Meghalt Rüsz Károly népművelő, közösségszervező, versmondó (1937. ápr. 27 – 2009. augusztus 7.), hosszú szenvedést követően. Temetése augusztus 9-én volt a nagykendi református temetőben. Megszerezte az egészségügyi asszisztensi oklevelet. 1962-től szolgálta az egymással vetélkedő két összenőtt szülő-település, Nagykend és Kiskend népét, rászoruló betegeit. Eközben élete nagy szenvedélye a költészet és a versmondás volt. Rüsz Károlyék hozták létre, a református egyházközség támogatásával, a nagykendi kis falumúzeumot. 1995-ben népkönyvtárat létesítettek. Nagy elődje a drága emlékezetű György Dénes szavalóművész volt (1887. jan. 9 – 1983. augusztus 8.). A versmondó vetélkedők kiskendi bajnoka rendszeres résztvevője volt a rendezvényeknek. A Veresegyházán szervezett vers- és prózamondó versenyen, amely Csoóri Sándor emlékezetes versének metaforáját kölcsönözte címéül (Anyám fekete rózsa), a szépkorúak között gyakran Rüsz Károly volt a kitüntetett. Visszatérő vendége a vetélkedőknek: négyszer érdemelte a legjobbnak járó elismerést korcsoportjában. Amikor megismerte, az volt az érzése, hogy örök időktől barátok, írta Bölöni Domokos. Rüsz Károly saját költségén bonyolította benevezéseit. Banner Zoltán előadóművész szerint Rüsz Károly „már-már hivatásos a műkedvelők között”. /Bölöni Domokos: „Ejtőernyőt nyit a vadkapor” (Rüsz Károly emlékére). = Népújság (Marosvásárhely), aug. 11./

Megjelent a Múzsa, a Népújság heti kulturális mellékletének legújabb, 900. száma. Nagy Miklós Kund és a fáradhatatlan, mindenre figyelő Bölöni Domokos – meg a többi kolléga kitartó igyekezete kellett mindehhez, továbbá melléjül álltak az alkotók, írók, költők, képzőművészek, zenészek, színházi szakemberek. Az egységes magyar kultúrában gondolkodva, ki-kitekintettek a kortárs tollforgatókra, alkotóművészekre, de az elődöknek, a hagyományoknak is teret biztosítottak. /N. M. K. : Kilencszáz. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 12./

„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

Október 3-án nyílt meg Marosvásárhelyen Kiss Ibolya festészeti tárlata. Calin Bogatean, a Maros Megyei Hagyományőrző Forrásközpont szakelőadója a megnyitón román nyelven ismertette Kiss Ibolya életútját. Kiss Ibolya 1928. augusztus 16-án született a Marosludashoz közeli Istvánházán. Kolozsváron szerzett tanári képesítést román nyelv és irodalomból. Először 1946-ban állított ki, azóta száznál is több kiállításon szerepeltek képei. „Képein mintha mindig sütne a nap – idézte Nagy Miklós Kund 1999-es méltatását Bölöni Domokos. – Derűsek, optimizmust, életkedvet sugároznak, látszik, hogy ünnepi hangulatban, jókedvében festette valamennyit. ” /Büki Sz. Mihály: Kiss Ibolya derűt sugárzó képei. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 5./

Az 1990-ben alakult, egy évvel később bejegyzett Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség (SJNKSZ) a Kárpát-medence kórusainak és zenekarainak nemzetközi szakmai szervezete. Kezdetben csak a Nyárádmentére szorítkozott, később egész Erdélyre, majd csaknem minden, magyarok lakta régióra kiterjesztette tevékenységét. 2003. augusztus 22-én tartotta második nagy összejövetelét a Szeged melletti Mórahalmon. Másnap a Kárpát-medencei zenei együttesek, kórusok találkoztak Ópusztaszeren, hat országból közel ötven kórus vett részt, több mint 1500 dalos lépett fel. A kongresszus döntése nyomán a szövetség Erdélyből „átköltözött” Magyarországra. SJNKSZ társszövetségi viszonyban van a Romániai Magyar Dalosszövetséggel, a Csemadokkal, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézettel, a Vajdasági Magyar Dalosszövetséggel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, a Baranya vidéki Magyar Művelődési Intézettel Horvátországból. Nagy Ferenc távozásával nehezen pótolható űr keletkezett a SJNKSZ-ben. Hiszen ő, ahol csak járt, vezényelt, szónokolt, mindig Szent István király Nagy-Magyarországában, egységes magyar nemzetben gondolkodott. Az ezredfordulón ezertagú kórus szólalt meg Debrecenben. A kórusszövetség új vezetőjével Siófok vált a szövetség központjává. A közeli Ádándon élő Neisz Ferenc elnök ismerkedőben járt Marosvásárhelyen. Járt már Bácskában, ide Kárpátaljáról érkezett. /Bölöni Domokos: Erdéllyel ismerkedik a kórusszövetség új elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./

Derzsi Sándorra emlékeztek a dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban szeptember 25-én. A költő 90 éve született Somogyomban, az egykori Kis-Küküllő vármegyében. Életét és munkásságát a Kis- Küküllő Alapítvány meghívottjaként Bölöni Domokos író ismertette. Őt és közönségét dr. Kakassy Sándor, a Kis- Küküllő Alapítvány elnöke üdvözölte. A rendezvényen Seprődi József, a dicsőszentmártoni Népszínház egykori tehetséges tagja a költő politikai költeményeiből, a Kádár-rendszert bíráló verseiből olvasott fel néhányat. /Szlovácsek Ida: Érdemes! = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./

Október 9-én ünnepelte huszadik évfordulóját a Korondon szerkesztett Hazanéző művelődési, kulturális és hungarológiai folyóirat. A Sóvidék-központú lap évente kétszer jelenik meg, ingyenes közéleti melléklete, a Tűzhely viszont havi rendszerességgel. A Hazanéző és a Tűzhely a Firtos Művelődési Egylet köré csoportosuló értelmiségieknek, helytörténészeknek, fazekasmestereknek, vállalkozóknak köszönhetően érhette meg a kerek születésnapot, a székelyudvarhelyi Infopress Group támogatásával. A korondi művelődési házban csipketányérjait állította ki Józsa László helybeli keramikus. Munkásságáról Majla Sándor beszélt. Március 21-én Budapesten, az Írószövetség Bajza utcai székházában mutatták be a jubiláló lapot. Az október eleji ünneplésen a közönség kézbe vehette a Hazanéző könyvsorozat huszadik darabját, egy daloskönyvet (Álomjáró – Megzenésített gyermekversek). A korondi születésnapi ünnepségen ott volt a lap csaknem teljes munkatársi közössége. Ambrus Lajos köszöntőjét követően Bölöni Domokos méltatta a folyóiratot. /–dbs–: Két évtized a magyarság szolgálatában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./

A Súrlott Grádics irodalmi kör október 29-én Marosvásárhelyen a kövesdombi unitárius templom Bözödi Görgy termében tartotta őszi évadnyitó ülését. Maga a Súrlott Grádics öt éve működik. A kör tagjai alkotásaikból olvastak fel. A névsor: Baricz Lajos, Bölöni Domokos, Bögözi Attila, Csifó János, Fülöp Kálmán, Gáspár Sándor, Komán János, Kuti Csongor, Kuti Márta, Nagy Attila, Nagy Miklós Kund, Székely-Benczédi Endre, Sebestyén Péter. A szerzőket a körvezető Bölöni Domokos jelentette be. A fellépők verset, karcolatot, paródiát, színházi anekdotát olvastak fel. Külön színt hoz mindig a Cantuale énekegyüttes ötösfogata, valahányszor megtiszteli jelenlétével a kör rendezvényeit, ezúttal pompás ízelítőt nyújtott barokk dalműsorából. Tagjai: Nyilas Szabolcs, Biró Péter, Márton Zsolt, Szabó Levente, Ferencz Örs. /Büki S. Mihály: Jól dobbantott az irodalmi kör. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./

A segesvári szórványkollégium, a Gaudeamus Ház nemcsak az iskolát, az anyanyelvi nevelést szolgálja, hanem a város magyarságának művelődési központjaként is vonzza az érdeklődőket. A múlt héten Segesvár egyik közismert, megbecsült lakosát köszöntötték. Kolozsvári József szalmaképeit állította ki a Gaudeamus Házban, a teremben pedig népes közönség előtt mutatták be A rózsák felelőse című verseskönyvét (Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2009). A Gaudeamus Házban elkészült a színpad, amelynek faanyagát Antal István parlamenti képviselő ajándékozta. Bölöni Domokos, Kolozsvári József kötetének szerkesztője annak örül igazán, hogy Segesvár és környékének magyarsága ezentúl nem lesz kitéve a hivatal packázásainak, felgyorsulhat önszerveződése, s az egyházak gyülekezeti helyiségei mellett egy ilyen „világi” találkozóhelye is van immár. Bölöni az értelmes élet példáját látja Kolozsvári sorsában: mindannyiszor képes volt megújulni, tanult szakmája mellett olyan tevékenységet talált magának, a szalmaintarziás képek készítését, ami rendkívül türelempróbáló ugyan, de annál hálásabb, hiszen képeit messze földön keresik. Novemberi vándorülését a Gaudeamus Házban tartja a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör. /Büki S. Mihály: A magyar művelődés segesvári szentélye. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

