Közeleg a tanárok szokásos kollektív „versenyvizsgája”, az állásokra történő kinevezések cirkusza. Az állásra történő jelentkezéseket minden civilizált országban pályázatnak nevezik. Itt viszont 60–70 évvel ezelőtti, antitudományos módszerekkel történik a szakemberek alkalmazása. Az írásbeli megpróbáltatás, nem más, mint egy kb. egy hónapos vagy ennél is több, magolás utáni 4 órás írásverseny, ahol adnak két ún. tételt, és le kell írni azt, amit ez idő alatt bemagolt az illető tanár. A 2004-ben kiadott tétellajstrom 80 különböző – többé-kevésbé idejétmúlt – könyvet tartalmaz, szakirodalom gyanánt, amelyben bizonyos illetők mindegyikből összeválogattak egy-egy címet és kinevezték tételeknek Szegény tanárok, főleg ha idősebb az illető, megpróbálja bemagolni a könyvek legalább egyikét a 80 közül. Amennyiben nem tud magolni, akkor bizony megtörténik, hogy szeptembertől állás nélkül marad, lehet akár sokgyermekes szülő is. Ha sikeres a vizsgája, még maradhat a kegyes iskolánál három évet. A cikkíró, S. Székely Attila, a docimológia – vizsgáztatás tudományának – szakértője, több ország vizsgamódszertanát tanulmányozta külföldi kutatómunkája során, de ilyen még sehol nem tapasztalt. A legnagyobb baj, hogy nem csupán a tanügyben szerveznek hasonló versenyvizsgát, hanem legtöbb hivatalos intézményben is. A cikkíró a téma szakértőjeként megírta mindezt nagyon sokszor a felsőbb fórumoknak, tiltakozva, de nem ért el eredményt. Ebben az országban nem szakemberek készítik a törvényeket, hanem politikusok, akiknek fogalmuk sincs pedagógiáról, pszichológiáról. /S. Székely Attila, pszichológus, pszichopedagógus: Versenymagolás. = Krónika (Kolozsvár), júl. 3./

Egy sepsiszentgyörgyi állampolgár, Dan Tanasa feljelentést tett Traian Basescu államelnöknél, hogy a csíkszerdai polgármesteri hivatal pecsétje megszegi az alkotmány előírásait. Tanasa nehezményezte, hogy egy romániai közhatóság pecsétjén román és magyar nyelvű felirat szerepel, és nem tartalmazza Románia címerét, pedig ezt a törvény előírja. Antal Attila csíkszerdai alpolgármester, a hivatal szóvivője kifejtette, vállaljuk a felelősséget ezért, és ha az illető állampolgár úgy akarja, a következő alkalommal a Románia címerét tartalmazó hivatalos pecsétet teszik rá a dokumentumra. /Egy román feljelentette Csíkszereda polgármesterét. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./

A Szabadság július 1-i számában Volt egyszer egy Bolyai Tudományegyetem címmel a magyar egyetemen végzett utolsó filozófiaszakosai visszaemlékeztek egykori egyetemi éveikre. Az olvasókat bizonyára meglepte, hogy ha 1954-ben végeztek, az egyetemet viszont 1959-ben számolták fel, akkor miért ők az utolsók? Azért, mert az utolsó években megszüntették a magyar nyelvű filozófusképzést. Az emlékezésben Sztranyicki Gábor felrótta, hogy „utólag mindenki mindent jobban tud, nem ritkán úgy, ahogyan a megváltozott helyzet éppen ezt megkívánja. ” Balázs Sándor elvárta volna tőle az önmagával való őszinte szembenézést. Sztranyicki ugyanis 1959-ben az Előrében arról írt, hogy a Bolyai ki van téve a burzsoá nacionalista behatásoknak, s ezzel „alátámasztotta” a pártállami indokot: ez az egyetem a magyar nacionalizmus tűzfészke, s ezért meg kell szüntetni. Mindenki tudja, milyen körülmények között születtek az ilyen cikkek, azonban ez az évfordulós visszaemlékezés talán alkalmas lett volna arra, hogy bocsánatot kérjen az ilyen kényszer-állásfoglalásért, s annak káros következményeiért. Sztranyicki Gábor a Bolyai vezetőségéről azt írta, miszerint a „demokratikus gondolkodómód” karakterizálta. Balázs Sándor mást tapasztalt. Sztranyicki Gábor a párt Központi Bizottsága környékén betöltött funkciója után most Bukarestben kiadót működtet, 1990-ben a tévében szorgalmazta a Kommunista Párt újjáalakítását. Antal Margit ellentmondást nem tűrően a kijelentette: a magyar egyetemet „a megváltozott világban már nem lehet visszaállítani”. A cikkíró megkérdőjelezte Bartha Zoltán állítását: „a Bolyai Tudományegyetem feltámasztása a politikum részéről hiú ábránd”. Lehet, EGYELŐRE hiú ábránd. De a Bolyai Társaság azért dolgozik, hogy a politikum vállalja fel ezt az ügyet. /Balázs Sándor: Nyílt levél. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./

