Július 29-én, motorkerékpárral hét kézdivásárhelyi fiatal a Szent Anna-tóhoz kirándult. Amikor 18 óra körül hazafelé akartak indulni, megálltak a parkolóban, hogy elfogyasszanak egy-egy üveg üdítőt. Egy ittasnak látszó rendőr rájuk szólt, hogy ne álljanak meg az út szélén, hajtsanak be a parkolóba. Ezután Vajda felügyelő kiadta a parancsot: fogják le őket, fújjanak alkohol­szondába. Egyikük sem fogyasztott szeszes italt. Amikor a három motorral beálltak a parkolóba, az ott álló négy rendőr és tíz ál­arcos, fekete ruhás rohamrendőr azonnal leteperte őket a földre. A szemüveges tusnádi rendőr belerúgott az egyik fiúba. Az egyik civil ruhás csendőr gumibottal ütötte a földön fekvő kézdivásárhelyi motorosokat: Kanabé Leventét, Voj­na Ferencet, Kolbász Sándort (utób­bit nemrég műtötték) és Oláh Szilvesztert. A bükszádi Szakács István digi­tális fényképezőgéppel megörökítette a rendőrök erőszakoskodását, a bilincsbe verést is. A földről felállították őket, kettejüket elvitték a tusnádi rend­őrségre, ahol nyilatkozatot írattak velük, és elengedték őket. Amikor a rendőrök észrevették, hogy lefényképezték őket, odamentek Szakács Istvánhoz, és azt mondták neki románul: kap ő majd fényképezést. Megfogták, a rendőrkocsihoz vitték, megverték, majd a fotókat kitörölték a gépből, aztán elengedték, és visszaadták a fényképezőgépét. Négy felvétel mégis megmaradt a fényképezőgép memória­kártyáján. A kézdivásárhelyi motorosoknak nem kellett pénzbüntetést fizetniük, az esetről nem készült jegyző­könyv. Az incidensre tömeg gyűlt össze, sokan felháborodva kiabáltak, erre a rendőrök lecsendesedtek. Azóta sem derült ki, miért bántalmazták a négy kézdi­vásárhelyit. Az egyik felvételen látható, amit a szemtanúk is állítanak: Vajda felügyelő olyan részeg volt, hogy alig tudott járni. A Hargita megyei rendőr-felügyelőség honlap­ján a Szent Anna-tónál történtekről egy sor sem szerepel. /Iochom István: Kézdivásárhelyi motorosokat vertek meg (Rendőrségi túlkapás a Szent Anna-tónál). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./

Még nem rehabilitálták a Ceausescu-diktatúrában méltatlanul eltávolított Tőkés István (született 1916. augusztus 8-án) református lelkészt, az erdélyi magyarság és a református egyház reprezentatív személyiségét, akit politikai magatartása miatt a romániai rezsim megakadályozott abban, hogy gyülekezete akarata szerint püspök lehessen. Tőkés István egyik fiát, Tőkés Lászlót megfosztották dési segédlelkészi állásától, habár gyülekezete a rendőrség megfélemlítő akciói ellenére is kifejezte iránta való ragaszkodását. 1985-ben nyilvánosságra került: a Nyugatról ajándékképpen Romániába eljuttatott mintegy húszezer magyar nyelvű Bibliát a hivatalos szervek bezúzták és vécépapírt gyártattak belőle. Feltehetően hasonló sorsra juthatnak az egyház azon történeti dokumentumai – anyakönyvek stb. – is, melyeknek elkobzása már évek óta folyamatosan zajlik. Tőkés István volt teológiai professzor, egykori püspök-helyettes, az erdélyi egyház református orgánumának, a Református Szemlének eltávolított főszerkesztője, mint kényszernyugdíjazott Kolozsvárott él – írta húsz évvel ezelőtt a Hungarian Press of Transilvania (Erdélyi Magyar Hírügynökség). Tőkés István felidézte az egyházból történt eltávolításának okát. 1989. májusában egy gyűlésen felállt és azt mondta: aki az Úr Krisztus akaratával ellentétesen tevékenykedik az egyházban – akár püspök, akár más beosztású, vagy legyen állami szerveknél képviselő –, azoknak nem szabad engedelmeskedni. Másnap megjelentek a Securitate emberei az akkori püspöknél, intézkedtek. Tőkés Istvánt eltiltottak az igehirdetéstől és mindenféle szolgálattól. Később a püspök nyugalomba helyezte Tőkés Istvánt. A szolgálati időhatár az egyházban 70. év, ő akkor 65 éves volt.       Tőkés István kilencvenedik születésnapja alkalmából a nyugalmazott teológiai professzor, volt püspök-helyettes húsz évvel ezelőtt írt tájékoztató felhívását közölte most a lap.     /Frigyesy Ágnes: Köszöntjük a 90 esztendős Tőkés István teológiai professzort. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 1./ Tőkés István 1986-ban született tájékoztatójában leszögezte, hogy a református egyház püspökei és más vezetői folyamatos önkénnyel vezetik az egyházkerületek ügyeit: meghamisítják a zsinati és lelkészválasztásokat, akadályozzák az igehirdetést, megfélemlítik a lelkipásztorokat, gátolják a teológiai oktatás és nevelés megfelelő szinten tartását, a kiöregedő lelkipásztorok szükséges ütemű utánpótlását (mindössze 5-6 hallgatót vesznek fel az évi 80-90 jelentkezőből, amikor számtalan gyülekezet lelkész nélkül vergődik).     Tőkés István és Tőkés László nem voltak hajlandóak e törvénytelen folyamatoknak szótlanul teret engedni. A tapasztalt törvénytelenségeknek igyekeztek gátat vetni az egyházi testületekhez benyújtott kérelmekkel és memorandumokkal. Ezekre válaszul Nagy Gyula kolozsvári püspök mindkettőjüket elmozdította állásukból.      Mindezek miatt Tőkés István 1985 decemberében közölte a zsinati elnökséggel, hogy a romániai Református Egyházat ex lex állapotban lévőnek tekinti.   /Tőkés István kényszernyugdíjazott teol. prof.: Tájékoztató felhívás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 1./

