Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. augusztus 10.
IV. Simonyifalvi Falunapok
Összefogásban a siker kulcsa
Péntektől vasárnapig XIV. alkalommal rendezték meg a Simonyafalvi Falunapokat, amelynek programjában pénteken 20 órától a helybeli művelődési otthonban, hagyományteremtő szándékkal, másodszor szervezték meg a nyugdíjas-találkozót, Nem csak a 20 éveseké a világ címmel. A nagyteremben egybegyűlt 120 nyugdíjast Haász Tibor polgármester Teodor Ciupe alpolgármester társaságában köszöntötte. Az egybegyűlteket az óteleki színjátszócsoport bohózatokkal, táncokkal szórakoztatta, majd kellemes, baráti hangulatban megvacsoráztak, elbeszélgettek. A nyugdíjasok második találkozóját éjjel két óráig tartott mulatság követte, ahol a Meteor zenekar kiváló zenéjére a nyugdíjasok nótáztak, táncoltak, bebizonyítva a közmondás megalapozottságát, miszerint valóban nemcsak a 20 éveseké, hanem az idősebbeké is a világ, ők is élvezhetik az életet.
A rendezvény szép gesztusa volt, hogy az est folyamán a húszévesek, azaz a simonyifalvi Leveles néptánccsoport tagjai szolgálták fel a vacsorát, kedvükbe jártak a nyugdíjasoknak, vagyis a nagyszüleiknek, a rokonaiknak.
Fogathajtás
Szombaton a vadászi futballpályán megszervezett, hagyományos fogathajtó versenyre 17 fogatos nevezett be, akiknek több mint a fele Magyarországról érkezett. Az akadályhajtásban az anyaországi Kesztyűs Gábor győzött a kondorosi Megyik Pál és Bántó Attila előtt. A vadászhajtásban a nagyszalontai Major Imre Zsolt győzött az anyaországi Szendrei Szilárd és Birtalan Szabolcs előtt. A hazaiak versenyzője, Gazsó Attila különdíjat kapott, minden induló részvételi díjjal mehetett haza. Mint minden évben, a fogathajtókat, az állataikkal együtt, a szervezők elszállásolták, vendégül látták.
Köszöntések, néptánc
Ugyancsak szombaton, 17 órától a szabadtéri színpadról a mindenkori műsorvezető, Szívós László a tőle megszokott fanyar humorral fűszerezve köszöntötte a gyülekező közönséget, majd a színpadra kérte Haász Tibor polgármestert és vendégeit. A polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, és ismertette az addig lezajlott, illetve a következő programot, mindenkinek kiváló szórakozást, kellemes együttlétet kívánt, majd köszöntötte a színpadon lévő a vendégeit, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, Sipos György megyei tanácsost, Teodor Ciupe alpolgármestert, Nagy Sándor vadászi RMDSZ-elnököt, községi tanácsost, Péró Tamás RMDSZ megyei ügyvezető elnököt, valamint Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgatót.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök megköszönve a szó szerint is érvényes meleg fogadtatást és a meghívást, a szervezőknek gratulált a jó programhoz, köszönetet mondott a munkájukért, mindnyájuknak jó szórakozást kívánt. Haász Tibor polgármester külön köszönetet mondott a megyei elnöknek és az RMDSZ megyei tanácsosainak, amiért előmozdították az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjától a falunapokra kiutalt hathatós anyagi támogatást. Ugyanakkor köszönetet mondott mindenkinek, akik segítettek a szervezési munkában, a vendégek ellátásában, továbbá a tőzmiskei tanácsnak, amiért jóváhagyta a falunapoknak a községi költségvetésből történt támogatását. Sipos György megyei tanácsos beszélt a különleges élményről, amivel rendszeresen érkezik Simonyifalvára, ahol a lakosok éreztetik vele: szívesen látják a szórványmagyarság e fontos rendezvényén. E rendezvényeken alapvető fontosságú megmutatnunk, hogy vagyunk és továbbra is lenni akarunk e tájakon. Miután átadta a majláthfalviak üdvözletét, mindnyájukat meghívta a jövő hét végén megszervezendő Majláthfalvi Napokra. A résztvevőket köszöntötte Teodor Ciupe alpolgármester, Nagy Sándor, valamint Szabó Attila iskolaigazgató is, aki felhívta a figyelmet az iskolások vasárnap délutáni előadására.
A továbbiakban a néptáncé volt a főszerep. Szívós László elsőként a házigazda Leveles néptánccsoport 9 párját kérte a színpadra, akik ifj. Szilágyi András betanításával, látványos vajdaszentiványi tánccal nyitották meg a kulturális programot. Utánuk a nagyzerindi Ibolya néptánccsoport, ugyancsak ifj. Szilágyi András koreográfiájára, szilágysági táncokat adott elő, méghozzá a fiúk vadonatúj, ez alkalomkor felavatott fekete bőrcsizmákban és hasonló színű nadrágokban, míg a lányok ugyancsak vadonatúj, fekete bőrcipőkben ropták a táncot. A minden kellékből elkészített 11 darab a Nagyzerindi Önkormányzat gondoskodását dicséri. Ezt követően a 10 párra gyarapodott majláthfalvi Százszorszép, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájával előadott délalföldi és széki táncainak tapsolt a rekkenő hősében is szaporodó közönség. Utánuk újra simonyifalvi Leveles Farkas Tamás által betanított magyarpalatkai táncait ünnepelte a közönség. A nagyzerindi Ibolya újabb, ezúttal békési szlovák táncát követően a 2,5 párra fogyatkozott kisiratosi Gyöngyvirág kalotaszegi legényes és páros táncán bizonyították: ha kevesebben is, de tartják a magas színvonalat. A továbbiakban a tőzmiskei iskolások román táncai következtek, majd a majláthfalvi Százszorszép marosszéki táncaival bizonyította: komolyan felkészültek a jövő hétvégi falunapokra. Az ágyai Tőzike tánccsoport két párjának délalföldi táncai után a házigazdák, a Leveles 10 párjának a Farkas Tamás által betanított, lendületes szatmári táncai zárták a néptáncgálát, amit olykor a hangosítók bizonytalan zeneanyag-kezelése akadályozott. Minden fellépett tánccsoport részvételi oklevelet kapott.
Koncertek, szabadtéri bál
A néptáncot követően a Moustache Band leányzenekar koncertje, azt követően az Insect zenekar kiváló koncertje szórakoztatta az est beköszöntésével a sörsátrak alól kimerészkedett jókedvű közönséget. Hogy mennyire volt jókedvű, a legjobban bizonyítja, hogy a 22 óra után indult szabadtéri bálon a Meteor együttes olyan parázs hangulatot teremtett, hogy éjjel 3 órakor csak a rendfenntartóknak a kérésére ért véget, mivel addig tartott a megbízatásuk.
Vasárnapi levezető programok
A Simonyifalvi Falunapok vasárnapi programja a helybeli katolikus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelettel indult, ahol ft. Hegedűs János plébános mondott szentbeszédet, amiben hallgatóit emlékeztette a Szovjetunióba elhurcolt falubeliek megpróbáltatásaira. A szertartást követően a résztvevők átvonultak a Simonyiak Házának udvarán álló Elhurcoltak Emlékművéhez, ahol a hozzátartozók nevében Brittich Erzsébet költő-képzőművész, míg a Simonyi Imre Általános Iskola nevében Péter Dalma tanítónő, a kultúrotthon igazgatója koszorúzott.
A futballpályán 12 órakor kezdődött a helybeli, a tőzmiskei, a két vadászi, illetve a gyoroki futballcsapatok részvételével lebonyolított villámtorna. A szabadtéri színpadon 17 órakor kezdődött az óvodások és az iskolások műsora, amit igen sok szülő és hozzátartozó nézett végig. 20 órától a Keleti Front zenekar koncertjén, 22 órától DJ Szatmári feat. Jucus szabadtéri bulin szórakozott a fiatalság.
A szabadtéri programok idején a helybeli vállalkozók biztosították az enni-, innivalót, a közönség a sörsátrak hűvösében fogyasztott, szórakozott, vidáman együtt volt helybeli és környékbeli egyaránt.
Köszönet
A szervezők nevében Haász Tibor polgármester ezúttal is köszönetet mond a főtámogatónak, Arad Megye Tanácsának, amiért a Megyei Kulturális Központ révén hathatósan támogatta a rendezvényt, de köszönet jár a Tőzmiskei Önkormányzatnak, az RMDSZ-nek, a Simonyi Társaságnak és annak a mintegy 50 személynek is, akik főztek, segédkeztek a vendéglátásban, a szervezésben. Mindazoknak, akik bármit is tettek a XIV. Simnonyifalvi Falunapok sikeréért.
Balta János
Nyugati Jelen(Arad)
Összefogásban a siker kulcsa
Péntektől vasárnapig XIV. alkalommal rendezték meg a Simonyafalvi Falunapokat, amelynek programjában pénteken 20 órától a helybeli művelődési otthonban, hagyományteremtő szándékkal, másodszor szervezték meg a nyugdíjas-találkozót, Nem csak a 20 éveseké a világ címmel. A nagyteremben egybegyűlt 120 nyugdíjast Haász Tibor polgármester Teodor Ciupe alpolgármester társaságában köszöntötte. Az egybegyűlteket az óteleki színjátszócsoport bohózatokkal, táncokkal szórakoztatta, majd kellemes, baráti hangulatban megvacsoráztak, elbeszélgettek. A nyugdíjasok második találkozóját éjjel két óráig tartott mulatság követte, ahol a Meteor zenekar kiváló zenéjére a nyugdíjasok nótáztak, táncoltak, bebizonyítva a közmondás megalapozottságát, miszerint valóban nemcsak a 20 éveseké, hanem az idősebbeké is a világ, ők is élvezhetik az életet.
A rendezvény szép gesztusa volt, hogy az est folyamán a húszévesek, azaz a simonyifalvi Leveles néptánccsoport tagjai szolgálták fel a vacsorát, kedvükbe jártak a nyugdíjasoknak, vagyis a nagyszüleiknek, a rokonaiknak.
Fogathajtás
Szombaton a vadászi futballpályán megszervezett, hagyományos fogathajtó versenyre 17 fogatos nevezett be, akiknek több mint a fele Magyarországról érkezett. Az akadályhajtásban az anyaországi Kesztyűs Gábor győzött a kondorosi Megyik Pál és Bántó Attila előtt. A vadászhajtásban a nagyszalontai Major Imre Zsolt győzött az anyaországi Szendrei Szilárd és Birtalan Szabolcs előtt. A hazaiak versenyzője, Gazsó Attila különdíjat kapott, minden induló részvételi díjjal mehetett haza. Mint minden évben, a fogathajtókat, az állataikkal együtt, a szervezők elszállásolták, vendégül látták.
Köszöntések, néptánc
Ugyancsak szombaton, 17 órától a szabadtéri színpadról a mindenkori műsorvezető, Szívós László a tőle megszokott fanyar humorral fűszerezve köszöntötte a gyülekező közönséget, majd a színpadra kérte Haász Tibor polgármestert és vendégeit. A polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, és ismertette az addig lezajlott, illetve a következő programot, mindenkinek kiváló szórakozást, kellemes együttlétet kívánt, majd köszöntötte a színpadon lévő a vendégeit, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, Sipos György megyei tanácsost, Teodor Ciupe alpolgármestert, Nagy Sándor vadászi RMDSZ-elnököt, községi tanácsost, Péró Tamás RMDSZ megyei ügyvezető elnököt, valamint Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgatót.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök megköszönve a szó szerint is érvényes meleg fogadtatást és a meghívást, a szervezőknek gratulált a jó programhoz, köszönetet mondott a munkájukért, mindnyájuknak jó szórakozást kívánt. Haász Tibor polgármester külön köszönetet mondott a megyei elnöknek és az RMDSZ megyei tanácsosainak, amiért előmozdították az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjától a falunapokra kiutalt hathatós anyagi támogatást. Ugyanakkor köszönetet mondott mindenkinek, akik segítettek a szervezési munkában, a vendégek ellátásában, továbbá a tőzmiskei tanácsnak, amiért jóváhagyta a falunapoknak a községi költségvetésből történt támogatását. Sipos György megyei tanácsos beszélt a különleges élményről, amivel rendszeresen érkezik Simonyifalvára, ahol a lakosok éreztetik vele: szívesen látják a szórványmagyarság e fontos rendezvényén. E rendezvényeken alapvető fontosságú megmutatnunk, hogy vagyunk és továbbra is lenni akarunk e tájakon. Miután átadta a majláthfalviak üdvözletét, mindnyájukat meghívta a jövő hét végén megszervezendő Majláthfalvi Napokra. A résztvevőket köszöntötte Teodor Ciupe alpolgármester, Nagy Sándor, valamint Szabó Attila iskolaigazgató is, aki felhívta a figyelmet az iskolások vasárnap délutáni előadására.
A továbbiakban a néptáncé volt a főszerep. Szívós László elsőként a házigazda Leveles néptánccsoport 9 párját kérte a színpadra, akik ifj. Szilágyi András betanításával, látványos vajdaszentiványi tánccal nyitották meg a kulturális programot. Utánuk a nagyzerindi Ibolya néptánccsoport, ugyancsak ifj. Szilágyi András koreográfiájára, szilágysági táncokat adott elő, méghozzá a fiúk vadonatúj, ez alkalomkor felavatott fekete bőrcsizmákban és hasonló színű nadrágokban, míg a lányok ugyancsak vadonatúj, fekete bőrcipőkben ropták a táncot. A minden kellékből elkészített 11 darab a Nagyzerindi Önkormányzat gondoskodását dicséri. Ezt követően a 10 párra gyarapodott majláthfalvi Százszorszép, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájával előadott délalföldi és széki táncainak tapsolt a rekkenő hősében is szaporodó közönség. Utánuk újra simonyifalvi Leveles Farkas Tamás által betanított magyarpalatkai táncait ünnepelte a közönség. A nagyzerindi Ibolya újabb, ezúttal békési szlovák táncát követően a 2,5 párra fogyatkozott kisiratosi Gyöngyvirág kalotaszegi legényes és páros táncán bizonyították: ha kevesebben is, de tartják a magas színvonalat. A továbbiakban a tőzmiskei iskolások román táncai következtek, majd a majláthfalvi Százszorszép marosszéki táncaival bizonyította: komolyan felkészültek a jövő hétvégi falunapokra. Az ágyai Tőzike tánccsoport két párjának délalföldi táncai után a házigazdák, a Leveles 10 párjának a Farkas Tamás által betanított, lendületes szatmári táncai zárták a néptáncgálát, amit olykor a hangosítók bizonytalan zeneanyag-kezelése akadályozott. Minden fellépett tánccsoport részvételi oklevelet kapott.
Koncertek, szabadtéri bál
A néptáncot követően a Moustache Band leányzenekar koncertje, azt követően az Insect zenekar kiváló koncertje szórakoztatta az est beköszöntésével a sörsátrak alól kimerészkedett jókedvű közönséget. Hogy mennyire volt jókedvű, a legjobban bizonyítja, hogy a 22 óra után indult szabadtéri bálon a Meteor együttes olyan parázs hangulatot teremtett, hogy éjjel 3 órakor csak a rendfenntartóknak a kérésére ért véget, mivel addig tartott a megbízatásuk.
Vasárnapi levezető programok
A Simonyifalvi Falunapok vasárnapi programja a helybeli katolikus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelettel indult, ahol ft. Hegedűs János plébános mondott szentbeszédet, amiben hallgatóit emlékeztette a Szovjetunióba elhurcolt falubeliek megpróbáltatásaira. A szertartást követően a résztvevők átvonultak a Simonyiak Házának udvarán álló Elhurcoltak Emlékművéhez, ahol a hozzátartozók nevében Brittich Erzsébet költő-képzőművész, míg a Simonyi Imre Általános Iskola nevében Péter Dalma tanítónő, a kultúrotthon igazgatója koszorúzott.
A futballpályán 12 órakor kezdődött a helybeli, a tőzmiskei, a két vadászi, illetve a gyoroki futballcsapatok részvételével lebonyolított villámtorna. A szabadtéri színpadon 17 órakor kezdődött az óvodások és az iskolások műsora, amit igen sok szülő és hozzátartozó nézett végig. 20 órától a Keleti Front zenekar koncertjén, 22 órától DJ Szatmári feat. Jucus szabadtéri bulin szórakozott a fiatalság.
A szabadtéri programok idején a helybeli vállalkozók biztosították az enni-, innivalót, a közönség a sörsátrak hűvösében fogyasztott, szórakozott, vidáman együtt volt helybeli és környékbeli egyaránt.
Köszönet
A szervezők nevében Haász Tibor polgármester ezúttal is köszönetet mond a főtámogatónak, Arad Megye Tanácsának, amiért a Megyei Kulturális Központ révén hathatósan támogatta a rendezvényt, de köszönet jár a Tőzmiskei Önkormányzatnak, az RMDSZ-nek, a Simonyi Társaságnak és annak a mintegy 50 személynek is, akik főztek, segédkeztek a vendéglátásban, a szervezésben. Mindazoknak, akik bármit is tettek a XIV. Simnonyifalvi Falunapok sikeréért.
Balta János
Nyugati Jelen(Arad)
2015. augusztus 10.
A soknemzetiségű Erdély szolgálata
Kányádi Sándor nagygalambfalvi születésű, jelenleg Budapesten élő költő, közéleti személyiség veheti át augusztus 12-én, Csíkszeredában a Kriterion-koszorút.
A csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére 1995-től Kriterion-koszorúval jutalmazza az erdélyi magyarságnak azokat a kiemelkedő személyiségeit, akik értékteremtő munkájukkal Európa és a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget – áll az alapítvány közleményében. 2014 végén a kuratórium úgy döntött, hogy Kányádi Sándor sok évtizedes munkásságát jutalmazza az idei díjjal, egyben emlékeztetve arra is, hogy nagy hatású verseiből készített válogatások a Domokos Géza vezette Kriterion Könyvkiadónál jelentek meg először. „Kányádi Sándor több évtizedes irodalmi, szerkesztői, műfordítói munkássága nem csupán a romániai magyarsággal vállalt és vállal sorsközösséget, hanem a soknemzetiségű Erdély népeinek az együttműködését, az európai eszmeáramlatokba való bekapcsolását is szolgálja – áll az indoklásban. – Kányádi Sándor, a jelen kori magyar irodalom jeles személyisége ugyanakkor nem csupán alkotásaival, hanem közvetlen jelenlétével is következetesen részt vállalt és vállal az irodalom értékeinek az olvasóhoz való továbbvitelében, legyen szó bármilyen nemzedékről vagy akár a legkisebb faluközösségről. A Kriterion-koszorú a sok-sok díjjal már elismert életmű mellett ezt a fáradhatatlan közéleti magatartást is jutalmazza.” A kitüntetést jövő szerdán 18 órától a csíkszeredai Kriterion-házban adják át. Laudációt mond Székedi Ferenc, a kuratórium tagja.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Kányádi Sándor nagygalambfalvi születésű, jelenleg Budapesten élő költő, közéleti személyiség veheti át augusztus 12-én, Csíkszeredában a Kriterion-koszorút.
A csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére 1995-től Kriterion-koszorúval jutalmazza az erdélyi magyarságnak azokat a kiemelkedő személyiségeit, akik értékteremtő munkájukkal Európa és a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget – áll az alapítvány közleményében. 2014 végén a kuratórium úgy döntött, hogy Kányádi Sándor sok évtizedes munkásságát jutalmazza az idei díjjal, egyben emlékeztetve arra is, hogy nagy hatású verseiből készített válogatások a Domokos Géza vezette Kriterion Könyvkiadónál jelentek meg először. „Kányádi Sándor több évtizedes irodalmi, szerkesztői, műfordítói munkássága nem csupán a romániai magyarsággal vállalt és vállal sorsközösséget, hanem a soknemzetiségű Erdély népeinek az együttműködését, az európai eszmeáramlatokba való bekapcsolását is szolgálja – áll az indoklásban. – Kányádi Sándor, a jelen kori magyar irodalom jeles személyisége ugyanakkor nem csupán alkotásaival, hanem közvetlen jelenlétével is következetesen részt vállalt és vállal az irodalom értékeinek az olvasóhoz való továbbvitelében, legyen szó bármilyen nemzedékről vagy akár a legkisebb faluközösségről. A Kriterion-koszorú a sok-sok díjjal már elismert életmű mellett ezt a fáradhatatlan közéleti magatartást is jutalmazza.” A kitüntetést jövő szerdán 18 órától a csíkszeredai Kriterion-házban adják át. Laudációt mond Székedi Ferenc, a kuratórium tagja.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 10.
Ráduly és Szőke hatósági felügyeletének feloldását kérték
Elmaradt hétfőn az ítélethirdetés a Csíkszereda volt polgármestere és hivatali tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere ügyében tartott tárgyaláson. A Hargita Megyei Törvényszéknek arról kellett döntenie, hogy meghosszabbítja Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos hatósági felügyeletét, vagy feloldja a korlátozásokat.
A tárgyalást, amelyre azért került sor, mert nemsokára lejár a június 22-én a jogerős ítélettel elrendelt, hatvan napra vonatkozó hatósági felügyelet, hétfőn tartották a Hargita Megyei Törvényszéken. Az ügy még előzetes szakaszban van, ezért zárt ajtók mögött hallgatta meg a bíró az ügyészt, majd a védőügyvédek védőbeszédét, illetve a vádlottak észrevételeit, kérésük indoklását.
Mint Szász Ferenc, Szőke Domokos ügyvédje a közel egyórás tárgyalás után elmondta, az ügyész ezúttal a hatósági felügyelet meghosszabbítását indítványozta a bíróságnak újabb hatvan napra. Ő viszont a felügyelet teljes feloldását és védence szabadlábra helyezését kérte. „Mi azzal támasztottuk alá indítványunkat, hogy nem jelentenek veszélyt a vádlottak a társadalomra, és a társadalmi érdek azt diktálja, hogy Szőke Domokos tudjon visszatérni munkájához” – magyarázta Szász Ferenc.
Ráduly Róbert Kálmán kitart amellett, hogy mondvacsinált ügyről van szó alaptalan vádakkal. Emlékeztetett, két éve történt, hogy tetten érte megfigyelés közben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tisztjét, amit később a SRI is elismert. „A szolgálat igyekezett visszavágni ezért. Ennek az eljárásnak az a célja, hogy bizalmatlanságot keltsenek az emberekben a választott elöljárókkal kapcsolatban. Ezt szolgálja az őrizetbe vétel napján a csúszópénzekről szóló információszivárogtatás a központi sajtónak, olyan bejelentésekre alapozva, hogy valaki egy üzletben hallott erről beszélni egy másik személyt” – mondta a volt polgármester.
A volt polgármester nehezményezte, hogy miután lemondott tisztségéről, és más területen dolgozik, a hatósági felügyelethez kapcsolódó tiltások miatt a polgármesteri hivatalba sem mehet be, és nem találkozhat ott különböző személyekkel, holott munkája végett erre szükség lenne. Az ítélet kihirdetését a tárgyalás után két órával későbbre ígérte a bíró, de ez akkor nem történt meg, az érintettek a délutáni órákban is erre vártak.
Az ügyben az alapfokú döntés nyomán mindenképp fellebbezésre kerül sor. Amennyiben a törvényszék helyt ad az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) indítványának és meghosszabbítja a hatósági felügyeletet, a két vádlott ügyvédjei nyújtanak be fellebbezést a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához, ha pedig feloldják az előzetes kényszerintézkedést, akkor a vádhatóság fordul fellebbezéssel a táblabírósághoz. A másodfokú, jogerős ítéletre még néhány napot várni kell.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
Elmaradt hétfőn az ítélethirdetés a Csíkszereda volt polgármestere és hivatali tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere ügyében tartott tárgyaláson. A Hargita Megyei Törvényszéknek arról kellett döntenie, hogy meghosszabbítja Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos hatósági felügyeletét, vagy feloldja a korlátozásokat.
A tárgyalást, amelyre azért került sor, mert nemsokára lejár a június 22-én a jogerős ítélettel elrendelt, hatvan napra vonatkozó hatósági felügyelet, hétfőn tartották a Hargita Megyei Törvényszéken. Az ügy még előzetes szakaszban van, ezért zárt ajtók mögött hallgatta meg a bíró az ügyészt, majd a védőügyvédek védőbeszédét, illetve a vádlottak észrevételeit, kérésük indoklását.
Mint Szász Ferenc, Szőke Domokos ügyvédje a közel egyórás tárgyalás után elmondta, az ügyész ezúttal a hatósági felügyelet meghosszabbítását indítványozta a bíróságnak újabb hatvan napra. Ő viszont a felügyelet teljes feloldását és védence szabadlábra helyezését kérte. „Mi azzal támasztottuk alá indítványunkat, hogy nem jelentenek veszélyt a vádlottak a társadalomra, és a társadalmi érdek azt diktálja, hogy Szőke Domokos tudjon visszatérni munkájához” – magyarázta Szász Ferenc.
Ráduly Róbert Kálmán kitart amellett, hogy mondvacsinált ügyről van szó alaptalan vádakkal. Emlékeztetett, két éve történt, hogy tetten érte megfigyelés közben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tisztjét, amit később a SRI is elismert. „A szolgálat igyekezett visszavágni ezért. Ennek az eljárásnak az a célja, hogy bizalmatlanságot keltsenek az emberekben a választott elöljárókkal kapcsolatban. Ezt szolgálja az őrizetbe vétel napján a csúszópénzekről szóló információszivárogtatás a központi sajtónak, olyan bejelentésekre alapozva, hogy valaki egy üzletben hallott erről beszélni egy másik személyt” – mondta a volt polgármester.
A volt polgármester nehezményezte, hogy miután lemondott tisztségéről, és más területen dolgozik, a hatósági felügyelethez kapcsolódó tiltások miatt a polgármesteri hivatalba sem mehet be, és nem találkozhat ott különböző személyekkel, holott munkája végett erre szükség lenne. Az ítélet kihirdetését a tárgyalás után két órával későbbre ígérte a bíró, de ez akkor nem történt meg, az érintettek a délutáni órákban is erre vártak.
Az ügyben az alapfokú döntés nyomán mindenképp fellebbezésre kerül sor. Amennyiben a törvényszék helyt ad az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) indítványának és meghosszabbítja a hatósági felügyeletet, a két vádlott ügyvédjei nyújtanak be fellebbezést a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához, ha pedig feloldják az előzetes kényszerintézkedést, akkor a vádhatóság fordul fellebbezéssel a táblabírósághoz. A másodfokú, jogerős ítéletre még néhány napot várni kell.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. augusztus 10.
Falutalálkozó a tiszteletadás jegyében
Falunap keretében első alkalommal találkoztak Székelyvajában a helyiek, elszármazottak és vendégek. Nemcsak a szórakozásra nyújtott alkalmat a vasárnapi ünneplés, hanem a tisztelet, elismerés kinyilvánítására is.
Vasárnap reggel autóra ülve ébresztette a falut a helyi fúvószenekar. Közben az iskolaudvaron a kukták szerepét felvállaló hölgyek és urak felállították bográcsaikat és előkészítették az ebéd hozzávalóit. A református templom harangjai pedig ünnepi istentiszteletre szólítottak mindenkit, ahol Pápai László tiszteletes prédikációja után Zöld György volt lelkész is szólt a vajaiakhoz.
Istentisztelet után ismét az iskolaudvara sereglett a tömeg, ahová a helyiek mellé már megérkeztek azok a pedagógusok is, akik az 1960-as évektől 1990-ig a faluban tanítottak, és akiket meghívtak a szervezők. Megható pillanat volt sokak számára látni az egykori iskolát, találkozni volt pedagógusoknak és volt diákjaiknak.
Ebéd után Szabó Emilia tanítónő mutatta be nemrég megjelent falumonográfiáját, amelynek gyűjtőmunkáját még főiskolás korában elkezdte. László-Fábián Júlia tanítónő pedig újonnan megjelent könyvét, a Vidám vajai villanásokat mutatta be, amelyben egy vándor szemével ismerhetjük meg Székelyvaját, de számos humoros, olvasmányos, könnyen „emészthető” történet, anekdota szól a falu lakóiról, megtörtént eseményeiről, továbbá kedves és kedvenc tanárának, Kajcsa Jenőnek mulatságos eseteiről sem feledkezett meg a szerző.
A délután folyamán a szervezők díszoklevelekkel köszönték meg mindazok munkáját, akik az elmúlt évtizedekben a falu felemelkedésén és nevének öregbítésén dolgoztak valamilyen területen. Így az 1958-ban létrejött fúvószenekar 14 alapító tagja közül négy élő személy kapott elismerő oklevelet, a többiek hozzátartozói post-mortem elismerést vehettek át, majd Orbán Rozália egy pannót adott át, amely 1958-tól máig idézi fel képekben és nevekkel a zenekar történetét és munkáját. Díjazták annak a helyi focicsapatnak egykori tagjait is, akik az 1970-es években megyei bajnokságig jutottak el ebben a sportágban, és nem feledkeztek meg a volt Pillangó ifjúsági táncegyüttes tagjairól sem, akik megyei versenyek díjazottjai voltak néhány évvel ezelőtt. Természetesen egykori pedagógusait sem felejtette el kitüntetni a falu, tizenhat jelenlevő tanárt, tanítót is köszöntöttek. A délután folyamán az elszármazott Orbán Irén kézimunkáit is megtekinthették az érdeklődők, de az iskola egyik termében megnyílt a falumúzeumnak nevezett gyűjtemény is, amely a Székelyvajáért Egyesület egyéves szorgos munkáját dicséri.
Délután a színpadon a helyi iskolások is felléptek furulyajátékkal, népdallal, nép- és modern tánccal, a helyi Csatlós Beáta és barátnője, Antal Andi könnyűzenével, a szentgericei fiatalok pedig néptánccal szórakoztatták a közönséget, a műsor fénypontja pedig a Bekecs Néptáncegyüttes fellépése volt. Este az ugyancsak helyi László Ferenc zenekara szórakoztatta a tömeget, majd Szabadi Nóra, Ördög Levente és Bokor Barna koncertezett, aztán hajnalba nyúló szabadtéri bulin táncolhatott-énekelhetett kedvére mindenki.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
Falunap keretében első alkalommal találkoztak Székelyvajában a helyiek, elszármazottak és vendégek. Nemcsak a szórakozásra nyújtott alkalmat a vasárnapi ünneplés, hanem a tisztelet, elismerés kinyilvánítására is.
Vasárnap reggel autóra ülve ébresztette a falut a helyi fúvószenekar. Közben az iskolaudvaron a kukták szerepét felvállaló hölgyek és urak felállították bográcsaikat és előkészítették az ebéd hozzávalóit. A református templom harangjai pedig ünnepi istentiszteletre szólítottak mindenkit, ahol Pápai László tiszteletes prédikációja után Zöld György volt lelkész is szólt a vajaiakhoz.
Istentisztelet után ismét az iskolaudvara sereglett a tömeg, ahová a helyiek mellé már megérkeztek azok a pedagógusok is, akik az 1960-as évektől 1990-ig a faluban tanítottak, és akiket meghívtak a szervezők. Megható pillanat volt sokak számára látni az egykori iskolát, találkozni volt pedagógusoknak és volt diákjaiknak.
Ebéd után Szabó Emilia tanítónő mutatta be nemrég megjelent falumonográfiáját, amelynek gyűjtőmunkáját még főiskolás korában elkezdte. László-Fábián Júlia tanítónő pedig újonnan megjelent könyvét, a Vidám vajai villanásokat mutatta be, amelyben egy vándor szemével ismerhetjük meg Székelyvaját, de számos humoros, olvasmányos, könnyen „emészthető” történet, anekdota szól a falu lakóiról, megtörtént eseményeiről, továbbá kedves és kedvenc tanárának, Kajcsa Jenőnek mulatságos eseteiről sem feledkezett meg a szerző.
