Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Brehariu-Bruja, Alma
49514 tétel
2015. július 14.
Táborban a Gábor
A Miért idei EU Tábora két szempontból sem nevezhető megszokottnak. Egyrészt külső jegyeiben illetlenségig sikeresen tükrözte a 21. századot, másrészt olyan fontos témákat érintett, amikről mifelénk nem szokás beszélni, pedig kéne. Egyszóval – két sűrű marosfői nap tapasztalata alapján – egészen európaira sikeredett. Tasnádi-Sáhy Péter beszámolója.
Cigányok, melegek, fogyatékkal élők, menekültek, drogosok. Az általános reakció, ha valaki ilyesmiről beszél, hogy megharapta egy elkóborolt pesti liberális, hiszen mindegyik csoporttal szemben ismerjük a megoldást. Ha a cigányok nem maradnak nyugton a faluszélen, gyújtsuk rájuk a házat, a melegeket hagyhatjuk élni, ha láthatatlanok maradnak, különben kapnak egy poffot, a „nyomorékok” elégedjenek meg a mély sajnálattal és a halk fohásszal, hogy csak nálunk ne legyen ilyen, a menekültek pedig húzzanak vissza, ahonnan jöttek. A drogokról ne is beszéljünk, igaz magyar ember kizárólag pálinkától, Igazi Csíki sörtől és autonómiáról szőtt álmoktól bódul, más egyébtől soha. Az már egy másik kérdés, hogy az általunk ismert és dogmaként kezelt stratégiák, agresszívan őrzött struccpolitikák ezekben az ügyekben mennyire hatékonyak, illetve mennyire szolgáljuk a közösséget, ha hagyjuk őket automatikusan átöröklődni a következő generációra, anélkül, hogy legalább a végiggondolásukat lehetővé tennénk, ne adj Isten, kikényszerítenénk. Úgy látszik, ezt a kérdést a MIÉRT új elnöksége is feltette magának, és a következtetések határozott cselekvésre sarkallták őket.
A magam részéről az első esti ismerkedősdit kihagyom, és a július 8-ai – egyértelműen a legmarkánsabb tematikával bíró – Romanapon, rögtön a sűrűjében kapcsolódom be a tábor igényes, témába vágó plakátok között babzsákokon heverésző életébe, valahol az első előadó, Boros Lóránd a romániai cigány/roma csoportok bemutatását célzó mondandójának felénél, így erről nem tudok részletes beszámolót adni, fültanúk egybehangzó véleménye szerint némileg eklektikusra sikeredett.
Bevonni minél több embert
Tonk Gabriella szerint nem elég, ha a közösségek vezetői tárgyalnak egymással
Tonk Gabriella, a Pata-Kolozsvár társadalmi intervenciós projekt egyik koordinátorának – aki munkatársaival együtt a kincses város egyik legkomolyabb szociális problémájára keres és talál megoldásokat – előadását viszont már kibiztosított jegyzetfüzettel (na jó, okostelefonnal) hallgattam. Pataréttel kapcsolatban az első információ, amit kapunk, hogy messze nem olyan egyszerű a helyzet, mint ahogy az a közgondolkodásban él.
Értem ez alatt például, hogy négy jól elkülöníthető, eltérő adottságú és szerkezetű közösség lakja, akiket csak az azonos lokáció és a mélyszegénység köt össze. Legrégebbi és legnagyobb közülük a 2500 lelket számláló Dallas, ahová a nyolcvanas években települt be az első hullám a nemrégiben bezárt szeméttelep értékesíthető hulladéka miatt. A második kis közösséget az ő szemétdombokon lakó és dolgozó, változó létszámú napszámosaik alkotják. A Cantonului-t már a város hozta létre hajléktalanokból a kilencvenes években, a statisztikák szerint 600 fős e közösség. Az utolsó hullámban a Coastei utca 2010 karácsonya előtt pár nappal keresztényi szeretetből teherautóra pakolt illegális lakói érkeztek, ők nagyjából háromszázan vannak.
Egy nagyközségnyi ember, akik a legtöbbünk számára egyet jelentenek a közeli szemétdombbal,
úgy kezeljük őket, mintha nem is kényszerből élnének ott, hanem valamiféle, bizonyára cigány hagyományt követve.
Az első – jellemzően külföldi vallási szervezetekhez kapcsolódó – beavatkozási kísérletek az ezredfordulóig várattak magukra, az átgondolt, folyamatos munka pedig egészen 2012-ig, amikor is egy kukásautó halálra gázolt egy szemétben játszó pataréti gyermeket. A szomorú eset nagyobbacska visszhangja következtében a legelső célkitűzés az volt, hogy a legfiatalabbakat biztonságban tudják: egy katonai sátorba gyűjtve őket elkezdtek foglalkozni velük. Ez a lépés nagyban segítette az azóta összetett cselekvési programmá váló projekt első komponensét, amely a helyiek bevonását tűzte ki céljául. Ezen felül a projekt résztvevői szeretnék mielőbb és minél több szállal összekötni a mondhatni társadalmon kívül élő patarétieket az intézményrendszerrel, elsősorban elérhetővé akarják tenni számukra a társadalombiztosítás kínálta védelmet. A program harmadik komponense a családvédelem, melyben komoly nehézséget jelent Tonk Gabriella szerint, hogy a vonatkozó román törvények az egyént tekintik alapegységknek; ami szociológiailag nehezen értelmezhető. Negyedik komponens a biztonság megteremtése, azaz az ebben az élethelyzetben komoly veszélyforrást jelentő családon és közösségen belüli erőszak leküzdése. Ötödik a saját kultúra és szociális identitás erősítése, ehhez szorosan kapcsolódik a hatodik komponenst alkotó oktatás. A civilek nem akarnak átvállalni állami feladatokat, inkább kiegészítik azokat, például az iskolaelhagyás megakadályozásán keresztül. Hetedik feladatkör a foglalkoztatás, nyolcadik a deszegregáció, kilencedik a lakhatási problémák megoldása, az utolsó pedig a kommunikáció a város felé, mely a terület és lakói megítélésének javítását célozza.
A projekt finanszírozását a Magyarországon páriának számító Norvég Alap biztosítja 2+1 millió euróval, utóbbi 32 lakás felépítését finanszírozza a város különböző pontján, ahová integráltan át szeretnék költöztetni az erre alkalmas patarétieket.
Tonk Gabriella zárásul elmondta, a projekt megítélése nem egyértelmű, civil oldalról is éri őket támadás a támogatások felett élvezett monopólium miatt.
Az eredmények viszont, a folyamatos monitoringnak köszönhetően, mérhetőek, kísérleti projekt lévén igyekeznek a kipróbált módszereket mások által is átvehető metodológiává kristályosítani. Mint kiemeli, a hasonló esetekben a legfontosabb mindig az, hogy ne csak az önkormányzati vezetők tárgyaljanak a roma vezetőkkel, hanem mind a többségi társadalomból, mind az érintett közösségből vonjanak be embereket. Párhuzamosan kell dolgozni mindegyik oldalon.
Szemüveges cigánygyerek
Mint az ötperces szünetet követő előadásból kiderül, Sepsiszentgyörgyön az önkormányzati munka és a civilekre jellemző célkitűzések sikeresen összekapcsolódnak. Mindig az embert kell látni – kezdi a beszélgetést Tischler Ferenc, aki huszonkét évnyi célirányos tapasztalattal a háta mögött lett Sepsiszentgyörgy romákért felelős alpolgármestere.
Mint elmondta, ő is látta a szakadékot a 19. században érkezett három családból 1800 fősre duzzadt őrkői roma közösség és az intézményrendszer között, amit szerinte csak elkötelezett és kitartó munkával lehet áthidalni.
Az alpolgármester hangsúlyozza: a rendszerváltás abszolút vesztesei a cigányok, a kilencvenes évektől „lehúzta nekik a társadalom a redőnyt”, az a kevéske szál, amivel addig kapcsolódhattak a többségi társadalomhoz, és ezen keresztül a megélhetési lehetőségekhez, mind elszakadt egyik pillanatról a másikra.
Személyes tapasztalata az, hogy nem lehet távolról megoldani a nagyon is összetett problémákat, jelen kell lenni a közösségekben, meg kell ismerni az embereket, hiszen mindenki valamilyen egyéni problémacsomagot cipel a hátán. Vannak betegek, fogyatékkal élők, millió egyéb nehézség is kínozza ezeket az embereket a mélyszegénység mellett, de ezek közül néhány könnyen orvosolható. „Láttatok már szemüveges cigánygyereket?” – teszi fel a kérdést az előadás ezen pontján, a hallgatóság zavarodott kuncogással válaszol. Pedig néha egyszerű rövidlátás áll a tanulási nehézségek hátterében, hiszen a jellemzően hátsó sorba ültetett gyermek egész egyszerűen nem tudja lemásolni, amit a tanító a táblára rajzol.
Nagyon sok olyan gyermek van, aki már az óvodába komoly hátránnyal érkezik, hiszen a 0-3 közötti kor az az időszak, amikor az idegrendszer és rengeteg készség kifejlődik, a megfelelő ingerek elmaradása esetén később bepótolhatatlanul. Ezért az önkormányzat beindította a Biztos kezdet programot, mely éppen a legkisebbeket és édesanyjukat célozza. Mint Tischler Ferenc elmondja, ennyire korán kell beavatkozni ahhoz, hogy sikeres integrált oktatásról lehessen beszélni, különben a rendszerbe komoly hiányosságokkal érkező gyerekek stigmatizálva érzik magukat, főleg, hogy sokszor nem elkötelezett pedagógusok dolgoznak a fontos posztokon, az oktatási törvény pedig alapvetően alkalmatlan a probléma kezelésére.
Pedig – folytatja Tischler – a cigány származás nem kéne stigma legyen, hiszen sokszor az Őrkőn sétálva maga is arra vágyik, hogy közéjük tartozhasson, hiszen a „magyarokéra” rácáfolóan összetartó közösségként ismeri őket, akik nincsenek tudatában saját értékeiknek. Az ebből fakadó kisebbségi komplexusra sok önkormányzat azzal is rásegít, hogy kívülről dirigálva kiskorúsítja a közösségeket, ahelyett, hogy bevonná őket a fejlesztésekbe, és ezzel párhuzamosan keményen dolgozna a többségi társadalom komoly, és sokszor megalapozatlan előítéletein.
Ezek közül az egyik az, hogy a cigányok megélhetési céllal, a segélyért vállalnak gyermeket, miközben személyes tapasztalata szerint a magas születésszám felvilágosítás hiányából fakad a legtöbb esetben. Az ő családtervezéssel kapcsolatos oktatómunkájuk következtében 15 százalékkal csökkent egy év alatt az abortuszok száma.
Mint Tischler Ferenc elmondja, bár rövid idő alatt is sikerült újabb mérföldköveket elérniük, például a férfiak foglalkoztatására hamarosan beindul a biobrikett gyártás, illetve a járdalap öntés, mindkettő a közösség saját használatára, de a város kétkedve nézi a munkát, sok idő kell még ahhoz, hogy a két közösség közeledjen egymáshoz. Ő a bírálóknak mindig azt feleli, a következő tíz évben lehet ölbe tett kézzel kiabálva nézni a cigánykérdést, illetve keményen dolgozni megoldásokon, ő az utóbbihoz kérne egy kis türelmet, hiszen semmi sem fog megoldódni egyik napról a másikra. Mint zárásként kiemeli, a székelység, mint kisebbség nem tagadhatja meg egy másik kisebbség jogait,
hiszen azzal saját maga alatt vágja a fát, a cigányságban nem szabad ellenséget látni, együttélésre ítéltettünk.
Kerekesszékben is kerek élet
Az ebédszünet után a szervezők egy kis változást eszközölnek a programban a roma tematika folytatása helyett, az estére tervezett Tabu sarok következik, ahol a fogyatékosság a téma. A meghívott vendég, a máréfalvi születésű, jelenleg Szegeden élő Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője.
Szabolcs öthónapos korában negyvenfokos lázas volt, amikor a gyermekbénulás elleni védőoltást megkapta, így azonnal lebénult.
Azzal kezdi, hogy őt személy szerint nem érdekli, udvariasan kerekesszékesnek nevezik-e vagy másnak, mindig az emberre és a szándékra koncentrál, de – figyelmezteti a hallgatóságot – nem mindenki kezeli ezt ennyire lazán, szóval érdemes odafigyelni.
Mint mondja, a felnőttkorban, például baleset következtében székbe kerülők helyzete nehezebb, nagyobb a trauma, egy ilyen ember könnyebben kezeli ellenségként a világot. Nem mintha neki könnyű élete lett volna, hiszen gyermekkorában nem lehetett nagyon egyszerűen kezeléshez jutni, három éves korától hónapokat töltött távol a családjától különböző intézményekben, míg a szülei dolgoztak. Hét éves korában aztán leálltak a kezeléssel, mivel az egyik orvosa a füle hallatára azt mondta: nem tudom, miért hozták ezt a béna gyereket, úgysem tudunk rajta segíteni. A faluban sem tudták kezelni a helyzetet, amíg még tudott mankóval járni kisgyermekként, a testvérei kisszekérrel vitték az iskolába, délután pedig az osztálytársak húzták haza. Ilyenkor sokszor előfordult, hogy az idős bácsik rászóltak, szégyellje magát, szálljon ki azonnal, mit lustálkodik, dolgoztatja a többieket. Tanulmányait az alsó tagozat után kénytelen volt befejezni, mert romlott a lába állapota, kerekesszéket nem kapott, hason kúszva pedig nem akart iskolába menni, pedig ez lett volna az egyetlen megoldás. Ekkor megfogadta, csak azért is maga fogja keresni a kenyerét. Segített a testvérének autót szerelni, behordta szekérrel a fát az erdőről, így edzette magát, később estiben az 5-8 osztályt is elvégezte.
Egy magyarországi táborban aztán új ismeretségeket szerzett, akik segítettek neki eljönni otthonról, önállósítania magát. Egy év önkénteskedés után került a Nem Adom Fel Alapítványhoz, ahol azóta is helytáll. Dolgozik, van egy „egészséges” felesége, három gyermek édesapja. Mint megvallja, kezdetben a felesége családja nehezen fogadta, hogy a lány egy „sérült”-et választ, a nagymama például azt mondta, az utcájába se merjen bemenni, ma már jóban vannak, az idős hölgyet Szabolcs viszi autóval hetente kontrollra az orvoshoz.
Sikersztorik, mérsékelt sikerrel
A Szabolccsal folytatott bensőséges beszélgetés után folytatódik a roma tematika a szervezők által személyesnek szánt, végül némileg közhelyesre sikeredett történetekkel. Horváth Gyula Antal cigány származású színész-koreográfus szívesen beszélt származásáról, vajda tisztséget viselő nagypapájáról, aki a szekérről szöktette le a pénzt később is csak a színéről ismerő nagymamát, a Vásárhely melletti hűvösvölgyi roma közösségben táncoktatás közben szerzett tapasztalatairól, de mégsem rajzolódott ki történetéből olyan ív, ami a délelőtt megismert élethelyzetekből vezet a siker felé.
A Bahrtalo (Jó szerencsét!) című film egyik főszereplője Gábor Lajos, „Lali” is inkább stand-up comedyvel érkezik, mint szociológiai igényű önvallomással, ettől függetlenül igen sokat megtudunk tőle a Gábor-cigányok életéről, melynek középpontjában a béke fenntartása, vagy mielőbbi helyreállítása áll. Emellett szó esett a házasságról is, ahol az érzelmekkel minimum azonos helyen áll az anyagi biztonság megteremtése, hogy a fiataloknak ne kelljen a nulláról indulni. Esküdözéssel, legendákkal, kópésággal átszőtt világot rajzol fel Lali, mellyel sokszor derültséget vált ki a hallgatóság soraiban, jól fellazítva őket a délelőtti komolyságból, felkészítve őket az esti remek Szempöl-koncertre.
Politika és köcsögmentesítés
A másnap délelőtt a politikáé, Kelemen Hunor szövetségi elnök a washingtoni út tapasztalatairól beszél, Kovács Péter ügyvezető elnök az újratervezés szlogent bontja alá a fiataloknak, miközben megpróbál napirendre térni a babzsákon heverészés felett, Ráduly Róbert pedig viszontagságait regéli el a fiataloknak. Előadásaik részletei Kustán Magyari kolléga beszámolóiban olvashatóak a Maszolon (itt és itt).
Az ebédszünet után, Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár igyekszik riasztó számadatokkal, és az afrikai népességrobbanás rémképével mielőbbi szaporodásra bírni az ifjúságot, rámutatva a nemzettel szembeni kiemelt felelősségükre, de ők szerencsére maradnak inkább meghallgatni Bogdán László, a magyarországi Cserdi község polgármesterének a roma tematikát lezáró, arra fénylő koronát helyező, szuggesztív előadását. Tudják, ő az az úriember, aki „köcsögmentesítés” címen elvitte településének fiataljait, hogy lássák, az általuk ismert megoldások jellemzően hová vezetnek.
Vezetése alatt Cserdiben az évi 600 bűncselekmény 9-re csökkent, szinte mindenki dolgozik (nagy területeken vállalnak bérkapálást, emellett 17 hektárnyi saját földjükön többek között az ország legjobb minőségű burgonyáját termesztik), három roma lány pedig rendőrnek készül, emellett a környező településeket már Cserdi segíti adományokkal.
Bogdán László a cigányság legnagyobb problémájának azt tartja, hogy kiszorultak a középosztályból, a mélyszegénység pedig komoly csapda, hiszen jómaga is három általánost végezhetett csak, és 17 éves koráig sokszor dögkútból evett.
Azt is komoly gondnak tartja, hogy a politikának nem érdeke a cigányság megítélésének javítása, jóllehet, most a cigányok helyett a menekültekben találtak megfelelő ellenségképre, így a cigányság felzárkózhatott a kisebbik rossz pozícióba. Mint mondja, mindegyik politikai oldal megkereste, de nemet mondott nekik, hiszen nem szeretne senki „díszcigánya” lenni. Arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb, röviden felel: szereti a hazáját, a fiatalokat pedig arra kéri, ne legyenek cinkosai a hatalomnak a címkék gyártásában és fenntartásában, hiszen mindnyájan emberek vagyunk.
Tabuktól tévhitekig
Őszinteség - igen, asztal és szék - nem
Bogdán László zárszavára kitűnően rímel a Tabu sarok esti programja, ahol a homoszexualitás a téma, méghozzá egy igazi coming out-tal (előbújással), hiszen a beszélgetés meghívott két hölgyvendége egy párnak vallja magát. A hallgatóság mindezt remekül fogadja, csak két belógott helyi fiatalember nyerít fel egyszerre, hogy „leszbik vagytok, b…meg!”, de utána ők is érdeklődéssel hallgatják a beszélgetést.
A feszültségek nélkül telő egy órában rengeteg tévhitet sikerül érinteni, például hogy köztük senki sem viseli a nadrágot, hiszen a szexuális irányultság teljesen független a nemi identitástól, mindketten teljes értékű nőnek vallják magukat, akik történetesen egymást szeretik, a szexualitás pedig pont akkora súllyal szerepel az életükben, mint bárki máséban.