Az ÚMSZ most induló sorozatában olyanok emlékeznek a magyarországi 1956-os forradalom hatására, Erdélyben bekövetkezett eseményekre akik elszenvedték az akkori retorziót. Puskás Attilát huszonnyolc éves korában zárták börtönbe, amiért tanárként nyilvánosan rokonszenvezett az ötvenhatos budapesti szabadságharccal Csíkdánfalván. Ő még a szamosújvári börtönben is megemlékezett társaival március 15-ről, valamint október 23-ról. Puskás Attilát szabadulása után, 1964-től az 1989-es rendszerváltásig megfigyelés alatt tartotta a román állambiztonság. Letartóztatása Sántha Imre diák versesfüzetéhez kötődik. Az érettségi előtt álló iskolás fiú abbahagyta a tanulást, elment otthonról és Sepsiszentgyörgyön próbált új életet kezdeni. Maga mögött hagyott egy levelet, melyben elmagyarázta szüleinek, hogy ne keressék, mert az általa hátrahagyott, rendszernek nem tetsző írásai kellemetlenséget okoznának neki. Házkutatást tartottak Sántháéknál, és megtalálták a tanuló versesfüzetét. 1959 tavaszán tartóztattak le tanárokat és diákokat, rendszerellenes szervezkedés címén. Puskás Attilának megmutatták Sántha Imre verseit. Puskás Attila saját versét is felolvasta Október 23. címmel, éppen 1956. november 4-én, egy lakodalmon. Ezután gyász-szalagot viselt a meghalt forradalmárok emlékére. Másik „bűne” volt, hogy megkérte Lőrincz János társát: ne hagyja ki a tananyagból a magyarországi felkelésben szerepet vállalt irodalmárokat és költőket, mert részei a magyar irodalomnak. Puskást 1959. május 12-én letartóztatták, húsz év kényszermunkára ítélték, és további tíz évvel toldották meg szabadságvesztéses büntetését „tiltott iratok terjesztéséért”. Emlékezete szerint 1963 végén, 1964 elején a börtönben megindult a fegyencek átnevelése. Vasárnaponként önkéntes rabok ismertették „bűneiket” a román munkásállam ellen, megbánták ezeket, és megfogadták, hogy megváltoznak. A beismerőknek le kellett leplezniük azokat a cellatársaikat, akik a börtönben is folytatták korábbi tevékenységüket. Puskást édesanyja csak egyszer látogathatta meg. A közkegyelmi törvénynek köszönhetően 1964. augusztus 3-án szabadult. Feleségénél húzódott meg, aki elvesztette állását, amiért nem vált el Puskás bezárása után. Barátai, köztük Dankanits Ádám történész, pénzt és ruhaneműt gyűjtöttek a frissen szabadultnak. Puskás először munkásként kereste meg kenyerét, majd kereskedelmi áruszakértő volt 1971-ig, amikor végre sikerült végzettségének megfelelő állást kapnia. Ezután is évekig figyelte a Szekuritáté, követték, besúgókat próbáltak beszervezni környezetébe. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 1./

Nincs szükség többé a parlament összehívására Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója távozásának elfogadásához, közölte Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke, miután kézhez kapta Timofte lemondását. Korábban Timofte nem fogalmazott meg írásos lemondást, csupán levélben kérte felmentését tisztsége alól. Időközben a titkosszolgálatokat ellenőrző parlamenti bizottság kihallgatta a terrorizmussal vádolt Omar Hayssam eltűnése ügyében Gheorghe Fulgát, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatóját is. A SIE vezetője elmondta: már 2005-től távozni készül a hivatal éléről, „az egyik politikai párt nyomására”. /Gheorghe Fulgát is kihallgatták Hayssam-ügyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./

A tiszta tollak mozgalom tisztázni kívánja, kik azok a mértékadó tollforgatók, akik a Ceauescu-rezsimben együttműködtek a Szekuritátéval. Cazimir Ionescu, az Átvilágító Bizottság szóvivője elmondta, hatszázezernél több iratcsomót kell megvizsgálniuk, ebből négyszázezer politikusét, s kétszázezer egyéni kérelmet. A munka volumene oly nagy – jelentette ki a szóvivő -, hogy az igényeknek öt-hat év alatt tehetnek csak eleget. Dacára annak, hogy 93 kutatóval bővült a státusuk, a krónikus irodahiány miatt alkalmazásuk kérdéses. A tiszta tollak akciót kezdeményező Victor Roncea és a Ziua lap sem erkölcsi, sem emberi biztosítékot nem nyújt arra, hogy ötletük mögött nem áll valamiféle manipuláció. Mircea Dinescu szerint a politikusok iratcsomóinak kutatását akarják ezzel lassítani. Victor Ronceának, a tiszta tollak élharcosának magyarellenes, rasszista cikkei ellen a MÚRE alig egy hónapja erélyesen tiltakozott. Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója azt nyilatkozta, hogy jelenleg minden szerkesztőségben legalább egy-két, ha nem több fedett titkosszolgálati ügynök dolgozik. /Simó Erzsébet: Lássuk az igazságot! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

Puskás Attila írásában rendet akar rakni a használt fogalmak tartalmában. Valamennyi kommunista zsarnokság ősforrása a Szovjetunió volt, illetve a KGB, azaz Állambiztonsági Biztosság. A bolsevista Szovjetunió terrorszervezete – változó nevekkel, de mindig ugyanazzal a céllal – általánosan elismerten messze felülmúlta a CIA-t, a Moszadot mind szervezettségben, mind ügynökeinek tömegbázisában. Természetes, hogy a román Szekuritáté felépítésében a szovjet ,,tanácsadóknak” meghatározó szerepük volt. Ők sohasem bűnhődtek meg elkövetett gyilkos bűneikért: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko), Alexandru Nicolschi (Boris Grünberg), Vladimir Mazuru (Vladimir Mazurov). Alexandru Draghici volt tábornok, belügyminiszter mondása volt: ,,...a törvényességet úgy értelmezzük, ahogy az nekünk megfelel.” Draghici is ,,ágyban, párnák közt” halt meg Magyarországon, nem adták ki őt a román államnak... A bonyolult szervezés – valamennyi csatlós államban – alig áttekinthető. A román Szekuritáté eleinte a belügy keretében, majd 1952-56 között önálló minisztériumként (Ministerul Securitii Statului) működött, 1956. június 11-től újra a belügyhöz tartozott, önálló ügyosztályként. A Szeku­ritáté fegyveres egységei a kezdeti 30 600-as létszámról az ötvenes évek közepére már 165 000 főre nőttek. Ennek megfelelő az eredményes működéshez szükséges ,,hálózat” is. Később az eredménytelen informátorokat eltávolították, ugyanakkor fokozzák a ,,minőségi” informátorok (tanárok, orvosok, mérnökök, közélelmezési dolgozók, postások, köztisztviselők stb.) beszervezését, ,,információs hálózat” kiépítésére. Fedőnevet nem csupán a besúgók viseltek, hanem a megfigyeltek is. Dossziét nyitottak a jelentések, elemzések részére is. Valamennyi intézmény, gyár, hivatal a besúgók egész hálózatával volt betelepítve, akik felett egy ,,rezidens” állt, aki az ,,irányító tiszttel” tartott állandó kapcsolatot. Mindegyik informátornak külön dossziéja volt. Puskás Attila példának hozta, hogy őt a következő ,,besúgók” figyelték 1989 végéig: Antonescu, Kemény, Chilachi, Kovács Károly, Olteanu, Málnási, Miklós István, Ötvös Géza, Kovács István, Poenaru Ioan, Lemhény Attila stb., valamennyi fedőnév. Ki a ,,besúgó? Karol Sauer­land német történész könyvében (Harminc ezüst – besúgások és árulások, Helikon Kiadó, 2001) nem találta elégségesnek azt a meghatározást, hogy ,,...olyan bejelentés, amit a besúgó önként és alantas szándékkal tesz egy intézménynél, amelytől azt várja el, hogy a besúgottat bűnösnek nyilvánítsa és elítélje”. ,,Denunciáns, aki valamit a felsőbbségnek bejelent.” Azaz – a névtelenségbe rejtőző denunciáns – jogi következményű jelentése egy ,,hatalmi intézményhez” kötődik. Korunkban tömeges jelenséggé vált egyrészt a társadalmi szervezettség összetettsége, bonyolultsága, másrészt az önkényuralmi rendszerek fenntarthatósága miatt. /Puskás Attila: A hálózat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is érdeklődött a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a terrorizmussal vádolt ujgur szervezet együttműködése iránt – írta augusztus 1-jei számában a Ziua bukaresti napilap. A román sajtó nem először foglalkozik ezzel a témával. Azt követően, hogy a Csapó I. József által vezetett SZNT Állandó Bizottsága június 5-én együttműködési megállapodást írt alá az Ujgur Fórum nevű szervezet németországi emigrációban élő tagjaival, a Gandul című lap arról számolt be, hogy a Székelyföld autonómiájáért küzdő SZNT „terrorista szervezettel” szövetkezik. A Ziua értesülése szerint a Román Hírszerző Szolgálattól a CIA is adatokat kért a két szervezet együttműködéséről, hiszen az SZNT „partnerét” azzal vádolják, hogy merényletet tervezett az Amerikai Egyesült Államok kirgizisztáni nagykövetsége ellen. Ferencz Csaba, a tanács alelnöke korábban cáfolta, hogy az SZNT-nek bármiféle kapcsolata lenne terrorista szervezetekkel. Úgy vélte, hogy szánalmas lejáratási kísérletről van szó csupán, hiszen az Ujgur Fórum nevű szervezet németországi emigrációban élő tagjaival, nem pedig az Ujgur Felszabadítási Fronttal írt alá megállapodást. /Érdeklődött a CIA az SZNT iránt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

