Megújuló közösségi élet Madarasifeketén
A madarasifeketei református közösség egyre többet hallat magáról. Károly Károly tiszteletes úr jóvoltából érkeznek abeszámolók a gyülekezeti életről, nőszövetségi találkozókról, szórványtáborokról. Most úgy döntöttünk, mi látogatunk el a kis mezőségi szórványtelepülésre, ahol 116 református él, és ahol vasárnaponként 35-40- en járnak templomba, a 20vallásórás gyerek közül 12 járnak rendszeresen órákra.
116 lelkes, összetartó közösség
Károly Károly (fotó) 2007-ben került a feketei gyülekezetbe, e csodálatosan szép tanyavilágban élő református családokkal együtt közösen a hitben, nemzetben, szeretetben való megmaradást vállalták fel. – Nagyon barátságos, kedves emberek a gyülekezet tagjai, akik őszintén ragaszkodnak az egyházhoz, a közösségükhöz. Hűséges templomba járók, segítőkészek, kiveszik a részüket az önkéntes munkából. Nincs olyan alkalom, hogy valaki meg ne hívjon bennünket. A külföldön dolgozók is járnak haza, ünnepekkor találkozunk, szeretetvendégséget szervezünk. Hála Istennek léteznek a modern kommunikációs eszközök, Facebookon megszólítom őket, s így sokkal többen jönnek el a közösségi alkalmakra. Az asszonyok finom süteményeket készítenek, a férfiak az italról gondoskodnak, s közösen a jó hangulatról. A gondnok, Borbély Márton minden egyházi vonatkozású munkából, szervezésből kiveszi a részét – mondja a tiszteletes útban a település felé, ahová egy borús téli napon sáros úton érkezünk.
Korszerűsítik a templomot, új köntöst kap a harangláb
A templom egy szépen bekerített, nagy telken található, vadgesztenyefák övezik. Az épületen még most is – talán a nosztalgia kedvéért – az általános iskola felirat olvasható.
Valamikor 900 lelkes gyülekezet élt itt, a hatvanas években annyi gyerek volt, hogy 1967–1977 között I–VIII. osztályos iskolát kellett működtetni. A csökkenő gyermeklétszám miatt 1980 után összevonták az osztályokat. 1990 után az egyház visszakapta az iskola épületét, ami hajdanán felekezeti iskolaként működött. Miután megszűnt az elemi iskola és az óvoda is, 1994-től templomként is ezt az ingatlant használják, hiszen a régi öregvölgyi templomot, akárcsak Kisfekete templomát, lebontották. Az előbbi tégláit a mezőmadarasi templomba építették be.
– Az épületet teljesen felújítjuk, leverjük a régi vakolatot, padlót, ajtót, ablakot, csatornát cserélünk, mind a fronton levő nagyobbik helyiségben, a templomban, mind a kisebbikben, az egyházi irodában. A hátsó részben levő lelkészi lakást is felújítjuk. Mindehhez pályázatok révén anyagi támogatást kaptunk, 1,5 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától és 35 ezer lejt a Művelődési és Kultuszminisztériumtól. Az épület felújítási munkálatainak befejezését május 31-ére tervezik.
Az ingatlan mellett található 13 méter magas, 1901-ben épült harangláb teljes felújítás alatt áll. Tavaly augusztus 20-án belecsapott a villám, akkor derült ki, hogy a torony kupolájának szerkezete elkorhadt, ki kell cserélni. Ezért a kupolát le kellett szedni, a torony új, Székelyvarságon készített zsindelyborítást kapott, ami 15 ezer lejbe került. Tavasszal felszerelik a villámhárítót is. A harangláb felújításának összértéke 10 ezer euró körüli – számolt be Károly Károly tiszteletes úr.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Tabéry Géza novellapályázat fiataloknak
A Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke, valamint a Várad irodalmi és művészeti folyóirat újra meghirdeti a sikeres Tabéry Géza novellapályázatot, ezúttal „Történet, töredék, ének” címmel. A pályázati kiírásra pályakezdő és gyakorló szerzők egyaránt jelentkezhetnek. Alsó korhatár nincs, a felső korhatár 26 év! Nevezési díj nincs. A pályázat tematikus: a megszülető írásnak a címben jelzett három tematika valamelyikéhez kell kapcsolódnia!
A pályázat célja, hogy értékelési, elbírálási és megjelenési lehetőséget biztosítson mindazoknak, akik szakmai megítélés alapján szeretnék alkotásaikat hagyományos úton és elektronikus irodalmi periodikában is megjelentetni. A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli, a beérkezett pályázatokat a szerkesztőség és a tanszék által felkért irodalmár szakértők bírálják el. A zsűri döntése alapján a minősítést elérő szerzők elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pedig pályadíjat és könyvcsomagot kap, az alábbiak szerint:
A győztes pályamű 20 ezer Ft/, illetve ennek megfelelő RON + könyvcsomag;
a második helyezett 12 ezer Ft/, illetve ennek megfelelő RON + könyvcsomag;
a harmadik helyezett 7 ezer Ft/, illetve ennek megfelelő RON + könyvcsomag.
A legjobb novellákat a Várad irodalmi és művészeti folyóirat májusi száma publikálja. Beküldési határidő: 2016. március 18. (péntek) 24.00 óra.
További információk ahttp://www.varad.ro/node/1565, illetve a http://magyartanszek.partium.ro/huoldalon. Nyugati Jelen (Arad)

Képek és háttérképek
avagy, reminiszcenciák Erdély képzőművészetének budavári seregszemléjén
Jó pár esztendővel ezelőtt esett meg, hogy – a müncheni Alte és Neue Pinakothek remekművektől pompázó termei után áhítozva – az akkor már évtizedek óta a bajor fővárosban élő, Kolozsvárról még a nyolcvanas évek elején eltávozott régi barátommal, Tóth Lászlóval – a helyi Képzőművészeti Főiskola monumentális festészet szakának egykori docensével – arról folytattunk eszmecserét: szűkösre szabott időnkből hány órát kellene fordítanunk a két világhírű múzeum megtekintésére.
A vitának komoly tétje volt – annál is inkább, mivel tőlük alig szökkenésnyire még a Pinakothek der Moderne gazdag gyűjteménye is reánk várt. Okoskodó érvek ezúttal nemigen állhattak meg lábukon, hiszen az effajta kincseket őrző szentélyekben az Idővel is dacoló művek varázsereje a tér minden egyes pontján láthatatlan sugárral hálózza be, szövi át a termeket – mestertől, kortól, tárgykörtől, stílusirányzattól, technikától függetlenül, bárhova is lépünk, bármerre tekintünk. Ám míg jómagam az erdélyi diktatúra esztendeinek rozsdamarta kalitka-világából kiröppenve – ami Lacinak is otthona volt egykoron –, inkább az emlékezetes történelmi idők bűvkörének csábítását éreztem erősebb vonzerejűnek, ezért aztán Dürer, Altdorfer, Cranach, valamint a flamand és itáliai nagymesterek kisugárzásával kívántam volna inkább szembesülni, addig kiváló festő, grafikus, díszlettervező barátom inkább a moderneket választotta. Ez nem volt számomra meglepetés, hiszen jól ismertem őt.
Meg is győződhettem efelől, midőn Goya, Géricault, Manet, Degas, Toulouse-Lautrec és Cézanne művei előtt elhaladva – már a moderneket bemutató épületben, Georg Baselitz következetesen fejjel lefelé felaggatott, méretes vásznakra felvitt alakjainak megtekintése után –, szinte sóbálványként időzött el Francis Bacon biomorf lényeinek dekódolhatatlan látványvilága előtt. Ez a hármas felépítésű, freudi álomlenyomat-szekvencia hallucinogén ihletettségével, bomlásban erjedő vonal-univerzumával Tóth művészi életpályájának utolsó korszakát nemcsak tagadhatatlanul megérintette, de egyfajta személyes karizmájú keretbe is foglalta. Ott állva a Keresztre feszítés (1965) című triptichon előtt, csak hosszú percek múlva szólalt meg. Közben azt fejtegette, mit jelenthet egy művész számára a kép kizárólagos szemlélésén túl az azt megalkotó személy valóságos énjével is szembesülni, a némaságában is beszédes kép megteremtőjének élő pillanatait érzékelni, hangját hallani, gesztusait, netán alkotó mozdulatait sebesen pergő filmkockák formájában lényünk erre predesztinált archiváló kamráiban megőrizni, majd bármikor, ha a helyzet úgy kívánja, akár fel is eleveníteni. A jelentől térben és időben folyamatosan eltávolodva mindez különös hangsúlyt kap a sajátos életkép-szekvenciák tükrében, miután egy mű jellege és az azt világra hozó személy egyénisége, jelleme között többnyire ok-okozati összefüggés is kimutatható. Nemrég ötlött elém ez a múltból felderengő epizód – éppen akkor, amikor az erdélyi művészet mindeddig példátlan Sors és jelkép / Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 című seregszemléjét jártam be Buda tetején, a Magyar Nemzeti Galéria termeiben. Nem kevés szó esett e rendhagyó tárlatról már ez idáig is, és minden valószínűség szerint a jövendő hangjai/visszhangjai tartogatnak még egy és más közérdekű gondolatot, esetleg megszívlelendő tanulságot az eseményről mindannyiunk számára. A gazdag anyag magával ragadó összképe minden kétséget kizáró bizonyítékként szolgált arra, hogy a szóban forgó hét évtized műteremtése mind minőségében, mind pedig sokrétűségében és üzenet-értékében is példásan gazdagította nemzeti kultúránk Pantheonját – még a sorsfordulók legridegebb időszakaiban is. Az igencsak szerteágazó pályaíveket rendszerbe foglaló kiállítási anyag bemutatása Szücs Györgynek, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettesének hozzáértő kurátori munkája nyomán valósulhatott meg.  A kiállított több száz mű között vándorolva, amikor Tóth László festményei előtt elidőztem, megilletődöttséggel elevenítettem fel lelki kivetítőm vásznára az ellibbent müncheni pillanatokat, mivel ma már csupán az emlékezés folyamatosan halkuló képei-hangjai adhatják vissza számomra lényének mindenkor nyugalmat árasztó, sugárzóan intellektuális voltát.  Így keríthetett hatalmába a helyszínen akkor és ott egy olyasfajta „kettős látás”, amely egyidejűleg tette lehetővé művek élvezetét, és idézte fel – háttérképekként – az azokat megálmodó és megteremtő, esztendőkön át közös sorscsapásokon együtt haladó művésztársak személyiségét is. Maholnap lassan már három évtizede, hogy egykori kolozsvári létem emlékszelvényei pusztán a mementó szintjén tünedeznek elő. E tárlaton pedig különösen beszédessé vált a múlt, moccanni látszott az Idő, ahogy a művek keretéből azok primér látványán túl a rejtett perspektíva érzéki csalódása újra közel hozta azokat, akikkel valaha közösen pörögtek művésznapjaink.
Jelezni szeretném: nincs szándékomban mélyebb műelemzésekbe bocsátkozni, jobbára csak terem-sétáim közepette elővillanó kaleidoszkóp-képeimből idéznék fel egyet s mást; köztük olyasféléket, amelyek a szemlére kiállított tárgyaknak a látogatók által kevéssé ismert mozzanataiként tarthatók számon.
S ha már a festő, grafikus, díszlettervező Tóth László neve amúgy is szóba került, egy pillanat erejéig megállnék felesége, T. Szűcs Ilona csendéletei előtt. Ezek a metafizikus ihletésű, olykor Chirico formai szűkmarkúságával párhuzamba hozható, már-már depresszíven és lunatikusan sivár, a monokróm színskála spektrumába elhajló kompozíciók rendszerint alig egy-két szimbolikus értelemmel felruházott elemet láttatnak csupán. Hűvös, szomorú kép mindahány. Elgondolkodtatók. Ám ennek szöges ellentéteként Ica valójában nap mint nap a sugárzó jókedv körülrajongott hírnöke volt, a humor és játékosság mindenre kapható cinkosa. Amikor László elhatározta, hogy a diktatúra agóniájának elviselhetetlensége miatt egy közös kiállítás lehetőségével Németország irányában végleg elhagyják az országot, Ica határozottan ellenezte férje radikális szándékát. Ő ugyanis jól érezte magát a Szamos-parti Donát út műtermeinek bohém világában; intenzív társasági életet élt. Ebből László is ki-kivette részét, ám a férj szellemi elmélyülésre hajló habitusa a magány nyugalmát sokszor előnyben részesítette a felesége által kedvelt életformával szemben. László e kiállításon megjelenő méretes képei igazolták is mindezt, ahogy az analitikus szerkezet formarendszereit merevítette ki a vásznakon (Kompozíció alakokkal; Az Utunk szerkesztőségében, Ica kaktusszal, A fizikus és felesége).
Ám akkor, a Tóth család sorsának alakulásában nem akármilyen szerep hárult a Makfalván született festő-grafikus Kusztos Endrére, aki a Nagy István-i hagyományok nyomán a szénrajztechnika bravúros művészi leleménnyel megáldott mesterévé lett. Kusztos Miklóssy Gábor tanítványa volt, miként Tóth László is. Rajzai az erdők és rekettyések, vízparti hínárosok érrendszeri képének „párlatai”; az erdélyi flóra szívverésének érzékeny lélekkel megörökített hiteles kardiogramjai (Fekete csend a fák között, Székely gótika, Fenyők a sziklán). Szerénységtől áthatott galamblelkű lénye egyéni életművet volt képes megteremteni lüktetően karizmatikus fekete vonalak szövevényéből.
De voltaképpen mi köze volt Kusztosnak Tóthék sorsához? Minthogy Ica minden győzködése ellenére képtelen volt férjét szépszerével lebeszélni a végleges eltávozásról, egyfajta „művészcselhez” folyamodott: alkalomadtán szándékosan „elszólta” magát Kusztos Bandi előtt, hogy a tervezett kiállítás apropójával végleg nyugaton akarnak maradni; azt remélve, hogy Kusztos valahol csak kifecsegi a titkot, így a „bűnös” szándék az illetékes elvtársak tudomására jut, s ennek következtében bizonyosan meghiúsul majd a kiutazás is. Bár lassan baktatott az idő, ám egy szép napon a két útlevél váratlanul megérkezett – Laci örömére, Ica bánatára. Mivelhogy Kusztos Bandi – mi sem természetesebb – hallgatott. Így aztán mégiscsak el kellett jönnie a sátorbontás pillanatának. Laci évek múlva, már Németországban – némi önváddal hangjában – megvallotta nekem, hogy Ica soha, egyetlen pillanatig sem érezte otthon magát új hazájában.
Tóth László munkamódszeréről kiegészítésként még csak annyit: képei rendszerint már a fejében végleges formát öltöttek. Erős szellemi motivációtól vezérelve belső énjében előbb minden részletet nagy pontossággal kiérlelt, majd csak azt követőn kezdett a kivitelezéshez. Látványvilágának megformálásakor észrevehetően nem kis szerep jutott díszlettervezői szemléletének és tapasztalatainak is. Köztiszteletnek örvendő professzora, a képzőművészeti főiskola vezető tanára, Miklóssy Gábor, akinek markáns vonalakkal szerkesztett képei ugyancsak jelen voltak a királyi várban látható anyagban (Háton fekvő akt virággal, Öregek), egykor a következőképpen nyilatkozott erről diákjai előtt: „Fiaim, ne feledjék, hogy nem a festés az, ami a legnagyobb lelki megterhelést jelenti egy művész számára, hanem sokkal inkább az a »folyamat«, melynek során a művész »ráhangolódik«, más szóval »felkészül« az alkotás soron következő műveletére”.
Utolsó korszakában Tóthnak is kedvelt témája volt a gyökérzet megjelenítése (teljességgel eltérő megközelítésben, mint Kusztosnál), a „makro” rajzolatok látványának „mikro” pontosságú leképzése; a realizmus és az absztrakció egyetlen felületen történő összebékítésének izgalmas kísérlete. Gyakorta dolgozott tűhegyes grafitceruzával. Akár még méretes felületein is.
Árkossy István
(Megjelent a Magyar Napló januári számában, köszönjük a szerzőnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta.) Szabadság (Kolozsvár)

Vizsgálódtak, majd megállapították: minden rendben
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnál (EMNT) vizsgálódott az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) – tudtuk meg az egyesület szerdai csíkszeredai sajtótájékoztatóján.
A sajtóeseményen először a Maros Megyei Törvényszék minapi döntéséről volt szó. „Reméljük, hogy ezzel a székely lobogókat érintő feljelentések és zaklatások sora abbahagy, vagy mondhatnám azt is, hogy megszűnik” – fogalmazott Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke
Az ügyvezető elnök részletesen beszámolt arról is, hogy az elmúlt időszakban az ANAF adócsalás elleni osztálya az EMNT egyesületét vizsgálta. Arra voltak kíváncsiak, hogy az egyesület tevékenysége mennyire van összhangban az alapszabályzatában megfogalmazott célokkal. „Akkor elvitték az összes támogatási szerződésünket, amelyet a magyar nemzetpolitikai államtitkársággal kötöttünk az elmúlt öt évben. Ezek a dokumentumok kivétel nélkül magyar nyelven készültek. Az ANAF munkatársai jelezték, hogy kérik a dokumentumok román fordítását is” – mondta Sándor Krisztina, aki szerint az lenne a természetes, hogy ha a román hatóságok ellenőrizni akarnak ilyen típusú iratokat, akkor a saját költségükön készítsenek fordításokat, és ne az adott egyesületet, alapítványt vagy intézményt terheljék ezzel. „Azóta már lezárult a folyamat, és megállapították, hogy minden rendben volt” – tette hozzá.
A honosítási folyamat jelenlegi helyzetére áttérve Tiboldi László ügyvezető alelnök elmondta: jelenleg országos szinten 31 demokráciaközpontban – a magyar konzulátusokkal együttműködve – végzik ezt a munkát, valamint az ehhez kapcsolódó egyéb feladatokat. „Eddig világszerte 785 000 kérelmet adtak le a magyar állampolgárság könnyített eljárásban történő megszerzéséhez, s ennek több mint fele Erdélyből származik. Az innen beérkező kérelmek mintegy 70 százalékát az elmúlt öt évben a demokráciaközpontok munkatársai állították össze” – mondta Tiboldi.
Molnár Rajmond. Székelyhon.ro

