Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2007. november 19.
Bálint Lajos nyugalmazott gyulafehérvári érsek tart november 19-én, Szent Erzsébet napján szentmisét a gyimesközéploki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum kápolnájában. Berszán Lajos atya maga tette le az iskolaépület első alapkövét 1993-ban, és 1994 szeptember 15-én már felhangzott az iskola hívó csengője. „Ma is ez az egyetlen középiskola a Gyimes völgyében” – tájékoztat Berszán Lajos atya, aki szeptember elsejéig látta el az iskolaigazgatói feladatokat. Ma közel négyszázan tanulnak a líceumban. Az ország öt megyéjéből vannak itt diákok, bákói csángók, gyimesi csángók és székelyek. Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt. A szakemberek közel 35-féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A líceumnak saját múzeuma van, melyet Ambrus István történelemtanár, az iskola aligazgatója pályázat segítségével hozott létre. Gyimes sajátos településszerkezetű, ugyanis két falu – Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok – közigazgatásilag Hargita megyéhez tartozik, míg Gyimesbükköt Bákó megyéhez csatolták. A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagyrésze tudja, honnan „csángáltak” ide. Nyelvjárásuk a felcsíkiakéval hasonlítható. A völgyben, mely a három települést öleli magába, 8-10 általános iskola működik. Berszán atya szerint ha egy gyimesi gyerek elmenne Csíkba, a „művészetibe”, mehet, mert az itteni iskolába lesz elég jelentkező, nem csökken a létszám. /Barabás Márti: A Gyimesek Szent Erzsébetje. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./
2007. november 19.
Megnyílt a Hám János-emlékkiállítás Szatmárnémetiben. A kiállítást Schönberger Jenő püspök nyitotta meg. „Ismerjük meg Szatmár nagy püspökét” – így fogalmazta meg a kiállítás fő célját Muhi Sándor grafikus, aki olyan felvételeket és korabeli dokumentumokat gyűjtött össze, amelyek közelebb hozzák a ma emberéhez Hám János személyiségét. Hám János /Gyöngyös, 1781 – Szatmárnémeti, 1857/ 1827-1857 között volt Szatmár püspöke. Alapításai révén az egyházmegye igazi megszervezője. Egy évig (1848-1849) esztergomi érseke, Magyarország hercegprímása volt. Erről a rangjáról lemondott és visszatért egyházmegyéjébe. Jelentősebb megvalósításai: befejezte a székesegyház építését; felépíttette a püspöki palotát. Megtelepítette Szatmáron a Páli Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővéreket és az irgalmas rendi férfi szerzeteseket. Püspöksége idején épült fel: az irgalmas nővérek anyaháza és temploma, valamint az irgalmas rendiek kórháza, gyógyszertára és kápolnája, a püspöki konviktus, a szerzetesház a ferencesek részére, aggmenházat létesített a szegények számára, felépíttette a katolikus temetőkápolnát, 1844-ben megépíttette a Kálvária-templomot, leányiskolát és tanítóképzőt létesített. /Megnyílt a Hám János-emlékkiállítás. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 19./
2007. november 20.
A Tariceanu-kormány megtette az első lépést, benyújtotta tizennyolc évvel a kommunizmus romániai összeomlása után a kommunizmusban kirótt politikai ítéletek és azok következményeinek törlését kimondó törvénytervezetet. Tökéletes jóvátétel nem létezik. Nincs az a törvény, az a pénz, amely feledtethetné a Szekuritate fogdáiban kapott veréseket, a vallatások kínjait, a börtönökben, munkatelepeken vagy kényszerlakhelyen elszenvedett, megaláztatást, a testileg, de főleg lélekben megnyomorított emberek és családok fájdalmát. /Balogh Levente: Az emberség esélye. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./
2007. november 20.
Több politikai párt heves támadta az RMDSZ-t. Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke közleményben jelentette be, hogy pert indít Markó Béla szövetségi elnök ellen, aki szerinte több ízben is megsértette a román nemzetet, illetve ellene uszított. Voiculescu szerint az RMDSZ hétvégi marosvásárhelyi kampányrendezvénye kimeríti az alkotmányos rend elleni szervezkedés fogalmát. „A magyar nyelv hivatalossá tételére és a területi autonómiára vonatkozó igények, Erdély etnikai feszültségek miatt hírhedt régiókkal való összehasonlítása, a magyar Himnusz eléneklése, valamint Erdély – mégoly szimbolikus – tarisznyába tétele elégséges alapot képez az RMDSZ elleni eljárás megkezdéséhez” – áll a közleményben. Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora arra szólította fel a Központi Választási Iroda vezetőjét, Gheorghe Floreát, hogy tegyen bejelentést a legfőbb ügyészségen „az RMDSZ törvénysértéseivel kapcsolatosan”, és kötelezzék a szövetséget, hogy 24 órán belül távolítsák el az utcákról az „Új honfoglalás” szlogent, illetve a magyar nemzeti színeket tartalmazó plakátokat. Ugyanakkor az európai parlamenti választásokról szóló kétnyelvű tájékoztatók bevonását is követelte. Funar szerint az RMDSZ mind az alkotmányt, mind pedig a választási és a nemzetbiztonsági törvényt megsértette. Hasonló hangnemben kommentálta az RMDSZ autonómiaigényét Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) elnöke is. „A PD elutasítja az RMDSZ eszelős, etnikai alapú kulturális, közigazgatási és területi autonómiára vonatkozó követeléseit” – szögezte le a pártelnök. „Románia alkotmánya sem Kolozsvárott, sem Konstancán, sem Brüsszelben nem képezheti alku tárgyát. Márpedig az alaptörvény az ország nemzetállami és egységes jellegét rögzíti, ezt pedig egyes RMDSZ-vezetők szavazatszerzési céllal tett kijelentései ellenére is tiszteletben fogjuk tartani” – hangsúlyozta Boc. Markó Béla RMDSZ-elnök Dan Voiculescu akciójával kapcsolatosan úgy vélte, a magyarellenes retorika alkalmazása csupán kétségbeesett kísérlet a konzervatívok népszerűségének növelésére. /Balogh Levente: Román össztűz az RMDSZ-re. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./
2007. november 20.
Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt szenátora kérte a választási bizottságtól, hogy tiltsa meg az RMDSZ-nek az Új honfoglalás jelszó használatát. Funar szerint az RMDSZ nem használhatná a magyar nemzeti zászló színeit sem választási plakátjain. A szenátor egyúttal követelte annak a tízezer kétnyelvű ismertetőfüzetnek a visszavonását is, amelyek a választásokra érvényes rendelkezéseket tartalmazzák és amelyek – Funar megfogalmazása szerint – „a románok pénzén magyarul tájékoztatják a választókat”. Funar az utóbbi időben több magyarellenes kezdeményezést nyújtott be a törvényhozásban, akárcsak a Konzervatív Párt, amely a kampányban nacionalista szólamokat hangoztatva igyekszik megszólítani a számbeli kisebbségben élő románokat. Markó Béla RMDSZ elnök ismételten felhívta a figyelmet a magyarellenes diskurzus erősödésére a kampányban. Emlékeztetett arra, hogy Funar, Kolozsvár egykori polgármestere szinte naponta nyújt be durván magyarellenes törvény-kezdeményezéseket. A képviselőház hallgatólagosan elfogadta a Konzervatív Párt azon törvénykezdeményezését, amely előírná, hogy a kisebbségi tannyelvű iskolákban is a román tantervek alapján oktassák a román nyelvet, Markó szerint mindez a román politikum „elképesztő felelőtlenségéről” árulkodik. /Magyarellenes diskurzus. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2007. november 20.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint az RMDSZ-nek az európai parlamenti választási kampányban elsősorban a közönnyel kell megharcolnia, fejtette ki a vele készült interjúban. Bízik abban, hogy az RMDSZ-nek sikerül bejuttatnia az EP-be két képviselőt, ellenkező esetben a román ultranacionalizmus újabb heves támadására lehet számítani. Nincs esély arra, hogy független jelöltként össze lehessen gyűjteni a majdnem három százalékot. Minden szavazat, amelyet Tőkés Lászlóra fognak adni, elveszett szavazat lesz. Az RMDSZ Erdélyt, mint hont, mint szülőföldet hangsúlyozza, ennek van üzenete az erdélyi románok felé is. Ezt most Tőkés László is próbálja használni, de ezt az ő esetében Markó nem látja hitelesnek. Markó szerint az RMDSZ üzenete az együttműködés, Tőkés Lászlóé pedig a konfrontáció. Tőkés László nem fogalmazott a románokkal szemben semmiféle üzenetet, ő mindvégig az RMDSZ félreállításáról, a konfrontációról beszélt. Az RMDSZ-nek európai uniós programja van. Tőkés Lászlónak nincs programja. Született egy kölcsönös meg nem támadási egyezség szeptember elején az RMDSZ és Tőkés László püspök között. Ezt nem tartják be. Markó szerint a püspöknek kellene azt mondani, hogy ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. „Egyelőre Tőkés László dobálja az RMDSZ-t kővel, s mi valljuk azt, hogy kenyérrel kell válaszolni” – nyilatkozta Markó. Tőkés László „a rombolás gondolatáig eljutott, de addig, hogy mit és hogyan kellene építeni, már nem” – vallja Markó, továbbá „Magyarországon ne avatkozzanak bele abba, hogy mi van velünk. ” /Tibori Szabó Zoltán: Ha itt megomlik valami, rövid idő alatt bomlik szét az, amit eddig felépítettünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19., folyt. 20./
2007. november 20.
Markó Béla terjedelmes összegzését a budapesti Élet és Irodalom hozta, újraközölte a Népújság napilap. 1989 végén a romániai magyarság létfontosságú döntéseket hozott: egységes politikai szervezetet alakít, politikai eszközöket használnak programjuk megvalósítására. A program: az autonómia különböző formáinak megteremtése, az anyanyelvű oktatás visszaállítása, a magyar nyelv nyilvános használatának elismertetése. Markó szerint ezen döntések jegyében politizáltak Erdélyben mindmáig. Néhány nap alatt a frissen megalakult Romániai Magyar Demokrata Szövetségbe több mint hatszázezren iratkoztak be, és a kezdeti lelkesedés lelohadása, Marosvásárhely véres márciusa után is négyszázezer körül stabilizálódott az aktív tagok száma. Ez volt Kelet-Közép-Európa legnagyobb taglétszámú politikai szervezete. Markó tizenhét esztendeje hiszi, hogy életre kelt egy egységes, kiegyensúlyozott, következetes politikai szövetség az egyéni és kollektív jogok kivívásáért. Tizenhét év: a lassú előrehaladás története, de a megosztó vitáké is. Markó tizennégy éve elnöke az RMDSZ-nek, át kell gondolnia a maga felelősségét. 1996-ban az RMDSZ a kormányra lépésről döntött. Árulást kiáltottak egyesek, akik mindig csak a konfrontációért – végül is: a viszályért – szálltak síkra. Megkezdődött az elállamosított erdők, földek, épületek visszaadása. 1999-ben elfogadták az új oktatási törvényt, 2001-ben törvény született a kétnyelvű feliratok kötelező használatáról, 2003-ban a módosított alkotmányba bekerült az anyanyelvhasználat joga a dekoncentrált intézményekben és az igazságszolgáltatásban. Magyar állami támogatásból létrejött a Sapientia Egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen pedig már több mint tízezer diák tanul magyar nyelven. Markó sorolta a kedvező változásokat. Van eredmény, van kudarc is. Markó hisz a magyar-magyar egyetértésben. Kritikus szavakat fogalmazott meg Gyurcsánnyal szemben, de sietett Orbánt is keményen elmarasztalni: „Gyurcsány Ferencék kiábrándult távolságtartással, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás óta folyamatosan értetlenkedve szemlélik, hogy mi van a határokon túli magyarsággal, Orbán Viktorék pedig két elvesztett választás után ugyancsak befelé figyelnek, hogy amit rólunk mondanak, annak milyen hatása van odahaza, hány szavazat lesz vagy nem lesz belőle. Eszköz vagyunk, nem cél, ezt látom, és ezt ma világosan ki kell mondani. Az MSZP és az SZDSZ nem tud mit kezdeni velünk, a Fidesz pedig Erdélybe menekíti minden búját-baját, és legalább itt győzni szeretne. Legyőzni az egyetlen magyar szervezetet, amelynek csak egy bűne van: megtartotta az önállóságát baloldallal, jobboldallal szemben egyaránt. ” „Magyarország ma egymagában nem tudja megoldani a szomszédos országokban élő magyar közösségek helyzetét. ” Markó kikelt Tőkés László független jelölt ellen, nevét ugyan nem írta ki. „…magyarországi politikusok segédletével szétverjük azt, amit eddig jól-rosszul felépítettünk?” „Egyetlen ember messianizmusával akarunk behelyettesíteni egy hatalmas – és megengedem: egyáltalán nem tökéletes – szervezetet?” Markó támadta azt, aki „minden akar lenni, püspök is, európai parlamenti képviselő is, de legfőképpen azt szeretné, hogy „dögöljön meg a szomszéd kecskéje is. ”„ /Markó Béla: Felelőtlen felelősök (Válaszúton az erdélyi magyar politika). = Élet és Irodalom (Budapest), nov. 16., újraközölte: Népújság (Marosvásárhely), nov. 20./
2007. november 20.
