Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. június 6.
Jubilált a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés
(reflexiók)
Az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében került sor május 29- én a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70 éves jubileumi ünnepségére. A zsúfolásig megtelt teremben az egyetem nyugdíjas és jelenben is aktív oktatói mellett nagy számban voltak jelen a magyar diákság tagjai is. Az ünnepség szép volt és felemelő, ugyanakkor tükrözte azt a következetes küzdelmet, amelyet nemcsak a jelenben, hanem a múltban is – változó erősségű ellenszélben, de mindenkor – folytatni kellett az eredetileg kizáróan magyar tannyelvű oktatási intézmény meg- és fennmaradásáért.
A példaszerű előadások közül kiemelném Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok munkáját, amely tényszerű adatbőséggel bizonyította a magyar nyelvű oktatás létéért folytatott küzdelem energiapusztító nehézségeit. Itt óhatatlanul eszembe ötlenek néhai Sütő András barátom megállapításai: "Mennyivel több, gyümölcsözőbb szakmai eredmény születne itt Erdélyben, ha nem kellene az energiánk jelentős részét a nemzeti és anyanyelvi megmaradásunk védelmére fordítani".
A háromórás megemlékezést – elsősorban a jelen levő fiatal orvosgenerációra való tekintettel – szeretném néhány gondolattal kiegészíteni.
Az akkor még kizárólag magyar tannyelvű intézetet az ötvenes-hatvanas évek Romániájának vezető orvosegyetemei között emlegették. Hírnevét nemcsak az oktatás magas színvonala, hanem a végzettek etikai tartása, kiváló gyakorlati tudása biztosította (jelenleg, sajnos, csak a második kategóriába van besorolva).
Az egykori, nemzetközi szinten is elismert és értékelt – mondhatnám világhírű – professzorai közül, akiknek jó részét nekem is alkalmam volt hallgatni, csak néhányat említenék (a teljesség igénye nélkül): Haranghy László, Gyergyai Ferenc (kórbonctan), Obál Ferenc, Szabó István, Módy Jenő (kórélettan, biokémia), Maros Tibor, Szentpétery József (anatómia), Miskolczy Dezső és tanítványai, Környei István, Csíky Kálmán (ideg-, elmegyógyászat), a Haynal-iskola képviselői, Dóczy Pál, Horváth Endre, Kelemen László, Málnássy Géza professzorok (belgyógyászat, infektológia), a Mátyás Mátyás vezette sebésztanárok: Pápay Zoltán, Naftali Zoltán, Csizér Zoltán, Szombathelyi László, Darkó Zsigmond, Péterffy Pál illetve az urológus Kótay Pál és a számos újítást bevezető Száva János ortopédprofesszor mellett a gyermekgyógyász kiválóságok, Puskás György, Szentkirályi István, Csidey József, Heinrich Mihály egykori oktatók nevét kell megemlítenünk. A bőrgyógyászatban Újváry Imre és Nüszl László hagyott maradandó emléket. A világhírű Putnoky Gyula-tanítványok: László János, Szentkirályi Éva és a még közöttünk lévő Fazekas Béla és Péter Mihály professzorok egészítenék ki azt a névsort, amelynek alapján az erdélyi Cambridge elnevezést érdemelte ki egyetemi városunk (Obál Ferenc).
Az 1970-es évektől kezdődő hanyatlást és az ennek keretében zajló küzdelmeket a bemutatott beszámolók részletesen ismertették, legteljesebben talán a gyógyszerészeti kar történetét kitűnően bemutató Gyéresi Árpád professzor.
A jubileumi ülésszakon mindössze néhány szó hangzott el az oktatás-kutatás kettősségének az összefonódásáról. Korányi Sándor mondta, hogy nem létezik oktatás kutatás nélkül, és ez fordítva is igaz.
Fontosnak vélem megemlíteni, hogy a vásárhelyi orvosi egyetem magyar oktatói három akadémikussal is büszkélkedhetnek, míg a Román Tudományos Akadémiának egyetlen marosvásárhelyi román orvos tagja sincs. (A román Orvosi Akadémia nem azonos a Román Tudományos Akadémiával!)
Az eredményes ösztöndíjprogramról sem esett szó. Holott a Vizi E. Szilveszter és Somogyi Péter akadémikusok szervezésében megvalósult tanulmányutak keretében a budapesti KOKI-ban több mint száz, az Oxfordi Kutatóintézetben több mint egy tucat fiatal oktató részesült hosszabb idejű továbbképzésben. Ők alkotják a jelenlegi magyar oktatói gárda gerincét. Emellett még számos tanulmányútra, továbbképzésre is sor került jórészt egyéni kapcsolatoknak vagy pályázatoknak köszönhetően.
A marosvásárhelyi tudományos diákszakkörök rangját jelzi az a tény, hogy a Tudományos Diákköri Konferenciát olyan nemzetközi hírű tudósok tisztelték meg vásárhelyi jelenlétükkel és előadásaikkal, mint Klein György (Svédország), Kúnos György (USA), Somogyi Péter (Egyesült Királyság), Szentgyörgyi Andrew (USA), Módy István (USA), Vizi E. Szilveszter és Freund Tamás (Magyarország). Személyiségük és előadásaik önbizalmat és energiát sugalltak fiataljainknak.
A megemlékezésen a diákságot képviselő Tubák Nimród ötödéves hallgató és a fiatal oktatónemzedéket képviselő Mezey Tibor foglalták össze kitűnően a jövő feladatait.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jubileumi megemlékezése is meg kell erősítsen bennünket abban a hitünkben, hogy érdemes és szükséges tovább küzdeni kitűzött céljainkért.
Dr. Brassai Zoltán professor emeritus, az MTA külső tagja
Népújság (Marosvásárhely)
(reflexiók)
Az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében került sor május 29- én a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70 éves jubileumi ünnepségére. A zsúfolásig megtelt teremben az egyetem nyugdíjas és jelenben is aktív oktatói mellett nagy számban voltak jelen a magyar diákság tagjai is. Az ünnepség szép volt és felemelő, ugyanakkor tükrözte azt a következetes küzdelmet, amelyet nemcsak a jelenben, hanem a múltban is – változó erősségű ellenszélben, de mindenkor – folytatni kellett az eredetileg kizáróan magyar tannyelvű oktatási intézmény meg- és fennmaradásáért.
A példaszerű előadások közül kiemelném Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok munkáját, amely tényszerű adatbőséggel bizonyította a magyar nyelvű oktatás létéért folytatott küzdelem energiapusztító nehézségeit. Itt óhatatlanul eszembe ötlenek néhai Sütő András barátom megállapításai: "Mennyivel több, gyümölcsözőbb szakmai eredmény születne itt Erdélyben, ha nem kellene az energiánk jelentős részét a nemzeti és anyanyelvi megmaradásunk védelmére fordítani".
A háromórás megemlékezést – elsősorban a jelen levő fiatal orvosgenerációra való tekintettel – szeretném néhány gondolattal kiegészíteni.
Az akkor még kizárólag magyar tannyelvű intézetet az ötvenes-hatvanas évek Romániájának vezető orvosegyetemei között emlegették. Hírnevét nemcsak az oktatás magas színvonala, hanem a végzettek etikai tartása, kiváló gyakorlati tudása biztosította (jelenleg, sajnos, csak a második kategóriába van besorolva).
Az egykori, nemzetközi szinten is elismert és értékelt – mondhatnám világhírű – professzorai közül, akiknek jó részét nekem is alkalmam volt hallgatni, csak néhányat említenék (a teljesség igénye nélkül): Haranghy László, Gyergyai Ferenc (kórbonctan), Obál Ferenc, Szabó István, Módy Jenő (kórélettan, biokémia), Maros Tibor, Szentpétery József (anatómia), Miskolczy Dezső és tanítványai, Környei István, Csíky Kálmán (ideg-, elmegyógyászat), a Haynal-iskola képviselői, Dóczy Pál, Horváth Endre, Kelemen László, Málnássy Géza professzorok (belgyógyászat, infektológia), a Mátyás Mátyás vezette sebésztanárok: Pápay Zoltán, Naftali Zoltán, Csizér Zoltán, Szombathelyi László, Darkó Zsigmond, Péterffy Pál illetve az urológus Kótay Pál és a számos újítást bevezető Száva János ortopédprofesszor mellett a gyermekgyógyász kiválóságok, Puskás György, Szentkirályi István, Csidey József, Heinrich Mihály egykori oktatók nevét kell megemlítenünk. A bőrgyógyászatban Újváry Imre és Nüszl László hagyott maradandó emléket. A világhírű Putnoky Gyula-tanítványok: László János, Szentkirályi Éva és a még közöttünk lévő Fazekas Béla és Péter Mihály professzorok egészítenék ki azt a névsort, amelynek alapján az erdélyi Cambridge elnevezést érdemelte ki egyetemi városunk (Obál Ferenc).
Az 1970-es évektől kezdődő hanyatlást és az ennek keretében zajló küzdelmeket a bemutatott beszámolók részletesen ismertették, legteljesebben talán a gyógyszerészeti kar történetét kitűnően bemutató Gyéresi Árpád professzor.
A jubileumi ülésszakon mindössze néhány szó hangzott el az oktatás-kutatás kettősségének az összefonódásáról. Korányi Sándor mondta, hogy nem létezik oktatás kutatás nélkül, és ez fordítva is igaz.
Fontosnak vélem megemlíteni, hogy a vásárhelyi orvosi egyetem magyar oktatói három akadémikussal is büszkélkedhetnek, míg a Román Tudományos Akadémiának egyetlen marosvásárhelyi román orvos tagja sincs. (A román Orvosi Akadémia nem azonos a Román Tudományos Akadémiával!)
Az eredményes ösztöndíjprogramról sem esett szó. Holott a Vizi E. Szilveszter és Somogyi Péter akadémikusok szervezésében megvalósult tanulmányutak keretében a budapesti KOKI-ban több mint száz, az Oxfordi Kutatóintézetben több mint egy tucat fiatal oktató részesült hosszabb idejű továbbképzésben. Ők alkotják a jelenlegi magyar oktatói gárda gerincét. Emellett még számos tanulmányútra, továbbképzésre is sor került jórészt egyéni kapcsolatoknak vagy pályázatoknak köszönhetően.
A marosvásárhelyi tudományos diákszakkörök rangját jelzi az a tény, hogy a Tudományos Diákköri Konferenciát olyan nemzetközi hírű tudósok tisztelték meg vásárhelyi jelenlétükkel és előadásaikkal, mint Klein György (Svédország), Kúnos György (USA), Somogyi Péter (Egyesült Királyság), Szentgyörgyi Andrew (USA), Módy István (USA), Vizi E. Szilveszter és Freund Tamás (Magyarország). Személyiségük és előadásaik önbizalmat és energiát sugalltak fiataljainknak.
A megemlékezésen a diákságot képviselő Tubák Nimród ötödéves hallgató és a fiatal oktatónemzedéket képviselő Mezey Tibor foglalták össze kitűnően a jövő feladatait.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jubileumi megemlékezése is meg kell erősítsen bennünket abban a hitünkben, hogy érdemes és szükséges tovább küzdeni kitűzött céljainkért.
Dr. Brassai Zoltán professor emeritus, az MTA külső tagja
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 6.
Harag György, született kilencven éve…
Harag György kilencven éve született, hatvanévesen halt meg, harminc évvel ezelőtt. 90, 60, 30… Jó ürügy, hogy ebből az alkalomból kicsit magunkba szálljunk, tükröt tartsunk színházunknak, kulturális közéletünknek.
Pár hete Bukarestben Peter Brookot, a nagy színházi mágust kitüntették kilencvenedik születésnapja alkalmából. Interjújában a Mester kiemelte, hogy Romániában a kommunista cenzúrának nagy szerepe volt a komoly színházi nyelv kialakulásában. Valóban, nagyon sokan a legendássá vált romániai rendezők közül a diktatúra kijátszására szánt előadásokkal tökéletesítették művészi eszközeiket. Harag nem tartozott közéjük. Az a pár előadás, amit sikerült élőben megtekintenem, és ma a színházi előadásokat rögzítő tévéfelvételek azt mutatják, hogy Harag alapvetően az emberi lét alapvető kérdéseivel foglalkozott. Előadásainak gondolatisága, a konfliktusok kezelése ma is helytálló. Valószínűleg a forma ma más lenne, de a tartalom nem. Mi maradt nekünk Harag Györgyből? Szinte semmi! Nem lett legenda, nem lett mítosz. A hálátlan utókor vele is elbánt. Nyomában nem jöttek tanítványok, követők seregei (az egy Tompa Gábort leszámítva). Nem írtak róla itthon tudományos köteteket, senki nem dolgozta fel életművét. Írtak róla Magyarországon, Szerbiában, de ott, ahol alkotásai egy időben a legfontosabbak voltak, ott a közöny kezére jutott. Megelégedtünk egy-egy nevét viselő rendezvénnyel, egy társulatnévvel, egy-egy fotókiállítással a műveiből. Tér- vagy utcaelnevezésre, netán egy emlékműre már nem futotta. Az utókor közönye persze nem csak Harag Györgyre érvényes. Hosszú a nemtörődömségünk listája: Taub János, Rappaport Ottó, Delly Ferenc, Fekete Mihály, Kovács György, Kemény János és más művészeti ágak képviselői, Bortnyik Sándor, Ligeti György, Szőcs István, Jancsó Miklós…
Ma kilencven éve született Tasnádon, Auschwitz pokla után volt ereje új életet kezdeni. Kezdetben mint színész, majd mint rendező, később igazgató, és társulatvezetőként, színházalapítóként új utakat keresni és találni.
És mégis, ma Marosvásárhelyen, a Nemzetihez címzett színházban nem csak ünnepnapokon próbáljuk Harag György szellemét idézni. Évek óta kísér minket egy gondolat, amit Harag fogalmazott meg:
Bár érzem éveim súlyát, jó formában vagyok. De nagyon nyugtalan is. Ismét kockáztatok, ismét kutatok. Kialakult bennem ez az emésztő megújulási vágy. Borzasztó érzés, ha egy jelenet nem úgy sikerül, ahogyan szeretném. A világ legtermészetesebb érzése az, amikor próbára kell mennem, s ugyanilyen szörnyű, ha nem kell mennem próbára. Számtalanszor megtorpantam életemben, ismerem a kifulladás érzését. Viszont egy életre eldöntöttem: amíg rendezőként dolgozom, mindig járatlan utakat keresek. Akkor is, ha ez kockázatos, akkor is, ha elveszítem a babérokat.
Pár éve a fentiek szellemében próbáljuk naponta újra- és újrafogalmazni színházi munkánkat. A múlt emlékezete fontos, az ad erőt ahhoz, hogy minden alkalommal új utakat keressünk. A múlt tisztelete azonban kevés a mához. A feladatunk az, hogy folyamatosan új utakat keressünk, hogy alkossunk, hogy megmutassuk a világnak: milyen, vagy éppen azt, hogy: milyen lehetne. Számunkra Harag fogalmazta meg pontosan a célt. Rá gondolunk, mikor új színészeknek, rendezőknek, dramaturgoknak, szövegeknek, fordításoknak, új tereknek adunk lehetőséget. Még a bukás kockázatával is. Csendben, befelé fordulva emlékezünk ma és holnap és holnapután, ameddig szükség lesz ránk.
Gáspárik Attila
Népújság (Marosvásárhely)
Harag György kilencven éve született, hatvanévesen halt meg, harminc évvel ezelőtt. 90, 60, 30… Jó ürügy, hogy ebből az alkalomból kicsit magunkba szálljunk, tükröt tartsunk színházunknak, kulturális közéletünknek.
Pár hete Bukarestben Peter Brookot, a nagy színházi mágust kitüntették kilencvenedik születésnapja alkalmából. Interjújában a Mester kiemelte, hogy Romániában a kommunista cenzúrának nagy szerepe volt a komoly színházi nyelv kialakulásában. Valóban, nagyon sokan a legendássá vált romániai rendezők közül a diktatúra kijátszására szánt előadásokkal tökéletesítették művészi eszközeiket. Harag nem tartozott közéjük. Az a pár előadás, amit sikerült élőben megtekintenem, és ma a színházi előadásokat rögzítő tévéfelvételek azt mutatják, hogy Harag alapvetően az emberi lét alapvető kérdéseivel foglalkozott. Előadásainak gondolatisága, a konfliktusok kezelése ma is helytálló. Valószínűleg a forma ma más lenne, de a tartalom nem. Mi maradt nekünk Harag Györgyből? Szinte semmi! Nem lett legenda, nem lett mítosz. A hálátlan utókor vele is elbánt. Nyomában nem jöttek tanítványok, követők seregei (az egy Tompa Gábort leszámítva). Nem írtak róla itthon tudományos köteteket, senki nem dolgozta fel életművét. Írtak róla Magyarországon, Szerbiában, de ott, ahol alkotásai egy időben a legfontosabbak voltak, ott a közöny kezére jutott. Megelégedtünk egy-egy nevét viselő rendezvénnyel, egy társulatnévvel, egy-egy fotókiállítással a műveiből. Tér- vagy utcaelnevezésre, netán egy emlékműre már nem futotta. Az utókor közönye persze nem csak Harag Györgyre érvényes. Hosszú a nemtörődömségünk listája: Taub János, Rappaport Ottó, Delly Ferenc, Fekete Mihály, Kovács György, Kemény János és más művészeti ágak képviselői, Bortnyik Sándor, Ligeti György, Szőcs István, Jancsó Miklós…
Ma kilencven éve született Tasnádon, Auschwitz pokla után volt ereje új életet kezdeni. Kezdetben mint színész, majd mint rendező, később igazgató, és társulatvezetőként, színházalapítóként új utakat keresni és találni.
És mégis, ma Marosvásárhelyen, a Nemzetihez címzett színházban nem csak ünnepnapokon próbáljuk Harag György szellemét idézni. Évek óta kísér minket egy gondolat, amit Harag fogalmazott meg:
Bár érzem éveim súlyát, jó formában vagyok. De nagyon nyugtalan is. Ismét kockáztatok, ismét kutatok. Kialakult bennem ez az emésztő megújulási vágy. Borzasztó érzés, ha egy jelenet nem úgy sikerül, ahogyan szeretném. A világ legtermészetesebb érzése az, amikor próbára kell mennem, s ugyanilyen szörnyű, ha nem kell mennem próbára. Számtalanszor megtorpantam életemben, ismerem a kifulladás érzését. Viszont egy életre eldöntöttem: amíg rendezőként dolgozom, mindig járatlan utakat keresek. Akkor is, ha ez kockázatos, akkor is, ha elveszítem a babérokat.
Pár éve a fentiek szellemében próbáljuk naponta újra- és újrafogalmazni színházi munkánkat. A múlt emlékezete fontos, az ad erőt ahhoz, hogy minden alkalommal új utakat keressünk. A múlt tisztelete azonban kevés a mához. A feladatunk az, hogy folyamatosan új utakat keressünk, hogy alkossunk, hogy megmutassuk a világnak: milyen, vagy éppen azt, hogy: milyen lehetne. Számunkra Harag fogalmazta meg pontosan a célt. Rá gondolunk, mikor új színészeknek, rendezőknek, dramaturgoknak, szövegeknek, fordításoknak, új tereknek adunk lehetőséget. Még a bukás kockázatával is. Csendben, befelé fordulva emlékezünk ma és holnap és holnapután, ameddig szükség lesz ránk.
Gáspárik Attila
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 6.
A megismerés folytonossága
Beszélgetés Gáspárik Attilával
Hamarosan véget ér a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2014/2015-ös évada. Az idén ötvenedik életévét betöltött Gáspárik Attila vezérigazgatóval a múltról, jelenről, jövőről, rossz és jó döntésekről, a közelmúlt történelmének viszonylagosságáról beszélgettünk, tettük mindezt a marosvásárhelyi színházi élet valószínűsíthető szemszögéből, a kezdődő nyári szünet előtt.
– Milyen volt a véget érő évad? A számokat, a statisztikát ismerjük, a hangulatra, a munkaviszonyokra lennék kíváncsi.
– Igazán objektíven nem tudom értékelni, a mi szakmánkban minden szubjektív. Csak évek múlva fog kiderülni, hogy jók voltunk-e, avagy sem. Én úgy érzem, hogy kapacitásom maximálisát tudtam adni ebben az évadban, és ezt éreztem a kollégáim részéről is. Mi jelenleg ezzel a felállással, mind a humán, mind a reál résszel, költségvetéssel meg ilyesmikkel, ennél többet nem tudtunk volna nyújtani. Mindig elmondtam és elmondom most is, hogy a folyamatos építkezés híve vagyok. Nem hiszek abban, hogy egy évad alatt nagyon sok bemutatót tartunk, nagyon sok nézőt vonzunk, aztán hagyjuk az egészet, és mindenki idegbeteg utána. Ez a színház folyamatosan kezdte el felépíteni magát az utóbbi években – elsősorban azt a vonalat, folytonosságot keresi nagyon tudatosan, amely mentén a színházi aktus fontos dologgá válik az ember életében. Mi nem elsősorban szórakoztatóipart akarunk csinálni, mi egy polgárosodási, újrapolgárosodási folyamatot kívánunk beindítani a színházba járással. Ennek legfontosabb része az előadás. Az előadás mellett szükséges az emberi, társadalmi érintkezés, az, hogy a színházba gondolkozni járjon az ember, hogy a legvidámabb előadásokon is feltegyünk az alapvető emberi létre vonatkozó kérdéseket. A kollégáim és az én olvasatomban a művészet és a színház a világ megismerésének egyik formája. Meg lehet ismerni a világot matematikával, kémiával, irodalmon, képzőművészeteken, színházon keresztül. Minket az érdekel, hogy ebben a közegben, amiben ma Marosvásárhelyen élünk, milyen a szerelem, a gyűlölet, a hatalom. Ezek viszonyai érdekelnek, ezt boncolgatjuk. Természetesen van amikor jól melléfogunk – ha mindent tudnánk, nagyon unalmasak volnánk. Ez az egyik része a színházunknak. A másik része: próbáltunk arra koncentrálni, hogy a vásárhelyi közönség lásson mást is. Lássa a beregszásziakat, katowiceieket, temesváriakat, sepsiszentgyörgyieket, a Kolozsvári Magyar Operát. Annyi fesztiválon sem voltunk nagyon régóta, mint az idén. Sok új szerzőt próbálunk felfedezni vagy újrafelfedezni – és ez utóbbi alatt egy nagyon tudatos, a kollektív emlékezetbe való behozatalt értem. Például Páskándi Géza, Molter Károly, Szávai Géza műveit megismertetni, a múltat szinten tartani. Nagyon fontosnak tartjuk az új szövegek – például Bartis Attila regénye – színpadra segítését, az új kulcsok keresését. Szentimentálisan ragaszkodtunk Bartis Attilához mint marosvásárhelyi szerzőhöz. Mindezeken belül pedig megpróbáltuk a színházhoz köthető események sorát biztosítani a közönségnek, értem ezalatt például a különböző gyerekprogramokat – rengeteg ilyet szerveztünk, mert úgy érezzük, hogy a fiatal generációnak is kell egy olyan élmény, ami meghatározó lesz az életében, és talán a színházat választja majd felnőtt korában akár tevékenységként, akár póttevékenységként. Itt évekig nem foglalkoztak a gyerekekkel. Egy-egy gyerekelőadás évente nem elég, folyamatosan nevelni kell a közönséget és a fiatalokat a színházi kultúrára. Ezen szellemiség részeként szerveztünk előadásokat, koncerteket, vettünk részt az Iskola másként programban. A Pál utcai fiúk című projekt nemcsak arról szólt, hogy egy előadást bemutattunk, hanem egy generációt felmutattunk a saját közönségének: "Igen, barátaim, ezek a fiatalok naponta elmennek mellettünk az utcán. És tudnak számítógépezni is, tévét nézni is, sportolni is, és a színpadon is megállják a helyüket". Összegezve: mi a színházra nemcsak előadásgyárként gondolunk, hanem egy olyan közösségformáló szociális intézményként, amelyik élő, organikus szerve ennek a városnak. Mindenről van véleménye és minden véleményét el is mondja, ugyanakkor megpróbálja katalizálni és generálni az eseményeket. Nagyon sok ellenségeskedéssel és jóindulatból született butasággal jár mindez. Nagyon nehéz a helyzetünk, amikor Toto Cutugno ingyen énekel két sör között, mert sokan utána arra gondolnak, hogy mi miért kérünk pénzt Berekméri Katus vagy Bányai Kelemen Barna fellépéseire? Az a gond ezzel, hogy az emberek lassan azt tanulják meg, hogy minden ingyen van, sőt, még adnak is valamit. Rengeteg rendezvényre ingyenes a belépés, és ez nekünk nem tesz jót.
– Most töltötte az ötven évet. Az eddigi életpályára visszatekintve, főleg ami a vásárhelyi időszakot illeti, mi az, amit másként csinált volna, mind a művészeti egyetem rektoraként, mind a vásárhelyi nemzeti igazgatójaként?
– Nem gondolkoztam ezen, még nem elmélkedem a múlton. Biztosan rengeteg hibát követtem el, és csak az érdekel, hogy hol hibáztam. Ennek ellenére nem hiszem, hogy másként csináltam volna bármit is. Két esetben tévedtem nagyon nagyot: amikor az egyetem rektora és amikor a színház igazgatója akartam lenni. Nem úgy volt, hogy álltak körülöttem az emberek és kérleltek, hogy vállaljam el ezeket a funkciókat. Szó sem volt ilyesmiről, sőt. Nagyon sokan azt javasolták, hogy ne tegyem meg ezeket a lépéseket. De én azt hittem, hogy mindenki, aki abban az intézményben akkor ott volt, teljes mellszélességgel, tudásával egy célt akar szolgálni: azt, hogy ebből a vidékiségből valahogy kitörjünk, hogy próbáljuk meg a többi intézményt magunk után húzni. Nem azt mondom, hogy egyedül voltam, de öt- tíz olyan embernél több nem volt mögöttem, aki valóban úgy gondolta volna, hogy akkreditálni kellene a könyvkiadót, bővíteni kéne az épületeket, új szakokat kellene indítani az egyetemen, mert fel fognak szippantani, ha nem terjeszkedünk, ha nem építünk. Sokaknak, akik panaszkodtak – és nagyon jó gondolkodású emberekről van szó –, a napjukat lefoglalta az, hogy panaszkodnak, és a tudat, hogy itt nem lehet semmin sem változtatni. Nagyon sokszor beleütköztem abba a rossz, vidéki kicsi szellembe, ahogy én szoktam nevezni, amely szerint úgysem lehet megváltani a világot. Egy vezető beosztású ember persze legyen paranoiás és higgye azt, hogy azért mondanak neki szépeket, mert azt kell mondani neki – ezért megpróbálom kiszűrni a valóságtartalmakat. Mostanában azt mondják, hogy jó, jó, de majd meglátod, amikor elmész, hogy mi marad utánad. Én nem hiszek ebben a gondolkodásban. Én Erdélyt nagyon-nagyon szeretem, annak ellenére, hogy körülbelül 18 éves koromban jöttem először Erdélybe. A Partiumban éltem, és óriási volt akkor a törés. Hetekig, hónapokig kizárt volt, hogy bármit is halljunk Nagyváradon Marosvásárhelyről. Csak az Új Életben láttam néha képeket, a tévé magyar adásából szereztem némi elképzelést. De tudom, hogy a legnagyszerűbb karrierek mentek el innen. Ez a szellem, amiről fentebb beszéltem, régebben is megvolt. De nem szabad erre gondolni, előre kell menni. Én biztos vagyok benne, hogy sok olyan embert tudtam nevelni, akik ezt a fajta nyugtalan, higanyszerű viselkedést örökölték és gyakorolják. Mert csak ezáltal fogunk tudni mi magunknak kényelmesen otthont teremteni. Ehhez az otthonhoz mindennap hozzá kell tennünk valamit! Ahogy lement a függöny, már azon kell járjon az agyunk, hogy holnap milyen lesz, és ezt a szellemet eleinte nagyon visszhangtalannak éreztem. Nagyot tévedtem abban, hogy azt hittem, itt sokan a tényleges változást akarják. Személyes kudarcként éltem meg nagyon sokszor azt, hogy miután megegyeztünk abban, hogy – most ezt képletesen mondom – holnap reggel megváltjuk a világot, jön egy SMS, amiben az áll, hogy bocs, de ma nagyon fáradt vagyok. A másik nagy csalódásom a kollektív emlékezet kudarca: büszkék vagyunk a nagyjainkra, de mindig átnyúlunk három-négy generáción. Ki beszél például Székely Jánosról, Csorba Andrásról Marosvásárhelyen? Jönnek az értesítések a temetőgondnokoktól, hogy lejárt ennek is, annak is a sírhelybérlési ideje. És kétségbeesetten számolom, hogy honnan szerezzek egy kis pénzt, hogy legyen még huszonöt évig sírja Kőszegi Margitnak Marosvásárhelyen. Olyanokról van szó, akik az életüket tették fel erre a városra, holott mehettek volna máshová. Tényleg nem vagyunk konzervatívak, tényleg teszünk a múltunkra. Ez az, amin nem tudok mozdítani. Nem tudom elérni, hogy bár egy utcát elnevezzenek valamelyik színészről, aki valamit tett Vásárhelyért. Legyen bár Harag Györgynek valami kicsi emléke valahol, egy házfalon. Európai, tüneményes elmék voltak, akik olyan korban adták vissza a hitet a művészetekbe, a romániai magyarságba, a kultúrába, amikor én nem tudom, hogy mi mit csináltunk volna. Az én generációmat ismerem. Elment. Az első adandó alkalommal az egész generációm elment. Osztálytalálkozón négyen-öten vagyunk. Mi nagyon csúnyán levizsgáztunk. És felelősek vagyunk legalább az új generációért, a gyerekeinkért, azért, hogy itt is érvényesülhessenek. Ha nem, akkor ők is el fognak menni. És aztán mint Charles herceg, évente egyszer idejövünk egy alapítvánnyal, nyitunk egy rezervátumot.