„Jó volt biciklizni” – hangzott el augusztus 1-jén Székelyudvarhelyen, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) sajtótájékoztatóján, miután hivatalosan is lezárult a „Tekerj rá” elnevezésű akció, az a biciklitúra, amelyet Székelyföldön az autonómiáért néven kezdeményezett a MIT. Sándor Krisztina elnök szerint az elsődleges cél megvalósult, vagyis sikerült mozgósítani a székelyföldi társadalmat. A 25 fős csapat több mint 620 kilométert kerékpározott Székelyföld területén, hogy az akcióval felhívják a lakosság figyelmét a területi autonómia fontosságára A kezdeményezést sikerült politikamentesen véghez vinni úgy, hogy minden politikai fórum hozzátett az akcióhoz, miközben nem sajátították ki azt. A csapat tagjai nyolcvanegy települést látogattak meg. /Tóth Adél: 620 kilométer autonómiáért. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./

– Pozitívan nyilatkozott Franco Frattini, az Európai Bizottság (EB) bel- és igazságügyi biztosa a romániai reformok elmúlt hónapokban tapasztalt fejleményeiről, de szorgalmazta a vagyonellenőrzési ügynökség létrehozására vonatkozó törvény elfogadását is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke. Markó megbeszélést Bukarestben folytatta az uniós biztossal. Markó szerint a biztos értékelte, hogy a bukaresti törvényhozás elfogadta a pártfinanszírozási törvény módosítását. Markó a Frattinivel folytatott megbeszélésen felvetette a kisebbségi törvénytervezet problémáját is, amely – mint fogalmazott – egyben az Európai Unióé is. /B. T.: Markó a kisebbségi törvényt is felvetette Frattininek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

Gyurcsány Ferenc magyar-magyar kormányzati konzultációra cseréli a MÁÉRT-et. Magyar-magyar kormányzati konzultáció, nemzeti jelentőségű intézmények és programok meghatározása, a határon túli magyar szervezetek vezetőinek az Országgyűlésben évente történő felszólalása, a világ magyarsága kulturális fesztiváljának megrendezése: így foglalható össze tömören a magyar kormány új, nemzetpolitikai koncepciója, amelyet a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a határon túli magyar szervezetek vezetői között nemrég lezajlott konzultáció-sorozat nyomán dolgoztak ki. A megújuló nemzetpolitika elvei és intézményrendszere elnevezésű dokumentum leszögezi: a Gyurcsány-kormány meg kívánja újítani a magyar-magyar kapcsolatokat, az anyaország és a határon túli magyar közösségek viszonyát, ezért koncepcióváltásra törekszik a nemzetpolitikában. „A magyar kormány és a külhoni magyar közösségek kapcsolata a kölcsönös felelősségvállaláson és együttműködésen alapul. A magyar-magyar együttműködés alapvetése a be nem avatkozás politikája gyakorlati alkalmazásának kötelező érvényű igénye a határon inneni és túli magyar közösségek vonatkozásában egyaránt” – tartalmazza Gyurcsány Ferenc nemzetkoncepciója. A dokumentum szerint a nemzeti identitás megőrzésének támogatása mellett sokkal jobban kell koncentrálni a szülőföldön való megmaradás és gyarapodás gazdasági-szociális feltételeire. A jelenlegi kormányzati struktúrában a nemzetpolitikai stratégia kidolgozása és a koordináció a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH), a szakmai tevékenység ellátása pedig a szaktárcáknál zajlik. Emellett létrejön egy, a kormány és a magyar közösségek közötti megállapodások végrehajtását ellenőrző szakértői szintű „monitoring mechanizmus”, amely havonta beszámol az elvégzett feladatokról. Azt tervezik, hogy a már meglévő grémiumok – például a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) – mellett létrehozzák a budapesti kormány, valamint a határon túli magyar szervezetek képviselőiből álló Magyar-magyar Kormányzati Konzultációt (a Magyar Állandó Értekezlet egyféle utódját), amely alapvető fontosságú kérdésekben hivatott egyeztetni. Ezen túlmenően a miniszterelnök évente legalább két alkalommal külön is konzultál nemzetpolitikai kérdésekben az RMDSZ, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja és a Vajdasági Magyarok Szövetsége vezetőivel. Gyurcsány támogatja, hogy a KMKF által megvitatni javasolt nemzetpolitikai kérdések kerüljenek az Országgyűlés illetékes bizottságai elé, illetve hogy a határon túli magyar szervezetek képviselői évente egyszer az Országgyűlés plénuma előtt szólhassanak fel az adott közösségek helyzetének alakulásáról. „Új elemként, a magyar kultúra egységének demonstrálására 2007-től kétévente – a választási éveket kikerülve – megrendezésre kerülne a világ magyarságának kulturális fesztiválja, amelynek finanszírozását a kormány külön forrásból vállalja” – tartalmazza a határon túli szervezetekhez eljuttatott anyag. A Gyurcsány-kabinet együttműködések rendszerévé, fejlesztéspolitikává kívánja átalakítani a jelenlegi támogató-segélyező elvet, például azáltal, hogy a politika ne uralhassa a támogatásokat, ezért konkrét döntéseket a továbbiakban „felelős magyarországi tisztségviselők, grémiumok” hoznak, amelyek „felesleges, célszerűtlen projekteket a magyar szokásjog alapján sem támogatnak.” Az új koncepció egyébként a nemzeti jelentőségű intézmények, programok meghatározását javasolja a külhoni magyar közösségek képviselőinek, amelyek hosszú távú, kiszámítható finanszírozását vállalja a magyar kormány. Ezen intézmények, programok tervezett listájának erdélyi „érdekeltségei” között a felső- és szórványoktatás, valamint kolozsvári tanári lakások és kollégiumok építése – két-három éves kötelezettség szintjén – szerepel. /Rostás Szabolcs: Be nem avatkozó nemzetpolitika. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./

