Csíkszereda is fogadná a kórházat
Nem a nagyváradi kórházépítés az egyetlen elképzelés az erdélyi egészségügyi ellátás fejlesztésére – tudta meg lapunk. Tavaly nyáron a Székely Szeretetszolgálat neves magyarországi orvosokat, kórház-üzemeltetésben és egészségügyi menedzsmentben jártas szakembereket kért arra, hogy mérjék fel a székelyföldi helyzetet, és tegyenek javaslatot a fejlesztésre.
A vaskos tanulmány fő megállapításai szerint a régióban az alapellátás és a középszintű kórházi ellátás megfelelő, ám egyes részterületeken óriási a lemaradás, vagy nincs is ellátás. Ugyanakkor a nagy székelyföldi orvosképző intézmény, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzettjei közül bizonyíthatóan legalább ötezer Magyarországon dolgozik – hiányukat megérzi az erdélyi magyar közösség.
– Székelyföldnek 600 ezer magyar nemzetiségű lakosa van, többségük immár magyar állampolgár is. A tudatos bukaresti politika eredményeképpen ez az ország egyik legelmaradottabb térsége, és eddig a nagy egészségügyi beruházások is elkerülték, elsősorban a high-tech rendszereket figyelembe véve – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Lukács Csaba, a Székely Szeretetszolgálat elnöke (egyben lapunk munkatársa – a szerk.).
Romániában gyakorlatilag nem létezik szervezett betegszűrés és egészségmegőrzés, ezért egy CT-vel felszerelt szűrőkamion (amely kardiológiai és pulmonológiai vizsgálatokra is alkalmas), valamint egy vérképelemző egység beállításával emberek ezreinek az életét lehetne megmenteni azzal, ha időben fölfedezik betegségeiket. Ilyen szűrőállomás két éve kezdte meg működését Somogy megyében, és bekerülési ára nem kifizethetetlen: 250 millió forintba kerül.
A másik, fontosabb tennivaló egy, a meglévő struktúrákhoz csatlakozó, a legmodernebb technológiával felszerelt diagnosztikai és egészségügyi központ létrehozása, ahol elvégezhetnék a Székelyföldön nem alkalmazott beavatkozásokat (jelenleg nem tudnak nyújtani onkológiai, onkoradiológiai kezelést, invazív kardiológiai, cerebrovaszkuláris beavatkozást stb., nem beszélve a CT- és MR-diagnosztika elérhetetlenségéről). Ehhez csatlakozna egy betegszállító egység, amely a térség kis falvaiból hozná el a betegeket.
A magyar szakemberek az új központ kialakításának helyét többszöri konzultáció alapján, figyelembe véve a földrajzi viszonyokat, Csíkszeredában jelölték ki, mert a város a régió központjában található, és a létesítmény kiegészíthetné a már meglévő és működő megyei kórház kapacitásait. Kicsivel több, mint nyolcmilliárd forint a modulszerűen felépülő program teljes költsége, de a projekt több lépésben is megvalósítható – miután a rendszer elindul, a román betegbiztosítóval megkötendő szerződések, valamint magán-biztosítópénztárakkal való együttműködés alapján nyereséges is lehet. Az elképzelés kulcseleme, hogy az új központ egy helyi kórházra épülve helyi orvosokkal, egészségügyi szakdolgozókkal működne együtt.
mno.hu
Erdély.ma

Elballagtak a MOGYE magyar hallgatói
Megtelt a marosvásárhelyi Vártemplom, a templom melletti kert annak a 318 magyar diáknak a családtagjaival, hozzátartozóival, akik részt vettek a péntek esti ballagási ünnepségen.
Már jóval a meghirdetett esti 7 órai kezdet előtt gyülekeztek az ország különböző részeiből érkezők a Vártemplom bejárata előtt, a várfalon kívül, bent a templomkertben, a kihelyezett óriásképernyő előtti ülőhelyek megteltek, akinek nem jutott szék, az a fűben, a fák árnyékába telepedett le, mások a várfalon, vagy az alatt sétálgattak, álldogáltak, figyelték, hogy mi történik bent a templomban. A közvetlen bejáratnál mozdulni is alig lehetett már, a talárba öltözött végzős diákok is kint várakoztak, hogy a felcsendülő Gaudeamus dallamaira bevonuljanak a templomba és elfoglalják a számukra kijelölt helyeket. A ceremóniát négy kamera vette, interneten lehetett követni élőben, a közvetítés felvétele és a fotók valamennyi résztvevő számára elérhetőek lesznek.
A szószékről Jakabos Barnabás római katolikus-, Papp Noémi evangélikus-, Nagy László unitárius lelkész, valamint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét és mondott áldást. Hosszú út végén vannak a diákok, a tanárok, a szülők, félelem és bánat is van az öröm mellett, de nem hiányzik a hála sem – hangzott el az ünnepségen. Hála az emberségben való gyarapodásért, az anyagi erőfeszítésért a szülők részéről, hála az egyetemnek és a barátoknak is. „Hisszük, hogy lesz orvos és gyógyszerész, akiknek anyanyelvünkön mondhatjuk el, hogy hol fáj” – fogalmazott Nagy László, aki annak a reményének is hangot adott, hogy a végzettek nem adminisztrátorok lesznek, hanem orvosok, akik lehajolnak a beteghez, igaz szeretettel és jósággal, örömmel végzik a hivatásukat.
Sipos Emese az egyetem nevében búcsúzott a 318 diáktól, rámutatva arra, hogy anyanyelven tanulva olyan szilárd alapot kaptak, amelyet tovább tudnak fejleszteni, az újat mindig befogadni. Kató Béla püspök világi köszöntőjében arról beszélt, hogy a teremtett világnak is van természete, nem bújhatunk ki a bőrünkből, nem zárhatjuk be az ajtót, ha a halál kopog. De lehet fellebbezni, lehet cselekedni. Németh Lászlóval szólva a megváltoztatható és a megváltoztathatatlan kettősségéről beszélt, arról, hogy a lehet és nem lehet között pontos vonalat nem lehet húzni. Ha eljutnak a lehetőségeik határához, még adott az újrakezdés lehetősége – intézte szavait a végzősökhöz a püspök, aki egy fontos bejelentést is tett a vártemplomban: átalakítják orvosi szakkollégiummá a református egyház Bod Péter Diakóniai Tanulmányi Központját, amely közel száz személy befogadására lesz képes.
Az erdélyi magyar orvosképzés nem csak él, de gyarapodik is – fogalmazott Brendus Réka, a miniszterelnökségi hivatal nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője, aki tavaly is jelen volt a ballagáson, ahogy két hete a MOGYE 70. évfordulójára szervezett ünnepségen is. Gratulált a végzősöknek, és azzal biztatta a jelenlevőket, hogy ahogy 1945-ben a háború után megtalálták a kiutat az egyetem elindítására, most is sikerülni fog megoldást találni a felmerülő nehézségekre. Az egyetem magyar tagozatán, az általános orvosi-, fogorvosi-, gyógyszerészeti karon, az általános orvosi- és szülésznő képzésen tanult legjobb öt végzősének Szilágyi Tibor adta át a Csőgör Lajos-díjat, Vass Levente a Studium-Prospero Alapítvány Miskolczy Dezső emlékplakettet és díjat post mortem Kovács Dezsőnek adományozta, az egyetem néhai oktatójának, a széjsebészeti klinika egykori vezetőjének.
A végzős diákok is elköszöntek az egyetemtől és tanáraiktól, diáktársaiktól, illetve az ötödévesek nevében is elbúcsúztatták a végzősöket. A ballagási ünnepség a Himnusz és a Székely himnusz közös éneklésével ért véget.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Bizalmatlanság pedig van
Tudhattuk előre, hogy nem bukik meg a Ponta-kormány a parlamentben, megvan a többsége kényelmesen, ellenzéke nem egységes, és hát a Dâmboviţa partján az sem kirívó, ha másképp cselekednek, mint ahogy beszélnek. Friss példa rá a kormányfő mentelmi jogának megvonásáról elhangzott nyilatkozatok és leadott voksok összevetése. Lényegében ez volt az egyetlen reménysugár: hogy lesznek, akik a titkos szavazáson nem a központi utasítást követik, és mégiscsak győz, ha nem is az etika, de legalább a józan ész. Mert az, hogy Ponta a helyén maradhat, csak neki jó, mindenki másnak, saját pártjának is rossz ebben az elátkozott országban.
Mégis megnyert egy újabb csatát az a politikus, akit azóta már kétszer bebörtönzött elődje, Adrian Năstase kis Titulescunak nevezett, de aki mindeddig csak ügyeskedésben jeleskedett: noha már mandátuma kezdetén le kellett volna mondania, túlélte azt is, hogy rábizonyították a plágiumot, és utána több krízishelyzetet, miközben útitársai – tapasztalt vén rókák és ifjú titánok – sorra hullottak ki mellőle. Hogy milyen ára volt mindennek, azt sajnos mi is érezzük. Jóformán semmi sem működik rendesen, még nincs három éve, hogy átvették a hatalmat, és már a negyedik kormányt számoljuk, bár ez is csak átlag, csütörtökön az ötödik közlekedési miniszter mondott le, és az oktatás, egészségügy, igazságügy élén is sűrűn cserélődnek. És senki sem családi okokból távozott: korrupcióért, hozzá nem értés, útszéli megnyilvánulások miatt menesztették őket. Ehhez a csapathoz kell ragaszkodni?
Ponta abba kapaszkodik, hogy 2012-ben őt választották meg, de hol van már az akkori koalíció? A liberális párt már több mint egy éve kilépett, fő szövetségesből fő ellenfél lett, de a maradék is annyit változott, hogy számon sem tudjuk tartani a kormánytagok nevét. Még vezetőjük sem bízik saját embereiben: nem engedte őket szavazni, nehogy összetévesszék a fehér golyót a feketével. Pár napja tudjuk, hogy az igazságszolgáltatásban sem bízik...
Mi, polgárok elsősorban a kormányban, egyáltalán: a román politikai osztályban, de az államban sem bízunk már. Sajnos abban sem, hogy az ellenzék változást hoz. Valóban jó lenne Victor Pontát leváltani, és bár a külföldön élők szavazati jogának rendezése kétségtelenül fontos, az itthon küszködők számára sokkal nagyobb és égetőbb gond a kormány inkompetenciája. Aki ilyen módon irányít egy országot, azt akkor sem kell megtartani, ha diplomáját nem lopta, és még egy közlekedési kihágást sem lehet rábizonyítani. Érvnek épp elég, hogy alkalmatlan a tisztségre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megpecsételni egy csillagot (Iancu Laura levelei)
Drága Erzsike néni!
Késve bár, de annál nagyobb lelkesedéssel írok. Zavaros idők járnak felém, kikerülni pedig nem lehet az életet. Legalábbis élve nem. Leállt az ár, és tehetetlen a felszabadított csend. Amikor alkotott békét érez az ember, csak a szépet látja, és félti a jelent.
Ilyenkor megpecsételnék örökléttel valakit, egy fát, egy csillagot, de Istent is, csak tehessem, és bűn ne legyen. De magányosságban zsugorodik a lét, és apró vagyok a nagy dolgokhoz. Hetek óta magam számolom óráim. Volt, hogy a nap hosszát a fáradt est ütötte el egy harangszó elhangzott erejéig, és nem éreztem az idő nyomait.
Most, hogy látom a pillanatok színét, íze szavaimnak formálója, mintha más volna a világ. Ilyenkor, mikor nem hajt a kötelesség, a rendszer, lelassul maga az ember is, a végrehajtó. Szaporátlan a valóság, ahogy nálunk hívják a szüsziphoszi hiábavalóságot. Levelem hasonlónak érzem annak a felolvasónak kusza gondolataihoz, akit reggelente meghallgatok a rádióban. Irreális, de jelen lévő valóságáról beszél.
Tény azonban, hogy én is formátlan alakokat látok, kibogozhatatlanná változik a valóság, elevenülnek a tárgyak, álmomban embert teremtek, és folyvást alkotok, mint aki elégedetlen a lét gazdagságával, és ha nem is újat, de sajátot akar a világból kiművelni. Furcsa ez az „ember” minőség. Hol úr, hol por szerepe. Azonban, hogy kozmosz legyen a káoszból, ha szám is, de kell az egyes ember. Talán ennyi mégsem elég egy emberlét keletkezésének indoklására. Azért érdekes a kérdés, mert alig van, aki érti létének értelmét. Mástól pedig nem fogadja el. A más éppen ezen ellenállással visszaélve sajátítja ki a földi javak vásárlójává a kóborló egyént.
adósa marad a történelem ennek az „esetnek”, a moldvai magyarságnak, és tény, hogy egy nemzet, egy kultúra és egy múlt megsemmisítésének vagyunk szemtanúi
Nem tudom, a vallás miért nem árusítja magát az embereknek? Mit ér, ha önmagában elvan? Gondolkodtam azon is, hogyha a világ megtérne a bűn előtti állapotába, hogyan volna tovább? Lehet, hogy nagyon kell a világnak a rossz, hogy fennálljon? A bűnös ember feltételezi Istent. Kár, hogy ez a kötelék éppen egy kárhozati/üdvösségi esély és lehetőség. A rossz kívülről vagy belülről uraskodik cselekedeteinken? Ha minden megvan az ellenálláshoz (pl. a megváltás), miért fojtogat mégis a bűntudat, hogy már oly szent rabjai vagyunk a rossz félelmének, hogy nem is tudjuk, mi bűn, és mi nem az! Az igazság fogalmát tanulmányozva szárnyaltam ily bátor gondolatok egére. Így aztán megértettem, miért vétkezhet az ember gondolattal, szóval, cselekedettel. Maradt a szabad döntés Isten mellett. Be is nyitottam a gyóntatószékbe, és súgtam: valami nincs rendben. Mióta intenzíven űzöm az Isten-kérdést, rangsor-, viszonyeltolódást észlelek szabályok, személyek között. Hallgatóm felszabadult nevetését vittem magammal, és terhét vettem vállamra. Talán legközelebb a vámnál magam is hagyok a lét súlyából szeleteket.
Kezdetben megérezték a boldogság érzetét, aztán a nevén nevezték, azután a kiváltó okait keresték, végül gyártani és árusítani fogták, és ma már elérhetetlen utópia, a világ összes pénze, sikere, egészsége nem adja vissza a nekünk járó természetes biztonságot, az Isten-hitet, mely nélkül értelmetlen az élet. Bár eloson mellettünk ma is a kolduló szeretet, árnytermékét megvásároljuk, de a megváltozott világ sehogy sem tudja elárult öccsét, a szeretetet felismerni. A szeretet megtalálása és a benne való élés volna a célja az egyes embernek. Talán az életet nem évszámos létnek neveznénk, és egészen másképpen élnénk.
Egyetemessé tágult kérdésekről elmélkedtem. A nyitás nyújt felszabadulást a jelen nyomorából. De mégsem tudok nem megemlékezni a moldvai magyarokról. Hogyan is lehetne hallgatni, amikor húz vissza a szárnyalásból – mely szárnyakat ő adta rám – szenvedése. Az összefogás utolsókat leheli. A politika büntet és fojtogat, a tudomány összetéveszti nemzetünk kultúránkkal, anyanyelvünk a tradíciónkkal! Nem akarják észrevenni, hogy nem természetes asszimilációról van szó, hanem erőszakos elrománosításról, és enyhe, tehetetlen ellenállásról! Egy hatalmi árucsere és egy laza, színdarabos harc. Egy ország és annak egy ENSZ-jogok Messiásával álmodozó kisebbsége áll szemben egymással… Végső soron, könyveljék majd bárminek is tettük, adósa marad a történelem ennek az „esetnek”, a moldvai magyarságnak, és tény, hogy egy nemzet, egy kultúra és egy múlt megsemmisítésének vagyunk szemtanúi. Milyen szemtanúi, és aki nem lát, az miért hallgat? Nem hallott a jerikói vak esetéről?
Erzsike néni! Elköszönök. Az est beköszönt már, és hevülnek az indulatok. Jó társ a józanság, becsülni kell. És méltón kell fogadni az éjt is, hogy új embert ébresszen hajnalra bennünk. Olyat, aki a szeretetre odafigyel, aki vidámon él másokért. A mielőbbi viszontlátás reményében kívánok jó egészséget, erőt és kitartást hivatásában.
Szeretettel: Iancu Laura
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy mérsékelt kuruc vallomásai (Toró T. Tibor-könyvbemutató)
Rendhagyó könyvbemutató helyszíne volt szerda este a sepsiszentgyörgyi Míves Ház. Toró T. Tibor „Két pogány közt egy hazáért” című kötete közel kétórás, az elmúlt negyedszázadot boncolgató aktuálpolitikai elemzéssel párosulva tárult az érdeklődők elé Farcádi Botond, Farkas Réka és természetesen a szerző kérdezz-felelek beszélgetése nyomán. Az elhangzottak rövidített, szerkesztett változatát az alábbiakban közöljük.
Sánta Imre bikfalvi református lelkész köszöntője indította az estét, Farcádi Botond vitaindítóként is értelmezhető rövid elemzése pedig kitért az önmagukat „kurucként” azonosító egykori reformtömörüléses politikusok állandó harcára, a 25 évvel ezelőtt megfogalmazott igények máig tartó aktualitására, megoldatlanságára, a következetes, értékalapú politizálás dacára a kuruc szekértábort ért kudarcok sorozatára.
Ugyanazt mondjuk huszonöt éve
Farkas Réka: Melyik volt az a momentum, amikor érzékeltétek, hogy az RMDSZ politizálása félrecsúszott, eltért attól a csapástól, amelyet 1989 decemberében, illetve 1990 januárjában elképzeltek? Toró T. Tibor: Farcádi Botond megállapításából kiindulva, úgy gondolom, e kurucos szabadságharcnak akkor lenne vége, ha valamilyen módon mi, erdélyi magyarok szabadon tudnánk dönteni saját dolgainkról. Magyarország Mátyás királyig európai nagyhatalom volt, más nemzeteknek kellett rá figyelniük. Később mindig valamelyik nagyhatalom árnyékában kellett a magyar jogokat érvényesíteni. Erdélyben száz éve a román főhatalom az, amellyel szemben az érdekérvényesítés, a helyes út keresése zajlik. Ezek a törekvések a román nemzetállami körülmények között igen nehezen vihetőek sikerre. Farkas Réka kérdésére válaszolva: mi a kezdetektől kurucok voltunk – én magam mérsékeltként határoznám meg –, és a csapat, melynek tagja voltam, most is ugyanazt mondja, mint 25 éve. Az, hogy következetességünket más is észreveszi, csak visszaigazolása tetteinknek. Az elcsúszást én az RMDSZ 1993-as nagyváradi kongresszusán éreztem először. Akkor már körvonalazódtak a szekértáborok, amelyek között hosszas egyeztetés zajlott. Mi elképzeltünk egy önrendelkezési programot háromszintű autonómiával, emellett egy konstrukciót, amely szerint az RMDSZ az önkormányzati modellt követi. Sokan gondoltuk úgy, hogy az RMDSZ nem szervezet, nem párt, hanem a politikumtól a civil társadalmon keresztül az egyházakig mindent összefogó valami. Mi, akiket később radikálisnak, kurucnak, illetve más hasonlóknak bélyegeztek ezért, soha nem beszéltünk tagságról, hanem közösségről, ezt akartuk összetartani. Már ekkor kialakult az úgynevezett „labanc” tábor, bár egyértelműen csak 1995-ben kezdett megfogalmazódni irányvonaluk, amikor egy szűk csoport eldöntötte, hogy a követendő politika lényege a kormányzati részvétel, azaz be kell épülni a főhatalomba. Mi már akkor éreztük, hogy akik ellenezték az autonómiaprogramot és az önkormányzati modellt, pártban gondolkodtak. Ők azok, akik a következő 15–20 évben meghatározták az RMDSZ irányát, és annak a rendszernek az élére kerültek, amelyet mi találtunk ki, de hiányzott a konstrukcióból egy olyan összetevő, amely a szabályokat betartatta volna. Emiatt a kihágások később el is fajultak, és „szét is verték” az intézményrendszert. A nagy megvilágosodás számomra több mint tíz év után jött, amikor utolsóként adtam fel a közös képviseletet a Reform Tömörülés tagjai közül.