Temes megyében a végvári Csűrdöngölő és Szederinda néptánc-együttesek, valamint a zonguldaki (Törökország) Hasad néptánccsoport Végváron bemutatott közös előadással emlékeztek meg a nemrég elhunyt közös barátról és példaképről, Nagy Albert szegedi néptánc-oktatóról. Az évtizedes múltra visszatekintő együttműködés történetét Pastean Erika, a Csűrdöngölő együttes vezetője elevenítette fel. Idén ősszel lesz tíz esztendeje, hogy Nagy Albert vezetésével a Szeged táncegyüttes először vett részt a végvári nemzetközi néptánc-fesztiválon. A kiváló szegedi néptánc-oktató 2000 januárjában tért vissza Végvárra – ettől a dátumtól számítják a bánsági magyar néptánc-mozgalom kezdeteit, amely magával ragadta az ifjúságot és sorra alakultak Temes megyében az autentikus népi hagyományokat követő tánccsoportok. Nagy Albert a világhírű Szeged táncegyüttes külföldi barátaival is összehozta a végvári táncosokat – így jutottak el több alkalommal is a törökországi Zonguldakba, ahol idén áprilisban „tenyerükön hordozták” a Szederinda kis táncosait. A mostani előadás során a végvári Csűrdöngölő és Szederinda csoportok Nagy Albert legsikeresebb koreográfiáiból táncoltak el egy csokorra valót, mesterük emlékére, nagy tapsot aratva, Az előadás végén Bódis Ferenc végvári lelkipásztor felolvasta Wass Albert Üzenet haza című versét. A Temes megyei néptánc-mozgalmat nagy veszteség érte, de a Nagy Albert által elkezdett munka folytatódik, közölte Pastean Erika, július közepén megtartják a hagyományos végvári néptánc-tábort. /Pataki Zoltán: Méltó tisztelgés Nagy Albert emléke előtt. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./

A felnőttképzés nagyon széles skálán mozog: az egyik oldalon ott vannak a hobbitevékenységek képzései, a másik oldalon pedig a szakmai továbbképzések. A művelődésszervezés is egyfajta felnőttképzés. A kóruséneklésnek – mint bármely más közösségi tevékenységnek – jellemformáló ereje is van. A népfőiskola intézményesülése a XX. század harmincas éveire tehető. A református egyház megszervezte a sárospataki csizmás diákok iskoláját, a katolikusok pedig elindították a kifejezetten népfőiskolás jelleggel működő képzésüket, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) elnevezésű mozgalmat. Erdélyben a népfőiskola Balázs Ferenc unitárius lelkész nevéhez kötődik. A bécsi döntés után, 1940 és 1944 között Észak Erdélyben a református egyház több népfőiskolát tudott beindítani az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) keretén belül. A KALOT is beindította a maga népfőiskoláját Csíksomlyón. A második világégés után az EMKE 1946-ban próbált népfőiskolákat indítani, ezek az intézmények azonban 1947–1948-ban, az EMKE megszűntetésével együtt megszűntek. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke elmondta, hogy a felnőttképzésbe 1982-ben kapcsolódott be, amikor az Ember és természet elnevezésű, magyar nyelvű szabadegyetemi kollégium továbbszervezését vette át, aztán 1993-tól az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnél (EMKE) keretében folytathatta ezt a munkát. Az EMKE-n belül különböző közművelődési szakmai csoportok jöttek létre, amelyek később önállósodtak, mint például a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Táncszövetség, a Romániai Magyar Zenetársaság stb., így jött létre 1994-ben a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság is. Dáné Tibor Kálmán úgy látja, Romániában nincs kihasználva eléggé a felnőttképzés mint oktatási forma. Régebben kétéves rendszerességgel szerveztek népfőiskolai tábort Szovátán, majd Szentegyházán. Foglalkoztak pályázatíró, közösségszervező, -építő tréningek megszervezésével, nyelvoktatással is. Az elmúlt húsz évben szép számban jöttek létre magyar házak Erdélyben. Ilyen többek között Kolozsváron a Szabédi-ház, a Györkös Mányi Albert Emlékház, a Heltai Alapítvány mint kulturális központ, a Pro Iuventute, a Kriza János Néprajzi Társaság székháza vagy Válaszúton a Kallós Alapítvány épülete, azután Szamosújváron a Téka háza, Nagybányán a Teleki Ház, magyar házak Désen, Besztercén, Nagyenyeden, Zilahon, Szilágysomlyón, Medgyesen, Csernakeresztúron stb. Az EMKE és a Népfőiskola egy hálózatot kíván kialakítani a magyar házak között. A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület szakmai hozzájárulásával már elindítottak – egyelőre még csak tíz magyar házzal – egy szakmai programot, ezt szeretnék az elkövetkezőkben kibővíteni. /Ferencz Zsolt: Sem a román, sem a magyar társadalom nem használja ki eléggé a felnőttképzés lehetőségét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

Marosvásárhelyen kevesen jöttek el a Stúdió Színházba, ahol a Kossuth-díjas írónő, Jókai Anna erdélyiekről szóló nagyszerű regényét, a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Szegény Sudár Annát monodrámában szólaltatta meg a helybeliek egykori igen népszerű vezető színésze, a Budapestre áttelepült, de az otthonához, szülővárosához azóta is a ragaszkodó Bálint Márta. A regényt a Marosvásárhelyhez szintén szorosan kötődő Scarlat Anna alkalmazta színpadra, az előadást Kincses Elemér rendezte. A produkció nagy sikernek örvend, évek óta telt házzal játssza a művésznő Budapesten a Magyar Színházban és rengeteg helyen még Magyarország-szerte, ahova hívják. Bécsben, Stockholmban tapsolnak neki, és másutt is sokfelé Európában. A Szegény Sudár Anna talán az egyetlen regény, amelyet anyaországbeli író alkotott a határon túli magyarság sorskérdéseiről. A regény a diktatúra idején játszódik. /N. M. K. : Szegény Sudár Anna. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./

