Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Brehariu-Bruja, Alma
49514 tétel
2015. június 26.
Jogszerűtlen, igazságtalan és méltánytalan a Mikó Kollégium újraállamosítása
A Generális Konvent, vagyis a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szóló bírósági döntést "jogszerűtlennek, igazságtalannak és méltánytalannak" tekinti – olvasható a csütörtökön véget ért, kétnapos budapesti ülés zárónyilatkozatában.
"A Generális Konvent aggodalommal tekint Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában azon köznevelést érintő törvények hatályba lépésére, amelyek a szülőföldjükön, anyanyelven folytatható oktatás terén méltatlanul sújtják a magyar közösségeket, és felhívja Magyarország kormányának figyelmét is a magyar nemzetrészeket ellehetetlenítő intézkedésekre" – olvasható a találkozót követő sajtótájékoztatón közreadott nyilatkozatban.
A Generális Konvent továbbá tiltakozik "a világban sok helyen folyó keresztyénüldözés ellen".
Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke elmondta, a plenáris ülésen tárgyaltak Kárpátalja nehéz helyzetéről, a romániai magyar reformátusok ügyeiről, a diaszpóra reformátusságáról, egyházalkotmányi kérdésekről, a közös képviseletről, valamint a reformáció 500. évfordulója jubileumának megünnepléséről.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke az ukrajnai helyzetről szólva elmondta: a Kárpátalján élő magyarokat nagyon mélyen érinti a gazdasági krízis. "Az elszegényedés problémája, a kilátástalan helyzet mindenkire rátelepszik" – fogalmazott.
Közölte, ma még nem tudni, hogy elértek-e a krízis mélypontjára, vagy ennél még mélyebb lesz. A megélhetés, a szociális háló egyre bizonytalanabb Ukrajnában – mondta Zán Fábián Sándor.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy romániai jogerős bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról. Közölte, az egyházkerület a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért.
Kató Béla kijelentette: a helyzetet nem tudják elfogadni, a végsőkig küzdeni fognak. Ha nem járnak sikerrel, "újat" építenek, mert nem veszíthetik el a fiataljaikat – mondta, majd hozzátette: az egyház jövője múlik azon, hogy létezik-e anyanyelvi oktatás.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 26.
Redenta lennék?
Egyre többen állítják, hogy Trianon az újkori politikai gazemberség rekordja, és a nagyon időszerű megemlékezések újfent lidércálomként hozzák elő a kérdést, hogy jómagam irredenta vagyok-e. Redenta állat nincs is, mondaná a székely, és Székelyföldön biztosan nincs...
Elismerem, hogy könyveim között fellelhető egykori szomszédom Mikor Oláhország háborút üzene... című dedikált kötete és más szerzők értekezései is, amelyek azt bizonyítják, hogy az új kor történelmében még nem húztak meg határokat ilyen nagy néptömegek akarata ellenére. A fiatalabb nemzedék nem élte át (és ne is élje), amikor az ilyen olvasmányok miatt szúrós szemű állami emberek pecsétes írással feldúlták a lakást, kirázták a szalmazsákot az ebédlő közepére... Azt is bevallom, hogy az 1980-as években elhoztam Budapestről az Utazások Erdélyben című útikalauzt, habár a magyar vámtiszt figyelmeztetett, hogy ezt elveszik ideát; átmentettem a gatyaszárban. Lehet, hogy már akkor bennem volt az irredenta vírus?
És ha a többségi nemzetből való barátaimnak (igenis, vannak ilyenek!) helyeselek, hogy a Prut folyón virághidat készítsenek testvéreik felé, akkor is irredenta vagyok? Fogas kérdés, már nem is merek a tükörbe nézni, nehogy irredentát lássak, hiszen nagyszámú üvöltő politikus rohan felém, hogy tüzes vassal süsse rám a bélyeget...
Mivel a mai élet tele van csapdákkal – nálunk csak az biztos, hogy minden bizonytalan – , nem csoda, hogy kétségek között él az ember. És kitől kérhetnék tanácsot, hiszen még a magas tudású Dâmboviţa-parti politikusok sem tudják eldönteni, hogy mi vagyok: román nemzetiségű magyar vagy magyar nemzetiségű román? Ha engem kérdeznek, egyik sem...
TÖLGYES LAJOS, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 26.
Az egyetem méltósága
Befejeződött a kicsengetések időszaka, elballagott már a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatán végzett diákok utolsó csoportja is. Bizonyára örültek maguk a fiatalok, igen a szüleik és tanáraik, talán jelen voltak a barátok, ismerősök, s bámészkodók is, hisz ilyenkor szívet, lelket gyönyörködtető az ünnepség, mosolyt, örömet fakaszt azokban is, akik látszólag egyáltalán nem érdekeltek az eseményben.
Azt viszont nem tudom megérteni, miért nem lehetett közös kicsengetést rendezni mindenkinek, akinek utoljára szólt a csengő? Akkor lehetett volna igazi, az egész várost megörvendeztető eseménnyé növeszteni az egyetemről való kilépés pillanatát, ha mindannyian együtt búcsúznak tanintézetüktől. A főiskolának is kétségtelenül ez a legnagyobb ünnepe, mint a középiskoláknak a ballagás, s miért ne kapcsolódhatnék be ebbe a nagy közös ünneplésbe a megyeszékhely közössége is? Ugyanis sokunkat érdekel, mi történik az egyetemünkön. Egészen új minőségi csoport jelentkezett
Amikor – több évvel ezelőtt – a lányom a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre felvételizett, éjszaka hívott telefonon egy volt évfolyamtársam, és örömmel gratulált a bejutásához, pedig csak feltételezte, hogy nem másvalaki nevét olvasta. Sokan megvárták, míg kitették éjfél körül az eredményt, mert érdekelte őket, ha nem is volt senkijük a vizsgázók között; a vásárhelyieknek annak idején nem volt közömbös, kik is járnak a színire, s kik az orvosira.
Bátorkodom tehát kijelenteni, hogy mi mindannyian, akik itt, a megyeszékhelyen, annak környékén, sőt, a megyében, Székelyföldön élünk, igenis érdekeltek vagyunk nem csupán a középiskolát végzettek ballagásában, hanem egyetemistáink elbúcsúztatásában is. Az ő örömük a közösség öröme is, hisz az egyetem, a főiskola nem csupán azoknak jó, akik ott tanulnak, tanítanak. Vannak, akik fizikailag nem érintkeznek vele, az is lehet, lábukat soha be nem teszik az esztétikailag kissé elpuskázott hatalmas épületbe, de azért érzi, tudja mindenki, hogy az utóbbi másfél évtizedben, amióta létezik ez a felsőfokú tanintézet, a város értéke is növekedett. Egészen új minőségi csoport jelentkezett a megyeszékhely lakossági térképén, az egyetemistáké és az egyetemi oktatóké. Jómagam, ahol csak tudtam, kiigazítottam azokat, akik elmarasztaló szavakkal illették lakóhelyünknek ezt az új létesítményét, fiatalokat irányítottam oda, ecsetelni próbáltam sok-sok előnyét annak, hogy helyben tanulhatnak, a kolozsvári, brassói vagy más egyetemi városban fizetendő lakbér megtakarításával. És végzett itt már több volt tanítványom, néhányan mesteri fokozatot is szereztek (ezt most már egyik-másik szakból itt is megtehetik), a diplomát érvényesíteni is tudták. Pár alkalommal részt vettem az egyetemisták szakmai bemutatkozásán, s valahogy megnyugtató volt látni, tapasztalni, hogy szakmailag, de emberileg is egyre érettebbek. Valahányszor beléptem az egyetem épületébe, az a méltóságteljes hangulat ragadott magával, amit annak idején Kolozsváron tapasztalhattunk meg. Akkor, fiatalon a tudományok titkai, felfedezésük szándéka hatott át mindannyiunkat, itt, Sepsiszentgyörgyön pedig ugyancsak megérintett az a magasztos érzelem, amelyet csak kivételes helyzetekben él át az ember. S ha ott korosabb, tapasztaltabb professzorok emberi közelségéből áradt a bátorítás, a tisztelet, az őszinteség, az egymás és diákjaik iránti megbecsülés, úgy gondoltam, itt is be kell ennek következnie, a fiatal, az egyetemi oktatásba éppen belekóstolt ifjú tanárok felnőnek a követelmények szintjére. Személy szerint soha nem hagytam szó nélkül, ha valahol valakik ezekre az oktatókra rosszat mondtak s a mi egyetemünket elmarasztalták. Úgy gondolom, éppen ezért valamilyen formában meg kell őrizni azok emlékét, akik ötletgazdái, kiharcolói voltak ennek a tanintézetnek. Megérdemlik. Akár úgy, hogy termet neveznek el róluk, esetleg emlékszobát rendeznek be. Meglepett, hogy nem mindenki karolja fel ezt az ötletet, vannak, akik nem értenek egyet ezzel az ötlettel. Nem is olyan rég, az egyetemen járva, s éppen e szándék megvalósításának lehetőségét keresve találkoztam ilyen véleménnyel. Persze, mindezek dacára megmaradok a mi közös egyetemünk tisztelőjének, ha úgy adódik, biztatom is a diákokat, bizalommal iratkozzanak be a meghirdetett szakokra, mert aki tanulni akar, erre lehetőséget itt is kap, s bizonyára megtanulja azt is, milyen nagyszerű átélni, átérezni az egyetem méltóságát.
Péter Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 26.
Beke György emlékére
A fénykép készítőjét elfeledtem, a hátuljára írtam két mondatot. Készült 1973 februárjában az uzoni író-olvasó találkozó alkalmával a néptanács egyik irodájában, a hivatalos részt követő tereferén. Régecske bizony, negyvenkét esztendeje, hogy Beke György a szülőfalu hívására hazatért Bukarestből, alig fél éve Sepsiszentgyörgyre költözött öntödei fémiparosként ekkor ismertem meg személyesen, bár levelező viszonyban voltam az ünnepelt és közismert íróval, újságíróval.
Barátsággal ajánlotta nekem a Kagylók tengerzúgással című antológiáját és Tolmács nélkül című vaskos interjúkötetét. Több évtizedes barátságunk után a közelmúltban lezajlott uzoni iskolanapok késztettek leltározásra. A 2000-ben lezárt Új Magyar Lexikonból kitűnik: 1959–1999 között harminckilenc kötetét jelentették meg romániai és magyarországi kiadók. Egy újabb irodalmi lexikon tán összegezni fogja Gyuri bátyám életének utóbbi hét évében megjelent könyveit is... E hatalmas életműből magam is összegyűjthettem tizenkilenc munkát, amelyekből csak kettő maradt (figyelmetlenségem miatt) kézírásos ajánlása nélkül. Ritkább találkozásaink, Budapestre való költözése is közrejátszott abban, hogy csak anyaországi lapokban követhettem életét és munkásságát. 1996. október 10-én beszélgettünk utoljára Népstadion környéki lakásán. A Kolozsváron 1994-ben megjelent Hadi utak Erdélyben – Barangolások magyar katonák nyomában című, egyik legszebb, legtanulságosabb ,,történelemkönyvével” és meleg kézszorítással váltunk el. Hosszan utánanéztem: a sietős gyaloglásban, barangolásban edződött kemény testalkatú író a kisgazdapárt soros ülésére igyekezett. Jó évtized után, uzoni temetésén már csak a hamvait tartalmazó urnát láttam viszont. Kopjafája, emléktáblája előtti főhajtásom még várat magára. De ágyam fejénél, kezem ügyében a Vállald önmagad című publicisztikai gyűjteménye 1978-ból. Újraolvasom belőle a Szavak hőfoka fejezetet, hogy életem végéig melegíthessen Beke György bátyám nemzetünk, anyanyelvünk iránti rendkívüli tisztelete, szeretete!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 26.
Sógor: koherens álláspontot várunk az EU-tól restitúciós ügyben
Az EU-s intézmények képtelenek koherens álláspont megfogalmazására és a vállalások számonkérésére a romániai restitúciós folyamat ügyével kapcsolatban, miközben az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának költségvetési bizottsága jelentést vár Romániától a visszaszolgáltatások helyzetéről – emlékeztetett Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az Európai Parlamentben (EP). 
Az RMDSZ-es politikus tegnapi közleménye arról tájékoztat, hogy Sógor Csaba beszédében elmondta: a kommunista hatalom által Romániában államosított ingatlanok ügyét többször is szóvá tették az EP-ben, illetve a bizottságnak címzett kérdés formájában is. Hangsúlyozta: már több alkalommal felhívták rá a figyelmet, hogy a romániai restitúciós folyamat leállt, sőt, egy fontos egyházi ingatlan esetében a bíróság a visszaállamosítás mellett döntött, bűnösnek ítélve a hivatali kötelességüket végző tisztségviselőket. Sógor Csaba szerint az elfogadhatatlan helyzet ellenére az európai intézmények nem szólaltak meg a kérdésben, és nem kérték számon egy tagállam vállalt kötelezettségeit.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 26.
Az RMDSZ-delegáció washingtoni látogatásának jelentősége
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) delegációja háromnapos látogatást tett Washingtonban abból a célból, hogy tájékoztassák az amerikai politikusokat és szakértőket az erdélyi magyarság aktuális problémáiról, kiváltképp az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásának elakadásáról, illetve ezzel összefüggésben Markó Attila korábbi RMDSZ-es képviselő román hatóságok általi meghurcolásáról.  
A küldöttség számos kongresszusi képviselővel, a képviselőház több bizottságának (pl. a Tom Lantosról elnevezett emberi jogi bizottság, a képviselőház külügyi bizottságának Európával foglalkozó albizottsága) munkatársaival, Hoyt Lee-vel, a Külügyminisztérium Európáért és Eurázsiáért felelős helyettes államtitkárával, valamint a Center for Strategic and International Studies és az International Republican Institute szakértőivel találkozott, a megbeszéléseket a New York-i székhelyű Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) szervezte.
Bár a téma az amerikai döntéshozás szempontjából marginálisnak tűnhet, nem ez volt az első alkalom, hogy az amerikai kongresszus szót emelt a romániai egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásának ügyében. A kongresszus 2005-ben, tíz évvel ezelőtt fogadott el egy határozatot (H. Res. 191), amelyben sürgette a mindenkori román kormányt, hogy vegye komolyan vállalt kötelezettségeit a kommunizmus alatt elkobzott egyházi tulajdonok visszaszolgáltatását illetően, és biztosítsa az ország területén élő minden felekezet számára az „egyenlő, igazságos és azonnali” restitúciót. A kongresszusi határozaton kívül a közelmúltban az amerikai külügyminisztérium és kongresszusi képviselők közötti levélváltásban is szóba került a romániai egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás elégtelen mivolta.