Az utóbbi időben Bölöni Domokos évenként előáll egy új kötettel. Legújabb gyűjteménye /Elindult a hagymalé, Impress Kiadó, Marosvásárhely/ szintén rövidpróza, de elüt az előzőtől, nem novellák és karcolatok ezek az újabb írások, inkább vallomások, visszaemlékezések, szociográfia és történelem együtt. Mindegyikben ott van a szerző féltő aggodalma a közösség iránt, melyből vétetett: a család, a szülőfalu, a tágabb szülőföld, Erdély. Szépírói igénnyel megírt valóságirodalom, minősítette a könyvet Gábor Attila. Bölöni Domokos gondjainak „fészke” a küszködő szülőfalu: a földművelés nem kifizetődő, a falu népe kiöregedett. Jönnek az idegen vevők a földre. Fél évszázad alatt másodszor húzzák ki a falu népének lába alól a földet! A megoldás a szerző szerint: kitartani, kivárni: „Erdély azoké is lesz s marad, akik nyomorúságát is vállalják, talán. Hát nem adom el a földet, urak. ” A szerző szóvá teszi, hogy bizony rosszul sáfárkodunk a ránk hagyott örökséggel. A Hangya Szövetkezetnek nemcsak a történetét kellene megírni, hanem tevékenysége sok tekintetben követendő példa lehetne ma is. /Gábor Attila: Vallomás a szülőföldről. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

Marosszentgyörgy mindig is jó gazdája volt a művelődésnek. November 12-én a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kört látta vendégül a Baricz Lajos plébános vezette Kolping család művészetkedvelő társasága. Az irodalmi kör nem először jár Marosszentgyörgyön. A jó kedély jegyében zajlott a felolvasóest. Bakó Zoltán és Bögözi Attila szatirikus jelenetet adott elő. Kuti Márta az ünnepelt szerzőből számkivetetté vált író, Sütő András emlékét idézte. Verseikből olvastak fel Székely-Benczédi Endre, Komán János és Fülöp Kálmán. Az aktuális politikához kapcsolódó limerickekkel rukkolt elő Nagy Miklós Kund. A nyárádtői római katolikus templomra hívta fel a figyelmet Gáspár Sándor értékfeltáró esszéje. A magyar humorról filozofált Sebestyén Péter. Bölöni Domokos az „ótomija” elfogyásáról szóló humoreszkjével nevettetett, Baricz Lajos pedig politikai pamflettel lepte meg hallgatóságát. /Büki S. Mihály: „A tapsot neki hagyom át”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

December 2-án Szovátán mutatják be a Galéria a Bernády Házban című albumot, Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány legfrissebb kiadványát. Az esten két új könyvvel ismerkedhetnek meg az olvasók: Kibédi Varga Sándor Az Üveghegyen túl (Erdélyi ki- és bevándorlók az ezredfordulón) című dokumentumregényével és Bölöni Domokos Elindult a hagymalé című rövidpróza-kötetével. Az est a Sóvidék című folyóirat második számának ismertetésével zárul. /Irodalmi est Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 26./

A vidámság jegyében zajlott idén is a színjátszók találkozója Erdőszentgyörgyön. November 27–28-án tizenhetedik alkalommal tartották a Színpad elnevezésű rendezvényt, amelyen ezúttal sem csak Kis-Küküllő menti csoportok vettek részt, hanem visszatérő vendégként a gyergyószentmiklósi Fábián Ferenc Színtársulat, a Nyárádmentéről a csíkfalviak, a Maros mentéről a szászrégeni Kemény János Népszínház és három magyarországi társulat. A Kovrig Magdolna tanár vezette Bodor Péter Művelődési Egyesület szervezőként ezúttal is élvezte az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatal és tanács, a Megyei Forrásközpont, az RMDSZ támogatását. Az első napon a gyermek- és diákszínjátszók léptek fel. /Bölöni Domokos: Nevető Színpad Erdőszentgyörgyön. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 30./

Ünnepelt november 29-én, vasárnap Székes, történetének bemutatóján. A hajdan félezer lakosú település lakossága mára a felére apadt, mégis, az utóbbi időben kezd „divatba jönni”, mivel a megyeszékhelyhez közelebb eső Tófalván, Marosszentgyörgyön drágábbak a telkek. Aki nem csak pár évre készül ide költözni, annak érdemes tartósan berendezkedni. A könyv két szorgos gyűjtő-kutató, a nagyernyei Nemes Gyula és a helybeli falufelelős, Szakács Ferenc összefogásának a gyümölcse: Székes /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke ismertette a könyvet. /Bölöni Domokos: Bemutatták a falu könyvét. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 3./

Kedei Zoltán /sz. Rava, 1929. nov. 29./ a szülőföldről elkergetett birtokos család sarjaként került Marosvásárhelyre, kényszerlakhelyként, lassan a város otthonává vált. Festőművész lett, Rava és Marosvásárhely az a két földrajzi pont, amelyek között ragyog az örömláng; arcok és tájak, tervek és látomások, írta munkásságáról Bölöni Domokos. Kedei magányos alkat. /Bölöni Domokos: A művész örömfényei. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./

2000 óta szinte minden évben sikerült beindítani egy-egy új utánpótláscsoportot. A segesvári Kikerics Néptáncegyüttes csaknem 170 tagot számlál, hat csoportba szerveződve óvodásoktól a középiskolásokig. 2008-tól a marosvásárhelyi Varró Huba, a Maros Művészegyüttes táncosa oktatja az ifjakat. – A segesvári Kikerics Kulturális Egyesület 2009-es évi mérlege igen gazdag – mondja Borbély-Kiss László. Gazdagították anyagi eszköztárukat, fesztivált szerveztek, több önálló előadást tartottak, és számos néptáncfesztiválon vettek részt a tánccsoportok. Alaptevékenységük a magyar néptánc gyerekek körében történő népszerűsítése. Az elmúlt esztendő során tucatnyi önálló előadást tartottak Nagyszebentől Marosvásárhelyig. Nagy élmény volt, hogy felléptek a németországi Görlitzben, az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület jóvoltából. /Bölöni Domokos: Több mint misszió. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./

Nyolcvanéves a marosvásárhelyi kulturális élet közismert személyisége, Kedei Zoltán festőművész. Születésnapját a telt házas közönséggel teli Bernády Házban ünnepelték december 8-án, ahol az általa írt, illetve róla szóló Beszélő ecset /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című szép új kiadványt is bemutatták. Házigazdaként Nagy Miklós Kund fogadta a megjelenteket, emlékeztetve: ezelőtt öt évvel, Kedei Zoltán 75. születésnapján ugyanitt ültek, akkor egy másik könyvének megjelenése kapcsán beszélgettek. Ennek a könyvnek a bábája Bölöni Domokos volt, akinek korábban megmutatta jegyzeteit, mondta el Kedei. /Nagy Botond: Beszélő ecset. Kedei Zoltán nyolcvanéves. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./ 2004-ben jelent meg Kedei Zoltánról művészeti album, Nagy Miklós Kund szerkesztésében.

December 4-én mutatták be a marosvásárhelyi Bernády (telt) Házban Konrád Árpád és Kibédi Varga Sándor könyvét. – Ebben a két műben minden benne van: szenvedély, bánat, öröm, szeretet. Írott sorsok, amelyeket mindannyian megélünk, megélhetünk– mondta elöljáróban Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója. Konrád Árpád Egy életút – szivárvány, sarkifény és délibáb című alkotásáról a szerkesztő, Vida Gábor beszélt. Elmondta, hogy egy regénypályázat előzsűrizésekor találkozott vele. A szerzőnek kifejtette, ez nem regény, hanem emlékirat. A szerző Kolozsvárról indult el, eljutott az akkori Szovjetunióba, ahol erdőmérnöki akadémiát végzett, azután hazakerült. Kibédi Varga Sándor Az üveghegyen túl (Erdélyi ki- és bevándorlók az ezredfordulón) című könyvében főleg Budapesten kérdezett meg embereket arról, hogy hogyan élték meg az „aranykort” Romániában, miért kellett elmenekülniük. Kibédi Varga Sándor olyan emberekre összpontosított, akiknek közük lehet Marosvásárhelyhez, Maros megyéhez, és Pannóniában kötöttek ki. A szerző szerint „nincsenek megkülönböztetve, de meg lehet őket különböztetni. A menekültek például megalapították az Erdélyi Gyülekezetet. ” A bemutatón beszélgetőtársa Bölöni Domokos volt. /Nagy Székely Ildikó: „…ki úgy” Mi és az „örmény gyermek”. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