A másik dolog, amit megtanultam ötvenévesen, hogy nincs ujjal mutogatás. Most vagyunk a hullám taraján. Nincs az, amit 25, 30, 40 évesen mondtunk, hogy "majd, ha odaengednek bennünket!" Odaengedtek. Mindenért mi felelünk! Óriási a felelősségünk, és még egypár évig nekünk ezt a munkát kőkeményen kell csinálnunk. Le kell peregnie mindenféle sértettségnek, karaktergyilkosság- kísérletnek, pedig ezekből is rengeteg akad. A furcsa anonimitás világát éljük, szerintem az ötvenes években éltünk így, ami a feljelentéseket illeti. Nem tudom, hogy ezeket mozgatja-e felülről valaki vagy csak spontán alakulnak ki. Nagyon sok "barátot" szereztem magamnak, amióta a Securitate irattárában kutatok, pedig csak annyit tudnak rólam, hogy ott dolgozom. Én nem fogok leleplezni embereket, engem a mechanizmus érdekel. Hihetetlen a hasonlóság: folyamatos szűrés folyik, akkor is folyamatosan kérdeztek embereket. És olyan egyszerű volt egy színésznek azt mondani egy hétfő délelőtti beszélgetésen, hogy "– Láttam a bemutatót a tegnap, művész úr. – Igen, ezredes elvtárs? – Magának kellett volna játszania a főszerepet!". És erre a művész úr megnyílt, és mindent elmondott a kollégákról, az öltözőbeli viccekről… Nem történt senkinek semmi baja, senkit sem ítéltek el, még vádemelés sem volt. Csak értesített a rendszer: vagyunk! És ezt a félelmet nem szeretném még egyszer megélni, pedig ebben élünk. Amióta ez a fajta tévé- igazságszolgáltatás fokozódott, azóta Bukarestből nem írtak alá még egy papírt sem. Senki nem mer semmilyen felelősséget vállalni. Így nagyon nehéz a közéletért dolgozni, így nagyon nehéz lesz vezetőket találni a különböző intézményekbe.
– Valahova ide tartozik a plágiumügy is, valaki névtelenül megvádolta azzal, hogy plagizált a doktori dolgozataírásakor. Van-e valamilyen újdonság ezzel kapcsolatosan?
– Az egy nyilvános feljelentés volt. Az egyetememet nem érdekli, és engem sem érdekel igazából a dolog, mert azt a dolgozatot én írtam. A koncepció a sajátom volt. A dolgozat arról szólt – és ha lesz időm, egyszer megírom magyarul is, mert nem tudtam úgy kifejezni magam román szaknyelven, ahogyan szerettem volna –, hogy egy középiskolai órát a tanár ma úgy tehet vonzóvá, ha színházként fogja fel az előadását. Ha ő a katedrát színpadnak tekinti, a diákokat pedig nézőknek, és eszerint építi fel az óráját, akkor nem ott adja le a leckét – mert ott nem lehet azt leadni –, hanem az óra hatásaként a diák hazamegy, és megtanulja azt. Erről szólt a dolgozatom. Formai hibákat követhettem el, de tény, hogy egy olyan könyvből idéznek, ami nem jelent meg a forgalomban sem, mert nem voltam vele elégedett. Valaki a karaktergyilkosságok eszközeként ezt is bedobta. Jelentkezzen, mondja meg a nevét, csináljuk meg a tesztet. Amióta igazgató vagyok, három rendőrségi ügy zárult le, három feljelentés ügyében nem indult eljárás, és még vannak papírok, megindított folyamatok. Feljelentettek a feddhetetlenségi ügynökségnél, ott is felmentettek (ez a negyedik volt), a munkaügynél. Nem tudom, hogy kik. Sokkal egyszerűbb volna, ha a mártír szerepében minden alkalommal sajtótájékoztatót tartanék, de ez nem fontos. Nem akarok ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Huszonöt éve tanítok. Huszonöt év alatt számos évfolyamot engedtem útnak, akik ma a magyar színjátszás derékhadát alkotják itt is és Magyarországon is. A tanítónő című darabom megkapta a Magyar Művészeti Akadémia díját. Mindezek mellett persze hogy bántja az embert a feljelentések sorozata, de tudomásul kell venni, hogy aki közéletre vállalkozik, annak az életéhez ez is hozzátartozik. Én nyugodtam alszom, várom, hogy mi történik, publikálok közben, könyveket próbálok írni, el lehet olvasni őket. Majd ítélkezik valaki…
– A színházra visszatérve, a soron következő évadban is hasonló műsortervre, koncepcióra számíthatunk?
– Igen. A hetvenedik évad következik, a mandátumom utolsó éve. Szépen akarok búcsúzni, ebben a pillanatban úgy érzem, hogy ennyi volt. De az ember nem ökör, hogy mindenben következetes legyen. Most úgy érzem, hogy nem indulok újra az igazgatói székért. Nem tudom elmondani, milyen a rendőrségen ülni és nyilatkozatokat írni. De nem csak emiatt. Volt egy művészi karrierem is, amelyet tizenvalahány évvel ezelőtt háttérbe szorítottam. Lehet, hogy kedvem lenne aktiválni, nem tudom. Most az érdekel, hogy jön egy román és egy magyar évad, ezeket készítjük elő, és szeretnénk még nagyobb közönséget bevonzani, még több embert huzamos ideig a színház vonzatában tartani, még több önkéntessel dolgozni – jelenleg hetven önkéntesünk van, neveljük őket az életre, a kultúra szeretetére. Ezek a feladataink, és biztos vagyok benne, hogy a következő évadban lesz egy-két olyan meglepetés, aminek nagyon sokan fognak örülni. Nagyon előrehaladott tárgyalásaink folynak például Tompa Gáborral arról, hogy harminc év után újra Marosvásárhelyen, a szülővárosában, az édesapjáról elnevezett társulatnál rendezzen. Milyen aberráció kimondani! Hogy ez ma Marosvásárhelyen örömünnep. Mit csinálhatott ez a színház, hogy harminc évig nem rendezett itt?! Mindenképpen nagy öröm lesz számunkra, ha úgy érzi, hogy a társulatunk felkészült a közös munkára, és a hetvenedik születésnapi előadást ő viszi majd színre. Ezenkívül nagyon sok fesztiválmeghívásunk van, készülünk Lengyelországba, jönnek-mennek az emberek, de ez természetes, igaz, a legtöbben jobb fizetésért, jobb helyre szerződtek. De mi nem vagyunk Barcelona, mi kisváros vagyunk – azt én sem hiszem el, hogy egyszer majd mindenki színházba fog járni vagy akkora színházi műhely leszünk, hogy a világ utánunk igazítja a karóráját.
Egy célom van még: szeretnék egy romániai magyar színházi múzeumot létrehozni. Múzeumot a szó régi értelmében, tehát múltfeldolgozással foglalkozó kutatóközpontot, kiállításokkal, de nem olyanokkal, hogy vörös zsinór mögött látható a Tarr László cipője. Szeretném, ha valamivel tisztábban látnánk, mert a kisvárosok hajlamosak a mítoszteremtésre, az anekdotateremtésre. Legalább a könyvespolcokon találja meg az ember azt, hogy valójában hogyan is alakult meg a Székely Színház, miért alakult meg, kinek volt ott nagyobb érdeme. Az igazságot senki nem tudja, mint ahogy a saját tetteinket is az idő távlatából másként magyarázzuk. Egyre inkább úgy gondolom, hogy a történelem szónak nincs valós tartalma – ez egy nagyon bonyolult kérdés, amelyben mindenki felfedezi a saját maga igazságát, megtalálja a maga magyarázatát. Persze, ehhez az időben el kell távolodni, mert az érzelmi szálak még nagyon erősek, nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy olyan dolgokban vettek részt, amikben nem tudták, hogy részt vesznek. Példa erre a Székely Színház 1958-as magyarországi vendégjátéka, amely Kádár nagyszerű kirakatának bizonyult – különvonat, zsúfolt házak, óriási kritika, címlapok. Hazajöttek, és utána vagy ötven évig nem mentek többet Magyarországra. Ez arról szólt, hogy Romániában az erdélyi magyarság jó kézben van. Nem kell velünk törődni. A román kommunista vezetés elégedett volt – van Szentgyörgyi István művészeti intézetük? Van. Volt azelőtt? Nem volt. Volt 1946 előtt állandó vásárhelyi magyar színjátszásuk? Nem volt. Akkor miről beszélünk? És tudja, mi a furcsa? Hogy ez így van. Mi be
Beszélgetés Gáspárik Attilával
Hamarosan véget ér a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2014/2015-ös évada. Az idén ötvenedik életévét betöltött Gáspárik Attila vezérigazgatóval a múltról, jelenről, jövőről, rossz és jó döntésekről, a közelmúlt történelmének viszonylagosságáról beszélgettünk, tettük mindezt a marosvásárhelyi színházi élet valószínűsíthető szemszögéből, a kezdődő nyári szünet előtt.
– Milyen volt a véget érő évad? A számokat, a statisztikát ismerjük, a hangulatra, a munkaviszonyokra lennék kíváncsi.
– Igazán objektíven nem tudom értékelni, a mi szakmánkban minden szubjektív. Csak évek múlva fog kiderülni, hogy jók voltunk-e, avagy sem. Én úgy érzem, hogy kapacitásom maximálisát tudtam adni ebben az évadban, és ezt éreztem a kollégáim részéről is. Mi jelenleg ezzel a felállással, mind a humán, mind a reál résszel, költségvetéssel meg ilyesmikkel, ennél többet nem tudtunk volna nyújtani. Mindig elmondtam és elmondom most is, hogy a folyamatos építkezés híve vagyok. Nem hiszek abban, hogy egy évad alatt nagyon sok bemutatót tartunk, nagyon sok nézőt vonzunk, aztán hagyjuk az egészet, és mindenki idegbeteg utána. Ez a színház folyamatosan kezdte el felépíteni magát az utóbbi években – elsősorban azt a vonalat, folytonosságot keresi nagyon tudatosan, amely mentén a színházi aktus fontos dologgá válik az ember életében. Mi nem elsősorban szórakoztatóipart akarunk csinálni, mi egy polgárosodási, újrapolgárosodási folyamatot kívánunk beindítani a színházba járással. Ennek legfontosabb része az előadás. Az előadás mellett szükséges az emberi, társadalmi érintkezés, az, hogy a színházba gondolkozni járjon az ember, hogy a legvidámabb előadásokon is feltegyünk az alapvető emberi létre vonatkozó kérdéseket. A kollégáim és az én olvasatomban a művészet és a színház a világ megismerésének egyik formája. Meg lehet ismerni a világot matematikával, kémiával, irodalmon, képzőművészeteken, színházon keresztül. Minket az érdekel, hogy ebben a közegben, amiben ma Marosvásárhelyen élünk, milyen a szerelem, a gyűlölet, a hatalom. Ezek viszonyai érdekelnek, ezt boncolgatjuk. Természetesen van amikor jól melléfogunk – ha mindent tudnánk, nagyon unalmasak volnánk. Ez az egyik része a színházunknak. A másik része: próbáltunk arra koncentrálni, hogy a vásárhelyi közönség lásson mást is. Lássa a beregszásziakat, katowiceieket, temesváriakat, sepsiszentgyörgyieket, a Kolozsvári Magyar Operát. Annyi fesztiválon sem voltunk nagyon régóta, mint az idén. Sok új szerzőt próbálunk felfedezni vagy újrafelfedezni – és ez utóbbi alatt egy nagyon tudatos, a kollektív emlékezetbe való behozatalt értem. Például Páskándi Géza, Molter Károly, Szávai Géza műveit megismertetni, a múltat szinten tartani. Nagyon fontosnak tartjuk az új szövegek – például Bartis Attila regénye – színpadra segítését, az új kulcsok keresését. Szentimentálisan ragaszkodtunk Bartis Attilához mint marosvásárhelyi szerzőhöz. Mindezeken belül pedig megpróbáltuk a színházhoz köthető események sorát biztosítani a közönségnek, értem ezalatt például a különböző gyerekprogramokat – rengeteg ilyet szerveztünk, mert úgy érezzük, hogy a fiatal generációnak is kell egy olyan élmény, ami meghatározó lesz az életében, és talán a színházat választja majd felnőtt korában akár tevékenységként, akár póttevékenységként. Itt évekig nem foglalkoztak a gyerekekkel. Egy-egy gyerekelőadás évente nem elég, folyamatosan nevelni kell a közönséget és a fiatalokat a színházi kultúrára. Ezen szellemiség részeként szerveztünk előadásokat, koncerteket, vettünk részt az Iskola másként programban. A Pál utcai fiúk című projekt nemcsak arról szólt, hogy egy előadást bemutattunk, hanem egy generációt felmutattunk a saját közönségének: "Igen, barátaim, ezek a fiatalok naponta elmennek mellettünk az utcán. És tudnak számítógépezni is, tévét nézni is, sportolni is, és a színpadon is megállják a helyüket". Összegezve: mi a színházra nemcsak előadásgyárként gondolunk, hanem egy olyan közösségformáló szociális intézményként, amelyik élő, organikus szerve ennek a városnak. Mindenről van véleménye és minden véleményét el is mondja, ugyanakkor megpróbálja katalizálni és generálni az eseményeket. Nagyon sok ellenségeskedéssel és jóindulatból született butasággal jár mindez. Nagyon nehéz a helyzetünk, amikor Toto Cutugno ingyen énekel két sör között, mert sokan utána arra gondolnak, hogy mi miért kérünk pénzt Berekméri Katus vagy Bányai Kelemen Barna fellépéseire? Az a gond ezzel, hogy az emberek lassan azt tanulják meg, hogy minden ingyen van, sőt, még adnak is valamit. Rengeteg rendezvényre ingyenes a belépés, és ez nekünk nem tesz jót.
– Most töltötte az ötven évet. Az eddigi életpályára visszatekintve, főleg ami a vásárhelyi időszakot illeti, mi az, amit másként csinált volna, mind a művészeti egyetem rektoraként, mind a vásárhelyi nemzeti igazgatójaként?
– Nem gondolkoztam ezen, még nem elmélkedem a múlton. Biztosan rengeteg hibát követtem el, és csak az érdekel, hogy hol hibáztam. Ennek ellenére nem hiszem, hogy másként csináltam volna bármit is. Két esetben tévedtem nagyon nagyot: amikor az egyetem rektora és amikor a színház igazgatója akartam lenni. Nem úgy volt, hogy álltak körülöttem az emberek és kérleltek, hogy vállaljam el ezeket a funkciókat. Szó sem volt ilyesmiről, sőt. Nagyon sokan azt javasolták, hogy ne tegyem meg ezeket a lépéseket. De én azt hittem, hogy mindenki, aki abban az intézményben akkor ott volt, teljes mellszélességgel, tudásával egy célt akar szolgálni: azt, hogy ebből a vidékiségből valahogy kitörjünk, hogy próbáljuk meg a többi intézményt magunk után húzni. Nem azt mondom, hogy egyedül voltam, de öt- tíz olyan embernél több nem volt mögöttem, aki valóban úgy gondolta volna, hogy akkreditálni kellene a könyvkiadót, bővíteni kéne az épületeket, új szakokat kellene indítani az egyetemen, mert fel fognak szippantani, ha nem terjeszkedünk, ha nem építünk. Sokaknak, akik panaszkodtak – és nagyon jó gondolkodású emberekről van szó –, a napjukat lefoglalta az, hogy panaszkodnak, és a tudat, hogy itt nem lehet semmin sem változtatni. Nagyon sokszor beleütköztem abba a rossz, vidéki kicsi szellembe, ahogy én szoktam nevezni, amely szerint úgysem lehet megváltani a világot. Egy vezető beosztású ember persze legyen paranoiás és higgye azt, hogy azért mondanak neki szépeket, mert azt kell mondani neki – ezért megpróbálom kiszűrni a valóságtartalmakat. Mostanában azt mondják, hogy jó, jó, de majd meglátod, amikor elmész, hogy mi marad utánad. Én nem hiszek ebben a gondolkodásban. Én Erdélyt nagyon-nagyon szeretem, annak ellenére, hogy körülbelül 18 éves koromban jöttem először Erdélybe. A Partiumban éltem, és óriási volt akkor a törés. Hetekig, hónapokig kizárt volt, hogy bármit is halljunk Nagyváradon Marosvásárhelyről. Csak az Új Életben láttam néha képeket, a tévé magyar adásából szereztem némi elképzelést. De tudom, hogy a legnagyszerűbb karrierek mentek el innen. Ez a szellem, amiről fentebb beszéltem, régebben is megvolt. De nem szabad erre gondolni, előre kell menni. Én biztos vagyok benne, hogy sok olyan embert tudtam nevelni, akik ezt a fajta nyugtalan, higanyszerű viselkedést örökölték és gyakorolják. Mert csak ezáltal fogunk tudni mi magunknak kényelmesen otthont teremteni. Ehhez az otthonhoz mindennap hozzá kell tennünk valamit! Ahogy lement a függöny, már azon kell járjon az agyunk, hogy holnap milyen lesz, és ezt a szellemet eleinte nagyon visszhangtalannak éreztem. Nagyot tévedtem abban, hogy azt hittem, itt sokan a tényleges változást akarják. Személyes kudarcként éltem meg nagyon sokszor azt, hogy miután megegyeztünk abban, hogy – most ezt képletesen mondom – holnap reggel megváltjuk a világot, jön egy SMS, amiben az áll, hogy bocs, de ma nagyon fáradt vagyok. A másik nagy csalódásom a kollektív emlékezet kudarca: büszkék vagyunk a nagyjainkra, de mindig átnyúlunk három-négy generáción. Ki beszél például Székely Jánosról, Csorba Andrásról Marosvásárhelyen? Jönnek az értesítések a temetőgondnokoktól, hogy lejárt ennek is, annak is a sírhelybérlési ideje. És kétségbeesetten számolom, hogy honnan szerezzek egy kis pénzt, hogy legyen még huszonöt évig sírja Kőszegi Margitnak Marosvásárhelyen. Olyanokról van szó, akik az életüket tették fel erre a városra, holott mehettek volna máshová. Tényleg nem vagyunk konzervatívak, tényleg teszünk a múltunkra. Ez az, amin nem tudok mozdítani. Nem tudom elérni, hogy bár egy utcát elnevezzenek valamelyik színészről, aki valamit tett Vásárhelyért. Legyen bár Harag Györgynek valami kicsi emléke valahol, egy házfalon. Európai, tüneményes elmék voltak, akik olyan korban adták vissza a hitet a művészetekbe, a romániai magyarságba, a kultúrába, amikor én nem tudom, hogy mi mit csináltunk volna. Az én generációmat ismerem. Elment. Az első adandó alkalommal az egész generációm elment. Osztálytalálkozón négyen-öten vagyunk. Mi nagyon csúnyán levizsgáztunk. És felelősek vagyunk legalább az új generációért, a gyerekeinkért, azért, hogy itt is érvényesülhessenek. Ha nem, akkor ők is el fognak menni. És aztán mint Charles herceg, évente egyszer idejövünk egy alapítvánnyal, nyitunk egy rezervátumot.
A másik dolog, amit megtanultam ötvenévesen, hogy nincs ujjal mutogatás. Most vagyunk a hullám taraján. Nincs az, amit 25, 30, 40 évesen mondtunk, hogy "majd, ha odaengednek bennünket!" Odaengedtek. Mindenért mi felelünk! Óriási a felelősségünk, és még egypár évig nekünk ezt a munkát kőkeményen kell csinálnunk. Le kell peregnie mindenféle sértettségnek, karaktergyilkosság- kísérletnek, pedig ezekből is rengeteg akad. A furcsa anonimitás világát éljük, szerintem az ötvenes években éltünk így, ami a feljelentéseket illeti. Nem tudom, hogy ezeket mozgatja-e felülről valaki vagy csak spontán alakulnak ki. Nagyon sok "barátot" szereztem magamnak, amióta a Securitate irattárában kutatok, pedig csak annyit tudnak rólam, hogy ott dolgozom. Én nem fogok leleplezni embereket, engem a mechanizmus érdekel. Hihetetlen a hasonlóság: folyamatos szűrés folyik, akkor is folyamatosan kérdeztek embereket. És olyan egyszerű volt egy színésznek azt mondani egy hétfő délelőtti beszélgetésen, hogy "– Láttam a bemutatót a tegnap, művész úr. – Igen, ezredes elvtárs? – Magának kellett volna játszania a főszerepet!". És erre a művész úr megnyílt, és mindent elmondott a kollégákról, az öltözőbeli viccekről… Nem történt senkinek semmi baja, senkit sem ítéltek el, még vádemelés sem volt. Csak értesített a rendszer: vagyunk! És ezt a félelmet nem szeretném még egyszer megélni, pedig ebben élünk. Amióta ez a fajta tévé- igazságszolgáltatás fokozódott, azóta Bukarestből nem írtak alá még egy papírt sem. Senki nem mer semmilyen felelősséget vállalni. Így nagyon nehéz a közéletért dolgozni, így nagyon nehéz lesz vezetőket találni a különböző intézményekbe.
– Valahova ide tartozik a plágiumügy is, valaki névtelenül megvádolta azzal, hogy plagizált a doktori dolgozataírásakor. Van-e valamilyen újdonság ezzel kapcsolatosan?
– Az egy nyilvános feljelentés volt. Az egyetememet nem érdekli, és engem sem érdekel igazából a dolog, mert azt a dolgozatot én írtam. A koncepció a sajátom volt. A dolgozat arról szólt – és ha lesz időm, egyszer megírom magyarul is, mert nem tudtam úgy kifejezni magam román szaknyelven, ahogyan szerettem volna –, hogy egy középiskolai órát a tanár ma úgy tehet vonzóvá, ha színházként fogja fel az előadását. Ha ő a katedrát színpadnak tekinti, a diákokat pedig nézőknek, és eszerint építi fel az óráját, akkor nem ott adja le a leckét – mert ott nem lehet azt leadni –, hanem az óra hatásaként a diák hazamegy, és megtanulja azt. Erről szólt a dolgozatom. Formai hibákat követhettem el, de tény, hogy egy olyan könyvből idéznek, ami nem jelent meg a forgalomban sem, mert nem voltam vele elégedett. Valaki a karaktergyilkosságok eszközeként ezt is bedobta. Jelentkezzen, mondja meg a nevét, csináljuk meg a tesztet. Amióta igazgató vagyok, három rendőrségi ügy zárult le, három feljelentés ügyében nem indult eljárás, és még vannak papírok, megindított folyamatok. Feljelentettek a feddhetetlenségi ügynökségnél, ott is felmentettek (ez a negyedik volt), a munkaügynél. Nem tudom, hogy kik. Sokkal egyszerűbb volna, ha a mártír szerepében minden alkalommal sajtótájékoztatót tartanék, de ez nem fontos. Nem akarok ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Huszonöt éve tanítok. Huszonöt év alatt számos évfolyamot engedtem útnak, akik ma a magyar színjátszás derékhadát alkotják itt is és Magyarországon is. A tanítónő című darabom megkapta a Magyar Művészeti Akadémia díját. Mindezek mellett persze hogy bántja az embert a feljelentések sorozata, de tudomásul kell venni, hogy aki közéletre vállalkozik, annak az életéhez ez is hozzátartozik. Én nyugodtam alszom, várom, hogy mi történik, publikálok közben, könyveket próbálok írni, el lehet olvasni őket. Majd ítélkezik valaki…
– A színházra visszatérve, a soron következő évadban is hasonló műsortervre, koncepcióra számíthatunk?
– Igen. A hetvenedik évad következik, a mandátumom utolsó éve. Szépen akarok búcsúzni, ebben a pillanatban úgy érzem, hogy ennyi volt. De az ember nem ökör, hogy mindenben következetes legyen. Most úgy érzem, hogy nem indulok újra az igazgatói székért. Nem tudom elmondani, milyen a rendőrségen ülni és nyilatkozatokat írni. De nem csak emiatt. Volt egy művészi karrierem is, amelyet tizenvalahány évvel ezelőtt háttérbe szorítottam. Lehet, hogy kedvem lenne aktiválni, nem tudom. Most az érdekel, hogy jön egy román és egy magyar évad, ezeket készítjük elő, és szeretnénk még nagyobb közönséget bevonzani, még több embert huzamos ideig a színház vonzatában tartani, még több önkéntessel dolgozni – jelenleg hetven önkéntesünk van, neveljük őket az életre, a kultúra szeretetére. Ezek a feladataink, és biztos vagyok benne, hogy a következő évadban lesz egy-két olyan meglepetés, aminek nagyon sokan fognak örülni. Nagyon előrehaladott tárgyalásaink folynak például Tompa Gáborral arról, hogy harminc év után újra Marosvásárhelyen, a szülővárosában, az édesapjáról elnevezett társulatnál rendezzen. Milyen aberráció kimondani! Hogy ez ma Marosvásárhelyen örömünnep. Mit csinálhatott ez a színház, hogy harminc évig nem rendezett itt?! Mindenképpen nagy öröm lesz számunkra, ha úgy érzi, hogy a társulatunk felkészült a közös munkára, és a hetvenedik születésnapi előadást ő viszi majd színre. Ezenkívül nagyon sok fesztiválmeghívásunk van, készülünk Lengyelországba, jönnek-mennek az emberek, de ez természetes, igaz, a legtöbben jobb fizetésért, jobb helyre szerződtek. De mi nem vagyunk Barcelona, mi kisváros vagyunk – azt én sem hiszem el, hogy egyszer majd mindenki színházba fog járni vagy akkora színházi műhely leszünk, hogy a világ utánunk igazítja a karóráját.
Egy célom van még: szeretnék egy romániai magyar színházi múzeumot létrehozni. Múzeumot a szó régi értelmében, tehát múltfeldolgozással foglalkozó kutatóközpontot, kiállításokkal, de nem olyanokkal, hogy vörös zsinór mögött látható a Tarr László cipője. Szeretném, ha valamivel tisztábban látnánk, mert a kisvárosok hajlamosak a mítoszteremtésre, az anekdotateremtésre. Legalább a könyvespolcokon találja meg az ember azt, hogy valójában hogyan is alakult meg a Székely Színház, miért alakult meg, kinek volt ott nagyobb érdeme. Az igazságot senki nem tudja, mint ahogy a saját tetteinket is az idő távlatából másként magyarázzuk. Egyre inkább úgy gondolom, hogy a történelem szónak nincs valós tartalma – ez egy nagyon bonyolult kérdés, amelyben mindenki felfedezi a saját maga igazságát, megtalálja a maga magyarázatát. Persze, ehhez az időben el kell távolodni, mert az érzelmi szálak még nagyon erősek, nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy olyan dolgokban vettek részt, amikben nem tudták, hogy részt vesznek. Példa erre a Székely Színház 1958-as magyarországi vendégjátéka, amely Kádár nagyszerű kirakatának bizonyult – különvonat, zsúfolt házak, óriási kritika, címlapok. Hazajöttek, és utána vagy ötven évig nem mentek többet Magyarországra. Ez arról szólt, hogy Romániában az erdélyi magyarság jó kézben van. Nem kell velünk törődni. A román kommunista vezetés elégedett volt – van Szentgyörgyi István művészeti intézetük? Van. Volt azelőtt? Nem volt. Volt 1946 előtt állandó vásárhelyi magyar színjátszásuk? Nem volt. Akkor miről beszélünk? És tudja, mi a furcsa? Hogy ez így van. Mi be
2015. június 6.
