Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője emlékezett apja mondására: mennyi magyar lenne egyszeriben, ha visszatérne a „magyar világ”. Azokra gondolt, akik többnyire románoknak adják ki magukat, de családban, magyar barátok előtt, amikor más nem hallja, magyarul beszélnek. Jönne az igazgató, aki a fiához a nyilvánosság előtt románul szólt (míg amaz szépen magyarul válaszolgatott neki), az újságíró, akit magyar kommunista aktivista szülei tudatosan neveztek és neveltek románnak. Hirtelen magyarságukra ébrednének a Vasilék meg Lacramioarák, akik otthon mindig is magyarul beszéltek, és azok az Enikők meg Zsoltok is, akiket magyarnak indított útnak a szülői akarat, de környezetük hatására később elrománosodtak. A magyar nyelv használatát sikerült Erdély jó részében háttérbe kényszeríteni. A magyar vállalatvezető olykor azért tiltja meg magyar alkalmazottja számára, hogy magyar ügyfelekhez magyarul szóljon, nehogy elriasszon egy románt. Gheorghe Funar több mint másfél éve már nem polgármester, még sincs olyan magyar üzletember Kolozsváron, aki boltjában kétnyelvű feliratokat helyezett volna el. Sok ünnepi rendezvényen, ahol a meghívottak zöme ért magyarul, minden beszéd, megemlékezés csakis románul hangzik el. Joggal elvárható, hogy a szórakoztató háttérzene legyen legalább néha magyar is. Szinte minden üzlethelyiségben megy valami rádió, de ezek még véletlenül sem közvetítenek magyar adókat. Előfordul, hogy azokat is megszólják egyes románok, akik egymás között magyarul beszélgetnek. Nem jellemző az RMDSZ-re sem, hogy a magyar nyelv használata miatti hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozna. Hányan élnek létező jogaikkal? Hányan jártak utána annak, hogy a helytelenül, sokszor törvénytelenül adott, elírt család- és keresztnevünket helyes, magyaros formára visszaváltoztassák? Hányszor igényelték, hogy az igazságszolgáltatásban magyarul beszélhessenek? Ezt törvény biztosítja. Hány magyar helyi és megyei tanácsos él azzal a lehetőséggel, hogy az illető önkormányzatban az ülésen anyanyelvén szólaljon fel? /Balló Áron: Még mindig félünk magyarul? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./

Király András parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az elmúlt esztendőről elmondta, hogy elkezdődött a közösségépítés, illetve a választási kampányban tett ígéretek beváltása. Az eredmények között van Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoport önállósodása, a Nepomuki Szent János-szobor felújítása vagy a Szabadság-szobor újraállítása. Amennyiben a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával az Aradon élő 23 ezer magyar közül 9-10 ezer az RMDSZ-re szavaz, 4-5 városi tanácsos lehetne. Ugyanannyi képviselőt kellett volna a megyei tanácsba juttatnia a megye 49 ezer magyarjának. A megyében az RMDSZ-nek 44 tagszervezete van, közülük 36 vidéki. Az anyagi támogatások jóvoltából sikerült megerősíteni a magyar civil szervezeteket, amelyek mindenütt közösségépítő programokat szerveztek. Az újak közül kiemelhető a zimándújfalui Borostyán Egyesület kiváló munkája, a kisperegi közösségépítő program és az ágyai közművelődési élet felvirágzása. Új szervezet alakult Vingán, lehetőség nyílik a pankotai szervezet dinamizálására, a nagylaki szervezet is jól működik. /Balta János: Legfontosabb a közösségépítés. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./

Ez a mű inkább költészet, mint próza, vagy, ahogy ő mondja, „szerelmes földrajz” – jellemezte Gittai István legújabb, Emlékbe forduló idő című kötetét Molnár Judit magyartanár. Nagyváradon a Tibor Ernő Galériában január 11-én tartott könyvbemutatón a Nagyváradi Ady Társaság által kiadott, rövid prózai írásokat, visszaemlékezéseket tartalmazó kötetről Szűcs László, a Várad folyóirat és az Erdélyi Riport hetilap főszerkesztője kérdezte a szerzőt. A beszélgetésben kitértek a 60-70-80 és 90-es éveknek az alkotó számára legmeghatározóbb időszakaira. /Pap Melinda: Gittai időmozaikja. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./

Sára Péter olvasói levelében elsiratta a Múltunk+Jelenünk című nagyszalontai folyóiratot, melyet az Arany János Irodalmi Kör ad ki egy esztendeje. A körnek valamikor ő volt az animátora, de újjáélesztésében már mások vitték a prímet. Sára Péter levele ellenére mind az Arany János Irodalmi Kör, mind a folyóirat sikeresen működik. A lap mellékelte az Arany János Irodalmi Kör 1998. március 25-i újraindulása alkalmával rendezett Főnix-madaram, szárnyalj! című irodalmi rendezvény meghívóját. /Postafiók. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 13.