Megélénkült a segesvári magyar művelődési élet
A múlt évben teljesült a segesvári és környékbeli magyarság régi álma: átadtuk rendeltetésének a segesvári Gaudeamus Alapítvány 150 személyt befogadó (szükség esetén bővíthető) művelődési termét.
Az utóbbi években sokszor emlegettük a "régi szép időket", amikor élénk magyar művelődési élet volt Segesváron: az ország magyar nyelvű színházai rendszeresen ellátogattak városunkba, sőt éveken keresztül bérletes előadásokat is tartottak, elsősorban a marosvásárhelyiek, akik telt házakat vonzottak; havonta hangversenyeket szerveztünk; jól működő amatőr színjátszó csoportja volt a városnak, egy időben kettő is.
Az 1990-es évek gyökeres változásokat hoztak a segesvári magyar művelődési életbe is, sajnos negatív előjellel. Ennek nyilván objektív okai is vannak, mint például a terembér jelentős növekedése, a színházak egyre csökkenő állami támogatása, s nem utolsósorban az a sok (sajnos, nem mindig tartalmas) kikapcsolódási lehetőség, amit a televízió biztosít.
Az utóbbi években nagyon ritkán látogatott el hozzánk magyar színház, egyedül az egyre bővülő és minőségileg javuló Kikerics néptáncegyüttes és a diákszínjátszók fellépései, valamint a rendszeres hangversenyek (sajnos, nagyon kisszámú hallgatóság előtt) jelentettek némi üde színfoltot művelődési életünkben.
A Gaudeamus Ház (Oktatási és Művelődési Központ) művelődési termének létrehozása új lehetőségeket teremtett. Azt a célt tűztük magunk elé, hogy különböző rendezvények (színházi előadások, hangversenyek, könyvbemutatók, tudományos és más jellegű konferenciák, diákszínjátszók előadásai és mások) segítségével próbáljuk visszacsalogatni a segesvári és a környékbeli szórványban élő magyarságot (mind a fiatalokat, mind a felnőtteket) a rendszeres művelődési életbe. Örömmel mondhatjuk, hogy sikerrel teljesítettük ezt a célkitűzésünket.
Nagy előrelépést jelentett az is, hogy sikerült egy 6x4 m-es méretű színpadot készítenünk, amelynek faanyagát Antal István parlamenti képviselő (iskolánk volt diákja) adományozta, s a kivitelezést Palló Zoltán segesvári mérnök (szintén volt diákunk) vállalta, "természetesen" ellenszolgáltatás nélkül.
Soroljunk fel néhányat rendezvényeinkből. Színházi előadások: Spiró György Prah című darabja, a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulatának előadásában; Százéves a magyar kabaré (a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában). Természetesen a színpad méretei behatárolják az előadások kiválasztását, elsősorban stúdió jellegű darabokra gondolhatunk. Itt szeretnék köszönetet mondani Gáspárik Attila rektor úrnak és Kovács Levente egyetemi tanárnak, valamint Kárp György igazgatóhelyettesnek a szervezésben nyújtott segítségért. Említésre méltó még a celldömölki Soltis Lajos Színház Botrány az állatkertben című bábszínházi műsora (két előadás).
Kamarazenei hangversenyek: hegedűduók Béres Melinda és Márkos Albert kolozsvári hegedűművészek, népszerű kamaraművek Bálint Gergely (hegedű), Crancenco Oxana (hegedű), Király Erzsébet (brácsa) és Szabó Attila (cselló), erdélyi szerzők művei a Concordia vonósnégyes – Márkos Albert, Béres Melinda, Sorin Gherbanovschi és Ortenszky Gyula –, valamint barokk zenei válogatás Nagy Éva (fuvola) és Nagy Kálmán (hegedű) előadásában.
A hangversenyek szervezésében felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Márkos Albert hegedűművész, a kolozsvári filharmónia vezető koncertmestere.
Diákszínjátszók előadásai, illetve versenyei: a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium Bűvkör színjátszó csoportjának előadása; Petőfi Sándor vers- és prózamondó verseny (kiskunfélegyházi, szovátai és segesvári résztvevőkkel); a kiskunfélegyházi citerazenekar; a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoport, a dicsőszentmártoni Kökényes és a segesvári Kikerics néptánccsoport előadásai.
Tudományos és más jellegű konferenciák, tanácskozások: a segesvári és környékbeli magyar tannyelvű oktatás jelene és jövője; a kolozsvári BBTE informatika továbbképző tanfolyama; országos református presbiteri konferencia; az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaság által szervezett Körmöczi János Fizikusnapok; dr. Vass Gyöngyi előadása az egészséges életmódról.
Könyvbemutatók: Kolozsvári József A rózsák felelőse című verseskötetének bemutatása Bölöni Domokos részvételével és a szerző szalmaberakásos képeinek bemutatásával; Kibédi Varga Sándor Az üveghegyen túl, Bölöni Domokos Elindult a hagymalé című könyveinek bemutatása Nagy Pál részvételével, aki részletet olvasott fel Gond és remény című kötetéből.
Egyéb rendezvények: végzős osztályaink ballagási ünnepsége (az iskola története során először sikerült megszerveznünk a két osztály közös ünnepségét, 200 diák, tanár, szülő és hozzátartozó részvételével); diákok álarcosbálja, a bentlakó diákok hagyományos karácsonyi ünnepsége, Mikulás-bál pedagógusok részére, vetített képes előadások.
Ugyanakkor az RMDSZ segesvári szervezete több rendezvényének adott otthont a Gaudeamus Ház művelődési terme.
A rendezvények szervezése komoly anyagi hozzájárulást igényelt az alapítvány részéről, amit nagymértékben megkönnyített a budapesti Szülőföld Alap pályázatán elnyert jelentős támogatás.
Reméljük, hogy a 2010-es év végén hasonló vagy talán még szebb eredményekről számolhatunk be.
Farkas Miklós. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Sajtótörténeti pillanat
Tízéves a vártemplomi gyülekezet Új Kezdet című lapja. Az első szám 2000 januárjában jelent meg. Itt alapította Bustya Dezső, és négy hónapon át az Üzenet című református egyházkerületi újság is Marosvásárhelyen látott napvilágot. Amint megérkezett az egyház saját nyomdája, Kolozsvárra költözött. A szerkesztő-munkatárs lelkészek hiányként élték meg ezt. Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkész álma mégis megvalósult, vagyis újrakezdődött a lapcsinálás, amikor 2000 januárjában Adamovits Sándor azzal állt elő, hogy Vártemplomi Kis Újság címmel kellene kiadványt nyomtatni, és mintát is mutatott. A lelkész feltárta dédelgetett tervét, és megszületett az Új Kezdet. A cím a bibliai üzeneten túl arra is utal, ami az erdélyi magyarsággal, azon belül a reformátussággal a diktatúra bukása után történt s történik, hiszen életünk minden fontosabb területén csaknem elölről, a nulláról kellett s kell kezdenünk szinte mindent. "A vallásos nevelést tekintjük fő célunknak, de felöleljük a népünk, nemzetünk, gyülekezetünk múltját, jelenét és jövőjét érintő kérdéseket, a szűkebb közösség és a nagyvilág híreit, ápolni kívánjuk nagy elődeink emlékét, és nem feledkezünk meg gyermekeinkről, fiataljainkról"– írta Beköszöntőjében Fülöp Dénes. "Az irányadó múlt mellett jelenünk evangéliumi üzenetével is kívánunk szolgálni a gyülekezeti közösségben lelkipásztorok és gyülekezeti tagok számára. Ezért közöltünk szívesen az egyéni bizonyságtételek mellett az ifjúság nevelésére vonatkozó híreket, a Kántortanító-Képző Főiskola, a Vártemplom gyülekezete, ünnepségek, vendégszolgálatok, diakóniai segélyezések eseményeit. A legfőbb jellemvonás: kétségbeejtően súlyos társadalmi kérdések között fölvállalni a diadalmas és sugárzó hit jelenlétét, felmutatását anyaszentegyházunkban. Ez a Krisztussal való közösség a szeretet türelmében." Ennek jegyében szerkesztette a lapot a fáradhatatlan Adamovits Sándor. Neki és a munkatársi közösségnek, a fenntartó gyülekezetnek, olvasóinak és a számos közelebbi és távolabbi érdeklődőnek köszönhetően az Új Kezdet 2008 áprilisában eljutott a századik számáig. Megjelenésének tizedik évében 120 számmal büszkélkedhet, vasárnap a százhuszonegyediket is olvasói asztalára tette a szerkesztőség – Ötvös József felelős szerkesztő; főmunkatársak: Ábrám Noémi, Dr. Barabás László, Dr. Bustya Dezső, Henter György, Fülöp Géza; szöveggondozó: Szőcs Katalin; tördelőszerkesztő: Donáth-Nagy György. Ami a lapban olvasható, az Ötvös József tömör fogalmazásában: "történelem és teológia, keresztelés és temetés, ének és imádság, énekkari szolgálat és gyülekezeti tükör, azaz fénykép és írott szó dokumentumaként a Vártemplom harmadik évezredének az élete."