Könyvbemutatóval emlékeztek Bárányi László Ildikóra
„Ő volt a legnépszerűbb szerző a temesvári írók között”
Halálának első évfordulóján, Bárányi László Ildikóra, az egy esztendeje elhunyt orvos-íróra emlékeztek a Romániai Írószövetség temesvári szervezetének székházában a hagyományos pénteki találkozó keretében. Ez alkalommal bemutatták a szerző Búcsú az összkomforttól (Adio confort) című, két kisregényt tartalmazó kötetét, mely a napokban jelent meg román fordításban.
A könyvbemutatón részt vett Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi szervezetének elnöke, aki a temesvári kulturális élet meghatározó személyiségének nevezte Bárányi László Ildikót. A Búcsú az összkomforttól című könyv román nyelvű változatát és a szerző életművét Pongrácz P. Mária alelnök mutatta be, hangsúlyozva, hogy a család jóvoltából, posztumusz kötete által Bárányi Ildikó tovább él, most is itt van közöttünk.
Gazdag írói munkásságára kitérve Pongrácz P. Mária elmondta: a sajtóban közölt publicisztikával, karcolatokkal, novellákkal kezdődött írói pályafutása, amit egészségügyi témájú könyvek követtek. A Gyakorlati tanácsadó kismamáknak és Gólyamese felnőtteknek című könyvei annyira népszerűek voltak, hogy azonnal elkapkodták őket. „Ő volt a legnépszerűbb szerző a temesvári írók között” – mondta Pongrácz P. Mária. Következett a Bárányi Ferenccel közösen írt „...és akkor eljött Hippokrátész” című könyv, amely elindította a szerzőt a szépirodalom útján. A Búcsú az összkomforttól című kötet két kisregényt tartalmaz, amelyek szereplői az 1945–1980 közötti történelmi időszak tanúivá válnak. „Az első rész (Garzon a negyediken) egy több szólamra írt oratórium” – mondta Pongrácz P. Mária, aki szerint rengeteg szenvedés van ezekben az egyszerű emberekről szóló történetekben, de mindig felvillan egy-egy reménysugár, mindig jelen van a szeretet, a boldogság utáni vágyakozás. A második rész bánsági svábokról szól, akiket bárhová űznek, deportálnak, mindenhol házat akarnak építeni, de közben mindig a szülői házra gondolnak. „Azon túl, hogy ez a kötet elnyerte az Írószövetség díját, nagyon jó könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom” – mondta befejezésül Pongrácz P. Mária.
A könyv nem jelenhetett volna meg a család – dr. Bárányi Ferenc és leánya, Bárányi Ildikó – erőfeszítései nélkül, akik ily módon akartak fejet hajtani Bárányi László Ildikó emléke előtt. A könyvet Sütő-Udvari Magda fordította román nyelvre, a szövegszerkesztés Farkas-Ráduly Melánia munkája. A szép kivitelezésű kötet fedőlapjára Hajdu Tamás orvos-fotográfus látványos alkotása került, amely Cornel Ungureanu szerint szemléletesen mesél a kötet tartalmáról.
A könyv „producere” Bárányi Ildikó, a szerző lánya, aki a budapesti Regiszter Kiadónál nyomtatta ki a szemre is tetszetős, minőségi megjelenésű kötetet.
Az emlékezés péntek délután a Máltai Segélyszolgálat temesvári központjának kápolnájában folytatódott, ahol megemlékező szentmisét celebráltak, és felavatták dr. Bárányi László Ildikó, a szervezet alapítója emlékére az Ungor Csaba szobrászművész által készített domborművet.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Ő volt a legnépszerűbb szerző a temesvári írók között”
Halálának első évfordulóján, Bárányi László Ildikóra, az egy esztendeje elhunyt orvos-íróra emlékeztek a Romániai Írószövetség temesvári szervezetének székházában a hagyományos pénteki találkozó keretében. Ez alkalommal bemutatták a szerző Búcsú az összkomforttól (Adio confort) című, két kisregényt tartalmazó kötetét, mely a napokban jelent meg román fordításban.
A könyvbemutatón részt vett Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi szervezetének elnöke, aki a temesvári kulturális élet meghatározó személyiségének nevezte Bárányi László Ildikót. A Búcsú az összkomforttól című könyv román nyelvű változatát és a szerző életművét Pongrácz P. Mária alelnök mutatta be, hangsúlyozva, hogy a család jóvoltából, posztumusz kötete által Bárányi Ildikó tovább él, most is itt van közöttünk.
Gazdag írói munkásságára kitérve Pongrácz P. Mária elmondta: a sajtóban közölt publicisztikával, karcolatokkal, novellákkal kezdődött írói pályafutása, amit egészségügyi témájú könyvek követtek. A Gyakorlati tanácsadó kismamáknak és Gólyamese felnőtteknek című könyvei annyira népszerűek voltak, hogy azonnal elkapkodták őket. „Ő volt a legnépszerűbb szerző a temesvári írók között” – mondta Pongrácz P. Mária. Következett a Bárányi Ferenccel közösen írt „...és akkor eljött Hippokrátész” című könyv, amely elindította a szerzőt a szépirodalom útján. A Búcsú az összkomforttól című kötet két kisregényt tartalmaz, amelyek szereplői az 1945–1980 közötti történelmi időszak tanúivá válnak. „Az első rész (Garzon a negyediken) egy több szólamra írt oratórium” – mondta Pongrácz P. Mária, aki szerint rengeteg szenvedés van ezekben az egyszerű emberekről szóló történetekben, de mindig felvillan egy-egy reménysugár, mindig jelen van a szeretet, a boldogság utáni vágyakozás. A második rész bánsági svábokról szól, akiket bárhová űznek, deportálnak, mindenhol házat akarnak építeni, de közben mindig a szülői házra gondolnak. „Azon túl, hogy ez a kötet elnyerte az Írószövetség díját, nagyon jó könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom” – mondta befejezésül Pongrácz P. Mária.
A könyv nem jelenhetett volna meg a család – dr. Bárányi Ferenc és leánya, Bárányi Ildikó – erőfeszítései nélkül, akik ily módon akartak fejet hajtani Bárányi László Ildikó emléke előtt. A könyvet Sütő-Udvari Magda fordította román nyelvre, a szövegszerkesztés Farkas-Ráduly Melánia munkája. A szép kivitelezésű kötet fedőlapjára Hajdu Tamás orvos-fotográfus látványos alkotása került, amely Cornel Ungureanu szerint szemléletesen mesél a kötet tartalmáról.
A könyv „producere” Bárányi Ildikó, a szerző lánya, aki a budapesti Regiszter Kiadónál nyomtatta ki a szemre is tetszetős, minőségi megjelenésű kötetet.
Az emlékezés péntek délután a Máltai Segélyszolgálat temesvári központjának kápolnájában folytatódott, ahol megemlékező szentmisét celebráltak, és felavatták dr. Bárányi László Ildikó, a szervezet alapítója emlékére az Ungor Csaba szobrászművész által készített domborművet.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 6.
Idén is turnézik a Bánsági Vándorszínház!
Idén nyáron is folytatódik a Bánsági Közösségért Egyesület sikeres Vándorszínház programja. Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Aszalos Géza színművész és Andrássy Noémi projektmenedzser a temesvári Magyar Házban megtartott sajtótájékoztatójuk keretében ismertették a Bánsági Vándorszínház immár második szórványturnéjával kapcsolatos tudnivalókat. Az idei turné során 8 Temes megyei és 5 Arad megyei településen mutatják be a vándorszínészek Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komikus eposzának színpadi változatát.
„Az elképzelésünk az, hogy a kis vidéki magyar közösségek számára kulturális élményt tudjunk biztosítani – nyilatkozta a sajtónak Molnár Zsolt. – A 2013-ban elindított, ezt az irányvonalat erősítő programjaink sorában kiemelt helye van a Vándorszínháznak, amely valamennyi közül talán a legszélesebb célközönséghez juthat el. A szórványban a magyar kulturális élet egyik olyan pillére a közösségnek és a megmaradásnak, amellyel mindenképp foglalkozni kell.” Molnár Zsolt abbéli reményét fejezte ki: ahogyan a magyar kormány elítéli az ún. „gyöngyhalászatot”, úgy tudja majd támogatni a hasonló kulturális közösségi projekteket, mint a Bánsági Vándorszínház.
Aszalos Géza színművész, a Vándorszínház projekt művészeti vezetője sajtónyilatkozatában így fogalmazott: az első évben a lendület, a másodikban a túlélés, a harmadik évtől a folytonosság lehet a Vándorszínház fő jellemzője. „Azért beszélek a túlélésről, mert tavaly sem volt könnyű összehozni a Vándorszínház turnéját, de mi nem adjuk fel!” – hangsúlyozta Aszalos Géza, aki szerint nagyon jó visszhangja volt a tavalyi előadásoknak és a tavalyi résztvevők közül sokan ismét tagjai lesznek a Vándorszínház társulatának. „Új emberek is lesznek a társulatban, köztük a temesvári Német Színház egyik ifjú művésze, aki mindenképpen részt akart venni ebben a produkcióban. Kitartottam amellett, hogy színművészetis főiskolások, tapasztalt, aktív színészek és középiskolás amatőr színészek egyaránt legyenek a csapatunkban” – mondta Aszalos Géza. A július 10-től augusztus 1-jéig tartó előkészítő szakasz házigazdája az idén Végvár lesz, hogy a bázis szempontjából is érvényesüljön a vándorszínház jelleg. A tízfős csapatnak idén is tagja lesz Albert Alpár díszlettervező. A Csiky Gergely Színház idén is mindenben segíti a Vándorszínház második előadásának a létrejöttét. „Arad megyében olyan településekre látogatunk el, ahol valóban nagy szükségük van az ott még élő magyaroknak a kulturális élményre!” – mondta befejezésül Aszalos Géza.
Andrássy Noémi projektmenedzser ismertette a Vándorszínház idei turnéjának a részleteit. A projekt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával valósul meg, a kötelező 10%-os önrészt a Bánsági Közösségért Egyesület biztosítja. Az előadás előkészítése a július 10.–augusztus 1. időszakban Végváron zajlik, ott lesz a bemutató is augusztus 1-jén. Végvárról indul szórványturnéra a Vándorszínház karavánja, az alábbi útvonalon: Igazfalva, Lugos, Újmosnica, Újszentes, Magyarszentmárton, Ótelek, Zsombolya, Nagyszentmiklós (Temes megye), valamint Németszentpéter, Pankota, Borosjenő, Nagyzerind és Ágya (Arad megye). A vándortársulat az idei szórványturné során 780 kilométert utazik (a tavalyi táv 1260 kilométer volt).
Végezetül Molnár Zsolt megköszönte a bodófalviaknak, hogy a Vándorszínház tavalyi első produkciójának a létrejöttét mindenben segítették, az egész közösség összefogott a vándorszínészek sikerének érdekében. „Előre is köszönöm a Végváriaknak, hogy idén befogadtak, és meggyőződésem, hogy az idei produkció is legalább olyan sikeres lesz, mint a tavalyi” – mondta befejezésül Molnár Zsolt.
Pataki Zoltán
Idén nyáron is folytatódik a Bánsági Közösségért Egyesület sikeres Vándorszínház programja. Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Aszalos Géza színművész és Andrássy Noémi projektmenedzser a temesvári Magyar Házban megtartott sajtótájékoztatójuk keretében ismertették a Bánsági Vándorszínház immár második szórványturnéjával kapcsolatos tudnivalókat. Az idei turné során 8 Temes megyei és 5 Arad megyei településen mutatják be a vándorszínészek Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komikus eposzának színpadi változatát.
„Az elképzelésünk az, hogy a kis vidéki magyar közösségek számára kulturális élményt tudjunk biztosítani – nyilatkozta a sajtónak Molnár Zsolt. – A 2013-ban elindított, ezt az irányvonalat erősítő programjaink sorában kiemelt helye van a Vándorszínháznak, amely valamennyi közül talán a legszélesebb célközönséghez juthat el. A szórványban a magyar kulturális élet egyik olyan pillére a közösségnek és a megmaradásnak, amellyel mindenképp foglalkozni kell.” Molnár Zsolt abbéli reményét fejezte ki: ahogyan a magyar kormány elítéli az ún. „gyöngyhalászatot”, úgy tudja majd támogatni a hasonló kulturális közösségi projekteket, mint a Bánsági Vándorszínház.
Aszalos Géza színművész, a Vándorszínház projekt művészeti vezetője sajtónyilatkozatában így fogalmazott: az első évben a lendület, a másodikban a túlélés, a harmadik évtől a folytonosság lehet a Vándorszínház fő jellemzője. „Azért beszélek a túlélésről, mert tavaly sem volt könnyű összehozni a Vándorszínház turnéját, de mi nem adjuk fel!” – hangsúlyozta Aszalos Géza, aki szerint nagyon jó visszhangja volt a tavalyi előadásoknak és a tavalyi résztvevők közül sokan ismét tagjai lesznek a Vándorszínház társulatának. „Új emberek is lesznek a társulatban, köztük a temesvári Német Színház egyik ifjú művésze, aki mindenképpen részt akart venni ebben a produkcióban. Kitartottam amellett, hogy színművészetis főiskolások, tapasztalt, aktív színészek és középiskolás amatőr színészek egyaránt legyenek a csapatunkban” – mondta Aszalos Géza. A július 10-től augusztus 1-jéig tartó előkészítő szakasz házigazdája az idén Végvár lesz, hogy a bázis szempontjából is érvényesüljön a vándorszínház jelleg. A tízfős csapatnak idén is tagja lesz Albert Alpár díszlettervező. A Csiky Gergely Színház idén is mindenben segíti a Vándorszínház második előadásának a létrejöttét. „Arad megyében olyan településekre látogatunk el, ahol valóban nagy szükségük van az ott még élő magyaroknak a kulturális élményre!” – mondta befejezésül Aszalos Géza.
Andrássy Noémi projektmenedzser ismertette a Vándorszínház idei turnéjának a részleteit. A projekt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával valósul meg, a kötelező 10%-os önrészt a Bánsági Közösségért Egyesület biztosítja. Az előadás előkészítése a július 10.–augusztus 1. időszakban Végváron zajlik, ott lesz a bemutató is augusztus 1-jén. Végvárról indul szórványturnéra a Vándorszínház karavánja, az alábbi útvonalon: Igazfalva, Lugos, Újmosnica, Újszentes, Magyarszentmárton, Ótelek, Zsombolya, Nagyszentmiklós (Temes megye), valamint Németszentpéter, Pankota, Borosjenő, Nagyzerind és Ágya (Arad megye). A vándortársulat az idei szórványturné során 780 kilométert utazik (a tavalyi táv 1260 kilométer volt).
Végezetül Molnár Zsolt megköszönte a bodófalviaknak, hogy a Vándorszínház tavalyi első produkciójának a létrejöttét mindenben segítették, az egész közösség összefogott a vándorszínészek sikerének érdekében. „Előre is köszönöm a Végváriaknak, hogy idén befogadtak, és meggyőződésem, hogy az idei produkció is legalább olyan sikeres lesz, mint a tavalyi” – mondta befejezésül Molnár Zsolt.
Pataki Zoltán
2015. június 6.
Markó Béla: tudatosítanunk kell magunkban, hogy öt év múlva is lesz Kolozsváron könyvünnep – megnyitotta kapuit az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Csütörtökön, június 4-én ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét.
A négynapos Fogoly utcai könyvünnep hivatalos megnyitóján Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere házigazdaként köszöntötte a résztvevőket, hangot adva azon meggyőződésének, hogy ez a pár nap, a sokszínes rendezvény olyan biztos pontjai a hétnek, amelyek kimozdítják a könyvszeretőket a mindennapok sodrásából. „Biztos vagyok abban, hogy egyetlen könyvet sem fogunk úgy vásárolni, hogy az érdemtelenül ragadjon meg a polcainkon. Kívánom, hogy sikerüljön úgy választani, hogy az az elkövetkezőkben nekünk, gyermekeinknek méltó megnyugvást adhasson a szürke hétköznapokban” – tette hozzá az alpolgármester.
Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke beszédében rámutatott, bár politikusként érkezett a megnyitóra, tudja, hogy hasonló kulturális rendezvényeken egy tisztségviselőben is van annyi alázat, hogy könyvből idézzen, verset olvasson fel.
„H. Szabó Gyulával, a Romániai Magyar Könyves Céh elnökével az imént épp arról esett szó, hogy a könyvünnep immár öt esztendős. Öt évvel ezelőtt nem volt szükség arra, hogy előzetesen megtervezzük a rendezvény életkorát, bár most úgy gondolom, tudatosítanunk kell magunkban hogy öt éven belül, de akár ennek az időnek a többszöröse múltán is lesz könyvhét” – tette hozzá az RMDSZ volt elnöke, aki végezetül Kő és könyv című versét olvasta fel a jelenlévőknek.
A megnyitón jelen volt és felszólalt Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács elnökének üzenetét pedig Kerekes Sándor tanácsos tolmácsolta, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a fiataloknak a mai digitális világban is kézbe kell venniük a könyvet.
Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke felszólalásában elmondta, akárcsak az előző években, 2015-ben is az a megtiszteltetés érte szervezetüket, hogy azokat díjazhassák az ünnepi könyvhét alkalmával, akik munkásságuk által jelentősen hozzájárultak a magyar könyvkiadáshoz. Idén a 45 évvel ezelőtt alakult Dacia Könyvkiadó két volt szerkesztőjének, Jancsik Pál és Kerekes György műfordítóknak adták át a Kolozsvár Büszkesége címet.
Az ünnepélyes megnyitót követően sor került a kolozsvári Loose Neckties Society, illetve a Szabó Balázs Bandája együttesek koncertjeire is. A négynapos esemény részletes programja a www.unnepikonyvhet.rohonlapon olvasható.
Nyugati Jelen (Arad)
Csütörtökön, június 4-én ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét.
A négynapos Fogoly utcai könyvünnep hivatalos megnyitóján Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere házigazdaként köszöntötte a résztvevőket, hangot adva azon meggyőződésének, hogy ez a pár nap, a sokszínes rendezvény olyan biztos pontjai a hétnek, amelyek kimozdítják a könyvszeretőket a mindennapok sodrásából. „Biztos vagyok abban, hogy egyetlen könyvet sem fogunk úgy vásárolni, hogy az érdemtelenül ragadjon meg a polcainkon. Kívánom, hogy sikerüljön úgy választani, hogy az az elkövetkezőkben nekünk, gyermekeinknek méltó megnyugvást adhasson a szürke hétköznapokban” – tette hozzá az alpolgármester.
Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke beszédében rámutatott, bár politikusként érkezett a megnyitóra, tudja, hogy hasonló kulturális rendezvényeken egy tisztségviselőben is van annyi alázat, hogy könyvből idézzen, verset olvasson fel.
„H. Szabó Gyulával, a Romániai Magyar Könyves Céh elnökével az imént épp arról esett szó, hogy a könyvünnep immár öt esztendős. Öt évvel ezelőtt nem volt szükség arra, hogy előzetesen megtervezzük a rendezvény életkorát, bár most úgy gondolom, tudatosítanunk kell magunkban hogy öt éven belül, de akár ennek az időnek a többszöröse múltán is lesz könyvhét” – tette hozzá az RMDSZ volt elnöke, aki végezetül Kő és könyv című versét olvasta fel a jelenlévőknek.
A megnyitón jelen volt és felszólalt Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács elnökének üzenetét pedig Kerekes Sándor tanácsos tolmácsolta, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a fiataloknak a mai digitális világban is kézbe kell venniük a könyvet.
Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke felszólalásában elmondta, akárcsak az előző években, 2015-ben is az a megtiszteltetés érte szervezetüket, hogy azokat díjazhassák az ünnepi könyvhét alkalmával, akik munkásságuk által jelentősen hozzájárultak a magyar könyvkiadáshoz. Idén a 45 évvel ezelőtt alakult Dacia Könyvkiadó két volt szerkesztőjének, Jancsik Pál és Kerekes György műfordítóknak adták át a Kolozsvár Büszkesége címet.
Az ünnepélyes megnyitót követően sor került a kolozsvári Loose Neckties Society, illetve a Szabó Balázs Bandája együttesek koncertjeire is. A négynapos esemény részletes programja a www.unnepikonyvhet.rohonlapon olvasható.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 6.
Lészay Béla (1943–2015)
Hát elmentél, drága braderom, braderunk, nem egészen két hónappal 72. születésnapod előtt.
Nem mondanám, hogy halálod teljesen váratlan volt. A kérlelhetetlen és gyógyíthatatlan kór elragadott. Kialakulásában, megjelenésében mondhatni szemtanú voltam – uramisten, hányszor hallottam, majdnem húsz éve, esténként hat-hét-kilenc felé, a mindennapos szerkesztőségi robotban gyomorfájásra vonatkozó panaszaidat. Reméltem, bíztam benne, veled együtt, hogy a végső számadás nem fog ilyen hamar bekövetkezni.
Mindketten tévedtünk, bár kedves barátnőd, egykori iskolatársad minden tőle telhetőt megtett megmentésedre.
A halál ellen azonban, mint rég tudjuk, nincs orvosság.
A „brader” (angol brother – testvér) szóhasználatot, elsősorban irányodban, alighanem Tokay György egykori kollégánk „hozta létre”, valamikor az 1970-es évek közepe táján, talán valamelyik amerikai film vagy könnyűzenei szám hatására, miután te, Béla – ha nem csal az emlékezet, 1973-ban – az akkori Arad megyei magyar újság, a Vörös Lobogó szerkesztőségébe kerültél.
Testvér: a vérrokonságban nem lévők számára alighanem a legmagasabb, legrangosabb, legelismerőbb kifejezés.
És Lészay Béla a legteljesebb mértékben kiérdemelte a „bradert”: munkatársai, barátai számára igazi testvérnek, sőt: barátnak bizonyult. A különbség: a testvért nem, a barátot azonban megválogathatja az ember.
Bélát – olykor humoros, sőt szarkasztikus megjegyzései ellenére – lehetetlen volt nem becsülni és szeretni. Szerintem senki nem volt, aki ne érezte volna – még akkor is, ha gúnyos, a maga visszafogott, elegáns, de nagyon is találó modorában megfogalmazott megjegyzéseinek céltáblája volt – a lényéből áradó végtelen barát- és emberszeretetet.
Visszagondolva: (számomra) elképesztő, hogy nyugdíjba vonulása után is mennyire számon tartotta egykori kollégái, munkatársai születés- és névnapjait. Lészay Béla, ha létezik manapság egyáltalán ilyesmi: igazi gentleman, úriember volt.
Sajnálatosan korán bekövetkezett eltávozását nemcsak az aradi magyar napilap munkatársai, volt osztály- és iskolatársai és barátai siratják, hanem a Szövétnek olvasói is, akik hosszú évek óta hozzáértő korrektorként és a keresztrejtvények készítőjeként olvashatták nevét.
Mától az aradi magyar szellemi-kulturális élet egy számottevő személyiségének végleges eltávozását jegyezhetjük be.
Nyugodj békében, drága Béla. Legyen számodra könnyű a föld. És egészen biztosan tudom, hogy sokak nevében mondom: emlékedet megőrizzük. Legalább addig, amíg élünk.
Jámbor Gyula
Lészay Béla /Arad, 1943. júl. 26. – Arad, 2015. jún. 5./
Nyugati Jelen (Arad)
Hát elmentél, drága braderom, braderunk, nem egészen két hónappal 72. születésnapod előtt.
Nem mondanám, hogy halálod teljesen váratlan volt. A kérlelhetetlen és gyógyíthatatlan kór elragadott. Kialakulásában, megjelenésében mondhatni szemtanú voltam – uramisten, hányszor hallottam, majdnem húsz éve, esténként hat-hét-kilenc felé, a mindennapos szerkesztőségi robotban gyomorfájásra vonatkozó panaszaidat. Reméltem, bíztam benne, veled együtt, hogy a végső számadás nem fog ilyen hamar bekövetkezni.
Mindketten tévedtünk, bár kedves barátnőd, egykori iskolatársad minden tőle telhetőt megtett megmentésedre.
A halál ellen azonban, mint rég tudjuk, nincs orvosság.
A „brader” (angol brother – testvér) szóhasználatot, elsősorban irányodban, alighanem Tokay György egykori kollégánk „hozta létre”, valamikor az 1970-es évek közepe táján, talán valamelyik amerikai film vagy könnyűzenei szám hatására, miután te, Béla – ha nem csal az emlékezet, 1973-ban – az akkori Arad megyei magyar újság, a Vörös Lobogó szerkesztőségébe kerültél.
Testvér: a vérrokonságban nem lévők számára alighanem a legmagasabb, legrangosabb, legelismerőbb kifejezés.
És Lészay Béla a legteljesebb mértékben kiérdemelte a „bradert”: munkatársai, barátai számára igazi testvérnek, sőt: barátnak bizonyult. A különbség: a testvért nem, a barátot azonban megválogathatja az ember.
Bélát – olykor humoros, sőt szarkasztikus megjegyzései ellenére – lehetetlen volt nem becsülni és szeretni. Szerintem senki nem volt, aki ne érezte volna – még akkor is, ha gúnyos, a maga visszafogott, elegáns, de nagyon is találó modorában megfogalmazott megjegyzéseinek céltáblája volt – a lényéből áradó végtelen barát- és emberszeretetet.
Visszagondolva: (számomra) elképesztő, hogy nyugdíjba vonulása után is mennyire számon tartotta egykori kollégái, munkatársai születés- és névnapjait. Lészay Béla, ha létezik manapság egyáltalán ilyesmi: igazi gentleman, úriember volt.
Sajnálatosan korán bekövetkezett eltávozását nemcsak az aradi magyar napilap munkatársai, volt osztály- és iskolatársai és barátai siratják, hanem a Szövétnek olvasói is, akik hosszú évek óta hozzáértő korrektorként és a keresztrejtvények készítőjeként olvashatták nevét.
Mától az aradi magyar szellemi-kulturális élet egy számottevő személyiségének végleges eltávozását jegyezhetjük be.
Nyugodj békében, drága Béla. Legyen számodra könnyű a föld. És egészen biztosan tudom, hogy sokak nevében mondom: emlékedet megőrizzük. Legalább addig, amíg élünk.
Jámbor Gyula
Lészay Béla /Arad, 1943. júl. 26. – Arad, 2015. jún. 5./
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 6.
Németország felajánlotta segítségét Romániának
Németország készen áll arra, hogy a Bukarestben szerveződő NATO vezénylési központok működésének segítése céljából katonákat küldjön a román fővárosba – közölte Ursula von der Leyen német védelmi miniszter csütörtökön, román kollégájával, Mircea Duşával közösen tartott bukaresti sajtóértekezletén.
Von der Layen elismeréssel beszélt arról, hogy Románia gyorsan életbe léptette a tavalyi walesi NATO-csúcs határozatait, ugyanakkor komoly aggodalmát fejezte ki „az orosz politika ukrajnai következményei” miatt.
A német politikus leszögezte: Ukrajnának önállóan kell jövőjéről döntenie, az Európai Uniónak és a NATO-nak pedig a közösen elhatározott intézkedések gyors és határozott végrehajtásával kell
Szabadság (Kolozsvár)
Németország készen áll arra, hogy a Bukarestben szerveződő NATO vezénylési központok működésének segítése céljából katonákat küldjön a román fővárosba – közölte Ursula von der Leyen német védelmi miniszter csütörtökön, román kollégájával, Mircea Duşával közösen tartott bukaresti sajtóértekezletén.
Von der Layen elismeréssel beszélt arról, hogy Románia gyorsan életbe léptette a tavalyi walesi NATO-csúcs határozatait, ugyanakkor komoly aggodalmát fejezte ki „az orosz politika ukrajnai következményei” miatt.
A német politikus leszögezte: Ukrajnának önállóan kell jövőjéről döntenie, az Európai Uniónak és a NATO-nak pedig a közösen elhatározott intézkedések gyors és határozott végrehajtásával kell
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 6.