A délután folyamán a szervezők díszoklevelekkel köszönték meg mindazok munkáját, akik az elmúlt évtizedekben a falu felemelkedésén és nevének öregbítésén dolgoztak valamilyen területen. Így az 1958-ban létrejött fúvószenekar 14 alapító tagja közül négy élő személy kapott elismerő oklevelet, a többiek hozzátartozói post-mortem elismerést vehettek át, majd Orbán Rozália egy pannót adott át, amely 1958-tól máig idézi fel képekben és nevekkel a zenekar történetét és munkáját. Díjazták annak a helyi focicsapatnak egykori tagjait is, akik az 1970-es években megyei bajnokságig jutottak el ebben a sportágban, és nem feledkeztek meg a volt Pillangó ifjúsági táncegyüttes tagjairól sem, akik megyei versenyek díjazottjai voltak néhány évvel ezelőtt. Természetesen egykori pedagógusait sem felejtette el kitüntetni a falu, tizenhat jelenlevő tanárt, tanítót is köszöntöttek. A délután folyamán az elszármazott Orbán Irén kézimunkáit is megtekinthették az érdeklődők, de az iskola egyik termében megnyílt a falumúzeumnak nevezett gyűjtemény is, amely a Székelyvajáért Egyesület egyéves szorgos munkáját dicséri.
Délután a színpadon a helyi iskolások is felléptek furulyajátékkal, népdallal, nép- és modern tánccal, a helyi Csatlós Beáta és barátnője, Antal Andi könnyűzenével, a szentgericei fiatalok pedig néptánccal szórakoztatták a közönséget, a műsor fénypontja pedig a Bekecs Néptáncegyüttes fellépése volt. Este az ugyancsak helyi László Ferenc zenekara szórakoztatta a tömeget, majd Szabadi Nóra, Ördög Levente és Bokor Barna koncertezett, aztán hajnalba nyúló szabadtéri bulin táncolhatott-énekelhetett kedvére mindenki.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2015. augusztus 10.
Útszéli keresztfát újítottak fel Szárhegyen
Az elkorhadt útszéli keresztfák felújítását két éve kezdték el Gyergyószárhegyen, ha a güdüci út sarkán lévőt is sikerül rendbe tenni, akkor a falu területén lévő harmincegy feszület egyikének állapotáért sem kell szégyenkeznie senkinek. Szombaton a Szármány hegy utcai felújított kereszt megszentelésére gyűltek össze szép számmal a helyiek.
Virágokat és mécseseket helyeztek a legutóbb felújított feszület köré azok, akik a keresztfa felújításának szentelésére érkeztek szombaton reggel a Szármány hegy utcába. Ez a kereszt kivételesen nem köztéren, hanem kapun belül, Oláh Margit néni portáján van, az utcára néző előkertben. A háziak így „örökölték”, nem tudják, hogy ki állíttatta és pontosan milyen alkalomból. A szomszédok közül sincs senki, aki biztosat tudna erről. Az idősek közül egyesek úgy emlékeznek, hogy gyermekkorukban már állt ez a feszület, és van, akinek úgy rémlik, a kollektivizálás utáni években állíttatta az akkor ott lakó Kovács Mariska. „Csak azért, mert ez volt az ő vágya” – így emlékszik a szomszédban lakó Gál Magdolna néni.
„Több volt, mint száz éves” – szögezi le a szóban forgó keresztfa felújítását végző id. Simon Árpád. Megállapítását a megmunkálás nyomaival magyarázza az asztalosmester. „Látszott a fán magán, hogy nagyon régi. Fenyőből volt a kereszt. Az alsó része, ahol elkorhadt, ki volt pótolva cserfával. Fejszével volt megdolgozva, ami arra utal, hogy régen készítették, amikor még nem használtak gyalut. Az összeácsolásnál is látszott, hogy »durva«, régi munka” – magyarázta portálunknak.
Az asztalosmester elmondta, ennél a keresztnél, akárcsak a többi felújításánál is, gondosan figyeltek arra, hogy a kicserélésre szoruló elemek helyett ugyanolyanokat tegyenek, mint az eredetin voltak. Akárcsak a régi, az új feszület is fenyőből készült, fedele csere- és tölgyfából. Mindössze annyiban különbözik az eredetitől, hogy a födél egyrétegű. „Ha megdupláztam volna, hamarabb korhadna. Kinútoltam, spanglit tettem minden két fedőelem közé, hogy a vizet levezesse. Ez a módszer kivédi a rothadást” – magyarázta Simon Árpád. Az asztalosmester mellett id. Rafi Lajos bádogosmester munkáját is dicséri a felújított keresztfa, ő készítette a födélen lévő bádogkeresztet.
A fafeszületen egy kisebb, öntvényből készült talpas kereszt van korpusszal. A felújítás során tulajdonképpen csak ezt nem kellett kicserélni. Munka viszont ezzel is volt. „Már magam előtt is szégyenkeztem, azt hittem, sosem érek a munka végére. Csak az öntvényfeszület megpucolása négy napot vett fel” – mondta az asztalosmester, csodálattal ecsetelve a régi öntvény igen aprólékos részleteit.
Hogy az utókornak ne kelljen majd találgatni, mikor is készültek az útszéli keresztek Szárhegyen, a felújítás dátumát mindegyiken feltüntetik, amelyik esetében ismert, eredetijének állítási dátuma is rákerül. Ez utóbbi évszám látható helyen, a felújítás éve rejtve van a keresztfákon. A Szármány hegy utcai feszület esetében például a tető alatti zárt részbe „időkapszulát” helyeztek el. Műanyag palackba zárva a jelenleg használatos román aprópénzek mellett a következő feljegyzés áll egy papíron: „A szárhegyi Téglai Szabó József indíttatására a szárhegyi útszéli keresztfák megújultak 2013 és 2015 évek között. Ezen keresztfa 2015 június hónapban készült. Készítette: id. Simon Árpád asztalosmester. Az anyagot hozzá Lőrincz József és családja adományozta.”
„A kereszt tiszteletekor emlékezünk arra, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, és annak valljuk magunkat” – emlékeztette a keresztszentelésre egybegyűlteket György Balázs helyi plébános. Hangsúlyozta, a felnőtteknek kötelességük megtanítani gyermekeiket arra, hogy nagy tisztelettel köszöntsék Jézust valahányszor elmennek egy útszéli kereszt mellett. „Hisszük, nagy áldás fakad abból, hogy mi ilyen vallásos lelkülettel tiszteljük Jézus szent keresztjét, a megváltásunk fáját” – fogalmazott a plébános.
Az út menti keresztfák feljavítását a helybéli Szabó József kezdeményezte. Ő volt az, aki hozzálátott az első köztéri kereszt felújításához, a kolostor mellettit tette rendbe. Ezt követően vette számba a községben fellelhető többi keresztet, az általa készített fényképekből kiállítás nyílt és született ösztönzés az összefogásra.
„Volt, amit házilag újítottak fel, volt olyan, amire a szomszédok, utcabéliek pótoltak, az önkormányzat háromezer lejt adott erre a célra” – mondta el Szabó József. Hangsúlyozta, az új keresztfák mindegyike helyi mesteremberek keze alól került ki, mindenki díjmentesen végezte a munkát.
Ha már minden egyes felújításra szoruló útmenti keresztfát rendbe tesznek, egységesítik azt a szokást is, ami a helyiek szerint egyedi: a korpusz köré helyezett stólák cserélésének idejét. Ezeket ugyanis évente háromszor cserélik: húsvétkor lilát, pünkösdkor pirosat, az év többi napján fehér stólát terítenek a korpusz köré. „Kinyomtatom majd, és minden keresztfa-gondozónak eljuttatom, hogy pontosan melyik dátumon cseréljék a stólákat. Egyik helyen elfelejtik, vagy később cserélik más színűre, mint a többi helyen. Ezt kellene elkerülni” – szögezte le Szabó József.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
Az elkorhadt útszéli keresztfák felújítását két éve kezdték el Gyergyószárhegyen, ha a güdüci út sarkán lévőt is sikerül rendbe tenni, akkor a falu területén lévő harmincegy feszület egyikének állapotáért sem kell szégyenkeznie senkinek. Szombaton a Szármány hegy utcai felújított kereszt megszentelésére gyűltek össze szép számmal a helyiek.
Virágokat és mécseseket helyeztek a legutóbb felújított feszület köré azok, akik a keresztfa felújításának szentelésére érkeztek szombaton reggel a Szármány hegy utcába. Ez a kereszt kivételesen nem köztéren, hanem kapun belül, Oláh Margit néni portáján van, az utcára néző előkertben. A háziak így „örökölték”, nem tudják, hogy ki állíttatta és pontosan milyen alkalomból. A szomszédok közül sincs senki, aki biztosat tudna erről. Az idősek közül egyesek úgy emlékeznek, hogy gyermekkorukban már állt ez a feszület, és van, akinek úgy rémlik, a kollektivizálás utáni években állíttatta az akkor ott lakó Kovács Mariska. „Csak azért, mert ez volt az ő vágya” – így emlékszik a szomszédban lakó Gál Magdolna néni.
„Több volt, mint száz éves” – szögezi le a szóban forgó keresztfa felújítását végző id. Simon Árpád. Megállapítását a megmunkálás nyomaival magyarázza az asztalosmester. „Látszott a fán magán, hogy nagyon régi. Fenyőből volt a kereszt. Az alsó része, ahol elkorhadt, ki volt pótolva cserfával. Fejszével volt megdolgozva, ami arra utal, hogy régen készítették, amikor még nem használtak gyalut. Az összeácsolásnál is látszott, hogy »durva«, régi munka” – magyarázta portálunknak.
Az asztalosmester elmondta, ennél a keresztnél, akárcsak a többi felújításánál is, gondosan figyeltek arra, hogy a kicserélésre szoruló elemek helyett ugyanolyanokat tegyenek, mint az eredetin voltak. Akárcsak a régi, az új feszület is fenyőből készült, fedele csere- és tölgyfából. Mindössze annyiban különbözik az eredetitől, hogy a födél egyrétegű. „Ha megdupláztam volna, hamarabb korhadna. Kinútoltam, spanglit tettem minden két fedőelem közé, hogy a vizet levezesse. Ez a módszer kivédi a rothadást” – magyarázta Simon Árpád. Az asztalosmester mellett id. Rafi Lajos bádogosmester munkáját is dicséri a felújított keresztfa, ő készítette a födélen lévő bádogkeresztet.
A fafeszületen egy kisebb, öntvényből készült talpas kereszt van korpusszal. A felújítás során tulajdonképpen csak ezt nem kellett kicserélni. Munka viszont ezzel is volt. „Már magam előtt is szégyenkeztem, azt hittem, sosem érek a munka végére. Csak az öntvényfeszület megpucolása négy napot vett fel” – mondta az asztalosmester, csodálattal ecsetelve a régi öntvény igen aprólékos részleteit.
Hogy az utókornak ne kelljen majd találgatni, mikor is készültek az útszéli keresztek Szárhegyen, a felújítás dátumát mindegyiken feltüntetik, amelyik esetében ismert, eredetijének állítási dátuma is rákerül. Ez utóbbi évszám látható helyen, a felújítás éve rejtve van a keresztfákon. A Szármány hegy utcai feszület esetében például a tető alatti zárt részbe „időkapszulát” helyeztek el. Műanyag palackba zárva a jelenleg használatos román aprópénzek mellett a következő feljegyzés áll egy papíron: „A szárhegyi Téglai Szabó József indíttatására a szárhegyi útszéli keresztfák megújultak 2013 és 2015 évek között. Ezen keresztfa 2015 június hónapban készült. Készítette: id. Simon Árpád asztalosmester. Az anyagot hozzá Lőrincz József és családja adományozta.”
„A kereszt tiszteletekor emlékezünk arra, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, és annak valljuk magunkat” – emlékeztette a keresztszentelésre egybegyűlteket György Balázs helyi plébános. Hangsúlyozta, a felnőtteknek kötelességük megtanítani gyermekeiket arra, hogy nagy tisztelettel köszöntsék Jézust valahányszor elmennek egy útszéli kereszt mellett. „Hisszük, nagy áldás fakad abból, hogy mi ilyen vallásos lelkülettel tiszteljük Jézus szent keresztjét, a megváltásunk fáját” – fogalmazott a plébános.
Az út menti keresztfák feljavítását a helybéli Szabó József kezdeményezte. Ő volt az, aki hozzálátott az első köztéri kereszt felújításához, a kolostor mellettit tette rendbe. Ezt követően vette számba a községben fellelhető többi keresztet, az általa készített fényképekből kiállítás nyílt és született ösztönzés az összefogásra.
„Volt, amit házilag újítottak fel, volt olyan, amire a szomszédok, utcabéliek pótoltak, az önkormányzat háromezer lejt adott erre a célra” – mondta el Szabó József. Hangsúlyozta, az új keresztfák mindegyike helyi mesteremberek keze alól került ki, mindenki díjmentesen végezte a munkát.
Ha már minden egyes felújításra szoruló útmenti keresztfát rendbe tesznek, egységesítik azt a szokást is, ami a helyiek szerint egyedi: a korpusz köré helyezett stólák cserélésének idejét. Ezeket ugyanis évente háromszor cserélik: húsvétkor lilát, pünkösdkor pirosat, az év többi napján fehér stólát terítenek a korpusz köré. „Kinyomtatom majd, és minden keresztfa-gondozónak eljuttatom, hogy pontosan melyik dátumon cseréljék a stólákat. Egyik helyen elfelejtik, vagy később cserélik más színűre, mint a többi helyen. Ezt kellene elkerülni” – szögezte le Szabó József.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2015. augusztus 10.
Térfigyelő
A múlt héten újra megrongálták a kolozsvári Mátyás szobrot. Erről szót ejteni a hivatalosságok előtt talán nem lesz hiábavaló. Erdély egyik legszebb és legtekintélyesebb köztéri szobra a vandálok játékszere. Nem először, és merem állítani, nem is utoljára.
A tettesek nyugodtan tehetik, mert eddig egyetlen egy elkövetőt sem tudtak, vagy nem is akartak a megfelelő rendfenntartó szervek előállítani. Pár évvel ezelőtt, a közvélemény- kutatás alkalmával a város lakossága Fadrusz János remekét, valamint a hajdani Hunyadi téri Színházat, amely ma Nemzeti Színház, választotta védjegyének, márkajegyének.
A bűnüldöző szervek ilyen esetekben, hihetetlen, de nem tudnak előrelépni. Mintha nem is lenne felszerelve a város Főterére 6 (hat) darab térfigyelő kamera, amely alapján a szakemberek megállapíthatják, kik is voltak a tettesek.
Egyszer csak szembe kellene nézni a valósággal, és a polgárok előtt vállalni azt, ami közös múltunk. Csak le kellene folytatni független bíróság előtt azt a pert, amit annak idején Javovics Jenő indított, melynek aktáit sikerült jó pár évtizeddel ezelőtt valahova elrejteni. A létező törvényeket szem előtt tartva, civilizáltan átbeszélni ezeket az állandóan felbukkanó atrocitásokat, tisztázván azokat a mélyben meghúzódó, nem éppen egészséges indulatokat, melyek még, minden térfigyelő ellenére, létre tudnak hozni kellemetlen eseménysorokat, melyek csak nagyon szűk csoportnak vagy egyénnek jelenthetnek bizonyos előnyöket, megelégedettséget. A XXI. század a közös tisztelet, a tolerancia, a megbecsülés és türelem százada kellene, legyen. A biztonságot kellene, érezzenek az emberek. A bizonytalanság a kedélyek felborzolására ad lehetőséget, melyet nagyon sok, önmagával kezdeni nem tudó politikus szívesen is vesz igénybe. Erre ma már bőven megvannak azok a média eszközök, melyek szakszerű felhasználásával tökéletesen elérik azokat az eredményeket, amiket sikeresen fel tudnak használni a maguk javára. Ennek is köszönhetőek azok a TV adások, melyek bizonyos gondolatsorokat a szó és kép erejével el tudnak hitetni hallgatóságukkal. Ahhoz, hogy egy gondolatsort a nézők befogadjanak, legalább 32.- szer kell ismételni. Ennek alapján nincs olyan gondolatsor, melyet ne lehetne bárkinek a fejébe „verni”. Érdemes megfigyelni, a média felkent urai milyen mesterien adják el azt az anyagot, amelyet a szubkultúrával rendelkező tömegeknek szánnak. Az már elgondolkoztatja a polgárokat is.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
A múlt héten újra megrongálták a kolozsvári Mátyás szobrot. Erről szót ejteni a hivatalosságok előtt talán nem lesz hiábavaló. Erdély egyik legszebb és legtekintélyesebb köztéri szobra a vandálok játékszere. Nem először, és merem állítani, nem is utoljára.
A tettesek nyugodtan tehetik, mert eddig egyetlen egy elkövetőt sem tudtak, vagy nem is akartak a megfelelő rendfenntartó szervek előállítani. Pár évvel ezelőtt, a közvélemény- kutatás alkalmával a város lakossága Fadrusz János remekét, valamint a hajdani Hunyadi téri Színházat, amely ma Nemzeti Színház, választotta védjegyének, márkajegyének.
A bűnüldöző szervek ilyen esetekben, hihetetlen, de nem tudnak előrelépni. Mintha nem is lenne felszerelve a város Főterére 6 (hat) darab térfigyelő kamera, amely alapján a szakemberek megállapíthatják, kik is voltak a tettesek.
Egyszer csak szembe kellene nézni a valósággal, és a polgárok előtt vállalni azt, ami közös múltunk. Csak le kellene folytatni független bíróság előtt azt a pert, amit annak idején Javovics Jenő indított, melynek aktáit sikerült jó pár évtizeddel ezelőtt valahova elrejteni. A létező törvényeket szem előtt tartva, civilizáltan átbeszélni ezeket az állandóan felbukkanó atrocitásokat, tisztázván azokat a mélyben meghúzódó, nem éppen egészséges indulatokat, melyek még, minden térfigyelő ellenére, létre tudnak hozni kellemetlen eseménysorokat, melyek csak nagyon szűk csoportnak vagy egyénnek jelenthetnek bizonyos előnyöket, megelégedettséget. A XXI. század a közös tisztelet, a tolerancia, a megbecsülés és türelem százada kellene, legyen. A biztonságot kellene, érezzenek az emberek. A bizonytalanság a kedélyek felborzolására ad lehetőséget, melyet nagyon sok, önmagával kezdeni nem tudó politikus szívesen is vesz igénybe. Erre ma már bőven megvannak azok a média eszközök, melyek szakszerű felhasználásával tökéletesen elérik azokat az eredményeket, amiket sikeresen fel tudnak használni a maguk javára. Ennek is köszönhetőek azok a TV adások, melyek bizonyos gondolatsorokat a szó és kép erejével el tudnak hitetni hallgatóságukkal. Ahhoz, hogy egy gondolatsort a nézők befogadjanak, legalább 32.- szer kell ismételni. Ennek alapján nincs olyan gondolatsor, melyet ne lehetne bárkinek a fejébe „verni”. Érdemes megfigyelni, a média felkent urai milyen mesterien adják el azt az anyagot, amelyet a szubkultúrával rendelkező tömegeknek szánnak. Az már elgondolkoztatja a polgárokat is.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2015. augusztus 10.
Folytatódott a vidámságsorozat
A Félrelépni tilos! című vígjátékot mutatták be pénteken este a váradi várszínházban a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál keretében. Rekord számú néző volt kíváncsi az előadásra.
Az RMDSZ és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség szervezésében, a Mandala Dalszínház produkciójában bemutatott vígjáték kezdése előtt Biró Rozália szenátor, Nagyvárad egykori alpolgármestere szólt az egybegyűltekhez, aki többek között elmondta: „Szűk tíz éve annak, hogy ha itt jártak a nagyváradi várban, akkor nem láttak mást, mint romhalmazt, felhalmozott szemetet és kilátástalanságot. És ma itt vagyunk akkora közönséggel, amely be sem fér. Ily módon kell, lehet, és lehet majd a jövőben is teret nyerni a magyar közösség számára; úgy hogy valamennyien ott, ahol vagyunk, megpróbáljuk maximálisan kihasználni a lehetőségeket, és tenni, építeni, alkotni valamit a közösségünk számára. Ma itt nyerjük ezt a teret, holnap máshol kell teret hódítanunk. És tehetjük ezt akkor, ha mint a láncszemek, egymásba kapcsolódunk, megbecsülve egymás másságát, elfogadva egymás különböző nézetét akár, de «nem félrelépve», hanem egyenesen menetelve előre annak tudatában, hogy nekünk itt múltunk után jelenünk van, és jövőnk kell legyen”.
Félre lépni veszélyes
A beszéd után kezdődött a várva várt, sztárokat felsorakoztató előadás, melynek alapkonfliktusa sokat ígérő volt: a házaspár mindkét tagja (Timkó Eszter és Harsányi Gábor) házasságtörésre készül abban a hiszemben, hogy a másik fél elutazik otthonról, miközben mindketten otthon tervezik megcsalni házastársukat. Ebben a helyzetben Anna, a házvezetőnő (Esztergályos Cecília) egyfajta megértő, noha erősen kapatos jó tündérként a helyes mederbe tereli a dolgokat, és a darab végére a házastársak visszatalálnak egymáshoz, és Anna a házasságtörési szándékban részt vevő másik két szereplőt (Nyertes Zsuzsa és Magyar Attila) is összeboronálja. A konfliktus kibontása azonban az ígéretes kezdés után elég gyakran szétcsúszik, nem egy jól átgondolt, a komikus szituációkat kellőképpen felépített történetet kapunk, hanem egy jelentekből álló halmazt, amelyben a félrelépésre készülő párok mondvacsinált ürügyek alapján lépnek a színre a szobájukból, hogy egymással (szinte) sose, csak a házvezetőnővel találkozzanak néhány poén erejéig. Szerencsére a színészek vannak annyira rutinosak, hogy elfeledtessék a közönséggel a darab hiányosságait, és kompenzálják a nagyérdeműt játékkedvükkel és nevettető készségükkel. Elmondható, hogy azok, akik kint voltak péntek este a nyári színházban, nagyon jól érezték magukat, hiszen sokat és hangosan nevettek, közkedvelt színészeket láthattak, és elfelejtették azt, hogy az előadás kezdete előtt majdhogynem meg kellett küzdeniük az ülőhelyükért. Péntek este ugyanis rekord számú, több mint kilencszáz néző volt kíváncsi az előadásra. A helyekért folyó vitáknál sokkal nagyobb gondot jelentett pénteken este az, hogy az előadás végeztével a nézőtérre nagyon kevés fény szűrődött a színpadi megvilágításból, ezért a tömeg a sötétben botorkált lefelé a lépcsőkön, ami – különösen az idősebbek esetében – meglehetősen balesetveszélyes volt.
Pap István
erdon.ro
A Félrelépni tilos! című vígjátékot mutatták be pénteken este a váradi várszínházban a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál keretében. Rekord számú néző volt kíváncsi az előadásra.
Az RMDSZ és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség szervezésében, a Mandala Dalszínház produkciójában bemutatott vígjáték kezdése előtt Biró Rozália szenátor, Nagyvárad egykori alpolgármestere szólt az egybegyűltekhez, aki többek között elmondta: „Szűk tíz éve annak, hogy ha itt jártak a nagyváradi várban, akkor nem láttak mást, mint romhalmazt, felhalmozott szemetet és kilátástalanságot. És ma itt vagyunk akkora közönséggel, amely be sem fér. Ily módon kell, lehet, és lehet majd a jövőben is teret nyerni a magyar közösség számára; úgy hogy valamennyien ott, ahol vagyunk, megpróbáljuk maximálisan kihasználni a lehetőségeket, és tenni, építeni, alkotni valamit a közösségünk számára. Ma itt nyerjük ezt a teret, holnap máshol kell teret hódítanunk. És tehetjük ezt akkor, ha mint a láncszemek, egymásba kapcsolódunk, megbecsülve egymás másságát, elfogadva egymás különböző nézetét akár, de «nem félrelépve», hanem egyenesen menetelve előre annak tudatában, hogy nekünk itt múltunk után jelenünk van, és jövőnk kell legyen”.
Félre lépni veszélyes
A beszéd után kezdődött a várva várt, sztárokat felsorakoztató előadás, melynek alapkonfliktusa sokat ígérő volt: a házaspár mindkét tagja (Timkó Eszter és Harsányi Gábor) házasságtörésre készül abban a hiszemben, hogy a másik fél elutazik otthonról, miközben mindketten otthon tervezik megcsalni házastársukat. Ebben a helyzetben Anna, a házvezetőnő (Esztergályos Cecília) egyfajta megértő, noha erősen kapatos jó tündérként a helyes mederbe tereli a dolgokat, és a darab végére a házastársak visszatalálnak egymáshoz, és Anna a házasságtörési szándékban részt vevő másik két szereplőt (Nyertes Zsuzsa és Magyar Attila) is összeboronálja. A konfliktus kibontása azonban az ígéretes kezdés után elég gyakran szétcsúszik, nem egy jól átgondolt, a komikus szituációkat kellőképpen felépített történetet kapunk, hanem egy jelentekből álló halmazt, amelyben a félrelépésre készülő párok mondvacsinált ürügyek alapján lépnek a színre a szobájukból, hogy egymással (szinte) sose, csak a házvezetőnővel találkozzanak néhány poén erejéig. Szerencsére a színészek vannak annyira rutinosak, hogy elfeledtessék a közönséggel a darab hiányosságait, és kompenzálják a nagyérdeműt játékkedvükkel és nevettető készségükkel. Elmondható, hogy azok, akik kint voltak péntek este a nyári színházban, nagyon jól érezték magukat, hiszen sokat és hangosan nevettek, közkedvelt színészeket láthattak, és elfelejtették azt, hogy az előadás kezdete előtt majdhogynem meg kellett küzdeniük az ülőhelyükért. Péntek este ugyanis rekord számú, több mint kilencszáz néző volt kíváncsi az előadásra. A helyekért folyó vitáknál sokkal nagyobb gondot jelentett pénteken este az, hogy az előadás végeztével a nézőtérre nagyon kevés fény szűrődött a színpadi megvilágításból, ezért a tömeg a sötétben botorkált lefelé a lépcsőkön, ami – különösen az idősebbek esetében – meglehetősen balesetveszélyes volt.
Pap István
erdon.ro
2015. augusztus 11.
Radikalizálódás és terrorizmus
A migrációval kapcsolatos szekció előadásokkal folytatódott kedden a tizenkettedik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Nyári Egyetem, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem épületében.
Három év kimaradás után rendezték meg ismét a nyári egyetemet, tudtuk meg Bíró Orsolya szervezőtől, a Partiumi Keresztény Egyetem diákszervezetének tagjától. Ennek tudható be, hogy bár a korábbi alkalmakkor mintegy kétszázan vettek részt, az idei rendezvényre csak körülbelül százan jöttek el, igaz, a Kárpát-medence minden régiója képviseltette magát. Amikor eldőlt, hogy Demográfia és migráció a Kárpát-medencében – a múlttól a jövőig lesz a címe, nem is gondolták, hogy a téma ennyire aktuális lesz. A szervezők ezúttal is igyekeztek minél színvonalasabb szakmai szintet biztosítani.
Mintaállampolgárok
Kedden az előadók társadalomtudományi, valamint természettudományi szempontból közelítették meg a témát. A társadalomtudományok termében Kiss István, a Századvég Alapítvány vezető kutatója Harmadik generációs bevándorlók és terrorizmus Nyugat-Európában című előadása során kitért az ebben a régióban elkövetett terrorcselekmények elkövetőinek jellegzetességeire, s olyan elméletekre, melyek felvázolják, hogyan lesz Nyugat-Európában valakiből terrorista. Több, 2004 óta elkövetett terrorista akciót ismertetett, majd az ezekből levonható következtetésekre tért ki. A közvéleménnyel ellentétben Nyugat-Európában a terroristák nem szegény családokból származó személyek, akik nem tudnak integrálódni, s tele vannak feszültségekkel. Ez Közel-Keleten van így, de Nyugat-Európára nem ez a jellemző – mondta az előadó. Itt ugyanis a terroristák jól integrált mintaállampolgárok, akikről sok esetben senki nem gondolná, hogy képesek lennének ilyesmire. A hollandiai terroristaellenes központ 313 nyugat-európai terrorista akciót elemzett, s mint kiderült, ezek közül 303-at második, harmadik generációs bevándorlók követték el. Kilencven százalékuk rendezett családi körülmények között élő, büntetlen előéletű személy, többségük felsőfokú végzettségű, a közösség aktív tagja, önkénteskedik, részt vesz a közéletben. „Az a félelmetes, hogy nem a sztereotípiák határozzák meg őket. Akár a szomszédod is lehet és nem is tudod” – mondta Kiss István.
Radikalizálódás
A kutatások azt bizonyítják: a terroristák és az iszlám fundamentalisták nem ugyanazok a személyek. Az előadó szerint a vallás erős identitást épít, és meg is védhet a terrorizmus vonzerejétől. „Az iszlám vallás nem agresszívabb más vallásnál, de vannak emberek, akik radikálisan értelmezik és vannak radikális ágai” – hangzott el. A terrorcselekmények elkövetői esetében a személyes indítékok a legfontosabbak és a személyes vonásoknak döntő szerepük van. Míg a hátrányos helyzetű bevándorlók radikalizálódása inkább a szervezett bűnözésben nyilvánul meg, a középosztály radikalizálódása vezet a terrorizmushoz, mondta az előadó. A későbbiek folyamán a jelenlévők megtudhattak egyet s mást a radikalizálódás jeleiről és fázisairól, továbbá az integráció különböző modelljeiről.
Neumann Andrea
erdon.ro
A migrációval kapcsolatos szekció előadásokkal folytatódott kedden a tizenkettedik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Nyári Egyetem, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem épületében.
Három év kimaradás után rendezték meg ismét a nyári egyetemet, tudtuk meg Bíró Orsolya szervezőtől, a Partiumi Keresztény Egyetem diákszervezetének tagjától. Ennek tudható be, hogy bár a korábbi alkalmakkor mintegy kétszázan vettek részt, az idei rendezvényre csak körülbelül százan jöttek el, igaz, a Kárpát-medence minden régiója képviseltette magát. Amikor eldőlt, hogy Demográfia és migráció a Kárpát-medencében – a múlttól a jövőig lesz a címe, nem is gondolták, hogy a téma ennyire aktuális lesz. A szervezők ezúttal is igyekeztek minél színvonalasabb szakmai szintet biztosítani.
Mintaállampolgárok
Kedden az előadók társadalomtudományi, valamint természettudományi szempontból közelítették meg a témát. A társadalomtudományok termében Kiss István, a Századvég Alapítvány vezető kutatója Harmadik generációs bevándorlók és terrorizmus Nyugat-Európában című előadása során kitért az ebben a régióban elkövetett terrorcselekmények elkövetőinek jellegzetességeire, s olyan elméletekre, melyek felvázolják, hogyan lesz Nyugat-Európában valakiből terrorista. Több, 2004 óta elkövetett terrorista akciót ismertetett, majd az ezekből levonható következtetésekre tért ki. A közvéleménnyel ellentétben Nyugat-Európában a terroristák nem szegény családokból származó személyek, akik nem tudnak integrálódni, s tele vannak feszültségekkel. Ez Közel-Keleten van így, de Nyugat-Európára nem ez a jellemző – mondta az előadó. Itt ugyanis a terroristák jól integrált mintaállampolgárok, akikről sok esetben senki nem gondolná, hogy képesek lennének ilyesmire. A hollandiai terroristaellenes központ 313 nyugat-európai terrorista akciót elemzett, s mint kiderült, ezek közül 303-at második, harmadik generációs bevándorlók követték el. Kilencven százalékuk rendezett családi körülmények között élő, büntetlen előéletű személy, többségük felsőfokú végzettségű, a közösség aktív tagja, önkénteskedik, részt vesz a közéletben. „Az a félelmetes, hogy nem a sztereotípiák határozzák meg őket. Akár a szomszédod is lehet és nem is tudod” – mondta Kiss István.
