Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Brehariu-Bruja, Alma
49514 tétel
2015. május 28.
Árkosi Művelődési Központ
Bérlés lenne az optimális megoldás
Több mint ezer személy – köztük a romániai és magyarországi kulturális élet kiemelkedő szereplői – írta alá tegnapig az Árkosi Művelődési Központ megmentéséért kezdeményezett petíciót, miután az annak otthont adó, árkosi Szentkereszty-kastélyt a 10-es törvény alapján visszaszolgáltatták az egykori tulajdonos örököseinek, az ítélet végleges. Kopacz Attila, az intézmény igazgatója a Székely Hírmondónak leszögezte, a petíciót nem az örökösök vagy a visszaszolgáltatás ellen, hanem a központ védelmében fogalmazták meg a művészek, hogy kormányszinten is lássák: az Árkosi Művelődési Központra igény van.
Kopacz Attila érdeklődésünkre elmondta, mindenekelőtt tisztázni kell, hogy mi történik a központ azon elemeivel, amelyek nem képezik a visszaszolgáltatás tárgyát, és továbbra is az állam köztulajdonában vannak, mint például a tó, az istálló, a kültéri szobrok stb.
– Ez azonban nem az én dolgom, hanem minisztériumi szinten kell döntést hozni – szögezte le az intézmény igazgatója, aki fontosnak tartja, hogy erről a kérdésről mielőbb a tulajdonos vagy a jogi képviselője tárgyaljon az illetékesekkel. Ami pedig a kulturális központ további sorsát illeti, az igazgató elmondta, hogy a lehetőségeket végigbeszélte a minisztérium képviselőivel, és a legoptimálisabb megoldás az lenne – és amit a törvénynek kellene garantálnia –, hogy a visszaszolgáltatástól számítva hat évig jelenlegi helyszínén maradjon az intézmény, bérben.
– Az örökösök képviselője azt mondta, hogy felajánlotta nekünk ezt, de ez nem igaz. Soha nem ajánlották fel, hogy kiadják bérbe. Én még mindig abban reménykedem, hogy az örökösökkel valamilyen szinten szóba tudnánk állni, és talán akkor meggyőznénk, hogy ne verjék szét ezt a kulturális intézményt – húzta alá az igazgató.
Kopacz leszögezte, senki sincs a visszaszolgáltatás ellen, de arról is beszélni kellene, hogy mibe kerül a kastély karbantartása, az egész komplexum fenntartása, a park gondozása.
– Arról nem szól a fáma, hogy mi igazából itt a munkánkat végeztük. Ha sikerül megegyezni a bérben, akkor továbbmegy az Árkosi Kulturális Központ, a brandjével együtt. A másik véglet pedig az, hogy megszűnik – tette hozzá.
Az igazgató megjegyezte, ha nem sikerül a bérben megegyezni, akkor már csak két lehetőség marad. Az egyik az, hogy az egész intézményt egy kormányhatározattal megszüntetik, a másik pedig az, hogy a központ egy más helyszínen folytatja munkáját. Ez esetben azonban felmerül egy pár kérdés, mivel vannak olyan elemei a kulturális központnak, amit tovább lehet vinni, mint a kamarahangversenyek, a kiállítások, a képzőművészek bemutatása, ellenben gondot jelenthet a rezidens programok vagy nyári alkotótáborok folytatása, hiszen nehezen elképzelhető, hogy ezeket meg lehetne szervezni például egy sepsiszentgyörgyi épületben.
– Akkor talán másképp kellene megoldani, talán kihelyezni, de erről nem tudunk lemondani, ez az erőssége a központnak, ebből van képzőművészeti gyűjteménye az intézetnek – húzta alá Kopacz Attila.
Az igazgató aggódik a központ kollekciójának a sorsáért is, amit több száz alkotás képez.
– Ez nagy érték. Ha megszűnik a központ, akkor ezeket a műtárgyakat el kell vinnem valahová – mondta.
Egyelőre keresik a megoldást, de Kopacz Attila úgy érzi, hogy szélmalomharcot vív, mert egyrészt tudja, hogy a művészek támogatják, másrészt lát egy „óriási passzivitást” is egy kulturális intézmény sorsa kapcsán. „Valószínűleg többet számít otthon ülni a televízió előtt, mint például koncertre járni”, fogalmazott.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. május 28.
Bunkó cikk a Mikó-ügyről
Biztosítjuk a napi idegesség-adagot
A Budapesten megjelenő Magyar Narancsban Ara-Kovács Attila, az Erdélyből elszármazott, jobb napokat megélt filozófus, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökségi tagja mondja el eget rengető, harminc év témán kívüliségével fűszerezett gondolatait, méghozzá a Mikó-ügyről.
Ara-Kovács egy viszonylag elfogadható helyzetelemzéssel kezdi, rámutat, hogy az utóbbi időben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) elkezdett dolgozni, önálló életre kelt, s immáron nincs az a politikus, aki biztosra veheti: másnap nem épp az ő letartóztatása jön. Ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a DNA eléggé nagy hibaszázalékkal dolgozik, számos alkalommal állt már elő olyan abszurd vádakkal, melyeknek valóságtartalma utóbb többé-kevésbé kérdésessé vált. E nyomozások teljes tisztességességét az is megkérdőjelezi, hogy az őrizetbe vételek után furcsa és persze alaptalan rágalmak szivárognak ki a legszélsőségesebb médiákhoz.
Most jön az érdekesebb. Szerinte Markó azonnal hagyja el Magyarországot, mert csak rosszat tesz az országnak, ha meg kell tagadni Markó kiadatását. Szerinte az erdélyi magyar egyházakat érintő eljárásokban az RMDSZ Markó Attilát bízta meg az ügyintézői feladatokkal, aki nem térhetett ki ezek elől, még ha a lefolytatott eljárások olykor vitatható vagy eltérő módon értelmezhető jogalapra épültek is. Mi is történt ezekben az ügyekben? Az adott egyház vezetői rátelefonáltak az RMDSZ-re, hogy „intézze el” nekik ennek vagy annak az ingatlannak a visszaszármaztatását. Ha a párt vonakodott, akkor emlékeztették rá: ne akadékoskodjanak túl sokat, mert papjaik keze messzire elér.
Erre mondják: ilyen barátok mellett kinek van szüksége ellenségre?
Kiegészítés: Ara-Kovács Attila cikkének címe: A Magyarországra menekült romániai magyar államtitkár üldöztetése, Magyar Narancs, 2015. máj. 26.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. május 28.
Újabb kanadai cég kapott aranykitermelési engedélyt Erdélyben
Újabb kanadai cég, a Carpathain Garden kapott romániai leányvállalata révén nemesfém-kitermelési engedélyt az erdélyi Érchegységben, ahol aranyat és rezet akar felszínre hozni. A Mediafax hírügynökség szerint a Samax Románia révén a kanadaiak megkapták az ásványkincseket felügyelő állami hatóságtól 20 évre a kitermelési engedélyt, amely több kormányzati igazgatóság végleges jóváhagyása és a közlönyben való közzététele után lép hatályba.
A két Hunyad megyei település, Rovina és Criscior között elhelyezkedő kitermelés 20 kilométerre fekszik Verespataktól, ahol a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyes vállalat próbál 15 éve aranyat és ezüstöt kitermelni, de a beruházás során használni tervezett ciántechnológia megosztotta a társadalmat, így a hatóságok nem engedélyezték a beruházást.
Az állam nem részese a beruházásnak?
A kanadai vállalat közleménye szerint a kitermelési engedély megszerzése a legfontosabb lépés. Hangsúlyozták, hogy az állam először adott nemesfém-kitermelési engedélyt úgy, hogy a tervezett beruházásnak nem részese román állami vállalat. Bejelentették, napirendre hozzák a 2010-es előzetes gazdasági becslésüket, és felülvizsgálják a beruházás költségeit.
A 43 alkalmazottat foglalkoztató, Nagybányán bejegyzett Samex Románia a pénzügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2013-ban 9,2 millió lej árbevételt ért el, nyeresége 3,5 millió lej volt.
A rovinai terület becslések szerint 120 tonna aranyat és 100 ezer tonna rezet tartalmaz. A kanadai vállalat vezetői korábban úgy nyilatkoztak, hogy a felszíni kitermelés során nem használnak ciántechnológiát, hanem úgynevezett flotációval, úsztató eljárással termelik ki a nemesfémeket.
A beruházás ellen tiltakozott csütörtökön a Mining Watch Románia és a Mentsük meg Verespatakot! környezetvédelmi platformba tömörült civil szervezetek, amelyek szerint az újabb beruházás a legnagyobb romániai nyíltszíni bánya lenne. A kitermelés két bányában zajlana, átmérőjük 500-600 méter, mélységük 300-400 méter lenne, ami meghaladja a verespataki bánya méreteit.
A civilek szerint a kitermelés nem lakott területen történne, viszont mindössze 7 kilométerre van Brad várostól, amelynek 13 900 lakosa van. Szerintük az ásványkincseket felügyelő hatóság átláthatatlan feltételek mellett adta meg a kitermelési engedélyt, és a helyi lakosokat sem tájékoztatta, mivel jár egy ilyen nagyszabású bányaberuházás. Az erdélyi Érchegységben Felsőcsertésen (Certeju de Sus) is egy kanadai cég, az Eldorado Gold rendelkezik engedéllyel a Deva Gold leányvállalata révén nemesfémek kitermelésére. A kanadaiak legfrissebb becslése szerint 17 év alatt több mint 3,1 milliárd dollár értékű aranyat és ezüstöt termelnek ki.
MTI
maszol.ro
2015. május 29.
Semjén: az erdélyi magyarságnak joga van az állami magyar egyetemhez
A miniszterelnök-helyettes a marosvásárhelyi magyar orvosképzés beindításának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés résztvevőihez intézett levelében írta ezt.
Az erdélyi magyarságnak joga van az állami magyar egyetemhez, Marosvásárhelyen pedig az önálló orvosi fakultáshoz – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a marosvásárhelyi magyar orvosképzés beindításának 70. évfordulója alkalmából pénteken rendezett megemlékezés résztvevőihez intézett levelében.
Rámutatott: a kizárólag magyar tanítású nyelvű intézményként létesült Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) nemzetiségi jellegét a kommunista diktatúra idején az akadémiai közösség megkérdezése nélkül erőszakkal változtatták meg.
A miniszterelnök-helyettes arra bíztatta az erdélyi magyarokat: ragaszkodjanak ahhoz, ami az övék volt, ugyanakkor a magyar kormány támogatásáról biztosította jogküzdelmüket.
A magyar orvosképzés kezdeteit idézték fel Marosvásárhelyen
Az erdélyi magyar orvosképzés megkezdésére emlékeztek a hetvenedik évforduló alkalmából pénteken Marosvásárhelyen. Hetven éve Románia uralkodója önálló magyar egyetemként alapította meg azt a felsőfokú tanintézetet Kolozsváron, amelynek Marosvásárhelyre kihelyezett és önállósodott orvosi karából 1948-ban megalakult a szintén magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Intézet (a későbbi MOGYE) – összegzett a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott évfordulós ünnepségen Szabó Béla professzor, a MOGYE magyar tagozatának vezetője.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) azután szervezte a pénteki megemlékezést, hogy a MOGYE immár román többségű szenátusa az évfordulót „kisajátítva" és annak magyar vonatkozását elhallgatva rendezett múlt héten ünnepséget az „egyetemalapító" Mihály király tiszteletére.
„Amit a MOGYE vezetősége tett, kimeríti a történelemhamisítás fogalmát" – mutatott rá Szabó Béla, a magyar tagozatának választott vezetője.
MTI
Erdély.ma
2015. május 29.
Maradnak az igazságügyi vezetők (Johannis válaszolt)
Nem támogatja a büntető törvénykönyv és az eljárásjog módosítását a román államfő. Ezt maga Klaus Johannis erősítette meg a szenátusi elnök hozzá intézett nyílt levelére reagálva tegnap. Az elnök továbbá azt is leszögezte, nem hajlandó sem a korrupcióellenes főügyész, sem a legfelsőbb bíróság elnökének menesztéséről tárgyalni.
Johannis kifejtette, hogy azért ellenzi a Btk. módosítására irányuló törvénykezdeményezéseket, mert „a jelek szerint” azok csak azt célozzák, hogy hátráltassák az igazságszolgáltatást egyes bűncselekmények – közöttük a nagy korrupciós ügyek – felderítésében. Az államfő elhárította Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök azon kérését is, hogy „váltsa vagy mondassa le” a román legfelsőbb bíróság elnökét és a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét, akiket a politikus visszaéléssel vádolt. Johannis tisztázta, az államfőnek nincsen ilyen jogköre, a bírák és ügyészek ellen csak szakmai testületük, a Legfelsőbb Bírói Tanács folytathat fegyelmi vizsgálatot. A szenátusi elnök kedden intézett nyílt levelet az államfőhöz, amelyben egy ártatlanul meghurcolt – fél éves előzetes letartóztatás után jogerősen felmentett – nő esetére hivatkozva kérte az igazságszolgáltatás két csúcsvezetőjének leváltását, azt állítván, hogy a korrupcióellenes ügyészség a legfelsőbb bíróság elnökének személyes érintettsége miatt küldött előzetes letartóztatásba egy ártatlan polgárt. Tăriceanu felkérte az államfőt: támogassa a Btk. módosítását, hogy megelőzzék a hasonló visszaéléseket. Válaszában Johannis kifejtette: egy konkrét ügy – bármilyen sajnálatos is lenne – nem szolgáltathat elegendő okot arra, hogy módosítsák a büntetőjogot. Az elnök emlékeztetett rá, hogy az új Btk. és az új büntető eljárás csak egy éve lépett hatályba, és nem gyűlt még össze elegendő tapasztalat ezek társadalmi kihatásairól. Az államfő leszögezte, megengedhetetlen, hogy a büntetőjogot átfogó alkalmazási tapasztalat nélkül, politikai megfontolások alapján módosítsa a parlament. A szociáldemokrata törvényhozók olyan módosításokat javasoltak, amelyek megnehezítenék a gyanúsítottak előzetes letartóztatását és enyhítenének a tisztségviselőket érintő érdekellentétek szabályain.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 29.
Játékfilm a Securitate működéséről
Megtörtént események alapján készített Janus címmel televíziós játékfilmet Gyöngyössy Bence rendező a romániai totalitárius rendszer állambiztonsági szolgálatának (Securitate) családok belső életébe is mélyen beavatkozó működéséről. A Janus kétnapos konferenciával egybekötött ősbemutatója szombaton lesz a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen, ezt követően több vetítést szerveznek Budapesten, Esztergomban, Székesfehérváron és Vácott. A film az ősszel a Duna tévécsatornán is látható lesz.
