A kibédi Kuron Márton
I. Ferenc József székely darabont testőre
Az értékeit, nagy embereit ma minden nép, nemzet, falu, helység felkutatja, és belefoglalja települése történetébe. Mi is azt tesszük, amikor a kibédi születésű Kuron Márton székely darabont testőrt bemutatjuk mint Marosszék, Kibéd szülöttjét I. Ferenc József Magyar Királyi Darabont Testőrségéből. Az első világháború tavalyi századik évfordulója is arra késztet, hogy honvédjeinkre, katonáinkra, hőseinkre emlékezzünk.
2015 márciusában volt a magyar testőrség megalakulásának 255. évfordulója. Gróf Pálffy Miklós kancellár és Mária Terézia királynő megegyezése alapján 1760. március 1-jén járta be a korona megyéit a felhívás a Magyar Nemesi Testőrség felállításához szükséges pénzalap létrehozására. A Magyar Nemesi Testőrség költségét a magyar, az erdélyi és horvátországi megyék állták.
A testőrség többszöri névváltoztatással, hosszú időn keresztül változatlan feladatkörrel tevékenykedett. Mária Terézia 1760. szeptember 1-jén létrehozta a Magyar Nemesi Testőrséget, a magyar nemzetnek a hétéves háborúban az uralkodóház iránt tanúsított hűsége és önfeláldozása jutalmául, a királyi udvar fényének növelése és a magyar ifjak kiművelése végett.
Az ország rendjei, törvényhozása 1764-ben a száz nemes ifjúból álló intézményre évenként 100.000 forintot szavazott meg, azzal a feltétellel, hogy az intézmény felállításakor az ifjakat a vármegyék adják. Erdélyország ezenkívül 20.000 forintot adott húsz testőr ellátására. Az egész gárda 120 főből állott. A testőrségre ez időtől 1848-ig a magyar dicsőség képviselőjeként tekintettek, és ők voltak az akkori világ legszebb testőrei.
A királyi utasítás nyomán felállított magyar testőrség története három korszakra oszlik. Az első időszak a Magyar Nemesi Testőrség (1760-1850), a második a Magyar Királyi Nemesi Testőrség (1867-1918) és a harmadik a Magyar Királyi Darabont Testőrség (1904-1918) története. Ezek az elit alakulatok a Habsburg-ház fényét, hatalmát szolgálták.
II. József uralkodása alatt ez a testőrség kapcsolattartó volt a bécsi udvar és a külföldi fejedelmek között. Tagjai sokat utaztak, a legviláglátottabb, a legműveltebb emberek voltak. A világ egyik legjelentősebb uralkodói udvarában elsajátított tudást, műveltséget szolgálatuk letelte után Magyarország javára fordították.
A legtöbbjük nemes ember volt, arisztokrata családokból verbuválódtak. A nemességet, az arisztokrata származást kiváltságnak tartották. Paraszti származású alig található közöttük, ahogy román vagy ruszin sem, kevés a székely, az erdélyi magyar. A többségük a nyugati vármegyékből – Pozsony, Nyitra, Sopron, Vas stb. – került a testületbe.
A testőri intézet közül a legnagyobb hírnév a Magyar Nemesi Testőrségnek jutott. Soraiban fényes életpályát befutó személyiségek, katonák, írók, költők vagy közéleti emberek (Kisfaludy, Bessenyei) voltak.
A testőrség másfél évszázadon keresztül állt fenn. Története két hosszú korszakot ölel fel. Az első a megalakulástól, 1760. szept. 11-től az 1848-1849-es forradalomig, a második a kiegyezéstől, 1867-től, I. Ferenc József megkoronázásától az osztrák–magyar birodalom 1918-as széteséséig tartott. A Magyar Királyi Nemesi Testőrség is jogfolytonos intézmény. Az új testőrségben a nemesség, az arisztokrata jelleg, a magyar honosság, eredet nem volt kritérium, előfeltétel.
"őŐfelsége, a császár és király katonai udvartartásához tartozó katonai osztagok" között a Magyar Királyi Darabont Testőrség a legkésőbbi, 1904-es alapítású. Ennél nem volt feltétel a nemesi, arisztokrata származás és a honosság.
Az 1795. évi testőrségi szabályzat előírta, hogy a felvételnél különös gondot ke-llett fordítani arra, hogy formás, megnyerő külsejű, magas termetű ifjak jussanak, kerüljenek a testület tagjai közé. Az irodalmi, nyelvi stúdiumokat is követelményként szabták meg, a császári udvarban használt nyelvek ismeretét elvárták. A testőrök napirendjét házi és szolgálati rendben határozták meg. Reggel 6 órakor dobszóra keltek, 8 órától szolgálat 14 óráig, orvosi vizsgálat, ebéd, kimenő 10-11-ig vacsora után. A vendéglőket, kávéházakat, kocsmákat nem látogathatták, a pipázás, a szerencsejáték, a ledér nőkkel való találkozás is a tiltólistán volt. A könnyelmű szórakozást büntetés követte.
A darabont testőrség a budai vár reprezentációjához tartozott, és szolgálata a külső, az udvari, a belső, a biztonsági, illetve díszszolgálatra szorítkozott. Szolgálatát Bécsből, a főudvarmesteri hivatal szertartási osztályán szervezték meg. Igazi testőri feladatokat a császár és király budapesti látogatásán, reprezentatív szerepet pedig I. Ferenc József bécsi temetésén, IV. Károly 1916-os budapesti koronázásán kapott.
A gárdistáktól szigorúan elvárták, hogy külsejük ápolt, megjelenésük pedig az udvari etikett szabályainak megfelelően elegáns legyen. Ez a megnyerő, tetszetős külső komoly belső értékekkel, erkölcsös és etikus viselkedéssel, szellemi értékekkel társult.
A testőrök megtanulták a spanyol etikett udvari szabályait, a biztos és határozott fellépés, viselkedés réguláit. Megtanulták az uralkodóval szembeni viselkedést, az uralkodóház felett őrködni, a nyilvánosság előtt kísérni, elhelyezkedni, az előkelőségek iránt kellő tiszteletet tanúsítani stb.
A testőrök szolgálata, beosztásuk bizalmi jellegű, ők az uralkodó emberei, a díszes küllem, a reprezentáció, a hatalom legitimációjának eszközei, az uralkodó, a koronák tartozékai, a birodalmat alkotó országok sajátos szimbólumai, a hatalom nagyságát, értékét, jellegét tükrözték. A pompa, a fény, a szabályozott, színpadias rend szolgálta az élő kulisszát, hátteret.
A bécsi Burg és a budai udvar belső és külső testőrségre oszlott. Az 1904 októberében alapított Magyar Királyi Darabont Testőrség két dandárt alkotott, I. Ferenc József hozta létre. A császár és király halálával, a háború végén feloszlott, és átszerveződött rendes katonai alakulatba, és mint ilyent, a déli olasz frontra vezényelték, és Doberdónál harcolt.
Ennek az 1904-ben felállított Magyar Királyi Darabont Testőrségnek volt tagja kezdettől feloszlatásáig, átszerveződéséig Kuron Márton testőr, Kibéd, Marosszék szülöttje, aki a háború végéig szolgált a magyar királyi várban Budapesten.
Kuron Márton, I. Ferenc József darabont testőre a Kis-Küküllő menti Kibéden született 1883. június 8-án, földműves, gazdálkodó családban. Apja Márton, anyja Júlia. Elemi iskoláit szülőfalujában, Kibéden végezte, és a rendes katonai sorozáson, az azt követő bevonulása után a budai várban székelő, frissen alakult Magyar Királyi Darabont Testőrség kiválasztott katonája, elit testőre lett. Rendelkezett azon személyi tulajdonságokkal, követelményekkel, amelyek a magyar királyi elit katonái sorába, az 1904-ben létrehozott Magyar Királyi Darabont Testőrség elit kötelékébe juttatták.
Testőri hivatása teljesítéséről unokájára, Kuron Mártonra maradt százoldalas füzete, kitüntetései, I. Ferenc József császárral és királlyal készült diplomája 1916-ból, fényképe, iránytűje. Szolgálata 1918-ban ért véget, miután IV. Károly magyar király a hűségeskü alól felmentette testőreit.
1913. február 9-én Kispesten megnősült, feleségül vette Dósa Eszter Kibédről származó, Budapesten dolgozó szülésznőt. A házasságból született Irénke lányuk. I. Ferenc József halála után a testőrséget 1916-ban az olasz frontra vezényelték, Kuron Márton Doberdónál harcolt, a karján megsebesült, hadirokkant lett.
A trianoni döntés után a családjával hazatér Erdélybe, Kibédre, a munkalehetőség és marasztalások ellenére. A II. bécsi döntés után, a magyar időben Kibéden községbíró. 1965-ben gazdálkodóként halt meg, a kibédi temetőben nyugszik.
Az unokájára maradt füzetben csokorba kötve kapjuk a történeteket a darabont testőrség szervezettségéről, felépítéséről, az udvari szolgálatról, az udvari tanácsnokokról, a szertartási osztályról, a szárnysegédekről, az alapszabályzatról. Benne olvasható a feltétlen hódolat esküje: a hűség, az elkötelezettség, az engedelmesség, a titoktartás, a testőrség rendeltetése, a különleges szolgálatok, a testőrök illetékei (kenyér, a betegséggel járó díjak, fürdőpótdíjak, szabadságolás, nősülés, előléptetés stb.).
Szól a testőrség állományáról, a mozgósításokról, a szolgálatokról, az udvari őrszolgálat 64 pontjáról, a korszellemről, az egyetértésről, a jelzési kellékek használatáról, a levél alkotórészeiről, a testőrt kiszolgáló legényről, a zsoldról, a riadóintézkedésekről, a király, a méltóságok, a követek megszólításáról, kíséretéről, a rendkívüli ünnepségek őrségéről, összetételéről, a felvonulásáról. 109 pontban rögzíti a testőri kötelezettségeket.
Kuron Márton I. Ferenc József kiváló székely darabont testőrében egyesültek mindazok a külső és belső nemes vonások, amelyek révén a birodalom kiválasztott, tiszteletre méltó embere, elit katonájává lett: a jó megjelenés, a megnyerő, ápolt külső, az elegancia, az illedelmes viselkedés, tiszteletadás, az erkölcsös, etikus szellemi értékek, a kötelességtudat, az engedelmesség, a feltétlen hódolat hazája, királya iránt, a hűség, a titoktartás és a hazaszeretet.
Dr. Mátyus András
Népújság (Marosvásárhely)

Bakteorológiai vizsgálat helyett háziorvosi igazolás
Közös rendeletet készül kiadni az egészségügyi és a tanügyminisztérium arról, hogy az óvodába és iskolába év elején ezután nem lesz szükséges bakteriológiai vizsgálat, csak háziorvosi igazolás – közölte Dorel Săndesc egészségügyi államtitkár.
– A 2015-2016-os tanévtől kezdődően a tanulóknak egy háziorvos által kiállított igazolást kell bemutatniuk arról, hogy nem szenvednek semmilyen fertőző betegségben – fogalmazott Săndesc. Az államtitkár megjegyezte: a jelenleg érvényes szabályozás sem kötelezi a torokkenetet vagy a székletvizsgálatot, de a sok évvel ezelőtt megrögzött szokás szerint több iskolában is kérik a bakteorológiai vizsgálatok eredményeinek bemutatását.
– A rendelet értelmében a háziorvos indokolt esetben elküldi a gyereket vizsgálatra, máskülönben egy igazolást ad arról, hogy a gyerek közösségbe mehet – tette hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)

Kihantolt múlt
Hetven esztendő, avagy hét évtized, mondhatjuk, nem hosszú, de nem is rövid idő. Mindez attól függ, hogy milyen szemszögből, illetve honnan közelítjük meg a kérdést. Ha az emberiség történetét, a világegyetemet vesszük figyelembe, hetven év nem több mint egy csepp a tengerben. Amennyiben viszont az emberi életkor határát tekintjük, sokak számára egy teljes életet átfogó időtartamot jelenthet. Egy egész emberéletnyi időnek kellett tehát eltelnie ahhoz, hogy lassan kezdjünk, illetve merjünk közelmúltunkkal szembenézni. Nem csupán az emlékezések és a levéltári kutatások szintjén, hanem ennél sokkal mélyebben „megásni” a múltunkat, és az események elemzése, értelmezése mellett megtenni azt, ami egyszerűen emberi kötelesség: megadni a végtisztességet a történelem viharaiban életüket vesztett katonáknak.
Ilyen fontos mozzanatot jelentett a kolozsvári új zsidó temetőben eltemetett magyar katonák kihantolása, amelyet az illetékes magyar hatóságoknak idén júliusban sikerült megejteniük azt követően, hogy hosszadalmas egyeztetés után a román államtól végre megkapták az ehhez szükséges engedélyeket. Mindez az emberiségnek kis „ugrásnak” tűnhet, számunkra viszont nagy lépés, hiszen ez akár úgy is értelmezhető, hogy megtört a jég, és a jövőben lehetőség nyílik az Erdély területén létező számtalan többi katonasír feltárására, s az elesettek földi maradványainak méltóságteljes módon történő újratemetésére. Ugyanis amennyiben a tervek valóra válnak, jövőre Maros megyében létrejön a központi magyar katonai temető, ahova megfelelő végtisztesség mellett örök nyugalomra lehet majd helyezni a Románia területén exhumált katonák földi maradványait.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Táborozó – Máramarosi kiránduláson a magyarkapusi Zöld Csapat
Szakadó esőben indult útnak a Magyarkapusi Általános Iskola Zöld Csapata Magyarkapusról. Fejér Ákos földrajztanár és Hajducsi Árpád történelemtanár elmondták a napi programot.
A kiránduláson román és magyar gyerekek vettek részt. Hosszabb utazás után megérkeztünk Nagybányára, ahol két múzeumot is meglátogattunk. Először egy kőzettani múzeumba mentünk, ahol sok szép kristályt láthattunk, a másik múzeum egy Planetárium volt. Itt kivetítették nekünk az égboltot, annak csillagaival és csillagképével. Ezután folytattuk utunkat Máramarosszigetre, ahol megnéztük a ma már múzeumként működő börtönt, ahová egykor kommunizmus ellenes cselekedeteikért zárták be az embereket. Odabent átérezhettük, miken mentek keresztül a foglyok.
Máramarosszigetről Felsővisóra mentünk. Mindenkinek tetszett szálláshelyünk, az Ágnes Panzió. Másnap ellátogattunk a felsővisói Erdei Vasúthoz, más néven: a ,,Vasér-völgyi Mocaniţa’’. Vonatoztunk egy jót a gőzössel, ami egy gyönyörű erdőn ment keresztül. Leszállás után barangoltunk egy keveset az erdőben, mígnem áfonyára bukkantunk és megtömtük vele a bendőnket. Miután elhagytuk a vonatállomást, busszal mentünk el a barcánfalvi (Bârsana) kolostorhoz. Gyönyörű fatemplomok és egy hatalmas kert látványa fogadott, az apácák szépen rendben tartottak mindent. Belülről is megnéztük az épületeket.
Vincze Orsolya (VIII. osztály, Magyarkapusi Általános Iskola)
Szabadság (Kolozsvár)

Vonzóbbá vált a székely turizmus
Bár a székelyföldi megyékbe látogató turisták száma több mint 20 százalékkal nőtt ebben az évben, a központi fejlesztési régióhoz tartozó megyék közül Hargita és Kovászna megye továbbra is a rangsor utolsó két helyét foglalja el. Az idegenforgalmi mutatók azonban javultak az elmúlt hetekben, állítja Daragus Attila, az országos faluturisztikai egyesület alelnöke, aki szerint a háromszéki panziók jelenleg 90-100 százalékos telítettséggel üzemelnek.
Bár a székelyföldi megyékbe látogató turisták száma több mint 20 százalékkal nőtt ebben az évben, a központi fejlesztési régióhoz tartozó megyék közül Hargita és Kovászna megye továbbra is a rangsor utolsó két helyét foglalja el. A legfrissebb felmérés szerint – amely első sorban az év első hat hónapjának adatait veszi figyelembe – a turisták mintegy 40 százaléka Brassóba érkezett, 21,8 százalékuk Maros megyébe, 18,5 százalék Szeben megyébe, Fehér és Hargita megye 7,6, illetve 7,4 százalékkal szerepel, míg Kovászna megye 4,7 százalékkal a sereghajtó. Ez az arány június óta egészen biztosan javult Kovászna megye esetében, ekkor érkeznek ugyanis a gyógykezelésre beutalt vendégek. A tartós kánikulának köszönhetően is növekedett a háromszéki panziók forgalma, jelenleg 90-100 százalékos telítettséggel üzemelnek ezek a vendéglátó-ipari egységek – tudtuk meg Daragus Attilától, az Antrec országos faluturisztikai egyesület alelnökétől, aki szerint az elmúlt évektől eltérően nemcsak az ország déli megyéiből, hanem külföldről is több vendég érkezett. „Nem tudjuk, mi a magyarázata az érdeklődésnek, de örülünk neki. Az már hagyománynak számít, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú és a tusnádi szabadegyetem ideje alatt Tusnádfürdő száz kilométeres körzetében minden szálláshelyet lefoglalnak, ettől függetlenül azonban igyekszünk testre szabott programokkal, minőségi szolgáltatásokkal csábítani a turistákat, és az árakat sem növeltük tavalyhoz képest” – mondta Daragus. Az sem meglepő a szakember szerint, hogy a látogatók egy részét a gyógyturizmus vonzza, ők a borvízforrásokat, a mofettákat keresik, de sokan érdeklődnek a történelmi vagy az irodalmi vonatkozású emlékhelyek iránt, Dózsa György, Gábor Áron vagy éppen Benedek Elek szülőházát keresik fel. „Előrelépésnek számít, hogy tavaly Bálványos felé leaszfaltozták az utat, idén azonban pénzhiány miatt nem folytatták a munkálatokat a Szent Anna-tó irányában, de úgy tűnik, ez nem tartotta távol a vendégeket” – magyarázta a faluturisztikai egyesület alelnöke.
Turistavonzó csíkszeredai városnapok
A csíkszeredai turisztikai információs iroda vezetője, György Piroska munkatársunk kérdésére elmondta, nem tudnak pontos vagy hozzávetőleges információkkal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy ebben az időszakban hány turista fordul meg a megyeszékhelyen, abban azonban egészen biztosak, hogy legtöbben nyáron keresik fel a várost, a vakáció ideje alatt. „Úgy látjuk, hogy a városnapoknak egyre nagyobb szerepe van az idegenforgalomban” – vélte György Piroska. Ezt azzal magyarázta, hogy a most hétvégén zajló városnapi rendezvénysorozat idejére mondhatni megteltek a szálláshelyek, ami azt jelzi, hogy ilyenkor megnövekedik a turisták száma a városban. „Ami meglepő, hogy egyre több idegenül beszélő turista fordul meg az irodánkban. Már nemcsak Magyarországról, hanem más európai országokból is egyre többen érkeznek Csíkszeredába” – mondta az irodavezető. Mint mesélte, beszéltek olyan külföldi turistával is, aki elmondta másodszor tér vissza vidékünkre, mert legutóbbi látogatásakor nem tudott mindent megnézni.