A házassággal és a melegek gyermekvállalásának kérdésével kapcsolatos teoretikus kérdéseket egy huszárvágással a valóság síkjára terelik: ma is élnek Erdélyben melegek, sőt, sok személyes ismerősük nevel gyermeket, a jogok megtagadásával a témát szőnyeg alá söprik, a jelenséget viszont nem szűntetik meg. Érdekes számadattal is szolgálnak: az ő témába vágó,
Facebook-csoportjuk jelenleg 160, Kolozsváron élő magyar értelmiségi meleget számlál.
A táborból - sajnos a vége előtt másfél nappal - azzal a határozott megérzéssel távozom: a tabuk feloldása nem jelent biztosítékot a hosszú távú túlélésre, de abba biztos nem pusztulunk bele, ha a fejünket kihúzzuk a homokból, és merünk egy picit lazítani
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2015. július 14.
Gondozók a gondozókért
Különböző intézményekben dolgozó szociális munkások és gondozónők számára szervezett kétnapos találkozót múlt héten a nagyváradi Caritas Catolica.
„A rendezvénynek két fontos célja volt egyrészt az egymásra való odafigyelés, egymás támogatása, hiszen mindannyian felelősségteljes munkát végeznek, s emberi sorsok múlhatnak a rátermettségükön. Másrészt pedig szerettünk volna egy olyan fórumot biztosítani a szakmabeliek számára, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, személyes kapcsolatok alakulhatnak ki a különböző intézményekben dolgozók között, s megbeszélhetik egymással azokat az általános problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülniük kell a munkájuk során” – nyilatkozta Kiss Károly, a Caritas ügyvezető igazgatója.
A találkozó első napja egy tematikus nap volt, amely során előadók és résztvevők azt boncolgatták, hogy valójában mit is jelent idősgondozónak lenni. Nagy Zita, a Caritas házi-beteggondozói központjának munkatársa a gondozónők feladatairól tartott előadást, majd Greabu Andrea és Szolomájer Mónika számoltak be arról, hogy szociális munkás végzettséggel hogyan élték meg a gondozónői feladatkört. Ezt követően Nagy Andrea és Barna Éva a gondozás szépségeiről beszélt az egybegyűlteknek, majd Bör Gyöngyi, a Szent Márton Idősotthon vezetője az intézményesített ellátás perspektíváiról és a szolgáltatás minőségén való javítás lehetséges módjairól tartott előadást.
A délutáni műhelymunka folyamán több témakörben is elmondhatták véleményüket, tapasztalataikat a résztvevő szakemberek. Szó volt többek közt az egymás támogatásának fontosságáról, a munka és a hivatás kérdéséről és a munkahelyi stressz kezeléséről is. A találkozó második napján Belényi Emese, a Partiumi Keresztény Egyetem tanársegédje tartott előadást a munkaidő hatékonyabb beosztásáról, majd különböző interaktív játékokat vezetett. Mint elmondta: szakmabeliekről lévén szó, a gondozónők és szociális munkások nagyon pozitívan viszonyultak a foglalkozáshoz, melynek végén sikerült közösen megfogalmazniuk a munkakörbeli prioritásaikat.
„Nagyon jó volt, hogy megoszthattuk a gondjainkat olyan személyekkel, akik hasonló munkakörben dolgoznak” – mondta el Mihuţ Natália, szociális munkás. Mint elmondta, az egyik legjellemzőbb nehézséget a gondozónők számára a mindennapos stressz levezetése jelenti, oly módon, hogy abból a gongozásuk alatt álló idős személyek semmit se érzékeljenek. A másik általános jelenség, amire a közös megbeszélések során fény derült az, hogy a gondozónők munkáját gyakran alulértékeli a családjuk, holott ők ezt fontos és szép szolgálatként élik meg.
„Az idősgondozói egy nagyon szép szakma, és mi, akik ezt végezzük, inkább hivatásként tekintünk rá, mint munkaként. Emberekkel dolgozunk, velük vagyunk. Olyasmit adunk nekik, és olyan hálát kapunk viszonzásként, ami semmihez sem hasonlítható” – tette hozzá Szolomájer Mónika, szociális munkás.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. július 14.
"Neptun 2": mi történik, ha románok és magyarok egy asztalhoz ülnek?
A tavalyi találkozókon a román félnek nem volt különösebb baja az RMDSZ autonómiatervezetével, a kontextussal annál inkább.
2014. júniusában és októberében Brassó pojánán a Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) civil szervezet közvetítésével román-magyar tárgyalások zajlottak az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről. A Neptun 2-ként elhíresült találkozókról részletes blogbejegyzésben számolt be néhány napja Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki már az 1993-as neptuni találkozókról is részletes jegyzőkönyveket írt. A beszélgetéseket Allen Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) egykori vezetője moderálta.
A júniusi kerekasztalon tíz pontot fogalmazott meg Székelyföld jövőjével kapcsolatban Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, amelyek közül néggyel – székely zászló, gazdasági fejlődés, kétnyelvűség, etnikai arányosság a közintézményekben – kapcsolatban hangzott el, hogy közvetlen aggodalomra adnak okot. Ezekről bővebben is olvasni lehet Watts bejegyzéseiben.
A székely zászló használata az etnikai identitás szimbólumaként rendkívül érzékeny kérdés a magyar politikai vezetők számára, mind végrehajtás és jogalkalmazás, mind pedig a visszaélések megelőzése terén. A bejegyzés szerint a Román Tudományos Akadémia heraldikai bizottsága és a romániai törvények szerint is a székely zászló jogos és elismert jelkép, és megjelenhet a közintézményeken a román lobogó mellett.
A román lakosságot is be kell vonni a vitába
A vita során elhangzott, hogy a székely zászló problémája a két magyar többségű megye közül Kovászna megyében nyilvánult meg, Hargita megyében nincsenek fennakadások ezzel kapcsolatban. A felek egyetértettek abban, hogy a helyi zászlóhasználatra vonatkozó jog alkalmazását a központi hatóságoknak kellene felügyelniük, hogy elejét vegyék az esetleges visszaéléseknek, amelyek negatívan befolyásolhatják az országos szintű magyar-román kapcsolatokat.
Az összefoglaló azért nem említi név szerint a hozzászólókat, mert a kerekasztal-beszélgetések alapszabálya, hogy a résztvevők nem fedhetik fel egyes hozzászólók kilétét, bár idézni lehet tőlük. A szabály lényege, hogy a résztvevők ne érezzenek megfelelési kényszert a választóik elvárásaival szemben.
A megfogalmazott magyar igények jó része gazdasági jellegű: Székelyföld fejlesztési régió létrehozatala; területi és fiskális autonómia; Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé; Székelyföldön vezessen át autópálya; a kétnyelvűséget az állam finanszírozza. Az egyik román résztvevő azt jósolta, ha a gazdasági elemet sikerül megoldani, akkor az összes többi elem viszonylag gyorsan a helyére kerülhet.
Fontos kérdésként merült fel az autópálya, amelyik összekötné a régiót Románia többi részével és Európával, és amelyiknek építését régóta ígérik, de idáig nem valósult meg. Kiderült, hogy a késedelemnek elsősorban nem etnikai okai vannak - mint hogy attól néhány magyar résztvevő tartott -, hanem az anyagi lehetőségek korlátozottsága. Sőt, elhangzott, hogy már el is készült egy megvalósíthatósági tanulmány, a finanszírozási problémák is megoldódnak, és az építkezés már 2015-ben elkezdődhet.
A kétnyelvűségre vonatkozó kérelem kettős kihívást jelent: egyrészt a kisebbségi nyelv használata biztosítja a nemzeti kisebbség hosszú távú fennmaradását, míg ugyanabban az időben biztosítani kell a többségi nyelven való általános műveltséget, ez a kettő együtt pedig biztosíthatja az integrációt közösségi szinten, és az esélyegyenlőséget egyéni szinten. A bejegyzés szerint ugyanakkor ezeket néha egymásnak ellentmondó céloknak tartják. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ezekhez a kihívásokhoz és félelmekhez leginkább érzékenységgel lehet közelíteni, és a párbeszédbe a kisebbségben élő román lakosságot is be kell vonni.
Idegenkednek a magyarok a köztisztviselői állásoktól
A témakör kapcsán konkrét panaszokról is szó esett: hiányzik a finanszírozás a kétnyelvű táblák felszerelésére, nincsenek képzett tolmácsok az igazságszolgáltatásban, valamint hiányoznak a hivatalos kétnyelvű dokumentumok és formanyomtatványok. A központi ellenállásnak és a helyi szeszélyességnek is szerepe lehet abban, hogy a jogalkalmazás komoly hiányosságokat mutat, de a legfőbb probléma ez esetben is az, hogy nem állnak rendelkezésre anyagi források a párhuzamos dokumentáció nyomtatására és a közalkalmazottak kétnyelvű képzésére. A felek egyetértettek abban, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani ezekre a kérdésekre, és gyorsítani kell a végrehajtási folyamatot. Több felszólaló szorgalmazta az etnikai arányosság bevezetését az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben. Míg az etnikai összetétel az állami intézményekben tagadhatatlanul figyelmet érdemel, és az etnikai arányosság nemes eszme és gyakorlati cél is egyben, azonban hibás, de legalábbis leegyszerűsítő megközelítés, hogy a jelenlegi aránytalanságok egyedül a diszkriminatív állami/kormányzati politika következményei. Ahogy az egyik magyar résztvevő megjegyezte, általános idegenkedés tapasztalható a magyarok részéről a köztisztviselői állások iránt, ami szintén egyik oka lehet a közszférában tapasztalható aránytalanságnak. A kérdést mélységeiben kell megvitatni - hangzott el.
Az autonómia tekintetében némi vitára is sor került. Az egyik résztvevő, bár elismerte, hogy az autonómia kapcsán ugyan több a megértés, mint korábban, mégis arra panaszkodott, hogy gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. A vita során kiviláglott: a magyar politikai vezetők szerint egy sor, a magyar kisebbséget érintő sajátos kérdést kellene ehhez megoldani, és az autonómia feltétele az, hogy ezeknek a konkrét kérdéseknek a megvitatásában és megoldásában egyeztetni lehessen a román tisztviselőkkel. Ha a központi intézmények és tisztségviselők válasz nélkül hagyják ezeket a megkereséseket, a magyar vezetők a saját maguk módján fognak hozzá e kérdések megoldásához – önállóan és elkülönülve –, inkább összhangban az autonómia radikálisabb értelmezéseivel. Bezavar Budapest
Másrészt az autonómia a román elitek számára a végső célt jelenti, és a résztvevők közül többen is megjegyezték, hogy meglehetősen pontatlan kifejezés. Az aggodalmakat az általános precedensek és a történelmi tapasztalat táplálja. A területi autonómia az ország szuverenitása egy részének elvesztését feltételezi, és bármilyen kísérlet az állami szuverenitás korlátozására hagyományos értelemben nemzetbiztonsági fenyegetést jelenthet - hangzott el.
A júniusi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Anca Spiridon, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PNL részéről: Marius Obreja Lucian - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PMP részéről: Cristian Diaconescu - az FC részéről: Mihai Răzvan Ungureanu - az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Frunda György, Tamás Sándor - az Egyesült Államok nagykövetsége részéről: John McLoon, Laurențiu Ștefan - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Dan Ghibernea, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert
- jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Nicolae Mergeani, Ionas Vladimir
A kérdést még jobban összezavarja Budapest kitartó támogatása a területi autonómia mellett. Egy amerikai résztvevő arra kérdezett rá, hogy az autonómia, mint a magyar célok elérésének gyűjtőfogalma nem-e inkább több riadalmat váltott ki, mint szimpátiát a románok körében, akik közül egyesek számára az autonómia a szeparatizmus egyik szinonimája. Az egyik magyar résztvevő elismerte, hogy vannak pillanatok, amikor Budapest részvétele bonyolítja a dolgokat. Egy román résztvevő ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz szerepet játszott két radikális erdélyi magyar párt létrehozásában is, hogy megtámadja az RMDSZ-t. Ugyanezen felszólaló arról is beszélt, hogy a PSD abból indul ki, hogy az RMDSZ-nek jelen kell lennie a parlamentben, részt kell vállalnia a vitákban, mert ha parlamenten kívül marad, kétségtelenül radikalizálódna. A korábbi PER-tárgyalások tapasztalatai azt mutatják, hogy a konkrét, specifikus kérések kezelése könnyebbnek bizonyult, ha azokat leválasztották az autonómia meglehetősen homályos fogalmáról.
Egyszerű a zászlókérdés megoldása
Ugyanakkor az autonómia koncepciónak erőteljes politikai és kulturális vonzereje van, és elismerték, hogy nehéz és hosszú folyamat a márkaátnevezés. A kerekasztal résztvevői nem tudtak konszenzusra jutni az autonómia kapcsán, de úgy gondolták, hasznos lehet arról beszélni, hogy milyen konkrétumok tartoznak ide. Több résztvevő megjegyezte, hogy az 1989 utáni problémákat az etnikai csoportok egymással szemben tanúsított félelme, bizalmatlansága, és a kölcsönös ismeretek hiánya okozta.
Az októberi kerekasztalon jelentős hangsúlyt fektettek a felek álláspontjaik újrafogalmazására, és arra, hogy jobban figyelembe vegyék a másik oldal perspektíváit és álláspontját. A második bogbejegyzés megemlíti, hogy az első kerekasztal óta volt kis előrelépés. Ismét terítékre került a székely zászló ügye, amellyel kapcsolatban az egyik magyar résztvevő amerikai kérdésre elmondta, 2008-ban robbant ki az első vitás ügy, és 2010 óta vált egyre problémásabbá, míg a kétnyelvűség alkalmazása is hasonló cipőben jár. Az egyik magyar résztvevő itt a marosvásárhelyi helyzetre hívta fel a résztvevők figyelmét. Az egyik parlamenti képviselő azt mondta, hogy a zászlókérdés megoldása „egyszerű és egyértelmű”, ha nem is éppen könnyű: Románia minden megyéjének a lobogóját ki lehetne tűzni a parlament épületére. Egy másik képviselő azt javasolta, hogy megoldást jelenthetne, ha törvényileg kötelezővé tennék az önkormányzat, a megye, az EU, a NATO és Románia nemzeti lobogójának kitűzését az összes kormányzati épületre, megyei tanácsi és helyi önkormányzati épületre. A vélekedés szerint ez az intézkedés az ország egész területén megszüntetné a feszültségek forrását az interetnikus kapcsolatokban. Eltérő álláspontok autonómiaügyben
Egy olyan javaslat is elhangzott, miszerint úgy tegyék hivatalos regionális nyelvvé a magyart Székelyföldön, hogy annak jogállása első körben ne legyen egyenlő az államnyelvvel. Ezzel kapcsolatban a román és magyar résztvevők egyetértettek abban, hogy könnyíteni kell az anyanyelvhasználatot a közigazgatási intézményekben és az igazságszolgáltatásban.
A bejegyzés szerint egyedül az autópálya ügyében történt előrelépés a júniusi kerekasztal óta: lezárták a Brassó-Bákó autópálya első szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát, a sztráda finanszírozása bekerült az EU közlekedési fejlesztési tervébe, így brüsszeli források is rendelkezésre állnak. Az egyik román képviselő úgy fogalmazott, hogy ez egy win-win helyzet, a pályát pedig 2018-ra tervezik átadni. Míg a kétnyelvűség, a székely zászló, vagy az autópálya ügyében az álláspontok összeegyeztethetőnek tűntek, addig az autonómia kérdése kapcsán eltérő felfogások jelentkeztek. A magyar fél szerint az EU egyik legnagyobb problémáját jelenleg a nemzeti kisebbségek helyzete jelenti. Az egyik magyar résztvevő az európai nemzeti kisebbségek kapcsán az ukrajnai, skóciai és spanyolországi feszültségeket említette, és a „többségi arroganciáról” valamint a „többség részéről mutatkozó empátiahiányról” beszélt. A magyar oldal álláspontja szerint tiszta megoldást további jogok biztosítása és a teljes autonómia jelenthetne. Ezzel szemben a többségi vezetők szerint az autonómia a területi integritást érintő nemzetbiztonsági probléma.
A résztvevők ugyanakkor a romániai nemzetiségek szerkezeti viszonyait meghatározó nemzetközi szereplőkről is beszélgettek. Több magyar hozzászóló is elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy míg a kilencvenes években úgy tűnt, az EU és a NATO kitüntetett figyelemmel kezelte a kérdést, és kiváló standardokat alakított ki, ám ezek betartatásáról és végrehajtásáról nem rendelkezett.
Terminológiai kérdések
A decentralizáció, a szuverenitás és az autonómia újrafogalmazása kapcsán elhangzott, hogy az egyik legmakacsabb akadály a terminológia. Például az autonómia egyet jelent a függetlenséggel, ami kapcsán már szeparatizmust lehet emlegetni. Hasonló probléma merül fel, amikor a politikai hatalom és döntéshozatal decentralizációját tévesen az állami szuverenitásra vonatkoztatják.
A terminológiai problémák akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor a kerekasztalon az autonómia bevezetéséről, vagy a részleges autonómia lehetőségeiről kezdtek beszélgetni. Az egyik javaslat szerint a szuverenitás egy részét úgy ruházzák át a kisebbségekre, mint ahogy az IMF és az EU kapcsán a román állam hajlandó szuverenitása egy részét feladni: ez egy szerződést feltételezne, amelyben a felek elfogadnak és vállalnak bizonyos kötelezettségeket.
Egy másik javaslattevő pedig az autonómia korlátozott idejű bevezetését javasolta. E szerint érdemes lenne kipróbálni a fiskális autonómiát, és ha három éven belül nem indulna be a növekedés, öt év múlva meg lehetne szüntetni. Igaz, azt is megemlítették, hogy számos olyan nemzetközi jogi álláspont létezik, amely szerint a már egyszer megítélt autonómiát nem lehet visszavonni nemzetközi jogi következmények nélkül. Ugyanakkor a központi hatóságok gyakran ellenállnak a politikai decentralizációnak, mert attól tartanak, hogy az megkönnyítheti az elszakadást.
Az amerikai moderátor itt úgy fogalmazott, hogy osztozik a többi amerikai résztvevő azon véleményével, hogy az érzelmekkel telített fogalmak és a terminológia hátráltathatja a konkrét problémák megvitatását és megoldását. „Kíváncsi vagyok, vajon az autonómia szó használata milyen mértékben jelent akadályt, és mi történne, ha egy átdolgozott formában az egyenlő jogokra helyeznék a hangsúlyt? Van-e lehetőség mindezt taktikailag új keretbe helyezni a közösség igényeinek feláldozása nélkül?” – kérdezte a moderátor.
Rossz volt az időzítés
Elhangzott, hogy bár a 2014-es autonómiatervezet kifinomultabb, mint a korábbi javaslatok, de a körülmények még messze vannak attól, hogy teljesen komolyan lehessen venni addig, amíg minden elemét nem tárgyalták és nem értették meg, és külön-külön nem határoztak azokról. A magyar felszólalók nem zárkóztak el a másik megközelítéstől, az egyik résztvevő úgy fogalmazott, hogy az autonómia projektnek két eleme van: politikai-gazdasági decentralizáció és kisebbségvédelem. Innen nézve pedig lehetséges, hogy a fő kérdésekhez más terminológia felől közelítsenek.