Mind a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, mind az Erdélyi Unitárius Egyház a szabad lelkiismeretük szerinti szavazásra buzdította híveit, ennek ellenére november 19-én Tőkés László független EP-képviselőjelölt egy református, majd egy unitárius templomban kampányolt Háromszéken. Az ÚMSZ birtokába került bizalmas, február 23-án született körlevél szerint Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület /EREK/ püspöke azt „ajánlotta” lelkészeinek, gyűjtsenek aláírásokat Tőkésnek. Pap Géza püspöknek a Tőkés László melletti aktív kiállásra való buzdítása nem váltott ki egyértelmű tetszést az egyházkerület lelkészei részéről. 61 lelkipásztor ugyanis közös állásfoglalást adott ki. Az aláírók tiltakoznak az ellen, „hogy az egyházat bárki is eszközként használja politikai célok elérése érdekében”. Az EREK módosított álláspontján. A Pap Géza püspök és Tonk István főgondok által aláírt november 19-i körlevelében az egyház elnöksége „minden református egyháztagot és erdélyi magyart” szabad lelkiismerete alapján való választásra szólított fel. Az Erdélyi Unitárius Egyház elnökségének hivatalos álláspontja, hogy az egyháztagok szavazzanak lelkiismeretük szerint. Tőkés László püspök november 19-én Háromszéken találkozott szimpatizánsaival: Baróton és Kézdivásárhelyen népgyűlésen vett részt, majd Kovásznán és Sepsiszentgyörgy református, illetve unitárius templomában találkozott híveivel. A püspök kíséretében Kovásznára látogató, és beszédet is mondó Orbán Viktor Fidesz-elnök kifejtette: olyan emberre kell leadni a voksot, aki érzi is, amit mond, és aki bebizonyította, hogy kiáll azért, amit megígér. A püspök stábjával együtt érkezett Kovásznára Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, Toró Tibor RMDSZ-szenátor és Antal Árpád András RMDSZ-képviselő is. /Mihály László: Kampány a szószékről. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2007. november 20.
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Borbély Ernő és Beder Tibor Hargita megyei tanácsos azon levél ügyében, amelyet november 8-án 25 EP-képviselőnek küldtek el. A levél arra kéri az Európai Néppárt (EPP) képviselőit, gyakoroljanak nyomást Orbán Viktorra, az alakulat alelnökére és Gál Kinga EP-képviselőre, hogy a továbbiakban ne támogassák Tőkés László püspököt. A két tanácsos kijelentette: nem vettek részt a levél szerkesztésében, nem értenek egyet annak tartalmával, és aláírásukat sem adták hozzá, a levél hamisítvány. /Székely Zita: Feljelentést tettek a tanácsosok. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./
2007. november 20.
Nem foglal állást sem az európai parlamenti választásokon függetlenként induló Tőkés László református püspök, sem az RMDSZ mellett körlevelében az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK). Pap Géza püspök és Tonk István ügyvezető főgondnok kézjegyével ellátott dokumentum az egység fontosságára mutat rá. „Meggyőződésünkké vált, hogy erdélyi magyar népünk megmaradásának egyik esélye és feltétele az egységes fellépés a mindnyájunkat érintő kérdésekben. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az általunk több ízben is szorgalmazott egység az európai parlamenti jelölések vonatkozásában nem jött létre” – fogalmaztak a levélírók. /Bálint B. Eszter: Nem foglal állást az EREK. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./
2007. november 20.
Az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézete és a kolozsvári Max Weber Társadalomkutató Alapítvány közös kutatásának eredményeit a romániai magyar sajtó egy része meglehetősen fura módon értékeli. Az egyik legfontosabb kérdés így hangzik: A határon túli magyarok részét képezik-e a magyar, illetve a többségi nemzetnek? Az erdélyi magyarok 82 százaléka szerint a magyar nemzet részét képezik, 65 százalék szerint azonban a román nemzetnek is részét képezik. Ez a megoszlás kettős identitásra vall, az adatok értékelése azonban sokakat félrevezethet. Közismerten két nemzetfogalom van használatban. Az állampolgári nemzetfogalom az állampolgárok alapvetően politikai közösségét nevezi meg, a kulturális nemzetfogalom pedig azt a jobbára állami intézmények által megszervezett kulturális közösséget, amelyekre a maga részéről az állampolgári nemzet politikai élete is alapozható. A zavart az okozza, hogy bizonyos esetekben az állampolgári és a kulturális nemzet csaknem egybeeshet. Teljes egybeesés még az etnikailag leghomogénebb társadalmakban sem lehetséges, az államnak mindig vannak kisebbségben lévő kulturális közösségei. Magyarországon például a jobb és a baloldal merőben eltérő kultúrára, történelemre, s ebből következően eltérő nyelvezetre alapozza önnön „nemzeti identitását”. Ez gyakorta az „állampolgári”, illetve a „kulturális” nemzethez való tartozás agresszív tételezésében jut kifejezésre. A szocialisták és liberálisok szerint kulturális nemzet hívei egy réges-régen meghaladott (hogy ne mondjam: reakciós) nemzetfelfogáshoz ragaszkodnak. A jobboldal az állampolgári nemzetet tekinti szemfényvesztésnek, amelynek voltaképpeni funkciója a magyar kulturális közösség összetartozásának megbontása. A két nemzetfogalom következésként kizárja egymást. Vagy az egyiknek vagy a másiknak örökre el kell tűnnie a „történelem színpadáról”. A határon túli közösségek egyszerre tekintik magukat az állampolgári nemzet és a kulturális nemzet tagjainak. Bizonyos értelemben a magyar állampolgári nemzetnek is tagjai vagyunk, írta Bíró Béla, hiszen – saját intézményrendszerünk hézagossága folytán – kénytelenek vagyunk a magyar állam által működtetett kulturális intézményeket (magyar tévéadók, Írószövetség, könyvtári hálózat, Magyar Tudományos Akadémia stb.) is igénybe venni. Ez azonban még nem tesz bennünket a magyar politikai közösség tagjaivá. /Bíró Béla: Két nemzet, egy közösség. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2007. november 20.
A Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat hatalmas sikert aratott a határon túli magyar színházak találkozóján Tiszaújvárosban. A szeptember 22. –november 24. között zajló rendezvénysorozaton bemutatkozhatott a szabadkai és a szatmárnémeti társulat is, míg zárásként a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház hozza el Szigligeti Ede Liliomfiját. Tiszaújváros 2004 novemberében, többek között a Magyarországon és a határokon túl élő és alkotó művészek összekapcsolása céljából hívta életre a Határon Túli Magyar Színházak Tiszaújvárosi Találkozóját. 2007-től a sorozat szerkezetében és nevében – Színház Határok Nélkül – megújult. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Tiszaújvárosi vigalom, határok nélküli színpadon. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2007. november 21.