Őrségváltásra készül az RMDSZ Kolozs megyei szervezete
Csoma Botond: Csapatmunka, közvetlen és őszinte hozzáállás szükséges
Június 19-én tisztújító közgyűlést tart az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. A megszabott határidőig egyedül Csoma Botond, az RMDSZ kolozsvári önkormányzati képviselője pályázta meg a tisztséget. A szervezet jelenlegi elnöke, Máté András Levente parlamenti képviselő úgy döntött: nem vállal újabb mandátumot, és nem száll be az elnöki tisztségért folyó versenybe. Csoma Botond az RMDSZ Kolozs megyei szervezetében a fiatalabb nemzedéket képviselte, most pedig reális lehetőség nyílt arra, hogy átvegye a szervezet irányítását.
– Évek óta tevékenyen részt veszel az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének életében. Miért döntöttél úgy, hogy megpályázod az elnöki tisztséget?
– Az utóbbi négy évben inkább az önkormányzatban fejtettem ki a tevékenységem, mint a megyei szervezetben, nem voltam tagja a megyei elnökségnek. Azt észleltem, nem mennek jó irányba a dolgok, létezik egy fajta leépülés a szervezetben, és ezért döntöttem úgy, hogy megpályázom az elnöki tisztséget.
– Milyen téren tapasztalsz jelenleg gondokat a megyei szervezet működésében, hol lenne szükség elsősorban változtatásokra, melyek lennének a legsürgősebben megoldandó feladatok?
– Nem igazán látható a megyei elnökség, nincsenek leosztva a hatáskörök, nem nagyon lehet tudni, ki mivel foglalkozik, nincs ügyvezető elnök. Ezeken a dolgokon nagyon sürgősen változtatni kell, az egyszemélyes megoldások nem vezetnek eredményre. Elsősorban csapatra van szükség, ahol mindenki világosan látja és tudja, hogy mi a feladata. Úgy vélem, nagyon fontos az ügyvezető elnöki tisztség, amit olyan személynek kell betöltenie, aki nagyon jó szervezői képességekkel rendelkezik, tud emberekkel dolgozni, és el tudja magát fogadtatni a szervezetben.
– Hogy nézne ki az RMDSZ „újraszabása” Kolozs megyében? Az RMDSZ nemrég lezajlott kongresszusa által meghirdetett irányelvet milyen formában ültetnéd gyakorlatba megyei szinten?
– Elsősorban – Kelemen Hunor szövetségi elnök szavaival élve –, több alázatra van szükség. Az utóbbi időben mintha kicsit elbizakodtunk volna, és azt az érzést keltettük az emberekben, hogy mindenhez olyan jól értünk, mindenkitől elvártuk, hogy a politikumban meggyökerezett mechanizmusok szerint gondolkodjon. Ez az elbizakodás elszigetelődéshez vezetett, amely torzította realitás-érzékünket. Kezdtünk nem érteni valós társadalmi folyamatokat, gyanakvóan és felületesen kezeltük a civil társadalom felől érkező kezdeményezéseket. Ezen a hozzáálláson mindenképpen változtatni kell, párbeszédet kell folytatni különböző társadalmi rétegekkel, az értelmiséggel, a gazdasági elit képviselőivel és a munkavállalókkal. Jobban oda kell figyelnünk a szociális kérdésekre, ezen belül az idősek gondjaira, tekintettel arra, hogy közösségünk egy része elöregedett, és nem utolsósorban, síkra kell szállnunk a roma közösség integrációja érdekében. A fiatalokat partnerként kell kezelnünk, meg kell próbálnunk felkelteni érdeklődésüket a közösségi ügyek iránt, és lehetőségeinkhez mérten megoldásokat kell találnunk sajátos problémáikra. Mindezt tömören úgy fogalmaznám meg, hogy a szervezetnek vissza kell nyernie az egykor létező társadalomszervezési kapacitását.
– Jövőre két – önkormányzati és parlamenti – választás is várható. Milyen célkitűzéssel vág neki a szövetség a választásoknak, milyen eredményt szeretne elérni ezeken a szervezet?
– Egy év áll rendelkezésre a felkészüléshez, bizonyos mulasztásokat korrigálni kell. Nem vagyunk könnyű helyzetben, tisztában vagyok az emberek kiábrándultságával, a politikum hitelvesztésével és az általános apátia térnyerésével. Mindezek ellenére remélem, hogy sikerül jó eredményt elérni, amely lehetőséget biztosítana közösségünk hatékony képviseletéhez.
Névjegy: Csoma Botond Kolozsváron született 1975. február 18-án. Jogász végezettséggel rendelkezik, és jelenleg az Állami Birtokok Ügynökség jogtanácsosa. A helyi önkormányzat tanácsában az RMDSZ frakcióvezetője. Tanulmányait a budapesti Közép-Európai Egyetem Jogi Karán (mesteri oklevél nemzetközi közjogban), a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán (jogi oklevél) és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Európai Tanulmányok Karán (politológusi oklevél) végezte.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)
Csoma Botond: Csapatmunka, közvetlen és őszinte hozzáállás szükséges
Június 19-én tisztújító közgyűlést tart az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. A megszabott határidőig egyedül Csoma Botond, az RMDSZ kolozsvári önkormányzati képviselője pályázta meg a tisztséget. A szervezet jelenlegi elnöke, Máté András Levente parlamenti képviselő úgy döntött: nem vállal újabb mandátumot, és nem száll be az elnöki tisztségért folyó versenybe. Csoma Botond az RMDSZ Kolozs megyei szervezetében a fiatalabb nemzedéket képviselte, most pedig reális lehetőség nyílt arra, hogy átvegye a szervezet irányítását.
– Évek óta tevékenyen részt veszel az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének életében. Miért döntöttél úgy, hogy megpályázod az elnöki tisztséget?
– Az utóbbi négy évben inkább az önkormányzatban fejtettem ki a tevékenységem, mint a megyei szervezetben, nem voltam tagja a megyei elnökségnek. Azt észleltem, nem mennek jó irányba a dolgok, létezik egy fajta leépülés a szervezetben, és ezért döntöttem úgy, hogy megpályázom az elnöki tisztséget.
– Milyen téren tapasztalsz jelenleg gondokat a megyei szervezet működésében, hol lenne szükség elsősorban változtatásokra, melyek lennének a legsürgősebben megoldandó feladatok?
– Nem igazán látható a megyei elnökség, nincsenek leosztva a hatáskörök, nem nagyon lehet tudni, ki mivel foglalkozik, nincs ügyvezető elnök. Ezeken a dolgokon nagyon sürgősen változtatni kell, az egyszemélyes megoldások nem vezetnek eredményre. Elsősorban csapatra van szükség, ahol mindenki világosan látja és tudja, hogy mi a feladata. Úgy vélem, nagyon fontos az ügyvezető elnöki tisztség, amit olyan személynek kell betöltenie, aki nagyon jó szervezői képességekkel rendelkezik, tud emberekkel dolgozni, és el tudja magát fogadtatni a szervezetben.
– Hogy nézne ki az RMDSZ „újraszabása” Kolozs megyében? Az RMDSZ nemrég lezajlott kongresszusa által meghirdetett irányelvet milyen formában ültetnéd gyakorlatba megyei szinten?
– Elsősorban – Kelemen Hunor szövetségi elnök szavaival élve –, több alázatra van szükség. Az utóbbi időben mintha kicsit elbizakodtunk volna, és azt az érzést keltettük az emberekben, hogy mindenhez olyan jól értünk, mindenkitől elvártuk, hogy a politikumban meggyökerezett mechanizmusok szerint gondolkodjon. Ez az elbizakodás elszigetelődéshez vezetett, amely torzította realitás-érzékünket. Kezdtünk nem érteni valós társadalmi folyamatokat, gyanakvóan és felületesen kezeltük a civil társadalom felől érkező kezdeményezéseket. Ezen a hozzáálláson mindenképpen változtatni kell, párbeszédet kell folytatni különböző társadalmi rétegekkel, az értelmiséggel, a gazdasági elit képviselőivel és a munkavállalókkal. Jobban oda kell figyelnünk a szociális kérdésekre, ezen belül az idősek gondjaira, tekintettel arra, hogy közösségünk egy része elöregedett, és nem utolsósorban, síkra kell szállnunk a roma közösség integrációja érdekében. A fiatalokat partnerként kell kezelnünk, meg kell próbálnunk felkelteni érdeklődésüket a közösségi ügyek iránt, és lehetőségeinkhez mérten megoldásokat kell találnunk sajátos problémáikra. Mindezt tömören úgy fogalmaznám meg, hogy a szervezetnek vissza kell nyernie az egykor létező társadalomszervezési kapacitását.
– Jövőre két – önkormányzati és parlamenti – választás is várható. Milyen célkitűzéssel vág neki a szövetség a választásoknak, milyen eredményt szeretne elérni ezeken a szervezet?
– Egy év áll rendelkezésre a felkészüléshez, bizonyos mulasztásokat korrigálni kell. Nem vagyunk könnyű helyzetben, tisztában vagyok az emberek kiábrándultságával, a politikum hitelvesztésével és az általános apátia térnyerésével. Mindezek ellenére remélem, hogy sikerül jó eredményt elérni, amely lehetőséget biztosítana közösségünk hatékony képviseletéhez.
Névjegy: Csoma Botond Kolozsváron született 1975. február 18-án. Jogász végezettséggel rendelkezik, és jelenleg az Állami Birtokok Ügynökség jogtanácsosa. A helyi önkormányzat tanácsában az RMDSZ frakcióvezetője. Tanulmányait a budapesti Közép-Európai Egyetem Jogi Karán (mesteri oklevél nemzetközi közjogban), a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán (jogi oklevél) és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Európai Tanulmányok Karán (politológusi oklevél) végezte.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 6.
Odafigyelnek a romániai kisebbségek helyzetére az amerikai republikánusok
A kisebbségi jogok védelme és a jogállam megerősítése érdekében szervezett közös romániai programokban szeretne együttműködni az amerikai Republikánus Intézet (IRI) az RMDSZ-szel. Erről a washingtoni intézmény két vezetője, Mark Green elnök és Jan Surotchak európai igazgató beszélt pénteken Kelemen Hunornak az RMDSZ-elnökkel tartott találkozójukon. Az IRI vezetői elmondták: aggodalommal figyelik a térségben, többek között Romániában tetten érthető kisiklásokat, a nemzeti kisebbségeket érintő jogsértéseket, az igazságszolgáltatás túlkapásait, az emberi jogok és a tulajdonjog korlátozását.
A szövetségi elnök a találkozón azt mondta: belpolitikai intézkedések egész sora bizonyítja azt, hogy Romániában a demokrácia 25 év után sem áll biztos alapokon. „Az RMDSZ értékelése szerint a Mikó-ügyben született ítélet, a közösségi szimbólumok használatának büntetése, az etnikai követelések közbiztonsági veszélyforrásként való értelmezése nem véletlen. Az állam intézményeire nem nehezedik már nyugati nyomás, nem kell tartaniuk esetleges szankcióktól, így megengedik maguknak, hogy ne tartsák mindig tiszteletben a demokrácia és a jogállamiság követelményeit” – nyomatékosította Kelemen Hunor.
Hozzátette, hogy az RMDSZ a Republikánus Intézettől és amerikai konzervatív partnereitől, barátaitól azt kéri: Romániát, stratégiai szövetségesként, arra figyelmeztessék, hogy a demokratikus értékek, az emberi és kisebbségi jogok maradéktalan betartása fontos eleme a térség biztonságának és stabilitásának.
Texasi képviselővel is találkoztak
Az RMDSZ Washingtonba látogató küldöttsége – a szövetségi elnök mellett, Tánczos Barna szenátor és Vincze Loránt külügyi titkár, a FUEN alelnöke – hasonló gondolatokat fogalmazott meg az Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) szervezésében létrejött találkozókon. A szövetség politikusai a romániai magyarság helyzetéről tájékoztatták Randy K. Weber texasi republikánus képviselőt, a külügyi bizottság tagját, és több kongresszusi képviselő munkatársait is.
Kelemen Hunor a külügyi bizottság európai ügyekért felelős albizottság tisztségviselőivel ismertette az erdélyi magyarság legfontosabb törekvéseit, és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folytatása mellett érvelt. Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott: az általa vezetett kisebbségi érdekvédelmi- és érdekképviseleti szervezet jelentős céljai között szerepel az, hogy politikai lépéseivel hozzájáruljon a közép-kelet európai térség stabilitásához és biztonságához. Ugyanakkor, az RMDSZ támogatja Románia és az Egyesült Államok stratégiai partnerségét, és az együttműködés részének tekinti az emberi és kisebbségi jogok kérdéskörét.
maszol.ro
A kisebbségi jogok védelme és a jogállam megerősítése érdekében szervezett közös romániai programokban szeretne együttműködni az amerikai Republikánus Intézet (IRI) az RMDSZ-szel. Erről a washingtoni intézmény két vezetője, Mark Green elnök és Jan Surotchak európai igazgató beszélt pénteken Kelemen Hunornak az RMDSZ-elnökkel tartott találkozójukon. Az IRI vezetői elmondták: aggodalommal figyelik a térségben, többek között Romániában tetten érthető kisiklásokat, a nemzeti kisebbségeket érintő jogsértéseket, az igazságszolgáltatás túlkapásait, az emberi jogok és a tulajdonjog korlátozását.
A szövetségi elnök a találkozón azt mondta: belpolitikai intézkedések egész sora bizonyítja azt, hogy Romániában a demokrácia 25 év után sem áll biztos alapokon. „Az RMDSZ értékelése szerint a Mikó-ügyben született ítélet, a közösségi szimbólumok használatának büntetése, az etnikai követelések közbiztonsági veszélyforrásként való értelmezése nem véletlen. Az állam intézményeire nem nehezedik már nyugati nyomás, nem kell tartaniuk esetleges szankcióktól, így megengedik maguknak, hogy ne tartsák mindig tiszteletben a demokrácia és a jogállamiság követelményeit” – nyomatékosította Kelemen Hunor.
Hozzátette, hogy az RMDSZ a Republikánus Intézettől és amerikai konzervatív partnereitől, barátaitól azt kéri: Romániát, stratégiai szövetségesként, arra figyelmeztessék, hogy a demokratikus értékek, az emberi és kisebbségi jogok maradéktalan betartása fontos eleme a térség biztonságának és stabilitásának.
Texasi képviselővel is találkoztak
Az RMDSZ Washingtonba látogató küldöttsége – a szövetségi elnök mellett, Tánczos Barna szenátor és Vincze Loránt külügyi titkár, a FUEN alelnöke – hasonló gondolatokat fogalmazott meg az Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) szervezésében létrejött találkozókon. A szövetség politikusai a romániai magyarság helyzetéről tájékoztatták Randy K. Weber texasi republikánus képviselőt, a külügyi bizottság tagját, és több kongresszusi képviselő munkatársait is.
Kelemen Hunor a külügyi bizottság európai ügyekért felelős albizottság tisztségviselőivel ismertette az erdélyi magyarság legfontosabb törekvéseit, és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folytatása mellett érvelt. Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott: az általa vezetett kisebbségi érdekvédelmi- és érdekképviseleti szervezet jelentős céljai között szerepel az, hogy politikai lépéseivel hozzájáruljon a közép-kelet európai térség stabilitásához és biztonságához. Ugyanakkor, az RMDSZ támogatja Románia és az Egyesült Államok stratégiai partnerségét, és az együttműködés részének tekinti az emberi és kisebbségi jogok kérdéskörét.
maszol.ro
2015. június 6.
Mezei „szabad”, de nem dolgozhat
Nem kerül házi őrizetbe Mezei János, de a polgármesteri teendőit továbbra sem végezheti el – ez a lényege a Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken meghozott jogerős döntésének.
A táblabíróság részben megerősítette a Hargita Megyei Törvényszék csütörtöki alapfokú ítéletét, így megszűnt Mezei János (fotó) házi őrizete, illetve érvényben maradt, hogy az ellene hozott intézkedést igazságügyi megfigyelésre enyhítették. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) fellebbezésének azonban részben helyt adott, ennek következményeként Mezei János továbbra sem töltheti be polgármesteri tisztségét. Ugyanakkor számos névvel bővült azon személyek köre, akikkel Mezeinek tilos találkoznia, illetve tilos bármilyen módon kapcsolatba lépnie.
A táblabíróság közleménye szerint ezek a személyek a következők: Virág Zsolt – sértett fél, valamint Virág József, Karsai Károly József, Wohlfart Rudolf, Keresztes Zsombor, Pál-Antal Ildikó, Tinka Kálmán János, Seer Mihály, Bajkó László, Szőcs Tivadar, Bányász Lehel, Csavar Gábor, Ţepeluş Marius, Csergő Tünde, Rippel Ana Eliza, Munteanu Adrian, Csergő Tibor András, Péter Gizella, Albert Enikő, Gergely Ármin, Árus Zsolt-István, Nagy Zoltán, Sikó Gyula Levente, Farkas Zoltán Béla, Portik Csaba, Lăcătuşu Livia, Nagy István, Nagy Francisc és Komáromi Attila Sándor.
A nevezettek között vannak korábbi és jelenlegi önkormányzati képviselők, Gyergyószentmiklós jegyzője és a városháza más alkalmazottai, de felkerült a listára az alpolgármester Nagy Zoltán, vagy Árus Zsolt, korábbi megyei tanácsos, illetve a Budapest V. kerület részéről Komáromi Attila Sándor és Karsai Károly József is. A tanúk névsorában szerepel még Csergő Tibor András, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója, és Ripel Eliza, a Go Rt. jogásza is.
Mezei János az igazságügyi megfigyelés alatt nem hagyhatja el az országot. A végleges, megfellebbezhetetlen végzésről szóló közlemény nem tér ki arra, hogy ez a rendelkezés milyen időtartamra szól, de következtethető, hogy érvényben marad a csütörtöki ítéletben szereplő 60 nap.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
Nem kerül házi őrizetbe Mezei János, de a polgármesteri teendőit továbbra sem végezheti el – ez a lényege a Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken meghozott jogerős döntésének.
A táblabíróság részben megerősítette a Hargita Megyei Törvényszék csütörtöki alapfokú ítéletét, így megszűnt Mezei János (fotó) házi őrizete, illetve érvényben maradt, hogy az ellene hozott intézkedést igazságügyi megfigyelésre enyhítették. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) fellebbezésének azonban részben helyt adott, ennek következményeként Mezei János továbbra sem töltheti be polgármesteri tisztségét. Ugyanakkor számos névvel bővült azon személyek köre, akikkel Mezeinek tilos találkoznia, illetve tilos bármilyen módon kapcsolatba lépnie.
A táblabíróság közleménye szerint ezek a személyek a következők: Virág Zsolt – sértett fél, valamint Virág József, Karsai Károly József, Wohlfart Rudolf, Keresztes Zsombor, Pál-Antal Ildikó, Tinka Kálmán János, Seer Mihály, Bajkó László, Szőcs Tivadar, Bányász Lehel, Csavar Gábor, Ţepeluş Marius, Csergő Tünde, Rippel Ana Eliza, Munteanu Adrian, Csergő Tibor András, Péter Gizella, Albert Enikő, Gergely Ármin, Árus Zsolt-István, Nagy Zoltán, Sikó Gyula Levente, Farkas Zoltán Béla, Portik Csaba, Lăcătuşu Livia, Nagy István, Nagy Francisc és Komáromi Attila Sándor.
A nevezettek között vannak korábbi és jelenlegi önkormányzati képviselők, Gyergyószentmiklós jegyzője és a városháza más alkalmazottai, de felkerült a listára az alpolgármester Nagy Zoltán, vagy Árus Zsolt, korábbi megyei tanácsos, illetve a Budapest V. kerület részéről Komáromi Attila Sándor és Karsai Károly József is. A tanúk névsorában szerepel még Csergő Tibor András, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója, és Ripel Eliza, a Go Rt. jogásza is.
Mezei János az igazságügyi megfigyelés alatt nem hagyhatja el az országot. A végleges, megfellebbezhetetlen végzésről szóló közlemény nem tér ki arra, hogy ez a rendelkezés milyen időtartamra szól, de következtethető, hogy érvényben marad a csütörtöki ítéletben szereplő 60 nap.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2015. június 6.
Ferences pap- és diakónusszentelés Csíksomlyón
A Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány kettős ünnepére került sor szombaton a csíksomlyói kegytemplomban: Guia Hugó ferences testvért diakónussá, Portik Lukács Lóránd ferences testvért pappá szentelték.
Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke és Tamás József püspök celebrálta a ferences testvérek és a környékbeli papság részvételével. A szentmise keretében az evangélium után kezdődött a szentelés szertartása: Bőjte Mihály csíksomlyói ferences házfőnök bemutatta a jelölteket az érseknek, majd a főpásztor homíliában buzdította őket és a jelenlevő híveket. „Minden újmisésnek az igazi első miséje a papszentelési szentmise” – emelte ki az érsek.
A jelöltek ünnepélyes ígéretet tettek a szolgálattal járó kötelezettségek vállalására, majd a főpásztor elé járultak engedelmességet ígérve neki és utódainak. A szentelést követte a beöltözés: Hugó testvér beöltözött a szerpapi öltözékbe, a keresztben viselt stólába és dalmatikába, majd átvette az érsektől az evangéliumos könyvet.
Portik Lukács Lóránd ferences testvért tavaly június 28-án szentelte diakónussá Jakubinyi György érsek, ő szombattól áldozópapként szolgálja a közösséget. A litánia alatt a szentelendők leborulva imádkoztak, kérve a szentek közbenjárását hivatásuk gyakorlásához. Ezt követte a kézrátétel és a felszentelő ima, miután Lóránd testvér magára ölthette a stólát és a miseruhát. A püspök és a felszentelt diakónus és áldozópap békecsókot váltottak, kifejezve köszöntésüket és befogadásukat a közösségbe. Az újonnan szenteltek a szentmise áldozati részét már együtt ünnepelték a felszentelő püspökkel. A szentmise a főpásztor ünnepi áldásával ért véget.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
A Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány kettős ünnepére került sor szombaton a csíksomlyói kegytemplomban: Guia Hugó ferences testvért diakónussá, Portik Lukács Lóránd ferences testvért pappá szentelték.
Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke és Tamás József püspök celebrálta a ferences testvérek és a környékbeli papság részvételével. A szentmise keretében az evangélium után kezdődött a szentelés szertartása: Bőjte Mihály csíksomlyói ferences házfőnök bemutatta a jelölteket az érseknek, majd a főpásztor homíliában buzdította őket és a jelenlevő híveket. „Minden újmisésnek az igazi első miséje a papszentelési szentmise” – emelte ki az érsek.
A jelöltek ünnepélyes ígéretet tettek a szolgálattal járó kötelezettségek vállalására, majd a főpásztor elé járultak engedelmességet ígérve neki és utódainak. A szentelést követte a beöltözés: Hugó testvér beöltözött a szerpapi öltözékbe, a keresztben viselt stólába és dalmatikába, majd átvette az érsektől az evangéliumos könyvet.
Portik Lukács Lóránd ferences testvért tavaly június 28-án szentelte diakónussá Jakubinyi György érsek, ő szombattól áldozópapként szolgálja a közösséget. A litánia alatt a szentelendők leborulva imádkoztak, kérve a szentek közbenjárását hivatásuk gyakorlásához. Ezt követte a kézrátétel és a felszentelő ima, miután Lóránd testvér magára ölthette a stólát és a miseruhát. A püspök és a felszentelt diakónus és áldozópap békecsókot váltottak, kifejezve köszöntésüket és befogadásukat a közösségbe. Az újonnan szenteltek a szentmise áldozati részét már együtt ünnepelték a felszentelő püspökkel. A szentmise a főpásztor ünnepi áldásával ért véget.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2015. június 7.
Faragó Péter az RMDSZ Arad megyei szervezetének új elnöke
Az eddigi ügyvezető elnök, Faragó Péter volt parlamenti képviselő személyében új elnöke van szombattól az RMDSZ Arad megyei szervezetének.
Az aradi nagyszínházban tartott tisztújító küldöttgyűlésen két jelölt közül választott a majdnem kétszász küldött: Faragó 140, a nőszövetségi tag Zámbori Magdolna 32 voksot kapott.
Bognár Levente leköszönő elnök két mandátum után nem jelöltette magát újból. A kétéves ciklust most kezdő Faragó, miután megköszönte a jelenlévők bizalmát, azt nevezte a legfontosabb feladatnak, hogy a jövő évi helyhatósági választásokon az RMDSZ jól szerepeljen, a parlamenti választásokon pedig az aradi magyarság visszaszerezze a 2012-ben levesztett parlamenti képviselői mandátumot. Hamarosan jelentkezünk a helyszínen készített rádió- és videóriportokkal.
aradihirek.ro
Erdély.ma
Az eddigi ügyvezető elnök, Faragó Péter volt parlamenti képviselő személyében új elnöke van szombattól az RMDSZ Arad megyei szervezetének.
Az aradi nagyszínházban tartott tisztújító küldöttgyűlésen két jelölt közül választott a majdnem kétszász küldött: Faragó 140, a nőszövetségi tag Zámbori Magdolna 32 voksot kapott.
Bognár Levente leköszönő elnök két mandátum után nem jelöltette magát újból. A kétéves ciklust most kezdő Faragó, miután megköszönte a jelenlévők bizalmát, azt nevezte a legfontosabb feladatnak, hogy a jövő évi helyhatósági választásokon az RMDSZ jól szerepeljen, a parlamenti választásokon pedig az aradi magyarság visszaszerezze a 2012-ben levesztett parlamenti képviselői mandátumot. Hamarosan jelentkezünk a helyszínen készített rádió- és videóriportokkal.
aradihirek.ro
Erdély.ma
2015. június 7.
Emlékezés az Erdélyi Ferences Rendtartomány vértanújára
120 évvel ezelőtt, 1895. június 3-án született a Hargita megyei Zetelakán Boros Fortunát ferences atya és vértanú. A keresztségben a Domokos nevet kapta. 1911. augusztus 20-án, az erdélyi rendtartomány védőszentjének, Szent István királynak az ünnepén öltötte magára a ferences habitust Mikházán. Ünnepélyes fogadalmát Vajdahunyadon Trefán Leonárd tartományfőnök kezébe tette 1917. április 29-én. A következő évben, 1918. június 11-én a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban szentelte pappá gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök.
1920-ban tanítói oklevelet szerzett Csíksomlyón. 1921–1931 között a rendtartomány kis szeráfi papnevelő kollégiumának történelem és földrajz szakos tanáraként és prefektusaként Székelyudvarhelyen tevékenykedett. 1922 decemberében Szegeden megvédte A Csíksomlyói 32 ferences confraterről írt doktori disszertációját. A rend által kiadott folyóiratokban, A Hírnökben és a Katolikus Világban több tanulmányt is közölt. Társszerkesztője és írótársa volt a Dicsőszentmártonban 1925-ben kiadott Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene című műnek. 1927-ben jelent meg Az erdélyi ferencrendiek című főműve.
1932-ben rábízták az erdélyi sajtóapostolkodás vezetését, a Szent Bonaventura Nyomda igazgatójaként. „Írásai az olvasók hitét erősítették. Mindenben az emberek iránti szeretet vezette” (Pap Leonárd: Boros Fortunát könyveiből, cikkeiből levont következtetések Kézirat, Székelyudvarhely 2003).
1942. július 29-én a csíksomlyói káptalanra összegyűlt testvérek Boros Fortunátot megválasztották az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárójává. Nagyon nehéz időben vette át a provincia vezetését. Ferencz Ervin mondta róla:„Gondoskodott a rábízottakról. Ha tévedett, alázatosan belátta, és visszavonta tévedését. Hite föltétlenül megingathatatlan, szilárd és erős volt. A vallásos folyóiratokban írt cikkeivel készítette elő népét a megpróbáltatásokra. Szembenézett a jövővel. A szerzetesi élet imádságos gyakorlataiból merített mindenhez erőt. Szigorúsága mögé elrejtette a testvéri szeretetét. Fegyelmezett, bátor és bölcs, igazságos volt. Példaadó imádságos életet élt.” (Jegyzőkönyv, Szárhegy, 2003. január 22.)
Az 1948-as káptalan után brassói elöljáró lett, ahol a beteg ferencesek gondozását és a megboldogult Csiszér Elek atya boldoggá avatásának előkészítését bízták rá.
