A migrációról rendeztek pódiumbeszélgetést a marosfői EU- táborban
A migrációt nem lehet kizárólag humanitárius kérdésként kezelni Európában, a jelenség immár biztonságpolitikai problémákat vet fel – állapították meg az RMDSZ európai parlamenti (EP-) képviselői, Sógor Csaba és Winkler Gyula a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) marosfői EU- táborában szombaton.
A Határeset: bevándorlás – gazdasági, emberjogi vagy politikai vita? címmel megrendezett pódiumbeszélgetésről az RMDSZ szombati hírlevele közölt beszámolót.
Sógor Csaba előadásában kiemelte: az EU megpróbálta a migrációs kérdést humanitárius szempontból kezelni, de a dublini rendelet egyelőre nem vezetett megoldásra, hiszen a migránsokat nem sikerült integrálni az európai társadalmakba. "25 millió muzulmán él az EU-ban, és nem zárható ki, hogy megpróbálják majd a saját képükre formálni azokat az országokat, ahol nagy számban élnek" – fogalmazott az EP- képviselő. Úgy vélte, Ázsia és Afrika bizonyos területeit segíteni kell abban, hogy biztonságosabbá váljanak, és kevesebben vándoroljanak el. "Európának múltbeli hibái, az egykori gyarmatosítási törekvések miatt is felelősséggel kell ezt a kérdést kezelnie" – fogalmazott Sógor Csaba.
Elmondta: 1990-ben már kétmillió török vendégmunkás élt Németországban, azóta részben családegyesítés címén 5,5 millió személy érkezett még. A jelenlegi statisztikák szerint 2060-ig még 60 millió migráns fog érkezni Európába. Arra a kérdésre, hogy ez valós veszély jelent-e, az EP-képviselő úgy vélte: olyan biztonságpolitikai kérdésről van szó, amely megnyugtató megoldás híján humanitárius katasztrófához vezethet.
Winkler Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy a bevándorlási kérdés vizsgálatakor határozott különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Ez utóbbi állandó kihívást jelent az EU számára, hiszen migráció mindig is volt, van és lesz addig, amíg gazdasági és életszínvonalbeli különbségek léteznek régiók, országok, kontinensek között – mutatott rá az RMDSZ EP-képviselője.
Megítélése szerint a menekülthullám, amellyel Európának most szembe kell néznie, az észak-afrikai, illetve közel-keleti országokban történő zavargásoknak, polgárháborúknak, belső viszonyoknak tulajdonítható. "Amikor ezt a kérdést próbáljuk kezelni, szívünket és eszünket egyformán használnunk kell. Nyilván kellenek a szabályok és szükséges mind egy tagállami, mind európai uniós viszonyulás a kérdéshez" – hangsúlyozta Winkler.
Népújság (Marosvásárhely)

Újraállamosították az erdőket
Győzött a famaffia?
Múlt héten érkezett szerkesztőségunkbe egy átirat, amelyben a prefektúra arról értesít, hogy 2015. július 6-ánmegszületett a végleges és megfellebbezhetetlen döntés a botosani-i törvényszéken, miszerint több mint 7000 hektár erdőt nem szolgáltatnak vissza az Éltető család leszármazottainak.
2005-ben az örökösök kérték, hogy az elhunyt Éltető Mária, Albert és János Palotailván levő 2519 hektár, valamint Éltető József, Mária, Albert, Ibolya Judith és Marianna Ratosnyán levő 3834 hektár erdejét a Romániában érvényben levő törvények alapján adják vissza nekik. A Maros Megyei Földosztó Bizottság 2007-ben elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy ezek az erdők az 1944. szeptember 12-i békekötés utáni törvényeknek megfelelően, illetve az ellenség javait felügyelő és adminisztráló pénztár 1945. évi 91-es jogszabálya alapján állami tulajdonba kerültek, s mint ilyen, a kommunista rendszer előtt elvett tulajdonról van szó. A 2005. évi 247-es törvény az 1945. március 6. és 1989. december 22. között önkényesen elvett ingatlanokra vonatkozik, így ennek alapján nem lehetett visszakérni a már állami tulajdonba került erdőket.
Ezzel csak az a gond, hogy a pénztár valójában csak adminisztrálta az ellenségnek nyilvánított tulajdonosok (sz.m.: mint ismeretes, Románia augusztus 23-án felbontotta a náci Németországgal kötött egyezséget, szembefordult a központi hatalmakkal, és így automatikusan a magyarokat, idértve az Észak- Erdély területén élőket is, ellenségeknek nyilvánította) erdejét.
Az erdőtulajdon-visszaszolgáltatással foglalkozó jogász szerint ezeket a területeket valójában nem is vették el, viszont arra hivatkoznak, hogy a pénztár "kifizette" az értéküket az akkori tulajdonosoknak, így joggal kerültek az államhoz a területek, amelyekhez nyilván ragaszkodnak az 1989 utáni hatóságok is, hiszen másképpen a román állam tulajdonában – a Romsilva adminisztrálásában – alig maradna erdő a Maros mentén. Kettős történelmi igazságtalanság érte ezzel a döntéssel a főúri magyar családokat.
Ez már a romániai jogszolgálat útvesztője, hogy többévi dossziésétáltatás után sem sikerült megnyerni a pert. Nem marad más megoldás, mint a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulni – kevés eséllyel.
Furcsa az is, hogy Lucian Goga prefektus megköszöni az átiratban az erdészeti igazgatóságnak, a Pénzügyminisztériumnak és az országos tulajdonjog-visszaszolgáltató hatóságnak, valamint a helyi földosztó bizottságoknak, hogy állami tulajdonban maradtak az erdők. Teszi mindezt akkor, amikor előfordult, hogy az erdészek nem akarták kimérni az erdőterületeket, pedig a helyi földosztó bizottságok betonbiztos okiratokra hivatkozva első lépésben visszaszolgáltatták a területeket. Hogy aztán különböző mondvacsinált indokokkal a törvénykezés útvesztőjébe kerüljön az ügy, és az állam javára megfellebbezhetetlen döntés szülessen. Az ügyet az a Marius Pascan szenátor is felkarolta, akinek tudomásunk szerint érdekeltségei vannak a Felső-Maros mentén. Az erdőt a Romsilva Rt. állami vállalat termeli ki
Népújság (Marosvásárhely)

Pártbejegyzésről kezdőknek
Az új választási törvény egyik érdemének tartják a pártbejegyzés megkönnyítését, ennek azonban máris látszanak a hátulütői. Korábban az ország valamennyi megyéjéből összegyűjtött 25 ezer támogató aláírás alapfeltétel volt egy új politikai alakulat létrehozásához. Ez mára megszűnt, három személy is elég a bejegyzéshez. A megszorítások eltörlése kétségtelen előnyökkel jár, sokak szerint a regionális pártok a legfőbb haszonélvezői e módosításnak, ugyanakkor hátrányaival is számolni kell.
Sajtóértesülések szerint az Új Jobboldal, a román legionáriusok nyomdokaiba lépő, nagyrészt fiatalokból verbuválódott szélsőségesen magyarellenes csoportosulás máris benyújtotta a bíróságra kérését pártalapításra – idézi többek közt a Krónika a Rise Project oknyomozó portált. A döntés szeptemberre várható, a bíróságon áll vagy bukik, hogy teret enged a szélsőségesség pártosodásának, vagy felméri az ezzel járó veszélyeket. (A neonáci és kommunista pártok betiltására vonatkozó törvény alapot szolgáltathat erre.) A lap kommentárjában hozzáfűzi: egy szélsőséges párt megjelenése felerősítheti a kisebbségellenes megnyilvánulásokat a parlamenti román pártok házatáján is, akik minden bizonnyal megpróbálják majd túlkiabálni őket. Mint tudjuk, választási kampányok idején – de nem csak! – különben sem szükséges komolyabb külső kényszer a magyarellenes hangulatkeltéshez. Én azonban inkább attól tartanék, hogy a mégiscsak visszafogottabb, de nem kevésbé visszataszító pészédés vagy liberális nackósok megnyilvánulásai hirtelen leértékelődnek, eltörpülnek majd az Új Jobboldal árnyékában, a jelenleg hatalmon lévő szolgálatos kisebbségellenesek számítanak majd a mérsékelteknek, ha a szélsőjobb sávja kitolódik. Tudjuk, hogy ezek a szalonképes nackósok, akiket Európa partnernek tekint, sokkal ártalmasabbak, mint az illegitim újjobbosok, akikkel – egyelőre legalábbis is – mégsem illik parolázni.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

EU-tábor Marosfőn: „tanultunk, szórakoztunk, kupálódtunk”
Kevesebb politikai előadás, több ifjúsági program a rendezvényen
Bár a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem objektív okok miatti távolmaradása miatt (az új szervezőcsapat későn kereste meg a magyar tannyelvű felsőfokú oktatási intézmény illetékeseit) sok résztvevőben és a sajtó képviselőiben is aggályok merültek fel az EU-tábor tartalmi részével kapcsolatban, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által a Hargita megyei Marosfőn idén immár a tizenkettedik alkalommal megszervezett, és tegnap véget ért rendezvény csapata kitett magáért: új koncepció és fiatalos, művészi külalak, tartalmas előadások és a fiatalok érdeklődését igazán felkeltő alternatív programok, mi több, a tabutémák feszegetése.
Idén az EU-tábor a bevándorlásra, az aktuális európai problémákra és a romakérdésre összpontosított – sikerrel. Ellenben sokan hiányolták a tábortüzet és a gulyásfőző versenyt.
Szabadság (Kolozsvár)

A román diákok felé is nyit a Sapientia Kolozsváron
Bővítette kínálatát, román anyanyelvű diákokat is vár és egyetemi infrastruktúra-fejlesztést ígér a következő tanévre a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara.
Az oktatási intézmény mától kezdődően két hétig várja a jelentkezőket. Tonk Márton, a kar dékánja a Krónikának elmondta: az egyik legfontosabb idei újdonság, hogy a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával közösen angol nyelvű, európai és nemzetközi üzleti jogi magiszteri képzést indítanak. Megtudtuk: a képzés más nemzetiségű diákok számára is nyitott, egyben ezzel tesztelik azt is, hogyan reagálnak a felajánlott lehetőségre az erdélyi román diákok.
„A július 13–24. közötti beiratkozási időszakban négy alap- és három mesterképzést kínálunk a diákoknak. Összesen 180 helyet hirdettünk meg, amelyből 83 ingyenes, valamint 97 tandíjköteles hely. Ebből 130 hely alapképzésen, 30 hely magiszteri képzésen, 20 hely a Debreceni Egyetemmel közösen indított, angol nyelvű mesterin” – részletezte kérdésünkre Tonk Márton. Mint mondta, a tandíj értéke nem változik, továbbra is szaktól függően 250 és 450 euró között mozog évente.
A dékántól ugyanakkor megtudtuk: újdonságnak számít, hogy idén az egyetem kollégiuma a Diakóniai Központ egyik szárnyában kap helyet, amely 30 fő befogadására alkalmas. Ez a felsőoktatási intézményben tanuló diákok 15-20 százalékát jelenti. Ennyi hely korábban is elég volt, a diákok nem igényelnek több helyet – tette hozzá.
A Krónika kérdésére a dékán elmondta: ennek elsősorban az oka az, hogy a Sapientia három kara közül Kolozsváron tanulnak a legtehetősebb diákok, akik inkább az albérletet választják, így bármenynyire is meglepő, a kollégiumi helyekre nincs túljelentkezés, mint más intézmények esetében.
Megtudtuk még, a magyarországi alapítványi forrásokból nyert támogatásoknak köszönhetően a filmes mesterképzőn öt olyan Kárpát-medencei magyar diáknak biztosítják a képzését díjmentesen, akik nem magyarországiak vagy erdélyiek. A felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki diákok számára egyébkén ingyenes a képzés, de a megélhetési költségeiket is vállalja az egyetem.
Szintén az újdonságokhoz tartozik, hogy a diplomácia és interkulturális tanulmányok magiszteri képzésen egy választható iszlám modult is elindítanak, Rostoványi Zsolt és Maróth Miklós iszlámszakértők tartják a kurzusokat. Tekintettel arra, hogy az iszlám vallás, kultúra, társadalmi és politikai berendezkedése a közösség részéről is nagy érdeklődésre találhat, az előadások valószínűleg nyilvánosak lesznek. A beiratkozást követően a felvételikre július 21–26. között kerítenek sort.
Szenkovics Dezső egyetemi adjunktus, a kar főtitkára ugyanakkor bejelentette: idén is fejlesztették az egyetem infrastruktúráját is. Egy 13 millió forintos beruházásnak köszönhetően az egyetem Aula Magna Termét új hang- és vetítőtechnikával szerelték fel, amellyel a terem a nagyobb mozgóképes fesztiválok igényeit is képes kiszolgálni.
Hozzáfűzte: erre azért volt szükség, mert Kolozsváron kevés olyan mozi van, amely rendelkezik a fesztiválszervezők igényelte korszerű technológiával. Az egyetem ugyanakkor további fejlesztésekre készül, ősz végén várhatóan egy háromkamerás, HD-minőségű adást venni és sugározni képes tévéstúdiót rendeznek be, amelyet bárki kibérelhet majd az egyetemtől.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Hagyományápolással küzd Bodonkút a megmaradásért
A megmaradásért küzd a Kolozs megyei Bodonkút maroknyi tagot számláló magyar közössége, amely hétvégén ötödik alkalommal szervezte meg a falu neves szülöttjéről elnevezett Budai Nagy Antal Napokat.
A rendezvényen egyebek mellett gulyással, néptáncelőadással és színdarabbal csábították haza a településről elszármazottakat, akik szép számban érkeztek az eseményre: a megnyitó református istentiszteleten zsúfolásig megtelt a templom, amire rég volt példa a Kajántó községhez tartozó, Kolozsvártól alig 15 kilométerre található faluban.
Az istentisztelet után Jakab József nyugdíjas tanító idézte fel a települése történetét, így a Bodonkúton először járók megtudhatták például, hogy a települést az első világháború előtt Burjánosóbudának hívták. A falu legnevesebb szülöttje az 1437-es parasztfelkelést vezető Budai Nagy Antal – a róla szóló dráma megírása előtt Kós Károly egy hetet töltött a faluban anyaggyűjtés céljából.
A kulturális programokat a református templommal szemben álló kultúrotthonban tartották, a vendégeket ugyanakkor finomabbnál finomabb süteményekkel és ínycsiklandozó gulyással kínálták.
Az épület egyébként korábban tanintézetként működött: a helyszínen többen is meséltek arról, hogy miután az első világháborút követően a román állam kisajátította a falu iskoláját, a magyar lakosság összefogása nyomán épült meg az új ingatlan. Minden lakos egy tehén árával járult hozzá az új iskola létrehozásához, amely az egyházközség tulajdonába került, a második világháború után azonban a kommunista rezsim államosította, amikor pedig a rendszerváltás után visszakapta az egyház, az épület rendkívül leromlott állapotban volt.
Deák Dezső, az egyházközség gondnoka felidézte: akkor többen is azt javasolták, hogy bontsák le az ingatlant, az építőanyagot pedig osszák szét, végül azonban másképp alakult az épület sorsa. A helyiek adománygyűjtésbe kezdtek, felkeresték az elszármazottakat is, a támogatásból pedig sikerült új alapot önteni, és az egyik falat is újjáépítették.
Akkoriban hozták létre a – hétvégi rendezvényt is szervező – Budai Nagy Antal Egyesületet, és mivel az egyházközségnek nem volt anyagi kerete a további munkálatokra, 49 évre bérbe adták az épületet a szervezetnek.
Jakab István, az egyesület elnöke lapunknak kifejtette: amikor első ízben rendezték meg a Budai Nagy Antal Napokat, a helyi román közösség részéről elítélő, sokszor gúnyos reakciókat tapasztaltak. Később azonban ez változott, egyrészt amiatt, hogy mostmár a román közösség is használja az épületet.
Erdélyi Tünde helyi református lelkész arról számolt be, hogy jelenleg 63, egyházbért fizető tagot számlál a bodonkúti református egyházközség, rajtuk kívül még tíz magyar él a faluban. Elmondása szerint a közösség folyamatos apadásában az elvándorlásnak is nagy szerepe van.
„Jelenleg ott tartunk, hogy az egyházközség pusztulásra van ítélve. Egy hónap múlva megszűnik a kántori állás, és én is új munkahely után nézek, mert egyszerűen nem tudja fenntartani magát az egyházközség” – panaszolta. Erdélyi Tünde kilenc éve szolgál a településen, ez idő alatt pedig mindöszsze egyetlen keresztelőt tartottak, ugyanakkor egyetlen házasságkötésre sem került sor. „Az emberek abban reménykednek, hogy az elszármazottak visszaköltöznek, de ez nem történik meg. A községközpont Kajántóba még költöznek ki, de Bodonkútra már nem” – magyarázta a lelkész.
Hasonló jelenségről számolt be Cseterki Ferenc is, aki Kós Károly Budai Nagy Antal históriája című drámája alapján rendezett előadást a rendezvénysorozatra. Mint rámutatott: a faluban rengeteg az üres, elnéptelenedett ház.
