Murádin Jenő, a jeles kolozsvári művészettörténész /sz. 1937. nov. 23./ az erdélyi művészet legdokumentáltabb ismerője. Gazdag munkássága „műhelyforgácsaként” született meg könyve: Olasz földön. Erdélyi magyar művészek Itáliában a két világháború között. Erdélyi Művészet Könyvek, Litera-Veres Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006./Bölöni Domokos: „Eltölt a Szép isteni tudata”. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 3./

Félévenként tartalmas néprajzi kiadvány jelenik meg, a Kútfő. Kiadja a csíkszeredai Székely Károly Iskolaközpont Alapítvány és a Nagybükki Néprajzi Társaság. Főszerkesztője Burus János magyartanár. A szerkesztőbizottságban négy tanár és nyolc diák van. A Kútfő teret ad a szórványterületekről származó kutatásoknak, dolgozatoknak is, Küküllőpócsfalvától Külsőrekecsinig. Nem csupán diákok gyűjtését közli, hanem úgyszólván minden korosztályt felvonultat. Burus János a hatvanas éveit tapossa, szívén viseli szülőfaluja, Pipe sorsát. Pipe híres szülötte Gyulai Zoltán /1887-1968/ tudós, fizikai szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1998-ban, halála 30. évfordulóján emléktáblát helyeztek el a tudós tiszteletére a szülőfalu templomának előterében. Szövege: „Pipén született a nemzetközi hírű fizikus professzor, GYULAI ZOLTÁN (1887-l968), aki Kolozsvár, Szeged, Göttingen, Debrecen és Budapest egyetemein működött. E táblát emlékezésül helyezte el 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia, az Unitárius Egyház, a Babes-Bolyai Tudományegyetem. ” Pipe – mint sok tucatnyi más erdélyi kistelepülés – haldoklik, az utolsókat rúgja. Jó volna összefogni, utat javíttatni, s belakatolás helyett belakatni ezt a pompás tájat. /Bölöni Domokos: Az embert elviszi az esze. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./

Horváth Arany közíró, Horváth István /1907-1977/ költő lánya elmondta, hogy apad szülőfaluja, Magyarózd lakossága. Múlt évben tizenöt halottat kísértek a temetőbe. Az utóbbi húsz esztendőben a fiatalok rendre elhagyták a szülőfalut, ahová a XII. században letelepedtek, és éltek századokon át. Horváth István házát fel kell újítani, ehhez a Horváth István Alapítvány gondozásában lévő összeget a háromszorosára kell növelni. Több helyre nyújtottak be pályázatot. A századik születésnapra készülve Horváth Arany apjának nagy munkáját, a Magyarózdi toronyalját adta volna ki újra, de az olyan sokba kerül, hogy akkor a ház tatarozására, újraépítésére gondolni sem lehetne. Nagy Pál, irodalomtörténésszel emlékkönyvet készítenek elő. A Horváth István Alapítvány következő rendezvénye májusban lesz, újra találkoznak a költészet rajongói, a fiatal előadók Magyarózdon, hagyományossá vált ez az ünnep. A nyári Magyarózdi találkozó-szimpózium se marad el. /Bölöni Domokos: Magyarózdi gondolatok (Beszélgetés Horváth Arany közíróval, Horváth István költő lányával) = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./

A száz éve született Nagy István (Csíkszereda, 1907. júl. 5. – Kolozsvár, 1983. jan. 5.) karmester, hegedűművész, zenetanár hetven éve ismertette meg Marosvásárhely közönségét Bartók és Kodály művészetével – fejtette ki Guttmann Mihály kolozsvári karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke, aki a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar névadójának munkásságát méltatta március 24-én Marosvásárhelyen a Közművelődési Palota színpadán, és emléklapot nyújtott át a 15 éve alakult kórus vezetőjének, Kovács András karnagynak. Nagy István a marosvásárhelyi római katolikus tanítóképző ének- és zenetanára (1934-41), a kolozsvári Tanítóképző Intézet (1941-46), majd a Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola (1946-48) professzora és igazgatója, a Magyar Művészeti Intézet (1948-50), ill. Gh. Dima Főiskola (1950-74) tanára volt. A magyar zenei anyanyelv jelentős művelője már marosvásárhelyi tanárként megszervezte iskolájának fiú vegyes karát. Ezt a munkát magasabb szinten folytatta a kolozsvári tanítóképzősök országos hírűvé emelt vegyes karával, valamint a nevét viselő énekkarral. Az 1948-ban újjászervezett Dalosszövetség elnökeként karmesterképzésre és modern műsorpolitikára törekedett. Nagy Istvánt mély hazaszeretet jellemezte. Aki ma hivatásának tekinti a zenei anyanyelv tanítását, az mind Bartók Béla és Kodály Zoltán és Nagy István – és Guttmann Mihály – tanítványának tekintheti magát. /Bölöni Domokos: 15 éves az ifjúság kórusa. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 26./