A titkosszolgálat dossziéjából kiderül, hogy Boros Fortunátot már 1946 óta megfigyelés alatt tartották. Sok üldözésnek és megpróbáltatásnak volt kitéve. Gyakran menekülnie kellett. 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka, amikor az összes ferences testvért a máriaradnai kolostorba vitték, őt Brassóban tartották, ott folyt a kihallgatása. 1951. december 8-án 24 hónapi munkatáborra ítélték. A Duna-csatornához, a „kivégző táborhoz” került, ahol a parancsnok így fogadta a rabokat: „Az elvtársak ne gondolják, hogy innen élve megszabadulnak, mert mi megöljük önöket golyó nélkül, a munka mezején.” A Capul Midia munkakolónia a többi munkatábor közül messzemenően kitűnt az elhalálozási százalékok tekintetében. Két biztos joga volt annak a rabnak: dolgozni vagy meghalni. Boros Fortunát egykori tartományfőnök haláláról két változat ismeretes: az egyik az, hogy egy rab parancsra lapáttal agyonverte mint hasznavehetetlen, beteg embert, a másik, a valószínűbb változat szerint a sok éhezés, a nehéz munka, a zord időjárás és a betegség (komoly cukorbetegség) felemésztette életét. Halotti bizonyítványa szerint 1953. március 18-án hunyt el.
A kommunista rendszer alatt még a nevét sem volt szabad kimondani, szülőfaluja mégis emlékkeresztet állított a temetőben az ő tiszteletére. Szűkebb környezete, rokonai, szerzetestestvérei, rabtársai vértanúként tisztelték. A rendszerváltás után Zetelakán az általános és a középiskolát róla nevezték el. Boros Fortunát rövid életrajzát a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság felterjesztette a Szentszékhez a 20. század új vértanúi névsorába, 2003. január 13-án pedig elindította az előzetes egyházmegyei vizsgálatot a boldoggá avatáshoz. 2003. március 16-án Bartók Albert ferences atya így emlékezett rá a zetelaki római katolikus templomban: „Beteljesedett, amit Fortunát főatya előre megmondott. A kommunizmus szépen, magától összeomlott, hála az Istennek, és amit Fortunát főatya tanított, hogy él az Isten, és győz az Isten, az most is áll, és ezután is állni fog.” (Ilyés András idézi: 50 éves a zetelaki középiskola 1961–2011)
Guia Hugó OFM
Vasárnap (Kolozsvár)
120 évvel ezelőtt, 1895. június 3-án született a Hargita megyei Zetelakán Boros Fortunát ferences atya és vértanú. A keresztségben a Domokos nevet kapta. 1911. augusztus 20-án, az erdélyi rendtartomány védőszentjének, Szent István királynak az ünnepén öltötte magára a ferences habitust Mikházán. Ünnepélyes fogadalmát Vajdahunyadon Trefán Leonárd tartományfőnök kezébe tette 1917. április 29-én. A következő évben, 1918. június 11-én a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban szentelte pappá gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök.
1920-ban tanítói oklevelet szerzett Csíksomlyón. 1921–1931 között a rendtartomány kis szeráfi papnevelő kollégiumának történelem és földrajz szakos tanáraként és prefektusaként Székelyudvarhelyen tevékenykedett. 1922 decemberében Szegeden megvédte A Csíksomlyói 32 ferences confraterről írt doktori disszertációját. A rend által kiadott folyóiratokban, A Hírnökben és a Katolikus Világban több tanulmányt is közölt. Társszerkesztője és írótársa volt a Dicsőszentmártonban 1925-ben kiadott Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene című műnek. 1927-ben jelent meg Az erdélyi ferencrendiek című főműve.
1932-ben rábízták az erdélyi sajtóapostolkodás vezetését, a Szent Bonaventura Nyomda igazgatójaként. „Írásai az olvasók hitét erősítették. Mindenben az emberek iránti szeretet vezette” (Pap Leonárd: Boros Fortunát könyveiből, cikkeiből levont következtetések Kézirat, Székelyudvarhely 2003).
1942. július 29-én a csíksomlyói káptalanra összegyűlt testvérek Boros Fortunátot megválasztották az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárójává. Nagyon nehéz időben vette át a provincia vezetését. Ferencz Ervin mondta róla:„Gondoskodott a rábízottakról. Ha tévedett, alázatosan belátta, és visszavonta tévedését. Hite föltétlenül megingathatatlan, szilárd és erős volt. A vallásos folyóiratokban írt cikkeivel készítette elő népét a megpróbáltatásokra. Szembenézett a jövővel. A szerzetesi élet imádságos gyakorlataiból merített mindenhez erőt. Szigorúsága mögé elrejtette a testvéri szeretetét. Fegyelmezett, bátor és bölcs, igazságos volt. Példaadó imádságos életet élt.” (Jegyzőkönyv, Szárhegy, 2003. január 22.)
Az 1948-as káptalan után brassói elöljáró lett, ahol a beteg ferencesek gondozását és a megboldogult Csiszér Elek atya boldoggá avatásának előkészítését bízták rá.
A titkosszolgálat dossziéjából kiderül, hogy Boros Fortunátot már 1946 óta megfigyelés alatt tartották. Sok üldözésnek és megpróbáltatásnak volt kitéve. Gyakran menekülnie kellett. 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka, amikor az összes ferences testvért a máriaradnai kolostorba vitték, őt Brassóban tartották, ott folyt a kihallgatása. 1951. december 8-án 24 hónapi munkatáborra ítélték. A Duna-csatornához, a „kivégző táborhoz” került, ahol a parancsnok így fogadta a rabokat: „Az elvtársak ne gondolják, hogy innen élve megszabadulnak, mert mi megöljük önöket golyó nélkül, a munka mezején.” A Capul Midia munkakolónia a többi munkatábor közül messzemenően kitűnt az elhalálozási százalékok tekintetében. Két biztos joga volt annak a rabnak: dolgozni vagy meghalni. Boros Fortunát egykori tartományfőnök haláláról két változat ismeretes: az egyik az, hogy egy rab parancsra lapáttal agyonverte mint hasznavehetetlen, beteg embert, a másik, a valószínűbb változat szerint a sok éhezés, a nehéz munka, a zord időjárás és a betegség (komoly cukorbetegség) felemésztette életét. Halotti bizonyítványa szerint 1953. március 18-án hunyt el.
A kommunista rendszer alatt még a nevét sem volt szabad kimondani, szülőfaluja mégis emlékkeresztet állított a temetőben az ő tiszteletére. Szűkebb környezete, rokonai, szerzetestestvérei, rabtársai vértanúként tisztelték. A rendszerváltás után Zetelakán az általános és a középiskolát róla nevezték el. Boros Fortunát rövid életrajzát a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság felterjesztette a Szentszékhez a 20. század új vértanúi névsorába, 2003. január 13-án pedig elindította az előzetes egyházmegyei vizsgálatot a boldoggá avatáshoz. 2003. március 16-án Bartók Albert ferences atya így emlékezett rá a zetelaki római katolikus templomban: „Beteljesedett, amit Fortunát főatya előre megmondott. A kommunizmus szépen, magától összeomlott, hála az Istennek, és amit Fortunát főatya tanított, hogy él az Isten, és győz az Isten, az most is áll, és ezután is állni fog.” (Ilyés András idézi: 50 éves a zetelaki középiskola 1961–2011)
Guia Hugó OFM
Vasárnap (Kolozsvár)
2015. június 7.
Potápi Torockón: ma már nem kell határt módosítani a nemzetegyesítéshez
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint ma már nem kell határt módosítani a nemzetegyesítéshez. Az államtitkár Torockón, a második Duna-napon mondott beszédet.
A nemzeti összetartozás napja utáni hétvégére időzített eseményen kijelentette: „sikerült átlépni a Trianonban húzott határokat”, nem harckocsikkal, katonákkal sikerült ezt elérni, hanem az összetartozásba vetett hittel.
Az államtitkár kijelentette, a nemzeti összetartozás forrás tudott lenni. „Forrás, ami elemi erővel tör fel, aminek nem állja útját semmilyen akadály, megtalálja a medreket, amelyekben haladni tud. Ilyen mederré vált az összmagyarság számára a Duna Televízió, immár öt kontinens magyarjaihoz jut el általa a magyar szó és kép” – fogalmazott Potápi Árpád János. Úgy vélte, új utakat kell építeni és találni, és a régieket pedig ki kell szélesíteni ahhoz, hogy a magyar egység teljesen le tudja győzni a trianoni határokat.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy egy éve azzal a céllal nyitották meg a torockói Duna-házat, és azért szervezték meg immár másodszor a Duna-napot, hogy közösséget építsenek, és segítsék a szórványban élő magyarság megmaradását.
A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, a Duna-ház az elmúlt egy évben történészkonferenciának, nyelvi konferenciának, mezőgazdasági konferenciának, rendhagyó irodalomóráknak és filmvetítéseknek adott otthont. Itt tartották az aranyosszéki székelyek és a székelyföldi székelyek találkozóját, és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik tanácskozását.
Hozzátette, az idei Duna-nap színpadára olyan előadókat hívtak, akik minden korosztálynak élményt nyújthatnak. A népzenei műsorban a helybeli és magyarlapádi előadók, valamint a Röpülj Páva tehetségkutató résztvevői: a Harmadik Zenekar, Nagy Noémi Kriszta és Vaszi Levente énekes, valamint Melles Endre szólótáncos léptek fel. Közönség elé állt még Janicsák Veca, Caramel, Péter Szabó Szilvia és a Kormorán együttes. A Duna-nap késő este tűzijátékkal zárult.
Székelyhon.ro
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint ma már nem kell határt módosítani a nemzetegyesítéshez. Az államtitkár Torockón, a második Duna-napon mondott beszédet.
A nemzeti összetartozás napja utáni hétvégére időzített eseményen kijelentette: „sikerült átlépni a Trianonban húzott határokat”, nem harckocsikkal, katonákkal sikerült ezt elérni, hanem az összetartozásba vetett hittel.
Az államtitkár kijelentette, a nemzeti összetartozás forrás tudott lenni. „Forrás, ami elemi erővel tör fel, aminek nem állja útját semmilyen akadály, megtalálja a medreket, amelyekben haladni tud. Ilyen mederré vált az összmagyarság számára a Duna Televízió, immár öt kontinens magyarjaihoz jut el általa a magyar szó és kép” – fogalmazott Potápi Árpád János. Úgy vélte, új utakat kell építeni és találni, és a régieket pedig ki kell szélesíteni ahhoz, hogy a magyar egység teljesen le tudja győzni a trianoni határokat.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy egy éve azzal a céllal nyitották meg a torockói Duna-házat, és azért szervezték meg immár másodszor a Duna-napot, hogy közösséget építsenek, és segítsék a szórványban élő magyarság megmaradását.
A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, a Duna-ház az elmúlt egy évben történészkonferenciának, nyelvi konferenciának, mezőgazdasági konferenciának, rendhagyó irodalomóráknak és filmvetítéseknek adott otthont. Itt tartották az aranyosszéki székelyek és a székelyföldi székelyek találkozóját, és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik tanácskozását.
Hozzátette, az idei Duna-nap színpadára olyan előadókat hívtak, akik minden korosztálynak élményt nyújthatnak. A népzenei műsorban a helybeli és magyarlapádi előadók, valamint a Röpülj Páva tehetségkutató résztvevői: a Harmadik Zenekar, Nagy Noémi Kriszta és Vaszi Levente énekes, valamint Melles Endre szólótáncos léptek fel. Közönség elé állt még Janicsák Veca, Caramel, Péter Szabó Szilvia és a Kormorán együttes. A Duna-nap késő este tűzijátékkal zárult.
Székelyhon.ro
2015. június 7.
Nyolc település táncosai érkeztek Csíkszenttamásra
Hatodik alkalommal tartottak táncfesztivált vasárnap a Csíkszenttamás mellett található Szent Anna-feredőnél. Összesen 14 csoport lépett fel a rendezvényen.
Közel 350 táncos ropta a néptáncot vasárnap délután a hatodik Felcsíki Táncfesztiválon. Csíkcsicsóból, Marosfőről, Gyimesközéplokról, Szépvízről, Csíkszentdomokosról, Suceaváról, Galócásról és Csíkszenttamásról összesen 14 csoport vett részt a rendezvényen. A decemberben elkészített fedett színpadon három- és nyolcvanéves táncost is láthatott a közönség.
„Ez az esemény már rég kinőtte a felcsíki jelleget, hisz részt vesznek a felcsíki táncegyütteseken kívül a hegyen túli szomszédaink, a gyimesi csángók, de jöttek román táncegyüttesek is. Ez annak tudható be, hogy a Bíró Ferenc, a szenttamási kultúrház igazgatója által vezetett tánccsoportokat nagyon sok helyre meghívják, az ország különböző területeire” – magyarázta a jelen levő együttesek kapcsolatát Márk Tibor, Csíkszenttamás polgármestere.
A település alpolgármestere, Kedves Róbert elmondta, néhány éve, egy gyermeklakodalom alkalmából jöttek rá, hogy a szenttamási gyermekek nagy része nem tud táncolni. Azóta alkalmaztak egy táncmestert, és jelenleg két néptánccsoportja és mintegy száz táncosa van a falunak. „Ezelőtt hat évvel jött az ötlet, hogy tartsunk egy ilyen fesztivált, hogy legyen egy olyan rendezvény, amely összefogja itt Felcsíkon mindazokat, akik szeretik ezt a táncot. Ez egyben tapasztalatcsere is, és fontos, hogy a kultúránkat, a hagyományainkat tudjuk továbbvinni” – hangsúlyozta az alpolgármester.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Hatodik alkalommal tartottak táncfesztivált vasárnap a Csíkszenttamás mellett található Szent Anna-feredőnél. Összesen 14 csoport lépett fel a rendezvényen.
Közel 350 táncos ropta a néptáncot vasárnap délután a hatodik Felcsíki Táncfesztiválon. Csíkcsicsóból, Marosfőről, Gyimesközéplokról, Szépvízről, Csíkszentdomokosról, Suceaváról, Galócásról és Csíkszenttamásról összesen 14 csoport vett részt a rendezvényen. A decemberben elkészített fedett színpadon három- és nyolcvanéves táncost is láthatott a közönség.
„Ez az esemény már rég kinőtte a felcsíki jelleget, hisz részt vesznek a felcsíki táncegyütteseken kívül a hegyen túli szomszédaink, a gyimesi csángók, de jöttek román táncegyüttesek is. Ez annak tudható be, hogy a Bíró Ferenc, a szenttamási kultúrház igazgatója által vezetett tánccsoportokat nagyon sok helyre meghívják, az ország különböző területeire” – magyarázta a jelen levő együttesek kapcsolatát Márk Tibor, Csíkszenttamás polgármestere.
A település alpolgármestere, Kedves Róbert elmondta, néhány éve, egy gyermeklakodalom alkalmából jöttek rá, hogy a szenttamási gyermekek nagy része nem tud táncolni. Azóta alkalmaztak egy táncmestert, és jelenleg két néptánccsoportja és mintegy száz táncosa van a falunak. „Ezelőtt hat évvel jött az ötlet, hogy tartsunk egy ilyen fesztivált, hogy legyen egy olyan rendezvény, amely összefogja itt Felcsíkon mindazokat, akik szeretik ezt a táncot. Ez egyben tapasztalatcsere is, és fontos, hogy a kultúránkat, a hagyományainkat tudjuk továbbvinni” – hangsúlyozta az alpolgármester.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. június 7.
Elballagtak a PKE végzősei
Szombaton elballagtak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) alap- és mesteri képzéseinek végzős hallgatói.
A ballagást megelőzően szakonkénti búcsúztatókra került sor, a másodéves hallgatók és a tanárok köszöntek el a végzősöktől az egyetem székházában. Innen a közgazdaságtudományi, a bölcsészeti és a művészeti karok hallgatói, oktatói, a hozzátartozók, barátok és érdeklődők közösen vonultak át tizenegy órakor a nagyvárad-újvárosi református templomba, ahol az ünnepi istentiszteletre és a tanévzárásra került sor. Tőkés László EP-képviselő, volt püspök a 127. számú zsoltár alapján hirdetett igét, kiemelve, hogy az idei évi tanévzárást három körülmény határozza meg: a trianoni békeszerződés aláírásának 95. évfordulója, a Partiumi Keresztény Egyetem, valamint jogelődje, a Sulyok István Reformtus Főiskola fennállásának tizenöt, illetve huszonöt éves évfordulója, valamint a PKE új főépületének építése. Ez utóbbi kapcsán elmondta, az új főépület elkészülte után az Arany János kollégium csak kollégiumi funkciókat fog ellátni. Az igehirdető felhívta a figyelmet arra, hogy „Isten nélkül hiába minden fáradozás, még a legjobb szándék is kárba vész, ha munkánkon nincs Isten áldása”, majd arról beszélt, hogy a jelenlegi globális válságot tetézi a kommunizmus után ránk maradt válság. De nemcsak a nagyvilágban, hanem közvetlen környezetünkben is gondok sokasága tapasztalható. Demográfiai válságról beszélt az igehirdető, kiemelve azt, hogy Nagyvárad magyarsága 75 ezerről 45 ezerre csappant, Erdély magyarsága 500 ezerrel lett kevesebb az elmúlt huszonöt évben. Magyarországon egymillió házaspárnak nincs gyereke – idézte a statisztikai adatot Tőkés László, aki szerint a magyarság belülről csonkul, egyfajta belső Trianon, önsorsrontás állapotában él a nemzet. „Ezrével adják el magyarjaink házaikat, de nem azért szabadultunk fel, hogy megszabaduljunk javainktól, házainktól. Azért szabadított fel az Isten, hogy építkezzünk” – fogalmazott Tőkés László hozzátéve, hogy úgy tekint a most végző fiatalokra, mint akikre lehet számítani ebben az építkezésben és a további küzdelmekben. „Testvérek vagyunk a Krisztus áldása által, tehát tekintsünk egymásra testvérként” – hirdette Tőkés László beszédében.
Egyetemi reform
Az igehirdetés után Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte a megjelenteket, majd János Szabolcs az egyetem rektora tartotta meg tanévzáró beszédét. Az intézményvezető többek között elmondta: „huszonöt év után megérett az idő egyetemünk átalakítására, céljainak, működési elveinek újragondolására annak érdekében, hogy kiküszöböljük mindazt, ami nem jól működik, és még jobbá tegyük azt, ami jó. Folyamatosan törekszünk arra, hogy bővítsük az intézmény szakkínálatát és erősítsük oktatói gárdáját. A mögöttünk álló tanévben hirdettünk először felvételit Diakónia hivatalos néven a Teológia szociális munka alapképzési szakra, idén ballagnak először a Tanítóképző, illetve a Bank és pénzügyek szak hallgatói. Ezzel párhuzamosan saját oktatóinkat léptettük elő, illetve minősített oktatókat, docenseket és professzorokat vontunk be oktatási-kutatási tevékenységünkbe. Az akkreditációs bizottság döntése értelmében idén felvételit hirdethetünk Idegenforgalmi gazdálkodás mesterképző szakra. A következő egyetemi évben az ideinél körülbelül húsz százalékkal nagyobb, mintegy 325 ezer euró támogatásból működtethetjük nemzetközi mobilitási programjainkat”
Közösségformálást
Köszöntőbeszédet mondott Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke is, kiemelve, hogy „az erdélyi magyar sorsnak lehetősége a tanulás”. Mint mondta a PKE és a Sapientia egyetemek célja az, hogy az erdélyi magyar ifjúság anyanyelvén szerezze meg a tudást. Kiemelten fontosnak tekinti azt, hogy ezekben az intézményekben ne csak oktatás, hanem közösségre nevelés is történjen, mert, mint fogalmazott az anyagilag sokkal kedvezőbb feltételeket kínáló nyugati országok csábításával szemben „nekünk egy eszközünk van, hogy itthon tartsuk fiataljainkat: az hogy közösséget formálunk belőlük. A Sapientia és a PKE együttesen vállalja ezt a feladatot”. Végezetül örömét fejezte ki amiatt, hogy az anyaország megértette ezeket a célkitűzéseket, hiszen a magyar kormány harminc milliárd forinttal támogatja a határon túli magyar felsőoktatást. Az ünnepség az érdemoklevelek átnyújtásával, a végzősök elbúcsúzásával és az utánuk jövők búcsúztatójával, az egyetem kulcsának és a Váradi Biblia hasonmás kiadásának átadásával-vételével, majd pedig a római katolikus, unitárius és református egyház lelkészeinek áldását követő himnuszénekléssel ért véget. A tanévzáró ünnepségen szolgált a PKE kórusa Ambrus László és Piski Norbert harmadéves hallgatók irányításával, orgonán közreműködött dr. Kristófi János.
Pap István
erdon.ro
Szombaton elballagtak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) alap- és mesteri képzéseinek végzős hallgatói.
A ballagást megelőzően szakonkénti búcsúztatókra került sor, a másodéves hallgatók és a tanárok köszöntek el a végzősöktől az egyetem székházában. Innen a közgazdaságtudományi, a bölcsészeti és a művészeti karok hallgatói, oktatói, a hozzátartozók, barátok és érdeklődők közösen vonultak át tizenegy órakor a nagyvárad-újvárosi református templomba, ahol az ünnepi istentiszteletre és a tanévzárásra került sor. Tőkés László EP-képviselő, volt püspök a 127. számú zsoltár alapján hirdetett igét, kiemelve, hogy az idei évi tanévzárást három körülmény határozza meg: a trianoni békeszerződés aláírásának 95. évfordulója, a Partiumi Keresztény Egyetem, valamint jogelődje, a Sulyok István Reformtus Főiskola fennállásának tizenöt, illetve huszonöt éves évfordulója, valamint a PKE új főépületének építése. Ez utóbbi kapcsán elmondta, az új főépület elkészülte után az Arany János kollégium csak kollégiumi funkciókat fog ellátni. Az igehirdető felhívta a figyelmet arra, hogy „Isten nélkül hiába minden fáradozás, még a legjobb szándék is kárba vész, ha munkánkon nincs Isten áldása”, majd arról beszélt, hogy a jelenlegi globális válságot tetézi a kommunizmus után ránk maradt válság. De nemcsak a nagyvilágban, hanem közvetlen környezetünkben is gondok sokasága tapasztalható. Demográfiai válságról beszélt az igehirdető, kiemelve azt, hogy Nagyvárad magyarsága 75 ezerről 45 ezerre csappant, Erdély magyarsága 500 ezerrel lett kevesebb az elmúlt huszonöt évben. Magyarországon egymillió házaspárnak nincs gyereke – idézte a statisztikai adatot Tőkés László, aki szerint a magyarság belülről csonkul, egyfajta belső Trianon, önsorsrontás állapotában él a nemzet. „Ezrével adják el magyarjaink házaikat, de nem azért szabadultunk fel, hogy megszabaduljunk javainktól, házainktól. Azért szabadított fel az Isten, hogy építkezzünk” – fogalmazott Tőkés László hozzátéve, hogy úgy tekint a most végző fiatalokra, mint akikre lehet számítani ebben az építkezésben és a további küzdelmekben. „Testvérek vagyunk a Krisztus áldása által, tehát tekintsünk egymásra testvérként” – hirdette Tőkés László beszédében.
Egyetemi reform
Az igehirdetés után Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte a megjelenteket, majd János Szabolcs az egyetem rektora tartotta meg tanévzáró beszédét. Az intézményvezető többek között elmondta: „huszonöt év után megérett az idő egyetemünk átalakítására, céljainak, működési elveinek újragondolására annak érdekében, hogy kiküszöböljük mindazt, ami nem jól működik, és még jobbá tegyük azt, ami jó. Folyamatosan törekszünk arra, hogy bővítsük az intézmény szakkínálatát és erősítsük oktatói gárdáját. A mögöttünk álló tanévben hirdettünk először felvételit Diakónia hivatalos néven a Teológia szociális munka alapképzési szakra, idén ballagnak először a Tanítóképző, illetve a Bank és pénzügyek szak hallgatói. Ezzel párhuzamosan saját oktatóinkat léptettük elő, illetve minősített oktatókat, docenseket és professzorokat vontunk be oktatási-kutatási tevékenységünkbe. Az akkreditációs bizottság döntése értelmében idén felvételit hirdethetünk Idegenforgalmi gazdálkodás mesterképző szakra. A következő egyetemi évben az ideinél körülbelül húsz százalékkal nagyobb, mintegy 325 ezer euró támogatásból működtethetjük nemzetközi mobilitási programjainkat”
Közösségformálást
Köszöntőbeszédet mondott Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke is, kiemelve, hogy „az erdélyi magyar sorsnak lehetősége a tanulás”. Mint mondta a PKE és a Sapientia egyetemek célja az, hogy az erdélyi magyar ifjúság anyanyelvén szerezze meg a tudást. Kiemelten fontosnak tekinti azt, hogy ezekben az intézményekben ne csak oktatás, hanem közösségre nevelés is történjen, mert, mint fogalmazott az anyagilag sokkal kedvezőbb feltételeket kínáló nyugati országok csábításával szemben „nekünk egy eszközünk van, hogy itthon tartsuk fiataljainkat: az hogy közösséget formálunk belőlük. A Sapientia és a PKE együttesen vállalja ezt a feladatot”. Végezetül örömét fejezte ki amiatt, hogy az anyaország megértette ezeket a célkitűzéseket, hiszen a magyar kormány harminc milliárd forinttal támogatja a határon túli magyar felsőoktatást. Az ünnepség az érdemoklevelek átnyújtásával, a végzősök elbúcsúzásával és az utánuk jövők búcsúztatójával, az egyetem kulcsának és a Váradi Biblia hasonmás kiadásának átadásával-vételével, majd pedig a római katolikus, unitárius és református egyház lelkészeinek áldását követő himnuszénekléssel ért véget. A tanévzáró ünnepségen szolgált a PKE kórusa Ambrus László és Piski Norbert harmadéves hallgatók irányításával, orgonán közreműködött dr. Kristófi János.
Pap István
erdon.ro
2015. június 7.
Számos ok végzetes következménye: Trianon
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében június 4-én Gazda József erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró tartott előadást Trianonról Nagyváradon.
A kereszt alatt című előadást mintegy tucatnyi érdeklődő előtt tartotta meg a Partiumi Keresztény Egyetem Bolyai termében. Gazda József előadása elején leszögezte, hogy Trianon a magyar nemzet sorsának fájdalmas eseménye, majd idézte azt az ismert gondolatot, miszerint lelkében az magyar, akinek fáj Trianon. Az előadó Kosztolányi Dezsőt is idézte, aki szerint Trianonban, Trianonnal megölték a hazát és a nemzetet. Gazda József kifejtette, hogy az első világháború győztes hatalmai a magyarokra fogták azt, hogy ők voltak a világháború okozói, ezért hihetetlen drasztikussággal büntették meg a magyar nemzetet.
Trianon keresztje
„Trianon keresztjével megkeserített nemzet vagyunk” – fogalmazott Gazda József, aki leszögezte: „minden hazugság volt, amire építették a békeszerződést”. Emlékeztetett arra, hogy a monarchia koronatanácsában egyedül Tisza István Magyarország miniszterelnöke szavazott a háború ellen, de sajnos a többség akarata győzött, és az Osztrák-Magyar Monarchia megindította a háborút. Az előadó kitért arra a vádra is, hogy az egyébként soknemzetiségű Magyarországon a magyarok elnyomták a nemzetiségeket. Ennek az állításnak a cáfolására Gazda József megemlítette, hogy az első világháború előtti Magyarországon a románok kilencvenöt százaléka nem tudott magyarul, a magyar nyelv fakultatív tantárgyként szerepelt az oktatásban, ráadásul Magyarországon több román iskola volt, mint az akkori Óromániában. „Hol volt akkor itt elnyomás? Elképzelhető az, hogy ma egy romániai magyar iskolában fakultatív legyen a román nyelv oktatása?” – tette fel a kérdéseket Gazda József, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy Trianon nem Románia, hanem a szövetségesek aknamunkájának lett a következménye, hiszen, mint mondta, nem a románok ajánlkoztak, hogy megtámadnák Magyarországot Erdélyért cserébe, hanem fordítva történt, a szövetséges hatalmak buzdították Romániát, hogy támadja meg Magyarországot, és akkor megkapja Erdélyt. Az előadó hozzátette azt is, hogy a külső okok mellett belső okok is hozzájárultak ahhoz, hogy a trianoni békeszerződés úgy valósuljon meg, ahogy megvalósult. Ez utóbbiak közül az akkori kormány katasztrofális döntéseit emelte ki Gazda József, többek között azt, hogy a fegyverszünet aláírása után a határok megerősítése lett volna a legfőbb feladat, ehelyett az ország vezetése feloszlatta a hadsereget. Az érdekes előadás végén a jelenlevők tették fel kérdéseiket, illetve osztották meg gondolataikat, majd megkoszorúzták az egyetem belső udvarán lévő Trianon emléktáblát.
