpontjába. – A költészet vasárnapjának kijelölt József Attila-születésnapot, április 11-ét teljes mértékben alkalmasnak tartja a „feladatra”?
– Abszolút! Egész élete, költészete, józsefattilasága, de még az is, hogy Petőfihez, Csokonaihoz, Dsidához hasonlóan, „rangosan” rövid életű volt, mind-mind erre érdemesítik. De aligha vonhatná kétségbe bárki is e kettős ünnep jogosságát, ha a Munkások című versre gondolunk, vagy az „Édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!” sorokra. Mindkettőt József Attila írta.
– Kedvenc költőjéről beszélgetünk?
– Azért ez messze nem ennyire egyszerű. Egy kolozsvári iskolában megkérdezték tőlem, a modern magyar költészetben ki a példaképem. Igyekeztem én is korszerű lenni, már-már azt mondtam, hogy Weöres Sándor – aki amúgy nyugodtan lehetne, hiszen hatalmas költő –, de ahogy az lenni szokott, amikor valami nem stimmel, az angyal – vagy az ördög? – meghúzta a kabátom ujját. És azt mondtam, hogy Petőfi. Mert aki 19 évesen olyanokat tudott írni, mint például „Ezt én tudom – mikép nem tudja más – / Kit ürömével a tapasztalás / Sötét pohárból annyiszor kínált, / Hogy ittam volna inkább a halált!”, arról akár a költészet napját is el lehetne nevezni. De el lehetne nevezni Vörösmartyról is, aki amúgy sok évvel ezelőtt Jerevánban életem egyik legzajosabb sikeréhez segített. – Jerevánban? Vörösmarty?
– Romániai íróküldöttség tagjaként jártam az örmény fővárosban 1956 novemberében. A magyar költészet napján azt sem árt elmondani, hogy nincs még olyan nyelv, amelyre annyi és olyan szintű román verset fordítottak volna le, mint magyarra. Eminescuról azt szoktam mondani a román kollégáknak: ránk nagyobb hagyatékot testált, mint rátok. Eminescu minden verssora, még a töredékek is megvannak magyarul, de ismeretes olyan költeménye, amelynek akár húsz magyar változata is létezik. Ez a mi dicsőségünk, hiszen a műfordítás a világ legtisztességesebb imperializmusa: úgy hódít, hogy közben semmit el nem vesz a másikéból. Ezek után talán érthetőbb lesz a jereváni történet is. A szocialista országok küldöttségeivel jártunk ott, én egyetlen magyarként a négyfős román delegációban. Ott merült fel, hogy valamennyien mondjunk el egy-egy verset saját népünk költészetéből – saját nyelvünkön. Egy egész vitrin volt tele magyar költők örmény nyelvű fordításával, így aztán szinte mindenki számára ismerős volt Vörösmarty Vén cigánya, ami szerintem talán a leghatalmasabb magyar vers. Akkora ünneplésben részesítettek, hogy két kézzel kellett kapaszkodnom a még diákkoromban kapott zsebórámba, nehogy elveszítsem, miközben a levegőbe dobáltak. – Sokan mégis hátrányos helyzetűnek tekintik a magyarul író embert…
- Pedig nem egy ember akad, aki alaposan megdolgozott, hogy magyarrá váljon. Nekem semmit nem kellett tennem ennek érdekében, én magyarnak születtem, és kész. De például Majtényi Erik! Őt egyenesen irigyeltem a magyarságáért, pedig benne talán a magyar vér volt a legkevesebb. Trianon után, 1922-ben született Temesváron, súlyos beteg tanítónő magyar édesanyja Eriket már négyéves korában megtanította – ahogy a zsidó gyerekeket a héderben szokás – írni-olvasni, mert attól tartott, hogy a halála után a sváb grószmutti majd német iskolába adja az ő kisfiát. Így is történt, ám harmadik elemista korában Erik talált a pincében egy Petőfi-kötetet, s boldogan vitte fel megmutatni. A nagymama azonban elvette, kidobta az ablakon a virágágyások közé, helyette egy Schiller-kötetet nyomott a kezébe, s ráparancsolt: ezt kell olvasni. Erik viszont lement a kertbe, összeszedte a Petőfi-könyvet, magához szorította, s elhatározta, hogy magyar lesz. És magyar lett, magyar költő lett.
− Az ön életében is szerepel valamiféle, legalább szimbolikus Petőfi-kötet?
− Évekkel ezelőtt a budapesti Fészek-klubban volt egy ünnepi estém, ahol megkérdezték, mit is kell tudni Nagygalambfalváról. Én visszakérdeztem: itt, ezen a helyen volt-e iskola – legalább török iskola… – négyszáz évvel ezelőtt? Mert nálunk volt, Pál deák volt a mester. És volt-e itt könyvtár, mert a tizennyolcadik században nálunk az is volt. Az első román időben Nagygalambfalván volt egy hétosztályos román állami iskola és egy háromosztályos, korlátozott létszámú, magyar nyelvű felekezeti iskola. Attól való félelmükben, hogy a gyermekük nem jut be az iskolába, és nem tanul meg magyarul, négy-öt éves korunkban a szüleink bennünket is elkezdtek írni-olvasni tanítani – akár Majtényi Eriket az édesanyja. Első osztályos koromban már újságfelolvasó voltam, otthon a minden évi kalendárium mellett Petőfi összes költeményei jelentették a házi könyvtárat, úgyhogy nekem is Petőfi volt az indítóm. Aztán a Napsugár című gyereklapnál dolgoztam harminc éven át, s ez idő alatt egyértelművé vált számomra, hogy nincs felnőtt- vagy gyerekvers, csak jó és rossz vers van. Vancouvertől Buenos Airesig kipróbáltam az Itt van az ősz, itt van újra kezdetű verset, még a harmadik generációs magyarok is ismerték. Elég ez a magyar költészet dicséretére?
– Odafigyel a mai világ a költőkre? Odafigyelnek a költők a mai világra?
– Abban sem vagyok biztos, hogy valaha is odafigyelt. Meggyőződésem, hogy a népet nem az értelmiség vezeti. A jövőről prófétálni nem tudok, legfeljebb versben összefoglalok valamit, amit megélek és megérzek. Az biztos, hogy kevesebbet olvasnak az emberek, sőt, alig olvasnak. Egy olvasótalálkozón valaki azzal vigasztalt, hogy verset talán még olvasnak, mert az rövidebb. Beszűkült a könyvek szerepe, mert az írásbeliségnek ma már nem ez az egyetlen kifejezési formája. Itt van ez a forradalmi változás is, a számítástechnika, ami legalább akkora jelentőségű, mint annak idején a mozgatható betűk feltalálása volt. Ma sokkal gyorsabb iramban fejlődik a világ, mint Gutenberg idejében, és az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a számítógép miatt a könyvek lassan fölöslegessé válnak. Már én is megtanultam, hogy ha valamit akarok, megnézem a világhálón, mert ott szinte bármi megtalálható. Ma a legnagyobb feladatunknak azt tartom, hogy szellemi javainkkal felhurcolkodjunk a világhálóra. A kultúrát ugyanis nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni. Talán furcsán hangzik, de a számítástechnika arra is alkalmas, hogy segítségével megteremtsük a hazát a magasban. Ahogy Illyés Gyula írta: „Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni – bátrabb új hont a múlt időkben fürkészni, mint a jövendőben?”
Kányádi Sándor
Az udvarhelyszéki Nagygalambfalván született 1929. május 10-én. Iskoláit a székelyudvarhelyi református kollégiumban, a Római Katolikus Főgimnáziumban és a fémipari középiskolában végezte. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar irodalom szakos tanári diplomát, de tanárként nem dolgozott. Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel, 1950-ben ő közölte első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1960-tól 1990-ig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvre is lefordították. Legfontosabb verseskötetei: Virágzik a cseresznyefa (1955); Függőleges lovak (1968); Fától fáig (1970); Valaki jár a fák hegyén (1997); Csipkebokor az alkonyatban (műfordítások) (1999); Felemás őszi versek (2002); Meséskötetei: Fából vaskarika (1969); Kenyérmadár (1980); Meddig ér a rigófütty (2005); Virágon vett vitéz (2002); Világlátott egérke (2011). Legjelentősebb kitüntetései: A Romániai Írószövetség Díja (Fától fáig); 1989 – Az Év Könyve Díj (Sörény és koponya); 1993 – Kossuth-díj; 1993 – Magyar Művészetért Díj; 1998 – Magyar Örökség Díj; 2004 – a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal; 2008 – A Magyar Kultúra Követei Díj; 2009 – a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje; 2009 – szülőfaluja, Nagygalambfalva díszpolgára; 2010 – Bethlen Gábor-díj; 2011 – Aphelandra-díj; 2014 – Széll Kálmán-díj; 2014 – Budapestért-díj. A Nemzet Művésze, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 9.
Felvidék népzenei kincseivel nyitottak ( Hagyományok Háza Napok Sepsiszentgyörgyön)
Aki elveszíti a hagyományait, az elveszíti saját identitását, és aki elveszíti identitását, az elgyengül, az a társadalom szétporlad – hangsúlyozta lapunk megkeresésére Agócs Gergely, a budapesti Hagyományok Háza tudományos munkatársa, népzenekutató abból az alkalomból, hogy tegnaptól zenei műsorokkal, gyermekfoglalkozásokkal, lemez- és kiadványbemutatóval, szakmai előadásokkal három napig Sepsiszentgyörgyön vendégeskedik a budapesti Hagyományok Háza.
A 2001-ben alapított intézmény azt vallja, a hagyomány megtartó erő, amire sokan tévesen úgy tekintenek, mint valami olyasmire, amit régen a falusi parasztok csináltak – mondta Agócs Gergely. Kiemelte, egy sor olyan dolgot művelünk ebben a mai modern világban, ami a hagyomány része. A karácsony, a húsvéti locsolás, a borivás előtti koccintás, a kézfogás és sok más szokás mind része a hagyományos kultúránknak, és minél sokrétűbb ez a hagyományos műveltség, minél műveltebbek vagyunk, annál erősebbek is – mondotta. „Fel kell hívnunk a figyelmet, hogy nemcsak családon belül, hanem a nemzeten belül is nagyon sok közünk kell hogy legyen egymáshoz, a palócoknak a székelyekhez, a matyóknak a csángókhoz és így tovább.”
A Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelye a felvidéki Parapács zenekarral – Pusko Márton prímás, Dragony Gábor brácsás, Fekete Krisztián cimbalmos, Vojtonovszki Sándor bőgős – érkezett Sepsiszentgyörgyre. Az együttes tegnap kora délután szabadtéri muzsikálással hangolt az esti lemezbemutató koncertre, amelyen két meghívottal, Kubinyi Júlia énekessel és Agócs Gergellyel adtak ízelítőt Felvidék népzenei és népdalkincséből. „A szlovákiai magyar kisebbség népi kultúrájának egy szeletét hoztuk a romániai magyar kisebbségnek. Nagyon fontos ez a közeledés, mert a magyar–magyar kapcsolatok emlegetésekor legtöbbször a magyarországi és a határon túli magyarok kapcsolatára gondolunk. Legalább ilyen fontosnak tartom a határon túli magyar közösségek egymás közötti párbeszédének megnyitását, és azt gondolom, mi egy ilyen párbeszédnek a hírnökei vagyunk most itt, és talán jobban is értjük egymás gondjait-bajait, mint az anyaországiak a mieinket” – fogalmazott Agócs Gergely, akinek saját gyűjtéséből származik a Bëbocsātlak című lemezen megszólaló hanganyag. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott esti koncerten azt a tárogatót is megszólaltatta, amelyet egyik mesterétől, adatközlőjétől, a nagydaróci Balogh „Bero” Árpádtól örökölt. A Hagyományok Háza Napok első estéje táncházzal ért véget, ma gyermekfoglalkozásokkal, szakmai előadásokkal, rendhagyó zeneórával folytatódik a program, este folkkocsmával zárnak, vasárnap lesz aprók táncháza és módszertani bemutató.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Aki elveszíti a hagyományait, az elveszíti saját identitását, és aki elveszíti identitását, az elgyengül, az a társadalom szétporlad – hangsúlyozta lapunk megkeresésére Agócs Gergely, a budapesti Hagyományok Háza tudományos munkatársa, népzenekutató abból az alkalomból, hogy tegnaptól zenei műsorokkal, gyermekfoglalkozásokkal, lemez- és kiadványbemutatóval, szakmai előadásokkal három napig Sepsiszentgyörgyön vendégeskedik a budapesti Hagyományok Háza.
A 2001-ben alapított intézmény azt vallja, a hagyomány megtartó erő, amire sokan tévesen úgy tekintenek, mint valami olyasmire, amit régen a falusi parasztok csináltak – mondta Agócs Gergely. Kiemelte, egy sor olyan dolgot művelünk ebben a mai modern világban, ami a hagyomány része. A karácsony, a húsvéti locsolás, a borivás előtti koccintás, a kézfogás és sok más szokás mind része a hagyományos kultúránknak, és minél sokrétűbb ez a hagyományos műveltség, minél műveltebbek vagyunk, annál erősebbek is – mondotta. „Fel kell hívnunk a figyelmet, hogy nemcsak családon belül, hanem a nemzeten belül is nagyon sok közünk kell hogy legyen egymáshoz, a palócoknak a székelyekhez, a matyóknak a csángókhoz és így tovább.”
A Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelye a felvidéki Parapács zenekarral – Pusko Márton prímás, Dragony Gábor brácsás, Fekete Krisztián cimbalmos, Vojtonovszki Sándor bőgős – érkezett Sepsiszentgyörgyre. Az együttes tegnap kora délután szabadtéri muzsikálással hangolt az esti lemezbemutató koncertre, amelyen két meghívottal, Kubinyi Júlia énekessel és Agócs Gergellyel adtak ízelítőt Felvidék népzenei és népdalkincséből. „A szlovákiai magyar kisebbség népi kultúrájának egy szeletét hoztuk a romániai magyar kisebbségnek. Nagyon fontos ez a közeledés, mert a magyar–magyar kapcsolatok emlegetésekor legtöbbször a magyarországi és a határon túli magyarok kapcsolatára gondolunk. Legalább ilyen fontosnak tartom a határon túli magyar közösségek egymás közötti párbeszédének megnyitását, és azt gondolom, mi egy ilyen párbeszédnek a hírnökei vagyunk most itt, és talán jobban is értjük egymás gondjait-bajait, mint az anyaországiak a mieinket” – fogalmazott Agócs Gergely, akinek saját gyűjtéséből származik a Bëbocsātlak című lemezen megszólaló hanganyag. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott esti koncerten azt a tárogatót is megszólaltatta, amelyet egyik mesterétől, adatközlőjétől, a nagydaróci Balogh „Bero” Árpádtól örökölt. A Hagyományok Háza Napok első estéje táncházzal ért véget, ma gyermekfoglalkozásokkal, szakmai előadásokkal, rendhagyó zeneórával folytatódik a program, este folkkocsmával zárnak, vasárnap lesz aprók táncháza és módszertani bemutató.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 9.
Az ambícióm hajt
Beszélgetés Sebestyén Aba színész- rendezővel
– Budapesten járva, lépten-nyomon a Thália Színház egyik új sikere, az Amerikai bölény plakátjaival lehet találkozni. A színházi élet két kiemelkedő egyénisége, a filmekből is jól ismert Csányi Sándor és Szervét Tibor vonja magára a járókelők figyelmét. Az előadást, amelyre jó előre elkapkodták a jegyeket, a marosvásárhelyi Sebestyén Aba rendezte. Felötlött bennem, hogy vajon nem örültél volna-e jobban, ha nem a rendezői feladatot kapod, hanem egyik főszereplőként lehetnél jelen a produkcióban, illetve a plakátokon?
– Igen, reális dilemmáról beszélsz, egy jó szerep megkísértheti a színész- rendezőt. De egyre jobban szeretem azt a nézőpontot, amit a rendezői perspektíva kínál. Hála istennek színészként is eléggé becsületesen elláttak feladattal, főleg a pályám kezdetén. De a Yorick Stúdió által azért mindig megteremtettem magamnak a színészi kihívásokat is. Tényleg szép színészi feladatokat tudhatok magam mögött, kiváló rendezőkkel dolgoztam, akiktől sokat tanultam. A rendezésben pedig a színészi tapasztalatom rengeteget segít. Az a különleges dolog is megadatik ilyenkor a színész-rendezőnek, hogy az összes szerepet a magáénak érzi egy kicsit. Mindenki valahogy belőle szólal meg.
– Ha nincs a Yorick, vajon nem lett volna számodra a rendezés sem?
– A Yorickot valójában ezért is hoztam létre. Annak idején, 2004-ben úgy éreztem, egy kicsi pangás következett be a pályámon, noha akkor is szép szerepeim voltak, például a dr. Beck a Boldogtalanokból, mellyel UNITER-díjra is voltam jelölve, vagy a Liliomfi. De mindig volt egyfajta szakmai elégedetlenség bennem, és a rendezés is mindig érdekelt. Egy olyan szakmai műhely létrehozása is izgatott, amely végül is a Yorick Stúdióban öltött testet. Az évek során ez sok rendezői lehetőséget teremtett, és úgy érzem, a szakmai fejlődésemet is elősegítette.
– A Yorick nyilván különleges szerepet játszik az életedben, több mint egy évtizede működik. Igaz, egy ideje, mióta a vár felújítása zajlik, a szokásos játéktereteket, a bástyát elveszítettétek.
– Nagyon remélem, hogy ebben az évben visszatérünk, ha máshova nem, a Mészárosok bástyájába. De talán van esélyünk egy tágasabb, színházi szempontból több lehetőséget kínáló térre.
– A kettős szakmai identitásnál maradva, nyugodtan mondhatjuk, hogy mindkét vonatkozásban rád talált a siker. Színészként, rendezőként is kaptál díjakat. Nem csak vásárhelyi teljesítményeiddel szereztél elismerést. Több társulatnál dolgoztál, Szatmárnémetiben, Debrecenben, Nagyváradon, mindenhol gazdagodhattál valamivel, de a szakmai kiteljesedés szempontjából Marosvásárhely a legmeghatározóbb számodra.
– Tizennégy éve szerződtem Marosvásárhelyre Béres András hívására, talán éppen te kerestél meg először színházon kívüli feladattal egy Bolyai-ünnepségre szánt szöveg kapcsán, és lám, utóbb a Bolyai-monodrámából, A térből milyen hosszú életű előadás lett, a mai napig játszom. Valóban sok jó dolog ért itt, ide sorolhatom a pedagógiai tevékenységemet is, azt, hogy színész tanárként is dolgozom. Ez is szorosan hozzátartozik a színészi és főleg a rendezői fejlődésemhez. Nagyon fontos, hogy pedagógiailag jól tudjunk megközelíteni egy-egy színészt, hiszen mindenki más-más szálból van szőve, és mindenkinek más-más kulccsal kell megnyitni a lelkét. Színészmesterséget tanítottam több mint tíz évig, harmadik éve rendezést is oktatok. Az idei tanévtől rendező évfolyamot vezetek.
– Jobban vonzódsz bizonyos műfajokhoz, szerepekhez, vagy azt tartod jobbnak, ha minél változatosabb feladatokkal bíznak meg?
– Bármilyen a feladat, azt meg kell jól oldani. A színészi munkában egy-egy karakter személyessé formálása talán a legnagyobb kihívás, úgy, hogy az egyszeri és megismételhetetlen legyen, olyan, amilyennek csak én tudom megteremteni. Ez a folyamat pedig abszolút feltárulkozással jár, ami által az ember igencsak sebezhetővé válik. Ez a szépsége és a nehézsége is ennek a mesterségnek. Mernünk kell feltárulkozni, mernünk kell sebezhetővé válni. Meggyőződésem, hogy csak így válhat valami személyessé, csak így tud egy érzés, egy gondolat, egy emberi sors, egy történet igazán eljutni a néző lelkéhez. Rendezőként is talán ez a legnagyobb kihívás számomra: oly módon megnyitni a színészeket, a rendezői koncepción belül eljutni a feltárulkozás olyan szintjére, hogy azok emberi hangon, igazi emberi érzéseket, igazi emberi gondolatokat közvetítsenek.
– Szóba hoztad Bolyai János megformálását. Elég sok drámai szereppel találkoztál az eltelt két évtizedben. Vígjátékokban is érdekes figurákat kelthettél életre. Több zenés darabban játszottál. A minap újra telt házzal ment a vásárhelyi Csárdáskirálynő. A nézőnek az a benyomása, hogy külön élvezet számodra, ha énekesi, zenei tudásodat is felmutathatod. Ez nyilván olyan adottság, amit művelni kell, nem elég csak azzal élni, amit a születésed során kaptál.
– Tényleg szeretem a zenés műfajt is. Engem arra tanítottak a szüleim, hogyha az embernek a Jóisten adott valamit, azzal gazdálkodjon jól. Ez nem kis felelősség.
A drámai és komikus szerepekben is nagyon jól érzem magam, és valóban különleges élvezettel veszek részt zenés előadásokban. Tizenkét évvel ezelőtt dolgoztam először Incze G. Katalinnal, a Kolozsvári Állami Magyar Operában ugrottam be egy bonviván szerepbe. A Mágnás Miskában énekeltem, mindössze két nagyzenekari próbával. Hihetetlen kihívás volt. Folytatása is lett volna, de a tanítás, a színészet és a Yorick alapítása túlságosan lefoglalt. A felkészülés azonban nem maradt annyiban, énekórákra jártam, a mozgást is folyamatosan karban kell tartani, hiszen, akárcsak a hang, a test is fő kifejezési eszköz a színész számára.
– Olykor nem érzed úgy, hogy túlvállalod magad?
– De, mostanában, hogy sokat is utazom, kezdem érezni, hogy egy kicsit be kéne húzni a kéziféket. Igaz viszont, hogy az utóbbi időben egyre több rendezői kihívás ér. Szabadkán rendeztem tavaly ilyenkor, utána Magyarországon a Bartók Kamaraszínházban, Dunaújvárosban dolgoztam egy izgalmas anyagon, most jött ez a felkérés a budapesti Tháliában, és jövő ilyenkor ennek is lesz folytatása. Úgy néz ki, hogy többek közt Szombathy Gyulával és a csodálatos Molnár Piroskával fogok dolgozni. Közben az elmúlt időszakban színészként a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót játszottam a budapesti Játékszínben, több országban, több fesztiválon, sőt Amerikában is megfordultam vele.
– Az külön erőpróba, amikor egyedül kell teljesítened.
– Hatalmas kihívás az egyéni előadás, napokkal a fellépés előtt kell elkezdenem a felkészülést. Büszkén mondhatom, hogy jelenleg három egyéni előadásom van műsoron: a Dózsa, a Bolyai-előadásom, amit a magyar kultúra napján játszottam utoljára Budapesten a Klebelsberg Kunó Kulturális Központban és a Szeretik a banánt, elvtársak? Emellett teljes odaadással tanítok, és még nem beszéltem a családomról, ami hihetetlen gyönyörűséggel és elégtétellel tölt el.
– Hát, nem akármi négy kislány édesapjaként helytállni!
– Csodálatos, amikor mély játékba tudok merülni velük. Igazi megnyugvás.
– Hány évesek?
– Réka kilencéves, Janka hét, Eliza és Abigél mindjárt háromévesek. Most kezdenek igazán beszélni.
– Képzeld el, amikor majd sorban előállnak, hogy színészek szeretnének lenni.
– Nem fogom tiltani őket ettől, de bátorítani sem. Mindenkinek meg kell találnia a saját maga útját.
– Te megtaláltad a magadét.