Marosvásárhelyi kampányülésén 12 pontos kiáltványt fogadott el az RMDSZ. Nagy ívű követeléslista, melynek minden tételével egyetérthetünk, írta a lap munkatársa. Államalkotó tényezőként kell elismertetni a romániai magyarságot, minden kisebbségnek biztosítani a kulturális autonómiát, területi autonómiát a magyar többségű régióknak stb. Mindez szinte szóról szóra megegyezik a 17 évvel ezelőtt megfogalmazottakkal. „Az RMDSZ azzal kampányol, amit 17 éve eredményként várunk tőle”, írta Farkas Réka. Az RMDSZ vezetői, jelöltjei sok esetben túltesznek saját, eddig radikálisnak kikiáltott ellenzékükön. /Farkas Réka: Kampány kudarcokkal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./
2007. november 21.
Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is közösen kampányolt Tőkés László és Orbán Viktor. Szűkösnek bizonyult november 20-án Marosvásárhelyen az Ifjúsági Ház Tőkés László kampányrendezvényén, ahová Orbán Viktor Fidesz-elnökkel érkezett. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd emlékeztetett, „tizennyolc évvel ezelőtt vállalta el a kilakoltatással fenyegetett temesvári lelkipásztor jogi képviseletét, amikor a vele egy irodában dolgozó Frunda György elutasította”. Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta: Tőkés László a teljes romániai magyarságot, sőt az ország és Európa többi kisebbségét is tisztességesen képviselné. Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke szerint a választóknak kötelességük emlékezni arra, hogy 1989 decemberében miként nyilvánult meg Tőkés és miként Frunda. Az RMDSZ csúcsvezetőségének nyilatkozataira reagálva Orbán Viktor nevetségesnek tartotta, hogy beavatkozik az erdélyi magyarság belügyeibe. „Mindaddig, amíg célunk a magyar nemzet határokon átívelő egyesítése, egyfolytában be fogunk avatkozni egymás ügyeibe!” – mondta. Szerinte Tőkésnek nincs szüksége arra, hogy ő mellette kampányoljon – nem a püspök, hanem az általa képviselt ügy mellett emel szót. Sepsiszentgyörgyön a kampányrendezvényen közel 5000 érdeklődő gyűlt össze. A tömeg tapssal fogadta Tőkés Lászlót, Orbán Viktort és kíséretüket. Üdvrivalgás tört ki Szilágyi Zsolt kampányfőnök bejelentésére, miszerint a legutolsó belső közvélemény-kutatás szerint „a biztos szavazók körében Tőkés közel 10 százalékkal vezet a pártlistával szemben”. Kovács István házigazda unitárius lelkész Albert Álmos polgármestert bírálta. „Nem kis nyomás nehezedett rám, amikor a város polgármestere közpénzekből fizetett újsághirdetésekben személyeskedő, rágalmazó írást tett közzé” – mondta. Orbán Viktor és Tőkés László is az autonómia kivívásának szükségességéről szólt. A Fidesz-elnök kijelentette: „az erdélyi magyarság az autonómia nélkül nem tud boldogulni”, és felszólította a jelenlévőket: „olyan embert küldjenek Brüsszelbe, aki szívén hordozza az autonómia ügyét”. Tőkés az RMDSZ 12 pontos nyilatkozata kapcsán kijelentette: „Az RMDSZ pontosan annak megvalósítását mulasztotta el, amivel most választásokat akar nyerni”. A püspök a román választókhoz román nyelven szólt. /Kovács Zsolt, Szucher Ervin: Ökuménia és autonómia. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./ Tőkés László úgy véli, hogy a nagyszebeni közös kormányülésen Gyurcsány és Markó titkos paktumot kötött arról, hogy „nem piszkálják többé az autonómia ügyét”. Kifejtette, ha Brüsszelbe kerül, akkor Európa is tudomást vesz arról, hogy Erdélyben is több mint másfél millió magyar él. /Lokodi Imre: Orbán „közös magyar ügye“. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./
2007. november 21.
Tőkés László az a közéleti személyiség, aki minden nemzetiség részére autonómiát biztosítana, aki azt szorgalmazza, hogy óvodától egyetemig állami pénzből finanszírozott oktatása legyen minden népnek. Ő az, akit emiatt legtöbbet támadnak. Cs. Gyimesi Éva a kolozsvári Szabadság című napilap hasábjain azt írta: „Az a keskeny út, amelyen Tőkés László jár, éppenséggel lefele vezet, a völgybe. A kétes értékű támogatók által manipulált mai László nem alkalmas arra, hogy benne lássuk Isten akaratának „kiábrázolását”. A cikkíró, dr. Újvári Ferenc üzeni Cs. Gyimesi Évának és eszmei rokonának, Fey Lászlónak, hogy feleslegesen kampányolnak az immár 17 éve a román nemzeti érdekeket kiszolgáló RMDSZ-nek. Vezetőik vagyoni állapota példátlanul gyarapodott. Frunda György szenátor mesés villát hozott össze, míg Tőkés László vagyona ma is ugyanannyi, mint 1989-ben. Az RMDSZ-kampány ma az egységféltés retorikájától hangos. Vajon ki vétett az egység ellen? Mi akadályozta meg az RMDSZ-t, hogy Tőkés László köré építsen ki egységet? Miért kellene ennek fordítva történnie? Oroszország elnöke, Vladimir Putyin októberben kijelentette: amennyiben Koszovó jövőjét Amerika javaslata szerint fogják rendezni, akkor Dobrudzsát vissza kell adni a bolgároknak, és Erdélyt a magyaroknak. A román sajtó szavait napokon át felháborodással elemezte, a magyarországi sajtó mélyen hallgatott. A jogbitorlók tele vannak félelemmel. A jogsértések ellen állandóan tiltakozni kell. A cikkíró szerint az első tiltakozás az lenne, ha Magyarország mindenkori elnökét az elcsatolt területek magyarsága is megválaszthatná. Ezzel bizonyíthatnánk, hogy a nemzet – Illyés Gyula szavaival élve – a magasban eszmeileg újra egyesül. Kárpát-medence népeinek jogvitás ügyeiben Erdély nagy püspöke, Márton Áron terjesztett be a bukaresti katonai törvényszéken rabruhában rendezési alternatívát: „Hogy Trianon miatt emlékirattal fordultam az ENSZ-hez, ez a vád megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Egy közös telekkönyvi tulajdont nem lehet csak úgy megosztani, hogy az egészet odaítélem az egyik társtulajdonosnak. ” A nagy püspök szavai mára semmit nem veszítettek érvényességükből. Kárpátalján az ukrán és a magyar, Felvidéken a szlovák és a magyar, Délvidéken a szerb és a magyar, Erdélyben, pedig a román és a magyar a társtulajdonos. Közöttük kell méltányos módon megosztani a közös vagyont. Az illető kormányok versenyezzenek abban, hogy saját ajkú lakosságuknak miként tudnak méltányosabb kulturális és területi autonómiát nyújtani. /Dr. Újvári Ferenc ügyvéd: Tőkés Lászlót kell az Európa Parlamentbe küldeni! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 21./
2007. november 21.