A film története egy erdélyi ellenzéki család drámai sorsán keresztül mutatja be, hogy a Securitate kétarcú ügynöke – a „megtestesült Janus” –miként hatol be az otthon falai közé, hogyan manipulálja a magánélet bensőséges pillanatait, és árulja el a család tagjainak legszemélyesebb érzelmeit, vágyait és titkait. A Janus producere, Kabay Barna az MTI-nek elmondta: a film cselekménye több olyan valós temesvári vagy kolozsvári eseményt fűz össze egységes történetté, amelyekkel a Szigorúan ellenőrzött életek című, 2012-es dokumentumfilm készítésekor találkoztak elbeszélés, levéltári kutatások vagy családi kapcsolatok nyomán. „A film elkészítésében az eddigi dokumentumfilmjeinkkel járó munka mellett sokat segítettek történészek, akik különböző anyagokat szállítottak nekünk” – tette hozzá. Kabay Barna a Janus dramaturgiájáért is felelős Petényi Katalinnal közösen több dokumentumfilmet készített a kommunista titkosszolgálatok működéséről, többek között nevükhöz fűződik a Hitvallók és ügynökök című többrészes filmsorozat is.
A producer szerint a Janus leginkább a történetmesélés szempontjából különbözik az elmúlt időszak hasonló témát körüljáró játékfilmjeitől, mint amilyen például A vizsga vagy A berni követ című alkotás. Mint fogalmazott, a Janusban egyszerre két idősíkban zajlanak az események, a krimiszerű történet az egyik főszereplő visszaemlékezéseiből építkezve áll össze. „Mindez igencsak kívánja a néző állandó koncentrációját” – tette hozzá. Kabay Barna elmondta: a film gyártásakor a legnagyobb kihívás az volt, hogy mindvégig autentikusan és hitelesen ábrázolják az érzelmileg megrázó erdélyi eseményeket. Emellett rendkívül fontosnak érezte, hogy olyan film készüljön, amely képes a fiatalok megszólítására is. A főbb szerepekben Marozsán Erika, Seress Zoltán, Jordán Tamás és Hatházi András látható. A 75 perces alkotás dinamikus, pergő képei Márton Balázs operatőr nevéhez fűződnek – mondta el Kabay Barna. A mintegy 150 millió forintból készült filmet 80 százalékban támogatta a médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 29.
Harminc hagyományos utcanév kerülhet ki Marosvásárhelyen
"Visszajön a magyar nyelv a főtérre – ahol a helye van"
Ha a főispáni hivatal törvényesség szempontjából nem emel kifogást, akár júniusban kihelyezhetik Marosvásárhelyen azokat az utcanévtáblákat, amelyek a román nyelvű megnevezés mellett a hagyományos, magyar nevet is tartalmazzák. A helyi tanács tegnapi ülésén ugyanis a testület – négy ellenszavazat mellett – kétharmados többséggel elfogadta a 30 utcanevet tartalmazó lajstromot magába foglaló határozattervezetet. Így kerülhet ki a Calarasilor utca mellé (vagy alá?) a Kossuth utca, a Mihai Eminescu utca mellé a Jókai Mór utca stb. Peti András alpolgármester, az RMDSZ frakcióvezetője szerint a hagyományos utcanevek jóváhagyása nem jelenti azt, hogy lemondtak a többi 460 utca kétnyelvűsítéséről.
A napirend 46. pontjaként szereplő hagyományos utcanevekre vonatkozó határozattervezetet Peti András javaslatára a 11. helyre emelték előre. A tervezethez egyedül Sabau Olimpiu képviselő szólt hozzá, kijelentve, meglátása szerint a tervezet megszavazása politikai, illetve közigazgatási üzenetet hordoz: a 30 hagyományos név nem egyezik az utcák jelenlegi nevével, és e gesztussal "nem a jövő fele tekintünk, hanem visszatérünk a múltba".
A felszólalását követő szavazás során négy ellenszavazat mellett a testület kétharmados többséggel jóváhagyta a határozattervezetet. A tanácsülést követően a sajtó képviselőinek nyilatkozva Peti András elmondta, két különböző célkitűzést követnek: egyrészt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, ami nem kapta meg a törvényességi láttamozást a jegyző részéről, illetve ezzel párhuzamosan elindítottak egy másik kezdeményezést is, amelyik a hagyományos történelmi utcák, közterek elnevezéseit hivatott megjeleníteni. "Amikor kézbe fogjuk kapni a korábbi, a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozattervezeteink elutasításának indoklását, az RMDSZ-frakció a közigazgatási bírósághoz fordul jogorvoslatért. Ezzel párhuzamosan, de nem ehelyett, elindítottunk egy másik kezdeményezést is, amelyik a hagyományos történelmi utcák, közterek elnevezését tartalmazó utcanévtáblák kihelyezését célozza. Annak ellenére, hogy a sajtóban az elmúlt napokban vehemens támadások értek, a közösség, az átlagemberek részéről pozitív visszajelzéseink vannak. Szerencsére partnereket találtunk, és sikerült kétharmados többséggel megszavazni a határozattervezetet, és a táblák, remélem, rövid időn belül kikerülnek. Ezek nem a fordítást helyettesítik, hanem azt kiegészítik, és a köznyelvben vagy a kollektív memóriában őrzött megnevezéseket fogják tartalmazni. Nem adtuk fel a kétnyelvűségért indított küzdelmünket" – tette hozzá Peti András. Elmondása szerint egyelőre 30 utca esetében kerülnek ki a hagyományos nevek, de egy bizottságot megbíztak a feladattal, hogy a többi 460 utca tekintetében is elemezze a kérdést.
– 2010-től kezdődően minden tanácsi határozatban két nyelven szerepelnek az utcanevek, elsősorban az új utcák esetében. Ezeket nem kell elemezni, ki kell tenni úgy, ahogy szerepelnek a határozatban. Mi most a főtérre koncentráltunk, hisz a civilek sérelmezték, hogy a főtérről ki van zárva a magyar nyelv. Most visszajön a magyar nyelv a főtérre, ahol a helye van, és remélem, más téren is fogunk elérni eredményeket" – hangsúlyozta az alpolgármester, reményét fejezve ki, hogy a tegnap elfogadott utcanév-határozat ellen nem emelt törvényességi kifogást a főispáni hivatal, vagy akár a magyar civil szervezetek. A határozat törvényességének elemzésére 15 napja van a prefektúrának, ha nem utasítják el, azonnal ki lehet tenni a román megnevezést tartalmazó táblával és felirattal azonos méretű, a hagyományos magyar megnevezést tartalmazó táblát.
Nem mondanak le az Aranykakasról
A Demokratikus Marosvásárhelyért Civil Szervezetnek az Aranykakas épületével kapcsolatosan a helyi tanácsosokhoz, illetve a polgármesterhez eljuttatott nyílt levelére reagált a tanács jegyzője,Andrei Muresan, aki kijelentette, az épület tulajdonosa előzetes feljelentést tett a helyi tanácsnak a kisajátításra vonatkozó határozata ellen, javasolva, amíg a helyzet nem tisztázódik, várjanak. Peti András elmondta, kérték az Aranykakas közhasznúvá nyilvánítását, sajnos, ebben hatásköre a megyei önkormányzatnak van. "A közhasznúvá nyilvánítása után a kisajátítást is kezdeményeztük. A tulajdonos tudomást szerzett a döntésünkről, és előzetes felszólítással élt, levelére április 29-én válaszoltunk. Remélem, nem húzódik a bíróságon évekig az ügy, és emiatt a legfontosabb cél, az épület megmentése nem valósulhat meg. Időközben a tulajdonos meghirdette az árverést az épületre, viszont nem rendelkezik az elővásárlási jogról való lemondással sem a kulturális minisztérium, sem a megyei önkormányzat, sem a városi önkormányzat részéről, a törvény szerint pedig csak ezt követően tudja eladni. Mi nem mondtunk le elővásárlási jogunkról, hiszen fontos számunkra ez az épület, és kiállunk a döntésünk mellett, hogy át akarjuk venni, és megmenteni a jövő generációk számára" – közölte az alpolgármester.
A testület elhalasztotta a parkolási szabályzat módosítására vonatkozó határozattervezet megvitatását, a sporttámogatások esetében pedig egyrészt a végrehajtó apparátus szakembereiből álló bizottságra bízta a sportegyesületekkel való együttműködés indokoltságának megállapítását, illetve legkevesebb 20 százalékkal csökkentette a múlt évi kerethez képest a sportegyesületeknek nyújtandó támogatás értékét.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 29.
Erdély tájain – Dél-erdélyi körúton Kazinczy nyomában
Jövőre lesz kétszáz éve annak, hogy Kazinczy Ferenc (1759–1831) író, műfordító, a nyelvújítás mozgalmának legjelentősebb alakja erdélyi körútra indult.
Úti élményeit az Erdélyi levelek című művében tette közkinccsé. Mint arról már hírt adtunk az Erdélyben, az évforduló alkalmából a kolozsvári EKE szeretné végigjárni Kazinczy útját, felkeresni a településeket, ahol ő is járt. Idei kirándulásainkon igyekszünk Kazinczy-emlékhelyeket felkeresni, kapcsolatokat teremteni, gördülékenyebbé tenni a jövő évre tervezett emlékutat. Ezt tettük április végi négynapos dél-erdélyi körútunk során is, amikor nemcsak olyan településeket kerestünk fel, ahol történelmünk nevezetes eseményei történtek, vagy ahol építészeti örökségünk gyöngyszemeit láthattuk, de útba ejtettünk olyanokat is amelyeket Kazinczy Ferenc 1816-os erdélyi útja alkalmával meglátogatott.
Egyik szemünk sír, a másik nevet
Alvincen meglátogattuk a 14. században épült református templomot, amelyet 2011–2013 között a Kárpát-medencei Örökségvédelmi Program keretében, a Teleki László Alapítvány segítségével felújítottak. Eddigi kirándulásaink során is többször meglátogattuk az egyre jobban pusztuló, a kommunista rendszer idején raktárnak, juhakolnak használt, majd az 1970-es árvíz után véglegesen elhagyott istenházát, ezért töltött el most örömmel az újra használhatóvá vált több száz éves templom látványa. A közelében álló romos Bethlen várkastély viszont már nincs olyan állapotban, hogy felújítására sor kerülhetne, azt évtizedekkel ezelőtt kellett volna megtenni, de inkább hagyták elpusztulni. Pedig Bethlen Gábor fejedelem reneszánsz várkastélya méltó dísze volt a korabeli Erdély építészetének. Az utóbbi évek régészeti kutatásai derítették ki, hogy az egykori várkastély udvarának földjében rejtőznek a korábbi domonkos kolostor és a belőle Martinuzzi Fráter György által kialakított kastély falai. Ezen falak között gyilkolták meg Ferdinánd császár olasz zsoldosai 1551. december 17-én Fráter Györgyöt, a 16. századi magyar történelem egyik legellentmondásosabb alakját, akiről még ma sem tudják pontosan, hogy magyar, osztrák vagy török érdeket szolgált, vagy csak a saját érdekeit tartotta szem előtt.
A marosnémeti kastélyt 2007-ben kapta vissza örököse, gróf Horváth Tholdy Péter.
KOVÁCS D. ZSUZSA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 29.
Főépítész kerestetik
Pákei Lajos levelei az Országos levéltárban – MNL-OL P1781. 9-10 tétel
Százharmincöt esztendeje 1880. május 29-én Kolozsvár városi tanácsa Pákei Lajost, a Theophil Hansen neves dán építész segédjeként Bécsben dolgozó, Kolozsvárról elszármaztott, 27 éves fiatal építészt megválasztja a város főmérnökévé. Pákei Lajos önéletrajzában így emlékezik vissza:
„...abba a helyzetbe juttatott a sors, hogy szakpályám és családi kötelesség között kellett választanom – mint a családom egyetlen férfi tagja ez hazajövetelemet tette elkerülhetetlenné. – Kolozsvár városnál megürült városi főmérnöki állásra a törv. hatósági bizottság bizalma folytán, megválasztottak Kolozsvár város főmérnökének. – Így kerültem haza szülővárosomba 1880-ban.”
A budapesti országos levéltárban külön jelzet alatt őrzik a Pákei család Pestre került hagyatékát. Itt találhatunk jó néhányat azokból a levelekből is, melyeket az ifjú Pákei Lajos családjától kapott az 1876–1893 közötti időszakban, levelek, melyek árnyalják a főmérnökké választás körülményeit.
GY. DÁVID GYULA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 29.
Egyház és rendszerváltás
Konferenciát és hálaadó emlékünnepélyt rendeznek a hétvégén Nagyváradon az egyházi rendszerváltozás 25. évfordulója alkalmából.
A Szabadulás az egyház „babiloni fogságából” – 1989 címmel meghirdetett rendezvénysorozat a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) égisze alatt, a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete szervezésében zajlik.
Szombaton 10 órai kezdettel Balog Zoltán református lelkipásztor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője fővédnökségével Rendszerváltozás az egyházban címmel tartanak konferenciát a királyhágómelléki egyházkerületi székházban. Tőkés László volt püspöknek, európai parlamenti képviselőnek, a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének kezdőáhítatát követően beszédet mond Németh Zsolt gyülekezeti főgondnok, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Tőkés István teológiai professzor, Szászfalvi László lelkipásztor, országgyűlési képviselő, Zalatnay István lelkipásztor és Molnár János egyháztörténész.
Ezt követően kerekasztalt rendeznek a királyhágómelléki egyházi rendszerváltozásról Tőkés László, valamint volt és jelenlegi egyházi tisztségviselők részvételével. A kiállítással és könyvbemutatókkal fűszerezett konferenciasorozaton kielemzik a magyarországi testvéregyházakban végbement rendszerváltozást is, amelyről Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, zsinati lelkészi elnök, Kiss-Rigó László szeged-csanádi római katolikus megyéspüspök, Hafenscher Károly evangélikus zsinati lelkészi elnök, valamint Fazekas László felvidéki református püspök értekezik.
Az ülésszak keretében szó lesz az egyházi megújulásról is. Vasárnap hálaadó emlékünnepélyt tartanak a Nagyvárad-Olaszi református templomban, igét hirdet Balog Zoltán lelkipásztor, miniszter. Egyébként a nagyváradi konferencia keretében kerül sor szombaton 19 órakor a PKE-n Gyöngyössy Bence rendező Janus című filmjének ősbemutatójára.
A nyolcvanas évek derekán és napjainkban játszódó izgalmas és megrázó történet egy erdélyi ellenzéki család drámai sorsán keresztül mutatja be, hogy a Szekuritáté, a romániai totalitárius rendszer titkosszolgálatának kétarcú ügynöke – a „megtestesült Janus” – egy házasságon keresztül miként hatol be az otthon négy fala közé, hogyan kontrollálja és manipulálja a magánélet legintimebb pillanatait, árulja el gátlástalanul családtagjainak legszemélyesebb érzelmeit, vágyait és titkait.
A történetet megtörtént események ihlették. Egy művelt, köztiszteletben álló orvos és feleségének megrendítő sorsán keresztül tárul fel a diktatúra működése: a Szekuritáté miként tett embereket a hatalom eszközévé, hogy vált lehetségessé, hogy elárulják szeretteiket, hozzátartozóikat. Gyöngyössy Bence rendező munkatársaival, Kabay Barna producerrel és Petényi Katalin dramaturggal évek óta foglalkozik ezzel a korszakkal; a Szekuritáté iratanyagának tanulmányozása során találkoztak több romániai magyar ellenzéki család megfigyelésének megrendítő eseteivel.