Farkas Réka: A kilencvenes években elég erős volt ez a kuruc tábor, 1993-ban választották meg Markó Bélát elnöknek, akit akkor még elfogadott mindkét oldal. Melyik volt az a pillanat, amikor erősebb lett a Bukarest központú politizálásban hívők tábora?
Toró T. Tibor: Fokozatosan csúszott ki a kezünkből a gyeplő. Elsőként, amikor 1994-ben arról szavaztunk, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében ki legyen a magyarság képviselője: Borbély Imre vagy Frunda György. A versenyt hajszálnyi előnnyel nyerte meg Frunda. Ez sarkalatos pont volt, félresiklott az egyik fontos eszköz, a külpolitika. Ezt követte a kormányzati szerepvállalás, amely néhány év múlva már mint követendő stratégia jelent meg, és ezt már nem voltunk képesek megakadályozni. Hozzátartozik, hogy akkor ennek a veszélyeit még nem éreztük át. Ráadásként az RMDSZ politikájának alakítása ekkor már fokozatosan átcsúszott a végrehajtó struktúrák kezébe. A kuruc oldal erejének kicsúcsosodása talán 1999-ben volt, Kincses Előd elnökjelöltségére gondolok, amikor a csíkszeredai kongresszuson negyven százalék feletti eredményt sikerült elérnünk, de ezt követően már csak a hanyatlás következett. Törést jelentett, hogy az addig legalább látszólag konszenzusorientált döntéshozatal végleg eltorzult, és azzal találtuk szemben magunkat, hogy gyakorlatilag kész tények elé állítanak. Addig a Reform Tömörülésnek sikerült napirenden tartani az autonómia kérdését, a csíkszeredai kongresszust követően az egész folyamat elindult a lejtőn. Most megállapítható, hogy talán akkor bölcsebbeknek, felkészültebbeknek kellett volna lennünk, akkor kellett volna szétszakítani az egészet, és talán ma ott tartanánk, hogy összefogásról beszélhetnénk, és nem hidegháborúról.
Elúszott történelmi lehetőség
Farkas Réka: A könyvben nagyon sokszor megjelenik, és szintén az 1996-tól kezdődő időszakra datálható, hogy az RMDSZ felépítése is átalakul, az általatok elképzelt önkormányzati modell helyett a pártosodás irányába kanyarodik. Ezt a folyamatot mennyire érzékeltétek menet közben?
Toró T. Tibor: A folyamat elsősorban szabályzatok módosításában öltött testet, a közösség pedig csak annyit láthatott, hogy valamilyen előírások felett vitatkozunk. Mi nagyon is éreztük, mire megy ki a játék. A 2003-as, Szatmárnémetiben tartott kongresszus volt a zárómomentum, az események után meg is alapítottuk a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot. Akkor sem abban gondolkodtam, hogy a pártosodó RMDSZ-szel szemben egy másik pártot kellene létrehozni, hanem egy másik ernyőszervezetet, ez lett volna az EMNT. Egyfajta parlamentet szerettünk volna. Most már tudjuk, utópia, naiv gondolat volt, hiszen párt ellen csak párttal lehet harcolni.
Farkas Réka: Sokan vitatják a 2003-as döntést, a Reform Tömörülés kiválását, felvetik, hogy jobb lett volna megpróbálni belülről változást elérni.
Toró T. Tibor: A Reform Tömörülésnek ott volt vége, és felemelt fejjel tettünk pontot a tízéves történetre. Ha maradunk, karikatúrává válunk. Nem maradt levegő, mozgástér számunkra, nagyon erősek voltak a szervezeten belüli centrifugális erők. Ezért úgy gondolom, az volt a legracionálisabb, legjobb döntésünk, hogy a Reform Tömörülést felszámoltuk. Később azonban már nem volt jó döntés, hogy az így teremtődött potenciált, csapatot – edzett harcosokról beszélünk – nem tudtuk kihasználni, egyben tartani. Én még lehúztam négy évet a Reform Tömörülés halála után az RMDSZ-ben, és ez egyáltalán nem volt sikertörténet. Most azt állítom, hogy a Reform Tömörülés felszámolásával az egész szekértábort ki kellett volna vinni az RMDSZ-ből. Nem került viszont olyan ember, aki ezt megtette volna.
Farcádi Botond: Élénken él az emlékezetemben 2007, Tőkés László, Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön. Újra lendületet kapott a kuruc politizálás ekkor, mindenki felsorakozott egy cél mögé, a kampány sikeres volt, és egy nagy győzelmet hozott. Miként vélekedsz erről?
Toró T. Tibor: Azt gondolom, 2007-ben a bizalmat, politikai tőkét tulajdonképpen Tőkés László kapta, annak ellenére, hogy mögötte egy nagyjából azonos elveket valló csapat állt. Ezt a csapatot kellett volna egyben tartani. Hogy ez nem valósult meg, elsősorban az MPP-t létrehozó Szász Jenő történelmi bűne. Mi az MPP-ben képzeltük el azt a széles platformot, amelybe belefért volna az a hatos koalíció, amely Tőkés Lászlót az Európai Parlamentbe segítette. Egy évre rá létre is jött a párt, ráadásul jelentős választási győzelmet aratott 2008-ban. Erre lehetett volna építeni. A szép eredmény után viszont szétesett, és noha a felelősség az összes résztvevőt terheli, leginkább azokat, akik az MPP vezérkarában voltak, elsősorban az elnököt. Ekkor úszott el a történelmi lehetőség. A vita arról szólt 2008-ban, hogy ez most akkor a tagok pártja, avagy a kurucoké? Számomra egyértelmű volt, hogy nem azé a pár ezer emberé volt a párt, akik létrehozták, hanem az egész táboré, amely mögéje állt. Itt nyilvánvalóan Tőkés László volt az a személyiség, aki leginkább integrálni tudta ezeket az értékeket és az embereket. A történet ott bukott el, hogy Szász Jenő nem rendelkezett ugyanezekkel a tulajdonságokkal, mégis ő lépett fel vezérként. El kell itt mondanom, hogy a sorozatos hibák ellenére most is úgy véljük, van egy küldetésünk, és tovább kell mennünk. Az RMDSZ-en belül sem akkor, sem most reformot végrehajtani nem lehet. Lásd az újratervezés projektjüket.
Sánta Imre: Valóban 2007-ben a hat szervezet összefogása révén Tőkés László bejutott egy csonka mandátumra az Európai Parlamentbe, viszont 2009-ben már az RMDSZ-listán indulva érte el ugyanezt. Mennyiben járult ez hozzá a törésvonalak elmélyüléséhez?
Toró T. Tibor: Természetesen hozzájárult. Akkor a legjobb döntésnek tűnt, amelyet Tőkés Lászlóval, Szilágyi Zsolttal és igen, Orbán Viktorral, a nemzet miniszterelnökével közösen hoztunk meg. Azóta több rendben elismertem, hogy a felelősség engem is terhel ebben a kérdésben. A súlyát akkor éreztem át, amikor az Erdélyi Magyar Néppárt elnökeként kellett szembesülnöm következményeivel. Kijelenthetem, hogy amennyiben újból meg kellene tennem, más utat választanék, most úgy látom, túl nagy volt az áldozat. Az EP-képviselet, a szócsői minőség nem ért meg annyit, előfordulhat, hogy a belpolitikában való megerősödés több haszonnal járt volna.
Túl sok a három párt
Farcádi Botond: A jelenlegi állapot kísértetiesen hasonlít a 2009-eshez, folytatódik az amúgy is megosztott kuruc tábor további szétszabdalása. Jövőben az MPP várhatóan az RMDSZ-szel szövetkezik, az EMNP az MPP 2009-es helyzetében találja magát?
Toró T. Tibor: Vannak hasonlóságok a két helyzet között, de azért eltérnek egymástól. Szerintem letisztul, nyilvánvalóvá válik, hogy csak kuruc a kuruccal, labanc a labanccal képlet lehetséges. Úgy vélem, az MPP derékhada, akik valójában kurucok, belátják ezt. Nem mondhatom, hogy az MPP mint párt látja be, mert jelenleg néhány ember uralja, akik megtalálták a menekülési útvonalat. Hogy hányan követik majd őket, az kiderül. Döntésükben meghatározó lehet a 2009-es tanulság, az akkori áldozat nem hozta meg a kívánt eredményt. Úgy gondolom, a Székely Nemzeti Tanáccsal való viszonyunk alakulása jó példa a letisztulásra. Itt ki kell ugyanakkor mondani, hogy az erdélyi magyar közösség nem bír meg három politikai szereplőt, tisztázni kell, ki kuruc, ki labanc. Mindkettő legitim, szavazatokat kapott. A közösség pedig választ.
Farkas Réka: Látsz reális esélyt az elkövetkező egy évben a kuruc oldal egy táborba verődésére? Jelenleg ugyanis van két kis párt, amelyek a túlélésért vergődnek, az ellentétek éleződnek, semmi jele a rendeződésnek.
Toró T. Tibor: Látok reményt, hogy a letisztulás felé haladjunk. Erről szól az eljövendő év az EMNP számára. Új paradigmát, új hívószavakat kell találni. A nagy hívószavak – némileg elvontak, ez tény – megvannak, ezekből kell levezetni pár konkrétabb üzenetet. Hogy ez sikerült-e, arra egy év múlva tudok válaszolni. A csillagállás nem túl kedvező.
Lejegyezte: Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dákopaták!
Dan Alexe nemrég megjelent könyve, a Dákopátia és egyéb román eltévelyedések (Humanitas Kiadó) sokakat megbotránkoztat majd – nemcsak a dákopatákat, hanem azokat is, akik még mindig magukon viselik a kommunista történetírás okozta mérgezés nyomait. Nagy lármát vált ki, sok kommentárt és véleményt, vitát és Facebook-harcot gerjeszt majd.
De kétségtelen, hogy ez a zűrzavar egészséges. A múltban a nacionalista kommunizmus által bátorított román protokronista betegség (szerk. megj.: mítosz, mely román eredetűnek tart egyetemes alkotásokat) több csatornán is visszatér és meglepő könnyedséggel fertőzi meg az elméket. Amit létrehoz, az a nyilvánvaló ostobaság. Az ostobaság ellen pedig, hogy kilábaljon rá jellemző tehetetlenségből, erős orvosságra van szükség. Dan Alexe könyve erős gyógyszer. Ironikus, szarkasztikus, művelt, erős nyelvészeti és történelmi érveken alapuló, néha játékos, újságírói vénával megírt – a racionális olvasó rendkívül kedveli majd, a honi „okkultistákat” pedig halálra idegesíti. Dan Alexe ezzel a könyvével szükséges józanító közszolgálatot hajt végre. ...átvetítik az ókorba
a mai Románia térképét, és kiszámítják, mekkora terület romanizálódott Az alábbi összefoglaló távolról sem adja vissza az olvasónak nyújtott teljes élvezetet. Csak bevezető, azon mentális kisiklások feltárása, melyeken a dákopátia alapul. A következő gondolatokról van szó: A dákopátia eltévelyedés, bolyongás. A dákopaták egy ádámi nemzetet, egy korszakokon, évszázadokon, kultúrákon átívelő román biológiai lényeget vesznek alapigazságként.
A dákopaták szerint egyetlen igazság van – a dákoromán kontinuitás. Posztulátumként mondják ki, hogy a román nép biológiai kapcsolatban áll a dákokkal, figyelmen kívül hagyva azt, ami egy népet meghatároz – a nyelvet, a kultúrát. Ez fasisztoid következtetés.
A dákopata elmélet egy ókori szerzőktől származó, szórványos elemekre alapozva improvizált mesterséges, magányos entitás mitologizálása. A történelemmel, nyelvészettel, antropológiával, néprajzzal és régészettel kapcsolatos mélységes tudatlanságon alapul.
A dákopaták egyike sem szakértője egyetlen olyan területnek sem, amelyről beszél. De a médiában sikerült kiemelkedő és káros pozíciót megszerezniük.
Az ókori szerzők nem csalhatatlan források ezen a téren. A görögök és a rómaiak sohasem foglalkoztak szomszédaik identitásával. Még azt is nehéz feltárnunk, milyen nyelven beszélt Nagy Sándor. Ha nem tudták, hogy milyen nyelven beszélnek a szomszédaik, akkor vajon volt-e fogalmuk arról, milyen nyelven beszélnek a tőlük ezer kilométerre északon élő népek?
A dákopaták egy valószínűtlen mitológiai múltat rekonstruálnak. Átvetítik az ókorba a mai Románia térképét, és kiszámítják, mekkora terület romanizálódott.
Nagyon nehéz felbecsülni az általunk ma Daciának nevezett terület ókori népességét, de nem érhette el a több százezer főt. Ez eleve megsemmisíti a latinizálás ellenérvét – a dákopaták azt állítják, hogy ez a Hérodotosz által emlegetett fenséges és dicsőséges népesség nem latinizálódhatott. Hérodotosznak fogalma sem volt erről. Amikor ő azt állítja, hogy a trákok ugyanolyan sokan voltak, mint az indiaiak, ez egy egyszerű címke volt, egy ókori ős-újságíró elnagyolt címkézése.
A dákopaták egy szerencsétlen hagyományra támaszkodnak. Az alapkövet Densuşianu rakta le, aki vidéki okkultista jegyző volt, és nem rendelkezett nyelvészeti tanulmányokkal. Meglepetten látom, hogy ma nyelvészként komolyan veszik Densuşianut, miközben ő a XIX. századi okkultisták világához tartozik, akik a tarotról meg a piramisokról írogattak.
Ami a román és az albán nyelv rejtett rokonságát illeti: itt egyértelmű különbséget kell tenni a nyelvek közötti – felületes – szókölcsönzések és a tipológiai hasonlóságok között. Vegyük, például, az angol nyelvet. Ha a szókincs alapján ítélnénk, akkor újlatin nyelvről lenne szó, hiszen a szavak többsége a latinból és a franciából származik. Az angol nyelv főleg a normann hódítás után latinosodott el – a normannok franciául beszéltek –, aztán a reneszánszig a francia volt az udvari nyelv. De az angol nyelvtan germán marad.
Van egy dolog, amivel kapcsolatosan a dákopaták mélységesen tévednek. Nem fogják fel, hogy az albán és a román egyidejűleg latinosodott a római hódítás révén. Óriási a román és az albán nyelv közös szókincse. De az albán a szókincset illetően latinosodott, míg szerkezete latinosodás előtti maradt. Bizonyos dolgokban egyezik a román nyelvvel – ami hosszas együttélést mutat. Például a főnév végi határozott névelő – ami megkülönbözteti a románt a többi újlatin nyelvtől – az albán nyelvvel közös. További érv az is, hogy mindkét nyelv mélyrehatóan befolyásolta a balkáni szláv nyelveket. A bolgár és a macedón, az összes többi szláv nyelvvel ellentétben, elvesztette a hajlítást, nincsenek esetek, az esetek a szóvégi határozott névelővel jönnek létre. Ez nem spontán módon alakult ki, hanem a szomszédok hatására.
Dan Alexe ezzel a könyvével szükséges józanító közszolgálatot hajt végre
A kaukázusi kultúrák példája.
A Kaukázusban létezik a világ legnagyobb nyelvi változatossága. Gyakorlatilag mindenki saját nyelvét beszéli – nem ugyanannak a nyelvnek a dialektusait. A kétmillió lakosú és Hollandia méretű – nagyrészt hegyvidéki – Dagesztánban 26 hivatalosan elismert nyelvet beszélnek, ezek mindenike még külön nyelvjárásokkal is rendelkezik. Ennek ellenére a Kaukázus megdöbbentő egyezéseket mutat: mind egyformán öltöznek a Fekete-tengertől a Kaszpi-tengerig, ugyanolyan a népviseletük, ugyanolyanok az ételeik, még akkor is, ha másképp nevezik őket, a legendáik, a háztartási eszközeik. Következésképpen a nyelv egy dolog, a tárgyi, háztartási civilizáció más, ezek nem esnek egybe. Nekünk azt verték a fejünkbe az iskolában, hogy egy nyelv azonos a – vizuális, grafikus, kézműves – kultúrával. Ez nem igaz. Így hát az, hogy a töltött káposzta és a miccs Anatóliától Erdélyig mindenfelé megtalálható, semmivel sem csökkenti a román nyelv értékét vagy a román kultúra egyediségét. Forrás: Contributors.ro: Protocronismul atacat cu baioneta lucidităţii
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átadták a Sütő András-emlékdíjakat
Tegnap délelőtt a nyolcadik osztályosok ballagási ünnepségén a Bolyai és a Művészeti Líceumban átadták a Sütő András-emlékdíjat, amelyet Sass Szilárd, a budapesti XI. kerület önkormányzati képviselője alapított, és azoknak a határon túli magyar, VIII. osztályt végzett tanulóknak ítélik oda, akik az V–VIII. osztályban kimagasló teljesítményt nyújtottak magyar nyelvből és irodalomból.
A Bolyai líceumban az idén 30 diák fejezte be a VIII. osztályt. A díszteremben megtartott búcsúztató ünnepség keretében Farkas Krisztina budapesti önkormányzati képviselő adta az emlékdíjat. Többek között elmondta: "a közös nyelv ereje kötött össze és tartott meg évszázadokon át, mert mindig voltak, akik nemzedékről nemzedékre ápolták, őrizték és továbbvitték a lángot, s mintegy szellemi örökségként hagyták utódaikra a nyelvet". A diákokat arra intette, hogy vigyék tovább ezt az örökséget.
Az emlékdíjat Sass Szilárd alapította, akinek édesanyja a Felvidéken volt magyartanár, és így tisztában volt és van azzal, hogy mit jelent a határon túl, kisebbségi sorsban megőrizni, ápolni az anyanyelvet – tudtuk meg, majd a képviselő asszony hozzáfűzte, külön élmény számára átadni a díjat a Bolyai líceumban, abban a városban, ahol Sütő András több évtizeden át élt és alkotott. A díjat öt településen – Hada, Bene, Marosvásárhely, Kézdiszentlélek és Nádszeg – adják át. Marosvásárhely testvértelepülési kapcsolatban áll Budapest XI. kerületével, így került 2013-ban először a díj Marosvásárhelyre is.
A díjazottakat a marosvásárhelyi önkormányzat, illetve a megyei tanfelügyelőség szaktanfelügyelőjének és az adományozók képviselőjének a tagjaiból álló bizottság osztja ki javaslatok alapján. Az idén a Bolyai líceumban Benedek Bianka Krisztina és Csipán Beáta megosztva vehette át az oklevelet és az ezzel járó pénzjutalmat. Tanárnőjük Soós Katalin.
A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban az alapító Sass Szilárd kézbesítette az elismerést, miután ismertette a díj alapításának történetét és odaítélésének módját. Kifejtette, hogy csak VIII. osztályt végzett tanulóé lehet az elismerés, azzal a feltétellel, hogy magyar nyelvű oktatási intézményben, osztályban folytatja tanulmányait. Örömmel újságolta, hogy több önkormányzat is bekapcsolódott, és más települések is lehetőséget teremtenek arra, hogy a határon túliakat ezáltal ösztönözzék az anyanyelv megőrzésére. Beszédét az emlékdíj mottójával zárta. Benedek Elek azt mondta: "Az állam nyelvét meg kell tanulni, és édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni". A díjat Császár Mónika – Dézsi Eleonóra tanítványa – vette át.