– Igen. És gyönyörű pálya. A világ egyik legszerencsésebb embere vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek. Rengeteg gyötrelemmel és nagyon sok szépséggel jár.
– Szép és bizonyára gyötrelmes egy társulat létrehozása is, és még inkább az lehet az éltetése. A Yorickra gondolok. Kellett ez neked?
– Az ambícióm hajtott. Ha ezelőtt tíz évvel tudtam volna, hogy mennyi munkával, nehézséggel jár egy ilyen szakmai műhely felépítése, karbantartása, lehet, hogy nem vágtam volna bele. Egy idő teltével gyötörtek is a kétségek, hogy minek kellett ez nekem, miért csinálom, de aztán lassan kezdtek jönni az eredmények, és újabb lendületet kaptam. Beletanultunk a pályázatírásba, beletanultunk az egésznek a menedzselésébe, és aztán sikerült egypár mérföldkőnek számító előadást létrehozni. Például a Stop the Tempót vagy a 20/20-at Gianina Carbunariuval, ami többféle szempontból is tényleg történelmet írt. Utána jöttek a Bányavirág és a Bányavakság előadások, melyek igazán megkoronázták a Yorick 10 éves működését. Igen, ezért érdemes volt dolgozni.
– A hazai kortárs dráma népszerűsítésében igen figyelemreméltó eredményeket tudtok felmutatni. Fontos ősbemutatóitok voltak.
– A kezdeti tapogatózó lépések után körvonalazódott az igazi identitásunk. Tisztázódott, hogy mit szeretnénk, milyen irányba akarunk menni. Az elején annyit éreztem, hogy valamit csinálnunk kell, fejlesztenünk kell önmagunkat, kísérletezni, dolgozni rengeteget, és megőrizni a nyitottságunkat. Ráadásul fontos szempont volt az is, hogy hol, kiknek csinálunk színházat. A mi esetünkben Marosvásárhelyen, egy etnikai szempontból is, politikailag is, kulturálisan is többszörösen megosztott városban. Ebből kiindulva azt gondolom, hogy úgy van esélyünk harmonikus együttélésre, ha egymás kultúráját megismerjük. Ezért indítottam el a Kultúraközipárbeszéd a kortárs dráma tükrében című színházi projektet, amely az idén immár a nyolcadik kiadását éli meg, és nagyon jó a szakmai visszhangja. Nyitottan és jól fogadja a román és a magyar közönség is.
– Úgy képzelem, hogy egy klasszikus vagy más fajta, de már bejáratott színmű talán kevesebb fejtörést okoz a rendezőnek, mint egy új, még nem játszott kortárs dráma. Az előbbi előadását is el lehet rontani, de a mű értékei már elfogadottak, a produkció nem érvényteleníti azokat. Nagyobb teher egy ismeretlen, sosem játszott drámai alkotás színre vitele, komolyabb a megszólaltatók felelőssége. Egy bukás ez esetben károsabb következményekkel hat vissza a szerzőre, a darabra, részben a társulatra is. Mégis több ősbemutatót vállaltatok föl.
– Mondták is nekem többször, hogy "bátor" vagyok stb., stb. Lehet, hogy így van, nem tudom... én ezért nem tartom magam különösen bátornak, de azt megtapasztaltam, hogy mindig izgalmasabb a nehezebb utat választani, mert a komfortzónánk elhagyása nélkül nemhogy a siker, de még egy jó bukás sem érintene meg. Valóban nagy kihívás egy kezdő szerző szövegét bemutatni, de úgy érzem, talán mégsem jár nagyobb kihívással vagy kockázattal, mint egy klasszikus szöveg eredeti, kortárs értelmezése, színrevitele. Én szeretek együtt dolgozni a szerzővel, s ha már nem adatott meg Molière-rel vagy Shakespeare-rel együtt színházat csinálni, szívesen művelem Székely Csabával vagy Szabó Róbert Csabával. Legutóbb a Hentesek kapcsán kértem Szabó Róbert Csabát, hogy jöjjön be minél gyakrabban, szóljon hozzá. Lássa, hogyan kel életre a szövege, hátha kedve szottyan újabb jó drámát írni. A szerző is sokat tanulhat egy ilyen próbafolyamatból. Székely Csaba például a Bányavirág próbafolyamata alatt ritkábban nézett be, de amikor a Bányavakságot rendeztem, határozottan kértem, hogy jöjjön gyakrabban a próbákra, és működjünk együtt. Ő is élvezte a próbákat.
– Ez már egy bejáratott munkapáros. A David Mamet-darab, az Amerikai bölény magyar változatát is ő fordította a Thália Színház számára.
– Érdekes, hogy Csabát már korábban felkérték az Amerikai bölény fordítására, engem csak később kerestek meg. Eredetileg más rendezőre számítottak. Az a változat valamiért nem jött össze. Én tudtam, hogy Székely Csaba lefordította a darabot, de csak annyi. Pár hónap teltével hívott Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti igazgatója, akivel már régebben beszéltünk egy közös munka lehetőségéről, jelezte, itt az alkalom. Örömmel vállaltam.
– Filmről nem beszéltünk. A filmszereplés igazán ritka alkalom az erdélyi színészek számára.
– Sajnos minket, erdélyieket elkerülnek a filmek. Persze, vannak ellenpéldák is. Most, hogy huzamosabb ideig Budapesten voltam, tapasztalhattam, mennyivel több lehetőség van castingokra járni, ahol a filmrendezők jobban megismerhetik a színészeket, inkább ki tudják próbálni őket. Mi ilyen szempontból el vagyunk szigetelődve. Eddig néhány filmszerepben kipróbálhattam magam – sokat is tanultam ezen munkák kapcsán –, de komolyabb, igazi nagyfilmes feladat még nem talált rám.
– A színészek számára tényleg nem túl előnyös a provincia. Erdély messze van a nagy filmes központoktól. Rendezőként nagyobb a lehetőség a mozgásra. Gyökeret eresztettél Marosvásárhelyen?
– Megszerettem ezt a várost. Soha nem is akartam Erdélyből elmenni. Szó se róla. Elindítottam egy olyan családi és szakmai életet, amit egyáltalán nem szeretnék itt hagyni. Nem adnám fel az egyetemi oktató munkámat, a Yorickot sem természetesen, szeretem a színházat is, és remélem, hogy előbb-utóbb a Tompa Miklós Társulatban is megtalálnak újra szép szerepek. Úgy érzem, itt van dolgom, a gyerekeknek itt van helyük. És itt van mit dolgozni, hogy élhetőbbé, szebbé tegyük Marosvásárhelyt.
– Erőt, időt és sok-sok ötletet kívánok hozzá!
– Köszönöm szépen.
Népújság (Marosvásárhely)
Beszélgetés Sebestyén Aba színész- rendezővel
– Budapesten járva, lépten-nyomon a Thália Színház egyik új sikere, az Amerikai bölény plakátjaival lehet találkozni. A színházi élet két kiemelkedő egyénisége, a filmekből is jól ismert Csányi Sándor és Szervét Tibor vonja magára a járókelők figyelmét. Az előadást, amelyre jó előre elkapkodták a jegyeket, a marosvásárhelyi Sebestyén Aba rendezte. Felötlött bennem, hogy vajon nem örültél volna-e jobban, ha nem a rendezői feladatot kapod, hanem egyik főszereplőként lehetnél jelen a produkcióban, illetve a plakátokon?
– Igen, reális dilemmáról beszélsz, egy jó szerep megkísértheti a színész- rendezőt. De egyre jobban szeretem azt a nézőpontot, amit a rendezői perspektíva kínál. Hála istennek színészként is eléggé becsületesen elláttak feladattal, főleg a pályám kezdetén. De a Yorick Stúdió által azért mindig megteremtettem magamnak a színészi kihívásokat is. Tényleg szép színészi feladatokat tudhatok magam mögött, kiváló rendezőkkel dolgoztam, akiktől sokat tanultam. A rendezésben pedig a színészi tapasztalatom rengeteget segít. Az a különleges dolog is megadatik ilyenkor a színész-rendezőnek, hogy az összes szerepet a magáénak érzi egy kicsit. Mindenki valahogy belőle szólal meg.
– Ha nincs a Yorick, vajon nem lett volna számodra a rendezés sem?
– A Yorickot valójában ezért is hoztam létre. Annak idején, 2004-ben úgy éreztem, egy kicsi pangás következett be a pályámon, noha akkor is szép szerepeim voltak, például a dr. Beck a Boldogtalanokból, mellyel UNITER-díjra is voltam jelölve, vagy a Liliomfi. De mindig volt egyfajta szakmai elégedetlenség bennem, és a rendezés is mindig érdekelt. Egy olyan szakmai műhely létrehozása is izgatott, amely végül is a Yorick Stúdióban öltött testet. Az évek során ez sok rendezői lehetőséget teremtett, és úgy érzem, a szakmai fejlődésemet is elősegítette.
– A Yorick nyilván különleges szerepet játszik az életedben, több mint egy évtizede működik. Igaz, egy ideje, mióta a vár felújítása zajlik, a szokásos játéktereteket, a bástyát elveszítettétek.
– Nagyon remélem, hogy ebben az évben visszatérünk, ha máshova nem, a Mészárosok bástyájába. De talán van esélyünk egy tágasabb, színházi szempontból több lehetőséget kínáló térre.
– A kettős szakmai identitásnál maradva, nyugodtan mondhatjuk, hogy mindkét vonatkozásban rád talált a siker. Színészként, rendezőként is kaptál díjakat. Nem csak vásárhelyi teljesítményeiddel szereztél elismerést. Több társulatnál dolgoztál, Szatmárnémetiben, Debrecenben, Nagyváradon, mindenhol gazdagodhattál valamivel, de a szakmai kiteljesedés szempontjából Marosvásárhely a legmeghatározóbb számodra.
– Tizennégy éve szerződtem Marosvásárhelyre Béres András hívására, talán éppen te kerestél meg először színházon kívüli feladattal egy Bolyai-ünnepségre szánt szöveg kapcsán, és lám, utóbb a Bolyai-monodrámából, A térből milyen hosszú életű előadás lett, a mai napig játszom. Valóban sok jó dolog ért itt, ide sorolhatom a pedagógiai tevékenységemet is, azt, hogy színész tanárként is dolgozom. Ez is szorosan hozzátartozik a színészi és főleg a rendezői fejlődésemhez. Nagyon fontos, hogy pedagógiailag jól tudjunk megközelíteni egy-egy színészt, hiszen mindenki más-más szálból van szőve, és mindenkinek más-más kulccsal kell megnyitni a lelkét. Színészmesterséget tanítottam több mint tíz évig, harmadik éve rendezést is oktatok. Az idei tanévtől rendező évfolyamot vezetek.
– Jobban vonzódsz bizonyos műfajokhoz, szerepekhez, vagy azt tartod jobbnak, ha minél változatosabb feladatokkal bíznak meg?
– Bármilyen a feladat, azt meg kell jól oldani. A színészi munkában egy-egy karakter személyessé formálása talán a legnagyobb kihívás, úgy, hogy az egyszeri és megismételhetetlen legyen, olyan, amilyennek csak én tudom megteremteni. Ez a folyamat pedig abszolút feltárulkozással jár, ami által az ember igencsak sebezhetővé válik. Ez a szépsége és a nehézsége is ennek a mesterségnek. Mernünk kell feltárulkozni, mernünk kell sebezhetővé válni. Meggyőződésem, hogy csak így válhat valami személyessé, csak így tud egy érzés, egy gondolat, egy emberi sors, egy történet igazán eljutni a néző lelkéhez. Rendezőként is talán ez a legnagyobb kihívás számomra: oly módon megnyitni a színészeket, a rendezői koncepción belül eljutni a feltárulkozás olyan szintjére, hogy azok emberi hangon, igazi emberi érzéseket, igazi emberi gondolatokat közvetítsenek.
– Szóba hoztad Bolyai János megformálását. Elég sok drámai szereppel találkoztál az eltelt két évtizedben. Vígjátékokban is érdekes figurákat kelthettél életre. Több zenés darabban játszottál. A minap újra telt házzal ment a vásárhelyi Csárdáskirálynő. A nézőnek az a benyomása, hogy külön élvezet számodra, ha énekesi, zenei tudásodat is felmutathatod. Ez nyilván olyan adottság, amit művelni kell, nem elég csak azzal élni, amit a születésed során kaptál.
– Tényleg szeretem a zenés műfajt is. Engem arra tanítottak a szüleim, hogyha az embernek a Jóisten adott valamit, azzal gazdálkodjon jól. Ez nem kis felelősség.
A drámai és komikus szerepekben is nagyon jól érzem magam, és valóban különleges élvezettel veszek részt zenés előadásokban. Tizenkét évvel ezelőtt dolgoztam először Incze G. Katalinnal, a Kolozsvári Állami Magyar Operában ugrottam be egy bonviván szerepbe. A Mágnás Miskában énekeltem, mindössze két nagyzenekari próbával. Hihetetlen kihívás volt. Folytatása is lett volna, de a tanítás, a színészet és a Yorick alapítása túlságosan lefoglalt. A felkészülés azonban nem maradt annyiban, énekórákra jártam, a mozgást is folyamatosan karban kell tartani, hiszen, akárcsak a hang, a test is fő kifejezési eszköz a színész számára.
– Olykor nem érzed úgy, hogy túlvállalod magad?
– De, mostanában, hogy sokat is utazom, kezdem érezni, hogy egy kicsit be kéne húzni a kéziféket. Igaz viszont, hogy az utóbbi időben egyre több rendezői kihívás ér. Szabadkán rendeztem tavaly ilyenkor, utána Magyarországon a Bartók Kamaraszínházban, Dunaújvárosban dolgoztam egy izgalmas anyagon, most jött ez a felkérés a budapesti Tháliában, és jövő ilyenkor ennek is lesz folytatása. Úgy néz ki, hogy többek közt Szombathy Gyulával és a csodálatos Molnár Piroskával fogok dolgozni. Közben az elmúlt időszakban színészként a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót játszottam a budapesti Játékszínben, több országban, több fesztiválon, sőt Amerikában is megfordultam vele.
– Az külön erőpróba, amikor egyedül kell teljesítened.
– Hatalmas kihívás az egyéni előadás, napokkal a fellépés előtt kell elkezdenem a felkészülést. Büszkén mondhatom, hogy jelenleg három egyéni előadásom van műsoron: a Dózsa, a Bolyai-előadásom, amit a magyar kultúra napján játszottam utoljára Budapesten a Klebelsberg Kunó Kulturális Központban és a Szeretik a banánt, elvtársak? Emellett teljes odaadással tanítok, és még nem beszéltem a családomról, ami hihetetlen gyönyörűséggel és elégtétellel tölt el.
– Hát, nem akármi négy kislány édesapjaként helytállni!
– Csodálatos, amikor mély játékba tudok merülni velük. Igazi megnyugvás.
– Hány évesek?
– Réka kilencéves, Janka hét, Eliza és Abigél mindjárt háromévesek. Most kezdenek igazán beszélni.
– Képzeld el, amikor majd sorban előállnak, hogy színészek szeretnének lenni.
– Nem fogom tiltani őket ettől, de bátorítani sem. Mindenkinek meg kell találnia a saját maga útját.
– Te megtaláltad a magadét.
– Igen. És gyönyörű pálya. A világ egyik legszerencsésebb embere vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek. Rengeteg gyötrelemmel és nagyon sok szépséggel jár.
– Szép és bizonyára gyötrelmes egy társulat létrehozása is, és még inkább az lehet az éltetése. A Yorickra gondolok. Kellett ez neked?
– Az ambícióm hajtott. Ha ezelőtt tíz évvel tudtam volna, hogy mennyi munkával, nehézséggel jár egy ilyen szakmai műhely felépítése, karbantartása, lehet, hogy nem vágtam volna bele. Egy idő teltével gyötörtek is a kétségek, hogy minek kellett ez nekem, miért csinálom, de aztán lassan kezdtek jönni az eredmények, és újabb lendületet kaptam. Beletanultunk a pályázatírásba, beletanultunk az egésznek a menedzselésébe, és aztán sikerült egypár mérföldkőnek számító előadást létrehozni. Például a Stop the Tempót vagy a 20/20-at Gianina Carbunariuval, ami többféle szempontból is tényleg történelmet írt. Utána jöttek a Bányavirág és a Bányavakság előadások, melyek igazán megkoronázták a Yorick 10 éves működését. Igen, ezért érdemes volt dolgozni.
– A hazai kortárs dráma népszerűsítésében igen figyelemreméltó eredményeket tudtok felmutatni. Fontos ősbemutatóitok voltak.
– A kezdeti tapogatózó lépések után körvonalazódott az igazi identitásunk. Tisztázódott, hogy mit szeretnénk, milyen irányba akarunk menni. Az elején annyit éreztem, hogy valamit csinálnunk kell, fejlesztenünk kell önmagunkat, kísérletezni, dolgozni rengeteget, és megőrizni a nyitottságunkat. Ráadásul fontos szempont volt az is, hogy hol, kiknek csinálunk színházat. A mi esetünkben Marosvásárhelyen, egy etnikai szempontból is, politikailag is, kulturálisan is többszörösen megosztott városban. Ebből kiindulva azt gondolom, hogy úgy van esélyünk harmonikus együttélésre, ha egymás kultúráját megismerjük. Ezért indítottam el a Kultúraközipárbeszéd a kortárs dráma tükrében című színházi projektet, amely az idén immár a nyolcadik kiadását éli meg, és nagyon jó a szakmai visszhangja. Nyitottan és jól fogadja a román és a magyar közönség is.
– Úgy képzelem, hogy egy klasszikus vagy más fajta, de már bejáratott színmű talán kevesebb fejtörést okoz a rendezőnek, mint egy új, még nem játszott kortárs dráma. Az előbbi előadását is el lehet rontani, de a mű értékei már elfogadottak, a produkció nem érvényteleníti azokat. Nagyobb teher egy ismeretlen, sosem játszott drámai alkotás színre vitele, komolyabb a megszólaltatók felelőssége. Egy bukás ez esetben károsabb következményekkel hat vissza a szerzőre, a darabra, részben a társulatra is. Mégis több ősbemutatót vállaltatok föl.
– Mondták is nekem többször, hogy "bátor" vagyok stb., stb. Lehet, hogy így van, nem tudom... én ezért nem tartom magam különösen bátornak, de azt megtapasztaltam, hogy mindig izgalmasabb a nehezebb utat választani, mert a komfortzónánk elhagyása nélkül nemhogy a siker, de még egy jó bukás sem érintene meg. Valóban nagy kihívás egy kezdő szerző szövegét bemutatni, de úgy érzem, talán mégsem jár nagyobb kihívással vagy kockázattal, mint egy klasszikus szöveg eredeti, kortárs értelmezése, színrevitele. Én szeretek együtt dolgozni a szerzővel, s ha már nem adatott meg Molière-rel vagy Shakespeare-rel együtt színházat csinálni, szívesen művelem Székely Csabával vagy Szabó Róbert Csabával. Legutóbb a Hentesek kapcsán kértem Szabó Róbert Csabát, hogy jöjjön be minél gyakrabban, szóljon hozzá. Lássa, hogyan kel életre a szövege, hátha kedve szottyan újabb jó drámát írni. A szerző is sokat tanulhat egy ilyen próbafolyamatból. Székely Csaba például a Bányavirág próbafolyamata alatt ritkábban nézett be, de amikor a Bányavakságot rendeztem, határozottan kértem, hogy jöjjön gyakrabban a próbákra, és működjünk együtt. Ő is élvezte a próbákat.
– Ez már egy bejáratott munkapáros. A David Mamet-darab, az Amerikai bölény magyar változatát is ő fordította a Thália Színház számára.
– Érdekes, hogy Csabát már korábban felkérték az Amerikai bölény fordítására, engem csak később kerestek meg. Eredetileg más rendezőre számítottak. Az a változat valamiért nem jött össze. Én tudtam, hogy Székely Csaba lefordította a darabot, de csak annyi. Pár hónap teltével hívott Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti igazgatója, akivel már régebben beszéltünk egy közös munka lehetőségéről, jelezte, itt az alkalom. Örömmel vállaltam.
– Filmről nem beszéltünk. A filmszereplés igazán ritka alkalom az erdélyi színészek számára.
– Sajnos minket, erdélyieket elkerülnek a filmek. Persze, vannak ellenpéldák is. Most, hogy huzamosabb ideig Budapesten voltam, tapasztalhattam, mennyivel több lehetőség van castingokra járni, ahol a filmrendezők jobban megismerhetik a színészeket, inkább ki tudják próbálni őket. Mi ilyen szempontból el vagyunk szigetelődve. Eddig néhány filmszerepben kipróbálhattam magam – sokat is tanultam ezen munkák kapcsán –, de komolyabb, igazi nagyfilmes feladat még nem talált rám.
– A színészek számára tényleg nem túl előnyös a provincia. Erdély messze van a nagy filmes központoktól. Rendezőként nagyobb a lehetőség a mozgásra. Gyökeret eresztettél Marosvásárhelyen?
– Megszerettem ezt a várost. Soha nem is akartam Erdélyből elmenni. Szó se róla. Elindítottam egy olyan családi és szakmai életet, amit egyáltalán nem szeretnék itt hagyni. Nem adnám fel az egyetemi oktató munkámat, a Yorickot sem természetesen, szeretem a színházat is, és remélem, hogy előbb-utóbb a Tompa Miklós Társulatban is megtalálnak újra szép szerepek. Úgy érzem, itt van dolgom, a gyerekeknek itt van helyük. És itt van mit dolgozni, hogy élhetőbbé, szebbé tegyük Marosvásárhelyt.
– Erőt, időt és sok-sok ötletet kívánok hozzá!
– Köszönöm szépen.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 9.
Bérpótlék minden pedagógusnak
zok a tanügyi alkalmazottak is megkapják a nyolc évvel ezelőtt megígért 50 százalékos fizetésemelést és bérpótlékokat, akiknek az elmúlt években nem sikerült per útján megszerezni ezeket a juttatásokat – döntött tegnap a képviselőház. Az erre vonatkozó jogszabály az elnök kihirdetésére vár.
Az érintetteknek öt év alatt térítik meg a hátralékot: az első évben az összeg 5, a második évben 10, a harmadik és negyedik évben 25, az ötödik évben pedig 35 százalékát. A kifizetésekre évharmadonként, egyenlő összegekben kerül sor.
Szabadság (Kolozsvár)
zok a tanügyi alkalmazottak is megkapják a nyolc évvel ezelőtt megígért 50 százalékos fizetésemelést és bérpótlékokat, akiknek az elmúlt években nem sikerült per útján megszerezni ezeket a juttatásokat – döntött tegnap a képviselőház. Az erre vonatkozó jogszabály az elnök kihirdetésére vár.
Az érintetteknek öt év alatt térítik meg a hátralékot: az első évben az összeg 5, a második évben 10, a harmadik és negyedik évben 25, az ötödik évben pedig 35 százalékát. A kifizetésekre évharmadonként, egyenlő összegekben kerül sor.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. április 9.
EFIKOT Szatmárnémetiben: inspiráló előadók, kitűnő ötletek
Gondolkodj nagyban, cselekedj helyben - ez a mottója a XV. Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók találkozójának, amelyet idén Szatmárnémetiben tartanak. Már a pénteki megnyitót követően egy igen inspiráló előadást hallgathattak meg a résztvevők: Lieb Mihály az Autonet sikerének a titkát is elárulta.