Radikalizálódás
A kutatások azt bizonyítják: a terroristák és az iszlám fundamentalisták nem ugyanazok a személyek. Az előadó szerint a vallás erős identitást épít, és meg is védhet a terrorizmus vonzerejétől. „Az iszlám vallás nem agresszívabb más vallásnál, de vannak emberek, akik radikálisan értelmezik és vannak radikális ágai” – hangzott el. A terrorcselekmények elkövetői esetében a személyes indítékok a legfontosabbak és a személyes vonásoknak döntő szerepük van. Míg a hátrányos helyzetű bevándorlók radikalizálódása inkább a szervezett bűnözésben nyilvánul meg, a középosztály radikalizálódása vezet a terrorizmushoz, mondta az előadó. A későbbiek folyamán a jelenlévők megtudhattak egyet s mást a radikalizálódás jeleiről és fázisairól, továbbá az integráció különböző modelljeiről.
Neumann Andrea
erdon.ro
2015. augusztus 11.
Zarándoklat Szejkefürdőn
Népviseletbe öltöztetett fiatal lovasok felvonulásával nyitották az unitáriusok találkozójának ez évi ünnepségét az udvarhelyi Szejkén. „Ez a hely sokak számára lelki erőt adó kútforrás” – mondta megnyitó- és köszöntőbeszédében Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, a világiak és a hívek mellett köszöntve a magyarországi és az amerikai unitáriusok képviseletét is.
„Számunkra – folytatta – Szejkefürdő több mint másfél évtizede különös jelentőséggel bír. Úgy érezzük, itt közelebb van egymáshoz az ég és a föld, elzarándokolhatunk, virágot helyezünk a legnagyobb székely, az unitárius Orbán Balázs sírhalmára. Az idei találkozás jeladás gyülekezeteink részéről, mert bármennyire idegen erők is dolgoznak szétforgácsolásunk feladatán, mi azon vagyunk, hogy ha gyérülnek is soraink, jobban kinyújtsuk kezünket egymás felé, mert a hit és a lelkiismereti szabadság gyermekei vagyunk. A vallás és a hit ugyanis erőt ad az ember számára élete minden pillanatában. Szüntelen rágalmazásoknak vagyunk kitéve, kétségbe vonják múltunkat, történelmünket, tulajdonjogainkat, nyelvünket, sorvasztják iskoláinkat, s itt közös imával igazoljuk, hogy élünk, dolgozunk, értékeket valósítunk meg, hitünk és tehetségünk szerint Isten dicsőségét munkáljuk. Szükségünk van arra, hogy hallassuk szavunkat a nagyvilágban, hogy megmutassuk, nem csak a templomok csendes falai között tudunk imádkozni, mert a vallás eleven valóság, ami az emberi életet erőssé és gazdaggá teszi. Ezért zarándokoltunk ide, és ezután is ide jövünk, hogy folytassuk munkánkat egyházunk, hitünk, népünk és nemzetünk megmaradásáért és felemelkedéséért.” Az ünnepi istentiszteleti szolgálatot Máté evangéliumának alapján Kedei Mózes székelyudvarhelyi lelkész végezte, kiemelve a hit által gyakorolt kitartó összetartozás érzésének meghatározó fontosságát: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük (Mt.18:20). A szejkei székely kapuk állandóan tárva vannak minden igaz zarándok előtt. Velünk vannak itt nemzeti és vallási nagyjaink, magunk között érezzük Istent, itt van közöttünk példaadónk és nagy tanítómesterünk, a Názáreti Jézus. Meggyőződésem, hogy minél nagyobb a nemzetiségek elleni támadás, annál jobban erősödik Szejke szelleme, és itt leszünk általa is erősebbé lenni az elkövetkezőkben.” A prédikációt követően az úrvacsorai előkészítő beszédet néhai költőnk, Magyari Lajos versét idézve, közismert szónoki pátoszával Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, egyházi közügyigazgató mondta, mindenki számára érthetővé téve a szent jegyek, a kenyér és a bor egyházi szimbolikáját, majd szabadtéri sátrakban első alkalommal százaknak osztottak úrvacsorát a Háromszék–felsőfehéri Unitárius Egyházkör lelkészei. A szeretet, a hála és a köszönet szavait közvetítette beszédében a találkozót szervező egyházkör esperese, Török István olthévízi lelkész, kiemelve, hogy a Szejkefürdők is szükségesek ahhoz, hogy magyarságunk talpon tudjon maradni. A zarándokok végeláthatatlan sora kígyózott a székely kapuk alatt Orbán Balázs síremlékéhez. A virágkoszorúk általi kegyeletadás után Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze adta elő mély átérzéssel és pátosszal Tompa László Lófürösztés című versét. A találkozó zárásaként az előadósátorban Márk Attila árkosi unitárius énekvezér a háromszéki orgonákkal kapcsolatos kutatásainak eredményeiről beszélt, majd e sorok írója geológusként és helyismerőként Szejkefürdő szellemét idézte. A művészi zenés-énekes műsorban fellépett István Ildikó, a nagyajtai citerazenekar, Varga Réka és Borbáth Szilveszter. A sétányok mellett sorakoztak az unitárius asszonyok kézművesstandjai, az árkosi Márkné Pál Tünde és Nagy Irén festett népművészeti darabjai.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Népviseletbe öltöztetett fiatal lovasok felvonulásával nyitották az unitáriusok találkozójának ez évi ünnepségét az udvarhelyi Szejkén. „Ez a hely sokak számára lelki erőt adó kútforrás” – mondta megnyitó- és köszöntőbeszédében Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, a világiak és a hívek mellett köszöntve a magyarországi és az amerikai unitáriusok képviseletét is.
„Számunkra – folytatta – Szejkefürdő több mint másfél évtizede különös jelentőséggel bír. Úgy érezzük, itt közelebb van egymáshoz az ég és a föld, elzarándokolhatunk, virágot helyezünk a legnagyobb székely, az unitárius Orbán Balázs sírhalmára. Az idei találkozás jeladás gyülekezeteink részéről, mert bármennyire idegen erők is dolgoznak szétforgácsolásunk feladatán, mi azon vagyunk, hogy ha gyérülnek is soraink, jobban kinyújtsuk kezünket egymás felé, mert a hit és a lelkiismereti szabadság gyermekei vagyunk. A vallás és a hit ugyanis erőt ad az ember számára élete minden pillanatában. Szüntelen rágalmazásoknak vagyunk kitéve, kétségbe vonják múltunkat, történelmünket, tulajdonjogainkat, nyelvünket, sorvasztják iskoláinkat, s itt közös imával igazoljuk, hogy élünk, dolgozunk, értékeket valósítunk meg, hitünk és tehetségünk szerint Isten dicsőségét munkáljuk. Szükségünk van arra, hogy hallassuk szavunkat a nagyvilágban, hogy megmutassuk, nem csak a templomok csendes falai között tudunk imádkozni, mert a vallás eleven valóság, ami az emberi életet erőssé és gazdaggá teszi. Ezért zarándokoltunk ide, és ezután is ide jövünk, hogy folytassuk munkánkat egyházunk, hitünk, népünk és nemzetünk megmaradásáért és felemelkedéséért.” Az ünnepi istentiszteleti szolgálatot Máté evangéliumának alapján Kedei Mózes székelyudvarhelyi lelkész végezte, kiemelve a hit által gyakorolt kitartó összetartozás érzésének meghatározó fontosságát: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük (Mt.18:20). A szejkei székely kapuk állandóan tárva vannak minden igaz zarándok előtt. Velünk vannak itt nemzeti és vallási nagyjaink, magunk között érezzük Istent, itt van közöttünk példaadónk és nagy tanítómesterünk, a Názáreti Jézus. Meggyőződésem, hogy minél nagyobb a nemzetiségek elleni támadás, annál jobban erősödik Szejke szelleme, és itt leszünk általa is erősebbé lenni az elkövetkezőkben.” A prédikációt követően az úrvacsorai előkészítő beszédet néhai költőnk, Magyari Lajos versét idézve, közismert szónoki pátoszával Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, egyházi közügyigazgató mondta, mindenki számára érthetővé téve a szent jegyek, a kenyér és a bor egyházi szimbolikáját, majd szabadtéri sátrakban első alkalommal százaknak osztottak úrvacsorát a Háromszék–felsőfehéri Unitárius Egyházkör lelkészei. A szeretet, a hála és a köszönet szavait közvetítette beszédében a találkozót szervező egyházkör esperese, Török István olthévízi lelkész, kiemelve, hogy a Szejkefürdők is szükségesek ahhoz, hogy magyarságunk talpon tudjon maradni. A zarándokok végeláthatatlan sora kígyózott a székely kapuk alatt Orbán Balázs síremlékéhez. A virágkoszorúk általi kegyeletadás után Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze adta elő mély átérzéssel és pátosszal Tompa László Lófürösztés című versét. A találkozó zárásaként az előadósátorban Márk Attila árkosi unitárius énekvezér a háromszéki orgonákkal kapcsolatos kutatásainak eredményeiről beszélt, majd e sorok írója geológusként és helyismerőként Szejkefürdő szellemét idézte. A művészi zenés-énekes műsorban fellépett István Ildikó, a nagyajtai citerazenekar, Varga Réka és Borbáth Szilveszter. A sétányok mellett sorakoztak az unitárius asszonyok kézművesstandjai, az árkosi Márkné Pál Tünde és Nagy Irén festett népművészeti darabjai.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 11.
Fontos, hogy hová tartozunk (A magyarság lelkiállapota a XXI. században)
Beszélgetés Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével Volt református kollégista, esztergályos, teológushallgató, lelkipásztor, tanár, egyházpolitikai tanácsadó, miniszterelnöki főtanácsadó, parlamenti képviselő, államtitkár, jelenleg az emberi erőforrások minisztere a budapesti kormányban. Ismeri a vidéket, a várost, járatos az összes hozzájuk tartozó társadalmi, politikai, gazdasági, egészségügyi, szociális, kulturális kérdéskörben. Az emberi jogok elkötelezett harcosa. Bízik abban, egyszer még visszatér a lelkészi szolgálatra és betegeket látogat, gyermekeknek tanítja a Bibliát, prédikál és elmélkedik. A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alkalmával jelenkori magyar sorskérdésekről, a magyarság XXI. századi lelkiállapotáról beszélgettünk Balog Zoltán miniszterrel.
– Kodály Zoltán azt mondta: „A magyar népdal az egész magyar lélek tükre. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket.” Lükő Gábor pedig a népi jelképrendszerek alapján osztályozta a magyar lélek formáit. Nekünk, jelenlegi magyaroknak milyen eszközeink vannak, amelyek által megismerhető a magyar lélek? Egyáltalán, milyen a magyar lélek a XXI. században?
Balog Zoltán: – A magyar lélek sokféle, de ma már óvatosabbak vagyunk, hogy olyan karaktervonásokat találjunk, amelyek csak ránk jellemzőek és másokra nem, vagy ránk jobban jellemzőek, bár másutt is megvannak. Minket a XVI. századtól elkezdve arra tanított meg a történelem, az élet, hogy a túlélési ösztönünk erős legyen, és ezt önmagában is értéknek tartjuk. Ez Nyugat-Európában egyáltalán nem természetes. A németeknek és a franciáknak eszükbe sem jut hálát adni azért, hogy még vannak. Nekünk viszont belső kényszer hálát adni azért, hogy még vannak magyarok a Kárpát-medencében, és nemcsak Magyarországon belül, hanem azon kívül is. Nem magától értetődő a mi helyzetünkben, tekintve azokat a történelmi, kulturális és politikai kihívásokat, sorstragédiákat, amelyek az elmúlt évszázadokban értek. Nagyon fontosnak tartom ezt a túlélési ösztönt. Ha egy kicsit a környező népekkel hasonlítom össze magunkat egy tágabb perspektívából, és az ezeréves magyar államiságra gondolok, elég megfigyelni, ahogy a szlovák, román, szerb, horvát, szlovén politikustársaim állnak hozzá a dolgokhoz. Azok, akik most tanulják a nemzetépítést, vagy most jutottak abba a helyzetbe, hogy ők építhetnek saját nemzetet, a saját államiságukat sokkal tudatosabban élhetik meg, mint korábban. Mögöttünk viszont ott van a több mint ezeréves államiság tapasztalata. Ez megjelenik az állampolgárok, a polgárok szintjén ugyanúgy, mint az intézményeinkben vagy éppen a kulturális és tudományos életünkben. Ez a történelmi tapasztalat, az ezeréves távlat eredményezi azt, hogy például mi az elmúlt huszonöt-harminc évben soha nem gondoltunk arra, hogy erőszakhoz folyamodjunk, amikor jogainkat megsértették, vagy nemzeti jogainkért álltunk ki. Ez nagyon fontos, gondoljunk csak a délszláv háborúra. – Pozitív kicsengése van e távlatból történő szemlélésnek, de azt sem felejthetjük el, hogy éppen történelmünk hozott a dicső korszakok mellett sok vereséget, veszteséget, megaláztatást is. Ön szerint ez hogyan nyilvánul meg a mai magyarságban?
– Az említett távlati, tágabb perspektívát Európa kevéssé értékeli, és nem tud mit kezdeni vele. A magyarságnak saját helyzetéből adódóan a pozitív mellett negatív életérzés is kijutott. Érthető a megbántottságérzés és az áldozatszerep. Van ennek alapja. Objektív alapja például a nyelvünk, amely egyedi. Úgy szokta mondani a miniszterelnökünk, hogy egy titkos kód, amit senki nem ért rajtunk kívül, és ez a fajta meg nem értettség, elszigeteltség, rokontalanság, a kevés barát, kevés szövetséges, a magunkra hagyatottság érzése egyrészt erősíti a túlélési ösztönt, másrészt egy kicsit megrabolja az életörömünket, és ez kár.
– Talán ennél többről van szó. Nem csak az életörömünktől von el egy szeletet az említett negatívérzés-csoport, hisz gyakran találkozunk önérzetükben meggyengült emberekkel, akik bár értékesek, saját maguk nem hisznek ebben. Túl peszszimistán látom?
– Úgy van ez, ha azt sulykolják, hogy vesztes nép vagyunk, onnan csak egy kis ugrás az, amit nekünk a kommunizmus alatt sulykoltak, hogy bűnös nép. És akkor az ember azon gondolkodik, hogy mit rontott el, miért vagyok én a hibás. Fontos az önvizsgálat, de az önmarcangolás, amelybe sokszor belekerülünk, amit adott esetben elvárnak tőlünk, hogy mindig mi legyünk a fő hibásak mindenféle ügyben, az szerintem rossz karakterjeggyé tud válni. Nem segíti azt, hogy erősödjünk és gyarapodjunk. Hit és nemzet
– Úgy tartják, a nemzet a hitet, a hit a nemzetet tarthatja meg. Hit Istenben, saját lehetőségeinkben és cselekvőképességeinkben, hit a jövőben. Hogy áll a magyarság a hitével?
– Ha a csíksomlyói képeket nézem, akkor jó állapotban van a hitünk, és itt nyilván nemcsak a vallásos hitről van szó, hanem arról a nagyon jó találkozásról, amikor a magyarságtudatunk és a keresztény hittudatunk találkozik egymással, egymást erősíti, ugyanakkor korrigálja is. Fontos, hogy magyarságunkat a kereszténység alakítsa, mert akkor lehet igazán erős és értékes, és fordítva, hogy kereszténységünket soha ne állítsuk szembe magyarságunkkal. Nem véletlen, hogy az Úristen ezt az ajándékot adta nekünk. Ajándék, hogy magyarok vagyunk. Olyan feladat, olyan küldetés, amellyel nekünk tudnunk kell élni, és amelyben olyan lehetőségek vannak, amilyenek más népeknek nem adatnak meg. Ennek kell meghatároznia öntudatunkat, de a végletesség nem mindig szerencsés. Néha úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk a világ legtehetségesebb nemzete, mi vagyunk a legjobbak, a másik véglet pedig, hogy azt gondoljuk, mindenki jobb nálunk. Példa rá, hogy amikor a magyar ember elmegy Nyugatra, és azt gondolja, ott minden jobb, és már szégyelli is, hogy magyar, ugyanakkor fordítva is igaz, azt gondolja, akik ott élnek, semmihez nem értenek, mi mindent sokkal jobban csinálunk. Fontos, hogy legyen arányérzék, legyen történelmi tudat, és legyenek olyan valós eredményeink, amelyek összehasonlíthatóak mások eredményeivel. Hála Istennek, vannak ilyenek. Csak egy példa: emlékszem, Indiában egy taxisofőr szabályosan kinevetett, amikor elmondtam, hogy Magyarországon tízmillióan laknak, és alig vagyunk közel tizenötmillióan az egész világon. Azt mondta, Bombayben húszmillióan élnek, ne viccelődjek azzal, hogy egy egész országnak feleannyi a lakosa. És akkor megkérdeztem: hány aranyérme volt Indiának a londoni olimpián? Nekik egy sem volt, nekünk meg nyolc. Ez objektív, a gazdasági eredmények szintén objektívek, tudósaink teljesítménye objektív. A kultúránál kicsit másként van. Bár a világ kultúrája, például a zene magyarok nélkül elképzelhetetlen. Szerintem ezek adnak nekünk egészséges öntudatot, olyan alapot, amelyre ráállhatunk, és közben elődeinkhez mérhetjük magunkat. Esetünkben igaz a mondás, ha néha nagynak látszunk, az azért van, mert óriások vállán állunk. Ezek az óriások a nagy előző generációk, a nagy reformkori nemzedékek, az ötvenhatosok, azok, akik 1920 után helyreállították Magyarországot, és akik a török hódoltság után újra tudtak kezdeni. Ezeknek a teljesítményeknek a fényében szerénynek és alázatosnak kell maradni, de ők a jó kiindulópont.
Az értékes élet közösségi
– Ma már mást kell tudni, más eszközökkel kell a tudást megszerezni és felhasználni, mint ezelőtt száz-kétszáz éve vagy akár fél évszázada. Relatív összehasonlításban: tudunk-e ma annyit, akarunk-e tudásban annyira gazdagok lenni, mint elődeink?
– Nem biztos, hogy több a tudás, de az információ mindenképpen. De sokat tudni és bölcsnek lenni két külön dolog. Miközben lehet, hogy többet tudunk, és több információnk van a világról, aközben egy sor olyan dolgot felejtettünk el, ami nemcsak a túléléshez, hanem a valóságos, értékes élethez szükséges, és most hiányzik. Sohasem szabad az elődök tudását alulértékelni. Mi nagyobb kihívásoknak vagyunk kitéve, mint az előző nemzedékek. A globalizáció, a tömegmédia világa olyan életidegen, természetidegen, népidegen, földidegen embereszményt sulykol, amely, ha nem vigyázunk, morális csődbe vihet. Nagyon nehéz megvédeni magunkat ettől. Sokan áldozatul esnek, bedőlnek ennek a tömegkultúrának, vagy ahogy másként nevezzük, fogyasztói társadalomnak, az eldobhatóságnak, az egyszer használatos dolgok fogyasztásának. Ilyen veszéllyel eddig még nem néztünk szembe. Szembenéztünk diktatúrákkal, ideológiai kényszerekkel, de ez a fajta modern kapitalista fogyasztói kényszer, amely az embert az árura fókuszálja, és nem az emberi viszonyaira, értékeire, súlyos kihívás.
– Említette az értékes életet. Milyen az?
– Az értékes élet mindig közösségi, abban mindig van én-te viszony, és abban mindig megvan az identitás, hogy az ember tudja, honnan jön, hová megy és kikhez tartozik. Nekem teológusként egyszerű megfogalmazni, mert ezek a kérdések nem változtak. Két kérdése van a teremtés hajnalán az Úristennek. Az egyik: Ádám, hol vagy? Ez arról szól, hogy tudod-e, ki vagy. És nem véletlen, hogy amikor megkérdezi az Úristen, tudod-e, ember, hogy ki vagy azok után, hogy szakítottál a tiltott gyümölcsből, a lokalitására kérdez rá: hol vagy? Ez azt jelenti: annak, hogy ki vagyok, mindig köze van ahhoz, hogy hová tartozom. Ez az alapkérdés, ettől lesz értékes az élet, ha ezt tudom és vállalom. A másik pedig a következő kérdés, amit Káintól kérdez meg az Úristen: Hol van a te testvéred? Hol van Ábel? Tudni kell, hogy kihez tartozom, kinek és kiért tartozom felelősséggel. Az értékes élet az, ha megtalálom, akik értem felelősséget vállalnak, és akikért nekem felelősséget kell vállalnom.
Felmutatni a pozitív példát
– Az elmondottakból szinte következik a kérdés: hol tart ma a magyarság szociális érzékenysége, illetve érzéketlensége? Régebben kalákában dolgoztak az emberek, diakónusok segítették az elesetteket. Ma a civil szervezetek sok mindent megoldanak, az állam is teszi a dolgát bizonyos mértékig, pénzzel, programokkal. De változott-e az embertől emberig való érzékenység az idős, a beteg, az elesett, a rászoruló, a fogyatékos iránt? Úgy tűnik, a mai globalizációs eszközök inkább kisepernek, kilúgoznak ilyen érzéseket, érzékenységet, mintsem segítenének. Hogy látja ön?
– Nehéz ezt mérni, mert megváltoztak a körülmények. Inkább azt mondom, ma is vannak olyan példák, amelyek inspirálhatnak bennünket, akiből hiányzik az együttérzés meg az érzékenység, abban is fel tud ébredni ez a magatartás. A médiának, a politikának, az egyháznak, a civil szervezeteknek, az oktatásnak nemcsak az a feladata, hogy ilyen dolgokat tegyen, hanem hogy felhívja ezekre az emberekre a figyelmet. Erdély vonatkozásában az, amit Böjte Csaba tesz az elhagyott és rászoruló gyermekekért, felekezettől függetlenül és a nem hívő emberek számára is olyan életpélda, olyan hatékonyság, amelyre a magyar történelem legszebb lapjain lehet példákat találni. Tehát ma is vannak olyanok, akikről példát vehetünk, mint ahogy az elmúlt évszázadokban mindig voltak. Nekünk az a feladatunk, hogy az ilyen példákat minél jobban középpontba állítsuk, és a valóságos értékeket honosítsuk meg. Kritikát is tudok mondani. Ma a jó és a rossz között, itt a jó a szolidaritás oldala, nehezebb különbséget tenni és dönteni, éppen az előbb említett tömegmédia miatt, de nem lehetetlen. Egyéni döntést hozni kordivatok, ízléskényszer ellenére úgy, hogy ez az én döntésem legyen, és kitartsak mellette akkor is, ha a környezetemben mindenki ellene van, sohasem volt könnyű, és a jövőben sem lesz az. De mindig megvan rá az esély, és mindig megvan a választás lehetősége a jó és a rossz között.
Hűségesnek lenni a küldetéshez
– A magyar lélekről, a mai életérzésekről, érzelmi és tudati kényszerekről, a választás lehetőségéről és sok más, a magyarság jelenlegi lelkiállapotát érintő kérdésről sokat lehetne még beszélni. Ki-ki maga tudja, hogy milyen szellemi, érzelmi batyut hord, milyen elődóriások vállára támaszkodik, milyen értékek mentén éli életét. Miniszter úr, arra kérem, ossza meg olvasóinkkal azt az értékrendet, amelyhez tartja magát, illetve amelyet fontosnak tartana az egész magyarság, a magyar nemzet számára. – Nehéz kérdés, mert nem szoktam magamnak megfogalmazni, ugyanis szerintem értékek önmagukban nincsenek. Értékek úgy léteznek, ha emberek képviselik őket. Ezért az életemet ember-ember viszonyban mérem. A legfontosabb értéknek azt tartom, hogy hűséges legyek a küldetéshez, a feladatokhoz, amelyeket az Úristen rám mért, hogy hajtsam végre őket. És minden, ami ezt segíti, az értékes, és ami ezt gátolja, az értéktelen, még akkor is, ha más emberek szemében nagyon értékesnek tűnik. Tehát az embernek a küldetéséhez kell hűségesnek lennie. Azt gondolom, az életprogram magasabb rendű dolog, forrása az az élet, amit mi kaptunk a Teremtőtől. Természetesen nem csak nekem, minden embernek van küldetése, minden ember kapott feladatot élete urától, és ha ezt megvalósítja, boldog lesz. Akkor értékes életet él. De ha csak meg akar felelni külső elvárásoknak, nem fogja tudni felszabadultan élni az életét. Akkor állandóan azt nézi, hogy mit szabad és mit nem. Én arra koncentrálok, hogy mi segít engem abban, hogy megvalósítsam azt, ami rám bízatott.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Beszélgetés Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével Volt református kollégista, esztergályos, teológushallgató, lelkipásztor, tanár, egyházpolitikai tanácsadó, miniszterelnöki főtanácsadó, parlamenti képviselő, államtitkár, jelenleg az emberi erőforrások minisztere a budapesti kormányban. Ismeri a vidéket, a várost, járatos az összes hozzájuk tartozó társadalmi, politikai, gazdasági, egészségügyi, szociális, kulturális kérdéskörben. Az emberi jogok elkötelezett harcosa. Bízik abban, egyszer még visszatér a lelkészi szolgálatra és betegeket látogat, gyermekeknek tanítja a Bibliát, prédikál és elmélkedik. A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alkalmával jelenkori magyar sorskérdésekről, a magyarság XXI. századi lelkiállapotáról beszélgettünk Balog Zoltán miniszterrel.
– Kodály Zoltán azt mondta: „A magyar népdal az egész magyar lélek tükre. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket.” Lükő Gábor pedig a népi jelképrendszerek alapján osztályozta a magyar lélek formáit. Nekünk, jelenlegi magyaroknak milyen eszközeink vannak, amelyek által megismerhető a magyar lélek? Egyáltalán, milyen a magyar lélek a XXI. században?
Balog Zoltán: – A magyar lélek sokféle, de ma már óvatosabbak vagyunk, hogy olyan karaktervonásokat találjunk, amelyek csak ránk jellemzőek és másokra nem, vagy ránk jobban jellemzőek, bár másutt is megvannak. Minket a XVI. századtól elkezdve arra tanított meg a történelem, az élet, hogy a túlélési ösztönünk erős legyen, és ezt önmagában is értéknek tartjuk. Ez Nyugat-Európában egyáltalán nem természetes. A németeknek és a franciáknak eszükbe sem jut hálát adni azért, hogy még vannak. Nekünk viszont belső kényszer hálát adni azért, hogy még vannak magyarok a Kárpát-medencében, és nemcsak Magyarországon belül, hanem azon kívül is. Nem magától értetődő a mi helyzetünkben, tekintve azokat a történelmi, kulturális és politikai kihívásokat, sorstragédiákat, amelyek az elmúlt évszázadokban értek. Nagyon fontosnak tartom ezt a túlélési ösztönt. Ha egy kicsit a környező népekkel hasonlítom össze magunkat egy tágabb perspektívából, és az ezeréves magyar államiságra gondolok, elég megfigyelni, ahogy a szlovák, román, szerb, horvát, szlovén politikustársaim állnak hozzá a dolgokhoz. Azok, akik most tanulják a nemzetépítést, vagy most jutottak abba a helyzetbe, hogy ők építhetnek saját nemzetet, a saját államiságukat sokkal tudatosabban élhetik meg, mint korábban. Mögöttünk viszont ott van a több mint ezeréves államiság tapasztalata. Ez megjelenik az állampolgárok, a polgárok szintjén ugyanúgy, mint az intézményeinkben vagy éppen a kulturális és tudományos életünkben. Ez a történelmi tapasztalat, az ezeréves távlat eredményezi azt, hogy például mi az elmúlt huszonöt-harminc évben soha nem gondoltunk arra, hogy erőszakhoz folyamodjunk, amikor jogainkat megsértették, vagy nemzeti jogainkért álltunk ki. Ez nagyon fontos, gondoljunk csak a délszláv háborúra. – Pozitív kicsengése van e távlatból történő szemlélésnek, de azt sem felejthetjük el, hogy éppen történelmünk hozott a dicső korszakok mellett sok vereséget, veszteséget, megaláztatást is. Ön szerint ez hogyan nyilvánul meg a mai magyarságban?
– Az említett távlati, tágabb perspektívát Európa kevéssé értékeli, és nem tud mit kezdeni vele. A magyarságnak saját helyzetéből adódóan a pozitív mellett negatív életérzés is kijutott. Érthető a megbántottságérzés és az áldozatszerep. Van ennek alapja. Objektív alapja például a nyelvünk, amely egyedi. Úgy szokta mondani a miniszterelnökünk, hogy egy titkos kód, amit senki nem ért rajtunk kívül, és ez a fajta meg nem értettség, elszigeteltség, rokontalanság, a kevés barát, kevés szövetséges, a magunkra hagyatottság érzése egyrészt erősíti a túlélési ösztönt, másrészt egy kicsit megrabolja az életörömünket, és ez kár.
– Talán ennél többről van szó. Nem csak az életörömünktől von el egy szeletet az említett negatívérzés-csoport, hisz gyakran találkozunk önérzetükben meggyengült emberekkel, akik bár értékesek, saját maguk nem hisznek ebben. Túl peszszimistán látom?
– Úgy van ez, ha azt sulykolják, hogy vesztes nép vagyunk, onnan csak egy kis ugrás az, amit nekünk a kommunizmus alatt sulykoltak, hogy bűnös nép. És akkor az ember azon gondolkodik, hogy mit rontott el, miért vagyok én a hibás. Fontos az önvizsgálat, de az önmarcangolás, amelybe sokszor belekerülünk, amit adott esetben elvárnak tőlünk, hogy mindig mi legyünk a fő hibásak mindenféle ügyben, az szerintem rossz karakterjeggyé tud válni. Nem segíti azt, hogy erősödjünk és gyarapodjunk. Hit és nemzet
– Úgy tartják, a nemzet a hitet, a hit a nemzetet tarthatja meg. Hit Istenben, saját lehetőségeinkben és cselekvőképességeinkben, hit a jövőben. Hogy áll a magyarság a hitével?