Szentkép, hűtőmágnes
Csíkszeredában egyébként rendszerint a pünkösd idején fordul meg a legtöbb turista: a csíksomlyói búcsúra több százezren látogatnak, közülük sokan a városi és környékbeli panziókban keresnek szállást. Urbán Erik ferences templomigazgató elmondta, amellett, hogy növekszik a látogatók száma, örvendetes, hogy egyre több a fiatal zarándok. Szerinte feltehetően azért növekedett a kegyhelyre látogatók száma, mert beindultak a magyarországi, határon kívüli kirándulások programjai. „Sokan érkeznek Magyarországról, és számos helyi látogatónk is van. Tavaly Japánból és Ausztráliából is volt vendégünk” – sorolta Urbán Erik. A csíksomlyói ferences kolostor épületében egy kegytárgybolt is működik. Itt Gergely Izabella eladótól, a Szociális Testvérek Társaságának tagjától megtudtuk, leginkább a helyi jegyeket magán viselő tárgyakat vásárolják a turisták. „Szentképeket, hűtőmágneseket szoktak vásárolni, de szoktam ajánlani nekik a Csíksomlyóról szóló könyveket is, nagyrészük többnyelvű” – magyarázta az eladó. Mint mondta, leginkább a zarándokok keresik fel a kegytárgyboltot. Főként azokat a tárgyakat vásárolják, amelyeken a csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor mása látható.
Udvarhely „csupán” tranzitváros
Noha érdeklődőkben nincs hiány, Székelyudvarhely továbbra is tranzitvárosnak számít idegenforgalmi szempontból. A rövid városnézést követően a turisták többsége inkább a környékbeli települések felé veszi az irányt – tudtuk meg a Tourinfo irodában. A városháza által működtetett iroda egyébként négynyelvű turisztikai tájékoztatóban mutatja be Székelyudvarhely és térsége épített örökségét, történelmi múltját, kulturális programjait és a különböző kikapcsolódási lehetőségeket. Megtudtuk, naponta akár kétszázan is érdeklődnek a nyári időszak alatt Székelyudvarhelyen, az Emlékezés parkja melletti turisztikai irodánál. „Nemcsak turisták, hanem olyan helyiek is igénylik az útikalauzokat és térképeket, akik vendégeiknek mutatnák be a várost” – tudtuk meg Bálint Júlia irodavezető-helyettestől. Az információkat igénylő turisták zöme magyarországi, és általában csoportosan, idegenvezetővel jönnek a városba, de számos egyéni látogató is érdeklődik. Persze távolabbról is „kiszúrják” a székely anyavárost, legutóbb spanyolországi turisták igényeltek útbaigazítást, de gyakoriak például a skandináv vendégek is. Bálint Júlia elmondta, főként a történelmi városrész érdekli leginkább a látogatókat, a Székely Támadt-várat, a templomokat és a Haáz Rezső Múzeumot nézik meg legtöbben. Az iroda munkatársa szerint általában a szabadidős tevékenységek és a hagyományos mesterségek érdeklik a turistákat, így nagyon sokan a korondi fazekas élményműhelyt látogatják meg, de többen választják a szintén korondi lovas-szekeres körutat is, melynek keretében különböző műhelyekbe látogathatnak el. A népi örökség iránt érdeklődők a környékbeli tájházakat is felkeresik, emellett nagyon népszerű a turisták körében a zeteváraljai víztározó és a székelyderzsi erődtemplom is. Bálint Júlia elmondta, általában a turisták útvonalától függően ajánlják a látogatnivalókat. „Székelyudvarhely még mindig nem célpont” – jelenti ki az irodavezető-helyettes, hozzátéve, próbálnak tenni a város tranzitjellege ellen, főként rendezvényekkel igyekeznek lekötni a turistákat.
Népszerű a szekér, de a terepjáró is
„Naponta akár harmincan is betérnek a turisztikai információs irodába, de ennél sokkal több turista érkezik a faluba, jelenleg is szinte teljes mértékben el vannak foglalva a szálláshelyek” – mondta el érdeklődésünkre Sztojka Beáta, a farkaslaki Tourinfo Iroda munkatársa. Az irodavezető szerint a községet többnyire magyarországi turisták látogatják, míg Parajdra számos román ajkú, de orosz vendég is ellátogat. Távolabbról érkező külföldiek is megfordulnak Tamási Áron szülőfalujában, zömében holland és német lakókocsis turisták, akik kempinghelyet keresnek. A Farkaslakára érkezőket leginkább a szekeres túrák, valamint a Fehér-Nyikó forrását felfedező terepjárós túrák vonzzák, továbbá népszerű úti cél a Gordon-hegyen található Jézus szíve kilátó.
Magyarországról jönnek a legtöbben
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kvantum Research 2013-ban tett közzé egy átfogó felmérést a székelyföldi turizmusról, mely szerint a régióba látogatók 24 százaléka magyarországi, de ez az arány a különböző turisztikai célpontok esetében nagyon nagy mértékben különbözik. A legfontosabb célpontok Kovászna, Szováta és Tusnádfürdő. A gyógyturizmusáról nevezetes Kovásznán gyakorlatilag nincsenek magyarországi turisták, de Szovátára is meglehetősen kevesen látogatnak. Ezzel szemben például Udvarhelyszéken, Zetelakán, Parajdon, Székelyudvarhelyen, a Gyergyói-medencében többségben vannak az anyaországi kirándulók. A tanulmány szerint egy turista egy nap alatt átlagosan 350 lejt költ el székelyföldi látogatása alkalmából, ebbe a szállás, étkezési és egyéb költségek is beletartoznak, viszont az utazást nem foglalja magában.
Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Román néplélek és önsztereotípia
Történelmi tapasztalataik folytán a románok rendkívül bizalmatlanok az idegenekkel szemben, a munkára pedig az emancipálódás eszközeként tekintenek – vázolta a román néplélek legfontosabb jellemzőit a Krónikának Daniel David kolozsvári pszichológiaprofesszor. A nemrég megjelent, szakmai berkekben korszakosnak nevezett tanulmányában az általa vezetett kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a romániai társadalom pszichológiai potenciálja azonos a nyugati népekével, ezt a teljesítőképességet azonban különböző okokból nem képes átültetni a valóságba.
– Kinek szánták A románok pszichológiai profilja elnevezésű tanulmányt: a romániai társadalomnak vagy a külvilágnak? Egyszóval a cél az, hogy ez a nép jobban megismerje önmagát, vagy hogy másokban pontosabb kép alakuljon ki a románokról?
– Azt mondanám, hogy is-is, de a fő célunk mindenek előtt tudományos. A pszichológiai szakirodalomban jelenleg nagyon sok információ szétszórva fellelhető. Több száz tanulmányt találni, amelyekben a románokat más kultúrákkal, népekkel hasonlították össze pszichokulturális ismertető jelek alapján. Viszont mivel ezeket az információkat soha nem gyűjtötték öszsze, gyakorlatilag ismeretlenek, ebből kifolyólag rengeteg, tájékozatlanságból fakadó vélemény látott napvilágot a közbeszédben. Tehát elsődleges célunk az volt, hogy egyetlen monográfiában összesítsük a könyvek, tanulmányok formájában megjelent kutatásokat. Persze abban reménykedem, hogy kutatómunkánk hozzájárul a románok alaposabb önismeretéhez is, általa pedig mások is jobban megismerik és megértik ezt a népet. Ez a tanulmány abban segíthet még bennünket nemzetként – előrebocsátom: én nem etnikai értelemben említem a románokat, hanem román állampolgárokról beszélek –, hogy meghatározzunk bizonyos ideális kulturális modelleket. Hová akarunk tartani, mit akarunk csinálni, melyek az alapvető értékeink. Márpedig csak akkor leszünk képesek meghatározni ideális értékeket, abban az esetben dolgozhatunk ki érdekes közpolitikákat, ha tudjuk, hol tartunk most. Egy ország kulturális, pszichokulturális fejlesztési projektjének megvalósításához elengedhetetlenül ismernünk kell az illető lakosság lélektanát, hiszen bármilyen nemzetstratégia hasznavehetetlen, ha nem talál az emberek pszichológiájával.
– Milyen módszert alkalmaztak a kutatás során?
– Az általunk felhasznált adatok több forrásból származnak. Egyrészt már publikált tanulmányokat összesítettünk, másrészt másodlagos adatfeldolgozást végeztünk a nemzetközi adatbázisok alapján. Például rendelkezésünkre állt bizonyos pszichokulturális ismertető jelek romániai, magyarországi, amerikai átlaga, amely alapján statisztikai elemzést folytattunk a hatásméret megállapítása érdekében, tehát hogy mekkora a különbség a különböző országok között. Mindezeken túlmenően elvégeztünk három teljesen új tanulmányt is.
– Ha arra kérném, nevezze meg a románok leglényegesebb jellemvonását, melyikre esne a választása?
– A monográfia alapján nagyon nehéz tömören megrajzolni a románok alapvető jellemvonásait. De ha a legreprezentatívabbat kellene kiválasztanom, akkor az emberek iránti nagyfokú bizalmatlanságot emelném ki, ami a románok esetében nagyon magas a nyugati kultúrákhoz képest. Ez a tulajdonság azért lényeges, mert alapvetően befolyásol más ismertető jeleket. Hiszen ha nem bízol másokban, akkor nem tudsz együttműködni velük, nem fejlődik a társadalmi tőke, nem lehetsz hatékony és eredményes a többiekkel folytatott kooperáció tekintetében.
– Mivel magyarázható ez a bizalmatlanság? Hogyan alakul ki ez a viszonyulás egy népnél?
– Mindenekelőtt annak meghatározására szorítkoztam, hogy milyenek vagyunk, és megpróbáltam távol tartani magam a komplex magyarázatoktól. Persze önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy miként jutottunk el ide, és konkrét adatok híján is megfogalmaztam bizonyos feltételezéseket. A legvalószínűbb hipotézis az, hogy a történelem folyamán ez a régió mindig is birodalmak találkozási pontja volt, ahol az emberek nem részesültek a jobban szervezett és védett nyugati államok nyújtotta biztonságból. Éppen ezért ennek a területnek a lakossága nem barátként, hanem ellenségként tekintett egy idegenre, aki általában el akart venni valamit tőle. Ez a történelmi tapasztalat roppant szkeptikussá tett bennünket az idegenekkel, az ismeretlenekkel kapcsolatban, akikkel szemben nagy társadalmi távolságot tartunk fenn, és csak bizonyos bizalmi tesztek nyomán kerülnek be a baráti körünkbe. Az amerikaiak másképp gondolkodnak: számukra egy idegen rögtön a baráti szférájukba tartozik, amelyből csak akkor zárnak ki valakit, ha eljátssza a bizalmukat. Egy amerikai számára egy ismeretlen potenciális együttműködőnek számít, egy román ellenben potenciális veszélyként kezeli.
– Melyek a románok első számú igazodási pontjai? A család, a munka, a pénz közül például mit tartanak a legfontosabbnak az életben?
– A családot, a vallást és a munkát. A család szerepe valamennyi kultúra és ország esetében fontos helyet tölt be, e tekintetben nem sokban különbözünk másoktól, de a munka például azért különösen fontos számunkra, mert emancipációs eszközként tekintünk rá. A románok egyenjogúvá próbálnak válni a munka révén. Sőt ha ennek segítségével emancipálódnak, és jelentős javadalmazásban részesülnek, a románok teljesítőképessége, hatékonysága is magas. E téren jó példaként említhetőek a nyugat-európai országokban dolgozó román vendégmunkások. Ha viszont itthon keveset keresnek, és egyik hónapról a másikra tengődnek, a munka nem segíti az emancipációjukat, teljesítőképességük hanyatlik, és ilyenkor azt szokták mondani: „hagyd, mert menni fog úgy is”.
– És milyennek képzelik magukat a románok, melyek a legjellemzőbb önsztereotípiák?
– Vendégszeretőnek, barátságosnak, ugyanakkor intelligensnek és kreatívnak képzeljük magunkat. Ezzel egy időben beismerjük, hogy fegyelmezetlenek vagyunk.
– Ezzel ellentétben nem vendégszeretőek a románok?
– Nem az általuk képzelt mértékben. Amikor a románok előítéleteket építenek fel magukról, korlátozott a viszonyítási alapjuk, elvégre közvetlen környezetükben találkoznak ugyan magyarokkal, németekkel, de nem tudják, milyenek valójában a franciák vagy a spanyolok. Ilyenkor igyekeznek pozitív önsztereotípiát kivetíteni magukról. Márpedig melyik a legkönynyebb előítélet egy birodalmak ütközési övezetében élő, számottevő hatalommal sohasem rendelkező nép számára, amelyet az évszázadok során mindenki maga alá akart gyűrni? A vendégszeretet.
– Mindig is ilyen tulajdonságok jellemezték ezt a népet, vagy esetleg változtak a történelem folyamán a társadalmi-kulturális szokások?
– Erre nem sikerült választ találnunk, mivel az általunk végzett pszichológiai, intelligencia- és személyiségi tesztekre eddig nem volt precedens, így nincs mivel öszszevetnünk őket. Személyes feltételezésem szerint – és ezt a kötetben is megfogalmaztam – azonban a románok alapvetően individualista, autonóm és független emberek, csakhogy az állandó veszélyek közepette a történelem folyamán arra kényszerültek, hogy közösségi struktúrákban éljenek. Ezek viszont a család szintjén épültek ki, a román közösségek nemzetségek halmazát alkották, és nem társadalmi szerződés alapján működtek, mint a szász vagy sváb közösségek esetén. Meggyőződésem, hogy amint a biztonság már nem jelent problémát, a románok pszichokulturális vonása közösségiből autonómmá, függetlenné fog átalakulni. A mai diákokon és egyetemistákon végzett kutatások arról árulkodnak, ők már magukon hordozzák ezeket a nyugati ismertetőjeleket. Nem mondom, hogy ez jó vagy rossz, a lényeg az, hogy ezeknek a tulajdonságoknak az ismeretében eldöntsük, mit akarunk. Monográfiánk alapvető következtetése, hogy a romániai társadalom – beleértve románokat, magyarokat, sőt a romákat is – pszichológiai potenciálja azonos a nyugati népekével. Kreativitási és intelligenciapotenciálunk nem különbözik a hollandokétól, franciákétól, britekétől. Velünk a gond az, hogy a nyugati országoktól eltérően nincsenek erős társadalmi intézményeink, amelyek segítségével gyakorlatba ültethetnénk ezt a teljesítőképességet. Gyermekeink például hiába rendelkeznek magas értelmi és kreativitási potenciállal, ha a túlhaladott romániai tanterv nem ösztönzi ezt a teljesítőképességet, emiatt a PISA-teszteken elért teljesítményük, valamint az ország innovációs hányadosa rendre alacsony. A románok másmilyennek képzelik el magukat, mint amilyenek valójában: azt látják, amilyenek lenni szeretnének, a saját potenciáljukhoz viszonyítják magukat. Ez nem illúzió, hanem realista derűlátás, ám a megvalósításokhoz kellenek az erős intézmények is. Versenyképességben a románok az amerikaiakat és a németeket is maguk mögé utasítják, viszont a teljesítményük gyengébb, mivel itthon nem fizetik meg a munkájukat, és nem léteznek a fegyelemhez vezető szabályok. A külföldön élő román állampolgárok többsége modellnek számít az ottani társadalmakban: pontosak, túlóráznak. A lényeg az, hogy a munka képes-e a társadalmi emancipáció eszközeként szolgálni, márpedig mindez a pénztől függ.
– És mi a helyzet a történelmi régiókban élők eltérő értékítéletével? Egy erdélyi mindig megkülönbözteti magát a moldovaitól, oltyántól, egyáltalán a Kárpátokon túliaktól.
– A pszichokulturális jellemvonások aspektusai közül csak a fontosabbakat vizsgáltuk: a munkát, az autonómiát, az emancipációs értékeket. A nemzetközi összehasonlító értékvizsgálat (World Value Survey) alapján folytatott másodlagos adatelemzésünk során nem találtunk lényeges különbségeket a lakosság eme értékítéleteit illetően a történelmi régiók viszonylatában. Bármennyire is úgy gondoljuk mi, erdélyiek, hogy emancipáltabbak és úgymond érdekeltebbek vagyunk a munkában, ez a tényező a bukarestiek számára sokkal fontosabb. Másrészt a moldovaiak jelentős hangsúlyt fektetnek az önállóvá, függetlenné válásra. Tehát nincsenek lényeges különbségek az alapvető értékek terén a különböző régiók között, ez persze nem jelenti, hogy mi nem vagyunk meggyőződve ennek az ellenkezőjéről. Az eltérés ott érhető tetten, hogy mi a valóság, illetve miben hiszünk a történelmi tapasztalatok alapján. A regionális különbözőségek száz-százötven évvel ezelőtt valószínűleg helytállóak voltak, ám az elmúlt ötven-hatvan év alatt végbement társadalmi mozgások során annyi moldvai költözött Erdélybe, és annyi erdélyi telepedett meg Bukarestben, hogy a homogenizáció felszámolta ezeket az eltéréseket.
– Miben különbözik a román néplélek más nemzetekétől, például az országban élő nemzeti kisebbségekétől?
– Alacsony lélekszámuk miatt a romániai németeket nem sikerült mélyrehatóan vizsgálnunk, a magyarok esetében viszont nagyon érdekes következtetéseket sikerült leszűrnünk. A romániai magyarokat például a többségi társadalomhoz, valamint a magyarországi magyarokhoz képest is nagyobb ellenszegülés jellemzi, kevésbé tűrik, hogy rájuk erőltessenek valamit. Nagyobb mértékben keresik a kihívásokat, és fokozottan hedonisták, de ez jó értelemben vett élvhajhászás, ami például a természet szeretetében nyilvánul meg. Miközben mindhárom kategória esetében fontos szerepet tölt be a hagyomány és a konformizmus, számos olyan közös jellemvonást képviselnek a romániai magyarok és románok, amelyek markánsan megkülönböztetik őket a magyarországi társadalomtól. Előbbiek közösségi emberek, míg a magyarországiak – a nyugati kultúrákhoz hasonlóan – individualisták, ugyanakkor nálunk nemzetiségtől függetlenül a vallásosság is erősebb. A genetikai aspektusokat figyelembe véve az erdélyi magyarok az egykori magyar királyság területén élő magyar közösségekhez állnak közel, pszichokulturális tekintetben viszont – részben a több száz éves közös történelemnek betudhatóan – a románokhoz. Ezeket a közös alapokat figyelembe véve szerintem számos projektet tudunk megvalósítani együtt, hiszen ha ismerjük mások értékeit, nézeteit, képesek vagyunk befolyásolni egymás kölcsönhatását. Mindeközben el kell ismerni a bennünket megkülönböztető jellemvonásokat is. Aláhúznám viszont, hogy ezek az eltérések nem tesznek összeférhetetlenné bennünket.