Visky András a legtöbbet játszott erdélyi drámaíró. Az évad elején Kolozsváron bemutatott Tanítványokat néhány éve a debreceni színház felkérésére írta, de az ottani ősbemutató és a romániai országos bemutató közé beékelődik a Júlia premierje a budapesti Thália Színház és a kolozsvári sétatéri színház közös produkciójaként. A Párbeszéd a szerelemről alcímű monodráma első díjat nyert a Magyar Rádió hangjátékpályázatán, az elmúlt évadban pedig a Román Rádió is bemutatta, a kolozsvári román színház pedig ebben az évadban tűzte műsorára. 2006-ban sor kerül a Júlia amerikai bemutatójára is. A vasárnapi iskola című bibliai elbeszélést bemutatták Kolozsváron, A meg nem született (kaddis) című Kertész-adaptáció a 2004. évi Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik legnépszerűbb eseménye volt, Kulka János felolvasásában. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Visky-bemutatója, A szökés, akárcsak a Sepsiszentgyörgyön nemsokára sorra kerülő Alkoholisták – a Katona József produkciós pályázat nyertes alkotása. Visky András színpadi műveinek közös vonása, hogy szerzőjük egy-egy alcímben: nem csak egyértelmű, konkrét helyzetekkel kell számolni a darabban. Nagybetűs fogalmak játszanak darabjaiban – A szökés alcíme például: Játék a Szerelemmel, a Szabadsággal és a Történelemmel. A Tanítványok a Színház folyóirat 2001. novemberi számának mellékletében megjelent szövegváltozatban még Játék az Írással és a Színházzal alcímet viseli. A szerzőt kétévesen édesanyjával és hat idősebb testvérével együtt deportálták a Baraganba. Közös motívuma majdnem minden Visky-színdarabnak, hogy a színház a színházban, a színház mint hétköznapi, szorult és konkrét helyzetből való szabadulás motívumát folyamatosan meg tudja újítani. /Hegyi Réka: Szabadulástörténettől szabadulástörténetig. = Krónika (Kolozsvár), jan. 13./

Tőkés László püspök kijelentette: az európai fórumokhoz fordul amiatt, hogy a román hivatalos szervek etnikai és vallási diszkriminációt alkalmaznak a református magyarokkal szemben, és híveivel együtt imádkozással egybekötött nyilvános demonstrációt tart minden vasárnap Nagyváradon, az olaszi református templomban. Az akció célja az, hogy a nagyváradi városi tanács utaljon át a Lorántffy Zsuzsanna Református Kollégium használatára egy mintegy 300 négyzetméteres telket, ahol sportpálya működne. Az egykor a kollégium tulajdonában levő sportpályát a városvezetés 2003-ban a Szentháromság ortodox parókiának utalta át, bizonyos nagyobb területek helyett, amelyeken a kommunista rezsim idején tömbházak épültek. /Tőkés tiltakozása. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14./

A Periferic Records hanglemezkiadó 1993-ban történt alapítása óta alapvető feladatának tekinti, hogy a ma zenei értékeit az utókorra hagyományozza. Ebbe a körbe tartozik a határon túli magyarság és más nemzetiségek zenei kultúrájának kiadása és közönséghez juttatása. A Határon Túli Magyarok Zenéje koncerteket azért indították, mert azt látták, hogy a határon túli magyar zenészeket és zenéjüket nagyon kevéssé ismerik Magyarországon. Böszörményi Gergely kiadó, koncertigazgató 2003-ban a Zeneakadémián bejelentette, hogy nagy számú CD-t adományoznak Kárpátalja, a Felvidék, Erdély és a Vajdaság egy-egy református kezelésben lévő könyvtárának. Felhívásukra nagyon sok független lemezkiadó csatlakozott, és így városonként 450 különböző CD-vel indíthatják útjára a zenetárat, melyet évente újabb koncertsorozat keretében bővítenek. Az ÖT KONCERT – ÖT ORSZÁG – EGY NEMZET adományozással egybekötött koncertsorozat a Magyarországi Református Egyház Zsinata és a Periferic Records közösen megvalósított rendezvényévé vált. Kolozsváron is – mint a többi soron következő városban – három zenekar lép fel. A Tüske zenekar és Müller Borbála Erdély, a Bástya Citerazenekar a Felvidék, míg a Misztrál együttes Magyarország képviseletében ad koncertet január 19-én Kolozsváron a Magyar Operában. Az öt koncertet magába foglaló sorozat fővédnöke Mádl Dalma, a Magyar Karitasz jószolgálati nagykövete. /Böszörményi Gergely kiadó, koncertigazgató, Budapest: Magyar zenei CD-k adományozása Kárpátalja, Erdély, a Vajdaság és a Felvidék népességének a Periferic Records és a Magyarországi Református Egyház szervezésében. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

Félrevezetésnek, az ellene indított rágalomhadjárat újabb fejezetének minősíti Eckstein-Kovács Péter szenátor a Ziuaban megjelent cikket, amely vagyoni helyzetét taglalja. A Ziua napilap azzal vádolta a szenátort, hogy nem tudja indokolni, mivel szökött egy év alatt 10 ezerről 45 ezer euróra bankbetétjének tartalma, illetve, hogy törvénytelenül folytatott ügyvédi tevékenységért vett fel bruttó 310 millió lej tiszteletdíjat. A Ziua szerint szenátor tavaly lényegesen javított lakhatási körülményein, hiszen a Decebal utcai két szobás, 100 négyzetméteres lakását (adózási értéke 15 000 euró) megtoldotta a szomszédtól megvásárolt 70 négyzetméteres (adózási értéke 10 000 euró) résszel, illetve a 400 négyzetméteres udvar egyharmadával. A Szabadságnak nyilatkozva Eckstein-Kovács Péter kijelentette: nem 45 ezer euróval gyarapodott a vagyona, hanem ekkora bankkölcsönt vett fel, hogy az említett ingatlant megvásárolhassa. Ami pedig az ügyvédi tevékenységet illeti, a törvényes keretek közt kifejtett tevékenység után szerzett évi 310 millió jó ügyvédek között egyáltalán nem kirívó. Hetek óta tart a Ziuaban a szenátor ellen folytatott lejárató kampány, cáfolatot pedig nem hajlandók közölni. A szenátor kifejtette: ha nem kap más úton elégtételt, polgári pertől sem zárkózik el. /Sz. K.: Eckstein visszautasítja a Ziua vádjait. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./