– Ha a csíksomlyói képeket nézem, akkor jó állapotban van a hitünk, és itt nyilván nemcsak a vallásos hitről van szó, hanem arról a nagyon jó találkozásról, amikor a magyarságtudatunk és a keresztény hittudatunk találkozik egymással, egymást erősíti, ugyanakkor korrigálja is. Fontos, hogy magyarságunkat a kereszténység alakítsa, mert akkor lehet igazán erős és értékes, és fordítva, hogy kereszténységünket soha ne állítsuk szembe magyarságunkkal. Nem véletlen, hogy az Úristen ezt az ajándékot adta nekünk. Ajándék, hogy magyarok vagyunk. Olyan feladat, olyan küldetés, amellyel nekünk tudnunk kell élni, és amelyben olyan lehetőségek vannak, amilyenek más népeknek nem adatnak meg. Ennek kell meghatároznia öntudatunkat, de a végletesség nem mindig szerencsés. Néha úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk a világ legtehetségesebb nemzete, mi vagyunk a legjobbak, a másik véglet pedig, hogy azt gondoljuk, mindenki jobb nálunk. Példa rá, hogy amikor a magyar ember elmegy Nyugatra, és azt gondolja, ott minden jobb, és már szégyelli is, hogy magyar, ugyanakkor fordítva is igaz, azt gondolja, akik ott élnek, semmihez nem értenek, mi mindent sokkal jobban csinálunk. Fontos, hogy legyen arányérzék, legyen történelmi tudat, és legyenek olyan valós eredményeink, amelyek összehasonlíthatóak mások eredményeivel. Hála Istennek, vannak ilyenek. Csak egy példa: emlékszem, Indiában egy taxisofőr szabályosan kinevetett, amikor elmondtam, hogy Magyarországon tízmillióan laknak, és alig vagyunk közel tizenötmillióan az egész világon. Azt mondta, Bombayben húszmillióan élnek, ne viccelődjek azzal, hogy egy egész országnak feleannyi a lakosa. És akkor megkérdeztem: hány aranyérme volt Indiának a londoni olimpián? Nekik egy sem volt, nekünk meg nyolc. Ez objektív, a gazdasági eredmények szintén objektívek, tudósaink teljesítménye objektív. A kultúránál kicsit másként van. Bár a világ kultúrája, például a zene magyarok nélkül elképzelhetetlen. Szerintem ezek adnak nekünk egészséges öntudatot, olyan alapot, amelyre ráállhatunk, és közben elődeinkhez mérhetjük magunkat. Esetünkben igaz a mondás, ha néha nagynak látszunk, az azért van, mert óriások vállán állunk. Ezek az óriások a nagy előző generációk, a nagy reformkori nemzedékek, az ötvenhatosok, azok, akik 1920 után helyreállították Magyarországot, és akik a török hódoltság után újra tudtak kezdeni. Ezeknek a teljesítményeknek a fényében szerénynek és alázatosnak kell maradni, de ők a jó kiindulópont.
Az értékes élet közösségi
– Ma már mást kell tudni, más eszközökkel kell a tudást megszerezni és felhasználni, mint ezelőtt száz-kétszáz éve vagy akár fél évszázada. Relatív összehasonlításban: tudunk-e ma annyit, akarunk-e tudásban annyira gazdagok lenni, mint elődeink?
– Nem biztos, hogy több a tudás, de az információ mindenképpen. De sokat tudni és bölcsnek lenni két külön dolog. Miközben lehet, hogy többet tudunk, és több információnk van a világról, aközben egy sor olyan dolgot felejtettünk el, ami nemcsak a túléléshez, hanem a valóságos, értékes élethez szükséges, és most hiányzik. Sohasem szabad az elődök tudását alulértékelni. Mi nagyobb kihívásoknak vagyunk kitéve, mint az előző nemzedékek. A globalizáció, a tömegmédia világa olyan életidegen, természetidegen, népidegen, földidegen embereszményt sulykol, amely, ha nem vigyázunk, morális csődbe vihet. Nagyon nehéz megvédeni magunkat ettől. Sokan áldozatul esnek, bedőlnek ennek a tömegkultúrának, vagy ahogy másként nevezzük, fogyasztói társadalomnak, az eldobhatóságnak, az egyszer használatos dolgok fogyasztásának. Ilyen veszéllyel eddig még nem néztünk szembe. Szembenéztünk diktatúrákkal, ideológiai kényszerekkel, de ez a fajta modern kapitalista fogyasztói kényszer, amely az embert az árura fókuszálja, és nem az emberi viszonyaira, értékeire, súlyos kihívás.
– Említette az értékes életet. Milyen az?
– Az értékes élet mindig közösségi, abban mindig van én-te viszony, és abban mindig megvan az identitás, hogy az ember tudja, honnan jön, hová megy és kikhez tartozik. Nekem teológusként egyszerű megfogalmazni, mert ezek a kérdések nem változtak. Két kérdése van a teremtés hajnalán az Úristennek. Az egyik: Ádám, hol vagy? Ez arról szól, hogy tudod-e, ki vagy. És nem véletlen, hogy amikor megkérdezi az Úristen, tudod-e, ember, hogy ki vagy azok után, hogy szakítottál a tiltott gyümölcsből, a lokalitására kérdez rá: hol vagy? Ez azt jelenti: annak, hogy ki vagyok, mindig köze van ahhoz, hogy hová tartozom. Ez az alapkérdés, ettől lesz értékes az élet, ha ezt tudom és vállalom. A másik pedig a következő kérdés, amit Káintól kérdez meg az Úristen: Hol van a te testvéred? Hol van Ábel? Tudni kell, hogy kihez tartozom, kinek és kiért tartozom felelősséggel. Az értékes élet az, ha megtalálom, akik értem felelősséget vállalnak, és akikért nekem felelősséget kell vállalnom.
Felmutatni a pozitív példát
– Az elmondottakból szinte következik a kérdés: hol tart ma a magyarság szociális érzékenysége, illetve érzéketlensége? Régebben kalákában dolgoztak az emberek, diakónusok segítették az elesetteket. Ma a civil szervezetek sok mindent megoldanak, az állam is teszi a dolgát bizonyos mértékig, pénzzel, programokkal. De változott-e az embertől emberig való érzékenység az idős, a beteg, az elesett, a rászoruló, a fogyatékos iránt? Úgy tűnik, a mai globalizációs eszközök inkább kisepernek, kilúgoznak ilyen érzéseket, érzékenységet, mintsem segítenének. Hogy látja ön?
– Nehéz ezt mérni, mert megváltoztak a körülmények. Inkább azt mondom, ma is vannak olyan példák, amelyek inspirálhatnak bennünket, akiből hiányzik az együttérzés meg az érzékenység, abban is fel tud ébredni ez a magatartás. A médiának, a politikának, az egyháznak, a civil szervezeteknek, az oktatásnak nemcsak az a feladata, hogy ilyen dolgokat tegyen, hanem hogy felhívja ezekre az emberekre a figyelmet. Erdély vonatkozásában az, amit Böjte Csaba tesz az elhagyott és rászoruló gyermekekért, felekezettől függetlenül és a nem hívő emberek számára is olyan életpélda, olyan hatékonyság, amelyre a magyar történelem legszebb lapjain lehet példákat találni. Tehát ma is vannak olyanok, akikről példát vehetünk, mint ahogy az elmúlt évszázadokban mindig voltak. Nekünk az a feladatunk, hogy az ilyen példákat minél jobban középpontba állítsuk, és a valóságos értékeket honosítsuk meg. Kritikát is tudok mondani. Ma a jó és a rossz között, itt a jó a szolidaritás oldala, nehezebb különbséget tenni és dönteni, éppen az előbb említett tömegmédia miatt, de nem lehetetlen. Egyéni döntést hozni kordivatok, ízléskényszer ellenére úgy, hogy ez az én döntésem legyen, és kitartsak mellette akkor is, ha a környezetemben mindenki ellene van, sohasem volt könnyű, és a jövőben sem lesz az. De mindig megvan rá az esély, és mindig megvan a választás lehetősége a jó és a rossz között.
Hűségesnek lenni a küldetéshez
– A magyar lélekről, a mai életérzésekről, érzelmi és tudati kényszerekről, a választás lehetőségéről és sok más, a magyarság jelenlegi lelkiállapotát érintő kérdésről sokat lehetne még beszélni. Ki-ki maga tudja, hogy milyen szellemi, érzelmi batyut hord, milyen elődóriások vállára támaszkodik, milyen értékek mentén éli életét. Miniszter úr, arra kérem, ossza meg olvasóinkkal azt az értékrendet, amelyhez tartja magát, illetve amelyet fontosnak tartana az egész magyarság, a magyar nemzet számára. – Nehéz kérdés, mert nem szoktam magamnak megfogalmazni, ugyanis szerintem értékek önmagukban nincsenek. Értékek úgy léteznek, ha emberek képviselik őket. Ezért az életemet ember-ember viszonyban mérem. A legfontosabb értéknek azt tartom, hogy hűséges legyek a küldetéshez, a feladatokhoz, amelyeket az Úristen rám mért, hogy hajtsam végre őket. És minden, ami ezt segíti, az értékes, és ami ezt gátolja, az értéktelen, még akkor is, ha más emberek szemében nagyon értékesnek tűnik. Tehát az embernek a küldetéséhez kell hűségesnek lennie. Azt gondolom, az életprogram magasabb rendű dolog, forrása az az élet, amit mi kaptunk a Teremtőtől. Természetesen nem csak nekem, minden embernek van küldetése, minden ember kapott feladatot élete urától, és ha ezt megvalósítja, boldog lesz. Akkor értékes életet él. De ha csak meg akar felelni külső elvárásoknak, nem fogja tudni felszabadultan élni az életét. Akkor állandóan azt nézi, hogy mit szabad és mit nem. Én arra koncentrálok, hogy mi segít engem abban, hogy megvalósítsam azt, ami rám bízatott.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 11.
Románia a saját kisebbségvédelmi modellje alkalmazását kéri a határon túli románok esetében
Bogdan Aurescu külügyminiszter szerint Románia jó példát mutat a világnak az interkulturális kapcsolatok terén, és aztszeretné, ha a román modellt honosítanák meg Európának azokban az országaiban is, ahol "a román kisebbséghez tartozó személyek" élnek.
Mindezt abból az üzenetből idézte az Agerpres hírügynökség, amelyet a külügyminiszter a határon túli románok 13. marosfői nyári egyeteméhez intézett hétfőn. A külügyminiszter szerint Románia elvárja, hogy a határon túli románok számára biztosítsák az etnikai, kulturális, vallási és nyelvi identitás megőrzését, és ehhez legalább olyan jogokat kér, mint amilyeneket Románia biztosít a területén élő nemzeti kisebbségeknek.
Aurescu úgy vélte, erős érv Románia számára, hogy interkulturális párbeszédet gerjesztett saját kisebbségei és a többség között, és a saját tapasztalatai alapján értette meg, hogy "azok a szilárd demokráciájú társadalmak, amelyeket a toleranciára, a kölcsönös tiszteletre, a kulturális sokszínűségre, az etnikumközi párbeszédre és az interkulturalitásra építettek". A külügyminiszter szerint az interkulturalitás román modellje stabilitási tényező mind a bel- és külügyekben, mind pedig regionális viszonylatban.
Üzenetében a román diplomácia vezetője biztosította a határon túli román közösségek vezetőit, hogy a tárca "felelősséget visel a román értékek megőrzéséért, az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitás ápolásáért, és a más államok területén élő román közösségek jólétéért". Hosszabb távon fontosnak tartotta a román állam minél hathatósabb segítségnyújtását, hogy a határon túli román közösségek fontos szerepet kapjanak a román állam és országaik kapcsolatainak a fejlesztésében.
"Románia továbbra is pozitívan válaszol minden olyan erőfeszítésre, mely a demokrácia támogatására és az emberi jogok védelmére irányul a szomszédos államokban. A kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása egy jogállam demokratikus működését biztosítja, és Románia továbbra is kész támogatni minden kétoldalú, sokoldalú, regionális vagy nemzetközi erőfeszítést, amelyik ezen a megközelítésen alapul" – közölte Bogdan Aurescu külügyminiszter.
A Marosfőn tartott nyári egyetemet a határon túli román közösségek vezetői számára szervezik évről évre a térségben működő román civil szervezetek a külügyminisztérium támogatásával.
Népújság (Marosvásárhely)
Bogdan Aurescu külügyminiszter szerint Románia jó példát mutat a világnak az interkulturális kapcsolatok terén, és aztszeretné, ha a román modellt honosítanák meg Európának azokban az országaiban is, ahol "a román kisebbséghez tartozó személyek" élnek.
Mindezt abból az üzenetből idézte az Agerpres hírügynökség, amelyet a külügyminiszter a határon túli románok 13. marosfői nyári egyeteméhez intézett hétfőn. A külügyminiszter szerint Románia elvárja, hogy a határon túli románok számára biztosítsák az etnikai, kulturális, vallási és nyelvi identitás megőrzését, és ehhez legalább olyan jogokat kér, mint amilyeneket Románia biztosít a területén élő nemzeti kisebbségeknek.
Aurescu úgy vélte, erős érv Románia számára, hogy interkulturális párbeszédet gerjesztett saját kisebbségei és a többség között, és a saját tapasztalatai alapján értette meg, hogy "azok a szilárd demokráciájú társadalmak, amelyeket a toleranciára, a kölcsönös tiszteletre, a kulturális sokszínűségre, az etnikumközi párbeszédre és az interkulturalitásra építettek". A külügyminiszter szerint az interkulturalitás román modellje stabilitási tényező mind a bel- és külügyekben, mind pedig regionális viszonylatban.
Üzenetében a román diplomácia vezetője biztosította a határon túli román közösségek vezetőit, hogy a tárca "felelősséget visel a román értékek megőrzéséért, az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitás ápolásáért, és a más államok területén élő román közösségek jólétéért". Hosszabb távon fontosnak tartotta a román állam minél hathatósabb segítségnyújtását, hogy a határon túli román közösségek fontos szerepet kapjanak a román állam és országaik kapcsolatainak a fejlesztésében.
"Románia továbbra is pozitívan válaszol minden olyan erőfeszítésre, mely a demokrácia támogatására és az emberi jogok védelmére irányul a szomszédos államokban. A kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása egy jogállam demokratikus működését biztosítja, és Románia továbbra is kész támogatni minden kétoldalú, sokoldalú, regionális vagy nemzetközi erőfeszítést, amelyik ezen a megközelítésen alapul" – közölte Bogdan Aurescu külügyminiszter.
A Marosfőn tartott nyári egyetemet a határon túli román közösségek vezetői számára szervezik évről évre a térségben működő román civil szervezetek a külügyminisztérium támogatásával.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 11.
Össze kell fogniuk az ifjúsági szervezeteknek
"Az ifjúsági szervezeteknek össze kell fogniuk, közösen kell ösztönöznünk a fiatalokat, hogy merjenek vállalkozni, és így itthon is elérhetik céljaikat. Konkrét elképzeléseket kell megfogalmaznunk, mellőzve a sokszor már közhelyessé vált szlogeneket" – mondta Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke a SIC Feszt – Székelyföldi Szabadegyetemen.
A csomakőrösi rendezvény szombat délutáni programjában Magyar jövő a Kárpát- medencében címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést. A MIÉRT elnöke mellett az előadáson részt vett Kiss András IKSZ-alelnök, Nagy Gábor, az MPP ifjúsági szervezetének, a MERT Egyesületnek az elnöke, Renge Zsolt, a budapesti Fidelitas ügyvezető alelnöke, Eszik Bence Socieatas-alelnök és az LMP részéről Gál József országos elnökségi tag.
Az ifjúsági vezetők egyetértettek abban, hogy a politika az utóbbi időszakban eltávolodott a fiataloktól, de értelemszerűen ezért nem a fiatalok a hibásak. A MIÉRT elnöke szerint a fiatalokkal történő kommunikáció sok esetben nem megfelelő. Változtatni kell a kommunikációs módszereken, meg kell hallgatni az ifjúságot, lehetőséget biztosítva, hogy akár a közéleti szereplésbe is bekapcsolódjanak.
"Egy erős demokrácia motorja az erős középosztály. A sokat hangoztatott munkahelyteremtés úgy valósulhat meg, ha a fiatalokat meg tudjuk győzni, hogy merjenek vállalkozni. A meglévő vállalattulajdonosokat pedig arra kell ösztönözzük, hogy bátran biztosítsanak lehetőséget az ifjúságnak – akár már a szakmai gyakorlatok szintjén is. A mi feladatunk az, hogy a szakmai szervezetekkel együttműködve használható üzleti modelleket mutassunk, amelyek által a fiatalok itthon is elérhetik céljaikat, megvalósíthatják álmaikat. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, összefogásra és együtt gondolkodásra van szükség" – mondta Antal Lóránt.
Kiss András kiemelte, hogy az IKSZ és a MIÉRT között az elmúlt években remek kapcsolat alakult ki, emellett elmondta, hogy a magyarországi és erdélyi fiatalok helyzete között nincs nagy különbség, azonban Erdélyben az ifjúsági szervezetek területi szintű szervezettsége előbbre tart.
A beszélgetés végén Antal Lóránt hangsúlyozta, hogy az elkövetkező években Erdély – a kiaknázatlan lehetőségek miatt – fontos bázissá fog válni. A magyarországi ifiszervezetek vezetőinek – félig viccesen – azt javasolta, hogy akár ők is jöhetnek hozzánk egyetemre, így is erősítve Erdélyt.
Népújság (Marosvásárhely)
"Az ifjúsági szervezeteknek össze kell fogniuk, közösen kell ösztönöznünk a fiatalokat, hogy merjenek vállalkozni, és így itthon is elérhetik céljaikat. Konkrét elképzeléseket kell megfogalmaznunk, mellőzve a sokszor már közhelyessé vált szlogeneket" – mondta Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke a SIC Feszt – Székelyföldi Szabadegyetemen.
A csomakőrösi rendezvény szombat délutáni programjában Magyar jövő a Kárpát- medencében címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést. A MIÉRT elnöke mellett az előadáson részt vett Kiss András IKSZ-alelnök, Nagy Gábor, az MPP ifjúsági szervezetének, a MERT Egyesületnek az elnöke, Renge Zsolt, a budapesti Fidelitas ügyvezető alelnöke, Eszik Bence Socieatas-alelnök és az LMP részéről Gál József országos elnökségi tag.
Az ifjúsági vezetők egyetértettek abban, hogy a politika az utóbbi időszakban eltávolodott a fiataloktól, de értelemszerűen ezért nem a fiatalok a hibásak. A MIÉRT elnöke szerint a fiatalokkal történő kommunikáció sok esetben nem megfelelő. Változtatni kell a kommunikációs módszereken, meg kell hallgatni az ifjúságot, lehetőséget biztosítva, hogy akár a közéleti szereplésbe is bekapcsolódjanak.
"Egy erős demokrácia motorja az erős középosztály. A sokat hangoztatott munkahelyteremtés úgy valósulhat meg, ha a fiatalokat meg tudjuk győzni, hogy merjenek vállalkozni. A meglévő vállalattulajdonosokat pedig arra kell ösztönözzük, hogy bátran biztosítsanak lehetőséget az ifjúságnak – akár már a szakmai gyakorlatok szintjén is. A mi feladatunk az, hogy a szakmai szervezetekkel együttműködve használható üzleti modelleket mutassunk, amelyek által a fiatalok itthon is elérhetik céljaikat, megvalósíthatják álmaikat. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, összefogásra és együtt gondolkodásra van szükség" – mondta Antal Lóránt.
Kiss András kiemelte, hogy az IKSZ és a MIÉRT között az elmúlt években remek kapcsolat alakult ki, emellett elmondta, hogy a magyarországi és erdélyi fiatalok helyzete között nincs nagy különbség, azonban Erdélyben az ifjúsági szervezetek területi szintű szervezettsége előbbre tart.
A beszélgetés végén Antal Lóránt hangsúlyozta, hogy az elkövetkező években Erdély – a kiaknázatlan lehetőségek miatt – fontos bázissá fog válni. A magyarországi ifiszervezetek vezetőinek – félig viccesen – azt javasolta, hogy akár ők is jöhetnek hozzánk egyetemre, így is erősítve Erdélyt.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 11.
X. Fazekasvarsándi Magyar Napok
Találkozni, lélekben itthonról táplálkozni
Szombaton és vasárnap szervezték meg a X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat. A rendezvénysorozat szombaton 11 órától az általános iskola nagyépületében megszervezett közös osztályfőnöki órával indult. Nem véletlenül, hiszen a sorozat szervezői minden alkalommal más témához igazították a programot. Az ideinek a témája a generációk találkozója volt – a nagy iskolaépületben 120-an vettek részt itthon lakók és elszármazottak egyaránt. Akik ott voltak, rendkívül örvendtek egymásnak, kitörő örömmel fogadtak egy-egy régóta nem látott osztálytársat, barátot vagy barátnőt. Az egykori pedagógusok közül nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész – aki egykor itt tanított –, Blaskó Margit tanárnő, Matekovits Mihály tanár, Friedrich Lajos tanár, Miszlay Ilona valamikori helyettes tanár, Sós Mária tanárnő; Achim Karolina akkor tanította a diákokat, amikor már megszűnt a magyar gimnáziumi tagozat. A jelzett pedagógusok több osztálynaplóval érkeztek a találkozóra, több generációval tartottak osztályfőnöki órákat, ahol diákok és tanáraik könnyekig meghatódva élték meg az újratalálkozás örömét. Az osztályfőnöki órákat követően a helybeli evangélikus-lutheránus templomban megemlékező istentiszteletet tartottak az elhunytak, eltávozottak tiszteletére. Nt. Horváth Csaba lelkipásztor lélekemelő igehirdetést tartott az elhunytak tisztelete, illetve az újratalálkozás öröme jegyében.
Ezt követően az Essig József Kultúrotthonban megterített asztalok mellett az ebédet együtt költötték el a generációk találkozóinak résztvevői és az egykori pedagógusok. Az összejövetelen Tóth Mihály községi tanácsos, műsorvezető üdvözölte az RMDSZ megyei vezetőit, Faragó Péter megyei elnököt, Péró Tamás ügyvezető elnököt és Albert László ifjúsági alelnököt, akik közül Faragó Péter köszöntötte az egybegyűlteket. Az egykori pedagógusok részéről Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnök mondott köszöntőt, majd Tóth Mihály köszönte meg mindenkinek az áldozatos munkáját, amit a generációk találkozójának a sikeréért fejtettek ki.
Ebéd után a szabadtéri színpadon a nagyváradi MM Pódiumszínház művészei A bugaci határon címmel nótákat, operettrészleteket adtak elő nagy sikerrel. Előadás után együtt maradt a társaság, sokat beszélgettek, nótáztak az anyaországi Keleti Front együttes koncertjéig, ami kitörő sikernek örvendett az udvart megtöltő közönség körében. Utána a Roller zenekar közreműködésével szabadtéri bál következett késő éjszakáig.
Vasárnap 13 órakor Gyurkócza Tünde, Bold Andrea, Cselédes Andrea és Molnár Zsuzsa pedagógusok vezetésével érdekes kézműves foglalkozásokat szerveztek a gyermekeknek, akik kifestős, kivágós díszeket készítettek, de arcfestést is szerveztek nekik. Blaskó Imola és Török Noémi egész idő alatt tombolát árultak, melynek egyetlen, de főnyereménye egy női kerékpár volt. Közben sültkolbászt, micset, sertés- vagy birkapörköltet, sört, üdítőt lehetett fogyasztani. 16 órától ugyancsak a nagyváradi MM Pódiumszínpad művészei mutatták be Ludas Matyi széphistóriája címmel a furfangos szegénylegény igazságtételét a rajta esett sérelmekért. A gyermekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató előadásba bevonták a nézőket, főleg a gyermekeket. Utánuk a Dokopil Olga vezette pankotai Azur táncegyüttes társasági táncainak, fekete-fehér táncának, illetve cowboytáncának tapsolhatott a lelkes közönség. Ménesi Melinda vezetésével a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport 7 párja is bemutatta a kisiratosi tánctáborban elsajátított új lépéseket, de a közelmúltban varratott új ruháikat is megcsodálhatta a közönség. A továbbiakban a fazekasvarsándi Marian Graţiana nevet viselő román néptánccsoport, Petre Răuţ vezetésével mutatta be alföldi román táncait, de román népdalok is elhangzottak. Minden fellépett együttes hölgy vezetője virágcsokrot, míg a férfiak egy üveg italt vehettek át a szervezők nevében Tóth Mihálytól, a rendezvény házigazdájától. Ugyanakkor egy kisleány kisorsolta a nap folyamán árusított tombolajegyek közül az egyetlen, de főnyereményt, az új kerékpár gazdáját, aki a Roller zenekar orgonistája, ifj. Köteles József lett.
A délutáni előadások után a fiatalok és az öregfiúk futballmérkőzést vívtak a futballpályán. A X. Fazekasvarsándi Magyar Napok programját a 22 órakor kezdődött szabadtéri diszkó zárta.
Hazanéző
A délutáni programok idején megszólaltattunk hazalátogatott fazekasvarsándiakat is. Leánynevén Bencze Mária Magyarországról érkezett haza újra, mint minden eddigi rendezvényre. A rendszerváltásig Aradon éltek, majd kiköltöztek az anyaországba. Kérdésünkre, mit jelent Magyarországon fazekasvarsándinak lenni, Bencze Mária kifejtette: Gyálon laknak, rendszeresen tartják az itthoniakkal a kapcsolatot, különösen, mióta feltalálták a Facebookot, ami nagyban könnyített a kapcsolattartáson. Maga örvend, amiért az ötvenötösök csapatához tartozik, akik mindig élen jártak a találkozók megszervezésében. Tekintve, hogy a férje zimándújfalui, mindkét településsel úgy vannak, hogy otthonról jönnek haza, illetve fordítva. A szülei már nem élnek, ezért a találkozó alkalmából a keresztanyjánál szálltak meg, akinek a leánya osztálytársa volt, barátnője. Minden évben az ő édesanyjánál szállnak meg, jókat beszélgetnek, együtt emlékeznek a gyermekkora, a régi szép időkre. Egy-egy találkozón annyira feltöltődik, hogy abból egész évben táplálkozni lehet.
Szász László Németországból tért haza az idei magyar napokra. 1991 óta él ott, ahol az első lépések nagyon nehezek voltak. Most már könnyebb, ezzel arányosan azonban nehezebb is, mert az idő függvényében erősödik a szülőföld, a szülőfalu vonzereje is. Éppen ezért egyre többet foglalkozik a hazatérés gondolatával. Itthon szerves kémiát tanult, oklevelet is szerzett, Németországba kerülve azonban végleg szakítania kellett a kémiával. Egy ideig mikrocsip adattárolókat, majd processzorokat gyártottak, csakhogy csődbe jutott a vállalat, amelyiknél dolgozott. Hosszas keresés után új munkát talált, de az a lakhelyétől 150 kilométerre van, sokba kerül az utazás. Csúcstechnológiában dolgozik, ami nem jelenti, hogy csúcsfizetést is kapna, mert Németország nem a legjobban fizető államok közé tartozik, ráadásul megszünteti a saját munkahelyeket, bérmunkában végeztet sok munkát, ezért a helyi munkaerő alulfizetett. A találkozó tiszteletére régi magyar népviseletet öltött, fehér gyolcsgatyában és ingben, fekete bőrcsizmában és nagykarimájú csikóskalapban jelent meg, mert az itthoni hagyományok nagyban felértékelődnek külföldön.
Az elszármazottak gyűjtést szerveztek, majd a Bölcső feliratú borítékot átadták a magyar napok szervezőinek, hogy a pénzből könnyebben szervezzék a következő találkozót, javíttassák a kultúrotthont, mindnyájuk közös hajlékát. Főként azért adták, hogy ne csak lélekben, hanem anyagiakban is érezzék: az elszármazottak mindenben mellettük állnak, hiszen lelkiekben itthonról táplálkoznak.
A találkozó itthoni egyik, ha nem éppen a főszervezője, Manguci Erzsébet nyugalmazott óvónő elmondta: eleinte csak a saját erejükre támaszkodhattak, ezért a magyar napoknak minden évben más témát adtak. Mivel a faluban 5 évvel ezelőtt voltak az osztálytalálkozók, a társszervezőkkel úgy döntöttek, az ideinek a témája a nemzedékek találkozója legyen, amibe mindenki beletartozik. Míg az iskolában mintegy 120-an, az utána, illetve az istentisztelet utáni közös ebéden mintegy 200-an vettek részt. Maga nagyon örvendett, amikor a délutáni programokon sok olyan embert is látott, akik nem voltak az iskolai találkozón, noha akik ott voltak, megható, emlékezetes élményekben volt részük. Boldognak érzi magát, amiért tagja lehetett annak a szervezőcsapatnak, amely a munkájával örömet okozhatott az itthoni és a hazalátogatott fazekasvarsándiaknak.
Köszönet
A X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat a helybeli Délibáb Egyesületen keresztül az Arad Megyei Tanács mellett működő Kulturális Központ, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, a Fazekasvarsándi Evangélikus-lutheránus Egyház, de természetesen a falu magyarságának az apraja-nagyja egy emberként állt a rendezvény mellett, de külföldre szakadt falubeliek is adakoztak. A magyar napok sikeréért köszönet jár adakozóknak, segítőknek, a vendégek ellátásában, a gyermekek szórakoztatásában közreműködött minden lelkes embernek. Áldozatvállalásuk tovább növeli a Fazekasvarsándi Magyar Napoknak a vonzerejét.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Találkozni, lélekben itthonról táplálkozni
Szombaton és vasárnap szervezték meg a X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat. A rendezvénysorozat szombaton 11 órától az általános iskola nagyépületében megszervezett közös osztályfőnöki órával indult. Nem véletlenül, hiszen a sorozat szervezői minden alkalommal más témához igazították a programot. Az ideinek a témája a generációk találkozója volt – a nagy iskolaépületben 120-an vettek részt itthon lakók és elszármazottak egyaránt. Akik ott voltak, rendkívül örvendtek egymásnak, kitörő örömmel fogadtak egy-egy régóta nem látott osztálytársat, barátot vagy barátnőt. Az egykori pedagógusok közül nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész – aki egykor itt tanított –, Blaskó Margit tanárnő, Matekovits Mihály tanár, Friedrich Lajos tanár, Miszlay Ilona valamikori helyettes tanár, Sós Mária tanárnő; Achim Karolina akkor tanította a diákokat, amikor már megszűnt a magyar gimnáziumi tagozat. A jelzett pedagógusok több osztálynaplóval érkeztek a találkozóra, több generációval tartottak osztályfőnöki órákat, ahol diákok és tanáraik könnyekig meghatódva élték meg az újratalálkozás örömét. Az osztályfőnöki órákat követően a helybeli evangélikus-lutheránus templomban megemlékező istentiszteletet tartottak az elhunytak, eltávozottak tiszteletére. Nt. Horváth Csaba lelkipásztor lélekemelő igehirdetést tartott az elhunytak tisztelete, illetve az újratalálkozás öröme jegyében.
Ezt követően az Essig József Kultúrotthonban megterített asztalok mellett az ebédet együtt költötték el a generációk találkozóinak résztvevői és az egykori pedagógusok. Az összejövetelen Tóth Mihály községi tanácsos, műsorvezető üdvözölte az RMDSZ megyei vezetőit, Faragó Péter megyei elnököt, Péró Tamás ügyvezető elnököt és Albert László ifjúsági alelnököt, akik közül Faragó Péter köszöntötte az egybegyűlteket. Az egykori pedagógusok részéről Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnök mondott köszöntőt, majd Tóth Mihály köszönte meg mindenkinek az áldozatos munkáját, amit a generációk találkozójának a sikeréért fejtettek ki.
Ebéd után a szabadtéri színpadon a nagyváradi MM Pódiumszínház művészei A bugaci határon címmel nótákat, operettrészleteket adtak elő nagy sikerrel. Előadás után együtt maradt a társaság, sokat beszélgettek, nótáztak az anyaországi Keleti Front együttes koncertjéig, ami kitörő sikernek örvendett az udvart megtöltő közönség körében. Utána a Roller zenekar közreműködésével szabadtéri bál következett késő éjszakáig.