A felsőoktatási intézmények költségvetésének átláthatósága érdekében intézett interpellációt Cristian Adomnitei oktatási miniszterhez Antal Árpád és Toró T. Tibor RMDSZ-s parlamenti képviselő. A honatyák arra várnak választ a tárcavezetőtől, hogy a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar és német tagozatán tanuló egyetemi hallgatók után járó megemelt fejkvóta eljut-e a magyar és német oktatókhoz, valamint diákokhoz. A szaktárca válasza eloszlathatja azt a gyanút, hogy a BBTE vezetősége a kisebbségi hallgatók után járó megemelt fejkvótából származó alapokkal nem annak rendeltetése szerint gazdálkodik – áll a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) állásfoglalásában. A BKB a magyar tagozatvezetők és oktatók által szolgáltatott adatok felhasználásával felmérést készített a BBTE magyar oktatási tagozatának anyagi helyzetéről. A felmérés részben becsléseken alapul, mert a lényeges költségvetési adatokat az intézmény nem adta ki. A megszerzett adatok a BKB szerint azt mutatják: a magyarul tanuló diákok számára kieszközölt kétszeres fejkvóta nem jut el a magyar tagozatig. Hantz Péter levelet juttatott el Pásztor Gabriella RMDSZ-es oktatási államtitkárhoz, amelyben egyebek mellett arra kérdez rá, hogy a tárca milyen bontásban utalja a BBTE magyar tagozatának a diákok létszáma után járó fejkvótát, és hogy a BBTE magyar tagozatának van-e külön költségvetése, ahol a pénz sorsa nyomon követhető. Pásztor Gabriella úgy nyilatkozott, a minisztérium az egyetemen belüli pénzelosztást nem követi. „Amennyiben ezzel kapcsolatosan gondok merülnek fel, azok tisztázását az oktatóknak kell kérniük” – fogalmazott az államtitkár. Magyari Tivadar, a BBTE rektor-helyettese a Krónikának nyilatkozva korábban nevetségesnek minősítette a BKB által megfogalmazott vádakat. Mint hangsúlyozta, a magyar diákoknak szánt állami támogatások felhasználásáról pontos kimutatásokat vezetnek. Magyari szerint sehol a világon, egyetlen egyetemen sem hozzák nyilvánosságra az adott intézmények költségvetési sarokszámait, ha ezeket „egy utcáról betoppanó személy esetleg látni szeretné”. Új vezetőséget választ december végéig a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), azt követően, hogy az intézet jelenlegi vezetőségének mandátuma másfél hónapon belül lejár. December 30-án tartják a 140 tagú egyetemi szenátus alakuló gyűlését, melynek testülete dékánokból, dékán-helyettesekből, a tudományos élet néhány jelentős személyiségéből, valamint a kihelyezett tagozatok igazgatóiból, illetve a diákság képviselőiből áll. Ekkor választják meg a BBTE új rektorát, és hagyják jóvá a rektorhelyettes-jelöltek mandátumát. A Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetőségének megválasztásával párhuzamosan az egyetem magyar tagozata is megválasztja a tagozat-vezetőket minden szinten, illetve képviselőket jelöl kari és az összegyetemi szintű testületekbe is. /Lázár Lehel: A BBTE-költségvetést kérik. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./
2007. november 21.
Nagyváradon és Marosvásárhelyen sem szerelték fel a kétnyelvű utcanévtáblákat. Amíg a jelenlegi polgármester van funkcióban, nem is fogják, jelentette ki Biró Rozália nagyváradi alpolgármester. A helyi tanács tavaly szeptemberben határozott arról, hogy a táblákra az utca román neve mellé a tér, utca, sugárút magyar felirat is felkerül. Az eredeti, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete által javasolt elképzelés szerint – amelyet az RMDSZ-frakció terjesztett be és támogatott – a táblákon az utcák régi magyar neve is szerepelt volna. A román tanácsosok azonban csak az említett változatot voltak hajlandók megszavazni. Az önkormányzat még ezt a határozatot sem ültette gyakorlatba. Petru Filip polgármester kijelentette: „Nem foglalkoztunk vele, mert nincs sok olyan város Romániában, ahol magyar feliratok lennének. Nem akartuk, hogy ez konfliktust szüljön, amire eddig Nagyváradon nem volt példa, és nem is hiányzik. Szatmárnémetiben sincsenek magyar feliratok az utcanévtáblákon, pedig ott RMDSZ-es polgármester van. Ott mért nincsenek?” Biró Rozália szerint ha majd őt választják polgármesternek, akkor megoldódik az ügy. Az EMI már többször is megkereste az önkormányzatot az ügyben – nyilatkozta Barta Béla alelnök. „Nem válaszoltak a kérdéseinkre, és amikor időpontot kértünk, egyszerűen leráztak” – fogalmazott. Az EMI aláírás-gyűjtési akciót indított annak érdekében, a város főtere a jelenlegi Unirii helyett újra Szent László király nevét viselje. „Több ezer aláírás gyűlt össze, két héten belül benyújtjuk ezeket az RMDSZ-frakciónak, hogy terjessze a tanács elé” – mondta az alelnök. Biró Rozália megerősítette: az RMDSZ-frakció felvállalja az ügyet, de szerinte kevés a valószínűsége, hogy a tanács elfogadja a javaslatot. „A húsz román tanácsos nemmel, a 7 magyar természetesen igennel fog szavazni” – vélte. Közben Marosvásárhelyen a magyar nemzetiségű önkormányzati képviselők azért küzdenek, hogy álljon le az utcanévtáblák lecserélése. A polgármesteri hivatal megbízottjai mintegy tíz nappal ezelőtt kezdték el az új feliratok kihelyezését, amelyeken románul és magyarul is feltüntetik az utca, tér, sétány megnevezést, azonban a név csupán az állam nyelvén jelenik meg, például: „Piata Trandafirilor tér”. Az új típusú feliratokat egy elfogadott tanácsi határozat következtében helyezték ki. A múlt hónapban fogadott el a testület határozatot, az utcanevek pontos román és magyar nyelvű lajstromával. Bakos Levente, a fordításokkal megbízott alpolgármester kérdőre vonta a városháza illetékesét, aki azt válaszolta, hogy ő alkotmányosan és törvényesen járt el. Az utasítást Dorin Florea polgármestertől kapta. Florea a valós kétnyelvűség ellen foglalt állást, mondván, hogy semmi kifogása a tér vagy utca szavak ellen, viszont ezeknek csakis egyetlen, hivatalos megnevezésük lehet. /Pap Melinda, Szucher Ervin: Politikai táblaháború. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./
2007. november 21.