A gyakorlatban azonban ezek az amerikai lépések nem segítették a folyamat felgyorsítását. Mostanáig országos szinten a visszaigényelt egyházi tulajdonok kevesebb, mint fele került vissza eredeti tulajdonosukhoz; a legtöbb ingatlant a romániai zsidó közösség kapta vissza (kb. 70%), a magyar felekezetek kb. 55-60%-ot, míg a görög katolikus egyháznak jóformán semmit nem szolgáltatott vissza a román állam. Azt is látni kell, hogy nem csak, hogy nem haladt megfelelő ütemben az egyházi ingatlanok restitúciója, de 2014 novemberében egy korábban visszaszolgáltatott ingatlant, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot a román állam bírósági ítélet révén újraállamosított, a restitúciós bizottság tagjait (köztük Markó Attilát) pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, az ítélet óta pedig teljes mértékben le is állt az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása.
Hiába jogszerű a romániai magyar közösség – a mindenkori magyar kormány által támogatott – követelése a kommunizmus alatt elkobzott közösségi vagyonok visszaszerzését illetően, illetve hiába egyértelmű a Székely Mikó Kollégium ügyében született bírósági döntés jogtalansága és diszkriminatív jellege, ezek ügyében amerikai politikusok előtt szót emelni nem egyszerű. Jelenleg ugyanis virágzanak az amerikai román kapcsolatok, a két ország egymás stratégiai partnere, az Egyesült Államok Romániában építi rakétavédelmi pajzsát, Románia pedig az Oroszország elleni kemény fellépés egyik legelszántabb szorgalmazója az Európai Unióban. Emellett a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vezényletével zajló romániai korrupcióellenes harc amerikai fogadtatása is igen kedvező, annak túlkapásait – például a Markó Attila ellen zajló hatósági hadjáratot – csak a régióról kellően árnyalt tudással és ismeretekkel rendelkező amerikai döntéshozók és szakértők látják át.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 26.
Erdélyi magyar pártok: ki kivel fog össze?
Együttműködési egyezményt írt alá az MPP és az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezete. Bálint József, az MPP és Molnár Attila, a néppárt nemrég megválasztott városi vezetője csütörtökön bejelentette, hogy alternatívát kívánnak felmutatni az RMDSZ-szel szemben, és együttműködési megállapodást írtak alá.
Bálint úgy fogalmazott, a választóitól arra kapott mandátumot, hogy a jobboldallal fogjanak össze. Egy nappal korábban azonban ugyancsak az MPP sepsiszentgyörgyi székházában Kulcsár Terza József, a párt Kovászna megyei elnöke Tamás Sándorral, az RMDSZ háromszéki elnökével tartott sajtóértekezletet, kifejtve, hogy a korábban aláírt együttműködés szellemében összefognak himnuszperben is, és közösen indították útjára a prefektusnak írt számonkérő levelekről szóló akciót.
Ezen a találkozón részt vett Bedő Zoltán, a néppárt korábbi sepsiszentgyörgyi elnöke is, aki nem pártja nevében, hanem néppárti megyei tanácsosként nyilatkozott. Biró Zsolt, az MPP országos elnöke a Krónikának kifejtette, Bálint József sem az országos, sem a megyei elnökséggel nem egyeztetett, a néppárttal való összefogás előzménye a székelyudvarhelyi egyeztetés lehetett.
„De ott sajátos helyzet alakult ki, a jelenlegi városvezetést ugyanis nem tudjuk támogatni a következő önkormányzati választásokon, mert az nem jó a városnak, ám a sepsiszentgyörgyi polgármester esetében ez nem áll fenn” – fejtette ki Biró.
Székelyudvarhelyi találgatások
Röviddel azután, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezeteinek képviselői szerdán bejelentették, együtt készülnek a jövő évi helyhatósági választásokra, és terveik között szerepel a közös polgármesterjelölt indítása is, Gálfi Árpád, az MPP helyi elnöke leszögezte: pártjuk székelyudvarhelyi szervezete „azzal a romániai magyar párttal köt együttműködési megállapodást, amely támogatja a polgári párt polgármesterjelöltjét”.
„Ezt pontosításként üzenjük azoknak, akik találgatásba kezdtek, miszerint közös polgármesterjelöltet indítanánk egy másik párttal” – tette hozzá.
Jakab Attila, a néppárt Hargita megyei elnöke azt mondja, számukra nincs különösebb jelentősége annak, hogy melyik párt tagja lesz a közös jelölt, olyan együttműködést szeretnének, amely a várost a fejlődés útjára állítja. Szerinte korai még a jelölt személyéről dönteni.
Bíró Blanka, Kovács Eszter
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 26.
Ostromlók csontjait találták?
Nagyvárad- Csontvázmaradványokat találtak a héten a Szent László tér munkálatai során. Péter I. Zoltán helytörténész szerint valamelyik ostromban elesettek sebtében elhantolt maradványai lehetnek.
Csontvázmaradványokat találtak a Szent László téri munkálatok során. Az Electroconstruct cég munkásai akkor fedezték fel a csontokat, amikor egy földalatti részt ástak ki, ahol elektromos berendezéseket helyeznek majd el a Szent László tér és a Zöldfa utca kereszteződésénél. A csontok valószínűleg több embertől származnak, és mintegy két méteres mélységben találták meg azokat. A helyszínen tartózkodó román archeológus megállapítása szerint hozzávetőlegesen 300 évesek lehetnek, és nem normális anatómiai pozíciókban voltak elhelyezve. A régész ugyanakkor azt is mondta, hogy a maradványokat elküldik majd tudományos vizsgálatra. Az esettel kapcsolatban Péter I. Zoltán helytörténész azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: valószínűtlennek tartja, ami az interjúban szintén elhangzott, vagyis hogy a Holdas-templom vagy a Szent László-templom körüli egykori temetkezési helyre bukkantak volna, ugyanis Mária Terézia 1775-ben pátenst adott ki a temetők és a temetkezés új rendjére, mely szigorú előírásokat tartalmazott a temetők létesítésének, illetve az elhunytak eltemetésének feltételeiben is. Többek közt megtiltotta a templomudvarokban történő temetkezést, és új temetőket csak a lakóövezeten- a város körüli árkon- kívül lehetett létesíteni. A Holdas-templomot 1780-ban szentelték fel, tehát már hatályban volt a vonatkozó rendelet, ráadásul akkor tér volt ott, mert már létezett Újváros, tehát emiatt sem temetkezhettek. A Szent László-templom építése pedig több közvetett forrás alapján valamikor 1720-as, ’30-as évekre tehető, tehát ha a 300 éves régiséget vesszük alapul, akkor még nem létezett, amikor a csontok már a föld alatt voltak.
„Ideiglenes” temető
A szakember szerint inkább arról lehet szó, hogy valamelyik ostromban- az 1660-as török vagy az 1692-es osztrák- elesettek sebtében elhantolt maradványaira bukkantak. Erre utalhat, hogy a csontok nem voltak szabályos formában, annak pedig, hogy így nem 300 évet, hanem ennél néhány évtizeddel többet kell visszamennünk a múltba, különösebb jelentősége nincs, hiszen a történelem szempontjából 30-50 év nem nagy idő, illetve a 300 év is csak saccolás alapján történt. Ugyanakkor 1692-ben körülbelül a jelzett hely környékén lehetett a támadó seregek felvonulási területe, és valahova el kellett ideiglenesen hantolni a sok halottat. Azt gondolhatták, hogy később majd elviszik, és eltemetik őket rendesen, de aztán megfeledkeztek róluk, bár ez is csupán egy feltételezés. De ugyanígy, ha például 360 évet megyünk vissza az időben, akkor akár törökök is lehetnek, hiszen 1660-ban szintén ebből az irányból támadtak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. június 26.
Összefogás az újmoldovai magyarságért
A Krassó-Szörény megyei, Duna-menti Újmoldován egy kb. 140 fős székely-magyar közösség él, mindenféle nemzeti infrastruktúra, közösségi tér nélkül.
A resicabányai Református Egyházközség a Templom és Iskola Szórvány Egyesülettel együtt felekezettől függetlenül évek óta szívén viseli az ottani magyarok sorsát, ezért fő célkitűzéseink között van egy Magyar Ház vásárlása az újmoldovai szórványközösség számára – erre adott is egy, a település magyar részén lévő, igen rossz állapotban lévő ingatlan. A lakás megvásárlása, teljes felújítása, bebútorzása, infrastruktúrális felszerelése 12000 euróba kerül. Ekkora összeg nem áll rendelkezésünkre, ezért – mivel a pályázati rendszerek malmai bizonytalanok, s amúgy is lassan őrölnek – a nyilvánossághoz fordulunk: szeretnénk segítséget kérni, hogy valóra válhasson a mélyszórvány magyarság álma: Magyar Ház kerülhessen az újmoldovai magyarok birtokába. Most bárki lehet a magyar kultúra nagykövete: segítsen Ön is a közösségi tér létrehozásában, hogy a helyi szórvány saját helyen élhesse meg a nemzeti identitását! Az internetes felületeteken (elsősorban a Diaszpóra Alapítvány weboldalán és a Facebookon) folyamatosan beszámolunk a gyűjtésről és a munkálatok aktuális állásáról. A támogatók névsorát (amennyiben az érintettek kívánják), nyilvánosságra hozzuk, s egy dicsőségtáblán kitesszük a leendő magyar ház falára is.
Akár egy euró átutalását is nagy köszönettel vesszük, mert sok kicsi sokra megy!
Köszönettel: Megyasszai Attila, Resicabányai református lelkész, Templom és Iskola Szórvány Egyesület Elnöke.
erdon.ro
2015. június 26.
Romániai menekültügy: kint a bárány, bent a farkas?
A román diaszpóra az egyik legtekintélyesebb létszámú, Európai Unión belüli migráns csoport, ezért nehéz helyzetben van az ország, mikor a bevándorlókról most zajló vitában kell állást foglalnia. Ha a bevándorlóinkat támadjuk, hogy védjük a kivándorlóinkat? A román szélsőjobb nem dilemmázott: a menedékkérők ellen tüntettek Bukarestben, miközben az uniós csúcs elvetette a kvótákat. Parászka Boróka összeállítása.
Ötven ember tüntetett csütörtökön, június 25-én Bukarestben a bevándorlók ellen, a Noua Dreaptă tagjai arra szólították fel Klaus Iohannis államelnököt, hogy a június utolsó hétvégéjén zajló brüsszeli menekültügyi csúcson álljon az olyan „karakán” államfők mellé, mint akik Nagy-Britanniát, Dániát, Írországot képviselik. „Nincs szükségünk arra, hogy a menekültek problémáit Romániába importáljuk” – figyelmeztetett a Noua Dreaptă. A párt szerint a román alkotmány harmadik cikkelye sem teszi lehetővé, hogy „idegen populációkat” telepítsenek-költöztessenek az ország területére. Csehországgal és Szlovákiával kell közösen fellépnünk – hangzott el a bukaresti tüntetésen, ahol nem esett szó arról, hogy a román szélsőjobb a magyar kormány álláspontját is képviseli.
Saját belátásra bízva
Az eredeti tervek szerint, amelyet csütörtökről péntekre virradó éjjel az uniós csúcstalálkozó résztvevői elutasítottak, a tagországok osztoztak volna az Európában menedéket keresők ellátásán azért, hogy tehermentesítsék a két legnagyobb befogadó államot: Görögországot és Olaszországot. A román sajtóban nyilvánosságot látott adatoknak megfelelően 40.000 ember elhelyezéséről kellett dönteni a tervezett kvóta szerint. Minden ellátott után 6.000 eurót fizet támogatásként az Európai Unió.
Románia 1023 segítségkérőt fogadott volna ennek a stratégiának megfelelően Olaszországból, az oda érkezők 4,26 százalékát. Németországra 22, Franciaországra 17, Spanyolországra 11 százalék jutna. Magyarország a Romániai kvóta felét venné át, vagyis az Olaszország felől érkező menedékkérők 2 százaléka számíthat itt segítségre.
Görögországból 16.000 ember kelhet útra, ha a kvótarendszert bevezetik, Romániába félszáz menekült érkezhet ebből az országból: ez az ellátandók 4 százaléka.
Az ENSZ menekültügyi főbiztosa a következő két évre további 20.000 menekült befogadására tett javaslatot: azok az országok, amelyek részt vesznek a segítségnyújtásban, ebben az időszakban összesen 50 millió euró közösségi támogatásban bízhatnak. 27 tagország vehet részt ebben a programban, Románia a segítségkérők 3 százalékát fogadhatja be a továbbiakban. Ez az arány Németországban 16, Franciaországban 12, Nagy-Britanniában 11, míg Spanyolországban 7 százalék.
Az EU-csúcson úgy döntöttek, a tagországok belátására bízzák, hogy hány menekültet vesznek át Görögországtól és Olaszországtól, nem lesz kötelező kvóta, viszont Bulgáriát és Magyarországot – itt érzékelhető a legnagyobb „nyomás” – mindenképpen tehermentesíteni kell. Azt, hogy a kvóta helyett önkéntes alapon mely országok hány menekültet, s miként fogadnak be, arról az uniós belügyminiszterek júliusi találkozóján döntenek.
Ötvenezres romániai kolónia
A BBC adatai szerint a tavalyi évhez képest 149 százalékkal nőtt az Európában menedéket keresők aránya. 62 ezren Olaszországban, 63 ezren Görögországban jelentkeztek a hatóságoknál. A magyar-szerb határt májusban tízezren lépték át ezzel a szándékkal.