Az októberi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Markó Béla, Tamás Sándor, Borboly Csaba - a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PNL részéről: Alina Gheorghiu, Dan Motreanu, George Scutaru - az Elnöki Hivatal részéről: Mihail Sandu - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu, Dan Tapalaga - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert - jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Ionas Vladimir
A beszélgetés során egy közvélemény-kutatás eredményeire is hivatkoztak, amely szerint a román lakosság 78 százaléka ellenséges az autonómia-projekttel szemben. Allen Kassof ekkor a román résztvevőkhöz fordult, és megkérdezte, hogy ha az autonómiakoncepciónak más neve lenne, elfogadnák? Az egyik román hozzászóló azt mondta, hogy nem is a tartalommal, inkább a kontextussal van probléma.
Mindenekelőtt az, hogy a projektet a választások előtt dobták be a köztudatba, katasztrofális következményekkel járhat, hisz kampánycélokra fogják felhasználni, ami csökkenti a komoly megvitatás esélyét. Továbbá a projekt tematizálása egy olyan nemzetközi politikai környezetben történik, amikor a nacionalizmus és a szélsőséges irányzatok erősödőben vannak, ezért nehéz a románok számára különbséget tenni az ésszerű magyar igények és a magyar kormány agresszív retorikája között, különösen úgy, hogy ez utóbbival van tele a nemzetközi sajtó. Ezért félő, hogy a projekt elindítása nacionalista diskurzust fog provokálni.
Románia ideges Orbán Viktor miatt
Több magyar résztvevő elismerte, hogy az időzítés nem volt ideális, de hozzátették, hogy külső és belső okok is kényszerítően hatottak. „Időközben új pártok alakultak, amelyek nyomást gyakorolnak a teljesítetlen dolgokra koncentrálva. Mivel nincs más felelősségük, radikalizálódtak. Némileg igazuk van, hisz kudarcot vallottunk ezen dolgok gyakorlatba ültetésében” – hangzott el.
„Ha nem sikerül öt éven belül, akkor sokkal radikálisabb politikusok ülhetnek itt” – fogalmaztak. Egy másik azonosított probléma a túlzott etnicizálódás volt, ami kapcsán az egyik román résztvevő megjegyezte, nem gondolták, hogy ilyen kevéssel a második világháború után ismét erőszakkal rajzolják át Európa határait. A Budapest és Moszkva között egyre nyilvánvalóbb energiaügyi, pénzügyi kapcsolat bel- és külpolitikai idegességet szül. „Amikor Orbán a moszkvai szemléletet kezdi el magáénak vallani a határ közelében élő magyarok miatt, akkor Románia ideges lesz” – mondta. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kommunikáció folyamatos akadályt képez a megértésben, ezért javasolták egy román-magyar nyelvű hírportál létrehozását.
A kerekasztal végén általános volt az egyetértés abban, hogy pártszinten jóval bonyolultabb ezekről a dolgokról beszélni, hisz a politikai alakulatok különösen a választási kampányokban nacionalista diskurzusokkal is operálnak. Egy résztvevő megjegyezte, hogy míg a lakosság szintjén alig jelent problémát az együttélés, a politikai elit folyamatosan visszatér a nemzeti/etnikai kártya kijátszásához. A következtetés az volt, hogy meg kell oldani ezt a diszfunkcionális visszafejlődést. Továbbá elhangzott, hogy a következő lépés az interetnikus viszonyokban azon teendők kölcsönös azonosítása, amelyeket még nem teljesítettek.
Volt idő, amikor működtek a dolgok
Meg kell határozni a konkrét problémák listáját, amelyekkel a választások után foglalkozni kell. Ahogy az egyik RMDSZ-es résztvevő még az első kerekasztal alkalmával megjegyezte: a jó intézményi együttműködés alapja 1993-ban kezdődött el, és 2004-ben romlott el. Amíg jól működtek ezek a folyamatok, addig a román többség nem cselekedett a magyar közösség akarata ellenére. Az így keletkező tízéves késés során, amikor már a PER-folyamat nem működött, minden érintett hibás volt. A központi román hatóságok abban, hogy a meglévő jogszabályokat nem alkalmazták és nem tartatták be helyi szinten, az RMDSZ képviselői pedig arról tehetnek, hogy nem sikerült ezeket az érdekeket előremozdítani és teljesíteni, valamint a radikalizáció számára motivációt teremtettek.
Az egyik PER-veterán arról beszélt, hogy 2000 és 2004 között a román hatóságok rendszeresen találkoztak minden, magyarok által is lakott megye kisebbségi vezetőivel, képviselőivel, ám 2004 után ezek az egyeztetések abbamaradtak. Hasonlóképpen 2004 előtt volt egy kijelölt csoport, amelyik minden hétfőn a szenátus alelnökével találkozott, hogy megvitassák a magyar kérdést. Most nincs kijelölt csoport, senki sem követi figyelemmel az eseményeket. Az eredmény nem is lehet más: döntések, esetleg megállapodások születhetnek, de semmi egyéb nem történik.
Folytatnák A kiszámítható folyamathoz következetes és gyakori találkozók szükségesek, valamint egy közös munkacsoportot is létre kell hozni a végrehajtás ellenőrzése céljából, első lépésként pedig el kell fogadni egy közös listát a lehetséges célokról. Egy magyar PER-veterán megjegyezte, hogy bár a radikalizmus és a szélsőségesség problémát jelentenek, a résztvevők hálásak lehetnek, hogy a román és magyar nemzetiségű politikusok megmutatták, „bölcsen együtt tudnak működni a parlamentben és a kormányban”. Szerinte a szolidaritás tekintetében nincs nagy különbség a román nemzeti érdek és a romániai magyar nemzeti érdek között. Továbbá a román hatóságoknak és magyar kollégáiknak proaktívan és közösen kell hozzáállniuk a regionalizmus és az anyanyelvhasználat kérdésköréhez.
Allen Kassof szerint Románia nagy előnye, hogy a felek hajlandóak beszélni egymással, és ez alatt a folyamat alatt nagy tapasztalat halmozódott fel. Úgy vélte, további előnynek számít, hogy a két fél közötti problémákat a múltban is megoldották, függetlenül attól, hogy azok mennyire tűntek kezelhetetlennek. „A szomszédos Magyarország mindig is bonyolító tényező lesz, de most különösen kellemetlen, mivel virulens nacionalizmusa hatással van a kétoldalú kapcsolatokra. Bizonyos szempontból a romániai magyaroknak meg kell birkózniuk a budapesti nyomással és azzal az elvárással, hogy felelős román állampolgárként számítanak rájuk” – mondta a narrátor.
Szerinte ugyanakkor a helyi lakosokra is felelősség hárul, hogy saját megközelítéseket és megoldásokat dolgozzanak ki. Budapest hirdetheti a saját érdekeit, de ez még mindig a romániai magyarok problémája, mert ők élnek itt. Kassof hangsúlyozta: ha az eddigi tapasztalatok útmutatóként szolgálnak, akkor adott lehet egy nem tökéletes, de működőképes következtetés, csakúgy, mint korábban, vita és párbeszéd útján. Ők segítenek. A résztvevők mindkét oldalról úgy vélték, épp ideje volt újraindítani hosszú időszak után a párbeszédet, és egyetértettek, hogy a 2016-os választások után a lehető legrövidebb időn belül újabb kerekasztalt kell összehívni.
S.I.
Transindex.ro
2015. július 14.
Szólni szabad az autonómiáról
Semmilyen törvénytelenséget nem követ el az, aki az autonómiát népszerűsíti Romániában – állapította meg a szatmárnémeti bíróság abban a precedensértékű perben, melyet a szatmárnémeti Híd Egyesület elnöke, Krakkó Rudolf indított a helyi Gazeta de Nord-Vest napilap ellen alaptalan rágalmazás miatt.
A megyeszékhelyi egyesület vezetője 2013. december 2–3. között szervezett autonómiakonferenciát Szatmárnémetiben, melynek kapcsán a napilap egy meglehetősen ellenséges hangnemű cikket közölt Extremistul Krakkó iese din nou la rampă (A szélsőséges Krakkó ismét előtérbe lép) címmel, mely szerint „nem először fordul elő, hogy Krakkó nyilvános rendezvényeket szervez Szatmár megyében, melyre mindenféle gyanús személyeket hív meg, akik szabadon beszélhetnek revizionista és autonomista elméleteikről".
Az írás szerint gyanús, hogy a megyei hatóságokat nem zavarja, hogy „a szélsőséges magyarországi szervezetek által támogatott volt asztalos az orruk előtt szervez tanácskozást a Partium önrendelkezéséről". A Gazeta de Nord-Vest később további két, hasonló hangvételű írásban támadta az egyesület elnökét, többek közt azzal vádolva Krakkót, hogy szélsőséges tevékenysége miatt elhagyta a gyerekeit. Krakkó Rudolf ezt követően beperelte a lapot, a bíróság pedig helyt adott keresetének.
Bocsánatkérésre kötelezték a lapot
A jogerős döntés május végén született meg. A június 19-ei keltezésű bírói indoklás azt mondja ki, nem nevezhető szélsőségesnek az a személy, aki az önrendelkezést népszerűsíti, ezért semmilyen negatív jelzővel nem illethető, nem támadható egyetlen sajtóorgánum által sem, mivel rágalmazásnak minősül.
Az indoklás rámutat: az autonómia Európa más országaiban működő intézmény, ezért nem minősíthető szélsőséges jelenségnek. Az említett sajtóterméket a bíróság bocsánatkérésre kötelezte, mert „sorozatosan valótlanságot állított" az eseményről és a szervező személyéről, Krakkó Rudolfról.
„A bíróság indoklása egyértelműsíti, hogy a lap sorozatosan valótlanságot állított a rendezvényről – melyre egyébként tudósítót sem küldtek –, a személyemről és magáról az autonómia intézményéről. A cikkekkel engem akartak lejáratni, ugyanakkor a nyilvánosságot is félretájékoztatták – mondta el a Krónika érdeklődésére Krakkó Rudolf. – A bíróság ugyanakkor az általam bemutatott bizonyítékok alapján úgy ítélte meg, hogy a napilap valótlanságokat állított a családi állapotomra vonatkozóan is."
Az RMDSZ-es Csehire hivatkoztak
Krakkó elmondta továbbá, a Gazeta de Nord-Vest azzal a nyilatkozattal próbálta alátámasztani támadásait, amit Csehi Árpád volt RMDSZ-es megyei tanácselnök adott az egyesület által 2010-ben Pusztadarócon szervezett Híd Fesztivál kapcsán.
„Csehi mindent elkövetett, hogy megakadályozza a rendezvényünket, és a román napilapnak azt mondta, semmiféle szélsőséges rendezvénynek nincs helye a megyében. Kijelentését azzal indokolta, hogy a rendezvényünkön a Jobbik elnöke, Vona Gábor is előadást tartott, tehát a fesztivál szerinte csakis szélsőséges lehetett" – magyarázta Krakkó. – Az eseménynek a pusztadaróci református egyházközség biztosított helyszínt. Egy évvel korábban Kökényesd akkori, RMDSZ-es vezetésű önkormányzata is támogatta a fesztivált, erről nyilatkozatot is közzétettek, melyet a perben is felhasználtuk, és a bíróság szerintem ezt is figyelembe vette".
A Híd Egyesület szervezte, két évvel ezelőtti autonómiakonferencián – melyről a Krónika is részletesen beszámolt – többek között Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Daniel Laspra katalán tartományi politikai szakértő, Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómia Tanács alelnöke és Mircea Dăian újságíró, a Demokratikus Erdély Liga alapítója is előadást tartott.
A 2003-ban létrehozott egyesület a nemzettudat erősítését, az anyanyelvi oktatás bátorítását és támogatását tűzte ki célul, ugyanakkor a magyar közösségeket ért jogsérelmek orvoslását és a sérelmek nyilvános bemutatását, a történelmi egyházakkal való kapcsolattartást is feladatának tekinti. A Híd Egyesület többek között '56-os és Trianon-emlékműsort, illetve a keresztény magyar állam megalapítása évfordulóján is rendezvényt szervez.
A precedensértékűnek nevezhető sajtóper kapcsán Kincses Előd ügyvéd a Krónikának elmondta, nem tud arról, hogy hasonló ügyben zajlott volna korábban bírósági eljárás. Emlékeztetett azonban, a székely zászló kitűzése kapcsán a bíróság korábban megállapította, hogy az reklámanyagnak minősül, nem székely szimbólum, ehhez képest Hargita és Kovászna megye nem használhatja hivatalos megyei szimbólumként a sárga-kék lobogót, mert ott románok is élnek.
Gyergyai Csaba
Székelyhon.ro
2015. július 14.
Mikházán mutatja be új produkcióját a Spectrum Színház
Molière mély élet- és emberismeretről tanúskodó, sziporkázóan szellemes komédiáját, A nők iskoláját mutatja be a Spectrum Színház a mikházi Csűrszínházban.
A darab ősbemutatója 1662. december 26-án volt XIV. Lajos udvarában, az akkor még névtelen szerző rendezésében. Arnolphe szerepében is Molière lépett fel. A király harsány nevetése örökre megpecsételte az akkor még kezdő drámaíró sorsát. A darab központjában a házasság áll. A felszarvazástól rettegő Arnolphe biztosra akar menni, s így kiskorától nevelt leányát szemelte ki feleségnek. Ágnes azonban nem őt, hanem titokban gyámapja régi jó barátjának a fiát, Horace-t szereti. Különböző bonyodalmak és vígjátéki fordulatok után a fiatalok végül egymásra találnak.
Az előadás rendezője Török Viola, Arnolphe szerepében Szélyes Ferenc színművészt láthatják. Partnerei: Nagy Beáta, Szász Anna, Kinda Szilárd, Kovács Károly, Kárp György és Székely Szabó Zoltán. Zene: Kelemen László. Koreográfia: Tőkés Imola. A mikházi bemutató július 24-én, pénteken 21 órától lesz. Az előadást 25-én, szombaton 21 órától megismétlik. Helyfoglalás a 0744 301875-ös telefonszámon lehetséges. Jegyek a helyszínen vásárolhatók az előadás kezdete előtt. Egy jegy ára 15 lej.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. július 15.
Szegény románok
A Kovászna megyei rendőrség épületének folytatása – ez a székelyföldi románok legfőbb prioritása beruházások tekintetében, legalábbis ez hangzott el azon a bodzafordulói összejövetelen, amelyet a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, Kovászna és Hargita megye Ortodox Püspöksége, az Andrei Şaguna Keresztény Kulturális Liga és a helyi önkormányzat közösen rendezett. Az Andrei Mureşanu Színház épületének befejezése például csak második a sorban.
De vannak ám egyéb csemegék is a célkitűzések között: például megakadályoznák a sepsiszentgyörgyi főtér rendezését, amelynek célja szerintük Mihai Viteazul szobrának eltakarása, mandátuma megfosztásával büntetnék mindazokat a polgármestereket, akik nem hajlandók felvenni a piros-sárga-kék szalagot ünnepélyes alkalmakkor, megtiltanák, hogy közpénzből finanszírozzanak olyan programokat, rendezvényeket, amelyek a román nemzeti érdekkel vagy az alkotmány előírásaival ellentétesek, megmentenék az árkosi kulturális központot, a kovásznai szívkórház nevébe belefoglalnák egy román személyiség nevét is, felülvizsgálnák a visszaszolgáltatásokat. A román államnacionalizmus legsötétebb korát idézik a találkozón megfogalmazott célkitűzések, s hiába tudjuk, hogy a velünk békésen együtt élő helyi románságnak nem ezek a céljai, nem ezek a problémái, hiába vagyunk tisztában azzal, hogy nem nagy a Civil Fórum támogatottsága a helyi román közösségen belül, mégsem nyugodhatunk meg. Hiszen a helyi román sajtó beszámolói szerint e bodzafordulói összejövetelen részt vett – így az ott megfogalmazott célokat valamilyen módon, akár hallgatólagosan is felvállalta – többek között a bukaresti kormány (amúgy közpénzekből, tehát a mi adólejeinkből is fizetett) helyi megbízottja, Sebastian Cucu prefektus, a Romániában még mindig hatalmas befolyással bíró ortodox egyház magas rangú képviselője, Andrei Moldovan püspök, a védelmi minisztérium főtitkára, Codrin Munteanu volt prefektus, számos helyi önkormányzati képviselő, iskolaigazgató, intézményvezető, pártpolitikus. És hiába reméljük, talán mindezzel ők sem értenek egyet, hisz megtapasztaltuk már – a zászlóperekkel, a feliratháborúban, a kovásznai szívkórház botrányos névváltoztatása során –, néhány szolgálatos bajkeverő mennyire meg tudja mérgezni a magyar–román kapcsolatokat, meg tudja keseríteni a helyi közösség életét, önkormányzati vezetők dolgát, mennyi kárt tud okozni.
E meglehetősen lehangoló helyzetben némi reményt csak az adhat, hogy feltűntek és gyarapodnak a fehér hollók, az egymás megismerését célul kitűzők, az egymás iránti tiszteletre intők, a békés együttélést szorgalmazók. Mert valódi magyar–román párbeszéd akkor jöhet létre, ha a helyi román közösségnek sikerül félreállítania az ármánykodó szekusivadékokat, ha a fehér hollók elnyomják a gyűlöletkeltők hőzöngését. Ebben pedig mi is segíthetünk nekik.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 15.
Népfőiskola Kovászna kulturális életéért
Csomakőrösön tartotta közös évzáró rendezvényét a kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub. Érdekes előadások, könyvbemutató fűszerezte a programot, az eseménynek a református egyház imaterme adott otthont.
A kolozsvári Boér Imre A megújult Zangla címmel tartott élménybeszámolót, a zanglai palotaerődben lévő Kőrösi Csoma Sándor emlékszoba felújításának körülményeit ismertette. A közönség azt is megtudhatta, hogy a munkálatok anyagi szükségleteinek előteremtésében komoly részt vállalt a Csoma Szobája Alapítvány.
Gazda József nyugalmazott tanár Az nem lehet… címmel értekezett Vörösmarty Mihály munkásságáról. A rendezvényen bemutatták a kovásznai Tóth Mónika Soványít hiányod című verseskötetét – az ifjú költő nemcsak magyarul, törökül és angolul is ír. Az évzárón közreműködött Pap Elek, Bencze Józsa Otília, Balog István, Deák Gellért Gedeon, mindannyian a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulói.
„Szeretnénk hinni, hogy a Fábián Ernő Népfőiskolának és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klubnak pozitív szerepe van Kovászna társadalmi és kulturális életében” – mondta el érdeklődésünkre Gazda József. A havi egy alkalommal tartott összejöveteleken általában 30–60 fős hallgató közönség vesz részt, bárki legyen is a meghívott előadó, a városnak nem kell szégyenkeznie az érdeklődők hiányáért. Általában középkorúak, idősebbek látogatják a rendezvényeket, sajnos a legmagasabb műveltséggel rendelkező kovásznaiak távol maradnak, ritka, hogy tanár vagy orvos vegyen részt, igaz, a pedagógusok többsége ingázó – értékelte Gazda József.