Idén is színpadra kerül a Kovásznai Nyári Esték című rendezvénysorozat. Zorkóczy Zenóbiáról Csép Sándor mondta, hogy a színművésznő valóságos, ,,egyszemélyes intézmény”. A Laborfalvi Róza Alapítvány alapítója, annak elnöke, előadóművész, Kovásznai Nyári Esték ötletgazdája, annak menedzsere. A Kovásznai Nyári Esték ötlete tavaly született, a fürdővendégek panaszkodtak: hasznos a gyógykezelés, de alapjában unalmas itt az élet. A szórakoztatás Kovásznán nem is könnyű feladat, ugyanis többnyelvű a közönség, több korosztályt, kultúrát, ízlést kell figyelembe venni. Az előadók Erdély több sarkából érkeznek. /Gyila Sándor: Újabb Nyári Esték Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 4./

Egynapos emlékidéző túrára hívta az érdeklődőket a Kovászna Megyei Művelődési Központ Gábor Áron halálának 160. évfordulója alkalmából. Bereck és Kökös közötti emlékhelyeken idézte a közel negyvenfős zarándokcsapat az 1849. július 2-án elesett tüzérőrnagy személyével és életével kapcsolatos eseményeket. Az egykori ezeréves országhatárt jelölő Csernika-patak hídjánál csatlakozott hozzájuk egy szegedi és háromszéki hagyományőrzőkből verbuvált csapat. A szülőfaluban, Bereckben Khell Ödön nyugalmazott tanár, a Gábor Áron Alapítvány elnöke bemutatta a Gábor Áron-emlékházat, beszélt az őrnagy életéről, az alapítvány jelenlegi tevékenységéről, kiadványairól. Az őrnagy hazaérkezett című kiadvány a szobor viszontagságos Kézdivásárhelyre szállításának történetét őrzi. A tartalmas zarándoklat olyan rendhagyó történelemórával végződött, melyen Cserey Zoltán muzeológus a forradalmi eseményekről, Demeter Lajos helytörténész pedig az őrnagy életútjáról beszélt a hallgatóságnak. /Kisgyörgy Zoltán: Gábor Áron – történelmi emléktúra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 4./

Magyar nyelvű kitöltési útmutatót kínálnak a romániai magyar gépkocsivezetőknek a nyelvijogok.ro honlap működtetői ahhoz a formanyomtatványhoz, amelyet a kisebb, személyi sérüléssel nem járó balesetek esetén a járművel vezetőinek ki kell tölteniük. A nyelvijogok.ro segíteni kíván a szakkifejezések, alapfogalmak magyar megfelelőjének azonosításában. /P. B. : Baleset-bejelentés magyarul is. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./

Móricz Zsigmond az Erdély-trilógia második kötetének, A nagy fejedelemnek a megírása előtt, 1926 őszén erdélyi körútra indult. „Éppen most komolyan készülök Erdélybe, hogy a Tündérkert második kötetéhez anyagot gyűjtsek. Fel akarom keresni Bethlen Gábor életének helyeit” – írta Kolozsvárra Kuncz Aladárnak. A Nagyenyedre érkező írót szeretettel fogadták: „Az állomás zsúfolva, ezer főnyi közönség, óriási fehér virágcsokor. Tömeg jön rám, mint a felhő” – írta Móricz. Az állomásnál tartott fogadáson Járai István, a Bethlen Kollégium igazgatója mondott üdvözlőbeszédet. Az író megtekintette a történelmi városközpontot: a Bethlen-kastélyt, a regénybeli események egyik színhelyét, az ősi vártemplomot és az akkoriban ünnepelt háromszáz éves kollégiumot. Megnézte a kollégium hatalmas könyvtárát, legendás hírű jegyzetfüzetébe mindent beírt. /Józsa Miklós: Móricz Zsigmond Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

„Még soha ennyien” – mondták a legidősebbek is július 4-én, az Ezer Székely Leány Napján. Jóval a nevében is jelzett ezer fölött volt a székely ruhások száma. Megmaradt az ünnep eseményei egyik tartópillérének az ünnepi szentmise. Miután a hagyományőrző tánccsoportok felvonultak Csíkszereda utcáin, és a Szabadság téren megtartották ünnepre hívó közös táncukat, a kegytemplomba igyekeztek. A „Hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk!” jelmondat sem véletlenül említi első helyen a hitben való megerősödés fontosságát. Ahogyan 1931-ben Csipak Lajos megkérdezte az ünnepre érkezetteket, hisztek-e abban, hogy itt száz év múlva is magyarok lesznek, és hogy ez a hely száz év múlva is a székelyeké lesz, úgy tette fel ezt a kérdést Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere is 2009 Ezer Székely Leány Napján. Az erőteljes „hisszük” és az „igen” válaszok ezúttal is elhangzottak. Ezt a napot 1931-ben Domokos Pál Péterrel az élen éppen a számbavételezés jegyében indították útjára. A faragott esketési székpárt Szentegyháza érdemelte ki. A Haáz Sándor vezetésével érkezett gyermekkórussal együtt nyolcvannál is többen érkeztek népviseletben az ünnepre. Imával, tánccal, játékkal telt az idei Ezer Székely Leány Napja is. /Antal Ildikó: Égi lajtorja a népviselet ünnepén. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./ Először 1931-ben Domokos Pál Péter néprajzkutató kezdeményezésére megszervezték az idegenbe szakadt székely leányok népviselet-, nyelv- és hagyományápoló seregszemléjét. A kommunista rezsim tiltotta ezt az ünnepet, 1990-ben azonban sikerült újjáéleszteni a hagyományt, azóta minden évben megszervezik. A szervezők idén ünnepi kiadványban emlékeztek meg a korábbi esztendők rendezvényeiről. /Székely leányok napja. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./