Az emlékdíjat adományozók mindkét iskolát megajándékozták a Pannon Enciklopédia sorozatban megjelent Magyar nyelv és irodalom kötettel. A könyvek az iskola könyvtárába kerültek. Mindkét rendezvényen jelen volt dr. Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos, aki alpolgármesterként szorgalmazta a Budapest XI. kerület és Marosvásárhely közötti testvértelepülési kapcsolat ápolását.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv és jegyzőkönyv – könyvheti megnyitóbeszéd
Egy kézzel írt házkutatási jegyzőkönyv került elő nemrég édesanyám költözésének köszönhetően, rajta egy lista azokról a könyvekről, amelyeket elkobozott tőlünk a román belbiztonság két kádere még Marosvásárhelyen, valamikor 1987-ben. Emlékszem, ahogy kissé megilletődve álltak a szüleim négyezer kötetes könyvtára előtt, találomra huzigálták kifele a könyveket az egész falat betöltő könyvespolcról, ami aztán az áttelepülés előtt töredékére zsugorodott, hiszen csak fejenként ötven könyvet hozhattunk magunkkal, és amúgy sem lett volna ildomos magyar könyveket Magyarországra visszahozni Erdélyből.
A könyv akkor már csempészárunak minősült, veszélyes tárgy volt. A hatalom éppen úgy gyűlölte és félte a könyveket, mint a kötelezően regisztráltatott írógépeket, a bezúzott könyvekből vécépapírt csináltak, néha-néha szavak árnyékai tűntek fel az amúgy szintén hiánycikknek számító tekercseken. Úgy tudtuk, a vécépapír felvizezve a parizert alkotó húsmasszába kerül, így válik az ige testté, mondtuk, nevetni próbáltunk, nevettünk.
Sokszor eszembe jut az a pillanat, ahogy ők ketten ott állnak a könyvespolc előtt, és nem tudják eldönteni, hogy mégis mit kobozzanak el. Egyikük fellép a hokedlire is, a legfelső polcon lévő, nehezen elérhető könyvek között is keresgél, lead néhányat a társának, hümmögve forgatják a köteteket, tanácstalanok.
Fájdalmasan szomorú és abszurdan vidám pillanat ez egyszerre, benne van a magát mindenhatónak gondoló hatalom totális arroganciája és teljes kudarca is: bármit elkobozhatnának, csak ahhoz, hogy bármit elkobozhassanak, tudniuk kellene, mi is az a bármi. Keresnek valamit, de nem tudják, hogy mit is keresnek. Csak azt tudják, hogy lennie kell ott valaminek, de hiába van ott a szemük előtt, nem látják, nem veszik észre.
Édesanyám, aki nemcsak tanár, hanem könyvtáros is, azt kérdi tőlük, mit keresnek, hátha segíthet. Megismerem a mondatot, ugyanaz, amit a könyvtárban használ, amivel a tanácstalan kisdiákokat kérdezi, hogy mégis, mit olvasnának. A káderek hárítanak: tudják ők nagyon jól, hogy mit keresnek, hazudják, aztán találomra kihúznak pár könyvet a polcról, közlik, hogy ezeket állambiztonsági okokból elkobozzák, még jegyzőkönyvet is írnak róla, aztán elmennek.
A megtépázott könyvespolcot nézem. Megtanulom életem legfontosabb leckéjét: a hatalom buta, analfabéta, nem tud olvasni, legfeljebb csak úgy tesz, mintha tudna, még ha elolvas valamit, akkor se érti meg, hogy mit olvas, mert igazából csak önmaga érdekli. Mindenben csak saját magát keresi, mindenhol önmaga torz tükörképére vadászik, azt hiszi, mindenhez köze van, pedig valójában önmagán kívül nincsen köze semmihez.
Akkor még előttem van Orwell és Koestler és Szolzsenyicin és Kafka olvasása, a könyvespolcot nézem, és megértem, hogy a polcon a szabadság van, a könyvek gerincei mögött egész világok rejtőznek, olyanok, amiket se megérinteni, se megérteni, se megsemmisíteni nem fog tudni soha a hatalom. Megértem, hogy a világon az írók a legszabadabb emberek, és azt is megértem, hogy utánuk mindjárt az olvasók következnek.
Azóta is ez számomra a szabadság legfontosabb és legelemibb gesztusa, hogy bármit és bármikor választhatok, hogy nemcsak szabadon írhatok, hanem szabadon olvashatok is. Akkor vagyok szabad, ha senki sem szólhat bele abba, amit leírok, és abba se, hogy mit olvasok. Ha szabadon dönthetek, ha a magam számára választhatok, és nem a rám kényszerített hatalom szempontjai szerint kell válogatnom gondolatokat, szavakat, könyveket.
Könyvek között állunk itt, a könyv ünnepén, nem szabad hát elfelejtenünk, hogy a könyvek gerince mögött a szabadság van, hogy a mozdulatban, ahogy bármelyiket kinyithatjuk, a szabadság van, az, hogy bármit és bármikor olvashatunk, a szabadság legkézzelfoghatóbb bizonyítéka. Ha mi nem adjuk, senki tőlünk el nem veheti. Éljünk vele. Olvassunk bátran, olvassunk szabadon!
A könyvhetet megnyitom.
Dragomán György
Elhangzott június 4-én Győrben, az Ünnepi Könyvhét vidéki megnyitóján. A szöveg a József Attila-díjas író honlapján található.
Népújság (Marosvásárhely)

Égi zsold
Baricz Lajos sokadik kötete viseli a fenti címet. 134 limerick – pontosít alcímben a szerző. A marosszentgyörgyi pap költő az utóbbi időben nagyon megkedvelte a kötött formájú ötsorosokat, gyakran tömöríti ilyenekbe gondolatait. A formához ragaszkodik, de eltekint a limericket jellemző hagyományos sajátosságoktól, a nonszensz, abszurd, pajzán jellegtől. Olykor nála is fellép a humor, a játékosság, az irónia és önirónia, kipécézi a gyarlóságokat, de lelki szolgálatával, hitével összhangban ötsorosai többségükben mélyreható üzenettel telített, komoly tartalomhordozók. Hitvallás ez a verseskönyv is, amely illusztrációival egy újabb nevet is behoz a köztudatba: a költő szűkebb pátriájában, az 1892-ben Gyergyóalfaluban született és 1962-ben Nagyszőllősön elhunyt Gál Anna, az M. Loretta néven ismert irgalmas rendi nővér, zárdai elöljáró rajzai, festményei díszítik a tetszetős kiadványt. Az Égi zsold a szerző Menet közben című publicisztikai gyűjteményével együtt május 25-én a plébános marosszentgyörgyi szolgálatának 25. évfordulóján a helyi római katolikus templomban került közönség elé. Néhány költemény megzenésített változatát is előadták a felemelő ünnepség helybeli fellépői.
Népújság (Marosvásárhely)

Kétmilliárddal nőtt idén a magyarországi nemzetiségek költségvetése
„Ennyien még soha nem voltunk”
A megyebeli magyarság május 9-én tartott majálisán jelen volt, mint már annyiszor, Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának volt elnöke, jelenleg a magyarországi románok parlamenti szószólója. Balta János kollégámmal mostani funkciójáról és a Magyarországon élő románok problémáiról kérdeztük. – Mit jelent pontosan a nekünk, de talán még a magyarországi nemzetiségeknek is újszerűen hangzó „parlamenti szószóló”? Milyen feladatokkal, kötelezettségekkel jár?
– Ez egy új formula, amivel a harmadik FIDESZ-kormány az elmúlt évtől lehetőséget biztosított a nemzetiségek számára, hogy megismerjék a parlamenti munkát, az ott folyó történéseket, és lehetőséget arra, hogy a nemzetiségiek egy bizottságot, frakciót hozzanak létre a magyar országgyűlésben. Havi rendszerességgel, olykor kétszer is ülésezik a nemzetiségi bizottság, és általában minden ülésére meghív tárcavezetőket, államtitkárokat, helyettes államtitkárokat, akik beszámolnak a kormány tevékenységéről. Gyakorlatilag a nemzetiségi bizottságnak joga van véleményezni a magyarországi törvényalkotási folyamatokat, sőt, a nemzetiségi kérdéseket a bizottságunk véleményezi. A parlamentben a nemzetiségi szószóló, mint a többi képviselő, szót kérhet, elmondhatja a véleményét. Az első nagyobb eredmény, amit a nemzetiségi szószólók elértek, az az, hogy a 2015. évi költségvetésben 2 milliárd forinttal sikerült emelni a magyarországi nemzetiségek költségvetését. Az egyik ilyen pénzügyi forrás, támogatás arra irányult, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatok létre tudták hozni az országos önkormányzaton belül a hivatalukat, ami azt jelenti, hogy hasonlóan tudnak működni – bizonyos értelemben –, mint egy települési önkormányzat: a mindenkori hivatal dolgozói felelnek az ott folyó munkáért és megoldják a napi gondokat, problémákat. A költségvetésben megjelent egy 440-valahány millió forintos összeg, ami tulajdonképpen lehetőséget biztosít arra, hogy a nemzetiségi önkormányzatok önerőt kapjanak pályázatokhoz, és adott esetben intézményeket tudjanak felújítani. Talán mindenki által ismert, hogy Magyarországon az országos önkormányzatok intézményfenntartók, a nemzetiségi intézményeket 2011-től kezdve az országos nemzetiségi önkormányzatok irányítják – a románok a románokat, a szlovákok a szlovákokat és így tovább. Ez a költségvetés pedig elég nagy feladatokat ró az önkormányzatokra. Hála istennek el tudjuk mondani, hogy a költségvetés fedezi kiadásokat. A kisebb létszámú önkormányzatok esetében azonban felmerül az a kérdés, hogy elég-e a fejkvóta alapján történő támogatás. Elmondhatjuk: egy kiegészítő támogatást írunk alá az emberi erőforrások minisztériumának mindenkori államtitkárával, vagy miniszterével ahhoz, hogy kiegészítő támogatást kapjanak a kisebb létszámú iskolák. Mert vannak olyan közoktatási intézményeink, amelyek 110–120, de esetleg csak 60 fővel működnek. Egy nagyobb létszámú iskolában a fejkvóta alapján történő finanszírozás már fedezi a kiadásokat.
– A fejkvóta bármilyen számú diák esetében azonos nagyságú?
– Igen, de kis létszámnál nem éri el a szükséges szintet. (A kiadásokba beletartozik a pedagógusok és a technikai személyzet bére is.) A többségi társadalom intézményeihez hasonlítva itt egyfajta önálló intézmény maradt fenn, mert minden intézmény rendelkezik egy gazdasági vezetővel, aki előkészíti a gazdasági költségvetést, és a az országos önkormányzathoz köteles bejelenteni mindenféle költségvetéssel összefüggő problémát, s az országos önkormányzat közgyűlése hagyja jóvá, az igazgató beszámolója alapján, hogy mire, hogyan fordították az államtól kapott összeget. Az országos önkormányzat gazdaságilag és az oktatás szempontjából felel azért, hogy a nemzetiségi intézmények mindenben megfeleljenek a törvényi előírásoknak. Az országos önkormányzat kapja a nemzeti kormányzattól a támogatást, amelyet teljes egészében átutal azokhoz az intézményekhez, amelyeknek szükséges. Van egy oktatásért felelő oktatási főosztályvezető, az országos önkormányzatoknál (minden nemzetiségnél külön-külön) van oktatási bizottság, amely az intézmények szűkebb körű problémáival foglalkozik. A nagyobb gyermeklétszámmal rendelkező önkormányzatok szerencsésebbek, mert nincs szükségük a kiegészítő támogatásokra.
– Magyarországon hány, a parlamentben képviseltetett nemzetiségi önkormányzat van?
– 13 takszált nemzetiség él, valamennyi tagja a nemzetiségi bizottságnak, amely a képviselői irodaházban kapott irodát (minden nemzetiség külön irodát, természetesen). A törvény minden magyarországi nemzetiségi szószólónak biztosít alkalmazási lehetőséget munkatársakra, szakértőkre (kb. 740, 750 ezer forintig). Ez fontos előrelépés. A nemzetiségi bizottságnak mind a 13 tagja egyenlő jogokkal rendelkezik.
– A magyarországi román önkormányzat hány intézményt tart fenn, és milyeneket?
– Öt intézményünk van, de az egyik három tagintézménnyel működik, gyakorlatilag tehát 8 tartozik a gyulai székhelyű országos román önkormányzat fennhatósága, irányítása alá. Az említett intézmények: az elsőnek az országos román önkormányzat által 2011-ben átvett battonyai kétnyelvű iskola, van román intézmény továbbá Eleken, Kétegyházán, Gyulán (a Nicolae Bălcescu Általános Iskola, Kollégium és Gimnázium), Körösszakálon (az iskolatársulás, amihez Bedő és Körösnagyharsány tartozik). Egyetlen olyan intézményünk, van, amely nem az országos román önkormányzathoz, hanem a Klebelsberg Intézethez tartozik: a méhkeréki román iskola. Most tettük lépéseket, hogy átvegyük, a miniszter úrnak elküldtük a kérelmet, Juhász Tibor elnök úr (a magyarországi Országos Román Önkormányzat elnöke – szerk. megj.) fel van hatalmazva, hogy kezdje meg a dokumentáció elkészítését, s ha sikerül, reményeink szerint a méhkeréki iskolát is átvesszük.
Van még valami, amiről beszélnünk kell: a helyi nemzetiségi önkormányzat is lehet intézményfenntartó. Méhkerék esetében a képviselők és a lakosság számarányát tekintve a magyar törvény lehetőséget biztosít arra, hogy átalakult román önkormányzat intézményfenntartó legyen. Ők is kérték az iskola átvételét, az országos és a helyi önkormányzat között e tekintetben van egyfajta súrlódás.
Az általunk átvett intézmények mindenesetre nagyon nagymértékű gyermeklétszám-emelkedést mutattak. Gyulán, például, amióta a Nicolae Bălcescut átvettük, csúcslétszámra jutottunk, 370 tanuló fölött vagyunk, ennyien soha nem voltak. Szeptembertől két általános iskolai csoportra van igény, de ugyanez mondható el Battonyán is. Ott, sajnos, olyan helyzetbe került az országos önkormányzat és az iskola vezetősége, hogy már nem tudunk felvenni se óvodásokat, se iskolásokat, egyszerűen nincs hely. 120 fölé emelkedett, szinte a duplájára nőtt a tanulók száma. A múlt hetekben tárgyaltam több fontos személyiséggel, nagyon várom, hogy segítsen a kormányzat az intézményünk bővítésében, mert nem tudjuk hova tenni a diákokat. Szeretnénk Battonyán, az iskolában a tetőteret beépíteni, szeretnénk tornacsarnokot, ugyanezt Kétegyházán is. Szakmai színvonalon is történt áttörés, magas színvonalon tudjuk oktatni a román nyelvet, másrészt tudtunk forrásokat biztosítani a beruházáshoz, fejlődéshez. Például a tavalyi év folyamán több mint 50 millió forint értékű felújítást sikerült elérni a gyulai iskolánál – felújították a tornacsarnokot, tantermeket, vendégszobákat, a kollégiumban a hálótermeket, az egész épületegyüttest szigetelték, tehát jelentős volt a fejlesztés, és szakmai szinten is történt előrelépés.
– A színvonal-emelkedés miből adódott?
– Nagyon sok intézményben magas iskolai végzettségű pedagógusok vannak, akik teljes mértékben megfelelnek a nemzetiségi oktatás követelményeinek, vannak Romániából áttelepült szaktanárok. A mi oktatási intézményeink Békés, Csongrád és Hajdu-Bihar megyében vannak, a magyar–román határhoz közel. A bihari iskola, Körösszakál esetében Nagyváradról jöttek besegítő tanárok, Battonyán sok Romániából áttelepült család él, tiszta magyar, de többségében vegyes és tiszta román ajkú családok, ott élnek, többen ott tanítanak. Most már sokan járnak át a határ magyar oldala mellől Romániába, Aradra, Nagyváradra dolgozni, magyar ajkúak is. Pozitív tendencia, hogy a Romániában dolgozók rájöttek, milyen jó lenne, ha beszélnék a román nyelvet. Még vádak is érték az országos önkormányzatot, hogy miért engedi meg a magyaroknak, hogy román iskolába járjanak. De szerintem egy európai unióház tartozó országban az az igény, hogy elsajátítsanak egy más nyelvet, kultúrát, esetünkben a románt, nagyon pozitív dolog. Manapság már nyitott kapuk vannak az unióban. De létezik egy nagyon gyakorlatias haszon is, azon túl, hogy a szomszédos országban könnyebben boldogul, munkát keresve. A magyarországi egyetemi diplomához, például, kell egy felsőfokú idegennyelv-vizsga – a nemzetiségi iskolában a diák jól el tud sajátítani egy idegen nyelvet.
– Mekkora létszámú a legkisebb magyarországi nemzetiség? – merthogy a legnagyobb a roma.
– A szerbek 8-10 ezren vannak, a szlovének 4-5 ezren. De hogy megelőzzem a következő kérdést, mert látom, az következett volna: a 2011-es népszámlálás adatai szerint 46 ezer fölé ment a magukat románnak vallók száma. Az előző népszámláláskor tízezer fő körüli polgár vallotta magát románnak Magyarországon, de ez nem volt valós szám, mert az egyházzal együttműködve olyan 20 ezerre taksáltuk a számukat. A legutóbbi népszámlálásnál a növekedés úgy valószínűsíthető, hogy az áttelepültek, a vegyes házasságban élők is románnak vallották magukat. Ezt azzal tudom alátámasztani, hogy a népszámlálási adatok alapján sok katolikus, református van a magukat románnak vallók között, tehát nem csak az ortodox vallásúakról van szó.
– Vannak-e egykor államosított román egyházi tulajdonok, amelyeket még nem szolgáltattak vissza?
– Ház ez egy örök téma. Az az igazság, hogy a (gyulai ortodox) püspökséget megelőző vikáriusság idejében talán nem voltak eléggé résen, amikor a visszaszolgáltatás, a visszaigénylés folyamata zajlott, zömében nem megfelelő következetességgel kérték az egyház által működtetett intézményeket, amelyek közül sok magánkézbe került, és mára közülük némelyik sajnos, már „elveszett”. Keressük a megoldást, hogy miként lehetne visszaszerezni őket, de nem könnyű. Az Országos Román Önkormányzattal szemben lévő épületben működött például valamikor az egyházi román iskola, a helyén most panzió van.
– Visszatérve egy előző problémára: a szószólói rendszerrel megoldódott-e a magyarországi kisebbségek, köztük a román parlamenti képviselete?
– Én úgy gondolom, és mondom is: Magyarországon 1993 óta létezik a parlament által elfogadott nemzetiségi törvény, ami sok mindenre biztosít lehetőséget, az intézmények átvételétől azok létrehozásáig. A szószóló átmenet a teljes jogú parlamenti képviselet felé. Annak, hogy most kaptunk egy lehetőségeit a parlamenti munkában való részvételre, vannak előnyei, de a lényeg az, hogy a parlamentben a nemzetiségek nem szavazhatnak. Minden más jog megilleti a szószólókat, de szavazati joguk nincs. Én nagyon remélem, hogy ez az állapot a jelenlegi parlamenti ciklus végéig fog tartani, és a következő választásokon, 2018-ban, miután a kormányzat már megismerte a parlamentben működő bizottságunkat, a hozzászólások terén és más tekintetben elfogadják a nemzetiségeket. Ez egy út arra, hogy 2018 után teljes jogú parlamenti képviselte legyen minden egyes magyarországi nemzetiségnek.
– Most, hogy viszonylag szépen alakult a magyarországi románság száma: távlatilag hogyan látja a helyzetét?
– Úgy látom, miután Magyarország és Románia is uniós taggá vált, egyre többen élnek a lehetőséggel, hogy letelepednek Magyarországon, ami vérfrissítést jelent az intézményeink számára. Átkerülnek olyan gyerekek, akik csak románul beszélnek, s ezek az intézmény keretein belül egymástól is megtanulják a nyelvet. Abból, hogy Európában megnyíltak a kapuk, a magyarországi románság csak profitálhat, felnőttek és gyerekek egyaránt.
– Végül, mit gondol: a következő vagy azutáni népszámláláson lesz-e ennyi, vagy több, magát románnak valló polgár Magyarországon, mint most?