Sütő András egyik nagybátyja Gyümölcsoltó (Székely) Gergely kertről kertre lopakodva nemesítette a gazdáikkal együtt csendesen száradozó mezőségi fákat. Csaknem minden faluban volt egy-egy ilyen oltóember. Egyik faluban azt találták ki, hogy a tétlenségre kárhoztató fagyos téli napokon seprűt kössenek. A hozzávaló cirok rendelkezésükre állt. És létrejött a „seprűgyár”, hiába csúfoltak egyesek, jó pénzt hozva a házhoz. Az oltóembereket a „kívülállók”, bolondnak tekintik. Az ilyen legyintgetők után rendszerint nem marad semmi. – Az oltóemberek manapság egyre ritkábbak. Erdély újjászületéséhez új oltóemberek kellenek. /Bölöni Domokos: Oltóemberek. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 27./

Az erdőcsinádi találkozó az első olyan Gyöngykoszorú, melyet a térség népe EU-polgárként él meg. Húsz település huszonhárom csoportja lépett színpadra április 14-én. A népviseleti parádét ezúttal is a marossárpataki huszárok és a mezőcsávási fúvósok vezették. Az ökumenikus istentiszteleten Kántor Attila marosvásárhelyi lelkész a dalos-táncos találkozók fontosságát hangsúlyozta, a szászrégeni Pakó Benedek címzetes kanonok pedig a megmaradásról szólt. Lukácsy Szilamér helybeli lelkész, főszervező kiemelte: értékeinket nemcsak őrizzük, föl is mutatjuk. Ezt példázta az erdőcsinádi képzőművészeti tábor alkotásait bemutató kiállítás is. /Bölöni Domokos: Gyöngyszemek a koszorúban. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 16./

Ötvenéves a marosvásárhelyi alsóvárosi református egyházközség. Erre az alkalomra kis jubileumi emlékfüzetet adtak ki (Marosvásárhely-Alsóvárosi református templom 1957-2007, szerkesztette Lőrincz István, összeállította Csibi József). Április 28-án, vasárnap hálaadó istentiszteleten emlékeztek az indulás, templom- és gyülekezetépítés nehéz évtizedeire a templomban. Dr. Bustya Dezső 1975-ben kezdte marosvásárhelyi szolgálatát, húsz éven át volt a gyülekezet lelkésze. 1955 és 1976 között templom nélkül élt a gyülekezet. 1976-ban vásárolták meg a telket, imaházat működtek engedély nélkül. Az építkezés 1988-tól 1991-ig tartott, ebben oroszlánrésze volt néhai Szabó Árpád gondnoknak. 1991. december 8-án szentelte fel az új templomot dr. Csiha Kálmán püspök. Ma a gyülekezet mintegy 3400 lelket számlál. Lőrincz István lelkész szolgálata 12 éve alatt mintegy ezer családot látogatott meg. A gyülekezet felvállalt két fontos missziói ágat is, a szenvedélybetegek gondozását (ennek csak helyet biztosít), illetve a börtönmissziót, ezt Lőrincz István végzi 11 éve. A gyülekezet szegény sorsú gyermekei számára naponta egyszer meleg ételt és néhány órai foglalkozást biztosítanak. Holland támogatásból épült a Bucsinon egy üdülőház is, ahol ifjúsági csoportok vesznek részt különböző programokban. /Bölöni Domokos Az alsóvárosi reformátusok ünnepe. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./

A mindössze 570 lelket számláló Szászcsávás lelkészének, elöljáróinak jutott eszébe: tenni kell valamit a népdalkincs megőrzése és átörökítése érdekében az iskolások körében is. Április utolsó szombatján harmincnyolc iskolás érkezett szüleivel, tanítóival a nagy hírű dalárdisták templomába. Szülőföldjük dalaival álltak a népes csávási gyülekezet elé. Az énekes vetélkedő egyúttal főhajtás is volt a 125 éve született Kodály Zoltán emléke előtt, és emlékezés Dézsi Ferenc /1952-2002/ zenetanárra, aki nemcsak a dalárdát vezette 1973-tól haláláig, hanem zenét is oktatott a környék iskoláiban. /Bölöni Domokos: Dézsi Ferenc-emlékverseny Csáváson. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./

A marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kórus ünnepi koncertjének négyen Magyarországról jöttek haza a kitelepedettek közül, mesélte Kovács András karnagy. A műsor után a tizenötéves születésnapi torta sem hiányzott. A kórusnál megtanult és énekelt művek száma 150 körül van. Sajnos, nagyon elfoglaltak, nem tudnak pontosan járni a próbákra. Kodály Zoltán születése 125., Nagy István karnagy, zenetanár születésének 100. évfordulójának tiszteletére énekeltek a Bárdos Lajos és Nagy István nevével fémjelzett, kétnapos kórusfesztiválon, amelyet 12 éven át a Bárdos Alapítvány támogatott, pár éve azonban magukra maradtak a szervezők. A zene kiszorul az életből. Ennek ellenére egymást érik a dalos találkozók kultúrházakban, templomokban. /Bölöni Domokos: Bárdos Lajos–Nagy István fesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./

Székely László (Sáromberke, 1907. május 7. – Kolozsvár, 1959. április 19.) erdélyi magyar költő, újságíró, műfordító, nyelvész 1933-tól választott faluja nevét vette fel, így lett Szabédi László. Az ő emlékét idézték május 20-án, vasárnap Szabédon. A költő Kolozsváron az unitárius kollégiumban és Strasbourgban a teológián tanult. Aradon tisztviselőként dolgozott, majd Kolozsváron lett színházi dramaturg. 1931 – 1938 között a kolozsvári Ellenzék belső munkatársa volt. 1940 után Báréban tanított. 1942-ben csatlakozott a helikoni közösséghez, 1943-ban ott volt a szárszói találkozón. 1943-ban Baumgarten-jutalmat kapott. 1945 – 1947 között Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt, közben a Világosság munkatársaként dolgozott. 1947-től haláláig esztétikát tanított a kolozsvári Bolyai Egyetemen. A Bolyai Egyetem beolvasztásakor tanúsított magatartása miatt a rendőrség zaklatta, amit nem tudott elviselni és Szamosfalvánál a gyorsvonat elé vetette magát. Sírja a Házsongárdi temetőben található. Szabéd a székely Mezőség „utolsó bástyája, Szabédi László pedig a magyarságért való küzdelem jelképe, hangzott el Szabédon, az emlékezésen. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke európaiság és erdélyiség összefonódását emelte ki Szabédi László sorsában, munkásságában és tragédiájában. Nagy Pál szerkesztő, tanár szerint Szabédi „a józan – és kijózanító – ráció megszállottja volt – kiemelkedő tehetségekben oly gazdag nemzedékének élvonalában. Példakép lehetett, neve nem pusztán fejezetcím irodalmunk modern kori történetében, ennél sokkal több: történelmi fogalom. Tragikus sorsa, életpályája és a gerincropogtató küzdelem mélyen összefügg az erdélyi magyar értelmiség közelmúltjának megpróbáltató eseményeivel, azokkal a drámai történésekkel, melyek több nemzedék életében kitörölhetetlen emléket hagytak. Elismerésre méltó napjainkban a magyar feliratokért vívott bátor küzdelem, ám nyilvánvaló: nem csupán ilyen és hasonló látszatengedményekre van nekünk szükségünk Kolozsvárt (és másutt) valamely multikulturálisnak becézett intézmény folyosóin, hanem igenis, államilag fenntartott, önálló magyar egyetemet akarunk – az ország magyar adófizetőinek számarányára való tekintettel!” Szabédon az ünnepség szervezésében fontos részt vállalt a gyülekezet és a falu vezetősége, segített számos helyi és megyei támogató. Külön színfoltja volt a napnak dr. Makkai Gergely kiselőadása (Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája című könyve alapján), tájtörténet és történelem, természet és kultúra kapcsolatáról. /Bölöni Domokos: Emlékezés Szabédon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 22./