Pap István
erdon.ro
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében június 4-én Gazda József erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró tartott előadást Trianonról Nagyváradon.
A kereszt alatt című előadást mintegy tucatnyi érdeklődő előtt tartotta meg a Partiumi Keresztény Egyetem Bolyai termében. Gazda József előadása elején leszögezte, hogy Trianon a magyar nemzet sorsának fájdalmas eseménye, majd idézte azt az ismert gondolatot, miszerint lelkében az magyar, akinek fáj Trianon. Az előadó Kosztolányi Dezsőt is idézte, aki szerint Trianonban, Trianonnal megölték a hazát és a nemzetet. Gazda József kifejtette, hogy az első világháború győztes hatalmai a magyarokra fogták azt, hogy ők voltak a világháború okozói, ezért hihetetlen drasztikussággal büntették meg a magyar nemzetet.
Trianon keresztje
„Trianon keresztjével megkeserített nemzet vagyunk” – fogalmazott Gazda József, aki leszögezte: „minden hazugság volt, amire építették a békeszerződést”. Emlékeztetett arra, hogy a monarchia koronatanácsában egyedül Tisza István Magyarország miniszterelnöke szavazott a háború ellen, de sajnos a többség akarata győzött, és az Osztrák-Magyar Monarchia megindította a háborút. Az előadó kitért arra a vádra is, hogy az egyébként soknemzetiségű Magyarországon a magyarok elnyomták a nemzetiségeket. Ennek az állításnak a cáfolására Gazda József megemlítette, hogy az első világháború előtti Magyarországon a románok kilencvenöt százaléka nem tudott magyarul, a magyar nyelv fakultatív tantárgyként szerepelt az oktatásban, ráadásul Magyarországon több román iskola volt, mint az akkori Óromániában. „Hol volt akkor itt elnyomás? Elképzelhető az, hogy ma egy romániai magyar iskolában fakultatív legyen a román nyelv oktatása?” – tette fel a kérdéseket Gazda József, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy Trianon nem Románia, hanem a szövetségesek aknamunkájának lett a következménye, hiszen, mint mondta, nem a románok ajánlkoztak, hogy megtámadnák Magyarországot Erdélyért cserébe, hanem fordítva történt, a szövetséges hatalmak buzdították Romániát, hogy támadja meg Magyarországot, és akkor megkapja Erdélyt. Az előadó hozzátette azt is, hogy a külső okok mellett belső okok is hozzájárultak ahhoz, hogy a trianoni békeszerződés úgy valósuljon meg, ahogy megvalósult. Ez utóbbiak közül az akkori kormány katasztrofális döntéseit emelte ki Gazda József, többek között azt, hogy a fegyverszünet aláírása után a határok megerősítése lett volna a legfőbb feladat, ehelyett az ország vezetése feloszlatta a hadsereget. Az érdekes előadás végén a jelenlevők tették fel kérdéseiket, illetve osztották meg gondolataikat, majd megkoszorúzták az egyetem belső udvarán lévő Trianon emléktáblát.
Pap István
erdon.ro
2015. június 8.
Ünneplésre köteleznének
Igen nagy bajban lehet az a társadalom, amelyben köteleznék az állampolgárokat az ünneplésre. Igen súlyos gondok lehetnek a nemzeti öntudattal, ha törvényben írnák elő, mikor és miként kell ünnepelni, himnuszt énekelni, zászlót kitűzni, de még a sajtót, a közmédiát is utasítanák, számoljanak be a parancsra zajlott ünnepségről.
Nehéz ésszerű magyarázatot találni arra, hogy mi jár a kezdeményezők fejében, amikor június 4-ét nemzeti ünneppé akarják nyilvánítani Romániában. Annál is inkább, mert a legfőbb nemzeti ünnep, december 1. ugyanahhoz a történelmi eseményhez, Erdély elcsatolásához kapcsolódik, és annak emlékezetessé tételéről már minden elképzelhető eszközzel gondoskodtak: nagyszabású felvonulásokat, nagygyűléseket, katonai parádét szerveznek országszerte, de törvényben rögzítették azt is, hogy e dátumról utcákat nevezzenek el minden romániai településen.
Nem számított akkor sem, hogy a Romániában élők jelentős hányada számára december elseje nem lehet ünnep, így az állam voltaképpen saját állampolgárait rekeszti ki e közösségi élményből, nyíltan kettős mércét alkalmazva, hátrányos megkülönböztetésben részesítve mintegy másfél millió magyart.
Senkit nem érdekelt, hogy az ország jelentős részében nem öröm és büszkeség tölti el az 1918-as eseményről elnevezett sugárutakon sétálókat – és nem számít mindez most sem, amikor június 4-ét emelnék hivatalos nemzeti ünnepi rangra. Tennék ezt ráadásul tűzzel-vassal, törvényben erőltetve, parancsban elrendelve az ünneplést, hisz a trianoni diktátum dátuma korántsem ivódott bele annyira a román köztudatba, mint december 1.
Nacionalista túlfűtöttség, szavazatszerzési vágy, a budapesti kormánynak adott válasz vagy a provokáció szándéka – bármi legyen is a kezdeményező honatyák indítéka, számunkra felháborító e kezdeményezés, mely ellen minden lehetséges fórumon és minden eszközzel tiltakoznunk kell, rámutatva ismételten arra a nyílt diszkriminációra, megvetésre, amellyel a román államhatalom viszonyul az országban élő magyar közösséghez. Az pedig már nemcsak aggasztó, de elkeserítő, hogy e kezdeményezést a külügyminiszter terjesztette elő, és a román pártok mindenike felvállalta, a szocialisták mellett olyan politikusok is, mint Vasile Blaga vagy Călin Popescu Tăriceanu, akik korábban némi empátiát tanúsítottak a magyarság iránt.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Igen nagy bajban lehet az a társadalom, amelyben köteleznék az állampolgárokat az ünneplésre. Igen súlyos gondok lehetnek a nemzeti öntudattal, ha törvényben írnák elő, mikor és miként kell ünnepelni, himnuszt énekelni, zászlót kitűzni, de még a sajtót, a közmédiát is utasítanák, számoljanak be a parancsra zajlott ünnepségről.
Nehéz ésszerű magyarázatot találni arra, hogy mi jár a kezdeményezők fejében, amikor június 4-ét nemzeti ünneppé akarják nyilvánítani Romániában. Annál is inkább, mert a legfőbb nemzeti ünnep, december 1. ugyanahhoz a történelmi eseményhez, Erdély elcsatolásához kapcsolódik, és annak emlékezetessé tételéről már minden elképzelhető eszközzel gondoskodtak: nagyszabású felvonulásokat, nagygyűléseket, katonai parádét szerveznek országszerte, de törvényben rögzítették azt is, hogy e dátumról utcákat nevezzenek el minden romániai településen.
Nem számított akkor sem, hogy a Romániában élők jelentős hányada számára december elseje nem lehet ünnep, így az állam voltaképpen saját állampolgárait rekeszti ki e közösségi élményből, nyíltan kettős mércét alkalmazva, hátrányos megkülönböztetésben részesítve mintegy másfél millió magyart.
Senkit nem érdekelt, hogy az ország jelentős részében nem öröm és büszkeség tölti el az 1918-as eseményről elnevezett sugárutakon sétálókat – és nem számít mindez most sem, amikor június 4-ét emelnék hivatalos nemzeti ünnepi rangra. Tennék ezt ráadásul tűzzel-vassal, törvényben erőltetve, parancsban elrendelve az ünneplést, hisz a trianoni diktátum dátuma korántsem ivódott bele annyira a román köztudatba, mint december 1.
Nacionalista túlfűtöttség, szavazatszerzési vágy, a budapesti kormánynak adott válasz vagy a provokáció szándéka – bármi legyen is a kezdeményező honatyák indítéka, számunkra felháborító e kezdeményezés, mely ellen minden lehetséges fórumon és minden eszközzel tiltakoznunk kell, rámutatva ismételten arra a nyílt diszkriminációra, megvetésre, amellyel a román államhatalom viszonyul az országban élő magyar közösséghez. Az pedig már nemcsak aggasztó, de elkeserítő, hogy e kezdeményezést a külügyminiszter terjesztette elő, és a román pártok mindenike felvállalta, a szocialisták mellett olyan politikusok is, mint Vasile Blaga vagy Călin Popescu Tăriceanu, akik korábban némi empátiát tanúsítottak a magyarság iránt.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 8.
Sylvester Lajos-emléknap Csernátonban
Másodszor tartottak Sylvester Lajos-emléknapot Csernátonban, a 2013. június 2-án róla elnevezett községi könyvtárban. A felújított egykori István Dániel-kúriában két évvel ezelőtt határozták el a helybeliek, hogy minden június első vasárnapján megemlékeznek a szülőfalujához határtalanul ragaszkodó Sylvester Lajosra. Míg tavaly a szoborállítások témáját járták körül, tegnap a historizáló Sylvester Lajosra emlékeztek, ugyanis elsőként ő készített dokumentumfilmet és közölt riportsorozatot a Háromszékben az 1944-es Úz-völgyi harcokról.
Az emléknap a déli harangszó után, Bölöni Dávid, Csernáton község polgármesterének ünnepi beszédével kezdődött, majd az épület homlokzatát díszítő domborműves emléktáblánál Sylvester Lajos lánya és unokája, a Bod Péter Megyei Könyvtár, Csernáton önkormányzata és a Haszmann Pál Múzeum képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit.
A könyvtár nagytermében elsőként Szabó József János hadtörténész Ugyanarról másképpen – egy író és egy hadtörténész Úz völgye harcairól címmel vetített képes előadással emlékezett a névadóra, s arra az időszakra, amelyet közösen kutatott Sylvester Lajossal. „Az író munkássága a mítoszteremtés, az, hogy olyan szép mítoszokat teremtsen, amelyeknek az ember lelke örül. Egy nép identitásának megőrzésében a mítoszok rendkívül fontosak, és a mítoszteremtésben Sylvester Lajos remekelt” – hangsúlyozta. Nagy Tamás budapesti hadtörténész Úz-völgyi emléktöredékeim Sylvester Lajosról címmel emlékezett véget nem érő vitáikra, az együtt töltött napokra. Az előadások után felavatták a könyvtár pincéjét, ahol első és második világháborús fényképekből, képeslapokból és tárgyi emlékekből álló kiállítást nyitott meg Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus. A rendezvényen az Úz-völgyi harcok két veteránja, a 90 esztendős dr. Szőts Dániel és a 87 éves Bartha Mihály is részt vett. Az emlékünnepség záróeseményeként este a könyvtár udvarán a Csernátoni Dalcsoport és meghívottaik a Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumriportja alapján Váry O. Péter újságíró, lapunk munkatársa által összeállított Vérvölgy című előadást mutatták be.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Másodszor tartottak Sylvester Lajos-emléknapot Csernátonban, a 2013. június 2-án róla elnevezett községi könyvtárban. A felújított egykori István Dániel-kúriában két évvel ezelőtt határozták el a helybeliek, hogy minden június első vasárnapján megemlékeznek a szülőfalujához határtalanul ragaszkodó Sylvester Lajosra. Míg tavaly a szoborállítások témáját járták körül, tegnap a historizáló Sylvester Lajosra emlékeztek, ugyanis elsőként ő készített dokumentumfilmet és közölt riportsorozatot a Háromszékben az 1944-es Úz-völgyi harcokról.
Az emléknap a déli harangszó után, Bölöni Dávid, Csernáton község polgármesterének ünnepi beszédével kezdődött, majd az épület homlokzatát díszítő domborműves emléktáblánál Sylvester Lajos lánya és unokája, a Bod Péter Megyei Könyvtár, Csernáton önkormányzata és a Haszmann Pál Múzeum képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit.
A könyvtár nagytermében elsőként Szabó József János hadtörténész Ugyanarról másképpen – egy író és egy hadtörténész Úz völgye harcairól címmel vetített képes előadással emlékezett a névadóra, s arra az időszakra, amelyet közösen kutatott Sylvester Lajossal. „Az író munkássága a mítoszteremtés, az, hogy olyan szép mítoszokat teremtsen, amelyeknek az ember lelke örül. Egy nép identitásának megőrzésében a mítoszok rendkívül fontosak, és a mítoszteremtésben Sylvester Lajos remekelt” – hangsúlyozta. Nagy Tamás budapesti hadtörténész Úz-völgyi emléktöredékeim Sylvester Lajosról címmel emlékezett véget nem érő vitáikra, az együtt töltött napokra. Az előadások után felavatták a könyvtár pincéjét, ahol első és második világháborús fényképekből, képeslapokból és tárgyi emlékekből álló kiállítást nyitott meg Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus. A rendezvényen az Úz-völgyi harcok két veteránja, a 90 esztendős dr. Szőts Dániel és a 87 éves Bartha Mihály is részt vett. Az emlékünnepség záróeseményeként este a könyvtár udvarán a Csernátoni Dalcsoport és meghívottaik a Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumriportja alapján Váry O. Péter újságíró, lapunk munkatársa által összeállított Vérvölgy című előadást mutatták be.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 8.
"Körgyűrűben"
Már éppen kezdtük elunni magunkat, amióta a szőke politikus asszony körüli botrányok elültek egy időre, s az újabb vádlott, Dan Sova képviselő köré pajzsként sorakozott fel a parlament. Hogy ébren tartsa a figyelmünket, a hét végére még nagyobb bombát robbantott a Korrupcióellenes Ügyészség. Ezúttal a kormányfő, Victor Ponta ellen fogalmazták meg vádak egész sorát, s az ügy kivizsgálásához a parlament hozzájárulását kérték.
Mint kiderült, olyan "körgyűrűt" szerveztek a miniszterelnök köré, amiből nehéz vagy egyszerűen lehetetlen lesz kitörni. Vádolják a sógorát, elítélték a kampányfőnökét, újabb fogásokat keresnek, hogy a barátját és üzlettársát, Dan Sovát felelősségre vonják stb., és közben mind jobban szorul Ponta körül a hurok, még akkor is, ha a koalíciós partnerekkel tartott vasárnapi ülés után ezt nem akarja tudomásul venni. Pontosabban ez csak a látszat, hisz a folyton mosolygós kormányfőt először láthattuk sápadtan komolynak, miközben magyarázta a bizonyítványát. Ha valóban elindul az eljárás, és el is ítélik a (többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással, adócsalásban való bűnrészességgel és összeférhetetlenséggel vádolt) miniszterelnököt, akkor megdől egy utolsó elképzelés is, miszerint bízni lehet az ártatlannak vélt fiatal román politikus-utánpótlásban. Abban, hogy a Ponta nemzedéke tisztességesen, mosolygósan, lezseren jó irányba képes vezetni az országot. Aki a levitézlett politikacsináló elődök után a jövőt képviselte a beavatatlanok, az egyszerű román emberekszemében. Ahhoz, hogy sorra kiderüljön: a mások tollával ékeskedve írta meg doktorátusi dolgozatát, s bár tisztességesebb lett volna, a beismerés nem történt meg egyből. Korábban határozottan tagadott, és leváltotta tisztségükből, akik a plagizálás tényét megállapították. De mivel sokáig nem rejtőzhetett a nyilvánvaló hazugság mögé, végül doktori címéről volt kénytelen lemondani. Ez egy magát demokratikusnak tartó államban bőven elég lett volna, hogy távozzon a kormány éléről, ahogy nyugat- és közép-európai politikusok sorra megtették. De Ponta önbizalmát, hogy csak ő képes vezetni a kormányt, nem rendítette meg, ahogy az újabb botrányt követően elhangzott államfői felkérés után sem hajlandó lemondani. Bár politikusi szemmel csekélységnek tűnhet, hogy ügyvédként havonta 2000 eurós, összességében több mint egymilliárd lejre rúgó sikerdíjat vett fel Sova barátjának ügyvédi irodájától, valóságosan vagy csak papíron (?), az átlagember el sem tud képzelni ekkora összeget. És miközben azt hinnénk, hogy egy kormány összeállításakor a szakértelem számít, kiderül, világossá vált, hogy a haveri viszonyok alapján nevezte ki sorra három minisztérium, legutóbb a szállításügyi tárca élére Dan Sovát, a műgyűjtő volt slatinai polgármester barátját pedig a pénzügyek élére. A történtek miatt megfogalmazott összeférhetetlenségi vád is elég lenne ahhoz, hogy elegánsan távozzék, s kártyavárként ne döntse maga után a szociáldemokratákat. Ha elég erős a párt, akkor pótolni tudják a miniszterelnököt, ha nem, akkor nincs mit keressenek az ország élén. Ami pedig a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal való egybeesést illeti, a MOGYE-ügyben kedvezően eljáró Ungureanu-kormány megdöntésével Ponta is hasonló módon került a hatalom élére. Így hát úgy távozna, ahogy érkezett. A bőröndben pedig, amivel ügyvédként vígan eléldegélhetett volna, de politikusi pályát nem volt célszerűvállalni, magával vinné azt a köznépi illúziót, hogy talán jobb is lehet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Már éppen kezdtük elunni magunkat, amióta a szőke politikus asszony körüli botrányok elültek egy időre, s az újabb vádlott, Dan Sova képviselő köré pajzsként sorakozott fel a parlament. Hogy ébren tartsa a figyelmünket, a hét végére még nagyobb bombát robbantott a Korrupcióellenes Ügyészség. Ezúttal a kormányfő, Victor Ponta ellen fogalmazták meg vádak egész sorát, s az ügy kivizsgálásához a parlament hozzájárulását kérték.
Mint kiderült, olyan "körgyűrűt" szerveztek a miniszterelnök köré, amiből nehéz vagy egyszerűen lehetetlen lesz kitörni. Vádolják a sógorát, elítélték a kampányfőnökét, újabb fogásokat keresnek, hogy a barátját és üzlettársát, Dan Sovát felelősségre vonják stb., és közben mind jobban szorul Ponta körül a hurok, még akkor is, ha a koalíciós partnerekkel tartott vasárnapi ülés után ezt nem akarja tudomásul venni. Pontosabban ez csak a látszat, hisz a folyton mosolygós kormányfőt először láthattuk sápadtan komolynak, miközben magyarázta a bizonyítványát. Ha valóban elindul az eljárás, és el is ítélik a (többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással, adócsalásban való bűnrészességgel és összeférhetetlenséggel vádolt) miniszterelnököt, akkor megdől egy utolsó elképzelés is, miszerint bízni lehet az ártatlannak vélt fiatal román politikus-utánpótlásban. Abban, hogy a Ponta nemzedéke tisztességesen, mosolygósan, lezseren jó irányba képes vezetni az országot. Aki a levitézlett politikacsináló elődök után a jövőt képviselte a beavatatlanok, az egyszerű román emberekszemében. Ahhoz, hogy sorra kiderüljön: a mások tollával ékeskedve írta meg doktorátusi dolgozatát, s bár tisztességesebb lett volna, a beismerés nem történt meg egyből. Korábban határozottan tagadott, és leváltotta tisztségükből, akik a plagizálás tényét megállapították. De mivel sokáig nem rejtőzhetett a nyilvánvaló hazugság mögé, végül doktori címéről volt kénytelen lemondani. Ez egy magát demokratikusnak tartó államban bőven elég lett volna, hogy távozzon a kormány éléről, ahogy nyugat- és közép-európai politikusok sorra megtették. De Ponta önbizalmát, hogy csak ő képes vezetni a kormányt, nem rendítette meg, ahogy az újabb botrányt követően elhangzott államfői felkérés után sem hajlandó lemondani. Bár politikusi szemmel csekélységnek tűnhet, hogy ügyvédként havonta 2000 eurós, összességében több mint egymilliárd lejre rúgó sikerdíjat vett fel Sova barátjának ügyvédi irodájától, valóságosan vagy csak papíron (?), az átlagember el sem tud képzelni ekkora összeget. És miközben azt hinnénk, hogy egy kormány összeállításakor a szakértelem számít, kiderül, világossá vált, hogy a haveri viszonyok alapján nevezte ki sorra három minisztérium, legutóbb a szállításügyi tárca élére Dan Sovát, a műgyűjtő volt slatinai polgármester barátját pedig a pénzügyek élére. A történtek miatt megfogalmazott összeférhetetlenségi vád is elég lenne ahhoz, hogy elegánsan távozzék, s kártyavárként ne döntse maga után a szociáldemokratákat. Ha elég erős a párt, akkor pótolni tudják a miniszterelnököt, ha nem, akkor nincs mit keressenek az ország élén. Ami pedig a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal való egybeesést illeti, a MOGYE-ügyben kedvezően eljáró Ungureanu-kormány megdöntésével Ponta is hasonló módon került a hatalom élére. Így hát úgy távozna, ahogy érkezett. A bőröndben pedig, amivel ügyvédként vígan eléldegélhetett volna, de politikusi pályát nem volt célszerűvállalni, magával vinné azt a köznépi illúziót, hogy talán jobb is lehet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 8.
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be az ellenzék
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben pénteken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány ellen.
Az ellenzéki PNL a külföldön élő román állampolgárok választójogának állítólagos korlátozását, a levélben való szavazást szabályozó törvény elfogadásának halogatását kéri számon a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül szerveződött kormánykoalíción.
A PNL éléről tavaly államfővé választott Klaus Johannis államfő főleg annak köszönhette váratlan győzelmét, hogy a külföldön élő románok és a velük szolidaritást vállaló hazai választók valósággal fellázadtak ellenfele, a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök ellen. A kormány az ellenzék szerint ugyanis rossz szervezéssel akadályozta a hagyományosan jobbra húzó román emigrációt választójoga gyakorlásában: a külképviseletek előtt sorban állók közül nem mindenkinek sikerült leadnia voksát.
A PNL most azzal vádolja a szociáldemokratákat, hogy a választási reform előkészítésénél is "idő- húzásra játszanak", és nem akarnak olyan szabályozást elfogadni, amely arányos képviselethez juttatná a parlamentben a külföldön dolgozó mintegy hárommillió román állampolgárt a jövőre esedékes választásokon.
A pénteken beterjesztett indítványt a házszabály szerint a héten olvassák fel a törvényhozásban, a honatyák pedig elvileg június közepén szavaznak róla.
Ponta ellen pénteken bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség, de a PNL szerint a bizalmatlansági indítvány nem a politikus "bűnügyeit", hanem politikai tevékenységét célozza. A PNL a kormányfő elleni korrupciógyanútól függetlenül, már korábban döntött a bizalmatlansági indítvány benyújtásáról.
Pontának egyébként a papírforma szerint kényelmes többsége van a parlamentben, így az ellenzéknek csekély esélye van a kormány megbuktatására.
Ráadásul a decemberben ellenzékbe vonult RMDSZ már korábban nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja a bizalmatlansági indítványt, ha az csak a levélben való voksolásról szól. A bizalmatlansági indítvány elfogadásához – ami a kormány leváltását eredményezné – minősített többség, azaz a törvényhozók (nem csak a jelenlévők) többségének támogató voksára van szükség.
Népújság (Marosvásárhely)
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben pénteken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Victor Ponta vezette szociáldemokrata kormány ellen.
Az ellenzéki PNL a külföldön élő román állampolgárok választójogának állítólagos korlátozását, a levélben való szavazást szabályozó törvény elfogadásának halogatását kéri számon a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül szerveződött kormánykoalíción.
A PNL éléről tavaly államfővé választott Klaus Johannis államfő főleg annak köszönhette váratlan győzelmét, hogy a külföldön élő románok és a velük szolidaritást vállaló hazai választók valósággal fellázadtak ellenfele, a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök ellen. A kormány az ellenzék szerint ugyanis rossz szervezéssel akadályozta a hagyományosan jobbra húzó román emigrációt választójoga gyakorlásában: a külképviseletek előtt sorban állók közül nem mindenkinek sikerült leadnia voksát.
A PNL most azzal vádolja a szociáldemokratákat, hogy a választási reform előkészítésénél is "idő- húzásra játszanak", és nem akarnak olyan szabályozást elfogadni, amely arányos képviselethez juttatná a parlamentben a külföldön dolgozó mintegy hárommillió román állampolgárt a jövőre esedékes választásokon.
A pénteken beterjesztett indítványt a házszabály szerint a héten olvassák fel a törvényhozásban, a honatyák pedig elvileg június közepén szavaznak róla.
Ponta ellen pénteken bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség, de a PNL szerint a bizalmatlansági indítvány nem a politikus "bűnügyeit", hanem politikai tevékenységét célozza. A PNL a kormányfő elleni korrupciógyanútól függetlenül, már korábban döntött a bizalmatlansági indítvány benyújtásáról.
Pontának egyébként a papírforma szerint kényelmes többsége van a parlamentben, így az ellenzéknek csekély esélye van a kormány megbuktatására.
Ráadásul a decemberben ellenzékbe vonult RMDSZ már korábban nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja a bizalmatlansági indítványt, ha az csak a levélben való voksolásról szól. A bizalmatlansági indítvány elfogadásához – ami a kormány leváltását eredményezné – minősített többség, azaz a törvényhozók (nem csak a jelenlévők) többségének támogató voksára van szükség.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 8.
"A csillagot válaszd..."
Búcsú a tizedik sapientiás évfolyamtól
Az utolsó névsorolvasással kezdődött szombat délelőtt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tizedik kicsengetési ünnepsége. Az alapképzésben részesült mintegy 220 diák mellett idén az első mesterképzős évfolyam – a növény-orvosi, a számítógépes irányítási rendszerek, a fejlett mechatronikai rendszerek, illetve a szoftverfejlesztés szak közel 35 hallgatója – is búcsúzott a tanintézettől. Az egyházak képviselőinek áldása után dr. Dávid László, a Sapientia rektora szólt a koronkai campus előterét zsúfolásig megtöltő ünneplőkhöz. A rektor az egyetem közösségépítő szerepét hangsúlyozta, a sapientiás közösség fogalmát emelte ki, amelynek meghatározására, tudatosítására a globalizált, digitalizált világban, illetve az erdélyi magyar értelmiség szélesebb keretei között is szükség van. Az intézményvezető az egyetem életének legfontosabb mozzanatait – a 2012-ben zárult akkreditációs folyamatot, az oktatási kínálat folyamatos bővítését, a diákok és tanárok szakmai sikereit – is felidézte, majd az egyik legfontosabb fejlesztésről, a marosvásárhelyi kar tavaly ősszel avatott diákotthonáról szólt. Az új kihívások között elsőként az agrármérnöki szakot említette, amely várhatóan ősztől indul a Műszaki és Humántudományok Kar Sepsiszentgyörgyre kihelyezett szakjaként, majd így búcsúzott az útra készülőktől:
– Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, hanem a társadalmi, politikai, szellemi világot is. Nemcsak az a fontos, hogy valami érthető, hanem az is, hogy igaz legyen.
Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja a pillanat fontosságáról beszélt, amely a tanárokat is arra készteti, hogy megálljanak és rátekintsenek az előttük álló széles horizontra, ugyanakkor ráébredjenek arra, hogy még fölöttük a cél, még van hova felkapaszkodni.
– Lassan vége a nincstelenségből fakadó gondtalanságnak – jegyezte meg a dékán, aki egyebek mellett az egyetem iskolások tehetséggondozásában vállalt szerepéről, illetve az utánpótlásról, az önazonosságukat kereső, nemcsak álmodni, de álmaikat megvalósítani tudó generációk fontosságáról beszélt, végül Kalkuttai Teréz anya szavaival zárta gondolatait: "A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat".
A továbbiakban a tanszékvezetők búcsúztak a ballagóktól. Ekkor került sor a kiváló tanulmányi eredményeket elért, illetve különféle versenyeken jeleskedett diákok díjazására. A kitüntetettek között szerepelt Horváth (Fekete) Éva, a Népújság fordító szakot végzett korrektora is. Az útra készülők üzenetét Kovács Noémi Anasztázia, a közegészségügyi szolgáltatások és politikák szak végzőse adta át, a maradók részéről Csiki Tímea, a Hallgatói Önkormányzat elnöke szólt az indulókhoz. A HÖK-elnök a cserkészet megalapítója, Robert Baden-Powell szavaival búcsúzott végzős diáktársaitól: "Látod azt a csillagot fönt magasan az égen? Arrafelé fordítsd csónakod orrát, a csillagot válaszd vezéredül".