Kiskenden az új művelődési otthon Sütő András nevét viseli mostantól. Fülöp Kálmán házavató versével jelentette be mindezt. Öt éve fogtak hozzá, Máté János polgármestersége idején, és mára megszületett a korszerű terem, tágas színpad. A névtáblát Nagy Pál irodalomkritikus, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke leplezte le. Pál András helybeli lelkész – a névadás egyik kezdeményezője – Sütő Andrásról, az íróról és az emberről beszélt. Eljött az ünnepségre Gábor József őrmester, akinek Sütő András 1990 márciusának rémnapján az életét köszönhette. A padlástéri kisgalériában helyi származású népművészek, iparművészek, műkedvelő festők állítottak ki. /Bölöni Domokos: Az a miénk, amit kiküzdünk magunknak. Sütő András hervadatlan emléke. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 6./

Az 1848–49-es szabadságharcban a Rákóczi Szabadcsapat élén életét áldozó Vasvári Pálra emlékeztek július 4-5-én Kőrösfőn. A kalotaszegi település a harmadik állomása annak a rendezvénysorozatnak, amelynek keretében Vasvári emlékét elevenítik fel. A kétnapos találkozóra Kőrösfő testvértelepüléseiről érkeztek vendégek. Volt kopjafa-koszorúzás, emléktábla-avató, fáklyás felvonulás és tábortűz. Az idei Vasvári-díjat Máté András RMDSZ-es parlamenti képviselő vehette át. A településre érkező vendégek közül már többen részt vettek a Vasvári Pálra emlékező rendezvénysorozat előző két állomásán, Pestszentimrén és Tiszavasváriban szervezett programokon. Június 28-án a pestszentimrei Református Egyházközség kertjében helyezték el az új kopjafát, amelyet a kerület Kőrösfőtől kapott ajándékba. Július 2-án Tiszavasváriban történelmi előadásokat tartottak, illetve bemutatták Péntek László Bölcsőtől a csatatérig című kötetét. A rendezvénysorozat következő állomása Nyírvasvári lesz. Körösfőn Péntek László alpolgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Megérkeztek az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) által szervezett IX. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra résztvevői is. A kilencedik alkalommal megszervezett túra résztvevői számára – az eddigi évekhez hasonlóan – az EKE munkatársai idén is előadást tartottak Vasvári Pál életéről. Péntek László Bölcsőtől a csatatérig című könyve 2001-ben, jelent meg először, a térképeket, illetve az elmúlt nyolc év alatt előkerült dokumentumokat is tartalmazó, idén megjelent bővített munkát pedig a nyírvasvári Vasváriak Vasváriért Közéleti Egyesület adta ki. Július 5-én, vasárnap a Vasvári Pál Emlékháznál Hegyesi Márton Vasvári-kutató tiszteletére emléktáblát avattak. /Ferencz Zsolt: Nemzetközi rendezvénysorozat Vasvári Pál halálának 160. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

A VI. Partiumi Írótábor második napján, az érsemjéni zarándokút után, július 3-án délután ismét Nagyváradon, a Góbé csárdában zajlottak az események. Elsőként Székelyhidi Ágoston író Értékek és esélyek című új könyvét mutatta be Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor egyik főszervezője. A kötet eszmetörténeti tanulmányokat tartalmaz. Szó van benne az ‘56-os forradalom híveiről és ellenzőiről, a lakiteleki mozgalomról is. Az író megrajzolta Beke György, Tőkés László, Wass Albert és mások szellemi pályáját. Székelyhidi Ágoston az írótáborban kifejtette, 1956 után újra kell értelmezni az értelmiség szerepét. Fontos szolgálni a magyar nemzet önazonosságát. Ő maga ezért sodródott bele a politikába. „Bennünket nem a szovjet hatalom kebelezett be, hanem a világpolitika áldozott oda” – fejtegette. A kirekesztő politika máig a baloldal sajátossága. Eltorzult az értékrend s az értelmiségi szerep is. Hangsúlyozta: nemzetárulás az, ha az önrendelkezés lehetséges esélyeit is korlátozzák. A kötetbemutató után a váradi Szigligeti Társulat két színművésze, F. Márton Erzsébet és Meleg Vilmos mutatta be a Tövisek és virágok című műsort. Előadásukban Kazinczy Ferenc néhány levele és verse hangzott el. Végezetül a Magyar Napló budapesti irodalmi folyóiratot mutatta be a kiadvány főszerkesztője, Oláh János. Elmondta: októberben ünnepli huszadik születésnapját a lap, amelyet Oláh János tizenhat esztendeje szerkeszt. Hangsúlyozta: fontos, hogy a magyar irodalom értékrendje visszabillenjen a természetes kerékvágásba. Az írótábor résztvevői elfogadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben tiltakoznak az új szlovákiai nyelvtörvény ellen, amely mélyen sérti és korlátozza a felvidéki magyarság jogait. A VI. Partiumi Írótábor zárónapján, július 4-én Csűry István helyettes református püspök tartott előadást a nagy reformátorról, Kálvin Jánosról. Szűcs László, a Várad című folyóirat főszerkesztője még csak a havilap idei 3. számát tudta elhozni a táborba, majd a Törzsasztal nevű nyilvános interjúsorozatról és egyéb akciók terveiről beszélt. Dukrét Géza Lipcsey Ildikó Utak és tévutak az erdélyi magyarság huszadik századi történetében című tanulmánykötetét mutatta be, amely tavaly jelent meg Budapesten. Az ismert történész, az Erdélyi Magyarság főszerkesztője könyvében a magyar nemzetpolitikai kérdésekről szólt, történészi igénnyel és módszerrel mutatta be ennek a kérdéskörnek Erdélyhez kötődő változatait 1918-tól napjainkig. A nemzeti megmaradás esélyével és kudarcával minősítve szedte számba az eddigi utakat és tévutakat. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke saját, nemrég megjelent kötetét is (Épített örökségünk Bihar megyében) a jelenlévők figyelmébe ajánlotta. A könyvbemutatók sorát Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumkötetének prezentálása zárta. /Tóth Hajnal: Írótábor – értékek vonzásában. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 6./

Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvét mutatták be Nagyváradon, a hatodik alkalommal megrendezett Partiumi Írótábor keretében. „Ez a könyv nem a besúgókról szól, hanem az akkori rendszerről próbál ismereteket nyújtani” – vallja könyvéről Molnár János, aki az írótábor alkalmával mutatkozott be a nagyváradi olvasóknak. „Azt a rendszert ismerteti a könyv, amely az élet részévé vált, melyben kevés biztos pont volt, és melyben kevesen tudták legyőzni a félelmüket” – tette hozzá. Voltak lelkészek, akik megtagadták a Szekuritátéval való együttműködést, voltak, akik kényszer alatt, voltak olyanok is, akik önként jelentettek. Tőkés László EP-képviselő elmondta, hogy a múlt feltárása és az azzal való szembenézés igen fontos, a kommunizmust meg kell haladni. „Sok minden másként alakult volna, ha rögtön ‘89 után tiszta vizet öntenek a pohárba; a régi rendszer kiszolgálói, haszonélvezői sokat ártottak és árthatnak mindaddig, amíg a szeku »nyugdíjba nem vonul«. Ökumenikus istentisztelettel kezdődött Nagyváradon a vár ünnepe, e leleplezték a Mátyás király emléktáblát, Józsa Judit alkotását. Az érdeklődők kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, középkori ruhák kiállítása, fegyverkiállítás, középkori zene és a középkori konyha finomabbnál finomabb fogásainak kínálatából választhattak. /Totka László: A kommunizmus drámái. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./

Az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvény közigazgatási alkalmazása és a szórványstratégia volt az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának június 30-án és július 1-jén Csíkszeredában zajló soros elnökségi ülésének témája. Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója a kisebbségi nyelvhasználatról készült, egész Erdélyre vonatkozó kutatás eredményét ismertette. Az intézet munkatársai a közintézményekben az anyanyelv írásban való használata érdekében típusnyomtatványokat fordítottak le az önkormányzatok számára. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke kezdeményezte azt a szórványstratégiára vonatkozó javaslatot, amely a szórványban élő önkormányzati vezetők és tanácsosok kapcsolattartását, közös munkáját segítené közös rendezvényeken, egymás eseményein való részvétellel, tematikus cseretáborok szervezésével. /Kisebbségi nyelvhasználat és szórványstratégia. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 7./

A többnyelvűségről tartott minapi csíkszeredai konferencián nem mindennapi erőfeszítésekről számolt be Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. Miután a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet lefordította és honlapján (www.ispmn.gov.ro) mások számára is hozzáférhetővé tette a helyi hatóságok által használatos űrlapok kétnyelvű változatát, a belső ügykezelésben rátértek a magyar nyelv törvényileg lehetséges használati körének kiterjesztésére. Korábban a megyei igazgatóságok, noha magyarok voltak jórészt a vezetőik és alkalmazottjaik is, egymással az állam nyelvén leveleztek és e-maileztek. Annak ellenére, hogy náluk szóban mindig kaphatott az ügyfél magyarul is felvilágosítást, írásban e nyelv használata már nagy akadályokba ütközött. Ahogy a megyei tanács rendelete nyomán át kellett térniük a magyar használatára a hivatalos iratokban is, a kezdeti hónapokban megnőtt a túlórák száma, sok szótárt vásároltak. Elérték, hogy ma már tudnak érthetően fogalmazni magyarul. Hargita megyében a tanácsnál a hivatalnokok már anyanyelvükön szerkesztik a hivatalos szövegeket is. Ott, ahol – noha mindössze három községben nem éri el a húsz százalékot a magyar lakosság számaránya – az önkormányzatok hetven százaléka a megyei tanáccsal ez ideig románul érintkezett. Borboly felhívta a figyelmet a nyelvijogok.ro portálra, melyhez bizalommal fordulhat minden önkormányzat. A megyei tanács illetékes hivatala minden rendeletet, jegyzőkönyvet ingyen lefordít és közzétesz. Háromszéken hasonló törekvés jellemzi a helyi hatóságokat. Markó Attila kisebbségügyi államtitkár vállalta, hogy megküldi a minisztériumoknak a formanyomtatványok kétnyelvű változatát. /B. Kovács András: Magyarul a megyeházán és az igazgatóságokon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 7./