A migránsok száma Romániában az utóbbi tíz évben ugrott meg, az uniós csatlakozás előkészítésének utolsó éveiben kezdtek érkezni a letelepedők, munkavállalók, vagy időszakosan itt tartózkodók. A legtöbben a Közel-Keletről érkeztek már a legutóbbi háborús konfliktusok előtt is. Jelentős a Romániában élő szír, jordán, egyiptomi és iráni közösség. Ezekből az országokból többségében vállalkozók, befektetők érkeztek. Törökországból szintén vállalkozókat fogadott be az ország, Kínából többnyire munkavállalók, bedolgozók kértek tartózkodási-letelepedési engedélyt. A gazdasági felmelegedés idején, az Uniós csatlakozás után és a válság kezdete előtt a betelepülők jelentősen hozzájárultak a gazdasági fellendüléshez. Ebben az időszakban dinamikusan nőtt a bevándorlók aránya, évente 35 százalékkal. A válság kezdete után visszaesett a folyamat, az ezredforduló első évtizedének végén a hazai migráns kolónia ötvenezer főt számlált, tízezer ember ideiglenes, a többi huzamos letelepedési engedéllyel rendelkezett. 2011-ben a Soros Alapítvány tett közzé felmérést arról, hogyan viszonyul a romániai társadalom a bevándorlóhoz: ekkor a megkérdezettek többsége úgy vélte: „jót tesz” az országnak a befogadás, elsősorban gazdasági szempontból járulnak hozzá az ide érkezők a fellendüléshez.
Pótolni a távozottakat
A gazdasági válság felgyorsította a romániai munkaerő-elvándorlást, ezért a menekültkérdés az elmúlt hét évben legtöbbször úgy merült fel: pótolhatók-e az országból hiányzó munkások azokkal, akik ide érkeznek? Több javaslat is született a pótlásra: a nyilvánosságot látott stratégiáik szerint Moldáviából, Görögországból, Ukrajnából és Fehéroroszországból is fogadna az ország letelepedőket ahhoz, hogy kiegyensúlyozottá váljon a hazai szociális rendszer. Jelenleg ugyanis 4,5 millió ember kereső (a válság évében 4,8 millió embert regisztráltak ebben a kategóriában!), miközben a nyugdíjasok száma elérte az 5,2 milliót. Bár a nem regisztrált munkavállalókkal együtt a (legálisan, illetve feketén) keresők száma is meghaladja az 5 milliót, egyértelmű: jelentősebb munkaerő-pótlás nélkül nem működtethető tovább a hazai szociális ellátórendszer. A „menekültek”, illetve a Romániába való betelepítés ma az egyik lehetséges forgatókönyv arra, hogyan lehet megelőzni a szociális rendszer összeomlását. Az utóbbi időben az is felmerült, hogy a sokat vitatott Román Kulturális Intézetnek kellene átvennie az ide érkezők kulturális integrációjának segítését.
Idén tavasszal már futott egy program a kulturális elfogadás elősegítésére: a 74 ezer eurós projektet a Diszkriminációellenes Tanács, az Akadémiai Társaság és a Romániai Egészségvédelmi Egyesület munkatársai irányították.
„Gazdag” és „szegény” idegenek
Az eddigi tapasztalatok szerint Romániában nincs „bevándorlóellenes” hangulat továbbra sem, igaz, az ide érkezők többnyire elszigetelt kolóniákban élnek. Marosvásárhelyen nagyon sok külföldi tanul elsősorban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, de jelentős számban jelentkeznek a Művészeti Egyetemre is. A MOGYE külföldi diákjai arról számoltak be: őket „gazdag idegennek” nézik a városban, akiktől magasabb lakbért lehet például kérni. Az intézménynek mindenképpen jelentős bevétele van a külföldről érkező diákok tandíjából: 400 hallgató tanul itt, ők tanévenként fejenként ötezer eurót fizetnek.
Nem csak jól fizető külföldiek gazdagítják a román tanügyet, államot és magánszférát. A külföldi munkavállalók (különösen a szakképzetlen dolgozók) nehéz helyzetben vannak: gyakoriak a foglalkoztatás körülményeire, a fizetés mértékére vonatkozó panaszok. Emlékezetes a iaşi-i Palas bútorgyárban zajlott demonstrációsorozat, az itt dolgozó ötven fős kínai munkáscsoport vonult utcára öt éve a rossz munkakörülmények és alacsony fizetések miatt. A tüntetés összecsapásokba torkollott.
Menekültközpont működik Rădăuţi-on, Temesváron, illetve Galaţi-on is. E központok lakói havi 544 lejes (körülbelül 120 euró) támogatást kapnak az ellátáson kívül fél éven át. A folyósítás meghosszabbítható, ha a kedvezményezett bizonyítani tudja, hogy a rendelkezésére álló idő alatt nem talált munkát. A többség talál munkát: őket a helyi könnyűiparban foglalkoztatják.
Bár a Noua Dreaptă a menekültek ellen tüntetett Bukarestben, egyelőre nincs jele annak, hogy Románia fel szeretne sorakozni Csehország, Szlovákia vagy akár Magyarország mellé a menekültekkel kapcsolatos szigorítások terén. Az utóbbi években folyamatosan gondot jelentett az ország számára a romániai munkavállalókkal szembeni elutasítás, az ő helyzetüket egészen biztosan nem segítené egy ilyen koalíció. Az ideiglenes idegenbe szakadtság érzetét éppen megélő, Törökországban lábadozó Victor Ponta néhány héttel korábban úgy fogalmazott: „európai kötelesség” a menekültek segítsége, befogadása.
erdelyiriport.ro,
2015. június 26.
Román külügy: a korrupció elleni harc nincs tekintettel az etnikumra
A román igazságszolgáltatás reformja és a korrupció elleni harc nincs tekintettel az állampolgárok etnikai vagy felekezeti hovatartozására, eredményeit pedig európai szinten is elismerik - jelentette ki a bukaresti külügyminisztérium csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentéseire reagálva. A román külügyi tárcát a Mediafax hírügynökség reagáltatta arra, hogy Lázár János az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt kedden a szomszédos országokban tapasztalt magyarellenes fellépésekről beszélt. Az Információs Hivatal felügyeletét is ellátó miniszter kifejtette: Romániában koncepcionális büntetőügyek indultak magyarok ellen, a kormányzat magyarellenes akciókat hajt végre "az igazságszolgáltatás és a transzparencia jelszavával és álszavával".
Lázár János az éves meghallgatáson úgy értékelte, hogy a romániai igazságszolgáltatásban tapasztalható magyarellenes fellépés során a magyar történelmi egyházak mozgásterének, anyagi helyzetének a destabilizálására törekednek, ami sérti a szabad vallásgyakorlás jogát is.
„Budapest provokál”
A román külügyminisztérium közleményében megjegyzi: "általában" nem kommentálja a magyar hivatalosságok "provokáló" megnyilatkozásait, amelyek "tartalmilag nem túl hitelesek". A kommüniké szerint Románia a kommunizmus idején elkobzott egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásában nem alkalmaz etnikai vagy vallási diszkriminációt.
Bukarest nem ért egyet azzal a - magyar félnek tulajdonított - állítással sem, miszerint "tudatos nemzetközi összeesküvés" akadályozná a román és a horvát gázhálózat összekapcsolását a magyar hálózattal. Megjegyzik: ebben a témában "európai szintű koordináció" zajlik Románia és Magyarország között.
maszol.ro
2015. június 26.
Miért késik a felelősségre vonás?
Közlemény
Az utóbbi fél évben egymást követték a negyedszázados évfordulók. A Ceauşescu-diktatúra bukásának örömét azonban mindig beárnyékolták a kommunista visszarendeződés fájdalmas kísérőeseményei. A kommunista rezsim 1989. december 22-i bukását követően az ún. terroristák követtek el tömeges gyilkosságokat az országban. Az 1990. márciusi, marosvásárhelyi „könyves tüntetést” a magyarságra rászabadított Görgény-völgyi parasztok pogromkísérlete torolta meg. A bukaresti Egyetem téri kommunizmusellenes megmozdulásokat az 1990. júniusi karhatalmi erőszak és a brutális bányászjárás fojtotta vérbe.
Az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott, szerda esti felszólalásomban a felsorolt emberiségellenes bűncselekmények elkövetőinek a felelősségre vonását sürgettem. Rámutattam, hogy a posztkommunista állami hatóságok Ion Iliescu egykori államelnök és Virgil Măgureanu volt titkosszolgálati főnök törvény elé állítását immár negyedszázada éppen úgy megakadályozzák, mint ahogy a szocialista többségű román parlament bűnpártoló cinkossággal a korrupciós ügyekben vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnöknek is mentességet biztosít.
Tudnivaló, hogy tavaly ősszel az Emberi Jogok Európai Bírósága az 1990. júniusi bányászjárás kivizsgálására s a tettesek, közöttük a felelős kormánytagok számonkérésére kötelezte a román államot, ennek nyomán pedig a Legfelsőbb Ügyészség a büntetőjogi kivizsgálást újrakezdte, a Legfelsőbb Bíróság pedig a bányászjárás 2009-ben vádemelés nélkül lezárt dossziéját újranyitotta. Követelem, hogy Victor Pontához hasonlóan, Ion Iliescu és Virgil Măgureanu is a törvény előtt feleljenek egykor elkövetett, el nem évülő bűncselekményeikért.
Tőkés László EP-képviselő, Brüsszel
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. június 26.
Ráduly után
Az elmúlt hetekben több olyan témát jártunk körbe, amelyek arról szóltak, hogy Csíkszeredában bizonyos elkezdett vagy csak eltervezett beruházások valamilyen okból kifolyólag megakadtak. Szó, ami szó, az elmúlt években nem ehhez a tempóhoz szoktunk hozzá.
Az vált normálissá az elmúlt évtized alatt, hogy a polgármester az általa fontosnak tartott beruházásokat kiemelt figyelemmel követte, gyakran kilátogatott a helyszínre. Szükség esetén vitába szállt a kivitelezővel, és addig nem tágított, amíg a beruházás nem vált olyanná, amilyennek képzelte. A Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumoknak helyt adó épület felújításánál dolgozók tudták, ha kedd, akkor jön a polgármester, és megnézi, hogy az elmúlt egy hét alatt elkészültek-e a tervben előírtakkal. Úgy felügyelte a patinás építmény felújítását, mint a tulajdonos, akinek a saját lakóháza épül.
Ráduly Róbert Kálmánt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel vádolja, ezért a polgármester lemondott, tartva magát a Csíki Hírlapban tett korábbi kijelentéséhez, miszerint akit megvádolnak, annak le kell mondania.
Csíkszereda fontos embere bedobta a törülközőt. A város pedig elveszítette vezetőjét. És itt már nemcsak egy város, hanem egy térség vezetőjéről beszélhetünk, aki egyfajta irányt mutatott a csíki polgármestereknek, hogy mit, mikor és hogyan kell, esetleg kellene cselekedni. Egy példa: az autonómiastatútumok elfogadásában Csíkszereda volt az első a térségben, amely bátran felvállalta, fontos az önrendelkezés, azért pedig tenni is kell.
Amióta Ráduly „lekerült a polcról”, érdekes módon a mögéje felsorakozó hangadók is elnémultak. Az addig hangos autonómiaharcosok egy ideje hallgatnak, az édes anyanyelvünkért harcolók nem küldenek gyújtó hangú kiáltványokat Székelyföld autonómiájáért.
Az utóbbi napokban, hetekben arról cikkeztünk, hogy nyögvenyelősen haladnak a hőszigetelések, nem mozdul előre a csíki mozi technikai berendezésének beszerzése, késik a taplocai kerülőút aszfaltozása (holott a pénz megvan rá). Még az a csúfság is megesett Csíkszeredával, hogy ráengedték az autós forgalmat egy olyan, frissen átépített útszakaszra, amely rekord rövid idő alatt javításra szorul.
A megsüllyedt Villanytelep utca látványa a lehető legjobban adja vissza napjaink Csíkszeredáját: valami megroggyant ebben a városban.
Kozán István
Székelyhon.ro
2015. június 26.
Kétszáz éves a jégverés napi-határkerülés
1815 a kétszeri jégverés miatt emlékezetes, szomorú esztendő volt a székelyderzsiek életében. Idén kétszáz éve, hogy június utolsó szombatját fogadalmi, dologtiltó napként, különleges áhítattal és istentisztelettel ülik meg. A mellette álló vasárnapot kispünkösdként tartják számon. Ma is élő hagyománya a jégverés napi határkerülés – ehhez kapcsolódik immár tizenkét éve a falunapi rendezvénysorozat.
Uzoni Fosztó Pál lelkész 1815-ben jegyzőkönyvbe rögzítette: „Ez az esztendő Dersnek az az emlékezetes szomorú esztendő, melyben a kétszeri jégeső miatt nem aratott búzát, nem szedett törökbúzát, aratott penig csak zöld zabot október végin. Bár ilyen esztendő soha még az ő hajnalára sem virradna. Ennek emlékezetére kívánja az Eccla innep gyanánt szentelni június utolsó szombatját.” Ettől az évtől engesztelési fogadalmat tettek. Az ülőünnepen kezdetben csak a férfiak járták a határt, az asszonyok időközben koszorúkötéssel foglalatoskodtak. A termésért, jégkár ellen ajánlják fel e nap cselekvéseit, szentelményeit és alamizsnáját.
Szombaton 10 órakor a fiatalok lovas-dobos meghívással szólítják ünneplésre a település népét. A déli harangszó után a templom előtti téren megnyitják a falunapot, majd lovas, szekeres határkerülésre indulnak. 15 órakor kezdődik az úrvacsoravétellel egybekötött ünnepi istentisztelet a vártemplomban. Szolgálatvégző Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke. A hálaadás kiemelt mozzanata a Petky János-díjátadó, amelyre ötödik alkalommal kerül sor. Évenként ezen a napon az egyházközség egy-egy megbecsült tagját, illetve egy-egy székelyderzsi kötődésűt, aki sokat tesz a faluért, kiemelten jutalmaznak. Istentisztelet után kürtöskaláccsal kínálják meg a részvevőket, és ünnepélyesen megkoszorúzzák az I. és II. világháború helyi hőseinek emlékművét.
Ezt követően a régi iskolában kerül sor a Székelyderzsi Unitárius Egyházközség és partnerei által a gyermekek számára kezdeményezett Virgonc Tallér-akció első részének zárására. Kiértékelés után a szorgalmas tallérgyűjtők ajándékra válthatják nyereményeiket. Este tíz órakor kezdődik István Ildikó és barátai előadása a Művelődési Házban. Fél tizenkettőtől ugyanott Bojtorján-koncerttel folytatódik a falunapi rendezvénysorozat, majd retró slágerek hangzanak el.