„Az eddigieknél jobban kell figyelnünk egymásra, és szorosabban fogjuk egymás kezét. Ezt szolgálja azon elhatározásunk, hogy szélesebben nyitunk a civil szervezetek felé, és több anyagi támogatást biztosítunk számukra, mert ők képviselik a nagyobb tömeget” – hangsúlyozta Komlós Attila a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) nemrég kinevezett elnöke a hét végén Sátoraljaújhelyen megrendezett Dialógusok-2006 régiós konferencián. A HTMH új vezetője szerint elsősorban a Szülőföld Alapítvány kínál az eddigieknél nagyobb lehetőséget a határon túli civil szervezetek támogatására. A meghívott előadók közt volt Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke, Katona Tamás történész, Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, Kocsis Károly, a Miskolci Egyetem tanszékvezetője és Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke. A határon túli szervezetek részéről Muzsnay Árpád, az EMKE partiumi alelnöke, Dupka György, a kárpátaljai magyarság kulturális életének ismert vezetője és Boda Ferenc, a Csemadok Kassa és környéke szervezetének elnöke tartott beszámolót. Mindhárman megfogalmazták azt az igényt, hogy az összetartozás érzését tovább kell erősíteni. Szarka László az elmúlt évek kisebbségi kutatásainak eredményeiről beszélt. Szerinte téves az a felfogás, mely szerint a magyar nemzetet igazolványokkal egyesíteni lehet. Úgy vélte, csak a kultúra képes összetartani, de még sok a tennivaló. Elmondta, hogy a Magyarországon működő multinacionális cégek naponta 25-30 ezer szlovákiai magyart mozgatnak meg, visznek át a Duna egyik oldaláról a másikra. Szerinte hasonlóan kellene eljárniuk a magyar kulturális és oktatási intézményeknek, színházaknak, iskoláknak, egyetemeknek, kultúrházaknak, könyvtáraknak, múzeumoknak is. Szarka különösen rossznak tartja a könyvtárak helyzetét, melyek vagy nem működnek, vagy hiányoznak belőlük az új tudáshoz, a modernizációhoz szükséges könyvek. Meglátása szerint az erdélyi sajtó az egyik legnagyobb tudásbázissal rendelkezik. A konferencia keretében az anyaországi és a határon túli szervezetek bemutatták egymásnak idei programjaikat. /Sike Lajos: Nyitás a civilek felé. Dialógusok-2006 régiós konferencia Sátoraljaújhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

„Fejlett demokráciákban is a legtermészetesebb dolog, hogy aki a pénzt adja, beleszólhat annak felhasználásába, véleményt mondhat, milyen színvonalú művekre, előadásokra költhetik azt: tehát mi is szóljunk bele!” – mutatott rá Muzsnay Árpád. Kifejtette, hogy Háy János budapesti szerző trágárságokkal teli darabjára /A Senák/ gondol, amely Szatmárnémetiben a magyar tagozat műsorán szerepel. Nem azt mondja, hogy nem kell kísérletezni, de ne a nagyszínpadon, ahová a gyermekek és diákok is járnak. Nem cenzúrát, több felelősséget és színvonalasabb előadásokat akarnak, továbbá nem támogathatnak közpénzekkel olyasmit, ami a közízlést semmibe veszi – összegezte Muzsnay. A lap munkatársa megkérdezett erről ismert személyiségeket. „A trágárság nem tesz kíváncsivá, bármi van mögötte: amit hallottam róla, az bőven elég, hogy ne nézzem meg és másnak se ajánljam!” – nyilatkozta Kónya László tanár, megyei főtanfelügyelő-helyettes. Erdei D. István parlamenti képviselő: „Lesújtó a véleményem!” „Az meg egyenesen felháborító, hogy diákbérletes előadásként is megnézhető.” Szabó István, a megyei tanács elnöke: „Nem érdekelnek az ilyen előadások, nem láttam és nem is fogom megnézni!” Riedl Rudolf alprefektus: „Nem járok mostanában arrafelé, mert ez a színház már nem Ács Alajos színháza. Szomorú vagyok, hogy mostanában mik történnek ott.” Muzsnay Árpád javaslatával a megyei tanács minden tagja egyetértett, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat ezután jobban beleszólhat, mire költik a közpénzekből adott támogatást a művelődési intézmények. Lőrincz Ágnes színművésznő, a Harag György Társulat igazgatója elmondta, jogosnak tartja a határozatot. „Jöjjenek csak a tanácsbeliek, és lássák, hogy az adott lehetőségeken belül milyen nehéz összeállítani a műsort, kiválasztani egy-egy darabot, s rendezőt találni hozzá” – fogalmazott a társulatvezető. A Senák a budapesti Nemzeti Színház 2003. évi drámapályázatának díjazott darabja. A darabot a Színházi Dramaturgok Céhe a 2003/2004-es évad legjobb magyar drámája díjjal tüntette ki. Ősbemutatója 2004. május 2-án volt a Nemzeti Színház stúdiószínpadán. /Sike Lajos: Kultúrkontroll a trágárság ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