Hargita és Kovászna megye önkormányzata közös kezdeményezése alapján térségfejlesztési szakmai fórumsorozat indul Sikeres Székelyföld címmel. A fórumsorozat szakmai előkészítését a Székelyföld Fejlesztési Intézet vállalta, a rendezvények szervezésének, illetve az egyes témakörök közéleti ismertetésének feladatát a Hargita Népe Lapkiadó végzi. A fórumsorozat célja, hogy a térségfejlesztés minden fontos témakörét napirendre tűzze. „A térségi fejlesztés terén Székelyföldön ma már nagyon sok eredmény van, jelentős infrastrukturális beruházások, elindított projektek, helyi fejlesztési kezdeményezések, és megérett a helyzet arra, hogy létrehozzuk és működtessük a fejlesztési munkának a székelyföldi szakmai fórumát” – nyilatkozta Biró A. Zoltán egyetemi tanár, a rendezvénysorozat szakmai koordinátora. Havi rendszerességgel tartanak szakmai kerekasztalt. Az első rendezvény július 17-én lesz Csíkszeredában Vidéki térség – szakmai tudás címmel. A rendezvénysorozat fontos eredménye lehet az olyan továbblépési lehetőségek megfogalmazása, amelyeket akár térségi erőforrásokból is meg lehet oldani. A kezdeményezés Hargita és Kovászna megye önkormányzatainak közös cselekvése. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint „már egy éve, hogy sikeresen együttműködik a két megye önkormányzata, és ennek az egyik lényeges eleme a Sikeres Székelyföld fórumsorozat”. A fórumok anyagát önálló kiadványban fogják publikálni. /Isán István Csongor: Sikeres Székelyföld. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./

Több mint egy évszázada fel-felbukkan a Székelyföld modernizációjának kérdése. A felzárkóztatás szükségességét már az 1902-es tusnádi kongresszuson megfogalmazták a résztvevők. Az eredmény? Az utak többsége még mindig járhatatlan, az infrastruktúra fejletlen, az oktatási hálózat egyenetlen, magas a munkanélküliség, a bérek pedig országos viszonylatban a legalacsonyabbak között vannak. Már egyetemek működneka térségben, ennek ellenére még mindig alacsony a felsőfokú képzettséggel rendelkezők aránya. Értékrendek borultak fel az elmúlt húsz esztendőben, a hagyományos értékek helyét nem vette át semmi, írta Sarány István újságíró. Az élet megannyi területén kontraszelekció ment végbe. A felkészületlen tanerőknek köszönhetően sekélyes tudású fiatalok kerültek ki az iskolapadokból. Remélhetően a most kibontakozó vita a Sikeres Székelyföldért nem reked meg az elméleti megnyilatkozások szintjén. /Sarány István: Hasznosítható? Tudás? = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./

A hagyományos nyelvészeti és irodalomtörténeti tanulmányok mellett számos újdonságot kínál angol szakon a nagyváradi Partiumi Egyetem: a harmadik félévtől a hallgatóknak két szakosodási lehetőséget biztosítanak, az angol–amerikai kultúra, illetve fordító– tolmács területeken. E szakirányokon belül az angolszász újságírás történetét, angol és amerikai filmkultúrát, ugyanakkor brit, amerikai, továbbá ír, kanadai és ausztrál kultúrát és irodalmat, valamint gyakorlati tolmácsolást és fordítást is tanítanak. /Angol szak a Partiumi Egyetemen. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 7./

Elfelejtett csontvázként kerülnek elő időnként az egykori „besúgók”. Újabban Gheorghe Popescuról, a román aranycsapat egyik vezéregyéniségéről azt állítja a média, hogy együttműködött a Securitatéval. 20 évvel a rendszerváltás után semmi nem indokolja, hogy továbbra is hétpecsétes titokként őrizzék a hatóságok a kommunista titkosszolgálat archívumát. Az aktáknak már régóta nyilvánosaknak kellene lenniük, akkor nem lehetne zsarolásra használni a dokumentumokat. Az olyan esetek váltak a múlt feltárására tett kísérletek jelképévé, mint a liberális Varujan Vosganiané. Őt három évvel ezelőtt azzal vádolta meg egy lap, hogy együttműködött a Securitatéval. A botrány következtében az akkori miniszterelnök kénytelen volt az örmény származású politikust lecserélni, és helyette Leonard Orbant javasolni az Európai Bizottság Romániát megillető biztosi tisztségére. Azóta se derült fény arra, hogy a lap állításának legalább a töredéke valós volt-e. Ez a leleplezősdi azt a veszélyt rejti magában, hogy a közvéleményben elhatalmasodik az a nézet, miszerint nem kell foglalkozni a múlttal. Mindenkinek az aktája külön, sajátos esetet jelent, amit csak egyedi elbírálás alapján lehet besorolni egyik vagy másik kategóriába. Az 1989 előtti események kutatása nem fölösleges, holmi értelmiségi hóbort. Fontos, hogy a múltról folytatott vita ne a besúgókra korlátozódjon, hanem elsősorban szóljon azokról a rendőr- és szekustisztekről, akik közvetlenül működtették a gyilkos gépezetet. /Borbély Tamás: Csontvázkutatás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