A Vasile Goldis Egyetem Kazinczy utcai épületében tartják az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozóját (EFIKOT), amelyre egész Romániából érkeztek résztvevők. Elismert és már bizonyított előadók segítenek a fiataloknak igazi sikeres vállalkozókká válni, érdekes, hasznos, sokszor gyakorlatias előadásokkal. Markos Apollónia főszervezőtől megtudtuk: az EFIKOT karaván most járt először Szatmárnémetiben, az idei találkozó célja pedig, hogy bebizonyítsa a fiataloknak: itthon is lehet sikeresnek lenni, Romániában is lehet sikeres vállalkozást indítani és vezetni. A témát sok szempontból járják körül a meghívott előadók, kezdve a karrierépítéstől, az első lépésektől, a személyes pénzügyeken keresztül egészen az értékesítés titkaiig.
Pénteken tartották a megnyitót, amelyet követően a magyar kormány képviseletében Szilágyi Péter helyettes államtitkár a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve nevet viselő programról tartott előadást. Mint elmondta: a magyar kormány számára nem csak az fontos, hogy a külhoni magyar fiatalok anyanyelvükön tanulhassanak, hanem az is, hogy sikeresek lehessenek szülőföldjükön. Felhívta a figyelmet arra, hogy az idei év második felében vagy a 2017-es évtől kezdődően Erdélyben is elérhetővé válik az a támogatási rendszer, melyen keresztül 3-6 millió forint vissza nem térítendő támogatást is lehet kapni. Az egészhez nem kell más, mint egy jó ötlet és egy jó pénzügyi terv. Az anyagi támogatás azonban nem elég: a mentorálásra, tanácsadásra is nagy hangsúlyt fektetnek.
A folytatásban Lieb Mihály, a Szatmárnémeti központú Autonet Import kft. CEO-ja és résztulajdonosa tartott igen inspiráló előadást. Előbb bemutatta a cég koncepcióját és a cégcsoportot, amely számos országban van már jelen és a jövőben további terjeszkedésre készülnek. Elmondta: az üzleti életben az egyetlen állandó dolog a változás, ehhez kell alkalmazkodni. Napjainkban már nincsenek kicsi és nagy cégek, hanem gyorsak és lassúak. Gyorsnak kell lenni, azonnal reagálni a piac változásaira. Emellett pedig tanulni kell, folyamatosan. Fontos, hogy külföldön nyitott szemmel járjunk, szivacsként kell magunkba szívni a tudást és az újdonságokat. Figyelni kell a külföldön látott ötletekre is, de azokat tovább kell gondolni, a helyi viszonyoknak megfelelően alakítani, mert ebben az esetben nem működik a copy-paste.
Felhívta a fiatalok figyelmét a kimondott szó fontosságára, a jóhír kialakítására és megőrzésére, mert az új megrendeléseket, új üzleti kapcsolatokat eredményez. Lieb szerint fontos a konkurenciával szembeni tisztelet, korrekt hozzáállás, hiszen könnyen meglehet, hogy idővel a piaci ellenfelekből partnerek lehetnek. „Ha jót nem tudsz mondani, rosszat ne mondj. Ehhez tartsuk magunkat" - mondta. A vállalkozó felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyelvtudás elengedhetetlen egy sikeres vállalkozó számára. Emellett tájékozottnak is kell lenni sok területen. S talán a legfontosabb: élvezzük, amit csinálunk, szívvel-lélekkel dolgozzunk és a legjobbra törekedjünk. Lieb Mihály elárulta az Autonet Import kft. sikerének is a titkát: „Tizenöt év kőkemény munka".
Az EFIKOT első napja Kuti Gézának a Z Generációról szóló előadásával zárult.
szatmar.ro
Gondolkodj nagyban, cselekedj helyben - ez a mottója a XV. Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók találkozójának, amelyet idén Szatmárnémetiben tartanak. Már a pénteki megnyitót követően egy igen inspiráló előadást hallgathattak meg a résztvevők: Lieb Mihály az Autonet sikerének a titkát is elárulta.
A Vasile Goldis Egyetem Kazinczy utcai épületében tartják az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozóját (EFIKOT), amelyre egész Romániából érkeztek résztvevők. Elismert és már bizonyított előadók segítenek a fiataloknak igazi sikeres vállalkozókká válni, érdekes, hasznos, sokszor gyakorlatias előadásokkal. Markos Apollónia főszervezőtől megtudtuk: az EFIKOT karaván most járt először Szatmárnémetiben, az idei találkozó célja pedig, hogy bebizonyítsa a fiataloknak: itthon is lehet sikeresnek lenni, Romániában is lehet sikeres vállalkozást indítani és vezetni. A témát sok szempontból járják körül a meghívott előadók, kezdve a karrierépítéstől, az első lépésektől, a személyes pénzügyeken keresztül egészen az értékesítés titkaiig.
Pénteken tartották a megnyitót, amelyet követően a magyar kormány képviseletében Szilágyi Péter helyettes államtitkár a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve nevet viselő programról tartott előadást. Mint elmondta: a magyar kormány számára nem csak az fontos, hogy a külhoni magyar fiatalok anyanyelvükön tanulhassanak, hanem az is, hogy sikeresek lehessenek szülőföldjükön. Felhívta a figyelmet arra, hogy az idei év második felében vagy a 2017-es évtől kezdődően Erdélyben is elérhetővé válik az a támogatási rendszer, melyen keresztül 3-6 millió forint vissza nem térítendő támogatást is lehet kapni. Az egészhez nem kell más, mint egy jó ötlet és egy jó pénzügyi terv. Az anyagi támogatás azonban nem elég: a mentorálásra, tanácsadásra is nagy hangsúlyt fektetnek.
A folytatásban Lieb Mihály, a Szatmárnémeti központú Autonet Import kft. CEO-ja és résztulajdonosa tartott igen inspiráló előadást. Előbb bemutatta a cég koncepcióját és a cégcsoportot, amely számos országban van már jelen és a jövőben további terjeszkedésre készülnek. Elmondta: az üzleti életben az egyetlen állandó dolog a változás, ehhez kell alkalmazkodni. Napjainkban már nincsenek kicsi és nagy cégek, hanem gyorsak és lassúak. Gyorsnak kell lenni, azonnal reagálni a piac változásaira. Emellett pedig tanulni kell, folyamatosan. Fontos, hogy külföldön nyitott szemmel járjunk, szivacsként kell magunkba szívni a tudást és az újdonságokat. Figyelni kell a külföldön látott ötletekre is, de azokat tovább kell gondolni, a helyi viszonyoknak megfelelően alakítani, mert ebben az esetben nem működik a copy-paste.
Felhívta a fiatalok figyelmét a kimondott szó fontosságára, a jóhír kialakítására és megőrzésére, mert az új megrendeléseket, új üzleti kapcsolatokat eredményez. Lieb szerint fontos a konkurenciával szembeni tisztelet, korrekt hozzáállás, hiszen könnyen meglehet, hogy idővel a piaci ellenfelekből partnerek lehetnek. „Ha jót nem tudsz mondani, rosszat ne mondj. Ehhez tartsuk magunkat" - mondta. A vállalkozó felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyelvtudás elengedhetetlen egy sikeres vállalkozó számára. Emellett tájékozottnak is kell lenni sok területen. S talán a legfontosabb: élvezzük, amit csinálunk, szívvel-lélekkel dolgozzunk és a legjobbra törekedjünk. Lieb Mihály elárulta az Autonet Import kft. sikerének is a titkát: „Tizenöt év kőkemény munka".
Az EFIKOT első napja Kuti Gézának a Z Generációról szóló előadásával zárult.
szatmar.ro
2016. április 9.
Rasszista támadás érte a roma közösséget Bukarestben
Rasszista üzeneteket festettek ismeretlenek szombatra virradóra a roma világnap (április 8.) alkalmával felállított sátorra.
A fajgyűlölő feliratokról ("Halál a cigányokra!") fotókat is posztolt Facebookra Gelu Duminică ismert romajogi aktivista. Az Országos Roma Kulturális Központ által felállított sátorban különböző események zajlottak a világnap alkalmából.
A vandálok cselekedetét az Egyetem téren, a sátor mellett tartott közös sajtótájékoztatón ítélte el Raluca Prună igazságügyi miniszter, Adrian Curaj tanügyminiszter és Aura Răducu, az uniós alapokért felelős tárca vezetője. Jelen volt Klaus Johannis egyik tanácsosa is, aki szerint az államfőt „elborzasztották” a történtek.
„Ez a rasszizmus legerőszakosabb formája. Válaszlépésekre kötelezi az államot a tény, hogy egy uniós ország fővárosának központjában ilyen feliratok jelennek meg. Példásan meg kell büntetnie azokat, akik mindannyiunknak ártottak. A minisztérium nevében elnézést kérek a történtekért” – jelentette ki Raluca Prună.
A sajtótájékoztatón jelen volt Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke is, aki úgy fogalmazott: „lehet, hogy ezeket a feliratokat könnyen letöröljük a sátorról, de nagyon nehéz lesz letörölni a nyomait a roma közösség tagjainak lelkéből”. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában növekedőben van az intolerancia nem csak a romákkal, hanem a muzulmánokkal és a fogyatékkal élőkkel szemben is.
Rendőrségi források szerint fiataloknak egy körülbelül tízfős csoportja festette a feliratokat a sátorra. A tetteseket még keresik.
maszol.ro
Rasszista üzeneteket festettek ismeretlenek szombatra virradóra a roma világnap (április 8.) alkalmával felállított sátorra.
A fajgyűlölő feliratokról ("Halál a cigányokra!") fotókat is posztolt Facebookra Gelu Duminică ismert romajogi aktivista. Az Országos Roma Kulturális Központ által felállított sátorban különböző események zajlottak a világnap alkalmából.
A vandálok cselekedetét az Egyetem téren, a sátor mellett tartott közös sajtótájékoztatón ítélte el Raluca Prună igazságügyi miniszter, Adrian Curaj tanügyminiszter és Aura Răducu, az uniós alapokért felelős tárca vezetője. Jelen volt Klaus Johannis egyik tanácsosa is, aki szerint az államfőt „elborzasztották” a történtek.
„Ez a rasszizmus legerőszakosabb formája. Válaszlépésekre kötelezi az államot a tény, hogy egy uniós ország fővárosának központjában ilyen feliratok jelennek meg. Példásan meg kell büntetnie azokat, akik mindannyiunknak ártottak. A minisztérium nevében elnézést kérek a történtekért” – jelentette ki Raluca Prună.
A sajtótájékoztatón jelen volt Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke is, aki úgy fogalmazott: „lehet, hogy ezeket a feliratokat könnyen letöröljük a sátorról, de nagyon nehéz lesz letörölni a nyomait a roma közösség tagjainak lelkéből”. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában növekedőben van az intolerancia nem csak a romákkal, hanem a muzulmánokkal és a fogyatékkal élőkkel szemben is.
Rendőrségi források szerint fiataloknak egy körülbelül tízfős csoportja festette a feliratokat a sátorra. A tetteseket még keresik.
maszol.ro
2016. április 9.
A magyar költészet napja Csíkszeredában
József Attila születésnapján, április 11-én Csíkszeredában is számos rendezvényt tartanak, versnapi városköszöntőre, pódiumműsorra, szavalóversenyre várják a verskedvelőket.
A Csíki Játékszín a magyar költészet napja alkalmából egész napos rendezvénysorozattal készült. Április 11-én, hétfőn 11 órától a Tizenegy című versnapi városköszöntőre kerül sor a színház lépcsőin. A Csíki Játékszín 11 színészének tolmácsolásában tizenegy magyar vers hangzik el.
A jelenevők Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva-Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs előadásában hallgathatják meg.
A rendezvénysorozat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatóinak előadásával folytatódik. 17 órától a a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky János versei, naplórészletei, prózai művei öltenek hangzó formát Bajkó Edina, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Markó Ildikó Hilda, Mesés Gáspár, Nagy Esti Norbert, Szilágyi Míra és Zsenák Lilla jóvoltából. A műsort Gyéresi Júlia állította össze, osztályvezető tanár Tompa Klára.
Ezt követően 19 órától a Csíki Moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni. Székely János (1927–1992) az elmúlt évtizedek nagy erdélyi írónemzedékének tagja és legfilozofikusabb alkotója volt. Caligula helytartója című drámáját sokan ismerik. 1990-ben kiadója kérésére válogatta össze a fennmaradásra méltónak ítélt verseit. A kötet, melynek címadó verse a Semmi-soha című költemény csak halála után, 1994-ben jelent meg. Gyönyörű, nagy műgonddal megformált versei a mai napig is csak kevéssé jutottak el a közönséghez – írják a szervezők.
Az Agora Alapítvány évek óta szavalóversenyt hirdet erre a napra. Az idén 132 személy jelentkezett a versenyre Csíkszeredából és a környékbeli falvakból. A csíkszeredai önkormányzattal közösen szervezett eseményt a nagy érdeklődésre való tekintettel két helyszínen tartják meg. Az I. kategóriába jelentkezők (5–8. osztályos diákok) a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében fognak szavalni, a II. és III. kategóriába jelentkezők (9–12. osztályos diákok és 19 éven felüliek) a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Mindkét helyszínen délelőtt 10 órától kezdődik a rendezvény. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a Csíki Moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét.
A magyar költészet napján Versünnepet tartanak a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában a József Attila Emléknapok keretében. A rendezvénysorozat április 11-én 14 órától kezdődik az iskola dísztermében. A Petőfi Kávéházban 19.30-tól Lélekhang címmel megzenésített verseket lehet meghallgatni Márkos Melissa (ének), Ferencz Levente (akusztikus gitár), Dezső Roland (szóló gitár), Siklódi Árpád (basszus gitár) és Borsos Zsolt (dob) előadásában. Illusztrációk: Sipos Ottilia.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
József Attila születésnapján, április 11-én Csíkszeredában is számos rendezvényt tartanak, versnapi városköszöntőre, pódiumműsorra, szavalóversenyre várják a verskedvelőket.
A Csíki Játékszín a magyar költészet napja alkalmából egész napos rendezvénysorozattal készült. Április 11-én, hétfőn 11 órától a Tizenegy című versnapi városköszöntőre kerül sor a színház lépcsőin. A Csíki Játékszín 11 színészének tolmácsolásában tizenegy magyar vers hangzik el.
A jelenevők Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva-Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs előadásában hallgathatják meg.
A rendezvénysorozat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatóinak előadásával folytatódik. 17 órától a a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky János versei, naplórészletei, prózai művei öltenek hangzó formát Bajkó Edina, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Markó Ildikó Hilda, Mesés Gáspár, Nagy Esti Norbert, Szilágyi Míra és Zsenák Lilla jóvoltából. A műsort Gyéresi Júlia állította össze, osztályvezető tanár Tompa Klára.
Ezt követően 19 órától a Csíki Moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni. Székely János (1927–1992) az elmúlt évtizedek nagy erdélyi írónemzedékének tagja és legfilozofikusabb alkotója volt. Caligula helytartója című drámáját sokan ismerik. 1990-ben kiadója kérésére válogatta össze a fennmaradásra méltónak ítélt verseit. A kötet, melynek címadó verse a Semmi-soha című költemény csak halála után, 1994-ben jelent meg. Gyönyörű, nagy műgonddal megformált versei a mai napig is csak kevéssé jutottak el a közönséghez – írják a szervezők.
Az Agora Alapítvány évek óta szavalóversenyt hirdet erre a napra. Az idén 132 személy jelentkezett a versenyre Csíkszeredából és a környékbeli falvakból. A csíkszeredai önkormányzattal közösen szervezett eseményt a nagy érdeklődésre való tekintettel két helyszínen tartják meg. Az I. kategóriába jelentkezők (5–8. osztályos diákok) a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében fognak szavalni, a II. és III. kategóriába jelentkezők (9–12. osztályos diákok és 19 éven felüliek) a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Mindkét helyszínen délelőtt 10 órától kezdődik a rendezvény. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a Csíki Moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét.
A magyar költészet napján Versünnepet tartanak a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában a József Attila Emléknapok keretében. A rendezvénysorozat április 11-én 14 órától kezdődik az iskola dísztermében. A Petőfi Kávéházban 19.30-tól Lélekhang címmel megzenésített verseket lehet meghallgatni Márkos Melissa (ének), Ferencz Levente (akusztikus gitár), Dezső Roland (szóló gitár), Siklódi Árpád (basszus gitár) és Borsos Zsolt (dob) előadásában. Illusztrációk: Sipos Ottilia.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. április 10.
Döntöttek az RMDSZ-es jelöltekről Gyergyószéken
Gyergyóalfaluban mozgóurnás előválasztáson mérték fel szombaton, hogy az RMDSZ színeiben kinek szavaznának bizalmat a lakók a júniusi helyhatósági választásokon. Pénteken Remetén jelöltállító gyűlésen választották ki a jelölteket.
Alfaluban és Borzonton huszonöt csoport járta az utcákat, ahol nyitott kaput találtak, felkérték a háziakat a szavazásra. 1518 szavazat gyűlt össze, mintegy 1300 portáról. A szavazólapon Gáll Szabolcs polgármester neve mellé lehetett megjelölni, a „támogatom” vagy a „nem támogatom” kockát. 1400 személy jelezte, támogatja, hogy júniusban a jelenlegi polgármester legyen az RMDSZ jelöltje.
A tanácsosjelöltek közül is ő kapta a legtöbb voksot, mintegy 1200-at. Őt a listán Bege László Balázs alpolgármester követi. Az első tizenötbe még Kassay Péter, Baricz Gergely, Erdős Ildikó, Baricz Róbert, Vaszi László, Portik József, Baricz Attila, Balog-Baricz Remilda, Szakács László Levente, György Szabolcs, Baricz Róbert, Laczkó Ágoston, Szekeres Ferenc jutott be. A három megyei tanácsi képviselőjelölt közül Kassay Péter kapta a legtöbb szavazatot.
Az RMDSZ-en belüli megegyezés szerint Gyergyószéken négyévente más-más községek küldhetnek képviselőt a megyei tanácsba. Idén Alfalu és Remete a soros. A remetei jelöltállító-gyűlésen 172 fő szavazott arról, hogy ki legyen a község megyei képviselőjelöltje. A nyertes Portik Edit lett.
Nem meglepetés, hogy Laczkó Albert Elemért újabb gyergyóremetei polgármesteri mandátumért indítja az RMDSZ. A helyi képviselők listája is összeállt, a jelöltek bemutatkoztak, megtörtént a szavazás. A listát azonban majd később hozzá nyilvánosságra.
Szárhegyen és Csomafalván vasárnap este az előválasztás eredményeiről még nem tudtak információkkal szolgálni. Csomafalván a szavazólapokat egyébként minden helybéli előre megkapta, a voksolással kapcsolatos tudnivalókkal együtt. Az urnába azok a lapok kerültek, amelyeket a választási biztosok a szavazás helyszínén lepecsételtek, természetesen a szavazók személyi igazolványainak ellenőrzése, adataik feljegyzése után.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
Gyergyóalfaluban mozgóurnás előválasztáson mérték fel szombaton, hogy az RMDSZ színeiben kinek szavaznának bizalmat a lakók a júniusi helyhatósági választásokon. Pénteken Remetén jelöltállító gyűlésen választották ki a jelölteket.
Alfaluban és Borzonton huszonöt csoport járta az utcákat, ahol nyitott kaput találtak, felkérték a háziakat a szavazásra. 1518 szavazat gyűlt össze, mintegy 1300 portáról. A szavazólapon Gáll Szabolcs polgármester neve mellé lehetett megjelölni, a „támogatom” vagy a „nem támogatom” kockát. 1400 személy jelezte, támogatja, hogy júniusban a jelenlegi polgármester legyen az RMDSZ jelöltje.
A tanácsosjelöltek közül is ő kapta a legtöbb voksot, mintegy 1200-at. Őt a listán Bege László Balázs alpolgármester követi. Az első tizenötbe még Kassay Péter, Baricz Gergely, Erdős Ildikó, Baricz Róbert, Vaszi László, Portik József, Baricz Attila, Balog-Baricz Remilda, Szakács László Levente, György Szabolcs, Baricz Róbert, Laczkó Ágoston, Szekeres Ferenc jutott be. A három megyei tanácsi képviselőjelölt közül Kassay Péter kapta a legtöbb szavazatot.
Az RMDSZ-en belüli megegyezés szerint Gyergyószéken négyévente más-más községek küldhetnek képviselőt a megyei tanácsba. Idén Alfalu és Remete a soros. A remetei jelöltállító-gyűlésen 172 fő szavazott arról, hogy ki legyen a község megyei képviselőjelöltje. A nyertes Portik Edit lett.
Nem meglepetés, hogy Laczkó Albert Elemért újabb gyergyóremetei polgármesteri mandátumért indítja az RMDSZ. A helyi képviselők listája is összeállt, a jelöltek bemutatkoztak, megtörtént a szavazás. A listát azonban majd később hozzá nyilvánosságra.
Szárhegyen és Csomafalván vasárnap este az előválasztás eredményeiről még nem tudtak információkkal szolgálni. Csomafalván a szavazólapokat egyébként minden helybéli előre megkapta, a voksolással kapcsolatos tudnivalókkal együtt. Az urnába azok a lapok kerültek, amelyeket a választási biztosok a szavazás helyszínén lepecsételtek, természetesen a szavazók személyi igazolványainak ellenőrzése, adataik feljegyzése után.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2016. április 11.
Zsongás a magyar költészet napján Erdélyben is
Erdélyben is számos eseménnyel ünnepelték hétfőn a magyar költészetet. A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik, de érdemes hozzátenni, hogy például Márai Sándor is ezen a napon született – adja hírül a kronika.ro.
Csíkszeredában iskolákban, könyvtárban, a helyi kulturális központban, a színházban, különböző előadótermekben, sőt még a színház lépcsőin is a költészetet ünnepelték hétfőn. Nagy volt az érdeklődés az Agora Alapítvány és a csíkszeredai önkormányzat által meghirdetett szavalóverseny iránt, amire a szervezők nem kis meglepetésére 132-en jelentkeztek.
„Nagyon örülünk ennek a rengeteg szavalónak. A kicsik vannak a legtöbben, 88-an jelentkeztek Csíkszeredából és a környező falvakból. Minden évben évfordulós költők versei közül választhatnak a versenyzők" – mondta el Sántha Zsuzsanna, az egyik szervező. A Csíkcsicsóból érkezett ötödik és hatodik osztályos diákok elmondták, szeretnek verset olvasni és mondani, Kosztolányi Dezsőt, Romhányi Józsefet és Szilágyi Domokost emlegették. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a csíki moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét.
A Csíki Játékszín egész napos rendezvénysorozattal készült a magyar költészet napja alkalmából. Akárcsak az elmúlt években, József Attila születésnapján délelőtt 11 órától 11 színész 11 verssel köszöntötte a szép számban jelen lévő hallgatóságot. „Napjainkban a humanizmus mély válságával szembesülünk. Nem túl távoli vidékeken mérhetetlen szenvedést okozó véres háborúk dúlnak. Világunkban megállíthatatlanul szaporodnak a konfliktusok, robbanásig feszülnek az elvakult indulatok. Lélektől lélekig vészesen nő a távolság. Tizenegy művészünk magyar költők békevágyát szólaltatja meg. Egy olyan világ óhajtását, ahol az emberek nyitott szívvel fordulnak egymás felé" – fogalmazott Parászka Miklós, a színház igazgatója.
Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs tolmácsolásában hallgathatta meg a közönség.
Délután a Hunyadi László Kamarateremben Egy szenvedély margójára címmel Pilinszky János versei, naplórészletei hangzottak el a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói előadásában. A műsort Gyéresi Júlia állította össze. Este a csíki moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni.