Kabay Barna producer az MTI-nek elmondta: a film cselekménye több olyan valós temesvári vagy kolozsvári eseményt fűz össze egységes történetté, amelyekkel a Szigorúan ellenőrzött életek című, 2012-es dokumentumfilm készítésekor találkoztak elbeszélés, levéltári kutatások vagy családi kapcsolatok útján. A történetet Márton Balázs operatőr dinamikus, modern, pergő képei jelenítik meg, a katartikus sorsokat pedig kitűnő színészgárda formálja meg, többek között Marozsán Erika, Seress Zoltán, Jordán Tamás és a kolozsvári Hatházi András.
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 29.
Elbúcsúztak a Kölcsey végzősei, Kölcsey-díjat kapott Filip Zoltán
„Elbocsátunk , de visszavárunk benneteket" - ezekkel a szavakkal vett búcsút Pataki Enikő igazgató, illetve a Kölcsey Ferenc Főgimnázium az intézmény idei végzőseitől. A közel négy órás ballagáson a diákok mellett jutalmazták a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, Filip Zoltán pedig megkapta a Kölcsey Nagydíj Arany fokozatú kitüntetését.
Európa egyetemein - Bologna, Padova, Párizs, Heidelberg - már a XII. században ballagtak, azaz elbúcsúztak a diákok a tanintézménytől. Magyar földön a most Szlovákiához csatolt Selmecbányán ballagtak először - azóta pedig elengedhetetlen eseménye ez a diák- és pedagóguséletnek. Szatmárnémeti magyar tannyelvű középiskolái közül idén a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kezdte meg a ballagások sorát: diákok, tanárok csütörtök délután vettek búcsút egymástól.
A szokásoknak megfelelően az ünnepség az utolsó becsengetéssel és az utolsó osztályfőnöki órával kezdődött, majd a XI-sek feltűzték a szalagot és átadták a mesebeli tarisznyát a végzősöknek. Ezt követően a tanáriban Veress Kupán Emese szóban, Gáll Máté pedig énekben búcsúzott a tanári kartól, majd Kallós András és Csordás Levente egy virágcsokorral mondott köszönetet az igazgatóságnak.
Az iskola zászlaját követve az osztályos dalolva érkeztek az udvarra, ahol elfoglalták a számukra kijelölt helyeket. Eközben a két konferanszié, Doroha Liza és Fehér Ádám méltatta valamennyi osztály tanulmányi teljesítményét, sportbéli és a tantárgyversenyeken elért eredményeiket.
Az ünnepség egy perces néma gyászszünettel folytatódott, a jelenlévők így emlékeztek meg a néhány hónapja elhunyt korábbi kitűnő pedagógusról, Filip Mártáról.
„Remélem, valamennyien érzitek a hitet: a szeretet, a tudás, a biztos jövő reményének hitét. Érzitek azt a bizalmat, amellyel mi, a benneteket útra bocsátók, nevelők és szülők, kísértük lépteiteket mostanáig, és amely biztonságot nyújt számunkra most, hogy rátok tekintünk: felnőttek a gyermekeink, elindulhatnak hát saját útjukon", kezdte ünnepi beszédét Pataki Enikő igazgató. „Tudjuk, hogy van erőtök valóra váltani álmaitokat, hisszük, hogy van kitartás bennetek végigmenni az általatok választott úton, ez adjon erőt nektek a holnaphoz!", szólt a pedagógusi biztatás.
Az igazgatónő természetesen jó tanácsokkal is felvértezte a végzősöket: „A változást magatokban hordozzátok, a világ körülüttetek olyanná válik, amilyenné ti alakítjátok. Ne legyetek közömbösek soha, ne higgyetek soha azoknak, akik azt sugallják, nem rajtad áll a változás! Ne várjátok, hogy egyszer valaki valamikor majd ad egy lehetőséget, mert a lehetőségekre magatoknak kell rálelnetek, és nektek kell élnetek velük!".
„Elbocsátunk , de visszavárunk benneteket", zárta szavait Pataki Enikő. Gondolatát folytatta Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, aki reményének adott hangot, hogy a fiatalok további tapasztalatokkal és tudással felvértezte visszatérnek majd Szatmárnémetibe. „A Kölcsey egy olyan közösségi műhely, amelyből olyan palánták nőnek ki, akikre a helyi közösségünk méltán számíthat majd a jövőben is", fogalmazott .
A folytatásban Mozart „Requiemjének" dallamára minden egyes ballagó osztály két-két tagja, valamint az osztályfőnök megkoszorúzta a gimnázium épületében található emlékhelyek egyikét, majd a ballagók részéről Dobai Bernadett, a XI. osztályosok részéről pedig Farkas Henrietta mondott búcsúbeszédet. A végzősök a hagyományoknak megfelelően átadták az iskola kulcsát a XI. osztályosoknak. Az ünnepélyes pillanatokat Gnand Gréta éneke és Ianos Abigél, valamint Sárándi Annamária tanárnő szavalata tette felemelkedettebbé. És bizony a sorok között volt, aki nem bírta visszatartani a meghatódottság könnyeit...
Ekkor érkeztünk el a díjazások pillanataihoz. Az évfolyam két legjobb tanulóját, az egyaránt 10-es négy éves átlagot elérő Heidenhoffer Erhardot és Kassai Evelint valamint a 9,81-es átlagot elérő Mezei Boldizsárt az Autonet jutalmazta 500, 300 illetve 200 euróval. Díjat kapott közel harminc diák tanulmányi eredményeiért, különböző versenyeken, megmérettetéseken való helytállásért, pályázatokban, projektekben való részvételükért. Általános derültséget keltve Kovács Béla tanár felajánlásából díjat kapott a négy év alatt legkevesebbet hiányzó diák is, Sütő Evelyne.
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Egyesülete ajándékkal jutalmazta a tanév végén nyugdíjban vonuló Nevelits Gyöngyvért, Pricop Marianát és az előző igazgatót, Elek Imrét - utóbbi nem tudott részt venni az eseményen. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Bizottsága pedig immár ötödik éve adta át a Kölcsey Nagydíj Arany fokozatú kitüntetését, amit ezúttal Filip Zoltán kapott. „Olyan pedagógus ő, akit talán a legszigorúbbak egyikeként tartanak számon az iskolában, de akihez tanítványai mégis rendszeresen visszajárnak, akinek hívó szavára bárhonnan hazajönnek, ha segíteni kell, akit a ballagók hatalmas tapssal, sírva búcsúztatnak, pedig kisdiákként még sokszor úgy érezték, nem fogják túlélni óráit. Olyan tanár, aki megtanít küzdeni, akinek kemény álarca mögött az iskoláért és a diákokért dobogó szív rejlik. Tanártársainak a kitartás és következetesség példaképe, aki a közösségért él és dolgozik. Diákjainak a mester, aki megtanít mindarra, ami az életben a legfontosabb: kemény munka nélkül nincs eredmény, küzdelem nélkül nincs siker, közös akarat és együttműködés nélkül nincs győzelem", méltatta kollégáját Pataki Enikő.
A hagyományoknak megfelelően a ballagás a Szózat eléneklésével ért véget. Csütörtökön összesen 176 maturandus intett búcsút a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumtól.
szatmar.ro
2015. május 29.
Nemzetközi Bartók-konferencia Nagyváradon
Pénteken hangversennyel fejeződik be az a nemzetközi Bartók-konferencia Nagyváradon, amelyet a Partiumi Keresztény Egyetem művészeti karának zeneművészeti tanszéke szervezett a komponista halálának 70. évfordulója alkalmából. A Bartók Béla Kelet és Nyugat között című tanácskozás főbb témái közé tartozik Bartók életének nagyváradi vetülete, valamint egy jeles váradi Bartók-tanítvány, Szalay Stefánia munkássága. A fiatal zongorista Thomán Istvántól saját kérésére került át Bartók csoportjába a budapesti Zeneakadémián, ami egy évtizedekre szóló barátság kezdete volt Emődi János történész az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában elmondta: Szalay Stefánia nemcsak tanított Váradon, hanem nagyon gyakran koncertezett is, és koncertműsorai véleményezésére évente felment Pestre Bartókhoz. A komponista gyakran küldött neki Pestről zenei könyveket, kottákat, kéziratokat, ő pedig megszervezte Bartók váradi vendégszerepléseit és erdélyi, romániai népzenegyűjtő útjait. Szalay Stefánia a régi Úri utcai szülői házban megalapította a legelismertebb nagyváradi zeneiskolát, a mai zeneiskola elődjét. Koncertjein előszeretettel népszerűsítette Bartók legújabb darabjait.
Vikárius László, az MTA BTK Zenetudományi Intézete Bartók Archívumának igazgatója hangsúlyozta: Bartók a román népzene egyik legfontosabb gyűjtőjének is számít a mai napig. A komponista felfogása megelőlegezte az európai gondolatot, a népek összetartozását – tette hozzá. Bartók gyerekként élt is Váradon, a premontrei gimnázium tanulója volt, ahol emléktáblát helyeztek el tiszteletére. Fodor Attila, a Partiumi Keresztény Egyetem zenetudományi tanszékének vezetője kiemelte: Bartók Nagyváradon tanulhatott először hivatásos zenetanártól, a székesegyház karnagyától. A konferencián szó esett többek között A kékszakállú herceg vára szereplőinek párbeszédéről, A csodálatos mandarin Kelet-Nyugat olvasatairól, Bartók egynemű karainak szövegforrásairól, Bartók és Enescu kapcsolatáról, valamint arról is, hogy a román kolinda hogyan jelenik meg a Bartók utáni magyar zeneszerzők műveiben.
maszol/MTI
2015. május 30.
Történelmi emlékek lépten-nyomon (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 2.)
Hunyad megye református esperese, Zsargó János vajdahunyadi lelkipásztor szerint a szórványban az egyháznak a magyarság megmaradásáért is sokat kell tennie, a legtöbb településen a templom az egyetlen gyülekezőhelye a magyar közösségnek. A Hunyad megyei, közel tizenötezer – kétharmad részben római katolikus – magyar ajkú lakosságból négyezerhatszáz vallja magát reformátusnak tizenhat önálló gyülekezetben, ebből háromezren városon élnek, ahol sok a bevándorló, körükben az összetartás sokkal kisebb, mint a falvakon, ahol igyekeznek a hagyományokat megőrizni.
Zsargó János: Városon mindenki hozta a maga vidékéről a saját szokásait, sokan jöttek Székelyföldről, de Szilágyságból, Bihar megyéből, a Nyárád mentéről is, azonban azt tapasztalom, hogy falun és városon is igény van az egyház iránt. A lelki megerősödést várják tőle, hogy megmaradhassanak. Igyekszünk lelki- és nemzetmegtartás szempontjából is eleget tenni. Ha a statisztikai adatokra tekintünk, akkor látjuk, hogy két-három nemzedéken belül esetleg néhány templomot be kell zárni, de tudjuk és továbbadjuk hitmegtartó erőként, hogy a jövendő az Úristen kezében van. Vajdahunyadon száz évvel ezelőtt Gál Sámuel lelkipásztor leírja, hogy az 1614-ben a Bethlen család által épített ősi templomban pünkösd első napján hatan vannak és vesznek úrvacsorát egy százlelkes gyülekezetből. Jelenleg kilencszázan vagyunk Vajdahunyadon, vasárnaponként százhúszan-százharmincan hallgatják Isten igéjét. A Maros mentén és a Cserna völgyében csak Vajdahunyad és Déva nagyobb gyülekezet, egy másik erősebb vidék a Zsíl völgye, de az elmúlt húsz év alatt ezeknek a gyülekezeteknek a fele eltűnt. Vajdahunyadon, ahol jelenleg az ötvenezres lakosság csupán öt százaléka beszél magyarul, fele református, fele katolikus, idén nyolc konfirmandusunk volt, ez elég szép szám, a tavalyi egyhez képest, azelőtt három, előtte meg egy sem volt. Ez viszonyítás kérdése, mert amikor én 1980-ban konfirmáltam, több mint negyvenen voltunk, és azután hatvanig, hetvenig is felment a konfirmandusok száma évente. Sajnos, általános jelenség más gyülekezetekben is. A hatvanas években indult fejlődésnek a vaskohászat, ezért arra az időre tehető a bevándorlás, akik akkor jöttek, azok most hatvan-hetven évesek, a következő generáció már keveset fogott ki a vasgyár életéből. Annak idején húsz-harmincezer ember dolgozott ott, de a gyár összeomlott, munkalehetőség nincs, sokan elmennek külföldre. Falvainkban kis lélekszámúak a gyülekezetek, több helyen nincs lelkész, a közeli városból szolgál be a lelkipásztor. Ilyen Lozsád is, közel tizenöt éve nincs a gyülekezetnek saját lelkésze. Lozsád olyan helyen épült, ahol időnként csúszik a föld, sok családi házban hatalmas károk keletkeztek, a talajmozgás érintette a templomot is, de az RMDSZ segítségével sikerült pályázni, így a templomot nagyrészt megmentették. A faluban száz lelkes a gyülekezet, a parókiája lakhatatlan.
Lozsád Piskin, a Sztrigy felett átnyúló hídról, ahol Bem tábornok megvívta dicső csatáját 1849 februárjában a császári csapatokat vezető Puchner ellen, és megvédte Erdély déli kapuját, látni a romos állapotban éktelenkedő egykori csárdát, amelynek kertjében több száz honvéd lelte nyughelyét. Erdély történelmének emlékei lépten-nyomon megszólítják az arra utazót, Déva száz-százötven km-es körzetében nemesi kastélyok, kúriák, templomtornyok őrzik a Hunyadi, Bethlen, Apafi, Bornemissza, Gyulay, Ocskay, Kún, Barcsay, Kendeffy családok emlékét, a névsor mögött az elmúlt fél évezred történése, építkezés, rombolás, újraépítés húzódik. Piskitől Szászváros irányában Tordosnál kell letérni Lozsád felé, a faluról a szájhagyomány többféle emléket őriz: talán nem is ott alakult, ahol ma található, s tán a török betörések után kapták székely katonák vitézségük jutalmául. Lozsád Mărtineşti községhez tartozik, a föléje magasodó Măgura-domb a helyi románság szent hegye, ahol az Úr színeváltozása-kolostorban ottjártunkkor, május 9-én Szent Miklós ünnepét ülték. A vegyes házasságban élő Bökös Árpád is éppen oda készült feleségével és két gyermekével, Alexia Máriával és Chiril Árpáddal. A kapuban röviden csak annyit tudtunk meg tőle, a fiatalok sokan elmentek a faluból, ő otthon maradt, azt pedig nem tudja, mikor van református istentisztelet, mert ő az ortodox templomba jár. Magyar iskola már nem volt, amikor ő kezdte, román is csak elemi, azóta az is megszűnt. „Húzzuk egyik napról a másikra, gazdálkodunk, így élünk.” Csuka Irénnel már jobban megy az ismerkedés, ő nem készül a Măgurára. Kéthetente, amikor a százvárosi lelkész Lozsádra jön, elmegy az istentiszteletre, ő az egyik a hat-hét templomba járó helyi reformátusból. A családban lozsádiasan beszélnek, ha kérdik tőle, evél tojást?, válaszol, ráér, mert már megdagasztá a kenyeret, de velünk átvált „a máshonnan jövőnek kijáró beszédre”, azt mondja, csak egymás között tartják a régi nyelvet. Csuka Irén 1954-ben született, kifogta a magyar elemi iskola utolsó éveit, ötödikben Szászvárosban folytatta az iskolát románul, majd Ploieşti-en tanulta a műanyag-feldolgozó szakmát. Meséli, a templom nyolc évig be volt zárva, aztán felújították. „Az istentiszteleten, ha ünnep van, harmincötön, negyvenen gyűlünk össze, máskor, vasárnap ötön-haton, tízen nagyon ritkán. Összesen lehetünk kilencvenen reformátusok a faluban, sok a vegyes házasság, a három lányom is mind vegyes házasságban él. Egy unokámmal magyarul beszélek, a többiekkel nem tudok. A férjem harói volt, ott valamikor volt magyar iskola, de az ő idejében már nem. A Csuka úgy volt beírva, Ciuca, ott meg kellett változtatni a neveket, nálunk nem.”