Kató Zoltán lemondása után ideiglenes igazgatót neveztek ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum élére, Vargha Mihályt, a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Galéria vezetőjét. Kató Zoltán azért nyújtotta be lemondását, mert az intézményben dolgozó szakemberek többsége elégedetlen volt az igazgató vezetési stílusával. A belső vizsgálat elmarasztalta Kató Zoltánt, és megállapította, hogy alkalmatlan az intézmény vezetésére. /Kovács Zsolt: Vargha Mihályt nevezték ki a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes vezetőjévé. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./

Tízezer ember részvételére számítanak Lupényban vasárnap a bányásznap idei megünneplésére, nyilatkozta a Nyugati Jelennek Lakatos Zoltán, a Zsil-völgyi bányászszakszervezetek ligájának elnöke. Az ünnepséget azért rendezik Lupényban és nem a Zsil völgye fővárosának tekintett Petrozsényban, mivel augusztus elején az 1977-es nagy bányászsztrájk évfordulóját ünneplik, s a sztrájk központja Lupényban volt. A kommunista rendszer elleni legelső romániai tömeges munkásmegmozdulás 1977. augusztus elsején kezdődött a lupényi bányánál. A lupényiak csakis Ceausescuval személyesen voltak hajlandók tárgyalni, a helyi hatóságokkal nem. A hatóságok helyben akarták megoldani a problémát, emiatt zavargások törtek ki, s a sztrájk hamarosan átterjedt a Zsil völgye többi részére is. 40 000 bányász szüntette be a munkát. A Neptunon üdülő diktátor Ilie Verdet miniszterelnököt, valamint Gheorghe Pana munkaügyi minisztert küldte le a Zsil völgyébe. A felbőszült bányászok túszul ejtették mindkettőjüket, s a diktátor személyes jelenlétét követelték. Augusztus 3-án végül Ceausescu megjelent Lupényban, s a sztrájkolók a bányába kényszerítették. 13 pontos követelési listájukból 12 pontot érvényre juttattak: 6 órás munkaidő, meleg étel a földalatti műszak előtt, magasabb fizetések, korszerűbb munkavédelmi eszközök stb. Az elnyomó szocialista hatalom csupán a 13. pontot nem tartotta be, amelyben a bányászok azt követelték, hogy a sztrájkban részvevők ellen semmilyen megtorlást ne alkalmazzanak. Egy hónapon belül a Securitate több mint 5000 sztrájkoló bányászt üldözött: volt elbocsátás, tortúra, verés, börtönre ítélés, száműzetés az ország más vidékeire. A sztrájk vezetői pedig “rejtélyes” módon vízbe fulladtak, autó ütötte el őket, vagy hasonló módon tűntek el a Securitatéval való találkozást követően. /Chirmiciu András: Bányásznapi ünnepség. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 2./

Összefogásról szóltak az 1849. augusztus 1-jei nyergestetői csatára emlékező ünnepi beszédek. Azonban nem tudtak megegyezni a csíkkozmási önkormányzat és a kászonaltíziek táncjátékának megvalósítói. Emiatt kettős helyszínű megemlékezés volt. A nyergestetői megemlékezés hagyományosan zajlott. A csíkkozmási fiatalokból álló Bojzás táncegyüttes nyitotta a műsort. A szabadságharc egyik utolsó mozzanatára, a nyergestetői csatára emlékezőket elsőként Bodó Dávid, Csíkkozmás község polgármestere köszöntötte, majd Ráduly Róbert Kálmán, az RMDSZ Csík Területi Szervezetének elnöke mondott beszédet. Kifejtette, a székely közösségek választott vezetői a szeptember 23-án tartandó összejövetelen közlemény formájában is elkötelezik magukat a területi autonómia mellett. A kászonaltíziak külön tartották emlékezésüket. /Antal Ildikó: A Nyerges két lába – kettős megemlékezés. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 2./

Sepsiszentgyörgyön a Kórház utcai felüljáró körforgalmában a zöld sziget közepén ültetgetik vissza a kertészet munkásai a kitépett virágokat. Vandálok jártak itt – mondják. Felelőtlen emberek városszerte rombolnak és dúlnak, kitapossák a virágokat vagy kitépik tövestől, s szerteszórják. Mások meg éppenséggel lopnak, hét tuját loptak el egyetlen éjszaka alatt. /(vop): Vandálok városa (Sepsiszentgyörgy). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

Megjelent a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények /Kolozsvár/ új száma. Demeter Zsuzsa: Gyöngyösi István műveinek kiadástörténete olvasható többek között, az Adattár rovatban Gaal György Kristóf György irodalmi levelezésének második részét és Janitsek Jenő meg Hints Miklós Aranyosszék öt falujának helyneveit tette közzé. /A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XLVIII. évfolyamának tartalmából. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