November 16–18-a között negyedik alkalommal gyűltek össze Magyarországon, Jánoshalmán a DKMT eurorégió Kistérségi és Települési Ifjúsági Hálózat (KITTI Háló) képviselői. Mindhárom régió (romániai Bánság, szerbiai Délvidék, a magyarországi Dél-Alföld) képviseltette magát. A résztvevők elemezték az eddigi eredményeket és megállapították, hogy a mozgalom befejezte az alapozást és a jövőben az építkezésre összpontosít. Jelenleg a KITTI Háló szálai több mint 100 településre eljutottak a DKMT-ben. A programok között szerepel 2008-ban a dél-alföldi régióban a Guruló Kistérség program, mely lehetőséget teremt a KITTI Háló mind a 24 kistérségben való eljutására. Délvidéken Zomborban február végén első alkalommal szemináriumot szerveznek, ahol kidolgozzák a kistérségi stratégiát. A Bánságban február elején anyanyelvápoló tábort szerveznek resicabányai, gátaljai, verseci fiatalok részére, május 1–4. között Hunyad megyében egy DKMT eurorégiós szeminárium lesz. Folytatják a képzési sorozatokat. Márciusban tervezik a középiskolák közötti színjátszó csoportok seregszemléjét. /Bajkó Károly: Négyéves a KITTI Háló. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21./
2007. november 21.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület matematikai és informatikai szakosztálya „A magyar tudomány napja Erdélyben” rendezvénysorozat keretében, a többi szakosztálytól eltérően, már november 16–17-én megtartotta konferenciáját Kolozsváron, amelyet idén Martin Lajos emlékének szenteltek abból az alkalomból, hogy a híres matematikus és feltaláló 180 éve született és 110 éve halt meg. Martin Lajos 1872 és 1897 között a kolozsvári egyetem tanára volt, a repülés magyar úttörője. „Repülő kereke” ma is látható a kolozsvári Történeti Múzeumban. A szakosztály, a Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért, valamint a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság tavaly óta évente Farkas Gyula Emlékéremmel díjazza azokat, akik a legtöbbet tették a matematikai műveltség terjesztéséért, a tehetséggondozásért. A díjat idén Néda Ágnes, a Matematikai Lapok nyugalmazott főszerkesztője, Sebestyén Júlia, marosvásárhelyi és Tárnoky György nagyváradi nyugdíjas matematikatanárok kapták sikeres munkájukért. Az emlékérem Széchenyi Kinga magyarországi képzőművész munkája /(K. Z.): Martin Lajos Emlékkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./
2007. november 21.
Négy kiváló erdélyi tudós, gyakorló orvos és gyógyszerész életpályájával ismerkedhettek meg a megjelentek Marosvásárhelyen a tudomány napja alkalmából, melyet dr. Szilágyi Marietta orvostörténész (az EME orvosi és gyógyszerészeti szakcsoportjának elnöke) vezetett. Pataki Jenő orvostörténész az erdélyi orvostörténelmi kutatás és irodalom alapjainak megteremtője volt. Életútját, hátramaradt írásainak, levelezésének előkerülését Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár mutatta be. Pataki Jenő az Orvosi Szemle című szaklapban közel száz erdélyi orvos portréját közölte, arra készülve, hogy az erdélyi orvosok lexikonát összeállítsa. A száz éve született dr. Ajtay Mihály főgyógyszerész az egyetemi és technikumi hallgatók gyakorlati felkészítésében játszott fontos szerepet. Farkas Imre Jánossal közösen kiadott receptgyűjteménye három kiadást ért meg. Kiss Ervin nyugalmazott egyetemi adjunktus Boér László professzorról tartott előadást, akinek karrierjét kerékbe törte Vendég Vince fül-orr-gégész professzor vírustani elmélete. Kelemen, Gündisch és Boér professzorok elvetették ezt az elméletet. Boér professzornak ez az egészségébe került, a megyei pártbizottság illetékesei ugyanis a kutatási eredmények aljas szándéktól vezérelt meghamisításával vádolták meg, ami testi és lelki összeomlásához vezetett. Hasonló sors várt Kelemen László professzorra is, akit 1948-ban neveztek ki a fertőző betegségek klinikájának az élére. Kelemen professzor egy új infektológiai irányzat alapjait teremtette meg, s klinikája országos hírnevet szerzett. Egy külföldi tartózkodása idején távollétében azonnali hatállyal nyugdíjazták. Ez annyira megviselte, hogy infarktust, majd agyembóliát kapott. /Bodolai Gyöngyi: Tudóssorsok. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./
2007. november 21.
November 3-a és 11-e között tartották a Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napokat. A rendezvénysorozat képkiállítással kezdődött Agárdi Lajos hajdúszoboszlói festőművész műveiből. Dr. Kakassy Sándor, a Kis-Küküllő Alapítvány elnöke hangsúlyozta: Agárdi Lajos képei Bordi András képeivel rokoníthatók. Hajdúszoboszló Dicsőszentmárton testvérvárosa. A rendezvények során fellépett a Háromszék Táncegyüttes Csávási ballada című műsorával, az óvodások és kisiskolások a kolozsvári Puck Bábszínház előadását tekinthették meg, Dr. Szekeres Gerő tartott vetítéses előadást öt kontinens legmagasabb hegycsúcsairól. A Kriterion Könyvkiadó elhozta friss kiadványait. Könyvbemutatót tartott és írásaiból olvasott fel Sebestyén Mihály, Murvai Olga és Szász István Tas. Banner Zoltán Dsida Jenő Nagycsütörtök és Psalmus hungaricus című költeményeit adta elő. Felidézték Sipos Domokos, a város szülöttének emlékét, halálának 80. évfordulója alkalmával. /Szlovácsek Ida: A Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napokról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./
2007. november 22.