Daniel David Egyetemi tanár, a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem klinikai pszichológiai és pszichoterápiai főosztályának alapító igazgatója 1972. november 23-án született Szatmárnémetiben. Helyettes professzor a New York-i Icahn School of Medicine at Mount Sinai egészségügyi intézményben, a New York-i Albert Ellis Intézet kutatási programjának igazgatója.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Európa csendes?
Szótári értelmezés szerint klasszikus az olyan alkotó – művész vagy tudós –, akinek műveit valamely irány legtökéletesebb kifejezésének tartják. Emellett még örökbecsűt, mintaszerűen tökéletest, illetve az ókori kultúrák, az ógörög és a római kimagasló képviselőit is ekként nevezzük meg. Hozzátenném mindehhez, hogy számomra a klasszikus olyan alkotó vagy alkotás, amelynek minden kor emberéhez van szava, akár legidőszerűbb kérdéseinkre is várhatunk eligazítást, választ, ha figyelünk rá, de legalább is gondolatokat ébreszt bennünk, reflexiót indít el mai eseményekkel, történésekkel vagy az emberi jelenséggel kapcsolatban.
Tagadhatatlan például, hogy a legkülönbözőbb politikai és társadalmi helyzetekben ébresztett számtalan gondolatot a magyarság és Európa kérdéséről egyik vitathatatlan klasszikusunknak, Petőfinek az Európa csendes, újra csendes... című verse. Jelentett vigaszt sok vigasztalan helyzetben, éltette a nemzeti büszkeséget sokféle történelmi megaláztatásunkban, adhatott perspektívát egy távlatosabb önszemlélethez és nemzeti tudathoz.
Nem vitás, klasszikus költőnk, Petőfi mai helyzetértékelésünkben is társunk lehet. A csendesnek tűnő Európának ma is lenne, amiért és amivel megküzdjön, pillanatnyilag például ama távoli országok menekült­áradata, a más kultúrák és mentalitások hordozói jelentenek igen komoly kihívást, s az igazán megnyugtató válaszok és megoldások mintha késnének részéről. A magyarhoni vezetés ugyanakkor határozott állásfoglalást fogalmaz meg ezzel a helyzettel kapcsolatban, s amint látjuk, ugyanilyen gyakorlati lépéseket tesz.
Ha csendesnek is tűnik tehát Európa, nyugalomra nem lehet oka. Évezredes kultúrájának és szilárd értékrendjének fellazítása és lebontása eddig főként szellemi-politikai téren s nem egyszer hamis eszmék jegyé­ben történt, most viszont tapasztalnia kell nap mint nap, hogy eme folyamatok immár nagyon is tapinthatóan és gyorsan, az európai ember mindennapi életének folyását próbára téve mennek végbe. Az új helyzetben nem védik őt a legegy­értelműbb társadalmi normák és szabályok sem, így csak elszenvedője lehet napjaink spontán (?) népvándorlásának. Mint kis népnek, a magyarnak annál inkább gyors és világos választ kell adnia a kialakult zavaros helyzetre. Történelmi tapasztalata gazdag, s vannak világosan látó klasszikusai is. Mint Petőfi, akire ma emlékezünk, s aki szerint a súlyos történelmi helyzet nem lehet ok a kétségbeesésre: „inkább ez légyen, ami lelket ad.”
Borcsa János
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hivatalosan is mártírtelepülés lesz Mezőbikács
Augusztus 2-án, vasárnap Mezőbikácson ünnepi megemlékezés keretében hivatalosan kis kimondattatik, hogy a települést mártírrá nyilvánítják az 1949. augusztus 2-ai vérengzés miatt. Ekkor a kommunista uralom és a rettenetesen elnyomó rendszer ellen fellázadó falubeliek közül a karhatalmi szervek négy embert, köztük a plébánost kivégezték, és további tizenöt családot deportáltak.
A román képviselőház plénuma május 27-én egy ellenszavazattal elfogadta azt az RMDSZ-kezdeményezést, amely Mezőbikácsot a kommunista ellenállás mártírtelepülésévé nyilvánítja. „A jogszabály egyfajta morális jóvátételt nyújt az állam részéről azoknak, akik életüket áldozták, vagy anyagi javaikat vesztették el a kommunizmus elleni küzdelemben” – mondta a törvény kihirdetésekor Szabó Ödön parlamenti képviselő, a jogszabály kezdeményezője. A Szövetség Bihar megyei politikusa felelevenítette, az Arad megyei Seprősőn 1949. július 31-én a kommunista rendszer ellen lázadtak fel az ott élők, két nappal később, augusztus 2-án pedig a Bihar megyei Mezőbikácson történt meg ugyanez, ahol az akkori kommunista diktatúra nevében működő hatóságok által alkalmazott rendfenntartás négy emberéletet követelt, illetve tizenöt családot telepítettek ki. Kivégezték Iványi György plébánost, továbbá Bejan Petrut, Bucskó István és Turcuţ Petrut.
A szomorú 1949-es eseményekről idén is megemlékeznek a településen. Augusztus 2-án, vasárnap ünnepélyes megemlékezés keretében hirdetik ki Mezőbikács mártírtelepüléssé nyilvánítását. A megemlékezés programja a következő: 10.00 óra – szentmise a római katolikus templomban; 11.00 – a Hivatalos Közlönyben megjelent törvény díszkötésének átadása, majd ünnepi beszédek; 11.20 – főhajtás és koszorúzás az emlékműnél; 11.45 – a törvény átadása az ortodox egyház képviselőjének; 12.00 – a mártírtelepülést jelző tábla leleplezése és megáldása a település bejáratánál; 12.30 – szeretetvendégség.
Szabó Ödön korábban kifejtette, hogy az államnak kötelessége legalább morálisan enyhíteni a kommunista diktatúra által okozott sérelmeken: „Az RMDSZ célja az volt, hogy a jogszabály rendelkezzen arról, hogy a Bihar megyei Mezőbikácson is áldozatokat követelt a diktatórikus rendszer. Az elfogadott törvény értelmében, idén már hivatalos keretek között is megemlékezhetnek a helybéliek az 1949-es eseményekről, illetve a törvényt az állam egyfajta bocsánatkérésének is fel lehet fogni. Kezdeményezésünket számos román párt képviselője is támogatta”.
Mezőbikács azonban nem pusztán az 1949-es mészárlás miatt mártírtelepülés, hanem egy öt évvel korábbi gyilkosságsorozat miatt is. 1944. szeptember 27-én egy még több áldozattal járó tragikus esemény történt: egy román katonai osztag és az őket kísérő, katonaruhába bújt „önkéntesek” lepték el a falut. Bár a halállistájukon 80 személy szerepelt, végül „csak” 7 személyt állítottak elő és végeztek ki. A sortűz áldozatai: Fehér Miklós, a Hoffmann családból apa és fia, Orosz György, Rostás Biri (cigányzenész), Takács Mihály (bíró) és Varga György – emlékeztetett az esetre a mártírtelepüléssé nyilvánításkor Szilágyi Aladár közíró, az Erdélyi Riport munkatársa. 2004-ben Kupán Árpád nagyváradi helytörténész emlékezett meg a mezőbikácsi eseményekről a Reggeli Újságban. A neves váradi szerző írását teljes egészében alább olvashatják. Azért látjuk indokoltnak az újraközlést, hogy felelevenítsük azokat az eseményeket is, amelyekről mind a mai napig nehéz beszélni, ezt ugyanis sokkal nehezebb elfogadnia a többségi nemzetnek.
Borsi Balázs
A mezőbikácsi sortűz – amiről még ma is hallgatunk
Szeptember 27. a mezőbikácsi tragédiának az évfordulója. 1944. szeptember 27-én, a második világháború végéhez közeledve hét, szintén ártatlan civil személyeket végeztek ki ebben a kis bihari faluban. Rájuk még azt sem lehetett ráfogni, hogy szembeszálltak volna a hatalommal. Nekik egyetlen vétkük az volt – akárcsak a gyantaiaknak, magyarremeteieknek, hogy csupán a Bihar megyei áldozatokat említsük meg –, hogy más nyelven beszéltek, mint a négy év múltán visszatérő új honfoglalók.
A bikácsi történetet még a gyantainál és remeteinél is nagyobb elhallgatás, titkolózás övezte és övezi még ma is, ami megnehezíti, hogy a meglévő bizalmatlanságok, félelmek, sőt ellenségeskedések megszűnjenek.
Pedig szükség van az emlékezésre, a kényesnek számító kérdések felvetésére, az igazság kimondására. Nem azért, hogy a behegedt sebeket tépjük fel, hanem hogy megszabaduljunk végre az igazságtalanul reánk sütött bélyegtől. „Kibeszéljük szorongásainkat, elűzve ezzel éjszakáinkból, álmainkból, de lelkünkből is a rémet. Ha tovatűnnek a rémek, s nem lesznek titkolt és kimondatlan gondolataink egymás előtt, talán felnövekszik a nyelvi, tapasztalati, pszichológiai korlátokkal szétzilált bizakodás és bizalom is. Egymás iránt. És akkor hátsó gondolatok nélkül és a kölcsönös becsülés érzésével gyűlhetünk össze a mindenkori közös örömre.” Ezeket a nemes gondolatokat Köteles Pál Gyantán született író fogalmazta meg a Hotel Kárpátia című regényének utószavában. Ez a nem eléggé ismert mű 1989-ben jelent meg Magyarországon, és az 1944 szeptemberében Gyantán kivégzett 47 áldozat emlékét idézte föl, a szépirodalom eszközeivel, az események tényszerű, objektív bemutatásával.
Mivel a bikácsi sortűz összekapcsolható – legalábbis kronológiailag – a gyantai mészárlással, röviden felidézzük ezt a történetet is.
A második világháború utolsó napjainak egyik legtragikusabb eseménye a Szalonta–Arad vonalon zajlott. 1944. szeptember 13-án a magyar honvéd csapatok betörtek Dél-Erdélybe, elfoglalták Aradot, előnyomultak a Fekete-Körös völgyébe is, megszállták Gyantát, majd a Vaskoh környéki Biharlonkához érve szembetalálták magukat a szovjet hadsereg hatalmas túlerejével, és kénytelenek voltak visszavonulni. Feladták Gyantát, majd Aradot is. Ezek a hadműveletek mindkét fél részéről jelentős emberáldozattal jártak. A honvédsereg után nyomuló harmadik hegyivadász román hadosztály katonáinak egyes osztagai nagyszámú környékbeli önkéntes kíséretében bevonultak Gyantára, s a békés lakosságon töltötték ki bosszújukat. Legyilkoltak 47 személyt, gyermekeket, fiatalokat, öregeket, nőket, férfiakat vegyesen. Ezenkívül sok személyt megvertek, asszonyokat, lányokat megbecstelenítettek, gyújtogattak, romboltak, pusztítottak, raboltak. Hasonló eseményekre került sor a Belényes menti magyar falvakban, Magyarremetén 36 személyt gyilkoltak meg, az onnan elmenekült 6 férfit a kivégzés színhelye felé vezető úton ölték meg. Kishalmágyon és Szentmihályon 6–6 személyt, de itt csak férfiakat, fiatal fiúkat végeztek ki.
Mezőbikács sem kerülhette el a tragédiát, mivel a közelében húzódott az Észak-Erdélyt Dél-Erdélytől elválasztó, 1940-ben a bécsi döntéssel megszabott határ. Bikács Magyarországhoz került. Már a szeptember 13-i magyar előnyomuláskor is voltak a falu határában harcok. A mezőbikácsi római katolikus parókai halotti anyakönyvében három magyar katona, egy honvéd és két szakaszvezető neve szerepel, azzal a bejegyzéssel, hogy a románok elleni harcban estek el, s ott temették el őket. Egyébként akkor még a harc valamennyi áldozatát az ortodox és a katolikus pap közös szertartással parentálta el, s a román áldozatok a görögkeleti temetőben nyertek végső nyugodalmat.
1944. szeptember 27-én egy előre nyomuló román katonai osztag és az őket kísérő, katonaruhába bújt „önkéntesek” lepték el a falut. Itt, lévén a lakosság vegyes összetételű, tömegmészárlásra és nagyobb atrocitásokra nem került sor. Állítólag az önkéntesek között volt egy, korábban a faluból elmenekült személy, aki egy 80 nevet tartalmazó listát hozott magával azokról, akiket meg kell büntetni a magyar impérium alatti magatartásukért. Végül „csak” 7 személyt állítottak elő, köztük a falu bíróját és egy cigány zenészt (aki úgymond irredenta nótákat játszott). Az előállítottaknak nem volt semmi felróható bűnük, nem is folytattak ellenük semmiféle eljárást, ki sem hallgatták őket, csupán magyarságukért lettek az elvakult nemzeti gyűlölet áldozatai. Így az ő értelmetlen pusztulásuk még fájdalmasabb, még tragikusabb a háborúban elesettekénél. A hátramaradt családtagok fájdalmát és bánatát az is fokozta, hogy nemcsak nem kaptak soha kárpótlást, beismerést, elégtételt, de még beszélni sem beszélhettek tragédiájukról. Ha most felidézzük emléküket, abban reménykedhetünk, hogy ezt a fájdalmat „békévé oldja az emlékezés”.
A sortűz áldozatai a következők voltak: Fehér Miklós, a Hoffmann családból apa és fia, Orosz György, Rostás Biri (a zenész), Takács Mihály (a bíró) és Varga György.
A háború után Ambrus Péter, a Magyar Népi Szövetség nagyváradi és Bihar megyei tagozatának elnöke kezdeményezte a faji gyűlölködésből végrehajtott vérengzések vétkeseinek perbe fogását. Magánnyomozást folytatott, kihallgatási jegyzőkönyveket vett fel, névvel ellátott és névtelen vallomások tömegét gyűjtötte össze. Előbb a bukaresti kormánytól, majd a legfőbb ügyésztől is kérte a bírósági eljárás megindítását – mindhiába. Végül a Nagy Nemzetgyűléshez, az akkori román parlamenthez fordult panasszal, minden eredmény nélkül. Ambrus Péter nem sokkal halála előtt bízta a közel ezer oldalnyi gyűjteményét falubeliére, az író Köteles Pálra. Ebből az anyagból írta ő meg a Hotel Kárpátiát, még 1980-ban, de Magyarországon is csak 1989-ben láthatott napvilágot a regény.
Ma már nálunk sem számít tabunak ez a kérdés. Az események 50-ik évfordulóján, 1994-ben a bukaresti televízió magyar adása bemutatta Boros Zoltán Gyanta című dokumentumfilmjét, melyben a túlélőkkel készített interjúk alapján idézte fel a tragédiát. (A filmet a Duna Televízió Fekete vasárnap címmel vetítette a gyantai népirtás 60. évfordulóján, pénteken.) 1995-ben az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Politikai Főosztálya egy fontos dokumentum-kötetet adott ki, Fehér könyv az 1944 őszi magyarellenes atrocitásokról címmel. (Ebben sincs szó a bikácsi sortűzről!) A könyv előszavában a felelős kiadó Bodó Barna így fogalmazott: „(…) Mondassék ki, hogy az erdélyi magyar nem vérengző, nem idegengyűlölő és nem fasiszta. Nem barbár. (…) Mondassék ki végre a történelmi igazság olyan ügyekben, amelyekben évtizedeken át csak a hatalmi nacionalizmust alátámasztó félrevezetések kaphattak nyilvánosságot. (…) Mondassék ki a mi igazunk is”.
E bátor gondolatok megfogalmazása óta újabb kilenc-tíz esztendő telt el (írta e sorokat 2004-ben a szerző – szerk. megj.). Elmondhatjuk, hogy azóta némi haladás ezen a téren is tapasztalható. Szeptember 25-e óta emlékmű áll Gyantán. Ma már legalább nem vitatja a többség jogunkat az emlékezésre, az áldozatok iránti kegyelet lerovására.
Az az idő viszont – melynek eljövetelére Köteles Pál idézett szövegében vágyakozott – még most sem jött el. Továbbra is vannak tiltott és ki nem mondott gondolataink egymás előtt, nem tűnt el a gyanakvás, a bizalmatlanság, sőt az igazság kimondásának félelme sem. Mezőbikácson még ma is tabu az 1944. szeptember 27-i sortűz, s azok, akik tehetnének valamit az igazság kimondásáért, az áldozatok emlékének megbecsüléséért, felidézéséért, gyávaságból vagy megalkuvásból ezt még ma sem vállalják.
Kupán Árpád
(Reggeli Újság, 2004. szeptember 29.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Akik számára Románia maga a paradicsom
Jóllehet Romániát nem hivatalos adatok szerint legalább 3 millió román hagyta el, aki külföldön vállalat munkát, úgy érezve, hogy Romániában lehetetlenné vált az élet, mégis sokak számára az ország az ígéret földje. A menekültekről van szó, akik életüket kockáztatják, és jelentős összegeket fizetnek az embercsempészeknek, csakhogy eljuthassanak Romániába.
Hat menekültközpont
A menekültáradat tehát Romániát sem kerüli el, bár egyelőre a folyamat még nem ad okot komolyabb aggodalmakra. Románia az európai uniós megállapodás értelmében 2400 menekültet fogad majd be a következő két esztendőben, ezért menekültekként 6000 eurót kap az Európai Bizottságtól. Bár a román hatóságok még nincsenek teljes mértékben felkészülve a menekültek befogadására, Románia azonban emberségesebben bánik a menekültekkel, mint Magyarország.
Az országban hat központ várja a menekülteket Bukarestben, Galacon, Radauti-ban, Giurgiuban, Temesváron és Máramaros megyében. Ezekben 920 személynek adhatnak szállást.
Az elszállásolás és az ellátás díjszabásait a menekültközpontok határozhatják meg. A bukaresti menekültközpontban például személyenként és naponta a nyári időszakban 1,99, télen pedig 2,33 lejt kell fizetni. Bizonyos menekültkategóriák számára azonban mindez ingyenes, így például nem kell fizetniük egyebek között a szülők nélkül érkező kiskorúaknak, a nyugdíjas korhatárt elérő, de nyugdíjban nem részesülő személyeknek, a terhes nőknek, a fizikai, lelki vagy szexuális erőszakot elszenvedő menekülteknek.