Villámcsődület Gyergyószentmiklóson
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Figura Stúdió Színház művészei közreműködésével a város három helyszínén tartottak villámcsődületet hétfőn a déli órákban. A kórus megzenésített verseket adott elő, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér és Moşu Norbert László színművészek pedig egy-egy verset szavaltak el a költészetnapi rögtönzött előadáson, a városközpontban, a Szent István-téren és a művelődési házzal szemközti parkban.
Az eseménnyel a kultúra, a költészet és a versek fontosságára kívánták ráirányítani minél több ember figyelmét a szervezők. „Azért választjuk az előadás ezen formáját, mert olyan emberekhez is elérhet az üzenet, akik általában nem vesznek részt kulturális eseményeken. Ha csak egy gondolatot indít el az emberekben a rövid műsor, már elértük a célunkat" – mondta a kronika.ro-nak Fórika Sebestyén, a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője.
Erdély-szerte számos egyéb programmal is készültek a jeles napon: a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban például hétfőn este az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében tucatnyi költő olvas fel műveiből. Erdélyi díjazottak a Versünnepen
Az erdélyi versenyzőket is felvonultató Versünnep Fesztivál döntőjét egyébként vasárnap este tartották a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A verseny fődíját, Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását, valamint a 300 ezer forintos pénzjutalmat Lőrinc Tímea zentai színésznő nyerte. A Versünnep Fesztivál különdíját 50 ezer forintos pénzjutalommal a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos egyetemi hallgató kapta. A megzenésített vers kategória győztesét, az erdélyi Mácsafej zenekart a Budapesti Operettszínház díjával is jutalmazták.
Idén tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Versünnep Fesztivált, amelyre hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriában nevezhettek.
Budapesten egyébként hétfőn zajlik a hatodik Versmaraton: a Magyar Rádió Márványtermében kortárs magyar költők tizenkét órán át olvassák fel szerzeményeiket a költészet napja alkalmából. Az eseményen a Magyar Kiadó Napló gondozásában megjelent Az év versei 2016 című antológiából hangzanak el költemények a szerzők előadásában. A kiadó vezetője, Oláh János hangsúlyozta: a kötetben 40 irodalmi folyóirat és műhely tavalyi verstermésének legjava szerepel – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
Erdélyben is számos eseménnyel ünnepelték hétfőn a magyar költészetet. A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik, de érdemes hozzátenni, hogy például Márai Sándor is ezen a napon született – adja hírül a kronika.ro.
Csíkszeredában iskolákban, könyvtárban, a helyi kulturális központban, a színházban, különböző előadótermekben, sőt még a színház lépcsőin is a költészetet ünnepelték hétfőn. Nagy volt az érdeklődés az Agora Alapítvány és a csíkszeredai önkormányzat által meghirdetett szavalóverseny iránt, amire a szervezők nem kis meglepetésére 132-en jelentkeztek.
„Nagyon örülünk ennek a rengeteg szavalónak. A kicsik vannak a legtöbben, 88-an jelentkeztek Csíkszeredából és a környező falvakból. Minden évben évfordulós költők versei közül választhatnak a versenyzők" – mondta el Sántha Zsuzsanna, az egyik szervező. A Csíkcsicsóból érkezett ötödik és hatodik osztályos diákok elmondták, szeretnek verset olvasni és mondani, Kosztolányi Dezsőt, Romhányi Józsefet és Szilágyi Domokost emlegették. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a csíki moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét.
A Csíki Játékszín egész napos rendezvénysorozattal készült a magyar költészet napja alkalmából. Akárcsak az elmúlt években, József Attila születésnapján délelőtt 11 órától 11 színész 11 verssel köszöntötte a szép számban jelen lévő hallgatóságot. „Napjainkban a humanizmus mély válságával szembesülünk. Nem túl távoli vidékeken mérhetetlen szenvedést okozó véres háborúk dúlnak. Világunkban megállíthatatlanul szaporodnak a konfliktusok, robbanásig feszülnek az elvakult indulatok. Lélektől lélekig vészesen nő a távolság. Tizenegy művészünk magyar költők békevágyát szólaltatja meg. Egy olyan világ óhajtását, ahol az emberek nyitott szívvel fordulnak egymás felé" – fogalmazott Parászka Miklós, a színház igazgatója.
Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs tolmácsolásában hallgathatta meg a közönség.
Délután a Hunyadi László Kamarateremben Egy szenvedély margójára címmel Pilinszky János versei, naplórészletei hangzottak el a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói előadásában. A műsort Gyéresi Júlia állította össze. Este a csíki moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni.
Villámcsődület Gyergyószentmiklóson
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Figura Stúdió Színház művészei közreműködésével a város három helyszínén tartottak villámcsődületet hétfőn a déli órákban. A kórus megzenésített verseket adott elő, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér és Moşu Norbert László színművészek pedig egy-egy verset szavaltak el a költészetnapi rögtönzött előadáson, a városközpontban, a Szent István-téren és a művelődési házzal szemközti parkban.
Az eseménnyel a kultúra, a költészet és a versek fontosságára kívánták ráirányítani minél több ember figyelmét a szervezők. „Azért választjuk az előadás ezen formáját, mert olyan emberekhez is elérhet az üzenet, akik általában nem vesznek részt kulturális eseményeken. Ha csak egy gondolatot indít el az emberekben a rövid műsor, már elértük a célunkat" – mondta a kronika.ro-nak Fórika Sebestyén, a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője.
Erdély-szerte számos egyéb programmal is készültek a jeles napon: a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban például hétfőn este az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében tucatnyi költő olvas fel műveiből. Erdélyi díjazottak a Versünnepen
Az erdélyi versenyzőket is felvonultató Versünnep Fesztivál döntőjét egyébként vasárnap este tartották a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A verseny fődíját, Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását, valamint a 300 ezer forintos pénzjutalmat Lőrinc Tímea zentai színésznő nyerte. A Versünnep Fesztivál különdíját 50 ezer forintos pénzjutalommal a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos egyetemi hallgató kapta. A megzenésített vers kategória győztesét, az erdélyi Mácsafej zenekart a Budapesti Operettszínház díjával is jutalmazták.
Idén tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Versünnep Fesztivált, amelyre hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriában nevezhettek.
Budapesten egyébként hétfőn zajlik a hatodik Versmaraton: a Magyar Rádió Márványtermében kortárs magyar költők tizenkét órán át olvassák fel szerzeményeiket a költészet napja alkalmából. Az eseményen a Magyar Kiadó Napló gondozásában megjelent Az év versei 2016 című antológiából hangzanak el költemények a szerzők előadásában. A kiadó vezetője, Oláh János hangsúlyozta: a kötetben 40 irodalmi folyóirat és műhely tavalyi verstermésének legjava szerepel – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. április 11.
Emlékezés „a nyugati tanítványra” (Kőrösi Csoma Sándor napok)
Ha nem lettek volna az idegenből érkezett vendégek, igencsak szűk keretben zajlott volna szombaton Csomakőrösön a Csoma-napok emlékünnepélye. A hivatalosságokon, szervezőkön kívül nagyon kevés helybéli, kovásznai tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt. Annyira kevesen, hogy a Csoma-napok záróbeszédében Gazda Józsefnek meg kellett említenie: amellett, hogy lelkükben ápolják Kőrösi Csoma Sándor emlékét, jó lenne, ha a rendezvényeken fizikai jelenlétükkel is éreztetnék a nagy előd iránti tiszteletet.
A szombati ceremónia a csomakőrösi református templomban tartott ünnepi istentisztelettel kezdődött. Ezt követően a Csoma-szobor köré gyűltek a résztvevők, a helybéli iskolások „Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem” címmel honvágy-verses előadást (tanította Kosztándi Annamária tanítónő) mutattak be. A szokástól eltérően a szobor mellett nem hangzottak el szónoklatok, a jelenlévők különösebb felvezetés nélkül helyezték el a tisztelet koszorúit a nagy előd szobránál. A koszorúzást a székely himnusz zárta a kovásznai ifjúsági fúvószenekar (karnagy Kertész Barna) előadásában.
Az események a Csoma-emlékháznál folytatódtak. Elsőként Thiesz János polgármester szólt a jelenlévőkhöz. „Emlékezni és ünnepelni gyűltünk össze, megemlékezni Csomakőrös nagy szülöttjéről” – fogalmazott a városvezető, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az esemény megszervezésében, név szerint említve Gazda Józsefet. Magyarország bukaresti nagykövetsége képviseletében Kissné Hlatki Katalin tanácsos fogalmazta meg: külföldön Kőrösi Csoma Sándor nevét a tibetológiával azonosítják, a magyarság számára azonban az utazás, a tanulás, a kitartás megtestesítője. Életszemléletét ismerni és ismertetni kell – hangoztatta. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet vezetője „a nyugati tanítványként” említette Kőrösi Csoma Sándort (tibeti környezetben így emlegették halála után Kőrösit – szerk. megj.). A céltudatosság, az akaraterő, a kitartás, a becsületes emberség mintaképe – erre van szüksége a nemzetnek, hogy legyőzhesse problémáit. Kőrösi Csoma Sándor öröksége jelenünk biztosítéka, jövőnk záloga – mondta beszédében.
A Kőrösi-emlékháznál adták át a Csoma-emlékérmet. Idén Bartha Júlia turkológus kapta a jeles elismerést, laudációt mondott Kalmár István, a debreceni Kőrösi Csoma Sándor Társaság elnöke, egyetemi tanár. Gazda József az érem átadásakor kiemelte: Bartha Júlia sorban 18. alkalommal vett részt előadással a Csoma-napok tudományos konferenciáján, ezért is tartották érdemesnek a kitüntetésre. Gazda a Csoma-napok záróbeszédében kiemelte mindazok érdemét, akik hozzájárultak az esemény sikeréhez. Munka és akarat nélkül semmi nem lesz – méltatta munkásságukat. Az emlékünnepség a magyar himnusz éneklésével zárult. Az eseményen fellépett a Magnificat gyermekkórus is Gyerő Katalin karnagy vezetésével.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ha nem lettek volna az idegenből érkezett vendégek, igencsak szűk keretben zajlott volna szombaton Csomakőrösön a Csoma-napok emlékünnepélye. A hivatalosságokon, szervezőkön kívül nagyon kevés helybéli, kovásznai tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt. Annyira kevesen, hogy a Csoma-napok záróbeszédében Gazda Józsefnek meg kellett említenie: amellett, hogy lelkükben ápolják Kőrösi Csoma Sándor emlékét, jó lenne, ha a rendezvényeken fizikai jelenlétükkel is éreztetnék a nagy előd iránti tiszteletet.
A szombati ceremónia a csomakőrösi református templomban tartott ünnepi istentisztelettel kezdődött. Ezt követően a Csoma-szobor köré gyűltek a résztvevők, a helybéli iskolások „Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem” címmel honvágy-verses előadást (tanította Kosztándi Annamária tanítónő) mutattak be. A szokástól eltérően a szobor mellett nem hangzottak el szónoklatok, a jelenlévők különösebb felvezetés nélkül helyezték el a tisztelet koszorúit a nagy előd szobránál. A koszorúzást a székely himnusz zárta a kovásznai ifjúsági fúvószenekar (karnagy Kertész Barna) előadásában.
Az események a Csoma-emlékháznál folytatódtak. Elsőként Thiesz János polgármester szólt a jelenlévőkhöz. „Emlékezni és ünnepelni gyűltünk össze, megemlékezni Csomakőrös nagy szülöttjéről” – fogalmazott a városvezető, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az esemény megszervezésében, név szerint említve Gazda Józsefet. Magyarország bukaresti nagykövetsége képviseletében Kissné Hlatki Katalin tanácsos fogalmazta meg: külföldön Kőrösi Csoma Sándor nevét a tibetológiával azonosítják, a magyarság számára azonban az utazás, a tanulás, a kitartás megtestesítője. Életszemléletét ismerni és ismertetni kell – hangoztatta. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet vezetője „a nyugati tanítványként” említette Kőrösi Csoma Sándort (tibeti környezetben így emlegették halála után Kőrösit – szerk. megj.). A céltudatosság, az akaraterő, a kitartás, a becsületes emberség mintaképe – erre van szüksége a nemzetnek, hogy legyőzhesse problémáit. Kőrösi Csoma Sándor öröksége jelenünk biztosítéka, jövőnk záloga – mondta beszédében.
A Kőrösi-emlékháznál adták át a Csoma-emlékérmet. Idén Bartha Júlia turkológus kapta a jeles elismerést, laudációt mondott Kalmár István, a debreceni Kőrösi Csoma Sándor Társaság elnöke, egyetemi tanár. Gazda József az érem átadásakor kiemelte: Bartha Júlia sorban 18. alkalommal vett részt előadással a Csoma-napok tudományos konferenciáján, ezért is tartották érdemesnek a kitüntetésre. Gazda a Csoma-napok záróbeszédében kiemelte mindazok érdemét, akik hozzájárultak az esemény sikeréhez. Munka és akarat nélkül semmi nem lesz – méltatta munkásságukat. Az emlékünnepség a magyar himnusz éneklésével zárult. Az eseményen fellépett a Magnificat gyermekkórus is Gyerő Katalin karnagy vezetésével.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 11.
A bűnösséget kell bizonyítani (Módosítaná a perrendtartást az RMDSZ)
A Büntető-perrendtartási Törvénykönyv több, az ártatlanság vélelmére vonatkozó cikkelyének módosítását, a rendelkezések megerősítését célozza az a törvénytervezet, melyet az RMDSZ a múlt héten nyújtott be a képviselőházba. A jogszabálytervezet gyakorlatilag a nemrég elfogadott európai uniós irányelv rendelkezéseit ültetné át a román jogrendbe. A legtöbb szabályzás jelenleg is létezik, csak alkalmazásuk sokszor pont a fonákjára fordul.
Az elmúlt években mindenkinek feltűnhetett, hogy az igazságszolgáltatást igen sok fonákság jellemzi, ám ez nem elég, egyre több aggodalomra ad okot a parlamentbe az utóbbi időben benyújtott, a magyar közösségre vonatkozó jogszabályok tömkelege. Ezek gyakorlatilag megszerzett jogokat igyekeznek felszámolni, az intézményrendszer pedig ezen jogok csorbításán dolgozik folyamatosan – jelentette ki pénteken Sepsiszentgyörgyön Márton Árpád parlamenti képviselő. A honatya úgy véli, az egész országra egy visszarendeződési folyamat jellemző, ennek jó példája, hogy egyesek ismét bűncselekményként határoznák meg a nemzetgyalázást, de sokatmondó a igazságügyi miniszternek azon kijelentése is, mely szerint „az emberi jogok luxusnak tekintendők”. Márton Árpád úgy véli, a fentiekhez kapcsolódnak azok a folyamatok, melyek a magyar közösség tagjai ellen zajló bűnvádi eljárások során tapasztalhatók (lásd Beke Istvánék elleni vádak vagy a szovátai polgármester zászlópere), és amelyekre elsősorban a hatósági túlbuzgóság, ferdítések, előre kimondott „ítéletek” jellemzőek. Ebben a helyzetben kifejezetten jól jött a 343-as számú EU-irányelv, mely az ártatlanság vélelme, valamint a peren történő részvétellel kapcsolatosan hoz pár tisztázó rendelkezést. A tagállamoknak 2018. április 1-jéig kötelességük az új rendelkezésekhez igazítani a nemzeti törvénykezést. Márton Árpád (fotó) szerint ez egyelőre „jó viccnek tűnik”, hiszen itt nem egy jogszabályról van szó. Az RMDSZ-javaslat esetében is kérdéses, hogy mikor kerülhet vitára. A szövetség tervezetébe foglalt módosítások amúgy nem jelentenek nagy újdonságot a jelenleg hatályban lévő előírásokhoz képest, csak éppen az alkalmazásuk körül akadnak gondok – magyarázta Márton Árpád. A honatya hozzátette: az irányelv rendelkezései helyenként szerinte enyhébbek, mint kellene, viszont az RMDSZ mégis ezeket vette át, minimális változtatással. Konkrétan a tervezet a következő területeket célozza: elsőként előírja, hogy a bűnvádi vizsgálat/eljárás alatt lévő személynek jogában álljon megtagadni a nyilatkozatot (magáról, illetve másokról), és elutasíthatja tette bevallását. Emellett leszögezi: a hallgatást nem lehet következtetéses alapon bizonyítékként felhasználni, illetve kötelezni sem lehet senkit akarata ellenére vagy adott módszerekkel (így például a szabadlábra helyezés feltételét vallomáshoz kötni) a hatósággal való együttműködésre. Az egyik legfontosabb előírások egyike, hogy a bűnösséget és nem az ártatlanságot kell bizonyítani (erre vonatkozó előírás most is létezik, viszont több ellenpélda is mutatja, hogy fordítottan alkalmazzák). Egy további előírás pontosabban szabályozza a távollétben kimondott ítélet eljárását – bevezetve azt az elvet, hogy csak akkor lehet kihirdetni az ítéletet, ha az illetőnek tudomása van a tárgyalásról, és hogy ítélethirdetés következhet, valamint lehetővé téve a perújrafelvételt, új bizonyítékok bemutatását a jogerős ítéletek esetében is. Végül egy olyan előírást is tartalmaz a tervezet, mely jócskán átszabhatja az igazságszolgáltatási szereplők eddigi helyzetét az ártatlanul elítéltek kárpótlása kapcsán. A jelenlegi eljárás szerint az államhoz lehet fordulni ezekben az ügyekben, viszont a rendelkezések nagyon lazák, és példa sem volt még arra, hogy bírót vagy ügyészt érdemben felelősségre vontak volna ilyen ügyben (általában munkaköri mulasztásként kezelték, ami legtöbb bérlevonást eredményezhetett). A tervezet szerint egyrészt vissza kell állítani a vádlott per előtti társadalmi státusát, a vétkesek ellen el kell járni – itt újdonságként bevezeti, hogy amennyiben bizonyíthatóan rosszindulat, gondatlanság vezetett a jogtalan ítélethez, akkor a bíró vagy az ügyész ellen is eljárást lehessen indítani. A fentiek mellett a tervezet egyik legfontosabb hozadéka (amely többeket bajba keverhet): az irányelv szellemének megfelelően bevezeti, hogy az ártatlanság vélelmének elve azt is jelenti, hogy a gyanúsított, vádlott joga, hogy sem az ügyész, sem a bíró, avagy más, az eljárásban érintett vagy köztisztséget betöltő személy (állami hivatalok vezetői, önkormányzati képviselők) a bizonyítási eljárást megelőzően nyilatkozatban nem sorolhatja be az illető tettét – amint történt az a kézdivásárhelyi terrorvád esetében.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Büntető-perrendtartási Törvénykönyv több, az ártatlanság vélelmére vonatkozó cikkelyének módosítását, a rendelkezések megerősítését célozza az a törvénytervezet, melyet az RMDSZ a múlt héten nyújtott be a képviselőházba. A jogszabálytervezet gyakorlatilag a nemrég elfogadott európai uniós irányelv rendelkezéseit ültetné át a román jogrendbe. A legtöbb szabályzás jelenleg is létezik, csak alkalmazásuk sokszor pont a fonákjára fordul.
Az elmúlt években mindenkinek feltűnhetett, hogy az igazságszolgáltatást igen sok fonákság jellemzi, ám ez nem elég, egyre több aggodalomra ad okot a parlamentbe az utóbbi időben benyújtott, a magyar közösségre vonatkozó jogszabályok tömkelege. Ezek gyakorlatilag megszerzett jogokat igyekeznek felszámolni, az intézményrendszer pedig ezen jogok csorbításán dolgozik folyamatosan – jelentette ki pénteken Sepsiszentgyörgyön Márton Árpád parlamenti képviselő. A honatya úgy véli, az egész országra egy visszarendeződési folyamat jellemző, ennek jó példája, hogy egyesek ismét bűncselekményként határoznák meg a nemzetgyalázást, de sokatmondó a igazságügyi miniszternek azon kijelentése is, mely szerint „az emberi jogok luxusnak tekintendők”. Márton Árpád úgy véli, a fentiekhez kapcsolódnak azok a folyamatok, melyek a magyar közösség tagjai ellen zajló bűnvádi eljárások során tapasztalhatók (lásd Beke Istvánék elleni vádak vagy a szovátai polgármester zászlópere), és amelyekre elsősorban a hatósági túlbuzgóság, ferdítések, előre kimondott „ítéletek” jellemzőek. Ebben a helyzetben kifejezetten jól jött a 343-as számú EU-irányelv, mely az ártatlanság vélelme, valamint a peren történő részvétellel kapcsolatosan hoz pár tisztázó rendelkezést. A tagállamoknak 2018. április 1-jéig kötelességük az új rendelkezésekhez igazítani a nemzeti törvénykezést. Márton Árpád (fotó) szerint ez egyelőre „jó viccnek tűnik”, hiszen itt nem egy jogszabályról van szó. Az RMDSZ-javaslat esetében is kérdéses, hogy mikor kerülhet vitára. A szövetség tervezetébe foglalt módosítások amúgy nem jelentenek nagy újdonságot a jelenleg hatályban lévő előírásokhoz képest, csak éppen az alkalmazásuk körül akadnak gondok – magyarázta Márton Árpád. A honatya hozzátette: az irányelv rendelkezései helyenként szerinte enyhébbek, mint kellene, viszont az RMDSZ mégis ezeket vette át, minimális változtatással. Konkrétan a tervezet a következő területeket célozza: elsőként előírja, hogy a bűnvádi vizsgálat/eljárás alatt lévő személynek jogában álljon megtagadni a nyilatkozatot (magáról, illetve másokról), és elutasíthatja tette bevallását. Emellett leszögezi: a hallgatást nem lehet következtetéses alapon bizonyítékként felhasználni, illetve kötelezni sem lehet senkit akarata ellenére vagy adott módszerekkel (így például a szabadlábra helyezés feltételét vallomáshoz kötni) a hatósággal való együttműködésre. Az egyik legfontosabb előírások egyike, hogy a bűnösséget és nem az ártatlanságot kell bizonyítani (erre vonatkozó előírás most is létezik, viszont több ellenpélda is mutatja, hogy fordítottan alkalmazzák). Egy további előírás pontosabban szabályozza a távollétben kimondott ítélet eljárását – bevezetve azt az elvet, hogy csak akkor lehet kihirdetni az ítéletet, ha az illetőnek tudomása van a tárgyalásról, és hogy ítélethirdetés következhet, valamint lehetővé téve a perújrafelvételt, új bizonyítékok bemutatását a jogerős ítéletek esetében is. Végül egy olyan előírást is tartalmaz a tervezet, mely jócskán átszabhatja az igazságszolgáltatási szereplők eddigi helyzetét az ártatlanul elítéltek kárpótlása kapcsán. A jelenlegi eljárás szerint az államhoz lehet fordulni ezekben az ügyekben, viszont a rendelkezések nagyon lazák, és példa sem volt még arra, hogy bírót vagy ügyészt érdemben felelősségre vontak volna ilyen ügyben (általában munkaköri mulasztásként kezelték, ami legtöbb bérlevonást eredményezhetett). A tervezet szerint egyrészt vissza kell állítani a vádlott per előtti társadalmi státusát, a vétkesek ellen el kell járni – itt újdonságként bevezeti, hogy amennyiben bizonyíthatóan rosszindulat, gondatlanság vezetett a jogtalan ítélethez, akkor a bíró vagy az ügyész ellen is eljárást lehessen indítani. A fentiek mellett a tervezet egyik legfontosabb hozadéka (amely többeket bajba keverhet): az irányelv szellemének megfelelően bevezeti, hogy az ártatlanság vélelmének elve azt is jelenti, hogy a gyanúsított, vádlott joga, hogy sem az ügyész, sem a bíró, avagy más, az eljárásban érintett vagy köztisztséget betöltő személy (állami hivatalok vezetői, önkormányzati képviselők) a bizonyítási eljárást megelőzően nyilatkozatban nem sorolhatja be az illető tettét – amint történt az a kézdivásárhelyi terrorvád esetében.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 11.