Andrásfalva messze van
A Dévához közeli Csernakeresztúron a magyar lakosság 99 százaléka bukovinai székely, mind az öt faluból származtak ide, de a többség andrásfalvi, kevesebben vannak Istensegítsről, Fogadjistenről, Hadikfalváról, Józseffalváról. Amióta 1910 körül ide telepítették, mindig működött itt hagyományőrző csoport, énekkar, színjátszó csapat, dalárda, a leányegyletekben táncoltak. A kommunizmus alatt megszűntek ezek, de a kilencvenes évek elején újra fellendült a néptánc és az ének. A csernakeresztúri hagyományőrző néptánccsoport vezetőjével, Szabó Juliannával a csernakeresztúri magyarok életéről beszélgettünk.
Szabó Julianna: Csernakeresztúr Árpád-kori település volt, ami nagyon elrománosodott. A bukovinaiak idetelepülésétől változott az arány, jelenleg 1400 lakosa van a falunak, 65 százaléka magyar. Nyolc-kilencszáz magyar katolikus van, laknak itt még reformátusok is a régi időkből. Nagyanyám andrásfalvi, nagyapám hadikfalvi, leányul, legényül kerültek Dévára, itt házasodtak össze. Déván hamarabb történt a kitelepülés, később váltottak telepeket Csernakeresztúron. Nagyszüleim sokat meséltek, miként jöttek szekerekkel Bukovinából. Azért kellett eljönni, mert nem volt megélhetőségük. Nagy családok voltak, tíz-tizenkét gyermekkel, és akik eljöttek Dévára, szívesen fogadta az akkori bíró, jó föld volt a Maros mentén, és ment a hír hazafelé, hogy itt meg lehet élni belőle, és jöttek a többiek is. Van egy táncunk, amit hétfélésnek neveznek, édesanyám azt mondta, ezzel borozdolták ki (mérték ki a barázdákat – szerk. megj.) Csernakeresztúrt. Ez nagyon régi tánc, hét féle tánc van benne. Bukovinában többféle nemzetiséggel éltek együtt, mindeniktől átvettek valamit, és sajátjuknak tekintik. 1994-ben jött hozzánk Kóka Rozália, bukovinai gyökerű néprajzkutató, ő volt a mentorunk, azt mondta, annyi kincs van itt, össze kellene gyűjteni, csoportot alakítani. Az ő segítségével írtuk meg az első pályázatot, így vettük meg a tájházat. Az öregek összegyűjtötték a Bukovinából hozott tárgyakat, ott vannak kiállítva. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület a ház tulajdonosa, melyet sokan látogatnak. Csernakeresztúron működik magyar óvoda és elemi iskola, a nagyobbak Dévára ingáznak a Téglás Gábor iskolába, aki ötödikben magyarul folytatja, az úgy is érettségizik. Sokáig mondták nekünk, hogy csángók vagyunk, még a Tatros Forrásánál Fesztiválra is meghívtak, aztán rájöttek, nem is vagyunk csángók, és nem mentünk többet. Eljárunk a Bukovinai Nemzetközi Néptánctalálkozóra. Olyankor van, aki hazalátogat az ősei falujába, de ott már nincs senki, utolsóként Szemcsuk István bácsi halt meg két éve, az ő gyermekei már nem tudnak magyarul.
Böjte atya gyermekei
Szászvárosban az iskolaépítő Kún Kocsárd, az EMKE alapító tagja emléktáblája megtekintése után utunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által 1999-ben indított Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központba vezetett. Az egykori ferences rendházban működő bentlakásotthonban jelenleg nyolcvan nehéz sorsú óvodás és elemista mindennapjait teszik szerethetőbbé a nevelők, köztük a csíkszentdomokosi Fazakas Rozália, aki egy életében bekövetkezett változás után döntött úgy, hogy hivatásszerűen foglalkozzék gyermekneveléssel, oktatással.
Fazakas Rozália: Tíz évvel ezelőtt láttam egy műsort a Duna Televízióban Csaba testvérről, és az nagyon meghatott. Írtam egy levelet Dévára, amiben jeleztem Böjte atyának, hogy szeretnék nevelőként dolgozni valamelyik házban. Két hét múlva érkezett a válasz, hogy elmehetek megnézni a tevékenységet. Szászvárosban nevelőhiány volt, így kerültem ide, ahol nem ismertem senkit, semmit. Nagyon megszerettem a munkámat, a gyermekeket.
A szászvárosi gyermekvédelmi központ gyermekei többségében román anyanyelvűek, akik magyar óvodában és elemi iskolában tanulnak, ötödiktől a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban folytatják tanulmányaikat. Olyan családokból származnak, ahol éheznének, esetleg bántalmaznák őket, ez az egyetlen esélyük, hogy táplálkozzanak, ruházkodjanak, tanuljanak – mondják a nevelők. Ünnepeken, amikor a szülők közül is többen eljönnek, két nyelven miséznek a templomban, magyarul és románul. A kert áldásaiból jut zöldség és gyümölcs az asztalra, jó szóból és szeretetből pedig annyi, amennyit ezek a gyermekek eddig soha nem tapasztaltak. Minden bizonnyal így van a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mind a hetvenkét iskolaházában, napközijében, bentlakásotthonában, ahol Erdély-szerte több mint kétezerháromszáz gyermek menekül meg a nélkülözéstől és szeretet hiányától. Egyetlen református Kitiden
Kun Árpád nyugalmazott református lelkésszel a vajdahunyadi magyar házban találkoztunk. Miután megmutatta a szász erődtemplomokról készített fotóiból állított kiállítást, a gyülekezetek fogyásáról beszélt, és arról, hogy ezelőtt kétszáz évvel huszonkilenc lelkész nevét jegyezték fel Hunyad megyében, most tízen szolgálnak. Kun Árpád 1969–2007 között szolgált Kiskujonban, Melegföldváron, Székelykövesden, Magyarkájánban, Lozsádon, Bácsiban, 1987-től él Vajdahunyadon. Kun Árpád: A szórványban élő meg akarja tartani az anyanyelvét, de keveset beszél magyarul. Egyfajta kevert identitással rendelkeznek, nem is csoda, hisz vannak települések, ahol ötven-hatvan éve nincs magyar iskola. Van egy falu, Kitid, ahol egyetlen református asszony él, az 1928-ban született Ravisaniné Farkas Piroska, akit évente egyszer-kétszer meglátogatok, Bibliát olvasunk. Kun Árpád gondolataival, a kevert identitás valóságtartalmának megtapasztalt tudatával, kissé szomorúan, de sok szép emlékkel tértünk haza Sepsiszentgyörgyre. Kitid templomát lebontották 1960-ban, köveiből téeszistállót építettek, már csak a templom vázlatrajza maradt fenn Debreceni László albumában. A többi Piroska néni emlékezetében él. Rajtunk, tömbben élő magyarságon is múlik, hogy a szórványlét ne váljék csupán emlékezetté, hogy a Dél-erdélyi magyarság, ha nem is gyarapszik, de legalább megmaradjon.
Fekete Réka
Előző: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. máj. 23.
Hétköznap és ünnep (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 1.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 30.
Átimádkozott elmélkedések
– "Publicistaként", népszerűen fogalmazni, kivinni a templomból és közhírré tenni az evangéliumot, egyre nehezebb. Ám az első keresztény zsurnalisztáknak, az apostoloknak sem volt könnyű… – bátorítja magát az 1968-ban Csíkszentmihályon született Sebestyén Péter, akit 1992-ben szenteltek pappá, és állomáshelyein (káplánként Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyóremetén, plébánosként 2006-ig Erdőszentgyörgyön, és azóta Marosvásárhelyen) különös szorgalommal és kitartással igyekszik tollával is szolgálni az Urat: rádiós katekéziseiből, a különböző erdélyi lapokban megjelenő vallási és biblikus témájú jegyzeteiből, kisesszéiből, prédikációiból nem kevesebb, mint tizennégy könyv került ez ideig az olvasók elé.
"Erős életigenlés olvasható ki Sebestyén Péter írásaiból: pártolja a családot, a gyermekvállalást, a hit, a hagyományok megtartását, és elutasítja a deviánst, a természetellenest, az önzést, a fogyasztói világot, a gyökértelenséget és hitetlenséget – írja Zsidó Ferenc az Ajánlásban. – Meggyőző erővel mondja, hogy az előbbiek erőt adnak és kijelölik az ember helyét a világban, míg utóbbiak kezdetben a parttalan szabadság érzetével kecsegtetnek, hosszú távon azonban elidegenítnek, magányossá és céltalanná tesznek. (…) Sebestyén Péter jó érzékkel mozog azon a mezsgyén, amit múlt századi egyházi írók kijelöltek, de nyelvezete, ábrázolt problémahelyzetei jellegzetesen 21. századiak. A mai emberi lét alapdilemmáit boncolgatja: feloldani az ellentmondást siker és család, egyéni szabadság és közösségi összetartozás, kétely és hit között. Sok kihívás éri a ma emberét, és Sebestyén Péter szerint jól tájékozódni csak egyféle iránytűvel lehet: mely Istenre mutat. Az istenhit az ő értelmezése szerint nem valami statikus, kegyelmi állapot, nem is valami ósdi, fölösleges kacat, hanem nap mint nap megharcolt, kivívott életerő. Sebestyén Péter egyszerű, hétköznapi nyelven beszél, és szelíden: még akkor is, amikor a kritika hangján szólal meg, amikor a posztmodern társadalom rákfenéiről és az "ok-leveles keresztényekről" beszél. És nemcsak elmarasztal: folyamatosan mutat fel értékeket is. Ezek többsége (...) a vidéki élet, a haza- és földszeretet, a hagyományos értékek fogalomkörébe tartozik, de igyekszik megszólítani a hitetleneket is – amint erről a kötet címadó írása tanúskodik –, arra int, hogy a jólét fokozódásával ne forduljunk el Istentől, amint ezt a dekadenciára mindinkább hajló nyugati társadalmakban láthatjuk. Írásai olykor áttételesek, parabolisztikusak, máskor direktek, a problémát néven nevezők. A stílus ugyanakkor végig személyes marad, gyakoriak az emlékekre, élményekre való utalások, ezek bensőségessé, átélhetővé, hitelessé teszik Sebestyén Péter írásait. Arról ír, amit megtapasztalt, s azokhoz az emberekhez beszél, akiket jól ismer, kiknek problémái az ő problémái is. Nem prédikál, nem próbálja mindig kimondani az üdvözítő igazságot, viszont rávezet arra az útra, melyen aztán – remélhetőleg – megtaláljuk mi magunk."
"Minél egyértelműbben szeretném papírra vetni lelkem rezdüléseit" – ez a vallomás már-már ars poeticaként hangzik. Olyan olvasmányélményeket kíván nyújtani, amelyek megdöbbentenek, szembesítenek, felszabadítanak, elgondolkoztatnak, térdre kényszerítenek, ún. aha- élménnyel, egzisztenciális felismerésekkel szólítják meg a lelkeket. "Át-imádkozott elmélkedései" a szerzőt magát is újra meg újra önreflexióra késztetik. Írás közben tapasztalja meg, "hogy az evangéliumnak milyen átütő ereje van. Értékadó, személyiségformáló, gyógyító."
A kötet javát a Kisesszék, tárcák című, huszonöt írást tartalmazó rész képezi, a második egységben recenziók, beszámolók kapnak helyet. Csaknem minden esetben igyekszik beszédes címet választani, ilyeneket: Boldogság? Az mi?, Kifelé az iskolából!, Giccs, ami nincs, Lélekfuvallat, Melyik farkast eteted?, Szösszenet a székelyekről... Az olvasás örömét az is fokozza, hogy mivel ezeket az eszmefutamokat a közrádióban is fel szokta olvasni, igyekszik minél érzékletesebben és pontosabban fogalmazni. Ezt mondja: "Miután a nyersanyagot papírra vetettem, utána elkezdem nyírni, fésülni, faragni, csinosítani, hogy a mondanivaló átütő erejét egyre jobban kisajtolhassam. Az esszé amúgy is kegyetlen műfaj. Nem szereti a szószátyárokat. A világos vonalvezetés, a szikár tőmondatok, a mellbevágó igazságok és a gondolati mélység egyaránt jellemzik."
Az ihletről pedig ezt tudja: "Ha az ember megnyílik előtte, a Szentlélek közbelép és irányítja pennádat. A Lélek inspirál, ihletet ad. Ő szüli benned a gondolatokat, nyitja fel lelki szemeidet új felismerésekre, mondat ki veled addig rejtett összefüggéseket. Lázba hoz, nyugtalanít, sodor, ösztökél és indít. Elemi erővel, félreérthetetlenül áthat, átjár és felpörgeti küldetéstudatodat. A Szentírás betűi, szövegei megelevenednek, személyesen neked szólnak… A Lélek munkája nyomán író is, olvasó is munkatárssá, partnerré válik. Belső kényszert érez, hogy tolmáccsá alakuljon..."
Sebestyén Péter: A jólét délibábja? (Esszék), Státus Kiadó Csíkszereda, 2015. A kötet írásai elérhetők a szerző 2014-ben készült honlapján is: www.peterpater.com
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 30.