Nt. Balogh László esperes, a népfőiskola vezetőjének véleménye szerint a hallgatóság gerincét a belvárosi református egyházközösség nőszövetségének tagjai teszik ki. Igyekeznek a helyi iskola tanulói közül is megszólítani egy-egy korcsoportot, örvendenek, mikor aktív értelmiségiek is időt szakítanak egy kis művelődésre. A megyei tanács támogatásával a Kós Károly Akadémia előadásai is eljutnak Kovásznára a népfőiskola programjaira – mondta a lelkész. Jövőbeni terveit ecsetelve elmondta: olyan értékeket szeretnének felmutatni, melyek a magyarság megmaradásának kérdésével kapcsolatosak, nemcsak közvetlen környezetünkből, hanem Magyarországról is hívnak előadókat.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 15.
39. Unitárius Ifjúsági Konferencia zárónyilatkozata
A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid FerencIfjúsági Egylet (ODFIE) idén július 10-122. között Homoródalmáson szervezte meg a XXXIX. Unitárius Ifjúsági Konferenciát. A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervező csapat tagjaiként 250 fiatalvett részt. A konferencia istentiszteletekből, áhítatokból, előadásokból, valamint szórakoztató programrészekből állt. A konferencia zárómozzanataként kopjafát avattunk.
A munkálatok összegzéseként az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé.
Az 1929–1939 között, majd az 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági konferenciák elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. Az idei rendezvény a körülöttünk rejlő sokféleséget kívánta előtérbe helyezni.
A rendezvény megnyitóján Fekete Levente nagyajtai lelkész tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte dr. Czire Szabolcs(Kolozsvár) valláserkölcsi-nevelési előadó-tanácsos, teológiai tanár előadása Jancsi és Juliska a laborban – 12 különbség a férfi és nő között címmel. Este Neslie Nure Turan és Melek Aydin (Törökország) bevezette a résztvevőket a török kultúra zenei életébe, szokásaiba és íz világába.
A szombati előadások párhuzamosan zajlottak, és szünet után megismétlődtek, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen több tevékenységen is részt venni. Fincziski Andrea (Székelyudvarhely) bevezetett a drámapedagógia alapjaiba, Filer Loránd(Kolozsvár) Milyen színű vagyok? című előadásában az önismeretre fektette a hangsúlyt, Lakatos Sándor (Székelykeresztúr)Szeret Ő? vagy csak szerető címmel tartott előadást, amely a párkapcsolatok témája köré szerveződött. Bardócz-Tódor András(Budapest), Paduraru Vladimir (Homoródalmás), Elekes Zsolt (Brassó) és Magyari Zita (Szentháromság) a Miért lettemunitárius? című előadásnak voltak a szereplői, ezt a beszélgetés Szabó László (Kolozsvár) lelkész vezette.
A szombat délutánt Rácz Norbert (Kolozsvár) A másságról unitárius szemmel című előadása nyitotta, majd rövid szünet után ismét négy program közül lehetett választani. Dr. Zörgő Noémi (Székelyudvarhely-Kolozsvár) testbeszéddel kapcsolatos előadásra hívta a résztvevőket, Antonya Ilus (Székelyudvarhely-Kolozsvár) kézműves-tevékenységeket irányított. Mindeközben az érdeklődő fiatalok Lőrinczi Tamás (Szentábrahám), Fekete Edda (Székelykeresztúr), Jakab Emese (Székelyudvarhely) és Magyari Zita(Szentháromság) vezetésével egyletezhettek és ifjúsági énekeket tanulhattak. A negyedik előadásként a Gondviselés Segélyszervezet és az Erdélyi Mentőcsoport bemutatására került sor. Este is választhattak a fiatalok, hogy tábortűznél gitárszó mellett énekelnek vagy közösen filmet néznek. A napot Fülöp Júlia ifjúsági lelkész éjszakai áhítata zárta.
A vasárnap délelőtti záróistentiszteletet Nagy Adél recsenyédi unitárius lelkész tartotta. Ezt követően a rendezvény emlékére kopjafaavatásra került sor, a kopjafát Márton Edit (Homoródalmás) teológus avatta fel. Délután vetélkedőn tettük próbára az egyletes fiatalok kreativitását és tudását. Ezt követően sporttevékenységek zajlottak, a résztvevők a buborékfociban mérték össze tehetségüket. Este az eredményhirdetés és az oklevelek kiosztása után Zsók Levente erdélyi humorista lépett fel. A rendezvényt bállal zártuk.
További részletek a konferencia.odfie.hu honlapon találhatók.
A konferencia fő támogatói a Magyar Unitárius Egyház, a Homoródalmási Unitárius Egyházközség, a Homoródalmási Önkormányzati Hivatal, a Bethlen Gábor és a Nemzeti Együttműködési Alap voltak.
Isten áldása legyen a konferencia résztvevőin, támogatóin és kivitelezőin egyaránt!
Homoródalmás, 2015. július 13.
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöksége
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 15.
Erről jut eszembe
Ha a notesz beszélni tudna, mennyi bánatról, keservről szólna! De nem beszél, csak egy ütött- kopott, átragasztott, szürke, néma zsebfüzetecske. Iskolai szószedetnek szánták egykoron. Egyfajta lágernapló lett belőle. Kuriózum a maga módján, mégis sajátságos kordokumentum. A hírhedt Târgu Jiu-i (Zsilvásárhely) lágerből származik. A minap került a kezembe, s egyből eszembe juttatta, el is felejtettük, hogy hetven éve, 1945. június utolsó napjaiban engedték szabadon az ott majdnem egy éven át bűntelenül, jogtalanul fogva tartott s egyre nehezebb körülmények között senyvedő sok száz magyart, a "dél-erdélyi magyar társadalom gerincét" alkotó civileket. A németeket, szászokat, akiket velük együtt internáltak, már korábban elvitték a Szovjetunió fogolyközpontjaiba, emberdaráló munkatáboraiba. Nem tudom miért, hajlamosak vagyunk az ilyesmikről megfeledkezni. Magam is, pedig közvetve ugyan, de közelről érintett vagyok a dologban. Édesapám is ottani lágerlakó volt, ő volt az a nagyenyedi ügyvéd Nagy Miklós, aki, mint Vita Zsigmond írja az Élet a drótsövények mögött című visszaemlékezéseiben, újra meg újra "kihallgatási kérvényt fogalmazott a lágerparancsnoksághoz vagy éppen a felülvizsgáló szovjet bizottsághoz", élő szóban is érvelt az internáltak érdekében az ott megforduló hivatalosságoknak, amikor csak tehette, és mégis csak úgy átsiklottam az évforduló fölött, pár sorban sem emlékeztettem az olvasókat arra, hogy azon a helyen akkoriban több mint tizenötezer ember szenvedett, s '45 júniusában még kétezer magyar várta a szabadulását. Most pótolni próbálok legalább egy jegyzet erejéig. A notesz nem hagy nyugodni. Elővettem és újraolvastam valamikori kollégiumi tanárom, Vita Zsigmond önéletírását, megint fellapoztam Kacsó Sándor Nehéz szagú iszap felett című életregényének zsilvásárhelyi oldalait, és a lágerfüzetben fellelt nevek sorjában arcokká, egyéniségekké rajzolódtak. Mindenekelőtt persze azok, akiket személyesen is ismertem. Mert nevekkel, aláírásokkal van tele a 28 vonalas lapot teletöltő szófukar napló. A fedőlapon az előre kinyomtatott Vocabular (szójegyzék) fekete tintával áthúzva, helyette kézzel írva ez áll: Condica pt. serv. de planton (Őrszolgálati napló). Baraca 8. Igen, a 8-as barakk 14 szobájának lakóit felváltva minden napra, minden éjszakára őrszemmé, ügyeletessé léptették elő, a füzetben is feltüntetett szigorú szabályozással, elvárásokkal! Körben drótkerítés volt és őrök, benn a rabok és az éberség! Azt aztán megkövetelték! A szolgálatosoknak aláírásukkal kellett igazolniuk, hogy mindent megtettek, amit tőlük a táborparancsnokság elvárt. A korszak abszurditását csak a mai haladja meg.
Ebben a barakkban főleg Alsó-Fehér megyeiek, aradiak, temesváriak, hunyadiak voltak, papok, tanárok, tanítók, ügyvédek, tisztviselők, kereskedők, iparosok, gazdák, földművesek. A 8-as lakótérben apám mellett az író, szerkesztő Kacsó Sándor, a teológiai tanár Nagy József, a lelkész Hamar Béla küzdött a fogság terheivel. A Nagy és a Kacsó aláírást jól ismerem. De ismerős a 4-es szobából a festőművész Vass Alberté és az egykori enyedi osztályfőnököm, Jarosievitz Zoltáné is, a Vitáé úgyszintén. Ő a gyulafehérvári régens, Jénáki Ferenc, a Bethlen Kollégium rektorprofesszora, Elekes Viktor és a gyulafehérvári püspöki titkár, Kovács Béla szobatársa volt a 13-asban. Nem folytatom. Egy statisztikai adat szerint 1944. november 6-án, amikor a román minisztertanács azt a határozatot tette közzé, hogy lágereket kell létrehozni, már 3161 férfi, 1155 nő és 334 gyermek internált volt Tg. Jiu-ban. A nagyenyedi szállítmányt 1944. szeptember 18-án indították útnak. Alig múltam tíz hónapos. Amikor apám hazajött 1945 júniusának utolsó napjaiban, idegen volt számomra. A lágeréletről nekem sohasem mesélt. Annál többet képzelek bele ebbe a sztori nélküli névjegyzékbe, amelynek első beírása 1944. november 12-i keltezésű, az utolsó 1945. április 28-i. Amikor a múltra gondolunk, amikor a jelen történéseiről beszélünk, Zsilvásárhelyről sem kellene megfeledkeznünk.
N. M. K.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 15.
Kárpát-medence kenyere: az összetartozás mindennapi betevője
Ünnepélyes keretek között adták át kedden azt a hét zsák búzalisztet a kolozsvári magyar főkonzulátus udvarán, amellyel Kolozs megye hozzájárul a Kárpát-medence kenyerének megsütéséhez.
A liszt a megye hét településéről érkezett: Bálványosváraljáról, Buzáról, Györgyfalváról, Magyarszovátról, Tordaszentmihályról, Székről és Várfalváról.
A zsákokat a falvak népviseletbe öltözött fiataljai adták át a szolnoki küldöttségnek. A rekordméretű kenyeret ugyanis Diószegi László pékmester vezetésével a Szolnoki Művésztelep óriáskemencéjében sütik meg augusztus 20-ára a Kárpát-medence magyarlakta területeiről származó hozzávalókból. Diószegi László elmondta: idén új rekordot állítanak fel: 250 kilós kenyeret fognak sütni. A tavalyi óriáskenyér ugyanis „csak" 200 kilós volt.
Mint részletezte, nem egyszerű feladat a kemencébe helyezni a hatalmas kenyértésztát, hiszen már maga a lapát ötven kilót nyom, ezért hat ember munkájára van szükség. Nem elég a kenyértésztát behelyezni a kemencébe, de ki is kell rántani alóla a félmázsás lapátot. Az óriáskenyeret egyébként, akárcsak tavaly, a Kolozsvári Magyar Napok keretében fogják felszelni augusztus 20-án.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője elmondta: a szolnokiak tavalyelőtt kérték fel először a Kolozs megyeieket, hogy vegyenek részt a programban. „Nagyon nagy megtiszteltetés volt számunkra a megkeresés, hiszen a Kárpát-medence kenyere a Kárpát-medencei magyarság összetartozását jelképezi" – nyilatkozta. Az ünnepélyes eseményen Barabás János vezető konzul és Vákár István, a Kolozs megyei közgyűlés alelnöke is üdvözölte a kezdeményezést.
Szolnok városa és a Szolnok Televízió egyébként 2011-ben indította útjára hagyományteremtő céllal a Nemzet kenyere – 2013-tól a Kárpát-medence kenyere címet viselő, Szent István király napján megrendezendő programját. Ennek központi eseménye a határokon átívelő összefogással készülő, rekordméretű kenyér megsütése és ünnepélyes keretek között történő megszentelése.
Tavaly kunsági búza, vajdasági kovász, erdélyi só, kárpátaljai forrásvíz, valamint felvidéki és erdélyi burgonya felhasználásával sült, 200 kilós kenyér „testvérkenyerét" Kolozsvárra is elhozta Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének elnöke. A kenyeret a Kolozsvári Magyar Napok keretében az erdélyi történelmi egyházak képviselői szentelték meg, majd osztották szét.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 15.
Életre kelnek a csíkfalvi citerák – Reneszánszukat élik a népi hangszerek
Sosem tölti tétlenül nyugdíjas napjait Csíkfalva egykori polgármestere, Kilyén Domokos. Barkácsol, farag vagy citerákat készít – mesél, alkot, értéket örökít tovább.
A mindenki által Öcsi bácsinak nevezett Kilyén Domokos közel negyedszázadot ért meg községvezetőként Csíkfalván, de nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik. Leginkább székely kapuk faragója-alkotójaként ismerik a nyárádmentiek, s többen betérnek hozzá citerát rendelni.
Kiállításokon néha láthatják őt a népi hangszer pengetése közben, de csak az érdeklődő tudja meg, hogy ezeket ő maga is készíti el. Ha nem kaput farag vagy hangszert készít, akkor éppen valamit „gyárt” vagy javít magának, szomszédainak: a százesztendős kelengyés ládától a lóvontatta kukoricavető gépig minden megfordul a keze alatt.
Állatfejekkel díszített hangszer
Éppen citerékat készít a lassan 75 éves Öcsi bácsi az árnyékos fészerben, amikor betérünk hozzá. Három darabon dolgozik, községbeliek rendelték, de vannak távoli ismerősöktől érkező felkérések, azokat őszig kell elkészítenie.
A télen tizenegy citerát készített, az idén hatot, de mindezekből csak egyetlen darab maradt, azt modellnek hagyta meg, illetve megmutatni az érdeklődőknek – mondja, miközben a hangszerdobozt forgatja, a ragasztásokat szorítja. Mindig valamit „okoskodik” rajta, kísérletez, fejleszt, a kísérő hangokat szeretné tökéletesíteni, egy-egy újabb „futamot” beilleszteni a hangsorba.
A hangszer „feje” és „agya” keményfából készül, hogy megtartsa a húrszegeket. Vadcseresznye, juhar, gyümölcsfa – ki amilyet talál, olyat használ. A hangszerdoboz viszont fenyőfa lapokból készül, összeillesztéséhez régebb csontenyvet, ma már fehérenyvet használ, az is tökéletesen ragaszt, sosem mozdulnak el a darabok.
A húrként szolgáló huzalokat nagyon régen vásárolta, még az aranyosgyéresi gyárból. Azt használja ma is, tucatnyi egyformát húz ki, s mellé három vastagabb gitárhúrt a mély hangok megszólaltatására. A hangdobozra régen egyetlen nagyobb lyukat fúrtak, ő leginkább rozettát vág a fenyőlapba. A citera fejét néha állatmotívumokkal díszíti, főleg kossal. Régen csikófejest is készített egy-egy alkotó, az volt ám a mestermunka – jegyzi meg, elárulva: ő is szeretett volna ilyet készíteni, de még sosem vette rá magát.
Libaetetővel kezdődött
Öcsi bácsi gyerekként fogott először kezében citerát, a padláson talált egy régi ütött-kopott darabot, amelyet a libák etetésére használt valaki.
A háború után a távközléses katonák által hátrahagyott huzalokból sodortak le néhány acélszálat, abból készítettek húrt a viharvert eszközre, hogy megszólaltathassák. Ez volt az első citerája, ma is ereklyeként őrzi és mutatja a százéves darabot.
Aztán később készített valamivel jobbat is, de a hangszerkészítést 1971-től számítja, amikor a nyárádszentmártoni új kultúrotthon avatására kiállítást szerveztek: Szabó Erzsi néni szőttesei és Szász Erzsébet tiszteletesasszony szalmaszőttesei mellett tíz citeráját mutatta be.
Azóta már negyven körüli az általa készített hangszerek száma.
„Örülök, hogy feljött a napja, hogy ismét foglalkoznak vele” – mondja a mester, megjegyezve: a citera a szegény ember hangszere volt, viszonylag könnyen elkészíthető. Sokáig használták a nyárádmenti falvakban, egy-egy fonóban vagy családi vacsorák mellett jól el lehetett szórakozni mellette. Persze jó énekhang is kellett mellé – és egy kis bor.
„Ezek a borszagot szeretik. Ahogy megérezték, mindjárt jobban szóltak” – viccelődik Öcsi bácsi. Valójában sosem ment ki divatból a citera, és most reneszánszát éli. Viszont ügyel, hogy az általa készült darabok találjanak egymással, különben nem alkalmasak zenekari használatra. Minden barkácsoló vagy mester egyedi darabokat készít, de egy citerazenekarban csak akkor használhatók, ha a darabok egyformák – készített már együttesek számára is.
Nem mindenki születik citerásnak
Régebben többen is készítettek citerákat a községben, Szentmártonban Marton József, Ambrus Ferenc, Szabó Sándor, Csíkfalván László Sándor. Ma már csak Öcsi bácsi, valamint a jeddi Nagy János. A szomszéd faluban, Nyárádszentmártonban is biztat egy asztalosmestert, hogy kezdjen hozzá, annál is inkább, mert annak szülei is jó citerások voltak.
Az 1970-es években Simon Károly tanító létrehozott egy citerazenekart a községben, akkor még volt néhány jól játszó személy: Csíkfalván Mihály Imre, László Sándor és fia, József, Szentmártonban Pap István, Pap Vilma, Szabó Vilma, Kocsis Róza. Ma is élnek néhányan a vidék falvaiban vendégszereplő egykori együttes tagjaiból: Szabó József (Öcsi), Adorjáni János, Dénes Ferenc, Marton Magda.
Sokan próbálkoztak akkor a citerajátékkal, de kevés személy került be az együttesbe, ugyanis jól össze kell hangolni a kezet, szemet, fület: egyik kézzel lefogni a húrokat és lassabb mozdulatokkal a hangmagasságot, míg a másik kézzel gyorsabb mozdulatokkal kell pengetni. Ha a két kéz egyforma gyorsan vagy lassan mozog, akkor az már csak „kaparászás”, nem ének – summázza a mester, aki egy kis ecsetvéget kapva a kezébe – mintegy mutatva, hogy nemcsak készíteni, hanem használni is tudja a hangszert – el is játszott nekünk néhány dallamot.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 15.
A jéghegy csúcsa
Egy pici lépés előre, kettő viszsza, azután jottányi haladás toronyiránt, más tekintetben azonban araszolás hátrafelé – így is összegezhető mindaz, ami az idei érettségi körüli változásokat illeti.
Ugyan a statisztikák, az elégedett miniszteri nyilatkozat azt húzza alá, hogy nőtt az átmenési arány, és a tizenkettedikesek közül 7 százalékkal többen vették sikeresen az akadályokat, mint tavaly, mégsem örülhetnek felhőtlenül a végeredménynek az oktatási élet szereplői.