Az ünnepi gondolatok dalban, szavalatban, rövid néptánc-előadásban is tükröződtek, majd a kétórás együttlét után elérkezett a szimbolikus búzakalász átadásának pillanata. Végül nemzeti imánk, a régi Boldogasszony Anyánk himnusz és a székely himnusz eléneklése után harangzúgásra járták be utoljára a ballagók az elmúlt években második otthonukká vált tereket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Búcsú a tizedik sapientiás évfolyamtól
Az utolsó névsorolvasással kezdődött szombat délelőtt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tizedik kicsengetési ünnepsége. Az alapképzésben részesült mintegy 220 diák mellett idén az első mesterképzős évfolyam – a növény-orvosi, a számítógépes irányítási rendszerek, a fejlett mechatronikai rendszerek, illetve a szoftverfejlesztés szak közel 35 hallgatója – is búcsúzott a tanintézettől. Az egyházak képviselőinek áldása után dr. Dávid László, a Sapientia rektora szólt a koronkai campus előterét zsúfolásig megtöltő ünneplőkhöz. A rektor az egyetem közösségépítő szerepét hangsúlyozta, a sapientiás közösség fogalmát emelte ki, amelynek meghatározására, tudatosítására a globalizált, digitalizált világban, illetve az erdélyi magyar értelmiség szélesebb keretei között is szükség van. Az intézményvezető az egyetem életének legfontosabb mozzanatait – a 2012-ben zárult akkreditációs folyamatot, az oktatási kínálat folyamatos bővítését, a diákok és tanárok szakmai sikereit – is felidézte, majd az egyik legfontosabb fejlesztésről, a marosvásárhelyi kar tavaly ősszel avatott diákotthonáról szólt. Az új kihívások között elsőként az agrármérnöki szakot említette, amely várhatóan ősztől indul a Műszaki és Humántudományok Kar Sepsiszentgyörgyre kihelyezett szakjaként, majd így búcsúzott az útra készülőktől:
– Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, hanem a társadalmi, politikai, szellemi világot is. Nemcsak az a fontos, hogy valami érthető, hanem az is, hogy igaz legyen.
Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja a pillanat fontosságáról beszélt, amely a tanárokat is arra készteti, hogy megálljanak és rátekintsenek az előttük álló széles horizontra, ugyanakkor ráébredjenek arra, hogy még fölöttük a cél, még van hova felkapaszkodni.
– Lassan vége a nincstelenségből fakadó gondtalanságnak – jegyezte meg a dékán, aki egyebek mellett az egyetem iskolások tehetséggondozásában vállalt szerepéről, illetve az utánpótlásról, az önazonosságukat kereső, nemcsak álmodni, de álmaikat megvalósítani tudó generációk fontosságáról beszélt, végül Kalkuttai Teréz anya szavaival zárta gondolatait: "A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat".
A továbbiakban a tanszékvezetők búcsúztak a ballagóktól. Ekkor került sor a kiváló tanulmányi eredményeket elért, illetve különféle versenyeken jeleskedett diákok díjazására. A kitüntetettek között szerepelt Horváth (Fekete) Éva, a Népújság fordító szakot végzett korrektora is. Az útra készülők üzenetét Kovács Noémi Anasztázia, a közegészségügyi szolgáltatások és politikák szak végzőse adta át, a maradók részéről Csiki Tímea, a Hallgatói Önkormányzat elnöke szólt az indulókhoz. A HÖK-elnök a cserkészet megalapítója, Robert Baden-Powell szavaival búcsúzott végzős diáktársaitól: "Látod azt a csillagot fönt magasan az égen? Arrafelé fordítsd csónakod orrát, a csillagot válaszd vezéredül".
Az ünnepi gondolatok dalban, szavalatban, rövid néptánc-előadásban is tükröződtek, majd a kétórás együttlét után elérkezett a szimbolikus búzakalász átadásának pillanata. Végül nemzeti imánk, a régi Boldogasszony Anyánk himnusz és a székely himnusz eléneklése után harangzúgásra járták be utoljára a ballagók az elmúlt években második otthonukká vált tereket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 8.
"Két pogány közt egy hazáért"
"Bő két évtized terméséből válogattam akkor, amikor azt a megtisztelő felkérést kaptam a Pro Minoritate Alapítvány részéről, hogy az ő könyvsorozatukban legyek én is szerző. Ez kétszeresen is megtisztelő volt: egyrészt, mert olyan elit klubba kerültem ezáltal, ahol olyan nevek vannak, mint Orbán Viktor, Lőrincz Csaba, Duray Miklós, Fábián Ernő és hasonló közép-európai, Kárpát-medencei politikusok, gondolkodók, és nyilván nem lehetett egy ilyen felkérésre nemet mondani, másrészt pedig érdekes kihívás volt kiválogatni azokat a szellemi termékeket, amelyek napvilágot láttak az elmúlt két évtizedben, és amelyeket úgy ítéltem meg, hogy talán mást is érdekelhet azon a szűk csoporton kívül, amely részese lehet ennek a majd’ negyedszázados folyamatnak" – nyilatkozta a Népújságnak Toró T. Tibor, a "Két pogány közt egy hazáért" című könyv szerzője a kötet bemutatóján, amelyre a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében került sor június 2-án.
A könyvet Dávid László, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem rektora méltatta.
A szerző elmondta, politikai indíttatású írásokról van szó. Alkalmi beszédeiből egy került be a könyvbe, a 2003-as Láncos-templombeli felszólalása, ami szerinte az egyik vízválasztója volt az elmúlt 25 esztendőnek. Ezenkívül olyan tanulmány igényű írásokat válogatott, amelyek általában a politikai rendszerünk, a belső demokrácia, az érdekvédelem különböző dilemmáira próbáltak választ adni. Harmadrészt pedig olyan jellegű dokumentumokat tartalmaz, amelyek egy-egy testülethez vagy intézmény nevéhez fűződnek.
Toró szerint keresztül-kasul metszik az erdélyi magyar társadalmat különböző törésvonalak, de legfontosabbnak az úgynevezett kuruc-labanc törésvonalat nevezte. "A cím is azt sugallja, hogy az elmúlt 500 évben a magyar nemzet és a magyar állam mindig valamilyen nagyhatalom árnyékában vagy nagyhatalmak ütközőpontjaiban kellett megtalálja a dilemmáira a helyes válaszokat. Saját pátriánkban, Erdélyben Trianon óta az erdélyi magyar közösség a román főhatalommal szemben kellett megtalálja a maga igazi útját. Erre kétféle attitűd létezik, amelyet tisztán be lehet azonosítani: az egyik, hogy beépülni ebbe a főhatalomba úgy, ahogy az egykori labanc főurak a bécsi Habsburg urakban keresték a boldogulást és a magyar érdekek megjelenítését, a másik tábor pedig minél messzebb a főhatalomtól a saját autonóm intézményeit, köreit próbálta belakni és felépíteni. Ezek voltak a kurucok, akik akkor a szó szoros értelmében háborúztak. Most a modern háborúkat nem fegyverrel vívjuk, hanem többnyire szóval, politikai döntésekkel és egyéb eszközökkel. Gyakorlatilag most is ezekre a kérdésekre keressük a választ, már 25 éve, mióta viszonylagos szabadságban élünk Erdélyben: be kell-e épülni a bukaresti főhatalomba, vagy minél távolabb tőle, Erdélyben autonómiát építeni?" – jelentette ki a szerző.
Erre egyértelmű választ tud adni, önmagát "mérsékelt kuruc és reálpolitikus idealistának" nevezi, "aki hisz az elvekben, az értékekben", ugyanakkor tudja, hogy "a politika nemcsak elvekből, értékekből, hanem kompromisszumokból is áll, és nem feltétlenül olyan cselekményekből, amelyekre aztán később büszkék lehetünk".
Ő maga az úgymond kuruc tábort erősítette az elmúlt negyedszázadban, ám az is kiderül a könyvből, hogy "a magyarság kérdésére a válasz nem az, hogy az egyik tábor legyőzi a másik tábort, hanem valamilyen módon a két tábor a maga igazának a birtokában meg kell találja azt a közös nevezőt, azt az olykor nagyon keskeny ösvényt, amelyen együtt tudnak menni egy talán közös magyar jövőkép felé" – mondta a szerző.
Végül kijelentette: "Igazából az a tanulsága ennek az egésznek, hogy az áttörések az elmúlt évszázadok történelmében akkor születtek meg, amikor a mindenkori jó hazafi és talán bölcs labancoknak sikerült megtalálni a közös nevezőt a mérsékelt és okos kurucokkal, és valamilyen módon közös cselekvési tervet tudtak kidolgozni, amely birtokában és amelyeken végigmenve végül is elérték a magyar érdekeket. Az, hogy mi, magyarok még megvagyunk a Kárpát-medencében, Európában és Erdélyben, az elmúlt száz év megpróbáltatásainak ellenére, jelzi, hogy ez az út járható, még akkor is, ha ez az ösvény időnként nagyon keskeny".
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
"Bő két évtized terméséből válogattam akkor, amikor azt a megtisztelő felkérést kaptam a Pro Minoritate Alapítvány részéről, hogy az ő könyvsorozatukban legyek én is szerző. Ez kétszeresen is megtisztelő volt: egyrészt, mert olyan elit klubba kerültem ezáltal, ahol olyan nevek vannak, mint Orbán Viktor, Lőrincz Csaba, Duray Miklós, Fábián Ernő és hasonló közép-európai, Kárpát-medencei politikusok, gondolkodók, és nyilván nem lehetett egy ilyen felkérésre nemet mondani, másrészt pedig érdekes kihívás volt kiválogatni azokat a szellemi termékeket, amelyek napvilágot láttak az elmúlt két évtizedben, és amelyeket úgy ítéltem meg, hogy talán mást is érdekelhet azon a szűk csoporton kívül, amely részese lehet ennek a majd’ negyedszázados folyamatnak" – nyilatkozta a Népújságnak Toró T. Tibor, a "Két pogány közt egy hazáért" című könyv szerzője a kötet bemutatóján, amelyre a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében került sor június 2-án.
A könyvet Dávid László, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem rektora méltatta.
A szerző elmondta, politikai indíttatású írásokról van szó. Alkalmi beszédeiből egy került be a könyvbe, a 2003-as Láncos-templombeli felszólalása, ami szerinte az egyik vízválasztója volt az elmúlt 25 esztendőnek. Ezenkívül olyan tanulmány igényű írásokat válogatott, amelyek általában a politikai rendszerünk, a belső demokrácia, az érdekvédelem különböző dilemmáira próbáltak választ adni. Harmadrészt pedig olyan jellegű dokumentumokat tartalmaz, amelyek egy-egy testülethez vagy intézmény nevéhez fűződnek.
Toró szerint keresztül-kasul metszik az erdélyi magyar társadalmat különböző törésvonalak, de legfontosabbnak az úgynevezett kuruc-labanc törésvonalat nevezte. "A cím is azt sugallja, hogy az elmúlt 500 évben a magyar nemzet és a magyar állam mindig valamilyen nagyhatalom árnyékában vagy nagyhatalmak ütközőpontjaiban kellett megtalálja a dilemmáira a helyes válaszokat. Saját pátriánkban, Erdélyben Trianon óta az erdélyi magyar közösség a román főhatalommal szemben kellett megtalálja a maga igazi útját. Erre kétféle attitűd létezik, amelyet tisztán be lehet azonosítani: az egyik, hogy beépülni ebbe a főhatalomba úgy, ahogy az egykori labanc főurak a bécsi Habsburg urakban keresték a boldogulást és a magyar érdekek megjelenítését, a másik tábor pedig minél messzebb a főhatalomtól a saját autonóm intézményeit, köreit próbálta belakni és felépíteni. Ezek voltak a kurucok, akik akkor a szó szoros értelmében háborúztak. Most a modern háborúkat nem fegyverrel vívjuk, hanem többnyire szóval, politikai döntésekkel és egyéb eszközökkel. Gyakorlatilag most is ezekre a kérdésekre keressük a választ, már 25 éve, mióta viszonylagos szabadságban élünk Erdélyben: be kell-e épülni a bukaresti főhatalomba, vagy minél távolabb tőle, Erdélyben autonómiát építeni?" – jelentette ki a szerző.
Erre egyértelmű választ tud adni, önmagát "mérsékelt kuruc és reálpolitikus idealistának" nevezi, "aki hisz az elvekben, az értékekben", ugyanakkor tudja, hogy "a politika nemcsak elvekből, értékekből, hanem kompromisszumokból is áll, és nem feltétlenül olyan cselekményekből, amelyekre aztán később büszkék lehetünk".
Ő maga az úgymond kuruc tábort erősítette az elmúlt negyedszázadban, ám az is kiderül a könyvből, hogy "a magyarság kérdésére a válasz nem az, hogy az egyik tábor legyőzi a másik tábort, hanem valamilyen módon a két tábor a maga igazának a birtokában meg kell találja azt a közös nevezőt, azt az olykor nagyon keskeny ösvényt, amelyen együtt tudnak menni egy talán közös magyar jövőkép felé" – mondta a szerző.
Végül kijelentette: "Igazából az a tanulsága ennek az egésznek, hogy az áttörések az elmúlt évszázadok történelmében akkor születtek meg, amikor a mindenkori jó hazafi és talán bölcs labancoknak sikerült megtalálni a közös nevezőt a mérsékelt és okos kurucokkal, és valamilyen módon közös cselekvési tervet tudtak kidolgozni, amely birtokában és amelyeken végigmenve végül is elérték a magyar érdekeket. Az, hogy mi, magyarok még megvagyunk a Kárpát-medencében, Európában és Erdélyben, az elmúlt száz év megpróbáltatásainak ellenére, jelzi, hogy ez az út járható, még akkor is, ha ez az ösvény időnként nagyon keskeny".
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 8.
Álljunk a Márton Áron püspökről tervezett nagyjátékfilm mellé!
Felhívás minden jóakaratú emberhez, intézményhez és szervezethez
Nem először nyúlt Márton Áron püspök életének és életművének feldolgozásához a Mustármag Közösség: a marosvásárhelyi kollégisták hosszú előkészület után 2012 őszén mutatták be a nagy püspök tiszteletére írt Népemért vállalom című zeneművüket, amely azóta is nagy sikerrel van jelen az erdélyi és az anyaországi színpadokon.
"A mű azt mutatja be, hogy mit jelentett hinni a kommunista időben, és ezért a hitért odaadni vagyont, szabadságot, életet. Mindezt Márton Áron személyén keresztül igyekszünk láttatni. Szülőfalujából, a nagyon fájdalmas történelmű, de sok értéket, tapasztalatot és szimbólumot hordozó Csíkszentdomokosról indulunk el, és megvizsgáljuk, miből állt össze az az emberkatedrális, amit Illyés Gyula meglátott egykori nagy püspökünkben" – ismertette a közösség negyedik saját zeneművét Papp László atya, a mű szövegkönyvének írója.
A Gyulafehérvári Egyházmegyét negyvenkét éven át (1939 februárjától 1980 szeptemberéig) irányító főpásztor kivételes emberi és püspöki alakjának ilyen közeli megismerése arra indította a Mustármag Közösséget, hogy ezt a küzdelmes életutat és az abban képviselt értékeket egy mind ez ideig példa nélküli módon is feldolgozzák: hozzáfogtak egy nagyjátékfilm gondos előkészítéséhez.
A forgatókönyv elkészült, az alkotók jelenleg a népszerűsítés, hírül adás és az anyagi alapok megteremtése érdekében tesznek erőfeszítéseket. Papp László, az ő elkötelezett társai és velük együtt még nagyon sokan teljesen biztosak abban, hogy előbb-utóbb össze fog gyűlni annyi pénz, hogy a forgatást megkezdhessék, s azután még annyi, hogy be is fejezhessék. Mert, mint mondják: apró cseppből lesz a zápor!
Egyénisége nagy erővel hat ma is
Márton Áron jellemét nagy idők sorsfordító viharai formálták és próbálták meg. A rendkívüli egyéniséggé érett férfi a háború szörnyű borzalmaiból, a harctérről kerül haza Csíkszentdomokosra, átéli az ezeréves keresztény magyar királyság szétdarabolását, de mindez csak erősíti benne a papi hivatás választásának és vállalásának szándékát.
Tizenöt évnyi sokrétű lelkipásztori és tanári szolgálat után 1939-ben püspökké szentelik. Eszmei módon tudja használni a kapott hatalmat. Részt vesz az akkori szellemi küzdelemben, és az ifjúságból intellektuális nemzedéket nevel. Végigéli a második világháború gyötrelmeit, majd az erőszakos román kommunista rendszer tombolását, de az igazságot az üldözések, a börtönévek megalázó nyomorúságában is töretlenül képviseli.
A fogságból szabadulva nem alkuszik meg a korszellemmel, sem a vele szemben álló és ellene harcoló ateista hatalommal, inkább tovább szenved tíz évet, helyhez kötve, házi őrizet alatt. Tiszta és kikezdhetetlen. Erős egyénisége, életszentsége messze kisugárzik. Legendás bérmakörutakat jár végig. Már puszta megjelenésével összetartja és lelkileg megerősíti a népet.
Márton Áron ebben a kritikus történelmi korszakban kézben tartotta a Gyulafehérvári Egyházmegyét. Tisztán látott a legínségesebb időkben is, és népét a hit győzelmére vezette. Népe tisztelete mellett még ellenségei csodálatát is kivívta.
Egyénisége nagy erővel hat ma is. Időszerű minden ránk maradt mondata, de népnevelőként, vezetőként és papként is időszerű. Életpéldája, tanítása megerősít, a harsogó és versengő irányzatok zűrzavarában utat mutat. A más felekezetűekhez való viszonyulásában is példaértékű. Mögéje ma is fel lehet sorakozni.
Hiteles főpásztori hivatása, bátor hitvallói magatartása alapján Márton Áront a nép élő mártírként, szentként őrzi a szívében.
Több mint életút-bemutatás: üzenet
A játékfilm alkotói szándékuk szerint feltárják majd, hogy mi éltette, táplálta ezt a szilárd jellemet, mi tartotta meg a viharokban, mint rendületlen bérci fenyőt. Megkeresik a csíki székely lelkiség kincseit, azt a forrást, amely egy emberöltővel ezelőtt még bámulatos erővel és tisztán úgy tört felszínre Áron püspök alakjában, mint a Székelyföld borvízforrásai. Megmutatják, hogy ez az emberkatedrális a szülőföld értékeiből, a csíki székely lelkiségéből és a Jézus Krisztussal való mély kapcsolatból épült fel, s hogy e megingathatatlan jellem és nagy tudás mögött komoly önnevelés, önképzés és ritka akaraterő áll.
A film központi üzenete pedig: belegyökerezni Jézus Krisztusba, a szülőföld megtisztított, éltető örökségébe, megismerni, megbecsülni mindazt, amit az erdélyi táj az emberi kapcsolatokkal együtt hordoz, mert ez a legnagyobb kincs! Ebből a "készletből" gazdálkodott Márton Áron, akinek a biztos hátteret, a tisztánlátást és a bölcsességet az az élettér adta, történelmével, lelkiségével együtt, amelybe beleszületett. Mindez – a szülőföld, az erkölcsi-szellemi tőke, a föld, az erdők, a vizek, a hit – ma is rendelkezésre áll, s hogy a jövőnek is fennmaradjon, meg kell becsülni, ragaszkodni kell hozzá. Úgy, ahogy Márton Áron tanított: "Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiismeretünk és gyermekeink tiszta jövője".
Hagyományos forgatás, technikai trükkök nélkül
Az erős közösségi súlypontú film forgatókönyvét úgy írták meg, hogy a megvalósításba a Gyulafehérvári Főegyházmegye népe minél tevékenyebben és minél nagyobb létszámban bekapcsolódhasson. A forgatás, amennyire a mai, megváltozott színterek lehetővé teszik, több mint 20 valós helyszínen, valós körülmények között történik majd, 140 helység lakóinak a megszólításával, 12 ezer szereplő és 750 lovas bevonásával. A nagyobb szerepeket hivatásos színészek alakítják, a népet a tömegjelenetekbe – papszentelés, püspökszentelés, bérmálások, csíksomlyói búcsú – a forgatási hely körzetéből szervezik.
"Ennek a nagy tömegnek a megmozgatása lehetőséget ad arra, hogy népünk újrafogalmazza önmagát és önerőre ébredjen. A közös munka során felszínre kerül mindaz az érték, amit Márton Áron püspök hordozott, és ami azokban a nehéz időkben népünket éltette és összetartotta: a hit, az együttműködés, a kölcsönösség, az egymásért érzett felelősség" – mondja Papp László atya.
"Feljogosít a legszebb reményekre"
A nagyjátékfilm forgatókönyvének olvastán nem is juthat egyéb az ember eszébe, mint az 1924- ben a gyulafehérvári tanári kar részéről a végzős teológus Márton Áronról elhangzott mondat: "Feljogosít a legszebb reményekre". Ahhoz viszont, hogy e szívmélyből fakadó, kivételes és nemes szándékot eredmény koronázza, vagyis hogy e valósághoz ragaszkodó, alaposan kidolgozott, sokoldalú, részletes, témában és érzelmi megindításokban is változatos, ötletes fordulatokat hordozó, látványosnak ígérkező nagyjátékfilm elkészülhessen, az Ön segítségére is szükség van. Egymillió euró összegyűjtése a cél, de ne feledje: apró cseppből lesz a zápor! Támogassa hát Ön is a játékfilm megvalósítását az alábbi bankszámlaszámokon:
Asociatia Áron Film Egyesület
Târgu-Mures, Str. Calarasilor Nr. 1.
Varga Gabriella budapesti újságíró
Népújság (Marosvásárhely)
Felhívás minden jóakaratú emberhez, intézményhez és szervezethez
Nem először nyúlt Márton Áron püspök életének és életművének feldolgozásához a Mustármag Közösség: a marosvásárhelyi kollégisták hosszú előkészület után 2012 őszén mutatták be a nagy püspök tiszteletére írt Népemért vállalom című zeneművüket, amely azóta is nagy sikerrel van jelen az erdélyi és az anyaországi színpadokon.
"A mű azt mutatja be, hogy mit jelentett hinni a kommunista időben, és ezért a hitért odaadni vagyont, szabadságot, életet. Mindezt Márton Áron személyén keresztül igyekszünk láttatni. Szülőfalujából, a nagyon fájdalmas történelmű, de sok értéket, tapasztalatot és szimbólumot hordozó Csíkszentdomokosról indulunk el, és megvizsgáljuk, miből állt össze az az emberkatedrális, amit Illyés Gyula meglátott egykori nagy püspökünkben" – ismertette a közösség negyedik saját zeneművét Papp László atya, a mű szövegkönyvének írója.
A Gyulafehérvári Egyházmegyét negyvenkét éven át (1939 februárjától 1980 szeptemberéig) irányító főpásztor kivételes emberi és püspöki alakjának ilyen közeli megismerése arra indította a Mustármag Közösséget, hogy ezt a küzdelmes életutat és az abban képviselt értékeket egy mind ez ideig példa nélküli módon is feldolgozzák: hozzáfogtak egy nagyjátékfilm gondos előkészítéséhez.
A forgatókönyv elkészült, az alkotók jelenleg a népszerűsítés, hírül adás és az anyagi alapok megteremtése érdekében tesznek erőfeszítéseket. Papp László, az ő elkötelezett társai és velük együtt még nagyon sokan teljesen biztosak abban, hogy előbb-utóbb össze fog gyűlni annyi pénz, hogy a forgatást megkezdhessék, s azután még annyi, hogy be is fejezhessék. Mert, mint mondják: apró cseppből lesz a zápor!
Egyénisége nagy erővel hat ma is
Márton Áron jellemét nagy idők sorsfordító viharai formálták és próbálták meg. A rendkívüli egyéniséggé érett férfi a háború szörnyű borzalmaiból, a harctérről kerül haza Csíkszentdomokosra, átéli az ezeréves keresztény magyar királyság szétdarabolását, de mindez csak erősíti benne a papi hivatás választásának és vállalásának szándékát.
Tizenöt évnyi sokrétű lelkipásztori és tanári szolgálat után 1939-ben püspökké szentelik. Eszmei módon tudja használni a kapott hatalmat. Részt vesz az akkori szellemi küzdelemben, és az ifjúságból intellektuális nemzedéket nevel. Végigéli a második világháború gyötrelmeit, majd az erőszakos román kommunista rendszer tombolását, de az igazságot az üldözések, a börtönévek megalázó nyomorúságában is töretlenül képviseli.
A fogságból szabadulva nem alkuszik meg a korszellemmel, sem a vele szemben álló és ellene harcoló ateista hatalommal, inkább tovább szenved tíz évet, helyhez kötve, házi őrizet alatt. Tiszta és kikezdhetetlen. Erős egyénisége, életszentsége messze kisugárzik. Legendás bérmakörutakat jár végig. Már puszta megjelenésével összetartja és lelkileg megerősíti a népet.
Márton Áron ebben a kritikus történelmi korszakban kézben tartotta a Gyulafehérvári Egyházmegyét. Tisztán látott a legínségesebb időkben is, és népét a hit győzelmére vezette. Népe tisztelete mellett még ellenségei csodálatát is kivívta.
Egyénisége nagy erővel hat ma is. Időszerű minden ránk maradt mondata, de népnevelőként, vezetőként és papként is időszerű. Életpéldája, tanítása megerősít, a harsogó és versengő irányzatok zűrzavarában utat mutat. A más felekezetűekhez való viszonyulásában is példaértékű. Mögéje ma is fel lehet sorakozni.
Hiteles főpásztori hivatása, bátor hitvallói magatartása alapján Márton Áront a nép élő mártírként, szentként őrzi a szívében.
Több mint életút-bemutatás: üzenet
A játékfilm alkotói szándékuk szerint feltárják majd, hogy mi éltette, táplálta ezt a szilárd jellemet, mi tartotta meg a viharokban, mint rendületlen bérci fenyőt. Megkeresik a csíki székely lelkiség kincseit, azt a forrást, amely egy emberöltővel ezelőtt még bámulatos erővel és tisztán úgy tört felszínre Áron püspök alakjában, mint a Székelyföld borvízforrásai. Megmutatják, hogy ez az emberkatedrális a szülőföld értékeiből, a csíki székely lelkiségéből és a Jézus Krisztussal való mély kapcsolatból épült fel, s hogy e megingathatatlan jellem és nagy tudás mögött komoly önnevelés, önképzés és ritka akaraterő áll.
A film központi üzenete pedig: belegyökerezni Jézus Krisztusba, a szülőföld megtisztított, éltető örökségébe, megismerni, megbecsülni mindazt, amit az erdélyi táj az emberi kapcsolatokkal együtt hordoz, mert ez a legnagyobb kincs! Ebből a "készletből" gazdálkodott Márton Áron, akinek a biztos hátteret, a tisztánlátást és a bölcsességet az az élettér adta, történelmével, lelkiségével együtt, amelybe beleszületett. Mindez – a szülőföld, az erkölcsi-szellemi tőke, a föld, az erdők, a vizek, a hit – ma is rendelkezésre áll, s hogy a jövőnek is fennmaradjon, meg kell becsülni, ragaszkodni kell hozzá. Úgy, ahogy Márton Áron tanított: "Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiismeretünk és gyermekeink tiszta jövője".
Hagyományos forgatás, technikai trükkök nélkül
Az erős közösségi súlypontú film forgatókönyvét úgy írták meg, hogy a megvalósításba a Gyulafehérvári Főegyházmegye népe minél tevékenyebben és minél nagyobb létszámban bekapcsolódhasson. A forgatás, amennyire a mai, megváltozott színterek lehetővé teszik, több mint 20 valós helyszínen, valós körülmények között történik majd, 140 helység lakóinak a megszólításával, 12 ezer szereplő és 750 lovas bevonásával. A nagyobb szerepeket hivatásos színészek alakítják, a népet a tömegjelenetekbe – papszentelés, püspökszentelés, bérmálások, csíksomlyói búcsú – a forgatási hely körzetéből szervezik.
"Ennek a nagy tömegnek a megmozgatása lehetőséget ad arra, hogy népünk újrafogalmazza önmagát és önerőre ébredjen. A közös munka során felszínre kerül mindaz az érték, amit Márton Áron püspök hordozott, és ami azokban a nehéz időkben népünket éltette és összetartotta: a hit, az együttműködés, a kölcsönösség, az egymásért érzett felelősség" – mondja Papp László atya.