– Hát biztosan nem fog megduplázódni ez a 46 500 fő. A kérdésnek sok összetevője van, például Budapesten több mint 800 ott letelepedett vallotta magát románnak. De ott sok a gyár, van munkahely, vonzó a külföldről érkezettek számára. Szerintem a határ menti Békés, Csongrád és Bihar megyében is lesz olyan fejlődés, amely vonzhatja az embereket. Mindent összevetve optimista vagyok, de tudom: biztosítani kell a lehető legmagasabb szintű román oktatást. A másik kitörési pont: olyan turizmus fog kialakulni, hogy boldogan mennek Magyarországról megkóstolni az Arad-hegyaljai borokat, és persze Romániából is jönnek Magyarországra. Nagyon sajnálom – mondtam is –, hogy Arad és Szeged között nincs vasúti összeköttetés, újra kellene gondolni a dolgot, mint ahogy Pécska és Battonya között is, ami a turizmus számára gazdaságilag is fontos lökést adna.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Bodó Barna könyvei Aradon
Bodó Barna az utóbbi időben két könyvet is megjelentetett a civilszervezetekről. Az egyik: Civil szerepek – civil szereplők.
A szerző a kötet fülszövegében így fogalmaz:
„A civilt általában az egyéni érdekek, célok és értékek kollektív, az államtól, a piactól elkülönülő megnyilvánulási módjának tekintik. Hívószavai az önkéntesség, a függetlenség és a felelősségvállalás. A civil társadalom körébe tartoznak a polgári kezdeményezések mindazon formái, amelyekben érdekeik és értékeik megjelenítése, védelme érdekében a polgárok az államitól, hivatalostól függetlenül, autonóm módon nyilvánulnak meg.”
A másik könyv: Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2014.
Ez a második Civil Évkönyv. A kötetet a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége jelentette meg, a temesvári Gordian gondozásában. Szerkesztő Bodó Barna, társszerkesztő Székely Tünde. A kötet a civil szférával kapcsolatos elemzéseket, kutatási jelentéseket tartalmaz. Minden szöveg szerzője – a szerkesztő kivételével – fiatal. Akár generációváltásról is beszélhetünk. Úgy gondolom ennyi elég is, hogy felkeltse az érdeklődését elsősorban is a civilszervezetek aktivistáiban. Mindenkit szeretettel várunk, 2015. június 17-én 18.00 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.
Az előadás követően sor kerül a saját gondjaink, szervezeteink problémáinak, az együttműködési lehetőségek megbeszélésére is.
Jankó András,
a Kölcsey Egyesület elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

Spielmann: kitűnő az együttműködés Romániával
Dean Spielmannt, az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnökét fogadta tegnap Klaus Johannis államfő. A találkozón a két tisztségviselő a strasbourgi bírói testület szükségszerű reformfolyamatáról tárgyalt – közölte tegnap az államfői hivatal.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának célkitűzése ugyanis, hogy a jövőben minél hatékonyabb módon dolgozhassa fel a hatalmas mennyiségű egyéni kérelmet, amely hozzá beérkezik. Spielmann ugyanakkor köszönetet mondott Johannisnak a bírói fórum és Románia közti „kitűnő együttműködésért”, különösen a megoldáskeresés tekintetében való összedolgozásért.
Szabadság (Kolozsvár)

Huszonöt évvel ezelőtt tört ki a "bányászjárás"
Hat halott, ezer sebesült, több száz letartóztatás - ma 25 éve annak, hogy kitört Bukarestben a "bányászjárás". 1990. június 13. és 15. között Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a Bukarestet, hogy "megvédjék" Ion Iliescu akkori államfő hatalmát a politikai ellenfelektől. A bányászok tüntetőket, diákokat és egyszerű járókelőket bántalmaztak, feldúlták az ellenzéki pártok székházát.
Az 1990-ben lezajlott "akciót" a legbrutálisabb és legvéresebb bányászjárásként tartják számon a rendszerváltás óta Romániában. Bár a hivatalosan hat halottról tudunk (ebből négyet lelőttek), az áldozatokkal foglalkozó szervezetek ennél sokkal többre becsülik a halottak számát. A legvéresebb "bányászjárás" körülményei azóta sem tisztázottak.
Februárban a legfelsőbb ügyészség viszont úgy döntött, újrakezdik a büntetőjogi vizsgálatot az ügyben.
Az ügyben zajlott korábbi vizsgálatokat 2009-ben vádemelés nélkül lezárták. Az áldozatok panasza nyomán a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság tavaly szeptemberben az atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte a román államot. Az ügyet a legfőbb ügyészség katonai részlegének javaslatára nyitották meg, tekintettel arra, hogy a bányászjárás során lőfegyverrel öltek meg, illetve sebesítettek meg több embert.
A bányászjárás idején történt erőszakos cselekményeket korábban is a katonai ügyészség vizsgálta, de 2007 nyarán az alkotmánybíróság kimondta, hogy katonai ügyészség nem vizsgálódhat civilek ellen, így az ügy átkerült a legfőbb ügyészség hatáskörébe. A civil vádhatóság akkor arra a következtetésre jutott, hogy a katonai ügyészek formai hibákat vétettek. A testület saját hatáskörben ismét lefolytatta az eljárást és - csaknem húsz évvel az események után - vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Az eredeti vizsgálat során Dan Voinea tábornok, a katonai ügyészség akkori vezetője emberöléssel gyanúsította a volt államfőt, amely az új Btk. szerint elévülhetetlen bűncselekményé vált. Az akta megnyitásának hírére reagálva Voinea még februárban úgy nyilatkozott, visszaélésnek tekinti, hogy elvették tőle az ügyet, amelyben szerinte csaknem ezer tanúvallomás, a katonai egységek harci naplói, és számos más dokumentum bizonyítja, kik a felelősök az elkövetett bűncselekményekért.
maszol.ro

A Vártemplomban ballagott a MOGYE magyar tagozata
Ötödik éve már, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatói a Vártemplomban tartják ballagási ünnepségüket. A péntek esti ballagáson 318 diák (általános orvosi-, fogorvosi-, gyógyszerészeti szakosok, valamint a szülésznő-képzés hallgatói és az általános orvosi asszisztensképzősök) vett búcsút, ha sokan nem is végleg, az egyetemtől. A rendezvény a Jakabos Barnabás római katolikus-, Papp Noémi evangélikus- és Nagy László unitárius lelkész, valamint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke igehirdetésével, áldásával kezdődött.
Jelen volt Brendus Réka, a magyar miniszterelnökségi hivatal nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője, az egyetem tanárai, a ballagók hozzátartozói, a következő évfolyamok diákjai. A vártemplom szűkösnek bizonyult, ám a szervezők a templomkertben egy képernyőt szereltek fel és kihangosították a benti ceremóniát, így mindenki láthatta és hallhatta azt. Azok, akik otthon maradtak, interneten élőben követhették az ünnepséget.
Az ünnepi szónokok köszönetüknek adtak hangot elsősorban mindazért az erkölcsi és anyagi támogatásért, amit a szüleiktől kaptak a búcsúzó diákok, a hivatást hangsúlyozták, az anyanyelvű felkészülést, a tudás megalapozását, azt, hogy Erdélyben legyenek olyan orvosok és gyógyszerészek, akik magyarul kérdezik meg, hogy mi fáj a betegnek. Az is elhangzott, hogy a társadalomnak nem orvos-adminisztrátorokra van szüksége, hanem igazi, gyógyító orvosokra, kik a beteghez lehajolva örömmel, szeretettel, jósággal tesznek eleget a választott hivatásuknak. Az egyetem nevében Sipos Emese, a gyógyszerészeti kar dékánja búcsúztatta a volt tanítványokat, majd Kató Béla mondott világi köszöntőbeszédet, és tett fontos bejelentést: a református egyház Bod Péter Diakóniai Központját orvosi szakkollégiummá alakítják át, amely mintegy száz diák számára nyújt bentlakási lehetőséget.
Az öt legjobb végzősnek Szilágyi Tibor professzor adta át a Csőgör Lajos díjat és az azzal járó pénzjutalmat, a Studium Alapítvány nevében a Miskolczy Dezső emlékplakettet és díjat post-mortem Kovács Dezsőnek, az egyetem egykori professzorának, a marosvásárhelyi szájsebészeti klinika vezetőjének ítélte oda Vass Levente, az alapítvány alelnöke. Valamennyi ballagó diák emlékoklevelet vett át, majd a végzősök és az ötödévesek nevében is elhangzott az ilyenkor szokásos köszöntőbeszéd. A magyar és a székely himnuszokkal ért véget a ballagás.
Antal Erika
maszol.ro

Sógor Csaba: felerősödött a kisebbségektől való félelem Európában
Az ukrán helyzet és a bevándorló kisebbségek körüli feszültségek beárnyékolják az őshonos kisebbségi közösségek helyzetét, az utóbbi időszakok eseményeinek hatására felerősödött a kisebbségektől való félelem Európában – erről beszélt Sógor Csaba pénteken Csíkszeredában. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő Kisebbségi jogok: több, mint emberi jogok? címmel tartott előadást a városházán pénteken, június 12-én a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig elnevezésű beszélgető-sorozat részeként.
Sógor Csaba bevezetőjében az Európai Unió aktuális kihívásait vázolta: beszélt az Európát fenyegető társadalmi elöregedésről, illetve érintette a bevándorlók és menekültek problémáját kisebbségvédelmi vonatkozásban is. „Az őshonos kisebbségek helyzetét sajátos megoldásokkal kell kezelni Európában. Ezt Európa is tudja, mégis azt tapasztaljuk, hogy a jelenlegi ukrán helyzet és a bevándorló kisebbségek miatt kialakult feszültségek a kisebbségektől való félelem felerősödését eredményezték. Mindez az őshonos kisebbségek ügyét sem viszi előrébb” – hangsúlyozta az RMDSZ-es képviselő. Veress Dávid, a beszélgetés-sorozat házigazdája azt kérdezte meghívottjától, milyen kilátások vannak egy európai kisebbségvédelmi szabályozás megalkotására. Sógor Csaba elmondta: az Európai Parlamentben is meg kell győzni a többséget arról, hogy egy, a kisebbségeket védő, minden tagállamra kiterjedő, kötelező jogi szabályozás nem csupán a többség és a kisebbség viszonyát rendezhetné, hanem egyéb gazdasági és szociális előnyökkel is járna. „Ahol lehetőségünk van rá, elmondjuk és megmutatjuk azt, hogy miért kell, miért fontos védeni az őshonos kisebbségeket. Ez a dolgunk. Hogy lesz-e európai kisebbségvédelmi szabályozás? Erre csak azt tudjuk mondani, hogy lesz, még akkor is, ha ennek az útnak az elején járunk” – fogalmazott Sógor Csaba.
Az előadás címében is megfogalmazott kérdés kapcsán, hogy a kisebbségi jogok túlmutatnak-e az egyéni, emberi jogokon, Sógor Csaba úgy vélekedett: bár a kollektív jogoktól az EU is idegenkedik, hiszen az alapelv az, hogy mindenki egyenlő, mégis közösségi kérdésként tudjuk értékelni azt, hogy ott, ahol élünk, használhatjuk-e anyanyelvünket és szimbólumainkat, gyakorolhatjuk-e kultúránkat, ápolhatjuk-e hagyományainkat. Az erdélyi képviselő szerint mindennek csak akkor van értelme, ha ezt közösségben tudjuk végezni. „Fontos tehát, hogy a kisebbségi közösségek fennmaradását az egyéni jogok mellett kisebbségi jogokkal is biztosítani lehessen” – fogalmazott Sógor Csaba.
maszo.ro

EMNT–SZNT közös fellépés: vége a türelemnek
Közös állampolgári bizottságot hoz létre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A két szervezet közös bizottsága terjeszti majd a törvénykezés elé Székelyföld jogállásának tervezetét.
Az egységes fellépés szükségességéről, az autonómiaküzdelem eredményeiről, céljairól értekeztek Marosvásárhelyen az EMNT és az SZNT küldöttei a két szervezet együttes közgyűlésén, és döntöttek a közös állampolgári bizottság létrehozásáról. A kezdeményezők annak tudatában szándékoznak lépni, hogy Románia alkotmánya 74. szakaszának első bekezdése, valamint az 1999/189-es számú – az állampolgárok törvénykezdeményezését szabályozó, utólag módosított és kiegészített – törvénybe foglalt előírások lehetővé teszik a parlament ily módon történő „megszólítását”.
Az elképzelés megvalósítása azonban nem tűnik zökkenőmentesnek. Egy állampolgári törvénykezdeményezéshez ugyanis 100 ezer aláírásra van szükség az ország megyéinek egynegyedéből és Bukarestből, mégpedig úgy, hogy egy megyéből, illetve a fővárosból begyűjtött aláírások száma nem lehet 5000-nél kisebb. Ezt az alkotmány rögzíti, és ha az állampolgárok ezen korlátozások enyhítését akarnák elérni az alaptörvény népi kezdeményezéssel történő módosítása révén, ahhoz már 500 ezer aláírásra lenne szükség az ország megyéinek feléből és Bukarestből – ám ez esetben az alsó korlát nem 5000, hanem 20 ezer szignó.
Az Európai Unió a Lisszaboni Szerződéssel megnyitotta annak lehetőségét is, hogy a polgárok kezdeményezésére uniós jogi aktus szülessen. Ehhez az unió összlakossága 0,2 százalékának kell felkarolnia a kezdeményezést – ehhez képest Romániában ennél két és félszer nagyobb támogatás szükséges. Mi több, az EU-ban egy év áll a kezdeményezők rendelkezésére az aláírások összegyűjtésére, Romániában ez az időszak viszont mindössze fél év. De a Romániánál háromszor népesebb Olaszországban is elégséges 50 ezer aláírás egy állampolgári törvénykezdeményezéshez, és az alkotmány sem tartalmaz megszorításokat.
Romániában az állampolgári törvénykezdeményezésre 1999 óta nyílik lehetőség, az elmúlt 16 évben azonban mindössze két alkalommal történt ilyen jellegű próbálkozás. Az első esetében nem sikerült teljesíteni a területi kritériumot, a másik alkalommal pedig ugyan minden feltétel teljesült, a törvényhozás mégsem tűzte napirendre a kezdeményezést.
„A fentiek alapján ki kell mondani: aki ma Romániában állampolgári kezdeményezéssel akar törvénytervezetet terjeszteni a parlament elé, annak két választása van: vagy megpróbál a törvény szabta feltételeknek minden erővel megfelelni, vagy erkölcsi kötelességének eleget téve küzd minden eszközzel az immár tapasztalatból megismert, antidemokratikus, diszkriminatív szabályozás megváltoztatásáért” – állítják az EMNT és az SZNT jogi szakértői.
A két nemzeti tanács közös nyilatkozatot fogadott el a személyi elvű és a területi autonómiára, valamint a sajátos jogállású települési önkormányzatok autonómiájára vonatkozó tervezetek közös képviseletéről. Ebben rámutatnak, hogy az elmúlt évtizedben a központosított, egységes román nemzetállam egyneműsítő nemzetpolitikáját képviselő „fősodor” mindent megtett a magyarság autonómiatörekvéseinek ellehetetlenítése érdekében. A szórványosodó közösségeket, amelyek a kulturális (személyi elvű) autonómia intézményrendszerében keresik a megoldást, vagy a többségi tengerben megmaradásra törekvő, hagyományosan magyar településeik sajátos jogállású önkormányzatának elvi és gyakorlati megalapozásán fáradoznak, a székelyföldi területi autonómia jogelszívó hatásával riogatták.
A területi autonómiáért harcoló székelyföldi magyarsággal pedig azt akarták elhitetni, hogy a szórványban élő magyarok akadályozzák őket céljaik elérésében. A megoldást továbbra is a különböző autonómiák közjogi rendszerében látják, ezért az egységes, háromszintű – személyi elvű, sajátos jogállású települési és területi – autonómiakoncepció megvalósítása érdekében igyekeznek cselekedni. Ennek szerves – egymással nem ellentétes, hanem azt kiegészítő – része mind a Székelyföld területi autonómiája vagy a Partium sajátos jogállású, kétnyelvű közigazgatási régióként való elismertetése, mind a széles értelemben vett kulturális autonómia és a tömbmagyarság keretein kívülre került hagyományos településeink sajátos jogállásának kialakítása.
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Nemzeti Összetartozás Napja Marosvásárhelyen
Túl kell lépni azon a traumán, amit Trianon jelent
Közös RMDSZ–MPP-sajtótájékoztató a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnökével. Miután csütörtök reggel a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjai találkoztak a történelmi egyházak vezetőivel, illetve az MPP és az RMDSZ politikusai munkamegbeszélést folytattak a bizottság tagjaival, Pánczél Károly, a bizottság elnöke, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, illetve Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatón számolt be egyrészt a találkozókról, illetve a nemzeti összetartozás napjának jelentőségéről. Ma már közjogi értelemben is egységes a nemzet
Bíró Zsolt kijelentette: Azonkívül, hogy a nemzeti összetartozás napja alkalmából Marosvásárhelyre látogatott a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága, és Marosvásárhelyen jelképesen megemlékeznek a 95 évvel ezelőtti nemzeti tragédiáról, illetve a nemzeti összetartozás napját a Nemzeti Összetartozás Bizottsággal közösen tartják meg, munkamegbeszélésre is sor került.
Megköszönte ugyanakkor az RMDSZ ügyvezető alelnökének, Székely Istvánnak, hogy első pillanattól fogva pozitívan válaszoltak az MPP kezdeményezésére, és létrejöhetett a találkozó.
– Túl kell tudnunk lépni azon a traumán, amit Trianon jelent a magyar közösség számára, és azáltal, hogy 2010-ben ezt a napot a magyar kormány a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, jelentős lépést tettünk ennek érdekében. Trianonról megfeledkezni nem szabad, de azzal, hogy ma már közjogi értelemben is egységes a nemzet, előremutató lépést tettünk, és a jövőbe vetett hitről teszünk tanúbizonyságot. Bíró a továbbiakban arról is szólt, hogy a politikai tárgyalások során terítékre került az autonómia kérdésköre is, beszéltek a székelyföldi autonómiatörekvésekről, az autonómiatervezetekről, és megerősítették, hogy ezek az autonómiatervezetek nem egymással versenyeznek, hanem kiegészítik egymást. A legfontosabb az összefogás erősítése
Pánczél Károly elmondta, örömmel jöttek Marosvásárhelyre a nemzeti összetartozás napján, amit azonban beárnyékolt egy tragikus esemény. A nemzeti összetartozás program keretében magyar diákcsoportok jöttek Erdélybe, és egy kisfiú a Szent Anna-tóba fulladt.
Mint mondta, a nemzetpolitikában Magyarországon 2010 óta gyökeres változás állt be, olyan új törvények és új Alkotmány született, amelynek értelmében Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarokért, megszülettek a közjogi és szellemi egyesítésnek a törvényi hátterei, mint a kettős állampolgárságról szóló törvény, a választójogi törvény, és törvényt hoztak a nemzeti összetartozás napjáról. – Fájdalmas történelmi aktusra emlékezünk e napon, az 1920-as trianoni békediktátumra, ugyanakkor 95 év után tudomásul tudjuk ezt venni, előre nézünk fölemelt fővel, egyenes gerinccel, hisz összetartozunk. Ez a szellemi, közjogi összetartozás nyilvánul meg azonos nyelvünkben, a kultúránkban, a szellemi és épített örökségünkben, tehát a határokon átívelően a magyarság összetartozik. Nemzetpolitikánk legfőbb üzenete az, hogy abban igyekszünk támogatni az elszakított országrészek magyarságát, hogy a szülőföldjén megmaradjon és boldoguljon – jelentette ki Pánczél Károly.
Az egyházak vezetőivel folytatott megbeszélések egyrészt az egyházi javak visszaszolgáltatásáról, illetve arról szóltak, hogy Marosvásárhelyen is fölmerült az igény, hogy a jól működő elméleti egyházi oktatás mellett szükség lenne a magyar anyanyelvű szakképzésre is.
A Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke örömmel üdvözölte, hogy a magyar pártok konszenzust, összefogást keresnek, mert csak ez hozhat eredményt a jövőben. A legfontosabb üzenetnek a nemzeti összetartozás mellett az összefogás erősítését nevezte.
„Az egymásra utaltság jegyében tekintsünk a jövőbe”
Székely István kijelentette: fontosnak tartják, hogy a Nemzeti Összetartozás Bizottság hitelesen tájékozódjék azokról a problémákról, amelyekkel nap mint nap szembesül a romániai magyar közösség, illetve, hogy közösen feltérképezzék az együttműködés lehetséges módozatait.
– Az RMDSZ-nek kiemelten fontos a magyar-magyar kapcsolat, és nemzetpolitikájának lényeges eleme az összmagyar integráció. Ennek jegyében tekintünk a nemzeti összetartozás napjára is, ez egy újabb lehetőség, hogy végigbeszéljük közös dolgainkat, visszaépítsük a működő kapcsolatokat, és az egymásra utaltság jegyében tekintsünk a jövőbe. Nem feledhetjük el ennek a napnak a történelmi jelentőségét, de ugyanakkor nagyon fontos, hogy ezt jó programokkal, tartalommal töltsük fel.
Az RMDSZ és az MPP este 7-kor a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában tartott megemlékezést, ahol az együttes Imádság háború után című előadását láthatták az érdeklődők.
Mózes Edith
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Először ballagtak el a mesterisek
A Sapientia EMTE csíkszeredai karainak 176 diákja búcsúzott szombaton az egyetemtől. Idén az alapfokú képzést elvégzettek mellett a mesteri szakos hallgatók elsőként végzett évfolyama is elballagott. A tanévzáró ünnepséget a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották.
A korábbi évek hagyományaihoz híven Sapientia EMTE csíkszeredai végzősei ballagási szentmisén vettek részt pénteken a csíksomlyói kegytemplomban, ahová népviseletbe öltözve, gyalog vonultak ki. A szertartás végén csoportfotókat készítettek a templomkertben.
Az egyetem nemrég felújított épületéből az utolsó órát követően a Sapientia 176 végzős hallgatója talárban vonult át szombaton a Szakszervezetek Művelődési Házába, a 11. tanévzáró ünnepség hivatalos helyszínére. Idén először ballagtak a 2012-ben indult mesterképzések hallgatói a fenntartható biotechnológiák, a kommunikáció és közkapcsolatok, valamint a fordító és tolmács szakokról, együtt búcsúztak tanáraiktól, az iskolától és diáktársaiktól az alapképzés végzőseivel.
Szarka Gábor, Magyarország csíkszeredai konzulja ünnepi felszólalásában kihangsúlyozta, hogy érdemes volt pénzt és energiát belefektetni és létrehozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, amellyel az erdélyi magyar közösség megtartása és megerősítése a cél. „A Sapientia több éve azt hirdeti, hogy lehet és érdemes a szülőföldön maradva magyar nyelven is tanulni, mert az anyanyelven tud az ember a leghatékonyabban új ismereteket szerezni” – mondta a konzul. Végül kiemelte: a magyar állam támogatására és segítségére a jövőben is lehet számítani.
Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja számokban kifejezve elmondta, az elmúlt 11 évben összesen 1652 hallgató szerzett a Sapientián diplomát. Beszédében kitért az egyetem épületének felújítása során felmerült nehézségekre is, amikor az oktatást kellett összehangolni a munkálatokkal. Hozzátette, hogy a következő tanévig kicserélik még a kollégiumi szobák bútorzatát és ajtaját, és felszerelik az elkészült laboratóriumokat, szemináriumi termeket is, azonban a homlokzat kialakítása a következő évekre marad.
„Olyan oktatónk van, aki minden évben emelte tanévzáró ünnepségünk fényét tartalmas beszédeivel. Hiányát észleltétek vendégeink között, ez az oktatónk a város polgármestere, aki jókívánságait közvetíti, és aki a ballagáson, jól ismert okok miatt, nem tud részt venni. Bízunk benne, hogy ártatlansága az igazságszolgáltatási eljárás során bizonyítást nyer. Szolidárisak vagyunk vele” – emelte ki Makó. A dékán ugyanakkor az egyetem elért sikereit is felsorolta, többek között kihangsúlyozta, az egyetem tudományos értékeket is termelt, végül tréfásan szólva a diákokhoz így szólt: „használjátok elméteket, mert nem árt neki!”
Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja a hallgatókhoz intézett búcsúztatójában a rájuk váró kihívásokról beszélt, hiszen helyt kell állniuk a jövőben a munkaerőpiacon, vagy a továbbtanulás során. „Ebben a gyorsan változó világban, aki képes az állandó alkalmazkodásra, az a nyertes” – ekképpen határozta meg a bölcsességet, azaz latinul a sapientiát Kósa. A tanévzárón Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke Borboly Csaba megyei tanácselnök üzenetét közvetítette. Végül a hallgatók búcsúbeszédét követően díjazták a legjobb eredményeket elért diákokat. Az ünnepségen a zenés hangulatról az egyetemistákból álló L.S.D – Load Sound Dealer együttese gondoskodott.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Erdélyi tehetségnap másodszorra
Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium által a házigazda bentlakásának dísztermében megtartott rendezvényen több mint harminc fiatal mutathatta meg kimagasló képességeit Erdély minden szegletéből.
Az erdélyi tehetségápolást egyre több tényező nehezíti, hiszen a tehetséges fiatalokon kívül mind a tanároknak, mind a közösségnek, a döntéshozóknak is áldozatot kellene hozniuk azért, hogy személyre szabott támogatást biztosítsanak nekik – foglalták össze szombaton Székelyudvarhelyen, az Erdélyben immár másodszor megtartott tehetségnapon.
Dalokat, táncokat, meséket, verseket és érdekes tudományos előadásokat láthattak a részvevők a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyírő József-dísztermében: ebben az évben itt gyűltek össze a fiatal tehetségek Erdély minden tájáról, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács (ETT) meghívására. A rendezvényen Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Varga László, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium igazgatója, Hargita megye tanfelügyelősége képviseletében Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő, illetve András Szilárd, az ETT elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
Beszédeikben rávilágítottak arra, hogy a közoktatás jelenlegi irányelvei (például a vizsgacentrikusság) nem tesznek jót az iskolai tehetséggondozásnak, hiszen a tehetség kibontakoztatásához szükséges fejlesztés egy adott szint fölött csakis személyre szabottan működhet. A ráfigyelés helyett azonban inkább megfigyelik a diákokat, tanárokat, s elhatalmasodik a bizalmatlanság az oktatási rendszerben, miközben az állam egyre költséghatékonyabb megoldásokra törekszik – fejtette ki Varga László.
Mint elhangzott, a tehetség kibontakozását más, emberi tényezők is nehezíthetik – a tanárok motiválatlansága a felkészítéssel járó pluszmunka iránt, a rengeteg előírás, ami körülményessé teszi az iskolán kívüli tevékenységek megszervezését, a tehetséges gyerekek eltérő viszonyulása saját képességeikhez stb. Ezt ellensúlyozandó jött létre 2010-ben az ETT, amelynek célja nem csak támogatni, de tehetséggondozási hálóban is összehozni a kiemelkedő képességű diákokat – mondák el, hozzátéve, elvük, hogy mindenki tehetséges valamiben. A rendezvény fővédnöke, Barabási Albert László hálózatkutató nem lehetett jelen, de a szervezők tolmácsolták üzenetét a fiataloknak.
Székelyudvarhelyen kívül Csíkszeredából, Kovásznáról és a nagyobb erdélyi városokból, még Temesvárról is érkeztek ambiciózus fiatalok, hogy a legkülönfélébb témákban és műfajokban bemutatkozzanak. Mosolyt csalt az arcokra a kovásznai Molnár Gergely, aki Orbán János Dénes Misimackó című humoros írásából adott elő egy részletet, eredeti székely akcentussal, nagyon kifejezően. Székelyudvarhely diákjai több témakörben is színpadra álltak: a jelenlévők többet megtudhattak a környéken fellelhető, mindmáig hasznosítatlan alternatív fűtőanyagokról és üzemanyagról, a Vargyas-szoros élővilágáról és annak védelméről, láthatták a diákok által készített kreatív játékprogramokat és programozott Lego-robotot. A gálaműsort a gimi Gereben Néptáncegyüttese szolgáltatta, de Hermann Gusztáv Mihály történész jóvoltából városnéző körsétán is részt vehettek a vendégek.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Fogyasztóvédők bírságoltak a lemhényi öregotthonban
Megbírságolta a lemhényi öregotthont a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal. A felügyelők a helyi román sajtóban megjelent cikkek hatására ellenőrizték az intézményt, 3000 lej bírságot róttak ki, és figyelmeztetésben részesítették az idősek otthonát működtető Szentkereszty Stefánia Kórházalapítványt.
Többek között a román feliratokat hiányolták, ugyanakkor azt is felrótták a működtetőknek, hogy csorba tányérokat és csészéket találtak.
Mircea Diacon főfelügyelő-helyettes közleményben tájékoztatott, hogy a megyei közegészségügyi igazgatóságot eközben a prefektúrán jelentették fel, mert május végén ők is vizsgálódtak az idősek otthonában, és az ellenőrzéseket rögzítő könyv szerint nem találtak rendellenességet.
A közleményben az áll, hogy a lemhényi intézményben lejárt szavatosságú termékekre bukkantak, ezeknek nem mindegyike tartalmazott azonosítóelemeket, a tájékoztatást nem fordították le román nyelvre, illetve nem függesztették ki a belső rendszabályzatot. A fogyasztóvédők azt is nehezményezték, hogy a napi menüt csak magyarul írták ki, és nem tüntették fel az adagok mennyiségét.
Ugyanakkor tájékoztatójuk szerint higiéniai és közegészségügyi kihágásokat is észleltek. Jegyzőkönyvet állítottak ki amiatt, hogy az idős, krónikus betegeket csorba tányérokban és csészékben szolgálják ki, hibás edényt összesen 28 darabot találtak a felügyelők, többek között rozsdás merőkanálra, lepattogott zománcú szűrőkanálra bukkantak. Azt is kifogásolták ugyanakkor, hogy az edények fertőtlenítésére lejárt szavatosságú szert használtak. Az öregotthon vezetősége nem kívánt nyilatkozni a sajtónak.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Katolikus értékek világi közegben
A Verbum kiadó köteteit is bemutatták a kolozsvári könyvhéten
Kettős könyvbemutatót tartottak az V. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét rendezvényei keretében június 5-én a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség dísztermében.
Ferenczi Sándor Moloch-Isten kihívója. Szabó György plébános rendkívüli életútja című könyvét Gábor Csilla egyetemi tanár, a Megmenekültem az oroszlán torkából. Az erdélyi katolikus egyház a megpróbáltatások idején. 1848, 1948 című tanulmánykötetet Bodó Márta és Marton József, a kötet egyik szerkesztője ismertették. Ezt megelőzően Marton József professzor a Kolozsvár Társaságnál a Márton Áron hagyatékát kitevő sorozat legújabb kötetét is bemutatta.
Bodó Márta mindkét újonnan, a Verbum és a Szent István Társulat együttműködésében megjelentetett kötetről elmondta, hogy hazai szellemi termékek, a hazai katolikusság szellemi erejét mutatják. Arról is tájékoztatta a közönséget, hogy a Verbum kiadó először mutatkozott be a könyvvásáron, ezért még a kezdet nehézségeivel küzd, de mindenképpen szeretne a szélesebb közönség elé lépni, munkásságát ismertebbé tenni.
Marton József elmondta: a tanulmánykötet a 2014. március 28–29-én Gyulafehérváron Katolicitás és etnocentrizmus Erdélyben címmel tartott nemzetközi tudományos konferencián elhangzott előadások egy részét tartalmazza. A konferencián a történelmi szekcióban azt vizsgálták, hogy az erdélyi katolikus egyház egyetemessége miként érvényesült a megpróbáltatások idején, illetve miként és hogyan került veszélybe. Ezt a témakört boncolgatják a kötetben olvasható tanulmányok: Nemes István: Nemzeti liberális elit és katolikus egyház a reformkori vallásügyi vitákban; Tamási Zsolt: Az 1848-as magyarországi zsinat előmunkálatai; Balogh Margit: A szovjet birodalmi egyházpolitika és a romániai katolikus egyház; Marton József: Békepapi magatartás; Klestenitz Tibor: Az újrakezdés reménye. A katolikus újságírás helyzete 1945 után; Bánkuti Gábor: Közelítések a román jezsuita provincia történetének vizsgálatához; Ferenczi Sándor: Az alkoholellenes mozgalom kezdetei az erdélyi egyházmegyében. Balogh Margit tanulmánya, mely a moszkvai levéltárban végzett kutatásain alapszik, fényt vet arra, hogy a Kreml miként látta az akkori magyarországi vagy erdélyi helyzetet, miként viszonyult Mindszenty bíboros Márton Áron helyzetéhez követein keresztül.
Moloch-Isten kihívója – Szabó György plébános rendkívüli életútja kötet szerzőjét, Ferenczi Sándort személyes hangnemben mutatta be Gábor Csilla. Majd szakmai értékelésében elmondta: Carlo Ginzburg A sajt és a kukacok című művével beírta nevét a történetírás klasszikusai közé, és Nathalie Zemon Davis Martin Guerre visszatérése című művével megalapozta a mikrotörténet-írás új formáit. Ilyen alapokon született meg a Szabó György életművét bemutató kötet is, mely a kronológiai biográfiát követi: egy olyan pap életpályáját rekonstruálta a szerző, aki előbb járt koránál. Szociális érzékkel és lelkipásztori buzgósággal megáldott pap volt Szabó György. Nyers és meredek szókimondásáról és igazságérzetéről volt ismert kortársai előtt, akik nemegyszer élesen bírálták ezért. Elsősorban alkoholellenes magatartása és a szövetkezetek alapításának gondolata jellemzi életpályáját. Céljai elérésének érdekében ezért alapított mára teljesen feledésbe merült szövetkezetet, alapítványt. A kötet külön értéke, hogy a szerző számos dokumentumot szólaltat meg: ezek beszélnek, vezetnek végig az életpályán, s így magukban újból és újból felkeltik az érdeklődést. A könyv Szabó György életpályáján keresztül tükörképet is mutat az erdélyi társadalom bizonyos korabeli szegmenseiről.
Fábián Róbert
Vasárnap (Kolozsvár)

A lemeszelt felirat
Napjainkig sikerült átmenteni a romániai totalitárius rendszert – összegeztek egy hétvégi, az 1990. júniusi bányászjárás huszonötödik évfordulóján tartott temesvári fórum előadói.
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke egyrészt kijelentette, a kommunista bűnösöket mindmáig egy egész állami-hatalmi szövetség védi, másrészt az előbbieket megerősítve Dan Voinea nyugalmazott vezérőrnagy, volt katonai főügyész megjegyezte: a „rendőrökből, katonákból, ügyészekből, titkos ügynökökből, politikusokból, állami hivatalnokokból, egyetemi tanárokból, nagyvállalkozókból áll az a »láthatatlan hadsereg«, amely az elmúlt esztendők valamennyi hatalmi rendszerének kedvezményezettje volt”.
És most nézzük meg, a Temesváron emlegetett láthatatlan hadsereg miként válik láthatóvá Háromszéken. Mifelénk például sehogyan sem találnak nyugalmat a prefektusok, a hatalom nem túlságosan rangos, ám annál hűségesebb és alázatosabb főhadnagyai, szolgálatkész alattvalói. Akik nem a térség társadalmi, gazdasági gondjait próbálják bár tüneti kezeléssel orvosolni, hanem a magyar közösség ellen cselekednek, perelnek, mindenkor a jogszerűségre hivatkozva. Ám a törvény felkent őreiként inkább a múltat őrzik, mintsem a jövőt szolgálnák, mert szinte mindegy, hogy hívják a kormánypárt éppen aktuális szolgálatosát, dúl a tábla- s a zászlóháború, zajlik az értelmetlen csörte.
Eközben megaláztatásunknak nincs határa. Pénteken éppen Gidófalván kellett fehérre meszelni az önkormányzat régi épületén a kétnyelvű, Községháza – Casa comunală feliratot, táblabírósági végzésnek eleget téve. Egy ilyen prefektusi indíttatású bírósági eljárás, annak végeredménye nem más, mint az elmúltnak és elfeledettnek tartott totalitárius rendszer maradványa. Már kétnyelvű feliratként sem állhat egy vidéki, 1904-ben épített, majd restaurált polgármesteri hivatal homlokzatán a Községháza felirat? E döntésétől már csak néhány lépés a látható és jól érzékelhető diktatúra.
Persze, lehet jogszabályt s határozatokat értelmezni, magyarázni, végrehajtani, vagyis perelni és fellebbezni, végül pedig kötelezni, azaz meszeltetni. De ez esetünkben csak annyit jelent: gátlástalanul zajlik a háromszéki magyarság megalázása. A Székelyföldön élő magyarok ellehetetlenítése, jogainak csorbítása, közösségi szétzúzása továbbra is kimondatlan hatalmi törekvés.
Lassú víz partot mos: ma lemeszelünk egy Községháza feliratot, holnap lemeszeljük utcáink, iskoláink névtábláját, holnapután pedig településeink következnek. Mert – aki nem emlékezne – volt idő, amikor Gidófalvát magyar nyelvű napilapban csak Ghidfalăuként lehetett leírni.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezerszáz gyermek ropta (Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója)
A Kolompos együttes A pünkösdi királykisasszony című mesejátéka indította szombaton a Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóját. A tizedik találkozón a perkői nyeregben található kőszínpadon rekordszámú, közel ezerszáz gyermek és fiatal lépett fel. A rendezvény lehetőséget kívánt teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a bemutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, arra, hogy a résztvevők megélhessék néptáncörökségünk gazdagságát és sokszínűségét.
A jubileumi találkozón összesen negyven együttes lépett fel Maros, Hargita, Kovászna és Bákó megyéből. Visszatérő vendégcsapatok voltak Kisújszállásról, és egy-egy fegyverneki és törökszentmiklósi gyermek-néptáncegyüttes is eljött az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő erdélyi táncos seregszemlére. Háromszéket huszonegy együttes, tánccsoport képviselte, amelyek többek között moldvai, Nyárád menti, szatmári, Küküllő menti, szilágysági, bukovinai, felcsíki, mezőségi és erdővidéki táncokat mutattak be. Fellépett a magyarországi Kolompos Együttes és a Téka zenekar, a kolozsvári Tokos Zenekar, valamint a huszonöt éves Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Sóvidéki kalapács című előadásával.
A két nap négy részre osztott gálaelőadásait Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tanszékének adjunktusa, táncpedagógus értékelte, szakmai tanácsokat adott az együttesvezetőknek, ugyanakkor elemezte és összehasonlította az erdélyi és a magyarországi gyerek- és ifjúsági táncoktatást. A programból nem hiányoztak a háromszéki civil szervezetek által biztosított népi játékok és kézműves-foglalkozások, volt szalmafonó, arcfestő, nemezlabda-készítő, angyalkakészítés, gyöngyözés, drót ékszerek, népi hangszer készítése, hajgumi filcből és számos „népi olimpiás” vetélkedő. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület idén is felállította környezettudatos standját. Vásári árusokból sem volt hiány, a lacikonyhák telt házzal üzemeltek. Mindkét nap tábortűz melletti táncházzal ért véget, a talpalávalót a budapesti Téka zenekar és a sepsiszentgyörgyi Spontán zenekar biztosította. A szervezők a Bertis cég munkatársai által készített babgulyással kínálták meg a fellépőket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Útravaló a MOGYE ballagóinak
Biztató, erőt és hitet adó szavakkal búcsúztatták szombaton este a marosvásárhelyi Vártemplomban az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem öt magyar tannyelvű szakának 318 végzősét.