Százéves a romániai szabadalmi rendszer. Varga Gábor, az Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal /OSIM/ vezérigazgatója kifejtette, hogy az uniós csatlakozás küszöbén a román iparjogvédelemben és szabadalmi rendszerben a szükséges jogharmonizáció már majdnem teljesen lezajlott. Azonban baj van ezeknek a törvényeknek a betartásával. Romániának már sikerült egyedüliként a térségben kidolgozni erre vonatkozóan egy nemzeti stratégiát, azonban a gyakorlati alkalmazás terén eddig még nem tudtak lépni. Varga Gábor két évvel ezelőtt megjelent tanulmányában felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában főleg a magyarlakta területek állnak nagyon rosszul az oltalom- és védjegyigénylések terén. Varga Gábor nyolc éve vezérigazgató, egyedüli magyarként helyt tudott állni egy bukaresti kormányhivatalban, és el tudta fogadtatni magát. Nagy sikere, hogy az OSIM-ot be tudta vinni az európai szabadalmi hivatalok szervezetébe. Január 18-án fogja átvenni Románia elnökétől a Kulturális Érdemrend parancsnoki fokozatát. Varga Gábor, az író, drámaíró közhivatalnokként végzi a munkáját, nem jut ideje az írásra. /Králik Lóránd: Százéves a romániai szabadalmi rendszer. Interjú Varga Gáborral, az Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal vezérigazgatójával. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

A budapesti Falvak Kultúrájáért Alapítvány ez alkalommal Tatár Zoltán nyugalmazott tanárnak, közírónak adományozta a Magyar Kultúra Lovagja címet, amelyet január 15-én Kolozsváron, a Pata utcai református templomban dr. Gaal György, a Házsongárd Alapítvány elnöke nyújtott át. Laudációjában kifejtette: Tatár Zoltán írásai néprajzi, helytörténeti és irodalmi szempontból egyaránt nagy jelentőségűek. Páratlan szerepet töltenek be a kolozsvári emlékirodalomban. Megelevenedik az egykori Hóstát, Kolozsvár egy része az Attila utcától a Magyar utcáig. /Vetési Júlia: A múlt jövője. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./

Kilátástalannak látszik a Kovászna városi önkormányzatnak az a terve, hogy rehabilitálja a tündérvölgyi kisvasutat, illetve azt a kommandói résszel összekapcsolva fellendíthesse az idegenforgalmat, miután a torjai Apor-család visszaköveteli a keskenyvasút két kilométernyi részét. Műemléknek nyilvánították a kisvasutat, ezért sem Apor Csaba báró, sem az önkormányzat nem kaphatja meg azt. 1997 májusában tűzvész pusztította el a vasúti síneket, a traverzeket, és nem utolsó sorban a műemlék jellegű, megmaradt századfordulós, technikai unikumnak számító berendezéseket. /Domokos Péter: Harc a pusztuló műemlékért. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

Aradon a tanács ülésén elfogadták a Csiky Gergely Iskolacsoport leltár szerinti átadásáról szóló határozatot. A római katolikus egyház már korábban visszakapta az 1948-ban államosított ingatlant, most azonban az iskola, amely jelenleg Arad köztulajdonát képezi, a gyakorlatban is jogos tulajdonosához kerül. – Végre igazságszolgáltatás történt – nyilatkozta Cziszter Kálmán RMDSZ-es tanácsos. A törvény értelmében az egyház köteles lesz öt évre bérbe adni a városnak az épületet, amiért az önkormányzat, Cziszter elmondása szerint évi 250-300 millió régi lejnyi díjat fog fizetni. Gond azonban, hogy az ötéves bérleti szerződés ideje alatt a város egyetlen lejt sem költhet a Csikyre, mivel az ingatlan nincs a tulajdonában. A Csiky mellett a temesvári római katolikus püspökség az aradi Eminescu Általános Iskolát (volt Zárda), az A. M. Guttenbrunn iskolát és a 26-os óvodát kapja vissza. /(Irházi): Átadják a Csikyt a római katolikus egyháznak. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 16./

Tőkés Elek, a Báthory István Gimnázium igazgatója felhívta a figyelmet az iskola két kiadványára. Az örök iskola c. kötet Lapok a kolozsvári Báthory István Gimnázium történetéből alcímmel olyan szövegeket gyűjtött össze, amelyeket a cenzúra évtizedeiben nem lehetett kiadni. Az Évgyűrűk c. kötet a Báthory múltját ismerteti, pontosabban az 1773–1914 közötti időszakot, a piarista korszakot. Az iskola rendezvényén a szülői szövetség képviseletében Kocsis Görög Júlia köszöntötte az egybegyűlteket. Orbán István, az iskola rajztanára bevallotta: a 210 gyerekrajzot egybegyűjtő naptár igen régi terve, amit végre sikerült kivitelezni. Magyar és székely népmeséket tartalmaz a bemutatott CD, az iskola diákjainak előadásában. Egy sorozat első darabját hallgathatják meg az érdeklődők. /(f): Főszerepben a kreativitás a Báthory-líceum rendezvényén. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./