A Tariceanu-kabinet mindaddig vár a nemzetbiztonsági törvények elfogadásával, amíg a civil szervezetek benyújtják módosító indítványaikat a kormány által kidolgozott kerettörvény-tervezethez, és a minisztériumok is megteszik javaslataikat, jelentette be Oana Marinescu szóvivő, válaszképpen az államfő sürgetésére. Traian Basescu államfő korábban kijelentette, nem nevezi ki a titkosszolgálatok lemondott vezetőinek utódait, amíg a parlament el nem fogadja az új nemzetbiztonsági törvényeket. A kormány már múlt heti ülésén megvitatta a miniszterelnök két bizalmasa – Radu Stroe kormányfőtitkár és Marius Oprea történész – által készített nemzetbiztonsági kerettörvény-tervezetet. A Tariceanu-féle jogszabály egyik legfontosabb újdonsága az, hogy két titkosszolgálatot – a Kormányőrséget (SPP) és a Különleges Távközlési Szolgálatot (STS) – a kabinet hatáskörébe utal. Eszerint a SPP és a STS vezetője a belügyminisztériumi, illetve a távközlési tárca egy-egy államtitkára lenne, akiket a miniszterelnök nevez ki. A jelenlegi törvények értelmében e két titkosszolgálat igazgatójára az államfő tesz javaslatot. A kormány változata emellett azt is előírja, hogy a SPP és a STS többé nem végezhet telefonlehallgatásokat sem. E tervezetet a kormányfő már május végén elküldte minisztereinek véleményezésre, kilenc tárcavezetőtől még nem kapott választ. Köztük Nagy Zsolt távközlési minisztertől sem, aki elmondta: június 24-ig kellett volna megtennie javaslatait a dokumentummal kapcsolatosan, de ezt végül nem tette meg. A tervezetet ugyanis elfogadhatónak tekinti. Traian Basescu államfő áprilisban öt jogszabályból álló nemzetbiztonsági törvénycsomagot terjesztett elő és bocsátott közvitára az elnöki hivatal internetes honlapján, ezekből Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök csak négyet vett át: a SRI, illetve a SIE működését szabályozó törvényt, a hírszerzési és kémelhárítási tevékenységet szabályozó tervezetet, illetve a titkosszolgálati alkalmazottak jogállására vonatkozó jogszabályt. A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) májusi ülésén Basescu és Tariceanu bejelentették, hogy a kormány hamarosan elfogadja és a parlament elé terjeszti a jogszabálycsomagot, a tervezetek azonban eddig még csak nem is szerepeltek a kabinet üléseinek napirendi pontjai között. A Basescu-féle tervezeteket a liberálisok ugyanis elfogadhatatlannak tartották. Érvelésük szerint e jogszabályok túlzott hatalommal ruházzák fel a titkosszolgálatokat rendkívüli állapotok esetén. Az elnök törvényjavaslatait a civil szervezetek is sokszor bírálták. A Nyílt Társadalom Alapítvány szerint a tervezetek több előírása is sérti az emberi jogokat. Az elnöki hivatal által javasolt nemzetbiztonsági törvénycsomag rendelkezései szerint akár bíróság elé is kerülhet az az RMDSZ-es politikus, aki Románia területi-közigazgatási rendszerének módosítását javasolja, új régiók létrehozását szorgalmazza. Toró T. Tibor, a képviselőház védelmi bizottságának tagja korábban elmondta: így is értelmezhető a hírszerzési és kémelhárítási tevékenységet szabályozó törvénytervezet egyik passzusa, miszerint: a nemzetbiztonságot veszélyezteti az összes olyan „szeparatista” törekvés, amely az ország területi egységét és feloszthatatlanságát érinti. /Cseke Péter Tamás: A kormány csak alapos elemzés után fogadja el a nemzetbiztonsági jogszabályokat. A kormány megnyirbálta Basescu törvényeit. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 3./

A Koalíció Egy Tiszta Parlamentért nevű civil szervezet szorgalmazza a Szekuritátéval együttműködő politikusok leleplezését. A szervezet egyik tagja, Alina Mungiu Pippidi, a Román Akadémiai Társaság elnöke kifejtette, hogy az említettek felderítése azért olyan sürgős, mert ezek a parlamenti képviselőknek álcázott szekuritátés tisztek hamarosan, a nemzetbiztonsági törvénycsomag parlamenti vitáján, kedvezőtlen irányba befolyásolhatják a titkosszolgálatok megreformálását. Pippidi szerint téves azt állítani, hogy a jelenlegi képviselők múltját már ellenőrizte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) a legutóbbi parlamenti választások alkalmából. A listák ugyanis későn érkeztek el az intézményhez. Carol Sebastian népszerű újságíró vallomása valóságos leleplezési hullámot indított el. Sebastian elismerte, hogy fiatal korában engedett a Szekuritáté zsarolásának, és egyik barátjáról információkat szolgáltatott a politikai rendőrségnek. A Cotidianul és a Ziua című napilap egymást túllicitálva adja hírül nap mint nap: a konkurens lapnak éppen hányadik munkatársáról derült ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval. A Sorin Rosca Stanescu vezette Ziuánál eddig négyen vallották be, hogy aláírták a Szekuritátéval való együttműködésről szóló szerződést. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ elküldte az első iratcsomókat tartalmazó szállítmányt az átvilágító bizottságnak. /Borbély Tamás: A múlt átvilágítása a jelent is tisztázhatja. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./

A sorok megszüntetését remélik a Csíkszeredán a magyar konzulátuson dolgozók számának bővítésétől – jelezte Vágó Ferenc konzul, a székelyföldi magyar külképviselet vezetője. A konzulátus előtt naponta, hajnaltól délutánig vízumra várakozó emberek – olykor akár száz személy – látványa a rendszerváltás előtti időszakot idézi, az alkalmazottak létszámnövelésével kapcsolatos részletek tisztázása csak augusztus végére várható. Sorszámot azért nem ad a konzulátus, mert amint a sorszám-automata megjelenne a helyszínen, rögtön felütné a fejét a cédulákkal való kufárkodás is – véli Vágó Ferenc. Szép számmal akadnak olyan erdélyi munkavállalók, akik ahelyett, hogy Magyarországon rendeznék a tartózkodási és munkavállalási engedély meghosszabbítását, annak lejárta után inkább újabb vízumkérelmet adnak be. Sokan, állítólag, ezt csak azért teszik, hogy kibújjanak adóbevallási kötelezettségük alól. /Horváth István: Növelik a konzulátus létszámát. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 3./

A megújuló nemzetpolitika elvei és intézményrendszere elnevezésű dokumentumban Gyurcsány Ferenc gyökeres változásokat ígérve vázolta fel a megújulást. Szerinte az 1990 óta kialakult intézmény- és kapcsolatrendszert azért kell módosítani, mert egyrészt elavult, másrészt pedig azért, mert Magyarország és Szlovákia európai uniós csatlakozását követően 2007. január 1-jétől minden bizonnyal Románia is EU-tagállammá válik. Így tehát – a gyurcsányi tervezet is így fogalmaz – a Kárpát-medencei magyarságnak legalább kilencven százaléka az EU közös otthonában találja majd magát, s ez az új helyzet kétségtelenül új lehetőségeket is kínál. Benkő Levente, a Krónika munkatársa szerint a gyurcsányi szemlélet sem képes túllépni azon a beidegződésen, miszerint van belhoni, és van külhoni magyarság. A tervezet továbbra is a magyar kormány és a külhoni magyar közösségek kapcsolatáról tesz említést, amit nem lehet kompenzálni sem évenkénti felszólalásokkal az Országgyűlésben, sem a világ magyarságának fesztiváljával. Ráadásul a tervezet továbbra sem szavatolja a politikai és a gazdasági kliensrendszer megszüntetését. Márpedig egy és oszthatatlan magyar nemzet létezik, ez volna az alfája és ómegája az új magyar nemzetstratégiának. /Benkő Levente: Tovább. Másképp! = Krónika (Kolozsvár), aug. 3./

Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere a nyergestetői ünnepségen bejelentette, hogy augusztus 27-én, a magyar polgármesterek találkozóján az RMDSZ-vezetőség hivatalosan is elkötelezi magát Székelyföld területi autonómiája mellett. A rendszerváltás óta eltelt évek kudarcsorozatként is felfoghatók. Nincs székelyföldi területi autonómia, nincsenek a romániai magyarság túlélését és megmaradását, fejlődését garantáló gazdasági régiók, nincs önálló, államilag finanszírozott magyar egyetem, a román koalíciós partnerek még a megszelídített kisebbségi törvénytervezetet sem hajlandóak elfogadni. Az anyaország a nemzetközi politikai életben nem vállalja fel a határon túli magyarság képviseletét, mi több, a magyar-magyar kapcsolatrendszert is szétverve, a kétoldalú megbeszélések szintjére sorvasztja a határon túli magyarsággal az érintkezést, állapította meg Sylvester Lajos. A hazai magyarság képviseletére igényt tartó csoportosulásokban széthúzás, egymás kölcsönös lejáratása folyik. Az RMDSZ-vezetés ebben a helyzetben, most jól érzékeli a veszélyt. Az autonómiakövetelés markáns megfogalmazása és kormányzatiakon kívüli eszközök harcba állítása nélkül nincs remény az előrehaladásra. Tudatosítani kell: az autonómiát csak minden magyar összefogásával lehet megteremteni. /Sylvester Lajos: Nyereg és kötőfék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 3./

Olvasói levelet és reagálást közölt a lap. Néhány hete küldték az ÚMSZ-t a parókiára reklámcélból, írta Szatmarine Breier Ingrid református lelkész, gondolkozott is a megrendelésén. Aztán letett róla, amint politikai jellegű cikkeiket olvasva kapott néhány pofont. A lapban az újságírónő lelkendezett Gyurcsányról, de a pohár a főszerkesztő legutóbbi vezércikkével telt be. Felháborító, megalázó, ahogy egy nép lelkivilágába gázolnak, ahogy bizonyos irányba akarják politikai irányultságát változtatni. Az Új Magyar Szó nem az RMDSZ-politikusoknak íródik, hanem az erdélyi magyar népnek. E nép nagy többsége pedig ösztönösen tudja, ki a barátja és ki az ellensége. Van objektív, tényekre alapozott újságírás is. Ilyennek kellene lennie az Új Magyar Szónak is. Feltűnő, hogy csak a Népszabadságból közölnek cikkeket, hogy a lap szerint Gyurcsány „tehetséges reálpolitikus”, Orbán pedig a hőzöngő, uszító vesztes. Ezt sulykolják az olvasóknak. Salamon Márton László felelős szerkesztőtől több józanságot várnának, talán jobb helye lenne a Népszabadságnál vagy hasonló sajtótermékeknél. Erre válaszolt Stanik István, felelős kiadó, kifejtve, hogy a véleményszabadság és a tények tisztelete miatt nem tehetnek ígéretet arra, hogy olyan irányban változzanak, ahogy a levélíró elvárja. A „Népszabadság a magyar sajtó legnagyobb példányszámú mérvadó napilapja.” Stanik az objektív, a tényekre alapozott újságírás szabályaira hivatkozott, mondván, olyan lapot szeretne, amelyben egymás mellett megfér minden demokratikus vélemény és elmagyarázta, hogy az Egyházra a Jó Hír (görögül evangélium) hirdetése bízatott, amelyik a baloldalnak is éppen úgy szól, mint a jobboldalnak. „Ezért is nehéz elfogadni számunkra azokat a papokat, lelkipásztorokat, egyházi vezetőket, akik valamelyik politikai tábor mellé szegődtek el.” A lap olyan üzenetet vár, amely mindkét oldalhoz szól. Közölték Bartus László hozzászólását. Bartus László gratulált a szerzőnek. „Jó látni, hogy a határon túli magyarok között is van értelmes, lényeglátó, tisztességes ember.” „Jó lenne, ha nem ülnének fel az uszításnak, amit Orbán Viktor folytat évek óta, és rájönnének arra is, hogy mindez kizárólag a piti politikai érdekeit szolgálja, a határon túli magyarokat a jelenlegi magyar jobboldal a legalantasabb módon felhasználja saját politikai szándékaira.” Bartus leszögezte, az anyaországi magyarok nem hagyták cserben a határon túli magyarokat a december 5-i népszavazás alkalmával, ugyanis épeszű ember akkor nem mondhatott igent. „Patrubány és Orbán felelőssége, hogy az indulatokat felkorbácsolták, és ezt is politikai játszmára, a magyarok kettészakítására használták fel.” „Ne engedjétek becsapni magatokat”, kérte Bartus, „egy kis akarnok ember ennek révén akar a hatalomba kapaszkodni.” (A levelek írói Salamon Márton László az ÚMSZ július 25-i számában megjelent V, mint vesztes című írásához szóltak hozzá.) /A hét levelei. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 3./ A lap nem közölte, hogy Bartis László a balliberális Népszava újságírója.

Az elnéptelenedett erdélyi szász falvak templomaiból a székelyföldi templomokba kellene „átköltöztetni” az orgonákat – javasolta László Ferenc kolozsvári zenetörténész-professzor a székelyföldi orgonákról július közepén tartott csíkszeredai kerekasztal-beszélgetésen. A zenetudós szerint így ezek megmenekülnének az enyészettől, az erdélyi magyar közösség pedig értékes kulturális örökséghez jutna. A szakmai beszélgetés kezdeményezője a Magyarországon élő, kolozsvári származású Barta Tibor volt. Az idegsebészként is dolgozó orgonaművész az orgonák szakavatott ismerőjeként a hetvenes évek óta járja a Székelyföldet, hogy megismerje az itt található, történelmi múltra visszatekintő orgonákat. Szerinte kedvező változás történt a rendszerváltás után a székelyföldi orgonák állapotának megőrzésében. Példaként említette a tusnádi és a csíkdánfalvi katolikus templomok orgonáinak rendkívül szép hangzását. Barta Tibor szerint koncertezésre alkalmas orgonák vannak Gyergyószentmiklóson, Csomafalván, Csíksomlyón, Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen, Farkas-lakán, Csíkszentsimonban, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán. /Szász orgonák Székelyföldre? = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./