Benépesül Nyírcsere
Vasárnap reggel nyolc órától a Nyírcsere határrészen kezdetét veszi az Udvarhelyszéki Vágta székelyderzsi futamának bemelegítője. Fél tizenkettőkor áhítatot tartanak, utána az Osztováta együttest hallgathatják meg az unitárius templomban. Egy órakor kerül sor az Udvarhelyszéki Vágta székelyderzsi futamának megnyitójára. Negyed kettőtől az Aranygriff Rend középkori harci bemutatót tart ugyanott, a gyermekeknek pedig íjászatot szerveznek. Délután hat órakor hirdetik ki a vágta helyi szakaszának eredményeit.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. június 26.
Megnyílt a 19. Ariadné textilművészeti tárlat
Marosvásárhelyről tizenhét képzőművész állította ki munkáit, Temesvárról tizenegy, Kolozsvárról kilenc. Suceaváról, Déváról és Nagyváradról is ketten érkeztek alkotással, ezenkívül egy-egy textilművész Székelyudvarhelyről, Szegedről, Nagyváradról, Bukarestből, Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyóújfaluból és Gorjból küldte el munkáját a Marosvásárhelyen 19. alkalommal megrendezett Ariadné textilművészeti kiállításra.
Amikor sok évvel ezelőtt létrejött az Ariadné kiállítás Marosvásárhelyen, mind több és több képzőművész kezdett figyelni a textilművészetre – mondta Nagy Miklós Kund újságíró-szerkesztő, író a szerda esti megnyitón a Kultúrpalota földszinti kiállítótermében. Ahogy fogalmazott, az idei rendezvényt kevésbé jellemzi az újítás. Van mese, mítosz, születés és halál, vidámság és szomorúság, tudomány és még a természet féltése sem hiányzik – sorolta a méltató, hogy mi minden van ezen a tárlaton, amelyet leginkább a hagyomány iránti tisztelet ural.
„Ennek a tárlatnak az az újdonsága, hogy végre nem akar mindenáron valami újat hozni” – mondta érdeklődésünkre Bandi Kati marosvásárhelyi textilművész, aki úgy értékelte az idei tárlatot, hogy az a mesterségbeli tudást tükrözi a leginkább. Az iparművészet egyik ága a textilművészet, amely ipari technikával és művészi igénnyel kivitelezett használati- és dísztárgyakat hoz létre. Ha ezek közül a kritériumok közül valamely hiányzik, akár az ipari technika, akár a művészi igény, vagy a használhatóság – akkor csorbul az adott alkotás, mondta az ismert alkotótművész, aki úgy véli, sok szempontból lehet egy alkotás művészi. Az iparművészethez tartozó textilművészetnek is megvannak a sajátos kritériumai, amelyeket, ha az alkotó tiszteletben tart, annál értékesebb a műve.
Nincs olyan textilművészeti kiállítás, amelyen ne lenne jelen a mítosz – hangsúlyozta Nagy Miklós Kund, felhívva a figyelmet a munkák sokszínűségére, az ötletgazdagságra, ugyanakkor a minőségre is, hiszen rengeteg munka van a kiállított művekben – mondta.
Az idei tárlaton többek közt Nagy Dalma, Puskei Sarolta, Sajgó Ilona, Hunyadi Mária, Bandi Kati, Szabó Ágnes, Pacsika Lia alkotásai láthatók. A munkák között vannak szőttesek, kompozíciók, többnyire hagyományos módszerekkel készített faliszőnyegek, ruhák, képek, de nem hiányoznak a nem hagyományos összeállítások sem.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. június 27.
Kurucokról és labancokról nemzetpolitikai összefüggésben – Nagyváradon is bemutatták Toró T. Tibor könyvét
Toró T. Tibor politikus, az Erdélyi Magyar Néppárt korábbi elnöke, jelenlegi országos alelnöke „Két pogány közt egy hazáért” címmel jelentette meg nemrég kötetét, mely az elmúlt 25 erdélyi és nemzetpolitikai történéseit összegzi és értelmezi. A nagyváradi bemutatón a szerző beszélgetőpartnere Dr. Molnár Gusztáv, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, a politikatudományok avatott szakértője volt.
Az est moderátoraként Dénes László újságíró köszöntötte a szép számban összegyűlt érdeklődő közönséget, és elmondta: a bemutatásra kerülő kötet szerzője egy mérsékelt kuruc vallomásait vetette papírra. Molnár Gusztáv azon kérésére, hogy Toró T. Tibor értelmezze az elkészült könyv címét, a ma is aktív politikus így reagált: „Könyvem címe egy, a kuruc-labanc ellentét idején született népdal két sora. Mivel az idő tájt lényegében két típusú szemlélet körül folyt a vita a közéleti eseményeket illetően, nevezetesen, a főhatalomba beépülő, a nemzeti érdeket ott érvényesítő politika, valamint a centrális erőtérre szemben távolságot tartó, a nemzeti érdeket szuverén módon érvényesíteni akaró felfogás között, úgy éreztem, aktuális közéleti helyzetünket is megfelelő módon képes szimbolizálni ez az idézet. Lényegében egyszerű a képlet: ma sincs más helyzetben az erdélyi magyarság, hiszen választanunk kell, hogy a bukaresti főhatalomba beépülve, kormányra lépve és asszimilálódva a román politikai közegben igyekszünk céljainkat megvalósítani, vagy a központi hatalomtól minél távolabb, egy markáns autonomista politikát támogatunk.” Molnár Gusztáv rámutatott: a megjelent kötet Toró T. Tibor politikai pályafutásának is tükre, s mint ilyen azért különleges, mert aktív politikusként ritka, hogy valaki értelmezni is tudja a politikai teret. A Néppárt alelnöke elmondta: az RMDSZ-en belüli reformtömörülés időszakában a maihoz képest jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a politikai ideológiáknak, s az ideologikus viták mentén határozták meg politikai értékrendjüket. „Nem sokkal a rendszerváltás után a liberalizmus menő dolognak számított a fiatalok körében, valamint ott voltak a FIDESZ fiatal politikusai, akikkel közösen szocializálódva határoztuk meg politikai értékrendünket. Magunkat nemzeti liberálisként határoztuk meg, ám ennek legfrappánsabb meghatározását Mátis Jenő, a Néppárt jelenlegi alelnöke adta meg, mikor azt mondta: nemzeti liberálisnak lenni annyit jelent, hogy magyarok vagyunk és szabadok leszünk. Az ideológiai vitákat mára már túlhaladtuk – a liberalizmussal együtt –, s jelenleg az érdekérvényesítési harc vált a legfontosabbá” – jelentette ki Toró.
A beszélgetőpartnerek kitértek a román értelmiség politika-alakító szerepére, valamint a transzilvanista érdekek képviseletének lehetőségére is. Toró T. Tibor elmondta: amint azt könyvében is megfogalmazta, véleménye szerint az etnikai alapon szerveződő pártoké a jövő, és nem hisz a – Szlovákiában tapasztalható – vegyes pártok (esetünkben román-magyar formációk) hosszú távú sikerében. „Ideális esetben az erdélyi magyarság ki kellene alakítsa a maga társadalmi struktúráit, s ehhez hasonlóan az erdélyi románság is erre kéne törekedjen. E két közösség érintkezése és politikai együttműködése teremthetné meg a hatékony autonómista politika alapjait” – fogalmazott Toró.
A könyvbemutató második felében a közelmúlt politikai eseményeit vették górcső alá. Molnár Gusztáv kijelentette: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulása immár történelem, miközben a formáció mind a mai napig aktív, a közéletet formáló tényező, s e szervezet tevékenységének eredménye az Erdélyi Magyar Néppárt is. „A Toró T. Tibor könyvében foglaltak a 2012-es önkormányzati választások időszakánál érnek véget. Ez a periódus fontos pillanata volt a Néppárt pályafutásának: először indult országos választásokon, s megfigyelhető volt támogatottságának növekedése is” – mondta Molnár Gusztáv.
„Amikor 2007-ben Tőkés László, európai parlamenti képviselő először – függetlenként – bejutott az Európai Parlamentbe, az erdélyi nemzeti tábor jelentős áttörést ért el. Ekkor kellett volna ez az oldal konszolidálódjon, s egy politikai formáció égisze alá gyűjtse a kuruc tábort, mely nem volt hajlandó beépülni a román főhatalomba. Mindez akkor csak részben sikerült, hiszen a 2008-ban megalakult Magyar Polgári Párt ugyan szép eredményeket ért a Székelyföldön, de az azon kívüli, magyarok lakta területekről lemondott, s időközben szétforgácsolódott politikai tőkéje. 2011-ben azzal kellett szembesülnünk, hogy az MPP nem tölti be funkcióját, s így két lehetőség állt előttünk: vagy visszavonulunk és erdélyi értelmiségiként szemléljük tovább az eseményeket, vagy létrehozunk egy új, zöldmezősnek mondható pártot” – reagált beszélgetőpartnere felvetésére Toró T. Tibor.
A néppárti politikus elmondta: az elkövetkező időszak legégetőbb feladata, hogy a 2016-os választásokig megszüntessék az erdélyi politika háromosztatúságát. „A létező ideologikus törésvonal mentén kell újraszerveződni, vagyis az autonómista politikai tömb egységére van szükség a Bukarestben tevékenykedő politikai erőkkel szemben. Ha nem sikerül egyértelműen rávilágítanunk a két tábor különbözőségeire, félő, hogy a választópolgárok közömbössé válnak az erdélyi magyar politikával szemben” – jelentette ki Toró. „Természetesen ezt a kuruc-labanc csatát nem lehet megvívni anélkül, hogy nem számolunk azzal a ténnyel, hogy mindez a magyar nemzetpolitika szerves részét is képezi. A bukaresti főhatalom felkészültségét és erőforrásait kizárólag egy erős magyarországi nemzetpolitikával tudjuk ellensúlyozni” – mondta a Néppárt politikusa. A beszélgetés végén elhangzott: a felvetett kérdéseket nem lehet megoldani kizárólag a Budapest–Bukarest tengelyben gondolkodva, hiszen – Toró T. Tibor véleménye szerint – a román nemzetpolitikát a magyarországi nemzetpolitika tudja kiegyensúlyozni. „Az ukrán helyzetet figyelve rá kell döbbenjünk arra, hogy akkor lehetünk igazán sikeresek, ha kitűzött céljainkat a világpolitikai érdekek rendszerében is el tudjuk helyezni” – zárta a felszólalását Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma
2015. június 27.
Nyílt magyarellenes provokáció a Székelyföldön
Ma, a román zászló ünnepén Hargita megye legmagasabb zászlórúdjára a régió legnagyobb román zászlaját vonják fel Csíkszeredában. Ez méretében vetekedni fog a Maros megyei Radnót főterén lobogó trikolórral.
Az egyértelműen magyarellenes provokációnak szánt gesztust Mircea Dușa román védelmi miniszter, maroshévízi születésű Hargita megyei parlamenti képviselő jelentette be a Brassó megyei Nagysinken, egy hadgyakorlat közben. A csíkszeredai ceremónián az előrejelzések szerint Dușa a megbízott miniszterelnökkel, Gabriel Oprea belügyminiszterrel együtt vesz részt.
Tegnapelőtt zászlófelvonó próbát tartottak a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnak és a Román Hírszerző Szolgálatnak otthont adó épület előterében, ahol az óriás román trikolór lobogni fog. Az ezt megörökítő sajtófotóst, az Udvarhelyi Híradó Kft. által működtetett Székelyhon.ro portál alkalmazottját, Veress Nándort maga a megyei rendőrfőkapitány, Radu Sandu Moldovan szólította meg és tuszkolta be a rendőrségre, ahol igazoltatták és felszólították, hogy hagyja abba a fotózást, illetve megtiltották neki, hogy bármit is közöljön az előkészületekről. A fotós felhívta a rendőrök figyelmét, hogy közterületen, egy parkolóból fényképezett, amihez sem engedélyt nem kell kérnie, továbbá hogy bármi szabadon publikálható, ami nem sérti a polgárok személyiségi jogait és nem ütközik törvénybe.
A tervezett trikolórfelvonás egyértelmű erődemonstrációnak számít, ugyanakkor a jelzett körülmények miatt a Székelyföldön többségben élő magyarságnak szánt provokatív intés is: lássák ezen „idegenek”, ki az úr a háznál.
itthon.ma.erdelyország
2015. június 27.
A Ponta-kormány végnapjai
Meneküljön, ki merre tud – üzeni Victor Ponta törökországi betegágyáról. A kormányfő másképp fogalmaz, de szavainak már rég nincs hitele, magatartását azonban nem lehet félreérteni. És nem is értették félre: miután az ország vezetését a koalíció kisebbik alakulatára, egy meg nem választott párt elnökére bízta, saját hívei hirtelen támadt tisztánlátással egyre kétségbeesettebben hívják haza rendet teremteni vagy legalább saját szemetét elseperni.
Nem kétséges, Ponta országlásának végnapjait éljük, már a kormányzást sem bánják a szociáldemokraták, csak annak a módját keresik, hogy ép bőrrel és zsebbel hátráljanak ki a három éve politikai játszmákkal megszerzett hatalomból. Lám, az akkor átcsábított, megvásároltnak hitt szövetségesek most őket hagyják cserben, az összeomlás elkerülhetetlennek tűnik, de a szakadék szélén egyensúlyozva még lehet harcolni, reménykedni abban, hogy valami történik, és megússzák a számonkérést. Lehet még mutogatni a rendszer hibáira, a titkosszolgálatokra vagy a csillagok járására, ám előbb-utóbb szembe kell nézni azzal a fájdalmas ténnyel is, hogy mindezt magának is köszönheti a legerősebb romániai párt, amely az 1989-es rendszerváltás utáni huszonötből tizennégy évig volt hatalmon. Ebből az első hat esztendő kulcsfontosságú, hiszen akkor kellett volna lefektetni a jogállam és a valós demokrácia alapjait, a posztkommunistáknak azonban jobban megfelelt a zűrzavaros idők elnyújtása: a végeérhetetlen átmenet (amelyet Ion Iliescu volt államfő eredeti demokráciának nevezett) joghézagait kihasználva, olykor saját játékszabályaikat is kiforgatva építgették vagyonukat és hálójukat, még ha időnként ki is ejtették kezükből a kormánybotot. Késő már azon siránkozni, hogy a törvények kuszák, és értelmezésük bírónként különbözhet, hogy az igazságszolgáltatás nem független, és a titkosszolgálatok átvették az irányítást: huszonöt éve kellett volna erre gondolni, az első, 1990. januári bányászjárás idején. Akkor – és később, még 1999-ben is – őket védték és szolgálták ezek a máig büntetlen gyilkosok, ahogy a törvények és rendeletek tekintélyes része sem az ország, hanem csak egyesek javára született. Lett volna módja és eszköze az SZDP-nek arra, hogy jó irányba fordítsa a szekeret, s bár úgy félnivalójuk is kevesebb lehetne, vezetői most sem a párt megtisztításával és a korszerű baloldal felépítésével foglalkoznak, noha (az ellenzék gyengesége miatt) még mindig lenne esélyük arra, hogy helyükön maradjanak. Leválthatnák és kizárhatnák Victor Pontát, akit nem teljesítménye, hanem rokoni kapcsolatai juttattak az első helyre, de még mindig tőle remélik a megváltást...