Élmények, kincsek, királyi gála (Mesekunyhó-vetélkedő)
Öröm látszott minden arcon a Mesekunyhó-vetélkedő szombati záróünnepségén, és nem csupán a résztvevőkön, hanem a véletlen nézőkön is: olyan hangulat volt a királyi palotában (a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében) és udvarban (az Erzsébet parkban), hogy még az éppen arra sétáló családok is beálltak a táncba vagy az aranyport hintő királyfi előtt elvonuló sorba.
Hetedhét országra szóló dínomdánommal végződött a tavaly szeptember 30-án – a magyar népmese napján – kezdődött hétpróbás eseménysorozat, amelynek ugyan tárgyi nyereménye is van – a nyertesek egy-egy mesekunyhó míves berendezését kapják ajándékba, no meg mindenféle csodaszerrel (életvízzel, tudásalmával, írott tojással, hamuban sült pogácsával és hasonlókkal) megtöltött tarisznyát –, a legfőbb jutalom azonban maga a mesében való részvétel volt. Bizonyosság erre a Brassó megyei Alsórákosról benevezett Szerencsepróbálók csapata, akik eleve tudták, hogy a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett vetélkedőn külső versenyzőnek nem adhatnak díjat, mégis teljes erőbedobással küzdöttek, és valóban gazdag, különleges kincsestárat mutattak be eleven szokásokkal és ritka kövületekkel. A versenyzés bő féléves pluszmunkát rótt az irányítást felvállaló pedagógusokra, akiknek a pályázat meseszerű kerete tetszett meg, és nem is a nehézségekről, hanem az élményeikről számoltak be Gergő királyfinak (Nagy-Kopeczky Kristóf középiskolás diáknak), aki minden egyes csapatot külön audiencián fogadott. Nem voltak túl sokan: a nagyobb települések kategóriájában Sepsibodok és Zágon egy-egy közössége indult (utóbbiak menet közben feladták és kiestek), a kisebbek közül Páva és Kilyén. A szombati seregszemlén egyesek őszintén elmondták azt is, hogy néha igen nehéznek érezték a kirótt feladatot, de egymást biztatva sikerült továbblendülniük. S bár mindenkinek ugyanazokat a próbákat kellett teljesítenie – mesekunyhó helyének megtalálása, közös rendbetétele, berendezése, helyi kincsek, emlékek felkutatása, hagyományok felelevenítése, királyi fogadás, nagy könyv vezetése –, mindenütt másként élték meg ezeket: volt, ahol a királyi fogadás okozta a legtöbb fejtörést, másutt ez volt a legjobb mulatság. A Szent Kilián kőkeresztes lovagjai nevet viselő kilyéni csapatnak a (város közelségéből adódó) helyi hagyományok teljes hiányával kellett végigharcolnia az elmúlt hónapokat, de nem adták fel, jó kedvvel tanultak kölcsönzött népi játékokat, dalokat is a gyermekek... Azt még a nagyobbak is élvezték, hogy csengettyűs nyírfakapun élő zene mellett a királyi bohóc vezetésével vonultak fel, a ceremóniamester és a bölcsek tanácsának éber tekintete előtt; pogácsát, friss vizet a tündérek osztogattak. Minden csapatban volt totyogó apróság és tiszteletre méltó idős személy, és az értékmentésen kívül ez volt a vetélkedő legfőbb célja: valódi közösségek létrehozása, erősítése; ezt is érezték legnagyobb sikerüknek a résztvevők. És végül nyertest is hirdettek: a nagytelepülések versenyében az egész falut megmozgató Sepsibodok csapata, a Kincsás óriásai kapnak egy mesebútort, a kisebbek közül a pávai Színestollú pávamadár. Az alsórákosiaknak különféle előadásokat, gyermekprogramokat visznek majd.
A mesekunyhó-vetélkedőt idén második alkalommal hirdették meg, az elsőre – három évvel korábban – tizenegy háromszéki falu nevezett be. Azt még nem tudni, hogy lesz-e következő, de azt igen, hogy Sepsiszentgyörgyön van igény hasonlóan meseszerű és tartalmas rendezvényre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Öröm látszott minden arcon a Mesekunyhó-vetélkedő szombati záróünnepségén, és nem csupán a résztvevőkön, hanem a véletlen nézőkön is: olyan hangulat volt a királyi palotában (a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében) és udvarban (az Erzsébet parkban), hogy még az éppen arra sétáló családok is beálltak a táncba vagy az aranyport hintő királyfi előtt elvonuló sorba.
Hetedhét országra szóló dínomdánommal végződött a tavaly szeptember 30-án – a magyar népmese napján – kezdődött hétpróbás eseménysorozat, amelynek ugyan tárgyi nyereménye is van – a nyertesek egy-egy mesekunyhó míves berendezését kapják ajándékba, no meg mindenféle csodaszerrel (életvízzel, tudásalmával, írott tojással, hamuban sült pogácsával és hasonlókkal) megtöltött tarisznyát –, a legfőbb jutalom azonban maga a mesében való részvétel volt. Bizonyosság erre a Brassó megyei Alsórákosról benevezett Szerencsepróbálók csapata, akik eleve tudták, hogy a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett vetélkedőn külső versenyzőnek nem adhatnak díjat, mégis teljes erőbedobással küzdöttek, és valóban gazdag, különleges kincsestárat mutattak be eleven szokásokkal és ritka kövületekkel. A versenyzés bő féléves pluszmunkát rótt az irányítást felvállaló pedagógusokra, akiknek a pályázat meseszerű kerete tetszett meg, és nem is a nehézségekről, hanem az élményeikről számoltak be Gergő királyfinak (Nagy-Kopeczky Kristóf középiskolás diáknak), aki minden egyes csapatot külön audiencián fogadott. Nem voltak túl sokan: a nagyobb települések kategóriájában Sepsibodok és Zágon egy-egy közössége indult (utóbbiak menet közben feladták és kiestek), a kisebbek közül Páva és Kilyén. A szombati seregszemlén egyesek őszintén elmondták azt is, hogy néha igen nehéznek érezték a kirótt feladatot, de egymást biztatva sikerült továbblendülniük. S bár mindenkinek ugyanazokat a próbákat kellett teljesítenie – mesekunyhó helyének megtalálása, közös rendbetétele, berendezése, helyi kincsek, emlékek felkutatása, hagyományok felelevenítése, királyi fogadás, nagy könyv vezetése –, mindenütt másként élték meg ezeket: volt, ahol a királyi fogadás okozta a legtöbb fejtörést, másutt ez volt a legjobb mulatság. A Szent Kilián kőkeresztes lovagjai nevet viselő kilyéni csapatnak a (város közelségéből adódó) helyi hagyományok teljes hiányával kellett végigharcolnia az elmúlt hónapokat, de nem adták fel, jó kedvvel tanultak kölcsönzött népi játékokat, dalokat is a gyermekek... Azt még a nagyobbak is élvezték, hogy csengettyűs nyírfakapun élő zene mellett a királyi bohóc vezetésével vonultak fel, a ceremóniamester és a bölcsek tanácsának éber tekintete előtt; pogácsát, friss vizet a tündérek osztogattak. Minden csapatban volt totyogó apróság és tiszteletre méltó idős személy, és az értékmentésen kívül ez volt a vetélkedő legfőbb célja: valódi közösségek létrehozása, erősítése; ezt is érezték legnagyobb sikerüknek a résztvevők. És végül nyertest is hirdettek: a nagytelepülések versenyében az egész falut megmozgató Sepsibodok csapata, a Kincsás óriásai kapnak egy mesebútort, a kisebbek közül a pávai Színestollú pávamadár. Az alsórákosiaknak különféle előadásokat, gyermekprogramokat visznek majd.
A mesekunyhó-vetélkedőt idén második alkalommal hirdették meg, az elsőre – három évvel korábban – tizenegy háromszéki falu nevezett be. Azt még nem tudni, hogy lesz-e következő, de azt igen, hogy Sepsiszentgyörgyön van igény hasonlóan meseszerű és tartalmas rendezvényre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 11.
Tegnapot a holnapnak (Hagyományok háza napok)
A hangszeres zene, a népi ének, a néptánc és a kézműves-foglalkozások oktatásának mikéntjét, a közös játék és a jeles napok ismertetésének módszertanát mutatták be a hét végén Sepsiszentgyörgyön a budapesti Hagyományok Háza munkatársai.
Az intézmény módszertani műhelye által két napba sűrített gyorstalpaló képzésen több mint száz pedagógus, kézműves, szórványgondozó, középiskolai diák, egyetemista, néptáncos, népzenész, tánckarvezető, rendezvényszervező, népművész vett részt Háromszékről, valamint Brassó, Hargita és Maros megyéből. A különböző szekciókban szervezett tevékenység közös megnyitóján elhangzott: a reformkorban megfogalmazott nemzeti identitás, az 1800-as évek eleji kulturális emancipáció azt eredményezte, hogy előtérbe került az archaikus, a népi műveltség, megjelent a művészetekben, később az építészetben is. Az 1970-es években indult táncházmozgalom, később a játszóházi mozgalom révén újrahonosodott a népi kultúra, a Hagyományok Háza pedig azért munkálkodik, hogy élhető műveltségként közvetítse ezt – hangzott a bevezető előadásban. Az elméleti ismertetőket módszertani bemutatók egészítették ki, a gyakorlatban is láthatták a résztvevők, milyenek azok a foglalkozások, amelyeket a Hagyományok Háza kicsiknek, nagyoknak szervez, és a jelenlévők maguk is bekapcsolódhattak a tanítási, tanulási folyamatba. A péntektől vasárnapig tartó sepsiszentgyörgyi Hagyományok Háza Napok nem csak a szakmának nyújtottak csemegét, a gyermekek a szabadtéri zenés játékban és a Míves Házban tartott aprók táncházában is kimulathatták magukat, a felnőttek számára a táncház és a folkkocsma kínált lehetőséget táncra, közös éneklésre, zenélésre, ismerkedésre. Tegnapot a holnapnak – hirdeti a Hagyományok Háza, és a három nap alatt úgy tűnt, mifelénk nem csak a múltban, a tegnapban él a néphagyomány, a táncházmozgalomnak, a kézműves-foglalkozásoknak, a népművészeti értékek népszerűsítésének köszönhetően újjáélesztett népi műveltség része a mának is. Az elméleti előadások és a gyakorlati foglalkozások abban segítettek, hogy akik gyermekekkel foglalkoznak, jól bevált módszerek alapján avassák be őket a néphagyomány világába, amelynek a modern korban is megvan a maga jól meghatározott szerepe, identitáshordozó és megtartóereje.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A hangszeres zene, a népi ének, a néptánc és a kézműves-foglalkozások oktatásának mikéntjét, a közös játék és a jeles napok ismertetésének módszertanát mutatták be a hét végén Sepsiszentgyörgyön a budapesti Hagyományok Háza munkatársai.
Az intézmény módszertani műhelye által két napba sűrített gyorstalpaló képzésen több mint száz pedagógus, kézműves, szórványgondozó, középiskolai diák, egyetemista, néptáncos, népzenész, tánckarvezető, rendezvényszervező, népművész vett részt Háromszékről, valamint Brassó, Hargita és Maros megyéből. A különböző szekciókban szervezett tevékenység közös megnyitóján elhangzott: a reformkorban megfogalmazott nemzeti identitás, az 1800-as évek eleji kulturális emancipáció azt eredményezte, hogy előtérbe került az archaikus, a népi műveltség, megjelent a művészetekben, később az építészetben is. Az 1970-es években indult táncházmozgalom, később a játszóházi mozgalom révén újrahonosodott a népi kultúra, a Hagyományok Háza pedig azért munkálkodik, hogy élhető műveltségként közvetítse ezt – hangzott a bevezető előadásban. Az elméleti ismertetőket módszertani bemutatók egészítették ki, a gyakorlatban is láthatták a résztvevők, milyenek azok a foglalkozások, amelyeket a Hagyományok Háza kicsiknek, nagyoknak szervez, és a jelenlévők maguk is bekapcsolódhattak a tanítási, tanulási folyamatba. A péntektől vasárnapig tartó sepsiszentgyörgyi Hagyományok Háza Napok nem csak a szakmának nyújtottak csemegét, a gyermekek a szabadtéri zenés játékban és a Míves Házban tartott aprók táncházában is kimulathatták magukat, a felnőttek számára a táncház és a folkkocsma kínált lehetőséget táncra, közös éneklésre, zenélésre, ismerkedésre. Tegnapot a holnapnak – hirdeti a Hagyományok Háza, és a három nap alatt úgy tűnt, mifelénk nem csak a múltban, a tegnapban él a néphagyomány, a táncházmozgalomnak, a kézműves-foglalkozásoknak, a népművészeti értékek népszerűsítésének köszönhetően újjáélesztett népi műveltség része a mának is. Az elméleti előadások és a gyakorlati foglalkozások abban segítettek, hogy akik gyermekekkel foglalkoznak, jól bevált módszerek alapján avassák be őket a néphagyomány világába, amelynek a modern korban is megvan a maga jól meghatározott szerepe, identitáshordozó és megtartóereje.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 11.
Ki nem mond igazat?
Marius Pascan liberális párti szenátor magyarellenességét prefektusként és jelenleg felsőházi képviselőként is volt alkalmunk az elmúlt évek során számtalanszor megtapasztalni. Ezt bizonyítja egy nemrégi interpellációja is, amelyben a valóságtól elrugaszkodott, hamis, egymásnak ellentmondó állítások, csúsztatások egész sorával fordult Adrian Curaj tanügyminiszterhez a szenátus plénuma előtt.
Előterjesztésében a szenátor arra a "súlyos" problémára hívta fel a tárcavezető figyelmét, miszerint egyes helyhatósági képviselők három éve hiába kérik, hogy román tannyelvű óvoda és elemi osztályok létesüljenek a koronkai iskolában. Holott a községközpont korábban magyar többségű lakossága jelenleg csak 50 százalékot tesz ki, és a településre beköltözött román lakosok révén az iskolás gyermekek száma 400-ra emelkedett. Minderről Daniel Chesa helyi tanácsos beadványából értesült a szenátor, aki gondolkodás nélkül átvette a petíció zagyvaságait és egymásnak ellentmondó állításait, anélkül hogy a helyszínen tájékozódott volna a valós helyzetről. Interpellációját, ami meghamisítja a valóságot, a legfelső törvényhozó testület és szakminisztérium durva félretájékoztatásának tekinthetjük, ami véleményünk szerint még egy szenátornak sem megengedett.
Fölösleges kérni, mert létezik
Marius Pascan szó szerint idézi Daniel Chesát, aki elképesztőnek tartja, hogy községbe betelepedett román családok gyermekei nem kívánkoznak a megye egyik legszebb, legjobban felszerelt iskolájába, amelyet 2010-ben újítottak fel.
Aztán a saját magának is ellentmondva kiderül, hogy nem volt igaz a bombasztikus bevezető állítás, hiszen mégiscsak van román tagozat Koronkán, ahol több éve tanítja a 12-16 gyermeket "gar-madában" egy román tanítónő, aki Daniel Chesa állítása szerint 18. századi körülmények további fenntartását szeretné. A magánszemélyek és alapítványok szánalmára épülő oktatási modell káros a diákokra és nem a nevelést szolgálja, hanem azt, hogy gúnyt űzzenek a román tagozatból – idézi megállapításait a szenátor. Majd hozzáteszi: Daniel Chesa panaszából az is kiderül: a román szülők hiába érdeklődtek folyamatosan, az iskolában minden alkalommal arról tájékoztatták őket, hogy azért nincs (???) román tagozat, mert nem volt rá igény. Az iskola vezetői nem végeztek semmilyen felmérést a szóban forgó osztályok szükségességéről, a helyhatóságnál pedig visszautasították azt a kérését, hogy a leggazdagabb község költségvetéséből 1.000 lejt az iskolát népszerűsítő szórólapok nyomtatására fordítsanak. A petíció alapján a szenátor felhánytorgatja, hogy a szakminisztériumhoz intézett korábbi, 2013-as interpelláció nyomán a megyei tanfelügyelőség azt a választ adta a panaszt tevő helyi tanácsosnak, hogy nincs szükség román tagozat létesítésére a koronkai iskolában (ennyire tájékozatlan lenne a megyei tanfelügyelőség???), mert a falu Vácmány felé eső külterületein lakó szülők, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek, marosvásárhelyi iskolába járatják a gyermekeiket. A válasz ellenére ugyanabban az évben az iskola vezetősége román óvodai csoportot indított.
Ki diszkriminálja a roma gyermekeket?
A megyei tanfelügyelőség eltűri, hogy az 1,5 millió eurós állami pénzből felújított iskolában a román tanulóknak nem biztosítják azt az alkotmányos jogot, hogy a román állam hivatalos nyelvén tanuljanak – tért vissza rögeszmésen a kezdeti valótlan állítására a szenátor. Amit egy még nagyobb hazugsággal is megtoldott, miszerint a roma gyermekek kénytelenek a magyar tagozatra iratkozni, mivel nincsen román osztály. Ahhoz, hogy hamarosan újból kiderüljön, hogy a román tannyelvű osztatlan I-IV. osztályba többségében roma gyermekek járnak, akik hátrányos helyzetűek. Az iskola folyosóján levő egyetlen (???) román nyelvű pannón pedig a román tanítónő segítséget kér hátrányos helyzetű tanítványai számára – folytatódott a szemrehányás. Ezek után ki íratná be a gyermekét a szóban forgó osztályba? – tette fel a költői kérdést a szenátor, aki korábban nem létezőnek nyilvánította a román elemi osztályt.
Daniel Chesa szavain keresztül Marius Pascan azt is kifogásolta, hogy a takarítónő felvételénél az egyik szempont volt, hogy magyarul is tudjon beszélni. Továbbá, hogy az igazgatónő nem tud helyesen románul, és aki belép az iskolába, annak az a benyomása, hogy más országba érkezett, mivel a folyosókon 95 százalékban magyar nyelvű pannók, faliújságok láthatók, amelyek a Székelyföldet népszerűsítik. Majd az alkotmány 32-es cikkelyére hivatkozva azt kérte, hogy a megyei tanfelügyelőség tegye a dolgát, és a minisztérium ellenőrző testülete szálljon ki a helyszínre, mert igazságtalanság, hogy a koronkai gyermekek nem tanulhatnak románul (???).
Hadjárat az iskola ellen
A helyszínen Dósa Ibolya, a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola igazgatónője felháborítónak tartja a szenátusban elhangzott interpellációt. Véleménye szerint már- már zaklatásnak minősül az a hadjárat, ami az iskola, az ő személye, a román osztály tanítónője és a kollégái ellen folyik.
Megyei körökben is közismert, hogy a jogi végzettséggel rendelkező panziótulajdonos, Daniel Chesa, aki egyben magyar állampolgár is, és többször nyilatkozta, hogy magyar felesége van, nemcsak az iskolát, a helyhatóságot, a helybeli lakosokat is gyakran jelentgeti.
Dósa Ibolya igazgatónő kinevezése után mindig fogadta az iskolában, mert úgy gondolta, hogy szót tud érteni vele. Remélte, hogy koronkai képviselőként támogatni akarja a falu és az iskola ügyét. Ezzel szemben dokumentumokat kért az iskola névadásával, a vezetőtanács összetételével, az iskola működésével kapcsolatosan, 2010-re visszamenőleg. Mindazt, amit egy helyi tanácsos tudhat, elektronikus levélben közölte vele, Daniel Chesa mégis pert folytat ellene.
Az igazgatónő valótlanságnak nevezte, hogy nincs román tagozat Koronkán. Mindig is volt, s a jelenlegi összevont osztályban 18 éve tanít az első tanügyi fokozattal és 36 éves régiséggel rendelkező Negura Maria tanítónő. Ezt, önmagának ellentmondva, az interpelláció ihletője és megfogalmazója is elismeri. Sőt, a 2014 óta önálló román tannyelvű óvodai csoport létét is.
Ezek után mit szolgál a szenátor félrevezető interpellációja? – kérdezhetjük. Hol van a diszkrimináció Koronkán? Ki nem tud az ország nyelvén tanulni, ki nem tartja be az alkotmány előírásait? Éppen a panasztevők részéről nevezhető megalázó diszkriminációnak, hogy a 15 roma és egy román gyermekből álló I–IV.-es gyermekközösséget nem tartják osztálynak, mert hátrányos helyzetű gyermekek vannak benne. És közben arra tesznek panaszt, hogy a roma gyermekeket román osztály hiányában kénytelenek a magyar tagozatra íratni a szülők? Vajon miért ne járhatnának a hátrányos helyzetű roma gyermekekkel egy osztályba román társaik is, miközben a magyar tagozaton cigány és magyar gyermekek együtt tanulnak, mert ilyen a falu jelenlegi összetétele? A tanfelügyelőségnek pedig igaza van abban, hogy azok a szülők, akik a falutól távol épült új villák, házak tulajdonosai, az iskolát népszerűsítő szórólapok ellenére is a legjobb marosvásárhelyi iskolákba viszik gyermekeiket. Ahogy a panaszt tevő helyi tanácsos gyermeke sem járt a koronkai iskola román tagozatára.
18. századi körülmények?
Az igazgatónőtől megtudtuk, hogy a pedagógusok végeztek ugyan összeírást a faluban letelepedett új lakosok körében, de csak egy-két szülőt tudtak meggyőzni, hogy a helyi iskolát válassza.
Érthető a román I-IV. osztályt odaadással oktató tanítónő elkeseredett felháborodása is, aki valóságos szülőként bánik a gondjaira bízott roma kisiskolásokkal. Ha kell, ruhával, étellel segíti őket, és miután a tanácsos elmarta a lehetséges támogatókat, a saját fizetéséből áldoz erre a célra. Analfabéta, nehéz körülmények között élő szülők gyermekeit tanítja írni, olvasni, szépen viselkedni, sőt az osztályban levő számítógép kezelésére is, egy kisegítő oktatóval közösen. A gyermekek pedig tiszták, szépek, szeretik az iskolát. Ezek lennének a 18. századi körülmények az egészséges, szépen bebútorozott osztályteremben? És miért ne kérhetne segítséget azért, hogy az otthonukban az átlagosnál rosszabb körülmények között élő tanítványainak az épülését elősegítse?
Chesa úr pedig, aki beadványaiban nem ismer román betűket, milyen jogon teszi szóvá az igazgatónő nyelvtudását? És micsoda szemtelenség szenátusi interpellációban panaszt tenni azért, hogy egy olyan iskolában, ahol a 209 gyermekből 180 magyarul beszél, nem fontos, hogy a kisegítő személyzet ismerje minden gyermek nyelvét!
Nem mindennapi rosszindulat kell ahhoz sem, hogy a tanácsos a kétnyelvű tárlónak csak az alsó felét fényképezte le és népszerűsíti, ahol a magyar tagozat diákjai által nyert kupák, elismerések vannak. Ahogy ahhoz sem, hogy egy szimbolikus notesz nagyságú ajándékot egy polcról, ami a magyarországi testvériskolákkal közös program kapcsán készült, a Székelyföld népszerűsítésének nevezzen. Egyébként az iskola bejáratánál kívül is, belül is ott van a román zászló, sőt a folyosón egy pannón az ország himnusza. A folyosón két nyelven olvasható, a bejárati kapunál a román és a magyar mellett angolul is a falu és az iskola története. És az sem mellékes, hogy a diákok a különböző vetélkedőkön jó eredményeket érnek el, és a versenyek helyszínéül gyakran választják a mutatós koronkai iskolát.