Néhai Adamovits Sándor özvegye és hűséges munkatársa, Éva asszony elhozta a teljes gyűjteményt a Teleki-ház Bernády téri emeleti termébe, kiállítássá avatva a szerény sajtótörténeti eseményt. Az Új Kezdetről lapunk munkatársa, Bölöni Domokos szólt, a rendhagyó tárlat, mondotta: tisztelgés az eltávozottak: az alapító, a főszerkesztő, és a közeli-távoli munkatársak tartósnak bizonyult kezdeménye, tiszteletre méltó teljesítménye előtt. Az alapítóról, a munkatársakról, a szerkesztés és terjesztés gondjairól Ötvös József, a Kezdet kezdetéről Dr. Bustya Dezső és az alapító özvegye, Fülöp G. Dénesné, Ilona asszony beszélt. Az új, immár XI. évfolyamába lépett 121. szám szerkesztőségi cikkében áll: "Amikor megállunk egy pillanatra az Új kezdet útján, kedves arcok és emlékezetes nevek lépnek elő az elmúlt évtizedből, történetek, melyek a vártemplomi gyülekezeti lap nélkül elkallódtak volna, fényképek, melyekben konfirmációra vagy szép eseményekre emlékezünk, nevek, melyekben esküvőkre vagy szeretteink emlékére gondolunk." A friss szám emlékező írásai mellett folytatódik Molter Károly 1936-ban keletkezett, Marosvásárhely című dolgozata.
Damján B. Sándor. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Az író megmutatja magát
Nem vasalt ruhákba bújtatott sziluettjét, hanem azt, ami alatta van. Nem csak lemeztelenítve, ahogyan isten teremtette. Nem, ő felszakítja mellén a bőrt is, feltépi a mellkasát is. "Írni annyi, mint merni" – idézte Ciorant Molnos Ferenc szerdán, a Súrlott Grádics irodalmi körben. – Ilyen merész pillanatok terméke a könyv, ami olykor könnyebben, de legtöbbször nehezen, hosszas vívódásokkal születik. De nem létrejöttének körülményei a fontosak, hanem: hogy mivé lett. Ha nem düledező tákolmány, innen-onnan összegereblyézett anyag, hanem valóban könyv, amely méltán tart igényt e névre, az valami olyasmit mond el, ami nem is egy ember mondanivalója, hanem máshonnan jön. Talán az éterből. Talán isteni sugallat. A szerző csak áteresztő közeg, amely mint lakmuszpapír, ilyen vagy olyan színt öltve jelzést ad róla, és nem több. Mégis a könyv által feltár valamit a belső valójából, amit sajátjának, személyesnek – és ezáltal sebezhetőnek – érez, ami különben védett helyén maradna, nem jönne a veszélyes felszínre.
Bölöni Domokos a korondi gyermekkorról, első (vers)pró-bálkozásairól, a ma is példaképként tisztelt és szeretett Páll Lajosról faggatta a szerzőt. Ráduly János már a szerző előző, A megbékélés csendje címet viselő kötete kapcsán megírta, hogy Molnos Ferenc "birtokolja azokat az eszközöket, amelyek őt sajátos íróvá avatják." A második könyv – Micsoda nyár!, Gyergyószentmiklós, 2009– igazolja a megállapítást, hiszen a szerző itt már "leülepedettebb hangnemben beszél, kitapintható közelségbe kerültek a főbb kontúrok, írói eszközeit magabiztosabban variálja, világa pedig földközelibb lett."
Molnos tisztán látja, hogy "csak az elérhetetlen dolgok maradnak igazán vonzóak... csak az elérhetetlen dolgok fontosak... csak az elérhetetlen dolgok maradnak megejtően gyönyörűek." A látomásszerűség mögött ott vibrál a mindennapok élete, az élettel együtt járó gondjaink. Szociális érzékenységről tanúskodnak az ilyesfajta megnyilatkozások: "a világ – úgy ahogy van – beteg", "ránk törtek a mínuszok" stb. Maradt egyetlen út: a remény. "Eljön egyszer a megbékélés." Gyönyörű utalás első könyvének címére. A nagy feladat: "megtalálni önmagunkat." Napi tűnődések, a természet közelségét tanúsító "szemerkék", majd úti élmények, reflexiók sorjáznak olyan helyszínekről, amelyek a rendszerváltozással váltak elérhetőkké a havasalji ember számára. Végül novellisztikus történetek következnek, köztük a Születésnap című kulcsnovella. Élő személyek a szereplői: a hetvenéves Ráduly János, Cserei Gábor volt hajóskapitány és Fanyar, aki maga a szerző. Az írói tanulság? "Így is lehet élni, hogy egyik bejárja a világot, és mindenhol teljében kapja a kalandot, az élményeket, látnivalókat, az ismeretlent, ami egyszerre vonz és taszít, a másik meg jószerivel ki sem bújik ebből a házból, de ide is eljön a kaland, az élmény, a látnivaló... Mindenhol elér az öröm és a bánat, elér a gond, amire ha te nem bukkansz rá, eljön ő érted és megkeres." Molnos új könyve ezt az alapvető jelentőségű igazságot sugározza, szögezte le Ráduly János.
A kötet három jellemző írását Vass Júlia és Ráduly Judit magyartanárok olvasták fel.
Damján B. Sándor. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Púposnapján, fársáng végin
Szentháromsági remények
Gyermekkora Parajdjáról gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára Barabás László. Már egyetemistakorától érdekelték a népszokások. 1982 óta gyűjti és dokumentálja a szokásokat. Fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzíti az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. 1998-ban jelent meg első gyűjteménye Sóvidéki népszokások címmel, ezt követte az Aranycsitkók, maszkurák, királynők című kötet 2000-ben, majd 2009-ben a "nagy könyv": Akiket fog a figura. Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök, a házak típusa, a székely kapuk és a székely harisnya elterjedése alapján megállapította, hogy létezik egy közép-erdélyi régió, amely átmenetet képez a felső-székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és a székely régió – így tehát a Mezősámsondtól Korondig, a Magyarótól Nagykendig terjedő széles területen vizsgálódott. Összesen 126 településen gyűjtött, és 915 népszokás hiteles leírását végezte el. Könyvét a dokumentumfilmekkel együtt "hazaviszi" a gyűjtés színhelyeire, és fel-, illetve bemutatja az embereknek. Stílusosan – farsang idején. Afféle csöndes diadalmenet ez, Marosvásárhelytől Kibédig, Mezőpanittól Nyárádszeredáig, Mezőbándtól Parajdig, Alsósófalváig. Idei "állomásai": Szentháromság, Beresztelke, Mezősámsond, Szabéd és Nyárádszereda.
Falukönyv