Mi pedig abban reménykedhetünk, hogy ezek a zavaros vizek is letisztulnak egyszer, és a következő kormányok tanulnak elődjeik hibáiból.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 27.
Korrupció, diszkrimináció, bántalmazás (Amerikai külügyi jelentés)
Az intézményi szintű korrupció továbbra is hatalmas probléma Romániában, kihat a társadalom valamennyi struktúrájára – derül ki az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma által készített, emberi jogi témájú jelentésből, amely szerint a politikusok megpróbálják kompromittálni az igazságszolgáltatást. A parlament tagjai túlzott mentelmi joggal rendelkeznek, és az elmúlt évben több átláthatatlan törvény született – szögezi le a dokumentum, amely a sajtószabadság megsértésére vonatkozó részben név szerint is említi Sebastian Ghiţă és Dan Voiculescu sajtómágnásokat.
Az állam intézményei közül az országos diszkriminációellenes igazgatóság és a feddhetetlenségi ügyosztály működését látják megfelelőnek Washingtonban, az adóhivatal teljesítményét gyengének ítélik. Elmarasztalják a kormányt azért is, mert nem hozott hatékony intézkedéseket a görög katolikus egyháztól elkobzott templomok visszaszolgáltatására, de jelzések érkeztek a nők elleni folyamatos erőszakról, a nők hátrányos megkülönböztetéséről, antiszemita, rasszista, xenofób és nacionalista megnyilvánulásokról is.
Az elmúlt évben több átláthatatlan törvény született
Hatalmas emberi jogi problémát jelentenek a rendőri és csendőri visszaélések, a romák és a fogvatartottak meghurcolása, a rendőri erőszakról szóló ügyek halogatása, illetve az, hogy a legtöbb a rendőrök felmentésével zárult. A gyermekek bántalmazása és elhanyagolása is súlyos gond, a hatósági védelem nem megfelelő. A munkaügyi minisztérium 3202 kiskorúakkal való visszaélésről tud, és 2255 esetben elhanyagolásukról, tavaly ilyenkor 61 720 volt állami gondozásban. Szisztematikus diszkrimináció éri a romákat is, ami „kihat a kisebbség megfelelő oktatáshoz való hozzáférésére, lakhatásukra, egészségügyi ellátásukra, valamint munkavállalási lehetőségeikre”, és „továbbra is problémát jelent a homoszexuálisok, transzszexuálisok, valamint az AIDS-ben szenvedők hátrányos megkülönböztetése”. A dokumentum a feketemunkára is kitér: a jelenséget az alacsony bírságok, illetve a munkaügyi felügyelőségben tapasztalható korrupció miatt nehéz visszaszorítani. A munkavállalók negyede minimálbérért dolgozott 2014-ben, mert a munkáltató és a munkavállaló is nyer abból, ha kevés adót fizetnek szerződés nélküli munka után, vagy ha a fizetés felett még feketén pluszösszegeket adnak, ez azonban a nyugdíjat és a hitelképességet rontja. A szakszervezeti vezetők szerint a túlórákat nem mindig fizetik ki, és az alkalmazottak állásuk veszélyeztetése nélkül még azokat a helyzeteket sem tudják mindig elkerülni, amelyek veszélybe sodorják egészségüket vagy biztonságukat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 27.
Érvényesülnek-e nyelvi jogaink?
A felmérés
Az RMDSZ ügyvezető elnöksége 2015. június derekán elhatározza, hogy felméri és orvosolja a nyelvi jogok használatában észlelhető hiányosságokat, megvizsgálja, milyen mértékben valósulnak meg. A társadalomszervezést irányító ügyvezető alelnök úgy véli, többnyire ott nem ültetik gyakorlatba, ahol nincs magyar polgármester, de nagyszámú magyar többségű település vezetősége sem él a lehetőséggel.
Szerintem sok helyen – még színmagyar településeken is – gyakran azért nem gyakorolják a nyelvi jogokat, mert a román nacionalista hatalom intézményei – a prefektúra, a bíróság, az ügyészség – fenyegetéssel, büntetőperekkel akadályozza. Köztudott, hogy olyan országban élünk, ahol a törvényeket lehet csűrni-csavarni, értelmezni, ez a magyarokkal szemben vígan érvényesül. Épp ezért is tartjuk kitűnő ötletnek az RMDSZ-kezdeményezést, remélve, nem silányul kampányfogássá, nem lesz kérészéletű.
Valóban jó lenne, ha az erdélyi falvakban és városokban, ahol a magyarok számaránya meghaladja a húsz százalékot – mintegy ezer településen –, ellenőriznék a nyelvi jogok gyakorlatba ültetését, fotókkal, videofilmekkel dokumentálva. A helységnév és az intézménytáblák, az önkormányzatok által működtetett honlapok kétnyelvűsége könnyen leltározható. Nehezebb – de nem lehetetlen – pontos képet rajzolni arról, hogy a hivatalokban hogyan érvényesül a magyar nyelvhasználat. Jó gondolat, hogy az észlelt rendellenességekről értesítik a polgármestereket, intézményvezetőket, és ismertetik a megfelelő törvényeket a jogsérelmek orvosolására. Ha erre nem hajlandók, jogi úton lépnek fel. Nem ártana a médiában ismételten – pontos értelmező magyarázattal ellátva mind román, mind magyar nyelven – közzétenni, ismertetni a nyelvtörvényeket, szabályokat. Korlátozott anyanyelvhasználat
A hatósági fenyegetettség visszahúzó erő a magyar nyelv és megnevezések használatában. A Sepsiszentgyörgy melletti Gidófalván, egy magyar közösség lakta településen tilos a Községháza felirat. A feliratháború 2013-ban kezdődött. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács és a prefektus fellépésére az épület homlokzatára kétnyelvű felirat került. A polgármester háromévi pereskedés után súlyos pénzbüntetés terhe alatt arra kényszerült, hogy a kétnyelvű táblát levegye, mivel az zavarja a prefektust, aki a magyar megnevezés eltávolítását kéri, és a brassói táblabíróság végzése is erre utasítja. Ide kívánkozik egy régi emlék. 1987-ben – a kommunista parancsuralmi rendszer tombolása idején – egy csoport mikós középiskolás diákkal még magyarul olvastuk a gidófalvi tanács épületének falán elhelyezett táblák feliratait. Igaz ugyan, hogy a helyi (román) rendőr – akárcsak nagyajtai társa, amikor a Kriza-emlékház falán álló emléktábla magyar feliratát böngésztük – keményen ránk förmedt. Látszott rajta, rajtuk, hogy zavarja a táblák tanulmányozása. Akkor nem gondoltuk, hogy negyedszázaddal a diktatúra megdöntése után a demokrácia oly magasan fog szárnyalni, hogy egy magyar szó több évi pereskedés tárgya lehet. Az ötvenes-hatvanas, talán még a hetvenes években is, szülőfalumban (Illyefalván) magyarul olvashattam a köz-ségháza megnevezést, csak az 1942-ben elesett Horthy István repülő főhadnagy és kormányzóhelyettes nevét takarta piros festék a közeli hősök emlékművén.
Nemrég Kézdivásárhely tanácsának jegyzője visszautasította a város polgárainak kérvényét, melyet egy helyi civil szervezet terjesztett elő. Az indoklásban olvasható, hogy Romániában a „hivatalosan bejegyzett szervezet és a közhivatalok közötti levelezés az állam hivatalos nyelvén, tehát románul történik. Anyanyelven írt beadvánnyal csak a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok (tehát nem szervezetek) fordulhatnak a helyi közigazgatási szervekhez.” Abszurd helyzet, egy magyar településen, a magyar jegyző a formai hibák kiküszöbölése mellett kénytelen kérni a beadvány román nyelvű elkészítését – erre kötelezi a törvény –, amikor a tanács is magyar! Székelyföld népének érdeke a kollektív jogok békés rendezése A marosvásárhelyi bíróság mellett működő ügyészség hosszú vajúdás után június derekán dönt a magyar utcanevek ügyében. A munkaerő ésszerű elosztása címén román többségűvé (55 százalék) tett városban a toleranciát nem ismerő román nacionalistákat sérti a kétnyelvű tábla látványa. A rendőrparancsnok – a bűntény súlyának megfelelően – azonnal intézkedik, és több havi fizetéssel egyenértékű pénzbüntetést helyez kilátásba azoknak, akik házuk falára (a hivatalos táblákhoz hasonló) kétnyelvű táblát szerelnek fel. A bűnben leledző 12 marosvásárhelyi magyar polgár azonban nem érti, hogy a román rendőr a „demokráciát”, az „egyenlőséget” védi, és bűnvádi eljárást kezdeményez. A pártatlan román ügyészség megszünteti az eljárást, igazat a törvény őrének ad. A település-, az intézménynév-használatot Maroshévíz, Hargita megye egyetlen román többségű városának vezetése sem tartja szívügyének. Bár a prefektushoz több írásos kérelem érkezik, azokat válaszra sem méltatja. Teszi ezt akkor, amikor – ha jogsértést észlel – kiáll a megye 13 százalékát alkotó románok érdekében. Feltűnő a kettősség, a részrehajlás, kimeríti a diszkrimináció fogalmát. Érdekes, hogy a nyelvi jogokat szabályozó önkormányzati törvény kiadása idején Hargita megye prefektusa épp a mai védelmi miniszter, Mircea Duşă volt, akit Victor Ponta miniszterelnök a székelymagyar ügyek szakértőjének tart. A székelységet jól ismerő politikust ma sem foglalkoztatja a kétnyelvűség kérdése, annál inkább a román hegemónia székelyföldi bizonygatása. 2015. június 22-én nyilvánosan jelenti be, hogy Csíkszeredában „a román zászló ünnepén Hargita megye legmagasabb zászlórúdjára a megye legnagyobb román lobogóját vonják fel”. Egy óriáslobogót már egy évvel korábban Gyergyótölgyesen is felavattak, hadd lássa a világ – teszem hozzá –, hogy ez „ősi román föld”. Gondolkodjunk azok fejével, akik nem tudják, hogy a Székelyföld megnevezés 5–600 éves dokumentumokban latinul, magyarul és németül is olvasható. Mennyire zavaró lehet számukra, hogy a székelymagyarok szűkebb szülőhazájukat, szülőföldjüket így nevezik. Egyébként semmi bajunk nem volna a román óriástrikolórral, ha nem tiltanák a székely zászlót, egy településnév magyar nyelvű tábláját, miközben tovább perelnek nemzeti himnuszunk énekléséért.
Magyarul beszélni tilos?
Kézdivásárhelyen pénzbeli bírság sújthatja az anyanyelvhasználat jogával élőt. Egy olyan ősi székely településen, ahol 1910-ben a románság számaránya mindössze 0,83 százalék, 2011-ben a román népszámlálás szerint pedig 6,92. Történt az Úr 2015. esztendejében, nyárelőn, Szent Iván havában, a trianoni megemlékezés napján, amelyen mintegy félszáz személy vesz részt, hogy pénzbeli büntetést szabtak ki. A szervezők a megemlékezés megtartására engedélyt kértek és kaptak. Ezért érthetetlen, hogy a hatalom miért vezényel ide brassói csendőröket, miért kéri az egyik brassói csendőr a szervezőt, hogy ismertesse a rendezvény programját. A felszólított fiatalember román nyelven kér tolmácsot. Azt nem kap, de 500 lejes büntetést igen.
Szimbolikus, hogy a büntetés kiszabására a gyászos trianoni diktátum, békeszerződés 95. évfordulóján kerül sor. A tolmácskérés elvileg azért jó, mert könnyen ki lehet forgatni egy székely ember szavait. Azonban, mint az említett példa mutatja, kiválthatja a hatalom megsértésének vádját, és a románul nem beszélő máris büntethető. Kérdés az is, hogy egy magyarlakta városba miért nem küldtek olyan csendőröket, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét? A „kis magyar időben” nagynéném férje magyar rendőrként románok lakta településen csak úgy teljesíthetett szolgálatot, ha román nyelvből vizsgázott. Nem volt apelláta, mert a Horthy Miklós Magyarországa rendőreitől megkövetelte a helyi lakosság nyelvének ismeretét.
A Kézdivásárhelyen történteket akár helyi incidensként is kezelhetnénk, csakhogy épp ekkor vált ismertté, hogy a parlamentben többen szeretnék Trianon napját kötelező ünnepléssel összekötve nemzeti ünnepé emelni. Erről a diktatúra keserű emléke villan elém. Az a korszak, amikor milliós tömegeket, köztük magyarokat is, kirendeltek tapsolni. Nem elég megalázó, hogy – 2009 óta hatósági segédlettel – december elsején fasiszta jelszavakat ordítozó bandák lepik el a székely városokat, most még Trianont is ünnepeltetni szeretnék!
Tanuljunk románul?
Köztudott, hogy Székelyföldön a román nyelvet nem idegen nyelvként, hanem anyanyelvként oktatják, amikor abban a közegben, ahol a gyermek él, a hivatalokon kívül senki nem beszéli azt. „Igazságos dolog, hogy az iskolában nem biztosítják számodra a megfelelő körülményeket, hogy megtanuld annak az országnak a nyelvét, melynek területén megszülettél?” – kérdi Florina Vaipan, aki empátiával keresi a nyelvoktatás helyes útját. Rámutat, hogy az iskolai kisebbségi oktatás eredménye „a művi és a bemagolt akadémikus nyelvezet. Jelenleg, sajnos, nem beszélhetünk esélyegyenlőségről. Mert ehhez nincs sem törvényi keret, sem megfelelő intézkedések, melyeket differenciált tananyagnak kellene tükröznie.”