Színház mozgással
"Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan…" Nikosz Kazantzakisz
Első ízben szervezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tánchetet. Az ötlet Keresztes Attila művészeti igazgatótól származott. A mi felfogásunkban a táncformában bemutatott színpadi produkciók is a színház kategóriába tartoznak. Az előadások lényege, mint a színházban, a világ megismerése, bemutatása. A táncszínházban (nem egy szerencsés szó) a szavak főszerepét a test mozgása, a gesztusok harmóniája vagy éppen diszharmóniája veszi át. Ebben az esetben is történeteket mesélnek a művészek, a szépről és a rútról, a szerelemről és az erőszakról, a háborúról és minden más fontos dologról, fények és tárgyak között. A mesélés befogadása, a történetnek megértése azonban másként történik. A táncolt történetekben a legbelsőbb és a legelvontabb gondolatokat is testtel, mimikával fejezi ki az alkotó és az alkotás maga, vagyis a színész. Amikor a színész a klasszikus színházban azt mondja, este van, mindenki tudja, a művész miről beszél… De hogyan lehet eltáncolni az estét szavak nélkül? Ez a színpadi forma nagyobb szerepet szán a nézőnek is a megértésben, mint az a színház, ahol a szavak vannak előtérben. A táncszínház esetében egy gesztus felér száz szóval, ha parafrazáljuk a régi mondást. Színházunk úgy gondolta, hogy a nézők megérdemelnek egy sűrített találkozást a tájainkon még újnak számító műfajjal. A főleg mozgással kifejeződő színházi forma a műfajon belül is hatalmas szórást mutat. A balettől a néptáncig, a kontakttáncig és ezek variációi mind láthatóak voltak egy hétig a Nemzetiben. Csodálatos volt közel tíz év után újra látni a világhírű szegedi balettet, először a világjáró budapesti Állami Népi Együttest, a Maros Művészegyüttest újragondolt formában. Az előadások mellett voltak szakmai műhelymunkák is. Számunkra külön öröm volt a legfiatalabb marosvásárhelyi együttes, az András Lóránt Társulat előadása. Előadásukkal azt bizonyították, hogy érdemes volt a Művészeti Egyetemen pár éve megindítani az egyetemi szintű táncoktatást. A színészek ugyanis mind a Köteles utcai intézmény végzettjei. A közel háromezer néző azt bizonyította, hogy megéri ezzel a műfajjal a jövőben is foglalkozni. Reméljük, hogy lesz hozzá anyagi forrás… Addig is köszönet a polgármesteri hivatalnak és a helyi tanácsnak, akik anyagilag is segítették a rendezvényünket.
Egy hét volt, jó volt, de a fejünkben már körvonalazódik egy táncfesztivál.
Gáspárik Attila
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 30.
Szellemi jelzőfény
Bertha Zoltán 60 éves
Bertha Zoltán József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, könyvtáros, egyetemi tanár, kritikus Szentesen született 1955. június 4- én. Kutatási területe a 20. századi, benne a határon túli, főként erdélyi magyar irodalom. Művei: A hetvenes évek romániai magyar irodalma (tanulmány, Görömbei Andrással, 1983), A romániai magyar irodalom válogatott bibliográfiája 1971–1980 (Görömbei Andrással, 1983), A szellem jelzőfényei (tanulmányok, 1988), Bálint Tibor (monográfia, 1990), Gond és mű. Tanulmányok az erdélyi magyar irodalom köréből (tanulmányok, 1994), Arcvonalban. A közélet színterein 1980–1994 (1994), Sütő András (monográfia, 1995), Sorstükör (tanulmányok, 2001), Sorsbeszéd (tanulmányok, 2003), "Világképteremtő enciklopédizmus". Tanulmányok Németh Lászlóról (tanulmányok, 2005), Sorsjelző (tanulmányok, 2006), Erdélyiség és modernség (tanulmányok, 2006), Fekete-piros versek költője – Kányádi Sándor (2007), Sorsmetszetek (Tanulmányok, esszék, kritikák; 2012); Erdély felé (Esszék, tanulmányok, vallomások; 2012; Díjai, kitüntetései: a Művészeti Alap fiatal kritikusi ösztöndíja (1983), a József Attila Kör belső ösztöndíja (1987), Móricz Zsigmond- ösztöndíj (1989), Kölcsey-díj (1996), Széchenyi professzor ösztöndíj (2000–2003), Petőfi Sándor Sajtószabadság díj (2002), Tamási Áron-díj (2003), József Attila- díj (2004), Fehér Mária Emlékdíj (2007), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2015). A 60. életévét töltő irodalmárt, az erdélyi rendezvények gyakori vendégét június 3-án köszöntik Budapesten a Magyar Írószövetség dísztermében. A magunk köszöntőjét egészítsük ki Bertha Zoltán egyik írásának közlésével.?;;; ?Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 30.
Bertha Zoltán
"Idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme"
Négy év múltán aztán bekövetkezett az újabb tragédia – a magyarság hatalmas tömegeit ismét tényleges kisebbségbe taszító (átmeneti időintervallum után konkrét politikai értelemben is kisebbségből kisebbségbe sodró) katasztrófa: az 1944–45-ös román és szovjet megszállás végképpen véget vetett a négyesztendős szabadságnak, s megpecsételte a magyar Erdély sorsát. Trianonban könnyű dolguk volt "azoknak a területhabzsoló térképszabdalóknak, akik már-már eszelős ceruzahúzásaikkal Közép-Európa eladdig egyik legszívósabb néptestét szabad – mert hisz senki által nem védett, vagy védeni rosszul próbált – zsákmánynak tekintették"; "Romániának odaadtak minden világtáj felől a szomszédai országaiból minden területet, amit csak megpendített akárhol akármelyik román" (írja Beatrice apródjai /1979/ című művében – Hemingway-t is idézve – Illyés Gyula). S az 1920. június 4. utáni megismételt, második országdaraboló Trianon, az 1947. február 10-én szentesített párizsi békediktátum megint milliós magyar nemzetrészeket szakított el, a még kegyetlenebbül bosszúéhes totalitárius-kommunista diktatúra áldozatául, prédájául vetve azokat. Az eleinte a román szabadcsapatok vérengzésében tomboló, majd évtizedekig a politikai-hatalmi genocídium (Sütő András szavával: hungarocídium) valóságos népirtó terrorjában uralgó magyarpusztítás korszaka még inkább rávilágíthat annak az igazságára, amit Tamási Áron 1941-es tézise így kristályosított ki: "idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme" (A tűz világossága). És egybehangzik ez azzal, amit Makkai Sándor szögezett le még 1937-ben (hogy "a kisebbségi sors nem politikai lehetetlenség, vagy legalábbis nemcsak az, hanem erkölcsi lehetetlenség"; "legmélyebb gyökerében elviselhetetlen, mert merőben ellenkezik az emberi méltósággal, és ez az, amit Európa lelkiismeretének – ha ugyan van lelkiismerete – nem szabadna eltűrnie és nem lehetne elhordoznia"); illetve azzal, amit pedig teoretikus jelleggel, definitív elméleti igénnyel később Bibó István jelentett ki: "A kisebbségi élet megszűnik teljes értékű emberi élet lenni, háttérbe szorított, nyomott életté válik"; "a reményből élésnek ez az állapota pedig, ha a remény hamarosan nem valósul meg (…) tartósan elviselhetetlen" (A kelet-európai kisállamok nyomorúsága, 1946).
S a jövő? A kiszolgáltatottságot megszüntető összmagyar nemzeti önrendelkezés esélye? – Abban mindenesetre bízhatunk, amit – a Csonka Magyarország című, 1920-as versében szenvedélyesen megfogalmazottakat ("Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj! / falak, omoljatok hangjaitól"; "Nekem van rá jogom! Én elkiálthatom: / Igazság!") mintegy értekező nyelven is megerősítve – Babits Mihály is állított (Az írástudók árulása, 1928): Magyarország "az a nemzetek közt, melynek legmerészebb álma sem haladja túl a legminimálisabb Igazságot. Ha valahol otthont remélhet még a földön az Igazság régi elve: itt van az. E szerencsétlen és megalázott nemzet – a harci erő védtelen áldozata – szellemi tekintetben szerencsésebb, mint a büszke hatalmasok: szabadon nézhet szembe a Gondolattal, melytől az Erő fél, s egyszerre szeretheti hazáját és az Igazságot"; s "az Igazság maga sem kívánhat itt egyebet, mint fölemelését ennek a boldogtalan népnek, melynek oly fájdalmasan igaza van". S abban az eszmei igazságtételben és igazságszolgáltatásban, hogy magyarság és igazság egybefonódása szerint – ahogyan szintén Babits vallotta Áldás a magyarra című, 1938-as költeményében –: "Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre, / bár a világ minden fegyvere őrizze. / Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság, / de leghatalmasabb mégis az igazság." A transzcendens bizonyosság feltétlen győzelmében kell tehát hinnünk minden evilági hatalmi erőszak ellenében. ("A mi igazságunk: a mi erőnk" – hirdette prófétai méltósággal, Kiáltó szóval már Kós Károly is.) Hihetünk egyrészt Trianon megítélésének tisztaságában, akár a szellemi fölénynek abból a pozíciójából, ahonnan Szőcs Géza szójátékosan humoros, karikatúraszerű bökverse is szól: "Libát vettem Libanonban / haj, haj, haj. / El is lopták Trianonban / baj, baj, baj. / Non, non, non. / Liba / non / non / non" (A liba); vagy Lászlóffy Csaba villódzón asszociatív költeménye: »Éltem, haltam vígan, haragban. / Meddig maradhat bosszulatlan / (Magyarigenben, Musza Daghban) / a gőgös nagyhatalmi katlan? / Vesztes versailles-i kirakatban / vagyok/voltam – én, faragatlan – / az Öregistennel haragban. / ’Tartalékaid mind meghagytam’« (Sejtek szonettje). Másrészt úgy is reménykedhetünk, ahogyan pedig erre napjainkban Szentmihályi Szabó Péter biztat minket (Trianon című versében) a kilencvenedik gyászév alkalmával: "Szegény halottainkat átkeresztelik, / gyárat építenek a szent romokon, / betiltják a magyar történelmet, / de fejük felett a véres kard: Trianon. // Meglehet, egyszer tényleg elfogyunk, / elvész a négy folyó s a három halom, / mégis miénk az üdvösség koronája, / s a menny kapujában a jelszó: Trianon." * "Az igazságot is meg lehet szokni" (Trianon részleges revíziója, Észak-Erdély 1940-es visszatérése az irodalom tükrében – 7., befejező rész)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 30.
„Az aradiak magatartását szeretnénk megváltoztatni”
Az Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott versenyről beszélt a Nyugati Jelen olvasóinak pénteken, a Pro Presens Alapítvány szervezésében zajló IV. Aradi Magyar Könyvnapok rendezvénysorozat keretében Andó András, az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület ügyvezető igazgatója. A Jelen Ház udvarán tartott, vetítéssel egybekötött prezentáción az igazgató az egyesület terveiről és a város eddigi legnagyobb kihívásának tartott megmérettetés fontosabb prioritásairól beszélt. Romániából összesen 11 város pályázik a titulusra, a pályázati dossziét Arad az elbírálás első szakaszában október 10-ig nyújtja be. Ha a rangos szakemberekből álló zsűrit meggyőzik, a város továbbjut a II. fordulóba, melyet 2017. közepe tájékán szervezik.
Andó hangsúlyozta, nem csak a dosszié tartalma fontos, hanem, hogy mennyire képesek meggyőzni a zsűrit Arad kiaknázatlan potenciáljáról. „Fel kell hívnunk Európa figyelmét Aradra!” – jelentette ki, hozzátéve: a pályázattal az aradiak nézőpontján, magatartásán szeretnének változtatni, elősegíteni egy fajta összefogást a nemzetiségek között, ami most igencsak hiányzik a város közösségéből.
Arad sikere nem utópia, vallja az igazgató, aki szerint a pályázaton dolgozók merész terve euroregionális kulturális központtá, Európa kulturális bástyájává alakítani Aradot, kiemelve azon értékekeit, hagyományait, melyek méltóvá tehetik a rangos cím viselésére.
Aradnak mindenképpen csak előnye származhat a pályázatból, véli Andó. Az Arad 2021 egyesület mozgatórugói nagy beruházásokban gondolkodnak, ilyen az aradi reptér fellendítése, a régi ipari objektumok felújítása, a Maros korszerű kihasználása és természetesen az egyik legösszetettebb elképzelés az aradi vár civil hasznosítására összpontosul.
„25 év után Arad nem ott van, ahol lennie kéne” – hangsúlyozta Andó András arra kérve a közönség soraiban ülőket, hogy építő ötleteikkel, javaslataikkal segítsék az egyesület munkáját.
Az előadás végén a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadónak, aki úgy érzi, bár sokan nem hisznek benne, Aradnak minden esélye meg van a sikerre.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 30.
Hitélet – Kitüntették Potyó Ferenc érseki helynököt
Az erdélyi katolicizmusnak szól a kitüntetés – mondta köszönő szavaiban Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseki helynöke, amikor átvette Mile Lajos főkonzultól a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét nemzetünkért végzett szolgálatáért, a főegyházmegye pasztorációs tevékenységének hatékony vezetéséért, nyelvi és vallási szórványban végzett munkásságáért.
Potyó Ferenc a főegyházmegye egyik legtevékenyebb, lelkes, sokoldalú felkészültségű papja. 1954. szeptember 25-én született a Hargita megyei Csíkszentmártonban. Középiskolai és teológiai tanulmányait a gyulafehérvári kántoriskolában, majd a Hittudományi és Papnevelő Főiskolán végezte. 1980. június 22-én dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá Gyulafehérváron. 1980–1997 között Marosvásárhelyen, Marosújvár-Felvincen, Székelykeresztúron káplán, plébános. 1990-ben sikerült jóváhagyatni a Marosvásárhely-kövesdombi új plébánia (Szent Miklós) létesítését, melynek első lelkésze. Székelykeresztúri plébánosi szolgálata idején (1991–1997) elindította a Kolping-ház felépítését. 1997-től a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános érseki helynöke és irodaigazgatója. 1993-ban posztgraduális tanulmányokat folytatott a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza. Odaadó szolgálatát 2000-ben pápai káplán címmel jutalmazták, majd XVI. Benedek pápa 2013. február 22-én kelt bullájával Őszentsége tiszteletbeli Prelátusának (Prelato d’Onore di Sua Santita) nevezte ki.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 30.
Hitélet – Magyar áldást küldött Erdélybe Ferenc pápa
Fodor György piarista konfráter 70 éves
Ferenc pápa áldásában részesítette Fodor György piarista konfrátert, lapunk Hitélet rovatának római katolikus munkatársát, aki a napokban ünnepelte 70. születésnapját. Ő az első erdélyi, aki magyar nyelvű áldást kapott írásban Vatikánvárosból Ferenc pápától.
„Őszentsége Ferenc pápa szívből adja Apostoli Áldását 70. születésnapja alkalmából Fodor György konfráter életére, családtagjaira és barátaira, kérve számukra a bőséges mennyei kegyelmek és vigasztalások kiáradását, és a Boldogságos Szűz Mária állandó segítségét.” – ez olvasható a szárazpecséttel hitelesített, Ferenc pápa képével ellátott díszes okiraton, amelyet a pápa nevében Konrad Krajewszki érsek, Őszentsége főalamizsnása írt alá. Áldását küldte dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke is, dr. Florentin Crihălmeanu, a Kolozsvár–szamosújvári görög katolikus egyházmegye püspöke az egyházmegye 1989 utáni megerősítése és újjáépítése terén szerzett különleges érdemeiért jutalmazta oklevéllel és emlékéremmel, köszöntötték a piarista öregdiákok és nagyszámú tisztelője is szerte az országból, továbbá Kalazanci Szent József emlékplakettel ajándékozta meg Ruppert József, a Piaristák Romániai Rendtartományának felelőse.