A kilátástalan helyzet ellenére a délután rendkívül jó hangulatban telt el: a vajasdi Margaréta néptánccsoport vendégszereplését hatalmas tapssal jutalmazta a közönség. Az eseményt a Budai Nagy Antal históriája című előadás követte, amelyet a helyi és a faluból elszármazott fiatalokból összeállt amatőr társulat adott elő – a fiatalok joggal érdemelték ki a vastapsot.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A zöld szörnyeteg
Van annak tucatnyi esztendeje, hogy Frunda György a román parlamentben felhívta a figyelmet a legionáriusok létezésére, ténykedésére, hiszen tele az ország az általuk kiadott könyvekkel, folyóiratokkal, sőt, Bukarest utcáin is menetelnek. Már akkor hallottam, nem kell őket bolygatni, mert… felfigyel rájuk a közpolgár is, és akkor megerősödhetnek (?). A bukaresti Griviței út egyik épületén ma is ott lobog a duplakeresztes zöld zászló, sőt, hatalmas felirat hirdeti a világnak, hogy itt van Mihály arkangyal légióinak legvéresebb történettel rendelkező fészke, a Vasgárda. Ráadásul az épületben dokumentációs központ is működik, hogy az ifjúság is megismerkedhessen a „dicső” múlttal.
Végül a törvényhozás két háza elfogadott egy törvénymódosítást, amellyel betiltották a legionárius és vasgárdista jelképek használatát, kimondták az általuk terjesztett eszmék fasiszta jellegét. Kényszer alatt tették ezt, hiszen több külföldi intézmény, egyesület, neves személyiség – többek között Elie Wiesel – figyelmeztetett arra, hogy egy sor szervezet átvette a legionáriusok ideológiáját. Mindezek ellenére a Vasgárda tovább menetel.
Miközben a hatóságok a székely zászlót üldözték, a legionáriusok zászlaja mindvégig ki volt tűzve, a vasgárdistákat az egészségük felől sem kérdezték. Sőt, az interneten ma is ott a blogjuk, amelyben arról értekeznek, hogy a két világégés közötti román értelmiség krémjét –Mircea Eliadet, Emil Ciorant, Constantin Noicat, Nae Ionescut, Ernest Berneat stb. – ítélik-e el ezzel a jogszabállyal. Jó balkáni szokás szerint nemigen beszéltek, írtak sem a történészek, sem pedig a román kultúra jelesei nagyjaiknak fasiszta ténykedéséről, szerepéről.
Sajnos, a fasiszta színezetű nacionalizmus még mindig mindennapi valóság Romániában. A zöld szörnyeteg csak a megfelelő pillanatra vár, hogy megint felüsse fejét. És éltetik az ország élén lévő, nagynemzeti álmokat kergetők hon­atyák, országnagyok és újság­írók, a kisebbséget folyamatosan elnyomni akaró politikusok, a nemzeti érdek jelszó alatt ténykedő, de lényegében a központi hatalmat erősíteni óhajtó vezetők is. Olykor nem értik, még a törvény ellenére sem, hogy mi a baj a Vasgárdával. No meg az Új Jobboldallal. Elvégre lényegében ugyanazt akarják, mint ők.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Biztonsági kérdés is
Kerekasztal a bevándorlásról
A migrációt nem lehet kizárólag humanitárius kérdésként kezelni Európában, a jelenség immár biztonságpolitikai problémákat vet fel – állapították meg az RMDSZ európai parlamenti (EP-) képviselői, Sógor Csaba és Winkler Gyula a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) marosfői EU-táborában szombaton.
Sógor Csaba előadásában ki­emelte: az EU megpróbálta a migrációs kérdést humanitárius szempontból kezelni, de a dublini rendelet egyelőre nem vezetett megoldásra, hiszen a migránsokat nem sikerült integrálni az európai társadalmakba. 25 millió muzulmán él az EU-ban, és nem zárható ki, hogy megpróbálják majd a saját képükre formálni azokat az országokat, ahol nagy számban élnek. 1990-ben már kétmillió török vendégmunkás élt Németországban, azóta – részben családegyesítés címén – 5,5 millió személy érkezett még. A jelenlegi statisztikák szerint 2060-ig még 60 millió migráns várható Európába.
Winkler Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy a bevándorlási kérdés vizsgálatakor határozott különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Ez utóbbi állandó kihívást jelent az EU számára, hiszen migráció mindig is volt, van és lesz addig, amíg gazdasági és életszínvonalbeli különbségek léteznek régiók, országok, kontinensek között. Megítélése szerint a menekülthullám, amellyel Európának most szembe kell néznie, az észak-afrikai, illetve közel-keleti országokban történő zavargásoknak, polgárháborúknak, belső viszonyoknak tulajdonítható.
Az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő MIÉRT 12. székelyföldi EU-tábora tegnap ért véget.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Parádés hangulat az idei fúvósfesztiválon
Az elmúlt hétvégén a Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet (NAMISZ) és az RMDSZ immár III. alkalommal szervezte meg a Parádé Fúvós Fesztivált a Holnaposok-szoborcsoport mellett. A fesztivál nevéhez méltóan parádés volt a hangulat péntek és szombat este egyaránt.
Ahogyan Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, és Székely István klarinétművész, a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar vezetője is utaltak rá rövid köszöntőjükben, az idén szerencsére gyönyörű napsütésben zajlottak az események. Ezt kihasználva, számos kisgyermekes szülő is végighallgatta a koncerteket: voltak gyerekek, akik plédekre ülve aszisztálták végig a történéseket, míg mások a zene ütemére mozogtak, illetve a Holnaposokon is folyamatosan csüngött néhány kisfiú. A fesztivál nevéhez méltóan tehát parádés volt a hangulat péntek és szombat este egyaránt. Tulajdonképpen mindkét nap egy-egy premiernek lehettek tanúi az érdeklődők: a nyitónapon első alkalommal fordult elő ugyanis, hogy a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar 15 tagú kamaraegyüttese együtt lépett fel látványos koreográfiákkal készült tánccsoporttal – nevezetesen a Varga Friderika irányította Mystique mazsorettel –, másnap pedig a neves, több mint 30 éves múltra visszatekintő Budapest Ragtime Band koncertezett első alkalomból Váradon. Nemzetközi hírükhöz méltóan, remek előadással rukkoltak elő a tagok, illetve bebizonyították azt is, hogy nem csupán zenészként kiválóak, hanem showmanként is megállják a helyüket.
Humorosak is
De visszatérve a péntekhez: a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar programjában különböző tánc stílusok, mint szamba, mambó, tangó, flamenco és könnyűzene feldolgozások szerepeltek, többek közt felcsendült a Lemon Tree, a Coco Jumbo, a My Way, a Helló Dolly és a Lambada. Külön értékelendő és kiemelendő, hogy Székely István szemmel láthatóan nagyon élvezte a zenélést, interaktivitásának is köszönhetően egyfajta örömzenélésbe torkollott az előadás, no meg természetesen ráadásokba, János bácsi közismert csatabeli kalandjával. Szombat este az egyik legjobb jelenleg létező dixieland-dzsessz-ragtime együttes, a Budapest Ragtime Band teremtett fergeteges, vidám hangulatot. (A színpadért köszönet a Szigligeti Színháznak). Sajátos feldolgozásukban egyebek mellett elhangzott a Tell Vilmos-opera nyitánya, Bizét Carmenjének jól ismert melódiája, és Hacsaturján talán legnépszerűbb szerzeménye is. De volt ezenkívül Mézga-család is, illetve az ehhez hasonló alkalmakkor kihagyhatatlan Sweet Georgia Brown, és Wonderful World is. Sok-sok fülbemászó dallam, némi „ruhakörítéssel” kiegészítve. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy csak nehezen engedte el a közönség a fellépőket.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro

Hivatalos: zárolta az ügyészség Victor Ponta vagyonát
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn hivatalosan is megerősítette azt a sajtóba kiszivárgott információt, miszerint zárolta Victor Ponta miniszterelnök vagyonát. A DNA a kormányfőt azzal gyanúsítja, hogy 2007-2008-as ügyvédi tevékenysége idején valós munkavégzés nélkül, hamisított tevékenységi beszámolók alapján vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumot üzlettársa, Dan Şova ügyvédi irodájától.
A DNA közleményéből nem derül ki, hogy teljes vagy részleges vagyonzárról van-e szó, de a vádhatóság leírása szerint Ponta összesen mintegy 260 ezer lejnyi jogtalan haszonra tett szert a szintén korrupcióval gyanúsított Dan Șova ügyvédi irodája révén. A közlemény azt követően jelent meg, hogy Ponta gyanúsítottként kihallgatásra jelentkezett hétfőn a vádhatóságnál. A miniszterelnök ártatlannak mondja magát. Távozáskor közölte, hogy kérésére független könyvvizsgálatot rendeltek el.
Ponta segítette Șovát?
A Ponta ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indított bűnvádi eljárás annak a korrupciós ügynek a leágazása, amellyel Dan Șova szociáldemokrata szenátort vádolja a DNA. Az ügyészek két olténiai hőerőművel 2007-ben kötött megbízási szerződése miatt hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják Sovát, akinek az ügyvédi irodája állítólag 3,4 millió lejnyi honoráriumot és sikerdíjat vett fel az állami cégektől.
A România Liberă című jobboldali lap szerint valójában a 2004 óta képviselői mandátummal rendelkező Victor Ponta volt az, aki - politikai befolyását felhasználva - előnyös állami megbízatáshoz segítette barátját: a lap szerint ezzel magyarázható az, hogy Șova neki is juttatott a pénzből. A lap azt állította, hogy Ponta Gorj megyei parlamenti képviselőként jutott hozzá a két hőerőművel kapcsolatos bizalmas információkhoz.
MTI
maszol.ro

Pulzus – ismét Udvarhelyen lüktet
Negyedik kiadásához érkezett a Pulzus névre keresztelt székelyudvarhelyi művésztelep: a rangos, szakmai körökben igen elismert rendezvényen idén tíz helyi, hazai és külföldi képzőművész vesz részt, akik tíz napra veszik majd birtokba a Spanyár-házat.
A négy éve először megnyitott Pulzussal egy olyan folyamat vette kezdetét, amely célul tűzte ki, hogy megkeresi, felmutatja azokat a sajátos lehetőségeket, értékeket, amelyek segítségével a város, illetve tágabb kitekintésben a régió művészete kísérletet tehet belesimulni a nemzetközi kortárs képzőművészeti életbe.
A művésztelep alapgondolata Berze Imre udvarhelyi fiatal szobrásztól származik, akinek célja volt, hogy kortárs vizuális művészeti alkotások és interaktív képzőművészeti kapcsolatok létrehozására alkalmas rendezvény helyszíne lehessen a város. Az ötletgazda kezdeményezését a Haáz Rezső Múzeum karolta fel, a Pulzust azóta is partnerségben, az intézmény ügykezelésébe tartozó Spanyár-házban tartják. Az idei, július 13. és 23. között megtartandó művésztelep helyet követel magának a szakmai körökben is.
Az alkotótáborban ezúttal tízen vesznek részt: Bartis Elemér (Csíkszereda), Erőss István (Magyarország), Gidó Szende Melinda (Székelyudvarhely), Koter Vilmos (Csíkszereda), Mira Marincaș (Kolozsvár), Siklódi Zsolt (Szováta), Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Zidrija Janusaite (Litvánia), Zsombori Béla (Székelyudvarhely) és Berze Imre. Ma este közös vacsorával veszi kezdetét a művésztábor, majd a tíznapos alkotótevékenység eredményeit a július 23-ai táborzáró kiállításon (a Haáz Rezső Múzeum Képtárában) ismerheti meg a közönség.
Székelyhon.ro

Más Rádió: a szórakoztató szellemi műhely
Megalakulásának ötödik évfordulójára készül a székelyudvarhelyi Más Rádió. A csütörtökre szervezett ünnepség apropóján Szabó Attila főszerkesztő értékelte „az áramszünetekkel és megszakadásokkal együtt összesen 44 444 órányi adásidőt”.
– Miben más a Más Rádió?
– Talán ugyanabban, mint 44 444 órával korábban, amikor megfogalmaztuk az ars poeticánkat: többek között más, mert nem célja egyensúlyba hozni a médiakínálatot és a közönségkeresletet – mert a közízlés gyakran elég köztes; más, mert igyekszünk rést ütni a szabványosság falában; más, mert hiszünk az „ízlések és pofonok” megtartó és fejlesztő erejében.
– Milyen gondolatokkal, tervekkel indította el hajdanán a Más Rádiót?
– Számomra bűbájos igényből született a Más Rádió: hitem szerint az elektronikus média szerepe nem csupán a szórakoztatásra-zenesugárzásra korlátozódik, hanem szellemi műhely is kell legyen.
– Az idők folyamán sikerült megfelelni a kezdeti elvárásoknak?
– Vetélések mindig voltak, vannak és lesznek, de Ancsel Évától megtanultam, nem minden vetélés merő veszteség, mert aki egyszer viselős volt, az már örökre tud valamit. Mostanság ismét más-állapotban van a Más Rádió, és én sejtem, tudom, a vajúdásból mindig értékes eszmények és megvalósítások születhetnek.
– Mit jelent a kezdéstől mostanáig eltelt időszak?
– Az életkor csupán egy pillanatnyi állapot – ennek ellenére jó tapasztalni, hogy ezt is megértük. Van két óraszám, az egyik a 0, a másik a 44 444. Az a kérdés, hogy e kettő közötti időszakot mennyire tudtuk megtölteni zamatos tartalommal. A zenei és prózai rovatok széles és színes lehetőséget biztosítottak nekem arra, hogy nagyjából mindent elmondjak és „kizenéljek” mindarról, ami megfogalmazódott bennem.
– Meddig fog szólni a Más Rádió?
– Korántsem elhanyagolandó a MÜTF Oktatási Központ mindenkori háttértámogatása – ilyen vagy amolyan módon minden közvetlen és közvetett munkatársamtól sok segítséget kapok. Mindemellett rádiónk áram- és netfüggő, így hát addig szólunk majd, amíg lesznek szolgáltatók. Valamint „szakérző” emberek a mikrofonjaink mögött.
Pályázatot hirdet a Más Rádió
Idő és időérzék témában hirdet pályázatot a Más Rádió, amelyre bármilyen alkotással – például verssel, novellával, szoborral, kollázzsal, montázzsal, installációval – be lehet nevezni. Szabó Attila arra buzdítja az érdeklődőket, hogy minél egyénibb és egyedibb munkákat juttassanak el személyesen szerdán délután négy óráig a rádió szerkesztőségébe (Kőkereszt tér 1. szám), illetve e-mailben a masradio@masradio.ro címre. A beküldött alkotásokat csütörtökön délben kiállítják a Kőkacsa téren, a legjobbakat pedig díjazni is fogják.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Ülés nélkül „alaposan kivizsgált” petíció
A Székely Nemzeti Tanácsot és saját személyét lejáratni szándékozó névtelen levelek ügyében petíciót intézett Árus Zsolt a parlament azon szakbizottságához is, amelynek feladata a titkosszolgálatok felügyelete. A petícióra válasz érkezett.
Árus petíciójában azt kérte, hogy az illetékes parlamenti bizottság vizsgálja ki az általa jelzett jogsértéseket, és az eredmény függvényében tegyék meg a szükséges törvényes lépéseket.
A válaszban a bizottság azt írja, hogy a jelzetteket hatáskörüknek megfelelően elemezték, és folyamatosan azon vannak, hogy a Román Hírszerző Szolgálat tartsa be a rá vonatkozó törvényt. Közlik, hogy a törvény értelmében a szolgálat azon adatok gyűjtésével, ellenőrzésével és értékesítésével foglalkozik, amelyek szükségesek az ország nemzetbiztonságára vonatkozó fenyegetések megismeréséhez, megelőzéséhez és visszaveréséhez.
Árus Zsolt megállapította, az általa jelzett panaszokról szó sincs a levélben, amely szigorúan csak pár semmitmondó általánosságot tartalmaz. Meglátása szerint balga az, aki érdemi kivizsgálást, választ, avagy cselekedetet vár el tőlük. Az SZNT-tisztségviselő kijelentette, mindezek ellenére további lépéseket fog tenni azért, hogy bebizonyítsa: „balgák ők, ha azt gondolják, hogy ezzel megúszták”.