Azzal, hogy kijelentik, a székelyek Romániában élnek, és kutya kötelességük tudni románul, a románnyelv-ismeret nem javul, még hazafias szólamokkal sem! 1980 táján iskolaigazgatóként megdöbbenve szembesültem azzal, hogy a román nyelvszakos tanár kolléga (Ch. B.) így ösztönzi a nyelvtanulást: „A román nyelv tanulása hazafias kötelesség.” Nos, ez messze áll attól, amivel hajdanán az öregek biztatták a nebulókat: „Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy!” A román nyelvszakos kolléga elmondhatta volna, hogy a nyelvismeret miért fontos. Elmondhatta volna, hogy a román nyelvben és a magyarban is több ezer kölcsönszó található, amelyre támaszkodva játékosan, könnyen tanulható a mindennapi életben szükséges szókincs. Mert a láda az ladă, a lakatos lăcătuş, a pálinka palincă stb.
Strasbourgban is küzdeni kell!
A székely önkormányzatok határozatait Székelyföld autonómiájának megteremtéséért – bár szélmalomharcnak tűnik –, minden nemzetközi fórumra el kell juttatni. Némi reményre jogosít fel, hogy a strasbourgi Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoring bizottsága 2015. márciusi ülésén Franciaországba tényfeltárókat küld a közigazgatási átszervezéssel kapcsolatos panaszok kivizsgálására.
Az Európa Tanácsot is rendszeresen tájékoztatni kell, hogy Románia miként teljesíti vállalt kötelezettségeit. Meg kell értetni, hogy Székelyföld népének érdeke a kollektív jogok békés rendezése. Ha elkészül az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége által tervezett, a nyelvi jogok használatában észlelhető hiányosságok feltárása, azt fehér könyv formájában el kell küldeni Strasbourgba és más fórumokra. Rá kell mutatni, hogy Románia az erdélyi magyarságtól nemcsak a kollektív jogokat tagadja meg, de nem biztosítja az elemi nyelvi jogok gyakorlatba ültetését sem.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 27.
Ilyen a román hazafi? (Lili Crăciun)
Minden alkalommal, amikor megjelenik egy cikk a magyarok óhajáról, hogy anyanyelvükön tanulhassanak, akad valaki, aki hazafias fellengzősséggel kijelenti: „Ha román állampolgár vagy, erkölcsi kötelességed a román nyelv ismerete, Románia, a zászló és a himnusz szeretete.”
Bizonyos pontig egyet is értenék ezzel. Persze csak akkor, ha a tősgyökeres románok tökéletesen beszélnének románul, hebegés nélkül mondanák el a nemzeti himnuszt, és legalább néhány szót tudnának a zászló színeinek jelentéséről. Ráadásul lenne némi valós ismeretük történelmünkről, mellyel mindig veregetjük a mellünket, ha a hazafiasság kerül szóba.
Az ilyenfajta viták holmi üresfejű pópák viselkedésére emlékeztetnek, akik nem tűrnek ellentmondást vallási kérdésben, nem ismerik el, hogy a vallásos szövegekben vannak kétértelmű részek, és felvetésedre azt válaszolják, hogy eretnek vagy, Isten a vallást azért hagyta ránk, hogy „higgyünk, ne kutassunk”, nem tisztázva a kételyeidet. Ilyen a két-háromszáz évvel ezelőtti gondolkodásmód is, amikor hozzá kellett menned ahhoz a férfihez, akit szüleid választottak. „Szeresd, drágám, ő a választottad!” – mutatták be a kerítőnők. Mintha a szerelem parancsra vagy erőltetett szabályok szerint működne.
Az efféle megjegyzések is kihoznak a sodromból: „Egy csomó bolond van köztetek, akik ki akarnak rekeszteni.” Vagy: „Székelyföldön jártam, és szégyenszemre képtelen voltam a hazám nyelvén megértetnem magam.”
Az elsőre azt válaszolnám, hogy igen, az erdélyi magyarok között is vannak bolondok, mint ahogy köztünk, románok között is. De ez nem jelenti, hogy az egész nemzet, akár a magyarról, akár a románról van szó, csak bolondokból áll.
Mulatságosnak tartom. Velem sohasem történt meg, hogy a székelyek lakta térségben járva ne értettem volna meg magam, pedig nem tudok magyarul. Senki sem nézett rám gyűlölettel vagy lenézően, minden információt megkaptam, igaz, néha nyakatekert módon, annak ellenére, hogy ha megszólalok, rögtön kiderül, hogy moldvai vagyok. Máskor viszont a megszólított magyar tökéletes románsággal válaszolt, jobban beszélte a nyelvemet, mint számos nemzettársam. Lehet, hogy azért voltak udvariasak, mert én magam is az voltam?
Amikor azt látod, hogy mi, románok űzünk gúnyt abból a földből...
Úgy gondolom, a dolgokat a tükör másik oldaláról is meg kell nézni. Hozz létre egy virágzó Romániát, tedd lehetővé a magyarnak, hogy saját nyelvén tanuljon, ha ezt akarja, és biztosíthatlak, nem akar elmenekülni abból az országból, mely számtalan lehetőséget nyújthat számára. Biztosíthatlak, önként megtanul románul, ha ráébred, hogy az ország más gazdag térségeiben is, ahol az emberek nem értenék a nyelvét, orvos, mérnök vagy ügyvéd lehet. Cselekedj úgy, hogy ne szégyellje romániainak nevezni magát, és meglátod, büszkén áll a román zászló előtt, szívesen hallgatja a himnuszt, és kellő alkalmakkor elmondja, hogy román állampolgár és Románia a hazája.
De amikor tőrőlmetszett románok gyilkolásszák a román nyelvet, olyan tudásalappal kerülve a parlamentbe vagy más köztisztségbe és -méltóságba, amelyből pont a román nyelv és nyelvtan alapvető fogalmai hiányoznak, amikor mi, románok űzünk gúnyt abból a földből, melyről fellengzősen azt állítjuk, hogy szeretjük, de csak a himnusz első versszakát ismerjük – azt is csak akadozva –, akkor hogyan követelhetjük meg a magyaroktól, hogy legyenek román hazafiak és tudjanak románul? Erőszakkal? Ahhoz, hogy valakit oktass, előbb magadat kell képezned, majd meg kell értened őt, példát kell neki mutatnod, tökéletesen kell ismerned azt, amit elvársz. Néha – az utóbbi időben egyre gyakrabban – nekem is vannak pillanataim, amikor már nem tetszik ez az új Románia. A szépségeken túlmenően, amelyekkel a természet megáldotta, Románia az ott lakó embereket is jelenti. És évről évre, minél többet látok és hallok, egyre inkább az az érzésem, hogy az ezeken a tájakon született emberek – akiknek a többsége román, nem? – csak fellengző szóban szeretik Romániát, de még ez a szeretet is tele helyesírási és kiejtési hibákkal. Megjátszás, képmutatás… vagy mind egyszerre, és még ennél is több. Akárcsak a látszathazafiságunk, közben pedig kihajítjuk az autónk ablakán az üres zacskót vagy „suksükölünk”. Vagy amikor külföldön kirándulgatva nem igazán akarjuk elárulni, hogy Romániából jöttünk, inkább angolul vagy spanyolul pöntyögünk két-három szót.
(Forrás: Corbiialbi.ro, Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 27.
„Szinte másodpercek alatt telítődik a vászon”
Darvay Tünde kiállítása a Korunk Stúdiógalériában
Páratlan stílusuk mellett fölöttébb vidámak Darvay Tünde festményei, úgyszólván mindegyiken süt a nap. Az egyik képen, bár sál lóg a figura nyakában és sapkát visel, mégis „illatozik” a nyár, a látogató legszívesebben átlépne ebbe a térbe, hogy elidőzzön a fenyvesekkel körülvett asztal mellett. Vagy továbbhaladva egy másik festmény hősével cserélne helyet, hogy megtudja, milyen a fellegekben járni… Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, hogy miért kedvesek ezek a munkák a szemnek és a léleknek – talán a játékosságuk, a finomságuk, a belőlük áradó energia miatt, amely arra ösztönzi a nézelődőt, hogy elmerüljön a valóságot a mesével és az álommal ötvöző különleges világban.
– Emberek és állatok iránti szeretetről, hihetetlen bizalomról, az otthon melegéről szólnak ezek a képek, minden egyéb, ami a világban rossz és szürke, a szó szoros értelmében kiszóródik – hangsúlyozta Szuszámi Zsuzsa rádiós szerkesztő csütörtökön este, a Transzatlanti víziók című tárlat megnyitóján. Mint mondta, Darvay Tünde (Napocska) számára festmény az egész világ, a képeinek bárki a szereplője lehet: minden és mindenki, a barátai és az ismerősei, saját maga és az egész világ… Szinte mindegyik képen van valamilyen élőlény, ember vagy állat, s ha ezek lemaradnak, akkor a tárgyak kelnek életre.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
Európa kapujában
„Kell a kerítés, mert fel kell készülni a befogadással járó feladatokra” – fogalmaz Böjte Csaba ferences szerzetes egy, a napokban vele készült interjúban, ugyanakkor egyértelművé teszi, hogy jó nagy kapuk nélkül a kerítés vállalhatatlan és megmagyarázhatatlan. Egyszerűen fogalmaz, mégis a legtöbbet mondja el arról, amivel Európának szembe kell néznie mostanában: többet, amennyit értelmetlen és viszketeg vitáik során az ideológiai környezetszennyezők e témában valaha is fognak.
A technikai határzár, amelyet Magyarország tervez déli határszakaszának ideiglenes védelmére, sokak szerint egy szégyellni való és embertelen vasfüggöny, amely egyfelől kirekeszti a védelemre szorulókat, másfelől elszigetel egy egész országot a civilizált Európától. (Hogy ez utóbbi szókapcsolat mit is jelent pontosan az indentitászavarokkal küszködő kontinensen, arról sokat, nagyon sokat kellene beszélni.) Mások szerint a kerítés, ha megvalósul, egy felelős kormányzat rendkívüli, ám szükségszerű döntésének eredménye lesz, melyet rendkívüli helyzetben eszközöl olyan titkosszolgálati és nemzetbiztonsági információk birtokában, amelyekről kevés fogalma lehet a civil szférának. Az Európai Bizottság illetékesei elismerik, hogy az Unió külső határainak védelme, tehát annak módja is tagállami felelősség, a technikai határzár ötletét azonban rendszer-idegennek tartják, miközben hatékony, az érintett felek érdekeit egyaránt figyelembe vevő javaslataik nehézkesen születnek, és hosszan tévelyegnek a bürokrácia folyosóin. A bevándorlók brüsszeli kvóta szerinti elosztásának ötletét rekord gyorsasággal fúrták meg az uniós tagországok döntéshozói, mondván: ez csak önkéntes felajánlások alapján képzelhető el. Bonyolítja a képletet, hogy a kötelező kvótarendszer a polgárok szabad mozgására vonatkozó jogszabályok szerint is nehezen értelmezhető: ki dönthetné el ugyanis, hogy a bevándorlók hol „kívánjanak” élni, ha már befogadták őket?
LACZKÓ VASS RÓBERT
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
A Biblia nem „a máglyák kézikönyve”
Mint mindig, most is érdeklődéssel olvastam Bíró Béla Egymást gerjesztő szélsőségek című írását a Szabadság június 25-i számában. Eddig is figyelemmel kísértem mind a rádióban elhangzott, mind az írott sajtóban megjelent kisebbségi kérdés, drámaelmélet és irodalom szemiotika témájú értekezéseit, melyek tartalmával legtöbb esetben egyetértettem.
Ez alkalommal azonban háromszor is átolvastam írását, kiemelten a következő mondatát: „Mintha a mi zsidó-keresztény Bibliánk ne lett volna jó ezer éven át a máglyák kézikönyve.” Állításával kapcsolatban többen is felhívták figyelmemet, személyesen és telefonon, katolikus és református lelkészek, hívek, sőt ateista gondolkodású ismerősök egyaránt, helytelenítve fogalmazását, amely egyeseket valósággal sokkolt.
A Biblia vallása történelmi kinyilatkoztatáson alapszik; ez a tény sajátos helyet jelöl ki neki. Egyes vallások nem nyúlnak vissza semmilyen kinyilatkoztatásra: a buddhizmus kiindulópontja például egy bölcs teljesen emberi megvilágosodása. A Bibliában ellenben a kinyilatkoztatás ellenőrizhető történelmi tény: a közvetítők ismertek, szavaikat megőrizték akár közvetlenül, akár megbízható hagyomány révén. A Koránnal kapcsolatban ugyanez a helyzet. A bibliai kinyilatkoztatás azonban – eltekintve az azt hitelesítő jelektől, nem egyetlen alapító tanítására épül – hanem 15-20 évszázad folyamán bontakozott ki, míg elérte teljességét a krisztusi eseményben. Krisztus a sajátosan vett kinyilatkoztató. Hinni a keresztény számára annyit jelent, mint elfogadni ezt a kinyilatkoztatást, amely a történelmen keresztül érkezik az emberhez.
Isten bibliai meghatározása az Ószövetségben sem filozófiai spekuláció következménye, hanem átélt tapasztalat eredménye. És ez a konkrét ismeret, amely évszázadok folyamán méginkább elmélyült, sugallja azt a magatartást, amelyet az embereknek magukra kell ölteniük vele szemben: a hitet és a bizalmat, a félelmet (az iránta való legmagasabb fokú tiszteletet) és a szeretetet. Nyoma sincs sehol a máglyahalálba küldésre való biztatásról!