„ Ha a jelen ismeretében képesek leszünk megtervezni a jövendőt, akkor meg fogunk maradni, sőt, az egész magyarság jövőjére hatással lehetünk – mondotta Sepsiszéki Nagy Balázs. – Ez a könyvem fő üzenete. Nem elég nyilatkozatok szintjén maradni, a jövőért naponta tenni kellene valamit: gyerekvállalással, munkahelyteremtéssel, otthonmaradással, hittel, reménnyel. ” Kezdetben gyalog és kerékpárral, majd Trabanttal, de mindvégig hálózsákkal és jókora mozgókönyvtárral felszerelkezve kereste fel a történelmi Székelyföld településeit, mintegy ötszáz helységet járt be, nyolcezer adatközlő segítségét véve igénybe. Tíz év munkája fekszik a négy kötetben: Háromszék (1998), Csík-, Kászon-, Gyergyószék (2000), Udvarhelyszék (2003) és a befejező könyv: Marosszék, Aranyosszék (2006). „Faluleírásaim megismertetik az olvasóval egy-egy település lakosságának etnikai és vallásfelekezeti megoszlását, a gyülekezetek életét is. Rögzítettem az óvodások és a helyben tanuló elemi iskolások számát, az oktatási és művelődési állapotokat. ” „Orbán Balázs után 130 évvel nekem sikerült másodikként bejárnom Székelyföld összes települését. Munkám fő célja a megismerésen túlmenően e sok gonddal küzdő nagytáj jelenkori helyzetének minél valósabb bemutatása volt. ” /Bölöni Domokos: Székelyföldön van magyar jövő. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24./

A Vándorcsizma-találkozót a kisebb csoportok, a szórványnak számító vidékek fiataljainak ösztönzésére fejlesztették fel Veress Kálmánék, jobbára Nyárád menti helyszíneken, bekapcsolódtak a segesváriak, dicsőszentmártoniak és a medgyesiek is. A Vándorcsizma idén fesztiválként jelentkezett, ötödiknek a sorban, Medgyesen, a Greweln parkban. A helyi magyarság Millennium Házától a Városháza közeli terére vonultak a csoportok, balázstelkiek, székelyudvarhelyiek, haranglábiak, segesváriak, dicsőszentmártoniak, zilahiak, nagyszebeniek, a házigazdák magyar, cigány, román táncosai, határon túliakként pedig Sopronból jöttek. /Bölöni Domokos: Vándorcsizmások a medgyesi Grewelnben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 30./

Ciklusokból építkező nagyobb egységek, versfejezetek és poémák alkotják a Bogdán László 2000 utáni költészetéből építkező kötetét (Szindbád a taligán, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007). Bölöni Domokos teli van történetekkel. Legutóbbi rövidprózakötete (Jézus megcibálja Pricskili Dungónak a fülét, Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2006) ezt mutatja. Debreczeni Éva az internet révén lépett az irodalomba, kezdetben egy-egy szóba göngyölt „bogánccsal”. Megjelent könyve Vakondsirálya (Hírlap Könyvek, Szatmárnémeti, 2007) gúnyba, nevetésbe, csipkelődésbe oltott rekviem. „Az egész könyv anyám haláláról szól, még a vidám írások is. Az ő emlékére jelent meg, amit ugyan nem tüntettem fel benne hivalkodóan, ahogy szokás, az első oldalon” – vallja a szerző. /(csg): Közjátékok, versfejezetek, szóbogáncsok. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 11./

Kőrispatak régi neve Diósfalva volt. Mai nevét a tatárjárás pusztítása után kapta, amikor ismét benépesült. 1880 körül mintegy ezerkétszáz lakosa lehetett, ma hatszázötvenen lakják. Református, unitárius temploma, adventista imaháza és sokféle vallású népe azonban megtartja a falunapot, ha mód van rá. A „fő foglalkozásnak” tekintett földművelés és állattenyésztés, vagy pláne a tűzifaszállítás ma már nem biztosít tisztes megélhetést, viszont az egyik kismesterség, a közel 150 éves múltra visszatekintő szalmakalap-készítés hozhat valamit a konyhára. A legnagyobb vonzerőt a szalmakalap-múzeum jelenti. A falunapokon a Csíki Játékszín műsort adott, fellépett Bartha Levente székelyudvarhelyi gyökerű versmondó is /Bölöni Domokos: Kőrispataki mulatságok. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 24./