A titkosszolgálatokat felügyelő bizottság titkára egyébként Verestóy Attila. Miután megkapta a semmitmondó választ, Árus levélben fordult hozzá, és arra kérte, kövesse figyelemmel, hogy a bizottság tartsa be a saját szabályzatát. Ugyanakkor egy másik, meglepő tényt is megállapított Árus: a szenátus honlapján található információk szerint a bizottság nem is ült össze az utóbbi időszakban. Így ülés nélkül „vizsgálták ki alaposan” a petíciót.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Én Udvarhelyhez tartozom
Itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm Székelyudvarhelyen – kezdte a beszélgetést Tömöry Péter –, s még akkor is, ha Kolozsváron anyakönyveztek. A sokoldalú alkotóval életútjáról, megvalósult álmairól és elképzeléseiről beszélgettünk. A több műfajban és több művészeti szakterületen is jelentőset alkotó művésszel udvarhelyi tartózkodásai alkalmával beszélgettünk. Nem Udvarhelyen született, de itt töltötte életének első meghatározó tíz esztendejét. A kincses városban látta meg a magyar világot 1943. július 11-én. Tíz éves koráig Székelyudvarhelyen élt szüleivel és testvéreivel együtt. A család később Kolozsvárra költözött. Székelyföldre a diplomaszerzés után került vissza (1966), Sepsiszentgyörgyre, ám az ottani tartózkodás nem tartott túl sokáig, hiszen a marosvásárhelyi rendezői tanulmányok után útja Bukarestbe vezetett (1974), ahonnan Magyarországra (1978), majd több ottani állomás után Németországba vezetett az útja (1989). Jelenleg Bonn, Veszprém és Székelyudvarhely – felváltva – egyaránt otthonának számít. Német nyelvterületen Peter Wallner néven publikál. Száznál több színpadi művet, több rövid- és dokumentumfilmet, tévéjátékot rendezett, románból magyarra, németből románra, franciáról magyarra, magyarról románra fordít verseket, színműveket és esszéket. Nagyon korán felfedezte a ma már világhírű Matei Vişniec, Párizsban élő román drámaíró különleges tehetségét, több művét fordította és rendezte magyar színházakban. Az ő bátorságának és hozzáállásának köszönhető – magyar és német nyelvterületen egyaránt – Szolzsenyicin egyetlen színpadi munkájának viszonylag korai bemutatása…Tömöry Péter íróval, költővel, rendezővel, a különleges sorsú, több műfajban is jelentőset alkotó szerzővel először a Míves Emberek Sokadalmán találkoztunk Székelyudvarhelyen, majd a G. Café teraszán beszélgettünk, a Szentimre utcában. Ez az interjú néhány fontosabb mozzanatot idéz a lassan ötvenéves pálya állomásairól.
– Talán kezdjük a gyökereknél. Honnan származik az apai ág, honnan az anyai, és hogyan kerül a család Székelyudvarhelyre?
– Én székelyudvarhelyinek tartom magam, bár nem itt születtem, hiszen annak idején engem felvittek „születni” Kolozsvárra. Édesanyám torjai, édesapám debreceni származású. Édesapám a második bécsi döntés után pályázott tanári állásra a székelyudvarhelyi református kollégiumban, ahol akkor tanítóképző is működött.
Édesanyám már korábban itt tanított, ő még a régi román világban végzett matematika-fizika szakot. Az anyai nagyapám korán meghalt, így a torjai birtokot el kellett adni. A család felköltözött Kolozsvárra, ahol a nagyanyám bátyja lakott, aki a híres Dermata-gyár vezetőtanácsának elnöke volt. Olyan ember, aki Svájcban tanulmányozta a munkások szociális körülményeit, azt, hogy ott mit tesznek a dolgozók szociális integrálásáért, aki szolgálati lakásokat építtetett az alkalmazottaknak, aki kulturális, szociális és egészségügyi programokat szervezett a munkásoknak, bár soha nem vallotta kommunistának, talán még szociáldemokratának sem magát. Jogvégzett ember volt, s igen népszerű az akkori Kolozsváron. Soha nem volt politikailag elkötelezett, de 1945 után mégis retorzió érte, még Nagy István, az író is támadta, de nem sokáig, mert az államosított Dermata munkásai azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben az igazgatójukkal udvart sepertetnek, akkor ők nem veszik fel a munkát a szocialista építés érdekében. Egyébként a múlt század harmincas éveiben emelt szolgálati lakások ma is megvannak, bár azóta a Dermata sok változáson esett át, s mára teljesen elsorvadt… Szóval, édesanyám a nagybátyja segítségével végezte el az egyetemet, s aztán visszatért a Székelyföldre… Édesapám egy kézműves család sarja, az apja, nagyapja kovács volt Nagylétán – az egy nagyközség Biharban, Debrecen mellett, közel a mai román határhoz –, aki aztán az 1800-as évek végén családjával Debrecenbe költözött. Édesapámat keményen nevelték.
Azt tartották a nagyszüleim, hogy a debreceni református gimnázium túl laza, túl gyenge, igen erősen liberális, így édesapámat katolikusként nevelték, katolikus iskolákba járatták, ami aztán őt egyáltalán nem akadályozta a későbbiekben, hogy beiratkozzék a református teológiára, de emellett elvégezte a bölcsészkart is, és pszichológiából doktorált. Mindemellett országos hírű sportoló is volt, atletizált, kiválóan vívott és futballozott… Kilencvenhét évet élt, de még ennél is több életerő volt benne, hiszen kilencven fölött járt, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett, és tulajdonképpen az akkor szerzett sérülései, a részleges bénulása okozta korai halálát… Segédlelkészként szolgált apám két helyen is Debrecen környékén, de amikor a visszatért területeken állásokat hirdettek, ő azonnal a tanítást választotta. Neki családi kötődése nem volt ugyan a Székelyföldhöz, csak elhivatottságot érzett, kötelességnek érezte az itteni szolgálatot. Udvarhelyen akkor egy igen sokrétűen rétegződött kistársadalmat talált, s abban egy nagyon művelt református és katolikus tanári társaságot.
Ott ismerkedtek meg és házasodtak össze heves udvarlás után. Édesanyám egy idő után engedett az ostromnak, hiszen vége-hossza nem volt az éjjelizenének, ami zavarhatta az iskola rendjét, hiszen ő bent lakott a református kollégium egyik szolgálati lakásában. Én 1943. július 11-én születtem, tulajdonképpen nászéjszaka-gyerek vagyok, a Hargitán fogantam a Csoma Pista bácsi házában, a házasságkötés dátuma alapján könnyű kiszámolni azt a napot. Az öcsém egy évvel később. Egy csodálatos helyen, valóságos tündérvilágban éltem tízéves koromig. Ha valaki megkérdi, mindig azt mondom, hogy az életem első tíz éve, a székelyudvarhelyi gyermekkor határozta meg egész későbbi életemet, itt eszméltem, itt tanultam meg azt a szép magyar beszédet, amelyre máig büszke vagyok. Egyébként tízéves koromig meg voltam győződre tízéves arról, hogy mi ugyan Romániában élünk, ahol bizonyára vannak románok is, de azért mindenki tud magyarul! Hatalmas kisvilág volt a miénk, barátaimmal, a tanítók, a tanárok gyerekeivel csatangoltuk be a katolikus temető, a Pap-kert, a Varga-patak, a Csere utca közti területet, de ki nem hagyhatom a kalandok felidézésekor a cigánygyerekeket, a Csapai-fiúkat sem, akikhez ugyancsak szoros kapcsolat fűzött. Ez egy szilajon megélt gyermekkor volt. Nekem itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm, ez az első „akadémiám” is ugyanakkor, hiszen minden lényeges az ember első tíz életévében vésődik be a lelkébe. Én azóta is református székely embernek tartom magam, akinek az a dolga, hogy szolgáljon, s minél többet tegyen népe javára. Én ma is így élek.
– Az 1940-es évek második fele azonban már nem ilyen volt. Talán a legszűkebb családi körben fennmaradt a hagyományos polgári-értelmiségi értékrend, kifelé viszont más arcot kellett mutatni. Mi történt a családotokkal ebben az időben?
– Édesanyámat semmi bántódás nem érte, ő a régi román impérium alatt szerzett diplomájával megmaradhatott az állásában. Édesapámnak sokkal bonyolultabb volt a helyzete, hiszen ő a magyar időben levente-oktató volt, majd tartalékos tisztként bevonult a hadseregbe, szovjet fogságba került, ahonnan csak négy év múltán szabadult. Egyébként nekem voltak róla halvány emlékeim, de öcsém számon kérte anyánktól, amikor visszajött, hogy ki az az idegen bácsi az ágyában? Ráadásul magyar állampolgárként került vissza, hiszen addigra lezajlottak az automatikus honosítások, úgyhogy egy jogi hercehurca következett, megtörtént a családegyesítés, de őt, mint reakciós-klerikális elemet, nem engedték tanítani. Könyvelőként helyezkedett el a helyi Alimentaránál, de egy idő után letartóztatták, s ki is rúgták. Voltak emberek, akik túllihegték a rendelkezéseket, nagyon meg akartak felelni a pártnak, s a Magyarországról itt maradt betelepedőket, mint amilyen apám is volt, még inkább igyekeztek ellehetetleníteni. Kőhalomba került, ahol egy tanítványa révén sikerült elhelyezkednie.
De ez sem tartott sokáig, folyton jelentgettek, hiszen az ateista nevelés dacára is mi minden vasárnap ott ülünk a református templomban, és a szüleink javíthatatlanoknak látszottak, akik fertőzik az ifjúságot a keresztyéni magatartásukkal. Volt egy jóindulatú pártaktivista, a családunk barátja, aki figyelmeztetett minket, hogy mi készül ellenünk, és tulajdonképpen az ő segítségével tudtak a szüleink aztán elköltözni és letelepedni Kolozsváron.
– Ott már hagyták a szüleidet a tanügyben dolgozni?
– Édesanyámat igen. Édesapámat soha. Ő mindig valamilyen szövetkezetnél talált magának elég alantas és rosszul fizető hivatalnoki állást, de ez különösebben nem bosszantotta, hiszen továbbra is sportolt, s ez által igen sok helyre bejutott, a pártos emberek közül is sokan tisztelték és becsülték.
– A Dermata akkor állami kézben volt, gondolom, a nagybácsi is hátrányos helyzetbe került?
– Így van, már nem volt olyan beosztásban, hogy lényeges segítséget kapjunk tőle, de a szüleim azért feltalálták magukat ebben a környezetben is. Mindenekelőtt azt észlelték, hogy az öcsémmel mi nem beszéljük az állam hivatalos nyelvét, úgyhogy gyorsan román iskolába írattak.
Én az ottani volt református gimnáziummal szemben levő román általánosban végeztem az ötödik és a hatodik osztályt. Ennyi elég is volt, mert került egy kiváló tanárnő, doamna Benga – a keresztnevére már nem emlékszem –, aki valamiért megszeretett, és elkezdett engem külön tanítani. Hosszú Eminescu és Coşbuc verseket hagyott fel, s én azokat kiválóan megtanultam, sőt jó szavaló lettem hamarosan. Annyira megfogant bennem a tudás magva, hogy még az egyetemen is abból éltem, azokra a nyelvtani elemzésekre emlékeztem, amelyeket Benga asszonnyal tanultunk. Ez a tanárnő egyébként aromán származású volt, akit a Dunától déli vidékről telepítettek be Moldvába, Besszarábiába, aztán onnan jött át Kolozsvárra, s korábban egyetemi előadótanárként dolgozott, de úgy látszik, hogy rossz volt a „vérvonala”, akárcsak nekünk, vélhetően a sorsközösség kötött minket össze, de az biztos, hogy neki sokat köszönhetek. Hetediktől immár visszamentem a magyar iskolába, ott érettségiztem az Ady-Şincai Líceumban. Magyar-román szakra felvételiztem. Akkor találták ki, hogy jó lenne a nemzetiségieknek, ha az ország nyelvét és anyanyelvet egyaránt jól ismerő tanáraik és kutatóik lennének. Meg is hirdettek abban az évben, amikor érettségiztem negyven magyar-román helyet a Babeş-Bolyai Egyetemen. Az volt az elképzelés, hogy mind a két szak főszak lesz, de szép lassan a magyar elsorvadt, úgyhogy én román szakos tanárként végeztem.
– Az egyetemen kerültél kapcsolatba a szépirodalommal vagy később, már a diplomaszerzést követően?
– Az úgynevezett második Forrás-nemzedék tagjai – más egyetemi szakokon ugyan – mind kollégáim voltak: Farkas Árpád, Magyari Lajos, Áros Károly, Király László, Csíki László.
Ekkortájt, az 1963 és 1965 közötti időszakról beszélek – már túl voltunk az első publikációkon és éppenséggel a világ megváltásával foglalkoztunk, mint ifjú titánok.
– A legenda szerint a Forrás második nemzedéke, mint eléggé markáns és viszonylag összetartó irodalmi csoportosulás a Madarasi Hargitán jött létre? Állítólag egy közös kiránduláson fogalmazódott meg a gondolat. Legalábbis ezt vallja , aki ugyancsak tagja ennek a csoportnak.
– Igen, Czegő is „tag” volt, s a mai napig benne van ebben a társaságban. Volt ugyan egy kirándulás a Hargitára, de én oda végül nem jutottam el. Azt tartom, hogy a Forrás második nemzedékét tulajdonképpen Raffai elvtárs alapította. A keresztnevére ma már nem emlékszem. Ez az ember akkortájt az Új Idők című Brassóban megjelenő politikai hetilapnak volt a főszerkesztője. Arról volt szó 1964-ben, 1965-ben, hogy az Új Időkből napilap lesz, és ő jó tollú munkatársakat szeretett volna a lapja köré csoportosítani. Arra kért, hogy amikor végzünk, válasszuk majd tanárként Brassó tartományt, mert akkor ő onnan könnyebben be tud minket vinni a szerkesztőségbe. Ez a régió akkor nem volt része a Maros Magyar Autonóm Tartománynak, hatalmas, két-három mai megyényi terület volt, odatartozott Kézdi- és Sepsiszék jelentős magyar többségű lakossággal, de a szórvány is, maga Brassó, a Barcaság, a Királyföld, el egészen Segesvárig. Egy itteni terjesztésű magyar napilapnak valóban megvolt a létjogosultsága, ám 1968-ban bekövetkezett a megyésítés, s ez a közigazgatási forma megszűnt, úgyhogy akkor már Sepsiszentgyörgy lett a cél, a nehezen összehozott Kovászna megye székhelye. Dali Sándort vezényelték át az Ifjúmunkástól, hogy szerkesszen ott megyei lapot. A Megyei Tükör is kezdetben hetilap volt. A mi kis társaságunk testületileg oda került. Én a sepsiszentgyörgyi könnyűipari szaklíceum román szakos tanáraként működtem egy ideig. Zsehránszky Pista Illyefalvára, Farkas Árpi Kovásznára, Magyari Lajos Segesvárra, Czegő, aki öt évvel idősebb volt, s kicsit megkésve végezte az egyetemet, ő Málnás-fürdőre került, Csíki Laci is ott volt valahol.
Egyedül Király szakadt el tőlünk, akit felvettek az Utunk szerkesztőségébe gyakornoknak. Úgyhogy Szentgyörgy környezetében voltunk, és kezdetben tanárként írtunk újságot, másodállásban. Ez volt a hőskor. Meg is kérdezte Király Károly, a megyei párttitkár Dalitól, hogy mit kezd ennyi költővel? Figyelmeztette a főszerkesztőt, hogy nem elég az, hogy mindannyian költők, de kivétel nélkül ott vannak az állambiztonságiak látóterében, mindeniknek dossziéja van a szekuritáténál! A fáma szerint erre Dali azt mondta, hogy pontosan ezért, illetve amiatt, „mert újságírásunknak szüksége van a költészetre, és költészetünknek is az újságírásra”. Úgy éltünk és működtünk Sepsiszentgyörgyön, mint a vadkutyák, tele voltunk ifjúi lendülettel és tenni akarással. Amíg hetilap voltunk, addig hatalmas irodalmi mellékletekkel jelentünk meg. Úgy éreztük, hogy mi vagyunk a székelység ébresztői. Emlékszem, hogy volt a Petőfi évforduló, az 1848-49-es forradalomra való emlékezés lehetősége, s bizony elég éles hangon engedtek akkor megszólalni. Szép sorjában megjelentek a köteteink… Én verset publikáltam először. Engem elsősorban költőnek tartanak. Először az Ifjúmunkásban jelentem meg, majd az Egyetemi Lapokban, Debrecenben, az Utunkban 1963-ban, aztán folyamatosan publikáltam, még az Előre, a Falvak Dolgozó Népe is kérte a tőlem a kéziratokat. Az akkori régi vágású szerkesztők valósággal kihegedülték az emberből a szövegeket. Sepsiszentgyörgyön azonban kezdett engem a színház megfertőzni. Ez egy új szerelem volt. Szívesen írtam verset, de a líra iránt mindig volt bennem egyfajta szemérem, mert az volt az érzésem, hogy a versek által levetkőzöm. A Banditák nyomában című riportregényem (1969) folytatásokban jelent meg a Megyei Tükörben. A „székely betyárok” legendáriuma igen élénken jelen volt akkortájt a háromszéki köztudatban. Dézsi-Jeges-Pusztai jóvoltából én annyira népszerű lettem – nyilvánvaló, hogy nem lehetett azt megírni, hogy ők tulajdonképpen a rendszer ellenségei voltak, talán az utolsó betyárok –, a történeteket adagolni kellett. Kéthetente, összesen huszonhat epizódban jelent meg, s így kitartott egy éven át.