Bikfalvi György alig volt 14 éves, amikor tagja lett a nagyváradi székhelyű Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének, amelynek az volt a fő célja, hogy az 1956–os magyarországi forradalmat Erdélyre és a Partiumra is kiterjessze. A szervezet leleplezése, illetve a szálak felgöngyölítése után a tasnádi Bikfalvi Györgyöt is letartóztatták. Tasnádon tíz tagja volt a titkos csoportnak, és a koordinátor szerepét Bikfalvi György töltötte be. Annyira óvatosak voltak, hogy a tagok egy részének nem is volt tudomása egymásról. A társaság a tanácskozások, pár fős ülések mellett plakátragasztással is foglalkozott. Például akkor, amikor megszűnt az esti líceumban a magyar nyelvű oktatás, egy éjjel maga Bikfalvi György ragasztotta tele a várost a „Tanulni akar a magyar ifjúság” feliratot tartalmazó röpirattal. 1960 novemberében aztán a Szekuritáté lecsapott, elkezdődtek a letartóztatások. Érte 1961. január 13–án jött a hatóság. Elkezdődött a házkutatás: felforgatták a házat, a legaljasabb módon. A szekrényből mindent kihajigáltak, sáros lábbal végigtapostak a vasalt ruhákon, a szalmazsákból a földre szórták a szalmát. Már az autóban verni kezdték a fiút. Nyolc hónapig volt letartóztatva, és, amikor Bikfalvi beöltötte a tizennyolc évet, a bíróság ötvenkilencüket ítélte el. A szervezetben körülbelül ötszázan voltak, kétszázkilenc embert letartóztattak: összesen ötszáznegyven évet sózott ki rájuk Macskási, a katonai törvényszék suszterből lett elnöke. A tizenöt év kényszermunkából négy évet húzott le Románia legkomolyabb politikai börtöneiben, végül az 1964-es amnesztiával szabadult. Nagyvárad, Kolozsvár, Enyed mellett a hírhedt zsilavai börtönben is megfordult, majd Galac, a Duna egy szigetén lévő, gradinai munkatábor, aztán Szamosújvár jött a sorban. A börtönökben az őrök durvalelkű, kegyetlen gazemberek voltak. A politikai elítéltek különleges bánásmódban részesültek: sokkal kevesebb ennivalót kaptak, mint a köztörvényes bűnözők. A folyosón a takarítást és az ételosztást a köztörvényesek végezték, viszont, ha egy politikai elítélt kiment a cellából, szemmel a fal felé kellett fordulnia, ne lássák a társak az arcát. Rabruhájukra a CR felirat volt ráírva, ami az ellenforradalmár szó rövidítése. A szülők egyáltalán nem tudtak semmit Bikfalvi Györgyről: a tárgyaláson látták utoljára. Egy alkalommal azonban megengedték neki, hogy levelezőlapot küldjön, amelyre az alábbi szabványszöveget kellett ráírnia: „Kedvesem! Egészséges vagyok. Kérlek benneteket, küldjetek egy öt kilogramm élelmiszert tartalmazó csomagot. Kérem, ezentúl több csomagot ne küldjetek.” /Fodor István: Fejezetek Tasnád történelméből. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 16./

Hunyadi János-évnek deklarálták 2006-ot, hiszen a híres erdélyi történelmi személyiség 550 évvel ezelőtt, 1456-ban Nándorfehérvárnál (Belgrádnál) világraszóló diadalt aratott II. Mahomed török szultán serege fölött. Az a nap az egyetemes keresztény világ nagy ünnepe volt, s 550 éve minden délben megkondulnak a templomok harangjai az esemény emlékére. Déván a Történelmi és Régészeti Kör múlt heti összejövetelén az EMKE Hunyad megyei szervezete megnyitotta a Hunyadi János-évet a megye területén. Schreiber István, az EMKE Hunyad megyei elnöke tartott előadást törökverő Hunyadi János vitatott eredetéről. Hunyadi Jánost a magyarok, románok, szlovákok és szerbek is magukénak tekintik, két főbb vélemény tűnik valószínűbbnek. A tizennyolcadik századig szinte egyeduralkodó volt az a nézet, miszerint a híres erdélyi hadvezér Luxemburgi Zsigmond magyar királynak törvénytelen fia volt. Később teret nyert az a nézet, miszerint Hunyadi János a havasalföldi eredetű Wayk Buthi fia volt. Az 1993-ban az Akadémiai Kiadó gondozásában Budapesten megjelent Erdély rövid története így foglalt állást: “Wayk Buthi, Hunyadi János apja, valószínűleg havaselvi bojár eredetű volt, udvari vitézként szolgált Zsigmond királynak, aki 1409-ben Hunyad várát és uradalmát adományozta /Chirmiciu András: 2006 – Hunyadi János-év. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 16./

Gagyi József szerint a gettó, autó, sofőr, alku, üvegház szavakkal körvonalazható az egykori Magyar Autonóm Tartomány (MAT) meghatározása. Mindezt Az autonóm magyarok – Székelyföld változása az ötvenes években című tanulmánykötet Sepsiszentgyörgyön tartott bemutatóján fejtegette, mint a könyv egyik szerzője. Az autonóm magyarok kötet a marosvásárhelyi levéltárakban található, az 1950-1968-as korszakot felölelő dokumentumok alapján készült, Bárdi Nándor, a budapesti Teleki László Intézet munkatársának szerkesztésében, valamint tíz társszerző közreműködésével, akik közül hatan 2000-2003-ban szereztek történettudományi oklevelet. Az 1956-1957 táján a kommunista pártvezetésben történt és az 1965 utáni személyi kultusz irányába bekövetkezett fordulatra vall az alku, melynek során a magyar kisebbségi, baloldali érzelmű elit azt vallotta: bizalmat kell adni a román államnak. „A MAT elnevezésű képződmény markáns politikai valóság volt, pontja annak a folyamatnak, melyet Trianon, a bécsi döntés, a párizsi béke jelzett” – véli Boér Hunor társszerző. /Domokos Péter: A magyar valóság gettója és üvegháza. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