Derzsi Ferenc tanító /sz. 1927. júl. 6./ felmenői apai és anyai ágon is mind tanítók. Nagyapjának, a Kányádból származó Derzsi Albert református kántortanítónak 13 gyermeke volt, hattól nem maradt utód, a másik hét gyermekétől húsz unokája született. Harmincöt a dédunokák, negyvenkilenc vagy annál is több az ükunokák száma. Derzsi Ferenc 2000-ben Gyökerek címmel elkészítette „Id. Derzsi Albert családi értesítőjét”, amely a családtörténet része. Hét év múlva megjelent könyv alakban: Gyökerek – a kányádi Derzsiek családfája. Derzsi Ferenc vallja: Mi, a gyermekek: apáink, nagyapáink, elődeink válláról szemléljük a világot. Nem becsülhetjük igazán önmagunkat, nem értékelhetjük kellőképpen a mát, ha megtagadjuk a múltunkat. Vigyáznunk kell s ápolnunk elődeink hagyatékát. Derzsi Juhász Gyulát idézte: „Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, / Hiába szállnak árnyak, álmok, évek, / Ők itt maradnak bennünk csöndesen még. ” Derzsi könyvében megtalálható Kányád és a hozzá tartozó települések története, Székelyderzs, Nyírderzs, Tiszaderzs ismertetése. /Bölöni Domokos: Levél és könyv a Tölgyfa utcából. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./

Napvilágot látott a Székelyudvarhelyen megjelenő Erdélyi Művészet folyóirat 26. száma. Ebben interjú olvasható Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművésszel, a Barabás Miklós Céh elnökével. Lőrincz Ildikó a Minimum Party alkotótáborok célkitűzéséről fejtette ki nézetét. Közli a lap Bölöni Domokos és Németh Júlia Murádin Jenő Olasz földön című könyvével kapcsolatos gondolatait. /Erdélyi Művészet. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

Október 16-án tartották a dr. Madaras Gábor (1918-1980) emlékére rendezett nótaestet Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színházban. Madaras Gábor a XX. század második felének egyik legismertebb énekeseként a legnépszerűbb erdélyi magyar személyiség volt. Nemzedékek hallgatták, énekelték dalait a diktatúra éveiben. Nem véletlen, hogy a Marosvásárhelyi Rádió kívánságműsorában ma is oly gyakran csendül fel a hangja. Hagyományteremtő kezdeményezés volt hat évvel ezelőtt a Madaras Gábor-nótaest gondolata, azóta évente egyszer a rádió ezt megismétli. A színház zsúfolásig megtelt. Az elején elismerő oklevéllel és Tompa Dezső keramikus egy-egy szép tányérjával köszönte meg a közönség szolgálatában kifejtett tevékenységét három jeles személynek Borbély Melinda aligazgató: Muszka Sándor zenekarvezető prímásnak, Cseh Judit énekesnek, valamint Kacsó Tibor hangmesternek. /Bölöni Domokos: „Interaktív” nótaest a Nemzetiben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 19./

1956-ról Bölöni Domokosnak egyetlen ember élete és halála jut az eszébe. Marosvásárhely közelében van Szászcsávás falu. Többszólamú énekhagyománya tette híressé, újabban pedig cigányzenekara öregbíti hírnevét. Az egyházi többszólamúság Szászcsáváson a mai napig fennmaradt és teljesen folklorizálódott: a falu magyar lakosai kottaismeret és kóruspróba nélkül is tudják, a fülükben hallják a szüleiktől eltanult ötszólamúság elveit, írta róluk Szabó Csaba zenetudós. A dalárda megalapítása Dali István segédpap és Belle József tanító nevéhez fűződik. 1837. február 12-én szólalt meg először a szászcsávási kórus. A falu dalárdájának karnagyai között az ötödik Keszeg János, aki 1954 és 1973 között tanított Szászcsáváson. A csávási dalárda akkor már nagy hírű volt, minden jelentősebb dalos versenyen felléptették. Márkanév lett Szászcsávás. Keszeg János tanító bebörtönzésével azonban elnémult a híres dalárda. A rendtartó falu megmakacsolta magát, egy emberként állt ki karnagya mellett. Egyik folyamodványt a másik után menesztették az állami és pártszervekhez a szerencsétlenül járt pedagógus kiszabadítása érdekében. És megtörtént, ami sehol másutt Erdélyben: egy kistelepülés megzsarolta a pártállamot: „Ha nem jön haza a tanító úr, nem énekelünk!” Keszeg János végül kiszabadult, és Csáváson ismét felhangzott az ének. Keszeg János élete végéig megbélyegzettje maradt a rezsimnek. Állandó megfigyelés alatt tartották, házassága tönkrement, idegrendszere összeomlott, a fiatalember megroppant, egyre többször nézett a pohár fenekére, s végül magára maradva, betegen, hosszas szenvedés után halt meg. Ez a tanító dalos nemzedékek sorát nevelte fel, a felnőtteket a szőlőoltás tudományára oktatta. Bölöni Domokos a hatvanas évek végén szintén ott tanítóskodott, nála talált szállásra. Az az állítólagos elszólása, hogy „na, emberek, eddig volt, ami volt, de most magyar világ lesz” – a sírig kísérte és kísértette. Ötvenhat még mindig itt zajlik, a levegőben, a vizekben, a tájak fölött, a hegyek és földek és erdők között, a falvak és városok utcáin – és mindenekelőtt az elmékben és a szívekben, írta Bölöni. Azokéban, akik még élnek, és azok emlékében, akik mártírjai voltak a zsarnokságnak. Ötvenhat az erdélyi magyarság szabadságának és függetlenségének éltető valósága. /Bölöni Domokos: Ötvenhat legbelül. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