Népszerűségem vetekedett a Elekes Gyurka bácsiéval, aki a harmincas években legalább háromezer oldalon publikálta a Szívek harcát. Benne voltam az irodalomban, az irodalmi köztudatban, csak éppen képtelen arra, hogy adminisztráljam magam és az életművem. Nem szerettem kiadókhoz járni, szerkesztőségekben kilincselni. Aztán csak felkérésre adtam irodalmi munkát közre, pedig folyamatosan írtam, és most is napi rendszerességgel írok; évtizedek óta naplót is vezetek. Én a mai napig büszke vagyok arra, hogy a Tamási Áron Színház már akkor bemutatta a színművemet, s nekem, aki tudatosan készültem a költői pályára olyan Forrás-kötetem van, hogy abban dráma és próza, novellafüzér található, és én abban az időben komoly visszhangot kiváltó esszéket is írtam… Időközben Marosvásárhelyen beiratkoztam a rendező szakra, mert akkor volt erre lehetőség és – mivel elfogadták a bölcsészkari vizsgáim egy részét – két év alatt színházi rendezői szakképesítést is szereztem. És ráadásul: nem színházhoz, hanem a televízióhoz kerültem.
– Az egy teljesen más világ. Le kellett költöznöd Bukarestbe?
– Bukarestben éltem pár éven keresztül. A Román Televízó magyar szerkesztősége, Bodor Pál vezetésével akkortájt egy fontos szellemi műhely volt. A központi vezetés egy kicsit elengedte a gyeplőt, pénzt, lehetőséget is biztosítottak. Ráadásul Bukarestben én bekerültem az ottan világszínvonalú színjátszás körforgásába is. Dan Micu barátom, aki korábban Marosvásárhelyen dolgozott, bevitt a Nottara Színházhoz, ahol a legnevesebb színművészek és rendezők dolgoztak.
Néhány szép évet töltöttem el ott, de 1978 tájékán érezni kezdtem a levegőtlenséget, úgy tűnt, hogy itt nagy baj lesz, mert a kormányzat erősen szorongatja a művészeteket. Az akkori feleségem kettős állampolgár volt, úgyhogy kihasználva a lehetőséget, magyar konzuli útlevelet kértem és kitelepedtem Magyarországra. Nagyon nehezen sikerült, s érdekes módon nem azért, mert a hatóságok betartottak, hanem amiatt, hogy szerették volna, ha a Bulandra Színházban is rendezek. Engem a művészi világ kedvelt Bukarestben és többen is akadályoztak a távozásban, szerették a munkámat, a rendezői stílusomat és a módszereimet, de a szorongás, a menekülési kényszer jóval erősebb volt bennem.
– Melyik tevékenység, a színházi munka vagy az irodalom művelése vált dominánssá ebben az életszakaszban?
– Nagyon hosszas lenne ezt most részletezni. Mostanság visszatértem a prózához, a regényíráshoz és az önéletíráshoz is. Naplót mindig vezettem. Sorra kerül ennek az életszakasznak a feldolgozása is. Egyértelműen a színház világa vonzott Magyarországon is. A debreceni színház volt az első állomás. Bényi József vett a szárnyai alá. Debrecen nekem második szülővárosom, hiszen gyermek- és diákkoromban még éltek a nagyszüleim, akiket Kolozsvárról rendszeresen látogathattam. Emlékszem, apámat temetésekre se engedték kiutazni. Tulajdonképpen én oda „repatriáltam”. Az ottani egyetemi lapban már diákkoromban is többször publikáltam, úgyhogy szerzőként sem voltam ismeretlen. Nagy fájdalmam volt, hogy nem rendezőként, hanem dramaturgként foglalkoztattak. Eszembe jutott, hogy a Temesváron tartott nemzetiségi színházi fesztiválon a saját darabomat rendeztem nem sokkal azelőtt, s az ott hatalmas siker volt, mindenféle díjat megnyert, úgyhogy azt én magyar színpadra is alkalmaztam. A következő színházi állomás Kecskemét volt. Ott egy évig rendező voltam, aztán a következő szezontól főrendező lehettem. Addig éreztem ott jól magam, amíg Jancsó Miklós oda nem került Budapestről, akivel egyáltalán nem tudtam szót érteni, ő teljesen rákényszerítette a társulatra a maga ma is vitatható és megkérdőjelezhető koncepcióját. Én Csíki László-, Páskándi-, Tolnai Ottó-darabokat mutattam be. Talán az is baj volt, hogy „tiszta forrásból” érkező, más levegőjű műveket és szerzőket vittem színre? Az is gond volt, hogy én „magyarosítani” akartam Pannóniában! A gulyáskommunizmus fénykorában megrótták azt, aki a magyarság sorskérdéseivel, aki a nemzeti tematikával foglalkozott.
Veszprémbe azzal a feltétellel mentem át, ha lakást kapok. Rendes méretű szolgálati lakást adtak, úgyhogy végre méltó módon elhelyezhettem a könyvtáramat és azt a népi bútort is, ami édesanyám számára készült Székelyudvarhelyen 1933-ban. Veszprémből két év múlva aztán eltávolítottak, pedig azelőtt igazgatónak szerettek volna kinevezni. Nem politikai oka volt a távozásomnak, hanem szemléletbeli, bár volt akkortájt bajuk velem a belügyeseknek ott is, minden megtörtént, ami ezt motiválta, s hívogattak a szervek, és házkutatásban is volt részem. Zalaegerszegre kerültem, s onnan aztán át Ausztriába. Ez az időszak eléggé közel volt már a rendszerváltoztatáshoz, 1988-at írtunk. Arra gondoltam, hogy ott közel a határ, s ha minden kötél szakad, akkor átmegyek Ausztriába, s onnan át Nyugat-Németországba. Át is jutottam.
– Miért éppen német nyelvterületre?
– Elsősorban azért, mert arra gondoltam, hogy amennyiben nem boldogulok a magyarok közt, akkor a németek kultúrája sokkal tágasabb és szabadabb. Nekem jól ment a német. Gyermekkorunkban, mint „deklasszált elemek”, mint „úri gyerekek” a testvéreimmel mindannyian külön francia- és németórákra jártunk. Csakazértis. Én Sepsiszentgyörgyről minden télen feljártam Brassó Pojánára, ahol profi síoktatóként működtem, hiszen megvolt hozzá a felkészültségem.
Ott rendbetettem a német nyelvtudásomat, rengeteg német turistával találkozhattam, meg ott voltak még a szászok is. Apám egyébként, aki rengeteg sportágban kiváló volt, hozzájárult ahhoz, hogy mi is gyakoroljunk ezt-azt, amihez kedvünk és tehetségünk volt. Sízésben igen komoly eredményeim voltak, de a húgom még jelentősebb karriert futott be, őt nemcsak országos szinten, hanem a nemzetközi mezőnyben is jegyezték, román bajnok volt többször, s hosszú ideig benne volt világszinten a legjobb százban. El kell mondanom, hogy 1988-ban a családunk nagy része, az apám, az öcsém, a húgom már Németországban élt. Jót tett, hogy németet is tanultunk, illetve az is, hogy debreceni, kálvinista gyökereink mellett megvolt a német „vérvonal” is, hiszen bizonyítani tudtuk, hogy az egyik nagyapa németes hangzású nevét magyarosította, s éppen ebből a szándékból maradt ránk az anyai ágról való nevünk, amelyet a mai napi visel a család. Ennek köszönhető, hogy mi kvázi szabadon masírozhattunk át a határon, akárcsak a drága pénzen megvásárolt szászok és svábok. Hosszú készülődés után, még Zalaegerszegen világpremierként színpadra állíthattam Alexander Szolzsenyicin egyetlen egészestés színpadi művét, A kopasz és a lágerkurva, avagy A munka köztársasága című darabját, amely igen szép sikerrel futott. Erről az előadásról tudott egy nyugat-berlini színház igazgatója. Az történt, hogy átvette a darabot és megkért, hogy rendezzem. Úgyhogy, amikor kint maradtam Ausztriában, mint politikai menekült, kéthetes procedúra után szabadan járhattam-kelhettem, és hamarosan mint német állampolgár, ingáztam Zalegerszeg és Berlin között. Kétségtelen, hogy egy izgalmas és szép időszaka volt ez is az életemnek. Utána egy év szabadúszás következett, egészen addig, míg Bonnban találtam egy kis stúdiószínházat, amelynek a vezetését elvállaltam. Az Euro Theater Central Bonn vezető-rendezője vagyok.
Tíz éve úgy élek, hogy időm egy részét Németországban töltöm, inkább a téli hónapokat, a többit pedig megosztva Veszprém és Erdély között. Visszaköltöztem Veszprémbe, vettem ott egy házat, úgyhogy azt a helyet tekintem most igazi otthonomnak. Időnként vállalok Magyarországon is egy-két rendezést, de manapság inkább az írásnak élek.
– Székelyudvarhelyen is dolgoztál 1990 után. Vannak még terveid, amelyeket itt szeretnél megvalósítani?
– Két darabomat mutatta be a Tomcsa Sándor Színház, én rendeztem a Máréfalvi Mirákulomot, és egy egy alkalommal egy várjátékot. Hogyha hívnak, szívesen jövök. Egyébként olyan ötletem is támadhat, amit itt tudok megvalósítani. Rendezőként nem vagyok túl termékeny. Betöltöttem a 70. életévemet – szerencsére nem érzem ennek a következményeit, de ez már egy tisztes kor –, s be kell vallanom, hogy rendezőként sosem voltam nagyon termékeny, egy évben nem voltam képes soha három darabnál többet színpadra vinni, s ezután sem szeretnék. A mennyiség nálam a minőség rovására megy.
– Mostanában erősebb az írói véna?
– Igen. Egyértelműen erősebb. Több megkezdett kéziratom van. Többnyire próza, de vers is akad. Egyébként volt olyan időszakom, hogy elfelejtettem adminisztrálni bizonyos kéziratokat. Most az is előkerült, amire csak halványan emlékeztem. Egy 1973-ban megkezdett nagyregényt folytatok. Ebből negyven oldal hiányzik.
– Biztos, hogy ennyi?
– Igen! A zárófejezet már megvan. Minden nap írok. Két-három sort. Olykor csak szavakat. Ezt a regényre mondom, a napló, az rendesen halad, ahogy telik az élet. Öt megjelent kötetem van, több műfajban, de külön verseskönyvem még nincs, holott én folyton költőnek készültem és ma is elsősorban annak tartom magam. De van tizenhárom színpadi művem, ennyit előadtak, és ötlet szintjén is van még pár.
– Melyik műfajt érzi a legközelebbinek?
– Én magam vagyok a legkedvesebb, a leginkább ismerős és izgalmas figura.
– Hol érzed magad igazán otthon?
– Útközben. Ezt annak idején Gálfalvi Gyurkának is kifejtettem [„… véleményem szerint az otthon fogalma – csakúgy, mint a szülőföldé – nem kötődhet egyetlen helységhez. Ezért szívesen fogalmazok így: idevalósi vagyok. Ezt akarom minden munkámmal bizonyítani.” In: Gálfalvi György: Marad a láz? – Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.Tömöry Péter, 94. old.] Irodalmi munkásságomra és emberi hitvallásomra a mai napig érvényes ez az evidencia.
A beszélgetést lejegyezte Simó Márton
Székelyhon.ro

2015-ös erdélyi magyar tabulexikon
...avagy azoknak a témáknak a listája, amelyeket illik, muszáj, fontos, kényelmes, kötelező, elvárt, előzékenység agyonhallgatni.
szerkesztette: Kertész Melinda
Megismételtük 11 évvel ezelőtti ankétunkat az erdélyi magyar társadalom szent tabutémáiról. Újságíró kollégák véleményét kértük ki arról, hogy szerintük melyek azok a témák, amelyekről nem illik, kínos, vagy egyenesen veszélyes beszélni, a sajtós munka során tematizálni, vagy a ne szólj szám, nem fáj fejem típusú magatartás felöltésével kockázatmentesen lehet élni a hétköznapokat. A megismételt felmérés eredménye nem mutat szignifikáns eltérést a bő egy évtizeddel korábban készült tabulistához képest, az erdélyi magyar társadalom majdhogynem gondolkodási struktúrákba beragadt közösségnek tűnhet. Legfennebb egy-egy téma évült el időközben, például kipukkadt az Európai Uniós csatlakozástól várt Kánaán lufija, vagy a sajtó mindenhatóságáról alkotott kép meghiúsult - ehhez többnyire a politikailag elkötelezett hírtelevíziók járultak hozzá - és az utóbbi időszak történései miatt a meleg-téma sem számít már kifejezetten tabunak.
Összesen 11 kolléga válaszolt a felkérésünkre, ábécésorrendben: Balázsi-Pál Előd, Dénes Ida, Farkas István, Gergely Zsuzsa, Kustán-Magyari Attila, Oborocea Mónika, Papp Attila Zsolt, Papp-Zakor András, Sarány István, Szabó Tünde és Szilágyi Szabolcs
Nyilván nem tekinthető reprezentatívnak a felmérés, de szociológiai szempontoknak is próbáltunk eleget tenni: mintegy 40 kollégát kérdeztünk meg (de csupán egynegyedük válaszolt), fele-fele arányban férfiakat és nőket, nagy- és kisvárosiakat, székelyföldieket, közép-erdélyieket és partiumiakat, különböző politikai beállítottságúakat, főszerkesztőket, szerkesztőket, riportereket. A beérkező válaszokat összegeztük, majd egy listát állítottunk össze, és pontoztuk azt is, hogy egy-egy téma milyen gyakorisággal bukkan fel.
Dobogós tabutémák
Az erdélyi magyar politikusok korrupciója – 6 említés
Az RMDSZ-féle Veled vagyunk, XY! jelenség – annak a látszatnak a keltése, hogy a magyar politikus csak becsületes lehet – 5 említés
Az egyházak, egyházi méltóságok megkérdőjelezhetetlen tekintélye – 5 említés
A magyar oktatásnak a román oktatáshoz képest is silány minősége, ami a szórványra kiemelten jellemző – 5 említés
Az erdélyi magyarok intoleranciája, a másság gyűlölete – 4 említés
Személyi kultusz, Szent Tehenek
Wass Albert, Nyírő József, Orbán Viktor, Markó Béla, Bayer Zsolt, Szász Jenő, Tőkés László, Böjte Csaba, Ráduly Róbert, Barabási Albert-László, minden pap és lelkész, történész, néprajzos, helytörténész és képzőművész.
Egyházhoz kapcsolható tabuk
1. Egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása - a sajtóban például még csak fel sem merül az kérdésként, hogy miért jobb a szentgyörgyieknek, ha a Székely Mikó épülete az önkormányzat tulajdonában marad. 2. Vallásoktatás – alapvető tartalmi kérdőjelek nem merülnek fel
3. Csíksomlyó vallási tartalomtól való kiüresedése
4. Antiszemita egyházi megnyilvánulások
Sajtóhoz kapcsolható tabuk
1. Sajtómunkások, mint pártkatonák: számos példa van arra, hogy olyan újságírók, akik évekig vállaltak politikai szereplők, illetve pártok számára PR-munkát, hirtelen visszatérnek a sajtóba, mintha mi sem történt volna.
2. A sajtótermékek jövedelemforrása, az újságírók morális és anyagi kiszolgáltatottsága
3. A politikusoknak az őket kritizáló sajtóval, újságírókkal szembeni agressziója, „Aki tükröt tart, az ellenünk van” attitűd
4. Skanzensajtó – nem nyúl a tabukhoz
Az erdélyi magyarság intoleranciája, mint tabutéma
1. Melegek - a tematizálása kapcsán az utóbbi napokban tört meg a jég,az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága döntésénekhatására, viszont a megfogalmazott számos vélemény nem a toleranciáról tanúskodott
2. Patriarchális berendezkedés és a nők ezzel együtt járó hátrányos helyzete a romániai magyar társadalomban – a nőnek a családi/magánszférához kötése a társadalmi valóság, a kétkeresős családmodell ellenére. A családdal, gyerekneveléssel járó feladatok a nő nyakába való zúdítása, és ezzel együtt a nő önfeláldozó magatartásának dicsőítése
3. Családon belüli erőszak magánügyként való kezelése, ami a közpolitikákban is megnyilvánul, például a családon belüli erőszak áldozatait szolgáló menedékhelyek, segítő programok hiányában 4. Idegengyűlölet, rasszizmus, a gyűlöletbeszéd Magyarországról való importálása
5. Roma-kérdés – bár nem mondható el, hogy nincs tematizálva, azonban a diskurzusban a romák vagy munkakerülő élősködők, vagy kizárólag a többségi rasszizmus áldozatai, aki nem ezen sémák mentén közelíti meg a problémát, azt valamelyik klub exkommunikálja
6. Segítségre szoruló magyarok – nem esik szó arról, hogy a fogyatékkal élők és a hajléktalanok körében a magyarok az etnikai arányukhoz képest felülreprezentáltak
7. Erdély, mint prosperáló régió, amely önerőből is fent tudja tartani magát, a Románia déli megyéi és Moldva hibáztatása, amiért "hátráltatják Erdélyt a fejlődésben"
Kultúra terén megnyilvánuló magatartások tabusítása
1. Kulturális posvány magasztalása: a sajtó kritikátlanul áll hozzá számos szervezet tevékenységéhez, nem kérdőjelezi meg aktivitásuk minőségét, érdemként tüntetve fel az egyszerű létezésüket. Szórványban jellemző.