Iskolateremtők
Végül hadd jegyezzük meg, hogy a panaszt tevő tanácsost és támogatóit az zavarja, hogy az iskola a Tholdalagi Mihály nevét viseli, aki Erdély legkiválóbb, több nyelvet beszélő nagyköveteként 1560-ban iskolát alapított Koronkán a templom, a papi és a kántorlak építésének támogatása mellett, koronkai kastélyéban pedig kora jelentős könyvtárát rendezte be.
A bejárat túlsó oldalán egy másik tábla látható, a kihelyezése érdekében folytatott ügyintézéssel a helyi ortodox egyház Daniel Chesát bízta meg, aki állítólag prefektusi engedéllyel, de a helyi tanács jóváhagyása nélkül intézkedett. A táblán a következő szöveg olvasható: "Ezen román felekezeti iskola alapítóinak emlékére, amely iskolát 1919-ben Matei Partenie pap, Cristea Ioan tanító és dr. Dandea Emil építette". A helybeliek szerint az iskolát valójában a koronkai lakosok építették, akiket kényszerítettek erre.
Arról viszont a pereskedésben jeleskedő tanácsos és harcostársai elfelejtkeznek, hogy a régi, komfort nélküli iskola valószínűleg ma is úgy állna, ha nincs Wellmann Richárd iskolaigazgató, aki megálmodta, és a helyi tanács valamint Nagy Márton volt polgármester támogatását is megnyerve, rengeteg ügyintézés, idő és munka nyomán megvalósította a megye egyik legszebb, legkorszerűbb vidéki iskoláját. Ő nem a jelentgetésekkel, a pedagógusok életének a megkeserítésével foglalkozott, a célja az volt, hogy minden koronkai gyermek – legyen az magyar, román vagy cigány –, a második otthonának érezze az iskolát, és az oktatók úgyszintén. A mai iskola megteremtőjének a példáját kellene követnie annak, aki elvállalta, hogy tanácsosként a lakosok érdekeit képviseli. Pascan szenátornak pedig a mások valótlan állításainak a kritikátlan szajkózása helyett a helyszínen kellett volna meggyőződnie a valóságról, mielőtt felsőházi kollégáit és a kormány képviselőit is durván félretájékoztatja.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Marius Pascan liberális párti szenátor magyarellenességét prefektusként és jelenleg felsőházi képviselőként is volt alkalmunk az elmúlt évek során számtalanszor megtapasztalni. Ezt bizonyítja egy nemrégi interpellációja is, amelyben a valóságtól elrugaszkodott, hamis, egymásnak ellentmondó állítások, csúsztatások egész sorával fordult Adrian Curaj tanügyminiszterhez a szenátus plénuma előtt.
Előterjesztésében a szenátor arra a "súlyos" problémára hívta fel a tárcavezető figyelmét, miszerint egyes helyhatósági képviselők három éve hiába kérik, hogy román tannyelvű óvoda és elemi osztályok létesüljenek a koronkai iskolában. Holott a községközpont korábban magyar többségű lakossága jelenleg csak 50 százalékot tesz ki, és a településre beköltözött román lakosok révén az iskolás gyermekek száma 400-ra emelkedett. Minderről Daniel Chesa helyi tanácsos beadványából értesült a szenátor, aki gondolkodás nélkül átvette a petíció zagyvaságait és egymásnak ellentmondó állításait, anélkül hogy a helyszínen tájékozódott volna a valós helyzetről. Interpellációját, ami meghamisítja a valóságot, a legfelső törvényhozó testület és szakminisztérium durva félretájékoztatásának tekinthetjük, ami véleményünk szerint még egy szenátornak sem megengedett.
Fölösleges kérni, mert létezik
Marius Pascan szó szerint idézi Daniel Chesát, aki elképesztőnek tartja, hogy községbe betelepedett román családok gyermekei nem kívánkoznak a megye egyik legszebb, legjobban felszerelt iskolájába, amelyet 2010-ben újítottak fel.
Aztán a saját magának is ellentmondva kiderül, hogy nem volt igaz a bombasztikus bevezető állítás, hiszen mégiscsak van román tagozat Koronkán, ahol több éve tanítja a 12-16 gyermeket "gar-madában" egy román tanítónő, aki Daniel Chesa állítása szerint 18. századi körülmények további fenntartását szeretné. A magánszemélyek és alapítványok szánalmára épülő oktatási modell káros a diákokra és nem a nevelést szolgálja, hanem azt, hogy gúnyt űzzenek a román tagozatból – idézi megállapításait a szenátor. Majd hozzáteszi: Daniel Chesa panaszából az is kiderül: a román szülők hiába érdeklődtek folyamatosan, az iskolában minden alkalommal arról tájékoztatták őket, hogy azért nincs (???) román tagozat, mert nem volt rá igény. Az iskola vezetői nem végeztek semmilyen felmérést a szóban forgó osztályok szükségességéről, a helyhatóságnál pedig visszautasították azt a kérését, hogy a leggazdagabb község költségvetéséből 1.000 lejt az iskolát népszerűsítő szórólapok nyomtatására fordítsanak. A petíció alapján a szenátor felhánytorgatja, hogy a szakminisztériumhoz intézett korábbi, 2013-as interpelláció nyomán a megyei tanfelügyelőség azt a választ adta a panaszt tevő helyi tanácsosnak, hogy nincs szükség román tagozat létesítésére a koronkai iskolában (ennyire tájékozatlan lenne a megyei tanfelügyelőség???), mert a falu Vácmány felé eső külterületein lakó szülők, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek, marosvásárhelyi iskolába járatják a gyermekeiket. A válasz ellenére ugyanabban az évben az iskola vezetősége román óvodai csoportot indított.
Ki diszkriminálja a roma gyermekeket?
A megyei tanfelügyelőség eltűri, hogy az 1,5 millió eurós állami pénzből felújított iskolában a román tanulóknak nem biztosítják azt az alkotmányos jogot, hogy a román állam hivatalos nyelvén tanuljanak – tért vissza rögeszmésen a kezdeti valótlan állítására a szenátor. Amit egy még nagyobb hazugsággal is megtoldott, miszerint a roma gyermekek kénytelenek a magyar tagozatra iratkozni, mivel nincsen román osztály. Ahhoz, hogy hamarosan újból kiderüljön, hogy a román tannyelvű osztatlan I-IV. osztályba többségében roma gyermekek járnak, akik hátrányos helyzetűek. Az iskola folyosóján levő egyetlen (???) román nyelvű pannón pedig a román tanítónő segítséget kér hátrányos helyzetű tanítványai számára – folytatódott a szemrehányás. Ezek után ki íratná be a gyermekét a szóban forgó osztályba? – tette fel a költői kérdést a szenátor, aki korábban nem létezőnek nyilvánította a román elemi osztályt.
Daniel Chesa szavain keresztül Marius Pascan azt is kifogásolta, hogy a takarítónő felvételénél az egyik szempont volt, hogy magyarul is tudjon beszélni. Továbbá, hogy az igazgatónő nem tud helyesen románul, és aki belép az iskolába, annak az a benyomása, hogy más országba érkezett, mivel a folyosókon 95 százalékban magyar nyelvű pannók, faliújságok láthatók, amelyek a Székelyföldet népszerűsítik. Majd az alkotmány 32-es cikkelyére hivatkozva azt kérte, hogy a megyei tanfelügyelőség tegye a dolgát, és a minisztérium ellenőrző testülete szálljon ki a helyszínre, mert igazságtalanság, hogy a koronkai gyermekek nem tanulhatnak románul (???).
Hadjárat az iskola ellen
A helyszínen Dósa Ibolya, a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola igazgatónője felháborítónak tartja a szenátusban elhangzott interpellációt. Véleménye szerint már- már zaklatásnak minősül az a hadjárat, ami az iskola, az ő személye, a román osztály tanítónője és a kollégái ellen folyik.
Megyei körökben is közismert, hogy a jogi végzettséggel rendelkező panziótulajdonos, Daniel Chesa, aki egyben magyar állampolgár is, és többször nyilatkozta, hogy magyar felesége van, nemcsak az iskolát, a helyhatóságot, a helybeli lakosokat is gyakran jelentgeti.
Dósa Ibolya igazgatónő kinevezése után mindig fogadta az iskolában, mert úgy gondolta, hogy szót tud érteni vele. Remélte, hogy koronkai képviselőként támogatni akarja a falu és az iskola ügyét. Ezzel szemben dokumentumokat kért az iskola névadásával, a vezetőtanács összetételével, az iskola működésével kapcsolatosan, 2010-re visszamenőleg. Mindazt, amit egy helyi tanácsos tudhat, elektronikus levélben közölte vele, Daniel Chesa mégis pert folytat ellene.
Az igazgatónő valótlanságnak nevezte, hogy nincs román tagozat Koronkán. Mindig is volt, s a jelenlegi összevont osztályban 18 éve tanít az első tanügyi fokozattal és 36 éves régiséggel rendelkező Negura Maria tanítónő. Ezt, önmagának ellentmondva, az interpelláció ihletője és megfogalmazója is elismeri. Sőt, a 2014 óta önálló román tannyelvű óvodai csoport létét is.
Ezek után mit szolgál a szenátor félrevezető interpellációja? – kérdezhetjük. Hol van a diszkrimináció Koronkán? Ki nem tud az ország nyelvén tanulni, ki nem tartja be az alkotmány előírásait? Éppen a panasztevők részéről nevezhető megalázó diszkriminációnak, hogy a 15 roma és egy román gyermekből álló I–IV.-es gyermekközösséget nem tartják osztálynak, mert hátrányos helyzetű gyermekek vannak benne. És közben arra tesznek panaszt, hogy a roma gyermekeket román osztály hiányában kénytelenek a magyar tagozatra íratni a szülők? Vajon miért ne járhatnának a hátrányos helyzetű roma gyermekekkel egy osztályba román társaik is, miközben a magyar tagozaton cigány és magyar gyermekek együtt tanulnak, mert ilyen a falu jelenlegi összetétele? A tanfelügyelőségnek pedig igaza van abban, hogy azok a szülők, akik a falutól távol épült új villák, házak tulajdonosai, az iskolát népszerűsítő szórólapok ellenére is a legjobb marosvásárhelyi iskolákba viszik gyermekeiket. Ahogy a panaszt tevő helyi tanácsos gyermeke sem járt a koronkai iskola román tagozatára.
18. századi körülmények?
Az igazgatónőtől megtudtuk, hogy a pedagógusok végeztek ugyan összeírást a faluban letelepedett új lakosok körében, de csak egy-két szülőt tudtak meggyőzni, hogy a helyi iskolát válassza.
Érthető a román I-IV. osztályt odaadással oktató tanítónő elkeseredett felháborodása is, aki valóságos szülőként bánik a gondjaira bízott roma kisiskolásokkal. Ha kell, ruhával, étellel segíti őket, és miután a tanácsos elmarta a lehetséges támogatókat, a saját fizetéséből áldoz erre a célra. Analfabéta, nehéz körülmények között élő szülők gyermekeit tanítja írni, olvasni, szépen viselkedni, sőt az osztályban levő számítógép kezelésére is, egy kisegítő oktatóval közösen. A gyermekek pedig tiszták, szépek, szeretik az iskolát. Ezek lennének a 18. századi körülmények az egészséges, szépen bebútorozott osztályteremben? És miért ne kérhetne segítséget azért, hogy az otthonukban az átlagosnál rosszabb körülmények között élő tanítványainak az épülését elősegítse?
Chesa úr pedig, aki beadványaiban nem ismer román betűket, milyen jogon teszi szóvá az igazgatónő nyelvtudását? És micsoda szemtelenség szenátusi interpellációban panaszt tenni azért, hogy egy olyan iskolában, ahol a 209 gyermekből 180 magyarul beszél, nem fontos, hogy a kisegítő személyzet ismerje minden gyermek nyelvét!
Nem mindennapi rosszindulat kell ahhoz sem, hogy a tanácsos a kétnyelvű tárlónak csak az alsó felét fényképezte le és népszerűsíti, ahol a magyar tagozat diákjai által nyert kupák, elismerések vannak. Ahogy ahhoz sem, hogy egy szimbolikus notesz nagyságú ajándékot egy polcról, ami a magyarországi testvériskolákkal közös program kapcsán készült, a Székelyföld népszerűsítésének nevezzen. Egyébként az iskola bejáratánál kívül is, belül is ott van a román zászló, sőt a folyosón egy pannón az ország himnusza. A folyosón két nyelven olvasható, a bejárati kapunál a román és a magyar mellett angolul is a falu és az iskola története. És az sem mellékes, hogy a diákok a különböző vetélkedőkön jó eredményeket érnek el, és a versenyek helyszínéül gyakran választják a mutatós koronkai iskolát.
Iskolateremtők
Végül hadd jegyezzük meg, hogy a panaszt tevő tanácsost és támogatóit az zavarja, hogy az iskola a Tholdalagi Mihály nevét viseli, aki Erdély legkiválóbb, több nyelvet beszélő nagyköveteként 1560-ban iskolát alapított Koronkán a templom, a papi és a kántorlak építésének támogatása mellett, koronkai kastélyéban pedig kora jelentős könyvtárát rendezte be.
A bejárat túlsó oldalán egy másik tábla látható, a kihelyezése érdekében folytatott ügyintézéssel a helyi ortodox egyház Daniel Chesát bízta meg, aki állítólag prefektusi engedéllyel, de a helyi tanács jóváhagyása nélkül intézkedett. A táblán a következő szöveg olvasható: "Ezen román felekezeti iskola alapítóinak emlékére, amely iskolát 1919-ben Matei Partenie pap, Cristea Ioan tanító és dr. Dandea Emil építette". A helybeliek szerint az iskolát valójában a koronkai lakosok építették, akiket kényszerítettek erre.
Arról viszont a pereskedésben jeleskedő tanácsos és harcostársai elfelejtkeznek, hogy a régi, komfort nélküli iskola valószínűleg ma is úgy állna, ha nincs Wellmann Richárd iskolaigazgató, aki megálmodta, és a helyi tanács valamint Nagy Márton volt polgármester támogatását is megnyerve, rengeteg ügyintézés, idő és munka nyomán megvalósította a megye egyik legszebb, legkorszerűbb vidéki iskoláját. Ő nem a jelentgetésekkel, a pedagógusok életének a megkeserítésével foglalkozott, a célja az volt, hogy minden koronkai gyermek – legyen az magyar, román vagy cigány –, a második otthonának érezze az iskolát, és az oktatók úgyszintén. A mai iskola megteremtőjének a példáját kellene követnie annak, aki elvállalta, hogy tanácsosként a lakosok érdekeit képviseli. Pascan szenátornak pedig a mások valótlan állításainak a kritikátlan szajkózása helyett a helyszínen kellett volna meggyőződnie a valóságról, mielőtt felsőházi kollégáit és a kormány képviselőit is durván félretájékoztatja.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 11.
Együttműködik a Sapientia EMTE és a KMTA
Együttműködési keret- megállapodást írt alá csütörtökön Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem(EMTE) és a Kárpát- medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA).
A keretmegállapodás révén a Sapientia EMTE vállalta, hogy lehetővé teszi tanulói számára a KMTA programjainak és pályázati lehetőségeinek megismerését, továbbá azt, hogy a diákok részt vegyenek az alapítvány programjain. Az alapítvány azt vállalta, hogy programokkal segíti a tehetséges fiatalok kibontakozását. A dokumentumot az egyetem részéről Tonk Márton dékán, az alapítvány részéről Réthelyi Miklós kuratóriumi elnök írta alá.
A ceremónia alkalmából tartott sajtótájékoztatón Tonk Márton dékán elmondta: míg korábban az egyetemre való bejutás jelentette a tehetséggondozási rendszerbe való belépést, most a hallgatók között kell megtalálni a tehetségeket. Hozzátette: a szakmaiakon túl közösségi értékeket is kell nyújtani a tehetséges fiataloknak, hogy ne a német vagy amerikai piacon, hanem a hazájukban értékesítsék tudásukat. Réthelyi Miklós elmondta, az egy éve létrejött alapítvány arra törekszik, hogy az egyetemek által ajánlott tehetségek számára megteremtsék a lehetőséget a fejlődésre. Hozzátette, elsősorban a tehetségek doktori képzéséhez nyújtanak támogatást. Réthelyi Miklós szerint ma már a magyarországi és a határon túli magyarok közös feladatává vált a fiatalok otthon tartása. "Egy darabig nálunk az volt, hogy a magyarországiak elmennek, de legalább jönnek az erdélyi magyarok. De ma már nem jönnek" – tette hozzá az alapítványi elnök.
Népújság (Marosvásárhely)
Együttműködési keret- megállapodást írt alá csütörtökön Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem(EMTE) és a Kárpát- medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA).
A keretmegállapodás révén a Sapientia EMTE vállalta, hogy lehetővé teszi tanulói számára a KMTA programjainak és pályázati lehetőségeinek megismerését, továbbá azt, hogy a diákok részt vegyenek az alapítvány programjain. Az alapítvány azt vállalta, hogy programokkal segíti a tehetséges fiatalok kibontakozását. A dokumentumot az egyetem részéről Tonk Márton dékán, az alapítvány részéről Réthelyi Miklós kuratóriumi elnök írta alá.
A ceremónia alkalmából tartott sajtótájékoztatón Tonk Márton dékán elmondta: míg korábban az egyetemre való bejutás jelentette a tehetséggondozási rendszerbe való belépést, most a hallgatók között kell megtalálni a tehetségeket. Hozzátette: a szakmaiakon túl közösségi értékeket is kell nyújtani a tehetséges fiataloknak, hogy ne a német vagy amerikai piacon, hanem a hazájukban értékesítsék tudásukat. Réthelyi Miklós elmondta, az egy éve létrejött alapítvány arra törekszik, hogy az egyetemek által ajánlott tehetségek számára megteremtsék a lehetőséget a fejlődésre. Hozzátette, elsősorban a tehetségek doktori képzéséhez nyújtanak támogatást. Réthelyi Miklós szerint ma már a magyarországi és a határon túli magyarok közös feladatává vált a fiatalok otthon tartása. "Egy darabig nálunk az volt, hogy a magyarországiak elmennek, de legalább jönnek az erdélyi magyarok. De ma már nem jönnek" – tette hozzá az alapítványi elnök.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 11.
Megrongálódott a templom Mezősámsondon
A mezősámsondi római katolikus templom ideális környezetben, büszkén magasodik a falu fölé. Mária-Terézia idejében, 1770-ben épült, miután elődjét, az 1757-től álló fatemplomot lebontották. A római katolikus hívek a faluban megfogyatkoztak, a templom gyakorlatilag hívek nélkül maradt. A barokk építészet e mezőségi remekében kéthavonta tartanak misét, akkor is csak hárman-négyen vesznek részt.
A templomhoz közeledve szembetűnik, hogy körös-körül mállik róla a vakolat, a toronyról szintén, a falak salétromosak. A templomkert gondozatlan, az ott található sírkövek düledeznek, van olyan, amit fel is döntöttek. A parókia, ami a templommal egy időben épült, hasonló állapotban van. Mivel 1981 óta nincs állandó plébános, az épület üresen áll. Török Albert, a gondnok őrzi a templom kulcsát, ő nyitott ajtót, hogy betekintsünk a jobb időket is megért hajlékba. Dicsőség Istennek! – olvasható a nagybetűs felirat a szép barokk templomban, amelynek padjai régen megteltek.
A sámsondi a marosvásárhelyi–remeteszegi plébánia fíliája, ezért e plébánia lelkésze, Szénégető István római katolikus plébános a beszolgáló lelkész, aki kéthavonta jár ide misét tartani. Telefonon kerestük meg a templom sorsa felől érdeklődni, felvázolva az általunk tapasztaltakat. Szándékuk és vágyuk, hogy rendbe hozzák a templomot, azonban a lehetőség egyre kevesebb. Bevallása szerint nagyon rég halogatják a sámsondi templom ügyét. Ennek részben az az oka, hogy nagyon kevés hívük van, s még azok sem vesznek részt a misén, akik el tudnának menni a templomba. A misére járók száma mostanában háromra zsugorodott. A plébánoshoz tartozó 31 falu közül ilyen szempontból a "legfájdalmasabb" Sámsond. Azzal van szerencséjük, mondja a plébános, hogy a görög katolikusok itt tartják istentiszteleteiket, így legalább az ima megmaradt a templomban.
– 2002 óta szolgálok Sámsondon, a fokozatos létszámcsökkenés megállíthatatlan. Híveim nagy részét kikísértem a temetőbe. Kevesen maradtak. Próbálkoztunk zarándoklattal, családokkal mentünk ki, hogy gyermekzsivaj legyen a templom körül, hogy életet leheljünk a közösségbe. Arra is volt próbálkozás, hogy egy hatgyermekes székelyföldi családot költöztessünk a papi lakba, hogy élettel töltsük meg az épületet, hogy egy gazdaságot hozzunk létre, s a templom környezetét rendbe hozzuk. Azonban ez nem sikerült úgy, mint egy hasonló sorsú plébánián. Próbálunk pályázni, akárcsak a mezőbándi templomért. A faluban el kellene kezdeni a cigánypasztorációt, ezek a feladatok. A fő figyelmet azonban oda fordítjuk, ahol több hívünk van – fogalmazott a plébános.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
A mezősámsondi római katolikus templom ideális környezetben, büszkén magasodik a falu fölé. Mária-Terézia idejében, 1770-ben épült, miután elődjét, az 1757-től álló fatemplomot lebontották. A római katolikus hívek a faluban megfogyatkoztak, a templom gyakorlatilag hívek nélkül maradt. A barokk építészet e mezőségi remekében kéthavonta tartanak misét, akkor is csak hárman-négyen vesznek részt.
A templomhoz közeledve szembetűnik, hogy körös-körül mállik róla a vakolat, a toronyról szintén, a falak salétromosak. A templomkert gondozatlan, az ott található sírkövek düledeznek, van olyan, amit fel is döntöttek. A parókia, ami a templommal egy időben épült, hasonló állapotban van. Mivel 1981 óta nincs állandó plébános, az épület üresen áll. Török Albert, a gondnok őrzi a templom kulcsát, ő nyitott ajtót, hogy betekintsünk a jobb időket is megért hajlékba. Dicsőség Istennek! – olvasható a nagybetűs felirat a szép barokk templomban, amelynek padjai régen megteltek.
A sámsondi a marosvásárhelyi–remeteszegi plébánia fíliája, ezért e plébánia lelkésze, Szénégető István római katolikus plébános a beszolgáló lelkész, aki kéthavonta jár ide misét tartani. Telefonon kerestük meg a templom sorsa felől érdeklődni, felvázolva az általunk tapasztaltakat. Szándékuk és vágyuk, hogy rendbe hozzák a templomot, azonban a lehetőség egyre kevesebb. Bevallása szerint nagyon rég halogatják a sámsondi templom ügyét. Ennek részben az az oka, hogy nagyon kevés hívük van, s még azok sem vesznek részt a misén, akik el tudnának menni a templomba. A misére járók száma mostanában háromra zsugorodott. A plébánoshoz tartozó 31 falu közül ilyen szempontból a "legfájdalmasabb" Sámsond. Azzal van szerencséjük, mondja a plébános, hogy a görög katolikusok itt tartják istentiszteleteiket, így legalább az ima megmaradt a templomban.