A vitatható értékű netversek számítógépről számítógépre terjednek. – Öngerjesztő, hitvány irodalom, lelki limlom vagy a jövő költészete? – ezt a kérdést járták körbe Marosvásárhelyen, a Súrlott Grádics Irodalmi Kör netköltészetről szóló beszélgetésén. – Versman, Verspatika, Írások völgye – sorolta egymás után Bölöni Domokos, a Grádics-vezér a néha ötletes, sokszor jobbnál rosszabb honlapneveket. Az eszmecserén kiderült, a szellemi salak azért kell, hogy könnyebben észrevehetőek legyenek az igazi értékek. Ilyen a magát „majdnem tehetségesnek” nevező Kuti Csongor költészete. Kuti Csongor A norvég hajnal című első verseskötetét interneten jelentette meg, amely ma már a magyar elektronikus könyvtár – mek.oszk.hu – honlapján is megtalálható. /Nagy Székely Ildikó: Torzszülöttek között csodaszép gyermekek. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

Az egykori Székely Színházhoz hasonlóan a marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes híre, neve, emléke is legendává nemesült a köztudatban, írta Bölöni Domokos. Az eltelt évtizedekben sorozatos átalakulásokon átment együttes tavaly volt ötvenéves, de idén ünneplik fennállásának fél évszázados jubileumát, új székházában, a kövesdombi Unirea mozi átépített termeiben. 1956 őszén Marosvásárhelyen, az akkori Maros Magyar Autonóm Tartomány székvárosában alakult meg Állami Székely Népi Együttes. Első bemutatójuk 1957 tavaszán volt. Nagyjából évente került sor egy úgynevezett „nagyműsor” bemutatására. A nagyműsorokkal 2-3 hetes országos turnékra mentek Erdély nagyobb városaiba. Háromnapos ünneplés, gazdag műsorok, színpompás viselet, magyar, román, cigány táncok követték egymást. Megemlékeztek az elhunytakra. Tófalvi Zoltán elmondta: olyan dokumentum került a kezébe, amely bizonyítja: a román hatóság azért hagyta jóvá az Állami Székely Népi Együttes megalakulását, mert így akarták kifogni a magyarországi 56-os események vitorláiból a forró szelet. /Bölöni Domokos: Kifogott szél vitorlái. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 5./

Rüsz Károlynak versmondó körökben annyira ismert a neve, hogy természetszerűen érte a meghívás: vegyen részt a Rokon Népek Költészete VII., október 13-i budapesti fesztiválján, melynek szervezője a Magyar Versmondásért Alapítvány. A jelentkezőknek az uráli nyelvcsaládhoz tartozó népek irodalmából kellett felkészülniük egy nép- és egy műköltészeti alkotással (vers vagy próza). Rüsz Károly dicsérő oklevelét nem kisebb tekintély írta alá zsűrielnökként, mint Bánffy György színművész. Rüsz Károly /sz. Nagykend, 1937. ápr. 27./ népművelő, közösségszervező egészségügyi technikumot végzett, majd asszisztensként dolgozott 1962-től nyugdíjazásáig szülőfalujában. Gyermekkora óta szerepel egyházi, templomi rendezvényeken, országos és nemzetközi szavalóversenyeken. Az EMKE helyi népkönyvtára és a falumúzeum egyik alapítója. Feleségével, Rüsz Terézia tanárnővel színdarabokat rendeznek és mutatnak be a helyi műkedvelőkkel. Szegedre is elutazott, ahol október 21-22-én zajlott a IX. Dr. Kardos Albert nemzetközi vers- és prózamondó verseny. Ott a szépkorúak kategóriájában első díjat nyert. November 18-án a Súrlott Grádics nyárádszeredai könyvbemutatóján működik közre, Székely-Benczédi Endre verseit szavalja. December 1–2-án Szatmárnémetiben a Gellért Sándor költő emlékét idéző versünnepen lép fel, 15-én pedig a Mensáros László színművész nevével fémjelzett, negyedik vers- és prózamondó verseny élmezőnyébe jutás a cél. Hetvenedik születésnapján senki hivatalosság nem köszöntötte. Ehelyett a magyar kulturális életet sok év óta figyelemmel követő Bölöni Domokos írt róla elismeréssel, szeretettel, pótolva a köszöntést. /Bölöni Domokos: Kéretlen laudáció. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./