Azonos jogok
A szállás és ellátás mellett a Romániába érkező menekültek tanácsadásban részesülnek, felkészítik őket a román társadalom hagyományos értékeinek és jellegzetességeinek megismerésére, elsajátítására, a művelődési tárca román nyelvtanfolyamokat szervez számukra. Ezek költségeit részben a román kormány állja, részben uniós alapokból fedezik.
A bevándorlók hat hónapos integrációs programban vesznek részt, ez további három hónappal meghosszabbítható. A román állam valamely segélyformájában részesülők számára erre az időszakra a munkaerő-foglalkoztatási ügynökségek havi 540 lejes térítésmentes anyagi támogatást nyújtanak. A menekültek a sorsukról megszülető döntésig ingyenes tolmácsszolgáltatásra jogosultak.
A menekültügyi eljárás során az illetékes hatóságok egyénenként elemzik a menekültek kérését, megállapítják, milyen veszélyek fenyegetnék, ha visszatoloncolnák őket származási országukba. A menekültek az illetékesek előtt elmondhatják, miért kérik a román állam védelmét. Amennyiben kérésüket visszautasítják, joguk van az igazságszolgáltatáshoz fordulni.
A román fél célja az, hogy a menekültek mielőtt önfenntartóvá váljanak, ne legyen szükségük állami vagy civil társadalmi anyagi támogatásra, és cselekvően bekapcsolódjanak a román társadalom gazdasági, társadalmi és kulturális életébe.
Azok a menekültek, akik a román állam által nyújtott védelem valamely formájában részesülnek, azonos jogokkal rendelkeznek a román állampolgárokkal, jogosultak munkahelyre, lakásra, egészségügyi és társadalombiztosításra, oktatásra.
Rozoga járművek, pénzsóvár embercsempészek
Az idei év első négy hónapjában 69 menekült kért állami védelmet és támogatást Romániában. Tavaly 316, közép-keleti és afrikai menekült érkezett improvizált vízi járműveken a Fekete-tengeren Romániába – legtöbben Szíriából, Irakból, Iránból, Afganisztánból, Szomáliából és Pakisztánból származtak, csecsemőktől kezdve hatvan év fölötti korosztályúak kockáztatták életüket. Idén a menekültek a Fekete-tengeren át 70 személyt szállító vízi járművel érkeztek. Az embercsempészek személyenként 3000, családonként 10 ezer eurót kértek.
A járműveket a fekete-tengeri komplex felügyelő rendszer fedezi fel, a menekülteket a romániai emberi életmentő tengeri szolgálata, vagy a román partőrség szállítja partra, ezt követően orvosi vizsgálatnak vetik alá őket.
Az embercsempészek ellen letartóztatási parancsot adnak ki, 4 és fél év börtönbüntetésre is ítélhetik őket. Büntetésüket Romániában kell letölteniük.
A román törvények értelmében menekültjogot kérőnek tekinthető az a személy, aki írásban vagy szóban az illetékes hatóságok előtt kifejezi erre vonatkozó óhaját. Az idevágó román törvényeknek megfelelően menekültjogot kaphat az a külföldi, akit faji, vallási, nemzetiségi, politikai véleményei vagy valamely társadalmi csoporthoz való tartozása miatt üldöznek. A menekülteknek ügyük végső rendezéséig joguk van Romániában maradni. Amennyiben kérésüket visszautasítják, akkor 15 napon belül el kell hagyniuk az országot. A menedékjogban részesülő személyek meghatározhatatlan ideig maradhatnak az ország területén.
maszol.ro

Háromszéki EMNP: nem tér ki a választásokra az RMDSZ-szel kötött megállapodás
Az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezete egy közleményben egyértelművé tette, hogy nem tér ki a jövő évi választásokra az a megállapodás, amelyet csütörtökön Kovászna Megye Tanácsának ülésén kötöttek a megyei RMDSZ-szel. Az EMNP megyei szervezete közölte, az RMDSZ és MPP frakciói által régebben megkötött együttműködési megállapodás azon pontjaihoz csatlakozott, amelyek nemzetpolitikai kérdésekben, a nemzeti szimbólumok védelmében, illetve a magyar közösség jogainak csorbítási kísérletei ellen való közös fellépést szorgalmazzák.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának és az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke a Transindexnek csütörtökön úgy nyilatkozott: "Az MPP-vel kötött együttműködésünknek része a megye fejlesztési stratégiájának gyakorlatba ültetése, ennek követése, része továbbá a nemzeti szimbólumaink megvédése, kiteljesítése, és része ennek az együttműködésnek a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokon való olyan megoldás keresés, amely az imént említett összefogást eredményezi, ehhez csatlakozott ma az EMNP megyei önkormányzati frakciója is".
Erre a nyilatkozatra reagálva Balázs Attila, az EMNP megyei elnöke és Benedek Erika, az EMNP megyei tanácsi frakciójának vezetője közleményében leszögezte: "a megállapodás a megyei tanácsi magyar frakciók közötti, a megyei tanács keretei közötti tevékenységre vonatkozó közös akció-együttműködés, nem egy politikai, netán választási protokollum".
Az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezete ugyanakkor pozitív fejleményként értékelte, hogy esély nyílik a három politikai alakulat közötti együttműködésre a közösséget érintő fontos kérdésekben.(hírszerk.)
Transindex.ro

Botrány Gyergyószárhegyen: lemondott az ellenzék, megszűnik a tanács
Testületileg mondott le önkormányzati képviselői tisztségéről a szárhegyi ENMP-MPP frakció. Mind a hat tag aláírta a polgármesteri hivatalban a pénteken iktatott dokumentumot. A döntés előidézőjeként több helyen említik a polgármester, Gábor László nevét.
Gyergyószárhegyen tizenkét képviselő volt, péntektől mindössze hat tekinti magát döntéshozó testületi tagnak. „Jelen nyilatkozatunk aláírásának dátumától testületileg lemondunk Szárhegy község önkormányzatában betöltött tanácsosi tisztségeinkről” – áll a dokumentumban, amelyet pénteken iktattattak Gyergyószárhegy Polgármesteri Hivatalában. Az aláírók: Kolcsár András, Ferencz Zsolt, György Endre, Gáspár László, Katona Tibor, Imecs Imre.
Közismert, hogy az ellenzéki döntéshozók és a többségiek között gyakran volt nézeteltérés. A héttagú RMDSZ-frakció addig volt többségben, míg az egyik képviselő le nem mondott, a helyére lépő tag pedig azóta sem kapta meg a testület többi képviselőjétől a szükséges támogatást, hogy elfoglalhassa a helyét. Gyakran voltak döntésképtelenek az ülések, nem egyszer határozathozatal helyett vitába torkollt az összejövetel. Az ellenzékiek többször szólították fel lemondásra a polgármestert, sőt a teljes RMDSZ-frakciót is. Most mégis inkább ők nyújtották be lemondásukat.
Amint a beadvány szövegéből kiderül, a frakció július 24-én tartott ülésén tartott számvetés alkalmával jutottak erre a döntésre. Közrejátszott benne a polgármester többféle módon: a képviselő-testület befeketítésére és feloszlatására irányuló szándékával, önkényeskedő, a sikertelenségekért másokat hibáztató magatartásával, a felelősségvállalás teljes hiányával. A dokumentumban kitérnek arra is, hogy sorozatos visszautasításokból és rosszindulatú bánásmódban volt részük, ha hivatalos iratokat akartak kikérni a polgármesteri hivatalból. Az aláírók úgy vélik, „a teljes testületet félrevezeti a polgármester” és az RMDSZ-esek is kényszerből lojálisak a község első emberéhez.
Vass Katalin, Szárhegy önkormányzatának jegyzője kérdésünkre elmondta, a fennálló helyzetben a közigazgatási törvény betűjét kell követni. Amennyiben fele plusz egy alá csökken a képviselők száma, a testület feloszlik. Az új testület megalakulásáig a polgármester, hiányában pedig a jegyző hoz döntést az önkormányzat ügyeiben.
Petres Sándor alprefektustól megtudtuk, attól a pillanattól szűnik meg létezni a testület, amikor a törvényszék megállapítja, hogy jog szerint feloszlott. Nem bocsátkozott találgatásokba, hogy ez mennyi időn belül történhet meg, azt fűzte csupán hozzá, hogy erre gyorsított intézkedést alkalmaznak, bár figyelembe kell venni azt is, hogy nyári szünet időszaka van.
Egyébként jog szerint három esetben szűnhet meg a helyi testület: ha két hónapig nem ülnek össze a tagjai, ha fele plusz egy alá csökken a mandátummal bírók száma, vagy ha három egymást követő soros ülésen nem születik egyetlen határozat sem. Ez utóbbi is érvényes a szárhegyi testületre, és információink szerint megszüntetésére emiatt már hivatalból elindították az eljárást.
A polgármestert is kerestük, de nyilatkozatára csak később számíthatunk. Egy közösségi oldalon viszont közzétette az ellenzék lemondólevelét, hozzáfűzve többek között, hogy tájékoztatták a prefektúrát a kialakult helyzetről. A községvezető ugyanott valószínűsíti, hogy a polgármesteri hivatal tevékenységében, amíg a helyzet tisztázódik, fennakadások lesznek. Az elöljáró a fejleményekről folyamatos tájékoztatást ígér.
Székelyhon.ro

„Elszaladt” román elöljárók a székely és magyar zászlók miatt
Apró, de váratlan incidens zavarta meg a Nyárádszeredai Városnapok nyitórendezvényét péntek délben: a kitűzött magyar és székely zászlók láttán Maros megye prefektusa és tanácselnöke elviharzott a helyszínről.
A két elöljárót nyárádszeredai helyettesei, Nagy Zsigmond alprefektus és Szabó Árpád alelnök várta a helyi polgármester társaságában a nyitórendezvény helyszínén, a helyi idősotthon udvarán. Lucian Goga prefektus munkatársai kíséretében érkezett meg, és miután várakozás közben cigarettára gyújtott, halkan szóvá tette, hogy a román és az európai zászlók mellett a magyar és a székely lobogó is fel van állítva a helyszínen. A pár perccel később érkezett Ciprian Dobre megyei tanácselnök valószínűleg már értesülhetett a tényről, ugyanis autójából kiszállt ugyan, de az intézmény udvarára nem ment be. Tóth Sándor polgármester mindkettőjükkel ismertette, hogy a városnapok alkalmával hivatalos magyarországi testvértelepülési küldöttségek vannak jelen, ezért van kitűzve a piros-fehér-zöld zászló.
Dobre és Goga nem voltak hajlandóak megtűrni a két zászlót, ezért egyenesen kijelentették a szeredai elöljárónak: válasszon közöttük és a zászlók között, azaz vagy vegye le azokat, vagy ők távoznak. Miután Tóth Sándor egyértelműen kijelentette, hogy a zászlókat nem távolítja el, a prefektus és a tanácselnök autóba ült, és elhajtott Nyárádszeredából, így a nyitórendezvényen helyetteseik szólalhattak fel. Amikor Tóth Sándor bejelentette, hogy miért távozott a két vendég, a tömeg hangos tapssal fejezte ki véleményét a kérdésről.
A rendezvény után kérdésünkre Tóth Sándor kifejtette: szerinte gyerekes és nevetséges volt, ami történt. „Ma, 2015-ben ilyen ürüggyel próbálnak egy közösségre hatni, amikor mindenütt toleranciáról, együttélésről, európai értékekről beszélünk. Hol van az elfogadás, az etnikumok közötti tiszteletadás?” – tette fel a kérdést az elöljáró. Antal Zoltán jogász szerint a diplomáciai protokoll megsértése lett volna, ha a prefektus hatására eltávolították volna a zászlókat, de a jelenlevők is úgy gondolják: már csak a magyarországi vendégek iránti tisztelet okán sem kellett volna ilyen gesztushoz folyamodjon a két román vezető. Tóth Sándor karakán kiállásáról az MPP-s városi önkormányzati képviselő, Bíró József Attila az eset után értesült: meglepődve és elismerően nyugtázta az RMDSZ-es polgármester lépését.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Soltész Miklós Gyimesközéplokon
A hithez, szülőföldhöz és a közösséghez való ragaszkodásra biztatta a fiatalokat pénteken Gyimesközéplokon, a II. Köz-Ép-Pont erdélyi lutheránus ifjúsági találkozó zárónapján mondott köszöntőjében Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Annak a négy napnak, amit együtt töltött a Gyimesekben a több mint 300 erdélyi, délvidéki és magyarországi lutheránus fiatal, nagyon fontos szerepe van mind a nemzeti és felekezeti kisebbségben élő magyar fiatalok keresztény önazonosságának megerősítése, mind a határokon átívelő magyar közösség építése szempontjából – mondta el a rendezvény után telefonon az MTI-nek az államtitkár.
Megjegyezte: érdekes volt a helyválasztás is, hiszen a gyimesi csángók római katolikus vallásúak, ugyanakkor jó kezdeményezésnek nevezte, hogy az evangélikus keresztény hittestvérek ismerjék meg az ő világukat is, a nyelvhatár, a történelmi Magyarország határának térségét.
Úgy vélte, mindenképpen dicséretes, ahogyan Adorjáni Dezső erdélyi evangélikus püspök és segítőtársai megszervezték az egyház szellemiségét és hagyományait megőrző, mégis nagyon fiatalos, jó hangulatú tábort. „Fontos, hogy az egyházaink mindig élővé váljanak, ne távolodjanak el az ifjúságtól” – mondta az államtitkár.
A zárónap másik vendége, Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke arra bátorította a lutheránus fiatalokat, vegyenek részt a közéletben, építsék és tartsák össze közösségeiket, és biztosítsanak találkozási lehetőséget a szórványban élő fiatalok számára is, mert azzal fontos lépést tehetnek az asszimiláció megfékezése érdekében.
A közéletben való részvételnek csak az egyik formája a politizálás, annál sokkal hálásabb és több eredménnyel kecsegtető faladat a közösségépítő munka: ez tartja most már az RMDSZ is legfontosabb teendőjének – hangoztatta az RMDSZ politikusa.
A polgármesteri hivatal közel hétmillió lejt kapott központi pénzalapokból, amelyet újabb szociális lakások építésére használhat a Csereháton, illetve a fűtéshálózatot bővítheti – jelentette be a javasolt napirendi pontok tárgyalását megelőzően Székelyudvarhely polgármestere, aki egyébként „vakációs hangulatúnak” titulálta az e havi tanácsülést, tekintettel arra, hogy noha éppen szabadságát tölti, mégis jelen volt az ülésen. Bunta Levente kifejtette, mintegy ötven lakást szeretnének építeni az elkövetkező két-három évben, amire lát is esélyt, amennyiben később is a mostanihoz hasonló ütemben tudják lehívni a pénzeket. Az összeg lényeges hányadát, 5,5 millió lejt viszont a Bethlen-, valamint a Kuvar-negyedi biomasszás kazán beüzemelésére költenék el, amely által csökkenteni szeretnék a távfűtést használó lakók költségeit. Ha már a fűtés került szóba, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) frakcióvezetője a hőerőmű létrehozásával kapcsolatban faggatta Buntát, aki elmondta, a város szerette volna létrehozni, ám ez nem volt lehetséges, ezért külföldi befektetők kezébe került a projekt. Utóbbi helyzetet egyébként jónak nevezte – mint állította, erről szakemberekkel is konzultált. Kijelentette, Udvarhely példaértékűnek nevezhető a távfűtés rehabilitációja szempontjából, hiszen a rendszer 85 százalékban fel van újítva, ő pedig ezen a vonalon szeretne tovább dolgozni. Hozzátette, noha a kormány ellehetetlenítette a város helyzetét, reméli, hogy európai uniós nyomásra változik a helyzet, és a biomasszás fűtés előnyt fog élvezni.
Az elöljáró egyébként arra számít, hogy a költségvetés-kiegészítés nyomán „több százezer lejt” fog kapni Székelyudvarhely. „Ebből az összegből olyan projekteket tudunk támogatni, mint a Kipi-Kopi napközi építése, a bicikliút (az Udvarhely és a zeteváraljai víztározó közötti szakaszon – szerk. megj.) esetében is van egy átcsoportosítás, de a csereháti szociális lakásokhoz is hozzá tudjuk tenni az önrészt, valamint további tanulmányok elkészíttetésére is gondoltunk, amivel megalapozhatjuk a fejlesztéseket” – fejtette ki a polgármester, hozzátéve, a Haberstumpf-villa ügyében van előrelépés: megvan a kivitelező a feljavításra. A multifunkcionális sporttermet illetően rámutatott, a helyszínen az elkövetkezőkben az udvart fogják rendbe tenni.
Átnyújtott kérdések, váratlanul érkezett válaszok
Bunta Levente éppen távozni akart a tanácsülésről, amikor Gálfi Árpád MPP-s képviselő-testületi tag a pártja által megfogalmazott, több pontból álló kérdéssorozatot nyújtott át az elöljárónak – kérve a válaszokat a következő havi tanácsülésre. A polgármester, nem kis meglepetésre, vállalta, hogy néhány kérdésre rögtön válaszol, a többit pedig írásban fogalmazza meg a kért időpontra. Kiderült, hogy az általános városrendezési tervet (PUG) pozitívan véleményezték a Hargita Megyei önkormányzatnál, ahol kisebb módosításokat kértek. A polgármester elmondása szerint ugyanakkor a város főépítésze beteg, ezért szeptemberig szabadságon van, így utána várható a véglegesítés.
A szejkei villákról is kérdezett az MPP: kik vásárolták fel azokat? „Az elmúlt időszakban, úgy érzem, az volt a feladatunk a Szejkén, hogy szépítsünk, fejlesszünk. (…) A másik feladatunk pedig az volt, hogy megakadályozzuk, hogy mások lenyúlják a területet. (…) Azon is dolgozunk, hogy a területek városi közvagyonba kerüljenek, azután fogunk foglalkozni a villák a sorsával” – jelentette ki Bunta Levente, kiemelve, hogy a villák még a kommunizmus idején, a gyárak és szakszervezetek kezdeményezésére épültek, de már akkor nem volt tiszta, hogy kiknek a tulajdonában vannak: többségük nincs telekkönyvezve. A jelenlegi telekigénylőkkel szemben pedig azt tartotta a legjobb megoldásnak, hogy béreljék a várostól a minimálisan szükséges területet. A városvezető örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy huszonöt év után elkezdődhettek a Székely Támadt-vár restaurálási munkálatai, ugyanakkor hangsúlyozta, ezt folytatni is szeretnék. Ami a városközpontot illeti, elmondta, műemlékvédelmi zónáról van szó, viszont nem minden épület számít műemléknek, esetleg csak olyan jellegű, ezért úgy gondolja, több ház esetén csak „nagy a hűhó” – ilyennek nevezte például a törvényszék utcában lévő ingatlant is. A polgármester szerint a patkóba tervezett címerek visszaállítását az ellenzéki frakciók akadályozzák, hiszen neki nincs kifogása az ellen, hogy Udvarhelyszék, Székelyudvarhely, illetve Erdély címerét visszaállítsák, ám az ellenzék ennél többet szeretne. A szombatfalvi utcával kapcsolatban rámutatott, valóban rosszul néz ki az út, ám ezért a vízszolgáltató a felelős, viszont ő nem fogja annyiban hagyni az ügyet. A továbbiakban szó volt a Szenttamás–Kadicsfalva között tervezett terelőútról is, amivel kapcsolatban úgy döntött a városvezetés, hogy jobb volna, ha az elkerülőutat a Szejkefürdő és Fenyéd között valósítanák meg.