Az RMDSZ a közvélemény-kutatásokban előrevetített 5 százalékhoz közeli vagy valamivel jobb eredményt ér el a hétvégi európai parlamenti választásokon – jelentette be november 21-én tartott sajtótájékoztatóján Markó Béla, a szövetség elnöke. Markó nem aggódik a verseny miatt, a független jelölt támogatottsága nem éri el a bejutáshoz szükséges szavazatszámot. Az alkotmány módosítása mellett is síkra szállt, és egyben visszautasította az őt és az RMDSZ-t az elmúlt napokban több román politikus részéről ért vádakat. A több román politikus által hevesen bírált marosvásárhelyi nyilatkozat kapcsán Markó elmondta, azt nemcsak az RMDSZ, hanem az egész erdélyi magyar közösség fogadta el. A nyilatkozat területi autonómiára vonatkozó kitételével kapcsolatosan kijelentette, a magyar közösségnek jogában áll az őt érintő kérdésekben dönteni. „Az RMDSZ soha nem kötött titkos egyezményt sem a román, sem a magyar kormánnyal, sem a kettővel együtt – jelentette ki Markó. A szövetségi elnök Tőkés László Székelyudvarhelyen elhangzott nyilatkozatára reagált. A független EP-képviselőjelölt Székelyudvarhelyen hangot adott azon gyanújának, az RMDSZ titkos paktumot kötött a román hatalommal, melynek értelmében az autonómiát csupán választási szlogenként használja, de annak megvalósítására nem törekszik. Markó elmondta, a lehető legnagyobb súlyt helyezik az autonómia különböző formáinak mielőbbi megvalósítására, beleértve a területi autonómiát is. Markó szerint Tőkés máris megtanulta a legrosszabb román politikusoktól, hogy miként kell rágalmazni másokat. /Markó Béla derűlátó. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./
2007. november 22.
Az „autonómia” fogalom kezd egyfajta varázsszóvá válni, amely egy csapásra minden problémát megold, olvasható Ruth Lapidoth izraeli politológusnak autonómiaformákkal foglalkozó tanulmányában. Lapidoth szerint az autonómia az etnikai feszültségek csökkentésének eszköze, mely az önrendelkezési jogon alapul. Azonban az önrendelkezési jog jogilag nem pontosan meghatározott. A romániai választási kampány magyar közéletben a szemben álló felek valóban varázsszóként ejtik ki az autonómiát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csak higgadtságra intett, nem azt mondta, hogy ártana az erdélyi magyarságnak az autonómia, magyarázta Salamon főszerkesztő. Szerinte ez a magyar nemzetpolitikában bekövetkezett fordulat, nem úgy, ahogyan Németh Zsolt gondolja, hanem mert a fogalmak tisztázása valóban történelmi fordulat lenne. /Salamon Márton László: Imamalom. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./
2007. november 22.
A kultuszminiszter bejelentette: nő a papok javadalmazását segítő állami hozzájárulás. A legalább 25 százalékos béremelés különösen a szegény környezetben vagy földrajzilag elszigetelt településeken szolgálók fizetését célozza. Amióta az RMDSZ szerepet vállalt a kormányzásban, állami pénzből is több jut az egyházaknak. – Az RMDSZ kormányzási stratégiája sokat jelentett az anyagiak elosztásában – vélekedett Adorjáni evangélikus püspök, azonban az egyházi alkalmazottak fizetésének jelentéktelen hányadát képezi az állami támogatás. Az egyház 153 alkalmazottjából csupán a püspök fizetését állja teljes egészében a kormány. A Máramarost is magába foglaló szatmári katolikus egyházmegyének 140 településen élnek hívei, de mindössze 50 működő plébániája van, tehát 50 lelkipásztor látja el a filiának számító 90 kisközösséget is. Schupler Tibor atya, a püspökség gazdasági igazgatója elmondta, hogy a papok többsége legalább 2-3 filiába jár rendszeresen. A filiákban nem egyszer megesik, hogy a papnak saját fizetéséből kell ezt vagy azt kipótolnia. Az egyházmegye tavalyi költségvetésnek 12 százalékát tette ki az állami támogatás. Schönberger Jenő püspök kezdeményezésére néhány éve létrehoztak egy szórványalapot, melyből utazásra vagy halaszthatatlan javításokra igényelhetnek a plébánosok. „Amióta az RMDSZ szerepet vállalt a kormányzásban, azt tapasztalom, hogy állami pénzből is több jut az egyházaknak” – nyilatkozta Kovács Sándor, a kolozsvári római katolikus Szent Mihály plébánia vezetője. Állami pénzből finanszírozták, többek között, a piarista templom felújítását, egyes templomok tatarozását. A hívek adományai a katolikus egyház bevételének csupán tíz százalékát teszik ki. /Papi fizetések: jól fogott a kormányzati részvétel. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./
2007. november 22.
Minden bizonnyal elszámoltatásra számíthatnak azok az RMDSZ-es képviselők, akik részt vállaltak Tőkés László választási kampányában, jelezte Kovács Péter kampányfőnök-helyettes, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, hozzátéve, ez csak a saját véleménye. A püspök egyes kampányrendezvényein Toró T. Tibor, Antal Árpád András, Tamás Sándor és Garda Dezső képviselő vett részt. Toró T. Tibor, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöki tisztségét is betölti, székelyudvarhelyi kampánybeszédében kijelentette, számára természetes és magától értetődő a Tőkés László melletti kiállás. Nem az RMDSZ ellen, hanem Tőkés László mellett szólalt fel Székelyudvarhelyen. Valószínűnek tartja, hogy az RMDSZ kizárja soraiból azokat, akik nem követik a párt irányvonalát. „Állok elébe – jelentette ki Toró. – De én abban reménykedem, hogy a választások után lesz tér azoknak is, akik a megegyezést sürgetik. ” Sajtótájékoztatón magyarázta el Antal Árpád András képviselő is, hogy miért kísérte végig Tőkés Lászlót és a vele tartó Orbán Viktort a háromszéki kampánykörútján. Kijelentette, ha a magyarok az országos átlagnál nagyobb arányban mennek el szavazni, van esély arra, hogy mind az RMDSZ-lista, mind Tőkés László bejusson. Tamás Sándor képviselő Tőkés László kézdivásárhelyi kampányrendezvényén vett részt. Garda Dezső Gyergyószentmiklóson volt jelen Tőkés László fórumán. Jelenléte nem értelmezhető úgy, hogy az RMDSZ ellen kampányolt volna. Márton Árpád frakcióvezetőtől megkérdezte a Krónika, hogyan ítéli meg frakciótársai részvételét a Tőkés-kampányban, és készül-e szankciókat alkalmazni a renitensek ellen. „Provokatív kérdésekre nem válaszolok” – jött a szűkszavú válasz. Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnök-helyettese inkább elítélte ezt. /Gazda Árpád: Elszámoltatják Toróékat? = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./
2007. november 22.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke a hét elején nyújtotta be a Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzésére vonatkozó kérvényt a bukaresti bíróságon. Az erdélyi magyar jobboldalon belül nézeteltéréseket eredményezett az MPP-bejegyzés kérelmezésének időzítése. Székelyudvarhely polgármestere ugyanakkor reagálni kívánt Markó Béla RMDSZ-elnök azon kijelentésére is, mely szerint nem érkezett még el az erdélyi magyar politikai pluralizmus kialakulásának pillanata. „Véleményem szerint a demokrácia egyik alapaxiómája a politikai pluralizmus, az, hogy egy szabad társadalom képviselőinek megadatik a választás lehetősége” – fogalmazott Szász. /Gyergyai Csaba: Célegyenesben az MPP bejegyzése. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./
2007. november 22.