A lap részletet közölt Vígh Károly történész A lakosságcsere kikényszerítése és a reszlovakizáció című munkájából. Az 1945-ös kassai kormányprogram és az azt követő elnöki dekrétumok kihirdetése a magyar kisebbséget minden tekintetben jogfosztottá nyilvánította. Benes elnök a második világháború európai eseményeinek befejezésekor Pozsonyban 1945. május 9-én mondott beszédében kijelentette: ,,...a csehek és szlovákok visszavonhatatlanul elhatározták, és már el is határozták, hogy a németekkel és magyarokkal az eddigi körülmények között egy államban élni nem tudnak és nem is fognak. Ezen háború után már nem lesz az első világháború utáni értelemben vett kisebbségi jog. A bűnösök megbüntetése után a németek és magyarok legnagyobb részének ezt az országot el kell hagynia. (Taps a tömegből.) Ez a mi végleges álláspontunk, s ezt az álláspontunkat megvédjük, és a legapróbb részletekig végre is hajtjuk. Ezt a kérdést megtárgyaltam a Szovjetunióval, az amerikaiakkal és az angolokkal. A mi népünk már nem élhet a németekkel és magyarokkal közös hazában. Kérlek benneteket, hogy a kitelepítésre vonatkozó előkészületeket, amelyeket mi már Csehországban megtettünk, ti itt, Szlovákiában is tegyétek meg.” Benes kimondta: 400 000 magyart ki kell telepíteni, s a megmaradó 150-200 000-et pedig majd szétszórják Szlovákia területén. Magyar részről 1945 novemberében felkérték a szövetséges nagyhatalmakat, hogy a szlovákiai magyarok ügyét vonják ellenőrzésük alá. A kérést mind a Szovjetunió, mind az angolszász nagyhatalmak elutasították, a csehszlovák vezetésnek mégsem sikerült elképzeléseit teljes mértékben végrehajtania. A nagyhatalmak a Magyarországgal kapcsolatos csehszlovák követeléseket a potsdami tárgyalások során nem voltak hajlandók napirendre tűzni. Egészen a párizsi béketárgyalások megkezdéséig halogatták a nagyhatalmak a csehszlovák követelések megtárgyalását. Azonban a nagyhatalmak nem akadályozták meg a magyar lakosság csehországi deportálását. Ez a körülmény kényszerítette a magyar kormányt arra, hogy elfogadja a csehszlovák kormány ajánlatát a lakosságcseréről szóló tárgyalásokra. Budapest eredetileg ahhoz a feltételhez szerette volna kötni az egyezmény létrehozását, hogy a visszamaradó magyarok kisebbségi jogokat kapjanak. Csehszlovák részről azonban ezt nem fogadták el. Végül is Gyöngyösi János külügyminiszter 1946. február 27-én minden feltétel nélkül volt kénytelen a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményt aláírni. A legnagyobb megdöbbenést a VIII. cikkely okozta, amely szerint a magyar kormány kötelezettséget vállal arra, hogy azokat a személyeket, akik az 1945/33. számú, a népbíráskodást elrendelő szlovák nemzeti tanácsi rendelet értelmében meghatározott bűncselekményeket követtek el, paritáson felül átveszi. Csehszlovák részről tízezerszám vontak fe­lelősségre a háború alatti magatartásért a magyar nemzetiségű állampolgárokat. Így történhetett, hogy a szlovák kor­mányszervek utasítására a kerületi és járási népügyészségek mintegy 19 564 ún. ,,nagy háborús bűnös” magyart írtak össze, akik a családtagjaikkal együtt mintegy 73 187 főt tettek ki. Ilyen előzmények után kezdődött meg 1947. április 12-én a magyar-cseh­szlovák lakosságcsere. /A lakosságcsere kikényszerítése és a reszlovakizáció (Vígh Károly). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2006. aug. 3./

Ismét vita folyik az RMDSZ-ben arról, hogy a szervezetnek pártként vagy szövetségként kell tovább működnie. Az RMDSZ legutóbbi, Szatmárnémetiben tartott kongresszuson a küldöttek többsége úgy döntött, hogy a Tőkés László által betöltött tiszteletbeli elnöki tisztség törlésével kizárja a belső ellenzéket. A pártosodás irányába tolná a szervezet jövőjét Nagy Zsolt, aki Kelemen Hunorral, a Szövetségi Egyeztető Tanács elnökével együtt a fiatal generáció prominens képviselője. A fiatal politikusok tervükhöz az idősebb korosztály körében is támogatókra találnak, Frunda György is ezt szorgalmazza. A párttá alakulás ellenzői között vannak a szövetség jelenlegi vezetői, Markó Béla és Takács Csaba ügyvezető elnök. /Párt vagy érdekvédelmi szervezet? Forró nyárhoz illő vita az RMDSZ-ben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./

Kása Zoltán professzor reagált az egyetemmel kapcsolatos cikkekre. Cs. Gyimesi Éva Soliloquium az erdélyi magyar egyetemről (Élet és Irodalom, 2006/22.) bírálta az önálló magyar egyetemért küzdőket, azt állítva, így akarják magunkat előléptetni professzorrá ott, ahol még csupán adjunktusok lehetnek, „hiszen a tanszékvezetéshez rögtönözni kell a tudományos és tanári titulust.” Cs. Gyimesi Éva nagyon jól tudja, hogy ez nem lehetséges. Romániában a gyakornoki, tanársegédi, adjunktusi, docensi és professzori állásokat csak versenyvizsgával lehet elfoglalni. Az egyetemi szenátus javaslatát még jóvá kell hagynia a minisztérium mellett működő országos szakbizottságnak. Sokszor előfordul, hogy nem adják meg a beleegyezésüket. Ugyancsak Cs. Gyimesi Éva írta Szilágyi N. Sándor Mi-Egy-Más című könyve méltatása kapcsán (Élet és Irodalom, 2006/27.), hogy „ezt a könyvét is Erdélyben szinte teljes hallgatás övezi”. Valójában az egyetem bölcsészkarán volt a könyv bemutatója. Ezt a találkozót a Szabadság beharangozta, majd 2003. december 19-i számában részletesen beszámolt a bemutatóról, és méltatta a könyvet. A Transindex internetes újság szintén december 19-én részletes méltatást közölt, továbbá A Székelyföld c. folyóirat 2005. februári száma is foglalkozott a könyvvel. Ezek a cikkek a magyarországi olvasókat tájékoztatja arról, hogy az erdélyiek bezárkóznak, haragba vannak a románokkal, és általában elég elmaradottak. Ez fokozhatja bizonyos körökben a határon túli magyarok iránt kialakult ellenszenvet. „Ha ezt a véleményt Törzsök Erika fogalmazza meg a Szabadság hasábjain (jún. 23.), akkor sejtjük, miért teszi. De Cs. Gyímesi Évának miért érdeke ez?” Demény Péter A szükségtelen kiegyensúlyozottság c. cikkében (Szabadság, júl. 12.) hivatkozott egy régebbi írására, hogy „nem érzem még feltétlenül szükségesnek az önálló magyar egyetemet”, majd néhány gondolatot fogalmaz meg, talán épp ennek igazolására. Egyik: „A (bölcsész) diákok többsége nem elég tájékozott és felkészült, hogy egyetemista legyen – nem értem tehát, miért kellene növelni a hallgatók számát.” Miért növelné az önálló magyar egyetem a hallgatók számát? Esetleg elvonná máshonnan. Nem panaszkodni, inkább tenni kell valamit. Méghozzá egyetemi szinten. Kása professzor a matematika és informatika szakokon társaival már évek óta foglalkoznak azzal, hogy a jó képességű hallgatókat „felhozzák” a megfelelő szintre, Demény szerint: „A román államtól és a balkáni bürokráciától független Sapientia immár évek óta létezik, mégsem sikerül egyenletesen magas színvonalú oktatást biztosítania.” Milyen fogalmai lehetnek az egyetemi oktatásról annak, aki ilyesmit leír? Hogy lehet olyasmit elképzelni, hogy egy öt éve létező egyetem „egyenletesen magas színvonalú oktatást” biztosíthat? A Sapientián eddig végzettek sokkal nagyobb arányban államvizsgáztak sikeresen (állami egyetemeken!), mint ahogy azt az akkreditációs törvény kéri. /Kása Zoltán: Kánikulai gondolatok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./