A hitem megtart
A mindig segítőkész Fodor György konfráter hittudományi felkészültséggel is rendelkező, nyugalmazott újságíró, a Romániai Szerzetes Elöljárók Országos Konferenciájának alapító, ma tiszteletbeli titkára, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének és a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tagja erdélyi nemesi család kései sarjaként született Kolozsváron.
– Akkor már mindenből kiforgatta családunkat az új hatalom, kivéve az Istenben való hitet és a gerincességet. Szüleimet nagyon korán elvesztettem, nagyanyám nevelt fel nagy nehézségek közepette. Már gyerekkortól gyönyörűségem telt az olvasásban, ehhez „társult” később az írásra való hajlam. Nagyanyám rányitotta értelmem a zenehallgatásra. A zene szépsége láthatatlan finom reszelőként simítja, finomítja lelkünket. Nem tudom elképzelni az életem zenehallgatás nélkül. Az orgona mindent átjáró hangjain „úszva” közösen imádkozva éljük meg a szent liturgiában a csodát. Ugyanakkor a közösség ereje a magasba emel, s átérzem, hogy a hitem megtart, hiszen Istenhez szeretnék emelkedni.
Tetteink lélekkapuk
– Mindig vallottam az önnevelés fontosságát, hiszen tetteink lélekkapuk. Ne legyünk önmagunkban megbotló emberek, hagyjuk magunkat vezetni a kegyelem által. Nem keresztény magatartás a visszahúzódás. Az ésszerű kiállás etikai, erkölcsi kötelességünk. A hitről és lelki élményeinkről beszélni nemcsak lehet, hanem kell is. Ifjúkoromban a piarista paptanárok – akik már nem taníthattak, de ministráltam nekik – hangsúlyozták, hogy keresztényként „oázissá” kell válnunk a világban. Ha nincs hitünk, akkor nincs semmink. Sokszor megtapasztaltam, hogy Isten kegyelme megajándékoz, megvéd és felöltöztet.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 30.
Az RMDSZ nem támogatja a bizalmatlansági indítványt, ha az csak a levélben való voksolásról szól
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem tudja támogatni a liberális ellenzék bizalmatlansági indítványát, ha az csak a levélben való voksolás ügyét kéri számon a szociáldemokrata Ponta-kormányon – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol. A szövetség elnöke kimondatlanul azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amennyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon.
Kifejtette: sok mindenért lehet bírálni a bukaresti kormányt, de nem a választási reformért, amely a parlamentre tartozik. Mint mondta: a körvonalazódó tervezet – jobb szervezéssel – lehetővé teszi, hogy minden, külföldön élő voksolni óhajtó román állampolgár személyesen leadhassa szavazatát.
Hozzátette: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol. Kelemen Hunor kimondatlanul ugyan, de azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amennyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon.
Kelemen Hunor szerint a készülő választási reform lehetővé teszi a magyarság arányos képviseletét az önkormányzatokban és a parlamentben, ugyanakkor Románia kisebbségpolitikája távolról sem modellértékű. Úgy vélte: a kisebbségpolitikáról az érintettek – köztük a legnagyobb közösség, a magyarság – képviselőinek véleményét kellene kikérni, de Bukarest erre nem kíváncsi. Kelemen Hunor nehezményezte, hogy a román külügyminisztérium a kisebbségek nélkül rendezett konferenciát a kisebbségi keretegyezményről Kolozsváron.
„Miközben díszdoktori címmel meghajítják a Velencei Bizottság elnökét, egymás között lakkozzák az elmúlt 20 esztendőt, és azt mondják, hogy Románia modellértékű megoldás mára a kisebbségek ügyében. Ez nem igaz!” – jelentette ki Kelemen Hunor. Közölte: jövő héten Washingtonba utazik, ahol azt akarja megértetni tárgyalópartnereivel, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyar közösség céljai elfogadhatóak, nem jelentenek stabilitási kockázatot, fenyegetést a térség biztonságára.
Az RMDSZ belső parlamentjeként működő SZKT több tagja élesen bírálta a Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke által kezdeményezett „gyöngyhalász” programot, amely anyagi támogatással a Székelyföldre csábítja azokat a szórványban élő, magyarságukhoz ragaszkodó iskolásokat, akik szülőföldjükön nem tudnának továbbtanulni magyarul. A felszólalók úgy vélték: a program a szórványról való tudatos lemondást jelenti. Molnár Zsolt, Temes megyei parlamenti képviselő szerint inkább a szórványoktatást kellene erősíteni, és azt a támogatási elvet érvényesíteni, hogy „nem a gyereknek kell követnie a pénzt, hanem a pénznek kell követnie a gyereket”.
Markó Béla szenátusi frakcióvezető, az RMDSZ volt elnöke azt mondta: nem kérdőjelezi meg a kezdeményezés jóhiszeműségét, de veszélyesnek tartja azt. Az RMDSZ azt szeretné, ha Budapesten és Bukarestben is elfogadnák, hogy az erdélyi magyarsággal való konzultáció nélkül ne szülessenek döntések a közösségről – magyarázta.
Az SZKT - Kelemen Hunor javaslatára - kinevezte az RMDSZ ügyvezető elnökévé Kovács Péter eddigi főtitkárt. Az SZKT a társadalomszervezés erősítése reményében újjáalakuló ügyvezető elnökség tagjait is megválasztotta.
MTI
Székelyhon.ro
2015. május 30.
Szolgáljanak tudásukkal, enyhítsék a szenvedést
A gyógyításba, betegápolásba vetett hittel tanult három éven át a székelyudvarhelyi Páli Szent Vince Általános Egészségügyi Asszisztensképző ötvenkét növendéke. Szombaton hálaadó szentmisén és ballagási ünnepségen búcsúztak a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban.
Orvosok, hit- és szakoktatók, papok, családtagok, rokonok, diáktársak, barátok, kollégák együtt vettek részt a búcsúzókkal az élet egyik fontos szakaszát lezáró szentmisén. Mátyás Károly főesperes-plébános három, a környező világban jelen levő nehézségre hívta fel az életútjukra indulók figyelmét: a szeretetlenségre, az elszegényedésre és az elvándorlásra. Nyomatékosította: erőt nyújtani csak az tud, akiben erő rejlik. A nemzet talpig fehérbe öltözött napszámosaihoz szóló tanácsa: merítsenek az égből eredező isteni forrásból. Tudásukkal szolgáljanak, enyhítsék a szenvedést.
Imádkoztak mindazokért, akik tanulmányaik részesei voltak, és elhangzott egy-egy fohász a sikeres vizsgákért, valamint azért, hogy el tudjanak helyezkedni munkakörükben. Az ünnepség keretében a test és lélek gyógyítására vállalkozókhoz elsőként Cerghezán Imre szakmai igazgató szólt: miután elhangzott az utolsó csengetés, egyenlő partnerként lépnek be a felnőttek társadalmába, ahol a kudarcot bűnként kezelik, és a legkisebb hiba is végzetes lehet. De munkájuk nyomán mosolyok fakadhatnak, hálás tekintetek kísérik tevékenységüket, és részük lehet egy-egy kézszorításban. A szakmai igazgató útravalója: legyenek és a maradjanak önmaguk. Megérintő kicsengetési emléket adott ma még tanítványainak, holnap már kollégáinak: Pál apostol Szeretethimnuszát kibuggyanó könnyek között, rezgő hangon idézte.
Bunta Levente polgármester útravalója a „keserédes pillanatokban”: a jól végzett munka öröménél nincs szebb. Legyenek gyökereik, de próbálják ki a szárnyaikat. A Tamási Áron Gimnázium nevében Laczkó György igazgató sok sikert kívánt és nagy hitet e nemes szakma gyakorlásához. „Gyökerezzetek meg itthon, ha lehet” – kérte.
Jutalmazták a legkiemelkedőbb iskolai teljesítményeket, köztük Dani Brigittát és Kosztándi Zsuzsannát, mint osztályelsőket. A 25 éve alakult Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas önkéntes munkájáért Csató Bélát és Szabó István Csabát díszoklevéllel tüntette ki. A Florence Nightingale Alapítvány oklevéllel és ajándékkal jutalmazta Kosztándi Zsuzsannát, az évfolyamelsőt.
A maradók verses-dalos összeállítással köszöntek el diáktársaiktól. A frissen végzettek hiszik: a gyógyítás a lelkiismeretesség, a becsületesség és az életet szolgálata mellett a szereteten alapszik.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. május 30.
A magyar orvosképzés hetven évét idézték fel
A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70 évét ünnepelték péntek este a Kultúrpalota nagytermében. Az ünnepi rendezvényen egykori végzősök, mai orvostanhallgatók, vendégek, meghívottak vettek részt. Mihály király 1945 május 29-én írta alá azt a Királyi Rendeletet, amellyel létrehozta a Kolozsvári Magyar Tannyelvű Állami Egyetemet. A határozatot a 70. évforduló tiszteletére szervezett ünnepségen Szabó Béla professzor olvasta fel, hangsúlyozva az egyetemalapítás indoklását is, miszerint a magyar fiatalko tanulhassanak anyanyelvükön. Az oktató felidézte: az orvosi kar Marosvásárhelyre költöztetése tulajdonképpen egy kompromisszum volt, ugyanis a román kollégák gáncsoskodása miatt nem működött az eredeti megegyezés, miszerint a magyar professzorok és hallgatók közösen gyakorlatozhatnak az erre a célra kijelölt klinikákon a román egyetemmel.
Kényszermegoldásként költöztek tehát Marosvásárhelyre, egy rossz állapotban levő épületbe, és kezdték szinte a nulláról az egyetemépítést. „Ma az egyetem vezetősége megfeledkezik a királyi rendeletben leírtakról, arról, hogy magyar tannyelvű egyetemet hozott létre Mihály király. Példa erre az volt román uralkodónak a közelmúltban felavatott szobra, amelynek talapzatába azt vésték, hogy 70 éves a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, elhallgatva az eredeti hivatását. Mi ez, ha nem történelemhamisítás?” – tette fel a kérdést Szabó Béla professzor. Sebestyén Spielmann Mihály művelődéstörténész a rendezvény házigazdájaként köszöntötte a jelenlevőket. Marosvásárhelyiként, történészként, személyes okokból is kötődik e nagy múltú egyetemhez – mondta –, amely meghatározta a város életét, de Erdély értelmiségét is. Az intézmény ugyanis nem csupán orvosokat adott, de költőket, írókat, képzőművészeket és zenészeket is, hiszen köztudott, hogy az orvosok szakmájuk mellett a művészeteket is magas szinten művelték.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott oktatóinak visszaemlékezései során dr. Dienes Sándor ny. egyetemi tanár, Általános Orvosi Kar, dr. Bocskai István, ny. egyetemi tanár, Fogorvosi Kar és dr. Gyéresi Árpád, ny. egyetemi tanár, Gyógyszerészeti Kar a kezdetekről beszéltek, diákévekről, egykori tanáraik emlékét idézték fel. A visszaemlékezések során kis videofilmeket is bejátszottak, ahol Dr. Szabó Árpád, Dr. Papp Zoltán, Dr. Péter Mihály és Dr. Feszt György nyugalmazott egyetemi tanárokkal készített interjút láthatott a közönség.
A rövid zenei momentum után az ünnepi beszédek következtek: Dr. Lőrinczi Zoltán, egyetemi docens: A rendszerváltás és a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés című előadásában az elrománosodást, a magyar nyelvű oktatás ellehetetlenítését ismertette. Dr. Szilágyi Tibor, egyetemi tanár: A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a 2011-es Tanügyi Törvény árnyékában című értekezésében felvázolta mindazt, ami a törvény létrejötte után történt az egyetemen. Elmondta, a négy esztendő alatt hét tanügyi miniszter váltotta egymást, ígérete mindnek volt, de azt egyikük sem tartotta be. Ahogy az is valamennyiükre jellemző volt, hogy a magyar kar által iktatott kérvényekre, beadványokra, soha nem adtak választ, holott a román törvények szerint egy hivatalba iktatott kérvényre harminc napon belül válaszolni kell. Az oktató felsorolta mindazt, amit a sajtó révén a nagy nyilvánosság is megismert: a tárgyalásokat, a kompromisszumokat, a miniszteri látogatásokat, a román hallgatók spontán tiltakozását a magyar nyelvű oktatás ellen, a magyarok villámcsődületét a törvény tiszteletben tartásáért, az önszerveződésre való törekvéseket, a szenátussal való mindenkori küzdelmet sorolta.
Felidézte: 2012. szeptemberében került sor az úgynevezett hétpontos tárgyalásra, három magyar és három román tanár, valamint három miniszter jelenlétében. A találkozó súlyát mutatja – mondta –, hogy az oktatási minisztert az egészségügyi és a védelmi miniszter is elkísérte Marosvásárhelyre. „Ahogy a legutóbbi események során kiderült, eddig burkoltan, a háttérben akadályozták a törvény megvalósítását, most már nyíltan kimondják, hogy nem kell azt alkalmazni” – jelentette ki Szilágyi.
Dr. Mezei Tibor, egyetemi adjunktus: Itthon maradni nem elég című rövid előadásában arra biztatta a hallgatókat és mindazokat, akik az egyetemre készülnek, hogy ne hagyják magukat, a legnagyobb ellenség ugyanis a saját kishitűsége az embernek. Végül Tubák Nimród, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke beszélt arról, hogy milyen diáknak lenni Marosvásárhelyen a XXI. században.
Zárszóként Dr. Szabó Béla vonta le a végkövetkezetést: továbbra is érvényes az, hogy törvény ide, vagy oda, MOGYE-ügyben nem változik semmi. „Játsszuk az európai színezetet” – tette hozzá, miközben dúl a nacionalizmus, a magyar nyelvű oktatás teljes elsorvasztására irányuló tendencia.
A marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés 70 éve című könyvet Sebestyén Spielmann Mihály méltatta. Az Erdélyi Múzeum Egyesület gondozásában megjelent kötet szerzői a kezdetektől idézik fel az egyetem történetét, kitérve a karok és a tanszékek megalakulására és működésére.
Az ünnepi hangulat művészi színvonalához Péter Zsuzsa és Péter Béla, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia hegedűművészei járultak hozzá.
Antal Erika
maszol.ro,
2015. május 30.