Az általános orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, szülésznők, egészségügyi asszisztensek ünnepélyes bevonulása után alig maradt hely a tágas templomhajóban, annyi sok hozzátartozó jött el egész Erdély területéről, hogy köszöntse a ballagókat. A korábbi évek tapasztalatából kiindulva, a hallgatók búcsúztatását a karokkal közösen megszervező Studium Alapítvány lehetővé tette, hogy több százan, akik kint rekedtek, a templom mögötti LED-képernyőről kövessék az ünnepséget, az otthon maradottak pedig interneten nézhették végig a ballagást.
Az ökumenikus szertartást végző lelkészek részéről elhangzott a tanács, hogy "Isten munkatársaivá" válva a gyógyításban türelemmel forduljanak a kiszolgáltatott, beteg ember felé, szánjanak időt a testi és lelki fájdalmak enyhítésére, és tegyék lehetővé, hogy az erdélyi magyar emberek anyanyelvükön fordulhassanak orvosukhoz, gyógyszerészükhöz. Az előfohászt Jakabos Barnabás katolikus egyetemi lelkész, az igeolvasást és prédikációt Papp Noémi evangélikus, az imádságot és a csendes imát Nagy László unitárius lelkész mondta el, az áldást főtiszteletű Kató Béla, Erdély református püspöke adta a végzősökre.
– Megköszönjük, hogy hallgatóink voltak, hogy öt-hat évvel ezelőtt egyetemi tanulmányaik helyszínéül a marosvásárhelyi egyetemet választották, s ezáltal részesei lehettek az idén hetvenéves erdélyi magyar orvosképzésnek – kezdte beszédét dr. Sipos Emese, a Gyógyszerészeti Kar előadótanára, aki oktatótársai nevében köszöntötte a ballagókat. Az anyanyelven elsajátított ismeretek a folyamatos továbbtanulás, a továbbképzés során biztosítani tudják az új befogadásához szükséges szilárd alapot, mondta Sipos tanárnő, aki a molekulahasonlattal jellemezte azt a fejlődést, amelyen oktatóik irányításával a hallgatók átmentek, hogy a szülőföldön élő beteg emberek gyógyítóivá válva jól megtervezett jövőjükben meghatározó értelmiségi rétegét képezzék az erdélyi magyar társadalomnak.
Az élet része a betegség, a csalódás, a kiábrándulás, de értelme van így is, mert magában rejti az újrakezdés csíráját – szólt társaihoz a végzősök nevében Hadnagy Margó, az ÁOK végzőse, aki Teréz anya szép vallomását idézte az életről, amit élni kell. Beszédében köszönetet mondott tanáraiknak az útravalóért és szüleiknek, akiktől az élet első leckéit kapták.
A sorbanállásokat leszámítva az ÁOK hallgatói 5930 órát töltöttek az egyetemen – számolta ki a többi kar adataival együtt Nagy Kórodi Enikő ötödéves hallgató, aki a végzősöket búcsúztatta. A tanulás mellett felemlegette a diákélet szépségeit is, majd Márai Sándor szavaival köszönt el a távozóktól: "Mit akarsz? Túlélted".
Világi köszöntőjében főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az orvos írótól, Németh Lászlótól kölcsönzött útravalóval látta el a végzősöket, "a zsarnoki van" és "a szent lehet" között zajló emberi életről, amelyben az a baj, hogy nem tudjuk tárgyilagosan meghúzni a vonalat a kettő között. A lehetőségek végső határán van még alkalom az újrakezdésre, amihez azonban hitre van szükség – hangsúlyozta Erdély református püspöke, aki bejelentette azt a jó hírt, miszerint őszire a Bod Péter Diakóniai Otthont 100 diák befogadására alkalmas szakkollégiummá alakítják át.
Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője az általa képviselt intézmény és az anyaországi magyarság üdvözletét tolmácsolta. Megemlítette a magyar kormány támogatásával megvalósított fejlesztéseket (Studium Orvosi Szakkönyvtár, orvosi lakások Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben), és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szavaira utalva kifejezte bizakodását, hogy a jövő elhozhatja azt, ami megilleti a romániai magyarságot, amelynek joga van a magyar tannyelvű állami egyetemhez. A magyar kormány mindent megtesz, hogy a MOGYE magyar tagozata visszanyerje önállóságát. Akik ellene gáncsoskodnak, az erdélyi magyarság jövője ellen gáncsoskodnak – mondta a szónok, aki szerint 1945-höz hasonlóan napjainkban is sikerülni fog a kiutat megtalálni.
Ezt követően valamennyi végzős hallgatónak tanáraik adták át kitartó munkájuk elismeréseként a Studium Alapítvány díszoklevelét.
Dr. Szilágyi Tibor professzor az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében szólalt fel és adta át a Csőgör Lajos-emléklapot és a díjat a magyar tagozat legjobb eredményt elért hallgatóinak.
A Studium Alapítvány idei Miskolczy Dezső- emlékplakettjét dr. Vass Levente nyújtotta át a nemrégiben elhunyt dr. Kovács Dezső szájsebész professzor érdemeiért özvegyének, dr. Kovács Bea nyugalmazott családorvos, főorvosnak.
A szájsebészeti klinika vezetőjeként utolsó percig hitt és dolgozott azért, hogy 15 év munkájának a megkoronázásaként egy modern és jól felszerelt sebészeti klinikát hagyhasson maga mögött – hangzott el Vass Levente laudációjában, aki kiemelte, hogy a fogorvosi kar dékánhelyetteseként végzett tevékenysége mellett nyolc évig vezette az EME Orvostudományi Szakosztályát, amelynek gazdasági, szervezési és arculati függetlenséget szerzett. Felkarolta a diákszövetség munkáját, és hivatali kötelességein túl családját rajongásig szerető apa és nagyapa volt. Az emlékplakettet a marosvásárhelyi magyar felsőoktatásért végzett fáradhatatlan munkájáért, oktatásszervező és bátor, szókimondó, intézeteket alapító tevékenységéért, emlékének és egyéniségének példamutatásáért ítélte oda az alapítvány kuratóriuma.
Az ünnepségen a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének (MIFIKE) zenekara játszott, Kovács Miklós, Haba Henrik és György Szilád megzenésített verseket adott elő. A támogatóknak (Studium Alapítvány, az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya, a Bethlen Gábor Alap), valamint a Vártemplom lelkészeinek és kántorának a műsorvezetőGáll Orsolya ötödéves ÁOK-hallgató mondott köszönetet. Az ünnepség, amelyen a tóga mellett néhány diák székely ruhában vett részt, a himnuszok eléneklésével zárult.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Visszaépíteni a szakképzést
Egyeztető tanácskozás Szovátán
A sok problémával küzdő romániai magyar szakoktatás is reflektorfénybe került azáltal, hogy 2015-öt a külhoni szakképzés évének nyilvánította a Magyar Állandó Értekezlet. Ezt követően Kárpát-medencei megbeszélések egész sora következett annak a hosszabb távú együttműködésnek a kezdeteként, "amelyet a magyar nyelvű szakképzés terén az anyaország és a külhoni magyar közösségek között" terveznek. Grezsa István, a magyar Miniszterelnökség határon túli beruházásokért felelős miniszteri biztosa Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárral együtt a Szakképzés – gazdaság – társadalom címmel megtartott székelyföldi egyeztető fórumon vettek rész június 10-én a szovátai Teleki Oktatási Központban.
A szakképzés helyzetét feltérképező megbeszélések megszervezésében és lebonyolításában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérték fel szakmai partnernek. A hét erdélyi helyszín közül a szovátai volt az utolsó, ahol a szakképzés intézményi, gazdasági és társadalmi szereplőinek a közreműködésével megvitatták és összegezték a helyzetértékelés során felmerült kérdéseket, megfogalmazták a fejlesztési célokat és területeket. A három székelyföldi helyszínen (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely) tartott kerekasztal- beszélgetéseken elhangzott vagy írásban megfogalmazott 80 vélemény, elemzés, problémafelvetés, jövőre vonatkozó elképzelés azt jelzi, hogy a szakképzés fejlesztését Székelyföldön az egyik legfontosabb kihívásnak tartják. Az egész Erdélyt átfogó országos szintű összegzés szeptemberre várható, amikor az RMPSZ olyan javaslatot készül tenni egy 2020-ig érvényes hosszabb távú stratégia kidolgozására, amelynek irányítását a szövetség vállalná.
A gazdasági fellendüléshez jó szakemberek kellenek
A nemzetpolitika alapját képező eredményes honosítási eljárás után (730.000-en kértek magyar állampolgárságot) arra a következtetésre jutottak, hogy e szimbolikus jelentőségű gesztust követően sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy szülőföldjén tartsák a magyarságot valamennyi határon belüli és túli régióban. Az elvándorlás miatt ugyanis az őshonos magyar lakosság száma csökkenőben van, s az apadás a szórványban a legérezhetőbb. A demográfiai helyzet orvoslásának egyik legfontosabb eszköze a magyarság gazdasági megerősítése, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozások sikeresek legyenek, és minél több személyt tudjanak foglalkoztatni. A gazdasági fellendülésnek fontos feltétele a szakképzés megerősítése – hangsúlyozta Potápi Árpád államtitkár.
A témával kapcsolatosan Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója és Csite András, a Hétfa Kutatóintézet vezetője mutatta be az e területen végzett kutatásaikat az egy főre eső nemzeti össztermék, a GDP megoszlásáról és a viszonylag alacsony GDP következményeiről. A mára kialakult helyzet vesztese a szakképzés, ami leépülőben van, a diákok és szülők elfordulnak ettől az oktatási formától, holott az EU-ban is a jól képzett technikusok iránt a legnagyobb a kereslet.
Összehangolni és vonzóvá tenni a szakképzést
Grezsa István miniszteri biztost a tapasztaltakról kérdeztük:
– A romániai magyar szakképzés az anyaországihoz hasonló problémákkal küszködik: egyrészt, mert a képzési tematikát illetően nem követi a gazdasági igényeket, másrészt igencsak szegényesek a körülmények a tanműhelyekben, a hiányt pedig szakiskolák építésével, új szakok indításával kellene pótolni.
A megbeszélés-sorozat célja egy stratégia elkészítése az RMPSZ és a helyi erők segítségével. Szeretnénk összehangolni a két oktatási rendszerben levő szakképzést, és megnövelni annak tekintélyét, hogy vonzóvá váljon a diákok és a szülők számára is. Fontosnak tartjuk, hogy a szakma oktatása a román tanügyi rendszerben is anyanyelven történjék… A megbeszéléseken fény derült egy sor hiányosságra az alaptantárgyak tankönyveire vonatkozóan, s elsősorban a gyakorlati képzés terén.
Hogy mennyire komoly a magyar kormány szándéka, jól bizonyítja a kolozsvári Szász Domokos szakképző iskola átadása tavaly októberben, amely iránt a második beiskolázási évben is nagy az érdeklődés, és nem csökkentette a magyar középiskolákba jelentkezők számát. Ily módon nemzetpolitikai nyereségként is értelmezhető a beruházás, amely jól működik az erdélyi református egyház gondozásában és tulajdonában. Bízunk abban, hogy hasonló kezdeményezéseket támogathatunk Erdélyben.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a szakképzésnek a román oktatási rendszer keretében kell működnie, ezért kértük meg a pedagógusszövetséget az együttműködésre. A cél egy Kárpát- medencei közös oktatási hálózat kialakítása a szülőföldön maradás érdekében, hisz jól képzett szakmunkásokban ugyanolyan hiány mutatkozik Romániában is, mint Magyarországon – mondta a miniszteri biztos.
Ne csak a leggyengébbek válasszák
– A magyar kormány határozottan kijelentette, hogy meg kívánja fordítani azt az elvet, hogy a szakiskolákba a leggyengébb képességű diákok kerüljenek be. Ezt elkerülendő teljesen átalakítja a magyarországi szakképzést, amely részben a gazdasági minisztériumhoz, részben a földművelődési szaktárcához kerül át. Magyarországon pozitív folyamatok indultak el, hogy a gyakorlati képzés irányába tereljék a diákokat, s ebben a duális szakképzés kiépítése (elméleti oktatás az iskolában, gyakorlati oktatás a cégeknél berendezett műhelyekben) a slágertéma – tette hozzá.
– A diákoknak olyan szakmákat kell oktatni, amelyekben jobban el tudnak helyezkedni, s ebbe a folyamatba be lehet vonni a gazdasági élet szereplőit. Fontos, hogy el tudják érni őket, s együtt határozzák meg, hogy milyen szakmákra van szükség, a vállalkozásokat pedig meggyőzzék arról, hogy anyagilag is támogassák a képzést – mondta Potápi Árpád.
– Azt viszont látni kell, hogy a Székelyföld városai körül nincs olyan erős ipar szerveződve, mint Kolozsváron például, ami a duális képzés problémáját megoldaná. Az RMPSZ-szel közösen kialakítandó tervezetben figyelembe kell venni a tömbmagyarság, a Partium, illetve a szórvány magyar közösségek különböző igényeit – válaszolta érdeklődésünkre Grezsa István.
Az előadásokban elhangzott, hogy az anyanyelvű szakképzés hírnevének az erősítése, az intézmények színvonalas működtetése a közösségépítés szempontjából is fontos.
Összehangolt tevékenység
Kérdésre válaszolva Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke kifejtette, hogy adottak az egyedi célok, amelyek keretében mindenki a maga fejlesztési elképzelései szerint saját intézményének a megtartására, megerősítésére törekedik. De ezeken túl az egyedi pontok halmazát rendszerben kellene összesíteni, olyan képzési központokat létrehozva, ahol a szakoktatás iránt érdeklődők igényeit jobban meg lehet közelíteni. Fontos a közös, belső tájékoztatási rendszer, a közös adatbázis kialakítása és az intézmények közötti tapasztalatcsere. Az egyedi, intézményi szintű megközelítés mellett a közösségi érdeket is figyelembe kell venni, amit nemzetpolitikai vagy akár kisebbségpolitikai, oktatáspolitikai szempontok szerint érdemes kezelni. Elmondta, hogy örömmel vállalták a megbízatást, hiszen korábban is foglalkoztak a témával, s a szakpolitika irányában javaslattal is éltek. A hároméves szakoktatási formára való visszatérés lényegét tekintve jogszabályi-adminisztratív fordulat volt, kismértékű szakmai és anyagi erőforrás-támogatással. Ezért tartja jó alkalomnak a nemzetpolitikai államtitkárság támogatási szándékát, ami a helyi elképzelésekkel találkozik. A pedagógusszövetség elnöke szerint ki kell mozdulni a jelenlegi holtponról, s olyan területeket kell felkarolni, amelyek az adott térségben szükséges fejlesztési lehetőséget kínálnak, s amely területeken kevés az ajánlat; a példák között az agrárképzést is említette.
Fontosnak tartja a szakképzés tekintélyének a visszaállítását. Bár minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke többet érjen el, mint ő, látni kell, hogy nem minden diák alkalmas arra, hogy az elitképzésben vegyen részt, s érettségire álljon, amire a korábbi évek oktatáspolitikája miatt rákényszerítették. A tankönyvek, taneszközök hiányára megoldást jelenthet az OFI (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet). Mivel továbbra sem lehet olyan kiadót találni, amely egy osztály vagy egy képzési terület számára néhány példányban tankönyvet nyomtat ki, az e területtel foglalkozó magyarországi intézmény olyan tárhelyet hoz létre, ahol a különböző képzési területekre vonatkozó szakkönyveket elektronikus formában el lehet helyezni, s onnan le lehet tölteni. Mivel Erdély-szinten is több olyan képzési program van, ahol a pedagógusok segédanyagot dolgoztak ki, az is felkerülhet a kínálatba – nyilatkozta Burus- Siklódi Botond.
A székelyföldi fórumokon elhangzott véleményeket, javaslatokat a Sapientia EMTE csíkszeredai Társadalomtudományok Tanszé-kének egyetemi tanárai, dr. Bodó Juliánna és dr. Bíró A. Zoltán összesítették.
Az összefoglalóban megfogalmazták, hogy a romániai magyar szakképzés tartalmi és szervezeti átalakítása érdekében figyelembe kell venni az uniós szakpolitika alapján formálódó romániai keretrendszert. "A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával kötendő megállapodás várhatóan rögzíteni fogja Magyarország elvi, szakmai és anyagi hozzájárulását a szakképzés rendszerré szerveződéséhez, fejlesztéséhez és Kárpát-medencei integrálódásához."
A már működő egyedi, helyi tervezés és a közösségi tervezés összekapcsolásához, a képzési központok kialakításához pótolni kell az egyes szakképzési intézményeknél jelentkező hiányosságokat, ki kell alakítani a térséget átfogó adatbáziskezelő és tájékoztatási rendszert, létre kell hozni a kölcsönös segítség és együttműködés kereteit a képzés tartalmát illetően (tananyag, oktatók, szakmai rendezvények, versenyek), s a versenyképesség megteremtésével, népszerűsítéssel kell elérni a szakképzés társadalmi elfogadottságát.
Maros megyei sérelmek
A szovátai egyeztető fórumon többek között a megyénket képviselő szakemberek is felszólaltak. Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia EMTE rektora beszámolt arról, hogy a szaktanár- utánpótlás biztosítása érdekében a műszaki szakokon bevezették a pedagógiai modult, s az első szakemberek e téren az egyetem végzősei lesznek.
A rektor adatokat sorolva bosszúsan kifogásolta a Maros megyei magyar nyelvű szakoktatás szerkezetét, amelyben kevés a vonzó műszaki osztály. Amióta az Elektromaros szakközépiskolát átalakították, villamosságtant mindössze egy osztályban oktatnak, s a magyar tannyelvű matematika-informatika és számítástechnikai osztályok számának csökkentésével az egyetem utánpótlását vágták el – tett szemrehányást a rektor, aki szerint nem lenne szabad megengedni, hogy 10-15 év múlva a műszaki értelmiségi réteg megszűnjön.
Kerestély Irma volt Kovászna megyei tanfelügyelő hozzászólásában kioktatta Dávid Lászlót, hogy nem a szovátai fórum tud ezen a gondon segíteni, a megyei tanfelügyelőségen kellett volna közbelépni. Amire a válasz sem késett, hogy sok kérés, közbenjárás történt az osztályok megőrzése érdekében, továbbá, hogy kijátszották, félrevezették a rektort és a közvéleményt.
A megbeszélésen felmerült a mezőgazdasági oktatás visszaépítésének a szükségessége. Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a kulturálismenedzser- képzés bevezetését ajánlotta.
Elhangzott, hogy nagyméretű a gyereklétszám- csökkenés, továbbá, hogy nehéz lesz visszaszerezni a bizalmat a szakoktatás iránt, s a kétely is, hogy sikerül-e a szakképzés központosítása érdekében kompromisszumokat kötni.
Vannak jó példák is
A jelenlevők megismerkedhettek pozitív példákkal is: az újonnan indult kolozsvári szakképzés, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola népszerűsége, a sepsiszentgyörgyi példa a gazdaság és szakoktatás összefonódására. Kovászna megye székhelyén ugyanis a cégek kérésére indítanak az ősztől húsipari szakmunkásképzést.
A résztvevők tájékozódhattak arról, hogy a külhoni szakképzés évében Erdélynek szánt 120 millió forint a kolozsvári Báthory István Líceum, a csíkszeredai Kós Károly szakközépiskola, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a marosvásárhelyi Constantin Brâncusi építészeti szakközépiskola között oszlik meg.