Török Vilma (1941) Szentháromságon született, 1973-ig magyartanárként működött a helyi iskolában, aztán Sepsiszentgyörgyre került a család, és aztán már csak vendégként járogatott haza. De hű maradt a szülőhelyhez, a maga és diákjai gyűjtését 530 oldalas falukönyvbe foglalva adta ki (Szentháromság tornya, jaj, de messzire látszik, Kolozsvár, 2008). Egykori diákjainak legfiatalabbja is 35 éves, a legidősebb száz volna, ha élne. A könyvben iskolatörténetet is találunk, amely az 1770–1970-es időszakot fogja át. A színes képanyagban találunk a 98. oldalon egy fotót, amelynek hátterében a Tüzes-hegy alatti, még viszonylag tűrhető állapotban lévő Bereczki-kastély látszik, udvarán kisdiákok hancúroznak. A következő oldalon az új iskola. Mára az udvarház bombázás utáni képet mutat, az iskola ellenben szép, tiszta, otthonos. Díszítése ízléses. A kastély nem kell senkinek, hiába keres vevőt rá az önkormányzat. Az iskola nem eladó, csak éppen az elnéptelenedés veszélye fenyegeti. Összevonják diákságát a szomszédos községközpont, Nyárádgálfalva tanulóival. A négy felekezetnyi (katolikus, unitárius, református, ortodox) lakosság száma, főleg az elvándorlás miatt, egyre csökken. Pedig ennél csendesebb helyet találni sem lehet: aszfaltozott az út, gázfűtés van, közel Nyárádszereda és Marosvásárhely is – de egyéb turisztikai csalogatóval nemigen rendelkezik. A fiatalok Tüzes tánccsoportja is oszladozik, a lányok és legények a nagyobb együttesekben ropják a nyárádmentit.
Bölöni Domokos. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A képzőművészetek éve Székelyföldön
Még ősszel, a Barabás Miklós Céh 80. évfordulója alkalmából jeleztük, hogy a képzőművészetek évének nyilvánította a 2010-es esztendőt Kovászna megye önkormányzata, a kezdeményezéshez csatlakozott a szomszédos Hargita megye is.
"A tavalyi Benedek Elek-emlékév sikerén felbuzdulva megvizsgáltuk, hogy milyen ügynek szentelhetjük ezt az esztendőt, és kiderült, hogy több mint 15 háromszéki képzőművész születésének vagy halálának van kerek évfordulója az idén" – mondta az MTI-nek Tamás Sándor, a történelmi Háromszéket magába foglaló Kovászna megye önkormányzatának elnöke. Ezért nem egy személynek a munkásságáról fognak megemlékezni, hanem magáról a képzőművészetről, a sepsiszentgyörgyi városi önkormányzattal együtt így a képzőművészetek évének nyilvánították az ideit. Ehhez csatlakozott Hargita megye is.
A szervezésbe bevonták a képzőművészek szövetségét, a háromszéki képzőművészek egyesületét, a Barabás Miklós Céhet, a program felelőse pedig Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lett. A tervek szerint nemcsak kiállításokat szerveznének, hanem új galériát építenének, monográfiákat, katalógusokat és emlékalbumokat adnának ki – közölte Tamás Sándor, hozzáfűzve: szeretnék előtérbe helyezni, megismertetni a fiatal képzőművészeket is. A rendezvények azonban túlmutatnának Székelyföld határain, a tárlatokat, művészközösségeket a magyarországi testvérmegyékben, a testvértelepüléseken, valamint Svédországban is bemutatják.
A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő momentuma Gyárfás Jenő festőművész szobrának felavatása lesz, a nevét viselő képtárral szemben, Sepsiszentgyörgy főterén. A másik fontos mozzanat Barabás Miklós születése 200. évfordulójának megünneplése.
Tamás Sándor tájékoztatott arról is, hogy a Kovászna megyei önkormányzat 100 000 lejt különített el a rendezvény finanszírozására. "Valljuk, hogy nehéz gazdasági helyzetben is áldozni kell az értékteremtő kultúrára" – hangsúlyozta az MTI-nek Tamás Sándor.
Könyvekről inkább semmit
Miközben a média arról fecseg, hogy most aztán már csakugyan lőttek a Gutenberg-galaxisnak, egyszer s mindenkorra lejárt az ideje a könyvnek, merthogy a világhálós olvasás kiszorította a kényelmes, hátradőlős otthoni, könyvtári vagy íróasztal melletti szellemi táplálkozást, a felcseperedő nemzedék már csak az iskolában lát "hagyományos" könyvet, egyébként az e-könyveken (ingyenesen letölthető elektronikus könyveken) szocializálódik, és a büdös életben nem fog a kezébe többé papírra nyomott olvasnivalót, aközben meg azt tapasztaljuk, hogy papírra nyomott kiadványokból soha nem látott-tapasztalt dömping mutatkozik: "klasszikus" könyvek millióival árasztja el a piacot a sok száz kiadó. Szaporodnak, korszerűsödnek a nyomdák mifelénk is. Az ember hiába kapkodja a fejét, menne már-már falnak az önsajnálattól – most végre feltölthetné pár poros polcból álló soványka könyvtárát, hiszen íme, egyetlen vidéki könyvvásáron is lába elé terül a fél világirodalom –, mert úgy jár, mint az egyszeri karrierista; mire valamit is megengedhetne magának, kiderül, hogy már szinte semmit sem engedhet meg: huzat süvít a pénztárcában, cincog az eurócent a zsebben.
Méltatlankodó ismerősök állítanak meg úton-útfélen, hogy ez a fenenagy szabadság eszmeileg is mennyire felhígította a piacot: manapság könyvet ír boldog-boldogtalan; és milyeneket, uramisten!... Hát szabad ezt? Hát nincs, aki határt szabjon a sok giccsnek? Több az író, költő, mint a tisztes kenyérkereső, több az emlékezés, mint az emlék; amennyi magról kelt poéta, átokverte grafomán, önjelölt antikommunista, mosakodós nómenklaturista, reszketeg hadfi – mind-mind kötetet ad ki. Mi több, elvárják, hogy a sajtó és a szakma beszéljen, írjon – naná, hogy csakis dicsérőleg!, szemelvényeket közölve – a dicső fércművekről, zengzetes kritikák kürtöljék azok hallatlan halhatatlanságát. Hát nincs, aki megmondaná ezeknek: "Coki!, eddig s ne tovább, fűzfalombos pancser banda?!..."Maholnap belefúlunk a randa ballasztba!...
Vörösmarty Mihály is eltűnődött azon, hogy ment-é a könyvek által a világ elébb. Meg is válaszoltaforma, de a kérdés, mint a nagy gondok igazán, máig érvényes, a probléma nyitott maradt.
Jean de La Bruyere francia moralista (1645 – 1696) megfogalmazta az emberek viszonyulását az írott szóhoz. "Az ostobák elolvasnak egy könyvet, és egyáltalán nem értik; a középkorú szellemek azt hiszik, hogy tökéletesen értik; a nagy szellemek olykor nem értik egészen: homályosnak találják benne azt, ami homályos, aminthogy világosnak találják azt, ami világos; a »szép szellemek«, a tetszelgők homályosnak akarják találni azt, ami egyáltalán nem az, és nem akarják megérteni azt, ami nagyon is érthető."
Ez ma annyival egészíthető ki, hogy az ostobák egyáltalán, a középkorú szellemek egész ritkán, a »szép szellemek«, a tetszelgők majdnem sosem olvasnak, minek következtében éppúgy nem értik, találják homályosnak vagy világosnak a felkapott, éppen divatos "műveket", mint dicstelen elődeik, ellenben képesek tévés műsorok négyszögletű kerekasztalainál szakmányban csépelni a szót, pró és kontra, miután valaki, aki tényleg olvas, érdemben merészel beszélni egyik-másik alkotásról.
A műveket pedig a "nagy szellemek" állítják a közvélemény érdeklődésének fókuszába. Ezek a tévés világ intellektuális celebjei. Időnként, mint korpa közé, odakeveredik egy-egy elvetemült idióta, aki homályosnak mondja a homályost és világosnak a világost – de az efféléket hamar kipenderítik.
Ami pedig a rengeteg szemetet illeti, arról is volt véleménye mösziő Bruyer Jánosnak: "A rossz könyveknek szabadon kell a nyilvánosság elé kerülniük, hogy az emberek szabadon választhassák ki a jót."
Nincs naivabb a moralistánál. Bár az is igaz lehet, amit Szerb Antal mond róla: "Ha ma élne, talán újságkrokikat írna, és ennek a szép és nehéz műfajnak legfélelmetesebb virtuózai közé tartoznék."
Isten a lelkem, talán mégis jobb (nekünk!), hogy odaátról kontemplálja a maga hűvös derűjével ezt a cudar világot...
Bölöni Domokos. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Két új könyv a Bernádyban
Nagy Pál második Leveleskönyvét és Bölöni Domokos Micsobur reinkarnációja című rövidprózakötetét mutatják be holnap 16 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban. Nagy Pállal Bölöni Domokos beszélget jeles levelezőtársairól. Bölöni új könyvét Czirmay Szabó Sándor és Gáspár Sándor méltatja. Közreműködik a Cantuale énekegyüttes. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