Madártávlatból nézve javulásként értékelhető, közelebbről nézve azonban nem mind arany... A menet közben bevezetett újratervezés nyilván nehezítette a vizsga lebonyolítását, és negatívan befolyásolta a vizsgázók, vizsgáztatók hangulatát, ez azonban nem volt nagyobb horderejű, mint a felső hatalmak bármely korábbi, az utolsó pillanatban érvényesített próbálkozása, hogy újfent átrajzolják a tanítás-tanulás-megmérettetés irányvonalainak egyre kuszábbá váló térképét.
Csupán a jéghegy csúcsának tekinthető, hogy a hírek néhol csalásokról, helyenként ragyogó, máshol tömeges bukásra mutató eredményekről vagy szembeötlő aránytalanságokról szóltak. A jelentős magyar lakossággal rendelkező térségek közül Kolozs és Szatmár megyében volt a legjobb a sikeresen érettségizők aránya, viszont Hargita megyében a diákok alig több mint fele csúszott át, sőt a legjobban érettségizettek listáján az első hét helyet román iskolák diákjai foglalták el.
Hogy azért jók itt-ott az eredmények, mert nem engedték érettségire a felkészületleneket? Vagy mert a diákok kezdik végre komolyan venni az érettségit? Ez csak részben lehet magyarázat. Viszonylagos érvényű, és nem új a nap alatt az sem, hogy a tömbmagyar megyék érettségizői azért is kullogtak hátul, mert évtizedek óta hiába forognak a román nyelvoktatás átalakításáról szóló küzdelem szélmalmai.
Így az idei eredmények sem tekinthetők látleletnek. Hanem csupán tünetegyüttesnek, amely felszínesen jelezhet bármi fontosat az oktatás mély áramlatairól. A mélyről, ahol a lényeg nem változott: ugyanazok a problémák nyomasztják továbbra is a hazai oktatás megannyi buktatójával szembesülőket.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 15.
Magyarságképviselet? Azonnal jövök!
Az ember a lefüggönyözött szobák homályában végiglapozza a hozzáférhető magyar, román, német vagy angol nyelvű médiát, valami komolyabb olvasmányt keresve, és hiányérzete támad. Valami olyasmi, ami akkor bukkan elő, ha a botanikus kert legtávolabbi sarkában, az üdítőket is forgalmazó szuvenírboltra ki van téve az „azonnal jövök” tábla, s nem tudni, mikor távozott, volt-e ott egyáltalán, és mikor jön, ha jön?
A nyári (és nemcsak nyári), igenis bő kisebbségiképviselet-kínálat abszolút bajnokai a melegek, akik mindig jelen vannak, a legváltozatosabb helyeken és témakörökben hallatják a szavukat. Ennek oka nyilvánvaló, hiszen nehezen elképzelhető például Háromszéken, hogy az egyébként nyomtatott sajtót tisztességesen fogyasztó, mellényes heteró bácsika szénaforgatásból jövet a postás után kiáltson: Jucika, arra a rózsaszín magazinra aztán jegyezzen elő münköt es! Ez nem fog megtörténni, és melegblogokat sem fog belinkelni, tehát a melegek jogaiért harcolók megpróbálnak a teljes médiában jelen lenni, mert így működnek ezek a dolgok.
A melegek nyakába lihegnek a zöldek, a vegánok, a bálnák kétlábú barátai, a mosómedvék és fákon élő kígyók bősz védelmezői, de mindent elkövetnek a vallásos fundamentalisták is, hogy benne legyenek a más vallásúak által olvasott médiában (rosszabbik esetben akár csokorra való, gatyájukra felbogozott dinamittal). A többséget akarják meggyőzni a saját igazukról, észérvekkel, néha fenyegetéssel, siránkozva, panaszkodva, vitára provokálva nyomulnak.
Kivéve a romániai magyarságot, amelyik nem nyomul, nem tiltakozik, nem vitázik, szemmel láthatóan nem akarja meggyőzni semmiről a többséget – amelyik számára egyszerűen nem létezik, amíg valamelyik román nacionalista fel nem piszkálja az érdeklődését. Gondoljunk csak bele: ha Zrínyi bán nem csap ki annak idején a törökre, hanem ehelyett vitézi poémáit olvassa fel a konyhában levesét kavargató Zsófia asszonynak, lett volna még belőle kötelező olvasmány? Aligha. Létezésünkről, gondjainkról beszámolva állandóan jelen kellene lennünk a többségi médiában, ennek hiányában magyarságképviseletről beszélni fölösleges.
Willmann Walter
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. július 15.
Véget ért a 39. konferencia
Közlemény
A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) július 10–12. között Homoródalmáson szervezte meg a 39. Unitárius Ifjúsági Konferenciát. A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervező csapat tagjaiként 250 fiatal vett részt. A konferencia a következő programokból állt: istentiszteletek, áhítatok, előadások, valamint szórakoztató programok.
Az 1929–1939 között, majd 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági értekezletek elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. Az idei rendezvény a körülöttünk rejlő sokféleséget kívánta előtérbe helyezni.
A rendezvény megnyitóján Fekete Levente nagyajtai lelkész tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte dr. Czire Szabolcs (Kolozsvár) vallás­erkölcsi-nevelési előadó-tanácsos, teológiai tanár előadása Jancsi és Juliska a laborban – 12 különbség a férfi és nő között címmel.
A szombati előadások párhuzamosan zajlottak, és szünet után megismétlődtek, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen több tevékenységen is részt venni. A konferencia záró mozzanataként, a rendezvény emlékére vasárnap kopjafát avattunk Márton Edit (Homoródalmás) teológus közreműködésével. Délután vetélkedőn tettük próbára az egyletes fiatalok kreativitását és tudását. Ezt követően sporttevékenységek zajlottak, a résztvevők a buborékfociban mérték össze tehetségüket. Este, az eredményhirdetés és az oklevelek kiosztása után, Zsók Levente erdélyi humorista lépett fel. A rendezvényt bállal zártuk.
Az ODFIE elnöksége
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. július 15.
Sikeres évadot zárt a Szigligeti Színház
Nagyvárad- Kedden sajtótájékoztatót tartottak a Szigligeti Színházban, melyen Czvikker Katalin főigazgató, Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője és Oláh Anikó bábművész számoltak be az elmúlt évad eredményeiről, illetve ismertették terveiket.
Felvezetőjében Czvikker Katalin főigazgató arra hívta fel a figyelmet: a kisvárdai fesztiválon az Anca Bradu rendezte A mi osztályunk című előadás elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériumának fődíját, amire nagyon büszkék, különösen amiatt, mivel az együttes teljesítményüket értékelték ezáltal, tehát egyenként is úgy érezhették, hogy valamilyen nívódíjat kaptak. Arra is kitért: az elmúlt évadban szélesítették a magyarországi és a határon túli színházakkal való kapcsolatrendszerüket, ugyanis meghívást kaptak a tatabányaiak által szervezett fesztiválra, melynek ezentúl valószínűleg állandó résztvevői lesznek. Emellett továbbra is jó a viszonyuk (bérletcserék, csereelőadások stb.) a debreceniekkel, a szatmárnémetiekkel és a székesfehérváriakkal. Az év elején személyi változás történt a Szigligeti és a Lilliput társulatok élén is- Novák Eszter, illetve Botházy-Daróczi Réka lettek a művészeti vezetők-, és sikerrel szerepeltek a budapesti Thália fesztiválon is. A Nagyvárad Táncegyüttes jelen volt az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján, valamint Győrben egy fesztiválon, ahol a Magyar Táncművészek Szövetsége tagjaival lehetett találkozni, szakmai beszélgetéseket folytatni.
Örömre ad okot, hogy a teljes nézőszám öt százalékkal nőtt, ezen belül pedig a Szigligeti Társulat előadásait tíz százalékkal tekintették meg többen. Sikertörténetnek nevezhető a Hunyadi István színművész által kezdeményezett felolvasó színházi esték sorozat is, melynek alkalmain önkéntes alapon, szabadidejükben szerepelnek a színészek. Emellett a Sonnenfeld Palotában folyamatban van a Szigligeti Stúdió kialakítása. A helyiségeket az önkormányzattól bérlik, illetve Czvikker Katalin kidolgozott egy gazdasági tervet, így saját bevételeikből, együttműködve a Szigligeti Alapítvánnyal, és egyéb támogatóknak hála tudják fedezni a kiadásokat. A kisebbik, sötétebb termet már felavatták, a nagyobbikban, vagyis a világosabban pedig a nyári vakációban a villany- és a vízvezeték hálózatot fektetik le. Adományokat szívesen elfogadnak, annál is inkább, hogy a hét elején betörtek hozzájuk, és ellopták a kábeleket. Remélhetően azonban az ősz elejére elkészül a teljes stúdió. Említést érdemel még, hogy közösen a Tomcsa Sándor Színházzal és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel drámaíró pályázatot hirdetett a Szigligeti Színház, melynek keretében a debüt kategóriáért felelt. Összesen 82 pályamű érkezett, a nyertes darabot be fogják mutatni. Folytatódott ugyanakkor a Színház az iskolában, iskola a színházban program, a Rómeó és Júlia 110 résztvevővel, a Diótörő és Egérkirály musical pedig 25 gyermekszereplővel lett bemutatva. A Szöcske-önkéntesek létszáma elérte a 45-öt, és 40 diák részvételével lezárult a Szigligeti Tanoda első kétéves képzése, de már készülnek a következőre, jelentkezni majd a honlapon keresztül lehet (www.szigligeti.ro).
Nyári tervek
Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője arról számolt be, hogy 4+1 bemutatójuk volt az elmúlt évadban. Ott voltak a kisvárdai és a csíkszeredai fesztiválokon, Debrecen és környékén turnéztak, csereelőadásokat bonyolítottak le a veszprémiekkel és a miskolciakkal. A nyár folyamán augusztus 2-7. között ott lesznek az esztergomi bábtáborban, melyet 6-12 éves gyermekek számára rendeznek. Több évvel ezelőtt kapcsolódtak be, és Váradon is meg szeretnék ezt honosítani. Augusztus 10-11-én castingot szerveznek a 2016-ban bemutatásra kerülő új mesés zenejátékra, A rút kiskacsára: a lilliput@szigligeti.ro e-mail címre olyan 10-16 éves gyermekek jelentkezését várják, akiknek jó a zenei hallásuk, az énekhangjuk, a mozgásuk, szépen és érthetően beszélnek. Augusztus 22-27. ismét a kalotaszegi Havasrekettye lesz a helyszíne a hagyományos színházi tábornak, augusztus 29-én pedig újból meg lesz tartva a Szent László családi nap a római katolikus Püspöki Palota belső udvarán, közösen a püspökséggel. Október 5-10. között megrendezésre kerül az erdélyi magyar hivatásos bábtársulatok fesztiválja, a Fux Fest, melynek újdonsága lesz, hogy nem kötelező versenyprogramot és külön bemutatásra kerülő produkciókat is magába foglal majd, illetve a Nagyváradi Ősz keretében lesz megszervezve, ezért az önkormányzat 7000 lejes támogatását élvezi.
Báboda
Oláh Anikó bábművész bejelentette: november és február között új, pedagógusoknak (óvónők, tanítónők) szóló bábos foglalkozást indít a Szigligeti Tanoda Egyesület azzal a céllal, hogy fejlesszék a feliratkozók bábjátékos ismeretét, technikai tudását, melyeket aztán kamatoztatni tudnak a tanórákon is. Tulajdonképpen egy-egy napos képzésekből áll ez a modul, minden szombaton hat héten keresztül, plusz a vizsgaelőadásnak számító nyílt óra. Neves szakemberek tartják az egyelőre még nem akkreditált elméleti, bábtechnikai és bábkészítői képzéseket, a részvétel havi 50 lejbe kerül, jelentkezni pedig majd a színház weboldalán lehet augusztus 1-től.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. július 15.
Hogy tanuljunk “államnyelven”?
Megy a vita – különösebb előrelépés nélkül – arról, hogy a magyarok, de más nemzeti kisebbségiek is románul tanulják-e a román nyelvet, vagy jobb, ha magyarul. Váradon járt a téma egyik szakértője, őt kérdeztük.
Magyarként románul megtanulni úgy lehet sokkal hatékonyabban és biztosabban, ha – az elmúlt évtizedek gyakorlatát félretéve – idegennyelvként oktatják a románt, mégpedig magyar nyelven. Ez a lényeg, de ennél bővebben is kifejtette lapunk számára a témát dr. Farkas Jenő marosvásárhelyi születésű, Budapesten élő irodalomtörténész, tanár. A román nyelv magyarországi oktatásának elismert szakértője is, ám mivel innen indult pályája, rálátása van a fordított helyzetre is. Kedden egy kötetének bemutatójára érkezett Nagyváradra, a Megyei Könyvtárban tartott esemény előtt beszélgettünk vele.
- Komoly vita van arról, régóta, hogy a román nyelvet románul kell-e oktatni, például a magyaroknak, és román nemzetiségű pedagógusok révén, vagy pedig magyarul, azaz anyanyelven tanítva hatékonyabb-e az idegennyelv elsajátítása. A logika azt diktálja, hogy persze az utóbbi a hathatósabb. Mit mond erről szakemberként?
- Az anyanyelvből való kiindulás híve vagyok. Sőt, 2007-ben írtam is egy könyvet erről, amikor már olvastam a romániai román szakemberek véleményét, miszerint csak román nyelven lehet oktatni. Nem igaz. Van ugyanis a magyar gyerekeknek olyan magyar nyelvi tudása, amelyet az iskolai évek során szereznek meg, és kár lenne kihagyni ezen ismereteket abból a nehéz folyamatból, ami a román nyelv megtanulását illeti.
- Tehát a románt magyar nyelven tanítani a célravezetőbb?
- Abszolút. Édesanyám romántanárnő volt negyven éven át, a székelykeresztúri képzőben, majd a gimnáziumban tanított románt magyar gyerekeknek. Rengeteget foglalkozott a román nyelv oktatásának módszertanával. Ő is kimutatta, hogy eredményesen csak magyar nyelven lehet magyaroknak idegennyelvet oktatni. Két külön kultúráról, nyelvről van szó. Itt nemcsak nyelvről, hanem világnézetről is beszélek. Mások a kifejezések, szólásmondások, sokszor a gondolkodás is. Azt kellene megtanítani hogy amikor a diák egy román mondatot lát, azt gondolja végig, hogy tudja ezt a diót feltörni, és ehhez nem a román nyelv a legfontosabb, hiszen azt kezdetben nem is ismeri, hanem épp a magyar nyelv. Hiszen egy olyan nyelven tud dekódolni, ami számára ismerős. Óriási ostobaságnak tartom, hogy ne használjuk ki az adott nyelv, az anyanyelv erejét a tanulásban, tanításban.
- Márpedig még most is ez van: Romániában a románt románul tanítják a magyaroknak is. Lát-e esélyt arra, hogy ez változzon?
- Már Budapesten élve nem nagyon ismerem a román politikát, pedig ez nagyban politikai kérdés. Viszont tartom a kapcsolatot román nyelvészbarátaimmal is, hiszen régi ismerőseim, és ők a mai napig meg vannak győződve arról, hogy román nyelven kell tanítani ezt.
- Mi több, van egy olyan magyar réteg is, amelyik azt szokta hangsúlyozni, hogy „ó, annak idején mi is nagyszerűen megtanultunk románul, román tanároktól, román nyelven”…
- Tévednek. Ugyanis akkoriban az iskola után volt például kötelező katonaság, illetőleg más pályaíveken más tangencia román közösségekkel. Nos, ott tanultak meg jobban románul. A másik, hogy Ceausescu idején volt egy erőszakos románosítás. Székelyföldön is, de másutt is a magyar iskolákban megjelentek a román tagozatok. Aztán egy idő után egyes magyar szülők is elkezdték romáén tagozatra adni a gyerekeiket, akik ott tanulgattak románul. Manapság nem erről van szól. Én vizsgáztatok Budapesten a Rigó utcai állami nyelvközpontban, vagy huszonhét éve. És azt látom, hogy körülbelül 1995-ig kiválóan tudtak románul az erdélyi gyerekek, azóta viszont egyre kevésbé. Ezt azzal magyarázom, hogy reakció volt a felszabadulásra: hogy a kényszerek után már végre nem kell megtanulni románul. Ami amúgy nagy hiba. Hiszen ha megnézünk más európai nemzeti kisebbségeket, mondjuk Svájcban, vagy Észak-Olaszországban, de sok más helyen is, mindig tudják, hogy meg kell tanulni az állam nyelvét is, és jól teszik. Sőt, még itt azt is látom, hogy a romániai magyar politikusok közül is sokan az anyanyelvüket is akcentussal beszéli, hibásan is, románul ugyancsak. Tehát kiválóan nem tudnak sem az anyanyelvükön, azaz magyarul, sem pedig románul. Ezt valamiféleképp meg kellene oldani.
- Hogyan?
- Én összehasonlító nyelvtankönyveket szorgalmazok. Nagyon erős nyelvtannal, mind a magyar, mind a román esetében. Közös erőfeszítéssel, tehát román és magyar tanároknak együtt kellene megírni ezt. Most nincs magyar diákoknak szóló román nyelvtankönyv sem, eleve. Én például a saját kiadómnál kiadtam egy románnyelv-tankönyvet, amely magyaroknak szól. Sokan meg is köszönik Magyarországon, hogy kiadtam azt, jelezve, hogy abból tanulták meg a magyar kifejezések román megfelelőit. Nos, efelé megy a világ, ezt a megoldást kellene követni.
- Magyarországon a román nyelv tanítása az ottani románoknak persze másként megy, nehéz párhuzamot vonni. De hol tartanak most ott ezzel?
- Igen, teljesen más. Ott egy húszezres kisközösség van, és mindenki anyanyelvi szinten tud magyarul, románul pedig szinte nem is beszélnek az ottani románok. És nem is céljuk, hogy integrálódjanak egy román anyanyelvi közegbe. Hiszen ők általában már beilleszkedtek a magyarságba. Azért mégis most jelenik meg egy olyan tankönyv, amely román nyelvű, és kvázi már magyar gyerekeknek szól. Tehát ebben az elv ugyanaz, mint most is Romániában. Szerintem ez nem helyes. Ugyanakkor az ő tanáraik használják a magyar nyelvet közben, ahhoz, hogy megértessék a román nyelvi fogalmakat.
- Most Váradon mutatja be a Kör négyszögesítése című kötetét. Áttételesen még ez is kapcsolódik a témához. - Ez a könyvem irodalomtörténeti, és azon régi barátaimról szól, akik a nagyszebeni irodalmi kört hozták létre, 1943-ban. Négy fontos képviselőjével beszélgettem, és a lényege az, hogy a román irodalom, a románságtudat hogyan látható magyar szemmel, egy ilyen irodalmi kör tevékenységében, amelyik az egyik legfontosabb avantgárd irodalmi kör volt. A négyek amúgy mind erdélyiek, és érdekes a beszélgetésünk közülük Nicolae Balotával, aki anyanyelvi szinten beszélt magyarul, az édesanyja magyar volt, és vele magyarul készült interjút is közöltem a Magyar Nemzetben. Ő elmondja, hogy Erdély Európának olyan pedagógiai jellegű, erejű része, amely tanítható lenne a világon: itt három nagy nemzet él, élt, három külön kultúra. Közelíteni lehet őket, de az anyanyelviség megtartásával.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2015. július 15.