Érdektelenség övezi az RMDSZ részéről a csíkszeredai Bokor Márton Endre helyzetét, akit immáron nyolc hónapja tartanak előzetes letartóztatásban a román hatóságok kábítószer-kereskedelem vádjával, bizonyítékok nélkül. A fiút brutálisan megverték, anyanyelvét nem használhatja, szüleivel is csak románul beszélhet. A kétségbeesett szülők az RMDSZ több vezetőjét is megkeresték, segítséget nem kaptak. Dr. Bokor Márton, az apa, a nyilvánosság elé tárja kálváriájukat. 2005. május 5-én letartóztattak Kolozsváron öt fiatalt kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem gyanújával. Az itt tanuló magyar egyetemisták körében terjed a könnyűdrogok fogyasztása. Amikor a szülők először meglátogatták fiukat, figyelmeztették őket, hogy csak románul beszélhetnek, és nem érinthetik Endre letartóztatásának okait, de körülményeit sem. A szülők verés nyomait fedezték fel fiukon, a történtekről azonban nem tudta őket Endre tájékoztatni. Miután füvezés közben tetten érték Bokor Márton Endre néhány barátját, az ő bevonásukkal akarták Endrét is tetten érni: egyikükkel felhívatták telefonon, hogy menjen le a tömbház elé, mert át kell adniuk neki valamit, a fiú azonban elhárította a kérést, mivel vizsgára kellett készülnie. Ekkor a türelmüket vesztett rendőrök berontottak a lakására, rögtönzött házkutatást tartottak, majd bilincsben vonszolták el Endrét. Házkutatási vagy letartóztatási parancs nélkül. A szülők megtudták, hogy fiukat éppen az ügyész irodájában verték meg. Bizonyíték híján a másik négy letartóztatott fiú vallomásai alapján folyik Bokor Márton Endre ellen az eljárás. Mivel a fogyasztók csak pénzbüntetésben részesülnek, az ügyész viszont mindenáron börtönbüntetést akar kiszabni, meggyőzték Endre társait, módosítsanak vallomásaikon, mondván, ha azt állítják, ő foglalkozott kábítószer-kereskedelemmel, a többiek büntetésének időtartamát jelentősen csökkentik. Fia megveretésének hírére Bokor Márton feljelentést tett. Válaszképpen Endrét több napra egy cellába zárták egy életveszélyes pszichopatával, aki azért ült, mert hidegvérrel megölt egy öregasszonyt. Az üzenet félreérthetetlen: „véletlen balesetek” bármikor előadódhatnak. Az apát közvetlenül a letartóztatás után figyelmeztette több ügyvéd, hogy Kolozs megyében a jogrendszert az ügyészek uralják, nekik engedelmeskednek nemcsak a rendőrök, de még a bírák is. A Bokor Endre esetével foglalkozó ügyész a Gandul című román napilapnak 2005. május 21-én adott nyilatkozatában nagy kábítószer-forgalmazó hálózat leleplezését adta hírül, azt állítva, hogy „a kábítószer Magyarországról származik (akárcsak a Sapientia Egyetem támogatása, ennek hallgatói az ifjú letartóztatottak)”. Valójában a fiatalok – bár mindannyian magyar nemzetiségűek – nem a Sapientián, hanem a Babes–Bolyai Tudományegyetemen folytatják tanulmányaikat, méghozzá román nyelven, és ezt az ügyész, Mircea Hrudel tudja. Romániáról időközben megállapították, hogy – bár akad még tennivaló – az országban jelentős mértékben visszaszorult már a korrupció, a kisebbségek egyre jobban érzik magukat. Az RMDSZ ismét a fő stabilizátor terhét vállalta magára. Bokor Endre helyzete is „stabil”, jóllehet édesapja, a Hargita megyei kórház igazgatója, az RMDSZ színeiben megyei tanácsos, a fiú továbbra is előzetes letartóztatásban van Szamosújváron, bizonyíték nélkül. A verőlegény szerepét betöltő rendőr elleni feljelentés nyomán belekezdtek két tárgyalásba, de az első (októberben) elmaradt, mivel a vádlott nem jelent meg, a másodikon most januárban nem találták az iratcsomóját. /Bagoly Zsolt: Magyar kálvária a szamosújvári börtönben. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 17./

Az utóbbi évtizedekben központba került a kollektív és individuális életpályák, valamint az életpályák narratív reprezentációjának vizsgálata. Alig van olyan tudományterület, amely a maga terminológiájával ne definiálta volna újra az élettörténetet, a biografikus történetet, annak műfaji, ontológiai és pragmatikai specifikumait. A kolozsvári BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke január 20-án tart konferenciát erről a kérdésről. Néhány cím az előadásokból: Niedermüller Péter (Humboldt Egyetem, Berlin): Élettörténet, emlékezet, emlékezetpolitika; Tóth Zsombor (BBTE, Kolozsvár): Homo scribens. Megjegyzések a kora újkori magyar és latin élettörténetekhez; Keszeg Anna (ELTE, Budapest): Az irodalmi jelenség és az önéletírás a kortárs franciaországi történeti kutatásokban; Szabó Levente (BBTE, Kolozsvár): Az irodalmi élettörténetek piacosítása és a vizualitás piacszerző ereje a XIX. század közepének magyar irodalmában; Mohay Tamás (ELTE, Budapest): Egyének és életutak; Keszeg Vilmos (BBTE, Kolozsvár): Biografikus narratívumok populáris regiszterekben. /Emberek, életpályák, élettörténetek. Mire használható az élettörténet? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

Január 15-én Esztelneken az író-olvasó találkozó meghívottja dr. Borcsa János, az Ambrózia Kiadó igazgatója, dr. Tüdős S. Kinga művészettörténész, a bukaresti Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézet Nemzetiségtörténeti Osztályának tudományos kutatója és Gligor Zoltán fotóművész volt. A találkozón bemutatták a kézdi­vásárhelyi Ambrózia Kiadót, majd dr. Borcsa János és dr. Tüdős S. Kinga az Ambrózia Kiadó gondozásában tavaly meg­jelent Esztelnek műemlékei, ferences kolostor és kerített templom című, két tanulmányt tartalmazó könyvet ismertették. /Iochom István: Új község első könyvbemutatója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 17./