1956 erdélyi mártírjai
A Fodor Pál-kötet
A teljes telt ház tiszteletét tette a Bolyai téri unitárius egyházközség templomában – ezúttal nem istentiszteleten, hanem könyvbemutatón, olyan kötet ismertetésén, amely a nem túl távoli múlt szomorú eseményeit közli tényszerűen, a történész komolyságával, pontosságával. Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című könyvsorozatának legutóbbi, negyedik kötetét, a Fodor Pál-pert, annak körülményeit és dokumentációs anyagát – többek között jelentések, vallatási jegyzőkönyvek, vádiratok, fellebbezések, ítéletek – bemutató könyvet méltatták Székely Levente hegedűművész és tanítványai játéka után.
A sorozatot gondozó Mentor Kiadó igazgatója, Káli Király István emelkedett először szólásra: – Amikor a sorozatot, ezt a szolgálatot útjára indítottuk, háromkötetesre terveztük, de kiderült, hogy a közel 2500 oldal túl sok ehhez. Arra gondoltunk, hogy szükség van olyan forráskötetekre, amelyekhez a történészek száz év múlva hozzányúlhatnak. A könyvben a saját életünk van benne, a tudat, hogy meg kellett éljünk egy olyan kort, amelyben a hatóság mindent meg akart semmisíteni. 1956-nak igazi mártírjai vannak, de Magyarországon eddig soha nem voltak tisztában azzal, hogy voltak erdélyi mártírok is. Ha mi meg nem örökítjük ezt, a történészek sem tudják majd tárgyilagosan felmérni az akkor történteket.
Kilyén Ilka színművésznő édesanyja visszaemlékezéseit idézte, Kós Károlynak a forradalomról készített feljegyzéseit olvasta fel, énekkel, szavalattal gazdagított műsorát Albert Camus A magyarok vére című írásával zárta.
Bölöni Domokos szerint a szerző egyszemélyes intézmény, kutatómunkája életbe vágó fontosságú. Tófalvi Zoltán folyamatos sorscsapásoknak tétetett ki, egyedül maradt Erdélyben, de nem roskadt össze, a munkájába menekült, kutatási területének megszállottja.
– E kötetek bemutatója kicsit ünnep is – tette hozzá a szerző. – Hiszen lehet-e könyvet írni úgy, hogy az ember közben elveszíti a társát? Utána pedig úgy, hogy meghal a veje? Engem már nem érdekelnek a kánonok, én ezeket a könyveket megírom. Nagyjából készen van az ötödik is, amely a túlélőkkel készített interjúkat tartalmazza. Ezt követően a Bolyai Egyetem perét tárgyalom 1000 oldalban, majd az unitárius egyház lefejezését, a nagyváradi fiatalok perét, a protestáns teológia kinyírását, végül a Kis-Küküllő menti pereket. Amikor Magyarországon minden elveszett, az erdélyiek tartották a lelket az ottaniakban.
Fodor Pál a forradalom hatására fejezte be lakosságcsere-tervezetét. ’56-ban az erdélyi kérdés megoldására négy, papírra fektetett tervezet létezett. Ma, amikor semmilyen veszély nincs, mindössze két autonómiatervezetünk van. Ennyit erodálódott a helyzet. A kisebbségi kérdés azért van takaréklángon, mert a nagy, országos cél a Besszarábiával való egyesülés. E kötetben ezek a tervezetek is benne vannak, a lakosságcsere gondolatairól szól a kötet. Fodor Pál mérnökként a vasútnál dolgozott, végigjárta egész Erdélyt. Akkoriban a maga tervezetével mindenki Márton Áronhoz folyamodott. És ebből következtek a gondok. Márton Áron tudta, hogy hol a józan kompromisszum. Mások nem tudták, és ez az egyik legnagyobb tragédiánk. Vagy túl lágyak, vagy túl kemények voltunk. A készülő Csiha Kálmán-kötetben is ezt járom végig. A forradalom kapcsán körülbelül 34.000 embert tartóztattak le, közülük 54-et végeztek ki. A románok is úgy érezték, hogy a magyar forradalom mellett a helyük. Fodor Pál ma ötvenhárom éve kereste fel Csiha Kálmánt Aradon. De aki megfordult Márton Áronnál, azt már automatikusan követték. És azokat is, akikkel tárgyalt. Csiha Kálmánt ettől a pillanattól kezdve követik. Olyannyira, hogy utána mindenkit, aki vele kapcsolatba lépett. Róla például egyik közvetlen presbitere jelentett. Mert az erdélyi magyarság legnagyobb gondja, hogy túldimenzionáljuk azokat, akik ügynökként tevékenykedtek. Nagyon sok ügynök volt a művészek, lelkészek, írók körében, akik részben a párttagságuktól akartak ily módon megszabadulni. Úgy is tudom olvasni mindezt, mint abszurd irodalmat a szocreál eszközeivel leírva.
A koncepciós per vádlottai – öt tiszta ember: a tervezet kidolgozója, három Ferenc-rendi szerzetes és az akkoriban fiatal református lelkész, Csiha Kálmán. Akit nem csak ezért vittek ítélőszék elé, hanem azért is, mert Aradon paródiákat írt, Csokonai stílusában gúnyolta ki az elrománosítást, az aradi közszállítást. Mindezt saját felettese juttatta el a szekuhoz. Követési, megfigyelési dossziéja 637 oldalt tesz ki, és teljesen más egyháztörténet bontakozik ki belőle. Kálmán mégis ezen idők alatt építette ki azt a kapcsolatrendszert, amelynek köszönhetően a rendszerváltás és püspökké választása után 218 épületet emelt, iskolákat, diakóniai központokat, templomokat és imaházakat. A köteteimre a román történetírás is felfigyelt, a Nicolae Iorga Intézetbe hívtak meg bemutatni őket. A közösségi sorsot misszióként kell felfogni. Én is így tudtam kivédni a csapásokat, amelyek rám vártak – foglalta össze beszédét Tófalvi Zoltán, akinek az est végén Bölöni Domokos nyújtott át díszoklevelet.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Az örömfény festője
A Csütörtöki Társalgó márciusi vendége Kedei Zoltán festőművész volt. A kövesdombi unitárius templom Bözödi György Termében az érkezőket a házigazda Kecskés Csaba lelkész köszöntötte. A Társalgó ötletgazdája és vezetője, Kuti Márta tanárnő betegség miatt nem lehetett jelen. A művésszel Bölöni Domokos beszélgetett, miután Kedei stílusosan egyik kedélyes hangú, vallomásos írását – Jónapot, Domi! – olvasta fel; és a társalgás továbbra is ebben a barátságos mederben folyt – az emlékezés, a nosztalgia, a művészi önvizsgálat és az újra és újra megfogalmazódó ars poetica jegyében. A maga során Bölöni a Pillangók a magasban című lírai karcolatával válaszolt, amely legutóbbi kötetében, a Micsobur reinkarnációja című rövidpróza- gyűjteményben olvasható. Kedei Zoltán elhozta Beszélő ecset című szép könyvét, amelyről az Erdélyi Művészet idei első számában így ír Gáspár Sándor: "Ritka szép könyv a Beszélő ecset. A Mentor kiadó méltán pályázhat 2010- ben a legszebb könyv díjára ezzel a kötettel is, amelyért Káli Király István és Vida Erika, valamint képfeldolgozóként és tördelőként nem utolsósorban Orbán László vállal felelősséget a közönség előtt. A szerző, Kedei Zoltán, akinek a grafikáit, illetve festményeit, valamint lírai szövegeit láthatjuk, maga is külön beszél a könyv szépségéről, olyasmiről, amit persze remélt, de amelynek megvalósulása nem tőle függött. Azért is emeli ki az értékét. Számunkra mégsem ez a nyomdatechnikai és szerkesztői remeklés jelenti a kötet értékelésében a maximumot. De olyan többlet ez, amely megérdemli a kritikustól az elismerő szót. E könyvnek jellemző, lényeges tulajdonsága, hogy nemcsak a képíró, hanem a szövegíró alkotó is jelentkezik, és a két kifejezési mód egymást erősíti." Tanúi lehettek mindazok, akik ott voltak a Társalgóban, annyi különbséggel, hogy ott nem az "ecset" szólalt meg, hanem a kezelője, a rokonszenves egyéniségű, vallomásos alkotóművész, a nyolcvanas éveit taposó, mégis örökifjú, kiapadhatatlan energiájú Kedei Zoltán.
Damján B. Sándor. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A tanító és az ő grófi felesége
Újabb memoárral gyarapodott az erdélyi emlékirat-irodalom, jelentette be Markó Enikő, akinek a szervezésében, közeli és távoli ismerősök, barátok, rokonok, egykori tanítványok előtt mutatták be szombaton a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című, 2010-es évjelzettel megjelent könyvét.
A 250 oldalas, pompás kiadvány a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadóját dicséri, a szöveget a család részéről Harmath Erzsébet gondozta, szerkesztette Kovács Kiss Gyöngy, a borító Szentes Zágon munkája. A kötet gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült, a fotók a gr. Haller és a Harmath családok tagjainak fényképanyagából származnak. Kedvcsinálónak ajánlom újraolvasni Bodolai Gyöngyi négyrészes sorozatát (Gyémántlakodalom, A Haller család krónikája, Az emlékek megmaradtak, Új élet, új helyen, in: Népújság, Harmónia, 2008. július 24., 31., augusztus 7., 14.), keletkezéstörténetéről pedig egy rész a 223. oldalról: "A 90-es életéveimhez közel jártam, mikor felkértek, hogy a Castellum Alapítvány vagy a Belvárosi szerdák rendezvényein beszéljek emlékeimről, mert a kilenc évtized alatt a nehéz gazdasági viszonyok, a még nehezebb kommunista rendszer a világháború utáni éveinket megkeserítette. Erős, bizakodó lelkülettel, minden nehézség közepette talpon maradva, az embertelen fosztogatást kibírva megmaradtunk! Ezekről az élményekről beszélgetve, többen is biztatva kérték, írjam le emlékeimet, mert naplót vezettem, és beszámolóim érdekesek voltak. Bodolai Gyöngyi szerkesztőnő és Sebestyén Mihály, a Teleki-Bolyai könyvtár őre biztatására írtam le, foglaltam össze élményeimet, emlékeimet, nem mint egy irodalmár vagy író, csupán mint egyszerű ember, egyszerű szavakkal, családom, barátaim, ismerőseim számára." Harmath Ferenc 1919-ben született, jómódú marosvásárhelyi kereskedőcsaládban. Kedves, derűs humorral mesélt gyermek- és ifjúkori éveiről, tanítóskodásáról a Haller István gróf lánya, Ilona-Katalin és fia, Géza mellett. Szólt fellobbanó vonzalmukról az 1924-ben született komtesszel. Szerelmük kiállta a próbát, 1947-ben kötöttek frigyet, akkor ez a "mésalliance" már nem keltett felháborodást a külső és belső száműzetésbe kényszerült/kergetett főúri körökben. Két év múlva pedig amúgy is a kilakoltatottak keserű kenyerén tengődtek, kényszerlakhelyeiken: István gróf, az após Marosvásárhelyen, felesége a Segesvár közeli Erzsébetvárosban, az ifjú pár pedig, a férj tanítóságának "köszönhetően" Dicsőszentmárton közelében, az akkor még 95 százalékban magyar és unitárius Küküllődombón vészelte át a kollektivizálásnak és az ország szocialista szétverésének harminc esztendejét. Tisztes szegénységben, de fölemelt fővel. A mostoha természeti körülményeket (sem villany, sem víz, sem földgáz nem volt még akkor a faluban) kárpótolta a közösség megbecsülése, tiszteletteljes szeretete. (Amit az is bizonyít, hogy egykori tanítványaik közül számosan eljöttek Dombóról, Dicsőből is a találkozásra.) Az édesapa, az 1887-ben Tordán született Harmath Sándor sem úszta meg szárazon, az ő boltját is államosították. Erről is szól Harmath Ferenc, akinek diskurzusa, a szerző minden szerénykedésével vagy annak ellenére: olvasmányos, sőt izgalmas. Egyben pontos, lényegre törő, gazdaságos. Mégis részletezően korfestő. Leírásai kifejezőek, érzékletesek. Fejezetei: Emlékeim, Gr. Haller Ilona életútja, Közös életutunk. A Függelékben kivonat id. Harmath Sándor naplójából 1944. szept. 4-től 1945. szept. 6-ig. Joggal jegyezte meg a könyvet bemutató beszélgetőtárs, Bodolai Gyöngyi, hogy a fordulatos történet filmre kívánkozik. Divatosabban szólva a sztori forgatókönyvért kiált.
A kerelőszentpáli kastély az 1930-as években élte virágkorát, fosztogatása már a második világháború idején elkezdődött, amikor Haller Istvánt internálótáborba hurcolták, s a család nőtagjai Budapesten tartózkodtak. Az elhagyott kastélyt a falu egyes lakói, majd a visszavonuló orosz katonák rabolták tovább. 1945 végén került vissza Szentpálra a család, s a katolikus plébános által megmentett bútorokból a földszinten rendeztek be három szobát. 1949. március 2-án a mindenétől megfosztott család végleg elhagyta Szentpált, ahol Haller Ilona boldog gyermekkorát töltötte. Külön történet a visszaszerzés kálváriája, a fájdalom, hogy amikor, tizenöt évi kérvényezés, kilincselés, pereskedés után visszakapták, már nem sikerült megmenteni a pusztulástól. Meggyalázott állapotában Ilona grófnő soha meg sem nézte. A lelkében élő hajdani kedves képet menti majd magával a sírba. Harmath Ferenc ebben a helyzetben arra törekszik, hogy a Haller család emlékét visszaszármaztassa a köztudatba. Négyszáz éve, 1610-ben telepedett le az első Haller István Kerelőszentpálon, feleségül véve a nagyhatalmú Kendi Ferenc leányát, s hozományként kapva Szentpált, Kerelőt, Marosugrát és Szentmargitát. Új várkastélyt épített, ezt aztán fia, János fejezte be. Fiatal történelemtanár kutató, Kálmán Attila búvárkodásának erdeménye a család története. Újabb könyvbemutatóra számíthatunk tehát, még ebben a hónapban. Harmath Ferenc azt is elújságolta, hogy a négy évszázados Haller-jelenlét emlékére május utolsó szombatján kopjafát emelnek a kerelőszentpáli katolikus templomban.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