Felhívást intézett az összes Temes megyei honatyához Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselő és Niculaie Mircovici, a Bánsági Bolgárok Szövetségének parlamenti képviselője, hogy közösen nyújtsanak be törvénytervezetet: az állam hivatalosan ismerje el Tőkés László református püspöknek az 1989-es rendszerváltó forradalomban szerzett érdemeit. Az előzmény: áprilisban, a III. Európai Ökumenikus Találkozót előkészítő temesvári tanácskozáson részvevő bánsági egyházi méltóságok (református, római és görög katolikus, evangélikus, ortodox, baptista és izraelita elöljárók) beadványt fogalmaztak meg, amelyben megdöbbenésüknek adtak hangot, hogy Tőkés László nem szerepel a hivatalosan elismert forradalmárok között, és nem élvezi az ezzel járó kedvezményeket. Egyúttal azt kérték, hogy a volt temesvári lelkész, jelenleg püspök és családja hivatalból kapja meg a forradalmár-státust. A levélre azt válaszolta a Forradalmárokkal Foglalkozó Kormányfőtitkárság, hogy erre nincs mód, mert forradalmárnak azt nyilvánították, aki 1997 végéig kérte azt. A felhívást intéző két honatya szerint a választottaknak, parlamenti képviselőknek és szenátoroknak kötelességük olyan törvényt kidolgozniuk, amely jogi és erkölcsi elégtételt nyújt a mulasztásért, történelmi igazságtételt jelent, és elismeri Tőkésnek a kommunista rendszer megdöntésében szerzett érdemeit. /(pataky): Történelmi elégtételt kérnek Tőkésnek. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 22./
2007. november 22.
Nagy valószínűséggel visszatér a Szatmár megyei tanács elnöki posztjára Szabó István, aki korábban egészségügyi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről és tanácsosi mandátumáról is. Az RMDSZ megyei vezetése újból megtárgyalta Szabó István megyei önkormányzati elnök lemondásának okait és körülményeit, s úgy döntött, továbbra is élvezi a szervezet bizalmát. /Sike Lajos: Szabó István visszatér? = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./
2007. november 22.
A legendás hírű marosvásárhelyi Tutun kávézót Weinraub Edwald nyolc évvel ezelőtt nyitotta meg újra, akkor azt mondta, lát benne fantáziát. Ma már úgy látja, nem éri meg, hajlandó túladni a kávézón és az ingatlanon is. Nagyvárad valamikor híres volt az irodalmi kávéházairól. Az elmúlt évtizedekben voltak próbálkozások egy olyan kávéház létesítésére, ahová írók, költők, képzőművészek járnak, de egyik sem volt sikeres. Gyergyószentmiklóson az 1990-es évek végén működött Ihlető néven kiállításoknak, irodalmi esteknek helyet adó kocsma, de csak rövid ideig: csődbe ment. Nagyenyeden az Áprily-estek keretében a Magyar Közösségi Házban vagy a Bethlen Gábor Kollégium dokumentációs könyvtárában ül össze a magyarság, szűk körben, egy-egy előadás, kiállítás kapcsán, ezenkívül az Inter-Art Alapítvány nyújt lehetőséget. Szantmárnémetiben a román tollforgatóknak évek óta elismert irodalmi kávéházuk van, itt néha magyar könyveket is bemutatnak. Az 1991-ben alakult csíkszerdai Tilos kávéház kulturális rendezvényeknek ad helyet, a lapok általában Tilos irodalmi kávéházként emlegetik. György Attila társtulajdonos író szerint jelenleg ez az egyetlen ilyen jellegű hely Csík környékén. Kolozsváron a Bulgakov irodalmi kávéház társtulajdonosa Orbán János Dénes, József Attila-díjas költő lehetőséget ad könyvek bemutatására. A kávéház a kezdetektől fogva galériaként is működött. Kolozsváron az Insomnia kávéháznak vannak hasonló próbálkozásai, ők a kortárs művészeti megnyilvánulások bemutatását szorgalmazzák. Annak idején a Korunk folyóirat szerkesztőségében próbáltunk egy helyet létrehozni, de úgy tűnt, nincs rá igény. Most szeretnének létrehozni egyet a Kolozsvár Társaságnál, főtéri helyiségükben, jelezte Kántor Lajos. Bukarestben nincs olyan irodalmi kávéház, ahol magyar nyelvű irodalmi felolvasóesteket, író-olvasó találkozókat szerveznének, mondta Katona Réka, a Bukaresti Magyar Diákszövetség elnöke. Irodalmi kávéház nem működik Temesváron sem, de művészkocsma igen: a Papillon a Képzőművészeti Kar hallgatóinak törzshelye. Besztercén jelenleg a Magyar Házban tartanak irodalmi rendezvényeket. A magyar könyv viszont hiányzik a boltokból, a könyvkereskedők szerint a gyerekkönyvek, esetleg atlaszokon és szótárakon kívül nincs igény magyar könyvekre. /Kultúrüzletág vagy misszió? = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./
2007. november 23.
Markó Béla RMDSZ-elnök személyre szóló levélben hangoztatta, hogy csakis az RMDSZ jelöltjeinek van esélye a bejutásra, minden másra adott szavazat elvész. A másik oldal felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZ valószínűleg visszaélt a választók bizalmával, hiszen több választópolgár is jelezte: a levél kiküldéséhez az Iskola Alapítvány adatbázisát használták fel. Demeter Szilárd, Tőkés László kampánystábjának sajtófelelőse emlékeztetett, nehéz helyzetben voltak a vetélytárs hatalmas médiafölényével és bejáratott propagandagépezetével szemben. A vetélytársak foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalmukhoz, pozícióikhoz. Első lépésben témává kellett tenni az RMDSZ-lista hiteltelenségét. Tőkést nem kellett „felépíteni”, személyét mindenki ismeri. Kíváncsian várták, ki lesz, aki először ki fogja mondani: Tőkés László a megosztó. Markó Béla elnök volt. Sejtették, hogy ha jó hívószavakat találnak ki, akkor azt nemsokára átveszik. /Demeter Szilárd, a PKE adjunktusa, szerkesztő, Tőkés László kampánystábjának sajtófelelőse: Unió és Erdély. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./