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
Falugondnoksági konferencia Torockón
A szociális problémákra a gondnokság az egyedüli lehetőség, amit csak jó szívvel lehet csinálni
Magyarországon 1989 óta, Erdélyben később alakultak az első falugondnokságok. Az eltelt 25 év alatt megerősödtek, tapasztalatokat szereztek, hálózattá fejlődtek. Abból a felismerésből születtek, hogy tájainkon, főleg vidéken egyre több a magára maradt idős vagy beteg ember, segítségre szorulnak a fogyatékkal élők, nő a csonkacsaládok száma. A falugondnokság tehát egy szükséglet, amit főleg az egyházak és a civil szerveződések vállalnak magukra. Magyarországon 1380 falu és tanyagondnokság, Erdélyben 27 szolgálja a vidéki társadalmat, amelyekből megalakult a Romániai Falugondnokság Szövetsége. A magyarországi Vas és Győr-Sopron megyei szervezet, a Brassais Véndiák Alapítvánnyal falugondnoksági konferenciát szervezett Torockón.
Az anyaországi falugondnokságok már kezdetben keresték a partnerséget az erdélyiekkel. 1993-ban Lakner Zoltán miniszteri biztos Torockón a polgármesteri hivatalban tartott tanácskozáson tett kezdeményezést a falugondnokság helyi megalapítására, amelyen megyei román vezetők is részt vettek. Az első falugondnokság a Nyárád mentén, Szentgericén alakult, majd a következő Gyergyóremete külső kerületében, Borzonton. Torockón 1995-ben Falugondnoksági Konferenciát tartottak, 1996-ban újabb konferencia volt a magyarországi Sarkadon. Közben a kezdeményező Kemény Bertalan (Berci bácsi) megkérte Szabó Zsoltot, a Művelődés folyóirat volt főszerkesztőjét, hogy dolgozza ki az erdélyi falugondnokság szabályzatát. Végül 2005-ben Veres Rudolf polgármestersége idején alakult meg Torockón a falugondnokság.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 27.
Szász Jenő: nem akarunk iskolákat megszüntetni
Cáfolta Kolozsváron Szász Jenő, az NSKI elnöke, hogy a sajtóban csak gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programjukkal veszélyeztetnék a magyar iskolákat. Elmondta, azoknak a diákoknak segítenek, akiknek csak a román iskola maradt. A csütörtöki kerekasztalnál egyéb meglepetések is voltak. Közel három órás kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg csütörtökön Kolozsváron a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programját (Magyar gyermek magyar iskolába).
A beszélgetésre a Lutheránus Püspökség Argay György Gyülekezeti Termében került sor, a moderátor szerepét Rostás Szabolcs, a Krónika újságírója helyett Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke töltötte be. A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is részt vett.
A meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI), Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Szabó Csaba a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke, Szilágyi Szabolcs a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, valamint Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője,.
A kerekasztal apropóját az adta, hogy a hét elején összeült Besztercén a Szórványtengely-mozgalom, és több javaslatot is megfogalmazott az NSKI és Szász Jenő részére. A mozgalom ülésének összehívására Szabó Csaba tájékoztatása szerint azért volt szükség, mert a Beszterce-Naszód megyei iskolákban az NSKI képviselői előnyös ösztöndíjjal „Székelyföldre csábítgatták a gyermekeket”.
A helyzet kényességét az is jelzi, hogy közben a városi tanács megszavazta, így fel is avatták az önálló magyar iskolát Besztercén, amely Hunyadi János névre hallgat, és amelyben ősztől indul az oktatás.
Az NSKI legyen partner
A mozgalom tagjaként Szabó Csaba elmondta, a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetést azért szervezték meg, mert nem ellenségként, hanem partnerként szeretnék maguk mellett tudni az NSKI-t.
Éppen ezért felkérik az intézményt és annak vezetőjét, hogy partnerként szálljon be egy olyan alapítvány létrehozásába, ahová minden olyan szórványban élő gyerek pályázhat, aki azért ingázik, hogy a Hunyadi János iskolába járhasson. A cél az, hogy az ingázás költségei ne akadályozzanak egyetlen gyermeket sem abban, hogy magyarul tanulhasson. Az elképzelés szerint az ingázó tanárokat is megilleti a támogatás, azt a román oktatót is, aki csupán egyetlen órát tanít magyar tagozaton.
A másik javaslat ösztöndíjat biztosítana a szórványban tanulóknak, hogy ne "csóróként" járjanak iskolába, ne így éljék meg a diákéveiket. A javaslatokat a mozgalom tagjai - amelyek között a legfontosabb szórványintézmények vezetői is képviseltetik magukat - egy olyan levélben fogalmazták meg, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek. A levélhez kimutatást is csatoltak, amelyben pontosan feltüntették, mekkora összegre lenne szükségük a Hunyadi János iskola fenntartásához. „Elküldenénk a levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben emberként, civilként felkérjük, hogy legyen a Szórványtengely-mozgalom tiszteletbeli tagja, és ő is adakozzon. Huszonöten írtuk alá. Felkérjük az NSKI-t, hogy adja át a levelet” - mondta Szabó Csaba. Hozzátette, sürgősen lépni kell az ügyben, mert a jelenlegi állás szerint négyszáz lejbe kerül az iskola bentlakásában egy hely, ami túl magas összeg sok magyarul tanulni akaró számára.
Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió szerkesztője megjegyezte, ha nem a családok zsebéhez mérjük, „nevetségesen” kevés összegbe kerül a szórványban a magyar gyermek iskolába járatása. Azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya az utóbbi két népszámláláskor tíz százalék alatt volt, a magyar népesség csökkenése százalékban nagyon magas, és tovább növekedik - mondta Veres Valér szociológus. Például Krassó-Szörény megyében 1992 és 2002 között 25 százalékkal csökkent a magyar népesség száma, ez a szám pedig felére apadt 2002 és 2011 között. Temes megyében 2002 és 2011 között 31 százalékkal, Szeben megyében 29 százalékkal, Hunyad megyében 37 százalékkal csökkent a magyar lakosság száma. Beszterce-Naszód, Arad, Brassó, Fehér megyében ez a szám 20-22 százalékos, a többi magyarlakta megyében pedig tíz százalék körüli. A szociológus azt is elmondta, azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 7 százalék alatt van, óriási a vegyesházasságok száma. Mielőtt Szász Jenő megkapta a szót, a közönség részéről elhangzott egy ötlet, hogy a Szülőföldön magyarul program számára nyújtott magyar állami támogatást át kellene csoportosítani, és csak azoknak a gyermekeknek kellene kiosztani, akik valóban rászorulnak, akik enélkül nem járhatnának magyar iskolába.
Vetési László szórványkutató itt jegyezte meg, hogy a sok alap, alapítvány után nem biztos, hogy egy sokadik működni fog. „Nehéz lesz létrehozni egy nyolcadik bizonyúristen alapot, amely most aztán igazi lesz” – jegyezte meg.
Szász Jenő: nem tudom átnyújtani a levelet
Szász Jenő azzal kezdte mondandóját, hogy a mintaprogramról most beszél nyilvánosan először. Leszögezte, a program egyelőre kísérleti jelleggel fut. „A mi dolgunk az, hogy javaslatokat tegyünk a kormánynak, amit vagy gyakorlatba ültet a politika, vagy nem” - mondta.
Elmondta, meglátása szerint sem az oktatásban, sem a gazdaságban, és valójában semmilyen területen nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság egy konszenzuson alapuló tervet, amit aztán követ is. Hozzátette, bár vannak helyi hősök, kiváló pedagógusok, polgármesterek, de nincs egy közös cselekvési terv, ami mentén egymást kiegészítve, felerősítve együtt tudnának működni.
Méltánytalannak nevezte, hogy az NSKI-t egy kilenc ösztöndíjból álló mintaprogram alapján támadták, holott öt ösztöndíj például megmentette a Brassó megyei négyfalusi iskola kilencedik osztályát, a másik négy pedig olyan diákok számára nyújtott segítséget, akiknek csak a román iskola maradt meg lehetőségként.
Hozzátette, a mintaprogramot idén is folytatják, „ha eddig volt kilenc ösztöndíj, idén lesz húsz”.
„Én azt a levelet nem tudom jó lelkiismerettel elvinni a miniszterelnök úrhoz, amíg például nem ment el egy hasonló kérés a Communitas alapítványhoz, a történelmi egyházainkhoz, az erdélyi magyar mecénásokhoz, hogy hozzunk létre egy erdélyi magyar ösztöndíjalapot. Ha mi magyarok ebbe összeszedtünk x forintot, már kérhetjük a magyar kormánytól, hogy tegyen mellé egy másik x összeget” - utasította el Szabó Csaba felkérését Szász. Az NSKI elnöke egyetértett a szórványösztöndíj-alap ötletével, és biztosította Szabó Csabát, hogy megnézik, mit tehetnek a besztercei iskola ügyében.
Az NSKI nem járt Medgyesen?
Az NSKI elnöke kifejtette, fájdalmasan érintette, amiért páran megkérdőjelezték, hogy ő és intézete őszintén áll a szórványoktatás kérdéséhez. „Nem tudom azt a Medgyesről érkező kritikát komolyan venni, amikor a medgyesi politikai vezető a saját gyermekeit Marosvásárhelyen járatja iskolába. Egyébként nagyon helyesen, mert megoldotta a saját kérdését. A baj az, hogy utána azt mondja, ne is próbáljunk a szórványban kiegészítő javaslatot megfogalmazni. Ha egy felelős vezető a saját gyermekét Vásárhelyre vitte tanulni, azzal tartozik, hogy minden gyermeknek megteremti ezt a lehetőséget” - utalt Szász Jenő a Szeben megyei RMDSZ elnökének, Balázs Bélának a tiltakozó közleményére, Molnár Zsolt Temes megyei képvselő tiltakozására, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesének, Kádár Petrának, és a medgyesi Madisz elnökének, Balázs Botondnak a „vádjaira”.
Kádár Petra és Balázs Botond május 20-án a sajtónak számolt be arról, hogy az NSKI három munkatársa sorra járja a szórványiskolákat, és arról győzködik a nyolcadikos diákok szüleit, hogy vegyenek részt az ösztöndíjprogramjukban, és írassák gyereküket valamelyik székelyudvarhelyi középiskolába. Kádár Petra elmondta, sérelmezik, hogy Szász Jenő budapesti intézete éppen azokkal nem egyeztetett az erdélyi akcióról, akik ismerik a magyar szórványközösségek problémáit.
A medgyesi Báthory István Iskolában idén valószínűleg az alacsony diáklétszám miatt nem indul magyar kilencedik osztály. Összesen hét nyolcadikos kerül ki az iskolapadból. A kerekasztal-beszélgetés végén Szász Jenő cáfolta, hogy az NSKI képviselői Medgyesen jártak volna, holott korábban a maszol.ro-nak Puskás Attila épp az ellenkezőjéről számolt be. Szász Jenő sajtónak elmondott cáfolata itt hallgatható meg.
Szilágyi N.: Inkább Székelyföldről hozzanak diákot
„Kedves Jenő barátom, zokon vetted, hogy nem mindenki írt szépeket, de rám nem haragudhatsz, mert én semmit nem mondtam. De azért gondoltam valamit, amikor elolvastam a sajtóban megjelent híreket. Valahogy úgy jött át a dolog, hogy a szórványvidékről, ahol nehéz az iskoláztatás, Székelyföldre vinnék a gyerekeket. Arra gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, nem élt szórványban. Inkább arra kellett volna gondonia, ha van valahol egy olyan közösség, ahol azért nem indul ősszel osztály, mert hiányzik onnan két gyerek, inkább Székelyföldről kellene pótolni ezt a két diákot” – mondta hozzászólásában Szilágyi N. Sándor nyelvész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Hozzátette, ez az ötlet a székelyföldi gyerekeken is segítene, hiszen megtanulnának románul, és a szórványban sem szűnnének meg osztályok, iskolák. A professzor szerint a legfőbb oka annak, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeket az az, hogy a magyar iskolában nem tudnak a diákok megtanulni románul.
„1991-től nagyon sokszor elmondtam, ha a magyar oktatást fenn akarjuk tartani, akkor teljes erőbedobással azért kell harcolni, hogy az iskolai román oktatás nyelvtanítás legyen, olyan, amely biztosítja, a gyerek meg fog tanulni románul. Mert különben a magyar oktatás megy tönkre, mert a román nyelv miatt elviszik a gyermekeket” – magyarázta a nyelvész.
A szórványban élőknek is jár a választás
A négyfalusi iskolaigazgató arról számolt be, hogy a kilencedikeseinek nyújtott NSKI-ösztöndíj, amely délutáni foglalkozást is biztosít, nem csak lehetővé tette, hogy beinduljon a kilencedik osztály Négyfaluban, hanem két tanuló máris javított a tanulmányi eredményein. Hozzátette, az öt diák olyan településről jött az iskolába, ahol csak románul folytathatták volna tanulmányaikat.
Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész a másik négy ösztöndíj sorsáról tájékoztatott. Elmondta, a magyarpéterfalvi gyülekezetből négy tanuló tanult az NSKI jóvoltából Székelyudvarhelyen.
„Miért nem lehet megadni a választás lehetőséget a szórványban élő gyermeknek, hogy neki is legyen alternatívája? Hogy olyan szakot választhasson, amit tanulni szeretne saját anyanyelvén? Amíg egy kolozsvári rengeteg középiskola közül választhat, addig egy szórványban élő gyerek predesztinálva van a legközelebbi iskolába. A péterfalviaknak a nagyenyedi iskola adott. Nem akarom az iskolát egyáltalán minősíteni, viszont be kell látni, hogy nem tud minden szakot lefedni. Ha egy kislány művészetet akar tanulni, ezt a nagyenyedi nem tudja biztosítani. A gyulafehérvári iskolában már van ilyen lehetőség, de ott románul folyik az oktatás. Tavaly az egyik kislány így ment a székelyföldi művészeti iskolába magyarul tanulni” - avatott be a részletekbe a lelkész.
Hozzátette, egy másik ösztöndíj egy olyan fiúnak jutott, aki a kilencediket a balázsfalvi román iskolában járta, mert humán szakon akarta folytatni tanulmányait. Egy év román iskola után került Udvarhelyre, ahol magyarul tanulhat. „Nem szabad veszélyeztetni egyetlen jól működő magyar intézmény létét sem, viszont az embert is látni kell” - zárta mondanivalóját.
Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató szerint nagyon fontos téma a kiváló, tehetséges diákok kérdése. Abban az esetben, ha nincs megfelelő profil a közelben, ezeknek a gyerekeknek a speciális képességeiknek megfelelő iskolát kell találni. Hozzátette, szerinte a szórványkérdés mindenekelőtt gazdasági kérdés.