2. Elit kizárólagos hozzáférése a kultúrához: minimális az átjárhatóság a tömegkultúra- és a magaskultúra-fogyasztás közt; alig akad olyan nívós kulturális esemény, amely azok számára is kapaszkodókat nyújt a megértésben, akik nem jártasak a magaskultúrában
3. Kulturális fölény fitogtatása: székely élelmesség, a bánsági fölény, általában az erdélyi magyarság kulturális felsőbbrendűsége
4. Román kultúra lenézése
5. Az erdélyi magyarok szakmai felkészültségének idealizálása
6. Hagyományok fetisizálása, értékük felül nem vizsgálása, az a meggyőződés, hogy az egyetlen érvényes út a megőrzésük
A távlati gondolkodás hiánya, mint tabutéma
1. Múltba fordulás, a jövőkép hiánya: nincs vagy sekélyes a közgondolkodás arról, hogy mihez kezdjünk magunkkal mint politikai-kulturális közösséggel
2. Autonómia – ennek mantrázása, panacea-szerű megoldásként való feltüntetése
3. Székelyföldi szegénység – hárítás, annak hajtogatása, hogy „Bukarest nem ad pénzt”
4. Fiatalok elvándorlása
5. Kisebbségi sorson való rágódás, kisebbségi komplexus
6. Trianon tabusítása – senki nem vizsgálja meg a monarchiabeli interetnikus viszonyokat
7. Virtuális magyar világ kialakulása, elszigetelődés a magyarországi és a romániai valóságtól
Politikusokat övező tabuk
1. Politikai klientúra magyar berkekben
2. Korrupt magyar politikusok ügyei tematizálásának hiánya: nem "kifizetődő" olyan ügyekről beszélni a nyilvánosság előtt, amelyekben az erdélyi magyarság vagy annak prominens képviselője nem áldozat, hanem elkövető, néma cinkos, vagy felelőtlenül közönyös 3. Elnézzük az erdélyi magyar politikusoknak a pökhendiségüket, az általuk képviselt közösség felé tanúsítandó alázat hiányát
4. Magyar elöljárók kommunizmusban való tevékenységét mély csend övezi
5. A Communitas Alapítvány tevékenységét homály fedi
6. Politikai elit felelőssége a marosvásárhelyi helyzet kialakulásában
7. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodása
8. A politikusok üzleti és sajtókapcsolatainak agyonhallgatása
Politikai, közszférai tabuk
1. Az etnikai párt, mint alapséma: nem merül fel a közbeszédben az a kérdés, hogy lesz-e ennek egyáltalán jövője?
2. A Fidesz nemzetpolitikájának a következményei
3. Az RMDSZ, amely feladta az emberjogi alapú diskurzust
4. Az etnikai jelző ráhúzása a teljes erdélyi magyar társadalomra: mindent nemzeti, soha sem osztályrétegződés szerint látunk
5. Patetikus diskurzusok: függetlenül attól, hogy politikai, kulturális vagy társadalmi diskurzusról van szó, információszegény, könnyfakasztó beszédek hangzanak el. A tények mellőzése elősegíti a félretájékoztatást, az önámítást.
6. A székelyföldi románok valós helyzete
Oktatás terén felmerülő tabuk
1. Magyar oktatás gyenge minősége, különösen szórványban
2. Tinédzserek szexualitása, az erről való őszinte beszélgetés, a szexuális nevelés az iskolákban a biológia órai tananyaggal kimerül.
3. Felsőoktatás, a képzések megszervezésének gyenge minősége, aminek egyenes következménye, hogy sok fiatal külföldre megy tanulni
4. A BBTE magyar tagozata és Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közötti viszály
Futottak még:
1. Az élettér fokozatos leépülése
2. A magyar nyelv mellőzése a kereskedelemben, rossz megoldások
3. Közéleti személyek magánélete – Tőkés válása téma, ezzel szemben Markó válása tabu volt
4. Háború kitörésének veszélye
Transindex.ro

Akiket nem lehet elkedvetleníteni
Falvak tűnnek el, mint a tatárjáráskor. Számos magyar fiatal szívesebben használja a román nyelvet, mint a magyart. A kis falvakban a lelkipásztor az utolsó értelmiségi. Pillanatfelvétel az Erdélyi Református Egyházkerület életéről. Kató Béla püspökkel beszélgettünk az erdélyi magyarság helyzetéről és a Székely Mikó Kollégium ügyéről.
Miért gondolja, hogy az erdélyi magyarság legégetőbb gondja az iskolakérdés?
1990 óta egyre kevesebb gyerek születik nálunk, bár az erdélyi értelmiségi családokban mostanában kissé jobb a helyzet, akár három-négy gyermeket is vállalnak, ez azonban nem pótolja a hatalmas hiányt. A fiatalok külföldre mennek dolgozni, az iskolaköteles korú gyerekek száma megfeleződött. A hatályos oktatási törvény szerint a román állam nem tart fenn kis létszámú magyar osztályokat, így a gyerekeket vagy távoli falvakba kell vinni a szülőknek, vagy ha helyben akarják taníttatni, akkor román nyelvű osztályokba adják őket. Ez a tendencia különösen a vegyes házasságokban élőknél gyakori. Azok a magyar gyerekek, akik nem járnak magyar óvodába vagy általános iskolába, gyakorlatilag nem is konfirmálnak, teljesen kiesnek a magyar nyelvű közegből. Ezért mondom, hogy a magyar református egyház jövője nálunk az iskolákon múlik.
Nem beszélik a magyar nyelvet azok a fiatalok, akik román osztályokba járnak? Teljesen asszimilálódnak?
Ennek a folyamatnak vagyunk tanúi. A gyerekek egy idő után már igen nehezen tudják kifejezni magukat magyarul, így aztán nem is használják a nyelvet. Gyakorlatilag azt sem tudjuk, hogy hányan értik a templomban a magyar prédikációt. A közelmúltban egy Hunyad megyei püspöki vizitáción az istentisztelet után azt kérték tőlem a hívek, hogy románul beszéljek hozzájuk. Kérdeztem, hogy akkor mi volt a templomban? És legközelebb majd azt szeretnék, hogy románul prédikáljak? De nem ezt akarták. A magyar szent nyelv a számukra, a templomban szívesen hallgatják, azonban a hétköznapi, civil életben már románul szeretnek kommunikálni.
Nem egyszerű helyzet, amivel szembe kell nézniük.
A mi egyházunk magyar nyelvű, de az embereknek a hivatalokban románul kell beszélni. A vegyes rendezvények mindig a kisebbségi nyelv rovására mennek. Az biztos, hogy egyház mindig lesz, de hogy magyar református egyház lesz-e, ez nagy kérdés.
Mit lehet tenni? Úgy tudom, hogy akár egyetlen gyerekért is küzdenek.
Most még minden erdélyi településen ott vagyunk, a lelkipásztoraink pedig számon tartják a gyerekeket, próbálnak magyar közösségeket formálni. A megtartás egy formája lehet, hogy délutánonként a lelkészek és feleségeik tanítják a gyerekeket a parókián. A mi felelősségünk, hogy elvesznek vagy megmaradnak az atyánk fiai, vagyis rajtunk múlik, hogy lesz-e magyar református egyház. Ha feladjuk a küzdelmet, azt bűnünkként róják majd fel nekünk. Az biztos, hogy megcsappan majd a gyülekezeteink száma, és lesznek települések, amelyek ugyanúgy eltűnnek majd, mint a tatárjárás idején.
Ha jól értem a szavait, a lelkipásztorok magyarságmegtartó szerepe felerősödik, tulajdonképpen rajtuk kívül nincs is igazán más?
Sok településen már csak a lelkész marad az egyedüli magyar értelmiség és az egyház marad az egyedüli magyar szervezet. Nincs magyar iskola, kulturális egyesület, ami magyar, az mind az egyház berkein belül történik. A lelkészeink az utolsó végvári harcosok. Kérdés, hogy fel tudunk-e nőni ezekhez a hatalmas feladatokhoz, hiszen immár a teljes emberért felelünk.
Sokat hallani arról, hogy jók Románia gazdasági mutatói, mit éreznek ebből? Hogyan él most az erdélyi magyarság?
A gazdasági mutatók változása nem érződik egyből kis embereknél. A Székelyföldet Európa legszegényebb régiói között tartják nyilván. Mi soha nem gondolkodtunk magunkról úgy, hogy szegények lennénk, azonban tény, hogy elkerülnek minket a gazdaságélénkítő beruházások, nem épülnek utak, autópályák. Kérdés, hogy ilyen gazdasági háttérrel, meddig tudunk megmaradni, hiszen a fiatalok a jobb megélhetés reményében elmennek. Nemrég voltam Siklódon, ebben a kis magyar faluban 1950-ben még 1800 magyar ember élt, ma pedig 196, közülük pedig csupán 16, aki még nem nyugdíjas. Vagyis ezernyolcszáz ember örökségét kellene átvenni, továbbvinni tizenhatnak.
A lakosság elvándorlásával reálisan számolniuk kell, mi a teendő?
A fiatalok a nagyvárosokba vagy azok agglomerációiba költöznek, a „lelkeink" ott tűnnek el. Az a feladatunk, hogy ott is kövessük, számon tartsuk őket. Újra kell gondolni a városi missziónkat. Nem az a dolgunk, hogy szomorkodjunk a falvak eltűnésén, hanem az, hogy számba vegyük lehetőségeinket, csatasorba állítsuk embereinket, és dolgozzunk a megmaradásunkért.
Két és fél évvel ezelőtt, beiktatása után már beszélgettünk ezekről a feladatokról. Keményebb dió, mint gondolta?
Embert próbáló feladat. Beiktatásomkor még nem láttam teljességében, hogy milyen hihetetlenül gyorsan zajlanak az események. Olyan geopolitikai helyzet alakult ki, ami egyértelműen rontotta az erdélyi magyarság életét. Elég, ha csak a Székely Mikó Kollégium ügyére gondolunk, hiszen a református egyház tulajdonában lévő kollégiumot hosszú pereskedés után ismét elvették az egyháztól. A román bíróság eljárása az ötvenes évek koncepciós pereire emlékeztet, a hatóságok bármit megtesznek, amit eddig nem mertek, ez pedig tiszta politika. A strasbourgi bírósághoz fordultunk.
Mit várnak a strasbourgi döntéstől?
Nincsenek illúzióim, de ez az utolsó esélyünk. Ha van még minimális tisztesség Európában, akkor a javunkra kell dönteniük.
Miért gondolja így?
A fellebbezésünket azért adtuk be, mert megsérült a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való jogunk. Ha az egyház jó volt 1948-ban tulajdonosnak, vajon 2015-ben miért nem jó? Egyszer már a brassói táblabíróság kimondta, hogy a kollégium tulajdonosa a református egyház, de ezt egyszerűen lesöpörték az asztalról. A jogtanácsosunk felmondott, miután ártatlanul elítélték a Mikó-perben közreműködő ügyvédeket. Azt mondta, hogy elkeserítő számára, hogy valaki börtönbe kerülhet csak azért, mert az igazságot képviseli.
Gondolom, nem az a kérdés, hogy eggyel több vagy kevesebb épület van a birtokukban.
Persze, a többségi társadalomnak azt sugallták az ítélettel, hogy az egyház csaló. Ezért is ajánlottam fel az ítélet meghozatalakor, hogy lemondok püspöki tisztemről, mert személyesen is megvádolva éreztem magam. Visszautasítottam a püspöknek járó fizetést is.
Romániában ön az államtól kapja a bérét?
A püspökök az államtól államtitkári fizetést kapnak. Eleve balkáni megoldásnak tartom, hogy az állam jól megfizeti az egyházi vezetőket...
Ön akkor visszautasítja ezt a juttatást?
Igen. Semmilyen juttatást nem kapok a román államtól. Ez morális kérdés.
Egy hipotézis: mi történne akkor, ha Strasbourgban elutasítanák beadványukat, és végleg a román államé lenne a Székely Mikó Kollégium?
Minket nem lehet elkedvetleníteni. Élni akarunk. Építünk másik iskolát. Szeretnénk olyan fiatalságot nevelni, akiknek átadhatjuk az örökségünket.
Fekete Zsuzsa
parokia.hu

Az olcsóbbért többet fizetünk (Változott a gyógyszerek ára)
Az első jelek szerint elsősorban az egészségbiztosító pénztárnak jó az egyes gyógyszerek árának július elsejétől bevezetett csökkentése, az olcsó orvosságok esetében alig érezhető az árkülönbség, a drága készítményeknél az is előfordul, hogy a beteg többet fizet, mint korábban, a patikák pedig óriási veszteséget könyvelnek el az átállás miatt – összegezte az egészségügyi minisztérium két hete bevezetett intézkedésének eddig tapasztalt eredményeit Szabó Péter, a háromszéki gyógyszerészkamara elnöke.
A patikusok megyei képviselője elmondta, az új árpolitika szerint egyes készítményeket gyártási ár alatt kellene eladniuk az előállítóknak, ezért inkább kivonják azokat a hazai piacról, a külföldi termékek forgalmazói is visszavonulnak, mert a lecsökkentett támogatott alapár és a kisebb arányban változott eladási ár közötti különbség növekedése miatt egyre kevesebben tudják majd megvásárolni termékeiket. Elsősorban a krónikus betegek érzik hátrányát az intézkedésnek, akiknek gyógyszereit részben vagy teljes egészben támogatta az egészségbiztosító pénztár, de mivel alapáron szinte semmilyen készítményhez nem jutnak hozzá, a drágább külföldi orvosságokat kénytelenek kiváltani, amelyek esetében az említett okokból a támogatás aránya csökkent. Szabó Péter szerint az olcsó gyógyszerek hamarosan eltűnnek a piacról, a nagy értékű készítmények esetében a megnövekedett hozzájárulást a betegek nem tudják kifizetni, az átállás miatt pedig a patikák nagy összegeket veszítenek, mert a korábban magasabb áron beszerzett készletet olcsóbban kell értékesíteniük. A gyógyszerészkamara elnöke elmondta, a háromszéki városok patikái egyenként több mint 30 ezer lej fölötti veszteséget könyvelnek el az árak csökkentése miatt, és még azzal is szembesülnek, hogy a gyártók és a forgalmazók visszavonuló lépései okán már nem tudják egy-két nap alatt beszerezni a termékeket, mint korábban, ez akár egy-két hétbe is beletelik, illetve előfordul, hogy bizonyos gyógyszerekhez egyáltalán nem jutnak hozzá. A kamara képviselője leszögezte, a gyógyszerek árának csökkentése nem a betegek javát szolgálja, hanem az egészségbiztosító pénztárét, ami pedig az ígéreteket illeti, hogy az ily módon megtakarított összegeket az újdonságokra, a reformgyógyszerekre és az egészségügyi programok jelenleginél jobb finanszírozására költik, Szabó Péter azt mondta, egyetért az elképzeléssel, de előbb szeretné látni, mint véleményt mondani róla.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A miniszterhez fordultak (Szentkereszty-kastély)
A művelődési miniszterhez fordult az árkosi Szentkereszty-kastély helyzetének rendezése érdekében a tulajdonosok általános képviselője, Kincses Előd ügyvéd. Közben a sepsiszentgyörgyi bíróság visszautasította az ingatlanban működő Árkosi Kulturális Központ (a továbbiakban központ) keresetét, melynek célja az intézmény kilakoltatásának felfüggesztése volt.
Miután báró Szentkereszty Béla örökösei a 2012. november 23-i végleges bírósági döntés óta nem tudták birtokba venni a kastélyt, kápolnát, istállót és a környező 9 hektáros parkot tartalmazó ingatlant, és bérleti szerződést sem kötött megbízottjukkal a központ, Kincses Előd múlt szerdán levélben fordult a művelődési miniszterhez. A küldeményt a tárcánál átvették, az igazoló szelvény visszaérkezett. Az általános képviselő ismertette a jogi helyzetet, megírta, hogy a végleges ítélet nyomán folyamatban van a végrehajtás. A tulajdonosok bérbe adnák az ingatlant, sőt, az abban levő, oda tervezett bútorzatot megvásárolnák egy közösen kiválasztandó szakértő értékbecslését követően. Az értéket beszámítanák a bérleti díjba. Kincses Előd kéri, mivel a központ vezetőjével, Kopacz Attilával nem tudnak dűlőre jutni, a miniszter nevezzen ki egy megbízottat a tárgyalások lebonyolítására. Nyomatékosítja, amennyiben a tárcavezető biztosítani kívánja a központ további működését, hozza meg a megfelelő döntést.