Kértük a teljes ügyiratot, nem adták
Miután befejeződött a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indult bírósági eljárás előzetes szakasza és kezdődhet a per elsőfokú tárgyalása, szerkesztőségünk a Hargita Megyei Törvényszéktől kérte, tegyék lehetővé az ügyirat tanulmányozását.
Elsősorban a Csíkszereda volt polgármestere és tisztségének gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármestere ügyében készült, a korábban ismertetett, kivonatolt változattól eltérő teljes vádiratot, a tanúk nyilatkozatait, illetve a tavalyi házkutatások napján az országos sajtóba kiszivárgott feljelentéseket szerettük volna megismerni.
A törvényszék hivatalos átiratban közölte, a dosszié anyagainak megtekintésére mindaddig nincs lehetőség, amíg nem döntenek arról, hogy a per tárgyalása nyitott vagy zárt lesz. Egyedül a kivonatolt, 17 oldalas vádiratról készült másolatot bocsátották rendelkezésünkre. Mint ismert, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a per áthelyezését kérelmezte a Marosvásárhelyi Ítélőtáblától, erről később döntenek.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Ahol lehet, ott sem kell a magyar anyanyelv (?)
Nem használják a magyart a lakosokkal való hivatali és hivatalos kapcsolattartásban Bihar megye magyar vezetésű településein sem – jelezte az EMNP, és CD-t postázott kedden.
Továbbra sem hajlandó összefogásra az RMDSZ, az idei önkormányzati választások kapcsán sem, holott a magyar választók nagy része már passzív, egy másik részük pedig inkább már román pártokra voksol – mondta kedden Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke. A politikus tagja volt annak az országos EMNP-s tárgyalóküldöttségnek, amelyik az RMDSZ országos vezetőivel egyeztetett a június 6-án esedékes önkormányzati választásokról, és ilyen minőségében összegzett kedden, Nagyváradon, sajtótájékoztatón. A megbeszélések pár napja voltak Kolozsváron, és azzal zárultak, hogy nem lesz együttműködés a két párt között. Zatykó Gyula szerint „Az RMDSZ nem fogadta el egyik lehetőséget sem, pedig hármat is javasoltunk. Azt, hogy jegyeztessünk be egy közös választási pártot, vagy legyenek koalíciós jelöltlistáink, vagy településenként léptessük vissza azon jelöltjeinket, akik esetében ez a másik előnyét szolgája. Az RMDSZ ehelyett továbbra is a megsemmisítésünkre törekszik. A nemzetpolitikájuk nem erős alapokon nyugszik, hanem a románokkal való alkalomszerű megegyezéseken, ami ingatag. És az is nagy tévedés, hogy a magyarok nagyobb része őket támogatná, hiszen a magyarok legnagyobb része már nem szavaz, és ez a szegmens egyre nagyobb. Egy koalíciós fellépés ezen segíthetett volna. És a mozgósítás mindkét részről továbbra is nagyon fontos.” Hozzátette: a legutóbbi választásokkor az EMNP felméréséből kiderült, hogy például a váradi magyarok egy része immár Ilie Bolojant és pártját támogatta. „Az RMDSZ akkor sem fog össze, ha gyengülni fog a magyar képviselet. Pedig több helyen már RMDSZ-esek is keresik velünk a megegyezést, Biharban és például Szatmár megyében is, de a vezetőik nem engedik ezt, ami esetleg még közöttük is párton belüli repedéseket fog okozni. A Bihar megyei RMDSZ vezetésében is vannak megegyezésre képtelen emberek” – fejtette ki, hozzátéve, hogy a mostani önkormányzati választás várhatóan egyfordulós lesz, és közös fellépéssel emiatt is többet lehetett volna elérni, külön pedig kockázatosabb.
Készülnek
Ilyen körülmények között az EMNP is indít minden magyarok lakta régióban és településen polgármester- és tanácsosjelölteket. Így lesz ez a Partiumban, és szűkebben Bihar megyében is – áprilisig nyilvánosságra is hozzák, hol kiket indítanak, hamarabb pedig azért nem, mert elmondásuk szerint „a kisebb településeken amint kiderül, kiket jelölünk, azokat megpróbálják ellehetetleníteni az ellenérdekeltek”. Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke elmondta: Biharban 50 olyan település van, ahol olyan arányban élnek magyarok, hogy legalább bejuttathatnak valakit a helyi tanácsba. Ezen 50 település szinte mindegyikének esetében is lesz EMNP-s jelölt. „Helyi tárgyalások most is zajlanak az esetleges együttműködésről az RMDSZ-szel, például legutóbb Tenkén, de ott is az vált világossá, hogy az RMDSZ-esek a központi vezetésükön kívül a Bihar megyeitől is olyan utasítást kaptak, hogy ne működjenek együtt” – mondta.
3 X 2
Csomortányi István a magyar anyanyelvhasználatot illető ügyekről is szólt. Három olyan eset is van, ahol kétszer is, tehát az első elutasítást követően újra kérvényezték a váradi önkormányzatnál, hogy a magyar nyelvet is használják, és mindegyikre elutasító választ kaptak. A Sebes-Körös folyót jelző táblák esetében a vízügyi igazgatósághoz passzolta az egészet a városvezetés, az Olaszi parkból Mihály vajda parkra átkeresztelt park visszanevezésére nem hajlandó, ahogyan a váradi vásárcsarnokok és piacok esetében sem hajlandó magyar nyelven is feltüntetni azok neveit. De nem csak a román ellenkezéssel van gond, és nem csak Váradon. Csomortányi István ugyanis jelezte: további probléma, hogy Bihar megyében egyáltalán sehol nem használják a magyar nyelvet a lakosokkal való hivatali és hivatalos kapcsolattartásban, még Bihar megye azon településein sem, ahol a lakosság többsége is magyar, és a vezetőik, polgármestereik is magyarok. Pedig erre törvényileg kifejezetten van is lehetőség, pár ritka esettől eltekintve mégsem kapnak magyarul választ a hivataloktól a magyar polgárok az ügyeikre, a magyar vezetőktől sem. „A megyénkben 32 olyan település van, ahol a magyarság aránya eléri, illetve meghaladja a törvényi referenciaértéknek számító 20%-ot, ebből 24 települést kifejezetten magyarok vezetnek – mindennek ellenére egyetlenegy helyen sincs ez rendezve, sőt, még csak magyar nyelvű formanyomtatványok sem állnak rendelkezésére sehol a lakosoknak” – összegezte. Ezért az EMNP az összes hivatalos ügyintézéshez szükséges összes formanyomtatványt elkészítette magyar nyelven, kiírta ezeket CD-re, és tegnap kipostázta az összes érintett település vezetőjének. A sajtótájékoztatón meg is mutatták a postázásra váró küldeményeket. Mint Csomortányi István hozzátette, immár van tehát megoldás is, csak élni kell vele, ezt persze az összes magyar település vezetői eddig is megtehették volna, de „ehelyett a magyar önkormányzati vezetők a magyarokkal való kapcsolattartásban sem használják a magyar nyelvet hivatalosan – de közben a kampányban megint felfedezik maguknak az anyanyelvhasználat kérdését, mit témát…”
Példa
Arra, hogy a magyar településeken a magyar vezetők a magyarokkal való hivatalos kapcsolattartásban miként mellőzik a magyar nyelvet, Csomortányi István a következő példát hozta fel az EMNP keddi tájékoztatóján, a vonatkozó iratokat is bemutatva: „A borsi önkormányzattal négy éve levelezünk, hivatalos ügyekről. Mindig csakis románul válaszolnak. Sőt, immár román jogi szakértőt is alkalmaztak, hogy megmagyarázza nekünk, románul, miért nem érvényesíthetőek szerintük a magyar nyelvi jogok, és immár e román szakértő pecsétjével ellátott hivatalos leveleket kapunk, román nyelven, a közben 95%-ban magyarok lakta és magyar vezető által irányított Borsról.”
Szeghalmi Örs. erdon.ro

Egyed Ákos párhuzamos történelmekről és a székelység megmaradásának esélyeiről
Erdély és a Kárpát-medence egyik legismertebb történésze, a Kolozsváron élő Egyed Ákos kapta idén az életműdíjat az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak ünnepélyes átadásán. A 86 éves történész 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, fő kutatási területei: a székelység története, az 1848-as forradalom és szabadságharc erdélyi vonatkozásai, Erdély 1867-től 1914-ig terjedő története. Jelenleg az új, háromkötetes Székely történelem című munkán dolgozik társszerzőként és a szerkesztőbizottság elnökeként. Egyed Ákost a múlt tanulságairól, a székelység megmaradásának esélyeiről, román és magyar történelmi mítoszokról és a párhuzamos történelmek közelítésének lehetőségéről kérdeztük.
- Azt mondta egy előadásában: azért kell tanulmányozni a történelmet, mert abból tanulságokat lehet levonni a jövőre nézve. Ön sokat tanulmányozta a székelység történetét: érvényes ez rájuk, a székely közösség jövőjére is?
- Az igazság az, hogy nem egyes történelmi eseményekből, hanem tágabb értelemben vett korszakból, intézmények fennállásából lehet tanulságokat levonni. A történésznek mindig szét kell tudnia választani a jelentős eseményeket a jelentéktelenektől, csak az a bökkenő, hogy néha megváltozik a nézőpont: ami egy ideig részletkérdésnek tűnt, arról egyszercsak kiderülhet, hogy nagyon oda kell figyelni rá.
A székelység történetében a székely örökség (siculica hereditas) a földtulajdon egyik legfontosabb formája volt. A siculica hereditas olyan földtulajdont jelentett, amelyhez a királynak se volt joga hozzányúlni. A király nem kobozhatta el, nem adományozhatta másnak a székely ember földbirtokát, és akkor sem szállt a királyi tulajdonba, ha nem volt örököse az illetőnek: ebben az esetben a rokonságra vagy a faluközösségre maradt a föld. Ez a székely örökség 1562-ig működött ilyen formában. Akkor volt egy nagy székely felkelés, amit úgy toroltak meg, hogy megszüntették a székely örökség említett jellegét. Ettől kezdve a hűtlenséggel vádolt személytől el lehetett kobozni a birtokot. Ezzel bevitték a Székelyföldre a feudalizmust és a jobbágyrendszert, ami azelőtt csak csírájában létezett ezen a területen. Addig a jobbágy szót nem is használták, „földönlakónak” nevezték, aki a más földjén dolgozott.
- A földtulajdon mint megtartó erő
- De a székely örökség mégis erősen tartotta magát mint fő tulajdonforma egészen a 1848-ig, vagyis a polgári földtulajdon kialakulásáig. A földvagyon és az erre épülő földművelés és állattenyésztés évszázadokon át megtartotta a székelységet. Ebből biztosították a hadi szolgálattal járó kiadásokat is, ami a székely nép fő feladata volt: a föld termelte ki a lótartás és a hadi felszerelések költségét. A haza védelméért cserébe viszont nem kellett adót fizetniük. A székely örökség volt az a tényező, aminek köszönhetően ennek a régiónak a lakossága meg tudta őrizni évszázadokon át az identitását.
Manapság, ha a Székelyföldön jár, akkor azt látja az ember, hogy a határ fele nincs megművelve. Hatalmas területeken, nagyrészt máshonnan érkezett pásztorok legeltetik a juhnyájaikat. Az 1989-es változások után a földek nagy része visszakerült a korábbi tulajdonosokhoz, de már nincs úgymond értéke. Egymás után dobják el a tulajdonosok, majdnem ingyen, és a föld elkótyavetyélésével megszűnik a kapcsolat a székely ember, a székely család és a szülőföld között. Ez az oka, hogy a falvak néptelenednek el. Ha a falu már nem védi meg a szülőföldet, fellazul a kapocs, szétlazulnak a családok, szétszóródik a falu lakossága. Márpedig Székelyföldnek a fő településformája a falu volt: csak későn alakultak ki a mezővárosok és a régió egyetlen szabad királyi városa, Marosvásárhely.
Mindezek miatt a székelység jelenleg olyan súlyos helyzetben van, hogy ha nem alakul ki valami olyan stabil foglalkozási ágazat (főleg iparra gondolok), amely tömeges megélhetést biztosít, akkor a székely fiatalok el fognak vándorolni.
- „Mintha csak a románoknak lett volna 1848-uk”
Napjainkban a hazai történelemtudomány egyik fő sajátossága a párhuzamos történelemírás. Például az Ön által behatóan tanulmányozott területen, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tekintetében is van egy román és egy magyar „változat”. Hogy látja: van esély a párhuzamosság felszámolására és arra, hogy egy közös (magyarok és románok által egyaránt elfogadott) történelem alakuljon ki – a kényes kérdésekben is?
- Ez a kérdés régóta foglalkoztat engem, mert a történelem értelmezése kihat a közhangulatra. Figyelje meg az utcák, terek elnevezését: ma már Kolozsvár olyan, mintha csak a románoknak lett volna 1848-uk. A kétfajta történelemszemlélet közelítése a közhangulaton is javítani tudna, és erre jó példa a német-francia közös erőfeszítés, amellyel legalább azt elérték, hogy nem taszítja szét a történelem a két népet egymástól.
Nálunk súlyosabb a helyzet, és ennek az az oka, hogy a román történészek nem ismerik a magyar forrásokat, igaz a magyarok se eléggé a román forrásokat. Ennek az a következménye, hogy nagyon egyoldalúan látják a történteket. Magam is többször felhívtam a figyelmet különböző fórumokon arra, hogy ha nem ismerjük egymás forrásait, és nem próbáljuk a kettőt összevetve értelmezni, akkor elkerülhetetlen az egyoldalúság és az egymásra mutogatás.
- Ennek nyelvi akadályai vannak?
- Inkább azt mondanám, hogy nincs elég akarat. Én magam is többször javasoltam román kollégáknak, hogy üljünk össze, és próbáljunk olyan közös témát találni, ami összeköt, és abból kiindulva haladjunk a legkényesebb kérdések fele. Ilyen közös téma például a jobbágyfelszabadítás: ez mindenkinek érdeke volt, aki itt lakott Erdélyben. Erről 1848 júniusában hozta meg a törvényt a kolozsvári Országgyűlés. 1848. június 18-án lépett érvénybe, és abban a pillanatban a román jobbágyok is tulajdonosaivá váltak annak a földnek, amit megműveltek és addig robotot vagy dézsmát adtak róla. Kialakult egy erős román földtulajdonos paraszt osztály, amellyel óriásit lépett előre a román társadalom. Nos, erről a mozzanatról a román történetírás alig ejt szót.
Ebből kiindulva lehetnek megtalálni a közös hangot, és aztán kellene az 1848 őszén, s telén dúló polgárháborúról is beszélni, aminek következtében egész vidékek magyarságának nem kis része pusztult el például Alsó-Fehér megyében. Aztán következett a megtorlás, amelynek során sok román is elpusztult, de nem annyi, mint magyar, és ezt éppen a román források is bizonyítják.
1848 tavaszán a balázsfalvi nemzeti gyűlés kérte, hogy a románt is ismerjék el Erdély negyedik nemzetének a magyar, a székely és a szász mellett. Csakhogy ekkor, 1848 tavaszán szűntek meg a középkorból fennmaradt rendi nemzetek, a velük járó előjogokkal együtt – helyükben polgári nemzetek alakultak ki. Ezért a román mint rendi nemzet elismerése nem történt meg, de a kolozsvári országgyűlés eltörölte a megkülönböztető rendi törvényeket, és kimondta, hogy az ország minden polgára jogilag teljes mértékben egyenlő. Az erdélyi után a pesti országgyűlés (amelyen román képviselők is voltak) szintén elfogadta ugyanezt. Ez 1848 nyarán történt. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a magyarság ezt követően is fenntartotta azt az álláspontját, hogy egyetlen politikai nemzet van, a magyar, és ennek a politikai nemzetnek a része minden állampolgár. Ezt a koncepciót a románok sohasem tudták elfogadni. A kérdés tehát nagyon bonyolult, de a két történetírásnak ebben a bonyolult kérdésben is volnának olyan fogódzói, amellyel a két koncepciót úgy lehetne közelebb hozni egymáshoz, hogy azok az általános történetírásban és a történeti tudatban a maguk helyére kerüljenek. És azt is nagyon fontos lenne elmondani, hogy maga a nép abban az időben ilyen élesen nem érezte az ellentétet, mint ahogy azt a későbbi történetírás be akarja állítani: hisz a mindennapjaikat békésen élték a magyarok és a románok a falvakban. Az ellentétek a politikai elit szintjén voltak élesek.
Minderről, ismétlem, közösen kéne beszélni, román és magyar történetíróknak. Főleg ilyen országban, mint a mienk is, ahol annyira fontos a történelem a közhangulat szempontjából.
- Az új román történészgenerációban vannak néhányan, akik próbálják megtisztítani történelemtudományt a mítoszoktól. Gondolok itt például Lucian Boiára. Találkozott vele?
- Személyesen nem találkoztunk, de ismerem a munkásságát. Nemcsak ő, hanem még néhányan a fiatalabb generációból igyekeznek a román történelemről objektíven, mítoszok nélkül beszélni, például elismerik, hogy tudománytalan a „három román országról” beszélni (amelyek között Erdély az egyik román ország). De a legkényesebb kérdéseket egyelőre ők is kerülik. Az általuk elindított tendenciát kéne erősíteni, nagyobb teret adni nekik a román köztudatban is – magyar részről persze nincs híja az érdeklődésnek.
- Nekünk, magyaroknak nincsenek ilyen heroizáló mítoszaink, amelyek a történeti tudatunkba épültek?
- De vannak, csakhogy ezeket a magyar történelemtudomány már rég úgy kezeli, ahogy kell, vagyis mítoszként. A történetírás módszertana a 19. században alakult ki, ennek legfontosabb eleme a forráskritika. A magyar történetírás ezt alkalmazza, így sokkal kritikusabban viszonyul a romantikus elméletekhez, mint a román. Gondolok itt például a romantikus történetírásnak arra az elméletére, hogy a magyarok és a székelyek a hunok leszármazottai. Ettől azonban a tudományos történetírás már a 19. században elhatárolódott. Mindenestre az elgondolkodtató, miért tartja fenn magát ennyire makacsul a hun-magyar rokonság mítosza, annak ellenére, hogy a történetírás szerint idegenektől vettük át ezt az elméletet, onnan került a magyar köztudatba.
- Többször említette, hogy a székelység történetében még sok fehér folt, megválaszolatlan kérdés van. Mondjon egy példát.
Például a székelység eredetének kérdése. A közvélemény most is azt tartja, hogy hunoktól származunk, hisz sok amatőr történész most is ezt terjeszti, Anonymusra meg Kézai Simonra hivatkozva. De erre, ismétlem, nincs bizonyíték.
- Készül az új, háromkötetes Székely történelem, amelynek Ön egyrészt társszerzője, másrészt a szerkesztőbizottság elnöke. Mi újat hoz ez a székely történetének eddigi koncepciójához képest?
- Mindkét koncepciót ismertetjük: azt is, amely szerint a székelyek magyarok, és azt is, amely szerint a székely: csatlakozott nép. Két szerző, mindkettő a maga forrásaira hivatkozva, kifejti erről a véleményét. További nagy kérdőjel a székelyek letelepedésének problematikája: a régi történetírás szerint ez teljesen spontánul történt, van azonban egy olyan felfogás is, miszerint betelepítették őket. Ennek bizonyítéka például, hogy annyira sikeres volt a székely megtelepedés, hogy az teljesen spontánul aligha mehetett végbe. Én is hajlok ezen elmélet felé. A nemzetségek és később a székek közti határokat olyan pontosan megjelölték, hogy az teljesen spontánul aligha történhetett meg.
- A fiatal történészek számára tehát ez a téma valóságos aranybánya lehet. De vannak források, amelyek alapján tovább lehet kutatni a székelység eredetét és megtelepedését?
Egyrészt ott van a szavakban, elnevezésekben rejlő lehetőség, például a határok, falvak megnevezése. Kérdés például, miért van Erdővidéken három Ajta: Nagyajta, Középajta és Szárazajta. Nagybacon egyik fele Sepsibacon volt, a másik fele Telegdibacon. A technika fantasztikus vívmányaival az írott forrásokat is sokkal hatékonyabban lehet tanulmányozni – gondolok itt arra, hogy például nem kell már órákon, sőt napokon keresztül, másolni a levéltárban egy-egy dokumentumot, hanem pillanatok alatt kikereshető és lemásolva a kezedbe is adják.
Ezernyi titkot rejt még a föld
A másik nagyon fontos forrás, amelynek a kiaknázása még csak éppen elkezdődött Székelyföldön, a régészeti feltárás és az abból származó leletek. Még nagyon sok mindent rejt a föld! Most Székelyudvarhelyen a Székelytámadt várnál folynak az ásatások, és tavaly az egyik régész megtalált egy téglatöredéket, amelyen rovásírásos jelek vannak, Háromszéken pedig, úgy tűnik, talán honfoglalás kori temetőket tártak fel, de a leleteket még mindig nem sikerült pontosan „megfejteni”. A régészet tehát még nagyon sok újat ígér a székelység kutatásának terén. A probléma az, hogy a régészeti feltárás azon túl, hogy nagy szakértelmet igényel, rendkívül költséges is.
- Van rá remény, hogy ez az új Székely történelem egyszer román nyelven is napvilágot lát?
- Ötletként felmerült már. Nem lenne könnyű feladat, de valóban nagyon jó volna. 
T. Koós Imola. maszol.ro