Puskás: a lemorzsolódást szeretnénk enyhíteni
Az NSKI-t képviselő Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens elmondta, ők a szórványiskolákat járva a lelkészt, a tanítót és a szülőt szólították meg. „Az NSKI tevékenysége nem a magyar iskolába készülő gyermekeknek szól, hanem egy olyan társadalmi problémára próbál választ adni, amit lemorzsolódásnak nevezünk, és ami nagyon is aktuális probléma az erdélyi szórványban. Azokban a helységekben, ahol mi eddig megjelentünk, nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy vannak elfelejtett számok. Senki sem beszél arról, hogy egy nyolcadik osztályt végzett évfolyamról hányan mennek magyar iskolába, és hányan román iskolába. Csak néhány példa: a medgyesi iskolában ebben az évben hét gyermekből kettő magyar iskolába, négy románba, egy pedi külföldre megy. Vagy a tavaly a bethlenszentmiklósi hét gyermekből kettő magyar és öt román iskolába iratkozott. Ezeket a számokat látva teljesen másképp kell ezt az egész ügyet értékelni, és az NSKI tevékenységét is megítélni, hiszen mi alapvetően azokat a gyermekeket szeretnénk megszólítani, akiknek nincs lehetőségük magyarul továbbtanulni, és román iskolába kényszerülnének” - ecsetelte.
Hozzátette, az NSKI programja nem magyar-magyr versenyt generál, és nem is egy alternatíva akar lenni, hanem csupán kiegészítés.
Miért nem egyeztetett az NSKI?
A közönség soraiból megszólaló válaszúti szórványközpont képviselője elmondta, nem azzal van a baj, hogy van egy konkurencia, hanem az, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a közösség képviselőivel. Megkérdezte, hogy van-e arra garancia, hogy visszatér Péterfalvára az ösztöndíjjal Székelyudvarhelyen tanuló gyerek?
A kerekasztal-beszélgetés utolsó felszólalója, az NSKI igazgatóhelyettese, Bali János volt: "Sajnos látunk egy olyan érvelést, amely túlságosan is az intézményekre fókuszál. Mintha a szórványban való megmaradás az épületek, iskolák kérdése lenne. Mi tudatosan az emberre fókuszálunk. Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát”.
Szabó Csaba azzal zárta a beszélgetést, hogy felajánlotta az intézet képviselőinek, ősszel találkozzanak ismét, és egyeztessenek. Szász Jenő nyilvánosan nem erősítette meg, hogy támogatná az ötletet.
Oborocea Mónika
maszol.ro
2015. június 27.
„Nem engedhetjük meg magunknak a nehezen felépített rendszer leépülését” -
„Ha a szórványban egy-egy magyar gyermek román iskolába iratkozik, akkor ugyanannyi magyar jövőt, magyar családot veszítünk el. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a nehezen felépített oktatási rendszerünket leépítsük. Az RMDSZ célja ezért többek között a szórványkollégiumi rendszer megerősítése, hogy ebből a szempontból se kelljen egyetlen magyar gyermeknek sem más, nem magyar iskolát választania” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteken, Máramarosszigeten.
A helyi Kultúrpalotában megszervezett lakossági fórumon az RMDSZ elnöke arra is kitért: ha Máramarosszigettől Kézdivásárhelyig, Nagybányától Sepsiszentgyörgyig megfelelő oktatási rendszer áll a közösség rendelkezésére, amely révén versenyképes tudást szerezhetnek a fiatalok, akkor a jövőtervezés alapjai is adottak.
Szászrégen, Marosvásárhely, Brassó és Nagyszalonta után az RMDSZ lakossági fórumsorozatának helyszíne Máramarossziget volt, ahol Kelemen Hunor az RMDSZ-kongresszus utáni „újratervezésről” is beszélt, amelynek része ez az eseménysorozat, és amelynek folytatását tervezi a Szövetség az ország több magyarlakta régiójában. A máramarosszigeti fórumon a szövetségi elnök mellett Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök, Bónis István parlamenti képviselő és Béres István, az RMDSZ Történelmi Máramaros területi szervezetének elnöke vett részt és válaszolt a résztvevők kérdéseire.
A magyar oktatás problémái foglalkoztatják a közösséget, és szükség van arra, hogy szakmai megbeszélést is szervezzenek erről – hangsúlyozta a fórum egyik felszólalója. Mindemellett a közeli, magyar többségű Hosszúmező csökkenő gyermeklétszámáról, a kivándorlásról, a munkahelyek hiányáról, a vállalkozók és befektetők számára kínálkozó túl kevés lehetőségről, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának stagnálásáról, a fiatalok hazatelepülését ösztönző stratégiák és intézkedések szükségességéről beszélgettek a máramarosszigetiek a Szövetség képviselőivel.
„Kisebbségi közösségként a romániai magyarság nem engedheti meg azt a luxust, hogy a közösség életével ne foglalkozzon felelősen. Ezt Máramarosszigeten, szórványban érzik és értik a leginkább, hiszen az asszimilációt és térvesztést, a veszteség minden formáját érezheti a magyarság, ha nem foglalkozik a közösségi élettel. Biztonság, munkahelyek és olyan versenyképes oktatás kell, amely révén a felnövő nemzedékek is itthon akarnak maradni, vagy legalábbis el tudják képzelni az életüket itthon” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki szerint a helyi magyar iskola valamennyi civil kezdeményezést befogadó közösségi hely kell hogy legyen, az RMDSZ helyi, területi és országos szervezete pedig olyan nyitott szövetség, amely egyetlen szövetségesét a közösségben, az erdélyi magyar emberekben látja.
maszol.ro
2015. június 27.
Collegium Talentum Príma díj - Hazaszeretet kategória
Az idén először adták át a Collegium Talentum Príma díját Hazaszeretet kategóriában a végzős kollégisták zárórendezvényén Budapesten, a Magyarság Házában. A díjat Székely Tünde, a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége elnöke kapta. A tavaly alapított Okosság Príma díjat a felvidéki Jankó Viktor gyermekorvos nyerte el.
A laudációkat a műalkotások készítője, a székelyudvarhelyi születésű Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra lovagja olvasta fel.
Jankó Viktor (1982): a Comenius Egyetem doktorjelöltje. Orvosként az Egyetem 2. számú Gyermekklinikáján dolgozik Pozsonyban. Általános orvosi diplomáját dékáni dicsérettel kapta meg 2007-ben. 2013-ban szerezte meg gyermekorvos szakvizsgáját, jelenleg a második szakvizsgájára készül gyermek-nefrológiából. A húgyúti fertőzések genetikai hátterét kutatja. A Comenius Egyetem Orvostudományi Karán negyed- és hatodéves orvostanhallgatókat oktat. Tagja a Szlovák Gyermekorvosok Társaságának. Eddig 19 publikációja jelent meg, ebből 4 impaktfaktoros folyóiratban. 2012-2015 között volt a Collegium Talentum ösztöndíjasa; tutora Kovács László klinikaigazgató, egyetemi tanár.
Székely Tünde (1981): politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Doktori Iskola doktorjelöltje. Egyetemi gyakornok a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Európai Tanulmányok Tanszékén. Kutatásaiban a kisebbségi magyar civil társadalmat, az erdélyi felsőoktatást, a doktorandusz életpálya lehetőségeket vizsgálja. Szemináriumokat vezet a politikai gondolkodás története, a kortárs politikai ideológiák, az oktatáspolitika és az Európai Uniós projektek menedzsmentje és értékelése témákban. A Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) elnöke. Impaktfaktoros folyóiratban eddig két írása jelent meg és 20 egyéb publikációját közölték. 2012-2015 között volt a Collegium Talentum ösztöndíjasa; tutora Tonk Márton egyetemi docens, dékán.
collegiumtalentum.com
2015. június 28.
Három felsőoktatási intézmény udvarhelyi évfolyamát búcsúztatták
„Aki itthon tanul, az nagyobb eséllyel itthon is marad” – adtak hangot reményeiknek az intézményvezetők a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ végzőseinek ballagásán, péntek délután a városháza Szent István Termében. A zsúfolásig telt teremben két alapképzéses és egy mesteris csoporttól búcsúztak el az egyetemek képviselői.
Három felsőoktatási intézmény negyven alap- és mesterképzéses végzősét búcsúztatták el pénteken délutánt hat órakor Székelyudvarhelyen, a városháza Szent István Termében. Az immár tizenhét éve működő MÜTF Oktatási Központban, az Edutus Főiskola, a Budapesti Gazdasági Főiskola, illetve a Széchenyi István Egyetem székelyudvarhelyi tagozatain a végzős hallgatók kereskedelem-marketing és turizmus-vendéglátás alapszakon, valamint vezetés-szervezés mesterképzésen tanulhattak. A választott szakokon elsajátított ismereteikről az elmúlt héten kellett számot adniuk az államvizsga-bizottság előtt, melynek elnöke idén Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője volt.
A ballagási ünnepségen ő is szólt a végzősökhöz, Ilyés Ferenc, a MÜTF marketing- és tanulmányi igazgatója, Jandala Csilla, az Edutus Főiskola rektora, Papp Ilona, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának dékánja, illetve Jancsik András, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának dékánja mellett. „Magyar jövő csak a Kárpát-medencében van” – fogalmazott, utalva a fiatalok elvándorlására, és rávilágított, sem Londont, sem az Egyesült Államokat nem lehet elmagyarosítani.
A felsőoktatási intézmények képviselői értékes gondolatokkal, számos jókívánsággal engedték útjukra az egyetemi padokat elhagyó hallgatókat. Jandala Csilla beszámolt az Edutus Főiskola eddigi és a közeljövőben várható megvalósításairól, majd sok sikert kívánt a végzősöknek karrierjükhöz, a viszontlátás reményében bízva. Papp Ilona a győri Széchenyi István Egyetem dolgozóiról elmondta, hogy míg korábban tartottak az idáig vezető hétszáz kilométeres út megtételétől, mostanra alig várják, hogy Udvarhelyre jöhessenek. A dékán méltatta a MÜTF működő elképzelését, hogy egy oktatási központban több felsőoktatási intézmény által kínált tudást tesz elérhetővé az udvarhelyszéki diákoknak. Jancsik András rámutatott: első alkalommal búcsúztatnak udvarhelyi turizmus-vendéglátás szakosokat. Emlékeztetett arra, hogy a diploma megszerzése révén még nem váltak szakemberekké, de a dokumentum bizonyítja, hogy a megszerzett tudás képessé teszi őket erre. Megújuló lelkierőt kívánt nekik, amely által sikeresek lehetnek.
A diplomaátadás után a hallgatók búcsúztak verssel és megható ünnepi beszédekkel, ezek révén köszönték meg oktatóiknak, szeretteiknek a támogatást. A székelyudvarhelyi önkormányzat is megajándékozta a szakok kiemelkedő teljesítményű végzőseit, ezt követően a fiatalok végre a levegőbe dobhatták kalapjukat. Az ünnepséget Antalfi József zongorajátéka színesítette.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. június 29.
Halmozott felelőtlenség
A huszonvalahányadik miniszternek sem sikerült tanévet zárnia anélkül, hogy nevéhez ne fűződnének olyan rendelkezések, amelyek ne váltanák ki a szakma és a társadalom józan részének a felháborodását. Nemcsak az érettségiről van szó, amelynek szabályzatát néhány nappal a vizsgák előtt változtatta meg Sorin Câmpeanu tárcavezető, hanem vehetnénk sorba a diákokat és a pedagógusokat érintő felelőtlen intézkedéseket, amelyek nem előre-, hanem hátralendítik az oktatás kerekét.
A 2014/2015-ös tanév már szeptemberben bal lábbal indult, ábécéskönyv nélkül kezdtek az elsősök, a másodikosok is régi tankönyvekből tanultak új tanterv szerint, és már most tudni, hogy ősszel ugyanez vár a harmadikosokra is. Mindez jó indok volt Remus Pricopie oktatási miniszter leváltásához – egy cseppet sem kár érte –, mint később kiderült, kellett a széke annak a Sorin Câmpeanunak, aki minden bizonnyal jutalomként kapta meg kinevezését az oktatási tárca élére annak fejében, hogy korábban része volt Victor Ponta kormányfő felmentésében a plágiumvád alól. Karácsonyig közel száz pontban módosította a Câmpeanu–Ponta kettős a 2010 végén a Boc-kormány által parlamenti vita nélkül, felelősségvállalással elfogadott törvényt, amely az elmúlt három év alatt annyi módosítást szenvedett, hogy jelenleg egy újabb jogszabályon dolgoznak, miközben a réginek legtöbb előírását máig sem alkalmazták. Alig kezdődött meg a második félév, megszületett a vallásoktatás igénylésére vonatkozó, a korábbi eljárást módosító rendelet, amely csupán a napokban vált hivatalossá, befuccsolt a megyei főtanfelügyelők versenyvizsgája, az újabb kiírást szintén a napokban hirdették meg, és az utolsó órában döntött a tárcavezető arról, hogy az érettségi dolgozatokat utaztatják, nem abban a megyében javítják ki, ahol azokat írták. Ma országszerte közel százhetvenezer diák vizsgázik ötszázhúsz érettségi központban román nyelv és irodalomból, holnapra kiderül, hogy a megyecserés dolgozatvándoroltatás milyen buktatókkal jár, s tán holnapután újabb rendelkezéssel módosítanak a jelenlegin, és az eredmény már senkit nem fog érdekelni, a minisztérium majd azzal büszkélkedik, hogy zökkenőmentesen le tudták bonyolítani az érettségit. Az eredeti időponthoz viszonyítva egy nappal később hirdetnek előzetes eredményeket, három nap helyett két nap alatt javítják ki a megóvott dolgozatokat, és ezzel részükről minden a legnagyobb rendben.
Arról nem szól a fáma, hogy tartalmi vonatkozásban mikor és mit változtatnak a jelenlegi, régen megbukott vizsgarendszeren, lesz-e valaha többszintes érettségi, vagy továbbra is ugyanazt kérik számon a szakközépiskolásoktól is, mint az elméleti osztályok végzőseitől, arról nem is beszélve, hogy alapjaitól kellene gyökeresen megváltoztatni az egész rendszert. Erre azonban egyelőre nem mutatkozik sok esély, marad az oktatás ott, ahová züllesztették, mert huszonöt esztendő sem volt elég arra, hogy a régi hibákból okuljanak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)