– 2002 óta szolgálok Sámsondon, a fokozatos létszámcsökkenés megállíthatatlan. Híveim nagy részét kikísértem a temetőbe. Kevesen maradtak. Próbálkoztunk zarándoklattal, családokkal mentünk ki, hogy gyermekzsivaj legyen a templom körül, hogy életet leheljünk a közösségbe. Arra is volt próbálkozás, hogy egy hatgyermekes székelyföldi családot költöztessünk a papi lakba, hogy élettel töltsük meg az épületet, hogy egy gazdaságot hozzunk létre, s a templom környezetét rendbe hozzuk. Azonban ez nem sikerült úgy, mint egy hasonló sorsú plébánián. Próbálunk pályázni, akárcsak a mezőbándi templomért. A faluban el kellene kezdeni a cigánypasztorációt, ezek a feladatok. A fő figyelmet azonban oda fordítjuk, ahol több hívünk van – fogalmazott a plébános.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 11.
A Magyarság Házában mutatkozott be a Bánság
Végvári túrós lepényt és temesrékasi borokat kóstoltak a budapestiek
A budavári Magyarság Házában április 9-én, szombaton került sor a Rejtőzködő Kárpát-medence – bemutatkozik a Bánság: Hagyomány és modernitás című rendezvényre. A Magyarság Háza, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, a Bethlen Gábor Zrt., a Petőfi Sándor Program és a Bánsági Közösségért Egyesület közös rendezvényén lehetőséget kaptak a bemutatkozásra a bánsági régió magyar intézményei és civilszervezetei, az érdeklődők megismerhették az itt élő magyarság történelmi múltját és jelenét, hagyományait és sajátos kulturális és gasztronómiai értékeit.
A minden magyar összetartozását jelképező intézmény, a Magyarság Háza patinás környezetben, a budavári Szentháromság téren, a Mátyás templom és a Halászbástya tőszomszédságában található, célja a Magyarország határain innen és túl élő magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítése. A Bemutatkozik a Bánság konferencia és kulturális rendezvény megnyitóján Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntötte a Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat kilencedik eseményének résztvevőit. „A sorozattal az célunk, hogy szoros barátságok, emberi kötelékek alakuljanak ki a magyarországiak és a külhoni magyarok között” – mondta Csibi Krisztina, aki nagy szeretettel üdvözölte a bánsági vendégeket. Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő megköszönte a házigazdáknak a felkínált lehetőséget, amellyel élve a bánsági magyarok megmutathatják a közösség értékeiből mindazt, ami a legjobb és a legszebb, igyekezve teljes képet nyújtani a budapesti érdeklődőknek. „Reméljük, hogy mai nap végén a Bánság egy kicsit közelebb kerül mindenkinek a szívéhez, akit érdekel a határon túli magyar szórványközösségek sorsa” – mondta a Molnár Zsolt. „Nagy szeretettel várunk mindenkit a Bánságba, amely fizikailag is közelebb került, hiszen autópályán 2,5-3 óra alatt elérhető Budapestről”.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága nevében Kádár Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket; arra hívta fel a figyelmet, hogy a bánsági magyaroknak két fő fegyverük volt az utóbbi évszázadok megpróbáltatásai során: a békesség és a kitartás. „A Bánság a történeti Magyarország legtarkább nemzetiségű tája, több nép lakja és határok szabdalják szét, mégis kiállta a történelem viharait – mondta Kádár Zoltán –, mert a bánságiak mindig elismerték egymás értékeit és táplálkoztak egymás kultúrájából.” Azt is elmondta: a magyar kormány a bánsági szórvány megmaradását, megerősödését célzó programokat támogat, köztük egy Szórványkollégium és Közösségi Ház létrehozását, amelyre 150 millió forintot fordítanak és még az idén két újabb Petőfi-ösztöndíjas fiatalt küldenek Temesvárra, akik hozzájárulhatnak a bánsági magyar közösség megmaradásához.
A bánsági magyar intézmények és civilszervezetek – köztük a médiák képviselői is – a gyönyörű neogótikus épület Rákóczi termében kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. A magyar iskolák ( Bartók Béla Elméleti Líceum, Gerhardinum Római Katolikus Líceum), a magyar színház ( Csiky Gergely Állami Magyar Színház), a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete, bánsági civilszervezetek és ifjúsági szervezetek standjai között helyet kaptak a TVR és a Temesvári Rádió magyar szerkesztőségeit, valamint a Heti Új Szó és a Nyugati Jelen szerkesztőségeit bemutató standok is. Nagy volt az érdeklődés a bánsági gasztronómiai különlegességek iránt: a rendezvény résztvevői megkóstolhatták a messze földön híres végvári túrós lepényt és a magyarországi vendéglőkben forgalmazott kiváló temesrékasi borokat.
Az Összkép a bánsági magyarságról című konferencia keretében Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet temesvári származású igazgatója, Halász Ferenc, a Temes Megyei RMDSZ elnöke, dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, Fazakas Csaba eformátus esperes és Oláh Gábor, a TEIS (Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács) elnöke mutatták be a bánsági régió történelmét, gazdasági és demográfiai helyzetét, az oktatási intézményeket és civilszervezeteket, a kultúra és az ifjúság helyzetét és perspektíváit.
A nagy érdeklődést kiváltó konferencia után került Sógor Csaba EP-képviselő jelenlétében a Bartók Béla – európai szellemiség, nemzeti gyökerek című kiállítás megnyitójára, Szőczi Árpád: Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története című dokumentumfilmjének levetítésére és ezzel párhuzamosan Szekernyés János: A magyarság emlékjelei a Bánságban című kötetének bemutatójára. A rendezvény teltházas, vastapsot aratott kulturális gálaműsorral zárult, ahol bemutatkoztak és felléptek a temesvári Bokréta citerásai, az Eszterlánc Néptánccsoport és Éder Enikő, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, Borsos Pál (zongora) közreműködésével.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Végvári túrós lepényt és temesrékasi borokat kóstoltak a budapestiek
A budavári Magyarság Házában április 9-én, szombaton került sor a Rejtőzködő Kárpát-medence – bemutatkozik a Bánság: Hagyomány és modernitás című rendezvényre. A Magyarság Háza, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, a Bethlen Gábor Zrt., a Petőfi Sándor Program és a Bánsági Közösségért Egyesület közös rendezvényén lehetőséget kaptak a bemutatkozásra a bánsági régió magyar intézményei és civilszervezetei, az érdeklődők megismerhették az itt élő magyarság történelmi múltját és jelenét, hagyományait és sajátos kulturális és gasztronómiai értékeit.
A minden magyar összetartozását jelképező intézmény, a Magyarság Háza patinás környezetben, a budavári Szentháromság téren, a Mátyás templom és a Halászbástya tőszomszédságában található, célja a Magyarország határain innen és túl élő magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítése. A Bemutatkozik a Bánság konferencia és kulturális rendezvény megnyitóján Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntötte a Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat kilencedik eseményének résztvevőit. „A sorozattal az célunk, hogy szoros barátságok, emberi kötelékek alakuljanak ki a magyarországiak és a külhoni magyarok között” – mondta Csibi Krisztina, aki nagy szeretettel üdvözölte a bánsági vendégeket. Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő megköszönte a házigazdáknak a felkínált lehetőséget, amellyel élve a bánsági magyarok megmutathatják a közösség értékeiből mindazt, ami a legjobb és a legszebb, igyekezve teljes képet nyújtani a budapesti érdeklődőknek. „Reméljük, hogy mai nap végén a Bánság egy kicsit közelebb kerül mindenkinek a szívéhez, akit érdekel a határon túli magyar szórványközösségek sorsa” – mondta a Molnár Zsolt. „Nagy szeretettel várunk mindenkit a Bánságba, amely fizikailag is közelebb került, hiszen autópályán 2,5-3 óra alatt elérhető Budapestről”.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága nevében Kádár Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket; arra hívta fel a figyelmet, hogy a bánsági magyaroknak két fő fegyverük volt az utóbbi évszázadok megpróbáltatásai során: a békesség és a kitartás. „A Bánság a történeti Magyarország legtarkább nemzetiségű tája, több nép lakja és határok szabdalják szét, mégis kiállta a történelem viharait – mondta Kádár Zoltán –, mert a bánságiak mindig elismerték egymás értékeit és táplálkoztak egymás kultúrájából.” Azt is elmondta: a magyar kormány a bánsági szórvány megmaradását, megerősödését célzó programokat támogat, köztük egy Szórványkollégium és Közösségi Ház létrehozását, amelyre 150 millió forintot fordítanak és még az idén két újabb Petőfi-ösztöndíjas fiatalt küldenek Temesvárra, akik hozzájárulhatnak a bánsági magyar közösség megmaradásához.
A bánsági magyar intézmények és civilszervezetek – köztük a médiák képviselői is – a gyönyörű neogótikus épület Rákóczi termében kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. A magyar iskolák ( Bartók Béla Elméleti Líceum, Gerhardinum Római Katolikus Líceum), a magyar színház ( Csiky Gergely Állami Magyar Színház), a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete, bánsági civilszervezetek és ifjúsági szervezetek standjai között helyet kaptak a TVR és a Temesvári Rádió magyar szerkesztőségeit, valamint a Heti Új Szó és a Nyugati Jelen szerkesztőségeit bemutató standok is. Nagy volt az érdeklődés a bánsági gasztronómiai különlegességek iránt: a rendezvény résztvevői megkóstolhatták a messze földön híres végvári túrós lepényt és a magyarországi vendéglőkben forgalmazott kiváló temesrékasi borokat.
Az Összkép a bánsági magyarságról című konferencia keretében Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet temesvári származású igazgatója, Halász Ferenc, a Temes Megyei RMDSZ elnöke, dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, Fazakas Csaba eformátus esperes és Oláh Gábor, a TEIS (Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács) elnöke mutatták be a bánsági régió történelmét, gazdasági és demográfiai helyzetét, az oktatási intézményeket és civilszervezeteket, a kultúra és az ifjúság helyzetét és perspektíváit.
A nagy érdeklődést kiváltó konferencia után került Sógor Csaba EP-képviselő jelenlétében a Bartók Béla – európai szellemiség, nemzeti gyökerek című kiállítás megnyitójára, Szőczi Árpád: Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története című dokumentumfilmjének levetítésére és ezzel párhuzamosan Szekernyés János: A magyarság emlékjelei a Bánságban című kötetének bemutatójára. A rendezvény teltházas, vastapsot aratott kulturális gálaműsorral zárult, ahol bemutatkoztak és felléptek a temesvári Bokréta citerásai, az Eszterlánc Néptánccsoport és Éder Enikő, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, Borsos Pál (zongora) közreműködésével.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 11.
Rasszista feliratokat festettek a nemzetközi roma nap bukaresti sátrára
Gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítás miatt nyomoz a bukaresti rendőrség, miután péntekről szombatra virradóan rasszista feliratokat festettek ismeretlen tettesek a nemzetközi roma nap alkalmából felállított sátorra az Egyetem téren.
Klaus Johannis államfő nagyon felháborodott a tetten, Raluca Prună igazságügyi miniszter pedig példás büntetéseket kért az elkövetőkre. (mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
Gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítás miatt nyomoz a bukaresti rendőrség, miután péntekről szombatra virradóan rasszista feliratokat festettek ismeretlen tettesek a nemzetközi roma nap alkalmából felállított sátorra az Egyetem téren.
Klaus Johannis államfő nagyon felháborodott a tetten, Raluca Prună igazságügyi miniszter pedig példás büntetéseket kért az elkövetőkre. (mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 11.
Megerősített képviselettel helytállni a változások előtt
Újraválasztották Winkler Gyulát az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezetének élére
„Az építkezésen kívül nincs más alternatívánk a következő időszakban. Nagyon fontos, hogyan reagálunk a körülöttünk végbemenő változásokra: falat építünk vagy vitorlát bontunk és megpróbáljuk befogni vitorlánkba a változás szelét. Hiszek abban, hogy az RMDSZ feladata ez utóbbi” – fogalmazott Kelemen Hunor az érdekképviselet következő időszakra szóló teendőiről április 9-én, szombaton az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének dévai tisztújító küldöttgyűlésén, amelyen 16 helyi szervezet 94 küldöttje újabb megyei elnöki mandátummal bízta meg Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, eddigi elnököt.
Az RMDSZ elnöke politikai tájékoztatójában három olyan jelentős kihívásról beszélt, amely a következő években is elengedhetetlenné teszi a magyarság döntéshozásbeli képviseletét: az alkotmánymódosításról, a közigazgatási átszervezésről, illetve az államelnök kezdeményezte oktatási közvitáról, amely újabb reformot eredményez majd. „Ha csupán e három történésre gondolunk, több arra vonatkozó érvre szinte szükség sincs, miért kell erős szervezetként jelen lennünk a helyi és országos döntéshozás különböző testületeiben” – tette hozzá Kelemen Hunor.
„Tudnunk kell, választások előtt pedig folyamatosan tudatosítnunk is azt, hogy csak önmagunkra számíthatunk, helyettünk senki nem képviseli a magyar érdeket” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki szerint ez a szórványban hatványozottan igaz. Megköszönte Winkler Gyula Hunyad megyei elnöknek, hogy az országos politikában is a szórvány élharcosa, munkájával és meglátásaival alakítja a szövetségi szórványpolitikát. „Nem elég értéket teremtenünk, meg is kell védenünk, biztonságba kell helyeznünk. Ezért is köszönöm az erre irányuló munkát” – mondta az RMDSZ elnöke, aki további támogatásáról biztosította az EP-képviselőt, az RMDSZ megyei elnökét.
Winkler Gyula beszámolójában csapatmunkáról és közös sikerekről beszélt. „Megválasztásomkor tíz pontban összegeztem céljaimat. Most ugyanezt a tíz pontot helyeztem magam elé, hogy ellenőrizhessem, mit sikerült megvalósítani ezekből” – reflektált elnöki programjára az EP-képviselő, aki a közösségépítés terén a Hunyad Megyei Magyar Napokat, a közösségért végzett munka honorálása tekintetében a Barcsay Ákos-díjat említette. „Arról se feledkezzünk meg, hogy az Örökségünk őrei műemlékvédő program innen indult, és azóta sikeres erdélyi karriert futott be. Ugyanakkor a mi kezdeményezésünkre nyilvánították november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésnapját a Magyar Szórvány Napjává” – sorolta az eredményeket Winkler Gyula, aki az összefogás hatékony példájaként említette a Székely–Szórvány együttműködést, amely a magyar közösségek találkozása révén identitáserősítő szerepet tölt be a Hunyad megyeiek életében. A megyei elnök nehezményezte, hogy nem tudták megakadályozni annak a magyarellenes hatósági döntésnek az eredményét, amelynek nyomán lebontották Déván a Barcsay Ákos-szobrot. „Ez a bírságon megnyert per is bizonyítja, nem elég létrehoznunk az értékeket, meg is kell védenünk ezeket. A megyei képviselet szintjén is az a célunk, hogy megőrizzük súlyunk a közigazgatási intézményekben” – mutatott rá a megyei elnök, aki szerint a parlamenti választások új törvénye lehetővé teszi, hogy nagyon alapos munkával a Hunyad megyei magyarság visszaszerezze parlamenti mandátumát. „Az RMDSZ a szórvánnyal teljesedik ki, ezért úgy vélem, hogy csak egyetlen stratégia lehetséges: ha a Szövetség velünk együtt képzeli el és tervezi a jövőjét” – fogalmazott végül Winkler Gyula.
Nyugati Jelen (Arad)
Újraválasztották Winkler Gyulát az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezetének élére
„Az építkezésen kívül nincs más alternatívánk a következő időszakban. Nagyon fontos, hogyan reagálunk a körülöttünk végbemenő változásokra: falat építünk vagy vitorlát bontunk és megpróbáljuk befogni vitorlánkba a változás szelét. Hiszek abban, hogy az RMDSZ feladata ez utóbbi” – fogalmazott Kelemen Hunor az érdekképviselet következő időszakra szóló teendőiről április 9-én, szombaton az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének dévai tisztújító küldöttgyűlésén, amelyen 16 helyi szervezet 94 küldöttje újabb megyei elnöki mandátummal bízta meg Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, eddigi elnököt.
Az RMDSZ elnöke politikai tájékoztatójában három olyan jelentős kihívásról beszélt, amely a következő években is elengedhetetlenné teszi a magyarság döntéshozásbeli képviseletét: az alkotmánymódosításról, a közigazgatási átszervezésről, illetve az államelnök kezdeményezte oktatási közvitáról, amely újabb reformot eredményez majd. „Ha csupán e három történésre gondolunk, több arra vonatkozó érvre szinte szükség sincs, miért kell erős szervezetként jelen lennünk a helyi és országos döntéshozás különböző testületeiben” – tette hozzá Kelemen Hunor.
„Tudnunk kell, választások előtt pedig folyamatosan tudatosítnunk is azt, hogy csak önmagunkra számíthatunk, helyettünk senki nem képviseli a magyar érdeket” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki szerint ez a szórványban hatványozottan igaz. Megköszönte Winkler Gyula Hunyad megyei elnöknek, hogy az országos politikában is a szórvány élharcosa, munkájával és meglátásaival alakítja a szövetségi szórványpolitikát. „Nem elég értéket teremtenünk, meg is kell védenünk, biztonságba kell helyeznünk. Ezért is köszönöm az erre irányuló munkát” – mondta az RMDSZ elnöke, aki további támogatásáról biztosította az EP-képviselőt, az RMDSZ megyei elnökét.
Winkler Gyula beszámolójában csapatmunkáról és közös sikerekről beszélt. „Megválasztásomkor tíz pontban összegeztem céljaimat. Most ugyanezt a tíz pontot helyeztem magam elé, hogy ellenőrizhessem, mit sikerült megvalósítani ezekből” – reflektált elnöki programjára az EP-képviselő, aki a közösségépítés terén a Hunyad Megyei Magyar Napokat, a közösségért végzett munka honorálása tekintetében a Barcsay Ákos-díjat említette. „Arról se feledkezzünk meg, hogy az Örökségünk őrei műemlékvédő program innen indult, és azóta sikeres erdélyi karriert futott be. Ugyanakkor a mi kezdeményezésünkre nyilvánították november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésnapját a Magyar Szórvány Napjává” – sorolta az eredményeket Winkler Gyula, aki az összefogás hatékony példájaként említette a Székely–Szórvány együttműködést, amely a magyar közösségek találkozása révén identitáserősítő szerepet tölt be a Hunyad megyeiek életében. A megyei elnök nehezményezte, hogy nem tudták megakadályozni annak a magyarellenes hatósági döntésnek az eredményét, amelynek nyomán lebontották Déván a Barcsay Ákos-szobrot. „Ez a bírságon megnyert per is bizonyítja, nem elég létrehoznunk az értékeket, meg is kell védenünk ezeket. A megyei képviselet szintjén is az a célunk, hogy megőrizzük súlyunk a közigazgatási intézményekben” – mutatott rá a megyei elnök, aki szerint a parlamenti választások új törvénye lehetővé teszi, hogy nagyon alapos munkával a Hunyad megyei magyarság visszaszerezze parlamenti mandátumát. „Az RMDSZ a szórvánnyal teljesedik ki, ezért úgy vélem, hogy csak egyetlen stratégia lehetséges: ha a Szövetség velünk együtt képzeli el és tervezi a jövőjét” – fogalmazott végül Winkler Gyula.
Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 11.
Egyházmegyei zarándoklat és kiállítás a székesegyházban
A Szent György székesegyházat az 1803. húsvétját követő héten konszekráló Kőszeghy László csanádi püspök úgy határozott, hogy a dóm búcsúját a fehérvasárnap utáni szombaton tartsák. Tisztelve ezt a hagyományt, egyházmegyénk papsága és a hívek népes csoportja idén április 9-én, szombaton zarándokolt a székesegyházhoz, hogy a Főpásztorral közös szentmisén vegyen részt. Az idei ünnepi liturgiát Excellenciás Roos Márton püspök meghívására Excellenciás Böcskei László nagyváradi főpásztor celebrálta, akit ft. Vakon Zsolt püspöki titkár, valamint ministráns fiatalok egy csoportja is elkísért Temesvárra.
Bevezetőjében nm. és ft. Roos Márton megyés püspök üdvözölte az egybegyűlteket, és kiemelte: az idei esztendőben több jeles évfordulót is ünnepel Temesvár, valamint az egyházmegye, többek között a székesegyház alapkőletételének 280. jubileumát.
Szentbeszédében Excellenciás Böcskei László megyés püspök szentírási idézethez kapcsolódóan fejtette ki a templom, az egyház és a hívek közösségének fontosságát. – Templomot jöttünk ünnepelni. Az egyházmegye főtemplomát, amelynek a felépítését kétszáznyolcvan évvel ezelőtt kezdték el. A templom ünnepe alkalom a hálaadásra, a templom iránti ragaszkodásunk kifejezésére. Ilyenkor öröm és büszkeség tölti el mindazokat, akik átérzik e szent hely fontosságát, a hit gazdagságát és a remény szépségét. Ugyanakkor a felelősség és elköteleződés súlyát is átérzik, hiszen a templom drága örökség. A templom az a hely, ahol mindenki befogadásra talál, nincs kirekesztés, nincs megkülönböztetés, hiszen a ház Ura minden gyermekét egyformán szereti. Isten háza ugyanakkor nem csupán hideg falakból áll, hanem azokból az élő közösségekből, amelyeknek mi is a tagjai vagyunk. Mi is építőkövek vagyunk. Ezt fogalmazza meg találóan a Kövek zsoltára című költeményében Reményik Sándor: „Dobognak a beépített kövek. / Külön dobban meg minden kicsi kő, / És mégis, mégis egy ütemre vernek, / Egy óriási templom-dobbanással. / Isten, ha akarja, a köveket / Dobogtatja meg a szívek helyett.” Legyünk mi is templom-dobbanás a világban – zárta homíliáját a főcelebráns nagyváradi püspök.
A székesegyház alapkőletételének 280. évfordulója alkalmából a Temesvári Püspökség kiállítással is tiszteleg a templomépítő elődök emléke előtt, amelyet Excellenciás Roos Márton nyitott meg. – A kiállítás festmények, képek, okmányok és értékes tárgyak által mutatja be a székesegyház történetét az alapkőletételtől az építési munkálatokon át a felszentelésig. Szemünk előtt feltárul egy korszak, megismerhetjük azokat a tisztségviselőket és személyiségeket, akik a dóm felépítésében jelentős szerepet játszottak, illetve figyelemre méltó alkotásokkal gazdagították a székesegyház belső berendezését – fogalmazott a temesvári Főpásztor.
Az egyházi év folyamán, az elkövetkező hónapokban, több ünnep is alkalmat kínál arra, hogy a temesi, az aradi és a hegyvidéki főesperesség lelkipásztorai és a hívek közös zarándoklaton vegyenek részt.
Sipos Enikő
Nyugati Jelen (Arad)
A Szent György székesegyházat az 1803. húsvétját követő héten konszekráló Kőszeghy László csanádi püspök úgy határozott, hogy a dóm búcsúját a fehérvasárnap utáni szombaton tartsák. Tisztelve ezt a hagyományt, egyházmegyénk papsága és a hívek népes csoportja idén április 9-én, szombaton zarándokolt a székesegyházhoz, hogy a Főpásztorral közös szentmisén vegyen részt. Az idei ünnepi liturgiát Excellenciás Roos Márton püspök meghívására Excellenciás Böcskei László nagyváradi főpásztor celebrálta, akit ft. Vakon Zsolt püspöki titkár, valamint ministráns fiatalok egy csoportja is elkísért Temesvárra.
Bevezetőjében nm. és ft. Roos Márton megyés püspök üdvözölte az egybegyűlteket, és kiemelte: az idei esztendőben több jeles évfordulót is ünnepel Temesvár, valamint az egyházmegye, többek között a székesegyház alapkőletételének 280. jubileumát.