Megbukott a menekültügyi politika (Winkler Gyula véleménye)
Az európai vezetők nem tartották magukat saját döntéseikhez és az európai szabályozáshoz sem, tulajdonképpen ez vezetett az Európai Unió kudarcához a menekültválság kezelését illetően – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő írásbeli hozzászólásában, melyet annak kapcsán nyújtott be, hogy kedden este a Schengen-térség jövőjét, az EU külső határainak ellenőrzését és a menekültkrízist vitatták meg a képviselők. Az Európai Parlament a héten Strasbourgban tart plenáris ülést.
„2015 során menekültügyben és migrációs kérdésekben az európai politikák látható módon megbuktak. Ezt a kudarcot át kell alakítani olyan válasszá, mely működőképes a migrációs válságban. Hogy ez megtörténhessen, előbb meg kell értenünk, hogy mi nem működött. A saját előírásainkat sem tartottuk be, sem a Dublini rendeletet, sem a Schengeni egyezményt. Nem vettük figyelembe azokat a döntéseket sem, amelyeket mi magunk hoztunk: az öt görögországi menekültügyi hotspotból mindössze egy működőképes, az Olaszországba tervezett hat regisztrációs állomásból kettő készült el. Az Európai Parti- és Határőrség még mindig csak alakulóban van” – sorolta Winkler Gyula a problémákat. Emlékeztetett, hogy az Európai Tanács ugyan többséggel meghozta döntését a 160 000 menekült áthelyezéséről, ám voltak olyan tagállamok, amelyek egyértelműen ellenzik ezt. „Az áthelyezés nem fog működni” – hangsúlyozta az EP-képviselő, rámutatva, hogy ezt az is jelzi, hogy eddig mindössze háromszáz személyt sikerült más országba átköltöztetni. Az RMDSZ EP-képviselője szerint az is súlyos hiba, hogy összekeverednek a fogalmak. „Olyasmiket keverünk bele ebbe a kérdésbe, amelyeknek semmi köze, továbbra is összemosódik a menekült és migráns fogalma, és ez így is lesz, amíg nem tisztázzuk pontosan, hogy melyik milyen státust jelent. Ugyanakkor összekeverjük az EU-n kívülről érkező bevándorlókat az úgynevezett „belső migránsokkal”, akik tulajdonképpen európai polgárok, és a szabad mozgás jogával élnek” – hívta fel a figyelmet. Írott nyilatkozatának végén arra is rávilágított, hogy nincs már sok idő, hogy az Európai Unió megoldást találjon a menekült és migráns kérdésben. „Egy ilyen európai krízist valós európai szolidaritáson nyugvó megoldással lehet rendezni” – zárta nyilatkozatát Winkler Gyula.  A migráns és menekültügyi kérdés a témája volt szerda délután az Európai Parlamentben szervezett kerekasztalnak is, amelynek résztvevői a Francia Nemzetvédelmi Felsőoktatási Intézethez tartozó Franche-Comté Regionális Egyesület tagjai, felszólal Winkler Gyula, Cristian Preda és Ioan-Mircea Paşcu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az RMDSZ és a MIÉRT hozzájárulásával
Külhoni fiatal vállalkozók éve
Az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) üdvözli a magyar kormány kezdeményezését, a Külhoni fiatal vállalkozók éve című programot, javaslataival pedig hozzájárul ennek hatékony lebonyolításához – tájékoztatott Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke február 3-án, szerdán.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök- helyettese múlt pénteken ismertette a tematikus év célkitűzéseit: a magyar kormány 750 millió forintot biztosít a külhoni magyar közösség gazdasági megerősödésére, emellett növelné azon vállalkozók számát is, akik magyar munkavállalókat alkalmaznak.
"A magyar kormánynak 2016-ban szándékában áll felmérni a külhoni magyar fiatal vállalkozók célkitűzéseit, elképzeléseit, amelyhez – azt követően, hogy Erdély-szerte vállaljuk a feltérképezést – mi is hozzájárulunk javaslat formájában" – mondta el Geréd Imre. Rámutatott: ezt megelőzően pedig, a Magyar Ifjúsági Értekezlettel közösen, tájékoztató kampányt folytatunk, a helyi közösségek szintjén is informáljuk a fiatalokat a kiírásról.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke kiemelte: "a szövetség és a MIÉRT két évvel ezelőtt már útnak indított egy olyan kezdeményezést, amely célként tűzte ki az itthoni fiatal vállalkozók sikertörténeteinek bemutatását, valamint azoknak az előítéleteknek a lebontását a társadalomban, amelyek a fiatalokkal szemben fogalmazódnak meg". A mostani program nagymértékben hozzájárul az általunk elkezdett folyamat népszerűsítéséhez, mi pedig tapasztalatainkkal segítjük ennek hatékonyabbá tételét – tette hozzá az ifjúsági szervezet elnöke.
"Idén is ugyanaz az álláspontunk: hiszünk abban, hogy rengeteg olyan fiatal él itthon, aki sikeres a saját szakterületén, azzal foglalkozik, ami örömet okoz neki. Őket arra buzdítjuk, ne hagyjanak fel elképzeléseikkel, az erdélyi magyar közösséget pedig arra, hogy figyeljenek fel ezekre a követendő példákra" – nyomatékosított Geréd Imre ügyvezető alelnök.
A Külhoni fiatal vállalkozók éve program keretéből 525 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege, ebből 3-6 millió forintra pályázhatnak negyvenévesnél fiatalabb vállalkozók. A pályázat feltételrendszere még kidolgozás alatt áll, várhatóan március elején jelenik meg, az elbírálás áprilisban történik. Népújság (Marosvásárhely)

Cemo-perek: szkeptikusak a magyar elöljárók
Szkeptikusan nyilatkoztak a Krónika által megszólaltatott elöljárók a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének esélyeiről azt követően, hogy a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) bejelentette, bepereli Nagyvárad, Marosvásárhely és Szatmárnémeti önkormányzatát.
A civilek azért fordulnak bírósághoz, mert az említett városokban nem alkalmazzák vagy csak hiányosan, részlegesen ültetik gyakorlatba a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényeket. Az elöljárók szerint a legnagyobb gond a törvény értelmezésével van.
Az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A jogszabály azonban csak a közérdekű információk többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről külön nem rendelkezik.
Kereskényi Gábor Szatmár megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta, épp emiatt csupán részeredményekről tudnak beszámolni Szatmárnémetiben annak ellenére, hogy a városi tanács RMDSZ-es frakciója az elmúlt években többször is kezdeményezte a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Apró, de fontos lépésnek nevezte, hogy a 2008–2012-es ciklusban elvi megállapodás született arról, hogy az újonnan kialakított utcák esetében a névadásnál figyelembe veszik a 36 százalékban magyarok által lakott megyeszékhely etnikai összetételét.
Az RMDSZ-es tanácsosok egyébként 2009-ben is tervezetet nyújtottak be a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében, a kezdeményezés azonban nem járt sikerrel. „Bármilyen koalícióban vettünk részt, a román tanácsosok ilyen kérdésekben merev álláspontot képviselnek, így pedig nagyon nehéz előrelépni – jegyezte meg Kereskényi Gábor, aki 2008–2012 között Szatmárnémeti alpolgármestere volt.
A politikus rámutatott, mindig a törvény értelmezésével van a legnagyobb probléma, mivel a román tanácsosok szerint az utca neve nem számít közérdekű információnak, a kétnyelvűség kérdése azonban még mindig kényes téma Szatmárnémetiben. „Szkeptikus vagyok, bár örülnék neki, ha a Cemo kezdeményezte perek sikerrel járnának. Szélcsendben is nehéz volt eredményeket elérni ebben a kérdésben, és attól tartok, hogy választási évben erre még kevesebb az esély" – mondta a parlamenti képviselő, aki idén polgármesteri tisztségre pályáz.
„Csupán akarat kérdése"
Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere is csak apró előrelépésről tud beszámolni. Mint mondta, a helyi tanács pozitívan bírálta el az RMDSZ-frakció beadványát, amelynek következtében a közterület-fenntartó hatóság (ADP) vállalta, hogy mihamarabb pótolja a hatáskörébe tartozó intézményekben a hiányos kétnyelvű feliratokat. Az elöljáró rámutatott, amint ez a probléma megoldódik, egy régi tanácshatározat alapján ismét kérhetik a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését.
„Ennek elfogadása csak akarat kérdése" – állapította meg az elöljáró, aki nem tudta megsaccolni, hogy a Cemo által kilátásba helyezett per milyen következményekkel járhat Nagyváradon. „Előbb-utóbb mindenkinek be kell látnia, hogy ez nem sérelmet, hanem büszkeséget kell jelentsen. Én annak örülnék, ha háromnyelvű táblák lennének, német felirattal is, mert ez azt jelentené, hogy még jelentős német kissebség él Váradon" – jegyezte meg Huszár.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke viszont úgy véli, a vásárhelyi civil szervezet kezdeményezése egyértelműen segíteni fog a magyar törekvéseknek. „Az a baj, hogy Bihar megyében 32 olyan önkormányzat van, ahol 20 százalék feletti a magyarok aránya. Ebből 24-et magyarok irányítanak, de egyetlen olyan hivatal sincs, ahol lenne magyar nyelvű formanyomtatvány. Ezért mi most mindenhova, így a nagyváradi polgármesteri hivatal számára is kipostázunk egy-egy, formanyomtatványokat tartalmazó lemezt, abban bízva, hogy innentől használni fogják" – közölte a megyei EMNP-elnök. Hozzátette, hogy ezeket a közigazgatási törvény kisebbségi jogokat biztosító jogi hátterének kíséretében borítékolták.
„Itt semmi nem biztos"
Marosvásárhelyre sem vet jó fényt, hogy a helyi önkormányzat berkeiben évek óta dúl a vita a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről – mondta korábban Peti András alpolgármester, aki szerint ahhoz, hogy a városnak jövője legyen, sokkal több olyan tettre és gesztusra lenne szükség, ami túlmutat a törvényes lehetőségeken.
Emlékeztetett: az utcanévtáblák ügyében már az elmúlt év elején született két olyan kedvezőtlen döntés, amely kimondja, Marosvásárhelyen nem diszkriminatív a kétnyelvűség hiánya. „Mindennek dacára, politikai vonalon mégis sikerült elérnünk, hogy az önkormányzat célirányosan elkülönítsen egy bizonyos összeget a kétnyelvű táblák elkészítésére, háromszoros próbálkozás után végre sikerült meghirdetni a közbeszerzési eljárást. Az más kérdés, hogy jelentkezők hiánya miatt a versenytárgyalást háromszor kellett elnapoljuk" – mondta az elöljáró.
Kérdésünkre, miszerint nem tart-e attól, hogy Dorin Florea polgármester ugyanolyan táblákat készíttet, amilyenek eddig is voltak – „Piaţa Trandafirilor tér" felirattal, s nem „Piaţa Trandafirilor – Rózsák tere" szöveggel – Peti azt mondta: egyelőre semmi nem biztos. „Ha jogállamban élünk, és a 2001 után elfogadott tanácsi határozatoknak van súlya, akkor egyértelmű, hogy a hivatal köteles valós kétnyelvűséget tükröző táblákat rendelni. Legutóbb a költségvetési forrás megjelölésénél is egyértelművé tettük, hogy a pénzt a valós kétnyelvű táblákra különítettük el" – szögezte le az alpolgármester.
Gyergyai Csaba, Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Soha többé háborút! – Berekméri Árpád Róbert könyvét ismertették Kolozsváron
Úttörő munkáról van szó – méltatta Nagy József történész Berekméri Árpád Róbert „Lesz még kikelet!” – A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a II. világháborúban című hadtörténeti kötetét annak kolozsvári bemutatóján. 
A történész az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában megjelent kötet részletes ismertetőjében többek közt elmondta: a könyvben háborús veteránok visszaemlékezéseit is olvashatjuk.
Mint részletezte: a háborús naplókat azért érdemes olvasni, mert most hal ki az a generáció, amely részt vett hagyományos háborúban. A második világháború az európai hadviselés történetének legbrutálisabb fegyveres konfliktusa, korunk Európájának pacifizmusa ennek a tapasztalatnak köszönhető.
„Az emberek hazatértek a harctérről és azt mondták: soha többé háborút! Más kultúrákban nincs meg ez a tapasztalat, ezért a konfliktuskezelés elfogadottabb módja a háború, ami teljesen érthetetlen az európai ember számára” – mutatott rá a történész.
A szerző, Berekméri Árpád Róbert ugyanakkor elmondta, nagyon nehéz egy ilyen munkát elvégezni, hiszen egy nagyon szűk rétegnek szól és kimondottan szakmunka.
Mint részletezte, a forráshiányok miatt is nehéz volt kiadni a könyvet, így annak megírása két év helyett tíz évig tartott. Kifejtette: a „Lesz még kikelet!” cím kapcsán ne gondoljon senki arra a propagandadalra, amit az emberek énekeltek a két világháború között. Tudni kell azt, hogy 1945 elején a hadosztály Csallóközben pihent, amikor a seregben szolgáló újságírók összeálltak és létrehozták a tábori újságot Lesz még kikelet! címmel. A lapnak öt száma jelent meg, ez ihlette a könyv címét is.
A laikusok kedvéért elmondta: Magyarország formálisan még királyság volt, a zömében a Székelyföldről besorozott honvédekből álló hadosztály a 27-es sorszámot kapta. Egyébként a hadosztály megnevezésében azért szerepel a könnyű jelző, mert egy gyalogezred és egy tüzérosztály alkotta, szemben a két-két gyalogezredből és tüzérosztályból álló gyaloghadosztályokkal. A hadosztály megnevezés pedig önálló hadműveletek végrehajtására képes sereget takar.
Gálfalvi Ágnes, a marosvásárhelyi Lector kiadó szerkesztője ugyanakkor leszögezte: van értelme kiadni a hadtörténeti munkákat. „Ez nem idealizmus: vannak olyan intézmények, amelyek támogatják a kultúrát és a könyvkiadónak az a dolga, hogy megkeresse ezeket a forrásokat” – fogalmazott. A kiadványt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Hozzáfűzte: a könyvbemutató bebizonyította, hogy noha a hadtörténelmet általában a történelem szakágazatai között a legszárazabbnak tartják, nehezebb is érdekfeszítően művelni, és megmutatni az utókornak a levonható tanulságokat, ez mégis lehetséges.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Múltunk és jelenünk
Könyvsorozat a megye településeiről 
Öt esztendeje született meg az ötlet, ami mára kézzelfogható és olvasható valósággá vált. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke fogalmazta meg annak szükségességét, hogy a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában olyan könyvsorozat lásson napvilágot, amelyik egymás után a megye összes településének múltját és jelenét bemutatja.
 A Székelyföld települései című sorozat szerkesztésével Nagy Balázs néprajzkutatót és Tóth Szabolcs Barnabás történészt bízta meg a megyetanácselnök. Kezdetét vette a lappangó kéziratok és a potenciális szerzők felkutatása, az első kötetek szerkesztése. Sorozatindító kötetként Háromszék honismereti bibliográfiája (1844–2012) jelent meg 2012-ben, melyet Jakab Albert Zsolt és Kinda István állítottak össze. Ugyanebben az évben az első falumonográfiát dr. Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár írta szülőfalujáról, Zaboláról. Ezt követte Egyed Ákos történész professzor, akadémikus kötete erdővidéki szülőfalujáról, Bodosról.
Mivel a szerkesztőknek az volt a céljuk, hogy olyan szerzőcsapatot verbuváljanak, amelyik képes lesz a megye valamennyi településéről kismonográfiákat, tanulmányköteteket írni, a 2013-ban megjelent, Mikóújfalut bemutató kötetnek már nyolc szerzője van. Dálnok kismonográfiáját tizenketten írták, és a nemrég bemutatott Alsócsernáton kötetnek is tíz szerzője van. Állandó szerzőink dr. Székely Zsolt régész, Kisgyörgy Zoltán geológus, Köllő Zsolt Ágoston földrajz szakos tanár, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek. A szerkesztőbizottság 2015-től két taggal – dr. Kinda Istvánnal és Csáki Árpáddal – bővült.
A kötetek földrajzi-geológiai bevezetőt, régészeti- és történeti összefoglalót, egyház- és templomtörténeti dolgozatokat, helynévgyűjtéseket, néprajzi leírásokat és a civil szerveződések múltjának összefoglalóit nyújtják. Kötetenként vannak sajátosságok, mint például Mikóújfalu esetében a ragadványnév-anyag közlése, Dálnoknál a neves személyek lexikona vagy Alsócsernátonnál a Haszmann Pál Múzeum története.
Kiadás alatt áll Bodok kismonográfiája, s idén tervezünk megjelentetni egy tanulmánykötetet magyar és román nyelven Zágonról. A sorozat eddig megjelent kötetei megrendelhetők és megvásárolhatók a Kovászna Megyei Művelődési Központban. Érdeklődni a 0267.735.648-es telefonszámon lehet. 
(A szerkesztők) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Filmbemutató Bölönpatakon
Ma is él a seprűkötés hagyománya 
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, valamint Kovászna Megye Tanácsának közös szervezésében a hétvégén a bölönpataki szociális központban mutatták be a Hagyományos sajtkészítés Zabolán, valamint a Kosárfonás és seprűkötés Bölönpatakon című dokumentumfilmeket, melyeket Simon József operatőr készített dr. Kinda István néprajzkutató szakmai felügyelete mellett.
Az említett intézmények szárnyai alatt a háromszéki népi mesterségekről összesen tíz film készült, egy, azok revitalizálását, digitalizálását és népszerűsítését célul tűző pályázat részeként. A mostani bemutatókra, azon belül nyilván a Bölönpatakról és a bölönpatakiakról szóló második filmre sok helybéli volt kíváncsi. Mint ismeretes, Bölön község csaknem háromezer lakosának mintegy felét a bölönpataki roma közösség teszi ki, s e közösség egy kis részének még ma is megélhetési forrást jelentenek azok a mesterségek, melyeknek tudományát őseiktől örökölték.
A film szereplői, Lingurar Cristofolete, Borșos Gheorghe és Boroș Adrian révén nyomon követhetjük, hogyan készül a jó ágseprű, amelyért, valljuk be, alkalmanként még öt lejt is sajnálunk kiadni. De ha tudnánk, mennyi baj van egy seprű elkészítésével! El kell menni először is messze a mezőre vesszőért, aztán a vesszők összerakásához, összekötözéséhez kézügyesség szükségeltetik, nem is mindennapi. Hasonlóképpen van a dolog a kosarakkal is, mígnem azok tetszetős alakjukat elnyerik.
Drăgan Alexe, a bölönpataki roma közösség vezetője szerint talán még tíz-tizenöt seprű- és kosárkötő mester élhet a faluban, ők termékeiket Bölönben vagy a szomszédos falvakban adják el. Azt mondja, bár olykor az Erdővidéken megszálló külföldi vendégek is ellátogatnak hozzájuk, azok kézművestermékeket nem igazán vásárolnak, holott a gyékényből fonott kis kosarak, tartók, vázák díszei lehetnének bármely modern lakásnak. Örvend, hogy elkészült ez a film, azért is, hogy lássák a mostani fiatalok, milyen élet volt ezelőtt, amikor a bölönpatakiaknak nem volt lehetőségük külföldre menni dolgozni, ezekből a mesterségekből kellett megéljenek.
– Nem szeretnénk azt, hogy kihaljanak közösségünkből ezek a hagyományos mesterségek – jegyezte meg.
Simon József véleménye szerint azonban hiába van jelenleg még mintegy háromszáz népi mester Háromszéken, akik közel negyvenféle hagyományos mesterséget űznek, mert csak évtizedek kérdése tán, és végleg a múlt ködébe vesznek ezek a hagyományok. Ezért is céljuk megörökíteni azokat a következő nemzedékek számára. Köszönetét fejezve ki a szereplőinek és azoknak, akik elkészítésükben segítséget nyújtottak, elmondta, a filmek később a Kovászna Megyei Művelődési Központ honlapján is elérhetőek lesznek az érdeklődők számára.
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Minden halál más…
Könyvbemutató a múzeumban 
Kedden a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban dr. Balázs Lajos csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi tanár Minden halál más… Az elmúlás szokásvilága a székely-magyaroknál címmel telt ház előtt tartott vetített képes előadást, és bemutatta az újra kiadott, Menj ki én lelkem a testből… című könyvét.
A jelenlevőket D. Haszmann Orsolya muzeológus köszöntötte, majd Balázs Lajos Csíkszentdomokos átmeneti, sorsfordító szokásait – a születést, a lakodalmat és a halált – bemutató szokásmonográfiáinak Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál címmel kiadott, kibővített, hármaskönyvbe rendezett kötetei közül a tavaly megjelent harmadikat ismertette.
A csíkszentdomokosi elmúlásról és temetkezésről szóló „fekete könyv” – amint azt a szerző nevezte a borító színére utalva – az elválasztó, eltávolító és beavató, beépítő rítusokat mutatja be, azt, hogy „mit tesz a székely közösség embertársával, amikor úgy látja, hogy elindul a »kapu« felé, amikor megközelíti azt, amikor át kell lépnie a »küszöböt«, illetve, amikor átlépte azt” – fejtette ki Balázs Lajos, mindezt a négy évtizedet felölelő kutatómunka során készített fényképekkel és hangfelvételekkel illusztrálva. A bemutatót követően a szerző dedikált.
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