Mint a témával foglalkozó korábbi írásainkban jeleztük, tizenkét év pereskedés után az árkosi Szentkereszty-kastélyt – amelyben a központ működik a rendszerváltást követő megalakulása óta – jogerős döntéssel az időközben elhunyt visszaigénylő, Jankovics-Bésán András három gyermekének ítélték. Ezután a központ számos rendkívüli jogorvoslati kérelemmel fordult a bírósághoz. Legutóbb a kilakoltatási ítélet végrehajtásának felfüggesztését kérték. Ezt visszautasította a bíróság múlt csütörtökön. Kincses Előd lapunknak elmondta, a tulajdonosok hajlanak az ügy békés rendezésére, nem akarják mindenáron utcára tenni a központot, hanem bérbe adnák az ingatlant. De vártak már eleget, s ha nem születik rövid úton egyezség, kilakoltatják az intézményt – tette hozzá.
Kopacz Attila érdeklődésünkre azt mondta, nem tudja, mit tegyen, ugyanis egyik ítélet ellenük szól, a másik mellettük. Arra utalt, hogy panasszal éltek az elhunyt visszaigénylő nevére szóló telekkönyvezés ellen. Alapfokon elutasították kérelmüket, másodfokon hatályon kívül helyezték az előző ítéletet, és a kataszteri hivatal elbírálására utalták a tulajdonjog bejegyzését. Kincses Előd bírói tévedésnek véli a törvényszéki döntést, hiszen egyrészt a Legfelsőbb Ítélőtábla rendelte el a telekkönyvezést, másrészt teljesen jogos, és biztos abban, hogy a kataszteri hivatal nem bírálja felül saját korábbi eljárását.
Kopacz Attila érdeklődésünkre azt mondta, várja a miniszter utasítását, azt teszi, amit mondanak: ha menni kell, megy, ha maradni kell, marad.
Közben zajlik az élet a központban. A júniusi tevékenységi szünet után jelenleg besszarábiai középiskolások Román kultúra és identitás című szabadegyetemét tartják.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kulturális hétvége Uzonban
Helyi együttesek mellett Magyarországról és Kézdiszentlélekről is érkeztek fellépők a vasárnap véget ért Uzoni Kulturális Hétvégére, melyet idén második alkalommal szerveztek meg. A fellépéseket Bartha Katalin könyvtáros konferálta, minden előadás után Ráduly István polgármester méltatta az előadók teljesítményét.
Csütörtökön este a polgármesteri hivatal felújított pincetermében mutatta be Az utolsó kikötőben című könyvét Czegő Zoltán író. Másnap a kultúrotthonban a magyarországi Algyőről érkezett Móra Ferenc Népszínház amatőr színészei léptek fel fergeteges sikerrel A fogyókúra című vígjátékkal. Régi ismerősök Uzonban, ez volt a harmadik itteni fellépésük, de szerepeltek már Bikfalván is. Szombaton az uzoni Atlantisz Művelődési Egyesület fúvószenekara szórakoztatta a nagyérdeműt. A vasárnapi záróműsort a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes biztosította.
A rendezvényekre ingyenes volt a belépés, minden előadáson tele volt a terem, sajnos, a községhez tartozó településekről kevesen voltak jelen. Ráduly István polgármester elmondta: a nagyszámú közönség bizonyítja, hogy Uzon község lakóit érdekli a kultúra. Visszajelzések szerint sokan a falunapoknál is jobban értékelik a kulturális hétvégét. Megfogalmazódott, igény lenne gyerekeknek szóló előadásokra, illetve román nyelvű produkciókra is. Mindezt figyelembe véve még az idén, valamikor november elején újabb kulturális hétvégét szerveznek – tette hozzá.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely nemzeti gyerektábor
Tegnap délután kezdődött és csütörtökön délben ér véget az esztelneki Réba Panzióban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete által szervezett székely nemzeti gyerektábor harmincöt kézdivásárhelyi és felső-háromszéki 8 és 13 év közötti résztvevővel.
A tábor programjából nem hiányzik a jurtaépítés, rovásírás-oktatás, lovaglás, a néptánc és népdaloktatás, az íjászkodás, kézműves-foglalkozás, csapatjáték, gyalogtúra, a kovács mesterséggel való ismerkedés, filmvetítés stb. A népszokásokról és a népi öltözetről Máthé Loránd tart ismertetőt, Játék a történelemben címmel pedig Ambrus Ágnes nyugalmazott magyartanár előadását hallgathatják meg. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szentek keze és az elnök
Nemrég írtunk arról, hogy a megbízott miniszterelnök ideiglenes kormányzásának utolsó napjára kirukkolt egy, az amúgy is kiváltságos közjogi méltóságokat favorizáló béremelési kormányrendelettel, miközben a hétköznapi embereknek várniuk kell a "sorukra". Akkor arról nem beszéltünk, hogy mennyire örült a hírnek az államfő, aki "bölcs döntésnek" nevezte, amellyel ily módon elejét veszik majd a korrupciós bűncselekményeknek, sőt még a korrupcióra való csábulást is elfeledhetjük.
Nos, ha az elnöki logika mentén nézzük a dolgokat, érdekes következtetéseket vonhatunk le. Példának okáért azt, hogy az államfő, a miniszterelnök, a törvényhozás házelnökei, a titkosszolgálatok vezetői, vagyis a(z) (élet)minőségi ugrásra kiválasztott negyvennyolcak eddig egyik napról a másikra éltek, ezért naponta kell élethalálharcot vívniuk a korrupcó ördögével. Ezt a feltételezést azonban cáfolják az említett urak vagyonbevallásai, és nem igazán értjük, mi szükségük lehet néhány ezer plusz lejre. Ami a sok ház, ékszer, festmény, kövér bankszámla mellett bagatellnek számít.
A megbízott kormányfő indoklása azt is felveti az egyszerű emberben, hogy a kiválasztott "negy- vennyolcak" a legkorruptabbak, ezért aztán komoly stimulensekkel kell és lehet őket a "jó" úton tartani. Sőt azt is sugallni próbálta, hogy ezek annyira fontos, akkora felelősséggel járó tisztségek, hogy aki elvállalja, akkora terhet vesz a vállára, mint a mitológiai Atlasz, és muszáj "kedveskedni" neki, különben… Különben megtörténhet, hogy a szenátus elnöke példának okáért visszatér a fotómodell "szakmához", az elnök is inkább a fizikatanári "hivatást" vállalja, a miniszterelnök is az "ügyészkedést" választja és így tovább. Ez a logika pedig azt is jelenti egyben, hogy aki nem "állami méltóság", úgy él, ahogy "megérdemli". Azok várják ki szépen, zokszó nélkül, amíg a törvényhozás közismerten lassú malmai – kivéve, amikor a saját jövedelmük növeléséről van szó – igencsak nehezen meghoznak egy úgymond "költségvetés-terhelő" szabályzót.
Egy másik kérdés: mit tettek ezek a politikusok az emberekért? A kampányban tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígértek, s miután a választók "megtették kötelességüket", hátat fordítottak nekik. Ami nem jelenti azt, hogy a következő kampányban nem lesz újra képük bizalmat kérni. Emlékeztetünk, hogy mind a jelenlegi elnök, mind a kormányfő fizetésemelést és az életszínvonal emelését ígérte. Csak azt nem árulták el, hogy közben magukra gondoltak.
Az elnök tartogatott más meglepetést is. Miután a kormányfő hirtelen hazajött, és bejelentette, hogy a héten kormányrendeletet akar elfogani, amellyel addig kitolja a tisztségviselők fizetésének emelését, amíg érvénybe nem lép a közszférában dolgozók egységes bérezési törvénye, azt mondta, számára kétségessé vált, hogy Romániának "funkcionális" kormánya lenne.
Legyünk jóhiszeműek! Mondjuk, hogy a hosszú, a lakosság részéről komoly áldozatokat követelő válság végére értünk, és Romániában elkezdődött az életszínvonal emelkedése. Már csupán egyetlen kérdés maradt: miért a leggazdagabbakkal kezdik? Talán mert a "szentek keze is maguk felé hajlik"?
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Intolerancia a hegyek ormán?
Románia a Kárpátok (éden)kertje! – hirdeti a turisztikai minisztérium által kitalált jelmondat, amellyel megpróbálják az ország szépségeit, idegenforgalmi látványosságait előtérbe helyezve – országos kampánnyal – idecsalogatni elsősorban a külföldi turistákat. Ez így igaz, gyönyörű tájaink vannak, s ha nem is a legmagasabb elvárásoknak megfelelő turisztikai infrastruktúrával rendelkezünk, azért minden igényt kielégítő turisztikai kínálatban válogathatnak az idelátogatók.
Vannak kiváló minőségű szállodáink, elfogadható panzióink, történelmi és épített örökségünk, kiépített turistaösvényeink. S ebben a munkában nemcsak a turisztikai cégek veszik ki a részüket, hanem az is örvendetes, hogy számos civil szervezet is szerepet vállal. Például a 2001-ben – Alin Uhlmann Useriu által a Borgótiha községhez tartozó Tihuca faluban létrehozott Tasuleasa Social nevű nemkormányzati szervezet. Az egyesület természetvédelmi, szociális és kulturális terveket valósított meg eddig. Célként tűzték ki, hogy megváltoztatják "a körülöttünk lévők mentalitását" és meg szeretnék mutatni, hogy a fiatalokat is be lehet vonni önkéntesként a szociális gondok rendezésébe. "A fiatalok megtanulhatják, hogyan ültessenek fákat, mi a fák és az erdő haszna, miért fontos, hogy a folyópartok tiszták maradjanak, milyen jelentősége van a szelektív hulladékgyűjtésnek stb." – áll többek között az eddig 25.000 önkéntest mozgósító szervezet célkitűzései között.
Az egyesület felvállalta azt is, hogy megőrzik, ápolják a község közelében lévő Kelemen-havasok szépségét, elragadó vadságát, legendáit. Így jött az ötlet, hogy turisztikai látványosságként építsék ki a Habsburg Birodalomban megépített, majd később az Osztrák–Magyar Monarchia által is használt 43 km-es, ún. Mária Terézia utat. Ezt évszázadokon keresztül a határőrség, illetve a két világháborúban a Kelemen-havasok 2000 méteres bérceire kiépített frontvonal ellátására használták. Még most is látszanak a lövészárkok, a határőrbódék alapjai stb. A Tasuleasa Social a Via Maria Theresia projekt keretében tematikus ösvényt épített ki. Támogatóknak köszönhetően történelmi ismeretterjesztő táblákat, jelzőoszlopokat helyeztek ki, pihenőhelyeket alakítottak ki, a tavaly hegyi maratonversenyt is szerveztek. Az utat ezentúl nem hadászati célra használják, hanem a túrázóknak, a maratonistáknak, a hegyikerékpározóknak építették ki. Az út mentén olyan táblákat helyeztek ki, amelyek az út történetéről, építőiről, használóiról adnak információt, ugyanakkor rávilágítanak a helyes viselkedésmódra, melyet a hegyekben kell tanúsítaniuk a turistáknak, illetve felhívják a figyelmet a természetvédelmi szabályokra. Mi több, a terv hosszú távú célkitűzései között az is szerepel, hogy ily módon próbálnak harcolni erdeink megmentéséért, az illegális kitermelés csökkentéséért.
Az egyesület az információkat négy nyelven: románul, magyarul, angolul és németül írta ki. Ez példaértékű lehet, mint ahogy az is, hogy az egyesület elnöke román (Alin Uhlmann Useriu), alelnöke német (Willy Meister), ügyvezető igazgatója pedig magyar (Székely Anna).
Az egyik ilyen táblát az útvonal legforgalmasabb csomópontjához helyezték ki, az 1705 méter magasan levő Negoj-nyeregbe, ahonnan a legkönnyebben lehet megközelíteni a Kelemen-havasok legmagasabb csúcsát, a 2100 méteres Pietroszt, ugyanakkor a nyeregből folytatni lehet az utat a 12 Apostol nevű sziklákon át Borgóprundig – gyakorlatilag ez a legrövidebb átjáró Erdély és Moldva között. Azoknak a turistáknak, akik idén július 11-én arra jártak, szomorúan kellett tapasztalniuk, hogy a magyar nyelvű szöveget letörölték. Valakit nem zavart a többi nyelv, csak a magyar! S mindez ott történik meg, ahol – a turisták között íratlan szabály – nemtől, nemzetiségtől, származástól függetlenül mindenki köszönti egymást, ahol a természet törvényei előtt nincs másság, többség és kisebbség, ahova az emberek közös célért, a természetszeretetért, a feltöltődésért gyalogolnak kilométereket.
A gesztus nemcsak a magyarok, hanem az egyesületnek – a valóban európai és igazán értékelendő – kezdeményezése ellen is szól, amely végre fantáziát látott abban, hogy a történelmi múltat ne az egymás elleni acsarkodásra használja, hanem kulturális örökségként, turisztikai vonzerőként érvényesítse. Szomorú, hogy a több mint két évtizedes nacionalista, sovinista uszítás jelei ilyen magasba is elérnek, oda, ahol amúgy nincs helye az intoleranciának, hanem inkább az emberi szolidaritás, az együttérzés kell érvényesüljön, hiszen ilyen magasban és körülmények között bárkivel bármilyen baj megtörténhet, és akkor – a turisták íratlan szabályai szerint – segíteni kell egymáson!
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

XI. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok
70 községbeli gyermek és fiatal ropta a táncot
Amint azt előzetesen hírül adtuk, pénteken 21 órától a Feketegyarmaton megszervezett szabadtéri retróbulival indult a XI. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok programja, amit Simándi Sándor polgármester nyitott meg. A Nagy Zsolt által összeállított zenére sokan hajnalig mulattak. A helybeliek nem sokáig alhattak, ugyanis a nagyzerindi fúvószenekar Feketegyarmat központjában 7 órától zenés ébresztőt tartott, ezt követően 10 órakor startolt a bográcsfőző verseny, melynek során az 5 csapat birkapörköltet, sertéspörköltet, babgulyást, illetve vadas pörköltet főzött. A zsűri I. díjra értékelte a Tollasok csapatának a vadas-, II. díjra a Menyecskék birkapörköltjét.
Ezzel párhuzamosan a feketegyarmati szabadtéri színpadon 9 órakor kezdődött az iskolások műsora, melynek során a gitárosok, a zerindi óvodások tengerész, illetve a gyarmati óvodások hátizsákos táncaikat mutatták be a tanévzáró műsoraikból. A zerindi előkészítősök színdarabot, majd a III. és IV. osztályosok mutatták be maszkás táncaikat. A néptáncosok szatmári táncot jártak, majd a kicsik előadták a Romuna Brigitta által betanított moderntáncot.
Ezt követően indult a családi vetélkedő, amire 7 család nevezett be: kosárba dobásban, ugrókötelezésben családi piramis összeállításában, gólyalábakon járásban, flakontöltésben, csokievésben, illetve ruhaláncban mérték össze ügyességüket, tudásukat. Legérdekesebb a ruhalánc volt, melynek során az a család kapta a több pontot, melynek tagjai a levetett ruháikból a leghosszabb láncot tudták kialakítani. A vetélkedés hevében az apukák rövidgatyára vetkeztek, de az anyukák se igazán szégyenkeztek a jobb eredményért. Mind a 7 csapat jutalmat kapott – I. helyen Farkas Zoltán és családja végzett holtversenyben Papp Istvánnal és családjával, de azok önként választották a II. helyet, míg III. helyen Komlósi Róbert alpolgármester és családja végzett. A győztesek, de a résztvevők is értékes ajándékokat, minden gyermek labdát, édességet kapott. Az édességeket a gyulai Mikus Éva ajánlotta fel. Utána indult a kerékpárverseny, idén az óvodások külön kategóriát képeztek a kis-, illetve a nagyiskolások és a serdülők mellett, és görkorcsolya verseny is volt. Az óvodás fiúknál Kiss Botond, az elemiseknél Farkas Zoltán, a nagydiákoknál Komlósi Riff Dávid, az elemis lányoknál Vékás Bianka győzött. Egész nap pónilovon lehetett lovagolni, illetve szamaragolni, de ausztrál és nílusi vadludakat is meg lehetett tekinteni, galambokat, fajdkakast is lehetett simogatni, a pörköltfőző verseny termékeit pedig ingyen osztották ki a résztvevők között. 20 órától a rendezvény átköltözött Nagyzerindre, ahol a béksécsabai Thomassy Party Band műsorán, majd az Ibolyások moderntáncán, utána a sztárvendég, Postás Józsi koncertjén, 23 órától tűzijátékon, ezt követően szabadtéri diszkón szórakozhatott a közönség.
Vasárnap
Vasárnap 10.30 órától ünnepi istentiszteletet tartottak a feketegyarmati, 12 órától a nagyzerindi református templomban. 13 órakor a nagyzerindi műfüves pályán indult a kispályás futballbajnokság, amire 6 csapat nevezett be Nagyszalontáról, a helybeli ifik, az öregfiúk, a magukat Drahilnak nevező fiatalok, illetve az ágyai csapat. A versenyt a nagyszalontai csapat nyerte, melynek tagjai felajánlották az I. díjat Komlósi Róbert alpolgármesternek, aki a kupát és az oklevelet az irodájában tartja, hogy bárki megnézhesse. Valamivel 16.30 óra után a Tabajdi Károly Általános Iskolában történt gyülekező után, a helybeli fúvószenekar kíséretében, a főúton indult a népviseleti parádé, amit egy felnőtt leány és fiú felügyelete mellett a Kisibolyások vezettek fel. A menet a központi teret megkerülve, a szabadtéri színpadnál állt meg, aminek a közelében felállított sörsátrak alatt már javában folyt a vígasság, hiszen mindenféle itallal, étellel szolgáltak, ami szemnek, szájnak ingere.