"Feljogosít a legszebb reményekre"
A nagyjátékfilm forgatókönyvének olvastán nem is juthat egyéb az ember eszébe, mint az 1924- ben a gyulafehérvári tanári kar részéről a végzős teológus Márton Áronról elhangzott mondat: "Feljogosít a legszebb reményekre". Ahhoz viszont, hogy e szívmélyből fakadó, kivételes és nemes szándékot eredmény koronázza, vagyis hogy e valósághoz ragaszkodó, alaposan kidolgozott, sokoldalú, részletes, témában és érzelmi megindításokban is változatos, ötletes fordulatokat hordozó, látványosnak ígérkező nagyjátékfilm elkészülhessen, az Ön segítségére is szükség van. Egymillió euró összegyűjtése a cél, de ne feledje: apró cseppből lesz a zápor! Támogassa hát Ön is a játékfilm megvalósítását az alábbi bankszámlaszámokon:
Asociatia Áron Film Egyesület
Târgu-Mures, Str. Calarasilor Nr. 1.
Varga Gabriella budapesti újságíró
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 8.
Kelemen Hunor szerint Románia érdekei a miniszterelnök lemondását kívánták volna meg
Kelemen Hunor szerint Románia érdekei azt kívánták volna meg, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondjon a tisztségéről, miután bűnvádi eljárás indult ellene.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke hétfői nyilatkozatában értékelte a múlt hét végén kialakult romániai belpolitikai helyzetet.
"A miniszterelnök előbb-utóbb oda fog jutni, hogy a kormányzást abba kell hagynia, sokkal nagyobb veszteségekkel az ország számára, mint ha most tenné meg ezt a lépést. Ezért jobb lett volna, ha most hagyja abba a kormányzást, de ez az ő személyes döntése" – idézte a portál az RMDSZ elnökét.
Kelemen Hunor közölte, nem ismeri a kormányfővel kapcsolatos ügyészségi dosszié tartalmát, ezért a Ponta ellen felhozott vádakat nem kívánja kommentálni. Megjegyezte azonban, hogy "lehetetlen helyzetbe" került a miniszterelnök és a kormány. Úgy vélte, Victor Ponta a nemzetközi politikában és a pénzügyi világban is elszigetelődik, a jó kormányzás lehetősége már nem adott.
Arra a kérdésre, hogy miképpen fog szavazni az RMDSZ abban a kérdésben, hogy a parlament kiadja-e a miniszterelnököt az ügyészségnek, Kelemen Hunor korainak tartotta a választ. Megjegyezte: a képviselőház jogi bizottsága sem tárgyalta még az ügyészség kérését. "Megkérdezzük azoknak az RMDSZ-es kollégáknak a véleményét is, akik láthatják ezt a dossziét. Nem akarunk az igazságszolgáltatás útjába állni, ez az alapállásunk, de a frakcióban erről még nem született döntés" – mondta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor megerősítette: az RMDSZ nem szavaz majd az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt képviselői által pénteken beterjesztett bizalmatlansági indítvány ellen. Mint mondta, a jövő heti parlamenti szavazás előtt az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója kétszer is együttesen ülésezik. "El fogjuk majd dönteni, hogy egészen pontosan miként fogunk a liberálisok kezdeményezéséhez viszonyulni" – fogalmazott a politikus.
A miniszterelnököt pénteken gyanúsítottként idézte be a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádhatóság azzal gyanúsítja Pontát, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel Dan Sova ügyvédi irodájától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Sovát különböző miniszteri tisztségekbe jelölte.
Népújság (Marosvásárhely)
Kelemen Hunor szerint Románia érdekei azt kívánták volna meg, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondjon a tisztségéről, miután bűnvádi eljárás indult ellene.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke hétfői nyilatkozatában értékelte a múlt hét végén kialakult romániai belpolitikai helyzetet.
"A miniszterelnök előbb-utóbb oda fog jutni, hogy a kormányzást abba kell hagynia, sokkal nagyobb veszteségekkel az ország számára, mint ha most tenné meg ezt a lépést. Ezért jobb lett volna, ha most hagyja abba a kormányzást, de ez az ő személyes döntése" – idézte a portál az RMDSZ elnökét.
Kelemen Hunor közölte, nem ismeri a kormányfővel kapcsolatos ügyészségi dosszié tartalmát, ezért a Ponta ellen felhozott vádakat nem kívánja kommentálni. Megjegyezte azonban, hogy "lehetetlen helyzetbe" került a miniszterelnök és a kormány. Úgy vélte, Victor Ponta a nemzetközi politikában és a pénzügyi világban is elszigetelődik, a jó kormányzás lehetősége már nem adott.
Arra a kérdésre, hogy miképpen fog szavazni az RMDSZ abban a kérdésben, hogy a parlament kiadja-e a miniszterelnököt az ügyészségnek, Kelemen Hunor korainak tartotta a választ. Megjegyezte: a képviselőház jogi bizottsága sem tárgyalta még az ügyészség kérését. "Megkérdezzük azoknak az RMDSZ-es kollégáknak a véleményét is, akik láthatják ezt a dossziét. Nem akarunk az igazságszolgáltatás útjába állni, ez az alapállásunk, de a frakcióban erről még nem született döntés" – mondta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor megerősítette: az RMDSZ nem szavaz majd az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt képviselői által pénteken beterjesztett bizalmatlansági indítvány ellen. Mint mondta, a jövő heti parlamenti szavazás előtt az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója kétszer is együttesen ülésezik. "El fogjuk majd dönteni, hogy egészen pontosan miként fogunk a liberálisok kezdeményezéséhez viszonyulni" – fogalmazott a politikus.
A miniszterelnököt pénteken gyanúsítottként idézte be a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádhatóság azzal gyanúsítja Pontát, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel Dan Sova ügyvédi irodájától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Sovát különböző miniszteri tisztségekbe jelölte.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 8.
Értékfeltárás a helyi közösségekben
A helyi közösségek értékeinek felismeréséről, rendszerszerű feltárásáról és a helyi értéktárak összeállításáról szólt az akét hétvégén át tartó akkreditált továbbképzés, amely az RMDSZ ügyvezeto elnöksége, az Erdélyi Közművelődési Egyesület és a Kovászna Megyei Tanács szervezésében zajlott Árkoson, a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet(NMI) szakmai részvételével. A képzésen Erdély hat megyéjéből 21 szakember vett részt civil szervezetek ésönkormányzatok képviseletében.
"Erdélyben a lokalitásnak kiemelt jelentősége van: az országos szinttel ellentmondásos a viszonyunk, a megyék gyakran mesterséges képződmények, vagy kisebbségi létünkből eredően nem rólunk szólnak. Ezért az identitások szintjén felértékelődik a kistérségek és a települések szerepe" – hangsúlyozta Székely István KAT-elnök, a RMDSZ társadalomszervezési főosztályának vezetője, majd hozzátette: "a következőkben az NMI- vel partnerségben több olyan akkreditált továbbképzés beindítását tervezzük, amely a közösségépítést, a művelődésszervezést, a többfunkciós közösségi terek kialakítását és működtetését célozza – témájuknak megfelelően megyei, regionális vagy országos szintűre kívánjuk kiterjeszteni."
Széman Péter EMKE-elnök a rendezvény célkitűzéseit összegezte: "a negyvenórás szakmai program célja olyan kulturális és közművelődési szakemberek továbbképzése volt, akik egyébként is településük közösségi életének fejlesztésével, kulturális események szervezésével, a helyi értékek védelmével foglalkoznak – akár főmunkaidőben, akár kiegészítő tevékenységként".
Imre Károly magyarországi közművelődési szakember, a képzés előadója a program fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott: "a települések, a kistérségek, a régiók környezeti, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárása, megismertetése, a helyi értékek rendszerszerű feltérképezése elengedhetetlen feltétele az öntudatos közösségek kialakításának. Az örökség helyi értéktárba való beemelésén túl fontos a közösség aktivizálása, az értékek mentén megfogalmazott és megvalósított programok révén történő társadalomszervezés. Erre kívánja ráirányítani a figyelmet az értékek iránt elkötelezett érdeklődőknek szóló képzés."
Népújság (Marosvásárhely)
A helyi közösségek értékeinek felismeréséről, rendszerszerű feltárásáról és a helyi értéktárak összeállításáról szólt az akét hétvégén át tartó akkreditált továbbképzés, amely az RMDSZ ügyvezeto elnöksége, az Erdélyi Közművelődési Egyesület és a Kovászna Megyei Tanács szervezésében zajlott Árkoson, a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet(NMI) szakmai részvételével. A képzésen Erdély hat megyéjéből 21 szakember vett részt civil szervezetek ésönkormányzatok képviseletében.
"Erdélyben a lokalitásnak kiemelt jelentősége van: az országos szinttel ellentmondásos a viszonyunk, a megyék gyakran mesterséges képződmények, vagy kisebbségi létünkből eredően nem rólunk szólnak. Ezért az identitások szintjén felértékelődik a kistérségek és a települések szerepe" – hangsúlyozta Székely István KAT-elnök, a RMDSZ társadalomszervezési főosztályának vezetője, majd hozzátette: "a következőkben az NMI- vel partnerségben több olyan akkreditált továbbképzés beindítását tervezzük, amely a közösségépítést, a művelődésszervezést, a többfunkciós közösségi terek kialakítását és működtetését célozza – témájuknak megfelelően megyei, regionális vagy országos szintűre kívánjuk kiterjeszteni."
Széman Péter EMKE-elnök a rendezvény célkitűzéseit összegezte: "a negyvenórás szakmai program célja olyan kulturális és közművelődési szakemberek továbbképzése volt, akik egyébként is településük közösségi életének fejlesztésével, kulturális események szervezésével, a helyi értékek védelmével foglalkoznak – akár főmunkaidőben, akár kiegészítő tevékenységként".
Imre Károly magyarországi közművelődési szakember, a képzés előadója a program fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott: "a települések, a kistérségek, a régiók környezeti, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárása, megismertetése, a helyi értékek rendszerszerű feltérképezése elengedhetetlen feltétele az öntudatos közösségek kialakításának. Az örökség helyi értéktárba való beemelésén túl fontos a közösség aktivizálása, az értékek mentén megfogalmazott és megvalósított programok révén történő társadalomszervezés. Erre kívánja ráirányítani a figyelmet az értékek iránt elkötelezett érdeklődőknek szóló képzés."
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 8.
Nemzedékek Találkozója Temesváron
Meglepetésdíjak a legjobb bartókos diákoknak!
Temes megye legnagyobb magyar iskolájában, a Bartók Béla Elméleti Líceumban június 6-án, szombaton 22. alkalommal tartották meg a hagyományos Nemzedékek Találkozóját. A Diákházban sorra került megnyitóünnepség keretében megemlékeztek a temesvári önálló magyar iskola létrehozásának, illetve névadásának 25. évfordulójáról, és díjazták a Bartók Béla Líceum kiemelkedő eredményeket elért diákjait. A legjobb diákoknak meglepetésdíjakat adott át Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja és Naszvadi György, az MNB PADOC Alapítványának kuratóriumi elnöke.
A Nemzedékek Találkozója a sajátos bánsági szórványhelyzet szülte találmány: mivel a magyarul érettségizettek szétszóródtak az országban és a nagyvilágban, nehezen jönnek össze akár a kerek évfordulós osztálytalálkozók is. A június első szombatján megtartott Nemzedékek Találkozójára hivatalos minden magyar vén diák, aki valaha magyar iskolát végzett Temesváron és minden tanár, aki valaha magyar iskolában tanított. A Diákházban összegyűlt mintegy 300 vén diákot dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum igazgatója köszöntötte. „Május utolsó péntekje hagyományosan a ballagási ünnepség, június első szombatja a nemzedékek találkozójának a napja. A ballagók előrenéznek, a látóhatárt, az égboltot kémlelik, a vén diákok inkább visszatekintenek, számot vetnek. Ezek az ünnepek az iskola számára is rendkívül fontosak, hiszen értelmet, tartalmat adnak az iskolai mindennapoknak, és visszajelzést kapunk arról, hogy az elballagók batyujába elhelyezett tudás hogyan érett tapasztalattá az elmúlt évtizedekben” – mondta ünnepi köszöntője során dr. Erdei Ildikó.
Halász Ferenc volt iskolaigazgató felidézte a 25 esztendővel ezelőtti eseményeket, amikor az 1990. január–március időszakban, a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére sikerült létrehozni az önálló magyar középiskolát, amely felvette Bartók Béla bánsági születésű világhírű zeneszerző nevét. „Akkori döntésünk fő érve az volt, hogy Bartók Béla ember tudott maradni egy elembertelenedett világban – mondta Halász Ferenc –, a mi fő célunk pedig az, hogy embert faragjunk a diákjainkból”.
Az 55 éve érettségizettek nevében Gáspári Katalin ny. magyartanár, a 20 éve érettségizettek nevében dr. Kovács Levente egyetemi docens osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel. „A Bartók Béla Líceum számunkra több mint egy egyszerű iskola: úgy működik, mint egy alternatív közösségi központ, ahol a csecsemőktől a nyugdíjasokig mindenki számára szerveznek rendezvényeket – mondta Marossy Lóránt –, ezért közös felelősséget kell vállalnunk az iskola jövőjének biztosításáért.”
A Bartók Béla Alapítvány minden évben díjazza a különböző területeken (tantárgyversenyek, irodalmi versenyek, hagyományőrzés, sport stb.) terén kiemelkedő eredményeket elért diákokat. Az alapítvány díjait Halász Ferenc elnök és dr. Toró László fizikus, a kuratórium képviselője adtak át a legjobbaknak. Az elmúlt iskolaévben elért kiváló eredményeik alapján összesen 28-an kaptak pénzdíjat az Alapítványtól, a díjak oroszlánrészét a kiválóan teljesítő V–VIII. osztályosok érdemelték ki.
Következtek a meglepetésdíjak: Tamás Péter tiszteletbeli konzul első alkalommal adta át a Magyar Nyelv Ápolásáért járó díjat a XII. osztályos Kovács Boglárkának, aki a második-harmadik helyezett Fodor Zsófiával és Stan Krisztinával együtt egy 10 napos németországi jutalomkiránduláson is részt vehet. Az ünnepségen részt vett Naszvadi György, a Magyar Nemzeti Bank PADOC Alapítványának kuratóriumi elnöke, aki köszöntőjében így fogalmazott: „Ezeket a gyönyörű népdalokat, szavalatokat, fuvolásokat, citerásokat hallgatva, a táncosokról nem is beszélve, úgy érzem, hogy mi, „odaáti” magyarok magyarságból leckét kapunk. /…/ A PADOC Alapítvány célja a határon túli magyar oktatás támogatása, többek között azért, hogy az itthon maradás reális alternatíva legyen az itt élő magyarok számára. A magyarság fogyása megállításának legfontosabb eszköze, hogy mindenki a szülőföldjén találja meg a boldogulását.” Naszvadi György végezetül bejelentette: a Bartók Alapítvány díjazottjainak kiegészítésképpen fejenként 25 000 forintos díjat ajánl föl a PADOC Alapítvány részéről, ugyanakkor felkészítő tanáraik fejenként 100 000 forint jutalomban részesülnek.
A megnyitóünnepség résztvevőit és díszvendégeit színes és színvonalas műsorral ajándékozták meg a Bartók Líceum diákjai: Szabó Abigél népdalcsokrát, Kovács Boglárka, Stan Krisztina és a Marasztalók zenekar dalait, a Harmónia csoport társasági táncát, Andrásy Nóra és Kele Noémi szavalatát, a Szabó tanító bácsi vezette furulyások és citerások műsorát és az Eszterlánc kalotaszegi táncát nagy tapssal jutalmazták a vén diákok. A találkozó a Bartók Líceum dísztermében kötetlen beszélgetéssel folytatódott, miközben a kerek évfordulós érettségi találkozók résztvevői osztályfőnöki órákat tartottak. Szombat este az érdeklődők megtapsolhatták a Bartók Diákszínpad évadzáró Csongor és Tünde újratöltve című előadását, Molnos András Csaba színművész rendezésében.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Meglepetésdíjak a legjobb bartókos diákoknak!
Temes megye legnagyobb magyar iskolájában, a Bartók Béla Elméleti Líceumban június 6-án, szombaton 22. alkalommal tartották meg a hagyományos Nemzedékek Találkozóját. A Diákházban sorra került megnyitóünnepség keretében megemlékeztek a temesvári önálló magyar iskola létrehozásának, illetve névadásának 25. évfordulójáról, és díjazták a Bartók Béla Líceum kiemelkedő eredményeket elért diákjait. A legjobb diákoknak meglepetésdíjakat adott át Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja és Naszvadi György, az MNB PADOC Alapítványának kuratóriumi elnöke.
A Nemzedékek Találkozója a sajátos bánsági szórványhelyzet szülte találmány: mivel a magyarul érettségizettek szétszóródtak az országban és a nagyvilágban, nehezen jönnek össze akár a kerek évfordulós osztálytalálkozók is. A június első szombatján megtartott Nemzedékek Találkozójára hivatalos minden magyar vén diák, aki valaha magyar iskolát végzett Temesváron és minden tanár, aki valaha magyar iskolában tanított. A Diákházban összegyűlt mintegy 300 vén diákot dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum igazgatója köszöntötte. „Május utolsó péntekje hagyományosan a ballagási ünnepség, június első szombatja a nemzedékek találkozójának a napja. A ballagók előrenéznek, a látóhatárt, az égboltot kémlelik, a vén diákok inkább visszatekintenek, számot vetnek. Ezek az ünnepek az iskola számára is rendkívül fontosak, hiszen értelmet, tartalmat adnak az iskolai mindennapoknak, és visszajelzést kapunk arról, hogy az elballagók batyujába elhelyezett tudás hogyan érett tapasztalattá az elmúlt évtizedekben” – mondta ünnepi köszöntője során dr. Erdei Ildikó.
Halász Ferenc volt iskolaigazgató felidézte a 25 esztendővel ezelőtti eseményeket, amikor az 1990. január–március időszakban, a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére sikerült létrehozni az önálló magyar középiskolát, amely felvette Bartók Béla bánsági születésű világhírű zeneszerző nevét. „Akkori döntésünk fő érve az volt, hogy Bartók Béla ember tudott maradni egy elembertelenedett világban – mondta Halász Ferenc –, a mi fő célunk pedig az, hogy embert faragjunk a diákjainkból”.
Az 55 éve érettségizettek nevében Gáspári Katalin ny. magyartanár, a 20 éve érettségizettek nevében dr. Kovács Levente egyetemi docens osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel. „A Bartók Béla Líceum számunkra több mint egy egyszerű iskola: úgy működik, mint egy alternatív közösségi központ, ahol a csecsemőktől a nyugdíjasokig mindenki számára szerveznek rendezvényeket – mondta Marossy Lóránt –, ezért közös felelősséget kell vállalnunk az iskola jövőjének biztosításáért.”
A Bartók Béla Alapítvány minden évben díjazza a különböző területeken (tantárgyversenyek, irodalmi versenyek, hagyományőrzés, sport stb.) terén kiemelkedő eredményeket elért diákokat. Az alapítvány díjait Halász Ferenc elnök és dr. Toró László fizikus, a kuratórium képviselője adtak át a legjobbaknak. Az elmúlt iskolaévben elért kiváló eredményeik alapján összesen 28-an kaptak pénzdíjat az Alapítványtól, a díjak oroszlánrészét a kiválóan teljesítő V–VIII. osztályosok érdemelték ki.
Következtek a meglepetésdíjak: Tamás Péter tiszteletbeli konzul első alkalommal adta át a Magyar Nyelv Ápolásáért járó díjat a XII. osztályos Kovács Boglárkának, aki a második-harmadik helyezett Fodor Zsófiával és Stan Krisztinával együtt egy 10 napos németországi jutalomkiránduláson is részt vehet. Az ünnepségen részt vett Naszvadi György, a Magyar Nemzeti Bank PADOC Alapítványának kuratóriumi elnöke, aki köszöntőjében így fogalmazott: „Ezeket a gyönyörű népdalokat, szavalatokat, fuvolásokat, citerásokat hallgatva, a táncosokról nem is beszélve, úgy érzem, hogy mi, „odaáti” magyarok magyarságból leckét kapunk. /…/ A PADOC Alapítvány célja a határon túli magyar oktatás támogatása, többek között azért, hogy az itthon maradás reális alternatíva legyen az itt élő magyarok számára. A magyarság fogyása megállításának legfontosabb eszköze, hogy mindenki a szülőföldjén találja meg a boldogulását.” Naszvadi György végezetül bejelentette: a Bartók Alapítvány díjazottjainak kiegészítésképpen fejenként 25 000 forintos díjat ajánl föl a PADOC Alapítvány részéről, ugyanakkor felkészítő tanáraik fejenként 100 000 forint jutalomban részesülnek.
A megnyitóünnepség résztvevőit és díszvendégeit színes és színvonalas műsorral ajándékozták meg a Bartók Líceum diákjai: Szabó Abigél népdalcsokrát, Kovács Boglárka, Stan Krisztina és a Marasztalók zenekar dalait, a Harmónia csoport társasági táncát, Andrásy Nóra és Kele Noémi szavalatát, a Szabó tanító bácsi vezette furulyások és citerások műsorát és az Eszterlánc kalotaszegi táncát nagy tapssal jutalmazták a vén diákok. A találkozó a Bartók Líceum dísztermében kötetlen beszélgetéssel folytatódott, miközben a kerek évfordulós érettségi találkozók résztvevői osztályfőnöki órákat tartottak. Szombat este az érdeklődők megtapsolhatták a Bartók Diákszínpad évadzáró Csongor és Tünde újratöltve című előadását, Molnos András Csaba színművész rendezésében.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. június 8.
Menni vagy maradni – ma már nem okoz dilemmát
A romániai magyarság ma projekt nélküli társadalomként működik. A migráció már nem kérdés, hanem természetes életszakasz. A közösséghez való tartozást felülírja az önmegvalósításra való törekvés. A felmérések is azt mutatják: ma már nem jelent erkölcsi dilemmát az elvándorlás. Horváth István szociológus megállapításai ezek, aki pénteken Kolozsváron statisztikai adatokat is ismertetett az erdélyi magyarok migrációs szokásainak alakulásáról, és az elvándorlással kapcsolatos aktuális közhangulatot jellemezte. A kép korántsem rózsaszín.
A jó élet reménye sincs megadatva számunkra – ez okoz válsághangulatot az erdélyi magyarság körében immár 2008 óta. A szociológus az ünnepi könyvhét keretében zajló Makkai Sándor emlékkonferencián beszélt erről, ahol Cseke Péter egyetemi oktatóval, újságíróval, Jakabffy Tamás irodalmárral együtt három idősíkban – 1937, 1988 és 2015 – vetették fel az erdélyi magyarok kivándorlását.
Szabadság (Kolozsvár)
A romániai magyarság ma projekt nélküli társadalomként működik. A migráció már nem kérdés, hanem természetes életszakasz. A közösséghez való tartozást felülírja az önmegvalósításra való törekvés. A felmérések is azt mutatják: ma már nem jelent erkölcsi dilemmát az elvándorlás. Horváth István szociológus megállapításai ezek, aki pénteken Kolozsváron statisztikai adatokat is ismertetett az erdélyi magyarok migrációs szokásainak alakulásáról, és az elvándorlással kapcsolatos aktuális közhangulatot jellemezte. A kép korántsem rózsaszín.
A jó élet reménye sincs megadatva számunkra – ez okoz válsághangulatot az erdélyi magyarság körében immár 2008 óta. A szociológus az ünnepi könyvhét keretében zajló Makkai Sándor emlékkonferencián beszélt erről, ahol Cseke Péter egyetemi oktatóval, újságíróval, Jakabffy Tamás irodalmárral együtt három idősíkban – 1937, 1988 és 2015 – vetették fel az erdélyi magyarok kivándorlását.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 8.
Bizalmatlanság
Lemondok miniszterelnöki tisztségemről, amennyiben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) bűnvádi eljárást indít ellenem, hiszen az országot nem vezetheti egy olyan ember, aki ellen bűnvádi eljárás zajlik – ígérte december elején Victor Ponta kormányfő, amikor a külföldön élő román állampolgárok szavazása körüli rendellenességekről volt szó.
Most azonban, amikor okirat-hamisítással, valamint folytatólagosan elkövetett adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel, valamint háromrendbeli összeférhetetlenséggel gyanúsítják, már nem így gondolja, hiába szólította fel pénteken Klaus Johannis államfő, hogy mondjon le, elutasította ezt.
Ponta azzal takarózik, hogy őt a parlament választotta meg, így csak a honatyák mondhatják meg, hogy menjen vagy maradjon. Azok a honatyák, akik már több ízben is megmentették azt a Dan Şovát, aki miatt a kormányfő a korrupcióellenes ügyészek figyelmébe került. (Ebben a kontextusban egyébként egészen más fényt kap az is, hogy Ponta a múlt héten határozottan kiállt Şova mellett.)
Természetesen, mint mindenkit, aki ellen eljárást indít a DNA, Victor Pontát is megilleti az ártatlanság vélelme. Máris egy sor dokumentummal rukkolt elő, amelyekkel igazát próbálja bizonyítani. Csak sajnos ezzel párhuzamosan ismételten az igazságszolgáltatást támadja, ahelyett, hogy hagyná, végezzék a dolgukat. (Az elmúlt időszakban az igazságszolgáltatás ellen intézett támadásai is más fénybe kerültek most egyébként.)
Ugyanígy a honatyáknak is hagyniuk kellene, hogy az ügyészek végezzék a dolgukat, vizsgálják ki a korrupciós ügyeket, hogy kiderüljön, valóban volt-e törvénysértés.
Miután Ponta nem mondott le, ismét a parlament térfelén pattog a labda. Rajtuk az ország és a világ szeme, kíváncsian várja mindenki, kiadják-e az első román miniszterelnököt, aki ellen hivatali ideje alatt indult eljárás. Más fénybe kerül ugyanakkor az ellenzék által pénteken benyújtott bizalmatlansági indítvány is. Ki ne lenne ugyanis bizalmatlan egy olyan kormány iránt, amelynek tucatnyi tagja került a DNA célkeresztjébe, s most a kabinet fejét is vizsgálják?
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
Lemondok miniszterelnöki tisztségemről, amennyiben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) bűnvádi eljárást indít ellenem, hiszen az országot nem vezetheti egy olyan ember, aki ellen bűnvádi eljárás zajlik – ígérte december elején Victor Ponta kormányfő, amikor a külföldön élő román állampolgárok szavazása körüli rendellenességekről volt szó.
Most azonban, amikor okirat-hamisítással, valamint folytatólagosan elkövetett adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel, valamint háromrendbeli összeférhetetlenséggel gyanúsítják, már nem így gondolja, hiába szólította fel pénteken Klaus Johannis államfő, hogy mondjon le, elutasította ezt.
Ponta azzal takarózik, hogy őt a parlament választotta meg, így csak a honatyák mondhatják meg, hogy menjen vagy maradjon. Azok a honatyák, akik már több ízben is megmentették azt a Dan Şovát, aki miatt a kormányfő a korrupcióellenes ügyészek figyelmébe került. (Ebben a kontextusban egyébként egészen más fényt kap az is, hogy Ponta a múlt héten határozottan kiállt Şova mellett.)
Természetesen, mint mindenkit, aki ellen eljárást indít a DNA, Victor Pontát is megilleti az ártatlanság vélelme. Máris egy sor dokumentummal rukkolt elő, amelyekkel igazát próbálja bizonyítani. Csak sajnos ezzel párhuzamosan ismételten az igazságszolgáltatást támadja, ahelyett, hogy hagyná, végezzék a dolgukat. (Az elmúlt időszakban az igazságszolgáltatás ellen intézett támadásai is más fénybe kerültek most egyébként.)
Ugyanígy a honatyáknak is hagyniuk kellene, hogy az ügyészek végezzék a dolgukat, vizsgálják ki a korrupciós ügyeket, hogy kiderüljön, valóban volt-e törvénysértés.
Miután Ponta nem mondott le, ismét a parlament térfelén pattog a labda. Rajtuk az ország és a világ szeme, kíváncsian várja mindenki, kiadják-e az első román miniszterelnököt, aki ellen hivatali ideje alatt indult eljárás. Más fénybe kerül ugyanakkor az ellenzék által pénteken benyújtott bizalmatlansági indítvány is. Ki ne lenne ugyanis bizalmatlan egy olyan kormány iránt, amelynek tucatnyi tagja került a DNA célkeresztjébe, s most a kabinet fejét is vizsgálják?
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)