MOGYE-tisztújítás: a gyógyszerészeti karon a magyar oktatók távol maradtak a szavazástól
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) jelenleg tart a tisztújítás, amelynek első része már megtörtént. Megválasztották a szenátust és a kari tanácsokat, márciusban következik a rektorválasztás, majd a további tisztségviselők kinevezése. A Gyógyszerészeti Karon nem jelentek meg a szavazáson a magyar oktatók, mivel úgy vélték, hogy igazságtalanság és szabálytalanságok történtek.
A 2012-es hétpontos egyezség alapján a chartába bekerült, hogy a két tagozat külön választ, tehát a román oktatók a román helyekre, a magyarok pedig a magyar helyekre szavaznak. Nincs versenyben a kettő egymással, és minden testületben, hogy hány hely van, az az oktatók számával arányosan van elosztva – magyarázta a Maszolnak Szilágyi Tibor, a magyar főtanszékek megalakításának folyamatos halasztása miatt lemondott rektorhelyettes.  „Lényegében a magyar oldalon a magyarok magyarokkal versenyeztek és alapjában véve a régi vezetőségből sokan megmaradtak” – tette hozzá. Vagyis több mint a fele maradt, amit úgy értékeltek, hogy a magyar kollégák bizalmat szavaztak annak az irányvonalnak, ami eddig volt.
Az orvosi karon, első körből bekerült a kari tanácsba és a szenátusba Szabó Béla és Szilágyi Tibor. A szenátusba még első körben bekerült Pávai Zoltán, Benedek Imre és Szatmári Szabolcs. Második körben a szenátusba bejutott továbbá Orbán-Kis Károly, Kovács István, Szász József Attila, Lázár Erzsébet és Egyed-Zsigmond Imre, a kari tanácsba pedig Benedek Imre, Pávai Zoltán, Szatmári Szabolcs, Kovács István és Orbán-Kis Károly. Az első körben, aki bekerült, az megkapta a szavazatoknak a felét, plusz egyet. A másodikban azok versenyeztek, akiknek nem volt meg a fele plusz egy az első körben. A második körre, a szavazatok sorrendjében, kétszer annyi jelöltet hagytak, mint ahány hely volt, és csak azok közül lehetett választani. A fogorvosi karon a szenátusba Petcu Blanka, a kari tanácsba Mártha Krisztina jutott be.
Gyógyszerészeti Kar: meg kell ismételni a választást
A Gyógyszerészeti Karon nem jelentek meg a szavazáson a magyar oktatók, mivel úgy vélték, hogy igazságtalanság és szabálytalanságok történtek. Szilágyi Tibor elmagyarázta, hogy a választási szabályzat meghatározza, hogy minden főtanszék hány jelöltet kell állítson. Őket a főtanszéki gyűléseken a gyógyszerészeti kar oktatói ki is jelölték. Erről a listáról három embert utólag kihúztak, ami azt jelentette, hogy lényegében a jelöltek egyharmadát levették. Ebben két dolog volt: Sipos Emesét azért, mert közel egy évvel ezelőtt fegyelmi megrovásban részesítették, amiért nem volt hajlandó a törvényellenes közös akkreditációs dossziét aláírni. Ez a legenyhébb formája a fegyelmi büntetésnek, és amiről mindenki azt mondta, hogy az nem számít, nincs gyakorlati jelentősége, most viszont ilyen alapon, hogy akinek fegyelmi problémája volt, az nem jelentkezhet, őt kivágták a listáról. A másik két jelöltet pedig olyan alapon törölték, hogy a tavaly szeptemberben tartott referendum alkalmából, amely azt hivatott eldönteni, hogy a rektort választják, vagy pályázat útján jelölik ki, még júniusban kineveztek egy választási bizottságot. Ennek a mandátuma szeptember elején lejárt, ám utána, szeptember közepén a Szenátus módosította a választási szabályzatot, és abba bevették, hogy a nyári bizottság marad a mostani szavazásra is. „Ezt azonban nem közölték az illetőkkel, így ők nem is tudták, hogy miután lejárt egy mandátumuk, akkor még egyszer kinevezték őket” – tette hozzá Szilágyi. A szabályzat szerint, aki jelölt az nem lehet tagja a választási bizottságnak. Nálunk fordítva jártak el, nem a bizottságot alakították a jelöltlista után, hanem a jelölteket vették le a listáról, tehát ezt a választást meg kell ismételni – ez a véleménye a magyar oktatóknak. Mivel külön vannak a román és magyar helyek, ezeket nem foglalhatja el más. A Gyógyszerészeti Karon egyelőre üresen maradt helyekre meg kell ismételni tisztességes feltételek között a választást.
Kinevezések következnek
Több általános választás már nincs, innen tovább már kinevezések vannak. Elsőként a rektort, és miután a rektor megvan, ő nevezi ki a rektorhelyetteseket és a dékánokat, utóbbi nevezik ki a dékánhelyetteseket. Érdeklődésünkre, hogy a rektor személye marad-e, Szilágyi úgy fogalmazott, hogy valószínűleg marad, nagyon nagy esélye van, hogy sikerrel pályázzon.
Ma sem tartják be az oktatási törvényt
Érdeklődésünkre Szilágyi elmondta, a normális választások önmagukban nem visznek közelebb a tanügyi törvény betartásához. Ez korábban is így volt, a helyek arányosan voltak elosztva, de a probléma az az, hogy ezt az egyharmados képviseletet bármikor leszavazzák, mihelyt kényes kérdésről van szó. „Ennek semmi köze ahhoz, amit az oktatási törvény előír: önálló szerveződési struktúrákat, külön departamentumokat, külön diákcsoportokat, külön akkreditációt és egy csomó mindent, amik mind nincsenek meg” – mondja Szilágyi Tibor. És, teszi hozzá, ez nem is igazán az egyetem belső helyzetétől függ, nem tartja valószínűnek, hogy belső erőből a román többségű szenátus változtatna a hozzáállásán. De egyelőre, amíg nincs meg a teljes vezetőség, még túl korai spekulálni ezen.
A hétköznapi élet normálisan zajlik, az oktatás, kutatás, a szakmai feladatok ellátása, teljesen a normális mederben történnek, a közvetlen kollégák között nincs rossz viszony. „Valójában nem a román és a magyar kollégák közötti probléma ez, hanem egy intézményes probléma. Kollektív jogainknak a megtagadásáról van szó” – fogalmaz Szilágyi.
Antal Erika
 maszol.ro

A 23 millió román után a háromgyerekes székelyektől is féltik Magyarországot?
Egyesek szerint a háromgyerekes határon túliak fogják ellepni a magyar ugart az Orbán-kormány politikájának következtében.
A magyar sajtó egy része újra megkongatta a vészharangot: "a magyar otthonteremtési kedvezmény kivándorlást idézhet elő Erdélyben". Azt már csak apró betűsen teszik hozzá, hogy nem fog tömegeket elmozdítani és a kettős állampolgársághoz fűződő viszony sem fog radikálisan megváltozni.  “Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját” – írta meg két hete a Népszabadság, és vizionálta az erdélyi magyarság nemzethalálát a magyar kormány családi otthonteremtési kedvezménye következtében. Habár a cikk végkövetkeztetése az volt, hogy tömeges elvándorlást nem fog előidézni a magyar kormány nagycsaládosoknak szóló kedvezménye, mégis mintha azt akarná sugallni, hogy a magyarországi szociálpolitikai intézkedés újabb kivándorlási hullámot fog előidézni Erdélyben. 
A cikk azután jelent meg, hogy Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője „Mibe fog ez nekünk, erdélyi magyaroknak kerülni?” kérdéssel posztolt egy, a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatásról szóló írást. A nol.hu megkérdezésére Horváth elmondta ugyan, hogy nem valószínű, hogy tömeges elvándorlást fog előidézni az intézkedés, a cikk trendfordulókról, kivándorlási kedv megnövekedéséről, lehetséges Magyarországra való telepedésről beszélt.  Még Magyarországon is nehéz lesz felbecsülni a program hatását
A legtöbb szakember úgy véli, hogy a csok hatását még Magyarországon is nehéz lesz felbecsülni, nemhogy a határon túl. Amióta a magyar kormány bejelentette a programot, sokféle feltételezés és találgatás jelent meg a témával kapcsolatban. Az már biztos, hogy a csok megjelenése óta akár ötödével is megdrágulhattak az új lakások, a használt lakásokért is egyre nagyobb összegeket mernek elkérni, és a telkek is egyre keresettebbek Magyarországon. Sőt, az index.hu keddi cikkében már arról is beszámolt, hogy egyes ingatlanoknál mostanában több árat is meghirdettek, hiszen volt rendes és egy külön ár azoknak, akik a családi otthonteremtési kedvezménnyel szerették volna megvásárolni a lakást. A magyarországi gazdasági híreket szinte csak a csok uralja, viszont csak lassan áll össze a kép, hogy ki, hol, mennyiért tud majd házat, lakást venni. Mivel még a magyarországiak esetében sem teljesen világosak az otthonteremtési program hatásai, a környező országok magyarsága, ezen belül is az erdélyi magyarok szempontjából a nol.hu cikke inkább volt riogatás, mint valós előrejelzés. 
Attól, mert valakinek van magyarországi lakcímkártyája, még nem biztos, hogy ki is költözött
A KSH Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott 2015-ös Demográfiai portré szerint 2011-től újból megnövekedett a négy szomszédos országból érkezettek száma. A kiadvány szerint elképzelhető, hogy sok esetben a magyar állampolgárság megszerzése vezetett a magyarországi bejelentett lakóhely létesítésére irányuló döntéshez. Azt már lábjegyzetben írják le, hogy arról, hogy a külföldön született, magyar állampolgárságot szerző, majd Magyarországon lakcímet létesítő személyek valóban letelepednek-e az országban, nincsenek adataik. 
A könnyített honosítás bevezetése után 740 ezren tették le az állampolgársági esküt, a kérelmek 97 százaléka a Kárpát-medencéből érkezett. A 740 ezer közül 80 ezren vannak azok, akiknek van Magyarországon bejelentett lakcíme is, viszont 50 ezren már eleve Magyarországon éltek. Attól, hogy valaki rendelkezik magyarországi lakcímkártyával, még nem biztos, hogy le is telepedett az országban.  Az ugyan mindenképpen beszédes, hogy 2011-ben 3061, 2012-ben 9168, 2013-ban 8364, míg 2014-ben 17221 külföldön született bevándorolt magyar állampolgárt regisztráltak a hivatalok, viszont ebbe beleszámítanak a külföldre vándorolt magyarországiak gyerekei is, nem mindenki határon túli tehát. 
A cikk ugyanakkor kitér arra is, hogy az erdélyi fiatalok körében magas a kivándorlási hajlandóság és megnőtt a gyerekvállalási kedv is, így a fiatalok elgondolkodnak azon, hogy áttelepedjenek Magyarországra, ahol igényelhetik a 20 millió forintos támogatást. 
Ezzel szemben a hétvégén bemutatott ifjúságszociológiai kutatás eredményei több ponton is árnyalják a Népszabadságban megjelent állításokat. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet együttműködésében készült felmérés 2700 (1000 erdélyi, 700 felvidéki, 500 vajdasági, 500 kárpátaljai) határon túli magyar fiatal megkérdezésével készült, és a Kárpát-medencében élő magyar anyanyelvű és/vagy magyar nemzetiségű 15-29 évesekre fókuszált. 
Érzelmi okokból, és nem a magyarországi szociális juttatásokért kell a magyar állampolgárság 
A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek mintegy fele igényelte már a magyar állampolgárságot, Ukrajnában 68, a Vajdaságban 82, Erdélyben 56 százalék a felmérésben részt vevő fiatalok körében a magyar állampolgársággal rendelkezők aránya. A felmérés szerint a felsőfokú végezettséggel rendelkező városiak nagyobb arányban igényeltek magyar állampolgárságot. 
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a vele járó vélt és valós előnyök azok, amelyek miatt igényli valaki a magyar állampolgárságot. Ez annak is betudható, hogy a magyar igazolványt elsősorban az utazási kedvezményekhez kötötték, így a kettős állampolgárság intézményéhez is elsősorban a "jogosulatlan" előnyökhöz való jutást társították az ellenzők. 
Mindezeknek ellentmond, hogy a most megkérdezett fiatalok körében az igénylés okai között az érzelmi, etnikai tényező került az első helyre. Az eredményből ugyanakkor kitűnik, hogy sem a magyarországi jóléti szolgáltatások, sem a választásokon való részvétel lehetősége nem gyakorolt jelentős vonzerőt az igénylés szempontjából. Nem a magyarországi TAJ-kártya és nem is az erzsébetvárosi tejvásárlási szokások megváltoztatása miatt igényelték a magyar állampolgárságot. 
Az érzelmi szempontok után természetesen megjelentek a pragmatikus indokok is. Legtöbben a külföldi, de nem magyarországi utazások megkönnyítését és a külföldön, de nem Magyarországon való munkavállalást jelölték meg. 
Azok körében, akik nem igényelték a magyar állampolgárságot, szintén az érzelmi szempontok voltak a fontosak. A megkérdezettek úgy gondolták, hogy az állampolgárság nélkül is magyarok. 
Erdélyben kevesebb a családos fiatal 
A kárpát-medencei ifjúság helyzetének felmérését tizenöt év után készítették el újra. A 2001-ben készült MOZAIK ifjúságszociológiai kutatás eredményeihez képest több dolog is változott, az egyik legfontosabb, hogy kevesebb a házasságban élők száma a fiatalok körében. 
A szociodemográfiai adatok szerint a fiatalok mintegy fele egyedülálló. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy mindegyik régióban csökkent a házasságban élők száma. A legnagyobb visszaesés Felvidéken észlelhető, de Erdélyben is jelentős a csökkenés. Amíg 2001-ben 22% élt házasságban, addig mostanra ez az arány 15%-ra esett vissza. 
Szintén csökkent a gyerekkel rendelkező fiatalok száma is. Amíg 2001-ben 15%-nak volt gyereke, addig a mostani felmérés szerint már csak 13% válaszolt igennel. Az összes megkérdezettnek csupán az 1,2 százaléka válaszolta azt, hogy három vagy több gyereke van, így újra felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán mekkora "tömegeket" tud majd “elkábítani a csok”. 
A gyerekvállalási kedv tekintetében valóban megfigyelhető egy növekedés, hiszen egy 2011-es kutatás szerint a három vagy több gyereket akarók aránya 16,5% volt. Az akkori kutatás ugyanakkor azt is kimutatta, hogy míg az országos mintában az egyetemisták között három vagy több gyermeket akarók csupán 7 százalékot tettek ki, addig a magyarok között 21 százalék volt ez az arány. A jelenlegi kutatás már 21 százalékra teszi azoknak a számát, akik három vagy több gyereket szeretnének életük során. 
Viszont megnövekedett a saját lakással rendelkező fiatalok száma is, amíg a 2001-es felmérés szerint 12 százalék volt ez az arány, jelenleg 14 százalékra emelkedett. 
Erdélyben alacsonyabb a migrációs hajlandóság, mint a többi határon túli régióban 
Habár mindenki a megnövekedett kivándorlási hajlandóságról beszélt az elmúlt időszakban, az erdélyi fiatalok esetében a többi régió fiataljaihoz képest alacsonyabb a kivándorlási hajlandóság. Amíg a vajdasági fiatalok 15,7 százaléka, a kárpátaljaiak 11,2, a felvidékieknek pedig a 11,7 százaléka válaszolta azt, hogy külföldre szeretne menni és konkrét elképzelései is vannak ezzel kapcsolatban, addig ez az arány az erdélyiek körében 7,1 százalék. Azoknak az aránya, akik nem tudják, hogy hogyan és hová szeretnének menni, szintén a mi régiónkban a legalacsonyabb, 10,6 százalék. Ha beleszámítjuk azokat is, akik csak néha gondolkodnak az elvándorláson, akkor a fiatalok nagyjából 44 százalékának megfordult a fejében a kivándorlás ötlete, de ez nem jelenti azt, hogy ennyien el is fognak menni az országból. 2001-ben 41 százalék akart külföldön munkát vállalni. 
Horváth: premier a magyarországi intézkedés, de nem fog radikális változást eredményezni 
A témával kapcsolatban természetesen megkérdeztük Horváth Istvánt is, akinek a Facebookon megjelent kérdésfelvetése elindította az "aggódást" a magyarországi és az erdélyi médiában is. Horváth elmondta, hogy nem beszélt tömeges kivándorlásról, és nem bocsátkozott találgatásba a mennyiséget illetően, viszont ez a fajta szociális támogatás, amely kiterjed azokra a határon túli magyarokra is, akik nem laknak életvitelszerűen Magyarországon, bizonyos rétegeket elgondolkodtathat az elmozdulás irányába. 
Horváth úgy látja, hogy azok számára, akik otthonteremtésben gondolkodnak és megvan a kezdeti tőkéjük és a lehetőségük, hogy áthelyezzék a lakhelyüket Magyarországra, a tízmillió forintos kezdőtőke vonzónak bizonyulhat. Ez egy olyan tényező, amely egy racionális családot akár költözésre is késztethet, mivel a romániai otthonteremtési politikáknak nincsen jelentős állami támogatottsága, szemben a magyarországi intézkedéssel. 
Horváth ugyanakkor elmondta, hogy ez egy olyan típusú szociálpolitikai intézkedés, amely premier a határon túli magyarok szempontjából, hiszen eddig - habár megvolt a magyar állampolgárságuk - a szociális ellátásra nem voltak jogosultak, csak hozzájárulásos alapon. Ez a legelső olyan szociálpolitikai intézkedés, amely alanyi jogon megadja a tízmillió forintos támogatást, ha Magyarországra költöznek. Eddig az állampolgársági jogoknak nem volt szociális hozadéka, a mostani, alanyi jogon kijáró szociális komponens viszont sajátos folyamatokat indíthat el. 
Itt arról van szó - fogalmazott Horváth, hogy olyan rétegek mehetnek el, akiknek van elmozdítható tőkéje, tehát olyan középosztálybeli rétegek, akik lehet, hogy hangsúlyosan nem jelennek meg a különböző felmérésekben, de mindenképpen olyan rétegek, akik jelenleg Magyarországon könnyen elhelyezkedhetnek (orvosok, tanárok, informatikusok). 
A kutató ugyanakkor megerősítette, hogy nem tömegekről van szó, és ezek a rétegek eddig is migráltak, így lehetséges, hogy elgondolkodnak ezen az ajánlaton is. 
A szakértő arra a kérdésre, hogy a magyar állampolgársággal rendelkezők eddig sem a magyarországi szociális juttatásokért igényelték azt, és miért pont ez az intézkedés mozdíthatja meg őket, elmondta, hogy ha megnézzük a magyarországi lakásárakat, és nem Budapesten, akkor ez a tízmillió forint jelentős támogatás, amely arra késztetheti az embereket, hogy stratégikusan gondolkodjanak, és esetleg megfontolják, hogy egy magyarországi vidéki kisvárosban vállaljanak munkát, mert így lehetőségük lesz saját lakásban megalapozni a jövőjüket.
Simon Mária Tímea
Előzmény: Népszabadság, 2016. január 13.
Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját. Transindex.ro