SZKT: megnevezte csapatát Kelemen Hunor
A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor javaslatot tett az RMDSZ miniparlamentjének az ügyvezető elnök és a hét alelnök személyére. A nyolctagú testület a főtitkárság „utódintézményét”, az ügyvezető elnökséget irányítja majd. A szövetségi elnök jelöltje az ügyvezető elnöki tisztségre Kovács Péter jelenlegi főtitkár. Az alelnökök: Magyari Tivadar (oktatás), Hegedűs Csilla (kultúra), Bodor László (országos programok), Székely István (társadalomszervezés), Ilyés Gyula (önkormányzatok), Nagy Zoltán (területi szervezetek) és Geréd Imre (ifjúság). –
„Ezzel a csapattal szeretnék együtt dolgozni a következő négy évben. Az együtt szó mindig fontos volt a szervezetünkben, azt gondolom, hogy az emberek, akit felkértem, el tudják látni a feladatukat” – mondta Kelemen Hunor. Az SZKT szombaton titkos szavazással dönt a jelöltekről.
Politikai beszámolójában az RMDSZ elnöke ismertette a választási törvények módosulásait. Mint ismert, az egyik újdonság, hogy a megyei önkormányzatok vezetőjét a megyei önkormányzat választja meg. „Bár a mi szempontunkból az lett volna jó, ha közvetlenül választják az elnököt, ez is jó nekünk. Ha erős frakciókat tudunk megválasztani Maros, Szatmár és Bihar megyében, nem kizárt, hogy mi vezessük e megyéket. Olyan esélyt kaptunk, adtunk magunknak, amellyel élnünk kell” – jelentette ki a politikus.
A parlamenti választási törvénnyel kapcsolatban elmondta: bevezetik az RMDSZ által javasolt alternatív küszöböt, amely szerint egy párt akkor is bejut a törvényhozói testületbe, ha legalább négy megyében megszerzi a szavazatok 20 százalékát.„Nekünk azonban az öt százalék meghaladására kell készülnünk és nem az alternatív küszöb elérésére, mert az erdélyi magyarság megérdemli, hogy ott legyen a román parlamentben” – szögezte le.
Kelemen közölte: bár nonszensznek tartja a liberálisok bizalmatlansági indítványát, mivel ellenzékben van, az RMDSZ nem fog ellene szavazni. A politikus ugyanakkor bírálta a külügyminisztériumot, mert a kisebbségek meghívása nélkül szervezett kisebbségi konferenciát Kolozsváron. Bejelentette azt is, hogy jövő héten az Egyesült Államokba látogat, ahol alkalma lesz több amerikai politikussal beszélni és tájékoztatni őket romániai magyarság és a kisebbségek helyzetéről. Külön kitért Csíkszereda házi őrizetben lévő polgármesterének és alpolgármesterének helyzetére, akikkel szolidaritást vállalt.
Az SZKT ülése a hozzászólásokkal folytatódott.
Antal Erika
maszol.ro
2015. május 30.
Trianon
Éppen kilencvenöt esztendeje: 1920. június 4-én a Versailles melletti Kis-Trianon-palotában Benárd Ágoston munkaügyi és népjóléti miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter (a magyar kormány megbízottaiként) aláírták a Magyarország és a Szövetséges és Társult Hatalmak (a Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország, az Egyesült Államok, Japán, Kína, valamint több kisebb állam, így Görögország, Portugália, Panama, Nicaragua, továbbá a szomszédos államok: Románia, Cseh-Szlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság) között megkötött békeszerződést, amely trianoni szerződés néven vonult be a históriába, és vált a huszadik századi magyar történelem talán legvégzetesebb eseményévé.
A békeszerződés lezárta a magyar történelem ezeresztendős folyamatát, és mindenképpen lezárta azt a több mint kétszáz esztendős korszakot, amely a török uralom felszámolása, a három részre szakított ország állami egységének helyreállítása óta eltelt. Ebben a három évszázadban az ország nem volt a teljes állami függetlenség birtokában, és voltak olyan korszakok is, így az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után, amidőn a szuverenitás még erősen korlátozott módon sem érvényesülhetett. Mindenesetre az 1867-es kiegyezés után ez a szuverenitás fokozatosan kiteljesedett és a huszadik század elején már akadtak olyan magyar politikai gondolkodók (Tisza Istvántól és Apponyi Alberttől Károlyi Mihályig és Jászi Oszkárig), akik abban bíztak, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hatalmi rendszerének előbb-utóbb nem Bécs, hanem Budapest lesz a szervező központja. Akik áttekintik a kiegyezés utáni évtizedek magyarországi fejlődését és számot vetnek ennek eredményeivel, azok valóban impozáns eredményekkel találkoznak.
Elmulasztott lehetőségek
Annak a gazdasági, politikai és kulturális fejlődésnek, amely egy közel félévszázadon keresztül (1867 és 1914 között) Magyarországon végbement, igen meggyőző eredményei voltak, és ezek valóban úgyszólván „nagyhatalmi” státust ígértek – természetesen csak egy további fejlődés esetén. Ez azonban további konszolidációt igényelt volna, ugyanakkor volt két – később végzetesnek bizonyuló – akadálya is. Az egyik a társadalmi, a másik a nemzetiségi kérdés, tudniillik az, hogy minden jótékony polgári fejlődés ellenére Magyarország társadalmi szerkezetét továbbra is tragikusan megterhelték annak a feudális berendezkedésnek és mentalitásnak az intézményei, gondolkodásmódja és hagyományai, amelyek a magyar mentalitástörténetben szinte egy egész évszázadra tehető lemaradást okoztak, és nem tették lehetővé (vagy csak szűkebb körben, például a Nyugat című folyóiratban) az Európában már széles körben érvényesülő polgári demokratikus gondolkodás és intézményrendszer kifejlődését.
Ebben a tekintetben a Monarchia osztrák tartományai, különösen Ausztria és Csehország már jóval a magyarországi társadalom előtt jártak. A másik végzetessé váló országos terhet a nemzetiségi kérdés radikális megoldásának halogatása vagy inkább elmaradása okozta, az, hogy egy „svájci” típusú államszerkezet kialakítása helyett (amelyet a magyar polgári gondolkodók, például Jászi Oszkár és Ady Endre javasoltak) fennmaradt az a magyar nemzetállami ideológia, amely egy olyan országban, amelynek lakossága nagyjából 46 százalékban nem tartozott az államalkotó etnikumhoz, eleve reménytelenné tette az állam és a társadalom konszolidációját.
A magyar politikai vezető csoportoknak az 1867-es kiegyezéstől a világháború végéig a történelem éppen ötven esztendőt adott arra, hogy konszolidálják a dualista államszerkezetben adott előnyöket és előkészítsék egy többnemzetiségű államigazgatási szerkezet létrehozását. Nem éltek a történelem által felkínált lehetőséggel, egyrészt konzerválták azt a korszerűtlen társadalmi és hatalmi berendezkedést, amely sem szociális, sem politikai tekintetben nem felelt meg az európai (a nyugati) normáknak, másrészt képtelenek voltak arra, hogy valamilyen választ adjanak azokra a kérdésekre, amelyek az ország vegyes etnikai összetételéből adódtak.
Könnyű dolog a történelem menetét sok eltelt évtized után kritikának alávetni, mégis úgy gondolom, hogy ennek a kritikának, éppen nemzeti sorsunk józan megítélése végett és különösen a trianoni kényszerbéke értelmezése miatt jogosultsága van. A paraszti és munkásrétegek, valamint a nemzetiségi közösségek hatékony bevonása az állam irányításába, tehát a választójog kiterjesztése, a helyi autonómiák rendszerének fokozatos kiépítése, végül pedig egy „keleti Svájc” jellegű államszerkezet létrehozása, a nemzetiségi népesség szolidaritásának megnyerése egy „magyarországi (hungarus) patriotizmus” érzésének kialakítása, és persze az első világháborús kaland elutasítása talán megkímélte volna Magyarországot attól a tragédiától, amelyet Trianon okozott.
A „hungarus patriotizmus" korábban sem volt ismeretlen a magyarországi németek, a kárpátaljai ruszinok, a felvidéki szlovákok (tótok) és az asszimiláns zsidók körében. Inkább csak a románok és a szerbek álltak szemben azzal az identitással, amelynek kialakítása, meggyökereztetése olyan fontos stratégiai cél lett volna. A „hungarus patriotizmus" eszméje különben nem pusztán a baloldali értelmiség (a Huszadik Század körül gyülekező polgári radikálisok) javaslata volt, megfelelt volna a régi Magyarország politikai hagyományainak is, amely a vajdaságok és bánságok rendszerével hasznosan tudta artikulálni a regionális érdekeket.
Katonai sikerek – politikai mulasztások
Az első világháborús hadba lépés, miként azt már akkor (1914-ben) az ország legvilágosabban látó elméi, mindenekelőtt Ady Endre és Babits Mihály, nem véletlenül a magyar irodalom nagy személyiségei pontosan látták, a legkevésbé sem felelt meg a magyarság történelmi érdekeinek. Valójában a német birodalom, illetve a bécsi udvar, különösen a meggyilkolt, egyébként magyargyűlölő trónörökös Ferenc Ferdinánd körül gyülekező katonai vezetők erőszakossága hajszolta bele Tisza István miniszterelnököt a háború gondolatának elfogadásába. Annak ellenére, hogy 1914-ben Magyarország - és általában a Monarchia - sem katonailag, sem gazdaságilag, sem politikailag nem volt felkészülve egy többfrontos háborúra. Az osztrák-magyar hadsereg hosszú időn keresztül a lényegesen gyengébb Szerbiát sem volt képes térdre kényszeríteni, és az 1916-ban hitszegő módon Erdélyre támadó Romániát is csak német segítséggel tudta legyőzni.
A Monarchia vezetése igen sok stratégiai hibát követett el, például képtelen volt arra, hogy a korábban szövetséges Olaszország esetében legalább a semleges státus megőrzését elérje, holott az olaszokkal Trieszt és Trentino átengedése fejében kompromisszumot lehetett volna kötni, ott szinte teljesen olasz lakosság élt, és az olaszok által követelt terület lényegesen kisebb volt annál, mint amelyről Ausztriának végül le kellett mondania.
A Monarchia hadserege különben egyedül az olasz fronton szenvedett vereséget, Szerbia és Románia fölött győzedelmeskedett, Oroszország pedig az 1917-es forradalom következtében békét kért, erőit saját belső háborúja kötötte le. A békerendszer következésképp nagyrészt a francia politikai akaratot érvényesítette, ez pedig az 1871 óta titokban ápolt németellenes revánsvágyhoz igazodott, a közép-európai régió tekintetében pedig alárendelte magát a Monarchia és a történelmi Magyarország romjain létrejövő kisállamok: Cseh-Szlovákia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság rendkívül ambiciózus, semmiféle mértékletességet nem ismerő, államépítő és területszerző érdekeinek. Ha a háború „német” volt, minthogy kierőszakolásában a császári Németország játszotta a fő szerepet, a béke „francia” lett, és a francia békecsinálók messze elmaradtak attól a mértékletességtől és józanságtól, amelyet nagyrészt az osztrák Metternich hatására a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus tanúsított akkor, midőn a restaurált francia királyság határait megállapította, és például Elzászt és Lotharingiát nem juttatta vissza német fennhatóság alá.
A békefeltételek megfogalmazásakor a francia politika feladta a maga korábbi méltányosságát és józanságát is abban a hiszemben, hogy az utódállamok majd jobban féken tarthatják a német és az orosz terjeszkedési politikát - közelebbről: a bolsevizmus fenyegetését -, mint egy kompromisszumokra épülő közép-európai államszövetség, tehát a Habsburg-birodalmat felváltó valamiféle „dunai konföderáció”. Mindebben, miként ez mára jól tudható, Párizs erősen csalatkozott, és a francia politikai vezetés nem egy kiváló képviselője - legutóbb Mitterand elnök és Balladur egykori miniszterelnök - volt kénytelen elismerni, hogy a trianoni rendezés, miközben súlyos igazságtalanságokat tartalmazott és okozott, valójában nem érte el a kívánt eredményeket.
Történelmi veszteségek
A békeszerződés, amelyet két jelentéktelen (és a közéletből csakhamar eltűnő) magyar politikus írt alá, végül is a világtörténelem egyik legkíméletlenebb államközi szerződése lett, amely Magyarországot teljes mértékben régi és új szomszédai zsákmányszerző törekvéseinek rendelte alá. A történelmi magyar állam, amelynek jogi formulája a százötven esztendeig tartó török hódoltság idején is fennmaradt, Horvátország nélkül, amely nem volt a magyar állam része, csupán Szent István koronájának egyik országa, Magyarország „társországa”, 283 ezer négyzetkilométernyi területet birtokolt, ebből a csonka ország birtokában 93 ezer négyzetkilométer maradt. A 18,2 milliós lakosság 7,6 millióra csökkent, az országterületnek így csupán 30 százaléka, a lakosságnak csupán 42 százaléka maradt magyar szuverenitás alatt. Románia 102 ezer négyzetkilométernyi területet kapott - ez több volt, mint a Magyarországnak meghagyott terület - 5,2 millió lakossal, akik közül az 1910-es utolsó osztrák-magyar népszámlálás szerint 1,66 millió (az 1918-as becslések szerint 1,8 millió) volt magyar nemzetiségű. Csehszlovákia 63 ezer négyzetkilométerhez jutott, 3,5 millió lakossal, közöttük 1,1 millió magyarral. Jugoszlávia (Horvátországot nem számítva) 21 ezer négyzetkilométert kapott, 1,6 millió lakossal, közöttük 461 ezer magyarral, Ausztria 4 ezer négyzetkilométert, 292 ezer lakossal, közöttük 26 ezer magyarral, ezen kívül Lengyelország is kapott két kisebb területet a Tátra környékén, Olaszország pedig Fiumét szerezte meg, amelyre egyébként a délszláv állam is igényt tartott, holott a kikötőváros lakosságának többsége olasz volt.
Közel három és félmillió magyar: a magyarság lélekszámának egyharmada került idegen és vele szemben ellenséges érzületet tápláló, általában a magyar nemzeti identitás elfojtására törekvő kormányzatok uralma alá. Emellett a régi Magyarország társadalmában és közéletében általában jól elhelyezkedő németeket (szászokat, svábokat, cipszereket) is merőben új állami keretekbe kényszerítették a békeszerződés rendelkezései, az ő számuk is meghaladta az egymilliót. Ilyen módon a régi Magyarországtól az utódállamokhoz került tíz és félmillió főből nagyjából négy és félmillió, vagyis az elcsatolt lakosság 43 százaléka etnikai és kulturális értelemben idegen elemként került az újonnan létrehozott nemzetállamokba.
Ha meggondoljuk, hogy a történelmi Magyarország lakosságának (Horvátország nélkül) ötvennégy százaléka volt magyar és csak negyvenhat százaléka nemzetiségi, meg kell állapítanunk, hogy a trianoni rendezés nem vitte közelebb a térséget ahhoz az igazságos megoldáshoz, amelyet hosszabb távon a magyar közvélemény is elfogadhatott volna, és nem tudott érdemleges eredményeket felmutatni a térség konszolidációjában sem. A három „trianoni” állam (Cseh-Szlovákia, Jugoszlávia és Románia) közül kettő a kommunista rendszer bukása után szét is esett. A régi Magyarország terület- és népességveszteségére nem találunk példát az utolsó kétszáz esztendő európai történetében, mindehhez képest jóval kisebb az a veszteség, amelyet például a háború miatt elsősorban felelősnek tartott Németországnak el kellett szenvednie.