A Hargita megyei rendőrség honlapján megjelent egy sajtóközlemény, melyben a hét végén történt verésről egy szó sem esett, az esetet csendháborításként kezelték, s arra hivatkoznak, hogy a kézdivásárhelyi motorosoknál nem voltak személyi iratok, és nem álltak meg a rendőrségi felszólításra, ezért kellett őket bekísérni a tusnádi rendőrségre a szükséges ellenőrzések elvégzéséért. Mindez nem felel meg a valóságnak, szabályos csúsztatás, magyarán hazugság. A sajtóközlemény szerint a rendőrök a törvények értelmében és a polgárok érdekében jártak el. A rendőrségi közlemény nagy felháborodást váltott ki a bántalmazott motorosok körében, hiszen valótlanságokat állít. Szabó Róbert szemtanú elmondta: ami a közleményben áll, durva hazugság, semmi köze a Szent Anna-tónál történtekhez. Szó sincs arról, hogy nem álltak meg a rendőrségi felszólításra, hiszen már a parkolóban voltak, amikor négy társára valósággal rátámadtak, és leteperték őket a földre. Azelőtt az út szélén álltak, onnan irányították át őket a rendőrök a parkolóba. A bükszádi Szakács István fényképészt miért is verték meg? – nem motorozott, csupán fényképezte a rendőrségi túlkapást. Ha mégis vétkeztek volna, akkor sem lett volna szabad gumibottal verni és rugdosni a földön fekvőket. Miért nem készítettek jegyzőkönyvet? Az sem igaz, hogy majdnem elütöttek egy kislányt. A kézdivásárhelyi motorosok feljelentést tettek bántalmazóik ellen. /Iochom István: Hazudik a rendőrség (Feljelentést tettek a megvert motorosok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 4./

Nagybánya szülötte, néhány év óta díszpolgára, az anyaországban Munkácsy-díjjal kitüntetett festőművész, Véső Ágoston július 31-én betöltötte 75. évét. Korát megcáfolva hetente kétszer megjelenik a teniszpályán, télen is, akár térdig érő hóban, felmegy a fokhagymási Almásmezőre. Fest, fényképez, még a számítógépen is megtanult dolgozni. Véső Ágoston még egyetemista korában, Kolozsváron kifejtette nézeteit a magyar nemzeti és keresztényi hit szellemében. Tanári állásából elbocsátották. Ezután néhány éven át, három kiskorú gyermek nevelése mellett, amit csak a feleség tanári fizetéséből volt kénytelen biztosítani, kezdett el szinte csak éhbérért vezetni egy munkásokból és értelmiségiekből álló amatőr képzőművész csoportot. Egy idő után ezt is megszüntették. Ő azonban nem hagyta abba a kultúráért tenni akaró munkáját, hanem, saját költségén ingázva, Felsőbányán irányította tovább a kisváros műkedvelőit. Közben több generáción át készítette fel a fiatal tehetségeket. Jórészük be is jutott az akadémiára, úgy mint: Lukács Kati, Schneller Mária, Tőkés Gábor, Forgács Baba, Váncza Edith, Kása Dávid, de nem csak magyarok, hanem román fiatalok is. Jelenleg vezeti a nagybányai tájképfestő nyári tábort, immár tíz éve, minden fizetség nélkül, önkéntes alapon. /(Varga Imre): Egy festőművész születésnapjára. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 4./

Július 20-án nyílt meg Deák János nagybányai festőművész kiállítása Szegeden. Dr. Feledy Balázs művészeti író a következőket mondta a kiállítóról, a tavaly Budapesten megrendezett Fények és árnyékok című kiállítása megnyitóján: „... csak kétszer jártam Nagybányán és környékén, de ezeken a képeken ellátok egészen az Izvoráig, Rozsályig vagy a Gutinig, kiviszik képzelőerőnket, hatalmas tájak nyílnak meg ezzel, amit ábrázolnak, amit János elénk tár. (...) Nagy örökségek továbbvivője ő. (...) Ki az, aki folytatja a nagybányai hagyományokat? De hát melyik nagybányai hagyományokat, mert sokféle van...? Egy biztos, hogy amit ma láttunk az AZ. Értéktovábbvivő és értékőrző... számunkra nagyon is nagybányai...” /(t.a.): Deák János festőművész szegedi kiállítása. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 4./

Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ leköszönt igazgatója közölte a törvényhozókkal, hogy a Legfelső Védelmi Tanács vétett, amikor a titkosított dossziéknak a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz juttatásáról döntött. Merthogy ilyen döntés csak a hírszerzők a beleegyezésével történhet. Egyelőre még az 1990-es marosvásárhelyi események, a berevoiesti titkosszolgálati anyagok égetése és a bányászjárások sem tisztázódtak teljes mértékben. Az SRI bejelentette, hogy a szerkesztőségekbe küldött titkos ügynököket. Az egymással rivalizáló médiabirodalmak majd maguktól tépik szét egymást. Az egykori, de múltját rég bevallott kollaboráns, Sorin Rosca Stanescu által irányított Ziua napilap berkeiből indított tisztogatási akció során máris közismert nevek kerültek terítékre, mint a konkurens médiában állandó műsorvezetőként szereplő Cornel Nistorescué vagy Emil Hurezeanué. Elképzelhető, hogy maga a Román Hírszerző Szolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság sem mentes a titkos ügynököktől. /Németh Júlia: Titokbiztosítás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./

A Legfelső Védelmi Tanács által elfogadott nemzetbiztonsági törvénycsomaghoz hasonlóan a kormány főtitkársága is azonos témakörű jogszabályt dolgozott ki, amely heves vitákat vált ki. A védelmi tanács tervezete a civil szféra felháborodását okozta, mert a tervezet túl nagy hatalmat biztosít a titkosszolgálatoknak. A jogszabály felhatalmazza a titkos ügynököket, hogy bírói engedély nélkül lehallgassák a gyanúsítottakat. A kormány tervezetét Calin Popescu Tariceanu kormányfő nemzetbiztonsági tanácsosa, Marius Oprea történész dolgozta ki. Ez az elképzelés sem nyerte el a civil szféra tetszését. A Jogforrások Központja szervezet azt kifogásolja, a törvénytervezet nem tisztázza, hogyan lehet ellenőrizni az információk titkosításának, illetve a titkosítási kötelezettség feloldásának törvényességét. A Nyílt Társadalomért Alapítvány szerint a tervezet csak kinyilatkoztatások szintjén foglalkozik az emberi jogok betartásával. /Kereszttűzben a nemzetbiztonság. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./