MTI
Székelyhon.ro

Korunk, Művelődés, Székelyföld
Lehet uborka- és falunapszezon, az erdélyi kultúra meghatározó havi kulturális kiadványai rendületlenül megjelennek; ha kánikula van, s ha éppenséggel szabadságon van a nép színe-java, akkor is elvihetők ezek a folyóiratok a hegyekbe, a tengerek martjára, de bármilyen külföldi helyszínre, vagy akár a szénaboglya tövébe is, hiszen vannak még honfitársaink páran, akik a szénagyűjtés és az olvasás klasszikus módozatait művelik.
A Székelyföldnél éppenséggel külön lapszám-bemutatót is tartottak, amelynek Balla Zsófia volt a vendége.
Korunk – 2015. augusztus
Történelem – (történelmi) regény
Mennyiben kellett már életében szentnek lennie István királynak, és miként viszonyulhatott a „pogány” nemzeti múlthoz? Hol végződik a nemzeti hősök iránti tiszttelet és hol kezdődik a gyalázkodás? Krónikás és Agatha Christie – mik a hasonlóságok és különbözőségek? Miért olvassuk ma is Krúdy királyregényeit? Mi a valóságalapja „Egör vára summájának”? Miként rajzolta meg Móricz a Tündérkertet, mi késztette Bánffy Miklóst az Erdélyi történet megírására? Hogyan esett Jókai „találkozása” a csíki székely krónikával? Miként értelmezhető a Wass Albert-jelenség? Mi a Hollóidő lét- és világértelmezési horizontja? Ezekre és hasonló kérdésekre keresik a választ a súlypont-tömb szerzői – Szegedy-Maszák Mihály, Veszprémy László, Zsoldos Attila, Kasza Péter, Oborni Teréz, Horn Ildikó, Hermann Gusztáv Mihály, Szász Zoltán, Pomogáts Béla, Romsics Ignác –, akik a történelem és történelmi regény közti kapcsolódásokat vizsgálják.
Művelődés – 2015. július
„Az erdélyi magyarság körében a népihez való időnkénti visszatérés nem pusztán divat, mint Magyarországon, hanem szükséglet: a megmutatkozás, azonosságunk megfogalmazásának és felmutatásának szükséglete, kényszere erősíti. A kisebbségi lét ad többlettartalmat, többletjelentést neki” – írja a Művelődési júliusi száma vezércikkében Sarány István. Írásában a szerző az első alkalommal 1931 júliusában megszervezett, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ezer Székely Leány Napja tartalmi-eszmei vonatkozásait ecseteli. A Közösség rovat hasábjain Horváth Sz. István a nyugatra vándorolt ember szemével boncolgatja az erdélyiség mivoltát, Dávid Lajos pedig a Krasznagyöngyről Csíksomlyóra gyalogosan elzarándokoló Szaniszló Józseffel beszélget. Kálóczy Katalin Berky Annával készített interjújából megtudhatjuk a szovátai Teleki Oktatási Központ létrejöttének körülményeit. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert Boros Loránd idegenvezetővel és a gábor-cigány kultúra szenvedélyes kutatójával beszélget. Az Enciklopédia rovatban Murádin Jenő a kolozsvári egykori Iparmúzeumot és gyűjteményeit mutatja be, a Galéria rovatban pedig Pásztor Csenge Bíborka a több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrékról értekezik. A Könyvesház rovatban Lakatos Artur a Killyéni András által szerkesztett többszerzős Retro-Sport, 2014 című kötetet ajánlja az olvasóknak. A Vadrózsák rovatban Szűcs György Áron érmelléki tájházakat és gyűjteményeket mutat be, Nyisztor Ilona pedig a nemrég Pusztinában lezajlott hetedik zenetáborról számol be. A lapszám színes borítóin Ádám Gyula és Pozsony Ferenc felvételei láthatók.
Székelyföld – 2015. július
A folyóirat a kánikula közepén is érdekfeszítő írásokkal örvendezteti meg az olvasót. Akár szabadság idejére is elvihető ez a lapszám, amely értékes és emlékezetes tartalommal töltheti ki pihenésünket, illetve újból és újból felhívhatja figyelmünket kultúránk sokoldalúságára és múltunk egy-egy szeletére. A Szépirodalom rovatban Markó Béla, Vajda Anna, Ferencz Imre, Bogdán Emese, Horváth Benji, Selyem Zsuzsa, Farczádi Róbert újabb írásait találjuk. A Disputában Fekete Vince: Balla Zsófia székfoglalója elé címmel ír köszöntőt, a továbbiakban pedig Balla Zsófia közöl saját írást. A Nobile Officiumban „A nemesi származás nem érdem, hanem következmény” címmel Oláh-Gál Elvira beszélgetés Bánffy Fruzsinával. Nagy Szabolcs: A gondok hullámai közt (Egy 1919. áprilisi jelentés Erdély védelmének kulcspontjából), Kis Krisztián Bálint: Adalékok a székelyföldi levente-egyesületek történetéhez címmel olvashatunk az Irattárban. A Ködoszlásban Hencz Hilda: Magyar Bukarest a kommunizmus alatt című írását találjuk (János András fordításában). Az Ujjlenyomatban Ambrus András: „Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál…” (Lejegyezte: Bálint Csaba). A Szemlében Báthori Csaba: Minden belülről származik (Markó Béla: Elölnézet), Adorjáni Anna: Csörömpöl a szó (Michel Houellebecq: Behódolás) címmel néhány közelmúltban megjelent kötetről közöl kritikákat a lap. A szerkesztők pedig Michel Houellebecq, Tóásó Előd, Rainer Maria Rilke és Ernest Hemingway egy-egy könyvéről, friss olvasmányélményeikről írnak. A Székely Könyvtár egyik pünkösdre megjelent kötetét (Csiki László Titkos fegyverek), a pályatárs, Vári Attila ajánlja. Végül ismételten felhívják a figyelmet a Márton Áron-pályázatra. A lapszámot Koter Vilmos munkáival illusztrálták.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrék
Egy műalkotás kettős történetiséggel rendelkezik. Az egyik vetülete az alkotás mozzanatának felel meg, visszavezethető az alkotóművész személyére, az alkotás idejére és helyszínére. Ugyanakkor a műalkotás beilleszkedik a jelenbe, részévé válik a jelenkor tudatának. A köztes idősíkot pedig, amely az alkotás mozzanatát összeköti a folyamatosan előrehaladó jelennel, megannyi múlttá vált történeti jelen alkotja, s azok állandó gördülésük során rajta hagyják nyomaikat a műalkotáson. Minderről Cesare Brandi értekezik Theory of Restoration című, 2005-ben megjelent könyvében.
Mi történt azokkal a portrégyűjteményekkel, amelyek egykor erdélyi kastélyok falait díszítették, az erdélyi nemesi családok ősgalériáiként? Mi történt azokkal a portrékkal vagy portrégyűjteményekkel, amelyek egyházak, kollégiumok, kaszinók és különböző egyesületek tulajdonát képezték? Mi történt azokkal a portrékkal, amelyek magán vagy hivatali megrendelésekre készültek? Hol lelhetőek fel ma ezek Erdélyben, és milyen állapotban lehetnek? A megannyi múlttá vált történeti jelen hogyan alakította a portrégyűjtemények sorsát? Miként mentettek meg, vagy éppen pusztították el műalkotásokat a 20. század „felfordulásaiban”? Az 1940-es évek második felének körülményeit tekintetbe véve a válasz világosan körvonalazható: a második világháborúról, frontátvonulásról és a szovjet megszállásról beszélünk.
Köztudott, hogy az erdélyi kastélyok gyűjteményei (családi levéltárak, könyvtárak, ősgalériák) számára a második világháború vége a pusztítás, az eltulajdonítás vagy a széthordás időszaka volt, s ebben döntő szerepük volt a katonáknak, a falusiaknak és a mozgalmároknak egyaránt. Ezért beszélhetünk nem kevés esetben az említett gyűjtemények mentéséről, így képmentésről is.
1945-ben, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megbízásából felmérték az erdélyi kastélyok menthető értékeit, számos ősgalériát így sikerült az EME gondozásába helyezni. Esetenként mégis visszafordíthatatlan volt egy-egy portré sorsa. Teleki Mihály például egy gernyeszegi ház konyhájában találta meg nagyapjának Vastagh György által festett portréját, aminek már csak a fele volt meg, az is az asztalra szegezve viaszosvászon gyanánt. (Bővebben lásd: Marosi Ildikó: Örökbe hagyott beszélgetés gróf Teleki Mihállyal. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004.)
Az EME államosítása után (az 1948-as rendelet értelmében) az egyesület oklevél-, irat- és képtári gyűjteménye a Román Tudományos Akadémia birtokába került, pontosabban az Akadémiai Levéltárat nevezték meg az EME Levéltárának az utódintézményeként. Az EME megszűntetését tárgyaló 1950. február 12-i ülésen az intézőbizottság egybegyűlt tagjai, Gaál Gábor, Jakó Zsigmond, Szabédi László és Török Zoltán kénytelenek voltak belátni, hogy az „EME tulajdonát képező javak kezelését illetően” a jogosultságuk megszűnt. [Jegyzőkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület önkényes megszüntetéséről (1950). Erdélyi Múzeum LIII. (1991) 1–4. sz. 183.]
Az Akadémiai Levéltárból 1971-ben helyezték át a képtári gyűjteményt a Bánffy-palotában működő Kolozsvári Művészeti Múzeum tulajdonába, a máshonnan is elkobzott javakkal egyetemben. A beérkező anyag egy részét a Történeti Múzeumba begyűjtöttek közül utalták át. 1974-ben Kovács András művészettörténész még láthatta a négyszázegynéhány darabból álló képanyagot. Jakó Zsigmond történész kezdeményezésére néhány művészettörténet szakos magyar egyetemi hallgató segítségével leltárt készítettek róla, azután évtizedekig homály borította a festményeket. A portrék javarészét az úgynevezett Dokumentációs gyűjteményben helyezték el, eredetük miatt nem voltak kiállíthatók, és csak különleges engedéllyel lehetett hozzájuk férni. Valójában ez az állag a régi (főként 18–19. századi) erdélyi képanyagot tartalmazza, a festmények jórészt az egykori erdélyi kastélyokból és udvarházakból származnak.
A következőkben a Kolozsvári Casino portréinak sorsát ismertetjük tömören.
Az erdélyi nemes családok képviselői 1833-ban alapították meg a Kolozsvári Casinót 19. századi angol klubok mintájára. Az első világháború végétől a második világháború végéig a Kolozsvári Casino több alkalommal a különböző hadseregek – román, magyar, szovjet – parancsnokságainak volt a székhelye. Míg az első kettő idejéből a székház (Deák Ferenc / Eroilor utca, 16. szám) berendezésének megkárosításáról nincs tudomásunk, a szovjet jelenlét és a kommunista hatalomátvétel végzetes volt a kaszinó berendezésére.
Az 1946-os évvel kezdődően előbb felfüggesztették, majd megszüntették a Kolozsvári Casino választmányának a hatáskörét. A képek szovjet katonák által véghezvitt rongálását és a papírnemű eltüzelését a Kolozsvári Casino képanyagának és megmaradt könyvtárának az EME levéltárába való menekítése követte, az utóbbi államosítása azután végleg megpecsételte a kaszinó megmaradt javainak a sorsát.
Ma már nem tudjuk megállapítani, hogy valójában hány festmény díszítette a kaszinó falát annak virágkorában, de akár 1940 és 1944 között. Ma csak arról van tudomásunk, hogy Wass Ernő, az EME titkára 1947-ben eredetileg tíz képet vett át megőrzésre a Kolozsvári Casino képviselőjétől. Az EME egykori képgyűjteményének rekonstruálása során Murádin Jenő művészettörténész a kaszinó tíz festményéről tesz említést. (Murádin Jenő: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület képtára = Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményei. Szerk. Sipos Gábor. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009. 315.)
A hosszú ideig elveszettnek hitt kaszinói képek az 1947-es jegyzék sorrendjében a következő személyeket ábrázolják: báró Bánffy Dániel (1812–1888), gróf Kendeffy Ádám (1795–1834), báró Wesselényi Miklós (1795–1850), báró Wesselényi Ferenc (1807–1885), gróf Mikó Imre (1805–1870), báró Kemény Domokos (1807–1885), gróf Lázár Miklós (1819–1889), gróf Széchényi István (1791–1860), Bölöni Farkas Sándor (1795–1842).
Az említett portrék – Széchenyi kivételével – kaszinótagokat, pontosabban alapító tagokat ábrázolnak. A rendeltetésük feltehetőleg az volt, hogy emléket állítsanak a kaszinó „alapító atyáinak”. A Széchenyi-portré arról a rendkívüli megbecsülésről tanúskodik, amely „a nemes grófot” övezte a kaszinó tagjai részéről. Ők egyrészt tudatában voltak annak, hogy Kendeffy Ádám, Béldi Ferenc, Bethlen János, Bethlen Ádám, Mikes János, Bethlen Pál és Bölöni Farkas Sándor révén valójában Széchenyinek és Wesselényinek köszönhetik a Kolozsvári Casino létrejöttét, ugyanis ők ketten Angliában jártukban ismerték meg azt a társas életi intézményt, amelyet ott klubnak neveztek az odajáró nemesek, és amelyet legelőször Széchenyi honosított meg Magyarországon, nevezetesen Pesten 1827-ben (Pesti Casino). Hat évvel később pedig valószínű az ő ösztönzésére alakult meg a pesti intézmény hasonmása Erdélyben. Az sem zárható ki, hogy a Habsburg-ellenes dac a Széchenyi-portré által emlékezett az első felelős magyar kormány egykori közlekedésügyi miniszterére és ekként a 1848-as forradalomra.
Évenkénti munkáinak felsorolásában, Barabás Miklós (1810–1898) a kaszinó megrendelésére festett portrét is feljegyezte, ebben az 1742. tétel: „Gróf Széchenyi István nagy o. [olaj] térdkép a Kolozsvári Casinónak”. (Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza. Jegyz., bevezető Bíró Béla. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1944. 274.) Ez nyilván nem az első portré, amit Barabás Széchenyi Istvánról festett. A magyar hivatalos portréfestészet fő tárgyát már az 1830-as években a reformkori politikai elit jelentette. Tiszteletük jeléül, politikai állásfoglalásuk kifejezésére a vármegyeházák vagy éppen kaszinók portrékat rendeltek olyan közéleti személyiségekről, akiknek munkásságát példaértékűnek tartották, s így az Erdélyben is közméltóságként tisztelt grófról.
Bihar vármegye rendjei például, már 1836-ban elhatározták, hogy megrendelik Széchenyi portréját a megyeház közgyűlési terme számára. Széchenyi 1836. május 7-én kelt levelében elfogadta a felkérését modellülésre, és a pályája kezdetén álló fiatal Barabást ajánlotta a megbízásra. Barabás 1835 novemberében Pestre érkezésekor a Nemzeti Casino (korábban Pesti Casino) által látta megvalósíthatónak pesti megrendelői körének kialakítását. A művészetekért rajongó, költő és politikus Szemere Miklós (1804–1881) ajánlólevele révén sikerült kapcsolatba lépnie Tasner Antallal (1808–1861), Széchenyi titkárával, aki bemutatta őt principálisának: „Tasner Antal gróf Széchenyi Istvánt vezette hozzám. A gróf ekkortájt házasodott meg s később, mikor egy nagyobb ebédet adott, a hol az aristocratia több tagja hivatalos volt, engem is meghívott s többeknek bemutatott. Így aztán egyszerre ismeretségre tettem szert az aristocratia körében…”. (Barabás: i. m. 137–138.) Az 1835-ös évről 1836-ra fordulóan egyre több megbízásnak örvendhetett. Tulajdonképpen ekkor döntötte el, hogy letelepedik Pesten. Barabás tehát elsősorban Széchenyi pártfogásának köszönhette a budapesti arisztokrata körökbe való bevezetését.
Széchenyi azáltal, hogy a 19. század egyik legtöbb megrendeléssel megbízott magyar portréfestőjének egyedülállóan népszerű pályafutásához maga is hozzájárult kapcsolatszerzéssel, a hivatalos portréfestészetben új fejezetet nyitott: a hazai művészek felkarolását és – egyetemesebb értelemben – a nemzeti festészet megteremtését szorgalmazta. (Szvoboda Dománszky Gabriella: A közélet szereplője = Barabás Miklós 1810–1898, Előadások a művész halálának 100. évfordulójára szervezett konferencián (Sepsirákos 1998. június 21.). Szerk. Jánó Mihály. Charta, Sepsiszentgyörgy, 2001. 122.)
A kutatói munka mellett célba vettük a portrék restauráltatását és közönség elé tárását is. A Széchenyi István, Wesselényi Miklós és Bánffy Dániel portréinak többnyire felületi szennyeződései és karcolásai enyhébb sérüléseknek számítanak a többi portré lerongyolt állapotához képest. A kegyetlenül áthasított vásznak komoly és sürgős restaurátori beavatkozásra szorulnak.
Arra törekszünk, hogy 2016-ban megvalósítsuk a közel három éves kutatói munka, a tömérdek megpróbáltatást kiállt felmérés régóta dédelgetett álmainak egyikét, A Kolozsvári Casino portréi című kiállítás megrendezését.