Az európai uniós pályázatok révén a magyar költségvetéstől kapott támogatások sokszorosát lehet megszerezni – hívta fel a figyelmet Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke. Az Illyés Közalapítvány múlt évre esedékes kifizetéseiből 380 millió forintot visszatartottak, mondván, maradványképzésre kell a pénz. „Mindenki tudta, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy a kormány ott próbál elvonni vagy visszatartani, ahol kisebb az ellenállás. Például tőlünk, mert tudta, hogy a határon túli magyarság nem vonul mindjárt Budapestre a parlament elé” – jelentette ki Pomogáts. Hangsúlyozta, hogy az Illyés Közalapítvány a sikeres pályázatok alapján csak odaítéli a pénzt, de nem rendelkezik vele. Az államkincstárnak ad jelzést, hogy mikor lehet küldeni a pénzt. Komlós Attila, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke tájékoztatta a lapot arról, hogy a napokban hárommilliárd forint átutalását írta alá. Úgy tűnik, hogy ez tartalmazza az IKA tartozásait is. Kérdés azonban, hogy mi lesz a 2006-os alapokkal? Idén 100 millió forinttal kevesebbet kap az IKA, mint tavaly, amikor már elvettek ugyanennyit. Eszerint 200 millió forinttal kurtították meg az eredeti egymilliárd forintot, holott az infláció miatt inkább növelni kellett volna az alapot. Pomogáts ez ellen tiltakozott. Évente négy-ötezer pályázat érkezik az alapítványhoz. Vannak és lesznek súlypontok. 2006-ban prioritást élveznek azok a létesítmények, melyeknek építését az alapítvány mostani vezetése idején kezdték el. Erdélyben ilyen a felőri és a besztercei szórványkollégium vagy a kolozsvári Szabédi Ház, amelyben az erdélyi magyar irodalmi múzeum kap otthont. A másik prioritás az EU-pályázatok támogatása: az EU-s pályázatokhoz szükséges 20 százalékos, úgynevezett önrészt az Illyés Közalapítvány adja, mint például a felvidéki Somorján épülő nemzetiségi kulturális kutatóintézet esetében. /Sike Lajos: Az IKA nem ül pénzes zsákon. Interjú Pomogáts Bélával, az Illyés Közalapítvány elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./

A magyarországi alkotmány módosításáról tanácskoztak január 17-én Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetői budapesti kormányilletékesekkel. A megbeszélésen a VMSZ további módosításokat is szorgalmazott. A VMSZ továbbra is kitart azon javaslata mellett, hogy az alkotmány mondja ki: a határon túli magyarok kulturális értelemben a magyar nemzet részei, és a magyarországi magyarokkal együtt nemzeti közösséget alkotnak. /Szabadkán a magyarországi alkotmány-módosításról tárgyaltak. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./

Kovászna város címertervét a múlt év december 19-én többségi szavazattal fogadta el a képviselőtestület, a múlt hét végén pedig a prefektúrán megtámadták a román képviselők. Szerintük a címerterv ,,csak székely jelképeket és Nagy-Magyarországhoz fűződő revizionista szimbólumokat tartalmaz, ami sérti a Románia nemzetbiztonságára vonatkozó törvényt is”. A kovásznai címer körüli vita immár tizenkét éve folyik. Az első tervet, amely Tompa Csaba tanár nevéhez fűződik, 1994-ben terjesztették a tanács elé, de az akkori testület román tagjai is tiltakoztak, mert a címertervben nem szerepeltek a helyi románságra utaló jelképek, mint például a tündérvölgyi ,,dák vár”, a sikló stb. Pár évvel később volt egy újabb próbálkozás, ezúttal a sepsiszentgyörgyi Toró Attila címertervei váltottak ki vitát. A román képviselők ugyanazokkal az érvekkel állt elő. Azután 1999–2000 táján a románok felkeresték a Román Tudományos Akadémia heraldikai bizottságát, de nem értek el eredményt. Valójában elég a törvénytelen területfoglalásokra, a Cigánypatakában történt román honfoglalásra, az ottani illegális építkezésekre gondolni. Ehhez elég kifejező, ha verebet rajzolnak a fecskefészekbe. /Bodor János: Verebet a fecskefészekbe! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 18./

Biofarmok létrehozását támogatja az Európai Unió keretén belül működő Sapard-program. Jelenleg előkészületben van egy farmerprogram kidolgozása, melynek koordinátora Sándor Kálmán, a Rika Kistérségi Egyesület ügyvezető igazgatója. A programban 100 farmergazdaság létrehozását tervezik Hargita, Kovászna és Maros megyékben. A farmok létrehozására pályázóknak a Sapard-program 50%-os vissza nem térítendő támogatást nyújt. /bágyi: Biofarm-program indul vidékünkön. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 18./

Hármas könyvbemutatónak adott otthont január 17-én Sepsiszentgyörgyön a Képtár: az olvasók Kozma Mária A jóság síró vágya című regényével, Bíró Béla Határokon innen és túl című esszékötetével és Vári Attila Históriás ének a rendszerváltásra című verseskötetével ismerkedhettek meg. A köteteket a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó jelentette meg. A könyvét ,,Népem múltja: az én jövendőm” mottóval indító Vári Attila elmondta: verseit 1988-ban írta, akkor, amikor ,,örök életre ki volt tiltva Romániából”, Kozma Mária arról beszélt, hogy regényében a hatalom természetrajzát, az alkalmazkodási készséget, illetve a belső, képzeletbeli világ biztonságosságát próbálta vizsgálni, míg Bíró Béla kifejtette, esszéiben, politikai tanulmányaiban arra is kereste a választ, miként viszonyulnak a nyugati értelmiségiek a kisebbségi kérdéshez. /(mózes): Könyvekről a Képtárban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 18./