És mégis magyarul éltem
A Súrlott Grádics irodalmi kör vendége Ercsey Mária tanárnő. Két frissen megjelent kötetét – Ne hagyd magad!, És mégis magyarul éltem, Marosvásárhely, 2010, Mentor – mutatják be május 5-én, szerdán 16 órakor a Bernády Házban. Felolvas Tövisi Éva magyartanárnő, zongorán közreműködik Ávéd Éva zongoraművész, gordonkán Kecskés Ávéd Csilla, a Művészeti Líceum növendéke. Műsorukon Kodály-darabok. A szerzővel Bölöni Domokos beszélget.
Népújság (Marosvásárhely)

Kórusközpontú fesztivál
Kérdezett: Bölöni Domokos
Idén az előzőekhez képest korábban tartották a XIX . Bárdos Lajos–Nagy István Kórusfesztivált. Okairól Kovács András karnagyot, a rendezvény főszervezőjét kérdeztük.
– A korai időpont legfőbb oka, hogy májusban nem találtunk olyan hétvégét, amikor a Kultúrpalota nagyterme szabad lett volna. Azt is számításba kellett vennünk, hogy ne olyan periódusra tervezzük, amikor amúgy is sok a zenei rendezvény. Egy másik gond az utóbbi időben a fiatalok vizsgaidőszakának meghosszabbodása. Ezek a programok (ballagások, vizsgák, ünnepségek) a családok minden tagját érintik, így a június eleji, május végi dátumok elestek. Végül idén az én hibámból egy figyelmen kívül hagyott "apróság" is megnehezítette a jelenlétet, hiszen a fesztivált az iskolai vakáció utolsó két napján tartottuk, ezért aztán nem is jöhettek el az iskolai kórusok.
– Ha gyorsmérleget készítene, milyennek mondaná az idei sereglést?
– Az említett nehézségek ellenére sikeresnek tartom az idei hangversenyeket. Tíz kórus mutatta be műsorát, ezek közül kettőt most hallottunk először. Külön öröm volt számomra, hogy volt tanítványom, a fiatal zenetanárnő-karnagy, Szász Emese vezetésével mutatkozott be a csittszentiváni Shálom kórus, gondosan kiművelt műsorral, felcsillantva a reményt, hogy kórusmozgalmunk jövője nincs veszélyben, ha ilyen tehetséges fiatal kórusvezetőink vannak. A nagy múltú Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikarát is érdeklődéssel hallgatta a többnyire énekesekből álló nagyérdemű, a szintén fiatal karnagy, Molnár Katalin irányításával.
– Többnyire énekesekből álló hallgatóság. Nem lehetne népesebb közönséget toborozni a – mégiscsak kétnapos – rendezvénynek?
– Ez a mi fesztiválunk nem tömegközpontú, hanem kórusközpontú, vagyis nem versenyjellegű. (Én különben is csak a sportversenyeket szeretem, a zeneieket nem. A művészi teljesítmény sem méterrel, sem stopperrel nem mérhető.) Célunk, hogy fórumot teremtsünk amatőr énekegyütteseinknek. Fellépési, megmérettetési lehetőséget biztosítva, motiválva ezáltal őket a további munkára, tanácsokat adni, repertoárt gazdagítani. Egy kezdő kórus és karvezetője számára tanulságos lehet egy érettebb, magasabb művészi színvonalat elért kórus meghallgatása, vezetőjének tanácsa. Bátorítani akarunk, nem bátortalanítani, elkedvetleníteni – ezért hallhattunk különböző szinten éneklő együtteseket, és ezért nem akarok senkit most sem kiemelni. Természetesen a bemutatott műsorok művészi értéke, a darabok nehézségi foka nagyon változatos volt. Ami szerintem nagyon fontos előrelépés, hogy az előző évekkel ellentétben a bemutatott művek nehézségi foka csak nagyon ritkán haladta meg az előadó együttes képességeit. Tehát a műsorválasztásban, a darabok nehézségi fokának mérlegelésében a karvezetők ritkán tévedtek.
– A kórusok túlnyomóan vallásos, egyházi műveket adtak elő. Nem megy ez a "világi" muzsika rovására?
– Kétségtelen tény: a legtöbb énekkart az egyház tartja fenn, ehhez mért a repertoárjuk is. Azért van ez így, mert az egyház ismerte fel a karéneklés közösségteremtő és nevelő szerepét. Mikor a Nagy István ifjúsági vegyes kart létrehoztam, hiába kilincseltem érdekszövetségünknél vagy az ifjúsági szervezetnél. Tervem hallatán Kolcsár Sándor unitárius esperes azonnal kezembe nyomta a templom kulcsát. Nyugdíjba vonulásakor mennünk kellett a templomból. Akkor elmentem az egyedüli magyar líceumunk igazgatójához, és kértem egy osztálytermet heti két alkalomra, az esti órákra. (Nem mellesleg: 4–5 énekesem az ő iskolájából járt a kórusba.) Tudod, mit kérdezett? Azt, hogy mit fizetek. Régebben volt tanügyi kórus, kultúrházi kórus, orvosok kórusa stb. Most vannak-e ilyenek? Lejáratták annak idején őket?
A közösségépítés szerepét manapság a cégek, vállalkozások is felismerik. A tehetősebbje drága pénzeket fordít kiképzésre, küldi alkalmazottait az ilyen célú táborokba. Pedig mennyivel okosabb és hasznosabb dolog lenne egy énekkar, egy tánckar finanszírozása! Kérdésedre visszatérve, én nem szakosítom világira és egyházira a fesztivált, inkább úgy mondom, hogy amikor lehetséges, akkor a kettő közül az egyik (a szombati) hangverseny a fiataloké, a másik (a vasárnapi) a felnőtteké.
– Ez volt a tizenkilencedik kórushangverseny. Hogyan tovább? Mire számíthatnak a közeljövőben a kórusok és a kórusmuzsika kedvelői?
– Hát hogyha az Isten is úgy akarja, akkor a huszadikat is jó lenne esztendienkor, 2011-ben megszervezni. Köszönetet kell mondanom az Állami Filharmóniának, a polgármesteri hivatalnak, a Communitas Alapítványnak, a Psalmus kórus és a csittszentiváni kórus tagjainak, akiknek segítsége nélkül nem tudtuk volna megszervezni a fesztivált.
– Kovács András három kórust is dirigál. Milyen események várják ezen a tavaszon?
– A hét végén, április 17–18-án a Nagy István ifjúsági vegyes karral Budapesten lépünk fel, a XXXIII. Bárdos Lajos Zenei Hetek nyitóhangversenyén, a Tudományos Akadémia dísztermében, magyar és osztrák kórusok társaságában. A Vártemplom Psalmus kórusával május 17-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban egy Zsizsman Rezső-emlékhangversenyen énekelünk. Ezek a közelebbi fontos események számunkra.
Népújság (Marosvásárhely)