Vasárnap 13 órakor Gyurkócza Tünde, Bold Andrea, Cselédes Andrea és Molnár Zsuzsa pedagógusok vezetésével érdekes kézműves foglalkozásokat szerveztek a gyermekeknek, akik kifestős, kivágós díszeket készítettek, de arcfestést is szerveztek nekik. Blaskó Imola és Török Noémi egész idő alatt tombolát árultak, melynek egyetlen, de főnyereménye egy női kerékpár volt. Közben sültkolbászt, micset, sertés- vagy birkapörköltet, sört, üdítőt lehetett fogyasztani. 16 órától ugyancsak a nagyváradi MM Pódiumszínpad művészei mutatták be Ludas Matyi széphistóriája címmel a furfangos szegénylegény igazságtételét a rajta esett sérelmekért. A gyermekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató előadásba bevonták a nézőket, főleg a gyermekeket. Utánuk a Dokopil Olga vezette pankotai Azur táncegyüttes társasági táncainak, fekete-fehér táncának, illetve cowboytáncának tapsolhatott a lelkes közönség. Ménesi Melinda vezetésével a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport 7 párja is bemutatta a kisiratosi tánctáborban elsajátított új lépéseket, de a közelmúltban varratott új ruháikat is megcsodálhatta a közönség. A továbbiakban a fazekasvarsándi Marian Graţiana nevet viselő román néptánccsoport, Petre Răuţ vezetésével mutatta be alföldi román táncait, de román népdalok is elhangzottak. Minden fellépett együttes hölgy vezetője virágcsokrot, míg a férfiak egy üveg italt vehettek át a szervezők nevében Tóth Mihálytól, a rendezvény házigazdájától. Ugyanakkor egy kisleány kisorsolta a nap folyamán árusított tombolajegyek közül az egyetlen, de főnyereményt, az új kerékpár gazdáját, aki a Roller zenekar orgonistája, ifj. Köteles József lett.
A délutáni előadások után a fiatalok és az öregfiúk futballmérkőzést vívtak a futballpályán. A X. Fazekasvarsándi Magyar Napok programját a 22 órakor kezdődött szabadtéri diszkó zárta.
Hazanéző
A délutáni programok idején megszólaltattunk hazalátogatott fazekasvarsándiakat is. Leánynevén Bencze Mária Magyarországról érkezett haza újra, mint minden eddigi rendezvényre. A rendszerváltásig Aradon éltek, majd kiköltöztek az anyaországba. Kérdésünkre, mit jelent Magyarországon fazekasvarsándinak lenni, Bencze Mária kifejtette: Gyálon laknak, rendszeresen tartják az itthoniakkal a kapcsolatot, különösen, mióta feltalálták a Facebookot, ami nagyban könnyített a kapcsolattartáson. Maga örvend, amiért az ötvenötösök csapatához tartozik, akik mindig élen jártak a találkozók megszervezésében. Tekintve, hogy a férje zimándújfalui, mindkét településsel úgy vannak, hogy otthonról jönnek haza, illetve fordítva. A szülei már nem élnek, ezért a találkozó alkalmából a keresztanyjánál szálltak meg, akinek a leánya osztálytársa volt, barátnője. Minden évben az ő édesanyjánál szállnak meg, jókat beszélgetnek, együtt emlékeznek a gyermekkora, a régi szép időkre. Egy-egy találkozón annyira feltöltődik, hogy abból egész évben táplálkozni lehet.
Szász László Németországból tért haza az idei magyar napokra. 1991 óta él ott, ahol az első lépések nagyon nehezek voltak. Most már könnyebb, ezzel arányosan azonban nehezebb is, mert az idő függvényében erősödik a szülőföld, a szülőfalu vonzereje is. Éppen ezért egyre többet foglalkozik a hazatérés gondolatával. Itthon szerves kémiát tanult, oklevelet is szerzett, Németországba kerülve azonban végleg szakítania kellett a kémiával. Egy ideig mikrocsip adattárolókat, majd processzorokat gyártottak, csakhogy csődbe jutott a vállalat, amelyiknél dolgozott. Hosszas keresés után új munkát talált, de az a lakhelyétől 150 kilométerre van, sokba kerül az utazás. Csúcstechnológiában dolgozik, ami nem jelenti, hogy csúcsfizetést is kapna, mert Németország nem a legjobban fizető államok közé tartozik, ráadásul megszünteti a saját munkahelyeket, bérmunkában végeztet sok munkát, ezért a helyi munkaerő alulfizetett. A találkozó tiszteletére régi magyar népviseletet öltött, fehér gyolcsgatyában és ingben, fekete bőrcsizmában és nagykarimájú csikóskalapban jelent meg, mert az itthoni hagyományok nagyban felértékelődnek külföldön.
Az elszármazottak gyűjtést szerveztek, majd a Bölcső feliratú borítékot átadták a magyar napok szervezőinek, hogy a pénzből könnyebben szervezzék a következő találkozót, javíttassák a kultúrotthont, mindnyájuk közös hajlékát. Főként azért adták, hogy ne csak lélekben, hanem anyagiakban is érezzék: az elszármazottak mindenben mellettük állnak, hiszen lelkiekben itthonról táplálkoznak.
A találkozó itthoni egyik, ha nem éppen a főszervezője, Manguci Erzsébet nyugalmazott óvónő elmondta: eleinte csak a saját erejükre támaszkodhattak, ezért a magyar napoknak minden évben más témát adtak. Mivel a faluban 5 évvel ezelőtt voltak az osztálytalálkozók, a társszervezőkkel úgy döntöttek, az ideinek a témája a nemzedékek találkozója legyen, amibe mindenki beletartozik. Míg az iskolában mintegy 120-an, az utána, illetve az istentisztelet utáni közös ebéden mintegy 200-an vettek részt. Maga nagyon örvendett, amikor a délutáni programokon sok olyan embert is látott, akik nem voltak az iskolai találkozón, noha akik ott voltak, megható, emlékezetes élményekben volt részük. Boldognak érzi magát, amiért tagja lehetett annak a szervezőcsapatnak, amely a munkájával örömet okozhatott az itthoni és a hazalátogatott fazekasvarsándiaknak.
Köszönet
A X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat a helybeli Délibáb Egyesületen keresztül az Arad Megyei Tanács mellett működő Kulturális Központ, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, a Fazekasvarsándi Evangélikus-lutheránus Egyház, de természetesen a falu magyarságának az apraja-nagyja egy emberként állt a rendezvény mellett, de külföldre szakadt falubeliek is adakoztak. A magyar napok sikeréért köszönet jár adakozóknak, segítőknek, a vendégek ellátásában, a gyermekek szórakoztatásában közreműködött minden lelkes embernek. Áldozatvállalásuk tovább növeli a Fazekasvarsándi Magyar Napoknak a vonzerejét.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 11.
Bekéretés: Bukarest nem ért egyet Zákonyi kritikáival
Bekérették hétfőn a román külügyminisztériumba a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét Zákonyi Botond kijelentései miatt. A román külügynél a diplomata által a România Liberă napilapnak adott interjú verte ki a biztosítékot.
Magyarország bukaresti nagykövete a lap hétfői számában megjelent interjúban úgy vélekedett, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de e téren szerinte nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről.
A diplomata megemlítette, hogy az Aradot Szegeddel összekötő vezetéken még mindig nem érkezik földgáz Magyarországra, a román hatóságok pedig csak az ország schengeni csatlakozása után kívánnak befejezni tíz, a közös határt átszelő utat. Zákonyi példaként említette, hogy miközben a 400 kilométeres román–magyar határszakaszon csak tíz határátkelő működik, a német-francia határon öt-tíz kilométerenként át lehet kelni.
Zákonyi Botond komolytalannak nevezte a román külügyminiszter korábbi állítását, miszerint az Orbán Viktor kormányfő által Tusnádfürdőn posztolt történelmi jelképek sértik az államközi alapszerződést. „Nem lehet a kétoldalú viszony problémájává alakítani azt, ha valaki történelmi jelképeket ábrázoló jelvényeket forgalmaz. A kétoldalú kapcsolatok terén ennél fontosabb probléma az anyanyelvhasználat korlátozása a hivatalokban, a nemzeti jelképek, például a székely zászló használatának elutasítása vagy a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának ügye” – jelentette ki a nagykövet.
Zákonyi Botond arról is beszélt, hogy 2012-es hatalomra kerülése után Victor Ponta kettős szerepet játszik. „Azt játssza, hogy Victor a jófiú, az európai, a szociáldemokrata, míg Viktor (Orbán Viktor magyar miniszterelnök – szerk. megj.) a rossz, a nacionalista, az Európa-ellenes” – fogalmazott a nagykövet.
A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a megbeszélésen a román fél kifejtette határozott „egyet nem értését” azzal, amit a magyar nagykövet a román-magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott. A közleménye szerint hétfőn reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérették be, mert Zákonyi Botond nagykövet jelenleg szabadságát tölti.
A Bogdan Aurescu vezette tárca szerint ez az interjú ismételten bizonyítja, hogy a magyar fél nem tartja tiszteletben a kétoldalú kapcsolatok általános keretét és annak politikai-jogi alapjait, vagyis a magyar-román alapszerződést és a stratégiai partnerségről szóló, 2002-es megállapodást. Bukarest elfogadhatatlannak és tiszteletlennek nevezte a nagykövet Victor Pontáról tett kijelentéseit is. A külügy sérelmezte, hogy Zákonyi nem tett említést a romániai A1-es és a magyarországi M43-as autópálya összekötéséről, a nemrég rendezett átadáson maga Ponta is részt vett, ezáltal is hangsúlyozva, hogy Románia fontosságot tulajdonít az ilyen infrastrukturális beruházásoknak.
A román fél a tíz, helyi érdekeltségű, határon áthaladó útnak a forgalom előtti megnyitása ügyében úgy véli: határátkelők létesítése túl nagy beruházás lenne ahhoz képest, hogy ezeknek az utaknak a gazdasági jelentősége kicsi, ugyanis csak a személyszállításra és a legfeljebb 3,5 tonna súlyú gépkocsik áthaladására használhatnák. Bukarest szerint az Arad-Szeged gázvezeték befejezése érdekében „szoros együttműködés" van a két fél között.
Krónika (Kolozsvár)
Bekérették hétfőn a román külügyminisztériumba a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét Zákonyi Botond kijelentései miatt. A román külügynél a diplomata által a România Liberă napilapnak adott interjú verte ki a biztosítékot.
Magyarország bukaresti nagykövete a lap hétfői számában megjelent interjúban úgy vélekedett, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de e téren szerinte nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről.
A diplomata megemlítette, hogy az Aradot Szegeddel összekötő vezetéken még mindig nem érkezik földgáz Magyarországra, a román hatóságok pedig csak az ország schengeni csatlakozása után kívánnak befejezni tíz, a közös határt átszelő utat. Zákonyi példaként említette, hogy miközben a 400 kilométeres román–magyar határszakaszon csak tíz határátkelő működik, a német-francia határon öt-tíz kilométerenként át lehet kelni.
Zákonyi Botond komolytalannak nevezte a román külügyminiszter korábbi állítását, miszerint az Orbán Viktor kormányfő által Tusnádfürdőn posztolt történelmi jelképek sértik az államközi alapszerződést. „Nem lehet a kétoldalú viszony problémájává alakítani azt, ha valaki történelmi jelképeket ábrázoló jelvényeket forgalmaz. A kétoldalú kapcsolatok terén ennél fontosabb probléma az anyanyelvhasználat korlátozása a hivatalokban, a nemzeti jelképek, például a székely zászló használatának elutasítása vagy a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának ügye” – jelentette ki a nagykövet.
Zákonyi Botond arról is beszélt, hogy 2012-es hatalomra kerülése után Victor Ponta kettős szerepet játszik. „Azt játssza, hogy Victor a jófiú, az európai, a szociáldemokrata, míg Viktor (Orbán Viktor magyar miniszterelnök – szerk. megj.) a rossz, a nacionalista, az Európa-ellenes” – fogalmazott a nagykövet.
A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a megbeszélésen a román fél kifejtette határozott „egyet nem értését” azzal, amit a magyar nagykövet a román-magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott. A közleménye szerint hétfőn reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérették be, mert Zákonyi Botond nagykövet jelenleg szabadságát tölti.
A Bogdan Aurescu vezette tárca szerint ez az interjú ismételten bizonyítja, hogy a magyar fél nem tartja tiszteletben a kétoldalú kapcsolatok általános keretét és annak politikai-jogi alapjait, vagyis a magyar-román alapszerződést és a stratégiai partnerségről szóló, 2002-es megállapodást. Bukarest elfogadhatatlannak és tiszteletlennek nevezte a nagykövet Victor Pontáról tett kijelentéseit is. A külügy sérelmezte, hogy Zákonyi nem tett említést a romániai A1-es és a magyarországi M43-as autópálya összekötéséről, a nemrég rendezett átadáson maga Ponta is részt vett, ezáltal is hangsúlyozva, hogy Románia fontosságot tulajdonít az ilyen infrastrukturális beruházásoknak.
A román fél a tíz, helyi érdekeltségű, határon áthaladó útnak a forgalom előtti megnyitása ügyében úgy véli: határátkelők létesítése túl nagy beruházás lenne ahhoz képest, hogy ezeknek az utaknak a gazdasági jelentősége kicsi, ugyanis csak a személyszállításra és a legfeljebb 3,5 tonna súlyú gépkocsik áthaladására használhatnák. Bukarest szerint az Arad-Szeged gázvezeték befejezése érdekében „szoros együttműködés" van a két fél között.
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 11.
Embernek maradni a hétköznapokban is
Molnár Levente Gyergyóremetén született, a rendszerváltást megelőzően költözött családjával Csíkszeredába. Jelenleg a legfoglalkoztatottabb magyar operaénekesként tartják számon, fellépett ő már a világ legjelentősebb operaházaiban is. Életéről, álmairól mesélt az ízig-vérig székely operaénekes.
– Az elmúlt időszak fellépéseit néztem, nem könnyű egy operaénekes élete...
– Számomra az utóbbi év emberpróbáló volt, de hát az ember edződik. Nagyon sok helyen énekelek, sokat utazok, gyakorolok, másokkal is foglalkozom, igyekszem segíteni ifjú tehetségeknek, mindemellett próbálok ember lenni a hétköznapokban is. Tavaly egy nagy ajándékot kaptam, megtudtam, hogy gyermekem lesz, és bár kimondhatatlanul örültem, csak elkapott a pánik, a kapkodás, hogy akkor nagyobb ház kell, így házat is építettem. Aztán a Virtuózokra is „lecsaptam”, elhoztam Erdélybe, mert egy jó dolgot akartam. Kicsit most már ki is vagyok fáradva.
– A Virtuózok már elbúcsúztak Székelyföldtől. Milyen volt megélni az elmúlt heteket?
– Jó hazajönni és jó a kollégáktól, ismerősöktől, barátoktól fogadni a hála szavait. De ez nemcsak az én érdemem. Igen, megálmodtam, fektettem bele pénzt és energiát, de nem egyedül csináltam, végig mellett volt édesanyám, édesapám, a barátaim, a támogatók, akik minden egyes szervezési gondot ügyesen kezeltek. Aki ráérzett arra, hogy milyen fontos, amit kitaláltam, az azonnal mellém állt. Ha csak a válogatásra gondolok, be kell vallanom, minden várakozásomat fölülmúlták az itthoni tehetségek. Meg ne halljam valakitől, hogy büszke rám, én vagyok büszke, hogy egy ilyen tehetségekben gazdag helyről jövök. Köszönöm minden egyes támogatónak, hogy mellém állt és üzenem a távol maradóknak hogy nagyon jó dolgokból maradtak ki. Remélem, legközelebb benne lesznek, mert ha nem, azt a gyerekek bánják. Nagyon sokat megéltem az elmúlt 12-13 évben, amióta énekelek, engem már nem lep meg semmilyen emberi reakció. Azon viszont elcsodálkozom, amikor valakik nem látnak a dolgok mögé. Én Erdélyben, Székelyföldön a nevemet csak tiszta dologhoz adom. Olyanhoz, ami előlépteti, segíti a fiatalságot, a magyarságot mind a megmaradásban, mind a tehetségek kibontakoztatásában.
– Sokan és sokat beszélnek a székelyföldi tehetségekről, de kiemelésükbe kevesen fektetnek energiát, pénzt. Önnek ez miért ilyen fontos?
– A kulturális, földrajzi térképen csak úgy tudunk megmaradni, ha vannak emblematikus alakjaink. Ha azt mondja valaki, hogy Erdélyre, a magyarokra, akár Magyarországra gondol, akkor a tehetségekre gondoljon. Ha az önzőségünkön túllépünk, akkor három-négy év alatt olyan embereket fogunk kitermelni, akikre valóban büszkék lehetünk. Nemcsak pénzről van szó, ez elsősorban akarat kérdése. Figyelni kell arra, hogy ki tartja itthon a frontot, ki akar úgy visszajönni, hogy valamit hozzon is. Az sem mindegy, hogy egy tehetség hogyan hagyja el az országot, a népünket. Van, aki úgy megy el, hogy azt mondja, de jó, hogy megszabadultam, és van aki úgy megy el, hogy hálás. Én is így vagyok, és úgy jövök vissza, hogy ide adni kell valamit, harcolni kell, székelynek kell maradni. Nem azt mondom, hogy úgy ébredek minden reggel, hogy azt mondom, Molnár Levente vagyok, aki székely, de tudom, hova dobban a szívem, tudom, egyik tettem a másikat azért követi, hogy esetleg az itthoniak is profitáljanak belőle. Tudom, nekem minden évben itt a helyem.
– Pontosan azt fordult meg a fejemben, hogy a világ nagy színpadai nem változtatták meg, ön mindig is megmarad székelynek.
– Negyvenegy év után búcsúztatta el a a nyáron a londoni Royal Opera House John Copley Bohémélet-rendezését, amelyben én is felléptem. Ott volt Charles herceg, és az előadás végén odajött gratulálni. Én a világon mindenhol elmagyarázom, hogy Székelyföldről vagyok, kisebbségben élünk, magyar az anyanyelvünk, de ő ismerte mindezt és kérdezett. Mutattam a telefonon egy képet, ahogy a testvéremmel, Szabolccsal egymás mellett állunk, és ő felismerte, hogy né, a prímás, a muzsikus, és tett egy-két tánclépést. Nagyon fontos helyeken megfordultam, ebédeltem a királyi családdal, énekeltem Dániában a királynőnek, és ha tehetem, mindenhol mesélek Székelyföldről, Erdélyről. Szükség van olyan emberekre, akik képviselnek bennünket, hallatják a hangjukat, szeretik a hazájukat és elérnek szép eredményeket. Semmivel nem vagyunk tehetségtelenebbek más népeknél, csak a sínre állításnál akad egy kis gond.
– Molnár Leventének milyen a kapcsolata Csíkszeredával, a csíkiakkal?
– Sokan ismernek, hiszen kisváros, de nem várhatom el az átlag székely embertől, hogy ismerjen engem. De nem is az a cél, hogy engem megismerjenek. Itt egy komoly renumét kell az országnak építeni. Még jobban kellene koncentrálni arra, hogy csak az igazán tehetségesek kerüljenek vezető pozícióba, hogy neveljék a népet minden téren. Ne az legyen, hogy ha valaki külföldről haza akar jönni, akkor elzavarják, mert féltik a munkahelyüket. Amikor valaki tárt szívvel jön és segíteni akar, azt kell tudni fogadni. Sok a jó hazafi. Én tudom, milyen külföldön egy székellyel, egy románnal vagy egy magyarországi magyarral találkozni. Nagyon nagy a különbség.
– Milyen álmai vannak Molnár Leventének?
– Nagyon szeretnék több időt a családommal tölteni, és két dolog között vacillálok. Létrehoztam egy egyesületet, amely a tehetségekkel fog folglalkozni, és vagy az van, hogy „csinálok még sok Molnár Leventét", nekik segítek és ennek a szolgálatába állok, vagy megyek, járom a saját utamat, egyengetem művészi pályámat. Mert erre is van bennem erő. Ez nagyban függ attól, hogy mennyire akarja ezt a magyar közösség, mert ezt a munkámat a magyar ember szolgálatába akarom állítani. Fiatal vagyok, teljében az erőm, nem akkor akarok másokat megvalósítani, amikor magammal nem tudok már mit kezdeni, hanem fiatalon akarok ebbe belevágni. Úgy érzem, van bennem ehhez kellő elhivatottság és alázat, de olyan kapcsolatrendszerrel is rendelkezem, amit jó lenne kihasználni. Nem vagyok irigy ember, örülök, ha minél nagyobb magyar művészekre lehetek büszke. Én imádok nekik tapsolni.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
Molnár Levente Gyergyóremetén született, a rendszerváltást megelőzően költözött családjával Csíkszeredába. Jelenleg a legfoglalkoztatottabb magyar operaénekesként tartják számon, fellépett ő már a világ legjelentősebb operaházaiban is. Életéről, álmairól mesélt az ízig-vérig székely operaénekes.
– Az elmúlt időszak fellépéseit néztem, nem könnyű egy operaénekes élete...
– Számomra az utóbbi év emberpróbáló volt, de hát az ember edződik. Nagyon sok helyen énekelek, sokat utazok, gyakorolok, másokkal is foglalkozom, igyekszem segíteni ifjú tehetségeknek, mindemellett próbálok ember lenni a hétköznapokban is. Tavaly egy nagy ajándékot kaptam, megtudtam, hogy gyermekem lesz, és bár kimondhatatlanul örültem, csak elkapott a pánik, a kapkodás, hogy akkor nagyobb ház kell, így házat is építettem. Aztán a Virtuózokra is „lecsaptam”, elhoztam Erdélybe, mert egy jó dolgot akartam. Kicsit most már ki is vagyok fáradva.
– A Virtuózok már elbúcsúztak Székelyföldtől. Milyen volt megélni az elmúlt heteket?
– Jó hazajönni és jó a kollégáktól, ismerősöktől, barátoktól fogadni a hála szavait. De ez nemcsak az én érdemem. Igen, megálmodtam, fektettem bele pénzt és energiát, de nem egyedül csináltam, végig mellett volt édesanyám, édesapám, a barátaim, a támogatók, akik minden egyes szervezési gondot ügyesen kezeltek. Aki ráérzett arra, hogy milyen fontos, amit kitaláltam, az azonnal mellém állt. Ha csak a válogatásra gondolok, be kell vallanom, minden várakozásomat fölülmúlták az itthoni tehetségek. Meg ne halljam valakitől, hogy büszke rám, én vagyok büszke, hogy egy ilyen tehetségekben gazdag helyről jövök. Köszönöm minden egyes támogatónak, hogy mellém állt és üzenem a távol maradóknak hogy nagyon jó dolgokból maradtak ki. Remélem, legközelebb benne lesznek, mert ha nem, azt a gyerekek bánják. Nagyon sokat megéltem az elmúlt 12-13 évben, amióta énekelek, engem már nem lep meg semmilyen emberi reakció. Azon viszont elcsodálkozom, amikor valakik nem látnak a dolgok mögé. Én Erdélyben, Székelyföldön a nevemet csak tiszta dologhoz adom. Olyanhoz, ami előlépteti, segíti a fiatalságot, a magyarságot mind a megmaradásban, mind a tehetségek kibontakoztatásában.
– Sokan és sokat beszélnek a székelyföldi tehetségekről, de kiemelésükbe kevesen fektetnek energiát, pénzt. Önnek ez miért ilyen fontos?
– A kulturális, földrajzi térképen csak úgy tudunk megmaradni, ha vannak emblematikus alakjaink. Ha azt mondja valaki, hogy Erdélyre, a magyarokra, akár Magyarországra gondol, akkor a tehetségekre gondoljon. Ha az önzőségünkön túllépünk, akkor három-négy év alatt olyan embereket fogunk kitermelni, akikre valóban büszkék lehetünk. Nemcsak pénzről van szó, ez elsősorban akarat kérdése. Figyelni kell arra, hogy ki tartja itthon a frontot, ki akar úgy visszajönni, hogy valamit hozzon is. Az sem mindegy, hogy egy tehetség hogyan hagyja el az országot, a népünket. Van, aki úgy megy el, hogy azt mondja, de jó, hogy megszabadultam, és van aki úgy megy el, hogy hálás. Én is így vagyok, és úgy jövök vissza, hogy ide adni kell valamit, harcolni kell, székelynek kell maradni. Nem azt mondom, hogy úgy ébredek minden reggel, hogy azt mondom, Molnár Levente vagyok, aki székely, de tudom, hova dobban a szívem, tudom, egyik tettem a másikat azért követi, hogy esetleg az itthoniak is profitáljanak belőle. Tudom, nekem minden évben itt a helyem.
– Pontosan azt fordult meg a fejemben, hogy a világ nagy színpadai nem változtatták meg, ön mindig is megmarad székelynek.
– Negyvenegy év után búcsúztatta el a a nyáron a londoni Royal Opera House John Copley Bohémélet-rendezését, amelyben én is felléptem. Ott volt Charles herceg, és az előadás végén odajött gratulálni. Én a világon mindenhol elmagyarázom, hogy Székelyföldről vagyok, kisebbségben élünk, magyar az anyanyelvünk, de ő ismerte mindezt és kérdezett. Mutattam a telefonon egy képet, ahogy a testvéremmel, Szabolccsal egymás mellett állunk, és ő felismerte, hogy né, a prímás, a muzsikus, és tett egy-két tánclépést. Nagyon fontos helyeken megfordultam, ebédeltem a királyi családdal, énekeltem Dániában a királynőnek, és ha tehetem, mindenhol mesélek Székelyföldről, Erdélyről. Szükség van olyan emberekre, akik képviselnek bennünket, hallatják a hangjukat, szeretik a hazájukat és elérnek szép eredményeket. Semmivel nem vagyunk tehetségtelenebbek más népeknél, csak a sínre állításnál akad egy kis gond.
– Molnár Leventének milyen a kapcsolata Csíkszeredával, a csíkiakkal?
– Sokan ismernek, hiszen kisváros, de nem várhatom el az átlag székely embertől, hogy ismerjen engem. De nem is az a cél, hogy engem megismerjenek. Itt egy komoly renumét kell az országnak építeni. Még jobban kellene koncentrálni arra, hogy csak az igazán tehetségesek kerüljenek vezető pozícióba, hogy neveljék a népet minden téren. Ne az legyen, hogy ha valaki külföldről haza akar jönni, akkor elzavarják, mert féltik a munkahelyüket. Amikor valaki tárt szívvel jön és segíteni akar, azt kell tudni fogadni. Sok a jó hazafi. Én tudom, milyen külföldön egy székellyel, egy románnal vagy egy magyarországi magyarral találkozni. Nagyon nagy a különbség.
– Milyen álmai vannak Molnár Leventének?
– Nagyon szeretnék több időt a családommal tölteni, és két dolog között vacillálok. Létrehoztam egy egyesületet, amely a tehetségekkel fog folglalkozni, és vagy az van, hogy „csinálok még sok Molnár Leventét", nekik segítek és ennek a szolgálatába állok, vagy megyek, járom a saját utamat, egyengetem művészi pályámat. Mert erre is van bennem erő. Ez nagyban függ attól, hogy mennyire akarja ezt a magyar közösség, mert ezt a munkámat a magyar ember szolgálatába akarom állítani. Fiatal vagyok, teljében az erőm, nem akkor akarok másokat megvalósítani, amikor magammal nem tudok már mit kezdeni, hanem fiatalon akarok ebbe belevágni. Úgy érzem, van bennem ehhez kellő elhivatottság és alázat, de olyan kapcsolatrendszerrel is rendelkezem, amit jó lenne kihasználni. Nem vagyok irigy ember, örülök, ha minél nagyobb magyar művészekre lehetek büszke. Én imádok nekik tapsolni.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
2015. augusztus 12.
Fáj az igazság
Nehéz logikus magyarázatot találni a román külügy és Victor Ponta kirohanására Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet interjúban megfogalmazott kijelentései kapcsán.
Lehet ugyan a román szociáldemokraták vérében levő, alig leplezett magyarellenességgel is magyarázni a faragatlan, otromba megnyilvánulást – a kétoldalú államközi kapcsolatokban azonban ritka az ennyire heves, indulatos reakció, no meg aztán igen jól ismerjük a bukaresti hatalom azon gyáva szokását is, hogy az esetleg nemzetközi rosszallást kiváltó megnyilvánulások helyett előszeretettel az országban élő jelentős számú magyar közösségen veri el a port.
Lehetnek, persze, belpolitikai okai is a plagizáló, korrupciós gyanúba keveredett miniszterelnök primitív nyilatkozatának: Victor Ponta zsákutcába szorult, immár saját pártja is szabadulni igyekszik tőle, koalíciós partnerei készek elfordulni a felelőtlen, itthon és külföldön egyaránt vállalhatatlan miniszterelnöktől – mi másba menekülne hát az üldözött román politikus, mint a magyarellenességbe? Az ugyanis Romániában mindmáig az egyik legbiztosabb mód a szavazók bizalmának elnyerésére, és nem is kell mást tenni, mint Orbán Viktort szidni, felkorbácsolni a nacionalista indulatokat, majd a magyar veszélytől a román nemzetet és az egységes nemzetállamot megmentő hazafias államférfi szerepében tetszelegni.
Az is lehet, hogy mindkét tényező szerepet játszik az augusztusi kánikulában fellobbanó agresszív román nemzetféltésben – de az sem kizárt, hogy e hisztériakeltés rejtett célja a figyelemelterelés. Zákonyi Botond ugyanis szinte semmi olyant nem mondott a România liberă napilapnak adott interjúban, ami okot adna ekkora hisztériára, a nagykövet diplomatához méltó szóhasználattal, visszafogottan, elegánsan fogalmazott a mégoly kényesnek minősülő kérdésekben is, mint az autonómia. Ami viszont fájhat a román félnek, és amiről e balhé segítségével mindenáron el akarják terelni a figyelmet, azok a magyar diplomata által tételesen sorolt gondok, amelyek egyértelműen a bukaresti vezetés magyarellenességére világítanak rá, és amelyek immár Amerika és az Európa Tanács figyelmét is felkeltették. Ide tartozik az elakadt visszaszolgáltatások kérdése, a nemzeti jelképek – például a székely zászló – használatának tiltása –, az oktatási törvény látványos semmibevétele a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a jogszabályok által szavatolt nyelvi jogok semmibevétele. A konkrét kérdésekre és jogtiprásokra nehéz elfogadható választ adnia Bukarestnek, talán ezért is akarják elterelni a figyelmet ezekről, és – vállalva a kétoldalú kapcsolatok további rontásának kockázatát – próbálják Magyarországot agresszív, provokáló államként beállítani. A sokszor bevetett fegyver azonban könnyen visszafelé sülhet el: jelenleg ugyanis alighanem Victor Ponta és csapata számít a legkevésbé hiteles kormánynak az Európai Unióban.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma
Nehéz logikus magyarázatot találni a román külügy és Victor Ponta kirohanására Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet interjúban megfogalmazott kijelentései kapcsán.
Lehet ugyan a román szociáldemokraták vérében levő, alig leplezett magyarellenességgel is magyarázni a faragatlan, otromba megnyilvánulást – a kétoldalú államközi kapcsolatokban azonban ritka az ennyire heves, indulatos reakció, no meg aztán igen jól ismerjük a bukaresti hatalom azon gyáva szokását is, hogy az esetleg nemzetközi rosszallást kiváltó megnyilvánulások helyett előszeretettel az országban élő jelentős számú magyar közösségen veri el a port.
Lehetnek, persze, belpolitikai okai is a plagizáló, korrupciós gyanúba keveredett miniszterelnök primitív nyilatkozatának: Victor Ponta zsákutcába szorult, immár saját pártja is szabadulni igyekszik tőle, koalíciós partnerei készek elfordulni a felelőtlen, itthon és külföldön egyaránt vállalhatatlan miniszterelnöktől – mi másba menekülne hát az üldözött román politikus, mint a magyarellenességbe? Az ugyanis Romániában mindmáig az egyik legbiztosabb mód a szavazók bizalmának elnyerésére, és nem is kell mást tenni, mint Orbán Viktort szidni, felkorbácsolni a nacionalista indulatokat, majd a magyar veszélytől a román nemzetet és az egységes nemzetállamot megmentő hazafias államférfi szerepében tetszelegni.