Nagyernyén a hét végén zsúfolt házas érdeklődéssel fogadták dr. Nagy Lajos és Nemes Gyula szülőhelyükről írt falukönyvét. /Dr. Nagy Lajos – Nemes Gyula: Nagyernye/. A könyv szerzőit Bölöni Domokos marosvásárhelyi író-újságíró és Sylvester Lajos, a Háromszék munkatársa mutatta be. /(csernátoni): Falukönyv-bemutató Nagyernyén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./

A budapesti Kráter Műhely Egyesület eddig negyvennél több Wass Albert-kötetet jelentetett meg, tíznél több a gyermekeknek szánt könyvek száma. A bemutatkozást hirdető Kráter Műhely Kiadó ügyvezetője, Turcsány Péter beszédet mondott. Wass Albertet mindenhonnan verik. Hogy zseni, hogy világszékely, azután pedig bizonyára nem nagy magyar író, rossz lírikus, rettenetes politikus… Ne kétes egzisztenciájú magyarnégerek mosdassák Őt patyolatfehérre, írta Bölöni Domokos. /Bölöni Domokos: „A csillagok járása változó”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 10./

Kultúrház nélkül maradt a falu. Az Apor-féle udvarházat visszaszolgáltatták jogos örökösének. Egyelőre nem tud mit kezdeni vele, nagyon leromlott. Régebben legalább karácsonyra összehoztak egy kis műsort, szilveszterkor kosaras bált tartottak a kultúrházban. Az utóbbi években ez is elmaradt, a megfogyatkozott fiatalság a diszkókat látogatja. Van azért pásztorjáték a templomban, és lehetne tréfás óévbúcsúztató a lepusztult kultúrtermen kívül is, hiszen az egykori felekezeti iskolát visszakapta az egyház, felújították az épületet. Hivatalosan a Kolping Család vendégháza. Ez a ház lehetne a helyiek ideiglenes kultúrháza. Hiányzik a fiatalok önszerveződő, kezdeményező munkája Az állam látványosan kivonult a művelődésből, az önkormányzatok többnyire nem tudnak mihez kezdeni a kongó kultúrtermekkel. Egyháziak „világi” feladata lesz a jövőben, hogy legyenek rendezvények, összejövetelek. /Bölöni Domokos: Rozsdásodó tálentumok. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./

A magyarság érdekében hivatástudattal végzett munkásságáért kapott Julianus-díjat december 8-án öt személyiség Csíkszeredában. A Julianus-díjat 1993-ban alapította a csíkszeredai Julianus Alapítvány. Az egyik idei díjazott Farkas Ernő, akinek sok mindent köszönhet Maros megye magyarsága. Ő kezdte el tanfelügyelőként a diákokat elvinni az irodalmi és történelmi kiránduló- s zarándokhelyekre, Szabédra, Marosvécsre, Pusztakamarásra és a többi helyre. Mióta nem Farkas Ernő a magyar tanfelügyelő, ritkábban kirándulnak a magyartanárok, kevesebb a magyartanárok szervezte iskolai kirándulás. /Bölöni Domokos: Ember a Bolyai téren. (Tétova sorok Farkas Ernőről). = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./