Ambrus Lajos hazanéző ösvényei
Ki látta szebbnek / valaha ezt a / sebeit takargató földet? / Topogott-e át érte / véget nem érő / teleket, anélkül, / hogy megfázott volna / mesebeli csizmájában / egyszer is a lába?! // Mérföldet! léphet ezen a tájon / a vágy, / de szemünk anyánktól / örökölt bogara / itt fogadta / napszámosának / a fényt, miből / naponta megmintázhatjuk / önmagunkat. (Szülőfalum) * Ambrus Lajos nevét olvasva az anyaországiak bizonnyal az 1950-ben Gyulán született, Budapesten élő íróra, szerkesztőre gondolnak, az erdélyi olvasók meg talán inkább a Korondon világra jött tanár-költőre, aki a Sóvidék egyik legismertebb közösségszervezője, a Firtos Művelődési Egylet alapítója, 1990-től a Hazanéző folyóirat alapító főszerkesztője, 1993-tól pedig a Hazanéző könyvek sorozatának is a szerkesztője. Korondnak három költő-Lajosa van, nagyjából egyívásúak: Páll Lajos (1938. április 3.), Molnos Lajos (1941. dec. 1.) és Ambrus Lajos (1941. nov. 2.). Közös gyermekkor, együtt töltött iskolai évek és életre szóló barátság köti őket egymáshoz. A sors aztán más-más irányt szabott az életüknek: Páll Lajos nem fejezhette be a festőakadémiát, az ötvenhatos perek egyik vádlottjaként elhurcolták, a Duna- csatornánál, majd Szamosújváron raboskodott. Szabadulása után szülőfalujában bontakozott ki mind festőművészi, mind költői pályája. Molnos Kolozsvárott újságíróskodott, ma is ott él. Ambrus Lajos az iskolával jegyezte el magát, három évtizedet töltött a katedrán, munkássága elválaszthatatlanul a Sóvidékhez, a híres fazekasfaluhoz kapcsolta, foglalkozása a gyermekek, a mesék, mondák, balladák világához vitte közel. Felnőttverseinek ihletője a Júlia szép leány történetének forrásvidéke, a balladás székely élet és táj. Hőse a minden talpalatnyi örömért keményen megküzdő erdélyi ember. Fiatalkori versei a már korábban dobbantó két költőbarát költészetének fénykö-rében fogantak. Első jelentkezése egy novellákat, karcolatokat tartalmazó könyv, versekkel csak 1990 után lépett közönség elé. De hadd sorjázzanak a kötetek: A korondi nézőedény (elbeszélések, karcolatok, Bukarest, 1982), Lopott hold (versek, Székelyudvarhely, 1995), A tündérasszony könnye (mesék, mondák, történetek, Székelyudvarhely, 1996), A kukorékoló róka (mesék, mondák, történetek, Székelyudvarhely, 1998), Játék a tájban (versek, Kolozsvár, 1998), A kolontos legény (mesék, mondák, történetek, Székelyudvarhely, 1999), A kisbíró meg a telegráncs (mesék, mondák, történetek, Kolozsvár, 1999), Az óriás leánykája (mesék, mondák, történetek, Kolozsvár, 2000), A szalmaborjú (mesék, mondák, történetek, Kolozsvár, 2000), Helyismereti olvasókönyv – Korond (Korond, 2001), Ezer telik, ezer nem (mondák, legendák, Csíkszereda, 2002), Boldogok hajóján (versek, Székelyudvarhely, 2003), A griffmadár fia (mesék, mondák, Kolozsvár, 2003), Árpád és Balambon (A Székelyföld mondákban, regékben és legendákban, Marosvásárhely, 2004/2005), Madárnyelven (Versek, Marosvásárhely, 2005), A turul fia (A Székelyföld mondákban, regékben és legendákban, Székelyudvarhely, 2006), Az aranymadár (Mesék, mondák, történetek, Székelyudvarhely, 2006), Korondi fazekasalbum (Csíkszereda, 2007), Csodavárban (Gyermekversek, Budapest, 2008), A királyné napja (A Székelyföld mondákban, regékben és legendákban, Budapest, 2008), Ösvények az égben (Összegyűjtött versek, Csíkszereda, 2009). Huszonegy kötettel a háta mögött ült asztalhoz a Bernády Házban Ambrus Lajos ez év április 7-én, hogy Bölöni Domokos meghívására, a Súrlott Grádics irodalmi kör vendégeként dedikálja összegyűjtött verseit tartalmazó friss könyvét az érdeklődőknek. Az Ösvények az égben egyfajta szintézise mindannak a tapasztalatnak, mondanivalónak, ami a vidéki tanárkodás, kultúraszervezés hosszú évei alatt lírai köntösbe kívánkozott és költői megfogalmazást nyerhetett. Az őt "faggató" Majla Sándor költő ugyancsak korondi, ezért aztán a bennfentes jártasságával kérdezett, gyakran Ambrus helyett válaszolva is egy-egy gyerek- vagy diákkori emlékkel, anekdotával, saját verssel. Ambrus tanár úr, a korondi Firtos Egyesület alapítója, a Hazanéző című folyóirat és a Tűzhely című helyi lap főszerkesztője, hajdanában a bukaresti Jóbarát című gyermeklapnak és az Ifjúmunkás hetilapnak címezte küldeményeit. A cenzúra dacára is lehetett irodalmat művelni azokban az időkben, és vidéken is volt irodalmi élet, ezt példázzák a kétévente tartott sóvidéki író-olvasó találkozók Parajdon és Korondon, vagy a "kacagóbálok", a humoristák április elsejei felolvasó- délutánjai a Firtos alatti falu klubjában. A Hazanéző folyóirat könyvkiadást is vállal, a Hazanéző könyvek sorozat 22 kötetet jelentetett meg ez idáig. Egyik jelentős hely- és honismereti kiadványa a Korondról szóló, amelyet tankönyvként forgatnak a korondi iskolában. * A kötetavató kedves vendége volt Márk Attila brassói muzsikus, aki diákkorában még népzenét játszott a középiskola zenekarában, később autodidakta módon megtanult gitározni, majd basszusgitárosként és szólistaként két diák rockzenekarban is játszott. 1990-től ad elő megzenésített verseket. Első verses dalai vallásos töltetűek voltak. A saját érzésvilágát is tükröző verseket viszi a közönség elé. 1991 óta szinte évente megjelenik egy-egy albuma. Erdélyi magyar költők, a magyar és az egyetemes világlíra jeles képviselői szólalnak meg a Márk Attila hangján. A Hazanéző két évtizedes fennállása alkalmából a folyóiratban megjelent versekből állított össze zenés válogatást, ebből emelte ki Ambrus Lajos négy versét és mutatta be Marosvásárhelyen, de nem egymagában, hanem a társszerzőként hozzá szegődött, szintén gitáron játszó Ferencz Csaba sepsiszentgyörgyi újságíró és fuvolás lánya, az egyetemista Ferencz Anikó társaságában. A hallgatóság nagy tetszéssel fogadta Ambrus Lajos dallá nemesített költeményeit. Mint az összegyűjtött versek könyve jelzi, korántsem zárult le ez az életmű, a kitaposott ösvénynek nem kell föltétlenül Júlia szép leány egébe vezérelnie az alkotót, marad munkája idelent is bőven. * (A Súrlott Grádics legközelebbi meghívottja Ercsey Mária tanárnő, aki egyszerre két kötettel lép az olvasók elé: Ne hagyd magad!, illetve És mégis magyarul éltem című könyveit május 5-én, szerdán 16 órakor mutatják be a Bernády Házban.)
Damján B. Sándor
Népújság (Marosvásárhely)