Az is lehet, hogy mindkét tényező szerepet játszik az augusztusi kánikulában fellobbanó agresszív román nemzetféltésben – de az sem kizárt, hogy e hisztériakeltés rejtett célja a figyelemelterelés. Zákonyi Botond ugyanis szinte semmi olyant nem mondott a România liberă napilapnak adott interjúban, ami okot adna ekkora hisztériára, a nagykövet diplomatához méltó szóhasználattal, visszafogottan, elegánsan fogalmazott a mégoly kényesnek minősülő kérdésekben is, mint az autonómia. Ami viszont fájhat a román félnek, és amiről e balhé segítségével mindenáron el akarják terelni a figyelmet, azok a magyar diplomata által tételesen sorolt gondok, amelyek egyértelműen a bukaresti vezetés magyarellenességére világítanak rá, és amelyek immár Amerika és az Európa Tanács figyelmét is felkeltették. Ide tartozik az elakadt visszaszolgáltatások kérdése, a nemzeti jelképek – például a székely zászló – használatának tiltása –, az oktatási törvény látványos semmibevétele a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a jogszabályok által szavatolt nyelvi jogok semmibevétele. A konkrét kérdésekre és jogtiprásokra nehéz elfogadható választ adnia Bukarestnek, talán ezért is akarják elterelni a figyelmet ezekről, és – vállalva a kétoldalú kapcsolatok további rontásának kockázatát – próbálják Magyarországot agresszív, provokáló államként beállítani. A sokszor bevetett fegyver azonban könnyen visszafelé sülhet el: jelenleg ugyanis alighanem Victor Ponta és csapata számít a legkevésbé hiteles kormánynak az Európai Unióban.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma
2015. augusztus 12.
Tábor Isten országában
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom udvarán naponta hatszáz gyermek úgy csüng a csoportvezetők szeretetén, hogy az evangelizációs hét minden napján megújult erővel lépnek be Isten országába, ahol a szentek és szerzetesek életével ismerkednek. A témaválasztást Dávid György plébános azzal indokolja, az ő fogadalmaik és az ő életpéldájuk a keresztény nevelés alapját képezik.
A gyermekek húsz csoportban vesznek részt a tevékenységeken, minden napnak megvan a vezérgondolata, de a játék sem marad ki a programokból. Az engedelmesség, a tisztaság, a csend és hallgatás, valamint a szegénység köré csoportosított beszélgetéseket vegyes korcsoportokban tartják, ahol a három- és ötéves számára is érthető az üzenet, a nagyobbak pedig saját életükből tudnak példát a nap témájához kötődően.
A helyiek mellett sokan érkeztek távolabbról, más településekről, más megyékből is, akik erre a hétre időzítették sepsiszentgyörgyi rokoni látogatásukat, mert korábbi esztendőkből jó hírét hallották a tábori hangulatú evangelizációs hétnek. A siker titkáról Dávid György atyát kérdeztük, aki szerint a titok Istenben van, nekünk az a feladatunk, hogy ezt megismertessük a gyermekekkel. Kiemelte, ezen az együttléten a gyermekek és a csoportvezetők egymásra számíthatnak, itt nincs számítógép, internet, televízió, itt Isten és az ember van egymás társaságában, és azok a pozitív példák, amelyeket a különböző szerzetesrendek alapítói, a későbbi szentek mutattak fel életükkel.
A világegyházban a megszentelt élet éve van, ezt Ferenc pápa hirdette meg, és mi azt akarjuk, hogy ezeknek az életeknek a példáit mutassuk fel – mondta lapunknak Dávid atya. „Az engedelmesség az, hogy szót fogadok a szüleimnek, tisztának lenni azt jelenti, gondolatban, szóban, cselekedetben és látásban is tiszták vagyunk, szavainkat használhatjuk szépre is, jóra is, és ez a tisztaság hozná a tisztaságot az érzelmekben, a szexualitásban is. A szegénység arra figyelmeztet, hogy amink van, azt osszuk meg másokkal, és itt a legkisebbnek is tudnia kell, hogy a játékát meg kell osztania a másikkal, egymáson segíteniük kell. A negyedik nap a csendről szól, arról a csendről, amikor azért hallgatunk, mert odafigyelünk a másikra. Ha ezeket vesszük, akkor a szerzetesi fogadalmak ránk is érvényesek, számunkra is kötelezőek. Ez a hét lényege.”
Az evangelizációs hetet szombati esztelneki zarándokúttal és vasárnapi hálaadó szentmisével zárják, és azzal a reménnyel, hogy minél több résztvevőben megfogant az üzenet: Legyetek szentek, imádkozzatok és dolgozzatok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom udvarán naponta hatszáz gyermek úgy csüng a csoportvezetők szeretetén, hogy az evangelizációs hét minden napján megújult erővel lépnek be Isten országába, ahol a szentek és szerzetesek életével ismerkednek. A témaválasztást Dávid György plébános azzal indokolja, az ő fogadalmaik és az ő életpéldájuk a keresztény nevelés alapját képezik.
A gyermekek húsz csoportban vesznek részt a tevékenységeken, minden napnak megvan a vezérgondolata, de a játék sem marad ki a programokból. Az engedelmesség, a tisztaság, a csend és hallgatás, valamint a szegénység köré csoportosított beszélgetéseket vegyes korcsoportokban tartják, ahol a három- és ötéves számára is érthető az üzenet, a nagyobbak pedig saját életükből tudnak példát a nap témájához kötődően.
A helyiek mellett sokan érkeztek távolabbról, más településekről, más megyékből is, akik erre a hétre időzítették sepsiszentgyörgyi rokoni látogatásukat, mert korábbi esztendőkből jó hírét hallották a tábori hangulatú evangelizációs hétnek. A siker titkáról Dávid György atyát kérdeztük, aki szerint a titok Istenben van, nekünk az a feladatunk, hogy ezt megismertessük a gyermekekkel. Kiemelte, ezen az együttléten a gyermekek és a csoportvezetők egymásra számíthatnak, itt nincs számítógép, internet, televízió, itt Isten és az ember van egymás társaságában, és azok a pozitív példák, amelyeket a különböző szerzetesrendek alapítói, a későbbi szentek mutattak fel életükkel.
A világegyházban a megszentelt élet éve van, ezt Ferenc pápa hirdette meg, és mi azt akarjuk, hogy ezeknek az életeknek a példáit mutassuk fel – mondta lapunknak Dávid atya. „Az engedelmesség az, hogy szót fogadok a szüleimnek, tisztának lenni azt jelenti, gondolatban, szóban, cselekedetben és látásban is tiszták vagyunk, szavainkat használhatjuk szépre is, jóra is, és ez a tisztaság hozná a tisztaságot az érzelmekben, a szexualitásban is. A szegénység arra figyelmeztet, hogy amink van, azt osszuk meg másokkal, és itt a legkisebbnek is tudnia kell, hogy a játékát meg kell osztania a másikkal, egymáson segíteniük kell. A negyedik nap a csendről szól, arról a csendről, amikor azért hallgatunk, mert odafigyelünk a másikra. Ha ezeket vesszük, akkor a szerzetesi fogadalmak ránk is érvényesek, számunkra is kötelezőek. Ez a hét lényege.”
Az evangelizációs hetet szombati esztelneki zarándokúttal és vasárnapi hálaadó szentmisével zárják, és azzal a reménnyel, hogy minél több résztvevőben megfogant az üzenet: Legyetek szentek, imádkozzatok és dolgozzatok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 12.
Az Osonó műhelyfoglalkozásokat tart Taizében
A taizéi szerzetesközösség hármas évfordulót tart: száz éve született az alapító Roger testvér, tíz éve annak, hogy meggyilkolták, és 75 éve alapította a Taizéi Közösséget. Az eseménysorozat csúcspontja ezen a héten zajlik, amikor négyezer fiatal vesz részt a találkozón. A délutáni műhelyfoglalkozásokon ma és holnap a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár tart tréninget a világ különböző pontjairól érkezők számára, közölte a társulat közösségi oldalán.
A színház csak ürügy elnevezésű műhelyfoglalkozás keretében a résztvevők láthatják a társulat szociális és színházi eseményeiről készült rövid videoösszeállításokat. Bemutatják a kultúrák közeledésére alapozott thaiföldi és marokkói projektet, de szó lesz a csapat legújabb előadásáról, a párbeszédet, az elfogadást és közös gondolkodást szorgalmazó, a fórumszínház eszközeit is felhasználó, Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című magyar–román koprodukcióról is.
Mindezek mellett az érdeklődők az osonósok által vezetett színházi tréningen kipróbálhatják azokat a játékokat és gyakorlatokat, amelyek az említett projektekben segítették a különböző vallású és nemzetiségű résztvevők közötti kommunikációt, egymásra figyelést és az elfogadás elmélyítését. A színház mint találkozás alapgondolatra felépített projektek sokat segíthetnek a fiataloknak megismerni és vállalni önmagukat, elfogadni másokat, megtapasztalni a sokszínűség és a közös alkotás örömét. Taizébe jönni annyit jelent, mint meghívást kapni az Istennel való közösség keresésére, amelyet a közös ima, az éneklés, a csend, a személyes elmélkedés és a beszélgetések segítenek – írják a taizéi szerzetesek rövid meghatározásukban. Ezt tapasztalja az Osonó is, hiszen a társulat 2007-től minden évben rendszeresen visszatér ide, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola, illetve a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjaival együtt – olvasható a közösségi oldalon. Ez alkalommal is több drámatagozatos diákot vitt Taizébe az Osonó.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A taizéi szerzetesközösség hármas évfordulót tart: száz éve született az alapító Roger testvér, tíz éve annak, hogy meggyilkolták, és 75 éve alapította a Taizéi Közösséget. Az eseménysorozat csúcspontja ezen a héten zajlik, amikor négyezer fiatal vesz részt a találkozón. A délutáni műhelyfoglalkozásokon ma és holnap a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár tart tréninget a világ különböző pontjairól érkezők számára, közölte a társulat közösségi oldalán.
A színház csak ürügy elnevezésű műhelyfoglalkozás keretében a résztvevők láthatják a társulat szociális és színházi eseményeiről készült rövid videoösszeállításokat. Bemutatják a kultúrák közeledésére alapozott thaiföldi és marokkói projektet, de szó lesz a csapat legújabb előadásáról, a párbeszédet, az elfogadást és közös gondolkodást szorgalmazó, a fórumszínház eszközeit is felhasználó, Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című magyar–román koprodukcióról is.
Mindezek mellett az érdeklődők az osonósok által vezetett színházi tréningen kipróbálhatják azokat a játékokat és gyakorlatokat, amelyek az említett projektekben segítették a különböző vallású és nemzetiségű résztvevők közötti kommunikációt, egymásra figyelést és az elfogadás elmélyítését. A színház mint találkozás alapgondolatra felépített projektek sokat segíthetnek a fiataloknak megismerni és vállalni önmagukat, elfogadni másokat, megtapasztalni a sokszínűség és a közös alkotás örömét. Taizébe jönni annyit jelent, mint meghívást kapni az Istennel való közösség keresésére, amelyet a közös ima, az éneklés, a csend, a személyes elmélkedés és a beszélgetések segítenek – írják a taizéi szerzetesek rövid meghatározásukban. Ezt tapasztalja az Osonó is, hiszen a társulat 2007-től minden évben rendszeresen visszatér ide, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola, illetve a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjaival együtt – olvasható a közösségi oldalon. Ez alkalommal is több drámatagozatos diákot vitt Taizébe az Osonó.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 12.
A diplomata szalmaszál
Bármibe belekapaszkodna már a román szociáldemokraták politikai szemszögből klinikai halálba süllyedt egykori fenegyereke, aki papíron még feje egy olyan kormánynak, melynek miniszterei annak a pártháznak tartoznak elszámolással, ahol már kirántották alóla a főnöki bársonyszéket. Ha kilát önmaga álomvilágából, akkor tudatában lehet, hogy leáldozott a csillaga, eldobható áldozattá vált, akinek bukása már csak az ellenfelek pillanatnyi érdekein múlik.
De amíg még hagyják regnálni, addig igyekszik a nagyfőnököt játszani, és ehhez kapóra jött neki a magyar nagykövet hétfőn egy bukaresti napilapban megjelent interjúja, melynek kapcsán a román külügynél is felkavarodtak a kedélyhullámok. Aki olvasta az interjút, annak egyértelmű, hogy gyászvitézünk buzgón igyekszik megfelelni a Jó Victor szerepkörének, ám ez már csak azoknak hiteles, akik a balkáni mocsárban is civilizált világképet képesek felfedezni, ha kitartóan tálalják nekik ezt a maszlagot. Azoknak, akiknek a közösségi portálokon történő üzengetés is elég felelős, érett kormányzati intézkedések helyett. A legutóbbi választások tanúsága alapján szerencsére apad ez a tábor, csak az a kár, hogy nem olyan iramban, mint a leszerepelt Victor hitelessége. De az egyszer biztos, hogy igencsak erős napsütés lehet az újvilági strandokon, ha bárkinek is ilyen gondolatokat főz ki a fejéből.
Ami pedig az ominózus interjút illeti, arra a diplomácia világának játékszabályai szerint ezen az oldalon is válaszolni kellett. Az abban leírt érvekre nem volt érdemi nyilvános válasz, de nem is a jelen kormányfőnek és külügyérnek címezhették igazából a mondanivalót. A bukaresti közéletben most ingatag a talaj, a jó Victor a leginkább valószínű forgatókönyv szerint az adótörvénykönyv parlamenti újravitatásakor a szégyenfalon hosszú időre kiemelt helyet bérlő vesztesként távozik a színről. Utódának és külügyérének illik majd fontolóra venni a hétfőn elhangzottakat, és úgy el is járni az illető ügyekben, ahogyan azt a nemzetközi szerződések és a törvények betűje és szellemisége szerint kell. Persze, a balkáni realitások ismeretében nehéz gyors és hatalmas változásokban reménykedni, de az mindenképpen jó, ha a mindenkori magyar kormány a külhoni nemzetrészek ügyében akár a diplomáciában előírt udvarias hangnemnél erősebben is felemeli a szavát, ha azt a helyzet kéri. És remélhetőleg a hazai magyar közéleti szereplők is merítenek innen ihletet. Hiszen nem könyöradományok, hanem olyan állampolgári jogok vannak terítéken, amelyek az európai közösségnek – melynek mindkét állam a tagja –, az alappillérei. Ezeket európai és államközi szerződések, törvények szavatolják, a tét annyi, hogy kisebbségiként is a többségi nemzet tagjaival egyenrangú polgárai lehessünk annak az államnak, mely az adóinkat szívesen elveszi intézményi szolgáltatásai fejében.
Benedek István
Népújság (Marosvásárhely)
Bármibe belekapaszkodna már a román szociáldemokraták politikai szemszögből klinikai halálba süllyedt egykori fenegyereke, aki papíron még feje egy olyan kormánynak, melynek miniszterei annak a pártháznak tartoznak elszámolással, ahol már kirántották alóla a főnöki bársonyszéket. Ha kilát önmaga álomvilágából, akkor tudatában lehet, hogy leáldozott a csillaga, eldobható áldozattá vált, akinek bukása már csak az ellenfelek pillanatnyi érdekein múlik.
De amíg még hagyják regnálni, addig igyekszik a nagyfőnököt játszani, és ehhez kapóra jött neki a magyar nagykövet hétfőn egy bukaresti napilapban megjelent interjúja, melynek kapcsán a román külügynél is felkavarodtak a kedélyhullámok. Aki olvasta az interjút, annak egyértelmű, hogy gyászvitézünk buzgón igyekszik megfelelni a Jó Victor szerepkörének, ám ez már csak azoknak hiteles, akik a balkáni mocsárban is civilizált világképet képesek felfedezni, ha kitartóan tálalják nekik ezt a maszlagot. Azoknak, akiknek a közösségi portálokon történő üzengetés is elég felelős, érett kormányzati intézkedések helyett. A legutóbbi választások tanúsága alapján szerencsére apad ez a tábor, csak az a kár, hogy nem olyan iramban, mint a leszerepelt Victor hitelessége. De az egyszer biztos, hogy igencsak erős napsütés lehet az újvilági strandokon, ha bárkinek is ilyen gondolatokat főz ki a fejéből.
Ami pedig az ominózus interjút illeti, arra a diplomácia világának játékszabályai szerint ezen az oldalon is válaszolni kellett. Az abban leírt érvekre nem volt érdemi nyilvános válasz, de nem is a jelen kormányfőnek és külügyérnek címezhették igazából a mondanivalót. A bukaresti közéletben most ingatag a talaj, a jó Victor a leginkább valószínű forgatókönyv szerint az adótörvénykönyv parlamenti újravitatásakor a szégyenfalon hosszú időre kiemelt helyet bérlő vesztesként távozik a színről. Utódának és külügyérének illik majd fontolóra venni a hétfőn elhangzottakat, és úgy el is járni az illető ügyekben, ahogyan azt a nemzetközi szerződések és a törvények betűje és szellemisége szerint kell. Persze, a balkáni realitások ismeretében nehéz gyors és hatalmas változásokban reménykedni, de az mindenképpen jó, ha a mindenkori magyar kormány a külhoni nemzetrészek ügyében akár a diplomáciában előírt udvarias hangnemnél erősebben is felemeli a szavát, ha azt a helyzet kéri. És remélhetőleg a hazai magyar közéleti szereplők is merítenek innen ihletet. Hiszen nem könyöradományok, hanem olyan állampolgári jogok vannak terítéken, amelyek az európai közösségnek – melynek mindkét állam a tagja –, az alappillérei. Ezeket európai és államközi szerződések, törvények szavatolják, a tét annyi, hogy kisebbségiként is a többségi nemzet tagjaival egyenrangú polgárai lehessünk annak az államnak, mely az adóinkat szívesen elveszi intézményi szolgáltatásai fejében.
Benedek István
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 12.
Az erdélyi magyarság legaktuálisabb problémáiról a 11. EMI-táborban
Véget ért a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló 11. EMI-tábor. Az ötnapos rendezvényen olyan nagy neves zenekarok léptek fel, mint a Kárpátia, az Ossian, a Road és a Depresszió, ám az esti koncertek mellett napközben a székelység autonómiájának, az elszakított területeken élő magyarság megmaradásának hogyanja is a terítékre kerültek.
Sorbán Attila Örs az augusztus 5. és 9. között zajló 11. EMI-táborral kapcsolatban elmondta: „Nagyon jól sikerült a tábor, és nagyon büszke a több mint 110 önkéntest számláló szervezőcsapatra is, hiszen a lehetetlennel megpróbálkozva, sikerrel vitték végbe Erdély legnagyobb nemzeti fesztiváljának felépítését, munkájuk gyümölcsét pedig a több ezer táborozó élvezte.
Az újításokat tekintve, mind a Szénás, a Jogaink-sátor, valamint a lovaglás és lovasíjászat is hatalmas sikernek örvendett. A programokat tekintve volt néhány csúszás, elmaradt előadás, ezeken igyekszik javítani a csapat; a közéleti kérdéskörnél maradva viszont fájdalommal vették tudomásul, hogy a román jogrendszer tényleg a megfélemlítés eszközként működik, így a tábor utolsó előadása két üres szék társaságában folyt le – utalt Sorbán Attila Örs arra a betervezett kerekasztal-beszélgetésre, amelynek meghívottjai éppen amiatt nem tudtak részt venni, hogy folyamatos meghurcoltatásnak vannak kitéve az igazságszolgáltatás által.
Merre visz az utunk az autonómia fele? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke részvétel az EMI-táborban. „Létre kell jönnie a régió autonómiájának közképviseleteként egy testületnek, amely közvitákat követően állítana össze egy törvénytervezetet, majd a parlament elé terjesztené.” – jelentette ki Izsák Balázs. Mint fogalmazott, a székelyföldi önrendelkezés csakis alkotmányos keretek között lenne működőképes. „Az elmúlt negyed század célja a mindenáron kormányra kerülés volt, ám a hivatalos magyar politikai képviselettel rendelkező RMDSZ egyetlen autonómia tervezetet sem nyújtott be” – mutatott rá Szilágyi Zsolt. Kulcsár Terza József elmondta: „Az MPP szerepe a közvetítés, amelyet önként vállalt, hiszen azt szeretnénk, ha az SZNT, az EMNP, az RMDSZ és az MPP vezetői egy asztalhoz üljenek”. „Számos Regát-beli nem szeretné, hogy nekünk autonómiánk legyen, mert nem akarnak elesni az Erdélyből származó bevételektől, de az az igazság, hogy ha nekünk jól megy, azzal nekik is jobb lenne” – jelentette ki Mircea Dăian, az Erdély Demokratikus Liga alapítója az idei EMI-táborban. Hozzátette: a jelenlegi Románia egy „hipercentralizált” ország, a nyugati pozitív példák többnyire decentralizált államok, ezekből kell tanulni, hiszen az a legjobb az adott közösség részére, ha ott hasznosítják a pénzt, ahol „kitermelik”.
Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja önkormányzati és közigazgatási alelnöke is tartott előadást a Felvidéken uralkodó állapotokról. Elmondta, hogy közösségükben az önigazgatás, ha úgy tetszik, autonómia kérdése újra napirendre került, hiszen ott – ellentétben Romániával – megyei szintű autonóm terület nem létezett, és ez a probléma náluk tabunak számít. Vona Gábor, a Jobbik elnöke egy másik előadás keretében elmondta: pártjuk a „magyar társadalom immunrendszere”, viszont beismerte azt is, hogy ha kormányozni szeretnének, akkor elengedhetetlen, hogy több területen változtassanak, újítsanak.
Katalán és baszk előadók is felszólaltak a nemzeti fesztiválon. Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője előadásában Katalónia függetlenségi törekvéseit boncolgatta. Iker Merodio baszkföldi újságíró, politikai tanácsadó az anyanyelvű médiának az autonómiaküzdelemben betöltött szerepéről, valamint a közszereplők és a nemzet problémáinak megismertetése, felvállalása közti összefüggésekről beszélt.
EMI-tábor közlemény
Nyugati Jelen (Arad)
Véget ért a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló 11. EMI-tábor. Az ötnapos rendezvényen olyan nagy neves zenekarok léptek fel, mint a Kárpátia, az Ossian, a Road és a Depresszió, ám az esti koncertek mellett napközben a székelység autonómiájának, az elszakított területeken élő magyarság megmaradásának hogyanja is a terítékre kerültek.
Sorbán Attila Örs az augusztus 5. és 9. között zajló 11. EMI-táborral kapcsolatban elmondta: „Nagyon jól sikerült a tábor, és nagyon büszke a több mint 110 önkéntest számláló szervezőcsapatra is, hiszen a lehetetlennel megpróbálkozva, sikerrel vitték végbe Erdély legnagyobb nemzeti fesztiváljának felépítését, munkájuk gyümölcsét pedig a több ezer táborozó élvezte.
Az újításokat tekintve, mind a Szénás, a Jogaink-sátor, valamint a lovaglás és lovasíjászat is hatalmas sikernek örvendett. A programokat tekintve volt néhány csúszás, elmaradt előadás, ezeken igyekszik javítani a csapat; a közéleti kérdéskörnél maradva viszont fájdalommal vették tudomásul, hogy a román jogrendszer tényleg a megfélemlítés eszközként működik, így a tábor utolsó előadása két üres szék társaságában folyt le – utalt Sorbán Attila Örs arra a betervezett kerekasztal-beszélgetésre, amelynek meghívottjai éppen amiatt nem tudtak részt venni, hogy folyamatos meghurcoltatásnak vannak kitéve az igazságszolgáltatás által.
Merre visz az utunk az autonómia fele? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke részvétel az EMI-táborban. „Létre kell jönnie a régió autonómiájának közképviseleteként egy testületnek, amely közvitákat követően állítana össze egy törvénytervezetet, majd a parlament elé terjesztené.” – jelentette ki Izsák Balázs. Mint fogalmazott, a székelyföldi önrendelkezés csakis alkotmányos keretek között lenne működőképes. „Az elmúlt negyed század célja a mindenáron kormányra kerülés volt, ám a hivatalos magyar politikai képviselettel rendelkező RMDSZ egyetlen autonómia tervezetet sem nyújtott be” – mutatott rá Szilágyi Zsolt. Kulcsár Terza József elmondta: „Az MPP szerepe a közvetítés, amelyet önként vállalt, hiszen azt szeretnénk, ha az SZNT, az EMNP, az RMDSZ és az MPP vezetői egy asztalhoz üljenek”. „Számos Regát-beli nem szeretné, hogy nekünk autonómiánk legyen, mert nem akarnak elesni az Erdélyből származó bevételektől, de az az igazság, hogy ha nekünk jól megy, azzal nekik is jobb lenne” – jelentette ki Mircea Dăian, az Erdély Demokratikus Liga alapítója az idei EMI-táborban. Hozzátette: a jelenlegi Románia egy „hipercentralizált” ország, a nyugati pozitív példák többnyire decentralizált államok, ezekből kell tanulni, hiszen az a legjobb az adott közösség részére, ha ott hasznosítják a pénzt, ahol „kitermelik”.
Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja önkormányzati és közigazgatási alelnöke is tartott előadást a Felvidéken uralkodó állapotokról. Elmondta, hogy közösségükben az önigazgatás, ha úgy tetszik, autonómia kérdése újra napirendre került, hiszen ott – ellentétben Romániával – megyei szintű autonóm terület nem létezett, és ez a probléma náluk tabunak számít. Vona Gábor, a Jobbik elnöke egy másik előadás keretében elmondta: pártjuk a „magyar társadalom immunrendszere”, viszont beismerte azt is, hogy ha kormányozni szeretnének, akkor elengedhetetlen, hogy több területen változtassanak, újítsanak.
Katalán és baszk előadók is felszólaltak a nemzeti fesztiválon. Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője előadásában Katalónia függetlenségi törekvéseit boncolgatta. Iker Merodio baszkföldi újságíró, politikai tanácsadó az anyanyelvű médiának az autonómiaküzdelemben betöltött szerepéről, valamint a közszereplők és a nemzet problémáinak megismertetése, felvállalása közti összefüggésekről beszélt.
EMI-tábor közlemény
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 12.
Kolozsváriak nyerték a színjátszó találkozót
A kolozsvári gyerekszínészek lettek a legjobbak, másodikok lettek a sepsiszentgyörgyiek, a dobogó harmadik fokára pedig a tordai csapat került a 19. ODFIE Színjátszó találkozón. A szervezők közlése szerint a zsűri különdíját Szentábrahám, a közönség díjat pedig Marosvásárhely vihette haza.
Emellett a zsűri hét alakítási díjat osztott ki. Az alakítási díjakat Márton Edit (Homoródalmás), Gyerő Zsolt (Ürmös), Veres Orsolya (Sepsiszentgyörgy), Tana Alpár (Sepsiszentgyörgy), Isztojka Máté (Szentábrahám), Farkas Ábel (Vargyas), Csibi Kriszta (Marosvásárhely) kapta. Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) augusztus 6–9. között Bölönben megszervezett találkozója a SzínBOLONdos nevet viselte.
A Magyar Unitárius Egyház ifjúsági szervezetének „közművelődési csúcsrendezvényére” 14 színjátszó csoport nevezett be, a helyi unitárius ifjúsági egyletek képviseletében. Csapatok érkeztek Barót, Bibarcfalva, Erdőfüle, Homoródalmás, Kissolymos, Kolozsvár, Korond, Marosvásárhely, Nagyajta, Sepsiszentgyörgy, Szentábrahám, Torda, Ürmös és Vargyas településekről. Rajtuk kívül számos műkedvelő vett részt a találkozón, így a résztvevők létszáma elérte az 570-et.
A rendezvény csütörtök délután vette kezdetét, amikor ünnepélyes zászlós felvonulással köszöntötték a falubelieket a Bölönbe érkezett fiatalok. Az üdvözlő beszédek után a színjátszó csapatok mutatkoztak be, majd este színpadra lépett a helyi ifjúsági egylet. A napot hatalmas tábortűz zárta, amely mellett a fiatalok jó kedvvel énekeltek. Pénteken és szombaton, a reggeli áhítat után késő délutánig előadásokat nézhettek a résztvevők, valamint a háromfős bírálóbizottság.
Az előadások után a csapatok személyesen beszélgethettek a zsűrivel, tanácsokat kaphattak, de kézműves tevékenységen, műhelymunkán is részt vehettek. Péntek este a gyergyószentmiklósi Zakuszka diákszínjásztó csoport Tanulni, tanulni, tanulni... című előadását láthatták a fiatalok, majd a napot éjszakai vetélkedő, a Bölön Tour Night zárta. A szombati nap a péntekihez hasonlóan zajlott, a hangulatot a Bagossy Brothers Company koncertje fokozta.
Vasárnap Fülöp Júlia ifjúsági lelkész, az ODFIE elnöke tartott istentiszteletet. Ebéd után Kolcsár József Zabhegyező című egyéni előadását tekinthették meg a résztvevők. Ezt követte a gálaműsor, amelynek keretében átadták a díjakat, majd ünnepi vacsora és bál zárta az eseményt.
Krónika (Kolozsvár)
A kolozsvári gyerekszínészek lettek a legjobbak, másodikok lettek a sepsiszentgyörgyiek, a dobogó harmadik fokára pedig a tordai csapat került a 19. ODFIE Színjátszó találkozón. A szervezők közlése szerint a zsűri különdíját Szentábrahám, a közönség díjat pedig Marosvásárhely vihette haza.
Emellett a zsűri hét alakítási díjat osztott ki. Az alakítási díjakat Márton Edit (Homoródalmás), Gyerő Zsolt (Ürmös), Veres Orsolya (Sepsiszentgyörgy), Tana Alpár (Sepsiszentgyörgy), Isztojka Máté (Szentábrahám), Farkas Ábel (Vargyas), Csibi Kriszta (Marosvásárhely) kapta. Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) augusztus 6–9. között Bölönben megszervezett találkozója a SzínBOLONdos nevet viselte.
A Magyar Unitárius Egyház ifjúsági szervezetének „közművelődési csúcsrendezvényére” 14 színjátszó csoport nevezett be, a helyi unitárius ifjúsági egyletek képviseletében. Csapatok érkeztek Barót, Bibarcfalva, Erdőfüle, Homoródalmás, Kissolymos, Kolozsvár, Korond, Marosvásárhely, Nagyajta, Sepsiszentgyörgy, Szentábrahám, Torda, Ürmös és Vargyas településekről. Rajtuk kívül számos műkedvelő vett részt a találkozón, így a résztvevők létszáma elérte az 570-et.
A rendezvény csütörtök délután vette kezdetét, amikor ünnepélyes zászlós felvonulással köszöntötték a falubelieket a Bölönbe érkezett fiatalok. Az üdvözlő beszédek után a színjátszó csapatok mutatkoztak be, majd este színpadra lépett a helyi ifjúsági egylet. A napot hatalmas tábortűz zárta, amely mellett a fiatalok jó kedvvel énekeltek. Pénteken és szombaton, a reggeli áhítat után késő délutánig előadásokat nézhettek a résztvevők, valamint a háromfős bírálóbizottság.
Az előadások után a csapatok személyesen beszélgethettek a zsűrivel, tanácsokat kaphattak, de kézműves tevékenységen, műhelymunkán is részt vehettek. Péntek este a gyergyószentmiklósi Zakuszka diákszínjásztó csoport Tanulni, tanulni, tanulni... című előadását láthatták a fiatalok, majd a napot éjszakai vetélkedő, a Bölön Tour Night zárta. A szombati nap a péntekihez hasonlóan zajlott, a hangulatot a Bagossy Brothers Company koncertje fokozta.
Vasárnap Fülöp Júlia ifjúsági lelkész, az ODFIE elnöke tartott istentiszteletet. Ebéd után Kolcsár József Zabhegyező című egyéni előadását tekinthették meg a résztvevők. Ezt követte a gálaműsor, amelynek keretében átadták a díjakat, majd ünnepi vacsora és bál zárta az eseményt.