A román alkotmány módosítására lesz szükség a közeljövőben – jelentette be Markó Béla RMDSZ-elnök a bukaresti sajtótájékoztatóján. Az ország alaptörvényének az európai parlamenti választásokra vonatkozó cikkelye ugyanis nem felel meg az Európai Unió direktíváinak. Az európai parlamenti választásokon ugyanis az állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok is részt vehetnek. Tánczos Barna, az Állami Földalap vezérigazgatója közölte, hogy a mezőgazdasági életjáradékot, mindazok a 62 éven felüli személyek igényelhetik, akik 2005. július 22. után adták el vagy bérbe legfeljebb 10 hektáros földterületüket. /Gujdár Gabriella: Alkotmány-módosítást szorgalmaz az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./

Törvényi útvesztőkbe kényszeríti a brassói Nyugdíjpénztár és a Táblabíróság azokat a magyarokat, akik az 1940-es bécsi döntés folytán elszenvedett etnikai üldöztetésük miatt állami kárpótlást kérnek. Egyik vagy másik intézmény hiányosnak vagy egyenesen hamisnak nyilvánítja bizonyítékaikat. Az igénylőknek akár tíz órán keresztül kell várakozniuk a Táblabíróságon, amíg bebocsátást kapnak, hogy aztán elutasítsák kérésüket. Szép Károly brassói lakos édesapját a MÁV-ból CFR-ré váló vasúti társaságtól bocsátották el, s emiatt családjával együtt Marosvásárhelyre menekült. Szép Károly családja etnikai üldözöttségének bizonyítására két olyan tanút kért föl, akikkel annak idején együtt menekült el Brassóból. A Táblabíróságon kérését elutasították, mert szerintük nem diszkriminációról van szó: az érintett apja önként nézett más munka után. Az etnikai üldöztetés ténye nehezen bizonyítható. Nádudvary György jogász, elmondta, hogy egyre több kérvényt utasítanak vissza. Eddig százhúsz Brassó megyei magyar lakos kárpótlását tagadták meg olyan címen, hogy esetükben nem etnikai alapú megkülönböztetésről van szó. Nádudvary az RMDSZ megyei szervezetének elnökével, Kovács Attilával és ügyvezető elnökével Tóásó Áron Zoltánnal több ízben is fölkereste a Nyugdíjpénztár illetékeseit. Azok tagadták a diszkriminációt, sőt politikai nyomásgyakorlással vádolták az RMDSZ vezetőit. A 2000 novemberében hatályba lépett 189-es törvény az állami hatóságok által nemzeti hovatartozásuk miatt üldözött személyeket hivatott anyagi jóvátétel formájában kárpótolni. A törvény alkalmazási utasításai csupán 2002-ben léptek érvénybe – kárpótlásra jogosítja azokat, akik bizonyítani tudják, hogy 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között hátrányos bánásmódban volt részük. /Bartha Réka: Kitoloncoltak kálváriája a törvények labirintusában. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./

Információs iroda működtetésébe kezdett Csíkszeredában az Inszol Egyesület. A kezdeményezés elsődleges célja a közösséget érdeklő információkat tartalmazó adatbázis létrehozása és az érdeklődők reális időben való tájékoztatása – mondta a novemberben bejegyzett egyesület elnöke, Molnár Attila. Az egyesület megalakulása óta folyamatosan készül az adatbázis, amelyhez a közintézmények mellett magáncégekről, egyesületekről gyűjtöttek információkat. A jövőben pedig az egész Székelyföldet magába foglaló idegenforgalmi adatbázist szeretnének létrehozni. Orendi Éva, az egyesület titkára a tervek között említette egy Kárpát-medencei ifjúsági találkozó szervezését is, amelyet évi rendszerességgel tartanának meg. /Civil információs iroda Csíkban. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./

A Pro TV műsorának két fiatal történész volt a vendége: Marius Oprea és Stejarel Olaru, könyvük megjelenése alkalmából. A téma: a Szekuritáté és a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi kapcsolata. A szerzők világossá tették, hogy az ,,illetékesek” nem vagy csak nagyon ritkán bocsátják rendelkezésükre a dokumentumokat. Valami elképesztő titokmánia uralja ma is az Román Hírszerző Szolgálatot /SRI/. Amikor kikérték a Stasival kapcsolatos dokumentumokat, több esetben is olyan választ kaptak, hogy ezek nem léteznek vagy titkosak. Ugyanakkor Berlinben a Stasi levéltárában hozzáférhettek román nyelvű dokumentumokhoz is. Mind Gheorghe Gheorghiu-Dej, mind Nicolae Ceausescu uralma alatt a politikai rendőrség, a kémszervezet élénk kapcsolatokat ápolt a ,,testvéri” országok megfelelő szerveivel. A két történész elmondott egy különös esetet: valamikor az ötvenes évek elején letartóztattak és elraboltak Berlinben egy német állampolgárt, Romániába hozták, három évig folyt a kihallgatása. Három év kihallgatás és a verések után váratlanul kiderül a tévedés: a delikvens, akit Berlinből elraboltak és illegálisan tartottak fogva, nem az a személy, akit keresnek. Kiengedték, a családnak azonban meghagyták, hallgassanak az ügyről. Amikor erre a személyre vonatkozó adatokat kérték ki az SRI-től, a hivatal azt válaszolta, hogy számukra a szóban forgó név ismeretlen. Amikor azonban nyomtatásban is megjelent a rémregénybe illő eset, kiderült, mégiscsak létezik a dosszié. /Bogdán László: A szeku és a Stasi. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 19./