PKE: fejlődik a közgazdasági kar
Nagyvárad- A Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében sajtótájékoztatót tartott János Szabolcs rektor és Pajzos Csaba, a Közgazdasági Kar dékánja. Helyzetjelentés után újdonságokról esett szó.
Helyzetjelentéssel kezdte a Partiumi Keresztény Egyetemen zajlott szerdai sajtótájékoztatóját dr. János Szabolcs rektor. Azt mondta: örül annak, hogy az idén jobbak lettek az érettségi eredmények, mert ez arra utaló reményre ad okot, hogy többen jelentkeznek a PKE-re. Ezután két államvizsga „premierre” hívta fel a figyelmet. Egyrészt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen már lezajlott a tanítóképző szak diákjainak államvizsgája. Több mint 90 százalékuk átment, s ráadásul kiváló jegyeket kaptak, ami azt jelenti, hogy jól felkészültek, és a PKE-n komoly oktatói munka folyik. Másfelől pedig szeptemberben fognak államvizsgázni a nagyváradi állami egyetemen a bank és pénzügyek szak végzősei, akik az első évfolyamnak számítanak ebből a szempontból. Ami a képzéseket illeti, a PKE vezetője arról számolt be, hogy egy neve elhallgatását kérő alapítvány új kezdeményezésként a következő tanévtől kezdve három irányú támogatást nyújt. A tehetséggondozó programban a szakkollégiumi képzésre helyeződik majd a hangsúly úgy, hogy ebbe bevonják a régióban működő más közoktatási intézményeket is (vendégelőadások, műhelybeszélgetések, alkotótáborok, szakmai kirándulások stb.). Emellett továbbfejlesztik a gazdasági képzést, vagyis szeretnék bővíteni a könyvtár állományát, infrastrukturális jellegű beruházásokat végrehajtani, neves oktatókat meghívni, olyan témákkal növelni a színvonalat, melyek eddig nem szerepeltek a kínálatban. Végül, de nem utolsósorban korszerűsíteni fogják az audiovizuális labort, melyet a reklámgrafika és zene szakos hallgatók használnak. Dr. János Szabolcs ugyanakkor arra is kitért, hogy az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatokkal az új egyetemi épületnél, így valószínűleg a decemberi határidőig elkészül az ingatlan, és a második félévtől kezdve már ott is lehet órákat tartani.
Finn oktatási modell
Pajzos Csaba dékán azt emelte ki, hogy akik az idén ősszel kezdik el tanulmányaikat a bank és pénzügyi szakon, három év múlva a PKE-n fognak államvizsgázni, és a tanulmányaik folyamán szakosodhatnak biztosítási és tőzsdei ügyekre is. Örömmel tudatta, hogy nőtt a közgazdaság-tudományi karon tanító minősített oktatók száma azáltal, hogy átjárnak Váradra elismert debreceni tanárok. Szintén újdonság, hogy a menedzsment szak átvette a világszerte alkalmazott finn TEAM Academy oktatási modellt, ami arra fókuszál, hogy a multinacionális cégeknél, illetve a kis- és közepes vállalkozásoknál hogyan lehet eredményes csapatmunkával meghatványozni a teljesítményt, az eredményeket. A turisztika szakon pedig idén tavasszal akkreditálták az idegenforgalmi gazdálkodás magiszteri képzést, ami azért lényeges, mert Romániában nincs ehhez hasonló, arra vonatkozó felsőfokú képzés, hogy a szálloda- és vendéglátóiparban miként lehet valódi, ügyfélközpontú szolgáltatóként tevékenykedni.
A dékán ezen kívül arról is beszámolt, hogy fejleszteni szeretnék a Fényes Elek Szakkollégiumot, a rektor által említett alapítvány pedig több mint 30 ezer euróval támogatja a közgazdasági kart. Újdonság még, hogy együttműködve a Sapientia-val arra törekednek, hogy a Partium és Erdélyben is megvalósítsák a duális képzést, vagyis hogy együttműködnek vállalatokkal a gyakorlati felkészítést illetően. A terveik közt szerepel még, hogy a 2016/2017-es tanévtől kezdve közös agrármérnöki képzést indítsanak a Debreceni Egyetemmel.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. július 15.
Partiumi Magyar Napok – idén 8 napon át
Koncz Zsuzsa és Gerendás Péter, Ossián, Byealex, Zalatnay Cini, Muzsikás Együttes PASO és Neoton Família, soproni Deszka Társulat és budapesti József Attila színház – 4 színpad, 15 helyszín és több mint 100 program vár mindenkit augusztus 17 – 24. között.
Számtalan újdonsággal készülnek az idei, XIV. Partiumi Magyar Napokra a szervezők: idén augusztus 17 – 24. között szervezik meg a régió legnagyobb rendezvényét, a nyolc naposra bővült PMN-t, melynek minden napjára jut egy gyermek/báb- és egy színházi előadás, s a már jól ismert négy színpadon és 15 helyszínen több mint száz program közül válogathatnak a szórakozni vágyók. A hagyományteremtő rendezvény hagyományt teremtett és ugyanazokon az elveken működik, azokat az értékekekt képviseli, mint az ezredfordulón, amikor elindult. Évről – évre fejlődik ez a fesztivál – hiszen miért ne nevezhetnénk így –, a szervezők mindig jobbítva, változatosabbá téve kulturális palettáját. Az évek során bebizonyosodott, hogy az Identitas Alapítvány és az RMDSZ szatmárnémeti szervezete által szervezett PMN-nek van létjogosultsága, értékeink bemutatója s egyben tükre is a szatmári magyarságnak. Bizonyítja, hogy itt vagyunk, voltunk és leszünk és itthon vagyunk ezen a vidéken. A Partiumi Magyar Napok nem csak a szatmáriak ünnepe, hanem az egész régióé, hiszen több ezren látogatnak ide a környező megyékből, de Magyarországról, Kárpátaljáról, sőt, a Felvidékről is.
Színházi és koncertkavalkád
A rendezvény programkavalkádjából Stier Péter főszervező szemezgetett, kiemelve az idei PMN jelentős változásait, amelyek két űrt is pótolnának a szatmáriak életében. „Négy színpadon és 15 helyszínen szórakoztatjuk a régió közönségét, s a tavaly megszűnt Sorompók Nélkül Nemzetközi Színházi Fesztivál hiányát igyekszünk azzal pótolni, hogy a PMN hetében minden nap lesz egy-egy színházi előadás a, vagy a tűzoltótoronynál, vagy a Szakszervezetek Művelődési Házának kis- és nagytermében, vagy az Ács Alajos Stúdióteremben.” – mondta. Az előadások kínálata pedig nem csak bőséges, de különleges is: augusztus 17-én a békéscsabai Jókai Színház adja elő Bernarda Alba házát; 19-én a budapesti József Attila Színház mutatja be a Huszti Péter rendezte Komámasszony, hol a stukker? című komédiát, 20-án a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház lép fel, 21-én pedig a soproni Deszka Társulat mutatja be a Valahol Európában-t, melynek különlegessége, hogy a darabban fogyatékkal élő színészek és egészséges színészek lépnek fel. Természetesen a szervezők a gyermekekről sem feledkeztek meg, hiszen a PMN hetében minden délelőtt a szatmárnémeti, a pécsi és a veszprémi bábszínház művészei várják a kicsiket (és miért ne, a nagyokat is). Ugyancsak egyfajta űr-pótlásként, számtalan dzsessz és blues-koncert várja a műfajok kedvelőit, például 17-én este a Tűzoltótorony tövében Elsa Valle y sus hermanos vagy 22-én a PASO (Pannonia All Stars Ska Orchestra). A népzenét kedvelőknek pedig 18-án a Muzsikás Együttes és Petrás Mária, 20-án pedig a Fonó Zenekar muzsikál.
Hétvégén a PMN Kossuth-kerti és új központi színpadjain pedig szokás szerint számos zenei irányzat, stílus és előadó váltja majd egymást, néha kicsit meghökkentő párosításban, mint 22-én este, amikor Byealexet az Ossián követi. Vasárnap kiáltja világgá (az amúgy már köztudott tényt), hogy nem apáca Zalatnay Cini, őt Wolf Kati követi, majd az új központban a Neoton Familia rajongói vokálozhatnak Évának és Ádámnak kétórás koncertjük alatt. Csenegének számít a PMN zárókoncertje is: tíz év után visszatér Szatmárnémetibe és ritkaságnak számító, szabadtéri koncerten énekel augusztus 24-én, hétfőn este Koncz Zsuzsa és vendége, Gerendás Péter.
A sport, pontosabban focirajongókról sem feledkeztek meg a szervezők, az Albert Flórián Emlékkiállítás és a Fradi – Olimpia öregfiúk meccset követően idén Mészöly Kálmánnal, Détári Lajossal és Urbán Flóriánnal találkozhatnak.
erdon.ro
2015. július 15.
Irodalomtörténeti értékmentés
A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai immár másodízben járnak a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban abból a célból, hogy az itt található Ady-gyűjteményt felmérjék, leltározzák és digitális adatbázisba vegyék, amely mind a jelen-, mind az utókor számára jól áttekinthetően megőrzi a költőről készült fényképeket, levelezéseit, folyóiratokban közölt írásait stb.
Tegnap az egykori Müllerájban találkoztunk a magyarországi muzeológusokkal: Parragi Márta kézirattárossal, Sidó Anna művészettörténésszel, Hegyi Katalin Ady-kutatóval, akik egy hetet töltenek a megyeszékhelyen (július 9. és 16. között), valamint Imre Zoltánnal, az Ady-emlékmúzeum igazgatójával. Éppen nagy munkában voltak: régi fényképeket, iratokat elemeztek, rendszereztek, leltároztak. „Mindig is fontosnak tartottam, hogy a múzeumunk nyisson más múzeumok felé, és ez tavaly meg is valósult” – nyilatkozta az intézmény vezetője. Mint hozzáfűzte, a Petőfi Irodalmi Múzeum az egyik olyan legfontosabb magyarországi intézmény, amely az összes irodalmi jellegű adatot összegyűjti, pont ezért volt lényeges számára, hogy ezt a kapcsolatot létrehozzák. A gondolatot tett követte, és a nagyváradi Körösvidéki Múzeum (ehhez tartozik az Ady Endre Emlékmúzeum) együttműködési szerződést kötött a magyar fővárosi intézménnyel. „Egy olyan anyaggal rendelkezünk, amelyet jó lenne helyretenni, amelybe jó lenne betekintést nyernie a Petőfi-múzeumnak is, így hát ez a második találkozónk velük. Tavaly volt az első valós együttműködés, amikor 2014. márciusában eljöttek egy hétre a munkatársaik, és egy felmérést végeztek az Ady gyűjteményünkről” – részletezte Imre Zoltán.
Hegyi Katalin Ady-kutató hangsúlyozta, hogy nagyon örültek a kapcsolatfelvételnek, ezt a nyitottságot arra használják fel, hogy a váradi múzeumnak is legyen haszna az ő munkájukból, másrészt pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum is gazdagodjon, és legyenek tisztában azzal, hogy az itt lévő gyűjteményben mi minden található meg eredetiben. „Mivel a Petőfi Irodalmi Múzeumnak az Ady-gyűjteménye igen gazdag, ezért jó, hogy ezt a váradi gyűjteményt tavaly felmérhettük. Akkor három munkatársunk volt itt, és az volt a legfontosabb feladatunk, hogy fölmérjük, mi minden található itt. Savmentes dossziékat, savmentes dobozokat hoztunk a kéziratok tárolására. De némi szakirodalommal bővítve felmértük az egész irodalmi szakgyűjteményt Imre Zoltán segítségével” – fogalmazott Hegyi Katalin. Gyakorlatilag ábécé-rendbe, műfajonként elhelyezték a kéziratokat és a fotókat.
Mint megtudtuk, tavaly azt is felmérték, hogy az idén egy művészettörténészt is hozniuk kell. „Rengeteg olyan fotó van, amely Nagyvárad kulturális életéhez kötődik, amely lehet országos szinten kevésbé tart érdeklődésre számot, de közben van olyan értékes és színes anyag, hogy mindenképpen megéri, Budapesten is tároljuk ezeket az elérhetőségeket, amelyek az Ady múzeumban vannak” – hangsúlyozta Hegyi Katalin. Mint hozzátette, most az a fontos, hogy az ő szisztémáik szerint tavaly rendbetett kéziratokat címbe írják. „Az adatbázis itt marad az Ady-emlékmúzeumnak és e múzeum gyűjteményének a feldolgozottsága színvonalas, mai kornak megfelelő lesz. Jövőre is jönnünk kell. Akkor egy könyvtáros kollegával együtt szeretnénk a folyóiratokat és a könyveket is szakszerűen számba venni. Az itteni leltárkönyvben minden rendben van. Csak az évek és a szisztémák során rendbe kell tenni azt” – fogalmazott Hegyi Katalin.
Fontosnak tartja, hogy munkájuk eredménye mind a jelen és mind jövő kornak is egy jól áttekinthető digitális rendszer lesz, mindazoknak, akik majd eljönnek ide kutatni, nevekre, témákra, korszakokra, városokra.
Az Ady-múzeum az adatgyűjtés idejére nem zárt be, a szokásos órarend szerint – kedden, csütörtökön és szombaton 10–15 óra között, szerdán, pénteken és vasárnap 10–14 óra, illetve 16–18 óra között – tart nyitva, és a budapesti muzeológusok, akik még július 16-án is itt lesznek, készségesen elbeszélgetnek minden érdeklődő látogatóval.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. július 15.
Új ruhában ünnepli harmadik születésnapját a Maszol
Hároméves lett júliusban a maszol.ro. Születésnapunkra új öltözéket kaptunk, mert a régit már nagyon kinőttük. Reményeink szerint arculatváltásunk az olvasóink számára is régen várt ajándékot jelent, és együtt ünnepelhetünk.
Születésünk az Új Magyar Szó három évvel ezelőtti megszűnéséhez kötődik: a napilap halálával keletkezett űrt kívántunk betölteni a romániai magyar sajtópiacon. Kiadóváltás után, az ÚMSZ korábbi internetes változatának továbbfejlesztésével az erdélyi magyar közösség gyors, hiteles tájékoztatására, problémáinak feltárására, értékeinek felmutatására, élvezetes tartalom írására vállalkoztunk.
Hibáztunk is sokszor, de olvasóink elnézőek voltak, ezt most megköszönjük. Külön születésnapi ajándék, hogy a három év elteltével a maszol.ro az erdélyi magyar közösség egyik legfontosabb tájékozódási forrása lett: hétköznap átlagban 15 ezren, havonta több mint 200 ezren látogatják, a Facebook-követőink száma pedig mára már meghaladja a 25 ezret. Olvasóink nem csak követnek, de egyre többen osztják meg az anyagainkat és szólnak hozzá az írásainkhoz. A kritikákat, ha civilizáltak, szívesen fogadjuk, tanulunk belőlük.
Az új webes designunkkal nem csak a „kor követelményeire”, hanem éppen a megnövekedett számú olvasóink igényeire válaszoltunk. Reményeink szerint pörgősebb, felhasználóbarátabb, átláthatóbb és interaktívabb lett az oldalunk. Nagyobb fontokra, nagyobb képekre, letisztultabb formákra váltottunk.
Portálunk rovatosított struktúráját megőriztük, két új rovattal, aTech-Tudománnyal és a Nagyképpel jelentkezünk. Címoldalunkat átszerveztük: anyagainkat fontosságuk, érdekességük és aktualitásuk szerint rendeztük. A publicisztikai írásokat élvezhetőbben, kiemelt helyen tálaljuk, Szájtátó rovatunkat az új felületen még jobban elkülönítettük, videós tartalmainkat egy helyre gyűjtöttük. Emellett címoldalunkon laptársunk, az erdelyiriport.ro tartalmait is elérhetővé tettük.
Az olvasóink véleményére pedig ezentúl még többet adunk. Interaktivitásunkat növeltük: szavazógépet indítottunk, a facebookos hozzászólásokat a portálunk mobil verziójában is lehetővé tettük.
Ígérjük, ezentúl is arról írunk a legtöbbet, amiről a ma szól. Köszönjük, hogy olvasnak minket.
A szerk.
maszol.ro
2015. július 15.
Miért jelentkeznek a székely fiatalok az idegenlégióba? Már kutatják
A légióskodás mára társadalmi jelenséggé vált Székelyföldön, ami túlmutat az egyszerű kalandvágyon. De tényleg gyergyói a többség?
A vélekedés szerint a Gyergyói-medence adja a legtöbb székelyföldi idegenlégióst, akiknek megítélése finoman szólva is vegyes. Nevezték már őket bűnözőknek, hétpróbás gazembereknek és bajkeverőknek, és olyanok is vannak, akik hősökként tekintenek rájuk. Az idegenlégiósokról alkotott képtől függetlenül a jelenség annyira ismert, hogy a legtöbb embernek van véleménye ezzel kapcsolatban. A meggyőződések közös pontja, hogy nagyon kevés valódi és releváns információra épülnek, ezért főleg sztereotípiákkal operálnak. Az elmúlt időszakban azonban több olyan kezdeményezés is történt, amelynek során egykori légiósok álltak a nyilvánosság elé, beszéltek múltjukról, az idegenlégióban eltöltött évekről, hozzájárulva ezzel a légiósokról és a légiós életről alkotott társadalmi kép megváltoztatásához. De mi a valóság?
Vannak olyan számadatok, amelyek alátámasztják azt a vélekedést, hogy a legtöbb székelyföldi idegenlégiós gyergyói származású lenne? Eddig senki nem fogalmazta meg ezeket a kérdéseket a tudományosság igényével, ám a jövőben ez is változni fog: hamarosan Székelyek a Francia Idegenlégióban. Zsoldosok és/vagy vendégmunkások? címmel jelenik meg egy tanulmány egy frissen induló tudományos ismeretterjesztő folyóiratban, a Gyergyói Szemle első számában. A téma kapcsán Dániel Botond szociológust, a BBTE oktatóját, a tanulmány társzerzőjét kérdeztük.
Társadalmi méreteket öltött a jelenség
Akár gyergyói, akár más székelyföldi idegenlégiósokkal készültinterjúkat, beszámolókat olvasunk, szinte mindannyian kiemelik, hogy a legtöbb székelyföldi idegenlégiós Gyergyóból származik. A hétköznapi tapasztalatok is ezt mutatják: ott szinte mindenkinek van szomszédja, ismerőse vagy rokona a légióban.
„Pontos adataink nincsenek a székelyföldi születésű idegenlégiósok számáról, viszont egy rövid előkutatás alkalmával, közösségi oldalak segítségével, 23 Gyergyó-medencei aktív vagy leszerelt idegenlégióst találtunk, közöttük testvérpárokat, unokatestvéreket, iskolatársakat” – mondta a szociológus. A székelyföldi fiatalok idegenlégióba való jelentkezése mondhatni trendszerűvé vált, és számos fiatal nem pusztán kalandvágyból jelentkezik, hanem karrierlehetőségként is tekint a légióra. Kijelenthető, hogy itt egy társadalmi jelenségről van szó? – tettük fel a kérdést.