A Szigeti család június 21-én emlékezett meg néhai Szigeti József egyetemi tanár halálának évfordulójáról. Aznap meglepetve láthatták Gyimesi Éva eszmefuttatását a Szabadság c. napilapban (Nemzeti és/vagy kozmopolita), amelyben Szigeti Józsefet, az 1972. október 1. és 1977. szeptember 16. közötti időszakban a Babes–Bolyai Egyetem megbízott tanszékvezetői teendőket ellátó professzorát negatív színben tüntette fel (szubverzív nacionalista, nonkonformista) az akkori államvédelmi hatóságok képviselői szerint. Szigeti László, a cikkíró szerint valószínűtlen, hogy Szigeti professzor „nacionalista” jelzővel illette volna Gy. Évát, annál is inkább, mivel 1959 tavaszán, a Bolyai Egyetem felszámolása alkalmával Szigeti Józsefet bélyegezték meg az állami hatóságok ugyanezzel a jelzővel A régi magyar irodalom története című egyetemi jegyzetében foglaltakért. Szigeti József 1977-ben megjelentette egyik legfontosabb munkáját, Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediáját (bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel). Gy. É. írásában a 70-es években történt lehallgatásokról és megbélyegzésekről tudósít, de semmi nyoma valamely ellene életbe léptetett büntető intézkedésnek. Sőt ellenkezőleg, pontosan Szigeti József tanszékvezetői időszakában, illetve közvetlenül utána érte el Gy. É. legfontosabb szakmai sikereit: megjelent kötetek, adjunktusi kinevezés, doktori értekezés megvédése. Ismeretes, hogy Gy. É. kommunistaellenes, ellenzéki – minden elismerést megérdemlő – tevékenysége a 80-as években bontakozott ki. A Szekuritáté 1983 óta folytonosan figyelte Gy. Évát (és férjét), a lakásukat is lehallgatták. /Szigeti László: Szomorú egybeesés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

Szomorú nap volt július 2-a a Marosvásárhelyi Csizmadia Czéh Társulata számára. Ezen a napon kísérték utolsó útjára társulatuk tiszteletbeli elnökét, Horváth Lajos csizmadiamestert, aki június 30-án halt meg, életének 89. évében. Horváth Lajos mindig jó kedélyű, nagy szakmai tudással rendelkező, becsületes, szorgalmas mesterember volt. A szövetkezetesítés után az Unitatea szövetkezetben dolgozott, többi csizmadiatársával együtt. Nyugdíjazása után sem tudott megválni szeretett mesterségétől, mindig ott sorakoztak szerszámai a kisasztalon. Gondja volt arra is, hogy a mesterség fortélyait átadja a fiatalabb nemzedéknek. Két évig pereltek, 1996-tól 1998-ig, hogy egyáltalán megengedjék a Marosvásárhelyi Csizmadia Czéh Társulata újraalakulását és hivatalos bejegyzését. Tizenhárom éve perelik vissza a főtéren levő 1949-ben elvett volt székházukat. /Demeter György okl. üzemmérnök, a Marosvásárhelyi Nemes Tekintetes Csizmadia Czéh Társulatának elnöke: Fogynak a csizmadiák. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 7./

A berecki Gábor Áron Kulturális Alapítvány kuratóriuma az ágyúöntő őrnagy halálának 160. évfordulója alkalmából július 5-én, vasárnap ünnepi megemlékezést szervezett. A tömeg a főtéren álló Gábor Áron-szoborhoz vonult, ahol gidófalvi és gelencei hagyományőrzők álltak díszőrséget. A Kelemen Antal karnagy által vezényelt harmincéves rétyi fúvószenekar akkordjaira elsőként Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet és Dimény Zoltán polgármester koszorúzott. Ezután a Gábor Áron-emlékháznál vitéz Khell Ödön, az alapítvány elnöke köszöntötte a határon innen és túlról érkezett vendégeket. Füzes Oszkár nagykövet hangsúlyozta: Amit a székelyek adtak a magyar nemzetnek, az felsorolhatatlan, végeláthatatlan, legyőzhetetlen és halhatatlan, s habár ezek nagy szavaknak hangzanak, de a székelység történetében ez maga a valóság. S ennek a valóságnak egyik bizonyítéka az az életút és az a hősi halál, melyet Gábor Áron felmutatott. Felmutatta, hogy a nemzet a legreménytelenebbnek látszó helyzetben is tudott hitet menteni magának, másoknak, képes volt ellenállni a sokkal nagyobb túlerőnek, és képes volt a vereséget is túlélni. A székelyeket a tisztelet és szeretet veszi körül a nem székelymagyarok részéről. Dr. Gőgh Gábor budapesti hadtörténész felidézte Háromszék önvédelmi harcát, az ágyúöntést és Gábor Áron alakját, majd az 1992. július 4-i szoboravatásról szólt, amikor – mint mondta – a berecki forradalmár szobrát egy másik forradalmár, Tőkés László püspök leplezte le. A hadtörténész beszéde végén bocsánatot kért a székelységtől a 2004. évi gyalázatos december ötödikéért. /Iochom István: Gábor Áron emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 7./

Az ifjúság körében szeretnék népszerűsíteni gróf Széchenyi István életét és munkásságát – fogalmazta meg szándékát az Országos Széchenyi Kör a jövő évre vonatkozó tevékenységét illetően Veszprémben a hétvégén. Erre jó alkalmat kínál a jövő esztendő, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia és a Széchenyi nevével jelzett szervezetek Széchenyi-évnek nyilvánítottak, hangsúlyozta Péchy Mária, az Országos Széchenyi Kör elnöke a szervezet Veszprémben tartott éves közgyűlésén. Erre a határon túli „széchenyiseket” is meghívták, az Országos Széchenyi Kör ugyanis tevékenységét a rendszerváltás után az egész Kárpát-medencére kiterjesztette. /Sike Lajos: Erdélynek meg kell ismernie gróf Széchenyi Istvánt. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./