Szentbeszédében Excellenciás Böcskei László megyés püspök szentírási idézethez kapcsolódóan fejtette ki a templom, az egyház és a hívek közösségének fontosságát. – Templomot jöttünk ünnepelni. Az egyházmegye főtemplomát, amelynek a felépítését kétszáznyolcvan évvel ezelőtt kezdték el. A templom ünnepe alkalom a hálaadásra, a templom iránti ragaszkodásunk kifejezésére. Ilyenkor öröm és büszkeség tölti el mindazokat, akik átérzik e szent hely fontosságát, a hit gazdagságát és a remény szépségét. Ugyanakkor a felelősség és elköteleződés súlyát is átérzik, hiszen a templom drága örökség. A templom az a hely, ahol mindenki befogadásra talál, nincs kirekesztés, nincs megkülönböztetés, hiszen a ház Ura minden gyermekét egyformán szereti. Isten háza ugyanakkor nem csupán hideg falakból áll, hanem azokból az élő közösségekből, amelyeknek mi is a tagjai vagyunk. Mi is építőkövek vagyunk. Ezt fogalmazza meg találóan a Kövek zsoltára című költeményében Reményik Sándor: „Dobognak a beépített kövek. / Külön dobban meg minden kicsi kő, / És mégis, mégis egy ütemre vernek, / Egy óriási templom-dobbanással. / Isten, ha akarja, a köveket / Dobogtatja meg a szívek helyett.” Legyünk mi is templom-dobbanás a világban – zárta homíliáját a főcelebráns nagyváradi püspök.
A székesegyház alapkőletételének 280. évfordulója alkalmából a Temesvári Püspökség kiállítással is tiszteleg a templomépítő elődök emléke előtt, amelyet Excellenciás Roos Márton nyitott meg. – A kiállítás festmények, képek, okmányok és értékes tárgyak által mutatja be a székesegyház történetét az alapkőletételtől az építési munkálatokon át a felszentelésig. Szemünk előtt feltárul egy korszak, megismerhetjük azokat a tisztségviselőket és személyiségeket, akik a dóm felépítésében jelentős szerepet játszottak, illetve figyelemre méltó alkotásokkal gazdagították a székesegyház belső berendezését – fogalmazott a temesvári Főpásztor.
Az egyházi év folyamán, az elkövetkező hónapokban, több ünnep is alkalmat kínál arra, hogy a temesi, az aradi és a hegyvidéki főesperesség lelkipásztorai és a hívek közös zarándoklaton vegyenek részt.
Sipos Enikő
Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 11.
Továbbra is a közösség építésén fáradozik az EMKE
Újabb négy évre választották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnökévé Széman Pétert a szervezet április 9-i, szombati tisztújító közgyűlésén. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a küldöttek arról is döntöttek, hogy Muzsnay Árpád eddigi alelnök töltse be mostantól a főtanácsosi tisztséget, ugyanakkor az országos elnökség összetételéről is határoztak. Megszavazták az EMKE Ifjúsági Szervezetének létrehozását és az egyéni tagság visszaállítását, majd a közgyűlés folytatásaként átadták az erdélyi Oscarként is emlegetett kitüntetéseket. EMKE-díjban részesült többek között Bedő Ágnes karnagy, a Guttman Mihály Pedagóguskórus vezetője, Poráczky Rozália, a Lucian Blaga Egyetemi Könyvtár főigazgató-helyettese, Serfőző Levente, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, Bartalis Gabriella színművész és Sarány István újságíró.
Egyik legfontosabb feladatának tartja az 1885. április 12-én megalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, hogy alulról, fiatalok irányából érkező kezdeményezés nyomán létrehozza az EMKE Ifjúsági Szervezetét – jelentette be Széman Péter, az egyesület elnöke a szombati közgyűlésen, majd jelezte azt is, hogy a fiatalok mindjárt rendezvénnyel debütálnak: április 15-én immár másodjára szervezik meg a Könyvturi| élőKönyvtár elnevezésű eseményt. Az ifjúsági szervezet megalapítása mellett arra is rábólintottak a közgyűlés résztvevői, hogy lehetővé váljék egyéni tagok felvétele is az EMKE-be, ez irányú igényüket többen is jelezték az elmúlt időszakban.
További terveik között szerepel a közművelődés különböző területein tevékenykedő szakemberek képzése, közösen a Magyar Nemzeti Művelődési Intézettel és a Hagyományok Házával. Többek között az interetnikus környezetben dolgozó, működő civil szervezetek és közművelődési intézmények vezetői, az önkormányzatok, civil szervezetek és egyházak családvédelemmel és szociális kérdésekkel foglalkozó munkatársai, valamint az önkormányzatok kultúrával foglalkozó munkatársai is célcsoportjai a Magyar Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben szervezett képzéseknek, a Hagyományok Házával közösen pedig népművészeti módszertani műhelyeket tartanak (játék és tánc az iskolában, a néphagyomány alkalmazása az óvodában, citerakurzus stb.). Az EMKE további feladatai közé tartozik a Magyar Ház-hálózat építése, amelyet a novemberi IV. Magyar Házak Találkozóján szeretnének folytatni.
Szabadság (Kolozsvár)
Újabb négy évre választották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnökévé Széman Pétert a szervezet április 9-i, szombati tisztújító közgyűlésén. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a küldöttek arról is döntöttek, hogy Muzsnay Árpád eddigi alelnök töltse be mostantól a főtanácsosi tisztséget, ugyanakkor az országos elnökség összetételéről is határoztak. Megszavazták az EMKE Ifjúsági Szervezetének létrehozását és az egyéni tagság visszaállítását, majd a közgyűlés folytatásaként átadták az erdélyi Oscarként is emlegetett kitüntetéseket. EMKE-díjban részesült többek között Bedő Ágnes karnagy, a Guttman Mihály Pedagóguskórus vezetője, Poráczky Rozália, a Lucian Blaga Egyetemi Könyvtár főigazgató-helyettese, Serfőző Levente, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, Bartalis Gabriella színművész és Sarány István újságíró.
Egyik legfontosabb feladatának tartja az 1885. április 12-én megalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, hogy alulról, fiatalok irányából érkező kezdeményezés nyomán létrehozza az EMKE Ifjúsági Szervezetét – jelentette be Széman Péter, az egyesület elnöke a szombati közgyűlésen, majd jelezte azt is, hogy a fiatalok mindjárt rendezvénnyel debütálnak: április 15-én immár másodjára szervezik meg a Könyvturi| élőKönyvtár elnevezésű eseményt. Az ifjúsági szervezet megalapítása mellett arra is rábólintottak a közgyűlés résztvevői, hogy lehetővé váljék egyéni tagok felvétele is az EMKE-be, ez irányú igényüket többen is jelezték az elmúlt időszakban.
További terveik között szerepel a közművelődés különböző területein tevékenykedő szakemberek képzése, közösen a Magyar Nemzeti Művelődési Intézettel és a Hagyományok Házával. Többek között az interetnikus környezetben dolgozó, működő civil szervezetek és közművelődési intézmények vezetői, az önkormányzatok, civil szervezetek és egyházak családvédelemmel és szociális kérdésekkel foglalkozó munkatársai, valamint az önkormányzatok kultúrával foglalkozó munkatársai is célcsoportjai a Magyar Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben szervezett képzéseknek, a Hagyományok Házával közösen pedig népművészeti módszertani műhelyeket tartanak (játék és tánc az iskolában, a néphagyomány alkalmazása az óvodában, citerakurzus stb.). Az EMKE további feladatai közé tartozik a Magyar Ház-hálózat építése, amelyet a novemberi IV. Magyar Házak Találkozóján szeretnének folytatni.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. április 11.
Összefogna a riválissal a Bihar megyei RMDSZ
A rivális magyar pártok képviselőjének ajánlotta fel a megyei tanácsosjelölt-listáján szabadon hagyott nyolcadik helyet a RMDSZ Bihar megyei szervezetének küldöttgyűlése.
Pásztor Sándor, a szövetség megyei tanácselnök-jelöltje (képünkön) hangsúlyozta, idén nem pártalapon, hanem a korábbiaktól teljesen eltérő értékrend szerint állították össze a listát. Úgy érzi, most minden réteg képviselve van azáltal, hogy az egyházak, civil szervezetek, a szórványvidék vagy éppen az ifjúság is delegált jelöltet az „összmagyar, konszenzusos” névsorhoz.
A kilencedik helyen egyébként a roma kisebbséget Lakatos János képviseli, a nyolcadik helyről pedig az elkövetkező napokban fognak tárgyalni. A szövetségnek egyébként jelenleg hét tanácsosa van a megyei önkormányzatban. „Az RMDSZ-en kívüli magyar pártok eddig képtelenek voltak bejutni a megyei vagy a váradi tanácsba. Ezzel a magyarság egy helyet veszített” – indokolta döntésüket Pásztor.
Meglátása szerint ez problémát jelent, ezért is „húztak most vonalat”, és úgy vélik, hogy pár ezer szavazattal a nyolcadik hely is hozható a helyhatósági választásokkor. Pásztor így gyakorlatilag a sajtón keresztül invitálta megbeszélésére a magyar pártokat, hogy maximalizálni tudják a képviseletet. „Ha ez nem jön össze, akkor azt a helyet átugorjuk és a jelenlegi kilencedik helyezett lép egyet előre. De én az utolsó pillanatig tárgyalni akarok, és úgy gondolom, hogy van esély a megegyezésre" – tette hozzá Pásztor.
Az RMDSZ-szel évek óta vitázó Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyébként korábban bejelentette, saját listával készül az önkormányzati választásokra, Bihar megyei vezetőjük, a megyeitanácselnök-elnökjelölt Csomortányi István viszont nem zárkózik el a tárgyalástól. „Állunk elébe" – fogalmazta meg lapunknak, de rögtön kitért az aggályaira is, mégpedig arra, hogy felméréseik szerint ezúttal két jelöltet is be tudnának önállóan juttatni a megyei tanácsba.
„Az RMDSZ hátránnyal indul a korrupciós ügyei miatt" – mutatott rá. A néppárti vezető szerint nem a közös lista a megoldás, hanem az, hogy a képviselet maximalizálása érdekében kompromisszumot kössenek néhány „veszélyeztetett” településen, hogy akár az egyik fél jelöltjének visszalépésével, de biztosítsák a magyar sikert a választáskor.
Marosvásárhelyen egyébként már eldőlt: biztosan nem lesz közös magyar tanácsosjelölt-lista. Az RMDSZ helyi választmánya a hétvégén már rangsorolta jelöltjeit, a listavezető pozíciót Peti András jelenlegi alpolgármester foglalja el. Az EMNP – mint ismeretes – korábban két befutó helyet kért a szövetség képviselőivel folytatott tárgyalások alkalmával, az RMDSZ viszont egyet – a lista nyolcadik helyét – ajánlott fel, ezt azonban a párt képviselői nem fogadták el, s bejelentették, önállóan méretkeznek meg június 5-én.
Jakab István, a néppárt városi szervezetének elnöke szerint az RMDSZ-lista méltatlan a marosvásárhelyiekhez, s nem sok jót vetít elő a jövőre nézve. A közös magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán függetlenként indul, így ő nem kerülhet fel egyetlen párt jelöltlistájára sem.
Nem lesz közös tanácsosjelölt-lista Kolozsváron sem, legalábbis abban a formában, ahogyan az EMNP szerette volna. Az RMDSZ pénteken véglegesített listáját Horváth Anna alpolgármester vezeti, a második helyre a néppárt tagja, volt országos alelnöke, Gergely Balázs került a történelmi magyar egyházak javaslatára, a további három, befutónak számító pozíciót pedig Csoma Botond városi tanácsos, Rácz Levente vegyészmérnök, vállalkozó és Nisztor Dániel foglalja el. Az EMNP szerint Gergely Balázs listán való szereplése nem váltja ki az összefogást, ezért önállóan indulnak a választáson.
A szövetség megyei tanácsosjelölt-listáját Deák Ferenc, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke vezeti, a második helyet Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke kapta, harmadik helyen Balla Ferenc bonchidai tanácsos indul. A hatodik helyen Keizer Róbert, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei elnöke indul a két szervezet közötti együttműködés eredményeként.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
A rivális magyar pártok képviselőjének ajánlotta fel a megyei tanácsosjelölt-listáján szabadon hagyott nyolcadik helyet a RMDSZ Bihar megyei szervezetének küldöttgyűlése.
Pásztor Sándor, a szövetség megyei tanácselnök-jelöltje (képünkön) hangsúlyozta, idén nem pártalapon, hanem a korábbiaktól teljesen eltérő értékrend szerint állították össze a listát. Úgy érzi, most minden réteg képviselve van azáltal, hogy az egyházak, civil szervezetek, a szórványvidék vagy éppen az ifjúság is delegált jelöltet az „összmagyar, konszenzusos” névsorhoz.
A kilencedik helyen egyébként a roma kisebbséget Lakatos János képviseli, a nyolcadik helyről pedig az elkövetkező napokban fognak tárgyalni. A szövetségnek egyébként jelenleg hét tanácsosa van a megyei önkormányzatban. „Az RMDSZ-en kívüli magyar pártok eddig képtelenek voltak bejutni a megyei vagy a váradi tanácsba. Ezzel a magyarság egy helyet veszített” – indokolta döntésüket Pásztor.
Meglátása szerint ez problémát jelent, ezért is „húztak most vonalat”, és úgy vélik, hogy pár ezer szavazattal a nyolcadik hely is hozható a helyhatósági választásokkor. Pásztor így gyakorlatilag a sajtón keresztül invitálta megbeszélésére a magyar pártokat, hogy maximalizálni tudják a képviseletet. „Ha ez nem jön össze, akkor azt a helyet átugorjuk és a jelenlegi kilencedik helyezett lép egyet előre. De én az utolsó pillanatig tárgyalni akarok, és úgy gondolom, hogy van esély a megegyezésre" – tette hozzá Pásztor.
Az RMDSZ-szel évek óta vitázó Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyébként korábban bejelentette, saját listával készül az önkormányzati választásokra, Bihar megyei vezetőjük, a megyeitanácselnök-elnökjelölt Csomortányi István viszont nem zárkózik el a tárgyalástól. „Állunk elébe" – fogalmazta meg lapunknak, de rögtön kitért az aggályaira is, mégpedig arra, hogy felméréseik szerint ezúttal két jelöltet is be tudnának önállóan juttatni a megyei tanácsba.
„Az RMDSZ hátránnyal indul a korrupciós ügyei miatt" – mutatott rá. A néppárti vezető szerint nem a közös lista a megoldás, hanem az, hogy a képviselet maximalizálása érdekében kompromisszumot kössenek néhány „veszélyeztetett” településen, hogy akár az egyik fél jelöltjének visszalépésével, de biztosítsák a magyar sikert a választáskor.
Marosvásárhelyen egyébként már eldőlt: biztosan nem lesz közös magyar tanácsosjelölt-lista. Az RMDSZ helyi választmánya a hétvégén már rangsorolta jelöltjeit, a listavezető pozíciót Peti András jelenlegi alpolgármester foglalja el. Az EMNP – mint ismeretes – korábban két befutó helyet kért a szövetség képviselőivel folytatott tárgyalások alkalmával, az RMDSZ viszont egyet – a lista nyolcadik helyét – ajánlott fel, ezt azonban a párt képviselői nem fogadták el, s bejelentették, önállóan méretkeznek meg június 5-én.
Jakab István, a néppárt városi szervezetének elnöke szerint az RMDSZ-lista méltatlan a marosvásárhelyiekhez, s nem sok jót vetít elő a jövőre nézve. A közös magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán függetlenként indul, így ő nem kerülhet fel egyetlen párt jelöltlistájára sem.
Nem lesz közös tanácsosjelölt-lista Kolozsváron sem, legalábbis abban a formában, ahogyan az EMNP szerette volna. Az RMDSZ pénteken véglegesített listáját Horváth Anna alpolgármester vezeti, a második helyre a néppárt tagja, volt országos alelnöke, Gergely Balázs került a történelmi magyar egyházak javaslatára, a további három, befutónak számító pozíciót pedig Csoma Botond városi tanácsos, Rácz Levente vegyészmérnök, vállalkozó és Nisztor Dániel foglalja el. Az EMNP szerint Gergely Balázs listán való szereplése nem váltja ki az összefogást, ezért önállóan indulnak a választáson.
A szövetség megyei tanácsosjelölt-listáját Deák Ferenc, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke vezeti, a második helyet Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke kapta, harmadik helyen Balla Ferenc bonchidai tanácsos indul. A hatodik helyen Keizer Róbert, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei elnöke indul a két szervezet közötti együttműködés eredményeként.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 11.
Újabb érvágás az EMNP-nek, Jakab István kilépett a pártból
Portik Vilmos után az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) újabb marosvásárhelyi politikusa, Jakab István jelentette be az alakulatban betöltött tisztségéről való lemondását. Jakab egyúttal a pártból is kilépett.
Az alakulat Maros megyei alelnöki tisztségét betöltő Portik Vilmoshoz hasonlóan az EMNP marosvásárhelyi szervezetének elnöke is Facebook-oldalán jelentette be döntését. Hétfői bejegyzésében Jakab István közölte: nem tud politikai utasítások, elvárások játékszere lenni.
„Csakis hitem szerint cselekszem, és már nem hiszek az Erdélyi Magyar Néppártban. Éppen ezért lemondok minden politikai tisztségemről és a párttagságomról. Maradok a közösség szolgálatában, képességeim és civil lehetőségeim szerint" – jelentette ki a fiatal néppárti politikus.
Jakab közölte azt is, meggyőződése szerint Marosvásárhelyen a magyar–magyar ellenségkép nem lehet jövő, mint ahogyan a politikai játszmák sem segítik a közösség megmaradását. „Hiszem, hogy városunk magyar közösségében hatalmas potenciál rejlik és képes ezt kihasználni, jövőt teremteni magunk és gyerekeink számára" – állapította meg a néppártból távozó politikus.
Portik Vilmos vasárnap este hozta nyilvánosságra, hogy lemond az EMNP-ben betöltött tisztségéről és helyi képviselőjelöltként sem indul a júniusi önkormányzati választásokon. Az EMNP Maros megyei szervezetének alelnöke csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a magyarság Marosvásárhelyen képtelen összefogni.
„Ezt politikai munkám kudarcának is tekintem, és ezért is döntöttem úgy, hogy ha szülővárosomban nem jön létre az összefogást hitelesen megjelenítő közös tanácsosjelölti lista, akkor az idei választásokon tanácsosjelöltként sem veszek részt" – közölte a politikus, aki az EMNP színeiben indult a marosvásárhelyi magyarság közös polgármesterjelöltjét kijelölő tavaly októberi előválasztáson, amelyen a szavazatok 28,9 százalékát szerezte meg.
Krónika (Kolozsvár)
Portik Vilmos után az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) újabb marosvásárhelyi politikusa, Jakab István jelentette be az alakulatban betöltött tisztségéről való lemondását. Jakab egyúttal a pártból is kilépett.
Az alakulat Maros megyei alelnöki tisztségét betöltő Portik Vilmoshoz hasonlóan az EMNP marosvásárhelyi szervezetének elnöke is Facebook-oldalán jelentette be döntését. Hétfői bejegyzésében Jakab István közölte: nem tud politikai utasítások, elvárások játékszere lenni.
„Csakis hitem szerint cselekszem, és már nem hiszek az Erdélyi Magyar Néppártban. Éppen ezért lemondok minden politikai tisztségemről és a párttagságomról. Maradok a közösség szolgálatában, képességeim és civil lehetőségeim szerint" – jelentette ki a fiatal néppárti politikus.
Jakab közölte azt is, meggyőződése szerint Marosvásárhelyen a magyar–magyar ellenségkép nem lehet jövő, mint ahogyan a politikai játszmák sem segítik a közösség megmaradását. „Hiszem, hogy városunk magyar közösségében hatalmas potenciál rejlik és képes ezt kihasználni, jövőt teremteni magunk és gyerekeink számára" – állapította meg a néppártból távozó politikus.
Portik Vilmos vasárnap este hozta nyilvánosságra, hogy lemond az EMNP-ben betöltött tisztségéről és helyi képviselőjelöltként sem indul a júniusi önkormányzati választásokon. Az EMNP Maros megyei szervezetének alelnöke csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a magyarság Marosvásárhelyen képtelen összefogni.
„Ezt politikai munkám kudarcának is tekintem, és ezért is döntöttem úgy, hogy ha szülővárosomban nem jön létre az összefogást hitelesen megjelenítő közös tanácsosjelölti lista, akkor az idei választásokon tanácsosjelöltként sem veszek részt" – közölte a politikus, aki az EMNP színeiben indult a marosvásárhelyi magyarság közös polgármesterjelöltjét kijelölő tavaly októberi előválasztáson, amelyen a szavazatok 28,9 százalékát szerezte meg.
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 11.
Költészet a templomban
In memoriam Kőrösi Csoma Sándor
Számos művész és együttes lépett fel színházakban és könyvtárakban a Magyar Költészet Napja alkalmából. Ebben a „társaságban” rendhagyónak számított Tánczos András és Buzogány-Csoma István „amatőr” műsora a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban.
Ők ketten Kőrösi Csoma Sándor csodálatában „találtak egymásra”. A mérnökit, majd matematika-informatika tanárit végzett Tánczos Andrást még néhai Berde Zoltán tanár úr szoktatta rá a szép versre. Ebből az alkalomból Áprily Lajos látomásos versével, A zarándokkal és Magyari Lajos Csoma Sándor naplója című nagy poémájával állt a közönség elé.
– A vers az egyetlen, ami megérinti a lelket – magyarázta a „pályatévesztést” a mérnök-informatikus.
– Én ügyelnék ezzel az „amatőr” jelzővel, mert ha nem is mondom azt, hogy A vén cigányt Tánczos András mondja a legjobban, de azt ki merem jelenteni, hogy kevesen vannak olyanok, akik szebben mondják, mint ő Vörösmarty e halhatatlan költeményét, és ma is gyönyörű produkciót nyújtottak – „igazított helyre” dr. Péter Sándor, nyugalmazott magyartanár.
Az előadás sikeréhez hozzájárultak Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész betétdalai is.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
In memoriam Kőrösi Csoma Sándor
Számos művész és együttes lépett fel színházakban és könyvtárakban a Magyar Költészet Napja alkalmából. Ebben a „társaságban” rendhagyónak számított Tánczos András és Buzogány-Csoma István „amatőr” műsora a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban.
Ők ketten Kőrösi Csoma Sándor csodálatában „találtak egymásra”. A mérnökit, majd matematika-informatika tanárit végzett Tánczos Andrást még néhai Berde Zoltán tanár úr szoktatta rá a szép versre. Ebből az alkalomból Áprily Lajos látomásos versével, A zarándokkal és Magyari Lajos Csoma Sándor naplója című nagy poémájával állt a közönség elé.
– A vers az egyetlen, ami megérinti a lelket – magyarázta a „pályatévesztést” a mérnök-informatikus.
– Én ügyelnék ezzel az „amatőr” jelzővel, mert ha nem is mondom azt, hogy A vén cigányt Tánczos András mondja a legjobban, de azt ki merem jelenteni, hogy kevesen vannak olyanok, akik szebben mondják, mint ő Vörösmarty e halhatatlan költeményét, és ma is gyönyörű produkciót nyújtottak – „igazított helyre” dr. Péter Sándor, nyugalmazott magyartanár.
Az előadás sikeréhez hozzájárultak Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész betétdalai is.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)