Bunta szerint gyengítené az RMDSZ-t a nyílt előválasztás
Bunta Levente polgármester az ellenzéki pártokhoz hű szavazóktól tartva bojkottálná az RMDSZ udvarhelyi állóurnás előválasztását. Szerinte általuk gyengülhet a Szövetség, mivel a „kevésbé népszerű RMDSZ-jelöltre szavaznának”, így növelve az ellenzék jelöltjének esélyeit a júniusi helyhatósági választásokon.
Bunta Levente szerint az RMDSZ területi szervezete szándékosan félreértelmezte a helyiek javaslatát, melyben állóurnás szavazást kértek az udvarhelyi jelöltállítás esetében – jelentette ki a polgármester azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyről lapcsaládunkat csak akkor értesítették, amikor az esemény már elkezdődött. Mint mondta, a Szövetség helyi szervezete arra gondolt, hogy a voksolást csak RMDSZ-tagoknak szerveznék, nem a teljes szavazati joggal rendelkező lakosságnak. Javaslatukat pedig az érdekképviselet szabályzatát alapul véve fogalmazták meg. 
Bunta attól tart, hogy ha az előválasztáson más pártok támogatói is részt vehetnek, akkor a voksolás kedvezőtlen eredménnyel zárul. Szerinte az ellenzékiek szándékosan a „gyengébb” jelöltre szavaznának, így nehéz helyzetbe hoznák az RMDSZ-t a helyhatósági választáson. „Rosszindulatúan cselekedtek” – jelentette ki a széki szervezet tagjaira utalva. Azt mondta, a helyi szervezet továbbra is az RMDSZ szabályzatát követve fog tevékenykedni.
Nyílt levél Buntának
Az utóbbi napok történéseire reagálva a széki szervezet ügyvezető elnöke nyílt levelet küldött Bunta Leventének, melyben egyebek mellett számon kérte az udvarhelyi RMDSZ vezetőjét, hogy miért nem jelent meg a Szövetség fórumain, ahol pontosíthatta volna javaslatát. „Az, hogy február 1-jén a városi választmánnyal megpróbálta, majd a városi küldöttgyűléssel is szándékában áll megmásítani saját döntését, mindezt pedig a helyi szervezeti autonómia korlátozásával indokolja, enyhén szólva is meglepő. Az utóbbi időben az Ön állításai és az igazság között egyre kevesebb a metszéspont” – fogalmazott Bíró Barna Botond.
„Minden igyekezete ellenére mi nem leszünk partnerek a közösen hozott szabályok felrúgásában, Székelyudvarhelyen az RMDSZ polgármesterjelöltjéről a városlakók fognak dönteni, előzetes regisztrációhoz kötött előválasztás során, melyre március 13-án kerül sor. Azt javaslom, vegyen részt a megmérettetésen, ne féljen az emberek véleményétől” – írta nyílt levelében Bíró.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro

A bíróságon próbálja kikényszeríteni a nyelvi jogok tiszteletben tartását a CEMO
Evés közben jön meg az étvágy – a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) nem ragad le a három stratégiai perénél, amelyet Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti polgármesterei ellen indít a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésének következetes elutasításáért. Szigeti Enikő, a marosvásárhelyi civil szervezet vezetője elmondta, hogy a hír bejelentése után több partiumi magyar többségű településről is azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy azonos mulasztásért a CEMO hívja perbe az illető kisváros magyar polgármesterét is.
– Honnan az ötlet és a bátorság, hogy egyszerre három nagyvárosban is stratégiai pert indítsanak utcanévtábla ügyben a polgármesterek ellen?
– Hosszú évek tevékenysége során azt tapasztaltuk, hogy amikor a kétnyelvűségről van szó, a közintézmények nem tekintik kötelezettségüknek a törvényes előírások betartását – és itt nem csak az utcanévtáblákra gondolok. Az általunk megszólított vagy felszólított intézmények még akkor is kibúvókat kerestek, amikor az Országos Diszkriminációellenes Tanács egyértelműsítette számukra, hogy törvénytelenül jártak el. Emlékezzünk vissza az iskolaépületek homlokzatán lévő kétnyelvű táblák bonyodalmára, a marosvásárhelyi önkormányzat mennyi cselezés és időhúzás után helyezte ki nagy ímmel-ámmal. Eddig háttértárgyalások, egyeztetések, kérlelések által próbáltunk érvényt szerezni a hazai törvényeknek és a Románia által is elfogadott nemzetközi nyelvi chartának, de ez túl göröngyös útnak bizonyult. Még akkor is, ha az RMDSZ-es vezetők esetében lényegében a magyarság érdekérvényesítéséről van szó. Itt mindenki úgy tesz, mintha az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények betartása teljesen fakultatív feladat lenne. Rájöttünk, hogy nem megy, hát váltottunk. Azért választottunk egyszerre több települést, mert kíváncsiak vagyunk, miként kezeli a törvényalkalmazási hiányosságokat, félremagyarázásokat, értelmezéseket, mellébeszéléseket a hazai igazságszolgáltatás.
– Mit várnak a hazai igazságszolgáltatástól?
– Az igazságszolgáltatás elméletileg egy objektív terület, amelynek a tisztán megfogalmazott jogok és törvények alkalmazását kellene értelmeznie. Ennek dacára tudatában vagyunk annak, hogy ahány bíróság és ítélet, annyiféle indoklás születik majd. Annál is inkább, mivel eddig is azzal szembesültünk, hogy az említett nyelvi és kisebbségi jogok 2008-ban ratifikált chartájának előírásait sem az Országos Diszkriminációellenes Tanács, sem a bíróságok nem építették be döntéseik indoklásába. Ebből legfeljebb kiderül, hogy Románia kétféle diskurzust folytat: egy hivatalost, amely arra hivatott, hogy kifelé azt bizonygassa, hogy az ország példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, és egy másikat, amivel naponta kénytelenek vagyunk szembesülni.
– Ezek szerint inkább tesztelni készülnek az igazságszolgáltatási rendszert?
– Mi megoldást várunk: azt szeretnénk, ha a bíróságok a törvények tiszteletben tartására tudnák rábírni az alpereseket. Szükségesnek tartanánk, ha végre sikerülne a nemzetközi chartát is beépíteni a hazai jogrendszerbe. Minden egyes önkormányzat, amelyet mi vagy más civil szervezetek felszólítottunk a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére, azzal hárította el a kérés teljesítését, hogy ez a kötelesség a hazai helyhatósági törvényben szó szerint nem szerepel. Érdekes, hogy azok a polgármesterek, akik hajlandóak kitenni a kétnyelvű táblákat, ugyanarra a törvényre hivatkoznak, no meg a nemzetközi előírásokra.
– Három településen keresnek jogi orvoslatot ugyanarra a kérdésre, de említette, hogy további pereket is készülnek indítani. Az erdélyi magyarság Dan Tănasája lesz a CEMO?
– Sok mindent el lehet mondani Dan Tănasăról, de egy biztos: nagyon hatékonyan pereskedik. Tudjuk vagy legalábbis gyanítjuk, hogy egy egész csapat áll mögötte, de tény, hogy a stratégiai pereskedés professzionális módját űzi. Ezen a területen lenne mit tanulni tőle, hisz ezen a téren a magyar közösség alulteljesített.
– Viszont egyértelmű, hogy Dan Tănasă célja nem a jogvédelem, hanem a jogtiprás. Ehhez pedig kiváló partner a román igazságszolgáltatás. Miből gondolják, hogy egy, a magyarság jogaiért síkra szálló szervezet is pont olyan hatékonyan számíthat a bíróságra?
– Nem táplálunk illúziókat, első fázisban biztos nem számíthatunk. Tudjuk, hogy számtalan akadállyal és rosszindulattal fogunk találkozni, hibákat is vétünk, de felkészültünk az útra. Azt látjuk, hogy a legtöbb ügyet nem is tárgyalják érdemben; a bírók technikai, procedurális, perrendtartási hibákat keresnek, és azokra támaszkodva hozzák meg a kisebbség számára kedvezőtlen döntésüket. Így nem sütheti rájuk senki a magyarellenesség bélyegét. Viszont, ha abból indulunk ki, hogy valamikor húsz évvel ezelőtt Magyarországon is számos megkérdőjelezhető, furcsa döntés született a roma diszkriminációs ügyekben, mára viszont a bírói testületek egészen más, szakmai, korrekt ítéleteket hoznak, akkor van némi remény. A téves döntések nem feltétlenül a bírók részrehajlását tükrözték, mint inkább a nemzetközi jogrendben való járatlanságukat. Ha Romániában is egyre több kisebbségjogvédelmi üggyel fognak találkozni a bírók, merem remélni, hogy tapasztalatot szereznek abban, miként kell ezekben objektíven és nem érzelmi alapon dönteni.
– Mi következik Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti után? Megvárják a perek végkimenetelét vagy menet közben már újabb eljárásokat indítanak be?
– Annak tudatában, hogy egy hosszú folyamatnak nézünk elébe, nem tartjuk ésszerűnek megvárni a végleges ítéleteket és azok indoklását. Amint az erdélyi magyar sajtót bejárta a három stratégiai perünkről szóló hír, további helységekből kaptunk felkérést a procedúra beindítására. Többek között olyan magyar többségű városokból kerestek meg szervezetek és civilek, mint például a Szatmár megyei Nagykároly vagy a Bihar megyei Nagyszalonta. Ezeket a településeket magyar polgármesterek vezetik, még sincsenek tiszteletben tartva az anyanyelvhasználati jogok.
– Miért nem ezekkel a magyar elöljárók által vezetett településekkel kezdték? Elvégre az ember előbb a saját portája előtt szokott seperni.
– Ez így van, de mi úgy gondoltuk, hogy a megyeszékhelyekkel kell példát statuálni.
– Átfogalmazom a kérdést: a szatmárnémeti városházát miért nem négy évvel ezelőtt hívták perbe, amikor a települést még magyar polgármester vezette, aki ugyanúgy elhanyagolta a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, mint ahogyan a román utódja teszi most.
– Sajnos a legtöbb erdélyi magyar polgármester elhanyagolja a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, egyáltalán fel sem merül benne, hogy ez közösségi igény, ami jogszerűen megilleti a magyarságot. Tudok olyan kisebb, színtiszta magyar településekről, ahol ádáz küzdelmek árán kerültek ki a kétnyelvű táblák vagy olyan városkáról, Nyárádszeredáról, ahol évekkel ezelőtt még nagyobb és hosszabb harcra volt szükség ahhoz, hogy az RMDSZ tanácsosai beleegyezzenek a főtér Bocskai Istvánról történő elnevezésébe. A Szalontáról és Nagykárolyról kapott levelekben az ott lakók elpanaszolták, hogy ők már régebben is szorgalmazták a többnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, de az RMDSZ-irodákban süket fülekre találtak. Szervezetünk az elmúlt években számos Maros megyei magyar polgármesternek és önkormányzati képviselőnek tartott képzést, bemutattuk a közösség jogait, elmondtuk, hogy a törvény kínálta lehetőségek keretében ezzel élni kellene. Mi mondtuk, mi hallottuk. A legtöbb elöljáró csak a választási kampányban magyarkodik, amint székbe kerül, ezt az ügyet háttérbe tolja.
Szucher Ervin. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A korruptakat szeretné lecserélni a néppárt
Kudarcba fulladtak a tárgyalások az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) között. Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján a párt elnöke, Szilágyi Zsolt bejelentette, önállóan vesznek részt a júniusi önkormányzati választásokon. A néppárt felkészüléséről a választásokra Toró T. Tibort, az EMNP alelnökét kérdeztük.
– Milyen választási stratégiával indul az Erdélyi Magyar Néppárt az idei helyhatósági választásokon?
– Az önkormányzati választás a helyi és regionális közösségek jövőjéről szól. Arról, hogy a kecskére – korrupt és basáskodó vezetőkre – bízzuk-e továbbra is a káposztát, vagy megpróbáljuk megvédeni magunk, és okosanszervezni dolgainkat. Az RMDSZ szerves része egy negyedszázada kiépült, ezer sebből vérző román politikai rendszernek, amely most recseg-ropog és minden bizonnyal a végnapjait éli. Lehetnek benne derék magyar helyi vezetők, akik megpróbálják legjobb tudásuk szerint tenni a dolgukat, de a rendszer – az intézményesített korrupció, az Erdélytől idegen közigazgatási kultúra, a túlzott központosítás – előbb-utóbb őket is saját arcára formálja vagy bedarálja. Ezért úgy látjuk, az egész rendszert, továbbá az azt szolgáló, tovább éltető vezetőket kell lecserélni és ezt a választások alkalmával meg is lehet tenni. Az RMDSZ-szel ellentétben a néppárt nem része ennek a rendszernek, nem is volt soha, hiszen születése óta azok találtak benne helyet, akiket a korrupt balkáni rendszer idegen testként kitaszított vagy olyan fiatalok, akik hisznek szülőföldjük életerejében, megújulási képességében. Leegyszerűsítve: az RMDSZ balkáni magyarokká akarja alakítani közösségünk tagjait, mi pedig erdélyi magyarok szeretnénk maradni. Ezért a néppárt igyekszik mind a helyhatósági, mind a parlamenti választásokon olyan jelölteket állítani, akik ebben hisznek, ezért akarnak dolgozni, és képesek igazunkról meggyőzni a több évtizedes helyben topogás és öncélú sikerpropaganda miatt elbizonytalanodott vagy megcsömörlött választópolgárt.
– Az RMDSZ-szel, illetve a Magyar Polgári Párttal tervezett összefogás elmaradása mennyire nehezíti meg a néppárt kampányelképzeléseit a szórványban?
– A néppárt eleve az RMDSZ és az MPP azon részével szeretett volna összefogni – erről szólt együttműködési ajánlatunk – akik hasonló módon gondolkodnak a politikáról, annak közösségszolgáló szerepéről, mint mi. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy az RMDSZ és MPP vezetésében a balkáni magyarok vannak többségben, azok, akik számára Bukarest az iránytű, a maga központosító, egységes román nemzetállami céljaival. Akik a politika közösségszolgáló szerepéről hozzánk hasonlóan gondolkodnak, akár az RMDSZ-ben, akár az MPP-ben, azok számára egyénileg vagy csoportosan továbbra is élhetnek a néppárt együttműködési ajánlatával. Pártunk, mint minden más párt, csak egy eszköz és egy keret a közösségi célok megvalósításához. Számítok arra, hogy lesznek ilyen csoportok, akár a tömbben, akár a szórványban, akik pont olyan elégedetlenek a jelenlegi megfáradt politikai rendszerrel, mint mi és nálunk találnak társakra, valamint lehetőségre az újrakezdéshez.
– A marosvásárhelyi előválasztáson mért mintegy 30 százalékos néppárti támogatás a helyi magyarság körében milyen kihatással van a néppárt erdélyi megítélésére?
– A marosvásárhelyi előválasztás arról szólt, hogy össze tud-e fogni a politikum Marosvásárhely visszaszerzése érdekébenvagy nem. Úgy látom, az RMDSZ ebben a helyzetben sem képes a közösség érdekét felismerni vagy elismerni. Számukra a képviseleti monopólium megőrzése országos szinten fontosabb, mint Marosvásárhely. Jogosan erősödik a gyanú, hogy eleve nem is gondolták komolyan az egészet. Egyre inkább azok álláspontja látszik igazolódni, akik már 2000 óta önfeladással és bundával vádolták az RMDSZ országos és helyi vezetőit. Szomorú helyzet ez, de nem tehetünk mást, mint tudomásul venni. Az előválasztás arra viszont kétségtelenül alkalmas volt, hogy kimutassa a néppárt támogatásának növekedését. Hasonló tendenciát mutattak a szociológiai felmérések Erdély néhány más központjában is, mint például Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen vagy Nagyváradon. Ez számunkra öröm, ösztönző a folytatáshoz, ugyanakkor felelősség is.
–Több székelyföldi városban is kérdéses az eddigi polgármesterek indulása, viszont a helyi választópolgár mégsem lát olyan „felépített” arcokat, akik sikerrel vehetnék a megmérettetést. Vannak-e olyan jelöltjeik ezekben a városokban, akiket befutóvá lehetne tenni?
– Kétségtelenül létezik egy elbizonytalanodás az önkormányzati tisztségviselőkben, különösen azok között, akiknek van okuk félni a számonkéréstől, jöjjön az az igazságszolgáltatás intézményeitől vagy a választók közösségétől. Ezért több helyen alakulhat ki politikai légüres tér az önkormányzati választásokon. Azon leszünk, hogy ezt rátermett, hiteles vezetőkkel betöltsük. Ennek a jelöltállítási folyamatnak a végéhez közeledünk. Nemsokára bemutatjuk jelöltjeinket Erdély fontosabb magyarok által is lakott településein. Demokráciában a döntés mindig a választópolgárok kezében van, ők döntik el, ki a befutó. A néppárt országos kampánystábja és területi csoportjainak pedig az a dolga, hogy segítse a jelölteket elképzeléseik, programjaik megfogalmazásában és hatékony képviseletében.
– Egyesek azt híresztelik, hogy a néppártnak megromlott a viszonya a Fidesszel. Ez mennyire rontja a párton belüli közhangulatot?
– Akár jól is eshetne, ha aggódnak a Fidesz és a néppárt viszonya miatt, ha nem tudnám, hogy ezek az „aggodalmak” többnyire mögöttes, manipulatív tartalommal bírnak. A Fidesz Európa egyik legerősebb konzervatív gyűjtőpártja, Orbán Viktor pedig egyre inkább Európa egyik meghatározó politikusa. Mi egyelőre egy erdélyi regionális párt vagyunk, megfelelő önkritikai érzékkel, tudjuk a helyünket, de erősen hiszünk igazunkban. Viszonyunk a Fidesszel már csak a méretek miatt is aszimmetrikus, de évtizedek alatt kialakított stratégiai partnerségére büszkék vagyunk és továbbra is számítunk. A romániai választásokon azonban nem a Fidesz, hanem a néppárt jelöltjei méretkeznek meg és megítélésük elsősorban azon múlik, mennyire hitelesek és mennyire képesek mozgósítani az elbizonytalanodott erdélyi magyar választópolgárokat. Kampánycsapatainknak és választóinknak is azt ajánlom, ne máshonnan várják a megváltást, a megoldás – erős és öntudatos közösség, hiteles és rátermett vezetők, bátor és vállalkozó önkormányzatok, a közösségi autonómia következetes képviselete – a mi kezünkben van.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A 27. székely könnyű hadosztály története
Berekméri Árpád Róbert Lesz még kikelet! című tanulmánykötete – amelynek alcíme A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) – a marosvásárhelyi Lector Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában jelent meg 2015-ben. Marosvásárhelyen és több székelyföldi városban is bemutatták, a közönség mindenhol nagy érdeklődéssel fogadta. Berekméri Árpád Róbert történészt, a marosi egyházmegye egyházi levéltárosát kötetéről kérdeztük.
– Miért volt érdekes ennek a hadtestnek a története? Hogyan indult a kutatás?
– Különleges helyzetben voltam, ugyanis az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről László Márton kollégámmal egy kutatást végeztünk Budapesten, és miután befejeztük, Szabó Péter kollégám megkérdezte, volna-e kedvem hadtörténettel foglalkozni. Erre igennel válaszoltam, hozzátéve, hogy ha van egy marosvásárhelyi seregtest, aminek történetét megírhatnám. Először visszariadtam attól, hogy nincs elegendő levéltári forrás, de ő optimista emberként addig győzködött, amíg elvállaltam.
– Mikor kezdődött a hadtörténeti kutatása?
– 2005-ben kezdtem el a levéltári forrásokat és a hozzá kapcsolódó könyvészeti anyagot feltárni. Már abban az évben sikerült megjelentetni egy ismertető tanulmányt a Hadtörténelmi Közlemények oldalain és innentől kezdve gördülékenyebben haladtam. Egyre jobban élveztem az ezzel járó munkát.
– Tehát tíz év kemény munkája van benne?
– Pontosan, tíz kemény évbe tellett ez a kutatómunka. Először a levéltári forrásokat kutattam, utána az idős embereket kezdtük megkeresni, naplók kerültek elő, hadinaplók, visszaemlékezések, fényképek, különböző dokumentumok és 2008-ban már körvonalazódott, hogy ebből könyv is létrejöhet. Megírtuk a tiszti kar adattárát, előbb azt adtuk ki és utána 2008-tól 2015-ig tartott a gyűjtő és feldolgozói munka, amelynek az eredménye itt látható előttünk, kötet formájában.
– Említette, hogy kevés a levéltári forrásanyag. Milyen nehézségekbe ütközött?
– Különböző állományokban vannak a kis, apró adatsorok elrejtve, és ezekért át kellett a különböző levéltári egységeket nézni, ez volt a munka legnehezebb része. Volt olyan esetem, hogy több doboznyi iratot vizsgáltam és csupán két sornyi adatot tudtam belőle használni. Irgalmatlanul nehéz, időigényes, de ugyanakkor fantázaidús munka ez, mert amellett, hogy a hadosztály számára gyűjtöttem adatokat, időközben más témák is felcsillantak előttem. Félúton sokszor elkeseredik az ember, és azt mondja, ebből úgy sem lesz semmi, aztán újabb adatok kerülnek elő, amikor ezt nem is várja. Egy kutatónak mindig ez ad lendületet az újabb nekifutásnak.
– Ki segítette munkájában?
– A kutatómunka java részét én végeztem, de nem végezhettem volna el Szabó Péter, Illésfalvi Péter vagy Számvéber Norbert, a hadtörténeti levéltár főlevéltárosának értékes útmutatásai nélkül.
– Hogyan készültek az interjúk?
– A könyvnek két olyan melléklete van, ahol közkatonákkal, tisztekkel, altisztekkel foglalkozom és a vonatkozó levéltári forrásokat, kitüntetési, felterjesztési iratokat néztem meg. A központi levéltárból megkaptam a veszteségi adatbázist, és azokból szűrtem ki azokat a személyeket, akikről úgy gondoltam, élhetnek még, ha mondjuk 1920–22-ben születettek. Elindultunk megkeresni ezeket az embereket, de nem voltunk benne biztosak, hogy meg is találjuk őket. Olyan ez, mint a lottózás. Igazából végig kellett járni egész Erdélyt. Nemes Gyula kollégám sofőrködött és bábáskodott a két és fél év alatt, amíg elkészítettem a közel száz interjút. Emellett kollégák is készítettek interjúkat, például Nagy József és Benkő József is több százat, amelyekből az engem érdeklő dolgokat önzetlenül átengedték.
– Lesz folytatása a munkának?
– Remélem, hogy igen, ugyanis egy fotóalbumot szeretnék kiadni, amivel lezárnám ezt a kutatást. Rengeteg képet gyűjtöttünk össze családoktól és én úgy gondolom, hogy ők elvárják, nekem meg kötelességem a fotókat nyilvánosságra hozni.
– Volt-e személyes kötődése a témához?
– Legszemélyesebb a nagytatám, Vajda Mihály története, akinek az emlékére írtam ezt a könyvet. Ő a 27. székely hadosztály utászszázadánál szolgált. Ha létezett valaha nagyapa és unoka közötti igazi, mély barátság és jó kapcsolat, akkor az a mienkről is elmondható volt: nagyon ragaszkodtunk egymáshoz.
– Ez azt jelenti, hogy már gyerekkorban érdeklődött a múlt e szelete iránt?
– Így van. Sokat jártam nagytatámmal a mezőre dolgozni, és kaszálás, takarás közben rengeteget mesélt, amellett pedig gyerekkoromban egyebet sem csináltam, csak a kocsmában ültem az öregek között és hallgattam a háborús elbeszéléseiket, visszaemlékezéseiket. Jó színes történetek voltak ezek. Egyszer gyerekkoromban azt mondtam nagyapámnak, hogy ha megnövök, akkor azt fogom kutatni, amit te csináltál a világháborúban. Ő erre legyintett, hogy gyerekbeszéd, de 2008-ban még szerencsére megérhette a tiszti adattár megjelenését, a mostani könyvet azonban már nem. Hát így alakult a hadosztály története és az én katonatörténészkedésemnek a vonala.
– Levéltárosként mennyire tekinti rokonszakmának a hadtörténetet?
– A hadtörténész külön kategória, én egyházi levéltárosnak tartom magam, az egyház alkalmazásában állok, a fő irányvonal – amit követnem kell – az az egyháztörténet és az egyházi levéltárosi munka. Ehhez kötődik a doktori kutatásom is, A marosi egyházmegye története a két világháború között címmel. Ez a fő témám, és ugyanolyan elkötelezettséggel szeretném végigvinni, mint mostani kötetem megírását.
Antal Erika. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Közbirtokosság: siker és buktatók
Egy falu életében meghatározó gazdasági és közösség-összetartó szerepe van a tizenhat évvel ezelőtt újraalakult közbirtokosságoknak. Noha mindenik más és más adottságokkal, lehetőségekkel rendelkezik, előfordul, hogy külső tényezők vagy belső viszályok nehezítik működésüket. Riportunkban a jelenlegi helyzetet járjuk körül, főként a csíki közbirtokosságok tükrében.
A közbirtokossági tagok jogaikat a közbirtokossági közgyűlésen szavazataikkal gyakorolták. A szavazati jog arányban volt a közbirtokossági vagyonrészükkel, melyekből a különböző alapszabályzatok szerint különböző részesedésekhez volt joguk – írja a tulajdon-visszaadásokért harcoló Garda Dezső A székely közbirtokosság című munkájának első kötetében. A közbirtokosságok újraalakulását a 2000. évi 1-es számú, az államosított erdők és mezőgazdasági földterületek visszaszolgáltatására vonatkozó törvény tette lehetővé.
„A közbirtokosságok szinte egy időben alakultak meg. Nagyjából ugyanazt a statútumot fogadtuk el, aztán az évek folyamán voltak módosítások, mindenki a helyi igények és adottságok szerint belevitt, vagy kivett valamit” – mutatott rá Biró Károly, a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság elnöke.
A közbirtokosságokat a tagok alapították, mint résztulajdonosok. Volt, ahol bizonyos összegeket is összepótoltak, hogy el tudjanak indulni. Jére Elemér szinte az újraalakulás óta elnöke a csíkjenőfalvi közbirtokosságnak. „Az indulás nagyon nehéz volt, hiányzott a tőke. Volt egy idősebb korosztály, ők tudták, milyen területeket kell visszaigényelni, mi voltunk, akik visszavettük. Próbáltunk minden területet telekkönyveztetni. Azt tapasztaltuk, ha elődeink annak idején nem rendben hagyták volna hátra jussukat, soha nem lehetett volna visszavenni.”
Harc a területekért
Kevés az a közbirtokosság, ahol teljes mértékben visszakapták a területeket. A csíkszentgyörgyi ezek közé tartozik. „A területek visszaadásakor az egyes törvények megállapítottak egy felső határt, ez húsz hektár volt. Amikor az erdészet átadta nekünk területeinket, épp emiatt maradtak még részek, amelyeket odaadtak Bánkfalvának. Rá öt évre jött a 247-es törvény, amelyben eltörölték a felső határt és visszaadták a jog szerint járó teljes területeket. Nekünk a tanács területeiből mértek ki annyit, amennyit elvettek. Ilyen szempontból utolsó négyzetméterig visszakaptuk” – nyugtázta Kézdi József elnök.
Nem mindenik közbirtokosság van azonban ilyen szerencsésnek mondható helyzetben. Főként a Hargita megyével szomszédos – Bákó, Neamţ – megyékben található egykori közbirtokossági területekért kellett megharcolniuk, vannak olyanok, amelyekért a mai napig perelnek.
Hat község adminisztrációs határában fekszenek a borzsovai közbirtokosság területei. 2005-ig telekkönyveztetni tudták a Hargita megyei területeket, de a Bákó megyében találhatóakat nem. Gyimesben 416 hektár erdőt csak birtokbavételi jegyzőkönyvvel vettek át, de nem sikerült telekkönyveztetni. „2008-ban bepereltük a helyi tanácsokat, hogy oldják meg a problémákat. A gyimesinél kijött a végzés, hogy adják ki a tulajdonjogi papírt, de azóta sem tették ezt meg. Most újból perelünk a gyimesi és az ágasi tanáccsal is, tehát még mindig folynak a harcok” – jegyezte meg Péter István elnök. Olyan eset is volt, amikor egy Neamţ megyei területi vitára vonatkozó bírósági döntést nyolc év után tudtak érvénybe léptetni. „2014-ben sikerült úgymond besárgítanunk, azaz telekkönyveztetnünk a területet. A nyolc év alatt a Földet biztos kétszer körbe kerültük volna, annyit jártunk a szomszédos megyébe ügyintézni. Azt hallom a kollégáktól, hogy sok helyen jelenleg is folynak a viták a területek fölött. Az agrárreform idején több mint 470 hektárt vettek el, azokat nem is kértük” – magyarázta a csíkkarcfalvi közbirtokosság elnöke. A dánfalvi közbirtokosság is rendelkezik olyan Bákó és Neamţ megyei területekkel, amelyeket nehezen kapott vissza. Amikor 2009-ben a jelenlegi vezetőség átvette a közbirtokosság irányítását, a korábbi vezetőtanácstól több pert „örököltek”, amelyek részben terület-visszaszerzéssel, részben vásárlással kapcsolatosak voltak. „A területeinkből nem kaptuk vissza az összeset, hiányoznak azok, amelyekre a földreform idején a románságot rátelepítették” – magyarázta a vezetőtanács egyik tagja. Mivel a felcsíki falvak közbirtokosságai hasonló helyzetben vannak, gondolkodtak azon, hogy közösen próbálják meg visszaszerezni ezeket a területeket, viszont ameddig „erősebb képviselet nem lesz a hátuk mögött”, addig fölösleges pénzkiadásnak látják a pereskedést.
Olyan esetről is tudni, amikor nem más megyebeli önkormányzatokkal, hanem a saját településen levő polgármesteri hivatallal kénytelenek vitatkozni. „Az egyetlen konfliktusunk a polgármesteri hivatallal van: nem adják ki a birtoklevelet – ha bizonyítanunk kell, hogy tulajdonosok vagyunk, nem tudjuk” – vázolta Tatár Adolf, a csíkszentmihályi közbirtokosság elnöke. A Tusnád Közbirtokosságnak is vannak még követelései Tusnádfürdő területeivel kapcsolatban, hiszen korábban a fürdőváros a közbirtokosság területén jött létre. A visszaigényelt 1500 hektár területből 836 hektárt kapott vissza a Csíksomlyó Közbirtokosság, ezt aztán 1100 hektárig sikerült „feltornászniuk”. A Csíkcsicsói Közbirtokosságtól 3570 hektár területet államosítottak, mostanig 3385 hektárt kaptak vissza. Ebből 600 hektárra nincs birtoklevelük, de használják. „2010-ben kaptunk egy tulajdonbahelyezési lapot, de azóta sem történt semmi. Emiatt büntetést is kaptunk a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségtől (APIA), mert csökkent a terület mérete. A faluban a területek visszamérése körül voltak-vannak problémák, nagy volt annak idején az összevisszaság” – mondta Kósa Imre, a közbirtokosság elnöke.
Felemás erdőgazdálkodás
Egyes közbirtokosságok területének bizonyos százaléka védett terület, ezeken a részeken csak a szigorú előírások szerint tudnak gazdálkodni. A Csíkszentmárton községben működő Aklos Közbirtokosság erdős területeinek kétharmada Bákó megyében található, ennek a résznek a hatvan százaléka pedig védett erdő. Gondos Imre elnöktől tudjuk: utóbbinak körülbelül az egyharmadát tudják hasznosítani. Csíkszentdomokoson a közbirtokosság területén egy 673 hektáros nemzeti park is található. „Ez a Nagyhagymás. Szép látvány, turisztikai jelentőségű, de fenn kell tartani, tehát ennek csak költsége van, hozadéka nincs. Törvény van rá, hogy kártalanítást kellene kapjunk 2008 óta, de nem adták. Pedig elég nagy összegről lenne szó. A 673 hektárból 565 hektár erdő, a többi szikla, ugyanakkor van még egy védőzóna, 350 hektár, amelyben szintén csak karbantartási munkákat végezhetünk. A gazdálkodás ki van zárva. Ezenkívül van még egy 1100 hektáros Natura 2000-es területünk, tehát eléggé nagy részen csak feltételekhez kötött munkálatokat végezhetünk” – magyarázta az elnök, László Lajos. A lázárfalvi Szent Anna közbirtokosság területén, egy 88 hektáros részen található a Mohos tőzegláp. Ez telekkönyvileg legelős területnek számít, de ezen a részen nem tudnak gazdálkodni. „Volt egy hatalmas bogártámadásunk egy hektáron, a megtámadt fákat viszont nehezen lehet kitermelni. Korlátokat szab, hogy csak télen, kézzel lehet kihozni a fákat, hogy a sok védett faj ne sérüljön.”
A csíksomlyói közbirtokosság elnöke, Mátéffy Győző elmondta, a Hármashalom-oltárnál és környékén, a pünkösdi búcsú helyszínén nem lehet erdőgazdálkodást folytatni. „Csak úgy, ha száraz a fa. Akkor negyvenen felhívnak, hogy megint van egy száraz fa, mikor vágjuk le, ha pedig levágtuk, akkor negyvenen jelentkeznek, hogy megint vágják Somlyón az erdőt. Olyan kitettségű területeink vannak, amelyek inkább parkerdők, így nyilván nem hoznak bevételt, csak költségeik vannak.”
Elaprózódó jogok
Általában egy hektár terület egy jognak felel meg, de van rá eset, hogy már 50 ár is egy jog, 50 áron felül már két jognak számít, ha kevés a közbirtokossági terület. Sok közbirtokosságnál egy tag nem birtokolhat többet az összjogok öt százalékánál, éppen azért, hogy ne egy-két kézbe tömörüljön a vagyon és a döntéshozatal. Adás-vétel kevés akad az utóbbi években, annak is köszönhetően, hogy van olyan közbirtokosság, ahol egy jog után 300 lej osztalékot adnak évente, de átlagban is 100–150 lej jár.
Amennyiben eladás történik – azt is szigorúan rögzíti az alapszabályzat, hogyan kell ez ennek megtörténnie –, többnyire a három vagy öt év egy jog után járó osztalék összegét kérik. Tehát egy jog átlagban 300–1000 lej között vásárolható. Szigorúan csak tagoknak!
A legtöbb helyen a jogtulajdonos elhunyta után válhat teljes értékű taggá a jogutód. Van olyan közbirtokosság, ahol módosítottak az alapszabályzat erre vonatkozó előírásán, amiatt, hogy ne öregedjen ki a közbirtokosság és a fiataloknak is legyen beleszólásuk az ügyekbe. „Én a konzervatívabb álláspontot képviseltem mindig, mert őseink nem véletlenül alakították így. Egy vagyont összetartani általában úgy lehet, hogyha az egységet valamilyenképpen megtartjuk. Ha szabad adás-vétel lett volna vagy adományozás, akkor már rég nem lenne közbirtokosság, vagy ha létezne is, semmiképp nem ilyen formában. Őseink a gyökerekhez ragaszkodtak és a közbirtokosság léte most is ettől függ. Sok fiatal azt mondja, hogy jó volna megváltoztatni az alapszabályzatot, hogy még a tag éltében rendelkezhessen a fiatal generáció családon belül a joggal” – magyarázta Sárosi Béla, a csíkrákosi Pogányvár közbirtokosság volt elnöke.
„Nekünk van egy alapszabály-módosításunk az eredetihez képest. Hogyha a tagunk idős, az egészségügyi állapota nem engedi meg, hogy aktívan részt vegyen a közgyűléseken, akkor megbízhatja az egyik gyerekét, hogy az érdekeit képviselje. Sajnos mindenütt problémát okoz, hogy egyre jobban elaprózódnak a tulajdonrészek. Külső személy nem jut be a közbirtokosságba: egy esetben engedi ezt meg az alapszabályunk, ha a közbirtokossági területtel határos erdőt birtokol, ám ehhez is külön nagygyűlési határozat kell. Ezt a zárt rendszert lehet vitatni, van előnye és hátránya egyaránt, de én azt mondom, hogy ez így jól volt kitalálva” – ezt már Gondos Imre, a csíkszentmártoni birtokosság elnöke mondta.
A vezetőtanácsot eleinte mindenhol három évre választották, most már egyes helyeken négy, esetleg ötéves mandátuma van. A vezetőtanács többnyire öttagú, mellettük működik egy háromtagú cenzorbizottság.
Belső viszályok
Néhány közbirtokosság működését a belső viszályok időszakosan megbénították. Ezek is most már újrakezdték működésüket, de az évek során zajlott pereskedések, egymás feljelentése, a közbirtokosság működésképtelenné tétele óriási anyagi károkat okozott. A kászonimpéri közbirtokosságnak 2008 és 2010 között nem volt vezetősége. „Volt, aki azt jósolta, hogy még két éve van hátra ennek a közbirtokosságnak. De mondtuk, hogy egy közbirtokosságot csak be lehet buktatni, az magától nem bukik be, mert van vagyona. Amikor átvettük a vezetését, körülbelül egymillió lej tartozása volt, 2010-ig nem volt könyvelése sem. Nem vezetőtanácsi tagként kerültünk ide, hanem elnöki rendelettel kinevezett a bíró. Attól a perctől tudtuk az ügyeket intézni. 2014 decemberében tudtunk egy normális gyűlést összehívni, ahol aztán a tagok megválasztották a mostani vezetőtanácsot” – magyarázta Sánta András, a közbirtokosság jelenlegi elnöke. A csatószegi Aszó közbirtokosság utóbbi három évét is perek, viták jellemzik. A 2012-ben történt tisztújítás miatt kezdődött a viharos időszak, amely odáig fajult, hogy működésképtelenné vált a szervezet. Bors Dénes elnök szerint megoldódni látszanak a dolgok. De ugyanígy szinte áldozata lett a belső pereskedésnek a kászonújfalvi közbirtokosság is.
Mivel sok helyen a tagok harminc–negyven százaléka már nem lakik a településen, és felhatalmazást sem küldenek, megesik, hogy nehéz összehívni a döntőképes gyűléseket: első összehívásra ugyanis a kétharmad, második összehívásra a fele plusz egy jog kell jelen legyen. „Nagyon nehéz a közgyűléseket összehívni. Nekünk 2100 tagunk van és körülbelül 200 ember szokott eljönni gyűlésre. Sajnos így kell döntéseket hoznunk” – fejtették ki Domokoson. Csíkcsicsóban saját beléptetőrendszerük van, amely mutatja, hányan vannak jelen és a felhatalmazásokkal együtt hány jog van jelen a gyűlésen. Ez sok vitát megelőz. „Erre szükség volt, mert azelőtt olyan gyűlések is voltak, amelyeken épp hogy nem verekedtek.”
Maradjon az utódoknak is erdő
A közbirtokosságok újraalakulásától kezdődött el a rendes erdőgazdálkodás – vélik szinte egyöntetűen az elnökök. Rengeteg vád éri a közbirtokosságokat, hogy letarolják az ország erdejeit. Az üzemtervben meg van határozva, hogy a kivágott részt két év múlva be kell ültetni.
Őrzésre a birtokosságok a Csíki Magánerdészettel vagy az állami erdészettel vannak szerződésben. Egyszerűbb a helyzetük ilyen szempontból azoknak, akiknek egy tömbben vannak a területeik, nem szétszórtan. Így is megesnek azonban kisebb-nagyobb falopások, de egy-egy nagyobb széldöntés vagy erdőtűz is jelentős károkat okoz.
Az ütemterv szerint előírtakat nem termelik ki mind, többen hangsúlyozzák, hogy maradjon az utódoknak is erdő. Ezért legtöbben a legelők után kapott területalapú támogatásból gazdálkodnak, illetve annak köszönhetően tudnak nagyobb befektetéseket eszközölni, illetve nagyobb osztalékot adni a tagoknak.
A kötelező legelőtakarításokhoz, csemeteültetésekhez helyi napszámosokat fogadnak a legtöbben, abból a megfontoltságból, hogy a pénz maradjon a faluban. De saját kitermelő csoporttal rendelkező közbirtokosság is van. Főként a felcsíki falvakban fektetnek hangsúlyt arra, hogy elsősorban a helyi fafeldolgozóknak adják el a fát. Aki nem maga termeli ki, többnyire „lábán” adja el a fát meghívásos licit alapján. „Mindenki haragszik az osztrák Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó vállalatra, de ha nem jött volna Romániába, most megnézhetnénk a fa árát. Ha a többi terménynél is, például pityókánál, gabonánál, húsnál, tejnél jönne egy ilyen cég, az élelmiszerárak az égbe szöknének. Van nekünk is egy fűrészüzemünk. De ha nem lenne az osztrák cég, mi itt fűrészelgethetnénk s néznénk, hogy ki viszi el vajon. Addig az arab és a kínai piacra szállították a fát, de oda is csak bukaresti cégeken keresztül tudtuk eljuttatni a faanyagunkat” – emlékezett vissza a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnöke.
A csíki településeken az utóbbi években megnőtt az állattartók száma és az állatlétszám is. A közbirtokosságok hangsúlyt fektetnek az állattartó gazdákra is, segítik őket, ahogy tudják. Dánfalván például tavasszal és ősszel állatvásárt szerveznek, hogy az értékesítést is elősegítsék.
Kisebb-nagyobb beruházások
Mezei és erdei utakat, hidakat építenek, javítanak a közbirtokosságok, mivel fontos, hogy az emberek meg tudják közelíteni a területeiket. Van, ahol a községi utakat is ők javítják. Segítik a helybéli óvodákat, iskolákat, az egyházat – ravatalozókat építettek, templomfelújításokba pótoltak bele.
Legtöbb közbirtokosság mára már saját székhellyel rendelkezik. Van, ahol orvosi rendelőt is terveznek, hogy még jobban kihasználják az épületet. Van, ahol megvásárolták már az épületet, de még felújítás alatt van. Ritkán, de olyan közbirtokosság is akad, ahol nincs székhely, hiányolják is a meglétét.
Magánszemélyeket is támogatnak, legtöbbször anyagi segítségre szoruló, beteg embereket, akik nem tudják maguk a kezelésüket vagy műtétjüket fizetni. Ösztöndíjakat is osztanak továbbtanuló falubeli fiataloknak, akiknek felmenői közbirtokossági tagok, de olyan is van – például Kászonaltízen – , hogy gyerek születésekor adnak „babakelengyeként” egy bizonyos összeget a tagnak.
Ha a faluban épít közbirtokossági tag vagy jogutód, azt bizonyos mennyiségű épületfával segítik, ritkább esetben ingyen, általában kedvezményes áron kínálva fel számára az anyagot.
Van olyan közbirtokosság, amelyik valamilyen nagyobb befektetést is eszközöl, hogy hosszú távon jövedelmet is hozzon. A kászonaltízi, vacsárcsi és madéfalvi közbirtokosság gyümölcsfeldolgozót, a vacsárcsi, csíkrákosi, szépvízi, borzsovai, szentmiklósi például tejfeldolgozót hozott létre. Több helyen vendégházat működtetnek vagy rendezvénytermet korszerű konyhával felszerelve. Csicsóban sípályát és bányát is működtet a közbirtokosság, és több helyen működik saját fafeldolgozó is.
„A közbirtokosságnak biztosítania kell a tagok állatainak a legelőt, a tűzifát és az épületanyagot. Annak idején a közbirtokosságok nem osztottak ennyi pénzt – nem volt honnan, nem volt ilyen pénzes világ –, hanem részt adtak fából. Most osztunk pénzt is, fát is” – összegzett a borzsovai elnök.
Sok elnök egyetért abban, hogy az APIA-s pénzeknek köszönhetően tudnak megvalósítani elképzeléseket, osztalékot adni a tagságnak, ugyanakkor kevesebb fát kivágni, mint amennyit az üzemterv lehetősége megenged. A madéfalvi közbirtokosság elnöke szerint jó lenne, ha összefognának a közbirtokosságok és régiószinten egy-két nagyobb beruházást valósítanának meg. „Mindenkinek adakozunk most, mert mindenki hozzánk fordul. De egy-két komoly beruházást kellene megvalósítani régiószinten, és akkor munkahelyek jöhetnének létre.”
A közbirtokosságnak elsősorban a közösség összetartó erejévé kell válnia a jenőfalvi elnök szerint is. „Ha megszervezzük a különböző rendezvényeket, az emberek eljönnek, együtt vannak. Ha nincs összetartó erő, akkor mindenki csak von egyet a vállán. A közösségi szerep abban áll, hogy próbálunk két irányba nézni: a múltba, amiből tanulunk, és próbálunk jó előre nézni s tervezni.”
Péter Beáta. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nagyváradon lép fel a Spectrum Színház
Február 14-én, a Független Színházi Napok keretén belül fellép Nagyváradon a Spectrum Színház, amely 2013-ban alakult meg alternatív színházi társulatként Marosvásárhelyen.
Török Viola társulatalapító és rendező zenével és tánccal teszi Molière A nők iskolája című vígjátékát 2016-os előadássá, így szólal meg a rock, dzsessz, de még a flamenco is a színpadon. A komédia középpontjában a megalkuvást nem ismerő szerelem áll, a férfi-nő kapcsolat és ennek kihívásai. Ennek kapcsán beszélgettünk Török Violával, a Spectrum Színház művészeti vezetőjével.
Helykeresés
– Miért volt szükség egy magántársulatra, s mitől más a Spectrum Színház, mint a már meglévő kőszínházak? – Ha magánszínházat alakít valaki, nyilván saját elképzelései vannak a színházcsinálásról. Mi is egy kicsit másképp szerettük volna megfogalmazni ezt a feladatot most per pillanat Erdélyben. Én már régóta foglalkozom azzal, hogy mit is jelent az erdélyiség, mit is jelent erdélyinek lenni. Ehhez hozzátartozik a népi kultúránk, ezen belül a népzene, a néptánc, és ezek, mint ősi kifejezési formák, úgy éreztem, hogy a színház világából kicsit hiányoznak. Ezeket próbáltam összehozni a klasszikus európai és világszínházi törekvésekkel. Valahol ez egyfajta helykeresés, hogy megtaláljuk saját helyünket a világban, a saját kifejezésformánkat, én ezt így képzelem el. Úgy érzem, hogy nagyon sok fontos útkereső törekvés van Erdélyben most is, különböző irányzatok, amit a Spectrum Színház képvisel, az is sajátos út. Nyilván nagy kihívás egy Shakespeart, egy Csehovot, egy Molièret olyan formában megszólaltatni, hogy abban az erdélyi szellemiség visszatükröződjön, ugyanakkor a maiság is. Nem szeretnénk egy történelmi visszatekintést, vagy egy ráerőltetett hangulatot az előadásokra, hanem valahogy a ma létező irányzatokat, hangulatokat szeretnénk megszólaltatni.
„Harcias” témák
– Milyen előadásokban sikerült már ezt a koncepciót megvalósítani?
– Első előadásunk volt tavaly A nép ellensége, amely a címében is hordozza, hogy egy olyan törekvés, amely lehet értékmentő, de lehet ellenállásba ütközik. Majd jött a Vitéz lélek, amely szintén egy harcias téma: szembemenni a megmaradásért a meglévő irányzatokkal. Mindkettőben felhasználtam a népzenét mint a lelkiség megszólalóját, ugyanakkor a Vitéz lélekben a néptáncot is. Ezt a Duna tévé is közvetítette. Aztán továbbmentünk Csehov Sirályának a színrevitelével, amelyet szintén próbáltunk a sajátunkká formálni. Majd Molièretől A nők iskolája azért érdekes, mert egy klasszikus francia barokk darabot magyar barokk zenei elemekkel próbáltunk kicsit összehozni.
– Miért tartja fontosnak, hogy ezeket az előadásokat más erdélyi városokban, de akár Magyarországon is megismerjék. Mi az a plusz, amit nyújtanak?
– Szeretném megismertetni a mi felfogásunkat a színházcsinálásról. Egy új színt képviselünk, ami lehet, hogy a színházi világban kicsit szokatlan, viszont régóta a kultúránk része integrálni a régi zenét, népzenét az életünkbe. Valamikor nagyon fontos önkifejezési forma volt a népzene és a néptánc, és ma is újabban reneszánszát éli. Természetesen mindenhová el szeretnénk jutni, hogy megismerjenek bennünket. erdon.ro