Pásztor Csenge Bíborka Művelődés (Kolozsvár)

Az utolsó vízdrágítás
Hat év alatt két és félszeresére dagadt a víz ára Sepsiszentgyörgyön, és nemsokára újra megdrágul, de ez már az utolsó növekedési részlet lesz, ezentúl csak az éves inflációhoz igazítják hozzá a legfontosabb számlánkat. A Közművek honlapjának adata szerint jelenleg 3,58 lej a víz és 2,7 a szennylé köbmétere, összesen tehát 6,28 lejt fizetünk. Szeptembertől várhatóan 3,79 lejbe kerül ezer liter vezetékes víz, és 3,12 lej lesz a szennycsatornadíj, azaz összesen 6,91 lejt kell kifizetni minden elhasznált köbméter után. A küszöbön álló mintegy tízszázalékos áremelésről a megyeszékhelyi Közüzemeknél érdeklődtünk, és Kozsokár Attila igazgatóhelyettes részletesen beszámolt a döntés hátteréről.
A Sepsiszentgyörgy város tulajdonában levő vállalat 2010-ben kezdte „reális növekedés” szerint emelni az árakat, amire a a vízhálózat korszerűsítéséről szóló pályázata kötelezettséget vállalt. A regionális vízszolgáltatóvá vált cég 2012-ben egységesítette a víz- és 2013-ban a szennycsatornadíjakat azokon a településeken, ahol – a részt vevő önkormányzatok által alapított Aquacov Közösségfejlesztő Egyesületen keresztül – átvette a szolgáltatást. Ez nem az egész megyét jelenti, hanem négy várost (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló) és – egyelőre – hat községet (Bodok, Gidófalva, Uzon, Zágonbárkány, Szentkatolna és Kézdiszentlélek); további hat önkormányzattal jelenleg tárgyalásokat folytatnak. Az áraknak az európai szolidaritási elv szerint egy szolgáltatón belül egyformáknak kell lenniük, noha a körülmények településenként különböznek. Ez lényegében a falvak támogatását jelenti, mert egy megfelelő rendszert ötszáz fogyasztóval gazdasági és műszaki szempontból nehezebb fenntartani, mint ötvenezerrel, a falvakon befizetett vízdíj még a berendezések működtetésére elhasznált villamos energia árát sem fedezi – magyarázta Kozsokár, aki szerint a köbméterenként 1–2 lejes vízdíj (van ilyen az Aquacovhoz nem csatlakozott helyeken) nem a reális költségeket tükrözi, valószínűleg más forrásból is pótolnak a vízszámlába. Egy kicsit visszásnak hat, de a környezetszennye­zés kivédésére megépített új hálózatok nagyon energiaigényesek, az eddigi egy-két átemelő állomás helyett tíz továbbítja a vizet; még a szakembereket is meglepte, hogy egy kisebb falu ötvenezer lejes vízfogyasztására hetvenezer lejes villanyszámlát kaptak.
A megyében jelenleg csak a sepsiszentgyörgyi derítőállomás rendelkezik saját, biogázalapú áramfejlesztővel, de ebből csak a telep szükségleteinek négyötödét tudja előállítani. Mégis, országszinten a 33., a szomszédos megyék közül pedig az utolsó helyen állunk, ami a víz árát illeti, eddig minden alkalommal a lehető legkisebb mértékben drágított rajta a Közüzemek – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Elismerte, hogy a munkabérek nem emelkedtek ilyen arányban (2009-ben még 1,89 lej volt a víz- és 0,87 a csatornadíj, azaz összesen 2,76 lejt fizettünk köbméterenként!), de azt is elmondta: ez az utolsó ilyen jellegű áremelés, jövő évtől már csak az inflációval igazítják ki a vízdíjakat, évente egyszer. Ezzel a részlettel valószínűleg két hónapot nyerünk: szabály szerint júliustól kellett volna az új tarifát alkalmazni, de a bürokrácia miatt megkésett az eljárás, így szeptembertől számláznak majd többet a vízfogyasztásért.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanácstagok a Wass Albert utcáért (Kézdivásárhely)
Ilyés Botond történelemtanár, az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi önkormányzati képviselője a múlt héten iktatta Zátyi András jegyzőnél azt az általa összeállított határozattervezetet, amelyben javasolja, hogy a Haladás utcával párhuzamos, jelenleg névtelen utcát, ahol új lakóházak épülnek, nevezzék el Wass Albert írófejedelemről – hangzott el a Néppárt székházában Balázs Attila, a Néppárt megyei elnöke, helyi tanácstag és Ilyés Botond önkormányzati képviselő által tartott sajtótájékoztatón.
A Néppárt álláspontja szerint békét kell hagyni a Millennium Parknak, nem szabad átkeresztelni – ahogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szorgalmazta –, sokkal jobb megoldás lenne, ha egy új utca viselné Wass Albert nevét. A két néppárti tanácstag reméli, a kormányhivatal mellett működő megyei névadó bizottságnak nem lesz kifogása a névadás ellen, és amint megkapják a jóváhagyást, két hónapon belül a helyi tanács is napirendre tűzi és egyhangú vokssal fogadja el azt. Az önkormányzati képviselők azt sem zárják ki, hogy a névadó bizottság elutasítja a határozattervezetet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi vegyes párt vagy pártszövetség?
Románok és magyarok Erdély autonómiájáért Tusványos
Erdély autonómiájáért síkraszálló román és magyar előadók, a Kós Károly-sátor vendégeinek Sándor Krisztina kérdéseire adott válaszaiból kikerekedett, miként látják Erdély jövőjét, mi lenne a békés egymás mellett élés kulcsa. Továbbra is különböznek a vélemények arról, hogy egyetlen többnemzetiségű Erdélyi Párt vagy a különböző nemzetiségű erdélyi autonomista pártok szövetsége jelentene jobb megoldást, de az együttműködési szándék, a közös cél és akarat egyértelműen körvonalazódott.
Sabin Gherman, az Erdélyi Demokratikus Liga alapítójának véleményével sokan sokfelé találkoztak már. Tusványoson történelmi vissza­tekintővel bizonyította, hogy az erdélyi románság autonómiaigénye régebbi, mint a magyarságé. Jelenleg a legnagyobb gond az, hogy nincs párbeszéd a két közösség között, mert csupán politikusaikon keresztül próbálnak kommunikálni, ez pedig nem szerencsés, hisz lám, az autonómiatéma is elsősorban csak kampányokban kerül elő. Beszélt az RMDSZ, EMNP autonómiakezdeményezéseiről, az előbbit technikai értelemben kitűnőnek nevezte, de hibája, hogy csak a Székelyföldnek kínál megoldást, a Néppártét előnyösebbnek tatja, mert Románia föderalizációjára fogalmaz meg javaslatot (ő maga taktikai okokból a régió fogalmát tartja forgalmazhatóbbnak), az egész országra kiterjeszti az elképzelést. Az Erdélyi Demokratikus Liga úgy látja, a regionalizmust és az autonómiát nem az etnicizmussal, hanem a modernizációval kell összekapcsolni. Véleménye szerint szükség lenne egy Erdélyi Pártra, amelyben teljesen egyenrangú lenne a román, a magyar és a német nyelv, illetve kultúra, amelynek alapja egy olyan felek közötti öt-tíz pontos elvi megállapodás lehetne, amely szent és megszeghetetlen. Három nyilvánosságra nem hozott közvélemény-kutatás eredményeire hivatkozva jelentette ki: a következő választásokon nagy esélye lenne egy ilyen regionális pártnak, a felmérések szerint az erdélyiek több mint 50 százaléka támogatná szavazatával. Ugyanakkor a nehézségekről is beszélt: tisztában vannak azzal, hogy a magyarokat riasztja az asszimiláció félelme, a románokat pedig a magyarokkal szembeni bizalmatlanság. Mindkét félnek engednie kell, meg kell ismerniük, érteniük egymás kultúráját, teher helyett haszonként kell megélniük Románia sokszínűségét – hangsúlyozta Sabin Gherman. Meglátása szerint a magyarok képviselőinek az a legnagyobb hibája, hogy csak a magyarok jogaiért harcolnak, pedig tulajdonképpen ugyanazon jogok kellene megillessenek mindenkit anyanyelve használatában, kultúrája gyakorlásában. Mint fogalmazott, amíg a románok és magyarok nem értik meg, hogy csak közösen érhetnek el valamit, addig nem tudnak eredményeket felmutatni. Véleménye szerint a magyarság etnikai alapú autonómiaigénye elriasztja a románokat, a közigazgatási, pénzügyi autonómia tulajdonképpen minden gondra megoldást jelentene.
Mircea Constantin, az Erdélyi Demokratikus Liga nemrég megválasztott elnöke elmondta, hogy tavaly hozták létre szervezetüket körülbelül kétszáz taggal, „koncentrálni akarták azokat a fantasztikus energiákat, amelyek Erdély autonómiája kapcsán megnyilvánultak”. Kitörnének a Facebook világából, reprezentatív erővé kívánnak válni, ám ehhez szükséges a területi megalapozottság, hogy minél több helyen jelen legyenek, megismerjék őket. Tudják, hogy csak párttá válva érhetnek célt, ám erre megfelelő pillanatban, alaposan átgondolva kerül majd sor. Kiemelte azt is, hogy ők olyan autonóm Erdélyért harcolnak, ahol minden kisrégió érvényesítheti saját értékeit, és tiszteletben tartanák az olyan „speciális eseteket, mint a Székelyföld”.
Fancsali Ernő, aki magyarként csatlakozott az Erdélyi Demokratikus Ligához, és jelenleg ő az EMNP kolozsvári elnöke is, eddigi akcióikról beszélt: a Kolozsváron szervezett autonómia­tüntetésről, illetve a tervezett, Erdély autonómiáját népszerűsítő reklámkampányukról, melynek elsőként Kolozsvár polgármestere vetett gátat. Kifejtette, beperelik a polgármesteri hivatalt, szándékuk kideríteni egyszer s mindenkorra, hogy alkotmányellenes-e az autonómia vagy sem. Nem titkolta azt sem, Erdély autonómiájáért indított mozgalmukat sokan próbálták bomlasztani, a szeku is beépült, ezzel magyarázható a ligán belüli számtalan konfliktus is.
Fancsali Ernő szkeptikusabb az Erdélyi Párt kapcsán, elvi alapon támogatna egy vegyes pártot, de az elmúlt száz év román kormányzatai miatti bizalmatlanság, az RMDSZ negyedszázados félelemkeltésre épített politikája és a felvidéki Híd–Most negatív példája óvatosabbá teszi, a liga működhet paritásos alapon, de nem biztos, hogy ez egy párt esetében is lehetséges. Véleménye szerint hasznosabb és eredményesebb lenne az erdélyi autonómiát felvállaló román, magyar, esetleg német pártok szövetsége, amelyen belül a helyi lakosság etnikai összetétele alapján osztanák le a választókerületeket. Egy ilyen konföderatív alapú pártszövetségnek akár már a következő választásokon is van némi realitása – vélekedett.
Sabin Gherman szerint most először úgy tűnik, a románság túlnőtt politikusain, új pártokat akar, és ez új esélyt jelenthet a román–magyar párbeszédben is, „ha belátjuk, több minden köt össze, mint elválaszt, s ha sikerül összeállítanunk azt a bizonyos, áthághatatlan csomagot, eredményesek lehetünk”. Ki kell használnunk ezt a helyzetet: „olyan egyszerű mindez, hogy már bonyolultnak tűnik”.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hegedűs Imre János: Erdővidék 2. (Szerelmes földrajz)
A Persányi-hegységben már-már háziállatnak számító barnamedvéről és annak testrészeiről három virágnövényt is elneveztek: medvehagyma, medvetalp, medveköröm. A medicina ugyanúgy kedveli, mint a kertkultúra. Egy sárga virágú mocsári növényt pünkösdi rózsának neveznek errefelé, holott az igazi pünkösdi rózsa a népdal szerint kihajlik az útra a lányok, asszonyok kertjéből, s halványpiros virágának illata nyomán indul el a szerelmes legény a rózsabokor tulajdonosához.
Erdővidék állatvilága, éppen a jó klíma, a termékeny talaj, a sűrű bozótok, ciheresek, vágatok miatt, igencsak gazdag. Vadászok, természetbúvárok állítják, hogy csak ritkán csattognak itt a hímszarvasok agancsai, annyi a tehén, jut mindenik basának bőven; őzet, nyulat, vaddisznót, borzot lépten-nyomon lehet látni az erdőszéleken, a tisztásokon; lakja az erdőket a feketególya, a szürke gém, a kék-, a szén- és a fenyőcinke, a pinty, az őrgébics, a citromsármány, a harkály, a tüzesfejű királyka; madárrajok lármájától vagy csicsergésétől hangosak a völgyek és a zugok, csattog a haris, uppog a tollbóbitás búbos banka, pitypalattyol a fürj, turbékol a vadgalamb, rikoltozik a kánya, kacag a gerle, vijjog a vércse.
Ha visszafelé pillantunk a fauna történetében, szédítő időutazásba bonyolódhatunk. Felsőrákos melletti lignitbányából 2008 júniusában szenzációs lelet került elő, a pleisztocén korban élt, a masztodonfélék családjába tartozó őselefánt csontváza kb. 2–3 millió éves, hossza 6 méter, magassága 2,65 méter, agyara 4,27 méter hosszú. Nemcsak kuriózum a lelet, hanem a Föld élővilágának értékes relikviája. Az Erdővidék Múzeuma őrzi Baróton. Csalóka ármány játszadozik a látogatóval, ha elmerülünk a lenti lapályok és hepehupák áldásainak csodálatában, máris a magaslatokra, a csúcsokra, hegyi hágókra kívánkozunk vissza. Van egy vulkáni kúp, amelyik beszélni tud: a Nagy-Murgó. Ez már a Hargita folytatásának számító Baróti-hegység unikuma, testvére a csíkországi Csomádnak, éppen csak a Szent Anna-tó hiányzik a belsejéből, tetejéről. Tökéletes gúla, olyan szabályos kúp, amilyent csak tüzet, követ és lávát okádó tűzhányók tudtak alkotni egykoron. Termékeny talaj képződött a vulkáni hamuból, így csúcsig ér az erdő, ősszel rozsdavörös óriás, télen, ha zúzmara rakódik a fákra, zizegő hang hallatszik, zenél a hegy, nyáron ő jelzi leghamarabb a vihart, máshol még szellő se rebben, de a Murgó morogni, dörmögni kezd, innen származik a neve. A tövében kanyarog be Erdővidékre – a Hatod-hágón keresztül – a XX. század elején épített betonút, az Olt völgyéből itt lehet átjárni Erdővidékre.
Mint jól megépített várnak, Erdővidéknek is több kapuja van. Az északkeleti kapu, vagyis átjáró a Persányi-hegységen keresztül Udvarhelyszékre vezet. Akár Felsőrákosról, a Rika-patak völgyén, akár Vargyasról, a Vargyas-patak mentén indulunk el, s eltérünk balra a Hagymás-, a Szármány-, a Súgó-patakok völgyébe, a környéken bámulatos kőlikakra, szurdokokra, tölcsér alakú mélyedésekre, azaz dolinákra és hasadékokra bukkanunk. A Gódra nevű táj Erdélyország egyik legszebb karszthegysége, nevezetes pontja a Súgólik, onnan ered a Súgó-patak, amelyik nem jelenik meg a felszínen, kacskaringós barlangalagútban folyik, remek föld alatti karszttünemény.
Erdővidék határmezsgyéjén, Vargyas és Homoródalmás között mosott számos barlangot föld alatt a víz, legnagyobb az Almási-barlang (újabb nevén Orbán Balázs-barlang), amelyet az erdővidékiek éppen úgy magukénak tartanak, mint az udvarhelyszékiek, s kultuszát egyformán őrzik, ápolják. Az igazi vándor nemcsak kapni akar a tájtól, adni is szeretne neki. Élményeket hordozunk magunkban, s azok egyesülnek az itt szerzett friss benyomásokkal. Az élmények sokszor hosszú, szövődményes utat járnak be, átalakulnak, metamorfózisuk révén beépülnek lírába, festményekbe, szobrokba, úti beszámolókba, az olvasóhoz a vászon, a színek, alakzatok könyvek által jutnak el. Ha Olaszhonba utazunk, előtte olyan jó kézbe venni Goethe híres munkáját: Utazás Itáliában. Ez a remekmű a részecskegyorsítókhoz hasonlóan mozgósít a pszichében, agyban, lélekben minden belső áramlást. Itt, a Vargyas völgyének és környékének csodás karsztvidékén önkéntelenül idéződik fel a legerdélyibb költő, Reményik Sándor szülőföldhimnusza. Ő délvidéki utazása során figyelte meg, miként keríti körbe a karszthegység földművelője a zsebkendőnyi területet, s termeli meg azon a mindennapit. Ez szólal meg, mint háttérzene gordonkahangja, ha szétpillantunk Erdővidék és Udvarhelyszék határvonalán:
Te is, testvérem, karszt sorsodat Fogadd el, s védd meg karszti földedet, Azt a sírodnak is kevés humuszt, Azt a pár négyzetméternyi helyet, S azt a fölséges Isten-lábnyomot, Mit a lavina minden rohama Eltörölni még sohasem tudott. Védd ezt a talpalatnyi telkedet, Cserépkancsódat és tűzhelyedet, Utolsó darab száraz kenyered! De azt aztán foggal, tíz körömmel. Démoni dühvel és őrült örömmel – Ahogy lehet…
(Ahogy lehet)
A reformkor költője, Kriza János még boldog mámorral nevezte hazának Erdővidéket, Trianon után Erdély számunkra már kőlavina-sújtott terület, törmelékkerítéssel kell védeni a megmaradt oázisokat. A szellem, a lélek, az ész minden kalandozását megengedi, sőt ösztönzi ez a vidék! Ha Olaszteleken nem térünk el Vargyas irányába, hanem továbbhaladunk a Kormos völgyén fölfelé – ez Erdővidék legnagyobb folyóvize –, boldog öntudatlansággal merülhetünk el az áldott természet pompájában, a füzesek, juharosok, bükkösök, gyertyánosok, tölgyesek, fenyvesek rengetegében, s Erdőfülén keresztül, át a hegygerinceken, mindvégig vízfolyással szemben haladva, a Keleti-Kárpátok hegyvonulatának legnagyobb tőzeglápjához, a Lucshoz jutunk, ennek a vizét csapolja le a Kormos, a láp hordalékanyagától lesznek a vízfenék kövei sötét színűek, innen a Kormos-patak neve. Igaz, a 3 km hosszú, 1 km széles kaldera, vagyis beroggyant kráter már Csíkszentkirály területén van, de hozadéka, a víz az Erdővidéket táplálja, ott kerülget kanyarjaival csodás lapályokat, ott öntöz virágarcú réteket, s oda csalogatja a szenvedélyes horgászokat pettyes és szivárványos pisztrángokra. Akkor zárul be a kör, akkor kerültük meg Erdővidéket, ha délnyugat felé is pillantunk, arra, ahol az Olt kanyarog, azon túl már más tájegység, a Barcaság kezdődik. Két sor füzérfalu keletkezett a két parton, egyik oldalon Hidvég, Bölön, Nagyajta, Miklósvár, Köpec, a másik oldalon – az mostani felosztás szerint már Brassó megye – Apáca, Ürmös, Ágostonfalva, Alsórákos. Apáca az első magyar enciklopédista, Apáczai Csere János és a kiváló költő, Bartalis János szülőfaluja, kultúrában, szokásokban, önazonosságban mindenik falu része Erdővidéknek, része a Székelyföldnek, még ha Brassó fennhatósága alá is kerültek. A történelem során az volt az itteni lakosság legnagyobb gondja, miképpen védheti meg magát a nyílt síkon betörő ellenségtől, ezért szász mintára erős várakat építettek, az egész vidék fölé emelkedő, impozáns épülettömb például a bölöni unitárius vártemplom. A népi kultúra, a viselet, az építkezés stílusa is vegyült, komoly szász hatás, újabban román hatás érte ebben a határsávban a magyarságot.