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 12.
Újrajátszott történelem
Lassan hetven éve lesz, hogy elkezdődött az a nagy megdicsőüléssorozat, amit annak idején az illegalisták erkölcsi kárpótlásának neveztek.
Az idősebb korosztály tudja, miről beszélek, a fiatalabbak pedig – ha egyáltalán érdekli őket – megértik gyorsan: a háború előtt betiltott kommunista párt tagjait, ha lebuktak, bezárták, mondván, hogy törvénytelen, illegális tevékenységet űznek. Csakhogy épp a lebukás kivédésére a „mozgalomban” egy-egy sejt csak három tagból állt, ők ismerték egymást, s ha az egyiket elkapták, legföljebb a másik kettőt adhatta ki.
Ebből a hármas ismeretségi körből lett aztán a háború után a nagyon jól jövedelmező biznisz: az elveikért börtönviselteket bizalmi állásokkal, majd pedig különösen kiemelt, az átlagoshoz képest többszörös nyugdíjjal jutalmazták. Becsületükre legyen mondva, tudok olyanokról, akik nem jelentkeztek „jutalomért”, mondván, hogy az elveiket cáfolnák meg, ha ezért bármit is külön kérnének. Az említetteknél viszont jóval többen voltak, akik épp ellenkezőleg: három haver összeállt, és körbeigazolták egymást arról, hogy mennyit kínozták őket annak idején. És buzgalmuknak meg is lett az eredménye.
Olyasmit is gyakran lehetett hallani jó bőven – még a „Kárpátok géniuszaként” emlegetett nagyvezírrel kapcsolatban is –, hogy valójában köztérvényes bűnökért – legtöbbször lopásért – kerültek hűvösre, s abból kerekedett ki aztán az áldozatos illegalista múlt. Szó, ami szó, a lopás soha nem volt törvényes! 90 után a jól bejáratott módszer ismét felvirágzott: a törvénytelenül megszerzett „forradalmárigazolványokért” ingatlanokat, vállalkozói engedélyeket és hasonlókat lehetett szerezni, de az egyéb vadkapitalista, jól tejelő lehetőségek miatt a „megélhetési forradalmárok” száma lecsökkent. Viszont most újrajátsszák a történelmet, mivel olyan bőség öntötte el hirtelen az országot, hogy nem tudnak mit csinálni a rengeteg pluszbevétellel, és úgy határoztak, hogy a váltás megteremtésében különösen fontos szerepet játszóknak pótnyugdíj dukál.
Felfordult a gyomrom, amikor láttam, kik nyomultak a sápért: bármit el lehet róluk képzelni, de nemhogy fegyvertűzbe kiállást, de még kocsmai szópárbajban való részvételt sem. Égbekiáltó bátorságuk egyedül a pénzesőben nyilvánul meg: ernyő nélkül rohannak ki, így többet markolhatnak a bankókból.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
Lassan hetven éve lesz, hogy elkezdődött az a nagy megdicsőüléssorozat, amit annak idején az illegalisták erkölcsi kárpótlásának neveztek.
Az idősebb korosztály tudja, miről beszélek, a fiatalabbak pedig – ha egyáltalán érdekli őket – megértik gyorsan: a háború előtt betiltott kommunista párt tagjait, ha lebuktak, bezárták, mondván, hogy törvénytelen, illegális tevékenységet űznek. Csakhogy épp a lebukás kivédésére a „mozgalomban” egy-egy sejt csak három tagból állt, ők ismerték egymást, s ha az egyiket elkapták, legföljebb a másik kettőt adhatta ki.
Ebből a hármas ismeretségi körből lett aztán a háború után a nagyon jól jövedelmező biznisz: az elveikért börtönviselteket bizalmi állásokkal, majd pedig különösen kiemelt, az átlagoshoz képest többszörös nyugdíjjal jutalmazták. Becsületükre legyen mondva, tudok olyanokról, akik nem jelentkeztek „jutalomért”, mondván, hogy az elveiket cáfolnák meg, ha ezért bármit is külön kérnének. Az említetteknél viszont jóval többen voltak, akik épp ellenkezőleg: három haver összeállt, és körbeigazolták egymást arról, hogy mennyit kínozták őket annak idején. És buzgalmuknak meg is lett az eredménye.
Olyasmit is gyakran lehetett hallani jó bőven – még a „Kárpátok géniuszaként” emlegetett nagyvezírrel kapcsolatban is –, hogy valójában köztérvényes bűnökért – legtöbbször lopásért – kerültek hűvösre, s abból kerekedett ki aztán az áldozatos illegalista múlt. Szó, ami szó, a lopás soha nem volt törvényes! 90 után a jól bejáratott módszer ismét felvirágzott: a törvénytelenül megszerzett „forradalmárigazolványokért” ingatlanokat, vállalkozói engedélyeket és hasonlókat lehetett szerezni, de az egyéb vadkapitalista, jól tejelő lehetőségek miatt a „megélhetési forradalmárok” száma lecsökkent. Viszont most újrajátsszák a történelmet, mivel olyan bőség öntötte el hirtelen az országot, hogy nem tudnak mit csinálni a rengeteg pluszbevétellel, és úgy határoztak, hogy a váltás megteremtésében különösen fontos szerepet játszóknak pótnyugdíj dukál.
Felfordult a gyomrom, amikor láttam, kik nyomultak a sápért: bármit el lehet róluk képzelni, de nemhogy fegyvertűzbe kiállást, de még kocsmai szópárbajban való részvételt sem. Égbekiáltó bátorságuk egyedül a pénzesőben nyilvánul meg: ernyő nélkül rohannak ki, így többet markolhatnak a bankókból.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 12.
Mibe kerül Biró jelölése
Újabb be nem tartott ígéret?
Mibe kerülhet a Magyar Polgári Pártnak (MPP) az, hogy Biró Zsolt pártelnök az RMDSZ parlamenti választási listáján indulhasson? Ennek a hátteréről próbáltunk tájékozódni az MPP helyi vezetőinél.
Kulcsár-Terza József megyei elnök szerint „korai erről még beszélni”, de nem ördögtől való az ötlet, hiszen hasonló tárgyalások már 2008-ban is voltak.
– Az MPP mindig is azt mondta, hogy az önkormányzati választások eredményeiből kiindulva a parlamenti választásokra egy „nemzeti válogatottat” kell felállítani, hogy minél reprezentatívabb legyen a képviselet – érvelt Kulcsár-Terza.
A megyei MPP-elnök nem tud róla, hogy ez irányban konkrét tárgyalások történtek volna. Azelőtt még meg kell nézni, hogyan alakul a himnuszper, az autonómia statútum, vagy a székelyföldi „határ-világítás” sorsa – tette hozzá. Bálint József sepsiszentgyörgyi elnök egyáltalán nem lelkes. Szerinte „ennyire nem szenvedhet káderhiányban az RMDSZ”, és különben is: attól, hogy megígérnek valamit, még nem történik semmi.
– Huszonöt év be nem tartott ígéret után senkinek sem fog feltűnni, ha esetleg ezt sem teljesítik. Amúgy legalábbis furcsának találnám, hogy egy magát ellenzékinek tartó párt elnöke egy „hatalmon lévő” párt listáján induljon. Arról nem is beszélve, hogy ez most ismét listás választás: ha nem vagy jó pártkatona, a vezetőség bármikor megvonhatja tőled a politikai bizalmat, s azzal véget ért a karriered, jöhet a következő a listáról. Persze, elvben megteheti, hogy induljon, akár egyféle megtisztulási folyamat kezdete is lehetne az MPP-ben – nyilatkozta Bálint József.
Biró Zsolt esetleges indítását Tamás Sándor vetette fel a Sic Feszt – Székelyföldi Szabadegyetemen.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Újabb be nem tartott ígéret?
Mibe kerülhet a Magyar Polgári Pártnak (MPP) az, hogy Biró Zsolt pártelnök az RMDSZ parlamenti választási listáján indulhasson? Ennek a hátteréről próbáltunk tájékozódni az MPP helyi vezetőinél.
Kulcsár-Terza József megyei elnök szerint „korai erről még beszélni”, de nem ördögtől való az ötlet, hiszen hasonló tárgyalások már 2008-ban is voltak.
– Az MPP mindig is azt mondta, hogy az önkormányzati választások eredményeiből kiindulva a parlamenti választásokra egy „nemzeti válogatottat” kell felállítani, hogy minél reprezentatívabb legyen a képviselet – érvelt Kulcsár-Terza.
A megyei MPP-elnök nem tud róla, hogy ez irányban konkrét tárgyalások történtek volna. Azelőtt még meg kell nézni, hogyan alakul a himnuszper, az autonómia statútum, vagy a székelyföldi „határ-világítás” sorsa – tette hozzá. Bálint József sepsiszentgyörgyi elnök egyáltalán nem lelkes. Szerinte „ennyire nem szenvedhet káderhiányban az RMDSZ”, és különben is: attól, hogy megígérnek valamit, még nem történik semmi.
– Huszonöt év be nem tartott ígéret után senkinek sem fog feltűnni, ha esetleg ezt sem teljesítik. Amúgy legalábbis furcsának találnám, hogy egy magát ellenzékinek tartó párt elnöke egy „hatalmon lévő” párt listáján induljon. Arról nem is beszélve, hogy ez most ismét listás választás: ha nem vagy jó pártkatona, a vezetőség bármikor megvonhatja tőled a politikai bizalmat, s azzal véget ért a karriered, jöhet a következő a listáról. Persze, elvben megteheti, hogy induljon, akár egyféle megtisztulási folyamat kezdete is lehetne az MPP-ben – nyilatkozta Bálint József.
Biró Zsolt esetleges indítását Tamás Sándor vetette fel a Sic Feszt – Székelyföldi Szabadegyetemen.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 12.
Elhunyt Incze Dénes nyugalmazott esperes, plébános
Életének 69., papságának 45. évében elhunyt Incze Dénes római katolikus címzetes esperes, nyugalmazott plébános – adta hírül honlapján a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
A csatószegi születésű plébánost lelkipásztori szolgálata mellett egyházi írói tevékenységéről ismerték. Több kötet szerzője, ugyanakkor ő alapította a Krisztus Világossága katolikus családi havilapot, amelynek főszerkesztője is volt.
Incze Dénes 1946. május 26-án született, elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Gyulafehérváron, teológiai tanulmányait ugyanott, a Hittudományi Főiskolán végezte.
Márton Áron püspök szentelte pappá Gyulafehérváron 1970. április 5-én. 1970-1979 között Csatószegen, 1979-1980 között Baróton, majd 1980-tól 2010-ig Tusnádfürdőn volt plébános, ahol a kommunizmus idején, 1982-83-ban templomot épített.
Temetése Csíkszeredában augusztus 14-én, pénteken délután 3 órakor lesz a Kalász-lakótelepi temető ravatalozó kápolnájából.
Székelyhon.ro
Életének 69., papságának 45. évében elhunyt Incze Dénes római katolikus címzetes esperes, nyugalmazott plébános – adta hírül honlapján a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
A csatószegi születésű plébánost lelkipásztori szolgálata mellett egyházi írói tevékenységéről ismerték. Több kötet szerzője, ugyanakkor ő alapította a Krisztus Világossága katolikus családi havilapot, amelynek főszerkesztője is volt.
Incze Dénes 1946. május 26-án született, elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Gyulafehérváron, teológiai tanulmányait ugyanott, a Hittudományi Főiskolán végezte.
Márton Áron püspök szentelte pappá Gyulafehérváron 1970. április 5-én. 1970-1979 között Csatószegen, 1979-1980 között Baróton, majd 1980-tól 2010-ig Tusnádfürdőn volt plébános, ahol a kommunizmus idején, 1982-83-ban templomot épített.
Temetése Csíkszeredában augusztus 14-én, pénteken délután 3 órakor lesz a Kalász-lakótelepi temető ravatalozó kápolnájából.
Székelyhon.ro
2015. augusztus 12.
Kányádi maga a vers
Ünnepélyes keretek között adták át szerdán Kányádi Sándornak a csíkszeredai Kriterion Házban a 2014-es Kriterion Koszorút, amellyel a Kriterion Alapítvány kuratóriuma a költő és közéleti személyiség sok évtizedes irodalmi, szerkesztői, műfordítói munkáját jutalmazta.
Kányádi Sándor életművének három kulcsszava van: a Vers, a Közösség és az Emberség. Kányádi Sándor mindenekelőtt maga a Vers – fogalmazott laudációjában Székedi Ferenc kuratóriumi tag.
„A szavakkal történő alkotásnak az a hihetetlen csodája, amely immár hosszú évtizedek óta a maga tömörségével, a maga utolérhetetlen értelmi és érzelmi ötvöződésével, a minden nemű és rangú közhelyek kerülésével, a bármiféle világi hatalom előtti hajthatatlanságával és ez irányú következetességével képes arra, hogy önmagát minden nemzedék, minden korosztály számára megossza, mégis mindig, ezernyi olvasás után is, újnak, frissnek, sziporkázónak hasson.”
A méltatásban Székedi kiemelte, hogy akárcsak Domokos Géza, a Kriterion Alapítvány létrehozója, Kányádi Sándor is mindig ott és akkor segített, ahol és amikor szükség volt rá, ott és akkor emelte fel a szavát, amikor úgy érezte, hogy megsértik, megtapossák az embert vagy alkotását, közösségi létét, rátelepednek hagyományaira.
Kányádi Sándornak Ferencz Imre kuratóriumi tag nyújtotta át az oklevelet és a koszorút, Szarka Gábor konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében köszöntötte a kitüntetettet. Kányádi Sándor Domokos Gézára emlékezett, néhány közös történetet osztva meg a jelenlevőkkel. Elmondta, nincs olyan hét, nap, hogy ne gondolna az ő jó barátjára, ugyanakkor szorgalmazta egy Domokos Géza Alapítvány létrehozását. „Egy méltó, anyagiakban is megbecsült dolgot kellene létrehozni, egy Domokos Géza Alapítványt. Én az első lépést megteszem, ezt, amit itt kapok – nem a koszorút, hanem még egyéb is van –, felajánlom alapítóösszegnek. Ezzel hozzájárulok, és amíg erőm lesz, máshol is megpróbálom ezt segíteni” – hangsúlyozta a kitüntetett.
A Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére húsz éve jutalmazza Kriterion Koszorúval az erdélyi magyarság azon kiemelkedő személyiségeit, akik értéket teremtenek és ezáltal a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Ünnepélyes keretek között adták át szerdán Kányádi Sándornak a csíkszeredai Kriterion Házban a 2014-es Kriterion Koszorút, amellyel a Kriterion Alapítvány kuratóriuma a költő és közéleti személyiség sok évtizedes irodalmi, szerkesztői, műfordítói munkáját jutalmazta.
Kányádi Sándor életművének három kulcsszava van: a Vers, a Közösség és az Emberség. Kányádi Sándor mindenekelőtt maga a Vers – fogalmazott laudációjában Székedi Ferenc kuratóriumi tag.
„A szavakkal történő alkotásnak az a hihetetlen csodája, amely immár hosszú évtizedek óta a maga tömörségével, a maga utolérhetetlen értelmi és érzelmi ötvöződésével, a minden nemű és rangú közhelyek kerülésével, a bármiféle világi hatalom előtti hajthatatlanságával és ez irányú következetességével képes arra, hogy önmagát minden nemzedék, minden korosztály számára megossza, mégis mindig, ezernyi olvasás után is, újnak, frissnek, sziporkázónak hasson.”
A méltatásban Székedi kiemelte, hogy akárcsak Domokos Géza, a Kriterion Alapítvány létrehozója, Kányádi Sándor is mindig ott és akkor segített, ahol és amikor szükség volt rá, ott és akkor emelte fel a szavát, amikor úgy érezte, hogy megsértik, megtapossák az embert vagy alkotását, közösségi létét, rátelepednek hagyományaira.
Kányádi Sándornak Ferencz Imre kuratóriumi tag nyújtotta át az oklevelet és a koszorút, Szarka Gábor konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében köszöntötte a kitüntetettet. Kányádi Sándor Domokos Gézára emlékezett, néhány közös történetet osztva meg a jelenlevőkkel. Elmondta, nincs olyan hét, nap, hogy ne gondolna az ő jó barátjára, ugyanakkor szorgalmazta egy Domokos Géza Alapítvány létrehozását. „Egy méltó, anyagiakban is megbecsült dolgot kellene létrehozni, egy Domokos Géza Alapítványt. Én az első lépést megteszem, ezt, amit itt kapok – nem a koszorút, hanem még egyéb is van –, felajánlom alapítóösszegnek. Ezzel hozzájárulok, és amíg erőm lesz, máshol is megpróbálom ezt segíteni” – hangsúlyozta a kitüntetett.
A Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére húsz éve jutalmazza Kriterion Koszorúval az erdélyi magyarság azon kiemelkedő személyiségeit, akik értéket teremtenek és ezáltal a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. augusztus 13.
A székely-magyar Unicode-háború 1. – A Bulldog szövetsége és annak széthullása
2015 júniusától része a világ különféle írásait egységes rendszerbe foglaló Unicode-nak a székely írás. Hosszas belharcok után eldőlt, hogy Old Hungarian lesz a neve, nem Rovas, és nem tartalmaz olyan jeleket, amelyek nem mutathatók ki a székely írás emlékeiből. A székely írás szabványosítását 17 éve javasolta először Michael Everson, s most az ő kissé módosított, 2012-ben benyújtott javaslata nyert.
17 évig tartott, míg a székely írás az első javaslattól eljutott odáig, hogy bekerült a Unicode-rendszerbe: mostantól elvben szabadon vágtázhatunk a digitális steppén, amit valaki képernyőre ró az egyik gépen, az akadályok nélkül jelenik meg a világon bárhol. Abban nem lehetünk biztosak, hogy ezzel vége a 2008 óta zajló csatáknak a székely írás modernizált változatainak használói között, de a nemzetközi szabvány mindenesetre megszületett, és azok örülhetnek, akik az Old Hungarian ’régi magyar (írás)’ elnevezést és a hagyományokhoz szorosabban kötődő jelkészletet támogatták a Rovas ’rovás’ elnevezéssel és a kibővített jelkészlettel szemben.
Mi az a Unicode, és ki a Bulldog?
Nem volt még olyan régen, hogy a magyar idézőjelek helyett valami egészen más jelent meg az internetes oldalakon, és igen sokáig szenvedtünk az ű és az ő megjelenítésével is: hiába volt a mi gépünkön olyan betűkészlet, amely tartalmazta ezeket, nem volt rá garancia, hogy másoknál ne valami zagyvaság jelenjen meg helyettük. Szerencsére mára megszabadultunk ezektől a nyűgöktől, mert a más latin betűs ábécékből hiányzó magyar betűk is bekerültek a Unicode rendszerébe, kaptak egy azonosító számot, s ez alapján a világon bármelyik számítógép megfelelően jeleníti meg ezeket a karaktereket. Mindezt tehát egy közösen használt kódolási szabvány teszi lehetővé, a Unicode, amelyet a Unicode Konzorcium fejleszt folyamatosan: a cél az, hogy a világ összes írása megjeleníthető legyen digitálisan, és ne kelljen ehhez semmiféle speciális alkalmazás, a világon bárhol „értsék” a gépek (illetve operációs rendszereik) ezeket a kódokat. A Unicode tehát valójában olyan betűkódolási szabvány, amely a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) közös, ISO/IEC 10646 szabványához igazodik. 2015 júniusától a Unicode 8.0 van érvényben, ez összesen 129 írás karaktereit tartalmazza, köztük a székely íráséit is – Old Hungarian néven. A székely írás első szabványosítási javaslatát 1998-ban dolgozta ki Michael Everson, akit a világ legelszántabb digitálisszabvány-gyártójának nevezhetünk: több száz, mindenféle írásokra vonatkozó javaslatot nyújtott már be, számtalan írás szabványosításában működött közre, a Unicode Bulldog-díjának birtokosa, merthogy olyan elánnal végzi a különféle írások szabványosítását. A 2004-ben kapott Bulldog-díj valódi elismerést takar, az Egyesült Államokban született, de már hosszú ideje Írországban élő Eversont a világ vezető íráskódoló szakemberei között tartják számon.
Everson különben saját bevallása szerint Tolkien révén került közel a germán nyelvtörténethez, később az Arizona Egyetemen szerzett alapdiplomát, majd a UCLA-n tanult indoeurópai összehasonlító nyelvészetet. Nem sokkal később települt Írországba, azóta ott él. Manapság elsősorban írások szabványosításával, fontok tervezésével foglalkozik, és van egy kiadója, az Evertype, amely eddig már csaknem másfélszáz könyvet adott ki, jelentős részüket valamilyen kelta nyelven, de a mesterséges nyelvek is igen érdeklik a tulajdonost, mert volapük és eszperantó nyelvtan, illetve szótárak is vannak a kiadványok között – a Lewis Carroll iránti tiszteletből pedig számos nyelven megjelentették az Alice Csodaországbant.
Mordori fellegek
Everson 1998-ban két javaslatot is kidolgozott a székely írás digitális szabványosítására, akkor még Hosszú Gáborral együttműködve, legalábbis az ő segítségét is használva. A második javaslat az első kisebb módosítása volt, ezek a székely írás történeti emlékeiből többé-kevésbé rekonstruálható alapábécét tartalmazták, kiegészítve a hosszú magánhangzók jeleivel (ezek többsége egészen kései fejlemény, még Magyar Adorján ábécéjében is csak az á-nak és az é-nek volt önálló jele), valamint az 1, 5, 10, 50, 100, 1000 számjelével. Everson már ekkor az Old Hungarian elnevezést javasolta – később ez a név lett az ellentétek egyik oka. 1998-ban aztán valamiért elaludt az ügy.
Tíz évvel később viszont valóságos javaslat-boom következett be: Everson ekkor már Szelp Szabolccsal, a bécsi egyetem finnugor tanszékének doktoranduszával közösen nyújtott be két javaslatot. (Szelpet onnan ismerhetik a székely írás iránt érdeklődők, hogy a következő években azonosította a Nikolsburgi Ábécét eredetileg tartalmazó ősnyomtatványt.) Egyik javaslatukat augusztusban, a másikat októberben nyújtották be, de közben szeptemberben készített egy tervezetet Bakonyi Gábor, és szintén októberben egyet Hosszú Gábor, a Magyar Rovásírók Közösségének javaslataként. Ez a fölbolydulás már a néhány év múlva bekövetkezett jóval nagyobb csatározások előzménye volt.
Pedig az elején úgy tűnt, hogy simán megy majd minden. 2008. július 12-én találkoztak egymással azok, akik valamilyen módon érintve voltak a kortárs használat terjesztésében, illetve korábban már voltak a székely írás szabványosítására javaslataik. Az összejövetel megszervezésére egy beszámoló szerint Everson kérte meg Hosszú Gábort, mert szerette volna a magyar rovásbarátokkal megismertetni Szelp Szabolccsal együtt készített javaslatát. A tanácskozás sikerrel zárult: az Ómagyar Kultúra Baráti Társaság Rovás Szakosztályának nevében Libisch Győző, a Forrai Sándor Rovásíró Kör nevében Friedrich Klára és Szakács Gábor, és a székely betűk digitalizálásával már korábban is foglalkozó Hosszú Gábor a legnagyobb egyetértésben írták alá, hogy támogatják a megállapodásban Runic Standard-nek nevezett jelkészlet szabványosítását. A megbeszélésen jelen voltak a föntieken kívül mások is: a két javaslattevő, Bakonyi Gábor, Tisza András, a Magyarok Világszövetsége képviseletében Joó Ádám, valamint Hosszú Gábor két fő támogatója, Sípos László és Rumi Tamás is – és a híradás szerint valamennyien egyetértettek a javaslattal.
Everson és Szelp augusztus elején előterjesztették javaslatukat a nemzetközi szervezet ISO/IEC JTC1/SC2/WG2 testületének (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért a 2-es munkacsoport), októberben Hosszú Gábor is követte őket, mint maga is megjegyzi beadványában, egy alapvetően eltérő koncepciójú javaslattal. A javaslatban Hosszú már Szekler-Hungarian Rovas-nak nevezte a jelkészletet, és kiegészítette olyan betűkkel, amelyeket a székely írás emlékeiben nem találunk, de a kortárs használatban – legalábbis egyes iskolák – élnek velük: külön betűt kapott a dz, dzs, q, x, y, w. Hosszú az Élő rovásnak elnevezett, 2008. október 4-én tartott tanácskozás résztvevőivel legitimáltatta a javaslatot: az ott megjelentek, beleértve a Magyarok Világszövetségét, elfogadták, hogy az írás neve székely-magyar rovás legyen a szabványban, és igent mondtak Hosszú szabványtervezetére is, amit aztán ő még aznap be is nyújtott. Pontosabban, legalábbis az egyik résztvevő, Szondi Miklós beszámolója szerint (ez Az egységes rovás című kiadványban olvasható), a Gödöllőn bemutatott javaslatban még külön szerepeltek az „idegen betűk”, az aznap beadott hivatalos előterjesztésben viszont az ábécé szerves részeként. Erről a kettősségről azonban többen csak jóval később szereztek tudomást, és kellőképpen föl is háborodtak rajta. A háború elkezdődött.
A casus belli
De mi is volt a kibékíthetetlenné vált ellentét oka a két tábor között? A tartalmat nézve az alapvető különbség a két javaslat között – s ez mindvégig így maradt – egyrészt a név volt, az Old Hungarian szemben a (Szekler-Hungarian) Rovassal, másrészt az, hogy az Everson–Szelp-verzió csak olyan betűket tartalmazott, amelyek kimutathatók a székely írás emlékeiből, Hosszú viszont szerepeltetett olyan jeleket (az imént soroltuk föl őket), amelyeket az 1990-es években alkottak, kifejezetten a modernizált használat kedvéért. Mindkét javaslat tartalmazott kis- és nagybetűket, megkülönböztette a rövid és a hosszú magánhangzókat, és az ábécét kiegészítette számokkal is, az 1, 5, 10, 50, 100, 1000 jelével – Hosszúnál a mai használatra hivatkozva az 500 jele is szerepelt, később ezt átvették Eversonék is.
Az a bizonyos koncepcionális eltérés viszont, amelyről Hosszú is említést tett (és ismertette többször is), igen fontos, a kódolásra nézve is, és a háborúban is ez vált a gyúanyaggá. A Unicode az egyszerűség kedvéért tömbökbe csoportosítja az ábécéket: például egységben kezeli a latin ábécére épülő írásokat annak érdekében, hogy a több ábécében meglévő betűket csak egyszer kelljen kódolni, tehát mondjuk a magyar ábécé a betűje és a francia, német, olasz, spanyol ábécé a betűje egyetlen kódot kap. Így lényegében csak az egyes ábécék specifikus betűinek kell a latin alapábécéhez képest külön kód. A tömb neve a latin, s ennek alegysége a magyar, a francia, a német stb. ábécé. Hosszú javaslata az volt, hogy a székely-magyar rovás egy ilyen alegység legyen, s másik két alegységgel együtt – a Kárpát-medencei és a kazár rovással együtt – legyen a Rovas tömb része. A másik javaslatban önálló egység az Old Hungarian, nincs más írásokkal közös blokk alá sorolva.
A betűkészletet illető koncepcionális eltérés pedig az volt, hogy Hosszú, arra hivatkozva, hogy az írások változnak, úgy vélte, nincs abban semmi gonosz, ha az új szükségleteknek megfelelően új betűk születnek, s ezeknek is helyet kell kapniuk a Unicode rendszerében. Az Everson–Szelp változat viszont abból indult ki, hogy kódot csak olyan betű kaphat, amely ténylegesen kimutatható az írás eredeti (történeti) változatából, s ez a hagyományhoz ragaszkodás volt fontos a rovásíró körök jelentős része számára is.
A székely írás Unicode-ba emelésének folyamata a 2008-as pezsgés után leállt egy időre. 2009-ben egyetlen lényeges esemény történt: a javaslatokkal foglalkozó 2-es munkacsoport, érzékelve, hogy az írás elnevezésében nem fognak konszenzusra jutni a szemben álló felek, dublini találkozóján határozatot hozott arról, hogy legyen az írás neve Hungarian Runic. Azt remélték, hogy ezzel el lesz vágva a gordiuszi csomó. Ez ugyan, mint később kiderült, nem így volt, a hadak egy időre mégis visszavonultak, 2010-ben nem történt az üggyel kapcsolatban semmi. 2011-től annál inkább – erről lesz szó legközelebb.
Sándor Klára
nyest.hu
Erdély.ma
2015 júniusától része a világ különféle írásait egységes rendszerbe foglaló Unicode-nak a székely írás. Hosszas belharcok után eldőlt, hogy Old Hungarian lesz a neve, nem Rovas, és nem tartalmaz olyan jeleket, amelyek nem mutathatók ki a székely írás emlékeiből. A székely írás szabványosítását 17 éve javasolta először Michael Everson, s most az ő kissé módosított, 2012-ben benyújtott javaslata nyert.
17 évig tartott, míg a székely írás az első javaslattól eljutott odáig, hogy bekerült a Unicode-rendszerbe: mostantól elvben szabadon vágtázhatunk a digitális steppén, amit valaki képernyőre ró az egyik gépen, az akadályok nélkül jelenik meg a világon bárhol. Abban nem lehetünk biztosak, hogy ezzel vége a 2008 óta zajló csatáknak a székely írás modernizált változatainak használói között, de a nemzetközi szabvány mindenesetre megszületett, és azok örülhetnek, akik az Old Hungarian ’régi magyar (írás)’ elnevezést és a hagyományokhoz szorosabban kötődő jelkészletet támogatták a Rovas ’rovás’ elnevezéssel és a kibővített jelkészlettel szemben.
Mi az a Unicode, és ki a Bulldog?
Nem volt még olyan régen, hogy a magyar idézőjelek helyett valami egészen más jelent meg az internetes oldalakon, és igen sokáig szenvedtünk az ű és az ő megjelenítésével is: hiába volt a mi gépünkön olyan betűkészlet, amely tartalmazta ezeket, nem volt rá garancia, hogy másoknál ne valami zagyvaság jelenjen meg helyettük. Szerencsére mára megszabadultunk ezektől a nyűgöktől, mert a más latin betűs ábécékből hiányzó magyar betűk is bekerültek a Unicode rendszerébe, kaptak egy azonosító számot, s ez alapján a világon bármelyik számítógép megfelelően jeleníti meg ezeket a karaktereket. Mindezt tehát egy közösen használt kódolási szabvány teszi lehetővé, a Unicode, amelyet a Unicode Konzorcium fejleszt folyamatosan: a cél az, hogy a világ összes írása megjeleníthető legyen digitálisan, és ne kelljen ehhez semmiféle speciális alkalmazás, a világon bárhol „értsék” a gépek (illetve operációs rendszereik) ezeket a kódokat. A Unicode tehát valójában olyan betűkódolási szabvány, amely a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) közös, ISO/IEC 10646 szabványához igazodik. 2015 júniusától a Unicode 8.0 van érvényben, ez összesen 129 írás karaktereit tartalmazza, köztük a székely íráséit is – Old Hungarian néven. A székely írás első szabványosítási javaslatát 1998-ban dolgozta ki Michael Everson, akit a világ legelszántabb digitálisszabvány-gyártójának nevezhetünk: több száz, mindenféle írásokra vonatkozó javaslatot nyújtott már be, számtalan írás szabványosításában működött közre, a Unicode Bulldog-díjának birtokosa, merthogy olyan elánnal végzi a különféle írások szabványosítását. A 2004-ben kapott Bulldog-díj valódi elismerést takar, az Egyesült Államokban született, de már hosszú ideje Írországban élő Eversont a világ vezető íráskódoló szakemberei között tartják számon.