Fodor Sándor írót ünnepelték 80. születésnapján Szászrégenben. A házigazda Demeter József lelkész üdvözölte a marosvásárhelyi vendégeket: Nagy Pál szerkesztőt és Bölöni Domokos írót. A Súrlott Grádics irodalmi kör tagjai nem először jöttek el. Nagy Pál elmondta, Fodor Sándor egészségi állapota miatt nem tudott eljönni, így nélküle ünnepelnek. Nagy Pál felolvasta a Csíksomlyóról indult, a Székelyföldhöz ezer szállal kötődő kolozsvári írót köszöntő írását (Kortársunk: Fodor Sándor), majd elhangzott Fodor Sándor egyik hangulatos anekdotája. Bölöni Domokos írói indulására utalva jegyzete meg: Fodor úrban pártfogóra lelt, nála nem ismer jóhiszeműbb, tisztességesebb embert. A találkozó második részében Nagy Pál az általa szerkesztett Megyünk és örülünk Erdélynek című kötetről szólt. Alig volt olyan magyar költő és író, aki versben vagy prózában ne foglalkozott volna az erdélyi magyarság körében szerzett tapasztalataival. Bölöni Domokos, akinek frissen jelent meg Széles utcán jár a bánat című rövidpróza-kötete, osztatlan elismerést váltott ki felolvasott, Kakukkvilág című friss szatirikus írásával. Ifj. Kovács János Chopin-noktürnje zárta a hangulatos találkozót, amelyről Bölöni jegyezte meg: – Felér egy Fodorúrnak küldött szászrégeni dísztávirattal. /Sárkány Kákonyi Iringó: Sajátos dísztávirat Fodorúrnak, Kolozsvárra. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 18./

Kincses Elemér ismert rendező a magyar nyelvterületen. Nagyszerű regénye jelent meg /Soha. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007/, egy családtörténetbe ágyazott szerelmi történetet, mely lélekközelbe hozza az írót. A marosvásárhelyi családban az apa minden erejét a család megóvására, gyermekei gerinces nevelésére fordította. A diktatúrában egyetlen „védőpajzs”: a „fizikai” ellenállás, a testedzés, a sport. /Bölöni Domokos: A szépíró szépírása. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./

Szomorkás Bölöni Domokos legújabb kötete /Széles utcán jár a bánat. Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2007./, noha telides-teli a szerzőre jellemző sajátos humorral. Bölöni többnyire elesett kisemberekről, a társadalom peremén élőkről, lecsúszottakról, sérültekről ír. Mialatt novelláinak szereplői megpróbálják felidézni életük értelmét, vagy megváltani a világot, a szerző is folyamatosan kiadja önmagát. A kötet úgy transzszilván, hogy összmagyar problematikájú. /N. M. K. : Széles úton jár a bánat. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 19./

Murádin László hosszú évek óta végzi – tudományos munkássága mellett – áldozatos nyelvművelő munkáját a kolozsvári sajtóban. Napvilágot látott könyvéből /Utak és nevek. Településnevek partiumi utakon. Europrint, Nagyvárad, 2007/ újratanulhatjuk földrajzi és településneveinket, írta Bölöni Domokos. Több mint fél évszázada nem jelent meg olyan kiadvány, amely megkönnyítette volna a román-magyar helységnév-azonosítást. A kilencvenes évek során napvilágot látott ugyan néhány könyv, azonban a "célközönség" nem jutott hozzájuk. A hatalom – a településnév- változtatásokkal, a magyar nevek cenzúrázásával – 1918 óta mindent elkövetett, hogy a magyarság nyelvismerete elsorvadjon. A fel-felbukkanó magyar helységnévtáblák nem pótolják, amit az utóbbi évtizedek kegyetlenül kitöröltek a nemzedékek nyelvi kultúrájából. Hiánypótló tehát Murádin László munkája. A kötet előzménye a 2003-ban, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága kiadásában megjelent Utak és nevek című, Településnevek erdélyi utakon alcímű, gyorsan szétkapkodott könyve, Erdély nem sokat látott belőle. Most itt a partiumi utakat és neveket feltérképező "folytatás". /Bölöni Domokos: Járjunk egyet-kettőt – Murádin Lászlóval. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./

Bölöni Domokos író, újságíró Széles utcán jár a bánat című legújabb kötetét kollégája és barátja, Nagy Miklós Kund főszerkesztő-helyettes mutatta be Marosvásárhelyen. – Novelláinak szereplői amolyan antihősök. Folyamatosan megpróbálják megtalálni életük értelmét, újra meg újra felfedezik a spanyolviaszt, miközben esendő lényük által a szerző is kiadja önmagát – mondta a méltató. „Leszakadt emberek, akik nem tudtak mit kezdeni a hirtelen rájuk szakadt szabadsággal” – így határozza meg Bölöni Domokos a műveiben leginkább testet öltő embertípust. „Mindig lemaradtam a nemzedékemtől egy lóhosszal, talán ezért is volt tele az életem különféle pótcselekvésekkel” – emlékszik vissza a vargabetűs hat évtizedre az író. A rövidpróza műfajához való kötődés Bölöni Domokos szerint az újságírói létből fakadó kényszer. /Nagy Székely Ildikó: "Nem nyughat bennem a huncut micsimán" = Népújság (Marosvásárhely), febr. 21./