Az út választott engem – Nyugdíjba vonult Sipos Ákos
Sipos Ákos kakszentmártoni lelkipásztor nyugdíjba vonulása alkalmából pillantott vissza az elmúlt évtizedekre szolgatársai előtt. Olyan dolgokról is szólt, amiről hallgatósága nagy része már nem élt meg, az előző rendszer nehézségeiről, amelyeken keresztül átvezette őt az Isten.
Csütörtökön délelőtt tíz órától a lelkészek februári közigazgatási gyűlésén Sipos Ákos Pál apostol Filippibeliekhez irt levele 4. részének válogatott versei alapján hirdette Isten Igéjét: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom: örüljetek! A ti szelídlelkűségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban... Nem mintha a nélkülözésemre nézve mondanám, mert én megtanultam, hogy megelégedett legyek abban, amiben vagyok. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, mindig mindenhez hozzászoktam, a jóllakáshoz is, az éhezéshez is, a bővölködéshez is, a szűkölködéshez is. Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít." Sok mindenen keresztül vezetett az igehirdető útja is, de bizton elmondhatja azt, hogy Isten adott erőt arra, hogy elvégezze a munkát.
„Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám  7,12) - biztatta Isten Igéjével szolgatársát Kovács Sándor esperes. Máthé Róbert a szatmári lelkészértekezlet nevében búcsúzott, Nagy Erika missziói előadó pedig egy verssel kívánt áldást: „... legyen áldott eddigi utad, és áldott legyen egész életed." (Régei magyar áldás) A gyűlésen a lelkipásztor néhány családtagja is jelen volt. Fia, Sipos-Vizaknai Gergely alsógödi (Magyarország) lelkész is szólt szolgatársaihoz.
Sipos Ákos a szilágysági Menyőben született. Szüleit korán elvesztette. Nagybátyja, aki krasznai lelkész volt magához vette. Ott döntötte el, hogy teológiára megy. A kolozsvári évek után segédlelkész volt Aradon és Nagybányán, majd lelkipásztorként Túrterebesen, Patóházán és Kakszentmártonban szolgált. A gyűlésen humoros megjegyzéseivel vezette vissza a lelkésztársait az előző rendszer furcsaságaiba. A papi hivatással kapcsolatosan bátran vallja, hogy Jézus terhe könnyű és gyönyörűséges. Arra a kérdésre, hogy ha újból választaná-e ezt az utat, az válaszolja: „Nem én választottam az utat, Ő választott engem." szatmar.ro