Trianon okai, következményei
A trianoni végzést végül is több politikai tényező alapozta meg. Csupán felsorolást próbálok adni ezekről:
1. A háborús vereség, amely egy olyan háború következménye volt, amely egy pillanatig sem állott a magyarság érdekében, ellenkezőleg, eleve a nemzeti tragédia lehetőségét vetette fel, hiszen bizonyos volt, hogy a vereség után az országot mohó szomszédai és kisebbségei feldarabolják, egy esetleges győzelem esetén pedig a Habsburg-birodalom átalakítására irányuló stratégiák fogják megváltoztatni, nyilván a magyarság kárára, a Monarchia szerkezetét.
2. A korábbi teljesen hibás nemzetiségi politika, amely a nemzeti kisebbségek (vagy legalább egy részük: a németek, a horvátok, a szlovákok és a ruszinok) megnyerése helyett szükségtelen és hatástalan intézkedésekkel idegenítette el a magyar államtól a nemzetiségeket.
3. A katonai csőd, az a politika, amely a magyar katonaságot szétzavarta, miközben az elszakadni kívánó nemzetiségieket jóformán felfegyverezte (az 1918-ban megvert román hadsereg kezében pedig, a világtörténelemben példátlan módon, meghagyta a fegyvereket – ezekkel vonultak be a románok 1918 végén Erdély területére).
4. A szociális reformok elmaradása, amely jóformán érdektelenné tette a paraszti és munkás rétegeket az ország védelmében (szemben például a negyvennyolcas szabadságharccal, mikor is a jobbágyfelszabadítás a honvédelem egyik legnagyobb politikai és erkölcsi erőforrása volt).
5. A Kun Béla-féle „vörös” uralom, amely Magyarországgal szembefordította a nyugat-európai polgári kormányzatokat (igaz, azt is el kell mondani, hogy az ország védelmének egyetlen sikeres és ígéretes akciója az az északi hadjárat volt, amely Stromfeld Aurél - egykori császári és királyi ezredes - nevéhez fűződött, és amelyet a népbiztosok, az antant követelésére, visszarendeltek – már pedig egy győztes hadsereget visszarendelni mindig vereséghez vezet).
Trianon a magyarság talán második legnagyobb történelmi tragédiája volt – Mohács után. A nemzeti tragédiák sorában számon tartott 1241-es Muhi pusztai vereséget és a „tatárjárásnak” nevezett országpusztítást viszonylag hamar kiheverte IV. Béla királysága, az 1849-es világosi vereségen is túl tudott jutni, hiszen az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést követő néhány évtized Magyarország addig szinte nem ismert felvirágzását hozta. Talán csak Szent István, Szent László, III. Béla, Nagy Lajos és Mátyás király uralkodásának idején volt tapasztalható ehhez mért felemelkedés!
Trianon következményei mindazonáltal ma is érzékelhetők a nemzeti egység tragikus széttörésében, a hibás politikai döntésekben, mint amilyen a második világháborús szerepvállalás volt. Trianon nélkül jóval biztonságosabb és szerencsésebb lett volna huszadik századi történelmünk, amely jószerivel egymásra halmozta a nemzeti tragédiákat. Trianon következményei ma is szomorú módon érzékelhetők: a kisebbségi sorba taszított magyarság szinte kilátástalan helyzetében, a nemzeten belül kialakult konfliktusokban, a magyarság európai és világpolitikai elhelyezkedésének nem mindig biztató alakulásában.
A történelmet azonban természetesen nem lehet megváltoztatni. Elődeink rossz döntései a mi sorsunkat és utódaink sorsát is befolyásolják.
Pomogáts Béla
Népszava
2015. május 31.
Nem támogatja a szórvány kiüresítését a magyar kormány
A magyar kormány számára a magyar nemzet minden tagja egyaránt fontos, és nem támogat olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a „gyöngyhalász-stratégiát" sem – rögzítette Semjén Zsolt magyar nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő áprilisban, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt arról beszélt, hogy a szórványkollégiumokat alapvetően a tömbmagyarság által lakott területeken működtetné, és ugyanezt a receptet alkalmazná a diaszpórára is az asszimiláció ellen.
A maszol.ro portál a hónap közepén írt arról, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet képviselői székelyudvarhelyi iskolába próbálják csábítani azokat a szórványiskolákban tanuló nyolcadik osztályos diákokat, akik otthon nem folytathatnák már magyar nyelven a tanulmányaikat.
A kormányfő helyettese az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: a magyar kormány számára a magyar nemzet minden tagja egyaránt fontos, éljen akár Magyarországon, akár külhoni tömbben vagy szórványban.
Ennek megfelelően több programot működtetnek, számos támogatást nyújtanak a szórványban élő magyarságnak, hogy megőrizhessék identitásukat. „Nem támogatnak olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a gyöngyhalász-stratégiát sem" – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
MTI
Erdély.ma
2015. május 31.
Hatvanmilliárd forint nemzetpolitikára
Az alaptörvény határozza meg a nemzetpolitikát: kimondja, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túl élő magyarság sorsáért, ezt próbáljuk meg teljesíteni – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Bonyhádon.
Potápi Árpád János a bukovinai székelyek letelepítésének 70. évfordulója alkalmából rendezett konferencián hozzátette: a Bethlen Gábor Alap idén 17,6 milliárd forint támogatást folyósít a határon túli magyarságnak, tágabb értelemben azonban Magyarország 60 milliárd forintot (200 millió euró) fordít nemzetpolitikára.
„Az elmúlt huszonöt évben kiépültek a nemzetpolitikai intézmények, amelyek jól vagy rosszul működtek” – idézte az MTI Potápit, aki előadásában kiemelte a státustörvény elfogadását, majd mélypontként a kettős állampolgárságról tartott, 2004. december 5-ei, sikertelen népszavazást. Felidézte azt is, hogy a nemzetpolitikában Antall József nyitott új korszakot, amikor azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni.
Az államtitkár szerint 2010-ben kapott lendületet a nemzetpolitika. Ma már közel 700 ezren tettek egyszerűsített honosítási eljárás keretében állampolgársági esküt, és 727 ezren kérték az állampolgárságot. Potápi megjegyezte, a csíkszeredai magyar konzulátuson naponta kétszer több mint százan tesznek esküt.
A bukovinai székelyek áttelepítése 1941. májusban kezdődött el, amikor 13 800-an az akkor visszacsatolt Bácska kiürített, szerb telepes falvaiba kerültek. 1944 októberében körülbelül ennyien menekültek el a második világháború hadi eseményei elől Magyarországra.
Balog Zoltán a nemzet újraegyesítéséről
A magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítésének fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon.
Balog Zoltán a magyar–román határ mellett fekvő község egykori főjegyzője, Becsky Sándor (1882-1942) tiszteletére állított emlékmű avatásán elmondta, Trianon sebe még nem gyógyult be, és mindig vannak, akik „újra sót szórnak ezekbe a sebekbe”.
„Gondolunk azokra, akik kívül szorultak Magyarországon, és bármi történik, nem vagyunk hajlandóak feladni a magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítését és az egységes Kárpát-medencei térben történő gondolkodást” – jelentette ki Balog Zoltán.
A miniszter szerint ma is vannak olyanok, akik ki akarják oktatni Magyarországot kisebbség- és nemzetiségpolitikából, holott a magyar történelemben voltak példák a békés együttélésre. Szerinte Magyarországon olyan nemzetiségpolitika van, amelynek „nincsen párja Európában”, szavai szerint ugyanis folyamatosan növekszik a magukat valamilyen nemzetiséghez tartozók száma.
Székelyhon.ro
2015. május 31.
Atyhában járt az Élő Székelyföld Munkacsoport
Mint ahogyan azt januárban közölték az Élő Székelyföld Füzetek munkatársai, akik egyúttal az Élő Székelyföld Munkacsoportot fenntartó értelmiségi csoportosulás tagjai, idén Atyhában, a lokálpatriotizmus erősítése végett, három közösségépítő találkozót szerveznek. Az első ilyen alkalomra május 29-én és 30-án került sor. Mivel testi megújulás nem létezhet lelki megtisztulás nélkül, s ahogyan erkölcs nélkül sem lehetséges a gazdasági fellendülés, a szervezők úgy gondolták, hogy össze kell kapcsolni az egyházi vonatkozásokat a világiakkal. Úgyhogy ennek jegyében, pénteken és szombaton lelkigyakorlatot tartottak, amely alkalomból a falu vendége Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, a marosvásárhelyi Ady-negyed plébánosa volt. Az íróként és jeles szónokként, rádiós műsorvezetőként ismert lelkész a két szentmise keretében mondott szentbeszédet. Nem került sor ugyan közmunkára, hiszen a kiválasztott területet időközben teljesen váratlanul lekaszálták – talán éppen a bejelentett felajánlás hatására -, úgyhogy ez a két nap inkább a továbblépés tervezésével, a helyszínnel való ismerkedéssel telt. A találkozó nagy hozadéka volt, hogy sikerült megszólítani az érintetteket.
Bár a falu lakóinak csak egy része válaszolt a felhívásokra, a Székelyudvarhelyen élők közül sokan a ballagási ünnepségekre hivatkozva maradtak távol, kiderült, hogy a Marosvásárhelyre elszármazottakban sokkal erősebb a polgári öntudat, több család kizárólag erre az alkalomra látogatott haza szülőfalujába.
A következő találkozás június utolsó hétvégéjén lesz, a 26. és 28. közötti időszakban, amikor a Munkacsoport programját összekapcsolják a Vinczeffy László és a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Szakosztályának rendezvényével. A tervek szerint az a találkozó a helyben lakóknak és az elszármazottaknak kaláka-alkalmat szolgáltat, amelynek keretében megtisztítják és rendbe teszik a temető fölötti sétányt, amely a fogadalmi kápolnához vezet.
Ez a program része annak a folyamatnak, amellyel a hagyományos értékekre igyekeznek felhívni a figyelmet Székelyföld-szerte. A projekt állampolgári kezdeményezés jóvoltából, Székelyföld-barát vállalkozások és magánemberek segítségével, a mintegy 513 székelyföldi vidéki település öntudatos és értékőrző lakóinak együttműködésével valósul meg.
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. május 31.
Öt éves a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar
A Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar idén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját. Ez idő alatt a hatalmas szakmai és szervezői munkának köszönhetően a zenekar olyan – a kezdetekkor még el sem képzelt – sikereket ért el, melyekre Nagyvárad méltán lehet büszke.
Ilyen a Nemzetközi arany fokozat a Szimfonikus Fúvószenekarok Világ Szövetségétől, kiemelt (Grand) első helyezés Szerbiában a Szimfonikus Fúvószenekarok nemzetközi versenyén. A zenekar nagy sikerrel képviselte Nagyváradot Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Szerbiában és természetesen Romániában több alkalommal is. A legnagyobb öröm és elégtétel talán az, hogy Nagyvárad a romániai minőségi fúvós muzsika egyik meghatározó településévé vált, áll a zenekar közleményében.
A jubileumi koncertnek a zenekart a kezdetektől támogató Nagyváradi Állami Filharmónia ad otthont június 5-én, pénteken este 19 órától Méltóképpen szeretne ünnepelni a zenekar, ezért eddigi legszínesebb programját készítette el. Vendégkarmester, -énekes és hegedűsszólisták lépnek fel, valamint a zenekar életében és kíséretében először egy kórus is gazdagítja a koncertet.
A közönségnek alkalma lesz meghallgatni többek közt a Superman című film zenéjét, ismert és közkedvelt opera és operett áriákat, a Schindler listája című film világhírű hegedűre írt darabját, valamint olyan kórusra és szimfonikus fúvószenekarra átdolgozott darabokat, mint Händel Hallelujah dzsesszfeldolgozása gospel stílusban vagy a híres Ryan közlegény megmentése című film Az elesettek himnusza darabját. Fények és projektoros vetítés is színesíteni fogja a színpadképet.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2015. június 1.
Seregszemle
Egy év múlva önkormányzati, másfél év múlva parlamenti választásokat rendeznek, érthető hát, ha érezni már a kampány előszelét, mozgolódni kezdtek a pártok Bukarestben, de mifelénk is.
Ami a román alakulatokat illeti, eléggé egyértelmű a stratégia: a kormányzó szociáldemokraták kihasználják a kedvező konjunktúrát, és az állami beruházások leállítása nyomán az államkasszában maradó pénzből különféle jóléti intézkedésekkel – áfacsökkentés, gyermekpénznövelés stb. – próbálják majd elnyerni a választók bizalmát.
Az elnökválasztáson győztes jobboldali ellenzék köreiben egyelőre jobbára a tanácstalanság uralkodik, ha gyökeres változás nem következik be politikai magatartásukban, aligha terem majd babér számukra.
Az RMDSZ sajátos módon oldotta meg a már-már teljesíthetetlennek látszó ötszázalékos parlamenti küszöb kérdését: az újratervezés jegyében nem a választókhoz vezető utat keresik, hanem a román pártokhoz kanyargót, s kihasználva, hogy mind a bal-, mind a jobboldalnak szüksége lehet a magyar szervezet voksaira, hát a játékszabályokat módosították, könnyítendő a bejutást. Az újratervezésből egyébként innen egyelőre annyi látszik: Székelyföld, de még inkább Háromszék meglehetősen háttérbe szorult. Erre utal legalábbis, hogy Kelemen Hunor új, a Kovács Péter ügyvezető elnök irányítása alatt működő csapatába – amelyet a Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén választottak meg – egyetlen háromszéki politikus sem került be. Igencsak megviselhette a március 15-i sepsiszentgyörgyi füttykoncert Kelemen Hunort, aki a jelek szerint megtalálta a felelős vezetőhöz leginkább méltó választ, és megsértődött a háromszékiekre.
A kissé magára hagyott háromszéki RMDSZ-vezetés pedig a saját eszközeivel próbálja bebiztosítani magát, Tamás Sándor elnök partnerre is talált a szövetségbe való beolvadás útján egyre magabiztosabban lépkedő MPP-ben. Így aztán stratégiai partnerséget kötöttek, s vélhetően a nemzeti ügyekben amúgy valóban elengedhetetlen összefogás jelszavával kampányolnak majd az egyik olyan vidéken, ahol talán még kockázatmentesen lehetne versenyezni az önkormányzati voksoláson. A megmérettetésre nyitott Erdélyi Magyar Néppárt berkein belül egyelőre még nagy a zavar, az igen hosszúra nyúlt tisztújítás, a belső konfliktusok igencsak meggyengítették az alakulatot.
E nagy mozgolódásban már csak az nem világos, hogy valaki egyáltalán meg akarja-e szólítani a pártoktól elfordulók évről évre, választásról választásra növekvő táborát. S ha igen, miként?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)