Egy olyan monográfiára lenne szüksége Aradnak, amelyet komoly történészek dolgoztak ki, amely helyesen, valós tények alapján mutatja be a város múltját – mondta Bognár Levente alpolgármester, aki szerint a most elkészült Arad statútuma határozat-tervezet sajnos az 1999-ben megjelent monográfia alapján (is) állt össze, ezért számtalan benne a hiba, ráadásul bizonyos tényeket elferdítve közöl. A városi önkormányzat 1998-ban döntött egy kiadandó monográfiáról, amely egy évvel később megjelent, ma is ezt használják referenciamunkaként. A statútum szövegének összeállításával megbízott alkalmazottak helyenként szó szerint kimásolták a monográfiából az arra vonatkozó szövegrészt. A mostani statútum szövegében Bogár szerint az egyik legfurcsább, hogy a két háború között Arad magyar lakosainak számát 7,9 százalékra becsüli. Ideje lenne, hogy román, magyar és a többi itt élő nemzetiség történészei leüljenek, és őszintén megbeszéljék ezeket a dolgokat, hisz a korábbi évtizedektől kezdve a történelem megmásítása volt a cél. /Irházi János: Arad statútuma. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 7./

200 ezer személyt kellene elbocsátani két éven belül a közszférából ahhoz, hogy Románia teljesíteni tudja a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás feltételeit – közölte az egyik hírügynökség. Marian Sarbu munkaügyi miniszter kijelentette, hogy most nem számol létszámcsökkentéssel. Emil Boc kormányfő szerint a költségvetési szférában a személyzeti költségek csökkentésének egyik útja a létszám mérsékelése „természetes úton”, azaz az eltávozók (lemondások, nyugdíjazás stb.) helyébe nem alkalmaznak másokat. /Hecser Zoltán: Menesztik, nem menesztik... = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

A nagyváradi városházán továbbra sem biztosítanak magyar nyelvű ügyfélszolgálatot, állapították meg az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezetének képviselői. Május 21-én írásbeli jegyzéket adtak át a polgármesternek, illetve a gazdasági igazgatóságnak, melyben azt kifogásolták, hogy egy 2006-ban kelt tanácshatározat szerint a váradi utcanévtáblákon magyarul is fel kell tüntetni a köztér típusának megnevezését (utca, tér, park stb.), a rendelkezést mindmáig nem ültették gyakorlatba. Az EMI sürgette a megoldást, továbbá az önkormányzatnak címzett kérdéseikre várják a választ „Kijelenthetjük, hogy a nagyváradi városházán nincs semmiféle magyar nyelvű ügyfélszolgálat” – állapították meg az utóbbi napokban az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi, illetve megyei szervezetének vezetői és tagjai. Az ügyfélszolgálat irodájában egyetlen dolgozó sincs, aki beszélne magyarul, holott egy 2001-es törvény előírja az állampolgárok anyanyelv-használati jogát a közintézményekben Az EMI-tagok megtudták: az iroda 12 alkalmazottja közül ketten beszélnek magyarul, egyikük szülési szabadságon van, a másiknak pedig külön irodája van a városháza emeletén. Az EMI képviselői ezért újabb panaszlevelet nyújtottak be. Azt is kérik a polgármestertől, hogy a városházán használatos formanyomtatványok magyar nyelvű példányaihoz is lehessen hozzájutni, jelezte Lovassy Cseh Tamás, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke. /Nagy Orsolya: Nagyvárad: magyar ügyfélfogadást követel az EMI. = Krónika (Kolozsvár), júl. 8./

Multikulturalitás, néptánc, hagyományőrzés és csapatmunka voltak a kulcsszavak a július elején megszervezett algyógyfürdői hagyományőrző táborban. „Aktívan szórványban” szlogen alatt szerveződött Algyógyfürdőn az a jutalomtábor, melybe az utóbbi választási kampányokban aktívan részt vállaló dévai és vajdahunyadi magyar fiatalok voltak hivatalosak. Batizán Attila, fiatal rákosdi református lelkész, a tábor egyik szervezője rámutatott, a program kiránduláson, sporttevékenységeken kívül tartalmazott előadásokat filmvetítést, néptánctanulást és egy találkozót a megye legfontosabb magyar tisztségviselőivel: Winkler Gyula, EP képviselővel Dézsi Attila, volt alprefektussal és Széll Lőrinccel, a megyei ifjúsági igazgatóság vezetőjével. A táborban probléma is volt: sok fiatal sokszor románul beszélt, amikor pedig a szervezők felhívták figyelmüket erre, a diákok áttértek sajátos magyar-román nyelvelegyükre. /Theiss Eliza: Multi-kulti hagyományőrzés. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./

Ismét gyarapodott a Nyíres Lokálpatrióta Kör által 2001-ben Kisborosnyón létesített emlékpark, melyben szinte már lehetetlen megszámlálni a kopjafákat, emlékköveket, emlékjeleket. Damó Gyula nyugalmazott tanító, az emlékműegyüttes mindenese szerény körülmények között avattatta fel az Árpád-házi királyok emlékkövét július 5-én, vasárnap. A mikóújfalusi kőtömböt már három éve a helyszínre szállították, azóta várta rendeltetését. /Szekeres Attila: Emlékkő Árpád-házi királyainknak (Gazdagodott a kisborosnyói emlékpark). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 8./