Szerencsére olyan szellemi kincsekben gazdag Erdővidék, amelyek megfejthetetlen hieroglifek idegenek számára, csak mi értjük azokat, mi lelkesülünk s termékenyülünk meg naponta általuk. El lehetne mondani e vidék történelmét, meg lehetne rajzolni a térképét csak a mondák, legendák, mítoszok alapján! Benedek Elek meg is cselekedte ezt.
Amott a Felsőrákosról Oklándra vezető út mellett Rika-vára, ott élt a nagy hun király felesége, ott szült három fiúgyermeket, s amikor meghalt, valahol ott temették el, ahol a várból legurított hatalmas szikla megállt. Ez a királyné sírja, s körülötte az erdőt ma is Rika erdejének hívják. Azt is tudni véli a népfantázia, hogy a királyné lovait egy bika vadította meg, a hintó felborult, s a mélybe zuhant. A bánatos férj, Attila, arany, ezüst, vas hármas koporsóba helyeztette a drága testet, és rabszolgáival temettette el. Azok kardjukba dőltek, hogy soha senki ne tudja meg pontosan a hant helyét, ne foszthassák ki a sírrablók.
A kör alakú Réka-vár romja viszont már nem legenda, Orbán Balázs is felmérte a bástyát, az omladékokat, Székely Zoltán régész a XIV., a Ferenczi testvérek a XI–XII. századra teszik az építését. Egyesületek lelkes csoportjai restaurálták, kirándulók sokasága keresi fel. Itt húzódik a Székelyföldön olyan sok helyen felbukkanó rejtélyes sánc- és töltésvonal egyik szakasza, az Ördögborozda, más néven Kakasborozda, amit talán a szarmaták, talán a honfoglaló magyarok ástak. A tudomány hallgat, a nép beszél.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román nép, akár egy juhnyáj (Remus Florescu)
A verdiktumot Constantin Rădulescu-Motru pszichológus mondta ki közel 80 évvel ezelőtt. A helyzet ma is változatlan, legalábbis részben. A birkaélet, a nyájszellem a román nép fő jellemvonása – ez volt Constantin Rădulescu-Motru (sz. 1868. február 15., Butoieşti, Mehedinţi – mh. 1957. március 6., Bukarest) 1937-ben megjelentetett, A román nép pszichológiája (Psihologia poporului român) című könyvének következtetése. A szerző a XX. század első felében Románia meghatározó személyisége, enciklopédista kultúrember, filozófus, pszichológus, pedagógus, politikus, dramaturg, román színházigazgató, akadémikus, 1938 és 1941 között a Román Akadémia elnöke.
Milyen a román?
„Mindig az foglalkoztatja, hogy mit mondanak mások; könnyelmű, amikor a tömeg hatására kell döntést hoznia; a látszat kedvéért vallásos és nacionalista, és általában véve mindig azt lesi, mit tesznek majd a többiek. Úgy tűnik, a románnak lelkileg inkább tömegtudata van, mint éntudata. A csoporttudatban készen megtalálja mindennapi életének akár legbensőségesebb mozgatórugóit is. Háza román szokás szerint készül, és nem a személyes ízlésének megfelelően; az ételei szintén; ruházata hasonlóképpen; még szülei sírja is. A román nem azért igyekszik közel hozni magához a külső környezetet, hogy megváltoztassa és a saját jellemére faragja, személyisége nem igényel különleges differenciálásokat, hanem megelégszik azzal, amit nemzete szokása révén magáévá tett. Olyan házat akar, „mint mindenki”, azt eszik, „amit mindenki”, úgy öltözik, „ahogy mindenki” – ahogy a „fehér mindenki” (Nana! – a szerk.) – és úgy temetteti el magát, „ahogy mindenki”. Aki másképp cselekedne, az úgy tenne, „ahogy nem mindenki”, és „ez lenne a legnagyobb bűn”, állítja a pszichológus. A román és a szolidaritás
Ezek a jellemvonások a románt, elméletileg, a XX. század elején hirdetett egyik ideálhoz, a társadalmi szolidaritáshoz való közeledésre készítik fel. „Valóban, mire törekszik a társadalmi szolidaritás ideálja? Az egyéni lelkek egyetlen, egy egész társadalmat átfogó lélekké hangolására; a csoportérdekeknek a tisztán személyes érdekek fölé emelésére… De a románnál, mint már láttuk, az egyén lelke szinte teljesen feloldódik a csoport lelkében. Így tehát, nem ő testesíti meg a szolidaritás ideálját? Távolról sem. A román ugyanolyan rossz a szolidaritásban, mint ahogy egy primitív kommunista társadalom tagja is rossz szocialista. A románnak ahhoz, hogy megfeleljen a társadalmi szolidaritás ideáljának, fel kellene tudnia áldoznia magát, aztán az akaratnak is meg kellene lennie benne ehhez az áldozathoz; márpedig ez sincs, az sincs meg. Nyájszellem van benne, és kész.”
A román és a nyájszellem
Motru arra hívja fel a figyelmet, hogy a „nyájszellem” nem egyenlő a szolidaritással: „A nyájszellem a lelkek passzívan, szinte gépiesen elért harmóniája; a szolidaritás olyan harmónia, melyet az ember önmagát legyőzve, mások elismerésével vívott ki, miután mindenki megismerte önmagát. Nagy különbség van a nyájszellem és a szolidaritás között.” A pszichológus a továbbiakban rámutat arra, hogy miben nyilvánul meg a románok nyájszelleme: „Birkákként utánozzuk a körülöttünk zajló tetteket és csak akkor mutatunk erőt, ha csoportban vagyunk. Háborúban derekasan harcolunk, mert ott vállvetve küzdünk, de a szakmai munkában hanyagok vagyunk, mert itt mindenki a saját kötelességérzetére hagyatkozhat csak. Nincs merszünk saját véleményt alkotni, amikor egyenként kell annak hangot adnunk, de mi vagyunk a legsértődékenyebb nép, amikor csoportban és csoportként kell megszólalnunk. Gyorsan fellobbanunk, mint a szalmaláng, ám ez hamar el is múlik, ugyanúgy, mint a szalmaláng, mert a lelkeink külön-külön véve túlságosan is kevéssé egyéniek, hogy ellenállást fejtsenek ki, lángra lobbanva pedig túlságosan kevés saját alapjuk van ahhoz, hogy ne lobbanjanak el szintén könnyen. Ezért esünk át nagyon gyakran igazi lelki válságokon.”
Motru a végén némileg tompítja elemzése élét: „De mindezekkel nem azt akarjuk állítani, hogy a nyájszellem olyan állapot, mely csak bűnökkel van tele, és amiért egy népnek szégyenkeznie kellene. A nyájszellem szokásos állapot minden fiatal népnél, melynek fiatalsága miatt nem volt ideje mélyrehatóbban megformálnia magát; márpedig a fiatalságot senkinek sem kell szégyellnie. Az lenne szégyenletes, ha népünk még azután is megőrizné ezt a nyájszellemet, amikor már nem számít fiatalnak.” Másrészről elismeri, hogy ez a jellemvonás segítette túlélni a románokat. „De a múltban a lelki nyájszellem a legmegfelelőbb fegyver volt a román nemzet számára! Nélküle nem lehetett volna megőrizni a nyelv és az egyház egységét. Nélküle a politikai rendszer még a mostaninál is megosztottabb lett volna. Az utánzás erejével tartottunk össze és tudtunk ellenállni azoknak, akik minden irányból fenyegettek minket. Ám érvényes lehet-e mindez a jövőre is?”, kérdezi a pszichológus. Mit mondanak a szakértők?
„A régi, 1918-as Egyesülés (így! – a szerk.) után írt könyvet a szerző egy egységes országra vonatkozó projekt kidolgozásához nyújtott hozzájárulásnak tekintette”, jegyezte meg Daniel David, az a pszichológus, aki csaknem száz évvel Rădulescu-Motru tanulmánya után újra megírta A román nép pszichológiáját. A két könyv között az a különbség, hogy Rădulescu-Motru főleg intuícióra, közvetlen megfigyelésére alapozta a következtetéseit, és kisebb mértékben statisztikákra és pszichológiai tesztekre, melyek akkor nem voltak annyira kézenfekvőek, mint most. Daniel David dolgozata szigorú pszichológiai teszteken alapul, melyeket a nagy nemzetközi pszichológiai tanulmányok is használnak, ezeket szabták rá a román népre. „Rădulescu-Motru egyes következtetéseit mi is igazoltuk, mások esetében eltérő eredményre jutottunk”, mutatott rá David.
forrás: adevărul.ro/Főtér
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélybe érkezett a Boldogasszony- vándorkiállítás
Erdélybe érkezett a Kárpát-haza Galéria által életre hívott Boldogasszony-vándorkiállítás, amely elsőként Csíkszeredában tekinthető meg.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke az MTI-nek elmondta: szándékuk az, hogy minél több helyszínre eljusson a kiállítás a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségekhez, ezzel is erősítve a magyarság összetartozását. A májusban Budapesten megnyitott tárlat nem véletlenül jutott el először Kárpátaljára, hiszen a külhoni nemzetrészek közül az Ukrajnában élő magyaroknak van most legnagyobb szükségük a Szűzanya oltalmára – fogalmazott az elnök, hozzátéve: az Ungváron és Beregszászon bemutatott kiállítás egyfajta megerősítést biztosított az ott élők számára. Rámutatott: az sem véletlen, hogy Erdélyben először Csíkszeredában lesz látható a tárlat, hiszen a kiállítás a jubileumi Mária- évhez kapcsolódik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és a csíksomlyói ferences kolostor hirdetett meg a 2014. szeptember 14. és 2015. szeptember 15. közötti időszakra abból az alkalomból, hogy ötszáz éves a csíksomlyói Szűz Mária-szobor.
Az NSKI elnöke megerősítette, hogy a továbbiakban Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson is bemutatják a képzőművészeti alkotásokat, amelyeket a Gyimesekbe is el akarnak vinni. Addig tart a vándorkiállítás, amíg létezik fogadókészség a megmutatására – tette hozzá. Terveik szerint Erdély után Délvidékre viszik az 55 kortárs művész Mária- ábrázolásából álló tárlatot, amely várhatóan 2017-2018-ban kerül vissza Budapestre.
Az NSKI elnöke kiemelte, hogy a Boldogasszony- vándorkiállítás egyik nagy bravúrja, hogy meg tudott szólítani 55 kortárs művészt, amihez nem lett volna elég az NSKI és a Kárpát-haza Galéria felhívása, szavai szerint ehhez a Szűzanya hívó szava is kellett.
Hozzátette: a magyar nemzet megmaradásának zálogát keresztény múltja biztosítja, és a kiállítás révén a ma is elevenen élő, magyar összetartozást jelképező Mária-kultuszt akarják tudatosítani, ezáltal szolgálva a nemzet újraegyesítését. Úgy vélte, mindezt kortárs módon sikerült újrafogalmazni a kiállítás révén, ami fontos, mert így ez az örökség úgy ágyazható be, hogy a 21. század magyarjai, a fiatalok is megérthessék. "Jó lenne, ha a ma embere ismét az égre emelné tekintetét, ebben van egy közbenjárónk, a Boldogságos Szűzanya" – mondta az NSKI elnöke.
A Boldogasszony-vándorkiállítás kedden este 6-kor nyílt meg a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban, és szeptember 2-ig tekinthető meg.
Népújság (Marosvásárhely)

Huszonhárom Keresztúr, egy székelykapu
Immár negyedik alkalommal adott otthont Székelykeresztúr a Keresztúr nevű települések találkozójának, ám ezúttal a rendezvénysorozatot egyszerre szervezték a városnapokkal, így eseménydús hétvégében volt részük a helybélieknek, illetve a huszonhárom rokonnevű település képviseletének.
Székelykapuval teljesedett ki a Kossuth lakótelepi Keresztúrok Európai Parkja pénteken, a Keresztúr nevű települések tizenhatodik találkozóján. A hagyományos találkozót minden évben más település szervezi, idén Székelykeresztúr vette át a szervezés stafétáját. Az udvarhelyszéki település immár negyedik alkalommal adott otthont a rokonnevű települések találkozójának, ezúttal a városnapokkal egy időben szervezték a találkozót. A rendezvényen idén huszonhárom Kárpát-medencei Keresztúr nevű település lakói vett részt, huszonegy hivatalos küldöttség, valamint további két civil képviselő volt jelen. „Már mozgalomnak lehetne nevezni a tizenhat évvel ezelőtt indult kezdeményezést” – mondta el Rafai Emil polgármester. A településvezető hozzátette, hogy a Kárpát-medencében található negyvenegy Keresztúr nevű település közül huszonegy szövetségbe tömörült. „A mozgalomnak sokkal több célja van, mint koordinálni a szövetség tevékenységét. Az összetartozást és a magyarságtudat erősítését, de esetenként akár az anyagi segítségnyújtást is szorgalmazza. Olyan régi a kezdeményezés, hogy az évek alatt családi barátságok is kialakultak, így évről évre ösztönösen jön az indíttatás, hogy meg kell jelenni a találkozókon” – így a polgármester.
Az összetartozást Székelykeresztúron ezelőtt öt évvel a Kossuth Lajos lakótelepi Keresztúrok Európai Parkja létesítésével tették emlékezetessé. A park, ahol különböző irányjelző táblák mutatják, hogy milyen távolságra helyezkednek el a rokon nevű települések, pénteken Szali Mózes helyi fafaragó által készített székelykapuval teljesedett ki. „Minden alkalommal emlékjellel örökítjük meg a találkozókat, például szőlőtőkét ültettünk, szökőkutat adtunk át, máskor pedig az otthonról vitt földbe ültettünk fenyőt. Úgy gondoltuk, hogy Székelykeresztúron egy székely kapu elhelyezése és avatása lenne a legmegfelelőbb szimbólum erre az alkalomra” – magyarázta Rafai Emil az újonnan felavatott székely kapu jelentőségét.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Terepfutás után falumúzeumot avattak
Több mint százéves jegyzői lakot, későbbi kocsmát építettek át falumúzeummá Székelyvarságon. A hagyományos székely szombaton, a 36. Székelyvarsági Málnaszüreti Fesztiválon avatták fel.
Székelyvarság komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a helyi értékeket, kulturális hagyományokat éltesse, továbbadja és a helységbe látogatóknak is megmutassa – derült ki a július 31. és augusztus 2. között immár 36. alkalommal megrendezett Székelyvarsági Málnaszüreti Fesztiválon. A program három napon át több helyszínen zajlott, rengeteg sport- és kulturális eseménnyel, mulatságokkal.
A rendezvény egyik legkiemelkedőbb programja a szombat délelőtti, hagyományteremtő szándékkal megszervezett Varsági Terepfutás volt. Két távon – egy 2,3 és egy 9 kilométeres szakaszon – összesen hatvannégy mozgáskedvelő szaladt. A szervezők rendkívül elégedettek terepfutás sikerével. „Szándékunk az, hogy ez az esemény pár év alatt komoly, nemzetközi szintű versennyé nője ki magát, hiszen Varság domborzati és természeti adottságai tökéletesek ehhez” – fogalmazott Györgyei-Szabó Magdolna, az esemény főszervezője.
Szombat délután a térségben meghonosított LEADER program eredményeként felavatták a jórészt múlt héten berendezett falumúzeumot. A létesítmény kialakításának ötlete már tíz éve felmerült, nem sokkal később el is kezdték a gyűjtést a faluban – mondta el Tamás Lenke helyi pedagógus, ötletgazda, hozzáfűzve, a kezdeményezés nehézségekbe ütközött. A múzeumra végül két éve sikerült elnyerni egy 58 ezer eurós összeget; a kulturális intézményt az 1908-ban épült jegyzői lakban, a későbbi orvosi rendelő, szülészet és kocsma épületéből alakították ki – ismertette Tamás Ernő polgármester, hozzáfűzve, a gyűjtés folytatódik, hiszen „egy múzeum sosincs készen”. A száz évvel ezelőtti varsági élet nyomait azonban már így is megtekinthették a jelenlévők az épületben: a jegyző irodája, a sok évtizedes falvédők, rokkák és népviseletek mind-mind a múlt darabkáit őrzik.
A helység központjában mindezeken kívül képzőművészeti és fotókiállítások, különféle vetélkedők és közösségi sportesemények zajlottak, esténként pedig tábortűz, diszkó és más mulatságok várták az érdeklődőket. Vasárnap a közösség a Bolygó-mezőre „költözött”, ahol szentmise, kulturális műsorok és más szórakozási lehetőségek tették teljessé a faluünnepet.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Tuzson János-szobor ajándékba
A csíkszeredai Mikó-vár kápolnatermében mutatták be augusztus 1-jén délelőtt Tuzson János mellszobrát, melyet a honvédőrnagy utódai ajándékoztak a városnak.
Az életünk folyamatos szabadságharc – fogalmazott az ünnepélyes átadón Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. „Tennünk kell a dolgunkat a történelmi tények tudatosításával, az értékekre való figyeléssel, értékeinknek az előtérbe való hozásával.”
Az eseményen Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója röviden ismertette a kápolnaterem történetét és Tuzson János (Bélafalva,1825. október 25. – Sepsiszentgyörgy, 1904. január 2.) életét, majd elmondta, a honvédőrnagy egyik ükunokája kereste meg a csíkszeredai polgármesteri hivatalt, majd a múzeumot, hogy a család részéről egy, a kézdivásárhelyi Vetró András képzőművész alkotta mellszobrot ajándékoznának a városnak.