A zsoldos hadsereg és a hivatásos katonaság már az ókorban is létező társadalmi jelenség volt, és a francia idegenlégió is már több mint 180 éve része a francia társadalomnak, de sok más ország társadalmának is. Olyan társadalmi jelenség, amely különböző mértékben kötődik több érintett társadalom gazdasági, politikai és erkölcsi viszonyaihoz, valamint hatást gyakorol azokra – magyarázta a szakember.
„Számunkra a legfontosabb kérdés természetesen az, hogy milyen a mi érintettségünk, miért fontos székely-magyar kontextusban a francia idegenlégióról beszélni? A válasz, hogy pontosan azért, mert a rendszerváltás után nagyon sok székelyföldi fiatalnak felkeltette az érdeklődését a légió, évről-évre egyre többen jelentkeztek, így társadalmunk számára a légió lassan több lett irodalmi olvasmánynál, ismerősök, rokonok közvetlen élettapasztalatává, és általuk a mi közvetett élettapasztalatunkká is vált. Az idegenlégióba való jelentkezés most már Székelyföldön is társadalmi jelenséggé vált” – fogalmazott. A jelenségre való felhívás a cél
Hozzátette, hogy az újonnan induló Gyergyói Szemle tudományos ismeretterjesztő folyóirat első számában megjelenő tanulmány annak apropóján jelenik meg, hogy a folyóirat tematikus lapszámokkal jelentkezik, az első szám témája pedig az első világháborúra való emlékezés jegyében a háború, harc, katonáskodás.
„Szociológusként már nehéz az első világháborúról írni, ezért kerestünk egy olyan katonáskodással kapcsolatos témát, amely napjainkban érinti a székelyeket. Így találtuk meg a székely idegenlégiósokat. Nem szakterületünk az idegenlégió, jómagam az erdélyi magyar szociális tevékenységű, nonprofit szervezeteket kutatom, ezért csak szakmai kíváncsiság hajtott a téma fele. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a jelenségre és kérdéseket, témákat ajánljunk további vizsgálódásokra” – mondta.
A francia idegenlégió (franciául: Légion étrangère) olyan elit katonai alakulat a francia hadseregen belül, amelyben francia lobogó alatt, francia egyenruhában, francia tisztek vezényletével főleg idegen, azaz más nemzetiségű katonák szolgálnak. A francia idegenlégió felállításáról szóló királyi rendeletet Lajos Fülöp írta alá 1831. március 10-én. Kilenc ezredből és egy kisegítő alakulatból áll, főhadiszállása Aubagne-ban található. Jelmondatai: „Legio Patria Nostra”, „Honneur et Fidélité”, „Marche ou crève”.
A légiós kezdő fizetése 1043 euró, 10 hónap szolgálat után szolgálati helytől függően, havonta minimum 1205 eurót kap, de például, aki a 13. könnyűdandárnál szolgál az Egyesült Arab Emírségekben, az havi 3500 eurót is megkereshet egy év után. Az illetmény a rangszerzéssel és a szolgálati évek számával egyenes arányban nő, 15 év szolgálat után, adott esetben külföldön is folyósított nyugdíjat kap a leszerelt légiós. Az idegenlégióban közel 8000 katona - közülük több mint 400 tiszt, 1741 altiszt és 5500 légiós 136 országból - esküdt fel Franciaországra.
A tanulmány az idegenlégióba való jelentkezést, mint életstratégiát az ifjúsági korszakváltás jelenségével, a fiatalkori pályaválasztási döntésekkel, a nemzetközi migrációval és a külföldi munkavállalással összefüggésben vizsgálja. E kapcsán olyan kérdéseket fogalmaz meg, mint: Az idegenlégióba való belépésről szóló döntést, milyen tényezők határozzák meg? Tudatos munkavállalási döntésről van-e szó vagy kalandvágyról? Tekinthető-e az idegenlégióba való jelentkezés külföldi vendégmunkának, olyan tudatos munkavállalásnak, amely a jelentkező fiatalok egyéni érdeklődésén, adottságán és lehetőségein alapul? A döntés meghozatalakor milyen tényezők kerülnek mérlegre (fizetés, nyugdíj, hivatásos katonasággal járó veszélyek, nehézségek)?
Továbbá szintén érdekes kérdés – mondta Dániel, hogy tapasztalhatók-e a légiósok társadalmi-származási hátterében közös vonások? A légióba jelentkező és felvételt nyerő székely fiatalok milyen társadalmi-gazdasági hátterű családokból származnak? Milyen oktatási és munkaerő-piaci pályát futottak be, mielőtt a légióba jelentkeztek? Végül, pedig ami a nemzetközi migrációs megközelítést illeti, érdekes lenne megvizsgálni, hogy az előző légiósok tapasztalatai mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy újabb fiatalok próbálják ki ezt a pályát?
Továbbá kérdés, hogy a gyergyói és székelyföldi fiatalok esetében beszélhetünk-e migráns hálózatokról? Ha igen, hogyan szerveződnek ezek a hálózatok, melyek azok a kapcsolatok, amelyek a jelentkező fiatalokat összeköti (rokoni, iskolatársi, baráti kapcsolatok, közös szórakozási vagy szabadidő-eltöltési helyek stb.)? Lehet-e beszélni különböző hullámokról, beazonosíthatók-e különböző korszakok a francia idegenlégió és a gyergyói, székelyföldi közösség kapcsolatában? – sorolta a szakember.
Minőségi módszerekkel érdemes vizsgálódni
Ezek mellett érdekes lehet megvizsgálni azt is, hogy hogyan alakul a leszerelt idegenlégiósok élete, illetve milyen kép él a helyi közösségben az idegenlégióról, az idegenlégiósokról. A szolgálati idő lejárta után kik - milyen szociológiai jellemzőkkel bíró fiatalok - térnek haza, milyen polgári foglalkozást választanak maguknak, alapítanak-e családot, tartják-e a kapcsolatot a régi katonatársakkal, hogyan sikerül a helyi közösségbe való visszailleszkedésük? Kik azok, akik Franciaországban, vagy a világ más részén telepednek le? Milyen az idegenlégió és idegenlégiósok megítélése közösségeinkben, az idősebbek, a kortársak és a fiatalok között? Milyen kép él az idegenlégióról a fiatalok körében, ez a kép miből táplálkozik stb. - mondta.
Kérdésünkre, hogy milyen szociológiai megközelítésmódok alkalmazhatók a vizsgálódás során, Dániel elmondta: a jelenséget elsősorban minőségi módszerekkel, főként szociológiai interjúkkal érdemes vizsgálni, ez a módszer biztosítja azt, hogy mélységében is megismerhetők legyenek az idegenlégiósok élettörténetét, motivációit.
„A már említett kérdések mindegyike olyan, amelyet alapos beszélgetések során felszínre lehet hozni. Természetesen a kontextus megismerése miatt jó lenne azt is tudni, hogy hány fiatal szolgál jelenleg az idegenlégióban, milyen életkorúak, milyen a társadalmi hátterük, iskolai végzettségük. Tehát a mennyiségi megközelítés is fontos, de csak annyira, amennyire a kontextus pontos leírása megköveteli” – tette hozzá Dániel, aki az egyik hipotézisként azt említette, hogy az idegenlégióba való jelentkezés egyre kevésbé szól a kalandvágyról, és egyre inkább egy tudatos élettervezési döntésről lehet beszélni.
„A fiataloknak egyre több információ áll a rendelkezésére az idegenlégiós életről, a követelményekről, a kiképzésről, bevetésekről, a napi rutinról, a veszélyekről és a nyereségekről egyaránt. Minél több információforrás van, annál hitelesebb képet tudnak alkotni arról, hogy mi vár rájuk. Tehát úgy gondoljuk, hogy beszélhetünk a klasszikus értelemben vett migráns hálózatok létéről” – fogalmazott a szociológus. Hozzátette: sejtik, hogy jól meghatározható azon fiatalok köre, akik légióskodásra adják a fejüket.
Például valószínűleg felülreprezentáltak közöttük azok, akik szaklíceumot végeztek, szüleik szakmunkások vagy gazdálkodók, továbbá hasonló szabadidős szokásokkal rendelkeznek - például inkább járnak edzőterembe -, és baráti körükben már vannak olyan személyek, akik a légióban szolgáltak. Valószínű, hogy egy mélyebb szociológiai kutatás azt is kiderítené, hogy a székelyföldi fiatalok és az idegenlégió kapcsolatában több korszak is létezett – mondta Dániel Botond, aki hangsúlyozta: a céljuk felhívni a figyelmet erre a társadalmi jelenségre, és reméli, hogy a társadalomkutatók, társadalomtudományi szakokon tanuló egyetemisták is a téma felé fordulnak, és a közeljövőben alapos kutatások valósulhatnak meg a témában.
S.I.
Transindex.ro
2015. július 15.
Mégis lesz magyar szak a gyógyszerészetin
A hét elején kezdődtek és péntekig, máshol szombatig lehet beiratkozni a vásárhelyi felsőoktatási intézményekbe. Az általunk megkérdezett tanintézetek képviselői elmondták: a beiratkozók nagyobb hullámára az elkövetkezendő napokban számítanak.
Egyrészt ezt az előző évek tapasztalataira alapozva állítják, másrészt a jelentkezést lassítja, hogy sok helyen az eredeti diplomákat csak szerdán adták ki. Talán a legjobb hír, hogy az előzetes hírekkel ellentétben idén is indul magyar nyelvű oktatás a gyógyszerészeti karon.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen péntekig lehet iratkozni, és a felvételi vizsgára jövő szerdán kerül sor. Szilágyi Tibor lemondott rektorhelyettestől megtudtuk: a magyar helyek száma nem változott, az általános orvosi karon 135 állami támogatott magyar hely és 80 fizetéses hely van. A tandíjas helyekre a felvételi idén is minden kar esetében közös versenyben történik, azaz a jelentkezők számától és a vizsgaeredménytől függ, hogy hány magyar és hány román bejutó lesz. A nővérképzőn 15 állami magyar hely van, és 70 tandíjas.
A gyógyszerészeti kar az eddig megszokott beiskolázási számokkal indul, tehát 35 tandíjmentes magyar, és 90 közös fizetős helyet hirdettek meg. A fogorvosin is van 35 tandíjmentes magyar és 30 közös, fizetős hely. Ezenkívül vannak még más szakok is, amelyeket csak román nyelven indítanak, ezek az egyetem honlapján megtekinthetők. A jelentkezés az interneten történik, és csak annak kell személyesen megjelennie, aki nem boldogul ezzel az iratkozási rendszerrel. A rektorhelyettes elmondta, az iratkozási hét közepén nagyon spekulatív lenne a jelentkezési kedvről nyilatkozni, és nem is annyira relevánsak ilyenkor az adatok. „Az elején lassan indul, aztán van egy nagyobb hullám, és a végére ismét lassul egy kicsit” – mondta, hozzátéve, hogy a szerda déli statisztikák szerint az orvosi karra 120 román és 77 magyar diák jelentkezett. „Lehet látni, hogy van érdeklődés, a főszakokon nem lesz probléma a helyek betöltésével, mert már majdnem annyian jelentkeztek, ahány hely van” – fogalmazott.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán hétfőn kezdődött és szombatig tart a beiratkozás. Kovács Borbála, a kar PR-felelőse elmondta: eddig nincs okunk a panaszra, majd hozzátette: „Sajnos hátráltató tényező, hogy sok iskolánál csak szerdán adják ki az eredeti diplomát, ezért az első két napban elenyésző volt a jelentkezők száma. Eddig megközelítőleg 130 diák iratkozott be, akik az iskolájuk által kiállított papírral igazolták, hogy érettségiztek”. Egyes tanintézetek ilyen jellegű igazolásokat sem akartak kiállítani a diákoknak, a felvételizők zömére tehát szerda után számítanak. A vásárhelyi karon 12 alapszakot hirdettek meg, 520 helyre, és a négy mesterképző szakra is ezen a héten lehet iratkozni. Az újdonságok felől érdeklődve Kovács Borbála elmondta, akkreditálták az egyetem fordító és tolmács alapképzési szakát, valamint megkapták az ideiglenes működési engedélyt az agrármérnöki szakra, amely Sepsiszentgyörgyön fog a vásárhelyi kar kihelyezett részlegeként működni, és ahova a helyszínen, de Marosvásárhelyen is lehet iratkozni.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen az alapképzésben indított hét magyar szakon 38 tandíjmentes- és 41 tandíjas helyet hirdettek meg, a magiszteri képzés 6 szakán pedig 32 tandíjmentes és 40 költségtérítéses helyet – tájékoztatott Bordi Aliz főtitkár, aki azt is elmondta, egyelőre nem iratkoztak be sokan, ami többek között az érettségi oklevelek kiadásának elhúzódásával is magyarázható.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2015. július 15.
3400 lejt sikerült összemuzsikálni a kórház javára
Mozgásképtelenségéből felgyógyult édesanyjával együtt mondott köszönetet a székelyudvarhelyi kórháznak Ritner Róbert, a Kairói Operaház koncertmestere kedd este, jótékonysági koncertje révén.
Az elismert zenész a városháza Szent István Termében másodmagával idézte meg mestere, Ruha István emlékét. Az egykori mesterre utalva Ruha István nyomában címmel tartottak jótékonysági komolyzenei koncertet kedden este a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében.
A Székelyföldi Filharmónia és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala által megszervezett, telt házas rendezvényen Ritner Róbert gyergyószéki származású, jelenleg Egyiptomban élő hegedű- és Székely László zongoraművész a hegedűirodalom klasszikus darabjaival (többek közt Bach, Caccini, Chausson, Bartók műveivel) örvendeztette meg a közönséget. A hegedűművész ily módon, zenével és adománygyűjtéssel fejezte ki köszönetét a helyi kórháznak, amelynek alkalmazottai (kiemelten dr. Pelok Benedek, az ideggyógyászati osztály vezetője, valamint dr. Zima Zoltán neurológus, továbbá gyógytornászok és más áldozatkész egészségügyi dolgozók) jóvoltából mozgásképtelen édesanyja újra lábra állhatott több, más városban elvégzett sikertelen orvosi beavatkozás után. A rendezvény kiemelt célja volt az adománygyűjtés az egészségügyi intézmény javára.
A koncerten a kórház számos dolgozója jelen volt. Ritner Róbert és felgyógyult, a koncerten is serénykedő édesanyja szóban is köszönetet mondott az orvosoknak, a teljes csapatnak. A rendezvény fővédnöke, Bunta Levente polgármester nem jelent meg, üzenetét Jakab Áron Csaba városi tanácsos tolmácsolta. A részvevők adományai révén 3400 lejt sikerült összegyűjteni, ezzel az összeggel a hegedűművész az ideggyógyászati osztályon zajló fejlesztésekhez kívánt hozzájárulni. Az adományt már kedd este átadták a kórház vezetőségének. Mint Lukács Antal, az intézmény igazgatója elmondta, nagyra értékelik a gesztust, hogy a hegedűművész minőségi zenével és adománygyűjtéssel köszönte meg a kórház csapatának munkáját. A felajánlott összeget az ideggyógyászaton idén és jövőre lezajló, átfogó korszerűsítési munkálatokba fektetik.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. július 16.
Nem engedélyeztek egy Erdély autonómiáját szorgalmazó molinót Kolozsváron
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nem engedélyezte olyan molinó kihelyezését a város határába, amelyen románul, magyarul és németül áll az Autonómiát Erdélynek! felirat – közölte szerdán az MTI-vel Fancsali Ernő, Erdély autonómiájáért küzdő civil aktivista.
Az aktivista egy hónappal ezelőtt indított adománygyűjtést azért, hogy fizetett hirdetésben óriásplakátokon jelenítsék meg Erdély autonómiájának az igényét. Fancsali Ernő elmondta, hogy felhívására annyi adomány érkezett, amennyi egy molinó elkészítésére, és egy – Kolozsvár nagyváradi bejáratánál levő – hirdetőtábla egyhavi bérlésére elegendő.
Amint elmondta, a hirdetőtáblát üzemeltető reklámcég azt kérte, hogy a plakát arculatát előzetesen engedélyeztesse a Kolozsvári Polgármesteri Hivatallal. A hivatal pénteken kézbesített válaszában elutasította a tábla jóváhagyását, és azt is közölte, hogy a hivatal nem ért egyet a plakát „alkotmányellenes és provokatív” üzenetével.
„Azt szerettem volna, hogy ha már negatív válasz jött, legyen benne, hogy alkotmányellenes, és ezt megtámadva a bíróságon az alkotmánybíróság mondja ki, hogy az autonómia követelése alkotmányellenes-e vagy nem” – magyarázta az aktivista, aki civilként indította el az ügyet, ám közben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári szervezete elnökévé választották.
Fancsali Ernő szerdán nyílt levéllel fordult Kolozsvár elöljáróihoz, melyben arra szólította fel őket, hogy hagyjanak fel a kettős mérce alkalmazásával. „Nem az Önök tiszte eldönteni, hogy alkotmányellenes-e vagy sem az autonómia. Ha mégis, akkor egyformán kellene elbánni a monarchista megmozdulásokkal, de a Besszarábia Romániához való csatolását követelőkkel is!” – fogalmazott az aktivista, aki a Szatmár megyei törvényszéknek arra az ítéletére is hivatkozott, mely szerint jogszerű az autonómia intézményének népszerűsítése.
MTI
Erdély.ma
2015. július 16.
Versírásra ihlet a kertben a meggyfa, vagy akár az egresbokor is”
– Beszélgetés Székely-Benczédi Endre nyugalmazott matematika tanárral, költővel –
Székely-Benczédi Endre nyugalmazott matematika tanár, hivatalos elfoglaltsága mellett a magyar költészet művelésével is foglalkozott élete során. Ezt a tevékenységét nyugdíjba vonulása után is folytatja. Versei jelentek meg különböző lapokban, két antológiában és egy saját kötetben, de internetes oldalakon is olvashatók. Székely-Benczédi Endrét nyárádszentmártoni otthonában kerestük fel és kérdeztük költői pályájáról, munkásságáról.
–Kérem, beszéljen először iskolai éveiről. – 1949. február 2-án születtem Csókfalván, de hároméves koromtól már Makfalván éltünk. Ott jártam az I-VI. osztályt, majd a hetediket Karácsonfalván. Középiskolai tanulmányaimat Szovátán végeztem, ott érettségiztem 1967-ben. Ezt követően a Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola matematika szakát végeztem el és kerültem1971-ben Csíkfalvára tanítani. Innen jöttem nyugdíjba 2011-ben. „Ösztönző ereje volt ennek a tevékenységnek"
– Mikor kezdett el verselni? Hol jelentek meg első költeményei?