Miután a színes népviseletbe öltözött táncosok csoportonként körtáncot jártak, a szabadtéri színpadról Pap Alma műsorvezető köszöntötte a közönséget. Elsőként a nagyzerindi furulyásokat kérte színpadra, akik Kasza Rozália betanításával, hangszereikkel népdalokat játszottak, énekeltek. Utánuk a Bihar megyei Micske néptánccsoportjának különösen díszes népviseletbe öltözött 9 leánya és 5 fiúja
rutinos táncbemutatóval kedveskedett. Az újkígyósi néptánccsoport kalotaszegi legényese, rimóczi csárdása és délalföldi oláhosa új színt hozott a programba. Az ágyai Tőzike néptánccsoport Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára lendületes dél-alföldi és szatmári táncot mutatott be. A kétegyházi tánccsoport Negró János vezetésével rábaközi magyar, illetve helybeli román táncokkal színesítette a programot. Utánuk a simonyifalvi Leveles tánccsoport Farkas Tamás koreográfiájára szatmári és magyarpalatkai táncokat adott elő rutinosan. A kisiratosi Kisgyöngyvirág néptánccsoport 5 párja Mészár Klementina betanításával előadott dél-alföldi táncainak tapsolt a közönség. A majláthfalvi Százszorszép tánccsoport által előadott mezőségi és marosszéki táncok közben élményszámba ment, ahogyan a fiúk látványosan kiforgatták a lányokat. Utánuk a nagyzerindi citerások játszottak, énekeltek népdalokat. A nagyzerindi Ibolyások 4 csoportja ifj. Szilágyi András koreográfiájával és Kiss Csilla vezetésével az utóbbi években látványos fejlődést mutatnak. Előbb a haladók 12 tagú csapatának szatmári táncai, majd a kicsik ifj. Szilágyi András közreműködésével bemutatott ritmusgyakorlata aratott vastapsot. Utánuk a nagyok 8 párjának szilágysági táncai, majd a menyecskék 12 tagú csapatának dél-alföldi táncai ragadták magával a közönséget. Annál is inkább, mert Csáky Apollónia iskolaigazgatóval és Kiss Csilla csapatvezetővel együtt, az iskola pedagógusai is erősítették a csapatot. Utánuk újra a haladók léptek színpadra, szigetközi táncukkal nagy sikert aratva. A program végét, egyben csattanóját az Ibolyások nagy csapatának a békési tánca képezte, amelynek végén színpadra kérték ifj. Szilágyi Andrást és Kiss Csillát, akiknek figyelmességgel, oklevéllel, illetve virággal kívánták kifejezni köszönetüket az évek óta tanúsított áldozatkészségükéért, odaadásukért. Külön dicséret illeti a műsorvezető Pap Almát, aki amellett, hogy konferált, fellépett a haladók, a nagyok, sőt a menyecskék táncában is. Olykor várnia kellett, amíg a kimerültségtől szóhoz tudott jutni. Miután a színpadon befejezték, a színpad mellett körtánccal kedveskedtek a közönségnek a nagyzerindi Ibolyások, akik a legkisebbektől a legnagyobbakig, mintegy 70-en ropták a táncot.
Üdvözlet, köszönet
A néptáncgála után érkezett meg egy megyei tanácsos társaságában Traian Igaş szenátor, akit a színpadról mutatott be Simándi Sándor polgármester. A szenátor köszöntötte a résztvevőket, gratulált nekik a sikeres falunapokhoz, illetve a polgármesterhez, aki a község vezetősége és a megyei tanács támogatásával igen jelentős fejlesztéseket vitt végbe. Nagyzerind község manapság nem véletlenül a megye egyetlen olyan községe, ahol minden utca aszfaltburkolattal rendelkezik.
A hivatalos program után a vendégek és a fellépők együtt megvacsoráztak, míg a szabadtéri színpad előtt utcabál következett, ahol a Gyarmat Band szolgáltatta a talpalávalót késő éjszakáig. A rendezvény sikeréért köszönet jár a Nagyzerindi Községi Tanácsnak a támogatásért, az iskola pedagógusainak a szervezésben és a lebonyolításban való közreműködésért, valamint minden támogatónak, a vendégek ellátásában segítőnek.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Miért vándorolnak ki az itthon maradás helyett a fiatalok – gazdasági biztonság szükséges?
Miért választanák inkább a kivándorlást az itthon maradás helyett a partiumi fiatalok? – kérdezte a margittai Szabadság Feszt nyári tábor ifjú hallgatóságától Kelemen Hunor szövetségi elnök vasárnap. Az anyagi jólét igényét fogalmazták meg a fiatalok válaszként a kérdésre a Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke által moderált beszélgetésen, tájékoztatott tegnap az RMDSZ hírlevele.
„Háromszéken is többségükben ezzel indokolták kivándorlási szándékukat a fiatalok, amikor egy évvel ezelőtt ugyanerről érdeklődtem. Senki nem azt hozta föl érvként, hogy nem tud itthon magyarul tanulni, beszélni, magyar könyvekhez hozzáférni.
Huszonöt évvel korábban, közvetlenül a kommunista diktatúra után, az én nemzedékem még ezeket kifogásolta, anyagiakkal kapcsolatos érveket akkor még senki nem említett. Nekünk most a ti igényeiteket kell figyelembe vennünk, ezekre a megváltozott igényekre kell a hazai politikának megoldásokat találnia a szülőföldön” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsváron zajlott hétvégén a 40. AHEA-konferencia
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészkarának Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke, valamint az Amerikai Magyar Tanárok Egyesületének (American Hungarian Educators Association – AHEA) közös szervezésében július 9-e és 11-e között Kolozsváron zajlott a 40. AHEA-konferencia.
A Határokon átívelő identitások – Identities beyond Borders címet viselő rendezvénysorozaton – angol és magyar nyelven – erdélyi és magyarországi egyetemek képviselői mellett Amerikában élő nyelvészek, irodalmárok, antropológusok és történészek tartottak előadást, ugyanakkor izraeli, írországi és szlovákiai egyetemek oktatóit is meghallgathatták a résztvevők.
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Románia déli vidékére, az egykor Regátnak nevezett országrészbe kivándorolt erdélyi magyarok élettörténetének igen gazdag irodalma áll az érdeklődő rendelkezésére. A bukaresti magyar református egyház, valamint a magyar nyelvű oktatás 200. évfordulója fontos alkalom arra, hogy ismételten előtérbe kerüljön – ezúttal a korabeli hírlapok adathalmaza alapján – a regáti vidékekre telepedett egykori magyarok tevékenységének sokszínűsége, gazdagsága, változatossága, a sikerekkel, örömökkel s néha kudarcokkal egyetemben.
Egyházról és iskoláról lévén szó, kezdeném a Budapesten megjelenő Ország Tükre című időszaki lappal, amely az 1864. évi 14-es számában, Szokoly Viktor tollából a bukaresti magyar református templom bemutatásával foglalkozik. Már a bevezetőből megtudjuk, hogy „a bukaresti református magyar egyház 1815. május 2-án alapíttatott szőkefalvi Sükei Imre által, ki bemenvén Erdélyből Oláhország fővárosába, darab ideig csak vasárnaponként tarthatott magyar istentiszteletet az ottani német lutheránusok templomában”. Közben bukaresti lakásán magyar iskolát nyit a helybeli gyerekek számára, s 1816-ban telket vásárol a jövendőbeli református templom számára 2650 piaszterért, melynek egy részét Erdélyben és Magyarországon gyűjtötte össze. A kis fatemplom alapját 1821-ben teszi le, a szükséges pénzt Jeremiás István nevű gondnoka segítségével szintén ő maga gyűjtötte össze. „Azonban Sükei – olvassuk tovább – a kis fatemplom tornyára keresztet tétetett, mert az oláhországi lakosok különben nem hitték volna el, hogy az keresztény egyház”.
Közben Sükei tovább munkálkodik. Konstantinápolyba utazik, s ott az angol nagykövetség útján orgonát szerzett hívei számára. 1830 és 1835 között Magyarországon fordul meg több ízben, majd Sziléziát, Württemberget, Németország, Franciaország, Anglia és Hollandia nagy részét járja be a bukaresti egyház megsegítése végett, minek eredményeként 37 111 frank gyűl össze. Munkálkodása teljében, életének 56., pásztorkodásának 34. évében, 1849. január 19-én viszont befejezi földi pályafutását. Sírja az általa alapított templom ajtaja mellett van, hová nejét, a bukaresti Kis Máriát ő maga temette el két évvel előbb.
Halála után két öreg lelkész következett. Az egyik Péterfi Albert nagyenyedi tanár, aki a forradalom elől vonult Bukarestbe, de még egy évet sem működhetett, elhalálozott 1850. március 29-én, 49 éves korában. Halála után az egyház Izsák Ede nagyszebeni lelkészt szerette volna meghívni a megüresedett parókiára, de az osztrák hatóságok politikai okok miatt nem adtak számára útlevelet. A helyzeten a kolozsvári püspökség kívánt segíteni: október 13-án Dimény József felvinci lelkészt küldte Bukarestbe, aki 1854-ig paposkodott, a következő évben viszont gyulafehérvári várfogságban halt meg. 1855 áprilisáig a lutheránus pap látta el a legszükségesebb teendőket. Ekkor Bodola Sámuel püspökhelyettes Székely János kolozsvári segédlelkészt szólította föl a bukaresti állás elfoglalására, de ő visszalépett. Így veszi át a megüresedett lelkészi hivatalt 1855. április 1-jén az erdélyi származású, magyarrégeni születésű (Szászrégen része) Koós Ferenc, aki emlékiratában így eleveníti föl bukaresti lelkészi pályájának első napját:
„Fölvirradt végre az a nagy nap is életemben, hogy beköszöntsek abba az egyházba, melynek felvirágoztatására hajtottam feláldozni életem hátralevő részét” – írta bukaresti szolgálata első napján, 1855. április 1-jén Koós Ferenc.
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

Szabó Árpád: a folytonosság biztosítása a cél Maros megyében
Nem az RMDSZ határozatlanságára vall, hogy három év alatt három alelnököt cserélt a Maros megyei önkormányzat élén – állítja Szabó Árpád, a tisztség legújabb elfoglalója. A szövetség politikusa úgy érzi, eddigi tanácsosi tevékenysége által korrekt és jól működő kapcsolatot sikerült kialakítania Ciprian Dobre Nemzeti Liberális Párti (PNL) megyei tanácselnökkel. Arról, hogy jövőre versenybe szállna-e a tisztségért, a 64 esztendős politikus még nem tudott nyilatkozni.
– Három év alatt ön a Maros megyei önkormányzat harmadik RMDSZ-es alelnöke. Ilyen sűrű lemondások és hirtelen előléptetések után mennyire vehetik komolyan a vezető román pártok Szabó Árpádot és politikai alakulatát?
– Az állandó cserebere valóban érdekes jelenség volt, hisz amióta ismerem a megyei tanácsot, még nem fordult elő, hogy egy párt három alelnököt váltson egy mandátum alatt. Azon túl, hogy mindenik visszalépésnek megvolt az objektív oka, gondolom, ez véletlen egybeesés, ami nem az RMDSZ határozatlanságára vall. Remélem, ez nem fogja negatívan befolyásolni a megítélésemet és a további kapcsolatomat a testület vezetőivel és tagjaival.
– Ciprian Dobre liberális megyei tanácselnök szinte megalázóan viselkedett az első RMDSZ-es alelnökkel, Lokodi Edit Emőkével, Kelemen Mártont viszont már emberszámba vette. Ön mire számít?
– Úgy érzem, korrekt, jól működő kapcsolat alakult ki közöttünk. Talán az is közrejátszik, hogy nagyon régóta ismerjük egymást, mi több, 2008-ban, mielőtt Dobre decemberben bejutott volna a parlamentbe, dolgoztunk együtt, hisz fél éven keresztül alelnökkollégám volt.
– Mit talált a megyei önkormányzatnál? Mi változott 2012 óta, amióta nem az RMDSZ vezeti a tanácsot, és amióta ön is csak testületi tag?
– Lényeges változások nem voltak, legalábbis egyszerű megyei tanácsosként, aki figyelemmel követi a testület működését, nem észleltem különösebb szakadásokat vagy elmozdulásokat. Ez arra utal, hogy mindkét elődöm, Lokodi Edit Emőke és Kelemen Márton is megpróbálták fenntartani azt az egészséges állapotot, ami 2012 előtt uralkodott. Egy biztos: mindketten nagyon odafigyeltek arra, amivel kapcsolatban nekünk, a magyarság képviselőinek résen kell lennünk. Ügyeltek és ügyelünk arra, hogy a döntéseknél a román partnerek vegyék figyelembe a megye etnikai egyensúlyát.
– És mi az, amire elsősorban oda kell figyelni?
– Mindenekelőtt arra, hogy folytonosságot biztosítsunk a magyarságot érintő kérdésekben. Oda kell figyelnünk a megkezdett nagy kaliberű projektekre. Az egyikre éppen a közelmúltban tettünk pontot, június végén avattuk a Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti műutat, azt, amely nemcsak hogy lerövidíti a Marosvásárhely és Szováta közötti távot, de bekapcsolja a megye vérkeringésébe az eldugott, kis bekecsalji falvakat is. Messzemenően a térség legfontosabb beruházásának számít.
A hulladékgazdálkodási projektnek is a vége felé járunk; a vásárhelyi önkormányzatnak még ki kell építenie a kakasdi átrakóállomáshoz vezető infrastruktúrát, nekünk meg ki kell választanunk a kerelőszentpáli új szeméttelep működtetőjét. Ugyanakkor be kell fejeznünk a két hatalmas kórház, a megyei, illetve a sürgősségi járóbeteg-rendelőinek a felújítását és felszerelésének korszerűsítését.
Szintén Lokodi Edit Emőke idejében megkezdett projektnek számít a megye víz- és csatornahálózatának a korszerűsítése és bővítése. A Nyárád menti gerincvezeték elkészült, jövőre megépül a szeredai vízüzem is. Reméljük, a közeljövőben, hosszas jogi huzavona után végre sikerül befejeznünk a Csergeden épülő motorsportparkot is.
– Mi a helyzet az úthálózattal? Míg az országutak megfelelő állapotban vannak, a megyei utakon nagyjából csak toldoznak-foltoznak.
– Több mint 700 kilométer aszfaltos út tartozik a megyei önkormányzat fennhatósága alá. Ezt karbantartani sem könnyű, nemhogy korszerűsíteni, bővíteni! Viszont így sikerült összekötnünk Vajdaszentiványt Beresztelkével. A Nyárád menti lakóknak a Nyárád menti út a fontos, a Küküllő mentieknek a Küküllő menti, a mezőségieknek az ott áthaladó szakasz jelent prioritást.
Ez így is van rendjén, csakhogy a megyei önkormányzat költségvetése véges, ráadásul egyébre is kell pénzt elkülönítenünk. Mindenre és mindenkire próbálunk odafigyelni, de a legfájóbb az Ákosfalvát Nyárádtővel összekötő, 15 kilométeres, Alsó-Nyárád menti szakasz, ahol a házak repedeznek a nehézgépjármű-forgalom miatt. Évek óta próbálkozunk átadni az országos útügynek, úgy tűnik, ez a közeljövőben végre sikerül.
– A végső megoldás nem egy terelőút megépítése volna? Mert attól, hogy az útügy újjávarázsolja a megyei utat, még mindig dübörögni fognak a kamionok.
– Persze hogy az lenne a végső és az ideális megoldás. De ki mer jelenleg arra gondolni? Ha viszont az Országos Közút- és Autópálya-Kezelő Társaság alapjaiban is megerősíti az utat, mely nem ekkora terhelésnek épült, talán a dübörgés is sokkal kisebb és elviselhetőbb lesz.
– Fájó pont a bözödújfalui tóhoz és Kőrispatakhoz vezető út is, amely lényegében Maros és Hargita megyét köti össze. A jelenlegi elöljáró az elsőbbségi listáról a pótlista végére csúsztatta.
– Végül csak sikerült kompromisszumos megoldást találnunk, és megegyeznünk arról, hogy nem mondunk le az Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral összekötő út megépítéséről. Mint ismeretes, a Hargita megyei szakasz, néhány kilométer kivételével elkészült, idéntől saját forrásból mi is évi három kilométert próbálunk leaszfaltozni a megyehatárig.
– Beiktatása után Kelemen Márton arról beszélt lapunknak, hogy meggyőzte Ciprian Dobrét arról, hogy nemcsak a Görgény-völgyi, illetve a Felső-Maros menti fesztivált kell finanszírozni, hanem egy magyar vidéki sokadalmat is illene kitalálni és anyagilag támogatni.