„Emlékszem gyermekkoromban az akkor még élő öregek meséltek egy bizonyos emberről, akit úgy aposztrofáltak, hogy az úr. Úr volt ő a szó minden nemes értelmében. Teljes vagyonát egy alapítványra tette. A családnak az értelmes, tehetséges gyerekeit támogatta. A Tuzson családon túlmenően számtalan jó eszű székely gyerek tudott neki köszönhetően tanulni. Nagyon büszkék vagyunk rá, mint ősünkre. Tulajdonképpen ezek a tettek, ezek a cselekedetek azok, amelyekből merítkeznünk kell, ezek azok a példák, amelyeket követnünk kell, mert csak ezek lehetnek a megmaradásunk zálogai” – mutatott rá a család képviselője, Tuzson Csaba.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

A kisebbség a téma a szárhegyi táborban
Újra Szárhegyen táboroznak együtt négy ország ifjai. Két évvel ezelőtt kedvencük lett e hely, most visszatértek. A téma: a kisebbség, így jöhetnek rá német-, lengyel- és magyarországiak a székely megfogalmazásra: milyen az, ha nem az ember hagyja el az országot, hanem az ország hagyja el az embert.
Hat éve annak, hogy e táborsorozat útjára indult. A nagybajomiak voltak társszervezők, ők hívták meg testvértelepülésüket, Szárhegyet is a vegyes csapatba. Akkor 14–18 év közöttieknek szólt a YouthCamp, ma a felső korhatárt kinnebb tolták, hogy akik hat éve összebarátkoztak, idén is együtt táborozhassanak. Szárhegyről olyan fiataloknak lehet részük a tábori élményben minden évben, akik az ifjúsági közösségi munkából, önkéntességből jelentős részt vállalnak.
Gábor László polgármester elmondta, a tábori témaválasztást az igény diktálta. Az elmúlt alkalmakkor gyakran szóba került, nem értik, főleg a német és lengyel fiatalok, mit keresünk magyar tömbben Románia közepében. „Kiderült, a magyarországi gyerekek némelyikének sem egyértelmű, mit jelent a kisebbség és az a tény, hogy nem mi hagytuk el az országot, hanem minket hagyott el az ország” – fogalmazott a községvezető.
A tábor során ellátogattak a moldvai csángókhoz és Dél-Erdélybe, a szászok egykori lakóhelyére, sőt előadás is volt, melyből a látottak mellé történelemleckét kaphattak. Július 23. – augusztus 4. a tábor időszaka négy ország fiataljainak, összesen 82 személynek. A kisebbségi ismeretszerzés mellett volt idő sportolásra, a helyi gasztronómiával való ismerkedésre, de még Tusványosra, a Bran-kastély, Szeben és Segesvár meglátogatására, hegymászásra is – számoltak be a házigazda-szervezők, Portik Gabriella, Ferencz Tihamér és Botházi Katalin.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Bözödújfalu: zarándoklat a zsarnokság emlékének helyszínére
Közel ezer ember vonult szombaton az egykori Bözödújfalu helyére, a faluromboló zsarnokság jelképének helyszínére.
Nagyon sok elszármazott, kitelepített bözödújfalusi tért vissza a hétvégén a „székely siratófalhoz” emlékezni, de sokan jöttem velük magyarországiak, Kis-Küküllő menti emberek és elöljárók. És itt volt Magyarország Miniszterelnökségének miniszteri biztosa, Grezsa István, a csíkszeredai főkonzulátus vezető konzulja, Csige Sándor Zoltán és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is. És ott volt mindenki, aki emlékezni akart egy tájról, az itteni emberekről és egy történelmi igazságtalanságról, amely egy falut törölt el a föld színéről.
„Nem a mi dolgunk ítélkezni és felelősöket keresni, a mai generáció dolga a méltó emlékezés” – véli Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, aki kijelentette: nem rombolni, hanem építeni fogják ezt a falut, megtartani azt, ami megmaradt, és felépíteni azt, ami szükséges, hogy sose lehessen kitörölni az emlékezetből azt a mérhetetlen fájdalmat, amelyet Bözödújfalu volt lakóinak okoztak.
Szombaton jelképesen ismét benépesült Bözödújfalu, ugyanis egykori lakói megkeresték helyüket abban a kopjafafaluban, amelyet az önkormányzat a Bözödújfaluért Egyesülettel és számos jóakaróval, segítőkész és adakozó emberrel együtt épített, száznyolcvan faragott oszlopot állítva: minden háznak a számát, családfőjének nevét fába vésték, de az intézményekét, egyházakét is. A kitelepítettek könnyes szemmel járták be a helyet, és mondtak köszönetet a megvalósításért. Az ünnepségen felszólalók egyértelmű következtetése és óhaja volt, hogy nincs többé szükség kopjafafalura Erdélyben. Csibi Attila szerint az egykori falu egy szeletét adták vissza lakóinak, és az emlékeket, amellyel fennmaradhat az, amit elvettek tőlük, és ebben segítettek azok a szorgos Kárpát-medencei magyar kezek, amelyek az oszlopokat faragták, ezáltal is segítve az emlékek ápolását és építését.
Az ünnepségen a polgármester azokról a tervekről is beszélt, amelyeket a falu emlékének éltetése érdekében szőnek . Szeretnék konzerválni az unitárius templom még meglévő falait és újjáépíteni a tavaly leomlott katolikus templomot. Az épület és némán figyelmeztető harangja csak akkor adták fel a harcot a gyilkosan szorító víz ellen, amikor már érezték: nincsenek egyedül. Most ezt viszik tovább azok, akik tervekkel, munkával, adománnyal vagy akár csak egy téglajeggyel járulnak hozzá az újjáépítéshez. Hosszú munka előtt állnak, de hiszik, hogy egyszer állni fognak ezek az üzenethordozó emlékjelek is. Addig is elkészül a falu makettje is, amely minden dombot, völgyet, házat és templomot megmutat majd az egykori Bözödújfaluból. Ez jövő tavaszra készül el, és az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban kap helyett egy kisfilmmel együtt külön teremben, amelyet az egykori falu emlékének szánnak.
Gligor Róbert László

Európa-barát koalíció vezeti Moldovát
Új, Európa-barát hárompárti kormány áll Moldova élén, miután a Pruton túli ország parlamentje csütörtökön este bizalmat szavazott Valeriu Streleț kabinetjének, amelyet ezt követően Nicolae Timofti államfő jelenlétében be is iktattak hivatalába.
A Szövetség az Európai Integrációért (AIE) elnevezésű koalícióban a Streleț által képviselt Moldovai Liberális-Demokrata Párt (PLDM) és a Demokrata Párt (PDM) egyaránt hat-hat, a Moldovai Liberális Párt (PLM) pedig négy tárcával rendelkezik. A három párt még két hete döntött arról, hogy a korábbi viták ellenére koalíciót köt.
A 45 éves Streleț politikai karrierje 1994-ben kezdődött, akkor a Szociáldemokrata Blokk színeiben indult a parlamenti választásokon. 1994 és 2001 között a Moldovai Ifjúsági Liga elnöke volt, 2002-ben kinevezték a Szociálliberális Párt főtitkárhelyettesévé. Ugyanezen év decemberében a párttal elnökévé választották, ezt a tisztséget 2007-ig töltötte be, ekkor a Liberális-Demokrata Párt alelnöke lett. 2009-ben már ennek a pártnak a színeiben választották képviselővé, 2011 óta pedig az alakulat parlamenti frakcióját vezette. A Streleț-kormány beiktatását Bukarest azonnal szívélyes hangon üdvözölte. A román külügyminisztérium közleményében rámutatott: az új kabinet elsődleges feladata az európai integráció. A tárca reményét fejezte ki, hogy az új kabinet az Európai Unióval megkötött társulási szerződés szellemében folytatja a demokratikus reformokat és a makrogazdasági mutatók stabilizálását. Moldovában azt követően vált szükségessé az új kormány megalakítása, hogy júniusban lemondott Chiril Gaburici addigi kormányfő, aki ellen érettségi diplomája meghamisításának gyanúja miatt indult vizsgálat.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

165 kopjafát állítottak Bözödújfaluban az egykori falu házait jelképezve
A 26. Bözödújfalviak Falutalálkozója alkalmából szombaton kopjafa-falut avattak dr. Csige Sándor Zoltán Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, dr. Grezsa István a határon átnyúló beruházásokért felelős miniszteri biztos, Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója és Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke jelenlétében.
A résztvevőket Csibi Attila Zoltán Erdőszentgyörgy polgármestere köszöntötte, aki elmondta, hogy a kopjafa-falu felállításával visszaadtak egy szeletet annak múltjából, hisz végig járatja az egykori falu utcáit, házait, melynek köszönhetően családok, emlékek képei elevenednek meg. A jövőre nézve a polgármester kijelentette, hogy szeretnék újra felállítani a leomlott katolikus templom tornyát és konzerválni az egykori unitárius templom még létező falait.
Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul számára Bözödújfalu példájában benne van az erdélyi magyarság küzdelme, sorsa.
– Mindig volt és van rá példa, hogy a közösségek megkérdezése nélkül ellenük dönt a hatalom. A megmaradás a nehézségek legyőzését jelenti és az embert naponta próbára teszi, ezt senki sem tudja helyettünk vállalni, mégis megmaradni, kitartani nem csak kötelesség, hanem nemes feladat azoknak akik magukénak érzik – mondta dr. Csige Sándor Zoltán.
Dr. Grezsa István miniszteri biztos beszédében kiemelte, hogy jelképes ahogyan a XX. század diktatúrája elárasztotta a völgyet, évszázados székely tűzhelyeket tett egy elsülyedt Atlantisszá.
– A kopjafa-falu révén újraalapították Bözödújfalut és mára nagyobbra nőtt a falu a magyarok lelkében, mint egykor méreteiben lehetett – tette hozzá a miniszteri biztos.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke gratulált Szombatfalvi József esperesnek, Csibi Attila polgármesternek, az erdőszentgyörgyieknek és mindazoknak akik részt vettek az „újjáépítésben”. A megye elöljárója Hargita és Maros megye közötti kapcsolatáról és annak jövőjéről beszélt. – Hargita és Maros megye közötti megyehatár szinte országhatárnak számít, hiszen közösségeink nagyon eltávolodtak egymástól, azon kell dolgoznunk, hogy ezeket a határokat lebontsuk. A törvények megengedik az együttműködést, próbáljunk meg egy olyan Székelyföldet építeni, ahol nincsenek belső határok. Manapság azt láthatjuk, hogy az erdélyi és azon belül a székelyföldi közélet kezd tartalom nélkülivé válni, ez ellen kell fellépnünk, ha mindenki egymaga kínlódik szanaszét, akkor nincs jövőkép és nem beszélhetünk megmaradásról.
Mi, Hargita megyeiek sokszor aggódva figyeljük mit történik Maros megyében és Marosvásárhelyen, amiért egyes politikus kollégák idegesek, de rákell jönnünk, hogy egymás sorsáért felelősek vagyunk. Arra van szükségünk, hogy Maros megyének olyan vezetése legyen, aki ismeri nyelvünket és tiszteli kultúránkat, szimbólumainkat. Szükség van a megyehatáron átnyúló együttműködésre. Éppen ezért köszöntöm és köszönöm a Kis-Küküllő-menti polgármestereket, akik ezt felismerték és elindult egy szoros együttműködés a térség Hargita megye nyugati települései között. Közös erőfeszítéssel kell biztosítanunk a megyék közötti átjárhatóságot, lekell bontanunk fejünkben, gondolkodásunkban a belső határokat. Voltak és vannak, akik ezt nem tartják jó szándéknak, ezen gondolkodás azonban nem tartozik a közös, átadható örökségek közé.
A mi örökségünk az kell legyen, melyet magunk mögött hagyva átadhatunk, amely előre visz és megoldást kínál, hiszen Székelyföldön belül vannak járható utak, erre bizonyíték a kopjafa-falu is, hiszen nem építünk emlékező helyet oda, ahol nem vagyunk biztosak, hogy lesz aki megemlékezzen utánunk is. Bízom benne, hogy Hargita és Maros megye között olyan szerves, élő kapcsolatot tudunk kialakítani, amely erőt ad a megújulásra és perspektívát nyújt a fiataloknak az itthon maradásra vagy akár a hazajövetelre – mondta Borboly Csaba hozzátéve, hogy a kopjafa-falu is a közös jövőbe vetett hit megtestesítője.
Közlemény
Erdély.ma

Szobrot állítanak Marosvásárhelyen a magyarok és székelyek ellen harcoló román forradalmárnak
Constantin Romanu Vivu forradalmár emlékművének felállításáról döntött csütörtökön a marosvásárhelyi tanács. A kezdeményezést megszavazta a testület Soós Zoltán RMDSZ-es városatya kiegészítésével, aki pontosítást kért arra vonatkozóan, hogy hol és milyen formában készítik el az emlékművet. Constantin Romanu Vivu a magyar uralom ellen harcolt, társaival azért küzdött, hogy megakadályozza Erdély unióját Magyarországgal – ismerteti életútját a Románia Enciklopédiája. A 12. román légió vezetője volt, amelynek hatáskörébe 104 helység tartozott, közöttük Marosvásárhely, Szászrégen, Maroshévíz, a Maros- és a Görgény-völgyi települések. Feladata az volt, hogy erről a területről elűzze a magyar és székely fegyveres csoportokat, és fennhatósága alá hajtsa a szóban forgó településeket. 1848 decemberében a Maros-menti falvakban tisztogatást végzett, december 23-án elfoglalta Mezőpanitot és Kövesdet.
Karácsony estéjén bevonult Marosvásárhelyre, ahonnan azonban Bem tábornok seregeinek érkeztével kénytelen volt Szászrégenig iszkolni. Itt táborozott 1849 januárjáig, amikor Maroshévíz felé vette az irányt. Gödemesterháza területén egy székely csapat elkapta, és őrizetbe vette. Láncra verve hozták be Marosvásárhelyre, ahol az a döntés született, hogy szállítsák át őket Debrecenbe, hogy ott ítélkezzenek az ügyükben. 1849 január 28-án vagy 29-én ökrösszekérrel indították útnak őket, de nem jutottak messzire: Marosszentgyörgyön civilek támadtak rájuk, és a község határában halálra ütlegelték, holttestét az útszéli árokba vetették, ahonnan három nap múltán szállították és temették el ismeretlen helyre.
Constantin Romanu Vivuról már korábban utcát neveztek el Marosvásárhelyen, amely különös módon éppen a Székely Vértanúk útjába torkollik, a postaréti Székely Vértanúk emlékművénél.
mediatica.ro
Erdély.ma

Főhajtás a honvédek előtt Baróton
A baróti református templomban ismét honvédtalálkozót tartottak szombaton. Az ünnepeltek közül már alig hatan voltak jelen – a tizenöt esztendővel ezelőtt tartott első eseményen még háromszáznál többen –, de az egykori frontharcosok hozzátartozóinak és a vendégeknek köszönhetően így is szinte megtelt Isten háza. Az Erdővidék minden szegletéből és az anyaországból érkezettek úgy fogalmaztak, fontosnak tartják, hogy jelen legyenek, mert magyarságukban és hitükben megerősödve térnek haza.
A tizennyolcadik találkozót – volt esztendő, amikor kétszer is összegyűltek – a gróf Tisza István Dalárda bevonulása nyitotta meg, majd a református egyházközség Zathureczky Gyula Kórusa lépett fel. Balla Barna tiszteletes Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből vett igére alapozta az istentiszteletet. Az egykori honvédek minden körülmények között tették feladatukat, nem hátráltak meg akkor sem, ha fegyverropogás és bombarobbanás közben kellett a hazát megvédeni. Honvédő harcukat más eszközökkel folytatták, amikor a frontról vagy fogságból hazatérhettek szülőföldjükre: hittek abban, a haza nem veszett el csak azért, mert a térképet átrajzolták, családot alapítottak, és munkahelyükön dolgoztak azért, hogy továbbra is magyar maradjon e vidék. A málnási lelkipásztor arra kérte az egybegyűlteket, most anyanyelvünk megőrzésével, dalaink éneklésével és hitbéli megerősödéssel védjék a hazát.
Boér Imre nyugalmazott tanár, az egykori frontharcosok „számtartója” úgy becsülte, a hetven éve véget ért harcokban mintegy háromezer erdővidéki férfi vehetett részt, közülük háromszázan a harctereken, négyszázan pedig fogságban vesztették életüket. Tizenöt esztendővel ezelőtt szinte szűknek bizonyult a régi baróti református templom, manapság viszont talán csak harmincöten élnek közülük. A Boér Imre által mondottakat az 1925-ben született székelyszáldobosi Benkő Vilmos erősítette meg, majd szólt bevonulásáról, fogságba kerüléséről és az Arhangelszkben töltött nehéz évekről. Murányi Levente volt jobbikos képviselő történelmi eszmefuttatásában elítélően szólt a trianoni diktátumról – véleménye szerint Wilson amerikai elnök és a szabadkőművesek műve volt –, az első, majd a második bécsi döntést viszont újkori történelmünk egyik legjelentősebb pillanatának tartja.
A honvédtalálkozók örökös résztvevője, a Jobbik borsodi elnöke, Miklós Árpád köszönetet mondott a honvédeknek, amiért a haza érdekében áldozatokat hoztak, majd napjaink politikai történéseire tért ki. Mint mondotta, a liberalizmus jelenleg a legnagyobb ellenségünk: a gyermekek csonka családban nőnek fel, a fiatalok önző módon és könnyű szívvel hagyják el szülőföldjüket, helyükre pedig menekülteket próbálnak telepíteni. Hogy ennek gátat lehessen vetni, az szükséges, hogy a ma fiataljai az egykori honvédeket válasszák példaképüknek. Vitéz Nagy Zoltán azon frontharcosokról emlékezett meg, akiktől honvéd határőr egyenruhájának darabjait kapta, majd örömét fejezte ki, hogy a hagyományőrzés egyre többeknek fontos.
Vitéz Máthé Lóránt Pál a magyar hazáért küzdőket köszöntötte, s tolmácsolta a Történelmi Vitézi Rend országos törzskapitánya, Lázár Elemér jókívánságait a honvédtalálkozók szervezőjének és éltetőjének, Krizbai Imre lelkipásztornak. A nemsokára nyugalomba vonuló baróti tiszteletes iránti nagyrabecsülésüket a templomnyi résztvevő felállással és hosszan tartó tapssal fejezte ki.
A templom előtt álló, a magyar hadsereg 1940. szeptember 12. bevonulásának emlékét őrző kopjafa megkoszorúzása előtt szólították a jelen levő honvédeket: Boér Imre (Barót), Benkő Vilmos (Székelyszáldobos), Mokán Ferenc (Nagybacon), Román Jenő (Barót), Albert András (Olasztelek) és Tánczos Sándor (Vargyas).
Az eseményen fellépett még Ilyés Zsolt (zongora) és Ilyés Hunor (hegedű), valamint Szuroczky Judith Laura és Fogarasi József szavalt.
Hecser László
Háromszék
Erdély.ma