–Verset írni már középiskolás koromban elkezdtem, első versem 1968-ban, a Vörös Zászló Szőcs Kálmán által szerkesztett mellékletében, a Figyelőben jelent meg, Kicsi Antal közvetítésével. Ettől kezdve aztán Kicsi Antalt tartottam mentoromnak, ő egyengette azután, a költői kibontakozásom. A Figyelőben pedig folyamatosan jelentek meg a verseim 1974-ig.Ezen kívül a főiskolának volt egy Atheneum című lapja, ebben is rendszeresen közöltem. 1969-ben megalakult a Szakszervezetek Házában az Aranka György Irodalmi Kör, Nagy Pál szervezésében, ennek is tagja voltam. A kör felolvasóesteket tartott, amelynek során lehetőséget adott egy-egy alkotócsoportnak a kibontakozásra. Ösztönző ereje volt ennek a tevékenységnek, mozgatórugóként hatotta fiatal tollforgatókra. Sok embert ismertem ott meg, akik aztán később ismerttéváltak.1970-ben egy vers-, prózaíró pályázaton is részt vettem, I. díj nem volt, a második díjon Nászta Katalinnal osztoztam. Ez a nyeremény, amelyhez még 700lej tiszteletdíj is társult, nagyon feldobott, nagyot lendített rajtam. Ebben a periódusban, még főiskolásként a kolozsvári Gaál Gábor Kör is meghívott egy felolvasóestre. Ezen Mózes Attilával ketten vettünk részt.
Az ön költői tevékenysége három időszakra tagolható. Mi volt az oka annak, hogy egy időre letette a tollat?
– 1971-ben már nősemberként kerültem Csíkfalvára tanítani, eleinte albérletben laktunk szerény körülmények közt. Nem sokkal ezt követően megkerestek a Securitate emberei, hogy beszervezzenek, de engem nem vonzott a lehetőség, ezért kutakodni kezdtek utánam. Bekérték a kézirataimat, elvették a kedvem az írástól, így 1974-től nem írtam semmit egészen 1985-ig. „Felgyűlt bennem egy csomó mondanivaló”
–Ez volt tehát az első alkotói korszaka. Hogyan alakult tovább a pályafutása?
– 1985-ben újra írni kezdtem, eleinte csak úgy magamnak, az íróasztal fiókjának. Abban az időben történt aztán megint valami, ami kedvet adott. Az Igaz Szó szerkesztői vidékre jártak népszerűsíteni a lapot, itt jártukkor engem is megkerestek ez ügyben. Megragadtam az alkalmat és átadtam Székely Jánosnak néhány versem. Később közölték is, sőt Székely János bíztatott, bátorított, hogy írjak és aztán rendszeresen megjelentek a verseim az Igaz Szóban. Még a legutolsó számába is írtam, ami ugyan még annak indult, de közben a rendszerváltás hajnalán átalakult Látóvá. Időközben küldtem verseket az Ifjúmunkásnak és az Utunknak is, ami aztán szintén átalakult Helikonná. 1993-ban aztán megint letettem a tollat egyidőre.
–Mikor kezdett el újra írni és mi késztette erre?
– 2004-ben kezdtem el ismét írni, egyszerűen csak azért, mert rám jött az írhatnék, felgyűlt bennem egy csomó mondanivaló. Ezek közül küldtem néhányat Bölöni Domokosnak, amiket aztán a Népújság általa szerkesztett Múzsa mellékletében közölt. 2005-ben alakította meg a Súrlott Grádics Irodalmi Kört, amelynek első estjén én mutatkozhattam be.
– Hol jelentek még meg versei? Van-e önálló kötete?
– Költeményeim ezt követően jelentek meg a Versben és az Erdélyi Tollban is. Egyetlen önálló verseskötetem látott nyomdafestéket Kökényvár a senkiföldjén címmel, 2007-ben. De közöltek a verseimből két 2011-ben megjelent antológiában, Az eltérített felvonóban és a Közös útonban. „Most magamnak írok, a magambúját-baját írom”
–A magyar költők közül kiket szeret olvasni?
– A jelenlegiek közül Elekes Ferenc írásai tetszenek nagyon. A múlt hónapban a feleségem vásárolt egy Radnóti Miklós kötetet, hát ez nagyon megragadott. Olyan verseket olvastam, amelyekről nem is hittem volna, hogy ő írta. De sokat olvastam és olvasom Farkas Árpád, Molnos Lajos, Magyari Lajos, Király László verseit is.
– Mi az, ami mostanában, nyugdíjasként versírásra ösztönzi? Van-e kötete előkészületben?
– 1977-től lakunk saját lakásban itt, Nyárádszentmártonban, hát ez a környezet az én inspirációs területem. Ha hajnalban kimegyek a kertbe, látom a Bekecs mögül felkelő Nap első sugarait, hallom a közeli Nyárád csobogását, de versírásra ihlet a kertben a meggyfa, vagy akár az egresbokor is. Múlt, jelen és jövendő mind versírásra ösztönöz, legtöbb költeményem kissé filozofikus, vagy afelé hajlik. Mostanában meg haikukat is írok, lenne is belőlük már egy kötetre való, de egyelőre nem gondolkodom a kiadásukon. A könyvkiadás nem olcsó mulatság, megvannak és kész, ez az én örömöm. Már több mintegy éve nem küldtem sehova verseimből közlésre. Szóval most magamnak írok, a magam búját-baját vetem papírra.
Nemes Gyula
kozpont.ro
2015. július 16.
Néprajzosok szemináriuma Zabolán
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg a Fiatal Néprajzkutatók Szemináriumát a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban. A táborba a Szilágyságból, Maros-, Udvarhely- és Csíkszékről érkezett néprajz szakosok mellett három háromszéki egyetemista is részt vett. A szemináriumot a zabolai Pro Museum Egyesület és a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete közösen szervezte a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
A szeminárium célja, hogy az egyetemisták megismerhessék a terepmunka módszereit. Múzeumi gyakorlatot végeznek, tárgyakat írnak le, fényképeznek, interjúkat készítenek, kipróbálják mindazt, amit elméletben megtanultak. Ugyanakkor végiglátogatják a székelyföldi, barcasági és moldvai múzeumok néprajzi gyűjteményeit. A szakmai kirándulások alkalmával orbaiszéki népi mesterségeket ismertek meg eredeti környezetükben Kinda István vezetésével. A szemináriumok során egy-egy kiállítást is létrehoznak, idén az Élet a havasi esztenán című tárlat anyagát állították össze. A tematikus kiállítást Szent Illés napján – a zabolai ortodox románság jeles ünnepén –, július 20-án nyitják meg, és két hétig lesz látható a zabolai múzeumban – tudtuk meg a múzeum alapítójától, a szeminárium vezetőjétől, Pozsony Ferenctől.
A tábor egy napját szakmai konferenciának szentelték, összehívták a környéken dolgozó néprajzosokat, művészettörténészeket, történészeket, a fiatalok megtapasztalhatták, hová lehet eljutni a néprajzos szakmával, kapcsolatokat építhettek. Céhes kézművességről, festett templomi faberendezésekről, a mézeskalácsról, népi mesterségekről hangzottak el színvonalas előadások. Ugyanekkor mutatta be Kinda István szerkesztő az Aranykapu – tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére című kötetet (Kriza János Néprajzi Társaság – Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvár, 2015).
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 16.
Búcsú Nemes Antaltól
Székelyföld egykori fővárosa, Marosvásárhely közelében, a szép fekvésű Nagyernyén született 1924. június 22-én népes református családban – nagyapjáék kilenc, édesapjuk nyolc, ő pedig hét testvérrel büszkélkedhetett –, szüleit, testvéreit tisztelte, szerette és támogatta.
Elemi iskoláit szülőfalujában járta, majd a marosvásárhelyi, Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő polgári iskolában folytatta, ahol jó tanulmányi eredménye segítségével egy év alatt két évet végzett, és 1944-ben tanítói diplomát szerzett. 1949-ig tanítóként tevékenykedett, Péterfalván ismerte meg jövendőbeli feleségét, Kőrössy Gabriellát, akitől két fia született: Tibor 1952-ben, belőle orvos lett, Zoltán 1953-ban, informatikusként dolgozik, majd a második nejétől 1984-ben Ibolya nevű lánya. 1953-ban Kolozsváron tanári képesítést nyer pedagógia–lélektan, majd magyar nyelv és irodalom szakon. 1953 és 1955 között Sepsiszentgyörgyre kerül, a fémipari iskola aligazgatója lesz, majd a híres Székely Mikó Kollégium igazgatója 1955 és 1957 között (nehéz időszakban), illetve az 1958–1960-as években. 1960 és 1968 között tanár a Mikes Kelemen Líceumban, 1974-ig tanfelügyelő, ezt követően 1984-es nyugdíjazásáig a Mikes Kelemen Líceumban tanít. Jól felkészült pedagógus volt, gyermekeit jó magyar szellemben nevelte, Tibor fia – habár Magyarországon végezte orvosi tanulmányait – hazatért Erdélybe, ma Sepsiszentgyörgyön családorvos. Kiváló sakkozó volt, szabad idejében magas szinten művelte e sportágat. Amikor Bukarestből egy ellenőrző bizottság jött Sepsiszentgyörgyre, és felelősségre vonta az egyházi neveléssel kapcsolatban, bátran megjegyezte: ,,Hogy van az, hogy a Román Kommunista Párt főtitkára, Nicolae Ceauşescu apját hat román pópa (ortodox pap) temette el!?” 1991 és 1997 között az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, az első szabad március 15-i ünnepséget ő szervezte meg (azóta sem szervezték meg azt olyan ügyesen, mint ő). Szoros barátság fűzte Bene József festőművészhez. Nemes Tóni is hozzájárult, hogy a Bene Galéria létrejöjjön a Székely Nemzeti Múzeum hátsó épületében, amikor több képet ajándékozott Bene József Sepsiszentgyörgy városának.
Most megszűnt szorgalmas, bő tevékeny életére kegyelettel emlékezünk. Nyugodj békében, Tóni barátom.
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 16.
Kétnyelvű feliratok az A. I. Cuza Általános Iskolában
A Civil Elkötelezettség Mozgalom kiemelt programja a Kétnyelvűség az oktatásban, amely 2009-ben indult, és célja a marosvásárhelyi kéttannyelvű iskolák kétnyelvű nyelvi tájképének kialakítása. A program részeként a szervezet monitorizálta a marosvásárhelyi iskolákat, és ezt követően megállapította, hogy a város oktatási intézményeiben (az óvodákat is beleértve) az általános kommunikáció kizárólag egynyelvű, továbbá a magyar gyerekekkel, szülőkkel történő szóbeli, írásbeli tájékoztatás, minden ügymenet csak román nyelven zajlik. Az iskolák falai nem tükrözik a többnyelvűséget, nincsenek magyar nyelvű faliújságok, az adminisztratív személyzet nem beszél magyarul. Az iskolák nagy része egynyelvű weboldallal rendelkezik, az orvosi rendelőkben és iskolakönyvtárakban senki nem beszél magyarul.
Az iskolai belső nyelvi tájkép egynyelvűségének megváltoztatása céljával a CEMO 2013-ban az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (ODT) fordult, kifogást fogalmazva meg a városban működő óvodák, általános iskolák és középiskolák, összesen 65 jogi személyiséggel rendelkező intézmény alkotta teljes marosvásárhelyi oktatási intézményhálozat ellen. A folyamodvány benyújtását követően az ODT a 2014/415-ös számú határozatában megjelölt hat kritériumot – feliratozás, kommunikáció írásban és szóban, iskolai projektek, faliújságok, weboldal –, amelyeket minden egyes oktatási intézménynek kétnyelvű formátumban kell megvalósítani. Néhány iskolát leszámítva, amelyekben a CEMO segédletével és közbenjárásával megvalósult az iskolai kétnyelvűség, a város iskoláinak többsége továbbra is elzárkózik a jelenlegi gyakorlat megszüntetésétől, gyakran forráshiányra hivatkoznak.
A CEMO 2015-ben a Kétnyelvűség az oktatásban program keretén belül elindított egy adományozási projektet. Ennek a célja kétnyelvű feliratok adományozása oktatási intézményeknek. Az adományt elfogadó intézményekkel megállapodtak abban, hogy a kétnyelvű nyelvi tájkép kialakítása mellett a többi területen – közérdekű tájékoztatás, értékelés, faliújságok, iskolai évzáró és évnyitó stb. – az adott iskola követni fogja a kétnyelvűség elvét. A CEMO adományprogramjának keretén belül több iskolát megkerestek, tárgyalásokat folytattak az intézmények vezetőivel. Idén elsőként a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola (korábban 8-as iskola) belső nyelvi tájképét sikerült kétnyelvűsíteni. Jelenleg több iskolával tárgyalnak, reményeik szerint a nyár végéig még egy-két iskolában megjelennek majd a kétnyelvű feliratok. A program addig folytatódik, ameddig minden egyes marosvásárhelyi iskolában, óvodában sikerül megvalósítani a kétnyelvű nyelvi tájképet. Azok az intézmények, amelyek nem hajlandók a kétnyelvű feliratokat megvalósítani, újabb ODT-feljelentésre számíthatnak. A több mint száz kétnyelvű felirat a tanév végén került ki az iskola három épületrészébe, az osztálytermekre, az irodákra, a szaktermekre, de kétnyelvűvé vált a tanintézményben a tornaterem, a mosdók feliratozása, valamint az összes biztonsági, irányjelző és figyelmeztető szöveg is.
A kétnyelvűségi projekt egyik kiemelt támogatója a magyaroszági Szerencsejáték Zrt. Az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola belső nyelvi tájképének kétnyelvűsítéséhez majd’ 600 lejt használt fel a szervezet – áll a CEMO vezetősége által a szerkesztőségbe eljuttatott közleményben.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 16.
Új lap: MOGYE
Tetszetős kivitelezésben, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemhez kapcsolódó hírekről, eseményekről indított kéthavonta megjelenő új lapot a marosvásárhelyi Studium Alapítvány, amelyet saját digitális nyomdájukban állítanak elő. A beköszöntőt dr. Vass Levente, a Studium Alapítvány alelnöke, urológus főorvos jegyzi azzal a hittel, hogy évek múltán a lap korhű krónikája lehet a hajdani történéseknek, múltbeli eseményeknek. Céljuk az, hogy a kapocs szerepét töltsék be az egyetemi oktatók és a világi (vidéki) orvosok között. Kötődni szeretnének támogatóikhoz, román anyanyelvű barátaikhoz és a nyugalmazott mesterekhez.
A kiadvány első száma beszámol a hetvenéves magyar orvosképzés évfordulóján szervezett megemlékezésről, az idei végzősök ballagási ünnepségéről a Sportcsarnokban és Vártemplomban. Ez utóbbit a Studium-Preospero Alapítvány szervezte, s a legjobbaknak átadott oklevél és jutalom mellett a Miskolczy Dezső Emlékplakettet és Díjat post mortem Kovács Dezső szájsebész professzornak ítélték oda. A lapban olvasható dr. Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes beszéde. Tudósítás szól arról, hogy a MOGYE húsz tanszékének magyar oktatóit technikai eszközökkel támogatta a Studium- Prospero Alapítvány. Az eszközöket (9 laptop, 11 videoprojektor, egy LED-monitor, egy mobil whiteboard, egy vetítővászon, két hordozható hangfal) a Bethlen Gábor Alap támogatásával szerezték be.
A szerkesztők beszámolnak a 70 éves magyar orvosi oktatás évfordulóján leleplezett történelemhamisító tábláról. Megszólalnak egy 20 éves találkozó résztvevői, s tudomást szerezhetünk arról, hogy majdnem ezer tagja van a Studium–MOGYE alumni rendszernek, annak az adatbázisnak, amely összegyűjti a MOGYE magyar tagozatán végzett öregdiákokat.
Megtudhatjuk a kiadványból, hogy októberben avatják fel a Studium orvosi lakásokat Sepsiszentgyörgyön, s képes beszámoló örökíti meg a fogmosási világrekordot. A marosvásárhelyi felsőoktatási intézményekben oktató fiatal tanárok és rezidens orvosok lakásra pályázhatnak a Trébely utcai Tanári Lakások Szakkollégiumban. A MOGYE oktatói folyamatosan pályázhatnak könyv- és didaktikaieszköz-támogatásra, s az alapítványnál ingyenes számítógép-karbantartást igényelhetnek.
Gratulálunk a MOGYE nevet viselő új laphoz, s kívánjuk, hogy ne fogyjanak ki a jó hírekből!
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 16.
Hazavihetők, újranézhetők – igényes albumokat mutattak be Thorma Jánosról és a nagybányai művésztelepről
„Hazavihető Thorma János életműve ebben a kötetben, átolvasható, újranézhető, érdekes párhuzamok, kapcsolatok, kölcsönhatások fedezhetők fel művek és művek, korszakok és korszakok között.
Fontos, hogy minden művészetszerető számára elérhető közelségben, akár a könyvespolcon legyen, a múzeumban pedig újra és újra megtekinthetik Thorma János eredeti alkotásait” – mondja Kovács Zita művészettörténész, a bajai Türr István Múzeum igazgatója abban a videóban, amely a Büki Barbarával (Magyar Nemzeti Galéria) közösen jegyzett Thorma János-albumot népszerűsíti. A tévés anyagot kedden délután vetítették le a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében, a 231 színes reprodukciót és 542 festmény adatait tartalmazó háromnyelvű kiadvány bemutatóján. Az érdeklődők ugyanakkor a szerzőpáros másik – hasonlóan igényesen kivitelezett és a kiskunhalasi Thorma János Múzeum gondozásában megjelent – kötetét, a nagybányai művésztelepre fókuszáló Bay-gyűjteményt is megismerhették.
Albertné Simon Edina konzul Thorma János életének, munkásságának fontosabb mozzanatait ismertette bevezetőjében, és hangsúlyozta: nevét és legtöbb festményét a kiskunhalasi múzeum őrzi, amely az utóbbi években nem csak könyvekben és kiállítássorozatban állított emléket a művésznek, hanem komoly erőfeszítéseket tett alkotásainak összegyűjtésére, számbavételére is.
Murádin Jenő művészettörténész, aki az elmúlt időszakban jelentős szerepet vállalt a festőművész tevékenységének népszerűsítésében, a nagybányai művésztelep fontosságára világított rá. – A kolónia létrejötte sorsfordító volt a magyar és tágabb értelemben az egész Kárpát-medencei művészetben. Azáltal, hogy a kárpáti tájba belesimuló bányavároskában művésztelep alakult 1896-ban, a Münchenből érkező növendékek kiléptek a műtermek zárt világából, s a szabadban való festés teljesen más látásmódra vezette őket. Az akadémizmust felváltották az impresszionizmus felé mutató művek – magyarázta a művészettörténész. Thormának is ki kellett szakadnia korának tradícióiból, hogy „a hatalmas vásznak festői próbatételétől” eljusson arra a pontra, amikor „átadhatja magát a természet lírai sugallatának”. Művészi kvalitásain túl kolóniafenntartó és művészpedagógiai munkásságára is felhívta a figyelmet a méltató: „páratlan diplomáciai érzékkel alakította ki kapcsolatait a román kultúrpolitika országos és helyi irányítóival; így sikerült fenntartani a művésztelepet újabb 25 évig, 1944-ig”.
Nem csoda tehát, hogy változatlan érdeklődés mutatkozik pályája iránt, s hogy egyre több könyv, album, levelezéskiadvány és kiállítások sora idézi meg a nagybányai mester életművét.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)