A tapasztalatcsere, a kölcsönös intézménylátogatási programok keretében 18 csoportot várnak a nyár folyamán magyarországi képzési gyakorlatra, meg kívánják erősíteni a már működő kapcsolatokat és újak kialakítására biztatják az iskolákat – nyilatkozta Grezsa István.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Időutazás múltban és jövendőben
Tanulmányúton Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékein
A Kántor-tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárthelyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, néprajzi táborokat szervezünk. Egy évvel ezelőtt a Nyárádmente, Sóvidék és Gyergyó történeti, egyházi, természeti értékeivel, iskoláival ismerkedtek diákjaink, vagyis a tömbmagyarság életével; 2014 adventjén a dél-erdélyi szórványmagyarság (Dicsőszentmárton, Balázsfalva, Medgyes, Küküllővár környéke) sorsával, kultúrájával való szembesülést tűztük ki tanulmányúti célul, és gyülekezeti alkalmakon a felkészülést a szolgáló életre.
A nemrég lezárult tavaszi tanulmányutunkon a Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékeit jártuk be a két Küküllő és a szőke Nyikó mentén, voltunk Erdőszentgyörgyön, Keresden, Segesváron, Fehéregyházán, Székelykeresztúron, Nagygalambfalván, Bögözön, Székelyudvarhelyen, Szejkefürdőn és Farkaslakán.
A két nap során alig 300 km-es kört írtunk le a térkép szerint, mégis mennyi értékkel találkoztunk a minket érdeklő szűkebb területen, és mennyi élményben volt részünk! Valóságos időutazáson vettünk részt az erdélyi múltban és jövendőben.
Keresden a Bethlen család várkastélyában diákjaink beleélhették magukat a kastély egykori lakóinak, az erdélyi főúri családok életének hétköznapjaiba és ünnepeibe, művészi ízlésébe és kultúrateremtő munkásságába. Segesváron a turistáknak szóló kirakatokon túlmenően bepillantást nyerhettek a középkori szász város életébe, meggyőződhettek a szász közösség erejéről, tehetségéről, remek gótikus építészetéről. Nem véletlen, hogy a hegyre épített város ma a világörökség része. A középkori székelyek módjára "olvashatták" a bögözi templom falaira festett "képregényt": Szent László királyunk harcát a pogány kunok ellen és a bibliai utolsó ítélet jeleneteit. A bögözi templom freskói, akárcsak a közeli székelyderzsi vagy a gelencei, a középkori művészet csúcsát jelentik, legalábbis nekünk, magyaroknak. De nemcsak a freskókhoz értettek őseink, hanem később, a "virágos reneszánsz" idején a templomok mennyezetének díszítéséhez is. Itt van mindjárt a bögözi templom kazettás mennyezete, mint annyi más Erdély-szerte, vagy a meglátogatott erdőszentgyörgyi református templom felújított virágos mennyezete és bútorzatának világos "székelykék" színe. Az egykori gyülekezet hitbeli erejét, hozzáértését dicséri, hogy a templom szószékét a kor legkiválóbb kőfaragó művészével, Sipos Dáviddal készíttette 1760-ban. És a padok alatt, a templom kriptájában nyugszik a 19. század eleji Erdély legszebb főúri asszonyának tartott Rhédey Klaudia grófnő; rövid életének, tragikus halálának története nem hagyja érintetlenül a 21. század emberét sem. Közismert, hogy ő az angol királyi család egyik "ősanyja", Károly brit trónörökös, aki 2008-ban ide látogatott, a szépanyját tisztelheti benne. Klaudia a templommal szomszédos Rhédey-palotában született. Jó volt látni, megtapasztalni, hogy a palotát az elmúlt években felújították, és Erdőszentgyörgy városa kulturális célokra szeretné hasznosítani.
A tanulmányút programjának összeállításakor elég nagy fejtörést jelentett, hogy kit, kiket válasszak kalauzul szellemi nagyjaink közül, akiknek az élete-halála, életműve valamiképpen kapcsolódik a bejárt vidékekhez. Végül úgy döntöttem, hogy négyüket állítsuk középpontba, akik írásaik üzenetével is vegyenek részt a táborunkban: a két Sándor, Balázs és Áron. Mármint Petőfi Sándor és Kányádi Sándor, Orbán Balázs és Tamási Áron, nagy korbeli különbségekben és felekezeti jó egyetértésben. De hát akkor hol marad az erdőszentgyörgyi orgonakészítő ezermester Bodor Péter, a segesvári Andreas Bertram gyógyszerész, aki Apafi Mihály erdélyi fejedelmet is ellátta patikájának készítményeivel, a Segesváron (1892-ben) született báró Apor Vilmos mártír püspök – akit a katolikus egyház boldoggá avatott, és akinek az emléktáblájánál szintén tisztelegtünk –, hogy a felduzzasztott Drakula-kultuszról ne is beszéljünk; a Keresztúron múzeumot alapító Molnár István vagy a Székelyudvarhelyen a református ókollégiumot és a templomot építtető backamadarasi Kiss Gergely rektor úr? Sándorainknál maradva, Petőfit verseivel köszöntöttük Fehéregyháza és Héjjasfalva között, nem messze attól a helytől, ahol utoljára látták őt és nem messze halálának valószínű helyétől, az Ispán kútnál. Maradjon meg ő nekünk itt Erdély földjében akkor is, ha valakik Szibériában keresték, keresik csontjait, és a keresztúri székelyek a timafalvi temetőben visznek virágot "Petőfi legendai sírjára". Nekünk csak az az óhajunk lehet, amit az emlékműnél is elmondtunk, Sándor: "Takarjon bár a szemfödél:/ Dícső neve költő fiadnak,/ Anyám, soká, örökké él." És beálltunk a Kányádi Sándort köszöntő versmondók seregébe, de nem akárhol, hanem Nagygalambfalván, abban az utcában, ahol felnőtt és amelyről azt írta egyik korai versében: "nem is utca, csak fél utca", és valóban ma is csak fél utca, de Kányádi életműve a bizonysága, hogy "Becsületből, akit innen/ tarisznyáltak, azt egykönnyen / nem fogja az élet piszka,/ mert itt még a sár is tiszta." Éppen akkor állt el az eső, megtapasztaltuk: Kányádi Sándor utcájában és életművében még a sár is tiszta. A jó öreg, a szép szakállú Orbán Balázs faluról falura kísért székelyföldi utunkon, mindig hozzá lehetett fordulni tanácsért, eligazításért, a fényképezőgépet sűrűn kattintgató fiatalok az erdélyi fényképezés ősatyját is tisztelhetik benne, csakhogy ő húszkilós csomagban vitte a fotós felszereléseit, most pedig egy ingzsebben elfér a masina. Végrendeletének üzenete legalább annyira fontos, mint a Székelyföld leírása. Azt írja: mivel az Isten nem áldotta meg családdal, az egész magyar népet tekinti családjának és így örökösének. Örökösére hagyta vagyonát, ösztöndíjat alapított a székelykeresztúri unitárius kollégium jeles és szűkölködő diákjainak. És hogyne köszöntöttük volna Tamási Áront farkaslaki sírjánál, aki Ábelként megjárta Amerikát, és egy ottani kisebbségitől, egy négertől hallotta az élet egyik nagy igazságát, amit annyiszor idéznek manapság: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez az otthon most itt Farkaslaka, a Nyikó mente falvai, s a dombon túl Udvarhely iskolaváros és a tágabb szülőföld. Szülőföldjét járva Tamási így fejezte be önéletrajzi regényét: "S a káprázatban, az apám és az ősök sírjánál, vajon feltehetem-e a kérdést: – A miénk ez? Nem tehetem fel, mert ez kérdés nélkül a miénk. Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk: s a föld, amelyen élünk és meghalunk."
Tanulmányutunkon nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jövendőnk jeleit is fürkésztük, kérdeztük, kerestük. Mint említettem, jó volt hallani, hogy az erdőszentgyörgyi Rhédey-palota a város tulajdonában kulturális központ szerepét tölti majd be. A keresdi Bethlen-kastély és birtok még nagyobb átalakulás elé néz: a Marosvásárhelyen élő örökösök a visszakapott kastélyt nagylelkű gesztussal 50 évre a dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozták. Itt Böjte Csaba atya és munkatársai felnőttképzési központot szeretnének kialakítani az iskolarendjükben végzett fiatalok számára, Szőts Béla ügyvezető lelkesen beszélt a terveikről. Tóth Tivadar, a segesvári Gaudeamus Ház és Szórványközpont igazgatója a segesvári magyar nyelvű iskoláztatás történetét ismertette diákjainkkal, és a szórványlét mai kihívásaira figyelmeztette az eljövendő pedagógusokat, akárcsak Szávuly Ildikó, aki nevelőnő társával együtt 16, szüleik által elhagyott Maros és Hargita megyei gyermek otthonát vezeti a Szent Ferenc alapítvány iskolarendjében. Diákjainkat mélyen megérintette a gyermekek helyzete, sorsa, hiszen többségük székelyföldiként most találkozott először a szociális és etnikai, kulturális, nyelvi szórványlét jelenségeivel.
A tanulmányút részeként találkozókra is sor került az erdőszentgyörgyi, segesvári, keresztúri és udvarhelyi középiskolák végzős osztályaival; Gál József tagozatvezető ismertette főiskolánk szakmai kínálatát, Dénes Kinga III. éves diák kisfilmje még vonzóbbá tette a főiskolai életet, a kórus pedig az énektudásából adott ízelítőt.
Dr. Barabás László projektvezető
Népújság (Marosvásárhely)

Temesvári vitafórum a bukaresti bányászjárás 25. évfordulóján
„Nemzetközi bíróság ítélkezzen a kommunizmus bűnei fölött!”
Tőkés László EP-képviselő irodája és a Temesvár Társaság június 13-án, szombaton, a bukaresti bányászjárás negyedszázados évfordulóján „Ugyanazon üldözöttek, ugyanazon üldözők” címmel rendezett vitafórumot a kommunista bűntettek ügyében megkövetelt igazságtételről. Az eseményen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, Európai Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Dan Voinea ny. vezérőrnagy, a Legfelsőbb Bíróság és Semmitőszék melletti Ügyészség Katonai Részlegének volt helyettes főügyésze és Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke. A vitafórum résztvevői arra a következtetésre jutottak, hogy kommunizmus romániai áldozatainak csak egy nemzetközi bíróság szolgáltathatna igazságot.
A Toró T. Tibor EMNP alelnök moderálta beszélgetés kisebb incidenssel indult: egy utólag Romulus Iancu néven bemutatkozó férfi felpattant és a román himnuszt kezdte énekelni, állítólag azzal a szándékkal, hogy emlékeztesse a jelenlevőket: Romániában élünk. A rendezvény vezérszónoka, Tőkés László azzal nyugtatta meg a kedélyeket, hogy emlékeztetett rá: 1989 decemberében először a református parókia előtt énekelte el a tömeg az Ébredj, román! kezdetű nemzeti dalt. Az EP képviselő hozzátette: Strasbourgban külön bizottság alakult, amelynek feladata az „európai történelem egyesítése”. és nagyon aktuális lenne az egymásnak gyakran ellentmondó román és magyar történészek álláspontját is közelíteni egymáshoz.
Megalkuvás nélkül című politikai nyilatkozatában Tőkés László felidézte az 1990-es év első felének történelmi eseményeit, amikor Ion Iliescu és társai megakadályozták a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának alkalmazását – az egykori kommunista nomenklatúra és a hírhedt román titkosszolgálat tagjai három törvényhozási ciklus idejére ne vállalhassanak köztisztséget, magas állami funkciókat –, majd a marosvásárhelyi „fekete március” és a június 13–15. közötti bukaresti bányászjárás alkalmával, tipikus kommunista módszerekkel kegyetlenül leszámoltak a jogokat követelő magyarokkal és a posztkommunista rendszer politikai ellenfeleivel. A félrevezetett tömegek 1990. május 20-án elsöprő többséggel segítették győzelemre a Román Kommunista Párt helyébe lépő Nemzeti Megmentési Frontot. „Alig fél évvel a »bukása« után »pártunk és kormányunk«, valamint a volt Szekuritáté szinte zökkenőmentesen térhetett vissza a hatalomba.” – emlékeztetett Tőkés László. Az EP képviselő Václav Havel szavait idézte: második rendszerváltozásra van szükség; az áldemokratikus posztkommunista rezsim is bukásra van ítélve. „Mai konferenciánk vetületében ez azt jelenti, hogy szabadságharcunkkal együtt és azzal párhuzamosan tovább kell folytatnunk igazságharcunkat – mondta Tőkés László. A történelmi és a társadalmi igazságosság – egyebek mellett – megköveteli, hogy szembenézzünk a kommunista múlttal, a nácizmus megítéléséhez hasonlóan ítéletet mondjunk a totalitárius kommunista diktatúra által elkövetett, emberiség elleni bűncselekmények, valamint tetteseik fölött, és igazságot szolgáltassunk az áldozatoknak és utódaiknak.” Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja idén májusban Brüsszelben rendezett konferenciát Nemzetközi igazságtétel a kommunizmus bűntettei ügyében címmel. „Az Európai Parlament 2009 áprilisi határozatának köszönhetően létrejött nemzetközi szervezet tanácskozásán egy olyan európai büntetőbíróság létrehozását szorgalmazták, mely a kommunista diktatúrák által az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és háborús bűnök számonkérését, illetve a még életben lévő tettesek felelősségre vonását volna hivatott intézni. A Platform – egyebek mellett – azt is számba vette, hogy Alexandru Vişinescu és Ion Ficior volt börtönparancsnokok törvény elé állításával, bár nagyon megkésve és igen lassú ütemben, de Romániában mégiscsak beindulni látszik egyfajta igazságtétel. A sorban a következő talán éppen Ion Iliescu volt államelnök lehetne – tette hozzá Tőkés László, aki bemutatott a jelenlevőknek egy, a kommunizmus bűneinek kivizsgálását szorgalmazó európai kiadványt. „Diktatórikus módon meddig tartható még fenn, hogy egy európai uniós országban, szinte változatlanul, még mindig ugyanazok maradjanak az üldözöttek hátrányos szerepkörében, akik egykor ugyanazon régi-új üldözők részéről szenvedtek hátratételt?!” – tette fel a kérdést az EP-képviselő.
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzászólásában azt furcsállotta, hogy Romániában gőzerővel beindult a korrupt politikusok felelősségre vonása, ugyanakkor a temesvári forradalom, a marosvásárhelyi események és a júniusi bukaresti bányászjárás kapcsán lefolytatott ügyészségi vizsgálatok eredményét a mai napig nem hozták nyilvánosságra és a felelősöket, köztük Ion Iliescu volt államelnököt és Virgil Măgureanu SRI főnököt nem állították bíróság elé. „Vajon milyen hatalom védelmezi ezeket az embereket, hogy 25 év után sem lehet őket felelősségre vonni? – tette fel a kérdést Florian Mihalcea, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a temesvári forradalmárok holttesteinek elégetése csak a náci haláltáborok áldozatainak elégetéséhez hasonlítható, a kommunista rendszer bűnei vetekszenek a fasizmus bűneivel.
Ha valaki sokat tud a kommunizmus bűneiről, az Dan Voinea ny. tábornok, volt katonai főügyész, aki részt vett a Ceaușescu perben, a temesvári forradalom, a marosvásárhelyi véres események és a bukaresti bányászjárás ügyében indított vizsgálatokat vezette, de a kommunista rezsim által a rendszerváltás előtt elkövetett bűnök számba vételével foglalkozó bizottságnak is tagja volt. Döbbenten hallottuk, hogy a temesvári forradalom, a fekete március és a bukaresti bányászjárás valódi felelőseire régen fény derült, a periratok elkészültek, de az ügyészségen elfektették őket, és nem emelnek vádat az elkövetők ellen. „A román kommunista rendszer áldozatainak a száma, az 1945–1990 időszakban, több millió volt. Ezek az emberiség elleni bűntettek, amelyek nem évülnek el, a kommunista rezsim politikai ellenfeleinek a fizikai megsemmisítésére törekedett. Az 1950-es években letartóztatott politikai foglyok közül sokan teljesen eltűntek, a holttestük a mai napig nem került elő, ezt a hozzátartozók igazolhatják” – mondta Dan Voinea. A katonai ügyészség annak idején még a hírhedt nemzetközi terrorista, Carlos és a román titkosszolgálatok közötti együttműködés részleteit is feltárta, amelynek célja a külföldön élő, a rendszer számára kényelmetlen román ellenzék fizikai megsemmisítése volt, de ez a perirat is a süllyesztőbe került. „Ezek egy rendszer bűnei, amelyeknek feltárására nincs meg a politikai akarat, ezért van szükség arra, hogy semleges, nemzetközi bíróság ítélkezzen a bűnösök fölött.” – mondta Dan Voinea, aki nagyra értékelte Tőkés László ilyen irányú kezdeményezését.
A vitafórumon több temesvári jogász is részt vett, köztük Alexandra Mihalcea, a Temesvár Társaság tagja, aki arra hívta fel a figyelmet: az igazságtétel ma már „unalmas” dolog, a félrevezetett, manipulált tömegeket nem érdekli ez a téma, a sajtó is alig foglalkozik a temesvárihoz hasonló vitafórumokkal. „Tapasztalatból tudom, hogy az iskolában a gyerekek szinte semmit nem tanulnak a kommunizmusról és a román forradalomról, ez a felszínes történelemoktatás megengedhetetlen” – mondta Alexandra Mihalcea, aki szerint a kommunizmus bűneiről minden iskolás gyereknek tudomást kell szereznie.
A vitafórum befejező részében Dan Voinea és Tőkés László a jelenlevők kérdéseire válaszoltak. Az a javaslat is elhangzott, hogy a temesvári forradalom, az 1990-es márciusi és júniusi eseményekkel kapcsolatos vizsgálatok eredményeit, amelyek ma már törvényesen hozzáférhetőek, könyv formájában kellene megjelentetni, ily módon tárva a nyilvánosság elé az igazságot.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Igazságot követelő „huligánok” – A bányászjárásokra emlékeztek
Ion Iliescu volt államfő felelősségre vonását követelték az 1990. júniusi bányászjárás 25. évfordulóján, szombaton rendezett bukaresti megemlékezés résztvevői. Az alkalomból Temesváron szervezett fórumon Tőkés László újfent a kommunizmus „temesvári perének" lefolytatását szorgalmazta.
Komor figyelmeztetőként állnak előttünk közelmúltunk olyan tragikus eseményei, mint az ún. terroristák 1989. decemberi vérengzései, az amúgy békés, „multikulturális" Marosvásárhely 1990-beli fekete márciusa, vagy a Temesvár szellemében Bukarestben lezajlott Egyetem téri tüntetések 1990 júniusában való leveretése – jelentette ki Tőkés László az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás kitörésének 25. évfordulóján tartott temesvári fórumon.
Az európai parlamenti képviselő irodája és a Temesvár Társaság által szombaton rendezett konferencián az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arról beszélt, hogy Közép-Kelet-Európa számos országában még mindig nem büntették meg az embertelen kommunista rendszert fenntartó és kiszolgáló elnyomókat, továbbá nem rehabilitálták és nem kárpótolták az áldozatokat, de a nemzetközi jog sem képes szembenézni a kommunista múlttal és annak örökségével.
Tőkés emlékeztetett, a temesvári népfelkelés kitörésének 20. évfordulóján javaslatot tett egy európai büntetőbíróság felállítására, amely elvégezhetné a kommunista rezsimek idején elkövetett, emberiség elleni bűntettek törvényes kivizsgálását és a nemzetközi jogszabályoknak megfelelő ítélkezést. Idén májusban az Európai Parlament 2009. áprilisi határozatának megfelelően létrejött nemzetközi szervezet, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja is felvállalta brüsszeli konferenciáján a kezdeményezést.
„Európa és a tagállamai is csak úgy és akkor térhetnének a hiteles demokrácia és jogállamiság útjára, ha mind a nemzeti, mind a nemzetközi igazságszolgáltatás szintjén készek és képesek volnának törvény elé állítani az emberiség elleni bűnök, a tömeggyilkosságok és a háborús bűntettek elkövetőit" – idézte Tőkést az EP-képviselő irodája. Az EMNT elnöke sajnálatának adott hangot, miszerint még mindig várat magára Ion Iliescu volt államfő és „tettestársai" demokratikus és törvényes számonkérése.
Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke, egykori temesvári forradalmár hozzászólásában úgy vélekedett: ugyanazok a hatalmi struktúrák, ugyanazon személyek lendültek mozgásba 1990 márciusában Marosvásárhelyen és júniusban Bukarestben, amelyek/akik „ellopták" a temesvári forradalmat. Szerinte feltárt bűncselekmények százainak dossziéi nem kerültek bírósági szakaszba, a kommunista bűnösöket egy egész állami-hatalmi szövedék védelmezi a mai napig.
A Ceauşescu-per egyik főszereplőjeként és az Iliescu-rezsim ügyeinek feltárójaként ismert Dan Voinea nyugalmazott vezérőrnagy, volt katonai főügyész arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommunizmusnak csak Romániában összesen egymillió áldozata volt, de még az 1989 előtt bűnöket sem sikerült teljes mértékben feltárni, megtorolni és jóvátenni.
„Láthatatlan hadsereg védi a kommunista megtorlások főkolomposait éppúgy, mint a posztkommunista korszak törvényszegőit: rendőrökből, katonákból, ügyészekből, titkos ügynökökből, politikusokból, állami hivatalnokokból, egyetemi tanárokból, nagyvállalkozókból áll ez a hadsereg, akik az elmúlt esztendők minden hatalmi fennállásának kedvezményezettjei és egyben protezsáltjai voltak" – állapította meg Voinea.
A volt ügyész megerősítette: az 1989-90-es évek véres eseményeinek áldozatait sikerült azonosítani, az elkövetőket többé-kevésbé sikerült megbüntetni, ám még számos elkészült ügyirat nem került tárgyalásra, ezek java része olyan ügyészek fiókjaiban porosodik, akiket „feledékenységre késztetett a rendszer".
A 25 évvel ezelőtti bányászjárás áldozatai azonban nem felednek: szombaton mintegy százan emlékeztek a bukaresti Egyetem téren a negyedszázaddal ezelőtti véres eseményekre. Miközben elénekelték többek között a „huligánok dalát" (Ion Iliescu annak idején így titulálta a bukaresti tüntetőket), Teodor Mărieş, az 1989. december 21. Egyesület elnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint Romániában sohasem fog elévülni a gyilkosság bűncselekménye, a volt államfő pedig nem szabadul a felelősségre vonás alól az akkori eseményekért.
Közben Petre Roman egykori kormányfő a Digi 24 hírtelevíziónak az évforduló apropóján adott interjúban úgy vélekedett: az 1990-es bányászjárást a Szekuritáte ama egykori tisztjei provokálták ki, akiket „frusztrált", hogy Románia a demokrácia és a pluralizmus útjára lépett. A politikus közölte: „politikai értelemben" sajnálja, hogy június 13-án a rendfenntartó erők rátámadtak az Egyetem téri tüntetőkre, viszont szavai szerint a román demokrácia nem indulhatott útnak „az ottani szeméttel".
Terror az Egyetem téren
Az 1989. decemberi fordulat után létrejött, Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front (FSN) alkotta bukaresti kormány ellen az akkori ellenzéki pártok és diákok rendeztek tömegdemonstrációt a bukaresti Egyetem téren. A főleg egyetemistákból és fiatalokból álló értelmiségiek ellen a hatalom előbb a karhatalmat vetette be, június 13-án pedig az államfő Bukarestbe hívatta a Zsil-völgyi vájárokat.
A mintegy 40 ezer bányász barbár módon szétverte az Iliescu által szélsőségeseknek, vandáloknak és csavargóknak nevezett tüntetőket, de nem kímélte a főváros lakosságát sem. Azzal az ürüggyel, hogy újraültetik az Egyetem téren a demonstrálók sátrai által eltiport virágágyásokat, a bányászok rövid idő alatt megszállták a fővárost. Mindenkit agyba-főbe vertek, akinek értelmiségi kinézete volt, több száz tüntetőt a rendőrségi fogdákba szállítottak, emellett szerkesztőségeket, pártszékházakat dúltak fel.
Hivatalos adatok szerint a bányászjárás hat halálos áldozatot és több mint hétszáz sebesültet követelt. Iliescu június 15-én nyilvánosan megköszönte a vájárok „hazafias és hősies" cselekedetét. Egykori áldozatok és hozzátartozók panasza nyomán a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly szeptemberben kártérítésre kötelezte a román államot, és kimondta: Bukarest köteles igazságot szolgáltatni az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében, függetlenül attól, mennyi idő telt el az atrocitások óta.
Idén márciusban a legfelsőbb bíróság helyt adott a főügyészség kezdeményezésének, és jóváhagyta a büntetőjogi vizsgálat újraindítását a 25 évvel ezelőtti bányászjárás ügyében. Februárban Tiberiu Niţu főügyész úgy döntött, hogy semmisnek nyilvánítja az 1990-es incidenseket feltáró, 2009-ben vádemelés nélkül lezárt dosszié ügyében született határozatokat. A főügyészség 1998-as jelentése szerint a Roman-kormány jóváhagyta a vájárok behívását, sőt a védelmi minisztérium egyenruhával és élelmiszerrel is ellátta a fővárosban randalírozó munkásokat.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Homályos szándék
Az RMDSZ tavaly decemberi ellenzékbe vonulása nagy vonalakban egybeesett a szövetség vezetősége által meghirdetett újratervezés politikájának erőteljes kommunikációjával.
A Kelemen Hunor fémjelezte új irányvonal aztán az áprilisi tisztújító kongresszuson kapott élesebb kontúrt, és tömören úgy foglalható össze: az alakulat tiszta beszédre, világos döntésekre törekszik bukaresti és erdélyi politizálása során egyaránt.
Hónapokkal ezelott úgy tűnt, hogy a kormányzati részvétel terhétől való „megszabadulás” kimondottan segítheti ennek a stratégiának a gyakorlatba ültetését, hiszen ellenzéki pozícióban a szövetség jobban koncentrálhat a társadalom- és közösségszervezésre, a szavazóival – vagyis az erdélyi magyar közösséggel – folytatott párbeszédre. Ehhez képest az elmúlt időszak tapasztalata arról árulkodik, hogy az RMDSZ de facto még mindig kormányon van, csak ezt szégyelli nyíltan bevallani.
A pénteki parlamenti bizalmi szavazást megelőzően a törvényhozásban két alkalommal is napirendre került ellenzéki egyszerű bizalmatlansági indítvány, amelynek nem a kormánybuktatás volt a célja – hiszen ezzel a módszerrel nem is lehetséges –, hanem felhívni a figyelmet bizonyos ágazatokban tapasztalt problémákra.
Nos, az egészségügyi és mezőgazdasági kérdésekben előterjesztett indítvány vitájakor az RMDSZ vezérszónokai úgy kardoskodtak az ellenzéki álláspont elutasítása mellett, mintha csak a Ponta-kabinet tagjai volnának. Ugyanez volt az érzésünk a bizalmatlansági indítvány vitáján is, amelyen a szövetség szószólója a kormány tevékenységének hiányosságait sorjázva azt kifogásolta, hogy ezek miért nem szerepelnek a dokumentumban.
Aztán persze az RMDSZ számos honatyája „lelkiismerete szerint” a kormánybuktatás ellen szavazott. Holott nem ártana felismerni, hogy ez a politikai kettős beszéd, a kint is vagyok, bent is vagyok szereppel való játszadozás nagy mértékben hitelteleníti az újratervezés stratégiáját. És elsősorban persze nem is a kommunikáció szorul javításra, hiszen homályos, téves döntéseket képtelenség kimagyarázni. Az RMDSZ-nek mindenek előtt a politikai szándékait kell egyértelművé tennie ahhoz, hogy a beszéde is tiszta, érthető legyen.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Az anya vagy a tanár nyelvét tanulja-e a gyermek?
„Diákjaink az iskolába lépés pillanatában ismerik anyanyelvüket, édesanyjuktól megtanulták azt, nem kell tehát mást tennünk, mint a tudat raktárából a részrendszereket felszínre emelni, a gyakorlatok segítségével műveleti szintre hozni és ismeretként tudomásul venni, tudássá nemesíteni” – beszélgetés Málnási Ferenc nyugalmazott kolozsvári magyartanár-nyelvészdoktorral.
– Nem kérdéses, hogy az anyanyelv fogalma akkor is a családi környezetre utal, ha esetleg nem az édesanyjától tanulja a gyermek az első szavakat. A család viszont egy nagyobb közösségben él, úgyhogy mire iskolába kerül, már egészen szép nyelvi útravalóval rendelkezik a kicsi. Röviden: úgy beszél, ahogy az ő mikrokozmoszában (majdnem) mindenki. Az iskolában aztán megkezdődik ennek a gazdag útravalónak ha nem is a fosztogatása, de egyféle csereberéje. Egy-egy hangról kiderül, hogy nem úgy kell ejteni, az otthonos szavakat jobb, ha elfelejti, mondatának szórendje nyakatekert, helyére kell csavarintani. Adódik tehát a kérdés, hogy az anyanyelvének hitt hang-, szó- és fogalomhalmazból mi marad meg az édesanyától tanultakból, és mennyire változik át „tanárnyelvvé"? Más szóval: a sokat emlegetett globalizáció begyűrűzik-e az anyanyelvhasználat esetleges egységesítésébe, elszíntelenedésébe, vagy épp fordítva, megengedett lesz minden rendű és rangú beszédforma?
– Már Apáczai Csere János is figyelmeztetett az „anyjok tejével szopott nyelv", illetve az „anyai nyelv" fontosságára: „...oly könyvet adnék a magyar ifjúságnak kezébe, melyben az anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna". A nyelv az ismeretszerzés, az ismeretközvetítés megkerülhetetlen eleme, s erre az anyanyelv, a beszélő elsődleges nyelve a legalkalmasabb, a leghatékonyabb.
A világ birtokbavételét azonban megelőzi a nyelv birtokbavétele: az anya, a család anyanyelvére – vagy a családban használt nyelvekre – épül rá az óvoda és az iskola nyelve, amely egyben más világot is jelent, hisz a nyelv írott formája, s Erdélyben a második nyelv tanítása is belép a gyerek életébe. A feladat: úgy átvezetni a diákokat a közös nyelvi változatba, majd az írás-olvasásba, hogy ne sérüljön az elsődleges változat, a szűkebb anyanyelv, például a nyelvjárás.
Később úgy ajánlatos átvezetni a második nyelvbe, majd a továbbiakba, hogy ne csökkenjen az anyanyelv elsődlegessége, fontossága, hiszen köztudott, hogy más nyelvet is csak az anyanyelvre építve lehet megtanulni.
Ehhez rengeteg tanítói, tanári tapasztalat kell, megfelelő programok, tankönyvek, segédeszközök, térképek, szótárak stb. S itt kerül előtérbe a tanári nyelv kérdése, de ha az említett tankönyvek stb. nincsenek tekintettel a tanulók elsődleges nyelvváltozatára, nyelvjárására, akkor nagy baj van. Gondoljunk arra is, hogy vannak diákjaink, akik hallási, látási nehézségekkel küszködnek, beszédhibásak, később az olvasással, a szövegértéssel kapcsolatos nehézségek is előtérbe kerülnek/kerülhetnek.
Péntek János professzor intelmét tartom irányadónak, aki az Anyanyelv és oktatás című művében feltett szónoki kérdésre, miszerint Milyen magyar nyelvet tanítsunk?, a következőket válaszolja: „Nem az üres, nem a konzerv, nem a túlszabályozott köznyelvet, hanem a változatos, a kifejező, a sokhúrú, a beszélőre, a tárgyra, a helyzetre szabott magyar nyelvet". Az ideál a természetes változatosság, a heterogén harmónia, vagyis összhang a változatosságban.
– A nyelvjárásokkal kapcsolatban mi a legújabb nyelvművelési divathullám? Csak egyetlen példát említenék, az ikes igét: székelyföldi hajszálpontos használata maga mögött hagyja talán még az akadémiai előírásokat is. Az emigrációs, idegen nyelvi közegben Faludynak – tanúsítja az Óda a magyar nyelvhez című verse – épp az ikes ige az anyanyelvi szabadság egyik biztosítéka, Budapesten viszont egyértelműen nyelvjárási sallangnak tekintik, szinte tudomást sem véve róla – ezt pedig József Attila verse, a Tiszta szívvel igazolja, melynek rímhelyzetbeli, iktelenül használt „eszek"-je erősítette egyetemi elbocsátásának casus bellijét. Mit mond ezzel kapcsolatban a mai nyelvjárástan?
– A nyelvjárásokkal kapcsolatban fel-felbukkannak nyelvművelési divathullámok, melyek feltornyosulnak, szökőárként letarolnak sok mindent, de a szüleink ajkán szóló magyar nyelv, az otthoni hangok íze, a nyelvi táj változatossága, ahonnan származunk, azt nem homályosíthatja el semmiféle divathullám, ha az oktatás megismerteti, felcsillantja, megőrzésre méltónak tartja a nyelvjárásokat.
Kodály Zoltán „a magyar nyelvet is tanulni kell" gondolata mellett azt is írta: „A városi beszélő ajkán kopog a nyelv, mint a Morse-távíró. A falusiak ajkán zeng, ömlik, mint az orgonaszó. A városi ritmusa bizonytalan, ingadozó, a falusiaké acélos, rugalmas, törhetetlen. A városi hanghordozása tétova, nem mindig jellegzetes, néha idegenszerű, a falusiaké kristályos, tévedhetetlen. Minden hang a maga helyén, másképp nem is lehetne. Érezzük: ezt a beszédmódot követeli a nyelv természete, minden sajátsága. Így hangzik a legszebben."
Ezt ajánlom fiatal kollégáim figyelmébe is, akik a globalizáció hatására beszélgetés közben angol vagy román szavakat idéznek rokon értelműként, holott használhatnának magyar tájszavakat is, különösen, ha mindketten székelyek, mezőségiek, kalotaszegiek, bihariak. És Reményik parancsszavát se feledjük: „Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, / Mintha imádkozna".
– Málnási Ferenc munkásságának gerince a különböző osztályok számára összeállított munkafüzetsor. Nincs-e ezeknek is egységesítő, elszíntelenítő szerepe? Az általános iskolás ugrásra készen csap le minden újdonságra, és nagyon szívesen veszi, ha az órákon szabadon megnyilvánulhat, elmondhatja saját véleményét, vagyis ösztönösen hajlik az interaktivitásra. A félig-meddig „előrágott" feladatokhoz hogy viszonyultak?
– Az anyanyelvi munkafüzet, tankönyv nekem vesszőparipám. Takács Etel ajándékozott meg anyanyelvi munkafüzeteivel, ennek nyomán sikerült a hazai tanterv alapján megírni és 1973–74-ben megjelentetni általános iskolai munkafüzeteimet. Abból indultam ki, hogy ma már az anyanyelvi nevelést biztosító tantárgy nem a nyelv leírása, hanem a nyelvről való helyes gondolkodás, a nyelvhasználati készség fejlesztése egy társadalmi nyelvművelés igényével. (Sajnos tankönyveink nem ilyen céllal készülnek.)
Kuszálik Piroska 1975-ben javasolta, hogy a nyelvi feladatok, játékok, fejtörők megfejtése, a gyakorlatok megoldásainak számtalan variációja, az átalakítás, a hibás szövegek javítása, az átírás, a nyelvvel való bíbelődés, munka lehet csak a nyelvtanulás cselekvő útja. Ugyanakkor Szende Aladár szerint is az anyanyelvi nevelés-oktatás alapvető módszertani egysége a feladat. Diákjaink az iskolába lépés pillanatában ismerik anyanyelvüket, édesanyjuktól megtanulták azt, nem kell tehát mást tennünk, mint a tudat raktárából a részrendszereket felszínre emelni, a gyakorlatok segítségével műveleti szintre hozni és ismeretként tudomásul venni, tudássá nemesíteni.
Már Comenius is hangoztatta: sapere, agere, loqui, vagyis megérteni, cselekedni, beszélni, egy kínai közmondás pedig azt tartja, hogy amit olvasok, elfelejtem, amit látok, arra emlékszem, amit csinálok, azt tudom. Nos ezen a nyomon elindulva, az anyanyelvi tankönyvek (olyanok, amilyenek) mellett kitűnő segédeszközként használtam és használom ma is a munkafüzeteimet, amelyek a tanításnak, tanulásnak és ellenőrzésnek is eszközei.
A munkafüzet olyan készletet kínál, amelyből az osztály igényeinek, a tanulók munkatempójának megfelelően válogatni lehet. Megteremthető a szóbeli és írásbeli feladatmegoldás egyforma aránya, összhangja, hiszen a gyakorlatok megoldásakor, a különböző vélemények meghallgatásakor a tanulók körében kialakulhat beszélgetés, megbeszélés – ez a mozzanat fontosabb, hatékonyabb, mint önmagában a feladat megoldása, leírása. Véleményem szerint tehát az anyanyelvi munkafüzet akkor válik a tanár, az oktatás számára jó baráttá, ha meri és tudja a többi között eszközként, módszerként használni.
A lényeg az alkotó felhasználás. A mai digitalizált világban Balázs Géza professzor például helyesírást is oktatott a televízióban, a világháló nyújtotta lehetőségekről nem is szólva. Nagyon széles körű, közös munka ez, melyben kísérletező kedvű tanerőkre, jobban megírt tankönyvekre, anyanyelvi munkafüzetekre van szükség, gyakorlati kipróbálásukra és ami mindennél fontosabb: anyanyelvünk és tantárgyunk szeretetére!
– Saját tapasztalatból tudom, milyen titáni feladat magyart tanítani olyanoknak, akik nem magyar ajkúak. Olyan kérdésekkel lepik meg a tanárt, amelyek esetleg soha fel sem merültek benne, mivel édesanyjától tanulta a nyelvét. Segédeszköz viszont alig van, ami pedig van, azon megérződik, hogy a szerzők maguk sem sokat foglalkoztak más szerkezetű nyelvet beszélők magyarra tanításával. Ennek a hiányosságnak a pótlására nem gondolt, esetleg tegyem többes számba: nem gondoltak?
– Igen, a nem magyar ajkúak számára írt magyar nyelvkönyvek – bár nem sok –, de léteznek. Balázs János kolozsvári tanár nyelvtankönyve mellett nekem is van egy háromkötetes, Erdős József, Kozma Endre, Prileszky Csilla, Uhrman György szerzők Színes magyar nyelvkönyve és munkafüzete. Magam is oktattam a révi román kollégáimat e könyv alapján.
– Végezetül szeretném még az előbbiekhez nagyon sokban kapcsolódó fordításról, a köznyelvi, szaknyelvi, irodalmi fordításról megkérdezni, hogy ezek külön területei a nyelvművelésnek? Vagy oldja meg minden fordító, ahogy tudja? Nyelvészként mi erről a véleménye?
– A fordításhoz is tanári szempontok alapján szólnék hozzá. A szövegértés itt még fontosabb, mivel a fordítónak egyszerre kell figyelembe vennie a két nyelv szerkezetét, rendszerét, hangállományát, szójelentéseit, mondatszerkesztését és a szövegek világát is a köznyelvi, a szaknyelvi és az irodalmi szövegek fordítása során is. Legendás annak a lengyel fordítónak az esete, aki elakadt a „Sári itatja az egereket" mondatnál. Szó szerint sehogy sem „akart" hangzani. Felhívta a szerzőt, aki érthetőre fordította, magyarról magyarra: Sári sír. A fordítónak pedig azonnal eszébe jutott az ennek megfelelő lengyel szófordulat.
Málnási Ferenc
1940. július 14-én született Kolozsváron, 1965-ben végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán. 1990-ig a Bihar megyei Gyantán és Réven, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban tanított. 1998-ban szerezte meg a filológiai tudományok doktora címet. Nyugdíjba vonulása után óraadó tanárként dolgozik, illetve folytatja a hosszú évek óta kezdett munkafüzet-összeállítást, szakoktatással és nyelvműveléssel foglalkozó írásainak közreadását. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének tagja a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)