Everson különben saját bevallása szerint Tolkien révén került közel a germán nyelvtörténethez, később az Arizona Egyetemen szerzett alapdiplomát, majd a UCLA-n tanult indoeurópai összehasonlító nyelvészetet. Nem sokkal később települt Írországba, azóta ott él. Manapság elsősorban írások szabványosításával, fontok tervezésével foglalkozik, és van egy kiadója, az Evertype, amely eddig már csaknem másfélszáz könyvet adott ki, jelentős részüket valamilyen kelta nyelven, de a mesterséges nyelvek is igen érdeklik a tulajdonost, mert volapük és eszperantó nyelvtan, illetve szótárak is vannak a kiadványok között – a Lewis Carroll iránti tiszteletből pedig számos nyelven megjelentették az Alice Csodaországbant.
Mordori fellegek
Everson 1998-ban két javaslatot is kidolgozott a székely írás digitális szabványosítására, akkor még Hosszú Gáborral együttműködve, legalábbis az ő segítségét is használva. A második javaslat az első kisebb módosítása volt, ezek a székely írás történeti emlékeiből többé-kevésbé rekonstruálható alapábécét tartalmazták, kiegészítve a hosszú magánhangzók jeleivel (ezek többsége egészen kései fejlemény, még Magyar Adorján ábécéjében is csak az á-nak és az é-nek volt önálló jele), valamint az 1, 5, 10, 50, 100, 1000 számjelével. Everson már ekkor az Old Hungarian elnevezést javasolta – később ez a név lett az ellentétek egyik oka. 1998-ban aztán valamiért elaludt az ügy.
Tíz évvel később viszont valóságos javaslat-boom következett be: Everson ekkor már Szelp Szabolccsal, a bécsi egyetem finnugor tanszékének doktoranduszával közösen nyújtott be két javaslatot. (Szelpet onnan ismerhetik a székely írás iránt érdeklődők, hogy a következő években azonosította a Nikolsburgi Ábécét eredetileg tartalmazó ősnyomtatványt.) Egyik javaslatukat augusztusban, a másikat októberben nyújtották be, de közben szeptemberben készített egy tervezetet Bakonyi Gábor, és szintén októberben egyet Hosszú Gábor, a Magyar Rovásírók Közösségének javaslataként. Ez a fölbolydulás már a néhány év múlva bekövetkezett jóval nagyobb csatározások előzménye volt.
Pedig az elején úgy tűnt, hogy simán megy majd minden. 2008. július 12-én találkoztak egymással azok, akik valamilyen módon érintve voltak a kortárs használat terjesztésében, illetve korábban már voltak a székely írás szabványosítására javaslataik. Az összejövetel megszervezésére egy beszámoló szerint Everson kérte meg Hosszú Gábort, mert szerette volna a magyar rovásbarátokkal megismertetni Szelp Szabolccsal együtt készített javaslatát. A tanácskozás sikerrel zárult: az Ómagyar Kultúra Baráti Társaság Rovás Szakosztályának nevében Libisch Győző, a Forrai Sándor Rovásíró Kör nevében Friedrich Klára és Szakács Gábor, és a székely betűk digitalizálásával már korábban is foglalkozó Hosszú Gábor a legnagyobb egyetértésben írták alá, hogy támogatják a megállapodásban Runic Standard-nek nevezett jelkészlet szabványosítását. A megbeszélésen jelen voltak a föntieken kívül mások is: a két javaslattevő, Bakonyi Gábor, Tisza András, a Magyarok Világszövetsége képviseletében Joó Ádám, valamint Hosszú Gábor két fő támogatója, Sípos László és Rumi Tamás is – és a híradás szerint valamennyien egyetértettek a javaslattal.
Everson és Szelp augusztus elején előterjesztették javaslatukat a nemzetközi szervezet ISO/IEC JTC1/SC2/WG2 testületének (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért a 2-es munkacsoport), októberben Hosszú Gábor is követte őket, mint maga is megjegyzi beadványában, egy alapvetően eltérő koncepciójú javaslattal. A javaslatban Hosszú már Szekler-Hungarian Rovas-nak nevezte a jelkészletet, és kiegészítette olyan betűkkel, amelyeket a székely írás emlékeiben nem találunk, de a kortárs használatban – legalábbis egyes iskolák – élnek velük: külön betűt kapott a dz, dzs, q, x, y, w. Hosszú az Élő rovásnak elnevezett, 2008. október 4-én tartott tanácskozás résztvevőivel legitimáltatta a javaslatot: az ott megjelentek, beleértve a Magyarok Világszövetségét, elfogadták, hogy az írás neve székely-magyar rovás legyen a szabványban, és igent mondtak Hosszú szabványtervezetére is, amit aztán ő még aznap be is nyújtott. Pontosabban, legalábbis az egyik résztvevő, Szondi Miklós beszámolója szerint (ez Az egységes rovás című kiadványban olvasható), a Gödöllőn bemutatott javaslatban még külön szerepeltek az „idegen betűk”, az aznap beadott hivatalos előterjesztésben viszont az ábécé szerves részeként. Erről a kettősségről azonban többen csak jóval később szereztek tudomást, és kellőképpen föl is háborodtak rajta. A háború elkezdődött.
A casus belli
De mi is volt a kibékíthetetlenné vált ellentét oka a két tábor között? A tartalmat nézve az alapvető különbség a két javaslat között – s ez mindvégig így maradt – egyrészt a név volt, az Old Hungarian szemben a (Szekler-Hungarian) Rovassal, másrészt az, hogy az Everson–Szelp-verzió csak olyan betűket tartalmazott, amelyek kimutathatók a székely írás emlékeiből, Hosszú viszont szerepeltetett olyan jeleket (az imént soroltuk föl őket), amelyeket az 1990-es években alkottak, kifejezetten a modernizált használat kedvéért. Mindkét javaslat tartalmazott kis- és nagybetűket, megkülönböztette a rövid és a hosszú magánhangzókat, és az ábécét kiegészítette számokkal is, az 1, 5, 10, 50, 100, 1000 jelével – Hosszúnál a mai használatra hivatkozva az 500 jele is szerepelt, később ezt átvették Eversonék is.
Az a bizonyos koncepcionális eltérés viszont, amelyről Hosszú is említést tett (és ismertette többször is), igen fontos, a kódolásra nézve is, és a háborúban is ez vált a gyúanyaggá. A Unicode az egyszerűség kedvéért tömbökbe csoportosítja az ábécéket: például egységben kezeli a latin ábécére épülő írásokat annak érdekében, hogy a több ábécében meglévő betűket csak egyszer kelljen kódolni, tehát mondjuk a magyar ábécé a betűje és a francia, német, olasz, spanyol ábécé a betűje egyetlen kódot kap. Így lényegében csak az egyes ábécék specifikus betűinek kell a latin alapábécéhez képest külön kód. A tömb neve a latin, s ennek alegysége a magyar, a francia, a német stb. ábécé. Hosszú javaslata az volt, hogy a székely-magyar rovás egy ilyen alegység legyen, s másik két alegységgel együtt – a Kárpát-medencei és a kazár rovással együtt – legyen a Rovas tömb része. A másik javaslatban önálló egység az Old Hungarian, nincs más írásokkal közös blokk alá sorolva.
A betűkészletet illető koncepcionális eltérés pedig az volt, hogy Hosszú, arra hivatkozva, hogy az írások változnak, úgy vélte, nincs abban semmi gonosz, ha az új szükségleteknek megfelelően új betűk születnek, s ezeknek is helyet kell kapniuk a Unicode rendszerében. Az Everson–Szelp változat viszont abból indult ki, hogy kódot csak olyan betű kaphat, amely ténylegesen kimutatható az írás eredeti (történeti) változatából, s ez a hagyományhoz ragaszkodás volt fontos a rovásíró körök jelentős része számára is.
A székely írás Unicode-ba emelésének folyamata a 2008-as pezsgés után leállt egy időre. 2009-ben egyetlen lényeges esemény történt: a javaslatokkal foglalkozó 2-es munkacsoport, érzékelve, hogy az írás elnevezésében nem fognak konszenzusra jutni a szemben álló felek, dublini találkozóján határozatot hozott arról, hogy legyen az írás neve Hungarian Runic. Azt remélték, hogy ezzel el lesz vágva a gordiuszi csomó. Ez ugyan, mint később kiderült, nem így volt, a hadak egy időre mégis visszavonultak, 2010-ben nem történt az üggyel kapcsolatban semmi. 2011-től annál inkább – erről lesz szó legközelebb.
Sándor Klára
nyest.hu
Erdély.ma
2015. augusztus 13.
Tilos Székelyföld „reklámozása”? (Büntettek a fogyasztóvédők)
Reklámnak tekintik a fogyasztóvédők a gépkocsikon Székelyföldet jelképező SIC-lehúzósokat, és legutóbbi ellenőrzésük során kötelezték a taxisokat, hogy eltávolítsák ezeket. Szerződés hiányában le kellett szedniük a különböző biztosítótársaságok, autóforgalmazók népszerűsítő ragaszait is, csak az maradhatott – köztük lapunk reklámja –, melyre érvényes dokumentumot tudtak felmutatni.
Ellenőrzést tartottak a fogyasztóvédők a taxisoknál a megye négy városában, a működésüket szabályozó törvény betartását vizsgálták, és számos rendellenességre bukkantak – derült ki a Kovászna megyei hivatal közleményéből. Húsz bírságot róttak ki, egyebek mellett a taxiórák metrológiai ellenőrzésének elmaradása miatt, a sofőrök azonosító kitűzőjének hiányáért, mert nem függesztették ki a városháza által jóváhagyott árakat, illetve illetéktelennek minősítették az autókra kiragasztott reklámokat.
A lapunk által megkeresett sepsiszentgyörgyi taxiscégek egyikének sem kellett pénzbírságot fizetnie, megúszták figyelmeztetéssel. Volt, aki udvariasnak, szakszerűnek ítélte az ellenőrzést, de olyan is, aki rosszindulatúnak találta az eljárást, főleg hogy olyan jellegű dolgokba kötöttek bele, melyek nem sértik az utasok kényelmét, biztonságát.
Legnagyobb felhajtás a gépkocsikat „díszítő” reklámok miatt volt, szerződést követeltek, annak polgármesteri hivatal általi jóváhagyását, a SIC-lehúzóst például azért kellett lekaparni, mert nem tudtak felmutatni semmilyen aláírt dokumentumot – mesélte az egyik társaság vezetője. Megkérdezte volna, kivel kellene szerződnie, és ugyanez érvényes-e a RO lehúzósra, de végül jobbnak látta hallgatni. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Reklámnak tekintik a fogyasztóvédők a gépkocsikon Székelyföldet jelképező SIC-lehúzósokat, és legutóbbi ellenőrzésük során kötelezték a taxisokat, hogy eltávolítsák ezeket. Szerződés hiányában le kellett szedniük a különböző biztosítótársaságok, autóforgalmazók népszerűsítő ragaszait is, csak az maradhatott – köztük lapunk reklámja –, melyre érvényes dokumentumot tudtak felmutatni.
Ellenőrzést tartottak a fogyasztóvédők a taxisoknál a megye négy városában, a működésüket szabályozó törvény betartását vizsgálták, és számos rendellenességre bukkantak – derült ki a Kovászna megyei hivatal közleményéből. Húsz bírságot róttak ki, egyebek mellett a taxiórák metrológiai ellenőrzésének elmaradása miatt, a sofőrök azonosító kitűzőjének hiányáért, mert nem függesztették ki a városháza által jóváhagyott árakat, illetve illetéktelennek minősítették az autókra kiragasztott reklámokat.
A lapunk által megkeresett sepsiszentgyörgyi taxiscégek egyikének sem kellett pénzbírságot fizetnie, megúszták figyelmeztetéssel. Volt, aki udvariasnak, szakszerűnek ítélte az ellenőrzést, de olyan is, aki rosszindulatúnak találta az eljárást, főleg hogy olyan jellegű dolgokba kötöttek bele, melyek nem sértik az utasok kényelmét, biztonságát.
Legnagyobb felhajtás a gépkocsikat „díszítő” reklámok miatt volt, szerződést követeltek, annak polgármesteri hivatal általi jóváhagyását, a SIC-lehúzóst például azért kellett lekaparni, mert nem tudtak felmutatni semmilyen aláírt dokumentumot – mesélte az egyik társaság vezetője. Megkérdezte volna, kivel kellene szerződnie, és ugyanez érvényes-e a RO lehúzósra, de végül jobbnak látta hallgatni. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 13.
Naptelep Olaszteleken
Olasztelekre költözött ezen a nyáron az eddig három alkalommal Bikfalván szervezett Naptelep természetművészeti műhely, amelyen iráni, magyarországi és székelyföldi művészek vettek részt. Az Élő tér témakörű alkotótábort Péter Alpár képzőművész ismertette kedd este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Miután az árkosi Szentkereszty-kastély nem tudta fogadni a Naptelep művészeit, az Élő kastély kulturális programsorozata révén az olaszteleki Daniel-kastély adott otthont erre, az iráni alkotók Living Space (Élő tér) című kiállításának pedig az EMŰK (különleges tárlatuk augusztus 16-ig még megtekinthető). Az EMŰK-ben tartott bemutatón Péter Alpár levetítette Colin Foster pécsi egyetemi tanár filmjét a tavalyi Naptelepről (a NAP esetükben a Nature Art Projekt rövidítése, szerk. megj.), majd a kortárs művészeti rendezvény eddigi, bikfalvi kiadásairól mesélt. Mint mondta, a természetművészetet tájegységenként, kultúránként különböző módon értelmezik, s idén nemcsak egy új helyszínt próbáltak ki, hanem a perzsa és a magyar kultúra, illetve kortárs művészet találkozása jelentett különlegességet számukra. A július 21–31. közötti műhelymunkán létrehozott alkotásokat is ez a folyamat, az öt iráni és öt magyar művész találkozása, közös gondolkodása határozta meg, sokat tanultak egymástól, kirándultak, esténként beszélgettek, baráti társasággá kovácsolódtak. Az alkotók Olaszteleken nagyobb lélegzetű munkákat hoztak létre, azok egy része a helyszínen marad (fotók, videók láthatók az olaszteleki Daniel-kastély Facebook-oldalán).
A perzsák „csapatkapitánya” Mahmoud Maktabi, aki Erdővidéken is bemutatta Politikamentesen című performanszát. Péter Alpár megjegyezte: érdekes, mire figyelnek a más kultúrából érkező alkotók, például arra, hogy itt színesek a háztetők. Az Élő tér témakör során rápillanthattunk, miként jelenik meg különböző társadalmakban a kortárs képzőművészet, a perzsák több ezer éves kulturális gyökerekkel rendelkeznek, s nincs „szellemi sötétség náluk” – magyarázta Péter Alpár.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Olasztelekre költözött ezen a nyáron az eddig három alkalommal Bikfalván szervezett Naptelep természetművészeti műhely, amelyen iráni, magyarországi és székelyföldi művészek vettek részt. Az Élő tér témakörű alkotótábort Péter Alpár képzőművész ismertette kedd este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Miután az árkosi Szentkereszty-kastély nem tudta fogadni a Naptelep művészeit, az Élő kastély kulturális programsorozata révén az olaszteleki Daniel-kastély adott otthont erre, az iráni alkotók Living Space (Élő tér) című kiállításának pedig az EMŰK (különleges tárlatuk augusztus 16-ig még megtekinthető). Az EMŰK-ben tartott bemutatón Péter Alpár levetítette Colin Foster pécsi egyetemi tanár filmjét a tavalyi Naptelepről (a NAP esetükben a Nature Art Projekt rövidítése, szerk. megj.), majd a kortárs művészeti rendezvény eddigi, bikfalvi kiadásairól mesélt. Mint mondta, a természetművészetet tájegységenként, kultúránként különböző módon értelmezik, s idén nemcsak egy új helyszínt próbáltak ki, hanem a perzsa és a magyar kultúra, illetve kortárs művészet találkozása jelentett különlegességet számukra. A július 21–31. közötti műhelymunkán létrehozott alkotásokat is ez a folyamat, az öt iráni és öt magyar művész találkozása, közös gondolkodása határozta meg, sokat tanultak egymástól, kirándultak, esténként beszélgettek, baráti társasággá kovácsolódtak. Az alkotók Olaszteleken nagyobb lélegzetű munkákat hoztak létre, azok egy része a helyszínen marad (fotók, videók láthatók az olaszteleki Daniel-kastély Facebook-oldalán).
A perzsák „csapatkapitánya” Mahmoud Maktabi, aki Erdővidéken is bemutatta Politikamentesen című performanszát. Péter Alpár megjegyezte: érdekes, mire figyelnek a más kultúrából érkező alkotók, például arra, hogy itt színesek a háztetők. Az Élő tér témakör során rápillanthattunk, miként jelenik meg különböző társadalmakban a kortárs képzőművészet, a perzsák több ezer éves kulturális gyökerekkel rendelkeznek, s nincs „szellemi sötétség náluk” – magyarázta Péter Alpár.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 13.
Ponta: nem tűrhetjük a végtelenségig a magyar hivatalosságok "kisiklásait"
Victor Ponta szerint kormánya nem tűrheti a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének és más, Romániába látogató magyar hivatalosságoknak a "kisiklásait".
A miniszterelnök az interneten közzétett kedd délutáni bejegyzésben kommentálta a hétfőn fellángolt román-magyar diplomáciai vitát.
"Nem akarok a budapesti provokációk csapdájába esni, de a román kormány nem tolerálhatja a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének és más, Romániába látogató magyar hivatalosságoknak a kisiklásait" – közölte a miniszterelnök. Hozzátette, a román külügyminisztérium hétfői álláspontja rendkívül kiegyensúlyozott volt, és megfelelt az európai normáknak és gyakorlatnak.
"Tisztelem Magyarországot és a magyar népet, de nem kell jóváhagyást kapnom Budapestről ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsak az országomat érintő kérdésekről" – fogalmazott Victor Ponta. Hozzátette: a román politika más szereplőitől eltérően őt nem kényszerítik az Európai Néppárt (EPP) vezetői arra, hogy "behunyja a szemét", és "alázatosan lenyelje" a diplomáciai szabályok és a két ország közötti tisztelet talajáról elrugaszkodott kijelentéseket.
Közben a román külügyminisztérium az Agerpres hírügynökség megkeresésére tagadta kedden, hogy a budapesti külügyminisztériumba kérették volna Victor Miculát, Románia budapesti nagykövetét. "Pontosítjuk, hogy a magyar külügyminisztériumban ma, augusztus 11-én sorra került meghallgatás, amelyen Victor Micula nagykövetet Magyar Levente államtitkár fogadta, a román fél tegnap, augusztus 10-én közvetített kérésére történt, és nem a magyar külügyminisztérium általi bekéretésre. A román nagykövetség kérésére a magyar külügyminisztérium ma, augusztus 11-én válaszolt, ugyanarra a napra tűzve ki a meghallgatás időpontját" – idézte a román külügyminisztériumot az Agerpres hírügynökség.
A román külügyi tárca szerint a budapesti nagykövet ugyanazokat az üzeneteket továbbította, amelyeket hétfőn Bukarestben is közöltek a magyar nagykövetség képviselőjével. Románia és Magyarország között hétfőn robbant ki diplomáciai vita, azt követően, hogy Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete egy, a România Libera napilapnak adott interjúban többek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik "elegendő jóindulat" a román fél részéről. Példaként említette, hogy a Szeged–Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása Románia miatt késik.
Az interjú kapcsán hétfőn bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetségének a képviselőjét, Victor Ponta miniszterelnök pedig egy hétfő esti élő televíziós adásban kijelentette, hogy a magyar kormány provokálja Romániát.
Kedden a magyar külügyminisztérium azt közölte, hogy bekérették Románia budapesti nagykövetét, és közölték vele, hogy a Magyarországgal szembeni "román kormányzati kirohanások" már komolyan hátráltatják a magyar–román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését.
Népújság (Marosvásárhely)
Victor Ponta szerint kormánya nem tűrheti a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének és más, Romániába látogató magyar hivatalosságoknak a "kisiklásait".
A miniszterelnök az interneten közzétett kedd délutáni bejegyzésben kommentálta a hétfőn fellángolt román-magyar diplomáciai vitát.
"Nem akarok a budapesti provokációk csapdájába esni, de a román kormány nem tolerálhatja a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének és más, Romániába látogató magyar hivatalosságoknak a kisiklásait" – közölte a miniszterelnök. Hozzátette, a román külügyminisztérium hétfői álláspontja rendkívül kiegyensúlyozott volt, és megfelelt az európai normáknak és gyakorlatnak.
"Tisztelem Magyarországot és a magyar népet, de nem kell jóváhagyást kapnom Budapestről ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsak az országomat érintő kérdésekről" – fogalmazott Victor Ponta. Hozzátette: a román politika más szereplőitől eltérően őt nem kényszerítik az Európai Néppárt (EPP) vezetői arra, hogy "behunyja a szemét", és "alázatosan lenyelje" a diplomáciai szabályok és a két ország közötti tisztelet talajáról elrugaszkodott kijelentéseket.
Közben a román külügyminisztérium az Agerpres hírügynökség megkeresésére tagadta kedden, hogy a budapesti külügyminisztériumba kérették volna Victor Miculát, Románia budapesti nagykövetét. "Pontosítjuk, hogy a magyar külügyminisztériumban ma, augusztus 11-én sorra került meghallgatás, amelyen Victor Micula nagykövetet Magyar Levente államtitkár fogadta, a román fél tegnap, augusztus 10-én közvetített kérésére történt, és nem a magyar külügyminisztérium általi bekéretésre. A román nagykövetség kérésére a magyar külügyminisztérium ma, augusztus 11-én válaszolt, ugyanarra a napra tűzve ki a meghallgatás időpontját" – idézte a román külügyminisztériumot az Agerpres hírügynökség.
A román külügyi tárca szerint a budapesti nagykövet ugyanazokat az üzeneteket továbbította, amelyeket hétfőn Bukarestben is közöltek a magyar nagykövetség képviselőjével. Románia és Magyarország között hétfőn robbant ki diplomáciai vita, azt követően, hogy Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete egy, a România Libera napilapnak adott interjúban többek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik "elegendő jóindulat" a román fél részéről. Példaként említette, hogy a Szeged–Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása Románia miatt késik.
Az interjú kapcsán hétfőn bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetségének a képviselőjét, Victor Ponta miniszterelnök pedig egy hétfő esti élő televíziós adásban kijelentette, hogy a magyar kormány provokálja Romániát.
Kedden a magyar külügyminisztérium azt közölte, hogy bekérették Románia budapesti nagykövetét, és közölték vele, hogy a Magyarországgal szembeni "román kormányzati kirohanások" már komolyan hátráltatják a magyar–román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 13.
Ponta fokozza a konfliktust
Ismét megszólalt a Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet nyilatkozatai nyomán kirobbant magyar–román diplomáciai konfliktusban Victor Ponta.
A román miniszterelnök ezúttal Facebook-bejegyzésben ismételte meg korábbi kijelentését, miszerint provokációnak tartja a diplomata kijelentéseit, amelyekben felrója Romániának a kisebbségi jogok szavatolása és a közös infrastrukturális fejlesztések terén meglévő mulasztásait. Ponta – aki kedden este már Tbilisziben tartózkodott, ahol élőben nézte meg az európai labdarúgó-szuperkupát, előtte pedig grúz kollégájával, Irakli Garibasvilivel hivatalos vacsorán és borkóstolón vett részt – kedd délutáni bejegyzésében „kisiklásnak” minősítette a magyar diplomata nyilatkozatát.
„Nem szeretnék a budapesti provokációk csapdájába esni, de a román kormány nem tűrheti a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének vagy más, az országunkba látogató magyar hivatalosságok elfogadhatatlan kisiklásait! A román külügyminisztérium álláspontja rendkívül kiegyensúlyozott volt, és összhangban állt az európai normákkal! És egy szükséges pontosítás: tisztelem Magyarországot és a magyar népet, de nem fogadom el, hogy Budapesttől kelljen jóváhagyást kérnem az országomat érintő legitim álláspontom kifejtésére, és nem kényszeríthet az Európai Néppárt (ahogy sajnos más román politikuskollégákat) arra, hogy alázatosan lenyeljem a diplomáciai normáktól és a két ország közötti tisztelettől való ilyen eltéréseket!” – áll Ponta bejegyzésében.
Magyarellenes hőbörgést indított el Ponta
Miután a miniszterelnök bejegyzésével megadta az alaphangot, az azt követő hozzászólásokban elszabadultak a magyarellenes indulatok: bár néhányan normális hangnemben is megszólaltak, a többség soviniszta, durván magyargyűlölő hangnemben szólt hozzá Ponta írásához. „A magyarok tényleg nem a saját dolgukkal foglalkoznak. Menjetek el az országból, testvérek, ha tényleg nem tetszik, amit kínál nektek. A határ nyitva van az anyaország, Magyarország felé. Ez itt Románia” – áll az egyik bejegyzésben.
A többi hozzászólásban is minősíthetetlen hangnemben emlegetik a magyarokat, és visszatérő elem a románok által a magyarokra használt „bozgor” – azaz hazátlan – kifejezés alkalmazása.
CNCD: törölni kellett volna az uszító kommenteket
Az uszító kommentek kapcsán a Krónika kikérte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke, Asztalos Csaba véleményét. Lapunk arra volt kíváncsi, visel-e a miniszterelnök valamilyen felelősséget a bejegyzése nyomán született magyarellenes kommentekért. „Az ilyen kommenteket kötelessége lett volna törölni a bejegyzés szerzőjének vagy az oldal üzemeltetőjének. Főleg, mivel közszereplőről van szó. Ráadásul Romániában a legfelsőbb bíróság ítélete is kimondja, hogy a Facebook nyilvános térnek minősül” – közölte Asztalos. Hozzátette ugyanakkor: nem várható, hogy a CNCD ennek nyomán hivatalból eljárást indít az uszító kommentek törlését, illetve a szélsőséges kommentelők csillapítását elmulasztó miniszterelnök ellen, mivel ez eddig sem volt gyakorlat.
Mint mondta, ennek az az oka, hogy senki ne vádolhassa meg a testületet: bizonyos esetekben vizsgálatot indítanak, más politikusok ellen viszont nem. „Ilyen esetekben néhány napon belül úgyis feljelentés érkezik” – mutatott rá. Hozzátette: az uszító hozzászólások szerzőinek felelősségre vonására is van lehetőség.
Mint arról beszámoltunk, a román külügyminisztérium a România Liberã napilapnak adott interjú megjelenésének napján, hétfőn bekérette a magyar nagykövetség képviselőjét, elfogadhatatlannak nevezve az abban megfogalmazottakat. Majd miután hétfőn este Victor Ponta miniszterelnök a magyar felet vádolta provokációval, kedden a magyar külügy is bekérette a budapesti román nagykövetet, és kemény hangnemben adta a tudtára: magyarellenes agitációnak tekinti Ponta kijelentését. Egyúttal figyelmeztette a román felet: a Magyarországgal szembeni román kormányzati kirohanások már komolyan veszélyeztetik a magyar–román kétoldalú kapcsolatok fejlesztését.
Balogh Levente
Szabadság (Kolozsvár)
Ismét megszólalt a Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet nyilatkozatai nyomán kirobbant magyar–román diplomáciai konfliktusban Victor Ponta.
A román miniszterelnök ezúttal Facebook-bejegyzésben ismételte meg korábbi kijelentését, miszerint provokációnak tartja a diplomata kijelentéseit, amelyekben felrója Romániának a kisebbségi jogok szavatolása és a közös infrastrukturális fejlesztések terén meglévő mulasztásait. Ponta – aki kedden este már Tbilisziben tartózkodott, ahol élőben nézte meg az európai labdarúgó-szuperkupát, előtte pedig grúz kollégájával, Irakli Garibasvilivel hivatalos vacsorán és borkóstolón vett részt – kedd délutáni bejegyzésében „kisiklásnak” minősítette a magyar diplomata nyilatkozatát.
„Nem szeretnék a budapesti provokációk csapdájába esni, de a román kormány nem tűrheti a végtelenségig Magyarország bukaresti nagykövetének vagy más, az országunkba látogató magyar hivatalosságok elfogadhatatlan kisiklásait! A román külügyminisztérium álláspontja rendkívül kiegyensúlyozott volt, és összhangban állt az európai normákkal! És egy szükséges pontosítás: tisztelem Magyarországot és a magyar népet, de nem fogadom el, hogy Budapesttől kelljen jóváhagyást kérnem az országomat érintő legitim álláspontom kifejtésére, és nem kényszeríthet az Európai Néppárt (ahogy sajnos más román politikuskollégákat) arra, hogy alázatosan lenyeljem a diplomáciai normáktól és a két ország közötti tisztelettől való ilyen eltéréseket!” – áll Ponta bejegyzésében.
Magyarellenes hőbörgést indított el Ponta
Miután a miniszterelnök bejegyzésével megadta az alaphangot, az azt követő hozzászólásokban elszabadultak a magyarellenes indulatok: bár néhányan normális hangnemben is megszólaltak, a többség soviniszta, durván magyargyűlölő hangnemben szólt hozzá Ponta írásához. „A magyarok tényleg nem a saját dolgukkal foglalkoznak. Menjetek el az országból, testvérek, ha tényleg nem tetszik, amit kínál nektek. A határ nyitva van az anyaország, Magyarország felé. Ez itt Románia” – áll az egyik bejegyzésben.
A többi hozzászólásban is minősíthetetlen hangnemben emlegetik a magyarokat, és visszatérő elem a románok által a magyarokra használt „bozgor” – azaz hazátlan – kifejezés alkalmazása.
CNCD: törölni kellett volna az uszító kommenteket
Az uszító kommentek kapcsán a Krónika kikérte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke, Asztalos Csaba véleményét. Lapunk arra volt kíváncsi, visel-e a miniszterelnök valamilyen felelősséget a bejegyzése nyomán született magyarellenes kommentekért. „Az ilyen kommenteket kötelessége lett volna törölni a bejegyzés szerzőjének vagy az oldal üzemeltetőjének. Főleg, mivel közszereplőről van szó. Ráadásul Romániában a legfelsőbb bíróság ítélete is kimondja, hogy a Facebook nyilvános térnek minősül” – közölte Asztalos. Hozzátette ugyanakkor: nem várható, hogy a CNCD ennek nyomán hivatalból eljárást indít az uszító kommentek törlését, illetve a szélsőséges kommentelők csillapítását elmulasztó miniszterelnök ellen, mivel ez eddig sem volt gyakorlat.
Mint mondta, ennek az az oka, hogy senki ne vádolhassa meg a testületet: bizonyos esetekben vizsgálatot indítanak, más politikusok ellen viszont nem. „Ilyen esetekben néhány napon belül úgyis feljelentés érkezik” – mutatott rá. Hozzátette: az uszító hozzászólások szerzőinek felelősségre vonására is van lehetőség.
Mint arról beszámoltunk, a román külügyminisztérium a România Liberã napilapnak adott interjú megjelenésének napján, hétfőn bekérette a magyar nagykövetség képviselőjét, elfogadhatatlannak nevezve az abban megfogalmazottakat. Majd miután hétfőn este Victor Ponta miniszterelnök a magyar felet vádolta provokációval, kedden a magyar külügy is bekérette a budapesti román nagykövetet, és kemény hangnemben adta a tudtára: magyarellenes agitációnak tekinti Ponta kijelentését. Egyúttal figyelmeztette a román felet: a Magyarországgal szembeni román kormányzati kirohanások már komolyan veszélyeztetik a magyar–román kétoldalú kapcsolatok fejlesztését.
Balogh Levente
Szabadság (Kolozsvár)