– A megyei tanács már tavaly támogatta a Nyárád menti népi és kézműves vásárt, sőt idéntől a Kis-Küküllő mentének is meglesz a népi ünnepélye, melyet Erdőszentgyörgyön szervezünk. És ne feledjük, az önkormányzat jelentős támogatást nyújtott az immár hagyományos lófuttatásnak vagy a vásárhelyi magyar napokként ismert Forgatagnak is. Persze mindez nem magától történt, ehhez az RMDSZ-frakció kitartó munkájára is szükség volt.
– Apropó RMDSZ-frakció. Lát esélyt arra, hogy amennyiben a jelenlegi erőviszony marad, vagy ehhez hasonló felállás alakul ki, 2016-tól, a közvetett választások nyomán ismét magyar elnök kerüljön a megye élére?
– Ez több mindentől függ: a testület majdani összetételétől, a román pártok egymáshoz való viszonyától és egyebektől. Az elnökállítás lehetőségével számolnunk kell, hisz 2000-ben, majd rá négy évre, amikor szintén a testület választotta meg az elnökét, a legnagyobb frakcióval rendelkező, de mégis kisebbségben lévő RMDSZ-nek román támogatással sikerült elnyernie az elnöki tisztséget.
– Azon túl, hogy az egyik legtapasztaltabb tanácsosának tartja, pártja azért is jelölte erre az utolsó száz méterre alelnöknek, hogy „melegítsen" a 2016-os megpróbáltatásra?
– Erről nem esett szó.
– Ellenhangokat is lehet hallani; van kollégája, aki megkérdőjelezi, miért egy hatvanan felüli politikust kell pályára helyezni, és nem egy fiatalt bejáratni?
– Amikor a frakcióban szóba került az új alelnök megnevezése, ezt senki nem hozta fel. Legalábbis hozzám nem jutott el semmiféle ellenvélemény.
– Amúgy idősnek érzi magát?
– Nem, egyáltalán. Persze az idő telik, az ember a korát nem tagadhatja le. Energikusnak érzem magam, aki, ha felkérik, a jövőben újabb tanácsosi mandátumot vállal.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Gyökeret verő csángómentők
Bár az elmúlt időszakban stabilizálódni látszik a moldvai csángó falvakban oktató pedagógusok csoportja, még mindig van fluktuáció, így a következő tanévtől is új nevelők jelentkezését várják. Idén kilenc állást hirdetett meg a moldvai csángó magyar oktatási programot működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Márton Attila, az oktatási program koordinátora a Krónikának elmondta, hogy elsősorban a megürült állásokat próbálják betölteni, azonban több olyan helyszín is van, ahol évek óta ott dolgozó pedagógus mellé keresnek kollégát.
Csíkfaluban és Diószénen egyenesen két oktatóra van szükség, ezekre a helyszínekre akár párban is lehet jelentkezni, hívta fel a figyelmet. Emellett Bahána, Bogdánfalva, Diószeg, Lábnyik, Lujzikalagor, Pokolpatak, Szitás és Újfalu településekre keresnek a csángó gyerekeket magyarul írni és olvasni tanító pedagógusokat.
Szakképzett magyartanárok, néprajzosok, magyar tanítók, más szakképesítésű pedagógusok, illetve olyan fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnének gyerekeket magyar nyelvre, hagyományőrzésre tanítani.
Az érdeklődők július 24-éig jelentkezhetnek, a szükséges iratcsomót (beiratkozási ív, Europass szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló oklevélmásolatok, személyiigazolvány-másolat, kézzel írott motivációs indoklás, ajánlólevél) az RMPSZ csíkszeredai székhelyén (Petőfi utca 4. szám) lehet személyesen benyújtani vagy szkennelt formában elküldeni a titkarsag@rmpsz.ro e-mail címre.
Stabil tanítógárda
A havi fizetés és étkezési jegyek mellett az oktatók 700 lejes juttatásban részesülnek, amiből a lakhatási feltételeket biztosíthatják. Márton Attila szerint a szegény moldvai településeken ez az összeg anyagi biztonságot ad, így ha valaki jól gazdálkodik, javítani is tud a körülményeken.
Mint elmondta, bár az elmúlt években magyarországiak részéről is tapasztaltak érdeklődést a program iránt, és volt, aki be tudott illeszkedni, megtanulta a helyi nyelvjárást, ajánlott a románnyelv-tudás, hiszen az oktatónak helyi szinten kommunikálnia kell a hatóságokkal. Többnyire a tanítóképzőt végzett fiatalok váltak be, közülük sokan már évek óta részesei a moldvai magyar oktatási programnak.
Az állandó fluktuáció ellenére az oktatók kétharmada stabil, a 9 helyi pedagógus és 8 hagyományőrző mellett 14 olyan oktatójuk van, aki „gyökeret vert" a Csángóföldön, mesélte Márton Attila, aki lészpedi tanítóként maga is tagja a 43 fős pedagógusi csapatnak.
Az anyagi lehetőségek függvényében újabb helyi hagyományőrzőket is bevonnának a rendszerbe, mesélte az oktatási program koordinátora. Ezek a helyi viszonyok és a csángó hagyományok ismerőiként elsősorban a délutáni foglalkozások keretében tanítják a gyerekeket őseik kultúrájára, népzenére, -táncra, tevékenységük azonban az iskolai foglalkozásokra is kiterjed, hiszen a különböző ünnepélyekre is ők készítik fel a diákokat. Jelenleg Külsőrekecsinben, Magyarfaluban, Pusztinán, Klézsén és Forrófalván fejtenek ki hatékony tevékenységet.
Az állami oktatás a cél
Az RMPSZ által felügyelt oktatási program keretében jelenleg 29 moldvai településen zajlik a magyar nyelv oktatása 2070 moldvai gyerek részvételével. Az anyanyelvi oktatás 19 helységben az állami oktatás része, a többi településen pedig délutáni foglalkozások keretében tanítják magyarul írni-olvasni, oktatják a csángó hagyományokra a gyerekeket. „Azok a közösségek, ahol jó a nyelvi állapot, le vannak fedve" – jelenti ki Márton Attila, amikor a bővítési tervekről kérdezzük.
Mint mondja, lehetne ugyan terjeszkedni más, rosszabb nyelvi adottságokkal rendelkező települések irányába, jelenleg azonban arra összpontosítanak, hogy a meglévő helyszíneket „hivatalosítsák", a délutáni foglalkozásokat is bevigyék az állami oktatási rendszer keretei közé. Ez nemcsak amiatt lenne fontos, mivel jelentős anyagi terhek alól mentesítené a program működtetőit, hanem amiatt is, mivel nagyobb presztízst, folytonosságot biztosítana a magyar nyelvű oktatás számára, magyarázza a koordinátor.
Normalizálódó viszonyok
A pedagógusszövetség által felügyelt helyszíneken kívül két településen, Máriafalván és Lujzikalagorban a program korábbi működtetője, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) biztosítja a magyar nyelvű oktatást hetente tartott délutáni foglalkozások keretében.
Márton Attila elmondta, azt remélik, hogy a 2015–2016-os tanévtől az érintett 15 gyereket is sikerül beíratni az állami oktatásba, a környező településeken ugyanis hivatalosan is biztosított a magyar nyelvű oktatás. Az oktatási koordinátor szerint a korábbi nézeteltérések ellenére ma már folyamatos az egyeztetés a két szervezet között. A hatóságokkal is enyhült a korábbi, feszült, már-már ellenséges viszony, mondta az oktatási koordinátor, bár, mint fogalmazott, „ezeket a harcokat mindig helyileg kell megvívni".
A normalizálódás elsősorban annak köszönhető, hogy idén januárban együttműködési szerződést írtak alá a Bákó megyei tanfelügyelőséggel és az oktatási minisztériummal, mely legális hátteret biztosít a programban részt vevő oktatók számára, és elfogadásra ösztönzi a helyi hatóságokat. „Ez már félsikernek tekinthető" – jelentette ki Márton Attila.
Csökkenő civil támogatások
A program finanszírozása a 2012-ben történt átszervezés után ma már stabilnak mondható, jelentette ki lapunknak Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
Mint mondta, ez két pilléren áll, egyrészt a magyar kormány támogatja a nemzetpolitikai államtitkárságon és a Bethlen Gábor Alapon keresztül, másrészt a civil adományokat összefogó alapítványokon, a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesületen és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványon (AMMOA) keresztül érkezik a pénz. Emellett az Amerikai Egyesült Államokbeli Pillangó Alapítvány felvállalta a csíkszeredai bentlakás fenntartásának teljes költségeit.
A civil támogatás megcsappant az utóbbi években, Márton Attila szerint a törés 2012-ben, a program körüli botrányok idején következett be, és azóta a két alapítvány már nem tudja ugyanolyan mértékben összefogni az adományokat, mint korábban. Mint mondta, „a közös kalap" elve már nem nagyon működik, a keresztszülők szeretnék célirányosan támogatni a különböző helyszíneket, gyerekeket.
Honorált lojalitás
Burus-Siklódi Botond szerint a megcsappant civil támogatások ellenére a program nincs veszélyben, mint mondta, a magyar kormány biztosította őket arról, hogy pótolja az alapítványoknál bekövetkezett kiesést.
A kormányzati támogatás révén a 2015–2016-os tanévtől differenciált bérezést kívánnak bevezetni és honorálni az oktatók program iránti lojalitását, mesélte az RMPSZ elnöke, aki szerint ősztől átlagban ötszázalékos béremelést biztosítanának a pedagógusoknak, hagyományőrzőknek.
Bővítésre nehezen futja
Bár a program működtetése biztosított, annak bővítése, illetve az öt–nyolc osztályt végzett diákok továbbtanulása már az anyagiak függvénye, véli Márton Attila, aki szerint elsősorban a tehetséges gyerekek számára kellene biztosítani a továbbtanulás kivételes lehetőségét. A programban részt vevő több mint 2000 gyerek közül jelenleg 64-en tanulnak tovább csíkszeredai középiskolákban, ahol külön bentlakást működtetnek számukra.
Bár a bákói oktatási központ iránti igény még mindig megvan a csángó szervezetek részéről, Márton Attila szerint arról megoszlanak a vélemények, hogy érdemes-e „a román tengerbe egyet cseppenteni", itt magyar kollégiumot létrehozni, vagy ennek inkább egy kisebb csángó településen lenne meg a helye a lészpedi oktatási központ mintájára, ahonnan a programot is működtetik.
Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök szerint bár a bákói központ ügyében vannak fejlemények, konkrét lépések nem történtek, egyelőre a helyszínkeresés zajlik, ugyanakkor azt is meg kell vizsgálni, hogyan lehetne fenntartani az intézményt, de egy hozzáértő ügyintézőre is szükség lenne, lehetőleg egy csángó személyében. Az oktatási központ a csángó szervezetek kerekasztalának számító Csángó Tanács július 24-ei ülésének a témája, tájékoztatott az elnök.
Az oktatási program működtetése a stabil anyagi háttérnek köszönhetően biztosított, hangsúlyozta Burus-Siklódi Botond, hozzátéve ugyanakkor, hogy látványos növekedésben nem gondolkodhatnak. Kifejtette: jelenleg legfőbb céljuk a nem hivatalos délutáni foglalkozásoknak az állami oktatási rendszerbe való bevitele.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Az egyház választja a papot
– interjú Tamás József segédpüspökkel –
A múlt szerdán megszervezett papi találkozó végén villáminterjút készítettünk Tamás József gyulafehérvári segédpüspökkel, egyebek mellett a papi hivatásról érdeklődve.
– Miért tartja fontosnak a hasonló találkozókat?
– Az utóbbi időben divatba jöttek ezek a rendezvények, a kortárstalálkozókhoz hasonlóan. A papi találkozókat eddig is megszervezték, hiszen azokat, akiket ugyanazon évben szenteltek pappá, mindig összehozta egy-egy rendezvény. Ez, ami itt volt Gelencén, ritkább, de úgy látszik, szokásba jön. Örömmel nyugtázom ezt, hiszen a vidék iránti szeretetünk fontos, sohasem felejthetjük el azt, hogy honnan indultunk, hová valók vagyunk, és főként: kik közül származunk. Fontos a nép, a szülőföld szeretete, éppen ezért értékelem, hogy ilyen szép számban összegyűlhettünk, együtt imádkozhattunk, és egy szép napot együtt tölthettünk.
– A prédikációjában említette, hogy az egyház választja a papot, és nem az egyházi méltóság az egyházat. Hogyan értsük ezt?
– A papi hivatásnak az átélése az ilyen találkozók alkalmával is fontos számunkra. Tény, hogy az igazi papi hivatás az, amely Istentől származik, nem pedig tőlünk. Istennek a meghívását követi az a jó pásztor, aki úgy akarja szolgálni a Jóistent, ahogy Ő azt elvárja. Ezért mondjuk azt – az Úrjézus szavait idézve –, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választot­talak titeket”. Aki Jézus Krisztusnak a hívását követi, az biztos, hogy olyan akar lenni, mint az Úrjézus, aki jó pásztornak nevezte önmagát, és aki valóban olyan jó pásztora az emberiségnek, hogy életét is képes volt értünk feláldozni.
– Püspök úr, jelenleg egy hatalmas, más valláshoz tartozó embertömeg árad be Európába, és egyre többen fogalmazzák meg azt, hogy a megmaradás záloga a keresztény értékrendhez való visszatérésben rejlik. Mi a véleménye erről?
– A hegyi beszéd – ami kereszténységünknek az alapját képezi – azzal a szép hasonlattal fejeződik be, hogy az okos ember sziklára építi fel a házát, mert csak a jó alapokra épült ház marad meg. Számunkra Istennek a törvényei jelentik a sziklát, azt az alapot, amin az emberiség meg tud állni, és meg tud maradni. Éppen ezért hangsúlyozzuk azt, hogy a mai globalizálódó világ – ami egyre jobban az anyagiak felé fordítja tekintetét – rossz útra tért. Vissza kellene térni a helyes útra, okos emberként az Istenre kellene építenünk életünket, országunkat és a társadalmat. Én hiszem és vallom ezt, ugyanis a történelem ismétli magát, az idők folyamán még voltak hasonló periódusok, amikor az emberiség próbált elfordulni Istentől, mint ahogy az ma is a nagyvilágban történik. Hiszem, hogy a tékozló fiúhoz hasonlóan az emberiség visszatalál az atyai házba, amelyet elhagyott.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tiszteletbeli háromszékiek
„Háromszék sok jeles papot adott a világnak”
A július 8-án Gelencén első ízben tartott papi találkozót a gelencei születésű Pakó Benedek ny. plébános-kanonok szervezte, aki érdeklődésünkre elmondta, az eseményre a Háromszéken született vagy itt szolgáló paptestvéreket hívták meg, akik így bizonyos tekintetben tiszteletbeli háromszékieknek számítanak.
– Sok papot meghívtunk, végül 36-an vettek részt a találkozón. Meghívtuk az érsek urat is, de ő foglalt volt, ellenben Tamás József segédpüspök úr szívesen részt vett a rendezvényünkön, ő volt a főcelebráns, és a beszédet is vállalta. Háromszék sok jeles papot adott a világnak, Gelencéről nyolcan vannak, akik aktívan szolgálják a népet, de akadnak teológiai tanárok és előkelő egyházi méltóságok is közöttük – nyilatkozta Pakó Benedek, hozzátéve, a Kovászna megyében megfordult papok közül is sokan magas tisztséget viselnek az egyházban.
A nyugalmazott kanonok a találkozó szervezésének előzményeire is kitért.
– Ezt az egész hagyományt Harai Pál néhai medgyesi plébános kezdeményezte, lokálpatrióta lévén. Az első találkozót 2002-ben szervezte meg, akkor még Medgyesen szolgált. Én a tavaly döntöttem el, hogy folytatom a kezdeményezést, ugyanis többször buzdított, hogy valaki hívja meg a papságot egy ilyen eseményre. Mondtam is neki telefonon, „nyugodj meg, Pali atya, van folytatása a kezdeményezésednek, tarts ki!”, biztattam, hiszen akkor már súlyos beteg volt – fejtette ki.
Hozzátette, úgy véli, a télen elhunyt atya kívánsága teljesült, ugyanis már több pap jelezte, szeretné ezt a hagyományt kiterjeszteni. A találkozó lehetőséget nyújt arra, hogy Istennek hálát adjanak, amiért papként szolgálhatják, ugyanakkor kitűnő alkalom, hogy jobban megismerjék egymást, különös tekintettel a fiatal nemzedékre. Jó példa erre Pakó Benedek életútja, hiszen sokáig Szászrégenben szolgált, tíz évig pedig a Zsil-völgyében, elszigetelt helyeken látta el a lelkipásztori teendőket.
A találkozót tervek szerint minden évben megrendeznék. „A gelencei papok eddig is évente találkoztak”, mondta a nyugalmazott kanonok, egyúttal megköszönve Bereczi István gelencei plébánosnak a szervezésben nyújtott segítséget, dr. Pál Andornak a támogatást.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)