A kisebbségpolitika két lehetősége
Egy állam akkor kérheti számon, hogy egy másik ország mit és hogyan tesz kisebbségi sorsban élő polgáraiért, ha ő maga – lehetőségei és képességei szerint – sem szűkmarkú nemzeti közösségeivel. Magyarország példát kíván mutatni a nemzetiségek támogatásával – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára. Ezzel szemben Sógor Csaba, RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a strasbourgi plenáris ülésen azt tette szóvá, hogy Romániában a mai napig nem fogadták el a kisebbségi törvényt, amelyet 2005-ben az európai uniós csatlakozás előtt az akkori román kormány jóváhagyott.
Mi több, szerinte ezt már az EU sem tudja kikényszeríteni, s a romániai tapasztalatok azt mutatják, a tagállammá válás után visszafejlődés indulhat el a többség-kisebbség viszonyrendszerben. Ha csupán e két nyilatkozatot tekintjük, már ezek is egymástól markánsan különböző  kisebbségpolitikai szemléletről árulkodnak, melyek újólag is igazolják, hogy Budapest és Bukarest  eltérő módon viszonyul az államhatárain belül élő nemzeti közösségeihez. A román parlament egy évtizede nem tudja lenyelni a jogszabálytervezetben rögzített kulturális autonómia fogalmát, ezért inkább a végtelenségig halasztják a kisebbségi törvény ügyét. Ezzel szemben a magyar kormány képviseletében Fülöp Attila – miután a Gyulán  élő román nemzetiségi és oktatási vezetőkkel tárgyalt – kijelentette: Magyarország a területén élő nemzetiségek támogatásával követendő példát szeretne mutatni más kormányok számára, hogy a viszonosság elve alapján hasonlóan támogassák a területükön élő magyar kisebbséget. Mint mondta, 2010 és 2015 között megduplázták a magyarországi román nemzetiségnek nyújtott támogatás összegét, ebben egyebek mellett szerepel a kulturális autonómiát biztosító nemzetiségi önkormányzatok működési támogatása is.  Míg tehát Budapest számára a magyarországi románok kulturális autonómiája természetes és felkarolt, Bukarest úgy ódzkodik a romániai magyarok mindennemű autonómiájától, mint ördög a tömjénfüsttől. Választási évben, a mostani terhelt román–magyar viszonyrendszerben ez vélhetően nem is változik. Közben Kreszta Traján gyulai román nemzetiségi szószóló nem panaszkodik a magyarországi románok sorsáról: jó a kapcsolatuk a magyar kormánnyal, a szószólói intézmény létrehozása után részt vehetnek a teljes törvényalkotás folyamatában, törvénykezdeményezési joguk is van. A Victoria kormánypalotát illető, hasonló bizakodást az erdélyi magyar közösség képviselői egyelőre nem engedhetnek meg maguknak. Változásáért fontos lenne, hogy a bukaresti politikusok ne csak a paprikás kolbászra gondoljanak Gyula kapcsán, hanem a román–magyar viszonyrendszer jó lehetőségét is lássák.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nehéz számba venni a gondokat (Készül a megyei romastratégia)
Tavaly elkészült Románia következő hét évre szóló romastratégiája, ám alkalmazása egyelőre késlekedik, és mint Sebastian Cucu prefektus tájékoztatójából kiderült, megyei kivetülése is várat még magára. Tulajdonképpen településenként, ágazatonként kellene számba venni a tennivalókat, de eddig alig hat polgármesteri hivatal összesítette ezek lajstromát, mint kiderült, a legnagyobb gond, hogy kevés cigány közösségnek van hiteles képviselője, így nincs, ki továbbítsa bajaikat.
A prefektus kiemelte, szeretnék, ha ez a stratégia valóban előrelépést hozna a cigányok integrációjában, helyzetük, körülményeik javításában, ha nem maradna csupán tervek szintjén. Több vetülete van, foglalkozik az oktatás, egészségügy, kultúra ügyeivel, a munkaerő-piaci lehetőségekkel, fejlesztésekkel, várják a visszajelzéseket, hogy összesíthessék, hol, milyen irányú segítségre van szükség. Több program már korábban beindult, például az egészségügyi mediátorok képzése, kilenc van a megyében, de gyakorlatilag csak hat dolgozik, többre lenne szükség. Fontos volna a romák oktatásának fejlesztése is, jelen pillanatban tragikus a kép, iskolánként egy-két cigány diák tanul tovább kilencedik után, márpedig a felzárkóztatás egyik kulcsa éppen ez lenne –  véli a kormánybiztos.  Annak dacára, hogy Háromszéken már a valós gondok számbavétele is akadozik, Sebastian Cucu prefektus azt reméli, hogy február végéig sikerül befejezniük az összesítést, és elkezdhetik a stratégia életbeültetését.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csatlakozás csak kisebbségi feltételekkel (Európai Parlament)
Tegnap délben, kétnapos vita után az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a Szerbiáról szóló 2015. évi eredményjelentést, valamint a Koszovó európai integrációs folyamatáról szóló dokumentumot. A két jelentéshez Tőkés László európai képviselő is számos módosító indítványt nyújtott be, Sógor Csaba pedig Romániát bírálva hívta fel a figyelmet, hogy a tapasztalatok azt mutatják, a tagállammá válás után visszafejlődés indulhat el a többség-kisebbség viszonyrendszerben. Mindketten amellett érveltek, hogy a kisebbségvédelmi követelmények betartása alapvető kritériuma legyen Szerbia integrációjának.
Tőkés a kisebbségek védelmében
A szerbiai kisebbségi jogok tekintetében Tőkés László módosító javaslatai – egyebek mellett – a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvényre, a kommunizmus idején államosított javak visszaszolgáltatására, valamint a kisebbségi lakosság széles körű és egyenjogú anyanyelvű tájékoztatására irányultak. Új nyelvtörvény elfogadását szorgalmazta, mely a kisebbségi nyelvek szabad és egyenrangú használatát biztosítaná a tartományi és községi közigazgatásban, valamint az állami hivatalokban. A választási törvény vonatkozásában felhívta a figyelmet, hogy több nemzeti kisebbség, köztük az őslakos vlach/román etnikai közösség nem jut az összlakosságon belüli számarányának megfelelő méltányos képviselethez – szavatolt számú mandátumhoz – a szerb parlamentben. A történelmi múlt hiteles feltárása érdekében javasolta a nemzeti irattárak megnyitását, illetve az egykori jugoszláv titkosszolgálat, az UDBA titkosítás alatt álló iratállományának hozzáférhetővé tételét.
A koszovói jelentéshez benyújtott módosító indítványaiban Tőkés a hajdani jugoszláviai albán kisebbség mostani államában élő kisebbségek fokozott védelmét szorgalmazta a vonatkozó jogszabályok maradéktalan végrehajtása révén, valamint az uniós tagállamokban alkalmazott bevált gyakorlatok mintájára. Ezzel együtt a különböző egyházak és vallási felekezetek közötti jog- és esélyegyenlőség biztosítása mellett foglalt állást.
Számon kérte Romániát Sógor Csaba
Romániában a mai napig nem fogadták el azt a kisebbségi törvényt, amelyet 2005-ben az európai uniós csatlakozás előtt az akkori román kormány jóváhagyott – mutatott rá Sógor Csaba a vitában. Véleménye szerint a csatlakozási tárgyalások során olyan tartós mechanizmus kialakítására kell törekedni, amely visszavonhatatlan jogköröket és lehetőségeket biztosít Vajdaság tartománynak: megerősíti a nemzeti tanácsok hatásköreit, továbbá minden olyan részterületet szabályoz, amelyet a kisebbségek legitim szervezetei fontosnak tartanak a közösségek jövője szempontjából. Sógor Csaba Románia és Szlovákia példáját említve kiemelte: fontosnak tartaná, hogy a csatlakozás előtt álló tagállamok vállalásai még a csatlakozás előtt megvalósuljanak. Példaként kitért arra, hogy: „Romániában a 2005-ben – két évvel a csatlakozás előtt – a kormány által elfogadott kisebbségi törvényt a mai napig nem fogadta el a törvényhozás, az EU pedig már nem tudja kikényszeríteni ezt.” Koszovó példája Sógor Csaba szerint azt mutatja, hogy milyen szörnyű következménye lehet annak, ha egy állam etnikai többsége nem figyel oda a kisebbség igényeire és szükségleteire. „Éppen ezért egy újabb érv a jól működő területi autonómiák szükségessége mellett, nem pedig veszélyes precedens az elszakadásra” – fogalmazott. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közös RMDSZ–MPP sajtótájékoztató
Kétharmad összefogás
Közös sajtótájékoztatón beszélt az összefogásról, a közös jelöltlisták körüli elvárásokról és a választási stratégiáról Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, illetve Soós Zoltán, a marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje.
Bíró Zsolt ismertette az MPP legutóbbi bővített országos elnökségi ülésének határozatait és a választásokkal kapcsolatos stratégiáját, amelyről az elmúlt napokban már beszámoltunk, és amelynek a lényege, hogy a felelős politika jegyében a magyar közösség érdekeit kell szem előtt tartani. Beszélt arról, hogy Székelyföldön, ahol nem veszélyeztetik a magyar érdekek érvényesítését, választási küzdelemre készül, máshol pedig mindenhol együttműködésre törekszik az MPP. Ezen elvek tükrében az MPP Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen támogatja a magyarság jelöltjét. Mint mondta, Marosvásárhelyen Soós Zoltán felvállalta a Magyar Polgári Párt programajánlatát, amelynek vázolta is az "erős" pontjait.
Brassai Zsombor elmondta, hogy másfél éve beszélnek összefogásról, amikor a három magyar politikai alakulat aláírta az erről szóló szándéknyilatkozatot, és elérkezett az ideje, hogy megtalálják ennek a jogi kereteit. Az ezzel kapcsolatos hatályos törvények értelmében a kisebbségek szervezetei nem köthetnek választási koalíciót, ami azt jelenti, hogy az RMDSZ nem indulhat koalícióban a választásokon, csak a saját jele alatt. Ezt a korlátot nem lehet anélkül átlépni, hogy "ne bukna meg rajta a tulajdonképpeni összefogás". Így jutottak arra a döntésre, hogy "az RMDSZ listái nyitottá válnak a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt előtt is, illetve szavatoljuk, hogy a Polgári Párt és a Néppárt listára iratkozó képviselői megtarthatják politikai identitásukat a választások után is". Felhívást fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Néppárt irányába is, dacára annak, hogy "az elmúlt napokban ezzel ellenkező nyilatkozatokat olvashattunk a sajtóban" – jelentette ki.
Mint mondta, bízik abban, hogy a józan ész győzni fog, a Néppárt újragondolja álláspontját és elfogadja az RMDSZ által biztosított nyitottságot, ugyanis "el lehet játszani azt, hogy Soós Zoltánt független jelöltként indítjuk, de ezzel Soós Zoltánt és a magyar polgármester megválasztásának esélyeit feláldozzuk a véletlennek, illetve a listaháborúknak. Mert amennyiben a magyar szervezetek külön listákon indulnak a helyhatósági választáson, elkerülhetetlenné válik a politikai harc".
Soós Zoltán kijelentette, nyitott az együttműködésre, és igyekszik a pártok elképzeléseit Marosvásárhely jövőjéről egy olyan programba összefogni, ami a magyar érdekek összesítését fogja jelenteni. Ő is reményét fejezte ki, hogy "a Néppárt képviselőit ott fogjuk látni a városi tanácsosok listáján". Mint mondta, Marosvásárhelyen megvalósult a politikai összefogás, aminek eredménye a közös polgármesterjelölt, és véleménye szerint ennek "az lenne a legszebb folytatása", ha kiegészülne egy polgári összefogással.
A "virtuális" harmadik
Népújság: – Összefogásról beszéltek; hol van a harmadik fél, aki másfél évvel ezelőtt aláírta a szándéknyilatkozatot? Illetve, ha szél fúvatlan nem indul, hogyan röppent fel a hír, hogy Soós Zoltánt "függetlenítenék"?
– A múlt héten egyeztettem Kelemen Hunor elnök úrral, ahol az akkori álláspont az volt, hogy mindenképpen egy koalíció jelöltje leszek, de amennyiben ez nem sikerülne, nyilván az RMDSZ-listán fogok szerepelni. Volt szó arról, hogy külön szerepelek, amennyiben választási koalícióban gondolkozunk, és a jelölt a választási koalíció jelöltje lesz. Amennyiben a törvény ezt nem teszi lehetővé, természetesen nincs értelme annak, hogy független jelöltként induljak, hiszen az előválasztást RMDSZ-színekben vállaltam, egyértelmű, hogy ezentúl is ez a háttér biztosítva lesz.
Brassai Zsombor: – A harmadik fél tulajdonképpen virtuálisan, de jelen van ebben az összefogásban, és reménykedünk, hogy ténylegesen is itt lesz. A jelenlétüket abban látom bizonyosnak, hogy Szilágyi Zsolt elnök nyilatkozatai sem kifogásolják Soós Zoltán jelöltségét, úgy tekint rá ő is, mint a marosvásárhelyi magyarok egyetlen és közös jelöltjére. Ez virtuálisan ebbe az összefogásba már beemeli. De ennél többről is szó van, hiszen, ahogy ígértük, Soós Zoltán választási programját kiegészítettük egyrészt a Polgári Párt észrevételeivel, pontjaival, megközelítésével, és a Portik Vilmos által exponált programból is összefűztük azokat az elemeket, amelyek hiányoztak, amelyek mindannyiunk által felvállalhatók. Az összefogás hatékonyságát ez az attitűd garantálja. Azt gondolom, hogy az Erdélyi Magyar Néppártnak a saját alacsony küszöbét kell átlépnie ahhoz, hogy ebben a formális keretben is megtalálja a helyét. Mi teljes mértékben nyitottak vagyunk előttük, és várjuk a felkérésünkre a pozitív választ. Bízom abban, hogy a Néppárt is érzi azt a morális felelősséget, amivel mindannyian tartozunk a marosvásárhelyieknek.
Bíró Zsolt: – Amikor meghoztuk a döntést, a felelős politika jegyében hoztuk meg. Azt gondolom, hogy aki megérti az együttműködést, és elfogadja az együttműködés szükségességét, az felelősen gondolkodik. Aki nem, azt nem akarom minősíteni. Az összefogás szó sokszor elhangzott ma itt, de mi gyakrabban beszélünk együttműködésről, hiszen ez azt feltételezi, hogy legalább két fél vagy különböző felek együttműködnek egy bizonyos cél, érdek mentén. Üdvösebbnek tartanám, ha az együttműködésre fektetnénk a hangsúlyt.
Meg kell teremteni a társadalmi összefogást is
A Népújság kérdésére, hogy lesznek-e külön fenntartott helyek az együttműködő pártoknak, illetve a többi városban lesz-e együttműködés, Brassai Zsombor kijelentette: – Ha a Polgári Párt, a Néppárt vállalja a nyitottságunkat, bejutó helyet biztosítunk. Ami a listák összeállítását illeti, azt várom el a marosvásárhelyi szervezettől, de a Területi Képviselők Tanácsától is, amely összeállítja a megyei tanácsosi jelöltlistát, hogy a lehető leghitelesebb legyen az összeállítás módozata, nem szeretném, ha klikkérdekek és más egyéni szempontok érvényesülnének. Az RMDSZ alapszabályzata és jelölési szabályzata is egyértelműen a belső demokrácia elve szerint van megfogalmazva, és ennek a betartását teljes mértékben elvárom.
Példaértékűnek nevezte a kolozsvári RMDSZ lépését, amely felajánlotta a történelmi magyar egyházaknak, hogy a lista első helyére egy általuk megnevezett személy kerüljön, és javasolni fogja, hogy Marosvásárhelyen is gondolkozzanak el ezen a lehetőségen. Fontosnak nevezte, hogy a szakmai felkészültség kritérium legyen, illetve a polgári, társadalmi összefogás megteremtését. A megyében azt szeretné, ha a megyei tanácsosi listán biztosítva lenne a regionális képviselet, minden térségnek legyen képviselője, de itt is érvényes, hogy szakmailag felkészült tanácsosok legyenek.
Mint mondta, törekedni kell arra, hogy ezeken a listákon a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanácsnak legyen legalább egy bejutó helye és hasonlóképpen fontosnak tartja, hogy a nőszervezetnek is legyen elkülönített helye mind a megyei listán, mind a helyi listákon.
Bíró Zsolt szerint nem lesz akadálya annak, hogy a közös listát össze tudják hozni Marosvásárhelyen. Ami a megyét illeti, nagyon fontos, hogy olyan stratégiát alakítsanak ki, ami közérthető a választópolgár számára, verseny, ahol lehetséges az együttműködés, ahol szükséges. Bízik abban, hogy ezt megértik a választópolgárok is. Fontosnak tartja, hogy a megyei választás tekintetében olyan kommunikációra és együttműködésre törekedjenek, ami hatékony érdekképviseletet és szavazatokban mérhető eredményt hoz. Népújság (Marosvásárhely)

A be nem tartott szabályok és döntések okozták az EU menekültügyi politikájának kudarcát
Az európai vezetők nem tartották magukat saját döntéseikhez és az európai szabályozáshoz sem, tulajdonképpen ez vezetett az Európai Unió kudarcához a menekültválság kezelését illetően – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő írásbeli hozzászólásában, amelyet annak kapcsán nyújtott be, hogy kedden este a Schengen-térség jövőjét, az EU külső határainak ellenőrzését és a menekültkrízist vitatták meg a képviselők. Az Európai Parlament a héten Strasbourgban tart plenáris ülést. 
„2015 során menekültügyben és migrációs kérdésekben az európai politikák látható módon megbuktak. Ezt a kudarcot át kell alakítani olyan válasszá, amely működőképes a migrációs válságban. Hogy ez megtörténhessen, előbb meg kell értenünk, hogy mi nem működött. A saját előírásainkat sem tartottuk be, sem a Dublini rendeletet, sem a Schengeni egyezményt. Nem vettük figyelembe azokat a döntéseket sem, amelyeket mi magunk hoztunk: az öt görögországi menekültügyi hotspotból mindössze egy működőképes, az Olaszországba tervezett hat regisztrációs állomásból kettő készült el. Az Európai Parti- és Határőrség még mindig csak alakulóban van" – sorolta Winkler Gyula a problémákat. Emlékeztetett, az Európai Tanács ugyan többséggel meghozta döntését a 160 000 menekült áthelyezéséről, ám voltak olyan tagállamok, amelyek egyértelműen ellenzik ezt. „Az áthelyezés nem fog működni" – hangsúlyozta az EP-képviselő, rámutatva: ezt az is jelzi, hogy eddig mindössze háromszáz személyt sikerült más országba átköltöztetni.  
Az RMDSZ EP-képviselője szerint az is súlyos hiba, hogy összekeverednek a fogalmak. „Olyasmiket keverünk bele ebbe a kérdésbe, amelyeknek semmi köze, továbbra is összemosódik a menekült és migráns fogalma, és ez így is lesz, amíg nincs pontosan letisztázva, hogy melyik milyen státust jelent. Ugyanakkor összekeverjük az EU-n kívülről érkező bevándorlókat az úgynevezett „belső migránsokkal”, akik tulajdonképpen európai polgárok és a szabad mozgás jogával élnek” – hívta fel a figyelmet. Írott nyilatkozatának végén arra is rávilágított, hogy nincs már sok idő arra, hogy az Európai Unió megoldást találjon a menekült- és migránskérdésben. „Egy ilyen európai krízist valós európai szolidaritáson nyugvó megoldással lehet rendezni” – zárta nyilatkozatát Winkler Gyula.
A migráns és menekültügyi kérdés volt a témája szerda délután az Európai Parlamentben szervezett kerekasztalnak is, amelynek résztvevői a Francia Nemzetvédelmi Felsőoktatási Intézethez tartozó Franche-Comté Regionális Egyesület tagjai, felszólalt Winkler Gyula, Cristian Preda és Ioan-Mircea Pașcu. Nyugati Jelen (Arad)

A szerzetesek megszentelt évét zárták Kolozsváron
Urunk bemutatása, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével február 2-án befejeződött a katolikus egyházban a Megszentelt Élet (szerzetesek) Éve. Olyan személyekről van szó, akik arra vállalkoznak, hogy fogadalmaikkal megerősítve Istennek és felebarátaiknak ajánlják életüket a szegénység, az engedelmesség és a tisztaság erényeinek gyakorlásával.
Erre a záró eseményre került sor kedden este a kolozsvári Szent Mihály-templomban is, ünnepélyes szentmise keretében, amely előtt a jelen levő szerzetesnők Kovács Sándor főesperes-plébános vezetésével, Geréd István kántor közreműködésével elimádkozták a Vesperást, azaz az esti énekes szerzetesi dicséretet. Részt vettek a Szociális Testvérek Társasága, a Jézus Szíve Társasága tagjai és egy ferences nővér.
(fodor) Szabadság (Kolozsvár)

Csúnyán fest: belső viszályok a kolozsvári Ecsetgyárban
Komoly belső konfliktus árnyékolja be a kolozsvári Ecsetgyár kortárs kulturális központ sikereit. A 2009-ben egy elhagyott gyárépületben indított, párját ritkító kezdeményezés mára az ország egyik jelentős kulturális központja lett, amelynek külföldön is nagyon jó híre van.
Újszerűsége abban áll, hogy civil kezdeményezésből indult, a kortárs művészeket karolja fel, és alternatívát kínál a „hagyományos” művészeti intézményekkel szemben.
A központ eredeti vezetősége, az Ecsetgyár Föderáció szerdai közleményében arról tájékoztat, hogy három művész, Berszán Zsolt, Daria Dumitrescu és Florin Ştefan az év elején kivált a szervezetből, és két újat alapított, az Ecsetgyári Művészek Egyesületét és az Ecsetgyári Galériák és Művészek Föderációját. Emellett a központ életében részt vevő mintegy 60 művész és kultúraszervező tudta és beleegyezése nélkül mindössze hármuk nevében az EU Belső Piaci Harmonizációs Hivatalánál (OHIM) levédették az Ecsetgyár (Fabrica de Pensule) márkanevet közösségi védjegyként, illetve a központ logóját is, holott utóbbi az Ecsetgyár Föderáció szellemi tulajdonát képezi.
Az Ecsetgyár vezetősége, köztük Szakáts István elnök által aláírt közlemény kitér arra, hogy az Ecsetgyár Föderáció, valamint a központban működő független társulatok és szervezetek (ReciprocA, GroundFloor Group, Colectiv A, Plan B Galéria) jogi útra terelik az ügyet, az Ecsetgyár azonban addig is a megszokott módon működik tovább, és remélik, hogy a konfliktus nem ingatja meg a közönség bizalmát a központ iránt.
Az Observator Cultural című hetilap egyébként úgy tudja, hogy az intézményben elmérgesedő konfliktusok már közel egy éve rányomják a bélyegüket a hangulatra az Ecsetgyárban. A márkanevet önhatalmúlag levédő triumvirátus közül Florin Ştefan a Clujcultural.ro portálnak nyilatkozva elmondta, a márkanév levédése Daria Dumitrescu ötlete volt, aki szerinte elsőként karolta fel a kezdeményezést, sőt az épületet is ő találta meg hozzá, és a többi művészt is ő vonta be az új projektbe.
Szerinte Szakáts István önhatalmúlag nevezi magát a föderáció elnökének, holott soha senki nem választotta meg őt erre a tisztségre, sőt az úgynevezett vezetőtanács sem létezik. Szakátsék szemére veti ugyanakkor, hogy átláthatatlan módon kezelték az Ecsetgyár ügyeit, nem adtak információkat a hozzájuk befolyt támogatásokról – ezeket az aggályaikat pedig a városházával is közölték.
Florin Ştefan azt is kifogásolta, hogy Szakáts politikai botrányba „keverte bele” az Ecsetgyárat azzal, hogy befogadták a Musai-Muszáj Egyesület által a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák ügyében szervezett közvitát, ahol nyíltan támadták a városházát, annak ellenére, hogy onnan jelentős támogatásokat kap az intézmény.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)